Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
21:30

Eddig az SZDSZ esélyeiről csak „szóra sem érdemes” módon írtam, ami ha nem is udvarias, de a valósághoz közel álló megközelítés. S bár formailag szegény Retkes Attila elnök nevéhez kapcsolódik majd az egykor szebb napokat látott párt kivezetése a parlamentből, az ismeretlenség homályából előlépő és kétségtelenül néhány, korábban akár jelentősnek is nevezhető mondatot - teljesen feleslegesen - elmondó politikus szerepe és felelőssége ebben az ügyben minimális. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy a mostani vezetést bojkottáló, vagy csak ignoráló korábbi SZDSZ-es frontpolitikusok - Kunczétől Magyaron át Kókáig és Fodorig - számlájára írható, hogy az SZDSZ fokozatosan eljutott a mostani reménytelen helyzetig.

Nem sok értelmét látom a „hol vesztettek utat” típusú okoskodásnak, hiszen soha nem egyetlen kiragadott esemény, hanem egy hosszabb ideig követett politika képes hatni. Számomra az 1994-es, elvi alapon nehezen magyarázható koalíciókötés, az 1998 után ellenzékben is folytatott egyirányú, a párt önérdekét is felülíró szövetségi politika és végül a 2006-os eseményekre (az őszödi beszédre és a rendőrség fellépésére) adott döbbenetes, liberálisnak nehezen nevezhető válaszreakciók egyaránt olyan politikai hibának tűnnek, amelyek mind-mind alkalmasak lehettek az önálló liberális erő önfelszámolására. Többször elmondtam korábban, de fontosnak tartom megismételni: az, ami a liberálisokkal történt, nem volt megírva a csillagokban. Mindig kínálkozott választási alternatíva, s – bár a pályaív efelé haladt - még akár 2006-ban sem volt teljesen reménytelennek nevezhető a párt helyzete (gondoljunk csak arra, hogy 2004-ben és 2006-ban is lényegesen jobban szerepeltek, mint a másik kis párt, az MDF). Abban, hogy az SZDSZ eljutott a mostani, leginkább a kisgazda végnapokat idéző állapotokig, azok a felelősek, akik ezeket a lényegi döntéseket meghozták. Lehet, hogy személyesen van még politikai jövőjük, akár új liberális alakulatokban, akár más parlamenti pártoknál kopogtatva, de az SZDSZ történetében játszott szerepük a végeredmény felől tekintve egyértelmű kudarc.

Az SZDSZ végnapjai azonban nem jelentik a magyar liberalizmus végleges eltűnését a politikai közéletből. Nem lehet kizárni, hogy 2010 után a párt romjain valamilyen formában újjászerveződik egy, a parlamenti jelenlétben ismét okkal reménykedő liberális erő: akár a már most is látható formációk valamelyikéből, akár az infrastruktúrát még birtokló és azért állami támogatásra (1% felett) még valamelyest esélyes SZDSZ-ből, akár valamilyen zöldmezős beruházással. Ehhez a vállalkozáshoz sok minden adott: politikusok, erőforrások és támogatók egyaránt maradnak ebben a körben az SZDSZ kiesése után is.

Ráadásul az SZDSZ eddig sem tudhatta maga mögött a teljes liberális vertikumot: azáltal, hogy 1994 után egyre inkább egy balra tekintő, az MSZP-vel együttműködő és alapvetően emberi jogi liberalizmus vált kizárólagossá a párt politikájában, a másként gondolkodó liberálisok számára nem látszott kívánatos erőnek. Az úgynevezett jobboldali liberálisok (akár konzervatív-liberális elveik, akár antikommunizmusuk, akár más okok miatt) például a Fideszt is választhatják, amelynek tapasztalataim és a felmérések szerint is tényleg meglehetősen sok, magát liberálisnak tartó szavazója van. De nem csupán a választók szintjén van jelen a liberalizmus a Fideszben, a párt több politikusának politikai gondolkodása is – ha az öndefiníció erre nem is mindig utal – közel áll a liberálishoz. Ha alaposabban tanulmányozzuk önálló gondolataikat tartalmazó mondataikat, Pokorni, Navracsics, Rogán, de akár Varga Mihály, Kósa Lajos és – meglepetés – Szíjjártó Péter sem lenne teljesen elképzelhetetlen egy többé-kevésbé szabadelvű alakulatban. Fontos látnunk, hogy nem (csak) a belső ellenzékről beszélünk: a két fiatalon, Rogánon és Szíjjártón kívül mindannyian tagjai a Fidesz elnökségének. Ha egyszer a Fidesz belső erőviszonyai változnak, akár a párt politikáját meghatározó Orbán Viktor háttérbe vonulásával (aki, ne feledjük, a kilencvenes évek elején szintén hitelesnek tűnt a liberális politikus szerepében), akár egy ma nehezen elképzelhető pártszakadással, vagy bármilyen más módon, még az is megtörténhet, hogy Magyarország megismerkedhet a lejáratott és kisajátított liberális szó új – mondjuk a lengyel PO-hoz hasonló - értelmezésével.

Találhatók továbbá liberálisok az MSZP táborában is, ahol az úgynevezett szociálliberális vonal (amely talán a legközelebb áll az SZDSZ korábbi domináns irányvonalához) a politikai eliten belül is erős. S ott van még az elhagyott liberális szavazókra és politikusokra vadászó MDF, amelynek alapvetően neoliberális gazdaságpolitikája elméletileg szintén alkalmas lehet a liberális tábor egy részének megszerzésére (érdemes felfigyelni arra, hogy az MDF időnként már szabadelvű-konzervatív pártnak nevezi magát). De még az LMP-ről sem dőlt el, hogy zöld orientációja mennyire egyeztethető össze liberális vonásaival; mindenesetre - feltételezem - számukra sem lenne kiábrándító, ha a liberális szavazók náluk találnának új otthonra.

Nem elemzői megállapítás, inkább személyes vélemény: nekem úgy tűnik, hogy a magyar liberalizmus nem megszűnt, inkább új lehetőséget kapott a liberális programot eddig monopolizáló, ám alapvetően egy csonka-liberalizmust képviselő SZDSZ végelgyengülésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr731581735

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A csomagos ember visszavág 2009.12.08. 09:37:24

avagy madarat tolláról, pártot miniszterelnök-jelöltjéről... No, kérem szépen, megtalálták a megfelelő embert a megfelelő helyre: Mesterházy Attila lett az MSZP miniszterelnök-jelölt jelöltje. Ezzel el is dőlt, hogy ki

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balt 2009.12.07. 21:48:56

Az a fajta "liberális" hozzáállás, amely szabadon sért, sőt gyaláz másokat érzelmeiben, vallásában stb. sokakat taszított el.

Balt 2009.12.07. 21:51:18

(+ 1 ",")

Gondolok itt volt pártelnöktől bloggerig többekre. (Név szerint Kunczétől pl. Tóta W.-ig...)

Jester 2009.12.07. 22:00:19

Szvsz az szdsz ott ment rossz irányba, hogy míg Magyarországon sok - emberi jogi szempontból liberális gondolkodású szavazó van - gazdaságilag nem követték az elveiket.. Vagy nem elég markánsan (MSZP kolaicióban ez nem is csoda). A 2 nézőpontnak marginális a közös halmaza...

Plusz mint az előzőnél kifejtettem.. sztem ugyanazon neoliberális emberkék érdeke, hogy a szadesz megszűnjön, mint akik az mdf-et a háttérből építik és jelenleg az mszp-t menedzselik a zátony felé. pont.

TH 2009.12.07. 22:03:21

@Jester: az szdsz-el nekem az lett a bajom, hogy emberi jogi szempontból sem követtek semmilyen elvet. A fenti elemzés szerintem elég pontos, ami nekem nem tiszta, hogy a láthatóan hibás döntések hátterében a puszta hatalomvágyon kívül játszott-e más szempontot?

TH 2009.12.07. 22:06:38

@Balt: szerintem az igenis a liberalizmus alapvető része, hogy szólás- és gondolatszabadság legyen. még akkor is, ha ez sért másokat. Csak hogy míg Tóta W. szerint ez mindenkire igaz, az SZDSZ ezt nehezen viselte másoktól...bár hozzáteszem, hogy nem tudnék hirtelen TÚL SOK esetet felidézni, ahol szdsz-es politikus bárkit DURVÁN gyalázott vagy sértett volna. Esetleg mondanál néhány példát?

rocksztar 2009.12.07. 22:10:13

Révész Mártíriusz

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.12.07. 22:26:57

Az SZDSZ régi vonalában az az érdekes, hogy Kunczéék láthatólag meg vannak győződve, hogy ha ők maradtak volna, akkor még mindig menne a szekér.

Pedig, ahogy az elemző is mondja, régen kezdődött már a viskó állapotának leromlása, és mostanra meg is érett a bontásra. Kunczéékkal is bontani kellene mostanra.

VIII. Nagyapó 2009.12.07. 23:13:31

Jaj ne... Aki olykor értelmeseket-logikusakat is szeret mondani, az már szükségszerűen liberális - legfeljebb abban van különbség, hogy konzervatív-liberális, szociáll-liberális, gazdasági liberális, emberi jogi liberális, keresztény-liberális, netán konzervatív-liberális?

Teljesen különböző és adott esetben egymással komoly konfliktusba is kerülő nézetekről van szó szvsz, csak épp a magukat "az értelmesek klubbjaként" feltűntetni akarók szeretik mindegyikre ráaggatni a "liberális" jelzőt, akit (okkal vagy ok nélkül) tartanak valamire...

TH 2009.12.07. 23:26:17

@VIII. Nagyapó: arról volt szó, hogy kik azok, akik a nyilatkozataikat és megszólalásaikat egy liberális párt színeiben is vállalhatták volna. Nem attól lesz valaki liberális, hogy értelmes, bár azért szerintem nagy általánosságban akár az a mondás is igaz lehet, hogy minél értelmesebb valaki, annál kevésbé szélsőséges. Lehet valaki nagyon okos, és szélsőséges persze, de az ilyeneknek általában idővel benő a fejük lágya, és rájönnek, hogy a dolgok nem annyira egyszerűek. Szélsőséges véleménnyel lehet egy politikus nagyon népszerű, de valós problémákra a nagyon szélsőséges válaszok ritkán jók. gondolok itt mindenféle - és nem csak politikai - szélsőségre természetesen.

on the other hand 2009.12.07. 23:26:42

az utolsó mondatnak lesz még folytatása? kik vinnék tovább (egészen pontosan) kik kezdenék el a liberális politizálást idehaza? esetleg fideszes neokónok?

Arivistus 2009.12.07. 23:39:25

A gazdasági dimenzióban értelmezett liberalizmus az végső soron egy jobb oldali erény.

Ezt figyelembe véve hiba volt magukat hozzá kötni a gátlástalan szavazatvásárló, az állam szerepét az osztogatunk-fosztogatunk paradigmán át megközelítő MSZP-hez.

A gazdasági liberalizmushoz köthető megnyílvánulásaik a kommunikáció szintjére lettek száműzve (egy kulcsos adó, kisebb állam), aztán onnan is kiszorultak. A koalíció vége felé a liberálisokat már nem lehetett megkülönböztetni az MSZP-től.

Olyan szemszögből is nézhetjük az SZDSZ bukását, hogy az MSZP begyűjtötte az inaktívak szavazatait. Az inaktívakat nem érdeklik, hogy a pénzosztás miatt elszáll az államadósság, vagy versenyképtelen lesz a gazdaság. Ők teljes egészében az állami pénztranszferektől függenek, és a "tessék minket megvenni" mentalitást vallják. A demagógia hosszú távú következményei őket nem érdekli.
Ezzel szemben az SZDSZ szavazói nem ilyen emberekből álltak. (főleg 1990-ben, és 1994-ben) Ők nehezebben bocsátják meg az elmúlt 7,5 évet. Tulajdonképpen az SZDSZ saját szavazóbázisának anyagi érdekei ellen politizált. Csoda, hogy eddig húzták.

VIII. Nagyapó 2009.12.08. 00:20:44

@TH: Itt meg mintha a liberális és a mérsékelt keveredett volna össze. Az pedig, hogy „a nyilatkozataikat egy liberális pártban is vállalhatták volna”, megint csak inkább klubtagságot jelent, mint értékrendet :-)

Ez a liberálisok = értelmiségiek klubja mítosz szvsz abból az időből származik, amikor az SZDSZ-ben tömörülő, jól képzett kommunista gyökerű elitnek még nem nevelődött ki méltó vetélytársa másutt. Akkoriban a profiljukba is elég sok minden belefért az emberjogi mozgalmártól a neokonig – de a dolgok normális rendje nem ez, ezeknek a szellemi vonulatoknak (kiegészülve az ott meg nem jelenőkkel) egymást kellene inkább gyepálniuk ahelyett, hogy felsorakoznának egy párt mögött.

Általános értelmiségi-blokkpártra pedig semmi szükség – mindenféle vonulatot képviselni az úgysem tud, értelmiségieket hülyíteni viszont igen, és a francnak sem kell ismét olyan értelmiség, ami vakon, szektaként beáll valamelyik politikai oldalra. Márpedig előbb-utóbb ez lesz a dologból.

A pártok kormányzáskor lássák el magukat megfelelő, az ő érétkrendjüket valló szakembergárdával, a fecsegő értelmiség meg töltse csak be szépen a kontroll-szerepét azzal, hogy valódi vitákat folytat valódi, belső törésvonalak mentén.

(Hogy értelmes ember mérsékelt-e? Fene tudja; az az értelmes ember pl., aki egy-egy területet alaposabban megismer, alkalmasint elég határozott és akár indulatot sem nélkülöző következtetésekre is juthat – ilyen módon a mérsékeltség sokszor egyszerűen a tudatlanság tünete is lehet... Az én olvasatomban az értelem kritériuma a logikus érvelés képessége, nem a normáknak való feltétlen megfelelés.)

freehckr 2009.12.08. 00:34:13

Amennyiben az SZDSZ kapcsán teszünk említést a liberalizmus bármelyik, inkább jobbra vagy inkább balra húzó irányzatáról, könyörgöm tegyük aposztrófok közé hogy az SZDSZ "liberális". :) Ne sértsük a liberálisok érzékenységét...

Az SZDSZ pedig egy gazdasági érdekcsoport, amelyik nyilvánvalóan arra szakosodott, hogy állami pénzből jól tartsa népes holdudvarát. Nagyon remélem a közeljövőben sok-sok jelenlegi SZDSZ tag kerül bíróság elé. Emellett mondjuk azt is remélem, hogy az igazságszolgáltatás reformja is beindul egy kormányváltás után, és a tipikus "politikusbűnözők" nem fogják megúszni felfüggesztettel, nevetséges pénzbüntetéssel, vagy próbaidővel. Szóval "börtönbe a felelősöket".

A liberalizmus pedig remélem a következő évtizedekben csak és kizárólag a konzervatív irányzatában lesz jelen a magyarok országgyűlésében, ebben a formájában sem túl hangsúlyosan, mert Magyarországnak jelenlegi helyzetében a legkevésbé sem liberalizmusra van szüksége.

discretio 2009.12.08. 05:14:00

Lehet, hogy politikai elemzői szempontból lényegtelen, de szerintem fontos, hogy ha egy párt volt vezetője ( Kuncze Gábor ) parlamenti munkája kb. abból áll, hogy egyik héten sokak által humorosnak vélt módon , de igazából megalázó stílusban ostorozza az ellenzéket, majd következő héten álszent módon sajnálkozik, hogy milyen kár, hogy semmilyen kérdésben nem képes a parlament a normális kommunikációra, az ne csodálkozzon azon, ha elveszti a pártja a választóit.
A gondolatok , a kimondott szavak és a tettek egységének hiánya, .... nos szerintem ez az, ami idáig juttatta őket.

2009.12.08. 07:16:39

Magyarországon a feudális alapokon rögzültek a viszonyok, nem tehet senki egy lépést se a másik urambátyja nélkül, ezt nap mint nap érezzük, látjuk. Ilyen helyen meg nincs helye a liberalizmusnak. Mindenki mindenki lekötelezettje, így nehéz önálló gondolkodást elvárni a társadalomtól, attól a közegtől, amikor gazdaságilag is függésben van, pl. munkahelyen, pártban, minisztériumban stb. A szadesz felvállalta azt a közeget és szinte ebben ki is merült, akik kisebbségiek, vagy annak érezték magukat, de pl. a roma kérdésben - ami valóban a társadalom nagyobb részét érintő kérdés és valós, ott nem tudtak nagyot alkotni, mert ez a szadeszen belüli másik kisebbségeknek, kisebbségeknek ez nem tetszett, külön is ment pl. Horváth Aladár. Valljuk be, a pl. a leszbikusok társadalmi pozíciója egy macsótársadalmoban nem probléma, hanem szinte igény, azaz komolyan se veszik. Ebből az következik, hogy az a leszbi, aki itt él, nemhogy pártot választ, fel sem vállalja magát. És pl. Szetey is vallomása után rögtön egy olyan társadalomba költözött, amely toleránsabb...Miről is beszélünk akkor liberalizmusról? Homofób, antiszemita társadalomban szerintem liberalizmus sosem fog gyökeret ereszteni. Csak műmájerság lesz belőle és hamar kiüresedik. Az, hogy a gazdasági szereplőknek igénye lenne rá, arra meg az a kérdésem, hol van itt önálló gazdaság???????

tlac 2009.12.08. 08:42:38

"2006-os eseményekre (az őszödi beszédre és a rendőrség fellépésére) adott döbbenetes, liberálisnak nehezen nevezhető válaszreakciók egyaránt olyan politikai hibának tűnnek" Mitől volt liberális az SzDSz? Magukat, egymást is alig tudták tolerálni, nemhogy bármi mást. természetesen az eszdéeszes alakok továbbra is lesznek, beépülve ide-oda, ahol még nincsenek, most főleg MDF-be sanszosan.

Werwolf 2009.12.08. 09:17:11

az szdsz kudarc-receptje egyszeru:

1. kommunista-ellenes rendszervalto partkent elvtelen lefekves az mszmp-vel
2. szar teljesitmenyek a sajat tarcaknal
3. a liberalizmus mar reg megtette a dolgat, amikor tarsadalmi gatakat kellett lebontania nyugaton,a multban. Okafogyotta valt.
4. borzaszto ellenszenves politikusok: agressziv, horngaborokkal, kunczekkal, molnarokkal, petoivanokkal, gusztosokkal, demszkijekkel nem lehet sikeresen mukodni
5. szandekaik nyilvanvalo leleplezodese: liberalis diktatura a mediaban, ellenorizetlen tolvajlas a szarul menedzselt fovarosban, az egeszsegugy szdsz-es penzkivevohellye valtoztatasanak leleplezodott, megbukott szandeka
6. leleplezodott "idegenszivuseg", a nemzeti erdekek totalis semmibevetele, a nemezeti erzesen valo viccelodes, hecceles

ez igy egyutt csak a lathato eredmenyre vezethet. szerintem olyan gyalazatos nepseg, hogy halat adhatnak az urnak, amiert egyes "szelsosegesek" meg nem fogdostak ossze oket. A helyukben legalabbis lapitanek egy jo darabig, amig szepen vagyok.

Werwolf 2009.12.08. 09:26:58

valahogy lefelejtettem kokat.
Kb. annyira ellenszenves, mint horngabor. Arroganciaja viszont jol egesziti ki tehetsegtelenseget. (Fodorgabor szinten nem tehetseges es kozismerten lusta, de a nyuszipityusaga szimpatikussa teheti esetleg mas frusztralt emberek szemeben.)
Nehez elkepzelni olyan valasztot, aki nem erez kifejezett undort, mikor a koka, peto, demszkij, horn csapatot egyutt latja.
Mindez megspekelve a nyegle, bekepzelt, allesbesserwisser attituddel es a pocsek teljesitmennyel - tokeletes. :))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.12.08. 09:40:50

@Arivistus: "az MSZP begyűjtötte az inaktívak szavazatait. Az inaktívakat nem érdeklik, hogy a pénzosztás miatt elszáll az államadósság, vagy versenyképtelen lesz a gazdaság. Ők teljes egészében az állami pénztranszferektől függenek, és a "tessék minket megvenni" mentalitást vallják. A demagógia hosszú távú következményei őket nem érdekli."

Hát ez 2006 óta inkább a FIDESZ-re igaz...

Ami az SZDSZ-t illeti, komolyan sajnálom, hogy idáig jutottak. Viszont azt nehezen értem meg továbbra is, hogy egy liberális hogy tud megmaradni a FIDESZ-nél, amikor annak sok tagja, sőt, konkrétan a vezetője állandóan támadja a liberális értékeket, az emberjogiakat jobbról, a gazdaságiakat meg balról. Az ő kompromisszumuk miért jobb, mint az SZDSZ kompromisszuma az MSZP-vel? Ők legalább szóban is, meg tettben is felvállalták a liberális elveket, csak sajnos rosszul.

Liberális pártra szükség van, ez tény. De hogy ez honnan fog kiindulni... Az én tippem egyébként az MDF átváltozásának kiteljesedése. Bokros neve nagy hívószó... És hát nem lenne példa-nélküli a magyar politikában, hogy egy párt térfelet váltson, rárepülve egy épp vákumos területre, ráadásul sikeresen.

tlac 2009.12.08. 09:41:42

@Werwolf: 0. lépés: ÁVO család

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.12.08. 09:50:16

@tlac: Jaj, hagyjuk már ezt a baromságot. Most jöjjek én is Stumpf apósával? Annak mi értelme lenne?

Werwolf 2009.12.08. 09:54:40

@Fedor:
mikor tamadta a fidesz a liberalis ertekeket jobbrol es a gazdasagiakat meg balrol?
Csak az mszmp-szdsz propagandaban tortenik ez meg, amugy meg nem.
Egyaltalan, szted mik a liberalis ertekek?
Es konkretan akkor mik azok, amiket ezek kozul tamad a fidesz?
Probalj kerlek egyszeruen valaszolni erre a ket kerdesre, mellebeszeles nelkul, pls., hogy te hogy latod?

Werwolf 2009.12.08. 09:56:34

@Fedor:

nem vagy konzekvens.
hiszen eppen ti vagytok azok, akiknel az ilyesmi nem jelenthet problemat! :))
legalabbis nem szokott. :))

tlac 2009.12.08. 10:12:43

@Fedor: "a FIDESZ-nél, amikor annak sok tagja, sőt, konkrétan a vezetője állandóan támadja a liberális értékeket, az emberjogiakat " te melyik meccset nézed? Emberi jogokból pont az SZDSZ bukott meg. Az intolerancia, a zászlók, szimbolumok, ruhák, visletek állandó támadása, tüntetők szétverése, utána kitüntetés

tlac 2009.12.08. 10:13:59

@Fedor: gyere a Stumpf apósával, az is SZDSZ-es? Nekem egyik sem esetem..

olvastam 2009.12.08. 11:02:59

"a 2006-os eseményekre (az őszödi beszédre és a rendőrség fellépésére) adott döbbenetes, liberálisnak nehezen nevezhető válaszreakciók"

Ezen mit kell értenünk pontosan? Mintha a háttér a Fidesz hecckampánya lett volna, amellyel egyfelől folyamatosan a parlamentáris demokrácia játékszabályainak félretolására és ignorálására, másfelől a gátlástalanul demagóg hiszterizálásra törekedtek. Sikerrel. Mégis, mit kellett volna mondaniuk a vezető SZDSZ-eseknek? Hogy fúj, rendőrség, elnyomják a szabadságért küzdőket?

tlac 2009.12.08. 11:10:50

@brokkenhart: a hecckampányt a Fletóék szították. Parlamentáris demokrácia szabályait félretolták. Gátlástalanul, demagóg módon. Bevallotta, majd lebukott. A vezető SzDSz-eseket ismerve semmit nem kellett mondaniuk, max egy két pannonpumázás fért volna bele. Lehet kifejezetten élvezték ahogy a rendőrségnek álcázottak szétverik az embereket. ÉN konkrétan semmit nem vártam a sazdisoktól, ismerjük őket..

Naumov 2009.12.08. 11:11:04

Ami az SZDSZ nevű formációt illeti, véleményem szerint nem történt más, mint hogy szépen lassan eljutottak arra a támogatottsági szintre, amit az általuk jelenleg képviselt nézetek (röviden: a piac mindenható, továbbá aki másként vélekedik a cigányokról/drogokról/homoszexuálisokról mint mi, az náci) a magyar társadalom számára valójában jelentenek. Nem azért voltak korábban nagy párt, mert ezek a nézetek korábban szignifikánsan nagyobb támogatást élveztek volna, hanem mert a rendszerváltáskor ők nyomták a legradikálisabb antikommunista retorikát, és ezzel állítottak maguk mellé jelentős tömegeket. Aztán már az Antall-kormány alatt ellenzékben is jelentősen visszaestek (taxisblokád, demokratikus charta stb.), és még az 1994-es eredményüket is elég vastagon felhúzta az, hogy az utolsó másodpercig tagadták az MSZP-vel való koalíciókötést és sokan Hornék alternatívájaként szavaztak rájuk. 1998-tól már egyértelműen kis párt voltak, 2002-től meg már pláne nem elhanyagolható részben az átszavazó MSZP-szimpatizánsok tartották a felszínen őket. Elég sajnálatos módon 2002-ben és 2006-ban is sikerült átbillenniük a küszöbön, sőt nem csak átbillentek hanem kormányra is kerültek, sőt nem csak kormányra kerültek hanem ők alkották ott a mérleg nyelvét, amit pedig ebben a minőségükben alkottak a gazdaság, oktatás, egészségügy stb. területén, azt valószínűleg jó sokáig fog tartani amíg kiheveri az ország. Mostanra viszont sikerült a támogatottságukat teljesen erodálniuk, a jelek szerint a fentebb leírt nézetek már a parlamenti küszöbhöz sem elegendőek (miután az ország körülbelül a bányász béka végbele alatt tartózkodik, mostanában viszonylag kevés választó ingerküszöbét éri el az antifasiszta küzdelem vagy a drogliberalizáció), és ahogy azt Gusztos vagy nem tudom ki nagyon találóan írta, a hajó felszínen tartása helyett átharapták egymás torkát az utolsó heringeskonzervért. Kilépések, elnökválasztási csalás, szétszakadó párt, önjáró parlamenti frakció, bohózatba illő üzengetések satöbbi. Egyébként legfőbb ideje hogy elhúzzanak a búsba. Korábbi kommentezőkkel ellentétben különben nem számítok arra, hogy bármelyik szadeszes politikust bíróság elé állítanák majd, egy részüket valószínűleg felszívja az MSZP meg a Bokrossal súlyosbított MDF, más részük pedig kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagként őrködik tovább a közélet tisztasága és az állami pénzek átlátható felhasználhatósága felett. Viszont legalább talán az esély meglesz rá, hogy az általuk szitokszóvá züllesztett liberalizmust valami normális társaság megtöltse érdemi tartalommal.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 11:14:39

Ajajjj, kedves Gábor!
Sztem tévedés, h valaha kettészakadhatna a Fidesz, és abból egy liberális párt jöhetne létre. Nem.

Viszont ami annál is valószínűbb, h Bokros Somogyival a háttérben átveszi az mdf irányítását, és némi névváltoztatással, pl. MLDF (Magyar Liberális Demokrata Fórum) létrehoz egy félkonzi, féljobber liberális pártot, miközben Dávid és Herényi a bíróságra jár lejáratódni.

szdsz útja:

- 2006. még normálisan megvolt, okés

Jöjjenek a bukás lépcsőfokai:
- 2006. őszén nem a Hajós-féle utat követik, hanem bizalmat adnak a ferenc nevű elszúrónak;
- demszky kikresszeli a parasztokat, majd kitünteti a tüntetőverő Gergényit;
- az szdsz jozefinista, elitista, népellenes módon erőszakolja rá az emberekre a több-biztosítós modellt, és olyan unszimpatikus és gyenge kvalitású egyedeket, mint H. Ágnes szabadlábon lévő celeb;
- kilépnek a koalícióból, de nem merik megbuktatni ferit, és egy hiteltelen színjátékba kezdenek az ellenzékiséggel, miközben a zsíros állásokban bentmaradnak, amit kormánypártiként szereztek;
- elrontják az EP-kampányt, mert válság idején identitáskampányt csinálnak, ahelyett, h bevették volna Bokrost a csapatba, és gazdasági érvekkel kampányoltak volna;
- Retkes megválasztásakor nem tudtak demokrata, fegyelmezett módon viselkedni, hanem bebizonyították, h a párt nekik egy hitbizomány, ami csak akkor tiszteletre és támogatásra méltó, ha ők vezetik. ezen viselkedésük tökéletesen kimerítette a többségi, demokratikus elv elvetését;
- továbbra is mindent megszavaznak, és már az ellenzékiség látszatát sem tartják fenn, mikor is Kóka Bajnaival utazik egy küldöttségben külföldre, mintha legalábbis kormánytag lenne.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.08. 11:46:55

Hiányolom innen a kórusból az:
- "az LMP az SZDSZ mentőcsónakja"
panelt... (pedig a poszt még megemlíti őket:)

tlac 2009.12.08. 12:00:22

SzDSz már csak a fővárosi városházán tartja magát, innen a Führernek sem sikerült már fordítania..

2009.12.08. 12:41:55

@1.szolo (B.A.): mert szerintem ne sértegessük az LMP-t, azért. Megnéztem a honlapjukat, szimpi egy társaság, alig vannak 1 diplomával, a többség bír többel is. Szóval nekem tetszenek, kár, hogy az emberek a tahó Jani bá-ra, meg a kerek seggű panelt ontó Marisra szavaznak többen, hiszen az való közéjük, és abban véli felfedezni önmagát...Lsd. Parlament!:)

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.08. 12:44:47

@tlac: Ez most bejött :DD

Amúgy tényleg kíváncsi leszek erre az LMP dologra. Ezért is szavaztam rájuk az előzőn. Kár, hogy nem jött össze egy székre nekik...

rockjano 2009.12.08. 12:45:39

Liberalizmusra igenis nagy szükség van kishazánkban és jövőtől mégnagyobb szükség lesz és szerintem meg is fog valamennyire erősödni, lehet hogy nem egy ciklus alatt.

Az a kispolgári konzervativizmus amely mind a fideszt mind az mszp-t annyira jellemzi elég unalmassá fog válni. Számomra mindkét "nagypárt" (már ha az mszp-t még lehet annak nevezni, szerintem igen de ez majd kiderül) nagyon is egyforma, ha méllyn belenézünk nagyjánól ugyanazt képviselik.

Sok fiatal fog csalódni a Fideszben erre most mérget veszek.

Retkesék lehet hogy ügyetlenek, de persze a szadesz helyzetéért nem ők felelősek hanem a régiek.

Ki fog ebből nőni egy rendes liberális párt csak idő kell hozzá. Én pl. csak liberális pártra szavazok, sem a fidesz sem az mszp nem alternatíva. Az mdf-ben nem hiszek az LMP-ben még annyira sem.

Agent Cooper 2009.12.08. 12:55:27

Ez a cikk azt veszi alapul, hogy Magyarországon a liberális gondolkodás jelen van. Én ezt sohasem láttam. Nincs összesen 1000 ember ebben az országban, akinek ismerős lenne a "nyitott társadalom" fogalma. Sőt, megkockáztatom, hogy ez az SZDSZ-en belül is így volt.
A valódi liberalizmusnak Magyarországon hagyománya nincs, az iskolákban egyetlen liberális gondolkodóról sem tanítunk, maximum elvétve, történetileg megemlítve.
Az olvasott értelmiség elenyésző hányada tudja egyáltalán, hogy mi az a liberalizmus, a többiek valamit gondoltak róla.
Az utóbbi 20 év folyamatos SZDSZ hanyatlása pedig nem csak következménye ennek, hanem meg is akadályozta, hogy ez a fajta gondolatiság kialakuljon.

Erre érzett jól rá '94 után a Vitya, és most egy sikeres ember:)

AlbaZen 2009.12.08. 13:00:37

Gazdasági liberalizmus = könyörtelen kizsákmányolása a kevésbé törtető vagy kevésbé okos embereknek

Hiba: mindenki, aki a gazdasági liberalizmussal szembe mer szegülni, az vagy náci vagy komcsi.

Emberi jogi liberalizmus = mindenféle deviáns viselkedés reklámozása, söpredék bűnözők sajnálása, ezáltal a társadalom megosztásban ugyanolyan bűnös mint a szélsőjobb

2010-re egyértelművé vált hogy ha túl akarjuk élni, akkor nincs más választás, mint a minden gyűlölettől és politikai szardobálástól mentes gyermekvállalásra építő és fenntartható környezetbarát nemzetgazdaság

Tiv 2009.12.08. 13:05:39

OFF: azt látjátok, hogy a fejléc-képben a Parlamanet fölötti felhő Magyarország alakú, sőt a Balaton is ott van? :)

török gábor 2009.12.08. 13:12:13

@Tiv: szép megfigyelés :) a kép Fóth Gábor alkotása, s messze nem véletlen, hogy a Balaton is látható...

Sisko86 2009.12.08. 13:12:46

Én az LMP-t - egyelőre - inkább a liberalizmus, mint az SZDSZ mentőcsónakjának érzem. Nem a megbukott gazdasági liberalizmust képviselik, mint az MDF. Amit írnak a programjukban (láss csodát, nekik olyan is van!) az szimpatikus és józan gondolkodásra vall. Eddigi retorikájában pedig az SZDSZ és az LMP is igyekezett elhatárolódni a másiktól. Hogy ez mennyire színjáték? Nem tudom. Amíg nem járatják le magukat, nálam kapnak egy esélyt. Persze az első vezető SZDSZ-es megjelenésekor a szavazólapomra csak egy hímvessző fog kerülni, "Ezt vegyétek be!" felirattal.

statez 2009.12.08. 13:18:51

Igen, azt hiszem, az a legvisszataszítóbb, hogy azok, akik az SZDSZ sírját ásták éveken, több, mint másfél évtizeden át, Magyar Bálinttól Kókáig, megpróbálják Retkes nyakába varrni az SZDSZ, egyáltalán a liberálisok mostani állapotát.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.12.08. 13:21:39

A SZDSZ bukását, és a róluk (és ezzel együtt a liberalizmusról) kialakult súlyosan negatív képet azért nem csak önerőből sikerült összehozni. Igazat tudok adni, hogy vállalhatatlan megnyilvánulásokat tettek, és a hűtlen kezelés olyan magasságait kongatják ma is, melyre szavakat sem találok. Emellé az ellenfelek aduászát önként nyújtották át azzal, hogy szó nélkül bármely kisebbség mögé odaálltak, ha kellet, ha nem, ha igaza volt, ha nem...
Hihetetlen túlzás. Elvadult véglet.

Erre tett rá a 2006-os választásokon a fidesz-kdnp(-jobbik) a SZDSZ plakátokat öntapadós stopptáblákkal felülnyomva, melyekre nyilvánvalóan hazug feliratokat nyomtattak. (Az elkövetőket csak tippeltem, mert tudom, hogy sosem fog kiderülni ki csinálta valójában, de nem volt olyan esélyes erő rajtuk kívül, aki erre költött volna)
Kb ekkor indult az az egészpályás letámadás, ami a liberalizmust a mai szitokszó státuszig juttatta, és melybe bárki belekóstolhat egy ehhez hasonló blogon.

Én igent mondok a liberális eszmék és értékek jelentős részére, de az szdsz-re soha!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 13:22:43

@török gábor:

De ha már off, akkor megismételném azt a régi problémám a bloggal, h nem látszanak jól a linkelt szövegrészek, mert a színük alig üt el az alap betűszíntől. Egyszerű megcsinálni, csak kell egy okostojás, aki bele tud piszkálni a css-be.

Az sem ártana, kedves Gábor, ha időnként tenne a posztba képeket. Pl.: Ön nyilván hozzáfér jó kis grafikonokhoz, ábrákhoz.

Üdv.

kuki123 2009.12.08. 13:23:44

az szdsz-es megmondó emberek remélhetőleg jó 20-30 évre dutyiba

vagy inkább Tent City jellegű börtönökbe kerülnek

Bambano 2009.12.08. 13:24:03

Az a fajta liberalizmus, ami itt volt, és ami a józan önérdek kárára nyomult mindenféle téveszmével, az eltűnhetne már végre a süllyesztőben... Amit Magyar meg a társai műveltek az oktatással, ha az valóban liberalizmus, akkor nem kell a liberalizmus. Mert az nettó ökörség volt.

Ez az óvjuk a hülyéket, pátyolgassuk, meg húzzuk le a tehetségeseket is mellé, ez baromság, mert a következő generációnyi idióta kiképzését szolgálja csak. Akkor lesz jó a következő munkavállalói réteg, ha minden gyereket a saját képességeinek a határáig meghajtanak az iskolában, mint Zinger a varrógépet. Hogy a gyerek meg a szülő megveri a tanárt, mert a tanárnak minden fegyelmezési eszközt kivettek a kezéből? Nooormális?

Ez az szdsz tűnjön el örökre és még örüljenek, ha nem zárják őket börtönbe.

Gabo1000 2009.12.08. 13:26:53

Én úgy látom, hogy a kezdeti liberális párt nem találta meg a helyét a második szabad választáson és a problémák igazából innen indultak. Ki tudta 1990 ben, hogy mit jelent liberalizmus, meg demokrata, stb. Az első választás gyakorlatilag az egyetlen olyan választás volt ahol a kampányban a pártok nem szándékosan hazudtak. Senki nem volt tisztában azzal, mit is kéne tenni. A 94-es választás kiábrándulás jellemezte nem véletlen az utódpárt nagyarányú győzelme. Az SZDSZ MSZP felé fordulása pedig az egyszerű hatalmi vágy megnyilvánulása. Megértették, hogy hazánk még nem áll készen a fejben a liberális eszmék követésére. Mindenki megélhetésért küzdött 3-4 munkahellyel és nem volt kiváncsi ezekre az eszmékre. Ha, azonban 94 ben nem csatlakoznak az MSZPhez talán elhalasztják az utolsó lehetőséget is arra, hogy a kondér közelébe jussanak. Innen kezdve azonban az egyszerű választópolgár azonosította őket az MSZPvel. Nem tudok olyan programpontot említeni (de biztos van) amit a saját választási programjukból végigvittek, megvalósítottak. Jöttek az "evtársak" és kétségbeesetten keresték, hogy lehet a kincstár kapuit tágra nyitni. Ehhez a kulcs az SZDSZ volt. Ők -külföldi segítséggel természetesen- megmutatták milyen jogi és gazdasági szabályzókat kell megváltoztatni ahhoz hogy a politika megvalósuljon. (a megtermelt javak preferált újraelosztása). Mivel a jogi háttér megvalósult, simán kifoszthatták az országot, nem kell okosnak lenni az iskolában. Az állam bár az elvonások nem csökkentek egyre inkább kihúzza magát feladatai alól. Horn Gábor szavai Fialának: "Az állam rossz gazda" mondta ezt úgy, hogy a pártja ült 3 minisztérium élén.
Összességében számomra az SZDSZ egy elvtelen és az önérdeket a közérdek elé helyező emberek gyülekezete akik nem méltók semmiféle megbecsülésre. A liberális eszméket pedig felhasználják hogy mindig egyszámukra nem tetsző csoportot minősítsenek gyalázzanak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 13:28:36

@statez:

Igazad van, ez tényleg Dedalon igényes dolog. Demokratikus választáson nem elfogadni a győztest, az nem menő, az bizony hánytató.

Jelzem, Retkes is hibázott, mert nem tudott felmutatni semmilyen folytonosságot, márpedig ez valamilyen alapszinten szükséges a személyi állomány tekintetében. Ha Retkes ügyesebb kommunikátor lett volna, akkor Fodort, Gulyást, Demszkyt, John Emesét és esetleg - a mindig szókimondó - Horn Gábort meg tudta volna nyerni magának.

Retkes kommunikációs hibája az, h totál szarnak állította be a párt addigi tevékenységét, miközben ő nem lépett ki, benne volt végig. Jogosan feltehető neki a kérdés, h ha már ilyen rég, és ennyire szarul politizált a párt, akkor ő még mit keresett benne 2009-ben is.

gauche caviar 2009.12.08. 13:28:55

@rockjano: nekem a Jobbik liberalizmusa hódította meg a szívemet... ehe

Sisko86 2009.12.08. 13:30:49

@hunor76: Igen, erre gondoltam. Remélem nem csak szavak, nem csak színjáték. Tavasszal minden eldől. Iksz vagy pénisz, az itt a kérdés!

szakállasbácsi 2009.12.08. 13:33:54

Igaza van Gábornak abban, hogy rengeteg választópolgár van, akit a két nagy párt nem képes elégedetté tenni. Pont a liberális gondolkodás lényege, hogy árnyal és bár értékek mentén gondolkozik, megpróbálja bizonyos határokon belül értelmezni és árnyalni az ellenvéleményt is. Ez az árnyalás és értelmezés azonban a legtobb embernek elfogadhatatlan, ők a frankót, a parancsot és a fekete-fehér gondolkozást szokták meg. Akik ma liberálisok, azoknak ez túl általános, túl giccses, vagy túl primitív. Az, hogy a liberálisok nevén nevezik a fasisztákat és a nácikat, nem jelenti azt, hogy lámpavasra akarnák őket húzni, vagy lecsukni ahogy azt ellenfeleik teszik - egyelőre még csak szóban - a Parlament előtt, vagy cinikus hazudozó vezetőjük handabandázó fenyegetéseivel újabban a közmédiában is. Nagy kérdés, haz, hogy az árnyalást, a tétovázást és az elemzést elfogadja-e valaki válság idején.
Igen Gábor, ez a kérdés: szükség van-e liberálisokra akkor, amikor parancs kell, erős kéz, mert süllyed a hajó. Ezt hívhatjuk eufemisztikusan weimarizálódásnak. Olvassatok Debrecenit. Vagy ne is, mert depressziósak lesztek.

Birkesz 2009.12.08. 13:37:38

hunor76: Remélem, tartják is magukat ahhoz, hogy nem vesznek be bukott politikust. Sőt, egyet, se aki mostanában politizál. Csak az a baj, hogy nem fog menni nekik, lásd a Monoki (ha jól emlékszem) polgit. Ő is szadeszes volt.

Birkesz 2009.12.08. 13:38:33

pff, monoki. Bocsánat.

2009.12.08. 13:40:24

@Tiv: piros hangszórót..vagy nem is, kéket!:):)

Sisko86 2009.12.08. 13:42:13

@Birkesz: Nem hiszem, hogy élből el kell ítélni minden SZDSZ-est. Ha egy politikus 1990 és 2006 között liberális nézeteket vallott, az logikusan SZDSZ-es lett. Nem volt alternatíva, a nagy számok törvénye alapján pedig kell lennie meggyőződéses, értékrenddel rendelkező egykori, akár jelenlegi párttagoknak is. A vezetőik nem ilyenek, őket ismerjük, de nem általánosítanék.

Gremlin (törölt) 2009.12.08. 13:43:12

A szadesz jópár évre elintézte,hogy ne legyen liberális párt számttevő tényező.
Hogy ez jó vagy rossz döntse el mindenki maga.

HgGina 2009.12.08. 13:44:13

Bízom abban, hogy Jancsó filmcímét lehet emlegetni az összes biberálisra:
Talpuk alatt fütyül a szél

Birkesz 2009.12.08. 13:46:43

@Sisko86: Túl sok rossz példát látok magam körül, az szdsz-es vezetőkről nem is beszélve. Ha pedig korpa közé keveredsz...

Yasashi Tanuki 2009.12.08. 13:47:59

Szvsz nem az eszmék értékelődtek le, hanem a kormányzásuk eredményei kiábrándítóak. Csak néhány példa a teljesség igénye nélkül:
Kuncze belügyminiszterként - megélhetési bűnözés, 20 ezer forint alatt nincs rendőrségi nyomozás - a vidéki közbiztonság lerombolása.

Magyar Bálint oktatási miniszterként: nincs buktatás 4. osztálytól, iskolai erőszak elharapódzása a gyerekek jogainak erőltetése miattt, szegregációs majd integrációs cigánypolitikával elcigányosodnak az iskolák, mindennapossá vált a tanárverés.
Kóka János és Csillag István közlekedési és gazdasági miniszterként - túlszámlázott autópályaépítések, völgyhíd, homokba fúrt alagutak
Molnár Lajos és Horváth Ágnes EÜ miniszterként - a kampányígéretek ellenére bevezéetik a dobozdíjat, vizitdíjat, a kórházak finanszírozásának lerombolása tőkekivonással, volumenkorláttal a színvoal leépítése.

Nem az eszmék a kormányzati teljesítményük és eredményeik hozták meg a jól megérdemelt bukást!

Hotex 2009.12.08. 13:52:46

szvsz a teljes magyar politilai elit már rég lejáratta magát, párttól függetlenül. Arról meg már évek óta nincs értelme beszélni, hogy ki "jobbos", "balos", meg "liberális", ugyanis ezeknek a fogalmaknak utoljára valamikor a '40-es évek végén volt jelentősége hazánkban. Ma nincs nálunk se jobbos, se balos, se liberális eszméket követő politikus. Legalábbis olyan nincs, aki ugyanazt fogja vallani pár év múlva is. Persze vannak részigazságok, vannak akik erről írnak, beszélnek, felméréseket készítenek, és ez így van jól. De a lényeg mindig uaz.: A konc és a hatalom. A bizonyíték pedig az, hogy ha más ról is szólna Magyarországon a politika, akkor az elmúlt húsz évben mi is elértük volna a szlovénok szintjét. Amitől azért valljuk be, baromi messze állunk, pedig egyszerre indultunk.. Ennyi.

Fat Jew Biatch 2009.12.08. 13:55:47

Nagyon aggaszt szegény liberálisok dolga, de mi köze ennek a szadi végvonaglásához? Ja tudom. A szadesz tartott igényt a magukat valamilyen rejtélyes okból liberálisnak öndefiniáló komcsikáderzsidógyerekértelmiség szellemi bábáskodása mellett tevékenykedő hatalommániás megélhetési neoliberálisok sleppjét autentikus liberális pártként elfogadó mélyhülye melegek (ld. buzi), iskolát járt cigányok, holokausztmániás művészeti egyetemisták, és egyéb "idegenszerű elemek" szavazataira.
Hát igen, ezekben az emberekben van erő. Én remélem mind emdéefesek lesznek - így is diktálja a pesti humor logikája.
A tényleges liberálisok (bár ez így elég tág) pedig birkózzanak meg a szadi árnyékával, meg azzal, hogy 2009-et írunk szóval az aktuálpolitikán túl választ kéne találni bizonyos elméleti kihívások dolgában is. Köszönjük Elnök Úr.

török gábor 2009.12.08. 13:58:08

@malac69 gerinckutató blogkalandor: sajnos én nem vagyok okostojás, amit a blogon lát, annyira futotta "manu facere" felkészültségemből.

Dubito 2009.12.08. 13:58:10

Nem igaz, hogy Magyarországon nincs hagyománya a liberalizmusnak: Széchenyi, Kossuth, Wesselényi, majd a dualizmus évtizedeinek szabadelvű miniszterei Wekerlétől Tisza Istvánig liberálisként sikeresen modernizálták Magyarországot a feudális maradi posványból. Talán nem véletlen, hogy ma ezt tartjuk Magyarország aranykorának.

Sajnos az szdsz és személyiségei nagyon távol álltak attól, hogy kirángassák Magyarországot az ezúttal posztkommunista maradi posványból. Lehet tovább dagonyázni.

Dubito 2009.12.08. 13:59:39

"szabadelvű miniszterei "

elnézést, miniszterelnökeit akartam írni.

pandacsökiboborján 2009.12.08. 14:05:27

" Sokkal inkább tűnik úgy, hogy a mostani vezetést bojkottáló, vagy csak ignoráló korábbi SZDSZ-es frontpolitikusok - Kunczétől Magyaron át Kókáig és Fodorig - számlájára írható, hogy az SZDSZ fokozatosan eljutott a mostani reménytelen helyzetig."
És velük eggyütt az ország is-hogy mennyire hazug,rosszindulatú "emberekről" van szó,mi sem bizonyítja ékessebben, mint az, hogy egy diktatúra utódpártjával álltak össze. Magukról azt állítják,hogy mindenhez értenek,de eredményeket nem tudnak felmutatni.Amit tettek szerintem nem véletlenül ssikerült így,direkt tették tönkre az országot,hisz így Európa közepén sikerült csinálniuk egy gyarmatot:olcsó és képzett munkaerő,megfelelő infrastruktúra,kiváló földrajzi adottságok.
Tegyük velük azt,amit a rómaiak tennének: a családjuk vagyonát az állam javára el kell kobozni,őket pedig száműzni kell.

2009.12.08. 14:08:43

@Sisko86: Mérget vehetsz rá, hogy nem színjáték. Aki az LMP-ben szdsz-es volt, az is már több éve ott hagyta őket és nem a vezetőség tagja és ott is csak mezei párttag volt. Kizárt dolog, hogy emblematikus szdsz-es itt megjelenjen. Vannak egyébként mindenféle irányból az LMP-ben, de a túlnyomó többség sose volt párttag sehol.

Az LMP gazdaságpolitikája inkább baloldali (akárcsak a Fideszé ;-), csak másképp; az emberjogi liberalizmust viszont képviseli, de ez nem jelenti a deviancia támogatását. Ezt a problémakört ugyanakkor nem tartják fontosnak, nem ez Magyarország fő problémája.

Az Szdsz szerintem nem a liberalizmusa miatt bukott meg, hanem éppen ellenkezőleg, ennek következetlen képviselete, a megalkuvás és főleg a korrupció miatt. Nálam a kakaóbiztos számítógépek esete tette be a kaput, pedig az apróság volt Hunvaldhoz képest.

gauche caviar 2009.12.08. 14:09:39

@HgGina: hát, nálad meg leginkább a két füled között, ha azt hiszed, hogy az szdsz = liberalizmus.
Nem készült a mai órára...

kafferbivalybalamber 2009.12.08. 14:11:19

Összefoglalnám: az SZDSZ azért szűnik meg, mert liberális pártnak hazudták magukat, miközben a cselekedeteik a liberális értékrendet csak nyomokban tartalmazták.
Legalábbis remélem, hogy tényleg megszűnik.

Agent Cooper 2009.12.08. 14:14:00

Nekem van egy kérésem a szerzőhöz címezve, ha ilyet lehet.

Lehetne egy kisebb áttekintést, és ami fontosabb, utólagos értelmezést nyújtani arról, hogy mik voltak az SZDSZ elmúlt 20 évének fontosabb gondolati (ideológiai) elképzelései? Nem a konkrét cselekedeteik érdekelnek, hanem inkább gondolati háttér. Mikor mit szerettek volna, és miért?

gauche caviar 2009.12.08. 14:14:45

@Yasashi Tanuki: látom neked a bulvár tölti ki életed minden napjait.
nem tom melyik lenne számodra borzalmasabb: ha kiderülne, hogy azért annyira nem borzalmas a helyzet, mint amennyire hiszed. Vagy az, hogy valóban olyan borzalmas lenne, mint hiszed.
Mindenesetre, a lényeg az, hogy: "hiszed". (konkrétan: egyáltalán nem mindennaposak a tanárverések, pláne nem amiatt az ok miatt ahonnan te próbálod levezetni. Javaslat, hogy ne csak Blikket olvass egy téma kapcsán, hanem mondjuk háttérinfókat is. Pl a felmérések szerint a tanárok egyáltalán nem a tanárverések miatt aggódnak, hanem, hogy egyre nehezebben tudják motiválni a gyerekeket a szélsebesen változó körülmények között. Második legtöbbször említett 'zavaró tényező' pedig a csúnya beszéd. De asszem ez szintén nem onnan fakad amit te írsz, hiszen már a gyerek műsorokban is simán sípolás nélkül hangzanak el olyan szavak, mint hülye, fasz(i), basz(ni) stb. Szál: reality-check!)

gauche caviar 2009.12.08. 14:16:34

@Môžeš mi pomôct'?: nyugtatód kartávolságban be van készítve? nem irigyellek a hétköznapokért...
Ilyen lelkivilággal, akár fegyver nélkül is rabolhatsz bankot.

török gábor 2009.12.08. 14:18:01

@Agent Cooper: mindent lehet, de sztem ez meghaladja a felkészültségemet. viszont ha szeret pártprogramokat olvasni (régieket különösen szórakoztató), abból sok mindent rekonstruálni lehet.

Crawly 2009.12.08. 14:21:09

@freehckr: bár magamat leginkább liberálisként szoktam azonosítani, mégis teljesen egyet értek veled.
az országnak és a demokráciát még éppen csak tanuló állampolgároknak a liberalizmus egyelőre értelmezhetetlen.
mondjuk szerintem mindig is az lesz.
nem tömegpártnak való, de nem is az a lényege.
az SZDSZ vezetői pedig remélem külön bugyrot kapnak a pokolban :D

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.12.08. 14:23:17

@török gábor:
lol! :D
Szeret a nyavalya ilyesmit olvasni, de ha felelős döntést szeretne valaki hozni, akkor érdemes átbogarászni választás előtt, hogy a tapasztalatok mellé tehessük a leírt célokat. Ha túl nagy a kontraszt, akkor valami baj van.

gauche caviar 2009.12.08. 14:24:55

@pandacsökiboborján: kiválóan képzett munkaerő: az üzemeket idetelepítő cégek mind arról panaszkodnak, hogy olyan szintű hiány van jól képzett szakemberekből, közepvezetői szinten pláne, hogy gyakorlatilag még külföldről is versenyképes fizetésért tudnak csak találni szakikat az üzemekbe.
ugyanez áll rengeteg alvállalkozó/beszállítóra is, egyszerűen nem elég fejlett technológialag a legtöbb kis és középvállalkozás.
(értsd: hol itt a képzett munkaerő)
Olcsó munkaerő: nemzetközi összehasonlításban a magyar munkaerő nagyon nem olcsó (lásd bulgária) de ami ennél rosszabb, hogy olyan brutál motiválatlan, hogy az már messzeföldön híres. + abszolút nem mobilis, nem hajlandó 100km-el sem odébbköltözni, nem hogy az ország egyik végéből a másikba.

kiváló infrastruktúra: a vasútpályáink gyak alig alkalmasak a nemzetközi teherszállításra (néhol 30-al tögyög a vonat..) az autópálya hálózat pedig nyugati összehasonlításban egy vicc, a vízi szállításról - mint legzöldebb fuvarozási módszerről - meg ne is beszéljünk.
Ipari parkok idehaza többnyire annyit jelentenek, hogy a szántóföld végétől asszondják a közgyűlésben a képviselők, hogy "na, a diófa végétől az mán az ipari park".
Ezt fejeli még meg az átláthatatlan adórendszer, a bürokratikus ügyintézés, és a korrupció.

Szál én csak azt kérdezném akkor, hogy most miről is beszélsz, mint kánaán?
Ennek a helyzetnek van egy része amiről tehet a kormányzat, egy másik része pedig egyszerűen így alakult.
Amire te gondolsz az a "lehetne ilyen is" nem pedig az "ilyen". Érzed a különbséget?

Agent Cooper 2009.12.08. 14:27:01

@török gábor: Hát igen, a baj az, hogy már én is alig emlékszem. A régi pártprogramok hozzáférhetőek valahol?

tölgyes 2009.12.08. 14:27:39

Én nem tudom, hogy Török Gábor miért írt megint egy ilyen semmitmondó üres cikket, amiből az olvasó vajmi keveset tud meg az SZDSZ-ről is meg arról is, hogy TG. gondol-e valamit...Ennek az írásnak csak akkor van értelme, ha nem gondol semmit és nem tud semmit.. de azt azért mégsem gondolom róla...:::(((
1. Nem tehető fel a kérdés(állítás) úgy hogy mi lesz a magyar liberalizmussal az SZDSZ nélkül. Nem állítható ez és ennek több oka van.
a./ Az SZDSZ soha nem volt liberális párt, ha már volt valami akkor leginkább a polgári radikálisokra emlékeztető alakulat volt.(Ez még akkor is így van, ha ez ellen az SZDSZ-es elit mindig sikongva tiltakozott.)
b./A SZDSZ nem volt liberális párt, de voltak benne liberálisok, mint ahogy a többi pártban is voltak liberálisok.. és a párton kívüliek között is vannak voltak és lesznek liberálisok...Az ÖNMAGÁBAN IS ANAKRONIZMUS VOLT, HOGY A LIBERÁLIS JELZŐT AZ SZDSZ MAGÁNAK VINDIKÁLTA..HISZEN A LIBERALIZMUS EGY OLYAN ESZMERENDSZER AMELYNEK ELEMEI TÖBB POLITIKAI ÉRTÉKRENDSZERBEN IS MEGJELENNEK, MIKÖZBEN VEGYTISZTÁN NEM JELENNEK MEG SEHOL SEM.
2.AZ SZDSZ BUKÁSÁNAK OKA AZ UTÓDPÁRTTAL VALÓ ELŐBB FLÖRTÖLÉS, AZTÁN ÖSSZEFEKVÉS.. A flörtölés korán kezdődött. Akkor kezdődött, amikor még az MDF-et vádolták a kommunistákkal és az utódpárttal való együttműködéssel.
Ennek szervezeti kerete pedig az Új Márciusi Front volt...ahol Nyers Vitányi együtt búslakodott Tardos Mártonnal Vásárhelyi Miklóssal és körükkel.
3.Az SZDSZ-t pedig az utódpárt tette tönkre...a velük való közös mutyizás, amiben időnként még felül is múlták Gyurcsányék pártját. Így a liberalizmus eszmerendszere most megtisztul egy politikai kölönctől az SZDSZ-től.

gauche caviar 2009.12.08. 14:27:56

@török gábor: azért van olyan párt amelyiknek a jelenlegit is szórakoztató. Mert amikor olyanokat olvas az ember, hogy "a jelenlegi alkotmányt le kell cserélni a Szent Korona-tanra" akkor azért a kérdőjellel vegyes mosoly akaratlanul is megjelenik a száj sarkában..

kovácske 2009.12.08. 14:33:33

a poszthoz:
"a Fideszt is választhatják, amelynek tapasztalataim és a felmérések szerint is tényleg meglehetősen sok, magát liberálisnak tartó szavazója van."
-jut eszembe egy ismerős, aki a minap így kommentált egy gárda-ruha viselés miatt indított eljárásról szóló hírt: -"ha a konkrét pártoktól eltekintünk, én eléggé liberális értékeket vallok, például nem értem, milyen alapon vegzálják a néptáncos viseletért az embereket"

török gábor 2009.12.08. 14:33:50

@tölgyes: most már tényleg érdekel, hogy lesz-e olyan hozzászólása, amelyet nem ezzel a fordulattal kezd :) viszont példamutató a kitartása: egy ennyire nívótlan blogot tényleg csak az önfeláldozás névtelen hősei olvasnak rendszeresen :) mindenesetre köszönöm a figyelmét és a véleményét!

török gábor 2009.12.08. 14:35:18

@Agent Cooper: a parlamenti könyvtárban biztosan, ott szépen össze vannak gyűjtve.

tölgyes 2009.12.08. 14:35:56

@török gábor: Lesz! Amint ír egy jó írást. Már nagyon várom, mert ezt a fajtát nem szívesen olvasom. Nagyon gyenge és méltatlan a reputációhoz.

fran7 2009.12.08. 14:36:59

Mindig mosolyogva gondolok arra, hogy az SZDSZ milyen gyűlölettel gondol a Fideszre. Mikor mindenki pontosan tudja, hogy többek közt azért ment át a jobboldalra, mert az Szdsz-szel nem tudtak megegyezni, mint két liberális párt, sőt szinte kitagadták Viktorékat vagy legalábbis azt várták, hogy pitizve kússzanak eléjük, hogy fogadják be őket valahogy úgy mint Fodor Gábor ment hozzájuk. S amikor erre nem voltak hajlandóak a saját oldali ellenfeleik hirtelen nagyobb ellenségek lettek, mint az exkommunisták. Pedig mennyire szüksége lett volna az Szdsznek Orbán, Kövér, Pokorni kaliberű politikusokra, mert kaptak helyettük Kókát, Fodort, Retkest, milyen minőségi visszaesés ez egy Tölgyessyhez, Kis Jánoshoz képest.
Másrészt milyen liberalizmus az, amelyik nyíltan támad mindenféle nemzeti érzelmet, vallási, legalábbis keresztyén meggyőződést. Én olyan egyházhoz tartozom, amely más országban elég szoros kapcsolata van a liberalizmussal, mert azt várja el egy országtól, párttól, hogy a vallásszabadságot garantálja. De ha ez a magyarországi liberális párt folyamatosan szidalmazza a keresztyénséget, annak jelképeit, akkor miért szavaznék rá, vagy bárki is. S még így is volt nem kevés keresztyén, aki szavazott rájuk. Liberalizmus, ami szűkkeblű nem működhet.

tölgyes 2009.12.08. 14:45:13

@Letícia: Nekem nincs is más bajom az LMP-vel, mint hogy voltaképp amolyan SZDSZ-es utódpárt...Nekem különösen a legifjabb Szakasits-Schiffer futtatása teszik..

Én/Me 2009.12.08. 14:45:35

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
"- demszky kikresszeli a parasztokat,"

Csak apró érdekesség, ha úgy tetszik OFF. Mai rádióhír szerint a liberál bolsevizmussal csak nehezen vádolható pécsi városvezetés pont ezt tervezi tenni a nehéz katonai járművekkel, hogy érvényes bírósági ítélet mellett se kezdődhessen el a radarberuházás. Kíváncsi leszek, ez kinél miként üti majd meg az ingerküszöböt...

kovácske 2009.12.08. 14:46:20

"alapvetően emberi jogi liberalizmus vált kizárólagossá "

talán épp ellenkezőleg: üres szólamnak bizonyult az emberi jogi liberalizmus az szdsz szájából, tetteikben legfeljebb gazdasági liberalizmusnak, piacpártiságnak volt nyoma (arra is rácáfolt a kakaós-számítógépek esete és a dmszky-tehát szdsz-Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt piacellenes korrupciós csődtömege).
az lett a szdsz veszte, hogy a két nagy pártban jelentős "akolmelegre" szavazó tábor helyett az szdsz-nek kicsi, de az ésszerűség (minél kevesebb állami beavatkozást a gazd-ba) és a szabad embereket hagyják szabadon közösséget alkotni, ne a hivatal mondja meg, hogy kell élni, hogy nekik jó legyen- thát ebben a két eszményben erősen hívő szavazóbázisa volt. ezeket pedig kiábrándította amit az szdsz csinált, illetve elmulasztott megtenni. a két nagytestvér nem tud olyat elkövetni, amitől a szavazóinak legalább a fele az akolmeleg miatt ne maradna meg továbbra is mszp, vagy fidesz párti lenni. az szdsz konkrétabb eszményeket tűzött maga elé, mint a 2 nagy, konkrétabban meg is látszott, hogy sz..rik ezekre az eszményekre a gyakorlatban.

Ballagator 2009.12.08. 14:46:24

Azért fogalmi keveredés is van. Én azt a téveszmét "szeretem" a legjobban, ami a liberalizmust egy alternatív diktatúrának látja. Ahol mindenféle dolog lenne kötelező (lásd a végémmegmákötelezőlesz típusú beszólások, amiből kismilliót lehet találni a közéleti fórumokon). Így lehetséges, hogy pl. a homofelvonulásban (vagy kendermag tüntetésben) egyesek nem szerencsétlen hippik parádézását látják, hanem undorító titkosügynökök menetelő seregét, akik természetesen valamiféle diktatúra kidolgozásán fáradoznak.

Ez számomra a legidegesítőbb, sokkal inkább vitatkozok olyannal, aki tudja mi az a liberalizmus, és ezek után mondja azt, hogy "értem én, de a kurva anyját az önrendelkezési jognak". Mert ott megvan a vitaalap.

Publius Decius Mus 2009.12.08. 14:48:10

Nekem az volt az aranyos bennük, hogy egy kapitalizmusorientált liberalizmus volt az övék, tehát a tőke szabadsága volt nekik fontos. Vagyis az a rendszer ahol a nagy hal megeszi a kishalat, gazdasági darwinizmus. És még ezt is vallották; merjünk kicsik lenni. Aki nem vette volna ezt észre ennek a kombója: Dögölj meg!

Én/Me 2009.12.08. 14:51:21

@fran7: "De ha ez a magyarországi liberális párt folyamatosan szidalmazza a keresztyénséget,"

Különösebben nem kedvelem az SZDSZ-t, de a kereszténység szidalmazására nem emlékszem. Arra igen, hogy kerültek nézetkülömbségbe az egyházzal. Ugyanakkor arra is emlékezzünk, hogy ha egy egyház nyíltan politikai színre lép, és politikai szerepet vállal, akkor ne csodálkozzon, ha politikai támadás éri...

Füredi 2.0 (törölt) 2009.12.08. 14:53:12

@Yasashi Tanuki:

Tudom, hogy nem fontosak alapvető tények, de:

Azt, hogy 20 000 - valójában akkor még 10 000 forint - alatt nincsen rendőri nyomozás, az új szabálysértési törvény vezette be. Ennek a tövénynek a száma az, hogy - most figyelj! - 1999 (ezerkilencszázkilenvenkilenc). évi LXIX. törvény...

A legközelebb azt írom le, hogy melyik évben született a kórházprivatizációt engedélyező törvény.

gauche caviar 2009.12.08. 14:54:54

@Ballagator: Mo-n alapvetően nincs vita. Pláne nem politikában.
A(z elvileg) szembenálló felek nem egymással vívnak szócsatákat, hanem a saját táboruknak ontják az uszító/heccelő monológokat a másik térfél démonizált torz kreatúráiról. Miszert mszp szavazó soha nem lehet jó arc, vagy fidesz szavzó sosem pippant el egy spanglit.
Nincs vita, csak monológ van. Ott meg nem szükséges a vitaalap, háttértudás, érveléstechnika. Oda elég a bulvár, a demagógia, meg a romantikus erőszak /:)/

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 14:56:47

@Én/Me:

A kettőt ne említsük egy lapon, mert az egyik az emberek jogait sérti, a másik meg az emberek jogait védi, bár módszertanában nyilván kézenfekvőnek tűnik az analógia.

Üdv.

Mintha elveszett volna egy kommentem... Van már moderálás? Utólagos?

fran7 2009.12.08. 15:01:22

@Én/Me: Ismerős az a név, hogy Martin Luther King Jr.? A rabszolgák felszabadításának ügyét is egy elkötelezett keresztyén ember kezdte el forszírozni. Akkor hogyan lehet azt mondani, hogy az egyház ne szóljon bele a politikába? Ilyet liberális ember nem mondhat, mert épp arról szól, hogy mindenki el tudja mondani a véleményét, s ezért valakit támadni szintén nem demokratikus. Másrészt miképp beszélt a liberális párt a keresztyén jelképekről, miképp nyilatkozott a remek berúgott tilos rádiós mondatairól, s miképp nyilatkozott volna egy hasonló megszólalásról egy most mg nem nevezett etnikumról hangzott volna el ugyanez? Mindannyian tudjuk a választ.

ampelmann 2009.12.08. 15:03:19

kit érdekel mi lesz veluk? de most oszinten!!!???

Yasashi Tanuki 2009.12.08. 15:03:29

@Füredi 2.0: A lényegen nem változtat. A megélhetési bűnözés kifejezés összeforrt Kuncze nevével, az ő belügyminisztersége idején kezdtek el különbséget tenni tolvaj és tolvaj között.

ampelmann 2009.12.08. 15:05:41

@Füredi 2.0: itt az LXIX = 69 -re gondolsz? :D

Én/Me 2009.12.08. 15:05:45

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

a dolognak semmi köze a " kinek a jogait védi, vagy van ellene" kitételhez. A két dolog teljesen ugyan az. Normakerülés. Bár ha már relativizálunk, akkor nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem utóbbi a súlyosabb. Lévén az első "csak" a nem tetsző vélemény kinyilvánítását lehetetlenítette el egy helyszínen (elítélem) míg utóbbi akadályozza az ország nemzetközi vállalásának teljesítését biztosító bírói döntés végrehajtását. (ezt is elítélem)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.08. 15:07:27

Török Gábor gondosan elkerülte, hogy megmondja mi is szerinte a liberális.
Hogy mégis sejtsük, megtudtuk, hogy Szijjártó és Navracsics is néha olyan.
Hát, nem tudom, mert nem ismerem a magánéletüket, de kinézem belőlük.

Füredi 2.0 (törölt) 2009.12.08. 15:08:21

@Yasashi Tanuki:
Ja, ha teljesen mindegy, hogy mik a tények, akkor valóban nem változtat a lényegen.

Érdekel, a kórházprivatizációs évszám, vagy az sem változta a lényegen?

@fran7:
Nem azt mondta, hogy Én/Me, hogy az egyház ne politizáljon, miért ne politizálna. De ha elkezdi, akkor ne legyen arra hiovatkozást, hogy őket ne lehessen sértegetni. Ha kiálltak a csatatérra - és miért nem állhatnának ki - akkor lőni fognak rájuk, tűrni kell.

Yasashi Tanuki 2009.12.08. 15:09:05

@gauche caviar: Több közeli hozzátartozóm dolgozik vidéki iskolában, úgyhogy nagyjából tudom mi izgatja a tanárokat. Egy sincs közülük akit ne ért volna atrocitás az elmúlt pár évben a kisebbség részéről. A végeredménye a szegregációs majd integrációs őrületnek a kistelepüléseken közel 99%-os cigány tanuói arányú iskola ahol a tanulók 90%-a kb. 6. osztályig jut 18 éves korára.
Eredményekről beszéljünk, ne elméletről és relatív mutatókról!

Yasashi Tanuki 2009.12.08. 15:11:36

@Füredi 2.0: Részletek és csúsztatgatások helyett az SZDSZ indította folyamatok menetét és eredményeit kellene vizsgálni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.08. 15:12:21

@gauche caviar:
A fidesz szavazó síppal a szájában születik és megy a vekkeróra után, mint a birka a kolomp után.
Nyájban fordul csak elő és ingyenvonattal jár pöstre.

tölgyes 2009.12.08. 15:15:25

@simonmondja.: Bezzeg egy öntudatos maszopos és szadeszos az nem megy sehova. Várja a sült galambot, amelyik előbb-utóbb majd csak repül.-

gauche caviar 2009.12.08. 15:15:49

@Yasashi Tanuki: mókás ahogy a demokráciáról hápogsz, aztán simán támogatsz totálisan antidemokratikus intézményeket, mint az iskolai szegregáció.
Te se tudod mi bajod legyen már a fene nagy jódolgoban.
(Nálam nyugat-mo-n dolgoznak suliban rokonok. Ott nem verik a tanárokat /csak egymást ölik meg a diákok, különböző fantazmagóriák miatt/. Tehát a tételed, miszerint mindennaposak a tanárverések, nem állja meg a helyét. Csak azt akarom mondani, hogy a nagy önsajnáló nekikeserdésedben elfelejtkezel a tényekről s azok ismeretének fontosságáról. Eredmények... te is csak azért pampogsz egy keményfaszú vezetőért mert magadtól már nem mersz gondolkodni).

Én/Me 2009.12.08. 15:17:18

@simonmondja.: Annyira erősen érvelsz, hogy már nem tudom követni :)

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.08. 15:18:28

Ahogy azt már Alexis de Tocqueville, neves francia gondolkodó is megmondta: "A liberalizmus a romkocsmákban drogozással kezdődik, és megalni is oda tér majd vissza!"

gauche caviar 2009.12.08. 15:18:51

@tölgyes: te se nagyon tudod már követni magadat, ugye? :)
ha adnak a szocik 14. havi nyugdíjat, akkor mocskos osztogatók, ha meg elveszik, akkor meg népnyúzok, stb.

+ a mi kutyánk kölyke. ha fideszes csinálja nem gond, ha másik táborból való, akkor az a legnagyobb bűn.
Sebaj, hál'stennek, neked is csak egy szavazatod van.

gauche caviar 2009.12.08. 15:21:51

@"the dragon": hát jó volt, hogy jöttél, szerintem most már nyugodtan mehetsz is tovább. Mondjuk egy romkocsmába.
addig mondjuk útravalónak, hiszen láthatóan te a liberalizmust az szdsz-el azonosítod:
hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus

tölgyes 2009.12.08. 15:21:59

@gauche caviar: Én nem tudom, hogy maga ezt a bölcs következtetést miből vonta le..ha megosztaná velem, akkor hálás lennék.

Dubito 2009.12.08. 15:22:04

@Én/Me: nézőpont kérdése, hogy jogot véd vagy sért - mint általában a politikában, jogok ütközéséről van szó. Pesten a parasztok tiltakozáshoz való joga ütközik a pestiek szabad közlekedéshez való jogával; Pécsett a pécsiek kellemes környezethez való joga ütközik a nemzet önvédelemhez való jogával. Persze minden vezetőnek a hozzá közelebbi polgárok jogai a fontosabbak, és ez még nem is lenne baj, ezt várjuk el a vezetőktől. Akkor van baj, ha ez törvények, bírói ítéletek elszabotálásával történik.

Én/Me 2009.12.08. 15:22:12

@gauche caviar: a 14. havi nyugdíj az hogy volt anno amúgy? Azt melyik oldal ígérte meg? Nem a Viktor, a 100k-s minimálbérrel együtt?

Yasashi Tanuki 2009.12.08. 15:22:22

@gauche caviar: USA-ban demokrácia van mégsem kényszerítik állami eszközökkel közös lakóövezetbe a különböző társadalmi csoportokat.
A helyi problémákat helyi szinten kellene megoldani nem a Rózsadombról lásd. Monor. A liberális, elvszerűen jól hangzó megoldások Koszovói tipusú megoldásokhoz vezetnek, amik csak katonai erővel tarthatóak fenn.

Naumov 2009.12.08. 15:23:27

@simonmondja.:

Egy férfi bemegy egy bárba, ahol a kiszolgáló egy robot.
A robot megkérdezi tőle:
- Mit kér, Uram?
- Egy Martinit.
- És mennyi az IQ-ja, Uram?
- 168.
Ezután a robot elbeszélget vele a fizikáról, az orvostudományról és az űrhajózástól.
A férfit nem hagyja nyugodni a kíváncsiság, ezért később visszamegy a bárba.
Újra Martinit kér, és amikor a robot az IQ-ját kérdezi, azt válaszolja, hogy 100. Ezután jól elbeszélgetnek a fociról és az időjárásról.
A férfit még mindig nem hagyja nyugodni valami, ezért harmadszor is visszamegy:
- Mit kér, Uram?
- Egy Martinit.
- És mennyi az IQ-ja, Uram?
- 50.
A robot közelebb hajol:
- 2010-ben is az MSZP-re szavazunk, ugye?

gauche caviar 2009.12.08. 15:28:46

@Yasashi Tanuki: hűha.. nagy szavak, világméretű problémák ("helyezd a téged foglalkoztató problémát valami globális dologgal kontextusba, ettől mindjárt óriásinak látszik, így relativizálod saját igazságodat, és máris nem a szemétdombnyi királyságról, hanem civilizációk kozmikus összecsapásáról van szó").

Neked is javaslom első körben a liberális definícióját, aztán ha már érted, hogy mit is jelent pontosan, fuss neki újra annak a kijelentésednek, hogy "liberális megoldások".

@tölgyes: én megpróbálok segíteni. egyszer.

Elhangzik az, hogy:
simonmondja. · off-.blog.hu/ 2009.12.08. 15:12:21
@gauche caviar:
A fidesz szavazó síppal a szájában születik és megy a vekkeróra után, mint a birka a kolomp után.
Nyájban fordul csak elő és ingyenvonattal jár pöstre.

Erre a fidesz szavazót érintő kijelentésre te reagálsz azzal, hogy:
tölgyes 2009.12.08. 15:15:25
@simonmondja.: Bezzeg egy öntudatos maszopos és szadeszos az nem megy sehova. Várja a sült galambot, amelyik előbb-utóbb majd csak repül.-

Klasszikus "magyaros" mentalitás: ha valamivel bajunk van, nem jobbat mutatunk helyette, hanem megpróbáljuk a másikat is lehúzni a saját szintünkre, mert akkor így majd nem lesz olyan feltűnő saját hiányosságunk.
Szerintem a síppal-piros négyzettel csápo fanatikus politikai drukker mindkét oldalon megvan, egyik sem jobb a másiknál, szegfű-narancs helyett rajzolhatnának oda mikiegeret is, ugyanez lenne a végeredmény.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.08. 15:31:58

@"the dragon":
Ne hagyja magát ilyen könnyen legyőzni ! Ezek őrült kommunisták mind .
@gauche caviar:
wikipedia ? Nem mondja? Maga aztán tényleg művelt ember lehet . Wikipedia... Dörmögő Dömötör 2004. októberi példányára nem akar hivatkozni ?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.08. 15:34:34

A Fidesz szavazó meghal az orvos küszöbén, mert nincs 300 forintja.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.08. 15:36:57

@simonmondja.:
A másik tábor halálát kívánni, vagy ezen viccelődni ...

----------
Mondtam én, hogy itt csak őrült kommunisták vannak ...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.08. 15:38:56

@gauche caviar:
Ja, csak olyan szintelen leírni azt, hogy a maszopos buta, a fidesznyik meg nem pippant.
A fideszes olyan okos, mint két fideszes, mert hoz magával még egy embert.

tölgyes 2009.12.08. 15:40:26

@gauche caviar: Elolvastam amit írt... Én Önnel ellentétben úgy látom, hogy a simonmondja a tipikus magyaros megoldás.. mert hogy az MSZP-SZDSZ hívek nem mennek már szavazni se nemhogy felvonulni.. bezzeg a másik megy ...akkor az már csakis vezényszóra történik... Ezzel szemben én 90-91-93-ban azt láttam hogy a "baloldal" vonult síppal dobbal. Kiadták a jelszót "A jobboldalt le kell győzni az utcán...".. aztán amikor a jobboldal több embert vitt az utcára akkor ugyanazok amiatt háborogtak, hogy az jobboldal az utcára vitte a politikát...VAGYIS A BAJ AZ, HOGY ELFOGYTAK????? A BALOLDALRÓL A CSÁPOLÓ FANATIKUS TÖMEGEK.. (Várják a repülő sült galambot)..EZÉRT NEM TETSZIK A CSÁPOLÓ FANATIZMUS.. bezzeg a taxis-blokád idején nagyon tetszett...::::)))) még ha az egész úgy ahogy volt alkotmányellenes volt is...:::((((

Én mindezzel ellentétben úgy látom, hogy az utca a politka természetes színtere, amivel nincsen semmi baj ha a felvonulók is meg a rend biztosítói is atartják magukat az alkotmányos normákhoz. A síp és a dob az alkotmányos normát nem sérti...Ezért aztán én elítélek minden olyan törekvést, amelyik az alkotmányos jogok gyakorlását valami isten ellen való véteknek próbálja feltüntetni.. azért ítélem el, mert a gyülekezési szabadság megkérdőjelezése NEM LIBERÁLIS!!!

tölgyes 2009.12.08. 15:43:35

@simonmondja.: A szadeszos meg olyan önfeláldozó, hogy még az étteremben is négyszer fizet...::::)))

a petya 2009.12.08. 15:44:26

@TH: sajnos semmilyen szempontból nem követtek semmilyen elvet.

gauche caviar 2009.12.08. 15:45:27

@Admiral William Adama: köszönöm a kérdést, már régóta vágytam rá, hogy valahol, valaki nyíltan megkérdőjelezze a Wikipedia hitelességét.
Nos miszter, a dolog egyszerű: a Wikipedia szabadon szerkeszthető. Tehát, ha az abban leírtak szerinted nem felelnek meg a valóságnak, akkor azt akár TE is megváltoztathatod! nem CSAK MOST, nem CSAK ITT, MEGTEHETED!!!
Tehát, feltételezvén, hogy ilyen szaktekintélyek itt osztják az észt, joggal feltételezhető, hogy már ők is eljutottak a wikipediaig és zavarván őket a nagy csapodárság meg valótlanállítás, átírták az inkriminiált szócikket. Tehát, továbbra is releváns hivatkozási alap.

Szóval, ha szerinted a wikipedia meg a dörmögő dömötör egy kategória... hát, neked is csak azt tudom mondani: örlük, hogy neked is csak egy szavazatod van.

Ellenben, hogy azért valami értelme is legyen már ennek a kis purparlénak: kifejtenéd te B.Ö.L.C.S atyafi, hogy mi nem felel meg a valóságnak az idézett cikk alapján? Vess fel kérdéseket és mutass rá a logikai bukfencekre!
Ha már a liberalizmus igazi tudora és egyetlen letéteményese ezen a kies bolygón TE vagy!

egy muhahahát azért beszúrok ide a végére.

gauche caviar 2009.12.08. 15:50:15

@tölgyes: akkor csak annyit jegyeznék meg, hogy 2009. decembere van s ezáltal nem biztos, hogy a legszavatosabb példa egy 90-91-92-es néphangulatra hivatkozva párhuzamot és összehasonlítást keresni a mai állapotokkal.
Persze ez lehet, hogy nem helytálló meg biztos félreérthető. Na de hát ez van, majd azt mondom: Jehova!

Az izgalmas majd az lesz, amikor a fidesz hatalomra kerül és szembetalálkozik mindazzal a mocsokkal és módszerekkel amiket maga is bőszen alkalmazott (az egészség nem üzlet, no tandíj, kordonbontás, parlamenti kivonulás, stb stb stb.)
Szóval most majd egy ilyen 4 év jön, aztán 2014-re meglesz a fejekben a tisztulás.

tölgyes 2009.12.08. 15:51:32

@gauche caviar: van olyan amikor a Dörmögő Dömötör jobb.. nem mindig, de nem is ritkán!!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.08. 15:52:27

@gauche caviar: "Nos miszter, a dolog egyszerű: a Wikipedia szabadon szerkeszthető."

Közös lónak túros a háta...
Wikipediát hivatkozásnak meg csak prolik fogadják el kicsi baloldali kaviár. ;)

Yasashi Tanuki 2009.12.08. 15:55:29

@gauche caviar: Pont az általad javasolt definícóval kezdődő liberális megoldások miatt jutott szemétdombra az SZDSZ. Számukra az egész ország egy nagyszabású liberális társadalmi kísérlet volt. Még mindig nem értik, hogy a kísérleteket először laboratóriumi körülmények között kell elvégezni.

tölgyes 2009.12.08. 15:57:47

@gauche caviar: Miért a 90-91-92-es néphangulat elveszítette a létjogosultságát??? Miért a taxis blokád okszerűbb, jogszerűbb volt mint.. nem is tudom mit kifogásol voltaképpen???.

De mint látja Ön is valamiféle politikai mahinációnak tartja a társadalom elégedetlenségét.. Ennek mi az oka?? Ön kliens.. vagy másképpen haszonélvezője mindannak ami másokat bánt???

Én csak azt tudom, hogy 1998-ban Szabó Albert vonulászott.. az MSZP fasizmust kiabált és mocskot.. aztán jött Orbán és Szabó családja Izraelbe, maga Szabó pedig Ausztráliába disszidált...és a mocsok eltűnt az utcáról.. Most is hasonlót várok, bár nehezebb lesz, mert a baj is nagyobb.. az MSZP által elszórt 18.000 milliárdot vissza kell fizetni és az nem lesz könnyű.

hvuk 2009.12.08. 15:57:50

@Yasashi Tanuki: "USA-ban demokrácia van mégsem kényszerítik állami eszközökkel közös lakóövezetbe a különböző társadalmi csoportokat. "

Tudtommal nálunk sem kényszerítik erre az embereket. Vagy te tudsaz valakiről amikor valakit kényszerítéssel költöztettek valahová vagyx pedig pont fordítva, nem engedték valahonnan elmenni?

Amire te gondolsz az nyilván az iskolai szegregáció. De ezzel meg az a baj, hogy az USA-ban pont hogy nagyon komolyan veszik (mármint azt, hogy ne legyen)! Aki az általános és ingyenes oktatási rendszerben akar résztvenni az csak a saját kerületi iskolájába járhat. Épp ezért van az, hogy ha egy területen jó az iskola akkor ott jóval magasabbak az ingatlanárak.

És az a nagy büdös helyzet, hogy ezzel az egésszel elérték azt, hogy ma a fekete-fehér ellentét nagy mértékben lecsökkent, olyan mértékben, hogy fekete lehet az USA elnöke. Sőt, a néger származása még csak különösebben téma sem volt a választási hadjáratban.

tölgyes 2009.12.08. 16:03:24

@gauche caviar: És még valami 1. Én befizettem eü. biztosításra 35 millió forintot, így nekem maga nem mondja, hogy az eü. ingyenes. 2. Tandíjat ma se fizetnek a gyereke.. már az állami keretre felvettek nem fizetnek. 3. A kordont előbb fel kell építeni, ahhoz hogy le lehessen bontani.. bár ahogy magát nézem Ön is jobb szeret egyedül, az elvtársai körében, az embereket kizárva ünnepelni.. DEMOKRATIKUSAN..AMOLYAN SZADESZOSAN.. MASZOPOSAN. .. GYURCSÁNY MÓDRA.

Én/Me 2009.12.08. 16:06:10

@tölgyes:
"mert a baj is nagyobb.. az MSZP által elszórt 18.000 milliárdot vissza kell fizetni és az nem lesz könnyű.
"

+ még ki kell fizetniük valamiből a párt bevallott 900 milliós tartozását, meg a be nem vallottat is, mert 8 év konstruktív ellenzékiség a maga kampányaival és egyebekkel vagyonokba került, amit a finanszírozók szeretnének majd visszakapni kamatostul... Meglásd, adóemelés lesz :))

snakekiller23 2009.12.08. 16:07:17

Én személy szerint egy olyan liberális pártot látnék szívesen, amelyik egyrészt mentes az elmúlt 20 év ballib garnitúrájától, nem mentőhajó, se nem jobbos-balos szatelit és ami a legfontosabb: gazdasági értelemben nem igazán baloldali, hanem annyira kapitalista, amennyire ez magyar viszonyok között csak lehetséges (és itt a hangsúly az amennyire lehetségesen van, de nagyon).

Tankönyvízű, fogalmatlan radikalizmus (ld. Kóka, HÁ) helyett gyakorlatias szemlélettel próbálná a vállalkozás és az öngondoskodás szorgalmazásával megteremteni egy működőképesebb gazdaság és társadalom alapjait. Amely a gazdasági liberalizmus érvényre juttatását nem az állam egyoldalú, fűnyíróelvű leépítésével akarja kezdeni, miközben lassan már egy évtízede a kontinens egyik legnagyobb adóprését nyögi az öngondoskodásra képesek jó része. Ergo első lépésben az adókat reális keretek között minimalizálni törekszik és kíméletlenül küzd egy tisztességesebb, letisztultabb közszféráért. (Semmiképp sem állami pénzekkel való mutyizás után/közben hírdeti a szabad versenyt meg a kisebb államot, mint _egyesek_...)

A jogvédelemmel, egyéni szabadságjogokkal kapcsolatban meg belátná, hogy ez nem egy erős többségi öntudattal rendelkező, alapvetően konzervatív társadalom, hanem jelenleg elvesztett (kitépett) gyökereit kereső és szociokulturális magányában, egzisztenciális stressztől nyomasztva vagy nihillben sodródó, vagy pánikszerűen közösségre, identitásra szomjazó individuumok halmaza, akiknek az elmúlt évtízedek tükrében nincs sok okuk magukénak érezni azt a szép új, globalizált világot, amelyben az urbánus-liberális értelmiség gondolkodik; tehát az elsődleges cél az kéne, hogy legyen, hogy a társadalom káros mértékű individualizmusa helyett egy egészéges lelkületű nemzetközösség jöjjön létre, amely majd egy fejlődőképes gazdaság és egy kisebb, de erősebb és hatákonyabb állam alapjaként szolgálhat. Ez elsősorban nem a liberálisok terepe, hanem a konzervatívoké, így jó esetben csak annyi a dolguk, hogy felismerve annak időszerűtlenségét félreteszik a doktriner emberjogi retorikát. Hasonló a helyzet a környezetvédelemmel és anti-/alterglobalizációs, újbalos gondolatokkal; az ilyesmi magyar viszonyok között szvsz anakronizmus és csak minimális mértékben kívánatos.

No és ami a legfontosabb: a kommunista diktatúrát, annak utódpártját, minden maradványával és képviselőjével együtt a nemzettesten virító makacs, gennyes pattanásnak tekinti, amelynek mielőbbi eltűnése kívánatos. (ez eléggé kövérlacásra sikeredett :) )

Sajna egy ilyen párt relevánsá válására jelegleg kb. annyi az esély, mint hogy holnap Vona és Demszky kézen fogva, szerelemespárként áll ki a melegek egyházi esküvőhöz való jogáért.

Gabo1000 2009.12.08. 16:12:28

@gauche caviar:
Hidd el, ha nem lesz változás akkor az a tömeg fogja elsöpörni a Fideszt a hatalomból aki eddig benne látta a jobb jövőt. És így van ez rendjén.
A különböző Fidesz által nem támogatott változásokról meg csak annyit, hogya sok féle képpen lehet a dolgokat csinálni. Lehet úgy, ahogy az utóbbi 7 év kormánya tett. Naebből asszem a látható okok miatt nem kérünk. Meg lehet talán jobban is. Nem csak fekete és fehér létezik. A parlamentális rendszerünk enyhén szólva elavult ergo ha bent van az ellenzék ha nincs akkor is az van amit a kormánypárti képviselők "lelkiismeretük" szerint nyomnak. Felelősségrevonás pedig nincs.

is 2009.12.08. 16:12:42

@Naumov:

Egy férfi bemegy egy bárba, ahol a kiszolgáló egy robot.
A robot megkérdezi tőle:
- Mit kér, Uram?
- Egy Martinit.
- És mennyi az IQ-ja, Uram?
- 168.
Ezután a robot elbeszélget vele a fizikáról, az orvostudományról és az űrhajózástól.
A férfit nem hagyja nyugodni a kíváncsiság, ezért később visszamegy a bárba.
Újra Martinit kér, és amikor a robot az IQ-ját kérdezi, azt válaszolja, hogy 100. Ezután jól elbeszélgetnek a fociról és az időjárásról.
A férfit még mindig nem hagyja nyugodni valami, ezért harmadszor is visszamegy:
- Mit kér, Uram?
- Egy Martinit.
- És mennyi az IQ-ja, Uram?
- 50.
A robot közelebb hajol:
- 2010-ben is a FIDESZ-re szavazunk, ugye?

ennek a viccnek ennyi az értelme. 50IQ-sok mesélik egymásnak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 16:13:38

@Én/Me:

Biztos, h akkor is így beszélnél, ha a te házadtól 1km-re állítanák föl a radarállomást?

Egyébként mindkettő törvényes, de az egyik demokratikus jogoktól foszt meg egy adott helyen, a másik pedig egy adott helyen lévő emberek egészséghez való jogát védi, és sokkal bonyolultabb kérdés, mint az első, mert itt a helyi közösség érdeke ütközik az országos közösség idealizált érdekével.

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2009.12.08. 16:14:25

nono... valóban úgy tűnhetne, hogy nekem és a hozzám hasonló (tapasztalataim szerint még jó néhányan vagyunk ilyenek) szabadelvű konzervatívoknak is lesz esélyünk a közeljövőben "megfelelő", vállalható pártot találnunk ezen a szép és mozgalmasan alakuló magyar palettán? Reménykedjünk, igen... bár a magam részéről erősen kételkednék abban, hogy ez akár az MDF, akár az LMP lenne, lehetne...
Viszont a "jelenlegi Fideszes"-ek felsorolása számomra kulcsmomentuma a posztnak, és igen-igen érdekes. Akár olyat is bőven el tudok képzelni, hogy a jelenlegi Fidesz vezetés önmaga készíti elő egy, mondjuk Pokorni által fémjelzett pártkezdemény "kiválását", amelyhez a mostani Fideszen belülről nem sokan csatlakoznak (kicsi a "veszteség"), ugyanakkor a Fideszt elutasító, de az említett személyeket és/vagy a szabadelvű konzervativizmust értékelő, kedvelő korábbi SZDSZ/MDF szavazók annál nagyobb számban vonzódnának egy ilyen új-szerű párthoz.
Vagy ez nem más, mint rózsaszín álomkép, netán alaptalan bizodalom egy új, markáns politikai erő létrejöttében? Érdekelne a szerző részletesebb véleménye erről az eshetőségről, akár csak néhány szóban is, mondjuk az elképzelhető/elképzelhetetlen szintjén.

gauche caviar 2009.12.08. 16:17:35

@Yasashi Tanuki: az szdsz nem azért került a szemétdombra, mert a liberalizmus rossz, hanem mert az szdsz tökre semmilyen szinten nem képviselte - pláne következetesen - a liberális értékrendet. a szabadpiaci elveket kb szabadrablásként értelmezéték, a szabadelvűséget meg a "képtelenek vagyunk megoldást kínálni benne, ezért inkább azt mondjuk mindenkinek mindent szabad."
szál kb minden 'igazhitű' liberális kikéri magának ha a liberalizmust az szdsz-el akarják azonosítani :)

@Admiral William Adama: van még valami okostojás? (ha már villogsz itt a francia tudásoddal, akkor talán azzal kéne előjönni, hogy mit is jelent a gauche caviar kifejezés.)

@tölgyes: hát, én ahhoz továbbra sem óhajtok hozzászólni, hogy attól mert az egyik rossz, a másik még nem lesz jobb, mert alapvetően értelmetlennek tartom.
Azért az a 18.000 milliárd (honnan ez a szám? csak általában érdekelni szoktak a források, ha már hivatkozunk...) az nem csak pártkasszákban meg klientúrai nyaralókban fekszik... Bőven van belőle panellakásos plazmatévékben meg hitelre vett külföldi utazásokban, kedvezményes lakáshitelekben, második autók törlesztőrészletiben...

Hát, ha be tudott fizetni 35 milliót TB-be, akkor ön szerencsés ember (bár nem tudom ÉN hol mondtam, hogy az egészségügy ingyenes. Most van akinek az, míg mások fizetnek helyette. Aránytalanul sokat. Na de hát az egészség nem üzlet... Tudja ezt az összes magyar gyógyszergyár is...)

És akkor a végére ki is lyukadtunk a lényegi részhez: aki nem velünk az ellenünk.
(ennek tükrében meg kimondottan vicces a "nem fogadják el, hogy valakinek más a véleménye" frázis).

Jajj, Mr tölgyes, ne vegyen engem komolyan. Én sem teszem ezt önnel.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.08. 16:17:46

@gauche caviar:

Köszönöm szépen, ez a wikipédia dolog baromira bejön, szerintem ez még az ablakzsiráfnál is jobb! Képzeld, az előbb azt is kiderítettem a segítségével, hogy a hüllők - mint például a kajmánok - úgynevezett hemipenis-szel szaporodnak!

@Admiral William Adama:

Megfutamodini? Soha! Bár igaz, ami igaz, csak egy gyors bekukkantást terveztem...

is 2009.12.08. 16:17:59

@török gábor: annyival én is csatlakoznék, hogy a Sólyom László posztnál én is jeleztem: konkrétabb posztokra van szükség. az idelátogató kommentelőket nem általános, széles, de sekély tárgyalással kell traktálni. itt sokan már évek óta mindenféle blogokon nyomják, olvasnak, kommentelnek, vitatkoznak. 3 éve egy ilyen poszt erős hozzáadott érték lett volna. de nem 3 évvel ezelőtt vagyunk.

ugorjuk a bevezető, általános részeket, jöjjenek időben, térben, tematikában korlátozottabb, de mélyebben elemzett, indítékokat, szándékokat, dinamikákat bemutató posztok, konzekvenciák, jóslások stb. szükségesek/ütnek.

mafos 2009.12.08. 16:18:00

Szvsz nem sikerült annyira magánvéleményként beállítani, benne van az elemzői véna is. Mert hogy egy magánembernek van önálló véleménye, egy elemző viszont nem nyilváníthat véleményt, mert akkor már az elemzői munkája sem lehetne hiteles. Na hagyjuk :D
Remélhetőleg, hogy a fiatalság csalódni fog a fideszben. Csak nem befelé, hanem kifelé fognak fordulni. Mert a fiatalság inkább cselekvést vár, és nem politizálást, meg üres szavakat. És ezt belülről jelen pillanatban nincs aki megadja, csak a patkó széléről. Nem elég ha csak látszatra csinálnak valamit a parlamentben, valami történjen is.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2009.12.08. 16:18:03

@snakekiller23: nézd, egy ilyen párt létrejötte azért többek közt rajtunk is múlik, hogy valaki nekikezd-e a dolgot megszervezni

jelen pillanatban a trend tényleg az, hogy az mdf fogja betölteni az szdsz helyén megüresedett teret, kérdéses hogy mennyi szdsz-es ejtőernyőssel, és hogy milyen arányban keveredik majd ebben az új mdf-ben a liberalizmus "emberi jogi" és gazdasági ága

az világos, hogy a magyar társadalom jelenlegi fejlettségi fokán, az "emberi jogi" liberalizmusnak nincs létjogosultsága, nincs rá befogadókészség, igény még az érintettek részéről sem, a többségi társadalom meg kifejezetten a saját érdekeinek a sérelmét látja benne

a legnagyobb problémának azt látom a magyar politikában, hogy demográfiai, és gazdasági okból a választókon belül többségbe, vagy majdnem többségbe kerültek azok az inaktívak, akik az állami újraelosztás fenntartásában, és további fokozásában érdekeltek

ezek olyan politikai erőket fognak a jövőben is rendre beszavazni a parlamentbe, akik fenntarthatatlan pályára terelik, vagy tartják ott a magyar társadalmat, adók és segélyek végtelenségig való emelésével, meg eladósodással

ahhoz hogy ebből a körből ki lehessen törni radikális, a gazdasági liberalizmus irányába tett lépéseket kell (sokat) megtenni, gyakorlatilag a lakosság legnagyobb bizalmát élvező újraelosztó rendszereket kell tudatosan szétverni, és helyettük az öngondoskodás feltételeit megteremteni

Én/Me 2009.12.08. 16:19:36

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
Egy jogerős bírói döntés kikerüléséről akkor is így vélekednék, ha ha a házam a radarállomással egy telken állna.

Amúgy bárhogy csűrjük csavarjuk, alapvetésemet fenntartom: mindkettő durva normakerülés, hogy enyhén fogalmazzak...

gauche caviar 2009.12.08. 16:23:09

@snakekiller23: "holnap Vona és Demszky kézen fogva, szerelemespárként áll ki a melegek egyházi esküvőhöz való jogáért. "
Na jó, erre azért még rászánok tétnek egy 20 forintost. Ki tartja a tétet?

@Gabo1000: 4 évet bőven ki lehet bekkelni :)
/pl ezért is tök nagy gond, hogy ilyen közel vannak egymáshoz a parlamenti és az önkormányzati választások. no control 4 évig/.
Érted, szeptemberig elmegy az idő az önkormi bohózattal, aztán a köv 1 év azzal, hogy a rohadt mesz-szdsz hogy kifosztott a spájzot. Aztán lassan beárnek a bajnai féle megszorítások, enyhül-feloldódik a recesszió, lesz némi zseton, ebből majd lehet megint kézből etetni a népet, aztán pikk-pakk, már itt is van 2014, lehet megint választani.

Én/Me 2009.12.08. 16:25:58

@Gabo1000: "A parlamentális rendszerünk enyhén szólva elavult ergo ha bent van az ellenzék ha nincs akkor is az van amit a kormánypárti képviselők "lelkiismeretük" szerint nyomnak."

A parlamentális rendszerek világszerte elavultak, az ilyenekben mindig az van, amit a többség benyom. Más kérdés, h boldogabb országokban ritkán előfordul, hogy meghallják a kisebbségi érvelést, és ezt azt beemelnek belőle a döntésekbe, ha az kellően alátámasztott. Persze ehhez konstruktív ellenzékiség kellene, amivel én a FIDESZT nem vádolnám...

2009.12.08. 16:26:02

@tölgyes: micsoda??? Te jó ég, akkor sztornó a szimpátiám! Hiába na, apáik ettek egrest, a fiaik foga vásik bele...Erre az igazságra az apáik előbb is gondolhattak volna...

gauche caviar 2009.12.08. 16:28:57

@"the dragon": értem. tehát a wikipedia is egy liberalista armeny, egyenesen horn gabor gepelte be.

hat mit lehet erre mondani...
kell...?

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.12.08. 16:31:05

Persze, járhat az USA-ban egy osztályba a fehér meg a fekete, de legyen bármilyen a bőre színe, ha terrorizálja, zaklatja a többieket, hátráltatja a tanulásban, úgy bsszák ki mint macskát szarni....

Ez nálunk a baj, hogy nálunk ezeket nem vágják ki. Azért mert cigány, még járhatna a fehérekkel, na de ha nem tud viselkedni, akkor miért nem lehet kidobni?

Idióták.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2009.12.08. 16:38:40

@török gábor:
styles.css-ben a
div.post a { text-decoration:none; } -t

kell átírni:
div.post a { text-decoration:none;color:blue; } -re, akkor szép kék lesz minden link :)
vagy a blue helyére valamilyen más színt kell tenni, ami jobban tetszik

biesel 2009.12.08. 16:45:02

Az SZDSZ egy álliberális párt volt. Felrúgta a régi értékeket és helyette nem adott semmi újat. A liberális eszme átalakítja a régi rendet egy jobb rendszerré . Ilyen életet könnyítő párt ma nincs Magyarországon. Szeretnék liberális választó lenni. De csak a globalizmus (SzDSz, MSzP, Fidesz, MDF) és a patriotizmus (Jobbik) közül tudok választani ... A mostani világban egyre inkább a helyi érdekek képviselete látszik a legjobb megoldásnak (lásd Svájc)

snakekiller23 2009.12.08. 16:48:02

@hvuk:

Az USA nem valami jó példa, egyrészt mert a közoktatás híresen... krhm... megkérdőjelezhető minőségű arrafelé, (hazánkban legalább néhány valóban jól működő szigete felelhető, amiket nem kéne ideológiai alapon szétverni) másrészt a szegregáció elleni, polgárjogi küzdelem a feketék részéről nem valami informális, nehezen megfogható rasszizmus, hanem az explicite faji alapon differenciáló, törvényekbe iktatott "separate but equal" elv ellen irányult. Nálunk ezzel szemben jogilag minden szempontból teljes az egyenlőség, a háttérben meg a pozitív és a negatív diszkrimináció legveszélyesebb, az ellentéteket csak még jobban kiélező együttese működik.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.08. 16:49:39

@biesel:
Sokat hallottam már erről a Svájcról.
Szóval azért megy annyira jól nekik, mert az önellátó parasztgazdaságokat erőltették.
Azt hallottam, eléggé meggazdagodtak.
Fene se gondolta volna, hogy kapálásból.

Jacques de Molay 2009.12.08. 16:50:13

Az nem liberalizmus, hogy hárdkór komcsi szülők romantikus-balradikális-maoista és elkényeztett gyerekei einstandolni akarják a demokráciát.

Persze, ezeken az állításokon politikai korrektség jegyében illene egy picit lazítani: tehát nem hárdkór komcsi szülők, hanem konjunktúra-lovagok, nem balradikális-maoista fiatalok, hanem a félhippi párizsi diáklázongás mámorában élő nyafogó hülyegyerekek; és nem einstandolni akarták a rendszerváltást és a demokráciát, hanem ők tényleg úgy gondolták, hogy ők a szellemi tőke, amellyel jól gazdálkodva Magyarország majd belép a Nagy Európai Eszmébe.

Igazából a második bekezdés által vázolt kép még rosszabb, mint az első, de mit várt az ember attól a szellemi körtől, amely nem vetette ki magából pl. a Bauer családot, a Rajk családot? Hanem megvonta a vállát és másnap bement észt osztani valamelyik beszélgetős műsorba a tévébe'? Semmit.

A tipikus magyar liberál-, bocs, szdsz-toposzok, mint az európai norma, antinacionalizmus, erőltetett piaci verseny, ésatöbbi erősen tankönyv-ízűek, és ezért eleve használhatatlanok voltak az elmúlt húsz évben, hiszen az európai norma az mi? A francia nacionalizmus? Ugyan. Majd az Európai Unió megoldja a határon túli magyarság helyzetét, muhaha. És az egészben a legdühítőbb az a mondat, hogy "a jobboldalnak nincs meg a szellemi tőkéje".

A magyar liberálisok ezeket a marhaságokat kell igen gyorsan elfelejtsék, csak az a baj, hogy ezek a gondolatok beégtek a mindennapjaikba, ezeket a szavakat használják a mondataikban, közben nem jelentenek semmit. Pedig egy liberális törpepártnak és egy liberális közgondolkodás-elemnek van létjogosultsága, főleg, ha integrál olyan dolgokat, mint pl. a környezettudatosság. De úgy, hogy szakállas elmeroggyantak szemmel látható hülyeségeket beszélnek pökhendien, úgy nincs.

biesel 2009.12.08. 16:54:37

@simonmondja.: biztos azért mert korán keltek...
Mindenesetre ők nem váltották át az aranytartalékokat "nyugati" valutává .
Azért ott a helyi érdekek a gazdaságban is erősen képviseltetve vannak. Ami nem hátrány mert ha a szomszédtól veszek az is nálam költi el a pénzét . Így mindketten jól járunk alapon pedig lehet, hogy a drágább végül olcsóbb is lehet.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.08. 17:00:38

@tölgyes: "1998-ban Szabó Albert vonulászott ... aztán jött Orbán ... és a mocsok eltűnt az utcáról ... Most is hasonlót várok"

Mindig akkor randalíroznak az utcákon, amikor 0.Viktor nincs hatalmon.
Vagyis a formállogika szerint mintha EZZEL akarná elérni, hogy ő lehessen hatalmon ;)))

gauche caviar 2009.12.08. 17:04:32

@biesel: huha, a jobbik, mint patriota part? :)))
akkor a fidesz pedig kommunista, a szdsz zöld, az mszp görögkatolikus-anarchoszindikalista, az mdf pedig hippi part.

/ertem en, hogy nevukben patriotizmust hirdetnek, csak kb annyira patriota a jobbik, mint amennyire liberalis volt az szdsz. miert mondom ezt? eleg eleolvasni a programjukat, meg kicsit meggguglizni a kulfoldi kapcsolati-puhatolozasaikat/.

török gábor 2009.12.08. 17:10:02

@Francescoli: elemzők erre azt mondanák, h nem zárható ki (és ez is a korrekt, hiszen szinte semmi nem zárható ki a teljesen ismeretlen jövőben), én azonban inkább kizárnám. pedig nem lenne annyira rossz (ötlet).

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.08. 17:10:28

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

Emléxel még, hogy Csernobil miatt mekkora rinyálás volt?
(ne együnk salátát, ne nyissunk ablakot stb.)

Vajon mekkora dózist kapnának hátba a drága pécsiek PAKSból?!
Megérné nekik?
A radart egyébként is csak azért kapják MOST a nyakukba, mert korábban olyan "önfeláldozóan" (vagy ezexerint mégse?!) megvédtek pár bokor bazsarózsát...

gauche caviar 2009.12.08. 17:10:59

@biesel: svájc államberendezkedését egyetlen országra lehet érvényesnek tartani a világon: svájcra.
nincs még egy ilyen ország ezért egy az egybe példának venni - szerintem - teljesen hibás feltételezés. (mondhatni, a svájci demokrácia kb egyfajta deviancia :)

amúgy vicces ez a népszavazás óta széljobbon fellángolt szimpátia svájc irányába :)

török gábor 2009.12.08. 17:13:18

@is: ebből is látszik, h mennyire nem vagyok trendi :) majd igyekszem, de azért nagy csodákat ne várjon, sajnos én csak így tudok írni...

Loop · http://www.autostat.hu/ujdonsagok 2009.12.08. 17:15:49

"még az is megtörténhet, hogy Magyarország megismerkedhet a lejáratott és kisajátított liberális szó új – mondjuk a lengyel PO-hoz hasonló - értelmezésével." <-- ez a fideszben és annak romjain, illetve mostani fideszes politikusokkal sosem fog megtörténni. az LMP-re van esély. arról is jól jönne egy írás, mert fogalmam sincs, hogy mi van velük mostanában, mik az esélyeik és, hogy egyáltalán mi az amit tulajdonképpen ők képviselnek?!?

Yasashi Tanuki 2009.12.08. 17:30:57

@hvuk: Tudtommal nálunk sem kényszerítik erre az embereket. Vagy te tudsaz valakiről amikor valakit kényszerítéssel költöztettek valahová vagyx pedig pont fordítva, nem engedték valahonnan elmenni?

A telepfelszámolási programokban az a cél, hogy a - leginkább életmódjukból fakadóan - depriváltakat elvegyítsék a középosztállyal. Az nem szempont, hogy a beköltöző rétegek bűnözési hajlandósága miatt potenciális életveszélyt jelentenek a befogadó övezet idősebb polgáraira.
Az iskolai szegregáció esetében szintén túlmennek az USA-beli gyakorlaton és a Mohácsi testvérek alapítvány olyan iskolákat oszlatna fel amelyek körzetében leginkább cigányok élnek. A céljuk, hogy minden körzetbe jusson cigány gyerek. Azzal nem foglalkoznak, hogy az integráció meghirdetésekor még az volt a meghirdetett cél, hogy integrálni csak színvonalromlás nélkül szabad.
Tipikus példája annak, hogy egy soha ki nem próbált gyakorlatot kísérletek és hatástanulmányok nélkül kezdtek el országos szinten alkalmazni.
USA-ban vagy bármely nyugat - európai országban, ha valaki középosztálybeli környékre költözik akkor számíthat arra, hogy a gyerekei nem fognak a társadalom legaljával találkozni a körzeti iskolákban. Azok a fekete gyerekek akik bejutottak a középosztály iskoláiba a fekete középosztályból kerülnek ki.

török gábor 2009.12.08. 17:32:52

@ardywal: és már sikerült is, köszönöm :) környezetbarát színt választottam...

Lord Kilburn 2009.12.08. 17:49:31

Kedves Török Gábor!

Örülök, hogy írtál egy elemzést az SZDSZ-ről is, de bevallom, csalódnom kellett, Tőled többet, mélyebbet vártam volna.

Amikor végigelemzed az SZDSZ útvesztését, a pontok közül csak az elsővel tudok egyetérteni: az „1994-es, elvi alapon nehezen magyarázható koalíciókötés” valóban egy meghatározott pályára tette a pártot. A két liberális párt, az SZDSZ és a Fidesz nem szerzett többséget, a szocialisták választást tudtak nyerni. Az SZDSZ a szocikkal kötött koalíciót választotta, feladva antikommunizmusát, a Fidesz pedig, jól felismert érdekében ekkortól indult el jobbra. (Számomra egyik döntés sem hitelesebb a másiknál, a Fideszé legfeljebb hosszabb folyamatként alakult. Viszont közben a Fidesz - nem mellékesen - ideológiát is váltott.) Az első MSZP-SZDSZ koalíciónak viszont – sok hozzászóló véleményével ellentétben - egyáltalán nem csak a hatalomért történő ácsingózás volt a magyarázata. Ezzel kapcsolatban nagyon kíváncsi lettem volna a véleményedre: ez a koalíciókötés mennyire hatott az MSZP-re, mint utódpártra. Véleményem szerint a magyar szocialisták sokkal gyorsabban és gördülékenyebben európaizálódtak (szociáldemokratizálódtak), vetették le posztkommunista jegyeiket, mint pl. Meciar HZDS-e, vagy Iliescu szociáldemokrata pártja, és abban, hogy ez így történt, az SZDSZ-szel kötött koalíciónak nagyon nagy szerepe volt.

Az „1998 után ellenzékben is folytatott egyirányú, a párt önérdekét is felülíró szövetségi politiká”-ról úgy írsz, mintha nem hallottam volna éppen Tőled (is) színvonalas elemzéseket arról, hogy a magyar választási rendszer mennyire a kétpólusú politikai felállás meggyökeresedésének kedvez. Az MDF példáján láthatjuk, hogy mennyire nehéz egyáltalán önállónak maradni egy nagy politikai testvér mellett, az utóbbi időben pedig példáján azt figyelhetjük meg, hogy mennyire nehéz átkelni a két oldalt elválasztó politikai törésvonalon. Középen maradni még az ezzel a céllal alakult Centrumpártnak sem sikerült, a kétpólusú rendszerben valahová állni kell, legkésőbb a választások utáni koalíciókötések idején.

Az SZDSZ koalíciót kötött az MSZP-vel. A baloldalon a szocialisták váltak néppárttá, ez az SZDSZ-t kispártságra ítélte. De sikerült legalább ezt a bravúrt (a megmaradást) egyetlen másik pártnak megismételnie? Az SZDSZ az egyetlen párt, amelyik a két néppárton, az MSZP-n és a Fideszen kívül eddig minden parlamenti választáson el tudta érni a bejutáshoz szükséges küszöböt. Ehhez kétségkívül segítségére volt az önálló, mások által elhagyott liberális ideológia.

A jobboldalon minden párt feloldódott a Fideszben, az MDF feltámadásából, túléléséért folytatott küzdelmeiből pedig lassan regényt lehetne írni. Abban, hogy ez a kétpólusú rendszer a Jobbik megjelenésével megszűnik, szerintem ne reménykedjen senki: a Jobbik sikeréhez őszödi beszéd, meg világválság, meg paramilitáris alakulat kellett. Akarva-akaratlanul a Fidesz segédereje lesz (szerintem egyébként akarva), hasonló jelenség, mint a MIÉP volt (a Bokros csomag után). A Jobbik ügyességén, meg a Fidesz stratégiáján múlik, hogy tartósan megmaradhat-e.

De vissza az SZDSZ-hez: „… a 2006-os eseményekre (az őszödi beszédre és a rendőrség fellépésére) adott döbbenetes, liberálisnak nehezen nevezhető válaszreakciók egyaránt olyan politikai hibának tűnnek, amelyek mind-mind alkalmasak lehettek az önálló liberális erő önfelszámolására.” Természetesen ebben is van részigazság, de valahogy jobban is kibonthattad volna. A 2006-os események is két karakteres látásmód alapján értelmezhetők. Az MSZP az őszödi beszéd kizárólagos pozitív értelmezését választotta, a rendőrség vs. randalírozók kérdésben meg a túlkapások ellenére is mindig a rendőrség mellé állt. A Fidesz az őszödi beszédben kizárólag csak a hazugságot látta, a rendőrség vs. randalírozók meccsben pedig következetesen a randalírozók oldalán állt (ez természetesen kisarkított helyzetleírás, mindkét fél tekintetében). Ezen a bipoláris értelmezési rendszeren nagyon nehéz volt hitelesen, következetesen felülemelkedni. Ennek ellenére az SZDSZ, meg az MDF legalább megpróbálták. A Gergényit kitüntető Demszky mellett ott volt pl. a túlkapásokat következetesen bíráló Fodor Gábor, de ettől szerintem egy fikarcnyival sem lettek népszerűbbek. Ha meg a rendőrségi túlkapások miatt buktattak volna kormányt, segítették volna Orbánt hatalomhoz, attól meg végképp nem. Persze a következetességet, a liberális elveket számon lehet kérni…

Abban, hogy végül az SZDSZ ide jutott, szerintem sokkal frissebb gondok játszottak közre. Így pl. a Kóka-Fodor hatalmi harc, az EP választáson igazi vezéregyéniség (Bokros!) hiánya, a koalíciós csiki-csuki, ami teljes határozatlanságot sugárzott, a korrupciós ügyek, stb.. Érdemes lenne azt is megnézni, hogy arányaiban az SZDSZ több szavazatot vesztett-e, mint a szocialisták. Szerintem a különbség nem jelentős. Csakhogy míg az MSZP-nek volt miből veszíteni, addig az SZDSZ-nél ez mélyen a küszöb alá kerülést jelentette.

Amit egyes Fideszes politikusok liberalizmusáról írsz, egyenesen megdöbbent. Általánosságban természetesen igaz lehet, amennyiben a Fidesz is demokratikus párt, és liberalizmuson a liberális demokrácia játékszabályainak betartását értjük. (Legalábbis reménykedem!) Ugyanakkor szerintem nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a Fidesz már elég régóta kifejezetten a liberalizmus ellenében határozza meg önmagát. Szerintem mindenki emlékszik Orbán liberalizmust becsmérlő megnyilvánulásaira. A jól azonosítható, emblematikus ideológiai kérdésekben (pl. könnyűdrogok, az Európai alkotmányos szerződésben Isten említése, melegjogok) pedig rendszerint a konzervatív oldalon található. Ellentétben pl. az MSZP-vel, aki meg inkább liberális. Szóval, a liberális voksokért való küzdelemben én a Fideszt említettem volna utoljára. (Persze azért a Jobbik, meg a Magyar Kommunista Munkáspárt előtt. :))

Végül, csak a vicc kedvéért: „Abban, hogy az SZDSZ eljutott a mostani, leginkább a kisgazda végnapokat idéző állapotokig, …” Még ezzel a mondattal sem tudok egyetérteni. Egyértelműen malignitást vélek felfedezni benne. Emlékeim szerint a kisgazdák pereltek, acsarkodtak, verekedtek, stb. az értéktelen koncon. Az SZDSZ-esek meg, tudomásul véve helyzetüket, pártjukat egy nímandra bízva befejezik, és csendben hazasomfordálnak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 17:59:59

@török gábor:

Hát lehet, h környezetbarát, de nem látszik túl jól, viszont érdemes lenne aláhúzatni.

div.post a { text-decoration: underline;color:blue; }

és esetleg azt csinálni, h amikor a kurzor rá megy, akkor színt váltson, ezzel felhívva a figyelmet a linkelési lehetőségre:

div.post a:hover { text-decoration: underline;color:red; }

de lehet színkódokkal is szöveges színüzenet helyett pl. #ff0000 a piros szín

Még olyan lehetőség is van, h a kurzor rávitelekor a háttér elszíneződjön, mint pl. ebben ni:
m69.freeblog.hu/archives/2009/10/11/Bun_es_bunhodes_2/

Üdv.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 18:02:02

@Lord Kilburn:

Nem tegeződik az úr!

Egyszer egy gyerek véletlenül letegezett. Mondom neki:
- Mi van, te letegeztél?
- Nem tegeztem, magáztalak - vágta rá.

Szóval, ez egy magázódós blog, én meg offolgatok, aszt ki leszek nyesve.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 18:05:55

@török gábor:

Ha olyan blogot akar, mint a többi közéleti bloggeré, akkor hallgasson "is" - megmondomhogymicsinájjávazze - fórumtársra, de ha meg akar maradni a kívülálló elemző nézőpontjánál, akkor maradjon ilyen, mint most, de ennél a posztnál azért több releváns, eredeti gondolatot applikáljon bele, ha lehetne, pls;-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 18:07:44

@1.szolo (B.A.):

A rinyálás jogos volt Csernobil esetén! De spec. én akkor halomra zabáltam magam 1ft-os salátával, és most nem értem, mert nem izgulok, mégis nagy gombóc van a torkomban:o)

Lord Kilburn 2009.12.08. 18:19:37

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Ja úgy. Én meg már azt hittem, hogy a kommentelgetés amolyan tegeződős műfaj. Gábor személyiségére a televíziós szerepléseiből következtetve meg nem gondoltam, hogy ő ezt zokon venné.

török gábor 2009.12.08. 18:19:49

@Lord Kilburn: csak egyetlen megjegyzés: a magyar választási rendszer mellett a kilencvenes évek elején egy háromosztatú pártrendszer is működőképes volt. nem a választási rendszer tette kétosztatúvá a pártrendszert, hanem éppen olyan politikai döntések, amiket az SZDSZ (és a Fidesz) vezetői meghoztak 1994 után.

Lord Kilburn 2009.12.08. 18:34:23

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Olvastam a hozzászólást, és még olyan részek is voltak benne, amivel egyetértettem. :)

Lord Kilburn 2009.12.08. 18:37:37

@török gábor: Ezt azért nem értem, mert a háromosztatú rendszerben a kormányzáshoz kettőnek koalíciót kellene kötnie. Ez meg valószínűleg közelebb hozza őket egymáshoz. És máris kész a kétosztatú rendszer.

török gábor 2009.12.08. 18:43:16

@Lord Kilburn: ezt a logikát elfogadva viszont azt kellene állítanunk, hogy minden politikai rendszer kétosztatú. viszont én ismerek olyan koalíciókat, amelyekben a felek nem veszítették el önálló pólusképző erejüket. az SZDSZ viszont elveszítette.

Lord Kilburn 2009.12.08. 18:46:30

@török gábor: A parlamenti választások második fordulójába két jelölt juthat. Akik vélhetően koalícióra készülnek egymással, visszalépnek egymás javára. (Micsoda skandallum volt a jobboldalon, amikor az MDF 2006-ban nem volt hajlandó ezen logika szerint cselekedni!) Ebből a törvényszerűségből hogyan lehetne kitörni?

török gábor 2009.12.08. 18:49:05

@Lord Kilburn: 3 juthat, illetve még mindazok, akik 15% feletti eredményt értek el. de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy önmagában az együttműködés még nem jelenti az önérdek és az önállóság felmondását. az SZDSZ-nek azonban fontosabb volt a Fidesz elleni összefogás az MSZP-vel, mint az önálló liberális program, érték és érdek.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2009.12.08. 18:53:19

@török gábor: Ez akkor valósulhatna meg, ha lenne egy olyan pólus, vagy olyan párt (esetleg több) ami a másik két párttal egyaránt képes szövetséget kötni.

De itt ilyenről szó sincs. Nincsenek ilyen pártok, ennek pedig ideológiai okai vannak, és sokkal inkább a taszítás, semmint a vonzás okán. Tehát pl a konzervativizmus ideológiai oldalól a liberalizmus ellentéteként kívánja magát ábrázolni, ami eleve kizárja a kooperációt egy liberális párttal.

Vagy lehetne olyan is, hogy létezhet bal-jobb szövetség a liberálisok ellen, vagy jobb-liberális a baloldal ellen, vagy bal-liberális a jobboldal ellen. De itt csak ez a legutóbbi tudott megvalósulni, az meg rögzült is.

Ennek esetleg mégis épp az az oka, hogy - legalábbis a résztvevők feltételezése szerint - az értelmiség nem ideológiai, hanem mondjuk etnikai alapon van megosztva... csak ezt egyetlen szereplő sem hajlandó bevallani.

A másik ami a kétosztatúság felé tereli, az az 5%os határ, ami a kispártokat átküldi egy olyan választóvonalon, ahonnan általában nincs visszatérés, vagy az nagyon nehéz.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.08. 18:55:43

@török gábor:
Van egy fogalmi gond a liberalizmussal.
Az szdsz alakulásakor antikommunizmust értettek alatta.
Aztán mindenki mást.

Mivel Navracsicsot, Rogánt és Szijjártót említetted, mint lehetséges liberálist,
tényleg nem lenne utolsó, hogy elmond, Te mit értesz a liberalizmuson.
A szakállasság például nem stimmel náluk...

kristofnagy 2009.12.08. 19:00:01

@Loop:
csak frissiben LMP: cianidos bányászat betiltásának kezdeményezése a Parlamentnél, felszólalás az eltűnő zöld pénzek, és az igen "furcsa" cégtörvény módosítás ügyében

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.08. 19:03:32

@ardywal: - érdekesek ezek a szövetségek a 3. pólus ELLEN...

Jobb helyeken valami ÉRT szövetkeznek - pl. az ország vezetéséért,
nem pedig azért, nehogymá más vezesse.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2009.12.08. 19:06:06

@simonmondja.:
A fidesz "liberalizmusa" nekem is szembetűnt. Szerintem a fidesz eredendően különböző érdekű csoportokat kíván egy zászló alá terelni, tehát elsősorban az inaktívakat, nekik szól a gázáremelés-ingyenes egs ellátás etc. A másik csoport a magyar (és nemzeti érzelmű) középosztály, azon belül is főleg az alsó középosztály.
A nekik szóló üzenet gazdasági oldalról az adócsökkentés, de még inkább a nemzeti színű zászló belengetése, és az új társadalmi szolidaritás emlegetése.

Ebben a második csoportban bukkanhat fel a gazdasági liberalizmus néhány eleme, főleg az adócsökkentés, meg a kisvállalkozások előtérbe helyezése. Ugyan akkor nyilvánvaló hogy 1) ezek nincsenek egy koherens rendszerbe és programba szervezve 2) ellentmond az inaktívaknak szánt üzenettel

ezek miatt én azt tartom valószínűnek, hogy kormányra kerülve a Fidesz valamelyik választói csoportjának be kell hogy intsen. Akik póruljártak, azok körében a népszerűség igen nagyot fog zuhanni, és hamar leesik a népszerűségük 50% alá.

Akkor jöhet egy abszolút nem belülről szervezett és lezsugázott szakadás, vagy hogy a választók elvándorolnak.

A másik eset, hogy Orbán Viktor autóbaleset vagy h1n1 vagy bőrrák áldozata lesz. Ebben az esetben a két ellentétes érdekű csoport széthúzása szintén gyorsan lerombolja a pártot.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2009.12.08. 19:09:15

@1.szolo (B.A.): ezek hatalmi játszmák, ahol a szövetség lényege az hogy ki marad ki belőle...

pl. lanparti StarCraft-al. Ha 3 játékos van, 1 valaki mindig egyedül marad, de ki? És persze minden szereplőnek az az érdeke, hogy jókor váltson szövetségest... vagy hogy megőrizze az erőit a közös ellenfél legyőzése utáni kétszemélyes bulira.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 19:19:39

@török gábor:

Kedves Gábor!

Nagyon jó, most már teljesen jól látni azt, h mi a link a posztban, a kommentekben, és mi nem. Gratulálok!

Ám még mindig van bajom ezzel a zölddel, mert színben tényleg alig üt el, emiatt esetleg azt is hiheti az olvasó (oh, a nagyon buta), h azért az aláhúzás, mert kiemelendő az adott rész, de ha a betűszín kicsit világosabb zöld lenne, és így jobban elütne, akkor egyértelmű, h a linkelés miatt van az aláhúzás.

Jelzem, a világon senki nem linkel zöld betűvel, úgyhogy ez speciál effect lehet by Török:o))

---------------------

Visszatérve a posztra:

Két kérdés külön kezelendő:
- Mi történik manapság a liberalizmussal hazánkban?;
- Mi történt az szdsz nevű, érdekes identitású párttal?

Nyilván szdsz=/=magyar liberalizmus

Kunczénak és Magyarnak főbűne van abban, h az szdsz ide jutott. Ha '94-ben nem kötnek koalíciót a maszoppal, és nemzeti liberalizmust visznek tovább a kozmopolita libsizmus helyett, akkor '98-ban ők nyerik a választást, nem a Fidesz.

Tudom, megmagyarázták, h azért kellett bemenni a koalícióba, h nehogy a komcsik önálló kormánya visszarendezzen, de lássuk be, h ez egy méretes kékeres. Azért mentek be, mert meg kellett tölteni a pártkasszát, és rohadtul vágytak már a hatalomra ezek a jozefinista akarnokok azok után, h '90-ben - reményeik ellenére - veszítettek.

Szóval ez a hajó 2 dologgal kelt útra a posvány tengerén:
1. koalíció az utódpárttal
2. nem a nemzeti liberális, hanem a kozmopolita liberális vonalat választották

Üdv.

Lord Kilburn 2009.12.08. 19:23:43

@török gábor: Természetesen három jelölt juthat, elírás volt, köszönöm a javítást.

A lényeg: én sokkal korlátozottabbnak láttam az SZDSZ mozgásterét. Emlékeim szerint rengeteget gondolkodtak, vitatkoztak, hogyan lehetne önálló liberális pólust képezni. Méricskélték, kitől milyen távol állnak, voltak elrugaszkodási kísérleteik is (pl. Demszky elnökségének idején, de korábban Bauer Tamás is sokat kritizálta ezért pártját). Sokszor próbálták megkülönböztetni magukat az MSZP-től karakán liberális politikával, „ebből már nem engedünk” hozzáállással, ami általában a róluk kialakuló összeférhetetlen, veszekedő párt képe miatt legtöbbször visszájára fordult. Sólyom köztársasági elnökké választása is jó példa erre. A Gyurcsány vs. Orbán harc óta meg végképp elenyészett a lehetősége egy liberális harmadik út megjelenítésének.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 19:27:44

@ardywal:

"A másik eset, hogy Orbán Viktor autóbaleset vagy h1n1 vagy bőrrák áldozata lesz."

Mondanál nekem pár szót arról, mit gondolsz a jó ízlésről?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 19:31:43

@Lord Kilburn:

"Méricskélték, kitől milyen távol állnak"

Nah, itt a hiba! Nem az a lényege egy jó politikának, h másokhoz viszonyul, a másoktól való távolságot definiálja, hanem az önálló, kreatív, következetes irányvonal, amelyik ideológiailag, morálisan és nemzetileg megalapozott, nem pedig haszonelvű számításokon nyugszik.

Lord Kilburn 2009.12.08. 19:37:16

@malac69 gerinckutató blogkalandor: No akkor mondjál nekem a két néppárton kívül egyetlen pártot Magyarországon, akinek ezt az SZDSZ-nél jobban sikerült megvalósítania.

2009.12.08. 19:51:25

@Lord Kilburn: na most ha jó mélyet írt volna, Te mit írtál volna ide?:)

Lord Kilburn 2009.12.08. 19:55:57

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Egy dolgot azért elmagyarázhatna végre valaki, aki nemzeti liberálisnak tartja magát (hangsúly a nemzeti jelzőn). Mi az a nemzeti liberalizmus? Már úgy konkrétan. Füvezhetek-e tőlük, vagy megtiltják nekem? Mit gondolnak egyház és állam szétválasztásának elvéről? Nem ugyanazt, vagy valami nagyon hasonlót, mint a szociál- vagy akármilyen liberálisok? Ott van a bevándorlás kérdése. Egy nemzeti liberális kicsit kevésbé befogadó, mint egy simán liberális, vagy egy szociálliberális? Egy nemzeti liberális mit gondol a külföldi tőkéről? A nemzeti jelzőtől ő protekcionistább, mint egy nemzeti jelző nélküli liberális? Mit gondol a privatizációról, az állami tulajdon mértékének ideális szintjéről, és ez mennyiben különbözik egy jelző nélküli liberális felfogásától? A romaintegráció terén mennyiben más a nemzeti liberális program, mint a szociálliberális?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 19:59:52

@Lord Kilburn:

Munkáspárt, KDNP, MIÉP, és az utóbbi időben a Jobbik.

Persze itt most nem minősítek, hanem a következetességet, az ideológiai, morális és nemzeti értelemben vett szilárd alapokat náluk látni vélem. Más kérdés, h részint nincs rájuk különösebb piaci kereslet, részint vállalhatatlan elveket visznek, bár azt kétségtelenül didaktikusan.

2009.12.08. 20:06:56

@Lord Kilburn: húúúúúúú, te libsi akarsz lenni? Azért érdekel a téma, az orientáció, ne is tagadd!:D És: mit gondolsz, ki fog ezekre a magvas kérdésekre válaszolni? Nekem olyan költőinek tűnnek...:D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 20:16:33

@Lord Kilburn:

Sacckb.

Nemzeti liberális:

1. Túl tud látni a fővároson és a vidéket egyenrangú partnernek tekinti

2. Nem micisapkázza a Szentkoronát, nem tetemcafatozza a Szent Jobbot

3. A párt vezetői között nincs túlreprezentálva semmilyen származás a magyar rovására

4. a történelemoktatást nem barmolja szét, ha okt-i pozícióba kerül

5. a külföldi tőke beáramlását nem korlátozza, de a magyar tőkét kifejezetten előnyben részesíti (pl. pályázatokat úgy írja ki, közbeszerzéseknél, adótörvények, stb...)

6. az állam és egyház szétválasztva, de nem vagyunk az olyan egyházak ellenségei, amelyek a magyar kultúrkörben mélyen gyökereznek

7. ha indokolatlanul brutálisan megverik a magyar szurkolókat szlovákiában az ottani rendőrök, akkor nem csak annyit bírunk mondani, h "Rettenetes volt látni azt a rengeteg provokatív, ostoba és a történelem szemétdombjára való szurkolói plakátot is, amelyek hol gyalázták a szlovákságot, hol pedig kétségbe vonták állami létüket. Szégyelljük magunkat azért, hogy a magyar szurkolók megsértették a vendéglátókat."

hanem piszkosul felemeljük a szavunkat a rendőri túlkapás ellen, mert ha idióták is voltak a nemzettársaink, akkor sem érdemeltek ekkora verést (pláne, h a mai napig nincs bizonyíték arra, miért támadtak a rendőrök), és emiatt meg kell őket védenünk akkor is, ha egyébként nem értünk egyet azzal, h provokálják a másik nemzetet bizonyos jelképekkel, skandálással.

Lord Kilburn 2009.12.08. 20:18:12

@Letícia: Jogos a kérdés, köszönöm. :)

Lord Kilburn 2009.12.08. 20:18:44

@Letícia: Én nem libsi akarok lenni. Én libsi vagyok. Leginkább talán szociállibsi, ha mindenképpen alkategorizálni kellene.

Bizonyos körökben mostanában divatos a sima, jelző nélküli liberalizmus szidalmazása, és ezzel szemben a nemzeti liberalizmus dicsőítése. Mintha tűz és víz lennének.

2009.12.08. 20:24:27

@Lord Kilburn: ja ha van identitásod, akkor oks, akkor írd meg, szerinted milyen a jó magyar libsi? Pl. mitől jó magyar libsinek lenni?:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.12.08. 20:28:19

@Lord Kilburn:

Zseniális kérdés volt.
Malacka hozta a fidesznyik alapvetést.

Az tehát a nemzeti liberális, aki azt mondja, amit a Fidesz.
És szociális népszavazásukkal együtt, nevezzük őket

szociális nemzeti liberálisok -nak

Ezzel megspóroljuk a hárompólusú politikai rendszert.
Lehetünk egypártrendszer , mert Orbán minden igényt egymaga kielégít.
De jó lesz nekünk.

2009.12.08. 20:33:11

@simonmondja.: ja, ovi egy Messiás, látom Te is így tudtad!:) Nekünk klafa lesz...remélem Berlinben vagy Bonnban lesz állásom...:D

Lord Kilburn 2009.12.08. 20:35:34

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Felsoroltad, hogy mi volt a problémád az SZDSZ-szel. Nem ezt kérdeztem. A 3. pont a kedvencem. Szóval szerinted a nemzeti liberális attól lesz nemzeti, mert lesz benne zsidó, meg cigány kvóta, ráadásul elég alacsonyan meghúzva. Gratulálok. Azért félre ne értsd, a többi pontot ezzel nem akarom leértékelni. :) Azt hiszem, vitáztunk már ezekről eleget.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 20:41:18

@simonmondja.:

"Az tehát a nemzeti liberális, aki azt mondja, amit a Fidesz."

Tévedel, simonuram! Én nem azt hoztam le, amit a Fidesz mond, hanem azt, h mitől nem volt nemzeti libsi a szadizmus pártja.

@Lord Kilburn:

Kérdés rázza a villamost:
Ha az ÖCO párt lenne, akkor lehetne nemzeti jellegű pártnak nevezni?

Lord Kilburn 2009.12.08. 20:46:32

@Letícia: Szerintem, Letícia, Te pontosan tudod, mitől jó magyar libsinek lenni! ;)

Malac felsorolná, hogy többek között attól, hogy lehet fiatalkorúakat megrontani, nemzetet gyalázni, nyugatot majmolni, kiárusítani az országot, buzulni.

2009.12.08. 20:52:31

@Lord Kilburn: kösz a bizalmat, hát ezek eszembe se jutottak volna, ám igazad van, malactól minden kitelik!:)

Lord Kilburn 2009.12.08. 21:04:39

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Már megint ez a régi nóta! Ha az ÖCO párt lenne, etnikai alapon szerveződő párt lenne, mint az RMDSZ, vagy az MKP. Az SZDSZ nem etnikai alapon szerveződő párt. De ha nekem nem hiszel ezzel kapcsolatban, kérdezd meg Török Gábort!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 21:09:55

@Letícia:

"malactól minden kitelik!:)"

Nana, a buzuláshoz még nem vagyok eléggé liberális:-)

@Lord Kilburn:

Viccnek rossz volt, komolynak meg rossz vicc.
Sztem én tanérként messze többet tudok a liberalizmusról, mint amiről te még csak nem is álmodsz.
Jelzem: a te liberalizmusodat sosem vitattam, ezért állok értetlenül az előtt, h miért véded az szdsz rövidítésű álliberális, autokrata, jakobinus ésatöbbi mentalitású pártot

2009.12.08. 21:13:05

@malac69 gerinckutató blogkalandor: nojszen! Na, de inkább nem kérdezek... :D:D:D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 21:17:15

@Lord Kilburn:

Válaszolnál arra, h Magyar, Pető, Konrád, Eörsi, Horn miért hagyta ott a pártot? Talán megtagadta Retkes a liberális elveket?
Talán nem demokratikus úton jutott hatalomra Retkes?

Miért hagyták ott a pártot?
Miért antiszemitázta le Retkest Pető?

2009.12.08. 21:23:30

@malac69 gerinckutató blogkalandor: mert egy h...e, azért. Neked ez miért nem világos??

Lord Kilburn 2009.12.08. 21:25:28

@Letícia:
@simonmondja.:
@malac69 gerinckutató blogkalandor: Igaz, hogy én nem szedtem pontokba, amit Letíciának írtam, de szerintem jól kiegészítené a Te pontjaidat. Kérdésedre meg ma már nem válaszolnék.

Búcsúzom, de lefekvés előtt, igazi liberálisként még beletörlöm a lábam a Nagy-Magyarország térképembe, utána pedig bepucsítok a nemzetközi karvalytőkének! Jó éjt!

snakekiller23 2009.12.08. 21:33:44

@Lord Kilburn:

"Füvezhetek-e tőlük, vagy megtiltják nekem?"

Szerintem ez nem tartozik a mai Magyarország sorskérdései közé. Nálunk sokkal tapasztaltabb liberális demokráciák között sincs egyetértés ezügyben.

"Mit gondolnak egyház és állam szétválasztásának elvéről?"
Ez 40 év erőszakolt materializmus, egyházüldözés és előtte szintén túlzásba vitt öszefonódás után lehetne egy releváns kérdés, mégis úgy érzem, hogy jelenleg túlságosan elméleti és szőrszálhasogató.

"Nem ugyanazt, vagy valami nagyon hasonlót, mint a szociál- vagy akármilyen liberálisok?"
Gondolni, gondolhatják ugyanazt, de egy párt, vagy mozgalom karakterét elsősorban az határozza meg, hogy a leglényegesebb kérdésekben hogy foglal állást.

"Ott van a bevándorlás kérdése. Egy nemzeti liberális kicsit kevésbé befogadó, mint egy simán liberális, vagy egy szociálliberális?"

A "befogadás" mértéke nem egy egydimenziós mennyiség: lehet teljesen multikultinak lenni és feltétel nélkül bárkit szívesen látni, lehet rövid, vagy hosszútávon vallási, kulturális, vagy nyelvi asszimilációt elvárni, lehet pl. svájc mintájára pusztán bizonyos határok között megtűrni a sokszínűséget és persze lehet abszolút bezárkózást és totális intoleranciát hírdetni, de ilyet kb. csak a tálib-szerű véglények szoktak. Szóval egy nemzeti liberális pl. mondhatja azt, hogy bárkit szívesen látunk, aki itt akar élni, dolgozni, stb. de a nemzet nyelve a magyar és hagyományosan a nyugati keresztény kulturkör része, ergo ettől eltérő kultúra errefelé kuriózumnak és idegennek számít és ha rajtuk múlik fog is számítani. És persze az ország törvényei mindenkire vonatkoznak.

"Egy nemzeti liberális mit gondol a külföldi tőkéről? A nemzeti jelzőtől ő protekcionistább, mint egy nemzeti jelző nélküli liberális? Mit gondol a privatizációról, az állami tulajdon mértékének ideális szintjéről, és ez mennyiben különbözik egy jelző nélküli liberális felfogásától?"

Azt gondolja, hogy egyrészt egy szocialista, ergo torz gazdaság és társadalom maradványait örökölte meg az ország az előző rendszertől, így elsősorban arra kell törekedni, hogy a hazai gazdaság és infrastruktúra megerősödjön és ledolgozza évtízedes, sőt -százados hátrányát, amihez egyszerre kell teret engedni a külföldi tőkének (pl. ahhoz, hogy a távközlés működőképes szintre fejlődjön szükség volt a Deutsche Telekom bődületes tőkéjére, még ha később a feltételül szabott átmeneti monopolhelyzetével vissza is élt és él a mai napig) és gátolni a túlzott terjeszkedését. Másrészt privatizálni nem mindig kell (az állam nem mindig rossz gazda, még a liberális ideológia szerint sem), de amennyiben sor kerül rá... maradjunk annyiban, hogy nem az eddig megszokott módon kéne lefolytatni. És a legfontosabb, hogy a nemzet, a közösség érdeke az elsőrangú, nem csak az eszme.

"A romaintegráció terén mennyiben más a nemzeti liberális program, mint a szociálliberális?"

Pl. ott, hogy az integráció elmaradását nem használja mentségként az elemi együttélés normáinak megszegésére. Az integrációt elsősorban a beilleszkedni vágyók elhatározásától, szorgalmától, munkájától várja és nem a többség végtelen türelmétől és jóindulatától. Nem deszegregál az oktatásban erőszakosan úgy, hogy közben nem teremti és követeli meg az egyénre szabott, kevésbé frontális ("liberális") oktatás feltételeit. Nem gondolja, hogy ha egy kisebbségi lumpenelemek által rettegésben tartott állampolgár kétségbeesésében szélsőjobbos operetthadsereghez fordul segítségért az nem elsősorban a jogállamiság és a közbiztonság gyászos állapotát jelzi, hanem a többség zsigeri rasszizmusát.

A fő probléma egyébként nem is annyira ideológiai, hanem gyakorlati és erkölcsi síkon volt az eddigi liberalizmussal. Egyáltalán nem időszerű, életidegen, a magyartól teljesen különböző szituációkból lemásolt megoldásokat kínáltak létező, de sokszor inkább csak képzelt, vagy sokadrangú problémákra abszolúte hiteltelen emberek. (ld. az Elenderből meggazdagodott Kóka, mint a szabadverseny és az önmegvalósítás élharcosa, Magyar "Lenyúlás Expressz" Bálint, stb.) Ehhez csak háttér volt a sajátosan értelmezett liberalizmus.

Smits41 2009.12.08. 21:34:58

@Francescoli:
Ezen én is gondolkoztam a Fidesznek komoly gondja volt h. nincs olyan szövetségese aki képes 7-12% töredékszavazat begyűjtésére amiket a fidesz elveszít olyan helyeken ahol "túlnyeri magát"
Én fordítva tudtam volna elképzelni, pl. Orbán, Mikola meg még egy páran átlépnek a KDNP-be és a két párt külön indul, az Orbán rajongók és a radikálisabbak így átkerülhetnének a KDNP-hez ezzel a Jobbik is sokat gyengülhetne (persze nem hinném h. 5% alá kerülne), és egy konzervatív-liberális Fidesz megőrizne sok jelenlegi szavazót és begyűjthetne sok bizonytalant. Ezzel egy PiS-PO felállás alakulhatna ki. Így megspórolható lenne némi pártszervezés a KDNP-t feléleszteni olcsóbb lenne mint új pártot építeni.
A KDNP kicsit radikálisabb vallásos antiglob populistább vonalat vihetne, míg a fidesz letisztult jobbközép családbarát párt maradna. Bár nem tudom egy ilyen trükk végrehajtására alkalmas e a Fidesz.

snakekiller23 2009.12.08. 21:35:36

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

"3. A párt vezetői között nincs túlreprezentálva semmilyen származás a magyar rovására"

Ha jól sejtem "származást" írtál, de "identitásra" gondoltál...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 21:36:48

@Lord Kilburn:

:-))))

"bepucsítok a nemzetközi karvalytőkének"

Erről jut eszembe:

Sovinizmus:
Minden seggbe magyar lóf...t!

Nacionalizmus:
Magyar seggbe magyar lóf....t!

Globalizmus:
Minden lóf...t magyar seggbe!

Én kérek elnézést! Lopják a gépem:o)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 21:41:24

@Letícia:

"mert egy h...e, azért. Neked ez miért nem világos??"

....mármint Retkes

Jó-jó, de akkor a tagság is hülye, h hülyét választott, illetve az ellenfelei még hülyébbek, ha nem tudták őt sem legyőzni, sem eltávolítani a párt éléről.

Konkrétan, mitől is hülye?

2009.12.08. 21:54:07

@malac69 gerinckutató blogkalandor: ne provokálj, jöjj rá magad! Jóccak!:)

snakekiller23 2009.12.08. 21:55:22

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

Most komolyan mondod, hogy magyarázni kell, hogy Retkes miért hülye? :) Egész egyszerűen süt róla, hogy amit mond (ami, úgy mondatonként tekintve, általában nem akkora hülyeség) még kicsit több is mint amennyit a feje elbír; nem is bír úgy megszólalni, hogy ne egy betanult feleletnek tűnjön. Ha azért, mert Pető, a haverjaival antiszemitának tart valakit, rögtön értelmes is volna, valóban mi lennénk a legtehetségesebb ország a Földön. :D

6.Lenin 2009.12.08. 22:21:20

Egy egészséges Nemzetbe belefér néhány,izmusokkal bohóckodó szélsőséges csoportocska.
Álkomcsik,álnácik,álliberálisok ,álstbk.

Az SZDSZ 1 gennyes seb volt,végre kifakadt.Fertőtleníteni kell a sebet,ennyi a teendő.

Egy liberális közép pártra viszont szükség lenne,talán.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.08. 22:36:57

@snakekiller23:

Sztem csak a hangsúlyozása, a beszédlejtése rossz, nem buta. Van még más beszédhibás is, aki jelenleg a BKV főnöke, a Kocsis nevű szabadlábon lévő személy.

Hogy ez a buta Retkes milyen sokra vitte:

"Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke 1972-ben született Budapesten. Nős, 3 gyermeke van. 2002-ben lett az SZDSZ tagja.

Retkes Attila Zenetörténész és zeneirodalom tanári diplomáját 1995-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen 2002-ben másoddiplomázott. Két szakmai folyóirat főszerkesztője, zenei témájú könyveket, tanulmányokat, cikkeket ír, zenei rádióműsort vezet.

Retkes Attila 2002-ben lett tagja a Szabad Demokraták Szövetségének. 2003-tól a Budapest II. kerületi csoport ügyvivője, majd 2006-ban - az alapító elnök, Tardos Márton halála után - a Budai Liberális Klub Alapítvány kuratóriumának elnökévé választották.

2002 óta szakértőként dolgozik a II. kerületi önkormányzat költségvetési bizottságában, majd a kulturális bizottságban. Az SZDSZ 2007-ben megalakult Kulturális és Média Kabinetjének titkáraként kapcsolódott be az országos (szak)politikába. Ugyancsak 2007-ben hozta létre a Budapesti Kulturális Munkacsoportot, amelynek vezetője."

Tényleg, akik lehülyézik, lebutázzák, azok többet mutattak fel nála az életben?

És mégis: mit mondott, ami egetverő butaság? Mert Kóka mondott ezt azt, pumákat ugrasztott meg minden, aszt mégsem hülyézik/butázzák a libsik.

snakekiller23 2009.12.08. 23:08:47

@malac69 gerinckutató blogkalandor:

Ahogy látom az amerikában szerzett, visszavont akkreditációjú PhD-jét ebből már kihagyta. :) Ettől azért az ismert viszonyok között hasraesni nem kell, sőt az ilyen emberekre szokták némi joggal azt mondani, hogy civilben a kitartott ballib holdudvar integráns részei. :)

Az, hogy a főállású libsik kit hülyéznek/butáznak az, vegyük észre, jórészt független a tényálladéktól, de ez még nem implikál semmit. Kóka sajnos nagyon nem hülye, ellenben ritkamód gátlástalan. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy amit mond, az nem igaz. Hát milliószor inkább a Retkes, az igaz.

Amúgy ha feltesszük, hogy igazad és csak rosszul adja elő magát, akkor sem való politikusnak, hanem csak egy naív, fogalmatlan civil, aki hobbiból pártelnököset játszik.

biesel 2009.12.08. 23:23:32

@gauche caviar: a párt képviselőinek tetteit vizsgálva meglátásom szerint a Fidesz inkább baloldali. Döntéseik következtében jobb volt a dolgozóknak/kisvállalkozóknak és kevésbé a cégeknek. Több reális támogatást adtak gazdaságélénkítő hatással és nem segélyt ami egyáltalán nem motivál csak növeli a adóterheket/államhitelt.
Az MSzP pedig inkább kapitalista bankárpárt. " Baloldali bankigazgató miniszterelnök" :D Most is támogatják a bankokat de kevés garanciát követelnek és azt se hallanám, hogy ezért tulajdonrészt kapnának. Igaz a Mezőbanknál kétpárti támogatás is volt a múltban.
Az SzDSz alapvetően a régi rendszer vezetőinek csemetéivel telített párt. A külső liberális burok lekopott róluk és maradt a pénzhajhászás mindenáron. Érdekes , hogy most már börtönbe is jutnak emiatt. Eddig valahogy a kéz kezet mos elvén elsikamikálták a szutykot csendben. Most nem.
MDF pedig pénzügyileg most MSzP függő. ?átmentőpárt?

Ezek egy sajátságos meglátások. Teljesen ideológiától mentesek. Mert olyan , hogy jobb vagy bal oldali számomra nincs. Azok csak puszta frázisok. A jövőnk szempontjából a tettek számítanak. Következtetni lehet a múltban véghezvitt dolgokról az embereknek. Most úgy néz ki Fájni fog... bár erre nem lennék Gordon... khm akarom mondani büszke. Ez most a politika.
Az LMP még nem igazán tett le bármit is az asztalra. Prospektust meg a vásárlásnál szoktam olvasni ha akcióznak. Mert szép a terv, csak valósuljon meg belőle valami amire hivatkozni lehet.
A Jobbikról a felesleges hangulatkeltés miatt inkább nem mondok itt semmit. Viszont 13% ember tőlük vár megoldást, majd meglátjuk 1 év alatt tetteik a választók mennyi % jött be.
KDNP létezik?

Alapvetően liberális elképzeléseim vannak emberbaráti szeretetből. A jó megoldást akarom látni. Ami mindenkinek jó, mert ez a liberalizmus számomra. Amibe nem fér bele az önpusztító magatartás , erkölcsi nihilizmus.

PS Svájc kb 25 éve már tetszik nekem és nem a Milka csoki miatt. Hanem csak úgy. Igaz még nem voltam ott, de tervezem :)

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2009.12.09. 00:13:20

@török gábor: köszönöm a választ. Még annyit esetleg - mert így talán félreérthetik egyesek -, hogy milyen szempontból "nem annyira" rossz az ötlet? leginkább kinek lenne jó/rossz? Értelemszerűen ÉN úgy gondolom, hogy a "magamfajtáknak" jobb lenne (az itteni hsz-ek száma/aránya meg is mutatja az igény szintjét: 1 db pozitív komment...), de a válaszából azt érzem, hogy úgy általában inkább rosszabb lenne egy ilyen forgatókönyv, semmint jobb.

vagy tévedek?

OFF: tetszett az "Egy elemző... mondaná" fanyar iróniája! :) Ahogy nagyon tetszik az egész blog is, btw.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2009.12.09. 00:26:29

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Nem értem mi köze a halálnak a jóizléshez.

Az nem kívánságra következik be - jobb esetben. A rosszabbik eset hogy igen, de én szándékosan természetes halálokokat soroltam fel.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2009.12.09. 00:40:32

@Lord Kilburn:

Füvezhetek-e tőlük, vagy megtiltják nekem? Egy nemzeti liberális szemében ez alapvetően magánügy.

Mit gondolnak egyház és állam szétválasztásának elvéről? Nem ugyanazt, vagy valami nagyon hasonlót, mint a szociál- vagy akármilyen liberálisok? A modern demokratikus állam működésének egyik alapeleme az egyház és állam szétválasztása, szorosan kapcsolódva a "vallás magánügy, senkire nem erőszakoljuk rá ezt vagy azt a vallást" felfogáshoz.

Ott van a bevándorlás kérdése. Egy nemzeti liberális kicsit kevésbé befogadó, mint egy simán liberális, vagy egy szociálliberális?
Itt van az első difi, mert mint nemzeti, az adott nemzet számára kíván élhető kereteket biztosítani nem más nemzetnek, vagyis a bevándorlás korlátozott, főleg a saját nemzetbeliekre, meg akik elég képzettek hogy megérje őket importálni.

Egy nemzeti liberális mit gondol a külföldi tőkéről?
A nemzeti jelzőtől ő protekcionistább, mint egy nemzeti jelző nélküli liberális?
Igen, protekcionistább. Összehasonlítva az szdsz-el mindenképp, mint nemzeti párt fontos a saját nemzet, tehát nemzeti tőke érdekérvényesítése másokkal szemben.

Mit gondol a privatizációról, az állami tulajdon mértékének ideális szintjéről, és ez mennyiben különbözik egy jelző nélküli liberális felfogásától?
Az állami tulajdon kérdését pragmatikusan kell felfogni, olyan piacok esetén ahol természetes monopólium létezik, mert gazdaságtalan lenne párhuzamos ellátórendszert kiépíteni ott maradjon az állami tulajdon. A privatizáción belül értelemszerű előnyt élvez a nemzeti tőke.

A romaintegráció terén mennyiben más a nemzeti liberális program, mint a szociálliberális?
Ezt egyúttal kiterjesztve a többi nemzetiségre is. Ha nemzetiek vagyunk, akkor el kell ismerni mások nemzeti identitását is. Tehát pl a romát. Az antiszegregáció amit eddig folytattak ezzel ellentétes, pl a magyarokkal csinálnák ugyanezt Romániában, vagy Szlovákiában, hogy minden osztályba jusson pár magyar gyerek. Micsoda (és jogos) hiszti lenne. A roma gyerekek nevelését, ahogyan a többi nemzetiségét is szegregált, az adott kisebbség nyelvét, kultúráját ápoló oktatásban kell megvalósítani, ami megtartja ami jó, és pótolja ami abból a kultúrából hiányzik.
Pl. romák munkához való viszonya, vagy akár a fogamzásgátlás, családtervezés fogalma.
Ez egyúttal megteremti a leszakadó társadalmi rétegek gyerekei számára a felzárkóztató jellegű, pragmatikusabb képzés megtartását.

Lazas 2009.12.09. 01:58:05

Tetszik ez blog jók az elemzések, elolvastam az összeset. Török Gábor meglátásainak a 80-90% kával egyet is értek, ami egész jó arány. bár az utolsó 2 cikk szerintem kicsit gyengébbre sikerült a többinél.
A hozzászólások is elég értelmesek.

Lazas 2009.12.09. 02:35:13

Viszont a mostani vitában szerintem nem kap elég teret, hogy egyáltalán szükség van-e még liberalizmusra és liberálisokra?
Mert én úgy gondolom hogy az SZDSZ és az MSZP nem csak amiatt buknak most, mert az elmúlt 8 évben szétk.rták az országot, hanem, azért is amiért, hogy amit képviselnek, vagy képviselniük kellett volna, már idejétmúlt. Mert az MSZP csak az osztogatásokat tudta felmutatni értéként, amíg volt miből, kiegészítve a jó kommunikációval, amit mindig rosznak hazudnak, ha valamit már nem nyel le a nép. Ezt egészítették ki a "demokrácia védelmezői szerepével" ami egészen abszúrd, hiszen erre még a Jobbik is alkalmasabb lenne náluk (na jó ez azért kicsit túlzás, de sokkal rosszabb nem lenne viszont nekik vannak más értékeik, amiket felmutathatnak). Az SZDSZ-nek is csak annyi maradt már a liberalizmusból, hogy a legszélsőségesebb devianciákat reklámozza. A szocializmusnak, meg a liberalizmusnak volt létjogosultsága Európában ezelőtt 150, meg 60 évvel, de manapság már nincs. Mert ezek az eszmék nyertek és az emberek befogatták őket.
Ma az alapvető liberális és szociális doktrinákat elfogadja mindenki Európában, de ettől még nem kéne liberálsnak nevezznünk mindenkit. Ahogyan a Fidesz sem liberális, legalábbis nem jobban, mint egy átlag magyar. A nemzetiliberálizmust, meg nem is értem. Csak azért mert valak nem akarja teljes külföldi tőkét kikergetni, meg korlátozni az alapvető szabadságjogokat, akkor az már liberális?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 06:47:45

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
"Globalizmus: Minden lóf...t magyar seggbe!"

Ez nem "globalizmus", hanem szimpla üldözési mánia.

Épp ezért nem csípem azt a Nagy Magyar küldetéstudatot, amelynek a lényege, hogy nem is a zsidók a kiválasztott nép, hanem igazából a MAGYAR az!
Ugyanis ezzel a helycserével sajnálatos módon vele jár - mint nyalókával a nyél - az egyetemes zsidógyűlölet átcsapása egyetemes magyargyűlöletté...
(-és őszintén: kell az minekünk???)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 07:02:37

@Lazas: "A szocializmusnak, meg a liberalizmusnak ... létjogosultsága ... manapság már nincs. Mert ezek az eszmék nyertek és az emberek befogatták őket."

Igazad is van, meg nem is...

A zemberek ugyan valóban befogadták, mert jobban szeretnének SZABADON és TÁRSULTAN élni, csakhogy ez nem mindenki nézi ám jó szemmel...

Talán meglep, de egyesek még mindig úgy gondolják, hogy kevésbé lenne nekik macerás rab és magányos embereken uralkodniuk...
Persze szlogenek szintjén átveszik a fenti elveket, de tartalmilag már nem.
Na és persze ez is egy remek altatás, hogy: "Ti nyertetek, gratulálunk nektek, menjetek haza, innentől átvesszük..." (lásd Nagy Imre beszéde '56.okt.23-án;))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 07:33:20

@Lazas: "A nemzetiliberálizmust, meg nem is értem."

Először jómagam is fából vaskarikának éreztem, de azért van is benne valami...

Szerintem (a tévedés jogát fenntartva:) ezt a kérdést a mi sajátos (fél)gyarmati helyzetünkből kellene megközelíteni:
Rákóczi zászlaján pl. ez állt: "... a Hazáért és a Szabadságért" (-nekem "valahol" épp ez lehetne az a "nemzeti liberális";)
/Ellentétben 1.Istvánnal, aki úgy intette utódját az idegenek befogadása liberális(!) gyakorlatának követésére, hogy mindeközben idegen lovagok és globalista(!) papok vették őt körül:(((/

Persze lehetne egy jóval kevésbé patetikus (inka patologikus) megközelítés is:
- a "nemzeti liberális" épp olyan skizofrén lelki alkat, mint a "nemzetiszocialista"...
(-éppen olyan alkat, de mecsoda különbség!;)
Mindkettő a "szüzen maradni, de mellette közösülni is" klasszikus dilemmájának IDEológiai változatát oldaná fel az alkalmazott tudathasadás "módszerével".

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 08:58:16

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
Istenek, hogy lehet véresen komoly IDEológiákkat csak úgy poénra venni?!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 09:31:52

@többeknek:
Van azér' itt egy érdekes logikai bukferenc-sor:

1. utáljuk az szdsz-t (sőt, szadeszt;)
2. MERT ők nem is liberálisok, leginkább azé'!
3. amúgy meg persze utáljuk a liberósokat is... (mint rendpártiak;)
4. persze ha NEMZETI-, aszmás, akkor már jöhet! (akár a -szoci is;))
5. mert a Nemzeti Liberalizmus éppen azt jelenti, hogy a Magunkfajtának mindent szabad...
6. a nem nemzeti liberálisok szidják a nem nemzeti (gykv. római!) egyházat. Mi pedig védelmezzük a nem nemzeti egyházat.
7. sajnos fogy a magyar:( - Hát lássuk Uram, mire megyünk ketten, gyorsan rekesszünk ki még pár milliót...
8. drogoznak a magyar fiatalok - ez nem jó jel...
De hál'istennek azok ugyebár nem is magyarok! - akkor hát ez mégis jó jel?!
(had hulljon a férgese, nem?!;))
9. nagy kár, hogy a Nemzeti- pártoknak nem lehetnek testvérpártjaik :(((
10. mi lesz, ha a 10 parancsolatból megszegünk egyet? ((-marad 9;))

Hát maguknál vannak maguk?

Lazas 2009.12.09. 13:00:25

@1.szolo (B.A.):

"Talán meglep, de egyesek még mindig úgy gondolják, hogy kevésbé lenne nekik macerás rab és magányos embereken uralkodniuk...
Persze szlogenek szintjén átveszik a fenti elveket, de tartalmilag már nem."
Szerintem speciel ez pont a magát szoc-libeknek tekintő pártokra a legjellemzőbb. Nem véletlenül nem tudnak utcára vinni olyan tömegeket, mint a jobboldali pártok, mert a szavazóik általában sokkal bezárkozodtabb, tv-függő emberek.
(Mondjuk ez az SZDSZ-re nem igaz, csak az MSZP-re, de ők is elég liberálisnak tekintik magukat)

Lazas 2009.12.09. 13:14:08

@1.szolo (B.A.):
6. Azért ennyire ne legyünk kirekesztőek, ősmagyarok, neopogányok meg minden, hogy az 1000 éves egyházunkat leköpdösük, mert nem elég magyar.
7. Már megtörtént. Persze aki szerint a székelyek románok, aszerint nem történt semmi december 5.-én.
8. Ezt most nem értem, sem az MSZP, sem a jobboldali pártok nem támogatják a drog liberalizációt.

padisah 2009.12.09. 13:22:58

@1.szolo (B.A.):
Szerintem ebben, magába a magyar kultúrába ágyazott hatalmas tévedés rejlik. Egy politikai szervezetnek nem csak 1 darab dimenziója van, hanem egy csomó.

Akik 1 dimenzióban fogják ezt fel, azok számára persze természetes, hogy a lehetséges politikai tér kizárólag egy egyenes lehet, ami mentén van a jobbra meg a balra.

És ezen 1 dinemzóhoz az egyik létező dimenziót kijelölik, és azzal kész.

Pl. a nemzeti szocializmus már önnmagában két kiemelet dimenziót hordoz, a nemzetit, és a szocialistát. A nemzeti szocializmus szocialista tengelye mentén a közvetlen szomszéd a szociáldemokrácia, és a kommunizmus.

A másik tengely a nemzeti, ami mentén a szomszéd a paternalista/konzervatív, az ellenpont meg a globalizmus, ami megvalósulhat a kommunista internacionálé részeként is, meg a neliberális PC kultúra formájában is, pedig egymással ellenségesek, és nem kompatibilisek.

De a valóságban a poltikai tér még csak nem is két hanem legalább 3-4 dimenziót magába foglal, amelyekből mondjuk 4 dimenzió esetén 16 kombináció jöhet ki, és ami mind különböző identitású embereket szólít meg. Ehez képest a 2 dimenzió is leegyszerűsítés. Méghozzá adatvesztéses leegyszerűsítés, akiket épp a kihagyott dimenzó érdekelne, azok nem tudnak választani.

Pl. a nemzeti szocializmus eszmerendszere kihagyja a valláshoz való viszont, erre nem ad választ, aki kifejezetten a saját vallási identitásához keres politikai oldalt, abban nem fogja megtalálni (de talán nem is riasztja el)

Szerinem a magyar politikai tér is olyan vészesen torzult tér, a Fidesz gyakorlatilag szocializmust árul nemzeti színbe kötve. Amikor a sokdimenziós teret a poltikai elemzők leegyszerűsítik 1 dimenzióra, akkor azok hajlamosak csak a nemzeti színre figyelni, ahelyett hogy az újraelosztási logikára figyelnének, holott annak az ország jövőjére nézve sokkal nagyobb a jelentősége.

Egyszerűen rossz helyre kerül a helyiérték, felcserélődik a 10es helyiérték az 1es helyiértékkel.

Az meg hogy egy globalista vagy egy nemzeti színbe öltöztetett szocialista párt szerzi-e meg a hatalomat, a jövő politikájában nem fog lényeges különbségeket eredményezni, és amiért a választó ma elégedetlen, az marad a jövőben is...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 14:08:02

@padisah:
A "fából vaskarika" is két dimenziót hordozna (1.miből 2.mit) - HA lehetne olyan...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 14:18:34

@Lazas:
6. "az 1000 éves egyházunkat leköpdösük, mert nem elég magyar."

- ja, akkor csak üljön még a nyakunkon tovább... (-és hány ezer évig voltunk meg nélküle?!)

7. "Már megtörtént. (...) december 5.-én."

- az, hogy 2M FIDESZ szavazóból pár százezer cserbenhagyta a székelyeket?! Tényleg sz@r ügy!!!

8. "Ezt most nem értem"
Segítek:
- rendes keresztény magyar gyerek, az ugye alapból NEM drogozik...
- a liberósokért meg ugye nem kár, azok nyugodtan meg is dögölhetnek
- akkor meg miért probléma, ha "bárki" (értsd a "magukfajták"!) drogozna?!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 14:36:17

@padisah:
Egyébként egyetértek veled, hogy a zembereket nem lehet(ne) beskatulyázni, főleg nem olyan szempontok alapján, amelyek nemcsak végtelenül leegyszerűsítőek, de még azon belül hazugok is.

Egyfelől tehát sokfélék vagyunk, tehát 4 kérdésre valóban akár 16 féle választ adhatunk.
Másfelől viszont EGY kérdésre ez a 16 különféleképp válaszoló ember is CSAK 2 féle választ adhat (-még ha AZT 16 különféle indoklással is;))

padisah 2009.12.09. 14:49:16

@1.szolo (B.A.): Egy kérdésre, ami eldöntendő lehet 2 féle választ adni, hogy igen vagy nem.

Egy olyan kérdésre hogy A-t vagy B-t választod még lehet úgy is szavazni hogy egyikre sem, vagy úgy hogy a nem számolt C,D,E válasz valamelyikére nyomja az illető.

Engem az valamilyen szinten tényleg bosszant, hogy ez a leegyszerűsítés gyakorlatilag a leglényegesebb kérdésekben szünteti meg a politikai választás lehetőségét.

Én le akarom szavazni az új magyar szocializmust, és áttérni egy alacsony újraelosztású rendszerre. Kire szavazzak, hogy ezt elérjem? Hát senkire, mert ezt senki nem képviseli, pedig ez lenne a baloldaliság valódi ellenpontja, tehát egy jobboldali pártnak ezt kéne képviselnie. De nem ezt teszi.

Vagy mondjuk ezt teszi legalábbis a szólamok szintjén az MDF, de pl Török Gábor szerint az MDF nem is jobboldali párt, hanem baloldali! Tehát?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 15:28:59

@padisah: "Kire szavazzak, hogy ezt elérjem? (...) mert ezt senki nem képviseli"

A gond az, hogy sok esetben nem is elég "képviselni", mert ugye "többség" hiányában gyakorlatilag még nem megy át a (bár) képviselt elmélet...

Egyébként a legjobb közelítésű megoldás szvsz a képviseleti demokrácia közvetlen elemekkel való feljavítása lenne.
Vagyis ha lenne egy olyan párt (mármint a parlamentben:), amelynek a képviselői úgy szavaznak, ahogy a választóik utasítják őket (akár kérdésenként eltérő I/N arányban!).
- de mint előbb írtam, ez eleinte legfeljebb egy "mérleg nyelve" helyzetben lehetne valóban hatással.

Lazas 2009.12.09. 15:39:41

Ezért nem jó az angolszász tipusú csak egyéni körzetekből álló demokrácia. Választhatsz rosz és rosszabb közül. Nálunk ha nem is 16 de legalább 4-5 pártnak esélye van a bejutásra.

padisah 2009.12.09. 15:46:54

@1.szolo (B.A.): Ezt egyszerűen meg lehetne oldani úgy, hogy a képviselő bármikor visszahívható. Ha nem az őket megválasztó embereket képviseli akkor semmi keresnivalója a parlamentben, ki lehet onnan szedni.

(mondjuk az előrehozott választások alacsony részvétele ennek épp ellentmond)

A másik ideám, hogy legyen egy kétkamarás parlament, ahol az egyik házban vannak a pártok képviselői, kizárólag listáról. Legye 1 db országos lista, a szavazócetlin meg egy párt rublika, az oda kerülő szavazatokkal mennek be a pártok képviselői. A másik kamarában vannak a választókerületek politikusai, akik viszont NEM lehetnek semmilyen párt tagjai, vagy támogatottjai, és ha utólag kiderül hogy benne voltak, akkor automatikusan visszahívhatóak. Ezeknek viszont kifejezetten az adott régió lokális dolgainak a képviselete a dolga. Ez alapvetően visszaszorítaná a politikában a pártok szerepét, illetve mindig a kerületek egyéni képviselői lennének a pártok által előadott érvrendszer elbírálói, a mérleg nyelve. A visszahívhatóság itt rájuk vonatkozik, a listások mandátuma meg a pártjuké, tehát őket viszont a saját pártjuk hívhatja vissza (lásd szdsz frakció).

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.09. 16:45:10

@padisah: "Ha nem az őket megválasztó embereket képviseli akkor..."

- ebben van a KULCS :)
Vagyis fogalmilag VISSZA csak az hívhat(na) egy képviselőt, aki ODA is küldte...

Talán mondanom sem kell, hogy a titkos választásnál ennek az igazolása gyakorlatilag megoldhatatlan.

(-ettől függetlenül - vagy épp ezért - az én IDEámban 3 havonta cserélnénk a képviselőinket;)

R\'hard 2009.12.09. 20:20:05

Udv!

Mielott a bolcsek kovet kezdenetek keresni, ajanlom figyelmetekbe Arrow lehetetlensegi tetelet.
en.wikipedia.org/wiki/Arrow_theorem

R

baumann 2009.12.10. 23:18:56

azért van valami megható abban az igyekezetben, ahogy a húsosfazék körül táncot járó csoportok viselkedését megpróbálják a kommentenlők (is) az eszme-, de legalább a politikatörténet skatulyáiban begyömöszölni.

Flandern 2009.12.13. 11:00:42

Ha jól értettem a bevezetöt, akkor T.G. azt mondja, számomra igen elfogadhatóan, hogy az SZDSZ mint olyan megszünt liberalis erö lenni. Erre felvonultat egy-két markánsabb érvet, eseményt. Ezek plausibilisek.

Továbbá arról is beszél, hogy egy igazi liberális mindenütt megtalálható. Ez is igaz, mert néha egy-egy fideszes politikus viselkedése, megnyilvánulása liberálisabb volt mind az SZDSZ viselkedése (Orbán estében kétségeim lennének, hogy neki valaha is lettek volna nézetei, ö mindig egy angolna-politikus volt, de ez annyi földhözragadsággal párosult, hogy nála mindig a kökemény reálpolika dominált, kiváló taktikával párosulva. Remélhetöleg ez igy marad a következö idökre).

A kérdés az, hogy szükség van-e egyáltalán egy "liberális" pártra, hisz egy liberális mindenütt kiélheti magát.

A radikálisan neoliberalista Bokros most az mdf figuránsa (különben is 2006-ban az mdf rendelkezett a legradikalisabb liberális gazdasági programmal, legalábbis szóban, mert a herényire zsugorodott párt gyakorlatában még talán a fö méregkeverö, Dávid Ibolya sem ismerte ki igazán magát).

Ami pedig a liberálisok eszmetörténeti irányultságát illeti az mindig is jobboldali volt.

A gyakorlatban pedig még Mo-on is. Ami persze a gyakorlatban a hétköznapi korrupcióban testesült meg. Egy Kóka per se a liberalizmus tagadása.

Az SZDSZ érdemben soha sem foglalkozott komolyan az emberi jogokkal (eltekintve egy-két bornirt kiállásukat pl. roma bünözök mellett), számukra a mo-i nemzetiségek soha sem léteztek, nem beszélve a határon túli magyar kisebbségek jogaival kapcsolatos megmozdulásaikkal.

Az SZDSZ végülis arra a sorsa jutott, amit tevékenysége révén megérdemelt: teljesen lenullázták magukat.

Melegen remélem, hogy egy ilyen képzödmény nem lesz többé a magyar politikai palettán.

steve.gu 2010.02.22. 11:54:54

Kedves Gabor!
Bar nem vagyok politologus, de most boritekold a velemenyemet, es valasztas utan elovesszuk.
Az SZDSZ-MDF parlamenti part lesz!
Most a kozvelemeny kutatok, (ami a Te cikked szerint is rohej!) 1 %-ot adnak a partnak. Jol tudjuk, hogy a szavazotabora egyseges, es fegyelmezetten elmennek szavazni, es a part sem ketseges. Ez kb 2,5-3 szazalek. Az MDF is hoz kb 1 %-ot.
A maradek 1,5-1 %-ot + 3 tizedet, gyerekjatek osszeszedni. Kulfoldon egy hettel elobb lesz a szavazas. (Sokan vannak kulfoldon is kettos , vagy magyar allampolgarok) Aztan a szavazas napjan meg -allamkoltsegen- repulo szamra lesznek hozve! (Miert kell kulfoldon egy hettel elobb szavazni ma, az elektronika vilagaban? Egytized masodperc alatt elkuldi a szamitogep az eredmenyt. Talan akkor nem lehet varialni?) A maradek szukseges szavazatot jatszva atjatszak az MSZP megfelelolen kikepzett tartalek serege! Sima ugy lesz. Erre garancia Gyurcsany ur foszervezo, aki a szocban is benne van, meg nemi tokevel a masik partban is. Nagyon kilog a lolab. Adja Isten, hogy ne legyen igazam!
Egyebkent az osszes part tele van veluk, kiveve a Jobbikot. Nem veletlenul iranyul rajuk az ossztuz. Nekik mindegy kinyer, kiveve ezt az egy partot. Ennyi.
süti beállítások módosítása