Többször volt már szó arról, hogy a kis pártok előtt álló első szelekciós küszöb nem a választás napján jön el, hanem sokkal korábban: a láthatóság (láthatatlanság), illetve az elérés (el nem érés) képében. Aki figyeli a pártok honlapjait, gyakran tapasztalhatja, hogy közleményeik, nyilatkozataik, kezdeményezéseik gyakran teljesen visszhangtalanok maradnak. Éppen ezért ezen politikai erők kapcsán nem is az az első kérdés, hogy a választók kedvelik-e őket, hanem az, hogy egyáltalán hallottak-e róluk, ismerik-e őket.
Most abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy alkalmunk lehetett egyszerre tesztelni ebben a versenyben három kisebb pártot. Az MDF, a Jobbik és az LMP is mostanra időzített egy-egy, a média ingerküszöbének átlépésére elméletileg esélyesnek gondolt megszólalást.
A média figyelméért elkeseredett harcot folytató MDF egy internetes portál erősen kacsaszerűnek látszó hírére ugrott rá, méghozzá meglepően erőteljes módon. Herényi Károly sajtóközleményében Orbán Viktort gazdasági hazaárulással vádolta (pontosabban felvetette ennek lehetőségét), s feltette a kérdést: „Igaz-e, hogy az IMF hitel átvállalásáért cserébe százezer kínai állampolgár befogadását ígérte?”.
A tömegmédiába ritkán bekerülő, de saját csatornáin professzionálisan kommunikáló Jobbik új arcot („egyik fő arcunk”) mutatott be: a volt televíziós Pörzse Sándort a párt elnöke méltatta sajtótájékoztatóján. Vona Gábor nem felejtette el azt sem, hogy újra hangsúlyozza a párt legfontosabb üzenetét: „a Jobbik lesz az az erő, amely végrehajtja a jelenlegi politikai garnitúra elszámoltatását” - mondta.
Az elmúlt hetekben alig-alig látható LMP tájékoztatóján még szemléltetést is tartott, hogy érdekesebb legyen a sajtó számára. Schiffer András a parlament rendkívüli ülésének összehívását követelte, hogy a kampányfinanszírozás új szabályairól időben lehessen dönteni.
Egy éles politikai támadás, egy ismert személy bemutatása és egy intézményi követelés versengett egymással a média figyelméért. Bár minden orgánumot és minden híradót nem tudtam követni – talán majd a kedves kommentelők segítenek ebben –, tapasztalataim szerint legkevésbé az LMP volt képes láthatóvá válni: a didaktikus performansz ellenére is alig találtam nyomát a bejelentésnek. Az MDF furcsa közleménye a baloldali sajtóban élénk érdeklődést váltott ki, bár hozzá kell tenni, hogy még Bolgár György is inkább szkeptikusan kérdezgette a Klubrádióban Herényi Károlyt az állítólagos orbáni ajánlatról. Szíjjártó Péter válasza („bődületes marhaság”) azonban valamennyire segített abban, hogy nagyobb tere legyen a hírnek – igaz, nem feltétlenül az MDF előnyére. Legsikeresebbnek a Jobbik bizonyult: Pörzse Sándor bemutatása még ma este is címlapos az Indexen és a NOL-on - a Fideszhez közeli sajtóban azonban csak aprólékos munkával lehet megtalálni a Hír TV és az Echo TV egykori műsorvezetőjének politikai szerepvállalásáról szóló hírt.
Hogy mi következik mindebből? Elméletileg a médiabeli megjelenés különbségét két ok magyarázhatja: a pártokra irányuló figyelem, vagy a témák jellege. Sajnos kísérletezni nem tudunk: pedig izgalmas lenne felcserélni a pártokat és a mondanivalókat… Vitatható lesz, amit mondok, de nekem úgy tűnik, hogy - a média egyes szereplőinek nyilvánvaló pártpolitikai motivációi mellett is - ma mindkét szempontból a Jobbik áll a legjobban: eleve érdekesebb, mint a másik két párt, ráadásul a megszólalásainak többsége is átgondoltabb, kitaláltabb, mint a többieké.
Mielőtt azonban messzemenő következtetéseket vonnánk le, érdemes arra is figyelni, hogy a legnagyobb nézettséggel rendelkező kereskedelmi tévék (bulvár)híradóiba – ha jól kapcsolgattam - a három közül egyik hír sem jutott el. Ott BKV, járvány és havazás ment, minden fronton.
