Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
18:01

Ha ez a blog azt a cél tűzte maga elé, márpedig ezt tette, hogy ne politikai vonzalmakról és vágyakról, hanem tényekről és eseményekről, valamint azok elemzéséről szóljon, akkor most ki kell mondani: Vona Gábor mai, Orbán Viktornak címzett levele ékes bizonyítéka a Jobbik tudatos politikájának és stratégiai gondolkozásának. A parlamentbe törekvő párt helyzetével és dilemmáival már többször foglalkoztam, legutóbb éppen tegnap, amikor win-win szituációként írtam le a két párt egyre élesedő rivalizálását. A ma nyilvánosságra került levélben szinte minden benne van, ami a Jobbik mostani helyzetében számukra hasznosnak tűnhet. Vona egyértelműen arra törekszik, hogy minél előbb Orbán mellé állhasson, ha máshogy nem megy, mert az nehezen elképzelhető, hogy a Fidesz elnöke vitába szállna vele, hát virtuálisan, a médián keresztül, a választók fejében párba állítva. Nem kell hosszan magyarázni, hogy a Vona által adott valóságértelmezés most még egyértelműen a két „nemzeti” párt, a(z elfogadhatóan) jó („az önök négy éve volt a legjobb időszak”) és a (sokkal) jobbik, a múlt és a jövő dichotómiára épít, s mindent megtesz azért, hogy a Fideszt belenyomja az MSZP-vel kötendő - amúgy szinte teljesen valószerűtlen - nagykoalícióba.

Mindebben nincs is igazán meglepő, legfeljebb a tudatosság, a tervezettség és a helyzetfelismerés lehet említésre méltó. A levél igazán izgalmas, újdonságot tartalmazó része már a jövőre vonatkozik. Vona meglepő nyíltsággal fedi fel lapjait, és írja le a Jobbik Fidesszel kapcsolatos terveit. Idézzük: „Ha mégsem meri, hát májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor nem csupán a szebb jövő kezdődik el, de eljön majd az igazság pillanata is. Merthogy önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztításról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, izraeli felvásárlókról, alkotmányról. Húsz év zsákutcája és mellébeszélése után az ország valódi problémáiról. Én már nagyon várom.” Tiszta sor: a Jobbik célja egyértelműen a Fidesz hiteltelenítése. A két jobboldali párt csatája a választással nem dől el, legfeljebb ezt követően új fejezet kezdődik, s ha a Fidesz nem lesz elég éber és okos, és a Jobbikot se kiköpni, se lenyelni nem tudja, gondjai nemhogy csökkennének, hanem komolyan megsokszorozódnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr471812046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ordnassac 2010.03.05. 18:12:28

Lehet, hogy erről fog majd beszélni Vona, csak van az a halvány érzésem, hogy a képviselői chipkártya átvétele után nem sokkal elkezdődik a filozófiai vita arról, hogy a radikális hangvételt tartsák meg (a szavazói törzsgárda, ehhh, nem szándékolt gyenge szóvicc, ezt szeretné) vagy konszolidálódjanak á la MIÉP. Ezt követően nem lepne meg, ha eljönne a belső, majd külső "egymásanyázása" a Jobbikon belül, ha Vonáék nem tudnak úrrá lenni a helyzeten.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.05. 18:21:44

Igazán kíváncsi vagyok már azokra a közvéleménykutatási adatokra, amelyekben már benne lesz az elmúlt 1-2 hét is. Vajon milyen hatása lehet a Jobbikra a FIDESZ-től érkező koncentrált médiatámadás és a Magyarok Nyilai elleni nyomozás őket is éríntő felpörgése?

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.03.05. 18:22:18

Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődését a Facebookon :)

theofil 2010.03.05. 18:24:52

Olvastuk, kitűnő írásmű.

Egy gyöngyszem.

Még nem hevertük ki.

Illumination 2010.03.05. 18:26:33

@Fedor: A közvéleménykutatási adatokat, úgy ahogy van, ki lehet dobni a kukába. Reális képet majd úgyis csak áprilisban kapunk...

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.03.05. 18:26:44

@Mr. Pither: És természetesen egy hasonlóan éleslátó elemzésre számítottam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.05. 18:30:33

@Illumination: Azért csak érdekes lehet. Persze, nem várom tőlük, hogy pontosan visszadják a valóságot, meg a hátralévő idő is elég hosszú még, de trendeket figyelni azért jó. Egyáltalán lesz -e ennek az egésznek hatása? Ha igen, akkor mennyire hosszútávú?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.05. 18:31:39

@Fedor: Ja igen: és hogy milyen irányú az a hatás?

lt aldo raine 2010.03.05. 18:40:24

nem rossz levél, de vonának könnyű jelenleg még nyíltan beszélnie. bekerülnek a parlamentbe, elfoglalják a mérsékeltebb jobbikosok a zsíros helyeket, a kukaborító-náci vonulat természetesen semmilyen fontos pozícióba nem kerül, hisz a vona se hülye. ez óriási belső feszültséget okozhat a jobbikon belül, és könnyen kipukkadhat a jobbik-lufi. a fidesznek a kormányra kerülés után mindössze annyi dolga van, hogy határozottan kormányozzon, és a cigányok sújtotta falvakba rendőröket küldjön. szerintem ennyivel megfékezhető a jobbik hatalmas térnyerése. persze ha ov-ék annyira elszúrják, mint gyf az elmúlt időszakot, akkor a fidesz torkán akadhat a jobbik. de ha se a politikai paletta egyik fele sem képes normálisan irányítani az országot, akkor utána már a jobbik se árthat sokkal többet. de szerintem 30%-nál soha nem kaphat többet egy extrémen nacionalista, szélsőjobboldali párt magyarországon, egyszerűen nem olyan ország vagyunk...

Ordnassac 2010.03.05. 18:41:23

@Fedor: Egyre már jó volt: Bayer Zsolt és Pörzse Sándor már nem barátok.

Amúgy tényleg érdekes lenne. Engem főleg az érdekelne, hogy a Fidesz radikálisabb szavazói hogy állnak ehhez az egészhez vitához.

Diocles 2010.03.05. 18:48:11

"Nem kell hosszan magyarázni, hogy a Vona által adott valóságértelmezés most még egyértelműen a két „nemzeti” párt, a(z elfogadhatóan) jó („az önök négy éve volt a legjobb időszak”) és a (sokkal) jobbik, a múlt és a jövő dichotómiára épít, s mindent megtesz azért, hogy a Fideszt belenyomja az MSZP-vel kötendő - amúgy szinte teljesen valószerűtlen - nagykoalícióba."

Kedves Török Gábor, szerintem nem alaposan olvastad Vona levelét (amit nem szemrehányásként mondom, elvégre nem klasszikusról van szó), de semmi olyasmit nem mondd, hogy itt két "nemzeti pártról" szó, éppen ellenkezőleg, a Jobbik hivatalos ideológiája szerint a Fidesz "polgári liberális párt".

Vona persze nem tagadhatja meg a múltját, ti. a polgári körös affért (amelynek jelentősségét messze túlbecsülik, hiszen a kör egyszer ülésezett, és olyan vegyes társaság volt benne, amely Vonától Solymosi prof-ig, a Népszabadság házi "konzervatívjáig" terjedt), ezért kénytelen odabökni, hogy Orbán időszaka volt még a legelfogadhatóbb, de a Jobbik ideológia a Fideszt határozottan az egyik "globalista" parlamenti pártként írja le.
Szóval, minden tiszteletem, de ezt alaposan benézted szerintem, a Fidesz Vonának/Jobbiknak nem "nemzeti", hanem "polgári liberális" párt már régóta.

Megjegyzem, a barikad e heti száma szerintem jóval nagyobb fordulópont a Fidesz-Jobbik viszonyban, ott már nyíltan megjelenik Orbán és Mesterházy összemosása képileg is, a Jobbik nyíltan elkezdett jáccani az Orbánfóbiára és az összemosásra.
(Amivel kétlem, hogy árthat a Fidesznek, inkább a szocialistáknak lehet komoly konkurense rövid és hosszú távon is, a jobboldali közönség zömének hűségét a Jobbik orbánfóbiája csak megerősíti a Fidesz iránt. Persze ezt tudja máshonnan pótolni a Jobbik.)

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.05. 18:52:04

A Fidesz óriási hibát követett el 98 és 2002 között, hogy nem számolta fel a korrupt komcsi háttérhatalmat. Azzal kellett volna kezdeni. Nem tette meg és most van egy másik jelentkező erre a feladatra. Sztem a probléma innen(is) indul.
A Jobbik mindenképp erősödni fog:
1) ha a Fidesz munkájának eredménye nem látszik meg egy-két éven belől
2) ha a Fidesz munkájának eredménye látszani fog egy-két éven belől.

Első esetben azért mert a kiábrándultak a Jobbikhoz fordúlnak, második esetben pedig a korábban Mszp hívők rájönnek, hogy lám a Fidesz milyen gyorsan képes bezzeg helyretenni a dolgokat és ez a felismerés az Mszp ellen fordítja őket. Mivel filozófiailag nehéz lenne számukra beismerni tévedésüket, így inkább a harmadik utat választják azaz a Jobbikot.

Ha viszont az első és második verzió közötti langyos víz jön, akkor az Mszp vissza fog térni és a Jobbik örülni fog ha meg tudja tartani a pozicióját.

Diocles 2010.03.05. 18:55:27

Ja, és azt még had jegyezzem meg, remélem nem veszed szőrszálhasogatásnak, hogy a Jobbik - szerintem kampánytechnikailag nagyon helyesen - nem definiálja magát jobboldali pártnak, hanem vagy radikálisnak, vagy nemzetinek, már azért mondom ezt, mert látom, hogy úgy írtad, hogy "a két jobboldali" párt.

Ez nagyon tudatos lehet náluk, Vona és Morvai nyilatkozataiban már korábban megfigyeltem, hogy nagyon kényesen ügyelnek arra, hogy semmiképp ne definiálják magukat "jobboldaliként", és ki is kérik maguknak, ha így szólítják, definiálják a pártjukat.
(Amiben, megjegyzem, valszeg igazuk is van, a Jobbik gazdasági nézetei inkább klasszikus balosak, ahogy az már a honi radikálisoknál lenni szokott.)

theofil 2010.03.05. 19:01:24

@helota:

Aha....szóval ha én csalódok a Maszopban (megtörtént) ezt filozófiailag nehéz beismernem és ezért a Vona karjaiba vetem magam...

Érdekes...

Ordnassac 2010.03.05. 19:08:57

@theofil: Ezen én is elgondolkodtam. Bár kétségtelenül vannak korábbi MSZP-sek, akik a Jobbikra szavaznak (pl. azokat a volt szocialista szavazók, akik állandóan Orsós Viktoroztak).

Ellenben nem tartom lehetetlennek egy új típusú baloldali párt feltörését. Ezalatt pedig nem az MSZDP-t, az SZDP-t vagy a TGM-féle csoportosulást értem. Másik dolog pedig az lehet, hogy tabula rasát csinálnak párton belül.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.05. 19:11:24

Kedves Gábor!

Én már a tegnapin posztban is azt mondottam, h ez az egész cécó a Jobbiknak jó, a Fidesznek egyáltalán se.
Bayer óriásit hibázott a kíméletlen front nyitással. Ugyanis ez a Jobbik terepe. Ők megszokták már az ilyen kemény frontharcokat, a védekezésből támadást. Nekik ez az egész kiváló alkalom, h újra - Orbán hátát meglovagolva - a média fényébe kerüljenek.

Ha Bayer nem szólt (mint Fidesz alapító tag) a kampány hevében a főnökeinek, h mire készül, ha nem kérte áldását rá, akkor azért volt buta, ha meg áldást kapott rá, akkor a Fidesz áldásosztója hibázott, még ha az maga Orbán is.

Ezekben a napokban elúszott a Fidesz 2/3-a, és a Jobbik majd alkotmánymódosító javaslatokkal fog élni az ún. nemzeti ügyekben, amelyekben majd színvallásra kényszeríti a Fideszt.

Hát kellett ez, Zsolti?
Kellett ez, Viktor?

panelburzsuj 2010.03.05. 19:12:42

@theofil:

A gaborelemez-klub tagjai különleges anyagból vannak gyúrva: rájuk nem hatnak a nehésségi erők ... :)

Ez itt egy világosult élcsapat.

teknős 2010.03.05. 19:13:54

@theofil: A borsodi példa mitha ezt mutatná, vagy tévedek?

Szent meggyőződésem, hogy a Jobbik az emeszpé helyét fogja átvenni, ugyanis az emeszpének már befellegzett. Vona pedig pontosan tudja, hogy a MIÉP által járt út a semmibe visz.

Xor (törölt) 2010.03.05. 19:14:44

Mindenki összemosásra játszik, az MSZP a Fideszt és a Jobbikot akarja összemosni, a Fidesz a Jobbikot és az MSZP-t, a Jobbik a Fideszt és az MSZP-t. Valójában mindenki mindenki ellen van, a hangsúlyra azonban érdemes figyelni. Annak ellenére, hogy Vona a lopakodó nagykoalícióval riogat a levélben, nem elítélő a véleménye a Fideszről. Egyértelműen a Fideszt tartja az egyetlen vállalható parlamenti pártnak, csak a teljesítményét kérdőjelezi meg. Sorolja a Fidesz hibáit, mulasztásait és azokhoz képest tartja jobb alternatívának a Jobbikot.

Véleményem szerint a Fideszt ellenfélnek tekinti, akit le kell győzni, a többieket viszont ellenségnek, akiket el kell pusztítani.

scr 2010.03.05. 19:15:19

A Jobbik rajongótábora tele van volt nagyhangú MSZP szavazókkal - most nagyhangú Jobbikosok, véleményüket se akkor, se most nem rejtik véka alá. Tipikus példa a 30-as műkörmös-autófényező házaspár... C.C. Catch, illetve Beckhem frizura képzelendő el hozzá, Opel Astrával. :)

broody 2010.03.05. 19:15:35

Kedves Gábor!
Elképzelhetőnek tartod, hogy Orbán most először nem mérte fel reálisan az ellenfelet? Eddig bármelyik pártot, amelyik ezért vagy azért az útjában volt, tökéletes számítással tudta likvidálni. ( Na jó, Dávid Ibolyába egy kicsit beletört a bicskája, de az MDF most saját maga elvégezte, amit Orbánnak nem sikerült. Ha a Jobbik a választások után is tartja az irányvonalat, és nyilván minél nagyobb felhatalmazása lesz, annál határozotbban fog fellépni, nagy nagy fejfájást fog okozni a Fidesznek. Azt hiszem, olyan nagyot, amekkorát '98 óta semelyik párt sem. Mit gondolsz, hol hibázott Orbán?

Bence24 (törölt) 2010.03.05. 19:15:45

Nem tartom különösebb stratégiai éleslátás jelének, hogy a Jobbik az általa fontosnak vélt témákban a kormányra kerülő Fidesz körmére néz, szembesíti korábban tett ígéreteivel. Ez nem több tiszta logikánál, szerintem minden parlament így működik.

Az sem nagy dolog, hogy Vona megpróbálja magát és Orbánt szembeállítani a választók fejében, ugyanezt teszi Bokros, illetve néha Mesterházy, amikor vitára hívják Orbánt. Akkor ők (ebből a szempontból) miért nem stratégiai zsenik? Egyébként az is színtiszta logika, hogy egy párt vezére 1. megpróbálja felárazni magát, a nála népszerűbb alternatívájaként feltűnni, 2. szembeállítja a maga fémjelezte alternatívát a többi lényeges alternatívával, amellett érvelve, hogy az övé a hitelesebb és célravezetőbb.

Egy kicsit túl van hype-olva a Jobbik ezen a blogon (nem mondom, hogy TG szimpatizálna velük).

theofil 2010.03.05. 19:15:54

@Ordnassac:

Egy szocialista szavazó is lehet hülye. (Orsós Viktor? Még nem is hallottam, de gusztustalan annyi szent.)

Új típusu baloldali párt?
Egy értelmes embert mondjál onnan, egyet..!!!!

Ordnassac 2010.03.05. 19:16:43

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:

Meglepne, ha bármely Fidesz-szavazó emiatt átmenne a Jobbikhoz. Tényleg. Főleg, hogy a legtöbb fideszes azt gondolja, hogy a Jobbikot az oroszok finanszírozzák. A kétharmadot ez nem fogja érinteni. Szerintem.

Másrészt most a volt bicskei Jobbik-elnök és a Magyarok Nyilai zűrjével szerintem bármilyen kár (amit én őszintén szólva nem látok) kompenzálható.

Ordnassac 2010.03.05. 19:17:39

@theofil: Ki mondta, hogy a mostani bagázsból kell annak jönnie? Vona Gáborról az abszolút hardcore politikamániásokon kívül ki hallott 2008 előtt?

teknős 2010.03.05. 19:17:41

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm: Szerintem többet nyer a Fidesz azzal, hogy látványosan lecsukta az átjárást a jobboldalán. Nektek pedig ideje lenne felszámolni azzal a nézetetekkel, hogy a Jobbik a Fidesz kistestvére. 2006 óta sokkal több köze van az emeszpéhez, mint a Fideszhez.

scr 2010.03.05. 19:17:52

A Fidesz azzal nyer ebben a csatában, hogy az a Fidesz rajongó, aki eddig gondolkozott azon, hogy a listás szavazatát a Jobbikra adja, most már nem gondolkozik ezen.

theofil 2010.03.05. 19:18:55

@panelburzsuj:

Nehéz elképzelnem magamat a Vona bűvkörében....amint éppen az ismert csasztuskát gajdolom városszerte.

jjulie 2010.03.05. 19:21:27

ha jól értem lesz a fidesz, és szélső jobbról és szésőbalról pedig a jobbik fogja körbevenni

szép csokor, várom

Ordnassac 2010.03.05. 19:21:31

@teknős: ergo elkezd klasszikus MSZP-s műsorokat futtatni? Pl. nőnapi felköszöntés, EU- és NATO-pártiság és rasszizmus-ellenesség hangsúlyozása, női és ifjúsági kvóta a listákon? Ezt nehezen tudom elképzelni.

Az MSZP-t leírni meg szerintem könnyelmű. Tették ezt többen 1990 után, amikor 10% körüli eredményt ért el. Ami ezután jött, azt mind tudjuk.

theofil 2010.03.05. 19:21:57

@teknős:

Hát bizonyára vannak olyanok akik régebben a Maszopra, ma meg már a Jobbikra.

Ha valakik nagyfokú macerának vannak kitéve bizonyos illetőktől akkor nem lehet csodálni.

theofil 2010.03.05. 19:26:31

@Ordnassac:

Nem hiszem, hogy a baloldal olyan vonzó lenne mostanában.

Persze ha lenne pártalapításra félmilliárdom akkor megpróbálnám összegyűjteni a legjobb fejeket és velük csinálnék egy új pártot.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.05. 19:26:37

@teknős:

Nem kistestvére, hanem a kampány hevének elmúltával potenciális partnere (nem koalíciós!) lehet abban, h nemzeti ügyekben megsegítse a Fideszt a 2/3-hoz, mert nekem most már teljesen nyilvánvaló (bár tévednék), h nem lesz meg önállóan.

Ordnassac 2010.03.05. 19:28:01

@theofil: Tavasztól lesz két-három év rá, azalatt sok víz folyik le a Dunán.

jjulie 2010.03.05. 19:29:14

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:

legyszives konkrétan mondjál 3 db "nemzeti ügyet" amihez kétharmad kell

Zetek 2010.03.05. 19:30:07

Ez így nagyon gyenge. Mi a fene ez a közhelyes befejezés? Kinek szól ez az üres figyelmeztetés?

kalapácstollú 2010.03.05. 19:30:51

Sosem kedveltem a Fideszt (na jó,l ez nem igaz, kb 93-ig igen(, de most igazán szorítok azért, hogy nagyon jól alakuljon az ország sorsa (az emberek fejében is) a következő négy évben. Nemcsak azért, mert itt élek és kb. tökmindegy, hogy ki talál ki valami működőt és előrevivőt, nem csak az lehet a támogatható, ha a preferált párt tesz iylet.
Hanem azért is, mert ha nem így alakul, a jobbik irgalmatlanul megerősödhet ellenzékben.

Hild téri fákk 2010.03.05. 19:31:46

Egy kis segítséget szeretnék kérni! Valaki magyarázza el nekem, miért csak a radikálisabb fideszeseket fenyegeti minden elemző/kommentelő (nem TG-re gondolok) szerint az „eljobbikosodás”? A mérsékelt fideszes miért nem lehet kíváncsi arra, hogy szeretett pártjának kiváló képviselői miért szavazták meg az MSZP-vel együtt az elszámoltatást igencsak ellehetetlenítő a kétharmados „titoktörvényt” decemberben? És emellett miért szavaztak együtt más kétharmados törvény szavazásakor is? És erről miért hallgat mindkét párt médiája? Ezen kérdések feltételéhez nem elég csupán gondolkodni, szeretni és keresni az igazságot, vagy egyszerűen csak kíváncsinak lenni?

Zetek 2010.03.05. 19:33:00

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】Ez viccnek is gyenge. Annyira ugyanis senki sem gügye, hogy a Jobbikra szoruljon. Ha nem lesz meg egyedül a kétharmad, akkor nem lesznek kétharmados ügyek. Kedves Polgárok, ott van a Jobbikotok, ti akartátok, élvezzétek egészségetekre.

Ordnassac 2010.03.05. 19:33:55

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:

Azt továbbra sem értem, hogy miért nyilvánvaló. Miért pártolna el egy Fidesz-szavazó Bayer Vonának írt nyílt levele miatt? Miért lenne emiatt több Jobbik-szavazó?

Zetek 2010.03.05. 19:35:22

@Hild téri fákk: Géza, újíts a pártbrosúrán. A titoktörvény nem akadályoz meg semmilyen számonkérést. Kérj új szempontokat.

laji 2010.03.05. 19:36:52

@Diocles: "Amiben, megjegyzem, valszeg igazuk is van, a Jobbik gazdasági nézetei inkább klasszikus balosak, ahogy az már a honi radikálisoknál lenni szokott."

Szerintem nem csak a honiaknál, mert ugye Hitlerék is nemzet-szocialisták voltak...

panelburzsuj 2010.03.05. 19:37:44

@Hild téri fákk:

"elég csupán gondolkodni, szeretni és keresni az igazságot, vagy egyszerűen csak kíváncsinak lenni"

Őszintén: tényleg ilyen egy tipikus "mérsékelt fideszesz"? Pártja lépéseit intellektuális kíváncsiságból, vagy pláne az igazság szeretétől vezérelve gondolkodva méregeti?

Rókakígyó 2010.03.05. 19:38:24

Ezt már láttátok?

index.hu/belfold/2010/valasztas/jobbik_a_maffiozokkal_is_joban_kell_lenni/

Szóval a naivak csapata ebbe könnyen belenukhat.

Drang 2010.03.05. 19:40:27

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz a szavazatmegosztáson gondolkodókat akarja eltántorítani. Mivel saját maga semmi pozitívumot nem tud felmutatni, ezért ugyanazzal az eszközzel él, amivel vele szemben élt mindig is a ballib oldal: a hazug lejáratáséval. Hogy ez mennyire lesz sikeres, majd kiderül, mindenesetre sokat elárul a Fideszről.

Rókakígyó 2010.03.05. 19:41:01

belebukhat. A bukás nem a párttagok kiábrándulását, hanem a szavazók elpártolását jelenti ezennel.

Ordnassac 2010.03.05. 19:43:29

@Drang: ellenzékben nehéz pozitívumot felmutatni, ellenben volt egy négy év, ami azért messze jobb volt, mint a legutóbbi nyolc.

Másrészt melyik az a jobbikos pártvezető, aki azt akarja, hogy szavazója mondjuk egyéniben másra adja a voksát, ezzel pl. biztosítva a Fidesznek a kétharmadot. Szerinted miért támadja a Jobbik inkább a Fideszt, mint az elmúlt nyolc évet elszúró MSZP-t? Bingó! A szavazatmegosztás elkerülése érdekében. Akkor ez mit mond el a Jobbikról?

strappa 2010.03.05. 19:43:33

@Hild téri fákk: "Egy kis segítséget szeretnék kérni! Valaki magyarázza el nekem, miért csak a radikálisabb fideszeseket fenyegeti minden elemző/kommentelő (nem TG-re gondolok) szerint az „eljobbikosodás”? A mérsékelt fideszes miért nem lehet kíváncsi arra, hogy szeretett pártjának kiváló képviselői miért szavazták meg az MSZP-vel együtt az elszámoltatást igencsak ellehetetlenítő a kétharmados „titoktörvényt” decemberben? "

Mert azok a fideszesek tudják, hogy a "titoktörvény" semmit se lehetetlenít el. Majd ha veszed magadnak a fáradtságot és átolvasod a tv-t, akkor te is rájössz.

Török Gábor rajongó 2010.03.05. 19:43:44

Az utókor a magyar politológia történetét két szakaszra fogja bontani, a Török Gábor előtti és a Török Gábor utáni korszakra.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.05. 19:46:16

@strappa: összefoglalnád röviden, hogy mi van abban a törvényben?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.05. 19:48:48

Egyébként nem is annyira a FIDESZ nyer azzal, hogy bezárja az ajtókat a Jobbik felé, hanem leginkább az ország, mivel egyáltalán nem mindegy (már csak a nemzetközi reputációnk miatt is), hogy a kormánypárt (márpedig a FIDESZ elkerülhetetlenül az lesz) miképp viszonyul a szélsőségekhez.

laji 2010.03.05. 19:49:52

Én arra lennék kíváncsi, hogy azok a volt MSZP-szavazók, akik az EP-választáson is, és most is a Jobbikra nyomnak, milyen szempont szerint döntenek (a kutatások szerint nincsenek kevesen). Lehet ez egy Orbán-fóbia. Mindegy, hogy ki, csak ne Viktor... Nagyobb arányt adnék annak, hogy a cigánykérdésnek. az Észak-Mo.-i Jobbik előretörés mögött szerintem ez van. Talán jelentős még a gazdasági kérdés: egyik ideje alatt sem éltünk jól, jöjjön egy új, de ne egy töketlen LMP, hanem egy határozottabb.

Úgy is feltehettem volna a kérdést, az, aki 2006-ban a szocikat újraválasztotta, annak ellenére, hogy az azt megelőző 4 évben azért nem azt tapasztalta, hogy kitapossa a belét a kormány a nép jólétéért, az most miért váltott egy ekkorát?

strappa 2010.03.05. 19:52:17

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: "összefoglalnád röviden, hogy mi van abban a törvényben?"
Röviden nem menne, a lényege az, hogy könnyíti az adatok titkosítását és nehezíti a titok feloldatását.
DE csak a jobbikos kamupropaganda szerint szűnik meg innentől a számonkérés lehetősége. Egy fokkal nehezebb lesz feloldatni az indokolatlan titkosítást, és semmi több.

Ödönke 2010.03.05. 19:54:24

@Ordnassac: Legalábbis ebben bízunk.

loláb 2010.03.05. 19:54:31

Ha a fidesz 2/3-ot kap, akkor nem lesz problémája a jobbikkal. Persze hőzöngeni fognak de érdemi ráhatás nélkül szépen-lassan elpárolog mögülük a tábor, ahogy normalizálódik a gazdaság, a baloldali szavazók visszamennek a szocikhoz, a konzervatív oldalt pedig meggyőzi a fidesz által tett szimbolikus lépések. Maradnak a radikálisok, esetleg ketté vagy több felé bomlik a párt a különféle erővonalak mentén.

A fidesznek akkor lehet problémája a jobbikkal, hogyha nem kap 2/3-ot. Akkor ugyanis a meghozni kívánt 2/3-os többséget igénylő javaslatokhoz partnert (fontos: nem koalíciós partnert, csak támogatót) kell találni.

Ha a szocikat választják, akkor azzal igazolják azt, hogy "egykutya" a két párt, és a jobbikos vádak felerősödnek. Ha ez az összeborulás nagyon nyílt, gesztusokkal teli (ennek kicsi az esélye), akkor az komolyan hitelteleníti a fideszt. Mivel a pártnak kezdetben egy fegyvere lesz, az elszámoltatás, ezért a szocikkal nem "szövetkezhetnek".

Ellenben ha a jobbikot választják, azzal "lapot" osztanak nekik, elismerik a létüket. A következő választáson, egy sikeresebben kormányzott négy év után remélhetőleg kisebb lesz az igény a radikalizmusra, és nagyobb lesz a politikai közép, így a jobbikkal való partnerség egész biztosan visszaüt.

TG említette a "fideszes tojástáncot". Nos, ez mind semmi ahhoz képest, amit a fidesz akkor fog előadni, ha nem kap egyedül 2/3-ot.

panelburzsuj 2010.03.05. 19:55:30

@laji:

"az azt megelőző 4 évben azért nem azt tapasztalta, hogy kitapossa a belét a kormány a nép jólétéért"

Hallottál már kétszer száznapos programról? Meg trükkök százairól, amivel a népboldogítás költségvetési következményeit igyekezett leplezni a túlmozgásos népbarát?

laji 2010.03.05. 19:56:38

@loláb: Márpedig egyedül 2/3, az nagyon esélytelen, szerintem.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.05. 19:57:15

@strappa: az _indokolatlan_ titkosítás feloldásának nehezítésére mi szükség van?

theofil 2010.03.05. 19:58:27

@Rókakígyó:

Kérem tisztelettel itt félreértés vala.
Ha ez a Faragó a Vona társaságában szok lenni akkor ez a Faragó egy ártatlan, tiszta lélek!

Egy szent!

Ne tessék kérem itt olyasmit híresztelni, hogy a tisztakezű, tisztalelkű Vona aki csak az ország erkölcsi megújítását, a kötelező hittant vagy erkölcstant, az egy izé...maffiózóval...nem olyan a Vona...!

Xor (törölt) 2010.03.05. 19:58:32

@laji: Azért, mert most már azt tapasztalja, hogy a kormány kitapossa a belét :) Csak nem az ő jólétükért ugye... A zorbántakkorsenem-effektus is játszik persze, de az önmagában nem elég. Egy részük problémás vidéken él, ők azért szavaznak a Jobbikra. Mások azért, mert a jelenlegi parlamenti pártok közül már egyikre sem szavaznának, maradt a Jobbik. Ők egyszerűen azt remélik, hogy az új egyben jobb is lesz. Dióhéjban ennyi a szociktól átigazolókról. A tévedés jogát fenntartom, én a Fidesztől igazoltam át.

Stilgar 2010.03.05. 19:59:17

@Ordnassac: Szerintem ezt a Putyin finanszírozza a Jobbikot dumát senki nem gondolja egy ideje komolyan. Elmondom, hogy egy 7 településből álló választókörzet településeként eddig a következő "segítséget" kapta a központból: háromezer db A4 méretű színes szórólap, (Vona-Morvai + a helyi képviselő), valamint 160 db színes plakát 30x60 cm méretű. Óriásplakátot 10 km-es körzetben egyet láttam. Az összes további költséget a területi szervezetek, vagyis a tagok finanszírozzák az összeadott pénzecskéjükből. Terembérlet, szóróanyagok, pogácsa, ásványvíz stb. (Bár most jut eszembe az egyik lakossági fórumon a múltkoriban odajött egy kisnyugdíjas és átadott 50.000.- Ft-ot amit a nyugdíjából spórolt össze.) Elképzelhetőnek tartjátok, hogy egy Mszp-s, vagy Fideszes aktivista a saját pénzén, autóján, szabadidejében gürizzen a megélhetési melója után? Hogy az amúgy is padlón lévő emberek pénzt tolnak bele a dologba hihetetlen a többi párt számára, és ez megrémíti őket, ezért Putyinoznak.
Szebb jövőt!

Xor (törölt) 2010.03.05. 19:59:43

@strappa: Ha egy fokkal nehezebb lesz feloldani az indokolatlan (!) titkosítást, akkor miért is kellett ezt megszavazni a Fidesznek?

panelburzsuj 2010.03.05. 19:59:58

@loláb:

Vagy ha nem akarnak azok a gazdasági mutatók olyan szépen felfele kanyarodni, ahogy parancsba kapják.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.05. 20:00:27

A levélről

* Vona nem buta, a levél egészen kiválóan húz hasznot abból, h Bayer frontot nyitott, ráadásul tényleg van a levelében egy-két csúsztatás, hazugság.

* Vona egy genya, egy vérbeli machiavellista debattőr, aki nem ismer sem embert, sem Istent, ha a pártja érdekeit kell megvédeni. Ezen a ponton tképpen hasonlítható gyurcsányhoz ("ez életem egyik legjobb döntése volt" - írja egy helyen gyurcsányi fordulattal).

* A levél lényege ez a két sor:
"A választások az önök pártja és a Jobbik között dől majd el. A múlt és a szebb jövő között." Vagyis a Jobbik át akarja venni a vezető szerepet a jobboldalon. Ebben meg arra az Orbánra hasonlít, aki 94'-ben indult hódító útjára, h oldalt váltva megszerezze a jobboldal vezető, sőt talán kizárólagos uralmát.

* Sajnos (Bayer hibája miatt) Vonának több dologban igaza van. Melyek ezek?
1. "Miért nem adták vissza a mandátumaikat már 2006 őszén, amikor látszott, hogy ebből hatalmas baj lesz?" (Én is ezt vallom, évek óta!)

2. "Összemosnak engem és pártunkat emberek megverésével, vélt terrorizmussal, mindenféle szörnyűséggel. (Igaza van, Bayer ezt tette a levelében, mintha csak egy szocit (pl. Bacher I.) olvasna az ember.)

3. "a lisszaboni szerződés együttes aláírása, a rádiófrekvenciák körüli szégyenletes összjáték vagy a titkosítások feloldásának nemrég történt közös szigorítása" (Hmmm, ezek sztem sem tiszta ügyek...)

4. "Azt mondják, hogy húsz millió oroszt akarunk behívni az országba? Nem szégyellik magukat? Ilyeneket Kovács Lászlótól, Gyurcsánytól és Draskovicstól hallottam utoljára."
(Nos, ez tényleg egy szemenszedett hazugság volt a Bayer levélben. Vonának az oroszoknak élelmiszert akar exportálni, nem betelepíteni őket.)

* Vona több helyen hazudik és csúsztat.

1. Nyilván nem Orbán mondta tollba Bayernak a levelet. (Max azt tudom elképzelni, h áldását adta rá, ha Bayernek volt annyi esze, h megkérdezte: mehet-e?)

2. Jobb-liberálisnak nevezi a polgári köröket, ami minimum csúsztatás, mert kb. semmi köze a köröknek a libsizmushoz. (Persze Vona tudja, h ez egy működő szitokszó, ezért mondom, h machiavellista, totálisan haszonelvű a levél.)

3. A Fidesz igenis jól reagált Bajnaira. Navra támadta őt az eredményei és politikája miatt, és az ajánlkozásra nem reagált. Ez helyes volt, mert nem illik a kinyújtott kézre ráütni, de egyúttal az is kiderült, h nem lehet semmilyen együttműködés.

4. Orbán a Gárdát akarta hazazavarni két pofonnal, nem a Jobbikot, mely legitim párt. Itt csúsztat Vona, ami azt is jelenti egyúttal, h ő pártgárdában/párthadseregben gondolkodik.

5. "Húsz év zsákutcája és mellébeszélése után az ország valódi problémáiról." Ez minimum pofátlanság, h Orbánra is terheli az elmúlt 20 év zsákutcáját, holott maga is elismeri, h az a 4 év különb volt. Megpróbálja rátolni a Fideszt ezen a ponton a maszopra, és ez minimum gecizmus.

laji 2010.03.05. 20:00:29

@panelburzsuj: de úgy összességében a 4 év alatt azért nem biztos, hogy az jött le, hogy mennyivel jobban élünk... Az igaz, hogy az sem volt igaz papíron, amit a Fidesz mondott, hogy "rosszabbul élünk", de ha nagyon nagy javulást érezhettek volna, akkor a Fidesz nem ezt a komm. stratégiát választotta volna. Az átlagember azért csak észrevette a gázszámla változását, stb.

discretio 2010.03.05. 20:01:24

Nem gonoszkodni akarok, de TG nevezte nagy stratégának Gyurcsányt is. Most meg a Jobbikról ír valami hasonlót. Még a végén megérjük, hogy a politikusok , ha rosszat akarnak kívánni egymásnak , csak annyit mondanak : Nevezzen téged nagy stratégának a Török Gábor! :)

gauche caviar 2010.03.05. 20:02:19

Hát, az ilyen leveleknél azért izgisebb ez a vonal:
index.hu/belfold/2010/valasztas/jobbik_a_maffiozokkal_is_joban_kell_lenni/

Amúgy, Vona is beszélhetne azokról a kérdésekről amiket itt feltesz, csak épp nem a KÉRDÉSEKRŐL hanem a VÁLASZOKRÓL.
Mert a süketelés már 20 éve zajlik, ettől nem lesz más a politika... /hahaha/

Google 2010.03.05. 20:03:53

Orbán Barrosot, Dahlt fogadja, Vona pedig levelet ír neki.
Ki-ki csinál, amit tud.

strappa 2010.03.05. 20:03:54

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: "az _indokolatlan_ titkosítás feloldásának nehezítésére mi szükség van?"
Úgy vélem jogpolitikai okok miatt alakíthatták át, de ez a nehezítés igazából nem is nehezítés, csak egy plusz lépcsőfok. Lehet rá találni ésszerű indokot, de amit a Jobbik terjeszt róla, az hatalmas hazugság.

Hild téri fákk 2010.03.05. 20:05:13

@strappa:
A törvényt olvastam. Két jogászt kértem, segítsenek értelmezni. Eltérő politikai nézeteik ellenére igen hasonlóan értelmezték. Mindezek ellenére, tegyük fel, nincs igazam. Még mindig megmaradt a kérdés, miért a teljes hírzárlat minkét oldal médiabirodalmában. Lássuk be, csak izgalmas dolog, jelen helyzetben, hogy sikerült egy kétharmados törvényt tető alá hozni. És ez nem az egyetlen konszenzusos törvényalkotás a közelmúltban!

bölcsész87 (törölt) 2010.03.05. 20:05:33

A Magyar Szocialista Párt reakciója: színjáték...

mszp.hu/belfold/bovebben/fel-akarjak-szalamizni-a-demokratikus-oldalt-

Az elemzés így (lett volna) teljes.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.05. 20:06:07

@Ordnassac:

A Fidesz táborának mintegy 15-25%-a hajlandó lenne adott esetben a Jobbikra szavazni. Nem biztos, h most, de a későbbiekben, egy esetleges csalódás odasodorhatja ezt a réteget.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.05. 20:06:25

@gauche caviar: kaszinóüzemeltetés hol ellenkezik a jobbik programjával?

strappa 2010.03.05. 20:07:09

@Xor: "Ha egy fokkal nehezebb lesz feloldani az indokolatlan (!) titkosítást, akkor miért is kellett ezt megszavazni a Fidesznek?"
Mert az szubjektív hogy indokolatlan volt-e egy tikosítás. A plusz lépcsőfok pedig objektivitást visz a rendszerbe.

gauche caviar 2010.03.05. 20:07:17

A Jobbik a választások után nem lesz ellenfele a Fidesznek.
A Jobbik létformája a balhé, a feszültség fenntartása.
De az embereknek nem feszültség kell, hanem anyagi biztonság, az ideológia, patriótizmus, meg Szent Korona-tan csak ezután jön.
A Jobbik viszont nem fog az embereknek kenyeret adni, mert nem lesz kormányon.
A Fidesznek viszont van szakember gárdája, akiknek ha nem telepednek napi szinten a nyakára a pártvezetés (mint az MSZP-nél pl) akkor egészen okésan képesek is elüzemeltetni az országot.
Szóval ha a Jobbik a választások után is pirítani akarja a fideszt, akkor tulajdonképpen nem egy építkező valami lesz, hanem csak balhés arcok gyülekezete, akiket senki sem kíván folyamatosan maga körül tudni.

Szál Vona Gabi írhat szép leveleket, meg játszhatja a nagykirályt, csak aztán ő is szembetalálkozik azokkal a helyzetekkel amikkel Orbán, Gyurcsány már szembetalálkozott, és akkor megmérettetik.
Akkor már nem lesz elég zászlót lobogtatni, meg zsidózni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.05. 20:09:03

@Zetek:

Ez bonyolultabb.

A Jobbik fog ún. nemzeti kérdésekben benyújtani 2/3-os törvényeket, és akkor igen kínos helyzetbe kerülhet a Fidesz a parlementben.

panelburzsuj 2010.03.05. 20:09:19

@laji:

Az átlagember 2006-ban nem állt olyan rosszul, hogy ne a "ezek már teliszedték magukat, ne hozzunk újat a nyakunkra" bölcselkedés mentén szavazott volna.

bölcsész87 (törölt) 2010.03.05. 20:10:22

@Google:

Huh... itt most elmorzsoltam néhány könnycseppet.

Viktor!!! :D

strappa 2010.03.05. 20:10:27

@Hild téri fákk: "A törvényt olvastam. Két jogászt kértem, segítsenek értelmezni. Eltérő politikai nézeteik ellenére igen hasonlóan értelmezték. "
Ha úgy értelmezték, hogy ezzel a felelősségre vonás ellehetetlenül, akkor nyugodtan adják vissza a diplomájukat.

gauche caviar 2010.03.05. 20:11:55

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: van ott remek kis hangfelvétel. Borzalmas minőség, de ha meghallgatod, kiderül mi a gond: "...mindenki aki környéken játékgépet tart, annak Jóban kell lennie a 'Tamással. Egy közismert maffiózó. Szóval egy ilyen ember, hogy lehet a kampányfőnök? Hát nincs köztünk megfelelő ember erre?"

(gondolom ott ellenkezik a jobbik szellemiségével, hogy a nyergőgép az Ördög egyik wellness szalonja, és a bűvös csábítással a reménykedő tisztességes emberek pénzét szippantja el. Családi házak, emberi sorsok futottak már zátonyra nyerőgépek miatt. /volt egy falu ahol szabályos népfelkelés útján tüntették el a kocsmából a nyerőgépet/ Szál gondolom ez az értelmezés ami ellenkezik a szerencsejátékkal. Mert az nem a tisztességes, dolgos munka, stb.
De mivel én nem vagyok Jobbikos, ezért kérdezd meg egy jobbikostól, hogy mit gondol a kaszinóüzemeltetés erkölcsi vonatkozásairól.)

török gábor 2010.03.05. 20:11:58

@discretio: biztos ez? csak mert szerintem pont a stratégiában (következetesség, tervezettség) volt kifejezetten gyenge Gyurcsány, aki amúgy több tekintetben - pl. kommunikáció - komoly politikusi tehetséggel rendelkezik.

Török Gábor rajongó 2010.03.05. 20:14:06

@discretio: Soha nem tett ilyet Török Gábor!

Ordnassac 2010.03.05. 20:14:59

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm: (20:00:27)

Mire mentek volna azzal, hogy visszaadják a mandátumaikat az OGY-ban? Hogy listás képviselőik közül senkit se engedhessenek fel (ezáltal a fél OGY-t kiüríteni?) és az egyéni képviselőknél pedig szoci győzzön, mert nem indul fideszes + ezzel átadni az MDF-nek az ellenzéki terepet??? Logikátlan az egész.

Amúgy viszonylag könnyen kilőhették volna ezt a terrorizmus cuccot: abba kéne hagyni a kuruc.infóval való közösködést (pár napja pl. a párt egyik szóvivője nyilatkozott egyet nekik). Ebből a szempontból tényleg támadható a Jobbik. Csak hát kellenek az ottani szavazatok...

theofil 2010.03.05. 20:16:20

@gauche caviar:

Az a baj, hogy nem vagy eléggé plurális.

Az ártatlan ifjak a kötelező hittan/erkölcstant követően átmennek majd a kaszinóba.

Valami problémád van ezzel?!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.05. 20:17:01

@török gábor:

Lehet-e politikai tehetségnek nevezni azt a kiváló debattőrt, aki egyébként képtelen távlatokban építeni az országot, irányt szabni a nemzetnek? Akinek nincsenek víziói, aki csak technokrata módon teszi a dolgát máról-holnapra.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.05. 20:17:47

@gauche caviar: elkezdtem meghallgatni, de bántotta az érzékeny fülemet, pedig még el sem kezdtek dalolni...

panelburzsuj 2010.03.05. 20:18:17

@gauche caviar:

Sok-sok kisgazda helyi programban is szerepelt a játékgépek kiseprűzése. A Jobbik közönségéből meg mindig kihagyják ezt a kisgazda-vonulatot, pedig talán a legnépesebb.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.05. 20:20:47

@panelburzsuj: most kocsmai játékgépek, vagy normál kaszinó?

lt aldo raine 2010.03.05. 20:22:27

@bölcsész87:
"Nyakó István hangsúlyozta: a Jobbik és a Fidesz egy tőről fakad, ellensúlyt csak az MSZP jelenthet. Arra senki ne számítson, hogy a baloldal jelöltjei, a szocialisták visszalépnek a javukra, ilyen ugyanis csak demokraták között jöhet szóba, márpedig a Fidesznek még bizonyítania kell, hogy demokrata, a Jobbik pedig már többször bizonyította, hogy nem az."

Vicc. Szánalmas. A kommunista diktatúra pártállamának utódpártja hogy jön ahhoz, hogy megkérdőjelezze egy rendszerváltó párt demokrata voltát? Főleg ugye, hogy saját miniszterelnökük is kijelentette, hogy OV demokrata és hazafi...

bölcsész87 (törölt) 2010.03.05. 20:22:58

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:

Alighanem ez a különbség a politikus és az államférfi között, amit te most megfogalmaztál.

Gyurcsány sosem volt államférfi, és Orbán sem az.

panelburzsuj 2010.03.05. 20:24:28

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

A közvetlen közelemben öt-hat falu rémlik, ahol a kocsmai nyerőgépek betiltása tételesen szerepelt a jelöltek fecnijén.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.05. 20:25:06

@Ordnassac:

Ha a Fidesz 2006. okt. 23-a után első alkalommal egyöntetűen visszadja a mandátumát, és gyurcsánynak lett volna mersze ellenzék nélkül továbbkormányozni, akkor itt garantáltan kitör a forradalom, de legábbis az általános sztrájk. Hogyan tartotta volna fenn a szoci a demokrata párt látszatát, ha ellenzék nélkül kormányozgat?
Sehogy.
Ugyanis nemcsak ellenzéke nem lett volna, de társadalmi legitimitása sem.

Hild téri fákk 2010.03.05. 20:26:20

@panelburzsuj:
:)
Tőlem lehet atipikus fideszes is:)
Sok egyszerű, de mégis megválaszolatlan/megválaszolhatatlan kérdés gyűlt össze a Fideszt illetően. És gyakran valamikori Fidesz-szimpatizánsok teszik fel ezeket. Nem akarok szerepet játszani, személyes élményem ez, de sokan járnak hasonló cipőben ismeretségi körömben is. Úgy tűnik, ez a megválaszolatlan kérdéstömeg egyre nagyobb terhet jelent a Fidesz számára.
Őszintén mondom, most is fogadókész vagyok értelmes, kifejtő, magyarázó válaszra, de eddig csak finoman alázót, rendreutasítót kaptam.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.05. 20:29:38

@bölcsész87:

Pont a megfogalmazottak miatt nem tennék egyenlőségjelet gyurcsány és Orbán közé. Nagyon nem.

panelburzsuj 2010.03.05. 20:31:27

@Hild téri fákk:

Itt a Dél-Dunántúlon elég nagy figyelem övezi a Dombóváron megbukott szoci polgármester helyébe lépett fideszes utód működését. A kérdések itt is hasonlóak: és most mi lett más?? (A sokkal rövidebb pártpórázon kívül ...)

Ordnassac 2010.03.05. 20:31:33

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:

Sztrájk? Melyik sztrájk húzta ki Magyarországon sokáig? Amúgy a Kossuth tériek is szép lassan eltűntek. Fletónak meg lett volna mersze tovább kormányozni. Akkor is kérte volna a bizalmi szavazást, a szocik meg dafke megszavazták volna.

Ezzel csak Dávid Ibolya járt volna jól.

lt aldo raine 2010.03.05. 20:32:05

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm: itt forradalom? ugyan már. ellenzék meg lett volna, hisz ott az mdf, sőt, az mszp megszabadulhatott volna az szdsztől is. a fideszt amúgy se tekintik demokratikus pártnak az mszp köreiben, így a fidesz eltűnése a parlamentből a demokrácia erősödését jelentette volna a szoci interpretáció szerint.

theofil 2010.03.05. 20:32:13

@Hild téri fákk:

A Fidesz egy demokratikus párt,
Orbán Viktor pedig demokrata (és hazafi).

De azért jobban teszed ha kussolsz.
Értve vagyok...??!!

Google 2010.03.05. 20:34:37

Egyébként a Népszabadság és a Népszava is Vonának szorít. Hírt adnak a nagyszerű levélről.
Ballib és "nemzeti" oldalon egyformán lehet Orbánt nem szeretni, innen TG vonzódása is a Jobbikhoz. Gondolom.
Szurkolnak, hogy izzadság folyjon az Orbán hátán. Hát inkább az országért izgatnák magukat ennyire. Beljebb lennénk.
Ha valamikor, akkor most a 2/3 aranyat érne! Igaz, nem az ellenfelek politikusainak.

Ordnassac 2010.03.05. 20:35:12

@panelburzsuj: Patay Vilmos mióta is polgármester? Október közepén választották meg, ergo még fél éve sem polgármester. Ennyi idő alatt még azért nem lehet megváltani a világot. Ettől még persze lehet, hogy pocsék polgármester lesz. De ez is egy jele annak, hogy itt mindenki azonnal ható intézkedéseket vár. Pedig itt baromi időigényes dolgokról van szó.

jjulie 2010.03.05. 20:37:29

@Google:

mind már el, mihez kell a kétharmad, mondj pl. 3 konkrét ügyet

kisa 2010.03.05. 20:37:51

@theofil:
A Fidesz egy demokratikus párt,
Orbán Viktor pedig demokrata (és hazafi). És sohasem hazudik!

török gábor 2010.03.05. 20:40:04

@Google: két olvasnivalót ajánlanék: az első mondat első felét ebben az írásban és a blog harmadik bejegyzését.

theofil 2010.03.05. 20:41:03

@kisa:

Ilyen csúnyaságot ő sohasem tenne!

Most távozom,
nagyon kellemes csevegést mindenkinek!

theofil

bölcsész87 (törölt) 2010.03.05. 20:41:30

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:

Naja. Orbán ugyanaz, mint Gyurcsány, csak nemzeti színűre festve. Karrierista politikus.

Vona Gábor 21 éves egyetemistaként alapította társaival a Jobboldali Ifjúsági Közösséget (röviden Jobbikot), 1999-ben. 2003-ban, a párttá szervezés évében lépett ki mély csalódottsággal Orbánék polgári köréből.

Orbán Fidesze nyolc évig a Liberális Internacionálé tagja volt, Antall halála, az MDF szétesése után kezdtek átfurakodni, mivel a liberális mezőben erősebbnek bizonyult náluk az SZDSZ, ott már nem láttak politikai hasznot.

Ma pedig Orbán és Kövér pártja oktatná ki a Jobbikot nemzeti gondolatból, kereszténységről, jobboldalról. A szocdem gyökerű, majd a liberális Fidesztől a "jobboldalig" sodrodó Kövér egyenesen kétségbe vonta a Jobbik nemzeti és keresztény elkötelezettségét.

Lenyúlták a KDNP-t, a Kisgazdapártot, a MIÉP-et, 2006-ban majdnem az MDF-et is (amely azóta ultrabalos fordulatot vett), és most ezt tennék a Jobbikkal is.

Ez rákosista, bolsevista módszer, erre épül Orbánék stratégiája, én pedig ezt szégyenletesnek tartom.

Erről szólt a kétmillió cédula története is, de a Jobbik már megállíthatatlan, miénk a jövő!

Hild téri fákk 2010.03.05. 20:42:22

@theofil:
:)
Köszönöm szépen!
Tényleg bíztam benne, hogy valaki onnan is megpróbál érdemben reagálni.
De addig is nevetünk legalább.

dzsaszper 2010.03.05. 20:45:05

Látszik, hogy egy profin megírt levél. Ha másból nem, abból, amilyen finoman jelzi, hogy nem vár választ. Nem mondja ki, de egyértelműen jelzi.
És nem kérdezi, hogy ki állt Bayer levele mögött, Bayer-e vagy Orbán, hanem kész tényként kezeli a tollbamondást és nem hajlandó ezzel kapcsolatban vitázni. (Ez az ami bejöhet az elkeseredett, szélsőségekhez hajló embereknek, de szerintem épp emiatt Vona egy jó darabig nem fog tudni megszólítani középről senkit).

Szóval nem hinném hogy sok fidesz szavazót tudna Vona megragadni, sőt, szerintem inkább a fidesz-szinpatizánsok összezárását lehet egy ilyen levéllel elérni. A bizonytalanokat, kiábrándultakat viszont egy ilyen levél akár meg is mozgathat. (Win-win még mindig?)

Viszont Vonának elég ciki a Faragó-Sneider-Czeglédi ügy. Nem is véletlen szerintem az, hogy most került ki az indexre...

Ordnassac 2010.03.05. 20:46:28

@jjulie: a választási rendszer módosítása [kisebb parlament, ehhez kapcsolódóan a Ve. (választási eljárási tv.)], rendőrségi törvény, médiatörvény, jogalkotási törvény (nemrég lőtte ki az AB), ogy. képviselők tiszteletdíja, jogállása (mentelmi jog és társai), népszavazási törvény, önkormányzati törvény stb. (a kétharmados törvények körét az Alkotmány tartalmazza).

Nem beszélve magáról az Alkotmányról, ami "erős 2/3", azaz az összes képviselő kétharmada kell.

bogessz 2010.03.05. 20:46:44

Amit Vona ebben a levélben leírt, az teljes mértékben így áll.
Húsz év már elveszett. És ha a Jobbik a Parlamentbe kerülve megváltozik, újabb húsz év (egy újabb generáció) elveszendő idő vár ránk.
Csak keményen Jobbik!
Ha megalkusz(tok!)unk, elveszünk!

theofil 2010.03.05. 20:52:09

@Hild téri fákk:

Nevetünk, csak sajnos kínunkban.

strappa 2010.03.05. 20:54:01

@bogessz: "Amit Vona ebben a levélben leírt, az teljes mértékben így áll."
Legalább 5 helyen csúsztat vagy hazudik benne.

hoplita 2010.03.05. 20:55:15

@strappa:
Egy fokkal...?
Ne kamuzz, lehetetlenség lesz..!
Hacsak nem vállalsz törvénysértést.
Csak az ombucmanó indíthat bírósági eljárást a feloldás érdekében, mindenki más kizárva...
Elásták a közös hullákat, mert olyanok közelednek, akik nincsenek a buliban.

Nagyjából ez a lényeg.

gonda1979 2010.03.05. 20:58:49

@Google: Erre én is felfigyeltem.
A ballib sajtó azonnal fő oldalon hozta a levelet.

bölcsész87 (törölt) 2010.03.05. 20:59:43

@theofil:

Hazug, embertelen rendszer ellen lázadt '48-ban Petőfi és a márciusi ifjak, majd '56-ban Pongrácz és a pesti srácok, most a Jobbik és Vona rántott kardot.

Nekünk a szavazófülkék magányában kell bölcsen dönteni. Ahogy Pörzse fogalmazott, segítsük fel őket (őt is) a történelem színpadára!

És adjon az Isten szebb jövőt nemzetünknek!

Ordnassac 2010.03.05. 21:03:27

@bölcsész87: Ehhh... ha már hivatkozol rá, akkor írd helyesen Pongrátz Gergely nevét! Isten nyugasztalja.

jjulie 2010.03.05. 21:04:45

@hoplita:

lassan kezdek neked szurkolni

a jobbik nem fog lopni mi?

nem bizony, majd hoztok törvényt, ami alapján jogos lesz elvenni amihez kedvetek lesz, és az nem lopás

volt már ilyen

hoplita 2010.03.05. 21:05:23

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:

A mentelmi jog eltörlésével fog nyitni egyből.
Lesz ám fogaknaj csikorgása.
Erre a szerintem is túlhaladott intézményre a Fidesz szavazóinak a 90%-a is köpköd.
Szerinted mi lesz a Fidesz és a maszop reagálása - főleg meg az övék!! - erre a javaslatra...?
És mi lesz az elutasítás következménye?

strappa 2010.03.05. 21:06:35

@hoplita: "Egy fokkal...?
Ne kamuzz, lehetetlenség lesz..!
Hacsak nem vállalsz törvénysértést.
Csak az ombucmanó indíthat bírósági eljárást a feloldás érdekében, mindenki más kizárva...
Elásták a közös hullákat, mert olyanok közelednek, akik nincsenek a buliban.
Nagyjából ez a lényeg. "

Bekajáltad rendesen.
Az adatvédelmi biztoshoz BÁRKI fordulhat, aki megvizsgálja az ügyet és dönt arról, hogy jogos-e a kérelem. Ő a plusz egy lépcsőfok.
Az adatvédelmi biztosok gyakorlatát ismerve pedig bátran állítható, hogy szeretik tágan értelmezni a közérdekű adat fogalmát.

Vagyis szó sincs arról, hogy minden el van ásva.

jjulie 2010.03.05. 21:07:42

@hoplita:

találkozó a köruton:

orbán rendőr vs kukaborogatók

Antifaszok Réme 2010.03.05. 21:08:56

"Mi Médiánk, ki vagy a világűrben,
sújkold belénk a Te híreidet,

Jöjjön el a Te hullámhosszod,
legyen meg a Te blogod,
mint a hírközpontokban, úgy mindenhol is.

A mi mindennapi JOBBIK FIKÁZÁSUNKAT add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi NÁCI vétkeinket,
(bár TI nem bocsátotok meg azoknak soha, akik ELLENETEK vétkeztek),

És ne vigy minket az ÉRTELEMRE,
de szabadíts meg a FASIZMUSTÓL.

Mert egyenlőre tiéd minden ORSZÁG, és minden HATALOM
KORMÁNYOK FELETT, szerencsére NEM ÖRÖKKÉ."

NO Ámen.

Ordnassac 2010.03.05. 21:09:01

@hoplita: Napirendre sem biztos, hogy kerül, hacsak a Jobbik el nem puskázza emiatt a kibúvási lehetőségeket, amiket a Házszabály nyújt (szerintem tudná hasznosabbra is). Másrészt, ha tényleg előkerülnek zűrös ügyek a Jobbiknál, akkor jól fog még az a mentelmi jog jönni.

Az meg külön cuki lesz, ha sorozatosan személyiségi jogi perekkel lesznek tele a bíróságok, mert egy képviselő szerintük megsértette valamelyiket. Lehet, hogy a Jobbik ezt még át fogja gondolni, ők sem akarnak állandóan bíróságra mászkálni.

Google 2010.03.05. 21:09:29

@török gábor:

Engem nem győzött meg az első mondat első fele, valamint az sem, hogy értelmezni, nem ítélkezni akar a pártok felett. Így elmondva szép, csak éppen.
Nagyon sokáig, nagyon sokan nem tartották szalonképes pártnak a Jobbikot, és tényleg óriási vargabetűket írtak le nem is annyira újdonságszámba menő történetükben.
Egy ilyen párttal ennyit foglalkozni, és semmi hibáját nem észrevenni, múltját nem felhánytorgatni, (Gárda, poronytbizniszezés, magunkfajtázás, a maffiozókkal is jóban kell lenni stb.), bármit lép, nagyszerűnek jellemezni, különleges ízlésre vall.
De ez itt már nem ízlés kérdése.

szikjáró 2010.03.05. 21:09:48

@jjulie:
a 20k Ft-os megélhetési mókatörvény?
az mondjuk gyalázata a magyar törvénykezésnek.

De nem is ez a lényeg, volt ma egy homlokracsapós-elvigyorodós gondolatom.
Ha a jobbik tényleg meg bír komolyodni, és a szabadságharcos-álcát sikerül diplomatára cserélni, minek következtében a távolabbi jövőben sikeresen elszipkáz még szavazókat a többi párttól, plusz sok új szavazót szerez, emellett az mszp összemegy, mint az szdsz pár hónapja, ezáltal fidesz-jobbik kétpólusúvá válik a politikai paletta, akkor még az is előfordulhat, hogy a fideszt áttolja a bal oldalra. Persze tudom én, hogy ez nem fizika, és nem egészen ugyanazok a szabályok, de mókásnak találtam az ideát. :)

karvalyélet 2010.03.05. 21:09:51

strappa 2010.03.05
No akkor sorold!

hoplita 2010.03.05. 21:13:45

@Ordnassac:
Játsszunk elhatárolódósdit, mindenkivel, akikre ti, pógári makkmarcik, meg szemét bibsibolsilibsik csak rámutatnak?

Nem mindig ti fogjátok írni a játékszabályokat.
Ez a parlamentbe ugrás csak az első nagy ugrás lesz.....majd skubizzátok csak, skacok.
Egyet-kettőt alszol és itt az ősz, meg a helyhatósági.
Szerinted hány polgármajszterünk lesz?
Hány testületben többségünk, vagy hány olyan hely lesz, ahol nélkülünk, vagy ellenünkre a Fidesz az orrát sem törölheti meg?
Gondolod, Tarlós főpolgi lesz, ha mi nem akarjuk...?:DDD

strappa 2010.03.05. 21:15:12

@karvalyélet: Pontosan mit szeretnél hallani?

hoplita 2010.03.05. 21:16:48

@Ordnassac:
Milyen zűrös ügyeink?
Mondj néhányat, lécci!:DD

dzsaszper 2010.03.05. 21:18:24

@Hild téri fákk: szerintem a fidesz azért szavazta meg a titoktörvényt, mert elég biztos, hogy a választások után ő lesz kormányon.
Mondjuk ez visszaüthet. Navracsics szavaira gondoloki: "... ugyanis a politika olyan terület, ahol az erő, a nagyobb erő nem több jogot jelent, hanem több kötelességet."

panelburzsuj 2010.03.05. 21:18:32

@Ordnassac:

A működésmód keltett meghökkentést. A szoci előd eléggé önjáró volt - a mostani Patayt legalább annyira a Fidesz felsőbb körei vezérlik, mint a helyi pártszervezet, vagy a (kisebbségi) Fidesz-frakció.

(Már amennyi kilátszik a színfalak mögül. Mert azok továbbra is vannak bőven - pont ez vet fel újabb és újabb kérdéseket.)

artdark 2010.03.05. 21:18:36

Miután először vagyok itten - legalábbis kommentelőként -, szép estét mindenkinek!

A Jobbik szavazótábora szerintem a magon túl egykori miépesekből, frusztrált szoci-szavazókból (környezetemben 15-20 ilyen is van), és a helyi politikusokban csalódott fideszesekből állt össze. Magam, aki 1989 óta az utóbbi párt szekerét toltam, tavaly értékeltem át a dolgot.

Mindezt csak azért mondom, hogy alátámasszam azt a vélekedést, amely szerint a Jobbik elsősorban nem ideológiai tömörülés (bár tény, hogy markáns világnézetet kommunikál), hanem radikálisan pragmatikus gyűjtőpárt.

A Fidesz vidéken, főként az ország középső- és keleti harmadában, tahó helyi embereinek köszönhetően bukja el a a kétharmados többséget. (Ami szerintem nem baj, tekintve az említett jelöltek vérgőzös arroganciáját és gátlástalanságát.) Bizonyára többen találkoztatok már a prototípussal: mintha máris nyertek volna, fenyegetőznek, osztják a pozíciókat, erősítik a gazdasági háttérbázist, ígérgetnek, hazudoznak. Köztük olyan igazi észlények, mint az MDF-hirdetésben... Nagyon sok jobbikos szerint (akik amúgy szintén nem professzorok, de nem is törtetők) mindez gyomorforgató.

Szerintem az MSZP több szavazatot kap, mint az e pillanatban várható. Úgy vélem, 46-50 százalék fideszes, 20-30 mszps és 15-25 százalékos jobbikos frakciót láthatunk májustól a Parlamentben.

csakhogy, a bökkenő az lehet, ha a brutális túlsúlyban lévő MSZP és most már fideszes média istenigazából rászáll a Jobbikra, és a nyilvánosságra került hangfelvételekhez (Faragó-ügy, Magyarok Nyilai, stb) hasonló eszközök tömegét veti be ellenük. Mindezt nem lehet az interneten ellensúlyozni, főként azért nem, mert a jobbikos szavazók jelentős részéhez el sem jut az internet. És ugye, tudjuk, a propaganda nagymesterei ismerik a lehetőségeket. Ehhez persze belső csalódottakra - mint pl. a gyöngyösi elnökasszony - is szükség van. Aki, ugye, ha nem érvényesítheti a saját igazát, azonnal borít... (Készülhetett rá, különben miért vette volna fel Schneider szavait...?) Szép kis tagság, mondhatja a kívülálló, vagy a bizonytalan.

A Jobbiknak - ha komolyak a tervei - erősítenie kell a frontcsapatát is. Három-hat politikusán kívül alig ismer valakit a közvélemény.

És még valami... A gyöngyösi felvételen többször elhangzik Nyujtó Zsolt neve, aki végül hatvanban lett jelölt. Valóban egészségügyi üzletrészesedése van, de ez szerintem vállalható. Maximum a Fidesz köthet bele, és bele is fog. De nem Mikola, feltehetően...

Köszi, ha eddig eljutottatok:)

karvalyélet 2010.03.05. 21:20:01

Antifaszok Réme 2010.03.05. 21:08:56
Szerintem neked egy problémád van: SAJÁT MAGAD!
Elég súlyosnak tűnik...

Ordnassac 2010.03.05. 21:20:39

@hoplita:

Hűha, pógári makkmarcinak és személt bibsibolsilibsinek sem lettem egyszerre nevezve. :-) Ez a címkézés az SZDSZ-nek volt rossz szokása, amikor kifogyott az érvekből.

Amúgy ajánlom tanulmányozásra a 46/1994. OGY határozatot, nevezetesen az Országgyűlés Házszabályát (szintén 2/3-os jogszabály), ami alapján az OGY működik és az országgyűlési Jobbik-frakció működni fog. A neten megtalálható.

jjulie 2010.03.05. 21:21:04

@hoplita:

és így lesz a te érdeked az ország érdeke

a biliből meg kiveszed a kezed

bölcsész87 (törölt) 2010.03.05. 21:21:22

"Magyarnak lenni: a világon a leggyönyörűbb dolog."

(Vona Gábor)

karvalyélet 2010.03.05. 21:22:34

strappa 2010.03.05. 20:54:01
@bogessz: "Amit Vona ebben a levélben leírt, az teljes mértékben így áll."
Legalább 5 helyen csúsztat vagy hazudik benne.
Talán erre hozzál 5 példát!
Lehet több is.

Ordnassac 2010.03.05. 21:25:57

@hoplita: Általános infók a Házszabályról: www.parlament.hu/fotitkar/hazszab/hazszabaly.htm

Ami a zűrös ügyeket illeti: volt keszthelyi és bicskei elnök (oké, hogy lemondtak, de nem gondolod, hogy a sajtó ezeken hosszabb ideig lovagolni fog?), ez a gyöngyösi mizéria. Illetve programbeli diszkrepancia: felhívás a keleti testvéri (gazdasági) viszony kiépítésére, miközben mindenáron le akarjátok bontani a Szabadság téri kőhalmot, amire nem hiszem, hogy testvéri lenne a reakció.

Sunabouzu 2010.03.05. 21:26:30

@Ordnassac: Én a fidesz radikális szavazója vagyok. Úgy állok hozzá, hogy egy szép napon vona, gyurcsány, és a kigyúrt cigányok egymást fogják gangbangelni egy 2x2es cellában, életfogytig.

Ordnassac 2010.03.05. 21:27:44

@karvalyélet: ajánlom neked malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm 20:00:27-kor íródott hosszabb bejegyzését.

strappa 2010.03.05. 21:29:56

@karvalyélet:
1. Nincs bizonyíték arra, hogy Orbán Mondta volna tollba a levelet BZS-nak, még csak nem is életszerű
2. Mesterházy nem ajánlotta fel a visszalépést a Fidesz javára.
3. A Jobbiknak az SZDSZ megsemmisítéséhez nagyjából semmi köze nem volt.
4. Orbán nem mondta, hogy a Jobbikot kell pofonnal hazazavarni, ezt a Gárdára mondta, amelyet a Bíróság fel is oszlatott.
5. A ”titoktörvény” körüli hazudozás

karvalyélet 2010.03.05. 21:31:26

Ordnassac 2010.03.05. 21:27:44
Kösz! Nem fogom elolvasni.

bölcsész87 (törölt) 2010.03.05. 21:31:53

Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.

Wass Albert

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.05. 21:33:13

@theofil: te lehet, hogy nem, de a Jobbik eddigi szavazótáborának egyharmada igen. Kb. ennyien jöttek a kiábrándúlt szocialista oldalról. És még fognak jócskán. Valaki itt már mondta, hogy ne induljunk ki abból, hogy a mi gondolkodásunk vagy környezetünk gondolkodása reprezentatív. Én a felmérések eredményeire alapozva mondtam ezt amely azt mondta, hogy a Jobbik szavazóinak 27 százaléka bizonyítottan Mszp szavazó volt korábban.

karvalyélet 2010.03.05. 21:33:14

Amúgy pedig, az eredeti kérdésre válaszolva:
83. Milyen levelet írt Vona Orbánnak?
JÓT.

alonso33 2010.03.05. 21:33:46

Az, aki ennyire védi a Fideszt, annak csak van valami érdeke ebben itt a blogon is.
Nagyon sok ügyről vagy nem szóltak vagy megszavazták.
Orbán, ha igenis tenni akarna az országért, akkor kiállna Vonával 1 nyilvános tv vitára, és elmondaná, alátámasztaná érvekkel is, mit akar.
Nem csak ülne a babérjain és várná, mikor kerülök már HATALOMRA.
Mert neki is csak az a fontos nem a lassan éhezésre ítélt Magyarok sorsa.

A Fidesznek szánalmas hiteltelen politikusaink vannak, akik az elmúlt időszakban csak arra vártak mikor lesz megint mienk a HATALOM.
De akkor még nem gondolták, hogy van egy feltörekvő erő…..
Aki bele sz@rhat a palacsintába.

gabriel syme · http://magyarido.blog.hu 2010.03.05. 21:35:12

Tisztelt Török Gábor!
Nem lenne érdekes egy olyan elemzés, hogy egy, a "semmiből jött" párt, hogyan tanulhat meg ilyen gyorsan, ennyire hatékonyan kommunikálni? 2006-ban mit tudtunk a Jobbikról? Én -bevallom- keveset. Arra emlékszem, hogy amikor a karácsonyi keresztállításairól elhíresült egyesület párttá alakult, akkor (a jó ideje néma) Csurka megszólalt, hogy a MIÉP az egyetlet "letéteményes". Honnan a Jobbikban ez a "profizmus"? Fel lehet ezt szedni a mai Magyarországon ipari segítők nélkül?
Vona G. leveléhez egy adalék (azaz, hogy a nyakukba akarhatják varrni a roma-gyilkosságokat is):
2010. febuár 26-án írtam az alábbit
magyarido.blog.hu/2010/02/26/egy_eleddig_nyilvanossagra_nem_kerult_hangfelvetel

Ennyire kiszámítható lenne a mai magyarországi politika?

strappa 2010.03.05. 21:36:51

@alonso33: "Nagyon sok ügyről vagy nem szóltak vagy megszavazták.
Orbán, ha igenis tenni akarna az országért, akkor kiállna Vonával 1 nyilvános tv vitára, és elmondaná, alátámasztaná érvekkel is, mit akar."

Minek? Vonáék lassan annyit hazudoznak, mint anno Gyurcsány. Nagykoalíció, titoktörvény, Románia feltétel nélküli beszavazása az EU-ba, etc.
Kinek hiányzik a vita egy ilyen emberrel?

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.03.05. 21:37:05

Ha Vona nem írja meg akkor is igaz: a
Fidesznek órákon belül vissza kellett
volna utasítania a szocik ötletét a Fidesz jelölt javára való második körös visszaléptetésről. Ez azóta sem törént
meg ami legalábbis elgondolkodtató.
Az sem normális, hogy a két jobboldali
párt egyre inkább egymás piszkálásával van elfoglalva amit a baloldal nyilván örömmel figyel. Kéretik
ezt sürgősen abbahagyni !

Antifaszok Réme 2010.03.05. 21:38:05

@karvalyélet: Csodálkozol ? Ebben a karvalyéletben ?

strappa 2010.03.05. 21:40:08

@micu: "Ha Vona nem írja meg akkor is igaz: a
Fidesznek órákon belül vissza kellett
volna utasítania a szocik ötletét a Fidesz jelölt javára való második körös visszaléptetésről."

Ez nem a szocialisták ötlete volt, ez is csak egy "Vonás" hazugság. Itt olvashatod, hogy kinek az ötlete volt: torokgaborelemez.blog.hu/2010/02/28/77_kinek_hasznal_a_visszalepes

Ordnassac 2010.03.05. 21:40:26

@karvalyélet: Rád bízom, csak gondoltam jelzem, hogy erre már válaszoltak, de ha téged ennyire nem érdekel a dolog és nem vitatkozni, csak anyázni akarsz, akkor hajrá.

@artdark: köszi a posztot, érdekes volt olvasni. :-) Nekem amúgy az az érzésem a Jobbikkal kapcsolatban, mint a MIÉP-pel és a kisgazdákkal volt. Volt egy ember, aki mindent vitt és aki mellett nem lehetett kinőni. A Jobbiknál ez nem aktuális, de a veszélyt itt is látom. Vonán és Morvai K-n kívül tényleg nem sok jobbikos ismert, pedig Balczó Zoltánt pl. kifejezetten értelmes euroszkeptikusnak tartom.

artdark 2010.03.05. 21:40:39

@gabriel syme: Ez már összeesküvés-elmélet...? Mi lesz a következő szavad? Vona ashkenázi zsidó?
Nem te vagy véletlenül Raszkolnyikov?

BonFire 2010.03.05. 21:41:39

@lt aldo raine: "...a fidesznek a kormányra kerülés után mindössze annyi dolga van, hogy határozottan kormányozzon, és a cigányok sújtotta falvakba rendőröket küldjön."

Milyen rendőröket, te nagyon okos??? Akikből jelenleg is hiány van? A sógoromnak (aki rendőr) még benn van tavalyról több mint 20 nap szabadsága, és egy napot sem kapott, hogy a feleségét elvigye a kórházba, mert műtik. Még ekkor sem kapott szabit. Amit pedig a törvény szerint január 30-ig ki kellett volna adni. Most ezeket a rendőröket fogja OV küldeni a cigánysújtotta településekre? Látszik mennyire nem vagy képben sem rendőr- sem cigányügyileg.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.05. 21:43:36

A két harmad a fontos kérdésekben biztos meglesz. Csak fog kelleni hozzá a Jobbik vagy az Mszp. Kérdés, hogy a Fidesz kit vállal inkább. Ha valóban el akar számoltatni és nem csak a szája jár, akkor a Jobbikra fog számítani, ha meg egy húron pendül az Mszp-vel akkor rájuk. Ezzel végre tiszta víz kerül a választók poharába és 2014-re átsorolnak a nekik preferált oldalra.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.05. 21:45:24

@gabriel syme: ez még csak a kezdet. ezen a héten még naponta egy felvétel fog előkerülni.
A jövő héten már napi kettő...

panelburzsuj 2010.03.05. 21:47:08

@gabriel syme:

pártelnök úr polgári állása: termékmenedzser

Azon túl az ősmagyargás üzleti hálózattá szervezése kitűnő marketingterep lehetett számtalan jobbikos számára.

Ordnassac 2010.03.05. 21:47:43

@helota: a Fidesz nagy mázlija ebben az esetben akkor lenne, ha az LMP is bejutna. Így nem kellene sem az MSZP-re, sem a Jobbikra hagyatkoznia.

ben2 2010.03.05. 21:48:06

A Jobbik ugyanúgy bukásra van ítélve, mint ahogy a Torgyán féle kisgazdapárt volt. Intoleranciájukkal, ostoba leegyszerűsítő logikájukkal, önmagukat nevetségessé tevő indulatukkal eleve behatárolják saját növekedésük lehetőségeit. Teszik ezt úgy, hogy közben azt ígérik a választóiknak, hogy ha rájuk kerül a sor, akkor aztán fenekestül felforgatnak mindent.
Lehet - bár személyesen nem hiszek benne - hogy tényleg fel kell forgatni mindent. Csakhogy az nem megy az emberek többségének támogatása nélkül. Gyurcsány megpróbálta, meg lehet nézni mi lett belőle.
Ahhoz tehát, hogy a Jobbik zengzetes dumájából bármi megvalósuljon, vagy szalonképessé kell válnia a társadalom több mint 50%-a számára, vagy kompromisszumot kell kötnie a többi politikai erővel, hogy valaha is az államigazgatás közelébe kerülhessen, és tehessen valami érdemit.
A Jobbik legfőbb üzenete azonban a "nem alkuszunk" és a "rajtunk kívül mindenki aljas bűnöző". Így a Jobbik sohasem lesz olyan helyzetben, hogy valaha is bizonyíthassa, hogy a társadalom számára hasznosan is tud tevékenykedni.
Elképzelhető, hogy a Jobbik a következő ciklusban megerősödik. De tényleg komolyan gondolják, hogy cigányozással, zsidózással, meg antiglobalista kirohanásokkal egyedül elérik az 50%-ot négy éven belül? Hát sok sikert.
Elképzelhető, hogy a Jobbik annyira Orbánék fejére nő, hogy 2014-ben koalícióra kényszerülnek egymással. Mi lesz ennek az eredménye? A Jobbik szépen Torgyán sorsára jut: megkapnak néhány tárcát, ahol kitombolhatják magukat, a választóik meggyőződhetnek róla, hogy a legjobb esetben is csak kormányozgatni tudnak, a szebb jövő meg sehol.
Vagy elvethetik a koalíciót és befuthat a baloldal nevető harmadikként. Ezzel vajon hogyan fognak elszámolni a radikális szavazóik felé?
A Jobbiknak észre kellene vennie, hogy a többiek nem azért nem kiabálnak hülyeségeket, mert beszariak, hanem mert kiabálni rövid távon sikeres lehet ugyan egy adott körben, de hosszabb távon öngól, mert mindig csak a kisebbség kiabál, a többségnek nincs rá szüksége, mert úgy is meghallgatják, ha normális hangnemben beszél.

tölgyes 2010.03.05. 21:48:49

Török Gábor ismét felfedezte a meleg vizet! Vona egyenrangúnak akar látszani Orbánnal...Húúúú de meglepődtem! Dávid Ibolya is egyenrangúnak akart mutatkozni Orbánnal. Meg is kapott ehhez minden segítséget az MSZP-közeli médiától...Vona egyenrangúnak akar mutatkozni Orbánnal! Meg is kap ehhez minden segítséget az MSZP közeli médiától... A Nol. első cikként közli Vona... Az ATV fórumon máris téma Vona...TG máris megírta: Vona pozicionálja magát...:)

kisa 2010.03.05. 21:49:17

@Ordnassac: Az alkotmány speciel pont 4/5-ös.

sárkányfő 2010.03.05. 21:50:53

ezt a fidesz-jobbik meccset stílus-szinten már meg is nyerte a jobbik. sikerült belehúzni a fidesz a gyomrozós stílusba, és ha már a fidesz is a jobbik nyelvén fogalmaz, akkor azzal saját ingadozó szavazóit tolja még jobbra, nem is szólva arról, hogy reagálnak a balhéra a középen tétovázók.

tölgyes 2010.03.05. 21:51:40

@helota: Én azt gondolom, hogy a fidesz nem vehti igénybe a 2/3-os törvények esetében még a Jobbik önkéntes felajánlkozását sem. Ma Magyarország itt ebben a térségben nem engedheti meg magának a szélsőjobbal való együttműködésnek még a látszatát. sem..Nyilván a Jobbikos szavzók között szinte mindenki úgy egyébként rendes ember.. csak a Jobbik mint párt maga nem az.Rossz ügyet szolgál és azt rosszul teszi.

AnnaKarenina 2010.03.05. 21:52:27

Nem csak a fidesz, azért a jobbik is dolgozik, máris láthatók a "tiszták" és a "politikusok" ellentétei: index.hu/belfold/2010/valasztas/jobbik_a_maffiozokkal_is_joban_kell_lenni/

artdark 2010.03.05. 21:53:35

@helota: Szerintem egy el nem ért Fidesz-kétharmad esetén a fontos kérdés már az első parlamenti ülésnap előtt eldől. Ha ugyanis Vona az államfői posztot kéri cserébe az - akár - külső támogatásért, odalöki a Fideszt az MSZP-nek. Ad hoc esetben ugyan megadhatja a támogatást a kétharmadhoz az elutasítás után is, de félő, sorsfordító nemzetpolitikai kérdéseket a Fidesz nem fog indítványozni.

A hatalomtechnikai esetekben pedig Orbán számíthat a szocialistákra, ha nem az utóbbiakat hátrányosan érintő (mentelmi jogi) kérdésekről lesz szó.

Megmondom őszintén, nagykollaborációs kormányzásra számítok, kőkemény radikális ellenzékiséggel. A teóriámat persze sok minden felboríthatja, például egy debil MDF-frakció is...

hoplita 2010.03.05. 21:53:54

@artdark:

"....A Fidesz vidéken, főként az ország középső- és keleti harmadában, tahó helyi embereinek köszönhetően bukja el a a kétharmados többséget. (Ami szerintem nem baj, tekintve az említett jelöltek vérgőzös arroganciáját és gátlástalanságát.) Bizonyára többen találkoztatok már a prototípussal: mintha máris nyertek volna, fenyegetőznek, osztják a pozíciókat, erősítik a gazdasági háttérbázist, ígérgetnek, hazudoznak. Köztük olyan igazi észlények, mint az MDF-hirdetésben... Nagyon sok jobbikos szerint (akik amúgy szintén nem professzorok, de nem is törtetők) mindez gyomorforgató...."

Azannya..!
Jól mondod.
De ismerős szitu, Jézusom, egy egész estét betöltő mesét tudnék leadni "nagyon hiteles" helyi fityiszesekről....mert ezek már csak ezt a gúnynevet érdemlik.
És milyen éhesek!!!

kisa 2010.03.05. 21:54:34

@obligat: Ó, a fideszéknél semmi nem lehetetlen: libsiből sikerült kerkonzervatívnépnemzetivé válniuk, baloldalová miért ne sikerülne?

tölgyes 2010.03.05. 21:55:00

@ó jaj: Én nem tudom, hogy Ön mit olvasott. Orbán nem fog megszólani..az, hogy az egyik fideszesnek számító újságíró ír egy cikket, amit Vona szerint Orbán diktált... ezt csak néhány elvakult jobbikos veszi komolyan...:)

Ordnassac 2010.03.05. 21:55:47

@kisa: az csak egy új Alkotmány meghozatalának eljárási szabályaira vonatkozik és az sem biztos, hogy az Alkotmány 24. § (5) bekezdése hatályos. Jogtudósok vitatkoznak rajta. Magát az Alkotmányt az összes képviselő 2/3-ának szavazatával lehet módosítani.

karvalyélet 2010.03.05. 21:56:27

strappa 2010.03.05. 21:29:56
@karvalyélet:
1. Nincs bizonyíték arra, hogy Orbán Mondta volna tollba a levelet BZS-nak, még csak nem is életszerű
2. Mesterházy nem ajánlotta fel a visszalépést a Fidesz javára.
3. A Jobbiknak az SZDSZ megsemmisítéséhez nagyjából semmi köze nem volt.
4. Orbán nem mondta, hogy a Jobbikot kell pofonnal hazazavarni, ezt a Gárdára mondta, amelyet a Bíróság fel is oszlatott.
5. A ”titoktörvény” körüli hazudozás
1//OK: Ha nem OV akkor valaki más? Bizony, az az írás nagyon megrendelés-gyanús. Bár BZS-tól minden kitelik...
2//Ma még Ő nem. De a kormányfő, BG elmondta a hívogató beszédet. És ennek előtte fél évvel(!) OV Kötcsén ugyanez irányba tett lépésket.
3// Az SZDSZ valóban saját magát számolta föl. De kellett azért kívülről is segítség (Jobbik).
4// Igazad van! A Magyar Gárdát viszont a Jobbik hívta életre! A bíróság meg is szüntette a Magyar Gárdát. DE!!! Az ÚJ MAGYAR GÁRDÁT NEM.
Nem is tehette volna, mert arról még csak följelentés sem érkezett...
Ez utóbbiról semmiféle határozat nincs.
5//Titoktörvény? És ki hazud? A Jobbik? Vagy a jelenleg Parlamentben csücsülő pártok?

Tomi1973Wien 2010.03.05. 21:57:56

sztem a fidesz nem fogja merni felvallalni a 2/3ot, hanem inkabb segiteni fog abban, hogy 60-20-20 alakuljon ki.... aztan hol innen - hol onnan huz egy kis tamogatast... :-D

sárkányfő 2010.03.05. 21:57:57

@tölgyes: csak néhány elvakult fideszes hiheti, hogy a jobbos sajtóban bármi fontos történhet a fidesz jóváhagyása, sőt, utasítása nélkül :)

panelburzsuj 2010.03.05. 21:59:16

@ó jaj:

na, azér Bayer nyelvi leleményeinek értelmezése aligha okozott gondot a Jobbiknak ...

(irigységet már inkább ...)

jobbrólelőz 2010.03.05. 22:00:18

Kedves Török Gábor,

Biztos hogy a Vona levelét nem Te írtad?

Surko 2010.03.05. 22:00:22

@bölcsész87: "Lenyúlták a KDNP-t, a Kisgazdapártot, a MIÉP-et, 2006-ban majdnem az MDF-et is (amely azóta ultrabalos fordulatot vett), és most ezt tennék a Jobbikkal is."

Áruld már el nekem, hogy mitől lenne "ultrabalos" az MDF?

Azért, mert nem habzószájjal magyarkodik talán?

Az MDF piacpárti politikája a leghagyományosabban jobboldali. Ugyan mi lenne a szabad piacgazdaság támogatásában baloldali?

Nem ártana tisztában lenni a fogalmakkal, mielőtt butaságokat írunk le...

ben2 2010.03.05. 22:01:49

@tölgyes:

Ugyan már. Ott vannak Slotáék a szlovák kormányban, hozzák a rasszista törvényeket, stb. és ki foglalkozik velük a térségben? Senki.
Ha tehát a Fidesz meg akar szavazni valamit és a Jobbik segíti, azt simán végignyomják.
Ahogyan Orbánéknak nem fog gondot okozni, hogy az MSZP-vel együtt szavazzon, ha egyetértenek valamiben és nem fognak beszarni, ha a Jobbik hisztériázik rajta.
Egy pártnak az a dolga, hogy sikeresen működtesse az országot és ha ehhez hol az egyik, hol a másik politikai erővel kell egyezkednie, akkor tegye azt, attól függetlenül, hogy egyébként ki mit műsorozik a szavazóinak.

karvalyélet 2010.03.05. 22:02:31

Ordnassac 2010.03.05. 21:40:26
Ha jól emlékszem és jól emlékezem(!)
senkit nem anyáztam!!!
Talán vmi ellentmondást!
Azaz (s)érveket!

strappa 2010.03.05. 22:04:19

@karvalyélet:
1. BZS van annyira önjáró, hogy legyenek saját gondolatai
2. Tehát Mesterházy nem ajánlkozott. pont.
3. Ha nincs Jobbik, az SZDSZ ugyanúgy állna jelenleg most is, ahogy
4. Tehát Orbán a Jobbikra nem mondta, hogy pofonnal haza kell őket zavarni. A Jobbik bejegyzett párt, ellenben a Gárdát feloszlatták
5. A titoktörvényről az hazudik, aki azt állítja róla, hogy "elmúlt húsz év egyik legdurvább hazaárulása volt". Szó sincs ilyenről.

nyekk 2010.03.05. 22:04:29

Török ! Te titokban a Jobbiknak drukkolsz. (Jó, hát én is)

Surko 2010.03.05. 22:04:39

@karvalyélet: "3// Az SZDSZ valóban saját magát számolta föl. De kellett azért kívülről is segítség (Jobbik)."

Ugyan milyen szerepe lenne a jobbiknak az SZDSZ önfelszámolásában?

A jobbikosok áltatják magukat ezzel.

Semmi közük nincsen az SZDSZ végelgyengüléséhez.

Mint ahogy általában is hülyeség az a gyakran elhangzó politikai állítás, hogy "szavazz ránk, hogy megállíthassuk XY pártot".

Azzal, hogy X pártra szavazok nem tudom megállítani Y pártot... És ez így is van rendjén.

panelburzsuj 2010.03.05. 22:04:53

@Surko:

Ultrabalos az, aki képes Gyurcsánnyal egyformán szavazni.

Hogy mire, az tökmindegy. Ultrabalos.

sárkányfő 2010.03.05. 22:05:07

@panelburzsuj: épp ezt mondom én is :) hardcore hangnemben papolnak a szélsőségek ellen ;)

bölcsész87 (törölt) 2010.03.05. 22:05:19

@Surko:

Az MDF gazdaságpolitikai koncepcióján (már ha van olyan) persze hosszan vitatkozhatnánk, de egy bizonyos: a magyar politikai erőtérben az MDF egyértelműen baloldali párttá vált.

Erre több elemző is felhívta a figyelmet:

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-322176

jobbrólelőz 2010.03.05. 22:06:16

@tölgyes: Örülök, hogy újra itt van.

sárkányfő 2010.03.05. 22:06:41

@tölgyes:
Ön még annál is szebbnek látja a Fideszt, mint amit az elvár saját rajongóitól (pedig az se semmi):

"Én azt gondolom, hogy a fidesz nem vehti igénybe a 2/3-os törvények esetében még a Jobbik önkéntes felajánlkozását sem. Ma Magyarország itt ebben a térségben nem engedheti meg magának a szélsőjobbal való együttműködésnek még a látszatát. sem.."

Eme téveszméjét kérem korrigálja a Kósa Lajos képében megjelenő valóságnak megfelelően:

"A kétharmados jogszabályok eddig is úgy működtek, és szerintem ezután is úgy fognak, hogy a kormány beterjeszti a jogszabályt és megpróbál mögé többséget összehozni.(...) Azt nem vették észre a szocialisták, hogy ha nekik az SZDSZ-szel nincs meg a kétharmados többségük, akkor egy demokráciában a diktatórikus szabályozás, a jakobinus-bolsevik mentalitás nem működik. Meg kell próbálni a kétharmadot összeszedni."

panelburzsuj 2010.03.05. 22:09:53

@ó jaj:

Te nem lennél pipa, ha hét-nyolc évi ideológiai fejlesztőmunkád termését egyszerűen lenyúlnák a díszbemutató előtt?

corinto 2010.03.05. 22:10:22

@micu:

Egyetértek. Én mint jobboldali értékrendű, de nem pártkatona egy kicsit örülök. 20 évet vártam , hogy két nemzeti párt végezzen az első két helyen. Egyikre sem tudnék ugyanakkor teljes szívvel szavazni. A fideszre Csintalan, Pintér Sándor, Lungo Drom románok feltétel nélküli EU-ba szavazása, a háttérben kuncsorgó éhesszájú szponzorok, a 14. havi nyugdíj beígérése, a kialakult belterjesség miatt. A Jobbikra a gyors növekedés közben beáramló sok hülye, kisstílű "maffiózó" miatt. Szervezetileg még nem érettek 10%-nál jobb eredményre. Viszont a Fidesz is nehezen tud egyben tartani egy 270+ frakciót, képesek elpofátlanodni, és kinyírni saját magukat a végére. Egy ekkora konglomerátum max. Oroszországban ért meg 4 évnél többet. A Fidesz egyébként saját maga hozta létre a jobbikot azzal, hogy nem adott lehetőséget a közélet felé kacsingató jobboldali fiataloknak tehetségük kibontakozására. Azok akik vannak, központilag gyártott szövegeket mantráznak, arra tartják őket. A fidesznél fent, a jobbiknál pedig lent van a probléma elsősorban. Van igaza Bayernek és Vonának is, de téved is mind2. Jelen állás szerint egyik sem érdemli meg mind a 2 szavazatom, uh tudatos keresztbeszavazó vok. Ilyen is van...

alonso33 2010.03.05. 22:10:42

@strappItt mindenkinek szelektív látása van.
Csak az látom, amit látni akarok.(+amiből hasznom van)

Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminõt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy mûveletlen.
a:

tölgyes 2010.03.05. 22:12:45

@ben2: Ön azonban nagyon téved. A szlovákoknak többet "elnéz" a világ. Miért Talán a pánszlávizmus miatt, talán még benesék miatt...de tagadhatatlanul többet elnéznek nekik.. Én azonban az ország jelenlegi helyzete miatt az ország érdekében nem tenném próbára a tűrőképességet.

ben2 2010.03.05. 22:15:54

@AnnaKarenina:

Egy komolytalan figyelmeztetés Szlovákiának, ami elüthető valami látszat tevékenységgel? Ez lenne a nagy visszatartó erő?
Ráadásul még csak nem is valamiféle erősen EU ellenes törvénykezés keresztül veréséről beszélgetünk, hanem egyszerű parlamenti matematikáról. Ha a Fidesz valamilyen kérdésben a Jobbik segítségével módosítana kétharmados törvényt, akkor esetleg néhány balos külföldi újságíró finnyogna rajta, esetleg lenne pár hangulatfokozó felszólalás az EU parlamentben, de nagyjából itt ki is fulladna a fene nagy külföldi kontroll.

jjulie 2010.03.05. 22:16:41

@alonso33:

igazából nem is nemzet, mitől lenne az amelyiknek kb 5 nemzeti ünnepe volt az utólsó 80 évben, és az egyik fele szerint a másik nem része a nemzetnek, és a hazának

artdark 2010.03.05. 22:16:44

@corinto: Nagyon sok mindenben igazad van, bár én inkább érzelmi alapon döntök mostanság. (Régebben racionálisabb voltam.) Amúgy magam is hasonlóképpen definiálom magam, mint te.

Más: kuruc.info/r/52/56237/
Nem sokáig tartott a lufi. Vagy ki tudja, mit és hogyan használ fel belőle a média...

Más: A Bayer-levél szerintem sem kellett volna. Lassan teljesen kiábrándulok Zsoltból.

tölgyes 2010.03.05. 22:17:34

@ó jaj: Én azt gondolom, hogy csak elvakult maszopos és jobbikos hiheti azt, hogy a fidesz kézi-vezérléssel irányítja a sajtó... Ha ez így lenne, akkor B ezt a cikkét meg se írja.)

Sunabouzu 2010.03.05. 22:18:07

@bölcsész87: A bölcsészeké a jövő... Kac kac...

AnnaKarenina 2010.03.05. 22:20:46

@ben2:
Szeretem ezt. Kijelentés: senki nem törődik vele a térségben, ha mégis, hát akkor az semmi.

"Az ET Miniszteri Bizottsága ezt a korlátozást nem tartja összeegyeztethetőnek a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájával, s ezért a rendelkezés felülvizsgálatát várja Pozsonytól."
Nyilván elkezdődik valahol, s ha nem reagálnak rá, akkor más módokon is meggyőzhetik Szlovákiát.

tölgyes 2010.03.05. 22:21:28

@ó jaj: Ez a megoldás nem működött az MSZP-SZDSZ kormány esetében sem és nem fog működni a fidesz esetében sem.. már csak azért sem, mert a fidesz nem teheti ki magát szélsőjobbal való cimborálásnak... Ezt Orbán is Kövér is tisztán látja. Kósa még nem Ezért van az hogy Ő Debrecen polgármestere.. és nem ő a pártelnök, vagy választmányi elnök... Vagyis Kósa nem politika stratéga. Az nem az ő szerepe és nem is való neki. Ő kiváló polgármester.

Balt 2010.03.05. 22:24:45

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm: "Vagy az USA-ba SAAB 900 cabrioért, kocsival, hajón? Persze inkább nyáron, és californiába (akkor legalább még a kelet-nyugatot is lehetne abszolváni)."

Ne légy ilyen pesszimista! A 2/3 még mindig messze meglehet. (Ettől függetlenül tényleg nagyon gyenge és kontraproduktív volt Bayer cikke.)

Bona Fides 2010.03.05. 22:24:46

Milyen érdekes, hogy Vona Gábor stílusa szakasztott ugyanolyan, mint Morvai Krisztináé. Mintha csak ugyanaz az ember írná ezeket a nyílt leveleket.
Az önözés már a könyökömön jön ki.... Annyira zavar, hogy alig bírtam elolvasni ezt a szemetet.

ben2 2010.03.05. 22:26:19

@tölgyes:

A Szlovákoknak azért néznek el többet, mert olyan külpolitikát folytatnak. Az elmúlt nyolc évben alatvalóként viselkedtünk egy olyan közösségben, ahol versenytársként tekintenek ránk. Fel kell kötni a gatyánkat és végre beszállni a versenybe és bebizonyítani, hogy mi is vagyunk olyan jók, mint a többiek, és akkor tetszik-nem tetszik, el fogják fogadni azt, ahogyan a saját dolgainkat intézzük. Ez nem ellenségeskedés, hanem az érdekeink képviselete.

Bona Fides 2010.03.05. 22:27:47

@tölgyes: Hülyeség is volt megírni.

tolsztoj 2010.03.05. 22:28:09

A Jobbiknak nagyon kell vigyázni arra, hogy hitelüket ne rontsa egy olyan alak aki játékautomatákat üzemeltet - a gyöngyösi ügyre gondolok.
Amennyiben nem látják be, hogy maffiózókkal nem szabad jóban lenni, akkor a nagyobb bajok magja bizony el van vetve...
Most talán erősen fogalmazok, de a játékautomatákat, kaszinókat üzemeltetőket káros állatfajnak, és így kilövendőnek tartom - minden skrupulus nélkül, ugyanúgy azokat akik itt herdálják pénzüket és agyukat (ami nincs)....Ilyenekkel nem lesz szebb jövő!!!

artdark 2010.03.05. 22:29:51

@tölgyes: nagyon marha vagyok, hogy este fél 11-kor még itt b@szom az eget, ahelyett, hogy mennék a kocsmába, de ez a Ti hibátok :)

Nos, a Fidesz és a média... Érdekes történet. Azokkal értek egyet, akik szerint a 2002-es vereségben a Heti Hetes elévülhetetlen érdemeket szerzett. De még 2-3 tanulóév kellett a Fidezsnek, hogy rájöjjön: média nélkül nem megy. (És most nem a közmédia megszállására gondolok.)

A legfőbb baj, hogy a Fidesz - és a jobboldal általában - nem tudta kezelni a sajtót. Ahelyett, hogy a tenyeréből etette volna, vállalta az eleve kudarca ítélt konfrontációt. Mire megvilágosodtak, késp volt, és ráment az ország, mint látható.

Végül rájöttek, hogy saját médiabirodalmat kell építeni. Nos, ez ma megvan, pénz is van, infrastruktúra is van, de igazi szakemberekben nem bővelkednek.

Ha leszámítjuk a Célpont stábját, Obersovszkyt, TGYL-t, Lovast, Csermelyt, Ókovácsot meg még pár valóban jó és hozzáértő médiaszakembert, láthatjuk, hogy levitézlett bolsik, középszerűnek sem mondható megélhetésiek, talpnyalók, köpönyegforgatók és tehetségtelen, rokoni és más vonalon felkapaszkodott "újságírók" uralják a Fidesz-sajtót. (Bayer az utóbbi időben számomra rejtély.)

Csintalannal, Bencsikkel, Vámossal, a körszakállas gyerekkel - nem jut eszembe a neve, a Civil Kaszinót vezette - nincs mire büszkének lenni.

Zigi 2010.03.05. 22:30:03

@Ordnassac: Az LMP-nek eddig 10 jelöltje van országszerte, úgyhogy ebből nem lesz semmi.

sárkányfő 2010.03.05. 22:30:24

@panelburzsuj: mi tagadás, pipa lennék... a fidesz szelet vetett, vihart aratott, csak éppen ez a vihar már nem neki fúj.

tölgyes 2010.03.05. 22:30:42

@ó jaj: És még valami. Ez nem rajongás, hanem reálpolitika kérdése... Demján kijelentette: MO. elveszítette pénzügyi függetlenségét és ez rosszabb mintha tankok jöttek volna be az országba.. Orbán mégis elérte: lesz arra lehetőség, hogy a feltételeket a gazdaság és az ország érdekében újra tárgyalják. Gondolja, hogy ezt kockáztathatja egy Vona-Budaházy-Krisztike féle társaság miatt. Ha Orbán ilyen lenne, akkor alkalmatlan lenne az ország vezetésére...
Török Gábor azért felszínes elemző, mert ebben a dimenzióban képtelen gondolkodni.. ő csak "pozicionál", "meghatározza a közbeszédet" szintű fogalmakkal bűvészkedik.. A politikai bulvárnak egy ügyes figurája.

jjulie 2010.03.05. 22:31:13

@ben2:

nagyon tévedsz, nem azért van ez mert alattvalóként viselkedtünk

ez a több száz évnyi szopatás visszaadása

AnnaKarenina 2010.03.05. 22:31:28

@tolsztoj: Én írok Önnek:), ugyan ez máshonnan van.

Hát éppen a jobbik nem vigyáz a hevesi ügyben.

Bona Fides 2010.03.05. 22:32:03

@tolsztoj: Sajnos a politikához pénz kell majd. Még a Jobbiknak is pénzre lesz szüksége.
Már előre sajnálom azokat az embereket, akik azért fognak pofára esni, mert azt hiszik, hogy a Jobbik majd jobb lesz.

ben2 2010.03.05. 22:32:07

@AnnaKarenina:

De most őszintén: ettől szerinted majd megijed a szlovák diplomácia?
Mert az volt a fő kérdés, hogy nekünk kell-e félnünk az EU haragjától, ha adott kétharmados törvényeket a Jobbik is megszavaz.
Ameddig a Szlovák kormányban bent ül a helyi náci párt, szerintem nincs mitől tartanunk.

sárkányfő 2010.03.05. 22:32:46

@tölgyes: ezt már említette, ezen véleményére reagáltam.
nyilván hihetetlen véletlenek sorozatos egymásutánja, hogy a fidesz és sajtója egy ritmusra jár.

Bona Fides 2010.03.05. 22:33:47

@AnnaKarenina: Arra kell vigyáznia, hogy ne derüljön ki. Nem csak hevesi ügy van. Csak máshol befogják a szájukat a siker reményében.

jjulie 2010.03.05. 22:35:04

@artdark:

a jobboldal egy fantáziátlan merev bagázs

a heti hetes úgy röhögtette körbe őket hogy csak néztek, pedig a hét fickó meg sem eröltette magát

Balt 2010.03.05. 22:35:31

@Xor: "Annak ellenére, hogy Vona a lopakodó nagykoalícióval riogat a levélben, nem elítélő a véleménye a Fideszről. Egyértelműen a Fideszt tartja az egyetlen vállalható parlamenti pártnak, csak a teljesítményét kérdőjelezi meg. Sorolja a Fidesz hibáit, mulasztásait és azokhoz képest tartja jobb alternatívának a Jobbikot.

Véleményem szerint a Fideszt ellenfélnek tekinti, akit le kell győzni, a többieket viszont ellenségnek, akiket el kell pusztítani."

Lehet, hogy így van, és persze még én is úgy gondolom, mint "radikál"(?) :) fideszes szavazó, hogy messze közelebb van a Jobbik, mint az MSZP-SZDSZ(-MDF), de azért álljon meg a menet! Sokáig elnéztem a kéményseprő-egyenruhás operettnáci felvonulásokat, mert a (mű)rettegésen kívül tényleg nem ártottak senkinek. Elnéztem, hogy kb. egy éve, mintegy parancsszóra(!) az EP kampány idejére a Fidesz bizony ellenfél lett, de akkor még szelíden mosolyogtam a dologhoz. Akkoriban még elviseltem, hogy hirtelenjobbikos (volt MSZP-s) kollégám kuruc.info cikkekkel bombáz, mostanában viszont nehezen veszem rá magam, hogy kulturált válaszokat adjak...

Na nem! Elég ebből!

Ordnassac 2010.03.05. 22:36:06

@ó jaj: nem mintha ez a baloldalon és a radjobbon nem működne ugyanígy...

Ordnassac 2010.03.05. 22:36:45

@jjulie: most meg a baloldalt röhögi körbe a fél ország. Akkor inkább a Heti Hetes...

art-isjus 2010.03.05. 22:36:49

A Jobbik egy érdekes szervezet.Van ez a képmutató "mitisztákéstisztességesekvagyunk" álca,jó adag magyarkodással,nacionalizmussal,fajgyűlölettel nyakonöntve,A vezetői olyan emberek,akik felismerték hogy a gyűlöletre és kirekesztésre építve meg lehet szerezni annyi ember támogatását,hogy azt parlamenti bekerülésre,és ezáltal anyagi gyarapodásra lehet váltani.Eközben persze kiderülnek dolgok,letartóztatott vezetők,pénzügyi visszaélések,erőszakos bűncselekményeket elkövetőkkel való összejátszás,átláthatatlan pénzügyi háttér...szóval nem jobbak semmivel,mint általában a többi párt.És erre hamarosan minden támogatójuk rájön.

AnnaKarenina 2010.03.05. 22:37:30

@ben2:
Nem gondolom, hogy megijedne Szlovákia, de előbb-utóbb megfontolásokra fog kényszerülni, mert vannak eszközök az EU kezében is (esetleg EU-pénzekhez való hozzáférés), ha Szlovákia nem változtat ezen.
EU haragja? Hát gondolom, a törvények minéműségén van a hangsúly.

sárkányfő 2010.03.05. 22:38:09

@tölgyes: Ezek szerint Ön jobban tudja, mint Kósa Lajos, hogy mit tehet a Fidesz és mit nem.

Értem.

lehetmas 2010.03.05. 22:38:17

@Zigi: Az LMP nek lesz országos listája. És lesz sok-sok területi listája is. (Hogy mennyi? A vezetők szerint 20. Szerintem 17-18!) :-)

Balt 2010.03.05. 22:39:13

@theofil: "(Orsós Viktor? Még nem is hallottam, de gusztustalan annyi szent.)"

Én ezt kb. '94 óta hallom rendszeresen és tömegesen SZDSZ(-MSZP) szavazóktól...

sárkányfő 2010.03.05. 22:41:39

@tölgyes: Akkor összegezzük: Demján egy olyan intellektuális tekintély, akire Ön szerint lehet hivatkozni, míg Török Gábor felszínes bulvárelemző, továbbá ha Orbán nem azt teszi, amit Ön helyesnek vél, hanem azt amit az Kósa nevű, akkor alkalmatlan.

No comment :)

Balt 2010.03.05. 22:42:04

@teknős: "Nektek pedig ideje lenne felszámolni azzal a nézetetekkel, hogy a Jobbik a Fidesz kistestvére. 2006 óta sokkal több köze van az emeszpéhez, mint a Fideszhez."

??? Kik azok a "nektek" és ki vagy Te? :) Úgy értem: nagyon kívülállóként fogalmazol, de a fenti kitétel nem jelenthet MSZP(-SZDSZ-MDF) szavazót...

AnnaKarenina 2010.03.05. 22:42:36

@Bona Fides: Igen, de ha így van, akkor azért többen lesznek, akik tisztábban látják.

sárkányfő 2010.03.05. 22:44:03

@Ordnassac: A hasonlóság csakugyan fennáll, de a fideszmédia láthatóan szervezettebb.
Bár szerintem a balosmédia nem azért nem játszik annyira alá az Mszp-nek, mint a jobbos a Fidesznek, mert erre nincs igény, csak egyszerűen még ezt se képesek rendesen összehangolni.

corinto 2010.03.05. 22:45:05

@tölgyes: 2002 és 2006 mutatja, hogy orbán és kövér milyen kiváló stratéga :))
egy a zászló forever!!

Balt 2010.03.05. 22:45:19

@Ordnassac: "Az MSZP-t leírni meg szerintem könnyelmű. Tették ezt többen 1990 után, amikor 10% körüli eredményt ért el. Ami ezután jött, azt mind tudjuk."

Az MSZP-nek vége, úgy látszik. Már az aktív középkorúak között is 5% alatt van, az első szavazóknál meg talán hibahatáron belül. :))

tölgyes 2010.03.05. 22:45:52

@artdark: Van igazság abban amit ír, de mégis voluntarista a megközelítése. A jobboldalnak nem voltak jó felkészültségű médiaszakemberei a rendszerváltáskor... A média világát a párt dominálta... be kellett az akkori jobboldalnak érnie azzal ami volt.. néhány ügyes, őszinte és kevésbé őszinte átállóval ( a közigazgatásban is hasonló volt a helyzet).. Idő kell ahhoz, hogy legyenek jó újságírók...Olyan ez mint a jó bor.. lassan érik..
Az Ön által említettek lassan felnőttek.. de tömegesen ma sincsenek jó médiásai a jobboldalnak...Ez nem csak felület kérdése... A felületet tele is kell írni..Majd ha 10.000 ujságírót képez a jobb oldal, közöttük majd lesz 1-2 remek, 8-10 ügyes. 15-20 jó.. A többi meg írogat...A kiválasztódáshoz idő kell, idő kell és türelem..

Ezzel együtt a kézi vezérlés nem működik a fidesz esetében se... Aki jó, az tudja mit kell csinálni, aki meg nem az nem tudja. Bayer meg időnként nagyon jó, időnként nagyon gyenge. Többet ír mint gondolkodik... de az egy hülyeség.. hogy fideszesek rendelik olvassák a cikkeket...:)Ilyet csak az ír le aki életében még nem látott lapot írni és szerkeszteni..:)Bayer örül ha egy évben kétszer összefut Orbánnal és tud vele öt percet beszélni...

tölgyes 2010.03.05. 22:47:23

@corinto: Igen mutatja! A fidesz nem mállott szét.. ma az ország vezető pártja... Majd, ha a Jobbiknak sikerül túlélni 3-4 választást akkor Ön is újragondolhatja, amit itt leírt!!!

tolsztoj 2010.03.05. 22:47:45

@AnnaKarenina: Ma éjszaka jól fogok aludni, és Anna Kareninával fogok álmodni- remélem hölgyről van szó kegyed esetében, mert "tragikus" ugyan, de én a nőket összehasonlíthatalnaul szebbnek találom mint nembeli társaimat:-).Nem is értettem soha a "langyosabbakat"

Még Bona Fides: elismerem, de ha ilyeneket kell erre felhasználni, akkor be van programozva az elszocliberózodás, és akkor már egye fene az egészet, átköltözök más galaxisra...

ben2 2010.03.05. 22:47:49

@jjulie:

Alapvetően az a különbség a jobb és baloldali sajtó között, hogy a baloldali média mindig is középre pozicionálta magát, míg a jobboldali média büszkén felvállalta az elfogultságát.
Húsz év és egy öszödi beszéd kellett, hogy a társadalom nagy része valódi elfogultság alapján rangsorolja a médiumokat.
A Fidesz médiabirodalma pusztán arra való, hogy legalább a tények közlése szintjén eljussanak az emberekhez a hírek.
Horn Gyula alatt pl. teljesen elképzelhetetlen lett volna, hogy egy elcsalt SZDSZ elnök választásból országos botrány legyen, mert egyszerűen nem lett volna olyan sajtóorgánum, ami lehozta volna a hírt.
(94-ben Tölgyessy Péter javaslatot nyújtott be az SZDSZ kongresszusának, hogy ne lépjenek be a koalícióba. A Magyar Nemzet kivételével egyetlen média sem tartotta hírértékűnek ezt az eseményt.)
Az agyonhallgatással egyébként bepróbálkoztak a mostani SZDSZ botrányban is, csak kiderült, hogy a ballib média már nem képes blokkolni a tényeket, és ez az interneten kívül vastagon a Fidesz médiájának köszönhető.
(Ennyit egyébként arról, hogy a Jobbik érdeme lett volna az SZDSZ széthullása. Maradjunk annyiban, hogy az SZDSZ nem a Jobbik miatt, hanem annak ellenére semmisült meg.)

tolsztoj 2010.03.05. 22:48:46

@Bona Fides: elismerem, de ha ilyeneket kell erre felhasználni, akkor be van programozva az elszocliberózodás, és akkor már egye fene az egészet, átköltözök más galaxisra.

Balt 2010.03.05. 22:49:07

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm: "nemzeti ügyekben megsegítse a Fideszt a 2/3-hoz, mert nekem most már teljesen nyilvánvaló (bár tévednék), h nem lesz meg önállóan."

:) Tévedsz. De ha mégsem, akkor sem dől össze a világ. Innentől kezdve számon kell kérni a Jobbikon, hogy - ahogy állították - elvszerűen fognak szavazni. Tehát ami a programjukba passzol (magyarul: "nemzeti ügy"), azt megszavazzák. Bármiféle kompromisszum nélkül. Erre ne kell és - innentől kezdve - nem szabad apellálni!

Bona Fides 2010.03.05. 22:49:17

@Balt: Én is így voltam ezzel, s nagyon megbántam. Már érzem, hogy akkor kellett volna határozottan kinyilvánítani a nemtetszésemet. Röhögtem a retardált, félhülye gárdistákon, meg a kutyakoponyájú Vonán és a túlmozgásos Hisztinán. Mert nem gondoltam, hogy ennyi ostoba elkeseredett támogatóra lelnek ebben az országban.
Hiba volt, hogy félvállról vettem.
Ahelyett, hogy minden létező fórumon kinyilvánítottam volna, hogy európai kultúremberként nem tűröm a cigányozást, a zsidózást és az egyenruhás masírozást....
Nekem is elegem van, mert miattuk megszűnik a remény is, hogy itt még az én életemben normális viszonyok lesznek.

karvalyélet 2010.03.05. 22:49:56

strappa 2010.03.05. 22:04:19
1./ BZS valóban önjáró, saját gondolat híján. Van ilyen, csak úgy jár. Néha, mint némely kutyára fúrkosbottal ngyot kellene sújtani. Hogy tudja, hol a helye...
2./2. Tehát Mesterházy nem ajánlkozott.
Valóban, Ő nem. Csak az Ő jelenlegi miniszterlnöke...
3./ A MG-t valóban bíróságilag fölosztlatták. Na és az Új Magyar Gárdát?
Lehet, hogy nem érzed a különbséget? Pedig, nagyon lényeges!!! Mindent a héber tanítómesterektől tanultak. Azaz, ha egyetlen karakter eltérés van a leírt és látott szöveg között, az bizony NEM ugyanaz.Gondolhatsz amire akarsz.
Bizonyítsd be, hogy úgy van, ahogy TE gondolod!

Ordnassac 2010.03.05. 22:52:22

@Balt: Kizárva persze ez sincs. Csak az ember már nem lepődik meg semmin hazánkban. :-)

tölgyes 2010.03.05. 22:52:26

@ó jaj: Nem. Demján egy olyan gazdasági szakember, aki tudja: 130%-os külső, 82%-os belső eladósodottság mellett, miközben az IMF hagyja jóvá a gazdasági intézkedéseket.. mert az ország napi működéséhez (hogy legyen mivel megtömnie a hasát, fűtenie a lakását stb) napi 2-3 milliárdos hitelfelvételre van szükség... És ezt a pénzt a világnak az a fele adja, amelyik kényes az otromba zsidózásra, a destabilizáló handabandázásra...Szóval mivel ezt tudja, azt is tudja, hogy ez mivel jár! Ehhez még Demjánnak se kell lenni, csak nem kell az embernek a saját fejét a saját popsijába dugni.

Bona Fides 2010.03.05. 22:52:45

@lehetmas: Az LMP nek lesz országos listája. És lesz sok-sok területi listája is. (Hogy mennyi? A vezetők szerint 20. Szerintem 17-18!) :-)

Kár, hogy senkit nem érdekel.

Balt 2010.03.05. 22:53:36

@jjulie: "legyszives konkrétan mondjál 3 db "nemzeti ügyet" amihez kétharmad kell"

Nem engem kérdezel, de:
1. kettős állampolgárság
2. magyar termőföld és víz védelme
3. önkormányzatok (lét)száma

Első kettőt csuklás nélkül meg kell szavazniuk (tkp. hárompárti 100%-kal), az önkormányzatok mikéntjéről már lehet vita, noha a magasztos cél azonos. (Pedig ez a legsürgősebb, már őszre új rendszer kell!)

Ordnassac 2010.03.05. 22:54:05

@Bona Fides: nana, azért nem kell mindjárt az apokalipszist vizionálni. Amúgy meg az elhatárolósdi nem jött be sem az MSZP-nek, az SZDSZ-nek meg pláne nem.

Mélyebb gyökerű a dolog és elsősorban szociális téren mozog. (Leegyszerűsítem, tudom, de a fő ok inkább ez.)

Bona Fides 2010.03.05. 22:55:36

@tolsztoj: Engem is foglalkoztat ez az opció a Jobbik befutása esetére. :)

Balt 2010.03.05. 22:58:03

@Zetek: "Kedves Polgárok, ott van a Jobbikotok, ti akartátok, élvezzétek egészségetekre."

Ezek szerint most viszont már ti akarjátok. :) Rajta, toljátok csak, hátha összejön velük (és az MSZP-vel) az 1/3. :) Megsúgom: mandátumarányban tuti, hogy nem fog.

artdark 2010.03.05. 22:58:08

A balos média azért sem játszik már annyira alá a szociknak, mert túl sok az eltusolhatatlan ügy. Ez az egyik. A másik, hogy megerősödött a Fidesz-sajtó. A harmadik pedig, hogy immár létezik második nyilvánosság is, ha az internetet egyáltalán idesorolhatjuk.

Ha nem így lenne, szerintem a balos sajtó - amely valóban igyekezett középre pozicionálni, függetlennek hazudni magát - ma is tarolna és politikát csinálna.

De nem ezért kellene bezárni a TV2-t és az RTL-t, hanem a morál-, az identitás- és a kultúraromboló tevékenységéért.

jjulie 2010.03.05. 22:58:10

@Balt:

mi az a termőföld és vizvédelem?

tölgyes 2010.03.05. 22:58:22

@ó jaj: Akkor nem értette meg azt amit írtam. Ha Orbán és a fidesz cikkeket rendelne, diktálna és olvasna.. akkor már rég elnyelte volna a maszopos áradat... Ilyen hülyeséget még Aczél se csinált, pedig neki volt rá ideje..:) A fidesz vezetésének még az se a dolga, hogy megkeresse, hogy a sajtó munkatársai közül ki mire való.. és ott foglalkoztassa ahol az illető a legalkalmasabb.. Ezt megteszik a laptulajdonosok.. de azt se gondolja, hogy a magyar nagy vállalkozó az újságíróról tárgyal Orbánnal.. még a főszerkesztőről se...

Bona Fides 2010.03.05. 22:58:23

@Balt: És őszre sok-sok Jobbikos "támogató" vár önkori pozíciókat, ahol lehet kaszálni és törleszteni.

tölgyes 2010.03.05. 23:01:42

@artdark: Ön nagyon magasztos.. persze van akinek már sok az ami történt..de sokan tudják: nekik élni kell eztán is, nekik riport, információ kell eztán is... mert még akkor is megsemmisülnek, ha az állásuk nem vész el, de nem jutnak hozzá a napi interjúalanyhoz, mert az azt mondja: na neked nem.. Láthatta, hogy ez még egy Aczél Bandit, Orosz Istvánt stb. is levitt a murvára!! Még akkor is amikor kormányon voltak...Így formálódik lassan a tárgyszerűség irányába a sajtó!

ben2 2010.03.05. 23:02:03

Szegény Jobbikos barátaink kicsit túlmisztifikálják a kétharmad jelentőségét.
Stabil parlamenti többség birtokában a Fidesz nem fog a Jobbikhoz dörgölőzni, sőt szerintem még tárgyalni se nagyon.
Egyszerűen beadnak egy kétharmados törvénymódosítást és kész tények elé állítják a Jobbikot. Akarják-e Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztését, vagy sem. Ha megszavazzák jó, ha nem, akkor Vonáék mehetnek haza viaskodni a tagsággal. Mert az átlag Jobbik szavazót nem fogja érdekelni, hogy a szemét Orbán nem egyeztetett előre. Őt az érdekli majd, hogy miért úszta meg a Gyurcsány. És így tovább.
Az elszámoltatás kérdésében tehát a Jobbiknak nincs túl nagy mozgástere. Más kérdésekben meg igazából nem tragédia, ha nincs meg a kétharmad.
A Fidesznek elsősorban ahhoz kellene kétharmad, hogy bizonyos rendelkezéseit a ciklus végén bebetonozhassa, hogy egy esetleges kormányváltás után ne lehessen olyan egyszerűen felülírni őket. Pl. ha 98 és 2002 között kétharmados törvénnyé lehetett volna minősíteni a tartós állami vagyont érintő kérdéseket, akkor az MSZP nem árusíthatta volna ki az országot. A kétharmad tehát jó dolog, de nem minden áron.

sárkányfő 2010.03.05. 23:04:58

@tölgyes:
Úgy látom, a vitánk Kósa Lajos-féle szálát ejtette... bölcs döntés volt...

Ami az új érveit illeti, hazánk 2009-es államadóssága 80%, a GDP százalékában, államháztartási hiánya, szintén a GDP százalékában: 3,9%.

Lássunk pár országot, mely "elveszítette a pénzügyi függetlenségét" (2009-es adatok):

Olaszország:
Államadósság: 115%
Államháztartási hiány: 5%

Belgium:
Á.adósság: 116%
Á.hiány: 5%

Franciaország:
adósság: 81%
hiány: 8%

Anglia:
adósság: 80%
hiány: 13%

Írország:
adósság: 83%
hiány: 14%

Persze ha a Demján mondja, biztos úgy van...

tölgyes 2010.03.05. 23:08:22

@artdark: Abban igazat adok magának, hogy a jobboldali sajtó nagy lyukat hozott létre a zsákon.. ahol most már folyik kifelé az információ és a hírverseny változást kíván tőlük... már csak az Orosz, Bánó, Bolgár, Avar, Aczél, Mészáros Dési félék hiszik azt, hogy bármit mondhatnak.(Lássuk be ez még mindig elég hosszú lista, pedig nem is teljes!!)A nagy csapást épp a TV-ostrom jelentette. Az országon belül is és külföld felé is a HírTv. áttörte a bojkottot...Ott olyan nagy pénzt kaszált a HírTV, amelyik biztosította szerepét a hírversenyben és megteremtette a tekintélyét és az iránta való érdeklődést is.

sárkányfő 2010.03.05. 23:08:37

@tölgyes: Bár Ön hivatkozik arra, hogy nekem vannak gondjaim az értelmezéssel, mégis Ön tesz úgy, mintha azt állítottam volna, Orbán személyesen irányítja a sajtóját. Nem hogy ilyesmit nem írtam, de még csak le se írtam Orbán nevét. Kérem olvasson figyelmesebben.
Én a Fideszről írtam. Senki nem feltételezi, hogy egy pártelnök mindent maga intézne, erre se idejük, se kedvük.

lehetmas 2010.03.05. 23:11:45

@Bona Fides: Kár hogy Önt az nem érdekli, hogy a reklámozott pártja is várja az önkormányzati pozikat, ahol majd lehet kaszálni! Ugyanaz a "kutya" mint a másik "eb". (Higyje el tudom, köztük éltem éveken át!)

tölgyes 2010.03.05. 23:11:56

@ó jaj: Kedves Jaj! Csak az a baj, hogy Ön a belső adósságokatt sorolta.. mert a belső és külső között még azon a szinten sem tud különbséget tenni, hogy tudja mi a különbség a belső/külső között és megnézze: hol mennyi! Az igazán nagy baj nem a belső adósság (82%) hanem a külső adósság (130%).. csak erről kevés szó esik.

artdark 2010.03.05. 23:13:44

Szerintem az önkormányzati törvényt mindenképpen módosítani szeretné a Fidesz, éehetőleg minél előbb. Számukra például most ideális lenne megfelezni a ciklusidőt - mármint h a legközelebbi helyhatósági választás 2012-ben legyen csak -, több okból.

- Például, mert takarékos, néhány milliárdocskát meg lehet spórolni, és ez jól kommunikálható.

- Mert az önkormányzatok többsége már most is fideszes, több éhes szájra pedig igazán nincs szükség...

- Mert az elkerülhetetlen azonnali intézkedések nyomán a közhangulat amúgy is vélhetően ellenük fordulna őszre.

Ennek csak egyetlen akadálya van: Demszky. Vele kezdeni kell valamit, bár ez nem elképzelhetetlen, látva az ügyészség és a rendőrség szabad szemmel is jól nyomon követhető átállását. (Utóbbi sajnos a Jobbik vegzálásának abba hagyását nem jelenti majd, vélhetően már most, március 15-én is láthatjuk...)

tölgyes, nem vagyok magasztos, egyáltalán nem. Javarészt egyet is értek azzal, amit írsz, de hadd ne sajnáljam már Acsádit...

tölgyes 2010.03.05. 23:14:17

@ó jaj: Ez a fideszre épp így vonatkozik.. Orbánnal és nélküle...Csak nem gondolja, hogy egy multimilliárdosnak diktálnak a fideszesek?? Akkor mikor keresné meg a sajtóra a pénzt??? Ugyan!! El kéne egyszer mennie egy laphoz lapzárta előtt...:))

Zetek 2010.03.05. 23:14:40

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm: Öreg ez fájt. Mi lett volna a mandátumról történő lemondás közjogi körülménye? Semmi. Számos egyéni választókerület marad képviselő nélkül és az MSZP-SZDSZ csapatnak kétharmada. Ezt a zöldséget ismételgetéséhez döbbenetes naivitás kell.

Bona Fides 2010.03.05. 23:15:24

@lehetmas: Félreértett. Arra utaltam, hogy az önkormányzatok csökkentésére irányuló esetleges kísérletet nem biztos, hogy kitörő örömmel fogadja majd a Jobbik, amelyik még csak most kerül először olyan helyzetbe, hogy végre valahára alaposan megszedje magát.

SteveNo1 2010.03.05. 23:16:08

Csak a jobbik lehet veszélyes a Fideszre, az MSZP-nek vége:

Mi tegnap már Bajnai őszödi beszédéről beszéltünk, az adóváltozások kapcsán. A közszférában dolgozunk és tegnap kaptuk meg a februári fizetésünket. Ezt vártuk nagyon, mert ebből derült volna ki, hogy mennyivel nőtt az adóváltozások miatt az ember nettó bére (a bruttónk nem változott). A januári bérrel kaptunk keresetkiegészítést, így az nem volt mérvadó!

Arról szól tavaly a kormányzati kommunikáció, hogy az emberek 90%-a jobbn jár, az átlagbér környékén 10-15.000 nő a bér, hát ezért vártuk a szuperbruttót...

Hát kiderült: mindenkinek csökkent a bére úgy 250.000 Ft.-os bérig. a kezdő titkárnőknek 10% felett volt a visszaesés (nettó 61.000-ről nettó 54.000). Az átlagbér környékén nettó pár ezerrel csökkent.

Persze az átlagbérnél többet keresők nettó bére most is nőtt, a bruttó 4-500.000-t keresőknél megvolt a havi plusz 10k, de az átlag alattiaknál nem, hát aki eddig az MSZP-re szavazott volna, mostantól már az sem...

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.03.05. 23:16:13

Két pofon itt kevés lesz: a Fidesz rárontott a Jobbikra
Egy erős Jobbik és egy jól szereplő MSZP veszélybe sodorhatja a Fidesz parlamenti többségét.

Jobboldali árny vetül a jobboldalra, és egyre növekszik – a Jobbik tempós izmosodása rákényszeríti a Fideszt, hogy ne csak frázisszerűen pufogtassa, de komolyan is vegye azon mondatát, miszerint legfőbb ellenfele a Jobbik. E tétel érdemi kimondásáig hosszú kommunikációs és politikai utat járt be a legnagyobb ellenzéki párt. Orbán Viktor 2008 tavaszán, az osztatlannak tűnő jobboldal teljhatalmú uraként még simán lekezelte a Magyar Gárdát, és a mögötte álló Jobbikot, mondván, kormányra kerülése után azt teszi velük, mint Horthy kormányzó a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és haza zavarja őket.

A Jobbik nem retten

A beígért orbáni fenyítés után azonban a Jobbik nem húzta magát össze, sőt. Kiszólásával ugyanis Orbán válaszút elé állította a Fidesz szélsőjobb peremén élőket, hiszen egyértelművé tette, hogy pártja nem közösködik a Jobbikkal és eszméivel, így sok fideszes úgy érezhette, előbb utóbb döntenie kell. Különösen élesen csattanhatott ez a mondat a polgári körök körében, hiszen ezeket Orbán azzal az ígérettel gründolta 2002-ben, hogy nekik kell megvédeni a jobboldalt, és esetleg katalizálni egy hatalomváltást.

art-isjus 2010.03.05. 23:17:24

@tölgyes: Nem kaszált pénzt a Hír Tv....hanem amit a támogatóik kaszáltak,és tisztára mostak benne,abból vált azzá ami.Tekintélye meg hol van?Ki tekinti a HírTv-t független van meghatározó hírforrásnak?Teljesen egyoldalú.

tölgyes 2010.03.05. 23:17:47

@artdark: A módosítás azonban nem lesz érdeke a Jobbiknak! Neki az emberei etetéséhez minél több képviselői helyre lesz szüksége...!

Ok ne sajnáljon senkit.. csak itt sokan azt hiszik, hogy lehet úgy cikket írni, hogy Orbán diktál, Bayer írja.. no hisz akkor itt lap soha meg nem jelenne..:)Ráadásul az újságíró is olyan mint annyi minden más: sokból több a jó mint kevésből..

tölgyes 2010.03.05. 23:21:10

@E_R: Az akkori belpolitikai eseményekről a HírTv tudósította a világot (még a CNN-t is!!).. nem a nagy magyar csatornák és nem a köztv. Ez óriási bevételt hozott a tulajdonosoknak és ebből jelentősen bővültek a lehetőségek, megjelent a reklám stb.
A hitelesség pedig megítélés kérdése: kinek a pap kinek a papné.

zamorano 2010.03.05. 23:21:46

@nyekk: :)))))

gábor, bár tudjuk,h :
"... ez a blog azt a cél tűzte maga elé, márpedig ezt tette, hogy ne politikai vonzalmakról és vágyakról..szóljon..."

azért csak az itteni fórumozó csapat miatt csak egy titkos "i" betűt írj válaszként,ha mégiscsak drukkolsz kicsit titokban vonagabinak :)

ben2 2010.03.05. 23:22:29

@ó jaj:

Egy párt nyilván használja a befolyását az arra alkalmas médiában választási időszakban.
Ebből a szempontból abszolút jogos lehet a gyanú, hogy a Fidesz-közeli sajtó valamiféle előre tervezett stratégia alapján ment neki a Jobbiknak.
Azonban Vona részéről egyenesen Orbánnak címezni a mondandóját szimpla ostobaság volt.
Agresszív kismalac esete a betonfallal.
Ezzel ugyanis Vona bebizonyította, hogy alkalmatlan vitapartner, és kommunikációs kultúrája Gyurcsányéval egy szinten mozog.
Ha emlékezünk még az ominózus 2006-os tv vitára, Gyurcsány Orbán szájába próbálta adni a "panelprolizást", mondván, hogy "arról az oldalról jött", miközben pl. a botrányos oktatásügy felelősségét szimplán áttolta az SZDSZ-re, mintha miniszterelnökként semmi köze se lenne a saját kormányához.
Vona pontosan ugyanezen logika mentén mozog: Orbán személyesen feleljen minden Fidesz-közeli publicisztikáért, de persze a Jobbiknak semmi köze a gárdához, magyarok nyilaihoz, stb.
Miközben tehát a Jobbik nagykoalíciót vizionál, kommunikációja vészesen hajaz az MSZP-ére. Ezt tette szerencsétlen önleleplező módon egyértelművé Vona üzenete.

corinto 2010.03.05. 23:22:49

@tölgyes: a fidesz nem mállott szét, de az ország majdhogynem igen, valóban a fidesz 4 éve volt eddig a legeredményesebb kormányzás, és azután elveszteni 2 választást, komoly hibákra vall: államigazgatásban a 90%-ban komcsi középvezetőket a helyükön hagyták, Kende Péter cége a közszolgálati TV beszállítója volt hálából írt egy könyvet, a TV3 bezárása után a TV2-RTL Klubtól vissza kellett volna vonni az engedélyt, nem tették, hálából kaptak heti hetest, helyi embereik barátságtalanok és pökhendiek voltak
napjaink: rádiófrekvenciák: a legnagyobb országos átjátszása az mszp-nek, a "fidesz"-rádión a heti hetes műsorvezetői a sztárok; 2006-ban a békés fideszeseket szétverető gergényi cimborája és üzlettársa a belügyminiszteri poszt várományosa, mszp által válogatott emberekkel nekiindulás az EU-elnökségnek és mi lesz ezután, a történelem ismétli önmagát?
Azért kell a jobbik, hogy megvédje a fideszt...saját magától. Én voltam Nyugat Európa majd minden országában, tanultam Brüsszelben, bizton állíthatom pár balos újságon kívül a kutyát nem fogják érdekelni az összeszavazások. Érdeket kell képviselni kőkeményen!

Balt 2010.03.05. 23:23:32

@laji: "Márpedig egyedül 2/3, az nagyon esélytelen, szerintem."

Egyáltalán nem, lásd Debreczeni májusi aggodalmát a Népszagában ("Pécs után, Mohács előtt"). Kb.: a győztesnek 20%-ot elég rávernie az aktuális 2. pártra a 2/3-hoz hárompárti parlament esetén. Ha még egy kis párt bejut (MDF-LMP), akkor 22%-kal kell legyőzni pártlistán a másodikat. Ez még bőven megvan, sőt, bárki is legyen a 2.

Arra azért kíváncsi lennék, ez a korabeli mandátumbecslés hogyan alakul két kb. egyforma erejű 2. helyezettnél. Nem lennék meglepve, ha ez csak tovább erősítené a 2/3 esélyét... (Parlamenti matekosok, hajrá! :))

Balt 2010.03.05. 23:26:01

@jjulie: másnéven kb.: föld(- és víz)vásárlási moratórium meghosszabítása 2014-ig.
Ebben konszenzus van.

Messzi Vetek 2010.03.05. 23:26:06

@panelburzsuj: én is így gondolom. nem nagy cucc a mostaniaknál jobbnak lenni.

@gabriel syme: vegyük sorra a most versenyző pártokat, mennyire profik ők.
a favorit fidesz alakjai: Kövér, Tarlós, Áder, Szíjjártó, Mikola - ezeket asszisztensnek sem venném fel egy PR csapatba. ők a mumusok, nem az Orbánfóbia, hello. Rogán meg Varga már inkább profibbak (értsd: szimpatikusak a fogyasztóknak a personal brandjeik), de ők nem az első sorban vannak.
emdéefnek a milfkorból is kiöregedő, balhés Ibolyája van, meg "szavazzák meg BokrosLajos programját és vele segítsenek engemet (sic!) is, és én is segítek Önöknek". röhögök. öngól a fiúsplakát is, pedig ha csak a csajokat hozzák ki, még akár jó is lehetett volna.
eszdéeszes vonal a fenti plakát.
emeszpé meg stratégiát váltott menet közben, amikor Mesterházyra kezdtek fókuszálni. mondjuk nemtom van-e értelme további költésnek, szvsz eddig se' volt.
ezek ellenében van egy középszerű szakmaisággal rendelkező jobbikos csapat, akik még így is aláznak. még valami tervük is van, amit azért elvárnánk minden párttól, de mintha lusta lenne mindenki gondolkodni. az a baj csak Jobbikkal, hogy a bosszúvágyat szítják, az meg soha nem jó tanácsadó. háttérbe szorítja az építés prioritását.

jelenleg nincs egy olyan párt a magyar palettán (igaz, soha nem is volt, de 2010-et írunk), aki kiáll valami építő jellegű tervvel, stratégiával, hogy merre tovább. azabaj. ezen kell változtatnunk.

artdark 2010.03.05. 23:27:08

@tölgyes: A kézi vezérlés sem jelent minden esetben direkt beavatkozást. A vezérelv szerint elégséges egy adott elvárás szellemében dolgozni. Egy rutinos újságíró, pedagógus, rendőr stb. tudja, mi a dolga, anélkül is, hogy a szájába rágnák. A döntéseihez azonban éreznie kell maga mögött a támogatást, magyarán az erőt. Az önkontrollja pedig nem engedi, hogy hibázzon.

Ha túl tisztességes, akkor pedig: lásd Pörzse.

sárkányfő 2010.03.05. 23:27:41

@tölgyes: jól van. Kérem linkelje be azt a 130%-ot. Én a Magyar Nemzeti bank adósság-listájából idéztem...

tölgyes 2010.03.05. 23:28:00

@jobbrólelőz: Én is örülök, hog látom! Üdv és m inden jót!

ben2 2010.03.05. 23:28:11

@Bokros - Orbán tv vita mikor lesz Orbán elvtárs?:

Se a Jobbik, se az MSZP nem veszélyezteti igazán a Fidesz parlamenti többségét. Azt maximum az ellustuló Fidesz szavazók veszélyeztetnék, de szerencsére Mindig Aktív Fletó tesz róla, hogy idejében felébredjenek.
A Fidesz kétharmad kérdése már más téma, de erről fentebb már volt szó.

tölgyes 2010.03.05. 23:29:12

@ó jaj: Keresse meg a külső adósságot.. a Eurostat jelentései tartalmazzák és LK. rendszeresen ír is róla.

sárkányfő 2010.03.05. 23:30:05

@tölgyes: Miről beszél? mit számít a politikai meggyőződés és szervilizmus szempontjából, hogy valaki milliárdos-e vagy sem? Amúgy maga a politika is tele van milliárdosokkal, nem csak a sajtócézárok gazdagok.
Amúgy ha valaki milliárdos nagyvállalkozó, és szeretné politikai hátszelet a jövőbeni állami megrendelések elnyerésénél, akkor kifejezetten érdekelt a meghitt viszonyban... ébresztő.

BLovi 2010.03.05. 23:30:37

A Jobbik - Fidesz "csata" témához:

Szomorúnak tartom. Az MSZP-t kéne eltakarítani, utána ráérnének vitatkozni. A média (és a baloldal) amúgy is felturbózza ezt az egész ellentétet. Viszont ha már belementek ebben az adok kapokba, én a Jobbiknak adok igazat.

Tisztán emlékszem, hogy még kb fél éve is (de egy éve pláne) a Jobbik csak finoman mondogatott oda a Fidesznek és (nagyon helyesen) az MSZP csesztetésével foglalkozott. Sőt olyat is hallottam anno Vonától, hogy ő több dologban egyetért Orbánnal. Ezt a durva betámadást a Fidesz kezdte. Deutsch, Kövér és még páran. Ilyen baromságok után, minthogy az MSZP ügynöke Vona, nyilván muszáj volt lépnie a Jobbiknak is valami viszontválaszt. Mindenki visszaszólt volna az ő helyükben.

Szerintem a Fidesznek inkább árt, mint használ ez a parttalan vita.

Azt meg kikérem magamnak, hogy engem leszélsőségesezzen a Fidesz ha esetleg van olyan téma amiben nem értek velük egyet, vagy amiben úgy gondolom nem elég radikálisak.

Én 2006-ban még a Fideszre voksoltam és több normális politikusukkal szimpatizálok, de ilyen Kövér-Deutsch-Rogán féle idióták elriasztanak tőlük és nem fogok rájuk szavazni. Csalódtam a Fideszben, abban igaza van Vonának, hogy 2006-ban nagy lehetőséget szalasztottak el, ami az ő bűnük is.

Röpködtek a hangzatos szlogenjeik: "betelt a pohár", "nem túrjük!", "ELÉG!", "Itt az idő"... Annyit kellet volna tenniük, hogy 2006-ban feloszlatják a parlamentet a visszalépésükkel és kiharcolják az új választásokat!

Ez lett volna az ország érdeke. Viszont nem ez volt a pártjuk érdeke. Hagyták, hogy az ország romlása árán még inkább gyengüljön az MSZP és most hatalomra kerülve még nagyobb arányban nyernek. Taktikailag számukra érthető, de nem az ország érdekében cselekedték mindez. Sajnos :(

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.03.05. 23:30:55

Nana steve fiam, már bruttó 180 ezernél is nőtt a nettó bér, ez így szép hazugság.

sárkányfő 2010.03.05. 23:33:40

@ben2: Tölgyessel nem a konkrét Orbán-Vona csörtéről beszéltünk, hanem a pártsajtóról.

Ami ezt illeti: "Egy párt nyilván használja a befolyását az arra alkalmas médiában választási időszakban.
Ebből a szempontból abszolút jogos lehet a gyanú, hogy a Fidesz-közeli sajtó valamiféle előre tervezett stratégia alapján ment neki a Jobbiknak." - ennek kapcsán csak annyit, hogy több ez mint gyanú, sokkal több, továbbá messze nem csak kampányidőszakban.
De Tölgyes még az általad igen eufemisztikusan megfogalmazott tényeket sem képes belátni.

tony zionist 2010.03.05. 23:33:51

aki ebből a felhozatalból nem a jobbikot választja, az nem is ember kb...

bolsevik fidesz?
MSZP maffia?
ugyanmár...

Fideszesek:szavaznátok olyan pártra, amelyikben ÁVÓ-s gyilkos fattya ül?
Ha nem, akkor beszélgessetek el Kupper Andrijjal erről,ahogy Orosz Jozefina is tette azt a Klubrádióban anno.

jah izé, a maffiózókkal is jóban kell lenni. azért fényképezkedett a zorbán a maffiózó m.róberttel a maffiózó testvérrel rendelkező Kovács Fidesz István fidesz által gründolt közpénzből épült kocsmájában :)

tölgyes 2010.03.05. 23:36:17

@corinto: Én 89-ben a barátaimmal beszélgetve megemlítettem: Mon nem hogy két elit nincs.. még egy sincs. Antall alig tudott összeállítani úgy egy kormányt, hogy abban ne legyenek kommunisták.. aztán voltak...Nem volt e jobboldalnak egy olyan közigazgatási-média-jogász-közgazdász elitje, amelyik automatikusan váltani tudott volna...
Gondolja meg: 20 miniszter, 40 államtitkár, 100 helyettes államtitkár, 5-600 főosztályvezető, 100-1200 osztályvezető, 2-300 hátérintézeti igazgató, 5-600 háttérintézeti igazgatóhelyettes.. egyetemi rektorok, rektorhelyettesek, dékánok, bírósági, ügyészségi vezetők... Csak egyszer ülne le egy papírral a kezébe és használná az eszét akkor tudná, hogy amit Ön és a Jobbik mond az hőbörgés.. még most, 20 évvel a rendszerváltás után is az...

tony zionist 2010.03.05. 23:36:48

@BLovi: az MSZP már halott...már csak a lendület viszi. ahogy kihalnak a kommunista férgek (max 10év) az MSZP jelentéktelen törpepárttá zsugorodik. nincs erre vevő, csak a komcsi nyuggerek között, akik ha tisztességes emberek lennének, már rég a temetőben hevernének, hogy ne terheljék az államkasszát.

mondom ezt úgy, hogy apám is mindig ezt hangoztatta, és nem is élte meg a nyugdíjkorhatárt...

a középkorúak között már 5% alatt van az MSZP. ennyi.

most a fideszbolsevizmus a következő veszély, ami reánk leselkedik

sárkányfő 2010.03.05. 23:37:16

@tölgyes: Én nem találom, épp ezért kérem rá magát, hadd lám, mire hivatkozik...
És ha véletlenül az eurostat más képlettel számolná az adósságot, mint a MNB, akkor kérem mellékelje Írország, Olaszország, stb. eurostatos helyzetét is, had lássuk mely országok vannak nagy-nagy bajban Demján úr, és Ön szerint...

BonFire 2010.03.05. 23:37:31

@artdark: "Mindezt nem lehet az interneten ellensúlyozni, főként azért nem, mert a jobbikos szavazók jelentős részéhez el sem jut az internet." – Jézus Mária! Te hol élsz, ember? A Jobbik az a párt, amely _szinte kizárólag_ az internetnek köszönheti a hallatlan népszerűségét. Nem véletlen, hogy az utóbbi 2-3 évben növelte igazán a szavazóbázisát, amióta tömegesen elkezdték a legeldugottabb falvakba is bekötni az internetet.

A hagyományos médiaszereplése majdhogynem egyenlő a nullával. Csak az internet van nekik (egyelőre). Akkor miről beszélsz? Még hogy a Jobbikos szavazókat nem érik el interneten? ROTFL

Balt 2010.03.05. 23:37:40

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:
"1. "Miért nem adták vissza a mandátumaikat már 2006 őszén, amikor látszott, hogy ebből hatalmas baj lesz?" (Én is ezt vallom, évek óta!)"

Gondolod, hogy a gátlástalan gyurcsányista (de legalábbis zsarolt) MSZP-SZDSZ(-MDF+Gyenesei) frakció nem élt volna az ölébe hulló 100%-os többséggel...?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.03.05. 23:39:24

Én inkább nem vagyok ember, ha az emberi minőséget egy jobbikos határozza meg.
Ugyanolyan hitvány szar párt, mint a többi - pénz, hatalom, vezetők egyéni jóléte legyen. Az ország meg hangzatos dumákon kívül le van szarva.

artdark 2010.03.05. 23:39:27

@BLovi: ezt akár én is írhattam volna, szóról szóra.

Más: az MDF-plakáton balról a második gyerek egy településen él(t) velem. Drogos, monogramja K. G. Az egész plakát pedig buzis. A csajos sem jobb, öntudatos, magabiztos szinglik társasága - ezt sugallja. A videóreklámjukról ne is beszéljünk. Normális Magyarország?

Dávid Ibolya már akkor is csak picit volt milf, amikor elkezdte a politikát. Most meg inkább granny. De nem ezért utálom.

A Fidesz és az ország érdeke is azt diktálja, hogy ne legyen meg a 2/3 - csak egy fékkel együtt.

tölgyes 2010.03.05. 23:39:41

@ó jaj: Legyen szervilizmus, vagy meggyőződés..
Egyébként pedig ballagjon fel a NOL honlapjára, ahol du 13 óta az első hír vona levele, aki úgy kezdi: Önnek írok, mert Ön diktált Bayernak..." csak hogy a Vona féle demagógia színvonalát érzékeltessem és azt is, amit TG. nem vesz figyelembe.. mert ő is igazodik:)

tony zionist 2010.03.05. 23:41:07

@tölgyes: "Antall alig tudott összeállítani úgy egy kormányt, hogy abban ne legyenek kommunisták"

ez valahol érthető, ha egy akkora kommunista hazaáruló spicli lesz a ME, mint Antall.
Bíró, Csurka meg Lezsák nyilatkozták, hogy mindig maguk helyett küldték ezt a jószágot, az meg a fejükre nőtt. mire észbe kaptak, addigra már SZDSZ pénzen felvásárolta a fél MDF-et. Éppen csak meg tudta verni Csurkát az elnökválasztáson...

arról ne is beszéljünk, hogy egy végstádiumos rákost normális országban nem tesznek ilyen posztra. már az emberek sem szavazzák meg, de ha kiderülne róla, egyből le kéne mondania...

Antall egy közönséges áruló volt. egy szarember.

tölgyes 2010.03.05. 23:41:49

@tony zionist: És Ön kinek a fattya???Besenyő? Kún? Román? Nyilas Ávós?.. ki a felmenője?

tölgyes 2010.03.05. 23:42:59

@tony zionist: És Ön kinek súgott be?? Az Ön apja kit jelentett? Az anyja kit szolgált?

tölgyes 2010.03.05. 23:44:31

@tony zionist: Vona úgy látszik a NOL-nak súgott be és nem csak pénzt kapott a kormánytól (25 millió).. mert most is ott díszeleg a jobboldalt megosztó levele a Népszabadság honlapján:)

Gábor mester 2010.03.05. 23:45:29

Ad 1: Mi az, ha nem a volt és a leendő kormány(kartell)párt "nagykoalíciójának árnyéka", hogy a maszoposok hajlandók lennének a fityeszesek javára visszaléptetni jelöltjeiket, ha a 3. helyen végeznek, nehogy a Jobbik kerüljön be?
Ad 2: a Fidsznek nem lesz meg a 2/3-ad-a. Kénytelen lesz a falrengető kérdésekben valamelyik kárhoztatott "szélsőség" voksaira hagyatkozni.
Ad ...abszurdum! :)

tölgyes 2010.03.05. 23:46:15

@artdark: Akkor pedig a mély változások el fognak maradni..bár a realitás az, hogy nem lesz meg a 2/3-ad és én emiatt nem búsulok.

artdark 2010.03.05. 23:46:22

Bon Fire:

Itt élek. Nézd meg a jobbikosok átlagéletkorát: fiatalok, középkorúak, akik már használják a netet. Kelet-magyarországon a cigányok terrorja, és nem a net segíti a jobbik térnyerését. Nyilván én is tudom, hogy a Jobbik nagyon jó az interneten, de agymosásban a kertévék még mindig monopóliumot élveznek. Győzikét milliók nézik.

tony zionist 2010.03.05. 23:47:49

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):

"Ugyanolyan hitvány szar párt"

erre épül most a kampány mindkét oldalon :D

Fidesz és az MSZP idén közösen fizeti a Werbert?

kenjük össze a másikat is szarral, ha mi már nyakig szarosak vagyunk. igaz?

egyébként pont vmi kiugrott NBH-s forma dicsekedett itt 1-2 éve, hogy mindenhol ott vannak: gárdába, tüntetéseket, szélsőjobboldalis zervezetben...

teljesen egyértelmű, hogy a Jobbikba is küldtek provokátorokat.

ha benkó elvileg már áprilisban átadta a felvételeket, akkor miért hagyják a választásokig mászkálni a lőszer kereskedő, hiller házára rálövő jobbikost? vagy akkor még nem volt kész a forgatókönyv? vagy politikai célokra használják a rendőrséget, és hagy mászkáljon egy bűnöző, majd a kampányban kell elfogni? :D

miért van júniusban kamurobbantásos videóval színi előadás by drazsé, ha már április óta vannak felvételek?

-maradnának a bombák, de ürgebőr...izé focilabdákba varrva. talán még hitelesebb lenne.
-ez jó. drazsé elvtárs nem is tudtam, hogy ilyen jó írói vénád van

mennyit fizetnek Bacsó örököseinek a forgatókönyvért??? mert ez az egész magyarok bohócai ügy 1az1ben a tanúból van lopva.

Lendvai elvtársnőt a második helyen készültek meggyilkolni. így jó lesz? :D

tölgyes 2010.03.05. 23:48:10

@Gábor mester: Ha már csacsiságokat ír, akkor tájékozódjon előtte. Az Ön által állított hírt csak a Jobbik állítja. Mesterházy, Lendvay és a fidesz mindig is tagadta.. Persze ezt a cumit a magához hasonló csacsiknak találták ki, hogy legyen mit szopnia!

tony zionist 2010.03.05. 23:49:25

@tölgyes: hát nem egy kommunista gyilkosé, mint Kupper Andrij...de védjed csak, ahogy bauerapukát is védtétek :)

jobboldal megosztó? talán törvényileg írjuk elő, hogy csak a Fidesz indulhat,és csak rá lehet szavazni. büdös bolsevikok, fujj...

tölgyes 2010.03.05. 23:49:34

@tony zionist: Hitvány és szar emberek írogatnak olyan szövegeket, amit maga most iderittyentett. Gyülölködő, rágalmazó és ostoba.. ez jellemzi a Jobbikot?

sárkányfő 2010.03.05. 23:49:54

@tölgyes:
A vita arról szólt, hogy Ön szerint nincs nincs Fideszes vezérlésű média, és pechére pont a MH-os Demjánt hozta fel, és még fel is háborodott, hogy hogy hihetem én, hogy egy milliárdost bármi is befolyásolhat.
Pont Demján fideszdroidsága közismert, sőt Orbán-imádata is, ha jól emlékszem, Ő fogalmazta meg azt a hallhatatlan állítást, hogy Orbán = Kossuth 2.0, vagy valami hasonló baromságot.

Erre most Ön, mit se törődve azzal amit írtam, jön a Nol-lal, meg Vona levelével. Amiknek semmi köze nincs - nem is lehet - ahhoz, hogy a fideszes média mennyire párthű, mivel egyik sem fideszes.

Tölgyes úr, Ön úgy beszél félre, hogy egy politikus is megirigyelné.

tölgyes 2010.03.05. 23:50:35

@tony zionist: Névtelenül még ezt is állíthatná.. ha nem tudnák sokan, hogy a felmenői nyilasokból verbuválódott ávósok voltak:)

Balt 2010.03.05. 23:52:02

@lt aldo raine: ""Arra senki ne számítson, hogy a baloldal jelöltjei, a szocialisták visszalépnek a javukra, ilyen ugyanis csak demokraták között jöhet szóba, márpedig a Fidesznek még bizonyítania kell, hogy demokrata,..."

Vicc. Szánalmas."

Nem baj. immár Nyakó is cáfolja Mesterházy után Vona hazug sorait. (De hol a Fidesz? Miért nem áll ki senki, hogy "nem tartunk igényt semmiféle támogatásra, visszalépésre a jelenlegi kormánypártoktól!"?

tölgyes 2010.03.05. 23:52:07

@ó jaj: Abban az értelemben ahogy állítja nincsen. Vannak a fideszhez húzó újságírók.. majd néhány év múlva -ha megéri -lesznek a Jobbikhoz húzók is.

tölgyes 2010.03.05. 23:52:58

@Balt: Már rég megtörtént.. csak olvasnia kéne néha!!!

Messzi Vetek 2010.03.05. 23:53:04

@jjulie: arra gondolsz, hogy még azelőtti gonoszságok visszaadása, mielőtt a török, osztrák, majd orosz birodalom szopatott minket?

vagy arra, hogy 1000 éven keresztül halomra gyilkoltuk a szlovákokat, akik másodrangú polgáraik voltak a Koronának, azért, hogy hatalmunkat fenntartsuk és most a jó és igazságos Európai Közösség inkább a sokat szenvedett kistestvére (valójában inkább gyermeke) pártját fogja minden vitás kérdésben?

ben2 helyzet-jellemzése teljesen helytálló ebben az esetben, mint ahogyan @artdark: -é is a médiakérdésben.

Balt 2010.03.05. 23:55:53

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm: "Ha a Fidesz 2006. okt. 23-a után első alkalommal egyöntetűen visszadja a mandátumát, és gyurcsánynak lett volna mersze ellenzék nélkül továbbkormányozni, akkor itt garantáltan kitör a forradalom, de legábbis az általános sztrájk. Hogyan tartotta volna fenn a szoci a demokrata párt látszatát, ha ellenzék nélkül kormányozgat?"

El lehet játszadozni a gondolattal, de te megkockáztattad volna...? Okt. 23. után is...?

A megoldás a népszavazásban látszott - és nem keltett csalódást! -, csak hát ugye a végletekig, másfél évig eltotojáztak azzal is Gyurcsányék. Persze ez is remekül alátámasztja demokratikus érzéküket, nyilván ők is rohantak volna Szilihez visszaadni a mandátumaikat okt. 24-én... :))

sárkányfő 2010.03.05. 23:56:46

@tölgyes: ha nincsenek se érvei, se ellenérvei, csak hajtogatja a magáét, akkor minek kellett ehhez ennyi felesleges kört lefutni?
És hol van már az ön által hivatkozott eurostat-jelentés?

tony zionist 2010.03.05. 23:57:02

@tölgyes: miről beszélsz?

kupper nagyapja nagyanyja már a 30-as években regisztrált kommunista felforgatók voltak.

56-ban Kupper nagypapát a felkelők felismerték és megölték itt budapesten,majd a forradalom után az ávós pribék Kupperapuka felkutatta, és legyilkolta az illető felkelőket.

ez törénelmi tény, jól elbeszélgetett erről orosz jozefina és kupper egyszer a klubrádióban is :)

és miért andrij? mert így törzskönyvezték születésekor a kis aranyos ávós fattyat, ugyanis muter szovjet.

szal mielőtt vádaskodsz, talán járj utána az igazságnak :)

és ha jó lelkiismerettel tudsz szavazni egy parkolócéges mutyista ávós fattyút a soraiban tudó pártra, akkor hajrá :D

SteveNo1 2010.03.05. 23:57:57

Az MSZP szerintem kezdetben valóban fizette a Jobbikot, hogy megossza a jobboldalt, de amikor látták, hogy bejutnak a Parlamentbe, és még tovább is, akkor leszálltak róla...

tony zionist 2010.03.05. 23:58:52

@tölgyes: jah, tehát vitézy zsófia, seszták ágika meg a többiek nem is léteznek :D

csak illúziók :D

Balt 2010.03.05. 23:59:16

@Google: "Ballib és "nemzeti" oldalon egyformán lehet Orbánt nem szeretni, innen TG vonzódása is a Jobbikhoz. Gondolom."

Szerintem rosszul gondolod...

tony zionist 2010.03.05. 23:59:37

@SteveNo1: nettó hülyeség. ilyet csak elmebeteg hihet el...

ennél még a terrormese is hihetőbb az ürgebőrbe varrt bombáival :D

Hagakure (törölt) 2010.03.06. 00:00:51

Meg kéne már érteni,hogy a hazai politikában nincs beleköthetetlen erő.
Mindenkiről elő lehet ásni valamit.

Balt 2010.03.06. 00:01:32

@Google: "Ha valamikor, akkor most a 2/3 aranyat érne! Igaz, nem az ellenfelek politikusainak."

Olvass vissza az első posztok közül valamelyikbe: TG kifejezetten "kívánatos 2/3"-ról ír... De bocsánat, ha folyton-folyvást leleplezem ilyeténmód', ez még csak nem is tekinthető nyílt pártszimpátiánk :), csak pragmatizmusnak... :)

tölgyes 2010.03.06. 00:01:52

@ó jaj: Már ne haragudjon! Tájékozatlan. Nem tudja mi a különbség külső-belső adósság között.. butaságokat ír a sajtóról.. mert még életében szerkesztőséget nem látotott.. Fogja fel ésszel: Ha én egyetértek Orbánnal akkor ha valamiről leírom a véleményemet, akkor az olyan lesz mint Orbán véleménye.. még az is lehet, hogy hamarabb írom le mint Orbán..akkor meg az övé lesz olyan mint az enyém.. most ebből maga szerint irányítás van.. Csak az a kérdés én irányítom Orbánt, vagy ő engem.. vagy Ön úgy gondolja, hogy most is Orbán diktál, ahogy azt Vona írja és Ön is olvashatja, ha rámegy a Nolra... és akkor most Vona diktál a NOlnak, vagy az MSZP használja a Vonát.. hogy a Nol vezető híre Vona Orbánt szidalmazó cikke.. mintha csak a kurva anyzó Szabó Zoltán írta volna..:)ha tudja ki az a Szabó Zoltán:)

tölgyes 2010.03.06. 00:04:02

@tony zionist: És a maga apja felmenője mi volt a 30-asévekben???Nyilas, szocdem, kommunista?? És mit csinált az apja az 50-es években? Padlást sepert? Pártmunkás volt? Ávos volt? Vagy mind egyszerre? Ugyan édes úr Ilyen kétes felmenőkkel fogja vissza az agarakat!

tölgyes 2010.03.06. 00:05:22

@tony zionist: Mi a baja Vitézy Zsófiával?.. Csak nem ő is pártmunkás volt?

bölcsész87 (törölt) 2010.03.06. 00:08:00

@SteveNo1:

"Az MSZP szerintem kezdetben valóban fizette a Jobbikot, hogy megossza a jobboldalt..."

Fenéket. A Jobbik egy alulról építkező nemzeti párt, semmi köze az MSZP-hez, és sosem volt, ellentétben a Fidesszel és a közös mutyikkal.

A Jobbik ma már egy 20-25%-os párt, holtversenyben az MSZP-vel, vagy talán már meg is előzve azt.

A közvélemény-kutatók most is alulmérik a Jobbikot, mint tavaly júniusban (5-7% helyett lett 15%), és amúgy is manipulálnak, mint az Bourdieu professzor óta tudjuk.

Lesz még itt meglepetés!

artdark 2010.03.06. 00:08:17

Vitézy Zsófia Orbán Viktor unokatestvére.

tony zionist 2010.03.06. 00:08:43

@tölgyes: nem. ő egészen biztos fideszfüggetlen :D mint orbán unokatestvére, más nem is lehetne :D

sárkányfő 2010.03.06. 00:08:46

@tölgyes:

Uram, azt hiszem túlértékeltem magát. Én tényleg elhittem, hogy be fogja linkelni azt az eurostatos jelentést, amire hivatkozik.

Tévedtem.

Továbbá abban is bíztam, hogy sikerül értelmeznie azt, amit kifejezetten önnek címezve írtam kerek 1 órával ezelőtt:
"Ön tesz úgy, mintha azt állítottam volna, Orbán személyesen irányítja a sajtóját. Nem hogy ilyesmit nem írtam, de még csak le se írtam Orbán nevét. Kérem olvasson figyelmesebben.
Én a Fideszről írtam. Senki nem feltételezi, hogy egy pártelnök mindent maga intézne, erre se idejük, se kedvük."

Ebben is tévedtem.

Balt 2010.03.06. 00:09:30

@bölcsész87: "Ahogy Pörzse fogalmazott, segítsük fel őket (őt is) a történelem színpadára!"

A fehérfuszeklis Pörzse is bölcsész? :))

tony zionist 2010.03.06. 00:12:44

@artdark: hagyjad. nem tud semmit az 'isteneiről'

a fideszesek a jelen ámőbái. ugyanaz a bolsevik mentalitás tört fel belőlük a hatalomnak már a lehetőségétől is, mint anno a gyurcsanyistákból...

nem tudja, hogy vitézy zsófia OV uncsiesója, de ha nem az lenne, akkor is kitapinthatóan pártszolgálatos fidesznyomorult, de ő azér tmegvédi. nem kell hozzá se előismeret, se információ. semmi. fideszes, tehát akármit mondanak róla, tagadni kell. hogy igaz-e? nem számít.

Kupper andrijról se tud lófaszt, de biztos én hazudok, mert rosszat mertek írni szegény fideszesről. az fel sem merül benne, hogy a kőkemény fideszvalóság ilyen rossz, hogy bauerimitátorok ülnek a fideszben is...

tony zionist 2010.03.06. 00:15:46

@tölgyes: 'És mit csinált az apja az 50-es években'

általánosba járt. meg segített molotovokat dobálni a tankokra a suli tetejéről, hogy aztán a felnőttek az égő ruszkikat lelövöldözhessék...

tudom, szemét gyilkos volt az öreg :D

tölgyes 2010.03.06. 00:16:40

@ó jaj: Már ne is haragudjon! Én nem vagyok könyvtári szolgálat. Olvasson tájékozódjon.. én se teszek mást... Egyébként a külső adósságról Lóránt Károly egy hosszabb beszélgetést folytatott Obersovszkyval az Echo Tv-ben. Azt nézze meg.. azt még maga is megérti..

BonFire 2010.03.06. 00:16:58

@tölgyes: "Török Gábor azért felszínes elemző (...) ő csak "pozicionál", "meghatározza a közbeszédet" szintű fogalmakkal bűvészkedik.. A politikai bulvárnak egy ügyes figurája."

Ön pedig ezek szerint minden bizonnyal a politikai bulvár nagykanállal fogyasztója, mivel ezt fogyasztja. Mi ebben a baj? Ha ön nem lenne, TG-nek nem lenne kinek írnia.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.03.06. 00:17:33

Itt tényleg nem változik semmi,most meg ezek esnek egymásnak,szégyen .
Jajaj drága Magyarország...:(

Thomas Rattler 2010.03.06. 00:19:52

Meglehetősen bizonytalan voltam mindezidáig a Jobbik tényleges céljait illetően, de ez az "egészpályás" letámadó kampány, ami az elmúlt napokban indult ellenük minden irányból, számomra abszolút a hitelességüket igazolja.

Balt 2010.03.06. 00:20:04

@artdark: "46-50 százalék fideszes, 20-30 mszps és 15-25 százalékos jobbikos frakciót láthatunk májustól a Parlamentben."

Ennél pártlistán is többet hoz a Fidesz és még nem számoltunk a 160-176 egyénivel...

tölgyes 2010.03.06. 00:21:31

@tony zionist: Ugyan-ugyan..Én nem láttam a dobálók közt.. maga is csak egy szájhős mint a papa...Na és a nagypapa...a nyilasból lett kommunista..:) Tudja voltak ilyenek.. mások is szép számmal!:)
Na és a maga untesója szintén a jobbikos csőcselék fizetett szószólója mint maga?
No de ha az első ember nem jön le a fáról.. és néhányan nem követik, akkor mi elvhűen még mindig fenn ülünk a fán!

Balt 2010.03.06. 00:22:18

@bölcsész87: ""Magyarnak lenni: a világon a leggyönyörűbb dolog."

(Vona Gábor)"

Esküszöm, elsőre "Magyarnak Lenin"...-ként olvastam. :)))

tölgyes 2010.03.06. 00:22:33

@BonFire: Semmi baj nincsen.. csak ne akarjunk másnak látszani, mint amik vagyunk...:)

tölgyes 2010.03.06. 00:24:51

@Balt: Vona hogyan bírta ezt a remek mondatot egyedül kitalálni..No de mi az hogy magyar?

sárkányfő 2010.03.06. 00:25:34

@tölgyes: Uram, én rákerestem arra a jelentésre. Nem találtam. Mivel Ön csak háborog, de belinkelni nem tudja, azt kell hinnem, nem létező jelentésre hivatkozik oly nagy hévvel.

Az Echo tévét ugye valami rossz viccnek szánta... Maunkia sót, Népszavát, Echot tévét és Anettkát nem nézek, és ami az ezekben a szennymédiákban fellépő embereket illeti, őket sem tartom hitelesnek.

Ha esetleg tudnak egy komoly emberre, szervezetre, tanulmányra hivatkozni, linkkel együtt...

tony zionist 2010.03.06. 00:26:59

"Kupper Róbert 1938-ban született. Szülei 1935 óta vettek részt a kommunista párt munkájában. Apját október végén mint fegyveres ellenforradalmárt lelőtték, "apja gyilkosát a harcok folyamán megsemmisítette" - áll az 1957-ben készült Vörös Csillag érdemrend felterjesztésében. 1956-tól a III. főcsoportfőnökségen dolgozott."

a drága kupperapuka :D hajrá fidesz :DDD

Balt 2010.03.06. 00:27:02

@Ordnassac: "diszkrepancia: felhívás a keleti testvéri (gazdasági) viszony kiépítésére, miközben mindenáron le akarjátok bontani a Szabadság téri kőhalmot, amire nem hiszem, hogy testvéri lenne a reakció."

:)) Mondjuk egy a Budaházy "ezredes úr" hihetetlen egy figura. :) Szerintem tökéletes moszkvai nagykövet lesz egy majdani... :) Jobbik-kormány idején. :)))

bölcsész87 (törölt) 2010.03.06. 00:29:46

Annyian csinálták már rosszul...

A hazájukat rendre eláruló baloldali miniszterelnökök sora, kommunistákból lett vörös kapitalisták, egy szerencsétlenkedő, csetlő-botló, pórázon rángatott Antall József és Orbán Viktor, mint két sajnálatos és szörnyű csalódás.

Annyit csalódott már a nemzeti oldal, többet érdemlünk, ez nekem meggyőződésem.

Annyian csinálták már rosszul. Győzzön a Jobbik!

És adjon az Isten szebb jövőt nemzetünknek!

tölgyes 2010.03.06. 00:30:10

@ó jaj: Én meg bibliográfia adatokat nem tartok a fejemben. Nem arra való. Nézze meg a műsort.. azt még fel bírja fogni. Az magyarul van. .. ha meg ezeket nem nézi, akkor ezek szerint Önnek marad a kuruc-infó... Onnan azonban ilyenekről nem fog hallani, mert azok sem ismerik.. Egyébként a jelentéseket annak az intézménynek az anyagai között lehet olvasni, amelyik azokat elkészítik...:))

tölgyes 2010.03.06. 00:32:00

@tony zionist: Na és a maga szülei, nagy szülei, akik már 19-ben is veres-komiszárokat szolgálták???

Ordnassac 2010.03.06. 00:33:18

@Thomas Rattler: hogy a Jobbik egyáltalán reagált erre, méghozzá a egyenesen OV-nak, nekem azt jelzi, hogy tyúkszemükre léptek.

Amúgy Pősze Lajos és Gyenes Géza nem feltétlenül a hitelesség jele (Pősze Antall idején a Szerencsejáték Rt. első embere volt, aki időközben megjárta a kisgazdákat is, Gyenes meg volt olyan hülye, hogy a Magyar Orvosi Kamara főtitkáraként beleszaladt Molnár Lajos egy pofonjába, ami erősen kínos).

tölgyes 2010.03.06. 00:35:12

No jó éjt mindenkinek. Legyen vége a vidám pajzánkodásnak!.. A jobbikosok meg legyen résen.. mert erős vár az ő résük!

Balt 2010.03.06. 00:35:14

@micu: "Ha Vona nem írja meg akkor is igaz: a
Fidesznek órákon belül vissza kellett
volna utasítania a szocik ötletét a Fidesz jelölt javára való második körös visszaléptetésről."

Ez Somogyiék (Political Capital), azaz az MDF ötlete volt.

"Ez azóta sem törént
meg ami legalábbis elgondolkodtató."

Én is ezt reklamáltam, de állítólag visszautasították.

"Az sem normális, hogy a két jobboldali
párt egyre inkább egymás piszkálásával van elfoglalva amit a baloldal nyilván örömmel figyel. Kéretik
ezt sürgősen abbahagyni !"

Ebben egyetértünk, de félek, már késő... Na mindegy, a 2/3-ra aligha veszélyes.

Thomas Rattler 2010.03.06. 00:35:49

Egyébként van egy olyan furcsa érzésem hogy elképesztő kavarodás lesz még itt ápr.11.-ig. Ennyire még sohasem volt hogy ennyire senki se tudja hogy ki melyik oldalon áll!
Totális chaos a fejekben - kurva nagy szar lesz ebből!

tony zionist 2010.03.06. 00:37:52

@tölgyes: te csak hazudozol és fröcsögsz, én meg tényeket soroltam

de mit várok egy fideszbolsevitól. úgy véded itt az ávós gyilkost, mintha a saját apád volna...

tölgyes 2010.03.06. 00:38:07

@Thomas Rattler: Nem olyan bonyolult ám ez..az emberek fejében ez sokkal egyszerűbb.. csak az itt fontoskodók unatkozók kavarják a semmit:)

Thomas Rattler 2010.03.06. 00:39:41

...és mint az utolsó jámbor erő, mint a "legnormálisabb" párt, az LMP 52% nyeri a választást. :-)

tony zionist 2010.03.06. 00:40:24

@Balt: ""Az sem normális, hogy a két jobboldali
párt egyre inkább egymás piszkálásával van elfoglalva amit a baloldal nyilván örömmel figyel. Kéretik
ezt sürgősen abbahagyni !""

a fidesz kezdte az EP választások előtt...

a Jobbik addig kb leszarta a Fideszt, és a Fidesz is a Jobbikot. aztán jött Kövér a Jobbik=MSZP faszsággal meg a többivel...
bizonyos fórumokon a fidesz bértopikolói már habzóbb szájjal náciznak, mint az egész népszava szerkesztőség együtt.

tölgyes 2010.03.06. 00:40:25

@tony zionist: Ugyan kedves lenin-nyilas-fiús ivadék.. én csak tükröt tartok magának, hogy meglássa benne magát, hogy tudja meg végre milyen is valójában:::)))

artdark 2010.03.06. 00:40:40

@Balt: Lehetséges, de én nem örülnék neki. Persze, lehet, hogy csak azért becsülöm ennyire az arányokat - bár a Fidesz esetében 45-55-öt akartam írni -, mert olyan környéken lakom.

De abban biztos vagyok, hogy mind a szocik, mind a Jobbik többet ér el a közvélemény-kutatásokban szereplő adatoknál. Márpedig akkor valamelyiknek - értelemszerűen a Fidesznek - a kárára kell történnie.

És fenntartom, hogy az egyéni jelöltjeik sokat ártanak Orbánéknak.

Ordnassac 2010.03.06. 00:43:01

@tony zionist: Toroczkai László egyik felmenője meg Tutsek Gusztáv Vazul, aki Wittner Máriát is elítélte. Az sem érdekel (már) senkit. Egy embert sem a szülei alapján kell megítélni. Hány olyan esetet láttam már, amikor az alma messze esett a fájától.

tölgyes 2010.03.06. 00:43:02

@tony zionist: Sajnos van némi alap a nácizásra.. bár ezeket a szélsőségeket már a Jobbik is kezdi levetkőzni.. de akkor majd létre jön egy MÉG-JOBBIK PÁRT!

artdark 2010.03.06. 00:44:17

@Ordnassac: Pősze Csurkáéknál is volt, de ezt csak a pontosítás végett mondom. Méh a Szerencsejátékos időkben a Magyar Fórumot is pénzelte. Nekem szimpatikus a fickó egyébként.

tölgyes 2010.03.06. 00:45:34

@Ordnassac: EZT Ő NME ÉRTI!! Pedig leírtam neki, hogy ha néhány majom ősünk nem jön le elvtelenül a fáról, és elvtelenül nem követi néhány a lejövőket, akkor még most is ott ülnénk!.. Na és az ő kommunista nyilas felmenői???

tölgyes 2010.03.06. 00:46:37

@artdark: A Jobbikot meg Gyurcsány kormány pénzelte.. kaptak 25 millát az eus választás előtt!

levvente 2010.03.06. 00:47:24

A nagykoalíció, amivel rémisztget Vona pont a Jobbiknak jönne a legjobban. Megfelelő kommunkikációval 30 % fölé repítené őket 4 évvel később, Haidernek is egy vegyesházasság volt a dobbantó.
De a Jobbiknak szerintem nincs jövője, mert az elkeseredettség csökkenni fog és a "vidéki bűnözés"-t is vissza lehet úgy szorítani, hogy a 15% kétharmada leolvadjon. Vona pedig pont a "szűz kéz" retorikájának lényegét veszíti el: hisz akkor már Ő is benn ül majd a parlamentben.

levvente 2010.03.06. 00:48:38

@tölgyes: na ez a rémálmom. Hogy Feri létrehozott egy radikális pártot fix 15-20 mandátummal ami úgy szavaz, ahogy ő kéri.

Ordnassac 2010.03.06. 00:48:40

@artdark: Akkor még Csurka is MDF-es volt, amikor Pősze a Szerencsejáték élén állt (1991–93). ;-)

bölcsész87 (törölt) 2010.03.06. 00:49:19

@tony zionist:

A Fidesz, miután libsiből jobboldalivá vedlett, sosem tűrt meg maga mellett egy másik nemzeti pártot.

Sőt, ők sosem voltak igazi nemzeti párt. Most is, valójában már jobban gyűlöli a Fidesz-vezetés és cselédsajtója a Jobbikot, mint a baloldalt.

Ők ilyenek, ennyi a politikai kultúrájuk, nem szeretik, ha más is van a pályán...

tölgyes 2010.03.06. 00:49:27

@levvente: A nagykoalíció is a hazugságok egyike... ezekkel operál a Jobbik...már csak azért is, hogy a köztörvényes ügyeikről ne essék szó!

Thomas Rattler 2010.03.06. 00:50:30

Tele van a fidesz komcsi téglákkal, az a lényeg és kész...

Thomas Rattler 2010.03.06. 00:51:55

..személyesen is ismerek néhány opportunista "túlélőbajnok" szarkupacot...

artdark 2010.03.06. 00:52:14

@tony zionist: Szerintem a szavazatmaximálás érdekében mindkét pártnak létérdeke, hogy nyírja egymást, ugyanis más mozgástér nemigen akad. A szocikra már csak a megrögzöttek voksolnak, és akkor már csak a bizonytalanok közül lehet meríteni, ami - bizonytalan.

Még egyszer a választások utáni alkudozásról: én azt a nézetet osztom, hogy a Fidesz akár össze is állhat az MSZP-vel, ha nem is koalícióban, de véd- és dacszövetséget kötve bizonyos kérdésekben, a Jobbik kiiktatása érdekében. Utóbbira a pénzpiaci mozgástér miatt van szükség.

Most is tartom, hogy Vona ajánlatát egy adott helyzetben - állámfő-választás - nem fogadnák el, de csöppet sem zárom ki, hogy Szilit nem szavazná meg köztársasági elnöknek a Fidesz. ha csak Orbán nem nézte ki magának a funkciót.

Ha pedig a 2/3 megvan a Fidesznek, nem zárok ki egy előrehozott választást sem.

tölgyes 2010.03.06. 00:52:48

@levvente: Maradjunk a tényeknél: Gyurcsányék 25 millióval támogatták a Jobbik eus kampányát, mert úgy gondolták az gyengíti a fideszt.. Erre mondják a Jobbikosok: törvény volt rá.. ez lehetne még igaz is, de AZ EGYHÁZI OKTATÁST A TÖRVÉNY ÉS NEMZETKÖZI SAZERZŐDÉSEK ELLENÉRE SE TÁMOGATJÁK... ILLETVE NEM FIZETIK KI AZT AMI JÁR...MERT AZ NEM ÉRDEKÜK.. EZ MEG AZ VOLT...! Ja hogy túllőttek.. de nézze meg: Von írását a NOL első helyen tartja 13 óra óta!

tölgyes 2010.03.06. 00:55:05

@bölcsész87: Az MDF volt az a nemzeti párt???:::)))Mert Ibolyka szokott így siránkozni!

tony zionist 2010.03.06. 00:55:23

nem lesz 2/3

a fidesz politikai marketingje nulla. nem is lehet más, ha egyszer szijjártó felel érte...

ezzel a gusztustalan bolsevik hozzáállással kétkézzel lökik sjaát szavazóikat a Jobbikhoz.

medián vagy tárki felmérés szerint a fideszeseknél 68% szimpatizál a jobbikkal...szal kb Somogyi féle politikai analfabetizmus kell ahhoz, hogy ennek tudatában ilyen politikát vállaljon be.

A Fidesznek a jobbik tekintetében csak a bölcs hallgatás lett volna kifizetődő.

artdark 2010.03.06. 00:56:31

@Ordnassac: Én úgy emlékszem, hogy a MIÉP-et már 92-ben megalapították, Pőszét pedig csak Horn tette le, ráadásul nem is közvetlenül az elején. De lehet, hogy tévedek.

tony zionist 2010.03.06. 00:56:46

@tölgyes: "Gyurcsányék 25 millióval támogatták a Jobbik eus kampányát"

ezeket orbán mondja a teitteren, vagy honnan jönnek ezek a viccek? hagy iratkozzak már fel erre a hírlevélre, mert én is akarok nevetni :D

amúgy gyurcsány személyesen adta át a 25millát Vonának egy garázsban. láttam.

tony zionist 2010.03.06. 00:57:49

@artdark: 93ban. miutána Csurkáék kiléptek a saját pártjukból. mert a végstádiumos rákos báb gazdái így akarták...

Ordnassac 2010.03.06. 00:58:53

@tony zionist: erre a 68%-ra kérek linket. Lehet, hogy így van, de ezzel a számadattal nem találkoztam még.

Ne legyél te olyan biztos, hogy a Jobbikhoz löki a szavazókat az egész. Lehet, hogy ez lesz, de lehet az is, hogy a szavazatmegosztást lövi ki vele a Fidesz. A szavazó gondolatai nehezen kifürkészhetők így választások előtt. :-) a

tony zionist 2010.03.06. 00:59:20

@bölcsész87: ezért mondom, hogy bolsevikok.

már ott tartunk, hogy hogy jövünk mi ahhoz, hogy egyátalán más pártra akarunk szavazni. ha nem szavazunk a fideszre, akkor csak megosztjuk a jobboldalt :d bármit is jelentsen az.

fel se fogják, hogy a kutya sem akar velük közös platformon utazni...

Viktus 2010.03.06. 00:59:30

@tölgyes:

Maradjunk a tényeknél Gyurcsányék több száz milliárd forintocskával támogatták a Fidesz eddigi kampányait ... szerinted a Magyar Köztársaság = Gyurcsány Ferenc? :D

Thomas Rattler 2010.03.06. 00:59:48

Míg a legtöbb pártnak évtizedei vannak mire nyilvánvalóvá válik hogy hiteltelenek, (lásd jelenlegi kormánypárt) a Jobbiknál ez pár hónap alatt el fog dőlni. Súlyos, kemény kijelentéseket tettek, azonnal nyilvánvalóvá válik ha nem azt teszik amit az irányvonaluk diktál.
Akkor pedig a saját táboruk fogja karóba húzni őket.

art-isjus 2010.03.06. 01:00:28

@bölcsész87: A Jobbik nem nemzeti párt,hanem bűnözők,szélsőjobboldaliak,nácik,politikai karrieristák és pénzéhes senkik gyülekezete,akik remélik,hogy a gyűlöletre építve a Parlamentbe kerülnek(és ezáltal sok sok pénzhez jutnak).

tölgyes 2010.03.06. 01:00:52

@Viktus: A Jobbiknak szóló támogatás kiutalásáról a kormány döntött.. míg a fideszéről a költségvetés.

Viktus 2010.03.06. 01:01:59

@tölgyes:

Nem a kormány dönt ezekről, hanem az embörök a választásokon pl. LMP elér 3-4% kap pénzt. Ennyi.

tölgyes 2010.03.06. 01:02:15

@tony zionist: Nem ezt én mondom. 25 millióval támogatta a Jobbikot a kormány... míg nem támogatta az egyházi oktatást.

tölgyes 2010.03.06. 01:03:17

@Viktus: Tévedés. Ez jogvita tárgya volt.. az egyházi iskolák támogatásáról is törvény dönt mégse fizették ki azt ami járt.

Kenwyn 2010.03.06. 01:03:59

@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:

"Ezekben a napokban elúszott a Fidesz 2/3-a" - nem ezekben a napokban hanem az EP választások óta folyamatosan csökkent az esély. lassan már az 50% is eléggé kérdésessé válik.

Viktus 2010.03.06. 01:04:31

@tölgyes:

Tölgyes elvtárs itt jogvita egyedül a Harmadik Út nevű formáción belül volt a törvény az törvény.

tony zionist 2010.03.06. 01:05:43

@Ordnassac: keressél. mi vagyok én, link adatbázis? google korában linket kérni...

artdark 2010.03.06. 01:06:40

@Viktus: Ez engem is bosszant. Érthetetlen pl, hogy Thürmer húsz éve kapja az apanázst, noha soha semmit nem ért el. Szar a törvény. Csak annyi örömem van az egészben, hogy az a bohóc Torgyán még az egyszázalékot sem kapta el.

Rendszerváltás pedig akkor lesz, ha Gy. F.-et vezetőszíjon viszik el. Ez pedig a Fidesz mérhetetlen nagy felelőssége. Sajnos, nem Vonán múlik majd.

tölgyes 2010.03.06. 01:06:43

@Viktus: Az egyházi oktatás támogatása nem törvény? Ráadásul ott még nemzetközi kötelezettség is áll a törvény mögött.. mégis megtagadták a támogatás kifizetését.. mert az nem állt érdekükben, ez meg érdekükben áll!

tony zionist 2010.03.06. 01:09:59

@tölgyes: kussolj már te hüye blsevik.

akkor gyurcsány százmilliókkal támogatta a fideszt, mert kifizette a neki járó állami támogatást?

a jobbik elérte 2006-ban az 1%-t, járt neki az a pénz te fidesznyomoronc...

szerencsétlen amőba vagy:D

Ordnassac 2010.03.06. 01:10:08

@tony zionist: elnézést, gondoltam hátha megvan neked, de látom lusta vagy alátámasztani az érveidet. Bocsánat, hogy ennyit kinéztem belőled.

Viktus 2010.03.06. 01:10:57

@tölgyes:

Egyház nem kap támogatást csak a jpbbik? te lenni hülye v. idióta?
Véletlenül sem sértegetésnek szánom csak tisztázni a szituációt. Szerinted miből él a Katolikus Egyház?

tölgyes 2010.03.06. 01:11:20

@artdark: DE a fideszen sem. Én azt gondolom, hogy azt az aljasságot, amit 2006-ban Gyurcsány előadott nehéz lesz bárkinek túlszárnyalnia! "Elnök úr Ön hazudik.. kérem vonja vissza".. majd Hazudtunk reggel délben és este.. és ezek után kivel foglalkozik Vona: nyilván Orbánnal...:)Mintha az elmúlt 8 évben Orbán kormányozott volna.

Ordnassac 2010.03.06. 01:11:25

@artdark: Thürmer 2006 óta nem kap semmit, mivel a Munkáspárt akkor nem érte el az 1%-ot.

Thomas Rattler 2010.03.06. 01:11:56

@E_R: "A Jobbik nem nemzeti párt,hanem bűnözők,szélsőjobboldaliak,nácik,politikai karrieristák és pénzéhes senkik gyülekezete,akik remélik,hogy a gyűlöletre építve a Parlamentbe kerülnek(és ezáltal sok sok pénzhez jutnak). "
Nos, ezeket gyűjtőnéven úgy hívják:Magyarok. :-)

tölgyes 2010.03.06. 01:13:15

@Viktus: Idióta?Ilyet én is tudnék magának írni! A kormány az egyházi oktatásra évek óta nem fizeti ki azt, amit a törvény előír.. Erről több ÁSZ jelentést is olvashatna, ha nem szállt volna le agyára a Jobbikos köd!

tölgyes 2010.03.06. 01:14:56

@Viktus: A katolikus egyház nem az állami támogatásból él.. talán kicsit tájékozódnia kéne!

artdark 2010.03.06. 01:15:11

@Ordnassac: Ha így van - nem emlékszem pontosan -, akkor bocs, csak 16 évig. Nekem az rémlett, hogy megvolt nekik.

Viktus 2010.03.06. 01:15:39

@Thomas Rattler:

A Fideszben vannak csak érithetetlen szűzek. A kőbányák, Kaya Ibrahim, Simicska-Josip Tot, Happy End Kft, Ezüsthajó meg csak a semmiből manifesztálódott a komcsi sajtó számára. Bizonyára csak így lehetett.

tölgyes 2010.03.06. 01:15:49

@tony zionist: Mondja ezt a lenin-fiúk ávós apák utóda.. ejnye bejnye!

Viktus 2010.03.06. 01:16:21

@tölgyes:

Miből kifejtenéd? :D Isten megfizetiből nehezen ...

tölgyes 2010.03.06. 01:17:19

@tony zionist: Az egyházaknak oktatási célra is járt volna a támogatás annak jó részét mégse fizette ki Gyurcsány!

tölgyes 2010.03.06. 01:19:28

@Viktus: Ilyenek a Jobbikosok?? Mintha csak a vad-bolsevikot olvasnék. Ők azok aki összekeverik a hitéletet és az egyház közszolgálati funkcióinak támogatását...Az állam ez utóbbiakat támogatja!

artdark 2010.03.06. 01:20:44

Kicsit fura - talán fáradunk - hogy senki nem reagált az előrehozott választás felvetésére, pedig szélsőséges esetben ez is benne van a pakliban, ahogy sok minden más.

Ha a Fidesz 2/3-ot szerezne, feloszlathatná a parlamentet, miután módosította az Ötv-t. Mondjuk, 200-ra csökkentené a Parlament létszámát, 176 - vagy tetszés szerinti - egyéni mandátumra, és 20-30 listás helyre.

Az ötletet eladhatná a népnek, népszerű lenne vele, nem kell részletezni, mi okból. Aztán lendületből megnyerné a választást, és nem kellene számolgatnia többé. megszabadulna az ellenzéknek a csírájától is - szigorúan alkotmányosan -, és...

Annyira elképzelhetetlen?

Viktus 2010.03.06. 01:21:14

@tölgyes:

Nézzük a tényeket.

1. Kapnak állami támogatást.
2. Kapják az 1% jelentős részét.
3. A kis huncutságaik lásd. misék, harangozás stb.
kezdheted a rizsa dumát ezzel szemben a tényállás az, ha meghal nagyanyád kell fizetni 1x a temetésért kiszálljon az egyház, a miséért megint, és azért is a harangocskát meghúzzák a templomban. Mindezt papírozás nélkül.
4. Nem beszélve az öreglányoktól befolyt milliókról.

Hanyagolhatjuk ezt a témát.

Ordnassac 2010.03.06. 01:22:35

@tony zionist: www.forsense.hu/?page=cikk&source=publiclife&id=159&p=1

Eszerint csak 12 százaléknyi Fidesz-szavazó tartja szimpatikusnak a Jobbikot (tavaly ősszel 21 volt). Hol van ez a 68%-tól?

Ellenben januárban a Jobbik-szavazók 68%-a akart koalíciós kormányt a Fidesszel (azóta ez gyanítom kevesebb). Lásd: www.fn.hu/belfold/20100114/valasztok_40_szazaleka_akarja/

tölgyes 2010.03.06. 01:22:58

@artdark: Ha a Mari néninek töke lenne, Ő lenne a Jani bácsi...Most választások előtt vagyunk.. és már a választások utáni előrehozott választásról értekezzek?????Felhő-kakukk-vár építésbe kezdjek.. ilyen későn..?? No jó éjt!

Ordnassac 2010.03.06. 01:24:38

@artdark: nem tartom reálisnak. Az emberek addigra már fáradtak lesznek egy választás (sőt, lehet, hogy kettő után), másrészt hogyan akarod kompenzálni azokat az embereket a Fideszben ilyen rövid idő után, akik bejutottak az OGY-ba és nem biztos, hogy újra bekerülnek. Gyanítom nem fél-egy évre vállalják a képviselőséget.

tölgyes 2010.03.06. 01:26:17

@Viktus: Az 1%-ról én döntök..én adom.. az állami támogatást pedig azért kapják, mert a gyerekemet tanítják - méghozzá nagyon jól - és az pénzbe kerül... ha nem kér egyházi temetést, nem is kell fizetni a papnak.. az öreglányok pedig szabadon rendelkeznek a vagyonukkal...

art-isjus 2010.03.06. 01:27:05

www.youtube.com/watch?v=N31EisYSgoo Vonát megkérdezik,hogy ha olyan tisztességesek ők ott a jobbikban,miért vannak mégis ott bűnözök...érdekes hogy milyen frappáns választ képes adni.Ennyit a "tiszta és becsületes" pártról.

artdark 2010.03.06. 01:28:11

@Ordnassac: Igen, ez reális érv, csakhogy a nagy játszmában elenyészik. Morzsa mindig akad: felügyelő bizottságok, polgármesteri székek - lehet olyan terv is, hogy a kormány vagy az államfő nevezi ki a polgármestereket, lásd Hollandia, esetleg a képviselő-testületek, mint nálunk 90-ben -, miegymás. Nem járnának túl rosszul a kiszorulók.

Van ebben ráció, hidd el.

Thomas Rattler 2010.03.06. 01:29:31

"Eszerint csak 12 százaléknyi Fidesz-szavazó tartja szimpatikusnak a Jobbikot (tavaly ősszel 21 volt). Hol van ez a 68%-tól?"
9% Jobbik szavazó lett. Hö-hö
Egyre közelebb a 68 % hoz!
www.youtube.com/watch?v=NkGoEg_99jI

tölgyes 2010.03.06. 01:31:25

@E_R: Mert szegény Vona Gábort báncsák a kérdésekkel.. báncsák már a szelek is.

2010.03.06. 01:32:27

@E_R: Jólvan kisfiam, de mostmár ideje ágyba bújni.

Trejo 2010.03.06. 01:32:32

@tony zionist: Úgy beszélsz a kommunistákról és a bolsevikekről, mint azok a látens buzik, akik szidják a többi homokost, de belül tudják, hogy ők is azok!

artdark 2010.03.06. 01:32:56

@tölgyes: Azt hiszem, a színvonal süllyed. Tudjuk be a késői időpontnak.

tölgyes 2010.03.06. 01:33:20

@Thomas Rattler: Így igaz.. Máris a Jobbik adja az ország szavazóinak a dupláját.. pedig több mint a felük otthon marad.

tölgyes 2010.03.06. 01:35:03

@artdark: Bizony elég színvonaltalan arról ábrándotni, hogy 2/3-os győzelem után a fidesz előrehozza a választást:)

Ordnassac 2010.03.06. 01:35:21

@Thomas Rattler: csak kár, hogy más felmérések szerint a Fidesz támogatottsága ebben az időszakban nem változott... Szóval valamennyire hatott a Jobbik-ellenes retorika. A Jobbik szavazói többségében amúgy a bizonytalanok táborából jön (legalábbis a Forsense szerint).

@artdark: ráció itt lassan mindenben van, de a Fidesz választói nem állandó szavazgatást akarnak – a kisebb parlament ügye nem is igazán érdekli őket – hanem cselekvést. Főleg, ha az IMF-fel kell egyezkedni, akkor egy előrehozott csak púp a háton. Persze bármi lehet, sőt, az ellenkezője is.

tölgyes 2010.03.06. 01:35:57

@Trejo: Ő is kommunista.. így jól ismeri őket.. ezek szerint tényleg azok!

artdark 2010.03.06. 01:37:34

@Ordnassac: Szerinted az adott helyzetben számítana a Fidesz-szavazók véleménye? Az ország érdekével sok mindent meg lehet magyarázni, kivált az olcsóbb, kisebb parlamentet és kevésbé költséges önkormányzati és államigazgatást.

2010.03.06. 01:37:55

@Trejo: "mint azok a látens buzik, akik szidják a többi homokost"

Általában a buzik szoktak ezzel érvelni.

artdark 2010.03.06. 01:40:04

@tölgyes: Nem ábrándozom róla, hanem tartok tőle.

Ordnassac 2010.03.06. 01:40:33

@artdark: gondolod, hogy megkockáztatnák a 2/3 elvesztését? Nehezen hiszem. Továbbá mondom: IMF-tárgyalások, költségvetés kialakítása stb. mellé nem igazán fér be egy előrehozott, aminek a végeredménye kétséges.

Trejo 2010.03.06. 01:43:00

@Jankove: Te már csak tudod... XD

artdark 2010.03.06. 01:47:29

@Ordnassac: Szerintem úgy kalkulálnának, hogy nem hogy elveszítenék a 2/3-ot, hanem gyk. 100 százalékot szereznének. Na jó, 90-et. Attól kezdve pedig jöhetne az IMF meg Peresz, azt csinálnának, amit akarnának. És ne hidd, hogy az üzleti köröket zavarná a dolog. A H. Birodalomban a finánctőkések azért támogatták Hitlert, mert megígérte Thyssenéknek, hogy nem lesz műmájerkodás a Reichstagban, meg nem lesznek mindig nyűgös szakszervezetek. A hadsereg pedig akkor állt mellé, amikor elkötelezte magát nekik az SA feloszlatása mellett.

A nemzetközi tőke már beárazta a fideszt, sőt, olyan hangok is voltak, hogy a stabilitás érdekében kívánatos lenne a 2/3... Érdekes dolgok ezek... Igaz, eddig a hazai neokonok és neolibek szekerét tolták, de mint tudjuk, a oénznek nincs szaga.

art-isjus 2010.03.06. 01:47:33

@Trejo: A frusztrált jobbikos szavazóknak pont az a bajuk,attól olyan feszültek,agresszívak és gyűlölködőek,hogy nincsen szexuális életük,még homoszexuális sem.

artdark 2010.03.06. 01:52:52

@E_R: bezzeg annak van, aki hajnali 2-kor itt veri a farkát arra, hogy milyen jópofákat mondott...

Ordnassac 2010.03.06. 01:54:11

@artdark: 100%? Nem hiszem. Az összes többi párt kihasználná ezt a helyzetet, hogy ismét van lehetőségük (persze említenék, hogy mekkora pénzkidobás az egész). Továbbra sem hiszem, hogy a választó ezt díjazná. Választási fáradtság is létezik. Másrészt nem lesz idő a mostani önkori választás reformjára, túl kevés az átfutási idő. Az új kormány feláll májusra, mire megtárgyalja, addigra már nyár van és parlamenti szünet (oké, betehetnek rendkívüli ülésnapot, de akkor is június végére lesznek kész). Aztán elpepecsel rajta Sólyom, aki lehet, hogy a túl rövid átfutási idő miatt egyik utolsó lépéseként elküldi az AB-nak az egészet, ekkor meg is akadt a dolog. Hasonló helyzet az ogy. választási törvénnyel és a ve-vel. Technikailag nehezen megoldható.

Thomas Rattler 2010.03.06. 02:00:20

Az MSZP szavazótáborát mint a dögkeselyűk, úgy fogják szétmarcangolni a kis pártok, és akárki akármit is mond, az LMP lesz a legnagyobb nyertes.

artdark 2010.03.06. 02:01:51

@Ordnassac: Hol lesz már akkor Sólyom...:)

Amúgy ez csak nálunk szokatlan, máshol - főleg Angliában - a tuti nyerő gyakran alkalmazza. (Az önk. választást el lehet tolni.)

Amúgy pedig legyen neked igazad!

art-isjus 2010.03.06. 02:02:51

@artdark: Egyébként az állandó trágárkodás is jellemző a jobbikosokra,csakúgy mint a kontrollálhatatlan dühkitörések.Nem csoda hogy egy ilyen gyűlölködő és fasiszta párttal szimpatizálnak :D

Ordnassac 2010.03.06. 02:07:47

@artdark: nálunk nem lehet eltolni az önkori választást. Alkotmányosan fix a helye és összelőrehozott/időközi ott nincs. Ergo mindenképp 2010 októberében lesz. Augusztusig meg még Sólyom a KE. Szóval ez a rész nem fog működni. Angliában nincs fixen leszabályozva, hogy mikor vannak a választások. Nálunk igen. Persze feloszlathatja magát az OGY, de előbb meg kell csinálnia az ogy.választási reformot (ez két kétharmados törvény módosítását vonná magával), az sem két perc. Másrészt kell idő, amíg az államapparátus átáll az új rendszerre (átfutási, felkészülési idő), tehát ez is csak 2011 közepére mehetne, akkor meg már lehet, hogy a Fidesz nem fog olyan jól állni (ekkor általában esik a népszerűség a kormánypárt/ok/nak).

artdark 2010.03.06. 02:07:54

@E_R: Ne haragudj, de én nem vagyok fasiszta, úgyhogy bekaphatod.

Ordnassac 2010.03.06. 02:11:09

@E_R és @artdark: kérlek titeket, hogy ezt a hangnemet szüntessétek be, de gyorsan. Eddig nagyobb anyázás nélkül lement ez a poszt, nem kell itt hajnalok hajnalán egymásnak esni. Ennyit nem ér az egész. Köszönöm.

artdark 2010.03.06. 02:11:47

@Ordnassac: Igen, a VT módosításához kell a 2/3, és ez szeptemberig kényelmesen átmenne. Addig pedig lehetne puhítani a közvéleményt. Az apparátusnak semmire nem kellene átállnia, ráérne a tényleges időpont előtt. Csak a döntésnek kellene megszületnie, ez pedig kellő előkészítés esetén 5 percbe telne.

És szerintem van is egy ilyen forgatókönyv.

Thomas Rattler 2010.03.06. 02:16:37

"A H. Birodalomban a finánctőkések azért támogatták Hitlert, mert megígérte Thyssenéknek, hogy nem lesz műmájerkodás a Reichstagban, meg nem lesznek mindig nyűgös szakszervezetek. A hadsereg pedig akkor állt mellé, amikor elkötelezte magát nekik az SA feloszlatása mellett. "
A finánctőkések ( korporatív fináncoligarchia>>háttérhatalom>>
szabadkőművasek {illuminati}>>zsidók) azért támogatták Hitlert mert zsidó volt. A Rotschild dinasztia bécsi ágának leszármazottja volt.

Ordnassac 2010.03.06. 02:17:15

@artdark: Szeptemberre csak akkor menne át, ha nyáron is ülésezne az OGY. Aztán fene tudja, hogy tesznek-e emiatt rendkívüli ülésnapokat.

Az átfutási idő meg kötelező jogalkotási elem. Mire ez átmenne, jövő év elején járunk (x időnek el kell telnie az OGY feloszlása és a tényleges választási időpont között). Sőt, nem beszéltem eddig a választókerületek újrarajzolásáról ebben az esetben (a Fidesz ragaszkodik a vegyes választási rendszerhez). Ez sem két perc és az önkormányzati potentátok ebbe biztos bele fognak szólni. A jogalkotási törvény pedig év végén hatályát veszti, úgyhogy azt is meg kell hozni még idén. Túl sok szól ellene.

artdark 2010.03.06. 02:21:57

@Ordnassac: Nyilván, mint fikciót vetettem fel. Azért ne dobjuk el, bár én ellene drukkolok.

Jó volt kicsit beszélgetni, köszönöm, jó éjt!

@Thomas Rattler: Szerintem ebben tévedsz. Sem a Nepomuk-ág, sem a Pöltz-ág nem volt zsidó. Ezt még Heiden sem tudta alátámasztani, bár lehet, nem is akarta, érthető okokból.

Jó éjt!

Captain Tott (törölt) 2010.03.06. 03:06:21

@tony zionist: Azzal, hogy a Jobbik nekiment a Fidesznek, minden kormányváltást akaró szavazónak feladták a leckét. Innentől muszáj állást foglalni, már nem lehet a két pártot egyszerre kedvelni.
Talán épp ez a Jobbik célja: kiharapni és stabilan megtartani a Fidesz táborából, akit lehet.
De az biztos, hogy a magamfajtákat, akik számára egy új kormányzati politika a legfontosabb, ez a Jobbiktól végképp elrémít.

dögkeselyű 2010.03.06. 03:29:30

ELÉG!
Soha nem gondoltam volna, hogy egy blogra reagálok, de úgy néz ki, hogy ma jött el az ideje. Nem értem a világot.
Mi folyik itt?
Most, én szeretnék Vona Gábornak és Orbán Viktornak nyílt levelet intézni, mint egy egyszerű MAGYAR ember:

Én egy nyíltan konzervatív és jobboldali neveltetésű és beállítottságú magyar állampolgár vagyok.A családom, apai ágon Szepes vármegyéből települt át az első világháború után Magyarországra.Német nemzetiségüek voltak (Szászok, a dédapám nem is beszélt magyarul),de az országunkhoz való ragaszkodás (és szerintem az akkori német gazdasági helyzet miatt) ezt a mi szeretett országunkat választották.Mivel nagyapám német mivolta ellenére nem 'értett egyett' a német megszállással, letartóztatták, és elhurcolták.Őt akkor látta Nagyanyám és Apám utoljára. Röviddel a háború végeztével Nagymama megismerkedett és összeházasodott egy nagyon rendes emberrel, akit én mint az igazi Nagyapám ismertem és tiszteltem. Ö egy Piarista hívő, Hortysta ember volt, aki a háború alatt, mint munkaszolgálatos tiszt szolgált. Ezért a háború után behívták az Andrássy út 60. ba, és ott kiherélték. Az életét egy véletlennek köszönhette, mivel egy egykori beosztottjának a testvére felismerte a vesztőhelyen és riadóztatta azokat a zsidókat, akikkel együtt a fronton volt. Ők írtak egy kérvényt, amit a mai napig őrzök, hogy, kérik ne bántsák, mivel neki köszönhetik az életüket, magyarán megmentette őket. (mind,az összes zsidó munkaszolgálatos beosztottja nevelő Nagyapámnak megmenekült, túlélték a háborút, 'együtt loptak élelmet', és soha nem érezték hogy rosszabb bánásmódban lett volna részük mint a magyar katona társaiknak az orosz fronton).Mind túlélte a háborút. Csak 'nevelő' Nagyapámnak nem lehetett saját gyermeke. Megúszta, B listára tették és egészen a hatvanas évekig olyan munkából élt meg, mint pl. a kazánfűtés. Egy 32nm lakásban élt, és tisztességes becsületes igaz keresztény emberként halt meg. Az egyetlen számára fontos öröksége egy dedikált Horty portré voll. Nagyon tiszteltem és szerettem őt. Számomra ő mutatta meg mi az az igazi jobboldali gondolkodásmód és szemlélet. Soha nem zsidózott,cigányozott!. Csak a kommunistákat utálta. Azt hiszem ez érthető.
Miután megnyiltak a határok, Németországban telepedtem le.Több mint tíz év után hazajöttem. Nem azért mert nem éreztem jól magam, vagy mert honvágyam lett volna. Egyszerűen nagyon más volt.
Abban az időben egy jobboldali kormánya volt az országnak. Láttam a jövőt!
Azóta megváltozott minden.Az emberek elfelejtették a Kommunistákat, mintha nem lett volna 40 év. Helyette elkezdenek zsidózni,meg cigányozni.Pedig ez csak HOMÁLYOSÍTÁS!
Holott a kommunisták 20. és a 21. század pestise, az a maradék kommunista szemét, ami erre az országra is rátelepedet mindent tönkre tesz.
Példáu, Németországban már a kilencvenes évek elején nyílvánosak lettek a titkosszolgálati aktákat. Magyarországon ez idő alatt, max azt tudtuk meg, hogy Vikidál Gyula besugó volt. BOCS! Ki nem szarja le! Nekem ne azt mondják, hogy ki volt besugó, hanem, hogy kinek súgott be. Kik voltak az irányítók!
De ők a mai napig jól megfizetett állásban vannak.
A cigánykérdést 5-10 éven belül, (és nem agresszívan, mint a jobbik) meg lehetne oldani. Van rá német példa, csak le kell másolni. A mi problémánk a kommunista maffia! Őket kellene valahogy láthatóvá tenni. De a legtöbb volt 3/3-as-tól a Fidesz is összeszarja magát,mit várhatunk.(sajnos a Fidesz tagjai között is vannak korrupt emberek)
U:I:
Büszke vagyok hogy Magyar vagyok, és hogy Magyarországon élek! Olyan településen lakom, ahol a gyermekeim Német nemzetiségi nevelésben is részesülnek.

Thomas Rattler 2010.03.06. 03:47:56

A hábórú elkezdődött.
0.00.01

borzzz 2010.03.06. 03:48:57

Már alig várom a holnapi és a holnaputáni, ill. a mindennapi betevő Jobbik-posztot, erről a tömegtámogatással rendelkező jelentős pártról, amely már puszta létével intellektuális kihívást intéz a tudatos választóhoz. Na meg az elemzőhöz, akinek tárgyilagos, szigorúan értéksemleges munkásságát napra nap lessük-várjuk.

theofil 2010.03.06. 05:07:50

@bölcsész87:

Kedves bölcsész, semmi kifogásom Vona ellen akit Petőfihez hasonlítasz.

Bár az utóbbinak nem volt kaszinótulajdonos kampányfőnöke, ami csak az akkori elmaradott viszonyokkal magyarázható.

Ha már Petőfi, akkor kérlek keresd ki nekem a Petőfi-összesből a

"Mocsok zsidók, mocskos zsidók!"

című költeményét.

A szebb jövő reményében:

theofil

theofil 2010.03.06. 05:22:39

@Balt:

Engem is megtaláltak már azzal, hogy Orbán cigány származású.

Mindenkit elhajtottam, hogy ha az akkor pláne elismerésre méltó, hogy (egy ilyen hátrány dacára) a miniszterelnökségig vitte.

De ezt a kifejezést nem hallottam.

Én is akarok kommentelni 2010.03.06. 07:06:58

@SteveNo1:
Kellett volna esetleg adójóváírást kérni, és akkor nőttek volna a fizetések. Legalább ennyire nyilvánvaló csúsztatásokat ne! Itt ne! Tessék szépen bekopogni a bér számfejtő emberkéhez, és közölni vele, hogy te igenis szeretnél adójóváírást igénybe venni év közben, és láss csodát, a márciusi béretek magasabb lesz.
Amúgy meg ha mégse kéritek, akkor majd február-márciusban jövőre amikor visszakapjátok akkor gondolom bőszen hallgatna mindenki hogy visszakapott 180k pénzt... Ez sunyiság, nem más.

László56 2010.03.06. 07:07:58

Hogy milyen levelet is írt Vona Orbánnak ? Haragosat. Mérgeset. Hogy politikai háttere lenne ennek a levélnek ? Azt csak nagyon sok jóindulattal lehetne ráfogni. Az említett levél nem más mint egy feldühödött polgár levele a „politikai elitnek”. Bárki megírhatta volna. Jobban mondva már sokan meg is írták, rövid hozzászólásokban is, de mivel nem elismert politikai szereplők voltak, senki nem figyelt rájuk. Körülbelül ennyi értelme van ennek a levélnek és nem több.

Csodálkozni inkább azon kell hogy miért ír egy ilyen jelentéktelen levelet, egy olyan politikai párt vezetője, kinek most lehetősége van a politikai elithez tartozni. Eddig támadta a FIDESZ-t ahol csak tudta. Mi van azon csodálkozni vagy megsértődni való ha az meg visszarúg.

Miért beszél egy pártvezető koalícióról. Miért beszél egy politikai elemző egy koalícióról. Az egyik azért mert összetéveszti a koalíciót a parlamenti együttműködéssel. A másik meg azért, mert szó szerint veszi egy politikai párt vezetőjének a politikai tapasztalatlanságát. Máris meg van az a csont amin rágódni lehet. Ugyan mindent bele lehet magyarázni de politikai értelme semmi.

Ha ugyanezt a levelet Vona egy szatirikus stílusban írta volna meg akkor lenne értelme. Kigúnyolva vele a tradicionális pártokat. Így azonban csak a politikai tapasztalatlanságát teszi a kirakatba.

nestrot10 2010.03.06. 07:24:32

MONDOM EMBEREK! úJ A JELSZÓ!
ORBÁN TAKARODJ!!!!--nemsokára ezt zengi Magyarország!!!

kisa 2010.03.06. 07:29:41

@László56: És az a feldühödött polgár éppen pont véletlenül egy feltörekvő, riválisnak látszani akaró párt elnöke.

nyg 2010.03.06. 07:30:36

Bayer levelet írt Vonának, aki válaszát Orbánnak címezte. Ez önmagában egy vicc. Aztán azt írja, hogy tudhja, hogy a sas (Orbán) nem kapkod a legyek után (Vona), de egyen azt is kijelenti, hogy a sas (Orbán) nem a legyek ura. Hát persze hogy nem, minek után nem is érdeklik a legyek.

is 2010.03.06. 07:38:50

"ha a Fidesz nem lesz elég éber és okos"

úgy látszik nem egy időtávban elemzünk. nézzünk már vissza az elmúlt 4 évre, mi volt abban értelmes és okos? a népszavazás, amivel tönkrevágták az egészségügy és oktatás megújításának lehetőségét? a válságra való reagálás? a nyugdíja(so)k egyik heti védése, másik heti támadása? vagy már TG is ott tart, hogy az ország sorsa érdektelen, tényeg az az okos, aki a politikai pankrációban kinyírja a másikat? nem az, aki az ország problémáira valami értelmeset mond? mikor fogjuk objektív, pártatlan elemzésben olvasni itt, hogy az okos dolog a FIDESZre szavazni, más minden hülyeség?

LuiKang 2010.03.06. 07:47:42

@László56: Ne haragudj,de nekem úgy tűnik, te vagy az, aki nem ért a politikához.

1. Vona levele nyílt levél, vagyis nem csak egyedül a címzettnek szól.
2. Vonának válaszolnia kellett Bayer nemtelen, fröcsögő levelére, még a Magyar Hírlapnak is le kéne azt hoznia, mint ahogy az a MN-ben szokott lenni a nyílt levelekkel, de tudja VG is, hogy az MH-ban erre nem lesz lehetőség.
3. Épp azért címezte OV-nak, és nem BZs-nek, amit te is írsz, nem megy bele jelentéktelen csatákba, VG a háborúra koncentrál.

És véleményem szerint van két fontos eleme, ami végülis egy. OV vállalja fel a nyilvános vitát VG-vel, és mint a végén írja - főleg a fideszeseknek - OV hiába menekül, a parlamentben úgyis találkozni fognak.

nyg 2010.03.06. 08:01:05

Egy másik fórumok toklasz írta, és én egyetértek vele. Bocs toklasz.

Viszont válasz Vona Gábornak!
"Tisztelt Gyurcsány Ferenc! Engedje meg, hogy félretegyek mindenféle naivitást, és személyesen Önnek, a tollba mondónak válaszoljak."...........

nazer 2010.03.06. 08:13:03

én egyet tudok,mégpedig azt,hogy :12 kopogtatót szereztem a Jobbiknak,család,barátok,stb.

pupi12 2010.03.06. 08:18:02

az a baj hogy ahelyett hogy összefogna a jobboldal a FIDESZ elkezdett mocskolódni a Jobbikra.Nem tudom mit félt biztos a poziciója a Parlamentbe. Az MSZP meg dörzsöli a tenyerét hogy egymásnak esett a jobboldal.Sajnos ez jellemző ránk.

Rob67 2010.03.06. 08:18:31

@Thomas Rattler: Értem én ha üldözési mániád van, de mond már el, hogy a fenti poszból hogy jött le a "tele van a fidesz komcsi téglákkal" című rész?
Csak a levezetésre vagyok kíváncsi és leborulok a politikia éleslátásod előtt azonnal :)

László56 2010.03.06. 08:29:11

Nem haragszom LuiKang. Nincs is miért, hiszen tényleg nem értek a politikához. De azért véleményem nekem is lehet. Én megértem a nézőpontodat és nagyon tetszik egy kijelentésed is. „ Vona Gábor a háborúra koncentrál.”

Hogy maradjunk a példádnál. Ha valaki a háborúra koncentrál, nem kell feltétlenül csatát veszteni. Ha egy hadvezér egyik tisztecskéjét küldi a harcba, akkor nem a másik csapat hadvezére fog vele harcolgatni, hanem – ha esze van -, akkor ő is a tisztecskéjét küldi a csatába. Mert ha ő maga megy avval lealacsonyítja magát a tisztecskéhez. A tisztecskét meg felemeli magához.

László56 2010.03.06. 08:30:25

@LuiKang: Nem haragszom LuiKang. Nincs is miért, hiszen tényleg nem értek a politikához. De azért véleményem nekem is lehet. Én megértem a nézőpontodat és nagyon tetszik egy kijelentésed is. „ Vona Gábor a háborúra koncentrál.”

Hogy maradjunk a példádnál. Ha valaki a háborúra koncentrál, nem kell feltétlenül csatát veszteni. Ha egy hadvezér egyik tisztecskéjét küldi a harcba, akkor nem a másik csapat hadvezére fog vele harcolgatni, hanem – ha esze van -, akkor ő is a tisztecskéjét küldi a csatába. Mert ha ő maga megy avval lealacsonyítja magát a tisztecskéhez. A tisztecskét meg felemeli magához.

nyg 2010.03.06. 08:37:39

Ez is érdekes megvilágításba helyezi a jobik dolgát.
szaszvar.hazad.hu/news.php?readmore=70

cellimega 2010.03.06. 08:38:07

A jobbik (mai) és az mszp (egykori) szavazótáborának közös része:
akik elutasítják a mai rendszert.

Ők azok, akik a Kádár-kor iránti nosztalgiából szavaztak az mszp-re.

gorcsev54 2010.03.06. 09:05:08

@E_R: Ezt Te honnan tudod ? Magadból indulsz ki? Hány Jobbikos szavazót ismersz?

jjulie 2010.03.06. 09:07:14

@dögkeselyű:

"Én egy nyíltan konzervatív és jobboldali neveltetésű és beállítottságú magyar állampolgár vagyok"

ez a kedvenc mondatom

kb ennyit jelent: valamilyen előzmények után, olyan helyzetbe kerültem amivel elégedett vagyok, és nem szeretném ha bármikor is megmérettetésemre kerülne sor, aki rosszabb helyzetben van mint én, kérem ne próbáljon meg beelőzni, sem a szorgalma sem a tehetsége, sem az ügyessége által, mint ahogy én sem fogom csipkedni magam, és kihívás elé állítani azt aki előttem van, tehát maradjon minden így, ahogy van, eszembe sincs megkérdőjelezni tekintélyes embereket és intézményeket, és a kisérletező kreatívok kérem kíméljenek, ami a nagyapámnak jó volt, nekem is jó, és kérem nem mozogni mert attól megszédülök, elveszítem az egyensúlyom....

HappyMan · http://borsod.blog.hu 2010.03.06. 09:09:17

Az a "szép", hogy van, aki ezekre a Vona-félékre szavaz. Csak mert utálja a cigányokat. Ennyi elég is Magyarországon, pedig a Jobbiknak is vannak csontvázai a szekrényben bőven.

De azt majd Viktorék kiborogatják.

2010.03.06. 09:12:12

@Viktus: Pedofil videókból. :D

Off:
Én mondjuk egy kanyi vasat se adnák nekik! Pedig katolikusnak kereszteltek. A mi papunk olyan kövér, min. 200kg. Bemegy a boltba, akkora kosár kaját visz, amiről itt sokan csak álmodnak. 2000Ft-os bort iszik ám, nem a nagymama meggyszörpjét. Most megint ez a sok pedofil botrány.... Azért érdemes lenne elgondolkodni... Becsületes férfi ember nem áll katolikus papnak... Legalábbis még egyel sem találkoztam sajnos.

jjulie 2010.03.06. 09:16:44

@HappyMan:

ne hidd, a viktornak erős gyomra van, nem fog hányni

Karlitosz 2010.03.06. 09:17:00

@E_R: az mszp szavazóinak persze van, mégpedig anyáddal, naponta többször is.

2010.03.06. 09:17:12

Egyébként a Fidesz legnagyobb baja, maga Viktor. Ha másik miniszterelnök jelöltjük lett volna, sokan gondoltak volna rá, hogy rájuk szavazzanak. Viktor elég sok régi szavazójukat állította át Jobbikos üzemmódba. Ismerek sok ilyen volt Fideszest. Úgy vélekednek, ha O.V. nem kapaszkodna annyira a hatalomért, nagyobb lett volna a hitelük. Egy Pokornival például, vagy egy Rogánnal. Meg az utolsó választáson, olyan volt, mintha tudatosan szúrták volna el a kampányt pl. Mikola ökörségeivel. Most meg Kövér baromságaival zeng a sajtó. Egy kicsit olyan, mintha akarnák is meg nem is.

mrs. white 2010.03.06. 09:24:36

@is: Hali!
Egyre gyengébb a színvonal. Az egészségügy és oktatás fizetőssé tételét reformnak beállítani és aki ezzel egyet nem ért, az hülye gáncskötőnek nevezni, az több mint baromság.
Akár lehetne vizitdíjat és tandíjat is kérni, de nem így nem ilyen előkészítéssel, felvezetéssel stb. Ez nem reform hanem pénzbehajtás volt az előző évek tipsi tapsija után.
Sok mindent belehet és bekell majd vezetni ami a szociknál ötletként megfogalmazodott, de azt egy koherens szerekezet átalakítás részeként és nem ilyen ötletszerűen.
Aki ez ellen van az teljesen normális szerintem.
Aki meg ezt nem látja az egyébbként ne bíráljon egy egyébként teljesen másról író politikai elemzőt, mert mondjuk a kijelentésének az általad felhozottakkahoz semmi köze nem volt, de ezt is pont annyira értetted meg mint a reformokat.

nyg 2010.03.06. 09:25:56

@Meastick_1: Öreg, nézd már meg a politikusok népszerűségi listáját. Orbán Viktor 54%, Vona Gábor 32 %. A legalkalmasabb miniszterelnök-jelölt: Orbán 42%, Vona 4 %. A fák nem nőnek az égig!

strappa 2010.03.06. 09:27:56

@pupi12: "az a baj hogy ahelyett hogy összefogna a jobboldal a FIDESZ elkezdett mocskolódni a Jobbikra"
Mert a Jobbik annyira kesztyűs kézzel bánt a Fidesszel, igaz?
@Meastick_1:
"Egyébként a Fidesz legnagyobb baja, maga Viktor. Ha másik miniszterelnök jelöltjük lett volna, sokan gondoltak volna rá, hogy rájuk szavazzanak. Viktor elég sok régi szavazójukat állította át Jobbikos üzemmódba. "

Ez tipikus ballib szöveg. Aki mondjuk 2009-ig Fidesz-szavazó volt, az csak Orbán miatt nem pártolt át az elmúlt egy év alatt a Jobbikhoz, hiszen az elmúlt évek fideszes sikerei őt igazolták, Sólyom mellett a "legnépszerűbb" politikus. Lehet hogy több választást vesztett, de mindegyik elvesztett választáson több szavazatot gyűjtött be, mint korábban.

jjulie 2010.03.06. 09:27:59

@Meastick_1:

a viktor egyszerűen csak egy rossz fönök, ugyanis a jó fönököt arról lehet felismerni, hogy kurva jó beosztottjai vannak, neki meg ilyenek vannak mint a szijjártó

nyg 2010.03.06. 09:28:32

@Meastick_1: Meg kellene nézni a népszerűségi adatokat is. Orbán Viktior 54 %, Vona Gábor 32 %. A lagalkalmasabb miniszterelnök-jelölt: Orbán 42%, Vona Gábor 4 %. Tudom a választ: rohadt, hazug közvélemény-kutatók. Hihihi.

jjulie 2010.03.06. 09:34:16

@strappa:

itt már régóta nincs olyan, hogy "tipikus ballib" szöveg

mindenki használ mindenféle jelzőt anélkül hogy kifejtené mit ért rajta, kb. olyanok ezek a szövegek, mint egy regény, ahol nem számozták meg az oldalakat és nem fűték össze a lapokat, ömlesztve lehet vásárolni, összekeverni mint egy pakli kártyát, majd felolvasni

mrs. white 2010.03.06. 09:37:10

@Meastick_1: Orbán viktorral mindig azoknak van baja akik nem fidesz szavazók. Biztos hozna rövid távon stavazatot ha más lenne pl Kósa, Rogán tök mindegy. Aztán pár hét vagy hónap múlva Kósa lenne a patás a megtestesült gonosz. A dolgok már csak ilyenek mindíg az aktuális főnököt kell támadni minden oldalon ahol a kevéssé elkötelezettek majd csalódhatnak ennek okán.
Egy viszont tény. Oerbán már 20 éve áll a fidesz elején. A párt népszerűsége az utóbbi időben a legnagyobb. Nem nagyon van kibeszélés titkos hangfelvételek tömkelege a sajtóban. Pártszakadás, különböző platformok megjelenése stb a legegységesebb párt képét mutatja.
Ezt igény szerint fel lehet fogni diktatórikus vezetésnek de egy erős jól vezetett irányításnak is. Mindenki szimpátiája alapján kiválaszthatja.
Szakmai szempontból a legjobb politikus magyarországon.
Ez pont annyira igaz mint hogy a jobbik az utóbbi két év legjobban menedzselt pártja az eredmények okán.
Az ellenfelek természetesen örülnének, ha jobbik bénább lenne és annak is ha Orbán nem veztné a fideszt.
A fidesznek ez azonban hosszú távon nem sokat hozna. Sőt.

mrs. white 2010.03.06. 09:38:47

@jjulie: Kíváncsivá tetté, milyen beosztottjaid vannak?

strappa 2010.03.06. 09:39:06

@jjulie: Az én nézetem szerint pedig van.
Persze-persze, szavaznánk mi a Fideszre, csak az a Viktor ne lenne. Miközben a ballib sajtó (amíg volt ereje) ugyanúgy szétszedte volna az utódját, lásd Kósa kurvázós esetét a Blikkel.

jjulie 2010.03.06. 09:39:16

@mrs. white:

nem gondolod véletlenül, hogy ez a jobbik nem egy fidesz pártszakadás?

mrs. white 2010.03.06. 09:41:13

@jjulie: Sose jutott eszembe. Vona milyen párt funkciót vitt a pártban?

mrs. white 2010.03.06. 09:41:51

@jjulie: Egyszerűsítem, párt tag volt egyáltalán?

jjulie 2010.03.06. 09:44:29

@mrs. white:

23 évesek, és ennyi centi a szoknyájuk és a dekoltázsuk, és imádják őket az ügyfelek, és ennek a háromszorhuszonhárom eredményeképpem minden szerződést úgy írnak alá mint a huzat

tehát jók

jjulie 2010.03.06. 09:47:26

@mrs. white:

ja bocs, mindíg elfelejtem, hogy a jobbik az egyszercsak lett, se apja se anyja, és semmi féle földi rokona

egyszer felébredtünk és ott volt

2010.03.06. 09:47:32

Félreértések elkerülése végett nem vagyok ballib. Liberális meg végképp nem.!!! O.V.-t én is utálom. Egyszer nekiadtam a szavazatom, legelső szavazás - ifjonti hév stb. Megbántam. Bíztam bennük, és ők is síboltak, erkölcsileg sem voltak rendben, lásd. Deutsh Tomikát. Az MSZP-t -SZDSZ-t szóra se méltassuk. Ibolya is teljesen elhülyült, úgyhogy nem tudom mi lenne a lehetőség. Nem vagyok egy zseni, csak egy átlagos ember vagyok, aki dolgozni akar. Itt vidéken 3 műszakban 63 ezret lehet ám hazavinni, abból kellene eltartani a családot. Itt baromi nagy a Jobbik támogatottsága. 74 éves szomszédnénim is, de még a roma barátaink között is. Nem a cigány kérdés miatt. A rend és a felelősségre vonás miatt. Lehet, hogy most is rosszul döntök, akkor azonban nem marad más lehetőség, csak elmenni, mert a gyermekeimnek nem tudom itt garantálni a nyugodt-békés életet.

tölgyes 2010.03.06. 09:47:58

@artdark: Miért tart tőle.. Úgy gondolja, hogy elment az eszük???és el akarják veszíteni a kormányzás lehetőségét? Előbb keményen harcolok, hogy 2/3-om legyen.. aztán gyorsan előrehozom a választást, hogy elveszítsem azt? Hol itt a logika?? Talán csak ott hogy 01. 40 kor írta.

mrs. white 2010.03.06. 09:47:58

@jjulie: Vagy a kavinton gurult el vagy csaks ímán időcsabdába kerültél mert gőzön nincs mire válaszoltál.
A feltett kérdésre és kommentre biztos nem. Na pá megyek a fizetett ügynökre.

jjulie 2010.03.06. 10:02:17

@Meastick_1:

van mit tenni: pl olvasgatni a bibliát, a jób könyvét különösen sokszor, újra meg újra, ott megtalálod a megoldást

ha arra vársz hogy más hozza neked helybe, akkor három műszakban nettő 63 000-t ad érte cserébe, és ez az alkupozíció lesz még rosszabb is attól félek

és a mostani szavazásoddal arról döntesz mindössze, hogy ki legyen boldog attól hogy te élsz, az árad ugyan úgy 63000 marad

szikjáró 2010.03.06. 10:23:58

"az a baj csak Jobbikkal, hogy a bosszúvágyat szítják, az meg soha nem jó tanácsadó. háttérbe szorítja az építés prioritását. "

személy szerint ez a bosszúvágy helyén van, "ül".
ha valóban akarnak elszámoltatni (kevéssé hiszem), de valamelyest saját stílusukban sikerül, akkor viszont kemény pénzeket tudnak papíron visszakövetelni az államkincstárnak, amiből persze nem lehet rendberakni az országot, de el lehet kezdeni.
ez az elszámoltatós része (a földtulajdon, vízkészlet-védelem is) része a jobbik programjának azért csiklandoz ennyire, mert mondjuk pont egyet tudok érteni vele, egyben kíváncsivá is tettek a mikéntekre.

2010.03.06. 10:30:39

A Biblia azt mondja segítsek magamon. Olvastam már jó párszor. Nem a megoldást várom, a lehetőséget! Mivel gyereket mertem szülni, kilöktek a munkaerőpiacról, és nem nagyon lehet visszakapaszkodni, pedig azóta 3 különböző szakmát sajátítottam el, saját költségen. Amikor az interjún ahhoz a sorhoz érnek, hogy gyermekek száma, onnantól kezdve semleges a téma, és már tudom, hogy ezt elbuktam. Le kellene tagadnom az okos, kitűnő tanuló lányaimat? Akkor meg a bizalom hiánya miatt küldenek el, amint kiderül. Márpedig a csalás nálam nem lehet téma! Nem a 63 ezer a probléma, hanem hogy azt hittem egy viszonylag élhető országban élek, szeretek (szeretnék) dolgozni, és bírok is, de nem tudok 1-ről a 2-re jutni. Nna ez itt a gond. Ezért bizony, hogy nincs munka, és így bánnak azokkal az anyákkal is, akik szeretnének dolgozni, bizony az eddigi kormányok tehetnek. Külföldről már kaptam munkaajánlatot. Nem is egyet. Csak azt hittem, hogy Magyarként, Magyarországon lenne nekünk jó. Mostanában kezdem felülértékelni a nacionalizmusomat.
A Biblia viszont jó olvasmány, bár az Ószövetségi részeket nem szeretem. ;)

hoplita 2010.03.06. 10:33:20

@tölgyes:
Hopp...!

Ez komoly elkottyintás volt, komám..:DDD

Most négy évig mi jövünk, még ha közben elfogy minden támogatottságunk, akkor is és kapjátok be, ugye így gondoltad...????

Vajon honnan ilyen ismerős ez a gondolkodás...???

Eben guba lesz itt cserélve, egyre nagyobb meggyőződésem.

hoplita 2010.03.06. 10:40:25

@Ordnassac:

A közvélemény kutatókat a helyedben óvatosan kezelném, mit gondolsz én miért nem szeretek rájuk hivatkozni?

Egyetlen dolgon gondolkozz el, az általad említett Forsense mennyit is adott az EP előtt a Jobbiknak?
6 vagy 7 százalékot?
Még a fideszes Mráz-művek adta a legtöbbet, asszem nyolcat...
És mennyi is lett???

Na, erről ennyit..:DD

mrs. white 2010.03.06. 10:44:56

@jjulie: Nem te teremtetedd kritikátlan választásaiddal.

hoplita 2010.03.06. 10:49:35

@nyg:
Vona itt a Golding regényre célzott...mi van, nem jött le?

hoplita 2010.03.06. 10:58:33

@hoplita:
Ó, hát tovább olvasva téged, hogy jött volna le a Legyek ura....!

Hát te sötét vagy, mint a csernozjom anyaföld és decemberi csillagtalan éjszaka spéci kereszteződése..

tölgyes 2010.03.06. 12:08:05

@hoplita: Oszt ezt a maga által kitalált sok okosságot miből vonta le???

KELEMEN 2010.03.06. 12:55:34

Le a kalappal Gábor inteligenciája elött!
Máskülönben, minden egyes párt, a vezéreivel együtt felettébb szégyelheti magát, amelyik arra predesztinálja önmagát, meg a tagjait, hogy a másik pártot és munkatársait minősitse, lejárassa, az helyett, hogy a saját programjával, a nemzet sorsát javítandó intézkedéseinek megjelölésével próbálna elismerést, támogatókat szerezni! Szebb Jövőt!

KELEMEN 2010.03.06. 13:05:59

Mastick! Kedveském, nem Nektek kell elmenni, hanem ennek a szar szemét bandának, holdudvarostúl együtt! Meggyőződésem, hogy a cigányoknak is, a magyarnak is jobb, kiszámíthatóbb, élhetőbb hazát fog teremteni a Jobbik Mozgalom! A programja, tisztességes, korrekt célokat fogalmaz meg! Nem a fellegekben jár, megvalósítható, de elkell számoltatni az eddigi regnáló pártelitteket és a kormányokat! Szebb Jövőt István!

Balt 2010.03.06. 13:32:39

@Balt: Hopp, ide valami hülyeség került. :) Mindegy az eredeti hivatkozásban megvan, mire válaszoltam. (A 2/3-ról lemondásra.)

KELEMEN 2010.03.06. 13:33:33

Kedves obligat! A Jobbik nem szít bosszuvágyat! Ha tőled valaki elveszi azt ami a tiéd, azt, amiért TE megdolgoztál, nem-e az a természetes, hogy visszaveszed! Barátom! Tőled elvették azt amiért TE, vagy szüleid 65 éven keresztül dolgoztak, beledögönyöztek egy kilátástalan élhetetlen, reménytelen világba! Se Neked, sem a gyermekeidnek nincs, nem lehet jövőképe. Itt, nem bosszúról van szó, itt már régen a saját életterünk visszaszerzéséről van szó. Dolgozni tudj, pénzt tudj keresni, hogy megélj, és egyben azzal a pénzzel amit megkerestél, feltudd lendíteni a gazdaság vertikumát. Hát áll a gazdaság! Vegyétek észre, külföldi áru dömping van. A magyar termelők meg lassan a fakérgét rágják, naponta több ezer disznót hoznak be külföldről, közben meg a magyar sertést nem veszi meg senki, meg lassan már nem is lesz! Miért, hogyan van ez, gondolkoztál rajta? Na ezen kell váltóztatni! Az elszámoltatás, lehet,hogy riasztó szó, de a tartalmának arról kell szólnia, hogy hogyan is tettek szert egyesek mesés vagyonokra, adózott-e az a jövedelem!
És nem csak e hazában vannak ám a vagyonok, és nem csak a házak, paloták képezik a vagyonokat, hanem az is ami benne van, meg a külföldi bankokban lévő pénzek, értékek! Te Barátom meggondolod, hogy vegyél-e a családnak új cipőt, új ruhát, miből fizesd ki a közüzemi számlákat, ezek meg százmilliós végkielégítést kapnak, a seggük alatt kocsi sofőrrel, legalább hat bizottságban tagok, ezért pénzt kapnak miközben semmiért semmikor nem felelnek!
Szebb Jövőt!

Balt 2010.03.06. 14:26:37

@Bona Fides: "Én is így voltam ezzel, s nagyon megbántam. Már érzem, hogy akkor kellett volna határozottan kinyilvánítani a nemtetszésemet. Röhögtem a retardált, félhülye gárdistákon, meg a kutyakoponyájú Vonán és a túlmozgásos Hisztinán."

Nekem Morvai Krisztina eleinte nagyon rokonszenves volt. Egy kívülről jött, érintetlen :) jogvégzett nő, Baló szerető hitvese, aki lám, vállalja, hogy Fidesz rendezvényen rendőrterror áldozata, vagy legalábbis szemtanúja - gondoltam. Még azt is, hogy tán egy eljövendő Fidesz-kormányba is beférne. Azóta kicsit változott a perspektíva, és még azt sem mondanám, hogy Krisztinánk saját elhatározásából... A gárdisták végül is nem bántottak soha senkit, még azt is tudtam/tudom fogadni, hogy a sorállomány megszűntével ifjúságunk katonásdira vágyik, de könyörgöm, miért ez a provokatív viselet? Miért nem lehet(ett) mondjuk nemzetiszín gimnasztyorka? Vagy rózsaszín kacagány...? Szóvá is tettem párszor, pedig merő véletlenségből személyesen ismertem a Gárda első főkapitányát...

Balt 2010.03.06. 14:29:26

@karvalyélet: "3./ A MG-t valóban bíróságilag fölosztlatták. Na és az Új Magyar Gárdát?
Lehet, hogy nem érzed a különbséget? Pedig, nagyon lényeges!!!"

Márpedig attól tartok, a bíróság explicite kimondta, hogy nem jogszerű az "Újmagyar Gárda" sem. :) Apropó, hol is vannak most? Külföldi kiképzésen, vagy csak élik a tartalékosok unalmas mindennapjait saját körletükben...? :)))

Balt 2010.03.06. 14:31:37

@Balt: De ha nem ex-, akkor im-.

gossage 2010.03.06. 16:15:24

Hány forintot vettél fel ezért a cikkért Simicskától?" - Lenhardt Balázs válasza Bayer Zsoltnak

barikad.hu/node/48430

Balt 2010.03.06. 16:20:48

@Messzi Vetek: "vagy arra, hogy 1000 éven keresztül halomra gyilkoltuk a szlovákokat"

Melyiket? Husz Jánost? Ő ugyan cseh volt, és nem is itt, hanem a konstanzi zsinaton égették meg, ám annyi igaz: Luxemburgi Zsigmond tehet róla. :))

Balt 2010.03.06. 16:25:56

@artdark: "Vitézy Zsófia Orbán Viktor unokatestvére."

Nocsak, - Jobbikos megfogalmazásban - ő is "zsigány"?

Balt 2010.03.06. 16:38:20

@Thomas Rattler: "Míg a legtöbb pártnak évtizedei vannak mire nyilvánvalóvá válik hogy hiteltelenek, (lásd jelenlegi kormánypárt) a Jobbiknál ez pár hónap alatt el fog dőlni. Súlyos, kemény kijelentéseket tettek, azonnal nyilvánvalóvá válik ha nem azt teszik amit az irányvonaluk diktál."

Sajnos (szerencsére) nem lesznek abban a helyzetben, hogy ez belátható időn belül - vagy egyáltalán - kiderüljön... :)

Kelemen Csaba 2010.03.06. 16:58:11

@E_R és Tölgyes uraknak javaslom, (ha már más megtette az 500 feletti komment között), hogy ugyan nézzék végig azt a videót, amit E_R belinkelt. A gyengébbek kedvéért még a feltöltő is odaírta, hogy ez csak egy részlet.

Hasonló kérésem van ahhoz az úrhoz, aki a maffiás kapcsolatok szükségességét hirdette a Jobbiknál. Nézze meg újra a cikket, talál az alján valami érdekeset.

lüke 2010.03.06. 16:58:45

a jobbik honlapján a pol beat volt énekese,Borossal együtt énekelhetne:)................
"az apja csuda fej, ez ám a karrier"..................
dinnyes.com
hu.wikipedia.org/wiki/Dinny%C3%A9s_J%C3%B3zsef

lüke, az ügynök vadász

art-isjus 2010.03.06. 17:23:44

@Kelemen Csaba: A videó egy tény mutat be...kérdezik Vonát a bűnöző pártvezetőről,ő meg lefagy,és elkezd teljen másról beszélni,mert nincs válasza.A hangfelvétel kapcsán pedig:persze,tagadni mindent lehet.Csak az még nem feledteti az igazságot.Bűnözők gyülekezete a Jobbik,meg a politikából meggazdagodni vágyó munkakerülőké.
A letartóztatott keszthelyi elnök,a maffiabarát kaszinós,a terroristabarát lőszerrel visszaélő,az elítélt gyilkos....ezek a Jobbik.Gratulálok a "tiszta" pártnak...annyira tiszták,mint egy pöcegödör a szippantóskocsi érkezése előtt.

Balt 2010.03.06. 17:58:08

@Meastick_1: "Viktor elég sok régi szavazójukat állította át Jobbikos üzemmódba. Ismerek sok ilyen volt Fideszest. Úgy vélekednek, ha O.V. nem kapaszkodna annyira a hatalomért, nagyobb lett volna a hitelük. Egy Pokornival például, vagy egy Rogánnal."

:)) Ez biztos?! Ha Pokorni vagy Rogán lenne a miniszterelnök, a vérjobbikos gárda teljes mellszélességgel támogatta volna a Fideszt? :)))

Balt 2010.03.06. 18:04:41

@jjulie: "23 évesek, és ennyi centi a szoknyájuk és a dekoltázsuk, és imádják őket az ügyfelek, és ennek a háromszorhuszonhárom eredményeképpem minden szerződést úgy írnak alá mint a huzat"

:)) Hol van itt a 3x23? :) Ja, + a kor, de az más dimenzió [év]. Azt hittem, még valami hosszmérték [cm] képbe került... :)))

art-isjus 2010.03.06. 18:10:59

@Balt: Pokorni?Akinek az apja besúgó volt,ő maga pedig úgy halmozza a tisztségeket,hogy nem győzi hova tenni a milliókat,amit keres,a Magyar Köztársaság bíróságának ítéletét pedig semmibe veszi.Nem hinném hogy hiteles ember lenni bárki szemében is.Negédes stílusa elsőre megtévesztő lehet,de kis idő múltán át lehet látni rajta.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.06. 21:20:22

Igaza van Vonának. Orbán ugyan olyan szarember mint Gyurcsány vagy BAjnai.

winzy 2010.03.06. 21:42:05

Megosztanam velemenyemet minde elozmeny nelkul...
Elore vetitem,hogy az elvakult,minden kompromisszumot nelkulozo,buta,demagog,"igen ok megmondjak a frankot" jobbikos bloggolok,chatelelok,ossztuzere nem commentelek,nem olvasom el oket,csakis az eppen aktualis bennem munkalkodo velemenyemet osztom meg idonkent...,ugyanis teljesen ertelmetlen benneteket meggyozni,ervelni...az allando osszeeskuveselmeletetekkel,idiota,velemenyetekkel vitatkozni ugysem lehet...
Olyanok vagytok,mint a hienak,ha valaki nektek nem tetszik,ill. olyat ir "korbefogjatok"ledaraljatok,minden kompomisszum nelkul ratamadtok,es szetmarcagoljatok...
Nekem es remelem meg sok masik realisan gondolkodo embernek...,mondom REALISAN gondolkodo embernek NEM ERDEMES velemenyt megosztani veletek...Igy maradok magamnak szinesitve a pallettat,hogy legyen kit "megtalalnotok" szabadidotokben hiszen az sok van nektek... Ugye?
Az ekezet nelkuli irasert mindenkitol elnezest...Egyszerubb volt...
Na tovabbi szep estet...

art-isjus 2010.03.06. 22:42:03

@anti_troll: És Vona és pártja?gyilkosok,bűnözők,sikkasztók,maffiózók,terroristák.Ráadásul emelett gyűlölködőek,kirekesztőek,nacionalisták.

harcsabajuszos 2010.03.07. 09:07:51

@E_R: A kutya mindent, ennyi minden történt volna, amíg nem figyeltem oda? :-)
Nacionalista, mint szitokszó? Bármely országban ez a legszebben csengő szó, mert aki nacionalista, a saját hazája érdekét helyezi minden idegen érdek elébe. Minden büszke hazafi megérdemli, hogy nacionalistának nevezzék, mert ez erősíti az összetartást a nemzeten belül, kizárva az ország érdekét nem szolgálókat.
Szavaiddal magad jellemzed.

harcsabajuszos 2010.03.07. 09:14:39

@Meastick_1: Nacionalista olyan országban lehetsz, ami az ország állampolgárainak érdekeit képviseli.
Te most egy olyan országban élsz, amit szétforgácsoltak atomi részeire, hogy senki ne lehessen elég erős, hogy emberhez méltó életet követelhessen.
Mit gondolsz, miért retteg a kormány a Jobbiktól?
Mert ők vissza akarják állítani az összefogást az emberek között, ami a 2o éve hatalmon lévők legnagyobb ellensége.
Legyél nacionalista és szavazz jól.
De ha külföldön tudsz csak megélni, amíg az ország vezetősége nem lesz nacionalista, menj külföldre dolgozni igaz szívvel, mert a nacionalizmus még nem ad kenyeret a gyerekeid szájába, bár szép eszmény.

harcsabajuszos 2010.03.07. 09:20:14

@nyg: A fidesz töretlen népszerűsége egyet jelent csak számomra, vak és ostoba emberek tömegét, akik nem veszik észre, hogy kedvenc vallásuk papjai 2o éve bólogatva és minden nemzetellenes intézkedést megszavazva ülnek a parlamentben.
Minden eddigi törvényért és intézkedésért, ami lehetővé tette az ország példátlan eladósodását és kiszolgáltatottságát, minden eddig parlamenti párt felelős.
Aki ezt nem látja, elvakult.

EMZSÉ 2010.03.07. 18:45:35

@E_R: Érdekes dolgot tudtam meg a szavazókról. Mivel én egy buta nő vagyok, majd a Stanci néni és a Julcsa bácsi elmagyarázza.

8kelvin8 2010.03.08. 14:57:22

Tanulj meg úgy játszani, mint a profik és keress pénzt a helyes stratégiával! Szerezd meg a PokerStrategy.com ingyenes 50$ kezdőtőkéjét!

Látogass el most:

pokercash.blog.com/

gordh · http://veszbejarat.org 2010.03.08. 17:33:53

@EMZSÉ: én is mindig ezt mondom!!! egyik politikus sem külömb a másiktól, POLITIKUSOK!!!

veszbejarat.org

raszt@ · http://stoppolas.blog.hu/ 2010.03.08. 17:45:08

Én bizok a Jobbikban hogy talán tényleg változást hoz. De ha nem akkor legalább megpróbáltuk...ennél rosszabb már ugysem lehet :D

zavart avar (törölt) 2010.03.09. 00:45:31

Vona miért orbán Viktornak írt levelet, ha őt eredetileg Bayer zsolt szólította meg?
Ja, értem, merthogy "tollbamondták"...
Nincs is erre szavam.
Illetve van, de akkor lesüllyednék a sok gyűlölettől fröcsögő, érvek nélkül beíró kommentelők színvonalára.

@EMZSÉ: na ez a tipikus agymosott duma.

@gordh: KÜLÖNB, érted, vágod???
Nem külömb, hanem különb!
Tanulj még egy ksi magyar nyelvtant, aztán írogass!

zavart avar (törölt) 2010.03.09. 00:47:58

@zavart avar:

javítás:

... Orbán...

... Zsolt ...

... na, ez a ...

... egy kis ...

Istóczy 2010.03.09. 07:45:33

mindenkinek ajánlom a következő blogot, ha jobban meg szeretnétek ismerni a magyarság valós helyzetét: www.istoczyemlekkor.blogspot.com
süti beállítások módosítása