Ahogy közeledik a választás, láthatóan a média is egyre jobban figyel a politikára. Az nem meglepő, hogy a pártos (értsd: politikai célok alapján értelmezhető) sajtó fokozottan figyel a kenyéradó gazdák érdekeire és egyszersmind a politikai ellenfelek viselt dolgaira, de még a bulvárban is többet látni mostanában a politikusokat. Ahogy Mesterházy Attila szakállvesztése keresztül-kasul bejárta a magyar sajtót, sokakban merülhetett fel a kérdés: vajon mennyiben tud változtatni a mostani erőviszonyokon a média növekvő aktivitása?
Anélkül, hogy hosszas médiaelméleti fejtegetésekbe kezdenék, fontosnak tartom rögzíteni: a média jellegénél fogva a torzítás intézménye. A legszebb szándékkal és az objektivitásra törekvés maximuma mellett is akaratlanul torzít a szelekció alapján összerakott kép. Ráadásul az esetek jelentős részében nem is ilyen semleges, nemes célok mozgatják a hírszerkesztőket, amikor döntenek, hogy éppen merre és mire irányuljon a reflektorfény. Amikor tehát a világ dolgaira vonatkozó tudásunk többsége a médiából származik, okosabban tesszük, ha túlzott naivitás helyett inkább jó adag szkepszissel vágunk neki a tájékozódásnak. Miután azonban ez a kétkedés egyelőre nem a magyar választó legfontosabb jellemzője, sokan féltik a média befolyásától az átlagpolgárt.
A félelem nem teljesen alaptalan, még akkor sem, ha a negyedik hatalmi ágról szóló okfejtések messze állnak a valóságtól (többek között azért sem hatalmi ág a média, mert szerencsére nincs szankciórendszere, ha nem vagyunk hajlandók azt gondolni a dolgokról, amit sugalmazni szeretne). A média – azon túl, hogy képes kijelölni a „fontos” témákat - valóban alkalmas lehet a vélemények megváltoztatására is, s ez a befolyás politikai jelentőséget ad az intézménynek.
Mindezzel együtt a mai magyar állapotok esetében az állításom sokkal gyengébb: a média jelentős változásokat most nem tud elérni. Három okból sem.
Egyrészt, mert ma már annyira plurális és szegmentált, hogy nincs esély az általános politikai manipulációra. A mai magyar médiában két modell működik: a pártos sajtó leginkább a saját tábor megerősítésére alkalmas (a „beteges” politika-fogyasztókat kivéve csak ők nézik, olvassák és hallgatják), s ennek megfelelően teszi is a dolgát, míg a kereskedelmi és bulvár média inkább egy általános politika-ellenességet gerjeszt, valamint tudatlanságával és felkészületlenségével a szlogenek szintjére szorítja a politikai kommunikációt. Előbbi nem képes arra, hogy a bizonytalanokhoz és az ellentáborhoz elérjen, ügyei és témái – erre számos példa van – az esetek többségében nem jutnak túl a baráti orgánumokon. Utóbbi ugyan elméletileg alkalmas lehetne arra, hogy táborokon átívelő módon hasson, de láthatóan erre sem szándéka, sem felkészültsége nincs. Miközben a korábbi választásokon a baloldal reménykedhetett abban, hogy a hozzá közelebb álló – természetesen messze nem egységes - kereskedelmi média majd segít, most ennek nem látom a feltételeit.
Itt érünk el a másik fontos okhoz. A választás előtti politikai aszimmetria (az MSZP esélytelensége) miatt a média ezen szereplői számára egyszerűen nem éri meg „érzelmi”, azaz „politikai” döntést hozni, a „kereskedelmi” racionalitás pedig azt diktálja, hogy próbáljanak meg a hatalom új birtokosainál minél kevesebb rossz pontot szerezni. Így aztán a kereskedelmi média is igyekszik adni a látszatra, s leginkább akkor van elemében, ha mindenkit egyformán ostorozhat.
S végül a harmadik ok. Miután időnként magam is vendége vagyok ilyen-olyan műsoroknak, a saját bőrömön tapasztalom, hogy a politikai jellegű műsorok egy részében olyan színvonalesés következett be, hogy mára szinte nincs semmilyen tétje a szereplésnek. Minimálisra fogyatkozott azon műsorok és műsorkészítők száma, amelyek és akik képesek lehetnek váratlan, meglepő, érdemi eseményekre. A beszélgetések többsége unalmas, megúszós, a riportalanynak semmilyen megterhelést nem jelent, hogy a már a következő kérdésen gondolkozó vagy a szerkesztői utasításra váró riportert kizökkentse, s ezzel „eltanácsolja” a keménykedéstől. A gyakran nyilatkozó politikusok annyival felkészültebbek a politika eseményeiből és tényeiből, hogy a láthatóan más szempontok alapján kiválasztott, időnként a tartalmi hiányosságokat erőteljesnek látszó stílussal kompenzáló műsorvezetőknek esélyük sincs érdemben érvelni. De nem is ez a céljuk. Így aztán veszélyt sem jelentenek.
Összefoglalva: a mostani kampányban a magyar média csak szép színes bokréta lesz a politika kalapján. Aki okos őrkutyára vágyik, ne itt keresse.