Az 1990 utáni magyar politikatörténetben eddig nem tapasztalt, szokatlan választás előtt állunk. Nem valami hungarikumról van persze szó, hiszen a világban számos példát láttunk már olyan parlamenti- vagy elnökválasztásra, ahol a főhatalom tekintetében a papírforma uralkodott. Magyarországon azonban most először fordul elő, hogy hónapokkal a szavazás előtt tudni véljük a győztes személyét, s legfeljebb e győzelem mértéke (valamint a félelem és remény közötti sávban megragadható következménye) képezi a viták tárgyát.
1990 és 2006 között a választások előtt fél évvel legalább kétesélyesnek tűnt a szavazás. 1994-ben ugyan később, a kampány végére már látszott a valószínű győztes (a vesztes már korábban is), de azt akkor sem lehetett biztosra venni, hogy pontosan milyen összetételű kormány alakul. Ehhez képest ma - sőt, már hónapok óta - a választók és maguk a szereplők is lefutottnak látják a 2010-es választást. A kormányzó MSZP legutóbbi, 2006-os győzelme óta immár a negyedik megmérettetésre (önkormányzati választás, népszavazás, EP-választás) készül a siker reménye nélkül. A szocialista politikusok többsége tulajdonképpen már 2007-2008 óta beletörődött ebbe a helyzetbe, s bár történtek kétségbeesett kísérletek a kormánypárt újraindítására (kisebbségi kormányzás, kormányfő-csere), az egyre erősebben ható bukási spirál az egyébként sem túl reményteli helyzetben végképp bénulttá tette a pártot.
A percepció tehát a politikai tér minden pontján azonos: a választás eldőlt, 2010 után a Fidesz kezébe kerül a kormányrúd. Taktikai okokból fogalmazhatnak ennél árnyaltabban a pártok, kampánytechnikai céllal beszélhetnek jelentős tétről a politikusok, valójában azonban a szereplők többsége elkönyvelte: a főhatalom kérdése nem kérdés. Ebből a tényből (tudniillik, hogy így gondolják) számos következmény fakad: a kampány jellegére, a szavazói mobilizációra, a választási részvételre és más fontos területekre vonatkozóan. Terveim szerint a későbbiekben foglalkozom is ezekkel, most azonban még az alapkérdés érdekel: helyes-e ez az általános vélekedés, azaz valóban csak a Fidesz nyerhet 2010-ben?
Röviden: igen. Bővebben: minden valószínűség szerint igen. Az elemzők ezen a ponton általában óvatosabbak, s a "nem láthatjuk a jövőt" és a "bármi megtörténhet" típusú bölcsességekkel ütik el a választ. Az előrejelzés kétségtelen nehézsége azonban nem azonos az előrejelzés lehetetlenségével. A nehézség valóban abból adódik, hogy a jövőről való gondolkodás pillanatában nem láthatjuk mindazt, amit tudnunk kellene az elemzés pontosságához. Jelen esetben fogalmunk sincs, mi történik a kampány hátralévő részében, márpedig abban biztosak vagyunk, hogy a fundamentumok (ahol most tartunk) mellett ezek is valamilyen hatással lesznek az eredményre. Bizonytalanságot jelent tehát egyrészt a kampány kiszámíthatatlansága, hiszen el tudunk képzelni olyan eseményeket és politikai hibákat, amelyek változtathatnak a támogatottsági adatokon. Másrészt - és ez a fontosabb - nehezíti az előrejelzést a bizonytalanok, a pártot nem választók szokatlanul magas száma, akik elméletileg a ma gondoltnál nyitottabbá tehetnék a választást.
Minden korábbi, a magyar politikával kapcsolatos elemzői tapasztalat megítélésem szerint óvatosságra intene. A "régi" (2006 előtti) kvázi-kétpárti pártrendszerben ezek a tények a konszolidáció jelei lennének, s azt várnánk, hogy azok a szavazók - márpedig a bizonytalanok között rengeteg ilyen lehet -, akik 2002-ben és 2006-ban sem a Fideszre szavaztak, a kampány egy adott pontján visszatalálnak a szocialistákhoz, vagy választanak maguknak olyan új pártot, amely az antiorbánizmus kifejezésére alkalmasnak látszik (ez lehetne például az MDF egyik esélye, de erről majd máskor). Ha azonban a fundamentumokra tekintünk, észre kell vennünk, hogy hiába a sín, egyelőre sehol sem látszik a vonat (vagy fordítva). A baloldali térfélen található pártok, s különösen a szocialisták, egyszerűen nincsenek abban a helyzetben és állapotban, hogy a választói comeback - tömegesen - elindulhasson. Nem sorsszerűségről beszélek, hiszen nem volt a csillagokban megírva, hogy az MSZP-nek 2009 őszére a szétesés állapotába kell kerülnie, de mégis így történt. Ma a bukási spirál hatása alá került szocialisták csak a kármentésre, a veszteségminimalizálásra és a túlélesre figyelnek, s - bár ennek külső feltételei akár adottak is lehetnének - nem várható tőlük, hogy érdemben javítsanak helyzetükön.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a választás teljesen tét nélküli lenne. A kétharmados Fidesz-többség kérdése, a Jobbik szereplése és a kisebb pártok sorsa kapcsán legalább öt különböző forgatókönyv is elképzelhető - legközelebb ezekkel folytatom...
