Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

2010
jan 22
18:55

Több okból sem szerencsés, ha egy elemző a megérzéseiről beszél. Mondanom sem kell, hogy az ilyesmi nem tartozik a bevett módszerek közé, ráadásul önveszélyes is ilyen nehezen igazolható állításokkal traktálni a publikumot. Miután azonban egy blog többet bír el, ezúttal megengedem magamnak a - bizonyára amúgy is többször elkövetett - tévedés kockázatát.

Az MDF gyakori témája volt már eddig is ennek a honlapnak. Talán nem indokolatlanul: a kampányban mostanáig Dávid Ibolya pártja tűnt a legérdekesebbnek. Az MSZP válsága és az SZDSZ végelgyengülése miatt nagy lehetőséget kapott az elmúlt három választáson a küszöböt csak egy hajszállal átugró párt arra, hogy a szavazás estéjén ezúttal nyugodtabban figyelhesse a beérkező adatokat. Az MDF vezetői azonban úgy döntöttek, hogy rátesznek egy lapáttal: az EP-választáson a kalapból előhúzott volt szocialista politikus, Bokros Lajos mellé egy szép színes virágcsokrot akartak kötni: a nagy terv alapján Bánk Attila, Somogyi Zoltán, Debreczeni József és Retkes Attila egyaránt a listán virított volna.

A papíron bizonyára szépen mutató elképzelés azonban a valóságban mára ezer sebből vérzik. Folyamatosak a meglepő kiszivárogtatások, gyakran jelennek meg a sajtóban a  helyi szervezetek ellenállásáról szóló hírek, ráadásul egyszerűen nincs értelmes, értékorientált magyarázat a közös indulásra. Számomra úgy tűnik, hogy az SZDSZ-szel való tárgyalásokkal – különösen ebben a formában, előkészítetlenül és csomagolás nélkül - a párt túllőtt a célon: a „liberálisok is csatlakoznak a listánkhoz” tervéből mára a sajtóban „MDF-SZDSZ közös lista” lett, ráadásul naponta ellentétes hírekkel, jól beleverve a választók fejébe a káosz, a tartalomnélküliség és a kizárólag a pozíciókért folyó harc képét.

Amikor tegnap az egyik kereskedelmi híradóban Herényi Károly bejelentette Simonyi András fővárosi listavezetését („egy ember neve merült fel”), majd még abban a percben megjelent a képernyőn a volt washingtoni nagykövet, amint határozottan cáfolja a hírt („meglep ez a közlés”), azt éreztem, hogy kicsúszott az irányítás az MDF tervezőinek kezéből. Most már az sem lepne meg, ha teljesen dugába dőlne a terv - elszenvedve minden veszteséget, de elveszítve minden, az SZDSZ bekebelezésétől várt nyereséget -, ha valamelyik nap már komolyan vehető MDF-es vezetők bírálnák nyíltan a pártvezetést, ha esetleg a már listára vettek mondanák vissza a felkérést, vagy ha egyszer csak Bokros Lajos - akitől korábban nem volt idegen a lemondás - maga unná meg az egészet.

x x x

S végül a mai találós kérdés: ki mondhatta az alábbi mondatot?

"Utóbb kellett csak azzal szembesülnöm, hogy az SZDSZ programja tényleg liberális, de a politizálási-kormányzási gyakorlata már korántsem az."

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr581693410

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dolgok, amiket illik utálni II. : Bonsai olajfa 2010.01.26. 14:00:44

Előzmény: Dolgok, amiket illik utálni I. : Hajítófa A másik dolog, mint ahogy előrejeleztem, tömény politika. Az MDF-SZDSZ kapcsolatról volna szó. Ez az a téma, amiről szinte kivétel nélkül mindenkinek rossz véleménye van mostanában, majdhogynem azt mo...

Trackback: Dolgok, amiket illik utálni II. : Bonsai olajfa 2010.01.26. 14:00:44

Előzmény: Dolgok, amiket illik utálni I. : Hajítófa A másik dolog, mint ahogy előrejeleztem, tömény politika. Az MDF-SZDSZ kapcsolatról volna szó. Ez az a téma, amiről szinte kivétel nélkül mindenkinek rossz véleménye van mostanában, majdhogynem azt mo...

Trackback: MDF: vége 2010.01.23. 01:37:52

Vége. Egy hónappal ezelőtt az MDF állapota ígéretesnek tűnt, és ha megnézzük a legfrissebb közvéleménykutatási adatokat, amelyeknek a mintavétele január hó elején volt, akkor láthatjuk, hogy a népszerűsége némileg emelkedett. Aztán pár hét alatt minden...

Trackback: Politikai prostituált 2010.01.22. 22:28:04

A poltikai prostituált a klasszikus kurvánál sokkal enyhébb kifejezés.Nem azért mert a közszereplőnek a bíróság gyakorlata értelmében az átlagnál több kritikát kell elviselnie és nem is azért, mert a politikussal szemben az egész világon elnézőbbek.A b...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sárkányfő 2010.01.23. 11:27:48

@Balt: Szóval már köcsögözöl. Miért nem ezzel kezdted? Kár volt veled szóba állnom. Részemről ennyi,vigyorogj tovább.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 11:44:03

@ó jaj: Az ne zavarjon természetesen, hogy a

ó jaj 2010.01.23. 11:02:15

kommentedben Te hülyézted le őt először. Ja, neked szabad, mert az liberalizmus. Oksi, értettük. Akkor mindent megbeszéltünk, ugye?

sárkányfő 2010.01.23. 11:47:52

@pannonfunk: De kínos, amikor Bank helyett beszélsz... amúgy az reakció volt arra, hogy Bank lehazugozott. Azt lehet? Ami amúgy alapból is hülyeség, másrészt ha elolvasta volna a te magad által írt éjszakai kommentet, akkor ő is tudná, hogy hülyeség, stb...

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 11:55:28

@ó jaj: Kedves ó, jaj. Ott ban az első mondatban. Kimásolom: "Orbán Viktor 1998-ban, kevéssel a választások előtt mondta ki először, hogy elvben elképzelhető a koalíció a kisgazdákkal."

Annyiban egyetértünk, hogy a két forduló között kicsit zavaros volt a pártok kommunikációja. Deutch kijelentését, hogy "nem is lesz koalíció a kisgazdákkal", érthetjük úgy, hogy Deutch úgy gondolta, hogy a fidesz hozza a többséget, és akkor nem lesz koalíció a kisgazdákkal, gondolhatta úgy is, ha lesz fidesz többség, akkor nem lesz koalíció a kisgazdákkal, meg úgy is, hogy a fidesz inkább megpróbál kisebbségi kormányzást kialakítani, vagy új választást kiírni, de akkor sem fog a kisgazdákkal koalícióra lépni. Ez utóbbi esetben tényleg hazudott, legyen igazad. De egy ilyen kampányhajrában összevissza beszélés közben kicsúszott állítást beállítani úgy, mint fidesz ős-hazugságát... Persze szabad országban élünk, ha Te így érzed magadat boldognak, akkor plakátold ki vele a szobádat, hogy a fidesz hazudott 1998-ban, és légy boldog.

De könyörgöm, most egy ilyen élő, stúdiós interjúban elhangzott röpke állítás hol van pl. az mszp törvénybe foglalt adócsökkentéséhez, majd annak a választások utáni visszavonásához képest.... Meg nem-lesz-gáz-ár-em-el-és, ugye...

Csak hogy éreztessem: a fidesz-fkgp koalíció miben érintett téged, milyen törvények lettek mások, mennyiben változott meg a hétköznapod ettől? Az adócsökkentés elmaradása pl. sokakat érintett, kiszámíthatatlanná tette az életet.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 12:01:54

@ó jaj: Miért is kínos az? Ember, ez egy nyílt fórum, kommentelünk, miért ne szólhatnék hozzá bárkinek a kommentjéhez.

sárkányfő 2010.01.23. 12:10:36

@pannonfunk:
1. Én nem Tomikától hallottam. Pokornitól, aki akkor a párt 2. embere, alelnök volt. Egyszerű kérdést kapott, egyszerű választ adott: nem.
Ha téged nem zavar, ha egy politikus hazudik, légy boldog a hihetetlen alacsony elvárásaiddal.

2. Kérlek mutasd meg hol írtam "ős" -hazugságról. Sehol, persze, csak dumálsz. A pártnak nem őshazugságaik vannak, hanem zsinórban egy csomó. A politika úgy látszik már csakilyen, nahát, nahát.

3. MSZP? Az meg a másik hazug párt. Miért hozod fel? Nincs annál szomorúbb, amikor hívek az ellenség bűneivel takaróznak. A Fidesz hazugságát az Mszp hazugsága legitimálja? Hű, akkor még sokat hazudhat... Micsoda hülyeség már ez?

4. Hogy éreztessem: nem érdekel a fidesz, meg a többi sem. Itt kialakult egy vita egy tényről, én hülye meg azt hittem korrekt emberekkel állok szemben, és tisztázni lehet a dolgot, nem pedig félrebeszélés, mosdatás lesz. Erre megkaptam, hogy hazug vagyok, hogy mszp-s vagyok, societis vagy mi a túró, meg vörös köcsög.
No comment.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 12:25:21

@ó jaj: Azt egy szóval nem állítottam, hogy boldog vagyok, ha egy politikus hazudik. Sőt, soha nem állítottam azt, hogy a fidesz politikusai soha nem hazudtak. Csak teljesen túlspilázott dolognak tartom ezt a dolgot.

A példát csak azért hoztam fel, hogy jelezzem, voltak itt súlyos hazugságok a magyar politikai életben, amivel sokkal értelmesebb lenne foglalkozni, mint ezt a fidesz-fkgp koalíciót firtatni. Nem hinném, hogy rosszabbul járt azzal az ország, mintha a fidesz kisebségi kormányt alakított volna, vagy új választást írtak volna ki.

mirrmurrkandúr 2010.01.23. 12:28:48

@pannonfunk: és akkor a többiről n is beszéljünk...

Az az igazság, hogy Te és Balt szépen besétáltatok a csapdába -nem először- azon egyszerű oknál fogva, hogy a Fidesz 98'-as hazugságáról vitát nyitottatok egy feltételezhetően ős-balibbel.
Ez egyszerű kényszerítő tematizáció, nem egyéb.

Ne haragudjatok, nem az első beszólás alkalmával kellett volna az orra alá biggyeszteni a "más szemében a szálkát igen, de az erdő túl nagy hogy észrevegyük" című történetet.
Orbánék hazudtak a kisgazdákkal való koalíciókötésről? Igen, hazudtak. Vagy így, vagy úgy, de hazudtak. Egy kommancs ezt jobban tudja, mint ti, ne is erőlködjetek!

Azért annyit meg lehetett volna kérdezni tőle -már az elején!-, hogy az, ha valaki lehazugozza az ellenfelét, megalázó módon a nyilvánosság előtt, többször is, majd megnyeri a választást, és ő maga az, aki homlokegyenest az ellenkezőjét csinálja annak, amit megígért, az mégis hogyan minősítené??
Nincs (és előreláthatólag nem is lesz) olyan politikai erő, aki maradéktalanul betartja minden ígéretét. Ez az illúziók világa (meg ismervén néhány ígéretet, nem is biztos, hogy ez jó lenne...). De hogy valaki pont az ellenkezőjét csinálja annak, amit ígér, és még cinikus féreg is, nem mond le, cserébe szétveri a saját népét (bocsánat a néptől ezért!), az már a minden határon túl megy.
Kedves Kommentelők, el kéne gondolkodni rajta, vajon, miért tart itt az MSZP, és miért 14% a népszerűsége? A válasz egyszerű... S ameddig ekkora férgek szennyezik a magyar közéletet, addig talán nem a Fidesz 98'-as füllentését kéne ellenpéldának beállítani, mert hányinger még a felvetés is.
Ami itt történt az elmúlt nyolc évben, arról kéne társalogni... egyrészt mert aktuális, másrészt mert gyomorforgató...

Ja, azt meg boromira el kéne felejteni, hogy a Fidesz tett be az MSZP reformjainak Népszavazással stb... Szerintem nem nehéz kitalálni, ha nem lett volna Népszavazás, és a kormány tényleg megcsinálja azt a genocídiumot, amit szándékozott, akkor az MSZP most melyik 5% alatti, egyszámjegyű népszerűségi mutatóval rendelkezne...

Úgyhogy, kedves Elvtársak, a hisztit be lehet fejezni, és el lehet kezdeni munkát keresni, hátha még nem késő.

Pannonfunk, Balt: Nem kell idiótákkal vitázni... én már letettem róluk.

:-)

Balt 2010.01.23. 13:15:45

@pannonfunk: OK, igazad van. De arra határozottan emlékszem, hogy a 95-ös világkiállítás döntésekor már legalábbis MDF-es volt Feró, '95-ben önjelöltként indult (volna?) a köztársaságielnök-választáson, aztán sokáig a MIÉP-közeli Pannon Rádió oszlopos tagja. (Nincs Feróval semmi bajom egyébként.)

6.Lenin 2010.01.23. 13:18:17

@mirrmurrkandúr:

Érdekes felvetés és majdnem igazad is van,de ez a világ(blog)nem teljesen úgy működik,ahogy kívánatos(?)lenne.

Talán már elhalt volna régen.Pedig igazán most kezdik a politikusok felfedezni a benne rejlő lehetőségeket.
Meg sokan mások is.pl ezt a blogot is.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 13:22:20

@mirrmurrkandúr: Na de hát ó, jaj bloggertárs nem kommancs, hanem 'független'... :P

Balt 2010.01.23. 13:23:26

@pannonfunk: Mindegy már, ez a ki hazudott előbb tényleg szarpaszírozás:

Magyar Bálint (megjegyzem, a '94-első fordulóban még rá szavaztam) mondta akkor, hogy Horn Gyula kormányában nem vesznek részt. Belementek (bármiféle választói akarat nélkül!), belebuktak.

Meggyőződésem, hogy 2002-ben a kisgazdákon ment el a választás, mert ha nincs Szabadi, Pipó stb., nincs az +40e protest szavazat. Tehát ők is belebuktak, azaz ha ez "orbitális, világrengető hazugság" volt, meg lett torolva.

Ehhez képest most itt tartunk: lásd a választás várható kimenetelét. :))

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 13:26:38

@Balt: Most hogy így felmerülnek az emlékek, valami dereng, hogy Nagy Feró és Waszlavik egyszer politika miatt összekaptak. Azt már nem tudom, hogy ki milyen beállítottságú volt, de Waszlavik később fellépett MIÉP-es rendezvényeken, pl. 2003-ban farsang vége alkalmából volt egy happening a Kosuth téren, majd átvonultak valamelyik hídra és szoci politikusokat jelképező szalmabábukat dobáltak a Dunába...

Balt 2010.01.23. 13:30:53

@Balt: Így van, Mirrmurr, ahogy később részletesen kifejtetted. :)

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 13:30:57

@pannonfunk: Húh, nem is 2003 hanem 2004 volt. HAZUDTAM!!! Jujj, nem megyek el politikusnak, minden héten megkapnám a ballib ... oh, pardon, független... megmondóemberektől, hogy hazudtam :S

dr. mesterséges színezék 2010.01.23. 13:40:37

@mirrmurrkandúr:
"Kedves Kommentelők, el kéne gondolkodni rajta, vajon, miért tart itt az MSZP, és miért 14% a népszerűsége? A válasz egyszerű... "

Ugyanaz más szemszögből: a Fidesz tényleg komolytalan párt, Szijjártó tényleg elviselhetetlen, a zorbán tényleg demagóg, és még lehetne sorolni a ténylegeket, de úgy produkálja ez a viccpárt az mszp ~ 3-szorosát, hogy nem ő szedett össze, hanem az mszp veszített sok szavazót - na ezért tessék valahogy felelőssé tenni a zorbánsátánt, de ravaszul ám piszkosul!

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 14:18:40

@mesterseges szinezek: Hámer a jobboldal szavazói szemellenzősek, demagógok, tudatlanok, szemben a baloldal komoly, európai értelemben vett demokratikus, felelősségteljes szavazóival szemben:

www.youtube.com/watch?v=LCnH_PDdaM0&feature=related

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.23. 15:44:50

Ezt hívják úgy, hogy lezárult a rendszerváltás :P

abandi 2010.01.23. 15:47:18

@mesterseges szinezek:
Meg is indul a harc a cigányokért...
Sajna a libsidemcik begyűjtik a zsidókat...khm, bocs: globáldemokratákat.
A szocionisták is kombinálnak...
(Világ pro leltár-árusai egyesüljetek!)
Egyébként a nagy ravaszdi patásorbán is igazodik...a nyúorderhez.

subtotal 2010.01.23. 17:57:53

Végigolvastam a kommenteket és értem, hogy miért nem MDF, SzDSz, MSzP, Fidesz, etc.

De arról egy szó nem esett, hogy miért valamelyik az MDF-en kívűl?
Itt csak a Bokros személyisége mint érv merült fel.

Ennyi az összes pro? Ez gáz.

Kedves Gábor, a témához:
1+1 lehet 0 a te értelmezésedben, de lehet 10 is (például 2es számrendszerben).

Szerintem az SzDSz-ben a legtöbb szavazójuk a képviselt gazdasági irányt értékelte, a Kuncze utáni vezérgárdát pedig kifejezetten büntette a koalícióból való kihátrálás miatt. A megújult SzDSz-t pedig látható szkepszissel fogadták, de nem alkottak felettük ítéletet. És mivel nincs róluk véleményük, nem fogja a már MDF-be átment szavazókat sem eltántorítani az, hogy a pártjuk "utánuk ment".
Bokros személyisége sok szavazót vihet még az MDF-hez, akiknek 96 óta tényleg benőtt a fejük lágya.
Főleg ha a Fidesz és az MSzP sokáig rágódik még a nyugdíjtémán.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 18:15:01

@subtotal: De élvezet lehet úgy szavazni, hogy "hát, ezekről nincs véleményem, akkor rájuk szavazok" Hát az életért csak csináljunk valamit:

www.youtube.com/watch?v=BcASFjhcHjk&feature=related

valamit dönt magáról az ország...

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.23. 18:18:13

Kedves Abandi!
Tisztelettel közlöm, hogy a cigány az nem pc, legyen a nevük eztán békeharcos tekintettel arra, hogy régen a béketábor tagjai voltunk és volt egy kedves rigmus "gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded" tehát mivel jelzett etnikum tömegesen mintha csak be lenne mágnesezve magához gyűjti a vasat és színes fémet így a régi rigmus okán legyenek ők békeharcosok.
Éljen a PC és a megonthatatlan szovjet konzerv.
Üdv Pelikán

mrbrownstone 2010.01.23. 18:21:36

@Balt:
@mesterseges szinezek: @kamasuka:

Nem vagyok Dávid Ibolya, sőt nem vagyok rokona sem, ismerőse sem. Ugyanezt mondhatom el Bokros Lajosról is. Viszont egyre jobban tetszik, amit csinálnak. Márpedig "szép az, ami érdek nélkül tetszik".

Akinek meg nem tetszik, hogy nekem tetszik, az röhögjön vagy hörögjön csak, kivörösödött fejjel, ahogy jólesik neki. Én ettől még a legnagyobb lelki nyugalommal Bokrosra és az őt támogatókra fogok szavazni.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.23. 18:24:55

Ja, az megvolt, hogy őt is bevettéka buliba? Mármint erre a saláta-listára?

www.youtube.com/watch?v=JIOE0PklIgc

6.Lenin 2010.01.23. 18:36:09

@mesterseges szinezek:

"de úgy produkálja ez a viccpárt az mszp ~ 3-szorosát, hogy nem ő szedett össze, hanem az mszp veszített sok szavazót - "

Ez így nagyon logikusnak tűnik, addig,míg feltesszük a kérdést,miért is vesztett,és miért pont a Fidesz szedte őket össze ?
Van még rajtuk kívül párt, szarásig Mo-on,sőt mind okosabb is.Pláne a B Lajosé.

6.Lenin 2010.01.23. 18:40:54

@mrbrownstone:

Nem röhögök,nem vörös a fejem,nem hörgök.
Tedd!
Jogod van hozzá.
Csak rád tartozik,kire szavazol.

dzsaszper 2010.01.23. 19:22:31

Ahogy én látom, az szdsz, mdf, mszp lépéskényszerben vannak. Ezt finoman szólva nem túl jól reagálják le, Kevésbé finoman szólva hibát hibára halmoznak.

Szerintem a jobbik és a fidesz csendben röhög rajtuk a markában, miközben ők maguk igyekeznek elkerülni a szarvashibákat.

Mondjuk a fidesz részéről Varga nyilatkozata baki volt, de az akár még lehetett szándékos is, a választók tesztelése és felkészítése, hogy nem lesz minden fenékig tejfel...

abandi 2010.01.23. 19:30:39

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
Tisztelt Pelikán et.!
Méltányolom a pc-re történő figyelemfelkeltését...
Ennek szellemében ajánlom a vándor-békeharcosok figyelmébe:
A "Gyaloglás gulágföldön" című múlt kutató, de jövőbe mutató magyar dok. filmet.

abandi 2010.01.23. 19:45:13

@mrbrownstone:
Egy kis Ady veszett meg benned!
Ne félj, bátran kijelentheted jövőre is:
"...Se rokona, se ismerőse nem vagyok senkinek..."
Majd, vhol a nagyvilágban...

6.Lenin 2010.01.23. 19:47:15

@dzsaszper:

"Mondjuk a fidesz részéről Varga nyilatkozata baki volt,"

Ebben vitáznék.Bármit is mond a Fidesz,arra ugrik az MSZP.Évek óta azt kifogásolják,nincs programja a Fidesznek.
Nyilván való,ha bármelyik párt készít/gondolkodik valaminek az átalakításán figyelembe vesznek nemzetközi példákat is,jogosan.
Miért is kéne még egyszer, egy esetleg jól működő rendszert kitalálni.
Kiderült az MSZP is tanulmányozta a svéd modellt.Sőt a géniusz(Bokros) is elfogadhatónak ítéli ezt a megoldást.

A reagálást tartom hibának a Fidesz részéről.Mi a toszért kell minden hülyeségre reagálni?Pláne néha beszari módon.
Én ezt tartom nagy hibának.Egymás kijelentéseire ugranak,mint a hülye gyerekek.

mirrmurrkandúr 2010.01.23. 20:15:00

@6.Lenin:"A reagálást tartom hibának a Fidesz részéről.Mi a toszért kell minden hülyeségre reagálni?Pláne néha beszari módon.
Én ezt tartom nagy hibának.Egymás kijelentéseire ugranak,mint a hülye gyerekek."

Azért mert mindenki a nyugdíjas szavazókra hajt, nem utolsósorban azért, mert ők vannak a legtöbben, és nem átallanak még szavazni is elmenni...

Egyébként meg várható volt, hogy ez lesz.
Az MSZP most épp a hatalmas osztogatásra készül -van erről egy remek cikk a Heti Válaszban- persze nyilván csak azért, mert a zemberek megérdemlik (eddig nem érdemelték meg...?), és még véletlenül sem azért, mert a szockók populisták lennének, és a jó öreg kádárista módszerekkel operálnának... áhhh, dehogy.

Mikor megkérdezték tőlük, hogy ezt most mégis hogyan, akkor valamelyik okos csak annyit mondott, hogy meg van a fedezete (eddig nem volt?), és egyébként, ők fogják megnyerni a választásokat, figyeljünk csak...

Annyira utálom őket... de tényleg. Az emberiség selejtje, és nem lehet tőlük megszabadulni...

Diocles 2010.01.23. 20:23:10

Olvasom, hogy szenvednek Gyeneseiékkel Somogyban. Nos, nem vagyok egy Gyenesei-fan, de Somogyban tudtommal Gyenesei a kiskirály, szal elég vicces, hogy pár helyi noname pártkatona keresztülhúzza a pártvezetés szándékát Gyenesei-megállapodás-ügyben. Mert az egészen biztos, hogy Gyenesei tízszer annyi szavazót hozna nekik, mintha csak maguk indulnak.

A budapesti listára állítólag - az ATV infója - Fodor Gábort akarják jelölni.
Ami azért röhejes, mert Fodor újbalos-kisebbségvédő arcéle nem csupán az MDFtől áll valami hihetetlenül távol, hanem már az SZDSZ is nem utolsósorban azért esett szét, mert az SZDSZ "konzervatívabb" szárnya (a "konzervatív" itt nagyon leegyszerűsítő nyilván) a falra mászott Fodortól. És most Fodor jön vissza, tényleg? Két miniszterkedés után, pártelnökösködés után főpolgármesterjelölt akar lenni?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.23. 20:24:09

@6.Lenin: (jól működő rendszert)

Úgy van!
A SVÉD nyugdíjmodellel csak annyi a bajom, hogy:
- kellene hozzá IDE a svéd bérrendszer is... 8Đ

mirrmurrkandúr 2010.01.23. 20:25:19

@mesterseges szinezek: Remek. A kérdés továbbra sem az, hogy a Fidesz miért akkora, amekkora (egyébként nem igaz, hogy a Fidesz nem nőtt meg legalább 500000 szavazóval többet mérnek jelenleg nekik, mint 2002-ben, vagy 2006-ban), hanem hogy a kommerek miért vesztettek legalább másfél millió szavazót?

Ők voltak kormányon, az ország helyzete kurva sokat romlott a regnálásuk alatt (azt ne mondd, hogy a válság miatt, mert mentem kiugrom a zárt ablakon), úgyhogy mutogathatsz a Fideszre, meg a Zorbánra, mint a félőrült, és utálhatod is őket, attól még ezt a szart nem ők csinálták...

Ennyit azért beláthatnál te is.
De igazad van, én vagyok a naiv pöcs, hogy evidenciákon vitatkozom veled...

mirrmurrkandúr 2010.01.23. 20:32:23

uhhh... melyikőtök rakta fel azt a Gyenesei-cigányok videót???

Nagyon undorító...
Hajrá emdéef...

...

mrbrownstone 2010.01.23. 20:32:28

@abandi:

Miért is a nagyvilágban? Tán csak bizony nem arra célzol, hogy ha a magadfajták hatalomhoz jutnak, akkor a magamfajtáknak ajánlatos lesz elmenni ebből az országból?

abandi 2010.01.23. 20:34:04

@mirrmurrkandúr:
Maga akár Jobbikos is lehetne...
Természetesen csak viccöltem.
Minthogy az egyik kutya,a másik eb, a harmadik meg az előbbiek korcsa, háromszőgben kavarodik megfele!

abandi 2010.01.23. 20:36:20

@mrbrownstone:
Provokatív, de építő a kérdés!
Szerinted, mi tart vissza?

6.Lenin 2010.01.23. 20:39:02

@1.szolo (B.A.):

Szerintem Bokros Lajoson kívül senki nem akarná a jövő héten bevezetni.

Ő megtenné.

abandi 2010.01.23. 20:50:07

@mirrmurrkandúr:
Továbbhintve a vidijó!
Tájékoztatásul: Csapódj a hazakiárulókhoz....
Nincs rád szükség.
Töredék béredért félted a nyúordert???

Diocles 2010.01.23. 20:52:13

"Elképzelhető, hogy a Somogyért Egyesülettel történő együttműködést támogató MDF vezetésének ez elfogadható megoldás, de a somogyi tagszervezet egy része szerint nem az – szögezte le Mátrai. Beszámolt arról is, hogy a 8 tagú megyei választmány fele osztja az MDF országos vezetésének véleményét, egy tartózkodott, míg hárman ellene szavaztak. Közölte, a somogyi tagszervezetnek az összes választási körzetben van már közös jelöltje az SZDSZ-szel, így nem igaz, hogy a Somogyért Egyesületre szüksége van."

LOL, mekkora lúzerek ezek a helyi MDF-esek.

Félreértés ne essék, nem vagyok elragadtatva Dávidtól és Gyeneseitől (és ez eufemizmus), de ez a kis epizód jól jellemzi a pártot.

A pártközpontban kitalálnak egy teljesen racionális dolgot, Somogyban nincs emberük, ellenben ott van egy erős egyesület, akinek főnöke dörgölődzik hozzájuk. A pártközpont felszólítja a helyieket, hogy állapodjanak meg velük. Erre fel a helyiek felháborodnak (hú, vazze, a Gyenesei le akarja nyúlni a pozinkat!), és közlik, hogy ők (mind a 6 megyei tag) már megállapodtak az SZDSZ közismerten bivalyerős somogyi szervezetével, hogy nekik aztán nincs szükségük a Somogyért Egyesületre, amely potom 20%-ot ért el 2006-ban a megyei választásokon, pont annyit, mint az MSZP), mert ők (mind a 6 tag, plusz az SZDSZ 2 tagja) mindent, de mindent meg tudnak oldani...

Azért Dávidnak sem lehet könnyű...

Balt 2010.01.23. 20:52:37

@mirrmurrkandúr: Azt hiszem, félreérted. Ő épp erre a visszásságra mutatott rá. Mellesleg szerintem is q. sok 17% az MSZP-nek ilyen 8 év után!

mirrmurrkandúr 2010.01.23. 20:52:52

@abandi: Bizonyos szempontból lehetnék jobbikos (nagyjából annyiban, hogy nem vagyok egy megrögzött PC rajongó...), más szempontokból meg nem...

... de a felvetés hipotetikus, mert nem vagyok jobbikos...

:-)

mirrmurrkandúr 2010.01.23. 20:55:13

@abandi: "Továbbhintve a vidijó!
Tájékoztatásul: Csapódj a hazakiárulókhoz....
Nincs rád szükség.
Töredék béredért félted a nyúordert?"

Kérlek, a továbbiakban, kímélj meg...

Már sokszor mondtam: sötét vagy.

Köszi:-)

abandi 2010.01.23. 20:55:21

@abandi:
Magyarázkodásra szorulok:
Téged, mrbrownstone!
Mi tart vissza, hogy eltakarodj ebből a szenygödörből?
A neved az még a gödör legalján található régi kikristályosodott múlt is lehet....
Te maradsz....

mirrmurrkandúr 2010.01.23. 21:00:59

@Balt: Valóban félreérthettem. Ha már az iróniát sem értem, akkor el kell menni aludni...

Bocsánat!

mirrmurrkandúr 2010.01.23. 21:02:15

@Balt: Már 17%-on áll az MSZP... az tényleg irreálisan sok...

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.23. 21:04:24

A svéd modellhez csak annyit, hogy 90-ben üres volt a nyugdíj kassza és jelenleg is deficites, vagyis valakik, valamikor ellopták a pénzt, majd ha meglesz akkor kaphatnának a mostani nyuggerek bármit is, de hát szavazati joguk van így nyugdíjat is kapnak a mostani dolgozók jövőbeli nyugdíjját csak mert szavazhatnak, érdekes, nagyon érdekes.

subtotal 2010.01.23. 21:17:10

@Dr. Pelikán et. (ferológus): 1-es, leülhetsz. Felosztó kirovó rendszer van, guglizd ki, ha megértetted a lényegét, gyere vissza beszélgetni a svéd modellről.

@6.Lenin: bár bevezetné. Ugyanis a svéd modellről szóló (ál)vita a Fidesz és MSzP bár a nyugdíjasokért folyik, csak abszolút nem érinti őket. Ez a jövő generáció, talán a jelen generáció nyugdíjaséveinek problémáját orvosolná.

6.Lenin 2010.01.23. 21:18:12

@mirrmurrkandúr:

Nagy a tét és nagyon messze még ápr.11. ill. 25.
Az MDF se játszik éppen úri módon.
Szerintem még nem lefutott ez a játék.

subtotal 2010.01.23. 21:18:23

@subtotal: jelen generáció = jelenleg aktív generáció

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.23. 21:18:53

@Dr. Pelikán et. (ferológus):

Kedves Pelikán!

Kb. annyi hiányzik a felosztó-kirovó rendszerből éves szinten, mint amennyi a magánpénztárakba megy. Úgy tűnik, az a döntés vagy hibás volt, vagy nem volt kellően megtámasztva az állami rendszer reformjával. Most állítólag 42% visszalépett, de nem beszélnek arról, h ez mennyit könnyít a nyugdíjkassza helyzetén.

abandi 2010.01.23. 21:19:45

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
Ráadásul csődbe tűnt a SAAB autógyár is...
Virtuális-digitális számlákkal bármit tudok igazolni-vizsgálni!
Igaz, "hosszú bájtok éjszakája" "úr"?

abandi 2010.01.23. 21:24:37

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=78):
Természetesen senki nem feszegeti a "rokkant nyugdíjas" problémát, mert az bizony egyenesen a rászízmushoz vinne...
A svéd modell ezt nem tartalmazza.
Mert kevés volt ott a takonybányász baleset...

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2010.01.23. 21:35:38

@subtotal: Kedves Tanár Úr!
Nem kell utána néznem, most azoknak nyalják a nyugdíjas seggét aki annak idején összedolgozták az első 20 milliárd minuszt plusz nem volt egy fillér megtakarításuk, stb.
Arról nem is beszélve hogy 90%uk soha rendes munkát nem végzett.

6.Lenin 2010.01.23. 21:36:46

@subtotal:

Mo-on bármihez is nyúlnánk,azt csak hosszú évek alatt lehetne átalakítani.

Rövid távon nem megoldhatók a problémák,különösen úgy,hogy nincs vagy nem látni hosszútávú elképzeléseket(min. 10-20 évre előre).

Most a szélhámosok ideje van,sajnos.
Egy nagy támogatottsággal rendelkező,erőskezű,hosszú távú elképzelésekkel rendelkező kormányra lenne szüksége az országnak.

El kellene ismerni a másik félnek,az elmúlt 8 év alatt képtelenek voltak még az első komoly lépések megtételére is.Ha képtelenek az ország érdekeit előbbre tenni a saját érdekeiknél,csúnya következményei lesznek.

1990-ben elcseszték az esélyt a rövid és sikeres induláshoz.

subtotal 2010.01.23. 21:46:30

@Dr. Pelikán et. (ferológus): én arra reagáltam, hogy üres volt a nyugdíjkassza. Mivel felosztó kirovó rendszer volt/van, ez nem is lehet másképp.
A svéd modell pedig megoldást kínálna arra, hogy mindenki a hozzájárulása alapján kapjon nyugellátást, ergo aki "soha rendes munkát nem végzett", vagy végzett de elfelejtette bevallani/befizetni, csak annyit kapjon vissza amennyit érdemel. Azaz semmit.

subtotal 2010.01.23. 21:49:13

@6.Lenin: vagy mivel a nyugdíjasok ilyen könnyen ugraszthatóak, ki kellene vonni a populista lőzungok szintjéről ezt a témát, korrekt rendszeralapokat lefektetni. Erre ugyanúgy lett volna lehetőség, mint a képviselői fizuk és ktg.térítések esetében.

abandi 2010.01.23. 21:49:52

@Dr. Pelikán et. (ferológus):
Ön roppant soknak tartja a "kiemelt nyugdíjban" részesülők számát!
Ellenben az ivadékaik ...
No, igen.

subtotal 2010.01.23. 21:51:06

@subtotal: fáradok. természetesen a képviselői fizuknál nem a korrekt rendszeralapokig jutottak el, csak a megállapodásig. Tudnak ők, ha közösek az érdekek. Lásdd még rádiófrekvenciák.

6.Lenin 2010.01.23. 21:52:13

@jobbrólelőz:

Lassan ideje feltenni a kérdést,az MDF nevezetű gyűjtő párt(bukott szélhámosokat)milyen jövőképet fog ajánlani az országnak?

Gyerekek,ha a túlélésről van szó,nem számít semmi!
Ennek lenne jövője?
Ér ez annyit,hogy ilyenekre szavazzon valaki?
Rajtuk kívül,kinek jó ez?

MCsaba · http://alegy.blog.hu/ 2010.01.23. 21:54:45

@6.Lenin: 1990-ben elcseszték az esélyt a rövid és sikeres induláshoz.

Na ez igaz!! Valami nagyon el lett "öszödözve" ott a háromszögletű kerekasztalnál.

De a stabilitás is hiányzott az elmúlt 8-10 évben: bár többségében mszp kormány volt, két kormányválság, több belső konfliktus, 2006, gazd. válság - nem éppen előnyös egy ilyen országnak

És minél inkább halogatjuk a nagy (és szükséges) változásokat annál jobban fog fájni..

6.Lenin 2010.01.23. 22:08:37

@subtotal:

Az a politika,ami jelenleg Mo-on folyik csak oda vezet,ahol jelenleg is vagyunk.

Én még kitartó vagyok,kivárom azt a posztot,hogy: Mi lenne jó az országnak 2010-től?

Talán már azt is kibeszéltük itt,mi lenne jó a macskáknak,kicsiknek,nagyoknak,szélhámosoknak
a ......,(ja ilyenek talán nincsenek is ).Ki hogyan taktikázik,hogyan veri át a másikat.

Oszt jó ez nekünk?
A polgárnak,aki tojik az ideológiákra, csak egyszerűen élni,adná Isten,jól élni szeretne.Már nagyon unja az ígéreteket,amikből eddig csak az valósult meg,hogy amit megtermelt,felépített,befizetett egyszerűen eltűnik.

Aztán csodálkozunk,hogy kinő 1 nagyszájú társaság és rátelepszik erre a hullámra.

abandi 2010.01.23. 22:22:02

@6.Lenin:
Hehehe...
Ez a végső(?) héjamász a zavaron próbálkozás senkit nem téveszt meg!
Az a gitározó zsidó-magyar ámerikai nagykövet sem dőlt be nekik...

6.Lenin 2010.01.23. 22:31:58

@MCsaba:

Ilyenkor a következő ugrik be

Na,barátocskám,sakk és matt.Nyertem.
Na,na még,hogy nyertél.Én néztem el az elején,meg a közepén 1-1 lépést,ha én akkor,hát teljesen másképpen végződött volna a játék.

90-ben volt 1 hatalmas várakozás,igaz nem arra,ami utána következett.

94-ben megvolt a támogatottság,96 -tól a Génius is kijátszotta farbát.

2002-ben még nem volt azért annyira elcseszve(?),hogy ez legyen belőle.

2006 szintén volt támogatottság+ 1 még nagyobb Génius(univerzumi nagyságban mérhető)+1 halk szavú szmájli,jövőkép meg sehol.
Távlatiak még annyira se,csak zsákszámra ígérgetés.

Itt tartunk most.

Balt 2010.01.23. 22:39:59

@mirrmurrkandúr: Csak tippletem. :) De "a pártot választani tudó aktív szavazókorú" blablabla között max. :)

6.Lenin 2010.01.23. 22:40:04

@abandi:

Elismerem,hogy adott szitukban megvan a maguk szerepe az ilyen hullám lovasoknak,de csak a parti sziklákig.Szélcsendes időben meg szart ér,hogy mit is szeretne.Pancsikolhat,meg a homokba pisilhet.Esetleg égeti magát a napon.

abandi 2010.01.23. 22:45:08

@6.Lenin:
Nincsenek már szélcsendes idők...
Klímaváltozás van!
Jobb(ik), ha megjegyzi... ( :-P )

6.Lenin 2010.01.23. 23:02:39

@abandi:

Találtam a padláson 1 tervrajzot valami Noé aláírással.A fele anyag már meg is van,nemsokára kisüt a Nap,addigra meglesz.A nagyfater mesélte,vannak néha viharok,kisebbek nagyobbak,de utána mindig süt a nap.

Jó a válasz(rövidtávon),tényleg teccett.

abandi 2010.01.23. 23:13:16

@6.Lenin:
Ember tervez, Isten végez...
No, most a kóser típusú ideiglenes "ki-bevégzésekkel" tele van a mára már megint lesöpört padlásom!
Hadd legyünk már mi is egy kicsit a "kiválasztottak", a "bosszú népe"!!!

6.Lenin 2010.01.23. 23:41:32

@abandi:

Bosszú népe!!!
Kezdek betojni.
Ugyanis azt gondolom,azért ami most van,mi vagyunk a felelősek én is ,Te is ,mindenki,igaz nem egyformán.
Kik lesznek az elsők?
A nyuggerekre mikor kerül sor?

Lenne 1 ötletem,igyuk magunkat halálra.
Az igazi szittya bírja a tintát.Hátha a nyamvadt kommancsok hamarább kipurcannak,persze ne vodka legyen az öngyilkolás eszköze,abban hátha jobbak.
Valamilyen kannásra gondoltam,az igazi azt még túléli.
Meg legyen a másik feltétel,hogy csak éhgyomorra,így a gazdagok első körben elhullanak.A szittya ebben is gyakorlottabb.
Persze nyitott vagyok más hasonló megoldásra is,persze lehetne mondjuk olyan megoldás is,hogy csak olyanokra szavazunk,akik nem csesznek ki velünk,meg nem agyalnak bosszún,mert az lehet cikis is,olyant is agyoncsaphatunk a nagy szélben meg viharban,aki nem is érdemelné meg.Meg ki mondja meg a sorrendet?

Aludjunk inkább egyet,hátha reggelre kitisztul a dolog,aztán elég ha addig iszunk,amíg jólesik.

abandi 2010.01.23. 23:48:58

@6.Lenin:
Aluggyunk, igyunk , aluggyunk...
Na, aludjunk!

6.Lenin 2010.01.23. 23:54:42

@abandi:

Látod ez nem rossz ötlet,de az jobb sorrend,igyunk aztán még egy hörpintés,szerintem még a harmadik se árt a negyedik után meg sokkal hamarább elalszik az ember.
Jó éjt!

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.24. 00:07:01

Az index címlapján még mindig a 13:05-ös hír van fent, hogy az mdf és Gyenesei megállapodott. Aztán mégsem. Valaki szóljon már a hírszerkesztőnek. Lehet, hogy éppen szombat esti buliban van...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.24. 00:40:18

@pannonfunk:
Szerintem meg akarják várni vele, amíg hamuvá égnek...

lüke 2010.01.24. 08:04:57

igen , igen ez lehet...
így könnyü unatkozni:)

Bokros megunta MSZP, a WBG-t, IMF-t meg a CEU-t is, elég hamar:)
bár megint pongyolában vagyunk
- magyarosan -: inkább megsértödött..............

6.Lenin 2010.01.24. 13:10:50

@1.szolo (B.A.):

Most nagyot nőttél a jobb szememben.
Megnyugtat,hogy még benned is csörgedez némi szittya vér.
Elérzékenyültem,no,úgy szittya mód,könnyek nélkül,de azért látszik 1 pindurkát.
Ó a kumisz,éreztem a puszták susogását,meg a lószar illatát,a puszták népét is elsuhanni véltem.
1000 éves álom,azannya,ez megrázott.

radala 2010.01.25. 11:01:59

Bocsánat nem olvastam el minden hozzászólást. De ma van az indexen egy írás
index.hu/velemeny/2010/01/25/befogott_orral_halkan_anyazva/

Nevetségesen sötét és gusztustalan, rosszul is van megírva, a konklúziója pedig talán mindennél gusztustalanabb. De nagyon jól alátámasztja, amit én mondok. 1+1=2, de legalább 1,9:-)
"Van Magyarországon vagy kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó... ... Igen, szerénytelenség, de magamat is közéjük sorolom....."
Erről beszélek. Nincs még egy párt, akinek a szavazói ennyire büszkék lennének az "osztályukra" kasztjukra és pláne nincs senki, aki azt hinné, hogy ö csak akkor lehet jó tagja a kasztjának, ha xy pártra szavaz.
Bocsánat kedves Naszta (nem téged akarlak gyalázni, pláne nem 1-1 mdf-szdsz szavazót) Egyesével az szdsz szavazó a legszimpatikusabb ember a világon, de mint csoport egy kis gusztustalan, frusztrált, identitáskrízises valami.

A cikket végig ne olvassátok:-)
Az van benne, hogy csak az mszp vagy az mdf van és ez a konklúzió:
"A választásig hátra lévő időben kénytelenek leszünk patikamérlegen méricskélni, hogy melyik párt mit mond a Jobbikról, a Fideszről, a kétharmadról. Aztán a kárminimalizálás jegyében majd elmegyünk, és befogott orral, halkan anyázva behúzzuk az ikszet valamelyikre. Már most hányingerem van az egésztől."
Szörnyű.
Török Gábor kórosan túlértékeli a liberális szavazókat:-) Pedig tuti, hogy nincs még egy ilyen egyszerűen körülírható és modellezhető banda, mint ezek. Somogyi is nyilván ezért választotta ki ezt a csoportot. Nem hülye.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.01.25. 11:22:21

@radala: Gyere át az új postba, ott boncolgatjuk...

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2010.01.25. 12:52:39

@Zoltchy: a tiszta alatt a kommunikációs csatorna tisztaságát értettem :)
azért az antall-i mdf és a mai gárda már közel sem azonos, szóval az ilyen az XYZ párt akkor ezt akkor meg azt jellegű megállapításokon meg én szoktam mosolyogni.
Ennél jóval gázosabb és figyelemreméltóbb, amikor a politikusok egy személyben forgatják a köpönyeget.

Szóval a közös, tiszta célon azt értem hogy jobban kellett volna indokolniuk ezt a lépést. Mivel nem így történt, feltételezhetően egy kísérlet a szavazatgyűjtésre.

Ezzel csak az a gáz, hogy így a választók 2-3%-ának nem marad szabad választási opciója és ehhez még jön a bizonytalanokból vagy a még határozottan nem szavazók köréből egy felmérhetetlen százalék.
Lsd: index.hu/velemeny/2010/01/25/befogott_orral_halkan_anyazva/

Ez egyébként egy érdekes kérdés volna, kutatóként biztosan rácuppanék. Miért hiszik azt a nagy pártok, hogy képviselik az ország általános véleményét? Miközben a szavazók aránya (ha jól emlékszem) csak a legutóbbi önki választásoknál ment 50% fölé.
Szerintem ennek a másik néma, félnek is van üzenete a magyar demokráciára nézve. A tagoltsága további érdekes dolgokra vethetne fényt.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2010.01.25. 13:19:34

@Balt: nem egészen értem, mi a kérdésed. :)
Kicsit sokat passzíroztam a mondataimba én is.
Szóval ahogy a fent fikázott Miklósi Gábor írja, van ám ebben az országban egy darab népesség, aki nem kér a 3 vezető pártból, ugyanakkor az alternatya is bűzlik.
Szóval a fletevésem hipotetikus volt, miszerint a három kispárt alkothatott volna egy ellenzéki kolaíciós brigádot. Én bizony még azt is kinézem belőlük, hogy pont a különböző partvonalról, de a jobbítás szándékával, mint kitűnő alappal kompromisszumos megoldásokkal, cselekvésekkel, szavazásokkal valóban elkezdenének valami valóban demokratikus módon ügyködni.
A Fidesz itt úgy jön a képbe, hogy jelen állás szerint feltételezhetően (mert a bizonytalanokkal is megpróbálok számolni) a Fidesz 55-60%; az MSZP 20-22%; a Jobbik 8-13%; az MDF-SZDSZ 5-7%; LMP 2-3% és a többiek.
Na most az újszülött köztársaságunk történetében még nem volt erő, amely kétharmados többésgbe került volna. Így aztán ez teljesen új dolog volna. Elsülhet kétféleképpen is. Visszatekintve a múltra, emlékezhetünk hányszor akadályozta meg a Fideszt a kétharmados többség elérésének kényszere. Tartok tőle hogy ez egyfajta frusztrációt is gerjesztett az érintett vezetőkben. Remélhetjük hogy ez nem lesz motiváció, amenyniben a kétharmados többség kialakul.
De ez már a találgatás ingoványos terepe.
Technikailag is izgalmas kérdés, hiszen a kétharmados szabály pont azért épült be, hogy csak nagyon indokolt esetben, különösen angy egyetértésben lehessen megváltoztatni ezeket a szabályokat.
Nade ha egy párt rendelkezik ezzel a kétharmaddal önmagában, akkor azzal az ellenzéki szempontok figyelmen kívül hagyása valósulhat meg. Támadható felületté válik, tagjait kell célbavenni ha az ellenzék meg szeretne valamit változtatni netán torpedózni. Szóval a Fideszre ilyen esetben angyon nagy felelősség hárulna. Lényegében az esetek döntő többségében az ő akarata érvényesülne. A amaradék pedig kirekesztődne véleményével, észrevételeivel. Ez pedig ugye a demokrácia alapelveivel volna ellentétes. Egypártivá egyszerűsödhet a parlamenti munka. És "a tömegek bölcsessége" azért a történelmi múlt alapján is kétségbe vonható.
Tehát ez a kétharmados többség könnyen elhozhat egy olyan véget a Fidesz-nek, mint amilyet az elmúlt 2 ciklus hozott a tkp. nevezhetjük így: MSZPSZDSZ-nek.
Remélem így tisztább. ,)

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.01.25. 18:36:48

"Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Boross Péter. A politikus érdemben nem kívánta kommentálni döntését. Mint mondta, aki valamennyire tájékozott az ő utóbbi időben tanúsított magatartásával kapcsolatban, az sejtheti, hogy most mi váltotta ki belőle, hogy a jövőben még passzív tag sem kíván lenni az MDF-ben."

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.25. 18:49:01

@nyomasek_bobo:

"Ízlések és pofonok különböznek."

((- méghozzá annyira különböznek, hogy senki sem keverne össze egy ízlést egy pofonnal;)))

MCsaba · http://alegy.blog.hu/ 2010.01.25. 22:20:26

@nyomasek_bobo: hát igen, Ő volt az egyik első a 'nagyhalak' közül aki nyíltan jelezte, hogy nem ért egyet Dávid Ibolya politikájával - és most le is zárta ezt a fejezetet az életében! Az MDF teljesen ki fog cserélődni, ha az SZDSZ-el való kapcsolat igazán komollyá válik. Szóval lesz még egy-két (tucat) ilyen hír....

Balt 2010.01.26. 00:23:53

@floorwalker: "Technikailag is izgalmas kérdés, hiszen a kétharmados szabály pont azért épült be, hogy csak nagyon indokolt esetben, különösen angy egyetértésben lehessen megváltoztatni ezeket a szabályokat."

Na jó, de a jelen parlamentben egyedül a Fidesz nevezhető ellenzéki pártnak - hisz a legutóbbi költségvetés is az SZDSZ (frakció) és a (frakció nélküli) MDF segítségével ment át -, így semmi csodálni való nincs abban szerintem, hogy a Fidesz egymaga képes lehet 2/3-ot szerezni (mandátumarányban). Ebbe csak a Jobbik szólhat bele kívülről...

"Szóval a Fideszre ilyen esetben angyon nagy felelősség hárulna. Lényegében az esetek döntő többségében az ő akarata érvényesülne. A amaradék pedig kirekesztődne véleményével, észrevételeivel. Ez pedig ugye a demokrácia alapelveivel volna ellentétes. Egypártivá egyszerűsödhet a parlamenti munka. És "a tömegek bölcsessége" azért a történelmi múlt alapján is kétségbe vonható."

Reméljük, felelős(ebb) kormány lesz, mint az előzők... :) Az "egypárti" demokrácián meg szerintem kár "károgni" :) (pardon), mert ez a hozadéka az előző ciklus(ok)nak. Talán egy korábbi választással elkerülhető lett volna, már késő...

"Tehát ez a kétharmados többség könnyen elhozhat egy olyan véget a Fidesz-nek, mint amilyet az elmúlt 2 ciklus hozott a tkp. nevezhetjük így: MSZPSZDSZ-nek.
Remélem így tisztább. ,)"

Ez a veszély kétségtelenül fennáll, de hogy a Fidesz végét nem a jelen parlamenti pártjai jelenhetik, abban biztos vagyok.

dzsaszper 2010.01.26. 16:06:39

@Balt: a 2/3 inkább arról szól, hogy legyen egyfajta konszenzus -- és mégse kelljen teljes egyhangúság.

Ha egy párt(szövetség) megszerzi a 2/3-ot, akkor a választói szinten kialakult a szükséges egyetértés...

dzsaszper 2010.01.28. 14:19:28

@dzsaszper: és még valami a 2/3-ról. Ha összejön, az nem a Fidesz teljesítménye lesz (max. annyiban, hogy ők nem hibáztak akkorákat), hanem főleg az mszp+szdsz+mdf hármasé egyik oldalról (a sorozatos szarvashibáké) és kisebb mértékben a jobbiké (a szélsőségességgel el is riaszthatnak szavazókat) a másik oldalról.