Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:34

Az MDF esélyeiről többször írtam. Január végén, amikor már tudható volt, hogy az MDF és az SZDSZ együttműködése buktatókkal terhelt, és a nyilvánosság előtt is láthatóvá vált zűrzavar, azt sem tartottam kizártnak, hogy teljesen dugába dől a terv. Állítottam és tartom ezt annak ellenére, hogy meggyőződésem: ha az MDF-nek lesz elég jelölt-jelöltje, s képesnek bizonyul mind a 20 területi listát elindítani, akkor komoly esélye van átlépni az öt százalékos küszöböt, sőt, akár ennek a dupláját is elérheti.

Furcsa helyzet: a versenyzőnek ezúttal nem az úszás nehéz, hanem a rajtkockára felállás. Nem véletlen, hogy az MDF vezetői óriási energiákat mozgósítottak ezen a ponton: az elindulás – és nem a választási eredmény – miatt volt elsősorban fontos az SZDSZ becserkészése. Az egyéni választókerületekben megmérettetésre hajlandó helyi politikusokkal, az ajánlószelvények gyűjtésében közreműködő aktivistákkal és igen, azzal a Mesterházy Ernővel, akit ugyan az MDF sajtófőnöke „nem ismert”, de a főpolgármester segített: az előzetesben lévő tanácsadó (akit a hírek szerint szerencsésebb lenne inkább pénztárnoknak nevezni) valóban részt vett a tárgyalásokon (az MDF részben elismerő reakciója itt olvasható).  

A listaállítási nehézségek ellenére egészen máig úgy tűnt, hogy az MDF valahogy mégis összeszedi magát, és legalább kísérletet tesz a közösnek látszó – ám a választási rendszer kicselezése miatt önálló - indulásra (a 29 SZDSZ-es jelöltről bővebben itt). A mai nap eseményei azonban kétségessé teszik mindezt: az Index információi szerint a párt budapesti választmányában palotaforradalomra került sor: a lázadók mellé álló Csapody Miklós szavazatával megbuktatták az MDF-SZDSZ együttműködést pártoló fővárosi elnököt, és a megállapodást ellenző új vezetést választottak.

A helyzet egyelőre nehezen átlátható, azaz nem árt óvatosan beszélni a történtekkel kapcsolatban. Feltételes módban azonban megfogalmazható: ha az MDF most, amikor mások már gőzerővel gyűjtik az ajánlószelvényeket, belemegy egy ilyen nyílt belső konfliktusba, az szinte biztosan oda vezet, hogy minden esélyét elveszti a parlamentbe jutásra. Még akkor sem vagyok biztos abban, hogy sikerül minden választókerületben összegyűjteniük a 750 ajánlószelvényt, ha gyorsan konszolidálódik a helyzet – ellenkező esetben viszont már márciusban – a listák elfogadásakor – elbúcsúzhatunk az MDF-től.

Hogy kinek lenne ez igazán érdeke? Szerintem leginkább két pártnak: a hasonló piacon vadászó MSZP-nek és LMP-nek. A Fidesz helyzete ambivalens: miközben régóta szívesen látnák a parlament falain kívül Dávid Ibolya pártját, az MSZP gyengítése miatt akár jól is jöhetne nekik az MDF előretörése. Ha az MDF esetleg bekerül a parlamentbe - gondolhatja okkal a Fidesz -, a Bánktól Retkesen át Debreczeniig tartó frakció úgysem lesz képes az egységes cselekvésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr831750815

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az MDF elkisgazdásíthatatlanságáról 2010.02.12. 16:50:10

„Felvetődik a kisgazdásodás kérdése, azonban az MDF nem az FKGP, Dávid Ibolya pedig nem Torgyán.” /Medgyasszay László, 2004/   Dávid Ibolya pártszerte rettegett demokratikus meggyőződése ismét lesújtott. Az újabb elnökségi rendte...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Josef (K.) 2010.02.11. 22:40:02

Egész korrekt lett. (Nem tudom, hogy a csipkelődő megjegyzésem segített-e ebben. Valszeg nem.)

barli 2010.02.11. 22:40:51

pedig szivesen megnézném a zibi arcát egy 4,99%-al :) Bár szerintem is meglesz nekik az 5 söt több is, ha most nem cseszik el.

török gábor 2010.02.11. 22:43:02

@Josef (K.): mindig hasznos a csipkelődés. és részben jogosnak is tartom.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.11. 22:43:24

Az emberek többségének szemében egy pártot az őt megjelenítő legfontosabb személyek hitelesíthetik. Ilyen az MDF-ben nincs.

Ha az LMP egy kicsit jobban meg tudná jeleníteni magát, Bokroséknak esélye sem lenne.

Josef (K.) 2010.02.11. 22:44:40

@török gábor:

Én meg részben visszavonom. (Inkább az igazi hivatásommal kellene foglalkoznom.)

Lacóka 2010.02.11. 22:45:21

ezt írtam a bokrosba:

"3. a BRÉKING NYÚZra: h áll most az mdf szervezete? ha megbukik az szdsz-es együttműködés, van egyáltalán esély arra, h az mdf egyedül el tudjon indulni? (konteo: a fidesz szervez puccsot azzal az ígérettel, h amennyiben bokrost sikerült megfúrni, ők biztosítják a szükséges kopogtató mennyiséget. kérdés: van még az mdf-nek fideszközeli szárnya, vagy teljesen sikerült leépíteni?)"

ha viszont nem, akkor ez gyakorlatilag öngyilkosság?

Josef (K.) 2010.02.11. 22:45:43

@Josef (K.):
Mármint a kritikát vonom vissza (részben).

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.11. 22:54:05

"a Bánktól Retkesen át Debreczeniig tartó frakció úgysem lesz képes az egységes cselekvésre."

Sztem meg igen.
Itt kérem megélhetési politikusokról van szó, akik nem finnyáskodnak, s ha arról van szó, simán beáldozzák az elveiket.

Gondoljuk csak meg, Debreczeni gyurcsány-fan hogyan lehet abban a pártban, amelyik erősen bírálja a gyurcsány-kormány ténykedését?

Kenwyn 2010.02.11. 22:56:43

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 59cm:

De kit jelenítene meg? Tudsz mondani legalább 1 nevet,akit legalább minden 5. ember ismer, vagy legalább hallott róla?
Esélytelen....sztem.

Diocles 2010.02.11. 23:11:36

Hogy kinek lenne ez igazán érdeke? Szerintem leginkább két pártnak: a hasonló piacon vadászó MSZP-nek és LMP-nek."

Ez a kulcsmondat, kedves Török Gábor. Azaz hogy, kicsit korrigálandó, mert nyilván te sem gondolod, hogy a harmatgyenge LMP szét tudná verni az MDF-et. A Fidesznek meg MÁR - mint te is írod - nem érdeke szétverni az MDF-et.
Marad egyetlen párt érdeke.

Nézzük csak meg ki a kulcsfigura a történetben? Az a Csapody Miklós, akinek rokonai - erről sokat írt az ellenzéki sajtó - az államigazgatás csúcsaira kerültek az MSZP-kormányzás alatt. Tehát mondhatjuk úgy is, hogy nem ápol rossz kapcsolatokat a szocialista körökkel.

És mit ad Isten, hirtelen egy lázadás élére áll, pont a legkritikusabb pillanatban.
Persze ez nyilván csak véletlen, képzelődöm csak, inkább vissza is vonom az elméletet. :)

Kenwyn 2010.02.11. 23:14:19

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 59cm:

Szted Schiffer, Karácsony neve mit mond egy átlag vidéki embernek? k,de mondhatnák fővárosit is.
Utóbbi ismerős lehet,de nem a politikából...
Cserhalmi nevét én meg tán 3x hallottam,olvastam eddig az elmúlt 1 évben.
az LMP egyelőre csak virtuális párt, pontosabban a neten létezik elsősorban.
így van, bénáznak. az EU-választás óta már nem itt kéne tartaniuk.na, mindegy, nem OFF-olok tovább

Surko 2010.02.11. 23:17:24

"Hogy kinek lenne ez igazán érdeke? Szerintem leginkább két pártnak: a hasonló piacon vadászó MSZP-nek és LMP-nek."

A laikus választók számára talán tényleg alternatíva lehet egyszerre az MDF és az LMP is.

De valójában a két párt politikai irányultsága mint a tűz és a víz.

Az LMP erősen balra húz (gyakorlatilag balról előzi az MSZP-t), míg a bokrosi MDF egy klasszikus thatcher-i vonalat visz.

Ez a szép Magyarországban. Csak nálunk fordulhat elő, hogy a választók számára kompetitív lehet egy Joschka Fischer-féle antikapitalista, szabad piac-ellenes zöld szervezet és egy thatcher-i liberális-konzervatív párt...

Az egyik baloldali, a másik meg épp az ellenkezője.

Így két magyarázat van arra, hogy miért fedhet át mégis a potenciális választókörük (mert szerintem is átfed):

- elfogadják a demokratikus játékszabályokat
- elhatárolódnak a szocialista elmúlt 8 évtől
- és nem Orbán vezeti őket

(ez eddig közös bennük)

VAGY

- az emberek nem ismerik az LMP valódi arcát, és centrista tömörülésnek hiszik
- a valóságban meglévő antikapitalista radikál-baloldaliság helyett

Nagy kérdés ez...

harcigolya 2010.02.11. 23:20:12

a Bánktól Retkesen át Debreczeniig tartó frakció úgysem lesz képes az egységes cselekvésre.... Itt van a bibi. Bokros, mint ellenzéki bíráló, vezérszónok, akármi? Sztem nem tudná végigülni a seggén. Mindenképpen lelép a választások után.

Kenwyn 2010.02.11. 23:20:34

Hogy kinek lenne ez igazán érdeke? "

Ha nem is elsősorban de talán a Jobbiknak is jól jönne. Ugyanis az MDF fanok közül esetleg többen kiábrándulhatnak emiatt a kutyakomédia miatt a baloldalból s inkább a radikális oldalra állnának, lévén,h elegük van a pocsolyából, mondván, h jöjjön akkor inkább egy özönvíz ami mindent elmos.

SNR 2010.02.11. 23:27:24

@Surko: Az MDF-re azért szavaznának, mert elhatárolódik az elmúlt 8 év kormányzásától? Elég furcsa ez az érv, hiszen (eddig?) szövetségre készültek az SZDSZ-szel, akik - ha netán elfelejtettük volna - majdnem végig kormányon voltak az elmúlt 8 évben... Hogy van ez? Sokan beveszik ezt?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.02.11. 23:46:50

Az MDF szétverése főként a Fidesz érdeke. Nekik most a két kicsi, az MDF és az LMP a legnagyobb veszély. Az ugyanis semmit nem számít, ha az MSZP-nek vagy a Jobbiknak 1-2 %-kal többje lesz. Kapnak érte 1-2 mandátumot, ennyit bukik a Fidesz, és kész. De ha az MDF vagy az LMP átugorja az 5 %-ot, az 14-15 mandátum a 0 helyett, ha meg mindkettő, akkor 28-30! Ennek pedig természetesen a többségét a Fidesz veszíti el. Akár 20 mandátumot is veszíthetnek kb. változatlan saját szavazatarány mellett, ha a két kicsi bejut.
Ezért hirdették meg, hogy 2 millió cetlit akarnak gyűjteni. Meg akarják gátolni, hogy a kicsik elindulhassanak, mert ők is pontosan tisztában vannak ezzel, amit leírtam.
Érdekelne Török Gábor véleménye minderről, és persze a kommentelőké is.

(mielőtt vki sherlocki munkával kideríti, inkább beírom egyből, hogy az LMP-nek gyűjtök cetliket; a véleményem, miszerint jó volna, ha az LMP bejutna, természetesen nem elfogulatlan, de szerintem a fent leírt gondolatmenet teljesen racionális, és független ettől)

mafos 2010.02.11. 23:57:48

Én csak naívan annyit tudok mondani erre, hogy isten nem ver bottal.
Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy a postaládákból kilopott ajánlószelvények(ami amúgy alkotmányellenes-mármint a kopogtatócédula maga) melyik pártnál landolnak.

BF79 2010.02.11. 23:58:01

Mondjuk, hogy csak elméleteket gyártok. A Fidesz 2002 óta módszeresen igyekszik az MDF-et kiszorítani a parlamentből. Emlékszünk a 2006-os zsarolásra? Az Almássy-féle puccs kísérletre? Az ügyészség meglepően határozott lépéseire az utána felmerült "hogykerültibolyához" ügyben? Azt, hogy a pártmédia (HírTV, MN, HV) minden lehetőséget megragad, hogy besározza az MDF-et?

Szerintem nem lehet kérdés, khmm, mármint az elmélet szerint, hogy a Fidesznek áll érdekében az akció és ők mozgatják a szálakat.

Persze nem vagyok naív, Ibolyáék is megérik a pénzüket, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a who benefits témakörben ezúttal TG mellélőtt. Mármint ha igaz az elmélet.

BF79 2010.02.11. 23:59:09

@bm613: Egyetértek, a Fidesz érdeke.

sárkányfő 2010.02.12. 00:00:18

Ebből is az látszik, hogy az univerzum törvényszerűségei nem csak mindenkire, de még az Mdf-re is vonatkoznak. Alapozás nélkül minden ház repedezik, dülöngél. Dávid mit abszolvált az elmúlt 4 évben pártépítés kategóriában? Eh, dilettantizmus... Egy ilyen pártnak ellenfél sem kell, magukat amortizálják le.
Az Mszp-t minden nap lejártja az aktuális BKV-s botrány, Szdsz már nincs, Lmp-nek továbbra se hallani szavát... mondom én, hogy Orbánnak simán meglesz a 2/3... Jobbikkal 3/4...

Bokrosért kár amúgy, a többi nem érdekel.

BF79 2010.02.12. 00:01:08

@Surko: Ezzel is egyetértek. Egy vicc konkurensnek nevezni az LMP-t és az MDF-et. Bár hallottam olyanról is, hogy az LMP és a Jobbik egymás ellenfelei, mert a választók részéről ők a tiszta és nem korrupt párt. Hogy mit akarnak csinálni, ha kormányképesek lesznek, akár koalícióban, az nyilván mindegy...

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.02.12. 00:08:06

@BF79: Gondolkodó emberben nem merülhet fel az LMP és a Jobbik is. Nem létezhet olyan ember, akinek mindkettő belefér a világnézetébe. De sokan nem gondolkodnak. Lehetnek bőven olyanok, akiknél tényleg ennyi a lényeg, hogy valaki olyat kell választani, aki nem volt benne ebben a mocsoktengerben.

sárkányfő 2010.02.12. 00:08:10

Ja, most látom, hogy találgatjátok, kinek az érdeke... tök mindegy.

Valaki megvette Csapodyt kilóra, ez igaz, de ha egy párt ennyire instabil, ilyen kis aknamunkán, egy pöccintésre el tud csúszni, akkor az meg is érdemli. Egy kis árulás a politikában gyakorlatilag unalmas rutinművelet, ennél nagyobb pofonokat és aljasabb húzásokat is át kellene tudni vészelni... Aki ringbe száll, ne a másikat okolja a pofonokért. Mit várt, fair playt? A politikában?

dunabeat. 2010.02.12. 00:16:47

@bm613:

"De ha az MDF vagy az LMP átugorja az 5 %-ot, az 14-15 mandátum a 0 helyett, ha meg mindkettő, akkor 28-30! Ennek pedig természetesen a többségét a Fidesz veszíti el. Akár 20 mandátumot is veszíthetnek kb. változatlan saját szavazatarány mellett, ha a két kicsi bejut."

Szerintem nincs igazad. Mindjárt leírom bővebben, bár lehet, kissé hosszan és nehézkesen fogalmazok majd (későre jár már), ezért előre is elnézést. :)

Az MDF és az LMP alapvetően az MSZP pályáján focizik, kiábrándult szoci szavazókra hajt, tehát már ebből is sejthető, hogy őket gyengíti majd, de úgy vélem, e két párt bejutásának a szocialistákat gyengítő hatása a magyar választási rendszer sajátosságaival is igazolható.

A két kicsi ugyanis - ha bejut - nyilván nem egyéni mandátumokat szerez (arra nincs esélyük), tehát a Fidesz változatlanul jó eséllyel elvinné majd' mind a 176 egyénit.

Területi listán se nagyon jutnának mandátumhoz, vagy esetleg Pest megyéből, Budapestről egyet-kettőt szereznének, de ez nem volna jelentős.

Egyértelmű, hogy a töredékszavazatok révén főleg országos listán jutnának mandátumhoz.
Ott pedig főleg az MSZP-től vehetnek el mandátumokat, nem pedig a Fidesztől, ugyanis a Fidesz eleve nagyon kevés országos listás mandátumra számíthat, mivel az egyéni vk-kat és a területi listás mandátumokat bezsebelve viszonylag kevés töredékszavazatuk lesz, ami átkerülhetne országos listára.

Ellentétben ugye az MSZP-vel, akik főleg töredékszavazatok révén juthatnak (országos listás) mandátumokhoz.
Az LMP meg az MDF viszont töredékszavazatai révén az országos listás mandátumokat jó eséllyel az MSZP elől csenheti el.

Ha az említett két párt bejut, azzal meglátásom szerint a majdani ellenzék mandátumszáma nem nő jelentősen, hanem kb ugyanannyi mandátumon fog osztozni több párt.

Tehát az ellenzék ereje nem nő, viszont megosztottabb, fragmentáltabb lesz, ez pedig a Fidesznek kedvez.

transziboy 2010.02.12. 00:24:35

Én szívből örülök, hogy csatlakoztak az SZDSZ-hez Bokrosék. Így egész biztos fantasztikus eredményeket érnek majd el a választásokon. Az itteni felhackelt szavazólista pedig minden szdsz-re adott voksot a jobbiknak adja! Jó ha tudjátok -.-'. Puszi

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.02.12. 00:26:51

@dunabeat.: Hm.. van benne igazság, megnéztem a 98-as eredményeket, és a MIÉP 14 képviselőjéből 11 az országos listáról érkezett. De azért a Fidesznek is lesz mandátuma az országos listáról, ha másból nem, akkor a területi listák töredékszavazataiból. De abban igazad van, hogy többet veszít vele az MSZP, mint ők.
Ellenben még az a kevés is, amit veszítenek, elérhet jó pár mandátumnyit, ha mindkét kicsi bekerül. És ami fontos: a Jobbik sajnos meg fogja közelíteni az MSZP-t, ezért ők majdnem ugyanannyit fognak ezen bukni, mint a szocik. Ez viszont már probléma a Fidesznek. (igen, én fenntartom, hogy szövetségesek, hiába játszanak most egy kis ideje ellenségesdit, nagyon nem meggyőzőek számomra; ugyanolyan szövetség lesz várhatóan velük, mint a MIÉP-pel volt)

No és ha a Fidesz úgy érezné, hogy jó neki a két kis párt bejutása, akkor szerinted nyomulna a 2M szelvényért? Márpedig ők nem hiszem, hogy ekkorát tévednének.

Török Gábor rajongó 2010.02.12. 00:28:55

Szerintem is leginkább az Mszp érdeke gyengíteni az Szdsz+Mdf-et és viszont. A baloldali sajtó naponta cikkezik Bokrosról vagy az Szdsz+Mdf-ről.

Valamint a Demszky nyilatkozatai Hagyóról is ezt támasztják alá. Budapestért megy a harc. Ha jól emlékszem korábban szocik és a szadesz mindig megegyeztek a fővárosban, ahol az Szdsz erős ezért is kellett az Mdf-nek. Nekem úgy tűnik ez küzdelem leginkább a budapesti szavazatokért folyik.

Török Gábor rajongó 2010.02.12. 00:30:40

Még annyi, hogy ennek az eszköze az Mdf bp-i szervezete.

dunabeat. 2010.02.12. 00:39:02

@bm613: Néhány országos listás mandátumot elvehetnek a Fidesztől, de jelen állás szerint - bár ez komplex, és nem is számoltam utána a lehetőségeknek - szerintem 4-5-nél nem többet.
Kb 20-at pedig, ahogy írtad, nos, annyit semmiképpen sem. :)

A Fidesz 2 millió ajánlószelvényes stratégiája szerintem baklövés.
Korábban, amíg sok kis jobboldali pártocska volt, addig volt értelme a választókerületek "letarolásának", s így a potenciális vetélytársak kiszorításának.

De most, amikor inkább a baloldal tűnik megosztottnak, fragmentáltnak, inkább segíteni kéne ajánlószelvényeket gyűjteni nekik, hogy minden kis balos formáció indulhasson, mintsem elvenni előlük a teret. :)

Ami a jobboldalt illeti, a Jobbiknak nem gond a 750 ajánlószelvény megszerzése, bármilyen aktív is a Fidesz; a MIÉP pedig már annyira meggyengült, hogy úgysem jelent veszélyt.
Más jobboldali pártról pedig nem tudok.

Így ez a Fidesz-stratégia illogikusnak tűnik számomra.

Illetve talán annyi logika van benne, hogy erőt tudnak vele sugározni, de szerintem ezt más - racionálisabb - eszközzel is megtehetnék.

Például ha pár nap alatt mind a 176 vk-ban összegyűjtenék az elegendő számú ajánlószelvényt, és már le is adnák, az is demoralizáló lehetne, és nem járna az MSZP potenciális vetélytársainak kiszorításával.

Berze Márton 2010.02.12. 01:08:35

Egyetértek azokkal, akik azt állítják, hogy elsősorban nem a Fideszt, hanem az MSZP-t gyengítené az LMP és az MDF esetleges bejutása, hiszen valóban az országos listáról és a budapesti/pesti megyei területi listáról remélhetnek ezek a pártok mandátumot.

De marad a kérdés: mi a jó az országnak? Ha pl. Szilvásy Gy bekerül a parlamentbe 90 hozzá hasonlóan diszkreditálódott, elhasznált arc társaságában vagy ha lesz alternatívája ennek a társaságnak a balliberális térfélen? Én azt gondolom, hogy Magyarország hosszútávú érdeke, hogy a Fidesz és az MSZP mellett demokratikus alternatívaként ott álljon az LMP és az öndefinícióját tekintve újkonzervatív MDF. A választók átlátnak majd a szitán és észreveszik, hogy az MSZP által sulykolt "mi vagyunk az egyetlen lehetőség a fasiszta előretörés megakadályozására" típusú blőd üzenet lufi, amely valójában elleplezi a szocialisták tehetetlenségét, a politikai innováció teljes hiányát, a megújulásra való minimális esélyt, a szervezeti kultúrájuk lehanyatlását, a soarikban elburjánzó korrupció gyanús eseteket és azokat a riasztó jeleket, amelyek arra utalnak, hogy az MSZP képtelen meghatározni politikai hitvallását oly módon, hogy ehhez értelmes és karakteres, nem neoliberális gazdasági szemléletet és kormányzati politikai gyakorlatot rendeljen.

A jövő az LMP-ben van azok számára, akik szeretnék, hogy a magyar baloldal és a középen álló szavazók számára reális alternatíva szülessen meg, ne egy olyan szoci frakció, amely a kibekkelésre, a túlélésre, egymás fedezésére és a problémák elfedésére alakul meg április 25. után. A választók kezében van a döntés és én bízok a bölcsességükben.

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 01:27:46

@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 59cm:

"Ha az LMP egy kicsit jobban meg tudná jeleníteni magát, Bokroséknak esélye sem lenne."

Esetleg reggel Dávid I. a homlokára csaphat, hogy ja összekeverte, nem is az SZDSZ, hanem pont az LMP az, amellyel szövetkezni akart, vagy ha az sem, akkor az EMJFP, az Egy Mentelmi Jogot Felkínálók Pártja.

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 01:34:03

@Diocles: "Tehát mondhatjuk úgy is, hogy nem ápol rossz kapcsolatokat a szocialista körökkel. "

Ha az MDF-ben ráértek a palotaforradalommal mostanáig, végignézvén az MDF és a furcsa koalíció közötti "furcsa háborút", akkor sejthető, hogy Csapody nincs egyedül azokkal a nem rossz kapcsolatokkal. Más kérdés, hogy most rájött: amiről eddig szó volt, az a kunszt nem cukahara, hanem harakiri, azt meg mégse adná elő.

dunabeat. 2010.02.12. 01:35:08

@Berze Márton:

Igazán szép kampánybeszéd volt. :)

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 01:44:46

@dunabeat.: "A Fidesz 2 millió ajánlószelvényes stratégiája szerintem baklövés."

Az, ha ajánlószelvényekben és nem kampányban gondolkodunk. Mármint olyan kampányban, ami kampány is meg nem is: kapcsolatot is tart (permanens forradalom), de nem is okoz közelharcot. Valszeg ez a cél, ha úgy tetszik, polgári körök lájt.

stratez 2010.02.12. 07:00:20

Csapody idáig Ibolya hűséges csatlósa volt, valaminek történnie kellett, hogy ráborította a szépen megterített ebédlőasztalt Bokros-menüstől. De a meccs még nincs lejátszva, az adu Ibolya kezében van, ilyenkor szokott összeülni a Dávid-Herényi-féle rögtönítélőszék, és már potyognak is a fejek a fűrészporos kosárba...

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 07:15:44

@stratez: "lyenkor szokott összeülni a Dávid-Herényi-féle rögtönítélőszék,"

Bizony. ha léteznek olykor kurta pillanatok, amikor Ibolya úgy gondolja, hogy túl sok embert likvidált, valami mindig történik, hogy helyrebillenjen a lelki egyensúlya, és ismét tudatosodjon benne: nem eleget.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.12. 07:21:00

@mafos: Kicsit "kirakat" eseménynek tűnt ez a feszegetés; a hírekben emlegetett 100-as nagyságrend gyanúsan kevés egy komoly megélhetési - szezonális(!) jövedelem-kiegészítési - jellegű akcióhoz IDEális számokhoz képest...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.12. 08:05:38

Én ismerek emdéefeseket.
Mind szolid, tehetős, komoly konzervatív.
A törzsgárda megadta volna Dávid Ibolyának a lehetőséget, de ezt a Retkes féle dumát nem veszi be a gyomruk.
Mi az, hogy ha bejutnak együtt, akkor saját pártként politzálnak majd?
Az odáig rendben, hogy leigazol Ibolya egy sereg idegenlégióst, de nehogymár egy másik pártnak adják az emdéefesek a szavazataikat !

Szóval nem kell Retkes, ha nem csak plakátragasztónak jön...

Vagy szolgálják az emdéefet, vagy húzzanak a vérbe.

Yasashi Tanuki 2010.02.12. 08:13:36

Ha igaz az amit az Index sejteni engedett, hogy Mesterházy letartóztatásával eltűnt a menyasszony hozománya ez a lázadás akár jól is jöhet a vezetőségnek.
Így a pár vezetői anélkül hátrálhatnak ki a hozomány nélküli menyasszony mellől, hogy azzal vádolnák őket, hogy csak a pénzéért szerették.
Akár azt is el tudom képzelni, hogy a háttérből ők szervezték, hogy megőrizhessék az arcukat.

pannonfunk 2010.02.12. 08:33:21

@bm613: Ez egy akkora hülyeség, hogy ti sem gondolhatjátok komolyan. 8 millió szavazópolgár van. Ha a fidesz begyűjt 2 milliót, akkor marad 6 millió. 6 millió kopogtatócédula ideális eloszlás mellett 45 pártnak nyújt lehetőséget, hogy mind a 176 egyéni választókörzetben összegyűjtsőn 750 kopogtatócédulát. Nyilván az eloszlás nem lesz ideális, de nem is 45 párt akar indulni a választáson a fideszen kívül, hanem úgy 10-12.

Ameylik párt nem tud 750 kopogtatócédulát összeszedni egy választókerületben, az hogy gondolja, hogy át fogja ugorni az 5%-os küszöböt? 176 x 750 = 132000, ez 50%-os részvételi aránynál a választók 3.3%-a. Magasabb részvétel mellett meg nyilván alacsonyabb.

Az egész ajánlószelvény-gyüjtés körüli mizéria bulvárhír, protesthangulat-keltés, sárdobálás, ergo, pontosan nem más politika, mint az elmúlt 20 évben láttunk.

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 08:38:33

@1.szolo (Ajánljuk magunkat: IDE): Üveget se szedegetnénk ki a szelektív gyűjtőből, meg akksit se a fénysorompó alól, aztán van, akinek mégis biznisz.

loláb 2010.02.12. 08:49:14

Szerintem az MDF, de elsősorban az SZDSZ kiesésével, illetve be nem jutásával kapcsolatosan az elsődleges érdek a fideszé.

Az szdsz sajtójelenléte (ami ugyan megkopott amióta kiléptek a koalícióból) potenciálisan igen erőteljes ahhoz, hogy komoly támadási felülete lehessen a fidesznek, amikor (szerintem a ciklus második felében) végrehajtja a konzervatív fordulatot a párt.
Mert a jelenlegi, elégedetlenség csak erre a választás megnyerésére elég, 2014-ben virítani kell valami ideológiát, ami meg tudja határozni, azt, hogy az elmult 4 év miben más, mint a szociké.
Szóval nekem továbbra is az a véleményem, hogy a fidesz nyerné a legtöbbet a dem közép kihullásával. Nem mandátumoknak, ott a szocik többet kapnának, hanem a politizálásukat könnyítenék meg.

Az LMP parlamentbe jutása szerintem, a jelenlegi viszonyok között nem reális lehetőség, mert egyszerüen zéró a sajtójelenlétük.
A "bokros hívő" mdf szavazók számára pedig a gazdaságpolitikájuk (már ha ismerik) sem fogadható el.

Kenwyn 2010.02.12. 08:52:40

"A helyzet egyelőre nehezen átlátható, azaz nem árt óvatosan beszélni a történtekkel kapcsolatban. "

Gábor, úgyfest nagyon igazad volt. A Ma reggel-ben Bokros úgy nyilatkozott,h a tegnapi MDF gyűlés nem volt szabályos, ezért az ott hozott döntések sem érvényesek.
Érdekes alakul ez...
Csak nekem tűnt Bokros tőle szokatlanul nagyon feszültnek ? Mondjuk van rá oka.
Viszont magabiztosan nyilatkozta,h mind a 176 körzetben meglesz a jelöltjük.

radala 2010.02.12. 08:55:58

@bm613: Szerintem nagyon bonyolult játék ez a politika. nem is tudom, hogyan játsszák, Nem tudom hogyan kell benne gondolkozni. Mennyire elöre, vagy mennyire csak röviden, oszt majd meglátjuk.
Tény, hogy a Fidesznek április 11-én jobb, ha van két kieső kicsi. De figyelembe kell venni, hogy utána is van élet. Utána viszont sokkal jobb, ha van a kormány, meg a teljesen széttagolt ellenzék, akik a média kurátori helyekért harcolnak, folyton különvéleményeket fogalmaznak meg egymáshoz képest....

Egyébként kipróbáltam, tévedsz. A kis pártok egymásra veszélyesek, ha az mdf bekerül az 2 mandátum a Fidesztöl 7-7 a jobbik mszp-töl. Ha az LMP is bekerül az 5-mandátum a Fidesztől. Ha a Fidesz eléri az EP eredményét, akkor ez még így is 2/3-ad.
Szóval őszintén szorítok az LMP-nek (ettől függetlenül is). A Fidesznek semmilyen érdeke nem fűződik a kicsik bántásához. Az MDF-et is csak a történelmi okok tehetik esetleg "gyűlölté" a Fideszben.

barli 2010.02.12. 08:56:50

@Yasashi Tanuki: jogos. en is vvalami hasonlora gondoltam. tudja valaki, hogyha nem ez a helyzet mi kene az ibi megpuccsolasahoz? persze gonolom ez mar keso lenne

radala 2010.02.12. 08:57:28

@BF79: A 2006-os zsarolásról a független magyar bíróság mondta ki, hogy nem volt!!! Szerintem a zsarolást hazudó faszi súlyos milliókat fog még fizetni.

radala 2010.02.12. 09:02:08

www.rongybabak.hu/Aladar1_Karma-feleMandatumszamlalo-1.XLS

Ezzel játszva kipróbálható, hogy mi kinek az érdeke.
Az LMP a jobb oldalra került, mert egy 2002-re gyártott mandátumbecslő kézikészülék ez. Kicsit csal, a munkalapon nincsenek javítva a régi pártok stb. De a választási rendszer logikáját jól mutatja.
Egyszóval, aki szerint a kis pártok rosszak a Fidesznek, az nem érti a választási rendszert és paranoiás.

radala 2010.02.12. 09:06:33

@bm613: Szerintem én gondolkodó ember vagyok, bennem föl tud merülni a Jobbik is meg az LMP is. A zsigeri emberben nem tud fölmerülni, a gondolkodóban nagyon is.
Mindkettő antikapitalista, mindkettő vidékpárti, mindkettő baloldali (szociális), mindkettő elutasítja az mszp-t és kisebb mértékben a Fideszt.
Ha valaki gondolkozik, akkor igenis alternatívái egymásnak. Az egyikben van Schiffer, mint jogvédő, a másikban Gaudi meg Morvai:-)
De azért értem, hogy mivel az emberek nem gondolkoznak, hanem zsigerből döntenek, ezért neked van igazad. Csak az ok nem igaz!

radala 2010.02.12. 09:07:54

@dunabeat.: Ja bocsánat, pont ezt akartam írni:-)

radala 2010.02.12. 09:10:58

@bm613: No te egy zsigeri LMP szavazó vagy, aki szimplán Orbanofób.
Szerintem nézd már meg kik indulnak az LMP-ben. Csupa jóravaló tisztességes, rendes ember. Nem kéne nekik kopogtatót gyűjtened, ha ilyen elfogultan Orbánfób vagy. A te pártod az MDF:-)

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 09:12:58

@loláb: "Szerintem az MDF, de elsősorban az SZDSZ kiesésével, illetve be nem jutásával kapcsolatosan az elsődleges érdek a fideszé.

Az szdsz sajtójelenléte (ami ugyan megkopott amióta kiléptek a koalícióból) potenciálisan igen erőteljes ahhoz, hogy komoly támadási felülete lehessen a fidesznek, amikor (szerintem a ciklus második felében) végrehajtja a konzervatív fordulatot a párt."

Attól, h az SZDSZ nem kerül be, a tagsága és pártolói (bár szeretnek attól rettegni) nem lesz tarkón lőve, vagyis az imamalmot minden fennakadás nélkül forgathatják. Független forrásból működő független médiumokban dolgozó független újságírókra mindig szükség van...

WiZe 2010.02.12. 09:21:53

Ez az LMP egy pesti kerületekben létező beltenyésztett párt. Eddig interneten kívül sehol sem láttam őket. TV-ben is csak összesen pár percet mióta léteznek.

Joggal merül fel a kérdés, hogy kik ezek?

Az MDF-SZDSZ paktumban a poén, hogyha meg is valósul, akkor a szadesz az kolonc az emdéef nyakán. Valószínűleg csak azért kell nekik, hogy tudjanak egyéni jelölteket állítani, azt csokesz.

theofil 2010.02.12. 09:23:11

Írtam már, hogy mennyire megdöbbentett, hogy Ibolya összeállt az SZDSZ-szel.
Amikor már éppen arra gondoltam, hogy esetleg rájuk....

Azzal az SZDSZ-szel lepaktálni, a bagázst a hátunkon bevinni akarni a parlamentbe amely párt ha lehet még a Maszopnál is gyűlöletesebb a választók szemében...
Részint az elszabadult és katasztorális eredményt hozó elvtelen, doktrinér cigánytutujgatás, másrészt az eszdéeszes lopkodások, korrumpálódások, százmilliós tételekben folyó 'tanácsadások'..és a haveri körnek kreált állások miatt....
Az SZDSZ a választók körében mérhetetlen utálkozás tárgya.

Ezt a bagázst vette a nyakába az Ibolya.
A Bokros még csak-csak érthető volt...Bokros nagyvad, súlyos egyéniség, valaki az MDF súlytalan politikusai között.
Ráadásul nem korrupt, nem volt funkcióban az elmúlt nyolc évben, nem tapad hozzá rossz emlék.
A csomagja meg már a múlté még akkor is ha sokan azt 'nemzetellenesnek'
tekintették (tök alaptalanul).

Bokrosban még volt ráció.
Az SZDSZ megcupfolása viszont a búbópestissel adekvát.

Egy következtetést tudtam csak levonni az eseményekből:
Ibolyám meghibbant.
Ilyen fokon semmibe venni a választók érzelmeit, szándékait, akaratát....a választások előestéjén....hát....

radala 2010.02.12. 09:37:32

@radala: Első- másod- és harmadfokon is kiderült, hogy a zsarolás nettó hazugság volt. A szegény ártatlanul meghurcolt Bagó Zoltánt a Fidesz próbálta kárpótolni egy EP mandátummal, de sajnos a Jobbik elsöprő eredménye ezt megakadályozta. No, de sebaj, majd ha valaki visszajön valaki Brüsszelből, akkor mehet helyette.
Igen fölháborító, hogy vannak olyan emberek, akiknek van pofájuk egy ilyen szerencsétlen ártatlanul meghurcolt embert tovább mószerolni. Az ilyen bögregyűjtők maguk is cserépedények.

a tatu 2010.02.12. 09:47:30

az mdf-szdsz egyébként jelenleg milyen névre gyűjti a kopogtatókat? simán mdf? centrum?
ha csak simán mdf akkor az szdsz köszöni szépen bezárna?
___

@török gábor: egy technikai jellegű észrevétel.
ha nem koncepció a jelenlegi állapot, akkor a címlapon esetleg lehetne korlátozni a legfrissebb postok számát, mert így viszonylag sokat tölt az oldal. (admin felület, beállítások, általános, alapértelmezett megjelenítési beállítások, az oldalankénti egységek száma).

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 09:47:36

Azt hiszem a palotaforradalom megvolt.
És most egy saját tapasztalat: sok szocialista (fix) szavazóval beszéltem aki a bkv botrány stb. okán átfognak szavazni az mdf re-merthogy nincsen jobb. Szóval fixen parlamentbe várom az mdf-t, a vidéki mdf jelölteknek, (és ez is tapasztalat) nagyon nehéz összeszedni a kopkop cédulákat.

loláb 2010.02.12. 09:56:23

@mesterseges szinezek: Persze, a holdudvar elvileg nem tűnik el.
Csakhát a parlamenti jelenlét okozta "előnyök" nélkül szvsz már kevésbé lesz vionzó az szdsz.

A liberális elvek persze valszeg nem tűnnek el a fejekből, de az szdsz álláspont szajkózása csökkenhet.

Talán kevesebb nácizás lesz, és több liberalizmus.

2010.02.12. 09:58:37

1) Palotaforradalom csak palotában lehetséges nagy tömeggel. Ezek max. marakodnak a koncon, az általuk vizionált jusson.

2) Jó érzésű ember nem köpi szembe magát, ahogy ezek teszik. Pénzért, tagságért, pozícióra mindenre képesek. Mi van, Ibolya már ért a focihoz??? Retkesnek most már a konzervatizmus is érték?

De most komolyan, egy-két agykasztráltat kivéve, ezekre így akar valaki is szavazni??? Akik így hülyének nézik az embereket?

Uuuunnndorító.

theofil 2010.02.12. 10:01:46

@Zengőtorkú Nyivákoló:

A fix-szocialista szavazók - kínjukban - az eszdéeszes bagázs nélkül sokkal nagyobb arányban szavaztak volna az MDF-re.
Szerintem.
Igazi maszopos érzelmű egyed szemében az SZDSZ vörös posztó...

Mint már azt említettem én is...

barli 2010.02.12. 10:04:44

@Letícia: szerintem is sok volt szoci számára az egyetlen "alternativa" az mdf, én is ismerek ilyeneket.
Én inkább azon csodálkozom, hogy hogy képesek lázadást szítani azok, akik ennyi tisztogatás után mßeg bennt maradtak az mdfben. Azt hittem, hogy csak a legalja maradt bennt. Én inkább amondó vagyok, hogy nem jön a szadis lóvé, ezért csak igy lehet kihátrálni a frígyböl!

jjulie 2010.02.12. 10:10:31

a magát gondolkodó embernek nevező az úgynevezett tipikus férfi, a bal agyfélteke használati dominancia jellemzi, míg a jobb agyfélteke dominanciát szokás tipikus nőnek nevezni de ismert az androgün-nek nevezett köztes típus is, amelynél egyensúlyban van a két agyfélteke, és mindkét nem képviselő között vannak ilyenek

végeztek egyszer egy érdekes kísérletet: szétválogattak egy kísérleti csoportot az előbbi három típus szerint, majd párokat alkottak belőlük az összes lehetséges kombináció szerint, majd az mondták nekik hogy újabb kísérletek következnek és a párokat beültették egy várószobába, de valójában a kísérlet az volt, hogy figyelték hogy mit tudnak kezdeni egymással a különböző kombinációk a várakozás közben

az eredmény az lett, hogy ha a párok legalább egyike androgün volt sokkal előbb megindult valami kommunikáció és utólag azt mondták, hogy kellemesen érezték magukat

azonban a tiszta típusok feszengve várakoztak, pedig az várták hogy egy bal agyfélteke használó férfi majd milyen jól elboldogul egy tipikus nővel

a jövőbeli (már a jelenbeni is) alfa hím androgün, akármilyen furcsán is hangzik, és lényegtelen a neme ( és természetes előfordulási helye Ázsia egyéb kontinenseken csak nyomokban figyelhető meg )

most egy tipikus bal agyfélteke dominanciával megáldott csapat fog elsöprő mennyiségű mandátumot szerezni, beletörődtem, mit tehetnék (ha elmegyek szavazni valami más más okból vállalhatatlan csapatra, az nem boldogít)

már már túlélési gyakorlatokat végzek, és nem vagyok reménytelen eset, mert nem változott sem a pulzusom sem a vérnyomásom a pindroch tamást nézve ma reggel

ha eltűnik az mdf és az szdsz, akkor alacsonyabb lesz a részvétel és az nyer ebből akinek az alacsonyabb részvétel a jó

pannonfunk 2010.02.12. 10:11:51

@Letícia: Jajj, Leti, buta vagy. mint a föld. Hát ők a mértékadó konzervatívak, az önállóan gondolkodók, nekik van egyedül programuk, amelyre garancia Bokros személye. Minden értelmiségi intellektüel rájuk szavaz. (csak viccelek, ugye érzed az iróniát... :P)

2010.02.12. 10:12:07

@barli: igen, én is így gondolom. A mdf a maradék támogatóját veszítette el ezzel a lépésével. Elkapta a szadeszos ragályt, jó behúzták őket a csőbe!

És valóban, Csapody voltnekem az egyetlen hiteles ember ott, ám de cinkosok köz vétkes, aki néma...

Kenwyn 2010.02.12. 10:14:24

@Letícia:

"Felnőttek vagyunk,nem vesszük be." :)

2010.02.12. 10:15:34

@pannonfunk: ja, így mán mindönt értök! (Hö, mittetccik?:DDD)

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 10:15:39

@Letícia: "A mdf a maradék támogatóját veszítette el ezzel a lépésével. "

- Gééézaaaa, ki fog most az MDF-re szavazni?
- Butaságot kérdezel Gizi. Természetesen az SZDSZ és az MSZP szimpatizánsai fognak.

Kenwyn 2010.02.12. 10:19:29

@pannonfunk:

Plusz erkölcsi és most már esetleg pénzügyi garanciaként ott van Lengyel Zoli is aki lehet, h a következő pénzügyminiszter lesz. :)

2010.02.12. 10:23:16

@Kenwyn: hát ez az!:)

@mesterseges szinezek: aha, ezek szerint ha ilyen jól tudod, akkor te rájuk fogsz?:D Közöm? Semmi, csak poénból írtam, Géza!:)

VIKUNYA 2010.02.12. 10:29:22

A Fidesz érdeke hosszútávon mégiscsak az, hogy az MDF ne jusson be a parlamentbe és a következő választásokon ne tudjon szövetkezni az Mszpvel, ahogy eddig az Szdsz. Ugyanis a Fidesznek nagyon hiányzik egy kisebb párt szövetségesként, aki be tudja gyűjteni az Orbánfób, de jobbra húzó szavazatokat. Ez a túloldalon továbbra is meglenne, és hosszú távon sokkal nagyobb lenne a Fidesz ellenes erők mozgástere. Rövid távon persze a 4.99 százalékos LMP és MDF eredmény volna nekik a legyjobb, de egy biztos, ha az MDF odaálla a rajtkőre, akkor célba is ér.

dunabeat. 2010.02.12. 10:29:46

@Letícia:

Szoktam néha olvasni ezt a blogot, és - bár a világért sem szeretnék személyeskedni - pár hete még Te is lelkes MDF-támogató voltál, nem?

Kb 2004 óta szinte folyamatosak a kizárások, minden évben van valami botrány.

A teljesség igénye nélkül: kezdve Lezsákkal, szegény Horváth Balázzsal, Balsaival, meg a többi Fidesszel szoros szövetséget akaró figura teljesen jogtalan kizárásával.

Almássy Kornél megfigyelése, majd az ő (mert el mert indulni az elnök ellen) és kb minden követőjének kizárása, vagyis a teljes IDF parkolópályára tétele.

Aztán ott volt még a Lengyel Zoltán-ügy, hogy meglegyen a frakció, egy kompromittálódott bűnözővel való feltöltése a frakciónak.

A Tisztelet Társasága körüli gyanús ügyletek.

Bokros (a Horn-kormány volt pénzügyminiszterének) beemelése az antalli örökség pártjába, Habsburg György érkezése.

Ja persze Hock Zoltán, Katona és Pettkó kizárása.

Most a Retkes-féle SZDSZ-szel való szövetkezés, a Bánk Attila-féle kisgazdák megszerzése, Debreczeni József leigazolása színesíti a palettát.

Ja és vélhetően ezúttal Csapodyékat zárják majd ki.

Lehet, hogy valamit kihagytam, általában - újságolvasóként - igyekszem követni az eseményeket, de ez már a kisgazdáknál is extrább kizáráshullám, így néha már alig tudtam követni. :)

Tényleg nem rosszindulatból kérdezem, hanem valóban kíváncsi vagyok, hogy mi járhat egy (mostanáig) MDF-szavazó fejében: szerinted a korábbi kizárások, botrányok mind-mind vállalhatóak voltak, és most, amikor az SZDSZ-szel léptek frigyre, csak most ébredtél föl?
Vagy idáig minden belefért, csak azért, hogy egy bajuszos technokrata bekerüljön a Parlamentbe, és ott néha felszólalhasson?
(Merthogy kormányra nem kerülhet, és nem valósíthatja meg a programját, az azt hiszem, elég nyilvánvaló.)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 10:44:03

@theofil: Pontosan, tökéletesen rossz taktikának tartom én is az szdsz-anschluss-t, de ettől függetlenül nem tudom, hogy hova szavaszhatnának az mszp-sek.???

sárkányfő 2010.02.12. 10:49:24

Még mindig a "kinek az érdeke?" játékot játsszátok?
Szerintem ez nem fontos kérdés, mint írtam korábban is, a politika ilyen, ha egy párt hagyja magát kinyírni, akkor meg is érdemli.

De ha már az érdeket nézzük, akkor természetesen a válasz: mindegyik párt érdeke. Ha egy párt kiesik, a többieknek nagyobb szelet jut a parlamenti tortából.
Azt is kár számolgatni, hogy akkor ha ez +7 mandátum az Mszp-nek, de csak +2 a Fidesznek, akkor ez az Mszp érdeke. Ugyan már, Az Mszp-nek már sokat nem oszt, nem szoroz +7 mandátum, akinek ez fontos, a Fidesz, mert a 2/3 a célja, és ha maradt még bármi tétje ennek a választásnak, ami még nem dőlt el, amiért még érdemes küzdeni, akkor az a 2/3. Orbán sem véletlenül prédikál, hogy nehogy megosszák már a választók a listás és egyéni szavazatokat (ugye a jobbikosoknál téma ez), neki mind kell.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a fidesz vette meg Csapodyt, bármelyik párt megvehette, érdeke mindnek van. Sose fogjuk megtudni az igazat.

sárkányfő 2010.02.12. 10:55:02

@dunabeat.: Őszintén írom neked: botrányok, kizárások, több mint kínos személyi ügyek mindegyik pártban voltak, vannak az elmúlt 20 évben. Dögivel. Fidesz, Mszp, Szdsz, mindnél. Már a Jobbiknál is kezdődik.

Egy részük amúgy indokolható is, egy pártnak személy állományában is tisztulnia kell, különben marad a belső széthúzás.

Ha valakinek csak az egyik pártnál tűnik ez fel, de a sajátjánál nem, akkor a pártszimpátiája elhomályosítja látását.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.02.12. 10:55:32

@pannonfunk:
'"Az egész ajánlószelvény-gyüjtés körüli mizéria bulvárhír, protesthangulat-keltés,"

Ebből csak az látszik, hogy életedben nem szedtél kopogtatót. A cédulák fele egyből a szemetesben landol, iszonyúan sokan vannak kiábrándulva. Azaz eleve úgy indul a verseny, hogy egy 5%-ra törekvő pártnak az elérhető cédulák 2,5-5%-át kell összeszednie. Magyarul kisebb körzetekben az ÖSSZES választóját meg kell találnia! Akik napközben dolgoznak, máshol vannak,. stb.

Az oké, hogy egy jelöltnek bizonyítania kell, hogy van mögötte támogatás. Na de ez a korlát ne érje már el a bejutási küszöböt, ez nonszensz!

Ezért ülnek gengeszterek a nyakunkon 20 éve.

winston01 2010.02.12. 10:55:53

"Az akadályozás egyik formája volt, hogy a budapesti elnök a tagok kérése ellenére sem hívta össze a választmányt. Végül 12 tag kezdeményezte a rendkívüli ülés megtartását, amihez az alapszabály szerint a választmány az egynegyedének támogatása kellett. A pártirodát azonban zárva találták, ezért az ülést az újpesti MDF-irodában tartották meg."

A kisgazdásodás klasszikus tünete a székházból kizárt testület. RIP MDF

Kenwyn 2010.02.12. 11:04:15

@pannonfunk:

Az egész ajánlószelvény-gyüjtés körüli mizéria bulvárhír, protesthangulat-keltés, sárdobálás, ergo, pontosan nem más politika, mint az elmúlt 20 évben láttunk"

Ma reggel a Mokkában élő adásban Pesten becsöngettek egy MSZP aktivistával céduláért az egyik tömbházba. Az MSZP-s jelölt milyen okos volt,h egy hosstess-kinézetű csajszival gyűjtögeti a cuccot. Egy ilyen szép leányzónak nehéz lehet nemet mondani... :)

radala 2010.02.12. 11:06:42

@ó jaj: 7 mandátum az mszp-nek több, mint 10 % kettő a fidesznek kevesebb, mint 1.
Rohadtul nem veszélyeztetik a kis pártok egy kicsit sem a Fidesz 2/3-át.
A Fidesz 5-6 mandátumot fog szerezni a dolgok mai állása szerint az országos listáról. Ebből tűnhet el 1-2, ha bekerül 1-2 kis párt. A Fidesznek elemi érdeke a sok kis versengő, veszekedő pártocska. OV semmitől sem lenne boldogabb, mint, hogy azt mondhatja, ha bárki az ellenzékre hivatkozik, hogy "Jah, tudja mondanak azok mindenfélét".

Egyébként én is mindig azt mondtam, hogy az mdf cédulát nem fog tudni eleget összegyűjteni, de most már azt képzelem, hogy semmi nem menti meg őket a nem bekerüléstöl. Nem létezik, hogy van ennyi hülye az országban.
Ott az LMP. Miért nem szavaz az, akinek esze van azokra, akiknek van eszük. Miért a legdespotább, legantidemokratikusabb, legbutább pártra.
Én nagyon kevésre tartom a volt szdsz szavazók szellemi képességeit (szigorúan politikai szellemi kepésségekről beszélek), de azért ennél a formációnál ők is nagyságrendekkel igényesebbek.
Minden bizonytalan szavazzon az LMP-re!!!

dunabeat. 2010.02.12. 11:07:08

@ó jaj:

1. Konkrétan hol is írtam, hogy a többi pártnál nem voltak kizárások, botrányok?
2. A topic konkrétan az MDF-ben történtekről szól, így talán nem szentségtörés, ha róluk beszélek.
3. Voltak ugyan kizárások másutt is, csak ugye az arányok...
Természetesen érthető, ha vannak egy párton belül eltérő vélemények, és ha nem tudják megoldani, válás a vége.
De pár év alatt eljutni ennyi ember leszalámizásáig (és a felsorolásból még sok mindent kihagytam, pl.: Boross Péter kilépését, stb), ez nekem azért erős.
Ilyen hirtelen, egészen drasztikus mértékű személyi változtatásra szerintem a kisgazdákat kivéve még egyik pártnál sem volt példa.
Gyakorlatilag lassan az összes volt vezető politikust kizárták Dávid és Herényi kivételével - méghozzá meglátásom szerint időnként egészen ízléstelen módszerekkel, tragikomikus módon.
És ezzel nem mondom azt, hogy a többi párt személyzeti politikája remekül működik, sőt... De ilyen mélyre szerintem még egyikük sem süllyedt.
Ha valaki ezt a szerintem egyértelmű tényt rögzíti, nem tudom, miért lenne elfogult.

radala 2010.02.12. 11:10:48

@Lastres: Egyetértek, de nem ezért ülnek a nyakunkon gengszterek.

lüke 2010.02.12. 11:17:30

Divide et impera ezt a régi elvet látom Dávid I. motivációjában.
Nekem Dávid I. inkonzekvensnek látszik ,de lehet hogy csak ügyetlen és malignus.Rengeteget kavart már.
Lehet, az is, hogy csak ezt az elvet hajta:
minél rosszabb- zavarosabb- annál jobb.
Nem biztos, hogy a fiúk:) hagyják magukat:)
Persze Bokros szivesen hagyná magát. Naná hogy azt nyilatkozza ,hogy nem volt érvényes az ülés.
Minden esetre csodás formáció lenne MSZP/SZDSZ/MDF triász s egy túlélö 5%.al a parlamentben.
S aki erre voksol az nem látja ,hogy öncélú, parlamenti székért alakult trió:)?
Nem beszélve a korábbi baklövésekröl:) puffffffff

sárkányfő 2010.02.12. 11:18:13

@dunabeat.:
1. Sehol. Úgy véltem, hogy ha az összes pártról ezt gondolnád, nem hegyezted volna ki ennyire csak az Mdf-re a kérdést. De nyilván tévedtem, és az összes pártot ugyanúgy balhésnak tartod, mint az Mdf-et.

2. Konkrétan hol is írtam, hogy "szentségtörés, ha róluk beszélsz"?

3. Arányok? :) Melyiket választod, a Fideszt, vagy az Mszp-t? :) melyikről adjak kilométeres listát? Már csak méretükből fakadóan is sokkal több botránya van a nagyobb pártoknak.
Ha hozzátesszük a vidéki botrányokat (az Mdf-nek ugye nincs - talán pár falut leszámítva - polgármestere) is, az Mdf már kis se látszik a nagyok botrányi közül.

Mielőtt félreértené valaki: nem vagy Mdf-es, a Bokrost csípem, ha saját pártot kreált volna, talán szavaznék is rá, de az Mdf-re nem fogok, nagyon bénácskák.

theofil 2010.02.12. 11:22:19

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Azt az egyet tudom, hogy én hova szándékozom....ha az Összefogás Párt - Szepessy Zsolt monoki polgármester pártja - tud Pest-megyei listát állítani akkor rájuk, ha nem tud akkor senkire és semmire.

Igaz, e párt sokkal inkább jobboldali mintsem baloldali, de én már kicsire nem nézek.
Nekem Szepessy szimpatikus, Szoboszlai Barnát pedig én magam is szeretném megóvni a börtönbüntetéstől.
A bácsi most 69 éves...ha egy kis mázlija van a ciklus végére meghal.

lüke 2010.02.12. 11:23:44

"Talán kevesebb nácizás lesz, és több liberalizmus. "
Válasz erre :
hát ez nagy nyeremény lenne!

sárkányfő 2010.02.12. 11:25:17

@radala: mandátumok: ha azon az 1-2 mandátumon fog múlni a 2/3, akkor rengeteg az az 1-2 mandátum.
Ráadásul a Fidesz ezer éve le akarja fedni a jobb oldalt, egyedül. Nem megy neki, de attól még a szándék megvan.

De miért is kell azt magyarázni, hogy egy pártnak érdeke bármelyik konkurens párt gyengítése... ez evidens érdeke minden pártnak.... politikai 1x1...

Ráadásul ha bejut Bokros a parlamentbe, akkor lesz olyan nehézsúlyú képviselő, aki sok kellemetlen percet okozhat. Most ne abból indulj ki, hogy Te mit gondolsz Bokrosról...

"legantidemokratikusabb" párt. erről is lehetne beszélni, de nincs kedvem vitázni olyannal, aki lebutáz választók százezreit.

2010.02.12. 11:27:29

@dunabeat.: megtisztelsz az itteni "munkásságom" figyelésével, de asszem nem kellőképpen fejeztem akkor ki magam. Én azt írtam, hogy Dávid Ibolyát sokáig tiszteltem, de amikor a volt fideszes Földi-céggel, aki meg Csintalan etás pajtija, szóval akkor elámultam, egy úrinő ilyen társaságba hogy keveredhet: át, ha nem úrinő. És akkor a focihoz való nem értését sem tudtam megbocsátani.
A kiskosztümjeit, meg a kifogástalan megjelenését javára írom, és azt gondolom, hogy bár minden vele korú nő ilyen sportos legyen.

2010.02.12. 11:32:39

@dunabeat.: a válaszom tehát:, nem, nem kedvelem őket, nem is kedveltem. Nekem ráadásul annak idején Schamsula (van, aki e nevet nem öismeri?:D) is a választhatósági listámon volt, a most vérebfideszes Balsay Főcsaholnokot meg ösmertem, szóval, nem volt jó ajánlólevelük nálam sosem!:)

[nev] (törölt) 2010.02.12. 11:34:59

@jjulie:
szerintem is a bal, és a jobbagyféltekés működéssel függ össze a bal-, és a jobboldaliság.

a magyar politikában a helyzet az, a "női logika" érvényesül, csak épp férfi testbe bújva, és ez okozza a problémát.

a nők többnyire a vágyaikat, az érzelmeiket fejezik ki, és erre jó esetben odafigyelnek a férfiak, rosszabb esetben nem figyelnek, és akkor a nők hisztiznek, és így vívják ki a figyelmet. ez egy jobb agyféltekés tevékenység. a bal agyfélteke feladata az, hogy ezeket a vágyakat a gyakorlatban próbálja kivitelezni.

a politika éppen nem ennyire gyakorlatias, vagy konkrét, azaz egyáltalán nem férifas, hanem álmodozó, vágyakozó, mint egy igazi nő. csak épp férfiak testbe bújva, és így válik a politika ostobává, és fölöslegesen agresszívvá.

török gábor 2010.02.12. 11:35:33

@a tatu: kívánsága parancs, 10-re korlátoztam.

jjulie 2010.02.12. 11:37:30

@radala:

ez az első írásod amit nem teljesen tudtam követni, de megpróbálom olvasni a sorok között

lesz nagy fidesz győzelem, és egy megszégyenült kussuló mszp és egy jobbik a házban

a jövő a fidesz és a jobbik csörtéről fog szólni és míg az mszp-re elég lesz szűrósan ránézni és érteni fogja hogy kuss, a jobbikal való birkózás kétes kimenetelű, és mindenképpen súlyos teher

ha arra gondolsz hogy kisebb lenne a szar ha az lmp is ott lenne, legalább mint szemtanú az jobb lenne nekünk akkor megértelek

és itt egy idézet egy embertől aki szintén elfogadná hogy az lmp tényező legyen

"Ha az ember elmegy a kasseli Documentára vagy a Velencei Biennáléra, azt gondolhatja, hogy a baloldal hatalmon van, mert az egész művészet radikálisan baloldali, forradalmi, a rendszerrel szemben totálisan elutasító, internacionalista és antiimperialista, ebből a közegből táplálkozik: az elégedetlen, nagyon sérülékeny, radikalizálódó és ugyanakkor univerzalista fiatalságból. A fiatalság baloldali maradt. Ha az ember beérné a szubkultúrával, a kritikai kultúrával, a baloldali iróniával, akkor azt mondhatná, nem járnak ránk rossz idők, ha viszont ragaszkodik a világ megváltoztatásához, akkor bizony rossz idők járnak. Ez a két dolog nem tévesztendő össze.

Mennyire tekinthető e szubkultúra első kísérletének az LMP?

Egyáltalán nem. Ez polgári párt. Semmi köze hozzá. Az más kérdés, hogy az avantgárd szubkultúrát mindig lenyúlják - Camden Townban, a Greenwich Village-ben yuppie-k laknak, a Rue Oberkampfon szintúgy. Az anarchokommunista hippik megcsinálták a jó kocsmákat, a jó loftokat, a bobók (a bohém burzsoák) pedig kivásárolják őket alóluk. Az ultrabalos könyvesboltok helyén divatüzletek és vega lébárok nyílnak.

Az LMP bizonyos értelemben pontosan ennek az alternatív szubkultúrának a dzsentrifikációja. Ott ülnek a Sirályban meg a Tűzraktérben, a balosok meg néznek. Persze, vannak az LMP-nek menő gesztusai, "jó fejek vagyunk", a programja viszont középutas, mérsékelt program, de nagyon "cool", és még annál is kúlabb. Isten áldja őket, szerettem volna, ha bejutnak. Még mindig sokkal jobbak, mint a többiek."

radala 2010.02.12. 11:38:19

@ó jaj: 1-2 képviselő semmi, az mdf-böl mindig meg lehet majd vásárolni azt az 1-2-t valószínűleg olcsón készpénzért...
Az MDF az egyetlen párt, aki eddig minden alkalommal szakadt, ha bent volt a parlamentben:-)
Most még szakadósabbnak látszik a konstrukció, mint valaha.
Az szdsz szavazói nem buták a szó klasszikus értelmében, egyszerűen a "szellemi" populizmusra vevők, nem a nyugdíjemelésre.

jjulie 2010.02.12. 11:47:52

@[nev]:

a kísérlet amit leírtam, több mint 40 éve zajlott le

azóta látható, hogy az androgün a nyerő, ha nagypályás játékról van szó, és élvonalbeli játékról van szó

milyen bajnokságban játszunk?

Diocles 2010.02.12. 11:53:54

@radala:

jajaja, 5-10 szavazatot bármelyik kormány meg tud vásárolni a P-ben ellenzéki padsorokból (a román Parlamentben pl. tucatjával veszik a voksokat, itt miért volna másként?), ebben a ciklusban is Gyurcsány, ismétlem, Gyurcsány meg tudott khm nyerni három fideszes képviselőt, akiket persze ki is rúgtak már azóta a Fideszből.
(de Heves megyében is vásároltak a szocik egy fideszest.)

Szóval a Fidesz-kormánynak is lesz lehetősége vásárolni, nem csupán az MDF-et (ha bejut), hanem még szocikat is.
(és nem csupán mézesmadzsag lesz a kézben, hanem a korbács is, ősszel feles többséggel fogják kinevezni az új főügyészt, akit hat évre iktatnak majd be...)
be se kell menniük voksolni, elég ha aznap "megbetegszenek", ha fontos voksolás van.

Szóval ha 5-10 mandátum hiányzik bármihez, az olyan, mintha meg is volna, bár a Fidesz a biztonság kedvéért azért jobban teszi, ha nem erre jáccik.

radala 2010.02.12. 12:00:27

@jjulie: Soha nem írok semmit a sorok közé:-)
Mi nem világos, az, hogy nem értem, hogyan játsszák a politikát?
Valóban nem tudom. GyF esetében egyértelmű (szigorúan utólag), hogy kizárólag rövid távra művelte ezt a dolgot. Másoknál nem tudom, hogy van.
Azt nem tudom, hogy hogyan döntik el mi a jó nekik, gondolnak-e arra, hogy mondjuk rossz esetben az mdf-böl tuti lehet képviselőt szerezni, ha arra van szükség és akár az az 1-2 mínusz mandátum is megéri, ha az mszp-t végleg ki lehet csinálni. Vagy arra gondolnak-e, hogy a totál korrupt mszp soha nem áll már föl ebből a vereségből és, ha más nem jut be idén akkor 2018-ig tuti nincs ellenfél. (Mondjuk a jobbik nem alkalmas váltópártnak azt hiszik.)
Mivel a kérdések túl bonyolultak én ignorálnám őket és csak a pillanatnyi célokra koncentrálnék, de ez nem jelenti azt, hogy a Fidesz is ezt teszi. Szerintem a 2/3-ot valójában nem veszélyezteti semmi.
Szóval a Fidesz akár az ország érdekét is nézhetné:-) Kell egy váltópárt, szerintem az mszp-nek vége (és ez nem csak wishful thinking). Az LMP éppen megfelelő volna erre.
Egyszóval nem az LMP ellenzéki megfigyelő szerepére vagyok kíváncsi. Bárki bármit mond az ellenzéknek nem osztanak lapot, ezt régen is tudtuk, de ezután a 4 év után már pláne nem kérdés. A kérdés az, hogy lehet-e baloldali váltópárt valaha, olyan, amelyikre hajlandó lennék szavazni, ha csalódnom kell a Fideszben. Erre csak az LMP-nek van esélye.
Azért is jó lenne, ha bekerülne, mert az biztatólag hatna a további újakra és megmutatná a régieknek, hogy nem lehet minden határon túl hülyének nézni az embereket.
Egyszóval az LMP bejutása kívánatos volna a távoli jövő szempontjából.

pannonfunk 2010.02.12. 12:00:43

@Lastres: A területi lista állításához elég a választókörzetek negyedében jelöltet állítani. Most az a párt, amelyik nem képes az adott megyében a választókörzetek negyedében meggyőzni a szavazók 2.5-5%-át, hogy támogassák a pártot, az hogyan a bánatban akarja meglépni az országos 5%-os küszöböt. Ráadásul az országos lista állításának a feltétele az, hogy legyen 7 területi listád a lehetséges 20-ból. Azaz, alig a harmdában elég területi listát állítani. Így a 176 egyéni választókörzet töredékében összeszeded a kopogtatókat, már országos listád van.

Dobja ki a választók fele az ajánlószelvényt, a maradékból meg gyűjtsön össze a fidesz 2 milliót. Akkor még mindig marad 2 millió, amelyből úgy 18 x 750 =13500 már elég lehet az országos lista felállításához. Aki a 2 millióból nem tud 13500-at összegyűjteni, annak a pártnak egyszerűen nincs támodatottsága az országban. Miért antidemokratikus az, hogy nem támogatunk adminisztratívan olyan pártokat, akikre amúgy a kutya sem szavazna a választáson?

pannonfunk 2010.02.12. 12:03:56

@pannonfunk: amúgy a 13500 a 2 milliónak a 0.675%-a, az érvényes választáshoz szükséges 4 millió választónak meg a 0.3375%-a. Akik ennyi választót nem bírnak meggyőzni, hogy adják oda a kopogtatót, azok hogyan akarnak bejutni a parlamentbe?

radala 2010.02.12. 12:09:05

@pannonfunk: Arról már nem is beszélve, hogy én pl odaadom a kopogtatómat szívesen, de nem szavazok rájuk.

Kenwyn 2010.02.12. 12:27:19

"Az MDF budapesti választmányának csütörtök esti ülése szabálytalanul volt összehívva, az ott hozott döntéseknek semmilyen jogi következményük nincs - közölte a párt szóvivője pénteken. Kerék-Bárczy Szabolcs a csütörtök esti ülést néhány ember zavarkeltő akciójának nevezte, szerinte a történet vihar egy pohár vízben. Úgy fogalmazott: megy előre a kampány, az MDF szavazói tudatosak, változást akarnak, és támogatják Bokros Lajos programját."

Vége a forradalomnak (?)

theofil 2010.02.12. 12:37:57

Azt gondolom, az MDF pillanatnyilag szakértői tanácsokra szorul....
Javaslom Torgyán József és Petrasovics Anna reaktiválását a párt belügyeinek szakszerű kezelése okán.

barli 2010.02.12. 12:41:33

@ó jaj: "Ráadásul ha bejut Bokros a parlamentbe, akkor lesz olyan nehézsúlyú képviselő, aki sok kellemetlen percet okozhat. Most ne abból indulj ki, hogy Te mit gondolsz Bokrosról..."

komolyan gondolod, hogy a lala feladná az eus helyét és beülne ellenzéki népvezérként a parlamentbe négy évre??? Bokros egy vicc. Kormányon esetleg tehetne valamit, de 1 nincs esélye rá, 2 elvenni egy óvodás is tud.

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 12:48:35

@Kenwyn: "Vége a forradalomnak (?)"

Bár még kérdés, hogy ki marad a villában, sejthető, hogy ellenforradalom lesz az, amelyért hamarosan önkritikőt gyakorolnak az életben maradók.

barli 2010.02.12. 12:49:36

@pannonfunk: van egy olyan érzésem, hogy az összes kuka fel lesz túrva az országban az elkövetkezö két hétben. gondolom egyszerübb lesz ugy ajánlószelvényt találni, mint becsöngetve.
Valahogy propagálni kéne, hogy tépjék szét az emberek a cetlit mielött kidobják.

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 12:50:58

@barli: "elvenni egy óvodás is tud."

Eladni meg Kalányos, a lókupec is, csak jobban, mert a meleg szart kiveri a vásárlóból, ha az nem úgy (vagy még úgyabban) teljesíti a feltételeket, ahogy megállapodtak.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 13:22:49

Lehet, hogy nem figyeltem rendesen de ha a Fidesz márc 15. után kíván csak offenzívába lépni rengeteg minden változhat még, kíváncsian várnám milyen lehetőségeket képzeltek el? Én szerintem sima Gyurcsány összemosási kampány lesz BKV-val megspékelve.!
Gábor, tudom hogy irtózik az összeesküvés elméletektől, de ez a márc 15, nem a BKV puhítás miatt lett részben előkészítve? Szerintem volt erre már nemzetközi példa.

radala 2010.02.12. 13:30:32

Sok dolog van a világban, amit nem értek. Az egyik ilyen, hogy hogyan gondolhatja azt, egy magát liberálisnak, konzervatívnak, független gondolkozásra képes ember, hogy egyetlen ember az, akitől a változás várható. Azt értem én, hogy a nálunk is szerencsétlenebb sorsú országokban emberek tömegei hiszik, hogy Jelcin vagy Putyin az aki majd megcsinálja nekünk a fincsit. De hogy gondolhatja bárki, hogy csupán az egyetlen egy darab Bokros Lajos képes elérni bármit is. Illetve azt még csak csak elhiszem, hogy egy ember sokat tehet, de tartok tőle, hogy egy ember elegendő lehet valaminek a szétrombolására, de a fölépítésére szinte kizárt.
Én pl nem szavaznék a Fideszre, ha nem lennének benne, Navracsics, Varga, Pokorni, Matolcsy, Simicskó, Schöpflin, Szájer, Kósa, Harrach, Lezsák, Font, Ángyán, Illés, Kövér, Mádi, Áder....

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.12. 13:33:08

@Kenwyn: Lehet, hogy az egészet S. Zoli találta ki:

Generáljunk már egy jó kis műbalhét, hogy legyen miről írni a médiának (duplán!), meg az én T.G. kollégámnak...
A lényeg, hogy aztán a 2. körben majd mindent cáfolunk, és tudatjuk a botrányra felfigyelőkkel, hogy kösz, jól vagyunk.

Amúgy jópofák ezek a "TÖBBES" hírek, mint pl.:
1. "Az IDE párt HOLNAP tartja kongresszusát"
2. "Az IDE párt MA tartja kongresszusát"
3. "Az IDE párt TEGNAP tartotta kongresszusát"
- csak hogy q-ra jólértesültek legyünk...

Mert ugye: - Kétszer ad, aki ... duplán ad! 8Đ

radala 2010.02.12. 13:38:21

@Zengőtorkú Nyivákoló: Szerintem a március 15 csak egy időpont. Csak azt sugallják, hogy ők csak röviden, olcsón kampányolnak. Persze nyilván nem mondanak igazat. Mondjuk márc 19-ig lehet kopogtatót gyűjteni, szóval "valóban" 15 után lesz biztos, hogy mi is a pálya.
Mi az a BKV puhítás?

sárkányfő 2010.02.12. 13:40:03

@barli:
"ne abból indulj ki, hogy Te mit gondolsz Bokrosról"
vö.:
Bokros egy vicc.

"elvenni egy óvodás is tud"
vö.:
- csúszó leértékelés
- vámpótlék
- rászorultság elvének bevezetése gyereknevelési támogatásnál és családi pótléknál
- közkiadások csökkentése
- államcsőd elkerülése, 5 éves gazdasági stabilitás és fellendülés ("aranykor") megalapozása.

theofil 2010.02.12. 13:45:57

@radala:

Nem a kötekedés szándékával....a lelkem ruganyos....de, hogy a Lezsák mint vonzerő....?

Leköteleznél ha az erényeiből felsorolnál egy keveset...!

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 13:49:22

@radala: Simán lehet egy olyan forgatókönyv, hogy most kellett a BKV botrányt ilyen mértékben nyomatni, hogy építeni lehessen rá egy komolyan kampányt (ezt hívom puhításnak). Egyébként tapasztaltam szoci szavazóknál, hogy BKV miatt lépnek le az mszptől.-)

radala 2010.02.12. 13:52:13

@theofil: Pont akkora ász, mint Bokros:-)
Direkt a te kedvedért írtam be.
Szemben Bokros Lajossal, Lezsák Sándor 20 éve képviselő, tevékeny részese a rendszerváltásnak, nem, mint Bokros. Szemben Bokrossal, ö eddig csak egy pártban ült. Nem volt mszmp tag...
De tovább megyek, szerintem Deutsch Tamás is értéke a Fidesznek, Mikola is. Nincs egyetlen olyan ember a Fideszben, aki ne lenne legalább egy nagyságrenddel hitelesebb és értékesebb, mint Bokros Lajos. Szerintem sok mindenre szüksége van az országnak, egy dologra biztosan nem. Még egy pszichopata társadalommérnökre.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 13:53:40

@radala: röpködnek a nicknevek: "pszichopata társadalommérnökre"

radala 2010.02.12. 13:56:34

@Zengőtorkú Nyivákoló: Szerintem a BKV botrány csak egy ajándék a Fidesznek. Nem hiszem, hogy tettek volna az érdekében, illetve nem hiszem, hogy tudtak volna tenni az érdekében. De szerintem a BKV botrány az egy botrány, ami azért szuper technikailag, mert hihetetlen jó helyen történt és pont azokra hat a legerősebben, aki szoci szavazók lehetnének. Ráadásul ezek a szavazók legalább napi 10 alkalommal találkoznak BKV busszal, villamossal, még akkor is, ha nem mennek sehova.
De szerintem nincs az életnek olyan területe, ami egy csöppet is más lenne, mint a BKV...
Szóval ez mázli, hogy ez a topik, de valami téma mindenképp lenne. (Zuschlag, Hunvald, Molnár Gyula)

radala 2010.02.12. 14:02:11

@radala: Egyébként, lehet, hogy mégis tettek. Kocsis Csányi embere, nem?
Szóval az ügyészség-rendőrség szerintem független (értsd kreálni nem kreál ügyet, max lassít, abbahagy), de az nyilván nem kizárt, hogy Kocsis olyan sebességgel dolgoztatott az ügyek föltárásán, hogy ne karácsonyi uborkaszezonban kerüljenek napvilágra. De kb. életszerű mondjuk dec 31-et kitűzni célként egy feladat teljesítésére.
Az sem kizárt, hogy Mesterházy még az UDzRt miatt bűnhődi le DI bűneit.
Szóval azt nem hiszem, hogy ez politikai összeesküvés, de azt igen, hogy "emberi".

jjulie 2010.02.12. 14:03:18

@radala:

ok, nem érted hogy még mi az, hogy bokros

abból már tudsz vizsgázni, hogy mi az hogy kdmp?

jjulie 2010.02.12. 14:06:08

@radala:

ok, azt még nem érted, hogy mi az hogy bokros?

abból hogy mi a kdmp van már vizsgaidőpontod?

Füsti 2010.02.12. 14:07:47

@bm613: Ha igazad van és a Jobbik és a Fidesz csak látszatra ellenfelek, és valójában szövetségesek, akkor az nagyon nagy baj.

Ugyanis egyre nagyobb tömegek (legfőképp az egykori lcsúszott középosztály) érzik úgy, hogy ők a rendszerváltás vesztesei, és a telejs politkai elit(Fidesz,Mszp,Szdsz Mdf) egykutya ésha véletlenül, nekik csalatkozni kellene a Jobbikban is, akkor itt sajnos véresebb dolgok váhatók, mint ami 2006 és56 együttvéve volt.
Várható, sajnos hogy felheccelt cigányok lépnének fel a magyarok ellen (bár a radikális térféren is elég sok a cigány ember, én nem egyet ismerek), és évekig tartó polgárháborúba fulladhat az ország.
Az ország utolsó eslye szerintem a a békés átmenetre a Jobbik.

radala 2010.02.12. 14:07:47

index.hu/belfold/2010/valasztas/david_ibolya_felfuggesztett_ot_keruleti_mdf_szervezetet/

Szerintem tényleg érdemes Bokrosra szavazni:-)
Ez lehet az út a demokráciához:-)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 14:08:57

@radala: Egyre gondoltunk Kocsis itt a kulcs figura.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 14:11:41

@radala: na ez a no comment, látom magam elött Obamát, ő is így tett volna:-)

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 14:11:47

@radala: Arról lehetne vitatkozni, hogy a fideszben kivel vannak csak többen de nem okosabban, de mivel momentán úgyis rájuk szaavazunk (elnézést a ritka kivételtől :), most mindegy.

Viszont Bokros védelmében annyit elmondanék, hogy helye van neki a magyar közéletben... pl. úgy, mint TGM-nek, akit meg kő hallgatni,hátha nem csak okosszépet mond, de használhatót is.
Ahogy TGM-et azért nem szabad higítás nélkül szedni, mert országos tökvakaráshoz vezet, úgy Bokrost azért nem, mert olyan téveszméket, hogy 10millió dollár és 10millió ember között az a különbség, hogy utóbbi bizonytalanabbul kamatozik.

Kenwyn 2010.02.12. 14:12:55

@1.szolo (Ajánljuk magunkat: IDE):

Elvileg lehet(ne) benne ráció, de szerintem sokkal valószínűbb,h igaz a hír. Amilyen fejetlenség van most náluk simán beleférnek az ilyen őrült sztorik.

jjulie 2010.02.12. 14:13:52

@Füsti:

egyes félelmek szerint európa gazdasági veresége ázsiával szemben feltartózhatatlan, a ma már hagyományosnak vélt jóléti modell , szabad szombat, nyugdíj, stb kuka, elkerülhetetlenül haladunk az erőszakos cselekmények európai méretűvé válása felé, ennek csak egy epizódja amiről te irsz

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.12. 14:15:12

Szép látni, hogy hogyan bukik el ez az eleve halálra ítélt kísérlet. Az MDF-nek és az SZDSZ-nek is több mandátum kéne, mint amennyire akár 3együtt is esélyük van.

radala 2010.02.12. 14:15:58

@jjulie:?
Semmit nem értek?
KDNP egy szép nevű párt. Jól jöhet még 2010-2014 közt esetleg utána.
Bokros? Egy fasz. Egy pszichopata társadalommérnök, messianisztikus hajlamokkal megverve. Olyan emberek szavazatára hajt, akik a szellemi frusztrációjukat akarják kompenzálni, és azt hiszik, hogy a gondolkodást meg lehet azzal spórolni, ha egy "értelmiségi pártra" szavaznak.
Tudok én, mindent, csak nem mindig mondom:-)

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 14:16:23

@radala: Amikor reggel a szóvivő közölte, hogy a tegnapi gyűlést csak baráti beszélgetésnek tekintik, és következménye lesz, úgy izgultam, hogy milyen következményre gondol. Valami frappánsat, valami újat vártam. :)

jjulie 2010.02.12. 14:19:43

@radala:

ha összvissz csak egy két PR -os benyomásod van a kdmp-ről akkor úgy szavazol rá, mint aki a bokrosra a bokros PR alapján

jjulie 2010.02.12. 14:21:24

@radala:

a bokros egy szép bajuszú ember, a semjén meg egy sunyi pöcs

most akkor ki nyert?

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 14:21:48

@mesterseges szinezek: monnyuk az is megérne egy _normális_ riportot, hogy a baráti beszélgetésnek miért van következménye

radala 2010.02.12. 14:22:42

@mesterseges szinezek: Ja TGM-et szeretem, (Bokrossal sem lenne majom (az mdf-fel van)) de nem szavaznék csak azért TGM-re, hogy okosabbnak látsszam. Szerintem az MDF-re nem azok szavaznak, akiknek eszük van, hanem azok, akik azt hiszik magukról, hogy majd mások azt hiszik róluk, hogy eszük van, mert oda szavaztak. Ez az, ami rohadtul irritáló.
Amúgy lehet, hogy a saját frusztrációimat vetítem, ki mert emlékszem a "mucsa vagy szdsz-re"(TGM). Meg a 90-es választásra, ahol azt ecsetelték, hogy a nyugati, fejlettebb, értelmesebb részén az országnak tarolt az szdsz. Meg ők voltak a szürkeállomány pártja. Furcsa módon viszont csak a buszsofőrök ragasztgatták mindenhova a buszaikra a szabad madarakat.

jjulie 2010.02.12. 14:28:13

@radala:

ok eredményhirdetes: a bokros nyert, kdmp bukott

elmagyarázom

bokros: a frusztrált szavazatokra hajt, rendben

fdmp: frusztránt katólikusok frusztrált nyomurultak szavazatára hajt

bokros csapat=1 rész frusztrált
kdmp= 2 rész frusztrált (lúzer az egész)

radala 2010.02.12. 14:29:28

@jjulie: Szerintem én a Fideszre szavazok immár 5. alkalommal, ha az önkormányzati választásokat nem számoljuk. Szerintem Semjén nem szerepelt az én fölsorolásomban, mint fidesz érték, de készségesen megvédek bárkit. Nem gondolnám, hogy Surján sunyi pöcs lenne. Van egy szerepe, amit eljátszik, jól rosszul. Én általában szeretni szoktam azt, ha valami konzekvens, akkor is, ha nem értek vele egyet.
Így szerintem, hőzöngés a keresztények kritizálása miatt Semjénnek munkaköri kötelessége. Az abortusz teljes elutasítása szintén az, a drog ellenesség is az. A homokos gyalázás is az. Nem vagyok KDNP-s, de ezek a KDNP ismérvei. Ez rendben van.
Bokrossal semmi baj nincs. Azzal van baj, hogy egyesek istenítik. Az istenítés önmagában méltatlan minden gondolkodó lényhez, de egy individualizmust fetisizáló liberálisnál egészen perverz.

jjulie 2010.02.12. 14:29:48

@Kenwyn:

bocs majd elmondom, csak most a radala lefoglal

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 14:30:46

Az szdsz-es szavazóknál most nagy mértékben a 2/3-os fosás van..jaaaj mi lesz a demokráciával, ha győz a demokrácia, szóval tuti mdf szavazó mindegyik, LMP nem játszik véleményem szerint.
Mondjuk az érdekelne, hogy melyik párt is az szdsz most, illetve mia az az szdsz???

radala 2010.02.12. 14:31:45

@radala: Surjánt szeretem, de Surján=Semjén

jjulie 2010.02.12. 14:33:14

@radala:

értem: úgy vagy fidesz szavazó hogy nem tudod mi a kdmp

és úgy agitálsz az lmp mellett, hogy tőlem tudod hogy létezik a daniel cohn bendit

mi is van azzal a látószög üggyel

[nev] (törölt) 2010.02.12. 14:36:52

@jjulie:
a piacon. de nem a politikában. a piacra olyan emberek kellenek, akik képesek értelmesen, és érzelmesen is gondolkodni. én nagyon nagy híve vagyok a női alkalmazottnak. amikor egy férfi csapatba kerül egy nő, akkor az a többségre inspirálóan hat.

békeidőben szerintem a balos férfiak (mondjuk obama), és a jobbos nők (mondjuk thatcher) a sikeresek.

ha mondjuk orbán nő lenne, akkor lehetne olyan, mint thatcher. mondjuk elég vicces volna, ha fülbevalóval, meg retiküllel vonulna fel a pulpitusra. de ha így mondaná el a szövegeit, akkor az szerintem az még bolgárgyuri bácsinak is tetszene. azt mondaná, na végre, van egy igazi nő a politikában. érzelmekkel teli, és határozott. ez kell nekünk. és nem kiáltana diktatúrát.

radala 2010.02.12. 14:38:32

@Zengőtorkú Nyivákoló: Nem tudom hogy van, de szerintem az szdsz szavazók befejezhetik a fosást. Két opció van. 2/3 fidesz vagy 2/3 Fidesz-jobbik.
94-ben a Fidesz+mdf+kdnp+fkgp együtt 50 és egy pici százalék volt.
az mszp+szdsz 50- egy picivel 72 % szerzett. Nincs az a botrány beleértve azt, hogy OV megint agyonveri Ildikót, ami fölhozhatná a nem jobboldalt 1/3 mandátumra.
Ilyen nem tud történni.
Előbb lesz Jobbik-fidesz koalíciós kényszer, mint fidesz-jobbik<66,6%.
Szóval az szdsz szavazók, ha nagyon igyekeznek tudnak csinálni egy Jobbik koalát, de ez a maximum, ami ma bent van a pakliban.

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 14:38:39

@radala: "a TGM-et szeretem, (Bokrossal sem lenne majom (az mdf-fel van)) de nem szavaznék csak azért TGM-re, hogy okosabbnak látsszam."

Pedig jó társaságban sose árt egy ÉS, ami spontán a TGM-cikknél nyílik ki, és amelynek lapjai közül véletlenül kicsusszan a Best of Padödö.

jjulie 2010.02.12. 14:38:56

@Zengőtorkú Nyivákoló:

a liberálisoknak nagy gyakorlata van a politikai vereségben és a politikaiból való háttérbevonilással

nagy hatású eszmét visznek, sok jó és sok szart kavartak már

a politikai szintérről eltünnek most is már csak a költöztetőik látható, a háziak már leléptek

a liberálisokat ne féltsd, nagy befolyású banda, és még sokáig azok is maradnak, csak mostantól nem fogod látni őket

theofil 2010.02.12. 14:39:28

@radala:

Lezsák az MDF-ben kezdte és sajátos körülmények között érkezett meg a Fideszbe.
Viktorunk akkor kezdte elfogyasztani az MDF-et reggelire és nehány elvhű, igaz konzervatív nagyágyút (pl. a Lezsákot) sikerült is átszippantania.

Lezsákot.... az úriembert.....akkor szerettem meg amikor az ő sátrában tartott lakiteleki gyűlésről készült fényképről kiretusálták Pozsgayt.
Meg amikor férfias őszinteséggel beszélt arról, hogy azokat a pénzeket amelyeket kölcsön gyanánt vettek föl a különféle bankoktól eszük ágában sem volt visszafizetni...ez a lehetőség soha egyetlen percig sem jutott az eszükbe.
Azt hiszem fiatalka lehetsz, hogy nem vagy tisztában a kilencvenes évek elején történt emdéefes huncutságokkal...

pannonfunk 2010.02.12. 14:40:55

@radala: Természetesen ezt az Ibike nem azért tette, mert ő egy diktátor a pártban, hiszen egy elkötelezetten demokratikus párt élén nem állhat diktátor. Azért tette, mert ezek a szervezetek veszélyztették a demokráciát. Ennek megfelelően nagyon is helyesen cselekedett, meg is fogja mondani az összes ballib, jajj bocsánat, nem ballib, _független_ szakértő, élükön a drága jó Bolgár úrral, hogy milyen nagy ajrópai értelemben vett demokrata is ez a Dávid Ibolya asszonyság. Márpedig nekik mindig igazuk van.

tlac 2010.02.12. 14:43:17

@Zengőtorkú Nyivákoló: és még csak most jön a Combino, Metro4 . Tanácsadás milliárdokért. Persze lehet FIDESZt is mártogatni ezekben, akkor meg felhozzák a Jobbikot. MSzP-ben pezsgőt bontanak, ha FIDESZnek csak a jobbikkal van meg a 2/3??

jjulie 2010.02.12. 14:43:22

@radala:

ok, megértetted, de mi is a helyzet azzal a látószög üggyel?

tlac 2010.02.12. 14:44:41

@radala: vagy 2/3: FIDESZ+MSzP :))))))))))))))))))

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 14:45:04

@radala: "Szóval az szdsz szavazók, ha nagyon igyekeznek tudnak csinálni egy Jobbik koalát, de ez a maximum, ami ma bent van a pakliban."

Parafrazeálva az MTV székház ostromának summázatát: "ez szörnyű, de nekünk politikailag jó lesz, ha túléljük a szörnyűt".

radala 2010.02.12. 14:46:03

@jjulie: Mondjam azt, hogy aki nem ismeri a választási rendszert sem az hiába tud bármit? :-)
Nem hiszem, hogy ez célravezető vita üzemmód?
Mi köze van a 21. század KDNP-jének bármihez?
Mit tudsz te a KDNP-röl, amit én nem és releváns?
Miért kéne tudnom, hogy te kit nevezel Vörös Daninak? Mi köze az LMP-nek ahhoz, hogy kivel kampányol? Szerintem többet megtudok egy pártról, ha két jelöltjét ismerem gyerekkorom óta, mint bármilyen PR támogatótól.
De hagyjuk ezt.
Valószínűleg az enyhe diszlexiám okozta névmemória hiányom miatt kialakult bennem még egy frusztráció, amit úgy vezetek le, hogy "megvetem" azokat, akik a nézeteik alátámasztására híres emberek azonos nézeteit hivatkozzák:-) Ez is egy tipikus álértelmiségi szokás.

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 14:47:55

@tlac: "vagy 2/3: FIDESZ+MSzP"

Igazán jó ötlet volna. Valszeg Vona olyan képpel várná a 2014-et, mint akit bni visznek.

radala 2010.02.12. 14:49:35

@radala: Mint látod nem értettem meg a látószög dolgot. nem hiszem el, hogy a világ megismeréséhez van egy kiemelt út. Szent meggyőződésem, hogy nem kell feltétlenül a látószöget szélesíteni, ahhoz, hogy bölcsebb döntéseket hozzál. Egészen biztos vagyok abban, hogy egy felületes történelemismeret okozta bölcsesség bármikor utolérhető egy mélyebb matematika, kémia, biológia, szobafestés mázolás ismerettel.

jjulie 2010.02.12. 14:49:44

@theofil:

az eredeti mdf bontott anyagból épült, ami vagy 40 évet döglött a hátsó udvarban

és aki összerekta az is csak hallomásból ismerte a szakmát sez volt az első munkája

nyilván ezerszer igazítani kellet rajta az idők folyamán

ki a fasz tudta 89-ben hogy játszák a többpártrendszert és a kapitalizmust, az össze akkor alapított cég vagy már rég tönkrement, vagy úgy át van alakítva hogy az anyja sem ismerne rá

szegény antalltól ennyire tellett

tlac 2010.02.12. 14:50:13

@mesterseges szinezek: viccnek kicsit erős. "antifasiszta front".

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 14:50:15

Szerintem az MDF célja, hogy a média beszéljen róluk, de hogy ezt így képzelték volna:-)?

pannonfunk 2010.02.12. 14:52:48

@tlac: Ehhez az kellene, hogy az mszp-nek meglegyen az 1/3-a a parlamentben. Per pillanat ez eléggé valószínűtlen. Ma jött ki a februári Szonda Ipszosz közvéleménykutatás, ami szerint az mszp stagnál, a fidesz picit gyengült, a jobbik kicsit erősödött. Az mszp a sandáék szerint 22%-on áll, a magyar választási rendszer sajátosságai miatt 22%-os országos népszerűség kevesebb, mint 22 %-ot eredményezne a parlamentben. Azaz, az mszp-nekmeg kellene másfélszereznie a szimpatizánsainak a számát, hogy esélye legyen 1/3-ot elérni a parlamentben. Ez kicsit bajosan fog menni, amikor a politikai téme a bkv ügyek, és kevesebb, mint két hónap van a választásig.

Én most az utolsó két hónapra bukási spirált jósolok az mszp-nek. Enerváltak lesznek, mert érzik, hogy nagyon kikapnak, ami megérzés kicsit önbeteljesítő jóslat lesz.

radala 2010.02.12. 14:53:19

@theofil: Bár fiatalka lennék:-)
Szerintem a történeteid szimplán urban legendek. De bármikor kihúzom a szimpátialistámról Lezsákot, nem okoz majd erkülcsi törést. Pont ez a különbség köztem és az általam szidott "álértelmiségiek" között, hogy bennem nem okoznak törést a személyek, mert nem hiszem, hogy rajtuk múlik. Én nem képzelem, hogy Orbán csodát tesz (soha nem is képzeltem). A Bokros hívők, viszont mind csodavárók.

jjulie 2010.02.12. 14:54:41

@radala:

ha ez így van akkor milyen alapon kommunistáz egyetlen fideszes?

és milyen alapon ugat bármelyik fideszes a az apró anatallról?

pontosan tudják hogy miért

kurvára szretnéd hogy ne legyen tágítva a perspertíva mert minden átértelmeződne mint ahogy az ovodások számára kreált cunamis példámban

theofil 2010.02.12. 14:56:34

@jjulie:

A rendszerváltás úgy vonzza az elmebetegeket mint méz a legyet....
...ha az ember végignézi a névsort az MDF-KDNP-Kisgazda pártokban...vagy ha elmereng Antall eszén, szakmai hozzáértésén, úriemberi mivoltán....

Csoda, hogy a fenti koala működésének következményeként a Maszop (amely még korántsem volt ennyire vacak) abszolút győzelmet aratott?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 14:59:42

@pannonfunk: Bukási spirál, nem tudom...de van még tartalékuk szerintem, rengetegen nem mondják meg, hogy oda szavaznak..szégyenlik...erre van amerikai példa..
A kérdés mennyien vannak.

elfelejtette 2010.02.12. 15:02:15

Ez egy mukodeskeptelen formacio, nincs jovoje. Ebbol a szempontbol mindegy, hany szazalekot kapnak a valasztasokon.

Füsti 2010.02.12. 15:02:53

@jjulie: "elkerülhetetlenül haladunk az erőszakos cselekmények európai méretűvé válása felé"
Haladunk tehát afelé amit a Biblia végítéletnek nevez.

De szerintem mi a Kárpát medencében ki tudnánk maradni az események fő sodrából. Ha a Kárpát medence egyesülni tudna újra, és lejjebb tudnánk adni igényeinket, akkor élelmiszerbe, ruházkodásba, és a megújuló energiaforrások segítségével energiába is 90%ban önellátóak tudnánk lenni, de még eme csonka országban is nagyobb mértékben lehetnénk önellátóak mint amilyenek ma vagyunk.
Ne feledd ez az országot nagyanyáink a második világháború 2 év alatt hozták úgy helyre, hogy még vasutak és utak nagy részét is újra kellett fektetni.

radala 2010.02.12. 15:03:58

@Zengőtorkú Nyivákoló: A szonda az
268 Fidesz
48 jobbik
70 mszp
Ez azt jelenti, hogy nincs olyan dolog, amibe az mszp beleszólhat. Még a 4/5 is megvan mszp nélkül:-)

1. A kivételes eljárásban történő tárgyalás elfogadása. (HSZ 125. § (1) bek.)
2. A Házszabály rendelkezéseitől való eltérés. (HSZ 140. § (1) bek.)

jjulie 2010.02.12. 15:06:18

@theofil:

45 év felejtésre volt ítélve az ország, akkor nem tudtak jobbat

a radala szerint nincs hatása a multnak a jelenre és még csak az ismerete is hülyeség

ekkora baromségot, aki ezt elhiszi az azt is elhiszi, hogy a monarhia a háburó végén bomlott fel

a nagy szart: a centrifugális erők olyan régen visszafordíthatatlanul működtek már évtizedek óta, csak a habsburg fegyverek és bürok rácia összetartották

ez olyan mint a jéghegy, a nagyobbik része nem látszik, és a faszok azt hiszik ilyenkor hogy nincs is

pannonfunk 2010.02.12. 15:06:20

@Zengőtorkú Nyivákoló: Mit jelent az, hogy csúcson van? Persze nézhetjük úgy, hogy még sose mért annyira erős Jobbikot a sanda, mint most februárban. De abban, hogy csúcson van, az is belefér, hogy innen már lefelé megy a szekér. Abban meg nem vagyok biztos. Még elronthatja a fidesz, híresen béna kampányolók. A januári nyugdíjas csata szerintem vitt át szavazókat a fidesztől a jobbikba.

theofil 2010.02.12. 15:07:09

@radala:

Félreértesz, senkit semmiről nem akarok lebeszélni és senkit semmire nem akarok rábeszélni.
Nem vagyok agitátor alkat.

Bokrost egyébként nem szeretem...persze elsősorban amiatt a tízmillió miatt amit zsebretett a csomagjának bevezetése előtt....
(Végkielégítés a Budapest Banktól, ha valaki nem emlékezne a tízmillió forrására.)
Szóval járt neki a pénz, szó se róla, de valahogy nem veszi ki jól magát, hogy mielőtt az ország lakosainak a nyakára teszi valaki a kést (kényszerűségből és más lehetőség híján) előtte azért a saját zsebét jól megtömi....

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 15:07:47

@theofil: "Csoda, hogy a fenti koala működésének következményeként a Maszop (amely még korántsem volt ennyire vacak) abszolút győzelmet aratott?"

Nem csoda, ha mellévesszük a Demokratikus Charta áldásos hatását, puszi az akkori SZDSZ hasára.

pannonfunk 2010.02.12. 15:09:25

@Zengőtorkú Nyivákoló: Szerintem a következő két hónap kampánya arról fog szólni, hogy aki most szégyelli, hogy az mszp-re akar szavazni, az még jobban fogja szégyelleni magát. Lesz még a bkv botrányon kívül még néhány szaftos ügy.

radala 2010.02.12. 15:10:05

@jjulie: Szó sincs erről, Apró klánról azért beszélnek, mert köztünk él. Nincs közvetlen összefüggés Apró aljassága és Piroska mai befolyása között.
Nem azt mondtam, hogy egyetlen Fideszes sem jöhet Apró Antallal. Nem azt mondtam, hogy a történelem fölösleges. Csak azt, hogy én sem kérdezem meg tőled, hogy milyen alapon mondasz ezt vagy azt, ha még azt sem tudod, mi az a "centrális dogma" (DNS>RNS>fehérje).
Szerintem ez a tudás semmivel sem kevésbé releváns annak eldöntésében, hogy kire szavazzak, mit hogy mit gondol a KDNP Barankovicsról.
te összekeversz engem a Fidesszel.-9

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 15:12:57

@theofil: 16millió, de tényleg részletkérdés - maga az összkép volt a csodás - az állami pénzből feltőkésített bank hálája...

theofil 2010.02.12. 15:12:58

@mesterseges szinezek:

Az akkori Maszopnak volt egy nagyon jó 33 fős frakciója amely nagyon jó szakmai munkát végzett a parlamentben.
Ők hozták ki a politikai karanténból a Maszopot.
Őket nagyon szerettem, az akkori Fidesszel együtt.

theofil 2010.02.12. 15:13:57

@mesterseges szinezek: Érdekes, én tízmillióra emlékszem.

jjulie 2010.02.12. 15:14:38

@Füsti:

a tatárjárásból az oszmán hódításból, a habsburg megszállásból, a szövetségeseg bombázásaiból, a vörös hadsereg vonulási útjából, az elekrtomosság felfedézésének hatásából, nem jutott el ide a nacionalizmus, a szocializmus, a liberalizmus, a populismus, a gótika, a reneszánsz, a bauhausz, a mcdonalds, itt vannak a zsidók a keresztények a muzulmánok, csak a beatles nem járt itt élőben

mi a szarból maradtunk mi ki?

nem ez a kérdés, hanem az hogy szoptunk e miattuk, vagy szopattunk e valamelyik segítségével

dzsaszper 2010.02.12. 15:15:37

@ó jaj: ha az lmp-n fog múlni a 2/3, akkor felőlem múljon rajtuk. Az mdf országos lista első helyein lévő emberek esetében ennek nem örülnék annyira...

dzsaszper 2010.02.12. 15:17:35

@Kenwyn: szerintem a bíróság fog dönteni, csak mire döntés lesz, már rég nem lesz érdekes. Ld. az évekkel ezelőtti mdf kizárások jogellenesek voltak...
Dávid Ibolyáékat a törvényesség egy ideje mintha nem annyira érdekelné... (legalábbis ez az én véleményem)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.12. 15:19:47

Ibolya oszlatott ma, mint a régi viccben: " én már csak egy cigit kérek":-))

jjulie 2010.02.12. 15:21:01

@radala:

a világ egy része megismerhető egy másik része meg csak hit sejtés ösztön érzés vagy a franc tudja mi

van ahol jók a határok, van ahol elmosódottabbak

te azt mondod hogy ha valaki meghal akkor már nem képes hatni?

radala 2010.02.12. 15:21:26

@theofil: Az egész 90-es parlament nyilván sokkal szerethetőbb volt, mint azóta bármikor, de ez talán nem jelenti azt, hogy a mostani vagy a jövőbeli kevésbé lesz hatékony vagy "jó".
Csak ezen már nincs mit szeretni.

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 15:21:55

@theofil: Pl.:
hetivalasz.hu/uzlet/a-tavozas-himes-mezeje-23874/

"1995: A rendszerváltás utáni egyik leghangosabb végkielégítési botrány Bokros Lajos nevéhez fűződik, aki 1995-ben a Budapest Bank elnök-vezérigazgatói posztját cserélte fel a pénzügyminiszteri székre. A privatizáció előtt álló banktól 16 millió forintos végkielégítést kapott, ami mai áron megközelíti az 52 millió forintot."

dr. mesterséges színezék 2010.02.12. 15:23:54

@dzsaszper: "Dávid Ibolyáékat a törvényesség egy ideje mintha nem annyira érdekelné..."

Pedig milyen pikirten tudott osztjónapotozni 2006-ban...

radala 2010.02.12. 15:32:19

@jjulie: Rám, ha nem tudok róla akkor pl. már biztosan nem hat:-)
Még egyszer utoljára leírom. Nagy tisztelője vagyok mindenkinek, aki ismeri a történelmet. Nagyon is elhiszem, hogy neki segít az eligazodásban. Biztos vagyok benne, hogy én is sokkal okosabb lennék, ha többet tudnék a történelemről.
De nem hiszem, hogy kevésbé hiteles lenne bármelyik értékhitéletem, mint bárki másé, csak azért mert az én fejemben más információk vannak. Nem hiszem, hogy mondjuk a természetes szelekció-evolúció ismerete nem segítene pont annyit egy kérdés eldöntésében, mint Széchenyi naplójának ismerete.
Szerintem minden tudás önmagában érték, minden tudás (bármi is legyen a tárgya) többé teszi az embert. Szóval én rosszat még életemben nem mondtam semmilyen tudásra, így a történelemre sem...
Vannak mondjuk tudások, amiket nehezen tudok értelmezni, ilyen mondjuk a jobb kezesek bal kezesek, jobb bal dominanciájúak nyilván létező különbségeinek az értékítéletre használata, de itt sem a tudással, hanem a fölhasználással van bajom.
Lassan viszont kétségeim támadnak afelől, hogy te nem egy masszív, régi mszp szavazó vagy, jó lenne kicsit árnyaltabban utálni szegény Viktort, mert a renoméd rovására megy:-)

radala 2010.02.12. 15:34:38

@radala: értékhitéletem, fene a helyesírás javítóba:-)
értékítélet

hoplita 2010.02.12. 15:44:45

@theofil:
Hát azt inkább a szadisták csinálták, de a Fidesz is beszállt...Chartáztak egyet.
Nem is bocsátom meg nekik soha...ahogy a trianoni kivonulást, a pápa-cápázást - pedig kálvinista vagyok - az igazságtételi törvénnyel, a reprivatizációval és kárpótlással történő szembehelyezkedést és elutasítást.
A Fidesznek vannak szavazói, akik ezt elfelejtették, a fiatalabbak azt sem tudják miről beszélek, de engem, meg a magunkfajtákat jó memóriával áldott-vert meg a Teremtő.
Vészhelyzetnek kell ahhoz lenni, hogy én a Fideszre voksoljak...utálkozva, átkozódva, köpködve.:)

jjulie 2010.02.12. 15:55:49

@radala:

a popper péter nagyapja a ma vivóteremnek használt dózsa györgy úti zsinagógában volt rabbi

popper egy addíg amíg oda nem értek az oroszok egy dobozna szart egy szobában a többiekkel együtt, szerencsére tél volt és megfagyott az erkélyen az anyag

aztén megnősült elvált, a fia az felségével élt, és soha nem beszéltek neki arról hogy ők zsidók az ismert okok miatt aztán már talán középiskolás volt a gyerek és felhívta az asszony hogy ciki van a suliban zsidóznak a kölykek és az ö gyereke az egyik legnagyobb zsidózó, hát beszélni kéne vele

aztán leult a gyerekkel és óvatosan megmondta neki hogy zsidó, a gyerek nem kapott levegőt, és ilyedtében vosszakérdezett hogy de ugye te nem, a válasz hogy de igen aztán újaggy kérdés, ugye az anya nem, a válasz de igen, erre ugye a nagymama ne, válsz de igen és így tovább

hogy a picsába ne befolyásolná az világlátast az az ismeret hogy honnan jövök

a szentgyörgyi beszélt egy késői interjújában arról hogy az ember neveltetése jóval a születése előtt kezdődik az gyerekkorában a családi légkört valamelyik nagybátyja uralta, és az ő neveltetését ennek a nagybácsinak a születésétől számította

hogy a farncba lehet azt mondani hogy a viktor és a feri szüzek

theofil 2010.02.12. 15:58:36

@radala:

A hatékony, jó parlamentet lehet szeretni.....csak a vacakot nem.

radala 2010.02.12. 16:00:40

@hoplita: A fidesz nem chartázott és nem támogatta a taxisblokádot, ezek kardinális különbségek az szdsz és a fidesz között.
Pápa cápa nem volt szép reprivatizáció az én ismereteim szerint elsősorban az fkgp makacsságán bukott meg. Illetve valahogy úgy van ez, hogy talán azért lett ilyen fals az egész, mert nem sikerült az alkotmányos keretet megtalálni az egészhez.
Ebben szerintem a Fidesznek nincs nagyon sara, arról nem is beszélve, hogy ez a Fidesz már messze nem az a Fidesz (Fodor, Ungár)
mondjuk egy második körös szavazás Fidesz 40 Mszp 30 Jobbik 20 a választókörzetedben, remélem elég nagy vészhelyzet.-)

theofil 2010.02.12. 16:04:47

@hoplita:

Bocs, de a Fidesz nem chartázott. Ők azt mondták, hogy a parlament a politikai viták helye nem az utca.

Nekem van egy régi mániám.
Minden pártot és kormányt csak és kizárólag saját maga - az adott párt és az adott kormány -képes lejáratni, más erre a kényes feladatra nem képes.
Megszerettetni és megutáltatni egyaránt önmagát tudja az adott párt/kormány.
Amiből az következik hogy a Fideszt csak a Fidesz, a szocikat csak a szocik, az SZDSZ-t csak az eszdéeszesek képesek lejáratni.
Más itt nem rúg labdába.

radala 2010.02.12. 16:10:20

@jjulie: Olyan értelemben szüzek, hogy szerintem jó ha a nagyapjukról tudnak. Ez talán OV-ra nem igaz, de Gy-re tuti.
Mi mindenben egyetértünk, nem állítom, hogy a neveltetés nem fontos, azt mondtam, hogy ne kérd rajtam számon a történelmet, mert én sem kérek rajtad számon semmit.
Azt mondtam, hogy Antall egy polgár volt jelentős tudással a múltról. OV és GyF nek (szerintem) nincsenek csak tankönyvi ismeretei a két háború közöttröl. De le kéne köpnöm magamat, ha hajlandó lennék Antallt jobb embernek tartani csupán a származása miatt. Neki szerencséje volt. OV+GyF-éknek nem volt ekkora szerencséjük. Ezért nem megvetni kell öket, hanem inkább tisztelni, meg persze egy kicsit jobban odafigyelni rájuk, mert kétségtelenül nem sok jó tapasztalata van a világnak a parvenükkel. De ez alapján előre ítélni embertelen. Utólag is inkább csak, mint enyhítő körülmény volna jogos számításba venni.

radala 2010.02.12. 16:12:54

@theofil: Szerintem meg azt mondta´k, hogy nincsenek benne olyan klubban, amiben benne van az mszp. Ez már csak azért is igaz szerintem, mert eredetileg aláírták a Chartát

radala 2010.02.12. 16:21:34

@radala: "A Demokratikus Charta idején éleződött ki a vita. A Fidesz többségi szárnya vonakodva vett részt a szélsőjobboldali – az MDF-en belül hangos csurkista – veszéllyel szembeni mozgalomban. A parlamenti frakció is aláírta a Chartát, de Orbánék aztán teljesen kihátráltak az "ellenzéki egységből". Újra fölerősödött antikommunizmusuk, és egyre jobban megnőtt az SZDSZ-szel és a liberális értelmiséggel szembeni ellenszenvük. Ezek a kérdések mindinkább megosztották a Fidesz akkori parlamenti frakcióját. Orbán és Kövér László a liberális értelmiségre már úgy tekintettek, mint akik csak látszólag kedvelik a Fideszt, valójában az SZDSZ-hez húznak. Rendkívül kiéleződött a hangulat a parlamenti frakción belül. Ilyenkor egy szervezeten belül gyakran jobban meggy?lölik egymást az emberek, mint a más csoporthoz tartozó kívülállókat, akik érzelmileg mindig távol álltak tőlük. Ma valószín?leg a kisgazda klikkek között talán Lányi Zsolt és Torgyán József között lehet ilyen elvadult a viszony. A Fideszen belüli szenvedélyes hatalmi harc hatására is tolódtak jobbra Orbánék"

theofil 2010.02.12. 16:25:44

@radala:

Hozzátartozik a képhez, hogy az SZDSZ úgy tekintett a Fideszre mint "fiókpártjukra".

Ezt azóta már föltehetőleg kiheverték.

Az SZDSZ mindig is nagyképű és arrogáns volt.

jjulie 2010.02.12. 16:31:44

@radala:

az orbán viktorra egy csomó pénz költöttek hogy ne legyen politikailag szűz, százszor jobban ismeri az eszmetörténetet mint én, mind a lelkére mind az eszére hatottak a tanultak, és tök mindegy hogy élőszóban szerezte a benyomásait vagy írott anyagból

van ami jobban a lelkéhez is szólt, van ami kevésbé

a viktor nagyon képzett politikus és még érzéke is van hozzá

aztán ebből a készletből amit tanult olyt ad be neked amiről azt gondolja hogy beveszed

a politika pedig mágia, arról szól, hogy ki tudja jobban megigézni az isteneket

dzsaszper 2010.02.12. 16:33:35

Amúgy eleve fura ötlet, hogy a pártelnök vagy szűk csapata oszlathat. Egy ilyen párt nevezi magát demokrata fórumnak?
Ügyesen szalámizzák magukat, és lehet hogy ezen fog múlni az 5%, mármint hogy mosty bukják...
Az MDF-nek SZVSZ ki kellene szabadulni Dávid Ibolya és csapata szorításából... Boross sajnos elég későn jött rá, mi történik :(

jjulie 2010.02.12. 16:36:36

@radala:

szerintem te csalsz

annak van hatása a mai helyzetben ami 6-8-15-20 évvel ezelőtt történt, ráadásul vágod minden pillanatát

minusz 20-nál pedig fal van

jól bedőltem neked

jjulie 2010.02.12. 16:40:37

@jjulie:

kispályán jó vagy és megpróbálod elhitetni, hogy a nagypályára felmenni faszság

radala 2010.02.12. 16:46:08

@jjulie: Ezzel maximálisan egyetértek.
Tudod mi a legmegdöbbentőbb? Hogy Orbánt lenevelte valaki arról, hogy azt mondja, hogy hagy a hadd helyett.
Ez komolyan így volt, emlékszem ME-ként még rohadtul irritált és láttam, hogy ott áll Nemeskürthy mellett, aki rendesen azt mondja, hogy hadd és azon tűnődtem, hogy ezt hogyan lehetne megmondani valakinek, aki már ME.
És valaki megmondta neki. Ö meg elfogadta és megtanulta. Ez döbbenetes.
Viszont ha szerinted OV ekkora isten, a politikában, akkor miért gondolod, hogy anno nem buktak rá a csajok és ezért ne vitázzon. Engem rohadtul irritál a kolbásztöltő Orbán, aki tegnap is megállt besózni a mangalicát Alcsúton, de be kell látni, hogy messze a legnagyobb spíler a pályán. Én mondjuk nem szeretem Ibrahimovicot, de ettől még elég nagy isten.
Legalizálja a Fidesz a pálinkafőzést, ezzel viszont maximálisan egyetértek:-)
Emlékszem pl arra, hogy volt Orbán Betlen interjú (olyan kis kötetlen, talán Somody akkor új polgári kávézójában. Orbán kapucsínót ivott sok cukorral és eltartotta a kisujját a csészétől, Betlen kávét cukor nélkül. Ilyenekért tudnám én utálni OV-t, de hát istenem a társadalmi mobilitás a legtöbb, mi az életben adható:-)

lüke 2010.02.12. 16:57:35

@jjulie:
hát igen,az átlag magyar erre jár:)
söt a New Oxford streeten a Sothebynél:)
meg a Reeperbahnon meg a Kudamon
netalán a Via Appián és megpihen Closerie des Lilas-ban
s gondol Hemingway-re meg Picassora:)
mindegy is hol jár, dzsentrifikációt nem kér, de fikát azt kap.............

jjulie 2010.02.12. 16:59:42

@radala:

valóban a társadalmi mobilitás a legtöbb mint adható

viszont ha ismernéd a két világháboró közötti zöngéket kicsit jobban, akkor fennakadna a radarodon egy sereg dolog, ugyan úgy mint a céntrál kávéházi esetről amik fennakadtak

nem messze voltam gyerek attól ahol a viktor felnőtt, csak 5 évvel idősebb vagyok

ugyan azokat a meséket hallgattuk

second hand holmit árul a viktor, ami újkorában is másodosztályú volt és ezt pontosan tudja, de ő ettől várja a legjobb eladási mutatókat

a csajok lehet hogy buktak rá de én a belvárosi csinosakat említettem

jjulie 2010.02.12. 17:01:35

@lüke:

te lüke átlag magyar segíts melyik kommentemet olvastad

hoplita 2010.02.12. 17:01:59

@radala:
Pontosan, látod.
Benne voltak, csak utána kezdtek kitolatni, amikor rájöttek, hogy ez nem más, mint a cocik karanténból történő kihozása.
A reprivatizációt dicső sólyom madarunk vezényelte AB fúrta meg, mivel nem volt hajlandó külön törvényt tudomásul venni a földről.
Ez komoly kihatással járt a mezőgazdaságra, kitolta a tulajdonviszonyok rendezését, lehetőséget nyitott egy jó kis rablásra, leamortizálásra...ugyanis a kárpótlási törvény megszületés, majd alkotmányossági szondája még több, mint másfél évig tartott.
Most meg ott pöffeszkedik ez a paprikajancsi (de találó elnevezés ez Vonától:D) a Sándor palotában és nem ismeri az alkotmányos válság fogalmát...áááá, nem is ragozom.
A Fidesz a Zétényi-Takács törvénnyel is szembefordult, persze prominensei felmenőit nézve ez sem véletlen...meg a családi kapcsolatokat.

szal, én nem veszem be őket, amíg nyers leszek....ahogy mifelénk mondják.

radala 2010.02.12. 17:06:57

@jjulie: No, mindegy meglátjuk. Maradjunk annyiban hogy én szeretek jó eladóktól vásárolni, néha még a drágább ár, esetleg a picit rosszabb minőség is belefér, ha olyan ver át, aki megérdemli, mert ügyesen csinálja.
Bízzunk mindannyiunk közös érdekében, abban, hogy én vagyok az aki jól látja, hogy mi kell az országnak, mert úgyis az lesz (most kivételesen), amit én akarok. Szóval mindenkinek az a jó, ha én tudom jól, mi a tuti:-)

lüke 2010.02.12. 17:09:27

@radala:
de szép is volt:)
s dr Somody még Horváth Agikát nem is ismerte

azután felébredt a beteg és széf:) volt az ágya mögött a falban, mert mindig a lényegre koncentráltak, ettöl jobban gyógyult:)
mint a drága s hatékony gyógyszertöl, amit csak pazarló közpénz utalványozó- ez az orvos -
merészkedett rendelni

mrs. white 2010.02.12. 17:10:04

@jjulie: Hi! Megprobálom neked elmagyarázni mi a különbség a két oldal között, hogy te is értsed. Minden emberben kialakul egy ugynevezett I szint. ez kb iskolai tanulmányaid vége vagy az első munkahely meghatározó élménye. Ezután ez már csak kívételes esetben változik. Mondok egy példát a te i szinteden vígan mész rendszeresen 150-160 km/h val. Egy ilyen alkalommal halálos balesetet okozol. Ekkor megváltozik az Í szinted vagy nem ülsz autóba vagy a szabályokat betartva autózol.Ez egyébként megtörtént Bicskei Bretalannal pl. Szóval a posztkomcsikból áló mszp-nél nem okozott különösebb lelkifurdalást 2006-ban széjjel veretni az embereket. Mert az Ő í szintjüket ez nem lépte át, hiszen régebben ez bevett gyakorlat volt. Nos mivel a fidesz másképp szocializálodott az ő í szintjük egész máshol helyezkedik el. Náluk sose érted sose forulhat elő ilyen. Ezen lehet rugózni, hogy ki mekkora demokrata, vagy diktátor ezek sajnos száraz tények. Már ez önmagában elég ok, hogy sose szavazz a baloldalra. Az orbánt meg ezzel a csajok nem szeretik, ezért ilyen dumát előszőr acéltól hallottam. Maradjunk annyiban hogy mennyire szeretik a nők meg van-e karizmája csak a hozzá közel állók ismerik. Szerintem te nem az vagy. Viszont remekül felmondod az atv- sajtóklubot.

török gábor 2010.02.12. 17:14:39

@radala:

1991. december 2. – Parlament ORBÁN VIKTOR, DR. a FIDESZ frakcióvezetője:

"Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A FIDESZ-frakció a maga részéről - s hozzászólásomban Tamás Gáspár Miklóshoz szeretnék kapcsolódni – megdöbbenéssel értesült a leváltás híréről.
A leváltás híre önmagában még nem adott volna okot nagyobb megdöbbenésre, hiszen – mint tudjuk – a miniszterelnöknek azokban a lépésekben, amiket tett, minden jogi alapja megvolt, jogszerűtlenség kérdése itt föl sem merülhet. Ami azonban a mi frakciónk számára komoly problémát okozott, az az indoklás, amit a miniszterelnök úr adott ehhez a lépéséhez.
Úgy gondoljuk, hogy egy bankelnököt több ok miatt le lehet váltani. Ehhez kétség sem fér. Le lehet váltani akkor, ha rossz gazdaságpolitikát folytat, és senki sem emelhet szót.
Mint tudjuk, Antall József saját álláspontja szerint a bank és Surányi bankelnök úr nem folytatott rossz gazdaságpolitikát.
Le lehet váltani egy bankelnököt, és nem férhet hozzá kétség, senki nem fogja a lépést vitatni abban az esetben, ha más gazdaságpolitikát kell folytatni, mint ami az eddigi sikeres volt, és ehhez más gazdaságpolitikai filozófiát valló bankelnökre van szükség. Senki nem fog egy ilyen lépést kritizálni.
Megítélésünk szerint egyetlen dolgot azonban nem lehet tenni. Még akkor is, ha minden jogalap megvan ehhez, politikai motivációkkal indokolni egy bankelnök leváltását.
Úgy gondoljuk, hogy az az indoklás, amelyet Antall miniszterelnök úr adott, miszerint azért kellett elbocsátani Surányi Györgyöt, mert a Demokratikus Charta nevű szöveget írta alá, amely valóban, Antall József saját minősítése szerint sem ütötte meg az egyetemi tankönyv szintjét, csak egy közjogi alaptankönyvnek minősíthető: ez az indoklás megítélésünk szerint nem fogadható el.
Szeretném önöket informálni arról is, hogy a FIDESZ parlamenti frakciója ez idáig a Demokratikus Chartát nem tekintette olyan dokumentumnak, amellyel mint parlamenti frakciónak kellett volna foglalkoznia, ennek megfelelően volt aki aláírta, s a nagyobb része a frakciónknak ez idáig nem írta alá. Azonban a miniszterelnök úr lépése után ma délelőtt a frakciónk úgy döntött, hogy minden egyes tagja aláírja a Demokratikus Chartát. Köszönöm figyelmüket."

jjulie 2010.02.12. 17:16:53

@radala:

apropó "ott áll Nemeskürthy mellett"
ezt én már úgy ahogy elfelejtettem te pedig pontosan emlékszel rá és azt mondod hogy szűz, istenem, mindenki folytatója valaminak, van aminek tudatosan, saját maga által is beazonosítva, van amit meg úgy hogy mindenki látja rajta de ő meg nincs is a tudatában hogy mit közvetit a külvilág felé

aki azt mondja hogy nem érdemes megkérdezni egy magát kdmp-s politikusnak mondótól hogy a kdmphez az elmúlt gyenge 100 évben kapcsolódó vélekedések melyikével azonosul és melyikével nem, hanem egyszerűen elfogadni hogy kdmp az kdmp az ugyan olyan ostobaság mint az hogy minden zsidó egyforma

radala 2010.02.12. 17:17:28

@hoplita: Szerintem tudom, hogy így volt kb. emlékszem. De én megértem Sólyom álláspontját, miszerint két iskola harcol, az egyik szerint csak az alkotmány van a másik szerint van efölött a "természet jog". Lehet ezen vitatkozni, lehet nem szeretni Sólymot (én nagyon szeretem, bár valami kurucinfós elemzés a családjáról elbizonytalanított, de azóta elfelejtettem, hogy mi is volt ez, mert nem akarok mindenkit utálni:-). Szóval lehet szeretni vagy nem szeretni SL-t, de legalább konzekvens. Ez manapság nagy érték.
Szerintem messze a legjobb KE, az eddigi fölhozatalból.
Valami olyan rémlik nekem, mint az FKGP "felelőssége", hogy volt valami logikus és alkotmányos MDF verzió és ehelyett lett egy szar FKGP-s kompromisszum, ami aztán megbukott és az egész úgy lett szar, ahogy volt.
Ezt csak arra mondom, hogy létezhet egy olyan fölfogás is, miszerint, hiába lenne valami fasza, ha azt nem lehet megcsinálni. Ilyenkor nem keménykedni kell, hanem megcsinálni úgy, hogy jó is legyen, meg szabályos is.
Ezt ecseteltem neked tegnap azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz az igazi fasiszta, mert ők azok, akik profin elérik azt, amit a jobbik szeretne és még csak nem is rinyálhat senki.

mrs. white 2010.02.12. 17:18:37

@radala: Nem csak a haddról nevelték le, hanem a hadarásról is. Mint általában a gyors észjárású embereknek előbb jár az agya mint hogy kefejezze magát érthetően. Az átlag egyszerű idős vidéki választó ezért szerette Torgyánt. Tudatosan használ egyszerű kifejezéseket és lassan ami lehet hogy egy cool értelmiségit zavar de ők vannak kevesebben a beszédek nem elsősorban nekik szólnak. Ezt viszont cool értelmiségiként talán illene észrevenni.

radala 2010.02.12. 17:19:51

@török gábor: Mondtam én, hogy aláírták.
Köszönöm. pont ezt kértem valamikor, hogy az lenne a jó, ha az emlékeidet megosztanád velünk, mert ez neked ugye munkaköri kötelességed, hogy ilyenekre emlékezz.
Amúgy vicces ez a Surányi, pláne most, hogy megint spanok:-)

hoplita 2010.02.12. 17:23:06

@jjulie:
Azok milyenek, azok a belvárosi csinosak?
A Dob utcai kampósorrú, vagy a Szigony utcai feketeseggű?
Vagy van még valami varietas..?:DDDD

radala 2010.02.12. 17:25:05

@mrs. white: Az nem kunszt szerintem, meg az régen volt. De egy ME-nek megmondani, hogy nem tud beszélni az nagy tett:-)
A hadarás az nem ciki, hagyozni Nemeskürthy társaságában, szerintem az. persze nem ismerem, lehet, hogy csak engem idegesít.

radala 2010.02.12. 17:26:23

@hoplita: ilyeneket nem szabad mondani:-)

jjulie 2010.02.12. 17:28:42

@hoplita:

nézd meg a térképen hova van írva belváros, kirándulj el arrafelé, és ha megtalálsz bemutatlak

hoplita 2010.02.12. 17:30:26

@radala:
Ugyan.
Orbán 98-ban futni hagyta Surányit a CW bankos , 100 milliárdos buliért.
Most ugyan miért gondoljam, hogy másként áll hozzá?

mrs. white 2010.02.12. 17:33:10

@radala: A hadarás nem ciki csak a választód nem értim mit akarsz. Ezért gyakorolt Ciceró is kavicsal a nyelve alatt a tengerparton. Az meg egy ballib legenda, hogy neki nem lehet ellentmondani. Van egy ismerősöm Ő munkájából kifolyolag egy időben kifejezetten sokat találkozott beszélgetett vele. Kifejezetten inteligensnek kedvesnek normálisnak tartja. Ja jjulie-nek csak annyit hogy nő az illető és nem magyar. Biztos nem volt módja megtudni az ujságokból, hogy milyen ember is valójában csak a személyes találkozásuk alapján ítéli meg.

hoplita 2010.02.12. 17:33:42

@jjulie:
Be ne mutasd már nekem Pestet, hidd el, ismerem úgy min te.
10 éve ott vannak a nagyobb munkáim, nincs olyan szeglete, ahol ne dolgoztam volna már.:)

@radala:
Nem szokásom lakatot tenni a számra.:D

radala 2010.02.12. 17:37:28

@hoplita: OK ez egy elfogadható hozzáállás. Mondtam, hogy a konzekvensség fontos érték:-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.12. 17:40:44

@jjulie: A csinosak buknak a pénzes pacákokra.
Miért ne buknának Vityára?

jjulie 2010.02.12. 17:41:26

@hoplita:

minek kérdezted, ha nem vagy kíváncsi a válaszra

mond csak igy ismeretlenül milyen drukker vagy?

jjulie 2010.02.12. 17:44:09

@simonmondja.:

basszus, hányszor kell ismételnem magam belvárosi csinosakról volt szó,

tudod miben különbözik egy belvárosi csinos egy csinostól?

mrs. white 2010.02.12. 17:45:02

Valamit azért nem teljesen értek ebben az érdek házasságban. Az Mdf a baloldali szavazókra hajt ez ok. normális joobboldali egyáltalán nem szavaz rá ez evidencia, de akkor miért kell neki a szadesz, akit a maszop szavazói majdnem úgy utálnak mint a jobboldalt, mivel szerintük a gőgős szadsesz miatt nem tudtak sikeresen kormányozni. Ami nem igaz természetesen de lemorzsolódó szavazók lehet hogy pont a szadesz miatt nem mennek az mdf-hez. Értem én hogy nincs pénz meg hátország de ezzel teljesen ellőtték a hitelességet amit azzal a bokrossal szereztek aki bevállal egy nyílvánvalóan nem túl népszerű programot. A választói akaratról meg csak annyit, fidesz vesztett a nyugdíjasok között puszán azért mert egy normális javaslat csíra véletlenül kikerült szemben a maszop temetési pénzével.

[nev] (törölt) 2010.02.12. 17:46:07

@török gábor:
vicces ezt olvasni. tamás gazsi, és orbán viktor liberális demokrataként.

jjulie 2010.02.12. 17:47:27

@lüke:

vannak átlagmagyarok, átlag alattiak éa felettiek

a többi részéhez mit szól?

vagy csak azt érteddet meg belőle hogy semmit sem értesz belőle?

mrs. white 2010.02.12. 17:47:49

@[nev]: Mindenki liberálisként kezdi, konzervatívként éli később az életét és nem ateistaként hal meg.

tlac 2010.02.12. 17:47:55

@pannonfunk: azzal együtt a MSZP mostmár arra hajt, hogy csak a Jobbik+FIDESZ tegyen ki 2/3-ot. Ez nagy siker lenne nekik.

jjulie 2010.02.12. 17:52:23

@[nev]:

és hogy a viktor kapcsolódik a gazsihoz

milyen ártatlan világ volt

Josef (K.) 2010.02.12. 17:53:06

@mrs. white:

"Mindenki liberálisként kezdi"

Erről kérdezd meg a jobbikos fiatalokat.

jjulie 2010.02.12. 18:00:20

@simonmondja.:

bizony bizony válogatósabb

és jóval kevesebb van belőle

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.12. 18:11:21

@jjulie:
Miért, szerintem juhász lányából sem lehet sok.

[nev] (törölt) 2010.02.12. 18:13:27

@mrs. white:
ennek némileg ellentmond az a bonmot, hogy aki 30 éves koráig nem kommunista, annak nincs szíve, aki meg utána is, annak meg nincs esze.

szerintem orbán egy pragmatikus politikus. amikor a környezete azt várja, hogy liberális demokrata legyen, akkor azt játsza, ha azt, hogy keresztény demokrata, akkor azt játsza. ha azt, hogy nacionalista politikus, akkor azt, és ha a szociálisan érzékenyt várják tőle el, akkor meg azt. orbán egy politikai kaméleon. van aki ezt a legnagyobb hibájának rója fel, és van, aki a legnagyobb erényének.

az mindenesetre tény, hogy a magyar értelmiség jelentős része, a szocialisták, a konzervatívok, és a liberálisok is egyként állnak vele szemben, ami azt jelenti, hogy orbán kormány háromnál kevesebb harmaddal bukásra van ítélve a magyar parlamentben. orbán ekként politizál. az értelmiség totális győzelemre sarkallja.

de ennek a célnak az elérése majdnem lehetetlen. nekem erős a gyanúm, hogy orbán a kormányzása első évében fel fog örlődni. és mennél nagyobb többséget szerez, annál inkább. annál nagyobb lesz rajta a teher, és annál nagyobb lesz vele szemben az értelmiség ellenállása. lesznek kérlelhetetlen kritikusai, de ami még ennél is rosszabb, az értelmiség egy jelentős része, még az elvbarátai is, passzívan fogják szemlélni a politikát.

szerintem ezt orbán is felmérte, és ma már legfőképpen az európai karrierje érdekli. abban sem vagyok biztos, hogy ő lesz a miniszeterlnök.

jjulie 2010.02.12. 18:18:03

@simonmondja.:

egy nőnek is csak helyi értéke van és nincs abszulút értéke akár a mondatoknak

a mindatot nem mindegy hogy ki és hol mondja ez jelenti a helyi értékét

és egy csinos is másként válogat ha a belvárosban van a piacon, mint ha a legelőn

[nev] (törölt) 2010.02.12. 18:18:06

és még tudok mondani egy ilyen kaméleont. gyurcsány. mindketten az európa parlamentbe valók, és nem a magyar országgyűlésbe. a témánál maradva szerintem bokros is oda való.

jjulie 2010.02.12. 18:26:26

@[nev]:

nekem kedves dallam de ehhez fűzzél még egy kis magyarázatot

" az mindenesetre tény, hogy a magyar értelmiség jelentős része, a szocialisták, a konzervatívok, és a liberálisok is egyként állnak vele szemben, ami azt jelenti, hogy orbán kormány háromnál kevesebb harmaddal bukásra van ítélve a magyar parlamentben. orbán ekként politizál. az értelmiség totális győzelemre sarkallja."

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.12. 18:28:22

@jjulie:
Ez a helyiérték nagy igazság.
Oszlopos politikusaink is csak a határon innen olyan korszakos zsenik.
Ja, és főleg ott, ahol már kell a gumicsizma.

[nev] (törölt) 2010.02.12. 18:30:00

@jjulie:
tamás gazsi értékvilága szerintem egy stabilan konzervatív. ő régen azt játzotta, hogy liberális, most meg ezt kompenzálva azt, hogy szocialista. a magyar politikából hiányzik a politikai konzervativizmus, nemzeti katolicizmus, és politikai opportunizmus van helyette.

jjulie 2010.02.12. 18:30:07

@[nev]:

mind a kettó ikrek, levegő jegy, kiváló verbális inteligencia, teljességgel megbizhatatlanok, hűtlenek és egyes típusa tökéletes szélhámos is lehet

én is ikrek vagyok

jjulie 2010.02.12. 18:38:48

@[nev]:

a gazsit nehéz a sima magyar fogalmak közé behelyezni, ráadásul egy óra mulva már elavulhat a besorolás, nem nagyon van párja, és ezt pozitív értelemben gondolom

nem kell őt elfogadni egyik szellemi kirándulását sem feltétel nélkül, de kirándulni vele csodás, kár hogy nem kötelező tantárgy az egész ember úgy ahogy van

valahogy úgy érdemes kialakítani egy véleményt, hogy végiggondolni mit monda a gazsi, aztán lehet vele egyetértve vagy elhajítva megcsinálni a sajátot

trabant 2010.02.12. 18:44:41

@radala:
"Ildikó=Anikó"

Totál mindegy, mivel jó ideje külön élnek. Az egyik Budán gyerekezik, a másik Felcsúton söpri a havat.

[nev] (törölt) 2010.02.12. 18:44:45

@jjulie:
orbánnak egyrészt lesz egy csomó ellenfele. azok az értelmiségiek, akiket ma a jobboldali publicisták a porba aláznak. ők mind szembe fognak szállni orbánnal.

és mindeközben a magyar értelmiség független része elvonul az országos politikától. szerintem gyurcsány túlságosan is sikeresen mozgósította ezt a közeget, rengeteg ötletelés zajlott az elmúlt években. erre a közönség válasza orbán politikájanak köszönhetően csak és kizárólag elutasító volt. ami azt jelenti, hogy a független értelmiségnek - én török gáborral ellentében azt gondolom, hogy létezik ilyen - elege van a politikából. ők passzívan fogják szemlélni orbán kormányzati tevékenységét.

orbán azzal fog szembesülni, hogy ellenfelei vicsorognak, elvbarátai mosolyognak, a független értelmiség pedig elfordul tőle. gyurcsány ugyanezt élte. szerintem ugyanezt éli meg most látványosan demszky.

jjulie 2010.02.12. 19:01:26

@[nev]:

szerintem a viktor már régen tudja hogy ő hány kiló és milyen magasságok vannak nyitva előtte

a független értelmiség mindig is lesajnálta őt, ami kellemetlen, de kárpótoja magát azzal hogy van ugyebár a gauss görbe, és a független értelmisége azon nem középen helyezkedik el

kiszerkesztette már régen, hogy melyik tábor az ő tábora

szerencsétlenségéra a jobbok farba fogja billenteni, ellenük nincs fegyvere, illetve ha beveti akkor az egész eddigi mesterkedés kárbavész

2010.02.12. 19:04:49

@radala: úúúhh, én azt nem tudtam, hogy veri is, csak azt, hogy nagyon utálják egymást.

6.Lenin 2010.02.12. 19:37:21

@Letícia:

Kedves Leticia,ez 1 előző kampány része volt..

Orbán cigány,veri a feleségét és a gyerekeit az utcán felejti,meg hasonlóak.

A független értelmiségiek szoktak hasonlókkal operálni,kifejezve utálatukat azok ellen,akik tehetségesebbek tőlük.

Semmi extra.

pannonfunk 2010.02.12. 19:44:15

Bocsánat az offért, de ez nagyon jó:

Beltenyészet: .Forrás:M Hírlap szóljon hozzá

Demszky Gábor bizalmasa Mesterházy Ernő.
Mesterházy Ernő felesége Mécs Mónika.
Mécs Mónika apja Mécs Imre.
Mécs Imre felesége Magyar Fruzsina.
Magyar Fruzsina testvére Magyar Bálint.
Magyar Bálint felesége Hodosán Róza
Hodosán Róza volt férje Demszky Gábor.

6.Lenin 2010.02.12. 19:45:12

Érdemben is valamit.

Palotaforradalom(?) a történelem szemérdombján.
1 döglött és 1 döglődő utolsó rúgkapálása.

Érdekes ez ennyire?
A történelem kijelölte a helyüket,megérdemlik,Mo-nak nincs rájuk szüksége.
Még csak szép sem volt.

2010.02.12. 19:47:36

@6.Lenin: :)

@pannonfunk: én úgy tudom, hogy demszki első gyerekének is Rózához illetve közeli hozzátartozójának van köze...:)

Josef (K.) 2010.02.12. 19:51:16

@pannonfunk:

Most majd jön az "Apák és fiúk" is?

hoplita 2010.02.12. 19:54:18

@Letícia:
Ezek olyanok, kint az orkok.
Aki kapja, dugja.:DDDD

2010.02.12. 19:55:12

@hoplita: fúúúúúúj, ez olyan undi, nem?:)

[nev] (törölt) 2010.02.12. 19:55:46

@6.Lenin:
a független értelmiség az, amelyik leginkább passzívan szemléli a politkát. ezeket a hecckampányokat többnyire a választók generálják, illetve a pártok kommunikációs tanácsadói. gyurcsány ferenc például talált az utcán egy eltévedt kisgyereket.

Kenwyn 2010.02.12. 19:57:30

@6.Lenin:

de hát mi lesz így az Antall-i örökséggel? ki viszi tovább, ha nem Ibolyáék?
egy 15 milliós nemzet aggódik most emiatt.

Kenwyn 2010.02.12. 19:58:40

@pannonfunk:

ez durvább mint a Barátok Közt...

6.Lenin 2010.02.12. 19:59:22

@pannonfunk:

Szerintem az talán kicsit érdekes lenne

Magyar Bálint felesége Horn Gábor,de az is magán ügy.
De ez így ocsmány dolog,a magánéletet belekeverni.

Ha lopikálnak,pláne együtt, az más.A közösből az még felháborító is,de ha mondjuk a megélhetésük függ tőle,bizonyos esetben(ha ők vannak hatalmon)nem olyan nagy ügy,beidegződés mondjuk,megszokás is lehet,na és!

Kenwyn 2010.02.12. 20:00:36

@Letícia:

csak annak aki kimaradt.
tudod mint a viccben: mire kell vigyázni a gruppenszexnél? arra nehogy kimaradj belőle. :)

2010.02.12. 20:02:40

@Kenwyn: kösz szépen, de egyik se az esetem...:P

2010.02.12. 20:05:29

@Kenwyn: sőt, nem akarnám, hogy anyám legyen a férjem első gyerekének anyja...szóval, undi!:P

6.Lenin 2010.02.12. 20:06:44

@Kenwyn:

Azért szokták emlegetni ezt az örökséget,hogy ne keresse senki,már régen nincs meg,ha volt egyáltalán.

Ez olyasmi lehet,mint az "emberarcú szocializmus",piszok jól hangzik,de senki nem tudja,mi a tosz valójában.

Kenwyn 2010.02.12. 20:06:59

@Letícia:

pedig van választék... de megértelek. :)

sebaj, majd jön a "szebb jövő" daliás, csillagszemű, hithű hazafiakkal, meg takaros lyányokkal... :)

2010.02.12. 20:10:16

@Kenwyn: van választék = van választás?? Hiába minden egyébként, mert ciki, nem jó nekik oda pedigrém, mert van keresztanyám!:)

Kenwyn 2010.02.12. 20:11:19

@6.Lenin:

nagyon jó a hasonlatod, kb. ennyit jelent az örökség.
bár lehet,h Viktor többet tud erről a misztikus dologról,hiszen Őt szemelte ki utódjának Antall; hátha megosztotta vele az örökséget is.

mrs. white 2010.02.12. 20:13:11

@[nev]: Az értelmiségnek zsinórmértéknek kellenne lenni az egyszerű szavazópolgár számára.
Idáig nem voltak nagy a gyanúm ezután sem lesznek.
Ergo a pártpolitikai véleményük nem érdekel (ergyik oldalé sem) én eltudom dönteni, hogy helyesebb e 5% áft vetni a távhőre, vagy leszigetelni a házakat és nem 28 fokot csinálni télen a lakásba hogy mindenki csak nyított ablakkal tudjon létezni. A számla a végén ugyanannyi de 100 év mulva a dolog kifutása teljesen más.
Csak remélem az értelem korszaka következik el és valóban a fidesz által mindig dekralált munkavállalókat támogatják és nem azokat akik nem. Természetesen megkülönböztetendő az önhibájukon kívűl munkanélkülieket. Ha e mellé nem áll oda az értelmiség akkor mindenki vonja le a következtetést hogy inkább balgaságnak hívjuk-e? Heti hetesnek nem tud Orbán olyat nyújtani hogy az jó legyen, de szerintem nem is kell.
Nálam pedig nem a politikai marketing csúcsa ha egy eltévedt gyereket találok az utcán vagy mondjuk véletlenül kiszivárog amint éppen Hugh Grant-et megszégyenítő módon táncolok.
Az más kérdés, hogy ez hozott a konyhára, végül is győzike is a legnézettebb műsor volt. Ja és ebből azé kiderül micsoda karizmám van hogy csábítom a nőket igaz jjulie?

2010.02.12. 20:13:17

@Kenwyn: azt hittem Attila a hunok királya is őt jelölte ki...még Indiában!.)

6.Lenin 2010.02.12. 20:17:54

@[nev]:

A választók csak átveszik azoktól,kiknek ajkán csüngnek,lesik szavát.

Tudom kik a függetlenek.Az MSZMP-nek is volt 800 000 független tagja.
Ilyen ez a magyar,eccer itt,eccer ott,de mindíg független.Azt szeretjük(mondani).

Kenwyn 2010.02.12. 20:20:05

@Letícia:

tévedsz, Attila , a hun Gábort( nem Török) jelölte ki. :)

jjulie 2010.02.12. 20:20:45

@mrs. white:

itt vagyok figyellek, mindjárt fölveszem a fonalat

6.Lenin 2010.02.12. 20:23:25

@Kenwyn:

Amikor Antall a halálos ágyán magához hívatta Viktort,még utolsó leheletként megsúgta neki:
Viktor,ne bízzál soha a komcsikban meg a libsikben,lopósak,jól szorítsd a brifftasnit,ha velük tárgyalsz.

Ezt is el tudnám képzelni,mint örökséget.

2010.02.12. 20:24:15

@Kenwyn: Gábort?? Tán Gabriellát??:) Fúúúj, ezért se lennék jó oda, mert nő létemre a pasikat szeretem...plusz van keresztanyám:)Csak rosszul jöhetek ki velük!:)

jjulie 2010.02.12. 20:30:50

@mrs. white:

szóval hallottál már a két bekezdésű sikeres értékesítői kettős spirálról?

Aldobói Feldob 2010.02.12. 20:32:29

Érdekes, milyen szorosan összefüggenek a dolgok. Feltűnt, mióta a szocik népszerűsége elkezdett lassan de biztosan fogyatkozni, ezzel szinte egyenes arányban zsugorodott Lendvai Ildikó feje, mára szinte ökölnyire... Viszont ennek ellenére az arca elég nagy maradt... Khm. Kész természeti csoda. Ki érti ezt.

Kenwyn 2010.02.12. 20:34:54

@Letícia:

Gabriella? sztem nem egy malomban "őrülünk".... én Zazrivecz Gáborra gondoltam legutóbb... :)

sebaj, pár spangli után majd megszereted a csajszikat is! :)

hoplita 2010.02.12. 20:46:54

@Letícia:
Nekem egy kicsit taszító, de ízlések és dugások, ugye...:DDD

hoplita 2010.02.12. 20:49:26

@Kenwyn:
Abba is ezért szoktam belekukkantani..:D
A forgatókönyvírók már milyen bajban lehetnek...ki kit nem dugott még meg.
El tudom képzelni mit össze görcsölhetnek.:DDD

6.Lenin 2010.02.12. 20:59:49

Na,de Hölgyeim,Uraim!

Ne térjünk el a trágyától,maradjunk az MDF-SZDSZ-nél.

Az MDF az utóbbi hónapokban már olyan erkölcsi magasságokba emelkedett(szinte universumi),hogy az eccerű oda már nem is lát,tisztán.

Az eccerű magyar válsztópolgár hány %-a tudja majd oda követni.Több,mint 5% tuti,hogy nem.

Már Bokrossal is verték a plafont,de igy átszakítva,ilyen istenverte magasságba már ciki utánuk menni.
Vagy csak én vagyok ilyen beszari?

theofil 2010.02.12. 21:09:27

Istenkém....1991.... amikor Orbán Viktor és a Fidesz még normális volt....könnyek gyüttek a szemembe az emlékezéstől...

Két évig azt lehetett hinni, hogy a fideszes fiúkért volt érdemes rendszert váltani.

barli 2010.02.12. 21:26:59

megmondaná nekem valaki, hogy mi az a magyar értelmiségi réteg? egyáltalán tudtok nekem egy értelmes értelmiségit mondani aki univerzálisan értelmiségi?
akiröl eddig ezt mondták, mindröl kiderült,hogy ugyanolyan mint mindenki más, söt. ez is egy olyan vágyálom, vagy humbug mint a polgárság. van ahol megmaradtak ezek a rétegek, nálunk kiölték a kommunisták. jó lenne, ha lennének, de mint réteg jelenleg nincsenek.

Aldobói Feldob 2010.02.12. 21:32:07

@6.Lenin: "Már Bokrossal is verték a plafont,de igy átszakítva,ilyen istenverte magasságba már ciki utánuk menni.
Vagy csak én vagyok ilyen beszari?"

Talán rajtad kívül még én...

barli 2010.02.12. 21:37:59

@theofil: pedig értük volt, nezz körül :)

lanyi 2010.02.12. 22:12:26

Tisztelt Gábor!

Javasolnám, hogy a következő blogbejegyzése, arról szóljon,mi késztethette az mszp-t arra, hogy ezzel a roma kopogtatócédulás üggyel támadjon.

Gondolom ez Ön szerint is kritikán aluli, és megér egy elemzést.

Valamint a véleményére is kíváncsi lennék.:)

Captain Tott (törölt) 2010.02.12. 23:55:34

Szerintem a Fidesz keserves győzelmet fog aratni, csalódás lesz számukra az eredmény. A választásokig hétről hétre kopni fog a támogatottságuk, március végére 51-52 százalék marad belőle, ami egy 42-45 % körüli listás eredményt sejtet.
Az egyetlen mázlijuk az lesz, hogy nem egy másik nagy párt fog velük szemben állni, hanem egy 25-26 %-ra felkúszó MSZP, egy 17-18 %-os Jobbik, és a két kisebből is az egyik be fog jutni, ha az MDF-ben így maradnak a dolgok, akkor talán az LMP. Vagy akár mindkettő.
A Fidesz balszerencséje épp az MSZP gyengélkedése. Egyre többen kész ténynek veszik, hogy biztosan megszabadulunk tőlük, márpedig a Fidesz eltökéltnek képzelt szavazói valójában MSZP-ellenesek. Minél kisebb annak a veszélye, hogy "ezek" visszajönnek, annál jobban kezdenek majd elcsorogni a szavazóik: részben otthon maradnak, részben próba-szerencse alapon más pártokra szavaznak.
A Fidesz altató kampánya visszafelé fog elsülni: pozitív kampány nélkül nem fogják tudni mozgósítani azokat, akik tegnap vagy ma úgy gondolták, hogy rájuk szavaznának. Közben a surranó pályákon mások előretörnek, végül pedig egy-két ma durcás MSZP szavazó is kidugja az orrát a vackából, és mégiscsak rájuk szavaz.
Ettől még a Fidesznek kényelmes többsége lehet majd, de tartok tőle, meglehetősen csalódottak lesznek az eredmények láttán.

family guy 2010.02.13. 00:33:31

MDF akár 10%-ot is elérhet? Kedves Gábor mit ittál a post megírása előtt, nem lehetett gyenge az biztos...

Diocles 2010.02.13. 09:37:53

@török gábor:

ez így csúsztatás.
a Charta nem csupán egy nyilatkozat volt, hanem a későbbiekben egy nagyon széles körű mozgalom, elsősorban - ma már bevallottan - a későbbi MSZP-SZDSZ koalíció létrehozására.
amint a Fidesz ezt észlelte, ki is hátrált, emiatt lett kegyvesztett az akkori sajtóban.

Paszternak 2010.02.13. 09:41:12

Tisztőtt Kórus,

nem hallom az Örömódát!!! Az hagyján, hogy az MDF kiesik., De a szadi is!!!!!!

לו הייתי רוטשילד

Jagadigadigadigadam...

...éjjel-nappal... jagadigadam...

;o)

P.

Paszternak 2010.02.13. 09:45:59

@theofil: hát igen, kicsit amortizálódtak, de azért még mindig inkább értük, mint Gy. F. pápai gyerekért.

Ü.,

P.

2010.02.13. 10:17:51

@Kenwyn: ja, hogy a Vonára, valóban! Értöm, de a Viktornak is van nagy öntudata, asszittem arra gondoltál!:)

Ha meg spanglin múlik, akkor nem félek!:)

2010.02.13. 10:20:26

@hoplita: de legalább a vérségi kötelék mellett egy az "akol" melege is összetartja őket!:)

pannonfunk 2010.02.13. 13:04:46

@Captain Tott: Ez valami vudu vagy kabbala, vagy mi? Minden héten jön valaki, aki baírja ide a kívánságlistáját. Egyébként megsúgom, hogy a fidesz még 42-45%-os listás eredménnyel is kényelmes többséget fog szerezni a parlamentben, bár a 2/3 elúszik akkor.

Azzal sem számolsz, hogy természetesen a hazai választók többsége sincsen tisztában a magyar választási rendszerrel, így amint egy közvéleménykutató 50% alatti fidesz szimpatizánst mér, az erősen aktivizálni fogja azokat a választókat, akik gondolkodnak azon, hogy szavazzanek-e a fideszre vagy sem.

Füsti 2010.02.13. 13:59:09

@jjulie:
Kimaradni telejsen nem tudunk, itt Eupróa közepén ilyen jó természeti adottságokkal, mindíg is célpont lesz a Kárpát medence. Azt nemis irtam, hogy kitunk teljesen, vagy valaha kitudtunk.

Ahol van oda egyértelmű, hogy jönnek onnan, ahol nics. a Kárpát medence virágzó állam volt a tatár, török és a Hasbugrok idején is, érdemes volt hódítani minket.
Még mindíg kényelmesebb állapot volt, mintha nekünk kelett volna menni, mert nincs.
Ugyanaz lehetséges lenne most is, ha saját lábra állnánk. Mások jönnének ide hódítani, mi meg csak védekeznénk. Kényelmesebb jobb állapot, mint az ami akkor várható, ha marad a jelen lierális irányvonal, ami 20-25 éve van, mert akkor mi mehetük máshová hódítani, hogy elegyen, ha eljön az az idő amit te vizionálsz.
süti beállítások módosítása