Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
20:59

Többször volt már szó arról, hogy a kis pártok előtt álló első szelekciós küszöb nem a választás napján jön el, hanem sokkal korábban: a láthatóság (láthatatlanság), illetve az elérés (el nem érés) képében. Aki figyeli a pártok honlapjait, gyakran tapasztalhatja, hogy közleményeik, nyilatkozataik, kezdeményezéseik gyakran teljesen visszhangtalanok maradnak. Éppen ezért ezen politikai erők kapcsán nem is az az első kérdés, hogy a választók kedvelik-e őket, hanem az, hogy egyáltalán hallottak-e róluk, ismerik-e őket.

Most abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy alkalmunk lehetett egyszerre tesztelni ebben a versenyben három kisebb pártot. Az MDF, a Jobbik és az LMP is  mostanra időzített egy-egy, a média ingerküszöbének átlépésére elméletileg esélyesnek gondolt megszólalást.

A média figyelméért elkeseredett harcot folytató MDF egy internetes portál erősen kacsaszerűnek látszó hírére ugrott rá, méghozzá meglepően erőteljes módon. Herényi Károly sajtóközleményében Orbán Viktort gazdasági hazaárulással vádolta (pontosabban felvetette ennek lehetőségét), s feltette a kérdést: „Igaz-e, hogy az IMF hitel átvállalásáért cserébe százezer kínai állampolgár befogadását ígérte?”.

A tömegmédiába ritkán bekerülő, de saját csatornáin professzionálisan kommunikáló Jobbik új arcot („egyik fő arcunk”) mutatott be: a volt televíziós Pörzse Sándort a párt elnöke méltatta sajtótájékoztatóján.  Vona Gábor nem felejtette el azt sem, hogy újra hangsúlyozza a párt legfontosabb üzenetét: „a Jobbik lesz az az erő, amely végrehajtja a jelenlegi politikai garnitúra elszámoltatását”  - mondta.

Az elmúlt hetekben alig-alig látható LMP tájékoztatóján még szemléltetést is tartott, hogy érdekesebb legyen a sajtó számára. Schiffer András a parlament rendkívüli ülésének összehívását követelte, hogy a kampányfinanszírozás új szabályairól időben lehessen dönteni.

Egy éles politikai támadás, egy ismert személy bemutatása és egy intézményi követelés versengett egymással a média figyelméért. Bár minden orgánumot és minden híradót nem tudtam követni – talán majd a kedves kommentelők segítenek ebben –, tapasztalataim szerint legkevésbé az LMP volt képes láthatóvá válni: a didaktikus performansz ellenére is alig találtam nyomát a bejelentésnek. Az MDF furcsa közleménye a baloldali sajtóban élénk érdeklődést váltott ki, bár hozzá kell tenni, hogy még Bolgár György is inkább szkeptikusan kérdezgette a Klubrádióban Herényi Károlyt az állítólagos orbáni ajánlatról. Szíjjártó Péter válasza („bődületes marhaság”) azonban valamennyire segített abban, hogy nagyobb tere legyen a hírnek – igaz, nem feltétlenül az MDF előnyére. Legsikeresebbnek a Jobbik bizonyult: Pörzse Sándor bemutatása még ma este is címlapos az Indexen és a NOL-on - a Fideszhez közeli sajtóban azonban csak aprólékos munkával lehet megtalálni a Hír TV és az Echo TV egykori műsorvezetőjének politikai szerepvállalásáról szóló hírt.

Hogy mi következik mindebből? Elméletileg a médiabeli megjelenés különbségét két ok magyarázhatja: a pártokra irányuló figyelem, vagy a témák jellege.  Sajnos kísérletezni nem tudunk: pedig izgalmas lenne felcserélni a pártokat és a mondanivalókat… Vitatható lesz, amit mondok, de nekem úgy tűnik, hogy - a média egyes szereplőinek nyilvánvaló pártpolitikai motivációi mellett is - ma mindkét szempontból a Jobbik áll a legjobban: eleve érdekesebb, mint a másik két párt, ráadásul a megszólalásainak többsége is átgondoltabb, kitaláltabb, mint a többieké.

Mielőtt azonban messzemenő következtetéseket vonnánk le, érdemes arra is figyelni, hogy a legnagyobb nézettséggel rendelkező kereskedelmi tévék (bulvár)híradóiba – ha jól kapcsolgattam - a három közül egyik hír sem jutott el. Ott BKV, járvány és havazás ment, minden fronton.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr871655207

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kínaiakra cserélné az IMF-hitelt Orbán? 2010.01.09. 01:00:02

Egyes hírek szerint szerint Orbán Viktor eladná IMF-hitelünket Kínának, cserébe 100 ezer kínai telepedne le hazánkban.

Trackback: Fideszfigyelő - Saját korábbi sztárját is elhallgatja a Fidesz sajtó? 2010.01.07. 23:43:09

Török Gábor csütörtöken egy kisebb médiajelenlét-elemzésben lett figyelmes a következőre:[Másik két párt hírkísérletével szemben] "Legsikeresebbnek a Jobbik bizonyult: Pörzse Sándor bemutatása még ma este is címlapos az Indexen és a NOL-on - a Fid...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.01.07. 21:07:15

Szerintem ez a bejegyzés sokat dob az LMP hírén. A másik baromság, a harmadik szimplán barom.

[Sven] 2010.01.07. 21:16:12

Jobbik mint kispárt? Hahaha. Akkor ezzel az erővel az MSZP is. Az LMP meg szerintem már csak ezen a blogon él. :D

Isakson26 2010.01.07. 21:24:36

úgy tűnik, hogy egyesek mindent megmozgatnak hogy egy kis figyelmet kapjanak....de Herényi úr ugyan már...nem akar képviselő lenni tavasztól? mert ha nem akkor csak így tovább.. :D

[nev] (törölt) 2010.01.07. 21:33:21

ez a példa is azt mutatja, hogy leginkább a személyiség jön át. a nép azt szereti, ha kiáll egy fazon és akkor az valamilyen. megint kiáll. és megint olyan. és akkor azt mondja: ej, ha. vagy azt: ezt már azért mégse kéne. nagyjából így dönt. szerintem.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.07. 22:14:57

@török gábor: Pörzse jelöléséről volt egy rövid poszt a Mandineren. Márpedig mostanra ez - a kommentelési lehetőség miatt - nagyobb jelentőséggel bír a jobboldalon, mint a többi oldal.

PS Elismerésem, hogy vetted a fáradtságot az LMP mondanivalójának a megjelenítésére! Én ma egész nap a neten mászkáltam, de sehol nem találkoztam velük. :)

2010.01.07. 22:15:37

Na nekem ma ez jött át, azóta is ezen fetrengek a röhögéstől,

www.stop.hu/articles/article.php?id=589711

Sötéttömjénzsóti, mint horgony!:DD Iszapnak iszap, az biztos, mert a sötétség az teljes!:DD

Úgy látszik, tényleg itt a báli szezon, és a keresztény-konzervatív honatyáink már a farsangi mulatságokra készítenek bennünket!:D

BF79 2010.01.07. 22:16:15

Kedves Gábor!

Rosszul látom, hogy nemcsak a hírek időbeli egybeesése, hanem annak tartalma is számít valamit?

Amikor Debreceni vagy Somogyi a párt listájára került (pontosabban lett megnevezve), azért nagyobb teret kapott a médiában. Viszont egy nyilvánvaló butaság, illetve egy alapvetően helyes, de mostanra az idei választásokra már egyértelműen későn erőltetett javaslat kevésbé érdekes. Talán kevésbé a párt, hanem a tartalom is befolyásolja a megjelenéseket.

2010.01.07. 22:22:46

@mefisto: Ja és Pörzse, alias Magyar Öntudat indián testvírünk is készül a nagy dobásra, uff!D Csak elszíjja a békepipát Csingacsukkal meg fiatalság örök magya'gárdát kergető, DiszKrinimáció Bajnoka Holdnővér törzsfőnöknővel és bevezetik még tán a rovásírást is! Szóval elő a székely, szittya magyar ősökkel t. közönség, lesztek Ti még hatalmon az Igazi Magyarok Hazájában!

Ja, és aztán Verecke után csukjátok be a kaput, huzatot ne küldjetek a Dontól!:DD

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.07. 22:25:22

erdekes,h Jobbik es LMP teljesen jol kihasznalja a web2.0 elonyeit. A Fidesz (szeritnem) csak spam -el (de legalabbis erosen tulzasba esnek). Tobbi part pedig jelen sincs....

@[Sven]: LMP nem agressziv. ott vannak twitteren (megyenkent kulon), ott vannak Facebook -on. Folyamatosan szerveznek valamit, kampanyon tul is. Rengeteg fele blogolnak, temankent. Persze ha ne mszimpatikusak nem keresed meg a csatornakatahol kommunikalnka, igy nem ismerheted. Nem hiszem,h ez gond lenne (bar igy nehezebb), sot. Nincs spam :)
Jobbik is szinten szetbontva ott van twitteren. FB n is jelen vannak (ott nem leptem be a grp -ba, nemtudom mit alkotnak)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.07. 22:28:20

@Letícia: XDXDXDXDXDXDXDXD

Történetesen fideszes vagyok, és annyit mondtam, hogy Pörzse jelölése megjelent a jobboldali médiában. :)

Aztán hogy ebbe te hogyan kombinálod be Csingacsukot a Don-kanyarral - nos arra az én hatásköröm már nem terjed ki. XDXDXD

2010.01.07. 22:32:17

@mefisto: Aztat is mondhattam volna, hogy DiszKrinimáviós Holdnővér is szíjja Pörzse testvírünk békepipáját, de erre mindenki felhördült volna, hogy hát szeginy! Holott, az ősközösségi társadalomban nagy volt az emberek adakozása minden téren, nem volt ott irigység! Szóval itt se lesz, ha győz a jobbik...:DD

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.01.07. 22:37:16

@kitvalasztanal.hu: Spamet én eddig kizárólag a Jobbiktól kaptam, szám szerint hármat az elmúlt hetekben.

2010.01.07. 22:41:09

Húha, nekem egyik párt se spam-el, Jaj, jaj, hogy néz ez majd ki az önéletrajzomban 2010. áprilisa után!:(((

De lehet, hogy jó szolgáltatókat választottam és jól tettem, hogy semelyik marhasághoz - elvtársnak, polgártársnak, fegyvertársnak,harcos társamnak, testvíremnek - nem adtam sosem a nevem, címem!:)

:DD

Punxsutawney Mormota 2010.01.07. 22:41:57

@török gábor:
Én nem. Kis hazánkban két olyan, akár karizmatikusnak is minősíthető politikus ténykedik / ténykedett pártelnökként, akik a személyes vonzerejüket képtelenek voltak a pártjukra reflektálni. De rólam mindenki tudja, hogy hülye vagyok :))

2010.01.07. 22:43:27

Na megyek, szép álmokat, mert tídzsí kitilt a blogjáról garázdaság miatt!:DD

Titi120 2010.01.07. 22:51:22

Alapvetően kicsit torz ez az összehasonlítás, elvégre a Jobbik már az MDF -nél is jóval előrébb tart, az LMP -vel pedig pláne nem vehető egy kalap alá, és ez a médiában való lefedettségükön is megjelenik nyilvánvalóan.
Ennek ellenére a summázatok lehetnek igazak, sőt, az egészen biztos, hogy a Jobbik kommunikációban is a legjobb a fentiek közül.

pannonfunk 2010.01.07. 22:53:20

Én mindig kételkedtem abban, hogy az ilyen "igaz-e hogy jön 100000 kínai" típusú baromságok az adott párt népszerűségét növelték volna.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2010.01.07. 22:55:54

A helyzetértékelés teljesen jó, de az illusztráló eset szerintem nem tökéletes, mert a jobbik híre (pörzse) sokkal nagyobb kaliberű dolog, sokkal nagyobb a hírértéke, mint a másik kettőnek.

Elektro (törölt) 2010.01.07. 23:00:57

Tölgyessy Péter nyilatkozta az info radioban, hogy az LMP semmi hír értékű hírt sem produkált. Sztem a saját rokonaik szvaznak rájuk.
A Jobbik pedig a legprofibb. A semmiből jött elő és lassan befogja az MSZPt. Mondjuk mindenki velük foglalkozik és ennél jobb reklám nem is kell...

Elektro (törölt) 2010.01.07. 23:03:02

a Herényit meg mindenki utálja, mint a szart itt, ahonnan jött. Maradt volna a garázsában és varrna most is farmert a kínai piacra...

pannonfunk 2010.01.07. 23:04:15

Pörzse Sándor a Jobbik _meglepetésjelöltje_ -- ez a cím az Index honlapon. Há' meglepetés, szenzáció, ezkell a jónépnek!

Kíváncsi vagyok, hogy mennyit fog kapni az első kerületben. Szerintem az első kerület jobboldali tábora az az igazi konzervatív szavazótábor, akik nézték a Pörzse műsorát rendszeresen. Érdekes lesz mindenesetre.

És hol van ilyenkor a Bayer Zsolt? Akinek tudtommal egyszámjegyű a fidesz tagsági könyvén a sorszám, ugyanakkor annak idején, amikor kirugták a Pörzsét a HírTV-ből, élő músorban kérdezett rá az igazgatótól, hogy ezt nem lehetne-e visszacsinálni. Ő most mit mond?

pannonfunk 2010.01.07. 23:06:27

@Elektro: Az a vicces, hogy ezek olyan önbeteljesülő jóslatok, hogy az LMP-nek nincsen hírértéke. Ha nagy emberek mondják, hogy "ááá, ezekre nem kell figyelni, mert senki nem figyel rájuk", akkor senki sem fog figyelni rájuk, és tényleg senki nem fog figyelni rájuk...

pannonfunk 2010.01.07. 23:08:47

Ja, és persze volt még a Somogyi Zoltán is, mint mdf-es hír. Az mennyire jött át?

sárkányfő 2010.01.07. 23:16:05

Szerintem egy kézen meg lehetne számolni hány nehézsúlyú ember lófrál ma a magyar politikában. Ezek egyike Bokros. Nem értem miért nem őt tolják mikrofon elé, neki komoly esélye van, hogy be is kerüljön a hírekbe, és nem is égetné magát, mint ez a Herényi. Az MDf - úgy látszik örök - amatörizmusát mutatja, hogy nem tudnak mit kezdeni ezzel a potenciális politikai tőkéjükkel, pedig másuk nincs.
Ez a szánalom 100e kínai egy ritka csúnya nagy öngól, örüljenek, hogy nem kapta fel a sajtó. Komolyan, ha 1-2 ilyet még húznak, és felkapja a sajtó, már Bokros se menti meg őket.

pannonfunk 2010.01.07. 23:20:43

@Elektro: Pl. az alternatív energiás nyilatkozatuk egészen érdekes volt.

stratez 2010.01.07. 23:24:50

Az MDF, ha így folytatja, még Bokrossal is hasra eshet a parlamenti küszöbön. Mert hogy egy ilyen orbitális baromságra úgy rákap, mint gyöngytyúk a takonyra, sokat elárul a párt mentális állapotáról. Ráadásul már megint kedvenc foglalatosságáról, a kizárásosdiról szólnak a hírek...

pepe07hu 2010.01.07. 23:26:28

Az MDF-nek annyira létkérdés bármi megszólalás, és a Fidesznek annyira fontos, hogy ne csak Nyilas Barbiék szóljanak ha nincs mondandójuk, hogy Vityáék mindig be tudják ugratni Herényit egy kis gumicsontra, amit aztán cáfolhatnak. Így aztán mindketten beszéltek, ráadásul az MDF hülyeséget. Ez a legjobb Vityának.
Különben meg celeb/bulvár országban az lesz a vezető hír, hogy Vona megfogta Kriszta mellét.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.07. 23:27:24

@Gery.Greyhound: spam -elj vissza. engem valahogy a jobbikos elkerult,. fidesz netes kommunikacioja kifejezetten zavaro. web 2.0 es megis warite only

@Titi120: LMP nem balhezik/hizstizik, igy nehez bekerulni a mediaba. tisztelem is oket ezert. nem merulnek el a bulvar mocsokban. minden esetre a sajat kis felmeresunk alapjan nem allnak olyan rosszul. sok regi part mogottuk van :)

Elektro (törölt) 2010.01.07. 23:28:20

@pannonfunk: Csak ez semmire sem elég. Ha valakinek napi gondjai vannak, azt ez nem érdekli. Aki érzelemből szavaz, annak szintén érdektelen. Olyasmik, mint a zöldek. Tudják az emberek, hogy van, és ennyi... Vagy inkább nem is tudják... Miután nincs hír értékük.

Arivistus 2010.01.07. 23:31:21

Ezek nem egy súlycsoportba vannak:
Jobbik - 15%
MDF - 5%
LMP - 2.5%
A hírérték is ennek megfelelő.

ajvéból jelentik 2010.01.07. 23:31:21

Ha a "politika" a marketing/vokshajszán túl még jelent valamit (bármit) akkor olyan helyzetet kellene teremteni (bárkinek), hogy kiderüljön végre: HOGYAN szeretné elérni a Jobbik a céljait (bármik is legyenek azok).

freehckr 2010.01.07. 23:43:26

@ó jaj:
"Ezek egyike Bokros. Nem értem miért nem őt tolják mikrofon elé"

Talán mert Bokros "rázendítene" az eddig megismert neoliberális elképzeléseire, a szokott meggyőződéssel: adóemelés, kórház-, egyetem-, nyugdíj privatizáció, vizitdíj, tandíj... szerintem az MDF-nek Bokros neve kellett csak, nem pedig a gazdaságpolitikai programja, mert azok legkésőbb 2008 végén buktak világszerte. :)

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.01.07. 23:53:23

Van olyan, hogy a pártok spammelnek?
Megszámlálhatatlan mailcímem van, de eddig még egyikre sem kaptam spamet egy párttól.

dzsuhesz 2010.01.07. 23:53:31

@[Sven]: Nekem is az jutott eszembe, hogy az LMP már csak ezen a blogon él... Néha gyanús is, hogy Török úr mennyire reklámozza őket.

gauche caviar 2010.01.07. 23:59:44

hat, ez a hirverseny azert korantsem egyenlo eselyekkel zajlik... a kermediakok az egyet jobbrol-egyet balrol elve alapjan barmit lehoznak a fidesz-mszp-tol, amig a tobbiekrol semmi.
a jobbik "villogasa" kb annak koszonheto, hogy minden masodik megnyilvanulasuk kb a koztorvenyesseg hatarait surolja. nem is mint politikai szereplok jelennek meg...
egy ilyen balhera es bulvarra kondicionalt lincshangulatban, ahol mar vagy lusta az ember agyalni vagy mar nem is akar csak idegbol-zsigerbol nyomni, ott egy kicsit nehezebb, kevesbe piackepes aru a jozanesz, a higgadtsag, a szakmai megalapozottsag, az ertekelvuseg. ez mondjuk az LMP hatranya.
de attol, hogy mostanaban nem nepszeru szakmailag ervelni, csak zsigerbol akasztani, attol meg nem biztos, hogy a nepszerubb a jobb megoldas.

az viszont teny, hogy a jobbik a valasztasok utan joval nehezebb helyzetben lesz, mint most. most aztan beigernek fut fat (ok nem penzt igernek mert az kicsit hulyen nezne ki toluk, de ugyanugy IGERNEK, mint a fidesz-mszp 2006-ban) aztan igazabol no realis esely ezek vegrehajtasara (sok radikalis baromsaguk 2/3-od igenyelne, annyijuk meg talan sejthetoen nem lesz...) szoval kb ugyanazt fogjak leadni, mint a jelenlegi partok.
aztan majd a jobbik mutatja meg szepen, hogy nem lehet mas a politika :)))

egy hang a hátsó sorból 2010.01.08. 00:03:30

Azert ez az MDF-es jeloles nalam egy kisse hitelteleniti Somogyit (visszamenolegesen). Egy politikai elemzotol azert elvarna az ember, hogy legalabb a fuggetlenseg illuzioja meglegyen vele kapcsolatban. (Tudom, az elemzo is csak ember, es van partszimpatiaja, de akkor is...)

Ez nekem kicsit olyan, mintha az orvosrol kiderulne, hogy van egy temetkezesi vallalkozasa.

gauche caviar 2010.01.08. 00:06:52

@dzsuhesz: jah, lmp-nek nem jutott orosz della, meg irani segelycsomag :)
persze ezek csak pletykak. hiszen a jobbik penzugyei makulatlanul transzparensek :))

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.01.08. 00:07:48

Hogy ki és mi jön át? Akit a szerkesztők akarnak. Aki eladható hírt produkál, az jobb eséllyel jelenik meg, vagy akinek nagyobb a népszerűségi indexe (ergo fontosabbnak tekintendő). Hogy ez nem fair? Ez sokakat nagyon nem izgat.

Más kérdés, hogy így betölti-e a sajtó a feladatát...

gitáros 2010.01.08. 00:09:57

Mitől is profi a jobbik? Mert nyilván nem a "programjából" ítélve.
Több eszet!

hunor76 2010.01.08. 00:10:22

az LMP legfőbb gondja az, hogy azok a megnyilvánulások (szakmai érvelések, stb.), amit a szimpatizánsok szívesen vesznek, nem viszik át a – színvonallal alig vádolható- magyar média ingerküszöbét. ami átmegy (bokros, gyurcsány, etc), az meg általában olyan, hogy rendesen megosztja a potenciális támogatók táborát, hogy ezt most tényleg kellett-e.

gauche caviar 2010.01.08. 00:16:24

@hunor76: mondjuk az mindig is a politika egyik nagy igazsagtalansaga volt, hogy mindig mindenki programokrol (illetve azok hianyarol) beszel, aztan amikor meg programrol van szo, akkor meg nem erdekli (ami olyan szempontbol ertheto, hogy engem is erdekel az auto, kb egy kepesmagazin szintjen, a karburator mukodesi mechanizmusa mar kevesbe kot le...)

Balt 2010.01.08. 00:29:08

@[Sven]: "Jobbik mint kispárt? Hahaha. Akkor ezzel az erővel az MSZP is. Az LMP meg szerintem már csak ezen a blogon él. :D"

Igen. Én korábban 10+10+5%-od adtam az MSZP+Jobbik+MDF-nek, az LMP-nek nm osztottam (mandátumot). :))

Elektro (törölt) 2010.01.08. 00:43:01

@gitáros: Attól profi, hogy kint ülnek az európai parlamentben a képviselői. Már majdnem mindenki "programját" láttuk. A csőd szélén állunk. Ha nem lenne válság, akkor is ott állnánk... Neked mennyi eszed van, ha szabad kérdeznem?

Lee Mack 2010.01.08. 00:47:53

who gives a f****!!?? Hungary Finito!!! Szántsuk be az egészet és adjuk el a Grúzoknak/ Kínaiaknak/ Románoknak/ Izraielieknek/ Oroszoknak/ GI Joe-nak $1 / sqm -ért.... Lendvaiildikó/Orbánviktor (hardly-any-diffrenece these-days) "a sport Mo-on stratégiai fontosságú terület"
Ta.v.much!!!!

Balt 2010.01.08. 01:09:55

@Letícia: "Na nekem ma ez jött át, azóta is ezen fetrengek a röhögéstől,"

Azt lehet, de tökéletesen igaza van, mint ma már látszik. :) (Talán a saját szerepét felnagyítja, ezt nem vitatom, de Fegyenc politikailag megsemmisült és a pártot épp most rántja magával. :))

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.01.08. 01:11:06

Az oké, hogy nem megy át az LMP de a balos médiában főleg Népszabadságban kifejezetten ellen kampány megy. Félinformációk félremagyarázással illetve torzításokkal, láttam már olyan cikket aminek a szerzőjét ismerem és tudom, hogy amit véletlenül rosszul írt azt tudja, hogy nem igaz.

Balt 2010.01.08. 01:16:47

@pannonfunk: "Én mindig kételkedtem abban, hogy az ilyen "igaz-e hogy jön 100000 kínai" típusú baromságok az adott párt népszerűségét növelték volna."

Pedig: bár igaz volna! :)) Azért 250000 euróért én pl. személy szerint bármikor örökbe fogadnék egy kínait... :)) (a szép Szalainé főbkv-humánpolitikus vsz. nem. Vagy legalábbis tegnap még nem. :))

Phil Co. 2010.01.08. 01:20:43

A médiaheck alapvetéseinek egyike a személyes, intézményinél megfoghatóbb üzenet. Alapmű:
fenteslent.blog.hu/2009/12/07/mindennapi_alinsky_nk_iii_a_rettegett_szarosztrajk
Alapvető, hogy intézmények, rendszerek, eljárások, jogi konstrukciók kérdésében a pro és kontra állásfoglalás szép, ám meddő, így amikor médiabummot akarunk, konkrét, a kérdést szimbolikusan képviselő személyt támadjunk vagy vegyünk pártfogásba. (Azaz nem a "cigánybűnözés" kifejezést utasítjuk el, hanem Puzsoma esetére hivatkozunk - pl.) Az LMP - bízom benne, Török Gábor elviszi a hírt Schifferéknek, az én szavam ugyanis nem sokat ér a srácoknak - többek közt itt faragja el: nincs erős médiajelenlét, ha pártfinanszírozás megváltoztatását "tematizáljuk", viszont ütős, ha Semjén Zsolt, Szabó Zoltán, Eörsi Mátyás képviselői tiszteletdíját és felügyelőbizottsági tagságát firtatjuk, esetleg Verók István (az Andrássy út ingatlanainak harmada peres eljárás alatt áll) és Kósa Lajos (a sportcsarnok finanszírozása sajátos volt) polgármesteri illetményét a panamagyanús ingatlan- és fejlesztési ügyekkel, valamint vagyonvizsgálati követelményekkel összevetve, megemlítve az erkölcsi összeférhetetlenséget mediatizáljuk, és konklúzióként, fél mondatban fölvetitjük, hogy van pártfinanszírozási megoldási javaslatunk, "ha ránk szavaznának, ilyen nem fordulhatna elő".
A becsületes politizálás és a birkaság közt ugyanis akad különbség!
Még rétegpártnál is. (Hacsak nem akarunk egy kétszázaléknyi réteg pártjává válni...)

Balt 2010.01.08. 01:26:54

@freehckr: "Talán mert Bokros "rázendítene" az eddig megismert neoliberális elképzeléseire, a szokott meggyőződéssel: adóemelés, kórház-, egyetem-, nyugdíj privatizáció, vizitdíj, tandíj... szerintem az MDF-nek Bokros neve kellett csak, nem pedig a gazdaságpolitikai programja, mert azok legkésőbb 2008 végén buktak világszerte. :)"

Rá szokott "zendíteni". Ma (? vagy tegnap?) reggel Bokros volt az egyik, Dávid a másik adón (nem tudom hirtelen melyiken, nem néztem).

A neve nem sokat ér, legfeljebb a szoci nosztalgiázók között: "ja, ez a szemétláda sokkolt minket, de végül is a mi Horn Gyufánk minisztere volt"...

Phil Co. 2010.01.08. 01:41:34

@Balt:

Sajna a neolib volt szadesznyik-szavazók túlnyomó részét is csábítja a neve. Valamint azt a pragmatista, új nemzedéket képviselő technokrata-közgazdász-jogász réteget is, amelyik a globális tőkés rendszer mellett áll ki, nem a lokális tőkések lekötelezettje-érdekegyezője.
És lassan egy kisebb mediális erőcentrum is sűrűsödik mögéjük - épp a jelentős tőkeeszközöknek betudhatóan.

[nev] (törölt) 2010.01.08. 02:12:30

@Punxsutawney Mormota:
szerintem két dolog fontos. a személyiség, és a program. ez az érem két oldala, a fej és az írás.

a tévén keresztül elvben a a "fej" személyiség jön át, a sajtón (az interneten) keresztül az írás, a program.

na most a helyzet az, hogy ma egyik párt sem mond konkrét programelemeket, hanem üres deklarációkat mond helyettük. ezért jön át az interneten is egyre inkább a személyiség.

2010.01.08. 03:39:28

@dzsuhesz: "Az LMP csak ezen a blogon él"

Miért pont ezen? Csak az LMP-nek kábé 15 blogja van (ld. lehetmas.blog.hu, alul). Aztán nézd meg, Iwiwen és Fészbukon hány tagjuk van, Youtube-on hányan nézték meg a videoit, Twitteren hány követőjük van és hasonlítsd össze a Fidesszel meg az MSzp-vel. El fogsz csodálkozni. Egyedül a Jobbik van pariban velük.

@weisz manfréd huba: Ez általában igaz, de TG-nek is üzenem, hogy nézze meg a tegnapi Népszabót, az említett performansz ott van a 3. oldalon, szép színes képben.

Igen, a probléma ott van, hogy a médiában csak az jön át, ami baromság. Az LMP ugyanezt a pártfinanszírozási javaslatát már 3 hónappal ezelőtt is előhozta, a kutya nem foglalkozott vele.

Pörzse azért hír, mert
a) a Jobbik már kiharcolta a botrányaival, hogy figyeljenek rá
b) Pörzse az egyik legbotrányosabb médiaszemélyiség, nemcsoda, hogy még a Hírtv-nek is sok volt.

2010.01.08. 06:45:57

@Balt: Navracsis helyében megsértődnék és tombolnék, hogy egy ilyen nímand egy sorban merte említeni a nevét vele!!A szellemóriás, mint Zsóti, még viccnek is rossz...:/

Igen, hogy a cél megvalósult, ez igaz! És mennyien mondták fletónak, hogy lapozzon! De ebben öntömjénzsóti szerepe max. annyi volt, hogy a bődületes baromságait onthatta, hogy a play gomját megnyomták, az a az se az ő érdeme. Zsóti mint horgony, Zsóti mint vasmacska!!

nestrot10 2010.01.08. 06:50:29

Lőpor szagot érzek..... ebben az évben .....Már látom , hogy előkerülnek a fegyverek....jó kis polgárháború lesz itt...heheheh..Hülye magyarok!
Kell nektek a gonosz felcsúti törpe és bandája?...kell nektek a fasiszta retró?...Nesztek! Lesz itt ne mulass!!!!

kovaxx 2010.01.08. 06:52:40

@iii: LMP mint a legnagyobb? Önáltatás önámítás...

Ha lenne mondanivalója az LMP-nek, akkor érthető lenne. De miért szavazna bárki is az LMP-re? Kidobott, elveszett szavazat, semmi más.

Nzoltan 2010.01.08. 07:25:32

@kitvalasztanal.hu:
Twitter és Facebook.... Ugyanmár.m Ezeken a csatornákon az egyre fogyó fiatal értelmiségi van jelen. Vidéken ezek szinte ismeretlen fogalmak. A legszélesebb rétegeket a tv csatornák és a bulvárlapok érik el. És ez sajnos mintha egyre rosszabb lenne.

Nzoltan 2010.01.08. 07:27:05

@Gery.Greyhound:
Én kaptam. Ingyen krumpli és hagyma osztás lesz a kerületben a rászorulók részére.

Nzoltan 2010.01.08. 07:29:20

@Letícia:
Nekem analóg jött a spam, a postaládába.

Nzoltan 2010.01.08. 07:30:53

@pannonfunk:
A huszonhárommillió román azért átjött az embereknek. Legalábbis annyinak, amennyire szükség volt.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.01.08. 07:38:11

@iii: Tud valaki adni egy linket a népszabadságban az LMP akcióról megjelent fotóhoz tartozó cikkhez? Köszi!

Nzoltan 2010.01.08. 07:43:42

@gauche caviar:
A Jobbik miért is súrolja a köztörvényességet? Mert a másik két nagy párt érdeküknél fova azt mondja?
Semmivel nem csinálnak törvénytelenebb dolgokat mint az MSZP és a Fidesz. Mondanak bődületes marhaságokat de míg az MSZP rossz irányba vitte a szekeret, addig a Fidesz csak azt nem csinálta amire a mandátumát kapta. Sértődötten vonulgatnak ki-be a parlamentben és színjátékot játszanak. A háttérben meg mindkét párt paktál ugyanazokkal a nagyberuházókkal akik folyamatosan kapják a zsíros állami megrendeléseket.

Szemekekje (törölt) 2010.01.08. 07:56:08

@Nzoltan: egyre fogyó fiatal értelmiség? ezt most így hogy bahátom?

Nzoltan 2010.01.08. 07:58:57

@kovaxx:
Az LMP most ott van mint az SZDSZ húsz éve a legelején, mikor elkezdek kampányolni a választásokra. De liberálisnak lenni ma nem menő. A környező országok is jobbra tolódtak, miközben a mi külpolitikánk nem tud semmilyen érdeket érvényesíteni velük szemben. Ez nem kicsit hoz a jobboldalnak. Ugyanúgy mint az elszegényedés.

SteveNo1 2010.01.08. 08:00:35

Nekem Herényi Károly ámokfutása még a 2002-es Gyurcsány-féle 23 millió románhoz hasonlít! Akkor bejött a szociknak, szerintem ezt most gyorsan elfelejti az MDF. Herényinek ezek szerint pont annyira lehet hinni, mint Gyurcsánynak!

Az állítás tartalma is megkérdőjelezhető, merthogy a magyar IMF adóság kínának is komoly összeget jelentene, a 100.000 kínai (akiket be kellene fogadnunk) az csak Kína 1-2 napi népességnövekedése, tehát nekik ez nem nagy szám, így ők túl nagy áldozatot vállalnának, és tulajdonképpen alig kapnának érte valamit! Vagyis nekik ez rossz üzlet lenne, olyat meg gondolom nem akarnának kötni!

Nzoltan 2010.01.08. 08:07:17

@Szemekekje:
Nézz szét. Az értelmiségi már nem az mint régen. Felhígult az egész. Azért mert több a főiskolás és az egyetemista, abból nem következik egyenesen az, hogy a szellemi elitünk sokat fejlődik. Mindenki tisztban van azzal, hogy rengetegen csak azért jelentkeznek fősulira, mert a "kulimunka" szar és az alacsonyabb színvonalú oktatási intézmények meg nem szórják ki az oda nem valókat. Az igazán versenyképes tudás meg elillan ebből országból.
Nagyon jól látszik ez a médián. Még a felsőoktatásban végzettek nagy része is blikket olvas és mónikát néz. Igaz nem a tévében, hanem a "jútubon".

Kalmár 2010.01.08. 08:23:51

@nestrot10:
A lőporszag és a népharag Fletó és a bandája miatt van.
Mindenképpen ugorj be a körzeti orvoshoz. Hátha tud rá valamlyen tablettát.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.08. 08:31:32

@kovaxx: nincs kidobott szavazat. meg ha nem kerul be a parlamentbe akkor sem kidobott. en szavaztam 2* a legkisebb rosszra,h ne a nagyobb rossz nyerjen. nah, azt utolag kidobottnak erzem.
most szavazok arra ami jonak gondolok.

@Nzoltan: FB nagyon szepen alakul. Egyre tobben hasznaljak iwiw helyett. Es ugyenesen alkalmazzak a fideszes hozz magaddal meg 1 embert. :)

@Kalmár: loporszag a jobbik miatt van.

Nzoltan 2010.01.08. 08:40:46

@kitvalasztanal.hu:
Én is vagyok FB-n. Most még közel sem olyan széles az a bázis, ami kiütné az IWIW-et. Harminc felett nem igazán találsz rajta osztálytársakat, idősebb rokonokat.

Levéltetű 2010.01.08. 08:46:36

Ez szar húzás volt az MDF-től, lehetne egy kicsit több eszük. Ha okosak lennének, mindenki száját befognák, és szemérmetlenül előtérbe tolnák Bokrost.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.01.08. 08:50:22

Az LMP párt nevében is benne van -LEHET MÁS A POLITIKA -!

Egyrészt nem az emberek pénzén /kapott pártámogatás/ dőzsölnek és szórják, másrészt a régiek hazug, blöffölő stílusát nem szeretnék követni!

Ha nektek jó a 20 évünket elcsesző, mutyizó, csaló, tolvaj "politikai elit" / Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz/ szavazz rájuk.
Akkor nincs kiút, minden folytatódik!

De lehet más a politika!

www.lehetmas.hu

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 08:50:52

A Jobbik sajnálatos módon függetlenül értelmetlen mivoltától a dolgok jelenlegi állása szerint be fog jutni a parlamentbe. Pörzse Sándor rádiósnak jó volt, sajnálom, hogy politizál, azt végképp, hogy a nevét adja egy olyan "ügyhöz", amely hírből sem ismeri a demokrácia fogalmát.
Az MDF ügyesen lavírozott (főleg jó kampánystratégiát folytatott) az ezt megelőző választáson, nem kétséges, hogy Bokros megteszi, amit tud, hogy parlamenti erő maradhasson.
Az LMP sajnos rettenetesen gyenge, társadalmi támogatottsága is minimális (sokan nem is ismerik), szerintem kimarad. Kétségtelen, hogy a választás eddig nem látott változásokat hoz a parlament és az ország életében, ezt akár pozitívumként is értékelhetnénk, ha nem ismernénk Kövér László és Kosztolányi Dénes poltikai kvalitásait. Rogán Antal volt az egyetlen a Fidesz padsoraiból, aki számomra kellemes meglepetéssel szolgált, mint polgármester. Mindent egybevetve azt hiszem, nem várom meg itthon a választások kimenetelét és az elkövetkező pár évet.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 08:53:12

@A tagságnak már nem Orbán kell, új m.elnökjelöltet: Ez nagyon szép gondolat, csak sajna nem tudjuk, milyen lehet az a más politika. Elszámoltatás? Tolerancia? Felejtés? Szőnyeg alá söprés? Amennyiben elszámoltatás lesz, az megint eltart évekig, vagyis az egész parlamenti ciklus nem fog másról szólni, mint amit megszoktunk az előző 20 évben. Nem fog mutyizni...még jó, hogy nem:) Drukkolok nekik amúgy, de a szavazatomhoz ennél többre van szükség.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:02:12

Az MDF profi módon dobta be a rémhírt, először megíratták a tressportálon, aztán Herényi már hírként reagált a saját beteg f*szságukra. A 23 millió románhoz hasonló eksön, arányaiban biztos hoz annyi szavazatot. Gyk.: 10-20%-kal megdobja a párt népszerűségét, kapnak ezek 5,5%-ot is tavasszal.

Azt amúgy vajon a kommentelők mekkora része vágja, hogy a pószt nem arról szól, hogy az ő kicsi kommentelő szívecskéjének szimpi-e egyik párt vagy másik?
És ha Mónikasós videókat nézek tyúbon, már sose lehetek értelmiségi? Beszarok.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:05:39

@mata-hari: írhattad volna azt is hogy a családodban sokan nem ismerik az elempét.

Nzoltan 2010.01.08. 09:08:33

@mata-hari:

Nem értem mi nem demokratikus a Jobbikon. Azért mert nem száll be a kianagyobblioberális versenybe? Nem akar mindenkinek megfelelni?
Nem is kell. Egy demokráciában a párt elsősorban a rá szavazókat képviseli a törvényhozásban akkora erővel, amekkorára mandátumot szerzett. Ez így van jól.
Ha van rá 10 százalék igény, akkor hagy képviselje már azt a tíz százalékot! Elvégre demokrácia van.
A párt programjában nincs tömegmészárlás, üldöztetés, max bűnüldözés. Most olyan divat lett fasiztázni, mint hajat festeni. Túl kéne már lépni ezen.

Nzoltan 2010.01.08. 09:11:35

@fakk blog.hu in di essz:
Az értelmiség fokmérője nem az, hogy irodában dolgozol és van-e otthon internet.
Hanem, hogy mivel foglalkozol.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 09:13:57

@fakk blog.hu in di essz: A családomban ismerik az LMP-t, ha azt írtam volna, hogy nem, az nem lett volna igaz. Kérdezd meg Zsuzsa nénit a piacon, ismeri-e.

dr. mesterséges színezék 2010.01.08. 09:17:00

@ó jaj: "Ezek egyike Bokros. Nem értem miért nem őt tolják mikrofon elé,"

Bokros olyan, mint az Aloe Vera: ő mindenre jó, és mindenre ő jó - függetlenül attól, hogy most éppen a libikóka leszálló ágában vagyunk: eddig sok hiányból volt GDP-növekedés, most kicsire fésült hiányból GDP-csökkenés és munkanélküliség.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:20:53

@mata-hari: valszeg nem a piacos zsuzsi néni a szegmens akire számítanak tavasszal, tehát tökmindegy. kb annyira van ez a 0% a valós ismertségüktől, mint ha azt mondanám hogy a gödörklub vendégeinek 50%-a ismeri az elempét.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 09:21:12

@Nzoltan: Tetszik, nem tetszik, a Jobbik képviselni fogja azt a 10%-ot. Mi alakítottuk úgy az elmúlt 20 évet, hogy képviselhesse. Ezért nem kell anyázni, én se tettem. Annyit mondtam, hogy nem vagyok kíváncsi rájuk, és hogy személy szerint elég nagy bajnak tartom, hogy ilyen teret nyerhet egy szélsőséges nézeteket valló párt (mert azért azt ne vitassuk, hogy a Jobbik nem közép párt). Meglátjuk, hova vezet ez a mostani helyzet, én sok jót nem látok benne, remélem, nem lesz igazam.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:22:51

@Nzoltan: tehát nem vagyok értelmiségi :(

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 09:24:08

@fakk blog.hu in di essz: Zsuzsi néni ugyanúgy el fog menni szavazni, mint Liberális Béla a Gödör Klubból, egy pártnak muszáj, hogy célkitűzése legyen eljuttatni a programját valamennyi szavazóhoz, vagy ha nem, ne csodálkozzon, ha csak a Gödörben ismerik. Szimpi az LMP, félre ne érts, csak gyengének tartom és nem létom, hogy baromira erősödne. Nem hallunk róla, csak küldik a hírlevelet, amit vagy elolvasol, vagy nem. Olcsó Viagráról is kapok minden nap hírlevelet, ettől még nem használom:)

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:25:13

@mata-hari: amíg nem határozod meg a szempontokat, amik alapján "közép"-nek vagy "szélsőséges"-nek nevezel számodra szimpatikus vagy antipatikus pártokat, nem érdemes leállni veled vitatkozni.
Én tudok olyan szempontokat amik alapján a Jobbik "közép".

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 09:26:12

Az mdf engem kezd emlékeztetni arra a pacákra, aki a fingóversenyen annyira erőlködött, h beszart.

Ez az mdf által keltett hiszti a fidesz által betelepítendő kínaiakról akkora blamázs, h ha lesz még pár ilyen, és az lmp ügyesen beerősít, akkor meginogni látszik a biztosnak hitt 5%, és az lmp lehet a befutó helyettük.

Részemről inkább lmp, mint mdf. A kettő egyszerre nem juthat be, vagy ha mégis, akkor ott egy nagyon legyengül mszp lesz a végeredmény.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:28:00

@mata-hari: reprezentatív felmérésem alapján a Zsuzsi nénik 30%-a Orbán Viktorba szerelmes, 70%-a pedig megrögzött komenista, tehát nincs értelme 50 fillért se kidobni olyan szórólapra amit majd gyújtósnak fog használni. Az LMP célja az 5%, amire fogadnék veled hogy meglesz.

radala 2010.01.08. 09:28:02

Bocsánat nem minden hozzászólást olvastam el, ráadásul nincs is TV-nk, nem is vagyunk Mo-n, szóval csak az online híreket ismerem.
Engem meglepett, hogy ez a Pörzse S ez egy hír. Stefka István vagy hogy hívták még mindig nagyobb újságíró volt:-) Mindig hihetetlenül idegesített ez a faszi baromi szervilis. Arról nem is beszélve, hogy b´ßar tudtam, hogy rém szélsőjobbos, azért még akkora Orbán fan, hogy csak na...
Olvastam egy nagyon jó TGM cikket a rednews-on ( www.rednews.hu/exkluziv/politika/hosszu-seta-egy-rovid-molon.html )
Soha egy szót sem értek TGM-ból, de nagyon tetszik:-)
"
Tudomásul kell venni – és Orbán tudomásul is veszi – , hogy a „nemzeti jobboldali” értelmiség és médiapopuláció messze-messze jobbra áll Orbán Viktortól és barátaitól."
Ezt mondjuk értettem és mindig is így gondoltam, pont ezért szavazok a Fideszre, mert szerintem OV sokkal közelebb van Pokornihoz, mint azt mutatja.
Az MDF-et meg egyszerűen nem értem, illetve baromira értem. Tényleg az van, hogy a libsik kipipálva náluk Bokrossal. Valószínűleg az elkódorgott liberálisok vannak annyira tudatosak, hogy Januárban már szokták tudni, hogy kire kell szavazniuk áprilisban. Most ráfordultak a leggusztustalanabb szoci szavazó rétegre.
Egészen biztos vagyok benne, hogy ez az egész egy egészen okos elméleti stratégia, de abban nagyon bízom, hogy ilyen sebességgel nem lehet manőverezni, mert föl fog borulni a párt és tényleg egy db kopogtatót sem tudnak összeszedni.
Egy világ fog bennem összedőlni, ha az mdf a rajtvonalhoz tud majd állni. Ha viszont erre képes lesz, akkor az 5 % "gyerekjáték".
Engem rohadtul érdekelne az LMP, de sajnos soha semmilyen hírre nem bukkanok velük kapcsolatban.
Nekem amúgy az mdf is csak tegnap innen a blogból derült ki, azt hittem valakinek az állati vicces utópisztikus-ironikus beírása. Utána sem az indexen sem az inforadión nem találtam, csak a gondolán, amit szerintem kb. csak én olvasok a világon.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 09:30:18

@fakk blog.hu in di essz: Ja, olyan szempontok is nyilván léteznek, amelyek szerint a világűr tejfehér. Csak mindenki sötétnek látja.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 09:32:20

@fakk blog.hu in di essz: Szerintem vizsgáljuk meg, merre közlekedik Zsuzsi néni, és a többi utcát zárjuk le, nincs rá szükség.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:32:31

@mata-hari: tehát a Jobbik szélsőséges, mert "mindenki annak látja". Oké, magácskából elég is ennyi.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:34:42

@mata-hari: mivan? ez akkora blődli hogy nem is reagálok rá. maga vagy nagyon idős, vagy nagyon buta, esetleg a három egyszerre :)

radala 2010.01.08. 09:34:55

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=94):
A 23 milla románról nem ezt gondoltad?
Szerintem az nagyobb blamázs volt, oszt mégis bejött.
Bosszantó, hogy nem tudom hogy müködik ez, mert mindig úgy képzelem, hogy ezek a gusztustalan pártok meg szakértök, dolgoznak is nem csak ötletelnek. Azt képzelem, hogy van egy nagy szociálpszichológiai függvénytábla, ahol megvan, hogy IQ 80-90 ig meddig lehet elmenni, 90-100-ig 100-110-ig. Ezt fölcsapják, megnézik hogy 100 000 kínai még befér 500 000 már csak 80 alatt, és akkor azt mondják, hogy jó ezt most így bejelentjük. A baj az, hogy szerintem nem így van, hanem csak sötét emberek ötletelnek, de sokaknak valószínűleg tényleg van érzéke a "néplélekhez".

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 09:36:03

Nem, a jobbik szélsőséges, mert az. Hogy miért, azt a párttagoktól kellene megkérdezni, de komolyan azt gondolod, hogy nem szélsőséges?:D Mindegy, én abbahagyom, mert kezd szélsőségessé válni a helyzet:)

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:40:07

@radala: valahogy így mehet :)
@mata-hari: aham, hány párttaggal tetszett beszélni az elmúlt 6 hónapban? én a "szélsőséges" jelzőt sem tudom önmagában értelmezni, ehhez kértem valami támpontot, de ha nem megy nem megy. A Metropolban is találkoztam már a kifejezéssel, de ott se definiálták. Érdekes :)

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 09:40:57

@fakk blog.hu in di essz: Te mit kötözködsz? 35 éves vagyok. Az a baj, hogy szélsőségesnek látom a Jobbikot? Ezen nem is vagyok hajlandó vitázni, elég végigolvasni Morvai Krisztina megnyilvánulásait, ha szerinted ez "közép", akkor legyen neked, szerintem nem az. Lehet, hogy buta is vagyok ezért, de állok elébe, ha valaki meg tud győzni arról, hogy a Jobbik közép párt, kérem, tegye meg, szeretném, ha világosság gyúlna az agyamban:)

pannonfunk 2010.01.08. 09:42:05

@egy hang a hátsó sorból: "Ez nekem kicsit olyan, mintha az orvosrol kiderulne, hogy van egy temetkezesi vallalkozasa." Huh, ez de jó hasonlat :)

dzsuhesz 2010.01.08. 09:43:10

@gauche caviar:
@gauche caviar: A magam részéről fogalmam sincs, hogy egyáltalán mi alapján jött föl ez az orosz meg iráni kampányfianszírozás...

A Jobbik kampánya szórólapokból, meg néhány óriásplakátból állt. Szórólapokat ilyen mennyiségben azért már nem olyan nagy teljesíthetetlenül nagy feladat 2009-ben legyártani, óriásplakátok pedig - amennyire én láttam - igencsak nem frekventált, tehát olcsó helyeken voltak. Ráadásul óriásplakátok az LMP-től is voltak, sőt nekik még a jóval drágább villamosmegállókban található Citylight reklámra is volt pénzük...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 09:44:09

"ma mindkét szempontból a Jobbik áll a legjobban: eleve érdekesebb, mint a másik két párt, ráadásul a megszólalásainak többsége is átgondoltabb, kitaláltabb, mint a többieké."

Igaza van Török úrnak, bár azért Vona hajlamos arra, h kicsit hosszabban szóljon, mint kéne, de ebből a szempontból is tanulságos volt, ki és mit csinált az újévi köszöntés alkalmából:

malacnews.freeblog.hu/archives/2009/12/31/Kozeleti_BUEK/

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 09:45:59

@radala:
Na ja, aki a 23 millió románt bevette, az - azon kívül, h beveheti - akkora szellemi armageddon, h bármit beszopik, csak az mondja neki, aki nála a zisten... vagy legalábbis öltönyös és nyakkendős tv-szereplő

radala 2010.01.08. 09:46:16

@fakk blog.hu in di essz: A jobbik valóban szélsőséges és buta. Ezt pl onnan lehet tudni, mert Pörzse már akkor is szélsőséges és buta volt, amikor a Hírtv-n nyalt OV-nak.
De komolyan, az, aki azt hazudja, hogy a problémák GYÖKERE a cigányság, az buta, aljas és szélsőséges. A cigány bűnözés teljesen egyértelműen csak egy tünet. Nincs a világon gusztustalanabb dolog, mint a szegényeket baszogatni. Pláne akkor, amikor olyan lopások történnek egy országban, meg olyan impotens kormányzás, mint Mo-n.
Volt az indexen egy nagyon korrekt összefoglaló a cigányozásról tényszerűen. Sajnos nem találom....

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:47:12

@mata-hari: én csak szeretem megérteni az embereket. Ha jól értem amit mondasz, olvastad Morvai Krisztina valamelyik beszédét, írását, ami alapján azt állítod, hogy pártja szélsőséges. Melyik írására gondolsz? Hol találom az interneten? És miket mondott benne?
Addig mondok mást: támogatottság szempontjából a Jobbik (és az MSZP) pl "közép"párt.

dr. mesterséges színezék 2010.01.08. 09:47:22

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=94):
"Részemről inkább lmp, mint mdf. A kettő egyszerre nem juthat be"

Lefedetlen választó van még elég, csak meg kéne találni megszólítást. A bibi az, hogy az LMP még nem bizonyított, az MDF viszont már bizonyított - ez mindkettejük dolgát megnehezíti.

pannonfunk 2010.01.08. 09:49:56

@nestrot10: Ki fog háborúzni ki ellen? Általában azoknak, akik a hatalmat megkapják, nem érdekük harcolni a... mi ellen is...? Ha meg azt mondod, hogy majd a komcsik fognak harcolni azért, mert visszajött a "felcsúti törpe", meg a "fasiszták", az meg még inkább ok arra, hogy igenis ezekre szavazzak. És ha a demokratikus választás eredménye ellen valamely büdöskomcsi fegyvert merészel ragadni, akkor én is, ez van.

De valószínűleg az mszp megmaradt szavazótábora nem fog fegyvert ragadni, hanem otthon fog rettegni kettesben a csirkefarhát-pörköltjével, és ki se meri majd tenni a lábát az utcára. Mert az olyan lángelmék, mint Te, telibeszélték a fejüket hülyeséggekkel.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 09:50:27

@radala: oké, ez már közelebb áll valami definíció-féleséghez, bár hogy ki állította hogy a cigányság a probléma gyökere, azt nem tudom. Pörzse Sándor, miközben Orbán Viktort interjúvolta a Hírtv-n? :D Már értem miért b*szták ki :D:D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 09:50:32

@mesterseges szinezek:

"az LMP még nem bizonyított, az MDF viszont már bizonyított - ez mindkettejük dolgát megnehezíti."

:o)))))))) ez kurva nagy szöveg, ha jól érzem ki belőle a mélységesen igaz iróniát!
Gratula, kitűnő mondat!

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 09:52:10

Március 15. A' La Morvai:
"Elég volt abból, hogy csőcseléknek, vagy szélsőségesnek nevezzék őket s csőcseléknek, szélsőségesnek nevezzenek mindnyájunkat azért, mert igazat mondunk, mert védekezünk, mert ellenállunk. A bennünket szélsőségesezők lenyúlták a nemzet vagyonát, kifosztották a hazánkat, most árulják termőföldünket, vizünket, energiaforrásainkat. Szándékosan teszik tönkre, s taszítják gyarmati sorba Magyarországot. Minket, akik ez ellen védekezünk, akik mindezzel szemben az ellenállás jogát gyakoroljuk szélsőségesnek neveznek. Világszerte panaszkodnak ránk, mint rossz gyerekekre, amiért kimondjuk: nem leszünk palesztinok a saját hazánkban! Nos, nem mi vagyunk a szélsőségesek, hanem ők a szélsőségesek! Akik kifosztottak és gyarmati sorba kényszerítenek bennünket, s ha ellenállni merünk a szemünk közé lövetnek vagy ciánnal kívánnak kiirtani minket, ahogy az nemrégiben Kuncze Gábor szavaiból kiderült. Tegyünk végre rendet és hívjuk őket szélsőségeseknek. Tegyük végre világossá, hogy mi folyik itt, nyissuk ki a félrevezetett magyarok és a félrevezetett világ szemét. Ha az Önök bizalmából európai parlamenti képviselő leszek első dolgom lesz, hogy nemzetközi sajtótájékoztatókat szervezek annak bemutatására, mi is folyik a valóságban Magyarországon."

Kuncze mint szélsőség:)

pannonfunk 2010.01.08. 09:56:29

@Nzoltan: Ha belegondolsz, a 23 millió román sokkal racionálisabb riogatás volt, mint a 100000 kínai. Ott nem arról volt szó, hogy valamely paktum miatt betelepítik a románokat, hanem az érvelés az volt, hogy egy nemzeti érzelmű döntés (t.i. kettős állampolgárság megadása) végig nem gondolása miatt tömegesen vándorol be az olcsó munkaerő és nem lehet majd leszabályozni. Semmi összeesküvéselmélet nem volt benne.

Ez a 100000 kínai nagyjából a Icke-féle hüllőemberek kategória. Arra is van kereslet persze, de ne feledjük, hogy per pillanat az MDF Bokrossal gyúr a választásra, és a racionális politikára helyezi a hangsúlyt. Persze lehet több frontot nyitni, és megpróbálni megszerezni egyszerre a ballib intellektüelek szavazatait és a fantazmagóriákat bekajáló 80 alatti IQ-jú szavazók szavazatait, de ez a többfrontos politika életveszélyes, és nem biztos, hogy kifizetődő. Lásd még ezen blog 9. bejegyzését (Mit jelent a fideszes tojástánc?)

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 09:57:35

"Megkérünk minden magunkfajta magyar embert, hogy ha SZDSZ-párti
országgyűlési vagy helyi képviselővel vagy más szabad demokrata közéleti
szereplővel találkozna utcán, közterületen, lakóházban vagy bárhol
máshol, fejezze ki a leghatározottabban és félreérthetetlenül, hogy a
magyar nép az SZDSZ-t megveti és a közéletből való azonnali eltűnésüket
követeli. A pártot és eszméiket a történelem szemétdombjára szánjuk.

Budapest, 2009. március 30."

Szerintem ennyi elég is, de van még sok sok ilyen a neten:)
Bár lehet, hogy ezek egy "közép" párt megnyilvánulásai, nem tudom biztosan.

[nev] (törölt) 2010.01.08. 10:01:20

ok, tfh. kormányra kerül az lmp. milyen minisztériumok lesznek, kik lesznek a miniszterek, és ha hivatalba lépnek, mit fognak cselekedni. ki lesz a kancellár. kellene nekem egy arc, aki vezetni fogja az országot.

--

mit tudom én egy párt azt mondaná. na emberek egykulcsos adó lesz. 21% lesz az szja, tnya (igen a multik többet fognak fizetni), 21% lesz az áfa, és az eva terveink szerint. fix összegű járulék lesz. és vagyonadó (igen, fizessenek többet a gazdagok).

átmenne ez az üzenet. szerintem igen. nem is egyszerre, nem is azonnal, de átmenne.

21% lesz az adó. ezt dobta ki a gép. lehet ennél kicsit is, ha kidőlnek a "csontvázak", de kevesebb nem lehet. mert különben az államháztartás jelen helyzetben nem tartható egyensúlyban. aki mást mond az hazudik. és ezt elmondják az egyik héten. majd amikor a közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a többség ezt megértette, felfogta, akkor folytatják a sztorit.

---

itt van egy ember. ez az ember le fog ülni a valutaalappal, és azt fogja javasolni, hogy a nemzetközösség (az unió) üljön le a tárgyalni világbankkal. ez az ember fogja vezeti a delegációt. nézzétek meg. így öltözködik, így viselkedik.

a valutaalapos pénzeket az utolsó centig a közintézmények rendbetételére fogjuk fordítani. a világbanki forrásokat pedig a gazdaságba pumpáljuk. de ezek alacsony kamatozású hitelek lesznek, kölcsönök, amiket a lakosságnak, és a vállalatoknak vissza kell fizetniük.

a lakosság esetén a vagyont fogjuk terhelni, tehát mindenkinek az ingatlanára rákerül valamekkora jelzálog.

és amikor ezt megérti a nép. akkor folytatják tovább. legyen rendes iskola, és kórház.

fel fogjuk osztani a feladatokat. a járások dolga, hogy legyen mindenütt alapellátás, elemi iskola. a megye dolga, hogy legyen szakellátás, szakiskola. és elmagyarázzák, hogy mit akarnak. ezek hiányoznak.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:08:41

@mata-hari: ha vannak a pártpolitikában szélsőségek, akkor a pártpolitikát úgy kell elképzelni, mint egy szál kolbászt. Van a jó húsos közép, meg van két kicsi kolbászcsücsök. Egymáshoz viszonyítva definiálhatjuk a kétféle kolbászrészt. Tegyük nyilatkozatok alapján, ha neked így kedves. De akkor melyik párt, pártvezető van a kolbász a közepében? Az amelyik (ahogy te...) szélsőségesez másikpárti politikuoskat? Vagy amelyik 100 000 kínai betelepítésével rémisztget? Amelyik 23 000 000 románéval? Esetleg az amelyik ciánkapszulát osztogatna, és otromba szóviccekkel inzultálja véresre vert kollegáját? Vagy amelyik kötelet meg gerendát ajánl 2 millió másik pártra szavazó honfitársának?

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:10:57

@fakk blog.hu in di essz: nyilatkozatok alapján nem lehet objektíve megállapítani, ki szélsőséges, és ki nem. Én a legutóbbi országos választás alapján állítom, hogy a Jobbik középpárt. Egyetlen párt ért el nála jelentősen jobb eredményt, a Fidesz, őket tekinthetjük nagy pártnak. A többi közép, meg kicsi.

dr. mesterséges színezék 2010.01.08. 10:11:17

@mata-hari: A Jobbik minden kétséget kizáróan szélsőséges, de soha senki se biztatott mérsékelt és különben nagyon-nagyon okos középpártokat arra, hogy szőnyeg alá söpörjenek - nap nap után a választó szemébe köpve - olyan kérdéseket, amelyre szélsőséges pártok egzisztenciát tudnak alapozni.

radala 2010.01.08. 10:12:28

@fakk blog.hu in di essz: Na ja nekem kurucinfo=jobbik, ami nyilván nem szép tölem.
Azt hinném, hogy ha a fidesz az adó/járulék csökkentés munkahely teremtésről beszél több, mint 50 %-ban, akkor szerintük ez a probléma gyökere, ha a jobbik a cigányokról beszél több, mint 50 %-ban, akkor szerintük meg az.
Szoktam kapni sok sok FPÖ (osztrák jobbik) szórólapot, szerintük meg a külföldiek minden baj gyökere, de még egyszer nem láttam, hogy akár a Jobbik, akár az FPÖ valódi számokat mondott volna arról, hogy mekkora pénz az, amit a cigányokra vagy a bevándorlókra költenek. Ezek baromi kicsi pénzek, szerintem, arról nem is beszélve, hogy nagyr´ßeszük rögtön visszajön jövedéki adóként :-)
Szerintem a 4-es metrónál, sztrádáknál több pénzt lopnak el, mint amennyit szociális támogatásként a cigányok kapnak.
Nem azt mondom, hogy nincs ezen a téren mit csinálni, csak azt, hogy azt nem pénz elvétellel, hanem még több pénz helyes elköltésével kell elérni. Arról nem is beszélve, hogy most, amikor egyszer az életben tényleg lehet tudni, hogy kik és mennyire hibásak az ország romba döntéséért, nem kéne a felelősséget teríteni 500-800 ezer emberre.
Most komolyan, pl. a romagyilkosoknak miért nem sikerült egyetlenegy igazi léhűtő cigányt sem lepuffantaniuk, ha a cigányok 100 % munkát kerül, segélyen él, akkor miért épp munkába menőket nyírták ki? Csak nem azért, mert messze nem annyian nem dolgoznak közülük, mit azt a radikálisok terjesztik?

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 10:15:46

@fakk blog.hu in di essz: Az, amelyik arra ösztönöz, hogy rekesszek ki valakit ha Magyarnak vallom magam, semmiféleképp nem szimpi, akárhogy tekintek rá irányok ide vagy oda.
Az én értékrendembe ez nem fér bele, én ez alapján definiálom szélsőségnek. És igen, demokráciában társadalmi közmegegyezés jelöli ki az irányokat, mivel nem tartom magam mindenek felett állónak, elfogadom a demokrácia szabályait. Ha dzsungelben élnék, akkor annak megfelelően kellene élnem. Az Európai Unió komplexitásához nem fér kétség, bürokrata is, az is lehet, hogy felesleges és rossz, de mi választottuk, hogy tagok legyünk, akkor el kell fogadnunk a szabályait, aki nem akarja elfogadni, mehet az EU-n kívülre. Javaslom Kínát, ott biztos élvezetesebb.

dr. mesterséges színezék 2010.01.08. 10:16:04

@pannonfunk:

"Ha belegondolsz, a 23 millió román sokkal racionálisabb riogatás volt, mint a 100000 kínai.
...
Semmi összeesküvéselmélet nem volt benne."

A mi Ferink igazi tragédiája, hogy hiába ír kibaszott jó könyveket, már azon részét sem hiszik el neki, amelyben arról nyilatkozik, hogy mekkorát tud lódítani, ha a szükség úgy hozza.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:17:21

@radala: én úgy tudom, hogy a Jobbik álláspontja szerint a probléma gyökere a félresiklott segélyezési rendszer. Ha nem így van, biztos kijavít valaki, akinek Árpád-sáv van az avatarjában.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:19:43

@radala: "Most komolyan, pl. a romagyilkosoknak miért nem sikerült egyetlenegy igazi léhűtő cigányt sem lepuffantaniuk, ha a cigányok 100 % munkát kerül, segélyen él, akkor miért épp munkába menőket nyírták ki? Csak nem azért, mert messze nem annyian nem dolgoznak közülük, mit azt a radikálisok terjesztik?"
He? Honnan a tökből tudjam én hogy elmebetegek miért pont azt a 8-10 szerencsétlent mészárolták le???

2010.01.08. 10:20:26

@kovaxx: Egyik szavazat sem eldobott szavazat, ez hazugság. Ha így lenne, mindig csak 1-2 pártra szavaznánk. Ez a nagy pártok porhintése csak.

Akkor se eldobott a szavazat, ha esetleg nem jut be a célpont a parlamentbe, akkor is kifejezi, hogy _én_ kit látnék szívesen ott és hozzásegíti a pártot, hogy legközelebb már könnyebben sikerüljön.

De ráadásul az LMP már 2-4%-on áll, ugyanilyen arányokkal jutott be az Szdsz és az MDF többször is a parlamentbe. És még nincs április.

radala 2010.01.08. 10:22:12

@mata-hari: No ebben éppen egy darab szélsőséges megnyilvánulást nem látok.
Kuncze valóban egy utolsó undorító féreg, akinek van pofája Mártíriuszozni, az sokkal rosszabb, mint a Jobbik.
Az mszp-szdsz-mdf-hez képest természetesen csöppet sem szélsőséges a Jobbik, most, hogy jobban belegondolok.
Újra a leírom, mert nagyon fontos, hogy Szili Katalin 2002-ben azt mondta, hogy "meg fog keseredni a makói hagyma a szánkban, ha majd FEKETE BŐRŰ fekete kezű emberek szedik.
Ehhez képest a Jobbik, mindig PC-n fogalmaz.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:22:31

@mata-hari: és azt olvastad hogy Bajnai a Jobbik kiszorítására szólít föl? Az nem szélsőséges? Nem, mert süket duma, tettek nélkül, olyan mint Morvaié.
A demokráciát meg kár volt idekeverned, én pont amiatt állítottam hogy _nincsenek_ szélsőségek, egyetlen dolog számít: a szavazatszám. Tavasszal meglátjuk hogy kinek mennyi jut belőle.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 10:23:34

@mesterseges szinezek: Na nehogy azt gondold, hogy a csökött értékrendem felmentést ad akármelyik kormánynak, aki olyan helyzetet teremtett, hogy le lehetett nyúlni a BKV pénzt vagy hihetetlen végkielégítéseket osztogathat. Sajna azt a népes tábort erősítem, amely szerint Magyarországon nem történt rendszerváltozás. A Parlament lehetetlen működése nem segíti ezt az állapotot.
Nemrégiben láttam a Mások Élete című német filmet, amely a Berlini Fal lemlása előtti időszak Stázi megfigyelését dolgozza fel. A film végén a korábban megfigyelt író bemegy a levéltárba, és kérésére minden anyagot elé raknak, ami a megfigyelését tartalmazza. Próbáld meg ugyanezt itthon. Ilyen engedély, olyan buktató, aztán feladod. Talán egyszerűen látom a dolgokat, de amíg nem lépünk túl a múlton, az a nagyon áhított jövő is csak utópia marad, és akkor egy szót sem beszéltem a külföldi behatásokról, ezek csupán a belső konfliktusaink.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:24:18

@radala: ez a hagymás üt, még nem hallottam :D:D És ne feledjük Kende mester könyvét se "Orsós" Viktorról.

radala 2010.01.08. 10:25:04

@fakk blog.hu in di essz: szerintem simán random választottak és ez azt jelenti számomra, hogy a saját prekoncepcióim is teljesen tévesek, mert a cigányoknak a 60-70 % valószínűleg dolgozik. Én is azt képzeltem, hogy max a 10 %-uk.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 10:27:46

@fakk blog.hu in di essz: Azt hiszem, Bajnait a társadalom felhatalmazta arra, hogy szélsőségek elutasítását fogalmazza meg, amikor a szavazatok száma alapján az MSZP-SZDSZ koalíció kormányzott. Tavasszal ez nyilván megváltozik, akkor azzal kell majd élnünk, amit Orbán gondol, ez így volt 98-tól is, ha valakinek az kell, majd arra szavaz, akinek nem, az ellene, mert igazi alternatíváról nem tudunk, vagy nem bízunk benne. Változás nyilván lesz, én is amondó vagyok, hogy meglátjuk, milyen.

radala 2010.01.08. 10:29:38

@mata-hari: Na most, hogy jobban belegondolok, te még Pörzsénél is szélsőségesebb vagy. Mire hatalmazott föl kit a társadalom?
Istenem ne hagyj el!!!!

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:31:54

@radala: én nem tudom melyik etnikumnak hány %-a dolgozik, de nem is érdekel. Legyen olyan a segélyezési rendszer, hogy senkinek ne érje meg otthon vakargatni a tökeit.

2010.01.08. 10:31:59

@[nev]: Igazad van, de vedd figyelembe, hogy az LMP 1 éve alakult meg. Lesz programja nyilván, de nem lesz részletes kormányprogramja, de nem is kell. Egyelőre a cél a megjelenés a parlamentben, 2014-re már számon kérheted ezeket rajta.

Egyébként ezeket a Fideszre is ráolvashatnád, annak programjáról se tudunk semmit, most kezd el Viktor csepegtetni róla.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:33:26

@fakk blog.hu in di essz: és ezzel Bokros Lajossal kerültem egy platformra, aki az LMP szerint vállalhatatlan. Ilyenkor ki a szélsőséges, matahari drága? :D

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:36:15

@mata-hari: én nem élek együtt Orbán Viktornak semmijével se :DD Nyílván ő se fog üdülőtáborba küldeni azért mert a Kék vagy a Zöld pártra szavazol, szall lazíts. Tekerj egy rakétát, hallgass valami nyugis dzsesszt, vagy mittudomén, és ne politizálj ennyit :)

2010.01.08. 10:37:13

@radala: Nem teljesen random, mert a falu széléről választottak. Ott pedig nyilván nem a cigányok krémje lakik.

radala 2010.01.08. 10:37:35

@radala: Kénytelen vagyok visszavonni minden rosszat, amit a Jobbikról mondtam, amíg ilyen vélemények, mint mata-hari-é léteznek, addig a Jobbik nem tud elég radikális lenni.
Amúgy, a Jobbik szélsőségességet én kizárólag a cigányellenesség miatt mondom. Az szerintem egy megbocsájthatatlan bűn, ha valaki a legelesettebbeket rugdossa, függetlenül attól, hogy azok mondjuk "tehetnek" az elesettségükről vagy sem. A fajgyűlölet minden formája visszataszító.
Az, ha valaki börtönt, követel egy pártvezérre az nekem teljesen belefér a mérsékeltségbe. Szerintem nem képzelhető el méltó büntetés a mostani kormánypártokra.
Pont az a gusztustalan a Jobbikban, hogy elkeni a felelősséget. Pont ez bizonyítja legékesebben, hogy ők az mszp kreálmánya. Ez senkinek nem jó csak az mszp/szdsz-nek.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:41:34

@radala: az mszp-től elfordult népséget is meg kell valamivel fogni, az orsós-téma óta tudjuk hogy ők mire vevők. Aztán ha bejuttatták a pártot, jöhet az elszámolós nemulass :)

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 10:42:11

Azt nem tudom, Pörzse mennyire szélsőséges, de ha jól emlékszem, választáson döntött úgy Magyarország, hogy bizalmat szavaz a kormánynak, vagy rossz csatornát néztél épp? Volt előrehozott választás? Nem volt. Hát akkor amíg más kormány nem lesz, addig azt kell lenyelnünk, amit ez a kormány a szánk elé rak. Vagy ha nem, akkor létrejön a Jobbik és támogatói, és beleszólásuk lesz a következő kormányzásba. Nem mondtam, hogy ez baj, azt mondom, nekem nem tetszik, ez minden.

asz_tapasz (törölt) 2010.01.08. 10:44:21

@mata-hari: mit kell lenyelni? Maga nem hallott az 1222-es ellenállási záradékról? :D

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 10:44:37

@fakk blog.hu in di essz: Nem mondtam, hogy együtt élsz velük:) Trombitát majd munkaidő után tekerek, mert nem hiszem, hogy jó szemmel néznék, ha lemennék tehénbe és kérődznék, a Jazzt megfontolom, köszi.

radala 2010.01.08. 10:46:10

@mata-hari: Ja értem, ha valakit ,valamikor a jóisten miniszterelnökké tesz, akkor onnan kezdve a szava szentírás. Így persze igaz, amit mondasz. De szerintem én tuti nem hatalmaztam föl még soha senkit, hogy eldöntse, hogy ki a szélsőséges. Nem hiszem, hogy ez benne van Bajnai munkaköri leírásában.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 10:46:30

@fakk blog.hu in di essz: Persze, hogy hallottam, de látsz-e valahol itt főurakat?:D

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 10:47:42

@radala: A Jóisten? Nem tudom, ott volt-e a választási fülkében, én nem találkoztam vele:D

radala 2010.01.08. 10:49:46

@fakk blog.hu in di essz: Az a baj, hogy én fordítva látom. Szerintem ők még sokkal jobban utálják a cigányokat, mint mutatják.
Viszont az elszámolás az sajnos csak a Fideszen fog múlni, arra a Jobbiknak nem sok ráhatása lesz. Ez kár, mert a ebben az egy kérdésben (elszámoltatás) én is jelentősen jobbra állok OV-töl.
Konkrétan én bosszút szeretnék nem elszámoltatást:-)

dr. mesterséges színezék 2010.01.08. 10:52:12

"de ha jól emlékszem, választáson döntött úgy Magyarország, hogy bizalmat szavaz a kormánynak,"

Hááát... a kormánynak max az a parlamenti többség szavazott bizalmat, amely parlament jó ideje egy erodálódott kormánypártból és egy még jobban erodálódott, önmagát ellenzéki pártként definiáló, formációból áll.

Más kérdés, hogy megvolt az a pillanat, amikor ez a parlamenti többség szavazatokban tükröződő bizalmat kapott - ebben a téridőben nézve ez nem is volt túl régen, de szociálpszichológiai dimenziókban nézve régebben, mint az ősrobbanás. Igaz se volt.

radala 2010.01.08. 10:52:53

@mata-hari: Hagyjuk ezt, mert fölidegesedem, pedig én valóban roppant toleráns és liberális vagyok.
Inkább olvasd el ezt.
Nekem nagyon tetszett.
www.rednews.hu/exkluziv/politika/hosszu-seta-egy-rovid-molon.html

pannonfunk 2010.01.08. 11:12:16

@mesterseges szinezek: Függetlenül attól, hogy mit írt minden idők legjobb miniszterelnöke, tény, hogy igencsak ügyesen tudott lódítani. Mi az hogy, nagyon is!

radala 2010.01.08. 11:17:15

index.hu/belfold/2010/01/08/kacsa_hogy_fodor_lesz_az_mdf_budapesti_listavezetoje/

No, az ilyen hírek átjönnek. De miért ír ilyen hírt az MN? Kinek jó ez? Csak az MDF-nek. Az a baj szerintem, hogy igen sok a buta a jobboldalon:-)
Mondjuk persze kérdés, hogy baj-e, ha az mdf bekerül, valószínüleg még mindig jobb, mintha az szdsz szavazók az mszp-re szavaznának.
Mindenesetre nagyon nem ismeri (túlértékeli) a liberális szavazókat az, aki azt hiszi, hogy nem tök mindegy nekik hogy kire szavaznak, csak ne azorbán/Fidesz legyen. Szóval én az MN helyében nem az mdf-et, hanem az LMP-t nyomnám, hátha sikerül 2 db 4 %-os pártot kreálni.

CSENDES 2010.01.08. 11:44:59

@radala: Éppen én is ezt a cikket olvastam (MDF-SZDSZ). Egyébként az MTV1 ingerküszöbét az LMP féle hír is átvitte ma reggel.

Gaiaman · http://lehetmas.hu/176 2010.01.08. 11:47:08

Megjelent az akcióról készült kép, 3 sorral a Petőfi Népében, és ez nekem elég. Ez volt az LMP történetében a második megjelenés a legnagyobb Bács-Kiskun megyei lapban. Az első is egy kép volt, az EP kampány finis zöld szivdobbanásáról. Úgy látszik a vidéki sajtóval csak látványos képekben lehet kommunikálni.

radala 2010.01.08. 12:07:38

www.lehetmas.hu/sajto/figyelo/880

Ez a cikk jó, nekem mindig szimpatikus volt Schiffer András, különben is szeretem a kiábrándult szdszeseket, mint pl TGM.
Nagyon szimpatikus az LMP, de pl. a performance-uk az nekem rém gagyinak tűnt (képeket láttam a honlapon) és nem is értem, hogy kinek szól, ki az a réteg, akinek ez a gagyi (már ha tényleg az) tetszik is. Mindenesetre baromi kíváncsi vagyok, hogy mit fognak elérni (szerintem sajnos semmit), mert ha valamit tényleg el tudnának érni az számomra mindennél ékesebben bizonyítaná, hogy a klasszikus média szerencsére hamarosan ki fog múlni.

radala 2010.01.08. 12:11:44

@radala: Az időben kiábrándult szdszeseket szeretem, aki 2006-os rendőri brutalitás után másnap még szdszes volt, az már csak szar ember lehet, de lagalábbis nem olyan akinek a politikai véleményére adni kellene.
Söt igazából, akkor már nagyon késő volt.

CSENDES 2010.01.08. 12:14:13

@radala: Hát ez sajnos nem fog bejönni (már a klasszikus média kimúlása), mert ezerszámra nevelik az ún. kommunikácós szakon, hiszen minden "hülye" erre a szakra jelentkezik mostanában. A perfirmance pedig nyilván a fiataloknak szól, akik még a "képekben látás"-t is jobban megélik, hiszen ezen nevelkedtek fel (TV, VIDEO, Intenet).

radala 2010.01.08. 12:32:39

@CSENDES: www.lehetmas.hu/upload/201001/1323_600.jpg

Nem mintha a Lop-Stop mondjuk kreatívabb lett volna, de ez nekem nagyon gagyi. Persze nem lenne jobb ötletem és valóban nagyon nehéz helyzetben van az LMP.
A szavazóinak döntő többsége kiábrándult szdsz-es, de sajnos nem az általam is szeretett időben kiábrándultak. Világos, hogy elvileg helyes a mindenkitől egyenlő távolság, nekem is rájuk kellene szavazni. Tuti baromi közel áll mindenben a véleményem hozzájuk. De egyszerűen én azt látom, hogy ma csak a kétségbeesett (2006-os brutalitást még teljes mellszélességgel támogató) emberek szeretnék azt, hogy legyen valami tök új. Szerintem ez nem helyes. Jöjjön a méltó "bosszú" és utána valamikor jöhet az LMP is. Szeretném ha bekerülnének a parlamentbe, bár nagyon nehezen tudom elgondolni, hogy pontosan mit is tudnának ott csinálni. Mindenesetre most szerintem még nem ennek van itt az ideje. Bármennyire is ellenszenves a Fidesz valakinek, az azért rettentő igazságtalanság, ha bárki egy lapon/napon említi őket az mszp/szdsz-szel. Azért arrogánsnak lenni és választást csalni, nem kormányozni, baromira nem ugyanaz. A Fidesz momentán épp "bűntelen", mert 2002-ben elnyerte méltó büntetését. Ugyanez a mostani kormánypártokról még nem mondható el.

[nev] (törölt) 2010.01.08. 13:02:03

@iii:
én azt állítom, hogy megnyerő személyiségek kellenek a tévébe, és konkrét szakpolitikai programokat kell elhelyezni az írott sajtóban.

a háttérben valakinek ki kell talánia, hogy milyen legyen a hivatal, a kórház, az iskola. mi legyen a postával, vagy a vasúttal. az előtérben valakinek mindezt el kell magyaráznia.

2010.01.08. 13:13:17

@radala: Nos, én elempés vagyok és egyetlenegy, hangsúlyozom egyetlenegy kiábrándult szdszest nem ismerek, olyat se, aki a "2006-os brutalitást még teljes mellszélességgel támogatta".
Kétlem, hogy az LMP-s szavazók többsége volt szdszes lenne, szerintem olyan a többség, aki még soha nem szavazott egyik pártra sem, a többi meg teljesen vegyes.

A sikerhez az kell, hogy az olyan emberek, mint te pl., ne csak ilyen langyosan támogassanak minket és akkor meglesz média támogatás is. Egyébként meg: videotar.mtv.hu/Videok/2010/01/08/10/Tiszta_valasztas_nelkul_nincs_demokracia.aspx

@[nev]: Konkrét szakpolitika lesz, a fenti videóból sok minden kiderül.

j.sz. 2010.01.08. 13:21:08

Bár egyszeri alkalom TG megfigyelése, és a módszertan is kérdéses, megismételve minden bizonnyal legtöbbször hasonló eredményre jutnánk.
Valószínűleg arról van szó, hogy a Jobbik újdonságereje okán lényegesen érdekesebb mind az LMP-nél, mind az MDF-nél. Ehhez hozzátehetjük, hogy Vona Gábor mögött nagyon profin felépített csapat áll, szinte meglepően professzionális az, ahogy a Jobbik építkezik.
Ugyanakkor az egy jogos kérdés, hogy jelentős állami dotáció híján honnan sikerült ezt a fantasztikus építkezést véghez vinni, hiszen itt azért lényegesen több kellett, mint szimpla aktivista-hálózat (elég csak a párt honlapját megnézni).
A párt által elért EP választási eredmény szintén implikálja a nagyobb érdeklődést, hiszen a Jobbik -ha tetszik ha nem- a pártrendszer komoly tényezőjévé lépett elő.

minden jót:
j.sz.

pannonfunk 2010.01.08. 13:25:12

@radala: Háeztökreolyan, mint a Belga, hööö....

www.youtube.com/watch?v=Cmj5DOT9HTA

ugyanaz a beállás, ugyanolyan sísapka...

radala 2010.01.08. 13:33:30

@iii: Ennek örülök.
Nekem Soma meg Hajós András (öt egyébként szeretem) hiteltelenítik el az LMP-t. Mert szerintem a politikai elitünknél csak a média elitünk gusztustalanabb.
Én mondjuk pénzzel (nem sokkal) hajlandó lennék támogatni az LMP-t, de szavazattal egyelőre nem. Tény, hogy az emberek ki vannak ábrándulva a politikai elitből, de szerintem ez részben indokolatlan.
Semmi ok arra, hogy Kósából, Pokorniból, Surjánból, Szájerből, Harrachból, Lezsákból, Navrasicsból stb. kiábránduljanak. Ez a felelősség terítése. Nyilván az a baloldal érdeke, hogy mindenkit utáljanak, mert így kisebb a különbség. De nem hiszem, hogy ez a kiábrándulás örökké tart és pláne nem hiszem, hogy Schiffer András (nagyon szimpatikus), egy leheletnyivel is jobb lenne bármelyik fölsoroltnál.
Jó lenne, 386 Sólyom László. De nem vagyok biztos benne, hogy tényleg erre van szükség.
Egyszóval az LMP jó. De a legfontosabb számomra, hogy az mszp-szdsz akkora verést kapjon amekkorát csak lehet és a lehető legtöbb mostani parlamenti képviselő kerüljön börtönbe. Szerintem ha nem lesz igazán komoly elszámoltatás, felelősségre vonás, ha most sem valósul meg a "rendszerváltás", akkor Mo-nak annyi.
Ebben a vonatkozásban az LMP nem faktor. Ha tudnám, hogy az én szavazatomon múlik az LMP parlamentbe kerülése, akkor is komoly dilemmát jelentene, hogy megbízzam-e egy pártban, amelyik szimpatikus Somának:-)
Mindenesetre akkor sem lennék biztos abban, hogy az LMP valóban ki fogja nyomni a parlamentből az mszp-t, ha ez biztos lenne (mármint 2014 után), akkor nem gondolkoznék.

radala 2010.01.08. 13:35:55

@pannonfunk: No akkor lehet, hogy nem is olyan szar:-)

hoplita 2010.01.08. 13:36:48

@Letícia:
Hé, cicamica....óvatosabban a tintával.
A nőknek piszokul el tuggya venni ám az eszét....
Ne ülj gép elé, ha be vagy rúgva.....inkább kerülj egy kört a kocsiddal.
Azt kevesebben érzékelik...:D

hoplita 2010.01.08. 14:00:41

@radala:

"...De komolyan, az, aki azt hazudja, hogy a problémák GYÖKERE a cigányság, az buta, aljas és szélsőséges...."

Az tényleg az.
De ezt ki mondta?
Vagy csak álmodtad....ott, messze, külhoni magányodban...?
Vagy csak ennyi jött le?
Az se baj, nem vagy vele egyedül, csak ne propagáld.

2010.01.08. 14:06:49

@radala: Az LMP nem valami ellen van, hanem valamiért. Nem az a feladata, hogy bármilyen pártot kinyomjon. Bármilyen pártnak joga van a parlamentben szerepelni, ha elegen állnak mögötte. Legyen pártja minden alkotmányos törekvésnek.

A börtönbe csukás meg nevetséges, a politikus politikai felelősséget visel, a büntetése, hogy leváltják. Pont ezért kellene a politikusi szakmát értékessé tenni, elismertségben és pénzben is, hogy fontos legyen, ne csak ugródeszkának tekintsék és fejőgépnek. Ez a fenyegetőzés minden kormányváltás előtt előjön, ez csinálták a szocik is meg korábban a fidesz is, aztán szépen elsikkad, mert hogy büntetőjogi felelősséget nem lehet találni. Ahogy egy klasszikus mondta: "mindenkinek jogában áll hülyének lenni". A bosszú meg egyenesen gusztustalan, mert az egyszersmind igazságtalan is. Kiegyezni kell, nem bosszút állni, pláne ha annyira vallásosak, mint mondják magukat.

Tévedés, hogy a fidesz vezérkarnak ne lenne felelőssége a mai helyzet kialakulásában, óriási felelőssége van, nemcsak a korábbi kormányzás miatt, amikor olyan folyamatokat kezdtek el, amit aztán Megyó vitt a partnak, hanem a 2006-os összhazug kampányban és az azóta lefolytatott, totálisan önérdekű ellenzékiségben is. (Ez nem kisebbíti persze a másik oldal bűneit.)

Ehhez képest hoz új színt, friss erőt, új reményt a Lehet Más a Politika.

2010.01.08. 14:11:34

@radala: Ja és az, hogy egy pártot egy támogató híresség után ítélsz meg, az szintén komolytalan. Hajós Andrást én egy független személyiségnek tartom, én is szeretem és abszolút nem tartom gusztustalannak. Egyébként se Soma, se Hajós András nincsenek odanőve az LMP-hez, egyszerűen támogattak egy kezdeményezést, amit szimpatikusnak tartanak. Van akinek Soma jön be, van akinek Lovasi vagy Cserhalmi. Van, akinek egyik sem, az valószínűleg nem a mi emberünk.

radala 2010.01.08. 15:20:03

@hoplita: Erre válaszoltam már, hihetetlen sokat beszél a Jobbik a cigánykérdésről, nagyságrendekkel többet, mint amekkora a probléma. Másrészt szinte semmi másról nem beszél. De lehet, hogy tévedek. Mint valamikor följebb említettem is, ha ezt a rém gusztustalan dolgot nem számítjuk, akkor nincs bajom a Jobbikkal. No persze a magyarkodástól is falra mászom, de messze nem annyira, mint a liberális álértelmieskedéstöl.
@iii:Hajóst én sem tartom igazán gusztustalannak, mondhatnám, hogy a legkevésbé gusztustalan celebritások egyike. Meghallgattam Schiffer Andrást, nagyon bízom benne, hogy tudja az LMP, hogy mit csinál és tg meg nem ért a politikai marketinghez, mert szerintem egy korábbi bejegyzésben szerepelt, hogy a kicsiknek kell korán kezdeni a kampányt, mert a kampány csúcsán, már úgysem fognak szóhoz jutni.
Nekem se Lovasi nem jön be (94-körül szdsz logó volt a jegyeiken), Cserhalmi sem jön be. Nekem senki nem jön be:-)
A program, a zöld-fordulat bejön.
A felelősség kérdésében meg hihetetlenül nem értünk egyet. Az egy legenda, hogy OV bármit elkezdett volna 2001-töl, ez megint a felelősség elkenése.
Az kétségtelen, hogy 2006-ban gusztustalan volt a Fidesz, de ez egy hiba, ezért már elnyerte a büntetését.
Az mszp-szdsz bűnei nem említhetők egy kalap alatt senki máséval, csak Szálasival, Rákosival, Szamuelyvel.
Ilyen pusztítás sehol nem történt még békeidőben.
Baromi igazságtalan a világ, ha ezt meg lehet úszni életfogytiglan nélkül.
Amúgy szerencsére a világ igazságtalan és meg lehet úszni.
Nem vágyom különösebb bosszúra, de azt, hogy a törvényi lehetőségeket maximálisan kihasználva megpróbálják az igenis elvárható.
Amúgy gusztustalan egy párt a Fidesz, de szerintem, amit ellenzékben művelt, az iskolapéldája annak, hogy hogyan kell egy ilyen helyzetben egy felelős ellenzéki pártnak viselkedni. Általában mindenben egyetértek Sólyommal, de szerintem a Fidesz-KDNP bőven túl konstruktív és demokratikus volt.

radala 2010.01.08. 15:24:46

@radala: Most komolyan mit kellett volna csinálnia? Teljesen egyértelmű volt, hogy a népszavazáson kívül nem volt demokratikus eszköze. Mindenki tudja már ma, hogy GyF egy beteg, gyűlölködő ember, akinek a diliházban lenne a helye.
Mit kellett volna csinálni asszisztálni a tandíjhoz, ami a gázkamra után a leggusztustalanabb dolog, amit ember alkotott?

radala 2010.01.08. 15:30:38

@iii: Márpedig az mszp-t igenis ki kellene irtani a közéletből. Baromira érdekelne, hogy hány NSDAP tag politizált Németországban a háború után.
Az LMP lehetne az új zöld baloldali párt, ez tetszik nekem, lehet, hogy soha nem szavaznék rájuk, de legalább nem utódpárt vagy nem az utódpárt szalonképessé tevője.

radala 2010.01.08. 15:35:26

@radala: Természetesen én egy demokratikus kiirtásról beszélek, arról, hogy mondjuk az mdf és az lmp betölti azt a baloldali-liberális niche-t ahol most az mszp van.

SteveNo1 2010.01.08. 15:36:04

Sajnálom, hogy az LMP nem tudja áttörni a nyilvánosság küszöbét, mert a kis pártok közül ők a legértelmesebbek!

Ivády Gábor írt tegnap egy elemzést az Indexen a szocialisták hátrányos helyzetű és működésképtelen önkormányzatokkal kapcsolatos támogatási politikájáról. Ebben grafikonokkal és adatokkal alátámasztva sokéves időintervallumban elemezve pontosan megállapította, hogy a szocialista vezetésű önkormányzat által irányított teelpülésen élők háromszor akkora támogatásra számíthatnak, mint más "színű" önkormányzat településein élők! És a támogatás mértéke gyorsan változik a rászorultságtól függetlenül, mihelyt változik a polgármester személye, a képviselőtestület színe!

Ezt a cikket volt minisztériumi szakmai vezetők és kormányhivatalok jelenlegi vezetői terjesztik egymás közt azóta is!

Kár hogy a nyilvánosságba nem jött át, mert az ilyen érvelő hang hiányzik a magyar politikából!

a link ahol elolvashatjátok a cikket: index.hu/velemeny/jegyzet/2010/01/06/mukodeskeptelen_tortenet/

pannonfunk 2010.01.08. 15:36:27

@radala: Azért annyira nem legyen más a politika, hogy a parlamenti képviselőket ne lehessen megkülönböztetni a Belga zenekar tagjaitól :)

2010.01.08. 15:59:28

@radala: Az a felelős ellenzék, ami keresztbefekszik mindennek? Akivel egyetlen kétharmados törvényben nem lehet megegyezni? Akinek a kivonulásos cirkuszát Sólyom se tudta helyeselni? Ha meg lehet egyezni, akkor szemérmetlenül lemutyizzák a dolgokat, mint a rádiópályázat például?

Nem a felelősség elkenése a Fidesz-kormányzásra hivatkozás. Orbán megígértette Medgyessyvel, hogy mindent úgy folytat, ahogy ő elkezdte. Márpedig ő kezdte el az osztogatást, ahogy az szokásban van a választáshoz közeledve. Az meg volt olyan demagóg, hogy erre még rá is licitált (akkor volt csúcsra járatva az ígérgetési kampány) és volt olyan marha, hogy be is tartotta.

Az Mszp-Szdsz megítélésében totálisan nem értünk egyet. Ne keverjük össze az Mszp működését a világgazdasági válsággal, abszolút nem volt akkora pusztulás, mint amit te itt vizionálsz. A Gyurcsány-kormány az ellenzek hatásos működése nyomán totálisan ellehetetlenült, egyetlen intézkedését se tudta szinte megcsinálni. Az Mszp főbűne az, amit GyF bevallott az őszödi beszédben: a böszmeség, amit korábban itt leírtam és hogy a nyerés érdekében nem csináltak semmit. Egyébként ha megpróbáltak volna csinálni valamit, annak ugyanúgy keresztbe feküdtek volna fideszék, amivel csak lehet.

Na egy biztos, az LMP nem ilyen ellenzék lenne.

török gábor 2010.01.08. 16:10:10

@radala: bocsánat, véletlenül kimoderáltam az egyik hozzászólásodat, amire pedig válaszolni szerettem volna. a lényeg: nekem nincs ilyen "korparám", szóval hogy milyen érzés? semmilyen.

radala 2010.01.08. 16:22:13

@iii: Mi az, amit egy ellenzéki párt meg tud akadályozni? Semmi.
Te mit képzelsz a magyar parlamenti demokráciáról? nincs olyan törvény, ami nem ment keresztül a fidesz miatt. Ilyen dolog elvileg is kizárt. Milyen 2/3-os törvénybe nem egyezett bele a Fidesz abba, hogy pusztán listás legyen a választás? Menj már ez színtiszta menekülés volt az mszp részéről?
Mit kellett volna támogatni? Mit támogatott valaha az mszp.
Ne röhögtesd ki magad a válsággal. Sehol nincs tized akkora válság sem mint Mo-n. Minden európai országban még nőnek is a megtakarítások meg a bérek. Mindenhol van program a kilábalásra csak Mo-n nincsen. Nem is beszélve az erkölcsi válságról. Ha semmi más nem történt volna 2006-2010 között csak a rendőrterror, akkor is a politika szemétdombján lenne a helye az mszp-szdsznek, de más dolgok is történtek.
Amúgy meggyőztél, már pénzel sem támogatnám az LMP-t. ;-)
Mi a baj a kivonulással? Egy választási csaló beszédén, egy kényszeres hazudozó beszédén mit kellene meghallgatni? Mint már említettem ez az egyetlen, amiben nagyon nem értek egyet SL-val. Igenis demonstrálni kellett, hogy ezekkel semmit...
Egyetlen módon állhatna innen talpra Mo. Ha mindent, amit az mszp-szdsz csinált elfelejtünk.
Pont az a legnagyobb baj, hogy amit csinált azt rosszul csinálta, ha meg nem rosszul, akkor a legitimáció hiánya miatt csak besározta az ötletet is. Ezért bűn pl, hogy Bajnai ingatlanadót akar bevezetni, mert most jó pár évig ezzel nem lehet érdemben foglalkozni, hiába lehet jó dolog, mert teljesen jogos elvárás az emberek részéről, hogy mindent, amit ezek csináltak sóval hintsenek be. Igenis fontosak a szimbólumok, fontos, hogy valami teljesen új kezdődjön.
Komolyan kérdezem minek tudott a Fidesz keresztbe feküdni? Mennyi pénz lett volna a tandíjból, vizitdíjból?
Mennyi hitelt kellett az IMF-töl fölvenni? Tartok tőle, hogy dollárban többet, mint amennyi forintban bejött volna.

radala 2010.01.08. 16:25:02

@török gábor: De nem baromi furcsa? Nekem sincs mindennap korparám, de emlékszem, amikor HGy azt mondta, hogy bízzuk a kormányzást a felnőttekre, ekkor OV tán 36 volt...

radala 2010.01.08. 16:26:07

@török gábor: Meg tud akadályozni egy ellenzéki párt bármit?
(alkotmánybíró, föbíró, ász nem számít)

radala 2010.01.08. 16:38:18

@török gábor: Elszállt egy másik hozzászólásom is talán.
Tud-e Mo-n egy ellenzéki párt bármit megakadályozni?
(ász, alkotmánybíró, föbírót, 2/3-os törvényeket nem számítva)

2010.01.08. 16:45:50

@radala: Úgy látom, kritikátlanul elfogadod a Fidesz összes reklámszövegét, mintha csak a brosúráját olvasnám. Saját magad megválaszoltad, mit tudott megakadályozni. Kétharmados törvényről: most bújt ki novemberben egy olyan pártfinanszírozási megállapodás alól, amelyben minden párt benne lett volna, sőt még ők is kezdetben, plusz önkormányzati tv, parlamenti létszám, média tv, stb. 3 évig nem is voltak egyáltalán hajlandók tárgyalni, amíg a gaz Gyurcsány van hatalmon. Tudod, mit: ne is adj pénzt, még úgy tűnne, a Fidesz akar minket finanszírozni :-).

radala 2010.01.08. 16:53:01

@iii: :-)
A pártfinanszírozás igaz lehet, de te elhinnéd egy mszp-snek, hogy bármi törvényt betart?
Te tudod, hogyan akartak a szocik parlamentet kisebbíteni? Az nem volt vitaalap.
Nem emlékszem mi volt az önkormányzati törvény, de nehezen hiszem, hogy nagyban eltérne a parlament kisebbítési szándékától.
Mondjuk a kisebb parlamenttel meg lehetne spórolni tát 5 milliárdot is. Csak a BKV kiosztott 1,5 milliárdot végkielégítést. Minek parlamentet kisebbíteni, ez nettó demagógia.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.08. 16:58:14

@radala: "Igenis fontosak a szimbólumok, fontos, hogy valami teljesen új kezdődjön. "

(teljesen) Új műsorhoz (teljesen) új férfi kell,
(ezt sose is felejtsed el;))
Nem pedig egy olyan, aki az összes pártelnök közül már eddig is a leghosszabb IDEje ragaszkodik "mániákusan" a hatalomhoz.

radala 2010.01.08. 17:01:55

@1.szolo (B.A.): Ja, amikor írtam éreztem, hogy sántít. Azért csak emiatt nem fogok a Jobbikra szavazni, nekem megfelelt a 98-02-es irányvonal, kicsit kevesebb szimbolikus tettel.
Nem gondolom amúgy hogy OV mániákusan ragaszkodna a hatalomhoz, egyszerűen tapad rá.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 17:04:38

@török gábor:

"véletlenül kimoderáltam az egyik hozzászólásodat"

Ezek szerint akkor van már tudatos is?:o)
Nocsak, nocsak!

török gábor 2010.01.08. 17:18:13

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=93): amióta a blog elindult, mindössze egy tartalmas "kaki, pisi" hozzászólást moderáltam ki tudatosan :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 17:36:43

@török gábor:

Egyébként nem véletlen, h nincs szükség komolyabb moderálásra, mert a szerzői alaphang higgadt,
így távol marad a sok hibbant;-)

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.01.08. 17:49:22

@[nev]: @török gábor:

Az LMP, valljuk be, durva nehéz helyzetben van, egyelőre a 22-es csapdájába vergődik.
Lóvé - számottevő - nix -> erő - számottevő - nix, -> ismertség - számottevő - nix -> mediatámogatás -> nix.
Circulus vitiosus.

Ráadásul megalakulásának korszaka sem kedvező annyira, mint jelen parlamenti pártoké anno, akik számára tálcán átnyújtott hívószót kínált a rendszerváltás.
Hogy ezt retorikájában, melyik, hogy használta ki, az más kérdés, meg az is, hogy aztán mivé züllesztették le egyesek, lényeg, hogy ez akkor egy óriási adu ász volt a bejutni vágyó pártok kezében.
Vagy micsoda bombasztikus lehetőség volt a "ruszkik haza!", ugye?!
(amit OV kitűnően meg is lovagolt, joggal tehette, megverték érte elégszer, őszinte elszántsága a kérdésben, vitathatatlan volt)

És most mi van?
Az előbbi, magasztos célokra emlékezve, szánalmas belegondolni a kényszerbe, melyben az elsődleges markáns üzenet, a szocik búbánatos pékbe való elhajtása. Na de hát mit tegyünk, ha egyszer ez az elemi érdek?!

Ezt viszont jóval erőteljesebben és hitelesebben tudja képviselni a Fidesz, aki végigküzdötte a 20 évet, nem mellesleg, ezt az utóbbi lassan 8, fergeteges tettenetest.
És hát nekik nem csak vízióik vannak, hanem gyakorlatuk is, konkrét elképzeléseik, terveik, programjuk.(hozzá személyi bázisuk, infrastruktúrájuk)
És itt a Jobbik, aki szintén a szocik katapult gombjait nyomkodja, s bár csak szemlélője volt az elmúlt pár évnek, eredményesen kibicelt-> EP.
Az LMP-vel összevetve, alapvető erénye/előnye a jóval nagyobb pofájában leledzik, amire ma kétségtelenül megnőtt a vevőkör.

Az LMP a társadalmi többség e követelődző kívánságát, képtelen olyan erővel, vagy épp harsány lendülettel elővezetni, mint előbbi kettő, lagymatagnak hatnak ebbéli törekvései.

Nota bene, programjukról, hosszútávú terveikről pláne nem tud az átlagbéla, hogy ennek aztán az lenne pont az oka, amiről TG ír, vagy amivel én is kezdtem, esetleg mert nincs is nekik komoly, megalapozott szisztémájuk, az nagy kérdés.
Valójában nem is lehet számonkérni őket ezért, ha egyszer nincs felépítve egy háttérbázis...?

Ma reggel egyébként elcsíptem az M1 "Szemben" rovatjának végét, ahol épp Schiffer volt a kérdezett alany ( tehát, van némi nyitottság feléjük is ) s ami azt illeti, a pasas elég vérszegény volt abban a pár percben.
Ezért egyet kell értenem [nev]-el (és TG-al, aki meg egyetért nev-el:), hogy biza, az átütő személyiség, a karizma rendkívül fontos, pláne éles helyzetben, sorsdöntő lehet!
Márpedig Schiffernek - dacára tiszta tekintetének - kell még dolgozni ezen, bár azt hiszem, fenti inkább genetika, mint gyúrás kérdése.

Munkájukhoz mindenesetre sok türelmet és kitartás kívánok!
A népszerűség(és médianyilvánosság) ui. csak a kis fiszf@sz celebecskéknek pottyan az ölébe.

Jó szándékkal, becsületes hozzáállással, majdan hegyeket mozgathatnak meg, s ha már az n. megszólalásukban is ( utalás ismét [nev]-re ) ugyanazt és ugyanolyan korrektül mondják és teszik, a siker nem maradhat el! (elvileg)

Mindegyik párt kicsiben kezdte, 1 kivétellel, amelyik viszont semmilyen szinten, semmilyen összefüggésben nem méltó, hogy hivatkozási alap legyen...

Szerintem:)

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.01.08. 17:51:26

Húúú, most látom, mennyit locsogtam, csak írtam sebesen, csak írtam, fel se néztem, oszt mán meg ekkorára sikeredett:)

Bocsika!

2010.01.08. 18:01:40

@radala: Miért ne hinném el egy mszp-snek? Éppúgy, ahogy egy fideszesnek. Egyébként törvényt nem elhinni kell, hanem ellenőrizni.

Az önkormányzati törvény az önkormányzatok létszámának csökkentéséről szólt volna, nagyon hamar elhasalt. Nagyjából arról lett volna szó, amit OV most elővezetett nemrég. A parlamenti létszámban igen közel volt a két nagy párt álláspontja, mégsem sikerült megállapodni. Nehogy valamit a szociknak sikerüljön megcsinálni.

A parlamenten nem érdemes takarékoskodni, de fölösleges ennyi képviselő, viszont tisztességesen meg kell fizetni őket.

Pont ez a végletesen megosztott, a másik felet ördöginek tartó gondolkodásmód az, ami ellen vagyunk mellszélességgel. Nem igaz, hogy amit az Mszp akart, az mind rossz, ahogy nem igaz ugyanez a Fideszre sem. Az LMP nem azt nézné, ki mondja, hanem hogy mit mond és az mennyire illik az elveihez.

2010.01.08. 18:07:41

@hölgyválasz: "elég vérszegény volt Schiffer"

Hogy nem verte a cipőjével az asztalt? Pedig az tuti médiafelület lett volna!

Akkor nézd meg az egészet, megtalálod egy korábbi beírásomban a linket, folyamatosan, zökkenő nélkül tudott válaszolni minden kényes kérdésre. Ez csak marketing kérdése, szerintem nagyságrenddel jobb Vonánál, főleg szellemi hátteret tekintve, mégis az ország negyede Vonát isteníti már.

pannonfunk 2010.01.08. 18:12:31

@iii: Na, azért pl. a parlamenti létszám nem ennyire egyértelmű. Mert ugye nem csak azt kellene elfogadni, hogy 200 vagy 201 képviselő lesz. És itt van a kutya elásva, ugye. Pl. az LMP-nek erre mi az álláspontja, hogyan oldaná meg?

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.01.08. 18:37:53

@iii:

Igazad van, végig fogom nézni.

Persze az azért túlzás, hogy valaki attól lesz a média által is népszerű/sített, mert jól tudja püfölni az asztalt.
Vona sem verte oda, igaz, Bethlennel való ominózus csörtéje nem maradt visszhang nélkül:)

Mondjuk Hruscsovnak tényleg bejött, noha ő nem volt marketing szakember, csak simán egy bunkó.

2010.01.08. 19:52:37

@hoplita: nekem nem kell innom, hogy jókedvem legyen, és röhögjek a más hülyeségén és a magam keservén majd...!Tán magadra vetted, amiket írtam? Nem kellett volna, de majd Pörzsemegaész Sanci megvígasztal uff, uff!:D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 20:24:41

@hölgyválasz:

Schiffer jó fej, én nagyra értékeltem azt, amilyen korrektül viszonyult a 2006. őszi eseményekhez. Nem mindennel értek egyet vele, de következetes, és hiteles. Balog Zoltán mellé kéne még egy-két ilyen arc a Fideszbe.

Azért kár, h az LMP-t választotta, mert így valszeg kimarad a parlamentből.

Azért az lmp vs mdf rivalizálásban én lmp drukker lennék inkább. Ellenzékként szívesebben látnám őket a parlamentben.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.01.08. 21:10:24

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=93):

Abszolút!
Naná, hogy helyük lenne bent és az lenne a legszebb, ha az Mdf kihült székeiben!
Róluk szándékkal nem beszéltem.

Egyébként miért lenne ellentmondás az, ha valakit jó fejnek és korrektnek tartasz, ugyanakkor minden szimpatikussága ellenére, nem látsz benne egy országot vezényelni képes, karizmatikus erőt?

Én nem látok ilyet, de lehet, hogy tévedek...
Viszont szimpatikus, tiszta embernek tűnik, kétségtelen.

2010.01.08. 21:17:03

@hölgyválasz: Aki már politikusnak meg, nem tiszta, szerintem és nem is szimpatikus. Max. jóképű, és simaarcú. Nekem.

róka27 2010.01.08. 21:17:45

Mi a helyzet Csurkával?
És hol van Thürmer?

pannonfunk 2010.01.08. 21:21:43

@róka27: Én azon lepődöm meg, hogy a Magyar Fórumot még mindig lehet kapni az újságosoknál/nagyobb CBA-kban...

Thürmernek most jelent meg könyve, egetverő baromságokkal (helyes volt a Grósznak a fehérterroros beszéde, Kínában az ellenforradalmat verték le '89-ben, stb.), volt a zindexen.

antal733 2010.01.08. 21:56:52

@róka27: A MIÉP szebb napokat is megélt már. Örülhetnek, ha elérnek 1 % -ot. A Munkáspárt se áll jobban.

Bár a helyzet (gazdasági válság, megszorítások, kiábrándultság, bizonytalanság…) elvileg kedvez a szélsőséges pártoknak. Ezért is erősödött meg annyira a Jobbik.

Az biztos, hogy most sok embert vonzanak a radikális szólamok.

Török úr, Ön mit jósol ?

A MIÉP és a Kommunista párt mennyire erősödhetnek meg a választásokig?

radala 2010.01.08. 22:14:19

@iii: Nem LMPs vagy te, hanem egyszerűen buta.
Kibaszott messze van a 200 fő a 200 főtől, ha az egyik helyen listás a szavazás a másik helyen meg vegyes. Ha az mszp féle kisebb parlament lenne akkor tuti lenne a jobbik fidesz koala és nem lenne más alternatíva. Jobban tennéd, ha utánanéznél a dolgoknak mielőtt össze-vissza beszélsz. Teljesen fölháborít az, ha valaki ennyire tájékozatlan és közben osztja az észt. Nézz már utána GyF parlamentkisebbítésének, az egyszerűen arcátlan javaslat volt.
Az önkormányzatokról nyilván szintén nem tudsz semmit csak írsz. Teljesen szégyent hozol az LMP-re...

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.01.08. 22:15:46

@Letícia:

Ez így, ebben a formában, sztem meglehetősen sommás ítélet.
Még akkor is, ha ebbéli véleményed kialakításáért és megszilárdulásáért, jelentős igyekezet mutatkozott a ballibek részéről:)

2010.01.08. 22:27:57

@hölgyválasz: ja, igen, elismerem, hogy sommás, de tudod, boldogok a lelki szegények...:D

A ballibek helyett inkább erre hallgatok s hallgattam: www.youtube.com/watch?v=G68QrjF1qOM

radala 2010.01.08. 22:31:02

@iii: "Pont ez a végletesen megosztott, a másik felet ördöginek tartó gondolkodásmód az, ami ellen vagyunk mellszélességgel. Nem igaz, hogy amit az Mszp akart, az mind rossz, ahogy nem igaz ugyanez a Fideszre sem. Az LMP nem azt nézné, ki mondja, hanem hogy mit mond és az mennyire illik az elveihez."

No ez a duma az, ami igazán ciki. Ennél tisztább demagógiát még nem is hallottam. Ettől minden magára valamit adó ember sugárban hány, komolyan mondom, akkor már inkább Morvai Krisztina, ő legalább valamelyest igyekszik nem

pannonfunk 2010.01.08. 23:09:01

@Letícia: '96-ban játszottam egy olyan zenekarban, amelynek az erőteljesen középkorú dobosa az énekeslány által hozott szerelmes szám szövegétől ilyedt meg, mondván, hogy ebbe majd politikai mondandót fognak belelátni, és esetleg megütjük a bokánkat. Mit mondjak, érdekes dolog volt látni élőben a bevésődött reflexeket.

De hogy ebben a Révész számban hol van politika, az egy jó kérdés lenne még a volt erőteljesen középkorú dobosunk számára is....

forrestg 2010.01.08. 23:13:15

Sziasztok! Elég ritkán járok erre mostanság. Engedelmetekkel eleresztenék pár meglátást, hátha érdekel valakit (és esetleg reagál rá). Előre bocsátom, nem tudtam minden kommentet elolvasni.

forrestg 2010.01.08. 23:19:39

Szóval.
1. Jobbik. Az egytényezős magyarázatok soha nem kielégítőek. Ahol lakom az utóbbi hónapokban több betörés is volt (kocsik, lakások, tárolók). KIVÉTEL NÉLKÜL cigányok voltak az elkövetők. Távol áll tőlem a rasszizmus, de a fenti tény sajnos statisztikai igazság. Ha ez nem lenne, a Jobbik sokkal kevésbé erősödött volna meg. Ugyankkor sikerükben sok minden benne van még (elsőszavazó fiatalok, gyanús pénzek, válság, kiábrándultság a politikai elitből stb.)
2. A választási földrajzi elemzések egyértelműen megerősítik, hogy az LMP júniusban majdnem kizárólag a kiábrándult SZDSZ szavazókat vitte el. Ha ezen nem tudnak túllépni, akkor az kevés lehet áprilisban.
3. Az MDF valóban sokkal rosszabb, mint az LMP. Most már nagyon látszik, hogy szó szerint bármely szlogent felkapnak egy napra, csak hozzon legalább plusz egy szavazót. (D. Mihály: "Én a rend pártján állok" - közben a volt SZDSZ-bázisra hajtanak).
4. A mai nap fő mondata számomra Mesterházyé: "Ha jön Orbán Viktor és a Fidesz, akkor csökkenteni fogja a nyugdíjakat". Uraim: most már biztosan megkezdődött a kampány.

[nev] (törölt) 2010.01.08. 23:23:10

oké, de ennél a kisebb parlament dolognál ismét elsikkad a fő kérdés. milyen legyen a választási rendszer.

én például nem értem, hogy miért nincs senki, aki kiáll, és azt mondja: az országgyűlési választásokon a jövőben a választások legyenek egyfordulósak, és szavazzunk csak pártlistákra. a döntés gyorsabb, olcsóbb, világosabb, átláthatóbb. lehessen választani egy pártot, vagy lehessen elutasítani az összes listát. ami azt jelenti, hogy van pluszos, és mínuszos szavazat.

a nép mit akar a parlamenti választásokon. valamelyik pártra szavazni, vagy az összes ellen. akkor miért nem ez a rendszer?

nota bene a mínuszos szavazatok beszámítása pont megoldana egy csomó kérdést. tehát azt a mandátumok elosztásánál nem kellene figyelmen kívül hagyni. hanem a negatív szavazatokkal szépen sorban ki kellene ütni a pluszos szavazatok egy részét. egy mínuszos nem üt ki minden pártból egy pluszost, hanem értelemszerűen csak egyet.

pont megoldódna a küszöb problémája. akinek a procedúra végén marad szavazata az bejutott. aki nem az meg kiesett. a szélsőségek megerősödését pont megakadályozná. pont megoldódna a kormányozhatóság dilemmája. de ez már csak a politológusokat érdekli.

abandi 2010.01.09. 03:11:12

@forrestg:
Köszönjük, leülhet.
4-es!

..."KIVÉTEL NÉLKÜL cigányok voltak az elkövetők. Távol áll tőlem a rasszizmus, de a fenti tény sajnos statisztikai igazság."

Gondolom érzi a statisztikai és a tapasztalati szavak lényegbeli eltérését...
Amúgy rendben.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.01.09. 07:24:33

@radala: Hát, azért azt, hogy a fidesz "bűntelen", nem mondanám. Számos önkormányzatban ők is követnek el durva dolgokat...

2010.01.09. 08:37:03

@pannonfunk: hát, ha a politikusok=angyalok, mint akik a tisztaság szimbólumai, tiszta emberről írt hölgyválasz, azért s neki írtam.

reichenberg kenéz 2010.01.09. 09:38:38

@forrestg: kb 1 hónappal ezelőtt olvastam egy cikket a Szent Korona Rádió honlapján (kurucinfó light...) Összegyüjtötték az elmúlt 20 év cigányok által elkövetett legsúlyosabb büncslekményeket Tudod mennyi volt? most figyelj:

darabszám: 119 (lehet h. 111 már nem emlékszem)

tehát mégegyszer 20 év alatt 119 db nagyon súlyos bűncslekmény. De mondok egy másik számot is:

tudod hogy menyit költöttek a cigányság felzárkóztatására 20 év alatt? 120 milliárd forintot. 800 ezer fővel számolva 20 év alatt az havi 625 forint per kopf. (ez persze nem igaz mert mindenki tudja hogy ezeket a pénzeket ellopták, elsikkasztották, stb stb stb.) Szóval lehet hogy nálatok csak cigányok törik fel a kocsikat de ha őket elkapják bezsupolják a böribe őket simán. Ellentétben a képviselőinkel (az összessel) akik úgy veszik fel a javadalmazásukat az ORSZÁG HÁZÁBAN hogy nem adnak róla számlát... most akkor ki a nagyob rabló aki felvesz havi 200 - 500 ezer ft - t csak "úgy" vagy az aki autórádiót lop? Hm?

2010.01.09. 10:50:12

@pannonfunk: Nem tudok LMP-s álláspontról a parlament létszámával kapcsolatban. Igazából ez nem centrális kérdés, 27. a sorban és már elkéstünk vele. A kampányfinanszírozásban viszont meg lehetne állapodni.

azta.hu/gyorshirek/9256-rendkivueli-parlamenti-uelest-akar-az-lmp

A két nagy párt álláspontja igen hasonló volt, mégsem tudtak megállapodni. Miért nem kértek fel egy szakértő bizottságot, civil szervezeteket, tegyen javaslatot? Mert el akarták szabotálni.

[nev] (törölt) 2010.01.09. 11:02:08

@reichenberg kenéz:
oké, csak most vagy komolyan vesszük, hogy nem teszünk különbséget roma és nem roma között, vagy nem vesszük komolyan. a roma felzárkóztatás pont olyan bullshit, mint a cigánybűnözés.

az államnak a közintézmények fenntartásában lenne itt feladata. abban, hogy a leszakadó térségekben is legyen rendes iskola, kórház.

de egy centet sem kellene adni egyetlen díszcigánynak se, hogy zárkóztassa fel a többit. meg ugyanígy nem kellene adni a díszmagyaroknak se. mindkettőre van példa elég.

2010.01.09. 11:03:19

@radala: No, úgy látom, kezdesz sarokba szorulni, mert elkezdtél harapni is. Édesanyád fiacskája buta, max. tájékozatlan vagyok, de ez sem igaz.

Én nem mondtam, hogy a Gyurcsány-féle koncepciót kell megvalósítani, én azt állítom, hogy nem tudtak és nem is akartak megállapodni. Mindkét nagy párt, sőt az Szdsz javaslata vegyes rendszer volt, kevered a szezont a fazonnal. Olvasd el ezt az elemzést, ott van a végén a kulcs:
index.hu/belfold/kisparl4660/
"a választások előtt - főleg a Fidesznél - a konszenzus a gyengeség jele lehet." Erről van szó, ezt a politikát követte végig a "felelős ellenzék".

Az önkormányzattal kapcsolatban ugyanez a helyzet, sőt még rosszabb, ott tárgyalni se voltak képesek.

Te ne foglalkozz az LMP imázsával, semmi közöd hozzá. Egyébként amiket mondok, az a magánvéleményem, márcsak ezért sem.

2010.01.09. 11:08:20

@radala: Ebben semmi demagógia nincs, ez szemléletbeli különbség. Neked ciki, azt el tudom képzelni. Morvai Krisztina gyűlöletkampánya az nyilván szimpatikusabb. A két "keresztény" párt - gyönyörű. Pont ez a gyűlölködés az, ami megutáltatta a politikát az emberekkel. Nekünk minden ember fontos, mindenkinek a véleményében van értékes.

2010.01.09. 11:12:35

@radala: Gondolom, akkor ez a cikk megfelel a te világodnak:

www.magyarhirlap.hu/velemeny/mindjart_itt_van_az_itelet_napja.html

Énszerintem meg ez a szemlélet már nagyon közel van akár a Szálasi, akár a Rákosi-féle elvaduláshoz. A demokráciához viszont semmi köze.

hoplita 2010.01.09. 12:01:50

@Letícia:

Én egy kicsit fiatalabb vagyok, 3-4 évvel lecsúsztam a nagy Piramis Bummról.
Amúgy szerettem-szeretem őket.....de ha rock, akkor Mobil, most és mindörökké...!!!!!:DD

És a legjobb magyar rockdal....

www.youtube.com/watch?v=BjMRa5QQGus

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.01.09. 12:02:43

@iii: "Mindkét nagy párt, sőt az Szdsz javaslata vegyes rendszer volt, kevered a szezont a fazonnal"
Attól függ, hogy melyik javaslatról van szó, a 2009. februári gyurcsányi javaslat listás rendszert jelentett, ha jól tudom. A Fideszé volt vegyes rendszer. Mindkettő azonos volt abban, h kisebb legyen a parlament. Azt meg nem kell magyarázni, h a szocik miért a listát erőltették. :))

hoplita 2010.01.09. 12:14:19

@reichenberg kenéz:

Ha egy-két linkkel megtámogatnád, mert ez így, még egy dilettáns számára is baromság.

Mit tekintünk súlyos bűncselekménynek..?
Jelenleg heti 3 rablógyilkosságot követnek el átlagban...az elég súlyos, vagy csak a tömeggyilkosságot számolták...?

A 120 milliárd meg nevetséges.
Az évi segélyezésükre, a cigányszaporításra elmegy 5-600 milliárdnál több, évente..!!!!
Vagy az ingyenlakás, az ingyen gyógykezelés a 125 féle jogcímen juttatott segély az mi...?
Ezeket is bele kellene a nagy felzárkóztatási-integrációs izékbe számolni!!!
Mit gondolsz, meddig vagyok én hajlandó azért dolgozni, hogy a saját gyerekeim mellett még cigánypurgyékat is eltartsak...???
Tartsa el az, aki megcsinálta....vagy dögöljenek éhen.
Ha meg bejön lopni, akkor dögre lőni és egy gonddal kevesebb...!!
Hú, de felbasztam ezen az agyam!!!!

pannonfunk 2010.01.09. 12:24:59

@iii: Egészen pontosan mi is volt a két álláspont? És egyébként a performanszon kívül szeretném látni az LMP álláspontját is. Lehetőleg röviden, értelmesen leírva.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.09. 12:35:39

Kedves 3i és még sokan mások!
Most leírom itt az összes orbánfóbiásnak a lényeget, nagyon figyeljetek mert nem mondom el többször azt amire 80-as IQ-val bárki maga is rájöhetnek.
Alapvetés a fidesznek és orbánnak rengeteg hibája van, de...:
Első, hogy az előző antal és horn féle imf hitelt ők fizették vissza, 99-ben vagy 2000-ben kb nem számít.
A gdp arányos hitelt 64%-ról 53 ra csökkentették, most 90% körüli!
2002-ben 8 milliárd euró volt a nettó külföldi adósságállomány most 40 milliárd.
Az gdp növekedésének lassulása és vele szemben az adósságnövekedés 2004-től folyamatos volt, hol volt még akkor a válság. 2008 első félévében már 20% körüli volt az ipar visszaesése.
Tehát minden normális a hazáját szerető embernek zsigeri szimpátiájától függetlenül a fideszre kellene szavazni, hogy meglegyen a 2/3-ad, amire nem azért van elsősorban szükség, hogy a tolvajokat elkapják, hanem hogy a 89 kinyögött, majd az ügynök pártok által 90-ben módosított alkotmányt végre érdemben a kor és Mo jelenlegi igényeihez igazíthassák.
Nem biztos, hogy meg tudják oldani a jelenlegi válságot, de ha ennek van esélye az csak velük képzelhető el, a feltörekvő kis pártoknak sem háttér bázisa sem nemzetközi kapcsolatai nincsenek érdemben.
Utolsó alapvetés az mszmp utódpártjainak el kell tűnnie a közéletből ez alapja a megújulásnak tehát mszp, szdsz, mdf irány a süllyesztő ebből sajnos most egy max kettő kerül oda, de 4 év múlva talán mind ott lesz hála a feltörekvő kispártoknak.
Üdv Pelikán
Ui: Amúgy meggyőződésem, hogy itt és a különböző egyéb fórumokon már csak az mszp és szdsz politikusok hintik az igét álnéven.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.09. 12:59:00

@tdave:
A listás rendszer mindenki érdeke.
Az "EGYÉNI" rendszer csak arra "jó", hogy:
- egy NAGY PÁRT 51%-kal (ami mellesleg egy 50%-os részvételnél 25!) 100%-ot kaphasson.
- a körzet többi lakosa MINDEN képviselet NÉLKÜL maradjon
- azután a körzet "egyéni" képviselője a PÁRTJA frakciófegyelme szerint szavazhat
- a következő választáson AKÁRKIT indít a PÁRT helyben, akkor is megszavazzák azt a PÁRTJA miatt.
((ez itt nem Anglia - de még csak nem is GB))

[nev] (törölt) 2010.01.09. 13:06:56

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
basszuskulcs. nem ők fizették vissza, meg ők csökkentették. hanem mi. a horn gyulára szavazó nagymamák is kellettek hozzá, és a szadeszre szavazó juppik is. nélkülük nem ment volna.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.09. 13:12:40

@[nev]: Tehát akkor a mostani hiányt is a nagymamák, meg a jupiik, plussz ti okoztátok. Szégyelljétek magatokat.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.09. 13:14:52

@[nev]: Én egy ideje északi szomszédunknál adózom tehát, én kivétel vagyok, szabályt erősítendő.

[nev] (törölt) 2010.01.09. 13:15:27

meg a jobbikos gárdisták, meg én is, aki nem szavazok egyikre se. naná, persze.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.09. 13:18:16

Hát akkor javaslom a támogatott kukoricára térdepelés.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.09. 13:19:46

@[nev]: Természetesen a mszp szdsz alakulat kivételével mindenki hibás.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.01.09. 13:26:43

@1.szolo (B.A.): Úgy látszik, mi ketten ezügyben mindig összetalálkozunk. Vitatkoznék, h mindenkinek érdeke lenne, egy nagy támogatottságú pártnak nem az (szerintem). 2009 elején amikor Gy. F. bedobta a listás tervét, akkor egyértelmű volt, h ez nekik jó, miután arányos rendszer, így át tudják menteni magukat. A Fidesznek a tisztán listás rendszer nem volt érdeke, s szerintem nem most sem az, mert a jelenlegi támogatottságuk mellett hozzák az egyéniek túlnyomó többségét (feltehetően), ráadásul aránytalan miután eredményeket produkál: nem jó a szociknak, ez pedig jó a Fidesznek. Szóval nem értem, h a Fidesznek miért lenne érdeke a listás rendszer.

[nev] (törölt) 2010.01.09. 14:05:42

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
nem az alapján hibás valaki, hogy ilyen, vagy olyan szavazó. csak ennyit állítok. a jelenleg regnáló pártok között nincs akkora különbség, hogy a bármelyikre rámondjuk: az a bűnös.

az mszp, és az szdsz sok kárt okoztak az elmúlt években, és ennek megfelelően egyáltalán nem zavar, hogy tavasztól nem ők fognak kormányozni.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.09. 14:19:51

@[nev]: Összesen 12 év és rengeteg milliárd, meg sok sok elszalasztott lehetőség szárad a lelkükön, ha e mellé még a ksh oldalát is áttanulmányozod, akkor simán ki lehet mondani, hogy amit elkövettek az túl megy a sima bénázáson ez már előre megfontolt lerablás fogalmába esik, noha a btk ilyet nem ismer és a ptk sem, de sajnos Magyarország már ismeri, bár lesznek akik ezt soha nem ismerik el.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.09. 14:31:21

@tdave: :)
Pontosítok: mindenki érdeke, AKI képviseletet szeretne magának.

Egyúttal had térjek ki arra a tévhitre, hogy LISTA esetén nem szólhtunk bele abba, hogy KIK képviseljenek bennünket - mi az hogy (nem), nagyon is!
Pl. most, hogy GYF neve megjelent a biztos befutó 4. helyen, minden potenciális szoci szavazó beszólhatna a pártközpontba, hogy "hurrá" vagy "fújjj" - és akkor a központ szépen mérlegelhetné, hogy melyikkel veszít többet, ha indítja, vagy ha nem...

Ennél tágabb értelemben:
Egy IDEális demokráciában nem 5 párt listája közül lehet választani, hanem 10-15 közül, és azokból mindenki arra szavazhat, amelyik a legjobban tetszik neki (avagy legkevésbé zavarja:))

A lényeg, hogy hasonlóan gondolkodó 300.000 ember ne maradhasson képviselet nélkül (-ahogy az "egyéni" rendszerben milliók!!!).

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.09. 14:44:21

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
Hogy Magyarország MÁR mit ismer, ahhoz javaslom feleleveníteni József Attila korrajzait a 20-as, 30-as évek Magyarországából!
(pl. az "és háltak az utcán"-tól a "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk"-ig "és tovább")
mek.oszk.hu/00700/00707/html/index.htm

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.09. 14:56:54

Pontosabban legalább EZT ajánlom elolvasni:
HAZÁM
mek.oszk.hu/00700/00707/html/vs193701.htm#11
(a lap alsó harmadában - 1937. máj.)

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.09. 15:04:56

@1.szolo (B.A.): J. A. -t én is kedvelem, de igazából nem értem konkrétan miért citáltad ide, de sebaj, ha már rákattintottam elolvastam néhányat tőle ismét az nem árthat.

Aldobói Feldob 2010.01.09. 15:22:05

@Dr. Pelikán et. (ferológus): "ez már előre megfontolt lerablás fogalmába esik, noha a btk ilyet nem ismer és a ptk sem, de sajnos Magyarország már ismeri, bár lesznek akik ezt soha nem ismerik el."

Viszont a bűnszövetkezetben elkövetett rablás fogalmát ismeri a Ptk., és ez pont ráillik az MSZP-SZDSZ nevű szövetkezetre!

2010.01.09. 16:14:42

@hoplita: ez így van, Mobil forever!:)

2010.01.09. 16:18:35

@hoplita: ja, én is Révészt imádtam inkább, mint a Piramist, arról én is lecsúsztam kb. annyival, mit Te!:)

(Ez Révész és igen áthallásos is lehet... www.youtube.com/watch?v=oYJxQ8SkkkY)

G. Wolf 2010.01.09. 17:03:22

Nekem van egy olyan érzésem, hogy az LMP - ha meg tud maradni - akkor sokkal inkább 2014-ben lesz ütőképes. Szóval ezt arra alapozom, hogy ma még eléggé alacsony az internethasználók bázisa. Viszont az LMP tipikusan az alternatív mozgalmak (critical mass, stb...) módszereivel él; ami nem baj, csak komolyabb médiamegjelenésre így kisebb az esélye.

Bár én nagyon örülnék ha bekerülne a következő parlamentbe. Nem ártana ha több új képviselő is lenne. Kicsit izgalmasabbá tenné a következő ciklust. :)

Továbbá valaki kérdezte fentebb Miép/Munkáspártot

index.hu/belfold/hirek/2010/01/09/thurmer_ujra_allamositani_kell/

egy munkáspárti hír... sok ilyen okosságot mondanak akkor nem lesz meg még az 1% se...

Miép meg kifejezetten szembe megy a Jobbikkal:

www.miep.hu oldalon nézzétek meg a nap kérdését: "XXX napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát." - nyilván fáj nekik hogy ők kiestek a képből, és egy fiatal "niemand" történészecske meg tarol az öreg íróhoz képest... de hát iylen a politika :)

2010.01.09. 17:04:28

@Dr. Pelikán et. (ferológus): "Tehát minden normális a hazáját szerető embernek zsigeri szimpátiájától függetlenül a fideszre kellene szavazni"

Helyben vagyunk, akár be is jelenthetjük az egypártrendszert újra. Valamint az összes vállalatot államosítjuk és egyetlen cégben összevonjuk.

A 2/3 bármely párt kezében veszélyes. Erre az a mondás érvényes: a hatalom megront, a korlátlan hatalom korlátlanul megront. Ezekre a szirénhangokra nem szabad hallgatni, szavazzon mindenki arra, amit a legjobb programnak tart, függetlenül mindenféle machinációtól. A második meg szavazzon a második legjobbra.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.09. 17:19:18

@iii: Ha azt nézzük, hogy jelenleg a parlamentben az mszmp által alakított, mszp, szdsz é mdf többségben van és kétharmad nélkül is végzetes károkat okozott, akkor bizony igenis szükség van a kétharmadra.
A balib média süket dumája, hogy a kétharmad már diktatúra egy frász a 2/3ad lehetőség, a mostani feladatokhoz extra legitimáció kell.
"Ezért csak szemközt láthatod az országot, de nem léphetsz be a földre, amelyet Izrael fiainak adok." mondta az Úr Mózesnek. A biblia jelképek sorozata ránk vonatkoztatva nem léphetünk be az általunk vágyott kánaánba addig amíg van egyetlen ember is a parlamentben a múlt rendszer emberei közül, mert addig nem érdemeljük meg erkölcsileg és szellemileg sem.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.01.09. 17:54:54

@Dr. Pelikán et. (ferológus): akkor a Fidesz is tisztítsa meg sorait az elmúlt rendszer embereitől... nem?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.09. 17:56:34

@Dr. Pelikán et. (ferológus): "amíg van egyetlen ember is a parlamentben a múlt rendszer emberei közül"
"
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
Kövér László - KISZ titkár
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
" (forrás: Internet;))

Ajaj, basszus - na, ebből se lesz Kánaán 8:(:::

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.09. 18:14:11

Igazán nincs mit, csak úgy találtam :)
(-de még húztam is ki belőle: Pozsgay, Szűrös, ...))

+ezennel utólag Szabadi Bélát radíroznám ki...

SzucsCsaba 2010.01.09. 18:28:37

Kedves Török Gábor,
kedves Fórumozók!

A következő költői és nem költői kérdések fogalmazódtak meg bennem a cikk alapján:
o A Jobbik médiában való ilyen térnyerése/jelenléte jöhet-e egyedül a Jobbiktól?
o Őszinte és hiteles-e az MSZP azon célja, elkötelezettsége, illetve megtesz-e mindent annak érdekében, hogy a Jobbik semmiképpen se kerüljön be a 2010-es parlamentbe (más pártokra is érdekes lehet feltenni e kérdést)?
o Bekerülne-e a Jobbik a parlamentbe akkor, ha csak minimálisan, a legszerényebb és legközömbösebb módon foglalkozna vele a média? Másképp: mennyi extra szavazatot hoz(hat) a Jobbiknak a más pártok és médiáik általi naponkénti (a Jobbiknak hátrányos) hírbehozása?
o Lehetséges-e a "Ki hozta létre a Jobbikot?" kérdés egyszerű, egyértelmű, fekete-fehér megválaszolása? Másképp: A "jobboldali, szélsőséges, apolitikus emberek" válasz fedi, fedheti-e a teljes valóságot, politikai realitást?

Üdvözlettel.

6.Lenin 2010.01.09. 18:41:04

@SzucsCsaba:

"o Őszinte és hiteles-e az MSZP azon célja, elkötelezettsége, illetve megtesz-e mindent annak érdekében, hogy a Jobbik semmiképpen se kerüljön be a 2010-es parlamentbe (más pártokra is érdekes lehet feltenni e kérdést)?"

Az MSZP az elmúlt 8 évben mindent elkövetett,hogy a Jobbiknak, megerősödve esélye legyen a parlamentbe kerülésre.

Amennyiben annyi választó polgár szavaz a Jobbikra,hogy átlépik az 5 5-os küszöböt,az MSZP csak annyit tehet,tudomásul veszi ezt az eredményt.

Kormányozni kellett volna.Késő bánat kisöreg.

6.Lenin 2010.01.09. 18:53:32

@SzucsCsaba:

5 5-os=5%-os bocs

1990 től,ha Mo-on 1 párt törvényesen be van jegyezve,arra a választásokon,választó polgárok szavaznak,átlépik az 5%-os köszöböt,az tagja lesz a parlamentnek.
az Mszp-nek és más pártoknak sincs vétó joga,ha minden törvényesen zajlik.

90 előtt lehet,hogy volt ilyen joga.

Csabika ezen már túlléptünk!!!!

hoplita 2010.01.09. 19:18:36

@SzucsCsaba:

"...Lehetséges-e a "Ki hozta létre a Jobbikot?" kérdés egyszerű, egyértelmű, fekete-fehér megválaszolása?..."

Hogyne lenne lehetséges.
Kövér műkuruc laca nem lacafacázott, egyértelmű, hogy a maszop.
A komcsik szerint a fidesz.
Szerintem meg ők ketten, úgy 95%-ban.
Már ami a megerősödéséhez szükséges feltételeket illeti.
:DD

6.Lenin 2010.01.09. 19:51:13

Választási híreink következnek.

Az áprilisi választások előtt az MSZP támogatottsága megközelíti a 95 %ot.
Az elmúlt 8 év alatt Mo-ot olyan pályára állitotta,amit az elmúlt 1000 évben senki nem tudott elérni.
Franciaországból és azt USA-ból tömegesen, száz ezres nagyságrendben,nyújtottak be betelepülési kérelmet.Napokig lehetne sorolni azokat a jóléti intézkedéseket,amit az MSZP,SZDSZ koalíciós kormánynak
köszönhetünk.A gazdasági fejlődés meghaladta a kinai gazdaságét,pontosan 150%-al.

A fidesz nagygyűléséről mind az 5 embert előállították,mert a kormányt szidták,trágár jelszavakat kiabálva.

Vona Gábort a Jobbik elnökét levizelte 1 kóbor eb,amikor egymagában a nagygyűlésen sírva könyörgött,hogy szavazzanak rá,de 3 km-es körzetben nem volt senki,csak az elébb említett eb,az is magányosan,számkivetetten.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.01.09. 20:10:41

@6.Lenin: ezzel a választás el is dőlt. :)))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.09. 20:17:30

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
KONKRÉTAN idéztem belőle két gondolatot, azután én is elkezdte újra olvasgatni, majd kissé meglepődtem, hogy mindkét idézet ugyanegy verséből jött IDE: HAZÁM

Az OK pedig az, hogy ő 1937-ben MÁR igen szemléletesen bemutatta, hogy milyen AZ a rendszer, amelyre a szocik voltak olyan szívesek átváltani minket.

A (kapitalista) rendszer azóta sem változott, cska a MÓDSZER finomodott kissé (pl. "szociális piacgazdaság" fedőnév).

Hangosan mosolygok, amikor a szocik "bűnéül" azt róják fel a jobberek, hogy valójában ők a milliárdos kapitalisták pártja!

Hát hol éltek ti drága szíveim?!
Avagy:
Tetszettek volna József Attilát KÍVÜLRŐL tudni!
(-na, de most majd megtanuljátok belülről! 8Đ)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.09. 20:25:03

@1.szolo (B.A.): - pár IDEillő sor:

"mint bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!
(...)
Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,"

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.09. 20:44:07

@SzucsCsaba:

o 1.
Annyiban, hogy a "hírértékű" botrányokat ő kavarja tudatosan.
Pl. sokáig NEM hívták a Napkeltébe (kaptak is érte jobbról:) amikor meg végre hívták, akkor lezsidózta a műsorvezetőt.
(de azé' aztat má' nem lett vo'na muszáj!)

o 2.
Akármit is tesz, 400.000 szavazattal BIZTOS az 5%-uk...
Hacsak be nem tiltja, de az meg polgárháborút hozna :(((

o 3.
BE.
1. elég tisztességesen "masírozgatnak" helyben, vagyis nem szorultak a "TV"-re.
2. elég tisztességtelenül átálltak hozzájuk a volt MIÉPes vezetők (azaz még jobbkor elhagyták a süllyedő hajót)
3. a Jobbik nem most lépett le a falvédőről (bár onnan olvas;), több mint 7 éve építkezik.

o 4.
Tekintettel arra, hogy mindkét oldal egymást vádolja, reális, hogy valójában mindkettőtől függetlenek (legalábbis elvágták a saját köldökzsinórjukat:)
A másikhoz kötésük taktikája csak arra (lenne) való, hogy a szavazókat (kölcsönösen) elriassza tőlük.
A szocik negatív reklámja pedig leginkább a sajátjaikat aktivirálná a riogatásukkal (de ez eléggé kontraproduktív, lásd szdsz-es EP plakátkampány)

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.09. 20:47:23

@1.szolo (B.A.): Bizony így igaz erről beszélek, most nyerjen a fidesz, csinálja meg a piszkos munkát, aztán jöjjenek az újak a tiszták egy jobb helyzetben.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.09. 20:50:07

@SzucsCsaba:

"Bekerülne-e a Jobbik a parlamentbe akkor, ha csak minimálisan, a legszerényebb és legközömbösebb módon foglalkozna vele a média?"

A média azért foglalkozik velük, mert a politika foglalkozik velük, elsősorban a maszop, vagy az EP-választás előtt az szdsz.

Emlékezz: az EP-választás előtt alig hívták be őket műsorba, de a maszopnyikok és a szadisták rengeteget beszéltek róluk a saját interjújuk során.

A gátlástalan, politikai haszonszerzésre használt antifa harc hozta fel a Jobbikot!

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.01.09. 21:00:06

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=92): "A gátlástalan, politikai haszonszerzésre használt antifa harc hozta fel a Jobbikot!"
Meg az, h a parlamentben ülő politikai elit eltöketlenkedett pár dolgot... s az emberek oda szavaztak, ahonnan valamilyen megoldást hallották, de legalább látták, h foglalkozik velük valaki... más kérdés, h hogyan, meg, ha ez jó-e...

6.Lenin 2010.01.09. 21:23:48

@tdave:

"s az emberek oda szavaztak, ahonnan valamilyen megoldást hallották, de legalább látták, h foglalkozik velük valaki."

Na ne,lenne Mo-on olyan szavazó is,aki talán gondolkodik is?
Szerintem tévedsz,vagy nagyon ritka véletlen lehet.Eddig ilyesmikről szó sem volt itt.

2010.01.09. 21:36:43

@tdave: Teljesen igazad van, nekem még a 2005-ös tárgyalások voltak a fejemben, akkor volt igaz, amit írtam. Nyilvánvaló volt, hogy a tisztán listás rendszert nem fogja a Fidesz elfogadni.

6.Lenin 2010.01.09. 21:42:52

@tdave:

Azannya,most jól összezavartál.A blog indulása óta szinte az összes hsz-t elélvastam.Éppen az előbb végeztem a rendszerezéssel,hogy mi is várható 2010 áprilisában,vagyis

aki a maszopra szavaz,az hülye is meg gazember,meg nem is magyar

aki a fideszre,az még nagyobb,sőt agymosott is,vasárnap meg a mise után turult,meg maszopos gyerekekt eszik.

aki az mdf-re,nahát az totál,mert az Ibolya 1 sunyi,meg herényi abarátjai vannak.Pfujj!

a szadeszra jó lenne,de nincsenek.Se akire,se aki,mert szétszéledtek.

lmp-re,de az mi a tosz.

most meg azzal jössz,hogy vannak akik,mert elhitték,róluk kellene,hogy szóljon a nóta,oszt ők meg a rohadtakra,akiket ki kéne tulajdonképpen nyírni?

Pont szombaton?

2010.01.09. 21:44:55

@Dr. Pelikán et. (ferológus): A 2/3 eddig is lehetőség volt, csak éppen politikai elitünk képtelen a megegyezésre, amire például az írek képesek voltak.

A mostani választási rendszerben még a 2/3 se feltétlen jelenti az emberek többségét, éppen ezért fontos, hogy több párt egyetértésével alakuljon ki. Ha csak a Fidesz dönt a 2/3-os törvényekről, akkor azt teljesen a saját szája íze szerint alakíthatja ki, gyakorlatilag egy ember, a fővezér akarata fog dönteni. Aki a Fideszben bízik, az szavazzon rájuk, de aki szeretne olyan erőt is a Parlamentben látni, aki friss levegőt tud beengedni az áporodott termekbe, az szavazzon az LMP-re.

2010.01.09. 21:47:52

@Dr. Pelikán et. (ferológus): Így van, de erre már akkor is csak az idő hozott megoldást. Nem gyilkolták le a zsidók apáikat, hogy beléphessenek az Ígéret földjére. Ami nincs is, ezt jó tudni. Sose lesz Kánaán, mindig lesz gond, baj, keserv, sanyar.

6.Lenin 2010.01.09. 21:56:02

@iii:

"Sose lesz Kánaán, mindig lesz gond, baj, keserv, sanyar. "

Ha van friss levegő,akkor ez nem gond.

6.Lenin 2010.01.09. 22:02:47

@tdave:

Meg az, h a parlamentben ülő politikai elit eltöketlenkedett pár dolgot... s az emberek oda szavaztak, ahonnan valamilyen megoldást hallották, de legalább látták, h foglalkozik velük valaki... más kérdés, h hogyan, meg, ha ez jó-e...

Bocs,de kifelejtettem,ebben egyet értünk.A többi nem neked szólt.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.01.09. 22:11:31

@6.Lenin: Miben értünk egyet, s mi nem vonatkozik rám? :) Ezt nem értem, teljesen.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.01.09. 22:12:54

@6.Lenin: Nem a gondolkodás a lényeg, hanem az, hogy valaki foglalkozik az ő problémájával (pl. uborka ellopás vidéken). Erre melyik párt adott választ? Ha jól sejtem: egy.

dr. mesterséges színezék 2010.01.09. 22:15:45

@róka27:
"Mi a helyzet Csurkával?"

Ez azért érdekes kérdés, mert '98-ban, amikor a MIÉP bekerült, Árpi bá élő adásban külön ezért megrendült, és páran auto verbális csomagolásba kezdtek. Aztán amikor 2002-ben kiesett a MIÉP, Kuncze olyan arccal jelentette ki/be, hogy bölcs a magyar választó, mert kigolyózta a szélsőséget, mint aki nyert a planétáson.

Most, 8 év koalás kormányzás után pedig ott tartunk, hogy az akkori MIÉP szervezetlen cserkészcsapat az éppen bekerülőhöz képest, és Kuncze akkor se tudna pályán maradni, ha akarna - inkább nem is akar. Mert hát a szélsőségeket a bölcs választó kigolyózza. Igaz, nem mindig ugyanazokat a szélsőségeket.

dr. mesterséges színezék 2010.01.09. 22:29:57

@tdave:

"Meg az, h a parlamentben ülő politikai elit eltöketlenkedett pár dolgot"

A parlamenti jegyzőkönyvön kívül csak az ég tudhatja, hányszor vágta egymás fejéhez az örökösnek hitt parlamenti pártmix egyik-másik komponense, hogy "mert növeli, ki elfödi a bajt" - oszt mégse ment más, csak az elfödés feszt. Most egyiket-másikat is elfödik.

6.Lenin 2010.01.09. 22:37:36

@tdave: Amit tőled idéztem(csak lemaradt az ")ebben egyet értünk.Meg azzal is,hogy 1 válaszolt a problémákra.A válasz jó,vagy téves,majd eldönti az idő.Mindenkinek jár a bizonyítás lehetősége.

Visszanéztem,tévedtem,bocs.azt hittem a többit is neked címeztem.

radala 2010.01.09. 22:56:10

@iii: Ugyan már, sarokba szorulni.
Egyszerűen mindig fölháborít az, amikor valaki tájékozatlanabb még nálam is, de úgy nyilatkoztat ki dolgokat, mintha bármihez értene. Megdöbbent, ha valaki ilyen tájékozatlan és azt állítja magáról, hogy LMPs (vagy bármi más) vagyok.

Nem akarnám elemezni a szocializációdat. De egyszerűen tele van nyomva a fejed a világ legegyszerűbb mémjeivel...
Iszonyat primitív demagógia, amit nyomsz. Nekem nem liblingem Morvai. Ö is demagóg, de legalább nem bután. Schiffer szájából nem hallatszanak szarul ugyanezek a mondatok, mint a tiedből, mert ő nem buta (tájékozatlan), de tájékozatlanul, eszet osztani az iszonyat ciki.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.10. 10:03:34

@reikitanfolyam: Szép ez a civil vonal, de először is, ha egy civil mozgalom aktívan politizálni kezd akkor politikai mozgalom lesz még ha nem alalkul párttá akkor is.
A másik ma a civil szervezetek többsége pályázik állami, önkormányzati pénzekre vagyis csak szövegeikben civilek a működés feltételeit tekintve államiak vagy önkormányzatiak és mindenképpen politikaiak hiszen a támogatásról alapvetően politikusok döntenek. Ez alól csak cusi szervezetei jelentenek kivételt, ott csak politikusok nem döntöttek, de hát ők ugye a kivételt erősítő szabály.
Aztán alapszabály minden jól működő emberi szervezetben, hogy van a megbeszélés ideje amikor eldöntjük mit és hogyan és van a végrehajtás ideje, amikor az eldöntötteket végrehajtjuk. Ez így van a sportban éppen úgy, mint egy építkezésen, vagy bármilyen más több ember együttműködését követelő helyzetben. Elárulok egy titkot ez alól a politika sem kivétel tehát, ha már a megbeszélés során sincs domináns személy(párt), aki mederben tartja a folyamatokat akkor a döntéshozatal sem működik gördülékenyen, a végrehajtás még úgysem. Ezért hatékonyabb bizonyos tekintetben egy diktatúra és ezért van az, hogy a legdemokratikusabb ország hadserege is hierarchikus felépítésű, mert nem lehet minden lövést napokig vitatni.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.10. 10:20:20

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
"még ha nem alalkul párttá akkor is."

"A választáson indulni kívánó pártok(!)"
www.valasztas.hu/ep09vt/p1.html
(2. a "Civil Mozgalom" fedőnevű PÁRT;)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.10. 10:38:39

@reikitanfolyam: "Ha lesz 176 ember, aki elindul a 176 választási körzetben, akkor sikerülni fog."

Légyszives keresd meg nekem azon az oldalon ennek a "sikerülni fog" állítmánynak az "alany"-át!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.10. 10:52:58

@1.szolo (B.A.): Mert én csak ezt találtam:
"- mások milliárdokat kapnak az államtól"
A fogalmazása egyébként pontatlan.
Helyesen:
"- más PÁRTOK ..."
Például a "MIÉP - Jobbik a harmadik út" nevű párt, amelyik a 2006-os 2,2%-ára 37,9 MFt-ot kapott évente.
Egyébként az összes párt éves állami támogatása 3,9 milliárd, tehát kb. annyi mint egy országos népszavazás költsége...

Szóval akkor mi is "sikerülhet" akkor,
"Ha lesz 176 ember, aki elindul a 176 választási körzetben"?!
Csornán elindult 1 emberük, és kapott 400 voksot.
Ennek a 176-szorosa = 70.400, ami 2006-ban 1,3% lett volna, amire 22 milliós éves állami támogatás járna!
Tehát EZ "sikerülne" ...
- már HA a "Civil Mozgalom" egy PÁRT lenne ugye.

[nev] (törölt) 2010.01.10. 17:39:04

a pártrendszer akkor fog megújulni, ha tisztán a listás szavazás lesz. akkor fog belépni a komoly elit. akkor ugyanis tudnának létre jönni virtuális pártközpontok. nem kellene minden választókerületben ott lenni.

ez azt jelenti, hogy az éppen londonban élő magyar közgazdász pont úgy részt vehetne a "hazai" közéletben, mint a berlinben élő magyar művész.

távol álljon tőlem gyurcsányt magasztalni, de majdnem sikerült átvinnie azt, hogy legyen tisztán listás szavazás "kisebb parlament" címszó alatt. más kérdés, hogy őt ebben az ötletében "egyéb" szempontok is vezérelték.

ha tisztán listás szavazás lenne, vélhetően minden területen felsorakoznának azok a szellemi szekértáborok, amik képesek lennének itt-ott átrendezni a jelenlegi feudális (államkapitalista) viszonyokat, és akkor végbe mehetne a felzárkózás.

abandi 2010.01.10. 17:46:04

@[nev]:
Maga legalább nyíltan felvállalja a globál-cionista nézeteit.
És igen szaporán fossa is ide.

abandi 2010.01.10. 17:48:15

@[nev]:
Maga igen szaporán pottyantja az újvilágrend kakiját...

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.10. 17:54:14

@[nev]: A listás szavazás lehet szimpatikus, de éppen az arányossága miatt könnyen okozhat kormány képtelenséget, ha mondjuk nyer a fidesz 48% és bejut még az mszp, a jobbik és az mdf akkor hogyan lesz ebből stabil kormányzás nagyjából sehogy.

hoplita 2010.01.10. 17:56:17

@[nev]:

".....ha tisztán listás szavazás lenne, vélhetően minden területen felsorakoznának azok a szellemi szekértáborok, amik képesek lennének itt-ott átrendezni a jelenlegi feudális (államkapitalista) viszonyokat, és akkor végbe mehetne a felzárkózás...."

Feltehetően még több akasztófára való gazember jelenne meg - bár nem is tudom, hogy ennél több egyáltalán lehetséges-e - és még inkább megfoghatatlan lenne a politikai "elitünk".

Nem tudom hányadjára megy már ez a listás kontra egyéni, vagy vegyes rendszerű gumicsont, de a problémáink nem ebből, vagy a kisebb-nagyobb parlament problematikájából fakadnak.
Ez a fajta vita fingfestésnek jó.....vagy még annak se.

abandi 2010.01.10. 18:05:18

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
A csupán listás szavazással az a gond, hogy bekerül pl. egy bauertamás is...
Az atv-be is...
lmpvs-ra is.

[nev] (törölt) 2010.01.10. 18:54:06

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
két (egymásnak ellentmondó) érv szokott elhangzani. az egyik, hogy a parlementáris rendszer teljesesen széttöredezik. egy tucat párt kerül a parlamentbe. nem lehet kormányozni, mert folyamatos kompromisszumokra kényszerül a politika.

a másik az, hogy a parlamentális rendszer középen kettétörik, lesz két párt, fifti-fifti szavazatarányokkal, és egyik se tud stabilan kormányozni, mert nem lesz kényelmes többsége.

ezek a helyzetek a vegyes rendszerben is kialakulnak.

---

de én olyan listás rendszer mellett érvelek, amiben van "against all" szavazat. jó néhány országban van ilyen. a spanyolo, franciao, ukrajna. csak nem veszik őket számításba, mert nagyjából annyi van, mint érvénytelen szavazat.

szerintem ezekkel a negatív szavazatokkal kellene a listás eredményeket alávágni, ami a győztes irányába torzítaná a végeredményt. mennél nagyobb a pártok elutasítottsága annál inkább. ez biztosítja a kormányozhatóságot.

egy példán keresztül a legegyszerűbb ezt elmondani. modellezzük azt az esetet, hogy van két nagy párt, és sok kicsi. mondjuk:

40% 30% 5% 3% 2% 1%, van 18% "against all" szavazat, és 2% érvénytelen.

ugye ebben a helyzetben félő lenne, hogy a 40%-ot kapott párttal szemben alakulna egy koalíció, és nekik is pont 40%-uk van. kialakul egy patthelyzet. könnyen lehet, hogy a pártrendszer tovább széttöredezne, miközben a szembenállás fennmaradna.

csakhogy ezt akadályozza meg az "alávágás". ugyanis ezzel a pártok elutasítottsága növekszik, és ez még inkább győztes irányába torzítja a végeredményt.

visszatérve a példára.

40%, 30%, 5%, 3%, 2%, 1%

a 18% against all szavazat ebben az esetben így oszlana el a pártok között:

-4%, -4%, -4%, -3%, -2%, -1%

tehát a mandátumeloszlás ez esetben:
36%, 26%, 1%, 0%, 0%, 0%

lenne, ami a győztes számára kényelmes kormányzást eredményezne.

ez ellen a rendszer ellen is lehet érveket hozni persze. például azt, hogy így ad abszurdum egypárti, vagy üres parlament is kialakulhat. akkor ha az összes párt elutasítottsága rendkívül magas, mondjuk 50% feletti. mindenkinek elege van a parlamentarizmusból.

erre az esetre ez a rendszer azt mondja, ha a rendszerből 0, vagy 1 párti parlament jön ki, akkor mivel az ütközik az alkotmánnyal új választást kell kiírni. és nyilván alakul majd egy olyan párt, ami a protest szavazókat meggyőzve a választók egy részét maga mögé állítja. és lesz legalább 2 párt, ami komoly támogatottságot kap.

ebben a rendszerben azt is elő lehet írni, hogy a választók többsége szükséges az érvényességhez. mert aki nem tud pártot választani annak is érdemes elmennie szavazni. mert az ő szavazata is számít. ez határozza meg a küszöböt például, és ez adja a rendszernek a stabilitást, ez a fék, vagy az ellensúly.

[nev] (törölt) 2010.01.10. 19:09:47

a legfőbb érv ezen rendszer mellett, hogy a választási rendszert brutálisan leegyszerűsíti, de az mégsem válik teljesen primitévvé ami az arányos szavazás lenne. hanem beszámítja a negatív szavazatokat, és pontosan olyan súllyal, mint a pozitívat. és ezzel a népakaratot képezi le.

szükségtelenné teszi a kompenzációs listákat. a nép nem tud eligazodni azon, hogy van egy országos lista, megyei lista, plusz egyéni jelöltek.

a választó a parlementi szavazáson azt nézi: fidesz, mszp, jobbik, mdf, lmp, szdsz, cm, akármi. vagy "az összes ellen". nagyjából ezek az attitűdök. a jelölt személye a helyhatóságokban érdekessé.

ezzel egyébként az ogy, és az ep választási rendszer egységes rendszerben működhetne. egyfordulós lenne, és listás.

[nev] (törölt) 2010.01.10. 19:22:41

@hoplita:
csakhogy az, amiről beszélsz éppen a jelenlegi rendszer eredményez. gyurcsány ferenc úgy kormányzott, hogy ha valakit "nyírpazonyban" támogattak mondjuk a helyi romák, vagy nem romák, akárki, akkor bejelentkezett egy államtitkári posztra. ő is hoz majd 500 szavazatot. és kapott ő is valamilyen "nemesi" címet.

mindegy volt, hogy az a fazon országosan egy senki volt, és gyurcsány is tudta, hogy az illető a feladatra tökéletesen alkalmatlan, de ha hozza a szavazatot, akkor adnia kellett valamit. és ez gyakorlatilag egy feudális hűbéri rendszert eredményezett. és ahol gyurcsány abbahagyta orbán ott fogja folytatni.

és nem azért van ez, mert a politikusok eredendően gazemberek, hanem azért, mert a választási rendszer ez a gyakorlatban kikényszeríti.

[nev] (törölt) 2010.01.10. 19:41:12

egy ilyen rendszert persze úgy kellene beveztni, hogy első körben az összes közvéleménykutatásban fel kellene venni a kérdőívre az "összes ellen" válasz lehetőséget. és mondjuk legalább egy cikluson át mérni, hogy ez milyen mandátumeloszlást eredményezne. és figyelni, hogy a kormányozhatóság veszélybe kerülne-e.

ha a pártpreferenciák stabilan egyenletesek, akkor ebben a rendszerben is patthelyzet alakul ki, de én úgy látom, hogy a pártpreferencia görbe pont nem ilyen. hanem "dohányfüst". egy egy markov lánc. az egy olyan véletlen görbe, ahol a jövőbeli állapot csak a jelentől függ, azaz nem számít a múlt. tehát csak tendenciák vannak benne, nincsenek trendek.

tehát a pártpreferenciával nem az a baj, hogy túl merev, túl stabil, hanem az, hogy az teljesen instabil. nem véletlen bolyongás, de nem majdnem az.

[nev] (törölt) 2010.01.10. 19:54:37

@abandi:
a globálcionista miből jön ki. ebbe a rendszerben megnézhetnéd, hogy a listán hány neked nem tetsző "globálcionista" van. és amelyiken kevés, vagy egy se arra szavazhatnál. ha meg úgy látod, hogy mindegyik tele van ezekkel, akkor is lenne választási lehetőséged. szavazhatnál az "összes ellen".

most viszont nem látod át, hogy ki kerül be a parlementbe, mert a fele egyéni jelölt, nem országos politikusok, nem ismered őket. azt látod, hogy feudális hadurak kerülnek be, és mögéjük látod a globális üzleti érdekeket, "globálcionizmust".

abandi 2010.01.10. 20:14:04

@[nev]:
Na igen, szerinted.
Így lesz tele az országgyűlés közgazda-jogász judeokratákkal.
Numerusz-klauzusz kell.

abandi 2010.01.10. 22:45:22

Mi van?
Befékeződtek a demokratikus polgártársak???
Vagy ccsak a választókörzetek "újrademokratizálásával" vannak elfoglalva???
Esetleg hellerági banya petícióját fogalmazzák-írják alá???
Vagy csak lopnak?

radala 2010.01.11. 09:18:41

@iii: Nagyon távol áll a világomtól a MH. Ez a cikk ráadásul gyenge is. Én csak a vicces jó-tollú szélsőségeseket szeretem. Egészen pontosan én szeretem TGM-t is és Bayer Zsoltot is. Schiffer Andrást is, Morvait is. Nekem bajom nem a különböző véleményekkel van általában, hanem a különböző vélemények minőségével. Morvai Krisztina pl messze nem kedvencem, de legalább nem buta. Ha valaki mondjuk a tényeket más szempontok alapján csoportosítja, mint az nekem tetszene, az általában még el is gondolkoztat, sőt ad abszurdum még tetszik is, mert látom benne a munkát. Bajom azzal van, ha valaki buta.
Nem mellesleg kicsit ide tartozik, hogy a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban is mindig az volt a bajom, hogy szerintem nem a gyűlöletbeszédet kell büntetni, hanem a hallgatását, mert vannak emberek, akik nem elég intelligensek ahhoz, hogy ezt lelki sérülések nélkül megtegyék. Nem hiszem, hogy lenne olyan dolog a világon, amit nem szabadna kimondani, de az sajnos biztos, hogy vannak olyanok, akiknek az ilyen dolgok olvasása, hallgatása nem való, mert nem veszik a fáradságot arra, hogy esetleg kérdéseket tegyenek föl az ügyben.
Visszatérve a fene nagy békülésre. Egyrészt önmagában is irritál az ilyenfajta duma, másrészt egy Fideszes politikus a saját szempontjait mérlegelve azt gondolja, hogy az Mszp kormányzás árt az országnak, mivel függetlenül az elérni kívánt céltól és eszköztől ez a kormány az emberek számára hiteltelen és az ö kérésükre nem hajlandó áldozatokat hozni, mert nem hiszi el, hogy velük ez érdemes. Sőt azt gondolja, hogy az áldozathozatal értelmetlen is velük.
Ezek után mi értelme van bármiféle kompromisszumnak? Százhuszad rangú kérdés Mo-n a parlament létszáma, a választási rendszer, az önkormányzati rendszer az eü reform, az oktatás, minden, mivel nagyságrendekkel több pénz az, amibe az egész rossz kormányzás kerül. (lényegtelen, hogy ez a föltételezés igaz-e, ezt gondolja egy Fideszes, de kb. ezt gondolja mára a többség is). Egyszerűen 2006-óta nincs nagyon miről kompromisszumot kötni, mivel az első kompromisszumról, az előrehozott választásokról szó sem esett.
Mostanában meg minek kompromisszumot kötni a szocikkal? A kompromisszum nem egy önmagáért való pozitívum. Egy Fideszes politikus a kompromisszumról azt gondolja, hogy az ideális helyett az optimális valósul meg, minek ezzel vesződni, mikor hamarosan lehet esély az ideálisra is.
Majd meglátjuk a választások végeredményét, de egyáltalán nem tűnik momentán igaznak az az állítás, hogy az mszp az ország egyik felét képviselné. Olyan elvárás az, hogy az mszp-vel egyezz meg mindenben, mintha mondjuk 2002-ig minden kérdésben csak úgy lehetett volna megállapodni, hogy az Torgyán Józsefnek is tetsszen. Te összekevered a demokráciát a parlamenti erőviszonyokkal.

abandi 2010.01.15. 17:39:51

Aggódó demokraták....összecsapnak a polgári fidesszel...
hehehe.
Idézőjeles mind!
New order, new cionism...

progresszív 2010.02.03. 23:42:32

www.fehervaritenyek.hu/index.php?pg=news_2_93

Székesfehérváron két fiatal demokrata szocialista üzenete a TV2-ig is eljutott, de már a youtube-n is fent van!
süti beállítások módosítása