Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

11:24

Újabb hét telt el az ajánlószelvények összegyűjtésére rendelkezésre álló időből. Körülbelül a táv felénél vagyunk, valójában azonban a hátralévő három hétben már sokkal nehezebb a vadászat, hiszen részben elkeltek, részben elérhetetlenek a szelvények. A hivatalos adatok a következő állapotot mutatják (zárójelben – ahol ennek van jelentősége - a múlt szombati adatok).

 
elfogadott
döntésre vár
összesen
Jobbik
158 (88)
6 (25)
164 (113)
MSZP
98 (24)
27 (24)
125 (48)
Fidesz
15 (0)
5 (1)
20 (1)
MDF
15 (2)
5 (2)
20 (4)
Munkáspárt
2
0
2
ÖP
1
0
1
MSZDP
0
1
1
Torgyán-Kisgazda
0
1
1
LMP
0
0
0
független 5 1 6
 

A Jobbik szinte már mindenhol indulhat, és a másfél milliónál tartó Fidesz is lassan elkezdte benyújtani a szelvényeket; több mint valószínű, hogy mindkét párt minden egyéni választókerületben rajthoz állhat majd. Az MSZP Budapesten 2 körzet kivételével végzett, vidéken azonban még van teendője. Nem esélytelenek azonban arra, hogy ott legyenek ők is mindenhol (már most lehetne 17 területi listájuk: Nógrád, Somogy és Zala kivételével). Három párt tehát lényegében komolyabb gond nélkül állíthatja fel a listáit, és várhatja a voksolást.

A problémák innen kezdődnek: az MDF és az LMP helyzete a hivatalos adatok alapján nem látszik reménykeltőnek. Hogy ezt feltehetően maguk is így gondolják, azt jól mutatják korábbi nyilatkozataik. Múlt vasárnap a köztelevízió esti műsorában az MDF kampányfőnöke még így fogalmazott: „Én azt tudom mondani, hogy a jövő héten nagyon meglepne, ha az MDF a megyei listák többségében, a megyék többségében nem tudna listát állítani”. Kollégája szintén bizakodó volt: „Ez azt jelenti, hogy egész biztosan mind a  20 területi listán lesz lehetősége a választópolgároknak, hogy a Lehet Más a Politikára szavazzanak. És az egyéni jelöltek túlnyomó többsége is  talpon fog tudni maradni.”

Ehhez képest az MDF egyelőre a 176-ból 20 helyen nyújtotta csak be az ajánlószelvényeket. Érdekesség, hogy Budapesten, ahol többségében SZDSZ-es jelöltek indulnak, csak egy helyen, Budafok-Nagytétényben. Ha a kampányfőnök várakozását vesszük alapul, az MDF ezen jelölésekkel ma mindössze 4 darab területi listát állíthatna (Bács, Győr, Hajdú, Jász). Az LMP teljesítménye a hivatalos adatokból rekonstruálhatatlan: a párt neve mellett továbbra is nullák állnak, miközben a futottak még mezőnyéből a Munkáspártnak 2 (Csongrád7-Makó, Nógrád1-Salgótarján), az Összefogás Pártnak (Borsod11-Szerencs) 1 elfogadott jelöltje már van. Sőt, időközben az MSZDP-nek Kapolyi László révén (Szabolcs8-Vásárosnamény), valamint a Torgyán-Kisgazda formációnak is (Baranya7-Szigetvár) sikerült benyújtania egy helyen a szelvényeket - igaz, ezekről még nem döntött a választási bizottság.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr711794360

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egészpályás letámadás a Jobbik ellen 2010.02.27. 19:26:43

A ballib tábor egyet kipipálhat a követelései közül. Most, hogy már közel a hatalom, de pont az egykori segéderő miatt veszélyben a kétharmad, a FIDESZ vezetése (maga Orbán többször is) végre megtette azt, amit évek óta elsunnyogott az "egy a tábo...

Trackback: Nem vagyunk IDE'tlenek! 2010.02.27. 19:15:41

Figyelem! - A hivatalos, lendületes (- tehát "kincstári" és "hurrá-" ;) OPTIMISTA VERZIÓ-hoz katt: >=> IDE <=< ( ide-ide.hu )   Figyelem! - a következő (archív!;) változat alkalmas lehet a nyugalom megzavarására! &...

Trackback: Lehet Rózsaszín a Politika! 2010.02.27. 11:36:50

Ha a választópolgárok is úgy akarják, az LMP önálló pártként, humanisták nélkül indul a tavaszi választásokon. Igaz, úgy tűnik némi nehézséget azért okoz nekik a kopogtatócédulák összegyűjtése, főleg, hogy a Fidesz nem titkolt célja kétmillió ajánlósze...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

panelburzsuj 2010.02.27. 23:50:32

@bölcsész87:

Egyébként a szadesz pont ugyanígy kapott egymilliónál több szavazatot.

Új seprő jól seper.

Piszkos Freud 2010.02.27. 23:50:56

@jjulie: Nem a szövegelésbe halt bele senki. Csak a tettekbe. Csak az számít. Nem a 30-40-es évek vannak.

Ma a kárt és az emberek nyomorát azok okozták, akik a nácizást kezdték. Méghozzá akkor, amikor még nem volt zsidózás sem. Pl. a Chartával.

jjulie 2010.02.27. 23:52:47

@Piszkos Freud:

te egy fiatal diplomás vagy?

art-isjus 2010.02.27. 23:53:17

@Piszkos Freud: Mivel voltak nácik,nyilván ezt ki is kellet mondani.De ez szerinted hogy okozott károkat?És a Charta?

Bona Fides 2010.02.27. 23:56:35

@jjulie: Nem én fogom meghatározni. :) Nem tettem semmiféle tényállítást.
Azt mondtam, hogy a magyarkodás kifejezés használata furcsa egy önmagát magyarnak nevező embertől. Általában idegenszívűek használják ezt a ronda kifejezést. Mindig csak azt olvasd, amit leírtam, úgy egyszerűbb lesz értekezni. :)

Piszkos Freud 2010.02.27. 23:56:45

@Hegyirablo: Minden esetre kevésbé indulatos, és udvariasabban szólít meg másokat, mint te.

csi 2010.02.27. 23:57:18

@Cada: "ne felejtsük el hogy az 5. ker 13.kerülethez esö része ösi ballib fészek a parlamentöl a körutig tartozo rész erösen zsido lakta terület ergo erösen liberális ..."

Másról is ismert a környék, de csak az idősebbek számára. Annak idején számos ávós lakott errefelé, itt utaltak ki nekik lakásokat. Nem a fejesek, mert azok áthúzódtak Budára lakni, de a legénység zöme. Közel van a Fehér Ház, ami a Nagybudapesti Pártszékház volt, és egyéb kormány épületek, amikhez állandó őrség kellett. Keresztanyám egyszer megfordult egy ilyen lakáson, emlékezetes volt, mert déligyümölcsöt látott az asztalon, abban a korszakban először és utoljára.

Bona Fides 2010.02.27. 23:57:43

@E_R: Nem voltak nácik, ezért helytelen volt ezzel riogatni.

jjulie 2010.02.28. 00:01:09

@Bona Fides:

te egy fiatal diplomás vagy?

Bona Fides 2010.02.28. 00:04:37

@Piszkos Freud: Az a baj, hogy ártatlan kisembereket és félelmeiket használták fel arra, hogy abból politikai tőkét kovácsoljanak.

Piszkos Freud 2010.02.28. 00:04:39

@E_R: az ország tönkretétele nem elég?
De akár ide sorolhatnám azt is, hogy ma már van zsidózás. Nem lett volna, ha nincs Charta, meg szadesz és hasonlók.

Egyébként érdekes, hogy azok, akik reflexszerűen antiszemitáznak, nem vizsgálják, nem keresik mi ennek az oka, a jelenség forrása.

Persze tudom, hogy miért.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.02.28. 00:05:03

@csi: Ó, a második kerületben is van egy ilyen, a Hűvösvölgyi úti laktanya melletti honvéd lakótelep. Fideszes aktivisták az egész telepen összesen 4 kopogtatót tudtak begyűjteni. Úgyszintén ehhez hasonló az ötödik kerületben a Balaton-Szemere-Stollár-Honvéd lakótömb.

Bona Fides 2010.02.28. 00:05:43

@jjulie: Nem. Én egy ötvenes diplomás vagyok.

De fiatalos. :)))))))))))))))

Bona Fides 2010.02.28. 00:08:59

@Piszkos Freud: Egyébként, ha eltűnik a szadesz és a nácizás, ha Viktor rendet tud tenni, akkor hamar el fog tűnni a zsidózás és cigányozás is. (Meg a "Zorbáncigányozás" is, ami szép balliberális népszokás.)

panelburzsuj 2010.02.28. 00:13:16

@Piszkos Freud:

"De akár ide sorolhatnám azt is, hogy ma már van zsidózás. Nem lett volna, ha nincs Charta, meg szadesz és hasonlók."

Ez így nagyon szimpla.

"Értelmiségi" körökben, meg a talponállók szintjén folyamatosan jelen volt a zsidózás az átkosban is. A közbeszédbe valóban 90 táján került be, és onnantól körülbelül úgy fejlődött kéz a kézben a nácizással, mint a repülők a légelhárítással.

Mindkét fél jól profitál belőle - a többi meg hadd szopjon.

bölcsész87 (törölt) 2010.02.28. 00:16:05

Igazi nyalánkság! Ezért érdemes Barikádot olvasni!

barikad.hu/node/48054

Jó éjt mindenkinek!

[nev] (törölt) 2010.02.28. 00:16:21

@Λατζκα:
a tetejte blog. az alja csetszoba. természetesen.

art-isjus 2010.02.28. 00:18:21

@Piszkos Freud: Előbb voltak nácik,skinheadek,aztán lett Charta.Ok-okozat.
@Bona Fides: De voltak,már leírtam a jelenséget és a hátterét is.Mégegyszer nem teszem meg.

art-isjus 2010.02.28. 00:20:27

@Bona Fides: Ez is tipikus "magyarkodás": ha valaki más véleményen van,az nem magyar,hanem idegenszívű.

mirrmurrkandúr 2010.02.28. 00:20:40

@E_R: Szerintem népszerű összeesküvés-elmélet?

Ne mondd!
Akkor gondolom, teljesen véletlenül tűnt el fillérekért a teljes állami vagyon 92(!) százaléka, amikor még a nagyon liberális nyugaton is nagyjából 30 és negyven százalékban tulajdonos az állam. Még mindig.
Természetesen fillérekért kelt el majdnem minden, így lettek a volt pártfunkcikból és teljes baráti köreikből milliárdosok, és így lett egy Közép-Európai egykori mintaállamból egy olyan ország, ahol hárommillió ember van a létminimum alatt.. de hát Antall doktor elmondta annak idején a riporteri kérdésre, miszerint a miniszterelnök úr nem veszi észre, hogy lopják az országot, hogyha a mai Amerika milliárdosait megkérdeznék, hogy melyik büszke a nagyapjára, hát finoman szólva nem lenne tolongás. Tehát, ha pénz kell lopjál, a világ már csak ilyen. Antall maga is kimondta, amit rajtad kívül valószínűleg mindenki tud. Akkor miről beszélünk.
S ez csak egy dolog. Akkor még nem beszéltünk például arról, hogy kik csinálják (20 éve) a kimondhatatlan összegű állami beruházásokat. Arról meg főleg nem, hogy mennyiért, ugye az autópálya építési (háromszor annyiért, és szarabbat, mint bárhol Európában), löszfalba alagútfúrási, soha el nem készülő, de eddig nagyjából 500(!!!) milliárd forintnyi közpénzt felemésztő metróépítési anomáliákról nem is kell különösebb szót vesztegetnem.
És a sort reggelig nem lehetne befejezni!
Nem kell nekem hinned, ajánlanám szíves figyelmedbe a KSH adatait, ott kaphatsz tájékoztatást, ugyanis kötelesek közérdekű információkkal ellátni, ha kéred.

Arra, hogy valahogy elkormányozták húsz évig ezt az országot, nem is kéne reagálnom, annyira szinten aluli felvetés, ám de legyen.
Ja elkormányozták valahogy, és itt a hangsúly a "valahogyon" van.
Úgy kormányozták el, hogy majdnem négyszer(!) hitelt vettek fel mindehhez, mint Kádár Jancsi bácsi 30év alatt, és közben mindent eladtak, amit a pofájukon a bőrvastagság engedett. S elég sok mindent engedett, ahogy a mellékelt ábra mutatja.
S arról se feledkezzünk meg, hogy valami olyan züllés ment végbe ezalatt a húsz év alatt -mondjuk- a közszolgáltatások terén, ami egészen elképesztő.
Egy centrumkórházban (9 van ilyen összesen) 2010 Magyarországán úgy adnak nekem (és másoknak is) infúziót, hogy nincs branül, tehát megfognak egy bazi nagy tűt, beszúrják a vénádba, és valahogy hozzáragasztgatják a karodhoz!!! Érted baszd meg, branül???
S mikor megkérdezem a főnővért, hogy mi ez a hülyeség, akkor közli velem, hogy az egész osztálynak 220ezer forintból kell gazdálkodnia egy hónapban. (Összehasonlításképpen mondjuk egy gyomortükrözés 90 ezer forintba kerül)
Úgy élnek, hogy az orvos a saját pénzén, amikor kimegy egy konferenciára külföldre, vesz egy csomó műszert, és egyéb orvosi eszközöket, mert olcsó, majd szintén a saját költségén behozza, és évekig használják. Mert az állam nem ad rá pénzt!!!
S ez egy hatalmas budapesti centrumkórház!!!!!
Miről beszélsz te?
S akkor még a közállapotokról, bűnözésről, és millió másról egy szót sem szóltam.
Így kormányoztak húsz évig ezt az országot. Csodálkozol, hogy népszerű a Jobbik??

Ne beszélj már ekkora baromságokat!

Ne nevettesd ki magad!

A fasisztákról pedig csak annyit, hogyha mutatsz egyet (aki nem Bácsffy Diuána), akkor beszélhetünk a kérdésről
A bizonyítékok bemutatásáig viszont no nácizás!

P.S.: KSH-és magad is megbizonyosodhatsz minderről.

mirrmurrkandúr 2010.02.28. 00:21:46

És még valami:

Ha vitatkozni akarsz, várom az ellenérveket!

panelburzsuj 2010.02.28. 00:29:11

@mirrmurrkandúr:

"így lett egy Közép-Európai egykori mintaállamból egy olyan ország, ahol hárommillió ember van a létminimum alatt"

Minden negyven év alattit vissza kéne röpíteni a abba a mintaállamba, mondjuk a hetvenes évek aranykorába.

Ha már annyira oda vágyik.

mirrmurrkandúr 2010.02.28. 00:48:34

@panelburzsuj: Jól látod... a hetvenes évekről beszéltem... az 1870-esről.

[nev] (törölt) 2010.02.28. 00:51:57

@török gábor:
nekem úgy tűnt mintha nem zavarna az értelmetlenül durva közbeszéd akkor, ha a közönség közben azt is leírja: "gábor, szupi a blogod". de ez (nem az első) tévedés volt a részemről. az önre vonatkozó dehonesztáló kijelentéseimet ezennel visszavonom. nem mintha ez számítania egy blogon. további sok sikert az instant történetíráshoz.

art-isjus 2010.02.28. 01:00:55

@mirrmurrkandúr: "teljesen véletlenül tűnt el fillérekért a teljes állami vagyon 92(!) százaléka" Szokásos közhelyparádé...ez a "fillérekért" tűnt el,meg "elprivatizálták"....Milyen állami vagyon 92%-a?Milyen adat ez?Honnan?

"Akkor még nem beszéltünk például arról, hogy kik csinálják (20 éve) a kimondhatatlan összegű állami beruházásokat." Kik?

"S arról se feledkezzünk meg, hogy valami olyan züllés ment végbe ezalatt a húsz év alatt -mondjuk- a közszolgáltatások terén, ami egészen elképesztő." Nem volt az jobb korábban sem.

"Így kormányoztak húsz évig ezt az országot. Csodálkozol, hogy népszerű a Jobbik?? " Igen.Ugyanis pénzéhez dilettáns gyűlölködök.Mit oldanának meg ezek az komplexusos,retardáltak?Ugyan már.

"A fasisztákról pedig csak annyit, hogyha mutatsz egyet (aki nem Bácsffy Diuána), akkor beszélhetünk a kérdésről
A bizonyítékok bemutatásáig viszont no nácizás!" Nyilván a nácik nem olyanok,mint a 30-as,40-es években.De a fő vonások megmaradtak...idegengyűlölet,zsidózás,cigányozás,gyűlölködés,verbális és fizikai agresszivitás,összeesküvéselméletek,az emberek félelmeire,indulataira épített politika...ez a Jobbik.

gnuh 2010.02.28. 03:51:20

@szobatars: Már ne haragudj, de én vagyok az amőba, mert az EU-t annak neveztem ami? Te minek neveznéd azt, ha ha egy szervezet így működik (lisszaboni szerződés példának okáért, stb), mint ez? (Jut eszembe: az íreket például hányszor szavaztatták a szerződés elfogadásáért, és mivel is fenyegették őket?) És hogy ez tévedés lenne a részemről? Tudod, inkább előbb, mint utóbb ki fog derülni, hogy meddig életképes még ez a központosított nagy rakás sz.r!

gnuh 2010.02.28. 03:52:31

@szobatars: Már ne haragudj, de én vagyok az amőba, mert az EU-t annak neveztem ami? Te minek neveznéd azt, ha ha egy szervezet így működik (lisszaboni szerződés példának okáért, stb), mint ez? (Jut eszembe: az íreket például hányszor szavaztatták a szerződés elfogadásáért, és mivel is fenyegették őket?) És hogy ez tévedés lenne a részemről? Tudod, inkább előbb, mint utóbb ki fog derülni, hogy meddig életképes még ez a központosított nagy rakás sz.r!

Yendi (törölt) 2010.02.28. 04:38:47

@E_R:
"...idegengyűlölet,zsidózás,cigányozás,gyűlölködés,verbális és fizikai agresszivitás,összeesküvéselméletek,az emberek félelmeire,indulataira épített politika...ez a Jobbik."

Ezt azért nem mondanám. Programot elolvastam, szimpatizálok vele, gyűlölködő elemet nem találtam, de nem tapasztalom a környezetemben sem, hogy akiről tudom, hogy Jobbikos, az agresszív lenne, inkább kiábrándult. Akkor most mi a gond? Az ország 20-25%-a zsidózó cigányozó csürhe a szemedben? Ami itt 20 éve megy demokrácia címszó alatt, az pont nem az, és az emberek ilyenkor vagy rajonganak, vagy jövőképet keresnek. Az ipart, a termelést kéne visszahozni, a kereskedelmi multikat szétadóztatni, mert ezek nélkül képtelenség egy gazdaságot helyre rakni. Szerintem olvasd át a programot jobban, mert így ezek az írások nem állják meg a helyüket.

Üdv.

Yendi (törölt) 2010.02.28. 04:43:47

@gnuh: Én a környezetemben sajnos azt tapasztalom, hogy mindenki az euróra vár már a svájci frank alapú hitel ingadozás miatt, mert az "stabilabb". Az EU-ból kb ennyi van, ami az embereknek fontos. Szabad utazgatás? Kit érdekel, ha benzinre már alig van pénz a törlesztőrészlet mellett. A kereskedelmi részét meg tapasztaljuk. Ömlik be a szar. Szóval én ebből nem kérek. A lehetmas.blogon meg olyan írások vannak a Globalizáció fül alatt, hogy kb még kártékonyabb kezdeményezés, mint az szdsz..

gpetersz 2010.02.28. 05:14:52

@török gábor:
Druszám!
Jót nevettem a kultúrált válaszon, de nem vagyok biztos benne, hogy bármilyen "színvonalas" "Török Elvtárs!" kezdetű hozzászólóra akár egy picobitet is el kellene vesztegetni. Épp elég probléma, hogy még nem vesztek ki.

gpetersz 2010.02.28. 05:46:09

@Yendi: Én is rájuk szavaztam most 2009-ben, és azt tervezem, hogy fogom is. Azonban nem tagadom le, hogy néha megborzadok, ha végignézek a Jobbikot támogató médiumokon. Igen: zsidóznak, cigányoznak és sokszor a legrosszabb rákosista újságírás "fortélyait" vetik be.
Ezt kár tagadni.

Mégis megtartom nekik a szavazatom, mivel a többinek BŰNHŐDNI kell a 20 évért...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.28. 05:49:11

@gpetersz:
Vagy inkább azért, hogy ne maradjanak a görények még újabb húsz évet, ahogy tervezik.

theofil 2010.02.28. 06:48:01

@hoplita:

Jössz nekem néhány válasszal.

A kérdéseket 53780 hozzászólással elébb tettem föl.

1.- Pártlista.

Van félmilliárd forintod pártalapítási célra (ennyi kell) és megpróbálsz néhány ismert embert megnyerni a pártod számára.
Neveket kérek!

2.- Miért illegitim a Bajnai és a kormánya? (Ezt a kurucosok írják, de föltehetőleg neked is van erről elméleted.)

3.- Egyszer majd elmeséled, hogy miért egyforma (pocsék) minden zsidó, miért lépnek egyszerre, miért ellenségei drága magyar hazánknak.
A zsidók lelkivilágára vagyok kiváncsi a Te interpretálásodban!

Bona Fides 2010.02.28. 08:06:17

@gnuh: Jaj! Az írek szavaztatása nekem is nagyon tetszett! :)))))
És ott ugye nem volt baj, hogy templomokban is ment az agymosás. Ugye az más..... Azért nem kellett hörögni, hogy az egyház ne politizáljon. :)))))

Bona Fides 2010.02.28. 08:07:21

@mirrmurrkandúr: Na igen. Zsigeri csúsztatás.:)

Bona Fides 2010.02.28. 08:09:04

@simonmondja.: Igen. Egy csapásra két legyet. :)
Nekem is eszembe jutott már, hogy helyzetbe kell hozni őket. De csak futó gondolat volt.

Bona Fides 2010.02.28. 08:11:50

@gpetersz: Én is megborzadok. A Magyar Hírlap online portálon olyan bejegyzések vannak ezerszámra, hogy hihetetlen. Tudom, hogy megy a netkommandó, tudom, hogy provokátorok is vannak, na de akkor is.....
És még sorolhatnám az ilyen portálok hozzászólói rovatát napestig.

Idet 2010.02.28. 08:32:06

@panelburzsuj: Ahogy mondod. És történelmet kellene tanítani. Közelmúltat is.

Ki olvasta a zindexen a nyomorfelmérést? Nahát.

Bona Fides 2010.02.28. 08:34:34

@Yendi: Szabad utazgatás? Kit érdekel, ha benzinre már alig van pénz a törlesztőrészlet mellett.

Az EU csatlakozást követően a négy alapszabadság (áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása) politikai szuper-teljesítményként történő folyamatos felemlegetése mindig bosszantott. Ez a négy dolog ugyanis alapszabadság, ami nem okozott gondot senkinek addig, amíg a komcsik karanténba nem zárták a fél világot.
Ezeket a szabadságokat csak visszakaptuk, pusztán toll és papír kellett hozzá.
Más kérdés, hogy akkor kapta vissza a mezei polgár az alapjogait, amikor az elvtársak már szétprivatizálták övéik között az állami vagyont, a kívülálló pedig már Soroksárig sem bírt eljutni.
És akkor jött az új szlogen, hogy "a verseny jó". Aztán kiderült az is, hogy a versenyszánkó jobban csúszik, ha mutyival van megkenve.
Ennek eredménye az lett, hogy tartalmilag kiüresedtek a szabadságjogok és korrupcióba fulladt a teljes magyar gazdaság és közélet, a hab a tortán a válság.

Ez pedig javarészt az elmúlt 8 éves balliberális gazdaságpolitikára vezethető vissza, a válság nem, de annak erőteljesebb hatása igen.

Idet 2010.02.28. 08:35:07

@theofil: Bocs, hogy beleszólok, de a Gyurcsány féle puccs óta az egész bájzli alkotmányellenes, illegitim. És életellenes, de ez már nem jogi kategória.

Bona Fides 2010.02.28. 08:36:25

@Idet: Melyik nyomorfelmérést?

Idet 2010.02.28. 08:36:43

@Bona Fides: Versenyszánkó=orosz szánkó. És minket löktek le róla a farkasoknak.

Idet 2010.02.28. 08:40:34

@Bona Fides: Egy vagy két nappal ezelőtt, hogy melyik ország hol áll a nyomorskálán, és mi az előkelő, úgy emlékszem, 3. helyet bírtuk elérni. Életminőségben.

munkanélküliségi ráta, adósság, ilyesmi volt rajta, de pontosan nem emlékszem.

Bona Fides 2010.02.28. 08:45:51

@E_R: Az a tipikus liberális nyomulás, hogy amikor valaki más véleményen van, azt kollektíven bedobozoljuk, felcímkézzük és kirekesztjük.

Javasolni tudom A fideszes zsidó című film Székely Gábor-Sebes Gábor részének megtekintését.

Az idegenszívűség pedig számomra azt jelenti, hogy magyar ember olyan módon viselkedik, amiből egyértelműen érezhető, hogy idegen érdekeket saját hazája érdekei elé helyez. Tehát a magyarság halmazon belül van a fogalom, nem pedig azon kívül.

Idet 2010.02.28. 08:48:39

Kevesen élnek nyomorultabban, mint mi, Napi Gazdaság, misery index,(Bloomberg jelentés), febr. 28. vas.

Na, megvan. Bocs, de a szerkentyűm spinnt etwas, azaz hülyéskedik.

Idet 2010.02.28. 08:49:16

@Bona Fides: Ez, persze, neked szólt!

Szabó bakter 2010.02.28. 08:55:10

A jobbiknak eléggé megindult a szekér Miskolcon... Csak néztem... Ezrével mennek az emberek leadni a cettelt.

Zsidózás/cigányozás/komcsizás/fasisztázás... Jönnek a választások, tehát ismét megindult... Nem csak itt, mindenhol. Mindenki beásta magát a lövészárokba. A ballib oldal szerint minden jobbikos egy valós veszély, egy reinkarnálódott SS hadosztály egy személyben, aki gárdaruhába bújva tömegmészárlást fog végrehajtani a nyílt utcán. (mert itt jönne a 2. fázis: az antiszemita kártya)
Az a lehetőség, hogy emberek azért szavaznak rájuk, mert tele a tökük a maszoppal és a fityisszel is, nem is létezik. Sokan csak azért szavazunk rájuk, hogy ne merüljön feledésbe, hogy van pár súlyos, megoldásra váró probléma ebben az országban, amit minden rezsim csak tol maga előtt, mint a ganajtúró bogár a szargalacsint.
Aztán a másik oldal: itt minden cigány ork strici, uzsorás és genetikailag bűnöző. Minden zsidó egy globális összeesküvés részese és pont most készülnek gyarmatosítani. És. minden szoci egyfogú posztkomcsi, volt (legalábbis) párttitkár.

Az biztos, hogy ez minden nagy párt retorikája és olyan, mint a kocsmai bunyó. Lehetetlen eldönteni, hogy ki kezdte, de megy mindenki. Pedig ez minden pártban max a kemény magra jellemző. Minkét térfélről a jobbikot erősítik, ami újfajta anyagból van és ütés, rugás hatására egyre erősebb és nagyobb lesz. Ha az ellenfelek tovább szórják az öngólokat és a jobbik ügyesen lavíroz, eszméletlen nagyot szólhat! Közvetlen közeli fidesz forrásokból tudom, hogy sok volt fideszes és sok volt szoci is jobbikos lett, pedig mifelénk nincsenek se cigányok, se zsidók, se gárdisták, se bűnözés, se semmi, a dög unalmon kívül. Csak egy csomó kiábrándult ember, akik változást szeretnének...

Bona Fides 2010.02.28. 09:04:11

@R. Bendegúz: Lehetetlen megállapítani, hogy ki kezdte? Az SZDSZ kezdte a félelempolitizálást, ami ellen nincs más hatékony ellenszer csak a félelempolitizálás.
Az SZDSZ sorsát látva, jó lesz, ha ezt a Jobbik is megjegyzi magának.

Szabó bakter 2010.02.28. 09:17:29

@Bona Fides: Az SZDSZ sorsa akkor dőlt el, amikor kormányváltókból a kormány segnyalóivá avanzsáltak. Szerintem. Minden más közjáték és hosszú agónia része.

mrs. white 2010.02.28. 09:36:21

@török gábor: Bocs a fáziskésésért. Egyetlen elejtett mondat volt, hogy azért nem szervezték újra az mdf hátországot, hogy az szdsz-re rálegyenek utalva. Ekkor ugrott be Somogyi kötődése, de ez már tényleg összesküvés elmélet.

Idet 2010.02.28. 09:38:41

@Bona Fides: Szerintem nincs mit rettegni olyan nagyon a jobbikos kormányrészvételtől.

Már sokszor leírtam, de mégegyszer leírom: be fogja őket darálni a rendszer, mint ahogy Csurkáékat is bedarálta.

Beszélni nagyon könnyű, kormányozni annál kevésbé. Szakértelem, tapasztalat, kapcsolatrendszer kell hozzá, többek között. Majd megtudják ők is, mi az, gúzsba kötve táncolni, és életszerűbbé válnak, ez, egyszerűen óhatatlan. Ha a többiek kicsit összekapják magukat miattuk, az tiszta haszon lesz.

Idet 2010.02.28. 09:40:23

@R. Bendegúz: Dög unalom? De jó nektek!

Bona Fides 2010.02.28. 09:44:47

@Idet: Már maga az, hogy együtt kell működni velük, súlyos presztízsveszteség lesz a Fidesznek. Ejrópában szalonképtelen egy ilyen ideológia. (Már a Torgyánnal való együttműködési kényszer is egy borzalom volt.)
Remélem, hogy Viktor bedarálja őket, de most gazdasági válság van, szerkezeti reformok kellenek és nem lehet az illetlen és oktalan "kisöcsi" pofozására pazarolni az energiát.

Idet 2010.02.28. 10:11:28

@Bona Fides: Ne haragudj, hogy ezt mondom, de szerintem Ejrópa nagy ívben tesz ránk, és ők is csak a dísszöveg miatt huhognak, ha huhognak. Tenni nem tesznek semmit, se pro se kontra, ahogy az eddigi gyakorlat mutatja. Baromi nagy a holtsúlya egy ilyen rendszernek, meg a tehetetlenségi nyomatéka is.

Abban viszont igazad van, hogy energia- és időveszteség, míg kisöcsit beszoktatják, de nincs mit tenni. Szerintem pragmatikusan kell gondolkodni - és cselekedni! - ebben a dologban.

mrs. white 2010.02.28. 10:11:35

A zsidózás tárgykörben lenne egy hozzászólásom.
Tisztán emlékszem, hogy a román forradalom alatt vittünk ruhát és konzerveket a romániai segélyszállításhoz és rajtunk kívül jó sokan. Volt egy történelmi pillanat amikor minden ellenkező dolog ellenére jó irányba fordulhatott volna a dolog. Pár év múlva szarrá verték a magyarokat a bányászok, Sütőnek kiverték a fél szemét. Azt a politika néhány barma csinálta, mert egyszerűbb ellenségképet gyártani mint kaját adni.
Cosma gyilkosság után meglehet nézni, hogy Cosma papa milyen inteligensen nyilatkozott, mennyivel többet tett a megbékélésért mint az összes ember szinte 20 év alatt. Azóta románozást sem hallani de hai igen nem a bányászok henam Cosma papa jut eszembe. Jé mindkét oldalon léteznek értelmes emberek.
Nos ha zsidóság is így állna a kérdéshez, tényleg csak egy elszigetelt kissebbség mondaná a hülyeségét. Az pedig kivédhetetlen, de nem veszélyes, Ehez csak hogy a két legutóbbi példát említsek. A parlamentben mindkét népírtást azonos mértékkel kellene kezelni. Herényit a baloldalnak barom megjegyzése után azonnal kikellene zárni maguk közül, vagy pl Mazsihisz vezetője azonnal elhatárolódhatott volna a Máv ellen indított keresettől.
Természetesen a másik oldalon is hasonló gesztusokat kell tenni.
Javítson ki valaki ha rosszul tudom de az Orbán kormány alatt mindkét elnyomó rendszert hasonlóan kezelte. Mindkettőnek tartott emléknapot és csinált helyet ahol lehet rá emlékezni.
A baloldal pedig szélsőségesei híján a main stream politizálásába vitte ezt a kérdést.
Akkor tulajdonképpen ki a szélsőséges?
Ki a megosztó és ki tartja folyamatosan napirenden? Kinek az érdeke? Kormányzati eredmények híján ez az egyetlen dolog amivel lehet még operálni.
A másik oldalról meg találni egy két barmot aki abban látja a megoldást hogy csintalant fejbe vágja egy vasdoronggal meg időnként robbantgat mint matuska szilveszter.
Teszem hozzá ez pont a maszop érdeke mert a jobbiktól ez inkább elvesz mint hozzárak és micsoda véletlen, hogy a válsztások előtt sikerült kinyomozni. Az meg hab a tortán hogy egy bolti tolvaj is eltorzított hanggal háttal ülve nyilatkozik. Csak nekem gyanús, hogy a beépült becsületes autószerelő nem fél arcát adni a rtl clubbon egy ilyen rendkívül veszélyes ellenség leleplezéséhez, aki mint látjuk életekre tör már csak azért is mert mások véleményével nem ért egyet.

Szabó bakter 2010.02.28. 10:15:17

@Bona Fides: Semmilyen presztízsveszteséget sem okoz. Tudom, mert világ életemben fideszes voltam és a család többi tagja a mai napig az. Egy csomó fideszes titkon drukkol a jobbik sikerének, mégha ez visz is el szavazatokat. Az viszont elgondolkodtató, hogy OV most olyan jobbikosokat ellenségez le, akik több választáson is támogatták. Szóval, ha az ember nem a hivatalos dumát löki, hamar mehet a levesbe...

groggil 2010.02.28. 10:18:46

E_R!!

Van képed ezt írni:
"El lehet gondolkozni,hogy míg a bal és jobboldaliak nagy része képes értelmesen vitázni,legalábbis durva beszólások nélkül,addig a jobbikos nethuszárok fél perc alatt indulatba jönnek,és képtelenek a trágárságukat visszafolytani."

Van képed ezt írni (a "folytani" ráadásul pontosjé, te gyökér!), amikor a beköszönő hozzászólásod ez volt:

"Zömmel láthatóan mentális zavarral,kisebbségi komplexusban szenvedő,és azt a politikai hatalommal kompenzálni akaró nyomoroncok gyülekezete.Vélhetően impotens,lúzer emberek,hordákba tömörülve nagypofájú,de amúgy gyáva kis senkik,alacsony intelligenciájúak,antiszociális,illetve normális és kiegyensúlyozott társadalmiés magánéletre képtelenek gyüjtőhelye. "

Te (és JJulie) egyértelműen provokátorok vagytok...és ezért van Mo.-on ún. "zsidókérdés" is, mert (lefogadom, mindkettőtök vmilyen szinten érintett) blétek égett -akár már tudat alatt is-, hogy ti bármikor, bárkire mondhattok "vaskosat és lealázót" mindenféle következmény nélkül...Na, ennek lassan vége!! Mert miért is "antiszociális, alacsony intelligenciájú, csökött, stb." az, aki pl. azért szavaz a Jobbikra, mert szétlopják a javait a norvégok, és a magyar állam a füle botját sem mozdítja?? Miért is??
Nem, barátocskáim...Ne szóljatok be, és akkor nem hullik vissza a fejetekre a megalázottak gyűlölete!! Ez nagyobb kulturális törés ma a Mo.-on, mint bármi más! Nem, barátocskáim, az időtök le fog járni: nem lesz itt "tahózás, meg bunkózás", mert rövidesen érkezik a tockos (virtuálisan) cserébe.
Miért van az, hogy "szétoffolódik" a blog?? Mert jön egy hülye, aki a "zsidó kiválasztottság" nevetséges elméletét védi 2010-ben, bazdmeg! (miközben Perez kijelentése óta inkább lapítani kellene, mert már pusztán a "zsidó" szónak is igen-igen rossz a konnotációja) Hát persze, hogy eldurrannak az arcok, és felszabadulnak az indulatok!
Ezen kéne elgondolkozni! Egy E_R, egy JJulie, meg egy ilyen "felsőbbrendűség védő" (asszem, Spirál...ha nem tévedek) annyira gusztustalanul provokál, hogy az hihetetlen!
Vége, elvtársak! Vége!! Egyre többen, egyre kevésbé nyelik be! Ha lassan is, de ébred az ország...és úgy általában a világ is. Nincs kioktatás, nincs szupremácia! Menni fog??? Értettük egymást??

Hegyirablo 2010.02.28. 10:21:44

@Piszkos Freud: Te jó ég!!! És akkor most mi lesz???

Idet 2010.02.28. 10:25:08

@groggil: Spiró. Higgadj le, ember! Aki ordít, akár írásban is, annak sosincs igaza, akkor sem, ha igaza van.

m.logic 2010.02.28. 10:44:32

A fenébe, már így is van 4-5 területi listája az Mdf-nek, és 7 kell az országos listához. Csoda kell, hogy ne legyen meg.

mrs. white 2010.02.28. 10:44:50

Magam részéről támogatnék egy ha nem is nemzeti,de TG bloggi minimumot. Nem zsidózunk nem cigányozunk valamelyest tárgyszerű hozzászólásokat teszünk. Annyi más blog van ahol erre lehetőség van Tóta W blogján remekül lehet anyázni legfeljebb kimoderálják az embert. Itt legyen a béke szigete ilyen értelemben.

mrs. white 2010.02.28. 10:45:52

@m.logic: Hajrá Mdf előre a 4.9%-ért.

groggil 2010.02.28. 11:11:15

@Idet:
Ebben nem hiszek...ordítva is pont annyira van igazad -ha egyébként tényleg igazad van (fenti írásomban szerintem maximálisan igazam van)-, mintha szépen, illedelmesen, csendesen mondanád. Szóval: ez egy nagy, divatos tévhit.
Továbbá a szenvedélyes érvelés egy olyan dolog, amiről itt Mo.-on jól le lettünk szoktatva az elmúlt X évben...ezért itt az egyik legalacsonyabb pl. a sztrájkkal töltött órák száma egész Európában, ezért nem tudunk pl. a magyar árúk, magyar érdekek mellett sem kiállni, kardoskodni...mert mindent csak halkan, "ejropéer" módon kell intézni...marhára bejött, ékesen bizonyítja az ország mai állapota.
Hát a túrót!

Bona Fides 2010.02.28. 11:17:53

@Idet: Ejrópa alatt nem a Junijót értettem, hanem a kontinensen élő kulturált polgárok összességét.

warren buffet 2010.02.28. 11:19:56

@groggil:

"ébred az ország"

édes istenem. miért van az h a jobbik teljes kommunikácioja az ilyen mismás szar dumákból áll???

ébred az ország, mienk a haza, tiszta párt, meg mittomén ilyen valoban 1.0ás teszko gazdaságos szövegek, amiket nem kell semmi ész h egy kicsit megmozgasson agyilag, semmi, csak kb "itt az ellenség, ide szurj."

az a legnagyobb baj, h az ilyen értelmetlen és butító hozzáállással végsősoron a saját népük lealacsonyodását akarják, mert a "nem gondolkodás"-ra szoktatnak rá.ezért hazaárulok elsősorban...

Kivlov 2010.02.28. 11:21:00

@tlac:
legyen. csak kihulljanak ezek a férgek...

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.02.28. 11:27:19

Tegnap voltak itt a munkás párttól...
Hát nem kapkodták el... :D

Bona Fides 2010.02.28. 11:30:33

@mrs. white: Ez a politika által gerjesztett indulat, valóban. Éppen ezért nem kellene a kommentelő állampolgár szintjén megjelennie. De megjelenik.... Ezért küzdök ellene. Mert méltatlan a (szerintem megvezetett) polgárhoz.
A volt munkásőr által vezetett MAZSIHISZ nem a teljes magyar zsidóságot képviseli, ahogyan Köves Slomó sem. Kit érdekel, hogy Zoltay elhatárolódik-e? El sem hinném neki. Köves Slomó pedig nem állt ki a MÁV elleni kereset benyújtói mellett, kétkedéssel fogadta a hírt, ami szerintem provokáció.
Ahogyan a pénztárcatolvaj hitközségi vezető sem a zsidóságot képviseli. Csak egy ember a sok közül, aki lopott.
Engem sem képvisel a református egyház, mert katolikus vagyok és az MSZP sem, mert fideszpárti vagyok és a Gyengénlátók Szövetsége sem, mert ép a szemem.

warren buffet 2010.02.28. 11:36:47

@Kivlov:

ebben egyetértünk, csak durván ijesztő, hogy 3 nem igazán nívós kritérium alapján:
- ne legyen pofátlanul korrupt;
- ne hazudja le a csillagokat is az égről;
- legyen benne egy minimális szervezettség elvégre mégis egy országot szeretne majd irányitani;

szóval ezeknek a kritériumoknak csak egy párt, a fidesz felel meg (NAGYON rugalmasan/megbocsátóan kezelve a múltját). ez a nemmindegy.

ettől függetlenül szerintem idén egyszerűen nem lehet jól választani, nem véletlenül van ezzel igy a választókorúak min. 40%-a.

Kivlov 2010.02.28. 11:51:21

@Jómunkásember:
fenét! idén lehet igazán jól választani.

1: maszop-szdf: aki még ezekhez húz, vizsgáltassa ki magát.
2: lmp egész jó, csak kár h egy gittegylet, esélytelen
3: fityesz. ha tényleges átalakításokat csinálnának, meg lenne a 2/3uk. de halvérűek cselekedni.
4: jobbik. ahogy a festő mondta, "minél jobb, annál jobb..."

mirrmurrkandúr 2010.02.28. 11:52:13

@E_R: Te úgy hazudsz, mint a vízfolyás, vagy fogyatékos vagy.

Ezekkel, amit elmondtam, még a maszoposok sem vitáznak!

Milyen állami vagyon 92%-a? KSH, baszd + (tudod, mi az?), ezt mindenki tudja már, senki nem tagadja, csak te vagy ilyen primitív... döbbenet.
Nézz utána, és várom a bocsánatkérésed!

Nem voltak jobbak a közszolgáltatások? De, és legfőképpen több pénz volt mindenre, látszik, hogy nem jársz orvoshoz, és elég sokat járok, úgyhogy nekem ne hazudozz, mert a bőrömön érzem, mi folyik itt.

Kik csinálták a beruházásokat? Haveri cégek, ezt is mindenki tudja, nem tudom, miért kell neked Ádám-Évától minden elmagyarázni, amit MINDENKI TUD!

Pénzéhes, dilettáns banda. Te az MSZP-ről beszélsz. Így már érthető.

A nácikra (akik még Eörsi Mátyás szerint sincsenek M.O.-n pedig továbbra sincs bizonyítékod.

Egyébként te vagy, aki érvek nélkül gyalázkodik.
Nem kell válaszolnod, primitív kis seggdugasz vagy.

Ennyi.

mirrmurrkandúr 2010.02.28. 11:55:24

@groggil: Hagyd őket... szánalmas selejtjei az emberiségnek.

warren buffet 2010.02.28. 11:56:05

@Kivlov:

najolvan nézd már át a kritériumlistát, nem véletlenül irtam.

1:mszp egyetértünk
2:lmp az mi?:D haverok gyulekezete, amilyen jol indult olyan szánalmas lett sajnos...
3:fidesz a 4 év kormányzásuk szigoruan gazdaságilag nézve az egyik legjobb teljesitmény volt még a min.bér megduplázásával is.
4:jobbik ne vicceljünk már, kivágjuk a multikat és rögtön mi leszünk kelet svájca mi?:DDDD betegek ezek.

különben azt én sem értem h a strukturális dolgokhoz miért nem mer senki hozzányulni (segély, máv, bkv, egészségügy...). anélkül pedig itten nem lesz semmi változás.

hoplita 2010.02.28. 12:32:25

@theofil:

Na, majd csak válaszolok már...de azért én sem töltöm minden percem a gép előtt, még ha egyesknek esetleg úgy tűnik is.:D

1.
Nem tudok rá választ adni, mert egy dilemmát és ellentmondást nem vagyok képes feloldani...
Mert vagy ismert neveket teszek fel, de az ismert neveknek múltja van, sokszor elég kacifántos, foltokkal terhelt...még akkor is, ha csak 10-15 évet ások vissza....vagy kerítek makulátlan embereket, de ők meg általában ismeretlenek a nagyközönség előtt, pont azért, mert nem terhelt a múltjuk.
De ez teljesen teoretikus és még azt is figyelembe kéne venni, hogy a zombiknak, vagy a döntésképes, ép erkölcsi érzékkel rendelkező populációnak akarok-e megfelelni...
A kettő együtt megoldhatatlan.
Vagyis ezzel a válasszal nem messzire jutsz..:DD

2.
Ez is attól függ, mit tekintünk legitimnek és illegitimnek.
A sokszor hivatkozott európai demokratikus normák alapján illegitim, hiszen ilyen politikai konstelláció, válság, ami 2006 szept. 17.-e után itt kialakult példa nélküli....nyugodtan utánanézhetsz.
Ilyen helyzetet még egy afrikai kormány sem mind él túl, még ott is van lemondás.
Vagyis szerintem is illegitim, bár a szó jog szerinti értelmezésében talán nem.
Szerencsére-szerencsétlenségünkre, a dolog nem könnyen eldönthető - mármint melyik kitétel állja a helyét - voltak annyira ostobák, mohók és rövidlátók, hogy ragaszkodjanak ehhez a kétes módon fenntartott hatalmukhoz és így bekövetkezik a megsemmisülésük.
Mert kétséged ne legyen, ebben a formában, így, komoly személyi, szerkezeti, ideológiai változás nélkül ők többet nem rúgnak labdába.
Ezt én itt és most bátran ki merem jelenteni.

3.
Én a magam nevében őszintén csak annyit mondhatok, hogy nem szeretem a zsidók politikai szerepvállalását.
Ha lenne egy csepp eszük akkor csak a gazdaságban ténykednének.
Rossz vért szült mindig, ha egy kisebbség - és egy ennyire elutasított kisebbség - felülprezentált a politikában.
Mert a cigányokat nem számítva messze ők a földkerekség legelutasítottabb kisebbsége, ez tény, ezen kár is vitázni.
Mondjuk a kultúrális életben elfoglalt szerepük is megérne egy misét, ott is elég destruktív és megosztó a ténykedésük.

Én ezt bevallom, sosem tagadtam, de ettől még nem tartom magam antiszemitának....legfeljebb őszintének, amit nem mondhat el mindenki magáról, még itt sem, ahol akár komolyabb kockázat nélkül megtehetné.
De hát ujjunk sem egyforma, ugye?:DD

jjulie 2010.02.28. 12:35:49

@Bona Fides:

"Az idegenszívűség pedig számomra azt jelenti, hogy magyar ember olyan módon viselkedik, amiből egyértelműen érezhető, hogy idegen érdekeket saját hazája érdekei elé helyez. Tehát a magyarság halmazon belül van a fogalom, nem pedig azon kívül."

te minden kicsi vagy nagy döntésről el tudod mondani, hogy mely variáció szolgálta a haza érdekét?

pl. az 1920-as numerous clausus szolgálta e a haza érdekét?

világosnál a fegyverletétel szolgálta e a haza érdekét, vagy fel kellet volna koncoltatni a sereget?

a csehek hármas monarchiává alakulási törekvésének meghiusításában jelentős szerepe volt Adrássynak, meg tudod állapítani, hogy a haza érdeke szempontjából ez helyes lépés volt e?

szóval te mindenről el tudod dönteni, hogy mi a haza érdeke?

hoplita 2010.02.28. 12:42:31

@panelburzsuj:
Cöcö....:DD

Emlékezet, eftársam..ejnye.:DD

A 1988. évi VI. törvény nyitotta meg az utat a spontán privatizációnak nevezett kiszervezgetések és lenyúlások előtt, immáron elég szélesen.
És akkor már - miután életbe lépett - a szadeszosokat nagyon nem kergették.
Egy jó részük éppen sorospapa janicsárképzőjét végezte itt-ott-amott, felkészülendő az élcsapat-szerepre.
Kiegészülve jópár fideszessel....köztük egy O. V. monogrammú ifjú tehetséggel.

A tények makacs dolgok, eftársam.:DDD

jjulie 2010.02.28. 13:02:06

@hoplita:

ha jól értem:

lúzer voltál 89 előtt

lúzer voltál 89-90-ben

lúzer voltál a 90-es években

lúzer vagy 2000 óta

és most abban bízol hogy nem leszel lúzer ha a jobbik erős lesz?

Szabó bakter 2010.02.28. 13:05:33

@Jómunkásember: "ettől függetlenül szerintem idén egyszerűen nem lehet jól választani, nem véletlenül van ezzel igy a választókorúak min. 40%-a."

Pedig mindig érdemes szavazni. Alkotmányos jogunk, hogy az ország sorsába (valamennyire) érdemileg beleszóljunk és ne csak az otthon, netes forumokon anyázzunk. Egy párt olyan, mint a busz: felszállhatnak nekünk nem tetsző emberek is és az se biztos, hogy pont arra megy, amerre mi akarunk, de ha közelebb visz a célunkhoz, már jól járhatunk.

warren buffet 2010.02.28. 14:02:03

@R. Bendegúz:

igen, ez is egy nézőpont.

csak az a baj, hogy én szavazáskor nagyon fontosnak tartom,hogy a gazdasági kérdésekben azonos nézeteket valljunk.

és az a legnagyobb baj, hogy ebben a kérdésben mindenki egy populista maszlagot ad elő...senki nincs aki kiálljon h gyerek megint dráma van, szar ügy de tulajdonképpen a törökkel kezdődött a szivás és most alsóhangon 50 évet tanulnunk és meloznunk kéne csak szépen csendben aztán meglássuk hova jutottunk...(akkor sem svájci szintjére félreértés ne essék).

egy országban ahol ekkora sikere van a ropvidentnek ott hogy mondod el h hát izé ne költs rendszeresen 120at ha 100 jön be...?

art-isjus 2010.02.28. 14:32:53

Olvasva a "kultúrált" hozzászólásokat,igaznak tűnik,hogy a most kormányzó pártok egészségügyben tett egyes lépései károkat okoztak...főleg a pszichiátriai betegek kezelésének szétrombolása...hiszen így utólag látható,hogy rengeteg potenciális Jobbik szavazó kerülhetett ki az utcákra.

art-isjus 2010.02.28. 14:36:28

@hoplita: Ha részben náci/szélsőjobboldali/stb. nézeteket vallasz,onnantól nem az a mérvadó hogy te minek tartod magad...a nézeteid minősítenek.És azok tipikusan náci összeesküvéselméletekből,kirekesztésből,idegengyűlöletből táplálkoznak.

hoplita 2010.02.28. 14:37:24

@jjulie:
Megmondanád, hogy mit jelent lúzernek lenni?

Ha esetleg azt, hogy mindig a hitem és a meggyőződésem vezetett, hogy sokszor nem választottam a könnyen járható utat, hogy megőriztem az egzisztenciális szabadságom is, nos akkor lehet, hogy az vagyok.
A magam kis világában ismert, sokak által tisztelt és sokak által félt, némi kis befolyással is rendelkező ember vagyok
És bár nem tudom ki vagy-mi vagy, de nem cserélnék veled.....sem.:)

hoplita 2010.02.28. 14:46:00

@E_R:
Mán megint csak címkézel.
Halálosan unalmas vagy.
És lassan a kutya sem kíváncsi a véleményedre....gondolom szar lehet.
Lejárt az időtök, pápá!:DD

groggil 2010.02.28. 15:00:41

@E_R:

Kussoljál, kretén, mert megcsavarom a cserpákodat!
...nyomhatjuk ezen a szinten is...ha akarod

Yendi (törölt) 2010.02.28. 15:04:26

@Bona Fides:
Csak akkor jön a kérdés, hogy ha a szabad verseny nem jó, és a koncentrált állami tulajdon is bajos, akkor mi a megoldás? Az LMP-vel se lenne nagyon baj, csak ők meg eléggé kétszínűek hol lokális hol globális.. meg ettől félek:

"Az EU fejlődése persze tudom jól, hogy egy lassú evolúciós folyamat. Bízom benne, hogy a jövő mégis ebbe az irányba mutat, és egyszer nekünk európaiaknak is lesz egy olyan elnökünk, akire fel lehet majd nézni." (lehetmas.blog.hu)

A határon túli kérdésekkel meg nem hallom, hogy csapkodnák az asztalt. Úgy meg nem fog semmi se történni. A Fidesz-MSZP visszalépési megállapodáson meg már nem lepődök meg. A többi parlamenti párt pedig eleve hiteltelen. A Jobbik lenne a legmegfelelőbb, csak sajnos vannak olyan média, ahol a kommunikáció nem mindig megfelelő (talán a barikád ami korrekt). Hiába zöld minden, ha nincs a vidék rendbe téve, nincs biztonság, nincs jövőkép. Az LMP globális jövőképe meg eléggé bajos. Előbb a fejekben kell rendet tenni, felismertetni az emberekkel az összetartozást, és aztán arra lehetne építeni.

groggil 2010.02.28. 15:08:33

@Jómunkásember:
Írod:
"- ne legyen pofátlanul korrupt;
- ne hazudja le a csillagokat is az égről;
- legyen benne egy minimális szervezettség elvégre mégis egy országot szeretne majd irányitani;

szóval ezeknek a kritériumoknak csak egy párt, a fidesz felel meg (NAGYON rugalmasan/megbocsátóan kezelve a múltját). ez a nemmindegy."

Rendben, fideszes vagy...oké! De azért a memóriádat nem kéne tudatosan kinullázni:
A pofátlan korrupcióról nekem Kaya Ibrahim, Josip Tot, Simlicska Lajos, Defend, stb. is beugrik, nem csak a Bkv meg a Gyógyfürdő Rt....
Utolsó ülésnap 2010-ben..kétharmados titkosítások Mszp-vel történő sumák megszavazása...ezzel a hazugságra vonatkozó részhez is megérkeztünk..

A minimálbért illető észrevételed jogos..elismerem; ha nem lett volna 4év Fidesz, és az Mszp-Szdsz-en múlt volna (nem tudom, miért ez az érzésem), még mindig kb. 24500Ft lenne a minimálbér..

groggil 2010.02.28. 15:15:21

@jjulie:
Neked mi a lúzer??

Vagy inkább úgy kérdezem: az a nem lúzer a szemedben, aki részt vett a spontánprivatizációs szabadrablásban? Vagy aki elwallisozta a libatenyésztők pénzét? Vagy aki nem fizette ki a Megyeri híd építőit? Netán az, aki keresztül tudja nyomni, hogy síkságon autópályaalagút épüljön csak azért, hogy többet lehessen visszaosztani a bekerülési pénzből?

Ilyen értelemben én lúzer vagyok, és igenis egy Jobbiktól várom azt, hogy (politikai tekintetben) ezt többé ne érezzem, ...és lássam a fal mellett lehajtott fejjel osonni a mai "nemlúzereket".

Szabó bakter 2010.02.28. 15:28:09

@jjulie: :DDDD Ha eddig nem voltál lúzer, akkor most az leszel. Pillanatnyilag balosnak lenni felénk sértőbb, mint nácinak.

groggil 2010.02.28. 15:32:03

@Jómunkásember:
Írod válaszul az én 10:18perckor írt szövegemre:
"ébred az ország, mienk a haza, tiszta párt, meg mittomén ilyen valoban 1.0ás teszko gazdaságos szövegek..."

Miért is teszkós az, hogy "ébred az ország"?? (másik hozzászólásodból olybá tűnt nekem, hogy Fidesz szimpatizáns vagy...a Fidesznél: "Itt az idő! .."Ébresztő!" .."Változtatni kell!" ...ja, értem, ezek az Auchanos szövegek, ezek nem Tescósak)

De az érdemi része: arra értettem ,hogy "ébred az ország", hogy egyre kevesebben tűrik el, hogy "lekreténezik, letahózzák, lenácizzák" mindenféle jöttment alakok, Nagykörúton belüli álértelmiségi megmondóemberek.
Pár éve még fel se tűnt volna -adott esetben-, hogy mennyire arrogáns dumáik vannak, nemhogy visszavágni! (Bár akkor még Mszp-s voltam, akkor még csak ti kaptatok hasonló jelzőket, Fideszesek)
Amióta én ...nevezzük így: "felébredtem", azóta rájöttem, hogy az alattomos sértegetést, nemzetem és nemzeti jelképeim gyalázását nem fogom eltűrni...ha pl. utcán hallanám azt, hogy "kretén magyar"...elképzelhető, hogy szó nélkül orrba vágnám az illetőt...míg évekkel ezelőtt fel sem tűnt volna egy ilyen kiszólás mélységesen alattomos volta. És egyre többen gondolkodnak így, szerencsére!
Ha Fideszes vagy -asszem- talán így már inkább elfogadható kényes szóhasználatodnak is az "ébred az ország" kifejezés.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.01. 21:05:46

@pannonfunk: "... az hogyan van, hogy már az ötödik helyen indulsz képviselőjelöltnek, négy helyen meg elutasított az OVB. Ennek a hátteréről tudhatnánk valamit?"

Köszönöm az érdeklődést, válaszolok is (most hogy elvonult innen a csetelők csipet csapata a frissebb potsok alá;)

Hogy (majdnem) mindenhol "Bognár Attila" a jelöltünk neve, annak leginkább "logisztikus" okai vannak (vagyis a bárhol, bárkitől, "bármely" B.A.-ra érkező cédulák összeadhatósága;).

Egyébként sincs az égvilágon semmi jelentősége annak az EGYÉNI jelöltnek a konkrét személyének, aki úgysem(!) nyerhet a körzetében. (-mivel ahhoz legalább 10.000 szavazat kellene!)
Ezesetben pedig az "egyéni" párt-jelölt csupán a párt-listaállítás (és a töredékszavazat-gyűjtés) eszközévé silányul.

Az elutasítás oka az ajánlások elégtelen száma. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy 750-et adtam le, amelyből 1-et érvénytelennek találtak, vagy 1-et adok ODA, amelyhez hiányzik még 749 (amennyi mellesleg a határidőig még pótolható).

Persze én sem így akartam eredetileg, de a választók EZT választották az ajánlásunk helyett...
Hát akkor lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!
Némi extra publicitást pl. elérhetünk ezúton, ahogy azt az EP-választás miatt is megkaphattuk anno: ide-oda.hu/jeloltek.html#ide13
(most is készítek majd ilyen albumot - utólag)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu