Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2010
már 24
06:02

Az MSZP az Országos Választási Bizottsághoz fordul, mert sérelmezi, hogy az MTV döntése értelmében a Fidesz és a KDNP egyaránt saját időt kap a választás előtti „bemutatkozó” műsorban. Amikor először meghallottam a televízió döntését, magam is hajlottam arra, hogy az eljárás nem szerencsés, hiszen politikai értelemben a KDNP önállósága erősen megkérdőjelezhető – ahogy erről korábban már írtam is. Ha azonban alaposabban átgondoljuk a dolgot, kétségtelenül szólnak érvek a döntés mellett.

A Fidesz és a KDNP közös listán indul a választáson, az ilyen megoldásokról a választási törvény külön rendelkezik: "A közös lista, illetőleg a kapcsolásban részt vevő listák nem kapnak mandátumot, ha az országosan összesített érvényes szavazatoknak legalább tíz százalékát, kettőnél több párt által állított közös, illetőleg kapcsolt lista esetében legalább tizenöt százalékát együttesen nem érték el”. Ebből a mondatból is látszik, hogy a közös listán való indulást a rendszer úgy kezeli, mintha önálló pártokról lenne szó, ezért velük szemben erősebb (dupla és tripla erős) követelményeket támaszt. Nem véletlen, hogy a közös listaállítást sem most az MDF-SZDSZ, sem négy évvel korábban a MIÉP-Jobbik nem vállalta: előbbi esetben inkább beolvadásról, igazolásokról van szó, utóbbi pedig egy névleg létrehozott új szervezetet („A Harmadik Út”) jelentett. Mindebből pedig levezethető, hogy a KDNP-t most ugyanannyi jog illeti meg mindenhol, így a választási műsorokban is, mint bármely önállóan induló pártot, s ugyanígy kellene eljárni akkor is, ha az MSZP mondjuk az MSZDP-vel, vagy az MDF az SZDSZ-szel indított volna közös listát.

De vajon vonatkozik-e ez a választási vitákra, s kell-e a választás estéjén külön foglalkozni a KDNP reakcióival? Ha jól emlékszem, négy évvel ezelőtt az úgynevezett négypárti miniszterelnök-jelölti vita kapcsán nem merült fel hasonló igény, holott ebből a logikából akár Semjén Zsolt részvétele is következhetett volna. 2002-ben viszont, amikor a Fidesz az MDF-fel indult közös listán, Dávid Ibolya aktív résztvevője volt több választási műsornak is. A TV2 heves párbajában például – ahol Csurka István emlékeim szerint egy adott ponton fröccsöt kért, sajnos a felvételt egyelőre nem találtam meg – Kunczéval ordítottak versenyt az Orbán-kormány érdemeiről vitatkozva – igaz, itt az MDF elnöke egyedül képviselte a Fidesz-MDF listát.

Mindent mérlegelve két szempont létezik szerintem: az egyenlő versenyfeltételekre és a politikai realitásokra vonatkozó. Egy közszolgálati televíziónak elsősorban – de nem kizárólag! - az előbbit kell képviselnie, ezért elvárható, hogy a választás előtt az országos listát állító pártok egyaránt beszélhessenek. S miután a választási rendszer logikájából következően a kilenc területi listát állító Civil Mozgalom és a Fidesszel közösen induló KDNP is egyenrangú szereplő, szót kell mindenkinek adni. Más kérdés, hogy a politikai realitások alapján már nem ugyanez a helyzet, s ezt időnként érvényesíteni lehet és kell is. Nem véletlen, hogy a politikai megállapodással létrejövő miniszterelnök-jelölti vitákra sem szokás meghívni az esélytelennek tartott szereplőket, mint ahogy a valóságban társutasként működő pártok vezetőit sem kell minden alkalommal automatikusan megkérdezni.

x x x

Kaptam egy nagyon érdekes táblázatot "kiszol"-tól, aki komoly munkával kiszámolta, hogy az MDF és az LMP egyéni jelöltjeire kik szavazhatnak. Lakatos Gergő térképével együtt érdemes kezelni:

Kiszol magyarázata a táblázathoz:

"A valasztas.hu adatait használtam, az ott látható EVK népességadatokból indultam ki. Figyelembe vettem, hogy mely EVK-kban tudott egyéni jelöltet állítani az LMP ill. az MDF, utóbbinál még Csapody Miklós esetleges visszalépését is figyelembe vettem. Az LMP és MDF "fejlécű" oszlopokban területekre lebontva azon választók száma szerepel, akiknek lesz LMP-s ill. MDF-es egyéni jelöljte a szavazólapján. A mellettük lévő %-os sorokban az látható, hogy az adott területen ez a választók hány százalékát jelenti. Zölddel kiemeltem mindkét párt esetében a (szerintem) kiemelkedő eredményeket. Szürkével jeleztem, hogy az MDF 2 megyében nem állíthatott területi listát, így valószínűleg az itt induló egyéni jelöltjei jóval kevesebb voksot kapnak majd, mint az MDF országos átlaga, sőt, még a vidéki átlagnál is kevesebbet. Eredményül azt kaptam, hogy a választók 53,8%-ának lesz a szavazólapján egyéni LMP-s jelölt, míg 53,1%-uknak a szavazólapján MDF-es egyéni induló. Azt is kiszámoltam, hogy a szavazók hozzávetőleg 30%-a találkozik majd mindkét párt nevével az egyéni jelöltek listáján, 24%-uk csak az LMP, 23%-uk csak az MDF jelötjét látja majd (a két kicsi közül), míg nagyjából 23%-uk egyik párt jelöltjére sem szavazhat majd. A táblázatban szereplő "EVK szám alapján történő lineáris becslés" sor azt mutatja meg, hogy ha feltesszük, hogy a választókerületek egyforma lélekszámúak (ahogy lennie kellene), akkor a választók hány %-a szavazhatna a 92 ill. 91 jelöltet állító két kispártra. Persze a választókerületek nem egyforma lakosságúak (van pl. 26000 ill 74000 főt számláló is), így a lineáris közelítés nem is pontos, mind az LMP, mind az MDF egyéni jelöltjeire a lineáris közelítésből kapott becslésnél 1,5%-kal többen szavazhatnak majd. Ez elsőre lényegtelenül kicsinek hangzik, de voltaképpen olyan, mintha hárommal több egyéni jelöltjük lenne, az LMPnek 95, az MDFnek 92. Más megközelítésben pedig ez a 1,5% különbség azt jelenti, hogy 120000 emberrel többnek a szavazólapján lesz ott mind az LMP, mind az MDF egyéni jelöltjeinek neve, mint azt a 91 ill. 92 jelölt alapján "gondolnánk". Szerintem ez akár a bejutást eldöntő kérdés is lehet. (Annak a magyarázata, hogy mindkét pártnál 1,5%-kal nagyobb érték jött ki a lineáris közelítésnél az lehet, hogy a nagyobb népességű választókerületekben vélhetően könnyebb összeszedni 750 ajánlást, mint az aránylag kicsi 20-30 ezresekben. Mindkét párt esetében inkább a közepes és nagy EVK-kban van jelölt és a kicsikben nincs.) Az is bonyolíthatja azonban a kérdést, hogy a pártoknak mennyire sikerült sok egyéni jelöltet állítania azokon a területeken ahol népszerűbbek az országos átlaguknál. Ennek becslésére felhasználtam a tavalyi EP választás megyénkénti százalékos adatait az LMP és az MDF esetében (ill. az SZDSZ-ét is, ld. később), és a megyékben elért eredményükkel súlyoztam a most egyéni jelölttel is "célbavett" szavazók számát. (Ez megtehető, hiszen az EP választáson mindenhol, mindenki számára választható volt a 2 párt.) Ennek eredménye is látható a táblázatban.Ezek az eredmények így tehát tulajdonképpen azt mutatják meg, hogy a pártok Ep választáskori szavazóinak hány százaléka szavazhat idén tavalyi támogatottja egyéni jelöltjére (is). Természetesen ez csak becslés, hiszen a pártok területi támogatottság jelentősen változhatott egy év alatt, de azt gondolom, hogy jól közelíthető így a valós eredmény, különösen az LMP esetében. Náluk azt kaptam, hogy ha figyelembe vesszük a területi támogatottságok különbségeit, lényegesen, csaknem 4%-kal magasabb értéket kapunk. Az MDF esetében viszont szinte egyáltalán nem találtam különbséget, ami kicsit meglepő, hiszen logikusnak látszik, hogy ahol nagyobb egy párt támogatottsága, ott jobban is megy a kopogtatócédula gyűjtés. Az MDF esetében nem ez a helyzet, ami két dolgot jelenthet. Az egyiket nem írom le... A másik, enyhébb verzió az, hogy a párt támogatottsága jelentősen megváltozott a területi elosztás tekintetében. Ismerve az MDF utóbbi egy évének történelmét, ez nem is lenne nagyon meglepő. Végül pár szót az utolsó sorról. Az előző okoskodásnak az a hibája, hogy figyelmen kívül hagyja az SZDSZ "megszűnését", holott az ő szavazóik is szavaznak idén valakire (persze azok, akik nem maradnak otthon). (Most a tavalyi 2%-os SZDSZ táborról van csupán szó, hiszen a többi volt szabad demokrata szavazó már az EP választás idejére új pártot választott magának.) Ennek a tábornak a sorsa rendkívül érdekes, hiszen mind az LMP-hez, mind az MDF-hez köthető. Utóbbival együtt indul az SZDSZ 2010-ben, ugyanakkor sokan úgy sejtik, hogy az SZDSZ szavazók jelentős része ettől függetlenül mégis inkább az LMPt támogatja majd. Ennél a becslésnél ezért feltettem, hogy a tavalyi EP választás SZDSZ szavazóinak fele az LMPre, fele az MDF/SZDSZ-re szavaz idén, majd ennek megfelelően súlyoztam a jelenlegi adatokat a tavalyi LMP,MDF és SZDSZ által elért EP eredménnyel. Ez sokat már nem befolyásol az adatokon, de az azért látható, hogy az LMPnek egy picit még hozhat az SZDSZ tábor, míg az MDF összesített eredményén inkább gyengít. (Ez főképp a viszonylag gyenge MDFes és az aránylag erős LMP-s budapesti egyéni jelöltállítással magyarázható.) Hangsúlyozom, fentiek mind az egyéni jelöltállításra voltak kihegyezve, az 5%-os küszöb elérése viszont csak részben függ ettől. Az MDF oszlopaiban a zárójeles számok a Csapody Miklós esetleges visszalépésével kapott értékek."

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr821863978

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hetesi Zsolt: Az utolsó óra - Hí­radás a Föld állapotáról 2010.03.25. 17:26:12

Hetesi Zsolt előadása többek közt az olajkitermelésről, nagyon fontos a közeljövőnk minden szempontjából. Tíz öreg olajmező adja a világ olajának 90%-át, nincsenek új mezők, ha csökken az olajfogyasztás, csökken a gazdasági teljesítmény, ha nő a fog...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 06:10:40

Mszp-nek túl sok az energiája...kedves gábor a csapody az smafu:-)

László56 2010.03.24. 06:37:07

Egy logikusan levezetett érvelés Török Gábortól. Hiszen a média kifejezett akarata hogy pártokat szólaltasson meg és nem listákat. Ebből következik Török Gábor levezetése is. De akkor miképpen értelmezhető az MSZP sérelmezése ?

Választási viszketettség. Semmi más. Avval mégsem tudja marára felhívni a figyelmet: nézzetek ránk hogy mennyit loptunk, milyen erkölcstelenek vagyunk. Ha így csináljátok akkor ti is gazdagok lehettek. Arról nem is beszélve hogy azt már ismerik a választó polgárok. Jobban mint az az MSZP -nek kedves lenne. Mi marad akkor az MSZP- nek. Vagdalózni ész nélkül. Ez a taktika. Mert egy jobb taktikához ész is kellene.

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.03.24. 06:50:43

Jó reggelt. :)
A miniszterelnök-jelölti vitáról: már csak azért sem merül fel a KDNP külön szerepeltetése, mert nincs nekik saját miniszterelnök-jelöltjük... mindez persze fikció, hiszen egyelőre ilyen vitáról szó sincs.

A listavezetői megszólalásokról talán az is megfontolandó érv, hogy a pártszövetségnek 10% a bejutási küszöb, vagyis duplája a többiekének. Talán méltányos lehet - mondom: lehet, de itt vitának abszolút van helye -, hogy kétszer annyi időt kapjanak.

Mindenesetre ma este elkezdődik a sorozat, Vona Gábor jön 21 órakor.

ubul2000 2010.03.24. 06:57:00

Emlékeim szerint a Fidesz-KDNP úgy jött létre, hogy a választás után a Fidesz frakcióból formálisan különválva megalakult egy KDNP frakció is - így több hozzászólást biztosítva maguknak. Csak ezután lett ez Fidesz-Kdnp szövetség. Tehát a KDNp- választójogilag- nem több a fideszen belül, mint a Nemzeti fórum.

török gábor 2010.03.24. 06:58:17

@Süveges Gergő: Jó reggelt :) Gergő, listavezetője sincs a KDNP-nek... Az MDF-nek viszont mindkettő van: nem ugyanaz a listavezetője, mint a miniszterelnök-jelöltje. Ilyenkor mi a teendő?

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.03.24. 07:05:26

@ubul2000: Erre én is így emlékszem, csakhogy a választáson nem frakciók indulnak, hanem pártok. Márpedig a KDNP korábban is önálló párt volt. De még egyszer mondom: állásfoglalás nélkül csak rögzíteném, hogy van helye a vitának ebben a kérdésben. Még akkor is, ha a döntés az MTV vezetői részéről megszületett - aztán meglátjuk, az MSZP beadványára az OVB mit mond.

@török gábor: Hogy a pártok kit küldenek a műsorba, az ő döntésük. Listavezetőt, vagy annak akadályoztatása esetén valaki mást. egyébként én nem tudom ebben a pillanatban, hogy melyik párt kit küld, kivéve a ma esti beszélgetést.

zarahusztra 2010.03.24. 07:07:02

@Süveges Gergő:

Kifejezetten kíváncsi vagyok, lesz-e pozitív elmozdulás a média objektivitása terén....mert azért maradjunk abban, hogy a legtöbb műsoron látszik, hogy kihez kell igazodni!
Persze akinek illúziója volt, az jobb, ha tényleg odébbáll. Egyébként nemcsak a médiában, de a gazdaságban is rendszeresen "felköpünk és aláállunk!"
Korábban az ilyen vállalhatatlan kompromisszumokra azt mondtuk: a kommunizmus kényszerítette ránk!
Most, kedves Gergő és Gábor, a Ti generációtok mivel védekezik?

theofil 2010.03.24. 07:14:07

Miért ne pont Rudi gazsulálna a Fidesznek?

A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz.

theofil 2010.03.24. 07:15:47

@theofil:

Miért pont ne.

Bocs, Lőrincze!

szobatars 2010.03.24. 07:18:12

Mivel a választások első (a köznyelvben "nulladik") fordulóján már túl vagyunk, kicsit kései a média egyenlő feltételeiről beszélni.

theofil 2010.03.24. 07:20:55

@Süveges Gergő:

Vona Gábor jön 21 órakor.

Édes Hazám Te már nemcsak hülye vagy
(Esterházy Péter: Édes Hazám hülye vagy! 1991/92. tájékán),
hanem egyenesen fejest ugrassz a mocsokba.

theofil 2010.03.24. 07:24:22

@theofil:

Ugrasz.

Theofil! Helyesírás egyes!
Leülhetsz fiam.

Diocles 2010.03.24. 07:46:49

Már többen is felvetették, én az én ízlésemnek ugyan nem a legmegfelelőbb formában, de attól még szerintem jogosan; szóval nagyon kerülve van a BKV-ügy.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 07:47:07

@theofil: Ugorsz-magorsz estleg?
Egyébként (választó)jogilag helyesnek tűnik az érvelés, etikailag meg kit érdekel pár hőzöngőn (pl. jómagam) kívül?

török gábor 2010.03.24. 07:52:41

@Diocles: hol van kerülve? most olvasom az interjúkat. addig is ajánlom a figyelmébe ezt, szerintem ennél többet most sem lehet politikailag mondani: torokgaborelemez.blog.hu/2010/03/07/86_tenyleg_johet_a_varsoi_gyors

theofil 2010.03.24. 07:57:15

@namitirok:

Az acélt megedzik.

Ez semmi ahhoz képest ami a választások után lesz.

mindentudoka 2010.03.24. 08:01:06

Szerintem az is irányadó, hogy például a Fidesz-Kdnp számára 10% amit el kell érni, vagyis 2 párt számára szükséges küszöb.
Ezért jogos külön kezelni.
Ha az Mszp-Mszdp, vagy MDF-SZdsz, vagy Jobbik-Miép (2006) stb. felvállalja, vagy felvállalta volna, akkor nekik is jár vagy járt volna. Tehát ez helyes.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 08:01:48

@Süveges Gergő:
off: Szerbusz Gergő! Pont most olvasom a könyved, tetszik (Apa, kép..)

Azt tudjuk, hogy a BBC-né,l vagy más nyugati csatornánál, hogy zajlik az ilyen?? aki igen kérem írja már ide..

juliusbond 2010.03.24. 08:02:49

Érdekes a vagdalkozás, az MSZP csak arra hajthat, hogy 1 százalékkal megelőzze a Jobbik-ot, és hátha nem lesz 2/3-a a Fidesznek.
Ellenben a választókat már szerintem nem érdekli ez a próbálkozás.

Kemény 2-3 hét van előttünk, már várom, hogy vége legyen. A második fordulóra szerintem már sok izgalom nem marad...

mindentudoka 2010.03.24. 08:04:18

@török gábor: Nyilván a listavezetöknek kell szerepelni.
Miniszterelnök jelölt, majd azon a vitán kell, ha lesz, de jelen esetben nincs sok értelme, de ezt az elsö forduló bizonyíthatja.

theofil 2010.03.24. 08:06:31

@namitirok:

A tendenciózust kérdést visszautasítom!

Az én hejessyrásom maga a tökéj.

mandarinrece 2010.03.24. 08:06:34

@török gábor: azért az interjúkban van újdonság, hisz az MSZP országos pártvezetése is érintetté vált a BKV-lopásban. Ez azért lehet kihatással az MSZP eredményére még az előzmények után is, ahogy a két legnagyobb napilap párhuzamos címlapinterjúja már önmagábn is elég erős hatás.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 08:10:00

@theofil: Tendencijózus, hamár kérhetem..(rovásírásban magam is gyengélkedem:-)
Továbbiakat később, most várjuk az on benyögéseket!

Sportlövő 2010.03.24. 08:11:52

Szerintem teljesen igazságtalan!!! Mindenki érzi, hogy csak két erő maradt a versenyben. Az egyik erő ragaszkodik az elmúlt 20 év "vívmányaihoz" a másik erő meg azt mondja, hogy elmaradt az igazi rendszerváltozás, ez csak egy nagy átverés volt!
Véleményem szerint a Jobbiknak 50% az összes többinek együtt 50% műsoridő járna...

török gábor 2010.03.24. 08:11:56

@mandarinrece: ez így van, de ennél a mondatnál lehet most többet állítani?

"Az ár pedig hömpölyög tovább, s ha kizárólag a baloldalt árasztja el – azaz valamilyen váratlan fordulattal nem terjed át a Fideszre -, még az is előfordulhat, hogy az MSZP a hátralévő egy hónapban teljesen elsüllyed benne."

Anyád a baráthal 2010.03.24. 08:13:41

@Süveges Gergő: Nem a Fidesz frakcióból vált ki a KDNP, hanem a választások után (ahol hasonlóan indultak, mint most) vita folyt arról, hogy önálló frakciót alakítsanak, vagy közös Fidesz-KDNP frakcióban legyenek.

A különálló frakció mellett sok érv volt, ez számukra előnyösebb volt, ezért ezt választották. Elég hülyék lettek volna, ha nem így döntenek.

Sportlövő 2010.03.24. 08:17:40

@theofil:
Eszterházyról mindenki tudja, hogy Magyargyűlölő. Ellenben sokkal kevesebb mint ahogy azt gondolja önmagáról.
100 év múlva senki sem fog Eszterházyt olvasni, ellenben Wass Albertet és Tormayt igen!

theofil 2010.03.24. 08:20:33

@Sportlövő:

100%, kispajtás 100%!

A többieket hajnalban a vár vokán fölpofozni!

theofil 2010.03.24. 08:22:07

@Sportlövő:

Hát persze. Csak nyugodj meg. Nincs semmi baj.

Mindjárt itt lesz az a fehér köpenyes bácsi és lesz pici szuri....attól majd szépen megnyugszol.

theofil 2010.03.24. 08:24:55

@snq:

Politikai okokból nem engedélyezték?!

Édes ELTÉ-m, büszke vagyok Rád!

vlaca55 2010.03.24. 08:36:17

Török Gábor rajongót megelőzve :D
Boldog névnapot Török úr!

török gábor 2010.03.24. 08:38:25

@Rombola: ez mintha irónia lenne, nem? :)

László56 2010.03.24. 08:38:36

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Igen Zengőtorkú, azt tudjuk hogy más csatornákon hogy zajlik az ilyen. Ugyanígy. Talán csak annyi a különbség hogy a műsorvezetők jobban tisztában vannak a politikai terminológiákkal mint nálunk. :)

török gábor 2010.03.24. 08:43:55

lehet kiszolnak gratulálni a bejegyzéshez illesztett táblázathoz. nagy munka lehetett!

Idet 2010.03.24. 08:54:50

@theofil: 1. A többiek közül Rudi sem kivétel 2. Miért lenne Rudi kivétel?

Sztem csak az a kérdés, hogyan értetted, mert nyelvtanilag helyes mindkettő.
A magyarban nincs kötött szórend, ha még emlékszem valamire...

Idet 2010.03.24. 08:59:52

@theofil: Jaj, Theofil, ne légy már ilyen szigorú magadhoz korán reggel!
Biztos nem ittál még koffeint, vagy a géped hülyéskedik, az enyém néha megbicsakolja magát, és a nyi za boha nem üt le duplán betüt, hacsak nem csapkodom a tasztatúrát tíz-húsz kilopond erőhatással... az töröknek fekete levessit még én sem ittam...

theofil 2010.03.24. 09:03:03

@Idet:

Köszönöm az együttérzést!

érdektelen 2010.03.24. 09:05:29

@Diocles: Ez vajon mit változtat?

www.mno.hu/portal/702830

Egyre magasabbra jutunk..

Idet 2010.03.24. 09:06:41

@Sportlövő: Milyen jó, hogy száz év múlva már por és homu leszek!
Azért például Karátson Gábort szabad olvasni? Spirót v. Krasznahorkait már meg sem merem említeni, mert még virtuálisan le találsz köpni.

Idet 2010.03.24. 09:12:19

@leila iron: Ez nem tartozik ide, de én vagyok a Nagy Avatarkíváncsi: ha nem titok, mi az a nagyon szép spirál? Egy kicsit emlékeztet a Möbius-szalagra. Ami persze nem spirál.

radala 2010.03.24. 09:15:20

@török gábor: Azért az, hogy Lendvai Ildikó neve elhangzik korrupcióval kapcsolatban az azért újdonság. Még én Teljesen elsötétült Fideszfan is azt gondoltam, hogy vannak tisztességes mszp-sek (Lendvai, Tabajdi, Szanyi)
Azért ez egy minőségi változás. Persze nem ér meg egy posztot.

A témához. A KDNP baromi jó eséllyel nagyobb frakció lesz, mint az mszp vagy a jobbik. Szerintem az a minimum, hogy kapnak esélyt. Arról nem is beszélve, hogy ma pl a rádióban Salamon volt az azonos neműek élettársi kapcsolatával. Szerintem ebben a kérdésben például markánsan el kell, hogy térjen a KDNP és a Fidesz álláspontja.
Ha nem, akkor én az LMP-re szavazok.

Kedves kiszol!
Gratulálok a sok munkával összeállított táblázathoz. Igen érdekes. Mondjuk nem hiszem, hogy az MDF szavazók bármiféle matematikai modellbe beilleszthetök:-)
Arról például nem is beszélve, hogy minden előzetes becslést fölülírhat ha például valaki megemlíti, hogy Ikva-Szabó is szokott volt telefonálni a BKV-hez.
Én jobban meg lennék lepődve azon, ha az LMP nem érné el az 5%-ot, mintha a Jobbik nem előzné meg az mszp-t. Szerintem, ha az LMP nem jut be az iszonyat szegénységi bizonyítvány a magyar baloldalról.
Rá os jöttem mégsem osztom meg a szavazatomat:-)
Hát nem az én dolgom, hogy a köcsög mszp/szdsz szavazóknak legyen egy tisztességes pártja.
Szerintem, ha az LMP nem jut be, akkor Mo-n be kell tiltani a baloldali szavazókat, akkor egyszerűen nem érettek a demora:-)

ladislaus 2010.03.24. 09:28:04

es a nezettsege a vitanak veri majd a baratok koztot?

snq 2010.03.24. 09:29:01

ha már médiaszereplés:

"– [..]Lelovics szólt, hogy Verebes István fiának valamilyen készülő filmjét támogassuk egy pár milliós reklámszerződéssel, mert fontos, hogy Verebes jól kérdezzen a Nap-keltében.

– És jól kérdezett?

– Jól bizony. [..] Antal Attila megérkezett a BKV-hoz, és talán már az első napon elétoltak egy előkészített, húszmilliós szerződést, ami a Nap-keltére vonatkozott. [..]

– Tehát közpénzből fizettek PR-beszélgetésekért.

– Igen, és a műsorvezetők mindig nagyon szívélyesek voltak."

j.sz. 2010.03.24. 09:35:45

Bár valóban két külön pártról van, és együtt indulnak (közös listán), mégis van alapja az MSZP sérelmének.
A KDNP bár valóban önálló frakcióval bír, politikai értelemben mégiscsak a Fidesz "bábja" (elnézést, nem pejoratívnak szántam). Ha önállóan kellene indulnia, valószínűleg -legjobb esetben is- az 5%os választási eredményért küzdene.
Ezzel együtt beismerem, hogy elvétve akad egy-két olyan kezdeményezés, mely méltán a KDNP issue-ja, ownership-je (családi adózás, egyházi ügyek, stb.).
Azonban hangsúlyozom, hogy politikai értelemben a KDNP ma nem létezik, mint önálló párt. A szoros szövetség nyilván mindkét pártnak előnyös: Orbánék besöprik a vallásosok szavazatát, Semjénék pedig biztos jegyet váltanak a parlamentbe.

Kíváncsian várom, hogy Semjén Zsoltot milyen időhosszban és hány alkalommal láthatjuk például a MTV-n.

off: igényes elemzés, az MDF-es LMP-s táblázat pedig alapos munka, tanulságos mindenkinek, aki a választási küzdelemmel foglalkozik. ha lehet tippelni, most én is az LMP-nek adnám a sanszot az 5%-ra. Az MDF diszkreditálja magát már a rajtvonal előtt, Bokros ide vagy oda. Nehéz lesz nekik, ez biztos.

j.sz.

radala 2010.03.24. 09:37:41

@Sportlövő: Szerintem 100 év múlva senki nem fog olvasni semmit. De baromi nagy baj lesz, ha még mindig Wass Albertet kell olvasni, mert az azt jelenti, hogy a következő 100 évben semmit nem javulunk...
Amúgy meg Eszterházy jó író (már ha tényleg jó) száz év múlva a kutyát sem fogja érdekelni, hogy politikai éleslátását valami elhomályosította. Nagyon nem értek hozzá, de könnyen el tudom képzelni, hogy Karinthyt vagy Szerb Antalt is sokan hülyének gondolták a húszas harmincas években politikailag. Oszt akkor mi van.
Szerintem egy író politikai nézeteinek hangoztatása riaszt el embereket tőle az adott korban, illetve hoz másokat, de ez sehogy nem korrelál a későbbi sikereivel.
Eszterházy pl. nálam eléri azt, hogy elolvasni elolvasom, de könyvéért pénzt nem adok. Ez egy méltó bünti neki ennél többet nem tehetek ellene:-)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.03.24. 09:39:41

kicsit off, de annyira jó, hogy említetted a Csurka fröccskérését - az elmúlt húsz év politikai vitaműsorainak egyik legnagyobb poénja volt :)

barli 2010.03.24. 09:40:20

@snq: komolyan csalódtam a magyar politikai elitben. Eddig azt hittem az ilyen piti kéréseket nem személyesen, hanem valami zuschlag szintü másodvonalbeli csirkefogón keresztül intézik.

@török gábor: lehet azt tudni egyáltalán, hogy milyen logika szerint és milyen százalékban kerülnek fel kdnpsek a közös listára? A felkerülö kdnpsek sorrendjéröl a kdnp dönt? A fidesz csak a fideszesek sorrendjét szavazza meg, vagy a komplett listát?

papika 2010.03.24. 09:41:18

Nagyon érdekes lesz ez a választás.
És hiába van millió botrány az MDF körül, és az ember már azt gondolná, hogy az esélyeik teljesen elszállnak, amikor Regőczi elkezd dalolni! Hát kire szavazzon az a sok szoci szimpatizáns? Mert már lassan befogott orral sem lehet szavazni a szocikra, így szerintem az MDF esélyei visszanőttek.
És nem találtam még semmi hivatalos reakciót. Mondjuk jól át kell gondolniuk.

tlac 2010.03.24. 09:42:33

@török gábor: anno Horn Gyulát se merték miniszterelnöknek megtenni a rovott múltja miatt, aztán mégis ME lett...
A TV2 vita sajna nincs meg a neten, régen én is kerestem sokáig.. Csurka-Kuncze-Dávid-H.Kovács Lac. Vicces volt. Talán a Nika vezette :)

greycup 2010.03.24. 09:44:02

KDNP, mint párt, nem létezik, a KDNP gyakorlatilag egy "plugin" a FIdeszben. :) Néhány megélhetési politikus létezik, akik apportálták a kersztény szót a jobboldali gyűjtőpártba néhány képviselői helyért cserébe.

ladislaus 2010.03.24. 09:44:53

@tlac: es mikor h.gy azon volt kiakadva 98-ban hogy OV allitolag bemutatott neki kozepso ujjaval a tv vita alatt? :)

barli 2010.03.24. 09:45:28

@török gábor: lenne még egy elég fontos kérdésem, amiröl eddig még semmit nem hallottam.
Szerinted a fidesz egyedül fog kormányozni, vagy fidesz-kdnp koalíció lesz? Lesz koalíciós szerödés, mint eddig? Van értelme annak, hogy csak a fidesz alakítson kormányt? (ebben az esetben a kdnp ellenzékiként ott lehetne minden bizottságban ha jól értem)

tlac 2010.03.24. 09:46:18

@~dá~: mér, a Pokornyij tanácsadós űrhajós vicce nem tetszett? Amúgy a TV2 vita lesúlyosabb mélypontja a szokásos H.Kovácson túl maga Ibolyka volt, teljesen kivetkezett magából. lehet ő szedette le a netről??

Vénveterán 2010.03.24. 09:47:50

@radala: "Szerintem 100 év múlva senki nem fog olvasni semmit. De baromi nagy baj lesz, ha még mindig Wass Albertet kell olvasni, mert az azt jelenti, hogy a következő 100 évben semmit nem javulunk..."

Elnézést az Off-ért, de ezt nem tudom szó nélkül hagyni.
Mi az hogy kell??? Az iskolák 95%-ban említés szintjén is alig kerül szóba, nem hogy tanagyagba kerülve, esetleg kiadva kötelezőnek vagy érettségi tételnek!
Ez azért erős volt...

tlac 2010.03.24. 09:48:09

@papika: igen vannak olyan elméletek, h úgy sincs sok pénz MDF propagandára, akkor minden napra egy főcím, ma Csapody. egyfajta gerilla marketing :)
egyelőre nagyobb a publicitásuk, mint Mesterházynak (Attila)..

j.sz. 2010.03.24. 09:51:33

barli

Szerintem a bizottsági helyeknél a pártok fizikai mérete (hány képviselője van) számít, tehát ha van 15 bizottság (hasra ütöttem), és a KDNP-nek van 15 fős frakciója (nyilván most is lesz) akkor minden adott, hogy ott lehessen. Az MDF a mostani ciklusban nem is tudott mindenütt ott lenni (a végén már ugye még annyira sem)
Névleg koalíció lesz (Fidesz-KDNP), hiszen a kerdemek biztosan megint önálló frakciót akarnak majd (pl. Házbizottságnál ez kimondottan jól jön).

Akkor, amikor az a kérdés, hogy a Fidesznek lesz-e 2/3-a, valójában a Fidesz-KDNP-ről beszélünk. Ez viszont azt erősíti, hogy a KDNP jelenleg nem több, mint a Fidesz egyik "tagozata" (nem, még mindig nem pejoratív!).

j.sz.

tlac 2010.03.24. 09:53:31

@ladislaus: nem emléxem, de az fent van Youtube-on. És az megvan amikor Feltó arra kéri OV-t hogy ezt az igaztalan kampányt vonja vissza, ilyet senki nem mondott? :)

papika 2010.03.24. 09:53:32

@tlac:
No Burány Sanya beszélt, a legszebb rész:

Burány Sándor szerint az MSZP budapesti elnökségének nagy hibája, hogy későn nézett szembe a korrupcióval, vagyis inkább azzal, hogy sokakban a sajtóban megjelent állítások tényként rögzültek.

Tehát azt sugallja, hogy ugyan nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak! Csak rosszul rögzültek a dolgok!

www.hirszerzo.hu/cikk.kizart_hogy_mszp-s_politikus_buncselekmenyt_kovetett_volna_el.144450.html

tlac 2010.03.24. 09:54:59

@radala: Szocialista Ildikó kampányfőnöke még dutyiban. Ildikó védte utolsó energiáival Cusit, Fletót is.

hebrencsbrekkencs 2010.03.24. 09:55:07

Ezeket a vitákat én nem értem.
Ilyenkor mindig elképzelem egyszeri Jancsi bácsit és Julcsi nénit, amint hallgatják az okosságot, majd a papa rácsap a néni térdére, mondván: "Te anyjuk ez jól beszélt, inkább rá fogunk szavazni. Nézd! - ha jól megnézem a másiknak a szeme sem áll jól." Valaki szerint ez tényleg így működik?

andzsin 2010.03.24. 09:55:08

@greycup: pontosan erről van szó. a KDNP nem párt, hanem csak egy "farok", amelyik jól megmondja a frankót. megélhetési politikusok, akik "verhetik a nyálukat". mellékesen Semjén bácsi évfolyamtársam volt, sajnos nem sok jót tudok róla mesélni....

Idet 2010.03.24. 09:55:53

@leila iron: Ja, hogy ez egy lépcső fentről, halszemmel?

Naggyon szép dolgok vannak azon az oldalon. Hogy még mi is odakerültünk?!
Ez a caracole, utánanyálaztam, hogy mi, de a kép, az egyszerűen csudás! Jöhetnének ide még spirálgalaxisok is, az sem semmi! Kösziköszi!

tlac 2010.03.24. 09:58:00

@papika: az MSzP egy becsületes Párt, becsületes emberek közössége.

sz_ 2010.03.24. 09:58:56

Kedves Gábor, azt már lehet tudni, hogy április 11-én melyik csatorna választási műsorának leszel vendége?

cambridge.on 2010.03.24. 10:02:08

@Sportlövő: Szerintem te eltévesztetted a lőállást. Nem itt kellene lövöldöznöd. A te pályád a kuruc.info, ott megbecsülnének egy ilyen lelkes hívet. Mivel szoktál célba lőni?
Csak nem nyíllal?
Eddig a Fideszt tartottam a politikai életben " kis gömböc"-nek, ami mindenkit felfal.
Azzal a telhetetlen megnyílvánulással, amivel a Jobbik a jelenlegi kampányban résztvesz, elsőszámú "kis gömböc" jelölt címet érdemelte ki.
Sportlövő,kérd meg a mamádat olvassa fel neked az esti mese idején! Még tanulsággal is szolgálhat.
Figyelni kell a Fideszt, néha a kevesebb több! A néha alatt a választásokat értem.
Hogy megértsd mire gondolok:Schnauze!
Esetleg:Shut up!
Az ilyen észlényeknek mint te vagy, mert csak kárt okozol a pártodnak.

@Anyád a baráthal:
Az indokok parlamenti elnök helyettes, frakció vezető és helyetes,bizottsági tagság= MONEY, MONEY, és még több MONEY!
Egy kis nyűggel járt, mert időnként a frakciónak járó időkeretben beszélni kellett a semmiről,de megérte.

Hamarabb előbújt a rejtőzködő (fantom) mint vártam.
Akkor lenne jogos a bemutatkozás, ha meg is méretnék magukat a választáson. Félnek, hogy könnyűnek találtatnának.
Mehetnének az SZDSZ után.
Az nem érv, régen beszavaztak, jogunk van ott lenni!
Régen az SZDSZ is kapott 30%-ot.
Egy eddig rejtett ösvényt mutattak meg a többieknek.
Gondolom a szocik is elindulnak rajta, van annyi eltérés a párton belül, ami indokoltá teheti a két frakciót.

snq 2010.03.24. 10:02:25

@barli: becsületére legyen mondva a lapnak, hogy benthagyta a 20 éves részt:

"– Valóban az MSZP–SZDSZ-koalíció kifizetőhelyeként működött a BKV?

– Igen, de nemcsak az elmúlt időszakban, hanem az előző húsz évben. Természetesen mindig is az volt az MTV, a Magyar Posta vagy a MÁV is, épp az adott kormánytól függően. A BKV csak egy a nagy állami és önkormányzati cégek között."

papika 2010.03.24. 10:02:47

@tlac:
De hihetetlen, annyi ügy van, pl az, hogy a Hónig (közlekedési miniszter) veje egy parfümcsempész maffiában volt benne, és ők intézték, hogy nehogy ellenőrizzék a csempészkamionokat, itthon nem is hír már, míg a romániai sajtó ezen csámcsog.

kronika.ro/index.php?action=open&res=36928

kronika.ro/index.php?action=open&res=36971

barli 2010.03.24. 10:03:33

@j.sz.:
"Akkor, amikor az a kérdés, hogy a Fidesznek lesz-e 2/3-a, valójában a Fidesz-KDNP-ről beszélünk"

nem kell ahoz kormánypártnak lenni, hogy valaki megszavazzon egy kétharmados törvényt! Mint ahogy a jobbikkal sem kell esetleg koaliciót kötni hogy közösen megszavazzanak eztaztamazt amihez kétharmad kell (bár ebben még kételkedem).

radala 2010.03.24. 10:06:32

@Vénveterán: A kell alatt azt értettem, hogy ahhoz, hogy megfelelő nemzeti öntudatot láss. (nem arra céloztam, hogy Wass kötelezö olvasmány lenne)
Arra gondoltam, hogy egy normális világban 100 év múlva Wass nemzeti öntudata nem add semmiféle katarzist, mert ha a magyar kisebbség nincs elnyomva, ha a magyar nemzet büszke magára magától, akkor ki nem szarja le, hogy ki hova adja vissza a hegyeit.
Szerintem senkit nem zavar, ha egy hegy közigazgatásilag Miskolctól Egerhez kerül. Ilyen lenne egy normális világ.
Szóval rosszul fogalmaztam, arra céloztam, hogy ahhoz, hogy a magyarságodat valaki megsimogassa ahhoz még mindig Wass-t kell olvasni, az lesz a baj.

Idet 2010.03.24. 10:07:18

@radala: Ne temesd még a Gutenberg-galaxist.

Biztos, hogy fognak olvasni, ha valszleg másképpen is, meg kevesebben. De még a könyv is megmarad, ld. a Fahrenheit 451, meg a Visszatérés. (Lem).

Mindig is az volt a meggyőződésem, hogy semmi sem képezi úgy le a világot, mint az irodalom. Jobban a szakkönyveknél, todománynál stb. Lehet megégetni! Mármint engem, a könyveket nem hagyom!
Esterházyban egyetértünk.

j.sz. 2010.03.24. 10:11:34

barli

Persze, hogy nem kell, de kizárt, hogy a KDNP ne legyen benne az új kormányban. Fura volna, hogy a közös lista, közös egyéni jelöltek dacára csak a Fidesz alakít kormányt.....ezt ugye Te sem gondolod komolyan? Itt jogi értelemben Fidesz-KDNP kormány lesz.

A Jobbikkal való együttműködés esélyei a nullához közelítenek, amióta a két párt nyíltan háborút visel egymás ellen.
Az persze nincsen kizárva, hogy a Jobbik egy-két népszerű (populista?) törvényhez adja a nevét. Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy a klasszikus 2/3-os tv-ek megváltoztatásánál a Jobbiknak kevés lesz a Fidesz akarata-álláspontja; ezért nem mindegy, hogy a Fidesz(-KDNP) megszerzi-e egyedül a minősített többséget.

j.sz.

Vénveterán 2010.03.24. 10:13:36

@radala: Én kérek elnézést!
Ebben én is bízom, bár azért pl. a Kard és Kaszát, szerintem akkor sem érdemes félredobni, mert szépen leírja az elmúlt kb. 1000 év magyar történelmét. És van még pár műve, ami jó "kórképet" mutat azoknak, akik nem élték át azokat az éveket.

Idet 2010.03.24. 10:16:11

@Vénveterán: Vannak más mellőzöttek is, kicsit nagyobb súlycsoportban. Pl. Németh László...

Wass Albert tudott írni, nagyon határozottan tudta, mit akar közölni a világgal, és ez át is jön, többnyire. Túlbecsülni nem szükséges: az átlagnál jobb lektűr, ha megkövezel is. És sok van benne Nyírőből, aki azért szintén egy író volt, és nemigen beszélnek róla, hacsak Uz Bence-szinten nem. Wassnak az a két kötetes kommunistása, nem jut momentán eszembe a cím, például nagyon koppintásgyanús, vagy pedig - időbeli eltéréssel- ugyanazt az anekdota-kincset használták.

Ephialtes 2010.03.24. 10:16:45

@kiszol: gratulálok a tábláthoz

ladislaus 2010.03.24. 10:19:27

@tlac: "nemigaz orszagban" :))) LOL :)

tlac 2010.03.24. 10:22:37

@papika: az egész "rendszerváltásnak" ez a lényege, közvagyonból magánvagyon, közben közpénzből magánpénz.
Azzal együtt az autópályák és a Metro4 a legnagyobb buli.
és jó példa a BKV stb azoknak akik egyfajta önkormányzati tulajdonlásban látnák a megfejtést, vagy bmi közösségiben..
Tarlós egyenesen holdingokat akar.. lsd Debrecen

tlac 2010.03.24. 10:23:49

@barli: persze, legfeljebb nyakópisták fognak őrjöngeni, hogy FIDESZ-Jobbik összejátszás van :)

Idet 2010.03.24. 10:24:03

@Vénveterán: Nem érdemes, de arról a korról lehet Móriczot, Jókait is olvasni; egyébként Jókaival kapcsolatban nem szabadna a száz éve tartó középiskolaitankönyv-terrornak engedni: NEM "nagy mesélő" és NEM ifjúsági kategória! És NEM romantikus érzelmi dagonya.

Így a választások előestéjén mindenkinek figyelmébe ajánlanám "Az élet komédiásai" c. nyűvét, melyben jól leíratik, hogy mentek ezek a dolgok nem is olyan régen, mibők nőtt ki az, ami mostanság egzisztál, és még fog is egy darabig.

barli 2010.03.24. 10:26:07

@tlac: a nyakópista elöbb mossa ki magát a buszos buliból :)

Idet 2010.03.24. 10:26:57

@Idet: És még a "Rab Ráby" is ide tartozik, de NEM a szocialistarealista filmváltozat!

dzsaszper 2010.03.24. 10:31:00

@tlac: az önkormányzati tulajdonlás önmagában még nem baj. Viszont az önkormányzati tulajdonú cégek ügyeinek törvény erejével kellene bizonyos esetekben nyilvánosaknak lenni. Bármely helyi lakos kapjon meg minden információt. Ehhez képest a főpolgármester is azt mondta, eltitkolták előle a dolgokat...

Idet 2010.03.24. 10:31:40

Lám, lám, a választások közeledte!
Felfüggesztések, fegyelmik izraeli kémrepülőgép-ügyben! Egy évvel ezelőtt elkenték volna a száját bárkinek, aki csak szóba meri hozni.

A BKV meg koalíciós kifizetőhely lenne? Mit nem mond? Hát, magunktól rá nem jöttünk volna, az tuti.

radala 2010.03.24. 10:32:41

@Idet: Nem temetem, az én nagylányom (9) annyit olvas, hogy azt nem lehet ép ésszel fölfogni (500 oldal/hét szerintem) Én ilyen koromban még zokogva olvastam hangosan Winetout, mert azzal akartak megtanítani olvasni. Emlékszem mikor már a családi nyomás hatására nekem is el kellett játszanom, hogy érdekelnek a könyvek, akkor azzal buktam le, hogy el sem olvasom, amit a könyvtárból kikölcsönöztem, hogy a Jókai Mégis mozog a Földnek csak a második kötetét vettem ki... Kurva könyvtáros miért nem szólt:-) Szóval én nem aggódom, majdnem gimiig alig olvastam valamit, onnantól meg nagyon sokat. Épp négy könyvet olvasok egyszerre:-)
Igazából csak vicceltem. Én még azt is el tudom képzelni, hogy többet fognak olvasni, mint mi. Pl Harry Potter gondolom kimutathatóan segített az olvasásban. Csak azért viccelődtem ezzel, mert nevetségesnek gondolom az ilyen száz év múlva majd kiderül, hogy ... De lehet, hogy csak én vagyok ilyen állati szerény, aki csak annyit tud megállapítani, hogy valami nekem tetszik-e.

bigapples 2010.03.24. 10:38:57

Nem hiszem, hogy sokat számítana a királyi TV választási műsorában való szereplés. Ha nekem kellene döntenem, én nem támogatnám a KDNP külön szerepeltetését. A két párt nyilvánvalóan közös programmal indul, az egyházak, egyházi iskolák ill. a családi adózás kérdésén kívül nem igazán tudok olyan területről ahol a KDNP markáns, a Fideszétől elkülöníthető álláspontot fogalmazna meg.

Mindenesetre ha van is kis hátszele a Fidesz-KDNP-ek az MTV-nél, az OVB-nál biztosított az MSZP támogatása, hiszen jóformán csak MSZP-közeli tagok a bizottságban, nem lennék meglepve, ha az OVB helyt adna a szoci panasznak.

bioLarzen 2010.03.24. 10:39:06

"Amikor először meghallottam a televízió döntését, magam is hajlottam arra, hogy az eljárás nem szerencsés, hiszen politikai értelemben a KDNP önállósága erősen megkérdőjelezhető – ahogy erről korábban már írtam is. Ha azonban alaposabban átgondoljuk a dolgot, kétségtelenül szólnak érvek a döntés mellett."

Persze: a tévé vezérkar nem akarja a választások utáni első hónapot munkakereséssel tölteni... :)

bio

m.logic 2010.03.24. 10:39:32

@Süveges Gergő: Szevasz

Remélem, ha a Jobbik jön hozzád elsőként a 25 perces interjúra, nem a szokásos, aljas Pachmann-Betlen-Süveges féle gyalázás következik majd.

Tudod a Fideszt is lehetne folyamatosan Meggyes balhéiról, a Jobbik plakátjainak jogtalan eltávlításáról, a Miépnek adott ajánlószelvényeiről, Pintér korrupciós ügyeiről, a Fidelitaszos rasszista Balogh Artúrról, stb kérdezgetni.

Az Mszp-Szdsz-Mdf egypártot meg főleg, napokig, évekig. Szóval szoruljon már belétek valami tisztesség, objektivitás!

Taip 2010.03.24. 10:41:39

Ugyan nem közös lista, meg nem kapcsolódik az előző kommentekhez, de számomra elég érthetetlen pl. az MDF és az SZDSZ lista kezelése Budapesten.

Több olyan jelölt is van a valasztas.hu szerint, akiknél Bp-en az MDF,SZDSZ a jelölő, ugyanakkor fent vannak az MDF elfogadásra váró önálló országos listáján.
Most akkor melyik szervezet jelölte őket? Ha Bp-en meg kell különböztetni az MDF-es és az MDF-SZDSZ-es jelölteket (nem vonható össze egy listává, ez a minimum 8 jelöltnél jött elő nagyon), akkor az országos listán miért lehet egyben kezelni?
Persze ez csak elvi kérdés, mert hátul vannak ezek az emberek, de akkor sem értem. Ha egy választókerületben indul egy MDF-SZDSZ-es jelölt, akkor annak a töredékszavazatai az önálló MDF-es listára kerülnek? Meg az önállóan induló MDF-eseké is?

kiszol 2010.03.24. 10:41:57

@radala: Köszönöm mindenkinek! Elnézést, ha kevéssé olvasmányosra sikerült :)

MDF:
Nekem is az jött ki, hogy az MDF szavazók területi elhelyezkedése nem nagyon volt arra hatással, hogy a pártnak hol sikerült összegyűjteni a 750 cédulát. Ez azért minimum véleményes.

Természetesen a becslést sok tényező befolyásolhatja, minél többet igyekszik az ember figyelembe venni. Érdemes lehetne még a fenti javított értékeket súlyozni az EP választáson való részvétellel. Ha az LMP ill. MDF számára erősebb területeken magasabb volt a részvétel, akkor ez is javíthatja a bejutási esélyüket. E célból a 2006os választás részvételi adatai sem biztos, hogy rosszak kiindulási alapként.

Ha valakinek volna esetleg adatsora arról, hogy tavaly az EP választáson a részvétel megyénként milyen volt, azt szívesen fogadom és javítom a részvétellel a becslésemet. Persze akár választókerületenként is nézhetném a nézettséget, de az megint elég sok munka lenne valamint nem is hiszem, hogy egy megye 2 EVKját tekintve túl nagy lenne a részvételben a különbség. Budapesten talán nagyobbak szoktak lenni a különbségek mondjuk, de ebben most nem vagyok biztos :)

radala 2010.03.24. 10:46:20

@kiszol:
Sokáig úgy gondoltam, hogy a táblázatod azt bizonyítja, hogy az MDF-nek jelentősen rosszabbak a kilátásai, mint az LMP-nek.
De ez lesz a Jövő:-)
holnapiujsag.blog.hu/2010/03/23/2026_david_ibolyat_nem_lehet_eltaposni

bioLarzen 2010.03.24. 10:53:54

@Sportlövő:
"100 év múlva senki sem fog Eszterházyt olvasni, ellenben Wass Albertet és Tormayt igen! "

LOL :D

Erről az a korabeli angol "műkritikus" jut eszembe aki azt mondta, hogy ez a "Rembrandt" karakterábrázolás és ecsetkezelés tekintetében messze elmarad a roppant tehetséges angol Rippingille nevű festőtől, ezért méltán vár majd rá a feledés :D

bio

kiszol 2010.03.24. 10:55:13

@radala: Na igen, lehet, hogy Ibolya egyszemélyben is képes lenne bejutni és frakciót alakítani :D

Visszatérve a táblázatra, igen, azt valószínűsíti, hogy az LMPnek jobbak az esélyei, ugyanakkor azt is mutatja, hogy mindkét pártnak jobbak az esélyei annál, mint amit a könnyebben/közvetlenül látható számadatokból kiolvashatunk. Igaz, az MDFnek csak pár hajszállal :)

m.logic 2010.03.24. 10:55:54

@radala: 2026-ban Dávid Ibolya már 135 éves lesz.

bigapples 2010.03.24. 11:05:24

@kiszol: Érdekes lista. Én tegnap a térkép tanulmányozásakor azon morfondíroztam, hogy az LMP-nek nincs egyéni jelöltje Győrött, Szombathelyen, Kaposváron és úgy általában Dunántúlon sok helyen nem indul egyéniben.

Én úgy gondoltam, hogy Budapesten kívül leginkább a fejlettebb, nyugatosabb gondolkodású dunántúli, É-dunántúli régióban ill a nagyobb városokban lehet keresnivalójuk az általuk képviselt mondanivalóval. Ehhez képes megyeszékhelyek hiányoznak és Győr-Sopronban, Vasban, Fejérben kevés a jelölt. Nem tudom mennyire fog működni a szavazatmegosztás ott, ahol nincs egyéni jelöltjük.

radala 2010.03.24. 11:05:51

Lehet, hogy ezt rajtam kívül mindenki olvasta. Én csak a rádióban hallottam azt, hogy a BKV az mszp-szdsz kifizetőhely volt.
Ezt elolvasni egészen más érzés. Mit mondjak, ha ezt az interjút mindenki elolvasná, az mszp nem érné el az 5 %-ot...
vastagbor.blog.hu/2010/03/24/lendvai_ismerose_nyako_buszai_es_a_tobbi

papika 2010.03.24. 11:07:13

@kiszol:
EP részvételi adat van a valasztas.hu-n:

www.valasztas.hu/dyn/ep09/outroot/hu/napm8.htm

Jó számolgatást! Remélem, jót nyit meg a link.

radala 2010.03.24. 11:11:45

"Vegyük például a 4-es metró Rákóczi téri állomásának újraterveztetését, amelyet azért kellett elvégeztetni, mert a lakók tiltakoztak a fák kivágása miatt. Mint kiderült, szó sem volt semmilyen valódi lakossági tiltakozásról, ez csak ürügy volt, hogy 600 millió forintot kérhessenek az állomás átterveztetéséért. "

Erre mondják, hogy okos. Ki gondolna bármi rosszra, ha a lakosság tiltakozik a fákért.

papika 2010.03.24. 11:12:59

@radala:

Hát igen, ez a legnagyobb! És további jó hírem, hogy ezek után biztos az MSZP szakadása, mert nem tudom elképzelni, hogy pl a szeretett Botka úrad szocialista polgimester-jelölt akarjon lenni Szegeden, inkább alakít egy Botka pártot. Vagy Újhelyi-Botkát.
És nem csak Nyakó, Lendvai van bemártva, de a teljes slepp is, sajtóval-Verebessel együtt! Ezt nem lehet túlélni, ez kizárt.

sárkányfő 2010.03.24. 11:15:51

Helló,
ezt láttátok már? A végét mondjuk elcseszték.

www.youtube.com/watch?v=CX2GeB80mso

AnnaKarenina 2010.03.24. 11:16:23

TG-nak nyilván igaza van, ha a választási törvényben leírtakra hivatkozik, számomra ez logikai levezetés, tartalmilag viszont az merülhet fel, hogy ha így közösen indulnak, akkor mi más mondanivalója lehet a KDNP-nek, hiszen nyilván egyetértés van közöttük. Vagyis, ha mint párt, külön nem méretteti meg magát, akkor ez szimplán egy dupla szereplési lehetőség. Bár szerintem ez nem egy kardinális kérdés. Meglátjuk, mi lesz a mondanivaló.

pad78 2010.03.24. 11:17:05

"Mindent mérlegelve két szempont létezik szerintem: az egyenlő versenyfeltételekre és a politikai realitásokra vonatkozó."

Bocsáss meg, Gábor, de jelenleg ez a valóban két szempont a Fidesz tekintetében szerintem egyirányba mutat! A politikai realitások is azt támasztják alá, hogy ha az MSzP és a Jobbik egy estét kap, akkor a három kicsi (LMP, MDF, CM) együtt egyet, a Fidesz pedig kettőt, vagy akár hármat is. Mert: a. jobbik-fanokat leszámítva mindenki tudja, hogy Fidesz-kormány lesz, előreláthatólag egypárti (ill. a KDNP-vel, ha külön vesszük kétpárti); b. ráadásul jelenleg a támogatottsága is közel háromszorosa a középpártokénak. Tehát a politikai realitás alapján akár még egy estét kaphatna. Igaz, hogy a politikai realitás az lenne, ha a másik estén nem Semjén, hanem Navracsics képviselné a Fidesz(-KDNP)-t. De ez az ő dolguk... (Ők tudják, kivel mutattatják be magukat.)

pad78 2010.03.24. 11:18:23

@pad78:
Pontosítok: ...ha az MSzP és a Jobbik egy-egy estét kap...

kiszol 2010.03.24. 11:20:04

@papika: Köszönöm, szuper! Én gyors keresgéléssel csak EVKra lebontva találtam meg. Este kiszámolom és ha lesz érdemi hatása, akkor elküldöm Török Gábornak a módosított táblázatot.

@radala: No igen, nem lehet véletlen még Mo.-n sem, hogy egy ekkora megaprojekt, mint a négyes metró, több mint 2x annyiba kerülve lassan több mint 2x annyi idő alatt készül el. Azt meg még nem tudjuk, hogy milyen minőségben... De gyanús.

Nagyon naivnak kell ahhoz lenni, hogy ne gyanakodjon az ember... Vajon hová tűnt a sokmilliárd Ft plusz pénz az eredeti tervekhez képest? (Érdekes módon külföldön nem kerül az előzetes tervekhez képest sokszoros pénzbe egy projekt.)

pad78 2010.03.24. 11:20:39

@pad78:
És nem értem az MSzP-t. Itt a nagy lehetőség, két este is hallgathatják, hogy mi a Fidesz-KDNP programja. Eddig nem azon szomorkodtak, hogy keveset hallanak róla? :)

Idet 2010.03.24. 11:20:58

@radala: LOL... 9 évesen én is már nagy könyvfaló voltam, szerencsére anyám úgy kapatott rá a dologra, hogy az egy finomság, gyerekem, és ha a számtanlecke (akkor még az volt...) nincs meg, könyv az ablakban...
Második osztályban lettem önellátó, amikor már biztosan olvastam, addig szülők-nagyszülők sorsa állandó nyúzatás volt.

Én is szeretem a párhuzamos olvasást, meg az újraolvasást is!
Csak arra vigyázz, hogy pintyőkéd rendesen meg is eméssze az olvasottakat, és könyvszemét ne kerüljön a kezébe.
Én is Winnetou, meg Cooper, a Fennimore, és Verne minden mennyiségben, imádtam.

Egyébként, Cooper sem ifjúsági kategória, ez is ilyen monarchia/szocialista lózung, de hát Kádárék, a kultúrosok is, abban a kutúrkörben szocializálódtak, marxizmus ide vagy oda. Aczél et. is. Ettől a baromságtól talán csak Lukács volt ment, jesszusom, leírtam az ördög nevét!

bigapples 2010.03.24. 11:22:25

@papika: Nem hiszek egy Botka pártban. Miért lépne ki a pártból, amit át is tud venni pár szövetséges megyei elnök támogatásával. Egy Gyurcsány féle párt sokkal inkább benne van a pakliban, ha nem sikerül a választások után a párt élére állnia. Árulkodó volt Gréczynek, GYF hadapródjának az arcjátéka, amikor a külön frakcióról kérdezték a TV2-ben. Ha szakadnak is a szocik, szerintem nem Botka fogja azt iniciálni.

bigapples 2010.03.24. 11:23:06

@papika: Nem hiszek egy Botka pártban. Miért lépne ki a pártból, amit át is tud venni pár szövetséges megyei elnök támogatásával. Egy Gyurcsány féle párt sokkal inkább benne van a pakliban, ha nem sikerül a választások után a párt élére állnia. Árulkodó volt Gréczynek, GYF hadapródjának az arcjátéka, amikor a külön frakcióról kérdezték a TV2-ben. Ha szakadnak is a szocik, szerintem nem Botka fogja azt iniciálni.

Tina0611 2010.03.24. 11:27:28

Elnézést, hogy nem a témával kapcsolatban...
Mióta új formátumú a honlap, a kommentbuborékok jobb oldalán egy rész nem látható nálam, így élvezhetetlen, olvashatatlan az egész. Mi erre a megoldás? Köszi

pad78 2010.03.24. 11:27:30

@ubul2000:
A Fidesz és a KDNP nem azért kap két estét, mert két frakciót alkot a Parlamentben, hiszen ennek alapján a Jobbik meg az LMP egyet sem kapna. (Ja, és már az MDF sem.) Hanem azért, mert most közösen, de két pártként indulnak. (Vállalva a jogi konzekvenciákat.)

A foci VB-n sem azok a csapatok indulnak, akik négy éve jók voltak, hanem akik most sikeresen indulnak a selejtezőn. A KDNP pedig sikeres volt, ha másban nem, abban, hogy kihez csatlakozott partnerként...

érdektelen 2010.03.24. 11:27:51

@bigapples: Botka most inkább egy konszenzusos nagyvárosi polgármester akar lenni és másodlagosan MSZP-s.

tlac 2010.03.24. 11:28:11

lsd 89-ben MSzMP-MSzP "szakadás"-t..
csak a kassza számít, a többiek meg maradhatnak ott marxizálni meg baloldaloskodni

radala 2010.03.24. 11:31:58

@Idet: Én nem szeretek párhuzamosan olvasni. Az a négy könyv egyszerre, inkább arra utalt, hogy még mindig nem tanultam meg istenigazából olvasni.
Nagyon utálom azokat, akik Kádárnosztalgiáznak, de sajnos a kommunizmusban valóban minden jobb volt:-)

papika 2010.03.24. 11:33:41

@bigapples:
Hát én pedig azt tippelem, hogy minden olyan szoci polgármester, akinek sansza lesz, hogy megválasszák, az nem fog szoci színekben indulni. És nem is maradhat a szoci frakcióban sem, mert akkor ezzel adja a támadási felületet.
Kurva nagy szarban vannak, nagyobban, mint 89-ben.
Azt, hogy mit csinálnak, nem tudom, de így ebben a mai formájában a szocialista párttól elbúcsúzhatunk.
De szar! Vagyis, HURRÁÁÁ!

Idet 2010.03.24. 11:37:12

@radala: Létező szocializmus volt. A kommunizmusig, hál' Istennek, nem jutottunk el...

radala 2010.03.24. 11:37:16

@bigapples: Mondjuk én vagyok az utolsó, aki hiteles képet tud alkotni Botkáról. De szerintem ö pont ugyanaz a szemétláda, mint a többi.
A baj, az az, hogy ahogy ezt Regöczi is mondja Mindenhol így van és volt is. Szerintem Botka sem tisztább semmivel, szerintem nem tud új pártot alakítani. A baj az az, hogy valószínűleg a Fidesz is csinált ilyeneket 98-02 közt. Mondjuk ha az ember végtelenül optimista, akkor talán most ezek a rendőrségi dolgok megértetik a vállalatvezetőkkel, hogy ez egy veszélyes játék és talán egy fokkal kevésbé fogják csinálni.

Ordnassac 2010.03.24. 11:37:34

Szerintem álhiszti az egész. Az MSZP egyszerűen vagdalkozik, már mindenkire tücsköt-békát kiált... A Fideszre, a KDNP-re, a Jobbikra, az MDF-re, az OVB-re(!), Balogh Zsoltra, Regőczi Miklósra és még sorolhatnám... Nem tud mit mondani.

H.L. 2010.03.24. 11:38:51

Egy pohár vörösbort kért, nem fröccsöt, legalábbis én így emlélkszem.

Idet 2010.03.24. 11:40:05

@radala: És még: igen, ahhoz gyakorlat kell. Meg idő, idő, idő, ami kiskorú mellett nem olyan sok vagyon. A megélhetést célzó munekáról nem is beszélve.
De azért biztos élvezed, amikor hozzájutsz! Mármint az olvasáshoz.

hoplita 2010.03.24. 11:40:28

@theofil:

Egyre inkább kiütközik rajtad a vörös vírus okozta súlyos, évtizedes fertőzés, az utóbbi napokban mind jobban láthatóan.
Vagyis megállapíthatjuk, hogy a te betegségedre nincs más gyógymód, csak a tepsi és a sárgaföld.
Kénytelen vagyok megállapítani....kezded elveszíteni azt a kontrollt, amit hetekig nagy erőfeszítések közepette magadra erőltettél és mindinkább előtüremkedik valódi éned.
Gondolom ez már a korral is összefügg, de nem az lehet a meghatározó.

török gábor 2010.03.24. 11:41:15

szolgálati közlemény: mostantól kezdve egy egész napos konferencián leszek, ráadásul jó messze, ezért legközelebb csak késő este tudok reagálni az esetleg hozzám intézett mondatokra. csak azért szólok, hogy megelőzzem a "bkv-ügy miatt hallgat", "vona beszédét írja" vagy a "már válaszra sem méltat" típusú hozzászólásokat :) szép napot mindenkinek!

barli 2010.03.24. 11:42:59

basszus abba kéne hagynom a kommentelést, tegnap éjjel Hagyóval álmodtam :) Szerencsére nem volt benne börtön és szappan...

cambridge.on 2010.03.24. 11:43:12

@Idet: Sajnos azt tapasztalom, hogy egyre kevesebbet olvasnak.Nem csak a könyvek ára a vásárlástól visszatartó erő.
Egyre kevesebb időt töltünk művelődéssel. A tv nézést nem tartom a művelődésnek.
Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az irodalom változatlanul, elsősorban könyv alakban lesz elérhető.
Az első számú információ hordozó az internet lett.
Példának felhozhatnám az újságok gondjait:egyre kevesebb lapot adnak el.Én is a neten olvasom a különböző újságokban megjelenő cikkeket.
Minek olvasni, ha a regényt zanzásítva megtalálja a neten?
A filmekkel szemben is a regények mellett érvelek, saját elképzelés szerint megtestesítve a szereplőket.
Engem a szüleim eltiltottak a könyvek olvasásától.Mindenhol olvastam, még órák alatt is.Nem egy könyvet koboztak el tőlem a tanárok.

Származása alapján kijelenteni egy íróról, jelentéktelen, az legalább olyan hiba, mint azzal fenyegetni megszüntetik a tv adókat.Az nem magyar aki azt nézi?
Ki veszi magának a bátorságot, hogy megmondja mi tetszen nekem?Gondolat rendőrség a következő?

barli 2010.03.24. 11:43:57

@török gábor: mert biztos nincs mobil interneted, mi? :)))))

Idet 2010.03.24. 11:45:45

@Ordnassac: Tücsköt-bogarat hord össze mindenkiről. Bocs, a szakmai ártalom...

radala 2010.03.24. 11:45:49

@papika: Ezt láttad már?
miskolc.mszp.hu/index.php/letoeltesek/category/1-miskolci-er.html
Ez nagyon más, mint a "hivatalos mszp".
Mondjuk Botkáról semmit nem tudok, de szerintem simán buta, szóval belőle nem nézem ki, hogy le tud szakadni. Tudja fene.
botkalaszlo.mszp.hu/
Mondjuk ez nem épp egy elszakadás. Szerintem simán várja ez a fasz a csodát.
Nézd meg a szavazást. Agyamat eldobom. Ez alulmúlhatatlan"
A távhő áfájának csökkenése pozitívan befolyásolja...
...a fogyasztók költségeit.
...az energiafelhasználást.
...a megújuló energiák felhasználását.
Mi a fasz hatása lehet bármire a fogyasztók költségein kívül? Az áfa növelés esetleg segíthetne az alsó kettőn.
Külön szégyen, hogy egy olyan szép és pezsgö városnak, mint Szeged egy ilyen fasz lehet a PM-re.
Haza se megyek! csak szavazni:-)

hoplita 2010.03.24. 11:47:44

@radala:

".....A KDNP baromi jó eséllyel nagyobb frakció lesz, mint az mszp vagy a jobbik...."

Szoktál számolni, vagy csak ütsz egyet a hasadra....???
Mert ez elég muhahaha-kategória....
Szerinted önállóan hány helyen lettek volna képesek indulni és hány százalékot szerezne ez a kis szellempártocska, az élén fővadászsemjénzsótikával, aki még a gatyájára sem mondhatja, hogy az övé......mert még az is ovié...?
:DD

bigapples 2010.03.24. 11:47:49

@leila iron: Igen, de nem tudjuk, hogy 2014-ben vagy 2018-ban nem akar-e indulni a miniszterelnöki székért. Nagyobb botrányok nélkül, eredményesen vezeti az ország egyik legjelentősebb nagyvárosát. Persze ehhezaz kell, hogy legyen még szocialista párt 2014/2018-ban :)

@papika: Szerintem pénz és paripa nélkül, függetlenként nem fognak nekimenni az önkormányzati választásoknak a nagyvárosok szoci polgármesterei. Botka igazi kádergyerek, nem láttam még egy olyan gesztusát sem, ami a párt elhagyását vetítené előre.
Azt gondolom a választások után még megmarad a mostani szoci pártvezetés és GYF nem tudja átvenni a pártot , egy darabig még a mai formájában fog vegetálni az MSZP.

bigapples 2010.03.24. 11:50:53

@radala: Én nem becsülném alá a szoci megyei elnököket, mind kiskirály a saját megyéjében. Tavaly ők puccsolták meg Gyurcsányt a miniszterelnök-keresési bohózat végén.

radala 2010.03.24. 11:54:15

@hoplita: Fogalmam sincs ki KDNPs, de a Fidesz/KDNP-nek jó eséllyel lesz 260 fős frakciója, ha van egy kis esze, akkor ebből csinál egy 195 fős Fideszt meg egy 60-70 fős KDNP-t. Ha még több esze van, akkor 2012-töl a KDNP ki is lép a kormányból, mert a Fidesz nem támogatja a buzik börtönbecsukását cigányok kasztrálását/kötelező hitoktatást/hazafiassági törvényt/csendörséget:-) Oszt 2014-ben megint meglesz a 2/3:-)

flea 2010.03.24. 11:54:56

@kiszol: "nem is hiszem, hogy egy megye 2 EVKját tekintve túl nagy lenne a részvételben a különbség"

Hogy a fenébe ne.

Nézzél 2006-os adatokat, Szabolcsban van olyan, hogy egymás mellett 2 falu, az egyikben 90%-os MSZP többség, a másikban 90%-os Fidesz. És a részvétel között is van vagy 20% difi.

És mindez olyanokon múlik, hogy melyik falut milyen színű kormány alatt öntötte el a Tisza, és hogyan épült újjá, meg ilyenek.

Amúgy valóban klassz a táblázat, de egy dolgot nagyon hiányolok belőle: annak az elemzését, hogy ha feltesszük, hogy az MDF, SZDSZ, LMP EP-választási adataiból lineárisan extrapolálhatók az MDF és az LMP mostani eredményei, akkor milyen súlyozás és részvételi arány esetén hány százalékot érnek el. Ez sokat elárulna arról, hogy mennyire érdekük egymás ellen kampányolni a hátralevő időben, ill. arról is, hogy nagyságrendileg mennyi "külső", az EP-választáson passzív vagy a másik 3 valamelyikére szavazó választót kell megnyerniük a bejutáshoz.

radala 2010.03.24. 11:56:13

@hoplita: Vona nadrágja meg a gázpromé:-) Melyik a jobb?

flea 2010.03.24. 11:56:51

@Ordnassac: talán kígyót-békát kiált, nem? Ne hordj össze tücsköt-bogarat. ;)

Idet 2010.03.24. 11:58:07

@cambridge.on: Du meine Güte, de hát miért??? Miért tiltottak el?
Igen, igazad van abban, hogy a tömegkommunikációs eszközök ellene hatnak az olvasásnak, és ezt igen nehezen lehet leküzdeni. A tulajdon kölykemet is nagyon nehezen tudtam rákapatni, pedig itthon van könyv rendesen, és olvasni is látott eleget az ifjú.

A filmek, a vizualitás és a sebesség, ezek, mondta ő. Aztán egy hosszadalmasabb betegség alatt Svejket adtam neki, hogy nevetni is tudjon már a sok kínzatás mellett, és hallom ám a vihogást azóta is...
Persze, korántsem ilyen egyszerű. Magyarázat szükségeltetik a befogadáshoz, más világban élnek, mint mi.
Néztük az "Igenis, miniszter úr"c. angol sorozatot (szenzációs!), és halálra bosszantotta magát, hogy nem érti, min nevetem könnyesre magam. No, aztán egy kis fejtágító után átjött neki, onnan láttam, hogy tőlem függetlenül is ott nevetett, ahol nevetni kell.

Treuga Mei 2010.03.24. 11:58:31

Tisztelt TG!

A szocik fölvirnyanása alighanem a késői észbekapás egyik eredménye. Hisz ők is megjátszhatták volna a közös listát, tíz százalékuk eséllyel lesz - bár jobb most nekik rejtőzködni, nem biztos, hogy sajnálniuk kellene a kisebb felületet.
Az, hogy közös listája van a Fidesznek a KDNP-vel, nem ok nélküli. Nem hiszem, hogy kizárólag korrekt szempontok vezetik őket ebben, de azt sem hiszem, hogy az MTV számára komoly mérlegelési lehetőség adódik. Annyit kell eldönteniük, hogy a pártokat vagy a választási listák képviselőit akarják nyilatkoztatni. Ha az utóbbiról döntöttek (ami éppoly legitim, mint ha az előbbiről), akkor a helyzet adott.
Igaz, komoly kérdés, hogy nem programok ütköztetése-e a cél. Abban az esetben, ha erre a válasz igen, a televízió döntése revideálásra szorulhat: a KDNP önálló programját eddig nem sikerült észlelnem. (Persze a politológusok esetleg helyreigazíthatnak, lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el!)
Tehát: van-e önálló programja a kisebbik listaközösködőnek?

@Sportlövő:
Ennyire csak nem sivárosodhat el a magyar föld! Tormay mint nagy irodalmár... (Arra mindig vigyázz, hogy a magyart a magyar nyelv szabályaival ellentétesen minden helyzetben nagy betűvel írd! Az is segíti az évszázados olvasási reményeidet! Úgyis biztos rusnya cigányook és zsidók összeesküvéséből alakultak a magyar nyelv szabályai, tán még a nyelvújítás is szabadkőműves összeesküvés eredménye [tekintettel pl. Kazinczy szabadkőműves voltára is], nem kár a nyelvért, ne is bánd!)
Hidd el, nélkületek, megnyilvánulásaitok nélkül jönne még az extremista jobboldalnak néhány plusz százalék! Azt hiszem, ezért is mondhatjuk el: nagy szolgálatára vagy a nemzetnek! (Én már csak maradok a kis betűknél...)

zenebono 2010.03.24. 11:58:56

Sajnos most az MSZP-nek van igaza szerintem. A KDNP-nek nincs külön választási programja, a Fideszét meg minek kétszer megvitatni.
A másik indokom pedig meglehetősen önző: Semlyén az egyik legellenszenvesebb politikus a polgári oldalon, nem szeretném, ha szavazatokat vinne el a Fidesztől.

Idet 2010.03.24. 11:59:22

@flea: Ez volt a második része, kösssssz...

Treuga Mei 2010.03.24. 11:59:49

@Sportlövő:
Ja, és Esterházy, s-sel... Ha máshonnét nem, magyar történelmi tanulmányainkból... már ha akadnak...

Ordnassac 2010.03.24. 12:00:10

@Idet: ehhh... kevertem a kígyót-békát a tücsköt-bogarattal... Köszi a javítást!

flea 2010.03.24. 12:01:57

@Idet: ja, látom, kicsit lemaradtam :)

Ordnassac 2010.03.24. 12:01:57

@radala: kb. 30-35 KDNP-s lehet. Szóval, ha az LMP és/vagy az MDF nem jut be, akkor a KDNP lesz a legkisebb frakció.

radala 2010.03.24. 12:04:26

@flea: Szerintem itt az LMP-nél nincs helye számolgatásnak. Menni kell előre. Aki az MDF-re szavaz helyettük az hülye, az ne is szavazzon az LMP-re. Ha lehet más politika, akkor szerintem legyen is más. Nem kell patikamérleg, egyszerűen menni és mondani, hogy ők is itt vannak, ha valakinek nem elég jó, ami most van, nem bízik a mostaniakban, nem csípi a radikalizmust, akkor szavazzon az LMP-re.

cambridge.on 2010.03.24. 12:06:34

Országos szinten tökéletes Fidesz. Helyi szinten,lehet más?
Nem a területek összessége adja az országot? Erre lehet számítani a választások után! Csak még nagyobb mértékben.

kuruc.info/r/52/57128/
Van ennek hírértéke?

flea 2010.03.24. 12:07:31

@radala: Abban teljesen igazad van, hogy ŐK nem számolgathatnak (egyikük se), de ÉN szeretnék, és gondolom, a blogot olvasók egy jó része is kíváncsi lenne az eredményre.

Ordnassac 2010.03.24. 12:09:06

@Ordnassac: igaz, hogy a KDNP-frakcióban lesz egy Pálffy István. :-D

papika 2010.03.24. 12:09:15

@radala:
Hű, ez a Botka tényleg nagyon gáz.
De nem baj, ha buta, majd az Újhelyi vagy valaki másik megmondja neki, mit csináljon.
A miskolci szocikat láttam már, szerintem innen már csak egy kis lépés, hogy ledobják a szocialistát. Majd kiderül, ha nagyon nagyot buknak most, akkor ledobják, és bízni fognak a saját népszerűségükben.
Szerintem ezt tesztelik most sokan. Voltam Angyalföldön, és látom hogy az összes lámpavasra ugyanaz a faszi van kiplakátolva, meresztem a szemem, de nem bírok rájönni, ki az, mert nem tudom elolvasni sem. Aztán egy piros lámpánál kiszálltam, és látom hogy ott a szoci lógó, és ez a polgármesterük, aki képviselőjelölt.
Na és a teszt lényege az, hogy ugye az arcát ismeri mindenki, minden anagyalföldi tudja, hogy ő a polgi, de a kampányban nincs kötve az MSZP-hez. De ha ikszelsz, akkor ott lesz, hogy Tóth-MSZP. És ha nagyon keveset kap, akkor tutira kilép, mert az akkor azt jelenti, hogy az MSZP miatt nem szavaznak rá, és akkor bepróbálkoznak valami más szervezettel.
Nekem legalábbis ez a tippem. Kis bukás- kis szakadás, nagy bukás-nagy szakadás.

Idet 2010.03.24. 12:09:24

@Ordnassac: Meg a szezont a fazonnal, Gizikét a gőzekével, a kecskés-fecskéset nem írom le, nem képernyőképes!

Semmi vész, az én egyik barátnőm a közmondásokat vegyíti: Lassú víz nagyot ugrik, meg: alamuszi macska partot mos, belejön, mint kiskutya a mesterbe, és ilyenek. Nem kitalálja, csak úgy jön...

barli 2010.03.24. 12:10:51

@zenebono: "Sajnos most az MSZP-nek van igaza szerintem. A KDNP-nek nincs külön választási programja, a Fideszét meg minek kétszer megvitatni."
Szerintem meg a helyzet olyan, mint pl. akkor sem mehetsz át a piros lámpánál a keresztezödésen, ha nincs ott senki. Ha minden induló pártot be kell mutatni akkor minden induló pártot be kell mutatni. A fidesz és a kdnp az két külön bejegyzett párt, akik közös listát állítottak. Más kérdés hogy etikus e tölük, de hogy joguk van rá az tuti.

Treuga Mei 2010.03.24. 12:12:49

@barli:
Szerintem így is benne lehet, csak kormányoldalról...

jjulie 2010.03.24. 12:13:54

@barli:

és hogy hasznot hoz e nekik egy önálló semjén est

Idet 2010.03.24. 12:14:43

@Treuga Mei: Fölvirnyanás... uff, de finom! Mééég!

A szocik most a saját ellenzéküket játsszák, ahogy látom. Hiába, a szocialista demokrácia tana nem múlt el nyomtalanul!

Hagyd azt a szegény embert, saját maga a legnagyobb baja... és úgysem érti, valamint az érvek nem győznek meg senkit, mondotta volt Ralph Waldo Emerson, ha jól emlékszem. De lehet, hogy nem.

radala 2010.03.24. 12:14:49

@Ordnassac: Ezt saccra mondod vagy tudod? Szoktak ezek ide oda ülögetni, ha én lennék OV tuti megérné nekem az a geg, hogy nagyobb lehet még a kisebbik kormánypárt is a legnagyobb ellenzékinél.
Nem is beszélve arról, hogy lesz lehetőség bőven a KDNP különállásának bemutatására. Ez az ellenzékben nem volt adott.
Nem értek hozzá, de szerinem a Jobbikot egy KDNP nagy nemzeti indulattal, pár buzizással le tudja szorítani még jobban a szélre, de ennek most nem volt itt az ideje, mert ezek most visszaütöttek volna a Fideszre, ha a KDNP be akarja tiltani a buzulást és ezt csak a Jobbik támogatja, utána valaki erre átül a Fideszből a KDNP-be, mert ö is utálja a buzikat, akkor hamar kiég a Jobbik összes mondanivalója.
Majd meglátjuk mennyire fontos OV nak a szimbolikus politika.
Kérdés mire lesz lehetősége, de ha tehetné, akkor azt tenné szerintem. Hogy csinálna egy 210 fös Fidesz frakciót (a történelem legnagyobb frakciója) és még a KDNP is legyen nagyobb mindenkinél. Ha bejut az LMP akkor erre bőven van esély, hogy megvalósítható.

Török Gábor rajongó 2010.03.24. 12:17:10

Boldog Névnapot dr. Török Gábor!

Idet 2010.03.24. 12:18:30

@papika: Miskolc ahogy Miskolc, de vajon Nyíregyházával mi van? Tudsz mondani valamit?

papika 2010.03.24. 12:19:13

@török gábor:
No én meg arra jöttem rá, hogy most, hogy az LMP-nek meg az MDF-nek csak feleannyi jelöltje van, mint lehetne, egy remek nagymintás adatbázisunk lesz arról, hogy a párt szavazóinak mi a másodlagos preferenciája, mert ugye minden olyan körzetben, ahol nincs jelöltjük, csak meg kell nézni, hogy melyik listák kaptak több szavazatot, mint a jelöltjeik (esetleg egyik sem?). És minden elképzelhető kombinációra lesz több tucatnyi példa, hogy csak lmp jelölt van, és akkor mit csinál az mdf szavazó, hogy csak mdf jelölt van, akkor mit csinál az lmp szavazó, és olyan is, hogy egyik sincs, és akkor mit csinál a sok lmp meg mdf szavazó. Nagyon érdekes lesz, remélem, valaki erről is csinál majd egy szép táblát, és akkor a párt politikusai is tudni fogják, kit ne baszogassanak olyan nagyon, mert a szavazóik tkp szeretik őket.

Ordnassac 2010.03.24. 12:21:09

@radala: a KDNP-sek is ebből indulnak ki. Amúgy összeszámoltam a listákon, hogy kik indulnak KDNP-s színekben (közös listánál külön kell jelezni, hogy melyik párt jelölte). Kb. ennyi jött ki.

Ordnassac 2010.03.24. 12:22:28

@Idet: jó kérdés: Csabainé egyéniben nem indul, viszont a Szabolcs megyei lista 3. helyezettje, így inog, hogy bejut-e vagy sem. Szóval kérdéses.

jjulie 2010.03.24. 12:22:53

@radala:

ez a buzizás nem biztos, hogy annyira nyerő téma, mint aminek kinéz, tekintve az ír papokat, meg a többit, és ez az egyház a parlamentben kétélű dolog

papika 2010.03.24. 12:25:41

@Idet:
Nem, arra nem járok. Annyit tudok, hogy az a nő, aki ott polgi, az már rég nem nagyspíler, most sem képviselő, és eztán sem lesz az. Ott a megyét a Veres Jani és brigádja vezeti. Szegény embert az ág is húzza! Szegény nyírségiek!

pad78 2010.03.24. 12:28:16

@zenebono:
Tudod, ha házasságot kötöttél, és nem váltál még el, akkor Téged is megilletnek a házaspárokra vonatkozó jogok, és Te is aláveted Magad a házasságok következményeit szabályozó törvényeknek. Ez független attól, hogy gumikötéllel összekötve jársz a feleségeddel, vagy külön éltek, és évente egyszer felhívod őt.

Na most, ha egy párt (a Fidesz) vállalja azt, hogy két pártként indul (ne legyünk naivak, ma a Fidesz-KDNP gyakorlatilag egy párt), akkor rá vonatkoznak a két pártot illető követelmények éppúgy, mint a jogok. Ez nem etika, ez törvényesség kérdése.

radala 2010.03.24. 12:28:23

@jjulie: Nem akartam cigányozást mondani, meg van napi aktualitása a dolognak, lévén épp ma beszélt (szerintem hülyeségeket) Salamon a rádióban erről. Haider is homofób volt. Szerintem a homofóbok között azonos a buzik aránya, mint a teljes populációban. Illetve, ha esetleg magasabb, akkor sem lepődnék meg. Egy biztos nem alacsonyabb.

Diocles 2010.03.24. 12:29:41

@török gábor:

Lendvai, Lamperth, Nyakó képbe kerülése azért minőségileg is új fejlemény, eddig mindenki azt gondolta, hogy megáll a botrány a fővárosi MSZP-nél, de ezek szerint az országos vezetéstől is voltak "kérések".

cambridge.on 2010.03.24. 12:30:17

@Idet: Véleményük szerint a tanulás rovására ment.
Hááát, volt némi igazuk. Az intő után, mert fizika órán történelmi jellegű könyvet olvastam.
Azóta is könyvbuzi vagyok.
Minden evő vagyok.
legutóbb Lovas István Jobbegyenes, Szathmári Sándor Hiába című könyveit olvasgattam.Azelőtt Kölcsey kötet volt nálam.

Az imént belinkelt oldalon megtalálható a tegnapi "mit várhatunk a Fidesztől" írásom Meggyes családvédő tevékenységét ismertető cikk
.kuruc.info/r/20/57117/

papika 2010.03.24. 12:30:26

ÉS aki szeretne felháborodni/betegre röhögni magát egy szoci politikuson, az hallgassa meg ahogy reggel faggatják a Burány Sanyát a Bethlen Janiék:

videotar.mtv.hu/Videok/2010/03/24/10/Zold_Budapest_kampany.aspx

Diocles 2010.03.24. 12:30:43

A Regőczi-interjúkkal most talán a madöf járt a legjobban, ez akkora ügy, hogy egy noname Csapodyt az utolsó oldalakra szorít a sajtóban, szóval Ibolyáék picit fellélegezhetnek.

radala 2010.03.24. 12:33:29

@radala: Szóval csak azt akartam mondani, hogyha kormányon vannak a kádéempék, akkor baromira megnő a lehetőségük arra, hogy deklarálják a különbségeket.
Lehet ez az abortusz, de az nagyon nem lenne hasznos. Lehetne a cigányozás, de az nem illik egy keresztény párthoz (mármint nem mehet túl a Jobbikon ebben). Én Vona helyében tartanék Semjéntől, ha másért nem akkor azért, mert Bayer osztálytársa volt:-)

Ordnassac 2010.03.24. 12:33:48

@Diocles: neked ki nem noname? :-P Amúgy egyetértek veled.

jjulie 2010.03.24. 12:34:38

@Diocles:

mire gondolsz, hogy ez más minőség: azt gondolod, hogy ettől akkora zakó lesz, hogy a mai struktúra szétporlad, és lehet a helyén építkezni a mig a fidesz szarakodik a költségvetési hiánnyal, a munkanálküliséggel, az IMF-el meg a jobbikkal? vagy valami másra?

ha arra vársz hogy a török gábor leírja hogy pfuj mocsok tolvaj mszp vezérkar, arra várhatsz

radala 2010.03.24. 12:34:39

@Diocles: Hagyd már Vona beszédét írja vidéken. Épp az imént mondta:-)

Ordnassac 2010.03.24. 12:35:19

@radala: amúgy érdekes, hogy a lehetséges kormánylistákon egy KDNP-s neve sem hangzik nagyon el. Semjént max. egyházügyi főembernek tudnám elképzelni. Az sem lepne meg, ha OV meg akarván szabadulni tőle, kiküldeti Martonyi hathatós segedelmével a Vatikánba nagykövetnek.

Diocles 2010.03.24. 12:37:43

@papika:

LOL, Lendvai tiltakozik:)

"A valóságból nem, legföljebb a Fidesz politikai érdekeiből vezethetők le a Magyar Nemzet mai állításai

A Magyar Nemzet Regőczi-interjújában velem kapcsolatban megjelentekből egy árva szó sem igaz. Regőczi Miklóst egyáltalán nem ismerem, Antal Attilával pedig életemben összesen egyszer találkoztam. Ez alkalommal választókerületem egyik önkormányzati képviselőjével együtt kerestük fel, a kerületi buszjáratok és a 47-es villamos vonalának meghosszabbítása ügyében.

Legjobb tudomásom szerint egyetlen ismerősöm sem dolgozik a BKV-nál vagy annak társaságainál, még a szóban forgó 47-es villamos vezetőit sem ismerem. Ráadásul, legnagyobb sajnálatomra a 47-es ügyét sem sikerült elintéznem!

Egyébiránt azt gondolom, hogy egy olyan ügyben, mint a BKV-botrány, amely okkal tartja izgalomban egy egész ország nyilvánosságát, elvárható lett volna a szerkesztőktől, hogy az ilyen súlyú állításokkal szembesítik a megtámadottakat, és lehetőséget adnak nekik arra, hogy ugyanazon lapszámban, a rágalmazó, negatív kijelentésekkel egy szövegkörnyezetben védjék meg a becsületüket. E gesztus híján nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy a Magyar Nemzet újságíróit nem az igazság, hanem a politikai botrány fokozása, az MSZP besározása motiválta.
Lendvai Ildikó

elnök"

Azt felejti el az öregasszony, hogy ez már nem szimpla sajtóvád, kitalálmány, hanem BÜNTETŐÜGY, Regőczi terhelő vallomásokat tett, nem pedig vaktában lövöldözött.
(A hamis vádakért pedig szankció jár, hülye volna azt Regőczi a Fidesz két szép szeméért bevállalni.)
Persze Lendvai aligha fog dutyiba menni, de az nem jó ómen, ha valakinek egy botrányos büntetőügyben forog a neve.

Idet 2010.03.24. 12:38:07

@papika: Nem úgy volt, hogy Veres Jani (álljon a lábába a görcs!) a Junájóba ejtőernyőzik?

pad78 2010.03.24. 12:38:33

@pad78:
Mellesleg azon gondolkoztam az imént, hogy az MSzP miért nem tette ugyanezt? Ajánlottam volna, hogy induljon mondjuk négy pártként, akkor kap egy estét Mesterházy, egyet Lendvai, egyet Szili, egyet Fletó. Az MSzP pedig kiesik a Parlamentből, mert nem éri el a 20 %-ot. Ez a siker megér hárommal több TV-nélküli estét. A nyugdíjasok pedig szépen búcsúzhatnának régi kedvenceiktől.

Csakhogy mégsem ajánlom. Mert Gábor beidézte a törvényt, és közben láttam, hogy aszerint 24 párt közös indulása esetén is 15% a bejutási határ, nem 120%; azt meg talán még megugorják a szocik. De ha nekik előbb eszükbe jut ez az ötlet, senki semmit nem mondhatna a négy estés bemutatkozás ellen.

Ordnassac 2010.03.24. 12:39:27

Off: Skaliczki választott: az MDF budapesti listán indul, a valasztas.hu szerint nincs már rajta a párt Fejér megyei listáján. Maradt Viniczai.

radala 2010.03.24. 12:40:54

@Ordnassac: Nem hiszem, hogy egyéniben indulót kiküldenének.
Biztos lesznek kormánytagok, aki úgy érzik, hogy mindig is keresztények voltak, már úttörő korukban is ministráltak meg az mszmp tagságukat is minden héten meggyónták.
Nem akarom lekicsinyelni a KDNP-t de én csak egy taktikai csapatnak látom. A Fidesz ha akarna bárkit meg tudna szerezni most épp magának.
Viszont én nagyonis azt gondolom, hogy fogják még ezt a taktikai csapatot erre-arra használni.
A KDNP nagyon szuper kis lehetőség balra is jobbra is.

papika 2010.03.24. 12:41:22

@Idet:
De nem fog, mintha pár napja azt hallottam volna, hogy mást jelölt a Gordonka abba a felügyelőbizottságba, ahonnét az Andor László jött és amit Janez kinézett magának, ha már nem ő lett az EU biztos.

Idet 2010.03.24. 12:43:44

@cambridge.on: Ja, így már értem! Ez velem is megesett, anno...
Én is mindenevő, most épp egy Japán történetét olvasok, ökológiai szemléletű történetírás! Nem semmi. Meg Krasznahorkait, meg egy Robert Löhrt, azt németül, nagyon szeretem.
Tom Clancyt azért kell olvasni, mert az amerikai politikai boszorkánykonyhába és a gépezet működésébe baromi jól bele lehet látni.

papika 2010.03.24. 12:44:42

@Diocles:
Ez nagyon vicces. Szegény Ildi néni, mindenesetre ma este ő lesz az Inforádió Arénájában, kötelező meghallgatni!
És olyan diszkréten hallgat a népszabis interjúról, amit meg tutira azért kellett csinálni, nehogy a teljes média Ildi néniről meg a Nyakó család buszozásáról írjon, inkább legyen MSZP-SZDSZ kifizetőhely. Nagyon vicces, pár hete még azzal fenyegetett mindenkit, hogy feljelenti, aki azt mondja hogy a BKV szoci kifizetőhely volt. Most akkor nekiugrik a népszabinak?

jjulie 2010.03.24. 12:44:47

@radala:

ez nem az a mucsa amit tegnap emlegettél?

Idet 2010.03.24. 12:46:52

@Diocles: Megnézem én azt, amikor ezek közül egy is börtönbe kerül... nem házi őrizetre és ilyen selymességekre gondolok, meg előzetes, aztán ki, hanem rendes, jogerős letöltendőre egy büntetés-végrehajtási intézményben.

Diocles 2010.03.24. 12:47:24

@papika:

igen, nagyon érdekes, hogy Regőczit nem jelenti fel, mindenki vonja le a következtetéseket...

hoplita 2010.03.24. 12:48:06

@radala:
Szóval a szadisták "kinn is vagyok, benn is vagyok"-játékát akarod űzetni a nagyonkeresztényekkel...?
Remek lenne, de ők sajnos nem hinném, hogy ilyen taktikát választanának.:DDD

Amúgy a nagy KDNP frakció létrejöttének van egy nagyon kézenfekvő ellenérve...
Kábé 2 tucat kádéenpés indul a választásokon, a többi fideszes.
Almát csak almával lehet összeadni, a körtét nem számolhatod hozzá.

Diocles 2010.03.24. 12:49:50

@jjulie:

@jjulie:

természetesen nem várom el Töröktől, hogy leírja, hogy milyen csúnya nénikből és bácsikból áll a szoci vezérkar (nekem már az MDF-fóbiája is túlzó, szerintem beleviszi a saját érzelmeit), ez nem az ő dolga, de az minimum elemzésre méltó, ha egy kormánypárt ORSZÁGOS politikusai is belekeverednek egy szaftos botránysorozatba.

eddig mindenki azt gondolta, hogy az egész megáll Hagyónál és a sleppjénél (esetleg még ráverik Demszkyre, ami szintén nem oszt, nem szoroz), tehát elszigetelt fővárosi ügy marad, ez változott meg.

félreértés ne essék, én nem fikázni akarom itt TG-t, én azért járok ide, mert felkészült szakembernek tartom, és tényleg érdekelne erről (is) a véleménye.
(szerintem fontosabb kérdés, mint az, hogy a KDNP szerepelhet-e húsz percet, vagy sem.)

Idet 2010.03.24. 12:50:30

@hoplita: Egy macska sem fog kinn s benn egeret;-)

radala 2010.03.24. 12:51:20

@jjulie: Ezt most nem értem.
Ha meg igen, akkor: De a KDNP-t a mucsa vonalon fogják használni, ha egyszer bevetik. Szerintem a Fidesz ajrópa vonalon viszonylag jól el van eresztve. De a mucsa szárnyat azt kénytelen lesz gebinbe adni a KDNP-nek. De én ezt nem gondolom rossznak, ha a cél a cenrális erőtér:-)

ubul2000 2010.03.24. 12:52:02

@barli: Pontosan úgy, mint a volt szdsz-es képviselő (Wekler, ha jól emlékszem), aki milliókat vett fel szőlőtelepítésre, majd kivágásra is, vissza nem térítendő támogatásként. Ő mondta, hogy lehet hogy nem etikus, de jogos. Miben is különbözik akkor a fidesz-kdnp tőlük?

jjulie 2010.03.24. 12:52:10

@Diocles:

irtam neked egy elképzelt politikai következményt az tetszik?

papika 2010.03.24. 12:54:20

@Idet:
Sőt, ha a nyírségiek 6.5% alatt támogatják a szocialista pártot, akkor a parlamentbe se jut be! Gyerünk, nyírek! Mutassátok meg! (bár valszeg országos listán bejut, ahhoz az egész országban kéne 6.5%-ot kapniuk, hogy onnan se) De azért ne adjátok fel! Szabadítsatok meg minket Veres Janitól! Mi is segítünk, hogy országos listán ne kapjuk vissza mégiscsak!

radala 2010.03.24. 12:56:24

@hoplita: Simicskó pl egy ösfidezsesböl lett KDNP-s egyszerű odaüléssel. Szerintem voltak már kísérletek a KDNP reaktiválására, de az élet mindig közbeszólt, azaz nem volt rá szükség. De a lehetőség adott.
Határozott előnyei vannak a több frakciónak. Mert pl minden frakciónak minden bizottságban szerepelnie kell. Parlamenti alelnök stb.

panelburzsuj 2010.03.24. 12:56:44

– Önt mivel gyanúsítják?
– Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezeléssel.
– S ezt mire alapozzák?
– Arra, hogy miközben a BKV veszteséges cég volt, mégis kötöttünk olyan szerződéseket, amelyekre a rendőrség szerint nem volt szükség. Mondok egy példát. Százhúsz éves volt a HÉV, ezt megünnepeltük egy rendezvénnyel, amire nyolcmillió forintot költöttünk. A rendőrség most nem azt mondja, hogy ez sok vagy kevés, hanem azt, hogy erre a rendezvényre nem volt szükség, mert a BKV veszteséges, tehát ez hűtlen kezelés. Erre azt tudom mondani, hogy Magyarország is eladósodott, és költségvetési hiánya is van, mégis vannak augusztus 20-i ünnepségek.
– A rendőrség honnan tudja, hogy a BKV-nak mire van szüksége?
– Ezt én is szívesen megpendítettem volna, de odabent nem én kérdeztem.

Ha jól értem, bármelyik veszteséges állami, önkormányzati cég vezetőit fel lehet jelenteni hűtlen kezelés gyanújával.

Kétségen felül undorító, hogy Lendvai, Nyakó, Lamperth (államtitkára/helyettese) is lenyúlták a maguk morzsácskáit a BKV-nál. És nagyon helyes, ha ezért elsöpri őket a választói akarat.

A gazdálkodó rendőrök viszont vélhetőleg a helyükön maradnak. Sőt ... Ha már híreket emésztünk.

hoplita 2010.03.24. 12:56:44

@cambridge.on:
Én esztet el se nem hiszem.
Hiszen a fideszesek mind született Grál-lovagok.. ezt mindenki tuggya.
:DDDD

Ordnassac 2010.03.24. 12:57:48

@hoplita: Öm... attól, hogy együtt indulnak, még lehet külön frakciójuk, lásd 2006-ban.

hoplita 2010.03.24. 12:59:20

@Idet:
Én tudom és a jelek szerint te is.
De van aki nem...:)))

OkoskaTo:rp 2010.03.24. 13:01:03

Hááát, ebből a logikából kiindulva a Fidesz indulhatott volna akár 10 "egymástól független" szervezet szövetségeként is (miért elégedtek meg csak a KDNP-vel?), és akkor nekik egyedül több műsoridő és hirdetési felület jár, mint a többi pártnak összesen. Ja, és több parlamenti bizottsági tisztség stb.

hoplita 2010.03.24. 13:03:36

@Ordnassac:
Persze, hogy lehet.
Sőt, taktikai és egyéb okokból kár is lenne egy frakcióban üldögélni.
De a fideszes képviselő nem ülhet a kádéenpé frakcióba.
Külön vezetik a tagnyilvántartást, külön jegyezve, külön párt - legalábbis papíron - és én most lusta vagyok utánanézni, de max. 25-30 kádéenpés jelölt indul, nem több.

Ordnassac 2010.03.24. 13:04:01

@radala: tévedés. Simicskó KDNP-sként kezdte. 1997-ben lépett be a Fideszbe.

Idet 2010.03.24. 13:10:44

@papika: Ha másként nem megy, ki kellene addigra fejleszteni egy Veresjanira célozott gyomirtót...

Treuga Mei 2010.03.24. 13:11:06

@kiszol:
De, csak elkészül időben, és használható minőségű lesz. Az meg már csak mellékkörülmény, hogy legalább a formákra figyelnek másutt...

hoplita 2010.03.24. 13:11:48

@OkoskaTo:rp:
Ne aggyál mán ötleteket nekik, vazzeg...!
Még a végén magoszjakab meg lungodromflóri is bemegy osztani az észt, egész estét betöltően, mer' hogy ő is állított országos listát...
Mondjuk olyat, mint a kádéenpé állított...:DDD
Meg hozná is a szavazatokat...nekünk.:))))

Idet 2010.03.24. 13:13:22

@hoplita: Jaja. Ez olyan, mint az én macskám: az ablakból ragadozik, de azt nagyon jól csinálja...

hoplita 2010.03.24. 13:14:42

@barli:
Én örülök neki, hogy így lesz.
Dupla bullshit és dupla esély, hogy elbasszák.:D

Idet 2010.03.24. 13:16:57

Emberek, az a spanyol cég, amelyik most Pátyon fejreállt(?), nem azok voltak sárosak a Király utcai rém-romhalmazban is?

hoplita 2010.03.24. 13:17:11

@Idet:
Ami kiviszi a veresparéjt az pont jó rá is.:DD

radala 2010.03.24. 13:17:45

@Ordnassac: No, megint tanultam valamit. Ennek ellenére szerintem tök szimpla adminisztratív kérdés, hogy ki hova ül. Majd Viktor megmondja, hogy mekkora KNDP frakció lesz, no.:-)

Treuga Mei 2010.03.24. 13:19:13

@török gábor:
Na, konferenciákkal takarózik a további értékelés helyett!
(-.

Idet 2010.03.24. 13:21:09

@hoplita: Aha. Szőrös disznóparéj, áll a kölykem botanika-könyvében...

papika 2010.03.24. 13:21:36

@Idet:
A Király utcában egy Fadesa nevű cég királykodott, itt meg egy Mliton Grupo. Amúgy lehet ugyanazok, de a nevük más.

Treuga Mei 2010.03.24. 13:22:09

@radala:
Minek kockáztasson? Minél kisebb az önálló szövetséges frakció, annál esélytelenebb az önállósodása. Szerintem tizenöt főnél nagyobb frakciót nem érdemes a KDNP-nek gründolni. Akkor sem, ha nagyon összenőttek. A kockázatot szerintem már minimalizálja OV.

Idet 2010.03.24. 13:22:46

És még: ez a Ringier-Springer fúzió nem törvénybe ütköző valahol?! Nagyon rá lesz itt ülve a közszájra, az a gyanúm.

Idet 2010.03.24. 13:24:24

@papika: És vajh' mi az ő hátterük, ha megvakargatnánk?

Diocles 2010.03.24. 13:25:16

@Idet:

nem törvénybe ütköző, de a Ringiernek el kell adnia a Népszabadság-beli részét, tehát az egész Népszabadság - immár formálisan is - teljesen MSZP-pártlap lesz, nem csupán résztulajdon.

érdektelen 2010.03.24. 13:27:42

@bigapples: Azért ha jársz Szegeden, látod, hogy nincs minden rendben. Széttúrták az egész várost és most vitatkoznak a kivitelezővel.

Szerintem jól van ott ő, messze Budapest zajától, most inkább kivár. Nem hiszem, hogy beégetné magát az örökmozgó Gyurcsány belső ellenfeleként.

radala 2010.03.24. 13:29:11

@Treuga Mei: Na ja. De Hitlernek mi érdeke fűződött ahhoz, hogy a Compiègne-i vagonban írassa alá a szerződést. Semmi. Egyszerűen jól esett neki. Ugyanígy OV-nak is jól esne egy 210 fős Fidesz (nagyobbnak nincs történelmi jelentősége) Meg nyilván jol esne neki, ha a barátai is nagyobbak lennének, mint az ellenségei.
De persze a másikban is van logika.
Csak annyit mondtam, hogy kár fikázni a KDNP-t, amelyik tán most is a második legnagyobb ellenzéki párt. És nem rosszabbak az esélyei most sem arra, hogy nagyobb frakciója legyen, mint az mszpnek, mint a Jobbiknak.

Lollle 2010.03.24. 13:29:38

Gábor, nekem nagyon tetszel!
Nem randizhatnánk?

papika 2010.03.24. 13:32:35

Nézegettem a szocialista listát, és hát Budai Bernike biztosan nem lesz a parlament tagja (hacsak nem kapnak vagy 35%-ot, node akkor a Veres Jani is lesz), hetven valahanyadik csak az országos listán, a budapestin meg 18.
Nagy kár! Vajon ki lesz így a parlament szépe? Jobban örülnék neki, mint a Lendvainak vagy a Vadainak.

hoplita 2010.03.24. 13:33:14

@Idet:
Az másik faj....ennek rokona a veresparéj.
Szinte ugyanaz, csak ennek vörös a virágzata, meg vörhenyesek a levelei, az erezete.
Még díszváltozata, nemesítése is van...
Undorító egy gyomnövény, ha bevárod, hogy magot hullajtson évekig kiirthatatlan....agresszív és nagyra nő.
Olyan veresjanis, hofy rohadna meg.:DD

kalapácstollú 2010.03.24. 13:34:04

@Lollle: Miért, te tetszel neki?
;)

pad78 2010.03.24. 13:34:56

@barli: @ubul2000:
Bocs, be kell valljam, nem értem, hogy mi köze ennek az etikához. A választási törvény lehetőséget ad rá, hogy bármely két-három-négy-harmincnégy párt közösen induljon. Függetlenül attól, hogy melyiknek milyen a politikai jelentősége, ha egyáltalán van. Ha egy nagyobb párt fantáziát lát benne, indulhat együtt a patópálpárttal vagy a sörivók pártjával.

Nyilvánvaló, hogy ezzel jogok is járnak együtt, mert a törvények bizonyos jogokat egységesen megadnak a választáson induló pártoknak, ahogy Gábor helyesen írta, az esélyegyenlőség érdekében. De hogy ezekkel a jogokkal ne lehessen szélsőségesen visszaélni, van egy erőteljes korlát is beépítve, ez a dupla (tripla) olyan magas bejutási küszöb. Ha valamely pártok vállalják ezt, azok együtt is törvényesen megkapják a választáson induló pártokat megillető jogokat.

A Wekleres hasonlat azért sántít, mert ott olyan dologhoz jutott az államtitkár úr "jogosan, de nem etikusan", amelyekhez senki más nem jutott volna hozzá, ha nem ül a tűz közelében. A közös pártlista lehetősége azonban minden politikai erő előtt nyitott, amelyik reménykedik legalább 10%-os eredményben. Ami engem jobban zavar, hogy ez a történet csak 15%-ig működik. Így a Fidesz-Jobbik-MSzP elméletben valóban 25 párt szövetségeként is indulhatna, ami egészen komolytalanná teszi ezt a lehetőséget. Szóval én legalább 40, de most, hogy van 50%-osnál nagyobb támogatottságúra duzzadt párt, lehet, hogy egészen 100%-ig felvinném a lehetséges határt. Tehát minden egyes szövetségben induló párt plusz 5%, húsz párt közös indulása esetén a teljes népesség egységes támogatása kell a Parlamentbe jutáshoz. :)

jjulie 2010.03.24. 13:35:54

@Lollle:

sorszámot kell kérni

Ordnassac 2010.03.24. 13:36:32

@Treuga Mei: épp ezért lesz 30 körül (hiszen 23 volt eddig, feltűnő lenne, ha ennél kisebb frakciót kapna a KDNP).

bóra77 2010.03.24. 13:38:13

aha, a sorszámkéréshez becsatlakoznék...

jjulie 2010.03.24. 13:39:17

@bóra77:

küldjél fotót, és szavazunk

pad78 2010.03.24. 13:41:01

@pad78:
Esetleg akár 15% felett elkezdhetne meredekebben növekedni, hogy tényleg senkinek se legyen érdeke ezzel valódi ok nélkül szórakozni, pl. négy párt szövetsége már 22%, öté 30%, haté 40%, és így tovább.

Lollle 2010.03.24. 13:42:22

@kalapácstollú: hm, úgy 100-ból 97-nek tetszem, úgyhogy, rövid elemzés után: igenigenigen :)

jjulie 2010.03.24. 13:45:23

@Lollle:

fotók, szavazás, eredményhirdetés

flea 2010.03.24. 13:46:24

@pad78: a "háromnál több párt vagy jelölőszervezet nem állíthat közös listát" megoldás miért is nem jó? ;)

panelburzsuj 2010.03.24. 13:48:58

@pad78:

Hát ha jár, akkor A Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja is kaphatna egy harmadik estét a fiatal demokrata polgárok és demokrata keresztények után.

bóra77 2010.03.24. 13:49:56

@jjulie: biztos vagyok benne, hogy nyerek, úgyhogy nem kell itt kérem demokratikus módon eljárni:)

barli 2010.03.24. 13:50:26

torokgaborelemez-nek már 3097 fan-je van a facebookon. Tudja valaki hogy mennyinél tart a piros alma és Orbán viktor? :)

Ordnassac 2010.03.24. 13:51:00

Hölgyeim, vigyázzatok, a végén TG rajongó féltékeny lesz. :-D

jjulie 2010.03.24. 13:51:53

@bóra77:

a török azt csinálja, amire itt engedélyt kap, szoval: photos first

Vénveterán 2010.03.24. 13:52:12

@Pinczés Bálint: Hát nem kapkodták el:)
De most már csak azért is átolvasgatom.

Íme egy egész korrekt riporteri hozzáállás: www.youtube.com/watch?v=rcD3bhOSR8s

Kérdez(a lényeges dolgokról), majd hagyja kiejteni, nem vág a szavába.
Arról nem is beszélve, hogy a dunatv sokkal kiegyensúlyozottabb bármelyik médiumnál ilyen téren!

Lollle 2010.03.24. 13:52:14

@bóra77: Hess innen! Én tiszta lappal indulok, semmiféle politikai múltam nincs. Amúgy én láttam meg először. :)

Ordnassac 2010.03.24. 13:55:39

@barli: A piros alma 21 858, OV 15 907, Mesterházy Attila 924, Vona Gábor 4 815, Bokros Lajos 152 + 352, Schiffer András 165.

kalapácstollú 2010.03.24. 14:04:49

Na, a "léllé"k tematizálják a blog közvéleményét...

transziboy 2010.03.24. 14:05:06

néha kihányom az ételt hogy újra megehessem

Idet 2010.03.24. 14:05:17

@hoplita: Ó, persze! A nemesített változatot nálunk pulykatakonynak hívják, már bocsánat. Nem az a törpe, hanem amelyik másfél méteresre is megnő. Az speciel tetszik...a másiknak kapát, kaszát, sarlót, kalapácsot, ami kézre esik!

radala 2010.03.24. 14:13:29

@panelburzsuj: Ez egy Fidesz-KDNP lista, nem Fidesz KDNP-Vállalkozók pártja stb.
Sajnos/nem sajnos Semjén jelentősebb politikus ma, mint Bokros meg Schiffer együttvéve. Nincs mit csinálni beszélni fog.
Amúgy, szerintem az MTV pont azért beszélteti, hogy lejárassa a Fideszt:-)

email 2010.03.24. 14:17:50

Újabb közvélemény kutatási eredmények:

Nézőpont Intézet: az LMP bejuthat, az MDF nem!
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/24/13/Nezopont_Intezet_az_LMP_bejuthat_az_MDF_nem_.aspx

Egyébként én is azt vártam, hogy feljebb kúszik az MSZP illetve csökken a Fidesz támogatottsága, de hát ilyen botrányáradatban ez nehéz ügy.

ubul2000 2010.03.24. 14:20:08

@pad78: Most láttam a politikai hírdetést: (kisbetűvel készült a fidesz-kdnp megbízásából) Ám a hírdetésben csak a Fidesz szerepel. Kiváncsi leszek az első kdnp-s hírdetésre.
Más: közös lista esetén az állami hozzásjárulás a megállapodás alapján jár. Kíváncsi lennék milyen volt ez és milyen most a fidesz/kdnp esetében

jjulie 2010.03.24. 14:22:12

@ubul2000:

ha kell a marketinghez van kdnp, ha nem, nincs kdnp

Ordnassac 2010.03.24. 14:22:38

@ubul2000: www.valasztas.hu/verwebhu/j23j-jl33.html <--- 2006-os nyilatkozat (azaz nem nyilatkozat), ami erősen meglep... Eddig most sem adtak.

Ordnassac 2010.03.24. 14:23:46

@jjulie: ez nem sokban különbözik a korábbi évek egyes MSZP-SZDSZ közös jelöltjeitől. :-D

panelburzsuj 2010.03.24. 14:26:52

@radala:

"ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA
2010. április. 11. - április. 25.

FIDESZ-KDNP-MVMP nyilatkozata

A módosított 1989. évi XXXIV. törvény alapján
az érintett pártok az alábbi
szavazat megosztási nyilatkozatot tették

A pártok nem tettek nyilatkozatot."

"ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA
2010. április. 11. - április. 25.

FIDESZ-KDNP nyilatkozata

A módosított 1989. évi XXXIV. törvény alapján
az érintett pártok az alábbi
szavazat megosztási nyilatkozatot tették

A pártok nem tettek nyilatkozatot."

Egyszer három párt indult együtt, sokszor meg kettő, és ez a kettő közös listát is állított.

Ha már az OVB nyilvántartja harmadik kerékként, legalább itt említsük meg! :)

jjulie 2010.03.24. 14:27:25

@Ordnassac:

az szdsz a legutóbbi választásokig önállóan is létező párt volt, a kdnp meg egy vicces cimke fideszparasztok hülyitéséhez

jjulie 2010.03.24. 14:29:02

@panelburzsuj:

egy fideszhívőt nem izgatnak ilyen hülyeségek, a fidesz az egyetlen kormányképes erő, és kész

ubul2000 2010.03.24. 14:31:36

@Ordnassac: Ez nem baj, nem kell adni, viszont akkor a megosztás 50-50%. Na erre kíváncsi lennék, hogy a kdnp ebből 50%-ot kapott.....

panelburzsuj 2010.03.24. 14:36:36

@jjulie:

De csak a KDNP-vel karöltve !! :))

jjulie 2010.03.24. 14:37:14

@ubul2000:

te nagyon rosszmájú vagy, ráadásul a kákán is talász csomót

radala 2010.03.24. 14:45:20

@panelburzsuj: Nem úgy van, hogy egyetlen MVMP közös jelölt van a lista meg F+K?
Nekem amúgy nem hiányozna a Semjén interjú, mint mondtam többet visz, mint hoz, de Semjén van annyira jelentős, mint Seres M. A KDNP egy rendszerváltó párt. aminek talán hosszabb ideig volt frakciója, mint az MDF-nek (ez lehet, hogy a 98-as szünet miatt nem egészen igaz), de mindenesetre azt feltétlenül kijelenthetjük, hogy egy nagymúltú és ma is jelentős potenciával rendelkező pártról van szó.
Arról nem is beszélve. hogy még az OV interjú nézői is kevesebben lesznek, mit amivel el lehetne érni a parlamentbe jutást, azaz az egész hiszti egy műhiszti.

radala 2010.03.24. 14:49:53

@jjulie: Nem hiszem, hogy létezik statisztikai módszer amivel az együttszavazások alapján ki lehetne mutatni, hogy az szdsz jobban eltér az mszp-töl, mint a KDNP a Fidesztől.
Ha demagóg lennék, mint ahogy az vagyok, akkor azt is mondhatnám, hogy a KDNP van annyira erkölcsös, hogy szemben az szdsszel nem él vissza a töredékszavazatok megszerzésével és együtt indul azzal, akivel együtt akar kormányozni.

hááááát 2010.03.24. 14:52:44

Igazából lehetne a párt neve: FiatalKeresztényDemokratákNépSZövetsége.
Már azzal is hazudnak, hogy két pártnak veszik magukat, amikor 8 éve csak Viktor lehet köztük a befútó.
Egyébbként én se értek azzal egyet, hogy TV-ben külön pártként szerepeljenek.Csak csicskások a FDESZ mellett.

jjulie 2010.03.24. 14:54:02

@radala:

az szdsz önállóan parlamentbe jutni tudó párt volt ötször, erre céloztam

a kdnp erkölcse más mint az életképessége

asz szdszről mindenki tudja hogy egy liberális idegenszívű köcsök zsidó párt, és ez végtelenszer több információ, mint amit egy magyar választó tud arről hogy mi a szar az a magyarországi kerészténydemokrácia

panelburzsuj 2010.03.24. 14:59:29

@radala:

De, pont úgy van: egy közös hárompárti jelölt.

A Semjén meg úgy hülye, ahogy van, nála meg a pártjánál többet nemigen ártottak a kereszténységnek Magyarországon az utóbbi pár évben. (A küldetéses karrierista bolsevikba se egy főnyeremény - de pápistába se.)

radala 2010.03.24. 15:03:20

@jjulie: Az önállóan az a városi legendák szerint erősen kérdéses.
Én semmit nem tudok a magyarországi kereszténydemokráciáról, de ez minden másról is elmondható. Szerintem az idegenszívű köcsög zsidó, az még csak csak megállja a helyét az szdsz-szel kapcsolatban, de a liberális az már nem hiszem, hogy igaz lenne:-)
Nem hiszem, hogy az szdsz-en kívül van olyan liberális párt, amelyik traktorral behajtani tilos táblákat rakna ki és amelyik a rendőrterror után a símaszkos azonosító nélküli rendőrök mellé áll.
Azt sem hiszem, hogy van olyan liberális párt, amelyiknek az értelmiségi holdudvarában lenne olyan ember, aki egy megerőszakolt nő esetében arról kezdene értekezni, hogy a nö maga hívta ki a sorsát, mert lengén volt öltözve és különben sem híresen monogám.
Szerintem ilyen liberális nincs a világon sem.

ubul2000 2010.03.24. 15:06:11

@jjulie: Jó példa a lényegében egy pártra a kdnp-s Nógrádi megfúrása. Perszen nem a kdnp fúrta meg, hanem Orbán. És nem is koaliciós vita, vagy egyeztetés után, hanem a kdnp-sek tudta nélkül.

radala 2010.03.24. 15:07:35

@panelburzsuj: Szerintem Semjén eddig még nem volt hatással a kereszténységre. Azért a kereszténység az egy elég robusztus dolog ahhoz, hogy egy Semjén hatni tudjon rá.
Amúgy szerintem a másik hívö a Rogán az, aki a legtöbbet ártotta a kereszténységnek, az egyházi válásával. Persze lehet, hogy Semjén intézte neki.
Amúgy bár a KDNP még nem mutatott semmit én el tudom képzelni, hogy van az a niche ahova ők épp beleillenének. Mondjuk én a Fidesz helyében hagynék nekik teret, de sajnos nem én vagyok Orbán. (Ez mindenkinek jobb lenne, tőlem tényleg nem kell félni én csupa jóindulat vagyok:-) )

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 15:17:25

@radala:
"Én semmit nem tudok a magyarországi kereszténydemokráciáról, de ez minden másról is elmondható."

LOL, ehhez képest azért a liberalizmusról ölég sokat!

panelburzsuj 2010.03.24. 15:17:42

@radala:

A közmagyarnak mindig jól jön egy látványos hivatkozási alap, ha valamit csak vonakodva, félszívvel akar csinálni. A semjénfélék tökéletesen alkalmasak a vallásosság és az (erőszakoskodó) egyháziasság szembeállító szemléltetésére.

jjulie 2010.03.24. 15:19:19

@radala:

azt "hogy nyer a fidesz és kapjátok be" elég körülményesen fogalmaztad meg

snq 2010.03.24. 15:19:40

@cambridge.on: álítólag egy bigfootot kap szolgálati jármű gyanánt a Párttól ha bejut egyéniben

nestrot10 2010.03.24. 15:25:30

A KDMP a Fidesz banda csökevénye és a programjuk az: hogy minél jobban kinyalják az Orsós Orbán seggét... na de erre TV műsor?????

pbd 2010.03.24. 15:28:40

kedves torok gabor!

eddig mindig csak hulyesegeket irtam ide, es ehhez a vallalasomhoz most is tartom magam, de most kerni is szeretnek valamit: mint politologus, valamilyen platformon kuld mar el a fenebe a nezopont intezetet.

en elegge utalom az mdf-et, de mondjuk azt nem igazan tudom mire velni, hogy ha egy kutato ceg 300 ezer tuti szavazot mer egy partnak (most az lmp-nek es az mdf-nek is), akkor hogy az istenben allithatja, hogy valamelyik (akarmelyik) nem lepi at a kuszobot.

segitseg a szamolasban: ennyi szavazo kb 75 %-os reszvetelig eleg az 5 %-os hatar megugrasahoz.

nezopontintezet.hu/olvass_kozvelemeny.php?cid=320

radala 2010.03.24. 15:35:04

@namitirok: No ja liberális pártunk van, Keresztény demokratánk meg nincs ugye per definitionem nincs.
A liberalizmusról sem tudok semmit, nem is írtam, hogy mi a liberalizmus. Azt írtam, hogy mi NEM liberalizmus.
Ennyit a kereszténydemóról is tudok. Ateizmus nem KD.
Szerintem a szemkilövetés kb az a liberalizmusnak, mint az ateizmus vagy a kurvázás a KD-nek.
Kb Rogán az, aki egy akkora KD, mint amekkora liberális KG a mártíriuszozással.
@panelburzsuj: Ha most én nem a KDNP védésével lennék itten elfoglalva, akkor egyet is értenék veled. Tőlem kevés dolog áll távolabb, mint a harcos hittérítés. ezért utálom pl Dawkins-t is, annak ellenére, hogy egyetértek minden szavával, mert én ezt akkor sem mondanám így senkinek, ha így gondolnám.
Tény, hogy most nincs meg az a lyuk, ahova a KDNP beférne, de én jobban örülnék, ha ezt a lyukat valaki Fidesztől független töltené be. Mert nekem nem tetszik, hogy az én kis barátaim homofóbok. nyilván az sem tetszik, ha körmöst akarnak osztani az iskolában, söt a buktatást is egy baromságnak gondolom, de hát ilyen nézetek vannak és azért nem kell minden terepet átadni a Jobbiknak.
Szóval nem az a különbség, hogy mondjuk én nem látom azt, amit te látsz, hanem az, hogy én más dolgokat tartok kívánatosnak.
Legyünk túl a választáson és majd akkor megmondom neked, hogy milyen köcsög ez az Ov, de addig mit bajlódjak ezzel. Teljesen nyilvánvalóan minden párt egy nagy szar. De momentán számomra annyira élkepesztőek az egyik oldal hibái, hogy nem jut időm a másik oldal kritikájára.
nem vagyok teljesen hülye. szerintem kb 500x leírtam már, hogy az, hogy a Fidesz 2006-ban vesztett az például egy teljesen megérdemelt dolog volt. Szerintem elfogultnak kétségtelenül elfogult vagyok (mellesleg nem hiszem, hogy van olyan, akit érdekel ez a szar, és kevésbé lenne elfogult, mindenesetre nem találkoztam még ezzel az emberrel), de vak nem vagyok.
Mindenesetre szerintem a Fidesz most jobb, mint 2006-ban volt, a 2002-estöl még messze van.

radala 2010.03.24. 15:37:43

@jjulie: Ezt mondtam volna? csak gondoltam:-)

radala 2010.03.24. 15:41:36

@pbd: Szerintem nem tudsz jól olvasni
"A két kispártnak mintegy 300 ezer biztos szavazója van, de potenciálisan további 300-400 ezren adhatják rájuk listás voksukat. Ezek a szavazatok pedig nagyon hiányoznak majd az alig 800 ezres táborral rendelkező MSZP-nek."
Itt végig együtt beszél a két kicsiröl és azt méri, hogy szerinte ezt majd mindet meg tudja szerezni az LMP, ha minden jól jön össze. Viszont az MDF ha belefeketülnek sem kaphatnek 4 %-nál többet.
Én szoktam szidni a Nézöpontot, de rendszeresen kiderül, hogy nem hülyék csak nehezen érthetők az új kategóriáik miatt.

jjulie 2010.03.24. 15:46:13

@radala:

jól bedugtad a sorok közé

ok, nyerjen a fidesz, csak ne kelljen katarzist érezni és szeretni őket, nekem lehet így?

radala 2010.03.24. 15:51:18

@jjulie: Direkt szeretném, ha nem éreznél katarzist:-)
nem lehet 2002-ben is meg 2010-ben is katarzist érezni:-)

jjulie 2010.03.24. 15:51:23

@radala:

amíg az mszp-nek van öt százaléka, nem hiányzik neki semmi

minél közelebb van az öthöz (felülről), annál nagyobb lesz a kényszer hogy keressenek valakit aki valóban gatyába rázza őket, mszp ellendrukkerként nem kívánok nagyon alacsony eredményt nekik

jjulie 2010.03.24. 15:54:06

@radala:

pedig szeretem a nagyszerű játékot, ma este is játszik a barcelona

ati27 2010.03.24. 15:57:48

Azt hittem Csapody kilépése lesz a napi téma.. Aztán "még mindig " BKV :) De most már Lendvai Ildikóval bezárólag"

Elhangzott sokszor, a fidesz nem is igazán kampányol.. Kérdem én miért tennék? Megteszi más helyettük. Ők most megtehetik "Egy kávét kérek" És közben hátradölve nézik a műsort.. Najó a jobbiknak be-beszólnak (a hecc kedvéért), de szinte semmi tevőleges dolog.. Tegye fel a kezét aki másképp csinálná! :)

laji 2010.03.24. 16:05:17

Én azért Csapodyt sajnálom, és komoly válságot mutat a párton belül, hogy így kicsinálták, mert az egyik leghitelesebb tagja volt az MDF-nek. Az azért érdekes mondata volt, hogy az SZDSZ egyik fele beköltözött az MDF-be, a másik az LMP-be...

radala 2010.03.24. 16:06:29

@ati27: Ugyan már ki az a Csapody?
Most komolyan mit csinált 90 óta? Van aki emlékszik 1 max 2 bon moton kívül bármire.
Méltó vég ez ha valaki már az MDF listára sem fér föl.
Mondjuk a Fidesz ebben a zajban tehetne úgy, mintha néha a programját ismertetné, legalább nagy vonalakban.
No nem azért, mert bárkit érdekel a világon, inkább csak azért, hogy itt a tg elemezen ne jöhessen a sok antifidesz, hogy nincs is program meg még program sincs, de azért legalább program az jó lenne.

radala 2010.03.24. 16:08:31

@laji: Ugyan mond már meg mitől hiteles Csapody?
Inkább egy állatorvosi ló. Nem tudott olyan éles fordulatot venni a pártja, hogy ki ne röpüljön. Kétségtelen, hogy jól tudott kapaszkodni.

jjulie 2010.03.24. 16:08:55

@radala:

vagy program, vagy győzelem, ha a fideszről van szó

radala 2010.03.24. 16:11:52

@jjulie: Ok ha már te is így látod, akkor csak egy kávét kérek én is:-)

flea 2010.03.24. 16:13:12

@radala: nem azt mondta, hogy hiteles, hanem hogy az egyik leghitelesebb ;)

panelburzsuj 2010.03.24. 16:15:14

@radala:

Hát fene tudja ...

Vannak nézetek, amely szerint nem annyira a Fidesz noszogatja a mostanság dívó lebuktatásokat, hanem az interregnumot kihasználva sokkal inkább maga az államigazgatás mutogatja saját pőre körmöcskéit: mielőtt valakinek nagyon elszaladna a a leépítések, átszervezések, költségcsökkentések körül kószáló fantáziája, tartunk egy kis bemutatót ...

A Fidesz-(KDNP...;) szerintem áll annyira nyerőre, hogy a fenti analógiára pont saját szavazói saját érdekükben még időben tisztázzák vele/velük: mi a stratégiailag kívánt célállapot, és mi az ahhoz utat biztosító taktikai engedmény.

Nem könnyű mutatvány - de szükségesnek látszik.

jjulie 2010.03.24. 16:15:31

@radala:

késő van, a koffeinmentest ajánlom

a győzelmet már vagy két hónapja elmagyaráztad, megértettem csak fel nem foghatom

panelburzsuj 2010.03.24. 16:21:04

@laji:

Van annyi pénz, amennyiért ilyen - nem túl eredeti - beköltözös gondolatok többször, több helyen is kimondódnak ...

radala 2010.03.24. 16:23:24

Kávé helyett Unikum. Verebes egy unikum
"Visszatérve a Regőczi-féle nyilatkozatra, Verebes hozzátette: azt már bizonyította az egykori vezető, hogy ő korrupt módon pénzt juttatott a fiának, azt azonban még nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani, hogy ő ugyanilyen módon kérdezett volna a televíziós műsorban. A helyzet általa vélt abszurditását alátámasztandó, az igazgató hozzátette: akkor vajon a számos komoly szponzor, mint a Vegyépszer, a Budapesti Elektromos Művek, a Szerencsejáték Zrt vagy a kulturális minisztérium is azért adta a filmhez a támogatást, hogy ő "jól kérdezzen?""
100 -ból 99-en, ha meghallják a vegyépszer az szerencsejáték az elektromos művek nevét, akkor az jut eszükbe, hogy ezek is "potenciális párt kifizető helyek"
@panelburzsuj: Érdekes nekem csak az jutott még az eszembe, hogy a rendőrség ügyészség spontán kompenzál/pedáloz/helyezkedik.
Nagyon jó ötlet ez a megfélemlítés dolog is.

pbd 2010.03.24. 16:25:37

@radala: hat nem is tudom. valoszinuleg tenyleg nem tudok jol olvasni, de nekem a 'biztos szavazo' kifejezes, es a 'tovabbi' nem ezt jelenti. foleg, hogy ha a potencialisakat osszeadva 9+4=13 % jon ki a ket partnak, ami semmikepp nem lehet ilyen egymastol elvevos dolog eredmenye. szoval, ugy tunik, te tudsz olvasni, en meg szamolni.

radala 2010.03.24. 16:25:44

@flea: De azt magyarul egyik legkevésbé hiteltelennek mondanák:-)
Én nagyon szurkolok az MDF-nek, ha sikerül 5 % alatt maradniuk, akkor elmondhatjuk, hogy Mo-n van szellemi cenzus:-)

radala 2010.03.24. 16:29:21

@pbd: No mindjárt nekifekszem, hogy megértsem. Mindenesetre szerintem is kurva hülye pongyola a Nézöpont, de eddig ahányszor fölháborodtam, hogy csalnak annyiszor derült ki, hogy csak rossz a képek sorrendje meg nincs rajtuk felirat meg valami technikai malör.

panelburzsuj 2010.03.24. 16:33:01

@radala:

"Egy pártprogram állásfoglalás arról, hogy mit gondolunk a közjóról."

Na ki mondja ezt? A lüke kis LMP ...

baliquez 2010.03.24. 16:36:25

Oorbáán takarodj,
ne legyen kétharmadoooood!

Komolyra fordítva a szót, a Fidesz (és sunyi kis töppedtikerszindróma-parazitája, a KDNP) az egyik letéteményese az MSZMP jogfolytonosságának, a kétarcú hazaáruló egypártrendszer jobboldalon vicsorgó arca. Mindegy hogy melyik arccal rágják a nemzetet, ugyanolyan vehemenciával harapnak, mert ugyanazt a szörnyet táplálják.

Antallnak megvolt a lehetősége a valódi rendszerváltásra, megkapta a népakaratot, helyette inkább gyáván lefeküdt a bankoknak és hagyta hogy az Szdsz a legutóbbi évekig terrorizálja az országot.

Mind hazaáruló aki ma a Parlamentben van, egytől egyig, vétkesek közt cinkos aki hallgat. Nem csoda hogy sorra pattannak ki a botrányok, fosnak a patkányok a népharagtól. Ami jogosan be is következik, még ha húsz év késéssel is.

Ha a Jobbiknak lehetősége lesz rá akkor demokratikus és jogállami módon történik meg az elszámoltatás, ha ismét elhazudják a választásokat akkor viszont számolni lehet azzal hogy napi rendszerességgel politikusok hullái fognak innen-onnan előkerülni. Lehet választani.

A nép fia 2010.03.24. 16:37:47

Itt újabban randizni is lehet? Tök jó!

radala 2010.03.24. 16:39:21

@pbd: Szóval a két pártnak mintegy 300 k biztos szavazója (elmegy és azt mondta, hogy rájuk szavaz)

77 % mondta hogy elmegy, ebből 3 LMP 2 MDF (8 M*0,77*0,05=308 k)

Van még 19 % aki nem mondta meg vagy nem tudja. Ezektöl megkérdeznek pár dolgot és ez alapján az derül ki, hogy van még 3-400k ember aki erre a kettőre hajlamos szavazni. Ez összesen 9 % LMP szimpatizáns (ebből ugye 5 nem mondja ki csak sejteni lehet) 4 % MDF, aminek a fele nem mondta ki, de csinosnak mondta Ibolya kalapjait.

radala 2010.03.24. 16:43:22

@panelburzsuj: Az LMP-vel mindig mindenben egyet szoktam érteni. Mondtam én, hogy jó, hogy a Fidesz nem beszél a programjáról?
Ha 5% -on lennének ök is beszélnének róla.
Ismered azt a viccet az 50 FTs narancs az áfészben 100 FT a maszeknál.
Az a vége
"Jah, ha nincs narancs akkor én is 50-ért szoktam árulni"

oakeshott 2010.03.24. 16:50:03

@email: Lehet, hogy az MDF nagy része megérdemelné, hogy ne jusson be a párt. De Bokros Lajossal legalább lenne egy kapitalista hang is a Parlamentben. Ezért éri meg az MDF-et támogatni. Csak az ország! www.youtube.com/watch?v=z3LniKcAJsY

pbd 2010.03.24. 16:50:47

@radala: valoban. mindket partra tuti leszavaz 300 k ember. ha egy darab plusz szavazatot sem kap egyik part se, akkor ez a ket part atvitte a kuszobot. kiveve, ha a reszvetelei arany legalabb 75%. annyi meg sose volt.

radala 2010.03.24. 16:55:25

@pbd: 308k =8M*0,77*0,03+8M*0,77*0,02 ez van a táblázat középső sorában Az aktív szavazók alatt. HA a "potenciáli (nem tudom/nem kötöm az orrodra csapatból senki nem szavaz rájuk, akkor nem ugornak meg semmit.

panelburzsuj 2010.03.24. 16:56:56

@baliquez:

Ez az ajánlat a Jobbik demokrata kampányának hivatalos része, vagy rajongói rásegítés?

Idet 2010.03.24. 16:58:22

@A nép fia: Mi van, te vagy az új cenzor? Személyes kapcsolatok nuku, vagy csak irigykedsz?

radala 2010.03.24. 16:58:44

@radala: Ja nem, bocs hülye vagyok, a 77 % nem a részvétel. Nem tudom mi a részvétel. De mindegy a lényeg, hogy szerintem csak simán hülyék, illetve nem írnak elég értelmesen, de szerintem akkor is a 300k ember az a kettő együtt.

radala 2010.03.24. 17:06:50

"a jobboldali pártszövetség 281 képviselői széket szerezhet, míg az MSZP 44, a Jobbik 43, az LMP pedig 18"

Szóval ha Viktor is úgy akarja, akkor az eheti mérés alapján lehet egy 210 fős Fidesz frakció (minden idők legeslegnagyobb frakciója) és egy 71 fös KDNP frakció, ami nagyobb, mint az Mszp+LMP vagy a Jobbik+LMP együttesen:-)

Kell-e tudnunk, hogy Semjén mit szeretne tenni hetvenegyedmagával?

hoplita 2010.03.24. 17:07:49

@panelburzsuj:
Fogd fel úgy, hogy vagy belecsapnak a bejutó pártok, és főként majd a várható kormány a lecsóba, vagy a végén akkorát durran, hogy mindenki megnézheti magát.
Már rég erről szól itt a dolog, csak néha nehéz erre a rálátás az elefántcsonttoronyból....:))

Ezerszer leírtam, elmondtam már, sok minden van itt, de türelem már nem nagyon.... komoly tömegek a kétségbeesés és a kilátástalanság mezsgyéjén.

flea 2010.03.24. 17:08:05

@radala: én is tudok magyarul, de ezt nem lehetett kihagyni. :D

hoplita 2010.03.24. 17:10:08

@radala:
"....a jobboldali pártszövetség 281 képviselői széket szerezhet, míg az MSZP 44, a Jobbik 43, az LMP pedig 18..."

Képtelen prognózis, fel kéne dugni a diplomáját annak, aki készítette.

jjulie 2010.03.24. 17:10:12

@radala:
mintha irtál volna valami szellemi cenzus nemlétéről nemrég...

Idet 2010.03.24. 17:10:48

@radala: Jézusmária, Csapody, mint hiteles???

pad78 2010.03.24. 17:11:50

@flea:
Ilyet hol láttál? Vagy én írtam?

Ha a Te ötleted: én részemről támogatom. Azt sem pontosan tudom, mi célt szolgálhat ez a közös listázgatás, illetve azt talán érteni vélem, hogy a Fidesz miért ragaszkodik hozzá, de azt elmagyarázhatná valaki (Gábor?), hogy mire gondolhattak a törvény kiötlői, amikor kiötlötték. Miért jobb a közös lista úgy általában, mint a külön pártonkénti? Szóval én akár a közös listát is megszüntetném komolyabb belső fájdalom nélkül. Csak azt mondom, hogy amíg ez a törvény, addig marhaság etikátlanságról meg ilyesmiről beszélni, ha valaki él egy lehetőséggel, ami mindenki számára biztosítva van.

jjulie 2010.03.24. 17:13:06

@hoplita:

ennek a helyzetnek a véglegesítéséhez és elfogadtatásához szerez nagy többséget most a fidesz

ezért nem szólnak egy kurva szót sem, és ezért nem mosolygott az orbán 15.-én

panelburzsuj 2010.03.24. 17:13:16

@hoplita:

Én a fokozódó osztályharcból már csak arra emlékszem, hogy "és mi fogjuk a nyelét."

De lehet, hogy ez nem a hivatalos verzió volt.

theofil 2010.03.24. 17:14:09

@hoplita:

Az a lényeg, hogy te viszont őrized a színvonalat.

Ha az általad preferált színvonal széles körűen elharapódzik, akkor tényleg jobb lesz nekem a tepsiben, illetve a sárgaföldben amit voltál szives nekem vizonálni unszoló jelleggel.

De azért még egy utolsó szivességre megkérnélek.
Tegnap láttam egy jobbikos plakáton az aláírást, hogy a "nép nevében".

Leszel szives a benfenntességed révén elérni, hogy minden óriásplakátra írják oda a "nép nevében" alá, hogy
"kivéve a theofilt".

pad78 2010.03.24. 17:14:22

@panelburzsuj:
Ők tudtommal nem indítottak sem külön, sem közös listát senkivel. Ha jól emlékszem, egy jelöltjük van, aki nyilván ragaszkodott valamiért, hogy azt is írják mellé, hogy vállalkozó. Ilyen esetben nyilván nem járnak a listát állító pártoknak járó lehetőségek.

hoplita 2010.03.24. 17:17:06

@radala:
Ez a fidesz, komám.
Gecihuszárok gyülekezete.:(

kuruc.info/r/52/57138/

pad78 2010.03.24. 17:18:03

@pad78:
Mellesleg ha már etika: szerintem ilyen téren nagyobb gondok vannak az MDF és SzDSz háza táján. Anélkül kapcsolták a Herényi szuperbrendhez a Retkes húzónevet, hogy vállalták volna az ehhez kapcsolódó 10%-os küszöböt. Ez már nyilván szembemegy a törvény szellemével. Nem is kapnak külön estét a tévében... :)

radala 2010.03.24. 17:20:58

@Idet: Na igen azóta sem tudtuk meg, hogy mitől lenne hiteles.
@jjulie:Az a hobbim, hogy önellentmondásba keveredem:-)
Ez a cenzus ez egy önkéntes cenzus, ez nem antidemokratikus. Aki olyan hülye, hogy az MDF-re szavaz az MSZP vagy pláne az LMP helyett, az meg is érdemli, hogy ne hasznosuljon a szavazata.
@hoplita: Nem olyan képtelen, de szerintem is kicsit szar a mandátumszámlállójuk, az enyém jobb:-)
Nálam csak 61 fős a KDNP frakció:-)
@flea:Nem gondoltam, hogy nem tudsz magyarul, csak gondoltam, hogy az én verzióm jobban leírná a valóságot. Persze két hiteltelen között is lehet az egyik kicsit hitelesebb.
Mondjuk azért valószínűleg ez az MDF esetében úgy lehet, hogy minél korábban zártak ki annál hitelesebb vagy. Csak azt nem tudom mi történik DJ-vel, akit még időben kizártak, de utána visszament. Azt hinném az egy súlyosbító körülmény.
A leghitelesebb MDF-es ezek szerint CsP, mondjuk a TV"-es interjúja óta megint a régi fényében csillog:-)

radala 2010.03.24. 17:23:33

@hoplita: Szomorú, ha ismerném a történelmet talán érteném, így teljesen védhetetlennek tűnik a dolog. Gecihuszárok, mit lehet tenni...

hoplita 2010.03.24. 17:24:26

@theofil:
Maj' kiveszünk belőle.....mint a gyevi bírót.:DD

A sárgaföld meg tepsi hasonlatot és példát arra szoktam hozni, hogy vannak gyógyíthatatlan emberek.
Te egy eklatáns példa vagy erre.
Magad beismered, hogy az orrodnál fogva vezettek, de alkalomadtán most is kiállsz mellettük, illetve zagyvaságaikat ismételgeted....mint egy imát.
Sok hozzád hasonlót ismerek....igaz, minderre, mint azt fentebb is említettem az idő megoldást hoz.

panelburzsuj 2010.03.24. 17:24:50

@pad78:

Papiros van róla, hogy minden listás voks a madöfé, bárkinek a danolására is hullott a közös kalapba. Úgyhogy lehet, hogy törvénynek van valami külön szelleme is, de a bötűje mindenesetre azt mondja, hogy nyilatkozni kell a listával szavazatok felhasználásáról, és a türkiztandem nyilatkozott is.

radala 2010.03.24. 17:25:02

@pad78: Söt szerintem, ha a faszi bukik, akkor töredék szavazat sem képződik. Tévednék?

hoplita 2010.03.24. 17:26:16

@radala:
Ááááá...
Nem mertek nem ott lenni.
Ez a "nem merés" lesz a vesztünk.
Ez a mindenkinek mindenáron megfelelés, ettől van hányingerem.:(((

radala 2010.03.24. 17:27:23

@panelburzsuj: Itt viszont ugyi nincs papiros?
MVMP-nél, ha jól emlékszem a porblémádra.

flea 2010.03.24. 17:27:28

@pad78: csak felvetettem, mint a küszöb bonyolult képlet szerinti emelésénél egyszerűbb, de még mindig célravezető megoldást :)

@radala: chill, tudom, hogy tudod, hogy tudom. :) Röviden összefoglalva, azért mutattam rá, hogy laji "az egyik leghitelesebb"-et írt, és ez nem feltétlenül jelent "hiteles"-t, mert ezzel mellékesen arra is utaltam kimondatlanul (mármint eddig...), hogy "naná, hogy hiteltelen, de a többi még inkább"... De így, hogy szájbarágom, már nem is olyan jó poén...

Treuga Mei 2010.03.24. 17:28:42

@Pinczés Bálint:
Jobb a programja, mint vártam, és a globalizációra is vannak adekvát válaszai. Bevallom, meglepődtem a minőségén. (Az igaz, hogy vannak bicegős oldalak is, mint pl. a romákról írottakban a nagyon szűk - és a mediálison, kulturálison, anyanyelvi oktatásin túlmutató - területeken mégis elfogadnak bizonyos pozitív diszkriminációs eszközöket, de azt hiszem, ez még így vállalható.)

hoplita 2010.03.24. 17:29:30

@panelburzsuj:
Ne vedd hivatalosnak.
De nem hivatalosként, népi kezdeményezésként tekinthetsz rá, mert ezek a hangok nem elszigeteltek.....és nem ok nélkül erősödnek.

jjulie 2010.03.24. 17:29:52

@hoplita:

ne aggódj, részes kapás kell a fideszbáróknak is

radala 2010.03.24. 17:30:11

@hoplita: Ezt én megértem, mint már sokszor mondtam. Viszont, ha csak neked akarnának megfelelni, akkor az én kaotikus világképemet ki képviselné?
Neked ott a Jobbik, nekem is kell valaki:-)
Annak nem akarsz utánanézni, hogy a Jobbik minek ünnepelt együtt Botkával?
Mert azt értem, hogy a Fidesz egy geci, de a Jobbik minek segíti botkát abban, hogy eljátssza az integráló polgármestert?

Treuga Mei 2010.03.24. 17:30:41

@Lollle:
Hozomra? Lássuk a medvét (vagy macskát, vagy melyik állatot)!
ON

JAS39 2010.03.24. 17:32:21

Ugrott az MDF budapesti listája, ez igaz? Ha igen akkor az LMP 10% körül lehet, sőt a fővárosban megszoríthatja az MSZP-t.

radala 2010.03.24. 17:35:09

@flea: De jó poén volt, de az hogy CsP akkor a leghitelesebb, még annál is jobb.:-)
Amúgy nehéz olyan mondatot mondani az MDF kapcsán, ami ne lenne fergetegesen vicces.
Lehet, hogy az MDF nem nagyon hiteles, de hogy irtó vicces az biztos. Azért szegény Kisgazdák szomorúak lehetnek, hogy még a legszánalmasabb haláltusa sem az ö nevükhöz fog fűződni a történelemben. Mondjuk azért még az mszp halála is egy vicces buli lesz.

hoplita 2010.03.24. 17:35:30

@radala:
Március 15.-én mi is a városi ünnepségen vettünk részt, közösen a pártokkal és az önkormányzattal, valamint a civil szervezetekkel.
De csak és kizárólag ekkor.
Októberben már nincs közösködés.
Ez az ügy viszont, amit belinkeltem nem az az ügy, ami miatt ki kellett volna a fidesznek feltétlen állnia.
Így nem szólhat egy szót se, ha egykutyázunk....mert okkal-joggal tesszük.

hoplita 2010.03.24. 17:36:43

@jjulie:
Kapálhatok én a sajátomon, ha arra szottyan kedvem, ne aggódj.

radala 2010.03.24. 17:40:04

@hoplita: Nem akartam egykutyázni, csak megkérdeztem egy számomra fontos dolgot. Amit meg is értettem. Mondjuk szerintem Botka tehet a Bach korszakról is, szóval Szegeden ez nem helyes. De ok ez egy teljesen védhető érv. Szóval a kérdésem nem volt visszavágás, ez a Morvai ez viszont az:-)
Bár ez sem ugyanaz a kategória ez más szempontból szörnyű.

panelburzsuj 2010.03.24. 17:42:53

@radala:

A vállakozópárt köré tömörült szövetségnek nincs miről nyilatkoznia, mert egy jelölttel nem állít listát. A keresztény polgárok meg inkább bevállalták a tíz százalékot, minthogy kitergessék a családi szennyest.

Kerek ez így! :)

milanello 2010.03.24. 17:43:02

Na, pár nap és megyek Jobbikos fórumra, a párt egyik miniszterjelöltje tartja; már készülök a kérdéseimmel. Remélem a kakastollas vitézek nem fognak szuronyt szegezni rám. :)

sashimi 2010.03.24. 17:43:16

Az MTV döntésének a magyarázata sokkal egyszerübb: mivel a fidesz győzni fog a választáson ezért az mtv egy vezetője sem mer semmi olyat tenni, amivel esetleg a leendő kormánypárt neheztelését magára vonja. Ki szeretne ma munkanélküli lenni?

A KDNP nem valódi szövetséges, hanem egy nem létező párt, amely csupán a fidesz (pontosabban Orbán) jóindulatán múlik létezése.

theofil 2010.03.24. 17:43:53

@hoplita:

Bocsánat, hogy a tepsiből kiszólok, de ki mellett álltam ki és mikor?

Treuga Mei 2010.03.24. 17:48:03

@email:
Úgy látszik, a fidesz-közeliek (Nézőpont = fideszes haverok) is megértették, hogy hozhat nekik, ha a az LMP bejut.
De ettől függetlenül továbbra is fönntartom: kb. 11-14 LMP-s ül majd a Parlamentbe. (Sajnos csak ennyi...)

laji 2010.03.24. 17:48:37

@oakeshott: "Lehet, hogy az MDF nagy része megérdemelné, hogy ne jusson be a párt. De Bokros Lajossal legalább lenne egy kapitalista hang is a Parlamentben."

Ebben pl. az nem stimmel, hogy Bokros nem jönne haza Brüsszelből, ezt már lenyilatkozták...
Másrészt meg Bokros inkább egy magamutogató, extrovertált faxkalap, aki a másik oldalról ugyanolyan populista, mint a többi.

milanello 2010.03.24. 17:50:06

@radala:

nagyon kínos, megint egy pofon a hitelességnek.

JAS39 2010.03.24. 17:50:46

@Treuga Mei:
A hirtv-ben állítólag bemondták friss hírként, h nem lesz bp-i listája az MDF-nek, ezzel az LMP előtt nagy lehetőség nyílt arra, h akár 15-20 embert is bejutasson az OGY-be...Bp-en a 3. erő is lehet egy erős kampánnyal...

panelburzsuj 2010.03.24. 17:50:49

@hoplita:

Épp a nemoknélkülre mondtam egy alternatív értelmezést.

Amúgy meg nem sokat tudok hozzátenni az eddigi krédóimhoz: én sokkal egészségesebbnek tartom, ha a vakító igazságokat nem dúcolják alá mindenféle hulladék ideológiával, néphergeléssel, tűzre olajöntögetéssel, biztos ami sicher alapon.

Nem hiszek a homeopátiában: szart nem lehet még szarabbal gyógyítani.

jjulie 2010.03.24. 17:53:21

@laji:

aki miniszterelnökjelöltnek nevezteti magát, minimum hogy magamutogató faxkalap legyen

a pl. pokorni csak sima faxkalap, nem miniszterelnöknek való

milanello 2010.03.24. 17:53:29

@Idet:

Csapody az utolso gentleman. Rendkívüli személyiség, távozása pótolhatatlan veszteség a magyar demokrácia számára. Szólni fogok Seres Máriának,h kezdjen el aláírást gyűjteni hátha 600 ezer néma sikoly visszatérésre bírhatja.

milanello 2010.03.24. 17:54:20

@jjulie:

Mesterházy annak való?

hoplita 2010.03.24. 17:54:24

@radala:
Na ez az, ha igaz....tőlem akár lehetne is, de nem hinném Morvairól, hogy olyan joganalfabéta lenne, hogy ne tudná ilyen esetekben szart sem ér a mentelmi jog.
Szerintem azért lehetett a cirkusz, mert még nem rakták fel, akkor pedig lehet vitázni...én is jártam már hasonlóan.
Belőlem is megpróbáltak pénzt kihúzni, de nem jött össze, pedig még mentelmi jogom sincs...:DD

Egyébként én már szedtem le kerékbilincset a Gellért téren....aztán bebasztam a bokrok közé és telefonáltam nekik, hogy jöjjenek szedjék le.
Volt némi csodálkozás...hehe.
Nem tudtak bizonyítani semmit sem...pedig próbálkoztak.:))

jjulie 2010.03.24. 17:55:59

@milanello: igen, az egy igazi magamutogató faxkalap

milanello 2010.03.24. 17:59:11

@jjulie:

én inkább egy visszahúzódó, karakter nélküli alaknak látom.
nálam Fleto az etalon, kár,h elqrta.

flea 2010.03.24. 17:59:36

@JAS39: a hirtv.hu-n nem látok ilyet, és egyébként is meglepne. Nincs valami hitelesebb forrásod, mint hogy "állítólag"? Mondjuk egy link...?

hoplita 2010.03.24. 18:01:34

@milanello:
Ha igaz...!

A zsindex híresen szavahihető....:))

@theofil:
Tepsibűl nem dumálunk ki...!:DDD

Ahogy görcsösen markolod a veszett fejsze nyelét....az mindent elmond.
Hadd ne keresgessek már most visszafelé..!

jjulie 2010.03.24. 18:01:49

@milanello:

igen a fletó, az magasan etalon, nincs ma párja

jjulie 2010.03.24. 18:03:49

@flea:
tényleg bemondták most, de ez legalább egy hetes hercehurca lesz még, mivel ez az első ilyen eset, nincs rá gyakorlat, úgyhogy a jogászkodás jön

Treuga Mei 2010.03.24. 18:04:50

@JAS39:
A HírTv nem is rég Csapody Miklós visszalépéséről tudósított. A hír igaznak bizonyult, bár két nappal megelőzte a valót, ami a területi lista szempontjából kevéssé elhanyagolható jelentősségű.
Félő, hogy ezúttal négy évvel jelentették hamarabb, ez ugyanis szintúgy módosíthatja a hír értékét...

theofil 2010.03.24. 18:10:07

@hoplita:

Igenis, kérem!

Már vissza is slisszoltam, jöhet az enyészet!

hoplita 2010.03.24. 18:10:19

@panelburzsuj:
De az sem egy bevált stratégia, hogy a haldoklót kicsinosítjuk egy kicsit, hogy jól mutasson a temetésen.
A fidesztől nagyjából ezt várom...

Itt az egyik legégetőbb nemzetstratégiai kérdés és csak maszatolást hallok......remélem nem jön Orbán elő a 3 gyerek, 3 szoba, 4 kerékkel, mert akkor saját kezűleg lövöm le.:(((

kuruc.info/r/2/57134/

JAS39 2010.03.24. 18:12:37

@flea: Most néztem a 6-os híreket: Nem vette nyílvántartásba a fővárosi választási bizottság. 3:2 arányban szavazták le az MDF listáját. Egyelőre én sem találtam nyomát a hírnek sehol máshol.

Az MDF most az OVB hez fordulhat, majd talán a fővárosi bírósághoz jogorvoslatért...jelen állás szerint a fővárosban a következő pártokra lehet majd szavazni LMP, Jobbik, FIdesz-kdnp, MSZP

tictac 2010.03.24. 18:13:58

@radala:
Ezeket direkt csináljuk, nem akarjuk túlnyerni magunkat, tök hülyén nézne ki az egypárti parlament. Diktatúrához a 2/3-ad is elég. Az ilyen akciókkal sebészi pontossággal beállítjuk a 2/3-ot, így a likud testvérpárt is sunnyoghat még néhány évet ellenzékben, ehhez amúgy is értenek.

hoplita 2010.03.24. 18:15:01

@jjulie:
Ebben látod igazad van.

Idejét sem tudom mikor jutott ilyen magasra errefelé egy ekkora szocio-és pszichopata állat.
Vissza kell mennünk az ötvenes évekbe, akkor volt a hozzá hasonlók virágkora.
A kis mesterházy gyerek egy romlatlan első áldozónak tűnik mellette.

mrs. white 2010.03.24. 18:20:12

@JAS39: Miért utasították el? Az nem mondták?

Ordnassac 2010.03.24. 18:20:45

@JAS39: ez azért meglepő lenne, hiszen Király Zoltánt és Slosár Gábort azóta nyilvántartásba vették, így Csapody nélkül is 9 jelöltje van tisztán az MDF-nek Bp-n. Nem lehet, hogy itt arról van szó, hogy valamelyik jelölt, amelyik szerepelt mind az MDF fővárosi, mind a Fejér megyei listáján, a tegnapi határidőre nem jelentette be, hogy melyiken indul? (A Fejér megyeit már nyilvántartásba vették.)

hoplita 2010.03.24. 18:21:17

@JAS39:
"....ezzel az LMP előtt nagy lehetőség nyílt arra, h akár 15-20 embert is bejutasson az OGY-be...Bp-en a 3. erő is lehet egy erős kampánnyal..."

Ugyan..!
Ne rugaszkodjunk el, legyünk józanok.
A 4. hely gond nélkül, de sem a maszop, sem a Jobbik nem egy kategória velük.
Ha a lila sálas, köldöknézegető bőcsészek beszívnak szombat este egy kicsit jobban, akkor a százalékokon erőteljesen kiütközhet a buli nyoma.:DD

jjulie 2010.03.24. 18:22:25

@mrs. white:

nem mondták, de ez csak vihar egy pohár biliben, lesz lista a végén, csak most megy a törvényértelmezés, tornáztatják az ibolyát

mrs. white 2010.03.24. 18:23:42

@jjulie: szerinted ki való miniszterelnöknek? ki lenne kivánatos, hogy választást nyerjen?

Ordnassac 2010.03.24. 18:24:27

@hoplita: no nem mintha a jobbikos fiatal választói réteg ne utasítaná el az italt vagy egyéb bódító szereket... :-P

JAS39 2010.03.24. 18:25:14

@mrs. white:
Csak ennyit tudok, amit írtam. Gondolom, h hamarosan valahol megjelenik részletesebben is. Azt is mondták, h ilyen még egyszer sem fordult elő az elmúlt 20 évben...

Ordnassac: Igen, az biztos, h a bp-i listához szükséges 8 egyéni jelölt megvan, vmi más lehet a háttérben,lehet, h az amit írsz, de akkor az elég banális dolog lenne.

mrs. white 2010.03.24. 18:26:41

@jjulie: Csak van valami jogalap amire hivatkoznak. Ha csapody visszalépése akkor azóta már megvannak a két elutasítottal. Ha nem az, akkor meg mi a szösz. Ibolya lehet hogy a választásokig nem jut el, hamarabb kerül a pszichiátriára. Komoly lelkierő kell egy nap kétszer megjárni a poklot és a mennyet és ezt napi rendszerességgel.

Ordnassac 2010.03.24. 18:29:15

@mrs. white: két dolog lehet: félreértettél valamit és a Nógrád megyei listára vonatkozott (azt tényleg megfellebbezték) vagy amit mondtam, hogy a fővárosi listán volt két olyan jelölt, aki a Fejér megyein is volt (ilyenkor el kell dönteni, hogy melyiken akarnak indulni). Skaliczki Andrea úgy tűnik a pestit választotta, ám Viniczai Tibor esetén semmi infót nem láttam a valasztas.hu-n. (Erre a határidő tegnap du. 16 óra volt.)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 18:31:40

Ahogy ismerem az MDF-et (kicsitse, de azt nagyon) csak-csak összejön a lista a 24. órában. De meddig lesz ez így?
Igaza lesz a 2026.-os választási jelentésnek?

Más: comment.blog.hu/2010/03/24/a_magyar_radio_egy_partkent_kezeli_a_fidesz_kdnp_t
beill.

Ordnassac 2010.03.24. 18:31:57

@mrs. white: upsz, JAS39-nek akartam válaszolni.

jjulie 2010.03.24. 18:32:29

@mrs. white:

na látod, engem kellett volna már régen kérdezni

a saron stone az elemi ösztönös formájában jó lenne

jjulie 2010.03.24. 18:35:22

@mrs. white:

meghallgattam a híreket, de nem tudtam kihámozni a jogalapot, ne féltsd a dávid ibolyát, az egyetlen férfi ebben a mezőnyben

mrs. white 2010.03.24. 18:36:22

@jjulie: nőknek meg Brad Pitt? csak egy miniszterelnök lehet.És komolyan, biztos van valami elképzelésed?

milanello 2010.03.24. 18:39:55

@jjulie:

jó lenne az most is milf-ként.

milanello 2010.03.24. 18:40:48

@jjulie:

az egy transzi inkább. fujj.

jjulie 2010.03.24. 18:41:41

@mrs. white:

ha lálnám biztos felismerném, elképzelni a mira sorvinot tudnám a mighty aphrodite-ből

jjulie 2010.03.24. 18:44:14

@milanello:

a golda meir-ről is ilyet mondtak, az ibolya ahhoz képest egy szépségkirálynő

jjulie 2010.03.24. 18:46:54

@jjulie:

róla van szó,

www.imdb.com/media/rm3273426944/nm0000227

igy néz ki egy ideális miniszterelnök

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 18:47:11

@jjulie: Demi Moore, lánykorából?:-)
Nincs újabb jelentkező? Akkor lezárom a szavazást!

jjulie 2010.03.24. 18:51:10

@namitirok:

azt hiszed vicceltem, a ronald reagen is hogy bevált, a mira sorvínó százszor jobb választás, lapozhatók a fotók a linkben, nagyon tehetséges teremtés

milanello 2010.03.24. 18:53:32

@jjulie:

Németh Miklóst akarom vissza min.elnöknek! Nála nincs jobb.

laji 2010.03.24. 18:54:15

vasnepe.hu/cimlapon/20100324_a_vasi_mdf_az_ajanloszelvenyekrol#s=rss

Ez de gáz... Az MDF a maszoptól akart kölcsönkérni KC-t, az a jelölt (Mészáros Tibor), aki 2006-ban még a maszop választási rendezvényén lépett fel, fénymásolt KC-vel bukott le, és még ő büszke, hogy ő nem vásárolt egyet sem...

Ajjajajjajajjj....

jjulie 2010.03.24. 18:55:06

@milanello:

nem ismerem, akkoriban még értelmes dolgokkal foglalkoztam, politikával nem

hoplita 2010.03.24. 19:01:45

@Ordnassac:
Á, nem olyanok azok..!:DDD
Itt vidéken a péntek esték a húzósabbak mostanság a tapasztalataim szerint, szombaton már csak szolid levezetések vannak ahhoz képest.

==T== 2010.03.24. 19:02:42

A kuruc szerint elkaszálták a fővárosi MDF listát. még nem jogerős.

kuruc.info/r/52/57163/

jjulie 2010.03.24. 19:03:08

@milanello:

a nevét ismerem persze, de hogy miféle alak arről nincs emlékem, és hogy miféle ember manapság erról sem tudok sokat

laji 2010.03.24. 19:04:21

@milanello: "ne szivass, az uccsó kommer vezért nem ismered??

wapedia.mobi/hu/N%C3%A9meth_Mikl%C3%B3s_(politikus)"

Azt a tehetségtelen suttyót... Mintha egy irodavezetőt bíztak volna meg az ország kormányzásával. Esetleges 2002-es visszatérésével kapcs. szivárgott ki a fideszes tanácsadói anyag, ami úgy szólt, hogy ne foglalkozzanak Németh Miklóssal, önmaga fogja lerombolni a körülötte kialakult nimbuszt... Ez mindent elárul róla...

Anyád a baráthal 2010.03.24. 19:04:35

@radala: Morvai részéről ez nem volt szép (és finom voltam).

Azonban a mentelmi jog igenis jár minden jobbikos képviselőnek, és igenis éljen vele (de ne éljen vissza). Erre ugyan úgy joga van, mint egy maszoposnak, vagy másnak.

De ha lehetőségük lesz, és nem törlik el, az már nagyon gáz. Persze az is, ha nem szavazzák meg valaki mentelmi jogának a felmentését, különösen köztörvényes ügyben.

hoplita 2010.03.24. 19:05:17

@Duck a l'Orange:
Faszér' nem olvasol vissza droid...?
Már egy órája betették...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:06:26

" török gábor 2010.03.24. 11:41:15
szolgálati közlemény: mostantól kezdve egy egész napos konferencián leszek, ráadásul jó messze, ezért legközelebb csak késő este tudok reagálni az esetleg hozzám intézett mondatokra. csak azért szólok, hogy megelőzzem a "bkv-ügy miatt hallgat", "vona beszédét írja" vagy a "már válaszra sem méltat" típusú hozzászólásokat :) szép napot mindenkinek!
"
Nincs itthon a macska, lehet cincogni! (még)

colosgirl (törölt) 2010.03.24. 19:07:21

@namitirok: sziasztok. miről maradtam le? :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:07:57

@hoplita: Jómagam is szóvá tettem ezt a magam cizellált módján, de így valóban hatásosabb!:-D

jjulie 2010.03.24. 19:08:41

@colosgirl:

kikezdtek a török gáborral amíg nem vigyáztál rá

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:09:11

@namitirok: Semmi különös, ha beteszel még magadról pár ollan jóféle képet, lehet, ippeg Rád szavazunk!:-P

ubul2000 2010.03.24. 19:09:27

@jjulie: az ő nevéhez fűzödik a 2/3-os törvényként megalkotott spontán privatizáció, amivel megkezdődött az ország kiárúsítása

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:10:31

@colosgirl: Ja, és leárazás van a Bookline-on LP-ből!
Ezek tudnak valamit már!

jjulie 2010.03.24. 19:11:16

@ubul2000:

akkor nem jó srác, mert öt perc alatt kellett volna szétosztani az egészet, nem 20 évig szarakodni vele

colosgirl (törölt) 2010.03.24. 19:14:20

@jjulie: visszajön és szétcsap köztetek :D

mindentudoka 2010.03.24. 19:15:13

ATV:
Gyorshír! Nem vették nyilvántartásba az MDF fővárosi listáját!

ubul2000 2010.03.24. 19:16:08

@jjulie: a baj az, hogy erre (a 2/3 miatt) csak a Horn-kormánynak lett volna lehetősége. Csak hát ő is tagja volt annak a kormánynak...

Baby Raptor 2010.03.24. 19:18:01

@hoplita: ha nagyon érdekel, akkor válaszként akartam, csak véletlenül rámásoltam az elejére. Egyébként meg stílus... bár ismételten visszaolvasva látom ez máshol sem az erősséged.

colosgirl (törölt) 2010.03.24. 19:18:15

@mindentudoka: kezd tetszeni. :) csapody visszalép, elkaszálják a pesti listát, és amint hallom a nógrádi listát is kikezdték. :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:19:57

@mindentudoka: Mint az várható is volt! Na, Ibolyka, fel lehet kötni a ...mitis? Kalapot? Oszt jónapot?

milanello 2010.03.24. 19:21:55

@jjulie:

a fél ország női polgárai szerelmesek voltak belé.

jjulie 2010.03.24. 19:22:02

@ubul2000:

én csak arra emlékszem 92-ből, hogy a cégnél ahol dolgoztam (kb 600 alkalmazott) volt kb 3 egység ami hozta a pénzt, és vezetőknek csak kérniük kellett volna, hogy az övék legyen ingyen és nem merték megtenni, szóval fura idők voltak

milanello 2010.03.24. 19:24:38

@laji:

Németh Miklósról mindent elmond,h nem akart visszatérni. Azon kevés komcsik egyike akinek van esze, és mellette még tisztességes is.

jjulie 2010.03.24. 19:24:48

@colosgirl:

nem kell izgulni, ezek csak a választási bizottságok, a jogászkodás most jön, és lesznek listák

jjulie 2010.03.24. 19:27:47

@milanello:

arra emlékszem, hogy az anyámnak is tetszett, az idet irta itt, hogy egy miniszterelnöknek nagyon fontos tulajdonsága kell hogy legyen, hogy a nőknek összefusson a nyál a szájukban tőle

colosgirl (törölt) 2010.03.24. 19:28:58

@jjulie: nem izgulok, de jobb lenne ha elkaszálnák őket. szégyene az országnak ez a párt. ha egy szemernyi erkölcs lenne bennük ők maguk állnának el a választási indulástól.
én nem bánom ha lesz lista, mondtam akkor a szociknak lenne pár % mínusz, de az igazságos az lenne ha el sem tudnának indulni.

colosgirl (törölt) 2010.03.24. 19:30:25

@milanello: nem egy nagy szám, a felesége legyen belé szerelmes ez a lényeg. olyan tipikus bürokrata típus a képen. ha bőrkabátba lenne azt mondanám, mint egy 60-as évekbeli filmen a tanácselnök elvtárs :D

fahrenheit451 2010.03.24. 19:31:19

@mindentudoka: www.valasztas.hu/pv10vt/j41t.jsp?MAZ=01

MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM Önálló lista 35 Nyilv. vétel elutasítva 2010.03.24 Nem indulhat

colosgirl (törölt) 2010.03.24. 19:31:50

@namitirok: nahiszen :) tinilányok még lehet összepisilik magukat egy ilyen nyálgépen, de én max. megnézem és annyi. :D

milanello 2010.03.24. 19:32:24

@jjulie:

detto. anyám szintén odavolt érte. meg németh lajos időjósért. úgyfest a "németheket" kedvelte.
bizony, a sárm elengedhetetlen a nők miatt. bár én is szívesebben látok magasabb pozícióban egy jókiállású fickót mint egy szerencsétlen lúzert. már bocsánat,de ez van. egy fontos közszerelő nézzen már ki vhogy.

milanello 2010.03.24. 19:34:00

@colosgirl:

persze, de a vidéki asszonyoknak kádár után már megváltás volt. akár csak grósz károly. :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:34:01

@colosgirl: Én is valahogy így vagyok...a tinilányokkal, de ez biztos az inkontinencia miatt van!

milanello 2010.03.24. 19:34:39

@milanello:

közszerelő = közszereplő

laji 2010.03.24. 19:34:53

@milanello: "Németh Miklósról mindent elmond,h nem akart visszatérni. Azon kevés komcsik egyike akinek van esze, és mellette még tisztességes is."

De vissza akart térni, és pont a Kovács László - Németh Miklós, mint 2 miniszterelnök-jelölt konfliktusból lett a Medgyessy a kompromisszum (amúgy Kovács embere), és szívott jót az ország... Németh Miklós pedig irtó sötét. Hogy becsületes-e, azt nem tudom (csak sejtem, hogy milyen lehetett Kádár és Grósz K. árnyékában...).

colosgirl (törölt) 2010.03.24. 19:35:28

@milanello: pl. a németh lajos szimpatikus, sármos pasi.

laji 2010.03.24. 19:36:14

@colosgirl: "nem izgulok, de jobb lenne ha elkaszálnák őket. szégyene az országnak ez a párt. ha egy szemernyi erkölcs lenne bennük ők maguk állnának el a választási indulástól.
én nem bánom ha lesz lista, mondtam akkor a szociknak lenne pár % mínusz, de az igazságos az lenne ha el sem tudnának indulni."

Ezzel egyet értek!

milanello 2010.03.24. 19:36:37

@colosgirl:

hát, ha én nő lennék nekem is csorogna a nyálam.
egyébként meg kedvenc színészem, de nem a külseje miatt, hanem mert nagyon jó színésznek tartom, emellett szinte mindig rendkívüli filmekben szerepel.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:36:39

@Malachi: Ez is volt már, de azért így kicsit más:
"Azt mondta, az elutasítást a fideszes delegált javasolta. A fideszes delegált javaslatát a jobbikos és a szocialista delegált is támogatta"
Nagykoala?
Lol

SztupY · http://sztupy.hu 2010.03.24. 19:37:51

Készítettem egy választási szimulátort, mely segítségével szimulálni lehet az országos eredményekből kiindulva, hogy melyik párt pontosan hány mandátumot szerez (illetve ,hogy ki jut be és ki nem).

A szimulátor itt érhető el: valasztas.sztupy.hu/

Idet 2010.03.24. 19:38:16

@milanello: Te most provokálsz, vagy komolyan gondolod? Ismered az illető gentlemant? Mármint személyesen? Biztosan nem, mert nem írnál ilyeneket. Ha csak nem a barátnéja vagy, de azt nem hinném.

Malachi 2010.03.24. 19:39:21

@namitirok: közben láttam, igen megelőztek.

viszont tényleg érdekes ez, az MDF nagyban gyengítette volna az LMP esélyeit és úgy gondolom egymást pöckölték volna ki a Parlamentből. na most akkor kinek az érdeke, hogy az LMP bejusson? Fidesz+Jobbik+MSZP tengely? haha!

colosgirl (törölt) 2010.03.24. 19:39:48

@milanello: a filmjeit megnézem, tetszenek, de ő nem az a kifejezett rajongásom tárgya. :)

milanello 2010.03.24. 19:39:48

@colosgirl:

biztos. nekem pl. d. tóth kriszta tetszik, éppen most van a tévében. tökéletes csajszi.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:39:49

Semjén: "Azok éljenek jobban, akik a gyerekekért és nem a gyerekekből élnek!" Húh, be kemény lettél, ecsém!

Best_In_Class 2010.03.24. 19:40:41

@colosgirl: maradjon az mdf-lista, én úgy szeretem őket! :)
amúgy pedig tök véletlenül a masz.pos ovb-tag az első adandó alkalommal rárontott az mdf-re, milyen pikáns - pár nappal azután, hogy a nagyfőnökség deklarálta, hogy csak egy demokratikus, progressz-anti-stb párt létezik

laji 2010.03.24. 19:40:57

@colosgirl: "nem egy nagy szám, a felesége legyen belé szerelmes ez a lényeg. olyan tipikus bürokrata típus a képen. ha bőrkabátba lenne azt mondanám, mint egy 60-as évekbeli filmen a tanácselnök elvtárs :D "

Jó észrevétel!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:40:58

@Malachi: Én ennek kicsit örülök, az LMP esélyei nőttek, tán ennek!

colosgirl (törölt) 2010.03.24. 19:41:04

@SztupY: ügyes vagy, köszi a többiek nevében is, ki is próbálom :)

Idet 2010.03.24. 19:41:15

@namitirok: Bepisilsz, ha látsz egyet? Uramatyám, hát hol a férfinem?!

laji 2010.03.24. 19:43:03

@namitirok: "Én ennek kicsit örülök, az LMP esélyei nőttek, tán ennek!"

Ne izgulj, ez az a döntés, amit az OVB biztos felülbírál, tehát MDF-lista lesz, csak egy kicsit szívatják őket...

milanello 2010.03.24. 19:43:17

@Idet:

szerinted? természetesen szarkazmusról van szó.
barátnéja? legfeljebb barátja.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:43:23

@Idet: Valami hason ló, de nem ide tartozik!
Továbbra is várom a MR iránti benyögéseket!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:46:19

@laji: Azért ez a "kint is vagyok, bent is vagyok" csak-csak az LMP esélyeit növeli!
Miként a programjuk állítólagos összeszedettsége is!
Ebben egyetértünk?

laji 2010.03.24. 19:52:00

@namitirok: Az egész MDF-paródia az LMP esélyeit növeli. Tehát az SZDSZ mindenképpen bejut... :)

Lacóka 2010.03.24. 19:52:53

FÉLOFF

Kérnék egy kis segítséget. Csináltam egy táblázatot googledocs-szal, hogyan tudom úgy megosztani, h a "viewer" meg tudja változtatni az értékeket, de ne tudja menteni?

FÉLOFF vége

jjulie 2010.03.24. 19:54:27

@laji:

végre rájöhetnél hogy az szdsz mindig nyer

BrianBrian 2010.03.24. 19:54:31

Az unibet-en lehet fogadni a magyar választások első fordulójára:

www.unibet.com/betting/

Finance/Politics/Hungary/General Election

Nem kapok százalékot :-) és én már megtettem a tétjeimet. Aki biztos benne, hogy háromnál több párt jut be, most 100 ftra 128-at kaphat vissza, aki azt gondolja, 4%-nál is kevesebbet kap az MDF, 100 ft kockázatatásával még 85 öt nyerhet, stb.

Eléggé durvák még a számok, szerintem aki gyorsan ébred, nyerhet jócskán. Remélem :-).

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 19:57:01

@BrianBrian: A háromnál többnél a KDNP is számít? Mer' akkó eladom a házam és felteszem a pirosra!

ubul2000 2010.03.24. 19:57:02

@laji: Nekem is az a véleményem, hogy a nógrádi lista elutasításának nagyobbak az esélyei, mint a bp-nek. Bár Viniczai kettős jelölése - ha nem lépett vissza időben - formai hiba, ami buktát eredményez, nem lehet orvosolni.

laji 2010.03.24. 19:58:01

@namitirok: "A háromnál többnél a KDNP is számít? Mer' akkó eladom a házam és felteszem a pirosra!"

:))))))))))

ati27 2010.03.24. 20:02:02

@hoplita:
Nekem meg ez a válaszom.. : index.hu/belfold/2010/valasztas/morvai_mentelmi_jogaval_akarta_meguszni_a_kerekbilincs-birsagot/

No akkor beszélgessünk erről az "erkölcsös" jobbikról.. Szegény Morvainak nem fussa a parkolásra.. Szar hely lehet az a brüsszel. Biztos kevés a píz.. Vagy esetleg ha valaki már "politikus" akkor mindent szabad? Nehogymán egy szaros parkolást se tudjak elintézni a mentelmi jogommal.. Tiszta jobbik.. Hhehehe.. Mikor jön a sokkal jobbik párt? Mert azok aztán.... :)

laji 2010.03.24. 20:03:06

@ubul2000: Ha ilyen adminisztratív hiba miatt bukik a madöf, akkor aszem Somogyit felkoncolják... (Persze nem az a maradék 3 db aboriginal MDF-es, aki még a pártban megtalálható, mert szívük szerint ők még örülnének is egy ilyne forgatókönyvnek most már, hanem a politikai maffia, ami a párt mögé állt...).

TG-nek kérdés:
tényleg ennyire messze áll a politológiában (is) az elmélet és a gyakorlat, ahogy azt szegény Somogyi Zolika példája mutatja?

laji 2010.03.24. 20:04:37

@namitirok: "Opps! Indul az SzDSz is?"

Ja, csak elég szerteágazó a multibranding stratégiájuk... (tudod, mdf, lmp, stb.)

Best_In_Class 2010.03.24. 20:06:11

van 100-as papírzsepitek készenlétben? mert csak arról olvassátok el:

www.mno.hu/portal/702973

nem tudom, hogy hogy sikerül elviselnie ezt a nehéz sorsot

aum 2010.03.24. 20:07:18

Ha jól értem, Csapodyt már nem, Királyt és Slosárt még nem számolták a 8-ba.
Vagyis a fellebezések után nagy valószínűséggel meg lesz a budapesti MDF-lista.
Inkább az MDF szívatásáról van szó újfent, Fidesz-MSZP-Jobbik koalícióban.

ubul2000 2010.03.24. 20:08:00

@laji: pontosan nem tudom a szankciókat, azt tudom, hogy annakidején engem nem engedtek polgármesterjelöltként, és önk. képviselőként különböző helyen indulni (érdekes módon azonos településen lehetett volna) - kizárással fenyegették a jelölő szervezetet.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 20:11:29

@Best_In_Class: Érdekes, én ezek közül egyikben sem jártam mostanság, lehet, ezért maradok le a Nokiánál?

laji 2010.03.24. 20:12:09

Mondjuk nem értem a Fidesz miért akarja kinyomni az MDF-et? A kutatások szerint nincs sok esélyük bejutni, de vinnék a szavazatokat a maszoptól...

aum 2010.03.24. 20:14:56

@namitirok: Inkább pont az ellenkezője, mindenki mindenki ellen, Big Brother kiszavazóshow :)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 20:15:54

na gyerekek mdf-nek satu és akkor finom voltam:)

ubul2000 2010.03.24. 20:16:11

@laji: próbálja menteni az mdf-nek adott kc-ket

zenebono 2010.03.24. 20:18:22

@laji: Ha csak halvány esélye is van az MDF-nek a bejutásra, már azt sem szabad kockáztatni. Az MSZP már úgy sem nyerhet, a 2/3-ad szempontjából meg mindegy, hogy az mszp vagy az mDF kapja a szavazatokat.

Best_In_Class 2010.03.24. 20:18:31

@namitirok: hát akkor te nem tudod, hogy az éttermekben és a mozikban végzett szorgos hűségpontgyűjtő akcióval lehet nokiás-dobozokhoz jutni? :) pedig benne van a részvételi feltételekben a "hogyan legyünk milliárdosok gyorsan és könnyen" c. társasjátékban

Aldobói.Feldob 2010.03.24. 20:19:49

@Best_In_Class: a Hagyó aszonda, "az üzleti életbe akar visszatérni, szavai szerint akár szenet is lapátolna.
Na ja, csak előbb le kéne ülni azt a pár évet valamelyik (nem szabadon választott) büntetésvégrehajtási intézményben. Azután lehet majd szenet lapátolni Miklóskám...

ati27 2010.03.24. 20:20:11

@ati27:

Jajjjaj Bocs hopli, hogy nem olvastam annyit vissza.. :) De akkor is szerettem volna egy jobbikosnak az orra alá dörgölni.. Mert szerintem ez akkor is gáz. Még bele sem kerültek a "tuttiba" de már is királynak, királylánynak érzik magukat.. Lesz itt majd koppanás.. :) Persze lehet magyarázni, hogy az nem is úgy volt, meghogy egy 1007-es peageaut nem foglal akkora helyet mint egy 600-as sel merdzsó, meg vót rajta hatalmas turull matrinca stb-stb.. :)

Idet 2010.03.24. 20:20:12

@milanello: Szarkazmus?! Na, jó, a barátné is az volt...

Vénveterán 2010.03.24. 20:20:31

@aum: Mert nekik aztán érdekük, hogy egy max 4,5%-os mdf ne vigye el a szavazatokat az lmp elől....

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 20:21:03

@Best_In_Class: Ez valami új lehet, eddig Békávévá akartam változni, de ez lett belőle!:-(

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 20:21:36

Lecsökkentenék az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt, az ajánlószelvényes rendszer helyett pedig a jelöltektől egy úgynevezett morális kauciót, azaz politikai programot és feddhetetlen közéleti múltat várnának el. Limitálnák a képviselőként eltölthető ciklusok számát, és megalkotnák a párt és kampányfinanszírozási törvényt is tartalmazó antikorrupciós programot. ORVOST

email 2010.03.24. 20:22:15

@aum:
Én is így látom. Gondolom az OVB illetve a bíróság a jelenleg is elfogadott jelölteket fogja figyelembe venni, e szerint pedig lehet listát állítani.

Best_In_Class 2010.03.24. 20:23:08

@namitirok: a legjobb a morális kaució, ROTFLMAO

mrs. white 2010.03.24. 20:23:33

@laji:Én sem értem a fideszt, egy racionális magyarázat van csak. Most állnak bosszut ibolykán a 2006-os választásokért. Nem okos dolog, de ahogy a mondás tartja ennyi pénzt megér.

Idet 2010.03.24. 20:24:46

@Aldobói.Feldob: Szenet lapátolni? Na, ne röhögtessen! A harmadik lapát után feldobná a talpát. Oda nem elég a nagy face.

laji 2010.03.24. 20:25:30

@zenebono: "Ha csak halvány esélye is van az MDF-nek a bejutásra, már azt sem szabad kockáztatni. Az MSZP már úgy sem nyerhet, a 2/3-ad szempontjából meg mindegy, hogy az mszp vagy az mDF kapja a szavazatokat."

Azért nem teljesen, mert azért lehetnek páran, aki, ha van MDF, akkor odanyom, ha nincs, akkor inkább nem megy el az mszp-re nyomni, hanem otthon marad.

email 2010.03.24. 20:25:32

@Zengőtorkú Nyivákoló:
Én ebből csak a "morális kaucióval", és talán a képviselőként eltölthető ciklusok számának korlátozásával tudnék vitatkozni, a többivel mi a baj? 5%->3%: ok, kampányfinanszírozás: ok.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.24. 20:26:34

@Ordnassac: www.valasztas.hu/pv10vt/j23j.jsp?JLCS=63
Eszerint a listás szavazatok FELE a KdNp-t illeti, vagyis UGYANAKKORA párt, mint a Fidesz MPSz!!!

laji 2010.03.24. 20:27:42

@mrs. white: "Én sem értem a fideszt, egy racionális magyarázat van csak. Most állnak bosszut ibolykán a 2006-os választásokért. Nem okos dolog, de ahogy a mondás tartja ennyi pénzt megér."

na, jó, de a másik, hogy annyi jogi érzékük csak van, hogy ez úgysem megy át, tehát végül is lesz lista, és most adtak egy esélyt, hogy antidemokratikusnak, meg a nagykoalíciózásnak...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 20:28:28

@email: Semmi baj, csak mindez 8% támogatottság mellett vicces program! Majd, ha kormányképes lesz az LMP, kíváncsi leszek, (2014-ben) tartja-e magát ehhez?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 20:30:49

@email: aranyosak :-) A napok romjai című film jut eszembe, amikor az amcsi politikus azt mondja az európai politikusoknak, hogy aranyosak meg minden, de AMATÖRÖK.

mrs. white 2010.03.24. 20:32:26

@laji: Nagykoaliciónak nem, mert azt a jobbik hangoztatta és ő is benne van az elitélő hármasban. Inkább az Lmp visszafogottsága dícséretes, vagy az is lehetséges, hogy nekik is van némi vaj a fülük mögött ezért inkább nem pofáznak. Mindenesetre jól csinálták ha elkaszálják az mdf azért, ha nem azért.

email 2010.03.24. 20:32:52

@namitirok:
Kénytelenek lesznek, mivel egy pillanat alatt eltűnnek a szavazóik, ha szembefordulnak a saját elveikkel.
Szerintem ebből a szempontból vége egy korszaknak, nevezetesen, hogy tartósan nagy támogatottságot lehet elérni a saját szavazótábor szembeköpése mellett.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.24. 20:35:54

Véleményem a legújabb disznóságról:
apostol.blog.hu/2010/03/24/fidesz_mszp_jobbik_koalicio_az_mdf_es_a_demokracia_ellen_hirszerzo

Felül a Hírszerző cikke, alul a saját álláspontom.

Ha majd megjelenik Török Gábor bejegyzése ugyanerről, oda is be fogom tenni. Csak nem akarok addig várni.

email 2010.03.24. 20:36:10

@Zengőtorkú Nyivákoló:
Nyilván, hogy azok, mivel új formációról van szó.
Egyébként a programjuk nagy része egyáltalán nem komolytalan, sokszorta kidolgozottabb (!) (ez nem feltétlenül jelenti, hogy jobb is), mint az Mszp-é, de talán még a Fidesz-ét is maga mögé utasítja.

laji 2010.03.24. 20:36:45

@namitirok: "ha kormányképes lesz az LMP, kíváncsi leszek, (2014-ben) tartja-e magát ehhez?"

Aki ébren van, ne álmodjon...

aum 2010.03.24. 20:37:16

Talán nem véletlen, hogy amerikai elnök is csak két ciklusos lehet. A morális kaució is tök OK.

"A javasolt rendszerben az egyéni választókerületekben induló
jelöltnek a választások időpontja előtt hat héttel nyilvánosságra kell hoznia vagyonnyilatkozatát,
közéleti tevékenységét és politikai múltját részletesen leíró életrajzát, és részletes
programját. A jelöltnek nem kell egyéb ajánlást szereznie akkor, ha legalább egy
éve bejelentett lakóhellyel rendelkezik az egyéni körzetben, egyéb esetben legalább
száz választópolgár aláírással megerősített ajánlását is fel kellene mutatnia. A nyilvánosságra
hozott adatokat a választás első fordulóját megelőző két hétig bárki vizsgálhatja,
bizonyítottan valótlan adat szerepeltetése esetén a jelölt kizárható a választáson való
indulásból."

Már önmagában az aktus, hogy a választópolgároknak joguk van beletekintenie a jelöltek vagyonnyilatkozatába, előéletébe, nagyobb állampolgári aktívitást, tudatosabb közéleti felelősségvállalást jelent. Na ez rá is fér a többségre.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 20:38:55

@email: Én arra szavazok akiről elhiszem hogy tud kormányozni..LMPről még nem hiszem.

mrs. white 2010.03.24. 20:39:18

@namitirok: Nagy divatja van a programok értékelésének a mai nap a blogon. Én azon gondolkodtam van ez a civil kezdeményezés ami kihozta választási programok értékelését, gyakorlatilag mindegyiket katasztrofálisra. Sokkal értelmesebb lett volna ha közgaszdászok az összes előző kormányzati ciklus választását és eredményeeit értékelték volna hasonló módszerrel. Így elvileg lehetne egy racionális összehasolítás a pártok között, természetesen az lmp és a jobbik kivételével.

Mondjuk így Meggyesei beváltotta igéreteit 4-es. Az ország szempontjából 1-5 skálán minusz 2-es

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 20:42:59

kérlek soroljátok már fel hány közgazdász volt a nagy vezetők közöt..kicsit ez a közgazdász dolog túldimenzionált érzésem szerint.

laji 2010.03.24. 20:43:00

Én is azt gondolom, ha az LMP valamilyen felelősebb pozícióban már bizonyított, akkor kaphat szavazatot. A semmiből beszélni szép dolgokat, mi sem egyszerűbb... Vagy 4 év pártműködést látva is ilyen lelkesek lesznek-e az aktivisták, 4 éven át megmarad-e a harmonikus egység párton belül, vagy elkezdődik egyfajta klikkesedés, a növekvő népszerűség és a hatalom szele mellett is mindenki mindenkivel jópofi marad-e..., stb.

Vénveterán 2010.03.24. 20:43:42

@Spirál: Hát szerintem sem a fidesznek sem a jobbiknak egyáltalán nem érdeke, tőlük egy szem szavazót sem visz el.
Sőt az lmp-től és mszptől elvesz szavazatokat, amik nagy eséllyel elvesznek... így még nyerhetnek is vele(mandátumokat nézve)!

Nagyon egyszerű a dolog, értelmezni kell a törvényt! (az idevonatkozó paragrafust...)

email 2010.03.24. 20:43:47

@Zengőtorkú Nyivákoló:
Ez így van helyén, nem is volt célom senkit meggyőzni semmiről sem. Ez egy elemzői blog, én "pártpolitikai" szemüveg nélkül mondtam, amit mondtam.

Bona Fides 2010.03.24. 20:46:15

@colosgirl: Én nem örülök. Jobb, ha megoszlanak azok a szavazatok....

Vénveterán 2010.03.24. 20:46:41

@Spirál: OFF a szavazógépeddel valami gond lehet, még mindig 0-n áll akire tippeltem:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 20:47:05

@Spirál: A stílussal nem értek egyet, de a tartalommal igen!
A hatályos törvények szerint jár nekik a lista, a többiről (botrányok, egymás fingatása) majd a szavazó mondjon véleményt!
Szerintem fog is, ha megengedik neki!
Ibolyka for President, ha végképp ki akarjuk nyírni magunk és egymást!

aum 2010.03.24. 20:49:25

@Zengőtorkú Nyivákoló: Hitler is tudott kormányozni.
Az LMP deklaráltan nem a hatalmat akarja, hanem célja a hazai demokratikus rendszer megújítása.

nyünyüge 2010.03.24. 20:51:49

Az mdf mindent tőle telhetőt megtett, hogy lejárassa magát a kampányban (meg előtte is).
De az is feltűnő volt, hogy jelentéktelenségükhöz képes nagy vehemenciával foglalkozott mindenki a hülyeségeikkel.

Mindent összevetve azt gondolom, hogy az LMP mellett áll az ERŐ.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 20:53:41

@aum: ÉS milyen kitűnően! Hatalmas fejlődést produkált az első két ciklusában! Hogy milyen módon és áron? Olvashattunk, hallhattunk róla!
De csitt, jön Ő, aki visszaállítja a Szent Korona dicsőségét!
ElVonatkoztatva mindentől, kíváncsian várom!

BrianBrian 2010.03.24. 20:54:52

@mrs. white: Pont ezért hosszasan magyarázzák, a gyengébbek kedvéért :-), a blogjukon: mitigernek.blog.hu/2010/03/22/akkor_most_az_mdf_re_es_a_jobbikra , hogy a magasabb osztályzatuk csak arra való, hogy azoknak, akik osztják az illető párt céljait, segítsen eldönteni, mennyire hihetnek a programjuk alapján kedvenc pártjuknak. Például a Jobbiknak viszonylag magas pontszámot adtak, és nem hiszem, hogy a kíváló elemző közgazdászok támogatják az államcsőd bejelentését (ez szerepel ugyanis a Jobbik programjában).

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 20:57:30

@email: Megpróbálok én is objektív lenni, de valamiért az lmp-mdf páros kihozza belőlem a kisördögöt,

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.24. 20:59:16

@Vénveterán: Az csak fikció, hogy az MDF az MSZP-től vesz el szavazókat!
Vesznek ők el másoktól is!
Illetve sok szavazójuk - pl. én - másra nem is hajlandó szavazni. Inkább otthon maradna.

Szavazógépem?
Nem tudok mit tenni, de kipróbálom.
Azt nem hiszem hogy az egyik alternatívát beengedi, a másikat meg nem...

zenebono 2010.03.24. 20:59:58

@laji: Még jobb. Alacsonyabb lesz a részvétel.

aum 2010.03.24. 21:01:14

@namitirok: Csak ironizáltam :)
Legalább 3-4 ciklusos Viktor csak a mesében létezik. A világon egy évtizedben ha egy ilyen csoda politikus születik. Az amerikai példával élve Roosevelt volt a kivétel.
A kényszerű vetésforgó sokkal életszerűbb.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 21:01:36

@aum: Antipopulista populisták, mint az mdf.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 21:02:29

@aum: kellett oda világháború is.-)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.24. 21:02:40

Most hallottam a tv-ben hogy a 3 pártdelegált szavazott nemmel, a 2 független pedig igennel!

no comment...

mrs. white 2010.03.24. 21:03:01

@BrianBrian: Én jó kezdeményezésnek tartom de most éppen olyan időszak van amikor aztán tényleg senki nem akarja kiteríteni a lapjait, mert az tuti bukás. Ha pldául négy év mulva a fideszt értékelnék az pl tök jó lenne. Kb mit igértek még ha ködösen is. Mit valósítottak meg, amit megvalósítottak attól az ország előrébb tart vagy sem. Ha folyamatosan csinálnák kialakulna egyfajta választási igéret kúltura. Kit és milyen igéreteket kell komolyan venni.

Aldobói.Feldob 2010.03.24. 21:04:13

Szegény gumigerincű Csapody pajtás(!), pedig milyen halált megvető bátorsággal nyalta a RetkesIbolyaHeréje szent szövetség hátsóját. Nahát. És mégis szempillantás alatt lehúzták ők a klozeton.

tlac 2010.03.24. 21:07:02

@laji: Somogyi Zoli 10%-ra tartja az MDF-et. Ha nem ismernénk őket, potenciálisan benne is volt..

Malachi 2010.03.24. 21:10:14

@Zengőtorkú Nyivákoló: az LMP-nek egyelőre nem feladata a kormányzás, egyértelmű, hogy ellenzéki szerepre készülnek. bármilyen, khm, hogyismondjam, "érdekes" is néhány javaslatuk mégis csak kiemelkednek a mezőnyből. átlátható pártfinanszírozás, egyértelmű célok, tiszta beszéd. máris 3 nagy plusz pont mellettük.

könnyű nekik, mondhatnánk, "csupán" hozniuk kell azt, ami minden Parlamentbe készülő pártnak kötelessége lenne és persze még nem sározódtak be. őszintén remélem, hogy elérik az 5%-ot.

Best_In_Class 2010.03.24. 21:10:31

@Süveges Gergő: Kedves Gergő! Mivel itt is említetted a most folyó műsort, engedtessék meg nekem megjegyezni, hogy nem volt túl erős/fair kezdés az (oly annyiszor csúfosan felsült) közvéleménykutatási adatokkal szembesíteni a vendéget. Innentől már remélem, hogy csak felfelé megy a színvonal

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 21:11:33

Milyen jókat mond ez a FIJJÚ!
Bódog Névnapot a Gáboroknak, méghogyha füllentenek is kissé!

mrs. white 2010.03.24. 21:11:39

@Spirál: Biztos az én készülékemben van a hiba de a 2010 választásnál két szzavazó réteget nem értek az mszp-t az elmúlt 8 évért, az mdf-et pedig az utolsó mondjuk 1-2 hónapért. Bárki másra szavazásban vélek felfedezni valami racionalitást, de ebben a kettő pártban semmi ilyet nem találok és ez még akkor is igaz ha az mdf gazdaságpolitikája nem olyan katasztrofális.

Higany 2010.03.24. 21:16:16

Kezdem kapizsgálni, hogy mi is történt. Ügyes...

Best_In_Class 2010.03.24. 21:17:16

Milyen visszafogott idáig Vona! Lehet h tényleg a "mi" vendéglátó Gáborunk írta meg neki mégis a mondandóját? ;)

BrianBrian 2010.03.24. 21:17:52

@mrs. white: Igen, én is azt gondolom, hogy a mitigérnek-nek leginkább hosszabb távon, 4-8-12 év alatt lehet üdvös hatása.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 21:21:13

"A Jobbik kormány dupla büntetés"
opps HAzudik az Index!

Aner 2010.03.24. 21:21:14

@mrs. white: Az MDF nagy sanszot kapott. Nem tudom mi volt a FIDESZ célja, de az emberek úgy vannak szocializálva hogy inkább mindig a kicsit támogatják, úgyhogy ha kiharcolják a Budapesti indulást, akkor ebből a Dávid és Góliát ~Orbán küzdelemből pozitíven jöhet ki az MDF.

Ráadásul azért az Orbánnak van egy tisztes ellenszavazó tábora, akik most már tudják ki csípi leginkább Orbán szemét, lesznek közöttük olyanok, akik nem késlekednek borsot törni a Vezír orra alá.

snq 2010.03.24. 21:23:25

@BrianBrian:
>> nem hiszem, hogy a kíváló elemző közgazdászok támogatják az államcsőd bejelentését (ez szerepel ugyanis a Jobbik programjában)

erről nem ártana egy hivatkozás vagy valami, mert így karcsú trolling marad

Best_In_Class 2010.03.24. 21:24:01

@Süveges Gergő: Kedves Gergő! Ejnye, meg nem erősített bulvárhírek (Morvai Krisztina kerékbilincs ügye) felvetése teljesen komolytalanná teszi a műsort. Jót röhögtünk, de ez alapján döntsük el a választást?!

abandi 2010.03.24. 21:24:40

Hát.....
Ha a madöföt végzetesen legyengítik a választásokra, az az elmpének (néhai szadesznyikek...) kiváló!
A fidesznek, meg jól jön majd egy lehetséges koala-partner...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 21:26:24

@Best_In_Class: Nem tudta kiugrasztani a nyuszit a bokorból ezzel, Vona ügyesen kitért a válasz elől
!Pedig én érzek itt ellentmondást azért!

Lacóka 2010.03.24. 21:26:39

csúnya csúsztatás, a program fedezetére vona épp a mitigernek.hu-ra hivatkozik, akik épp azt mondták, h a jobbik programnak nincs fedezete

mrs. white 2010.03.24. 21:28:43

@snq: Ez tényleg így van a jobbik konkrét számonkérhető programot rakott le. vona is erre hivatkozott most. A másik szmpont szerint fedezet hiján tuti az államcsőd. nem véletlen hoztam fel Megyesi igéretét és a beváltást, ugyanaz a kategória. mit igérneken megtalálod.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.24. 21:30:27

Aki nem lát abban kivetnivalót, hogy az mszp-s fideszes és a jobbikos pártdelegált összefog, és nem engedik elindulni a konkurenciát, azt én nem tekintem demokratának, és a gondolkozásunk olyan mértékben tér el, hogy velük a jövőben nem kívánok politikáról diskurálni! (Másról igen.)

Régen vártam ennyire Török Gábor véleményét!
Nem tagadom, esetében is kíváncsian várom, hogy átugorja-e a demokratikus lécet!

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 21:30:47

Na közszolgálati tvben nyilt buzizás megvolt:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 21:33:34

@mrs. white: De nem láthatják az egyenleget, ez a válasz! A szemetek eltitkolják a valót! És ez így is van ugyan, de akkor is: Fiúk, miből akarjátok ezen nemes célokat megvalósítani? Újraállamosítás, államadósság-megtagadás?
Ugyan már, mi még lengyelnyien sem vagyunk, Kedves Gábor!
Na jó, ha minden magyar kilép az EU-ból, akkor sem!

aum 2010.03.24. 21:34:54

@Spirál: Várd meg a fellebezéseket, szerintem áll még a zászló.

BonFire 2010.03.24. 21:35:27

Na, most ért véget a választási műsor az M1-en. Tapasztalatok:

Gondoltam, hogy a 25 perc szinte kevés lesz. Ennél egy lakossági fórumon is jóval több idő van kifejteni a véleményét, és ott ráadásul nem is vágnak közbe.

Sajnos Vonában benne volt a drukk, ami érthető is, hiszen azzal van megszokva, hogy állandóan belevágnak a mondandójába, nem engedik befejezni a mondatait, éppen ezért kissé kapkodóra sikerült a nyilatkozata. Mintha igyekezne, hogy befejezhesse a mondatát – mielőtt még a szerkesztő fejezi be helyette ˜– ahogy számtalanszor meg is tette.

Süveges Gergő a magyar média egyik legnormálisabb riportere, de ma este egy kissé idegesítő volt.

Várjuk Törög Gábor beszámolóját – remélem, írni fog külön-külön mindegyik párt szerepléséről a műsorral kapcsolatosan – úgyis jó barátságban vannak Gergővel, gondolom nincs akadálya egy kis elemezgetésnek.

De rövid volt a műsor.

snq 2010.03.24. 21:36:47

@mrs. white:
>> A másik szmpont szerint fedezet hiján tuti az államcsőd.

ez viszont mindenkire igaz

abandi 2010.03.24. 21:37:57

@Zengőtorkú Nyivákoló:
nem láttam, csak a végét- én a zátévén hergelem magam...-
Mesélj!

goom 2010.03.24. 21:44:30

@Aner: "Az MDF nagy sanszot kapott. Nem tudom mi volt a FIDESZ célja (...) Orbánnak van egy tisztes ellenszavazó tábora, akik most már tudják ki csípi leginkább Orbán szemét, lesznek közöttük olyanok, akik nem késlekednek borsot törni a Vezír orra alá. "
Én sem tudom - de ha volt ilyen cél, akkor nem lehet, hogy éppen ez?... Én legalábbis racionális magyarázatot nem nagyon találtam arra, hogy miért akarnák pont ők rontani az MDF esélyeit. Ezért hát arra gondoltam, hogy vagy irracionális ok lehet a szándék mögött (pl. érzelmi), vagy - úgymond - ide "terelni" az általad említett (és kétségtelenül létező) tábort.
Ha egy 'ellenszurkoló' nem az MSZP-t erősíti, hanem az MDF-et, az még a kisebb rossz nekik, szerintem. Öt százalékos végeredményt el nem érő MDF esetén meg duplán...

Piszkos Fred jut eszembe, aki saját népszerűtlenségét ismerve, saját (titkolt) fiát úgy menti meg a kikötői társaságtól, hogy látványosan támadja, amire amazok automatikusan védelmükbe veszik a kölyköt.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.24. 21:45:26

@aum: Még jó hogy a fellebbezést megnyerik ha a józan és és a jog érvényesül!

Ám ettől még bizonyítottá vált - és semmi sem menti - az MSZP -Fidesz - Jobbik koalícióját a demokrácia végleges kicsinálására!

Ez teljesen átértékeli az elmúlt 4 évet.

A legfontosabb kérdés: ki a demokrata? Csak és kizárólag az, aki az MDF-re szavaz!

cellimega 2010.03.24. 21:46:42

@Idet:

Wassról és Jókairól egész másként gondolkodunk.
A funtineli boszorkány a legjobb magyar regény, amit eddig olvastam (az elmúlt 30 évben elég sokat tettem ezt; volt olyan irodalomtörténet vizsgám az eltén, amire 15.000 oldalt olvastam el).
Jókai viszont ponyvaregényíró meglátásom szerint. Történelmi, s nem esztétikai okok miatt van benn az irod. kánonban. Az ok: nagy hatással volt a m.nemzettudatra a nac. korában.
Wass éppen fordítva: pol. okok miatt nincs benne még a kánonban, pedig fejjel kimagaslik a magyar mezőnyből. Az általad említett Nyírőnél sokkal jobb. Az ok: nincs köze Bp-hez, sőt nem is szereti. Ez a mai Mo-on megbocsáthatatlan bűn.

Hogy szerinted Nyírő-utánérzés? Shakespeare és Marlowe kapcsolata mond vmit?

Best_In_Class 2010.03.24. 21:46:59

@Spirál: az persze überdemokratikus volt, hogy pár nappal a határidő előtt még sehol nem volt meg az elegendő ajánlószelvény, és a csengetéses elterelő művelet c. médiahekkre hipp-hopp meglett, teljesen tisztán - ugyan már, ne legyünk már ennyire... mindenki tudja/sejti, hogy mi történ(hetet)t; az mdf KC gyűjtése pont hogy a demokrácia kifigurázása volt, hogy a szedett-vedett társaságról, programról, ideológiáról, kampánycsapatról, anyagi háttérről ne is beszéljünk - bocs, de ez a kampány, h többek között szögezzük a falhoz TG-t, most_eldől_hogy_TG_demokrata-e? ez nálam kicsapta a biztosítékot

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 21:47:20

Vona valami olyat mondott, hogy adna egy sárga lapátot a fidesznek egy pirosat a szociknak és menjenek homokozni csak fél tőle hogy az szdsznek rosszúl fog esni, hogy kimarad belőle.
Erre süveges: Ugye ez kétértelmű volt?
Vona: Mosoly

bretman 2010.03.24. 21:47:55

@Spirál:

Szerintem TG sem érti, és arra vár, hogy kiderül valami, amit nem tudunk.

Mert így tényleg elég durva.

1. Nógrád megyében a visszalépés után adták be a listát, mégis elfogadták.
2. Király és Slosár jogerősen indulhat (a valasztas.hu-n még mindig 9 jelöltje van az MDF-nek)

Egyébként a Fidesz érdekeinek szócsöve, a Nézőpont Intézet megadta a választ az Inforádióban: "újabb ügy, a budapesti lista eltörlése vagy akár a botrányoktól övezett elfogadása is árt a párt reputációjának, így nem tudják bővíteni azok körét, akik rájuk szavaznának".

Vagyis, a három delegált tudja, hogy lesz listája az MDF-nek: a cél a botrány.

Amúgy az eredeti bejegyzéshez: jogilag lehet, hogy így van, de ez nem a parlament, hanem egy tévéműsor.

A választáson nincs olyan induló, hogy KDNP, a pártnak nincs önálló programja, és miért is kellene két estét adni ugyanannak a programnak az ismertetésére?

Ráadásul ilyen alapon néhány lépés után el lehetne jutni oda, hogy aki 20 területi listát állt, annak több műsoridő jár, mint annak, aki 18-at, illetve: a választás után az 50 százalékos pártnak ötször annyi megszólalási lehetőség jár, mint a 10 százalékosnak.

Best_In_Class 2010.03.24. 21:48:51

@Spirál: Jézusom! Akkor én el sem mehetek szavazni, hiszen nem lennék demokrata :)

mrs. white 2010.03.24. 21:49:52

@snq: Aki konrétumot igér és be is tartja. Ilyen idáig egy volt. Megyó. Vagy nem igérek vagy ha hülyeséget igérek legalább nem próbálom betartani.

Vénveterán 2010.03.24. 21:52:01

@Lacóka: mitigernek.hu/
Ha jól megnézed mindhárom oszlopban veri a Jobbik eredménye az mszp, fidesz programot ( számon kérhetőségben jelentősen1, erre kérdezett rá Gergő!)

Azt megállapítani hogy nincs egy programnak fedezete az alapján, hogy több a kiadás növelő, mint a csökkentő tétel darabszáma hát elég merész.
kb. olyan mint hogy lemondom a netet (spórolok 1 tételt, 4000Ft-ot) és veszek csokit, rágót ropit, sütit(kiadok 4 tételt max 1000Ft értékben)

Aner 2010.03.24. 21:52:54

@goom: Igen ez a verzió is lehetséges, bár szerintem a Fidesz nem akar egy Bokros szerű pacákot a nyakára, meg tudjuk, hogy azért kampányidőszakban nem mentesek a stratégia hibától.

aum 2010.03.24. 21:53:15

Közgazdasági tanulmányaim alapján, az adósságelengedés egyik feltétele, hogy a hitelező ismert legyen. Az államadósság nagy része azonban milliófele szét van szórva a magyar állam által kibocsátott értékpapírok (kötvények, kincstárjegyek) formájában részben hazai, részben külföldi, részben magánszemélyek, részben intézmények körében.
Ha bemegyek a Váci úti MÁK-ba, akár én is vehetek közvetlenül állampapírt, ergo velem is tárgyalni kell az adósság elengedéséről. Az államadósság perpillanat kisebbik, bár jelentős része IMF-EU által biztosított, amit elvileg el lehet engedni, gyakorlatban több tucat országgal kell a háttérben megállapodni erről. Vona azon érve, miszerint a lengyeleknek is elengedték, azért nem áll meg, mert az az adósság államközi kölcsön volt, nagyrészt amerikai, aminek ők nagylelkűen elengedték a felét. Nem mellesleg 20 millió lengyel származású amerikai állampolgár szavazatának megvásárlására is szolgált a kegy.
Amennyiben nincs tárgyalás az adósságelengedésről (egyoldalú visszafizetési moratórium), azt úgy hívják, hogy államcsőd.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.24. 21:53:48

Dávid Ibolya, az MDF elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak, és ha kell, bíróságra viszik az ügyet.

Z

mrs. white 2010.03.24. 21:54:11

@goom: Rejtő zseniális volt.A maszoposoknak is olvasni kellet volna. Akkor most szeretnék a jobbikot.

goom 2010.03.24. 21:54:14

@Spirál: Én azt gondolom, hogy a demokrácia fontos része az is, hogy illegitim eszközökkel ne lehessen választáson indulni. Hogy az MDF alkalmazott-e ilyen eszköszöket - azaz a kifogások jogosak voltak-e - annak megállapítása ez esetben a felsőbb szintű testület döntése kell legyen. Én - talán optimistán, esetleg egyenesen naivan, de - bízom bennük. Végső soron tehát az igazságban (úgy is, mint a demokrácia egyik legfontosabb céljában).

BrianBrian 2010.03.24. 21:54:43

@snq: Azért nem hivatkoztam le, mert köztudomásúnak gondoltam.

De szívesen idézem a Jobbik programját (jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf III.1.3.):

"Ezzel együtt tárgyalásokat kezdeményezünk a törlesztés és visszafizetés
feltételeinek újbóli meghatározása céljából, a növekedést lehetővé tevő könnyítésekkel, beleértve az adósság egy
részének leírását is."

Ez az államcsőd, eufemisztikusan: amíg egy ország fizeti a tartozásait, senki nem enged el belőlük egy centet se, ha azzal fenyegetőzik, nem fizet, és ezért "könnyítéseket" kér.

Ne hidd el, kérdezz meg bárkit, aki szuverén kötvényekkel fogalkozik a piacon.

A Jobbik államcsődöt akar jelenteni. Ez bizonyos körülmények közt (elvesztett háború, rendszerváltás) még akár jó húzás is lehet - szerintem most nincsenek ilyen körülmények. De nevezzük nevén a gyereket!

Treuga Mei 2010.03.24. 21:55:04

@Süveges Gergő:

Szerkesztő Úr!

Számomra az a kérdés, hogy a pártok megjelenése vagy a programok ütköztetése-e elsődlegesen az _elvi_ cél. Amennyiben az előbbi, az MTV elnökségi döntése tökéletesen megalapozott, és abból indul ki, hogy az induló pártok mediális reklámfelületi jogukat érvényesítik - jogpozitivista szempontból támadhatatlanul - a közmédiumok felületén. Amennyiben a fő cél a _programok_ nyilvánosság elé tárása, ismertetése, kifejtése paritásos alapon, esetleg ütköztetése, akkor a fentiek aligha elmondhatóak.
Bevallom, nem tudom, melyik elvi szempontból indult ki a döntéshozó.

Merlin

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.24. 21:57:01

@Best_In_Class: Én csak arról tudok, hogy a Fidesz adott ajánlókat a MIÉP-nek!
Semmi másról.

És az, hogy 2 megyében az MDF-nek nem jött össze a lista bizonyítja, hogy az MDF tisztaságát.

Egyébként az ATV-n mondta az este Bauer Tamás, hogy volt, hogy az SZDSZ adott a Fidesznek!

Az ajánlók adás-vételét ne említsük már egy szinten azzal ami most történt!

@bretman: "Vagyis, a három delegált tudja, hogy lesz listája az MDF-nek: a cél a botrány. "

Naná!

És a jelek szerint antidemokratikus eszközöktől sem riadnak vissza és összefognak!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 21:58:17

@Best_In_Class: Nem demokraték is szavazhatnák, nem kell demokpasst felmutatni hozzá!
Tessen csak be/áthúzni a Fidesz listáját kétszer!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.24. 21:59:27

@goom: A jogerős döntés az ajánlók összeszedésének tisztaságáról megszületett, amikor nyilvántartásba vették a jelölteket!

Ezek után nincs miről beszélni!

abandi 2010.03.24. 21:59:32

@zenebono:
Kösz! Nálam még nem működik...
Vona sajnos nem jó "kommunikátor".

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:00:00

@Vénveterán: Ez igaz abban az esetben, ahol számszerűsítettek a tételek, de a programban hol az?

abandi 2010.03.24. 22:03:57

@bretman:
Jogilag jár a "külön est" és ezzel sokat segíthetnek a Jobbiknak!
Követelem!!!

abandi 2010.03.24. 22:05:33

@Spirál:
A "jogerősben" tévedsz... feltehetően.

nagyvili 2010.03.24. 22:09:24

@Zengőtorkú Nyivákoló: AMATŐRÖK??? WTF? Láttál Te már egy Áder Jánost angolul beszélni? Vagy egy Hagyó Miklóst/Demszkyt Budapestet irányítani? :) Pedig ők nem ma kezdték!

Mizantrop 2010.03.24. 22:09:29

@Spirál: Bocs, csak most volt érkezésem megnézni a mai nap termését, nem tudtam felelni. Ha szemétdombnak neveztem az általad preferált pártot, arra az volt az okom, hogy ezzel a metaforával kívántam jelezni, hogy olyan alakulatnak tartom, amely ma már elvtelenül egyesít magában minden, általam a demokratikus berendezkedés rákfenéjének gondolt tényezőt. Elegendő azt a tényt megemlíteni talán, hogy mentőcsónakként szolgál annak a pártnak, amelynek prominensei lobbi- és érdekcsoportjaik révén a közvagyon ellopásában főszerepet játszottak, s főszerepet vállaltak továbbá a magyarországi demokrácia intézményrendszerének feladásában, mutyi-Magyarország felvirágoztatásában. Semmivel sem látom kevésbé szánandónak mint a teljes - eddig volt - magyar politikai elitet. Legutolsó, 21:45-kor adott, kétségbeesettnek tűnő demokrácia-kritériumodra pedig azt hiszem, nem is kell reagálni. Én egyáltalán nem vagyok meggyőződve az MDF bűnösségéről a mai ügyben, de ugyancsak nem tudom szívem mélyéről vélelmezni ártatlanságát sem. Tiszta játékszabályokat szeretnék, de úgy látszik, erre még várnunk kell. A magam preferenciájáról pedig annyit (ha már feszegeted, s tisztelem, hogy te magad is egyértelműen felvállalod): én az LMP-t támogatom, amely számomra az egyedül elfogadható alternatíva.

goom 2010.03.24. 22:09:32

@Spirál: "(...) Ezek után nincs miről beszélni!"

Nos, a történtek fényében be kell látnunk, hogy: de, van.

bretman 2010.03.24. 22:09:57

@abandi:

Mindenesetre eddig a pillanatig a valasztas.hu-ról nem törölték Király és Slosar indulását (Csapodyét igen): vagyis a mai döntés rájuk nézve semmilyen jogi következménnyel nem jár.

Vagyis úgy tűnik: valóban jogerősen indulhatnak.

Best_In_Class 2010.03.24. 22:11:29

@namitirok: nem, nem és nem! ha nem lehetek progresszív és demokrata, független és józan, egyedül üdvözítő és egyedül programmal rendelkező, mindezt persze csak deklaráció szinten, akkor inkább a nihil

abandi 2010.03.24. 22:20:47

@bretman:
Szerintem azért várjuk meg a most "rögtönitélő" bírósági határozatokat...
Úgy tűnik nékem, hogy: vannak itten problémák...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.24. 22:21:20

@Mizantrop: "én az LMP-t támogatom, amely számomra az egyedül elfogadható alternatíva. "

Az LMP állítólag ugyanazt csinálja mint a másik 3, csak más bizottságokban!

Aki demokrata az csak az MDF-re szavazhat!

Az nem működik, hogy valaki demokrata, DE "megmagyarázza" a menthetetlent és példátlant.

Nincs de!

Lacóka 2010.03.24. 22:22:00

@Vénveterán:

Süveges: "írják le egy lapra, h hiányt növelő, és hiányt csökkentő intézkedések"
erre vona arról kezdett beszélni, h a mitigérnek szerint az ő programuk a leg... nem is tudom micsoda.
csúsztatás1: a mitigérnek szerint a programjuk gazdaságilag megvalósíthatatlan
csúsztatás2: nem ők kapták a legjobb értékelést, hanem az mdf

igaz: a programjuk minden tekintetben veri a fidesz-mszp-t

arra akartam felhívni a figyelmet, h vona reakciója megtévesztő lehet annak, aki most először hall a mitigérnekről

zenebono 2010.03.24. 22:22:28

@abandi: Nálam működik, pár másodpercig tart míg betölt.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:23:21

@Best_In_Class: Az is egy választás! A mindent másokra bízok majd mutogatók választása!
Lelked rajt! Neked vallásalapítónak kellene menned akkor!:-P

Aner 2010.03.24. 22:26:14

@Spirál: Szusszanj egyet! Nem elemző rád az ilyen kijelentések:
Aki demokrata az csak az MDF-re szavazhat!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:26:38

@zenebono: Mára elég volt egyszer belőle! Majd máskor elemezzük, lehiggadva, a többiek fényében!

ubul2000 2010.03.24. 22:27:02

Mindenesetre a hirszerző már nekiesett Süveges Gergőnek

bretman 2010.03.24. 22:27:25

@abandi:

Mármint milyen bírósági határozatokat?

Lacóka 2010.03.24. 22:27:43

@namitirok: ez az, nem emlékszem pontosan. :-) de nem létezik, h azt mondta volna, h az övék a legmegalapozottabb közgazdaságilag (amire a kérdés vonatkozott)

Mizantrop 2010.03.24. 22:27:49

@Spirál: Mondj már erről az állítólagról valami bővebbet, mert én nem tudok semmit. Leragadtam ott, hogy a Jobbik belekötött Földi Áronba, meg névtelen levelekkel kompromittálták Schiffert, valamint több más LMP-s jelölttel is szórakoztak. Az nem fordul meg a fejedben, hogy - miután az MDF-es Mészárosról Vas megyében fehéren feketén kiderült, hogy HAMIS cetlikkel próbálkozott -, hogy tényleg lehet valami gond az MDF-es KC-kkal? Csak mert olyan biztosan állítod, hogy tiszták, mintha legalábbis személyesen gyűjtötted volna be valamennyit.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:28:09

@Aner: A szabad dekokraták akkor most hová is?
És a fiatalok?:-P

aum 2010.03.24. 22:30:25

@Spirál: Ne legyél már ilyen akarnok-fajta, mint Bokros!

Aner 2010.03.24. 22:31:21

@namitirok: A szabad demokraták és fiatalok, oda szavaznak, ahova a szívük és az eszük diktálja. Miért szerinted hova?

Lacóka 2010.03.24. 22:33:05

@namitirok: ezt írja a mitigérnek vagy vona is ezt mondta? akkor igaza volt, bocsi, bár a kérdést ravaszul megkerülte

abandi 2010.03.24. 22:34:15

@bretman:
Gondolom, a független magyari...

flea 2010.03.24. 22:34:40

@namitirok: ha röhögsz, akkor picit gondolkodj még. Ha az LMP bejutásával lesz 4-párti parlament (legvalószínűbb forgatókönyv jelenleg) és a Fidesznek nem lesz kétharmada (kevésbé valószínű, de az LMP bejutása esetén nagyon is lehetséges), akkor kivel fognak egyezkedni, hogy az _ő_ kétharmados ügyeik átmenjenek? Sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal, hacsak nem muszáj. Úgyhogy könnyen meglehet, hogy az LMP-nek lesz lehetősége kétharmados változtatásokat is kieszközölni.

Aner 2010.03.24. 22:35:40

@namitirok: Pedig úgy érzem kiragadtál a homályból! Méltó lenne ünnepelni a neved! :-)

bretman 2010.03.24. 22:37:48

@Mizantrop:

Feketén-fehéren? Úgy érted, hogy bírósági ítélet van róla - vagy az, hogy feljelentés és nyomozás?

"Az Index információi szerint a testület hétfői ülés előtt egy állampolgár egy nagyobb csomag kitöltetlen, a vizsgálta során hamisnak bizonyult kopogtató cédulát szolgáltatott be a bizottságnak. A testület a korábbi erőemelő világbajnok céduláinak tételes ellenőrzéskor három darab, hasonló, az Állami Nyomdában készült szelvények biztonsági jelzéseit nem viselő szelvényt talált."

Vagyis, ha jól értem: egy tisztességes állampolgár (mit ad Isten) véletlenül pont a Mészáros céduláiról szóló döntés előtt sétál be a hamis cédulákkal a helyi választási bizottsághoz. Mivel ő nem csalt, ezért természetesen fogalma sem lehetett arról, hogy Mészáros cédulái közt van hamis. Ő csak - véletlenül - pont akkor találta meg :-)

Életszerű...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:37:55

@Aner: Egyébként a Sz@vazz F@sszal T@vasszal egyre szalonképesebb alternatívának tűnik!
Csak ne lennének ennyire kirekesztők!

Vénveterán 2010.03.24. 22:38:54

@namitirok: A Jobbiknak nincsen rálátásra a költségvetésre!(Hála Bajnainak) Innentől kezdve igencsak nehéz lenne pontos számokat mondani.

De azért a nagyságrendeket lehet érezni, hogy pl. az államadósságból jóval nagyobb összeg folyik be, mint amennyibe a csendőrség kerül... pl. 200eFt*12*6000=14MrdFt szemben 1200MrdFt-os évi hitelkamat törlesztéssel.

És van azért elég nevetséges költségnövelő intézkedésnek kikiáltott dolog is. pl.: Délutáni iskolai foglalkozások(szakkörök) bővítése, ingyenes ECDL biztosítása, minden érettségizőnek stb.

Valamint ott van rengeteg infrastrukturális dolog vasúti vágányok építése ipari parkokhoz, településkerülő útvonalak támogatása (főleg, ha ők tényleg nem lopják el a pénzeket) vagy pl. csődhelyzetbe került stratégiai üzemek talpra állítása stb., amelyeket csak egyszer kell megvalósítani.

Szemben a legtöbb bevételi forrással, amelyeknek a tételei évente jelentkeznek. pl. szociális rendszer átdolgozása, multik adói, hitel újratárgyalás, energiaipar állami kézben szintén folyamatosan hozza a pénzt...

abandi 2010.03.24. 22:39:43

@Lacóka:
Azért a tényleges program nem árt, ha van!
A "csúsztatás" , meg olyan, hogy: Mindenki "mondhassa", ugyi?

bretman 2010.03.24. 22:40:04

@bretman:

Ja: a 754 cédula között 3 volt hamis. Mészáros maga is tudta, hogy 754-el esélye sincs. Ha hármat tudott hamisítani, miért nem hamisított 30-at? Vagy 100-at?

Megint életszerű....

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:40:05

@flea: És pont ezek a korlátozások mennének át? Nem hinném..

pad78 2010.03.24. 22:41:34

@Spirál: Hát ez egy bölcs és mélyen demokratikus gondolat volt. Igyekszem megjegyezni...

abandi 2010.03.24. 22:42:14

@namitirok:
Na, ja! Egyenjogúságot a puncijeleseknek!!!
Ráadásul azt sokkal egyszerűbb lerajzolni...

aum 2010.03.24. 22:43:21

@flea: Ezt konkrétan Schiffer is megmondta. Ha bekerülnek, akkor számolni kell velük a kétharmados törvények tárgyalásánál. Afféle demokratikus ellensúlyként viselkednének a Parlamentben. Nem koalában, de vélhetően az MSZP-Jobbiknál konstruktívabban állnának a Fideszhez.
Ez teljesen kinézhető belőlük.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:45:12

@Vénveterán: Azért ez komoly? Csődöt jelenteni, elzavarni a befektetőket, a hazai kisbefektetőket is? Államosítani a nyugdíjpénztárakat, mikor azok veszik (állami nyomásra) az Államkötvényeket? Ez tényleg csődhöz vezetne és mi lenne a kiút?
A hazai befektetők? Ezek után?
A börtönök után az egész ország legyen önellátó!

Valaki feleljen már ilyenekre is? Hol a megvalósíthatósági tanulmány erre?

Aner 2010.03.24. 22:47:49

@namitirok: AZ T.F.SZ. Én inkább cserépszavazással száműznék egyeseket. Az aztán a csudijó móka, ha beletanulna a nép biztos nagyon tetszene neki!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:48:00

@abandi: Magam is ilyesmire gondoltam! Reális esély lenne átvinni a küszöböt ezzel a jellel, valamint a Renault rajongók szimpátiája sem lenne semmi!:-D

Vénveterán 2010.03.24. 22:48:06

@Lacóka: Megvalósíthatatlan, miért is? ez a megalapozottság alapján mondod? mert akkor az mszp és fideszé végképp az.

Az mdf-el meg az a baj, hogy kb. 5%-os pártként lehet bármilyen programja, főleg ha 5% alá billen...

(tény hogy az összesített indexben tévedett)

Treuga Mei 2010.03.24. 22:48:11

@Spirál:
Hehe! Demokrata az, akire mondod... (Csak nem Ön D. József személyesen?!)
Te direkt rontod az esélyeiket? Nekem sem szimpik, de azért...

Vénveterán 2010.03.24. 22:49:55

@namitirok: Miféle csődről beszélsz?
Pont azt mondta, hogy ha nem tárgyaljuk újra az államadósságot akkor következik be az államcsőd (adósságspirál, amiből nem tudunk kijönni), máshol nem említett csődöt.

Idet 2010.03.24. 22:50:22

MDF: ennyi volt. Elmeszelték a budapesti listát. Isten malmai lassan őrölnek, de őrölnek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:52:56

@Vénveterán: Lehet, hogy végül újra kell tárgyalni! De ne kerüljön rá sor, főként ezért!:-(

Idet 2010.03.24. 22:54:32

@Aner: És ki fog söprögetni napestig?

Lacóka 2010.03.24. 22:56:02

@Vénveterán: index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/18/a_jobbik_es_az_mdf_programjat_jol_lehuztak_az_ertelmisegiek/

"Ráadásul mindezekkel szemben csupán 19 bevételnövelő intézkedést azonosítottak az értékelők, az elemzés tanúsága szerint ezek többsége marginális hatású, vagy csak középtávon hozhatnak eredményt. (Az ígéretlista olyan hosszú, hogy képként nem is tudjuk megjeleníteni.)"

@Lacóka: "igaz: a programjuk minden tekintetben veri a fidesz-mszp-t" (márh a mitígérnek oszlopai alapján)

Az mdf pedig vagy bejut, vagy nem, de program nélkül kevesebb esélyük lenne :-)

Aner 2010.03.24. 22:57:48

@namitirok: Hát már búzából az ocsút kiválogatni is sajnálod tőlem?

aum 2010.03.24. 22:58:05

@Vénveterán: Mit értesz újratárgyalás alatt?
A 12 ezer milliárdnyi állampapír több százezer tulajdonos kezében van az egész világon. Hogyan tárgyalsz velük?
Feladsz egy egész oldalas újsághirdetést, hogy aki elengedné a hitelt az jelentkezzen? Hidd el, ez egyszerűen kivitelezhetetlen. Ha valakinek gondjai vannak a hitel visszafizetésével, az bejelenti, hogy nem tud fizetni. Ezt pedig úgy hívják de facto államcsőd.

Mizantrop 2010.03.24. 22:58:13

@bretman: Nem ártana továbbolvasni ugyanazt a cikket, amiből idéztél:

A" testület a korábbi erőemelő világbajnok céduláinak tételes ellenőrzéskor három darab, hasonló, az Állami Nyomdában készült szelvények biztonsági jelzéseit nem viselő szelvényt talált. A bizottság elutasította Mészáros regisztrációját, mert hamisítványok mellett több tíz darab érvénytelnnek tekinthető szelvényt is találtak.

A választási bizottság hamisítás gyanújával rendőrségi bejelentést tett az ügyben."

Ha már feljelentésről kérdeztél.

Aner 2010.03.24. 22:58:54

@Idet: Ezek csak a saját portájukon söpörnek!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 22:59:53

"Hozzátette: soha nem kívánná a Fidesz rossz szereplését azon az áron, ha ebből a Jobbik profitál."
Ím, egy igaz demokrata! Kár, hogy nem MDF színekben, de lassú az Lajta folyása!

Vénveterán 2010.03.24. 23:00:27

@namitirok: Miért ne? mi ezzel a probléma? Számos ország már megcsinálta és már sokkal jobban áll nálunk, miért rossz az nekünk ha kevesebbet kell fizetni? Annyira ördögtől való, hogy az uzsorakamatot nem nyeljük le?

Annyira rossz lenne ha helyre tudnánk állítani a megspórolt pénzből a gazdaságot? És utána könnyedén vissza tudnánk fizetni? Jobb lenne kamatrabszolgaságban élni az idők végezetéig? (A visszafizetendő összeg csak folyamatosan nő...)

Idet 2010.03.24. 23:00:31

@mrs. white: Ki fogja számonkérni? Ki kért itt bármit is számon 20 éve? Sem lehetősége, de akarata sem volt senkinek. Maximum a protestszavazásig jutottunk el.

pad78 2010.03.24. 23:00:38

@Spirál:
Drága Barátom, hallottál arról, amikor Herényi Károly egy laza és törvénytelen csuklómozdulattal kizárta azokat, akik nem szerették ibolykát a párttársai közül? És arról, amikor jelölték Sólyomot államelnöknek, majd Szilire szavaztak titokban? És arról, amikor egy megmachinált hangfelvételt, ami mellesleg semmit sem bizonyított, és (állítólag) azt sem tudták, honnan kapták, nyilvánosságra hoztak, hogy a másik elnökjelöltet kiszorítsák?

És akkor most autentikus forrásból idéznék:
"Az nem működik, hogy valaki demokrata, DE "megmagyarázza" a menthetetlent és példátlant. Nincs de!" - mondta Spirál felindultan. Mit tehetnék erre, szomorúan bólogatok! Bizony, igazad van! Nincs magyarázata annak, ha valaki még mindig az MDF-re szavaz! Még ha akár ebben a konkrét esetben nekik is volt igazuk.

Vénveterán 2010.03.24. 23:03:43

@aum: Hát először talán az imf és eu-s hitelekkel kellene kezdeni, meg a többinél amik nagyobb, jelentősebb összegek. Elsősorban nem a belső hitelezőkről van szó!
Kivitelezhetetlen? ugyan már, semmi sem lehetetlen! Csak neki kell állni, ha meg sem próbáljuk akkor főleg kivitelezhetetlen marad...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:05:54

@Vénveterán: Aztán jöhet a karvalytőke államosítása, végül, de nem utolsósorban a kulákok és a trappisták! Azok a legbüdösebbek!
Fata morganam van, vagymi...lehet, hogy másképp híjják, de az!

Vénveterán 2010.03.24. 23:06:10

@namitirok: Ki a fene beszélt az államkötvényekről??? nem kellene már ennyit csúsztatni! A külföld felé való tartozásokról van szó. imf, világbank, eu stb.

aum 2010.03.24. 23:06:32

@Vénveterán: És azt tudtad, hogy a magánnyugdíjpénztárak 50%-ban magyar állampapírt (az államadósság egy formája) tartanak a portfoliójukban? Mit mondasz annak a többszázezer magánnyugdíjpénztári tagnak, akiknek egyik napról a másikra megfeleződik a megtakarítása?

Aner 2010.03.24. 23:07:46

@pad78: Gondolom valamely nagy erkölcsi párt piedesztáljáról lenézve mondod ezeket szegény Spirálnak. De melyik is az az erkölcsi hypatos, amelyekre gondolod, hogy szavaznia kéne? Kérlek áruld el és ragadj ki minket a homályból!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:08:24

@Vénveterán: Csak sorban, egymás után...ismerős valahonnan!
De hová gurult a Cavintonom?

Diocles 2010.03.24. 23:08:58

1. Kiváncsi leszek, hogy az OVB, illetve a bíróság jóváhagyja-e az MDF kvázi kilövését, amely szerintem törvénytelen eszközökkel történne.

2. Kiváncsi leszek, hogy az LMP, amely talán a legjobban jár(na) egy ilyen döntés helybenhagyásával, szót emel-e az ellen, hogy három rivális párt vitatható módon kilőjje a vetélytársát, avagy lapít majd, mint szalvéta a fűben, és bebizonyítja, hogy NEM Lehet Más a Politika.

snq 2010.03.24. 23:09:43

@BrianBrian: a törlesztés újratárgyalása az eddigi nemzetközi példák alapján nem egyenlő az államcsőddel

Idet 2010.03.24. 23:10:14

@Vénveterán: Probléma egy szál se, csak nem lehet kivitelezni.
Próbáld meg, mi lesz, ha nem fizeted az uzsorarészleteidet meg a számláidat! Ugyanaz lesz, mint lenne az országgal is. Mintegy öt perc leforgása alatt kinyírnánk magunkat. Szépen jönnének az urak az IMF-től és a többi megfelelő intézménytől, akik pénzt feccöltek belénk, és ezt nem azért tették, mert el akarnák veszíteni, hanem mert keresni akarnak, de piszkosul.
Jól helyretennék az agyunkat, miközben rávilágítanának a közeli és távolabbi következményekre.

bretman 2010.03.24. 23:11:22

@Mizantrop:

Tovább olvastam. Te is?

Mert, ha igen, akkor egy feljelentést neveztél fekete-fehér bizonyítéknak.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:11:27

@Vénveterán: Az stb.-re még térjünk majd vissza!
Vagy mégse, addig ne jussunk el! Nem szeretném, ha igazam lenne!:-(

abandi 2010.03.24. 23:12:16

@namitirok:
Ráadásul írásszakértő is hitelesítheti....

aum 2010.03.24. 23:14:30

@Vénveterán: Csak a pontosítás kedvéért, akkor kb. 50 milliárd euronyi államkötvény ezek szerint nem újratárgyalható. A 25 milliárdos IMF-EU hitel valóban újratárgyalható, meg lehet próbálni. A gyakorlatban (lásd most a görögöket) ehhez jónéhány országgal le kell ülni tágyalni. Sírni kell, hogy milyen cudar a helyzet és be kell mutatni, hogy nincs más megoldás. Gondolod, hogy belemennek? És mit kérnek cserébe? Mi a tárgyalási stratégia? Zsaroljuk Németországot? Mivel? Meg lehet próbálni, de szerintem az esélyek minimálisak az adósságkönnyítésre.

Vénveterán 2010.03.24. 23:15:06

@aum: Akkor újra és utoljára elmondom, nem a magyar állampapírok és a belső hitelek megszüntetését tűzték ki célul, hanem a külső adósságaink újratárgyalását, esetleges elengedését, vagy átütemezését!
Amit már sok ország megtett és nem ment csődbe!

Ha nem tárgyaljuk újra, akkor mindenképpen bekövetkezik az államcsőd, ha újratárgyaljuk, akkor van esély elkerülni, ilyen "egyszerű"!

Legrosszabb esetben nem engednek semmit a tartozásból és marad a változatlan helyzet... Bár nekik sem érdekük, hogy fizetésképtelenné váljunk, mert akkor biztos, hogy egy árva vasat sem látnak.

Aner 2010.03.24. 23:16:58

@Idet: Lengyelország már eljátszotta egyszer. Szűkség állapot bevezetése + fél Lengyelország az utakat rótta, hogy legyen pénzük kajára. Nem kívánok hasonlót!

Mizantrop 2010.03.24. 23:17:30

@bretman: És? Nem feljelentést kértél?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:18:08

@Vénveterán: Dejszen folyamatosan újratárgyalja a kormány? Ha jól tudom, negyedévente...az a baj, hogy nem jut belőle?:-(

Vénveterán 2010.03.24. 23:19:51

És még halkan jelzem közben, hogy a fidesz is pedzeget valami hasonlót, csak sokkal kevésbé középpontba helyezve, sokkal halkabban beszél róla.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:20:56

@Aner: Ki is másztak a gödörből, nem? Magyar-piacot ejrópa minden szegletébe!
Az árukészlet összetételére ötleteket a
mijaf@szvennenekmegtolunk@turul.hu-ra várunk!

Aner 2010.03.24. 23:21:21

@Vénveterán: A magyar gazdaság túl nyitott, nincs nagy játéktér, ha heveskedsz leforrázod magad.

Vénveterán 2010.03.24. 23:22:21

@namitirok: Hányszor is próbálta úgy újratárgyalni, hogy kevesebbet kelljen visszafizetni? Az egy dolog, hogy az imf helytartójával leülnek kávézni, aki elmondja milyen programot kell megvalósítani, hogy még a maradék bőrt is lehúzzák a népről és legyen miből fizetni a hiteleket. De ez nem annyira tűnik tárgyalásnak, mint inkább parancsosztásnak.

aum 2010.03.24. 23:24:10

@Vénveterán: Na most, ha én lennék a német pénzügyminiszter, akkor már csak politikai okokból sem engednék egy fillért sem. Mert félnék a német adófizetők jogos haragjától. Akkor azt mondanám, jó, ha nem tudtok fizetni, jelentsétek be az államcsődöt. Mert akkor a német adófizetők Vona Gáborra haragudnának.
Utoljára a rendszerváltás környékén volt akkora politikai hitele az országnak, hogy lehetett volna kérni az adósságelengedést a vasfüggöny lebontásáért cserébe. Van egy sejtésem, hogy Hornék be is adták a számlát csak épp pártkassza finanszírozás formájában.

Vénveterán 2010.03.24. 23:25:33

@Aner: Ha nem csinálok semmit, akkor meg megfulladok... inkább maradok a heveskedésnél, még ha meg is van a kockázata, de legalább valamennyi esély van a túlélésre...

De akkor itt most visszakérdeznék, a sok okos "közgazdásznak":
Mi a megoldás? Mit tegyünk, hogy talpra álljunk gazdaságilag? Hogyan gondoljátok a hitel visszafizetését? Van esetleg ötlet is vagy csak kritika?(utóbbival nem sokra jutunk)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:26:04

@Vénveterán: És ez nem változik egyhamar! Ha magas lórul böszélünk velök, még megAjgszburgoznak jól, oszt lesünk, mint Lehel kürtye!

Aner 2010.03.24. 23:26:54

@namitirok: Megfogtalak csibész! Te hiánygazdaságot, meg szocializmust akarsz Európába, meg azt hogy mi, magyarok legyünk az áruszállítók. :-p

Idet 2010.03.24. 23:27:33

@Aner: Hát ezt mondom éppen. A lengyelek érdekérvényesítő képessége pedig nagyságrendekkel nagyobb, mint a mienk. (Lélekszám, lélekszám az USA-ban, kat. egyház stb.)
Ezt talán Antall József játszhatta volna újra, de van egy olyan érzésem, hogy Kanzler Kohl fölvilágosította a valódi lehetőségeink felől.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:28:18

@Vénveterán: 5let? Nem egymás basztatásával jutunk előbbre, bár régi magor szokás! Kiegyezés, egymással? Nemelehetne?

pad78 2010.03.24. 23:29:21

@Aner: Mivel nem vagyok pártpolitikus, nem beszélhetek egyik párt nevében sem. De hogy valaki az MDF nevében akarjon kioktatni demokráciából, már bocsánat! Milyen demokrata az, aki szerint a valódi demokrata csak egyetlen pártra szavazhat! Nincs alternatíva! Ahogy az MDF csak úgy működhet, ahogy ibolya asszony elképzeli, mindenki mást kicsinált már a pártjában! A demokrácia dicsősége az a némber! És ezek szerint Te is egyetértesz ezzel az őrültséggel, hogy aki demokrata, szükségszerűen egyetlen pártot támogat? Ilyen fertőző ibolya néne demokráciafelfogása a tizenöt megmaradt ostoba talpnyalója fejében?

Én csupán arra hoztam néhány példát (és még mennyi lenne), hogy az MDF-re hivatkozva nincs mit példálózni a demokráciával. Egyébként felőlem arra szavazol, akire akarsz! Szavazz akár az MDF-re, hidd el, én nem fogom vitatni, hogy demokrata vagy! De legyen talán nekem is jogom arra szavazni, akit hitelesebbnek látok az MDF-nél! (És bocsánat, de én ma szinte csak ilyen pártokat látok indulni.) Anélkül, hogy megkérdőjeleznék, hogy demokrata vagyok!

Vénveterán 2010.03.24. 23:30:51

@aum: Gondolom a német adófizetők annak sokkal jobban örülnének ha pl. 1-2 év múlva államcsődöt jelentenénk és egy árva garast sem látnának... (más kérdés, hogy a felvett hitelek már rég a többszörösét visszafizettük)

Várom Tőled is választ: Mi a megoldás? Fizessünk mint a katonatiszt, amíg be nem kell zárni az iskolákat, kórházakat, amíg megszűnnek a segélyek és éhen döglünk?

Best_In_Class 2010.03.24. 23:31:20

@Spirál:
&
@bretman:
A patyolat-tiszta, progresszíven demokrata (vagy demokratán progresszív?) MDF-ről csak ennyit:
Gróf István, MDF Vas megyei elnök, 2010. márciusában: "Érted?! Az hogy az MSZP-től szerez 150 db be nem adott cédulát, az lehetne hogy az MSZP-től a le nem adott kopogtatókat, amik ott vannak az irodájukban meg nincsenek megsemmisítve azokat kéne vagy kölcsönkérni egy éjszakára vagy ha nem akarják akkor lefénymásolni és odaadni. És akkor azok akik [...] Hát, a kőszegi MSZP-s, Rába vagy hogy hívják"

www.hirtv.hu/filmek/hirado21/hirado20100323.wmv; 05:55-től

És az, hogy ez csak egy felvetés volt (amivel védekeznek, így utólag), az nem elfogadható, mert egy_demokratának_eszébe_sem_jut_ilyesmi!

bretman 2010.03.24. 23:31:25

@Mizantrop:

Nem.

"Feketén-fehéren? Úgy érted, hogy bírósági ítélet van róla - vagy az, hogy feljelentés és nyomozás?"

Szerintem ez elég világos. Megkérdeztem, hogy mit értesz azon, hogy feketén-fehéren bebizonyosodott. Mert csak ennyit írtál: hogy feketén-fehéren bebizonyosodott. Én egy feljelentést nem neveznék fekete-fehér bizonyítéknak.

Elég sokan ülnének ebben az országban, ha egy feljelentés elég lenne.

Hol látod azt, hogy én feljelentést kérek?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:31:28

@Aner: Ponkosan! Magor lányokat mindenhová (már ez megyen) és drogot, sokat! Felvirágozna az magyar és a zegészségügy is megoldódna rögvest!:-(

Vénveterán 2010.03.24. 23:33:16

@namitirok: Ez eddig szép és jó(komolyan, bár megélném), de honnan lesz meg a hiányzó 100 milliárd (?) dollárunk?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:33:25

Nem vagyok sem jós, sem látnok, de ha nem hagyjuk abba a marakodást, az tényleg csődhöz vezet! Gazdasági és morális értelemben egyaránt!

flea 2010.03.24. 23:33:56

@namitirok: és miért is ne? Ezekben a Fidesz sem ellenérdekelt. A leggyengébb pontja az egésznek pont a bejutásuk, de programot írni meg nem lehet úgy, hogy "persze csak ha egyáltalán bejutunk" :D

Idet 2010.03.24. 23:34:09

@aum: Szerintem tökmindegy, hogy a német adófizetők kire haragszanak, kire nem. Lavinát indítana el a dolog, precedenst teremtene, ettől félnek. Itt vannak a görögök...

Ha minden ilyen nyomásnak engednének, előbb-utóbb úgy szétkapnák az Uniót, mint magyar téeszt a tagoszok.

bretman 2010.03.24. 23:34:56

@Best_In_Class:

Most ez mire válasz? Mert patyolattisztaságról nem írtam.

Biztos élvezetes dolog úgy vitát folytatni, ha vitapartnered szavait is te találod ki. Csak nincs tétje.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:36:50

@Vénveterán: Póker? Black jack? Esetleg átgondolt munkaszervezés, turizmus, nem Széchenyi-terv módján, nem is autópályaépítés Európa legdrágább áraival!
Úgy sáfárkodva az ország pénzével, hogy átlátható legyen!
Ne csak közbeszerzést, de elszámolást is!
...meg ilyenek.

Aner 2010.03.24. 23:36:56

@Vénveterán: Nem vagyok közgazdász tehát személyes véleményemet mondom.

1, Meg kell találni az aranyközéputat az etetista és a Neolib gazdaságpolitika között.
2, Fel kell számolni a népben, hogy az államra mint mindig mindenben kisegítő cukros bácsit lásson. (Le kell számolni a Paternalista szemlélettel.)

stb.. stb..

Vénveterán 2010.03.24. 23:37:08

@Idet: Hohó! Nálunk még működik a téesz!:)
(Persze most már sok kis kft.-ből áll, de működik és sokaknak ad munkát!)

Best_In_Class 2010.03.24. 23:38:57

@bretman: OK, te bizonyítékot kértél - megkaptad, azaz nem csak egy sima feljelentés, hanem egy elég erős bizonyíték, egy hangfelvétel
a "patyolattisztaság?" inkább az egyetlen választható demokratikus megoldásra volt válasz, azért volt más is úgymond megcímezve

Mizantrop 2010.03.24. 23:39:48

@bretman: Akkor félreértettelek, az első mondatodat legalábbis. Elnézésedet kérem. A dolog lényegi részét illetően viszont én azt állítottam, hogy feketén fehéren kiderült, hogy Mészáros hamis KC-kel próbálkozott. Ezen te mit vitatsz egyébként, amikor valóban egyértelmű hogy nem az ÁNy-ban gyártottak hármat? Hamisak voltak? Igen. Mondtam, hogy Mészáros maga hamisította? Nem. Majd a nyomozás kideríti, ha egyáltalán.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:39:54

@flea: A Fidesz nem is, de ott van még a KDNP! Csak nem gondolod...?

Idet 2010.03.24. 23:41:19

@Vénveterán: Hát például utána lehetne nézni a sokmilliárdos lopadéknak, ami személyes és pártkasszákba suttyant, és mind ott melengeti magát valami jó kis déli adóparadicsomban.

Ugye, Svájc is engedett kicsit a banktitokból Anzsiék szelíd rábeszélésére+egy kis USA nyomás. Szép kis összegek gyüttek ottan le, hogy Namitirok stílusát koppintsam...

flea 2010.03.24. 23:41:40

@namitirok: hülyéskedsz, ugye? Nem véletlen felejti el még TG is, hogy közös listájuk van...

aum 2010.03.24. 23:42:54

@Vénveterán: Paradox módon az államcsőd inkább kivitelezhető, mint az adósságelengedés. Utóbbira csak rendszerváltáskori különleges politikai helyzetben illetve elmaradott országok esetében (pl. Haiti földrengés után) került sor.
Magyarország a világ 150 országa közül kb. a 30-40. legfejlettebb, szóval senki nem sajnálna bennünket, amiért elkúrtuk. Ha bejelentjük az adósságok visszafizetésének egyoldalú szüneteltetését, akkor természetesen a forint 400-ra gyengül, sok vállalkozás tönkremegy, sok embert elbocsátanak, közszféra béreit megfelezik, ami óriási sokkot jelentene. Utána viszont a romokon jónéhány exportorientált vállalkozás látványosan beindulna. Nem egy leányálom, különösen az eltunyult magyar népességnek.

A másik út, hogy megpróbáljuk megelőzni az adósság növekedését és így kinőjük azt. Ehhez gazdasági növekedés kellene, sok új munkahellyel és adófizetővel. Nem tudom, mennyire reális, de biztos, hogy ez sem könnyű.
Sajnos akkora az adósság, hogy már most is alig bírjuk. A kamattörlesztés egy évben 1200 milliárd, ami több, mint a 900 milliárdos államháztartási hiány. Vagyis már most is több a költségvetés bevétele, mint a kiadása, csakhogy a hitelek törlesztése miatt a hiány újratermelődik.

Idet 2010.03.24. 23:43:02

@Vénveterán: Az nálunk is, nagyon helyesen. Hogy jött létre ezen új formátum, inkább ne firtassuk.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:44:24

@Aner: Hú, ez nagyon tudományosan hangzott! Mi is úszik még a vizen?
Könyörgöm, 20 éve volt állítólag rendszerváltozás és két vagy három éve leszavazta a Nép a 300 Ft-ot, mint kapitalista tanálmányt!
Mit gondolsz, nem azt hiszik sokan még, hogy Kádár et. majd behozza a Gorenjét?

Vénveterán 2010.03.24. 23:45:20

@namitirok: És ezt mégis kiktől várod? Akik eddig egymásra licitálva lopták el a közpénzeket az építkezések során? (legenda egykori egyetemi tanáromtól: minden kormányváltás után megduplázódott az autópálya építési költségéből a zsebbe menő összeg...)

Mellesleg ez is része a Jobbik programjának, hogy a korrupció felszámolásából (elég lenne egy radikális csökkentés is, eltüntetni szerintem nem lehet) is több száz milliárdot(ha jól rémlik az összeg) meg lehetne takarítani. A turizmus szintén! + a mezőgazdaságunkban lévő lehetőségek jobb kihasználása!

Aner 2010.03.24. 23:46:44

@pad78: Értem! De melyik párt nem ilyen? MSZP? Vagy a CSAK A FIDESZ? Szerintem neked, annyira nincs jogod megmondani, hogy mit tegyen, kire szavazzon, amennyire neki nincs joga az MDF-t a demokrácia egyedüli letéteményesének nevezni.

Amúgy, pedig ez nem szokása, valószínűleg elragadta az indulat.

bretman 2010.03.24. 23:47:05

@Best_In_Class:

Nem látom a válaszomat, amit erre írtam: szóval megpróbálom mégegyszer. Ha a szokásoknak megfelelően előkerül és duplázás lesz belőle, bocs.

Szóval: nem látom, ez hol lenne válasz arra, amit írtam. Pláne azok után, hogy az MDF indulása az LMP után az MSZP-nek a legrosszabb (harmadik a sorban a Fidesz).

Könnyű úgy vitázni, ha vitapartnered szavait is te találod ki. Biztos élvezetes is. Csak nincs tétje.

Amúgy: igen, demokratának ilyen nem jut eszébe. De én nem az MDF oldaláról közelítem meg a kérdést. Hanem azok oldaláról, akik el akarják tüntetni a nekik (kisebb-nagyobb) hátrányt okozó pártokat.

Ilyen volt az is, amikor az LMP jelöltjének még a saját kopogtatócéduláját is érvénytelenítették.

ui: megismétlem: a szombathelyi jelöltnél 3, Csapody Miklósnál 1 hamis kopogtatócédulát találtak. Nyilván Mészáros úgy gondolta, hogy 3 hamis cédula kell a győzelemhez, Csapody meg azt, hogy 1.

Idet 2010.03.24. 23:48:04

@aum: Hozzátenném a korrupció hathatós visszaszorítását is. Ennél kevés kártékonyabb dolog létezik. Nyilván nem lehet kiirtani, de a mértéket valahogy alaposan lejjebb kellene szorítani. Bár, ez is a jól működö gazdaság függvénye, az igaz. De nem teljesen.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:48:14

@flea: Én is emlékeztetém olykor magam az hijjúság bűnére! "Mea culpa, mea maxima culpa!"-
mondá valaki egykor (elfelejtém, na jah, a kor, de mellik?:-)

bretman 2010.03.24. 23:48:26

Tudtam, hogy duplázás lesz belőle, pedig megvártam a következő hozzászólásokat.

Érti a fene...

Aner 2010.03.24. 23:48:33

@namitirok: A fejekben is volt rendszerváltás?

pad78 2010.03.24. 23:53:47

@Aner: Igen, éppen ezt mondtam. Ne mondja, hogy csak akkor vagyok demokrata, ha diktátor ibolyára szavazok. Én sem mondom rá meg Rád sem, hogy nem vagytok demokraták, mert ezt teszitek. Mindenki úgy teszi tönkre az életünket, ahogy akarja... De minthogy én is szégyellem, hogy beleestem korábban ebbe a hibába, és hittem ibolyának, nem fogom senkinek vitatni a demokratizmusát emiatt. Errare humanum est. És ha nem vennéd észre, én nem mondtam, hogy erre vagy arra szavazz! Azt Ti erőltettétek! És Ti próbáljátok rámfogni! Gratulálok, demokraták!

Best_In_Class 2010.03.24. 23:54:26

@bretman: némileg két külön malomban őrlünk :)
én nem Csapody és Mészáros esetei kapcsán reagáltam, az ottani részletekről nincsenek pontos, hiteles infóim - hanem Gróf István Vas megyei MDF-elnök megnyilvánulásáról, és hogy az mennyire összeegyeztethető az MDF által nyomott "mi vagyunk a tiszta párt" képpel
másrészt viszont részben reagáltam egy korábbi kommentre is, mely az egyedüli demokratikus választásról értekezik, meglehetősen "kirekesztő" módon, hogy ezt jól elcsépelt szót használjam

bretman 2010.03.24. 23:54:27

@Mizantrop:

Újra olvastam a hozzászólásodat - és lehet, hogy én is félreértettem.

Valóban nem állítod, hogy Mészáros hamisította. Most mondhatnám, hogy én meg nem állítom, hogy nem ő - de az az igazság, hogy állítom.

Nem azért, mert MDF-szavazó vagyok (bár ezt vagy elhiszed, vagy nem: biztos nem fogok rájuk szavazni, mert nem tudom, mire szavaznék), hanem mert nem tartom életszerűnek, hogy valaki 3 cédulát hamisít, úgy, hogy tudja, ennek nincs értelme, mert nem elég. És egy törvénytisztelő állampolgár éppen akkor jár arra az összehasonlításra alkalmas csomaggal...

abandi 2010.03.24. 23:55:42

@namitirok:
Ez nem volt szép 300 Froncsi, ugye tudod!
mert, ha én az adómból leírhattam volna akkor még ott van a milliós agrasszív cigány honfitársunk, akik miatt sem ...

Idet 2010.03.24. 23:55:58

Mindenkinek jó éjszakát!

Best_In_Class 2010.03.24. 23:56:20

@bretman: megbocsájtjuk, remélve, hogy ti meg cserébe megfontoljátok, hogy újra vizsgázhatunk 'demokrataság'-ból :)

bretman 2010.03.24. 23:56:57

@Best_In_Class:

Az egyedüli demokratikus választást viszont nem én írtam. Lásd elébb: semmiképp nem szavazok az MDF-re. Igaz az MSZP-re, a Fideszre és az LMP-re sem (hogy a Jobbikról ne is beszéljek), különböző okokból, viszont elvi okokból szoktam szavazni.

Tudom, nagy szarban vagyok...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.24. 23:57:20

@pad78: Van antidemokrata párt is már, de óvnálak tőle!
Sajnos, aki az MDF-re szavaz, az Ibolykára is!
Ez maradt mára a rendszerváltó pártokból! A Fideszt most hová is tegyem?

bretman 2010.03.24. 23:57:30

@Best_In_Class:

Írtam valami erre utalót?

kopogtató 2010.03.24. 23:59:08

@Diocles: hogyhogy törvénytelen? miért?

Aner 2010.03.25. 00:01:46

@pad78: Nem nyitok parttalan vitát. Ha úgy gondolod, hogy Spirált nem próbáltad lebeszélni, hogy az MDF-re szavazzon, és ezáltal befolyásolni, hogy szavazzon másra, akkor bocsánatot kérek.

Vénveterán 2010.03.25. 00:02:03

@aum: Amit a végén írsz pont azt mondom, hogy ebből már nem igazán lehet kijönni, anélkül, hogy át ne ütemeznénk.(kb. a csodavárás kategória)
De ha pl. 1-2 év haladékot kérnénk, ami alatt vállaljuk, hogy beindítjuk a gazdaságot, és amikor a gdp/gazdasági növekedés(vagy egyéb mutató) elér egy értéket, onnantól újra fizetünk, akkor talán lenne esélyünk. Persze ezt ki kell használni, mert nem fognak évente adni egy újabbat.

Hozzáteszem, ha Jobbik hatalomra kerül, akkor majdnem biztos, hogy bekövetkezik az államcsőd, na persze nem azért mert bármilyen intézkedést is hoztak, vagy mert ismernék a programját, hanem mert külföldön már elmondták mindennek a kedves parlamenti pártjaink.
De még talán ez sem lenne katasztrófa, mert (ahogy mondod) utána, sok munkával pár év alatt jobb helyzetbe kerülhetnénk mint most vagyunk!
Vagy megvárjuk míg max. 5-6 év múlva így is úgy is bekövetkezik a csőd, ha nem változtatunk jelentősen, főleg az államadóssággal kapcsolatos dolgokon.

(Ezért lenne talán egy fokkal jobb, ha fidesz köntösben valósulnának meg a jobbik programjának jelentős (legfontosabb) részei. Mert így talán elkerülhető az államcsőd. Persze itt meg felmerül a kérdés, hogy a fidesz megteheti-e ezeket, nincs-e véletlen megkötve a keze/programja és nem-e mást diktálnak neki.)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 00:02:10

@abandi: Sajnos az a szavazás protest szavazás volt, elcseszett kormányzati kommunikációval ám!

aum 2010.03.25. 00:02:25

@Idet: Korrupció, egyértelműen itt kell kezdeni a változásokat. Bele kell verni az emberek fejébe, hogy a korrupció rossz és tűzzel vassal írtani kell. A jelenlegi elit nyílvánvalóan korrupciós mechanizmusok által erősen fertőzött és az emberek jelentős része is elnéző legalábbis a mindennapi korrupció (bliccelés, adócsalás) szintjén.
A sok kisember azt csinálja kicsiben, amit a politikusok nagyban és ez a politikusok számára erkölcsi felmentést ad. Aztán hamar rájönnek, hogy meddig lehet elmenni a lopásban, korrupcióban (sokáig, sokan lefizethetőek) és onnantól kezdve az egész rendszer jellenzően korrupt.
Zuschlag és Hunvald nem kivételek, hanem balekok, akik buktak. Zuschlag a saját faterjának utalt bankszámláról bankszámlára - könnyen bizonyítható.
Ehhez képest a Nokiás-doboz innováció a javából!

Vénveterán 2010.03.25. 00:04:37

@Idet: Véletlenül nem Veszprém megyéből írsz?:D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 00:06:24

@aum: Fejétől bűzlik a láb, valóban! A lábfejétől!
Ezt is mondta már valaki, ilyen okosságokat én nem mernék!

Best_In_Class 2010.03.25. 00:07:25

@bretman: OK, világos hogy nem te írtad

Idet 2010.03.25. 00:12:49

@Vénveterán: Nem, jelenleg Pesten élek, de Békés megye a szűkebb hazám.

aum 2010.03.25. 00:13:04

@Vénveterán: Elviekben és leegyszerűsítve a helyzetet egyet is értek. Ha néhány évig nem kellene fizetni az adósságot és sikerülne megalapozni egy a mainál prosperálóbb gazdaságot, akkor lenne értelme az átütemezésnek.
Viszont akkor már a mostani IMF-EU hitel is pontosan ennek felel meg. Hiszen a "rendes" adósságainkat most nem mi fizetjük, hanem kvázi az IMF. Az IMF hitel a piaci kamatozás alatti, vagyis nem ingyenes, de azért kedvező.
Amint a gazdaságunk lábra kap és vissza tudjunk fizetni normál viszonyok között a hiteleket, akkor az IMF-hitelt is kezdhetjük visszatörleszteni. Tulajdonképpen ez a mai helyzet és akár kérhetünk újabb IMF segítséget is.

Szalmonella 2010.03.25. 00:13:43

@Diocles: 1. Kiváncsi leszek, hogy az OVB, illetve a bíróság jóváhagyja-e az MDF kvázi kilövését, amely szerintem törvénytelen eszközökkel történne.

2. Kiváncsi leszek, hogy az LMP, amely talán a legjobban jár(na) egy ilyen döntés helybenhagyásával, szót emel-e az ellen, hogy három rivális párt vitatható módon kilőjje a vetélytársát, avagy lapít majd, mint szalvéta a fűben, és bebizonyítja, hogy NEM Lehet Más a Politika.

Szívemből szóltál! Elképesztő, amit az úgynevezett demokratikus pártok műveltek! Így félnek ettől a szegény MDF-től???

Aner 2010.03.25. 00:14:30

Jó éjt mindenkinek!

Idet 2010.03.25. 00:14:54

@aum: Egyetértek, de most már tényleg elteszem magam holnapra!

Jó éjt!

Ordnassac 2010.03.25. 00:17:43

A Fővárosi Választási Bizottságban csak két nem pártdelegált tag van? Azért ez is meglepő.

Amíg a határozat pontos szövegét nem olvastam, nem merek nyilatkozni "törvénytelenségről". Ha jól tudom, végül kilőtték Királyt és Slosárt is. A hogyant nem tudom még.

Azért én is kíváncsi leszek az OVB döntésére.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 00:18:45

@aum: Valahogy így! Ezt kellene kihasználni és elindulni végre felfelé! A hogyan azért kérdés és a kikkel is!
Az előreláthatóan győztes, kormányváltó hatalom programja azért nem győzött meg igazán sajnos!

Szalmonella 2010.03.25. 00:22:04

@Ordnassac: Nem vicces, hogy a helyi választási bizottságok már felülbírálták korábbi döntésüket és elfogadták mind Slosár mind Király jelöltségét? Nem lehetnek túl erős érvek ellenük, ha csak így ide-oda lehet döntögetni.

Miért nem dönthetnek a választók? Ha a rajtvonalhoz sem engedik őket....

Vénveterán 2010.03.25. 00:22:23

@aum: A baj az, ha jól tudom csak idén nyárig nem kell az újabb hiteleket fizetnünk.(Vagyis az új kormánynak már kell(ene) fizetni)
Ha az újabb segítség alatt újabb imf hitelt értesz, azt szerintem nem szabad!!

Vagy a másik véglet, ha már csináljuk, akkor csináljuk nagyban, vegyünk fel amennyi hitelt csak bírunk, fektessük be "értékbe" (arany, gépek, eszközök, infrastruktúra) és utána intsünk be a hitelintézeteknek. :D (Ez utóbbi ötlet inkább a "poén" kategória, de megnézném a bankvezetők fejét, amikor elküldjük őket melegebb éghajlatra:D másnap valószínű tankokkal jönnének, szóval a hadsereget is fel kellene fejleszteni a hitelből...)

török gábor 2010.03.25. 00:24:17

@Ordnassac: nekem az az érzésem, hogy az OVB megváltoztatja majd ezt a döntést. meglátjuk...

Ordnassac 2010.03.25. 00:27:20

@Szalmonella: valahogy nekem is ez az érzésem, mint nektek, csak olvasatlanul, sajtóhírek alapján jogi kérdésben nem döntök.

@török gábor: nekem is amúgy.

abandi 2010.03.25. 00:27:23

@namitirok:
Hát nem!
Ezt, csak a magadfajtád gondolja!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 00:27:42

@Vénveterán: Korrekt, higgadt megoldás! Miként a válasz is az lenne, hiszem!
Milyen hadsereget? Az albán légvédelmünket Grippenekkel kiegészítve? Abba már gyárilag beépítették az önmegsemmisítőt ilyen esetekre számítva!:-P

Szalmonella 2010.03.25. 00:28:39

@Ordnassac: Hát akkor erre aludjunk egyet! Jó éjt!

abandi 2010.03.25. 00:28:54

@török gábor:
Medig mehetnek a pártok a "jogosvorlattal"?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 00:29:09

@Vénveterán: Korrekt, higgadt megoldás! Miként a válasz is az lenne, hiszem!
Milyen hadsereget? Az albán légvédelmünket Grippenekkel kiegészítve? Abba már gyárilag beépítették az önmegsemmisítőt ilyen esetekre számítva!:-P

BrianBrian 2010.03.25. 00:31:43

Az én tippem is: Debreczeni-munkahelyi-kc-gyűjtéses sztori ismétlődik meg.

De az a néhány nap, amikor az MDF-szavazói bázisát tovább emészti a Bp-i lista hiányával erősödő elveszettszavazat-effektus, az MDF végét jelentheti.

A politikai logika világos, az FVB MSzP-Jobbik-Fidesz delegáltjai által alkalmazott eszközhöz viszont ellenálló gyomor kell...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 00:33:32

Miután kezd lefagyni a gépem és én is, jó éjt és nyugodalmas, hitelmentes álmokat kívánok!
Gábor, örülök, hogy épen hazaért(él) a messzi névnapi távolból!

Leila saida, ahogy a bölcs mondja (nem tudom most, melyik nációból:-)

Vénveterán 2010.03.25. 00:34:06

@namitirok: :D
Mondtam, hogy ez a poén kategória. De már azt hiszem így is eléggé a témán kívülre tévedtünk. Inkább alszom.

Az mdf meg bízom benne elindulhat Pesten :)

További kellemes eszmecserét!

bretman 2010.03.25. 00:42:09

@Ordnassac:

Ja, hogy a két ellenszavazat nem pártdelegált? Azt hittem az MDF-es és az LMP-s - de most, hogy mondod.

Ha nem volt eddig listájuk, hogy lett volna tagjuk.

Én is örülök Török Gábor (meglehetősen decens:-)) válaszának.

Ordnassac 2010.03.25. 00:45:21

@bretman: Három választott tagja van (ergo nem párt által delegált) az FVB-nek, úgy tűnik tehát az egyik választott tag nem tudott az ülésre megjelenni.

zenebono 2010.03.25. 00:48:01

Azért az elég furcsa, hogy az MDF több ajánlószelvényt szedett össze az utolsó 6 napon mint az azt megelőző 4 hétben.
Ha sokat ugrál Ibolya, akkor újra meg fogják vizsgálni az összeset és baromi nagy blamázs lesz neki. No meg Kolompáréknak.

török gábor 2010.03.25. 00:51:08

@bretman: nem decens, lakonikus. az ember elmegy egy napra konferenciázni, erre éjszaka várja 500 komment, egy Vona-interjú és sok más olvasnivaló. tájékozódom :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.25. 00:51:18

@Ordnassac:
A JOG (kivételesen;) egyértelműen fogalmaz:
"Az a párt állíthat területi listát, amely a területi választókerületben - e törvény melléklete szerint meghatározott számban - az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet állított."

Tehát AMINT ezt a feltételt teljesíti, máris JOGA listát állítani, egészen a határidőig, méghozzá az általa ÁLLÍTOTT jelöltjei további sorsától függetlenül! (-nem az a feltétel, hogy "van neki" a listaállításkor)
EZT a tényt a JOG még külön hangsúlyozza is:
"Nem érinti a listaállítás jogát az, ha az egyéni választókerületi jelölt kiesett."

("A jelölt kiesik, ha a szavazás megkezdése előtt a jelölésről írásban lemondott, választójogát elvesztette, vagy meghalt.")

abandi 2010.03.25. 00:59:19

@1.szolo - ajánlom magamat::
Én most már csak egy kérdésre vagyok jó:
Az elmpét miért nem tudták ilyenbe keverni?
Mert "tisztességes", vagy mert a volt szadeszesek "dolgoztak"?

Ordnassac 2010.03.25. 01:05:49

@1.szolo - ajánlom magamat:: attól, hogy "joga" van a listaállításra, még nem muszáj nyilvántartásba venni. ;-) Amit te egyértelműnek gondolsz, az meg nem az. Ugyanis azok a fránya határidők... Persze nem tudom, milyen csűréssel sikerült Csapody visszalépését és a Király-Slosár-páros nyilvántartásba vételét kikerülniük. Holnap reggel elolvasom a határozatot, talán fent lesz a budapest.hu-n

török gábor 2010.03.25. 01:06:38

@Lollle: :) ez volt a hónap érdemi hozzászólása.

Ordnassac 2010.03.25. 01:07:21

@török gábor: bocsi, ezt a magas labdát nem tudom kihagyni: kell neked annyit konferenciázni, amikor itt toljuk alád az infókat. ;-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 01:24:53

Feljelentés:
jjulie 2010.03.24. 13:51:53
@bóra77:

a török azt csinálja, amire itt engedélyt kap, szoval: photos first

ezért még valaki(?) ki fog kapni holnap!:-P

Ordnassac 2010.03.25. 01:27:14

@namitirok: vajon kap érdemi választ is? ;-) A végén még tényleg TG rajongó lesz féltékeny. :-D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 01:29:49

@Ordnassac: Ez titokos, ne firtassuk, elemezzük csak a történéseket!:-P

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 01:36:30

@Ordnassac: Pontosan! Sok víz folyik még le a Potomac folyón a kormányalakításig!

török gábor 2010.03.25. 01:45:04

@Ordnassac: :) hamarosan írok valamit - nem, nem erről -, hanem a mai, azaz tegnapi eseményekről.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 01:53:47

@török gábor: A blogról inkább ne, a többi meg ölég összetett, Neked való!:-)

fahrenheit451 2010.03.25. 05:49:49

@Spirál: "Ki a demokrata?"

"Csak az MDF?"

Háát, Ibolyka elmúlt években művelt dolgai alapján én ebben erősen kételkedem...
A többit - mármint, hogy mi a véleményünk a nagykoala tegnapi akciójáról - majd Török Gábor legfrissebb bejegyzésében rágjuk.

pad78 2010.03.25. 11:22:03

@Aner: Kedves Aner! Nem próbáltam lebeszélni Spirált arról, hogy az MDF-re szavazzon. Elmondtam, hogy miért látom elég demokráciadeficitesnek a Fórumot. Ha ő is problémásnak látja azt, amit én, akkor majd eldönti, hogy ennek fényében szavaz-e rájuk vagy sem. Az is lehet, hogy ő is problémásnak látja, ennek ellenére támogatja őket, és még akkor sem vitatom, hogy demokrata. Én is olyanokra fogok szavazni, akikkel szemben van kritikám. Azt meg végképp visszautasítom, hogy bármelyik másik pártra akartam volna rábeszélni! (Mellesleg szerintem ez két külön kategória, amit Te összemosol egymással.) Épp azon akadtam ki, hogy hogyan jutott ilyen az eszedbe! Tudsz írni egy mondatot, amiben arra utaltam, hogy kire kellene Spirálnak szavaznia? Miért csak párt nevében lehet ma Magyarországon kritikát megfogalmazni párttal szemben? Miért nem lehetek én kritikus magánemberként, hétköznapi választópolgárként a pártokkal szemben?

pad78 2010.03.25. 11:31:11

Gábor, a kérdésem továbbra is áll: mi értelme lehet ennek a közös listás lehetőségnek? Ismét mondom, azt talán értem, hogy ebben a konkrét esetben a Fidesz miért él vele, de milyen társadalmi hasznot láthattak ebben azok, akik kitalálták, hogy legyen ilyen? Két 5% körüli pártnak nem jelent nagy segítséget, legalább akkora a kockázat, hogy a másik végül csak lehúz engem - ha meg egy nagy párt juttat be egy kicsit, akkor annak értelemszerűen az lesz a következménye, hogy "egyszer még kérünk valamit Önöktől". Jó, egyébként annyira nem érzem gáznak sem, mert nyilván ugyanez elmondható minden párt saját képviselőiről is, talán még erősebben is, de nyilván kell legyen valami rejtett értelme ennek a törvényi lehetőségnek. Csak én nem tudom, mi...

török gábor 2010.03.25. 11:34:54

@pad78: ha például két pártnak nincs elég egyéni képviselő-jelöltje, akkor ez segítség lehet.

török gábor 2010.03.25. 11:35:28

@török gábor: képviselőjelölt-jelöltje pontosabban...

flea 2010.03.25. 12:05:45

@namitirok: "leszavazta a Nép a 300 Ft-ot, mint kapitalista tanálmányt"

Megmondták már korábban is, "nem azt mondták, Feri, hanem..." Nem kell azért _mindenben_ Kádár-nosztalgiát látni. (Nem azt mondom, hogy nem volt benne, de azért a megfogalmazásod nagyon túlzó.)

pad78 2010.03.25. 12:50:53

@török gábor: Köszi szépen, ott a pont! Ez elfogadható magyarázat!

Vaandor 2010.03.29. 20:03:04

Eredményhirdetés:
index.hu/belfold/2010/valasztas/jogerosen_jogserto_a_fidesz-kdnp_dupla_musorideje/

A Legfelsőbb Bíróság (LB), helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) múlt csütörtöki határozatát.
A két párt közösen állította egyéni jelöltjeit, területi és országos listáit, így a választási eljárás szabályai szerint egy jelölőszervezetnek minősülnek.
süti beállítások módosítása