Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

11:50

Célegyenesbe fordult a nulladik fordulós verseny: már alig egy hét áll a pártok rendelkezésére, hogy összegyűjtsék a szükséges számú ajánlószelvényeket. A hivatalos adatok szerint a Jobbik, az MSZP és a Fidesz mindenhol indulhat, az MDF és az LMP erősen küzd, a (még) kisebb pártok közül a Munkáspárt (11 jelölt), a Civil Mozgalom (10 jelölt) és az MSZDP (5 jelölt) legfeljebb néhány területi listára esélyes (jelenleg az első kettő 2-2, az MSZDP 1 listát állíthatna).

Miután valódi politikai jelentősége az MDF és az LMP indulásának van, ismét a velük foglalkozó táblázatra érdemes pillantani. Ebből látható, hogy egyelőre az MDF-nek 10, az LMP-nek viszont csak 5 listája lehet, azaz utóbbi még legalább 2 listára van a kompenzációs lista felállításától. Ennek ellenére az LMP budapesti előretörése valamennyire kiegyenlítetté teszi a két párt helyzetét: jelen állás szerint az MDF-re az ország 48,2, az LMP-re 35,6 százaléka voksolhatna. Az LMP-nél a korábbiakhoz képest bekövetkezett csökkenés oka a Pest16-ban induló jelöltjük nyilvántartásba vételének visszautasítása. Érdekes módon a napokban Heves megyében egy MDF-es jelöltet is eltanácsolt a választási bizottság. (Friss hír: a hivatalos honlap szerint ma az LMP-s Szabó Tímea nyilvántartásba vételét is elutasították!)

A két párt sorsát a jövő hét jelentős mértékben meghatározhatja: ha az MDF nem tud Budapesten listát állítani, hiába van már csak 13 egyéni jelöltre attól, hogy vidéken mindenhol legyen listája, komoly hendikeppel indulhat április 11-én. Az LMP helyzete fordított: nem sokat ér a budapesti listája, ha országosan legalább 70-80 százalékos „lefedettség” közelébe nem kerül.

Ezzel kapcsolatban érdemes talán elismételni két, korábban már tárgyalt tényt:

(1) 1990-ben fordult elő először és eddig utoljára, hogy egy párt úgy jutott be a parlamentbe, hogy nem volt meg mind a 20 területi listája (KDNP - 15 lista).

(2) 1990-ben fordult elő először és eddig utoljára, hogy egy párt úgy jutott be a parlamentbe, hogy az egyéni választókerületek közel felében nem volt jelöltje (Fidesz - 81 önálló jelölt, ebből 25 Budapesten).




Szám



Főváros, megye
Szavazók száma
Összes választó százaléka
Területi
listához szükséges egyéni jelöltek száma / Összes evk
MDF
elfogadott
(döntésre vár)
-közös jelöltek nélkül
LMP
elfogadott
(döntésre vár)
1.
Budapest
1 356 508
16,8
8 / 32
1
11
2.
Baranya
322 086
4,0
2 /  7
2
4
3.
Bács-Kiskun
432 820
5,4
2 / 10
4
3
4.
Békés
306 798
3,8
2 / 7
2
0
5.
Borsod-Abaúj-Zemplén
566 320
7,0
3 / 13
2
3
6.
Csongrád
339 125
4,2
2 / 7
2
0
7.
Fejér
347 199
4,3
2 / 7
0
0
8.
Győr-Moson-Sopron
358 285
4,4
2 / 7
4
0
9.
Hajdú-Bihar
434 610
5,4
2 / 9
3
0
10.
Heves
255 914
3,2
2 / 6
0
0
11.
Jász-Nagykun-Szolnok
323 653
4,0
2 / 8
2
0
12.
Komárom-Esztergom
252 459
3,1
2 / 5
3
0
13.
Nógrád
169 870
2,1
2 / 4
2
0
14.
Pest
949 658
11,8
4 / 16
5
3
15.
Somogy
264 434
3,3
2 / 6
0
0
16.
Szabolcs-Szatmár-Bereg
445 790
5,5
2 / 10
1
0
17.
Tolna
195 414
2,4
2 / 5
1
2
18.
Vas
213 650
2,6
2 / 5
0
0
19.
Veszprém
297 293
3,7
2 / 7
1
0
20.
Zala
238 084
3,0
2 /  5
1
0 (+1)
Összesen
8 069 970
100,0
Egyéni jelöltek száma:
176
36
27
Területi listák száma:
20
10
5
Választók hány százaléka voksolhat a párt listájára:
48,2%
35,6%

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr701836318

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Végső kopogtatások, a T. Házba. 2010.03.13. 16:35:47

  Nincs sok hátra a kopogtatócédula gyűjtési időszakból, 2010-03-19 leadási határidő. Dávid Ibolya kopogtatna még gondolom néhány hétig, de kár gőzért, mert ez már nagyon szánalmas, ugyan úgy mint Retkes Attila próbálkozása volt. Azért milyen...

Trackback: Hogy ne legyünk IDE'tlenek... 2010.03.13. 15:18:33

TALÁLKOZÓ! a Vajdahunyad Vára főbejáratánál - Márc. 15-én 11-17 óráig minden EGÉSZ órakor: elutasítandó jelöltünkké váláshoz E1+SZ nyomtatványok aláírásának lehetősége! (annak, aki hoz ehhez IDE legalább 1 ajánlást is a saját ne...

Trackback: Posta Imre szavai Minden Magyarhoz - segíts Te is terjeszteni! 2010.03.13. 14:53:20

Posta Imre intő szavai a Magyar Nemzethez. Segíts te is, hogy minden honfitársunkhoz eljusson!

Trackback: Már a nosztalgia sem a régi 2010.03.13. 12:45:16

Amikor az MSZP sorsáról döntenek a választók, akkor annak a pártnak a megítéléséről mondanak véleményt, amelyiknek köszönhetjük gyurcsány ferencet, a rendszerváltás után leghosszabban regnáló miniszterelnököt, s aki "megújult" pártja listájának

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 10:57:12

@tlac: abban az országban ahol az emberek egy része azt hiszi orbán jelenleg a miniszterelnök, meg a politikusok nevét sem ismeri, és gyurcsányt köztársasági elnöknek hiszi, ott minden előfordul :)
nézd meg a cseheket, szlovákokat, és még a román is olyan, hogy az általános részvétel 28-48% körüli. de akik elmennek, az alapfogalmakat legalább tudják. semmivel nem butább a magyar, csak itt a buta is elmegy véleményt nyilvánítani :) persze a magas részvétel miatt a pártok mozgósítanak, így óhatatlan, hogy megy olyan is aki nem is ért hozzá:

www.youtube.com/watch?v=BcASFjhcHjk

theofil 2010.03.14. 10:57:57

@mrs. white:

Gondolom amikor Gyurcsányt jobboldalinak mondod csak viccelsz?

Tudod mit mondok én baloldaliként?

Bárcsak a Fideszbe lépett volna be!
Már csak a maradékai lennének....

(Gonosz vagyok, mint ismeretes.)

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 10:58:22

@mrs. white: látod ebben is van igazság. és egy idézet tőle:
"majd írok a baloldalról kurva jó könyveket"
hát ha már tönkretette, írhat is :)

ubul2000 2010.03.14. 10:58:47

@tlac: Latoczai János a Fidesz/Kdnp oszlops tagja. Egy gazember.

theofil 2010.03.14. 10:58:57

@iii:

Kilógott a lóláb.
Publicitást akartak.

theofil 2010.03.14. 11:00:03

@ubul2000:

Mit csinált a Latorczai?

ubul2000 2010.03.14. 11:00:03

@jjulie: olvastam én is, de azért köszönöm a linket

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.03.14. 11:00:58

@theofil: Melyik párt nem akar publicitást?

Másrészt többszöri felszólítás ellenére sem tisztázta az ügyet, nem volt más lehetőség.

tlac 2010.03.14. 11:01:14

@theofil: mindig kételkedj, de akkor is visszarántották az ÁFA-t. Mint cég nem is tehetett talán mást. de SAJÁT célra használják a fitness termet. Bizonylat, adó bevallás meg HírTV nélkül is így van. össze lehet ezt rakni. Ha jobban érzed magad úgy h nem veszel tudomást tényekről csak mert MagyarNemzet (is) írta és ezek után nyugtázod, hogy akkor Fletó nem gazember, akkor élj így nyugodtan. Csak mert kérdezted válaszoltam. Aztán nézd át hogy Nomentana Bt és Kft hogy lépett fel egyszer így, egyszer úgy. Azt hiszem az évült el. Amikor nem létező cég tranzakciózik..
Vagy Fletó sukorói panamáját h értékeled? véded, vagy nem tudsz róla, vagy nem akarsz ról atudni, mer nem kedve lap, TV (is) megírta??

mrs. white 2010.03.14. 11:02:22

@tlac: Amerikbán már külön tudományos rajóngói vannak annak az elméletnek amely szerint az evolucióban vannak olyan bakugrások amik megmagyarázhatatlanok. Kb olyan mint ha a bicikliből motorkerékpár lenne. de honnan került elő a motor, az nem lehet egy kerékpár fejlődés következménye. Ezért ugy gondolják mégiscsak van egy felsőbbb irányító hatalom. ezt nevezhetjük istennek az egyszerűség kedvéért.
Fletó vagy magától ilyen hülye (ami szinte kizárt)vagy küldték vagy létezik valami felsőbb irányító hatalom, ami átugorja a maszopt mint az evolució zsákutcáját és előkerül az a bizonyos "motor".

tlac 2010.03.14. 11:03:26

@ubul2000: elhiszem, rossz arc, kétségtelen. szerencsére márnem tényező, de páréve mint Demszkij ellenlábast is megfuttatták brrr....

ubul2000 2010.03.14. 11:06:37

@theofil: Kértél egy gazembert, én ismertem anno - emberileg az, azért mertem leírni. (Csak egy példa a jellemzesérée, bár nem ezér írtam, hogy gazember. A hőskorban az mdf-kdnp-kisgazda koalició indult az önkormányzati választáson. L, mint helyi lakos, és a kdnp tagja - kerek-perec megtagadta a kopogtató cédula leadását. Hát ember ez?)
De mondhatok más példát is. A "lovag" D. Tomika. Őt szerencsére nem személyesen ismerem, csak olvasom a "hódításait". Ennyi elég, hogy gazembernek tartsam.

theofil 2010.03.14. 11:06:45

@1.szolo - ajánlom magamat::

Tudtommal Bayer Szlovákiában adózik, mert kommunistáknak egy fillért sem...!

Föltehetőleg nem egyedül van ezzel, de hogy a magyar államháztartásnak nem fizetnek az szép hazafias tett!

tlac 2010.03.14. 11:08:39

@mrs. white: sztem Fletó gyerekkorával magyarázható az idiótasága, érdemes elolvasni, a Párt öregjeinek meg csak jól jött egy ilyen túlmozgásos hülye, megúsztak, elalibiztek újyabb 8 évet. Lsd. Szekeres "Szarember" Imre. és társai. Szocialista Ildikó, mint fő cenzor 89-ben tuti nem hitte volna el, hogy még 2010-ben is itt rikácsolhat elnökként, paráztatva az embereket nagy zsetonért védetten. Kampányfőnöke is lassan szabadul a sittről. Ha most azzal jön hogy az MSzP megvédi a nyugdíjasokat és nem lesz gázáremelés, akkor gondolom theofil is megáll egy pár pilanatra gondolkodni..

theofil 2010.03.14. 11:08:42

@iii:

Na majd pont az LMP hivatott arra, hogy elszámoltassa Gyurcsányt...
Na neee....

jjulie 2010.03.14. 11:10:26

@mrs. white:

már többször megirtam kit szeretek: a görgeit

nem pató pál volt és nem is noszty feri

tudod hogy mielőtt gúlába rakatta a fegyvereket világosnál, megpocoltatta a legényeivel, mégpedig úgy, hogy körbelovagolt és személyesen adta ki a parancsot?

és szótfogadtak neki

nem egy gonosz törpe volt

theofil 2010.03.14. 11:12:02

@iii:

Ha az LMP-ben ennyire dúl az igazságérzet akkor jelentse föl Gy-ét Hlusztvicsihák Ottomár magánemberként (aki amúgy lehet akár az LMP-nek is a tagja) és ne a Gyurcsány 'farvizén' nyomuljon be a nyilvánosságba az LMP mint párt.

De igaz, melyik pártunkban van akár csak egy szemernyi jóízlés?

tlac 2010.03.14. 11:14:07

@theofil: így van, tudatosan nem ide adózik az autója után. azt mondta kormány váltás után fog haza adózni. EU van..

mrs. white 2010.03.14. 11:14:19

@theofil: Természetesen vicc. Gondoltam kicsit provokálok. Azt viszont komolyan sosem értettem hogy valaki miért szavaz a maszopra (egyszer leírtad pedig) mert, hogy milyen görény korrupt párt az elődjét is beszámítva évtizedek óta szerintem sosem volt kérdéses.
Ezért is örülök hogy a nokiás doboz mellett pl. Hatvani Szabó neve is előkerült aki vélhetőleg a (mdf kormány alatt) privatizáció alatt szedte össze magát. a mostani szar helyzetünk az elmúlt negyven mellett a privatizácó nevezzük szabadrablásnak és a szocik nyoc évének köszönhető. természetesen fellehet sorolni a fidesztől is. Bár nem véletlen hogy a josp tot simicska kaja ibrahim szentháromság mellett nem sok minden jut az ember eszébe. szóval fellehet sorolni de nem okozta a bajt valamint jjjuli kedvéért ha olvassa nem is az hogy Orbánnak patája van és diktátor.

theofil 2010.03.14. 11:14:28

@ubul2000:

A Latorczai ügy némiképp homályos előttem,
D.T. hódításai pedig politikai szempontból érdektelenek.

(Az illető sportminiszteri tevékenysége már megérne egy misét.)

tlac 2010.03.14. 11:15:43

@theofil: sajnos megint MN összefoglalót találtam neked (ethát nem hiszed) a nem létező Fletó cég privatizál témában, erre Fletó azt elismerte, h valóban volt egy kis jogi csalafintaság:

www.mno.hu/portal/331816

jjulie 2010.03.14. 11:20:22

@mrs. white:

a patás duma nagyon gyenge, soha nem használom, viszont pát napja valaki a gonosz törpét használta, na ez teccik, legalább annyira, mint a horpadtmellő pattanásos a zászlószökevényekre

ubul2000 2010.03.14. 11:20:30

@theofil: "D.T. hódításai pedig politikai szempontból érdektelenek." Nem éppen - talán emlékszel a Profumo-ügyre. Amit megtehet ehy átlagember, azt nem biztos, hogy megteheti egy magát politikusnak nevező valaki. Egyébként a sportminiszteri tevékenysége valóban megérne egy misét. Nem akarok vádaskodni, de véleményem szerint elférne Zuschlag mellett.
A baj a Zuschlag-üggyel is az, hogy soha nem kerül bíróság elé, ha nem viccelődik a zsidók rovására a tv előtt. Ezért viszont bűnhődnie kellett. Nagy tanulság ez.

mrs. white 2010.03.14. 11:22:49

@jjulie: Mindíg sjtettem hogy, Tóta W méltó örököse vagy. Ő pont tavaly fejtette ki hogy 1848 milyen szar volt és Petőfit mi a franért kell szeretni.

Szerinte sokkal kifizetődőbb megalkudni mint egy felesleges szabadságharcba belemnni.

Logikus álláspont. Ellenben szerintem az oppurtunista népek hósszútávon halálra vannak ítélve még ha jó üzletnek is látszik.
Ha csak a románokat nézzük ez a görény politika célravezető. Nézzük mennyi kreativitást tudnak felmuttani?

Semennyit. Híres román tudóst kérek valamint azon az eggyen kívül egy írót, vagy zenészt. Esetleg zeneszerzőt.

A megalkuvás elsorvaszt. Inkább a spártai értelmetlen hősiesség.

theofil 2010.03.14. 11:23:06

@mrs. white:

Nekem sokminden az eszembe jut, de a legjobban a maradék hamburgerek tetszenek.

De hagyjuk, a téma eredetileg az volt, hogy le lehet-e csukni Gyurcsányt, csinált-e valami olyast ami alapján ez kinéz neki.

Ha az 'emberölési kísérletet' a helyére tesszük (Morvai kórlapjához) akkor nem marad semmi, ami nem okvetlenül jelenti azt, hogy Gy.nem simliskedett némileg üzletemberként.

De akkora disznóságot nem csinált amiért börtön járhatna.

Kár volt a fideszes híveket ilyesmivel hitegetni, mert most majd követelni fogják....a jobbikosok meg pláne.

tlac 2010.03.14. 11:23:55

DT egy kókler életművész..

hoplita 2010.03.14. 11:24:59

@theofil:
Keresd elő az a cikket, aminek az a címe, hogy " A fattyú neve; Nomentana"...
Nem tudom hol találod, vagy egyáltalán fenn van-e a neten, fejből mondom a cikk címét..

Rágd át magad rajta, aztán ha felhomályosodtál visszatérhetünk a témára.
De addig felesleges itt ezen itt rugóznod.

theofil 2010.03.14. 11:25:07

@tlac:

Jogi csalafintaságot (sajnos) én is kinézek Gyurcsányból, de itt a lecsukása volt az eredeti téma.

szikjáró 2010.03.14. 11:28:02

@mrs. white: nem az evolúcióban vannak bakugrások, a kutatói nem elég okosak még a témában, ellenben Fletó most biztosan azért nyomul, mert szóltak neki az anyahajóról, hogy még két-három évig sajnos nem tudnak eljönni érte, ő meg úgy gondolta kihasználja azt a kis időt...
ember magától nem lehet ennyire...hm...egyvágányú elme.
:)

theofil 2010.03.14. 11:28:27

@ubul2000:

Profumo nemcsak könnyűvérű hölgyekkel enyelgett, hanem olyasmiről is beszélt amiről nagyon nem kellett volna.

Persze nem szép az ilyesmi, de nálunk a politikusok magánélete még nem került terítékre és ez jól van így.

theofil 2010.03.14. 11:31:10

@tlac:

Egyszeráen nem jövetem és nem is követtem a Gy. körüli jobboldali híreket, egyrészt mert nem hiszem a jobboldalnak egy szavát sem, másrészt mert Gy. már jóideje nem érdekel.

hoplita 2010.03.14. 11:33:18

@1.szolo - ajánlom magamat::
Igen, igazad van.
Sőt, töredelmesen bevallom, én is csináltam már ilyet.
Nem nagy tételben, de számoltam el építőanyagot a cégemnél, ami a saját házamra lett felhasználva, felújításra, festésre, egyebek.
A gond ott kezdődik, hogy belőlem nem lett sem politikus, sem miniszterelnök...és valószínűleg nem is lesz.:DD
És a kutya itt van elásva.
Ugye érzed te is...?

tlac 2010.03.14. 11:33:20

@theofil: tudom és én se látom a börtönt neki, ha visszaolvasol. amúgy is mentelmi joga van és 99.99% hogy az is lesz. MSZP 4. a listán, azt majd onnan szervezi tovább magát. csak mostmár nem az MSZP megmentője lesz és párttársai is átlátnak rajta. Demokratikus Chatrát figyeld majd! Dessewfy, Kuncze, Bauer. de sztem már a történelem szemétdombján van és eza börtönnél is nagyobb büntetés. nem nevetséges, hanem szánalmas.. DJ nagyformátumúja..

jjulie 2010.03.14. 11:34:37

@mrs. white:

ha te azt hiszed, hogy a görgei volt az aki nem ment bele ? aki felakasztatott egy zichyt még pákozd előtt, amikor ő még egy senki volt?

aki előbb katonai győzelmet akart és csak utána trónfosztást?

aki mögé 30 éves korában felsorakozott a jóval idősebb tisztikar is?

aki 49 áprilisban megüzente a kosuthnak hogy mielőtt kinyitja a száját előbb neki szóljon?

ez volt megalkuvó, és én aki szemrebbenés nélkül elküldök bárkit a picsába?

a szijjártó jó munkát végzett rajtad

theofil 2010.03.14. 11:35:29

@hoplita:

Lehet, hogy majd egyszer megteszem - most már zúg a fejem, de szerinted le lehet csukni Gyurcsányt (ez alapján) vagy nem lehet?

Mert ez az eredet kérdés és nem az, hogy Gy. makulátlan-é vagy nem az.

Laci29 2010.03.14. 11:37:03

Javaslat egy másik fórumról. Nem saját:

"Csernyavin válasz | megnéz | könyvjelző 2010.03.14 10:01:17 Creative Commons License (1240)
Javaslat az OVI-nak (OVB-nek) az ajánlásokhoz:

1. Az értesítőn (amin közlik, hogy az illető fel van véve a választói névjegyzékbe és hova kell mennie szavazni) NE LEGYEN rajta a személyi szám!
2. Az ajánlószelvényen viszont LEGYEN rányomtatva az ajánló neve és az OEVK száma pl:
Lutz Gizellla, Hazárd megye 21-s választókörzet)
(És tájékoztatás, hogy a személyi számot a saját lakcímkártyáján találja meg)

Így a boríték ellopása esetén is meg van nehezítve a felhasználás, mert
--az ajánlószelvényt nem lehetne más körzetben felhasználni
--a tolvajnak (jogosulatlan felhasználónak) ismerni kéne a névhez tartozó személyi számot"

tlac 2010.03.14. 11:37:42

@theofil: jó, de ha ennyi mindent nem figyelsz, akkor nem csoda h tájékozatlan vagy.

mrs. white 2010.03.14. 11:37:57

@jjulie: Te is tudod nem az a lényeg hogy a sértés mely kifejezését használod. Számodra diktatórikus rossz vezető stb.

Én meg azt írtam neki az ország állapotában sokkal kevesebb rossz pontja van,( ha van ) mint a most regnáló hatalomnak. Gondolom Ferencnek nem azért tulajdonítasz karizmát mert hülyének és rossz vezetőnek tartod.

Na itt a törésvonal kettön között, Ennek ellenére nem tartalak butának, horpadt mellünek, gonosz törpének csak nagyon mésképp látjuk bizonyos kérdésekben a világot.

hoplita 2010.03.14. 11:38:00

@theofil:
Az igazán sosem derült ki, hogy beszélt Profumo, vagy nem beszélt.
Egy dolog döntött....Christina Keeler az ágyát és bájait megosztotta egy KGB-s attaséval is.
Nálunk a Mucuska-ügybe nem bukott bele senki, pedig az legalább ilyen szaftos volt és érintette a maszopot meg a szadistákat is...hillerhaver meg nemmagyarbálint részéről.:)

tlac 2010.03.14. 11:39:02

@hoplita: pontosan. és nem kérted h legyenek a többiek is öngodndoskodók és a félretett pénzüket adják oda csak úgy ilyen gazembereknek.

theofil 2010.03.14. 11:40:13

@hoplita:

Ha például baloldali politikusi ambícióid lennének - nem hiszem, hogy komolyan kellene számolni ezzel, de mégis - akkor készülj fel rá, hogy óvodáskorodtól kezdve lennél "átvilágítva" a jobboldali sajtó tárgyilagossága szerint....

tlac 2010.03.14. 11:40:36

@theofil: ha le lehetne csukni, vannak azért páran akik meg is tennék. hajrá!

Füsti 2010.03.14. 11:41:23

Mdf és Lmp ajánlószelvényeket visszautasítanak?Bukik a kopogatócédula biznisz? Mi van itt? Nem működnek a 20 éve bevált trükkök?
Úgy látszik a tiszta új erő a Jobbik előretörése mégis hozhat valami tisztulást, és nem hiába rettegnek a parlamenti pártok a Jobbiktól?
Érdekes 1 hónap, majd utánna 4 év várható.:)

theofil 2010.03.14. 11:41:46

@tlac:

Nem vagyok hivatalos forrás...lehetek akár tájékozatlan is akár.

hoplita 2010.03.14. 11:42:55

@theofil:
Lehet vemhes, lehet nem.

Te, vagy én a tizedéért kaptárba kerülnénk.
Ő megúszhatja.....de be is vonulhat.
Nagyon sok a független változó, megoldhatatlan egyenlet.
Én szeretném a sitten látni, igazából az egyik legkártékonyabb figurája az elmúlt 20 évnek.
Ott lenne a helye.....persze nem egyedül.
Politikai alku kérdésévé válik, mint minden ebben a szétqrt országban.

hoplita 2010.03.14. 11:45:30

@tlac:
Nos igen...:DD

Erre mondják mifelénk, hogy nem egy a szőr a selyemmel.:)))

tlac 2010.03.14. 11:46:38

@Füsti: ez igaz nem lett volna a ferencvárosi lebuktatás (Novák Előd), MDF-nek a régi módszerekkel rég meg lett volna a szükésges KC-je. Ezt (is) kicsit elkalkulálták, Moszad Zoli annyi mindenre figyelt, jelölteket videóztatott, h erre nem figyelt már.. de jó, hogy megvan az országos listája MDF-nek, ha foghíjas is. Most 3 hétig Bokrost akarják majd mindenkivel megvitatkoztatni. Vona Gábor elfogadta a kihívást, ha meglesz Bokrosék országos lsitája. AZtán lehet egy Bokros-Mesterházy vita a baloldal vezére címért. Vona-Mesterházy vita a 2. helyért stb. Gondlom Mesterházy h örül a Bokros listának-- meg h következő 2 hét Fletóról szól majd megin. Fletó, a nagyformátumú sztem meghívja a VIP sorba a Mesterházyt. :))))))))) az meg meg is alázza magát és elmegy.

theofil 2010.03.14. 11:46:40

@tlac:

Bauer Tamást nagyra tartom, ő nem egy Dessewffy.
A Demokratikus Charta meg nem tudom, hogy most ki pedig érdekelne.

tlac 2010.03.14. 11:47:33

@theofil: jogodban áll. kérdeztél válaszoltam. amúgy tényleg meglepődtem, h nem tudtál Fletó adócsalásairól, meg ál-cégeiről, de van ilyen is.

chelsea.hu 2010.03.14. 11:48:10

Tistelt Fidesz-rajongók! A fidesz már nagyon rég tudja, hogy a mozgástér milye lesz a kormányzása alatt (első ciklusban) .
Ha tudta, akkor miért kommunikálta folyamatosan a Szijjártóval, hogy megszórítások nélkül is kezelhető a válság?
-mindent visszaadunk!
-mindent eltörlünk!
-mindent visszaállítunk!
-mindent visszacsinálunk!
-stb.
98.2002.2006-ban a Fideszt támogattam a szavazatommal.
2007-ben döbbentem rá, hogy a Szijjártón keresztül a Fidesz vezetés
is ugyanazt gondolja, feltételezi a választóiról, mint a különböző show-műsorok producerei a nézőkről -(pl. Mónika-Show, Győzike-Show stb.)
A választási programban bármi is visszaköszön az elmúlt négy év kommunikációjából?
Egyébként az ország jövőjét figyelembe véve, teljesen racionális, hogy a kiadási oldalt növelve semmi nem igérhető.
Kik is járhatnak jól a kormányváltással?
Csak a fidesz- közeli vállalkozók.-nagyon szűk réteg.
A csodavárók számára pedig marad a rothadt narancs, a szegfű meg már régen elvirágzott.
Még mindig rendelkezésre áll egy hónap arra, hogy sokan átgondolják, hogy a tuti a Fidesz?-hát nem.
Ha nem Fidesz nem Mszp, akkor talán próbáljunk meg átlátni az utca túloldalára.
Azért nem folytatom tovább, mert a blog nem használható kampánycélokra.
Kíváncsi vagyok, hogy kinek mi a véleménye?

theofil 2010.03.14. 11:49:16

@hoplita:

Miért lenne az elmúlt húsz év legkártékonyabb figurája Gy. amikor csak a boldogtalan Medgyessy ragadta ki (vesztére) az ismeretlenségből 2002-ben?

jjulie 2010.03.14. 11:55:06

@chelsea.hu:

igen, egyértelmű, a nemzeti bolsevik zászlószökevény jobbik a megoldás az utca túloldalán, és nem az mszpfideszkdmp

panelburzsuj 2010.03.14. 11:57:07

@chelsea.hu:

"A választási programban bármi is visszaköszön az elmúlt négy év kommunikációjából?"

Vissza bizony: mindent elkúrt a nyolcévi kormányzat!

Vagy: a nyolcévi kormányzat kúrt el mindent !

Esetleg: a nyolcévi kormányzat mindent elkúrt !

Te mit olvastál?

panelburzsuj 2010.03.14. 12:00:25

@theofil:

Nem muszáj húsz évig egyfolytában kicsit kártékonynak lenni, lehet azt rövidebb idő alatt, intenzíven is csinálni ...

Kun Béla vagy Szálasi meddig volt hatalmon?

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 12:05:41

érdekes meghallgatni a torgyán beszédet :) akkor még kislány voltam, még nem láttam, csak hallottam és olvastam róla.

colosgirl (törölt) 2010.03.14. 12:06:29

bocsi, rossz bejegyzéshez írtam :)

chelsea.hu 2010.03.14. 12:06:31

@panelburzsuj: Természetesen az elmúlt nyolc évet folyamatosan hallhattuk -a programban is ez dominál.
Konktétabb intézkedéseket hiányolom :
-legalább négy-öt olyant, hogy " ez ilyen időponttal stb."
Számomra nem több üres dumánál.
Ismétlem, hogy nem osztogatás igéretére gondoltam.

hoplita 2010.03.14. 12:07:18

@jjulie:
Ó, hát a te problémáidra nincs megoldás, de ezt már tuggyuk itt egy ideje...:DD

@theofil:
Hosszas töprengés után adtam elqrónak ezt a kétes dicsőséggel járó minősítést.
Van néhány vetélytársa, de igazából verhetetlen ebben a műfajban.
A végeredményt meg a saját bőrödön is tapasztalhatod....mint mindahányan.

panelburzsuj 2010.03.14. 12:21:42

@chelsea.hu:

Határidőt egy pártnál se találsz. Nagyobb fajsúlyú dolgokra legalábbis.

Konkrét intézkedések meg vannak azért a Fidesznél is, nekem például határozottan szimpatikus a 300-500 milliárd forint vállalkozói adminisztrációs költség megspórolásának gondolata.

Hogy ez hogy viszonyul az egymillióval több munkahelyhez, az egy másik kör.

theofil 2010.03.14. 12:29:03

@hoplita:

Gyurcsánynak nem az üzletemberként elkövetett csalafintaságai a lényegesek - bár ezek szerepe nem lebecsülendő, mivel nem árt ha az ország miniszterelnöke tisztességes - de
az (esetleg) áfa visszatérítésben szenvedő csillárnál sokkal nagyobb baj a miniszterelnöki szerepének félreértelmezése, az a körülmény, hogy Gy. azt hitte, hogy neki főleg dumálnia kell.

Gy. politikai hibái súlyosak, de nem erről folyik a diskurzus, hanem arról, hogy be kéne őt csukni...

Ezt tartom borzalmasnak, hogy a Fidesz zömmel nem a politikai tevékenységét nézte Gy.nek, hanem "tisztességtelen üzletemberként, tisztességtelen miniszterelnökként" égette bele a híveinek a tudatába.

Most megyek, tényleg zúg a fejem ettől a sok prézsmitálástól, majd délután visszanézek.

chelsea.hu 2010.03.14. 12:38:30

@panelburzsuj: A többi párt programja most talán azért nem hasonlítható a Fideszéhez, mert mindenki tudja, hogy a Fidesz a biztos befutó.
A 300-500 milliárd forint administrációs költségcsökkentés nem azonos pl.az azonnali nagy arányú adó-és járulékcsökkentéssel, amit minden Fideszes vezető megnyilatkozásakor majdnem mindig hallhattunk.-meg miből áll össze az 300-500 milliárd?

panelburzsuj 2010.03.14. 12:43:09

@hoplita:

A bőrön tapasztalható végeredményhez azért annyit te is gondolj hozzá, hogy sok kicsi elkúró munkálkodása is benne van, csak nem olyan látványos, mint a magas polcra kapaszkodottak esetében.

Ha félmillióan csalunk egy kis áfát, az bőven lenyomhat mindenféle csúcspolitikusi csillárt meg úszómedencét.

Szar polgárnak szar vezért!

Ebből találj kiutat.

panelburzsuj 2010.03.14. 12:56:52

@chelsea.hu:

Ha arra akarsz kilukadni, hogy nagyrész a Fidesz is csak halandzsázik, akkor egyetértek.

De van-e értelme azzal tölteni az időt, hogy melyik pártprogram hitványabb?

chelsea.hu 2010.03.14. 13:10:25

@panelburzsuj: nem mondtam ki, de erre gondoltam.

Wudu Allen 2010.03.14. 13:13:14

@chelsea.hu: A választók és a szavazatukra apelláló pártok üzenetei jól magyarázhatók az ún Maslow piramis alapján:
hu.wikipedia.org/wiki/Maslow-piramis

Még az is érthető, hogy egy zöldpárt pl. simán bekerülhet a parlamentbe Németo.--ban, itt még az elindulásuk is nehézkes.

Wudu Allen 2010.03.14. 13:19:49

@Wudu Allen: Helyesen:
A választók motivációi....

panelburzsuj 2010.03.14. 13:33:53

@chelsea.hu:

"Az elmúlt 8 év kormányai folyamatosan bizonytalanságban tartották a nyugdíjas-
társadalmat. Fokozatosan adták meg a 13. havi nyugellátást azért, hogy aztán egyszerre elvehessék."

...hogy aztán egyszerre elvehessék...

Milyen erkölcsi megújulást várhatsz egy olyan országban, ahol egy ilyen gondolat elfér a szavazók túlnyomó többsége által támogatott vezetők programjában?

chelsea.hu 2010.03.14. 14:06:43

@panelburzsuj: talán olyan erkölcsi megújulásra gondoltam, ahol egy párt maga mellé tud állítani 2,5-3 millió választót,-közben folyamatosan erkölcsről, etikáról, őszinteségről kommunikál-akkor valamelyest őszintébb lehetne a szavazóival.
Mit gondolsz, ha a létszámot az állami hivatalokban, állami intézményekben, önkormányzatonál, ill. ezen intézmények számát az indokolt optimumra állítanák,-mint pl. a győri Audiban a létszámot-akkor mi növekedne azonnal?-szetintem a munkanélküléség. Hol fog nekik munkát biztosítani?
A négy év igéreteiből talán az elszámoltatás fog realizálódni.

Surko 2010.03.14. 14:22:40

Érdekes böngészni a vokscentrum.hu oldalon a régi választások eredményeit.

Pl. 1990-ben, amikor még 4% volt a bejutási küszön (ezt vajon miért emelték fel? csak nem azért, mert az MSZMP nagyon közel volt a bejutáshoz?)

Az alábbi három párt ért el 3% feletti eredményt:
- MSZMP (a későbbi Munkáspárt) 180 ezer szavazattal 3,68%-ot
- az MSZDP Petrasovits Annával 174 ezret 3,55%-ot
- és a TSZ vezetőkből alakult Agrárszövetség 3,15%-ot 154 ezer vokssal

A bejutáshoz akkor 195 ezer voksra volt szükség.

Az MSZMP-nek 15 ezer szavazata hiányzott, de hiányzott a Pest megyei listája is. Pest megye Budapest után a második legnépesebb körzet akkor 700 ezer feletti választóval.
Ebből akkor 430 ezren szavaztak, azaz 3,5%-os listás szavazati aránnyal már bent lehettek volna.

Miután átlag 3,68%-ot értek el, ez Budapesten bizonyára meglett volna. Így a Munkáspárt jövője a Pest megyei listán úszott el. Azaz mindössze 4 jelöltön.

panelburzsuj 2010.03.14. 14:22:45

@chelsea.hu:

Ha a Fidesz a realitásokkal szembesítené a magyar választókat, akkor nem milliókat, hanem nagyságrendileg bokrosi tábort tudna maga mellé állítani.

És az igazán rémisztő az, hogy még a fideszi demagógia sem elég sötét, még az sem fed le minden önfelmentő, másokra mutogató, csodaváró "választói igényt".

Surko 2010.03.14. 14:31:27

Az Agrárszövetségnek a bejutáshoz 41 ezer voksra lett volna még szüksége.

Nekik meg a budapesti és a hevesi listájuk hiányzott.

Budapesten akkor 1,5 milliónál is több választásra jogosult volt, akik közül 1 millió 45 ezren el is mentek szavazni.

Ha az országos 3,15%-ot hozták volna Budapesten, akkor az 33 ezer voksot hozott volna.
Hevesben 162 ezren szavaztak, így az országos átlaggal számolva ez a lista újabb 5100 szavazót jelenthetett volna.

Azaz ha meg lett volna mind a 20 listájuk - legfőképpen Budapest - akkor ők is igen közel lehettek volna a bejutáshoz.

Az FKGP pl. Budapesten önmagában szerzett 53 ezer voksot, pedig ez is 5% alatt maradt, 4,93% volt csak.

www.vokscentrum.hu/valaszt/valeredm.php?mszkod=112405&evvalaszt=1990&jny=hun

nyünyüge 2010.03.14. 14:32:40

Témajavaslat (április 1-re :-):

Hánymillió ajánlószelvény fér el egy Nokiás dobozban?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.14. 14:34:28

@1.szolo - ajánlom magamat::
Az IDE DEMOnstrációjának állása:
(a honlapunkon térképen és táblázatban is)
- elutasítva: 17 helyen 3 jelölt
- "döntésre vár": 1 helyen 1 jelölt
- postázva újabb 4 helyre 2 jelölt
- postázásra vár: 3 helyre 1 jelölt (=összesen: 25 helyen 3 jelölt).
(a legalább 33 elutasítás eléréséhez várunk még 1-1 cédulát bárhonnan!)
- személyesen átadható a jelöltjeinknek 15-én 11-17 óra közt a Vajdahunyad Váránál
- utolsó postázási lehetőség IDE (3201 Gyöngyös Pf.157.): március 16-án - elsőbbséggel!
Köszönjük a bizalmat! - (az IDE adatkezelési azonosítója: 02768)

Surko 2010.03.14. 14:43:05

Végül itt van az MSZDP, akiknek 21 ezer voks kellett volna a bejutáshoz.

Nekik a szabolcsi és a vas megyei listájuk hiányzott.

Szabolcsban 213 ezren szavaztak, Vasban pedig 154 ezren. Az országos átlaggal (3,55%) számolva ez 13 ezer plusz voksot hozhatott volna.

Még ezzel is a küszöb alatt maradtak volna, de igen közel lehettek volna a bejutáshoz ők is. (alig 7-8 ezer voks)

Egyszóval kijelenthető, hogy a 20 területi lista kevés kivételtől eltekintve (pl. KDNP akik 15 listával értek el 6,46%-ot '90-ben) elengedhetetlen a küszöb átlépéséhez.

Viszont egész máshogy alakulhatott volna a "történelem", ha '90-ben ezeknek a baloldali pártoknak is meglett volna a hiányzó 1-2 listájuk.

Könnyen lehet, hogy ők is bejutottak volna ha megvan mind a 20 listájuk és lehet rájuk az egész országban szavazni.

panelburzsuj 2010.03.14. 15:13:53

@Surko:

Egyvalamit kihagysz a számításból.

Kilencvenben a nyertes még a szavazatok egynegyedét sem volt képes besöpörni, és mögötte még másik öt párt bejutott. Teljesen más volt a pártszerkezet, a két "utódpártot" leszámítva mindenki "tiszta lappal" indult, nem voltak évtizedes lopkodásban és másikramutogatásban elvtelenül összecementálódott szekértáborok.

Akkor - igaz, sokféle pártocskába szétszórva - de teljesen kicserélődött a parlament "pártállománya".

Most meg az a kérdés, hogy kipottyan-e két olyan párt, aminél már tíz-tizenkét éve ez a legfőbb kérdés, meg hogy bekerül-e összesen egynegyednél több új párt.

Captain Tott (törölt) 2010.03.14. 16:39:41

@chelsea.hu: Azért tegyünk egy kis különbséget aközött, hogy a Fidesz nem tudja, mit csináljon - vagy nem mondja meg, mit fog csinálni.
Szerintem nagyon is tudja, hogy mit fog csinálni - az egy másik kérdés, hogy ha erről konkrétan beszélne, rögtön kiragadnák egy-egy elemét és ellenkampányt építenének rá.

kiszol 2010.03.14. 17:01:05

Ahogy azt megtippeltem, a Jobbik rágalomhadjárata csak növelni fogja az LMP támogatottságát. Csak így tovább Jobbik, ha az LMPt akarjátok erősíteni, jó úton jártok!

Földi Áron, a csalással megvádolt képviselő megszólalt:

"A Lehet Más a Politika országgyűlési képviselő jelöltje telefonon megkereste szerkesztőségünket és elmondta, hogy nem adja fel, tovább gyűjti a kopogtató cédulákat. Mint kiderült, jó sokat fog még leadni, mert az ominózus írás után, melyben a törpepárt abonyi jelöltjét az országos híradásokban is választási csalással vádolták meg, népszerűsége a helyi választók körében megnőtt és egyre többen keresik meg, felajánlva számára kopogtató cédulájukat. Még olyanok is odaadják neki, akik senkinek sem tették volna meg ugyanezt.

Az LMP színeiben indulni szándékozó helyi képviselő testületi tag jelenleg nagyon elfoglalt, mert tovább gyűjti a „ cetliket „, de ígéretet tett arra, hogy hamarosan személyesen is áll lapunk rendelkezésére. Földi Áron egyszerűen nem érti, hogy miért egy ilyen kicsi párt jelöltjét kell választási csalással megvádolni, elmondása szerint vétlen az ügyben. Vélhetően segítői követtek el hibát, amikor egy Jobbikos szavazócédulát is neki címzett valaki, de ez nem ő volt. Földi elmondta, hogy a kopogtatócédulák gyűjtésének rendszere enyhén szólva is aggályos.

Kifogásoltak még nála mintegy 130 ajánlószelvényt, mely kétszínű tollal lett kitöltve. Ma is kapott egy olyat, melyen nem volt pontos cím, csupán annyi, hogy Abony. Felhívták a cédulát leadó állampolgárt, hogy megkérdezzék a pontos lakhelyét, de nem merték beírni azt. Érdekes módon a többi jelölt esetében nem fordult elő, hogy a kétszínű tollal történő kitöltést kifogásolták volna. Földi Áron immáron bármi áron begyűjti a szükséges cédulamennyiséget, csak becsületbeli ügyként is megteszi azt."

panelburzsuj 2010.03.14. 17:05:24

@Captain Tott:

És?

Ha jó dolog - legalább olcsóbban fölkapja a közbeszéd.

Ha rossz dolog - akkor mire is szavaznak legalább kétmillióan biankó?

Cikizni való meg azért így is akad:

"Magyarország gazdag víz alatti és víz feletti vizekben, ivóvízben és termálvízben."

Senki nem vádaskodhat, hogy a Fidesz nem célzott arra: nehéz lesz a kilábolás. Ahol még a víz felett is vizekben bővelkedünk, ott hogyan is juthatnánk sipp-supp szárazra?

chelsea.hu 2010.03.14. 17:23:46

@Captain Tott: Tehát egyes fidesz-szavazóknak már az is elég, ha tudják, hogy mit fognak kormányon csinálni, csak éppen nem mondják meg.
Hát igen....talán ők sem akarják az igazságot teljesen kibontani?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.14. 17:25:23

@panelburzsuj: "még a víz felett is vizekben bővelkedünk"

Ejnye már, hát párolgásról, felhőkről még nem hallottál?!
Akkor éppen itt az IDEje a változásnak!;)

kopogtató 2010.03.14. 17:38:45

az mdf vészcsengős akciója alibi akció volt, így csalhatnak-vehetnek-átjavítgathatnak, ha összegyűlik, azt hazudhatják, hogy a zseniális vész-akciójuk hatására özönlött be váratlanul a sok cédula.

Surko 2010.03.14. 18:13:31

A másik nagy kérdés amin lassan érdemes lesz elmélkedni, az a várható részvétel, illetve az, hogy melyik verzió kinek kedvezne és milyen végeredményt produkálna.

Vegyük pl. a MIÉP 1998-as és 2002-es szereplését.

'98-ban 5,55%-ot értek el, ehhez akkor 248 ezer voksot kaptak.

2002-ben már csak 4,37%-ot értek el, holott ekkor is kaptak 245 ezer szavazatot.

Azaz alig 3 ezerrel kaptak kevesebbet, mégis több, mint 1 százalékkal alacsonyabb eredméynt értek el a magas részvétel miatt.

De ez is mutatja, hogy tényszerűen nem igaz az az állítás, miszerint a Fidesznek sikerült volna bedarálnia a MIÉP-et. A valóságban ugyanis a MIÉP tábora nem csökkent.

Csurkáékat így nem Orbán, hanem egyszerűen a magas részvétel dózerolta el.

chelsea.hu 2010.03.14. 18:21:41

@Surko: A Szonda azonos részvételt feltételez, mint ami volt 2006-ban-65-68%.
Ha ennyi lesz ,az kinek fog jobban kedvezni?

theofil 2010.03.14. 18:21:46

@tlac:

Elolvastam belőle egy jó darabot, a szöveg tendenciózus, süt belőle a Gyurcsány elleni utálkozás.
Nem tárgyilagos, nem hihető.

Surko 2010.03.14. 18:24:04

2002-ben például a Kupa Mihály-féle Centrum pártnak 219 ezer listás szavazata volt, és ez akkor mindössze 3,9%-ot eredményezett.

A tavalyi EP választáson az MDF 5,3%-os eredményéhez csak 153 ezer voks kellett.

2006-ban az MDF alig kúszott át a küszöb felett 5,04%-os eredménnyel, amelyhez majdnem 273 ezer voksra volt szükségük.

Ez például 2002-ben nem lett volna elég, akkor a küszöbhöz 280 800 szavazatra lett volna szükség.

Ugyanakkor 1998-ban alig 224 ezer szavazattal is be lehetett volna kerülni. (alig többel, mint amit 2002-ben a Centrum megszerzett)

Nagy kérdés, hogy idén mi lesz a részvétellel.

Surko 2010.03.14. 18:29:17

Csak egy érdekesség:

1990-ben ugyebár még 4% volt a küszöb, és a Munkáspárt (akkor MSZMP) 3,68%-ot ért el 180 ezer szavazattal.

1998-ban érte el a párt a legjobb eredményét 183 ezer szavazattal, tehát alig 3 ezer vokssal többet gyűjtve.
Ez akkor 4,08%-ot ért, de miután a küszöböt felemelték, ez ugyanúgy kívül maradást jelentett.

1998-nagy év volt a szélsőségek számára, ha 4% maradt volna a küszöb, akkor nem csak Csurkával gazdagodott volna a Parlament abban az évben, hanem Thürmer csapatával is.

Jó móka lett volna. :)

Surko 2010.03.14. 18:56:02

@chelsea.hu: Ha 65% lesz a részvétel, az 262 ezres bejutási küszöböt jelent.

60%-nál ez 242 ezerre csökken, 55%-nál pedig 222 ezerre.

Hogy melyik kinek kedvez, nem igazán tudom. Ezt Gábortól kellene megtudakolnunk. :)

De szerintem a Jobbiknak pl. az alacsony részvétel kedvezne, mert rá jellemző az elkötelezett kemény mag, akik ha esik, ha fúj elmennek. Nem hinném, hogy a politikailag passzív intuitív szavazók körében magas lenne a Jobbik támogatottsága.

Miután a baloldal és a liberális tábor hever romokban, elsősorban szerintem ők képezhetik a passzív szavazók gerincét. Én nem tartom kizártnak, hogy alacsonyabb lesz a részvétel, mint 2006-ban volt, hiszen sok baloldali és liberális lehet kiábrándult.

Éppen ebből kifolyólag ugyanakkor azok a pártok profitálhatnak a mégis magasabb részvételből, akik ezekre hajtanak. Tehát az MDF és az LMP. Talán a szocik is.

Ugyanakkor a magas részvétel veszélyt is jelent a kicsikre, hiszen emeli a bejutási küszöböt, márpedig esetükben néhány ezer szavazatos küszöbemelkedés is végzetes lehet.

2002-ben láthattuk, hogy a magas részvétel mit eredményezett a Centrum és a MIÉP esetében.

Ugyanakkor személy szerint azért sem hiszem, hogy 60% felett lenne a részvétel, mert a választásnak relatíve kicsi a tétje. A szocik részéről kármentés zajlik és a Fidesz kampánya sem jár a csúcsra. Ez egészen más, mint a kiélezett 2002-es és 2006-os kampányok.

Én a részvételt inkább az 55-60%-os sávba várom. (De azon sem lepődnék meg, ha 50-55 között lenne)
Ez jó a Jobbiknak, rossz a szociknak, a Fidesznek inkább jó, mint rossz.

A kicsiknek pedig a küszöb alacsonysága miatt inkább jó. Az LMP szavazók talán egy hajszállal elkötelezettebbek, mint az MDF hívek, ezért ez talán jobb az LMP-nek. De a Fórumnak ha meglesz a budapesti lista, akkor összehasonlíthatatlanul jobb sansza van elérni a 220-240 ezer szavazatot.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.14. 18:59:13

@Surko: a forrásaid elég ócskák...

www.valasztas.hu/v98din2/l303_052.htm
Munkáspárt, 1998: 179.672 listás voks, 3,95%

Épp az a poén, hogy MIATTUK emelték 4-ről 5-re a küszöböt, és potyára...
(-sőt az egyetlen 4-5 közötti eredményt a 2002-ben kiesett MIÉP produkálta!:)

Bobellino 2010.03.14. 19:30:06

A Centrum 2002-ben csak 3,9-et kapott 4%-nál talán megugrotta volna az akadályt...

Surko 2010.03.15. 00:20:47

@1.szolo - ajánlom magamat::

A forrásom:
www.vokscentrum.hu/valaszt/valeredm.php?mszkod=112405&evvalaszt=1998&jny=hun

Az én és a te adatod közötti eltérést az okozza, hogy '98-ban két megyében - Hajdú-Bihar és Szabolcs - nem volt meg az 50%-os részvételi érvényességi küszöb, így ott listás szavazásra is második fordulót kellett tartani.

Az általam hivatkozott 183 ezer szavazat és 4,08% eredmény az első forduló eredménye, tehát valóban nem a "végeredmény".

A második fordulóban ugyanis a hajdú-bihari és szabolcsi Munkáspárt szavazók látva, hogy képtelenség elérni az 5%-ot, átszavaztak más pártra. (gondolom az MSZP-re) Ezért lett a Munkáspárt végeredménye végül 4 ezer vokssal kevesebb.

Ha 4% lett volna a küszöb, nyilván nem szavaztak volna másfelé a Munkáspártiak sem, hanem újra ugyanoda húzták volna az ikszet. Ezért tartom inkább a valós választói akaratot tükrözőnek az első forduló eredményét, azaz a 183 ezret és a 4,08%-ot.

Szóval mielőtt "leócskázzuk" a mások hivatkozását, érdemes egy kicsit körültekintőbben kutatni az adatok között...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.15. 07:56:12

@Surko: - jogos
Ócska minden olyan forrás, amely az "első (érvényes) forduló" eredményébe CSAK a fizikailag első forduló adatait összegzi, a jogi helyett - mert nyilván nem készítették fel a programot ÉS a programozóját az ilyen "extrém" helyzetekre...

( ceterum censeo: találkozhatunk MA a Városligetben... részletek a honlapon )

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.03.15. 20:10:47

Szerintetek is 3 napja nem frissül a valasztas.hu?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.15. 21:35:32

@pannonfunk: Tudod:
- szombat, vasárnap, nemz.ünn. (=hosszú hétvége;)

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.03.15. 22:54:42

@1.szolo - ajánlom magamat:: Lehet, hogy a hajrá előtt szünetet tartanak, készülnek a tizenkilencedikei nagy rohamra, csomó kopogtatót fognak az utolsó pillanatban leadni. Lehet, hogy tőletek is érkezik néhány :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.17. 10:16:43

@1.szolo - ajánlom magamat::
Az IDE DEMOnstrációjának állása:
(a honlapon térképen és táblázatban is)
- elutasítva: 19 helyen 3 jelölt
- (le)döntésre vár: 3 helyen 2 jelölt
- postázva újabb 3 helyre 2 jelölt
= összesen: 25 helyen 3 jelölt.