Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu


Hirdetés

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Facebook

Ajánló

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (4) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (1) diktatúra (3) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (129) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (1) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (7) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (1) népszava (2) népszavazás (6) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (113) Orbán Viktor (7) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (10) politikai elemző (8) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (1) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (1) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

18:02

Nem lehet azt állítani, hogy ezen a blogon ne foglalkoztunk volna eleget az MDF helyzetével. Január 12-én, amikor kiderült, hogy igaz a sokáig tagadott hír: az MDF valóban az SZDSZ-szel tárgyal, a következőt írtam: „Mi szüksége van az MDF-nek Retkes Attilára? Miért kell megállapodniuk a már alig létező SZDSZ vezetőivel, miért nem elég nekik, ha az SZDSZ szavazóit elcsábítják? Hiszen nem gondolhatják komolyan, hogy Retkes nélkül lehetetlen vállalkozás lenne mindez. Egy magyarázat persze lehet: ha az SZDSZ mögött még mindig olyan jelentős erőforrások, kapacitások vannak, amelyekért cserébe az MDF szinte bárkit felvesz a listájára.” Másnap még ennyit tettem hozzá: „Ha valóban létrejön ez a megállapodás, az nem az MDF erejéről, sokkal inkább sebezhetőségéről szól majd: az MDF vezetői - akik a külső elemzőnél sokkal jobban ismerik pártjukat - feltehetően úgy ítélik meg, hogy az amúgy erősen amortizálódott SZDSZ mögött álló anyagi erőforrások és szervezeti erő nélkül elindulni sem lennének képesek a választáson. Ezért az együttműködés sokkal inkább tűnik egyfajta kényszernek, mint zseniális húzásnak.”

Január 22-én, amikor már többet láttunk a harmonikusnak nehezen nevezhető együttműködésből, az 1+1=0? című írásban így fogalmaztam: „Számomra úgy tűnik, hogy az SZDSZ-szel való tárgyalásokkal – különösen ebben a formában, előkészítetlenül és csomagolás nélkül - a párt túllőtt a célon”. Később, az ajánlószelvények gyűjtésének kezdetén, amikor az első belső lázadás zajlott éppen, még feltételes módban írtam: „ha az MDF most, amikor mások már gőzerővel gyűjtik az ajánlószelvényeket, belemegy egy ilyen nyílt belső konfliktusba, az szinte biztosan oda vezet, hogy minden esélyét elveszti a parlamentbe jutásra”.

Február 17-én, Bokros Lajos levelének nyilvánosságra kerülésekor már egyértelműbben állítottam: „Kevesen gondolták volna, hogy pont most, amikor a külső feltételek kifejezetten kedvezőnek tűnnek a párt számára, képes lesz ekkora politikai hibát elkövetni a stratégiában eddig erősnek látszó MDF. Mégis így történt: az SZDSZ-szel való átgondolatlan együttműködés, a párt politikusai számára is nehezen követhető túl gyors és túlzott „elbokrosodás”, továbbá a minden illúziót leromboló politikus újrahasznosítás belülről verte szét az amúgy is rossz állapotban lévő pártot. Mára az MDF helyzete tragikus: szinte alig van esély arra, hogy minden területi listájuk elindulhasson, márpedig enélkül már április tizenegy előtt eldőlhet a párt sorsa.” S végül március 3-án, amikor az ajánlószelvény-gyűjtési adatokban is látszott a párt egyre reménytelenebb helyzete, s a szóvivői közleményben már benne rejlett a felelős megnevezése, így fogalmaztam: „Ha valóban nagy bajban van az MDF – márpedig ezzel leginkább a párt döntéshozói lehetnek tisztában -, akkor érdemes már most gondolni a kudarc magyarázatára.”

Mielőtt bárki art hinné, ezeket az idézeteket azért gyűjtöttem össze, hogy bizonyítsam előrejelző képességemet, gyorsan jelzem: pont az ellenkezője volt a szándékom. Ezek a mondatok azt demonstrálják, hogy nem kellett az MDF belső életének pontos ismerőjének lenni ahhoz, de még csak nagy stratégának vagy elemzőnek sem, hogy előre lássuk: az MDF ezt a választást nagyon elrontotta. Ami ma történt, Lévai Zoltán bejelentése és felmentése, már csak a végjáték. A pártnak a fővárosban (szinte) biztosan nem lesz már listája, s ezzel esélyei (szinte) teljesen elszállnak a bejutásra. Matematikailag még sok minden lehet persze, de ha máshonnan nem, hát a magyar fociválogatott elmúlt évtizedeiből tudjuk, hogy mi a különbség esély és eshetőség között.

x x x

Ma esti állapot szerint:




Szám



Főváros, megye
Területi
választókerületenként
azoknak az egyéni
választókerületeknek
a száma, amelyekben
az egyéni jelöltállítás
a területi lista
állításának a feltétele
MDF
elfogadott
(+döntésre vár)
-közös jelöltek nélkül
LMP
elfogadott
(+döntésre vár)
1.
Budapest
8
0 (+1)
1 (+3)
2.
Baranya
2
1
1 (+1)
3.
Bács-Kiskun
2
4
3
4.
Békés
2
1
0
5.
Borsod-Abaúj-Zemplén
3
2
2 (+1)
6.
Csongrád
2
1
0
7.
Fejér
2
0
0
8.
Győr-Moson-Sopron
2
4
0
9.
Hajdú-Bihar
2
2
0
10.
Heves
2
0
0
11.
Jász-Nagykun-Szolnok
2
2
0
12.
Komárom-Esztergom
2
3
0
13.
Nógrád
2
1
0
14.
Pest
4
4 (+1)
1 (+1)
15.
Somogy
2
0
0
16.
Szabolcs-Szatmár-Bereg
2
0 (+1)
0
17.
Tolna
2
1
1
18.
Vas
2
0
0
19.
Veszprém
2
0
0
20.
Zala
2
1
0

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr331821723

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bokortalan Budapest? 2010.03.09. 14:35:17

Lévai Zoltán, a budapesti MDF (immáron csak volt) elnöke tegnap bejelentette, reménytelennek tartja a budapesti MDF helyzetét, ezért felmondja megállapodását az SZDSZ-szel, mivel nincs remény arra, hogy a választójogi törvény megsértése nélkül az MDF f...

Trackback: Nyílt levél Dávid Ibolyához 2010.03.09. 12:03:20

 Kedves Dávid Ibolya elnökasszony!   Örömmel olvasom és hallgatom a rádióban, televízióban, hogy a politikai életnek mára egyetlen igazán színes egyénisége maradt, aki ráadásul még nő is. Igen, kedves Ibolya, Önre gondolok. Megmondom őszint...

Trackback: Mit keres még Bokros Lajos az MDF-ben? 2010.03.09. 08:42:13

Akár veszi a kalapját, akár kitart, ez a márka már nem az, ami 2009-ben volt. Az MDF magával együtt Bokros Lajos politikai potenciálját is ledarálta. (Fotó: mdf.hu) Az MDF a teljes csőd szélén áll. Az elnökség „kiszervezte” maga alól...

Trackback: MDF: Game over, viszlát, szevasztok! 2010.03.08. 21:17:54

Egy újabb rendszerváltó pártnak lett vége, az MDF nem lesz parlamenti párt. Azért azt nem hittem volna, hogy még a választójogi törvényt sem ismerik. Ibolya, Károly, Lajos: ezt most komoly? Tényleg csak ennyik vagytok? Tényleg csak ennyit tudtok? A ...

Trackback: Könnyes búcsú 2010.03.08. 18:13:21

A vonat elment, Ibolya lekéste, örülök!Az ötlet innen jött. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

bölcsész87 (törölt) 2010.03.09. 18:53:52

@theofil:

Nem igaz!

Például amilyen stratégiát most a Fidesz követ (röv. ódzkodás a konkrétumoktól, nincs itt a viták ideje stb.), nekem sem tetszik.

De attól, mert a Fideszt is kritizálom, ez nem menti azt, hogy a baloldal végighazudta az elmúlt 20 évet.

Hogy 2006-ban a legpofátlanabb módon, saját választóikat becsapva nyerték meg a választásokat.

Az a baj, hogy ők SOSEM tudtak tisztességesen eljárni (pl. 1947, kékcédulás választások). Érted? Az a baj, hogy még a 'jó reggelt'-et is hazudják.

Kenwyn 2010.03.09. 18:55:16

@Glenarvan:

majd holnap lesz jó meccs, a Milan megmutatja hogy kell focizni és továbbjutni.

jjulie 2010.03.09. 18:55:30

@mrs. white:

lószart, úgy gondolja hogy ö meg tudja szerezni és meg is tudja tartani, és ez a helyzet tetszik neki

aki nem ezért csinálja az hazudik

és ez normális, és az is hogyha elégedetlenek vele akkor elzavarják, ha nem, akkor megtartják

a többi fölösleges szájtépés, éretlen, gyerekes megközelítés, mindegy hogy magyarkodásból, nemzetféltésből vagy bármilyen egyéb elvből fakad

ha valaki után megy a nép akkor megy utána, a napoleon egy pillanat alatt maga mellé állította a grande nemzet seregeit is amikor visszatért

gossage 2010.03.09. 18:55:59

@mrs. white: ez igaz,
egész nap estig faggatta a parlamenti vizsgálóbizottság a hazugságairól ,ez is külömbség,igaz

Istóczy 2010.03.09. 18:56:00

www.istoczyemlekkor.blogspot.com/
Ez az Istóczy Győző Emlékkör blogja.
Keressétek fel, hasznos és érdekes lehet!

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.09. 18:57:11

@Kenwyn: Viccelsz, bolondozol..beszarsz olyan évértékelő lesz.

john paul johnes 2010.03.09. 18:58:21

@jjulie: nem igazán szeretem kisstílű kekeckedést, de ha ragaszkodsz hozzá...
az akkor eltütntetett 35 milliárd mai értéken kb 4-szer annyi. akkor is 140 milliárd. ezek a sz@rházi ballib pötchök meg több tízezer milliárdos kárt okoztak. akkora nagyságrendi különbség!!!

te komolyan azt hiszed, hogy van értelme ilyen kicsinyes vitának?

ez csak olyan 'maszatoljuk el az mszp felelősségét' típusú hozzászólás volt részedről.

jjulie 2010.03.09. 18:58:44

@bölcsész87:

honnam a picsából veszed, hogy becsapta a saját választóit?

oda se figyeltek a szövegére, csak a dallamát halgatták és beszavazták

ébredj fel és ne szijjártóskodj arra ő jobb

mrs. white 2010.03.09. 18:59:08

Ki mit szól Járai programjához ami szigorúan "magántermészetű", és nem a fidesz programja?

Már kezdik óvatosan hűteni a várakozásokat (hogy jjulie után szabadon nem lesz kolbászból a kerítés).

Kb az egyetlen járható utat vázolta fel, kérdéses viszont hogy lesz-e idő és elszántság megvalósítani.

theofil 2010.03.09. 19:00:25

@bölcsész87:

Biztos vagy benne, hogy nem vagy egy icike-picikét elfogult?

jjulie 2010.03.09. 19:00:47

@john paul johnes:

ok ezek szerint aki számlájára ma 140 milliárdnál kevesebb róható fel az meguszhatja?

ezt jelenti amit mondasz

gossage 2010.03.09. 19:02:32

@jjulie: ne kötözködj,nem ezt mondta
illetve kötözködj

mrs. white 2010.03.09. 19:03:45

@jjulie: Neked lételemed hogy senkivel sem értesz egyet, gondolom még magaddal sem szoktál. Ilyen negatív palit régen láttam. biztos nem vagy sikeres ember mert ahoz némi pozitív gondolkodás kell, már csak önbeteljesülés miatt is.

Ja két napja kérdeztem, hogy ha szerinted minden szar, akkor mi a megoldás. Isszuk szavaidat, válasszuk ki a sok rohadt alma közül az egyetlen félérettet.

Na most szabad a komment.
Hajrá, gyerünk az észérvekkel.
Ha vannak.

Glenarvan 2010.03.09. 19:04:27

@Kenwyn:
Helló!

Ígérd meg,hogy hazavágjátok MU-t!
Nem lesz sétagalopp!

theofil 2010.03.09. 19:05:29

Most megyek,
csobog a fürdővíz:

(csob - csob) lehet, hogy este még visszanézek.

Jó hemzsegést!

john paul johnes 2010.03.09. 19:06:09

@jjulie: nem ezt mondtam, de tudod mit.....

che cazzo....

vitatkozzon veled a rézfa... a radai rosseb

jjulie 2010.03.09. 19:06:26

@gossage:

azt jelenti amit mond, persze az igény hogy a gonoszok bűnhődjenek az jogos, de ez nem egy western film aminek a végén győz a jó, és nem egy ovoda, hanem a magyar jelen valóság, és kár nem annak látni ami hanem feltenni egy ábránd szemüveget

tlac 2010.03.09. 19:07:31

@török gábor: Fletó orvosától jössz? :)

tlac 2010.03.09. 19:10:32

@jjulie: Apró is visszajön?? Meghótt az.. De Piroskáéknak elegük lehet belőle a nap 24 órájában..

jjulie 2010.03.09. 19:11:16

@mrs. white:

milyen szempontból mondjam el a tutit, add meg a pizíciót

tuti választói magatartást akarsz hallani?

tuti miniszterelnöki nézőpontot akarsz hallani?

mi legyen a nézőpont?

john paul johnes 2010.03.09. 19:11:42

@jjulie: te szerencsétlen, azt mondtam, hogy nem kell pl ugyanazt a büntetést kiróni arra, aki föltette a lábát a padra a parkban, mint arra aki kirabolta és lerombolta a templomot majd megölte a papot!

john paul johnes 2010.03.09. 19:13:15

@Zengőtorkú Nyivákoló: hajráááá milaaaan!! menek, előszuszakolom a piros-fekete sálam :)

panelburzsuj 2010.03.09. 19:13:34

@bölcsész87:

"saját választóikat becsapva"

Ehhh... TE látod becsapásnak - a hívő meg ügyes cselnek. És persze ez visszafelé is működik.

Elírom juliie elől a második leckét: a politikát kilóra játsszák, nem szépségdíjara, ergo politikai erkölcs nemegyenlő civil morál.

Aki nyer, az a jó politikus. Patával, öszöddel, kéményseprőkkel - mindegy, csak hozza meccset.

tlac 2010.03.09. 19:13:47

@gossage: Fletó se nagy brand errefelé..

jjulie 2010.03.09. 19:16:41

@tlac:

a piroskáék rábizták magukat kb 20 évvel ezelőtt, és nem hátráltak ki mögüle a mai napig, te tudsz valami mást, vagy csak a vágyaidról írsz?

én nem szeretem , nem drukkolok neki, csak az a véleményem, hogy a hatalom megszerzésében tehetséges

drukkolni a barcelonának szoktam mostanában

john paul johnes 2010.03.09. 19:16:58

@panelburzsuj: ez amit most írtál quasi megmagyarázza azt, hogy hogyan lett magyarország a 10 millió futball-szakértőből előbb 10 mió politikus, majd 10 mió adócsaló országa............

tlac 2010.03.09. 19:17:01

Fletó megjelenésével próbál még több fideszest átvinni Jobbik felé, ennyi.

panelburzsuj 2010.03.09. 19:19:28

@mrs. white:

Járai kevesli a tökös közgazdászt. Talán ő fúrja az ibolyapártot: fáj a foga Bokrosra ... :))

Kenwyn 2010.03.09. 19:23:37

@Glenarvan:

3:1-el tovább megy a Milan. Beckham gólt fog lőni.

panelburzsuj 2010.03.09. 19:24:18

@john paul johnes:

Ma váltottam szót egy jobbikká radikalizálódott egyzászlószökevénnnyel. (Pegagóg, ezéréves cimbim.) Ő nyomta a szöveget a lopós elitről, én meg kérdeztem, hogy vett-e valamit mostanában számla nélkül.

Még a kérdést se értette: hogy jön ez ide?!?

jjulie 2010.03.09. 19:26:22

@john paul johnes:

te arról írsz hogy mit kéne én meg arról hogy mere van esély

összefoglalom, a bűnösöknek a bűneik arányában bűnhődniük kéne, és ez a mesében és a filmekben sokszor igy van és az életben is, de ha belép még egy két tényező, pl az hogy magyarországon vagyunk és az érintettek politikusok akkor más a helyzet, és ezen lehet keseregni, meg vitatkozni, de 1867-ben, amikor a maihoz hasonlító berendezkedés létrejött, hamis alapokat raktak le a kiegyező atyák és ez a hamis alap az amit változatlan formában látunk ma is, csak nem lóháton közlekednek, meg fiákeren, hanem szirénázó autókon

Kenwyn 2010.03.09. 19:27:21

@Zengőtorkú Nyivákoló:

jól mondod, Forza Rossoneri, Forza Milan!

jjulie 2010.03.09. 19:28:35

@tlac:

szavazhatsz a jobbikra, engedélyezve

john paul johnes 2010.03.09. 19:34:21

@tlac: "Fletó megjelenésével próbál még több fideszest átvinni Jobbik felé, ennyi"
úgy gondolod jobbról előz a baloldal?

a csapból is mszp reklámfilm folyik..... háziorvosok, írjatok föl cavintont a nyugdíjasoknak!

Kenwyn 2010.03.09. 19:34:21

@Zengőtorkú Nyivákoló:

az biztos,h egy ilyen nagyformátumú hazafitól nem várhatunk mást csak korszakalkotó, hatalmas audio-vizuális élményt nyújtó, mélyen elgondolkodtató, reményt keltő, az igazi szebb jövőbe mutató mélyen megrendítő, őszinte szavakba öntött szónoklatot, útmutatást.
can't wait.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.03.09. 19:34:38

@tcom: Kétféleképpen lehet egy csőd közeli gazdaságon fejleszteni: fűnyíróelvű megstorításokkal vagy gazdaságélénkítéssel. Ahhoz nem kell nagy tudomány, hogy a költségvetési tételek mindegyikéből leveszünk x%-ot, aki tud százalékot számítani, az ki tudja számítani, aztán lehet azt mondani, hogy Burundinak sincs egyeteme, aztán milyen jól megvannak.

Meg lehet gazdaságot is élénkíteni, ami nem olyan egyszerű, mert ha olyanba feccölsz bele pénzt, ami nem jön vissza, akkor bukta az egész.

Csak az a helyzet, hogy ezt meg sem lehet vitatni, hogy mibe kellene, mibe érné meg pénzt belefektetni, mert az demagógia és populizmus minden neoliberális gazdaságpolitikus szerint. Legalábbis Magyarországon.

john paul johnes 2010.03.09. 19:37:10

@jjulie: béláim az úrban! :) jjuli, végre megértettük egymást. no iszom is egy pohár bort a nagy ijedségre :)

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.03.09. 19:38:57

Azt viszont figyelitek, hogy az LMP 7 helyen leadta a kopogtatóit Budapesten? Még egy és van budapesti listájuk. Ez így izgi lesz.

Gaius_ 2010.03.09. 19:39:09

@mrs. white:
Járai programja?
én mindig odafigyeltem a mondandójára, mert akármi van, szvsz ő messze hitelesebb pénzügyér, mint pl. Bokros. A pénzügyminisztersége alatt úgy hajtottak végre egy kifejezetten nagy méretű ktgvetési stabilizációt - 2 év alatt GDP arányos 7-8%-os ktgvetési hiányt két év alatt a 3%-os tartományba - hogy nem döglött bele az ország....szvsz annak is a jelentős részét a korábbi szoci pénzcsapok elzárása jelentette, s ez most is nagyon-nagyon sokat jelenthet...

az egy héten belüli adócsökkentés bejelentéssel egyetértek, muszáj lesz, annak érdekében, hogy új klíma vegye kezdetét, még ha más oldalon ellentételezik is ezt...
a 3-4000 intézmény megszüntetése megdöbbentő szám, s kissé hitetlen is vagyok, de Járai már 1-2 évvel ezelőtt is arról beszélt, hogy "komplett minisztériumokat kell bezárni"....s ami a kormányzati háttérintézmények tobzódását, vagy az országos hatáskörű szervek regionális-megyei kihelyezett tagozatait illeti, az biztos, hogy van mozgástér a racionalizálásra....

ami a gyenge huf-erős huf kérdést illeti, ez helyzetfüggő....perpill asszem az erős huf tényleg fojtóan hathat......

john paul johnes 2010.03.09. 19:41:31

@panelburzsuj: ezt mondom én is hogy jön ez ide???

tudniillik, ezt most úgy pörkölted az orrom alá, mintha azt mondtam volna, hogy én jobbikos vagyok, és soha ilyet nem csináltam.

ezzel szemben nem vagyok (még) jobbikos, viszont ha csak rajtam múlik akkor kizárólag "fehér" állást vállalok, nincs fekete bevételem, és rühellem ha megélhetési vállalkozók nem adnak számlát, még akkor sem ha 100% árat fizettetnek. pl gumicsere stb.
de nem nagyon szoktam "ugatni" velük, az igaz. rohadtul dühít, de nem jelentgetem föl őket.

jjulie 2010.03.09. 19:42:36

@john paul johnes:

tudtam hogy így lesz, mond csak közép dunántúli református vagy?

radai rosseb

john paul johnes 2010.03.09. 19:45:34

@panelburzsuj: és tudod az összes sz@rszemét multit is utálom, mert, hogy ők is adócsalók, ha ezt eddig nem tudtad volna.

szerinted miért "rabszolgakereskedőkön" keresztül bérelik a dolgozókat? segítek: azért mert nincsenek bejelentve, vagy min.béren vannak. ergo a multinál nincs felelősség, ellenőrizhetőség, bérktg, a rabszolga ellenben kevesebbet kap, és még az adóját is elcsalják.

ibafaipap 2010.03.09. 19:45:38

@gossage: Hasonló fordulatot a Fidesz is végrehajtott '94-ben. Csak ugye az már régen volt, tán igaz se volt...

Kenwyn 2010.03.09. 19:46:17

@pannonfunk:

megfogják előzni az mdf-et.országosan is.

john paul johnes 2010.03.09. 19:46:22

@jjulie: nem, csak egy olvasott észak-magyarországi katolikus :)

gossage 2010.03.09. 19:47:37

Vajon Hagyó leadózott? :)

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.03.09. 19:47:50

@Gaius_: Ha a gazdaság fejlesztését exportorientáltan akarjuk, akkor gyenge forint kell, hiszen akkor többet kapunk forintban az exportért. Persze ha túl gyenge a forint, akkor az felszínen tart olyan vállalkozásokat is, akik nem hatékonyak. Továbbá a túl gyenge forint csökkenti a devizában eladósodott lakosság fogyasztását, ami a hazai fogyasztás gyengülésén keresztül ugyancsak fékezi a gazdasági növekedést. Nem egyszerű, valóban.

szöllősi 2010.03.09. 19:48:32

Kedves Gábor!
Kiváncsi lennék arra, hogy Hagyó úr ingatlan tranzakcióját hogy kommunikálja majd Nyakó úr?
(87. bejegyzés)
A madöf-ös vergődés - renewable jelöltek - nyomán el kell ismerni, hogy egy korrekt kampány előkészítése, végigvitele - az 5 % környékén - nem is kis szellemi kihívás.
Casting, videórendezés, alkotmányjogi ismeretek, gyorsreagálás a jelölt kiborulása idején.
Lesz itt téma a következő bejegyzésre is.
Sz. üdv-tel

panelburzsuj 2010.03.09. 19:48:54

@john paul johnes:

Túlreagálod. A tízmillió adócsalót részleteztem. Amibe - bocsáss meg, téged is belelértelek, pártállástól függetlenül.

Föltéve, hogy magyar állampolgár vagy. Mert nélküled (és mindannyiunk nélkül) nem jön ki a tíz milla.

_KingJack_ 2010.03.09. 19:49:48

Érdekes kérdés lenne szerintem azt booncolgatni, vajon mi lehet a pénzügyminiszteri tárca sorsa a leendő kormányban. Nem lehet nem észrevenni Járai kapálózását (nálunk is volt például előadást tartani), miközben azért az egyre markánsabb arcnak tűnű, ráadásul az elmúlt négy évet végiggüriző Varga Mihályról sem szabad elfelejtkeznünk.
Szerintem utóbbi szemét nehéz lenne újból kiszúrni a Járai mögötti államtitkári poszttal.

_KingJack_ 2010.03.09. 19:54:35

na úgy látom xarakodik a blogmotor újfent és nem akarja elküldeni egyébként építő hozzászálosomat:P

john paul johnes 2010.03.09. 19:54:54

@panelburzsuj: persze szándékosan túloztam, jól látod, de valahogy közel állunk hozzá. ha nem is 10, de kb 3 mió. durván sok.
mert a gyerekek, diákok még nem számítanak bele, meg a nyuggerek nagy része sem, csak akik feketén nyugger mellett vígan melóznak, és az a néhány százezer dolgozó sem, akik (mint én, és gondolom te is) bérből élnek.

szöllősi 2010.03.09. 19:56:31

@_KingJack_:
Egy választott képviselő kész lemondani a piszkos munkáról, különösen ha van "megszállott" rendteremtő(Kupa,Bokros, Járai, Bajnai...)

_KingJack_ 2010.03.09. 20:02:47

@szöllősi dr: érdekes amit mondasz, valószínűleg ez lesz egyébként. Íhy könnyebb is lesz szakértő jellegűnek eladni az új kormányt. Varga meg akkor megmarad a Fidesz "gazdaságszakértő politikusának". Ráadásul ugye neki van egyéni választókörzete is, nem csak a lista biztonságából kerül be a parlamentbe. Így meg, hát ugye azzal is illik foglalkozni.

Gaius_ 2010.03.09. 20:07:53

@pannonfunk:
persze, sőt, asszem ez az egyik legbonyolultabb kérdés, hogy hol lehetne most az ideális egyensúlyi árfolyam, pl. egyfelől tekintettel a válságból való kikecmergésre, másfelől a középtávú eurozóna-csatlakozásra...
az exportőrök, illetve a devizában eladósodottak érdekeire....a globális környezetben várható szigorítás "bevárása", vagy további monetáris lazítás.....
arról nem is bezélve, hogy egy kissé a politikai vizekre evezzünk, hogy a választás eredménye mennyire okoz negatív (pl. a Jobbik túlzott megerősödése, kérdéses kormányzóképesség), vagy pozitív (pl. fidesz 60+%-os mandátumarány) meglepetéseket....mert még ez is bekavarhat......

Cada 2010.03.09. 20:08:10

gyurcsány visszatért gratulálok ezzel el is indultunk a magyar polgárháboru felé

jjulie 2010.03.09. 20:10:38

@Cada:

magyeországon a csak viktornak vannak polgárai, ök fogják egymást ölni?

ez teccik

_KingJack_ 2010.03.09. 20:12:44

@Cada: @jjulie: szerintem mások nevében is mondhatom: örülnénk, ha visszatérnénk a normális vitára, normális dolgokról. Köszönjük.

jjulie 2010.03.09. 20:15:56

@_KingJack_:

mond a viktornak, ő kezdte ezt

_KingJack_ 2010.03.09. 20:18:34

@jjulie: nem tudom, hogy veled mi van, nem is ismerlek egyáltalán, de engem kifejezetten zavar, hogy minden második hsz-edben a viktorodat emlegeted. Félre ne érts, ugyanígy rühellném a dolgot, ha gyurcsány szidása tűnne fel minden egyes mondatod végén.

Orbán Diktor (törölt) 2010.03.09. 20:21:41

@bölcsész87: "a baloldal végighazudta az elmúlt 20 évet"

Na jó, baromira erőt kell vennem magamon, de lemegyek a szintedre:
a jobboldal az utóbbi 90 évben elvesztette Magyarország kétharmadát, elvesztett két háborút, feláldozta a magyar hadsereg színe javát az orosz fronton, segített a náciknak 400 magyar zsidó megsemmisítésében, szövetséges bombázásnak tette ki az ország területét és végül, a Szovjetúnió megtámadása miatt okozta az orosz megszállást...
Annyira bölcs vagy, tudsz-e válaszolni erre?

Orbán Diktor (törölt) 2010.03.09. 20:23:30

@Cada: "a magyar polgárháboru "

Ismerem, Orbán vezér indította 1997-ben a saját népe ellen, de még nem hagyta abba.

Idet 2010.03.09. 20:24:12

@bölcsész87: A győztestől nem kérdeznek semmit.

Idet 2010.03.09. 20:25:38

@theofil: Már megint? Maradt még felhám rajtad?

snq 2010.03.09. 20:26:20

@Orbán Diktor:
>> segített a náciknak 400 magyar zsidó megsemmisítésében

hát pajti, ezért a freudi elszólásért kinéz neked 3 év!

Orbán Diktor (törölt) 2010.03.09. 20:28:47

@snq: ez nem elszólás, hanem történelem, nem ismerős véletlenül ez a tantárgy?

Idet 2010.03.09. 20:29:00

@john paul johnes: Jahooo, végre egy kiváló ötlet! Én is, Éljen az olaszrizling, from Somló!

Lucilius 2010.03.09. 20:29:17

@pannonfunk:
Pest megyében is lesz LMP lista, a 3. evkában már megvannak a cetlik és az 1. evkban pedig már csak kb 50 hiányzik.

jjulie 2010.03.09. 20:31:02

@Orbán Diktor:

te rosszabb vagy mint én, pedig igyekszem, de ezt a sorozatot elmentem akár hozzájárulsz akár nem

Idet 2010.03.09. 20:31:04

@jjulie: Vagy csak sok Fekete Istvánt olvasott...

john paul johnes 2010.03.09. 20:33:04

@Orbán Diktor: feltételezve, de nem megengedve, hogy ez mind az ún. jobboldal hibája....

a baloldal meg elajándékozta mindazt ami megmaradt.

sakk-matt

panelburzsuj 2010.03.09. 20:35:00

@john paul johnes:

Az áfát nem fizető (számlát, nyugtát nem kérő, nem követelő) beleszámít, a kalákában (kaja, pia, egy kis kóstoló az otthoniaknak is) szüretelő beleszámít, a lakást-autót a ténylegesnél alacsonyabb áron szerződésbe foglaló beleszámít, a magát ismerős orvossal két nappal többre kiírató beleszámít, a munkanélküli támogatás mellett kicsit dolgozgatni beleszámít.

Közterhet elcsalni nem azonos adót nem bevallanival, ergo a közteherviselés alóli kibúvás nem a vállalkozók monopóliuma.

És így valahol a három és a tíz millió között leledzünk.

john paul johnes 2010.03.09. 20:35:02

@Idet: na ugye, éljen a magyar bor :)

in vino veritas :)))

john paul johnes 2010.03.09. 20:38:15

@panelburzsuj: de hát épp ezt mondtam én is. mire kifogással éltél. nem vagy jjuli rokona? :)
nem értem, előbb hozzászóltál, csak utána olvastad el?

panelburzsuj 2010.03.09. 20:40:11

@Orbán Diktor:

A tantárgy 400000-ről szól. Ebből négyszázat csinálni erősen tagadásszagú ...

Orbán Diktor (törölt) 2010.03.09. 20:41:41

@john paul johnes: "sakk-matt "

neked esetleg, mert nem győztél meg az ellenkezőjéről

Idet 2010.03.09. 20:41:48

@john paul johnes: Úgy bizony! És még a füredi/csopaki olaszrizling, meg az egyre fellelhetetlenebb kadarka: száraz, savas, inkább siller jellegű, szívemcsücske-bor! A Szekszárd-környéki nem rossz, de szerintem egy kicsit tovább tartják a törkölyön, mint kellene.

panelburzsuj 2010.03.09. 20:43:22

@john paul johnes:

Nem kifogásoltam én semmit: a cimbim értetlenkedett, én meg elmeséltem. Megerősítésül. Ami neked természetes, ő azon fönnakadt. Neki csaka nagy disznó disznó, a kicsi a történelem (vagy gyurcsány...) áldozata.

Orbán Diktor (törölt) 2010.03.09. 20:45:04

@panelburzsuj: kihagytam az "ezer" szót lányos zavaromban (írhatok bármennyit, úgysem akarják tudomásul venni: a magyar nép még nem érett meg arra, hogy szembenézzen a saját történelmével)

john paul johnes 2010.03.09. 20:45:21

na itt offolunk állandóan. szóval: kedves gábor,

igen, könnyes szemmel búcsúzunk majd az mdf-től, ott állunk a parlament előtt és könnyáztatta keszkenőnkkel egy utolsót intünk még ibi és karcsi felé, miközben útjukat az aluljáró felé veszik..

az a szomorú, hogy tényleg sírhatnánk is, hogy az Antalli-örökséget így meg úgy. ha az az antalli-örökség jól át nem értékelődött volna az elmúlt 2 évtized során.

szóval marad majd a pikírt, s kárörvenő sajtó, akik jól megérdemelt helyére süllyesztik ibike és karcsika 'szellemi' hagyatékát - kb 2 napon alatt.

john paul johnes 2010.03.09. 20:48:51

@Idet: múltkor ittam egy igazi egri bikavért, de amolyan valódit. és ittam már finom kékfrankost is. persze a legnagyobb kedvenc a pinot noir, és tokajból a fordítás :)

panelburzsuj 2010.03.09. 20:48:51

@Orbán Diktor:

Ezerévesen ki szereti magát tükörben nézegetni?

jjulie 2010.03.09. 20:52:54

@panelburzsuj:

az első nyolszáz nem nagy szám, de az utólsó kettőszáz alapos átrágásra vár

sajnos nem fog megtörténni, mert olyan eredmény jön ki amit egy magyarkodó sem akar látni

snq 2010.03.09. 21:00:01

@jjulie:
majd az átrágásnál segítségül hívjuk büszke kritikusainkat, bár úgy látszik, nekik az utolsó 2-t sem lenne könnyű:

kuruc.info/r/39/56398/

panelburzsuj 2010.03.09. 21:00:29

@Kenwyn:

Nem is nagyon hasonlít ránk ... :))

theofil 2010.03.09. 21:03:33

@Idet:

Már úszóhártyám nőtt!

panelburzsuj 2010.03.09. 21:04:20

@jjulie:

Pépesre van az már rágva, csak bevenni nem nagyon akaródzik.

(Milyen színű bőr nincs még lehúzva mondjuk egy Károlyi Mihályról?)

panelburzsuj 2010.03.09. 21:13:08

@jjulie:

Péppe van az már rágva - bár bevenni valóban nem nagyon akaródzik.

(Széchenyiről vagy Károlyi Mihályról pl. milyen színű bőr nincs még lehúzva? Vagy a negyvenes évekről? )

panelburzsuj 2010.03.09. 21:13:49

(meg a blogmotor annya....)

Idet 2010.03.09. 22:24:32

@theofil: Benne pacsálsz a borban? Megyek!

Idet 2010.03.09. 22:26:52

@john paul johnes: Kadarka, és punktum! Mármint én. Meg igazi olaszrizling. Nekem az egri vörösek túl csersavasak, de elismerem, hogy ami jó, az jó.

Idet 2010.03.09. 22:35:33

Uff, látom, Gáborunk új blogot nyitott, ez az ember sohasem alszik!

Nekem viszont muszáj, good bye, London-don-don-don, good bye!

Aldobói.Feldob 2010.03.09. 22:53:27

"derelyegrádi szellem 2010.03.09. 18:06:52
@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:

Ajándék adó nincs, van viszont ajándékozási illeték.

@mefisto:
erre céloztam, ezt az alapjogszabályt (Actio Pauliana) ismeri illik. És ez még csak a Ptk vonatkozás. A büntetőeljárás szemszögéből sem jobb a Miki helyzete ezzel a nagyon ötletes "vezércsellel", mert a szerint meg a bűnügyi zárlat elrendeléséhez nem feltétel, hogy a saját tulajdonában legyen a vagyontárgy.

Szar ötlet ez midenhonnan nézve.

mefisto · archiregnum.blog.hu/ 2010.03.09. 18:10:22
@derelyegrádi szellem: Naja. Hagyó jogászainak a mentségére legyen mondva, hogy ez a Ptk. 203. szakasza. Ibi jogászai a választási törvényben még az 5. bekezdésig sem jutottak. XD"

(Forrás: vastagbor.blog.hu)

p.lac 2010.03.10. 08:29:43

@jjulie:

"@p.lac:

kurvára teszik amikor egy mszp ellendrukker a viktorra bizonyítottan veszélyes ellenfél gyurcsány fegyverkezési hírére elmondja, hogy milyen káros a gyurcsány mszpre

olvasd el mit írtál "

Olyan finoman, elegánsan fogalmazol...

Igen, azt írtam, hogy Gyurcsány káros az MSZP-re, nem kicsit, nagyon.

Az említteteken túl még megjegyzem, hogy a Fidesz mindent megtesz, hogy az MSZP ne tudjon a Gyurcsányi örökségből kibújni, nem véletlenül olyan képpel kampányolnak, amelyen Mesterházyt Gyurcsány mellett látható.

Gyurscány az MSZP egy részében valóban erős támogatással bírhat, de ha bővítjük a kört az MSZP szavazóira, akkor ez már nem igaz, nagy részük épp Gyurcsány miatt hagyta ott az MSZP-t, a bizonytalanok között még rosszabb Gyurcsány helyzete, a Fidesz szavazókat meg mással nem is lehet mással jobban aktivizálni.

A Fidesz egyik fő gondja éppen az volt, hogy egy lefutott meccsnek tétet adjon és elvigye a szavazóit az urnákhoz, ebbe most Gyurcsány remekül besegít. Ráadásul szétveri vele az MSZP kampányt, a megszólalását Orbán 15-ei, hétfői beszéde utánra, 19-ére, péntekre tette, így a kutyát se fog érdekelni, hogy az MSZP mit reagál a Fidesz kampánynyitójára, mert Gyurcsányra fognak várni.

Mondom, Gyurcsány az MSZP ellen dolgozik, mégha nem is ez a célja, hanem a saját helyzetének a stabilizálása.

p.lac

radala 2010.03.10. 09:27:47

@Kenwyn: Nem vagyok én ebben biztos, mindenesetre valószínűbb, hogy egy ember csalja a nejét, mint hogy ezt az iwiwen keresztül teszi.
Hozzátartozik a dologhoz, hogy mint említettem szerintem a megcsalás kisebb probléma sokkal, mint Pörzse által készített nyaló interjú. Vona valóban egy félelmetes személyiség. Borzasztó lesz ha kiderül, hogy OV-nak csupa valódi pszichopata az ellenfele.
@hoplita: Én is kimentem 2006-ban a gyerekeimet is vittem tüntetni (sokáig, sokszor), de egyrészt irritáltak a hőzöngök, másrészt igyekeztem magam nem hőzöngeni, harmadrészt soha nem mondanék olyat a gyerekemnek, illetve amikor mondtam utána elszégyelltem magamat és próbáltam korrigálni, hogy valaki hazudik. Én a tüntetésben azt próbáltam kihangsúlyozni a gyerekeknek, hogy ha valami nem tetszik, akkor ez egy legitim módja a véleménynyilvánításnak.
Szerintem a gyerekeket igenis ki kell hagyni az ilyen fejtágításokból.
Emlékszem, hog yén pl gyerekkoromban (alsós lehettem vagy egész kicsit fölsös) azért imádkoztam magamtól a templomban, hogy érjem meg, hogy a kommancsok elhúznak és erdély MO lesz. Pedig szerintem az én szüleim engem nem hecceltek ezzel, nyilván valami nem nekem szánt beszélgetések lehettek rám ilyen hatással.
Szerntem az rossz, hogy van bennem valahol egy ilyen soha meg nem értett, de mélyen belém vésett antikommancsság.
Apukám/anyukám nyilván még nálam is elfogultabb. Anyámnak ha udvarolt valaki, akinek az apja párttag volt, akkor azt mondták neki, hogy gyerekem, ezzel minden kapcsolatot beszüntetni és anyám ezt be is szüntette azonnal. Apámnak szenet raktak (ajándék helyett) a cipőjébe, mert véletlenül azt mondta, hogy a Télapó hoz ezt vagy azt...
Ezek nem jó dolgok (rosszak sem feltétlenül). Én igyekszem a fradin kívül semmiről nem állítani a gyerekeimnek, hogy egyedül az a jó, ez egyébként nem egyszerű nekem sem.

jjulie 2010.03.10. 10:49:35

@p.lac:

ha azt írnád hogy tökjó hogy itt a gyurcsány mert a maradék ereje is elszáll az mszpnek és csak egy kupac hamu marad utána és ezt kívántad és csak azt nem tudtad hogy jöhet ez létre és lám most megtörténik és ez jó, akkor minden rendben lenne a részmről