Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:04

Lassan talán túllendülhetünk a „miért rémesen szörnyű az oldal új megjelenése” témán, (aki még elmondaná a véleményét, itt örömmel fogadjuk) így azt javaslom, hogy beszéljünk ismét egy kicsit a politikáról. Van egy párt, amellyel elég régen foglalkoztam, elsősorban azért, mert amit a kampányban eddig mutatott, azt észrevenni is nagyon nehéz, nemhogy elemezni. Az a politikai erő, amelytől korábban nem álltak távol a hajrában elkövetett hajmeresztő hibák, idén eddig meglepően fegyelmezett, tervezett és tudatos módon teszi azt, amit ebben a sokszor megénekelt aszimmetrikus helyzetben neki kell: a semmit. A Fidesz kockázatkerülő kampánystratégiájába egyelőre még Orbán Viktor országjáró körútja sem fér bele, mint ahogy hiányzik belőle az ellenfelekkel folytatott vita, az újdonság, az izgalom és a feszültség. Az ellenzéki párt – ahogy ezt már többször jeleztem is – a kampány kollektív átszunyókálásában érdekelt, s ha az ellenfelek nem lesznek elég ügyesek ahhoz, hogy kirángassák ebből az állapotból, akkor ez a stratégia működőképes és eredményes is lehet.

Mindez azonban nem (feltétlenül) jelenti azt, hogy a Fidesz idén ne akarna már kampányolni. Politikai logika alapján kikövetkeztethető, és néhány elejtett mondat alapján megerősíthető, hogy az ellenzéki párt számára április 12-én új szakasz kezdődik, kezdődhet a kampányban. Most az a fontos, hogy a Fidesz ne lökjön el magától egyetlen szavazót sem, ezért ködre, homályra és leginkább csendre van szükségük. Április 11-én kiderül, hogy ez a stratégia mire lesz elegendő; a Fidesz feltehetően azzal számol, hogy ötven százalék körüli – inkább feletti – listás támogatottság mellett az egyéni választókerületek jelentős részét megnyeri, a maradékban pedig jó eséllyel indul a második fordulós győzelemért. Innentől kezdve beindulhat a Fidesz-gépezet, immár a kétharmadért. Ekkor már nem kell túl sokat méricskélni: indulhat Orbán Viktor a megdolgozandó választókerületekbe (márpedig ennek a kampányolásnak az erejét már láthattuk), az eddigieknél élesebben és rizikósabban bírálhatja a még versenyben lévő vetélytársakat – ekkor már csak a Jobbikról és az MSZP-ről lehet szó ellenfélként; és különösen előbbi szavazói lehetnek érdekesek ebből a szempontból. Még akár azt is megérhetjük, hogy a Fidesz elnöke úgy ítéli meg: a kétharmadhoz miniszterelnök-jelölti vitára is szüksége lehet – igen, akár Vona Gáborral -, ahol meggyőzheti Magyarországot arról, hogy mindenkinek a győzteshez kell húzni.

Lesz, pontosabban lehet tehát kampány, csak elképzelhető, hogy idén megvárjuk vele a választás első fordulóját.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr591861223

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Brian a szociknak kampányol 2010.03.23. 14:06:34

Mit köszönhetünk a szocialistáknak?                                    &...

Trackback: Útelagazódás (sic!) 2010.03.23. 06:44:51

Jobb lett volna, ha nem így lesz, de ma minden esélye megvan, hogy hárompárti parlamentünk lesz. Minden esélye megvan annak. Minden esély megvan arra, hogy demokratáknak - legyenek magyar demokraták, szabad

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bubba Washington 2010.03.23. 00:07:52

ezek szerint off, de : tényleg nem lehetne csak kettővel nagyobb karakterméretet a cikkekbe, könyörgöm :)

szöllősi 2010.03.23. 00:09:30

Jobb későn mint még később

Sitrep 2010.03.23. 00:12:27

@Bubba Washington: csatlakozom az OFFhoz, ezt én is akartam már mondani.
Plusz, szerintem a posztok számozását nyugodtan el lehet hagyni, elég a dátum mellettük úgyis. Tiszta BK érzés lenne már, amikor (remélhetőleg) elérünk majd a 2436. poszthoz.

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.03.23. 00:12:58

A jövő ellenzéke fájdalmasan impotensen kampányol. Kivételt képez talán a Jobbik, de ők a média ellenállása miatt nem tudnak annyi embert megszólítani.
Itt mindenki öngyilkos lett pártszinten?

szöllősi 2010.03.23. 00:12:58

Mindenesetre 2002-ben is komoly erő volt két forduló közti kampányban, ami azonban a fordításhoz kevés volt.
Most más lesz a szitu.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.03.23. 00:14:33

Hűűű, de késői poszt, és mennyit dolgozott ma TG!

Érdekes, és könnyen valószínűsíthető forgatókönyv. MOndjuk érdekelne, hogy akkor Vona elfogadná-e a szíves invitálást, hiszen akkor már ő arcvesztés nélkül kitérhet ("ha az első forduló előtt nem akart, most mit akar"). Van egyáltalán olyan forgatókönyv, ami alapján Vonának megérné egy vita a második forduló előtt? Ahogy most még csak a Fidesz veszíthet egy ilyenen, a nyílt lapok ismeretében akkor meg már csak a Jobbik... rosszuk látom?

Ordnassac 2010.03.23. 00:19:42

off: nincs baj az új kinézettel, csak hozzá kell szoknunk. <on>

A témához: a Fidesz tényleg a kuss-stratégiát használja, a kampány mostani része arról fog szólni, hogy MDF és/vagy LMP. A Fidesz lehet, hogy ápr. 11. után sem fog nekiállni kampányolni, ha nagyarányú győzelmet ér el az első fordulóban, elég lesz az önműködő győzteshez húzás. Kisebb arányú győzelemnél már lehet, hogy szükség lesz ezekre a lépésekre, amit írtál, de szerintem OV nem fog kiállni Vonával.

Gregor Elmarsson 2010.03.23. 00:28:59

Vitázni legfeljebb a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Körcsarnok lánglelkű gladiátora állna ki szívesen Orbánnal, a többi miniszterelnök-jelölt vékonynak tűnik ehhez a feladathoz. De végül is ki tudja, Megyónál sem számíthattunk arra, hogy a végén még ő jön ki jól belőle...

aum 2010.03.23. 00:36:14

Korai még 50% feletti Fidesz eredményt hipotetizálni, az alatt meg minden terv borul. Sokan és sokféleképpen megfogalmazták, a lényeg, hogy ez a Fidesz semmivel sem több-jobb, mint a 4 meg 8 évvel ezelőtti.
Annyi történt, hogy régi ellenfeleik már nem, az új belépők még nem rúgnak labdába. Különösen az utóbbi kettő, a Jobbik-LMP meglepetésre képes, ami nemcsak a Fidesz kétharmadot veszélyezteti, hanem az egyszerű többséget is.
Tényleg nem rosszindulatból, de visszautalnék a 79-es bejegyzésre: "Elszállt az LMP?"
3 hét alatt komoly esélyes lett a parlamenti részvételre (a tippelők kb. 80%-ka szerint is) és ez óriási változás egy kis párt életében. Hasonló történt tavaly a Jobbikkal.
Mindeközben a Fidesz mintha tudomást sem venne a változásokról, néhány sunyi célzást megeresztettek a Jobbik felé, de alapvetően folyik az altatás.
Ha április 12-én kiderül, hogy a Fidesz ugyanúgy 42-45%-kot kapott mint szokott, akkor már késő lesz offenzívába átmenni.

Ordnassac 2010.03.23. 00:41:15

@aum: ez az 50%+1-es parlamenti mandátumarányt nemigen fogja veszélyeztetni az egyéni mandátumos eredmények miatt. Ott nemigen előzik meg a Fideszt.

ssi 2010.03.23. 00:42:21

"ködre, homályra, de leginkább csendre van szükségük"
- mármint a fidesznek
- és a rájuk szavazóknak is?

Szerintem
- hasonló óvatosságból nem lesz többetmondó 04.11. után sem (inkább néhány mandátum vesszen el, mint a kiderülő programmal még több)
- viszont, ha nekik beválik ez a taktika, 2014-től minden párt titkosított pártprogrammal fog kampányolni?

Új dizájn: kezelhető kategória, amúgy sokadrangú kérdés nálam

BF79 2010.03.23. 00:45:28

Tökéletesen kizártnak tartom, hogy OV az első forduló után VG-al vitázni fog, ha előtte sem tette. Semmi értelme. A Fidesz csak veszíthet, a Jobbik csak nyerhet egy ilyen akcióval. Azért, mert a Fidesz már nem tud honnan szavazatokat összeszedni, olyan nagy a támogatottsága, míg a Jobbik és talán az MSZP is még igen.

A második fordulóban ismét beindul a Kubatov gépezet és helyi szinten fogják megdolgozni a célközönséget.

Ordnassac 2010.03.23. 01:01:33

<off> azt valaki megmondaná nekem, hogy mi értelme van az MDF-nél a Fejér megyei listavezetőt a fővárosi lista utolsó előtti helyére rakni? Szét akarják robbantani a Fejér megyei listát, holott már Skaliczkit is kilövik onnan?</off>

Darkosia 2010.03.23. 01:07:37

ugyan nem kapcsolódik szorosan ehhez a bejegyzéshez, de mivel csak nemrég találtam rá erre a blogra, így nem írnám az ehhez tartozó bejegyzéshez(hol nem nyerhet egyéniben a fidesz) mert már gondolom úgyse olvassa senki:-)

szóval a Somogy megyei 6. választókörzetben(Nagyatád) Gyenesei István fog valószínűleg nyerni
sajnos
oka, helyi viszonyok, egyrészt ő úgymond hozza a falvakat, az Atádiak rá szavaznak, Barcson(a választókörzet másik városa) az mszp-s meg a fideszes megosztja a szavazatokat egymás közt, a jobbikos meg valami "ejtőernyős" mert nem találtak a környéken senkit, mindemellett a fideszes jelölt(Karvarics) elég ellenszenves és ezért nem fog kijönni nagyon a fidesz támogatottsága(megjegyzem hasonló okok miatt nyert már 2006-ban is Gyenesei mint egyéni jelölt, csak akkor nem volt a képletben még a jobbik)

mafos 2010.03.23. 01:09:52

Ilyen szinten ha nyilvános vitát akar OV, akkor inkább Mesterházy-t hívja ki...ott jön az oltás, meg a negatív kampány, bár eddig is a csapból is ez folyt. Nem hiszem hogy lesz ilyen esemény, de sok víz folyik még le addig a Dunán. szóval lefolyt az egész a csapból a dunán. na mindegy. Szép éjszakát!

Darkosia 2010.03.23. 01:15:26

kicsit késő van, szóval előző hozzászólásom egyik részét kicsit tisztázandó:
a választókörzetben van 2 város, Nagyatád és Barcs
az mszp-s és a fideszes jelölt is barcsi
Gyenesei(mint álfüggetlen kommunista, de ez csak szerény vélemény, már nem elemzés) pedig nagyatádi
és a helyiek inkább a saját "földijükre" szavaznak

ezt akarta jelenteni az a félmondat, hogy az mszp-s meg a fideszes jelölt megosztja egymás közt a barcsi szavazatokat, Gyenesei meg hozza Atádot

a falvakat meg azért mert minden falunapon, disznóvágáson, palacsintafesztiválon, stb. stb. ott van

hogy nem a levegőbe beszélek bizonyítja hogy legutóbb is ő nyert, azóta a válság még az ő malmára hajtotta a vizet, az "egyik kutya másik eb", a "mindegyik lop" illetve a "mindegy csak neki azok a pártok akik 20 éve kormányoznak" frázisok mind neki kedveznek

ManhattanProject 2010.03.23. 01:18:25

Ha a négy évvel ezelőtti eseményekből indulunk ki, lehet jobban jár OV ha tényleg fülét farkát behúzza, és nem áll le senkivel vitázni, mert mégegy alázás már lehet túl kínos lenne.

Vénveterán 2010.03.23. 01:21:38

Ha vita nem is leszek a pártok kapnak egy viszonylag hosszabb bemutatkozási lehetőséget.
Az MTV-ben tegnap sorsoltak
A politikai tömörülések március 24-étől 25 percben mutatkozhatnak be interjú keretében este 9 órától - olvasható az MTV közleményében. A Jobbik és az LMP után az MSZP, majd a Fidesz, a KDNP, a Civil Mozgalom és végül április elsején az MDF mutatkozik be. (MDF április 1. :DD )

Ha a fidesz nem kampányol, kampányol más:
www.youtube.com/watch?v=k9wYAaMf_MM

Veszélyes a hallgatás is, könnyen leadhatnak 4-5%-ot, ami kulcsfontosságú lehet a 2/3 eléréséhez. (Bár a két utolsó választás előtti kampányhajrát látva még mindig lehet, hogy így ússza meg a legkisebb veszteséggel)

Don_Pipita 2010.03.23. 01:33:12

@Vénveterán: "Veszélyes a hallgatás is, könnyen leadhatnak 4-5%-ot, ami kulcsfontosságú lehet a 2/3 eléréséhez."
Ha meg beszélnének, talán még többet vesztenének, ugyanakkor sosem értettem, hogy a fidesz ettől miért vesztene, hogy csöndben marad. Értem én, hogy néhány médium ezt a látszatott akarja fenntartani...,de amíg a sajtó a jobbik antidemokráciájával, az mszp korrupciós ügyeivel, az mdf bénázásával van elfoglalva, addig hallgatni is fognak...

Amúgy én úgy hallottam, hogy Orbán azt mondta, hogy a két forduló közt szívesen kiáll a 2. helyezettel...legenda tán ez?

Vénveterán 2010.03.23. 01:52:39

OFF:

A valasztas.hu-n úgy látni, hogy mind az lmp-nél mind az mdfnél több területi lista is hiányzik. Ezeknek a leadási határideje tegnap délután volt. Ez most akkor hogy van? Vagy csak az adminisztrációval maradtak el?

Ordnassac 2010.03.23. 01:56:23

@Vénveterán: nem hiányzik, csak nem vették őket a honlap szerint még nyilvántartásba. A listákat a honlapon amúgy megtalálod, csak máshogy kell keresni.

Vénveterán 2010.03.23. 02:04:04

@Ordnassac: Kössz szépen, tényleg ott vannak! Döntésre várva.

Egy újabb kérdés merül fel, ilyenkor mit ellenőriznek? Csak a jelöltek adatait illetve hogy állíthat-e az adott helyen listát a párt?(nem tűnik egy olyan hosszadalmas folyamatnak, hogy ne lehessen szinte rögtön nyilvántartásba venni 1-1 listát)

Ordnassac 2010.03.23. 02:07:09

@Vénveterán: a jelöltek adatait is megvizsgálják. Tudtommal le kell adni nyilatkozatot is, hogy vállalják a jelöltést. Ez hosszabb listáknál idő.

Ordnassac 2010.03.23. 02:08:30

@Vénveterán: aztán az MDF fővárosi listája külön "érdekes" lesz: 3. és utolsó előtti helyén is olyan jelölt szerepel, akiket amúgy már a Fejér megyei listánál nyilvántartásba vettek. Holnapig el kell dönteniük, hogy melyiken indulnak.

Vénveterán 2010.03.23. 02:08:46

@Ordnassac: Ja így már érthető, köszönöm a választ!

Vénveterán 2010.03.23. 02:10:55

@Ordnassac: Csak, hogy még kuszább legyen a kép:
nol.hu/lap/mo/20100323-mdf__visszalepett_kajdi_jozsef

Ez már kész komédia...

Ordnassac 2010.03.23. 02:12:02

@Vénveterán: a helyére vagy Csapody kerül vagy egy SZDSZ-es...

Ordnassac 2010.03.23. 02:14:42

@Vénveterán: a helyére vagy Csapody vagy egy SZDSZ-es kerül...

Ordnassac 2010.03.23. 02:15:33

Óh, az elsőt nem is láttam, hogy átment... elnézést. Erről a következő zseniális videó jut az eszembe (igen, off következik): www.collegehumor.com/video:1907543

Bambano 2010.03.23. 02:31:01

Nem akarok senkit megbántani, de muszáj megkérdeznem: az ki volt az a mélyen nagyon idióta, aki kitalálta, hogy google szervernek adjam meg a reklámozás szempontjából fontos adataimat???

Ennyire senkiben nincs gyanakvás, veszélyérzet?

rp stúdió: lelkes és elszánt fiatalokból álló csapat, akik nem ismernek lehetetlent... hacsak a helyesírás terén nem...

Treuga Mei 2010.03.23. 03:29:09

Az, hogy nem tudják rávenni Orbánt a miniszterelnök-jelölti vitára az első forduló előtt, leginkább annak betudható, hogy félnek Bokrostól (amint ezt már említettem), így nem mernek megszervezni egymással egy vitát a leendő ellenzéki - és kimaradó - pártok. Egy ilyen vita az egyetlen, amitől távolmaradni komoly presztízsveszteség volna (persze Vonának talán még a szerény képességű Mesterházy sem egyszerű falat, mivel a stílusbeli különbségek a hátrányára válhatnak, tehát több akadály van). Mindegyik Orbánnal szemben próbálja magát pozicionálni, de Bokros láthatóan még Schiffer szemében is magas lécnek tűnik (holott minden kvalitása mellett is a gazdasági megalapozottsága komoly társadalompolitikai hiányosságokkal "egészül ki"). Így paradox módon Bokros túlzott respektje lehetetleníti el Orbán kihívását mindegyikük számára...
A két forduló közötti vita esélyét latolgathatjuk, de egy biztos parlamenti többséget aligha cserél le Orbán egy kétharmadra játszással, amennyiben a vitában benne lapul (és bizony benne lapul!) a többség kisebb arányának esélye is - azaz jobb egy vita nélküli 60-65% neki, mint egy kétharmadot is, 52%-ot is esélyessé tevő vita.
Nem hiszem, hogy Vona vagy (főleg) Mesterházy egyenrangúként kezelése sokat hozhat neki (OV-nak) a konyhára. A hívek és a szimpatizánsok sokat várnak tőle, de még a neutrális vagy vele ellenséges csoportok is, és egy jól fölkészített ellenfél esetén bejöhet a Medgyessy-effektus, azaz a vitapartner gyenge, de Orbánnal összemérhető, esetleg azt közelítő teljesítménye, ami hatásában vesztéssel érhet föl a Fidesz-elnöknek.
Ha lesz vita, azt gyanítom, csak egy, a pártjuk általi legrosszabb várakozást is alulmúló első forduló provokálhatja ki, vagy a többi miniszterelnök-jelölt paritásos alapú vitája az első forduló előtt (ez utóbbi viszont - mint fönt írtam - valószínűtlen).
De kétségtelenül érdekes kérdés. (És tudom, kedves TG, Orbánnak lehetnek egyéni megfontolásai is, de azt gyanítom, hogy az elsődleges szempontja az, hogy legalább négy évig miniszterelnök akar lenni - ezúttal kényelmesen!)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.03.23. 04:13:39

Azért nem jött be mindig a Fidesznek ez a nagy taktikázás. Meglátjuk.

theofil 2010.03.23. 04:54:12

Őszintén kíváncsi vagyok, ha beindul Orbán képes lesz-e még alulmúlnia önmagát miután lelkesen mocskolta a hazáját az itthon tartott nemzetközi fórumon.

Vajon mi jöhet még?!

FantaFace 2010.03.23. 05:02:19

Újabb 3 érv, hogy miért a Jobbik és nem a likudosok (azaz viktorék), vagy a komcsik:

barikad.hu/node/49465

barikad.hu/node/49484

barikad.hu/node/49495

Captain Tott (törölt) 2010.03.23. 05:04:37

@Treuga Mei:
Szerintem borítékolható, hogy a Fidesz támogatottsága a választásokig folyamatosan apadni fog, és 45-48 % körül fog megállni. Az MSZP is és a Jobbik is jobban fog szerepelni, mint azt sokan várnák. Ebből következően lesznek necces egyéni választókerületek, ahol komoly küzdelmet kell folytatni a 2. fordulóban a mandátumért.
A listás eredmények már nem változhatnak (hacsak néhány megyében nem lesz érvénytelen az első forduló), tehát Orbán nyugodtan kiállhat. Ugyanolyan helyzetben lesz, mint Antall 90-ben: egy elutasított állampárt és egy radikális változást akaró új párt között középen a nyugalom, békés országépítés stb. jelszavával operálhat. Ő tehát akarja majd a vitát - szerintem is akkor meg Vona nem akarja, már ha megteheti, hogy ne akarja, mert szerintem a jobbikos szavazók csalódnának benne, ha nem menne bele.

bigapples 2010.03.23. 05:22:46

Igen, ez a nem hibázni taktika megy most a Fidesz részéről, de azért óvatosan elkezdték már felkészíteni a szavazótábort, hogy az első 1-1,5 évben a kormányzás nem lesz fáklyás menet. Mindenesetre ez a mostani defenzív taktika lassan erodálja a szavazótábort, nem más párt fele mozdulnak el a potenciális szavazóik, inkább a saját tábor választási hajlósága csökken szép lassan. Ez a Fidesz taktika általánosságban is a magas választási részvétel ellen hat, ez rossz a szociknak és kedvező a LMP-nek és a Jobbiknak.

Kérdéses, hogy a 2 forduló közötti aktívabb Fidesz kampány meghozza-e miniszterelnökjelölti vitát. Azt gondolom, face to face vitázni a Jobbik elnökével legalább olyan veszélyes és értelmetlen lenne, mint a Gyurcsánnyal lefolytatott vita volt 4 éve. Orbán nem tud semmit nyerni, ha leáll vitázni a demagóg ígéreteket, vádakat és képtelenségeket hangoztató agresszív Vona ellen.

Mesterházy ellen viszont érdemes lehet kiállni, ő legalább egy civilizáltan demagóg vitapartner lenne és Orbán világosan szembeállíthatja minden kormányzati tervét, változtatási szándékát az elmúlt 8 év katasztrófakormányzásával. Persze ennek a vitának az a feltétele, hogy a szocik fussanak be a 2. helyre.

Én nem hiszem, hogy Bokrostól való félelem miatt maradtak el eddig a viták. Treuga Mei, te többet látsz bele ebbe a bajuszos emberkébe, mint amennyi a valóságban a politikai súlya. Ráadásul ami most az MDF körül történik az leginkább egy politikai bohózatra emlékeztet.

theofil 2010.03.23. 05:23:42

@FantaFace:

Galatea orrbavágja Pygmaliont.

Látod Viktor, ha nem tűrted volna el, hogy a fideszesek is zsidózzanak és nem tűrted volna el az árpádsávos zászlót meg a turul dédelgetését a köreidben akkor most nem tartanánk itt.

Mert általad lettek ezek a dolgok szalonképesek,
miattad tüntek el a fékek a jobboldalról.

bigapples 2010.03.23. 05:35:29

@theofil: Sem a zsidózás nem szalonképes, sem a 1100 éves magyar állam történelmi jelképeinek kigúnyolása vagy lenácizása. Ez utóbbi attitűd eredményezte többek között, hogy a magyar ballib politika képviselői ma vert seregként várják az áprilisi választást.

FantaFace 2010.03.23. 05:51:50

Off: A zsidózással semmi baj nincs. Vizsgáljuk csak meg ezt egy kicsit.
Egyrészt ugye magyarozni, franciázni, angolozni, japánozni lehet.
Ja, hogy ha zsidózik valaki, annak negatív kicsengése van?
Ki tehet erről? Egy kártékony, semmire sem jó népcsoport, aki magának köszönheti.

Ok okozati összefüggés. Meg kell nézni a cselekedeteiket, mit tettek mindig a történelem folyamán. Több ezer év óta folyamatosan. Rátelepszenek a gazdanép nyakára, kulcspozíciókba kerülnek ármánykodással, cselszövéssel, fondorlattal és kiszipolyozzák az adott ország javait.

A fél világot ők irányítják, ahogy minket is. Legjobb példák:
USA, Németország.

A 11-12. század óta, minden európai országból kidobták őket, van ahonnan többször is. Biztos véletlenül.

Ki terrorizálja a szomszédait és öli nap, mint nap a gyerekeket és a nőket? Minden létező egyezményt és ENSZ határozatot megszegve. Kb. 300 atomfegyvert bitorolva, míg Iránt elítéli és támadásra készül.

A sort még nagyon hosszan lehetne sorolni, így engedtessék meg az bárkinek, ha zsidózik.
Nem, mintha megtörtént volna..

theofil 2010.03.23. 06:32:04

@bigapples:

A magyar államnak emlékezetem szerint 26 történelmi zászlója van - érdekes, hogy a Jobbik és jónéhány fideszes pont azt az egyet bírta a keblére ölelni amelyet a
hazai nácik használtak és ezáltal beszennyeztek.

Az árpádsávos zászló (ami spanyol eredetű azt, hiszem a XIV. században jutott el Magyarországra) és a turul is náci jelképpé lett mivelhogy ők használták ezeket.
Németországban senkinek sem jutna eszébe horogkeresztet viselni azon az alapon, hogy az tulajdonképpen etruszk szimbólum.

theofil 2010.03.23. 06:33:52

@FantaFace:

És hamarosan a sötétség....!

Alámerülök és ki bekkellek beneteket.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.03.23. 06:50:20

Gratulálok Török úrnak és az Rp Studiónak az új dizájnért, bár a felhő egy kicsit túl direkt, túl szájbarágósan rávezető lett.

(Később majd a posztra is, de most meló)

László56 2010.03.23. 06:57:59

Szép jó reggelt Mindenkinek

Olvasom Török Gábor gondolatait és nem értem hogy miért kell neki találgatni. Csak azt kell meghallgatni amit Orbán Viktor eddig mondott. Ezen a választáson csak egy rövid, de nagyon intenzív kampány lesz. Ezt már régóta mondogatja. Miért nem hiszünk neki ? Minden tény arra utal hogy most igazat mondott. Vagy már annyira hozzá vagyunk szokva hogy egy politikus, -ha csak kinyitja a száját,- hazudik ? Inkább itt kell a problémát keresni. Nem hiszünk. Már a szemünknek, fülünknek sem.

Nagyon sajnálom hogy Török Gábornak már megint ellent kell mondanom, de a FIDESZ -nek ezt a kampányát nem lehet kockázatkerülőnek nevezni. Mert nem a kockázatot kerüli. hanem az ellenfelét keresi. Nagy különbség. Sokáig nem volt a FIDESZ biztos benne hogy a lehetséges ellenfelei milyen erővel rendelkeznek. Annak meg semmi értelme hogy egy olyan politikai erőre koncentráljanak és feleslegesen költség a pénzt, amelyikre már nem érdemes drága muníciót áldozni. Itt van a FIDESZ oka a választási kampány eddigi lanyhaságának. És mint a tények mutatják. Igaza volt a FIDESZ -nek.

Ma már bebizonyosodott hogy nem az MSZP az ellenfele, hanem a Jobbik. Miért kellett volna egy csomó pénzt kidobni és saját magukat feldarabolni a kampányban. Csak azért hogy egy feltételezett ellenfélre lövöldözgessenek, mikor az ellenfél máshol van. Csak ki kell várni. Lesz itt még olyan intenzív kampány hogy a szemünk szánk is tátva marad. Mert ma már a FIDESZ számára is bebizonyosodott hogy egy két frontos küzdelemben hol is a fő ellenfél.

szobatars 2010.03.23. 07:03:29

OFF
@theofil: "...tulajdonképpen etruszk szimbólum. "

Szankszrit..

ON

A címben feltett kérdés a Fidesz kampányra talán igaz (ha meglesz a 2/3-ad az első kör után, ami igen valószinű) akkor még áprilisban sem lesz kampány, inkább a hatalomátadás mikéntjét fogják sürgetni.

A Jobbik viszont - márcsak mozgalémi jellegéből is - kénytelen kampányolni. Legutóbbi "ötletükkel" - Tv2 és RTL KLub megszüntetése - "sikeresen" elkampányolták szavazóik legalább felét, látva a tegnapi híradók hangvételét.... Ha így folytatják, úgy járnak, mint a szocdemek az 1990-es választásokon.

bigapples 2010.03.23. 07:13:38

@theofil: A hazai nácik nem árpád sávos zászlót használtak, a nyilas zászlók jobbára vörösek voltak közepén a nyilaskereszttel. A hivatalos nyilas zászlón is ilyen volt, csak a szélén vörös és fehér sávok voltak, az árpád sávos zászlótól eltérő sávozással. Az árpád sávos zászló az árpádházi királyaink, az 1100 éves államiság és Nagy-Magyarország jelképe, ha akarod ez nacionalista jelkép, de nem náci.

A turul madár a honfoglaló magyarok totemállata, már a Képes krónikában is turulos pajzzsal ábrázolták Árpádot, a turul madár a honfoglalás, a honfoglaló magyarok szimbóluma és reprezentálja a történelmi folyamatosságot a honfoglalás előtti magyarsággal. Ez sem náci szimbólum. Ha a mai német címert ismered, tudod, hogy ugyanaz a madár (sas) szerepel benne, mint amit a nácik is használtak, ettől még nem náci a mai Németország, vagy a német címer. A példádnak megfelelő magyar náci szimbólum, a nyilaskereszt Magyarországon be van tiltva.

Házi feladat:
1, kideríteni, hogy a horogkeresztet melyik nép vallásának
szimbolikájából vették át a nácik.

2, Megszámolni, hogy hány ország használ madáralakot címerében vagy nemzeti jelképként.

Lol, sikerült jól félrevinni a topicot, részemről kiszállok, a két szélsőség harcolhat tovább :P

bigapples 2010.03.23. 07:14:32

@theofil: ok, látom az első kérdésben már kisegítettek :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 07:54:08

@Sitrep: a számozás mindenképpen maradjon...

drfaktor 2010.03.23. 08:13:34

@theofil:
Ket masik (valoszinubb) logikai ut:
1. Azert izmosodott meg a radikalis jobb oldal, mert 8 ev alatt az altaluk feltett es megvalaszolt kerdesekre nem volt kormanyzati valasz, de meg csak rendes kommunikacios strategia sem.
2. Nem volt kelloen belelt otthonos feszek a FIDESZ-ben szamukra.

3. Az is lehet, amit mondasz, de nem tul valoszinu, mert Orbanek szerintem semmitol sem feltek jobban, mint a rajuk sutheto fasiszto-rasszista belyegtol, mert - leven ellenzekben - az o teljesitmenyuket kemenyebb dio volt kritizalni, mint a jol merheto kormanypartoket.

cellimega 2010.03.23. 08:23:35

Az, hogy Orbán nem kampányol erősen, nem azt jelenti szerintem, hogy a Fidesz nem kampányol.
Elég sokat nyilatkoznak (1-2 naponta) olyan politikusok, akik a Fideszhez köthetőek vmilyen módon (Pokorni, Járai, Matolcsy, Kósa, Varga).

Talán azért választotta ezt a taktikát a Fidesz, mert az ország kb fele erősen Orbán-ellenes. A több lábon álló, nem egy emberre fókuszáló kampány talán hatásosabb.
Aki Orbánt nem kedveli, azt nem fogja tudni ebben a néhány hétben átformálni a Fidesz kampánya.
Járai, Matolcsy, Kósa szerepeltetésével a Fidesz azt az apolitikus, technokrata réteget akarja talán megszólítani, akik jobb híján az MDF-re (Bokros miatt) és a ma még ismeretlen LMP-re (mert most ez a divat Bp-en) szavaznának. (Racionálisan gondolkodó ember az elmúlt 8 év után nem szavaz az MSZP-re. Saját becsléseim szerint tavaly Lo. is lehagyott minket egy főre eső GDP terén. Az egész nyugati kultúrkör egyik legszegényebb országa lettünk; 2002 óta hagyott le minket Észtország, Szlovákia, Horvátország és vlsz Lo.).

Off: az SZDSZ-ről: szerintem azért nem indulnak önállóan, mert nem tudnak veszíteni. Uralkodáshoz (szellemi értelemben értem) szoktak az elmúlt 20 évben. Pedig veszíteni tudni kell (mondjuk én sem szeretek).

cellimega 2010.03.23. 08:25:42

Az, hogy Orbán nem kampányol erősen, nem azt jelenti szerintem, hogy a Fidesz nem kampányol.
Elég sokat nyilatkoznak (1-2 naponta) olyan politikusok, akik a Fideszhez köthetőek vmilyen módon (Pokorni, Járai, Matolcsy, Kósa, Varga).

Talán azért választotta ezt a taktikát a Fidesz, mert az ország kb fele erősen Orbán-ellenes. A több lábon álló, nem egy emberre fókuszáló kampány talán hatásosabb.
Aki Orbánt nem kedveli, azt nem fogja tudni ebben a néhány hétben átformálni a Fidesz kampánya.
Járai, Matolcsy, Kósa szerepeltetésével a Fidesz azt az apolitikus, technokrata réteget akarja talán megszólítani, akik jobb híján az MDF-re (Bokros miatt) és a ma még ismeretlen LMP-re (mert most ez a divat Bp-en) szavaznának. (Racionálisan gondolkodó ember az elmúlt 8 év után nem szavaz az MSZP-re. Saját becsléseim szerint tavaly Lo. is lehagyott minket egy főre eső GDP terén. Az egész nyugati kultúrkör egyik legszegényebb országa lettünk; 2002 óta hagyott le minket Észtország, Szlovákia, Horvátország és vlsz Lo.).

Off: az SZDSZ-ről: szerintem azért nem indulnak önállóan, mert nem tudnak veszíteni. Uralkodáshoz (szellemi értelemben értem) szoktak az elmúlt 20 évben. Pedig veszíteni tudni kell (mondjuk én sem szeretek).

zoli29 2010.03.23. 08:31:48

TG: Figyelemreméltó gondolatok. :)

loláb 2010.03.23. 08:40:37

Én is ilyen forgaókönyvet tartok valószinűnek.

radala 2010.03.23. 08:54:38

@Mr. Pither: Érdekes észrevétel, de szerintem Vona bármelyik pillanatban érdekelt egy vitában, kampányban is azon kívül is. Mert az brutálisan fölértékelné öt. Lássuk be ma még Torgyán József vagy Szíjjártó Péter is jelentősebb és tapasztaltabb politikus nála, de egy ME vitában szerepelni az történelmi esemény.
Tulajdonképpen furcsa, hogy ME jelölti vitának hívják, pedig lehetne Orbánnal vitázásnak is nevezni:-)

guga 2010.03.23. 09:07:29

Ez egy kitűnő poszt TGM-től, a szokásos színvonal :)

barli 2010.03.23. 09:07:44

Nem értem, hogy miért nem tudják felfogni egyes fidesz ellenesek (jobbik, mszp, mdf, lmp) hogy a fidesznek nem úgy kell kampányolnia, ahogyan azt ök látni szeretnék. Vegyétek már észre, hogy ti csak és kizárólag azért vártok a fideszes lépésekre, programra, stb. hogy ez ellen pozicionálhassátok magatokat, és kihasználjátok a hibáikat, hogy a fideszt le lehessen nácizni/komcsizni/zsidózni/hazaárulózni (ellenérdekelt párttól függöen). Szvsz a fidesznél nagyon is tudják, és számolnak vele hogy egy pár százalék le fog morzsolódni. A fidesz akkora tábort összeszedett az elmúlt években, amit nagyon nehéz egyben tartani. Elég egy szélsöséges vagy félreérthetö kijelentés, és tömegestül veszti el a szavazóit. Szerintem nagyon is jól csinálják idén.
Más:
@törökgabor: ha a Fidesznek biztosan meglesz a parlamenti többség az elsö forduló után és a kétharmadról szól a második forduló, akkor ugyan mi értelme lenne miniszterelnöki vitát tartani, és kivel? Nekem speciel elég logikátlannak tünik.

Malachi 2010.03.23. 09:08:23

Talán tévedek, de előző választásokról nekem az rémlik, hogy a Fidesz a két forduló között nem nyert sokat az intenzívebb kampánnyal. Sőt. Igaz, jelenleg egészen más a helyzet, mint akár 4 éve, de elég egy emlékezetes Mikola-féle kirohanáshoz hasonló baki és talán éppen az a néhány százalék úszik el, ami a 2/3-hoz kellene.

radala 2010.03.23. 09:09:33

@Vénveterán: Mit is mondhatnék, tiszta Rákosi ez a pulpitus meg nemzeti színű szalagos kenyér. Mit mondjak engem ez arról gyöz meg, hogy Bayernek van igaza:-)
Nem mondom, hogy a külsőségek a fontosak. De isten óvjon attól, hogy ilyen kitűrt galléros fasiszták osszák az eszet. Ez az, amit TGM mucsának nevezett.
Nagyon fölháborított akkor a mucsázás, de azt kell mondanom, hogy sajnos igaza volt. A Jobbik, mint párt egy szar. Ez a videó engem erröl gyöz meg.

radala 2010.03.23. 09:11:04

@Don_Pipita: Teljesen nyilvánvalóan ez a korrekt megoldás. Kivel álljon ki, nem is tudni ki a kihívó. Ma esetleg egy Bajnai/OV vita volna legitim.

sztd 2010.03.23. 09:18:32

@Bubba Washington: @Sitrep:
A főszabály szerint lenyomd a Ctrl billentyűt, elkezded tekergetni a középső gombot az egéren, és láss csodát. :)

@aum:
Ha a Fidesz 40-45%-ot kap (listán), a második 20% körüli, és nincs együttműködés a 2. és 3. hely között, akkor a Fidesz legalább úgy letarolja az egyéni körzeteket, mint az MSZP 1994-ben, és még nagyobb győzelmet arat. Szóval ebben az esetben is kormányozni fog, csak kérdés, hogy mire lesz az elég.
Azzal azonban egyet kell érteni, hogy a Fidesz és közönsége harmadszorra kezd hinni a közvéleménykutatásoknak, és az első kettőből már elég rosszul jött ki.
Ráadásul az az érzésem (az EP választások alapján), hogy sok Jobbikos azt mondja a közvéleménykutatóknak, hogy ő Fideszes, és az igazság csak a szavazáskor derül ki.

2010.03.23. 09:20:49

@Bubba Washington: Tessék nyomkodni a Ctrl+pluszt!

Murderface 2010.03.23. 09:21:55

Ha nem lesz meg a 2/3, akkor alakítanak egy koalíciós kormányt az LMP-vel és/vagy az MDF-el, "oszt jónapot".
LMP tök új párt, nekik ez hatalmas lehetőség lenne, szóval ők biztos belemennek, a Dávid Ibi meg úgyis mindenkivel lefekszik, csak hogy a kondér közelében maradjon. Az egésznek annyi a veszélye a kicsik szempontjából, hogy megtörténhet újra a '98-2002-es forgatókönyv, és ugyanúgy mennek a levesbe, mint a kisgazdák anno.
Szerintem.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 09:23:44

@radala: tegnap még "agyba-főbe dicsérted" a jobbikot...
naponta ennyit változik a véleményed? ez már a kampány hatása?

2010.03.23. 09:24:20

Mi értelme van a vitának? Semmi! Egyszer valaki azt mondotta volt, hogy más a kampány és más a kormányzás.De nem kampányolni kéne, hanem tisztességesen, becsületesen kellett volna végezni azt a munkát, amiért a pórnép, odaküldte ezeket az agyhalottakat. Hazudni , azt mindenki tud. Igaz, nem keresnek ilyen kurv@ jól, mint a parlamentben lévök, és öket még isteniti is a sok-sok szavazó.

snq 2010.03.23. 09:31:13

@radala: hirtelen nehezen tudom eldönteni, hogy mi tölthet el valakit nagyobb büszkeséggel, és biztosíthat arról, hogy valamit nagyon jól csinált: ha egy tgm mucsázza, vagy ha egy demszkygyurcsányikövér agitál ellene hisztérikusan

Periksz 2010.03.23. 09:33:00

@cellimega: Ez a legfájóbb: az elmúlt 8 évben 25%-kal alacsonyab GDP-szintre jutottunk, mint a régió. Nálunk már a válság előtt is recesszió volt. Ezt a baromi nagy leszakadást egy fél nemzedék alatt tudnánk csak visszahozni, ha +2%-kal nőnénk a többiekhez képest, ami ábránd.
És még Molnár Csabika meg GYF vívmánynak tarja a 8 év 17%-s növekedését. Forduljanak föl.

kopogtató 2010.03.23. 09:35:24

ez a kampánystratégia csak akkor működhet, ha listán legalább 53-54% megvan, ha mondjuk csak 50%, akkor már hiába nyeri meg a Fidesz mind a 176 körzetet, ergo hiába járja be az országot Viktor. Szóval ez nagyon kockázatos lenne így!

Szindbad 2010.03.23. 09:35:39

Nem kicsit néznék meg szívesen egy vitát Vona és Orbán között.

ts90 · http://veszbejarat.org 2010.03.23. 09:36:32

@Periksz: hát való igaz, hogy a gazdaság a béka segge alatt van, de semmi sem lehetetlen másutt, csak Magyarországon! :(

veszbejarat.org

Mr Thompson 2010.03.23. 09:36:55

@sztd: A rejtőzködő Jobbikos szavazókról: nem lehet, hogy a Jobbik (közvéleménykutatók által az elmúlt pár hétben mért) népszerűség növekedése egyszerűen arról szól, hogy már nem rejtőzködnek a szavazóik? Szerintem a Jobbikosok már nem félnek bevallani hovatartozásukat, az MSZP-esek viszont egyre inkább.

Ettől függetlenül az elképzelhetetlen, hogy ne a Fidesz szerezzen abszolút többséget. A 2/3-ad megszerzésében pedig szerintem nem érdekeltek, mert így mindig lesz kire mutogatni meg ellenségképet kreálni. Azért tessék elgondolkodni, hogy milyen nehéz lesz a Fidesz kormány kommunikációja úgy 2 év múlva: várják az ígéretek teljesítését, azt másfél évig el lehet tolni az előző kormányra való mutogatással de tovább nem, az ellenzéki pártok megosztottak és a padlón vannak, így nem lehet ellenük hergelni... Ritka, hogy egy populista protest párt ennyire nagy győzelmet arasson mint amit a Fidesz fog most áprilisban - de a hogyan tovább lesz az érdekes számukra...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 09:37:47

@Szindbad: ki van zárva hogy ilyen lesz. Orbán nagyon jól tudja, hogy az ő teszetoszáskodásával esélye sem lenne a szókimondó Vona ellenében.

Periksz 2010.03.23. 09:38:50

@barli: A vita értelméről: az 1. forduló után a ott győztes kb. 100 egyéni és kb ugyanennyi listás mandátumból már meglesz 194, ami a kormányzáshoz kell. Azaz a lelendő nem hivatalos miniszterelnök állna ki a 2-3 valószínű leendő ellenzéki frakcióvezetővel.
Mindez hallatlan Monty Python-szerű kommunikációt adhat Viktornak. Az már nem jelölt-vita lenne.

tlac 2010.03.23. 09:40:21

még 18 napot lehet kampányolni, nem sok..
MDF-nek mire lesz elég!?

kopogtató 2010.03.23. 09:43:21

A Fidesznek hülyeség lenne vita, mesterrel, vonával, és bokrossal is. A többi párt nem nyerheti meg a választást, épp ezért azt mondanak, amit akarnak. Egyedül a Fideszen lehetne számonkérni, így kb. mintha megkötött kezű emberrel verekednének, aki hiába nagyobb, meg lehetne ütni.

theofil 2010.03.23. 09:44:27

@bigapples:

Az árpádávos zászlónak nincs köze az Árpádházhoz, jóval később került hozzánk.

A Turulra is rátették a kezüket a nácik akárcsak az árpádsávos zászlóra,
azok a nácik akik ugyanúgy zsidóztak mint a Jobbik.
(Csak ők a gyakorlatba is átültették azt ami a Jobbiknál egyelőre csak retorikai szinten jelenik meg. Jórészt retorikai szinten.)

Nemcsak a szimbólumok hanem a gondolkodásmód is hasonló.

Azért ott még nem tartunk - és soha nem is fogunk ott tartani! - hogy engem egy jobboldali csürhe vizsgáztasson hazaszeretetből.
Ha az egész világ megbolondul körülöttem akkor sem.

Periksz 2010.03.23. 09:44:36

@kopogtató: Már mér' járna hiába? 50%-nál is lesz vagy 70 első körös győzelem, a többi még nyitva lesz, akkor még nagyobb tétje lenne a 2 fordulónak. 2002-ben 42% után is volt értelme, ha végül nem is ment sokra vele.
visionpolitics.hu/index.php?page=oldal&cikk=342&lang=
(a 2 fordóban megfordult 2002-ben)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 09:44:46

@hererál:
'A jövő ellenzéke fájdalmasan impotensen kampányol. Kivételt képez talán a Jobbik, de ők a média ellenállása miatt nem tudnak annyi embert megszólítani.'

A média ellenállása? Mit várnak, ha az interjúikból előszeretettel tiltatják le az érdekes részeket?

ssi 2010.03.23. 09:45:41

Én még nem döntöttem, kire, vagy kikre szavazok. Amit tudok:

- csalódtam a mostaniakban (de, @bigapples szerinti szimbólumkezeléseik soha fel sem merültek bennem)
- fidesz nem elég konkrét és meggyőző a közeljövőt tekintve (@bigapplestől eltérően én nem hiszek abban, hogy pl. egy Mesterházy-vitában végre részletezné minden kormányzati tervét OV)
- Jobbikra nem (bocsi), más a karakterem, s országirányt is másképpen képzelem
- @Theofil - közel áll hozzám - mármint a meglátásai
- szerencsére(?) van az LMP, MDF, CM, akikre még szavazhatok - bár kisvetélytársak, én őket IS annak tartom @László56 ellenében

Kedves Török Gábor!
(mellékes, kedvenc színem a kék...) jó ebbe a szakmailag irányított virtuális "bátran elmondhatod aktuál klubba" betekinteni.

tlac 2010.03.23. 09:45:50

Vonának Mesterházyt kéne kihívnia, hívei körében óriási öröm lenne, hogy leverte.
Vonának van egy ígérete Bokros felé is, ha csalás nélkül megvan az országos listájuk szívesen vitázik Bokrossal. ma du. 4-kor lehet táviratozni..
Bokrosnak meg minden ingyen publicitás kell mint falat kenyér. Illetve Ibolyáéknak inkább..

theofil 2010.03.23. 09:46:54

@drfaktor:

Többször írtam már róla, hogy a Jobbik Orbán köpönyegéből bújt elő és a Gyurcsány-kormány impotenciáján hízott nagyra.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.23. 09:47:17

@Periksz:
50%-nál nem 70, hanem 90+ első körös győzelem lenne.

drfaktor 2010.03.23. 09:47:20

@tlac:
hvg.hu/itthon/20100323_bokros_lajos_mdf_szdsz

Szerintem Bokrosnak komoly ballaszt az MDF. Egy uj part alakitasaval is jobban jart volna. Ugy nezem, konnyen lehet hogy hiaba interjuzza korbe a mediat egeszen vallahato megnyilvanulasokkal, akkor sem fogja tudni ellensulyozni partja ellenkampanyat. Mindezt ugy mondom, hogy alapvetoen nem erzem sajatomnak sok ponton Bokros politikajat.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 09:47:52

@tlac: Vonának Mesterházyt kéne kihívnia

már megtörtént.
Szerinted elfogadta?

elendem 2010.03.23. 09:48:59

@Gregor Elmarsson: Hát nem tudom... OV eléggé kiesett a gyakorlatból. Az utóbbi 4 évben csak a saját szimpatizánsai előtt szólalt föl. A Parlamentben NT szokott beszélni, a többiek OV-ral együtt kivonulni szoktak. Az országértékelő és kampánynyitó beszédeit is papírból olvasta fel. Ezek a beszédei egyébként szépen szerkesztettek és ülnek a poénjai is, de a spontaneitás nem jellemző rájuk. A nyílvános vita más műfaj.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 09:50:17

@manyike: a "csürhéző", "csőcselékező" theofil áll közel hozzád?

theofil 2010.03.23. 09:50:31

@drfaktor:

Orbánék itthon már semmitól sem félnek és semmit sem szégyellnek.
Akárcsak az ő édes közönségük.

tlac 2010.03.23. 09:52:30

@Vénveterán: oda rakják Csapodyt.ma 4ig

Bubba Washington 2010.03.23. 09:53:17

@zulu: köszi szépen, meglepő, de tudom hogyan kell...mégis zavart, hogy alapból ennyire picire vették, de ahogy nézem most már javult, tehát nem volt felesleges ez az apró megjegyzésem...köszi.

snq 2010.03.23. 09:55:35

@theofil: retorikában és gondolkodásmódban nagyon közel állsz a nácikhoz

cellimega 2010.03.23. 09:59:59

Igazad van; most utánaszámoltam, az általad említett +2%-os gazd növekedési többlet esetén 12 év kell az elmúlt 8 év lemaradásnak ledolgozásához.

Az ezredfordulón lényegesen gyorsabban növekedtünk, mint versenytársaink.

@theofil: nem tudom, honnan tájékozódsz, de a Fideszre vonatkozó hozzászólásaidban annyi az érzelem, mint fordított esetben az antiszemitákéiban.

libuci 2010.03.23. 10:00:03

Kedves Gábor! Örülök, hogy olvashatom napi szinten véleményét, bár régebben jobban húzott a bal oldalhoz, de véleménye mértékadó volt nekem jobbos embernek is. Talán Önt Borókai Gáborhoz tudnám hasonlítani. Sőt szerintem Önök mind a ketten hiteles emberek akiknek a véleményére van mit adni a magyar embereknek. Tábortól függetlenül.
Igen az elmúlt évekhez képest a FIDESZ kampánya eltérő, de ezen nincs mit csodálni. Annyira inkorrekt ellenfelekkel állnak szemben akik a bolhából is elefántot csinálnak, megtévesztve a kevésbé tájékozott lajkosságot. A vitának csak akkor van értelme, ha úriemberek állnak egymással szembe. A 2006 os vita maga volt a gyalázat, és az élmény mély nyomot hagyott mindenkiben, ország világ előtt nem mindenki képes vita helyett megalázni az ellenfelet, szemrebbenés nélkül belehazudni az Orbán és az Ország szemébe a hazugságokat. Még most is kiráz tőle a hideg.Az országnak most nem vitára, sürgős intézkedésekre van szüksége. Ha valamennyire rendbejövünk lehet vitázni, finomítani, a más véleményét is figyelembe venni. Mesterházy és vona egyk... a Gyurcsánnyal. Sajnos.

Epokit Drive 2010.03.23. 10:05:38

A mi kis városkánkban a múlt hét óta a fideszes jelölt jön szembe mindenütt: buszok hátulja, molinók az utcák felett keresztben, villanyoszlopokon táblák (azok már korábbról).
Igaz, konkrét üzenet az Itt az idő-n kívül aligha van, legfeljebb, hogy kórházi pavilont fognak építeni (miközben januárban a kórház nem hosszabbított egyetlen szerződéses munkavállalójának sem, ahogy hallom), és hogy megint munkahelyeket fognak teremteni (ami, ha az ipari parkra gondolok, újabb multik adókedvezményes "behívását" jelentheti, miközben a helyi kkv-k esetleg nem kapnak semmit. És ez az én szememben modernkori hazaárulás, gazdasági értelemben pedig szó szerinti. A mérték persze lényeges, és meglátjuk, de a hazaárulás vádja megmarad feltételes módban, részemről.

ssi 2010.03.23. 10:07:08

@HERMSGERVORDENBROTBORDA - a MOSTANIi témában @Theofil számos LEÍRT megjegyzésével egyetértek, mert
- korábbiakat nem néztem
- szerintem is minden párt hibázott valamiben
- s hogy egyébként milyen, s hogy gondolkodik, ennyi infó alapján fogalmam sincs

kopogtató 2010.03.23. 10:08:40

@elendem: a többi meg még nem is próbálta:) nem hiszem hogy gondja lenne, de minek. csak őket hozhatná fel. butaság lenne a vita.

cellimega 2010.03.23. 10:09:02

@Periksz:
bocs, az előzőt neked szántam.

theofil 2010.03.23. 10:10:29

@tlac: Vona majd eldönti, hogy ki a csaló....

kopogtató 2010.03.23. 10:11:02

@Treuga Mei: nem dimenzionálod kicsit túl a Bokrost? A sokkterápián kívül másban még nem bizonyított.

drfaktor 2010.03.23. 10:12:43

@theofil:
Hat nem sikerult ertelmeset irnod, de ezen ne bankodj.
Az "edes kozonseguk" eleg nagy tabor. Van kozottuk OV-fan, protest szavazo, es olyan is, aki nem talal jobbat, ami nem meglepo egy ilyen nagysagu partnal. Szerintem hiba a FIDESZ szavazokat egy kalap ala venni, minthogy remelhetoleg az MSZP-s szavazo sem Gyurcsany babaval fekszik le estenkent.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 10:13:25

@manyike: most írta le újból pár perce megint hogy "jobboldali csürhe"
remélem te nem tudsz ezzel azonosulni, és csak arról van szó hogy félreismerted őtet.

Barbaar 2010.03.23. 10:13:41

Szerintem április 12-túl az MSZP és a Jobbik még inkább oda fogja tenni magát, mint a Fidesz, hiszen akkor kampányolhatnak azzal, hogy akadályozzuk meg a 2/3íot a demokrácia fenttartásááért stb.
Bennem továbbra is kérdés, hogy a Fidesz akar-e egyáltalán 2/3-ot.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 10:16:14

@theofil: sajnálom, hogy még most sem vagy képes beismerni hogy megint csak tévedtél a jobbikkal kapcsolatos feltételezéseidben, amikor nyilvánvalóvá vált.

theofil 2010.03.23. 10:17:18

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

A hozzászólások számozására gondoltam.

Én már régebben írtam arról, hogy van olyan helyzet, probléma amely baloldali, egy másik amely jobboldali és egy harmadik amely liberális megoldást igényel.

Én nem pártokra nézve írtam ezt, hanem döntéshozókról, akár egyetlenegy döntéshozó személyiségről.

Az ilyesmi a lényegi gondolkodás függvénye amelyet nem határol be semmiféle doktrínává merevedett idea.

De mit volt a kérdés?
Azt már elfelejtettem.

theofil 2010.03.23. 10:19:58

@manyike:

De azért bízzál csak bennem és olvasgasd a Mester hozzászólásait!

(Írtam már, hogy mi a legfőbb erényem....a szerénység.)

ssi 2010.03.23. 10:20:42

@HERMSGERVORDENBROTBORDA
- kegyetlenség volt Tőled ilyen nevet választani, mire beírom megéhezek és kimerülök
- igen, nagyon fontos egy embernél a stílus is, nemcsak a gondolat, a mondandó

theofil 2010.03.23. 10:20:57

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

Miben tévedtem a Jobbikot illetőleg?

Nem zsidózik?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.23. 10:22:05

Kedves Gábor!

Én is azokkal értek egyet, akik szerint Orbánnak és a Fidesznek nem érdeke a vita, és valóban kivárnak. Jól is teszik az eddigiek fényében.
HA most lennének aktív(abb)ak, arra ismét ráfázhatnának! Lehet, tanultak végre valamit?
A második fordulóra tett tippelgetést meg halasszuk majd az első utánra!
Ez Rád nem (Vona)tkozik, hiszen ebből élsz, ha jól tudom!:-)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 10:22:05

@manyike: kattints a "válasz erre" linkre, akkor magától bemásolja

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 10:23:14

@theofil: felajánlottál egy fogadást, én elfogadtam. rémlik valami?

elendem 2010.03.23. 10:24:56

@László56: Na, hát ez az! Miért kell egy kampánynak valaki/valami ELLEN szólnia? Miért nem szólhat egyszerűen arról, hogy mit is akarunk tenni? Ezt úgy is elmondhatjuk, hogy nem tudjuk, ki is az ellenfelünk.
Ez a bajom a programmal is (ami egyébként konkrétabb és jobb, mint vártam), hogy nem arról beszél, hogy mit akarunk tenni, hanem, hogy mit k*rt el GyF. Szerintem Gyurcsány neve többször szerepel a programban, mint az a szó, hogy esélyegyenlőség vagy adócsökkentés. Ez baj.

cellimega 2010.03.23. 10:26:00

@theofil:
ezt írtad:
"Az árpádávos zászlónak nincs köze az Árpádházhoz, jóval később került hozzánk.

A Turulra is rátették a kezüket a nácik akárcsak az árpádsávos zászlóra,"

első állításoddal nem értek egyet.
A másodikkal igen.

panelburzsuj 2010.03.23. 10:26:45

@kopogtató:

Bokrossal nem a múltja, hanem a szemlélete miatt kényelmetlen vitázni. Ő ugyanis azt tartja a legfontosabb kormányzati kérdésnek, amit a többi igyekszik kerülni: a "könyvelői" racionalitást. Azaz: ha valaki valahova ad, akkor azt is tegye hozzá, hogy honnan vesz el. Szerinte a kormányzás nem lélekidomárság meg bűvészmutatvány, hanem tisztes iparosmunka, aminek megvannak a maga - a programban előre is megbecsülhető - szakmai minőségmutatói.

Ezen a területen aligha vitatható a profizmusa. A "magas lécet" én így értelmezem.

theofil 2010.03.23. 10:28:14

Ha a Jobbikról van szó akkor ezután is le fogom írni azt, hogy csürhe, csőcselék.

Az a "párt" amelynek kedvenc kórusműve a Vona-Morvai által jegyzett
"Mocskos zsidók, mocskos zsidók...!" nevezetű oratórium az nem párt, az csürhe, csőcselék.

És ha Orbán az országot, a hazáját mocskolja (mert a Haza csak akkor a Haza ha azt ő vezeti, ha nem ő vezeti akkor vigye kánya!) akkor őróla is azt fogom írni, hogy csürhe, csőcselék.

elendem 2010.03.23. 10:32:22

@FantaFace:
"A fél világot ők irányítják, ahogy minket is. Legjobb példák:
USA, Németország."
Ha megmaradunk a logikád mellett, akkor inkább tanulni kellene tőlük. Én pl. nagyon szeretném tudni, hogyan tudom befolyásom alá vonni az egész USA-t! :-)
Egyébként pedig azt gondolom, hogy elfogult vagy és leegyszerűsítve látod a helyzetet. Ez a legegyszerűbb álláspont: ha valamit nem tudok megtenni, akkor annak a zsidók, szabadkőművesek, komcsik, gumimacik stb. világméretű összeesküvése az oka, mert lám, mit tesznek még itt meg ott is.
Szerintem a helyzet más. Pl. ha az általad annyira utált zsidók termőföldet szereznek Mo-on, annak nem az lesz az oka hogy ők ilyen-olyan nép vagy hogy az EU így-meg-úgy, hanem hogy lesz olyan magyar földtulajdonos, aki a saját egyszeri anyagi előnyszerzése okából eladja nekik. Ha nem volna ilyen magyar földtulajdonos, akkor...
És ez igaz más dolgokra is.

tlac 2010.03.23. 10:32:38

@radala: arról nem is beszélve hogy ha a kormány pártot akarja (kell?) vki kihívmi, akkor tessék Mesterházyt vegzálni, ő gyávázott meg antidemokratikusozott ha vki nem áll ki. Vona is meg Bokros is hívja ki, felsorolja mi az új pogram szívesen..

blitzkrieg 2010.03.23. 10:32:39

Az egyéni helyek 75%-át be fogja söpörni a fidesz az első fordulóban. Már ekkor szinte meglesz a 2/3.

Ezután a másodikban sem lesz szüksége vitára, egyedül annyira lesz szüksége, hogy ne aludjanak el a szavazók abban a pár megmaradt körzetben. Tudniillik ilyen választásunk még sosem volt, hogy alig lesz 2. fordulós körzet.

Persze az alvás (elkedvetlenedés) a többi pártra is igaz lehet, az első forduló iszonyatos fidesz-hengere után elmegy a kedvük az egésztől.

Tehát a fidesznek a második forduló előtt sem kell kampányonia, az elalvás és az elszontyolodás ki fogja egymást egyenlíteni, és a fidesz minden egyéni helyet be fog húzni.

Ha csak nem kerül elő egy ütős orbán-beszéd a köztársaság-tér egyik irodájának a páncélszekrényéből... :)

cambridge.on 2010.03.23. 10:34:25

Örülök,hogy T.G. megerősítette amit egy korábbi blogban leírtam.A Fidesz abban érdekelt,hogy eldugja Orbánt.
Nem ezekkel a szavakkal,de lényegileg ugyanaz!
Az,hogy valaki kinyilatkoztat, és szimpatizáns riportereknek ad nyilatkozatot, messze nem jelenti a részvételét a kampányban.
A program olyan mint a tervállam idején: semmit mondó.
Nem lehet a programból kivenni a hogyan-t, nem lehet a kampány beszédekből kivenni(mert nincs) mit akar a Fidesz.
A tapasztalatokra hagyatkozva talán kiderül mire lehet számítani.
1:A vitakultúra megerősítését:Példaként említhetjük
Meggyest Esztergomban,a Csongrád megyei közgyűlés elnök asszonya által alkalmazott ököljogot.
Orbán nyilatkozatát a Gárdáról:adok nekik két pofont,oszt hazazavarom!
2:Felkészült képviselőt a parlamentbe, aki ilyeneket kiabál, hogy " lógni fogtok! "
Akinek arról sincs fogalma,hogy eltörölték a halálbüntetést.
3:Erkölcsös, család centrikus szemlélet elterjesztését
Legjobb példa erre Deutsch, mint a hűség mintaképe.
Lehet említeni újfent Meggyest .A Kemecsei jelölt is példakép:
bírósági eljárás folyt ellene asszonyverésért.
4. jogkövető magatartás elterjesztését.
pl,:kordonbontás, nem kell a bírósághoz fordulni, elintézzük azt mi személyesen.
A bíróság határozatának figyelmen kívül hagyását, egy jegyző visszahelyezéséről munkakörébe.

fontana_X 2010.03.23. 10:34:38

A népszerűségi mutatók szerint még az első helyen álló Sólyom Lászlót is a megkérdezettek több mint fele nem kedveli. A legfrissebb felmérés szerint Orbán Viktort a megkérdezettek 55%-a inkább elutasítja. A Fidesz frakcióvezetőjét, Navracsics Tibort a megkérdezettek közel kétharmada nem kedveli. Az egyéb közvéleménykutatások 40-50% közé teszik a bizonytalanok számát pártpreferenciák tekintetében. Ebből az alábbi következtetések is adódhatnak:
1) A bizonytalanok véleményével és szavazási hajlandóságával a kutatások nem tudnak mit kezdeni, emiatt képtelenek akár közelítőleg is megjósolni a választások kimenetelét.
2) A Fidesz potenciális kétharmados győzelmét megkérdőjelezi, hogy két legkevésbé népszerűtlen politikusukat a választók több mint fele/közel kétharmada inkább elutasítja.
3) A szavazók közel felét kitevő bizonytalanok választhatnak úgy, hogy nem mennek el szavazni, de választhatnak úgy is akár nem kevesen, hogy az LMP-re, Civil Mozgalomra, esetleg az önmarcangoló MDF-re adnak tiltakozó szavazatot.
Olyan gazdag a lehetőségek tárháza, hogy a fidesz akár kétharmadot is szerezhet, de 50% alá is kerülhet. A három kis párt esélyei az eljelentéktelenedéstől a komoly politikai erővé válásig terjednek már ebben a választási ciklusban is. Semmi garancia nincs arra sem, hogy a Jobbik meghatározó erővé válik. Két meghatározó politikusukat (Vona, Morvai) a megkérdezettek 2/3-a nem kedveli. A retorikai szinten szintén kétharmados többségre utazó Jobbik elnökhelyettese és köztársasági elnök-jelöltje nem tudott Budaházy számára 750 kopogtatócédulát összeszedni. Komoly jelzés, hogy van határ. Hogy mikor indul a kampány? Azt gondolom egyebek között a fentiek miatt is, hogy markáns kampány tekintetében a politikusokban sokkal több a bizonytalanság, mint amit akár önmaguknak is be mernek vallani. A politikai elit ilyen mértékű elutasítottsága mellett egyszerűen lehetetlen bármilyen kampány sikerét vagy kudarcát előre kalkulálni.

tlac 2010.03.23. 10:34:55

@Malachi: nem igaz. 2002-ben egyedül OV majdnem fordított amikor végig száguldotta a neccesebb körzeteket.. a két forduló közt

ssi 2010.03.23. 10:35:08

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
- köszi,
- megszégyenültem el is megyek most inkább a dolgozómba
- remélem este lesz mit itt olvasnom, pl. a MESTEREKET!!!!!!!!!
@theofil 10:17:18 irományod tartalma és stílusa is 5*
+ egyetértek a hozzászólások sorszámozásával
@namitirok: "Lehet tanultak végre valamit?". Sajnos azt nem, hogy a nehezebben meggyőzhetőbbekre a több konkrétum (nem feltétlenül a szép ígéretek!) hatna.

theofil 2010.03.23. 10:35:55

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

A pártlista, ugye....
Hm. Azt elveszítettem...nincs rajta.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 10:36:15

@theofil: nem tudsz te semmit a jobbikról, csak azt amit egyesek tudatni akarnak veled róla.

akkor felfrissítem picit a memóriádat mert úgy látszik az sem a régi már: azt állítottad hogy Király A. minden kétséget kizáróan a listájukon fog szerepelni, és fogadást is ajánlottál.

Tegnap véglegesítették a listákat.
Kérdezném tőled hogy rajta van, vagy nincs?

(költői a kérdés, mindenki tudja a választ, a sört is leszarom, de egy úriember ilyenkor legalább annyit mond, hogy "igazad volt, tévedtem")...

hááááát 2010.03.23. 10:41:00

Nem kell feleslegesen pénzt költeni semmire.Annyira képlékeny a helyzet, hogy nem érdemes országjáró utakra elindulni.Abban biztosak lehetnek győznek.A kérdés csak az, hogy a többi párt milyen megoszlásban kerül a parlamentbe.A félelem oka ne más, mint ha mondjuk 30%-t hozna a jobbik(isten ments)akkor lesz egy parlamenti erő aki ha kell több tizezres tömeget tud (és valljuk be, ha minden kötél szakad hozzá is nyúl)az utcára vinni.Na viktor akkor kiabáljatok rendörállamot.A FIDESZ kezdte hülyeségbe akár bele is bukhat.

parmenion 2010.03.23. 10:41:06

Helló!

Kérlek, tegyétek vissza poszt kirakásának dátumát és idejét!

Köszönöm!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 10:45:51

@theofil: A "Mocskos zsidók, mocskos zsidók...!" az mtk pályán mindennaposnak számít hosszú évtizedek óta.

Akkor az mtk egy csürhe vagy egy csőcselék?

kopogtató 2010.03.23. 10:45:56

@Periksz: ha kiszámolod, 50% - os listás eredmény kevés a 2/3-hoz, akkor is, ha mind a 176-ot nyeri a párt. így értettem.

radala 2010.03.23. 10:48:01

@snq::-) Tulajdonképpen igazad van. De azért a külsőségek ugye szerinted is Rákosi elvtit idézik vagy tök mindegy mit, de cikik...
No nem szapulom én a Jobbikot szapulják helyettem elegen.
A lényeg, hogy én Pörzsét mmár fideszfan korában is rettenetesen utáltam, pedig szinte semmit nem láttam töle, de már a saját senki által nem ismert nevéből származó műsorcím miatt is hánynom kellett tőle.
Szóval nálam Pörzse maximum egy GyF-fel szemben tudna győztesen kijönni annyira hendikepes.

drfaktor 2010.03.23. 10:49:47

@fontana_X:
Teljesen egyetertek. Ezen a blogon egy ido utan hajlamos az ember azt hinni, hogy olyan szepen kielemezgetunk mindent, hogy a valasztas mar csak egy kis megerosites lesz finom elteresekkel.
Pedig a legfontosabb szerintem is az, hogy a szavazok nagyon nagy resze erosen ingadozo es/vagy rejtozkodo, nem valaszolo. Es ezert borzasztoan sajnalom, hogy a szavazas napjan nem is fogom tudni kovetni az esemenyeket.
Nem tud valaki valamilyen sms-kuldo szolgaltatast, amivel kepben leszek legalabb felorankent este nyolctol?

radala 2010.03.23. 10:50:12

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Nem Pörzsét utálom és a videón a háttér ciki volt, ez elég ahhoz, hogy mást gondoljak:-)
Ráadásul csak azért nem mondom, hogy a multizás demagóg, mert a Fidesz is ezt nyomja, de ettől azért még egy kicsit demagóg.

barli 2010.03.23. 10:50:38

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
"nem tudsz te semmit a jobbikról, csak azt amit egyesek tudatni akarnak veled róla."
Távol álljon tölem, hogy theofilt mentegessem de:
Tök mindegy, hogy milyen a jobbik, jó úton van afele, hogy belerondítson az ország utolsó esélyébe, mégpedig a stabil és kiszámítható kormányzásba. Minnél kisebb lesz a kormánytöbbség, annál késöbb kezdünk el kimászni a sz*rból, ha egyáltalán elkezdünk. Semmi bajom ha bekerül mondjuk 10% turulos zászlós radikális, nekem azzal van bajom, hogy a jobbiknak ugyanúgy egyetlen célja van mintaz összes többi pártnak: a fideszt sz*patni.

theofil 2010.03.23. 10:51:00

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

Az MTK - a focisták - nyilván nem azok.
De azok akik ezt gajdolják és azok akik ezt hagyják - a rendezők - azok bizony kiérdemlik a csürhe, a gyáva, ostoba, aljas csürhe jelzőt.

Ezeket a szemeteket le kellene csukni hosszú időkre egy magánzárkába, hogy ott elmélkedjenek a világ folyásáról.

El Zorro 2010.03.23. 10:51:40

"Az a politikai erő, amelytől korábban nem álltak távol a hajrában elkövetett hajmeresztő hibák, idén eddig meglepően fegyelmezett, tervezett és tudatos módon teszi azt, amit ebben a sokszor megénekelt aszimmetrikus helyzetben neki kell: a semmit (...) Az ellenzéki párt - ahogy ezt már többször jeleztem is - a kampány kollektív átszunyókálásában érdekelt..."

Egyáltalán nem mentséget keresek, de vajon van-e elvi különbség e fenti magatartás, és e között itt:

"Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni..."

Racionális politikai szempontból (vagy inkább érdekből) szerintem mindkettő érthető, más kérdés, hogy elég szörnyű, ha Magyarországon még mindig csak így lehet megnyerni egy választást...

Gábor?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 10:51:49

@drfaktor: ahol sms van, ott van internet is technikailag...

theofil 2010.03.23. 10:52:39

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

Néztél már a hátad mögé kispajtás?
Nincs semmi mondanivalód?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 10:55:32

@theofil: tegyél feljelentést minden egyes zsidózó ellen, az ugyanis törvénybe ütköző, és neked állampolgári kötelességed minden tudomásodra jutott esetben ezt megtenni.

Na jó, ha az túl sok, akkor kezdd Morvaival és Vonával, róluk gondolom még bizonyítékod is van, nem csak az ujjadból szoptad.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 10:57:19

@barli: ennek kb annyi értelme van mintha azt mondanám:

"a fidesznek ugyanúgy egyetlen célja van mintaz összes többi pártnak: a jobbikot sz*patni. "

a pártnevek tetszőlegesen cserélgethetők.

BUDAPEST 2010.03.23. 11:01:14

@fontana_X: Végre valaki, aki elemez és nem zsigerből ítél.

drfaktor 2010.03.23. 11:01:56

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
valoban. De: laptop nincs, es a mobilomon legfeljebb sms-t tudok fogadni, de mar MMS-t sem. Nem WAP-ol, nem 3G, es nem is vasal. Ez van.

Baby Raptor 2010.03.23. 11:02:06

@fontana_X: "A három kis párt esélyei az eljelentéktelenedéstől a komoly politikai erővé válásig terjednek már ebben a választási ciklusban is. Semmi garancia nincs arra sem, hogy a Jobbik meghatározó erővé válik."

A Jobbik szerintem is várakozáson alul fog teljesíteni,főleg ha az utóbbi egy hétben előadott marhaságokat meg meleg-parádézó pártszóvivőket nézzük. Az ilyen nyilatkozatok, mint a megszüntetjük a tv2-t meg az rtl-klubot, vagy a fidesz veszélyezteti a 2/3-os győzelmüket csak a hardcore jobbikosoknak jönnek be. Rengeteg olyan bizonytalan szavazót veszít ezzel, aki szimpatizál a jobbikkal, akár még gondolkodik is rajta, hogy rájuk szavazzon, de van akár csak egy kicsi realitásérzéke. Valahogy azért meg kéne maradni a radikalizmus és a realitások között, és ez egyre kevésbé sikerül a jobbiknak. Még néhány ilyen agyament nyilatkozat és megmaradnak a törzstáboruk mellett, ami pedig nem több mint 8-10%.

Ami a kispártokat illeti, szerintem egyedül az LMP, akinek van esélye bejutni, de ő sem lesz tényező, Ugyanis vagy könnyedén megszerzi a fidesz a 2/3-ot, akkor nincs rájuk szükség, vagy a LMP-vel együtt sem lesz meg, akkor meg szintén.

A vita meg egyáltalán az egész kampány pedig tény hogy csak árthat a fidesznek. (A minap már fogtam a fejemet, amikor megláttam a Mikolát talán az Echo tv-ben interjút adni...) Neki az az érdeke, hogy a jobbik meg az mszp a 2. helyért folytatott harcban minél több hibát kövessen el, és ebben jelenleg az jobbik jeleskedik.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:03:38

@barli: a másik kérdés hogy a többi párt talán nem rondít bele ebbe az "utolsó nagy esélybe"?

miért pont a jobbikot pécézte ki magának a fidesz erre?
talán a maszoppal karöltve akarja ezt a "stabil és kiszámítható kormányzást" véghezvinni? netán az szdszmdf-fel is?

Interlock (törölt) 2010.03.23. 11:04:29

@hááááát: "Abban biztosak lehetnek győznek."

Eddig már kétszer is nagyon biztosak voltak ebben, aztán nesze neked, hidegzuhany.
Nincs bennük (sem) gerinc, az a baj. Kiállni az emberek elé, és azt mondani: ezt akarjuk csinálni, így meg úgy, ennyiből, és ekkorra lehetne meg. Ha megszólalnak, csak a fikahadjárat kedvéért teszik, pedig már k..va unalmas, egyszerűen elegem van abból, ki mit tett tönkre. A jövőről akarok hallani, b@sszameg.
Esik a népszerűségük, maguknak köszönjék. Ha célt mutatnának az embereknek, ha jeleznék azt, hogy igenis tudják, mit akarnak tenni, sokkal többen szavaznának rájuk még akkor is, ha a fejlődés nem lenne olyan óriási ütemű, mint ahogy hirdetik. De hát ehhez gyávák, és buták is, mert még mindig nem jöttek rá: szóból ért a magyar.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:04:38

@drfaktor: akkor kérj meg valakit, hogy küldjön 3-4 sms-t, jobb ötletem nincs.

kopogtató 2010.03.23. 11:06:08

@El Zorro: egy fontos különbség: a Fideszt a jövőről kérdezik, amikor a programjáról kérdezik. Ha nem akarja, nem mondja el, max nem választják hatalomba.

A 2006-os titkolózás és hazudozás viszont közérdekű információk elhallgatása/manipulálása volt, a múltra vonatkozó infóról volt szó. A kormányt ugyanis nem csak az ígéretei, programja, hanem 4 éves ténykedése is minősíti (inkább mint az ellenzéket). Ők voltak hatalomban, a mi pénzünkön. Az én pénzemen ne mérlegelje, hogy megosztja-e velem a közérdekű információt.

akimellon 2010.03.23. 11:06:31

1.
Imádom, hogy sokan a politológus SZAKMAI észrevételét kezdik támadni, bár én is hozzászoktam, hogy az ügyfeleim munkámban is mindig jobban tudják, mint a szakember....
2.
Már bocsánat, hogy eltérek a témától, de már megint kezdik a "zsidózást". Ehhez egy elgondolkodtató TÉNY:
A modern kapitalizmus megteremtője az ANGOL és a HOLLAND PROTESTANTIZMUS!!!!!!!!!!!
Ja, és a középkorban azért űzték őket ki az országokból, mert ideális bűnbakok voltak / azé' azt még nem hallottam, hogy a pestist, leprát, vérhast( minden higiénia hiányából fakadó betegséget) ők terjesztettek volna

cambridge.on 2010.03.23. 11:07:04

A behatárolt felület miatt kénytelen vagyok itt folytatni mi várhatunk.
Új fogalmak bevezetését a politikába, mint például" in-poll," ami még a titkosszavazás előtt történik.
A köztársasági elnökválasztáskor már alkalmazták,a KC gyűjtésnél ismét alkalmazásra került.
A tolvajok üldözését, jelenti ki Szijjártó akinek leasingeltek egy Audit.Ez nem törvénytelen,csak erkölcstelen.A visszaosztás egy formája.
Más mutyi is volt Győrben, Pátyról meg ne is beszéljünk.
Említhetjük Kósát mint a művészetek mecénását.A festészet előbbre való a szobrászatnál.
Leváltott iskola, és színház igazgatókat.
Ilyen előzmények után bianco 2/3-ot adni nekik?
Biztos,hogy ők hordozzák a bölcsek kövét?
Nem mernek előállni semmivel, kiderülhet meztelen a király.
Egyszerű aranycsinálók, akiktől a nép most azt várja arannyá változtassanak mindent ami eddig sz.r volt.
A középkorban sem ment az arany csinálás.

panelburzsuj 2010.03.23. 11:07:52

@fontana_X:

Az utóbbi három "választás" hallgatólagos alapüzenete az volt, hogy nincs választás: bármelyik "tömb" is kerül hatalomra, az előadás ugyanaz lesz, legfeljebb a díszletek meg a szereplők cserélődnek valamilyen mértékben.

Az, hogy a Jobbik minden kerületben indul egyéniben, az LMP és a CM (!) országos listát tud állítani, az elképesztő manővereket produkáló Bokrospárt sem adja fel,

miközben

Csurka, Thürmer, Torgyán pártja végelgyengülésben kimúlik, az MSZP padlót fog, a Fidesz meg csak laposkúszásban mer kampányolni, arra utal, hogy

mégiscsak van választás.

Na, erről a "mégiscsak"-ról szeretnének nagyon-nagyon mélyen hallgatni az eddigi "nagypártok", a "hideg polgárhaború" legfőbb haszonélvezői, akik kitermelték a három-négy millió bizonytalan, lemondó, csüggedten legyintő nemválasztót.

medve2 2010.03.23. 11:12:40

Teljesen nyilvánvaló, hogy amit Török Gábor leírt, az a Fidesz stratégiája. A Fidesz szempontjából logikus is. Az egyetlen, ami számomra kérdéses ebben a stratégiában: a fidesz jobb és bal széle ingadozik, illetve nem annyira aktív (ez kimutatható a mérésékben). Nem állhat-e elő az a helyzet, hogy a Fidesz - pontosabban Orbán - önkéntes passzivitása miatta párt számára az első fordulóban erősebb lesz a Jobbik és az MSZP a kelleténél. Vagyis erősődnek a medián tendenciái (melyek a Szondánál és a Marketingnél nem jelentkeznek). persze ennek némileg ellentmond, hogy azért ők is tartanak 1000 helyi rendezvényt (nem Orbánnal), plakátjai beterítik az országot, indulnak a TV klippek, illetve hagyományosan erős az utolsó hetes mozgósító tevékenységük.

-off- Így tényleg sokkal élvezhetőbb a blogg, ebben az új formátumban.

theofil 2010.03.23. 11:13:01

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

Madarat tolláról, szimpatizánst (tagot) 'pártjáról'.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.03.23. 11:18:03

Mivel a Fidesz már lebegteti az első forduló utáni vitát, az valószínűleg lesz. /Különben baromság lenne lebegtetni./ De ha
igaz, hogy kell még 1-2 hónap amíg kasszát csinálnak és csak
utána tudnak konkrét tervekről beszélni, akkor vajon miről lehet
vitázni ? Egy ilyen helyzetben OV is könnyen megszorítható lesz mert egy sikeres első forduló után a nézők már több konkrétumot várnak tőle mint március 15-én. Bárki is lesz a
vitapartner eleve óriási helyzeti előnnyel indul vele szemben.
Én semmiképpen sem vitáznék addig amíg nem látom a valódi számokat.

barli 2010.03.23. 11:18:06

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: "miért pont a jobbikot pécézte ki magának a fidesz erre?"

a jobbik abból él, hogy a fidesz annak idején nem mert belemenni egy utcai nyílt népfelkelésbe, és megmaradt demokratikus pártnak. Sok embernek ez kevés volt, és ezért átpártoltak egy radikálisabb párthoz. A másik fele meg szimplán utálja a cigányokat esetleg a zsidókat.
szvsz a jobbik egy kib*szott nagy üres lufi. Ha magától ilyen az még akár okés is lehet, de ha a cuclib miatt van ott akkor még hányok is tölük.
sokmindenben igazuk van, ezt én is belátom, de a válaszaik nem elfogadhatóak a számomra.

kopogtató 2010.03.23. 11:20:00

@cambridge.on: ha másért nem szavaznak az emberek a Fideszre, akkor azért, mert a legkisebb rossz a Fidesz

kopogtató 2010.03.23. 11:21:58

@barli: ráadásul a jobbik se ment utcára. mármint nem csinált forradalmat, amit számonkér a Fideszen. pedig állítólag minden ember jobbikos, csak még nem tudja. meg 2/3 a jobbiknak stb. ugyanmár.

az a baj, hogy a Kovács Dávid helyett a Vona lett. Elég buta ember, de ahogy egyik barátom mondta erre: Hrusccsov is buta volt, mégis sokra vitte.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:24:45

@barli: "sokmindenben igazuk van, ezt én is belátom" - kár hogy ezekről a kérdésekről a fidesz hallgat, ígyhát nem lehet tudni hogy mit akar ezekben az ügyekben tenni. Nem csoda, hogy így nem is fog mindenki rájuk szavazni, főleg aki némi konkrétumot is szeretne hallani.

A jobbik melyik válasza nem elfogadható számodra?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:26:09

@kopogtató: Kovács Dávid teljesen láthatatlan maradt mindvégig.
Ezenkívül összeállt a Csurkával...

kenderesi (törölt) 2010.03.23. 11:26:43

Finoman szólva megint nem sikerült hibátlanra a Fidesz kampánya. Szerintem az is egy kisebbfajta bakinak tekinthető, amilyen látványosan próbálja elkerülni a párt bakikat. Hosszú még az a három hét, ami a választásokig hátravan. Csoda lenne, ha a kampány legintenzívebb időszakát ilyen csendes téli álomban képesek lennének veszteségek nélkül átvészelni. Ha továbbra is ez a passzív stratégia marad, azaz a Fidesz ezután sem lesz hajlandó semmiféle, legalább a szokásos választási ígéretek szintjén maradó, de azért valamilyen formában kézzelfogható üzenetekkel, vállalásokkal előállni, szerintem borítékolható a szavazótábor lassú erodálódása. Persze, lehet, hogy bejön a számításuk, és sikeresek lesznek, de úgy tűnik, megint az a probléma, mint a korábbi választásokkor, azaz, hogy nagyon "kilóg a lóláb": még a legjobban megvezethető választópolgár is gyanút fog, és megsejti, hogy mire megy ki a játék.

barli 2010.03.23. 11:27:20

@kopogtató: a jobbik szimplán más f***ával verte a csalánt vagy két évig. Pedig kitáborozhattak volna ök is a Kossuth térre...

kopogtató 2010.03.23. 11:27:43

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: összeállt a Csurkával, aki szerintem sokkal mérsékeltebb volt, mint Vona vagy Morvai. A vicces az, hogy Vona volt a Jobbik Fideszes vonala, mégis ő ment neki a Fidesznek, nem a Kovács. Csurka se ment neki a Fidesznek. Mondjuk ki is esett..

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:27:55

@kopogtató: ha utcára megy azabaj, ha nem megy utcára azabaj...

barli 2010.03.23. 11:29:46

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: zsidózás, kertv beszántás, likudviktorozás, auchanozás, turulozás, csendörözés, tovább is van mondjam még? :)

LevLev 2010.03.23. 11:29:58

A jelenlegi közvéleménykutatási adatok alapján, 55% Fidesz minimum, alig lesz második forduló, ott is fölényes 45 kontra 35 Fideszes vezetéssel. Emlékeztetőül: Horn 38-39% eredménnyel több mint 150 egyéni helyet gyűjtött be, anno.
A választási rendszer, különösen a kisebb megyékben, nekik kedvez, hisz ők csontra megkapják a listás helyek 50%-át, míg legalább egy ellenfelük mandátuma feltolódik az országos listára. Szóval közel a 2/3-d. A kérdés lassan csak az, hogy mihez kezdenek vele.

kopogtató 2010.03.23. 11:30:31

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: nem baj ha nem megy utcára, de ne kérje akkor számon a Fideszen, hogy miért nem vitték döntésre a dolgot 2006 őszén.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:33:37

@barli: a zsidózás, likudviktorozás, turulozás melyik felvetett problémájukra - amelyekkel te is egyetértesz - van megoldásként megjelölve?

El Zorro 2010.03.23. 11:36:02

@kopogtató: Értem, amit írsz, de itt én nem az államháztartási adatok eltitkolására (ami szerintem ugyancsak elfogadhatatlan) próbáltam utalni, hanem ugyanúgy a jövőre vonatkozó tervekre: "...nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk..."

Azt írod: "Ha nem akarja, nem mondja el, max nem választják hatalomba"

Oké. De ha mégis hatalomba fogják választani, márpedig fogják, semmi kétség (mint 2006-ban az MSZP-t), akkor rájuk is lehet majd mondani, hogy félrevezették a választókat, mert nem mondták el, mire készülnek pontosan? Ha valóban el akarnák mondani, akkor most kb. egy TV-vitára készülne az ország...

Szóval van-e elvi különbség?

barli 2010.03.23. 11:37:02

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: ha nem problémamegoldás akkor nyugodtan abbahagyhatnák. Próbáljanak meg kultúrlényként viselkedni és akkor esetleg sokan komolyan fogják venni öket. Addig nem. Addig engem sem érdekel a programjuk. Gyurcsánynak is volt vagy száz. Elöször legyenek hitelesek számomra, aztán majd meglátjuk. Jelenleg egyáltalán nem hitelesek a számomra.

barli 2010.03.23. 11:39:23

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: ja igen a felvetett problémák például a cigánybünözés visszaszorítása, a haza vállalkozások helyzetbe hozása, nemzeti öntudat fejlesztése, kialakítása.

panelburzsuj 2010.03.23. 11:40:19

@LevLev:

"A kérdés lassan csak az, hogy mihez kezdenek vele."

Ennek kérdésnek a csökönyös feltevésében lenne a független komoly sajtónak kiemelkedő szerepe - ha maradt volna még olyan, hogy független komoly sajtó.

De csak bulvár hemzseg, meg pártnyaloncok.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:41:05

@barli: moszadozás, putyinügynöközés, maszopkreálmányázásnak van értelme?
vagy ha a fidesz csinálja ezt akkor az kultúrlényhez méltó, és hiteles?

barli 2010.03.23. 11:42:51

@El Zorro: a szocik 2006ban igenis konkrétan elmondták hogy mit és hogyan akarnak csinálni. Tudatosan hazudtak, holott tudták hogy mit akarnak/kell csinálni.
A fidesz nem hazudik. Nem mondja el. Arra kér felhatalmazást, hogy a legjobb tudása szerint kihúzzák az országot a sz*rból. Pont. Nem kell rájuk szavazni ha nem akarsz. Akkor se tennéd, ha elmondanák, hogy mit akarnak.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:43:41

@barli: és az ezekre adott válaszok melyikével nem értesz egyet, ha elvonatkoztatunk a likudviktorozástól?

jjulie 2010.03.23. 11:45:43

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

tegnap nem ment a hittérítés, ma hogy állsz?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:47:39

@jjulie: ma jól megy, holnapra te is beállsz a sorba, ne aggódj.

kopogtató 2010.03.23. 11:47:45

@El Zorro: elvi különbség az, hogy a Fidesz mondhatja, hogy mi nem sumákolásból hallgatunk, hanem azért, mert tényleg nem ismerjük a helyzetet pontosan (szekrényből kipotyogó csontvázak). Az mszp-nek pedig volt rálátása a helyzetre, mivel ők voltak hatalmon.

snq 2010.03.23. 11:48:37

@barli:
>> A fidesz nem hazudik. Nem mondja el.

vagy ha el is mondja, mint a nagy arányú évközbeni adócsökkentést, akkor azt majd kimagyarázza a csapat

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:50:08

@snq: >> A fidesz nem hazudik. Nem mondja el.

Nem bontják ki az igazság minden részletét. Ezt mintha már hallottam volna nem olyan régen valakitől...

barli 2010.03.23. 11:50:19

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: hagyjál már békén. Nekem nem kultúrpárt a jobbik. Pont.
Egyébként miért ne lehetne maszop/putyin kreálmány? Ha nem lennének, a fidesznek négyötöde lenne.

barli 2010.03.23. 11:52:21

@snq: de azt elmondja, hogy nem mondja el. Te meg döntsd el hogy ez neked elég e.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:52:28

@barli: a likud meg tényleg testvérpárt, úgyhogy miért zavar az téged?

jjulie 2010.03.23. 11:53:08

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

van már féligpincérféligvagyonör rucid, vagy ebből a bérkommentelésből jön össze?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:54:44

@barli: nem elég. és sokan vagyunk így ezzel. És ha erre nem képesek akkor ne másokra mutogassanak a 2/3 miatt. Főleg ne egy pártra a sok közül. A maszop miért nem zavarja őket/titeket?

Interlock (törölt) 2010.03.23. 11:55:29

@kopogtató: "a Fidesz mondhatja, hogy mi nem sumákolásból hallgatunk, hanem azért, mert tényleg nem ismerjük a helyzetet pontosan"

Ne már... Bent kellett volna ülni, konstruktív ellenzék módjára viselkedni és tevékenykedni 8 éven keresztül, nem óvodás hülyegyerekek szintjére lesüllyedni, és sértődötten, gőgösen kivonulni az ülésekről...

panelburzsuj 2010.03.23. 11:55:34

@kopogtató:

Duma. Méghozzá rossz duma.

Apróbb disznóságok még lehetnek a szekrényben, de megette a fene a "népfelséget", hogy ha húsz évi parlamenti múlttal, négy év kormányzással a zsebében azzal a maszlaggal állhat elő egy nyerésre aspiráló párt, hogy gőze nincs az ország helyzetéről - és ráadásul ezt pozitívumként lobogtathatja.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 11:56:19

@jjulie: még két nap és te is itt fogsz likudviktorozni.

jjulie 2010.03.23. 12:01:39

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

én leszartfaszu viktorozni szoktam, és idióta nemzeti bolsevikzászlószökevényezni, és menj a picsába-zni

Periksz 2010.03.23. 12:02:11

@LevLev: Sőt, 55%-kal megkapja a listás helyek 60%-át, ha mondjuk 12% küszöb alatti szavazat lesz. Ez mondjuk 85 mandátum már ápr 11-én.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 12:04:09

@jjulie: mesélj, a programban hányadik oldalnál tartasz?

akimellon 2010.03.23. 12:10:14

1hazugság:
nincsenek csontvázak, bárki bemehet a statisztikai hivatalba,a pénzügyminisztériumba, és kikérheti a köznyilvános adatokat, egy politikus pedig még többet is megkaphat.
Ha jól emlékszem,Bajnai meghívta a pártvezetőket, hogy tájékoztassa őket a költsévetés helyzetéről, csak hát ugye VALAKIK üres lózungokat mondtak a reagálás helyett.....
Nem is lehetnek csontvázak, mivel a 2006os választások alatt nem voltak itt az IMF, EU pénzügyi megfigyelői, most viszont rajta tartják a szemüket a dolgokon
Orbán csak azért HAZUDIK mert az önkormányzati választásokig ki akarják húzni / persze utána sem akar semmit sem tenni, gondolja így 2 évig megint kihuzza, aztán jöhet az osztás!/

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 12:16:30

@barli: érdekes fogalmaid vannak, ha szerinted egy légbőlkapott feltételezéssel rágalmazni kultúrlényhez méltó, viszont egy valós testvérpárttal együtt emlegetni valakit az hiteltelen, és kultúrlényhez méltatlan.

Hát, nem vagyunk egyformák...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 12:18:23

@akimellon: ha köznyilvánosak az adatok, akkor erre a privát megbeszélésre mégis mi szükség lenne?

dr kíváncsivagyok 2010.03.23. 12:27:43

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
Sok hozzászólásoddal egyetértek !
Az baj, hogy nálunk kezd minden vagy fehér, vagy fekete lenni !
A világ majd' minden országában van jobb és van bal oldal !
Nekem csak a nagyon jobb és nagyon bal oldallal volt és van bajom !
Néha magam is megijedek, mikor egyet kell értenem akármely szélsőséges párt egy - egy program-részletével , ami nem jelenti azt, hogy valaha is szavaznék bármelyikükre !
A szélső-bal nekem utópisztikus, anti-realista , a szélső-jobb demagóg, félelemkeltő !

szavazzfasszal · http://szavazzfasszal.blog.hu 2010.03.23. 12:29:21

Jó, jó lendüljünk rajta túl, de attól még nagyon sokan fognak Fasszal szavazni...

panelburzsuj 2010.03.23. 12:29:58

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

Hogy a KSH-ban bogarászni lusta pártfejesek kényelmesen, tálcán megkapják az adatokat. Mellékhaszonként: ne jártathassák a szájukat olyan felhőtlenül a csontvázakról.

Attól persze még jártatni fogják, hiszen a kampánykottájukba ez van írva ...

El Zorro 2010.03.23. 12:33:34

@barli: "Arra kér felhatalmazást, hogy a legjobb tudása szerint kihúzzák az országot a sz*rból"
Minden egyes párt erre kér felhatalmazást, hivatalosan.

"Nem kell rájuk szavazni ha nem akarsz. Akkor se tennéd, ha elmondanák, hogy mit akarnak"
Az első mondattal egyetértek, annyira evidens (minden pártra vonatkozóan). A másodikkal volna vitám, de mindegy...

dr kíváncsivagyok 2010.03.23. 12:38:46

Láttam tegnap a M1 -en Morvai Krisztinát . Hárman kérdeztek tőle . Egyetlen kérdésre sem válaszolt, csak a "húszévalatttönkretettékazországot " nyomta. 95 % -ban Ő beszélt, a 3 kérdező kínosan vigyorgott. Egy épeszű mondata nem volt ! Nem Ő primitív, hanem az, aki ezek után Őt akarja az Ország élére !

El Zorro 2010.03.23. 12:41:49

@kopogtató: "...a Fidesz mondhatja, hogy mi nem sumákolásból hallgatunk, hanem azért, mert tényleg nem ismerjük a helyzetet pontosan"
Ezt elfogadom. Bár 8 éve mást se hallunk, mint hogy ők ismerik a valós helyzetet (hogy mekkora baj van, mennyire üres a kassza stb. stb.), nem pedig a kormány.
Aztán most hirtelen elkezdték ők sem ismerni...
Hiába, ilyen a politika.

Interlock (törölt) 2010.03.23. 12:47:01

@El Zorro:
Mint korábban írtam, nincs gerinc. Csak köpönyeg van, az meg forog rendesen... :-(

Interlock (törölt) 2010.03.23. 12:53:04

Apa, kezdőőőőődiiiiik....
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100323-fellep-a-szavazatmegosztas-ellen-a-fidesz.html

Nagy nehezen felismerték a veszélyt, most jön a para - és innentől lehet bazi nagyokat hibázni.

Kalmár 2010.03.23. 13:05:01

@akimellon: Sose értettem kik a szocik rajongói még ezek után is. Mindig azt hittem csak a szenilis idősek akik délutánra elfelejtik mi volt reggel, de amúgy sem értik mi történik körülöttük.
De látom már ilyen is van mint te.
Nem részletezem hosszan mert értelmetlen, de a hiánycélnak a 3/4-ét elérjük április 11.re a pénzügyminiszter szerint.
Az ellenzék szerint a 100% meglesz. Gondolod, hogy Áprilistól-decemberig már nem lesz semmi "váratlan" extra kiadás?
A gyógyszerkassza kiürül, a MÁV és a BKV hitelei tarthatatlanok, a gázártámogatás nullára megvonása Áprilistól tarthatatlan. Lesz akinek 30% fölötti emelkedést jelent. stbstb.

Aki még most is elhiszi a kormány számait, az.......naiv.
Na jól visszafogtam magam.

Karnamantra 2010.03.23. 13:17:42

Nekem az a benyomásom született, hogy most használják ki a politikusok leginkább azt, hogy a biztos szavazók (akiknek hiányzik a buli, unatkoznak, otthon verik rá a 20 éve hogy már lehet szavazni stb) (és ugyebár tudjuk, hogy a biztos szavazók 40%-a nyugdíjas..) kellőképpen tájékozatlanok - sőt, az igényük sincs meg rá -, és él még (már) bennük a csordaszellem (nincs saját véleményük, boldogok, hogy valaki ad nekik stb), szóval ha nem mondanak nekik semmit, azt is a lehető legpopulistább szólamokkal, akkoris biztosra mehetnek, hiszen a lényeget kiplakátolták: "szavazz ránk". Pont.

(A többiek meg gyárthatják a stratégiát, hogy vajon mellette, ellene, 2/3-dos, bekerüljön, ne stb, vagy egyáltalán nem szavaznak, és szép hazánk így sűllyed el. A gondolkodni nem akaró népség mondja meg, mi legyen és hogyan. Jól visszakanyarodtunk.)

panelburzsuj 2010.03.23. 13:18:56

@Kalmár:

A kérdés az, hogy ha te mindezt tudod, akkor a kormányzásra készülő pártot hogyan akadályozhatja a tisztánlátásban a leköszönő garnitúra?

(És törődj bele lassan: ilyen kérdéshez nem muszáj föltétlenül maszoposnak lenni. Elég a többszörösen megszívatott választói mivolt tudata is, mindenféle idült pártprefencia nélkül ...)

hoplita 2010.03.23. 13:22:49

@barli:
Ott voltunk...
Ellentétben veletek....hacsak a vekkerezést nem tekintem az ellenállás részének.:)
Szerinted a Kossuth térre esténként kijáró ezrek jó része, nagy többsége hová ikszel 11.-én...?

Érdekes, sokan elfelejtik, nem beszélnek róla, hogy a Jobbik igazi, valóságos felfelé ívelése 06 őszére datálható,
Akkor állt össze a belső mag és akkortól lett világos, hogy el kell válnia a szarnak a májtól.....vagyis a radikálisoknak a fityisztől.
Ez a folyamat még nem fejeződött be, ma is tart.....akár ebben a pillanatban is.

Erről egész tanulmány lehetne írni....majd valaki összehozza.:)

Török Gábor rajongó 2010.03.23. 13:25:16

Számomra a kampány csak díszlete az előadásnak. A főszerep ezé a blogé!

jjulie 2010.03.23. 13:30:15

@hoplita:

azt hittem, hogy ez az szdsz kék elűzött innen

panelburzsuj 2010.03.23. 13:31:40

@Karnamantra:

Jól bizony. És mindeközben számtalan olyan megkapaszkodási lehetőséget eljátszottunk, ami húsz éve még adott volt.

Úgyhogy számomra érthető a radikális düh - és ugyanakkor keserűen szánalmas, hogy a nemzeti tiltakozást egy ennyire semirekellő jobbikos "élcsapat" is a szekerébe tudja fogni.

barli 2010.03.23. 13:32:41

@hoplita: ott voltatok. pár ezren. Igazatok is volt. A fidesz meg idejében észrevette, hogy a szavazópolgárok többsége bár fel van háborodva, sz*rik az egészre, és nem hajlandó kimozdulni otthonról. Ha az ország nagyja kiment volna az utcára, mégpedig felhívás nélkül, az forrradalom lett volna, és demokratikus. Így max egy ócska kis antidemokratikus puccs lett volna. A balközép szavazóknak még ez is sok volt, azóta is csak arról lehet hallani, hogy a zorbán habzó szájjal követelte a hatalmat. Ha a fidesz nap mint nap barrikádra hívott volna, ma kábé Csurka vagy Orbán szintjén lenne a párt mind népszerüségben, mind minöségben.

barli 2010.03.23. 13:35:02

@barli: freud b+ :9 Orbán helyett Torgyánt akartam írni :)))

drfaktor 2010.03.23. 13:48:49

@kíváncsivagyok:

"A szélső-bal nekem utópisztikus, anti-realista , a szélső-jobb demagóg, félelemkeltő !"

En meg inkabb ugy tekintem a szelsosegeseket, mint akik egy kor menten vegul osszeernek, egybemosodnak. Mert a szelsobal az utopista nezeteit ugyanugy eroszakkal, felelemkeltessel es rendorallami modszerekel nem valositja meg ha hatalomra kerul, mint a szelsojobb a maga rendparti elkepzeleseit. A maskent gondolkodoknak egyik rendszerben sem lehet szava, csak mas-mas ideologia menten lovik fejbe, gazositjak es bortonzik/lagerezik be oket.
Az pedig kulonosen fontos lenne, hogy Magyarorszagon ezt ersek az emberek. Ha mar mindkettobol kijutott, akkor legalabb enyit profitaljunk belole.

Idet 2010.03.23. 13:52:00

@jjulie: A franc essen belé, hát hogy lehet színeket kisajátítani, b@ssza meg?
Mostmár a kék szín nem tetszhet, mert pár barom kisasátította? És mert a Közel-Keleten az éghajlati viszonyok miatt is ez a két szín a nyerő? A görögök is a kék-fehér színösszeállítást preferálják!

Kalmár 2010.03.23. 13:53:25

@panelburzsuj: Nem hiszem, hogy nem tudod. Több ezer oldal egy költségvetés de csak nagyjából derülnek ki belőle a számok. Nem lehet tudni milyen szerzősédek milyen összegekre kötelezi az államot. Tele van ilyenekkel az állami vállalatok zöme. Ezek egy része nem költségvetésben tervezett szám, hanem öntörvényű sokszor törvénytelen pénzcsapolás. Ilyen csontvázak ezrei vannak a szekrényekben.

Teljesen ostobaság lenne ennek a számháborúnak nekiindulni a kampányban.
A Jobbik sem teszi. Ha megfigyeled csak olyan kérdésekben hallatják a hangjukat ahol nem kell számot mondani. A megoldásaik pedig nem számszerűsíthetőek(vagy csak nehezen)
Kirúgnak mindenkit, börtönbe zárják a mardékot, bezárják a kereskedelmi tv-ket(!), nem lesz korrupció, kiszorítják a zsidó tőkét, megfékezik a cigány maffiát....stbstb mind mind általános, túlzó hangulat intézkedés. Legalábbis az ígérete, mert megtenni nagyobb baromság lenne, mint ígérni. Tekintetbe véve a Vona által felvázolt módszereket.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 13:53:35

@drfaktor: "fontos lenne, hogy Magyarorszagon ezt ersek "

valamint a farkast kiáltó kölökről szóló tanmesét is...

zorgne 2010.03.23. 13:53:44

@drfaktor:
Magyarországon a szélsőballal kevésbé lehet ijesztegetni, mint a szélsőjobbal. A kádári nosztalgiáról nem a szélsőbal jut az emberek eszébe.

akimellon 2010.03.23. 13:54:35

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
@akimellon: ha köznyilvánosak az adatok, akkor erre a privát megbeszélésre mégis mi szükség lenne?
Hát ezaz, nem pofázni kéne , be kéne menni, és ki kell kérni az adatokat. Egyszerű, csak akkor csinálni kéne, nem mondani,ígérgetni

Idet 2010.03.23. 13:59:14

@Kalmár: Nem, nem hisszük, a fene egye meg! Te kit nevezel idősnek? B@ssza meg, azért ötvenen túl is van élet! Ha nincs, akkor nyiffantsd ki a szüleidet.

Nekem még van tökéletes eszem, gondoskodom az enyéimről, meg minden. Hány ifjú titán teszi ezt meg? A 20-30. korosztályra gondolok.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 14:01:16

@Kalmár: ez tévhit, a jobbik nem akarja bezárni a kereskedelmi tévéket (csak kettőt), a "zsidó tőkét" sem akarja kiszorítani, legfeljebb akkor, ha azon földet akarnak venni.

az ilyen félreértésekből adódik hogy sok ember azt hiszi, hogy "baromság lenne megtenni".

Feanor 2010.03.23. 14:04:17

Egy másik érdekes folyamat is elindulhat április 11.e után. Olvastam sok helyen, hogy kétharmados fidesz győzelem esetén sokat erősödhet a forint, a stabilitási várakozások miatt. Ez viszont közvetlenül visszahat a valutában eladósodott emberek törlesztőrészletére. Vagyis az emberek azt tapasztalják hogy győzött első körben a fidesz és máris jobb az élet. Szerintem ez növelni fogja a fidesz népszerűségét a két kör között...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 14:06:15

@Feanor: azt hinni hogy ez 2 héten belül érezhető lehet, az enyhe naívságra utalhat...

akimellon 2010.03.23. 14:10:25

@Kalmár:
ez a szomorú, hogy ide jutott az ország: aki nem ért egyet az szoci.
Egyébként 89-90ben lelekes fideszes voltam, kopogtatócéduláztam, plakátoltam, tüntetést szerveztem.
A szocikra SOSE szavaztam, és még mindig maradványoknak tartom őket, DE a demokráciában kell a TISZTESSÉGES rivalizálás,ezért lehet, hogy az idén rájuk szavazok, mert kell az ellensúly. Egyébként BIANCO csekket csak a hűlyék írnak csak alá /meg a magyar urak/

drfaktor 2010.03.23. 14:11:37

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
Ha arra gondolsz, hogy a Jobbikot egy nevezore hozom a nyilasokkal, akkor rosszul latod. Nem hozom. En varok, es tenyleg kivancsi vagyok, hogy mit tesznek a parlamentben.
@zorgne:
"Magyarországon a szélsőballal kevésbé lehet ijesztegetni, mint a szélsőjobbal. A kádári nosztalgiáról nem a szélsőbal jut az emberek eszébe."
Mert nem volt ido nyilas-konszolidaciora, amit azert ne sajnaljunk. Ellenben a kadari idok jobban betettek, mint Rakosi. Erdemes elolvasni Kornistol Kadar Janos utolso beszedet, (az epilogust is).

barli 2010.03.23. 14:18:36

@akimellon: és te a szocikkal akarsz tisztességesen rivalizálni??? Gratula!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 14:19:45

@drfaktor: nem rád gondoltam, hanem azokra, akik fasisztáznak, náciznak állandóan

zorgne 2010.03.23. 14:25:56

@barli:
lagalább ők szemtől-szemben harcolnak és valami demokráciafélét is tiszteletben tartanak...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 14:31:14

@zorgne: a szocik? ezen még naphosszat fogok röhögni ...

Idet 2010.03.23. 14:32:27

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Hmm. Mi van a két hete föl-le, most le tendáló forinttal? Nem jó?

Feanor 2010.03.23. 14:36:03

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: lehet, bár a két hét alatt pontosan az emberek fele fog egy törlesztőt befizetni. A testvérem már most örömködik hogy a fidesz 2/3-al mennyit fog spórolni.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 14:36:06

@Idet: most így hirtelen nem értem a nekem szegezett kérdést...

akimellon 2010.03.23. 14:36:32

@barli: tudom, hogy ez a szoc. párt kuka, de a szocik kb az 5. emberüket használják, tehát van csere, van remény.
A másik oldalon pedig az Orbánt váltotta Orbán, majd Orbán, pár Orbán, és egy váratlan puccsszerű fordulattal, mindenkit meglepve Orbán

Arivistus 2010.03.23. 14:38:44

@akimellon:

És ez miért gond, mi a bajod Orbánnal?

zorgne 2010.03.23. 14:39:20

@akimellon:
ráadásul az új jelöltben van kurázsi. csak engedni kellene érvényesülni.

akimellon 2010.03.23. 14:41:53

@Arivistus: Tudod az Egyesült Államokban sem véletlenül lehet
csak KÉTSZER elnök valaki(8év), és ha valaki elbukik egy választást az nem próbálkozik újra!
/ Al Gore lényegében megnyerte a választást, de még így sem pattogott/

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 14:42:10

@akimellon: túl gyakori csere az se jó, ha húsz évig, több elbukott választás után is ugyanaz az ember, az se jó.

Arany középút: a jobbik pl minden bebukott választás után lecseréli a vezetőjét, de azért nem minden hónapban.. ;)

zorgne 2010.03.23. 14:42:37

@Arivistus:
Azzal van gond, hogy a Fidesz képtelen a megújulásra. Kb., mint az MSZMP: van egy vezér aki megmondja a tutit, nem kell vélemény,mert azt is megmondja, tőle függ az egész klientúra.Ellenvélemény pedig nem is létezhet. Éljen a FIDESZ demokrácia!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.23. 14:45:08

@akimellon: Nixon pl bebukta, aztán mégis próbálkozott utána többször is, nem is sikertlelenül...

barli 2010.03.23. 14:46:57

@zorgne:
még nem tudom, hogy ezzel a kommentel piros bögrét vagy darwin díjat nyersz, de egyiket biztosan :) Már bocs a személyeskedésért.
Persze hogy kéne két tisztességes váltópárt. Persze hogy kéne euró, persze hogy kéne magas fizu és nyugdíj, alacsony adó, meg medence tahiti táncoslányokkal. De nincsen, ez a magyar valóság 2010-ben. a fideszen kívül nincs épkézláb alternatíva. És ez nem rajtuk múlott.
Én speciel abból indulok ki, hogy:
- Orbán nélkül a szocik simán nyernének még egykét választást, a fidesz meg szimplán szétesne mint a többiek.
- ha Orbánra ennyi pénzzel és energiával nem lehetett rábizonyítani még egy kabátlopást sem, akkor ö minimum egy szent ember és az évszázad politikusa

barli 2010.03.23. 14:50:23

mibe fogadjunk hogy zorgne és akimellon ugyanaz a societasos csóka :)

Arivistus 2010.03.23. 14:50:40

@akimellon:
Csak az a gond, hogy másokat akarsz látni? Miből gondolod, hogy az a másik jobb lesz? Teszem azt, ha például Kövér vezetné most a pártot akkor az miért lenne jobb?

@zorgne:
Ne tévesszük össze a dolgokat. Az MSZMP a gulyáskommonizmus alatt külföldi hitelekből finanszírozta a viszonylagos jólétet, és ez a "jólét" még így is elmaradt egy nem kommunista ország szintjétől.
Megújulni, meg váltani akkor kell, ha gond van. (Az MSZP megújulási szándéka jogos lehet, de szerintem ott az "elkúrás" nem 1-1 vezető felelőssége - még akkor sem, ha a sajtó ezt egyöntetűen így tünteti föl - hanem a bal oldali szavazatvásárló logika elkerülhetetlen eredménye.)

zorgne 2010.03.23. 14:53:31

@barli:
azért van pár különös ügye az Orbán családnak is. a fideszes városvezetőkről nem is beszélve...

zorgne 2010.03.23. 14:57:55

@barli:
Egy piros bögrében? vagy darwin díjban?:)))

zorgne 2010.03.23. 15:00:19

@Arivistus:
A helyi Fidesz szervezetekben már jelentkezett a gond. Mégse volt lehetőség a váltásra. Helyesebben fentről váltottak:))

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.03.23. 15:03:40

Az LMP nem rázza az öklét, nem anyázik, nem lop, csal ,hazudik.
Nincsenek világmegváltó terveik, csak egy teljesen másképp- politizáló, élő, gondolkodó, korrupciómentes parlamentet szeretnének.

Ezt a választók is értékelik, egyre nagyobb a bázisuk.
Délen Pécs-Siklós-Villány.Ormánság óriási a támogatottságuk.

Én rájuk szavazok!

cirkof 2010.03.23. 15:07:57

Kell egy parányi optimizmus.
Verheti itt mindenki a seggét a földhöz, zokogva hogy nem akarja az Orbánt, de mivel más értelmes választás nem adatik meg, nincs min rágódni.
Kíváncsian várom hogy hogyan fognak élni a felhatalmazással, nekem személy szerint nincsen rossz élményem az első kormányzásukról, oszt jó napot!

drfaktor 2010.03.23. 15:09:58

@Arivistus:
"szerintem ott az "elkúrás" nem 1-1 vezető felelőssége - még akkor sem, ha a sajtó ezt egyöntetűen így tünteti föl "
Pontositva:
Oszod ota biztos nem, mert vamaliert akkor nem raktak tabortuzet a parttagsagikbol, es GYF-et sem poccentettek ki. Ott lett volna egy utolso komoly eselye az MSZP-nek.

panelburzsuj 2010.03.23. 15:11:14

@Kalmár:

Hogy a Jobbik miért csak számok nélkül hadovál, azt érteni vélem. Viszont eddig nem csücsült a parlamentben, így ténylegesen is sokkal kevesebb ellenőrzési lehetősége és jogosítványa volt.

De:

"Nem lehet tudni milyen szerzősédek milyen összegekre kötelezi az államot."

Szirszar önkormányzati cégeknél is vannak felügyelőbizottságok, amelyekben helyet kap kormányzó és ellenzéki egyaránt. (A mellékes sem mellékes ... ) És ha érdekük, az fb-tagok pár millió forintokból is tudnak botrányt kavarni.

A Fidesz húsz éve mindenütt ott lehet, ahol nagyon ott akar lenni. Kizárt dolognak tartom, hogy a nagy állami pénznyelők táján még csak sejtésük sincs arról, hogy ki kivel miben egyezett meg milliárdos nagyságrendekben. (Útépítés, MÁV, BKV, bankok, általában minden "nagyprojekt".)

A tízmilliók meg aligha borítják fel a költségvetést. Egyszóval: ha nem vagyok elvakult fan, nem tudom elfogadni a magyar országyűlés legtapasztaltabb frakciójától, hogy adathiányra mutogatva biankó felhatalmazást kérjen a kormányzásra egy ilyen legatyásodott országtól.

És még egyszer: a szocik gyalázatosságának ehhez semmi köze. Egyik párt se lesz szebb a másik rútságától. Ennyit azért lassanként már kezdünk megtanulni a demokráciából - még ha nem is elegen.

KenSentMe 2010.03.23. 15:12:55

@akimellon: Azért egy kicsit tanulj már történelmet.. azt ugye tudod, hogy Nixon elnök első körben, amikor próbálkozott az elnökségével, simán kikapott Kennedytől?

hu.wikipedia.org/wiki/Richard_Nixon

1960-ban, bakker.. 1962-re eltűnt a süllyesztőben, és gyakorlatilag a szarból tért vissza.. bármelyik demokratikus berendezkedésű országban meg lehet ezt csinálni, csak támogatóbázis kell hozzá, és ez Orbánnak megvan. Az, hogy te nem szereted Orbánt, és szeretnéd, hogy kirohadjon, mint muskátli a virágágyásából, az persze a te szíved joga, de látjuk, hogy a tisztán érzelmi alapú politizálás hova sodort minket.

Arivistus 2010.03.23. 15:13:02

@zorgne:
Az sajnos el kell ismernem, hogy néhány helyi Fideszes szervezet teljesen úgy működik... hogy az már majdnem MSZP.

De mint azt te is írod, "fentről" többnyire megoldják a kérdést. Tehát ez nem indok Orbán ellen.

FantaFace 2010.03.23. 15:13:56

@Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni!:

Nem csal, nem hazudik az elempé? Biztos, azért bukott meg legkevesebb 2 jelöltjük ajánlószelvény hamisítással..

Azzal remélem tisztában vagy, hogy ők az új szadesz.
Gondoljuk csak végig, hogy milyen károkat okoztak az országnak 20 év alatt..

barli 2010.03.23. 15:16:24

@zorgne: korrupció mindenhol van és lesz is. Itt most az arányokról van szó. A szocik olyan pofátlanul loptak, hogy ebbe beledöglött az ország. Emellett még verettek is. Meg lejáratták a demokrácia nevü intézményt.

Arivistus 2010.03.23. 15:21:30

@drfaktor:
De ha kirakták volna GYF-et az sem oldott volna meg semmit, merthogy nem ő volt a probléma.

Az ország eladósítása Medgyessy 100 napos programjaival kezdődött 2002-ben. Folytatódott azzal, hogy 2003-2004-ben amikor már látszott, hogy a populizmusnak túl nagy lesz az ára, akkor nem lépték meg a megszorítást azonnal. Folytatódott a 2006-os kampányosztogatással. És amikor a 2006-os választás után elszánták magukat rá, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést, akkor meg főleg adókat emeltek nem a kiadásokat csökkentették, ami versenyképtelenséghez vezetett.

GYF-nek tényleg nagy szerepe volt ebben, de például ő támogatott volna egy esetleges 2003-as 2004-es megszorítást, ami az MSZP talpasain bukott el. Tehát magán a párton. GYF-nek nincs sokkal nagyobb felelőssége ebben, mint egy mezei MSZP-snek.

zorgne 2010.03.23. 15:28:41

@barli:
Így van,egyetértek. Van olyan szoci aki lop és van olyan fideszes is, aki lop. Csak azzal nincs tele a média. Ha a szocik okosak és nem hagyják elveszni az ügyészséget, akkor most nem azt hallanád, hogy BKV, hanem mondjuk Kósa és Debrecen, vagy Rogán és az V. kerület.

Arivistus 2010.03.23. 15:43:29

@FantaFace:

Nem arról volt szó, hogy egyáltalán nincs érv a Fidesz ellen, hanem arról, hogy érv-e az a Fidesz ellen, hogy nem vált elnököt, nincs belháború. Erre volt az én válaszom az, hogy egyértelműen nem.

Amiket belinkeltél az eléggé szerteágazó kérdéskör. Néhány dologra azt tudom mondani, hogy igen, egyértelműen indok a Fidesz ellen, például:
"- Gazdasági érdekből (három hét alatt) az MSZP-vel egyetértésben megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi kb. 150 milliárd forintot juttatva ezzel a fideszes és MSZP-s érintett erőműtulajdonosaknak, minden magyar családot KWh-ként plusz 3,73 Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlában."

Azonban vannak olyan részek, amelyek egyértelműen nem Orbán hibái, hanem annak a kockázatkerülő stratégiának a része amibe a Fidesz belekényszerült:
"- Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor az MSZP megpendítette, hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit - egyfajta összeborulásként - a Fidesz javára.

- A NEM gomb helyett csak tartózkodtak a szavazáson, miszerint az Országgyűlés a holokauszt-tagadás tiltását ebben a formájában, a kommunizmus áldozatait kihagyva fogadhassa el."

De túl sokat linkeltél be ahhoz, hogy ezt teljes mértékben elemezni lehessen egy fórumon.

elendem 2010.03.23. 15:43:32

@FantaFace: Figyelj, ezt már végigjátszottuk ezen a blogon egyszer, hogy új szdsz-e az lmp vagy sem. Ne kezdjed újra! Semmi sem bizonyítja hogy az volna.
Az, hogy egy képviselőnek nem fogadják el a benyújtott ajánlószelvények egy részét, nem azt jelenti hogy csalt, ugyanis a csalást nem egyszerűen nem fogadják el, hanem feljelentést is tesz a vb. Nem tettek.
Pl. volt olyan, hogy azért nem akartak elfogadni egy szelvényt, mert más tollal volt írva a jelölt neve, mint a többi. törvény erről egyáltalán nem rendelkezik, és fellebbezés után, másodfokon el is fogadták. És teljesen életszerű is: hozzám is jött oda a párt standjához ember kitöltött szelvénnyel, hogy oda akarja adni a pártnak, de nem tudja a lakóhelye szerinti jelölt nevét, írjuk be. Mondtam, hogy írja be ő, és adtam neki tollat, mert nem hozott magával. Akkor ez most nem volna érvényes? Ugyan.
Csalással vádolni vkit a tények ismerete nélkül rágalmazás. A nagy pártok jelöltjei szelvényeinek egy részét is érvénytelennek nyílvánították, de mivel nagyon sokat gyűjtöttek a 750-en felül, ez nem jelentett ügyet. Ők se csaltak. Egyszerűen a kc gyűjtés ilyen rendszer.

akimellon 2010.03.23. 15:47:23

@barli: buktad a fogadást
legalább ezeket a kommenteket olvasd el, ha már a tények nem érdekelnek

libuci 2010.03.23. 15:49:53

@barli: ha Morvai nem lenne közöttük.......2,8 %

Cartman (ex Cartman) 2010.03.23. 15:49:54

"Még akár azt is megérhetjük, hogy a Fidesz elnöke úgy ítéli meg: a kétharmadhoz miniszterelnök-jelölti vitára is szüksége lehet – igen, akár Vona Gáborral -, ahol meggyőzheti Magyarországot arról, hogy mindenkinek a győzteshez kell húzni."
A próféta szóljon Belőled! Egy ilyen vita komolyan érdekelne. (Szemben pl. a Mesterházy-Orbán párbajjal. Túlságosan leszerepeltek ahhoz a szocik, hogy bármilyen szinten érdekeljen a véleményük.)

akimellon 2010.03.23. 15:53:01

@VRbagoly:
igen de a kulcs szó a VISSZATÉRÉS, ami magába foglalja, hogy el is ment egy időre

libuci 2010.03.23. 15:53:26

@Cartman (ex Cartman): Engem nem nagyon érdekel Vona demagóg véleménye, de az igen Viktor hogyan érvelne vele szemben!

zorgne 2010.03.23. 16:08:17

@libuci:
Én azért Mesterházyt is megnézném ellene.

Cartman (ex Cartman) 2010.03.23. 18:47:58

@libuci:
Engem Vona véleménye is érdekelne, de az különösen, mit tudnának egymással kezdeni. Biztos lenne olyan kérdés is, amiben egy platformra kerülnének. Kíváncsi lennék, hogy kezelnék ezeket a helyzeteket.

Treuga Mei 2010.03.23. 18:51:24

@bigapples:
Félreértettél: én úgy vélem, a jelenlegi politikai szereplők becsülik túl a Bokros képességeit. Én - minden fiskális készsége, magasan kvalifikált gazdasági szekbarbársdága mellett - túlértékeltnek tartom, nem pedig túlértékelem - ha érted, mire gondolok. (-.
@FantaFace:
Szerencsére sokat teszel azért, hogy a pártodat és téged egyaránt a megfelelő helyi értéken kezelje minden épeszű választó.
@Captain Tott:
Szerintem nem mindegy neki, hogy a képviselők komoly érdekérvényesítési képességével együtt kell kormányoznia, vagy alig a kétharmad alatt (így bő többséggel, biztos háttérrel) nézegetheti, kinek a szavazatát vásárolja ki a többi frakcióból egy-egy alkotmányos többséghez. Vonának nem kényszer a vita, ha eléri a parlamenti frakciója a tíz százalékot (mivel egyéniben nem tudnak majd annyit nyerni). Négy éve van, hogy a választói túltegyék magukat a "gyávasága" iránt érzett bánatukon.
@barli:
Ne keverjük össze a sollent a sein-nel. Nem az a kérdés, hogy hoigyan kellene kampányolniuk (az a párt joga), hanem az, hogy minek látszik a párt kampánya. Lehet, hogy nem azonos a szerző narratívája a tiéddel, de aligha van objektív mércénak megfelelő értékelés. Ez ugyanis nem az egy db. asztal vagy két db. kérdése, hanem megítélésé...
@Murderface:
A koalíciókötések nem túl esélyesek. Lehetséges, hogy egyedi megállapodások létrejönnek egy-egy törvény esetén, esetleg a Fidesz megpróbálja megvenni a képviselőket kilóra. De ne becsüljük túl a koalíciós lehetőségeiket!
@theofil:
OFF
Valóban fölvetült, hogy III. Béla idején jött be az Ibériai-félszigetről, ám komoly kérdés, hogy a Szent István érme sávolása mennyiben tekinthető véletlennek.
Azaz nagy eséllyel igazad van az árpád-sávokat illetően, de nem bizonyos a dolog.
ON
@Török Gábor rajongó:
Kezd visszajönni kegyed régi, csillámló fénye, mit oly sok árnyék igyekezett elborítani eleddig!

FantaFace 2010.03.23. 19:30:36

@Arivistus:

Ebben igazad. Ez nagyon szerteágazó ahhoz, hogy végigmenjünk rajta.
Viszont a tények ismerete nélkül felelősen dönteni nem lehet.
Értem ez alatt: a likudos, maszopos, szadeszes, kalapos pártokat.
Ugye, ne feledkezzünk el a fityeszes mutyikról sem.
Nem kevés volt.

@elendem:

Ezek szerint nem mentetek elég alaposan végig rajta.
Akik nyitott szemmel és füllel járnak, tegyük hozzá gondolkodásra is képesek, hogy kikből áll az lmp, honnan jöttek, kik pénzelik őket és mik a céljaik.

@Treuga Mei:

Aranyos vagy, de ezzel a szöveggel a magadfajták már régen nem mennek semmire. Nem tűnt fel? Tényleg!
Hol marad a rásszistáfásisztanácikok szlogen?:)

Vitaképtelen vagy, maradjunk ennyiben. Böfögni mindenki tud:)

Idet 2010.03.23. 22:26:31

Csapody kilépett a Madöfből, és plakátokat szaggatott... Madöf plakátokat...

Idet 2010.03.23. 22:30:26

Bocs, még csak mondja, hogy kilép, de a szokásos dührohama már megvolt.

Ordnassac 2010.03.23. 22:37:35

@Idet: a 109. posztban is szóba került e téma. ;-)

Idet 2010.03.24. 08:34:33

@FantaFace: Márhogy Treuga böfög és nem vitaképes???

Galambom, vagy baj van az értelmezési képességeiddel, vagy élből nem appercipiálod, amit ír, mert már a saját válaszodon gondolkodsz.

Nem szorul ő rá az én védelmemre, de mondjuk meg már az őszinteséget!

CSENDES 2010.03.30. 12:51:48

Saját cégeikkel megengedőek adóügyekben a Jobbikosok. (origo) Hát itt a következő. Tényleg nem tudom, nem fog ez a visszájára hatni, hogy ennyire támadják őket. Tudjátok, az Isaura szindróma

cotti 2010.03.30. 15:42:31

Arra nagyon kíváncsi lennék és ijesztőbb a számomra, hogy ezeket az ügyeket kik kaparják elő? Kiket engedtek rá a Jobbikra és a Gárdára, hogy a vezetőit, tagjait ilyen szinten átvilágítsák? Kinek van erre ekkora apparátusa? Kinek van erre megfelelő szaktudása? Kik gyűjtögették az infókat, mennyi ideig tették ezt, ki bízta meg őket ezzel?

Mert azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezek az ügyek csak úgy maguktól és ad-hoc jelleggel jönnek elő.

Tartok tőle, hogy lesz itt egy újabb megfigyelési ügy...
süti beállítások módosítása