Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

16:45

A Fidesz elnökének évértékelő beszédét bizonyára sokan írják majd le  lelkesen  jövőképet kínáló (itt talán elhangzik a szép magyar vízió szó is), emelkedett, pozitív üzenetek tartalmazó szónoklatnak, míg mások, kevésbé lelkesen, csapnivaló beszédről szólnak, és a felelős választáshoz szükséges konkrétumokat hiányolják. Érdekes módon mindkettő igaz,  vagy méginkább egyik sem. A beszéd lényege ugyanis nem az, ami benne volt vagy kimaradt belőle, hanem a beszélő határozott és erős szándéka. Nekem úgy tűnt, hogy Orbán Viktor az eseményre készülve legfeljebb egy bővített mondatot akart mondani, méghozzá valami ilyesmit: a gyenge Gyurcsány-korszak után a nemzeti ügyeket középpontba állító és a józan ész alapján kormányzó erős kabinetnek kell jönnie, s nem a szélsőségeknek.

A szónok nagyjából három ellenfelet nevezett meg: a Gyurcsány-korszakot (ez a kifejezés ötször hangzott el, ha jól számoltam), a szélsőségeket (nem kellett hozzá nagy ész, hogy lássuk, itt a Jobbikra célzott, bár őket egyszer sem nevesítette) és a pénzkapitalizmust (visszautalva korábbi, gyakran elhangzott gondolataira). A szónoklat olyan volt, hogy mindenki más, függetlenül életkorától, lakhelyétől, munkájától és világnézetétől, akár egyet is érthessen vele: közös értékekről, szinte mindenki által kívánatosnak tartott változásokról, általános gondolatokról hallhattunk. Orbán el akart kerülni minden csapdát, ki akart védeni minden támadási felületet, olyan beszédre vágyott, amely után Nyakó Istvánnak legfeljebb a miért nem voltak konkrétumok mondat maradhat. Ezért is sopánkodott szinte üresen az a lap, amelyre az ígéreteket szerettem volna írni: a bűnözők ellen harcolni kell; itt az idő, hogy helyreállítsuk a szociális biztonságot; az egészségügyben felére kell csökkenteni a várakozási időt – ilyeneket tudtam csupán jegyzetelni.

Hogy milyen lesz az új kormány, arról – bár nem kétséges, hogy a szónok fejében ennél sokkal több van – csak homályos ismereteink lehetnek a beszéd alapján. Erő kell és biztos vezetés; nagy célok és nagy tervek; saját lábára állítjuk a gazdaságot; a jövő kormányzása nem valamiféle bosszúkormányzás lesz; a kormányzást vissza kell fordítanunk az emberek felé – nagyjából ezek derültek ki.

Összességében nekem úgy tűnik, hogy - ahogy korábban - Orbán Viktor most is rendkívül fegyelmezetten alárendelte saját magát a pártja stratégiájának. Négy évvel ezelőtt úgy öltözött, viselkedett és beszélt, ahogy az akkori plebejus, egy vagyok közületek stratégia kívánta, most pedig képes volt arra, hogy egy órán keresztül a beszéd látszatát keltse, miközben valójában a fentebb idézett egy mondatnál többet tényleg nem árult el. Egyértelműen az volt a cél: úgy legyen túl a beszéden, hogy általa egyetlen embert se veszítsen el, egyetlen felesleges frontot se nyisson, és ráadásul saját kezét se kösse meg előre – ehhez pedig fel kellett áldoznia a tartalmat, a színvonalat és az érdekességet. Egészen komolyan mondom: igazi politikusi teljesítmény volt.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr991732055

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikai PR képekben 2010.02.06. 15:47:30

Gondolom, sokan látták a hírekben Orbán Viktor évértékelő beszédjét. Sokaknak ismerős lehetett a körítés is: nemzetiszín zászlók, felirat a pulpituson. Ezen nincs mit csodálkozni, ma már mindenki az amerikai trendet követi. De vajon mi lehetett a konkr...

Trackback: Évérték 2010.02.06. 11:59:52

Arra gondoltunk, hogy - bizonyítandó, mi is tudjuk mi történik a világban - írunk egy vitriolost a nagy manitu aktuális évértékelésével kapcsolatban. De mivel nem mondott semmit, nem írunk. Köszönjük a figyelmet.

Trackback: Szalmaláng 2010.02.06. 07:34:52

Valószínűleg mindenki szeret hinni valamiben, álmodozni valamiről, amiért lehet lelkesedni, lángra lobbanni, ami témát ad az életének. Mi is.          De mi, gyanakvó hitetlenek túlteljesítjük a tervet, mi a hiszékenységig sz...

Trackback: Levél Orbán Viktornak 2010.02.05. 19:11:23

Iktatószám: xxx/2010 A beadvány száma:                     kelte:             ...

Trackback: Indítsuk újra együtt!!! 2010.02.05. 18:54:36

Orbán Viktor mai évértékelő beszédéből egy dolog tűnik ki: Magyarországot újra kell indítani, mert lefagyott, mint egy rossz számítógép! A 12. évértékelő beszéd az elmúlt időszak összes jelentős problémáját felsorolta: eltűnt munkahelyek, oligarchák, ...

Trackback: A józan ész a legbiztosabb irány 2010.02.05. 18:50:03

A józan ész arra int, hogy minden szélsőség veszélyes - mondta Orbán Viktor évértékelő beszédében. Az egyik szélsőséget a hatalmon lévők jelentik, a másik szélsőség a törvények fölé helyezi magát.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

yuasa 2010.02.06. 17:47:58

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
"Egyetlen sorodat sem tudom értelmezni válaszként. Nekem nem ingem, hát nem veszem fel."
Természetesen amit nem érsz fel ésszel, azzal fölösleges küzdened és ehhez a magyar nyelvnek semmi köze!

elfelejtette 2010.02.06. 17:48:22

@pannonfunk: A kozigazgatasi letszamleepites Orbannak elvileg jobban fekudne, tipikus szoci szavazoreteg, ezert is tomtek oket plussz juttatasokkal, amig futotta a penzbol.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 17:49:06

@yuasa:

"Nem sejtem a Hankok beruházás megtérülésének prognózisait és ebben a szardobálás ami körülveszi egyáltalán nem segít."

Nah, kezd világos lenni, kinek a pártkatonája vagyol, de sebaj.

Tehát, aki vitatni meri egy külföldi beruházás esetén a megadott állami támogatás mértékét, az szart dobál? Értem, legyen így.

De akkor mit jelent ez?

Azt, h kurvára akármennyit odaadhatnak, akkor is kuss, mert nehogy már a "szardobálással" ártsunk ennek a szegény multinak.

Nah, ez nem más, mint a korruptak logikája, h ellenőrizetlenül lophassák el a pénzt.

A Hankook sehol sem kellett, csak nálunk. Vajon, miért?

Bambano 2010.02.06. 17:55:21

@Spirál: például ha Debrecenben nincsenek kerületi önkormányzatok, Pestnek is elég kellene legyen egy.

Például ha az EU a régiót erőlteti, mint közigazgatási egységet, akkor fel lehetne számolni 3-ból 2 megyei önkormányzatot.

Pl. 3178 települési önkormányzat helyett lehetne kb. 170 kistérségi.

Pl. azok az önkormányzati dolgozók, akiket 12 éve minden évben elküldök a picsába, mert 12 éve mindig kiküldik nekem egy nem létező autó után az adót, igazán elindulhatnának végre.

például ha a kormányban nem lenne egy csomó duplikált terület, hanem a felesleget elzavarnák a rákba, mindjárt meglenne a kvóta (pl.van sulinet/közháló meg ekg és mindkettőhöz külön szakembergárda. Minek?)

jjulie 2010.02.06. 17:55:57

@elfelejtette:

értem, neked sem tetszik az hogy üres szöveg volt az 1 millió új munkahely

na meséld el hogy terem itt egy millió új munkahely

a vezéred nem mesélte el

ezért volt üres szöveg

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 17:57:22

@yuasa:

Én azt hittem, te nem vagy annyira buta, de tévedtem, nagyon buta vagy: képtelen vagy a normális szövegértésre.

Én nem azt írtam, h a szöveged nem értem, hanem azt, h nem tudom VÁLASZKÉNT értelmezni, mert kicsimókus az nem válasz volt, hanem egy monomániás rögeszme bepötyögése. Köze nem volt ahhoz, amit én írtam.

De legalább tisztult a kép felőled...
Te az a fajta ballib vagy, aki most azzal próbálkozik, h az elmúlt 8 év felelősségét szétkenje, a kormányzás felelősségének javát az ellenzékre hárítsa.

Kísérletezz ezzel a kapcsolat.hu-n, vagy Szanyi blogjában, ott ezt talán még be is szopják.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 17:59:49

@egyittlakó:

Mi van, te egyelőre még itt lakó, ak-cionista náci: már megint ide hordod a szemeted?

Menj, inkább takarítsd a havat az MTK pályán, az a te szellemi színvonalad!

elfelejtette 2010.02.06. 18:01:36

@jjulie: Regebben beszelt rola: 500ezret behoznanak adozas ala, 5000ezer lenne uj. Valojaban nem egymillio munkahely, hanem egymillio netto adobefizetot jelent, csak hat az nem hangzik olyan jol.

Egyebkent meglesz az, csak hozni kell a cseh foglalkoztatasi ratat, oszt annyi.

yuasa 2010.02.06. 18:04:03

Látom számodra ismeretlen dolog, hogy akit felhatalmaztak rá annak a hatáskörébe tartozik a döntés joga.
Minden döntésnek kell legyen kontrolja, akár társadalmi kontrolként is! Ez azomban nem azonos a kiragadott részletek lobogtatásával , ami ha nem hoz sikert a terület kisajátítás kapcsán elvergődött befeketítéssel, akkor jöjjön az állami rész, hisz a "sárga írígység" mindig meglovagolható és már az ókorban is tudták:"audacter calummiare, semper aliquid haeret"(rágalmazz bátran valami mindig megmarad belőle) .
Erre ma már egész médiabirodalom áll rendelkezésre és lám mint példád mutatja mindig lesz veréb amíg van lószar!

hoplita 2010.02.06. 18:08:34

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
".....Az a 30.000 ember haljon éhen? Menjen nyugdíjba?Az ő ellátásukat is az állam oldaná meg, ezt beleszámoltad? Végkielégítés + munkanélküli segély/ vagy nyugdíj..."

1. Ezek mind pótolhatatlan, nagy szakmai tudással rendelkező emberek, akik isteni szerencsénkre minket közszolgálnak, miközben tudásukra tehetségükre a magánszektor csorgatja nyálát.
Vagyis....miért halna éhen, helyezkedjen el a magánszektorban.
Ja, hogy ott hiába lengeti az ulubuli diplomáit, semmit érő papírjait, mert a saját pénzén sem kell...?
Hja, kérem, ilyen az élet.

2. A hétköznapi halandó melóst azt ki lehet 5 perc alatt baszni az utcára és mehet, Isten hírével....mi...?

Nagyon feldühödök, amikor ilyen faszságokat olvasok, függetlenül attól, hogy melyik brancsbeli az elkövető.
Én egy kétkezi melós vagyok...talán ezért vagyok kicsit érzékenyebb a téma iránt....na meg tele a tököm a mindenhonnan csöpögő álértelmiségi baromságoktól.
Neki is, nekem is egy belem van, meg két kezem, ami seggünkig ér.
Dolgozzon, vagy dögöljön éhen!!!!

yuasa 2010.02.06. 18:11:26

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Az asszociációra való képeséget kikényszeríteni nem lehet, esetedben valószínüleg még "tréningeztetni" sem érdemes. Ráadásul nem is a képesség híjján, hanem az elkötelezettség okán.
Egy adott időszak döntéshozói és a döntésekbe akár erőszak árán is "beavatkozó" kívülállók felelőssége nem azonos, de bármelyik tagadása csak a "tagadó" korlátoltságát bizonyítja!

hoplita 2010.02.06. 18:15:49

@Bambano:
"...azok az önkormányzati dolgozók, akiket 12 éve minden évben elküldök a picsába, mert 12 éve mindig kiküldik nekem egy nem létező autó után az adót, igazán elindulhatnának végre...."

Hehehe....szintén zenész..???
Nekem hűségesen vezetnek egy "adós számlát", már 130 ezernél tartanak, szintén nem létező autók után.
És minden személyes és egyéb tiltakozásomra fittyet hánynak...számolnak bőszen.:DDD

6.Lenin 2010.02.06. 18:17:29

Ki lehet ez a Orbán Viktor?

1 unalmas beszédéről,ennyien és ennyit írnak.

Kénytelen leszek utána nézni,igen nagy politikus lehet.

hoplita 2010.02.06. 18:18:49

@egyittlakó:
Ecsém....ha te olyan messziről neteznél, mint amilyen hülye vagy, sose érnének a szerverig a kommentjeid.

yuasa 2010.02.06. 18:19:23

@yuasa:
Bocs a helyesírási hibákért, de hol egy betűvel több ugrik be, hol meg kimarad, átolvasni meg valahogy nehezemre esik!
Inkább mára befejezem!

hoplita 2010.02.06. 18:21:08

@6.Lenin:
Na, ne ragozzuk túl.... a kommentek fele sem róla szól már...
Vallási villongások vannak itten mán egy ideje..:D

jjulie 2010.02.06. 18:25:49

@elfelejtette:

milyen most nem létező cégek fognak na jó 500 000 új munkaletetőséget terenteni

Kik lesznek a beruházók, miért pont itt, mik lesznek az előállított termékek és szolgáltatások

ezek mind a belföldi piacra termelnek

vagy külföldre fognak szállítani?

mi vagy mik lesznek azok a tényezők amik kiváltják a gründolási lázat?

honnan lesz tőke és manager tudás?

ezt mind elhalgatta a vezéred

jjulie 2010.02.06. 18:28:07

@6.Lenin:

azt hitte ha nem mond semmit akkor nem mond semmit

hoplita 2010.02.06. 18:28:32

A sztori felénk történt, még az ántivilágban....
A cselédnek kitelt az esztendeje a gazdánál.
Nem volt éppen egy munkahős és az eszéért sem lopták el, de valamit írni kellett a gazdának a cselédkönyvbe és mivel nem akart kibaszarintani sem az illetővel, egy ilyen lakonikus mondattal oldotta meg a problémát

"..Akinek ilyen kell, annak jó."

Na, így vagyok én valahogy Orbánnal.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 18:29:15

@yuasa:

Csak 2 kommentből szemezgetve:

"kontrolja" helyett kontrollja

"azomban" helyett azonban

"írígység" helyett irigység

"képességet" helyett képességet

"valószínüleg" helyett valószínűleg

"híjján" helyett híján

Te egy új nick vagy, de régi arc, és buta vagy diszes.

Ezek komám nem elütések, ezek a butaság vagy a diszesség lenyomatai. Ha az utóbbi, akkor pedig már értem, h miért nem arra reagáltál, amit írtam, miért beszélsz folyamatosan mellé, miért személyeskedsz (mint ahogy most én is).

Szóval, a lényeg: buta vagy diszes, nincs más verzió (az elütéssel védekezés nagyon gyenge).

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 18:34:21

@hoplita:
:-)))))))))
Jövőre már kék-fehér országból fog netezni, ha átengedi a Moszad a kommentjeit, amit a kontraproduktivitás miatt lehet, h visszatartanak majd:o)

6.Lenin 2010.02.06. 18:37:34

@hoplita:

Lobognak már a máglyák is,vagy még csak az üldözéssel bajlódnak.

Ennyi hsz-t már képtelenség elolvasni.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.06. 18:44:00

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Kedves hisztis malacka!

A nevem mellett ott van a blogom linkje. Csak egy kattintás, és megtudod melyik egyháznak vagyok a tagja, mi a civil nevem, sőt némi nyomozás után a lábméretemet leszámítva bármit megtudhatsz rólam. (pl. iwiwet használva.)

Sosem szavaztam az MSZP-re és idén sem tervezem.
Tőlem aztán sorolhatod mi nem tetszik bennük.
Sok mindenben igazad van benne, néhányba bele tudnék kötni, ám semmi kedvem hozzá.

Most is az van, mint mikor Bakuraként politikai blogjaim voltak.
Ha például a Reakció szélsőségeseinek be mertem írni, hogy szerintem nem mindenben van igazuk, rögtön az elvakult baloldali lettem.
Bocs, de ehhez már semmi kedvem.

Végül, szeretném leszögezni, hogy elképesztően messze vagyunk attól, hogy érdemi diskurzust tudjunk egymással folytatni.
Részemről ezt lezárom.
Mint láthatod messze nem reagáltam mindenre.

Természetesen lehet a tied az utolsó szó.
Ha még írsz valamit, azt szívesen elolvasom, de nem fogok arra sem reagálni.

6.Lenin 2010.02.06. 18:45:59

@jjulie:

Aha,rafkos 1 manus lehet.
Úgy tett mintha nem akarna mondani semmit,de ezzel olyasmit mondott,hogy nem tudjátok megfejteni,tulajdonképpen mit is mondott azzal,hogy látszólag nem mondott semmit,elrejtve az igazi mondandót,1 semmitmondónak látszó beszédben.
Ravasz!
Ilyen ember kéne ME-nek.Őt kéne választani.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 18:48:43

@Spirál:

nem "hisztis", hanem hisztidetektor!

van mit detektálnom, úgy látom...

lüke 2010.02.06. 18:59:02

én csak umtázni tudok:)
"egy órán keresztül a beszéd látszatát keltse"
igazi politikus lett, bár mást se csinált életében:)
( mint W. Schüssel ,s mikor virtcsaftminiszter lett, nagy baj is kerekedett)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 19:00:25

@Spirál:

Nah, megnéztem a blogod.

Azt írod, h "katolikus és keresztény blog"

...akkor én meg azt mondom, elmész te a p...ba az abortuszpárti cikkeddel együtt, amiben ilyet bírsz leírni:

"Márpedig ahol szex van, ott - minden védekezés ellenére - nem kívánt következmények is lehetnek... Ebben az esetben pedig igenis el lehessen vetetni a gyereket! Aki pedig ezen felháborodik, annak azt üzenem, hogy az vesse rám az első követ, aki személyes érintetettsége esetén megtartaná a gyereket!"

Te sok minden lehetsz, de katolikus nem. Igazán vitatkozni sem akarok veled, de azt mondom én, mint katolikus, h nagyon, de nagyon szégyelljed magad!

Szégyen, h valaki katolikusként hirdeti magát, és olyan nézeteket vall, mint te.

Rettenetesen képmutató az abortusz mellett érvelni azoknak, akiket nem kapartak ki annak idején, ....és még katolikus kereszténynek mondja magát. Talán még a melegházasságot is támogatod, mi?

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.06. 19:01:55

Látom, néhányan az önkormányzatok összevonásával spórolnának.

Szerintem összesen nem dolgoznak 350ezren az önkormányzati hivatalokban. (Lehet hogy tévedek.)
Néhány ezernél, esetleg néhány tízezernél nem lehet több emberrel akkor sem kevesebb.

És kívülről én sem gondoltam volna, hogy mennyi munka van az önkormányzati hivatalokban.

A félreértések elkerülése véget ÉN TÁMOGATNÁM AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÖSSZEVONÁSÁT, MEGSZÜNTETÉSÉT!

Ám ne feledjétek, MO-n nem lehetett bevezetni a vizitdíjat, a tandíjat vagy nem lehetett magánkézbe adni a kórházakat sem...
Egy önkormányzati összevonás ennél jóval nagyobb volumenű lenne.

De legyen 2014-ben kevesebb ám hatékonyabb önkormányzat!
És addigra már az ez ügyben kiírt népszavazáson is legyünk túl...

Összefogás nélkül ebben az országban semmi sem lesz. És itt most nem csak a pártok, de a szavazóik összefogására is gondolok.
Úgy nem lehet hogy sokan lámpavast emlegetnek.
És higgadtan még fórumozni sem lehet...

hoplita 2010.02.06. 19:09:38

@Spirál:
Abortuszpárti katolikus....?
Emmán döfi...!

Te olyasmi vagy akkor, mint az utolsó, már a Rákosi-éra alatti tábori püspök..
Nem jut eszembe a neve, guglizni nics kedvem, nem is érdemli, hogy emlékezzünk rá...de neki tulajdonítják azt a "büszke" hitvallást, hogyazongya...Én vagyok az első ateista tábori püspök.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.02.06. 19:09:53

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64): @yuasa: Nyilván ezt a leépítést csak úgy lehetne meglépni, hogy ezeknek az embereknek az átképzését, elhelyezését biztosítjuk. És nem gondolom, hogy 'azonnal' kellene leépíteni.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.06. 19:16:15

Nem vagyok abortusz párti sem.

Bocsi, de erről hozzám írjon, aki akar valamit! :)

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64): Megnéztem az írásodat, és reagáltam rá.

yuasa 2010.02.06. 19:23:44

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Ma lottóznom kellett volna!
Tudtam ha visszanézek a korlátoltság fényes bizonyítékát találom, na meg a gyáva elvtelenségét a szövegszerkesztőbe pötyögő kukikalaptól a helyesírás "magaslabdája" kapcsán.
Hát igen!
Amikor már a személyeskedéshez is "felütés" kell, hogy egyáltalán be tudj lépni némi ütem késéssel egy csevejbe, hisz fingod sincs mit nyüszíthetnél a sarokból ahova beszorultál, akkor a "magadfajta" ilyen boldogan csámcsogva személyeskedik "helyes-sírva", mit sem törődve azzal, hogy egy "buta diszes" hogy a lópinpilibe venné észre a saját hibáit.
Mondjuk ez a "magadfajtáknál" egyébként sem tardíció!:)))
Még a végén "tanulni" kezdenél belőlük ! Fújjjjjj!:))))

mirrmurrkandúr 2010.02.06. 19:23:55

@egyittlakó: " @malac69 kétszínű majom:
"Ha nincs gyurcsány, alighanem sokminden nincs:
őszödi beszéd,
tv-ostrom,
2006. okt. 23-a,
magyar gárda alakulás,
jobbik megerősödése,
stb..."

Már megint maszatolsz és hazudozol összevissza. Azt próbáld velem elhitetni, te kriptofasiszta, hogy nem a te hülye pártod állt a csürhe mögött 2006-ban: talán el is fogom hinni (ha hülye lennék)...

"2006. tavaszán eltitkolták a hivatalos hiányprognozist, illetve folyamatosan adatokat hamisítottak"

Mondod te, orbán-drukker... mert ugye, különben te a maszopra szavaztál és be lettél csapva... engem akarsz hideg vízzel elkábítani, sün elvtárs? ha nem szavaztál az mszp-re, akkor csöndben maradsz, mert nem lehetsz becsapva ( a viktorod mindig igazat mond), vagyis ne szólj bele azok dolgába, akiket "becsaptak"...
hagyd az agymosást, gerinctelen, mert nem működik, láthatod, ebben az országban nem mindenki hülye"

Neked teljesen igazad van, nem mindenki hülye. Ez világosan látszik a közvélemény-kutatási adatokból is.

Nem tisztem, hogy egy blogtársamat megvédjem, de azért ami sok, az sok.
Igazából néha örülni is lehet valaminek ebben a nyomorult világban. Sőt, tovább megyek, ha az ember kinyitja a szemét, egyre több dolognak lehet örülni.
Szeretném megosztani veled az egyik örömömet. Előreláthatólag nagyon szar lesz nektek a következő tíz év, és én ennek nagyon örülök. Visítani fogtok, mint a fába szorult féreg, és ez olyan örömöt jelent nekem, hogy ezért még akár több adót is hajlandó vagyok fizetni...
Jó lesz nézni, ahogy elkeseredetten fasisztázzátok az USA-lobogót és senki nem fog rátok figyelni, mert létezni sem fogtok.
Nagyon uncsi már, hogy a minden épelméjű (tehát nem vak és süket) ember számára nyilvánvaló tényekkel vitáztok, fröcsögtök, ordenárén, úgy ahogy csak ti tudtak.
Tetszik, ahogy szenvedtek, mert látom, hogy van igazság a Földön, és előbb-utóbb benneteket is utolér.
Kapálózzatok csak... minden karcsapásnál tíz centit süllyedtek a saját szarotokban...

Oh... mily gyönyörű:-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 19:33:05

@Spirál:

Rendben, legyen béke közöttünk mindörökké, ...de ezt az abortusz dolgot még gondold jobban át egyszer, pls, mondjuk abból a nézőpontból, h azért nem oltunk ki egy életet, mert felmerül, h egy másik esetleg elromlik, vagy kevésbé lesz boldog, ha nem abortálunk.

(Talán bűncselekmény, erőszak esetén, vagy ha kimutatottan életre alkalmatlan a magzat: down-kór, Edward-szindróma)

Gondolj a Ratkó-korszakra:
azok az akkori anyák boldogtalanabbak voltak átlagosan? A megszületett magzataik pedig kevésbé lettek a társadalom hasznos és megbecsült tagjai?

de részemről ezt itt és most lezártam, nem idevaló. Pont.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 19:42:46

@yuasa:

Kicsimókus: nekem nem kell beütni semmit sehová ahhoz, h észleljem: te nem tudsz helyesen írni, ergo
vagy buta
vagy műveletlen
vagy diszes vagy

viccesen tudsz személyeskedni, az oké, de egyebet nem tudsz.

Mellesleg, ha bármilyen ütemkésésem van, annak két oka van:
2G-vel netezek,
más helyekre is írok közben, mire ide visszatérek.

De ehhez nincs közöd, csak azért mondtam, mert megint buta voltál, és fogalmatlan.

Azt meg próbáld meg feldolgozni, h ha valaki nem arra reagál érdemben, amit leírtam, és én azt ignorálom, akkor az nem azért van, mert kifogytam az érvekből, vagy mert nem értem, amit ír avval a tompa agyával, hanem azért, mert ha reagálnék, azzal úgy tennék, mintha elfogadnám azt, h érdemi reakciót kaptam.

Nehéz eset vagy, de legalább menthetetlen.

yuasa 2010.02.06. 19:46:46

@pannonfunk:
Egyetértünk!
Én abban a relációban említettem, hogy ugyan költségvetésben is meglátszik, de nem egyértelmű, hogy azonnal pozitív hozadékkal! Ráadásul mit ér az egy milla munkahely, ha közben fele annyi az egyébként is szokásos fluktuáción túl még meg is szűnik.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 19:52:09

@yuasa:

"mit sem törődve azzal, hogy egy "buta diszes" hogy a lópinpilibe venné észre a saját hibáit."

Jajjj, hát ez gyönyörű!
Kicsimókus, te elütésre és kapkodásra hivatkoztál, de kérdem én, mi a franc az elütés a következő ostobaságokban:

"azomban"
"írígység"
"valószínüleg"
"híjján"

Öregem, ezek nem elütések!

Mutatok én neked elütést (szintén te írtad):
"tardíció"

Nah, ez elütés!
Szóval, ne mentegesd a menthetetlent:
buta, vagy műveletlen, vagy diszes,

de tudod, mit: adok még egy verziót, csak hogy örülj, és megkönnyebbülj: igénytelen.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.02.06. 19:54:35

@Spirál: @malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):

A kommentek cunamijában, kettőtök megbékélése maga a kék laguna....

Szép volt Fiúk!
(Spiráltól a Szenzor-béli válasz, Malactól az itteni)

@6.Lenin:

Off

Leninem, örülök, hogy látlak:)
Má' aggódtam...

On

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.02.06. 19:57:49

Most érzékelem, hogy egy másik malacka válaszlinket nyomtam be:)

Na, talán ez...

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.02.06. 19:57:55

@yuasa: Ha ügyesen csináljuk, akkor meg lehet finanszíroztatni az átképzést azokkal a cégekkel, akik munkaerőt keresnek. Most gondolj bele, az a bonyolító, aki a munkavégzést 20-án azzal a nemes egyszerűséggel tagadja meg, hogy ő hóvégi leltároz (ez komolyan megtörtént eset velem...), pontosan ugyanolyan hasznos tagja a társadalomnak, ha a fizetését segélyként kapja meg. Sőt, ez esetben már rögtön kevesebbet is költesz rá, hiszen nem kell a kis üregének a víz és villanyszámláját sem fizetned. Ha esetleg segély helyett munkát adsz neki (értelmes munkát), akkor máris spóróltál. Ha esetleg kevesebb segélyt adsz neki, mint amennyi a fizetése volt, akkor úgyszintén.

Természetesen ez extrém példa, és nem gondolom azt, hogy az első pillanattól kezdve ennek potitív lenne a hozadéka, de nem olyan irgalmatlan nagy befektetés ez. A legnagyobb problémát ott látom, hogy ezeknek az embereknek a többsége rendkívül képzetlen, és nagyon nehezen tudna elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Pl. hány pályakarbantartót alkalmaz a BKV, MÁV? Ha elnézed a Déli Pályaudvaron a kerékkopogtató arcokat, hát, nem sok esélyt ad az ember, hogy a munkaerőpiacon megállnák a helyüket.

yuasa 2010.02.06. 19:59:09

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
A kiszemelt hsz-okra már csupán az "elütések" tekintetében reagáltál, mert többre nem "fussa", azt is csupán "felütésre" ütemtelenül! Amire egyébiránt nem vártam semmiféle magyarázkodást, de hát miért ne mentegethetnéd magad, magad előtt!
Egyébiránt "vagyok aki vagyok" és ezen mint sem változtat hogy te kínodban minek szeretnél látni!
Amit úgymond "ingnorálnál" kapcsolódás hiány okán, annak kapcsán az első lépésben a tőled idézett saját baromságot kifogásoltad és csupán ilyen hosszas rágódás révén jutottál el az "ignorálás" mentőköteléig! Ez önmagáért beszél!

yuasa 2010.02.06. 20:05:15

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Bübübű szintednél van még leLYebb?
Ennyire fiontos ez a hitvány szalmaszál amibe mondnivaló híJJán kapaszkodsz?
Az igénytelenségről én a helyedben hallgatnék!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 20:10:38

@yuasa:

Hát öregem, te egy önmagától elájult komplett agyfasz vagy. Hogy a pihába hiszed te azt magadról, h te itt bármi olyan relevánsat be bírtál írni, amit én már nem olvastam a neten vagy 20-szor legalább az elmúlt három-négy évben, és ne lenne meg az előre csőre töltött válaszom. Ugyan. Te hülyébb vagy, mint gondoltam. De írj még, írj arról, h mit jelent az elütés szó!

yuasa 2010.02.06. 20:16:07

"De írj még, írj arról, h mit jelent az elütés szó!"
Ez a te rögeszméd, pontosabban szalmaszálad , amikor a szövegpanelok között nem találod az éppen odaillőt, mint jelenesetben is!
De ezt e "minősítgető" körítést elhagyhatnád hisz enélkül is ölég förtelmesen mutatsz!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 20:16:49

@yuasa:

Öregem, az, h te itt tréfásan próbálsz viccelődni azzal, h a nyelvtan nem erősséged, más szóval a hiátusok garmadája kavarog buta fejedben, a te bajod, de az a nagyképű megfogalmazás, miszerint te bírsz írni olyat, amit feletted állva kb. 20-assal* nem bírok felfogni, az mégiscsak a legpimaszabb kijelentés a te szinteden.:o))
(*IQ)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 20:21:41

@yuasa:

Kispofám, csak ennyi? Fáradsz. Többet várnék: viccesebbet, meg hogy újra elmond, h te olyan nagy okosságot bírtál beírni, h én azt képtelen voltam felfogni, pláne vitatni. Ezt írd be! Ezt szoktad.

yuasa 2010.02.06. 20:25:29

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
A "centi=64" az meg gondolom a farkad hossza mert ekkora IQ?-val szokás dicsekedni ilyesmivel!
A "feletted állva" már kissé erős megfogalmazás, hisz ilyen "méretnél" elég ha mozgolódik máris elájulsz!:))
Kaszabolsz még magadon kissé mint szoktad vagy elég már a bübübű-ből?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 20:26:26

@yuasa:

Még annyi, mókus, h mi értelme van olyan emberrel érdemben vitázni, aki a legnyilvánvalóbb kimutatás után is képtelen bevallani, h nem tud helyesen írni. Akkor miért is látna be bármilyen érvet, ha az a politikai meggyőződésével ellentétes oldalt erősíti. Nah, ezért sem érdemes téged komolyan venni.

Most pedig léptem, tiéd a terep.

yuasa 2010.02.06. 20:27:31

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Már "ráduplázva" sem okoz kielégülést?
Triplázz egyet bübübű!:))

yuasa 2010.02.06. 20:30:12

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Már a "terelés" sem a régi, kevés benned a puli vér!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 20:31:21

@yuasa:

Édespofa vagyol, de tudod centivel nem szokták mérni az IQ-t. Látom, olyan mérésen még nem voltál. Nyilván nem mertél bemenni, féltél, h összeomlik a régóta dédelgetett kamu képed önmagadról.

Ha nem tudod, mi 64 (a vármegyén kívül), akkor fődhülye vagy, ha meg tudod, akkor a humorod volt ezúttal fődtrágya.

És tényleg léptem...

yuasa 2010.02.06. 20:48:19

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
"Édespofa vagyol, de tudod centivel nem szokták mérni az IQ-t."
Hiába no!
Az IQ? bajnok "kiváló" szövegértése visszahat az "iq" jára és ez végtelen ciklusban meztelenedve bemutatta a valót!:)
Még IQ tekintetében is!

-lyla- 2010.02.06. 21:03:45

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64): @yuasa: hát, fijjug, könnyesre röhögtem magam rajtatok...

és ezt nem viccből mondom...

loláb 2010.02.06. 21:15:34

Szerintem ez volt Orbán egyik legjobban pozícionált, és legjobban időzített beszéde.

Azzal, hogy megpendítette ezt a "nemzeti minimumot" amihez a baloldali szavazók támogatását kérte, azzal gyakorlatilag nem mondott mást, mint amit a balliberális sajtó 2002-óta szajkóz, csak épp azért, hogy a kormányoldal elfogadottságát növelje.
Csak most az "árokbetemetés" és a "nemzeti minimum" nem azt jelenti, hogy fogadjuk el az eü privatizációt, vagy a tandíjat, hanem azt, hogy az amúgy is nyertes fideszt ne utasítsák el azok, akik nem rá szavaznak (sőt, szavazzanak rá).

Tehát gyakorlatilag a kritikái élére ált, és azt kéri az ellenoldali szavazóktól, amit rajta kértek számon. Konszenzuskereső politikusként lép fel, és a saját korábbi hibáit (amik nem igazából hibák, hanem szükségszerű tényezők voltak a táborja egybentartására) tolja át a másik oldalra. Van ő, aki nem akarja megváltoztatni a baloldali szavazók gondolkodását, és van Mesterházy, aki amiatt aggódik, hogy a jobboldali orvosok félrekezeli az apját. Mindezt egy 8 éves szembenállás, és megosztottság után. Melyik az elfogadhatóbb, az élethalál harcot folytató szocialisták, vagy a nyertes fidesz, akinek még engedménykere is futja?

Szerintem zseniális beszéd volt, valóban igazi politikusi teljesítmény. Tökéletes időzítés, tökéletes, a célokat szolgáló tartalom. Ha van egy ilyen beszédnek jelentősége a kampányban, akkor ez nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy nyerjen, pontosabban ahhoz, hogy ne veszítsen szavazatokat.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 21:16:44

@yuasa:

Jajjj, te kis elmebaj-nok! Hát nem megint a diszes éned türemkedett ki a világhálón, mint egy gennyes pattanás?
Olvasd csak el, mit írtál:

"A "centi=64" az meg gondolom a farkad hossza mert ekkora IQ?-val szokás dicsekedni ilyesmivel!"

Érted te azt, h mit jelent ez a mondat? Lefordítom, te pernahajder nyelvzsonglőr: malac, neked a farkad pont úgy 64-es, mint az IQ-d.

Az benned az izgalmasan együgyű, h írsz valamit kiszeretkezett szarul megfogalmazva, aztán, ha nem úgy értik, ahogy azt te azzal a buta fejeddel elképzelted, akkor vonyítva károgsz a másikra, h az csekély értelmű, mint Milne hőse, mert nem érti, amit írsz. Engedelmeddel, baszodalássan, de te vagy a nap LOL-díjasa.

--------------

@-lyla-:

Épp arra gondoltam, h ez nekem is szórakoztatóbb, mint az ezerszer lerágott csontokat újra szájba véve nyammogni rajtuk lankadatlan.
:o))

ati27 2010.02.06. 21:21:12

@Bambano:

Az, hogy az én "kedvenc" csapatom végiglopta az elmult 8 évet, nem jelenti, hogy az ellenfélre is ki kell ezt vetitenem.. Ezek szánalmas indokok. Másrészt, miért legyen becsületes az átlagember, ha azt látják, hogy "fenn" pofátlanul lopnak? Pont abból az adóbol amit ő befizet! Igyekszik minimalizálni. Ismerős hogy fejétől bűzlik a hal? Másrészt amint egy fórumozó írta, hogyha a fidesz fele annyit fog lopni mint ezek, már az is kész nyeremény. Másrészt mástól való idézet: Ha az MSZP még mindig Kaja ibrahimot, és az ezüsthajót tudja előrángatni az több mint megnyugtató.. :) Szánalmas érvelések..

yuasa 2010.02.06. 21:32:25

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Szövegértelmező bajnok!
Fordításod jelen esetben pontos, hisz ezen a szinten dicsekednek az erre "érdemesek" a farkukkal meg a valós "iq"-juk duplájával mint IQ-val!
Akár beveheted az önéletrajzodba!
Viszont azt magyarázhatod ez esetben ítélet napig, hogy akkor miből vontad le az alábbi baromságot :
"Édespofa vagyol, de tudod centivel nem szokták mérni az IQ-t."
Az ordenáréság amolyan pótcselekvés , de csak gyöngíti az amúgy is mosott gyermekkaki "keménységű" kiállásodat!

yuasa 2010.02.06. 21:43:31

@ati27:
"Másrészt, miért legyen becsületes az átlagember, ha azt látják, hogy "fenn" pofátlanul lopnak?"
Mondjuk mert van saját értékrendje és az ilyesmit nem enged meg!
A "lopós" terelés azért fontos ma a fidesznek, mert ahhoz hatalom kell ami nekik csak az önkormányzatok terén adatott meg, az is csak az utóbbi 4 évben, tehát a nagy állami cégeket kell vizslatni mert ott még ha bele is keveredett egynehány közülük is, a hatalomban lévő sokkal inkább hibáztatható!
Amúgy meg enélkül a "lopós mese" nélkül a "nagy romlás mese" is kissé hibádzik, hát nyomni kell!
Nézd meg légyszi ezt az eurosat felmérést és megérted miért kell ezt a "mind ellopták mesét" ennyire erőltetni!
www.vilaggazdasag.hu/kozelet/tarsadalom/eu-keves-magyart-fenyeget-szegenyseg-302874

mirrmurrkandúr 2010.02.06. 21:49:59

@ati27: Az a baj, hogyha a Fidesz "csak" feleennyit fog lopni, az egyrészről még mindig meglehetősen elkeserítő, másrészről pedig az emberek nem tudnak/nem akarnak különbséget tenni a "feleennyi" lopás, meg az "ennyi" lopás között. Érzésem szerint valahol helyesen.

Teljesen mindegy, hogy a "bratyicégeket" Ezüsthajónak, Strabagnak, vagy BKV-nak hívják. A botrány az botrány, és választók túlnyomó többségének önön életszínvonalának rohamos zuhanását leszámítva pont ezek a korrupciós ügyek a legfájóbbak.
Ha a Fidesz azt akarja, hogy a választások után is komolyan vegyék őket, -hovatovább nem négy évre terveznek, hanem esetleg hosszabb távra- akkor a korrupció ellen olyan látványos harcot kell indítania, amibe ezek az előbb említett "pályázaton kívüli" cégek már nem férnek bele.

Ráadásul azt sem szabad figyelmen kívül hagyniuk, hogy a gyönge MSZP mellett, lesz még egy hasonlóan "gyönge" (erős) Jobbik is, akik -ne legyenek illúzióink- legalább olyan erővel fogják gyapálni őket, mint a szocik. S akkor még az MDF-ről nem beszéltünk...

Nehéz dolga lesz a Fidesznek... Ajánlom figyelmedbe ezt a publicisztikát, előrevetítve, hogy a szerzőjét nem tartom túl sokra, azonban a megfogalmazás és a megfogalmazandó valóban érdekes:

nol.hu/lap/hetvege/20100206-partraszallas_utan

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 21:51:45

@yuasa:

Öcsém, te tényleg diszes vagy!

"A "centi=64" az meg gondolom a farkad hossza mert ekkora IQ?-val szokás dicsekedni ilyesmivel!"

Az "ekkora" szó jelen esetben a "centi=64"-re vonatkozik, ergo (illetve faszt, neked egyáltalán nem ergo) az IQ-t is centisetítetted ebben a mondatban, de annyira betegesen diszes vagy, h még azt is képtelen vagyol feldolgozni, h én erre cuppantam rá. Egyszerűen, szinte hihetetlen, h valaki ennyire gyagya bír lenni.

Teendők:
1. hajat kopaszra,
2. agykoponyát felnyitni,
3. vizet kiönteni,
4. visszavarrni,
5. reménykedni, h kinő az odavaló.

mirrmurrkandúr 2010.02.06. 21:53:44

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64): "Az benned az izgalmasan együgyű, h írsz valamit kiszeretkezett szarul megfogalmazva, aztán, ha nem úgy értik, ahogy azt te azzal a buta fejeddel elképzelted, akkor vonyítva károgsz a másikra, h az csekély értelmű, mint Milne hőse, mert nem érti, amit írsz. Engedelmeddel, baszodalássan, de te vagy a nap LOL-díjasa."

Ilyen mikor szakad a cérna?

yuasa 2010.02.06. 21:58:18

@loláb:
"Szerintem ez volt Orbán egyik legjobban pozícionált, és legjobban időzített beszéde."
Szerintem is!
Az meg a cél érdekében tökéletesen mindegy taktikai szempontból, hogy ezzel ugyanazt a cipőt tapossa, amiből a fleto Öszödön, majd 2006 őszén kénytelen volt kilépni!:))

yuasa 2010.02.06. 22:06:47

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Még nagyobb ordenáréság még inkább a "sarokból"!
Kaszabolsz vazze kaszabolsz?:))
Attól hogy különféle mennyiségeket kvantitatíve megeggyezőnek jelölünk semmi sem indokolja a mértékegységek egybemosását, legalább is bizonyos "iq" szint fölött!:))

yuasa 2010.02.06. 22:12:36

@yuasa:
Ami kimaradt:
Most már egyre nehezebb megy a terelés! Ennyi idő alatt akár megtalálhattad volna az odaaillő szövegpanelt azon hsz-okhoz amitől inkább műkedvelő "Kazinczy"-vá álmodtad magad!:))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 22:25:28

@yuasa:

Istenem, van még a "butaság" feliratú szatyrodba elemózsia?

Ha egy diák azt mondja nekem, h ennek a háromszögnek a területe éppen akkora, mint a kerülete, akkor helyrezavarom elégtelennel, mert helyesen azt kellett volna mondania, h

ezen háromszög esetén a terület és a kerület mérőszáma megegyezik.

Közlöm a buta fejeddel:

mérték = mérőszám és mértékegység együttese

..és aki ezt nem tudja, az ne csodálkozzon, ha rácuppannak szellemi hiátusának eme kimagasló pongyolaságára.

Most pedig eriggy, fizesd be a tandíjat, mert senkiért nem koptatom feleslegesen ennyit a számat.

-------------------

A másik felvetésedre meg utoljára mondom el: ha te nem arra reflektálsz, amiről én beszéltem, akkor érdemi szempontból rám ne számíts!

De mondom, azért is méltatlan vagyol az érdemi diskurzusra, mert bár napnál világosabban igazoltam, h nem tudsz helyesen írni (és nem elütésekről van szó), de te mégis makacsul bizonygattad, h igen.

Az ilyen mentalitású vitapartner esetén felesleges a görcsölés. Disznóként is azt mondom, nem szóróm alsóbbrendű disznófajzatnak a gyöngyöt.

yuasa 2010.02.06. 22:28:58

@mirrmurrkandúr:
Nehéz lesz leszoktatni az egyszerű funkcikat, ha már a fennmaradás érdekében megízleltették velük a korrupció ízét!
Városomban csak a nyár közepétől fordult naracsszínűre a képviselő testület és már olyan pályázatokat "szült", amiben a pályázat célját a szerződésből testületi döntéssel kivették és a biztosítékokat megszüntették, mondván majd a testület elbírálja jól működött-e a "győztes"! Közvetlenül a lenyúlás csupán 27 millióról szól, de ha azt nézzük, hogy ezzel a pályázattal egy 2,7 milliárdos uniós pályázat "megvalósításának" irányításásba emelték be a "győztest" már jobban látszik a nyálcsorgás miértje.

yuasa 2010.02.06. 22:42:58

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Mondtam, hogy napestig magyarázhatod és csak a sötétséged "világlik" egyre erőteljesebben! Most egy kicsit az én hibám is, hiszen minek írok le "latinusul" a neked szóló hsz-be szavakat, hisz még a magyarokat sem vagy képes helyesen értelmezni.
A hsz-ok beazonosítása végképp nehéz - hogy ne mondjak aranyhalat - mókus memóriával, vagy még mindig nem került elő az oda illő szövegpanel!
Amit úgymond világosan igazoltál, semmilyen nehézséget nem jelentene cáfolni, de akkor a "terelés" új irányát nyitnám meg előtted! Dolgozz meg vazze a "bíredé"!
Azért nem kellene kordinációs zavaraidat ennyire nyilvánvalóvá tenni, hisz még ha gyöngynek fogadnám el a pattogatott kukoricádat, annak szánalmas feldobálgatását akkor sem tudnám "szórásnak" értelmezni!:))

yuasa 2010.02.06. 22:45:58

@yuasa:
No lesz a koo-ból probléma?
mostantól juszt se nézem át, hisz ha náheyn bteű a heyéln vna úyg si rétehtő!:)))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 23:00:23

@yuasa:

Látom, kedvenc szavad a terelés, talán éppen azért, mert te folyton terelsz. Aztán, ha valaki nem vevő a terelésedre, akkor eljátszod a vitagyőztest, mint akinek nem tudtak megválaszolni.

Én téged politikai vitapartnerként nem tudlak komolyan venni. Nem a te hibád, mert a te szellemi színvonaladon fel nem fogható dolgokat tudnék csak írni, aztán te rendre azt csinálnád, hogy hol erre, hol arra kalandoznál el az eredeti témától, mert részint nem fognád föl, amit írtam, részint meg monomániás ballib droid vagy, akinek mindenről Orbán és a Fidesz disznóságai jutnak eszébe.

Aludj jól, kincsem, ma sokat tanultál, megérdemled a pihenést.

Bye

yuasa 2010.02.06. 23:04:20

@-lyla-:
Szerintem malacka nőnemű, a hisztiből és az önuralom hiányból ítélve! A konzekvens gondolkodás teljes hiánya szintén erre utal!:)))
Amiért egy kicsit sajnálom az az, hogy valószínüleg baromi csúnya lehet és emiatt bújik az ordenáré kifejezések mögé!
Persze lehet hímnemű is, csak egy kicsit "más"! Manapság ez nem olyan szokatlan!:)))

yuasa 2010.02.06. 23:11:49

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
"Aztán, ha valaki nem vevő a terelésedre, akkor eljátszod a vitagyőztest, mint akinek nem tudtak megválaszolni."
Ki mint (túl)él, űgy ítél! :))
Engem egy csöppet sem zavar ha hanyagolsz és az sem húzogatod a szövegpaneljaidat!
Oszt' majd a helyzet dönti el, hogy mit kezdek veled!:))
Azért fárasztó lehet ez a "hátraszegett nyak" amivel a "magasból?" próbálsz "lenézni?" rám!:)))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 23:13:43

@yuasa:

Kisfiú, hányadik nickként regisztráltad ezt a mait? Sikerült már megnyerned a Lendvai guminőt? Nem? Sebaj!

Ne csüggedj, írj még sok olyat, mint mirrmurrnak. Azt hívják suttogó propagandának, és felétek nagyon szeretik. Az egyik legjobban bevált komcsi módszer, Népszava olvasással lehet begyakorolni.

Azért egy tanácsot fogadj meg: ne használj annyi idézőjelet, mert az a félműveltség egyik legbiztosabb jele.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.06. 23:20:55

@yuasa:

Ne görcsölj rá annyira a smájli jelekre, azok nem pótolják a valódi humort....

Az emberismeretet se erőltesd, mert lyla pontosan tudja, mennyire botrányosan nagyot tévedsz abban is, hacsak nem azt is humornak szántad, de hát nem nagyon jött át, hát ne csodálkozz, ha ebből a szempontból is butának tartalak, te kis suttogó suttyó.

-lyla- 2010.02.06. 23:22:16

@yuasa:

"Persze lehet hímnemű is, csak egy kicsit "más"! Manapság ez nem olyan szokatlan!:)))"

valóban kicsit más, de nem hímnemű - leszbi a drágám...

yuasa 2010.02.06. 23:30:59

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
No még ez e nick halmozás is amolyan "hajógányoló" tempóra emlékeztet, az "álmaid nőjével?" együtt. A "sottogó" meg sokkal inkább a te műfajod, nálunk a helyi kábel nyomatja a testületi ülések felvételeit és aki városomban él és netán itt olvasgat az tudja az igazságot. A többi meg nem számít! Vagy hiszi, vagy nem!
Az idéző jelek tűlzott hsználata szerintem kevésbé zavaró, mint a te szádból kilógó kapanyél/fasz..stb.

yuasa 2010.02.06. 23:35:18

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=64):
Lám milyen szépen szelídülsz, már alliterálnod is sikerül az enyhülő trágálkodás közepette!:)

yuasa 2010.02.06. 23:39:49

@-lyla-:
Leánynak elég kemény "férfi" lehet!:))

trabant 2010.02.06. 23:47:47

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=65):

"csak azok sírnak Orbán programjáért, akik a büdös életben nem szavaznának rá. Van ebben valami brutálisan perverz szellemi értelemben."

Aki nem szavaz rá, az is tudni akarja - szerintem jogosan -, mi vár rá a következô kormányalakítás után. Mi ebben a perverz?

yuasa 2010.02.06. 23:57:32

@trabant:
Amit biztosan tudhatsz csupán annyi, hogy mindenféle választási eredményre megfelelő scenárióval rendelkeznek a maguk túlélése/bebetonozása szempontjából, a többivel meg elegendő akkor foglakozni, ha már "kész helyzet" előtt állnak.
Egyébiránt kissé hajlok azok véleményére, akik szerint igen kevés választópolgárt érdekel bármely párt programja, a többség indulatból szavaz, vagy "festett egekbe" nézve reméynkedik sorsa jobbrafordulásásban.

trabant 2010.02.07. 00:07:35

T. vulgáris szavakkal dobálózó férfinépség!

Nem lehetne arra is gondolni, hogy ezt az oldalt a gyengébb nem képviselôi is, és olyanok is megrökönyödve olvassák, akik a kiskorú családtagjaik miatt nincsenek hozzászolva az írásban terjesztett, alantas szellemi otrombaságok olvasásához?

Le kellene szokni róla, de legalább visszafogni a kéretlen "kötôszavakat", mert sem az oldal nívóját nem emeli, sem a hozzászólók szellemi kapacitásáról alkotott képet.

KÖSZ!

trabant 2010.02.07. 00:19:37

@yuasa:
"Bocs a helyesírási hibákért, de hol egy betűvel több ugrik be, hol meg kimarad, átolvasni meg valahogy nehezemre esik!"

Mástól viszont elvárod, ami neked nehezedre esik, hogy hibás szövegeket böngészgessen?!

Ravaszdi 2010.02.07. 12:09:04

ezt találtam a Fidesz.hu-n, lehet, hogy lejárt, de az van ráírva, hogy program: jovonk.hu/FideszPP2007_HU.pdf

ez 96 oldal, az MSZP-nek ugyan van választási (vagyis aktuális programja), de én abból a 15 oldalból kevesebb konkrétumot olvasok per pillanat ki, mint az "Erős Magyarország" címet viselő dokumentumból. a tisztesség kedvéért, itt a szocialisták tervezete: mszp.hu/public/downloads/pdf/haladast_biztonsagot_demokraciat.pdf

jjulie 2010.02.07. 12:41:39

@Ravaszdi:

mondta is a viktor hogy kell dolgozatot írni, különben pofára osztályoznak, és az rosszabb lesz

loláb 2010.02.07. 14:32:11

@Ravaszdi: Na, erre a 15 oldalas bullshitgyüjteményre olyan büszkék a szocik? A felében arról van szó, hogy a fidesz mennyire veszélyes a demokráciára, a másik felében pedig arról, hogy mekkora kurva jók voltak a szocialisták az elmult 8 évben, mennyi jót alkottak.

Ja, persze Mesterházy ígéreteinek (75 ezres temetési segély, öszöndíj a szakmunkásotanulóknak, stb...) nyoma sincs benne.
Mondjuk nem valószinű, hogy bárki számonkérné rajtuk.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2010.02.07. 15:39:28

@loláb: tökéletesen így látom én is. Orbángyűlölőknek persze nem mond a beszéd semmit, nincs fülük meghallani még a tényeket sem. Orbánnak mostanában igen jó tanácsadói vannak, és úgy tűnik, hallgat is rájuk.

Azt is jól látja és tudja, milyen lépéseknek kell következnie, ha kormányra kerülnek. Plusz egy karizmatikus politikus, jó vezető, nem semmi egy ekkorára nőtt pártot összertartani. Arra is lesz esze, hogy megfelelő szakemberekkel vegye magát körül.

Egy dologtól félek csak: az IMF-fel való tárgyalásoktól. Ha azt a csörtét is megnyeri, akkor elkezdődhet végre valami jó ebben az országban.

Aki pedig még mindig a hatalmon lévő rablóbandát isteníti, netán továbbra is rájuk szavaz, ő maga is felelős azért, ahova jutottunk. Rend kell és keménység, erős vezetés, úgy bizony. Az emberekkel nincs baj. Okosabbak a nép egyszerű gyermekei, mint azok nagy része, akiknek a kommentjeit itt olvasom.

Az is elhangzott - csak figyelni kellett volna - hogy a termelő munkának legyen végre értéke, és legyen munkahely, mert azért az is kell hozzá. Talán nincs is szükség ennyi elemzőre, politológusra, média szakos akárkikre, brókerekre, marketingmenedzserekre- a bölcsészeket most kímélem, elverték már rajtuk a port ezerszer.

Bízom a Fideszben, mert bízom Orbán Viktorban. Nem volt mindig így. Most viszont világos számomra, hogy mit akar tenni. De azok számára, akik drága Bolgár urat hallgatják, sosem hallgattak meg egy előadást sem az Echon, a Civil Akadémián, hogy csak a könnyen elérhető infókról beszéljek, azoknak OV hiába mond bármit is.

Felelősségteljes szavazás....így lehet vajon?

frantisek 2010.02.07. 16:33:52

Tisztelt Török Gábor!
nem értek egyet, ez az Orbán beszéd nem volt nagy politikusi teljesítmény. Ellenkezőleg: szánalmasnak tartom. Több okból is. Először: mit várhatunk az ország vezetése terén egy olyan politikustól, aki ilyen vezetés birtokában semmit nem hajlandó beszélni a konkrét kormányzási terveiről? Ha a közvéleménykutatási eredmények alakulásától ennyire fél, mit tesz majd döntési helyzetben?

Másodszor: nekem ez a semmitmondási láz most már kezd gyanús lenni. Egyre erősebb az érzésem, hogy az elemzői várakozásokkal ellentétben nem titkolják az elképzeléseiket, hanem ilyenek vagy nincsenek, vagy ugyanúgy megszorításokra épülnek mint a Bajnai program.

Harmadszor: politikailag is rendkívül veszélyesnek tartom a konkrét program ismertetésének hiányát: emlékezzünk a Gyurcsány elleni támadásokra, hányszor hangzott el, hogy a Gyurcsány kormány "nem erre kért és kapott felhatalmazást".

A Fidesz mire kér felhatalmazást?

yuasa 2010.02.07. 17:16:56

@-tara-:
"sosem hallgattak meg egy előadást sem az Echon, a Civil Akadémián, hogy csak a könnyen elérhető infókról beszéljek"
Mond átgondoltad már egyszer is a valóság diszkrét báját az ECHO-val kapcsolatban? Ahol a valahai "kommunista nagyember/bősz privatizátor", ma multinacionális "technikát" alkalmazva gyarapodó "idol", írott/elektronikus médiacsászárrá avanzsálva "szakmai prostituáltakkal" hirdeti/hirdetteti "antigolbalizációs/antikommunista", privatizációt átkozó "elveit", mely a "mizera plebs"-ből kiváltja a takonyra vetődő tyúk életérzését. Szentül hiszik, hogy "idoluk" ruháit megszaggatva hamut szór a fejére korábbi önmagát vezekelve és az általa alkalmazott – fél idiótákat megszégyenítő - ostobaságokat herregő prostituáltak az igaz hazafiságtól megrészegült váteszek, akik őket "civil akadémikussá" képzik, nem pedig „akolmeleget” óhajtó sunyi ösztöneiket kihasználva manipulálják!
A "nagyember" meg kezeit dörzsöli a konkurencia ellen tett "hatásos" intézkedései láttán és nagynyilvánosság előtt bejelenti, milyen pozícióra tart igényt a "médiaegyensúly" megteremtéséért tett szolgálatai ellenszolgáltatásaként a következő "szabadrablótól"!
Mennyire kell egyszerűnek lenni, hogy a "civilakadémiának" nevezett förtelmet autentikus forrásnak tekinthessük?

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2010.02.07. 18:21:34

Nem szállok ringbe veled, Yuasa. Jobban áll neked a monodráma.

dov 2010.02.07. 18:30:09

Orbán Viktor minden, csak nem politikus..
szónokolni talán jól tud, de szerintem az még kevés..
mondjuk a fideszeseknek úgyis mindegy, vakon bíznak benne, ezért nincs program, meg semmi, csak a fröcsögés..

az ilyen szuper elemzők bullshit istenítő szuper írása már csak olaj a tűzre..

most mindenképpen az kell, hogy a polgári oldal fossza az országot, a nincstelen politikusaival, hatalmas 8éves adósságával?
a szocik legalább hozzászagolnak a kormányzáshoz, de a fidesz olyan mint a gyerek akit nyitáskor beengedtek a vidámparkba és nem tudja mire üljön fel először..

nem mondom, hogy jók.. mert rettenetesek, de a fidesz mind belpolitikailag, mind külpolitikailag inkompetens!! Ebből az utóbbi még jobban zavar, hogy Viktorral szinte senki sem áll szóba sem Európában, sem máshol..

remélem legalább annyi ember elmegy szavazni, hogy patthelyzet alakul ki és végre összeborulnak a nagy pártok nyilvánosan is..
szóval jut majd Viktoréknak is hely a vályúnál és politikailag sem leszünk leírva országvilág előtt 4 évre..

dzsaszper 2010.02.07. 21:27:02

@dov: mintha nem ugyanabban az országban éltünk volna az elmúlt 16 évben. Én Magyarországon éltem és élek...

dzsaszper 2010.02.07. 21:28:18

@frantisek: milyen konrét terveket hiányolsz? tudsz mondani 1 példát, hogy mivel elégednél meg?

frantisek 2010.02.07. 22:55:54

@dzsaszper:
csak néhányat:
- hogyan tervezik beindítani a gazdasági növekedést? Ehhez nyilván pénz kell. Honnan? Hitel külföldről? Államosítják a magánnyugdíj pénztárakat? Újabb megszorítások?
- egészségügy milyen válaszaik vannak: maradjon minden a régiben és adnak rá annyi pénzt amennyi kell? Honnan veszik el? Csökkenteni fogják az ellátás színvonalát és így spórolnak? MI lesz az eü dolgozók bérével? Megemelik (miből), vagy hoznak külfölről orvosokat/ápolókat (honnan)

Oktatás: mi legyen az iskolákkal? Alsófokú minden településre? Középiskolák, PISA felmérések eredményei? Felsőoktatás szerkezete? Kell ennyi egyetem? Ha igen honnan adják rá azt a pénzt, ami szükséges a normális munkához? Ha nem mi alapján dől el melyiket kell bezárni?

Mezőgazdaság: mik a fejlődés irányai?

Ne értsen félre, ezeket azért hiányolom, mert a Fidesz úgy lép fel, hogy az országot újjá kell építeni. Ha ilyeneket mondana, szerintem kellenek a konkrétumok is.

Ezekről én semmit sem tudok.

Jankove 2010.02.08. 01:07:40

@frantisek: "Ha ilyeneket mondana, szerintem kellenek a konkrétumok is.
Ezekről én semmit sem tudok. "

Nincsenek konkrétumok. A fidesz csak irányítani szeretné a "vállalatot", főnök megvan, az igazgatótanács is. Választásokig meg van írva a forgatókönyv, nagyjából ez minden, amit a fidesz elő tud húzni a cilinderből.

dzsaszper 2010.02.08. 11:42:11

@frantisek:
- hogyan tervezik beindítani a gazdasági növekedést?
Ezt már szézezerszer elmondták. Kiadások (bberuházások, nyugdíjak stb.) reálértéken történő befagyasztásával, presztízsprojektek leállításával, a felszabaduló források átrendezésével.
- egészségügy: erre én is kiváncsi volnék, de a felhozatal baromira nem erős.
a) Székelyék csomó mindent megígértek az elmúlt hónapokban is, amit nem tartottak be (kórházak, háziorvosok finanszírozása) és nemrég a betegszállítók demonstráltak. Egyszerűen nem lehet őket komolyan venni.
b) Molnárról és Horváthról ne is beszéljünk.
c) Bokrosról annyit lehetett tudni, hogy '96-ban tudjuk mit csinált, és mennyire volt alkotmányos.
d) Ha a Jobbik vagy az LMP az egészségüggyel betör a köztudatba -- amit meg lehetne lépni, elég rázós a helyzet --, akkor lehet terített lapokkal játszani. Előttük a lehetőség, a helyzet alkalmas lenne rá.

Robinzon Kurzor 2010.02.08. 14:00:38

Azért ha lecsupaszítjuk, hogy mi kell ide, akkor mégiscsak azt kapjuk, hogy a nagy állami rendszereket át kell alakítani.

Ez az átalakítás egy rakás partikuláris érdeket fog sérteni, szerzett jogok és "vívmányok" tömege kerül veszélybe, sok mindennek másképp kellene működnie, mint ahogyan 20 évvel a rendszerváltás után egyfajta atavizmusként hurcoljuk most magunkkal.

És ezen ponton megint ott tartunk, hogy nem lett kibontva az igazság minden részlete.

Negyven akárhány pontos népszerűséggel hiába lesz 2/3-os többsége Orbánnak, társadalmi felhatalmazása ugyanúgy nem lesz nagy változásokra (ha azok érdekeket is sértenek, nem csak "adnak az embereknek"), mint ahogyan Gyurcsányt is ezzel csesztették.

Tehát vagy nem csinálnak semmit, és akkor azért fognak elfogyni a szavazók, vagy nekiállnak és akkor meg azért.

chelsea.hu 2010.02.15. 15:05:31

Hogyan lesz magyarázható az alábbiakat figgyelembe véve a Fidesz elmúlt négy éves kommunikációja :Gyorshír! Az IMF szerint a Fidesz kész szigorú politikát folytatni! 2010. 2. 15. 11:49|Gazdaság » Gazdaságpolitika
A Fidesz kifejtette készségét és szándékát a szigorú fiskális politikát folytatására a Nemzetközi Valutalap (IMF) delegációja és az ellenzéki párt közötti egyeztetéseken - mondta egy kérdésre hétfőn James Morsink, az IMF delegációjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Hozzátette: az ellenzéki politikusok megerősítették, hogy fontosnak tartják az IMF-fel való együttműködést és ezt fenn kívánják tartani.

Szerző: MTI Eco

chelsea.hu 2010.02.15. 15:27:40

@Robinzon Kurzor: mivel a Fidesz szavavazotáborának tömegét -szociológiai szempontokat figyelembe véve -azok alkotják akik semmit nem fognak kapni az elkövetkező négy évben , éppen ezért marad a csalódás és a kiábrándulás .Bizony bizony amilyen gyorsan felduzzadt a szavazótábor , olyan gyorsan fog elolvadni ,mint a hó következő héten .