Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Hirdetés

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • szoja122: A jobb oldal tovább gyártja is az összeesküvés elméleteket és ebben természetesen Gyurcsánynak is ... (2014.12.22. 07:38) 514. A tét
  • szoja122: Tanulságos: "Lázár: az USA követsége "a demonstrációk aktív szervezője"" "A demonstrációk azt mu... (2014.12.22. 06:45) 514. A tét
  • szoja122: @6.Lenin: Csak én iróniának szántam. Te magyarázatnak. Kis különbség.... (2014.12.22. 06:33) 514. A tét
  • szoja122: @teevee: Leninek több mint állampolgári joga hülyének lennie, mint hithű Fideszesnek kötelessége is! (2014.12.22. 06:22) 514. A tét
  • Letícia: No látom, megy a semmiről a szájkarate. Most olyan linket teszek be, ami tanulságos: www.lilit... (2014.12.22. 00:51) 514. A tét
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (4) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (3) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (129) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (1) népszava (2) népszavazás (6) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (113) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (10) politikai elemző (8) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

19:59

Többen felvetették hozzászólásaikban, hogy a jobboldal polarizációja akár a 2002 óta a Fidesszel szorosan együttműködő, tulajdonképpen autonóm szereplőnek ma nem tekinthető KDNP önállóságának megteremtésével is megtörténhetett volna, illetve megtörténhet még a jövőben. Ebben az esetben létrejöhetett volna, illetve létrejöhetne egy, a lengyelhez hasonló megoldás a jobboldalon egy konzervatív-kereszténydemokrata és egy konzervatív-liberális párt potenciális együttműködésével (bár Lengyelországban mára egymás riválisává vált a 2005-ös választást még politikai szövetségben megnyerő két párt). Az ötlet kiindulópontja természetesen a szavazatmaximalizálás: többen úgy vélik, hogy ezáltal a jobboldal az „egy a tábor, egy a zászló” rendszernél (amely a Jobbik megerősödésével amúgy is kétségessé vált) szélesebb bázist tudhatna maga mögött. A konzervatív-liberálisok vagy a közép szavazói kevesebb kompromisszum árán voksolhatnának a Fideszre, mint ahogy a kereszténydemokraták számára kívánatos programot is bátrabban képviselhetné a KDNP. Mint látható, két kérdés is következik mindebből: (1) valóban növelhetné a jobboldal táborát ez a kettős felállás, (2) van-e esély egy ilyen tervezett elválásra?

Mint általában a hipotetikus politikai kérdések esetében, az első kérdésre is létezik ugyan egyetlen igaz válasz (mert ha ilyen helyzet előállna, vagy növelné, vagy sem…), csak sajnos nincs semmilyen módszerünk ahhoz, hogy eljussunk hozzá. Ezért aztán én is csak ködszurkálós véleményként tudom megfogalmazni azt, hogy attól függ…  Pontosan attól, hogy milyen formában történne az önállósodás, és mennyire megtervezett lenne a két párt választási együttműködése. A legnagyobb veszély egyértelműen az egyik politikai alakulat (értsd: KDNP) küszöb alá kerülése a választáson, ebben az esetben minden rájuk adott szavazat komoly veszteség lenne a jobboldal számára. Valóban tanulságos, hogy azok a kutatások, amelyek egyáltalán mérik a KDNP támogatottságát, 2002 óta egyetlen alkalommal sem mutattak semmilyen emelkedést a 0-1 százalékos tartományhoz képest. A KDNP-nek, mint önálló politikai erőnek, ma lényegében nincsenek szavazói. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Magyarországon ne létezne egy jelentős kereszténydemokrata tábor, ők azonban ma szinte mindannyian a Fideszt nevezik meg akkor is választott pártként, ha a KDNP-t külön említik meg a kérdezőbiztosok.

Mindebből azonban nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Egy olyan pártról, amely szinte semmilyen észlelhető egyediséget nem mutat, miért gondolkodnának önálló szereplőként a választók? Bizonyára más lenne a helyzet, ha a KDNP a Fidesztől külön álló szereplőként politizálna, lennének saját témái (amúgy ilyenek ma is vannak, csak nem jelentős számban és hangerővel), saját programjai, felépített szereplői és különösen mindezeket megjelenítő önálló kampányai. Érdekes módon a mai KDNP nem is látszik teljesen alkalmatlannak az önálló politizálásra, vezető politikusai például kifejezetten potens szereplőnek tűnnek. A két legismertebb vezető, Semjén Zsolt és Harrach Péter – bár időnként úgy tűnik, hogy nem kifejezetten harmonikus a kapcsolatuk -, ha valóban az lenne a küldetésük, hogy egy önálló pártot építsenek, alkalmasnak tűnnek az első ember szerepére. De több más vezető (Simicskó István, Surján László, Nagy Andor) neve is jól cseng a jobboldalon, s ráadásul soraikban található a Fidesz-KDNP frakciószövetség talán legtehetségesebbnek tűnő fiatal politikusa, Rétvári Bence, aki igazi XXI. századi kereszténydemokratának látszik (a „modern” szót szándékosan próbáltam kerülni).  

Ha tehát megszületne egy, a KDNP önállóságára vonatkozó döntés, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy négy év alatt fokozatosan és tervezetten felépíthető lenne egy olyan jobboldali kétpárti szerkezet, amelyben a KDNP is önállóan indul a választásokon (előbb, mondjuk próbaképpen, az önkormányzati voksolás listás ágán). A jónak látszó ötletnek azonban komoly „humán” ellenérvei vannak. Egyrészt ehhez Orbán Viktornak látványosan változtatni kellene stratégiáján, ami – kimondatlanul is elismerve, hogy a korábbi elgondolás nem volt hibátlan – egy politikustól különösen nehéz döntés. (Csak zárójelben: teljesek komolytalannak tartom azokat a felvetéseket, melyek szerint Orbán majd átigazol a KDNP-hez, s így teremti meg a párt önállóságát és hozza létre szavazótáborát).  Másrészt, és ez az igazán lényeges elem, miután nem önálló akarattal nem rendelkező robotokról van szó, a tervezett és szépen felépített akció elbukhat egy-egy ön- vagy pártérdekét kereső politikuson. Ha a KDNP zöld jelzést kapna a Fidesztől, s ráadásul feladata lenne, hogy önállóan szerezzen szavazókat, egy idő után könnyen lehet, hogy „túl” komolyan gondolná a jobboldali szabad versenyt. Riválisává válhatna a Fidesznek, megpróbálhatna nagyobb párttá válni, esetleg hosszabb távon átgondolhatná szövetségi politikáját. A Fidesz, ha máshonnan nem, éppen a kilencvenes évek elejének SZDSZ-Fidesz liberális együttműködéséből megtanulhatta, hogy egy magára önállóként tekintő pártot mennyire zavarhat – és autonóm cselekvésre sarkalhat -, ha valakik segédcsapatnak, alárendelt szervezetnek tekintik.

A KDNP önálló politizálására tehát csak akkor látok esélyt, ha valamilyen oknál fogva a Fidesz ölelő karja - a Fidesz szándéka ellenére! - gyengébbé válna, vagy (s talán ez a valószínűbb: nem ma, de talán nem is holnap) a KDNP-n belül olyan palotaforradalomra kerülne sor, amely után vezetőik tudatosan törekednének arra, hogy kiszabaduljanak ebből a ma még egyértelműen kellemesnek és biztonságosnak látszó ölelésből.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr691586587

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Több fényt a KDNP-be! VI - Simicskó papa 2009.12.10. 10:01:14

A Fideszből a KDNP nemzetbiztonságisává átalakult Simicskó papa gondolta, nyilatkozik egy jó gyengét. Nem is akármivel kapcsolatban tájékoztatta a sajtót. A mai rémes és ijesztő pécsi egyetemi lövöldözésről volt néhány - pontosabban egy gondolata....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

bela2255 2009.12.10. 09:54:06

@1.szolo (B.A.): Már nem tudom visszakeresni, de így volt, szeretném bizonyítani Neked, de pl. a piarista rend akkori tartományfőnöke köpni-nyelni nem tudott

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 09:55:03

@bela2255:
Ez Viktor szájából nem hangzott el.

Ugye ettől most nem fogod kevésbé gyűlölni ? :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.10. 09:55:48

@BISMARCK: az egyéni képviselő jelöltek vizsgáztatásáról:

- az még nem is lenne gond, hogy vizsGÁZtatja...
- a GÁZ az, hogy 2006-ban is személyesen(!) választotta ki a kiválasztottakat,
- bár arra nem emléxem, hogy AKKOR oszlatták-e az ezt vitatni merészelő HELYI alapszerveiket?!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 09:57:43

@1.szolo (B.A.):
Azokat a helyi alapszervezeteket oszlatják, amelyeknek nincs támogatottságuk helyben. :D Nagy különbség.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 09:58:23

@bela2255:
Simán csak leparasztozott téged virágnyelven. ;)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.10. 09:58:51

@Admiral William Adama:
Neked nem megy :)

"Már tisztáztuk", hogy nem az a lényeg, hogy mondta-e, hanem az, hogy mondhatta VONA!

(Tudod, mint az a "taggyűlés", ami tkp. nem is volt, csak épp a TAGOK GYŰLTEK össze akkor és ott;)))

bela2255 2009.12.10. 09:59:28

@Admiral William Adama: Akkor csak háttér zaj volt. De Viktor mint keresztény Demokrata, nem gondolja senki komolyan. Én nem gyűlölöm, Virágozzék száz virág, legyen Viktor a király.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 10:00:59

@1.szolo (B.A.):
Meg szőlőbánya . stb. stb ;)

"hogy nem az a lényeg, hogy mondta-e, hanem az, hogy mondhatta VONA!"

Elméletileg bármit csinálhatott, volna. De (ami lényeges), nem tette.

Akkor miről is beszélsz ?

bela2255 2009.12.10. 10:01:35

@Admiral William Adama: Nincs alapszervnek támogatottsága helyben? Hát a 6x %-os támogatottság oszt honnan - Jó napot?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.10. 10:05:11

@Admiral William Adama:
Csupán csak arról, hogy tök felesleges védened AZT, amit Tudjukki még a pálfordulása ELŐTT (nem) követett (vona) el...

(gykv. hiszen az AMÚGY SEM ő lett vona!)

Viszlát!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 10:05:15

@bela2255:
"nem gondolja senki komolyan."
Ön és a "senki" ebben a mondatban ugyanaz a személy? :) Érti miről beszélek ?
"legyen Viktor a király."

Ez a szöveg szombatra van kiosztva. Ne nekem kelljen már figyelmeztetnem önt az mszp helyett.;)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 10:08:39

@bela2255:
Nem tudom miről írt, mit írt . Próbálkozzon újra ! :)

bela2255 2009.12.10. 10:11:22

Emberek! Béláim!

Keresztény Szociálisan Érzékeny Emberek kellenének. Semmi több. A többiek meg nyomják a gitt egyletüket. Éhezőket kellen etetni, hajléktalanokat pátyolgatni, és mindenkit szertni, pozitív módon.

Mert: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat"

1. Szereted Magadat? - vigyázol egészségedre, mentális állapotodra.
2. Ha ezt a mércét tudod teljesíteni, akkor ezt várd el a többiektől is. - ettől vagy jézusi gondolkodású, nem egyházaidtól (Bocsi evangélium semmi több)
3. Szeretet és nem MAJOMszeretet!
4. És ugye a csúcs, amikor életed is kész vagy adni felebarátodért (ezt Jézus megtette)

Az összes többi hatalomvágy, uralkodás, a mammon kísértése stb. Kicsit olvassatok Evangéliumot (örömhírt), hogy érezzétek miről is van szó. KDNP-ről biztos nem

BISMARCK 2009.12.10. 10:11:48

@bela2255:

Erre
"Mellesleg szerintem Jézus, majdnem kommunista. (4 Evangélium mint forrás!) "

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 10:13:33

@bela2255: "És ugye a csúcs, amikor életed is kész vagy adni felebarátodért "

Hajrá ! :)

bela2255 2009.12.10. 10:17:11

@Admiral William Adama: Sajnos a Jézusi tanítás erről szól :( Ezért érthetetlenek az egyházak és pártok

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 10:18:37

@bela2255:
Most hülyézzem le, vagy magától is sejti, hogy az ön elméje nem kicsit bomlott ?

radala 2009.12.10. 10:21:50

Szerintem is jó lenne egy önálló KDNP, de ma ez nem égetően fontos. Ha az erőviszonyok kiegyenlítettebbek lennének, akkor lenne szerepe annak, hogy két párt több szavazatot szerez, mint egy a töredékszavazatok miatt, de a jelen helyzetben erre nincs szükség, túl veszélyes meg idő sincs.
Pont 2010 után jön el a KDNP ideje, amikor rendszeresen mondhatna lehetne a véleménye a kormány és a Jobbik között hátha bejön ez a trükk. Most nagyon nehéz a Fidesztől való különbözőséget artikulálni, mert mint valahol megjegyeztem az emberek szinte csak abban nem értenek egyet, hogy milyen mértékű legyen a megtorlás a mostani kormánypártokkal szemben.
Ha viszont a költségvetésnél keménykednek párat a családi adózás mellett. Mondjuk lesz egy gondosan az mszp/jobbik-nál nagyobbra csinált frakciójuk, ami még a Fideszt is 50% alá vinné, akkor lehet mű és kevésbé műbalhékat csinálni.
A nagy baj az egészben, hogy én már DI-ról is azt hittem anno, hogy van valami ilyesmi (fidesszel is egyeztetett) stratégia. TG nagyon jól mondja, hogy ezek a képviselök nem robotok ráadásul az átlag nem túl okos viszont mindenkinek übernagy egója van.

bela2255 2009.12.10. 10:22:21

@Admiral William Adama: Akkor legyen Viktor a király, ma nem szombat van, de Viktor számomra továbbra sem keresztény, én olyan közösségekben élek, ahonnan sokan börönben voltak pl. erőszakmentességük miatt, hitük vállalása miatt (katolikus közösségekről van szó!) Ha egy, csak egy KDNP-st látnák köztünk, nem anyáznák. (Jónás, ha nem ugrott volna be)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 10:25:53

@bela2255:
Nem kimondottan . ;)

A "börönben" az mi? Bőrönd ? Miért vonul valaki bőröndbe vallása miatt? Az milyen vallás?

Én/Me 2009.12.10. 10:27:43

@BISMARCK: ebben nem hiszek. Már ezen a blogon is volt róla szó, hogy magyarhonban a látványos politikusi lemondások és visszavonulások csak színjátékok voltak, ilyen esetben is csak az történne. Másodsorban Deutsch-Fürr (lehet nem jól írom) képviselő félrelépése sem rengette meg a parlamenti patkót...

BISMARCK 2009.12.10. 10:33:56

@Én/Me:
Kicsit elvesztettem a fonalat.
Tehát, abban nem hiszel, hogy egy KDNP-s jelölt besározása megrengetnék a szavazóit?
Én ebben hiszek. Természetesen, mint ahogy írtam is, az MSZP v SZDSZ esetében ez nem áll.

bela2255 2009.12.10. 10:34:29

@Admiral William Adama: Öné a pont börtönben voltak, de hülye azért nem vagyok, ha lehetne fogja vissza magát (ha már magázódunk, ami nem túl elegáns)

bela2255 2009.12.10. 10:36:33

@Admiral William Adama: Ha nem vagy hívő, akkor nincs miről tovább vitatkozni, a KDNP viszont ezt felvállalta (Keresztény ...), akkor a saját ideológiája alapján kellen élnie!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 10:37:08

@bela2255: "Ha egy, csak egy KDNP-st látnák köztünk, nem anyáznák. "

Mi az elegáns? Mi a visszafogott?
És igen , ön egy hülye (de gondolom már ezt mondták önnek ).:)

bela2255 2009.12.10. 10:37:19

@bela2255: kellene, mielőtt újabb Grétsy László jön :(

bela2255 2009.12.10. 10:41:10

@Admiral William Adama: Nem mondták, Egyszerűen a saját egyházaik utálják őket, hidd el benne vagyok nyakig, nem politikailag, hanem az egyházak lelkisége okán. Ha már ők szégyellik, csak jelent valamit?

Az egyházak tagjai nem politizálni szeretnének - élni a hitüket. A megélhetési mozgalmárok itt sem jönnek be.

Nyáry Krisztián 2009.12.10. 10:44:05

Ez is off, de fontos.

A BKV minden olyan szerződés ügyében is feljelentést tett, ahol az adott szolgáltatással kapcsolatos belső adminsztráció hiányos volt vagy nem volt megfelelő. Másképp fogalmazva: e szerződések kapcsán sok esetben az előző menedzsment hanyag ügykezelése miatt fordultak a rendőrséghez. Tudomásom szerint a Vision Consulting esetében is ez történt, a céget senki sem vádolta semmilyen csalárdsággal. A rendőrségnek átadott ügyek listája azonban megjárt egy politikusokból álló vizsgálóbizottságot, így nem meglepő, hogy hamarosan a sajtó is szemezgetni kezdett belőle.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.10. 10:48:09

@bela2255:
Idáig jól szórakoztam naív butaságain.
De:
1., Ön egy műveletlen hülye. Még írni sem tud. Olvasni pedig..., értelmezni...
2., Nincs semmilyen pozícióban, szóval egyházak nevében ne beszéljen !

Tovább sajnos nem érek rá. :) Pedig ön egy igazi érdekesség. Tényleg szórakoztatott, köszönöm.

tlac 2009.12.10. 10:59:49

az KDNP ügy abszolút jegelve van az MSZP és a Jobbik széteséséig, most nem aktuális. 2 éve OV megmondta, kevesen hitték még, h nagyon jelenősen megváltozik a párt struktúra Mo-n. Mindenki leírta az MDF-et pedig pár hónap alatt fel fog tudni jönni 8..12%-ig akár! MSzP pátyolgatta és közben kígyót dédelgetett, ha ügyesek (Somogyi Zoli (think tank megeszi a Dessewffy féle DEMOS-t) kiránthatják az MSzP SzDSz szőnyeget és Ilikóéknak maradnak a tényleg hardcore idősebb kommerek.

Jester 2009.12.10. 11:09:53

Szerintem a KDNP frakció létezése a képviseleti demokrácia megcsúfolása. Eleve röhej, hogy miért alakíthat saját frakciót egy párt, ha önállóan képtelen bejutni a parlamentbe, mert a képviselőjelöltek családján kívül senki nem szavazna rájuk..

A Jobbik meg nem veszi el a keresztény szavazókat azzal, ha az Iráni állam berendezkedését propagálják...

Adama Admirális meg egy droid.

bela2255 2009.12.10. 11:14:09

@Admiral William Adama: Ha nem forog az ember neve a meztelencsigák között, az azért jól esik. A HIT nem pozíciókról szól, hanem névtelen szolgálatról. De ezt hiába magyarázom.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.12.10. 11:16:40

Ez is egyfajta mutyi, érdekkapcsolat, simli.
Pár éve O. VIktorék lecsuhásozták a papokat, most az érdekük miatt megy a seggnyalás.
Na ezt a 20 évünket elcsesző politikai " elitet" kell elzavarni, nem szabad szavazni rájuk!

Megújulás kell, ezek nem képesek és nem is akarnak!

Csak új pártokra, új arcokra szavazz a régieknek nincs jövőjük!

Mon3 2009.12.10. 11:19:57

PRÓBÁLKOZUNK, PRÓBÁLKOZUNK. Ez egy szánalmas vágyálom, hogy éket verjünk a jobboldal két pártja közé. Egyértelmű, hogy Magyarországon nincs olyan erős bázisa a kereszténydemokráciának, mint például Olaszországban. A szövetség midkét fél részére előnyös. A Fidesz segíti életbentartani egy később fontossá válható pártot. De most messze nincs itt az ideje, hogy az önállóságot próbálgassa. Még mindig a komcsik talicskázzák ki a közvagyont. Inkább ezzel kéne foglalkoznunk. Az unokáink jövöjét már eladták, már a dédunokáinkról van szó. Mi egy alja nemzedék vagyunk, hogy ezt még mindig türjük.

@bela2255: ! Szánalmas nézetei a vallásról sarkosan fogalmazva Rákosi szemét, cinikus politikájával cseng össze: "Végül is a vallás kommunizmussal egyenlő, mi kommunisták vagyunk, ergo a vallásra már nincs szükség, itt vagyunk mi."

staropramen 2009.12.10. 11:21:51

A kérdés ugye az volt, hogy
Miért nem önálló a KDNP?
A válasz egyébként nem túl bonyolult:
Ami de facto nem létezik az nem lehet önálló.
Oszt Jónapot!

bela2255 2009.12.10. 11:29:44

@Mon3: Nem ezt mondtam. Csak annyit állítottam, hogy a keresztény alapvetések inkább "kommunisták" finomabban, a szociálisan hiperérzékenyek - nem úgy, mint a kapitalisták. Jézus nem akar diktatúrát, ezért tényleg nem kommunista, de hihetetlen szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot. Ha az őt követő egyházak nevében alakuló pártok ezt nem keépviselik az a baj! Nem tudom milyen lenne egy jó keresztény párt, talán keresztény szociális? Csak keresem a választ, de sajnos csak annyit tudok, ez most így nem jó.

radala 2009.12.10. 11:38:04

@tlac: Ezt mondom én is. Nincs itt az ideje, de nagyon is itt lesz. Meglátjuk a Jobbik/KDNP meccset.
Valaki problémázik a KDNP frakción. Szerintem a KDNP-ben hemzsegnek az egyéni jelöltek.
1.Szászfalvi László (Somogy megye 5.vk.)
2. Rétvári Bence (Budapest 15.vk)
3. Nógrádi László (Zala megye 4.vk.)
4. Nagy Andor (Nógrád megye 3.vk.)
5. Móring József Attila (Somogy megye 4.vk.)
6. Medgyasszay László (Győr-Moson-Sopron megye 1.vk.)
7. Harrach Péter (Pest megye 1.vk.)
8. Hargitai János (Baranya megye 5.vk.)
9. Firtl Mátyás (Győr-Moson-Sopron megye 7.vk.)
10. Básthy Tamás (Vas megye 3.vk.)
Ez csaknem a képviselők fele. nem akarom azzal elszúrni az időmet, hogy megnézem hányan is nyertek közülük az elsö körben, de tuti sokan.
Magyarán pont a KDNP az (szemben az szdsz-szel, mdf-fel, akikre valóban szavaztak az emberek.
Amúgy ez azt is mutatja, hogy lenne esélye a KDNP-nek, mert káderhiány nincs.

Mon3 2009.12.10. 11:44:32

@bela2255: Fogadjuk el, hogy a jobboldali pártok nem képviselik a keresztény eszmét. Más még inkább nem képviseli. És még mindig azt mondom, hogy nincs itt az ideje az önálló politizálásnak. Csak akkor tud a jobboldal polarizálódni, ha a baloldalt végleg lesöpörte a történelem színpadáról. Az emberek nézetei, véleményei sokszínűek. Nincs minden embernek saját pártja, ezért kénytelen a nézeteit legjobban képviselő pártot választani, még ha ez bizonyos kompromisszumok megkötésével jár is...

Hollandi · http://oranje.blog.hu 2009.12.10. 11:51:21

@Admiral William Adama: Attól, hogy Adamat használod, mint nicket, még nem leszel bölcsebb. Az meg hogy pattogsz itt, mint egy gumimaci, csak még inkább nevetségessé teszed magad. Menj inkább az Orbán fórumra, oda való ez a szánalmas színvonal, mert itt senki nem kíváncsi az idegesítő kötekedésedre.

discretio 2009.12.10. 11:54:46

off:
Úgy látszik kezdenek durvulni a fiúk. Kinek lehet az érdeke, hogy Török Gábor cégére is rávetődjön a korropciós árnyék. Azt gondolom, hogy a cél, hogy magyarázkodásra kényszerítsék.... A nagy stratéga megint kidudgta a fejét a pocsolyából...Jó lenne valahogy visszakényszeríteni oda !

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.10. 11:55:13

@Mon3: "A szövetség midkét fél részére előnyös. A Fidesz segíti életbentartani egy később fontossá válható pártot."

(és?;)

"De most messze nincs itt az ideje, hogy az önállóságot próbálgassa."

- MÁR!
A korábbi eredményei MÉG:
1990: 6,46%, 1994: 7,03% 1998: 2,59%

török gábor 2009.12.10. 11:57:20

@Nyáry Krisztián: Ez mondjuk jó hír, különösen, ha nem csak itt olvasom majd. S esetleg valaki majd elnézést is kér :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.10. 11:57:48

@radala: Hány éves vagy, hogy még hiszel a mesékben?!

HA ezekben az "egyéni" körzetekben lenne mellettük fideszes jelölt IS, akkor ezek az urak igencsak a fasorba'n se lennének...

Hollandi · http://oranje.blog.hu 2009.12.10. 11:59:52

@radala: Egyéni képviselők szintjén ez igaz, de nem tudhatod, hogy ez mennyiben köszönhető annak, hogy az adott választókörzet mennyire jobboldali kötődésű (értsd: Fidesz-szavazók). Mint a postban is le van írva és mások is mondták már, a KDNP-ről, mint önálló márkáról az emberek többségének fingja sincs, ha mérik, akkor gyakorlatilag esélytelenek. Szerintem ha jövőre (hipotetikusan) lenne külön Fideszes és KDNP-s jelölt, az eredmény szinte biztos a Fideszes jelölt javára dőlne el (vagy egy harmadik számára, ha a második fordulóban nem lép vissza). A jelenlegi körülmények közt önállóan semmiképp nem állná meg a helyét.

bela2255 2009.12.10. 12:01:00

@Mon3: Egyetértek. Mondjuk azért egy normális, hangsúlyozom NORMÁLIS baloldal nagyon kellene. (félve kérdem jobb oldalon ...)

Szívem szerint belekergetném a politikai "elitet" egy 0-ás szavazásba, hátha valaki tükörbe is néz. Nem vagyok anarchista, csak b@ssza a csőröm ez a sok pályakezdő politikus (=soha egy percet nem dolgozott - ez mindkét oldalra igaz)

radala 2009.12.10. 12:02:53

@discretio: Nem hiszem, hogy van bármiféle mögöttes szándék. tg szerintem elismerten "független". Egyszerűen arról van szó, hogy a BKV tesz néhány feljelentést, hogy olybá tűnjön, hogy épp megújulnak, az index meg kitesz főcímnek minden nevet, amit ismer. Nem tudom kitől vár tg bocsánatkérést, de szerintem elsősorban az index kéne, hogy elnézést kérjen.

radala 2009.12.10. 12:10:00

@1.szolo (B.A.): Persze, de ettől még szavaztak rájuk.
Harrach, Simicskó, Medgyasszay jól csengö nevek bármilyen jobbosnak. Nem hiszem, hogy van jobb orgánumú, összeszedettebben beszelő ember Harrachnál például. Értem, hogy ez nem szempont, de akkor is.
Nagy összegben merek fogadni, hogy a KDNP egy olyan brand, ami értékes.
Mondjuk hozzám a Fidesz/KDNP-böl a visszaliberálisodó Fidesz lenne a választottam, de nagyon is el tudok képzelni szavazót, akinek egy keresztény szociális párt bejönne.
Nem is volna rossz, ha a KDNP jobbról balról kerülgetné a fideszt. Jobbról nacionalizmusban, balról gazdaságpolitikában. Mondjuk a Jobbiknak pont a KDNP lehetne a vetélytársa. Vö. Simicskó az egyetlen nemmel szavazó az EU-ra.

török gábor 2009.12.10. 12:12:49

@radala: egyre inkább nekem is ez az érzésem, sajnos...

radala 2009.12.10. 12:16:34

@Hollandi: Ez teljesen biztos, hogy igaz, amit írsz. De most nincs itt az ideje annak, hogy bárki ki tudja fejezni a különbözőségét. Ha majd kormányon lesz a KDNP, akkor minden héten megmutathatja, hogy ö mit gondol másképp.
Érdekes lesz 2010 után.
Egy baj van, a KDNP nem tud az mszp-töl sehogy szavazatot elvenni, mert az mszpsek bigott antiklerikálisok. Egyébként is Mo ritka szekularizált, szóval ez a név 5-7 %ra jó maximum, de arra jó.

discretio 2009.12.10. 12:18:09

@radala: Lehet, hogy igazad van és én látok ott hátsó szándékot, ahol egyszerűen trehányság van. Mindenesetre majd ha néhányan elkezdik vitatni tg eddig elismert függetlenségét , kiderül, hogy volt-e vki/vmi volt a háttérben.

Nyáry Krisztián 2009.12.10. 12:19:36

@török gábor: Személy szerint nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, annál is inkább, mert tanácsadó koromban én is jártam már így. Ma ott tartunk, hogy aki valaha a BKV-nak dolgozott, az eleve sunyi gazembernek számít a média egy része számára, függetlenül attól, hogy tisztességes áron, megfelelő szolgáltatást nyújtott-e vagy sem. (Ha ráadásul tanácsadó is, az már eleve súlyosbító körülmény.) A BKV-tól persze a történtek után nem várható, hogy ne adjon át a rendőrségnek minden olyan szerződést, ahol a legapróbb - akár adminisztrációs - hibát is ki lehet mutatni. A következő kérdés az lenne, hogy miért pont azt nem adták át. A listát nyilvánosságra hozók és a média felelőssége, hogy az érintetteket ilyen eszközökkel meghurcolják.

radala 2009.12.10. 12:23:49

@török gábor: Kitől vársz egyébként bocsánatkérést?
Mi van a hiteltelenség terjedés irodalmammal?:-)
Én jutottam az ügyben erre-arra, de nem politikai témában. Az a rettenetes az egészben, hogy ha én jól értem, akkor a hiteltelenedéssel egész társadalmakat lehet örökre szétbarmolni. Ez a dolog (hazugság, hiteltelenség) sokkal veszélyesebb, mint látszik, mert komoly nemzeti karakter lesz a gyanakvás, holott a bizalom a legfőbb versenyelőnye a nyugati világnak. Nem akarok itt offolni, de összehasonlíthatatlan Mo-n autót, lakást biztosítást akármit venni meg Ausztriában. És ez mind-mind csak a bizalom miatt van.

tölgyes 2009.12.10. 12:27:50

Már megint nem tudok jót írni Török írásáról. Már megint a tények nélküli üres semmit mondó fejtegetés, aminek semmi értelme nincsen. Ha a kutya nem ülne le.. akkor myulat fogna típusú fejtegetés.. De az írásból nem csak a gondolat még az emlékezet megerősítése, némi múltidézés is hiányzik, ami legalább érthetővé tenné a létrejött helyzetet.

1./A KDNP egyike a történelmi pártjainknak.Anélkül, hogy belemennék ennek a múltnak a fejtegetésébe azt látni kell, hogy a KDNP épp az egyházhoz való kötődés miatt állandó titkosszolgálati megfigyelés és zaklatás alatt állt. Idősb Keresztes K. -t mindenféle nyomásra be is szervezték..Nagy vesztesége volt ez a pártnak, mert benne komoly politkusi kvalitások szunnyadtak..Ebből a szorult helyzetből Antall azzal tudta csak kimenteni, őt is a pártot is hogy elküldte Rómába...Így aztán itt maradtak a kereszténydemokraták jelentős politikus nélkül. Sajnos ifj. Keresztes sem tudta betölteni az apja szerepét...2.A Giczy korszak aztán a párt teljes széthullásához vezetett. Az állandósuló belharcokat, a személyeskedő vitákat nem szereti a magyar szavazó. Ez meg is mutatkozott a választási eredményeken..
3. Ráadásul a kereszténydemokraták G-hez közelálló személyiségei 98 után fidesz-ellenes politikát folytattak és nagy furcsa szerepet játszottak a 2002-es kormányváltás után.
4.Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar társadalom szekulrizációja előrehaladt...A katolikus egyház (különösen annak vezetése) pedig nem töltötte be nálunk azt a nemzeti egyház szerepet, amit a katolikus egyház a lengyeleknél betöltött.Nálunk ezt a szerepet inkább a protenstáns egyházak vállalták magukra... de ők nem is politizáltak soha(?) a KDNP keretében...5. Mindezek után a fidesz lehetőséget teremt a keresztény értékekhez TUDATOSAN vonzódó társadalmi csoportok politizálására... és ez bőven megfér egy néppárt keretein belül.. Ezért aztán ma se érdek se érték-alapon nem várható az eltávolodás... AZ ERRŐL VALÓ KÍNJÁBAN SZÜLETETT MEDITÁLÁS CSAK AMOLYAN DEBRECENIS MEGÉLHETÉSI POLITOLÓGUSOK MÁNIÁJA LEHET.

Josef (K.) 2009.12.10. 12:28:18

@török gábor:

"S esetleg valaki majd elnézést is kér"

Hát gábor, a bocsánatkérést elvárni sokan szokták. Ellenben sokkal kevesebben képesek elnézést kérve belátni hibájukat. (Talán érdemes lenne elolvasnod a korábbi hozzászólásomat mégegyszer.)

radala 2009.12.10. 12:30:32

@discretio: Minek vitatnák. tg nem egy ikon, mint Debreczeni (bocsánat kedves Török Gábor:-)
Nem tudom tg szeretne-e megmondóember lenni, de szerintem ez az idő már elmúlt. Egyszer lehetett Lengyel László, Kéri László az ember. Ilyen már nincs. Ma már, akit érdekelt ismeri a választási rendszert, ma már akit érdekelt tudja, hogy mit jelent a biztosszavazópártválasztó. Nem olyan egyszerű előadni a szakértőt.
Arról nem is beszélve, hogy szinte nincs ember, aki ne gondolná, hogy aki beszél bármiről, annak hátsó szándéka van.
Rohadtul érdekelne egyébként, hogy ki is tehet erről valójában, de úgysem hinném el, ha valaki az én véleményemmel ellenkezőt mondana, ha meg azt, amit én is gondolok az meg nem érdekelne...

radala 2009.12.10. 12:46:05

@tölgyes: Nagyon jó kiegészítés, nem mintha nekem hiányzott volna, pláne annak fényében, hogy a mostani KDNP-ben talán több a volt mdf-es, mint a volt kdnp-s.
Bizonyára dicső a KDNP múltja, de szerintem ez ma csupán arra elég, hogy klassz logója van, nem kéne bevezetni a piacra és a keresztény szó miatt mehet jobbra is balra is teljesen szervesen.
Esküszöm nem puncsolok többet tg-nek, egyszer sem írom le azt, már, hogy bárki független lenne, pláne, mert a szótól is föláll a szőr a hátamon.
Szóval arról van szó, hogy abba az igen törpe minoritásba tartozik (én így látom), aki a szakmáját egy szakmának tartja, egy mesterségnek esetleg tudománynak, amikor is a megfigyelés a cél nem a beleavatkozás. Nem tudom így van-e, de ha pl én tg lennék, akkor engem inkább zavarna az, hogy a megfigyeléseim visszahatnak (ha kicsit is) a rendszerre. Egy tisztességes kutatónak ez szokott az egyik legnagyobb dilemmája lenni.
No, most Debreczeni egy olyan ember, aki azt hiszi magáról, hogy ö lenne a világ legjobb miniszterelnöke és az a baj a világgal, hogy nem öt követi. Szerintem a bajszon kívül ez a szemléletbeli különbség a legnagyobb a két szerző között.
Valószínűleg tg-t jobban vonzza a tanszékvezetői szék, mint a miniszterelnöki.

discretio 2009.12.10. 12:49:38

@radala: Én pedig úgy látom, hogy tg ikon. A független szakértő ikonja, ( ha akarja ezt a "státuszt " , ha nem )akinek a véleményét általában idézik bármilyen identitásu médiumok.( Gondolom Gyurcsány sem véletlenül őt kérte fel annak idején a könyve bemutatására és nem pl. Lengyel Lászlót. )
Ki tehet arról, hogy szinte mindenki hátsó szándékot feltételez , bárkiről, aki beszél ? Szerintem az egonk, bár tudom, hogy ez olcsó válasz.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.10. 12:57:16

@tölgyes: "a kereszténydemokraták G-hez közelálló személyiségei 98 után fidesz-ellenes politikát folytattak"

- akár csak Ibolykánk, miután a Fidesz volt olyan "kedves", és "befog(ad)ta" az MDF egy részét...

Előbb beírtam IDE a KdNp akkori választási eredményeit, amelyekből az tűnik ki, hogy az MSZP hatalomra jutásakor még erősíteni is tudtak kicsit, ám a Fidesz előretörésével párhuzamosan - mit ad Isten;) - "véletlenül" elfogyott a szavazóik 2/3-a.

"5. Mindezek után a fidesz lehetőséget teremt a keresztény értékekhez TUDATOSAN vonzódó társadalmi csoportok politizálására..."

- ahogy "lehetőséget teremtett" az MDF és a Kisgazdák (a megélhetéshez) tudatosan vonzódó politikusainak is, az általuk mozgósítható szavazóikért cserébe.

IGEN: "ez bőven megfér egy néppárt keretein belül.."
KÍVÜL meg ott egy széles jobboldali KOALÍCIÓ lehetősége!
(-avagy 0.Viktor szerint: "réme;))

tölgyes 2009.12.10. 13:15:05

@radala: A mai KDNP-sek között több az MDF-es írja..1./Az MDF is egy néppárti képződmény volt, amelyikben sok keresztény érzésű ember megtalálta a neki megfelelő politikát..Ráadásul Antall személy is vonzóvá tete előttük az MDF-et. 2./ Kicsit olyan ez mint a liberalizmus..a liberális értékek minden pártban megtalálhatóak..én azt gondolom ez igaz a keresztény értékekre is; a pártok többségében megtalálható.. még azokéban is akik egyébként heves harcot folytatnak a keresztény értékek ellen.

3.Én Török Gáborról nem akarok Önnel vitatkozni. Engem nem nagyon érdekel a személye.. én csak azt látom amiket ír..ezek amolyan "jó dumás " írások..de bennük sekély a mélység és mély a sekélység...Valahogy - nekem úgy tűnik - a munka hiányzik ezekből az írásokból.. Ezért aztán én erősen kétlem, hogy itt a SZAKMA MOTIVÁLNA..de Ön ettől csak lelkesedjen érte.

radala 2009.12.10. 13:16:03

@discretio: Ja, ez igaz lehet. Nekem az ikon mást jelentett. Mondjuk egy szakértő az nekem szakértő, akiről azt gondolom, hogy az adott kérdésben relevánsan tud véleményt alkotni. Mondjuk, mint egy jó autószerelő, vagy asztalos. Az ikon meg olyasvalaki, aki bármit mond az fasza. Nem tudom ez tg lelki blogja-e:-) Bocsánat az ilyen hozzászólásaimért.
Szerintem nem nagyon volt még olyan, hogy tg jósolt volna egy valamit. Olyanokat szokott mondani, hogy x esemény 50 % y 35 z meg 15 % valószínűségű. Ez persze lehet csak az objektivitás látszata. Ha én politológus lennék, akkor nekem igazából az okozná az örömöt, ha látnám, hogy az aktorok mit miért csinálnak, ha létném, hogy itt ezt vagy azt a stratégiát utánozz´k, ennek vagy annak a kampányát másolják, ezt-azt újítják. Magyarán a módszerek érdekesebbek, mint a célok.

Iustizmord 2009.12.10. 13:19:27

miért? nem önálló?

radala 2009.12.10. 13:23:51

@tölgyes: Lehet hogy igaz a második rész. Igyekszem senkiért nem lelkesedni. A munka hiánya ezen a blogon elég egyértelműen igaz lehet, de ugye ez "csak" egy blog. Pont az tette nekem tg-t elfogadhatóvá (azzal vezetett meg), hogy többször hallottam olyan elemzést tőle, amiben munkát láttam. Mondjuk valami Orbán évértékelőben megszámolta a visszatérő jelzőket:-)
Tény, hogy nagyon nem kihívás Mo legjobb politológusának lenni. Nekem egyébként szimpatikus politológusok is szoktak iszonytató butaságokat mondani, akár a választási rendszerről, akár a parlament feloszlatásának mikéntjéről.
Maradjunk annyiban, hogy tg viszonylag jól imitálja a munkát is és a függetlenséget is, én meg vágyom arra, hogy legyen egy olyan politológus, aki ezt tudományként kezeli, így az én vágyaim jól találkoznak ezzel a trükkös semmittevéssel:-)

tölgyes 2009.12.10. 13:24:22

@1.szolo (B.A.): IGEN ÉN IS NAGYJÁBÓL ÚGY ÉRTELMEZEM A SAJÁT SZAVAIMAT AHOGY AZT ÖN KIEGÉSZÍTETTE...Mindahhoz amit leírt talán csak egy kicsi kiegészítő megjegyzést tennék: a politikai küzdelembe meghatározó szerepe mindig az ÉRDEKEKNEK VAN! Ha figyelmesen megnézi akkor látni fogja, hogy a politikai filozófiák, ideológiák, elvek mélyén is az érdekek húzódnak meg..Persze a kapcsolódás itt sem mechanikus.. hol az érdek keres magának ideológiát, hol az ideológia kapcsolódik valamilyen jól körülírható és hatékony érdekhez.. Egy bizonyos. hatékonyan politizálni se felismert politikai érdek, se megfogalmazott politikai ideológia nélkül nem lehet.

radala 2009.12.10. 13:31:56

@radala: 3. rész, amiről beszéltem.
az elsö kettő kétségtelenül igaz, de nincs nagyon szoros összefüggésben az én mondandómmal. Annak az volt a lényege, hogy azért nem hiányzik a kérdés (függetlenül induló KDNP) eldöntéséhez a történelmi bevezető, mert a mostani frakciónak nem sok köze van a 90-98-ig létező KDNP-hez a 45-48 közöttihez meg pláne semmi. Egyszerűen egy szép név és slussz.
kereszténynek lenni meg kereszténydemokratának, az meg végképp szinte független faktor.
Én még a hitet sem várnám el föltétlenül egy kereszténydemokratától, de azt elvárnám, hogy abortusz ellenes legyen, ne legyen promiszkuus. Legyen családközpontú stb.
Lehet, hogy ez teljesen tévedés.

tölgyes 2009.12.10. 13:40:33

@radala: Elhiheti nekem, hogy én nem akarom, hogy Ön ezt másképpen lássa..
Én azonban ezt nem így látom... de nem óhajtok foglalkozni TG személyével. Mégis ha Ön tájékozódik akkor rájön arra, hogy vannak még nálunk is viszonylag komoly politológusok, akik jó és releváns dolgokat írnak. Ilyen TG. tanszéki főnöke Lánczi András, vagy Körössényi András.. de a fiatalok között is vannak olyanok akik a magyar politikai intézményekről készítenek mély alapos elemző műveket.

Mindezt csak azért írom, mert vannak olyanok, akik a napi-heti-havi pártpolitikáról írnak mindenféléket.. amolyan nincs elég tehetségem ahhoz, hogy csináljam, hát írok-beszélek róla alapon...Erre is szükség van a szórakoztató műsorokhoz hasonlóan.. Ők a politika szórakoztatói.. de elhiheti nekem, hogy amit ezek a fiuk itt bemutatnak alig különbözik a vetkőzős számoktól.. Ha igazi elemző írásokhoz akar mércét találni magának két olvasmányt ajánlanék.. ezek szerintem könnyen hozzáférhetőek és viszonylag jól olvashatóak. Az egyik Bibó: A magyar demokrácia válsága.. a másik Marx: Osztályharcok Franciaországban...Szerintem talál bennük gondolatot is munkát is és még szórakozni is fog...

Dezsőjóska 2009.12.10. 14:51:07

@tölgyes: Te milyen komoly csávó vagy! Mint a filmben:
- Az átlagos Howard Stern imádó mennyit tölt a rádió előtt?
- 86 perc.
- És az átlagos Howard Stern utáló?
- 124.

Periksz 2009.12.10. 15:12:52

@1.szolo (B.A.): Sejted-e hogy valójában miért fogyott el a KDNP-szavazók 2/3-a? Nos szavazóik nem szimpatizáltak Giczyvel.

Ibolykádról csak annyit, hogy Ibolyka, MIELŐTT a Fidesz befogadta volna az MDF egy részét, már Fidesz-ellenes politikát folytatott. Ugyebár előbb támadt zavar az MDF-en belül, MERT Ibolya kezdett távolodni az őt parlamentbe juttató Fidesztől, AZUTÁN léptek át a Fideszbe, és nem fordítva ahogy írod. Mindezért most a jogerős ítélet után ürítheti a pártkasszát a kártérítések kifizetésére. Bár azt Somogyi haverjai úgyis feltöltik.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.10. 15:44:13

@Periksz: "Ugyebár előbb ... MERT ... kezdett ... AZUTÁN"

Világos, azt én is tudom, hogy ugyebár előbb kukorékol a kakas, és AZUTÁN kel fel a Nap...
- csakhogy én AZT IS tudom, hogy nem azért kelt fel, MERT a kakas kukorékolni kezdett. ;)

Gykv. attól, hogy a nyilvános dolgok valamilyen időbeli sorrendben követik egymást, még lehet, hogy az egymásból következő ok-okozatiságuk csupán csak látszólagos...

Éppen ez a gondom az összes ilyen-olyan elemzéssel is, mert ezek (azok:) csak akkor lennének relevánsak, HA biztosak lehetnénk benne, hogy az írójuk rendelkezik is a történések valós hátterének az ismeretével, ÉS azt van bátorsága elénk is tárni, nem félve a benne szereplők retorziójától!
Itt már többen, többször kritizálták Gábort az ún. "semmitmondás"-áért...
Nos, én amögött is ezt látom, tehát vagy nem tud(hat)ja - mert pl. nem volt ott a tűzközelben (-mint S.Z. az MDF-ben;)), vagy csak nem kötötték az orrára, vagy épp tudja, csak nem meri... (mondjuk én nem hibáztatnám érte:()

radala 2009.12.10. 15:46:23

@Periksz: Pontosan.
A fidesz nagyon helyesen tette, hogy a jobboldal krémjét integrálta. 98-ban nagyon túlnyerte magát, akkor még kis párt volt, hemzsegtek is a valóságban tehetségtelen kezdök a soraiban.
Kész szeerencse, hogy ekkora parlamentünk van és böven elbír 100-200 hülyét:-)
Hogy én mennyire elfelejtettem már ezt a Giczit, arra sem emlékszem, hogy írják a nevét. Talán ö is fölbukkan majd DI mellett.

radala 2009.12.10. 15:55:31

@1.szolo (B.A.): Szerintem meg egyszerüen nincs is igazság.
Lezsák tuti nem ment volna el az mdf-böl, de mondjuk Balsay-ra ez már lehet, hogy nem igaz.
Bármekkora nagy stratéga is OV, ez nem azt jelenti, hogy minden szál a kezében fut össze, vagy ö mozgatja öket, hanem azt, hogy van egy koncepciója és eszerint dönt.
Baromira szívesen elolvasnám majd OV emlékiratait, úgy 30 év múlva. Mindenesetre ahogy én képzelem ez nem úgy van, hogy OV szól Lezsáknak, hogy robbantsd ki DI-t, hanem úgy, hogy Lezsák ezt akarja és a Fideszesek támogatják és meg is mondják, hogy természetesen nem törnek az egyéni mandátumára. Ezután Lezsák mondjuk fölbátorodik...
Nehezen hiszem, hogy a politikusok olyan öszintén viselkednének egymással, mint a maffiózók:-)
Szerintem az mszp és az szdsz pont attól van olyan iszonyatos szellemi nívón, mert nagyon kicsi volt a merítése. A Fidesznek meg legalább 400 körüli jobboldali parlamentet megtapasztalt politikus állt a rendelkezésére.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.10. 16:38:18

@radala: "szívesen elolvasnám ... úgy 30 év múlva."

Addig is olvasd el ezt a 20 évvel ezelőtti háttéranyagot:
szelsokozep.freeblog.hu/archives/2008/09/25/6_Pannonia_firkaszainak_jegyzokonyve/
(("...egy titkos találkozó jegyzőkönyve, mely a nyolcvanas évek médiaszolgáinak beszégetését tartalmazza. A megbeszélés tárgya: hogyan mentik át hatalmukat a párt sajtószolgái a rendszerváltás után.";))

török gábor 2009.12.10. 16:56:22

@radala: biztos nem Tölgyestől :) komolyra fordítva: nekem úgy tűnik, hogy az Index újságírója valamit félreértett, itt ugyanis senki nem jelentett fel semmilyen céget. de majd úgyis kiderül, csak addigra már mindenki azt gondolja majd, hogy.... tudom, ilyen világ, de pont ezért érdekelt a politika és nem érdekelt soha a politikusság. szóval talán az Index cikkírójától, bár az esély erre sajnos egyre kevesebb. az irodalmak miatt bocs, talán magyarázható, hogy most mással voltam elfoglalva.

radala 2009.12.10. 17:26:10

@1.szolo (B.A.): nagyon jó, pont így lehetett.
@török gábor:Kérted már, hogy kérjenek bocsánatot? Mert nem hiszem, hogy maguktól eszükbe jutna. Szerintem úgy gondolják, hogy ez a kreativitás. Ez nem kritika én is így gondolnám a helyükben, amíg nem szólna valaki, hogy ez nem egészen etikus, pláne, ha még nem is igaz.
Az irodalmak miatt nem aggódom, elég szilárdan hiszem, hogy a hitelességet nem lehet visszaszerezni és, hogy könnyebb valaki által elhiteltelenedni, mint valaki által meghitelesedni.
Mindenesetre, amit olvastam abból számomra az derült ki, hogy azok, akik bíznak a másikban, azok valóban jobban meg is tudják ítélni, hogy a másik mennyire hiteles személyiség, a gyanakvók viszont a hitelességet nem tudják megbecsülni. Mo már nagyon régóta gyanakvó, ez most tovább fokozódik és ha mind igaz, amit mások leírtak, akkor ennek az a nagyon negatív hatása is van, hogy ettől még csak nem is lesz a magyar védettebb az átveréssel szemben, mert ugye a gyanakvók képtelenek megállapítani, hogy kinek is lehetne hinni.
Szerintem tölgyestöl nem kell bocsánatkérést várni. Mondjuk örülök, hogy nem rólam ír ilyet. Mindenesetre kár egy blogról elvárni, hogy extra munkával készüljön, de azért, abban, amit ír van bizonyos igazság. Nyilván nem a te hibád, hogy tudományos ismeretterjesztés szintjét is csak alulról lehet megközelíteni ma a médiában. Annyiban igazságtalan, hogy könyveket hasonlít interjúkhoz. De abban igaza van, hogy a média által közvetített dolgok valóban nem ütik meg azt a mértéket, ami kívánatos lenne.
Az tuti, hogy mindig politológus vagy Réz András szerettem volna lenni, esetleg még futball szakértő.

török gábor 2009.12.10. 17:32:02

@radala: ezt értem, de ki állította, hogy egy politológus tevékenységének mércéje a média szereplés lenne? vagy a blogírás? vicces, mert én mindig az ellenkezője mellett érveltem. vajon tölgyes olvasta már a körösényi andrással és tóth csabával közösen írt magyar politikai rendszer c. könyvünket? vagy abban csak andrás részei tetszettek neki? :)

radala 2009.12.10. 17:40:39

@török gábor: ez teljesen igaz. Csak azt akartam mondani, hogy lehet, hogy a média általános nívótlanságát (ami mondjuk tény, konkrétan a médiás bejegyzésben te magad kritizálod a színvonalát) vetíti csak rád. Nem kell személyes kritikának venni, mármint nem érdemes.
Valakinek meg csak be kell ülni a tv-be is. Egyébként a tv-be ülés azontúl, hogy nagyon jó dolog, mert az embert ismertté teszi, mint látható tölgyes hozzászólásából is, egy kicsit veszélyes, mert a média hiteltelensége (hogy a vesszőparipámon lovagoljak) rá vetül az emberre.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.10. 19:53:42

@radala:

" Réz András szerettem volna lenni"

ehelyett Wass Albertre módosítottál:-))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.10. 19:57:41

@tölgyes:

Léted bizonyítja, h a mazochista segédeszközöket áruló boltoknak fényes jövője van a magyar szexpiac kitaposott ösvényein

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.10. 20:06:27

Gábor Uram, hát hová lett a szép zöld? Pedig csak egy kis világosítás kellett volna nekijje, aszta 7századosát!:-)

A kritikusok miatt pedig nem letörni, de bizony mondom Önnek, h dolgozni kell a bloggerségen! Kellenek képek, ha lehet, nagyon egyéni grafikonok, de más is lehet. Kell a személyesebb hang, mert az jobban átmegy. (T. Gordon) Kicsit fel kell adni a kívülálló elemző mindentől távolságot tartó mentalitását. Több értékválasztó véleményt, elhatárolódást. Ez kell a blogközönségnek....

...és maradjon ilyen nyugis, jól áll, nem úgy, ahogy a civakodós-veszekedős hangnem állna.

Üdv.

török gábor 2009.12.10. 20:28:04

@malac69 gerinckutató blogkalandor: bocsánat, de nekem sem tetszett a zöld. aláhúzva már jó ez a szín, nem?

6.Lenin 2009.12.10. 20:43:44

Miért nem önálló a KDNP?
Jó kérdés,de az jobb, miért lenne az?

2010-ben bent lesz a Parlamentben,sőt kormányozni is fog.Mi ennél fontosabb 1 párt számára?
Vannak olyan kérdések,amiket eddig is képviseltek/felvállaltak.Gondolom ezután is ezt fogják tenni.

Viszont vannak izgalmasabb kérdések is a napi politikában.

Az MSZP-ben mit jelent a magyar és a szocialista jelző?A pártot még csak értem valamennyire.

Egy még izgalmasabb.

Kit vagy mit képvisel az SZDSZ jelenleg a házban,milyen alapon szavaznak Mo jövőjét meghatározó kérdésekben?Milyen felhatalmazás alapján?Ki bízta meg ezzel őket?Ki áll mögöttük?
Ezt jelentené a liberalizmusuk?
1x kell bejutni,aztán azt csinálunk,amit akarunk?Se párt,se választó,magasról leszarva mindkettő?
Aztán másokat kritizálnak?Vajon milyen normák szerint?

Hol van ezekhez a KDNP?

6.Lenin 2009.12.10. 20:54:43

@1.szolo (B.A.):

Nekem tetszenek az elemzők.
Pénzügyi,politikai,gazdasági,stb.

Olyanok ,mint a GKI.

Amit jósoltak, még soha nem jött be.
Utólag meg olyan faszagányos elmagyarázni,miét is így történtek,meg történhettek volna másként is,ha......

Ez a "ha.. "része a legjobb.

R\'hard 2009.12.10. 21:30:40

Udv!

Adott ket part, s a kerdes: kulon-kulon vagy kozosen inditsanak-e jelolteket. A vita kedveert egyuk fel, hogy a ket part vezetoinek az osszesen megszerzett szavazatok maximailzalasa a celja.
A ket partot kulon-kulon inditani akkor racionalis dontes, ha igy tobb szavazat szerezheto meg, mint kozosen. Tehat jelentos az olyan szavazok szama, aki nem szavaz egy kozos jeloltre (helyette egy masik jeloltre szavaz, vagy tavolmarad), viszont a ket jelolt kozul valmelyikre mar raszavazna. E megoldas velemenyem szerint elsosorban akkor eredmenyezhet sok tobbletszavazatot, ha a ket part programja jelentosen elter egymastol. (Emellett elofordulhat, hogy valamelyik jeloltet szemelyes okokbol nem fogadja el az illeto szavazo.)
Ha egymashoz hasonlo programokat fogalmaz meg a ket part, akkor valoszinuleg nem kepesek nagy mertekben novelni a megszerzett szavazatok szamat. Ezzel szemben – mint arra TG is ramutat – Magyarorszagon a parlamenti kuszob miatt fennall a szavazatok elveszetesenek lehetosege.
Ha egymastol jelentosen eltero programokat fogalmaz meg a ket part, akkor jelentos lehet a megszerzett szavazatok szama. Ez azonban egy kozos kormanyzas soran valoszinuleg konfliktusokhoz, kompromisszumokhoz vezet, es a be nem tartott valasztasi igeretek miatt az egyik part a hitelesseg, a valasztoi bizalom es vegul a szavazok elvesztesevel szembesul.
Az elso megoldas rovid, míg a masodik hosszabb tavon vezethet az egyik part sulyanak elvesztesehez. Emiatt kezenfekvo e part szamara mas megoldast valasztani: A valasztason kulonbozo programmal indulni, s a kormanyzas soran ragaszkodni a sajat programjahoz. Ezzel a megoldassal mindket fel kepes maximalizalni a szavazatokat, majd megorizni szavazoit, am a kozos kormanyzast ez igen megneheziti. Ha feltetelezzuk, hogy mindket part vezetese hosszu tavon kivan a politika szinteren maradni, akkor – barmit is allitsanak a valasztasok lezajlasa elott – a valasztasok lezajlasa utan nincs mas valasztasuk, mint ragaszkodni a sajat programjahoz.
A megszerzett szavazatok szamanak maximalizalasa tehat ellentetbe kerul a kormanytobbseg biztositasanak celjaval.
A fenti gondolatmenetet a Fideszre es a KDNP-re alkalmazva: amennyiben a Fidesz szamara fontosabb (a KDNP-vel egyutt) a kormanytobbseg biztositasa, mint a szavazatmaximalizalas, es feltetelezik a Fidesz vezetoi, hogy a KDNP vezetoi a valasztasokat kovetoen hosszu tavu erdekeiknek megfeleloen fognak viselkedni, akkor szamukra nem racionalis magatartas a KDNP onallosodasanak tamogatasa sem 2010-ben, sem 2014-ben.

R

6.Lenin 2009.12.10. 21:51:11

D.I. úgy döntött,hogy a hosszútávú érdekei azt kívánják,hogy maximálja a szavazatait
Arcot mutasson,megmutatta.
2x átlökték a lécen,most meg mindenféle arcokat is be kell fogadni,hátha.
Melyik az igazi arca?
Először be kéne jutni,aztán majd kitalálunk valamit.
Dönteni tudni kell,pláne hosszú távon.

6.Lenin 2009.12.10. 22:01:31

Az SZDSZ is megmutatta,mire képes.

Köszönjük!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.10. 22:22:46

@R\'hard: "szamukra nem racionalis magatartas a KDNP onallosodasanak tamogatasa"

A vicc az, hogy ha a KDNP egy létező párt lenne, akkor az (általa neaggyisten elhatározott) "önállósodásához" (azaz leválásához:) semlyen "támogatásra" sem vona szüksége - egyszerűen felmondana, oszt jónapot...

PS: ez a "Fidesz SZAMARA" meg külön tetszett;)))

Edigej 2009.12.10. 22:58:34

@R\'hard: jó ez a piaci modell, csak az a baj vele, hogy mint annyi közgazdasági modell, a fogyasztók (választók) teljes informáltságát feltételezi. E konkrét esetben azt, hogy egy párt elveszti "hitelességét", ha a választás után nem az előre megalkotott programot követi. Sajnos azonban kevesen olvasnak pártprogramokat, a szavazói viselkedésről alkotott elméletek többsége szerint a választók alapvetően nem is képesek egyszerre minden dimenzióját felfogni a pártprogramoknak. Most belemehetnék abba, hogy milyen vita folyik erről, nem teszem. Szerintem fogadjuk el azt, hogy a választók nagy része üzenetek és nem programok alapján dönt. Az üzenetek pedig nem feltétlenül (főleg nem) szakpolitikaiak.

Ez felvet egy másik érdekes kérdést, jelesül a "termékdiszkriminációt", vagyis hogy lehetséges-e minden állampolgárnak, esetleg egy-egy csoportnak azt eladni, amit szeretne, így maximalizálva a szavazatokat, ami - ahogy te is írod - hosszú távú cél (tegyük fel). A tömegmédia korában ez nyilván lehetetlen, Orbán Viktor nem mondhat olyasmit Győrben, amit Békéscsabán nem hallanak meg. Megteheti azonban azt, hogy kétfelé beszél: egy csereszabatos kereszténydemokrata képviselő mond valami feltűnően népnemzeti/keresztény dolgot, a pártvezetőség pedig félig-meddig elhatárolódik tőle. Szerintem ilyen esetben nagyobb az esélye, hogy a szavazó azt jegyzi meg, amit hallani szeretne: a jobbos a kereszténydemokrata véleményt, a liberális pedig a későbbi elhatárolódást. Oda-vissza működik a dolog (ld. pl. Pokorni). Ilyen esetben pl. párton belül működik ez a fajta szavazatpiaci diszkrimináció, úgy, hogy egy embercsoport (tehát a KDNP) nem kap önálló arculatot, megerősített struktúrát, ami összetartást és külön identitást építhetne ki.

A másik lehetőség pedig a Vision által is tárgyalt Olajfa (vagy ez esetben ellen-Olajfa), amikor egy laza szövetségben mindenki a saját közönségének kampányol, egyszerre, egy közös cél érdekében (vagy egy közös ellenfél ellen). A választáson pedig összeadódnak a szavazatok. Szerintem egy ilyen egyébként simán működhetne az egyéni kerületeket is tartalmazó magyar rendszerben, mindenhol az átlagválasztó "szája íze szerinti" jelöltet indítva. Persze az Olajfa veszélye, hogy sokkal lazább és sérülékenyebb szövetség. Szerintem a jobboldalon a hasonló koalíciós megoldás ma nem menne, mert jobban működik a jelenlegi rendszer.

R\'hard 2009.12.10. 23:13:39

@Edigej:
Udv!
Jo meglatasok, koszonom a hozzaszolast!
Utolag pontositanek: Amikor jelentosen kulonbozo programokrol irtam, akkor azt ugy ertettem: A ket part egymastol jelentosen eltero programokat keszit, azok legfontosabb elemei, a partok uzenetei elternek egymastol, az egymastol eltero uzeneteket el is juttajak a lehetseges szavazokhoz, es a szavazok meg is tudjak e kulonbsegeket es meg is ertik azt, hogy a ket part programjaban lenyeges kulonbsegek vannak.
Amennyiben e feltetelek nem teljesulnek, a ket partot tovabbra is azonoskent fogja erzekelni a valasztopolgar, es ismet az elso kimenethez jutunk el.

R

UI Ahogy arra 6. Lenin is ramutatott, az SzDSz peldaja azt mutatja, hogy a magyar valasztopolgarok elobb-utobb buntetik a meghirdetett programmal inkonzisztensen cselekvo partokat, ami into jel lehet az elszakado KDNP szamara is.

Rá Dios 2009.12.11. 07:10:48

Hogy a KDNP valós érdekeket és értékeket - a hivatalos egyházon túliakat is - képvisel, azt nem vitatom. Az azonban zavar, hogy miért nem magától értetődő, hogy a közös listán induló pártok együttesen számítsanak egynek, amikor az általuk elnyert képviselő helyek szerint járónál több - az önálló pártoknak saját jogon történt palamentbe jutása okán járó bizottsági és más helyeket osztják. Ez most így nem igazságos.

6.Lenin 2009.12.11. 13:15:21

-Gondolom én vagyok az idősebb,szervusz,ha már így összejöttünk
-Szervusz,ha meg nem sértlek Te milyen elvek mentén politizáltál?Én inkább a liberalizmus egy jelenleg feljövőben lévő,talán most még nehezen meghatározható ágához tartozónak vallom magam.
-Ha már így belemelegedtünk,hát én inkább a szociáldemokrácia kapitalista tagozatát részesíteném előnyben,szinten egy , az Eu-ban szélesedő modern irányvonalhoz tartozom.
Úgy látom kellemes éveket fogunk itt eltölteni,Te miért is?
-sima ügyek,sikkasztás,korrupció,piti dolgok.Még nem elég érett a társadalom az új dolgok iránt.És Te?
-Szinten hasonló,de rájöttek 1 zsarolási részletre is,de hát vannak,amik enélkül nem működnek.
Mucsai még ez a nép,sok régi elavult
értékeket pátyolgatnak.
Szerintem,ha szabadulunk,összehozhatnánk valamilyen modern értékeket képviselő pártot,azt hiszem lesz időnk a részleteket kidolgozni/megbeszélni meg kitalálni valami jól hangzó nevet.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.12.11. 13:34:50

@Rá Dios: "Ez most így nem igazságos"

Mint ahogy ez SEM:
Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása (2009.év):
FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség: 833,2 MFt.
Kereszténydemokrata Néppárt: 235,4 MFt.
- miközben a 2006-os hivatalos választási végeredmény szerint a "két" párt a közös listájuk szavazataiból 50-50 %-ban részesedett!

A párttámogatás pedig 75%-ban szavazatarányos (tehát épp annyi, mint a Fideszé!), 25%-ban pedig pártonként egyforma (vagyis ez is megegyezik a Fideszével!)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://apostol.blog.hu 2009.12.20. 11:19:06

Én kereszténynek tartom magam. Van egy keresztény blogom is.
De a KDNP-re vagy a Fideszre képtelen lennék szavazni! A Jobbikra meg főleg nem...

v2peti 2010.01.01. 01:08:27

"A korábbi eredményei MÉG:
1990: 6,46%, 1994: 7,03% 1998: 2,59% "

Érdekes számok. 1994-ben, amikor az MDF gyakorlatilag megbukott, akkor a koalíciós társa javított az eredményén! 1994 és 98 között viszont kettészakadt a párt, ha jól rémlik, így érték el azt, hogy 98-ban küszöb alatt végeztek, 2002-re meg szépen eltűntek.