Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:41

Érdekes interjút adott ma a távirati irodának Szekeres Imre. Idézem az összefoglalót: „A politikus szerint ártanak az MSZP-nek azok a szocialista politikusok, akik most a múltbeli történésekkel vagy a lehetséges jövőbeni pozíciójukkal foglalkoznak ahelyett, hogy a lehető legjobb választási eredményért dolgoznának. Az MSZP elnökhelyettese szerint a belső viták fontosak, de nem most, hanem a választások után.” Mit lehet ehhez hozzátenni? Ha az MSZP egyik vezető politikusa a kampány kellős közepén fontosnak érzi, hogy maga beszéljen a nyilvánosság előtt – befelé üzenve és ezáltal persze magát is pozícionálva - ezekről a belső konfliktusokról, akkor ott már nagyon nagy a baj.

Természetesen mindez nem ma derült ki: Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltté választásakor is tudni lehetett, hogy többek között éppen a párt (látszat)egységének biztosítása miatt eshetett rá a választás. Mesterházy kezét azonban ez a kényes kompromisszum egyben jó erősen meg is kötötte: ugyan szavakban változást, baloldali fordulatot ígért, valójában nem kapott, nem kaphatott mandátumot arra, hogy érdemben rendezze át a párton belüli erőteret. Kiválasztása egy időre lecsendesítette a rivalizáló csoportokat, de várható volt, hogy a választás közeledtével nyilvánosan is elkezdődik majd a hatalmi harc. S miközben az MSZP – mint párt – érdeke az lenne, hogy legalább a választásokig kitartson a néma undor időszaka, az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin üzengetése már a publikumnak is jelezte: robbanás közeli állapotba került a szocialista párt.

A bomba tehát ketyeg, szerintem azonban időzített: méghozzá közvetlenül a választási vereség utáni hetekre, hónapokra. Akkor kell észnél lenni mindenkinek, aki részese kíván lenni a 2010 utáni szocialista politikának, az események ugyanis – tapasztaltuk már többször - nagyon könnyen átléphetnek szereplőkön. Április után új időszámítás kezdődik a pártban, s ma még tényleg nem tudható, hogy ennek a helyzetnek kik lesznek a jó és rossz fiúi. Gyurcsány és Szili neve már elhangzott, de az idősebb generációból Kiss Péter, Kovács László és Szekeres, míg a fiatalabb korosztályból a most taktikusan háttérbe húzódó Botka László, vagy a kampányhoz arcát adó Mesterházy sem esélytelen bármelyik szerepre. Ahogy az is elképzelhető, hogy a kormányzati kudarcok miatt Gyurcsány, vagy az elhibázott kampányért Mesterházy ellen fordul az MSZP tagsága, pont annyira reális ma még az ellenkezője is, az, hogy valamelyiküket vállukra emeli és megváltóként kezeli a következő kongresszus. Mint ahogy a párt hosszabb belső válsága, esetleg agóniája is a forgatókönyvek között szerepel – ha ez bekövetkezik, annak egy komoly nyertese biztos lenne: a kormányzó Fidesz (ugyanakkor Orbán Viktor pártja akár segíthet is abban, hogy hamar rendezze a sorait az MSZP: ha az első hónapok erős konfliktusokat hoznak, az ostromlott várban hamar dönteniük kell a szocialistáknak az irányításról).

Egy lehetőség van, amiről már sokszor és sokan beszéltek, és ami eddig mégsem következett be, s amit most sem tartok valószínűnek: ez pedig az MSZP szakadása. A pártban egészen különböző irányzatok élnek együtt, s mára a személyi ellentétek is súlyosak, ráadásul a választási vereség és a nyomában óhatatlanul elinduló bűnbakkeresés (ne feledjük, ezt még a Fidesz sem úszta meg négy évvel ezelőtt – csak az őszödi beszéd segítette Orbánt abban, hogy elnémítsa a belső kritikusokat) minden bizonnyal tovább mélyíti az árkokat – szóval lenne ok és indok az elválásra. A korábbi tapasztalatok, a magyar pártok erőforrás-centralizációja és az MSZP még mindig létező erős szervezeti háttere miatt azonban azt várom, hogy a harc először és lényegében a párt elfoglalásáról szól majd. Lehet, hogy a küzdelemben alul maradók később más utakat keresnek, de egy ilyen csatában – márpedig abban biztos vagyok, hogy egészen komoly erők mozdulnak meg – még a győztes is súlyos veszteségeket szenved, nem beszélve a valóban vesztesről.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr121804387

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szekeres kopiimázsvideó 2010.03.03. 00:42:15

A piroslapon is bemutatott Magyarország sikereiről készült imázs film stílusában, készült egy újabb kisfilm. Alsó-Jászság a fejődő régió címmel. Képben, zenében hasonló filmben azonban feltűnik Szekeres Imre a körzet képviselője.  

Trackback: Fletó száll a dallal 2010.03.03. 00:18:05

A napokban került fel ez a videó Youtube-ra. Ferenc legszebb pillanatait örökíti meg. Szerintem tíz pontos a videó alatt a zene! Több karaktert nem érdemel, tehát kocsmában a tv felhangosít hátér zaj lezár ÉS:    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Török Gábor rajongó 2010.03.02. 22:42:55

Az évszázad legjobb írása!!!

Templ@r 2010.03.02. 22:53:19

Eközben meg az index címlapon folyamatosan pereg az MSZP hirdetése: ".... emberek, akiknek elegük van a megosztottságból". Ironikus, hogy lassan már saját magukat sem tudják egybetartani, de azért mégis ezzel kampányolnak...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.02. 22:55:19

Szép estét!

Szilinek üzent, meg a híveknek! MDF effektus...szerintem!

mafos 2010.03.02. 23:02:47

Hát ha már MSZP, akkor inkább Szili, mint a többi. talán még konstruktív ellenzékként is tudna viselkedni az MSZP, és a Fidesznek nem lenne szüksége a jobbikra(2/3adhoz). Mondom ezt jobbikosként. Na mind1 :D
Ha Hillert meg Szekerest minisztériumot cserélne, vajon lenne változás a "szakterületükön"? :D

Malachi 2010.03.02. 23:04:05

Őszintén nem bánnám, ha szakadnának de úgy, hogy az újak hátrahagynák a régi kádereket. Hosszú távon érdemes lenne elkezdeni építkezniük. Nem hiszem, hogy a jelenlegi MSZP valaha is képes lenne megújulni jelenlegi formájában.

Paradoxon88 2010.03.02. 23:06:21

OFF

(mert a cikkhez nem igen tudok hozzáfűzni semmit, korrekt-jó cikk, de így hogy nem látunk bele a belső harcokba, nehéz valódi véleményt formálni.)

www.youtube.com/watch?v=F3SqQ1gJjss&feature=player_embedded

Legújabb Jobbikos kampányfilm. Profi munka.

ON

Lesz poszt kampányfilmekről? (tudom, még nincsenek igazából, ellenben plakátok - és azok átfestése, átírása - már előfordulnak.)

Peter252 2010.03.02. 23:10:23

Egyértelmű, hogy Gyurcsány lesz újra a vezető, a párttagság körében és a választói törzsbázis körében töretlen a népszerűsége, Szili pedig , épp ellenkezője--őt nem kedveli se a tagság , se a baloldali választóközönség,..

Szóval egyszerű a képlet: Gyurcsány vissza fogja venni a pártot, kb. 98% szavazataránnyal a kongresszuson lesz újra elnök és ő lesz a frakcióvezető is.
És folytatódik bizony az Orbán-Gyurcsány szembenállás, ki tudja hány évig még:(

Treuga Mei 2010.03.02. 23:13:40

Tisztelt TG!

A szocialisták sajátos mediokratikus-feudalisztikus érdek-kompromisszum szerkezete mindig komoly ellentéteket eredményezett már a párt megszületésétől. Az a helyzet, hogy akik már kinőttek (kiöregedtek vagy több pártoldalon érdekszövetséget kötöttek [pl. Kovács Bence János, a Kupper Művek, a VI-VII. kerületi panamák szereplői], esetleg legalizálni kezdték tevékenységüket), nem kapcsolódnak a párthoz, nem függenek tőle, az "új generáció" gazdasági hatalmát meg megaprította a - pártatlannak nem nagyon tűnő, de legalább az egyik oldal gazdasági tettestársait visszaszorító - ügyészség. Így gazdasági háttér - a régi szép időkhöz képest - már csak kicsiben akad, ami a megélhetési értelmiség - főként a médiaproletariátus pénzügyileg motivált, magát még mozgástérben megtartó része - erodálódását is eredményezheti.
Azaz a MaSzoP jövője ma éppoly pengeélen táncol, mint 2002 végén a FIDESzé. Beágyazottsága, és a magukat sarokba szorító kulturális-mediális rétegek kényszerű folytatólagos együttműködése (pl. Drágaaranyosbógáúr régebbi optimista termelési riportja a sávolyi beruházásról) rejt még tartalékokat, de a belső ellentétek elcsitulása sürgető, hogy a _kritikus tömegű_ menekülés nem eshessen meg!
@Török Gábor rajongó:
Hadd bátorkodjam hálát rebegni ehhez a lényeglátó és önzetlenül gazsulatív hozzászólásához. Egészen más megvilágításba helyezte TG szavait a számomra - is, mint minden gondolkodó számára. Ezúton hadd kívánjak további eredményekben gazdag, hasonlóan könnyű munkát!

[nev] (törölt) 2010.03.02. 23:15:36

felteszem ez a purpárlé amiatt van, hogy szekeres volt a őszödi beszéd kiszivárogtatója. de egyáltalán nem gondolom, hogy a szocik a választások után ellenzékben szétesnek. a szocialisták néppárti politikája bukott meg, szerintem az mszp egy baloldali rétegpárttá alakul át.

nézzük sorba a platformokat:

-- mesterházy szólítja majd meg a szakmunkásokat. ugye miket is mond. kiemelt ösztöndíj kell a hiányszakmákban. emelni kell a szakmunkás minimálbért. és egy havi juttatásnak megfelelő étkezési utalvány és üdülési csekk legyen adómentes, a mimimálbér adómentessége mellett. utánam srácok.
-- lendvai ildikó képes megszólítani a nyugdíjasokat. nem kell magyarázni.
-- gyurcsány az első generációs értelmiság körében lehet népszerű.
-- szily katalin vihet egy keresztényszocialista vonalat. ugye nem kell megszorítani, és ugye nincs már az szdsz, ami számon kérné a szekuláris politikát.
-- szanyi lehet a szociáldemokrata.
-- és ugye ne felejtsük el andor lászlót, aki ugye a nemzetközi kapcsolatokért felelős.

nagyjából ezek a szocialista platformok. amik ellenzékben működnek. pont az a probléma, hogy egy ilyen párt megint abszolút többséget szerezhet. de ez szerintem így lesz mindaddig, amíg a liberálisok nem jutnak kormányra. addig a szocialisták lesznek a váltópárt.

W Joe 2010.03.02. 23:16:04

Most nehéz elképzelni, hogy az MSZP még egyszer nagy párt lehet.

tlac 2010.03.02. 23:17:18

hosszú agónia lesz. és kérdés hol és kinél a pénzeszsák. végül is óriási teljesítmény, és a csillagok szerencsés állása, hogy '89 után 20 évig kihúzták.

[nev] (törölt) 2010.03.02. 23:17:20

@Wita.hu Joe:
90-ben is nehéz volt elképzelni. és ugye 94-ben meg abszolút többségük lett.

W Joe 2010.03.02. 23:19:38

@[nev]: Hát igen, először azt akartam írni, hogy nem tudom elképzelni, aztán eszembe jutottak ezek :)

egy maréknyi dollár 2010.03.02. 23:21:42

Bár robbanna fel az összes tetves párt!De nem fognak.Jól elvannak.Undorító,kisttílű marakodásuk,a hatalomért történő eszelős,leplezetlen kaparásuk elkeserítő.Leghalványabb jele sincs annak, hogy ezek az embereket a saját érdekeiken kivül bármi is érdekelné.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.03.02. 23:26:35

Én ilyenkor elgondolkodok azon, kik azok, akik az mszp-re szavaznak.

tlac 2010.03.02. 23:30:35

@Iron Man: a hard core vörösök

Diocles 2010.03.02. 23:30:39

Jó írás, annyival bátorkodom kiegészíteni, hogy szerintem:

A Fidesz nyomása éppen a szétesés fog irányában fog hatni, nem pedig az egység felé, ugyanis a Fidesznek lehetősége lesz segíteni a szakadár, ill. a számára kedves lázadó szocialista politikusokat.
(Természetesen nem nyiltan, hanem burkoltan, kábé annak a forgatókönyvnek megfelelően, ahogy a szocialisták kézből etették az MDF-et, ill. beavatkoztak az MDF belügyeibe (Almássy-ügy).)

Szerintem ha Szili Katalin, vagy más szocialista politikus a dezertálás mellett döntene, akkor meg fogja tudni szerezni (a Fidesz titkos segítségével) azt a médiafelületet, ill. anyagiakat, amellyel fel tud építeni egy kisebb pártot.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Orbán szerint az elszámoltatás meg fogja tizedelni a szocialista elitet, magyarán a rossznyelvek ezt akár úgy is értékelhetnék, hogy a Fidesz válogathat a szocialista erőcsoportok között, hogy melyikkel lép szövetségre, ill. melyikkel bánik szigorúan. (Kis János is erre utal a Beszélőben megjelent interjújában, szerinte az MSZP zsarolható.)
A Fidesz-kormányzat tehát szerintem aktivan befolyásolni tudja az MSZP belharcait, szövetségeket fog tudni kötni egyes szocialista érdekcsoportokat, ki tudja őket jáccani egymás ellen, és a szövetséggel mindkét fél jól fog járni. (Hiszen egyetlen szocialista erőcsoportnak, vagy nagyágyúnak sem mindegy, hogy mekkora médiafelületet kap, ill. hogy kinél és mikor kopogtat az ügyészség, már amennyiben komolyan vesszük azokat a szocialista vádakat, hogy az ügyészség a Fidesz kezében lesz. :)

Diocles 2010.03.02. 23:34:28

Az ellenzéki sajtó most nagyon meg tudná szivatni az MSZP-t, ha mondjuk - bizalmas értesüléseikre hivatkozva - megírnák, hogy X szocialista nagykutya szivárogtatta ki az őszödi beszédet (maga Gyurcsány is azt mondja, hogy elárulták!), akkor az MSZP volna lépéskényszerbe, és kénytelenek volnának nyilvánosságra hozni az NBH-jelentést.
Amit láthatóan nagyon titkolni akarnak...

Paripa 2010.03.02. 23:34:57

@Diocles: Szerintem a nagy médiafelülethez nincs szüksége az MSZP-nek a FIDESZ segítségére, mert az adott.

ducas 2010.03.02. 23:36:26

Nagykoalíció leszen...
Összenő, ami össze tartozik...
Szebb jövőt,,,

connor86 2010.03.02. 23:41:00

Üdvözletem!

Jó cikk!

Saját véleményem roppant egyszerű.

Az MSZP előtt két út van a hatalmas vereség után:

Vagy szakad , vagy MDF,SZDSZ példa.

Ha szakad van esély egy erősebb baloldalra ha nem akkor eltűnik mint Lengyelországban!

Ezért én személy szerint ezt a tézist nem preferálnám, és akik abban a pártban még egy cseppnyi realitás érzékkel rendelkeznek lépnek.

connor86 2010.03.02. 23:42:03

@connor86:

Elnézést, ezt a tézist preferálnám.
Késő van bocsássátok meg.

[nev] (törölt) 2010.03.02. 23:46:36

@Wita.hu Joe:
a szocialisták akkor esnének ki a pixisből, ha a liberálisok jutnának kormányra. onnantól ugyanis a konzik és a libek váltanák egymást, a szocik lesznek a szélsőbalos alakulat. most én kormányzóképes liberális pártot nem látok, ami azt jelenti, hogy a konzervatívoktól újra a baloldal veszi majd át a váltóbotot. ez persze lehet 2018 is, de lehet akár 2012 is. a fidesz korai választásokat követelt, miért ne követelhetnék ezt a szocialisták. főleg akkor ha nem lesz sikeres az orbán csomag.

és ugye az mszp komoly versenytárs nélkül van a baloldalon, a munkáspárt nem vehető komolyan, az mszdp megint csak nem. szóval én el nem tudom képzelni, hogy az mszp ellenzékben szétesik. mert szekeres imre mondott valamit a távirati irodának. ami egyébként lehet, hogy megszűnik.

Kelemen Csaba 2010.03.02. 23:47:35

Vicces lenne, ha az "öszödi beszéd" OV megmentése miatt került volna nyilvánosságra.
Szeretem az összeesküvés elméleteket, és a küvé-t

Diocles 2010.03.02. 23:48:08

@Paripa:

most még adott.
jövőre már megfordulnak az arányok, az állami média a fideszé lesz, a kermédia igazodik, a Fidesznek komoly lehetősége és érdeke lesz támogatni új balos pártok megjelenését, térnyerését, de akár az MSZP-n belüli mozgásokat, szakadásokat is.
(és a médiafelület itt csak egyetlen eszköz, számos más eszközzel tud majd motiválni.)

ahogyan Gyurcsány is csinált magának egy "európai, normális, konzervatív pártot", az MDF-et.

joe2010 2010.03.02. 23:48:54

Lehet, hogy maga Gyurcsány volt az aki kiszivárogtatott. Elég sokáig lehet erről beszélni, öszödözni. Persze ez is csak egy összeesküvés-elmélet. Igazából mindegy.
Az MSZP, vagy bármely szervezet a leggyorsabban szerintem a belső ellentétek miatt hullik szét. Teljesen egyetértek, azzal, hogy jelentős változások, átrendeződések várhatók, nem csak pártokon belül, hanem a politikai pártok között is.

connor86 2010.03.02. 23:51:04

@[nev]:

Írod a Fidesztől az MSZP veszi át a stafétabotot.

Vagy a Jobbik.
Ez az ország hungarikum. Ezt sem tartom elképzelhetetlennek.
Mivel ez a választás számukra hatalmas táptalajt fog jelenteni. S főleg a sajtó , hazai és nemzetközi egyaránt híressé teszi.Hőssé.

Valamint ott a média is.

Nekem az a véleményem: így ebben a formában ez a párt (mszp) menthetetlen. Nagyon súlyosak a társadalmi sebek.

Wudu Allen 2010.03.02. 23:51:12

Az öszödi beszédet illetően ne feledkezzünk meg Kapolyiról se. Nagy zsetonnal játszik és mások az elképzelései Mo. gázellátásáról mint Gy.F.-nek volt akkor.
Mivel ő már szocdemként indul Mszp-s ellen, vehetjük őt az első "petárdának".

Lazas 2010.03.02. 23:51:25

Ez tényleg egy jó írás lett.
Az MSZ(N)P pedig szerintem sem fog szakadni, hiszen ezt az országot csak ők tudják kormányozni és aki kilép az bukja a párt anyagi erőforrásait és így mehet a levesbe.
Egy külön Szili párt maximum 2-3%-ra volna jó szerintem.
A legfontosabb érvet, pedig idézem az index kampányító összefoglalójából: "Ki kell tartani bármi történt (történjék) is."

sárkányfő 2010.03.02. 23:54:49

Én ebben az ügyben két teljesen ellenkező végletet is el tudok képzelni.

Az egyiket Gábor már írta: a Fidesz a 98-02-t idéző stílusban, sokáig elfojtott, de most kirobbanó bosszúvággyal kezd neki. Ez esetben annyi magas labdát dob fel az Mszp-nek, hogy akár maga Gyurcsány is vissza tudja magát építeni.

A másik véglet a megsemmisülés. Az is benne van a pakliban, hogy a hatalmas vereség miatt rengeteg politikai-gazdasági-kapcsolati tőkét veszít az Mszp, és rengeteg olyan ügy, amit kormánypozícióból, illetve erős párt pozíciójából kontrollálni tudott, kis-közepes pártként már nem fog tudni ellenőrizni-elfolytani. Így rengeteg gázos ügy ki fog borulni, a BKV csak a korai nyitány volt. A párt összeomlik, a vezérkart bilincsben viszik el.

Utóbbi verziónak a szépsége az is, hogy ha ilyen mértékű összeomlás következik be, magával ránthatja a Fideszt is.

A politika ugyanis olyan, mint egy inverz vízilabda-meccs: a víz felett ütik-vágják egymást, a víz alatt viszont szépen összesimulnak.

sárkányfő 2010.03.02. 23:56:05

@[nev]: A volt szdsz-es eü. miniszter nemrég azt nyilatkozta, hogy szerinte egyszerű trehányságból került ki a felvétel... ismerve a bénaságukat, ez is lehet életszerű.

@Wudu Allen: Rohadt jó nicked van :)

connor86 2010.03.02. 23:56:13

Valamint még egy dolgot hozzáteszek:

Volt egy írás az atv.hu-n.

Azt mondják a párton belül a szavazati százalék mindegy csak kettessel kezdődjön. (20 % minimum). Ebben az esetben megmarad az egység. És idézek: kitartunk bármi is legyen.

De ha ez alá csúsznak akkor elszabadulhat a pokol.

Szó - szó sok kis következmény kell szerintem ahhoz hogy meglegyen a valóságos forgatókönyv.

Választások után mindent megtudunk!

disgust 2010.03.02. 23:57:10

A véleményem a cikkről az, hogy valóban jól megírt és megfogalmazott írás az MSZP-ről! Egy kérdésem lenne! Miért is kellene foglalkozni az MSZP-vel?
Az első párt Magyarországon, akinek megadatott, hogy 8 évig kormányozhasson. 8 év alatt már lehetett volna reformokat végrehajtani, belekezdeni valami igazán maradandóba, de helyette semmi sem jobb, sőt az élet minden területén (oktatás, egészségügy, államigazgatás stb) színvonal csökkenést tapasztal az átlag magyar! És ez nem (csak) a válságnak köszönhető, hanem a semmittevésnek. Én azt kívánom az MSZP-nek, hogy 15% alatti támogatottsággal szerepeljen és akkor valóban elkezdődik a bomlás. Az MSZP egy gusztustalan anti-magyar emberek gyülekezete, akiket egy olyan etnovallási kisebbség támogat, akik ma uralják Magyarországon a médiát. Emellett persze egy olyan másik kisebbség szavazataira hajt, akik egy szál kolbásszal megvehetők (vagy ha a másik párt is ennyit ígér, akkor kettővel).
Szóval miért is kellene a szocialistákkal foglalkozni? Semmiért! Tűnjenek csak el a süllyesztőbe és olyan politikusokról kellene majd a jövőben írni, akik az önérdek mellett tesznek egy keveset azokért is, akik megválasztották őket! (Remélem azért lesz\van néhány ilyen is)!
De nyilván ez nem az Indexen fog megtörténni, ami a "derék" szocialista tábor és balliberális eszmék "fantasztikus" támogatója!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.02. 23:57:14

Az MSZP "belügyeire" szerintem komoly hatást gyakorolhatnak a "külügyek" is.

Az előző politikai paradigmában az MSZP csak az akkori szavazótábora mellett, az SZDSZ támogatásával tudott kormányzati pozícióba kerülni. Most SZDSZ nincs, a tagság egy része elment.

Kérdés: erősítés nélkül hogyan juthat a jövőben az MSZP egyáltalán kormányzati pozícióhoz? És ez az esélytelenség hogy változtat a felálláson.

Gábor?

zeee 2010.03.02. 23:57:22

@Peter252:
Gyurcsány nem lesz újra vezető az MSZP-ben, ennek semmilyen realitása nincsen.
Török Gábortól jobb írásokat, elemzéseket várnék, ez a post amolyan nesze semmi, fogjad meg.
Abban még egyet lehet érteni Törökkel, hogy a választások után a belharcokról fog szólni az MSZP élete. Ekkor azonban nem csupán személyi kérdésekről van szó, hanem identitás keresésről is egyben. Az MSZP elmúlt 6 évének politizálása oda vezetett, hogy a párt nem csupán tömegbázisát, de identitását, ideológiáját is elveszítette. A FIDESZ közép felé mozdulásával és a Jobbik radikális kommunista retorikája miatt az MSZP számára nem maradt mozgástér a választók megszólítására. Török Gáborral ellentétben én az MSZP szakadását sem tartom kizártnak, mert a hagyományos szocialista értékeknek nincsen nem látszik a közeljövőben jelentős támogatói bázisa, egy alapvetően más elveket valló párt és pártszervezet kialakításához azonban alapvetően más szemléletű vezetők szükségesek, mint a mai MSZP első vonal prominensei.
Török Gáborral részben egyet lehet érteni abban is, hogy a FIDESZ-nek nem érdeke a szocialisták teljes lenullázása - Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatai már-már baráti hangot ütnek meg -, ugyanis ha a FIDESZ nem lesz képes elfogadtatni a társadalommal bizonyos kényes és kellemetlen intézkedéseket, - az akár a jövendő kormány gyors bukásához is vezethet, ami viszont egyértelműen a JOBBIK abszolút térnyeréséig is elvezethetne. Én azt valószínűsítem, hogy az MSZP-ből lesznek leszakadó csoportok, maga a párt pedig kénytelen lesz egy a maitól jelentősen eltérő politikát kidolgozni. Ennek lehet nemzeti iránya, nyugatos iránya, - esetleg valamilyen mérsékelten liberális vonulat, amely tematikus társadalmi problémákra próbálhat választ adni. A váltópárt szereptől azonban az MSZP-nek jó időre búcsút kell vennie, ami csak akkor jó a demokratikus intézmények és vívmányok fenntartásának szempontjából, ha 4-5 stabil parlamenti párt kialakulásával a politikai hangsúlyokat az eltérő politikai formációk időnként befolyásolni tudnák.

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2010.03.03. 00:01:14

Az elveszetett előző választás után is meg lett vízionálva, hogy szétesik a Fidesz (mert ugye Viktor megigérte, hogy lemond), és a támogatók nagy része átpártol a MDF-hez... És mi lett belőle? :)

Diocles 2010.03.03. 00:09:17

@John Preston:

a Fideszt az őszödi beszéd mentette meg, de most nem lesz őszödi beszéd, ellenben lesz új főügyész...

zeee 2010.03.03. 00:09:29

@mefisto:

A megjegyzésednek olyan olvasata is van, hogy az SZDSZ csak az MSZP támogatásával tudott a parlamentbe kerülni. Az sem biztos, hogy az SZDSZ Parlametből való kiesésével az MSZP ne tudott volna minimális többséget szerezni.

beep 2010.03.03. 00:13:04

Az egy jó kérdés, hogy mi árthat még az MSZP-nek, amikor ott van neki önmaga. Mondjuk valszeg ez a MALÉV államosítás sem használ. Vagy ez:

hircsarda.hu/gazdasag/3343-allamositjak-a-vodafone-t-az-ernst-youngot-es-a-gyros-bufeket/

zeee 2010.03.03. 00:14:09

@John Preston:

O.V. számára volt néhány kritikus hónap. Ha az "Öszödi beszéd", nem olyan formában kerül nyilvánosságra, vagy Gy.F. a beszédet nagyobb nyilvánosság előtt mondja el, akkor lehet, hogy már nem O.V. a FIDESZ listavezetője. Persze a FIDESZ keményen tekintély elvű párt, más O.V. kaliberű politikusa pedig nincsen a pártnak.

zeee 2010.03.03. 00:18:34

@Diocles:

Azt nem lehet tudni, milyen politikai gyújtószikra lehetséges. Új legfőbb ügyész, na és?...

stratez 2010.03.03. 00:18:59

@Peter252: Gyurcsány visszaveheti a pártot, amiben én nem hiszek, de az ország nem veszi vissza Gyurcsányt. Ez egyben válasz is arra, hogy Gyurcsány miért nem veszi vissza a pártot. Minél nagyobb vereséget szenved az MSZP, Gyurcsány annál esélytelenebb a visszatérésre...

zeee 2010.03.03. 00:20:40

@beep:

A MALÉV nem oszt, nem szoroz. Vagy hagyni kellett volna megszűnni a céget, vagy új nemzeti légitársaságot kellett volna alapítani, aminek még nagyobbak lettel volna a költségei. Azért nem minden lépés baromság a szociktól.

[nev] (törölt) 2010.03.03. 00:21:24

@zeee:
a szocialisták néppárti politikája bukott meg. a szocialisták mindenkinek akartak osztani, és ez egyrészt recesszióba vezette az országot, másrészt ugye megérkezett a világgazdasági dekonjunktúra, és ezt tetőzte egy pénzpiaci válság. de én nem hiszem, hogy akkor most a baloldaliságot ellenzékben ki fogják dobni a sutba, pont azt gondolom, hogy a hátsó ajtón még krausz tamás is vissza fog kérezkedni, mert ugye ellenzékben lehet majd mondani, hogy az ország a nemzetközi tőke foglya. fidesz első dolga ugyanis nyilván az lesz, hogy leülnek a valutaalappal tárgyalni.

Diocles 2010.03.03. 00:24:44

@stratez:

Szerintem pedig Gyurcsány vissza fogja venni a pártot, de legalábbis nagyon komoly alkupozijai lesznek.

Hogy miért?

Aki látta már az MSZP-tagságot Gyurcsányért rajongani, az tudja.
Gyurcsány ott az istenkirály.
És Gyurcsányt pártolja a balos médiaértelmiség jó része is.

És lássuk be, hogy - bármennyire nem kedveljük Gyurcsányt sokan - azért egy Mesterházyhoz, egy Szekereshez képest mégiscsak ő az ász.

Szerintem az MSZP még Gyurcsánnyal is jobb eredményt tudna elérni, mint ezzel a se hús, se hal Mesterházyval, akin mindenki elalszik.

zeee 2010.03.03. 00:25:00

@stratez:

Na többek között ez az, amiről Török Gábor máshogy vélekedik. Gyurcsány karizmatikus egyéniség, - több nagy politikai hibát is elkövetett, de ettől eltekintve nem jelentéktelen politikus.

Leguanember 2010.03.03. 00:27:37

@connor86 írta: Ez az ország hungarikum.

Hát ezért egy nagy pirospontot szeretnék beírni a füzetedbe. Kiváló, szólásteremtés-gyanús :-)

zeee 2010.03.03. 00:29:29

@[nev]:

:) Csak maradjon elegendő hely a bal oldalon.
Nem az "osztogatás" volt a fő probléma, a FIDESZ is osztogatott 2000 és 2002 között, még a 2 választási forduló között is talicskával öntötték a parkettre a pénzt.
Az MSZP (szerintem egyértelműen az SZDSZ felelőtlensége miatt) elszakadt a társadalomtól és előkészítetlen, irritáló manőverekbe kezdett. (Amelyekre a FIDESZ maximálisan rájátszott).

Krapulax_ 2010.03.03. 00:31:28

Ne robbanjon az mszp! az túl gyors halál lenne nekik. Lassabbat érdemelnek.

stratez 2010.03.03. 00:32:26

@Diocles: Fideszt nem az őszödi beszéd mentette meg, hanem Gyurcsány és az MSZP együtt. Gyurcsány retardáltsága és a szocik gátlástalansága, a második ciklus elnyerése után úgy érezték, hogy a Kánaán örökké tart, annyit lophatnak, amennyi jól esik, a választók akkor is újraválasztják őket...

stratez 2010.03.03. 00:44:20

@zeee: Az ország mostani állapotát, az emberek többsége Gyurcsány nevéhez köti, erről úgy látom sokan hajlandók megfeledkezni, ebben csak akkor állhat be változás, ha a Fidesz nagyon rossz teljesítményt nyújt kormányon. Ennek viszont kicsi a valószínűsége, különösen annak tükrében, milyen teljesítményt produkáltak a szocik.

[nev] (törölt) 2010.03.03. 00:51:54

@zeee:
meg fogják magyarázni. megtartják a kritika és az önkritika napját. az őszödi beszéd is ez volt. én éltem az államszocializmusnak nevezett formációban, és pontosan tudom, hogyan működnek a szocialista pártok. teljesen normális a szociknál az, hogy kiáll egy vezető, és azt mondja, hogy ezt elkúrtuk. és lesz olyan értelmiség, amelyik azt fogja erre mondani, hogy még mindig jobb egy bevallott hazugság, mint egy eltagadott. amelyik értelmiség kicsit atyáskodni akar a pártok felett.

és ugye ez pont a fordított alapállása a fidesznek. ott meg pont a párt akarja maga alá szervezni az értelmiséget, és erre mondom azt, hogy ez a politika az unióba való.

Nash vs. Keynes 2010.03.03. 00:59:39

kíváncsi vagyok lesz valódi akarat és képesség eljutni a csúcsig az elszámoltatásban, mert ha igen (és az a sanda gyanúm, ez lesz a fidesz 2/3-os reformjai mellé a támogatás ára) akkor nagyon hamar le lesz az mszp erkölcsileg nullázva hosszú-hosszú időre..

Unommáazegészet 2010.03.03. 01:05:12

Szekeres egy uccsó maffiavezér. Semmi több. Alja.

beyo 2010.03.03. 01:16:42

Az mszp egyetlen esélye, ha a választások után tudatosan sikerül magát újra pozícionálnia, méghozzá mind gazdaságilag és ideológiailag balra. A Fidesz jó ideje szinte balodali retorikát folytat, ezt az mszpnek át kéne ugrania. A hatalmi érdekek az elmúlt kb. 5 évben tartják igazán sakkban a pártot. Mind ezek mellett úgy érzem, hogy a probléma valós háttere az öszödi beszéd volt, amit nem lehetett megmagyarazáni, teljesen érthető volt miért is fordult el az ország Gyurcsánytól, ezek után még szép, hogy képtelenek lettek volna bármit csinálni. Ha nincs öszödi beszéd, most az mszp sokkal erősebb lenne, nem lenne jobbik, stb. Azt, hogy miért történt volna más az előző négy évben, mint amit 2006-ban a kampányban ígértek még simán lenyelethető lett volna az emberekkel, sőt még a válság is kapóra jött volna számukra.
Gyurcsányt bár nagyon sokan tehetséges politikusnak tartják, a választások után egyértelmű lesz, hogy ők sem engedhetik labdába rúgin (és ezt szerintem ő is tudja).
bár ez már off, egy olyan párt, mint a jobbik, egy európai uniós országban halálra van ítélve. Lehetséges, hogy most elég sokaknak képes olyat mondani, amit már-már jogosan hallani kívánnak, de ettől még valós tényező nem lehet. A Jobbik ereje most a kétélűségében van, egyrészt ott van a szinte mérsékelt oldala (amiről a programjuk is szól), más részt az a számomra rendkívül taszító oldal, amin leginkább a retorikájuk alapszik, ezek eleme a szalon cigányozáson és zsidózáson túl a forradalmi fenyegetőzés is. Ha bármelyik oldalt ledobják magukról bukni fognak, ha bebizonyítják, hogy ők egy normális konzervatív erő a Fidesz azonnal ugrik és darabokra szedi őket, mert az ő területükön nem lehet jelen más. Ha realista oldalukat dobják el, és átmennek népharag náci pártba, akkor marad kb 50-60 000 focihuligán skinhead támogatójuk... Addig azonban szintén nem fognak tudni választásokat nyerni, amíg le nem rázzák magukról a magyarok nyilait, az úszító retorikát és az állandó zsidózást, mert lehet, hogy ez így még sokaknak szimpatikus, de mégtöbbek soha nem lesz az. A magyarság tényleg hungarikum, meg abszurdisztán, de meg van benne az európér viselkedési forma, ami miatt mindig a békés megoldások lesznek számukra (nagytöbbségben) a fontosak.

bukodi 2010.03.03. 01:32:12

Ez egy jó és lényegre törő írás volt. Köszönjük!
(Néhány hónap múlva kiderül, hogy a zseniális jelző is illik-e rá.)

tcom 2010.03.03. 02:08:56

@beyo:

Ámen!

Annyival kiegészíteném, hogy a magyar népnek meg kell tapasztalnia mire képes a Jobbik a parlamentben. Megint olyat látunk, ami nem hiányzik a többségnek. A magyar ember békésen, nosztalgikusan tekint vissza az elmúlt rendszerre.
Nyilvánvalóan felbátorodva még inkább pofátlanok, szélsőségesek lesznek. Egy-egy cigányverés, bolt gyújtogatás és elege lesz belőlük a népnek. A szimpatizánsok mennek vissza a Fideszhez. Mert azok sem egy makulátlan galeri, de nem lehet egy napon emlegetni a szélsőjobbal.
Az viszont aggasztó, hogy a kihaló nemzedékekkel csökken a békés szemléletmód. A fiatalok egyre radikálisabbak, egyre szélsőségesek. 20-30 év és komoly, állandó részvevői lesznek a hatalomnak.

Drang 2010.03.03. 02:17:15

Ugyan már, mindenki tudja, hogy az MSZP-t egyetlen dolog tartja össze: a közpénzekhez hozzáférés igénye. Ez a párt eleve erre alakult, aki kilép belőle, elveszti ennek lehetőségét.

edisdead 2010.03.03. 02:39:19

@tcom: Aki onnan eljött, többé nem megy vissza. Azok átlátják miről van szó. Kb most ott tartunk, hogy a Fidesznek kormányzás esetén teljesítenie kell, mert ha nem, akkor még azokat a szavazóit is elveszíti. Bár lassan már csak ott is rajongók maradnak. A kopogtatócédula meg nem mérvadó. Szedik vidéken a templomoknál, és mindenki leadja csak nehogy kinézzék. A boltgyújtogatás meg cigányverés meg akkora hülyeség, mint az őrület. Senki nem dolgozik saját maga ellen.

Bandibacsi34 2010.03.03. 02:44:30

Remélem a szemétdombra kerülnek a többi gengszterváltó párttal együtt. Magyarország jövője múlik azon, hogy tettre kész pártok kerüljenek be a parlamentbe (lehet ez a Jobbik vagy hasonló, de tényleg baloldali párt is). Az ilyen megülök a babérjaimon és csak számolgatom a lóvét pártokból elég volt.

Sgt. Hitman 2010.03.03. 02:55:50

@Paradoxon88: Erről a videóról süt a demagógia, nem csoda, hogy annyian bedőlnek ennek az agymosásnak. Szép lassan bevezeti a nézőt egy kaotikus, kétségbeesett állapotba, és a végén azt az érzetet kelti, hogy ezekre egy megoldás van, a Jobbik. Szinte természetes, hogy történetesen a párt legfőbb riválisába, a Fideszbe be vannak épülve a kommunisták.
Itt akkor beszélhetünk profi munkáról, ha a kevésbé intelligens emberek agymosásáról akarunk beszélni. Mert hogy ez az. És mondom ezt úgy, hogy a Jobbik bizonyos elképzeléseivel egyetértek, pl. a Trianon-kérdésben megfogalmazott véleményükkel teljes mértékben azonosulni tudok. Ezen túl a rendszerváltás részleges sikertelenségét is elismerem, a közbiztonság és a cigány kisebbség integrációjának rettentő mutatóit, a határon túli magyarok érdekképviseletének teljes kudarcát, a magyar külügy és a jelenlegi magyar kormány inkompetenciáját.

Véleményem szerint Magyarországnak nacionalista politikára van szüksége. A Jobbik erre megoldást kínál.

Kár, hogy ezeket csak egy jó adag zsidózással, cigányozással, demagóg baromságokkal, általánosítással lehet eladni.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.03. 04:31:08

A Jobbik erősödése össze fogja rántani az Mszp-és politikusokat és zárják majd soraikat. A számonkéréstől való félelem úrrá lesz a belső konfliktusok fölött.

Ugyanakkor ha választások után beindul az elszámoltatás és lecsukják az Mszp-és nagyhalakat, akkor a maradék Mszp rakétaként lőhet ki, megszabadúlva a nyomasztó örökségtől: a régi maffiózó káderektől.

totálandi 2010.03.03. 05:09:57

"Nagyon érdekes, hogy 2006-ban az első választók között gyakorlatilag ugyanannyi MSZP-szavazó volt, mint az országban. Akkor volt egy aktív online nyitás a fiatalabbak felé, mint az AMŐBA, a Gyurcsány-blog satöbbi. Tehát megtörtént egy demográfiai átrendeződés az addig inkább idősebb szavazókból álló bázisukban, de ez a jelenség mára eltűnt."
A puha zóna lábbal szavaz
www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=641&tema_id=22

AlbaZen 2010.03.03. 06:48:45

Jaj de jó lenne ha az MSZP, ez a szörny végre örökre szétesne és megérdemelt helyére kerülne. Jöhetne a helyére igazi nemzeti baloldal árulók helyett.

szobatars 2010.03.03. 06:51:24

Majd Szekeres elvtárs aztán megint kap néhány lövést házának erkélyére (mint 1998-ban) és Szekeres elvtárs újból a nagy egységről fog beszélni a Párton belül...

Idet 2010.03.03. 07:04:14

@Treuga Mei: Gazsulatív! Ez nagyon jó!!

László56 2010.03.03. 07:07:09

Az MSZP halott, éljen az MSZP ? Ez már nem fog menni, mert ezt még az MSZP -ben egyetlen erő, az „erőforrás-centralizációja „,sem tudja összetartani. Ez a megfogalmazás tetszett Török Gábortól. Az erőforrás centralizációja. Magyarul az a lopott pénz, ami a magyar népnek a vagyona. Csak éppen a Párt kisajátította magának. Jó kommunista módra, hiszen mint a gondolkodása mutatja, tagadhatatlanul az MSZMP-ből vedlett át szocialistává. Anélkül hogy tudta volna mit jelent az a szó. De pénzt hozott. Ami a mai napig tart. Sőt csodálatosan fiadzott. De ha ilyen gazdagok lettek a proletárjaink, akkor mi értelme lenne meghalni ?

Ki az azonban aki meg akar halni ? Az MSZP sem azért halott, mert valaki azt szeretné. Akkor már rég halott lenne. Hanem azért mert a társadalmi viszonyok változásával megszűnt az a kapitálja ami egy politikai pártnak a legfontosabb. Megszünt a szavahihetősége. A fiatalságot már nem lehet megetetni az MSZMP-s szöveggel. Ma már még a karrierbiztosítással sem. Az idősebbeket arcul csapta és a társadalom legtöbb rétegével konfliktusba került A szavahihetőség megszűnésével viszont, mint a példa is mutatja, felbomlik az egység. A választások után először jönnek az irányadó harcok, utána a bűnösök keresése majd a felbomlás azokra az irányokra melyek most még egymás ellen harcolva próbálnak közös nevezőre jutni. Az MSZP már most nem az az MSZP amelyik legutóbb a választásokat megnyerte. De akkor mire számíthatunk ?

Az egyenlet megoldása tényleg nem egyszerű. Hiszen a történelmünk utolsó hatvan éve az MSZMP és avval az MSZP történelme is. A kommunisták gyászos történelme. A párt maga a megérdemelt helyére, a történelem szemétdombjára kerül és helyet fog adni a szociáldemokráciának. A még most megválasztott képviselői úgy járnak mint a mai SZDSZ képviselők. Légüres térben harcolnak a politikai menedékjogukért. Használni nem használnak, de ártani rengeteget tudnak. És mi lesz az MSZP összeharácsolt vagyonával ? Kik öröklik azt ? Ez itt a fő kérdés. Ezért még élet halál harc fog folyni az MSZP-n belül. Ami viszont úgy a parlamenti munkára, mint az ország politikájára rá fogja nyomni azt a mocskos bélyeget ami az MSZP jellemzője. Úgy hogy a választásokkal még nem ért véget hazánk szenvedése. Az igazi, a gazdasági, most kezdődik majd. Amíg az MSZP irdatlanul nagy vagyonáért folyik a harc, addig a magyar dolgozók tömkelege a gazdasági tönk szélére kerül. Hiszen sok alternatívánk nincs. Kemény idők jönnek ránk.

Idet 2010.03.03. 07:15:18

Szerintem Szili saját magát óhajtotta a miniszterelnök-jelölti pozícióba, és nem tudja megemészteni, hogy nem.
Minden látszólagos higgadtsága ellenére nagyon agresszív személyiség.

Úgy gondolja, hogy miután úgyis bukta lesz, megjátssza ezt a lapot, törleszt Szekeres elvtinek egy kicsit, és hátha kijön a kavarásból valami számára hasznos.

Csak így tovább, a lenini úton!

A párt pedig a vereség után össze fog zárni, egy keveset huzivoniznak majd, hogy ki a hunyó, de rá fognak jönni, mint eddig mindig, hogy ha szakadnak, az a vég. A még pozícióban maradtak számára is. Az lesz, mint az egy ketrecbe zárt testvér-kutyákkal, jól megmardossák egymást, aztán jön a nyalogatás.

strappa 2010.03.03. 07:18:50

@zeee: "O.V. számára volt néhány kritikus hónap. Ha az "Öszödi beszéd", nem olyan formában kerül nyilvánosságra, vagy Gy.F. a beszédet nagyobb nyilvánosság előtt mondja el, akkor lehet, hogy már nem O.V. a FIDESZ listavezetője."

Nem értünk egyet, az MSZP támogatottsága már a beszéd kiszivárgása előtt is rohamosan csökkent, miután a kampányban tett ígéretek ellenére a győzelem után rögtön megszorításba kezdtek.

Idet 2010.03.03. 07:19:47

@László56: Szerintem az összelopkodott pártvagyon kb. 60-70%-a külföldön landolt, off-shore cégek, adóparadicsomok usw.

discretio 2010.03.03. 07:21:12

Hogy a" régiek "mit szeretnének az MSZP-ben, azt pont Szekeres mondta el. Se Gyurcsány, se Szili. Kérdés, hogy mennyi fiatalt lehet ezen óhaj mellé állítani. Én azt gondolom, hogy senkinek nem hiányzik az a cirkuszba illő szereplés, amit Gyurcsány művelt kormányzás helyett. Kétségtelen, hogy a tagság körében népszerű, de nem a békákat kérdezik ha le akarják csapolni mocsarat. (by Kóka)

Idet 2010.03.03. 07:24:41

Ne már, Mesterházy elvt. Nyuszó-Muszóékkal kampányol a zindexen!

Ezt lehet?

midnight coder 2010.03.03. 07:27:37

@ducas: Majd 2014-ben. MSZP + Jobbik. Eleve az előbbi nélkül létre se jöhetett volna az utóbbi, és ma is sokat segítenek nekik.

László56 2010.03.03. 07:27:39

Így igaz Idet ahogy írod. „Szerintem az összelopkodott pártvagyon kb. 60-70%-a külföldön landolt, off-shore cégek, adóparadicsomok usw. „

Ezért nem is írok a visszaszerzéséről. Az már a magyar nép számára örökre elveszett.

midnight coder 2010.03.03. 07:34:41

@helota: A Jobbik ma egy szép, nagy, lufi. Színes, látványos, méretes, és belül teljesen üres. Ez 4 évig nem is lesz probléma, de ha hatalomra kerülnek (2014-ben) akkor szembesülniük kell majd a realitásokkal. Ahogy a szlovák náciknak is ezt kellett tenniük, ott sem igazán tudott a Nemzeti Párt túl sok mindent csinálni a nagyon okos nyelvtörvényen és Sólyom kitiltásán kívül. Ami azon túl hogy jó sokat ártott a szlovákok nemzetközi megítélésének igazából nem sokat változtatott semmin. És a szlovák példa azt is szépen mutatja hogy a barnainges nácik milyen jól elvannak a vörösnácikkal. Itt sem hiszem hogy különösebb akadálya lenne egy Jobbik-MSZP koalíciónak. Elvégre akkorra már 4 éve utálják majd kéz a kézben a FIDESZ-t. Ráadásul mindkét csapat alapvetően impotens.

jjulie 2010.03.03. 07:38:15

@Idet:

nincs abba semmi különleges hogy szétpottyannak, hogy 90 körül is szét kellett volna pottyanniuk, ők is meglepődtek hogy nem, és ez miért történhetett szintén a kibeszéletlen multunk része (aztán még többször is ők maguk is meglepődtek hogy nem pottyantak szét)

most aztán van egy nagyon gazdaggá vált réteg a háttérben akikről nem szabad megfeletkezni

és ezek már olyan fajta gazdagok akik könnyen szereztek pénz, de nem vesztik el könnyen

nagy kérdés, hogy a renszerváltást végrehajtani nem tudó jobboldal most meg tudja e csinálni, a börtönbe köldött 5-10-20-50-100 komcsi nem azt jelenti, hogy felépített egy működő alternatívát a jobboldal, vagy a most egyetlen kormányképesnek látszó párt

hypotheticalfriend 2010.03.03. 07:38:16

Kérdezném Török Gábort, hogy hogyan illenek a felvázolt képbe az egyre gyakoribb és konkrétabb MSZP-Fidesz háttérpaktumok és a közösen "kiaknázott" közpénzforrások? Lásd: visszaléptetések, közös cégek, közös Sávolyi pélnzlenyúlás stb. Nem csak egy rissz-rossz színjátékot látunk, amiből egy-egy szereplő mindkét oldalon néha kibeszél?

walker57 2010.03.03. 07:40:54

Ketyeg a bomba és április végén robban.
Azért, mert akkor már mindegy.
Akik bejutottak azok már fészkelődnek az új székekben, akik kiszorultak, azok meg hiába robbantgatnak.

hááááát 2010.03.03. 07:45:36

Az MSZP esélye csak a fidesztől függ.Ha sikerül egy felelöség teljes gazdaságpolitikát véghezvinniük, akkor az Mszp jó sokáig háttérben marad.Viszont egyelőre nehéz megjósólni mit fog Viktor csinálni azzal a nagy kupac kakival ami a nyakába szakadt.Most be kell váltania az igéreteit és az nem lesz egyszerű.Ha nem sikerül jön a jobbik,bár ők soha nem fognak 4 évet kormányozni.Az embereknek elegük van és ez egy idő után nagyon rossz irányba vezetheti az országot.

Nos Viktor, van e olyan széles vállad, mint Gordonkának és elbirja a terhet amit felveszel!

Idet 2010.03.03. 07:46:36

@jjulie: A szét nem pottyanásnak a pénz az oka, szerintem, meg a még megtartható pozíciók, ami szintén pénzt jelent, meg azt, hogy a sárosabb, de még nem teljesen vállalhatatlan elvtársakat könnyebben lehessen kimosdatni a sz@rból. Akik aztán így vagy úgy, de hálásak lesznek.

Majd egyszer kérünk magától valamit, Pelikán elvtárs...

dzsaszper 2010.03.03. 07:49:47

@Idet: szwerintem Szili ennél sokkal pragmatikusabb, taktikusabb. Szerintem hülye lett volna, ha egy ilyen helyzetben elvállalni a miniszterelnök-jelöltséget.

Főleg úgy, hogy a párt vezető testüetei nem állnak egyértelműen mögé. Persze Medgyessynél és Gyurcsánynál már láttuk, mennyit ért ez a mögéjük állás.

Szili szerintem jól megfontoltan, taktikusan lépett hátra, és nem fogadta el az országos lista helyet sem... Viszont szintén taktikusan megtartotta a területi lista első helyét, amiből arra következtetek, hogy helybe, Baranyában építkezik a jövőre gondolva.

Idet 2010.03.03. 07:49:54

@László56: Tudod, nem könnyen mondom, de vigyék a francba a lopadékot, csak tűnjenek már el!

Nem lesz ez olyan könnyű, sajnos.

jjulie 2010.03.03. 07:51:00

@hááááát:

szélesebbnek kell lennie sokkal, a gordon töredékére vállalkozott mint a viktor

most látom hogy milyen beszédes szó ez a vállalkozni ige

Idet 2010.03.03. 07:52:48

@dzsaszper: Ebben a Branyó-dologban igazad lehet. És majd onnan akar feljönni. Alap-felépítmény...

tlac 2010.03.03. 07:56:05

Fletó vissza tudja venni - a nagy semmit. Most látszik csak mekkora lottó nyeremény volt..

jobbra 2010.03.03. 07:56:16

@midnight coder:

Milyen lufiról beszélsz??? nem baj ha kiröhöglek??
Nyaljál tovább csak a komcsiknak !!
Remélem szétesnek örökre.Nincs szükség a magyarságnak egy ilyen tolvaj bandára!

Ja és ha nem tudnád,,google a barátod, a szlovákok már eurot számolnak mr ! nálunk ,nem mintha hiányozna ,de kb mire 4-es metró kész addigra lesz szó euro bevezetésről.
Szégyen,más ország felépít 3-4 metrót fele ennyi pénzből !!! mert aki a MI metrónkat epíti az rokon,haver, span ,ismerős vállalkozó ,véletlenül sem a politikai elit közeli cégek ,ááá,dehogy.
A projektvezető havi 2 millát kap már lassan 10 éve .Mire fel??? Gödrök ,fél Bp-t feltúrva már 8 éve ,úgy nézünk ki mint putrisok!! és még vagy 6 évig biztosan .
Miről beszéltek elvtársak???
Bkv? pffff ,az a lufi ,kidurrant .Buszok romokban vannak lóve nincs mert a zsebüket tömték 20 éven át,munkát nem kap az ember manapság ha nincs ismerős valahol.Ez normális???
Ébresztő emberek !!

Szebb jövőt !

Idet 2010.03.03. 07:56:17

@hááááát: Gordonka lényegesen nyeszlettebb, mint Viktor! Sőt, Viktor egyáltalán nem nyeszlett.

jjulie 2010.03.03. 07:57:56

@Idet:

a pénz.....

a francia forradalom előtt tökre meg volt döbbenve és értetlenül fogadta a francia arisztokrácia, hogy vannak fickók akiknek az összes vagyona egy albérleti szoba, és mégis az egész ország rájuk figyel és hallgat, és olvassa őket, mig nekik kastélyaik, ezer holdjaik vannak, és hogy lehet az hogy a kutya sem figyel rájuk.....

az eredményt ismerjük

punpa 2010.03.03. 08:00:24

Hogyan erősödhetne vissza az MSZP?

Egy olyan párt, akinek támogatottsága a fiatalok - középkorúak körében csökkent le drámaian, csak a nyugdíjasoknál tudták megtartani pozíciójukat. Az utóbbiak pedig nem lesznek többen! (mert az elkötelezett vörösellenes középkorú a nyugdíjba lépésének napján nem lesz szoci... hacsak addig ki nem fejlesztik a fertőző Ferilover-vakcinált)

jobbra 2010.03.03. 08:00:38

@jjulie:

De ,börtönbe kell őket vágni, talán akkor egy kicsit ha nem is teljesen de majd ott lebeg a szemük előtt amikor gusztustalanul szétlopják magukat az emberek nyomorognak ,megeshet hogy sittre kerülnek!

Idet 2010.03.03. 08:04:35

@jjulie: Igen. De a forradalmat igazából a harmadik rend (kereskedők, ipar, stb.) kényszerítette ki, a mozdítható pénzvagyon náluk volt. Nem is kevés, amivel dolgozni akartak, forgatni akarták, fejlődni akartak. A feudális jogrend pedig megakadályozta ezt, holt tőkévé téve a földbirtokot.

A pénz...

Ez nálunk is nagy probléma volt, csak, mint Kelet-Európában mindenben, fáziskéséssel jutottunk el a megoldásig.
Második jobbágyság...

jobbra 2010.03.03. 08:04:57

@jjulie:

Pont a franciákat hozod fel??? Ha ezek a dolgok a franciáknál történtek volna ,az egész bkv porig égett volna az összes bűnöző politikusaival egyben !!
Lássuk be ,gyáva nép lettünk,kényelmesebb a meleg szobában ,pötyögni "bölcseket "a szgépen ,minthogy számon kérni a rabló banda politikai eliten a tetteiket !

eszkep 2010.03.03. 08:05:02

"A párt maga a megérdemelt helyére, a történelem szemétdombjára kerül és helyet fog adni a szociáldemokráciának."

Olyan szép lenne, hogy el se hiszem ez Magyarországon megtörténhet...

Idet 2010.03.03. 08:10:28

@jobbra: Figyelj, te is fáziskésésben vagy! A 200 évvel ezelőtti franciákról van szó!

Idet 2010.03.03. 08:14:23

Egyébként bocs a Mesterh. csapatnak, az nem Nyuszó-Muszó bácsi, csak nagyon hasonlít. (A fizetett hirdetés az Indexen.)

midnight coder 2010.03.03. 08:21:27

@jobbra: A Jobbik ma egyértelműen arra épít hogy neki garantáltan nem kell megcsinálnia semmit abból amit mond. Ha 2014-ben hatalomra kerülnek majd, akkor lesz meglepetés a híveknek.

Az országnak sajnos nincs túl nagy mozgástere. Ha lenne, akkor a komcsik szokás szerint osztogatnának a nyugdíjasoknak és a stabil szavazóbázisnak. Így viszont a legtöbb amit tenni tudtak az egy távhő áfa csökkentés.

A szlovákoknak pedig nem az ottani MSZP-Jobbik koalíció tevékenysége miatt van eurójuk, hanem az előző konzervatív kormány tevékenysége nyomán. Az ottani MSZP-Jobbik csak nem kúrta el annyira mint az MSZP-SZDSZ.

Idet 2010.03.03. 08:26:45

@jobbra: Mire alapozod azt, hogy "nem hiányzik" az €?!

jjulie 2010.03.03. 08:27:03

@Idet:

jó projekt kell, és amögé mindíg felsorakozik infinitív cash és érő

hol van most itt egy jó projekt?

a viktoré ? (amit titkol)

a jobbik ? az egy olyan projekt ?

az összes most ismert projekt magva az hogy el a korruptakkal, a meggazdagodott hazuk zsidókomcsicigányokkal most mi akarjuk osztani a lapokat (persze azért mert mi szeretnénk látni a hasznát, pl kpban) másképp fogalmazva:

"befolyásos és gazdag akarok lenni"

ez egy projekt?

Idet 2010.03.03. 08:28:54

@midnight coder: A távhő áfát majd jól behozzák a gázáron. Egyik zsebből ki, a másikba be. Csak, ugye, a látszat!

Idet 2010.03.03. 08:32:10

@jjulie: Ezt miért nekem írod? Nem akarok sem befolyásos, sem gazdag lenni. Javíts ki, ha tévedek, de még csak nem is céloztam rá.

Normálisan szeretnék élni egy élhető országban, ez minden.

A projekthez először ember kell. A jóhoz is, a rosszhoz is.

jobbra 2010.03.03. 08:33:46

@Idet:

Esély sincs rá egyenlőre ilyen gazdasági helyzetben...arra.

jobbra 2010.03.03. 08:34:48

@Idet:
Speciel nem pont "arra" gondoltam, csak eszembe jutott a franciákról egysmás...ennyi.

is 2010.03.03. 08:38:51

hát becsületes iparosmunka volt ez, de valahol egyetem másodévfolyamon beadandó házidolgozatnak. azt, hogy az MSZP (az SZDSZ-hez hasonlóan) egy nagy tarkamagyar, ott van a majdnem MSZMP-stől a majdnem Bokrosistáig mindenki, és tényleg jó lenne, ha szépen, világosan különtagozódnának, ez egy elég sok éves felismerés.

de akkor rögtön dobom is fel az igazi, elemzői szintű kérdést: Mikor robban a FIDESZ? várható-e valaha, hogy Rogán, Semjén, Pozsgay, Kövér négyfelé mennek? Vagy a FIDESZ-t már örökre egy Gyurcsánynál is erősebb, nem 75%-kal, de 1191/1196-tal választott, egyedül jelölt, örökös pártvezérnek, s a belső vasfegyelemnek kell összetartania? és hogy ez a katonaszellem, véleménykorlátozás (csak legutóbb Mádi, Varga), egyenember mentalitás meddig fog visszahangra találni a magyar választók körében? lesz-e olyen, hogy a magyar választó a többpártrendszert erőszakolja ki? na, ez a kérdés már sokkal érdekesebb, és tényleg kíváncsi vagyok ezzel kapcsolatos véleményekre.

jobbra 2010.03.03. 08:40:11

@midnight coder:
Jahh, távhő kompenzáció és gázáremelés, korrekt lépések ,szocis :D

Miért gondolod hogy nincs? nem lenne mozgástér?
Nem látod a szándékos magyar gazdák el lehetetlenítését?
1 példa csak, állambácsi ad 15-20 ft-ot egy kiló almáért a magyar gazdának.
Annyiért leszedni nem érdemes mert többe van.Mi következik??
Ezzel szabad utat adunk a spanyol,olasz vagy mittom én milyen almának nem??
180-200 ft-os árban.
Ehh, ez mi a ha nem a multik támogatása??

kalapácstollú 2010.03.03. 08:40:56

Nagy az esélye annak, hogy a 2010-es választás az utolsó, melyen az mszp indul. Na jó, előfordulhat, hogy az egyik utódpártot szintén mszp-nek hívják majd. ;)

Idet 2010.03.03. 08:41:54

@jjulie: És még: hogy Viktor "titkolja", az egyrészt nem áll meg, és a Fidesz kormány idejéből, ha emlékszik valaki, pontosan levehetőek a célkitűzések, mert ma is ugyanazok a problémák, csak még mélyebbek lettek. (Huj, de ronda germanizmus!)

Másrészt, ha most idejekorán (igen, idejekorán!) nekiáll vitázni, előadni, naggyűlni, stb., úgy leabárolják a választásokra, mint hentes a kocsonyahúst. Ugrásra készen várnak erre a lehetőségre az összes oldalon.
A megítélése olyan, mint Antall Józsefé volt: vagy imádják, vagy gyűlölik. Az erős, karizmatikus egyéniségek keresztje.

is 2010.03.03. 08:43:03

@midnight coder: "A szlovákoknak pedig nem az ottani MSZP-Jobbik koalíció tevékenysége miatt van eurójuk, hanem az előző konzervatív kormány tevékenysége nyomán. Az ottani MSZP-Jobbik csak nem kúrta el annyira mint az MSZP-SZDSZ. "

jó dolog ez a címkézés, csak csináljuk rendesen. én nem a párt nevéből indulok ki, hanem a programjából, tevékenységéből. Dzurinda vezette be a vizitdíjat, és a magánEü-t. ezt tette Gyurcsány. Orbán és Fico töröltette el a vizitdíjat, tehát ők passzolnak. Dzurinda telepített multicégeket, Orbán elüldözi őket (gyöngyösi gumigyár, dupla minimálbér). ma tehát Szlovákiában egy FIDESZ-Jobbik koalíció van, és Dzurinda volt az MSZP. ha már gazdaságról beszélünk, mert szerintem is az a fontos, nem pedig, hogy milyen színű zászlót lobogtatsz, meg milyen hitelveket hangoztatsz retorikában.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.03.03. 08:43:50

A sok torzsalkodás közben remélem börtönbe jut mindegyik! :-)

sztd 2010.03.03. 08:43:58

A Fidesz szerintem 2006 óta arra törekszik, hogy az MSZP egyben maradjon gyurcsánnyal, és mindennel, amit ő jelent. A jövőben is erre a törekvésre kell számítani.

A következő lépés az lesz, hogy a Jobbikban minél inkább a magyar gárda vonala erősödjön, és ne az ökoszociállis modell.

Ha emellé bejön, hogy az értelmesebbeknek kormányzati munkát adnak mindkét középpártból, akkor elmondhatják, hogy "Mi vagyunk itt az egyetlen kormányképes erő, és ezek a szélen csak ordibálni tudnak!"

Ebből az MSZP-re az következik, hogy majd igyekeznek minél több potens embert elszívni, a többit lecsukni, miközben a ripacsokat engedik hiteltelenül szerepelni. Szóval legyen gyenge, de elég erős ahhoz, hogy más ne jelenjen meg mellette.
Az MSZP pedig jó ideig nem lesz ahhoz elég erős, hogy ennek ellenálljon.

Másik lehetőség, hogy összeülnek egy zárt kongresszusra orvosokkal, összeverik egymást kékre zöldre lilára és fogatlanra, a foltokat az orvosok kikezelik, és utána pontos szereposztásban kialakítják ellenzéki szerepüket.

Vagy az MSZP nyer most a választáson, és foghatja a feját, hogy de akkor most tényleg mit kezdjen a következő 4 évvel.

Idet 2010.03.03. 08:44:53

@jobbra: Jó, jó, oké, csak lehetőleg pontosan a történelemmel.
Nem mesekönyv.

2010.03.03. 08:45:19

Szerintem a robbanás az mszp-ben már akkor elkezdödött, amikor Gyurcsányt jelölték miniszterelnöknek. Mert akkor is, mint ahogy most is, sokan vannak a háttérben, akiknek a hatalom a mindenük.( Szekeres, Szili,Kiss Péter, Szanyi,stb, stb) Ez tovább szabdalta az amugy is szétesöben lévö pártot. Erre Gyurcsány elhiresült "öszödi" szózata , már csak tovább mélyitette a szakadékot, a párton belüli csoportok-érdekek és nézetek között. Ma már az mszp "látszat" párt lett. Papiron még van, ám egy elbukott választás után szétrobban, mint a bomba. Szerintem a problémák, csak akkor jönnek igazán elö, mert hibást találni kell, aki mindezekért felelös. Pedig az mszp vezetésében, mindannyian felelösek ezért a csufos és szégyenteljes kormányzásért, az elmult 8 évért. Meg azért, mert eröltették és hagyták, hogy a kis szdsz munkája nyomán leamortizálodjon az ország. Mindez a piacgazdaság és az uj liberalizmus jegyében. Sorsukat megérdemlik. Talán --valamikor lesz egy uj baloldali párt, ám az nem az mszp lesz. Mert a szavazók büntetnek, mint ahogy várható--most is, majd az urnáknál.

mojszipupi 2010.03.03. 08:46:37

Az MSZP újra erőre fog kapni, ha végrehajtja a fiatalítást (márpedig így lesz) akkor ez a folyamat elég gyorsan végbemegy, már csak azért is mert a választások után a fidesznek is meg kell lépnie számukra is kényes lépéseket. Mindenki tudja h nem lesz tejjel mézzel folyó kánaán, hiába várják sokan. És a fidesz is tisztába van vele, hogy jobb nekik egy "megújított" mszp ellenzéknek mint a jobbik.
Kiváncsi lennék h aki lerírja az mszp-t mint pártot, az hogy képzeli el a jövőt???? Fidesz+erős (30% fölötti) jobbik???? Na ez lenne az ország katasztrófája és ezzel a fidesz is tisztába van

is 2010.03.03. 08:46:37

@kalapácstollú: most jobb eredményt fognak elérni, mint 1990-ben. és onnan is visszajöttek. kicsit több bölcsességet...

Idet 2010.03.03. 08:48:16

@sztd: "kékre, zöldre, lilára és fogatlanra..." Ez jó!

Teljesen egyetértek!

jobbra 2010.03.03. 08:48:51

@sztd: Másik lehetőség, hogy összeülnek egy zárt kongresszusra orvosokkal, összeverik egymást kékre zöldre lilára és fogatlanra, a foltokat az orvosok kikezelik, és utána pontos szereposztásban kialakítják ellenzéki szerepüket.

Remélem ez lesz :D,,,az ellenzéki szerepet nem helyeslem,ők a magyar emberek ellenségei inkább !

kispufi 2010.03.03. 08:50:02

Az eredeti kérdéshez: szerintem már a két választási forduló között. Az első forduló után, szembesülve a nagy pofonnal, iszonyú kakofónia fog következni, s br a talpasok jó része - mint mindig - bambán, a központi utasításra várva fognak tehetetlenkedni, egy részük szólni fog ennek-annak-amannak, önállóan azt mondja, kilépek, visszalépek, Fidesz javára, Jobbik javára, mert én úgy érzem, mert emez a hibás, mert amaz, stb., stb. Tehát konkrét válaszom: április 12.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.03. 08:50:58

@is:
Aham, csak azóta néhány dolog megváltozott. ;)

kicsit több bölcsességet...

is 2010.03.03. 08:51:05

@jobbra: szerinted a 180 Ft-ból mennyit kap a spanyol gazda? elárulom, hogy 15-20Ft-ot. csak ő valahogy úgy termel, hogy annyiból is megéri. nem vagyunk szocializmus, hoyg az állam TÉNYLEGES piaci szereplőként vásároljon fel.az állam utolsó menedék, és igen, az már nem a legjobb ár, az már csak kármentés.

végig kell gondolni, hogy mit termelek, hosszútávú szerződéseket kell kötni, nem pedig minden évben várni, hogy van termés, nincs termés, ha nincs elég, akkor kaszálok, ha van, akkor nem tudok eladni, és akkor az állam igenis vegye meg, rendes áron, mintha el tudtam volna adni. ez a szocializmus, aminek 20(!) éve intettünk búcsút, de idén visszajön, sajnos, kezdhetjük megint előröl.

jobbra 2010.03.03. 08:51:11

@Idet:
Persze, csak a hév vitt :)) nem az a zöld ami szétesőben van .

6 éves kislányom szokta kérdezni mik azok a gödrök pl a keletinél. Mondom ott egy metró amin te már lehet fogsz utazni,én már nem biztos :DD

Idet 2010.03.03. 08:51:58

Kedves Török Gábor,

Tudom, hogy nincs időd, meg nem is a te reszortod, de nem lehetne valahogy a szellemes, jó nyelvi megoldásokat regisztrálni és díjazni? Egy segéderő esetleg?

Ha nevetni lehet, az nagyban emeli a poszt+kommentek értékét, szerintem!

is 2010.03.03. 08:55:00

@William w.: én hajlandó vagyok fogadni arra, hogy az MSZP pártszakadás nélkül fog elindulni 2014-ben (ez volt a kiinduló felvetés). ha te hajlandó vagy fogadni az ellenkezőjére, akkor komoly ember vagy. ha nem, akkor hangember vagy.

Idet 2010.03.03. 08:56:03

@jobbra: Nem tudom, nekem mindig az a fixa ideám, hogy valamit elloptak a Gellért térnél, és csak idő kérdése, mikor tör be a Duna...

papika 2010.03.03. 08:58:37

@is:
Ha a Fidesz lenne 15%-on, akkor ők robbannának, ne izgulj.

Idet 2010.03.03. 08:59:14

@is: Nem vagyok hangember, azt elhiheted, de szerintem sem fognak szakadni. Bár ne legyen igazam!

jobbra 2010.03.03. 09:00:32

@is:
Ez csak egy példa volt .De nehogy már azt regéld hogy a spanyol alma azért van itt mert nincs magyar alma.Csupán azért van mert érdeke a bűnöző politikai elitnek hogy azt támogassa jó kis zsebbepénzel.A magyar gazda nem tudja teletömni a politikai elit zsebét ...max almával.De ne ragadjunk le az almánál az csak egy példa volt.

Bkv buszok, 2 sz.igen irrítáló példa!!

Bezárjuk az Ikarus gyárat, nana,nem hogy gyártanánk új buszokat ,lenne munka is ,áá dehogy,hozunk belga vagy mittom én milyen tizenéves ,mások által már levetett buszokat . Bölcs dolgok,mit ne mondjak.És sorolhatnám, kínai csavarok,szerszámok tesco-s amik max polcra jók, de használni nem.
Eskü,van egy villáskulcsom amit még apám fiatalon használt,hidd el nem nyúlt ki,ugyanolyan jó az anyaga mint 40 éve.Tudnánk gyártani jó dolgokat,bebizonyitottuk.De ha van egy remek ötlet nem megtartjuk ,megprobáljuk hasznositani dehaza, áá,nem elüldözzük az illetőt külföldre ahol szép pályafutás elé néz.Jöhet a sz@r kínai csavar.

kalapácstollú 2010.03.03. 09:02:22

@is: 2010-ben nem 1990 van. Kérlek, ne a másik személyét próbáld cikizni, ha nincsenek érveid! Köszönöm!

jobbra 2010.03.03. 09:03:52

@Idet:
Elloptak? nem keveset, 1-2 milliárt ft-ért szakértették hogy menjen a Gellért hegynél a metró.Egyenlőre sehogy ...
Jó pénzért megmagyarázták a pusztán miért kell híd,felüljáró,viadukt.volt egy jó szakember. :)A hídjaink meg lassan a Dunába esnek.
Margit híd a másik....ott is kiderülnek majd dolgok.

is 2010.03.03. 09:04:46

@jobbra: az Ikarussal egyetértek, de arról Széles Gáborral beszélgess, aki a Magyar Hírlapot és az Echo TV-t pénzeli, a Jobbik sajtósaként. kemény, évekig tartó munkája volt neki az Ikarus tönkretétele. most van belőle Magyar Hírlap, meg echo TV (merthogy veszteségesek, tolni kell beléjük a pénzt).

az almára tovbbra is fenntartom a véleményem, a 'politikai bűnözés' politikai, és nem gazdasági érv. a spanyoloknál is van korrupció, és a Ldil/Tesco/Auchan is egészen érdekes kapcsolatban van a beszállítóival.

is 2010.03.03. 09:06:31

@kalapácstollú: csatlakozz Willam w.-hez. Ha fogadsz a saját állításodra, akkor komoly ember vagy. Ha nem, nem.

öcsi55 2010.03.03. 09:12:14

Márai idézet:
A kommunistától még nehéz lesz
megszabadulni,mert senki sem olyan
veszedelmes,mint egy bukott eszme
haszonélvezője,aki már nem az eszmét védi,hanem zsákmányt.

is 2010.03.03. 09:12:29

@jobbra: a spanyol alma azért van itt, mert a Tesco tud hosszútávú, érdemi mennyiségű szerződést kötni velük, és inkább ott összeáll száz gazda, hogy ezt a szerződést megkapják. a magyar gazda mind egyedül akar boldogulni (ezt azóta tudom, amióta azt a szép sok traktort láttam az 56-osok terén, mind új, mindre hitelt vettek fel, mert a szomszéddal nem közösködik, pedig nem kell az ő földjéhez egy egész traktor, elvinne az tízszer annyit is), és nem hajlandó 5 éves szerződést kötni. ezek után hibáa van alma, a gazdasági tevékénység nem ott ér véget, hogy 'itt az alma, vegyed meg, ha van olcsóbb, ha kell, ha nem', hanem előtte (tervezés, szerződés, kooperáció, piackutatás, piacépítés) meg utána (logisztika, értékesítési szövetkezet, marketing) is van még. ezeket pedig elég kevesen csinálják.

jobbra 2010.03.03. 09:13:50

@is:
Megfogom kérdezni,van lehetőségem.

Tudod mennyi kedvezményt kap egy magyar tulajdonú cég 1 alkalmazott után? 4000 ft-ot

És egy 51% külföldi tulajdonban levő?
103000 ft-ot. No comment

is 2010.03.03. 09:14:36

@öcsi55: de hál istennek Kádár már halott, Thürmer meg ... nehéz volt, de sikerült. a mostani zsákmányvédők már rég nem kommunisták.

Yasashi Tanuki 2010.03.03. 09:15:46

A választások után felbukkanó korrupciós ügyek és egyéb büntetőeljárások komolyan felülírhatják az MSZP stratégiáját, persze ezzel most még korai foglalkozni. Egy esetleges erős Jobbikos szereplés esetén ez lehet a jobboldali összefogás feltétele az alkotmányozás érdekében.

zeee 2010.03.03. 09:16:07

@jobbra:

Ettől még a JOBBIK egy szép nagy lufi. Olyan lufi, ami nagyot durranhat. Mindezzel csak annyi a probléma, hogy a szélsőjobboldal őrültsége miatt Magyarország a történelmi területeinek 2/3-ával fizetett. Ha egy kicsit is tájékozott lennél, akkor tudhatnád, hogy a szlovák lufi kipukkadóban van. Suttyósággal és rossz indulattal nem lehet kormányozni.

snq 2010.03.03. 09:17:14

@is:
>> Széles Gábor[..], a Jobbik sajtósaként

véletlenül jobbikot írtál a fidesz helyett
common typo

Spiro 2010.03.03. 09:17:35

Szó sincs az MSZP széteséséről, hiszen a párt mindig is a helyi erős potentátok által gründolt szerveződés volt. Akik pedig országos szinten osztják fel egymás között a hatalmat. Kvázi nincs minek felbomlania, hiszen mindenki király a maga területén. Az, hogy ki a legnagyobb király meg egyébként is érdektelen (illetve nem mindenkinek fontos a csúcs elérése)

Azaz a helyi erős ember nem elmozdítható (a kihalástól eltekintve), kizárt az alulról jövő kezdeményezés is (az alábbi esetet kivéve). A helyi vezető pozíció megszerzésének módja a múltbeli ismertség, vagy a párttagság saját emberekkel történő felhígítása, és a többség elérése.

Láthatólag Toller László kiesése miatt gerjesztett űrbe próbált Szili bekerülni, sikertelenül.

Szili önértékelési zavara, rendkívül sokba került az MSZP-nek (és még többe az SZDSZ-nek), hiszen köztársasági elnökké jelölésének irracionális forszírozása akasztotta végül is Sólyom Lászlót a koalíció nyakába. Aki a törvények, kezdeményezések visszadobálásával, Alkotmány Bíróságra küldésével jelentősen rombolta a koalíció népszerűségét, és kormányzó képességét.

Látható, hogy Szili „népszerűsége” inkább az ellenfeleknek tudható be, akiknek nyílván előnyösebb egy középszerű langyos versenytárs, mint egy agresszív támadó. Azonban ez is csak látszólagos látva a Pécsi választás eredményeit ( indulásának kikényszerítése is inkább büntetés volt). Valójában csak az ismert, megszokott név, és nem a tevékenység eredményezi a közvélemény kutatások eredményét (Kádár János is szép eredményt érne el, ha neve szerepelne a listán).

Jelenleg Szili próbál visszatérni az MSZP-be, miután a maga által indított mozgalom sikertelen volt. Hátra nézett és látta, hogy nincs mögötte senki, és jelenlegi kommunikációjával próbálja magát a köztudatba visszaevickélni (szerintem sikertelenül).

Gyurcsány az MSZP párttagok körében továbbra is rendkívül népszerű, és bár jelenleg nem elképzelhető a párton kívüliek általi elsöprő támogatása, de Orbánnak is volt hasonló időszaka és 4-8 év elegendő lehet az emlékek elhalványulására, pláne, ha időközben az ellenfelek is rugdossák majd az öngólokat (illetve ha van esze nem miniszterelnök akar majd lenni).
Gyurcsány tovább élése mellet szól még az is, hogy „erőforrás-centralizációs” képessége rendkívül jó.

Az MSZP választási veresége a tagság körében elfogadott tény, és a közvélemény kutatási adatok jelenlegi állása már rég arra kondicionálta a párttagokat, hogy egy rendkívül halvány 15%-os eredmény sem okoz majd sokkot.
Amennyiben az MSZP meg akart volna újulni, akkor már 1 éve megcsinálták volna a változást, ha tudták volna (de nincs kire cserélni).

panelburzsuj 2010.03.03. 09:17:35

Ha majd kiderül, hogy a Nemzeti Ügyek Kormányosának mennyi és milyen erős ellenfelet sikerült begyűjtenie a Parlamentbe, akkor az is elválik, hogy mindet meg akarja-e tartani ádáz ellenfélnek.

Az MSZP elég szívós alakulat ahhoz, hogy pár hetet még kibírjon a Nagy Szerepleosztásig.

jobbra 2010.03.03. 09:17:41

Brutális módon verték félholtra cigánybűnözők azt a sarkadi férfit, akit tegnap rángattak ki saját lakásából.

A férfi kutyája heves ugatására lett figyelmes. Mikor kinyitotta az ajtót, a cigánybanda rákiáltott: "takarodjál vissza!"
A férfi közölte velük, hogy ez az ő háza, azt csinál, amit akar. Ekkor megragadták, kirángatták az ajtóból, és a ház előtt agyba-főbe verték, ezután a vízelvezető csatornába akarták belefojtani. Még időben érkező fiának köszönhető, hogy nem történt ismét Olaszliszka...

A férfit jelenleg az intenzív osztályon kezelik: vérrög keletkezett az
agyában. Egyik szemére megvakult, másikra homályosan lát. Az orvosok és a hozzátartozók reménykednek benne, hogy meg tudják menteni látását.

Nincs cigánybünőzés ,ááá nincs ,segíjj az van !

zeee 2010.03.03. 09:19:21

@jobbra:

Szerintem nézzed alaposan át a támogatások rendszerét. A munkahelyek létrehozásához a külföldi tulajdonú cég ugyanannyi támogatást kaphat, mint az (EU) külföldi. Nagyjából a kötelezettségvállalásra vonatkozó időszak bérköltségeinek az 50%-át.

mafos 2010.03.03. 09:20:27

Sokan keverik az elemzőt a véleményezővel, meg a válaszadóval :) Az elemző elemez. Nem ad választ(ha nem biztos benne-hogyan is lehetne), csak feltárja a lehetőségeket, és azok esetleges valószínűségét. De nyilván Gábor jól tudja erre az egzakt meghatározást :)

radala 2010.03.03. 09:20:36

A bejegyzés nekem is tetszik nincs hozzátennivalóm, ha csak az nem, hogy szerintem Szilinek is börtönben a helye ö is kiállt GyF mellett.
Nagyon idekívánkozik, hogy huszonharmadszor is elmondjam, hogy Szili Katalin 2002-ben azt mondta a Kossuth rádión, hogy "Majd megkeseredik a makói hagyma a szánkban, ha FEKETE KEZŰ FEKETE BŐRŰ EMBEREK szedik. Ilyen dumával szerepelhetne nyugodtan a Jobbik listáján csak azért nem szerepelhet, mert az oda kerüléshez talán valami minimális morális elvárások vannak.
@Paradoxon88: Ha csak a szöveget hallanám, azt mondom OK. Kb. én is egyet tudok érteni majd mindennel. (Mondjuk Nagymagyarország visszaállítását nem értem, hogy a francba lehet elképzelni, meg azt sem, hogy miért lenne az nekem jó, ha kisebbségi lehetnék egy Magyarországnak nevezett országban. Lehet, hogy tévedek, de szerintem 1920 óta nem hogy nőtt volna a történelmi MO-n a magyarok aránya, de egyenesen csökkent. Teljesen elegendő volna, ha nem bántanák a kisebbségeinket + nem lennének határok + Mo lenne a leggazdagabb a térségben és kilóra megvennénk azt, ami nekünk kell. No meg, ha tennénk valamit a kultúrfölény megvalósulásáért, mert momentán lassan szégyenkeznünk kell emiatt is)
No, de a film az iszonyat félelmetes. Teljesen túlzásba van víve a dinamizmus és a Gárda az egy valódi tragédia szerintem. Ez az, amit valóban nem szabad tűrni. Azt sem hiszem, hogy igaz az, hogy a cigányok többsége szemét. Nyilván sok agresszió köthető hozzájuk ez valóban szörnyű. De majdnem ilyen szörnyű egy kisebbséget en bloc elítélni. Szóval ez a reklám nem profi, hanem egy szar giccses félelmetes faszság.

theofil 2010.03.03. 09:20:54

Kedves Maszop!

Béke poraidra.

Exed.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.03. 09:22:14

@is:
Úriember nem fogad. Részemről ez gát. Nálad meg ...:D

zeee 2010.03.03. 09:22:15

@Spiro:

Nem Szilinek volt önértékelési zavara, hanem a pártvezetésnek. Egy letisztult MSZP pedig hatékonyabb lehetne, mint a mostani.

is 2010.03.03. 09:22:24

@jobbra: jaj, kicsit részletesebben a számokat. mivel semmi konkrétat nem mondasz, ezért kénytelen vagyok magam itt-ott kiegészíteni. ezek a tippeim:

- a magyar minimálbéresen alkalmaz, és ez konkrét bértámogatás, mindenféle további feltétel nélkül, havonta
- a külföldi vállalat 5 év tartós foglalkoztatást, nem 1, de 1000 embert, nem minimálbéren, hanem legalább átlagbéren. az átlagébr után a magyar állam SZJA-ban, TB-ben legalább 80 ezer forintot visszakap minden hónapban a 103 ezerből.
a külföldi vállalat ezért beruház, gyárat épít, magyar alvállalkozókat foglalkoztat. a magyar alvállalkozókon keresztül további embereknek ad munkát, akiknek az SZJA-ja, TB-je, de egyáltlán az, hogy nem kell nekik munkanélküli segélyt fizetni, simán megfizeti a maradék 23 ezer forintot.
- a magyar kisvállalkozók 70%-a nem mutat ki nyereséget, és jórsézük havonta megy csődbe elmaradt adókkal, a multi, mindenféle trükkök után még mindig fizet társasági adót, nem keveset, és évtizedekig itt lesz.

tehát a magyar vállalkozó kap havi 4 ezer forint SEGÉLYT, amiért semmit nem ad, az az államnak tiszta kiadás, a külföldi pedig lehet, hogy még pénzt is termel 103 ezer forint állami BEFEKTETÉS-re az adókon, foglalkoztatáson, csődbe-nem-menésen keresztül.

van itt még miről beszélgetni.

snq 2010.03.03. 09:24:22

@zeee:
>> Ha egy kicsit is tájékozott lennél, akkor tudhatnád, hogy a szlovák lufi kipukkadóban van.
itt is, robban az mszp

>> Suttyósággal és rossz indulattal nem lehet kormányozni.
8 év nagy tanulsága ez

zeee 2010.03.03. 09:24:32

@Yasashi Tanuki:

Nem lesz sok ilyen ügy. Ezeknek a döntő része már folyamatban van, mondhatni jó taktikai érzékkel a szocik saját maguk borítottak asztalt. A zűrzavarban ez már nem oszt, nem szoroz.

is 2010.03.03. 09:24:39

@William w.: úriember BIZTOSRA nem fogad. csak nem állítod a teljes angol gentleman rétegről, hogy nem úriember...

zeee 2010.03.03. 09:30:08

@snq:

A 8 évnek több tanulsága is van: pl. az, hova vezet a tömegek ok nélküli heccelése. A JOBBIK számra nem mentség, hogy a jelenlegi parlamenti pártok érdekeltségei nem nagyon tudtak mértéket tartani. Egyébként beszélhetnénk arról is, hogy a Jobbik milyen pénzekből gazdálkodik...

papika 2010.03.03. 09:33:27

Hű, most hallottam egy Mesterházy reklámot a rádióban.
Azt magyarázta, hogy a Fidesz nem szavaszta meg az MSZP korrupcióellenes csomagját, így a korrupció orbánviktormiatt tovább bugyorog. És jön a szlogen:
Mesteházy Attila megtartja ígéretét, Orbán Viktor pedig csendben TARTÓZKODIK!

Idet 2010.03.03. 09:33:41

@is: Van bizony! Szerinted ez normális, kívánatos állapot?

Ringlósztár 2010.03.03. 09:33:59

Hova szakadnának?
Már most is két részre oszlott az apparátus: szabadlábon és előzetesben lévőkre.

Spiro 2010.03.03. 09:35:26

@zeee:
Szili leállíthatatlan volt a köztársasági jelölése ügyében, a pártvezetés pedig abban hibázott, hogy nem ismerte fel Sólyom megválasztása mit fog okozni.

Nincs olyan magyar párt, aminek jelentős tagsága lenne (nem a rájuk szavazókról beszélek), ezért a központi vezetés megingathatatlan.

A pártokráciát kellene visszaszorítani az egyéni jelöltek javára, mert a parlamenti pártok rendkívül jól adaptálodtak a választási rendszerhez (jelenleg a kopogtató cédulák elszívása a trendi), ami megakadályozza az új szerveződések parlamentbe jutását.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.03. 09:35:32

@is:
Szili vs. Gyurcsány
Lendvai vs. Gyurcsány
Bárki vs. Gyurcsány

70 éves kor alatt (választóknál) Gyurcsány nem több, mint egy patkány.

Ezt nem hajlandó felfogni. Viszont az mszp nem hiszem, hogy ehhez teljes tagsággal asszisztálni fog.

Lesznek akik kilépnek a pártból (nem indulnak többet).
És lesznek, akik bizony Fletó alól megpróbálják kirúgni a széket.

És ott van ráadásul a gyönyörű szdsz-es példa. Hasonló fog lezajlani.

És valóban nem fogadok ;)

zeee 2010.03.03. 09:36:36

@radala:

A demagógiának éppen az a lényege, hogy megtévesztő féligazságokat tartalmaz. A hangzatos igazság-részek pedig veszélyesek.

Idet 2010.03.03. 09:36:59

@is: Gentleman réteg? India, a szipojok, Szudán, a Közel-Kelet, a Malvinas, sorolhatnám...Gentlemans? No hiszen...

theofil 2010.03.03. 09:40:24

kuruc.info/r/35/56097

Plusz öt százalék a Jobbiknak.

Az ember zsebében kinyílik a balta az ordenárá, aljas, szemét cigánybanda miatt.

Tisztelet a kevés normális cigánynak.
Ők isszák meg elsősorban a levét a cigányok iránti egyre indokoltabb utálkozásnak, gyűlöletnek.
Ami köszönhető az efféle aljas szemeteknek mint a fenti cigányhorda.
Iyenkor bezzeg kussolnak a cigányvezetők...ilyenkor nem nyitják ki azt a piciny szájukat....ezeket az aljas mocskos bűncselekményeket nem ítélik el.

zeee 2010.03.03. 09:40:45

@Spiro:

Nem, nem, nem... Nem Szili volt leállíthatatlan, - azok voltak leállíthatatlanok, akik őt annak ellenére jelölték, hogy nem volt ehhez megfelelő parlamenti támogatottság. (Szili akár, még alkalmas is lehetett volna, csak nem választották meg). Éppen lehetett volna olyan jelöltet találni, akit az SZDSZ is nagy kegyeskedik elfogadni, de az összes sz.rkeverés nagy része az SZDSZ hibája. Visszaéltek azzal a huszonegynéhány mandátummal, amit egyébként sem saját erejükből szereztek.

Idet 2010.03.03. 09:41:31

@Spiro: Mit okozott Sólyom megválasztása?

Norris74 2010.03.03. 09:43:40

"Április után új időszámítás kezdődik a pártban, s ma még tényleg nem tudható, hogy ennek a helyzetnek kik lesznek a jó és rossz fiúi. Gyurcsány és Szili neve már elhangzott, de az idősebb generációból Kiss Péter, Kovács László és Szekeres, míg a fiatalabb korosztályból a most taktikusan háttérbe húzódó Botka László, vagy a kampányhoz arcát adó Mesterházy sem esélytelen bármelyik szerepre."

Érdekes. Mintha Kalmár Szilárd barátom írt volna valami olyasmit egyik cikkében, hogy "Az MSZP romjai alól feltehetően azok fognak először előmászni, akikre már tulajdonképpen nem kíváncsi senki."
Igazán új arcok, emberek, friss erő ezek szerint nincs ebben a k...va pártban. Ha újra leszerepelt, bukott, 10-20-30 éve ugyanazon arcokkal áll fel az MSZP, akkor neki tényleg lőttek, mert még inkább úgy fog táncolni, ahogy a Fidesz akarja. :(

Idet 2010.03.03. 09:47:01

Csak úgy mondom, Tótawé az Indexen nekiesett a LMP-nek...

Spiro 2010.03.03. 09:51:17

@Idet: Az MSZP-SZDSZ szempontjából nehézséget.

Egy simulékonyabb saját jelölt kedvezöbb lett volna.

radala 2010.03.03. 09:51:29

@theofil: Nem fogom megkeresni, de az indexen egyszer össze volt gyűjtve, hogy mi igaz a cigányokkal kapcsolatos sztereotípiákról. Kb semmi. Egyszerűen nem igaz az, hogy a többségük nem csinál semmit. Iszonyat sokan nem csinálnak semmit, de nem a többségük. Volt olyan velem is, hogy egy putri környékén stoppoltam és rohadt kis 8-10 éves cigánygyerekek aláztak meg meg köpködtek le és egyrészt meg sem tudnék verni 8 8 évest másrészt soha nem vertem meg senkit harmadrészt esetleg meghalhatok, ha megpróbálom. Nos nem volt jó érzés. Nyilván mint minden ember én is rasszista szemét vagyok. De azért ez a tisztelet a KEVÉS normális cigánynak. Ez nálam bicskanyitogató. Engem nagyon idegesít a PC beszéd, de a cigányokkal kapcsolatban talán hasznos lenne. Olyan indulat van az emberekben, hogy azt már semmiféle módon senkinek (akinek van esze) nem szabad szítani. Az, hogy a Jobbik szítja baromi gusztustalan, de megértem ez hoz nekik szavazatot. De legalább a normálisok (teofil) ne szítsák már ezt. Nem igaz, hogy nem lehet ezt belátni.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.03.03. 09:52:42

Világos, Szili már a választások utáni helyzetét egyengeti, Szekeresnek pedig
igaza van. Az ő szempontjukból a látszategység fenntartása most a leg- fontosabb. Miközben mindketten tudják,
hogy az öszödi beszédet maga fletó "szivárogtatta ki". Nem lehetséges, hogy egy szocik által támogatott Rádió elnök alatt egy ilyen horderejű anyag felsőbb engedély/utasítás nélkül adásba kerüljön.

Norris74 2010.03.03. 09:52:48

@jobbra: Aranyos, amikor valaki nem látja a fától az erdőt.

Attól tartok, hogy a te "szebb jövőd" az marhára nem lesz szép. Még neked se.

radala 2010.03.03. 09:53:34

@zeee: Ez kétségtelen, a baj csak az, hogy szinte megkülönböztethetetlen a valódi demagógia a valódi beszédtől, mert a demagógok gyakran maguk is áldozatai a saját demagógiájuknak.

dzsaszper 2010.03.03. 09:53:49

@Spiro: kívülről nézve nagyon nem volt egyértelmű, hogy Szili lett volna leállíthatatlan és az mszp ezért nem állt elő más jelölttel, vagy az mszp volt leállíthatatlan, aki pártembert akart.
Ha erre nézve rendelkezésedre áll nyilvánosan hozzáférhető forrás, akkor azd legyél szíves oszd meg velünk :)
Amíg nem áll rendelkezésre erről forrás, addig hajlok az utóbbira -- Szilinek akkor még nem volt akkora neve, hogy sokat osztott vagy szorzott volna a leállíthatatlansága (szerintem).

snq 2010.03.03. 09:54:02

@theofil: ha már kurucinfo, és alja, szemét banda, akkor íme bajnai és orbán szélsőjobboldali/rasszista puszipajtása: kuruc.info/r/4/56101/

Spiro 2010.03.03. 09:55:14

@zeee:
Ezen nem nyitok vitát, gondold ahogy akarod, én máskép rakom össze.

Szili minden MSZP számára kedvezőtlen helyzetben kibeszél (inkáb hallgatna, mint a többike), annak reményében, hogy saját népszerűségét csiszolgassa, elfelejtkezve arról, hogy ő sem szólt előre.

tolsztoj 2010.03.03. 09:56:19

@László56: Tökéletes, pontos elemzés - a baj valóban az, hogy még mindig tudnak ártani, és amíg léteznek ártani is fognak - ugyanis mást sem tudnak....

theofil 2010.03.03. 09:57:49

@radala:

Édes szívem!

A cigányok elleni indulatot nem én szítom hanem a szóbanforgó szemét, rasszista, cigányfasiszta banda.

Meg az olaszliszkai szemetek, meg a pesterzsébeti mocsok,
meg az összes aljas dög aki brutális bűncselekményeket követ el
rasszista alapon.
Rasszizmus volt a motorja Olaszliszkának, pesterzsébetnek és a mostani esetnek is.

Ne engem fikázz,
nem én lincselek vétlen autóst,
nem én ütök-verek védtelen öregeket,
nem én lopok-rabolok,
nem én iszom el a segélyt,
nem én megyek tökrészegen rabolni
olykor gyilkolni,
nem én csicskáztatok,
nem én vagyok az uzsorás.

Ha nevelni akarsz valakiket
a fentieket neveld,
ne engem!

dzsaszper 2010.03.03. 09:59:19

@Spiro: nem hiszem, hogy Szili most a választások előt látvámnyosan vissza akar térni az MSZP-be. Marhaság lenne a részéről. Ha vissza akarna térni, akkor miért lépett vissza az országos listáról?

Különben is, Baranyában most ő az erős ember, nem kell sehova visszatérjen...

Amúgy egy nagy mszp zakó elértékteleníti a helyi erős emberek hatalmát. Nem mindegy, hány választót tudnak a szervezeten keresztül megmozgatni. Ahhoz pedig nem mindegy, hogy mennyire hitelesek. A többi erős ember az utóbbi években módszeresen tette hiteltelenné magát. Szili szerintem azzal jár jól, ha benn is van meg nem is (nem veszik össze, de amúgy nem sok vizet zavar) a választásokig.

Norris74 2010.03.03. 09:59:56

@Idet: Ideje lenne már lassan felfogni, hogy a gáz árába a kormány(ok)nak, már egy jó ideje nincs igazán komoly beleszólásuk. Azt jól beszabályozza a világpiac...sajnos.
A gáz árát növelni eszükben sem lenne, hiszen már így is lassan oda jutunk, hogy nem tudják megfizetni az emberek. Csökkenteni meg csak állami forrásokból lehet, azaz a pénzt amibe kerül, valahonnan máshonnan kellene elvenniük. Erre meg már megint nem lesz keret.

Idet 2010.03.03. 10:02:59

@radala: Egyetértek, akkor is, ha sokuk viselkedése kiveri a biztosítékot. Viszont ökölrázással nem sokra megyünk. Azzal sem, hogy cigányvér folyjon a késről, hogy egy ismert történelmi szlogent parafrazeáljak.

Treuga Mei 2010.03.03. 10:03:11

Hadd tegyek egy rövid kiegészítést tegnap esti szavaimhoz:
A szocialista-szociáldemokrata eszmekör reprezentációja a kilencvenes évek Európájában sajátos helyzetbe került. A hagyományos baloldali rétegek polgárosodása, a bevándorlók tömege a blairiánus-schröderiánus média-szociáldemokráciát, a polgári közép felé nyitást hirdette, igaz csak ideiglenes sikerrel. (Hogy az ideológiai és társadalomelméleti jelentőssége mennyire apró ezeknek a _bourgeois_ irányzatoknak, arról itt most nem...) Gyurcsány Pipi épp azt érzékelte, hogy a tradicionális szociáldemokrácia átalakulóban. Igaz, a köztes-európai "középre nyitás" komolyan vehető középréteg híján a kispolgári rétegek felé kell irányuljon, azaz a kistőke-birtokosok helyett az állami tőkék kedvezményezettjei felé. Ezt azonban a sajátos köztes-európai viszonyok, a nagytőke szinte korlátlan érdekérvényesítő képessége fojtásában csak az államcsőd közelébe táncolva lehetséges. Azokat az intézményi és instrumentalizált eszközöket pedig meg sem próbálta kiépíteni, amelyek az erőforrások és érdekérvényesítések rendszerét építhetik át.
Arról már nem is szólva, hogy képtelen volt _ez_ a szocialista párt a hagyományos értékek további képviseletére, mint pl. a deklasszált, deprivált rétegek (mélyszegénység tagjai, főként romák; bevándorlók; elzárt kistérségek lakói) reintegrálására (amivel épp ezek a témák a jobb és a szélsőjobb vadászterületei lettek), vagy pl. az esélyegyenlőtlenség illegitim formáinak (a korrupciónak; az öröklött vagyonnak; a nyelvi, nemi vagy a származási előnyöknek és hátrányoknak; stb) visszaszorítására, amik pedig itthon máig komoly kérdések. Ugyanakkor a múlttal sem sikerült elszámolniuk (a múlt rendszerhez fűződő viszony, a pártvagyon, a rendszerváltás előtti rendszer működtetésének személyes és pártintézményi felelősségei [az előbbiben a többi pártnak is akad sara], a szimbolikus kontinuitás kérdésköre), és nehezedik rájuk egy allegorikus vád is: a spontán privatizáció - a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek egyik forrása - hozzájuk kötése. Így az antikommunizmus (értsd: a volt állam-monopolkapitalista rezsim ellenesség) mint MSzP-ellenesség fog tömegesen artikulálódni, ami hosszú távon nem kifizetődő, mivel halnak ki, akik a múlt rendszerből merítik legitimációjukat...
Az MSzP forrásai és tartalékai tehát nem föltétlenül elegendőek a váltópárti státusz megtartásához...
Bocs, tisztelt TG, megint hosszú lett!@midnight coder: Azért szomorú, hogy ekkorává fúvódhatott ez a lufi. Bevallom, a kit választanál oldalán (remélem, szabad ilyet, ez nem számít konkurrencia-reklámnak!?) a maszopnak 23, a jobbliknak 17 %-ot jósoltam. De lehet, hogy a szociknak akad még tartaléka, és 25 fölé kúsznak, a jobblik meg talán 15 % alá csúszik, ha a nagyok mozgósítani kezdenek... Csak azt sajnálom, hogy a nagy részvétel a kétkedően bár, de kedvelt LMP-nek nem használ...

theofil 2010.03.03. 10:03:41

@snq:

A kuruc általában nem szokott érdekelni, utálom, a stílusa pedig az agyamra megy.
A zsidózást pléne rühellem.

A cigányokkal kapcsolatos hírekért olykor megnézem az oldalt, mert egyéb szermérmes híradások elhallgatják az elkövetők származását, pedig az már igen fontos, mert a cigányok között igen erőteljes a rasszizmus, a cigányfasizmus.

Amikor már nem (csak) pénzért és egyéb javakért ütnek hanem a többség iránti gyűlöletből.

radala 2010.03.03. 10:04:59

@theofil: Ők reménytelenek. Téged is csak kérni akartalak. Az is elég lenne nekem, ha nem írnád le a cigányokról vallott nézeteidet.
Az én véleményem (sajnos) pont az, mint a tied, a különbség az, hogy én erőt veszek magamon és nem mondom el. De bocs.

Idet 2010.03.03. 10:05:38

@Norris74: Igazad van.

Nekem leginkább az böki a csőrömet, hogy propagandacélokra használja a Maszop a dolgot.

dzsaszper 2010.03.03. 10:05:54

@is: azért van óriási különbség az mszp és a fidesz között a második vonalbeli emberek kapcsán:
egyrészt az mszp-s második vonal mérhetlenül elhiteltelenedett az egész mszp-vel együtt, kivétel kb. 1-2 ember. A fidesznél inkább az a kivétel, aki hiteltelen (a szememben kb. Mikola és Kövér).

Másrészt, az mszp látványosan szenvedett Gyurcsány utódját megtalálni mind miniszterelnökben (Bajnai), mind mind miniszterelnök-jelöltben (Mesterházy), de talán egy kicsit pártelnökben (Lendvai) is. Egyszerűen mert nem volt senki, aki bevállalta volna.
A fidesznél szerintem volna több ember is aki bevállalhatná.

A második szerintem jórlszt az első következménye.

dzsaszper 2010.03.03. 10:08:36

@mojszipupi: valóban, az mszp egyetlen esélye a megújulás, fiatalodás, megtisztulás.
Amíg a fiatalodás a jelenleg pozícióban lévő pártelit által kipécézett fiatalembereket jelenti (mint pl. Mesterházy és Gyurcsány), addig az szerintem inkább párton belüli hatalomátmentési kísértlet, mintsem megújulás.

Norris74 2010.03.03. 10:09:17

@jános515: Mondjuk Szilit, Szekerest még értem, de hogy keveredett ide Szanyi?
Ha jól tudom, akkor nincs különösebben komoly vezetőszerepe a párton belül, a kerületében meglehetősen kedvelik (persze nem mindenki, de a többség talán mégis), az egyetlen "bűne", hogy van saját véleménye és mondandója a baloldaliságról. Arról, amitől az MSZP már vagy 10 éve elfordulni látszik, és sajnos a neoliberális nemzetközi tőke szervilis pártjává vált....ennyiben igaza van a Jobbiknak. De ezt minden épeszű balos is látja.
Meg azt is, hogy a Jobbik nemzeti-ökoszocialista-hungarista-szentkoronatanos-radikál antiszemita-cigányellenes maszlagja sem valós válasz semmire. Ezek csak olyan szlogenek, amelyekbe az "egyszerű" ember könnyen belelátja a problémáit.

radala 2010.03.03. 10:09:26

@theofil: No ez a fő különbség kettőnk közt, én a zsidózást tartom viccesnek és a cigányozást rühellem.
Pont azért mert a zsidókról nem az a véleményem, mint az antiszemitáknak, de a cigányokról sajnos az, mint a rasszistáknak, éppen ezért látom azt, hogy a cigányozásnak rossz vége lesz, mert még engem is "meg lehet győzni". Az antiszemitizmus meg egy vicc, annál jobban már csak a holokauszt tagadás szórakoztat, az valóban fergetegesen vicces, hogy emberek ilyesmikbe bírnak energiát feccölni.

theofil 2010.03.03. 10:10:04

@radala:

Mindenkinek vállalni kell a tettéért a felelősséget.

A cigányoknak is.

Olyan nincs, hogy ha őtőlük sokan szemetek akkor rám kell pirítani, nehogy már szóbahozzam mert az nem szép....

Miért nekem kellene az ő jóhírükre(?!) vigyáznom????

Vigyázzanak ők a saját jóhírükre!!!

dzsaszper 2010.03.03. 10:10:55

@theofil: miért, a többség iránti gyűlölet a priori nincs meg a túloldalon?
Vagy nem értem a logikádat.

[nev] (törölt) 2010.03.03. 10:12:17

@dzsaszper:
az mszp következő min. elnök jelöltje vélhetően andor lászló lesz. aki jelenleg a szociális ügyekért felelős komisszár a barroso kabinetben.

theofil 2010.03.03. 10:12:42

@dzsaszper:

Én viszont a kérdést nem értem.

dzsaszper 2010.03.03. 10:13:57

@radala:a kommented alátámasztására:

nemrég voltam egy a cigányság helyzetével foglalkozó konferencián.
Ott Ladányi a mélyszegénységről, terjedő második és harmad generációs munkanélküliségről beszélt, és arról, hogy a mélyszegénységben a cigányság kb 6-szorosan felülreprezentált, és a mélyszegénységben élők jelentős részét ők adják (40% rémlik, ebben már nem vagyok biztos).

Norris74 2010.03.03. 10:14:22

@Idet: Teljesen jogosan böki. Sajnos a pártok / kormányok sok olyan dolgot használnak propaganda célra - oldaltól függetlenül - amelyen hangzatosak, csak nem jelentenek valós megoldást, csak legfeljebb még egy kicsit tolják a kakit a szakadék felé.
Az országos politikai csakis provincionális lehet, de az igazi kérdések sokkal feljebb vannak és szélesebb körűek. Igaz, a megoldásoknak pedig mégis alulról kell(ene) jönniük, ehhez viszont gondolkodó emberek kellenének, nem pedig olyanok, akik ugranak egy hangzatos szlogenre.
A Jobbik képes releváns kérdéseket feltenni, viszont totálisan alkalmatlan a valódi megoldásokra. Sajnos az MSZP már lassan kérdezni sem tud, és megoldást meg - a helyzetéből adódóan - nem akar. Legalább is ez a mostani vezetőség nem. De ne feledjük, hogy az MSZP nem csak a felső vezetésből áll. Szerintem a bajok a másodvonalban, megyei szinten kezdődnek. Ugyanis egyénenként az MSZP-sek nagyon is jót akarnak...csak valahol félrecsúszik a dolog. Ott, ahol már bejön a pénzügyi érdek.

snq 2010.03.03. 10:14:53

@theofil: ez így van, csak annyit tennék hozzá, hogy amit linkeltem mti hír volt, így nem kell, hogy az agyadra menjen

dzsaszper 2010.03.03. 10:16:37

@theofil: megmaradsz a probléma felszínén. A jéghegynek csak a csúcsára reagálsz. De a hajó annak a résznek megy neki, ami a víz alatt van...

tölgyes 2010.03.03. 10:16:37

Kedves Gábor! Azért van érzéke, hogy kihozzon a sodromból még akkor is ha nyilván önnek legkevésbé ez a szándéka..:), vagy még inkább eszébe se jut... "..magát pozicionálva.." - egy túrót pozicionálva! Mentegetve!!!!!!!Most aztán neki Szekeresnek igazán kussss!!! Őt rendes körülmények között egy rendes párt még választási periódusban is kivágná mint macskát sz@rni.. (A görögök még a nagy Miltiadésznek se bocsátották meg, hogy a korrupció felüthette a fejét az általa vezetett hadseregben.) Kell az az MSZP-nek, hogy a választás kellős közepén korrupciók sora derüljön ki a fegyveres testületek vezetésében, BIZONYÍTVA, HOGY OTT IS NAGY A RENDETLENSÉG, FEJETLENSÉG.. HOGY A LEGPOZITÍVABB MEGKÖZELÍTÉST EMLÍTSEM..... A HADSEREGBEN!!!!! A REND ÉS A FEGYELEM KÖZPONTJÁBAN!!!!
Így már jobban érthető az összeakadó nyelvvel elmondott NATO-köszöntő.. és az az ambíció, hogy magyar főtitkára legyen a szervezetnek... SZEKERES MAGA A TELJES ARÁNYTÉVESZTÉS ÉS ALKALMATLANSÁG...Most, hogy így aknára lépett kompromisszumot ajánl a pártnak: borítsunk fátylat a múltra, mert benne van "az én múltam is". Nagyvonalú ajánlat... :)
Azt kérdi TG. hogy lesz-e robbanás. Szerintem nem lesz... bár még néhány ilyen Bajnai-Szekeres ügy aztán ki tudja.. Mégis csak fellázadnak az MSZP talpasai...

Idet 2010.03.03. 10:16:47

@Treuga Mei:1. Szerintem Gyurcsány Pipi (naggyon jó!!) tudatosságát és politikai érzékét/érzékenységét túlbecsülöd.
Vannak értelmes súgók, különben ez a szerencsétlen, mentálisan gyenge ürge nem maradhatott volna talpon.
2. Az öröklött vagyon illegitim? Mi ez a fabiánusság?
3. Pártállam-monopolsatöbbi, nem mindegy!

dzsaszper 2010.03.03. 10:19:17

@theofil: ha a cigányság helyzete meg tudta teremteni a többség iránti gyűlöletet, a holokauszt még inkább...
Szóval nem értem, miért vagy elnézőbb az egyik irányba, míg a másikba nem.

snq 2010.03.03. 10:20:09

@dzsaszper: túlmutat a fantáziámon, hogy ez hogyan támasztja alá radala kommentjét

cellimega 2010.03.03. 10:20:33

@is:
Ezt írtad:
"hát becsületes iparosmunka volt ez, de valahol egyetem másodévfolyamon beadandó házidolgozatnak."

A magyar baloldali értelmiség gőgje és pökhendisége tükröződik szavaidból.
Ez a fő oka annak, hogy így gyengül Mo-on szellemi befolyásotok.
Mert gusztustalan a többi emberhez való viszonyulásotok.

Ha kívánod, rámutatok hozzászólásaidban fellelhető helyesírási hibáidra.
És ez nem egyetemi tananyag, hanem felső tagozatos.

Te egy élő antireklám vagy a baloldalnak. Úgyhogy további sikeres kommentelést!

A vizitdíj bevezetése akkor lett volna korrekt, ha
1. egyidejűleg csökkentik a tb-járulékot (mondjuk 1 százalékponttal)
2. nem kap mentességet a fél ország

Ahogyan be akarta vezetni a baloldal, az sima adóemelés volt.

Dzurinda mást gondol sztem, mint te az összehasonlítgatásról.
Nyilván fáj neked, de az európai jobboldal Orbánra jobboldaliként tekint (ez saját tapasztalat), sőt felnéznek rá. Ilyen balos médiájú országban tudott majdnem duplázni.

Mert kívülről is látszik, mennyire degenerált és hazaáruló a médiaértelmiségünk. Elég erről megkérdezni a székelyeket :)

Idet 2010.03.03. 10:20:36

@Norris74: Az MSZP jóakaratát kivéve teljesen egyetértek!

Bocs, nem tolakodásnak szánom, de ugye 30-35 vagy? Legfeljebb 40.

dzsaszper 2010.03.03. 10:21:07

még mielőtt bárki félreért, sem nem állok a cigányozás mellé, sem a zsidózás mellé. Egy kicsit provokálok, de csak azért, hogy ne csak a probléma felszínét nézzük.

tlac 2010.03.03. 10:21:55

OFF: MDF: 25+1/176. szerda, március 3. Múlt hétre ígérték mind a 176-ot. Azzal együtt lesz listájuk.

MSzP: annyit mondták , hogy 2010-ben lehet majd választani. Hát közeleg a nap..

Ilyen nagy formátumú vezette őket, minden PR fogását és hisztijét megszavazták, rengeteget fejlődött az ország, valamivel csak magyarázzák majd a 1x %-ot.

dzsaszper 2010.03.03. 10:23:41

@snq:
A kb. 40% nem 100%. És mégcsak nem is többség.
Nyilván egyszerűsítettem: a nem mélyszegénységben élők közül is tudnak hasonló dolgokat csinálni, és a mélyszegénységből is sokan tisztességesen próbálnak kitörni. Felső becslésnek azért talán alkalmas :)

dzsaszper 2010.03.03. 10:25:43

@[nev]: kérlek nevezd meg a forrásodat :)

Idet 2010.03.03. 10:27:16

@dzsaszper: Itt a probléma gyökere! EBBŐL a szegénységből és a következményekből nem lehet egyedül kilábalni. A szegénység újratermeli magát, és exponenciálisan súlyosbodik. Kőkemény, következetes, hosszú és normális megoldás kell hozzá, az állam nagymérvű beavatkozásával. A kezdemény már megvolt:iskola+munka...

mirrmurrkandúr 2010.03.03. 10:32:08

@theofil: @radala: Szerintem most Theofilnek van igaza... ez a helyzet... és szerintem ki kell mondani, mert az, ha nem beszélünk róla, a legrosszabb... az önvédelem szerintem mindenkinek jár... úgyhogy szerintem az adekvát gazdasági kérdések mellett a következő kormánynak (a jelenleginek erősen beletört a bicskája) ez lesz a legnagyobb feladata... őket megnézem, hogy zavarják haza két pofonnal...

dzsaszper 2010.03.03. 10:32:18

@Idet: Igen, itt a probléma ... és elég csökevény a kezdemény. És ezért nem tudok mit kezdeni theofil reakciójával.

Én kezdeném ott, hogy megválogatnám (tehát jól meg is fizetném) és külön képezném azokat a pedagógusokat (alsó tagozatos tanítókat elsősorban) akik a mélyszegénységben élők gyerekeivel dolgoznak.

[nev] (törölt) 2010.03.03. 10:32:51

@Treuga Mei:
a baloldali pártok is átalakultak néppártá. konjunkturális időszakban minden nagyobb párt próbálja szélesíteni a tömegbázisát úgy, hogy mindenkinek igér. recesszióban minden ilyen kísérlet elbukik.

látványosan elbukott az mszp néppárti politikája, ugyanis nem csak a rászorultakat igyekeztek támogatni, hanem mindenkinek próbáltak osztani. leginkább persze maguknak. és recesszióben ez a politika nem tartható.

de a fidesszel is ez történik. a néppárti politika itt is bukásra van ítélve. megjelent a jobbik. ami egy rétegpárt. a vidék pártja. a célcsoportja a parasztokból, és az első generációs városlakókból áll össze. illetve mindenkiből, akiket zavar a város (a "zsidók") túlhatalma. és ezzel a városi fidesz (a "zsidesz") nem tud mit kezdeni.

és ugye a fidesz vezetése az mszmp-nek látványosan az mszmp népfrontos vonala. mikola volt a hazafias népfront utolsó elnöke. stumpf istván pedig alelnök volt. az ő tanítványai (kisz-káderei) orbán, kövér, deutsch. a gazdasági vezetők, matolcsy, járai mind mszmp tagok voltak, csak úgy, mint martonyi. ez a népfrontos vonal. nem véletlen van ott a pártkongresszusokon pozsgay, aki kádár államminisztere volt, és szűrös mátyás, aki moszkvai nagykövet. az új generáció meg szijjártó, cserpalkovics, nyitrai. komolyabb politikai szerepre nyilvánvalóan alkalmatlanok. őket lenyomja vona.

dzsaszper 2010.03.03. 10:33:56

@mirrmurrkandúr: megértem amit írsz, de ha csak az önvédelemre figyelünk,
1) akkor megint csak a jéghegy csúcsára koncentrálunk;
2) erőszak erőszakot szül, és hosszútávon csak a keserűséget fokozza mindkét oldalt.

dzsaszper 2010.03.03. 10:35:46

@[nev]: szerintem elhamarkodottan mondod, hogy a fidesszel is ez történik. A kihívás megvan dettó, de a fidesz érdemben kormányon mutatja majd meg, hogy reagál-e a kihívásra, és ha igen, hogyan.

Treuga Mei 2010.03.03. 10:36:32

@jjulie: A francia forradalom idején nem kellett pénz az országos mediális felületek eléréséhez. Mára kell. (És nehogy a blogolással gyere: bármikor el lehet terelni különböző hírpetárdákkal, hírzajjal, vagy akár pártbejegyző kommentzajjal a figyelmet a jó blogról is! Ez is csak pénz-kapcsolat-intézmény kérdése...)

Treuga Mei 2010.03.03. 10:40:20

@jjulie: Egy párt projekttelenségét kifelejtetted véletlenül... persze a többiben is igazad van!

snq 2010.03.03. 10:40:24

@dzsaszper: ez a mélyszegénység mindig előjön a bodzatermesztők tipikus rémtetteinél. most azért erőszakosan rasszisták a cigányok, mert mélyszegények? és a mélyszegénységből pl az húzza ki, ha nem csak kifosztja, hanem meg is becsteleníti és kínozza idős áldozatát?

dzsaszper 2010.03.03. 10:42:02

@snq: felmerült a többség iránti gyűlölet, mint bűncselekmények motivációja. Az ellen szerintem a leghatékonyabb a mélyszegénység elleni küzdelem volna.

theofil 2010.03.03. 10:43:22

@dzsaszper:

Nem a cigányság helyzete teremtette meg a többség iránti gyűlöletet hanem az az ajnározás amit a politika húsz éve művel irányukban.

Miután -a politikusok az SZDSZ befolyására - minden felelősséget levettek a cigányok válláról a saját sorsukat illetőleg az ő vállukról levett felelősséget rá kellett pakolni valakire, valakikre.
Így lett a többség a bűnbak amely "nem tesz meg mindent" a cigányok integrációjáért,
szegregál meg efféle.

Nem a cigányszülőktől van megkövetelve, hogy a gyerekeiket tisztán és rendesen járassák az iskolába hane a pedagógusok és a szülők vannak anyázva, hogy a piszkos, rendetlen, agresszív cigánygyerek mellé nem akarják berakni a normálisan nevelt többségi gyerekeket.

Mer' sohasem a cigányszülő, meg a cigánygyerek a hibás, nem nekik kell elfogadhatóan, az emberi normákat betartva viselkedniük,
hanem a többségnek kell integrálni...!

A cigányok igen nagy többsége elhiszi, hogy ő tényleg semmiért sem felelős, a többség az oka mindennek, annak, hogy ő analfabéta, nem talál munkát és lopni kényszerül....ha egyáltalán kényszernek érzi még....

A saját felelősség elhárítása és rápakolása a többség vállára....ez a motorja a cigányok rasszizmusának és a többség elleni egyre fokozódó gyűlöletüknek.

Szabó bakter 2010.03.03. 10:44:10

Egy párszor már vizionáltam az mszp széthullását, de sajnos mindannyiszor nem jött be. Talán most...

dzsaszper 2010.03.03. 10:44:23

@snq: felmerült a többség elleni gyűlölet, mint (potenciális?) bűncselekmények motivációja.
A többség iránti gyűlölet megelőzésére szerintem a legjobb módszer a mélyszegénység elleni valódi, hosszútávon vállalt küzdelem (ami kőkemény harc és nem gulyáslevesosztás).

Treuga Mei 2010.03.03. 10:44:57

@jobbra: Akkor talán országos vagy inkább kontitnentális érdekvédelmi szervezetek és termelői és értékesítési szövetségek (szövetkezetek!) kialakítása volna a megfelelő válasz, nem állambácsi fikázása. Már csak azért sem, mert nem állambácsi, hanem a kereskedő veszi meg.
Még egyszer: kontinentális értékesítési szervezetekről beszélek! Nem csak magyarokról, mert akkor a románt, a magyart és a szlovákot egyméás ellen játszhatják ki!
Persze lehet, hogy nem vagyok eléggé nemzeti így, viszont ez védené a magyar gazdát is! Nem állambácsi...

dzsaszper 2010.03.03. 10:45:29

@theofil: nem tudok egyetérteni veled. Ahogy én látom, az ajnározás csak az utolsó csöpp a tele pohárban.

radala 2010.03.03. 10:47:05

@snq: Szerintem annyiban, hogy a szegényekkel illik megértőbbnek lenni. Senki nem állítja, hogy a rabló, gyilkos, agresszív cigányokat mentegetni kell. Én csak azt mondom, hogy az amelyik nem rabol nem agresszív az már egy "fantasztikus ember". Lehet szidni őket a sgílykéért, de azért irigyelni tőlük talán túlzás. Nem elvitatva a saját felelősségüket el kell gondolkozni a saját felelősségünkön is. Én tuti nem vittem volna semmire, így sem vittem:-), egy putriból. Talán nem verekednék, mert nem vagyok elég agresszív hozzá, de ez nem egy nagy érdem. A lényeg az az, hogy a cigányokat csak akkor lenne jogunk elítélni, ha a mi részünk rendben lenne. Teljesen jogos iskolába járáshoz kötni a csp-t, talán még az sem lenne fasizmus, ha mondjuk az iskola munkaviszonynak számítana és a gyes sem járna alanyi jogon csak a "munkaviszony" után (ez azért már baromi szigor). De ha mi nem tesszük kötelezővé a gyerekek iskolába járatását, sőt egyenesen megszüntetünk egy ilyen kötelezettséget, akkor ne csodálkozzunk a következményeken.
Ha a cigányokat csak a rossz iskolákba engedjük be akkor ne csodálkozzunk azon, hogy hülyék maradnak. Nem azt mondom, hogy csak integráltan lehet őket tanítani, bár szerintem kívánatos lenne, hogy a gyerekeink lássanak az iskolában tanuló cigányokat, de azt igenis mondom, hogy igyekezni kéne jó hellyé tenni a cigány iskolákat. Jó tanárok dupla pénzért, teljes ellátás, ingyen könyv, szakkörök, tanulószoba, esti hazamenés. Nyilván nem kis kihívás jó iskolát csinálni a cigányoknak, de nem hiszem, hogy lehetetlen. Nem értek pl egyet azzal, hogy a Fidesz szerint az oktatás legnagyobb baja a buktatás hiánya. Nyilván minden gyereknek kell a sikerélmény egy cigány iskolában talán nem csak matekot meg magyart kell tanítani, hanem táncot, zenét, sündisznó főzést, teknővájást, lovaglást esetleg célba-köpést, mit tudom én. Valamit tuti megszeretnének a cigánygyerekek is. Ha ezek után is lopnak, rabolnak akkor akár súlyosabb büntetések is jogosak.

Norris74 2010.03.03. 10:47:34

@theofil: Amiket leírsz, azok sajnos valós dolgok, de egytől-egyig TÜNETEK. Valaminek az okozatai.

A hangulatkeltés helyett mindenkinek célszerűbb lenne elgondolkodnia, hogy mik a kiváltó okok. Érdekes eredményekre lehet jutni...

Norris74 2010.03.03. 10:49:31

@Idet: Így legyen ötösöd a lottón. :)
35 vagyok.

Azaz a gyermekkorom végét még az előző rendszerben, az eszmélő tinédzser koromat a rendszerváltáskor, és a fiatal felnőtt koromat a Bokros csomag és az Orbán éra alatt éltem le. Mindenből kaptam egy kicsit, hogy legyen rálátásom.

snq 2010.03.03. 10:49:35

@dzsaszper: fontos ugyanakkor, hogy ennek a munka legyen az alapja, mert a bűnözésből meggazdagodott bodzatermesztőknél ugyanúgy megmarad az erőszakos rasszizmus, és a tenyész-segélyre berendezkedett tömegeken sem az az igazi őszinte hála látszik

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.03.03. 10:50:04

Ez a poszt főleg a személyi kérdésekről szól. De politikailag miben különbözik Gyurcsány és Szili irányvonala, arányaiban mekkora támogatói körük vana práton belül? Ha szakadnának, mekkora szavazóbázist vinne magával a két fél? Vagy én vagyok naív, és ez tényleg csak egy belső hatalmi harc mindenféle mögöttes tartalmi viták nélkül?

hulyeinformatikus 2010.03.03. 10:51:33

@is: "Dzurinda vezette be a vizitdíjat, és a magánEü-t. ezt tette Gyurcsány. "

Lófaszt ezt tette, már megbocsájts.

Dzurinda átlátható, egységes és kiszámítható adórendszert teremtett, vissza fogta a nem munkára ösztönző szociális kiadásokat, több-biztosítós egészségügyi rendszert és a magánnyugdíjpénztárak megjelenésének lehetőségét vezette be.

Ezzel szemben Gyurcsány koherens elképzelések nélkül, ad-hoc szerűen nyúlt az adórendszerhez, képtelen volt érdemben hozzányúlni a nagy ellátórendszerekhez, de legalább ennek lehetőségét hosszútávra is elvette a látszat intézkedéseivel.
Az egész kormányának a tevékenységét áthatta a dilettantizmus és a korrupció.

radala 2010.03.03. 10:52:02

@dzsaszper: Szerintem nincs forrás, de jó ötletnek tűnik.

radala 2010.03.03. 10:59:01

@mirrmurrkandúr: Nem azt mondom, hogy nem kell beszélni a témáról, azt mondom, hogy az, hogy utálom a cigányokat mert geci agresszív banda, tisztelet a KEVÉS kivételnek. az nem beszéd a problémáról.
Sajnos én is utálom a cigányokat, ahogy sajnos mindenki. De legalább nem mondom. A törököket/csadorosokat/burkásokat is utálom, de nem mondom, nem mutatom amennyire tőlem telik. A gyerekeimnek soha nem mondanék rosszat egyik bandáról sem, ha valami rosszat hallanak róluk (mondjuk a nagyszüleiktől), akkor igyekszem meggyőzni őket arról, hogy a nagyszüleik nem biztos, hogy igazságosan ítélkeznek. Az elöítéleteimen nyilván nem tudok fölülemelkedni, nem is biztos, hogy muszáj. De legalább ne örökítsük át ne terjesszük. Mert ez nem a problémáról való beszéd. A problémáról akkor beszélünk, ha az oktatásról meg a munkalehetőségekről beszélünk. Aki meg azt hiszi, hogy a közmunka nem csak a 0. lépés az valamit nagyon rosszul hisz.

lüke 2010.03.03. 10:59:46

Szekeres, mint MSZMP Veszprém megyei volt elsö titkára csak az "egységben az erő" ebben tud gondolkodni és saját határait nem is fogja soha túllépni.
A párt heterogén: ókommunisták, neokommunisták, bankár oligarchák, kis tőkések és ideológiai szájalókból áll.Így, hogyan valósíthatnák meg az igazi baloldali funkciót, melynek a társadalmi felelősség a fő irányvonala.
A múlttal le kell számolni,ez az egy tény.Az elmúlt 8 év nem volt hibátlan.A rosszabb az lesz ,ha el kell majd számolni!
A jövő meg egyáltalán kétes,hisz nincs program, nem is volt soha, csak felelőtlen, nem megtartott ígérgetés.
Irha mentés folyik náluk is, s amit ön-TG- mond, hogy a kiterjedt necc - MSZMP- böl visszamaradt- jó,ezért előnyösebb helyzetben vannak a többieknél.

hoplita 2010.03.03. 11:00:03

@Idet:
Hát, tudod vissza lehetne azokat a pénzeket keríteni, legalábbis egy jó részét.
Kérek 200 általam válogatott embert, 1 évet, meg teljes szabad kezet.
Nem mondom, hogy konszolidáltan folyna a "visszaprivatizáció", de az eredményességben ne legyen senkinek kétsége.
A módszerek bejáratottak, üzembiztosak...:DDDD

theofil 2010.03.03. 11:00:26

Sajna most el kell mennem.

Délután jövök!

Üdv mindenkinek: theofil

snq 2010.03.03. 11:00:54

@radala:
>> De ha mi nem tesszük kötelezővé a gyerekek iskolába járatását, sőt egyenesen megszüntetünk egy ilyen kötelezettséget
általános tankötelezettség van

>> sündisznó főzést
:D

Norris74 2010.03.03. 11:01:53

@Idet: Egyébként az MSZP jóakarata alatt az tagság jóakaratát értem. Nem hiszem, hogy Kovács néni, egyszerű nyugdíjas MSZP tag minden esetben országrontó, gonosz szipirtyó lenne. Sőt, magamról, mint tagról sem gondolom, hogy az ország ellensége lennék. :)

Péterbá 2010.03.03. 11:02:39

@Peter252:

"És folytatódik bizony az Orbán-Gyurcsány szembenállás, ki tudja hány évig még:("

Inkább folytatódjon, minthogy Orbán 20 évre bebetonozódjon!-:)

radala 2010.03.03. 11:04:36

@bonebear: Szerintem azt csak a jóisten tudja, hogy ki mögött mekkora erő áll. Szerintem nincs semmiféle koncepció a dolog mögött csak személyi ellentétek. Ez nem a 93-as Fidesz vagy a 91/92-es MDF, ahol talán koncepcionális különbségek voltak az elsődlegesek és abból lettek (talán) a személyi ellentétek. Itt szerintem szó sincs semmiféle elvi különbségről. Talán szigorúan hangzik, de szerintem ezeknek az embereknek nem nagyon vannak elveik.
Nem akarom huszonnegyedszer beidézni Szilit, de nagy barátok voltak ezek Fecóval a 23 milla románozáskor. Ez pedig ékes bizonyítéka mindenféle elv hiányának.

Treuga Mei 2010.03.03. 11:05:01

@jobbra: Akik a "cigánybűnözés" kifejezést a fejedbe plántálták, alattomos és rosszindulatú lények lehettek. A fönt leírt támadás etnikai jellege sem tetten érhető: nem azért támadtak, mert romák, hanem mert bűnözők.
Unom, de azért kérdem: Hunvald, Zuschlag svábbűnöző, Hagyó, , Mesterházy (az Ernő), N. László (a móri mészáros - talán) magyarbűnötő? Vagy csak bűnöző, mint ez a néhány állat is?
De hajtogassátok csak: cigánybűnözés, cigánybűnözés... Mindent megtesztek, hogy a nemzet szarabb életet élhessen!
Bővebben:
www.hungary.indymedia.org/node/1866
és
www.hungary.indymedia.org/node/1774

dzsaszper 2010.03.03. 11:05:05

@snq: nyilván a munka kell legyen az alapja. Már csak azért is, mert a munka az, ami önbecsülést tud adni, anélkül hogy lelkiismeretfurdalással járna, és az az, ami hosszútávon önállóságot tud biztosítani.

radala 2010.03.03. 11:06:51

@snq: OK de azért még lehet a csp-t is ehhez kötni. Söt én akkor sem lennék elborzadva, ha a sündisznót a családi pótlék egy részéből vásárolnák meg az iskolák.

dzsaszper 2010.03.03. 11:07:06

@Péterbá: ja, Fletó is megmondta... ;) :P

Norris74 2010.03.03. 11:07:10

@snq: Poénkodj csak.

Ha éhes lennél, mert nincs pénzed, mert nem vesznek fel sehová - gyakran még napszámosnak sem, ha éppen van a környéken egyáltalán ilyen lehetőség -, és az önkormányzattól kapott segély sem túl sok, ráadásul az örökös megalázottságtól folyamatosan frusztrált vagy, ráadásul a hozott kulturális különbség sem segíti elő, hogy simán integrálódj a társadalomba, akkor le merném fogadni, hogy te is vagy bűnöző lennél, vagy ha nem, akkor örömmel ennéd meg a sündisznót is!

Szóval ez remek poén, csak ízléstelen, és ráadásul megint nem a lényeggel foglalkozik.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.03. 11:08:09

@midnight coder: igen, kormányon mutatkozik meg, hogy ki mire képes. Lehet, hogy csúfosat buknak kormányon, erre meg is van az esély. Viszont arra is, hogy ha ma valaki Magyarországon, akkor ők képesek kitakarítani az elmúlt 20 év rendszerbe olvadt maffiózóit. Jöjjenek, takarítsanak, aztán utána jöjjön egy kontruktív párt aki a tiszta alapokra építkezik tovább.
Amíg a rendszerben egy belső élősködő szervezet van amely egyben irányítja is a rendszert, addig fölösleges egyes mutatókat feltornázni, mert másik száz mutató a bázispont alá zuhan ezzel párhuzamosan. Jobbik Mszp koaliciót elképzelhetetlennek tartok. Előbb kap az Mdf-Szdsz 4/5 többséget mint Jobbik Mszp koalició legyen.
Ne haragudj de az az érzésem, hogy Fidesz aktivista vagy, mástól ilyen blőd állítást nem tudok elképzelni.

Idet 2010.03.03. 11:08:38

@Norris74: No igen. Nem lehettek meg azok a tapasztalataid, mint nekem. (56, a fene egye meg...)

Biztos vagyok a jóindulatod felől, csak ez nem elég, sajnos...

radala 2010.03.03. 11:11:43

@Norris74: Ezt a sündisznófőzést én vetettem föl és nem rosszindulatból, snq-nak csak tetszett. De egyébként igazad van teljesen.

snq 2010.03.03. 11:12:47

@Norris74: a poén háttere (elnézést, hogy radala helyett válaszolok), hogy nemrégiben a balaton partján eredetileg cigány gyerekek nyaraltatására szánt üdülőben gyerekek helyett országos cigánybűnözők dajdajoztak, és önfeledten sünit is grilleztek

Idet 2010.03.03. 11:15:36

@Treuga Mei: Drága életem, a példáid nem életszerűek. Biztosan nagyon kedveled Amerikát: ott is beszélnek fekete bűnözésről. Nem kifejezetten a rasszistaság miatt, hanem mert a színesbőrűek, hogy ne mondjam, osztályhelyzete miatt vannak jellegzetes bűnelkövetési sémák.
Lehet ezt nem tudomásul venni, de nem sok értelme van.
Ha megoldást akarunk egy problémára, először a probléma mibenlétét kellene egzakt módon meghatározni.

hoplita 2010.03.03. 11:16:16

@zeee:
"....Mindezzel csak annyi a probléma, hogy a szélsőjobboldal őrültsége miatt Magyarország a történelmi területeinek 2/3-ával fizetett...."

És tájékozottságról beszélsz?

MEGALOL!!!!!

Parajpuding 2010.03.03. 11:16:31

Engem egy dolog érdekel az mszp-vel kapcsolatban. Hogy akkorára zsugorodik-e, amennyit ér, illetve amennyit megérdemel. Remélem az mdf sorsára jut úgy jelentőségben és döntéshozatalban, mint támogatottságban. Nem megfeledkezve felelősségéről, pontosabban egyes (legtöbb) politikusainak felelősségéről és elszámoltatásáról. Elvégre jogállamban minden kártékony cselekedetnek is következménnyel kell járnia. De ez már elkanyarodik a bejegyzés témájától.

snq 2010.03.03. 11:16:58

@radala:
>> OK de azért még lehet a csp-t is ehhez kötni.

Norris74 talán többet tudna erről mesélni, hogy párttársa, kosáné kovács magda miért gondolta, hogy nem szabad ösztönözni ezzel a tanulásra a cigányokat (gondolom kell az olcsó, tudatlan szavazóréteg)

Treuga Mei 2010.03.03. 11:19:22

@theofil: És nem is te vadásztál roma gyerekekre és az utánuk menő szüleikre mint az állatokra...
Hm... a rasszizmus veszélyokozása mindig a többség privilégiuma... vagy ha egy néhány százalékos kisebbség is veszély ránk, akkor meg is érdemeljük!

Idet 2010.03.03. 11:19:52

@radala: Ne bántsátok már a süniket! Fogott már valaki a tenyerében sünit? Hallotta, ahogy a bokor alatt mörcög, és ahogy tejet szürcsöl?
És bent a házban dödögve mászkál?
Ahol bent süni van, az egerek lelépnek!

Idet 2010.03.03. 11:23:12

@Treuga Mei: Az Isten áldjon meg, mássz már le a political correct-sémákról!
Ennél nyilván sokkal értelmesebb vagy!

snq 2010.03.03. 11:26:21

@Treuga Mei:
>> ha egy néhány százalékos kisebbség is veszély ránk, akkor meg is érdemeljük!

pontosan

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.03.03. 11:27:16

@Treuga Mei: +1
Aki cigánybűnözést kiált, kiáltson magyarbűnözést is .
Ismerős: "Magyar! Ne lopj!" ?
Nekem rosszul esett, mert magyar vagyok és nem lopok.

jjulie 2010.03.03. 11:27:23

@hoplita:

aztán jön valaki aki meg 400 embert kér szintén szabad kezet, és neki is vannak kipróbált módszerei, és a te kétszáz emberednek veled együtt annyi meg egy bambi....

vedd ki a biliből a kezed, nézd meg melyik bolygón ébredtél fel és keress egy aktuális naptárt is...

és szégyelld magad folyamatosan

na mi volt: vályog vagy vert fal?

nád vagy zsup vagy cserép?

faluban volt vagy tanyán?

mennyi aranykorona?

Treuga Mei 2010.03.03. 11:27:40

@Idet:
1. Lehet, hogy sután fogalmaztam. Azt akartam írni, hogy Fletó még annyira sem széles látókörű, mint szuboptimális nyugati elődei. Abban igazad lehet, hogy súgta neki a trendet valaki a "modern baloldaliság" szépségeiről.
2. Az öröklött vagyon az esélyegyenlőség illegitim módosítója, mivel nem én, hanem őseim dolgoztak meg érte. A vagyoni örökség és az öröklött előjogok közt eszmei rokonság van. Lehet fabiánussággal cimkézni, én még ezt is vállalom. De nevezzük inkább baloldali eszmekörnek. Vagy ha mindenképp kell egy definíció, anarcho-szocialistának.
3. Az állam-monopolkapitalizmus kiválóan kifejezi azt, amiit pártállamiságnak, esetleg szocializmusnak, kommunizmusnak írnak le - pontatlanul. De ez már tényleg nagyon OFF volna...

radala 2010.03.03. 11:29:18

@Idet: Én rettentően csípem a süniket sokszor volt a kertünkben sün, hihetetlen jófej állatok. Pont azért mertem a sünfőzést említeni mert nem éreztem nagyon pejoratívnak. OK, legyen cigánylecsófőzés.
A lényeg, hogy talán a cigányoknak cigány iskolára van szükségük. Egyszer hallottam, hogy a feketék (négerek) rosszabbul teljesítenek az intelligencia teszteken, mint a fehérek, de ez csak akkor igaz, ha a tesztet fehér ember csinálja, ha fekete, akkor ez megfordul. A világ bonyolult:-)

radala 2010.03.03. 11:34:54

@Parajpuding: nem hiszem, hogy létezik olyan kicsi szám a támogatottságban, ami kimutatná mennyit ér az mszp. 1 % az 40 000 szavazat ez mindenképpen több, mint amennyit érdemelnek. Mondjuk a 176 x 4, képviselőjelölt a felesége és a szülei) ennyi volna a megérdemelt, ha van nagykorú gyereke dédszülője, akkor esetleg 6-7-ig is fölmehet bizonyos esetekben a szorzószám:-)

Norris74 2010.03.03. 11:34:55

@Idet: Tudom, hogy nem elég. Ezért próbálok a szimpla jóindulatnál többet is tenni.

Biztosan nincsenek meg azok a tapasztalataim, mint neked, de 56-ot most idehozni felesleges. Szomorú események voltak azok ott akkor, de az is igaz, hogy egy teljesen más világ volt, minden tekintetben. Ugyanez igaz 44-re is a nácik kapcsán.

Ma teljesen más problémák vannak és teljesen más megoldásokat igényelnének.

Treuga Mei 2010.03.03. 11:36:28

@[nev]:
Azt hiszem, az új század a XX.-tól erősen eltérő politikaszerkezeti megoldásokkal él majd. Ez látszik Silvio és Sarkozy rezsimjein is: több a hasonlóság a III. császársághoz, mint a múlt századi néppárti váltórendszerekhez.
A JOBBIK esélyei nagyok, de nem érdemes túlbecsülni. Lehet, hogy a 20 %-ig is elérnek, de a parlamenti szereplés nem teszi lehetővé a további komoly növekedést. Egyrészt szelídülniük kell ugyanis, másrészt a radikális retrikát fönntartani.
A múlt rendszerhez fűződő személyes viszonyokról magam is hasonlóan írtam, mint Te: "...a rendszerváltás előtti rendszer működtetésének személyes és pártintézményi felelősségei [az előbbiben a többi pártnak is akad sara]..."
Fontos: ne keverjük össze reményeinket egymással itt megosztandó következtetéseinkkel.
És utaljunk forrásainkra is, ahol érdemes...

Norris74 2010.03.03. 11:38:12

@snq: Nem vonom kétségbe, hogy így volt...de ha így volt, akkor a megfelelő szervek vizsgálják meg az esetet és keressék meg a felelőseit. Nyilván vannak. Egyébként nem tudom, hogy miből következtetsz arra, hogy "cigánybűnözők" voltak? Egyébként én három embercsoportot ismerek csak a bűnelkövetés terén. A nem bűnözőt, a bűnözőt és az áldozatot. Ilyen distinkciót tenni, hogy milyen származású teljesen értelmetlen. A bűnöző az bűnöző, akkor is ha cigány származású és akkor is ha nem az.

Treuga Mei 2010.03.03. 11:40:41

@Idet: Szívem szotyolája! Bár Ámerika nem kedvencem, akadnak demokratikus vonásai, amik tetszenek. Például a színvakságra törekvésük.
Azért azt el kell ismernünk, hogy a JOBBIK és köre "cigánybűnözés" kifejezésének használata nem minden tekintetben az amerikai célokkal egyező... megkockáztatom: alig van a szóhasználat céljai közt átfedés...
Másrészt egy olyan országban, ahol félvér az elnök, kicsit más a helyzet, mint itt, ahol tízmillióból négy-öt polgár cigányvadászatot kezdeményez, ahol verik, megkülönböztetik a romákat, ahol a romának kicsi az esélye a munkavállalásra, a tanulásra... folytassam?

Treuga Mei 2010.03.03. 11:42:01

@Idet: Séma? Jajj! Neeeeeeeeeeee!

snq 2010.03.03. 11:42:48

@Norris74: erről szólhatnál a pártodnak is, mert A Nagy 60 Oldalas Választási Programcsomagjában támogatja, hogy statisztikai adatgyűjtés készüljön a bűnelkövetők származásáról

szobatars 2010.03.03. 11:44:43

@zeee: Ha egy kicsit is tájékozott lennél, akkor tudhatnád, hogy a szlovák lufi kipukkadóban van. Suttyósággal és rossz indulattal nem lehet kormányozni.

ha egy kicsit is tájékozott lennél, akkor tudhatnád, hogy a szlovák lufi messze nincs kipukkanó állapotban...

Suttyósággal és rosszindulattal valóban nem lehet kormányoznu, de sokkal rosszabb, ha rosszindulat mellé még némi tudás is párosul..lásd SZDSZ elmúlt 16 éve.

Norris74 2010.03.03. 11:44:45

@snq: Kósánét nem ismerem, soha nem találkoztunk, így erről a nézetéről nem tudok sokat. Az MSZP (sajnos, vagy szerencsére?) egy annyira differenciált párt...vagy platformok összessége, hogy nagyon is sok nézet, tézis és gondolat előfordul benne. Gyakran minden és mindennek az ellenkezője is. Nem úgy, mint a jobbosoknál, hogy az van, amit a főnök gondol, és aki mást mond és gondol, annak le is út, fel is út. Lásd legutóbb Mádi László.

A CSP kérdése, és az hogy mire ösztönöz, mire nem, és hogy mi alapján kellene adni, meddig, hány gyerekre, mikor nem, ez egy ennél sokkal összetettebb szakpolitikai és főleg szociológiai kérdés, és nem hiszem, hogy ennek érzelmi alapon kellene nekimenni. A szociológia ugyanis egy tudományág, és hagyjuk is meg annak. Persze véleménye mindenkinek lehet, csak az nem biztos, hogy működőképes megoldásokat szül.

snq 2010.03.03. 11:46:03

@Treuga Mei:
>> cigányvadászatot kezdeményez

kicsit több színvakságot kérnék, ha lehet

szobatars 2010.03.03. 11:46:09

@Norris74: No igen, ha a Fidesz hívők a Vezért várják, akkor a Jobbikosok egyenesen a sámánt...

Norris74 2010.03.03. 11:47:10

@Idet: :)
Igen, én már fogtam egyet egy nyári táborban. Majdnem ráléptem szegényre. Aranyos, kedves, szeretni való állatok.

mirrmurrkandúr 2010.03.03. 11:51:07

@Péterbá: Igazad van, szerintem is inkább 30-ra kéne bebetonozódnia...:-)

Treuga Mei 2010.03.03. 11:51:41

@snq: Én is.
Persze igazad van: én kérek elnézést...

Norris74 2010.03.03. 11:53:32

@snq: A statisztikai adatgyűjtés véleményem szerint egy dolog. Azt stigmatizálásra felhasználni egy másik dolog.
A statisztikai adatgyűjtés segíthet a kriminalisztika fejlődésében, illetve még a megoldások megtalálásában is. Azzal nincs baj. A nemtelen felhasználással van a baj, és remélem erre soha nem kerül sor.
Az ilyen adatok alapján meg lehet találni, - bár szerintem ez már most is nagyjából ismert, így talán erre nem is lenne szükség - hogy mely társdalmi csoportnak melyek a "típus bűncselekményei".
A cigányságnak a kis értékű, vagyon elleni bűncselekmények, lopások, apróbb rablások, és a vérmérsékletükből adódó garázdaságok, verekedések.
Ez utóbbiakat leszámítva szerintem az elsők leginkább szociális okokra vezethetők vissza.
A nem cigányoknak is megvannak azok a típus-bűncselekményei, amik rájuk jellemzők.
De ezen információból és tudásból még nem következik automatikusan a rasszizmus. Az adatok felhasználásából már sokkal inkább.
Ez tipikusan a kés esete. A kés lehet nélkülözhetetlen használati tárgy mindenki előnyére, és lehet gyilkos fegyver is. Ettől még nem kell megijedni tőle...:)

mirrmurrkandúr 2010.03.03. 11:54:28

@jjulie: Ne haragudj, de te hihetetlenül személyeskedő és provokatív vagy...
Nem tudom, miért nem tudod úgy kifejteni a gondolataidat, hogy ne tiporj rá az éppen veled szembe jövőbe...

Azért adhatnál egy kicsit a nőiességedre, és lehetnél finomabb is...

Olyan vagy, mint egy baszatlan smirgli...
Bocs.

Péterbá 2010.03.03. 11:55:33

@disgust:
"Az MSZP egy gusztustalan anti-magyar emberek gyülekezete, akiket egy olyan etnovallási kisebbség támogat, akik ma uralják Magyarországon a médiát. Emellett persze egy olyan másik kisebbség szavazataira hajt, akik egy szál kolbásszal megvehetők"

Túlságosan körülírod a dolgokat!-:(
Fogalmazz egyértelműen: Mocskos zsidók, tetves cigányok!

Norris74 2010.03.03. 11:59:49

@Péterbá: Hagyd, Péterbá! A név kötelezi. Disgust=undor

snq 2010.03.03. 12:01:36

@Norris74:
>> De ezen információból és tudásból még nem következik automatikusan a rasszizmus. Az adatok felhasználásából már sokkal inkább.

így van, rasszizmus, mint pl akkor, amikor a származás figyelembevételével enyhítik a büntetést:
vastagbor.blog.hu/2009/01/30/totalis_ellentamadas_a_miskolci_rendorkapitany_levaltva

mirrmurrkandúr 2010.03.03. 12:02:52

@radala: Nézd... az előítéletek nagyon csúnya dolgok... ezt mindketten tudjuk.
De azért lássuk már a dolgok másik felét is: Ezek már réges-régen "utóítéletek", hiszen senki nem azért utálja a cigányokat, mert sötétebb a bőrük, mint nekünk, hanem azért mert egy igen tekintélyes részük hardcore bűnözői létformát folytat, és -a cigányok zömével széles egyetértésben- szarnak a társadalmi konvenciókra, és kizárólag a maguk törvényei szerint hajlandóak élni.
Na így integráljál, Tesó!

Én nem vagyok cigányellenes, távol álljon tőlem, minthogy az is, hogy bárkit a bőrszíne, származása alapján ítéljek meg. Én a viselkedésüket ítélem el, és azt hiszem, a többségükre ezek a csúnya, általánosító skatulyák simán ráhúzhatóak... Tényleg gáz. A megoldás dolgozniuk kell, és amelyik szemétséget művel, azzal demonstratíve nagyon ki kell baszni... hidd el, érteni fognak belőle. Azért bűnöznek, és azért nem dolgoznak, mert megtehetik. Mert mi megengedjük nekik. Úgyhogy erről mi is tehetünk...
Ezen kell változtatni.

Treuga Mei 2010.03.03. 12:03:07

@Norris74:
Abban igazad van, hogy szocio_kulturális_ elemek nagy átfedésben lehetnek etnikai sajátosságokkal, mivel a romák tömegét szorítottuk a szegénységi kultúrába. Abban is igazad van, hogy a bűnüldözést ezek a statisztikai adatok - a bűncselekmény-jelleg arányai - segíthetik. De van egy komoly gond: a társadalomba olyan mélyen ágyazódtak az etnicista reflexek, hogy ezen adatokat a szenzitív adatokkal azonos módon kellene kezelni. (Vagy már késő erre is: a Tettrekészek ott vannak a rendőrségen. Az egészet elqrta kiváló elitünk a húsz év f@rockvakarással...)
A klasszifikáció problémájáról (ki a cigány?) már alig teszek említést, ahogy a '93-as AB-határozatról is, ami a bűnüldözési statisztikák de facto tiltása - érzékeny adatként kezelésük helyett...
Szóval: hogy is van ez a szocikkal? (Mert ugye ez a témánk!)

midnight coder 2010.03.03. 12:04:45

@helota: Naiv vagy. Hacsak nincs valami rettenetesen nagy diktatúra ami ellen harcolni kell, a politikus egy szakma, vagy jobb eseteben hivatás és nem világmegváltás. Pláne egy szutyok náci párt élén. Aki oda akar menni, az pénzt akar keresni, hatalmat akar. Ez alapvetően nem is rossz, ha közben azért jól irányítja az országot, és képviseli azt az ideológiát amit a zászlójára tűzött. A Jobbik esetén az utóbbit el lehet hinni, az előbbit viszont aligha.

KCB 2010.03.03. 12:10:50

Elfogyott az MSZMP pénze, az utóbbi években már csak a BKV-ból és egyéb nagyvállalatokból szivattyúztak. Most ezeket a csapokat is elzárták. Nem is tudom miért van válságban az MPSZ.

2010.03.03. 12:14:40

@Paradoxon88: Mi az isten ebben a profi? Ezeregy ilyen video van fenn, ami képeket úsztat egymásra.

A szövege pedig komplett hazugság: nem lett senki üldözött, senki nem tartja bűnözőknek őket (már akik nem azok) és Magyarország nem a magyaroké, ahogy Románia nem a románoké és Szlovákia sem a szlovákoké. Magyarország mindannyiunké, magyar állampolgároké. Akiben van egy csöpp erkölcsi érzék, az ezt megérti.

hoplita 2010.03.03. 12:19:58

@dzsaszper:
Azonnali törvényeket kell hozni az ön és tulajdonvédelem korlátlanságának a figyelembe vételével.
Tudom, mit várhatok a Fidesztől ezen a téren...egy szóval; szart sem!!!
Szerintük a 3 csapás, meg a 3000 új káembés majd megvéd.

Anyátokat!!!!:(((((((((((
Azt a világ civilizált részein evidens alapjogomat akarom, hogy aki rámtör azt dögre lőhessem következmények és jogi hercehurcák nélkül.
Hogy ha a szükség úgy hozza bármilyen eszközzel, akár fegyverrel is megvédhessem a tulajdonomat!!!!

Én tudom, hogy sok agymosott, fegyvertől félő-irtózó, pacifista, álhumánus félretájékoztatott, köldöknézegető birkának ez nem teszik, de számukra ott a lehetőség, hogy úgy éljenek, ahogyan eddig.
Magamnak meg követelem az előbb említett jogokat!!

szobatars 2010.03.03. 12:23:22

@hoplita: Üdv! Neked még nem szóltak, hogy ne csináld itt az ellenpropagandát a Jobbiknak?

egy (szintén) nagykun...

cirkof 2010.03.03. 12:24:12

Azt se bánom ha a klotyón húzzák le magukat!
Gyakorolhatna egy kis önkritikát az MSZP...

hoplita 2010.03.03. 12:25:55

@dzsaszper:
A mélyszegény magyarok - mert vannak ám rendesen - hány idősek sérelmére elkövetett, brutális gyilkossággal végződő támadást követnek el szerinted...????
Mikor szoktak lincselni, csoportosan rabolni?????

Te tudod egyáltalán mit beszélsz???
Nem hinném, csak lököd a libsi dumát.
De tele van már a farkam az ilyen szövegekkel..:((((((

jobbra 2010.03.03. 12:29:42

@Treuga Mei:
Miért érzem azt hogy cigány lehetsz, annyira véded a kormosokat.
Csak beköltöztetnélek egy cigányputri közelébe pár évig.Megváltozna a véleményed. Vannak falun idős emberek akik évek óta próbálnak valamit a kertjükben termelni,ubi,paprika,krumpli és képzeld évek óta arra ébrednek hogy nincs, ellopták,nem a magyarok ,a cigók.Ha védekezni próbál (árammal az öreg szegény végső elkeseredésébe)akkor az kerül sittre nem cigó.
Audiba vannak 4-en cigók,a endőr meg sem meri őket állitani bazz,mert befenyitik.Normális dolog ??
Ide USA törvény kell, kezeket a kormányra ,aki nem golyót neki.Ott megtanulták a négerek ,nem lehet variálni ,golyó megy ...jogosan.Akinek nincs vaj a füle mögött nem is ellenkezik.
De már ott tartunk ha a cigány lop. megélhetési bűnözés ha a magyar az kemény bűncselekmény.Nem egyenlőek az elbírálások !!
Saját tulajdonod védelme nincs megadva a hazánkban ,nem veszed észre??
Cigó bejön lopni, asszony 150cm,45 kg ,fejbeveri vasalóval,megy sittre mert a cigánynál csak egy kés volt és az kisebb .
Bodzaszedők jahh....pfffffff..hányok.

hoplita 2010.03.03. 12:30:03

@szobatars:
Mert mi is a problémád ezzel a véleménnyel?
Nem eukonform?
Dehogynem öreg, csak menj át tótiába...vagy akár Bulgáriába, vagy Litvániába, de mondhatom az sógorokat is...

Tudod milyen sokan vagyunk ezen a "platformon"...?
Fogalmad sincs...

szobatars 2010.03.03. 12:35:44

@hoplita: Megkérdezem mégegyszer:

Neked még senki nem szólt, hogy ezzel a "stílussal" komoly ellenpropagandát jelentessz a Jobbik számára?

Értve vagyok, Öreg?

radala 2010.03.03. 12:38:29

No ez egy közel reális támogatottság:
Az MSZP a középkorúak körében 5 százalék alatt: A Fidesz átmeneti gyengélkedéséből az MSZP nem tudott profitálni. A Mesterházy Attilát középpontba állító szocialista kampánynyitó ellenére sem növekedett az MSZP támogatottsága. Sőt, a középkorúak körében (30-44 év közötti korosztály) az MSZP még az öt százalékot sem éri el.

Ebben a korcsoportban, mind az összes megkérdezettnek, mind az aktív szavazóknak csak a négy százaléka támogatja az MSZP-t. A 60 év felettieknek ugyanakkor a 19 százaléka szimpatizál az MSZP-vel (a közülük aktív szavazók 21 százaléka).
hetivalasz.hu/itthon/totalis-bukas-5-szazalek-alatt-az-mszp-27613/

Treuga Mei 2010.03.03. 12:42:14

@jobbra:
Az identitásomhoz ugyan nem sok közöd van, de a régi kedves ismeretség okán az orrodra kötöm: teljesen többségi vagyok, kispolgári-paraszti keverék, tehát őseim is "tiszták". Azt is elárulom, hogy a Chiocago egyik "vegyes" házában lakom.
Amiről beszélsz, az bizony komoly szociokulturális gond. Hasonlót a húszas-harmincas évek szociográfjai láttak - a szegényparasztság tömegeiben.
Tehát nem etnikai A GOND, hanem KULTURÁLIS. aki "cigánybűnözésről" hadovál, az eltereli a valós problémáról a figyelmet, és súlyosbítja a kérdést etnikai feszültséggel.
A félhülye "megélhetési pc" Kunczog és megélhetési politikus csapata találmánya. Majd' annyit ártott, mint a gárdák.
Wisky-s bemegy rabolni, pisztoly van nála, de nemzeti hős lesz. "Cigó" (mára sokaknak minden antiszociális elem "cigó") a holnapi narkóját (narkózás=betegség!) rabolja össze, ősellenség. "Cigó" audis "vállalkozó", szintén ősellenség.
Hogy is van ez?

Captain Tott (törölt) 2010.03.03. 12:50:26

@jobbra:
Miért érzem azt, hogy te még sosem társalogtál egy cigánnyal sem, és nem jártál egyetlen cigány otthonában sem?
Durva általánosítás, amit a cigányokról írtok. Nagyon sokan közülük nehéz munkákat végeznek, törődnek a családjukkal, betartják a közösségi élet alapvető normáit.
Mivel ezeket az embereket nem ismered, nem beszéltél velük, nem jártál náluk, azért azt hiszed, hogy minden cigány olyan, mint amilyent a Kék fényben lehet látni. Sztereotípiákból táplálkozik a gondolkodásod.
Vannak magyar bűnözők is, de mivel egy csomó másféle magyart is ismersz, eszedbe sem jut, hogy a magyarokról mint bűnözőkről beszélj.

Nem a cigány (vagy bármilyen) bűnözőket kívánom mentegetni. Nem kívánok e téren se pozitív, se negatív diszkriminációt. A pofátlan bűnözést valóban vasszigorral fel kell számolni.

De miért keserítitek el és vadítjátok el azokat a cigány százezreket, akik nehéz körülmények között, de normálisan élnek? Mire jó a saját honfitársainkból ellenséget csinálni, akkor, amikor ők ugyanúgy megszenvedik a nehézségeket, pl. a bűnözést is, mint mi?

hoplita 2010.03.03. 12:51:02

@snq:
Tudod ő nem olvas olyan oldalakat, ahol ezt nem kellően pécé módon megírták a faszisták.:DDDD

papika 2010.03.03. 12:51:17

@radala:
Én is ezt nézegettem, és kizárt, hogy ennek ne legyen következménye. Kizárt, hogy ugyanúgy menjen tovább minden a szociknál, mint eddig.
Kizárt, hogy megválasztanak egy pártelnököt, egy frakcióvezetőt, és Gyurcsány, Szekeres, Szili, Mesterházy meg Kiss Petya együtt anyázza majd a Viktor négy évig.
Ilyen nincs. Főleg, hogy pár hónap, és jön az önkormányzati választás, és pánik lesz, hogy ott is elbuknak mindent. Pláne, hogy a Gyurcsány amiót sem nem miniszterelnök, sem nem pártelnök, ráér napi 24 órában kavarni a szart. A Szili meg szeirntem dettó, csak ő nem olyan tehetséges ebben.

bioLarzen 2010.03.03. 12:51:25

ÉPn úgy gondlom, hogy ha a Fidesz nem halasztja el az ősdzi önkormányzati választásokat (akár önjárókélnt, akár az MSZP támogatásával), és Botka nyerni tud Szegeden, akkor nagyon erős pozícióba kerül, onnantól kezdve csak személyes ambíciói és képességei döntik el, meddig kapaszkodhat a pártban. Ha nyer, szerintem szabad útja lesz bármilyen magasra a pártban.
Feltéve, persze, ha
- lesz önkormányzati választás az ősszel;
- Botka (MSZP színekben) nyer Szegeden;
- nem fúrják meg addig a pártban.

Sokismeretlenes egyenlet...

bio
-

bioLarzen 2010.03.03. 12:52:23

Hopp, elfelejtettem hozzátenni a végére:

- Botkának pártelnöki/miniszterelnökjelölti/stb. ambíciói vannak

bio

hoplita 2010.03.03. 12:53:56

@jjulie:
"...és szégyelld magad folyamatosan.."

Jó. Majd ha ráérek.:D

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.03.03. 12:54:03

Mikor robban? Remélem minél hamarabb! :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.03.03. 12:54:11

-Márgit! Káttészakad áz ámeszpé!
-Apád faszát, tyukokat eted meg.

Péterbá 2010.03.03. 12:54:40

@dzsaszper:

Fletó??? Dehogy! Maga Orbán Viktor mondta!-:)))

kalapácstollú 2010.03.03. 12:59:49

@is: Ez nem fogadás kérdése, ez a véleményem. Akkor is ez a véleményem, ha szerinted kis ember az, akinek véleménye van.
;)

Norris74 2010.03.03. 13:00:02

@snq: Úgy tudom, hogy a mindenkori kormány, mint végrehajtó hatalom, és az igazságszolgáltatás, mint hatalmi ág, külön van választva.

Vagy tévednék? (Vannak jelek arra, hogy tévedek.)

Ne mossuk össze azt a két dolgot, hogy a kormány tudni szeretne valamit a etnikai / demográfiai / kriminalisztikai adatok, közül, és hogy egy bíró, vagy a bíróság milyen ítéletet hoz. A két dolog nagyon más.

Norris74 2010.03.03. 13:03:21

@Treuga Mei: Ebben sajnos igazad van, és ebben nem is próbálom meg a szocik "bűnét" kisebbíteni. Sajnos szerették ezt a kényes témát a szőnyeg alá söpörni, vagy átadni pátyolgatásra az SZDSZ-nek, és ezt addig folytatták, amíg olyan púpos nem lett, hogy ki nem buggyant a szőnyeg alól. Erre sajnos ráerősített az a mélyülő szociális / gazdasági / erkölcsi válság, amely nem csak a szocikat, de az egész világot érinti. A jobbosokat is. Mindenkit.

hoplita 2010.03.03. 13:05:47

@szobatars:
Te eltévesztetted a házszámot, öreg.
Gondolod, hogy engem bármilyen pártszimpátia, vagy hovatartozás megakadályoz a magánvéleményem hangoztatásában?
Majd ha kun ősöket is fel tudsz mutatni, akkor kun vagy.
Betelepült van itt annyi, mint a nyű.

radala 2010.03.03. 13:11:57

@radala: Úgy tűnik még nem Papp Lajos van soron. Most Pálffy mondja majd el, hogy nem jó a Jobbik.
Mondjuk nem tudom ezzel a hihetetlenül szétivott fejjel mekkora hatást tud gyakorolni egy exTV2-ös a radikálisokra:-)
hetivalasz.hu/itthon/palffy-istvan-kitalal-mar-ket-eve-szolt-semjennek-27603/

Norris74 2010.03.03. 13:13:32

@papika: Pánik lesz, hogy az ÖK választáson elbuknak mindent?

Mi mindent? :)

Már most is Fideszes többségű az ökormányzatok 90%-a. Ha nem több.

Legfeljebb a Fidesz félhet, hogy elbukik valamit is a Jobbikkal szemben, ha ilyen agresszíven nyomulnak a szemellenzős jobberek, ahogy itt is láthatjuk egy-két kollégától.

Ez a blog az MSZP jövőjéről szól elvileg, ennek ellenére, három bejegyzés alatt elértünk a cigányozásig. Sajnos én is beleestem abba a hibába, hogy válaszoltam rájuk. Nehogy már mindenhol ezek az alakok tematizálják a közbeszédet! :S

Idet 2010.03.03. 13:15:46

@Treuga Mei: "esélyegyenlőség illegitim módosítója"- csakhogy mindezidáig törvényes, és a nyavalyás kapitalista termelési mód egyik jellemzője. Ha ez nincs, mi lenne a helyébe?! Oké, értem én.
De ha az én házamat a fiam nem örökölheti, akkor hová fog fajulni ez a dolog?! Ki fogja örökölni, és ezt ki határozza meg?

Paradoxon88 2010.03.03. 13:16:31

@Sgt. Hitman: Részben egyetértek veled, mégis a videóval kapcsolatos véleményed nem osztom. Mutass nekem egy kampányvideót, amelyből nem süt a demagógia, a populizmus, a felületesség. Csak egyet. Ez a műfaj "velejárója".

A profi munkát pedig explicite magad is elismerted (amikor leírod, hogy hogyan vezet végig azon az úton, hogy egyedül a Jobbikra érdemes szavazni. Na meg a minősége is egészen jó. Ezekért profi munka.

Idet 2010.03.03. 13:18:25

@Norris74: Az 56 a nyavalyás életkoromra vonatkozott...

Idet 2010.03.03. 13:20:43

@Treuga Mei: Az elnök csak pár hónapja egy félvér egyén. Ebből ne vonj le meszemenő következtetéseket.

hoplita 2010.03.03. 13:23:05

@radala:
Érdekes lenne, ha az öreg mondana valami újat.
De nem mond, mert már öreg.:)))

Elmagyarázom...
Ez az interjú gyakorlatilag ugyanaz, mint a 4 éve a Demokratában megjelent írás.
Az öreg semmit nem felejt, semmit nem tanul.......már.
A Kossuth téri áprilisi rendezvény CÖF tüntetés volt....ott voltam, igaz minek?:D
Az öreg kezd kicsit már gyengélkedni, a múlt héten felvetette, hogy Orbánt válasszuk kormányzóvá...
Ezt már nem is kommentelem.:DDD
A kor nem bűn és nem érdem.
Állapot....de a gondolkodást nem élesíti, ez viszont tény.

Paradoxon88 2010.03.03. 13:24:11

@iii: Nem azt írtam, hogy a TARTALMA jó a videónak (bár én sok dologgal egyetértek), hanem, hogy a VIDEÓ profi. Először érzékelteti veled, hogy mennyire rossz a helyzet, majd eljuttat odáig a végére, hogy ebből a Jobbik az egyetlen kiút. Mindezt ideillő képekkel, felvételekkel, zenével, nem rossz minőségben. Erre írtam, hogy profi, és nem a tartalmára. Ugyanis egy kampányvideó - éppen önmagából, műfaji sajátosságaiból fakadóan - tartalma eleve nem lehet "profi". Maximum olyan ami x % választópolgár értékrendjét, vágyait tükrözi. De a tartalmat csak saját szemüvegen keresztül tudjuk megítélni, így nem nevezhető "profi"-nak. Gondolom érthető a különbség.

Idet 2010.03.03. 13:25:00

@Norris74: Ugye?! És közlöm veled, hogy sünkutya is van, nagyobb testű és hosszabb az orra, épp úgy dödög, mint a disznó, csak kicsit bátrabb, harciasabb. És épp úgy imádja a tejet.

Paradoxon88 2010.03.03. 13:30:09

@iii: Nem azt írtam, hogy a videó TARTALMA profi (bár sok dologgal egyetértek ami elhangzik benne), hanem, hogy a VIDEÓ profi. Az, hogy végigvezet azon az úton, miszerint most elképesztően rossz helyzetben vagyunk, és ebből csakis a Jobbik jelent kiutat. Teszi mindezt jól kiválasztott képekkel, felvételekkel, zenével, egészen jó minőségben. Ez a profi munka.

A tartalma elve nem lehet "profi", hiszen azzal vagy egyetértesz, vagy nem. A tartalmát azt maximum x választópolgár jónak, igaznak, fontosnak tarthatja, amivel egyetért. Vagy épp ellenkezőleg. De, ez csak egy szubjektív, saját szemüvegen keresztül alkotott vélemény. Ezért nem is lehet "profi" a tartalom. Gondolom érted mire célzok.

Treuga Mei 2010.03.03. 13:30:24

@Idet:
Értem, hogy nehéz az örökség paradiogmáitól elrugaszkodni. Azt is tudom, hogy "szélsőségesen" baloldali a világképem.
Mivel pragmatista is vagyok, ezért a társadalmi többlettermelésre inspiráló tényezőnek tartván az átörökíthető vagyont is, nem elvenném, csak egy 50 % fölötti örökösödési adót dobnék rá. (Miközben - hogy nehogy föléljék - a forgalmi-fogyasztási jellegű adókat is emelném.)
Persze, tudom, ez erősen antikapitalista jellegű fölvetés, és nem is trendi ("haláladó", hehe!), de mit tegyek, én nem szocialistapárt-közeli, hanem anarchoszocialista-közeli vagyok!
(-.

Treuga Mei 2010.03.03. 13:31:09

@Idet: De megválasztották. Megkockéztatom: nem messzemenő következtetés, hogy valami elindult.

Paradoxon88 2010.03.03. 13:32:21

OF

Sorry, nem jelezte először, hogy a kommentem átment, azt hittem elveszett. Ezért van ugyanaz a mondandó 2x is máshogy megfogalmazva.

ON

Idet 2010.03.03. 13:32:42

@radala: Igen, mert az IQ-tesztek kizárólag a verbális intelligenciát mérik, és itt a családi körülmények döntően hatnak.
Csakhogy nemcsak verbális intelligencia létezik.

radala 2010.03.03. 13:35:22

@hoplita: Ez így gondolom igaz, amit írsz. Az érdekes Vona stílusára vonatkozott, már ha igaz a sztori.
A kormányzóság szerintem "szimbolikus" pont az, mint Cseh Tamásnál volt, hogy ö Orbánista nem Fideszes.
Én fordítva vagyok vele, de nagyon meg tudom érteni az Orbánistákat is.

Idet 2010.03.03. 13:35:34

@Treuga Mei: Ezt már az ángliusok kipróbálták a 2. vil. háb. után-előtt.
Nem sok eredménnyel.

Idet 2010.03.03. 13:38:51

@Treuga Mei: Miért gondolod, hogy ő a bőrszíne alapján el tud vonatkoztatni a történelemtől? Ez nem épp úgy raszizmus, csak pozitív értelemben? (Ő okosabb, mert színesbőrű?)

radala 2010.03.03. 13:42:51

@Idet: nincs sünkutya.

"Mi a különbség a sündisznó és a sünkutya között?"

Magyarország egyes vidékein a fejalak vélt különbségeire alapozva, a népnyelv megkülönbözteti a sündisznót és a sünkutyát. Ennek ellenére a szakirodalom szerint a hazai sünállomány morfológiai és anatómiai tekintetben egységesnek tekinthető, vagyis a két név valójában egyazon faj tévhiten alapuló elnevezése.

Hazánkban és a kontinens keleti részén a keleti sün (Erinaceus concolor) terjedt el, tőlünk nyugatra (Csehország, Olaszország „vonaltól” nyugatra) már az európai sün (Erinaceus europaeus) alkot uralkodó állományt.

A sünfélékhez tartozó két faj első ránézésre leginkább a mellüket borító bunda színe alapján különböztethető meg. Míg az európai sün bundája barna, a keleti süné fehéres színű. A Földközi-tenger partvidéke pedig a mediterrán sün (Erinaceus algirus) élőhelye, amelyet leginkább zömökebb testalkata, és tüskétlen feje különbözteti meg előző két rokonától.

National Geographic

Hogy ne legyen off, megjegyzem, hogy a sünkutya és a sündisznó ugyanúgy nem különbözik egymástól, mint Szili Katalin, Gyurcsány Ferenc, Szekeres Imre és Lendvai Ildikó:-)

Norris74 2010.03.03. 13:50:36

@Idet: :D Jaj, bocsánat...azok a fránya reflexek. Ha előjön az 56-os szám, egyből az 56-os események ugranak be mindenkinek. Akkor éppen annyi idős vagy, mint apám.

Norris74 2010.03.03. 13:56:43

Kedves Jobb(ik)osok!

Inkább erre adjatok magyarázatot. Ennyire ostoba lenne a vezéretek? Vagy ennyire semmiben veszi a kérdezőket? Szerintem ez már a nevetséges kategória. :)

www.youtube.com/watch?v=N31EisYSgoo

panelburzsuj 2010.03.03. 13:57:48

@Idet:

Nemcsak a jelöltnek, a választóknak is lehetnek képessegei ... :)

Alig negyven ével Martin Luther King után megválasztanak egy "interkontinentális" elnököt. (Amiben azért az apuka külföldisége is érdekes, nemcsak a feketesége ... )

radala 2010.03.03. 14:23:51

@Norris74: Megdöbbentő az új erő. Kíváncsi leszek a magyarázatra. Mindenesetre, ha az a magyarázat, amit VG mond, hogy ö azért van itt, hogy a programjáról beszéljen az talán még félelmetesebb, mint az ha simán egy bunkó. Szerintem egy politikusnak kutya kötelessége válaszolni a feltett kérdésekre.
Ha fordítva lenne és VG először azt mondaná, hogy a riporter kurva anyja, akkor el lehetne gondolkozni azon, hogy esetleg igaza van, mert akkor a kérdésre is válaszol, de ez, amit itt lenyom, az alulmúlja Deutsch Tompit, Nyakót, Torgyánt mindenkit. Ez szégyen. Lehet, hogy Orbánnak ki kéne vele állni vitára. Nem egy nagy ász ez a Vona. Csak a PR-hoz ért, nagyon messze van egy Csurkától...

Periksz 2010.03.03. 14:24:08

Soha ne feledkezzünk meg arról a szerepről, amit a Gyurcsány-korszakban az NBH játszott a politikában. Emlékezhetünk rá, hogy kiélezett helyzetekben a szlovák terrorista-veszélyre hivatkozva akadályozták meg 2x is a Fidesz nagygyűlését, + Tv-Székház –ostrom + cigánygyilkosságok eljárásai + Dávid-Herényi ügy, etc., etc.
Na most ez a Ficsor az Maszop-Holnapszop-lista befutó helyén, Szilvási meg szintén védve a mentelmi jogtól, alvó ügynökként várja a bevetést, de nemsokára GYF aktivizálni fogja őket. Merthogy Fletó képes nemcsak antifidesz-erőként alkalmazni az NBH már kompromittálódott, tehát már semmitől sem tartó embereit, hanem a párton belüli ügyek manipulálására is.
Lesz itt még szerverfeltörés, meg amit akartok…

2010.03.03. 14:33:36

@Paradoxon88: Én a kivitelezésére gondoltam, az meglehetősen amatőr. A koncepció, amit írsz, azt lehet profinak nevezni. De pl. az új MSZP video sokkal professzionálisabb, most tekintsünk el a tartalmától szerintem is :-)

dzsaszper 2010.03.03. 14:38:08

@Péterbá: @hoplita: egyikőtök szerint libsi a dumám, a másikótok szerint Orbán-rajongó vagyok... beszéljétek meg először egymás közt :D

hoplita 2010.03.03. 14:40:44

@Norris74:
A proszektúra blogon írtam erről egy háeszt.
Nem ismétlem, én láttam az egész műsort...érdemes Jegyes-Tóthleoltását is megnézni, röhejes, ahogy saját magát bemanőverezni egy védhetetlen álláspontba.
Huth meg egy pökhendi pöcs és erősködjön azokkal is, akiknek a seggét nyalja.
Semmi kivetnivalót nem találok az egészben...persze, mondom, nézni kell az egész 15 percet.

Amúgy mi lenne a követendő magatartás?
Lehajtott fejjel, egedelmesen irány a vágóhíd?
Uggyan mán..:D

hoplita 2010.03.03. 14:43:17

@dzsaszper:
A kettő nem zárja ki egymást..:D
Sajnos.
Lehet, hogy ezért nem csípem a fideszt? :D

radala 2010.03.03. 14:44:47

@iii: A Jobbik videó minden szempontból botrányos szerintem. Az MSZP videó lehet, hogy technikailag jó, bár nekem az jött le üzenetként, hogy azért kell animációs/virtuálisra venni a figurát, mert a valóságot nem lehetne szépre maszkírozni.
Mindenesetre az, hogy Mesterházy mezőgazdasági dolgozónak nevezi a parasztot az valami hihetetlen szánalmas, a paraszt képi ábrázolása pedig szintén iszonyat gáz. Mindenesetre az mszp-nél nem oszt nem szoroz egy kampányfilm.

nyo 2010.03.03. 14:45:58

@radala: Ha végignézed a teljes videót, akkor hallhatod a választ a kérdésre.

www.youtube.com/watch?v=J7MO7quJutw
www.youtube.com/watch?v=w8wFc4nXGE8

radala 2010.03.03. 14:47:07

@hoplita: Nem a megoldás az az, hogy azt mondod, kedves riporterúr maga egy köcsög, nem azért vagyok itt, hogy ilyen hülyeségekről beszéljek.
De nem ezt teszi, hanem elkezd össze-vissza hablatyolni.

theofil 2010.03.03. 14:47:36

@Treuga Mei:

Azt hiszem, hogy te egészen egyszerűen aljas vagy.

radala 2010.03.03. 14:49:56

@nyo: Melyik felében van? Nem szeretném végignézni.

hoplita 2010.03.03. 14:50:51

@radala:
Ignorálja a kérdést, ez a kérdező számára megalázó.
Jól tette.
Egyszer már egy éve belement ebbe - mármint hogy megpróbált mindenre válaszolni - de most már megteheti, hogy egyszerűen leszarja, mit hablatyol a másik oldal.

nyo 2010.03.03. 14:54:23

2. felének vége fele.

török gábor 2010.03.03. 14:58:56

Ajánlom mindenkinek a figyelmébe Kurtán Sándor kollégám gyűjtését, nagyon érdekes és tanulságos:

kurtansandor.blog.hu/2010/03/03/az_orszaggyulesi_valasztasok_jeloltallitasanak_allasa_2010_03_02

dzsaszper 2010.03.03. 15:02:50

@hoplita: tényleg nem jellemző a csoportos elkövetés és az emberekre támadás a magyar oldalon. Kevésbé felktűnő, vagyon elleni bűncselekmények ott is jelen vannak (megélhetési bűnözés).

Remélem észrevetted, hogy sosem mondtam viszont, hogy az etnikai hovatartozás enyhítő körülmény lenne. Sőt, szerintem következetes jogra és következetes igazságszolgáltatásra van szükség, már csak pedagógiai célból is.

Viszont abban biztos vagyok, hogy nem csak kezelni kell a problémát, hanem a mélyére menni és megelőzni is. Ha pusztán igazságosztással kezeljük, az egyrészt elrettent, másrészt a keserűséget fogja növelni. Az pedig később robbanhat.

Szükség lenne arra, hogy a kúltúráink közeledjenek. Pár éve nyáron Kárpátalján voltam cigány gyerekeket táboroztatni. (Egyházi szervezés, hogy a libsi mellé még ezt is mellétegyem ;) ). Egész máshogy működnek, amiből volna mit tanulni, és természetesen van ahol nekik volna mit tanulni. Egy példa, amiben mindkettő megvan: Sosem láttam még 9 éves gyerekeket úgy kiállni a kisebb testvéreik mellett, mint köztük. Más kérdés, hogy nem hagytuk, hogy a 9 éves fiúk fizikai erejükkel döntsék el a kistestvéreik vitáját...

Norris74 2010.03.03. 15:03:04

@hoplita: Nem is tudom....hablatyolásnak inkább azt nevezném, amit Vona előad.
Feltettek neki egy kérdést, amire illik válaszolni. Ha nem akar válaszolni, akkor annak is megvan a mikéntje, hogyanja, amit egy értelmes ember - és ehhez még politikusnak sem kell lenni - képes előadni.
Ha annyit mondd, hogy ez az ügy jelenleg folyamatban van, az erkölcsi felvetéseivel egyetértek, de addig nem szeretnék nyilatkozni róla, amíg nem derült ki minden részlet. Pont.
Ehelyett semmiben veszi a kérdezőt, hülyének nézi és elkezd a földkérdésről süketelni. Az újságírónak, amúgy jó "Kálmán Olgásan" szanaszét kellett volna szednie, és addig feltenni a kérdést, amíg nem válaszol. Ha tovább süketel, ezzel csak magáról állított volna ki szegénységi bizonyítványt, mint ahogy így is kiállított. Aki politikus akar lenni, viselkedjen politikusként, nem pedig frusztrált bölcsészként. És ez igaz mindegyik politikai oldalra is!

Periksz 2010.03.03. 15:06:02

@török gábor: Látványos gyüjtés. Úriember biztosra nem fogad, így arra sem, hogy az MDF vonala március 18-án mondjuk 150-ig emelkedik meredeken. Merthogy kapnak majd KC-t, de csak annyit, hogy 5% alatt maradjanak.

dzsaszper 2010.03.03. 15:06:23

@hoplita: ezt kifejtenéd egy kicsit bővebben?

groggil 2010.03.03. 15:07:12

Hogy cigányügyben a két "álláspontot" összehozzuk, javaslat: válasszuk ketté a cigányságot:

-integrálódni akaró, ezt a többség felé jelző csoport (1)
-integrálódni nem akaró...és ezt szintén jelző csoport (2)

Az, hogy vki. az 1-be tartozik, már azzal bizonyítja, hogy pl.:
-nem terrorizálja a többséget
-nem agresszív..a környezete elmondása szerint..ezt úgyis mindenki fogja tudni
-dolgozni akar, keres munkát, munkalehetőséget, de lagalábbis pozitívan viszonyul a kérdéshez
-rendben tartja környezetét...

1: minden segítséget ezerrel megadni (anyagi értelemben, esélyteremtés, tanfolyamok, átképzés, anyámkínja, stb....)

2: nem kő-, hanem sziklakeményen büntetni (3csapás minden bűncselekményre, vidéki rendőrség /mindegy,mi a neve/, laktanya a telep közepén, okozott károk behajtása utolsó fillérig, nulla támogatás a kriminalizálódás miatt, gyerekek elvétele a kriminalizálódás miatt, táborszerű börtön (Usa, Tent City) stb., stb.)

A népesedési tendenciákat figyelembe véve úgyis kb. csak ennyire lesz reális esély...a 2-at egyszerűen nem lesz erőforrás kezelni...inkább az 1.-től nem kellenne elvonni a -talán- hasznosuló forrásokat. Nagyjából ennyi a Jobbik programja is...kb.

Másik: ezt tényleg nem értem: az Mszp mögött álló -ha más nem, pénzoligarcha...akiknek keményen zsebre megy a bukás- nem jelezték már kb. 2006táján a vezetésnek, hogy lépjenek a cigányok tökére, mert ebből gigabukó lesz....mert cigány sem fog rátok szavazni, de magyar sem...
..vagy akár helyi polgármesterek nem jelezték: gigabukó lesz, ha így pátyolgatjátok a cigánybűnözőket!!
Létezik ilyen, hogy egy párt ennyire szembemenjen az érdekeivel? Lehet ezt racionálisan magyarázni? Vagy a 21.sz. egyik legnagyobb irracionalitásával állunk szemben?
Erre esetleg személyes tapasztalata van vkinek?...Mondjuk mszp-s önkorm.-i képviselő írhatna anonim módon erről, hogy látják a végeken...

radala 2010.03.03. 15:08:54

@hoplita: OK meg kéne néznem az egészet, de most nem fogom. Az a vágott rész valóban kiábrándító. Nem sokat tudok Vonáról (semmit) egy indexes cikkre emlékszem ott nagyon nem volt meggyőző.
index.hu/belfold/2009/06/30/amit_latunk_az_szervezett_provokacio/

Norris74 2010.03.03. 15:09:51

@hoplita: A riporterek képességeit most nem elemezném, mert az nem tárgya. A nőci tényleg belement egy olyanba, amibe nem lehetett volna, ugyanis a beszélgetésnek nem az a célja, hogy a riporter véleményét megtudjuk, hanem az, hogy a riportalanyét. Az, hogy ezt nem tudta kivédeni, legyen az ő baja.

Viszont ha feltesznek valakinek egy egyértelmű kérdést, akkor arra vagy adjon egyértelmű választ, vagy keressen olyan elfogadható kibúvót, amely feloldja ezt, de ez amit Vona művel ez tarthatatlan és szörnyű. Arról sipákol, hogy bezzeg a Jobbikot nem hívják eleget a médiába. Hát könyörgöm, ha ilyen paraszt a sítlusa, akkor még meg is van lepődve ezen? Ilyen embereket én sem hívnék.

radala 2010.03.03. 15:14:35

@nyo: Ok meghallgattam korrekt. Teljesen jó a válasz. Talán Szíjjártózni nem kéne, mert azt nem szeretem. A mezőgazdasági föiskolai végzettséget a földvásárláshoz viszont támogatom.

Idet 2010.03.03. 15:16:31

@dzsaszper: Ó, részben irigyellek, részben minden részvétem!

papika 2010.03.03. 15:21:39

@Norris74:
Tévedésben vagy.
Budapest, a kerületi önkormányzatok többsége, olyan nagyvárosok, mint Miskolc, Szeged, Szombathely szocialista vezetésűek.
De amik nem azok, azokban is a képviselőtestület 35-40%-a szocialista, a megyei önkormányzati testületekben szintén. Ez ezres nagyságrendű ember egzisztenciája.
Ha meg darabra méred az önkormányzatokat, akkor szintén tévedésben vagy, mert a többség, a falusi önkormányzatok szinte mindegyike független.

theofil 2010.03.03. 15:26:55

hvg.hu/itthon/20100303_nezopont_intezet_kozvelemeny_kutatas?s=hk

Csak a miniszterelnöki/miniszterelnökjelölti beszédek miatt hoztam a linket.

Bajnai a második Orbán mögött.

johneurope 2010.03.03. 15:27:37

Hivatalos:
A Jobbiknak kigyűlt mind a 176 választókerületben a 750db kopogtatócédulája!
:)
Szebb Jövőt!

panelburzsuj 2010.03.03. 15:29:35

@groggil:

Ügyesen kezded: válasszuk ketté.

Így nem kell azzal a cigánnyal foglalkoznod, aki nem töri magát az "integrációval", de nem is bűnöző, hanem egyszerűen csak sodródik arra, amerre a napi látóköre engedi.

(Figyelmedbe ajánlom, hogy egy családban 6-8-10 ember (felnőtt, kamasz, gyerek) ugyanennyifelé húzhat. Még cigányéknál is. Ám ha megpróbálod őket "kettéválasztani" ilyen módon, rögtön egységbe forrnak - ellened. És a "többség" ellen is, ha te a többség nevében szeded szét a családot.)

groggil 2010.03.03. 15:39:42

@panelburzsuj:

Rövidesen nem lesz több reális lehetőség...így legalább új alapokon el lehetne kezdeni az 1.csoport beintegrálását...
egyébként még 20év, és az élet úgyis megoldja az általad kifogásolt "szedjük kettét"
-egyrészt szegregációval (spontán vagy tudatos..végeredmény szempontból: mindegy; senki sem akar úgy járni, mint a 92éves ózdi néni utolsó magyarként Hétesen..az több, mint jelképértékű volt)...
-másrészt: szerinted hány %-al fog nőni a börtönnépesség, ha belegondolunk, hogy felnő több százezer -ma még- 0-10éves korú gyerek???

Ismétlem: az élet elhozza a "válasszuk kettét"...a kérdés nem ez...a kérdés az, hogy ebből ki tudjuk e menteni az 1. csoportot...

groggil 2010.03.03. 15:49:33

@panelburzsuj:

Mivel tragikusak a népesedési tendenciák..és erőforrásaink is egyre csak szűkülnek ezért az általad kifogásolt "válasszuk kettét" úgyis megoldja az élet 20éven belül:

-szegregáció (spontán vagy direkt...végeredményt tekintve ugyanaz...senki sem akar majd úgy járni, mint a 92éves Ózd-Hétesen lakó néni...utolsó magyar..agyonverték...több, mint szimbolikus) úgyis végbemegy...

-de úgyis végbemegy, ha csak arra gondolsz, hogy: a maihoz képest hány %-al fog nőni a börtönnépesség, ha a -ma még csak- 0-10x éves cigánygyerek-tömeg felnő? Itt nincs család-szétszakítás??

Nem értem, miért nem lehetne pl. bűnöző szülőktől elvenni a kölköket? Lázad? ...karhatalom leveri, mint Szlovákiában..
Tehát: nem az a kérdés, hogy végbemegy e a "válasszuk ketté", hanem az, hogy ebből kimenthető e az 1.csoport.

groggil 2010.03.03. 15:50:35

...azért írtam meg 2x, mert az első -olybá tűnt-, hogy elszállt...

groggil 2010.03.03. 16:00:51

Egyébként, Panelburzsuj, senki nem gátol meg abban ,hogy tégy egy komplex javaslatot te is..én tettem..de olyat, ami az eljövendő realitások talaján mozog...
Te hogy kezelnél egy 20-30éves távlatban is elképesztő méretűre duzzadó agresszív alapállású populációt egy olyan elöregedő társadalmon belül, ahol azok nyugdíja és szociális biztonsága is inogni látszik, akik ledolgoztak 40évet?

papika 2010.03.03. 16:08:25

Itt az egység újabb jele:

index.hu/belfold/2010/valasztas/verseny_van_hunvald_helyenek_utodlasaert_az_mszp-ben/

Ez már kezd MDF-esedni. A kerületi szerv hoz egy döntést, amit a vesztes nem ismer el.

abandi 2010.03.03. 17:23:38

A maszop és tsai. előbb inkább egy kis polgárháborús veszély miatt...elhlasztják a népmesét.

radala 2010.03.03. 17:23:42

@török gábor: Ezt nem hiszem el. Ha ez így van, akkor minden elismerésem a Jobbiké. Az szdsz-t (saját magukon kívül) a Jobbik csinálta ki, azzal, hogy azok a szerencsétlenek az ö elutasítottságukra építették a kampányukat. Ez még nem olyan nagy tett.
Az viszont, hogy kopogtatót nem lehet hamisítani egyértelműen a Jobbik érdeme. Hihetetlen ha ezt a két skalpot begyűjtötték.

Treuga Mei 2010.03.03. 17:27:48

@török gábor: Nem, kedves TG, nem csoda lenne... hacsak nem nevezik át az egyik nagy pártot addig Csodának...
@theofil: Ha már don Alexandro Pintér nincs kéznél, bár az igaz, ezek sem semmik!
Na, menek ajánlószelvényeket leadni, további jó éjt, Sajókáim!

kisa 2010.03.03. 17:30:14

Kedves Gábor, beülsz Szántó és Zelinka mellé? (Tévedés ne essék, semmi bajom velük, csaképpen más műfaj. A Süveges jó lesz szvsz)
index.hu/kultur/media/2010/03/03/levaltottak_krizso_szilviat/

török gábor 2010.03.03. 17:39:23

@kisa: nem, bár mindkettőjük mellé szívesen leülnék bárhol. Giró-Szász Andrással mi az "elemzői asztalnál" leszünk.

török gábor 2010.03.03. 17:44:28

@török gábor: ráadásul a cikk megtévesztő, Dávid és Ildikó nem a műsort vezetik, hanem az adatokat ismertetik majd.

radala 2010.03.03. 17:45:20

@török gábor: Kedves Gábor, ha azt vesszük, hogy Giró-Szász tudjukki, akkor ebből nem következik-e, hogy te is tudjukkivagy. Azaz Giró-Szász politikai elkötelezettsége nem kisebb Navracsicsénál vagy Stumpf-énál, sőt az elfogultsága okán olyan is előfordul vele, hogy baromságot mond (konkrétan nem tudta, hogy mikor lehet föloszlatni a parlamentet, elhomályosította az éleslátását a wishful thinking) ).
Szóval nem következik-e abból ha te vagy a párja, hogy akkor a közszolgálatiság jegyében te meg vagy az Ágh Attila?
Én nem gondolom, hogy így van, de azért van abban logika, amit mondok, no.

mrs. white 2010.03.03. 17:46:55

A maszop-nak már régen megkellett volna újulni. Nem tették, most sem fogják. A régi öregek remekül elvannak, most egy kicsit kevesebb lesz a konc, de már ilyen idősen nem szívesen változtat az ember. Ráadásul pont a fiatalítás a hiteles még nem korrumpálodott emberek jelentenék a megoldást. Azonban sem hiteles, sem fiatal ember ma nem nagyon található közöttük. Megkell nézni a szavazó bázisukat. Kb ugyanilyen merítési arányuk a politikusok között.
Nem lesz robbanás, hanem lassu agonizálás.

Robbanást egyetlen dolog válthatna ki, ha mélyen a közvéleménykutatások alatt végeznének. A kb 15%-os vereséget bekalkulálták. Ha fölötte lesznek akkor boldogok, ha alatta akkor kicsit szomorúak de sebaj.
Egy 10% alatti eredménynél már egymás torkának ugranának, abból már lehet akármi, pártszakadás földindulás.
Ennek szerintem igen kicsi az esélye mert akkor mindkét baloldali "utódpártnak" átkellene ugrani az 5%-ot. Ilyen szempontból az mdf és Lmp lehet a maszop sírásója.
Viszont ha ezek a pártok bekerülnek 4 év alatt felzabálják a maszopot mert, ugyanazon a gyékényen árulnának, de ők ha nagy hibát nem követnek el akkor erősődnének az mszp pedig elbucsúzhatna jó időre a váltópárt gondolatától.
Az megint más kérdés, hogy ha ilyen veszély lenne akkor az lmp aktivistáknál plasztik bombát találna a titkosszolgálat és a magyarok zöldnyilai szervezet is hirtelen mkegalakulna akit egy nyugdíjas munkásőr (aki parkőrnek jelentkezne a zöldmozgalomba) leplezne le, egy okostelefon hangfelvétellel.

török gábor 2010.03.03. 17:51:00

@radala: hát, aki ezt gondolja, azzal nehéz mit kezdeni... az EP-választáson Dessewffy Tibor mellett ültem, akkor meg én voltam Stumpf István? :) vicces, ez a logika szerintem annyira szánalmas, hogy ha ilyesmire is figyelnem kellene, akkor ki sem lépnék az ajtón (mondjuk az nem is lenne olyan rossz).

Idet 2010.03.03. 17:51:36

@radala: Én fogtam már a kezemben mind a két... lehet, hogy nem fajt. Mindenesetre, külalakjukban csakugyan az orrméretben különböztek,és a mentalitásukban. De mindkét fajta csudaszép és csudaszép volt!

radala 2010.03.03. 17:53:28

@török gábor: Még egy kérdés van a Nézöpontnak a mostanra már talán kicsit korrektebben prezentált heti fölmérése, ami nagy hülyeség, de azért ugye van. Nos hogy hat az embereke az, ha azt hallják, hogy a kedvencük nö majd csökken majd megint nö? Nincs-e ennek pozitív hozadéka? Nem mondjuk az a hatása, hogy a szimpatizánsokkal elhiteti, hogy az eredmény óráról órára más lehet (pedig a valóságban csak a mérési eredmény más óráról órára). Azaz nem az e csak a célja a Nézöpontnak (azon kívül, hogy hetente pörögjön a neve), hogy ezzel a technikával szuperül mozgósíthatók a Fideszfanok?

radala 2010.03.03. 17:56:59

@török gábor: Ok értem. Őszintén kérdeztem, nem provakatíve. Megdöbbentően népszerű vagy kétségtelen, hogy az emberekben elemi igény van legalább a távolságtartás igényének igényére. Már ha ezt lehet érteni. Ez egy bók volt.

radala 2010.03.03. 17:57:54

@Idet: Akkor ez a szépség lehet a különbség a szocik meg a sünök között:-)

török gábor 2010.03.03. 18:01:19

@radala: mondok egy még jobbat. miután akár a Jobbik is lehet a második erő, egy kedves olvasóm az előbb levélben az írta nekem, hogy már ért mindent: "a fideszes Giró-Szász mellett maga lesz a jobbikos elemző". Többszörösen lelepleztek :)

radala 2010.03.03. 18:01:38

@török gábor: baromi jó. Dobhatom ki a sajátomat:-)

török gábor 2010.03.03. 18:03:22

A Magyar Demokrata Fórum ezúton tájékoztatja az ATV.hu – t, valamint az oldalnak név nélkül nyilatkozó, magát „fórumos politikusnak” nevező forrást, hogy az MDF minden megyében és Budapesten hamarosan területi listát fog állítani.

A megjelent információ egyetlen igazságtartalma, hogy a fővárosban valóban a vártnál nehezebben halad az ajánlószelvények gyűjtése. Miután azonban egyes pártok szinte sáskahadként tarolták le Budapestet, ezen józan ésszel nincs mit csodálkozni. Ugyanakkor a cédula-gyűjtési időszak félidejében járunk, így bő két héttel a leadási határidő előtt felesleges bárkinek is kongatnia a vészharangot. Bokros Lajos és az MDF természetesen március 19-ig továbbra is várja mindazok ajánlószelvényét, akik támogatják az egyenes beszédre és a reformokra épülő politikát.

(Kerék-Bárczy Szabolcs – MDF-szóvivő – MTI)

radala 2010.03.03. 18:03:45

@török gábor: OK kezdem érteni, hogy miért nem faktor a "partner".
Félreértések elkerülése végett nekem semmi bajom Giró-Szásszal. Például nagyon jóképű:-) (okos is).

radala 2010.03.03. 18:04:45

@török gábor: szóval az elsö hír az igaz:-)

mrs. white 2010.03.03. 18:39:07

Kedves Gábor!

Van valami racionális magyarázata annak, hogy az mdf éppen budapesten nem tudja összakalapálni a kopogatót?

Pont ott ahol a kiábrándult baloldali volt mszp és szadesz tömegek várják, hogy kedvükre való párt megjelenjen. Az ember azt gondolta volna itt lesz a legkönnyebb össeszedni, sokkal inkább mint borsodban például.
Elvileg itt a jobbik nem erős az lmp sem szárnyal a kopogtatókkal, a fidesznek a népi urbanus ellentét miatt sosem Bp lesz az erős bástálya.
Elképzelhető hogy itt van a legtöbb bizonytalan szavazó, vagy mszp-s aki utolsó pillanatban aktiválja magát?

abandi 2010.03.03. 18:39:53

@török gábor:
Nekem semmi gondom a "független" szakértőkkel a választási műsorban.
A tudjukkikkel sem foglalkozom.
Ellenben garantálom:
Ha a "törökgáborelemez" jut szóhoz, akkor figyelek és nem iszom!

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.03. 18:46:41

Hát igen, marxisták, "gender"-es, feministás, esélyegyenlőséges, "open society"-s szocdemek, és balliberális kapitalisták egy pártban. És még ez leöntve egy nagy adag mutyival és érdekemberek hadával kiszínezve. Itt lehet nagy csatákra számítani mind retorikai elemek terén, mind a felnyomott bűnözők terén. Ki kinek a kijét védi be vagy nyírja ki. :-)

[nev] (törölt) 2010.03.03. 18:59:30

@radala:
civilizált országban minden komoly belpol elemző balos, külpol elemzők meg jobbosak. független az tud maradni, aki mindkettőhöz nagyon ért. ez ilyen egyszerű.

tlac 2010.03.03. 19:02:05

@török gábor: Mikor robban az MDF-bomba?

papika 2010.03.03. 19:03:19

Gráf is nagyon kíváncsi lett, újraalakul a baranyai csapat?

www.mno.hu/portal/698641

török gábor 2010.03.03. 19:18:37

Ma sok érdekes mondat hangzik el:

"Biztosan nem lépnek vissza az MSZP jelöltjei a választás második fordulójában a Fidesz javára - mondta Mesterházy Attila szerdán, egy lakossági fórumon, Gyálon."

mrs. white 2010.03.03. 19:30:17

@tlac: Már robbant. Gyakorló gránát volt.

Arp1 2010.03.03. 19:31:56

Az MSZP uralásában annak is szerepe van, hogy ki (kik) a pénzemberek. Pénzeli Gyurcsány a havi 100millájából az MSZP-t? Ha nem is, akkor is nagy pénz-érdekek vannak játékban. Tulajdonképpen csak egy dologra jó az MSZP, meggátolja, hogy egy tiszta ballib párt alakuljon.

Kenwyn 2010.03.03. 19:37:36

@török gábor:

Tényleg, Gábor Te tudsz olyan ismert elemzőt aki Jobbik szimpatizáns? Tudom, nevet nem fogsz mondani, de érdekelne,h van-e már egyátalán. :)

[nev] (törölt) 2010.03.03. 19:38:16

mintha elfelejtenétek, hogy a szocik ellenzéki szerepre készülnek. mindenki elmagyarázza, hogy a szocik hogyan fognak lopni. sehogy sem fognak. a fidesz fog lopni. meg azok az feudális hadurak, akik mindkét tábort pénzelik. akik a rulettasztalon a pirosra, és a feketére egyaránt tesznek.

abandi 2010.03.03. 19:41:34

@török gábor:
Maximum nem indulnak....
Én már az elsö fordulóra teszem a csókot!
A töredék szavazatok miatt.

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.03.03. 19:46:52

@török gábor: Nem tudom mennyire lehet hinni ennek az oldalnak. ( kinyeriavalasztast.hu)
De ha lehet, akkor a Fidesz-kormány tényleg 99%. Nem a kétharmad, csak a sima többség.
Ime a szimulációm és ehhez az MSZP és a Jobbik ma elképzelhető legnagyobb támogatottságát feltételeztem:
Fidesz: 40 %
MSZP: 30 %
Jobbik: 22 %
MDF: 4 %
LMP: 4 %

Így is az jön ki, hogy:

Fidesz 206
MSZP: 115
Jobbik: 65

És ez kissé túlzó példa is az MSZP és a JOBBIK javára.

Idet 2010.03.03. 19:48:53

@tlac: Jajistenem! Hát van??

Cada 2010.03.03. 19:53:43

Gábor légyszíves irj egy hosszabb elemzést az mdf-ről

köszi

Kenwyn 2010.03.03. 19:59:11

Debreczeni idegei lassan tényleg felőrlődnek; már nekiment Tadzsikisztánnak is. :)

fidesz.hu/index.php?Cikk=146802

Kenwyn 2010.03.03. 20:00:58

@papika:

sanszos de mire? arra,h van 5 jelöltjük? LOL

mrs. white 2010.03.03. 20:07:00

Azért Szegedi Csanád is bekerülhet a heti válogatottba. Szerinte az sem kizárt hogy, a jobbik egyedül alakít kormányt. Nem csodálom a szocialista szavazók felülreprezentáltságát szavazóik közt. Ugyanugy reszketni kell mint a szociknál csak itt nem 24 millió romántól, hanem 800000 beteleptülttől.

papika 2010.03.03. 20:12:11

@Kenwyn:
Na igen, az aktivisták lustságát nem tudják mérni!

Kenwyn 2010.03.03. 20:20:57

@papika:

a világ balekjai lesznek,ha nem tudnak legalább 150 jelöltet indítani. ekkora médiafényben ennyire jutni(legalábbis eddig) ez szinte művészet.

török gábor 2010.03.03. 20:23:01

@Kenwyn: olyat ismertem, aki a MIÉP-nek dolgozott, de nem tudom, hogy onnan merre lépett tovább.

Kenwyn 2010.03.03. 20:28:00

Szerintem Horváth Csaba lehetne a majdani megújult MSZP vezére.
Szinte egyedül csak benne látok fantáziát hogy egy megújult szocilista párt valamire való vezetője lehetne. Nagyon ügyes, ravasz, minden hájjal megkent fickó. Főpolgármester-jelöltként szinte más nem is jöhetett volna szóba a szocik részéről.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.03. 20:33:04

Jézus Nagyon lemaradtam...bocs:-(((

török gábor 2010.03.03. 20:37:40

@Cada: rendben, de csak a meccs után :)

Kenwyn 2010.03.03. 20:40:24

@török gábor:

Gondolom "jobbik" irányba váltott. :)

Kíváncsi vagyok, jönnek-e majd jobbikos elemzők,illetve váltanak-e, esetleg ma még más irányultságú politológusok Vonáék felé. Bár nem úgy látom,h a politikai elemzők szélkakasok lennének,általában kitartanak a kezdeti irány mellett.
Persze mindenkinek szívügye ki mellé áll, ki a szimpatikus számára.
Viszont sajnálattal látom,h igazándiból függetlenül elemző politológus nagyon kevés van(vagy csak én nem találkozom vele a médiák világában), rajtad kívül hirtelenjében nem is nagyon tudnék más elemzőt mondani...

mrs. white 2010.03.03. 20:43:19

@Kenwyn: Szálkakas Debreceni esetleg?

szobatars 2010.03.03. 20:43:49

@hoplita: s Te redemptus vagy, vagy csak egy gyüttment??

Kenwyn 2010.03.03. 20:45:04

@Zengőtorkú Nyivákoló:

J.T. Krisztát meg előrébb tolták. Szegény csajszit a múltkor Vona rendesen helyrerakta/kioktatta a Ma Reggel-ben, nem tudott se köpni se nyelni, rendesen zavarba jött. :)
Mellesleg Vonának volt igaza szerintem.

Kenwyn 2010.03.03. 20:47:47

@mrs. white:

igen, nekem is eszembe jutott, akartam is írni,de meggondoltam magam, már csak azért is mert D.J. önmagát publicistának tartja, másrészt meg már unalmas minden alkalomra őt előrángatni a cilinderből .:)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.03. 20:48:12

@török gábor: Aránylag jók vagyunk, de tét mecccccsen miért nem megy??

Én nézem közben ATV-n Juhász "politológust", nem semmi.-)

sárkányfő 2010.03.03. 20:51:46

Nem lehet, hogy a Fidesz csak Budapestet tarolja le? Az is épp elég ahhoz, hogy kinyiffantsa az MDF-et.

Ez a híres 2 millió kc összegyűjtése sok kritikát váltott ki, mire az volt a válasz, hogy maradt még 6 millió, az csak elég a többieknek. De azt addig senki sem forszírozta, hogy ennek milyen az országos eloszlása. Viszont ha a 2 millióból mondjuk egyet Bp-en szednek össze, akkor az már tényleg nem más, mint a kicsik szivatása, amik amúgy pont Pesten lennének erősek. Az Mszp-t és a Jobbikot nem lehet így akadályozni, de a kicsiket igen.

Persze akár így van, akár nem, sose tudjuk meg.

Kenwyn 2010.03.03. 20:57:20

@Zengőtorkú Nyivákoló:

reggel néztem Laknert az M1-en. a fickó úgy beszélt végig,h semmit nem mondott, legalábbis semmi olyat amit egy átlagosan híreket figyelő ember ne tudna. semmi értelme nem volt behívni.
mondjuk arról nem ő tehet,h csak közhelyekről kérdezték.

mrs. white 2010.03.03. 20:58:37

@ó jaj: Erre mindíg csak azt tudom mondani, hogy engem még senki nem keresett meg, de sok más ismerősömet sem.

Egy Mdf vagy Lmp szimpatizánsnak nem kötelező odaadni a fidesznek a kc-t.

Valamint ha egyfüggetlen 2 milliárdos adócsalással gyanúsított összebírja szedni, akkor talán egy rendszerváltónak 20 év ismertségével illene.

kisa 2010.03.03. 21:03:53

@török gábor: köszönöm,megnyugodtam. :-)

Orbán Diktor (törölt) 2010.03.03. 21:09:28

@hoplita: "most már megteheti, hogy egyszerűen leszarja, mit hablatyol a másik oldal."

Jé, még mindig itt vagy, nyilas misi?

Balt 2010.03.03. 21:21:53

index.hu/belfold/2010/valasztas/ujra_erosodott_a_fidesz/

"(...) A Nézőpont elemzése szerint az MSZP nem tudott profitálni a Fidesz átmeneti gyengélkedéséből. Az ellenzéki szavazók nem pártoltak át az MSZP-hez, csak átmenetileg elbizonytalanodtak. Az MSZP támogatottsága pedig nem nőtt, sőt, a 30-44 évesek körében a kormánypárt még a parlamenti küszöböt, az 5 százalékos támogatottságot sem éri el.

A szocialisták egyedüli erőssége a nyugdíjas korosztály, bár itt is csak minden ötödik szavazó támogatja a pártot."

Balt 2010.03.03. 21:46:49

@Peter252: "Szóval egyszerű a képlet: Gyurcsány vissza fogja venni a pártot, kb. 98% szavazataránnyal a kongresszuson lesz újra elnök és ő lesz a frakcióvezető is."

Úgy legyen!

"És folytatódik bizony az Orbán-Gyurcsány szembenállás, ki tudja hány évig még:("

Írtam már párszor: ő a személyes garancia arra, hogy az MSZP többé nem kerül hatalomra... :)

szobatars 2010.03.03. 21:53:20

@Balt: Az MSZP támogatottsága pedig nem nőtt, sőt, a 30-44 évesek körében a kormánypárt még a parlamenti küszöböt, az 5 százalékos támogatottságot sem éri el.

Az elemzés lényege: MSZP hívők, muszáj elmenni szavaznotok!

"kedvelem" ezeket a pártatlan és szakszerű felméréseket..még véletlenül sem szeretnék befolyásolni a választókat, még véletlenül sem próbálják tematizálni a közbeszédet..

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.03. 21:53:28

index.hu/belfold/2010/valasztas/a_duna_valasztja_el_a_fideszt_es_az_mszp-t/

Az MSZP szerint fair lépés volt a Fidesztől, hogy áttette a március 15-i rendezvénye helyszínét máshová. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint ezt a fajta előzékenységet azért indokolta, hogy mind a nyilvánosság, mind a rendőrség felé a szocialisták jelentették be előbb a maguk nagygyűlését.

Kenwyn 2010.03.03. 21:57:05

@Zengőtorkú Nyivákoló:

ja, az mszp mint szélsőséges párt. Szíjjártó mekkora egy bunkó...

kavics81 2010.03.03. 22:27:35

"Amíg a múlt nincs tisztázva addig, hogyan akarjuk képviselni a jelent?"
néhány kérdés:
Miért nem vonták még felelősségre azokat akik az egypárt-rendszer idejében csődbe vitték Magyarországot?
Miért nem vonták még felelősségre Lázár György korábbi kommunista miniszterelnököt?
Mit tett Horn Gyula ellenforradalmár 1956-ban?
Honnan volt joga az egy-párt rendszer vezetőinek a hatalomhoz és a vezetői tisztségekhez, ha nem voltak demokratikus (titkos) népszavazások?
Honnan volt joguk részt venni a privatizációban azoknak akik, az egypárt rendszer idejében állami vezetők voltak?
Ries István volt igazságügy miniszter,milyen jogon adta ki Szombathelyi Ferenc vezérezredest Jugoszláviának, ahol kivégezték?
Kádás János miért beszélte rá beismerő vallomásra Rajk Lászlót, amiért aztán kivégezték?
Kik találták ki és irányították a recski-tábort, és miért nincsenek ennek jogkövetkezményei egy jogállamban?

kavics81 2010.03.03. 22:33:32

@Kenwyn: @Rombola: A Jobbik az egyetlen magyar párt. A többi mind csak gitt-egylet.

ati27 2010.03.03. 22:44:43

No megnéztem a Vona Gábor interjút. Azt kell hogy mondjam A kivágott (és nem megvágott) változatnál is gyengébb.. Mert ugye a vágott változat végéről még lemaradt pár mondat, ami még gázabbá teszi a helyzetet: Mer a Szijjártó Pétertől sem kérdezték eztet meg.. Esküszöm mint az oviban amikor rajtakapják Pistikét aki aztán azzal takarózik: de a Janika is ezt csinálja.. Egy mondjuk igaz.. Vonánál csak a szőke csaj volt gázabb.. Igaz abbol 12 pont egy tucat.. De azé Gábor csak egy országosan ismert valaki, aki talán még miniszterelnök jelölt is. MEg kell hogy állapítsam, igaza van, hogy keveset szerepel a médiában. Talán ez is a szerencséje. :) Mert gyorsan erodálná a szavazóbázist.. :) Jobb is hogy nem kell kiállni tv vitára. Viktor, de még Ibolya is pillanatok alatt zsebretenné :) Sőt, fáj leírni, de talán Mesterházy is.. Sűrgősen meg kéne keresniük Csurkát, és őt szerpeltetni a médiába, mint szóvivőt.. :)

hulyeinformatikus 2010.03.03. 23:02:02

érdekes@török gábor:

Ezt LMP-s srácok csinálták, egy maroknyi ember tudhat róla.
Kíváncsi vagyok, hogy Te honnan... :-)

szikjáró 2010.03.04. 04:29:58

@groggil:

www.youtube.com/watch?v=GuT9Atag7fE

hatásvadász, profi, elgondolkodtató, kicsit öncélú

@Arp1 2010.03.03. 19:31:56
Miért ne lehetne másik ballib párt az MSZP mellett, a Fidesz mellett is ott a Jobbik, és gurul a szekerük, nem is akárhogy.

amúgy a Vona-interjú meg nem akkora gáz. egyszer jut képernyőre, kampányidőszakban, tiszta sor, hogy nem hülyeségekre/provokációra akar felelgetni, hanem lehetőségeihez képest kihasználja az időt. útelgázagózáshoz ért a pártja.
:)

na most ezt elküldöm még egyszer, mert az előző internal server error-t kapott. ha kétszer kerül ki, bocsánatot kérek, ha egyszer sem, akkor gratula a cenzúrához, nem is gyanakodtam.

radala 2010.03.04. 08:32:17

@[nev]: Szia. Szerintem ez teljesen hülyeség, amit írsz,vagy mondjuk nem hülyeség csak nem hiszem, hogy bármi alátámasztaná. Szerintem inkább az igaz, hogy minden civilizált ember baloldali:-)
És minden civilizált ember külpolitikai kérdésekben jobboldali:-)
Szerintem Mo egy teljesen civilizált ország.

László56 2010.03.04. 08:36:48

@kavics81: Ugyan nem tudom hogy kitől idéztél, de ez az idézet fején találta a szöget.
"Amíg a múlt nincs tisztázva addig, hogyan akarjuk képviselni a jelent?"

Az egyik legfontosabb, kérdés amitől a kommunistáink úgy félnek, mint az ördög a szentelvíztől. Ugyanakkor a közelmúltunk feldolgozása nélkül, nincs társadalmi előrehaladás. Erre a legjobb példa a németek törekvése a közeli történelmük feldolgozására. Hogy az milyen társadalmi eredményt hozott azt már nem kell bemutatni. Mindez ellentétben a kommunistáink történelem hamisításával és újabb történelmünk titkosításával. Hogy az milyen társadalmi eredményt hozott pont a napokban láthatjuk a legjobban. De hát az is ismert hogy a kommunistáknál primitívebb ember nem létezik. A hozzátanulást még hírből sem ismerik. Ebből ered a népbutító rendszerük is.

Röviden a további kérdéseidre.

Miért nem vonták még felelősségre azokat akik az egypárt-rendszer idejében csődbe vitték Magyarországot?
Válasz.
Mert ugyanazon a kommunistáktól hogyan is lehet elvárni hogy saját magukat felelősségre vonják.

Miért nem vonták még felelősségre Lázár György korábbi kommunista miniszterelnököt?
Válasz.
Saját emberüket miért vonnák felelősségre ?

Mit tett Horn Gyula ellenforradalmár 1956-ban?
Válasz.
Horn Gyula mint ellenforradalmár semmit sem tett, mert nem ellenforradalmár volt. Hanem pont az ellenkezője. Az ellenforradalmat leverő pufajkásokhoz tartozott. És a legfontosabb. Az ellenforradalom az forradalom volt. Ez is a történelemhamisítás mintapéldánya.

Honnan volt joga az egy-párt rendszer vezetőinek a hatalomhoz és a vezetői tisztségekhez, ha nem voltak demokratikus (titkos) népszavazások?
Válasz
A kommunista elmélet az erősebb jogára alapult. Ezért nem is ismer olyat hogy demokratikus. Szintén a napjainkban látható a legjobban hogy ezt a szót csak divatszónak tartja és úgy is kezeli.

Honnan volt joguk részt venni a privatizációban azoknak akik, az egypárt rendszer idejében állami vezetők voltak?
Válasz.

Ez az a jog onnan vezethető le hogy más nem volt. Honnan is lett volna mikor hazánkban még soha nem volt demokratizmus. Az évtizedek kommunista uralma után, ki lett irtva az értelmiség és proletárokkal helyettesítették. Ezáltal csak azokkal lehetett próbálkozni akik helyben volta. Hiszen a népet nem lehet lecserélni.

Ries István volt igazságügy miniszter,milyen jogon adta ki Szombathelyi Ferenc vezérezredest Jugoszláviának, ahol kivégezték?
Válasz.
A kommunisták politikai döntései nem jogrendszer alapján történtek hanem politikai érdekek alapján. Ez volt a politikai érdekük.

Kádár János miért beszélte rá beismerő vallomásra Rajk Lászlót, amiért aztán kivégezték?
Válasz.

Nem Kádár János beszélte Rajkot, hanem a kínzótisztjei. Ezeknek a módszerei ma már megtekinthetők. Egy bűnbakra szükség volt a kommunista uralom és a szovjet kiszolgálásának a megtartására.

Kik találták ki és irányították a recski-tábort, és miért nincsenek ennek jogkövetkezményei egy jogállamban?
Válasz.

Egy politikai döntés volt. Politikai döntéseknek ritkán vannak jogi következményeik. Ezt használják ki a kommunistáink a mai napig. Ez abból is adódik hogy politikai problémákat csak politikai úton lehet megoldani. Jogi megoldás nem létezik. Arról nem is beszélve hogy hazánk csak útban van a jogállam felé. Ezáltal jogállamról beszélni kicsit túlzás lenne.

dzsaszper 2010.03.04. 10:05:45

@török gábor:
reakció a Kerék-Bárczy idézetre:
most már az MDF szóvívője sem nézi felnőttnek a választókat. Hogy ennyire ne legyenek demokraták, az még engem is meglep.

dzsaszper 2010.03.04. 10:33:05

@hulyeinformatikus: szerepelt az egyik bejegyzésnél kommentben is. Pár napja.

szikjáró 2010.03.04. 12:34:58

@dzsaszper: a facebookos MDF-oldalon, még az elmúlt napokban sem lehetett kommentelni semmilyen híradást.
Nagyon kétoldalú eljárás ugye? ;)

[nev] (törölt) 2010.03.04. 19:01:22

@radala:
szerintem az túlzás, hogy minden civilizált ember belpol kérdésekben balos, és külpol kérdésekben jobbos.

egy háborúban elég sok ember sajnálja az ártatlan áldozatokat a nem szövetséges (ellenséges) oldalon is. és az ugye nyilván ez az embertömeg civilizált. de komoly külpol elemző nem sajnálkozik felette. hanem ultrajobbos. úgy van vele, hogy az ellenségnek is nyilván van egy ultrajobbos elemzője, és akkor majd csak béke lesz.

viszont komoly belpol elemző nem ír olyat, hogy a cigányok irtsák csak egymást, annál kevesebb baj lesz a faluban. viszont könnyen lehet, hogy civilizált emberek pontosan ezt gondolják.

nem állítom, hogy nincs jobbos belpol elemzés, és balos külpol, de azt állítom, hogy az mind komolytalan. a független elemző meg az, aki a külpolhoz, és a belpolhoz egyaránt ért, és képes az oldalakat váltogatni.

én egyébként az összes ismert (tévés) politkus arc közül bethlenben, és aczél endrében láttam, hogy képesek ezt váltogatni. meg talán kepesben. bár ő kevéssé volt politikus. aztán aczél külpolban igyekezett függetlenedni, bethlen meg belpolban. és onnantól kezdve az elemzéseket megette a fene. ugyanis vagy a nyilvánvalót állítják, vagy nyilvánvalóan manipulálni akarnak csak.

de ugye ebből jön ki az, hogy a jobbos sajtónak a belpol rovatai borzalmasak, de külpol rendszerint színvonalasak, és megfordítva.
süti beállítások módosítása