Kevesen gondolták volna akár csak egy évvel ezelőtt is, hogy a választási kampány egyik legkeményebb retorikai küzdelme a Fidesz és a Jobbik között zajlik majd. Bár az MSZP és a Fidesz hozza egymással kapcsolatban a kötelezőt, négy vagy nyolc évvel ezelőtt lényegesen erőteljesebb és kigondoltabb negatív kampányt folytattak. Egyelőre sehol egy Magyar Vizsla, sehol egy igazán meglepő húzás, maradnak az ismert vádak és a rutinszerű mondatok. Ezzel szemben a Fidesz és a Jobbik között most már késhegyre menő csata zajlik, s nem csupán a színfalak mögött.
A két párt viszonya látványosan valamikor a tavalyi európai parlamenti választások után változott meg. Egészen pontosan azóta beszélhetünk egyáltalán viszonyról: előtte ugyanis legfeljebb csendes támogatásról, időnként háttérben zajló rivalizálásról lehetett hallani, de a publikumot a felek nem tájékoztatták a kapcsolat minőségéről. A Fidesz – egyre rosszallóbb pillantásokat vetve - még június után is adott egy esélyt a korábbi "no comment" típusú stratégiának, közben próbálkozott néhány tojástáncos mondattal, ám a mostani választási kampányban már nem akarta kizárólag a választói bölcsességre bízni a dolgot. A Fidesz-közeli sajtó napról napra egyre élesebben támadja a Jobbik frontpolitikusait, de fideszes politikusok is, élükön Orbán Viktorral, egyre határozottan próbálják meg elválasztani magukat – és táborukat – a szélsőségesnek minősített párttól. A Jobbik sem marad adós, ráadásul ők már régóta tudatosan arra játszanak, hogy a Fidesz támadásával, hiteltelenítésével hívják fel magukra a figyelmet. A Bayer Zsolt – Pörzse Sándor levélváltás mindennél szebben demonstrálja, hogy ebben a küzdelemben szinte minden eszköz megengedett már.
Ezen a ponton kellene feltennünk az obligát elemzői kérdés: hogy kinek is használ/árt mindez? Szokatlan lesz a válaszom, de talán védhető. Úgy vélem ugyanis, hogy azon ritka politikai viták egyikének vagyunk a tanúi, amelyek akár mindkét félnek jól jöhetnek. A Jobbik természetesen köszöni szépen: minden éles támadás lehetőség számukra arra, hogy egyre szélesebb fórumon mondhassák el válaszaikat, hogy egyre többen figyeljenek fel üzeneteikre. Amennyi szavazót esetleg elvesztenek a Fidesz intő szavai miatt, legalább annyit kapnak azonnal a politikai térfél szinte minden szegletéből: különös szivárvány koalíciójuk, benne radikális jobboldaliakkal, csalódott baloldaliakkal, mindenkiből kiábrándult protest szavazókkal, a láthatóság növekedésével párhuzamosan folyamatosan gyarapszik. Ám a Fidesznek is használhat a határmegvonás: a Jobbik támadásai a centrum felé lökik a pártot, megadják a lehetőséget a politikai közép elhódítására, és egyre jobban erősítik a választásokat rendre eldöntő medián szavazókban is az egyetlen választható párt képét. Természetesen nem arról beszélek, hogy a Fidesznek kedvez a Jobbik erősödése, ám ez a folyamat tőlük nagyrészt függetlenül is bekövetkezett. Ebben a helyzetben azonban, amikor a kampányban a támadni – nem támadni szimpla binaritásra egyszerűsödött a döntés, a Fidesz megítélésem szerint azt az opciót választotta, amely nem csupán veszteséggel, hanem némi haszonnal is kecsegtet.
Tudom, furcsa ezt mondani, de számomra ez most – ha nem is klasszikus, de sajátos – „win-win” szituációnak tűnik.
