Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

03:16

Tegnap este nem hittem a szememnek. Bokros Lajos, a magát gyakran konzervatívnak definiáló MDF miniszterelnök-jelöltje – a földönkívüliekkel rendszeresen randevúzó Pataky Attilát követően - a TV2 Frizbi című műsorának vendége volt. A korábbi szocialista pénzügyminiszterrel csak látszólag bánt kesztyűs kézzel a műsor házigazdája: Hajdú Péter ugyanis – feladatát tökéletesen végrehajtva – hosszan beszéltette, többször kinevettette és végül látványosan megtáncoltatta vendégét. Történelmi pillanat volt; ahogy egy színművészetis hallgatóm az adás utáni döbbenetében írta: új politológiai fogalom született, a karakter-öngyilkosság.

Csodálkoznék, ha bárkinek, akit kicsit is érdekel a politika, hosszasan kellene indokolni, mennyire dilettáns ötlet volt Bokros Lajost az ünnep előtti este beküldeni az egyik legnézettebb bulvárműsorba, hogy ott hódításairól és egyéb sikereiről beszéljen, s önmagát többször is szerénytelenül brandnek nevezze. S bár a kampánycsapat bizonyára azt feltételezte, hogy most majd megmutatják az emberarcú Bokrost, aki nem csak számolni tud, a kulisszáknak megfelelően csupán egy  sajnálatra méltó és jobb sorsra érdemes, a szavazatokért mindenre kapható politikust láttunk. Ha nagyon megértőek vagyunk, azt mondhatjuk, bizonyára az ismertség növelése és a figyelemfelkeltés lehetett a spin doctorok szándéka. Csakhogy Bokros nem volt rászorulva a minden áron való szereplésre, legalább is nem annyira, hogy legnagyobb értékét, a komolyságát és hitelességét veszélyeztesse (ennyiben hamis egyébként a Rogán-párhuzam: a bulvárműsorokban már otthonosan mozgó, egyre inkább celebként felépített fideszes politikusnál másképp merül fel ugyanez a kérdés; az V. kerületi polgármester egyébként március 14-én ünnepi beszédet mondott).

Az újabb érthetetlen kampánybaki után lassan ki kell mondani: ha az MDF végül mégis bejut a parlamentbe, az nem azért lesz, mert ne tett volna meg mindent azért, hogy ez ne sikerüljön.

x x x

Egy másik értékelés: Medveczky Ilona elemez.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr71840296

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit keres még Bokros Lajos az MDF-ben? 2010.03.15. 13:43:29

Akár veszi a kalapját, akár kitart, ez a márka már nem az, ami 2009-ben volt. Az MDF magával együtt Bokros Lajos politikai potenciálját is ledarálta. (Fotó: mdf.hu) Az MDF a teljes csőd szélén áll. Az elnökség „kiszervezte” maga alól ...

Trackback: Bajuszakasztó 2010.03.15. 11:12:56

Bokrossal kell mindig konzultálni, csak nem szabad egyedül odaengedni a műtőasztalhoz. Bokros Lajos politikai könnyűsúlyú dilettáns, aki a politikai térben és időben képtelen elhelyezni magát. Teljes jó szándékkal működik együtt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

theofil 2010.03.15. 13:20:03

Egyelőre jó lenne nem szétágazni mindenfelé.
Nem tudom a március 9-i, este fél hétkor sugárzott Tényeket idehozni, mert a TV2 honlapján nem megy a regisztráció - nem küld válasz e-mailt a jelszóval, anélkül pedig nem tudok bemenni az archívumba.

Nincs meg valakinek?

érdektelen 2010.03.15. 13:20:18

@colosgirl: Idén így őrzik még Demszkyt, jövőre pedig lehet, hogy rács mögött.

Mesterházy nem unja már? Vagy csak tényleg ez maradt?

sárkányfő 2010.03.15. 13:21:09

@Mi-ért: Sebaj, majd este biztos válaszolsz nekem, én megvárlak :)

órarugógerincű felpattanó 2010.03.15. 13:22:26

@colosgirl: Majd kérnek kölcsön az mdf makogósai közül néhányat.

mrs. white 2010.03.15. 13:22:32

Hopp kigyuladt a taps felirat meg a táblát magasba. Remélem a republic csápolás nem marad el, az a legszórakoztatób.

jjulie 2010.03.15. 13:22:58

@radala:

elfelejted, hogy nem biztos, hogy többen fognak a fideszre szavazni, mint nemszavazni

és a fidesz nem az ország és nem a haza, nem a nemzet és, nem a világ közepe, és semmiképpen sem a szürkeállomány szinonímája

lüke 2010.03.15. 13:23:03

@colosgirl:
remek, jól emlékszik Demszky:)
86-ban a Citadelláról néztem,akkor is ez volt
csak öket nem is verték, most ök veretnek

colosgirl (törölt) 2010.03.15. 13:23:04

ezt az önfényezést. na most írta ki magát nálam. nem elég, hogy ez egy nyílt fidesz ellenes gyűlölet beszéd, még dicsekszik is a diplomáival. nem kellene ez az öndicséret.

Vénveterán 2010.03.15. 13:24:07

@mrs. white: :DD

Az ünnepről nem esik sok szó.

Ez sokat mondó lehet:
origó: "A hátsó sorokból többen már Mesterházy beszéde alatt elmentek az MSZP gyűléséről."

Vajon tényleg többen vannak mint gondolnánk?:)

lüke 2010.03.15. 13:24:08

helyesbítek 87 márc. 15-n volt

theofil 2010.03.15. 13:24:09

@colosgirl:

Attól, hogy valakinek 1956-ban voltak érdemei az nem okvetlenül akadályozza meg abban, hogy később ostoba és vérszomjas csőcselék módjára viselkedjék vö. Wittner Mária.

Gyurcsány nem gyilkos.
Ilyet mondani szemétség.
De egy Wittner mindent megengedhet magának, ugye?

colosgirl (törölt) 2010.03.15. 13:24:43

@mrs. white: sokan elmentek a beszéd alatt. na ez a beordítás a végén, tök gáz volt ez a szereplés.

abandi 2010.03.15. 13:24:55

Együtt sokkal többen vagyunk!
Mondta a vezír...

mrs. white 2010.03.15. 13:26:36

@colosgirl: Lehet még fokozni egy internacionale elénekléssel, egyenlőre a szózatnál tartanak.

másikpista 2010.03.15. 13:27:08

Ez a Mesterházy Attila mindjárt forradalmat csinál. Elindulnak a nyugdíjas hallgatók a kezükbe nyomott transzparensekkel hogy kiszabadítsák Mesterházy Ernőt a rút igazságszolgáltatás fogságából

Laci29 2010.03.15. 13:27:09

Zorbán.. Zorbán.. Zorbán.. atyavilág.. szép kis ünnepi beszéd volt Attila.. grat..

Vénveterán 2010.03.15. 13:27:33

@radala: Helyesbítek, akár 2-3 ezren is lehettek, a végén a kamera körbefordult!

mrs. white 2010.03.15. 13:28:06

@colosgirl: mszp rendezvényen is elvetette a sulykot az ordibálással. Biztos a papíron az volt határozottan erőteljesen.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.03.15. 13:29:10

A négy parlamenti párt folyamatosan hazudott, becsapta a választókat.

TEHÁT NE SZAVAZZ A 4 SIMLIS PÁRTRA!
Konkrétan:
FIDESZ-MDF-MSZP SZDSZ!

Csak új emberekkel lehet igazi változás!

mrs. white 2010.03.15. 13:29:46

@abandi: Együttt sokan vagyunk , külön pedig kevesen a haladás jó a helybetopogás rossz. Nagyívű beszéd volt.

radala 2010.03.15. 13:30:19

@Vénveterán: több ez, mint 600 szerintem.
Mindenképpen túl sok:-)
@jjulie:szerintem pont én vagyok az, aki soha nem mondtam még, hogy a Fidesz vagy bármely párt a szürkeállomány szinonimája lenne. Ezt pont az Antall majd Orbángyülölök szokták mondani egy másik pártra, amelyiknek már a nevére sem nagyon emlékszik senki.
A Fideszre nem fognak többen szavazni, mint ahányan nem szavaznak rá, de jó eséllyel többen fognak rá szavazni, mint valaha bármelyik kormánypártra. Nagyon jó eséllyel többen szavaznak majd rá, mint 2,7 milla ember.

abandi 2010.03.15. 13:30:47

@másikpista:
Azért a libsik mennek! Ezek a hunwald mannért és tsiért indulnak!
Mi meg a Budaházyért!
Lesz itt zűrzavar a tömegközlekedésben...

colosgirl (törölt) 2010.03.15. 13:31:33

@theofil: nem csak wittner. bárki bármilyen véleményt megengedhet, ha azt a megérzése úgy kívánja. gyurcsány nem gyilkos természetesen a szó ebbéli értelmezésében. csak egy egyszerű pszichopata, egy túlmozgásos idegbeteg aki rárontott a baloldalra, puccsal kitúrta megyót, majd elhazudozott másfél évet, utána kis adateltitkolással megnyerte a választást, és leamortizálta pártját. arról a sok baromságról butaságról amiket közben összehordott, arról könyvet lehetne írni. hasznosan oktathatnák az orvostudományban. szemernyi védelmet szemernyi tiszteletet nem érdemel meg ez az ember. nem wittner és gyurcsány személye itt a kérdés, hanem a csőcselék megfogalmazása. aki butaságot mond, az elmekórtani eset. ez vonatkozik wittnerre is. de akkor sem csőcselék.

panelburzsuj 2010.03.15. 13:32:38

@ORBÁN "itt az idő" elhúzni, MLSZ elnöknek !:

Nem méltányos, hogy a Semjén-pajzs mindig lemarad ... :(

:))

útelágazás 2010.03.15. 13:33:27

Hogy az MSZP "kigyomlálja a korrupciót"? Na ez jó hír, ezek szerint feloszlatja végre magát a szoci párt.

Pont ahogyan az SZDSZ tette: meghirdették a LOP STOP programot, aztán végre is hajtották: megszüntették magukat.

Hajrá MSZP, most rajtatok a sor a bűnbánó önfelszámolásban.

Vénveterán 2010.03.15. 13:33:30

@radala: közben már helyesbítettem:)

Na azt hiszem ideje fényesíteni a bakancsot, hogy legyen mit fényképeznie a ballib sajtónak, borotválkozni felesleges lenne, deréktól felfelé úgysem fotóznak:D

colosgirl (törölt) 2010.03.15. 13:34:35

@Vénveterán: lehetséges. olyan gyorsan nem tudnak körbefutni a nyugdíjasok a kamera körül :) hogy tömegnek látszanak. nem érdemes számháborúzni. sokan vannak az utcákon, minden rendezvényen lesznek elegen, ahogy majd az urnáknál is :)
frakció, vezérkar, biztosítás, családtagok -500. és a tudósítok, arra járók, ellendrukkerek szintén -500 minden rendezvényen. a lényeg ide is elment pár ezer ember.

colosgirl (törölt) 2010.03.15. 13:35:39

@ORBÁN "itt az idő" elhúzni, MLSZ elnöknek !: lehet délután ott lesz a jobbiknál csápolni az attila is :)

abandi 2010.03.15. 13:36:14

@mrs. white:
Meg: Mindenki korrupt, még az is aki nem!

Aszi 2010.03.15. 13:41:01

Török Gábor = Captain Obvious

Vénveterán 2010.03.15. 13:42:37

@colosgirl: :))

Csak először kamerakép hiányában( a felszólalókat mutatta), a taps alapján rosszul ítéltem meg, ezért helyesbítettem a végén. Többen voltak mint gondoltam:D

jjulie 2010.03.15. 13:43:56

@radala:

valami szellemi kontrasztot vagy hasonlót emlegettél...

amúgy nekem erre szükségem van, mert mire eljön a szijjártók, áderek és semjének orbánországa, immunis leszek a te védőoltásod áldásos következményeként

mrs. white 2010.03.15. 13:44:15

Valahol nem lehet "élvezni" a polgármester úr beszédjét?

colosgirl (törölt) 2010.03.15. 13:45:10

@Vénveterán: ez aranyos, ők is többen érzik magukat. mindig viszik a nyugdíjasokat szerepelni épp abba a művházba ahol mesterházy van. ez már gyurcsánynál is bevált meg szili pécsi leszereplésénél. és akkor attila mindig érzi, hogy többen vannak :)
nem veszi észre a sok ismerős arcot? :)

colosgirl (törölt) 2010.03.15. 13:45:53

@mrs. white: a tudósítok szerint a helyszínen sem lehet érteni

theofil 2010.03.15. 13:46:35

@colosgirl:

Bárki bármilyen véleményt megengedhet, ha azt az érzése úgy kívánja?
Hehe.
Ennyit a politikusi felelősségről fidesz módra.

mrs. white 2010.03.15. 13:46:36

@jjulie: Egyenlőre a nyakó pistik és hagyó mikik és táncos ferik országát élveztük nyolc évig.

Majd az idő eldönti hogy a másik verziót hogyan élvezzük.

discretio 2010.03.15. 13:48:58

@panelburzsuj: Szerintem a "rejtőzködési együttHagyóval" is korrerálna a távolmaradási index. :)
Na de ha a szoci politikusok is TG általam is igen kedvelt blogjába irogatnak ( lsd fenn ) akkor nincs mit csodálkozni, hogy kevesen vannak.

KariKa 2010.03.15. 13:49:50

És az senkinek nem tűnt fel, hogy AKCENTUSSAL beszélt?!?!

mrs. white 2010.03.15. 13:50:50

@colosgirl: Azért az nagyon lol amikor csak és kizárólag azért mennek el többezren hogy kifütyüljenek, a támogatók pedig sehol. Mondjuk ha elindul az önkorin biztos megszavazzák még négy évre, mert az előző 20 is annyira jó volt.

Vénveterán 2010.03.15. 13:52:15

@colosgirl: Vagy akár úgyis mondhatnánk, hogy ez az "emberi pajzs hadművelet" :D
ha sok lenne az ellentüntető.

Nade 2010.03.15. 13:54:15

"legnagyobb értékét, a komolyságát"

A magyar közélet legnagyobb baja éppen ez: a "komolyság".

Nem az a lényeg, hogy mit mond valaki, hanem az, hogy elég komoly pofát vág-e hozzá, elég "hitelesen" játssza-e el "komoly", "nemzetmentő" szerepét. Attól lesz "komoly" politikus ugyebár, hogy nem mosolyog és csak "komoly" dolgokról beszél. Egy magát túl "komolyan" vevő, mégis éppen a valóban komoly kérdésekben infantilis társadalom tévhitének megtestesülése ez a "komolyságról".

Kedves Török Gábor! Sok írása volt, ami tetszett, néhány kevésbé. Ez most nagyon nem tetszik, mert a hazai közélet legnegatívabb vonásainak egyikét támogatja.

colosgirl (törölt) 2010.03.15. 13:54:56

@theofil: ez sem igaz. annyi a fidesz politikusi felelőssége amekkora az mszp politikusi felelőssége is. ők is mondanak elég szépeket. nekem bármit írhatsz, meggyőzni nem fogsz. nagyon rossz tapasztalataim vannak a baloldal politikusairól és a médiájukról. és ha a kormányon eltöltött 12 évüket megnézzük, akkor a fidesz hozzájuk képest ministráns gyülekezet.

Laci29 2010.03.15. 13:55:36

Na demszkáj is megkapta..
Amondó vagyok: kokárda fel és indul Buda..
pusszantás

ui.: kedves TG: megszámolnád és megemlítenéd az elemzésben a kedvemért hányszor mondta ki Mesterházy Orbán Viktor nevét? És hányszor hivatkozott 1848-as márciusi ifjakra? érdekelne az arány.. olyan 7-3-ra tippelek..

mrs. white 2010.03.15. 13:55:40

@colosgirl: Így leírva nagyon jó. kár hogy nem adja az mtv. Az elhagyom a politkára a börtönbe börtönbe rigmus, meg a elképzeltem a tojásbiztos távolságot. Tomcat állítólag tervezi a tojásvető gépet.

abandi 2010.03.15. 13:56:36

@mrs. white:
vagy a "nyomda ördögére" hivatkozva, csak az ő neve szerepel majd a cetlin...

abandi 2010.03.15. 13:57:27

Ja, és a lajcsi szereti a tejcsit!

barli 2010.03.15. 13:58:23

"Demszky azt is mondta, hogy ő hamarosan visszavonul a közéletből (a tömeg erre azt skandálta, hogy "börtönbe, börtönbe, börtönbe")"

:):):)

panelburzsuj 2010.03.15. 13:59:47

@discretio:

A javasolt mutató kábé azt fejezi ki, hogy egy-egy párt választóinak mekkora hányadában tolul fel március közepére a vezéri tekintetek előtti tolongás igénye.

LAKSZ-csoport 2010.03.15. 14:00:35

Erőteljesen vitatható, hogy - már csak a műsorvezető sajátos celebsége miatt is - a Hajdú műsor nézettsége a legnézettebbek közé tartozna, mert ezzel a produkcióval inkább (és elnézést a cirkusz-művészektől, ha valaki az effajta vándormutatványosságot hozzájuk sorolná) "vándormutatványos" lehet, mindehhez persze egy „láncos medve” is kellett. Az biztos, hogy ehhez a „király” és a „herceg” által összehozott „non plusz ultra” előadás (Lásd:Huckleberry Finn) egy kulturális műsornak mondható.
Az a dicsőség, hogy a politológusok a műsor kapcsán egy új fogalmat definiálhattak, nem menti az MDF kommunikációs stábjának azt a műhibáját, hogy beengedték (Bokros szakmai becsülete érdekében jó lenne hinni, hogy beküldték) a miniszterelnök-jelöltjüket a „kocsmai harcba”.
Az pedig kifejezetten sajnálatos, hogy a rendszerváltó társadalmi tömb olyan mélyre süllyedt (süllyesztették ?), hogy a „normális Magyarországot” ehhez hasonló fellépésekkel kívánják elérni …
Ilyen esetben a pártelnök visszahívása is szóba jöhetne, de – a sok kizárás miatt - már nincs olyan személy, aki visszahívhatná. Nem csodálkoznánk azon, ha a többi választási szereplő koszorút küldene vagy a részvétét nyilvánítaná …
i.t.
Lakóközösségi Szervezetek Szövetsége

bigapples 2010.03.15. 14:00:38

@ó jaj: Nem Mi-ért vagyok, de azért nagyon demagóg felvetés az első kérdésed. A diplomácia nem úgy működik, hogy a diplomaták minden egyes megnyilatkozásukat, véleményüket a sajtón keresztül közölnék egymással ill hogy minden tárgyalás (hivatalos vagy informális) sajtónyilvános lenne. Az, hogy valami nem linkelhető be, még nem jelenti, hogy biztosan nem is létezik, nem is hangzott el.

Nyugdíjügyben egyetértünk,
a gyurcsányozás megértéséhez meg elég ha itt éltél Magyarországon 2004-2009 között. Persze ha ennek ellenére se érted, akkor a készülékben lehet a hiba :P

panelburzsuj 2010.03.15. 14:01:05

@panelburzsuj:

Nem a tábor nagyságát, hanem milyenségét jellemzi.

abandi 2010.03.15. 14:11:53

Na, megyek megnézem a páncél Vona-tot!
www.youtube.com/watch?v=sjkZS72MHlg
Hajrá Jobbik!
Ti csak dumáljatok...

discretio 2010.03.15. 14:17:26

@panelburzsuj: Szerintem meg ez inkább sunyiságot mutat. Kiállni ország-világ elé, vállalni, hogy akkor is elvhűek , ha rosszul megy a pártnak, azt nem.

sárkányfő 2010.03.15. 14:21:57

@bigapples: Tényleg nem vagy Mi-ért, de ha már így belefolysz, akkor: egy francokat demagógia, ez a helyzet az, amikor messziről jött ember azt mond amit akar. Pont ezt használta ki. Ha nincs link, vagy bármilyen bizonyíték, akkor ettől kezdve hitkérdés, hogy igazat mondott-e vagy olyat hazudott, amihez belpolitikai érdeke fűződött.

Gyurcsányozás-Orbánozás: lol, mindkét tábornak, és neked is, hacsak ész érvet nem tudsz mondani. De nem tudsz, csak elhülyült fideszes/mszp-s számára logikus, hogy azzal védje saját kedvence kínos ügyeit, hogy az ellenséget szapulja.

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.03.15. 14:25:31

@colosgirl:

Hány helyen tegyem helyre?

A videó jó, a számok mögé kellene egy kicsit nézni.

Ezzel nem azt akartam mondani, hogy az MSZP 8 éve maga volt a pozitív csoda.

héjakútmácsonya 2010.03.15. 14:32:27

Még ha jól állt volna neki a "Bokros Lajos is ember" póz! De nem. Nagyon nem. Egyszerűen nem volt hiteles. Amikor pedig az iskolás éveiről beszélt, lelki szemeim előtt egy kifejezetten stréber kölök jelent meg. Gesztikulációi nekem infantilisnek tűntek, és a végén a tánc. No, az rém kínos volt! Nem önmagában a tánc, hanem Bokros mozgása. Nekem a mozgása sem tűnt eredetinek, hitelesnek.
Szóval nem állt jó neki ez a szerep.

panelburzsuj 2010.03.15. 14:35:34

@discretio:

Túl sok elszámotatósdit, meg tizedelősdit, meg kommacsozóst hallottak az utóbbi időben.

A huszonéves erőtől duzzadó masírozik - az öreg meg meglapul.

Így jáccák felénk a demokráciát.

útelágazás 2010.03.15. 14:43:17

Bokros egy megélhetési politikus, aki magasról tesz az emberekre.

Ma megvolt a következő produkciója is: március 15-ei beszéd, minden szót papírról olvasott, miközben a hangjából is érezhető volt, hogy tesz az egészre, szinte nem is volt ott az ünnepélyen.

héjakútmácsonya 2010.03.15. 14:47:21

@mrs. white: "Az is megodás lenne az utóbbi idők szép hagyományait keretbe foglalandóan, hogy nem vitázni kellene hanem társastáncversenyt tartani a jelölteknek. "

Támogatom az ötletet! Annyi módosítással, hogy legyen egyéni bemutató is, s utána, még az első forduló előtt, lenne a társastáncverseny. Sorsolás dönt a párokról. De a fináléban mindenki mindenkivel táncol.

nyesi 2010.03.15. 14:53:06

Hát ez nem valami nagy elemzés. Ezt mindenki látta tegnap. Viszont gratulálok, megnéztem a honlapját és jó lehet a semmiből megélni, meg elemezgetni.

Surko 2010.03.15. 14:56:14

:))))))

" Ünnep az MDF-nél: megvan a budapesti listájuk "

nol.hu/belfold/bokros__a_partok_2010-tol_sem_tennenek_semmit

Surko 2010.03.15. 15:04:51

Viszont Mesterházy és az MSZP hozzá a várt formát.

Minden mondatával azt szugerálja, hogy aki "demokrata", az csak az MSZP-t választhatja...

Próbálja egyedüli demokratikus alternatívaként pozícionálni a szocialista pártot, ezzel elszívni a levegőt az MDF elől.

" Mesterházy Attila szerint Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája a Magyar Szocialista Párt, az MSZP kormányfőjelöltje ezért azt kérte a nem baloldali demokratáktól, hogy támogassák az MSZP-t.
A miniszterelnök-jelölt szerint csak a szocialista párt tudja képviselni a baloldali, a liberális és a demokratikus értékeket. Mint fogalmazott, egyedül a szocialisták tudnak gátat szabni "a jobboldali nyomulásnak" és tudják ébren tartani a modern és európai Magyarország vízióját. "

- utolsó bástya
- csak a szocialista párt tudja képviselni...
- egyedül a szocialisták tudnak gátat szabni...

Csak mi, mi és mi. A demokrácia egyedüli letéteményese a szocialista párt... Nevetséges.

Csak azért is MDF!

útelágazás 2010.03.15. 15:13:20

Csak sikerült, khmmm... "összegyűjteni" a cetliket? (akármit is jelentsen ez)

bigapples 2010.03.15. 15:14:41

@ó jaj: Láttad a mi éveink videót?

www.youtube.com/watch?v=BvP9BJNVpJ4&feature=related

Mi a véleményed róla? Szerinted ez alapján nem érthető, hogy nagyon sok embernek van lesújtó véleménye a Gyurcsány korszakról és, hogy ez sokaknál kimerül az elkeseredett gyurcsányozásban.

Az első ponthoz, persze, ha így nézed hitkérdés, belpolitikai érdek. De az állítás megkérdőjelezése is az volt a szocik részéről.

Amikor Gyurcsány elkezdett kavarni a Kék áramlattal, akkor is ment ez a mantra, hogy "nem linkelhető" az az állítás, hogy az EU és az USA nem nézi ezt jó szemmel. Aztán hogy-hogy nem, elkezdett befagyni a szocik viszonya az Egyesült Államokkal, Gyurcsány 180 fokos fordulattal Nabucco párti lett és a végén már a távozó amcsi nagykövet se kapta meg a szokásos kitüntetést, mert hogy túl fideszbarát volt lol. De a Putyinnal való találkozásnál is ez a mantra ment, hogy "hol a fénykép". Úgy tűnik a szocik csak azt hiszik el, amiről saját maguk csinálnak titkos felvételt, majd kiszivárogtatják à la Öszöd :)

rockjano 2010.03.15. 15:20:19

@Surko: Így van csak azért is MDF (jobb hijján) egy liberálisnak nincs más verzió.

Ha mégsem szedik össze akkor szívás.

Akkor gumikesztyűvel csipesz és mszp (fúúúújjj.)

cambridge.on 2010.03.15. 15:27:26

Az MDF új jelentése: Magyar Demokraták Főnix pártja!
Már 2006-ban is temették, ugyanúgy mint most.Bevallom én is leírtam,mint egy olyan pártot,amely a tagjai kizárását olyan tökélyre vitte,hogy kizárta saját magát is (a választásból)!
Lehet,megint tévedtünk?
Ismét feltámad poraiból?
Látatlanban,mert a műsort nem láttam, nem értek egyet Török Gáborral.
Nem baj az, ha az embert is bemutatják néha, ami a politikus álca mögött rejtőzik.
Emberből vannak ők is, vagy tévednék?

Egy embernek fejsérülése után, agyátültetésre van szüksége.
Lehet választani, mondja a doktor.
itt van egy tudósnak az agya 10 ezerért, vagy ott az a másik, az egy politikusé volt.Annak az ára 100 ezer.
Hűha, a politikusé annyival többet ér?
Igen, mert az szinte új, még sosem használta, feleli az orvos.

bigapples 2010.03.15. 15:30:37

@Surko: Hát összegyűjtötték nagy hirtelen :)

Ez a KC sakkozás tényleg nevetséges, ahogyan a nagy pártok játszanak a kicsikkel. Gondolom a Jobbik és az MSZP nem kezd el most örömtüzeket gyújtani, hogy az MDF újra bejelentkezett az 5%-ért.

sárkányfő 2010.03.15. 15:32:52

@bigapples: Istenem de unom már, hogy dedós módjára kell szájbarágnom a dolgokat. Persze lehet érted miről van szó, csak játszod a hülyét.

Nekem is lesújtó véleményem van a Gyurcsány korszakról, mint ahogy az ország nagy többségének is.

Ez az, aminek semmi köze ahhoz, hogy Orbán
- hibázott-e és hazudott-e amikor 14 havi nyugdíjról beszélt
- hibázott-e amikor megszavazta a szocikkal kézenfogva a 100 napos programokat
- stb.

Ezt persze mindenki átlátja, aki nem tök hülye és nem akar beszállni a "ki tud hangosabban orbánozni/gyurcsányozni" című agyatlan játékba, mint ahogy ugyanekkora baromság az mszp-sek részéről orbánozni is, amikor Gyurcsány kapcsán tesznek fel nekik kérdéseket.

De ha szerinted a 14. havi nyugdíj kérdésre továbbra is az a válasz, hogy Gyurcsány így meg úgy, akkor komolyan sajnállak.

Hitkérdés: hogy olyan példát mondjak, amit te is megértesz: ha az mszp mondaná Orbánról, hogy Brüsszelben rosszat mondanak róla, de semmivel nem tudnák ezt megalapozni, elhinnéd? Nyilván nem. Persze Orbánról el se bírod egyszerűen képzelni, hogy hazudhat...

És amit a végén írtál, hogy a szocik mit hisznek el az most könyörgöm hogy jön ide?

bigapples 2010.03.15. 15:34:32

@cambridge.on: "Nem baj az, ha az embert is bemutatják néha, ami a politikus álca mögött rejtőzik.
Emberből vannak ők is, vagy tévednék?"

Az nem baj. De ha a műsorban bohócot csinál magából, az kontraproduktív.

bellevillebrando 2010.03.15. 15:41:55

@Surko: egyszerűen nem igaz, hogy megvan a budapesti listája az mdf.nek. valamit a népszabi direkt vagy butaságból félreértett.
azt mondták, hogy biztosan meglesz.

bigapples 2010.03.15. 15:51:52

@ó jaj: Nyugi, nyugdíjügyben egyetértünk, színtiszta baromság volt mindkét részről a nyugdíjas szavazótábor megnyerésére.

Csak azért reagáltam a hozzászólásodra, mert úgy tűnt, egybemosod a két oldal eltérő súlyú felelősségét ill a Te álláspontod a következő: ami nem linkelhető, az nem igaz. Az hogy ezt hülyeségnek tartom még nem jelenti, hogy bárkinek bemondásra el kéne hinnie, amit egy politikus állít.

Azért az a véleményem a konkrét eset kapcsán, hogy feltehetőleg voltak negatív vélemények Magyarországról Őszöd után. Azt gondolom, hogy ha most hallanánk, hogy háttérbeszélgetéseken milyen jelzőket mondanak angol vagy német politikusok az EU pénzügyi rendszerét veszélyeztető görög pol. elitről, hát ahhoz képest az idézett mondat még dicséretnek tűnne. Mégis az írott sajtóban csak max. annyi megy le, hogy adjátok el a szigeteket.

sárkányfő 2010.03.15. 16:18:29

@bigapples: nem, a sajtó nem arról híres, hogy visszafogja magát, és jól megőrzi magának amit a brüsszeli folyosókon hall.

Épp ellenkezőleg, verseny van azért, hogy ki tud többet lehozni a háttérinfókból és véleményekből. Nézd meg miket írnak Berlusconiról, sok minden van abban, nincs abban semmi visszafogottság

Vagy ha már Görögországgal példálózol, tessék itt egy címlap a német sajtóból, melyen egy antik szobor a középső ujját feltartva mutat be a görögöknek. Szerintem ez elég jól szemlélteti, mennyire fogja vissza magát a sajtó:

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=436941

Captain Tott (törölt) 2010.03.15. 16:20:32

@bellevillebrando:
"Megvan" - majd ha benyújtották a szükséges cédulákat, és azokat a vb-ok hitelesítették, majd pedig benyújtják magát a listát is - akkor van meg.
Biztos vagyok benne, minden egyes cetlit UV lámpán át néznek majd meg a többiek.

cambridge.on 2010.03.15. 17:00:26

@radala: Megint egy olyan olyan szavazás lesz ami elsősorban valami, valaki(k) ellen,és kevésbé valami,valaki mellett történik.
A Fideszre leadott szavazatok jó része a szocik ellen leadott szavazat.
De facto, a Fideszre nagyon sokan fognak szavazni,de ettől még nem kell elszállni.
Nem mindenki osztja azt a véleményt, hogy a Fidesz tökéletes!

Sir Galahad 2010.03.15. 17:01:11

Nem volt energiám átrágni magam minden kommenten, elnézést. Két dologra reagálnék. 1: Az MDF - úgy néz ki - összeszedi az ajánlókat mégis. Ha így lesz, be fog jutni, mert az MSZP-ből kiábrándult baloldali szavazók bizony oda fognak voksolni, Bokros Frizbi-fellépése ebből a szempontból nem oszt, nem szoroz, szerintem itt nincs szó se hibáról, se karakter-öngyilkosságról. 2: Mesterházy szerintem a lehető legtöbbet hozta ki a beszédéből, még ha ez önmagában nem is nagy teljesítmény (mint tudjuk, nem minden anyag alkalmas várépítésre). A választások eredménye azonban nem ilyen dolgokon fog múlni.

cambridge.on 2010.03.15. 17:19:55

@bigapples: Lehet azt tudni előre mi fog átjönni a képernyőn?Abban az esetben, ha szánalmas akkor ott az emberi kvalitással van baj!
Attól, hogy én nem nézek Győzike,Balázs és Mónika show-t, attól még a tömegek számára, akik választani fognak, műsoron tartják ezeket.
Lehet, nekik még a táncoló Bokros is tetszett!
Elég a szavazás előtt arra a mókás emberre emlékezni, akit a tv-ben láttak.Melyik pártban is van?
Majd elválik öngol volt, vagy döntő találat.
A sok öngól közül nehéz lesz eldönteni melyik vitte teljesen földre az MDF-et,ha nem sikerül bejutniuk.

theofil 2010.03.15. 17:37:49

tv2.hu/tenyek/video/tenyek-teljes-adas-2010-03-04-csutortok

Ez lesz az igazi.

Az inkriminált mondat szó szerint:

"Senki sem szereti ha a hazugság és a saját nemzetének neve szinonímává válik a nemzetközösségek előtt."

Orbán később hasonló stílusban folytatja a saját hazájának a lejáratását.

algi 2010.03.15. 17:42:59

Ez engem arra emlékeztet, amikr McCain az utolsó pillanatban fellépett az őt parodizáló műsorban kétségbeesésében.

Idet 2010.03.15. 17:56:11

Nézte valaki a kampánnyitókat?

Spéter46 2010.03.15. 18:05:02

Bokros tánca egyszerűen döbbenetes volt!
Egyébként az egész beszélgetést úgy ahogy volt le kellett volna tiltsa Bokros.
Olyan volt ez, mint Clinton szopatása, de azt legalább nem közvetítette a TV.

theofil 2010.03.15. 18:22:11

@Mi-ért:

TV2. fél hetes Tények, március 4. csütörtök

hoplita 2010.03.15. 19:03:14

A két kereskedelmi (szenny)kanális a tárgyilagos, kiegyensúlyozott tájékoztatás alapelvéből jottányit sem engedve egyetlen képkockát sem mutatott az esti híradóiban a Jobbik rendezvényéről.

Belefért mindenki az összeállításba, az elempétől kalaposeboláig mindenki, a Jobbik sokezres megemlékezése nem.
Érik az a felszántás, besózás...én szívesen ott leszek, legalább olyan lelkesen, mint az ominózus petíció átnyújtásnál a Szabadság téren.

jjulie 2010.03.15. 19:33:26

@hoplita:

a hírtv-be bekerültetek?

Surko 2010.03.15. 19:39:22

@rockjano: " Így van csak azért is MDF (jobb hijján) egy liberálisnak nincs más verzió.

Ha mégsem szedik össze akkor szívás.

Akkor gumikesztyűvel csipesz és mszp (fúúúújjj.) "

Liberálisként valóban az első helyen Bokros áll nálam is.

Viszont ha mégsem lenne esélyük valamilyen oknál fogva, én akkor sem szavaznék erre a szocialista pártra.

Ha nem lenne MDF, én a Fideszre voksolnék. (pedig soha nem tettem ezt)

Az MSZP kizárólag abban az esetben jönne nálam szóba, ha az alternatíva a Jobbik lenne.

Aner 2010.03.15. 20:46:10

Megnéztem a Gábor által linkelt videót. Szerintem Gáz, de nem a Bokros, hanem a Műsor. Szerintem Bokros, úgy viselkedett, ahogy a műsor jellege megkívánta.
Ha Gábor ezt Karakter öngyilkosságnak nevezi, hát legyen, de akkor szerintem a Parlamentet elborítja a karakter halottak hullái.

jazzcool 2010.03.17. 19:59:24

nekem tecc, tök emberi

márami 2010.03.25. 13:08:31

sztem ez most eléggé feélrement. ha ugyanis az ember nem az elemző-kampányszakértő szemével nézte Bokrost, és nem a "karakter-koherenciat" kereste benne mindenáron, akkor csak annyit látott bele az egészbe, mint amennyi benne is volt: azt, hogy egy politikus a majomkodás határán mozogva bár, de megmutatja egy másik arcát is. az, hogy ezt emberinek, emberarcunak, rokonszenvesnek, vagy csetlo-botlonak es nevetsegesnek talalja az ember, egy másik kerdes. a lenyeg, hogy ez egy masik arca volt. en egyebkent eleg felelmetesnek tartok egy olyan vilagot, ahol vannak a "celebkent felepitett politikusok", es a hitelesseguket a komoly megnyilvanulasaikkal fenntartani tudó politikusok - meg a többi hasonlo kategoria. ezen a ponton szerintem kiiktatodik midnen spontaneitas, es annak orulhetunk csak, ha rogan toni felesege elszolja magat, hogy szemermes a vecen.

Hóhányó 2010.03.25. 13:32:15

Szerintem ezt a fellépést nagyon kulonféleképpen lehet értékelni. Én úgy értékelem, hogy Bokros Lajos egy egészen új arcát mutatta meg, amelyyel ténylegesen berobbanhat a magyar politikába, mint a messze legalkalmasabb államférfiúnk. Kulonosen kulpolitikai vonatkozásban, mint "okos" politikus kihagyhatatlannak tunik a miniszterelnokseg tekinteteben. Mint Gyurcsány esetében is arról van szó, hogy a fiatal muvelt generáció képviseloi megjelennek a magyar politikában, és torténelmileg példátlan módon, egészen kiváló teljesítményt nyújtottak illetve nyújthatnak. A musor minden tekintetben szuper képet mutatott a Bokrosrol, hajrá Magyarország.

SzélesFejszés 2010.03.26. 14:14:27

Boros egy kevesek által túlértékelt, ám értéktelen származékos papír a politikai tőzsdén, amelyből az MDF túl nagy pozíciót vett föl.

Nevetséges, amikor azzal vakítja a jónépet, hogy az igazság kimondására való hajlama, az őszintesége az ő legnagyobb erénye.
A miniszterelnöksége másról sem szólt, mint közönséges hazudozásról, és a hazudozásra kényszerítésről.
Mára megváltozott, ugye?
Na ne röhögtessenek!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu