Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Hirdetés

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • Laikus Érdeklődő: @korábban ulrike: Goodfriend az új Gyurcsány. Szalmabáb és Piszkos Fred egy személyben. Ha a Jóbar... (2014.12.21. 12:51) 514. A tét
  • jjulie: @Hepci: mosolyogj süti, a lenyin tévedédbiztos ballibfelismerőkéje ismét rádkacsintott kivédhet... (2014.12.21. 12:11) 514. A tét
  • szoja122: @Hepci: Csatlakozok panelburzsujhoz. Ismered a viccet Leninről: ...pedig agyon is lövethetett voln... (2014.12.21. 05:44) 514. A tét
  • korábban ulrike: @Hepci: Magam is csatlakozom az előttem gratulálókhoz. Bekerülni Lenin összes műveibe, még ha csak... (2014.12.20. 22:37) 514. A tét
  • korábban ulrike: @6.Lenin: "Ez a típus a kedves 6. lenin ízléséhez lett felépítve" Mirű' beszé'sz Iljics? Vettél va... (2014.12.20. 22:29) 514. A tét
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (4) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (3) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (129) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (1) népszava (2) népszavazás (6) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (113) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (10) politikai elemző (8) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

00:35

Orbán Viktor egy most megjelent – de tavaly ősszel elhangzott - beszédében ismét felbukkan az általa már többször is említett centrális pártrendszer gondolata: "[M]egvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg [...] [e]helyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza". A Fidesz elnöke már a tavalyi európai parlamenti választás után is erről beszélt, s feltételezhető, hogy ez a megközelítés később még számos helyen előkerül. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy pontosan miről is lehet szó.

Talán nem értelmetlen azzal kezdeni, hogy rögzítjük: Orbán minden bizonnyal nem a politikában már korábban is sokszor megénekelt centrum pozícióra gondolt, azaz nem a bal és a jobb közötti mértani középre vágyik, hanem sokkal inkább a politika megkerülhetetlen és legyőzhetetlen központi szereplőjének pozíciójára törekszik. A centrális politikai erőtér fogalma ezért nem is ideológiai jellegű, nincs köze – vagy csak áttételesen van köze - a pártok programjához vagy világnézetéhez. Orbán egyszerűen csak annyit akar ezzel mondani, hogy olyan helyzetet tart kívánatosnak, amelyben kizárólag a Fidesz lehet képes a kormányzásra. Mindez nem újdonság: a párthoz közelálló véleményvezérek már hetek óta arról győzködik az országot, hogy ma csak a Fidesznek van esélye kormányt alakítani, ezért másra nem is érdemes szavazni. A centrális pozíció ebben az értelmezésben  alternatíva nélküli kormányképességet jelent, olyasmit tehát, amivel a Fidesz ellenfelei – akiket Orbán következetesen szélsőségeseknek nevez – nem rendelkezhetnek.

(Csak zárójelben: miközben taktikai szempontból jó ötlet lehet a kormányképességre való hivatkozás, abban már nem vagyok biztos, hogy szerencsés-e hosszú távú berendezkedésről elmélkedni a választások előtt - négy évvel ezelőtt például inkább segített az MSZP kampányának.)

De vajon valóban létrejöhet tartósan egy ilyen konstelláció Magyarországon? Amiről Orbán beszél, nem példa nélküli a világban, legfeljebb – Sartori nyomán – inkább predomináns (vagy csak domináns) pártrendszereknek szokás nevezni. Lényege nagyjából ez: hosszabb távon, tartósan egyetlen párt kezében van a hatalom, s bár a választások szabadok, a politikai váltógazdálkodás hiányzik, másnak nincs esélye a kormányzati hatalom megszerzésére. (Sartori feltételei: 1. stabil választási rendszer, 2. legalább három egymást követő választáson, 3. egy párt tisztán abszolút többsége 4. és/vagy a győztes és a második párt között minimum tíz százalék különbség.) Japánban a második világháború után évtizedeken keresztül, Norvégiában és Svédországban a huszadik század közepén egyetlen párt képes volt ezt a pozíciót betölteni, de a példák még hosszan sorolhatók.

Természetesen nem kizárható, hogy hasonló tartós dominancia 2010 után nálunk is kialakulhat, ennek feltételei azonban ma még nem világosak. Egy választást elsöprő többséggel meg lehet nyerni – ez már az MSZP-nek is sikerült 1994-ben -, demokratikus körülmények között azonban – különösen kormányzati pozícióban - nagyon nehéz megtartani a kiemelkedő támogatottságot. Az egyértelmű és érthető, hogy a Fidesz törekvése a hosszú távú berendezkedés, s ennek érdekében 2010 után bizonyára komoly lépéseket is tesznek majd az alternatívák gyengítésére, ráadásul a csillagok állása sem kedvezőtlen ehhez: az MSZP mély válsága, a Jobbik egyelőre korlátozott növekedési lehetőségei, a kis pártok belső nehézségei mind a Fidesz malmára látszanak hajtani a vizet. A választás után azonban új időszámítás kezdődik, amelynek jellegéről egyelőre csak találgatásaink lehetnek.

Ma szerintem éppen ezért nem az a lényegi kérdés, hogy hány ciklust tölt a hatalomban a Fidesz, sokkal inkább az, hogy ki és milyen politikával lesz a következő választásra az első számú kihívója (potenciális váltópártja). Ha ez utóbbi kérdésre már tudjuk a választ, talán közelebb jutunk majd az előbbi megválaszolásához is.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr581765117

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit akar Orbán a kultúrpolitikában? 2010.03.04. 23:06:37

A cél a nyugodt lelkiállapothoz, a teremtő alkotáshoz, valamint a szép, nemes és választékos élethez szükséges feltételek megteremtése, biztosítása.

Trackback: Sic transit... 2010.02.17. 11:11:43

A várható nagy FIDESZ győzelem a felszínre hoz olyanokat is, akik már rég eltűntek a süllyesztőben.Például azt a "független újságírót", aki bár a leningrádi egyetemen végzett, moszkvai tudósító volt, és egy fél ország emlékszik még mindig arr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

radala 2010.02.17. 17:15:29

@theofil: striga zseniális:-)
Egyébként Kövér egyszer egy nagyon szimpatikus kb. 8-10 évvel ezelötti "mélyinterjúban" ecsetelte, hogy teljesen beteg az a világ, ahol ö politikus kell, hogy legyen (vagy lehet, hogy azt mondta, hogy ahol ö az lehet), mert neki igazából ehhez sem kedve sem érzéke nincs is.
Abban, hogy kedve nincs abban kételkedem:-)
De egyébként én szeretem az ilyeneket, mint Kövér meg Szanyi. Szükség van az őszinte szóra:-)

jjulie 2010.02.17. 17:17:36

@theofil:

hát néha elég rosszmájú vagyok meg epés is tudok lenni ha nagybányai orbán vktor országlása kerül szóba

hát ha kell király, legyen valaki király de ne ez a dögvész banda vezére amelyik csak úgy tud nyerni választást hogy előbb tökön kellett szúrnia magát mindenkinek a pályán

[nev] (törölt) 2010.02.17. 17:18:27

@Viktus:
szerintem te vagy az, aki kevéssé ismered. egyszer olvass már el az árpád házról vagy a középkori magyar királyokról bármilyen nem szocialista, vagy új nacionalista tankönyvet.

itt az összes feudális uralkodó keresztbe-kasul házasodott annak érdekében, hogy megtartsák a trónt. ezeknek az uralkodócsaládoknak európai történetük van, és valójában minden királyság nemzetközösség volt. nem volt semmiféle magyar nemzetállam.

egyébként az is hülyeség, hogy az árpád ház kész, passz, kihalt. addig mindenki magyar volt, utána meg senki se. lajos királyunk bár anjou volt, de az anyja árpád-házi mária volt. az apja sánta károly nápolyi király. lajos lengyel trónt is megszerezte, és wegierski ludwik néven a polákok felett is uralkodott. lajos második házasságából jadwiga (hedvig) kapta meg a lengyen trónt, mária pedig kapta a magyart. aztán bejelentkezett a magyar trónra luxemburgi zsigmond, egy nő mégse legyen uralkodó, és felbomlott a lajos által létrehozott perszonálunió. de ezek a királyságok nemzetközösségek voltak mind. és nem nemzetállamok.

radala 2010.02.17. 17:19:13

@jjulie: Nem olvastad Eszterházy Utazás a 16-os mélyére-t?
A másodosztályú focista nem azt jelenti, mint a másod osztályú ember. Az NB2-es focista rohadt nagy szó.
Miért beszélsz te folyton csúnyán?
Nem állítom, hogy én soha nem faszozok, de ezt én stiláris elemként a lelki állapotom lefestésére próbálom használni. Te meg folyton olyan csúnyán beszélsz, hogy rossz olvasni.

jjulie 2010.02.17. 17:21:28

@radala:

most akkor eszterházy pozitív vagy negatív alak?

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.17. 17:21:46

@[nev]:
Így van. Mennyivel könnyebb lenne, ha nem kellene a sok kis falu képviselőit megvenni kilóra, elég lenne a makóit vagy a szegedit.

dzsaszper 2010.02.17. 17:23:19

@panelburzsuj: a széles közvélemény alatt a határon túliakat érted?
Ott már jóideje megy ez, kárpátaljai ismerőseim meséltek egyet s mást...
hazai pártpolitika leképezése a határonm túlra. broáf.

[nev] (törölt) 2010.02.17. 17:24:37

és ugye ez a sztori úgy kapcsolódik ide, hogy a centrális pártrendszer az a királyság. csak a tökfej török gábor ezt a mából akarja kielemezni, mert neki ez a módszertana, hogy nem számít a múlt. az számít, hogy ma mi van, és abból próbálja kielemezni a holnapot. és nekem erős a gyanúm, hogy a politika ezeken a napi taktikai játszmákon felül áll.

van egy sajátos logikája. ami beilleszthető a történelembe. tehát a modern (intencionális) logika és a historizálás közötti átmenet.

radala 2010.02.17. 17:24:56

@jjulie: Íróként pozitív elitként nem elit. Nem olvastad a mai szentírást?
De magam már ezt régen így gondolom.
Mindenesetre a konkrét könyv elég szar. Nem egy fancsikó és pinta.
Viszont szemben veled az én hályogom eltakarja ugyan a részleteket, de átengedi a színeket. Nem fekete fehérben látom a világot.

theofil 2010.02.17. 17:30:36

@radala:

Na látod! A Kövérnek van bukéja.
A Szanyi nem igazán izgat, régebben se tette.

theofil 2010.02.17. 17:31:37

@jjulie:

Én viszont kifejezetten gonosz vagyok.

pikkbubi 2010.02.17. 17:33:25

@[nev]: "egyébként az is hülyeség, hogy az árpád ház kész, passz, kihalt. addig mindenki magyar volt, utána meg senki se. "

pl. Habsburg Otto épp annyira Habsburg, mint Árpád-házi (anyai ágon)
-a turbomagyarok szívhatják a fogukat hogy az országban kb egyedül az MDFes Habsburg Gyuri tudja bizonyítani h Árpád apánk egyenesági leszármazottja

de a walesi herceg is echte sváb :-)

jjulie 2010.02.17. 17:33:38

@theofil:

nem látszik, gyakorold

Arivistus 2010.02.17. 17:38:15

@theofil:
Tudom, hogy Kövér személyét cikizni illik. Meg ilyen kijelentést kampányidőszakban tenni nem túl jó dolog.

De maga az ötlet, a szlovák cenzus, eddig az egyetlen hosszú távú megoldási javaslat volt Magyarország problémáira, amit politikusoktól hallhattunk.

radala 2010.02.17. 17:39:16

@jjulie: Elit az, aki hitelesen elmondhatja, mi a tuti.
Mi a hiteles?
No, ez lenne egy jó kérdés, de erre nem tudom a választ. Pedig ez lenne az egyedüli fontos kérdés.

radala 2010.02.17. 17:42:27

@Arivistus: No az elit az, aki képes volt elérni, hogy "Kövér személyét cikizni illik".
Oszt, amikor kiderül, hogy nem is igaz, hogy olyan hülye ez a Kövér, akkor levonnak az elit elitségéböl 1 egységet.
Aztán, ha azt mondja arra, hogy négy évig nem csináltunk semmit, hogy ez egy zseniális igazság beszéd, akkor talán két egységet is levonnak. És, ha elfogy az elit 100 egysége, akkor már nem is elit...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.17. 17:43:28

www.mno.hu/portal/695538

Na most érzem azt, hogy ez az antipopulista populizmusos Dávid Ibolya nagyon háttal ül a moziban, nem szoktam ilyet írni..de ez már problémás.

Szerintem ezzel inkompetensé teszik az egész mdf-et totálisan.

mrs. white 2010.02.17. 17:45:58

@jjulie: Vitéz Nagybányai Horty Miklós. Horty és a fasisztát sikerült a politikai kommunikációban a fasizmus jelképévé tenni. Ergo rögtön a reflexszerűen fasiszta Orbán jut az ember eszébe. Természetesen aki fasisztára szavaz az maga is az. Szomorú hogy ebben az azért jócskán van tárgyi tévedés is, mert csak az érem egyik oldalát nézi, arról már nem is beszélve, hogy milyen expanzió zajlott az országban. Arról pedig ugye nem sok szó esik.

radala 2010.02.17. 17:49:01

Jut eszembe Orbán centrizmus fikázók.
2002-ben Kovács László azt mondta, hogy az önkormányzati választásokkor a nem szoci helyek a gyűlölet kis szigetei.
Ki nem álmodott még ebben az országban bebetonozott hatalomról?
Ki mit tett eddig ennek érdekében?
Szocik önkorválasztásos alkotmánymódosítás 3 hónappal a választások előtt, hitelből nyugdíj, trükkök százai, 23 milla román, fekete bőrű fekete kezű emberek, tömegbe lövetés...
Fidesz egy kis koronaúsztatás, egy kis kiköltekezés (a maguk által 2 év alatt megspórolt pénzből) egy kis 45. havi nyugdíj.
Nem látom a hályogomtól, hogy ezek a dolgok egy nagyságrendben lennének.

Arivistus 2010.02.17. 17:49:54

@radala:
Ha elitre azt érted, hogy bértollnokok, akik nagyszerűen tudják visszhangozni az MSZP, és az SZDSZ véleményét, akkor elit kezd kihalni.

Hogy mást ne mondjak a visszhangozható vélemények száma megfeleződött. :D

Soha nem értettem, hogy miért nevezik magukat elitnek, írástudóknak, vagy értelmiségnek. Állásfoglalásaikon világosan látszott, hogy nem értik a magyar társadalom működését, problémáit, nem ismerik a magyar gazdaságot, de még alapszintű makroökonómiai ismereteik sincsenek.

Mindegy is... béke poraikra.

mrs. white 2010.02.17. 17:51:13

@radala: 4.909. ezer volt. Úgy értettem az összlakosság fele. Amúgy köztünk szerintem nincs vita általában, legfeljebb marginális kérdésekben.

kisa · http://zsakfalu.blog.hu/ 2010.02.17. 17:55:08

@Viktus: Oszt' ezt mibül gondolod? Lehet, hogy jobban, mint te.

radala 2010.02.17. 17:55:50

@mrs. white: Ja nincs vita, csak a rendszerváltoztatás amúgy is gyalázatos megítélését nem akartam hagyni "tárgyi tévedéssel" tovább gyalázatosítani.
Azért a gyerekek nem szavazása ne legyen már tragédia 5 milla a 8-ból az jó.
Főleg annak a tükrében, hogy ma már látjuk, annál nagyobb a részvétel, minél gusztustalanabb a kampány.

kisa · http://zsakfalu.blog.hu/ 2010.02.17. 18:06:14

@[nev]: Nem beszélve arról a csekélyke tényről, hogy az Árpád-ház tele van testvér-unokaöcs-nagybácsi gyilkosságokkal, pont úgy, ahogy az összes uralkodóház. Nekem hirtelen a bölcs és nemes Könyves Kálmán és Álmos/Vak Béla sztorija jut eszembe.

[nev] (törölt) 2010.02.17. 18:07:40

@pikkbubi:
persze. a szoci történetírás ezt az egész sztorit úgy állította be, hogy itt a sok nemzetállam, és voltak az internacionalista forradalmak, ami eredményezte a munkásosztály győzelmét, és a világbékét. lenin rakta fel a történelemben az i-re a pontot, és így kezdődött el a legújabb kor. a náci történetírás ez utóbbit tagadja, de minden mást meghagy. illetve a korábbiakat még nagyobb hazugságokkal helyettesíti. mert nem a munkások, hanem a parasztok akarják kivívni így a győzelmet.

persze oké, engem is lehet vádolni, hogy ez valami libsi történetírás, hogy minden király össze vissza udvarolt, meg félre lépett. pont nem érdekelte a nemzeti vérvonal. és ez is csúsztatás, mert egy kicsit azért érdekelte, de csak azért, mert ez volt a hivatkozási alap a hatalomhoz.

a lényeg szerintem az, hogy ezek a monarchiák nemzetközösségek voltak, és igazából az állam és az unió, a városok, és a közintézmények, a piac, és a háztartás a megkérdőjelezhetetlen hatalmi centrumok, és nem egy párt.

csak gondolom ilyenfajta kioktatás egy magyar politológustól nem volna szerencsés, hiszen ugye nem egy félkegyelmű mondta azt, hogy az ő lesz itt a hatalmi centrum, hanem a leendő magyar miniszterelnök.

jelzem még vi. (sólyom) lászló aki játsza ezt a félkegyelmű királyt a sándor palotában, és ugye török gábor meg oda oszt tanácsot.

persze ezzel nem őt akarom minősíteni (na jó egy kicsit őt is), hanem a politikai osztályt en bloc, szerintem nincs komolyan vehető politikus ma széles hazánkban.

mrs. white 2010.02.17. 18:11:31

Most cuppantam rá portfolióra, akit érdekel a gazdaság egy kis színes vegyes. A concorde elemzője 5.7-re emelte a prognosztizált hiányt. Nem tudom nem feledni, hogy milyen szájtépés ment az elmúlt egy hónapban hogy a hülye fasiszta Orbán és még hülyébb tanácsadói leakarják járatni a közgazdasági géniusz baloldalt, mert igenis tartható a 3.8 %. Nos, azóta már mindenki emelt és megint bejött a papírforma. Nos, ilyen hawai helyzetben veszi át a kormányrudat (ha átveszi) a fidesz. Már látom a 2014-es szalagcímeket. Orbán mazsolázott Bajnai reformjából és a növekedést kizárólag szocilalista pártnak köszönheti aki egymaga állította növekedési pályára magyarországot. A történelem ismétli önmagát.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.02.17. 18:16:56

Na egy kis közérdekű!

Bokros hír eltünt a headlineokról, index levette, atv-n meg sem történt érdekes körbepillantani....

Kenwyn 2010.02.17. 18:17:44

@mrs. white:

Horthy-ról nekem mostanság a Buta Történelem Tanár Operett Hordája jut eszembe... :)

Kenwyn 2010.02.17. 18:19:37

@Zengőtorkú Nyivákoló:

lesz vita kettejük között, az tuti; megvagyon írva azon álmoskönyvekben. :)

[nev] (törölt) 2010.02.17. 18:36:23

@kisa:
ugye mindjárt az első királyunk megvakíttatta az unokaöccsét. nehogy vászoly (vazul) legyen a király. csak ezt kihagyták a rockoperából. ami nem baj persze. szerintem teljesen jó, hogy istvánból egy szupersztrárt csinálunk. istván elég sok okosságot talált ki. például a járási igazgatást, ami nekem az egyik hóbortom. minden 10 falu építsen templomot. na az a 10 falu a járás. és ahol templom épült az lett a járási székhely, a kezdetleges város.

tehát ez nem egy libsi bolsi trükk, hanem ezeréves hagyomány. ami persze még nem jelenti azt, hogy jó is, és kell is, szerintem jó, csak momentán nem kell. és erre azt tudom mondani, oké. ezt megengedem, nem elfogadom, de megengedem. és szerintem ez hiányzik nagyon a politikából.

hogy én nem fogadom el, hogy a másik mit mond, de megengedem neki, akármekkora szamárságnak hat, mert lehet, hogy valamiben, valahol mégis csak van igazsága, vélhetően részigazsága csak, de nekem is csak az van. nincs olyan, hogy valakinél ott az orákulum, és abba aztán minden meg van írva.

thebigben 2010.02.17. 18:46:33

Bevallom, nem olvastam végig az előző 416 kommentet, de: mi van, ha nem a japán, svéd stb... modellre gondolt, hanem arra, ami mondjuk Nagy-Britanniában zajlik?! A Munkáspárt és a konzervatívok 12 évente váltogatják a hatalmat, de legalább 2 egymás utáni választást mindkét párt kibír. A magyar szocik is előszeretettel merítenek a britektől (harmadik út), miért ne tehetné Orbán is?

abandi 2010.02.17. 18:55:15

A "mi" viktorunk...
Fajta-féle, mint a szőlőbányái.
Ellenben a T.Blogger remélem a szocionista oldalra is csappant egyet-kettőt....

kisa · http://zsakfalu.blog.hu/ 2010.02.17. 18:55:41

@[nev]: Szerintem lassan rájönnek a falvak, hogy a járás nem hülyeség, már most is működik sok helyen a kistérségi együttműködés.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.17. 19:21:15

@[nev]:
"értelmi szavazón azt a kisebbséget értem, aki nem az érzelmei alapján szavaz.

hanem gondosan elolvassa a programokat, megrágja, és mérlegel. és mivel ez a társadalomban egy kisebbség, ezért szerintem max. 1 párt, ami sikeresen képes megszólítani ezen réteget. és ebből lehet csinálni választási szövetséget. a bejutás után meg 2-3 frakciót. pont azért mert ez ez értelmiség (amiből kevés van) is megosztott."

Ezt a pártot elneveznénk Szdsznek, a sok érzelmi hulladékot meg belelőnénk a Vörös tengerbe.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.17. 19:34:11

@[nev]:
"de ez nem az árpád sávos zászló, meg a kukás egyenruha, hanem ami a tradíciót őrzi. amire európában büszke lehet mindenki. az árpád sávra európában nem lehet büszkének lenni. a falusi kocsmában persze lehet."

Európában azért sem lehet büszkének lenni az árpádsávos zászlóra, mert az általad Európának tartott nemzetek nem szeretik, ha a magyarok a múltjukról mesélnek. Még kiderülne, hogy az árpádsávos zászló alatt lovagló barbár magyaroknak köszönhetik a török, tatár stb. vész elkerülését.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.17. 19:49:35

@[nev]: "és én nem látom be, hogy miért jobb az, ha a jobbik adja az identitást, mintha a népviselet, vagy a néptánc"
Most esett le, kinek a kedvéért készült Gyurcsány önfeledten táncoló klipje.

egyittlakó (törölt) 2010.02.17. 19:53:45

A világválságnak akkor lesz vége, ha Orbán Viktor miniszterelnök lesz. A világgazdaság minden kiemelkedő szereplője ezt az eseményt várja. Természetesen, Orbán vezért királlyá kellene koronáztatni, mert ez a siker záloga. A világ kiemelkedő politikusai elfogadnák szívesen ezt a forgatókönyvet is, csak lenne már vége a Gyurcsány-korszaknak, amely köztudottan a világméretű recesszió okozója.

[nev] (törölt) 2010.02.17. 19:58:24

@kisa:
szerintem mindehol van kistérségi társulás. mert az unió ennek osztja a vidékfejlesztési pénzeket.

a probléma az, hogy ez nem egy valódi közigazgatási egység, nem az történik, hogy összeülnek a falvak elöljárói, és a városi képviselők, hogy akkor mit is kellene ezzel a pénzzel kezdeni, szabjunk valami prioritást, oktatás, egészségügy, energetika, túrizmus, vagy akár a közrend megteremtése ha az a legfontosabb. bármelyik járás vehetett volna éjjellátó kamerát, terepjárókat, és őrizhetnék az uborkaföldet. a rendvédelem nem az állam dolga már rég, hanem a helyhatóság dolga.

és mellette minden kistérség kereshetett volna magának identitást, nyilván ez a falusi turizmsnak az alapja. hogy "mink a matyók vagyunk". és ugyan elég ciki ez a "matyóság", de ha már ezt találták ki az őseik, akkor legyenek matyók. ki lehet találni bármit. elő kell venni a kalendáriumot. a másik területen meg legyen jászok. a harmadikon meg a böszörmények. meg palócok. és így tovább. és ez mind magyar zászló alatt persze, de saját identitással. és ugye ez nem a falusi izé, és nem is a 64 "magyar" vármegye, amiben benne van pozsega, meg fiume. tök jó, ha ott is vannak magyarok, de ezeknek a területeknek nem lesz magyar identitása, mivel itt a magyarság kisebbségben volt. szóval szerintem sokkal gazdagabb a népi kultúra annál, hogy árpád sáv, meg fekete sereg. de ha most vidéken ez a menő, akkor ez a menő. majd meglátjuk, hogy jól jár-e a vidék ezzel, vagy sem. szerintem jobb híján szavaznak a jobbikra.

mert ugye gondolom hoplita elmondaná, hogy oké, csak a liberálisok között hogy a fenébe ült csak csupa ávós zsidó, és miért nem vettek be maguk közé egy buzi etnográfust. felteszem neki valami ilyesmit a problémája a "liberálisokkal".

[nev] (törölt) 2010.02.17. 20:06:14

@grgmolnar1:
figyu, ezzel tisztában vannak. csak most európát az érdekli, hogy mi legyen iránnal. putyin, meg obama azon filóznak, hogy mit csináljanak, várják, hogy az unió is kialakítson valami álláspontot.

és ha odamész, hogy de mink ám megvédtük a törököktől európát, akkor hülyének néznek. mert egyrészt a törökök azért mentek eddig, mert nem bírtak tovább menni, ha akartak volna, akkor sem, mert igazából már itt sem tudták fenntartani a hatalmukat, ugye maguktól mentek ki, másrészt meg ugye törökország nato tag, és stratégiai szerepe van a közel keleti rendezésben.

magyarország meg egy lokátort képtelen volt megépíteni 20 év alatt, ami egyébként a polgári repüléshez sem árt, hogy a dunántúlt térképezze egy korszerű radar, de itt ugye az van, hogy nem lehet radar, mert a katonák letapossák a virágot. akkor találjunk olyan helyet, ahol nincs az a virág, vagy mondjuk álljon oda egy csomó környezetvédő, figyelje a katonák bakancsát, és szóljon ha mégis letapossák.

tehát magyarország egy eu, és nato tagállam, nem viselkedhetünk úgy, mint az óvodások, akik piros fehér zöld zászlóval mennek március 15-én, és közben azt éneklik, petőfi sándor gatyába táncol, felesége bugyiba, így mennek a moziba.

mirrmurrkandúr 2010.02.17. 20:08:57

@egyittlakó: Szerintem nem is tudod, mennyire igazad van.
Ha nem lenne Gyurcsány, boldogabb lenne a világ, szerintem még a fű is áttörné a fél méteres hótakarót örömében.
Egyébként meg a piac tényleg Vickey Mouse-t várja, de azért királlyá nem szívesen koronáztatnák őt, az olyan ódivatú, tudod.

Azt sem értem, mégis miért védelmezed ilyen burkoltan Fercsit, te is tudod: nagyon nagy gempa volt, és ezen még az sem változtat, hogy te szereted esetleg. Igazán, nagyon kibaszott ezzel az országgal, tulajdonképpen ennél jobban nehéz is lett volna...
Szóval ne védd, mert egy szánalmas, fájdalmasan proletár, műveletlen tuskó, aki igazából azt sem érdemli meg, hogy a számra vegyem, úgyhogy be i fejezem.

Rust in peace.

mirrmurrkandúr 2010.02.17. 20:11:43

@[nev]:
"... tehát magyarország egy eu, és nato tagállam, nem viselkedhetünk úgy, mint az óvodások, akik piros fehér zöld zászlóval mennek március 15-én, és közben azt éneklik, petőfi sándor gatyába táncol, felesége bugyiba, így mennek a moziba."

Ez egy valódi liberális álláspont és megfogalmazás... hjaj...

Edigej 2010.02.17. 20:17:56

@[nev]: Egyetértek az első részében. A nemzeti érdekérvényesítés pedig a gyakorlatban talán így megy valóban, viszont akkor felvetődik a kérdés: mi szükségünk van Európai Parlamentre? Sajnos úgy látom, hogy a mostani törvényhozás pl. túlságosan is a nemzeti érdekérvényesítés terepévé vált, és válhat a Lisszaboni Szerződéssel még inkább, pedig ezt a Tanácsban kellene inkább megtenni. Az EP-ben azonban máshoz nagyon sokszor kevés a tudás, a látókör. Tudom, ott dolgozom.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.17. 20:18:42

@[nev]:
"hja, csak az a párezer liberális, meg zsidó történetesen meglehetősen befolyásos"
"lehet zsidózni, csak megy bankba hitelért könyörögve zsidózni nem túl szerencsés."
Az eddigi (Szdsz)álláspont szerint az a zsidó befolyás nem is jelentős.
A nemzetközi zsidó összeállítása után Henry Ford a gyakorlatban is megértette a második idézett mondatod lényegét. Vissza is vonatta a könyvet.
Majd jött Hitler és valóra váltotta az abban leírt figyelmeztetéseket.

jjulie 2010.02.17. 20:20:08

@Edigej:

és tudja már a kissinger hogy kit kell ott felhívni?

kisa · http://zsakfalu.blog.hu/ 2010.02.17. 20:39:28

@[nev]: Így igaz. Csak sajnos a kistérségek nagyrésze egyelőre azzal van elfoglalva, hogy egyik falu hogyan tudná ledöngölni a másikat. Nem zudom, mennyire tipikusan magyar jellemvonás ez a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitás, de attól tsrtok, hogy összefogásban sose volt erős nemzetünk... Csak ha valami ELLEN kellett összefogni, vagy ha nagy baj volt.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.17. 21:01:47

@[nev]:
"tehát magyarország egy eu, és nato tagállam, nem viselkedhetünk úgy, mint az óvodások, akik piros fehér zöld zászlóval mennek március 15-én, és közben azt éneklik, petőfi sándor gatyába táncol, felesége bugyiba, így mennek a moziba."
Tehát sem árpádsávos, sem piros-fehér-zöld?
Akkor marad a kék és a szívárványszínű?

[nev] (törölt) 2010.02.17. 21:43:23

@grgmolnar1:
nem a zsidók az okai mindennek. a dánia, amelyik nagyjából akkora ország, mint mi vagyunk, na a dánok kitlálták, hogy ők úgy tervezik meg a dán költségvetést, hogy abban ne hiány szerepjen, hanem kicsi többlet.

és a dán korona az euróhoz képest 5 éves távlatban ilyen stabil:

finance.yahoo.com/q/bc?s=DKKEUR=X&t=5y&l=on&z=m&q=l&c=

a magyar forint meg ilyen:
finance.yahoo.com/q/bc?s=HUFEUR=X&t=5y&l=on&z=m&q=l&c=

a dán parasztnak az egyeneshez kell igazoni, a magyar parasztnak meg ehhez az ökörhugyozáshoz. de ennek nem a zsidók az okai. hanem a magyar pénzpolitika. amelyik folyton el akarja költeni a nincset.

hoplita 2010.02.17. 22:13:10

@[nev]:
Aba Sámuel kabar törzsfő volt és István sógora.
Nézz utána, hogy kik voltak a kabarok.
Kun az én vagyok.:))
A jelenlegi angol trónörökös 16-od részt magyar.
Csak nem a dinasztikus házasságok rejtelmeiből óhajtasz itt belemenni.
Ne tedd, baromságokat vonsz le következtetés gyanánt.

[nev] (törölt) 2010.02.17. 22:15:14

@Edigej:
szerintem meg a parlementben kell hepciáskodni. az ugyanis arra való.

én nem nagyon hiszek abban, hogy az ep rövid távon különösebben értelmes keretszabályokat alkotna. nyilván lesz törvény a madarak és a békák szabad vonulásáról.

szerintem az ep most arra való, hogy kiáljon béla, és azt mondja: ez már azért mégse kéne. és akkor a nép azt mondja, hogy na jól megaszonta brüsszelben. erre vágynak. és ezzel el van intézve. nem kell ettől félni. ezeket kellene meghallgatni. és ebből levonni a bizottságnak a tanulságot. mi az, ami most európában a legfontosabb. mi az, ami mindenhol téma. és arra fókuszálni. meg kell találni, hogy mi az, ami közös. ha folyton az jön ki, hogy semmi sem. akkor két eset van. vagy mindenki álproblémáról beszél, vagy tényleg csak véletlen él együtt ez a sokféle nemzetiség már néhány ezer éve, és nincs közös európai kultúra. akkor nem kell európai unió. de szerintem vannak közös ügyek. ipar, mezőgazdaság, közlekedés, pénzügyek, védelmi kérdések.

miért ne lehetne az európai unióban egyésges áfa. kitalálták, hogy ez nemzeti hatáskör. és miért az. az áfa a belső vám. miért nem egységes ez az unióban. itt megemelik az áfát mi megyünk szlovákiába, ott megemelik a szlovákok jönnek ide. szerintem az, hogy legyen egy egységes belső piaci szabályozás az nyilván a jó irány. de ehhez előbb meg kell hallgatni a hepciáskodó nacionalistákat. mert ők lehet, hogy nem jó megoldást mondanak be, de megmondják mi a probléma. és az is valami.

hoplita 2010.02.17. 22:18:59

@[nev]:
A férfiág halt ki barátom.
Akkoriban még a Pragmatica sanctio a történelem méhében pihent.

hoplita 2010.02.17. 22:28:07

@kisa:
Kálmánnak valószínűleg középfül gyulladása volt, abba is halt bele.
A kezeletlen állapotban a fájdalom, némi rábeszélés okozhatott ilyen - egyébként a korában egyáltalán nem barbár - cselekedetet.
Nem ölette meg Álmost és a fiát, ez a javára írandó még így is, pedig Álmos ott keményen hunyó volt.
Béla pedig nem kispályás bosszút állt, felesége a rác Ilona hathatós segítségével.

Árnyalj, öregem, árnyalj.:)

[nev] (törölt) 2010.02.17. 22:34:30

@hoplita:
így van. én csak azt a közvélekedést próbáltam eloszlatni, hogy voltak a királyok, és azok 1301-ig mind echte magyarok voltak, és keresztények, és aztán kihalt az árpád-ház, és utána jöttek az idegen királyok.

andrásnak valami kijevi ortodox nője volt, akit úgy ismert meg, hogy el kellett menekülnie, mert a istván az ő papáját - a saját unokatestvérét - megvakíttatta. és akkor a gyerekek elmenekültek. és összejöttek valami ortodox hercegnővel. és szerintem andrás még ki is keresztelkedett, mert nyilván az a szláv nem adta oda a lányát egy kereszténynek. de majd kijavítasz ha nem így volt.

hoplita 2010.02.17. 22:34:32

@grgmolnar1:
Engem is frusztrálna belgaként, hollandként, norvégként, spanyolként, olaszként , osztrákként főleg - gondolj Morvamezőre - angolként, de még németként is ez az 1100 esztendő.:DDD
Szar lehet ez na...

hoplita 2010.02.17. 22:39:39

@[nev]:
Én majd minden évben megnézem András sírját.
Nem sok királyunknak van meg háborítatlan a nyughelye.

hoplita 2010.02.17. 22:41:27

@[nev]:
Ja, és még valami.
Krakkó, Halics, Kióv.
Ha valami itthon balul ütött ki mindenki arrafelé vette az irányt, évszázadokon át.:D

hoplita 2010.02.17. 22:43:08

@[nev]:
Hivatalosan akkor még nem volt meg az egyházszakadás, majd csak 1054-ben.
De gyakorlatilag már régen.

[nev] (törölt) 2010.02.17. 22:47:35

@hoplita:
hja, tudom galícia.

igazából a helyzet az, hogy szerintem a kárpát medence tud egy egységet alkotni legalább egy folyami, és egy tengeri kikötővel. csak ekkora területet nem tudtak benépesíteni a magyarok. mert a többi nép is itt volt. és akkor kénytelenek vagyunk velük egymüttműködni. és ebből a szempontból indifferensek a zsidók. nem segítik a jó szomszédi viszonyt, de nem is gátolják.

Surko 2010.02.17. 23:54:15

Csak nem éneklik ki megint a sajtot a Fidesz szájából? :))

index.hu/belfold/2010/valasztas/jelentosen_csokkent_a_fidesz_tabora/

Edigej 2010.02.18. 00:02:19

@[nev]:

Egyetértek, hogy vannak közös európai ügyek, és szeretném, ha ezek minél többen lennének. Viszont szerintem éppen úgy lesz kevésbé európai adórendszer, ha az EP-ben is tagállami alapon folyik a vita. Elhiszem hogy jó dolog együttműködni olyan területeken, amelyek tényleg nemzeti érdeket érintenek (sőt, látok is ilyet, bármilyen hihetetlen), de közös adó szerintem pont akkor lenne korábban, ha a Parlament - kihasználva a lisszaboni lehetőségeket - az integráció motorja tudna lenni, sokszor a Tanáccsal ellentétben. Most nem ezt látjuk. A parlament tele van nem dolgozó, semmiségekről órákon át tartó konferenciákat szervező, végül semmire sem jutó, tudatlan képviselőkkel (tisztelet a kivételnek).

abandi 2010.02.18. 00:15:23

Ha a fideszes főnök bekeményít a kampányban, az azért visszás mert:
- a megfenyegetettek komolyan veszik(elhanyagolható budapesti kisebbség, nagy nemzetközi háttérrel...) és ellenhisztériát kelt.

És a magyarok többsége nem hisz neki.
Így legyen!

Thulsa Doom (törölt) 2010.02.18. 10:14:41

Ormánypiktor szavait kár elemezni. Ez egy idióta.
72 órás ultimátum, 14 havi nyugdíj, "szociális" népszavazás... meg 2030-ig fidesz kormány (pintérsanyibácsival, aki majd felszámolja a korrupciót).

Már négy éve, amikor Mikolát miniszterelnök-helyettesjelöltként futtatta gondoltam, hogy ennél a fószernél valami nincs rendben. A fityisznek a sorsa az Szdsz-é. Egy év múlva ők is hasonló helyzetben lesznek, mint most egykori szövetségesük.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 11:23:26

@[nev]:
"ennek nem a zsidók az okai. hanem a magyar pénzpolitika. amelyik folyton el akarja költeni a nincset."
Köszi, hogy a dánokra hivatkozol. 2002-es statisztika szerint Dániában 7062 (a lakosság 0,13 %-a), míg Mo-n 110.000 (1,3 %) zsidó él.
És itt visszautalnék a banki befolyásra vonatkozó korábbi fenyegetésedre is, miszerint ha valaki pénzt akar a bankból, akkor ne zsidózzon, mert... ajjaj

jjulie 2010.02.18. 12:11:31

@grgmolnar1:

van egy másik különbség is

a dánok az utólsó pillanatban összegyüjtötték a dániai kb 6000 zsidót és szépen biztonségba helyezték őket svédországban, így ugyan volt kollaboráció dániában de gyakorlatilag zsidó áltozatok nélkül

[nev] (törölt) 2010.02.18. 12:35:56

@Edigej:
az ep-nek szerintem úgy kellene működnie, mint egy felsőháznak. az alsóházak a tagországok parlamentjei.

ezt a felsőházi szerepet magyarországon az alkotmánybíróság tölti be, csak az ugye egy tisztán jogi testület, és folyamatos kritikákat kap, amikor különféle szakpoltikai kérdésekben állást foglal. ez nem az ab dolga lenne szerintem, hanem az ep feladata.

össze kellene nyalábolni a tagországok törvényjavaslatait, és törvényeit, a szlovákok ilyen adórendszert csináltak, a románok amolyat, a magyarok meg emilyet akarnak, és meg kellene találni a kapcsolódási pontokat, illetve ütköztetni a különféle javaslatokat. ezekről vitázni, és szavazni, hogy ezt többség elfogadja, vagy elutasítja.

hoplita 2010.02.18. 13:51:51

@jjulie:
Ja.
És Christian király - a fax tuggya, hogy hányadik e néven - pedig sárga csillaggal a mellén demonstrált, ugye?
:DDD
Mer gondolom ezt is tanultad, mint a lámpaernyőt, meg a szappant.:DD
Elárulok egy titkot; egy szó sem igaz az egészből.
Ellenben a Waffen SS egyik legütőképesebb alakulata, a Wiking hadosztály nagy része önkéntes dánokból állt.
Pedig akik megjárták a cserkasszi katlanharc poklát, vagy kis híján feltörték a Budapest körüli orosz gyűrűt, azok nem sétagaloppra jelentkeztek.
Na, ezt már fogaggyunk nem tudtad.:DD

dzsaszper 2010.02.18. 14:35:21

@[nev]: amit te itt írsz, az gyakorlatilag a tagországok szuverenitásának szinte teljes feladása lenne.

pikkbubi 2010.02.18. 17:10:44

@hoplita: "Engem is frusztrálna belgaként, hollandként, norvégként, spanyolként, olaszként , osztrákként főleg - gondolj Morvamezőre - angolként, de még németként is ez az 1100 esztendő"

jogos a büszkeség az 1100 évre...ezért is kéne röhögve seggberúgni a sumérszkítaszittyahun futóbolondokat akik minket égetnek frusztráltsáégukkal..

"Nem sok királyunknak van meg háborítatlan a nyughelye. "

Ajánlom a bécsi kapucinusok templomának kriptáját ;-)

jjulie 2010.02.18. 18:24:04

@hoplita:

mindíg örömmel olvasom az írásaidat

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 18:39:51

@jjulie:
speciel nem a holocaustra gondoltam, hanem [nev] következetlenségére, aki egyik pillanatban a zsidó befolyással fenyegetőzik, majd panaszkodik a (zsidó) magyar pénzpolitikára.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 19:00:43

@pikkbubi:
"ezért is kéne röhögve seggberúgni a sumérszkítaszittyahun futóbolondokat akik minket égetnek frusztráltsáégukkal.."
Az igazi szdszes másságtisztelet mintapéldája.
Szerintem nem kell seggbe rúgni azt, aki nem éri be azzal, hogy Jahve a 800-as évek végén ide teremtette a magyar népet, majd István közreműködésével országot ada neki.
A kettős honfoglalásnak már igen jelentős az elfogadottsága, tehát a futóbolondság inkább az, ha valaki egybemossa az alátámasztott tényeket a feltevésekkel, hogy így egybegyúrva mindent fikciónak bélyegezhessen.

jjulie 2010.02.18. 19:32:58

@grgmolnar1:

érdekes módon a magyarkodók erőteljes vitákat tudnak lefolytatni olyan ügyekben amit aztán nem lehet eldönteni

viszont van a magyar történetnek egy nem túl régi fejezete, mit szólsz ehhez:

tehát a napóleoni háborúk során a hadiszállítói pozícióból váratlanul töke injekcióhoz jutó birtokos magyar nemesség kihasználva a rég várt lehetőséget nekiállhatott modernizálni a mezőgazdasági termelést, kiépíteni az első kereskedelmi láncokat nyugatra, majd röviddel ezután nekiállva az első feldolgozóipari beruházásoknak, bőrgyárak, cukorgyárak, szeszgyárak alapításába fogott, majd a további fejlődés érdekében a második és harmadik generáció a külföldi tanulmányútjaik során szerzett tapasztalatai felhasználásával magyar tőkéből bankalapításokba fogott, így később finanszírozni és kézben tudta tartani a bányászatot, valamint a textilipart, majd pedig eljuttatta a gabonát a tengeri kereskedelem beindításával más kontinensekre is, és később megszervezte az út és vasúthálózat kiépítését, felépítette a világvárossá, gazdasági pénzügyi, kulturális és oktatási centrum tette Budapestet, közben további innovatív beruházások megvalósításával a magyar konzerv, gép és vegyipart is világszínvonalúvá fejlesztette, miközben bőkezű mecénásává vált a művészeteknek, és a kutatói központoknak, egyes kiváló, politikai pályát is befutó képviselőik pedig időközben megoldották a nemzetiségi problémákat, a földkérdést és a társadalmi feszültségeket, és így a ország súlyának megfelelően a világ diplomáciai életének megkerülhetetlen részévé tette a magyar politikai osztályt is, sikeresen lavírozva háborús és gazdasági válságok idején is.

Igen, ez a magyarság a sikerek övezte 19-20 századi világszerte irigyelt és példaértékű, mára csak egyszerűen „ magyar modell” -nek nevezett pályaíve, ellentétben azokkal az országokkal ahol a nemesség az utolsó pillanatig ragaszkodott a hatékonytalan jobbágyrendszerhez, kizárólag a nemesi előjogaiból akart megélni, nem vett részt az iparfejlesztésben sem a kereskedelemben, így aztán törvényszerűen elszegényedett és a közigazgatás megszállásával mentette át a befolyását, majd az elvesztett első háburú után teljes elszigetelésben egy megcsonkított országban királynélküli királyságban találta meg a megfelelő államformát.

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 20:25:34

@jjulie:
Ehhez csak annyit tudok hozzászólni, hogy gondolkodásmódtól függően pozitívumként, illetve negatívumként értékelve így foglalható össze az európai zsidó befolyás kialakulása.
A deviánsok és az érdekkörökből kiszorult értelmiségiek pedig a munkásmozgalmak irányításában kezdtek el tevékenykedni.
A másfél millió kitántorgó között található csoport pedig az Európában hatalomra jutottak segítségével felépítette a nemzetközi zsidó imidzsét.
A zsigeri antiszemitizmus tulajdonképpen az összetartás irigylése, de ennek éltető talaja az, hogy immár hatalmi pozícióban arra törekszenek, hogy ez ne is valósulhasson meg.

jjulie 2010.02.18. 20:52:14

@grgmolnar1:

ha nem tudnád a napoleoni háborús pénz ott landolt a magyar birtokossos nemességnél

kár hogy ezt szűrted le belőle, a mórickának is a baszás jutott eszébe körről a háromszögről és a táglalapról is

ez a mese arról szólt, hogy a "magyar államfenntartó nemesség" hogyan és mire használta a lehetőságeit, és a mai jó magyar keresztény jobboldal radikálistól és mérsékeltig miért nem beszél az elmúlt 200 évnyi dicső fajmagyar teljesítményről

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 21:01:27

@jjulie:
akárhol néztem, sehol nem találtam, hogy a fajmagyar a hadiszállító szinonímája lenne.
az ebben az összefüggésben nem fajmagyarnak annál inkább.
Annak ellenére, hogy az utóbbi 1-200 évben nem regisztrálódott zsidó vér, nem tartom magam fajmagyarnak.
Annyi antiszemitizmus azért van bennem, hogy hívő keresztény se legyek.

jjulie 2010.02.18. 21:08:36

@grgmolnar1:

ok, jól megértettük egymást

az én mesém arról szólt, hogy mit csinálhatott volna a magyar nemesség, és helyette mit csinált, és hogy a mai magyarságát hangsúlyozó csoportok erről nem beszélnek

te meg valami másról beszélsz

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 21:23:00

@jjulie:
A magyar nemesség azt tette, amit tehetett. Eladósodott, dzsentrivé vált, illetve a szerencsésebbek hirtelen külföldi nemesek lettek (ld. Trianon), így egy darabig még nemesek lehettek (nem sokáig).

jjulie 2010.02.18. 21:30:32

@grgmolnar1:

tévedsz, volt amíg volt választása, aztán azt választotta amiből aztán egy idő után már nem volt választása

erről miért nem szólnak a mesék?

jjulie 2010.02.18. 22:15:26

@grgmolnar1:

a te fogalmazásod szerint a hivatása az ellustulás, elbutulás és elbukás

nem sokra tartod a magyar nemzetfentartó birtokos nemességet

molnargyrgy · http://budapestiszolgaltatas.wordpress.com/ 2010.02.18. 22:54:08

@jjulie:
bocs, de nem hivatást, hanem lehetőséget írtam. és mitől lett volna Trianon után birtokos.

jjulie 2010.02.19. 07:13:22

@grgmolnar1:

igen igen hmm, végül is érthető ez a sumérszkítaszittyahun muzgalom, ezen lehet onanizálni, meg képzelegni, mondákat gyártani

a többi meg sivár valóság amiről szar beszélni, hát nincs is róla szó

csak annyi, hogy a vezető magyar réteg nem tehetett semmit

theofil 2010.02.19. 08:02:19

Írtam már, hogy a Jobbik az a Pygmalion szobor amely életre kelt és most az alkotóját fojtogatja....

Viktorunk nemrég a gyűlölet, a gyűlölködés káros hatásárol beszélt amelyből nem születik érték.

Éppen ezért vagyok pesszimista a jövendő kormányt illetőleg.

Előttem van az érdi Dr.Aradszki András szórólapja - amivel semmi baj sincsen.
Csakhogy.
Bele van csúsztatva egy másik lap - föltehetőleg a Fidesz központból érkezvén, föltehetőleg minden egyéni képviselőjelöltre külön hangszerelve.

A miénken Tóbiás József és Gyurcsány Ferenc képe látható, szöveg:
"Együtt tették tönkre az országot."

A másik oldalán ez áll:

"Önnek is joga van tudni
Tóbiás József,
az MSZP képviselőjelöltje
1751 alkalommal együtt szavazott
GYURCSÁNY FERENCCEL

Tóbiás József
megszavazta:
- a nyugdíjelvonást
- az egészségügy tönkretételét
- az adóemeléseket
- munkahelyek megszüntetését

ITT AZ IDŐ!
Vessünk véget a Gyurcsány-korszaknak!"

Igaza van Orbánnak, a gyűlölködés, a gyűlöletkeltés nem szép dolog.
A szórólap (minden bizonnyal a Fidesz központjából) azt sugallja - sőt azt mondja, hogy Gy. és Tóbiás együtt - kart karba öltve - készkarva tettek kárt az országban, igyekezetük a rombolásra, az állampolgárok életének megnehezítésére és megkeserítésére irányult.

Tóbiás bűnéül rója fel, hogy együtt szavazott a saját kormányával.....

Az Orbán-kormány idejében bizonyára tömegesen akadt arra példa, hogy a fideszes képviselő a saját kormánya ellen szavazott....méghozzá büntetlenül és háborítatlanul, mivelhogy Orbán miniszterelnök lelkivilága erősen Teréz anyára hajazott.

Pandora szelencéjét kinyitni és onnan rászabadítani a hülyeséget az országra könnyű (egy befolyásos politikusnak és Orbán az), de a hülyeségnek gátat vetni, kordában tartani már nemcsak nehéz, de egyenesen lehetetlen...!

Mert mit gondol az egyszeri választó, kezében Dr. Aradszki szórólapjával?

Miért akarták ezek tönkretenni az országot?! Mi okuk volt rá? Magyar ember ilyet nem tesz....tehát ezek nem is magyarok....minimum idegenszívűek...aha...szóval így állunk....na melyik párt az amelyik nem tűri az idegen befolyást édes hazánkban....??

- Anyjuk! A Jobbikra szazunk...!

[nev] (törölt) 2010.02.19. 08:45:17

@grgmolnar1:
nincs következetlenség. a pénzpolitikánk magyar, a zsidók pedig befolyásosak a pénzügyi körökben. ez tagadhatatlan. nekem egyáltalán nem tetszik a világ pénzügyi rendszere, szerintem problémás a tőzsde működése is, az árfolyamok folyamatosan elszakadnak a realitástól, és ebből túl nagy emelkedések, és túl nagy esések származnak. túl nagy az árfolyamkockázat, és ennek az eladósosodott (nyitott) gazdaságok a kárvallottai. de nem gondolom azt, hogy erről az összes zsidó tehet, és azt sem, hogy általában a zsidók.

dzsaszper 2010.02.19. 10:03:28

Érdekeset mondott Orbán: most arra törekszik, hogy meglegyen az abszolút többség, korábban mintha minél több ember megnyerésére törekedett volna. Ld. pl. Inforádió hírei közt...

hoplita 2010.02.19. 13:51:36

@jjulie:
Akkor kénytelen vagyok hiányt pótolni ismét.

A napóleoni háborúk végével az osztrák udvar - a háborús adósságtól szabadulandó - valutareformot és devalválást vezet be, amivel semmivé teszi a magyar birtokos nemesség és szabad parasztság kezében felhalmozódott pénzmennyiséget.
Persze egész véletlenül zsidó bankárok javaslatára, de ez nem is meglepő, a Habsburgok mindig jó kapcsolatokat ápoltak a zsidósággal.:)
Hoppá, ugye, ez kimaradt?:D

A következő.
Az 1848-as törvényekig az ősiség törvénye miatt a birtok nem elidegeníthető, nem terhelhető.
Ez egyértelműen a tőkés gazdaság elterjedésének a gátja.
Ennek eltörlését pont az a nemesség szorgalmazza, amely később ennek az áldozatául esik.
De a haladás érdekében nem gördít akadályt elébe, miközben megtehetné. Vagyis ennyire retrográd.:D

A harmadik pedig...
A szabadságharc bukása után meghirdetett passzív ellenállás lehetőséget teremt a zsidóságnak benyomulni az addig a magyarok által elfoglalt pozíciókba.
A zsidók nem tartották magukat a meghirdetett elvekhez, - vajon miért, annyira magyarnak tartották magukat???, ja, a lófaszt.. - alig több mint 15 év alatt egyfajta "honfoglalást" hajtottak végre, pedig az emancipációs törvény még hol volt...

Így, ilyen összefüggésben is nézd már....persze ennek jó részét nem tanítják az iskolákban.

jjulie 2010.02.19. 14:46:31

@hoplita:

a dallamát egész jól megy, de a szövegét gyakorold még

bár falura és a kocsmába ez is elég

[nev] (törölt) 2010.02.19. 16:24:42

@hoplita:
csak azt nem értem, hogy a nemesség és a parasztok ezekben az ügyekben miért nem császárra haragudtak, és miért a zsidókra.

---

a liberálisok (urbánusok, zsidók, értelmiség, polgárság, hívhatod akárminek) azt mondták régen, és azt mondják ma is, hogy a társadalmat nem szigorú hiearchikus rendbe, hanem hálózatba kell szervezni. ennek a következménye az, hogy a hatalomnak nem kizárólagos alapja a föld. és ez fáj a nemeseknek, és a parasztoknak.

de a hálózat megengedi a hiearchiát is, tehát a liberálisok nem zárják ki a feudalizmust, csak épp nem teszik kötelezővé.

hoplita 2010.02.19. 16:52:45

@[nev]:
Talán mert nem voltak hülyék, nem gondolod?

Hierarchia nélkül nincs társadalom, felbomlik, elenyészik.
Lásd azt, ami most van.

[nev] (törölt) 2010.02.19. 18:32:19

@hoplita:
ennek némileg ellentmond az a tézis, hogy kölcsönös, és körkörös kapcsolatok nélkül sincs társadalom. a szigorú hiearchia éppen ezeket zárja ki.

a liberálisok azt mondják, hogy szükség van ezekre, mert ezek nélkül nincs szerves fejlődés, nincs például szerves örökítés sem.

hu.wikipedia.org/wiki/Nukleinsavak

ebből jön ki a hálózatos társadalom koncepciója, amelyik a legkülönfélébb kapcsolatokat megengedi. a hiearchikus szerveződés egy a sok közül.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Hálózati_topológia

[nev] (törölt) 2010.02.19. 18:59:38

egyébként szerintem egy társadalom akkor bomlik fel, amikor a működését leíró egszerű gráf síkba (gömbre) nem rajzolható.

ennek két alapfeltétele van. a gráfban ne legyen k5 (teljes ötszög), és k3,3 ("három ház-három kút"). ezt egy kaziemierz kuratowski nevű lengyel (zsidó) matematikus bizonyította először.

ezért veti el szerintem egy réteg a bonyolultság jelképeit: az ötágú, és hatágú csillagot. mert előbbi a teljes ötszögben, utóbbiban pedig a hatszögbe rajzolt teljes gráfban feszül.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kuratowski-tétel

de ezek az ötszög-hatszög szerkezetek a szerves fejlődés mozgatórugói.

[nev] (törölt) 2010.02.19. 19:31:15

persze ettől még a hierchiára való törekvés is jelen van a természetben. az egy részleges rendezés. van rendezettség, de egy adott szinten levők között nincs sorrend. ennél erősebb rendezés a lánc, ami az erős rendezés.

a hiearchia valójában kompromisszum az erős rendezés (a lánc), és a gyűrű (gyenge rendezés, nincs függés) között. ezért elfogadott.

bunko_jobbos 2010.02.20. 18:53:10

Ne hozzunk már mindig külföldi példákat: elég, ha a magyar politikai rendszert tekintjük a Kiegyezés után. 1906-ig kb. ugyanaz a párt nyert mindig (esetleg más néven), aztán a daabonkormány után megint ők uralkodtak egészen 18-ig.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.20. 20:14:03

"az, hogy ki és milyen politikával lesz a következő választásra az első számú kihívója (potenciális váltópártja). Ha ez utóbbi kérdésre már tudjuk a választ, talán közelebb jutunk majd az előbbi megválaszolásához is."

Meggyőződésem, h gyurcsány lesz az ellenzék elsőszámú és egyúttal kíméletlen vezére. Ha kontraproduktívnak bizonyul a destruktivitása, kirúgják, ha nem, akár még vissza is jöhet a hatalomba 2014-ben. Adja Jézuska, h ne úgy legyen, de van rá esély, meg kell hagyni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.20. 20:20:28

Egy igazságos cenzus létrehozása gyakorlatilag lehetetlen, mert aki még az egyik pillanatban adót fizet, az a másikban már lehet, h munkanélküli, vagy éppen nyugdíjas. Lehetetlen naprakészen nyomon követni. Ráadásul milyen hülyeség lenne, ha a nyugdíjazással elvészne a szavazati jog.

Én őszintén szólva annak adnék többletet (mondom: többletet), aki adót fizet és gyereket nevel. Az adófizetés lehetne a feltétele annak, h mondjuk gyerekenként +0,5 szavazatot kapjon. Adófizető az, akinek a választás előtti évben legalább 300.000ft befizetése volt az állami kasszába (szja+tb+anyámtyúkja)
A többletet lehetne igényelni az önkormányzatnál.

LuiKang 2010.02.22. 09:56:14

Nem olvastam végig, de hihetetlen tévedésben tudnak egyesek lenni, akik azt hiszik, hogy 2014-ben az MSZP lesz OV legnagyobb ellenfele, és váltópártja... és ezt Török Gábor is tudja, csak nem mondta ki...

LuiKang 2010.02.22. 09:57:21

@LuiKang: nem olvastam végig -> a hozzászólásokat

cellimega 2010.02.22. 12:44:33

Nem lehet, hogy másra gondolt Orbán? Pl. arra, hogy ne ilyen pólusos legyen a magyar pártrendszer, hanem hogy mindig centrumpárt nyerje a választásokat? Az USA-ban ez a helyzet: mindkét párt a teljes népesség megszólítására törekszik.

Én így értelmezem Orbán szavait:
Nálunk az mszp a régi rendszer iránti nosztalgiából él, a fidesz magja pedig az antikommunisták tömege. Ezen kellene túllépni.