Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

10:57

Egy korábbi bejegyzésben már igyekeztem összeszedni azokat a választókerületeket, ahol a pártok frontpolitikusai indulnak. Azóta a három gyorsan döntő párt, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik után egy-két helyen már a sokáig alkudozó MDF-SZDSZ páros és a kampányát némileg késve indító LMP is nyilvánosságra hozta jelölt-jelöltjeit, s ezekből a listákból kirajzolódott, hogy a budapesti 7-es számú választókerületben (a főváros ötödik kerülete) „politikusi dream team” áll rajthoz.

A Fidesz a kerület polgármesterét, Rogán Antalt indítja, aki 2006-ban az első forduló után több mint nyolc százalékponttal vezetve még az élen állt, ám két hét múlva az MSZP és az SZDSZ támogatását élvező Pető Iván legyőzte. Az MSZP-s Steiner Pál is újra próbálkozik, neki komoly visszalépési tapasztalata van már: 2002-ben és 2006-ban is – második helyről – segítette győzelemre az első fordulóban harmadikként végzett Petőt. Új induló viszont a jobbikos Hegedűs Lorántné Kovács Enikő, aki amúgy Budakeszi alpolgármestere, ám radikális jobboldali körökben ikonként tisztelt férje Szabadság téri temploma miatt a belvárosban kezdi meg az ajánlószelvények gyűjtését. A kerület az eddigi nevek alapján még csak egy lenne a nevesebb politikusokat felvonultató evk-k között, azonban a két kisebb párt is országosan ismert arcait irányítja ide: az MDF-SZDSZ-t a közíró Debreczeni József, az LMP-t pedig listavezetőjük, Schiffer András (akit egy kampányblog - a plakátját is közölve - tegnap kedvesen alkalmatlannak minősített) képviseli.

A Belváros-Lipótváros mandátumáért folyó küzdelem első látásra a sokpártrendszerek többszereplős és kiszámíthatatlan küzdelmét ígéri. A népszerű polgármester, a sokat szereplő fővárosi frakcióvezető, az ismert lelkész felesége, a baloldal ünnepelt közírója és az új politikai alakulat listavezetője közötti versenyben valóban nagy meglepetés lenne, ha már az első fordulóban eldőlne a mandátum sorsa. A kerületben egyébként utoljára 1990-ben győzött jobboldali jelölt, az MDF-es Schamschula György. Azóta csak Ivánok nyertek: az MSZP-s Vitányi (1994, 1998) és az SZDSZ-es Pető (2002, 2006) egyaránt kétszer szerzett mandátumot. Hogy a baloldal sorozata megszakad-e, az megítélésem szerint alapvetően attól függ, hogy lesz-e - választói szinten is! - sikeres együttműködés a pártok között. A mandátumra leginkább esélyesnek látszó Rogán esélyeit a második fordulóban egyrészt csökkenti, ha az antifideszes erők megállapodnak az egyik állva maradt jelölt támogatásáról, másrészt növeli, ha a Jobbik a polgármester támogatására szólítja fel híveit. Egyik sem lesz könnyű: akik korábban Petőre szavaztak, nem biztos, hogy most örömmel húzzák be az ikszet Steinerre vagy különösen Debreczenire (s akkor még nem is beszéltünk Schiffer táboráról), illetve kérdés, hogy a szélsőjobb szavazók mit szólnak a „liberális” Rogán támogatásához. A helyezkedés mindenesetre már megkezdődött, nem véletlen, hogy a Fidesz kétharmada miatt erősen aggódó Debreczeni a napokban ki is mondta, amit az MDF országos vezetői még egyelőre nem szívesen hallanak: „a választások második fordulójában minden olyan körzetben meg kell próbálni az együttműködést, ahol ennek értelme van”.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr891722156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.02.02. 22:10:56

@nincsde: Miből gondolod, hogy azt a hitelt havi törlesztéssel akarja a keresetéből visszafizetni? Pl. lehet simán áthidaló kölcsön is. Ha megnézed a vagyonnyilatkozatot, a csókának van még néhány ingatlan a tulajdonában, pl. 2008-ban is örökölt még egyet. Annak az eladásából is tud törleszteni, pl.

Fell Bandi 2010.02.02. 22:25:44

@nincsde: nem értem, miért nem Oszkó (offshore) Péter 124 milliós bankhitelén akadsz fenn előbb? Ahhoz mennyi bruttó kellene havonta?

dr. mesterséges színezék 2010.02.02. 22:41:45

@mrbéla:

"az Mdf-Szdszes vissza fog lépni az Mszpsnek. 100 százalék"

Tkp azok után, ahogy a két ellenzéki - tudjuk: a fidesz ellenzéke - párt produkálta magát, és azok után, ahogy az MDF összefinnyáskodta a sajtót azzal, hogy nekik olyan jelölt nem kell, aki mexavazta a 100 napos programot, igen, tényleg az lenne a meglepő, ha nem azon párt tagja számára lépne vissza, amelyik kitalálta a 100 napost, és amelyik rövid távon haszonélvezője volt.

Nem is fognak csalódást okozni izécentrumizéék.

dr. mesterséges színezék 2010.02.02. 22:53:52

@Gergő77:

"amennyiben a Fidesz annyival a várakozások alatt teljesítene az első fordulóban, hogy veszélybe kerülne a kormányváltás ténye, ebben az esetben persze beállna a Jobbik a Fidesz mögé, koalíciós partnernek"

Hacsak Sólyom az életben először ne mutatna némi humorérzéket azzal, hogy megbízza kormányalakítással Mesterházyt - ne, fiam, válassz magadnak koaláspajtást!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.03. 01:26:57

@Lastres: - vagyis homogénen homofób... ;)

Amúgy meg vicces lenne, ha a GÁRDA az ő nagyfokú toleranciáját "bizonyító" díszcigánya meg díszzsidója mellé felvenne még egy díszbuzit is a soraiba...

(-szerintem meg a kivétel csak ERŐSÍTI a szabályt;)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.03. 01:35:28

@zsakfos : (kopogtatocédula név használata)

Vagy csak simán vérpopulisták, még ebben IS ;)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.03. 01:47:30

APRÓ(-pó!:)
BESZÁLLNÉK én is IDE, ebbe az illusztris vetélkedésbe!
- ha valakinek van kedve részemre "kopgtatócédulát" küldeni (bárhonnan!), annak az ajánlószevényét szívesen fogadnám IDE;)
(- név, cím a honlapon...)

((Ugyanitt rotációs kapa eladó!))

dzsaszper 2010.02.03. 08:14:00

@theofil: Hát ha igazad is van, Debreczeni akkor is túl lassan tanul (hogy ne 1 embertől várja az ország megmentését), és nem túl jól válogatja meg, hogy ki az... és talán egyre kevésbé jól...

hoplita 2010.02.03. 09:41:50

@gitáros:
Te csak tudod, hogy bűnöző...hisz bemondta a tévé, igaz?
Csak nem drazsé vagy személyesen...?

hoplita 2010.02.03. 09:48:46

@Fell Bandi:
Oszkópeti 224 millás hitelt vállalt be, de nem ez a lényeg.
Egy hozzá hasonló féregtől ez el is várható....mármint a lopás, csalás, offshorozás, hazudozás.
De a egy pógári frontembertől ez már...khm....nem egy evidencia, legalábbis nem kéne annak lenni.
A saját fele akkora svindlerünket nem védjük azzal, hogy a túloldalt nagyobb tolvajok grasszálnak.
Milyen üzenete van ennek?
Szavaz rám, mert én nem lopok-csalok-hazudok annyit...?
Ez így egy morális Mariana árok.:(((

hoplita 2010.02.03. 09:50:52

@1.szolo (B.A.):
Tényleg nagyon vicces lenne...remek a humorérzéked...hogyhogy nem csapott még le rád sasjózsi?

radala 2010.02.03. 09:57:02

@theofil: Én sem kedvelem DJ-t. De ez valószínűleg azért van, mert én nagyon sokáig kedveltem, de aztán elváltak az "útjaink". Azt hiszem az emberek ezt bocsájtják meg a legnehezebben.
Egyszóval én (mindenféle irracionális és nagyon is megvetendő emberi gyarlóságok okán) utálom, mint a kukorica-gödölint. Ennek ellenére nem gondolom, hogy nem őszinte. Megdöbbentően jól írod le, a motivációit.
Utólagosan is elnézést kérek, hogy kezdetben kételkedtem benne, hogy létezik a valóságban az, amit te "képviselsz" (az otthonmaradó, de politika iránt érdeklődő exmszpés)

radala 2010.02.03. 09:59:49

@1.szolo (B.A.): Szerintem tuti tele van a Gárda nemdísz buzikkal. De ez nem kritika, egyszerűen csak az ilyen helyekhez vonzódnak a homokosok. Szép (ez épp nagyon nem szép) egyenruha, férfiasság, férfibarátság...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.03. 10:08:37

@hoplita: Már megbocsáss, de én úgy hallottam, hogy a GÁRDA az azért NEM lehet rasszista, mert van neki EGY cigány tagja. Ugyancsak hasonló okból nem lehet antiszemita SEM, mivel hogy van EGY zsidó tagja is.
No, én csak ebből logikáztam ki, hogy ugyanezzel a szisztémával tudná kivédeni a homofóbia (amúgy nyilván teljességgel igaztalan) vádját IS...

hoplita 2010.02.03. 10:52:31

@radala:
Ez egy kicsit vicces....el nem tudom képzelni, hogy milyen módon jutottál el egy ilyen következtetésig.
Ezek szerint a világ fegyveres testületei, paramilitáris alakulatai nyüzsögnek a buziktól.
Mongyad az ávósoknak is, hogy buzik....csak szalaggy gyorsan, mert biztosan értékelni fogják.:DD

barli 2010.02.03. 10:59:44

Nem tartozik szorosan a témához de olvassátok el a következö cikkböl csak a riporter "kérdéseit" (vastag betüs). A válaszokat mér nem is kell elolvasni. Félelmetes! Már arra sem figyel, hogy kérdezzen!

www.168ora.hu/itthon/heller-agnes-mdf-szdsz-valasztasok-fidesz-jobbik-orban-50236.html

Kedves TG: megérne egy jegyzetet az ujságírók csúzásmászása is (bármely oldalról).
Miert nem megy az ilyen politikusnak? (Sándor Zsuzsanna)

hoplita 2010.02.03. 11:02:37

@1.szolo (B.A.):
Hát, hogy is mongyam....ez a gárdázás egy olyan műfaj, ami nem igazán vonzza ezt két, kissé kivételezett helyzetben lévő kisebbségünket.
Mer' ugye ha a Gárda utcai rablásokban vagy lincselésben utazna, akkor egy kicsit több cigó sertepertélne körülötte, ha meg bankcsődben, vagy közpénzkezelésben, akkor meg askenázi honfitársaink lennének felülprezentálva.
De mivel a haza és a magyarság szolgálata a fő profil, valahogy erre nem izgulnak annyira.
Természetesen ez egy rasszista megközelítés...de én mán csak egy ilyen született náczi vagyok...:)

barli 2010.02.03. 11:03:43

@hoplita: elég ha van akváriumuk :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.03. 11:09:53

@hoplita: Kedves Ignácz!
Na és mi a helyzet a szefárd honfitársaink reprezentációjával?

hoplita 2010.02.03. 11:13:03

@barli:
Ez a heller el is hiszi a saját hülyeségeit, vagy csak a "nincs más hátra, mint előre" kényszerből nyomja ezt a süket dumát?
Szóljon már neki valaki, hogy 2010-et írunk.:D

hoplita 2010.02.03. 11:15:46

@1.szolo (B.A.):
Olyat csak egyet ismerek.....csurkapista bácsi szerint Vona.:DD

radala 2010.02.03. 11:20:13

@hoplita: Igazából nem emlékszem, hogy ilyen statisztikát valaha olvastam volna, de nagy összegben mernék rá fogadni, hogy így van. Ennek így kell lennie. Tuti biztos, hogy százalékosan több homoszexuális van a rendőrök és katonák között, mint egyébként a teljes populációban.
Egyszer majd utánanézek, de egy világ fog összedőlni bennem, ha nem az derül ki, hogy a szkinhedek, rendőrök mind buzik:-)
most elfutottam....

barli 2010.02.03. 11:50:46

Amugy boldog 50-ig blogbejegyzést kívánok Török Gábornak!
A fletó mennyinél tart, tudja valaki? (nem hasonlitás vagy minösítés volt)

[nev] (törölt) 2010.02.03. 11:54:35

@radala:
a görögök és a rómaiak ezért kedvelték a melegeket. mert a háborúban elég jól jött, hogy a vitézek között több volt, mint bajtársiasság. így tudtak háborút nyerni. nem csak olyan harcosaik voltak, akiket várt otthon az asszony. persze ezzel együtt a szexualitásnak minden formája a hadseregben szabályozva volt. mikor lehet, és mikor nem lehet. egyébként ma pont így működik a versenysportban. a homoszexualitás pont olyan természetes, mint a balkezesség. melegek, vagy balkezesek nélkül nem lehet csapatot építeni. de az igaz, hogy a melegek és a balkezesek is a legritkább esetben jók elsőszámú vezetőnek. a fordított alapállás miatt. viszont minden másra alkalmasak.

egyébként az obama adminisztráció ezt ismerte fel. az amerikai hadseregben milyen jó szolgálatot tesznek a melegek és a balkezesek. például védik a hadsereget a túlzott erőszaktól. a másságuk miatt. de elsőszámú vezetőnek "normális" embereket kell választani. de egy szexista társadalomban ők a jolly jokerek. abból kifolyóan, hogy képesek a férfi, és női szerepet eljátszani. gyakorlatilag bármilyen szerepet.

a balkezesek pedig képesek a politikában balra, és jobbra irányulni, független maradni. mert eredendően balkezes, de eltanulja a többségtől a jobbkezességet. ez a csoport a politikában tud nagyon ügyesen mozogni.

radala 2010.02.03. 12:03:16

@[nev]: No, megint tanultam valamit. Köszönöm. Mindenesetre én nem a célzatos homoszexuális koncentráció növelésre gondoltam, csak arra, hogy egy homoszexuálisnak a fegyveres testületek kétszeresen jó helyek. Sok a férfi, plusz nem ott keresik őket a sztereotípiák alapján.
Nem mellesleg meg szívesen köszörülöm a nyelvemet bármilyen egyenruháson. Nem állítanám, hogy szép dolog ez, azt sem, hogy túlzott intelligenciára vall részemről, de nagyon erős zsigeri ellenszenvet érzek minden egyenruhás irányába, pláne ha ez még önkéntes is, mint a Gárda, az végképp érthetetlen számomra.

Fell Bandi 2010.02.03. 12:35:26

@hoplita: Oszkó új vagyonnyilatkozatában már nem ennyi van, csak 124 Millió. Valószínűleg törlesztett valamennyit. Amúgy egyetértünk, de a különbség magáért beszél...

[nev] (törölt) 2010.02.03. 12:39:20

@radala:
persze az összes motoros bőrszerkós dolog mögött megbújuk ez. a melegek előszererettel mennek ilyen csapatokba és ott túlreprezentáltak. ha jól értem ezt mondod te is.

egyébként a nacionalizmus is ilyen rejtett biológiai tulajdonság szerintem. valaki a saját nemzetéhez vonzódik. ő magyar magyar. a felvilágosulatlan liberálisok két dolgot mondanak. az egyik, hogy magyar magyar márpedig nincsen. mert nincs olyan, hogy valaki magyarabb. és én meg azt mondom, már hogyne lenne, látjuk ezt úton-útfélen. a probléma az, hogy ezek a magyar magyarok nem akarják megérteni, hogy vannak cigány és zsidó magyarok is. meg ukrán magyarok is. és magyar magyarok persze. ezt szerintem tudomásul kell venn. hogy van egy ilyen kisebbség. a kisebbségnek meg azt kell megérteni, hogy nem akar ilyen lenni a többség. de ez minden kisebbségi létformával így van. a vadászok nem értik, hogy miért nem akar mindenki lövöldözni, miért nem akarja elejteni a vadat, vagy ha olyan nyámnyila, akkor legalább a tóból kifogni a halat. és akkor rájön, hogy a többség nem arra született. ő meg pont arra. és az adja meg az identitását.

szerintem a nacionalizmus is pont ilyen, és remélhetően a helyére fog ez kerülni, ez egy tanulási folyamat. például az orvosok között például elég sok a nacionalista. meg kell gyógyítania a nemzetét. ez van a fejében. ezért lett orvos. persze nem minden orvos nacionalista, de elég sok.

én amellett kardoskodom, hogy a nácit ne használjuk szitokszóként, mert van abból is civilizált. és ha folyton azt mondjuk, ezek aztán mindenkit felnégyelnek, akkor az nem vezet sehová.

szerintem valami olyasmit kellene mondani, hogy mindenki legyen egy kicsit humanista. nem feltétlen kell nagyon, de legalább egy kicsit. és akkor szerintem már léptünk valamit előre.

CSENDES 2010.02.03. 12:53:55

Elnézést, ha tévedek, de szerintem a nacionalizmus nem egyenlő a nácizmussal, így a nácizmus szót nem szitokszóként, hanem olyan pejoratív jelzőként használjuk, mellyel is a németországi fasizmusra utalunk. A nacionalizmus pedig nem biológiai tulajdonság.
Hát erről röviden ennyit.

radala 2010.02.03. 13:01:52

@[nev]: Ezzel maximálisan egyetértek. Mondjuk szerintem náciból épp nincs civilizált. Ha van az azt jelenti, hogy a nácit a nacionalista becézéseként használod nem a nemzeti-szocialista klasszikus értelmében. De szerintem értem mit gondolsz, csak ebben az esetben a náci definícióját változtatod meg. Amúgy, szerintem a magyarok általában nagyon kevéssé nacionalisták. Illetve lehet, hogy nem ez a helyes szó, de én azt látom, hogy külföldön (konkrétan Ausztriában) viszonylag kedvelik a magyarokat, és ez a kulturális hasonlóságokon túl elsősorban azért van, mert a magyarok nem szeretnek egymással közösködni. Azaz nincsenek nagy magyar társaságok, amik furcsák és félelmetesek lennének. Nem ez a helyzet mondjuk a lengyelekkel, szerbekkel, törökökkel vagy akár az olaszokkal, akiknél (szerintem) a barátkozáshoz elegendő az azonos nemzetiség is. Magyarok csak nemzetiségi alapon nem járnak össze. Persze lehet, hogy ez nem is igaz, csak én vagyok ilyen és azt hiszem, hogy a többiek sem járnak össze:-)
Amúgy egy törökök/lengyelek által elfoglalt játszótér még nekem, aki toleránsnak tartja magát is meglehetősen ijesztő, annak ellenére, hogy nem csinálnak semmi ijesztőt.

radala 2010.02.03. 13:06:12

@CSENDES: Szerintem nincs olyan tulajdonság, ami nem biológiai, de én biológus vagyok:-)
Abban az értelemben feltétlenül biológiai tulajdonság, hogy az ember szeret valahova tartozni. Amúgy sajnos Török Gábor nem írja a Miért szimpatikusak a polgármesterek bejegyzést. Pedig szerintem ők is a "nacionalizmus" okán (vö Szeged jobb, hely, mint más) népszerűek, mert baromi hálás dolog egy viszonylag kis közösséget vezetni.

[nev] (törölt) 2010.02.03. 13:07:38

@CSENDES:
szerintem meg biológiai tulajdonság. nézd meg morvai krisztinát. egyszer csak leesett neki a tantusz, hogy ő magyar magyar. és vannak magunkfajták, és magukfajták. csak ez nem 17 évesen esett le neki, és nem azt mondják a társai, kriszta hagyd már ezt a hülyeséget, és gyere a diszkóba, hanem 47 évesen, és akkor a többi náci (figyelem nem szitokszó) meg adja alá a lovat. és ezért csúszik át szélsőségekbe. lehet, hogy ebben nincs igazam persze. a tévedés joga mindenkié. az enyém is.

az, hogy minek mi a jelentése az közmegyezés kérdése. a szoci a szocialista rövidítése. náci a nacionalistáé. szerintem mindkettő lehet civilizált.

persze azzal nem árt tisztában lenni, hogy az euópai történelemben ezidáig a fasizmus volt az egyetlen olyan eszme, ami szisztematikus népírtáshoz vezetett. és nem is olyan régen volt ez. tehát a nacionalizmus veszélyes. de a veszélyes nem a gonosz szinonimája. a repülés is veszélyes, meg az atomerőmű is az.

szóval szerintem az önkényuralmi jelképek közül a fasiszta jelképeket akár tiltani is lehetne, de a nacionalizmust magát szerintem a többségnek - nem mindenkinek de a többségnek - el kellene fogadnia.

radala 2010.02.03. 13:09:20

@[nev]: Ja a magyar-magyart sem értem. Szerintem semmiféle korreláció nincs a vérségi magyarság és a nacionalizmus között. A magyar nacionalizmusban pont az volt a szép, hogy a nacionalisták egy jelentős része nem is volt magyar. (lásd Egy polgár vallomásai)

hoplita 2010.02.03. 13:11:12

@[nev]:
A görögöknél, és ott is elsősorban a spártaiaknál volt ez egy félig-meddig támogatott viselkedési forma a hadseregben....ott is inkább a biszexualitás, mint a homo....de ez sem véletlen, ismerve a spártai nevelést és katonai kiképzést.
A rómaiakra ez nem volt jellemző egyáltalán...az ő hadi sikereik nem ebből "táplálkoztak"..:D

radala 2010.02.03. 13:14:10

@[nev]: Szerintem, ha a náci a nacionalista akkor a kommancs a szocialista. Nem fair dolog (ma még) egy nagyon leharcolt koszos nevet aggatni egy egyébként csöppet sem negatív tulajdonságra. A magyarok pl tudatos vásárlás tekintetében kicsit sem nacionalisták sajnos. Ausztriában én még nem láttam nem osztrák tejet, nyilván azért nem mert nem lenne piaca. Mo-n még a saját egészségesen nacionalista szüleim is képesek szlovák tejet venni, ha nem figyelmeztetik őket rendszeresen.

[nev] (törölt) 2010.02.03. 13:19:27

@radala:
származástól függetlenül dobja ki ezt a "gép". morvai krisztinát gondolom azért hívják így, mert valamelyik felmenője morvai. ő mégsem a csehekbe van beleszerelmesedve, hanem a magyarokba. a magyar magyarokba. a saját kultúrájába, a saját nemzetébe.

szerintem ez nem neveltetés kérdése, mert olyan nincs, hogy valakit ilyennek, vagy olyannak neveltek, és akkor 47 évesen egyszer csak rájön, hogy őt félretájékoztatták. csak ugye ezt morvai a zsidókra fogja, de ennek az oka az, hogy az anyukája, vagy az apukája nem mondja neki azt: krisztikém ne őrülj meg teljesen. de lehet, hogy ebben tévedek. szerintem a nacionalistákat úgy kellene kezelni, mint minden kisebbséget.

hoplita 2010.02.03. 13:23:37

@[nev]:
"....persze azzal nem árt tisztában lenni, hogy az euópai történelemben ezidáig a fasizmus volt az egyetlen olyan eszme, ami szisztematikus népírtáshoz vezetett. és nem is olyan régen volt ez. tehát a nacionalizmus veszélyes...."

Huhuhúúúú...de nagy baromságot sikerült leírnod.
A Gulágról hallottál már...?
Tudod mennyi áldozata van a vörös vírusnak...?
Jézusom....:((((((((
Más....
Tessék már különbséget tenni a nemzeti szocializmus és a fasizmus között is.....bosszantó a kevergetése.
És a harmadik...
Én speciel nem viseltetek különösebb averzióval a nácizmus iránt, ugyanis sem én, sem a családom semmilyen hátrányt, jogsértést és egyéb veszteséget nem köthet hozzájuk.
Ellenben ha valaki nálam jobban gyűlöli - igen, ÉN GYŰLÖLÖM - a kommunistákat, az festi magát.

radala 2010.02.03. 13:32:02

@[nev]: Egyszer hallottam Morvait a Balós szerelméről beszélni. Nekem úgy rémlik, hogy csak visszatér a családi neveltetéséhez. A családja nem támogatta a kapcsolatot.
Szerintem a Morvai nevűek általában Morvenbergerröl magyarosítottak:-) Nomen non est omen a magyaroknál.
De, amúgy szerintem Morvai egyszerűen egy intelligens nő, aki rácuppant valamire és ettől szélsőségesnek látszik. Szerintem nem az, csak épp ilyen "korszakában van". Szerintem egyszerűen vehemensen szereti védeni az igazát. Valószínűleg, ha feminista lenne még mindig, akkor az LMP listáján lenne. Lehet, hogy nem is lett volna hibás döntés.
Amúgy szerintem ha az ember elmélyed a 2006-os eseményekben, pláne, ha olyan helyzetbe kerül, hogy védhet áldozatokat, akkor nagyon hamar radikalizálódik.

[nev] (törölt) 2010.02.03. 13:32:11

@radala:
és amit te úgy hívsz "egészséges nacionalizmus" az a tanult magatartás. de akik folyton figyelmeztetik a szüleidet, azoknak szerintem már biológiai mozgatórugóik vannak. be van égetve a fejükbe. hogy a gazdagságot védeni kell. ez nem az, hogy őrizni kell a hagyományt, hanem az, hogy védeni kell a piacot.

és ugye itt az európai liberálisok azt mondják, hogy nem az osztrák, és a szlovák tej között kell különbséget tenni, hanem helyi, és nem helyi áru között. tehát egy szűkebb térséget, egy kistérséget kell védeni, azért, hogy a népek egymással ne legyenek ellenségesek. legyenek hajdúk, meg jászok, meg karitiaiak, tiroliak, meg bajorok, stb. és legyen ezeknek közös pénzük. egyébként a liberális gazdaságpolitikának az egyik előfeltétele ez: a közös pénz.

és ha ez létezik, akkor az uniónak kell védenie az európai piacot. mert ausztria nem állhat szemben kínával, vagy indiával, vagy akárcsak pakisztánnal, nem az a lépték. ebbe az irányba araszolunk. hol előre, hol hátra.

hoplita 2010.02.03. 13:34:45

@radala:
Arra gondoltál már, hogy az egészségesen nacionalista szüleidet, sok hasonló emberrel egyetemben a pénztárcájuk ilyen kompromisszumba kényszeríti...?
Én is veszek néha lengyel trappistát...sajnos.

radala 2010.02.03. 13:37:13

@hoplita: szerintem nev arra gondol, hogy egy népet irtottak. De ez is tökéletes hülyeség erre is millió példa van. Lásd a véralgebrát.
Teljesen nevetséges sorrendet fölállítani mészárlások között. Rohadtul mindegy, hogy mi a szervező erő.
www.freeweb.hu/nimb/lovas.html

sajnos ez nem az a véralgebra, amire én gondoltam, egyszer nagyon régen olvastam valami ilyesmit Lovastól, ahol sok-sok szám szerepelt. Pl arról, hogy melyik diktatúrában mekkora esélyed van erőszakos halált halni. Azt hiszem minden számban a kommunisták nyernek, de ez tényleg mindegy.

radala 2010.02.03. 13:40:51

@hoplita: Szerintem nem kényszeríti őket, de ez ugye relatív, hogy mi a kényszer. Tuti, hogy a szlovák tej ára alatt kapsz übermagyar tejet a piacon. Mondjuk a legjobb az lenne, ha még fejérmegyei tejet sem vennének Szegeden, hanem csak a mórahalmi parasztoktól.
De arról beszélek, hogy nem faktor ez náluk. Lengyel trappistát sajnos már én is vettem:-)

hoplita 2010.02.03. 13:43:30

@radala:
A második világháborúban egy népet....????
Marhaság....gondolom a szidókra utal.
Hát akkor én itt kénytelen vagyok leírni azt, amiért Le Pen súyos pénzbüntetést kapott a művelt, haladó nyugaton..
"A második világháborúban a zsidókérdés egy periferiális, huszadrangú ügy volt."...de lehet, hogy túlsúlyoztam.
Egyelőre itt még ezt büntetlenül írhatom le, bár ez már rég nem egy szűk kisebbségen múlik.:((
Egyébként olvastam a hivatkozott Lovas cikket anno...

hoplita 2010.02.03. 13:49:33

@radala:
Nézd, én már láttam száz forintos szlovák tejet, miközben a magyar 170 volt......ilyen különbség már gondolkodóba ejti azt, aki nem szórhatja a pénzt gondtalanul.
A felmérések szerint a magyar vásárlók több mint 65%-a patrióta lenne, de sokszor nem engedheti meg magának, a nagy bevásárló központokban - tuskó, osan, kora - meg nem is tud az lenni....lásd az árukínálatot.

radala 2010.02.03. 13:50:18

@[nev]: konkrétan én figyelmeztetem őket:-) De én azzal szoktam volt szórakoztatóvá tenni az egyébként gyűlölt bevásárlásokat, hogy elméleteket kreálok ahhoz, hogy mit veszek. Mondjuk nem veszek 50 km-nél távolabbról tejterméket. Vagy veszek Szabolcs tejet, mert szegények szegények. Nem szeretnélek megsérteni, de szerintem én csak nálam sokkal nacionalistábbakkal találkoztam nyugateurópában. Ettől még mind nagyon liberális is volt úgy amúgy, de masszívan lokálpatrióta. Azt kell mondanom, hogy én folyamatosan a homlokegyenest ellenkezőjét tapasztalom minden európai országban, mint, amit 20-25 évesen elképzeltem.
Én mindig azt hittem, hogy Európa urbánusabb, felvilágosultabb, szekularizáltabb mint Mo.
És azt kell látnom, hogy sokkal több olyannal találkozom, aki életében pucolt csirkét, mint Mo-n. Sokkal népibbek, sokkal mezőgazdaságibbak, sokkal kevésbé szekularizáltak (holott biológusként gyakorlatilag csak materialistát, ateistát látok)...

radala 2010.02.03. 13:54:41

@hoplita: Ez egy ördögi kör. Ausztriában nincs is tesko, auchan, gondolom gyorsan fölgyújtanák őket a szlovák tejükkel.
De nem akarok igazságtalan lenni szegény kis hazámmal. Nyilván kurva könnyű egy kibaszott gazdag osztráknak leszarni, hogy 1 €-e a tej vagy csak 50 cent. Valóban nem tudják mit csináljanak jódolgukban:-)

radala 2010.02.03. 14:03:51

@radala:
index.hu/gazdasag/magyar/2009/11/27/a_magyar_elelmiszeripar_nem_tanulta_meg_mi_az_a_verseny/

" Mondok egy példát. Vegyünk egy német tejipari céget. Szerződésben van a beszállítóival, minden nap jön az adott mennyiségű tej, mert, ugye, a tehénnek nem lehet azt mondani, hogy ma ne adjon tejet. De, mondjuk, a gyártó a termelőktől átvett tejet a napi forgalma alapján nem volt képes felszívni, így azt akkor kénytelen belenyomni puffertermékekbe, vagyis tejporba, félkemény trappista jellegű sajtba, vagy UHT tejbe, amik a raktárban elbírnak négy-öt hónapot, és alkalomadtán lehet őket teríteni a piacon.

Előfordulhat viszont az , hogy tele van már a raktár, vagy likviditási problémák keletkezhetnek, ilyenkor az a megoldás, hogy gyorsan, áron alul kell értékesíteni. A cég a saját hagyományos piacaira nem fogja kirakni áron alul, mert a saját árait verné szét. Így inkább kirakja a „gyarmatra”, Magyarországra, Romániába, Szlovákiába. És ezekből lesznek a polcokon a 99 forintos tejek, amikről mindenki tudja, hogy ilyen áron nem lehet tejet előállítani. Vagyis ide behozza, és a magyar kiskereskedelem ugrik rá.

És nem foglalkoznak azzal, hogy ennek milyen belső piaci hatásai vannak. Hosszú távon elveszítik közeli belpiaci partnereiket, és ennek hatására tovább esik a magyar tejipari termelés. És semmi biztosíték sincs arra, hogy annak a németnek, aki most ide likvidálta az UHT tejét, annak egy hónap múlva is lesz teje a magyar kiskereskedelem számára. Azon az alacsony áron meg biztos nem, mert az egy likvidálási ár volt.

És a magyar tejfeldolgozó nem ezt csinálja? Ő nem próbál meg exportpiacokon kényszerétékesíteni?

Persze, ő is belenyomja a fölösleges tejet más termékekbe, de nagyon máshova nem viheti, a hazai piacon próbálja meg elnyomni. Vannak persze próbálkozások, hogy Romániában vagy a déli országokban terítsék szét, de ugyanez visszafelé nem működik. Egy osztrák ember nem fogja levenni a polcról az akciós magyar tejet.
04

Miért nem?

Mert az osztrák egészségesen patrióta nemzet. Ezt ölték ki ebből e nemzetből az elmúlt ötven-hatvan évben. A többség szemében a magyar termék nem hordoz értéket. Ráadásul, bár úgy tűnik, hogy a magyar gazda egy hirtelen haragú, állandóan tüntető népség, az osztrák vagy a francia gazdához képest rendkívül jámbor. Egy olcsó magyar termékes akció két nap alatt hatalmas demonstrációt váltana ki Franciaországban vagy Ausztriában. Ezekben az országokban sokkal militánsabbak a mezőgazdasági termelők."

[nev] (törölt) 2010.02.03. 14:08:23

@hoplita:
a gulág az én felfogásom szerint ázsia. a szovjetorosz határig számítom európát. a szótáramban: náci=nacionalista, szoci=szocialista. ejrópában a nacionalistát jobboldali konzervatívnak hívják, meg néppártinak.

a fasizmus az akadémikus felfogás szerint egy totalitárius, nacionalista, és korporatív gazdasági-társadalmi rendszer.

radala 2010.02.03. 14:18:11

@[nev]: Szerintem az érthetőség kedvéért ne nevezd nácinak a nacionalistát, mert az emberek 99 % nácinak a nemzeti szocialistákat nevezi. Vannak vicces emberek (néha én is), aki magát nácizza, de akkor sem azt érti alatta, hogy egy kedves kis nacionalista vagyok, hanem ironizál...
Baromi félreérthető ez én pl félreértettem. Persze az is megoldás, hogy akkor a nacionalistákat ezentúl patriótának nevezzük. De talán egyszerűbb, ha te igazodsz a 99 %-hoz, mintha a 99% hozzád:-)

radala 2010.02.03. 14:24:06

@[nev]: www.freeweb.hu/nimb/lovas.html

ezt szerintem olvasd el, nagyon liberális, nagyon meggyőző.

dr. mesterséges színezék 2010.02.03. 14:33:36

@[nev]: "a fasizmus az akadémikus felfogás szerint egy totalitárius, nacionalista, és korporatív gazdasági-társadalmi rendszer."

Hmmm... a 80-as évek Romániájának berendezkedését tehát csupán a korporatív jelleg hiánya különböztette meg a fasizmustól? Hmmm...

[nev] (törölt) 2010.02.03. 14:46:42

@radala:
félreértések szoktak ebből adódni. a "nemzeti-szocialista" szerintem lózung. olyan, mint a "munkás-paraszt" egység. fából vaskarika. sose létezett.

talán szily katalinra lehetne mondani, hogy ő "nemzeti kötőjel szocialista", de az ugye megint elég furcsa lenne, azt mondani, hogy szily katalin fasiszta.

mondjuk én a konzervatív-liberális, a liberális-konzervatív, meg libertárius konzervatív, és ehhez hasonló kategóriákon is vigyorgok, mint a töklámpa. nem értem őket. szerintem nincs ilyen. nem mennék át egy politológia szigorlaton.

van a pragmatikus, akinek mindegy. amilyen reagan és gorbacsov volt. nem volt azoknak semmilyen ideológiájuk, hanem végreahajtották a leszerelést. szóval szerintem nincs libertárius konzervatív, a nemzeti szocialista se.

debreczeni is pragmatikus. szerintem a pragmatikus amúgy a "demokrata" szinonimája. aki folyton azt mondja, hogy nincs demokrácia, meg a demokrácia megteremtése, bla, bla, bla, de nem tudja eldönteni, hogy mit ért demokrácián. a jogot, vagy az igazságot. azaz nem tudja eldönteni, hogy ő jobboldali, vagy baloldali inkább. ez a pragmatikus.

[nev] (törölt) 2010.02.03. 14:49:50

@mesterseges szinezek:
csupáncsak az. és ha ez a korporatív jelleg érvényesült volna, megkapták volna mondjuk a magyarok házát, földjét az együttműködő románok, akkor a ceausescu alighanem átcsapott szisztematikus népírtásba, azaz fasizmusba.

radala 2010.02.03. 15:09:38

Kedves Török Gábor!
Miben reménykednek a szocialisták? Egy kicsit sem gondolkoznak előre? Csak a mentelmi jogra utaztak? Mit tehet egy párt, ha minden ennyire elcsesződni látszik?
hetivalasz.hu/itthon/ujabb-mszp-s-politikus-jut-hagyo-miklos-sorsara-26932/

index.hu/belfold/budapest/2010/02/03/gyanusitasok_a_bokv-nal/

groggil 2010.02.03. 15:16:45

@[nev]:
Írod:
"a görögök és a rómaiak ezért kedvelték a melegeket..... persze ezzel együtt a szexualitásnak minden formája a hadseregben szabályozva volt."

Forrás, esetleg?? Vagy csak úgy megint blöfföltél egy jó vastagot, mint a múltkor a "Jobbik-program" idézgetésnél??
_
Másodszor: "de az igaz, hogy a melegek és a balkezesek is a legritkább esetben jók elsőszámú vezetőnek. a fordított alapállás miatt. viszont minden másra alkalmasak."

Hát ez eléggé zavaros elméről árulkodik...kártyavetés, jóslás esetleg?? Ufók?
_
Harmadik: "az euópai történelemben ezidáig a fasizmus volt az egyetlen olyan eszme, ami szisztematikus népírtáshoz vezetett. "

Erről azért te is pontosan tudod (hisz azért írtad), hogy ez egy provokáció.. piros bögréd, bézbólsapkád van e már??

Egy komolytalan, túlmozgásos viccparádé vagy..
..elég sokan kiröhöghetnek (már ha olvassa vki.) egyrészt a meleg körökben, másrészt a rendvédelmi szerveknél..

radala 2010.02.03. 15:17:25

@radala: gondolkozTak előrét akartam írni. Nincsenek barátaik a rendőrségnél? Nem kellett volna sokkal több új arcot indítani egyéniben? 1 visszaléptetés is egy tragédia, ha korrupció az ok, de 2, pláne még több.
Nem aggódom értük, de iszonyatosan rájuk jár a rúd. Ha nem előzi meg őket a Jobbik is az a Jobbik hibája lesz csak, nem a szocik ügyessége. Esetleg a Fidesz zsenialitása, ha valahogy még szavazót tud szerezni, amit kötve hiszek szerintem ha mszp szavazó lennék sokkal előbb szavaznék a Jobbikra, mint a Fideszre.

radala 2010.02.03. 15:36:20

@radala: Még ez is
Visszaütütt a nyugdíjhiszti? A nyugdíjasok sem hisznek az MSZP-nek

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=7&k=3&i=128067

Bonyolult dolog ez a politika. Azt kell mondanom kedves Török Gábor, hogy rettentöen hiányoznak azok a szakirodalmak, amiket még a kezdet kezdetén szerettem volna megszerezni, arról, hogy a hitelvesztés hogyan működik és lehet-e ellene bármit tenni. Teljesen úgy tűnik, hogy a szocialisták kezében már minden fegyver visszafelé fog elsülni. Ebben az a legnagyobb igazságtalanság, hogy mindenki azt fogja majd mondani a választások után, hogy Vona meg Orbán mekkora baszottnagy stratégák. Pedig közel sem erről van szó. Nem mondom a népszavazás feltehetőleg iszonyat zseniális húzás volt (de tudták-e, hogy ennyire zseniális (azaz, hogy aki azt szeretné az azt látja benne, hogy a Fidesz demokrata, másrészt tömegeket lehet kikergetni az Orbán-gyűlölők táborából))?
Mindenesetre itt a teljes összeomlás jeleit látom. De jó, hogy nem vagyok szoci szavazó, kezdenék megőrülni.

radala 2010.02.03. 15:54:16

Rogán egy zseni!

"Itt az idő, hogy Magyarország is kövessen minket.

Mi belvárosiak köztudottan igényes emberek vagyunk, szeretjük mindig magasabbra helyezni a mércét. Szeretném, ha ez a gondolkodásmód egész Magyarországot előbbre vinné az elkövetkező években. Számomra ez a változás értelme. Együtt megoldani közös problémáinkat, megvalósítani közös céljainkat és minden nap kicsivel előrébb jutni a jövő útján.

Arra kérem Önt, támogasson abban, hogy a belvárosiak és a lipótvárosiak törekvéseit, céljait és sikeres szemléletét erőteljesen képviseljem a magyar országgyűlésben. "

Egyrészt én a plakátjáról rá sem jönnék, hgy fidezses (lehet, hogy egyenplakát, még nem láttam egyet sem). De ennél zseniálisabban visszaélni a kerületiek lokálpatriótizmusával szerintem lehetetlen.
"Mi belvárosiak köztudomásúan..."
"Kövessen bennünket ..."
Gyomorforgatóan zseniális. Nem tudom szeretem e én a demokráciát:-)

gossage 2010.02.03. 16:38:51

Ne haragudjatok kiestem....ez egy masik blog,hogy a melegek es a balkezesek altal betoltott szereprol a hadseregben cimmel ertekeztek?

gossage 2010.02.03. 16:47:00

@radala: Uristen ezek tenyleg mire valasztas lesz teljesen lemorzsolodnak,persze nem kar,csak megjegyzem
nem talalnak olyat kozulok aki nem erintett semmilyen ugybben? hat ez gaz

abandi 2010.02.03. 16:55:09

A belvárost meg kell hagyni a szociolibsiknek!
Nem kell ott indulni.
Majd ha elfogy a ischler-esterházy süti tovább álnak...

abandi 2010.02.03. 16:56:35

Jav:... ,....+l....

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.03. 18:37:40

@gossage: Fidesznek 4 éve nem jött be a sok beszéd, most nem fog bejönni a passzivitás. Csak nehogy Viktor felkösse magát..

theofil 2010.02.03. 18:40:19

@pannonfunk:

Bocs. abszolúte nem mindegy, hogy valaki seggnyaló vagy csak rossz lóra tippel.

Az első variációt utálom akkor is ha a politikai ízlésünk egybeesik.

A második iránti érzelmeim sokmindentől függenek. Abból, hogy rossz lóra tippel önmagában nem lehet követekeztetést levonni senkiről.
Attól függ milyen az a ló....

gossage 2010.02.03. 18:46:37

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: az biztos,hogy olyan szinten felgyorsult a rendorseg munkaja az elmult napokban hogy kezdem azt hinni hogy az MSZP-nek bizony nagyon kis szazalek jon ossze,az MDF meg a sajat ugyei miatt valamint a mostani SZDSZ egyuttmukodes miatt be se jut....ez nem baj

theofil 2010.02.03. 18:47:18

@radala:

Ah, már el is felejtettem azt a kis nézeteltérést!

Azt hiszem mindnyájan egy kicsit Debreczeniek vagyunk...keressük az államférfit, a pártot és sokszor pofára esünk.

Debreczeni a nyilvánosság előtt esik pofára mert ő könyveket ír és más szempontból is szem előtt van, nyomon követhető a politikai ízlésének hullámzása.

Régebben én is jobban szerettem, ma már közömbös nekem, de semmi esetre sem tartom jellemtelennek vagy ilyesminek.

theofil 2010.02.03. 18:59:18

@radala:

Plakát...?

Hehehe...nekem akkora szerencsém van, hogy akárhányszor vásárolni megyek mindannyiszor láthatom Tóbiás József óriásplakátját.
Azért van itten nekünk a mi boldogságunkat fokozandó, mert őt indítja szeretett expártom Jánossy György helyett.
Ilyenkor derül ki, hogy a maszop már lapáton van, de a szoci hülyeség még mindig tud fájni.
Mert! Mi van odapingálva a Tóbiás alá?
Aszongya: "Önt képviselem."
Így. Kijelentőmódban. Hogy ő engem képvisel.
Képviseled ám a.....majd megmondom én, hogy kit, de így elsőre a táncoslábú nagynénikéd jut eszembe....
Annyi esze sincs ennek a hólyagnak, hogy azt írta volna ki, hogy:
Szeretném Önt képviselni.
Így se lehetne róla szó, de legalább nem nyílna ki a balta az ember zsebében tőle.

abandi 2010.02.03. 19:09:44

rogánanti egy fasza csávó!
Nyerni fog.
(Remélem összekakálja magát...)

trabant 2010.02.03. 19:16:16

@radala:
"A többség szemében a magyar termék nem hordoz értéket."

Mert tapasztalatból tudja a delikvens, milyen trehány és slendrián munkával készül a magyar termék. Vagy onnét tudja, mert ott dolgozik, vagy korábban dolgozott, vagy mástól hallotta, hallja, aki ott dolgozik.

Egy példa: ismerôs srác gépipari technikus(féle)ként végzett, utána elment egy tejipari céghez dolgozni. A benyomásairól kérdezve azt válaszolta, azóta nem iszik tejet. Kell ennél több (ellen)reklám a magyar terméknek?

Nem véletlen, hogy évtizedekig a külföldi cuccok voltak a menôk. Most is az, ha minôségi az áru. Nem véletlenül...

Témaközeli humor:

- Honnét lehet megismerni a biokertészt?
- ???
- Nappal alszik, éjjel permetez.

gossage 2010.02.03. 19:23:16

@trabant: Ne haragudj hulyesegeket beszelsz....akkor en szerencses vagyok mert en csak olyan helyen dolgoztam ahol tokeletes es jo magyar termekeket allitottak elo, ellenben pl Angliaban mas a helyzet....nekem mas a tapasztalatom,

meg aztan ha igy nezzuk a slendriansagrol az Audi vagy a Samsung vagy barmi mas miert slendrian? pedig magyarok keszitik

szerintem te ezeket az informaciokat olyan ismerosoktol vetted akik eletukben nem dolgoztak ilyen helyen viszont ezeken a torteneteken jol hangzanak

en meg magyart vasarolok ha megtehetem
probalkozz kulfoldon es rajossz mi a kulonbseg foleg az elelmiszerek kozott...

dzsaszper 2010.02.03. 20:00:42

@radala: Nekem az jött le, hogy a rendszerváltás óta -- talán 1994 kivételével, ami várható volt -- a verseny nem arról szólt, hogy ki politizált jobban, hanem hogy ki ütötte ki magát kevésbe...
Amúgy rájuk jár a rúd... szerintem kihívták a rudat maguk ellen az elmúlt években...

dzsaszper 2010.02.03. 20:02:12

@radala: Na az ilyen likvidálási akciókra kellene ugorjon a GVH, és az éves árbevétel százalékában meghatározott bírságot osszon.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.03. 20:07:10

@trabant: OFF - és:
- Hogy lehet megismerni a rossz tűzoltót?
- ???
- Hát elég könnyen...

((Hogy "semi-off" legyen, politikussal is igaz;))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.03. 20:16:25

@dzsaszper:
"Előfordulhat viszont az , hogy tele van már a raktár, vagy likviditási problémák keletkezhetnek, ilyenkor az a megoldás, hogy gyorsan, áron alul kell értékesíteni." (...) aki most ide likvidálta az UHT tejét, annak egy hónap múlva is lesz teje a magyar kiskereskedelem számára. Azon az alacsony áron meg biztos nem, mert az egy likvidálási ár volt."

Szóval akinek "likviditási" problémái vannak, az legszívesebben likvidálna v.kit?
Ez az: "IDE likvidálta" meg már a 3. értelme...
(- pedig nem is vezetéken került IDE...:)

abandi 2010.02.03. 20:19:01

@1.szolo (B.A.):
Ez egy szar vicc volt.
Tud maga jobbat is...Írjon még több saját véleményt !
Üdv.:
abandi

Balt 2010.02.03. 21:58:24

@[nev]: "egyébként a nacionalizmus is ilyen rejtett biológiai tulajdonság szerintem. valaki a saját nemzetéhez vonzódik. ő magyar magyar."

Egyáltalán nem így látom. Lehet, hogy van xenofób, kirekesztő nacionalista, de állítom, a többség (még talán magamat is beleértve, ha muszáj magamra vennem a "nacionalizmus" keresztjét) pont könnybe lábadt szemmel hallgatja a himnuszt mondjuk egy olimpiai aranyra büszkén, azaz éppen egyfajta "lám, mi is meg tudjuk mutatni"-büszkeséggel, ami még véletlenül sem irányul más nemzetek ellen. Meglehet, ez valamiféle (tán Trianonból, vagy még régebbről eredeztethető) komplexus, de azt hiszem teljesen normális...

Balt 2010.02.03. 23:24:01

@[nev]: "származástól függetlenül dobja ki ezt a "gép". morvai krisztinát gondolom azért hívják így, mert valamelyik felmenője morvai. ő mégsem a csehekbe van beleszerelmesedve, hanem a magyarokba."

:)) Na, ez már túlzás. Még ha Alberto Moravia lenne terítéken, de egy Morvai ne lenne magyar...? :)) Még akkor is, ha tán a nem is annyira ködbe vesző felmenőinek esetleg nem magyar volt az anyanyelve, akkor sem lehet tőle elvitatni. Pont. (Ahogy nem lehet Radnótitól, Zrínyitől, Fekete Pákótól sem.)

[nev] (törölt) 2010.02.03. 23:46:33

@Balt:
nacionalizmuson nem a rasszizmust, az antiszemtizmust, vagy a xenofóbiát értem. ezek szerintem tanult magatartásformák. nem hiszem, hogy valaki idegengyűlőnek születik. de úgy gondolom, ha valakinek az indentitását az határozza meg, hogy magyar, akkor ő úgy született.

az evolúciós logika alapján kell lennie egy kisebbségnek, ami meggátolja, hogy a különféle etnikumok teljesen összekeveredjenek, és a kultúra egyneművé váljon. a bioddiverzitásnak ez ellentmonda. valakiknek hordozniuk kell ezt a tulajdonságot. ez gátolja meg, hogy egy birodalom nem tud egy népet kulturálisan eltiporni. de békeidőben a nemzeti érzelműek többsége különösebben nem kirekesztő, hanem semleges, vagy befogadó. a nacionalizmust szerintem nem kellene szitokszóként használni, bár hordoz magában veszélyeket.

Balt 2010.02.03. 23:47:57

@radala: "Egyszer hallottam Morvait a Balós szerelméről beszélni."

Na, erre kíváncsi lennék! Baló egy intelligencs ember, kétségtelen, de azért nem csodálom, ha a család furcsán nézte a kapcsolatot. Mellesleg Morvai egy bombanő még most is. :) (De azért hadd ne szavazzak rájuk, bár ez még latolgatás tárgyát képezi...) :))

Balt 2010.02.03. 23:49:18

@radala: Most olvastam végig a kommentet - az előbb kapkodtam -, megint nagyon egyetértünk. :)

[nev] (törölt) 2010.02.03. 23:51:59

@Balt:
senkitől sem vitatom el a magyarságát. szerintem van aki úgy születik, hogy védenie kell azt a kulturális közeget, amelyikben szocializálódik, és van aki úgy, hogy nem kell ezt védenie.

ma nem kötelező kitenni a magyar trikolórt a nemzeti ünnepen. és mégis van aki kiteszi. de a többséget ez nem különösebben érdekli. szerintem nem arról van szó, hogy az egyik csoport tanult, a másik meg tanulatlan, hanem arról, hogy az egyik csoport eredednően ilyen, a másik meg amolyan.

abandi 2010.02.03. 23:52:47

Heló!
"az evolúciós logika alapján kell lennie egy kisebbségnek, ami meggátolja, hogy a különféle etnikumok teljesen összekeveredjenek, és a kultúra egyneművé váljon."

"Szép", és "nemes" cionista gondolat!
Köszönjük.

[nev] (törölt) 2010.02.03. 23:57:52

@abandi:
ha zsidó lennél, te is cionista lennél.

[nev] (törölt) 2010.02.03. 23:58:48

próbáld meg tisztelni a zsidók nacionalizmusát, talán ők is elfogják fogadni a tiédet.

abandi 2010.02.03. 23:59:42

@[nev]:
Na, ugye!
Minden zsidó cionista!

Balt 2010.02.04. 00:18:56

@[nev]: OK, így elfogadom. Maradjunk akkor a "patrióta" terminológiánál. ("Nácinál" semmiképp se!)

egyittlakó (törölt) 2010.02.04. 00:29:51

@Balt: "Mellesleg Morvai egy bombanő még most is."

Láttál már nőt életedben?

abandi 2010.02.04. 00:44:30

@egyittlakó:
Gondolom a barátnédhoz, mint hülyepicsához viszonyítasz...
Meg mamádhoz.

dr. mesterséges színezék 2010.02.04. 01:30:35

@radala: "Visszaütütt a nyugdíjhiszti? A nyugdíjasok sem hisznek az MSZP-nek"

A magyar politika egyébként is szatírikus történetében is meg fogunk emlékezni arra a napra, amikor Lendvai I visszaráncosított arca fölé babos kendőt kötött, és úgy mondta el, hogy vele mint kisnyugdíjassal hogyan bánt el a zorbán, és miket tervez még...

Tán csak az a nap lesz még hasonlóan emlékezetes, amelyen Révész Máriusz belügyminiszterként átvette a rendvédelmi szervek irányítását.

radala 2010.02.04. 08:49:39

@mesterseges szinezek: Révész Máriusz belügyminiszternek valóban szép fricska lenne:-)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.04. 09:13:08

@radala:
Ja, és akkor az lehetne az új "beceneve", hogy:
Rebisz Márkirugsz


((Cc: ajánlószelvényeket várok IDE mindegykitől!;))

one Brick 2010.02.04. 12:20:27

@1.szolo (B.A.): Szerintem Rogán elöbb- utóbb elszakad Orbántól.
Amit a négy év alatt polgármesterként összehozott a kerületért bőven elég lesz neki a parlamentbe jutáshoz.
A többi induló együtt sem fog annyi szavazatot kapni, mint ő egyedül!

dzsaszper 2010.02.04. 15:54:21

@1.szolo (B.A.): itt szerintem rossz helyre ment a hivatkozás, radala-t idézted :)
Ha a hasonló vélemény miatt úgy tűnne, hogy egy ember van a két nick mögött, akkor azt gyorsan tisztázzuk, hogy tévedés.

lüke 2010.02.04. 17:39:07

remek ez az Ivánok:)
/megj:
az Iván oroszul a magyar János megfelöje:)/
na nem tamáskodom:)

egyittlakó (törölt) 2010.02.05. 07:41:55

@abandi: Miért anyázol, te retardált náci gyökér? Nem volt gyerekszobád? Nem kötelező válaszolnod, te suttyó.

dzsaszper 2010.02.05. 08:17:38

egyittlakó és abandi: muszáj ezt így nyilvánosan? Szerintem nem egymásból, hanem ki-ki magából csinál bohócot...

Zser 2010.02.08. 14:33:11

A képpel kapcsolatban, szerintem a Margitsziget a XIII. kerülethez tartozik...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.08. 15:43:54

@Zser:
Az már egy cseppet se zavarjon téged, hogy az I.-XXIII. igencsak eltérő lakosszámú kerületet 1.-32. nagyjából hasonló szavazószámú EVK-ba szervezték...

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu