Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

21:03

Régóta meggyőződésem, hogy az úgynevezett kiemelt politikusi beszédek túl-, pontosabban félreértékeltek a politikai kommentárokban. A szónoklatok kapcsán nyilatkozó elemzők általában ilyen fordulatokat használnak: megszólította a nyugdíjasokat, mobilizálta a törzsszavazókat, üzent a bizonytalanoknak stb. Ezek a kifejezések mind azt sugallják, mintha egy-egy beszéd – amit ráadásul a választók többsége legfeljebb összefoglalókból és tudósításokból ismer – képes lenne arra, hogy alapvetően befolyásolja a választók viselkedését. Erről pedig szó sincs, ráadásul nem is lenne szabad a beszédeket az azt megelőző és azt követő eseményekből – azaz a politikai kontextusból – kiragadva értelmezni.

Az a javaslatom tehát, hogy ha nem csupán kényelmesen gyönyörködni vagy utálkozni szeretnénk az Orbán-beszéd alatt, hanem arra akarjuk használni, hogy többet tudjunk meg általa a politikai versenyről, akkor arra az egyetlen dologra figyeljünk, ami egyáltalán figyelhető: a beszélő szándékára. Nem fogjuk tudni megmondani az íróasztal mellől, hogy kikre és hogyan hatott az évértékelő, mint ahogy arra a kérdésre is képtelenség válaszolni, hogy mennyire szólított meg és mobilizált. Arra viszont a szövegből következtetni tudunk, hogy mi lehetett a célja a Fidesz elnökének a beszéddel; képesek lehetünk elhelyezni a szónoklatot a párt kampánystratégiájában, továbbá valamennyire előre jelezhetjük talán azt is, hogy mit várhatunk még a kampányban az ellenzéki párttól.

Én tehát elsősorban az alábbi kilenc kérdésre figyelek majd:

  1. Hogyan fogalmazta meg a választás tétjét?
  2. Hogyan jellemezte saját pártját?
  3. Miképpen viszonyult a riválisokhoz, különös tekintettel az MSZP-re és a Jobbikra?
  4. Milyen témákat tartott fontosnak kiemelni?
  5. Milyen választói csoportokat nevesített?
  6. Mit mondott a leendő kormányról, milyen ígéretek hangzottak el?
  7. Milyen volt a beszéd stílusa és hangneme?
  8. Mennyire illeszkedett a beszéd a Fidesz eddig megismert stratégiájába?
  9. Összességében mi lehetett a célja a beszéddel?

A beszéd elhangzását követően igyekszem majd itt a blogon választ adni a kérdésekre, s miután egy kedves olvasó technikai segítséget nyújtott, ha minden igaz, itt is nézhető lesz majd az évértékelő:

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr371730347

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Itt az idő! 2010.02.05. 10:40:02

Tizenkettedik alkalommal mond országértékelő beszédet Orbán Viktor.

Trackback: Arckönyv és szépkorúak 2010.02.04. 22:50:02

avagy madarat tolláról, pártot kampányáról? Sok elszeretkezett kampány után végre úgy néz ki, hogy a Fidesz megfelelő tanácsadókhoz fordult. Persze a baloldalon fanyalognak: "Orbán lenyúlta Obama kampányát", de ők is

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Viktus 2010.02.05. 15:34:00

@barli:

Külön ablakban megnyitod az oldalt ott megy a műsor itt meg kommentálod :P

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:35:11

@barli:

Én az EKG-n vagyok, miután már a fél államigazgatás haza ment.

Viktus 2010.02.05. 15:35:42

Vona is ugyaneztet tolta csak ők nem spekulánsosnak becézik a főgonoszt, hanem multinak.

spinat 2010.02.05. 15:39:53

ahha, az állami bankok az közeli cégeket utasítsra hitelezik. ismerös

Viktus 2010.02.05. 15:42:52

Orbán a jobbik programjából tart felolvasást csak a Szebb jövős részt hagyja ki :D

spinat 2010.02.05. 15:43:59

megint az egymillio munkahely. mikor jön a fokhagymát kínának, csak akarni kell?

spinat 2010.02.05. 15:46:28

csak nem mondta ki, hogy cigánybünözés

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:48:44

Cseh Tamás még énekel?
Hümm...

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 15:51:42

Kicsit unja már a közönség. Sokat tapsolnak.

spinat 2010.02.05. 15:57:27

nem okozott csalódást, nem mondott semmit.

Viktus 2010.02.05. 15:57:57

Na ezt kár volt megnézni inkább üzemanyagnormáztam volna ... kevesebb marad hétvégére. A jobbik programját olvastam most megint azt meghallgatni átfogalmazva.

spinat 2010.02.05. 15:58:35

hú, meghívták a vikidált?

theofil 2010.02.05. 15:59:46

@mesterseges szinezek:

Állítottam én azt, hogy a koala nem szúrt el sokmindent?

G. Wolf 2010.02.05. 16:01:12

Hmm

Valóban semmitmondó volt... Bár azér volt egy két érdekes momentum:

Csak Gyurcsányt említette név szerint (elhagyta a Gyurcsány-Bajnai összemostást, sőt Bajnait NEM is mondta ki, és csak egyszer utalt az utóbbi 1 év kormányzására).

Ezzel szeben viszont a többször is klasszikus populista módszerhez folymaodott "mi tudjuk itt hogy ők ott" - valamint - a Jobbikkal szemebemenve - a "jogtalanul gazdagok" és a kissebbségek bűnözésért is megmelítette; véleményem szerint ez egyértelműen a a Jobbiktól való szavazók átcsábítása miatt volt.

Elsőre enniy.

barli 2010.02.05. 16:01:57

@Viktus: most már ugyan kesö, de akkor meg visszhangosan hallottam a Viktort mert minden oldalfrissitesnel ujra elindult a cucc :)

Viktus 2010.02.05. 16:04:05

@G. Wolf:

Persze ez az alap már Bajnai kinevezésekor kampány volt, hogy a Gyurcsány bábja tehát csak látszat Gyurcsány vége.

barli 2010.02.05. 16:05:07

@Viktus: senki sem mondta hogy nem lehet átfedés a két, esetleg az összes párt programja között. A jobbiknak is vannak jo ötleteik, de per pillanat több kárt okoznak mint használnak. 2014 na ott kell majd választani a jobbik és a fidesz között.

gossage 2010.02.05. 16:05:07

Mindenki azt hallja ki a beszedbol amit ki akar hallani,szerintem meg sokkal egyertelmubben fogalmazott mint szokott,es bizony sokszor megemlitette a szamonkerest es Gyurcsany nevet.

Lazas 2010.02.05. 16:05:11

Orbán Viktor jó beszédeket szokott tartani, meg nagyrészt egyezik is az értékrendünk. De van vele egy nagy bajom, hogy elbukott 2 választást és emiatt a szocik kormányozhattak 8 évig. A mostani győzelmét is másoknak köszönheti majd. aZ mszp-nek azért mert elcseszték, a Jobbiknak meg azért, mert Orbántól jobbra vannak ezért nehezen húzhatják rá a Fideszre és OV-re a szokásos fasiszta jelzőt.

G. Wolf 2010.02.05. 16:05:36

@Viktus:

de most mégse mosta össze a kettőt, nem erősítette ezt a vonalat, hanme csak Gyurcsányra utalt mint a bajok forrására, Bajnait érintetlenül hagyta (közvetlenül). Közvetve persze melítette hogy az utóbbi egy év válságkezelése se jó.

theofil 2010.02.05. 16:06:13

Mégiscsak végignéztem a Hírtévén.
Amit a javára kell írni:
Technikailag ügyes, színészileg jól előadott beszéd volt. Szinte teljesen közhelymentes, ami nagy szó.
A szocikból közhelyeken kívül más nem bír gyünni.
Lendületes, meggyőzőerővel bíró, jól sikerült beszéd volt.

Egyetlen szavát sem hittem el.

Azon kívül, hogy Gyurcsány jól teszi ha összekészíti a legszükségesebbeket egy kisebbfajta bőröndbe.

Vénveterán 2010.02.05. 16:06:23

Hát nem tudom, kicsit szerény. Amit említett, azoknak is egy jó részét - föld, víz védelme, politikus- és cigánybűnözés (ha nem is szó szerint), emberközpontúság(profit helyett az ember) - tényleg jobbiktól vette át. Konkrét dolgot szinte semmit nem mert mondani. Körülírta a dolgokat inkább és általánosságban beszélt.
Inkább az érzelmekre próbált hatni.

==T== 2010.02.05. 16:06:27

@peacekeeper: A negatív kampány már 94 előtt is volt (szdsz, taxisblokás, stb.). A szociális demagógiát meg az MSZP vitte sikerre 93 körültől.

zebaek 2010.02.05. 16:09:25

Hogy nem hangozhatott el megint egyszer sem az, h: Europai Unio? mindjart mi leszunk az elnokok. erre kb annyi volt a reflekcio, h "a nemzeti ugyek kormanya" lesznek... - meg, hogy "Becs, Moszkva, Brusszel, Washington". durva.

spinat 2010.02.05. 16:10:15

@theofil: akko én mást láttam. töredezetten beszélt, monoton hangsullyal, érzelemmentesen, kb félmondatonként a papírjába bámulva, vagy oldalra pislogva. Nem volt valami nagy elöadás.

gossage 2010.02.05. 16:11:34

@spinat: Draga Spinat....persze hogy mast lattal ,mert mast akarsz latni ....

Viktus 2010.02.05. 16:12:58

@G. Wolf:

Éppen ez a lényege nem is említette meg, mintha nem létezne Bajnai korszak, hanem az is egy az egyben része lenne a Gyurcsány érának. Érted? ez is egyfajta módszer.

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 16:14:27

Kár, hogy a kezét nem lehetett látni.
Ennyit rángatózni beszéd közben!
Az energiájának a kétharmada a mozgásra ment el. Állandóan kapkodta a fejét, mintha attól félne, hogy amikor nem néz oda, akkor nem figyelnek rá.
Lehet, hogy azért mozgott ennyit, mert érezte, hogy amit mond, az nagyon gyöngécske.
Érdemes összehasonlítani a Nagy Imre temetésén mondott beszéddel. Ott alig mozgott.

Most teljesen gépiesen, szájbarágó hangsúllyal beszélt, semmi őszinteség nem volt benne. Mint egy szónoklógép.

spinat 2010.02.05. 16:14:32

@gossage: ugyan! ezt a szöveget sokkal lendületesebben is elö lehetett volna adni. Több érzelemmel, pátosszal. Pedig OV úgy is tudná. Lehet, hogy csak nem akarta, mert csendes kampány van, vagy pedig a mérsékelt államférfit akarta elöadni. Csak a két viccnél lett egy kicsit lazább.

Karcolt lendület 2010.02.05. 16:15:01

@Vénveterán:
Ahhoz képest, hogy nagyjából ezekről beszélt már akkor is, mikor még Vonáék azt sem tudták, milyen pártot is akarnak, persze, hogy tőlük vette át.
A jobbikosok szerint minden problémát ők találtak meg először, miközben egy évvel ezelőttik csak a keresztállítással, a cigánybűnözéssel és zsidókkal foglalkoztak. Kissé talán túlértékelik a saját fontosságukat.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 16:15:36

Nagyjából bejött, amit sejtettem.
A józan ész képviselőjeként definiálta a pártot, a két nagy ellenfelet pedig szélsőségesnek minősítette.
Ami ügyes kezdeményezés volt az az, hogy a rend szónak igyekekezett új tartalmat adni, legalábbis megfosztani a negatív színezettől. Ez egy nagyon fontos üzenet, ráadásul így már a "rendet teszünk" sem cseng olyan ijesztően. Amikor túl erőset mondott, elviccelte.
A harmadik szó az erő, illetve az erős-gyenge szembeállítás, ezt viszont egészen meglepő módon nem akarta tompítani, árnyalni.
Azt nem tudom, miért ragaszkodtak az "évértékelő beszéd" kifejezéshez:D Ez most tényleg színtiszta kampánynyitó volt.

trabant 2010.02.05. 16:15:47

Orbán valamilyen félreértés okán ma a miniszterelnöki beiktató beszédét mondta el. Tessék csak figyelmesen olvasni:

"Orbán: nem a bosszú kormányzása következik"

Tovább:

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_belekezdett_kovesse_a_hirszerzovel.139286.html

G. Wolf 2010.02.05. 16:16:29

@Viktus: értem amit mondasz de szerintem meg az van hogy nem is akarja összemosni a kettőt, mivel Bajnai alatt az MSZP népszerűsége nőtt, sőt Bajnai megítélése (saját párválasztók körében) jobb is mint Orbáné, így szerintem a legjobb számára ha inkább elválasztja a két korszakot, és azzal helyezi szembe magát ami az emberek szemében a legrosszabb.

theofil 2010.02.05. 16:16:34

@spinat:

Szerintem Orbán tud beszélni.
A szónoki teljesítményét nem akarom lebecsülni.

Csak számomra hiteltelen.

hoplita 2010.02.05. 16:17:34

@Vénveterán:
Igen, plagizál Viki, csak amolyan mérsékeltpógári vérszegénységgel.
Megöregedett ez a faszi....lassan a szociban a helye.
És elég unalmas is.

Zoltchy (törölt) 2010.02.05. 16:19:04

@theofil:

És, szerinted, miért hiteltelen?

gossage 2010.02.05. 16:19:07

A masik fel is beszedet mondott a mondandoja : Mesterházy Attila szerint ma Magyarországon az MSZP az egyetlen párt, amely törődik a panelekben élők gondjaival.

basszus

trifid 2010.02.05. 16:21:42

My house is my castle!
Ja, ez egy ősi magyar szólás.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 16:22:19

@G. Wolf: Igen, a Gyurcsány-korszak hangsúlyozása, Bajnai meg sem említése nekem is feltűnt.
@spinat: Ez a vikidálos szöveg azért nagyon "gonosz" :D

theofil 2010.02.05. 16:22:37

Na akkor szőrszálhasogassunk egy kicsit!

Egyik mondatában arról beszélt, hogy egymillió új munkahelyet fognak teremteni 10 év alatt.

Rosszul emlékeznék?
Mintha egy kormányzati ciklus négy évig tartana.
Legalábbis régebben így volt.

jjulie 2010.02.05. 16:23:28

lemaradtam a beszédről de a kommenteket látva nem lesz itt kétharmad, de még a 50% is kérdés

ez jó

-lyla- 2010.02.05. 16:24:38

@spinat: hányszor jössz még evvel az oldalrapislogással?

ott is ültek, te szerencsétlen balfasz...

trifid 2010.02.05. 16:24:59

@theofil:
Tudhatnád, ha már egyszer megnyerik, akkor húsz évre!

theofil 2010.02.05. 16:25:50

@Zoltchy:

Azért mert én emlékszem az egykori Orbán-kormányra és annak cselekedeteire.
Nem hiszem, hogy a Viktor katartikus változáson ment keresztül azóta.

spinat 2010.02.05. 16:25:54

@Zoltchy: az az ember hiteles, aki kijelenti, hogy ö még sohasem hazudott? Aki összefekszik a Torgyánnal, plusz titokban a Csurkával? Aki nem a legtöbbet akarja nyerni a nem közgyülésen? Azt hittem OV hitelességi kérdését már kinöttük. Most csak az volt a kérdés, mond-e arról valamit, hogy mit fog csinálni, és hogyan mondja.

dzsuhesz 2010.02.05. 16:26:37

@Karcolt lendület: Ajánlom figyelmedbe a Jobbik 2006-os és 2007-es programját :) Mindkettő fennvan a honlapjukon...

gossage 2010.02.05. 16:27:48

@jjulie: ja lehet be se jutnak

es mindenki oromere marad a jelenlegi hatalom es bevezetik a kommunizmust

spinat 2010.02.05. 16:28:13

@lunanyuszi: amikor az az ipse elkezdte énekelni a Himnuszt, sikítva dobtam el a fülhalgatót. Senki nem volt, aki kikapcsolta volta a mikrofont?

gossage 2010.02.05. 16:28:58

@spinat: figyelj tenyleg kicsit ideges lettem ettol.....miert nem az elvtarsaidat kered szamon a hitelesseggel

theofil 2010.02.05. 16:29:48

@trifid:

Tudom. Amióta Mikola kinyilatkozott azóta tudom. Ezt Orbán kancelláriaminisztere - nem jut eszeme a neve - szintén megerősítette bár Mikolánál kevésbé otrombán:
Viktorunk két évig miniszterelnök, ezt követően köztársasági elnök a mainál jóval erősebb jogkörrel.

jjulie 2010.02.05. 16:29:52

@gossage

gondolod hogy ilyen szűk a választék?

theofil 2010.02.05. 16:30:53

@gossage:

Nincs értelme idegeskedned.
A Maszopot már lapátra tettem.

theofil 2010.02.05. 16:32:08

@gossage:

Bocs. azt hittem hozzám szólsz.

spinat 2010.02.05. 16:32:10

@gossage: mert most épp OV-röl volt szó. Amúgy meg nincsenek elvtársaim.
Még nem is mondtam, hogy szerintem szokatlanul pozitív hangulatúnak tartom a szöveget. összefogásra buzdít. Ilyet már rég nem hallottam töle.

gossage 2010.02.05. 16:32:27

hat figyelj itt most a beirasok megszaporodtak az egyik oldal reszerol ,csak arra utaltam hogy nem kell a kommentekbol messzemeno kovetkeztetest levonni.....informalodj mas helyekrol es majd sajat magad alakitsd ki a velemenyedet ,meg akkor is ha nem fog tetszeni a beszed

jjulie 2010.02.05. 16:34:01

a fiam látta a beszédet és szerinte a gyerekkorát emlegette, hogy akkor rend volt, nem kellett bezárni a kertkaput és a házat sem, a panelkorszakában sem voltak rácsok az ajtókon

hát igen, hol vannak már azok a szép kádári ével

G. Wolf 2010.02.05. 16:35:40

@jjulie: 50% nem kérdés, tutti meglesz

Az inkább a kérdés hogy a kérharmad az Jobbikkal vagy MDF-el vagy nélkülük?

Abba nem vagyok biztos teljesen hogy a Fidesznek érdeke, hogy egyedül meglegyen a 2/3-a. Érdekes hogy nem tett utalást arra hogy minél többeknek el kell menni, sőt ki se modnta hogy kétharmad az cél, célként csupán kormányváltást jelölte meg. Bár a puskás idézet utalhat erre, de más az utalás és megint más az, ha ki van mondva egyértelműen.

jjulie 2010.02.05. 16:38:39

@G. Wolf:

a fiam szerint nem volt túl magabiztos sem túl lelkes, mintha csak a munkáját végezte volna

Viktus 2010.02.05. 16:39:33

A frizu is más volt , mint az utóbbi évek évértékelőinél :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.05. 16:39:50

Én még reggel tippeltem egy mozgósító beszédet, de ez nem igazán volt mozgósító.
Inkább unalomba fulladt.

trifid 2010.02.05. 16:40:40

@jjulie:
Ha hiszed, ha nem, de én már 1988-ban Rákospalotán /Újpalotán/ rácsokat szereltem fel a lakótelepi lakások folyosósán. És hol volt akkor még a nagy büdös rendszerváltás!

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 16:41:13

@jjulie: Igen, de nem volt annyira hangsúlyos ez a nosztalgia/cél, bár ennél a résznél (közbiztonság) használta a legerősebb szavakat, és beszélt a leghangosabban.

gossage 2010.02.05. 16:41:34

@Viktus: nem vetted eszer,forditva vette fol a zokniat

jjulie 2010.02.05. 16:42:31

néha profilból is mutatták, az amúgy is rövid nyakát előnytelenül takarta a tokája ahogy lefelé nézett a papírjaira

==T== 2010.02.05. 16:43:24

Orbán Viktor évértékelőjében egy maszatoló, ideologizáló, minden konkrétumot nélkülöző kampánybeszédet hallottunk, amely joggal veti fel a kérdést, hogy két hónappal a választás előtt mi is a Fidesz programja? - reagált az évértékelőre azonnal Vona Gábor a Jobbik elnöke.

"Továbbra is várjuk a választ, hogy Orbán Viktor miért tartja szélsőségesnek és erőszakosnak a Jobbikot? Talán azért, mert mi nem csupán a szegfűs, hanem a narancsos gazembereket is el akarjuk számoltatni? Talán azért, mert mi - vele ellentétben - ki merjük mondani a teljes igazságot a multinacionális tőkéről, az EU-ról, az IMF-ről, az izraeli térhódításról vagy a cigánybűnözésről?" - kérdezi a Jobbik elnöke.

gossage 2010.02.05. 16:43:27

@trifid: mert az eloterbe ki lehetett tenni a viragokat es igy megnovekedett a lakas terfogata amit a kozvetlen szomszedoddal lehetett hasznalni-bicklitarolasra,stb

rockjano 2010.02.05. 16:46:00

na jobbosok... akkor most ebből mit tudtunk meg??? A fidesz mire készül???

(sok demagóg közhelyen kívül)

G. Wolf 2010.02.05. 16:46:12

@jjulie: Ha feltételezésem igaz, hogy nem valódi cél a 2/3 akkor viszont tökéletes volt - persze ez olyan ami soha nem fog kiderülni; de attól még feltételezésnek jó.

Ugye a cél meghatározza az utat is.

gossage 2010.02.05. 16:50:18

@G. Wolf: vegul is tok mindegy a 2/3 mivel a Jobbikkal egyutt messze folotte lesznek..es a 2/3-os torvenyeknel a Jobbik ellenzekbol is tamogatni fogja
megjegyzem ,helyesen

theofil 2010.02.05. 16:51:05

@==T==:

Nocsak, hogy berágott Vona.
Majd megbékél....pihegnek még ezek egymás kebelén.

gossage 2010.02.05. 16:52:04

mindig elfelejtettem odatenni,hogy szerintem..hiszen a nevem mogott nem OV vagy VG van

jjulie 2010.02.05. 16:52:28

@==T==:

ez tetszik, az én forgatókönyvem

- viktorék nyernek, a jobbik hangsúlyos szerephez jut
- a jobbik felőrli a második év végére a fideszt
- harmadik évben előre hozott választások
- megtisztult mszp 50 % felett megnyeri, a jobbik ezer darabra bomlik

(nem drukkolok egyiknek sem, csak erre számítok, vicces lesz)

G. Wolf 2010.02.05. 16:52:30

@gossage:

Azért nem tökmindegy, mert valóid struktúrális reformokhoz (nem csupán látszatokhoz) szeintem nem fog hozzájárulni a Jobbik.

például az alkotmányértelmezésben merőben eltér a két párt gondolkodása.

Persze tény hogy lesznek témák amikhez Jobbik megadja a támogatásáat, ezt Vona többször lenyilatkozta már.

gossage 2010.02.05. 16:53:48

@G. Wolf: igen ez igaz....visszavonom a tokmindegyet

peacekeeper 2010.02.05. 16:54:04

A nyugdíjasokról egy szót sem szólt, vagy csak én nem hallottam?
Vagy a gyengék helyett jönnek az erősek az a nyugdíjasokról szólt?

gossage 2010.02.05. 16:55:04

@jjulie: huha..ahhoz nagyon kell aztatniuk magukat hogy ennyi idon belul megtisztuljanak

G. Wolf 2010.02.05. 16:55:17

@jjulie: Bocsi de ez aranyos :)

Tutti hogy nem lesz előrehozott a következő négy évben, a Fideszesek annó csináltak 2 éves költségvetést is - biztos ami biztos elvi alapon.

Mondjuk abba biztos vagyok hogy lesz még Magyarországon MSZP kormány; csak kérdés hogy 4 év múlva vagy 8 - én inkább abba reménykedek, hogy a következő időszak alatt ki tud termelni az MSZP valódi új politikusokat.

peacekeeper 2010.02.05. 16:59:14

És a baloldaliaknak, a volt MSZP szavazóknak se kínált semmit.
Az "alsóbb rétegeknek" se semmit.
Csak a nemzeti politika támogatását kérte tőlük, de nem mondott semmit, hogy "cserébe" bármit várhatnak.
A baloldaliak nem várhatnak semmit a Fidesztől, nem ígért nekik semmit.
Csak azt, hogy ha a gazdagok gazdagodnak, az jó.

jjulie 2010.02.05. 16:59:56

@G. Wolf:

a vonáék a fiatal viktor fegyvereit használják: keményen odalépni

namármost az mszp-nek szava sem lesz a következő két évben akinek odalépnek az a fidesz lesz

a viktor pedik nem lőhet rájuk, mert az öngyilkosság lenne, marad a meghátrálás

G. Wolf 2010.02.05. 17:02:24

@jjulie:

"a vonáék a fiatal viktor fegyvereit használják: keményen odalépni" - ez igaz, ezzel egyet értek.

De attól még a jobbik nem hsizem hogy fölörőlné a Fideszt, pláne nem annyira hogy újra kelljen választásokat kiírni.

Nézd az utóbbi 4 évbe egy jóval erősebb párt próbált meg fölőröni egy kormánypártot és ez se sikerült.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.02.05. 17:02:32

@peacekeeper: Dehogynem, a szokásosat, azt amit mindenki más is.

jjulie 2010.02.05. 17:02:36

a fiam szerint beszél arról is amiről én papolok

keletről fúj a szél, nyugaton lépéshátrány van

peacekeeper 2010.02.05. 17:04:56

@G. Wolf:
Milyen 4 év?
Legkésőbb 2012-ben új választást kell majd tartani......

theofil 2010.02.05. 17:05:33

Orbán és Vona összejönnek ez nem vitás.
A jövőre nézve csak az a kérdés, hogy vajon Orbán fogja-e kinyírni (politikailag) Vonát, avagy Vona Orbánt?

Ismeretes, hogy Viktorunk nem szereti a tolongást a vezéri poszt környékén.
Vona ezirányú képességeit és késztetéseit nem ismerem.

Volpone lesz a győztes, vagy legyűri őt Mosca?

G. Wolf 2010.02.05. 17:08:22

@peacekeeper: háát... lehet akkor nem egy országot nézünk? :)

Mindenesetre egymást meggyőzni nem fogjuk, két év nem sok idő, megvitatjuk majd hogy lesz e parl választás két év múlva is.

Nah átmentem a köv posztra :)

jjulie 2010.02.05. 17:09:51

@theofil:

a vona győzelmére teszek

az a fiatal demokrata viktor mehet nyugdíjba, és mesélhet a térdén lovagló unokáinak arról amikor még fiatal volt

trabant 2010.02.05. 18:40:01

@G. Wolf: "abba reménykedek, hogy a következő időszak alatt ki tud termelni az MSZP valódi új politikusokat."

Ne reménykedj. Egyáltalán nem érdek. Ha az lenne, már látható lenne egy életképes másodvonal. Ami nincs a láthatáron sem.

tempi 2010.02.05. 18:41:59

Szép volt Elnök ur jolbeszélt ezt vártam,nem adott támadási felületett a kormányon lévö sunyi rablo bandának.

G. Wolf 2010.02.05. 18:51:10

@trabant:

tul sok életképes arcot én se látok, bár ez szeirntem nem véletlen, a bukást a mostaniaknak kell elvinni, igazából kevés olyan ember van aki most előtérbe akar kerülni szoci színekbe, szépen várnak egy évet, mert akkor ellenzékből lehet "memondóemberként" elindulni.

spinat 2010.02.05. 20:36:03

Azért a Vonát nem kéne Ov-hez hasonlitani. Nem egy liga. Vona buta mint a föld. Orbánról azért ezt nem mondanám.

radala 2010.02.05. 20:44:10

Oktatást említette? Még nem tartok a végén, de eddig nem.
Egyébként valóban uncsi.

Balt 2010.02.05. 23:30:40

@whale: "Ha a te életed választási ciklusonként lesz jobb vagy rosszabb, akkor te ezexerint valamelyik párt nomenklaturájának lehetsz a tagja....:)"

Nem vagyok, ellenben az elmúlt 8 évben 10 (azaz tizenöt)millió magyar életét keserítettétek meg, ez pedig nem maradhat büntetlen.

Balt 2010.02.05. 23:33:42

@tölgyes: "Az ATV-re mentem és ott Mészáros műsorában elhangzott: ha Mesterházy letartóztatásba marad (kerül), akkor ez azt jelzi, hogy minden kompromisszumot felrúgott a fidesz...nem lesz háttéralku.. stb. Mondta ezt egy szemüveges elfehéredett arccal és szájszéllel.."

:)) Nahát, kár, hogy nem láttam! Erre nemhogy megsajnálnám őket, inkább kinyílik a zsebemben a lámpavas!

Balt 2010.02.05. 23:36:20

@1.szolo (B.A.): "Tudod mi az amorális?!

- hogy éveken átt ott lihegtek a tarkójukba, de a feljelentésekkel fineszesen megvárták a KAMPÁNY IDEjét!"

Ja kérem, mié' nem teccettek előbb bedobni a törűközőt?! :)) Ha már így alakult, akkor meg lehet kapaszkodni a küszöbbe... (Remélem, alulról!)

Balt 2010.02.06. 01:02:37

@1.szolo (B.A.): "1. 0.Viktor kitöltötte a 4 évet, Gy.F. meg az 5-öt!
számolni tudni kell... 8Đ"

Jé, milyen igaz! De remélem a következő 15-öt nem fogják neki harmadolni jó magaviseletért! :)))

Balt 2010.02.06. 01:05:10

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: "Ezt az öszödi beszédnél is le kellett volna írni. Talán páran megértik és elmagyarázzák másoknak, akik nem is akarták megérteni."

Értjük mi, értjük: egy közönséges (köztörvényes), folytatólagosan elkövetett zsarolás volt, semmi más.

Captain Tott (törölt) 2010.02.06. 08:18:05

@jjulie:
Kétlem, hogy akkora felfordulás lenne a következő négy évben, ami miatt a Fidesz parlamenti frakciója szétesne.
A Jobbik ugyanúgy el fog szürkülni a parlamentben, ahogyan 98 és 02 között a MIÉP.
Az meg nagy talány, mihez kezd az MSZP önmagával: hogyan tudna megújulni egy megélhetési párt, amiben lámpással kell keresni olyanokat, akik a saját hasznukon kívül más is akarnak? Nem fognak a vezetésbe beengedni olyanokat, akik kipenderítik a megélhetési politikusokat. Mindenkit elhasználtak ebben a két ciklusban, aki rokonszenves lehetne.
Marad az, hogy a választók feledékenységére mindig lehet építeni.