Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

22:34

Az MDF esélyeiről többször írtam. Január végén, amikor már tudható volt, hogy az MDF és az SZDSZ együttműködése buktatókkal terhelt, és a nyilvánosság előtt is láthatóvá vált zűrzavar, azt sem tartottam kizártnak, hogy teljesen dugába dől a terv. Állítottam és tartom ezt annak ellenére, hogy meggyőződésem: ha az MDF-nek lesz elég jelölt-jelöltje, s képesnek bizonyul mind a 20 területi listát elindítani, akkor komoly esélye van átlépni az öt százalékos küszöböt, sőt, akár ennek a dupláját is elérheti.

Furcsa helyzet: a versenyzőnek ezúttal nem az úszás nehéz, hanem a rajtkockára felállás. Nem véletlen, hogy az MDF vezetői óriási energiákat mozgósítottak ezen a ponton: az elindulás – és nem a választási eredmény – miatt volt elsősorban fontos az SZDSZ becserkészése. Az egyéni választókerületekben megmérettetésre hajlandó helyi politikusokkal, az ajánlószelvények gyűjtésében közreműködő aktivistákkal és igen, azzal a Mesterházy Ernővel, akit ugyan az MDF sajtófőnöke „nem ismert”, de a főpolgármester segített: az előzetesben lévő tanácsadó (akit a hírek szerint szerencsésebb lenne inkább pénztárnoknak nevezni) valóban részt vett a tárgyalásokon (az MDF részben elismerő reakciója itt olvasható).  

A listaállítási nehézségek ellenére egészen máig úgy tűnt, hogy az MDF valahogy mégis összeszedi magát, és legalább kísérletet tesz a közösnek látszó – ám a választási rendszer kicselezése miatt önálló - indulásra (a 29 SZDSZ-es jelöltről bővebben itt). A mai nap eseményei azonban kétségessé teszik mindezt: az Index információi szerint a párt budapesti választmányában palotaforradalomra került sor: a lázadók mellé álló Csapody Miklós szavazatával megbuktatták az MDF-SZDSZ együttműködést pártoló fővárosi elnököt, és a megállapodást ellenző új vezetést választottak.

A helyzet egyelőre nehezen átlátható, azaz nem árt óvatosan beszélni a történtekkel kapcsolatban. Feltételes módban azonban megfogalmazható: ha az MDF most, amikor mások már gőzerővel gyűjtik az ajánlószelvényeket, belemegy egy ilyen nyílt belső konfliktusba, az szinte biztosan oda vezet, hogy minden esélyét elveszti a parlamentbe jutásra. Még akkor sem vagyok biztos abban, hogy sikerül minden választókerületben összegyűjteniük a 750 ajánlószelvényt, ha gyorsan konszolidálódik a helyzet – ellenkező esetben viszont már márciusban – a listák elfogadásakor – elbúcsúzhatunk az MDF-től.

Hogy kinek lenne ez igazán érdeke? Szerintem leginkább két pártnak: a hasonló piacon vadászó MSZP-nek és LMP-nek. A Fidesz helyzete ambivalens: miközben régóta szívesen látnák a parlament falain kívül Dávid Ibolya pártját, az MSZP gyengítése miatt akár jól is jöhetne nekik az MDF előretörése. Ha az MDF esetleg bekerül a parlamentbe - gondolhatja okkal a Fidesz -, a Bánktól Retkesen át Debreczeniig tartó frakció úgysem lesz képes az egységes cselekvésre.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr801750815

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az MDF elkisgazdásíthatatlanságáról 2010.02.12. 16:50:10

„Felvetődik a kisgazdásodás kérdése, azonban az MDF nem az FKGP, Dávid Ibolya pedig nem Torgyán.” /Medgyasszay László, 2004/   Dávid Ibolya pártszerte rettegett demokratikus meggyőződése ismét lesújtott. Az újabb elnökségi rendte...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

radala 2010.02.12. 16:12:54

@theofil: Szerintem meg azt mondta´k, hogy nincsenek benne olyan klubban, amiben benne van az mszp. Ez már csak azért is igaz szerintem, mert eredetileg aláírták a Chartát

radala 2010.02.12. 16:21:34

@radala: "A Demokratikus Charta idején éleződött ki a vita. A Fidesz többségi szárnya vonakodva vett részt a szélsőjobboldali – az MDF-en belül hangos csurkista – veszéllyel szembeni mozgalomban. A parlamenti frakció is aláírta a Chartát, de Orbánék aztán teljesen kihátráltak az "ellenzéki egységből". Újra fölerősödött antikommunizmusuk, és egyre jobban megnőtt az SZDSZ-szel és a liberális értelmiséggel szembeni ellenszenvük. Ezek a kérdések mindinkább megosztották a Fidesz akkori parlamenti frakcióját. Orbán és Kövér László a liberális értelmiségre már úgy tekintettek, mint akik csak látszólag kedvelik a Fideszt, valójában az SZDSZ-hez húznak. Rendkívül kiéleződött a hangulat a parlamenti frakción belül. Ilyenkor egy szervezeten belül gyakran jobban meggy?lölik egymást az emberek, mint a más csoporthoz tartozó kívülállókat, akik érzelmileg mindig távol álltak tőlük. Ma valószín?leg a kisgazda klikkek között talán Lányi Zsolt és Torgyán József között lehet ilyen elvadult a viszony. A Fideszen belüli szenvedélyes hatalmi harc hatására is tolódtak jobbra Orbánék"

theofil 2010.02.12. 16:25:44

@radala:

Hozzátartozik a képhez, hogy az SZDSZ úgy tekintett a Fideszre mint "fiókpártjukra".

Ezt azóta már föltehetőleg kiheverték.

Az SZDSZ mindig is nagyképű és arrogáns volt.

jjulie 2010.02.12. 16:31:44

@radala:

az orbán viktorra egy csomó pénz költöttek hogy ne legyen politikailag szűz, százszor jobban ismeri az eszmetörténetet mint én, mind a lelkére mind az eszére hatottak a tanultak, és tök mindegy hogy élőszóban szerezte a benyomásait vagy írott anyagból

van ami jobban a lelkéhez is szólt, van ami kevésbé

a viktor nagyon képzett politikus és még érzéke is van hozzá

aztán ebből a készletből amit tanult olyt ad be neked amiről azt gondolja hogy beveszed

a politika pedig mágia, arról szól, hogy ki tudja jobban megigézni az isteneket

dzsaszper 2010.02.12. 16:33:35

Amúgy eleve fura ötlet, hogy a pártelnök vagy szűk csapata oszlathat. Egy ilyen párt nevezi magát demokrata fórumnak?
Ügyesen szalámizzák magukat, és lehet hogy ezen fog múlni az 5%, mármint hogy mosty bukják...
Az MDF-nek SZVSZ ki kellene szabadulni Dávid Ibolya és csapata szorításából... Boross sajnos elég későn jött rá, mi történik :(

jjulie 2010.02.12. 16:36:36

@radala:

szerintem te csalsz

annak van hatása a mai helyzetben ami 6-8-15-20 évvel ezelőtt történt, ráadásul vágod minden pillanatát

minusz 20-nál pedig fal van

jól bedőltem neked

jjulie 2010.02.12. 16:40:37

@jjulie:

kispályán jó vagy és megpróbálod elhitetni, hogy a nagypályára felmenni faszság

radala 2010.02.12. 16:46:08

@jjulie: Ezzel maximálisan egyetértek.
Tudod mi a legmegdöbbentőbb? Hogy Orbánt lenevelte valaki arról, hogy azt mondja, hogy hagy a hadd helyett.
Ez komolyan így volt, emlékszem ME-ként még rohadtul irritált és láttam, hogy ott áll Nemeskürthy mellett, aki rendesen azt mondja, hogy hadd és azon tűnődtem, hogy ezt hogyan lehetne megmondani valakinek, aki már ME.
És valaki megmondta neki. Ö meg elfogadta és megtanulta. Ez döbbenetes.
Viszont ha szerinted OV ekkora isten, a politikában, akkor miért gondolod, hogy anno nem buktak rá a csajok és ezért ne vitázzon. Engem rohadtul irritál a kolbásztöltő Orbán, aki tegnap is megállt besózni a mangalicát Alcsúton, de be kell látni, hogy messze a legnagyobb spíler a pályán. Én mondjuk nem szeretem Ibrahimovicot, de ettől még elég nagy isten.
Legalizálja a Fidesz a pálinkafőzést, ezzel viszont maximálisan egyetértek:-)
Emlékszem pl arra, hogy volt Orbán Betlen interjú (olyan kis kötetlen, talán Somody akkor új polgári kávézójában. Orbán kapucsínót ivott sok cukorral és eltartotta a kisujját a csészétől, Betlen kávét cukor nélkül. Ilyenekért tudnám én utálni OV-t, de hát istenem a társadalmi mobilitás a legtöbb, mi az életben adható:-)

lüke 2010.02.12. 16:57:35

@jjulie:
hát igen,az átlag magyar erre jár:)
söt a New Oxford streeten a Sothebynél:)
meg a Reeperbahnon meg a Kudamon
netalán a Via Appián és megpihen Closerie des Lilas-ban
s gondol Hemingway-re meg Picassora:)
mindegy is hol jár, dzsentrifikációt nem kér, de fikát azt kap.............

jjulie 2010.02.12. 16:59:42

@radala:

valóban a társadalmi mobilitás a legtöbb mint adható

viszont ha ismernéd a két világháboró közötti zöngéket kicsit jobban, akkor fennakadna a radarodon egy sereg dolog, ugyan úgy mint a céntrál kávéházi esetről amik fennakadtak

nem messze voltam gyerek attól ahol a viktor felnőtt, csak 5 évvel idősebb vagyok

ugyan azokat a meséket hallgattuk

second hand holmit árul a viktor, ami újkorában is másodosztályú volt és ezt pontosan tudja, de ő ettől várja a legjobb eladási mutatókat

a csajok lehet hogy buktak rá de én a belvárosi csinosakat említettem

jjulie 2010.02.12. 17:01:35

@lüke:

te lüke átlag magyar segíts melyik kommentemet olvastad

hoplita 2010.02.12. 17:01:59

@radala:
Pontosan, látod.
Benne voltak, csak utána kezdtek kitolatni, amikor rájöttek, hogy ez nem más, mint a cocik karanténból történő kihozása.
A reprivatizációt dicső sólyom madarunk vezényelte AB fúrta meg, mivel nem volt hajlandó külön törvényt tudomásul venni a földről.
Ez komoly kihatással járt a mezőgazdaságra, kitolta a tulajdonviszonyok rendezését, lehetőséget nyitott egy jó kis rablásra, leamortizálásra...ugyanis a kárpótlási törvény megszületés, majd alkotmányossági szondája még több, mint másfél évig tartott.
Most meg ott pöffeszkedik ez a paprikajancsi (de találó elnevezés ez Vonától:D) a Sándor palotában és nem ismeri az alkotmányos válság fogalmát...áááá, nem is ragozom.
A Fidesz a Zétényi-Takács törvénnyel is szembefordult, persze prominensei felmenőit nézve ez sem véletlen...meg a családi kapcsolatokat.

szal, én nem veszem be őket, amíg nyers leszek....ahogy mifelénk mondják.

radala 2010.02.12. 17:06:57

@jjulie: No, mindegy meglátjuk. Maradjunk annyiban hogy én szeretek jó eladóktól vásárolni, néha még a drágább ár, esetleg a picit rosszabb minőség is belefér, ha olyan ver át, aki megérdemli, mert ügyesen csinálja.
Bízzunk mindannyiunk közös érdekében, abban, hogy én vagyok az aki jól látja, hogy mi kell az országnak, mert úgyis az lesz (most kivételesen), amit én akarok. Szóval mindenkinek az a jó, ha én tudom jól, mi a tuti:-)

lüke 2010.02.12. 17:09:27

@radala:
de szép is volt:)
s dr Somody még Horváth Agikát nem is ismerte

azután felébredt a beteg és széf:) volt az ágya mögött a falban, mert mindig a lényegre koncentráltak, ettöl jobban gyógyult:)
mint a drága s hatékony gyógyszertöl, amit csak pazarló közpénz utalványozó- ez az orvos -
merészkedett rendelni

mrs. white 2010.02.12. 17:10:04

@jjulie: Hi! Megprobálom neked elmagyarázni mi a különbség a két oldal között, hogy te is értsed. Minden emberben kialakul egy ugynevezett I szint. ez kb iskolai tanulmányaid vége vagy az első munkahely meghatározó élménye. Ezután ez már csak kívételes esetben változik. Mondok egy példát a te i szinteden vígan mész rendszeresen 150-160 km/h val. Egy ilyen alkalommal halálos balesetet okozol. Ekkor megváltozik az Í szinted vagy nem ülsz autóba vagy a szabályokat betartva autózol.Ez egyébként megtörtént Bicskei Bretalannal pl. Szóval a posztkomcsikból áló mszp-nél nem okozott különösebb lelkifurdalást 2006-ban széjjel veretni az embereket. Mert az Ő í szintjüket ez nem lépte át, hiszen régebben ez bevett gyakorlat volt. Nos mivel a fidesz másképp szocializálodott az ő í szintjük egész máshol helyezkedik el. Náluk sose érted sose forulhat elő ilyen. Ezen lehet rugózni, hogy ki mekkora demokrata, vagy diktátor ezek sajnos száraz tények. Már ez önmagában elég ok, hogy sose szavazz a baloldalra. Az orbánt meg ezzel a csajok nem szeretik, ezért ilyen dumát előszőr acéltól hallottam. Maradjunk annyiban hogy mennyire szeretik a nők meg van-e karizmája csak a hozzá közel állók ismerik. Szerintem te nem az vagy. Viszont remekül felmondod az atv- sajtóklubot.

török gábor 2010.02.12. 17:14:39

@radala:

1991. december 2. – Parlament ORBÁN VIKTOR, DR. a FIDESZ frakcióvezetője:

"Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A FIDESZ-frakció a maga részéről - s hozzászólásomban Tamás Gáspár Miklóshoz szeretnék kapcsolódni – megdöbbenéssel értesült a leváltás híréről.
A leváltás híre önmagában még nem adott volna okot nagyobb megdöbbenésre, hiszen – mint tudjuk – a miniszterelnöknek azokban a lépésekben, amiket tett, minden jogi alapja megvolt, jogszerűtlenség kérdése itt föl sem merülhet. Ami azonban a mi frakciónk számára komoly problémát okozott, az az indoklás, amit a miniszterelnök úr adott ehhez a lépéséhez.
Úgy gondoljuk, hogy egy bankelnököt több ok miatt le lehet váltani. Ehhez kétség sem fér. Le lehet váltani akkor, ha rossz gazdaságpolitikát folytat, és senki sem emelhet szót.
Mint tudjuk, Antall József saját álláspontja szerint a bank és Surányi bankelnök úr nem folytatott rossz gazdaságpolitikát.
Le lehet váltani egy bankelnököt, és nem férhet hozzá kétség, senki nem fogja a lépést vitatni abban az esetben, ha más gazdaságpolitikát kell folytatni, mint ami az eddigi sikeres volt, és ehhez más gazdaságpolitikai filozófiát valló bankelnökre van szükség. Senki nem fog egy ilyen lépést kritizálni.
Megítélésünk szerint egyetlen dolgot azonban nem lehet tenni. Még akkor is, ha minden jogalap megvan ehhez, politikai motivációkkal indokolni egy bankelnök leváltását.
Úgy gondoljuk, hogy az az indoklás, amelyet Antall miniszterelnök úr adott, miszerint azért kellett elbocsátani Surányi Györgyöt, mert a Demokratikus Charta nevű szöveget írta alá, amely valóban, Antall József saját minősítése szerint sem ütötte meg az egyetemi tankönyv szintjét, csak egy közjogi alaptankönyvnek minősíthető: ez az indoklás megítélésünk szerint nem fogadható el.
Szeretném önöket informálni arról is, hogy a FIDESZ parlamenti frakciója ez idáig a Demokratikus Chartát nem tekintette olyan dokumentumnak, amellyel mint parlamenti frakciónak kellett volna foglalkoznia, ennek megfelelően volt aki aláírta, s a nagyobb része a frakciónknak ez idáig nem írta alá. Azonban a miniszterelnök úr lépése után ma délelőtt a frakciónk úgy döntött, hogy minden egyes tagja aláírja a Demokratikus Chartát. Köszönöm figyelmüket."

jjulie 2010.02.12. 17:16:53

@radala:

apropó "ott áll Nemeskürthy mellett"
ezt én már úgy ahogy elfelejtettem te pedig pontosan emlékszel rá és azt mondod hogy szűz, istenem, mindenki folytatója valaminak, van aminek tudatosan, saját maga által is beazonosítva, van amit meg úgy hogy mindenki látja rajta de ő meg nincs is a tudatában hogy mit közvetit a külvilág felé

aki azt mondja hogy nem érdemes megkérdezni egy magát kdmp-s politikusnak mondótól hogy a kdmphez az elmúlt gyenge 100 évben kapcsolódó vélekedések melyikével azonosul és melyikével nem, hanem egyszerűen elfogadni hogy kdmp az kdmp az ugyan olyan ostobaság mint az hogy minden zsidó egyforma

radala 2010.02.12. 17:17:28

@hoplita: Szerintem tudom, hogy így volt kb. emlékszem. De én megértem Sólyom álláspontját, miszerint két iskola harcol, az egyik szerint csak az alkotmány van a másik szerint van efölött a "természet jog". Lehet ezen vitatkozni, lehet nem szeretni Sólymot (én nagyon szeretem, bár valami kurucinfós elemzés a családjáról elbizonytalanított, de azóta elfelejtettem, hogy mi is volt ez, mert nem akarok mindenkit utálni:-). Szóval lehet szeretni vagy nem szeretni SL-t, de legalább konzekvens. Ez manapság nagy érték.
Szerintem messze a legjobb KE, az eddigi fölhozatalból.
Valami olyan rémlik nekem, mint az FKGP "felelőssége", hogy volt valami logikus és alkotmányos MDF verzió és ehelyett lett egy szar FKGP-s kompromisszum, ami aztán megbukott és az egész úgy lett szar, ahogy volt.
Ezt csak arra mondom, hogy létezhet egy olyan fölfogás is, miszerint, hiába lenne valami fasza, ha azt nem lehet megcsinálni. Ilyenkor nem keménykedni kell, hanem megcsinálni úgy, hogy jó is legyen, meg szabályos is.
Ezt ecseteltem neked tegnap azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz az igazi fasiszta, mert ők azok, akik profin elérik azt, amit a jobbik szeretne és még csak nem is rinyálhat senki.

mrs. white 2010.02.12. 17:18:37

@radala: Nem csak a haddról nevelték le, hanem a hadarásról is. Mint általában a gyors észjárású embereknek előbb jár az agya mint hogy kefejezze magát érthetően. Az átlag egyszerű idős vidéki választó ezért szerette Torgyánt. Tudatosan használ egyszerű kifejezéseket és lassan ami lehet hogy egy cool értelmiségit zavar de ők vannak kevesebben a beszédek nem elsősorban nekik szólnak. Ezt viszont cool értelmiségiként talán illene észrevenni.

radala 2010.02.12. 17:19:51

@török gábor: Mondtam én, hogy aláírták.
Köszönöm. pont ezt kértem valamikor, hogy az lenne a jó, ha az emlékeidet megosztanád velünk, mert ez neked ugye munkaköri kötelességed, hogy ilyenekre emlékezz.
Amúgy vicces ez a Surányi, pláne most, hogy megint spanok:-)

hoplita 2010.02.12. 17:23:06

@jjulie:
Azok milyenek, azok a belvárosi csinosak?
A Dob utcai kampósorrú, vagy a Szigony utcai feketeseggű?
Vagy van még valami varietas..?:DDDD

radala 2010.02.12. 17:25:05

@mrs. white: Az nem kunszt szerintem, meg az régen volt. De egy ME-nek megmondani, hogy nem tud beszélni az nagy tett:-)
A hadarás az nem ciki, hagyozni Nemeskürthy társaságában, szerintem az. persze nem ismerem, lehet, hogy csak engem idegesít.

radala 2010.02.12. 17:26:23

@hoplita: ilyeneket nem szabad mondani:-)

jjulie 2010.02.12. 17:28:42

@hoplita:

nézd meg a térképen hova van írva belváros, kirándulj el arrafelé, és ha megtalálsz bemutatlak

hoplita 2010.02.12. 17:30:26

@radala:
Ugyan.
Orbán 98-ban futni hagyta Surányit a CW bankos , 100 milliárdos buliért.
Most ugyan miért gondoljam, hogy másként áll hozzá?

mrs. white 2010.02.12. 17:33:10

@radala: A hadarás nem ciki csak a választód nem értim mit akarsz. Ezért gyakorolt Ciceró is kavicsal a nyelve alatt a tengerparton. Az meg egy ballib legenda, hogy neki nem lehet ellentmondani. Van egy ismerősöm Ő munkájából kifolyolag egy időben kifejezetten sokat találkozott beszélgetett vele. Kifejezetten inteligensnek kedvesnek normálisnak tartja. Ja jjulie-nek csak annyit hogy nő az illető és nem magyar. Biztos nem volt módja megtudni az ujságokból, hogy milyen ember is valójában csak a személyes találkozásuk alapján ítéli meg.

hoplita 2010.02.12. 17:33:42

@jjulie:
Be ne mutasd már nekem Pestet, hidd el, ismerem úgy min te.
10 éve ott vannak a nagyobb munkáim, nincs olyan szeglete, ahol ne dolgoztam volna már.:)

@radala:
Nem szokásom lakatot tenni a számra.:D

radala 2010.02.12. 17:37:28

@hoplita: OK ez egy elfogadható hozzáállás. Mondtam, hogy a konzekvensség fontos érték:-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.12. 17:40:44

@jjulie: A csinosak buknak a pénzes pacákokra.
Miért ne buknának Vityára?

jjulie 2010.02.12. 17:41:26

@hoplita:

minek kérdezted, ha nem vagy kíváncsi a válaszra

mond csak igy ismeretlenül milyen drukker vagy?

jjulie 2010.02.12. 17:44:09

@simonmondja.:

basszus, hányszor kell ismételnem magam belvárosi csinosakról volt szó,

tudod miben különbözik egy belvárosi csinos egy csinostól?

mrs. white 2010.02.12. 17:45:02

Valamit azért nem teljesen értek ebben az érdek házasságban. Az Mdf a baloldali szavazókra hajt ez ok. normális joobboldali egyáltalán nem szavaz rá ez evidencia, de akkor miért kell neki a szadesz, akit a maszop szavazói majdnem úgy utálnak mint a jobboldalt, mivel szerintük a gőgős szadsesz miatt nem tudtak sikeresen kormányozni. Ami nem igaz természetesen de lemorzsolódó szavazók lehet hogy pont a szadesz miatt nem mennek az mdf-hez. Értem én hogy nincs pénz meg hátország de ezzel teljesen ellőtték a hitelességet amit azzal a bokrossal szereztek aki bevállal egy nyílvánvalóan nem túl népszerű programot. A választói akaratról meg csak annyit, fidesz vesztett a nyugdíjasok között puszán azért mert egy normális javaslat csíra véletlenül kikerült szemben a maszop temetési pénzével.

[nev] (törölt) 2010.02.12. 17:46:07

@török gábor:
vicces ezt olvasni. tamás gazsi, és orbán viktor liberális demokrataként.

jjulie 2010.02.12. 17:47:27

@lüke:

vannak átlagmagyarok, átlag alattiak éa felettiek

a többi részéhez mit szól?

vagy csak azt érteddet meg belőle hogy semmit sem értesz belőle?

mrs. white 2010.02.12. 17:47:49

@[nev]: Mindenki liberálisként kezdi, konzervatívként éli később az életét és nem ateistaként hal meg.

tlac 2010.02.12. 17:47:55

@pannonfunk: azzal együtt a MSZP mostmár arra hajt, hogy csak a Jobbik+FIDESZ tegyen ki 2/3-ot. Ez nagy siker lenne nekik.

jjulie 2010.02.12. 17:52:23

@[nev]:

és hogy a viktor kapcsolódik a gazsihoz

milyen ártatlan világ volt

Josef (K.) 2010.02.12. 17:53:06

@mrs. white:

"Mindenki liberálisként kezdi"

Erről kérdezd meg a jobbikos fiatalokat.

jjulie 2010.02.12. 18:00:20

@simonmondja.:

bizony bizony válogatósabb

és jóval kevesebb van belőle

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.12. 18:11:21

@jjulie:
Miért, szerintem juhász lányából sem lehet sok.

[nev] (törölt) 2010.02.12. 18:13:27

@mrs. white:
ennek némileg ellentmond az a bonmot, hogy aki 30 éves koráig nem kommunista, annak nincs szíve, aki meg utána is, annak meg nincs esze.

szerintem orbán egy pragmatikus politikus. amikor a környezete azt várja, hogy liberális demokrata legyen, akkor azt játsza, ha azt, hogy keresztény demokrata, akkor azt játsza. ha azt, hogy nacionalista politikus, akkor azt, és ha a szociálisan érzékenyt várják tőle el, akkor meg azt. orbán egy politikai kaméleon. van aki ezt a legnagyobb hibájának rója fel, és van, aki a legnagyobb erényének.

az mindenesetre tény, hogy a magyar értelmiség jelentős része, a szocialisták, a konzervatívok, és a liberálisok is egyként állnak vele szemben, ami azt jelenti, hogy orbán kormány háromnál kevesebb harmaddal bukásra van ítélve a magyar parlamentben. orbán ekként politizál. az értelmiség totális győzelemre sarkallja.

de ennek a célnak az elérése majdnem lehetetlen. nekem erős a gyanúm, hogy orbán a kormányzása első évében fel fog örlődni. és mennél nagyobb többséget szerez, annál inkább. annál nagyobb lesz rajta a teher, és annál nagyobb lesz vele szemben az értelmiség ellenállása. lesznek kérlelhetetlen kritikusai, de ami még ennél is rosszabb, az értelmiség egy jelentős része, még az elvbarátai is, passzívan fogják szemlélni a politikát.

szerintem ezt orbán is felmérte, és ma már legfőképpen az európai karrierje érdekli. abban sem vagyok biztos, hogy ő lesz a miniszeterlnök.

jjulie 2010.02.12. 18:18:03

@simonmondja.:

egy nőnek is csak helyi értéke van és nincs abszulút értéke akár a mondatoknak

a mindatot nem mindegy hogy ki és hol mondja ez jelenti a helyi értékét

és egy csinos is másként válogat ha a belvárosban van a piacon, mint ha a legelőn

[nev] (törölt) 2010.02.12. 18:18:06

és még tudok mondani egy ilyen kaméleont. gyurcsány. mindketten az európa parlamentbe valók, és nem a magyar országgyűlésbe. a témánál maradva szerintem bokros is oda való.

jjulie 2010.02.12. 18:26:26

@[nev]:

nekem kedves dallam de ehhez fűzzél még egy kis magyarázatot

" az mindenesetre tény, hogy a magyar értelmiség jelentős része, a szocialisták, a konzervatívok, és a liberálisok is egyként állnak vele szemben, ami azt jelenti, hogy orbán kormány háromnál kevesebb harmaddal bukásra van ítélve a magyar parlamentben. orbán ekként politizál. az értelmiség totális győzelemre sarkallja."

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.12. 18:28:22

@jjulie:
Ez a helyiérték nagy igazság.
Oszlopos politikusaink is csak a határon innen olyan korszakos zsenik.
Ja, és főleg ott, ahol már kell a gumicsizma.

[nev] (törölt) 2010.02.12. 18:30:00

@jjulie:
tamás gazsi értékvilága szerintem egy stabilan konzervatív. ő régen azt játzotta, hogy liberális, most meg ezt kompenzálva azt, hogy szocialista. a magyar politikából hiányzik a politikai konzervativizmus, nemzeti katolicizmus, és politikai opportunizmus van helyette.

jjulie 2010.02.12. 18:30:07

@[nev]:

mind a kettó ikrek, levegő jegy, kiváló verbális inteligencia, teljességgel megbizhatatlanok, hűtlenek és egyes típusa tökéletes szélhámos is lehet

én is ikrek vagyok

jjulie 2010.02.12. 18:38:48

@[nev]:

a gazsit nehéz a sima magyar fogalmak közé behelyezni, ráadásul egy óra mulva már elavulhat a besorolás, nem nagyon van párja, és ezt pozitív értelemben gondolom

nem kell őt elfogadni egyik szellemi kirándulását sem feltétel nélkül, de kirándulni vele csodás, kár hogy nem kötelező tantárgy az egész ember úgy ahogy van

valahogy úgy érdemes kialakítani egy véleményt, hogy végiggondolni mit monda a gazsi, aztán lehet vele egyetértve vagy elhajítva megcsinálni a sajátot

trabant 2010.02.12. 18:44:41

@radala:
"Ildikó=Anikó"

Totál mindegy, mivel jó ideje külön élnek. Az egyik Budán gyerekezik, a másik Felcsúton söpri a havat.

[nev] (törölt) 2010.02.12. 18:44:45

@jjulie:
orbánnak egyrészt lesz egy csomó ellenfele. azok az értelmiségiek, akiket ma a jobboldali publicisták a porba aláznak. ők mind szembe fognak szállni orbánnal.

és mindeközben a magyar értelmiség független része elvonul az országos politikától. szerintem gyurcsány túlságosan is sikeresen mozgósította ezt a közeget, rengeteg ötletelés zajlott az elmúlt években. erre a közönség válasza orbán politikájanak köszönhetően csak és kizárólag elutasító volt. ami azt jelenti, hogy a független értelmiségnek - én török gáborral ellentében azt gondolom, hogy létezik ilyen - elege van a politikából. ők passzívan fogják szemlélni orbán kormányzati tevékenységét.

orbán azzal fog szembesülni, hogy ellenfelei vicsorognak, elvbarátai mosolyognak, a független értelmiség pedig elfordul tőle. gyurcsány ugyanezt élte. szerintem ugyanezt éli meg most látványosan demszky.

jjulie 2010.02.12. 19:01:26

@[nev]:

szerintem a viktor már régen tudja hogy ő hány kiló és milyen magasságok vannak nyitva előtte

a független értelmiség mindig is lesajnálta őt, ami kellemetlen, de kárpótoja magát azzal hogy van ugyebár a gauss görbe, és a független értelmisége azon nem középen helyezkedik el

kiszerkesztette már régen, hogy melyik tábor az ő tábora

szerencsétlenségéra a jobbok farba fogja billenteni, ellenük nincs fegyvere, illetve ha beveti akkor az egész eddigi mesterkedés kárbavész

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.02.12. 19:04:49

@radala: úúúhh, én azt nem tudtam, hogy veri is, csak azt, hogy nagyon utálják egymást.

6.Lenin 2010.02.12. 19:37:21

@Letícia:

Kedves Leticia,ez 1 előző kampány része volt..

Orbán cigány,veri a feleségét és a gyerekeit az utcán felejti,meg hasonlóak.

A független értelmiségiek szoktak hasonlókkal operálni,kifejezve utálatukat azok ellen,akik tehetségesebbek tőlük.

Semmi extra.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.02.12. 19:44:15

Bocsánat az offért, de ez nagyon jó:

Beltenyészet: .Forrás:M Hírlap szóljon hozzá

Demszky Gábor bizalmasa Mesterházy Ernő.
Mesterházy Ernő felesége Mécs Mónika.
Mécs Mónika apja Mécs Imre.
Mécs Imre felesége Magyar Fruzsina.
Magyar Fruzsina testvére Magyar Bálint.
Magyar Bálint felesége Hodosán Róza
Hodosán Róza volt férje Demszky Gábor.

6.Lenin 2010.02.12. 19:45:12

Érdemben is valamit.

Palotaforradalom(?) a történelem szemérdombján.
1 döglött és 1 döglődő utolsó rúgkapálása.

Érdekes ez ennyire?
A történelem kijelölte a helyüket,megérdemlik,Mo-nak nincs rájuk szüksége.
Még csak szép sem volt.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.02.12. 19:47:36

@6.Lenin: :)

@pannonfunk: én úgy tudom, hogy demszki első gyerekének is Rózához illetve közeli hozzátartozójának van köze...:)

Josef (K.) 2010.02.12. 19:51:16

@pannonfunk:

Most majd jön az "Apák és fiúk" is?

hoplita 2010.02.12. 19:54:18

@Letícia:
Ezek olyanok, kint az orkok.
Aki kapja, dugja.:DDDD

[nev] (törölt) 2010.02.12. 19:55:46

@6.Lenin:
a független értelmiség az, amelyik leginkább passzívan szemléli a politkát. ezeket a hecckampányokat többnyire a választók generálják, illetve a pártok kommunikációs tanácsadói. gyurcsány ferenc például talált az utcán egy eltévedt kisgyereket.

Kenwyn 2010.02.12. 19:57:30

@6.Lenin:

de hát mi lesz így az Antall-i örökséggel? ki viszi tovább, ha nem Ibolyáék?
egy 15 milliós nemzet aggódik most emiatt.

Kenwyn 2010.02.12. 19:58:40

@pannonfunk:

ez durvább mint a Barátok Közt...

6.Lenin 2010.02.12. 19:59:22

@pannonfunk:

Szerintem az talán kicsit érdekes lenne

Magyar Bálint felesége Horn Gábor,de az is magán ügy.
De ez így ocsmány dolog,a magánéletet belekeverni.

Ha lopikálnak,pláne együtt, az más.A közösből az még felháborító is,de ha mondjuk a megélhetésük függ tőle,bizonyos esetben(ha ők vannak hatalmon)nem olyan nagy ügy,beidegződés mondjuk,megszokás is lehet,na és!

Kenwyn 2010.02.12. 20:00:36

@Letícia:

csak annak aki kimaradt.
tudod mint a viccben: mire kell vigyázni a gruppenszexnél? arra nehogy kimaradj belőle. :)

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.02.12. 20:02:40

@Kenwyn: kösz szépen, de egyik se az esetem...:P

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.02.12. 20:05:29

@Kenwyn: sőt, nem akarnám, hogy anyám legyen a férjem első gyerekének anyja...szóval, undi!:P

6.Lenin 2010.02.12. 20:06:44

@Kenwyn:

Azért szokták emlegetni ezt az örökséget,hogy ne keresse senki,már régen nincs meg,ha volt egyáltalán.

Ez olyasmi lehet,mint az "emberarcú szocializmus",piszok jól hangzik,de senki nem tudja,mi a tosz valójában.

Kenwyn 2010.02.12. 20:06:59

@Letícia:

pedig van választék... de megértelek. :)

sebaj, majd jön a "szebb jövő" daliás, csillagszemű, hithű hazafiakkal, meg takaros lyányokkal... :)

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.02.12. 20:10:16

@Kenwyn: van választék = van választás?? Hiába minden egyébként, mert ciki, nem jó nekik oda pedigrém, mert van keresztanyám!:)

Kenwyn 2010.02.12. 20:11:19

@6.Lenin:

nagyon jó a hasonlatod, kb. ennyit jelent az örökség.
bár lehet,h Viktor többet tud erről a misztikus dologról,hiszen Őt szemelte ki utódjának Antall; hátha megosztotta vele az örökséget is.

mrs. white 2010.02.12. 20:13:11

@[nev]: Az értelmiségnek zsinórmértéknek kellenne lenni az egyszerű szavazópolgár számára.
Idáig nem voltak nagy a gyanúm ezután sem lesznek.
Ergo a pártpolitikai véleményük nem érdekel (ergyik oldalé sem) én eltudom dönteni, hogy helyesebb e 5% áft vetni a távhőre, vagy leszigetelni a házakat és nem 28 fokot csinálni télen a lakásba hogy mindenki csak nyított ablakkal tudjon létezni. A számla a végén ugyanannyi de 100 év mulva a dolog kifutása teljesen más.
Csak remélem az értelem korszaka következik el és valóban a fidesz által mindig dekralált munkavállalókat támogatják és nem azokat akik nem. Természetesen megkülönböztetendő az önhibájukon kívűl munkanélkülieket. Ha e mellé nem áll oda az értelmiség akkor mindenki vonja le a következtetést hogy inkább balgaságnak hívjuk-e? Heti hetesnek nem tud Orbán olyat nyújtani hogy az jó legyen, de szerintem nem is kell.
Nálam pedig nem a politikai marketing csúcsa ha egy eltévedt gyereket találok az utcán vagy mondjuk véletlenül kiszivárog amint éppen Hugh Grant-et megszégyenítő módon táncolok.
Az más kérdés, hogy ez hozott a konyhára, végül is győzike is a legnézettebb műsor volt. Ja és ebből azé kiderül micsoda karizmám van hogy csábítom a nőket igaz jjulie?

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.02.12. 20:13:17

@Kenwyn: azt hittem Attila a hunok királya is őt jelölte ki...még Indiában!.)

6.Lenin 2010.02.12. 20:17:54

@[nev]:

A választók csak átveszik azoktól,kiknek ajkán csüngnek,lesik szavát.

Tudom kik a függetlenek.Az MSZMP-nek is volt 800 000 független tagja.
Ilyen ez a magyar,eccer itt,eccer ott,de mindíg független.Azt szeretjük(mondani).

Kenwyn 2010.02.12. 20:20:05

@Letícia:

tévedsz, Attila , a hun Gábort( nem Török) jelölte ki. :)

jjulie 2010.02.12. 20:20:45

@mrs. white:

itt vagyok figyellek, mindjárt fölveszem a fonalat

6.Lenin 2010.02.12. 20:23:25

@Kenwyn:

Amikor Antall a halálos ágyán magához hívatta Viktort,még utolsó leheletként megsúgta neki:
Viktor,ne bízzál soha a komcsikban meg a libsikben,lopósak,jól szorítsd a brifftasnit,ha velük tárgyalsz.

Ezt is el tudnám képzelni,mint örökséget.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.02.12. 20:24:15

@Kenwyn: Gábort?? Tán Gabriellát??:) Fúúúj, ezért se lennék jó oda, mert nő létemre a pasikat szeretem...plusz van keresztanyám:)Csak rosszul jöhetek ki velük!:)

jjulie 2010.02.12. 20:30:50

@mrs. white:

szóval hallottál már a két bekezdésű sikeres értékesítői kettős spirálról?

Aldobói Feldob 2010.02.12. 20:32:29

Érdekes, milyen szorosan összefüggenek a dolgok. Feltűnt, mióta a szocik népszerűsége elkezdett lassan de biztosan fogyatkozni, ezzel szinte egyenes arányban zsugorodott Lendvai Ildikó feje, mára szinte ökölnyire... Viszont ennek ellenére az arca elég nagy maradt... Khm. Kész természeti csoda. Ki érti ezt.

Kenwyn 2010.02.12. 20:34:54

@Letícia:

Gabriella? sztem nem egy malomban "őrülünk".... én Zazrivecz Gáborra gondoltam legutóbb... :)

sebaj, pár spangli után majd megszereted a csajszikat is! :)

hoplita 2010.02.12. 20:46:54

@Letícia:
Nekem egy kicsit taszító, de ízlések és dugások, ugye...:DDD

hoplita 2010.02.12. 20:49:26

@Kenwyn:
Abba is ezért szoktam belekukkantani..:D
A forgatókönyvírók már milyen bajban lehetnek...ki kit nem dugott még meg.
El tudom képzelni mit össze görcsölhetnek.:DDD

6.Lenin 2010.02.12. 20:59:49

Na,de Hölgyeim,Uraim!

Ne térjünk el a trágyától,maradjunk az MDF-SZDSZ-nél.

Az MDF az utóbbi hónapokban már olyan erkölcsi magasságokba emelkedett(szinte universumi),hogy az eccerű oda már nem is lát,tisztán.

Az eccerű magyar válsztópolgár hány %-a tudja majd oda követni.Több,mint 5% tuti,hogy nem.

Már Bokrossal is verték a plafont,de igy átszakítva,ilyen istenverte magasságba már ciki utánuk menni.
Vagy csak én vagyok ilyen beszari?

theofil 2010.02.12. 21:09:27

Istenkém....1991.... amikor Orbán Viktor és a Fidesz még normális volt....könnyek gyüttek a szemembe az emlékezéstől...

Két évig azt lehetett hinni, hogy a fideszes fiúkért volt érdemes rendszert váltani.

barli 2010.02.12. 21:26:59

megmondaná nekem valaki, hogy mi az a magyar értelmiségi réteg? egyáltalán tudtok nekem egy értelmes értelmiségit mondani aki univerzálisan értelmiségi?
akiröl eddig ezt mondták, mindröl kiderült,hogy ugyanolyan mint mindenki más, söt. ez is egy olyan vágyálom, vagy humbug mint a polgárság. van ahol megmaradtak ezek a rétegek, nálunk kiölték a kommunisták. jó lenne, ha lennének, de mint réteg jelenleg nincsenek.

Aldobói Feldob 2010.02.12. 21:32:07

@6.Lenin: "Már Bokrossal is verték a plafont,de igy átszakítva,ilyen istenverte magasságba már ciki utánuk menni.
Vagy csak én vagyok ilyen beszari?"

Talán rajtad kívül még én...

barli 2010.02.12. 21:37:59

@theofil: pedig értük volt, nezz körül :)

lanyi 2010.02.12. 22:12:26

Tisztelt Gábor!

Javasolnám, hogy a következő blogbejegyzése, arról szóljon,mi késztethette az mszp-t arra, hogy ezzel a roma kopogtatócédulás üggyel támadjon.

Gondolom ez Ön szerint is kritikán aluli, és megér egy elemzést.

Valamint a véleményére is kíváncsi lennék.:)

Captain Tott (törölt) 2010.02.12. 23:55:34

Szerintem a Fidesz keserves győzelmet fog aratni, csalódás lesz számukra az eredmény. A választásokig hétről hétre kopni fog a támogatottságuk, március végére 51-52 százalék marad belőle, ami egy 42-45 % körüli listás eredményt sejtet.
Az egyetlen mázlijuk az lesz, hogy nem egy másik nagy párt fog velük szemben állni, hanem egy 25-26 %-ra felkúszó MSZP, egy 17-18 %-os Jobbik, és a két kisebből is az egyik be fog jutni, ha az MDF-ben így maradnak a dolgok, akkor talán az LMP. Vagy akár mindkettő.
A Fidesz balszerencséje épp az MSZP gyengélkedése. Egyre többen kész ténynek veszik, hogy biztosan megszabadulunk tőlük, márpedig a Fidesz eltökéltnek képzelt szavazói valójában MSZP-ellenesek. Minél kisebb annak a veszélye, hogy "ezek" visszajönnek, annál jobban kezdenek majd elcsorogni a szavazóik: részben otthon maradnak, részben próba-szerencse alapon más pártokra szavaznak.
A Fidesz altató kampánya visszafelé fog elsülni: pozitív kampány nélkül nem fogják tudni mozgósítani azokat, akik tegnap vagy ma úgy gondolták, hogy rájuk szavaznának. Közben a surranó pályákon mások előretörnek, végül pedig egy-két ma durcás MSZP szavazó is kidugja az orrát a vackából, és mégiscsak rájuk szavaz.
Ettől még a Fidesznek kényelmes többsége lehet majd, de tartok tőle, meglehetősen csalódottak lesznek az eredmények láttán.

family guy 2010.02.13. 00:33:31

MDF akár 10%-ot is elérhet? Kedves Gábor mit ittál a post megírása előtt, nem lehetett gyenge az biztos...

Diocles 2010.02.13. 09:37:53

@török gábor:

ez így csúsztatás.
a Charta nem csupán egy nyilatkozat volt, hanem a későbbiekben egy nagyon széles körű mozgalom, elsősorban - ma már bevallottan - a későbbi MSZP-SZDSZ koalíció létrehozására.
amint a Fidesz ezt észlelte, ki is hátrált, emiatt lett kegyvesztett az akkori sajtóban.

Paszternak 2010.02.13. 09:41:12

Tisztőtt Kórus,

nem hallom az Örömódát!!! Az hagyján, hogy az MDF kiesik., De a szadi is!!!!!!

לו הייתי רוטשילד

Jagadigadigadigadam...

...éjjel-nappal... jagadigadam...

;o)

P.

Paszternak 2010.02.13. 09:45:59

@theofil: hát igen, kicsit amortizálódtak, de azért még mindig inkább értük, mint Gy. F. pápai gyerekért.

Ü.,

P.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.02.13. 10:17:51

@Kenwyn: ja, hogy a Vonára, valóban! Értöm, de a Viktornak is van nagy öntudata, asszittem arra gondoltál!:)

Ha meg spanglin múlik, akkor nem félek!:)

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.02.13. 10:20:26

@hoplita: de legalább a vérségi kötelék mellett egy az "akol" melege is összetartja őket!:)

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.02.13. 13:04:46

@Captain Tott: Ez valami vudu vagy kabbala, vagy mi? Minden héten jön valaki, aki baírja ide a kívánságlistáját. Egyébként megsúgom, hogy a fidesz még 42-45%-os listás eredménnyel is kényelmes többséget fog szerezni a parlamentben, bár a 2/3 elúszik akkor.

Azzal sem számolsz, hogy természetesen a hazai választók többsége sincsen tisztában a magyar választási rendszerrel, így amint egy közvéleménykutató 50% alatti fidesz szimpatizánst mér, az erősen aktivizálni fogja azokat a választókat, akik gondolkodnak azon, hogy szavazzanek-e a fideszre vagy sem.

Füsti 2010.02.13. 13:59:09

@jjulie:
Kimaradni telejsen nem tudunk, itt Eupróa közepén ilyen jó természeti adottságokkal, mindíg is célpont lesz a Kárpát medence. Azt nemis irtam, hogy kitunk teljesen, vagy valaha kitudtunk.

Ahol van oda egyértelmű, hogy jönnek onnan, ahol nics. a Kárpát medence virágzó állam volt a tatár, török és a Hasbugrok idején is, érdemes volt hódítani minket.
Még mindíg kényelmesebb állapot volt, mintha nekünk kelett volna menni, mert nincs.
Ugyanaz lehetséges lenne most is, ha saját lábra állnánk. Mások jönnének ide hódítani, mi meg csak védekeznénk. Kényelmesebb jobb állapot, mint az ami akkor várható, ha marad a jelen lierális irányvonal, ami 20-25 éve van, mert akkor mi mehetük máshová hódítani, hogy elegyen, ha eljön az az idő amit te vizionálsz.