Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
02:47

A tegnap délutánt és estét Röjtökmuzsajon töltöttem, ahol egy gazdasági vezetőknek szóló konferencián vettem részt. Kicsit én is beszéltem a választás tétjéről, illetve volt szerencsém meghallgatni Navracsics Tibor és Oszkó Péter előadását, akikről, ha nem figyelmeztetnek időnként saját maguk arra, hogy ők gyakorló politikusok, talán el sem hittem volna, annyira okos és szabadon gondolkodó volt mindkettő. A napot Tölgyessy Péter zárta, aki igazi „politainment” órát adott, a hallgatóság legnagyobb örömére.

A tényleg rendkívül érdekes és egyben szórakoztató elemzés közben kaptam a meglepő hírt az MDF fővárosi listájának elutasításáról. Számomra eddig nem volt teljesen egyértelmű, hogy a jogszabályban szereplő „jelöltet állított” kitételt hogyan kell értelmezni: vajon a legelső alkalom számít, amikor sikerül a megfelelő számú jelöltet elfogadtatni, esetleg – én inkább így értelmeztem volna - a lista benyújtásának időpontja a fontos, vagy akár a választások megkezdésének pillanatáig ki kell tartani a múlt időnek? Bárhogy is van (és lesz), fontos kijelenteni: miközben ez az egész történet ismételten csak az MDF gyengeségére hívja fel a figyelmet (ha mondjuk a választókerületek felében lenne jelöltjük Budapesten, ilyen akcióra nem kerülhetett volna sor), és összességében jelentős károkat okoz a jelölési teleregény folyamatos napirenden tartásával, nem lenne jó, ha politikai célok felülírhatnák a jogi normákat. Ha a szabályok értelmében nem indulhatnak, rendben, magukra vessenek, de a politikailag motivált kreatív szabályértelmezés ne legyen legitim része ennek a versenynek. Ennyit egyelőre erről, az MDF jogorvoslati kérelme nyomán az OVB bizonyára korrekt döntést hoz, és hozzáférhető módon meg is indokolja majd.

Amúgy nem szokásom hosszan időzni a konferenciákon, most azonban a „kötetlen beszélgetés szekción” is ott maradtam egy darabig, ahol - ki hitte volna - a blogot olvasó fontos emberekkel is találkoztam (többeknek javasoltam is rögtön, hogy legyenek hirdetőim - sajnos egyelőre kevés sikerrel…). A legfontosabb téma természetesen a korrupció volt, ami nem meglepő a tegnap megjelent két Regőczi-interjú után. Felmerült a kérdés, vajon kinek használnak leginkább ezek a híradások, amelyek már frontpolitikusokról is szólnak; s összességében arra jutottunk, hogy ez ma már talán a Fidesznek sem egyértelműen érdeke. Magyarországon a választók egy jelentős részének a politika-képe ugyanis egydimenziós, vagy másképp megfogalmazva: az egész politikai versenyt egy kulcslyukon keresztül szemlélik, s bármi, amit odabent látnak, azonnal általánosítva jelenik meg mindenkivel kapcsolatban, akit az ajtó mögött gondolnak. Ha azt látják, hogy a szocialista és szabaddemokrata politikusok sárosak, képzeletükben ez a sár többé-kevésbé mindenkire ráfröccsen, aki az elmúlt időszakban a rendszer része volt (akár csak ellenzékben).

Miközben tehát értelemszerűen az MSZP-t és a már talán nem is létező SZDSZ-t rongálják legjobban ezek az ügyek, ahogy erről a a Hagyó-sztori kapcsán is írtam, összességében az egész politikai elit megítélésének ártanak, növelik a bizalmatlanságot, a kiábrándulást, s azokat erősítik, akik az elitváltás, a rendrakás, a radikális változás és az elszámoltatás jelszavával készülnek betörni a kapukat. Mindezzel nem kívánok semmit sugallni, különösen nem gondolom, hogy az ügyek tálalásában élenjáró lapoknak ez lenne a célja, s azt sem állítom, hogy kizárólag az igazságszolgáltatás feladata lenne az ügyekkel való foglalkozás. Kifejezetten jónak tartom, ha végre elindul valami ezen a téren, ha kiderülnek vérlázító ügyek, ha valamennyit talán tanulnak ebből a jövőre nézve a zsákmányra vadászó politikusok. Egyszerűen csak egy – természetesen vitatható - tényt állapítok meg: minél erősebb lesz a korrupciós tematika a kampány hátralévő részében, minél több ismert arc kapcsán hangzanak el súlyos vádak, annál erősebb lehet a „húzzon el mindenki” igénye a szavazókban. S ez ma már elsősorban nem a Fideszt, hanem sokkal inkább a Jobbikot erősíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr421866796

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hetesi Zsolt: Az utolsó óra - Hí­radás a Föld állapotáról 2010.03.25. 17:23:28

Hetesi Zsolt előadása többek közt az olajkitermelésről, nagyon fontos a közeljövőnk minden szempontjából. Tíz öreg olajmező adja a világ olajának 90%-át, nincsenek új mezők, ha csökken az olajfogyasztás, csökken a gazdasági teljesítmény, ha nő a fog...

Trackback: FIDESZ HÍVŐKNEK! 2010.03.25. 09:46:44

A FIDESZ (Fiatal Demokraták Szövetsége) az állítólagos „rendszerváltozás” után az SZDSZ ifjúsági tagozatából alakult. Orbán Viktor, Soros (Schwartz) György a jelenlegi világgazdasági válságot „élete főművének” tartó, magyar szár...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ManhattanProject 2010.03.25. 03:07:17

Alapvető emberi tulajdonság a csőlátás, főleg egy ilyen erősen demagógiával fűtött társadalomban. Talán két-három ciklus múlva kinövi a nemzet ezt is.

break 2010.03.25. 03:32:15

Erdekes lenne osszehasonlitani a mai kulcslyukszindromat a Kadar rendszer-belivel. Akkor ugye meg lehetett ugy gondolkodni, hogy "a Part adta, a Part elvette" mi meg itt allunk kint magunkban. Ha valaki komolyan valtoztatni akart akkor vegy nem sikerult neki vagy bedolt a "belulrol kell megvaltoztatni a rendszert - lepj be a Partba" csaloka hivasnak. Mostb mar ez sincs, csak egy cso alaku kulcslyuk.

BonFire 2010.03.25. 04:21:14

Én azokat az - önmaguk szerint - liberális szavazókat tudom mélyen megvetni, akik állandóan az elfogadás, illetve a kirekesztés és címkézés ellen ágálnak, és - majd megjelennek itt is a kommentek között - állandóan azt ugatják, hogy a "Jobbik se jobb a Deákné vásznánál...", "Ha bekerül a parlamentbe, ő is lopni fog...", "Úgyis csak azért indul, hogy ő is jól degeszre tömje a zsebét..."

Kárognak, kárognak, egyre csak vészmadárkodnak. Én elhiszem, hogy szar dolog a rossz tapasztalat, ebből születnek ugyanis az _előítéletek_ amelyeket ők méltóságteljesen megvetnek. Ha valaki a cigányokat általánosítja, mert _rossz tapasztalata volt velük_ az kirekesztő, előítéletes, antiszemita; ha valaki egy új pártnak meg akarja adni az esélyt, hogy hátha ez tényleg tenni akar, hátha ez nem annyira görény, mint akiktől már 20 éve kivan a könyökünk, nem értékelik a szándékot, akkor ők veszik egy kalap alá az összes többi tolvajpárttal.

Tessék már megadni legalább az esélyt a Jobbiknak, hogy bizonyítson, vagy kiderüljön, hogy impotens. De tapasztalatok nélkül ilyen sommás véleményeket megfogalmazni nem túl elegáns, főleg - és itt újra hangsúlyozom: pont a liberális beállítottságú emberektől.

A köcsögöket, drogosokat, deviánsokat egyből a keblükre ölelik. Akkor ne rekesszenek ki senkit! Örüljenek a Jobbiknak, még ha nem is szavaznak rájuk!

algi 2010.03.25. 04:27:17

@BonFire: A Jobbikról már kiderült, hogy nem tiszták a pénzügyei, ennek semmi köze az előítéletekhez.

Egyébként van egy alapvető különbség a "köcsögök, drogosok, deviánsok" és a pénzükkel elszámolni nem tudó pártok között. Csak az utóbbi bűn.

bigapples 2010.03.25. 04:36:07

"nem lenne jó, ha politikai célok felülírhatnák a jogi normákat."

Ez nem csak az MDF kigolyózására összeálló Jobbik-Fidesz-Mszp tengelyre vonatkozik, hanem az MDF utolsó heti furcsa kc cunamijára is. Mert lehet, hogy a 3 nagy párt által delegált jogászok "kreatív" jogértelmezéssel hasaltatták el az MDF-t, de a több száz kétféle tollal, kétféle kézzel kitöltött kc mutatja, hogy valószínűleg durva csalással lett meg a szükséges számú ajánlószelvény számos MDF jelölt esetében.

Ritka képmutató lesz, ha a beharangozott nemzetközi sajtótájékoztatón az MDF vezérkar az elnyomott becsületes párt képében akarnak tetszelegni, mely gaz jogsértések vétlen áldozata.

A jobboldali sajtó által heti rendszerességgel előhozott BKV botrány valóban elősegíti, hogy a választók elforduljanak a teljes regnáló politikai elittől és a friss, romlatlannak tűnő pártok felé forduljanak.

Azt gondolom, rövid távon ez már nem növeli lényegesen a Jobbik táborát, sem az amúgy is magas részvételi hajlandóságukat. A Fidesz szavazók lassan hanyatló választókedvét viszont emeli a BKV botrány és megakadályozza, hogy a szocik mozgósítani tudják "alvó" választóikat az utolsó két hétben. Többet nyer a Fidesz a saját tábor aktivizálásával és a szoci mozgósítás blokkolásával, mint amennyit a Fidesz és a Jobbik között vacilláló szavazók közül elvesztenek.

Kopiás Attila Steve 2010.03.25. 04:43:30

Az első cikk, amivel nagyon nem értek egyet.
A fidesz nem elsősorban az mszp-szdsz bűnei miatt hiteltelen, hanem saját erőből. A nyolc évvel ezelőtti korrupciós ügyeket ronggyá ismételgeti az mszp-s gépezet, de ott van mostanában Sávoly-Páty, ott vannak a kerületi fideszes önkormányzatok dolgai.
Az emberek nem azért hiszik azt, hogy minden eddig kipróbált politikus korrupt, mert az mszp-ről fröcsög át, hanem mert tényleg. Van, aki szerint a fidesz kevésbé mint a mostaniak, de másoknak már ennyi is sok...

bigapples 2010.03.25. 04:52:49

@BonFire: Nyugi, még ha nem is fogsz örülni a látottaknak. A következő 4 évben lehetőségük lesz, hogy a leghangosabb ellenzéki pártként megmutassák, valójában mire is képesek.

Túl gyorsan lett túl nagy a Jobbik, a sok lelkes aktivista mellet nagyon sok impotens és/vagy haszonleső embert vonzott be a párt. Látom én itt a városomban, hogy milyen emberek nyomulnak most épp Jobbikosra festve magukat. Nem hiszem, hogy aggódni kéne a kapuk bezúzása miatt, előbb fogják a várfalat magukra omlasztani.

Szívroham 2010.03.25. 05:09:24

Vízionálok én is egy képet:

Nem vagyok jogász, majd meglátjuk, mi lesz az MDF budapesti listájával. Azt viszont tudom, hogy sokáig címlapon lehetnek így, és az hogy ennek milyen hatása lesz, az csak attól függ, milyennek tudják eladni a helyzetet. Pl. egy eredményes fellebezés után a hősies kispárt szerepében tetszeleghetnek...
Arról nem is beszélve, hogy így a médiafigyelmet a hasznukra fordíthatják és kiszoríthatják onnan az LMP-t.

Hamarosan kiderül...

tlac 2010.03.25. 05:36:50

ilyen egyszerű ez TG.

fahrenheit451 2010.03.25. 05:54:38

"Felmerült a kérdés, vajon kinek használnak leginkább ezek a híradások, amelyek már frontpolitikusokról is szólnak; s összességében arra jutottunk, hogy ez ma már talán a Fidesznek sem egyértelműen érdeke.
(...) Ha azt látják, hogy a szocialista és szabaddemokrata politikusok sárosak, képzeletükben ez a sár többé-kevésbé mindenkire ráfröccsen, aki az elmúlt időszakban a rendszer része volt (akár csak ellenzékben)."

Ezzel teljes mértékben egyetértek. Ezt méginkább megerősíti szerintem, hogy a Grupo Milton és a spanyol Sedesa cégek sávolyi, pátyi és egyéb gyanús ügyletei kapcsán feltűnően hallgat a Fidesz és a mögötte álló sajtó (HírTV, Magyar Nemzet).

theofil 2010.03.25. 05:56:22

Sajnálattal kell megállapítanom, hogy az említett konferencia színhelyén a bloggazdát a bolsevikok kábítószerrel átitatott cukorkával kínálták meg,
csakis ennek tudható be, hogy nemcsak Navracsics Tibort, hanem Oszkó Pétert is (vö. Hasfelmetsző Jack) okosnak és független gondolkodónak látta.

theofil 2010.03.25. 05:58:41

Kulcslyuk-szindróma?

Bizony! Az kelgyó önfarkába harap.

fahrenheit451 2010.03.25. 06:04:34

"minél erősebb lesz a korrupciós tematika a kampány hátralévő részében, minél több ismert arc kapcsán hangzanak el súlyos vádak, annál erősebb lehet a 'húzzon el mindenki' igénye a szavazókban. S ez ma már elsősorban nem a Fideszt, hanem sokkal inkább a Jobbikot erősíti."

1) Azzal egyetértek, hogy ez az elszámoltatás, valamint a Jobbik által hangoztatott "megoldásokat" is erősíti, de én úgy gondolom, hogy a társadalom józanabbik felében talán az LMP-t, valamint a TASZ, a Transparency és más civil szervezetek által szorgalmazott valódi gyógymódok iránti igényt is.

2) Másrészt Antall után szabadon "tetszettek volna nem lenyúni a közpénzeket..."

Mindenesetre, én azért úgy látom, hogy pont a sávolyi történek ügyében az elmúlt hetekben megtapasztalt fejlemények talán arra is utalnak, hogy még van remény, és a nyilvánosság erejével, a civil társadalom összefogásával gátat lehet vetni a korrupciónak. Ezért is fontos, hogy sürgősen rendbetegyük a pártfinanszírozást.

fahrenheit451 2010.03.25. 06:07:41

@theofil: "A politikus is ember." Én el bizony tudom képzelni, hogy ezek a népek, amikor a szokásos árokásós közegükből kiszakadnak, néha még értelmeseket is tudnak mondani, cselekedni. Számomra Oszkó esetében jó pont, hogy nem volt hajlandó támogatni a sávolyi 35 milliárd lenyúlását, és ezt a sajtó felé is megerősítette. (Ettől még lehet, hogy van némi vaj a füle mögött, de talán ez már az ő gyomrának is sokk volt...)

theofil 2010.03.25. 06:11:44

@BonFire:

Igazad van, adjunk esélyt a Jobbiknak.

Egyelőre - bíztatólag - énekeljük el együtt Vona-Morvai:
"Mocskos zsidók, mocskos zsidók!"
című oratóriumát!

fahrenheit451 2010.03.25. 06:13:53

@KA_Steve: "Az első cikk, amivel nagyon nem értek egyet."

Én meg csak részben értek egyet, mint azt fentebb is kifejtettem.

"A fidesz nem elsősorban az mszp-szdsz bűnei miatt hiteltelen, hanem saját erőből."

Ebben viszont teljesen egyetértek veled.

"Az emberek nem azért hiszik azt, hogy minden eddig kipróbált politikus korrupt, mert az mszp-ről fröcsög át, hanem mert tényleg."

Ez azért egy kicsit demagógia. Én azért úgy látom, hogy a 386 képviselő között van néhány - nem tudom mennyi, de néhányat ismerek -, akik nem korruptak. Szerintem.
Az már más kérdés, hogy ha ők rendes emberek, akkor miért vannak még mindig az adott pártban?

A lényeg, hogy pont ezért fontos, hogy az LMP-re is lehet majd szavazni. Lehet, és kell is hogy legyen más a politika!

theofil 2010.03.25. 06:15:12

@fahrenheit451:

Baloldali ember nem lehet meg vaj nélkül....elképzelhetetlen, hogy mondjuk tisztességes legyen...ááááh, ez teljességgel kizárt!

Talpig tisztességes, becsületes úriemberek csakis a jobboldalon találhatóak.

fahrenheit451 2010.03.25. 06:20:56

@theofil: Akkor te csak margarint és olviaolajat használsz? ;)

theofil 2010.03.25. 06:23:20

@fahrenheit451:

Baloldaliként vajat, de nem a fejen hanem a kenyéren.

László56 2010.03.25. 06:47:37

Szép jó reggelt Mindenkinek. Ébresztő !

Kulcslyuk-szindróma. ? Csőlátás ? Meg még hány ilyen kifejezés van arra hogy a választókra kenjük a politikusaink által előidézett problémákat. Semmi más mint szemfényvesztés a politikusainktól. Felépítettek egy rablótársadalmat ahol degeszre harácsolták magukat és most a választók kulcslyuk-szindrómája lenne a hibás ? Nevetséges. Annak ellenére megértem Török Gábort. Hiszen én is ugyanazt a tapasztalatot csináltam, amit ő olyan nagyszerűnek talált. Egyenként aranyos, jó humorú, néha még intelligensnek is mondható emberek tudnak lenni a proletár nemzedékből kinövő politikusaink. Hogy a csordában mennyire visszaváltozik a természetük és nézeteik, azt a pártjaink finanszírozása a korrupcióval és országunk állapota mutatja a legjobban.

Így nézve azonban nem a választók kulcslyuk-szindrómájával van a baj, hanem a politikusaink tömegpszichológiai tulajdonságaival. Magyarul: a proli csordaviselkedés felülírja a egyéni normákat. Hiszen mit várhatunk az egyéntől, ha maguk a pártok a saját finanszírozásukkal az erkölcstelenségre vannak berendezkedve. Akkor az egyén is azt fogja mondani: ha ti lophattok akkor én is lophatok. Akkor most a választó a hibás, vagy azok a politikusok és pártok kik a normáikkal azt üzenik a népnek: lophattok, csak nem szabad lebukni. Ha úgy csináljátok mint mi, akkor ti is veszély nélkül meggazdagodhattok, mint mi a politikusaitok.

Akkor most a politikusaink a hibásak ? Csak részben ? Mert az én kommunistám a jó kommunista ? A te kommunistád meg a rossz ? Lehet hogy még sem az ember maga a rossz, hanem a még mindig meglevő, erkölcstelen és embergyűlölő kommunista gondolkodás szisztémája ?. És azt ki alakította ki ? Nahát, csak nem a politikusaink ? Lehetne másképp ? Igen lehet, de nem ugyanezekkel az emberekkel. Új pártok kellenek. Új politikai garnitúra. A régi már annyira lejáratta magát hogy nem lehet komolyan venni őket. Mindegy mit választasz ? Nekem igen, de aki ennek ellenére is a régi generációt és tradicionális pártot választ, az ne csodálkozzon ha a jövőben még szegényebb lesz.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.25. 07:22:09

Kedves Török Gábor!

Sajnálattal olvasom álláspontodat a tegnapi példátlan disznósággal kapcsolatban.

Ha te nem látsz benne kivetni valót, téged nem aggaszt, akkor nem tudlak a továbbiakban demokratának tekinteni. (Függetlennek eddig sem tartottalak, de ezt jól tudod.)
Nem is kívánok a jövőben veled foglalkozni,
hiszen a jelek szerint nagyon messze áll egymástól a demokratikus normákról alkotott felfogásunk!

Utolsó kérésként, mint Sólyom László tanácsadójához szólok hozzád!

Szeretném - valójában egyenesen elvárom - olvasni a köztársasági elnök úr közleményét az ügyben, melyben elítéli az MSZP-Fidesz-Jobbik koalíciót a tegnap este történtek kapcsán.

Végül: Ezt a hozzászólást nyugodtan törölheted! Nem a jó-híredet akartam ezzel lejáratni - úgysem sikerülne, hiszen egy névtelen senki vagyok veled ellentétben - hanem csak üzenni akartam.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 07:34:43

@Spirál:
"Ha a szabályok értelmében nem indulhatnak, rendben, magukra vessenek, de a politikailag motivált kreatív szabályértelmezés ne legyen legitim része ennek a versenynek. Ennyit egyelőre erről, az MDF jogorvoslati kérelme nyomán az OVB bizonyára korrekt döntést hoz, és hozzáférhető módon meg is indokolja majd."

Ez nem aggódás, de még lehet az belőle! Vagyis: várjuk meg a remélhetőleg korrekt döntést, utána még mindig kiálthatunk farkast, ha még erre jár! Szerény véleményem szerint is igazságtalan az eddigi pártpolitikus döntés, jegyzem meg. Sólyom Úr meg ilyesmikkel nem foglalkozik, úgy tűnik..

Yasashi Tanuki 2010.03.25. 07:37:43

A "húzzon el mindenki" hangulathoz nagyban hozzájárult az az érvkészlet amit az MSZP használt amikor a kisebb stiklijeik a napvilágra kerültek. Az, hogy a "Fidesz sokkal többet lopott" maximum arra volt jó, hogy a saját elkötelezett rajongótáborukat felvértezze a megaláztatások ellen a kocsmai, munkahelyi vitákban.
A legtöbbet ebből a Seres Mária féle Civil Összefogás profitált. Tulajdonképpen a lérejöttüket is ennek a protest hangulatnak köszönhetik, aztán mintha elvesztették volna a kapcsolatot a tömeg nagy részvel talán a médiavisszhang hiánya miatt is.

jjulie 2010.03.25. 07:38:50

@Spirál:

aludjmég erre egyet, fog ilyeneket írni, majd ha már lehet, nem tudjuk pontosan mik is azok a disznóságok, és nem tudjuk kinek minek ártanak jobban, ki nyer belőle többet

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 07:40:57

Ibolyka a királyin! "Bokros Lajos száját fogdossák bele..."

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.25. 07:41:34

@Spirál: Nem tisztem védeni a Gábort, de ő is említi, hogy van még az OVB, mint jogorvoslati szerv..szerintem ez így tiszta.

török gábor 2010.03.25. 07:42:06

@Spirál: most komolyan, ennyire rosszul írok? ezt úgy lehet érteni, hogy szerintem minden rendben?
"Ha a szabályok értelmében nem indulhatnak, rendben, magukra vessenek, de a politikailag motivált kreatív szabályértelmezés ne legyen legitim része ennek a versenynek"

tibapó 2010.03.25. 07:42:42

Még 89 őszén, a Fidesz második kongresszusán, ha jól emlékszem, ott mondta TGM a "veletek száguld, vív, ujjong a lelkem" lekületű üdvözlő beszédében a következőket (szabadon idézve):

"Majd akkor lesz itt jó világ, ha mérsékelten korrupt és mérsékelten ostoba politikusok vezetik az országot".

Mily bölcs (és nem túl igényes) előrelátás!!!

Ps. Nincs meg valakinek az a beszéd teljes terjedelmében?

Lollle 2010.03.25. 07:43:05

Szerintem igen is tehet a magyar társadalom a kialakult helyzetről. Az emberek többsége még mindig azt várja, hogy a politikusok oldják meg helyettük a problémáikat, ahelyett, hogy, mint más nyugati társadalmakban, elkezdenének élni alapvető emberi jogaikkal, mint a szólás, gyülekezés, a döntésekben való részvétel joga. Az emberek még mindig úgy érzik, hogy egyénként hiába küzdenek az életüket átszövő sok-sok pici diktatúra ellen. Ezért szerintem egyáltalán nem olyan rossz dolog, ha most a Jobbik, vagy a civil szerveződéseken alapuló pártok bekerülnek a parlamentbe. Az LMP ezt a helyzetet talán még jobban kihasználhatná, mint a Jobbik, még nem elég agresszív.

Diocles 2010.03.25. 07:44:16

1. A korrupcióhoz: Nyilván erősíti a Jobbikot, de tekintve, hogy zömmel szocialista és hozzájuk közeli emberek "buknak le", ezért összességében mégiscsak az MSZP fő riválisának, ti. a Fidesznek az üzeneit erősíti, hitelesíti. Nehéz elképzelni hatásosabb kampányelemet! Másrészt ne feledkezzünk meg arról, hogy a korrupciós ügyek lavinája a kampányban az MSZP legendás mozgósítóképességét is erősen lecsökkenti, ami szintén nagyon kezdvező a Fidesznek, noha nyilván a Jobbiknak szintén.

2. Sajnos nem túl hiteles a "jajj, hagyjátok mán a BKV-ügyeket, vazze" - mondattal összefoglalható álláspontja BKV-ügyekben, tekintve, hogy az Ön cége is érintett lehet, ugyanis - ezt így azt hiszem mondhatjuk - minimum vitatható szerződést kötött a BKV-val.
Ez a véleménye jó példa lehet arra, hogy egy mégoly kiváló szakember ún. szakmai álláspontját is befolyásolhatják személyes motivumok.

Anyád a baráthal 2010.03.25. 07:45:04

@Spirál: Gyógyszert már bevetted?
Nem akarom TG-t védeni, csak zavar a csőlátásod. Ő leírta a tényeket, és jelezte, hogy várja az OVB korrekt döntését. Úgy tűnik, hogy számodra TG azért nem hiteles és pártatlan, mert visszafogottan ír, nyilatkozik. Vedd már észre, hogy nem vagy te sem próféta, meg pápa sem. Szóval nem kell veled egyetérteni, neki sem.

Itt nem mindenki "Török Gábor rajongó", mégis sokan tartják, veled ellentétben, függetlennek. Legalábbis nem mutatja, hogy nem így lenne.

szobatars 2010.03.25. 07:46:47

'összességében az egész politikai elit megítélésének ártanak, növelik a bizalmatlanságot, a kiábrándulást, s azokat erősítik, akik az elitváltás, a rendrakás, a radikális változás és az elszámoltatás jelszavával készülnek betörni a kapukat."

Tetszettek volna...kezdené Antall József, de ezt talán már mások leírták előttem (kivételesen nem olvastam el a korábbi kommenteket, mea culpa). Ami pedig a Kulcsjuk-szindrómát illeti, többek között ebben is jelentős szerepe van az elmúlt 20 év "politikai elitjének", a politikusoktól kezdve, az elemzőkön át a sajtóig...

Lehet, hogy már sokan unják, ha felhozom, de itt az élő példa, a Civil Mozgalom. Egyetlen komoly hír nem jelent meg róluk, egyetlen elemző nem foglalkozott velük, agyonhallgatták, s tessék... Hogyan állna ez a párt, ha egyenlő félként kezelik?? Költői kérdés, de egy valamire rámutat, még mindig csak tanuljuk a demokráciát...

jjulie 2010.03.25. 07:47:28

@Lollle:

így már lehet hogy lesz randi

snq 2010.03.25. 07:48:31

>> "Ha azt látják, hogy a szocialista és szabaddemokrata politikusok sárosak, képzeletükben ez a sár többé-kevésbé mindenkire ráfröccsen, aki az elmúlt időszakban a rendszer része volt (akár csak ellenzékben)."

ellenzékben _és_ önkormányzatokban (tiszasziget, stb) _és_ összeszavazó törvénymódosítóként (kát, stb)

"– Valóban az MSZP–SZDSZ-koalíció kifizetőhelyeként működött a BKV?

– Igen, de nemcsak az elmúlt időszakban, hanem az előző húsz évben. Természetesen mindig is az volt az MTV, a Magyar Posta vagy a MÁV is, épp az adott kormánytól függően. A BKV csak egy a nagy állami és önkormányzati cégek között. Ez a jelenség minden állami és önkormányzati cégre igaz."

szobatars 2010.03.25. 07:49:32

@szobatars: természetesen kulcslyuk...van úgy, hogy a lendület...:_)))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 07:50:44

@jjulie: Elnézést a feljelentésért, először névtelen akart lenni, ahogy illik, aztán az nehézségekbe ütközött!:-P

török gábor 2010.03.25. 07:53:50

@Diocles:ma tényleg nem tudok írni, mert arra gondolni sem merek, hogy Ön szelektíven olvas. de komolyan, ebből a mondatból arra következtet, hogy szerintem ""jajj, hagyjátok mán":

"Kifejezetten jónak tartom, ha végre elindul valami ezen a téren, ha kiderülnek vérlázító ügyek, ha valamennyit talán tanulnak ebből a jövőre nézve a zsákmányra vadászó politikusok. "

nem az történt, hogy nem illett bele a koncepcióba, amit írtam? ha szeretné, megerősítem: nem, ne hagyjátok!

Anyád a baráthal 2010.03.25. 07:54:19

Ezek a korrupciós ügyek - remélem - arra lesznek jók, hogy a maszop kissé bizonytalan vagy passzív szavazóit még passzívabbá teszi, még inkább elbizonytalanítja.

Talán a másik oldalon (amibe most a Jobbik és a Fidesz tartozik) keveset hoz, a Jobbik már csúcson van szavazói mozgósításában, a Fidesznél - ahogy TG írta is - hozhat/vihet. Az LMP és a CM számára esetleg lehet pozitív hatása, de náluk valószínűleg minden esemény pozitívan csapódik le, érintse az negatívan a maszopot, Fideszt, Jobbikot. Nekik a legnagyobb ellenségük jelenleg az ismeretlenségük a bizonytalanok körében, és az ilyen hírek nem segítik az ismertté válásukat. Ha bármilyen módon, de sokkal inkább bekerülnek a köztudatba, akkor sokkal nagyobb hatása lehet az ilyen eseményeknek az eredményükre.

ubul2000 2010.03.25. 07:58:03

Most olvastam az FVB részletes indoklását. Elég érdekes. Az meg különösen, hogy Pusztai Bözsi jelölése még mindig nem jogerős, ezek szerint azt is megtámadhatta valaki, bár arról nem olvastam. (Úgy tudom 48 óra áll rendelkezésre a megtámadásra)

jjulie 2010.03.25. 08:00:04

@török gábor:

ha minden oldalról megkapod, hogy "puha vagy", akkor végülis minden rendben, kettő megvolt

Lollle 2010.03.25. 08:01:29

@jjulie: hát az ember próbálkozik :)

tibapó 2010.03.25. 08:02:53

@Yasashi Tanuki: "Seres Mária féle Civil Összefogás"

Miért kell balga avagy sunyi módon keverbnni a fogalmakat???

Seres Máriának CIVIL MOZGALOM nevű saját bejáratú, családi civil pártja van.

A Civil Összefogás meg ha jól tudom a nem éppen pártatlanságáról ismert Fricz Tamás saját bejáratú képződmménye.

Sem ennek, sem annak nem sok köze van a valódi civil mozgalomhoz., véleményem szerint

ubul2000 2010.03.25. 08:04:13

@jjulie: Mit? (A részletes fvb jelentés a hirszerzo.hu-n olvasható, ha erre gondolsz)

milanello 2010.03.25. 08:05:49

Egy kis érdekesség: nemrég mutatták Dávid Ibolyát amint épen indult be a stúdióba, s előtte odament az éppen telefonon beszélő Kolompár Orbánhoz kezet fogni. Számomra ebben az az érdekes,h többször is láttam már Ibolyát az előtérben várakozni,megérkezni, de nem emlékszem,h egyszer is kezet fogott volna vkivel (noha nem csak ellenfelei voltak éppen ott), pedig jó a memóriám, mindig figyelem ezeket a szitukat.

jjulie 2010.03.25. 08:06:48

@Lollle:

szurkolok, ne hagyd abba, ez a vonal jó, mármint a birkaország ostorozás

Idet 2010.03.25. 08:09:38

@fahrenheit451: Jó reggelt mindenkinek!

Bocs, de: vaj van a fején; van valami a füle mögött. A mondás úgy szól: akinek vaj van a fején, ne járjon a napon.

Egyébként egyetértek. Jó lenne tudni még a spanyol cégek hátteréről is valamit, az sokat elárul.

jjulie 2010.03.25. 08:09:59

@tibapó:

hát igen, kevés jól hangzó cimke van amit még nem söpört be a zorbán így adódhat a tumultus rajtuk, meg a keveres

Lollle 2010.03.25. 08:13:03

@jjulie: Nem birkaország! Csak gyerekkorunkban kihagytuk az általánost és rögtön a gimivel kezdtük... Én minden politikust kiküldenék egy-két évre egy demokratikus országba, hogy megértse, hogyan működik.

Idet 2010.03.25. 08:16:06

Teljesen egyetértek TG-vel abban, hogy ezek a túlméretezett korrupciós ügyek visszaüthetnek, átfordulhatnak. (Úgy értem, a sajtóban teng túl a dolog, holott eddig, az utóbbi fél évig, nemigen jeleskedtek a hölgyek/urak a tényfeltárásban, most meg jön, nyakló nélkül...)
Nemcsak a kulcslyuk-szindróma, hanem az is, szerintem, hogy a népek előbb-utóbb elkezdenek együtt érezni azzal, akit "mindenki üt".

Yasashi Tanuki 2010.03.25. 08:16:32

@tibapó: Bocs, összekevertem a neveket.

A mozgalom hátterét nem ismerem, arra emlékszem, hogy egy időben Tomcat-el volt egy platformon ami tényleg fura.

Ha nem is civil kezdeményezés, annyi biztos hogy a társadalmi igény megvolt rá és ez formálta a pártot.
Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a népszavazási kezdeményezés lendülete elég volt az országos listaállításhoz, különösen a jelenlegi helyzetben.

jjulie 2010.03.25. 08:16:51

@Idet:

mire lecsúszik a füle möge, addígra már csak felismerhetetlen valami, mint az ilyen cégek háttere, manapság azt lehet tudni, ezekről, hogy kizárólag nyerésre játszanak és nagytételben, valamint tök mindegy nekik, hogy kitől nyernek, vagyis ügyesek

Miss Eileen 2010.03.25. 08:19:49

@Spirál: Hát itt valamit nagyon félreértettél...

jjulie 2010.03.25. 08:21:36

@Lollle:

az ciki lenne, még két leckével elénk kerülnének a megvezetősdiben

Miss Eileen 2010.03.25. 08:27:46

Igen, egyetértek TG álláspontjával, hogy a botrány lavina visszüthet, de az is lehetséges, hogy elindít egy pozitív reménykedést is a választókban, hogy végre történik, vagy legalább történhet valami. Én azt remélem, hogy ez növelni fogja a választó kedvet. De egyet értek azzal, hogy ez az új pártoknak kedvez (LMP, Jobbik).

tibapó 2010.03.25. 08:28:15

@Yasashi Tanuki:

A Civil Mozgalom (CM) pártlista állításával elveszítette ártatlanságát, mondhatjuk, hogy csak a pártlistás 1 % feletti pártmilliókra hajt, és ha el is ér majd egy-két százalékot áprilisban, az nagy bukás lesz számára, egy jelöltje sem fog bejutni a parlamentbe, de a "pártelit" jól meg fog élni abból az 1 % fölötti eredményért járó évi pártízmilliós állami párttámogatásból (ami ellen egyébként maga a CM-párt éppen aláírásokat gyűjt).

Egyetlen megoldás ezért az lenne (lett volna), ha a CM lemond párt-minőségéről, és a pártlista-állításról, de ettől függetlenül mindenütt, állít egyéni képviselőjelöltet, azzal a szándékkal, hogy egyetlen cél a jelöltek bemutatása a köz-véleménynek az őszi önkormányzati választásokra. Ha így tesz, ha nincs tétje az áprilisi választásnak, akkor nincs áprilisban bukás, elérik céljukat, a jelöltek megismertetését, és akkor lenne esély az egyben maradásra, a komoly sikerre az őszi önkormányzati választásokon. Ha nem így tesz, az HIBA, akkor joggal állítható, hogy a CM nem egy civil moz-galom, csak egy pénzéhes pártelit által mozgatott csürhe.
Ha nem lenne pártlista, sokkal több alkalmas jelölt vállalná, és több lenne a szimpatizáns-segítő is (még mink, szolnoki városvédők is pl.). Másrészt nagy erkölcsi muníciót adna egy ilyen gáláns lépés, hogy a CM lemond a pártlistáról, és ezzel egyrészt deklarálná, hogy lehet civil módra is politizálni, másképp, mint eddig. Másrészt, ha nagydobra veri, hogy lemond a pártlistáról, és az ezzel járó 1-2 % utáni sokmilliós állami támogatásról is, akkor ez egyértelmű üzenet, hogy a CM valóban nem áll be a sorba, másképp akarja, és rögtön hitelessé válik az állami támogatás elleni aláírásgyűjtése is. A pártlistáról lemondás az egyetlen helyes lépés. Már amennyiben a CM valóban CIVIL. Mert mi a civil? Az, ami NEM párt! Hanem valami más.

Igen, össze kell fogni a civil szervezeteknek, de nem a parla-menti, hanem az őszi önkormányzati választásokon, mert a városháza sokkal inkább a civil politizálás terepe, mint az országháza. Nem lehet a nyolc általános után, kihagyva a gimnáziumot, azonnal az egyetemre készülni! A civil poli-tizálás középiskolája a helyi önkormányzat! Előbb a város-házákat kell bevenni, aztán az országházat. És ha már valamely civil mégis az országházba készül, akkor az legyen a második kamara, vagyis ne a törvényhozás, hanem annak jóváhagyása, normakontrollja.

A valóban civil erőknek ki kell alakítani a parlamenten kívüli alkotmányos közéleti politizálás civil módozatait, nem orszá-gos, hanem települési szinten, az önkormányzatokban. És ezek a civil közéleti tevékenységek háromfélék lehetnek:
- együttműködés, előzetes probléma-feltárás, megoldások keresése
- nyilvánosság, vagyis információhoz jutás a korrupció, a mutyi megelőzésére
- civil kontroll, vagyis utólagos számon kérhetőség, felelősségre vonás.
Szóval bár igaz, ahhoz, hogy helyi szinten jobban menjenek a dolgok, sok mindent országosan kéne kiharcolni, de nem mint civil párt. Hanem mint helyi civilek laza, de hatékony lobbi-szövetsége.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 08:29:44

Magyar Kornélia a M1-en.
Kérdés: Van-e olyan jó szakember is, amilyen szépen, összefogottan nyilatkozik?
(Csak, hogy ne csak Gábort fényezzük!:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 08:30:52

@Lollle: Ez most ugye Morvai Krisztinára és Bokros Lajosra vonatkozott?:-D

szobatars 2010.03.25. 08:31:50

@tibapó: "majdnem" igazad van..de az, hogy egy párt "egyemberes" még nem jelenti azt, hogy a civuil jellege sérülne, ráadásul a CM esetében nem is igaz...anno a Fidesz is alig 30 emberrel alakult, s bár sokszor erősen egyemberes pártnak tűnik, mégse állíthatjuk róla, hogy nem civil szerveződés...de van ellenirányú példa is...az FKGP több ezer taggal alakult, majd lassan Torgyán one-man-show lett belőle.

A Civil Összefogás szintén civil szervezet. Vagy szerinted valamilyen állami szervezet alapította.

A "civil" szó jelentése okozza a gondot a számodra...de az már egy másik regény

Idet 2010.03.25. 08:35:29

@jjulie: Hát, tudod, mivel spanyolok, egy bizonyos levantei háttérre gondoltam, van ottan valami nagyon sós tó is...

Jó sok lecsúsznivalójuk van, az már biztos. Fénylik a hátuk...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 08:35:52

@tibapó: Másrészt viszont pontosan az a kis "pár milliócska" ad lehetőséget arra, hogy anyagi fedezete lehessen az önkormányzati választásokra úgy, hogy "tisztán" kampányolhasson, nem?

szobatars 2010.03.25. 08:40:48

@namitirok: bizots jó szakember, hosszú élettapasztalattal...ennél csak egy másik csaj "érdekesebb" aki kb. 24-25 évesen nemzetbiztonsági szakértőként nyilatkozott időnként a néhai Napkeltében..

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 08:41:50

@Idet: A Toros hegység ez esetben nem spanyol eredetű, más nevén Tuarusnak nevezik, így valahol elvesztettem az összefüggést!
Az a bizonyos tó pedig, ha tényleg Levantéről van szó, tenger és sajnos egyre zsugorodik, mint bizalmam a magyar demokráciában!

Kolko 2010.03.25. 08:42:58

A naponta előbukkanó ügyek tematizálják a médiát és elősegítik azt a TG által is megfogalmazott stratégiát, hogy a FIDESZ-nek a legjobb átaludni a kampányt. Mindennap amikor nincs idő és lehetőség a médiában a programról kérdezni illetve el lehet terelni a szót, segíti ezt a stratégiát.

Egy kicsi sár pedig ha fröccsen a FIDESZ-re az belefér mert az eredménye az lehet, hogy kevesebben mennek el szavazni (FIDESZ-nek jó), az elkötelezett hívek száma pedig egy kicsi sártól még megmarad.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 08:44:55

@szobatars: Nem biztos, hogy a kor hozza meg a tudást, lehet azt tanulás alapján is elsajátítani, a "Vének Tanácsa" tud ám konzervatív döntéseket is hozni, ami nem mindig veszi figyelembe a változásokat!
Gábor sem egy TGM, mégis akad tán jó meglátása, nem??:-P

blekkecc 2010.03.25. 08:50:05

Jó reggelt, eddig csak lelkes olvasó voltam.
MDF-nek ez nagy lehetőség! Feltéve persze, hogy a 3 nagy aljaskodását hazavágja a bíróság (pedig valószínűleg így lesz). Joggal verhetik majd a mellüket, hogy akkor most ki a demokrata?
És az LMP-nek (a nevük, ugye...) melléjük kell majd állni, így mindkettőjüknek meglehet az 5%.
Szívesen olvasnék elemzést, melyik döntési fórumon vannak pártdelegáltak, azok hogyan kerülnek oda és melyiken vannak csak jogászok (bírók) és őket hogyan választják ki.

tibapó 2010.03.25. 08:51:32

A Civil Mozgalom esetleges fellépése a helyhatósági választásokon a valódi civil szervezetek kárára történne, (mindjárt kifejtem miért) ezért szerencsésebb lenne, ha a CM mégsem érné el az 1 %-ot - így legalább nem "kényszerülnének" a "megvetett" állami támogatás elfogadására.

És a miért:
A CM jelenlegi formájában nem civil szervezet, hanem párt, márpedig egy valódi civil szervezet soha nem fog együttműködni az önmkormányzati választáson párttal.

Vagyis a CM megjelenése az őszi választásokon megosztaná a civil-szimpatizáns voksokat, egyértelműen a nagypártoknak kedvezne, olyannyira, hogy kézenfekvő részükről Seres Mária kampámnyaira némi noném anyagi támogatást is áldozni.

Vipera01 2010.03.25. 08:52:39

Nyilván bennem van a hiba, de valaki felvilágosítana, hogy konkrétan a kulcslyuk-szindróma mi?

Amúgy: imáim meghallgattattak, mégsem lesz fővárosi listája az MDF-nek. Köszönöm neked, Uram!

akakukk 2010.03.25. 08:54:59

Azert van abban valami, hogy a korrupcios botranyok mindenkire rossz fenyt vetnek, megha az ellenoldal is a foszereplo. Eloszor is a baloldal regota sulykolja azon tanat, hogy a "Fidesz sem jobb". Es valoban, nehez elkepzelni, hogy a fovarosi kozgyulesben ulo ellenzeki politikusoknak semmi fogalmuk ne lett volna a BKV-ban folyo dolgokrol. Elvileg szemelyesen erdeklodni, tajokozodni, utanamenni is kotelesseguk, nem? Ha nem, hat eleg baj. És ugyebár "vétkesek közt cinkos aki néma", jol megtanultuk az iskolaban.

jjulie 2010.03.25. 08:57:12

@Vipera01:

még ne dőlj hátra, lesz lista, csak van egy kisz cirkusz meg fárasztás

kulcslyuk szindróma? beütöd a google-ba, az első találat a törökgáborelemez, ott olvashatsz róla

tibapó 2010.03.25. 09:02:03

A legszerencsésebb az lett volna, ha a CM megmarad nem pártnak. Egész egyszerűen: indít jelölteket az OGyV-re, de nem állít pártlistát.

Ezesetben nagyszerűen tudtak volna a (viszonylag jól szervezett) CM-mel ősszel együttműködni a már létező helyi civil erők (Védegyletek, Lokálpatrióták, Városvédők, Pártfüggetlenek - ezerféle néven vannak jelen civil szervezetek a városi közgyűlésekben).

Megteremdődhetett volna egy valódi civil közéleti politizálás, ahogy fentebb felsoroltam: patnerség, nyilvánosság, civil kontroll. Sajnos Seres önnön magától való elvakultsága és kapzsisága miatt elúszott ez a történelmi lehetőség. :(

cambridge.on 2010.03.25. 09:03:20

Sajnálom az MDF-et ,annál is inkább,mert bejutó helyre tettem őket a tipp versenyben. Ezek után semmi esélyem sem maradt, a tipp verseny megnyerésére.Ezt nem felejtem el a Fidesz-MSZP-Jobbik hármasnak! LMP:soha.
Itt állok megfürödve, nem maradt olyan párt akire nyugodt szívvel lehetne voksolni.
Ez egy nagy eredménye az elmúlt 20 évnek.
A kevésbé kukacos elv nem megfelelő a számomra.

A politikusok meghatározása nem csak Magyarországon ilyen rossz.
Kanadában a 3.ik legmegbízhatatlanabb foglalkozás a használtautó kereskedő, és az ügyvéd után.
Legalábbis egy felmérés szerint.
Kína, USA, Anglia, Németország és még lehetne folytatni a felsorolást, ahol eőfordultak korrupciós esetek.
Azért az ország megítélése szempontjából nem mindegy, hogy Mexikóval, vagy Kanadával hasonlítják össze!
Korrupt politikusok mindenhol előfordulnak,de nem mindegy a lopás mértéke és gyakorisága.
Itt még a szocialista szemlélet uralkodik: Ami közös, az az enyém is. Állami vállalat, állami beruházás, önkormányzati beruházás, ez mind óriási lehetőséget rejt.
Akik a pénzesbödön körül ülnek megpróbálják ezt a szemléletet a gyakorlatban is alkalmazni.
A Jobbik win-win szituációban van. A következő 4 év eldönti, a fehér kesztyűjük tiszta marad-e?
Nem vagyok róla megyőződve.

Off.
Nekem személy szerint bejön Ibolya.
Kár,hogy a Colosgirl által belinkelt Playboy-ban nem (legalább) topless fotó volt róla!
Elképzelem milyen lenne, mint a hónap playmate-je?!
Nagy az inség, mondhatnánk erre.

Mielőtt a kommentelők a fejemet vennék, jobban bejön mint Semlyén. Említhettem volna Orbánt, vagy Mesterházyt is.

Captain Tott (törölt) 2010.03.25. 09:04:04

Tudjuk, hogy a Fidesz sem angyalka, nekik is megvannak a maguk Puch Lászói, Tocsik Mártái és Mesterházy Ernői.
Én arra vagyok kíváncsi, hogy ez a mostani felkavarodás megmarad-e a választások után is, tehát az ügyészség, a sajtó, stb. ugyanolyan árgus szemmel figyelik-e majd a kormányzó párt ügyeit.
Tartok tőle, hogy a politikai hatalom olyan, mint a Nap: csak akkor lehet belenézni, amikor hanyatlóban van.

jjulie 2010.03.25. 09:05:09

ha megnézzük, hogy hol is volt a törökblogger tegnap, és milyen gyülekezet van ott három napig, akkor megtudhatjuk hol fog még sóval behinteni a jobbik

csak végig kell menni a listán, elég hosszú, van ennyi só hoplita?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 09:06:20

@Vipera01:
TG szerint:
"Magyarországon a választók egy jelentős részének a politika-képe ugyanis egydimenziós, vagy másképp megfogalmazva: az egész politikai versenyt egy kulcslyukon keresztül szemlélik, s bármi, amit odabent látnak, azonnal általánosítva jelenik meg mindenkivel kapcsolatban, akit az ajtó mögött gondolnak."

Nem olvastad?:-P

radala 2010.03.25. 09:06:24

@bigapples: Sajnos nem vagyok bizonytalan szavazó így nem is tudom, hogy valóban mit gondolnak azok, akiknek mindenkiből elegük van. Mindenesetre a BKV botrány elég egyértelműen, vagy mondhatnám azt is teljesen egyértelműen az MSZP/SzDSZ-t érinti. Sajnos engem semmi nem tud jobban motiválni már én 2002 óta végtelenül motivált vagyok 2006 óta meg még a végtelennél is végtelenebbül. Meg fogjuk látni, mondjuk utána sem fogjuk teljes bizonyossággal tudni, hogy mi miért történt. Szerintem egyébként ez az egykutyázás sokkal inkább verbálisan van jelen, mint igazán mélyen. Én sem szoktam nagyon vitába szállni az egykutyázókkal, mert nagyon nehezen védhető álláspont az, hogy Orbánnak kisebb a villája, kevesebb a szőlője, gyengébben teljesít a bányája, mint másoknak.
Nekem mondjuk a Jobbik sem tűnik szűzies pártnak egy kicsit sem. Mindenki úgy sejti, hogy a kuruc.info az egy gigantikus biznisz. Nem nagyon guszta szerintem, hogy a pártvezér tulajdonol egy lapot közvetlenül. Szegény Morvai meg annyira nem tud egyetlen helyzetben sem egy másodpercre sem veszteni, hogy még ilyen kínos kerékbilincs ügyekbe is bele tud keveredni...
Az LMP az tök más tészta. Én lehet, hogy naiv vagyok, de ők teljesen romlatlannak tűnnek nekem. De ha egykutyázni akarnék, akkor velük is tudnék. Ugye a kepmutatas.hu szerint 9 millával költöttek többet, mint ők magukról állítják. Ez nem drámai elsö ránézésre, de a valójában ez 1/3-os hiba, ami azért már elég durva. Persze nekem a kepmutatas.hu is egy képmutató valami.
Szóval szerintem a BKV nem nagyon hoz a Jobbiknak illetve nem jobban, mint a Fidesznek. Gondolhatja ugyanis azt egy választó, hogy a Fidesz nagyobb garancia az elszámoltatásra, mint a Jobbik. Mivel a Jobbiknak nem nagyon lesz lehetősége semmire, a Fidesznek viszont lehet tejhatalma.

papika 2010.03.25. 09:06:31

@Captain Tott:
Te hol éltél 98 és 2002 között? Vagy ennyire fiatal vagy?

cambridge.on 2010.03.25. 09:07:30

@namitirok: TG és TGM között a különbség:TG-nek vannak helyes meglátásai.

Yasashi Tanuki 2010.03.25. 09:10:29

@tibapó:
A CM -ról csak annyit tudok, hogy próbálják kikényszeríteni a képviselői költségtérítés megadóztatását, ami egy nagyon pozitív dolog. Abban igazad van, hogy ha valaki az ilyen ügyekből politikai tőkét kovácsol az nem mindig szerencsés - lásd a Bős - Nagymarosi mozgalom történetét.

Egyetértek azzal hogy, a civileknek tényleg a helyi ügyekben kellene elsősorban szerepet kapniuk.

Az általad leírt koncepciónak (civil kontroll és érdekérvényesítés) talán jobban megfelelne a kétkamarás parlament, amiről korábban Fideszes körökben lehetett hallani.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 09:10:51

@cambridge.on: TGM-nek is időnként azért, lássuk be! A szórás a "nem mindegy"!
Másrészt Ibolyka és Krisztina Nagyasszony playmate-sége közt azért van egy korosztály, ha már ilyen szemüvegen át...
Budai Bernadett for President!

Idet 2010.03.25. 09:12:53

@namitirok: Taurus, attól délre, és télleg tenger, ill. beltenger, szóval tó, mert nincs, ugye, közvetlen összeköttetés, csak nem akartam ennyire egyértelmű lenni...

Idet 2010.03.25. 09:14:04

@Vipera01: Benne a blogban a meghatározás.

jjulie 2010.03.25. 09:16:01

@radala:

ez az bő lére eresztett "ugyis a fidesz nyer, bekaphatjátok" mondanivaló most is lenyűgöz

Aner 2010.03.25. 09:17:30

@török gábor: Valószínűleg spirál kevésbé akadékoskodott volna, ha az MDF-ről szóló rész külön bejegyzés lett volna. Így elkenve a dolgot, marginálissá téve a többi tartalom között, fölöttébb megalkuvónak tűnhet az álláspontod.

Szerintem ez az esemény igazi próbakő az emberek demokrácia felfogásában, eldől, hogy a párt szimpátia, a gazdasági érdekek vagy a demokráciába vetett hittünk fontosabb.

Idet 2010.03.25. 09:18:36

@namitirok: Arra gondolok, hogy a spanyol nevű/hátterű cégeknek gyakran levantei a gyökerük :-PP

radala 2010.03.25. 09:20:42

Az MDF ügyhöz.
Egy szót sem értek belőle. Hivatalosan a Fideszes kezdeményezte. Egyetlen párt van a világban, akinek komoly érdekei fűződnek az MDF fővárosi listájához és ez a Fidesz.
Szerintem egyetlen egy logikus magyarázat van (illetve kettő).
A Fidesz, illetve a többiek is szeretnék még egy kicsit ráirányítani Csapody féle botrányra a figyelmet és majd az OVB-ben más lesz a döntés.
A másik, hogy valóban olyan durván csaltak az MDF-ék és annyira nyilvánvaló volt ez, hogy valakinek nem bírta ezt el az igazságérzete.
Mindenesetre a Fidesz az MDF egyetlen barátja:-)

vlaca55 2010.03.25. 09:20:43

Azt hiszem, most protestálnom kell a poszttal szemben. Most szórólapozta be a Fidesz (és csak a Fidesz-MPSZ adta ki, semmi KDNP felirat rajta=pénz benne!) a kerületemet (Józsefváros) az 'Ellopták Budapestet' színes propaganda újsággal, ami szerintem több 10 millióba került nekik. Tehát teljesen meg vannak győződve arról, hogy ez nekik jó. Más kérdés, hogy lesz-e a következő bő két hétben olyan botrány, amiben Fidesz-es politikus korrupciós úgye derül ki. Szerintem pedig lesz ilyen...
Félig OFF:
Kicsit értetlenül fogadtam, hogy a kerületünkben több Jobbik-os óriásplakátot megdobáltak, összefirkáltak ('nácik' felirattal láttak el). Kérdésem: szerintetek ki tehette ezt? Már több hete kint vannak és eddig nem bántotta őket senki, ergo szerintem nem a kerületi cigányok voltak azok. Tehát adva vagyon, hogy egy másik párt tette, csak jelen pillanatban nem tudom kinek nagyobb az érdeke ebben. Tippeket várnék indokkal. Kösz.

jjulie 2010.03.25. 09:22:03

@Aner:

nincs vége a sztorinak, még a felénél sem tart, akinek konkrét álláspontja lehet azok nem mi vagyunk meg a kétharmad TGM

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 09:22:47

@Spirál: 'sten áldjon. Túl sokunknak nem fogsz itt hiányozni az biztos.

snq 2010.03.25. 09:23:30

@radala:
>> [..] a Fidesz [..] garancia az elszámoltatásra [..]

repedezik a mennyezet ;)

barli 2010.03.25. 09:24:40

Feltünt az már másnak is, hogy mekkora baromság az, hogy a listaállitás határideje nem a jelöltállítás végleges befejezése után van (jelölések jogeröre emelkedése)? Valami nagyon nem kóser itt. Utálom az mdf-et, de ez az ügy igy tényleg sántít!
Az indoklásban az volt, hogy sem a lista beadásának az idöpontjába, sem a döntés idöpontjában nem volt meg a nyolc. Nekem meg úgy tünik, hogy elöbb nyolc volt, tegnap meg kilenc (Csapody nélkül).

milanello 2010.03.25. 09:24:49

@namitirok:

inkább Dúró Dóra 4 president 4 :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 09:27:32

@milanello: sajnos még a pártjának sem ő az (min. vagy közt.) elnök jelöltje :(

Adrian Mole 2010.03.25. 09:28:31

Szerintem a bejegyzés első bekezdése is leírja (félig) a kulcslyuk szindrómát: a politikusok jelentős része, amint aránylag szűk körű beszélgetésen vannak, "normális" emberré válik, értelmes gondolatokat képvisel. Ami nincs benne ebben a bekezdésben, az az, hogy amint kilépnek a pástra, egyből megváltoznak, gyúrják a sárgolyókat. A nagy kérdés nem is az, hogy a választók kényszerítik ezt ki, vagy ez politikusi manipuláció? Gyanúm szerint vastagon mindkettő, közös felelősség. Az igazi kérdés, mi a lehetősége annak, hogy ez változzon, és hogyan?

radala 2010.03.25. 09:28:37

@radala: Van egy harmadik magyarázat is, amit el sem tudok hinni, hogy igaz lehet, de ez a legszebb:-) Viktor szeretné, ha lenne egy normális párt is a parlamentben, atyai szeretettel figyeli az LMP-t, ami kétségkívül leginkább a 90-es Fidesz hasonmása. És még azt is vállalja a nagy, atyai szeretetében, hogy 14-ben lesz egy olyan kihívója, aminek esélye is lehet.
Ez komoly stratégiai hiba, ha csak nem az a helyzet, hogy annyira bölcs vezér, hogy így kívánja segíteni azt, hogy a Fidesz teljesen elkényelmesedjen és szétlopja az országot. Már csak ezret kell aludni és erre is megkapjuk a választ.:-)

milanello 2010.03.25. 09:30:18

@vlaca55:

"Kicsit értetlenül fogadtam, hogy a kerületünkben több Jobbik-os óriásplakátot megdobálta"

ugyan már, én meg LMP plakátokat láttam profi "matrica kiegészítéssel": g.ci zsidók

barli 2010.03.25. 09:31:09

@Adrian Mole: késöbbmeg azt írta, hogy az a kulcslyuk szindróma, hogy a választók nagy része általánosít. Remélem én értettem jól :)

Vipera01 2010.03.25. 09:31:59

@namitirok:

Oké, köszi szépen. Bocs, még reggel van, nem fogtam fel :)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.03.25. 09:32:28

@török gábor: Ha fontosnak találod, hogy hirdessenek próbáld jobban beállítani az adwords-t. Most épp fogászat, utazás és pelenka van kint :) Mondjuk elég gyér a politikai hirdetés felhozatal...

Ilyen konferenciákról (amit dícsérsz) szeritnem sokan megnéznénk vagy legalább hallgatnának valami anyagot.

szobatars 2010.03.25. 09:32:58

@namitirok: nem vagyok a fiatalság ellen, sőt gyakran sokkal felkészültebbnek tartom őket még a saját generációmnál is, de nemzetbiztonsági szakértő ne legyen már valaki 25 évesen..legyen elemző, vagy valami, de szakértő??? Vannak olyan területek, ahol nem árt némi élettapasztalat...különben oda jutink, ahova a mai parlament, ül bent egy csomó ember, akinek fogalma nincs a való életről, mert még életében nem találkozott vele...

tibapó 2010.03.25. 09:33:08

@Yasashi Tanuki:
Felsorolok két civil (inetifikácjú) követeléssort:

I.
- A képviselők csak bizonylatolt költségtérítést kapjanak.
- Vezessék be a képviselők visszahívhatóságát!
- Töröljék el a képviselők mentelmi jogát!
- Szüntessék meg a pártok állami támogatását!
- Legyen ingyenes az internet!
- Szüntessék meg a parkolási díjakat!

II.
- Helyi népszavazás feltételei ne legyenek szigorúbbak mint az országosé!
- Helyi közgyűlésben a minősített többség ne 50 % + 1, hanem 2/3-ad legyen!
- Az előző ciklusban bejutott szervezeteknek ne kelljen kopogatócédulát gyűjteni a helyi választási kampány során!
- A jegyzők legyenek függetlenek a polgármesterektől, országos jegyzői hivatalt!
- A közszolgáktatói szerződések feltételeit (koncessziós törvényt) szigorítani!
- Civil szakértő delegálttakat a pártkatonák mellé az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató cégekbe!
- Törvényi garanciákkal biztosított valódi közszolgálatiságot a helyi médiában!
- Kétkamarás parlamentet!

Szerinted a két követeléshalmaz közül melyik a civilebb?

tibapó 2010.03.25. 09:34:03

@tibapó: "inetifikácjú" bocs, identifikációjú

radala 2010.03.25. 09:34:53

@snq: Nem azt mondtam, hogy ez így van, hanem , hogy ez egy elképzelhető álláspont. ("Gondolhatja ugyanis azt egy választó")
Szerintem rohadt nagy baj, ha az elszámoltatás pártokon múlik. Mivel visszamenőleges hatályú törvénykezés nincs (csak a fasisztáknál meg a kommunistáknál) ezért az elszámoltatásnak nem kéne, hogy bárminemü politikai vonatkozása legyen. Nem nem kéne, hanem rohadt nagy baj, ha van.
Egyet tehet a politika az elszámoltatás érdekében. Több pénzt a rendőrségnek és az ügyészségnek és nagyobb börtönöket, hogy elférjenek mind.
Egyetlen dolog biztos csak. A Jobbik csak a vidám veszekedésekre biztos garancia a parlamentben. A Jobbiknak két szerepe lehet. Segíti az mszp még nagyobb fokú megalázását, meg talán lesz olyan képviselőjük, aki pótolhatja Torgyán Józsefet a parlamentben. Kár, hogy Szegedi Csani nem jön haza, ö épp megfelelőnek tűnik erre.

anyadamedve 2010.03.25. 09:35:20

Kedves Török Gábor!

Mit szól a tegnap esti M1-en lezajlott Vona-interjúhoz? Vajon javított a Jobbik megítélésén vagy rontott?

szobatars 2010.03.25. 09:35:52

@tibapó: A CM jelenlegi formájában nem civil szervezet, hanem párt,

A párt IS civil szervezet, mégha nehéz is ezt megérteni..:-)

elendem 2010.03.25. 09:36:36

@László56: Kis kiegészítét szeretnék tenni: mindez szerintem inkább feudális, mint kommunista maradvány. Nálunk (és a keleti blokk sok részén) a kommunizmus is a feudális hagyományokon épült. Előtte nem tudott eljönni a kapitalista polgári társadalom. Innen a hagyomány, hogy mindent felülről várunk, de felefelé fújunk és nem érzünk se felelősséget, se hatóképességet a köz dolgai iránt.
Most nyílván általánosítottam, de a tendenciáról beszéltem.

tibapó 2010.03.25. 09:36:39

@tibapó: "közszolgáltató cégekbe!" bocs, a cégek Felügyelő Bizottságaiba!

barli 2010.03.25. 09:37:49

@szobatars: az a baj hogy aki öregebb az meg tuti ex kgb-s meg III/III-as. Kösz, belölük sem kérek.

radala 2010.03.25. 09:39:01

@vlaca55: Szerintem a Fidesz a Jobbik egyetlen ellensége. Ha erre vagy kíváncsi.
Tuti nem az mszp, mert nekik közösek az érdekeik a Jobbikkal. Az LMP meg szerintem nem ilyen gyík.
A másik lehetőség, hogy maga a Jobbik ez egy plakátfrissítési módszer még egyszer megnézed, ráadásul bántják ezt a pici szegény becsületes pártot, mondhatja a gyanútlan járókelő.
Én az utóbbira tippelek.

cambridge.on 2010.03.25. 09:39:22

@namitirok: Krisztina nálam nem nyerő!
Milyen nő az olyan, aki egy egyszerű kerékbilincselés megakadályozására nem a nőiességét használja ki?
Miért kell rögtön mentelmi joggal jönni.
Sajnos bemutatta a Jobbik is szarik(BOCS) a törvényekre, jogi normákra, magyarul az országra.
Ilyen a prominens személyiség, a Jobbik arca, Egy kis hatalom bírtokában.
Hajrá Jobbik, ha így folytatjátok elérhető lesz a 10%!

TGM-nek akkor van igaza, ha kijelenti: ma csütörtök van!
Ennyi, minden másban vitatható amit mond.
Én még nem olvastam tőle olyat, amivel maradék nélkül egyetérthetnék.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 09:39:59

@tibapó: "Jó napot kívánok! Kérem, identifikálja magát! "
Alakul ez!:-P

Idet 2010.03.25. 09:40:47

Megyek a vasútra, egyelőre mindenkinek szia!

szobatars 2010.03.25. 09:42:01

@barli: azért van egy generáció a huszonévesek, meg a hatvanasok között...pl Török Gábor is..:-)

theofil 2010.03.25. 09:42:03

@namitirok:

Ne izélj!
Vajra miből telik az itt a kérdés?!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 09:42:23

@cambridge.on: Olyat én sem, de vitaalapnak megfelelő lehet!
Krisztina meg jogász(nő)!
Az előbbin a hangsúly, miként Bernadettnél fordítva érzem!:-)

radala 2010.03.25. 09:42:40

@milanello: No, ezt az mdf/szdsz ragasztotta, ehhez nem férhet kétség.:-)
Vagy itt is az LMP saját maga:-)

k.peti 2010.03.25. 09:44:42

Nem tudom volt-e már, de egy érdekességre hívnám fel a figyelmet az MDF bp-i listájának elutasítása kapcsán. Ezt rögzítették az FVB-nél:

"Az FVB keddi ülésén a rendelkezésre álló iratokból megállapította, hogy a fővárosi 15. számú országgyűlési egyéni választókerületben jelöltként nyilvántartásba vett Csapody Miklós írásbeli nyilatkozatában a jelöléséről március 24-én lemondott. Ebből következően az FVB rendelkezésére csak hét olyan igazolás áll, amelyet a területi listaállítás kapcsán figyelembe vehet "

Kérdésem: Hogyan lehet valamit kedden megállapítani múlt időben, ha az szerdán fog megtörténni (lemondás)? Majd erre hivatkozva visszautalni a hétfői benyújtási állapotra?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 09:44:47

@milanello: Csinos darab, kicsit huncut is (a szeme), de lehet, hogy másként értelmező a "szabad(os)ságot", mint én?:-P

blitzkrieg 2010.03.25. 09:45:23

Gyerekek...mi ez a TG-zés?

Nem elég nekünk TGM? :)

milanello 2010.03.25. 09:45:37

@radala:

a merénylő mentségére legyen mondva 1-2 ember tényleg zsidónak néz ki plakáton, h ge.i is azt nem tudom. :)

tibapó 2010.03.25. 09:45:41

@szobatars: Ez egy nagy csúsztatás!

A párt is, a civil szervezet is "társadalmi szervezet" az egyesülési törvény szerint.

Köztük a markáns különbség a párttörvényben és a közhasznúsági törvényben leírt kritériumok szerint van.

A pártokra nézve kötelező a párttörvény, és ha annak alávetik magukat, akkor indíthatnak listát nem helyi választáson, elnyerhetik a jogot a jkormányzáshoz, a hatalomhoz.

A civil (pontosabban a szerintem elég homályos jelentésű, ezért tisztázandó/egyszerűsítendő/ törlendő "közhasznú") szervezetek nem folytathatnak pártpolitikai tevékenységet, így a hatalom gyakorlásához nem, csak a partnerséghez, a nyilvánossághoz, és a civil kontrollhoz van joguk. Papíron. És az a küldetésük, hogy ezeket a jogokat gyakorolják, és mivel jelenleg kevés erre a lehetőségük, hogy ezeket a jogokat kiharcolják végre!

ssi 2010.03.25. 09:47:06

@Captain Tott: 09:04:04 időpontú aggályoddal max. egyetértésem. Minden ügy mindenkiről kiderül-e a múltból és majd a jövőben?
@török gábor: 07:53:50-kor megerősítette: "ne hagyjátok!" De mit tehetünk mi, az egyszerű, átlag? ...és mit kellene tenni a pártoknak; elhatárolódni a bűnösöktől és megvédeni a többiek (reméljük a többség?!) becsületét? Elegendőek ehhez pusztán a szavak?

A tűzhöz közeliek titokban "csak" ártatlan pénzeket cserélgettek. Igazán nem bántottak vele senkit, csak jól jött a napi kiadásokra.
A nép viszont ennél nagyobb bűnnek éli meg, de ennél is nagyobb indulattal. A jobbik viszont még nagyobb "érzelmeket" lovagol meg, s még most sem a korrupciót tartja az egyik legnagyobb gondnak (pl. a népbutító TV2 és RTLKLUB helyett milyen műsorok is lesznek?). A másik ember anyagi megkárosítása mára komoly bűn, de a másik ember gyalázása (a stílus!) még nem akkora.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 09:47:15

@milanello: Utóbbi igen valószínű, előbbi további vizsgálatokat igényelne, amitől eltekintenék!

milanello 2010.03.25. 09:48:54

@namitirok:

a hangja meg kissé csipogó, de sztem aranyos.
engem nem érdekelne,h mit hogyan értelmez, ha egyszer "egészen közelről" megismerhetném. :)

Anyád a baráthal 2010.03.25. 09:48:56

@tibapó: A javaslatod olyan, mintha úgy akarnál foci bajnokságon gólt lőni, hogy nem vagy hajlandó a pályára lépni. Szóval hatalmas baromság. Ha a CM szeretne valami változást elérni, akkor nincs más lehetősége, mint az, hogy alkalmazkodik a jelenlegi játékszabályokhoz.
Ha bent van, akkor változtathat (esetleg) a szabályokon.

theofil 2010.03.25. 09:48:57

@milanello:

Nagyobb tolvaj nem volt a környéken?

Ibolya: lapát!

tibapó 2010.03.25. 09:51:02

@Anyád a baráthal: Ja, belülre kerülni. Mint az átkosban az MSZMP belső ellenzéke? :)))

blitzkrieg 2010.03.25. 09:54:40

Amugy azt én se értem hogy miért pont a Fidezs-es emberke meszelte el az MDF-et, amikor az MDF egyértelműen az MSZP-t gyengíti amióta Bokros Lala ott van....

Konkrétan én is filóztam egy ideig az MDF-en még az SZDSZ-es féle hülyeség előtt, de most hogy nem tudok rájuk szavazni, csak MSZP maradt. (LMP-t hagyjuk, egy mediahack az egész, arctalanok, egy jó nevük van ami ráadásul hiteltelen mert ha ők is bekerülnek a politikába ugyanugy részesei lesznek a mocsárnak)

tibapó 2010.03.25. 09:55:06

@Anyád a baráthal: Egyébként találó a hasonlatod ezzel a focipályával, csak ott vagy alapvető tévedésben, hogy a civil nem is akar a pályán focizni. Nem a dolga. Igen, a civil a pálya szélélről, a lelátóról akarja nézőként, focidrukkerként élvezni a focit. És legfeljebb annyi a dolga, ha bundát észlel, vagy egyik csapat sem hajt, ha nem élvezi a meccset, akkor fújjoljon.

theofil 2010.03.25. 09:56:49

@milanello:

A hölgy meglepően szimpatikus.

Csak ne a Jobbikban lenne...!

milanello 2010.03.25. 09:57:48

@theofil:

csak kolompár volt ott akkor.

m.logic 2010.03.25. 09:58:05

Az MDF ne papoljon senkinek. Összecsalták az ajánlószelvényeket és lebuktak. Nincs helyük a parlamentben.

radala 2010.03.25. 09:58:46

@milanello: Ne hülyülj már hogy néz ki egy zsidó? Mint Dajcs Tompi vagy mint Schiffer, mint Fónagy vagy mint Petö? Szerintem a 13. törzsben van, hogy már a zsidók sem néznek ki úgy, mint ahogy a zsidók kinéznek, mert ez azon múlik, hogy milyen az eszménykép.

jardel 2010.03.25. 09:58:49

@radala: vagy azt akarja (OV), hogy legyen egy lib baloldali (LMP) párt, akivel együtt is tud működni (vs SZDSZ, MSZP)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 09:59:44

@milanello:
Ne akard, mert még:
"G.D.: Milyen formában képzelik el a rovás oktatását az iskolákban?
D.D.: Alapvetően szükséges lenne, hogy a betűket mindenki megismerje, erre néhány órás foglalkozás is elegendő lenne. Az érdeklődőknek pedig természetesen az elmélyülést is lehetővé tennénk, azonban ehhez szükség van olyan képzettségű tanárokra, akik ezt a feladatot meg tudják oldani.
(...)

Forrás: vastagbor.blog.hu

Vagyis tanulmányoz(hat)nád az ékírást, közelről?

milanello 2010.03.25. 09:59:51

@theofil:

"Csak ne a Jobbikban lenne...! "

egyetértek; inkább lenne nálam. :)

snq 2010.03.25. 09:59:53

@radala:
>> Egyet tehet a politika az elszámoltatás érdekében.

vagy éppen annak ellenében

milanello 2010.03.25. 10:02:10

@namitirok:

"Vagyis tanulmányoz(hat)nád az ékírást, közelről? "

hát persze, a "cerka" már megvan a gyakorláshoz, már csak a tanítónéni kell. :)

milanello 2010.03.25. 10:05:07

@radala:

engem nem nem érdekel,h azok-e vagy sem. röhögtem egyet a plakáton, oszt jónapot!.

hoplita 2010.03.25. 10:05:14

@László56:
Mindig nagy érdeklődéssel és élvezettel olvasom a kommentjeidet.
Általában egyet is értek veled....ahogyan ezen írásod minden szavával is.
Grat.:)

vlaca55 2010.03.25. 10:06:02

@jjulie: ezen nagyot röhögtem, kösz!

radala 2010.03.25. 10:06:03

@jardel: Addig OK, hogy most még együtt lehet működni az LMP-vel, mert rendes arcok. De szerintem az LMP-n kívül ma senki nem veszélyes a Fideszre 14-ben. A Fidesz a legveszélyesebb magára, de, ha mindent jól is csinál, az LMP akkor is veszélyes lesz.

milanello 2010.03.25. 10:07:09

@blitzkrieg:

én bokros felbukkanásáig szimpatikusnak tartottam vmennyire őket. onnantól kezdve lapátra kerültek nálam.

snq 2010.03.25. 10:13:34

@radala:
>> A Jobbiknak két szerepe lehet.

jahogy ellenzékiként. törvényjavaslatokat nyújthat be, ekkor a fidesznek majd színt kell vallania, hogy mit képvisel valójában. hatalmas a csodavárás, rájátszik a fidesz az "erős ellenfél" szerepre, de ha ez is egy elhazudott választás lesz, ha elkezdődik a mégsem úgy kell érteni, akkor lehet a fidesznek 2/3-a, 4/5-e, vagy akár 5/4-e is, az életükért fognak futni, és nem 4 év múlva

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.25. 10:14:49

@Diocles: "a Fidesznek az üzeneit erősíti, hitelesíti. (...) a korrupciós ügyek lavinája a kampányban"

Igen. A zostoba zemberek pedig nem veszik észre, hogy akik most a zigasság bajnokaként teregetik a szennyest, azok ÉVEKIG tűrték, és várták, hogy jöjjön végre a kampány...

(-emlékezzünk csak az őszödi beszéd fineszes visszatartására az önkormányzati választás kampányáig!)

theofil 2010.03.25. 10:21:43

@milanello:

Értem én....de a Lapát-díj jár....elég sokat lopott a lelkem ahhoz, hogy az ember ne türemkedjen oda hozzá azt a kissé enyves kezét tapenolni.

Van itt valaki aki kezet akarna fogni a Hunvalddal, vagy a Hagyóval?

tony zionist_9 2010.03.25. 10:22:08

@Spirál: ócska hülyegyerek vagy..de hát aki az MDF-ért remeg, az nem is lehet normális.
pattanj le TG-ről te szerencsétlen.

az lenne igazán pofátlanság, ha bűnözők egy lopott párttal elindulhatnának.

dávid ebolának, herényi kárónak, somogyinak és a többinek a sitten a helye.

cambridge.on 2010.03.25. 10:22:45

@namitirok: A jogászokról alkotott véleményt, nem csak az enyémet, tükrözi az alábbi vicc:
Egy ifjú pár a házasságkötőterem felé vezető úton halálos balesetet szenved.
A mennyországban Szent Pétert megkérik, tegye lehetővé, hogy megházasodjanak.Tellik az idő és nem történik semmi, Szent péter türelemre inti őket. Végre egybekelnek, de ahogy történni szokott, kiderül ez a házasság nem működik.
Szent Péter elé járulnak, engedje meg a válást.
Szent Péter felháborodtan mondja:
Teljességgel lehetetlen! Két évembe került, mire itt egy papot találtam, de ügyvédet abszolut lehetetlen!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.25. 10:23:18

@Yasashi Tanuki: "A legtöbbet ebből a Seres Mária féle Civil Összefogás profitált. Tulajdonképpen a lérejöttüket is ennek a protest hangulatnak köszönhetik, aztán mintha elvesztették volna a kapcsolatot a tömeg nagy részvel talán a médiavisszhang hiánya miatt is."

A létrejöttüket STEKLER Ottónak köszönhetik, aki megunta a Magyar Szociális Zöldpárt-juk sikertelenségét, és alapít(tat)ott helyette egy "civil"-nek álcázott "mozgalmat"...

papika 2010.03.25. 10:23:28

Azért azt is jegyezzük meg, hogy ha az MDF alaposan elolvasta volna a választási törvényt, akkor tudta volna, hogy az MDF-SZDSZ közös jelöltek nem számítanak a listaállításnál (itt a blogon már rég erről beszélt egy tucat ember, mielőtt ez a balhé kipattant volna). Ha ezt tudták volna, vagyis helyesen értelmezték volna, akkor nincsen ez a probléma.
De az OVB úgyis engedni fogja őket indulni, mert addigra a Király meg a Slosszer jogerős jelölt lesz (milyen híres emberek lettek).
No de a lényeg, hogy aki ennyire járatos a választási törvényt illetően, milyen lazasággal vádolja meg a törvényt nem nekik kedvezően értelmezőket csalással és minden egyéb rosszhiszeműséggel. Az igazi jogértelmező királyok.
(Amúgy én, mint másik jogértelmező király, akárhogy is olvasom a választási törvényt, nem találok benne semmi olyat, ami alapján ilyen esetekben egyértelműen lehetne dönteni, semmi olyan nincsen, hogy ha be van jelentve, de nem jogerős a döntés, akkor mit kell csinálni, vagy ha a bejelentés és az elbírálás közt visszalép, akkor mi a teendő- a jogalkotók nyilván nem számítottak a Dávid-Herényi párosra.)

radala 2010.03.25. 10:25:46

@milanello: Ezt a plakátfirkálaást ilyenekkel, mint náci vagy zsidó szerintem nem lehet megérteni. Nincs olyan Jobbik szavazó, akit ez zavarna és LMP szavazó sem. Szerintem ezt vagy hülyék csinálják, vagy ők maguk, ha ők maguk, akkor okosak. Pláne ez, hogy mondjuk 2 hétig tiszta és utána megdobálják meg megnácizzák egy kicsit, hogy megint odavigyék a szemeket.

tony zionist_9 2010.03.25. 10:26:53

@milanello: engem pont ez zavar a jobbikban :) a kisdobos novák mindig is ellenszenves volt, de ez a "mozgalomban ismertem meg a leendő feleségem" dolog engem kőkeményen Csermanek Janyira emlékeztet...

azért remélem, hogy idővel háttérbe szorul a novák házaspár.

vlaca55 2010.03.25. 10:29:20

@radala: Ne nevettess! Kiírják a saját plakátjaikra, hogy nácik? Mondjuk én is a Fideszre tippeltem elsőre, de ugyanúgy lehetnek a szocik szélsőségesei is. Ezért lennék kíváncsi a többiek, mondjuk hoplita vagy malacz véleményére is. És milanello-nak meg az a válaszom, hogy itt nem szimplán plakátösszefirkálásról, megrongálásról van szó, hanem a Jobbik plakátjainak rombolásáról az ő saját módszerükkel. Ez itten az érdekes kérem szépen, ez adja a dolog pikantériáját.

hoplita 2010.03.25. 10:30:00

Egyébként, hogy a poszthoz is hozzászóljak már...

Kulcslyuk-szindróma...?
Tetszetős, de rakok én még mellé hasonlatot.
Mint cseppben a tenger, mint részben az egész, úgy tárul fel a maga valójában a magyar politikai elit-élet egy ilyen kulcslyukon történő szemlélődés által is.
Nem a megfigyelő hibája, ha a megfigyelt ennyit képes és hajlandó produkálni.
A további ragozása a dolgoknak pedig számomra a tautológia témakörébe utalható.

jardel 2010.03.25. 10:31:14

@radala: ja, szerintem is a fidesz remekül tud teljesíteni a "hogyan játszuk el biztos fölényünket" kategóriában. Szóval, most úgy tűnik, hogy nem lehet ellenfele 14-ben, de én szerintem az is simán benne van, hogy fel/visszajön az MSZP (vagy annak valamilyen csoportosulása). 1990-ben gondoltad volna, hogy 94-ben frankó mszmp többség lesz az OGY-ben? Mert én nem... Nem állítom, hogy most is ez fog történni, de szerintem a politikai szerencse és a vpolgár rendkívül ingatag és max. perspektívából lehet valamit mondani arra, hogy vajon mi lesz X év múlva (sztem).

A kulcslyuk szindrómáról meg az jut eszembe, hogy egyébként nem is olyan nagy tévedés, ha valaki így látja a helyzetet. Örülök, hogy Hagyóra rá jár a rúd, de őszintén: ezt már mindenki tudta évek óta, amint azt is, hogy a fővárosi fidesz a háttérben hogyan osztozkodik a koalíciós pártokkal (pontosabban az ezek álarcában megjelenő érdekcsoportokkal és érdekemberekkel). Kerüljön rács mögé hagyó és mesterházy (ernő), de ettől még egy nagy - hipokrita - színjáték ami folyik.

objekt 2010.03.25. 10:32:07

Én nem értem mi van itt ma. Egyesek tényleg nem vették be a gyógyszerüket.
Komolyan mondom lassan már nem érdemes olvasni a kommenteket, mert ennyi rosszindulatú, szándékos félremagyarázó, egyoldalú hozzászólást látni nem túl felemelő.

Valahogy mindig az az érzésem, hogy egyesek idejönnek, beszarnak a szoba közepére, megsértődnek, azután elmennek. Mi meg szagolgassuk egész nap. Mi a jó francért nem elég nektek a leírt tényekkel vitatkozni? Miért kell állandóan személyesen megszólítani, meggyanúsítani TG-t ? Ha leszarjátok a véleményét azt nem itt kell feltétlenül elmondanotok. Középről nézve, tudjátok milyen szánalmasan egyoldalú a gondolkodásotok néha?

Te is barátom, aki a cége "minimum vitatható" BKV-s szerződését basztatod, tőled is megkérdezném, mit akartál most ezzel? Nem adta meg neked a magyarázatot? Egy egész bejegyzést rászánt. Miért kell megosztanod velünk az idióta összeesküvés elméletedet. Vagy, ha így gondolod és nem csak szerepelni (a szoba közepére szarni) akartál, írjál neki e-mailt.

Persze, nyugodtan törölje a bejegyzéseteket, mert megtenné mi...?

Nem vagyok mérges...

vlaca55 2010.03.25. 10:32:29

@radala: A Jobbik plakátjára kiírni, hogy nácik, az kb. olyan, mintha a Fidesz plakátjai kiegészítenék a következő szöveggel: Itt az idő, hogy csak a Fidesz lopjon! Mert én például mindig kiegészítem magamban.. :)

kopogtató 2010.03.25. 10:33:37

Dávid Ibolya (én csak kalapos kurvának hívom) nemzetközi sajtótájékoztatót akar tartani (vagy már megtartották?). Annyira láttam előre, amikor látszott, hogy necces lesz nekik a lista. Hogy ha esetleg nem sikerül bejutniuk, balhézni fognak. Mindig másban keresik a hibát.
De mivel hónapok óta csak a baj van velük:), elérték azt, hogy sokan csak legyintenek az egészre: megint valami mdf-es balhé, és már nem is nagyon érdekel senkit, pontosan miért is nincs (vagy épp van) listájuk. Pedig azért ez, hogy utólag leszedték a listájukat, nem mindennapos eset.
Ezt az egészet (ha jogos volt a lista leszedése), ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy fontos focimeccsen a bíró bevállalja a 11-est, mert hát az a szabály. A szenvedő fél tagjai persze reklamálnak, mert hozzászoktak, hogy fontos meccsen a bíró szemet huny az ilyen felett. De hát a szabály az szabály... Kérdés, ki ismeri jól a szabályt.

cambridge.on 2010.03.25. 10:34:11

@tony zionist: Nem lenne egyszerűbb Magyarországot szögesdróttal körülvenni? Csak kirakni "Büntetés Végrehajtási Intézet ". Mindenkit börtönbe akarsz zárni. Kérdés, ki lenne a börtönőr.
TE?
Akkor neked az országhatáron kívül van a helyed, mint igaz magyarnak.Mégsem közösködhetsz mindenféle bűnözőkkel,igaz?

hoplita 2010.03.25. 10:34:27

@Idet:
Hasonlóan, mint a nagy számban itt nyüzsgő ír befektetési cégeknek, ingatlanos bagázsnak.
Fúúúúj, de antiszemét vagyok..:DDDD

kopogtató 2010.03.25. 10:37:29

Török Gábornak a 111. bejegyzéshez: nagyon remélem (és így is érzem), hogy ez már amolyan túlkombinálása a dolgoknak (mármint hogy a Fidesznek is ártanak a bkv ilyen szintű botrányai). De sajnos a tapasztalat az, hogy általában jók a megérzései.

Vénveterán 2010.03.25. 10:37:52

A furcsa az ebben az mdf-es buliban, hogy 3 párt(fidesz,jobbik,lmp) az érdekével ellentétben szavazott. Talán a lelkiismeretének megfelelően?
Az pedig, hogy különbözőképpen szavaztak, mert különbözően értelmezték a paragrafust talán nem annyira meglepő, ha még a házigazdánk számára sem teljesen egyértelmű az ezzel kapcsolatos törvény. (Félreértés ne essék, ez nem az Ő hibája, hanem egy olyan törvényé(paragrafusé), amely okot adhat a félreértésre és amelyet eddig még nem alkalmaztak a gyakorlatban ilyen kiélezett helyzetben.)

Szóval talán bölcsebb lenne megvárni az erre hivatott szerv döntését, mint alaptalanul sárdobálózni.

kopogtató 2010.03.25. 10:40:57

Szánalmas szerintem ez a "mindenki fél Bokrostól, azért akarják ellehetetleníteni az mdf-et". Túl van ez a Bokros értékelve. Lehet, hogy a maradék mdf-esekhez képest nagy formátumú, de ő már azért inkább múlt idő.

radala 2010.03.25. 10:41:32

@jardel: Szerintem 94 nem hasonlítható 14-hez. Az mszp 90-ben nem vesztett szavazót, mert az az "origó".
Teljesen szentül meg vagyok gyözödve róla, hogy Mo-n, de lehet, hogy sehol olyan párt, amelyik szignifikáns mennyiségű szavazót ceszt többet nem áll föl (MDF, SZDSZ, FKGP) Az mszp, fidesz eddig gyakorlatilag csak növelte a szavazóit, függetlenül a végeredménytől.
Ha a Fidesz szarul csinálja, a kormányzást, akkor jöhet akár a Jobbik is. De én ezzel nem számolok. Ha ezzel számolnék nem szavaznék rájuk. Ha elfogadhatóan kormányoznak, akkor nem jöhet vissza az mszp sőt szerintem darabjai sem (Szili sem GyF sem). Ha lesz LMP akkor szerintem a többi baler párt becsukhat. 94-ben még azért nem tudott följönni a Fidesz, mert volt a nosztalgia. 98-ban azért nem volt egyedüli kihívó mert volt a "még nem hiteltelen" Torgyán. De az LMP-nek egyszerűen azon a térfélen nincs ellenfele. 2014-re 3 párti parlamentet jósolok LMP, Fidesz, Jobbik.
Ha a Fidesz nem lesz nagyon béna, akkor kormányon maradhat. 2014 lesz a rendszerváltás éve:-)

vlaca55 2010.03.25. 10:41:55

@papika: milyen demokrata az, akit egy Király ment meg? :))

hoplita 2010.03.25. 10:42:12

@vlaca55:
A fene sem tuggya ezt..
Minden pártnak megvan a maga kicsit elhajló rohambrigádja, amelyik nagy igyekezetében néha kontraproduktív dolgokat követ el.
Ha egy jobbikos plakátra egyébként náci feliratot fújnak, firkálnak, ragasztanak, az nagyon érthető és helyénvaló.:DDDD
Valóságos szívességet tesznek ezzel....lásd a szadesz tavalyi elrettentőnek szánt plakátkampányát.:))
De hogy ezt jobbikosok csinálnák maguk?
Na erre a legkisebb az esély.
Itt nálunk is kapargattak már meg plakátokat és vannak gyanúba keveredettek is.
Legyen egy jó napjuk, érezzék úgy, hogy megtették, amit megkövetelt a párt.:)))

vizipipa 2010.03.25. 10:43:25

Kedves Gábor!

Miféle kulcslyuk-szindrómáról beszélsz? Nem az ÖSSZES parlamenti párt érintett az önmaguknak megszavazott ingatlanokban, párttámogatási rendszerben (pártok és alapítványaik), a képviselői költségtérítésekben?

Biztos nem ma született bárányok a parlamenten kívüli pártok sem, de rajtuk legfeljebb néhány sárfolt van, a többit meg megkülönböztetni sem lehet a vastag burkolat alatt.

Vannak "nem létező" témák, mint Kocsis István meg a parkolási pénzek. Vannak undorító dolgok - amiből őket kihagyták - mint a BKV. A MÁV-ot meg még csak pedzegetik!

Miért nem erről érdeklődtél Navracsicsnál és Oszkónál? Sávolyi motorpályáról, pátyi ingatlanbizniszről, Grupo Miltonról, Kovács Bence Jánosról?

Avagy te (sem) olvasod a Bodoky blogot? Néhány kérdésre kaphatsz ott választ!

radala 2010.03.25. 10:43:34

@vlaca55: Szerintem ez a kiegészítés vicces is, és hatásos is, de a nácizás az nem az. Létezhet olyan Fidesz szavazó, akit zavar, hogy ők is lopnak, de nem létezhet olyan Jobbik szavazó, akit zavar, hogy létezik olyan ember, aki a Jobbikot nácinak tartja.

sárkányfő 2010.03.25. 10:46:58

Vallomás következik. Jómagam is azok közé tartozom, akik tökéletesen meg vannak győződve arról, azaz tudom, tény, hogy az egész politikai elitünk velejéig korrupt.
Vagy talán inkább a tágabb értelmű "romlott" kifejezést használnám, az még jobban írja le a valóságot.

Lehet ezt kulcslyuk-szindrómának nevezni, szellemes elnevezés, de nem szindróma, nem betegség, hanem sok millió ember sok évtizedes egyértelmű élettapasztalata. (Ne kellejen már elkezdeni sorolni a számtalan piszkos ügyet, mindkét oldalról. Meg ezt az "én pártom kisebb tolvaj" játékot is hagyjuk.)

Akik még képesek ifjú koruk, idealizmusuk, esetleg elvakult pártimádatuk miatt önmagukat megcsalva elhitetni magukkal, hogy kedvenc pártjuk tiszta, azokat őszintén irigylem. Majd elmúlik amúgy ez mindenkinél, csak idő kérdése.

A korrupt politikusok erdejében, 1-2 kósza kivétel lehet, de ez nem pártfüggő, inkább a hierarchiában elfoglalt helyüktől függ. Talán még közép-alsó szinten (falvak, kistelepülések) ki lehet maradni - ha van rá szándék... - a szervezett és rendszerszintű korrupcióból, feljebb nem. Ja, nekem az is korrupció, hogy tudok róla, hogy a kollégám, főnököm, párttársam korrupt, de hallgatásommal segítem, cinkosává válok.

Aner 2010.03.25. 10:47:00

@jjulie: Álláspontja mindenkinek lehet, maximum nem sokat nyom a latba.

radala 2010.03.25. 10:50:25

@vlaca55: Igazából nem mondom hogy ök írják ki, azt mondom, hogy ha én Jobbikos lennék kiírnám, mert ez nekem semmit nem árt csak mutatja, hogy valakik bántanak és az uncsi plakátom fölvidul.
Tele van a világ hülyékkel. Biztos vannak vén mszp szimpatizánsok, akiknek ez örömet okoz. De ezzel a Jobbikot segítik.
Szerintem ha enyhébben is, de az LMP-nek is segít a zsidózás.
Mondjuk itt az mszp-t sejteném a háttérben pláne, ha valóban matrica van. Azt elhiszem, hogy van olyan mszp szavazó, akit ez meggátol az LMP-re szavazásban.

vlaca55 2010.03.25. 10:50:32

@hoplita: mit szólsz a plakátos sztorimhoz?

vlaca55 2010.03.25. 10:51:40

@vlaca55: update: bocs, nem frissítettem.

tibapó 2010.03.25. 10:53:13

@Yasashi Tanuki: "A CM -ról csak annyit tudok, hogy próbálják kikényszeríteni a képviselői költségtérítés megadóztatását..."

Akkor még ezt is rosszul tudod, a lényeg ugyanis nem a megadztatáson volt (csak ez lett a vége), hanem a bizonylaton, hogy ne lehessen hasraütve bemondani, hányszázeret perkáljanak a pénztárban a kis kezükbe.

Egyébként (még ha az átkeresztelt "választókerületi pótlék" megnevezésből gondosan ki is hagyták a költség szót)a költségtérítés megadóztatása eleve anakronizmus. Csak a jövedelmeket lehet megadóztatni, a költségtérítést nem.

pirosmate 2010.03.25. 11:00:38

@BonFire: Sajnálatos, hogy a bal-jobb, illetve liberális-konzervatív tengelyekkel leírható koordinátarendszert az elmúlt 10 év egy tengelyre hajtotta össze: ballib-jobbkon. Valójában létezik (létezhetne) jobboldali liberalizmus, és baloldali konzervatívizmus is, meg persze a centrizmus, középen. Kíváncsi lennék, hogy Széchenyi vagy Kossuth miként jellemezné ma magát... Szerintem ők egyértelműen liberális gondolkodású emberek voltak, inkább jobboldalról.

A konkrét felvetésedben igazad van, esély a Jobbiknak is jár.

Csak aggódik az emberfia a lőszer-ügybe keveredett megyei vezető, a melegfelvonuláson jópofizó szóvivő, a mentelmi jogával tilosban parkoló nagyasszony miatt...

Publius Decius Mus 2010.03.25. 11:02:36

Az MDF kigolyózása az MSZMP-nek és az LMP-nek érdeke. A többieknek nem.

lepojka 2010.03.25. 11:07:48

Mindig élvezettel olvasom Török Gábor elemzését. A legjobbnak tartom. Ma reggel a Ma reggelben láttam egy megfáradt, szomorú, elkeseredett, magába roskadó politikust (legalábbis nekem ez jött át) . Dávid Ibolya volt az. Szerény véleményem szerint az szdsz-szel összefogni hiba volt. Értem én az anyagi problémák és más okok is mérvadóak voltak. Lehet hogy önállóan csak kettő vagy három százalékot ért volna el, de 20-évi politizálás után legalább felemelt fejjel távozhatott volna a parlamentből, így viszont marad a szégyenteljes vég.

jjulie 2010.03.25. 11:08:53

@Publius Decius Mus:

amenyiben arra gondolsz, hogy mandátum szerzést tekintetében kire veszélyes, akkor ird be a sorba a jobbikot, szépen levezetődött már ezen a blogon korábban, hogy miképpen és miért, a fidesz érdek más alapon lehet értelmezhető

hoplita 2010.03.25. 11:10:25

@pirosmate:
"....Csak aggódik az emberfia a lőszer-ügybe keveredett megyei vezető, a melegfelvonuláson jópofizó szóvivő, a mentelmi jogával tilosban parkoló nagyasszony miatt..."

Három bulvárszintű hír, kettő belőle olyan bizonyítatlan, amilyen csak lehet.
Ennél aggasztóbb jeleket látok idestova 20 éve máshol.

Adrian Mole 2010.03.25. 11:10:48

@barli: Próbálom direktebben fogalmazni:
Az, hogy a választók és a politika között ajtó van, amin kulcslyukon keresztül van csak kapcsolat, a politikusok és a választók közös felelőssége. A politikusoké, mert zárva tartják az ajtót (nyilvánosság hiánya) és a választóké (lustaság, egyszerűsítés, szervilizmus, stb), mert ezen nem is feltétlenül akarnak változtatni.

barli 2010.03.25. 11:11:18

@hoplita: minden antiszemitizmus nélkül szerintem a plakátfirkálást néhány belvárosi zsidókölök hajtotta végre mindennemü összeesküvés és pártfüggöség nélkül. Szimplán jópofinak tarthatták.

sárkányfő 2010.03.25. 11:11:50

semi-off
ez a kulcslyuk-szindróma használható az egyházra is. és itt is tejesen megalapozottan:

"kiderült, hogy a püspökök, sőt Ratzinger bíboros is tudott a gyerekmolesztálásokról."
index.hu/kulfold/2010/03/25/a_vatikan_tudott_egy_pedofil_paprol_de_nem_zarta_ki/

Publius Decius Mus 2010.03.25. 11:11:59

@jjulie: Egyetértek, a Jobbik is érdekelt az MDF bukásában, de talán nem annyira közvetlenül mint a "baloldali" kolégák.

panelburzsuj 2010.03.25. 11:13:50

@ó jaj:

Valamit félreértelmezel:

"Talán még közép-alsó szinten (falvak, kistelepülések) ki lehet maradni - ha van rá szándék... - a szervezett és rendszerszintű korrupcióból, feljebb nem."

A közép-alsó szint néhány szereplőjét ismerve azt kell mondanom, hogy jelentős részük egyenesen azért áll politikusnak, hogy részesülhessen azokból az előnyökből, amelyeket a mai magyar politikai rendszerben formálisan és informálisan meg lehet szerezni. Mindkét csatorna - a nyilvános, és a kulcslyukon túli is - be van kalkulálva az előzetes számításba, mert aki a "romlott" módszereket elveti, az óriási versenyhátránnyal indul a többivel szemben.

"Felsőbb" szintre pedig csak az juthat, aki már bizonyította, hogy tudomásul veszi a hallgatólagos játékszabályokat.

hoplita 2010.03.25. 11:13:55

@jjulie:
Érdekünk fűződhet hozzá, de csak áttételesen, direkt módon, első szándékból kevésbé.
Tőlünk nem visz szavazatot az elempé...

Egyébként meg lett légyen az bárki, ha csal, repüljön a g.cibe...!!!!!

anti76 2010.03.25. 11:15:21

Az MDF saját magát golyózta ki. Jött a bokros, sok mdf es vezető ment, vagy küldték, szarakodtak a listákkal, jelőltekkel, még az utolsó pillanatokban is. Mégis valaki komolyan elhitte közűlük, hogy bejutnak? Jó, persze tudom, minden pártnak van két-tollas cetlije, de róluk azért feltételezhető, hogy nekik mindenképpen meglett volna. Ne magyarázza meg senki, hogy az utolsó héten az embereknek "felébredt" a lelkiismeretük, és özönlöttek a cetlik. Pont az mdf-hez. Persze. Az többet ártott volna a parlamentarizmusnak, ha egy ilyen szarkeverő, köpönyegforgató, kétszinű párt indulhatott volna.

kopogtató 2010.03.25. 11:16:38

@anti76: én hagynám indulni, úgyse jutnak be a sok balhéjuk után

barli 2010.03.25. 11:16:43

Most olvasom, hogy a görögök 20 milliárd dollárt kapnának az IMF-töl. Mi meg összesen 25 milliárdot kaptunk? Mekkora szarban lehettünk(vagyunk) mi?? Görögországnak kétszer nagyobb a GDPje oszt majdnem ugyanannyian vannak mint mi. valszeg azért nem volt velünk akkora botrány mert még nincs eurónk.

sárkányfő 2010.03.25. 11:18:46

@Publius Decius Mus: és a fidesznek ugyan miért ne lenne érdeke kinyírni az mdf-et? titokban barátok? hagyjuk már ezt, minden pártnak érdeke nyírni minden ellenségét, ha aktuálisan éppen kicsi és gyenge, akkor is, mert hosszútávon a fejére nőhet (lásd jobbik), az meg végképp nem hiányzik a majdani fidesz kormánynak, hogy Bokros szétszedje minden gazdasági lépésüket.

hagyjuk már ezt az orrunkig (se) látó, egydimenziós (=mandátum) gondolkodást, ennél ezerszer több szempont van.

sárkányfő 2010.03.25. 11:20:51

@ó jaj: ja, és a tegnap akció a fidesz részéről, hogy kinyírják az mdf pesti listáját?

"az elutasítást a fideszes delegált javasolta"
hvg.hu/itthon/20100324_mdf_budapesti_lista

még hogy nem érdeke...

jjulie 2010.03.25. 11:21:50

@hoplita:

olvass pontosan: nem szavazatot visznek el a kicsik tőletek, hanem parlamenti mandátumot, kb 15%-ot, szépen lvezette a kiszol, olyan szépen, hogy hajlandó voltam elolvasni

igen ez érdekes, nem kell szavazót elvenni tőletek, hogy csökkenjen a megszerzett mandátumotok száma

barli 2010.03.25. 11:22:09

@anti76: jobban jártak volna, ha a listákra a KC leadás sorrendjében kerülhettek volna fel a képviselök. simán meglett volna a nyolc...

fahrenheit451 2010.03.25. 11:22:11

@szobatars: Úgy látszik, nem csak bennem merült fel az a bizonyos idézet...

sárkányfő 2010.03.25. 11:23:59

@panelburzsuj: Félreértettél. teljesen egyetértek veled, és ezzel is: "jelentős részük egyenesen azért áll politikusnak, hogy részesülhessen azokból az előnyökből, amelyeket a mai magyar politikai rendszerben formálisan és informálisan meg lehet szerezni."

Én azt próbáltam megfogalmazni, hogy az elvi lehetőség van meg a legalsó szinteken, hogy ha valaki nagyon elszánt, akkor ott még ki tud maradni. Feljebb már annyira rendszer-szintű, hogy nem teheti meg. Fent napi gyakorlat a korrupció.

török gábor 2010.03.25. 11:25:42

@kopogtató: bocsánat, csak a pontosság kedvéért. az állításom nem az, hogy a fidesznek ártanak, ez butaság lenne. a fidesznek is használnak, de a jobbiknak még jobban. s miután a fidesz fő ellenfele egyre inkább a jobbik, ennyiben nem biztos már, hogy a fidesz érdekelt ezen ügyek széles körű tárgyalásában. ennyit akartam csak mondani, elnézést, ha nem jól fejeztem ki magam.

hoplita 2010.03.25. 11:27:29

@jjulie:
Tudom, ezért mondtam a másodszándékot, mint lehetőséget.
Te nem olvasol pontosan.:D

Publius Decius Mus 2010.03.25. 11:27:52

@ó jaj: Barátom, te nem gondoltad végig a stratégiákat, de már sokan leírták előttem miért barátja a Fidesz a választásokig az MDF-nek, de persze csak keretek között.

Bokros pedig nem komoly játékos, de ez csak több lépésben fog letisztulni.

lepojka 2010.03.25. 11:30:25

Az biztos, hogy így még pártot sosem akartak megfúrni mint az mdf-et, persze ehhez ők is nagyban hozzájárultak.

jjulie 2010.03.25. 11:30:31

@hoplita:

megszerzett mandátum mennyiség, mint másodszándék, ja értem, bocs

sárkányfő 2010.03.25. 11:32:09

@Publius Decius Mus: meghajlok megfellebbezhetetlen érveid súlya előtt...

radala 2010.03.25. 11:33:02

@török gábor:Hihetetlen vicces ez az MN, Minden nap megveszik majd a következő betűért az emberek a lapot:-)
Szegény-szegény Lendvai:-)

panelburzsuj 2010.03.25. 11:35:02

@ó jaj:

Lent meg a "szívességtevés", ami nem feltétlenül pénz. Töméntelen bizottság, fejlesztési terv, társulás, pályázat - mind-mind osztozkodási terep, kölcsönösen kialkudott egymásraszavazás, "ma neked-holnap nekem", "te vakarod az én hátamat-én a tiédet".

Megpróbálom magyarul: a legális lehetőségek elosztása is "korrupt módon" zajlik, lévén az erőforrások végesek. Tíz beadott - szabályos - pályázatból nem a legjobb három nyer, hanem az a három, amelyik mögött a legjobban megszervezett kartell áll.

Stilgar 2010.03.25. 11:38:37

@pirosmate: Azért hozzáteszem nekem ez a lőszerügy egy kicsit büdi! (Persze az egész hangfelvétel-bizonyíték az). Embereket elvittek nehéz vasban, mert rajta voltak egy számítógépes listán, vagy egy hangfelvételen. Akkor ennél a derék lőszerbeszerzőnél miért nem volt rögtön aznap este (kb. egy éve amikor Benkő-hősünk besétált a yardra) egy kis csuklyás-földönhúzásos-falnaktérdeplős-40kommandós_házszétszedős eksön? Az meg, hogy Krisztike kerékbilincset vetetett le a mentelmi joggal? Soxor nem bírom a stílusát, de szerintem nem annyira ostoba, hogy támadási felületet adjon. Arra azért rá kellene döbbenni, hogy hiába mondanak valamit sokan és többször, (TV1-2-Rtl...)nem biztos, hogy igaz.

ati27 2010.03.25. 11:42:07

@milanello: És Theofil.. Mi van skacok.. Pinával még a szart is meg lehet veletek etetni? Ez már olyan szakállas húzás, hogy már fáj.. Persze minden csak marketing kérdése.. :) De úgy látszik ez a blog sem mentes a "sunáznám" beírásoktól.. :)

radala 2010.03.25. 11:43:16

Nem tudom ez az elemzés elemzés-e, de ha igaz, akkor az LMP-sek nagy zsenik. Akkor az, amit hiányoltunk a láthatóság lehet, hogy nem is lustaság, de döntés volt:
hetivalasz.hu/jegyzet/az-lmp-csendes-forradalma-28140/

"Ezért hírek szerint Schiffer András és a párt többi vezetője is a kampány első szakaszában szinte kizárólag arra koncentrált, hogy a helyi cédulagyűjtő projekteket sínre tegye. E cél érdekében még azt az árat is vállalták, hogy kimaradtak a politikai kampánycsatákból, hogy a párt nem vett részt azokban a közéleti vitákban, amelyek a választási felkészülés során meghatározták a magyar közéletet.

Ezzel pedig azt veszélyeztetették, hogy nem kerülnek az érdeklődés középpontjába. Ismeretlenül pedig nem lehet politizálni - aki hatni szeretne, annak meg kell mutatnia magát.

AZ LMP-sek azonban más stratégiát választottak, még pedig jó okkal. Úgy gondolták, nem lenne helyes, ha amúgy is kialakulatlan belső viszonyaikat tovább terhelnék azzal, hogy a politikai pofozkodásban részt vállalva belső konfliktusokat generálnak. Hisz a pártnak sem jól meghatározott arcéle, sem vezetői körében kialakult erősorrendje nincsen, ezért a külső támadások könnyen megoszthatták volna a belső erőket. Ezt pedig mindenképp meg akarták előzni, már csak a kopogtató cédulák minél hatékonyabb begyűjtése érdekében is."

Lacóka 2010.03.25. 11:46:16

Ha már mindenki kalkulálgat, én is elkészítettem a sajátomat.

data.hu/get/2376725/Valasztasi_tipp2.xlsx.html

(sárga alatt ingyenes letöltés / nem élek vele gomb / letöltés indítása)

A szürkészöld mezők kitöltésével szabályozható, h a 2006-os szavazók idén kire adják a voksukat, illetve maradnak otthon.

kopogtató 2010.03.25. 11:50:37

@török gábor: ja bocs, kicsit tényleg félreértettem.

drfaktor 2010.03.25. 11:50:53

@török gábor:
Szerintem az most meg sem josolhato, hogy kinek hoznak jobban, egyaltalan hoznak-e a botranyok.
Meg talan az sem egyertelmu, hogy erdemben visznek-e az MSZP-tol, hiszen sokan gondoljak (ezen a blogon is), hogy mara az az ultra tabor maradt az MSZP mellett, akik mar csak azzal ingathatoak meg, ha elo teveadasban ont Lendvai Ildiko merget a vezetekes vizhalozatba.
Amiert nagyon ketes, hogy a Jobbik ebbol jobban profitalna, mint a Fidesz: lassan-lassan, de termeszetszeruleg a Jobbiknak is sajtonyilvanossagot kapnak ketesebb ugyei (bortonviselt jelolt, Morvai mentelmi jogos balheja, szovivo ugy), megha jelentosegukben jelentosen fenyevnyire is vannak Hagyoek mogott.
Masreszt az elszamoltatast jozan esszel nem varhatjuk a Jobbiktol, csak az elszamoltatas tamogatasat, mert egyszeruen nem lesznek abban a pozicioban.
Ettol meg jogos a kulcslyukos problema, marcsak azert is, mert Oszod ota GYF-ek egyetlen igazan hatasos fegyvere szerintem az, hogy a felelosseg kerdeset kenik, uzenetuk pedig az: "ne legyenek illuzioitok, mindenki igy csinalja, csak mi bevallottuk".

jjulie 2010.03.25. 11:55:41

@drfaktor:

"ne legyenek illuzioitok, mindenki igy csinalja, csak mi bevallottuk"

ezzel a mondattal mi a hiba?

Best_In_Class 2010.03.25. 12:01:53

@török gábor: Ildikó (megint?) nem fejtette ki az igazság minden részletét (?!) annyira, de annyira meglepődtem

sárkányfő 2010.03.25. 12:02:18

@panelburzsuj: ahogy mondod. ezt a primitív, készpénzes megoldást már csak legbénábbak csinálják.

én neked adom a közbeszerzést, még csak pénzt sem kérek érte, viszont a sógorom húgának férjének cégétől rendelsz egy jó kis "tanácsadást" pár tízmillió értékeben (vagy többért), és passz. Mindenki jól járt (kivéve az adófizetők, de hát ők senkit sem érdekelnek).
Ennek már egész kifinomult kultúrája, hagyománya, bejáratott mechanizmusai vannak, csak engem hagynak ki belőle, sajnos ;(

:)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 12:05:14

@ati27: örülünk hogy végre nem Ildikót és Szijjártót kell majd egész nap hallgatnunk, pláne néznünk ;)

driopios 2010.03.25. 12:05:39

"többeknek javasoltam is rögtön, hogy legyenek hirdetőim - sajnos egyelőre kevés sikerrel…). A legfontosabb téma természetesen a korrupció volt,"

Hahaha, ez a kettő így közvetlenül egymás mellett, háát... LOL!

drfaktor 2010.03.25. 12:06:03

@jjulie:
Ajjajj. Ezzl a mondattal tobb baj is van.
1. Nem bevallottuk, hanem kiderult. A birosagon is mas elbiralas ala esik ha Donci beismero vallomast tesz, megint mast, ha Donci a haveroknak elmondja, hogy "ezt bizony elloptuk, legalabb ti legyetek tisztaban ezzel". Evekben merheto.
2. Gondolkodtal azon, hogy mi lenne, ha politikus lennel (es most tenyleg nem sertegetni akarlak). Pl: en orvos vagyok, es felhaborit, mikor azt mondjak, hogy minden orvos a parabol el. Merthogy para gyanant eddig egy zacsi orolt kavet kaptam/fogadtam el, es tudom, hogy nem vagyok egyedul. Szerintem ez az a demagogia, amivel rohogve le lehet tojni a valasztokat, mert el lehet kenni a felelosseg hatarait.

jjulie 2010.03.25. 12:06:51

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

a szijjártó is megy a börtönbe?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 12:10:56

@radala: ez eléggé szánalmas, más privát fotóit nyilvánosságra hozni. Úgy látszik már csak erre fussa...

Gondolom más pártban még soha senki nem volt bekarmolva...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 12:14:16

@jjulie: hogy állsz a 88 oldalas mű tanulmányozásával?
Mi a véleményed a jobbik mezőgazdasági és agrárkereskedelmi politikájáról?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 12:16:46

@ati27: Nono, idáig még nem jutottunk el, MI betartjuk a fokozatosság elvét (különben is, hová akkor a várakozás izgalma:-)!?

CSENDES 2010.03.25. 12:19:05

@papika: Tudomásom szerint mindkét személyt 03.22-vel egyéni jelöltként jogerősen nyilvántartásba vették. Nem kell tehát további jogerőre várni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 12:21:51

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
Ugyan nem én szólíttattam meg, de frakciónk (tudod, rombuszpárt) nevében a következőket állíthatom:
A mű tartalmassága míán nem végeztünk még az elemzéssel, de igen behatóan tanulmányozzuk a kérdéses dokumentumot!
A továbbiakat nemzetközi sajtótájékoztató keretében tárjuk a széles nyilvánosság elé, ha merjük!

Mindez nem komoly, nem kell ombuds(wo)mannért kiáltani!:-)

radala 2010.03.25. 12:22:31

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Részegnek lenni nem ciki, Hökösnek lenni már sokkal inkább (mondjuk én is voltam egy évig, csak nem szerettem a demokráciát már akkor sem, szóval abbahagytam).
"„evangélikus parasztcsaládból származik, meghatározó érték számára a magyar föld szeretete, a munka becsülete, a hit megélése és a hagyományok ápolása”.
Ez viszont vér ciki.
„a művelt és kulturált ifjúságért, valamint a nemzeti összetartástudat erősítéséért”
Meg ez is.

CSENDES 2010.03.25. 12:23:17

@ó jaj: Miért sírdogálunk, hiszen ez nem a mai napi valóság, hanem már Móricz Zsigmond is írt róla egy egész regényt. És azóta sem változott semmi.

CSENDES 2010.03.25. 12:26:24

@radala: A francba! Ez már tényleg undorító, és felháborító. de az is, hogy ilyenek előkerülhetnek. Hát milyen társaság ez?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 12:29:13

@CSENDES: Bulvárosodunk, az mán igaz!
Javallom, VON(a)junk gyököt és utána raktározzuk el emlékeink mélyén ezeket!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 12:30:13

@radala: a ciki az ha valaki képes minden egyes jobbikhoz köthető személy adatait/képeit végigtúrni, hátha ráakad valamire ami a blikken szocializálódott közönsége számára érdekes lehet.

radala 2010.03.25. 12:30:19

@CSENDES: Az hogy ilyenek előkerülnek pláne egy hökösröl az nem olyan nagyon furcsa.
Szerintem nincs mögötte politika. Mondjuk érdekelne, hogy a képviselöfunky honnan szerezte meg.
Valóban igen csúnyán részeg szegény, de nem vethetem meg, mert sajnos az én szemeimre is rettentő káros hatással van az alkohol.

ati27 2010.03.25. 12:30:49

@driopios:
Akkor a reklám is korrupció??? Na igen.. A leányzó határozottan kellemes jelenség.. De ha olyan hülyeségeket fog összehordani, mint Lendvai?? De ezt ne előlegezzük meg.. Úgy is azt fogja mondani amit a szájába adnak.. Ezért szóvivő, nem? A fotók nyilvánosságra kerülése.. Azért a bort iszik és vizet prédikál mond valamit? Egy közszereplőnek ezt is kell vállani. Amúgy a Szávay képek annyira nem is neccesek.. Istenem elég sokan voltunk már illuminált állapotban.. Persze azért ismerek olyan embereket, akik még akkor sem vesztik el a tartásukat.. Vagy el sem jutnak addig, hogy ez a veszély fennáljon.. :)

CSENDES 2010.03.25. 12:32:07

@jjulie: Hát Lehet más a politika?:)

jjulie 2010.03.25. 12:32:44

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

véleményem "a jobbik mezőgazdasági és agrárkereskedelmi politikájáról"

a jobbik nem ért hozzá

oda kell adni az egész témát a zsidóknak, majd ők megoldják, értenek hozzá

oké?

Flúgatlan 2010.03.25. 12:32:54

@lepojka:
Szerintem Dávid Ibolya nem távozhatott volna felemelt fejjel, mert jó eséllyel megy a börtönbe, ha nem lesz mentelmi joga.

Az volt az egyetlen esélye arra, hogy ne induljanak ellene igen súlyos vizsgálatok/perek, hogy folytonosan megmarad a Parlamentben. Szerintem ezért volt ez a kétségbeesett kapkodás, minden elv feladása, leghűbb szövetségeseinek hátba döfése, ... amit láthattunk tőle.

Jó lenne, ha vége lenne, mert ez is rávetítődik a teljes politikai elitre a kulcslyuk-effektussal.

Szóval, ha Dávid Ibolya azt látja, hogy nem jut be a Parlamentbe (ő maga, a többiek számára már nem léteznek), akkor nem a tisztes vég az alternatíva, hanem a börtön. Ettől tényleg lehet parázni. De a rendelkezésemre álló információk alapján kijár neki, úgyhogy sajnálni nem tudom.

radala 2010.03.25. 12:34:14

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Nekem fogalmam sincs erről a gyerekről, nem is érdekel, de állítólag egy HÖK elnök. Ehhez nem kell nyomozni.
Amúgy, legalábbis a szegedi Hök állítólag rettentő korrupt volt.
De az én időmben ez még egy szdsz utánapótló bázis volt.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 12:35:25

@radala: "Szerintem nincs mögötte politika."

akkor minek raktad be ide? subbán az iwiw rovatban elmegy kábé politikamentesen...

Gouki sama (törölt) 2010.03.25. 12:35:54

Elérhető tegnaptól az LMP programja is:

www.lehetmas.hu/program

228 oldal.... Nem kevés.

Még nem olvastam végig de inkább egy zöld bal oldali párt képe rajzolódik ki enyhe jobb oldali "beütéssel"...

A kérdés az, hogy ezt a terjengős programot mennyire lehet átadni a közvéleménynek.

CSENDES 2010.03.25. 12:36:05

@drfaktor: Ntán altatóorvos vagy? Mert általában éppen őket nem fizetik meg, holott igen sokat tesznek a betegért, ha már túlélte a műtétet.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 12:37:02

@jjulie: ezzel még nem mentél át, kapsz egy mentő kérdést kettesért: Lendvai kisasszony, és Dórika összehasonlítása 1000 karakterben. Parancsolj!

tony zionist 2010.03.25. 12:37:05

@cambridge.on: nem mindenkit, csak a bűnözőket.
az MDF-et ellopó férgek pedig bűnözők.

driopios 2010.03.25. 12:38:19

@ati27: Attól függ, mit ad érte. Azért, láttunk már ilyet, állami cégeket hirdetni itt-ott, ha érted mire gondolok.

is 2010.03.25. 12:38:21

néhány szabad asszociáció:

1. az MDF-es meglátással egyetértek. a FIDESZ 15 éve ezt csinálja, jogászilag csűr és csavar, a 'nem volt jegyzőkönyv' mellé ez egy hasonló súlyú és erkölcsi szintű megoldás (a FIDESZ által delegált tette a javaslatokat). jogászként gratulálok, emberként mélységesen lenézem őket. aki rájuk szavaz, az ilyen megoldásokkal vállal szoidaritást.

2. az összes korrupciós jelentésben az áll, hogy MINDENÜTT kell korrumpálni. 2006 óta az állami pénzek felét elköltő önkormányzati szektor 90%-át a FIDESZ uralja. ott is korrumpálni kell, és Káel Csaba EKF-visszatérése ezt villámgyorsan, és lézerprecízséggel ki is mutatta. a FIDESZ a Magyar Nemzeten keresztül a szocikat üti, de őrá nem fröccsen a sár, hanem ő maga is tökig-nyakig sáros, és a fröcsköléssel csak magáról tereli el a figyelmet. Tuskó Hopkins névsorolvasását látjuk, és aki ennek bedől, az meg is érdemli. semmi kulcslyuk és hasonló félreértelmezés nincs. az igazásg az, hogy egyformán korruptak.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 12:39:19

@Gouki sama: semennyire.
Valami absztrakt nincs belőle?

is 2010.03.25. 12:40:56

@Flúgatlan: a rendelkezésemre álló adatok alapján Gyurcsánynak és Orbánnak is kijárna a börtön, és én nem is sajnálnám, ha mindkettőt becsuknák. ha csak az lesz, hogy a győztes igazsága érvényesül, akkor nem leszek elégedett. márpedig ez lesz, tehát börtöntölteléknek valók fogják ismét vezetni az országot.

CSENDES 2010.03.25. 12:41:01

@radala: ne aggódj a HÖK-ök körül több helyen is (finomítok, mindenhol) van korrupció, sajnos.

blacklord 2010.03.25. 12:43:27

"S ez ma már elsősorban nem a Fideszt, hanem sokkal inkább a Jobbikot erősíti."
És akármennyire is Fidesz-szavazó vagyok, sajnos jogosan. Nagyon remélem, hogy fel bírják magukat nagyon pörgetni és hozzák a régi teljesítményük 2-3-szorosát (akár 2/3-al, akár okos dealekkel, a Jobbiknak némi ártatlan nacionalizmust nyújtva, koronaúsztatás és hasonló tematikában, az LMP-nek meg pár törekvésének, mint a gazdaság zöldítése, nők esélyegyenlősége, stb, beemelésével). Nincs már több elvesztegetni való idő...

CSENDES 2010.03.25. 12:43:40

@is: Na ezzel mélységesen egyetértek, s néha hánynom is kell emiatt.

ati27 2010.03.25. 12:47:04

@is:
1. Mesélj nekünk a "trükkök" százairól.
2. 90%-ot? Akkor valami hibádzik.. A fidesz ennyire megnyerte volna az önko-választásokat? Akkor most miért beszél mindenki történelmi nagyságú győzelmi esélyekrél? Akkor nézzük csak. BP önkormányzat költségvetése mennyit tesz ki az összesből? Akkor Ott van szeged. Tudtommal Fehérvár is mszp-s. Pécs is az volt a közelmultig. Ne kend a felelősséget, kérlek.. Ez olyan ovis, hogy "de a Pistike is" Apám már egész korán letorkolt az ilyen gyenge kifogások keresésekor. :) Le is szoktam róla kb 6 éves korommal bezárólag.. :)

Ordnassac 2010.03.25. 12:47:28

Gábor: köszönöm a bejegyzést.

A témához: azért az MDF-es elutasítást nem csak a fideszes delegált nyakába kellene varrni, hiszen másik két delegált is így szavazott. Emellett a kreatív jogértelmezési technika nem csak a Fidesz sajátja, ez az összes nagyobb pártra elmondható. Az MDF is élt azért már ezzel, főleg saját magán belül. Az OVB napokon belül dönteni fog.

Ami a Regőczi-ügyet illeti: lehet, hogy nagyobb lesz a füstje, mint a lángja. Mire ebből bármi jogilag releváns kikerekedik, elül a dolog (a választásig). A kulcslyuk-metódusnál: lehet, hogy a Jobbik profitál belőle, de kb. csak annyit szerezhet vissza, mint amit az utóbbi időben elvesztett a nagyszájú megjegyzések, illetve Morvai K. enyhe fegyelmezetlensége miatt (ugye édes drága mentelmi jog?).

jjulie 2010.03.25. 12:50:20

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

nem tudsz külföldiül, ez a "okosak szépek és sikeresek" pártja, totál ellentettje a jobbiknak

Ordnassac 2010.03.25. 12:50:22

@CSENDES: sajnos csatlakoznom kell... BKV-ügyek kicsiben.

Periksz 2010.03.25. 12:50:57

Plakát-korrekciós javaslat, gyors és hatékony:
Többe(t) (lopt)unk, mint bárki gondolná!

radala 2010.03.25. 12:52:25

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Az ügy természetesen politikai attól kezdve, hogy valami kint van az index címlapján egy politikusról, onnan az politikai ügy.
De a fotókat bárki kikereshette, föltehette különösebb politikai motiváció nélkül is.
Szerintem az, hogy a Hökösök a sztárok a gólyatáborokban az épp elég ok arra, hogy még 10-20 év múlva is törleszteni akarjon velük szemben bármelyik velük egyidős hím egyed:-)

Ordnassac 2010.03.25. 12:54:37

@radala: sztárok? alig lehet látni őket ott, általában részegen hevernek valahol... (elnézést kérek, de nincs jó véleményem a saját HÖK-ömről és ahogy hallom, a többi sem jobb.)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 12:55:00

@jjulie: mégsem gyűlt össze a kopogtatójuk, vagy mér nem indulnak?
Úgy tünik egy szavazójuk már lenne...

ati27 2010.03.25. 12:55:02

@is:
másrészt a 2. Pontodra várnék konkrétumokat, bizonyítékokat. pl olyan esetekre amik hasonló nagyságrendűek a "Hagyó" ügyhöz.. Várom? Mert anélkül egyenlőre olcsó vádaskodés. Meg olyan pletyka mint a vénasszonyok nyomtak anno a falucskámban.. :)

CSENDES 2010.03.25. 12:55:11

@Periksz: Hát ez jó! de tényleg.

CSENDES 2010.03.25. 12:56:31

@Ordnassac: Meg kell alapozni, hogy később jó bűnözők legyenek.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 12:58:29

@jjulie: www.imdb.com/media/rm1405062656/nm0000227

itt pl eléggé ijesztő, szépnek nem nevezném, okos ettől persze még lehet, de azt nem áll módomban megállapítani.

radala 2010.03.25. 12:58:57

@Ordnassac: A fenét sztárok. Pont ilyenek, mint ez a fasz. Szörnyű buta, gusztustalan lúzerek, akik sztárnak tűnnek szegény kis ártatlan gólyalányok előtt és ezzel rontják a természetes szelekció hatásfokát. Persze csak nagyon ideiglenes ez a hatás, mert szerintem egy elsőévesnek már ciki egy Hökös kapcsolat. De máig bennem feszül az indulat, hogy ők szervezhették a gólyatáborokat:-)

szobatars 2010.03.25. 13:01:04

@is: "...az igazásg az, hogy egyformán korruptak. "

Lehet, de a Fidesz "elődpártja" nem zárt munkatáborba senkit...

jjulie 2010.03.25. 13:01:17

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

több szavazója is van a hölgynek egy oszkárt ért eddíg a szavazatmennyiség, ezért: Mighty Aphrodite

radala 2010.03.25. 13:01:30

@jjulie: Huhh ö nálam is nyerne:-) Egy ártatlan gólyalány:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 13:03:55

@Flúgatlan: Gondolod, hogy Ibolykának nincs semmi terhelő valamilye akár az egész jelenlegi parlament ellen? Nem hinném ,jár Ő már itt-ott régebben is betekintése is volt ebbe-abba!
De mindez fikció, akkor lesz valóság, ha végül békén hagyják, kiesik szépen,csendben...vagy nem!

jjulie 2010.03.25. 13:04:47

@radala:

egy kurvás alakításért kapta a szobrot a gólyalány

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.03.25. 13:05:53

Tegnap Morvai próbált meg vissza élni a mentelmi jogával, ma Szávay István pozól fényképen pénisz nagyobbító pumpával (tiszta Austin Powers) és sehol egy poszt ezekről?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 13:05:56

@jjulie: na, azóta nem nézek Woody Allent...

mármint nézek, de csak régebbiket...

radala 2010.03.25. 13:08:14

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!:
Minek poszt ezekről? szerintem a Jobbik már tök uncsi, engem már csak az LMP érdekel.
Mondjuk egy posztot megérne a Megelőzheti-e az LMP a Jobbikot.
Szerintem simán:-)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 13:09:30

@radala: a jobbik veszélyezteti az lmp kétharmadát, úgy érted nyilván...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 13:12:43

@radala: szerintem Dórika érne meg egy posztot. és ezzel nem vagyok egyedül...

Pantagruel 2010.03.25. 13:14:16

"de a politikailag motivált kreatív szabályértelmezés ne legyen legitim része ennek a versenynek"

ez a [fél]mondat egy gyöngyszem

radala 2010.03.25. 13:16:12

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Ez valóban bagatell.
Dórika ö Dúró Dóra vagy ki? Nem mondom, hogy nem csinos, de azért nem az a fél kezemet fél lábamat kategória, inkább kedves, mint gyönyörű.
De egy posztot megér:-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.25. 13:16:43

"a blogot olvasó fontos emberekkel is találkoztam (többeknek javasoltam is rögtön, hogy legyenek hirdetőim - sajnos egyelőre kevés sikerrel…). A legfontosabb téma természetesen a korrupció volt"

Ez a két mondat így egymás után elég pikéns, nem gondolod, Gábor? :-)

Ami meg az MDF-et illeti: egyértelmű, hogy az ÖSSZES párt abban érdekelt különböző okokból, hogy bokros pártja esélytelen legyen, ezért a kreatív jogértelmezés, és ezért majdnem biztos, hogy ez a pártdelegáltakból álló OVB döntés után is így fog maradni.

panelburzsuj 2010.03.25. 13:20:07

@Ordnassac:

Eszerint nemcsak elvtárs nem vész el, csak átalakul, hanem az ifivezetők is tudnak reinkarnálódni ...

papika 2010.03.25. 13:20:44

@radala:
Hű, egy kis hökös szidásban én is benne vagyok, hihetetlen gáz alakok mentek az én időmben is hökösnek, és valóban, legtovább az első jate buliig tartottak az esélyeik a gólyalányoknál, és onnantól fogva már a következő gólyatáborról álmodoztak, hogy majd akkor megint...
Viszont az Oszkó is hökös volt, sőt asszem hök elnök, elte jogi kar, no, nálam ott vesztette el a maradék (amúgy sem sok) szimpátiámat, amikor ez kiderült.

radala 2010.03.25. 13:20:48

"A Magyar Nemzet újságírójának kérdéseire, miszerint a pártelnök hogyan vélekedik a jogsértésekről annak fényében, hogy a párt a saját alapszabályát is megszegve állított jelölteket, illetve, mi a véleménye az MDF-es kopogtatócédulák gyűjtésére vonatkozó rendőrségi nyomozásról, a politikus szó nélkül elhagyta a termet."

Azért az MDF nem hazudtolja meg magát.
Már épp sajnálni kezdtem őket.

Ordnassac 2010.03.25. 13:22:11

@panelburzsuj: hátborzongató, ami itt megy...

Ordnassac 2010.03.25. 13:24:02

@papika: így van, sőt, Oszkó EHÖK-elnök is volt (tehát az egyetemi HÖK-öt is vezette). Amúgy a mostani MDF-plakátok két United Colors of MDF-sztárja (a joghallgató és az egyetemi hallgató) is az ELTE ÁJK HÖK-ének vezetői voltak (előbbi elnökhelyettes, utóbbi egy évig elnök).

Ordnassac 2010.03.25. 13:25:20

@Fedor: egyáltalán ne legyél ebben olyan biztos, Halmai és Fazekas pl. elég tekintélyesek a jogtudományi szakmán belül, nem akarják majd hitelüket rombolni. Amúgy még egyik párt sem delegált tagot az OVB-be (a valasztas.hu szerint).

hoplita 2010.03.25. 13:26:29

@radala:

"...szegény kis ártatlan gólyalányok előtt ...."

Hehehe......
Ezt komolyan gondolod...?
Én egyben sem tudtam "kárt" tenni annak idején...:DDDDDDDD
Pedig felpróbáltam egyet-kettőt....

Periksz 2010.03.25. 13:26:31

@radala: A HírTV- látható is volt a jelenet. Általában véve is jellemző, ahogy Ibolya és Herényi, meg a szocik is kezelik a jobboldali médiát. Ezzel ellentétben nem hinném, hogy a jövőben, bármely Fidesz-kdnp-s prominens ne nyilatkozna munndjuk az ATV-nek, vagy hogy az utánuk rohanó riportereknek hányaveti módon, a foga között undorral kiszűrve nyögje ki semmitmodó válaszát. Minthogy ma sem teszik.
Ez most sajnos általános a MN-t pl. csipesszel sem kézbe vevő Ibolyáéknál. És akkor Veresről még nem is szóltunk.

CSENDES 2010.03.25. 13:27:29

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: És melyik szakértők készítették ezt? Ugyanis ami ebből látszik az pl az többek között, hogy az önkormányzatok csakugyan szépen összeszedték magukat. legalábbis adósság tekintetében. És az is tény, hogy van közöttük ilyen és olyan színű önkormányzat. Egy riportban erről azt hallottam, hogy olyan adósságokat vettek a nyakukba, amelyek csak elviszik a pénzt, hasznuk semmi. Pl.: Főtér tervezése. kivitelezése, hogy a következő önkormányzati választáson is emlékezzenek a polgármesterre. ez van pl. nálunk. részben persze úniós támogatásból, részben pedig hitelből (mert ezt hívják ők saját résznek). Ez van nálunk pl. De hallottam olyanról is, hogy egy községnek már két szobra van, mert Mári néni majd szépen odaül a padra. Milyen hülyeség ez. Nos tehát ez csak az első részhez. Ha pedig tényleg igaz lenne a cikk "szakértőinek", ez úgyis kiderül, akkor már akaszthatjuk is fel magunkat, fölösleges választással bíbelődnünk. Bocs hogy ilyen hosszú voltam.

pirosmate 2010.03.25. 13:29:46

@hoplita: Nos, igen. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a bulvársajtó meg monnyon le.

Arra azért felhívnám a figyelmed, hogy a bűn nem az, amit rádbizonyítanak, hanem amit elkövetsz... A káendhás Rejtőre se bizonyítottak rá semmit, akkor ő ártatlan, ugye? Vagy bármelyik szemétláda, aki vádalkut kötött?

Abban is igazad van, hogy az általam sorolt három dolog összesen nem tesz ki egy fél Nokia-dobozt. Viszont aggasztó jelnek tartom mindegyiket. Homályossá teszik a Szebb Jövőt!

Ami a kommentem érdemi részét illeti: szerinted Széchenyi vagy Kossuth konzervatív volt? Érdekelne a véleményed.

radala 2010.03.25. 13:31:02

@papika: Úgy tűnik ezt a gólyatábor dolgot egy egészséges férfi nem tudja megbocsájtani.:-)
Én is voltam egy évet Hökös, de rettentő gáz volt, akkor kellett rájönnöm, hogy én nem is vagyok demokrata, mert a butákat nagyon nem bírtam soha sem. Az tuti, hogy ketten voltunk, akik nem voltak teljesen hülyék a többiek buták és csúnyák voltak. Mi az elsö év után vesztettünk, mármint nem is indultunk újra, mert nem lehetett elviselni őket. Még most is nagyon sajnálom magamat, ha rá gondolok:-) Emlékszem, hogy ezek a buták és csúnyák megvetettek minket, mert mi voltunk a kisebbség. Volt valami olyan eset, amikor valamit mondtunk elsö alkalommal és hiába mondtuk, hogy az úgy nem fog menni, mert egyszerűen nem fog, azért ök megszavazták. Erre a következő alkalomra bevittem nekik a TO-s kimutatást, hogy bizony az úgy van, ahogy azt mi mondtuk. Erre mondták, hogy akkor vegyük jegyzőkönyvbe, hogy tévedtünk. Mondtam nekik, hogy azt ugyan ne vegyük jegyzőkönyvbe, mert mi például nem tévedtünk, csak ők. És erre mi voltunk megvetve:-)

milanello 2010.03.25. 13:31:02

@ati27:

a sz.rral kapcsolatos megfogalmazásod idióta képzavar, nem is idézném,mert ez a blog nem a velvet ahonnan Te a stílusodat idehoztad.

hol állítottam,h Jobbik fan vagyok (ha az vagyok), azért mert van egy csinos hölgy közöttük? engem se pro se kontra nem befolyásol Dúró Dóra külleme, stílusa, mondanivalója a Jobbikkal kapcsolatos vélekedésemmel, unszimpátiámmal vagy szimpátiámmal.

nem értem mi a probléma azzal, ha kulturált, nyomdafestéket eltűrő módon néha tetszésnyilvánítást fejez ki vki vmely általa kedvelt politikus hölgy személye iránt.

Flúgatlan 2010.03.25. 13:33:23

@is: Orbánnak ugyan miért járna börtön? Gyurcsány már úszott meg pár dolgot elévüléssel meg joghézaggal, meg emlegettek valami "Gyurcsányi"-t egy csaló ügyében, csak a lehallgatott anyagokat valaki "véletlenül" letörölte a rendőrségen, ... Gyurcsány az ország vezetője volt 2006. októberében, a törvénytelen rendőri fellépések idején, .... Ibolyka többször a MSZP-sek szavazatával úszta meg a mentelmi jog felfüggesztését, pedig indultak volna a konkrét ügyek.

Hasonló súlyúról Orbán esetén nem tudok. Te igen? Ha nem, akkor mit kavarod itt az iszapot!?

De szerintem ez nem erre a blogba tartozik, úgyhogy ne rágódjunk rajta. Csak arra reagáltam, hogy valaki szerint Ibolyka ideges volt. Erre írtam, hogy persze, megalapozottnak tűnő vizsgalatok startolnak ellen, mihelyt kikerül a védőernyő alól. Pont.

milanello 2010.03.25. 13:35:05

@tony zionist:

hát, Novák nekem sem kedvencem a nyilatkozatai miatt. sztem háttérbe is fogják szorítani, ha nem lesz szalonképesebb a jövőben.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 13:36:20

Amúgy nem szokásom hosszan időzni ..., most azonban a „kötetlen beszélgetés szekción” is ott maradtam egy ..arabig, a..ki hitte volna - a ... font.. emberekkel is találkoztam (többeknek javasoltam is rögtön... legyen... - sajnos egyelőre kevés siker…). A legfotosabb téma természetesen a kor... a tegnap megjelent két ..interjú után... a kérdés.. összességében arra jutottunk, hogy ez ma már talán ... választ.. .. a politika.. egydimenziós, vagy másképp megfogalmazva: a.. verseny.. egy ..lyukon... keresztül szemlél.., s bármi, amit odabent látnak, azonnal általánosítva jelenik meg mindenkivel kapcsolatban, akit az ajtó mögött gondolnak. .. azt látják, hogy a ... politikusok sárosak, kép..ez a sár többé-kevésbé mindenkire ráfröccsen...ellenzékben."

Pár kiragadás, a szöveg maradt..:-D

radala 2010.03.25. 13:36:37

@hoplita: Ne legyél ilyen ízléstelen:-)
A gólyalányok a világ legártatlanabb valamii :-)
Mondjuk én soha nem voltam gólyatáborban ezért is van bennem ez a végtelen/olthatatlan düh a HÖKösökkel szemben, nekem valóban meg kellett várnom az elsö JATE bulit:-)

Egyébként tök vicces, mert bár itt most viccelek, de valódi indulatot tudok érezni emiatt, ha egy kicsit is akarom.
Erősek ezek az ifjúkori sérelmek.

Flúgatlan 2010.03.25. 13:37:47

@namitirok: Nem gondolom, hogy Ibolykának mindenki ellen lenne terhelő adata, mert
1) nem mindenki korrupt
2) Ibolyka saját hatalma korlátos, személyes tapasztalatait az MSZP-közeli körök csak annyi plusz infóval segítették ki, hogy hatalmon maradhasson és növelje a káoszt.

Legalábbis én így gondolom.

papika 2010.03.25. 13:38:41

@radala:
Tényleg, most hogy mondod, milyen csúnyák is voltak a hökösök. Meg nálunk az volt még a specialitásuk, hogy mindig megbuktak félévkor, és új szakokat vettek fel, és egy idő után már követni sem lehetett az egészet, és s végül annyi idő alatt végeztek el egy szakot, mint más kettőt. Persze nyilván nem mind, pl az Oszkó biztos kitünő eredménnyel végzett.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.25. 13:39:33

@török gábor: "most komolyan, ennyire rosszul írok? ezt úgy lehet érteni, hogy szerintem minden rendben?
"HA A SZABÁLYOK ÉRTELMÉBEN NEM INDULHATNAK, RENDBEN, MAGUKRA VESSENEK, de a politikailag motivált kreatív szabályértelmezés ne legyen legitim része ennek a versenynek" "

Ezt TE írtad! De ez NEM KÖVETKEZHET BE! Csak akkor ha a 8-ról kiderül, hogy nagyobb szám, a 9-nél (Csapody Miklós nélkül) vagy a 10-nél!

Ezen emberek indulását elfogadták, nyilvántartásba vették! TÖRVÉNYESNEK ÍTÉLTÉK MEG AHOGYAN MEGSZEREZTÉK AZ AJÁNLÓKAT!

Te és a teljes közvélemény így gondolta egészen tegnapig!!!
Aztán valami megváltozott...

Rád mindig is a langyos elemzés volt jellemző. Csak semmi konkrétum, amibe bele lehessen kötni.

Azonban vannak esetek amikor határozottan IGENT vagy NEM-et kell mondani!
Néha nem lehet sunyítani, semmitmondóan lapítani!

Amit ez ügyben írtál, az a jelek szerint kielégíti az olvasóid igényeit. Ez a többieket minősíti.

Azonban én igényesebb vagyok! Nekem ez semmitmondóan és nevetségesen kevés. TERELÉS.

Ismered a mondást: Bűnösök közt vétkes aki néma.
Ergo, szerinted minden rendben azzal, ami tegnap történt...

radala 2010.03.25. 13:40:41

@papika: Na jó ezt fejezzük be, bár rém szórakoztató:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 13:43:42

@Spirál: Nem néma, csak nem sikoltozik, hogy: farkas...árnyéka!
Várjunk még kicsinyt ezzel, jó?

radala 2010.03.25. 13:43:59

@Flúgatlan: Szerintem a politikusaink megdöbbentően keveset tudnak. Én sem hiszek az ilyen bennfentességben.
Azt el hiszem, hogy Kövér tud pár dolgot OV-ról, Szilvásy GyF-röl meg viszont, de szerintem ezek nem hülyék úgy amúgy.

CSENDES 2010.03.25. 13:44:44

@radala: Miért? Te nem lennél felháborodva és esetleg kikészülve, hogy nyilvánvaló jogellenességeket követnek el veled szemben. Én csak a tényekre figyelek. És: tény, hogy a ún. jogellenesen összeállított listákat az országos választmány az első tíz helyen szereplő személy vonatkozásában (max esély) megszavazta. Tény, hogy e szavazást követően átadta az elnökségnek a jogot a többi hely beosztására. Tény, hogyha egy jelölt kiesik, akkor a listán már szereplő előbbre lép. Tény, hogy amennyiben meghal, megbetegszik, stb. egy jelölt, helyére ezek szerint az elnökség jogosult választani jelöltet.
Tény, hogy a a választás.hu adatai szrint Királyt és a másik függőben lévő jelöltet visszamenőlegesen 03. 22. hatállyal visszahelyezték jogaikba (az OVB döntésvel egyidejűleg). miről beszélünk tehát? Véleményem szerint egyébként TG. a nagy pártatlanságával csak nem mer állást foglalni. Pedig ami jogszerű, az jogszerű. Arra vonatkozóan pedig nem bizonyosodott be semmi, tehát ténynek nem tekinthető, hogy jogellenesen gyűjtötték volna az ajánlószelvényeket, mert hiszen az OVB másként döntött.

CSENDES 2010.03.25. 13:46:38

@Flúgatlan: Orbánról szerintem a pártja nagy pénzügyesét kellene kérdezned. Egyébként az elévülés miatt megszüntetett nyomozás ott is fennáll.

jjulie 2010.03.25. 13:46:53

@Spirál:

nincs vége értsd már meg

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 13:46:58

@radala: Hidd el, nem kell tudni, ha azt hiszik rólad, tudsz valamit!
Elég az is, főleg olyanokkal szemben, akik hasonszőrűek és van egy kis ...a fülük(?) mögött)! Tudom, hogy tudod, hogy tudom..
A részletek még tisztázandók...

CSENDES 2010.03.25. 13:48:15

@Spirál: nem ennyire vehemensen, de igazat adtam, csak pár perccel később írtam ugyanezt.

hoplita 2010.03.25. 13:48:57

@pirosmate:
Igazad van és még én hozzá teszem, hogy bűn és bűn között óriási a különbség.
Morvai ügyét meg ki is veszem, mert ismerve a zsindexet, meg a szavahihető egyetlen szem és fültanúját kissé szkeptikus vagyok....van rá okom, még személyes is, majd egyszer elmesélem.:)
A lőszeres meg a részeges ügy nálam nem ügy...:)))

És valóban, egy fél Nokia doboz nagyságrendekkel űberel minden ilyet, ahogy te is mondod.

Nekem Széchenyi a konzervatív, Kossuth a radikális.
Egy mondatban.
Több mondatban meg nem ilyen lesarkítható.
A reformkor, a forradalom és szabadságharc két ikonikus figurája, egyik sem értékelhető a másik nélkül.
Én ha akkor élek nyilván Kossuth mellé állok...de ez már csak habitus kérdése.
A rövid távú történelem Széchenyit igazolta.
A távolabbi jövő Kossuthot......részben.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.25. 13:49:14

@namitirok: "Sólyom Úr meg ilyesmikkel nem foglalkozik, úgy tűnik.. "

Igen, nagyon úgy tűnik...

Én hülye és naiv meg még reménykedtem.
Annak ellenére, hogy katasztrofálisnak ítélem meg a teljesítményét.
Annak ellenére, hogy az ellen sem volt kifogása, hogy titkos szavazás helyett, nyíltan választották meg. (Ez sem zavarta Gábort hiszen elment ennek az embernek tanácsot adni.)

Vagy velem van a probléma, vagy a világgal...

radala 2010.03.25. 13:49:19

@Spirál: Egyrészt cinkos, nem vétkes.
Másrészt azért a helyzet ennél kicsit bonyolultabb.
"Ekkor szót kért a Fidesz delegáltja, és levezette, hogy szerinte csak hét jelöltje van a pártnak, azaz nem felel meg a listaállításhoz szükséges kritériumoknak."

Én pl nem tudom hogy vezette le, de mondjuk 5-böl 3 elhitte, hogy van benne ráció. Ráadásul egy olyan ember "vezette le" ezt a csavart, aki baromi komolyan érdekelt az MDF indulásában. Hogy azt ne mondjam még az MDF-es delegáltnál is biztosabban tudhatjuk, hogy az MDF indulását szeretné, mert az MDF-ben senki nem lehet biztos abban, hogy épp ki hol áll. A Fidesz egyértelműen haszonélvezője az MDF indulásának.

Szóval szerintem a Fideszes viccelt, de kétségtelenül jó vicc volt.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.25. 13:49:59

Radala vegyél vissza, ez demorácia itt nem lehet ilyet csinálni, méghogy jogellenes, Kizárt!:-)

CSENDES 2010.03.25. 13:50:20

@Spirál: Egyébként vétkesek közt cinkos aki néma. Úgy emlékszem, az idézet így pontos? Bocsi

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.25. 13:54:11

Spirál elgondolkoztál már azon, hogy miért van 3 pártdelegált és kettő független?

jjulie 2010.03.25. 13:54:18

@namitirok:

volt de ennek az ügynek messze nincs vége, csak megy a kiidegelés, meg majd lesz jogászkodás, most a geciskedés fázisában van

radala 2010.03.25. 13:55:05

@CSENDES: Én egy szót sem szóltam a hamis ajánlókról.
Ki ne keresd, bocs szóltam, de az még korábban volt. :-)

Szerintem a Fideszes delegált szórakozott egy kicsit, szerintem jó hecc lehet bebizonyítani, hogy nem volt olyan pillanat, amikor egy időben meg lett volna a 8.
Tuti indulni fog az MDF ezt a fricskát meg bőven megérdemlik.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 13:56:43

@Spirál: Is.
De tetézem még, ha szabad:
varanus.blog.hu/2010/03/25/lebilincselo_joghurtot_a_jobbiknak

Mondjuk ezen lehet "csak" röhögni, de azért megfontolandó az is, hogy kabátlopás esete forog..lenn/fenn?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.25. 13:58:10

@radala: szerintem se gondolta komolyan..csak körbenézett és "milennehanyomnékegyhülyedumátháthabeveszik"

CSENDES 2010.03.25. 13:58:50

@radala: Hát szerintem meg nem volt vicces, mert valóban jellemző rájuk a jog csűrése, csavarása. 1998-2002 között épp az ő idejük alatt ismertem meg azt az álláspontot, hogy valaki elkövethet okirathamisítást és csalást amely egyébként emlékeim 2 évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után, de ha a bűncselekmény elkövetésétől számított 2 év elteltével tettél feljelentést, automatikusan szüntették meg az eljárást az okirathamisítóval szemben. Pedig az ún. eredmény-bűncselekmény azt jelenti, hogy önmagában nem állsz neki hamisítani, hanem annak eredményeként esetleg jelentős vagyoni hátrányt okozhatsz, ami pedig két év alatt nem évül el. Hát ezt hívják csűrés csavarásnak. És a főügyészt pedig úgy hívták Polt Péter.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 13:59:36

@jjulie: Azt látom. Visszajövök a harmadik harmadra, addig a büfében frissítem fel magam, jó? Ha nem írok, ne válaszoljatok!

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.25. 14:00:24

Én a helyetekben élőláncal titlakoznék az OVB körül, ki csatlakozik?

CSENDES 2010.03.25. 14:00:25

@Zengőtorkú Nyivákoló: Spirál gondolom nem gondolkodott el, de én ezt is megválaszolom. Ők a szakmaiságot képviselik. És ők el is fogadták.

Ordnassac 2010.03.25. 14:02:59

@Spirál: *sóhaj* csak úgy halkan jegyzem meg, hogy több alkotmányjogász kijelentette, hogy a titkos szavazás NEM azt jelenti, hogy nem mutathatod meg, hogy kire szavaztál (amúgy az akkori OGY-nak kb. az 5%-a mutatta a kamerákba). Az ogy. választáson is hányan nem élnek a fülke és a boríték lehetőségével, hanem a legközelebbi asztalon beikszelik a lapot és mennek haza.

Ami Sólyomot illeti: mi a fenét kellene itt szólnia? A választási eljárásban a választás napjának kitűzésén és az Országgyűlés alakuló ülésének összehívásán túl semmi dolga nincs és ne is legyen. Az meg az OVB tagjait nem fogja befolyásolni, hogy Sólyom mit mond, holott gyakorlatilag mindegyik tag személyesen ismeri. Azt meg sosem értettem, hogy miért lenne csapnivaló a teljesítménye: eddig ahány törvényt az AB-nak dobott, az elkaszálta. Most az, hogy nem dísznagypapa (ahogy elnézem, a legtöbb ember ilyen típust akar KE-nek, ezért szeretik ennyire Gönczöt), nem oszt, nem szoroz. Azt a logikát meg sosem értettem, hogy a kormány hülyeségei miatt az ellenzéket kell kritizálni... (amit amúgy Sólyom más esetekben meg is tett).

CSENDES 2010.03.25. 14:03:38

@radala: Nem őket sajnálom, hogy indulnak-e. Ha pedig egy törvényben rögzített eseményt viccnek vesz a FIDESZ (FITYISZ), akkor ott komoly gond van. Mert ezt hívják cinizmusnak. És ennek jelen esetben nincs helye. Mert akkor nem való oda. Mint ahogyan egyébként szerintem sokan nem. Á nem is sorolom ...

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.25. 14:04:45

@namitirok: ne viccelj..ez halálosan komoly, meg kell védeni a demokráciát...és ha késnék várjatok meg:-)

radala 2010.03.25. 14:06:03

@CSENDES: Nem értek én ehhez. De azt nagyon el tudom képzelni, hogy ül a fürdőkádban és azt gondolja, bassza meg ezeknek nincs is meg a 8 jelöltje. Aztán reggel fölkel, beül az értekezletre rohadtul unja és eszébe jut, hogy jé tegnap az jutott az eszembe...
Elmondja a Jobbikos meg az mszp-s is a térdét csapkodja a röhögéstől, hogy te ez nem is rossz. Vicceljük meg Ibolyát. Az LMP-s meg mondja, hogy ne már ez durva.
Oszt megviccelik.

CSENDES 2010.03.25. 14:07:10

@Ordnassac: Maradt volna alkotmányjogász!

jjulie 2010.03.25. 14:07:25

@Ordnassac:

az a szavazás véleményes

radala 2010.03.25. 14:08:37

@CSENDES: Ebben elvileg teljesen egyetértünk. Nagyban árnyalja a képet, hogy épp DI-t tréfálják meg, aki iránt igen nehéz szánalmat érezni.
Tetszettek volna 11 jelöltet állítani:-)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.25. 14:08:40

@radala: Tökéletes..kezded kapizsgálni... de én a fogadás dolgot érzem mögötte, este kicsit beittak, aztán aszonta az egyik barátjának: Te figyelj, fogadjunk, hogy olyan dumát nyomok, hogy az mdfnek nem lesz bp-i listája!

CSENDES 2010.03.25. 14:09:01

@radala: LMP nem volt közte. MSZP-FIDESZ-JOBBIK a három és a független szakértők a 2 Érted már. A FIDESZ-es pedig maradt volna a fürdőkádban aznap, a másik két hülye is otthon maradhatott volna.

milanello 2010.03.25. 14:09:47

@Zengőtorkú Nyivákoló:

bicikli lánc nem jó élő helyett?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.25. 14:10:32

@milanello: freedomhouse, amnesty....szóljak nekik?

CSENDES 2010.03.25. 14:10:51

@radala: Értem a tréfát...De nem szeretem.:-)

Ordnassac 2010.03.25. 14:11:10

@radala: ezzel egy apró gond van: nem volt LMP-s tag akkor, hiszen egy ülésen tárgyalták az MDF-ével. ;-)

jjulie 2010.03.25. 14:11:25

@Zengőtorkú Nyivákoló:

elveszti, mert lesz, de hát mit lehet várni egy örök vesztes fidesztől

Ordnassac 2010.03.25. 14:12:07

@CSENDES:

BL = Bokros Lajos
DI = Dávid Ibolya
DJ = Debreczeni József
HK = Herényi Károly
RA = Retkes Attila

;-)

CSENDES 2010.03.25. 14:13:59

@Ordnassac: O! Köszi én a Bokrost már nem is veszem azt éneklik, hogy visszalép. Persze a párt tagad.

Ordnassac 2010.03.25. 14:14:01

@jjulie: miért van az az érzésem, hogy ha Szili Katalint választották volna meg így, akkor fordítva menne a közbeszéd erről a témáról. :-D

panelburzsuj 2010.03.25. 14:14:15

@radala:

No, ez a viccelődős alapállás az, ami a fél országot a Fidesz ellen bőszíti: a madáchi "nyegle".

A "nemzeti közép" nem ismeri a közepet: vagy fülsértően ripacskodik, vagy cinikusan kiröhög a paraván mögül.

Ebben az országban pár millió embernek tényleg szarul megy, akik legalább annyit elvárnának, hogy néha emberszámba is vegyék őket, és ne csak idióta közönséget lássanak bennük.

Te pontosan érted a "nyeglét", hisz magad is ezt gyakorlod.

jjulie 2010.03.25. 14:15:08

@Ordnassac:

nem érdekes, ő csak élvezi hogy most végre nyer a csapat akinek szurkol és igy fejezi ki hogy mindenki bekaphatja

radala 2010.03.25. 14:16:21

@CSENDES: Ja az mindjárt más, akkor a "független" mondta, hogy ne már ez erős.
Hány másodfok tér el az elsőfoktól? mit számít ez?
Meglátjuk, szerintem tréfa volt, no.
Nem hiszem, hogy akár a Fidesz akár az mszp egy biztos kiesőnek megadná ezt a lehetőséget, hogy "méltósággal" távozzon.
Azt elhiszem, hogy kicsit törlesztenek Ibolyának az elmúlt 4 évért a 30/70-ért. De ez szerintem belefér. nyilván senki nem kekeckedik az LMP-vel, mert velük nem lehet.
Nehezemre esik DI-t pláne DJ-t sajnálni, no.
Persze lehetne mondani, hogy az FVB egy fontos testület, de a választási bizottságok azért nem oly rettentő tiszteletreméltóak amúgy sem.

Ordnassac 2010.03.25. 14:17:01

@CSENDES: legutóbb az a hír járta, hogy ha olyan 12-15 fős frakció lesz, akkor hazajön. Persze, ha nincs pesti lista (szerintem lesz), akkor amúgy is tárgytalan az egész, hiszen BL csak azon van rajta.

CSENDES 2010.03.25. 14:17:26

@panelburzsuj: A sértegetés kivételével egyetértek. Mert más az, egy blogon viccelődni, nyegléskedni. S megint más, ha a hivatásod gyakorlása közben idétlenkedsz. Radala nem hiszem, hogy hivatása közben nyegle. Itt meg engedjük meg már neki, hogy néha az legyen. De a védelem itt be is fejezte.

milanello 2010.03.25. 14:17:26

Budai Bernadette a saját lakossági fórumán dedikált egy nokiás dobozt.
Ennek a csajnak van humora, még sokra viheti vhol.

mandiner.blog.hu/2010/03/25/budai_bernadett_nokias_dobozzal_mandiner_tv#more1866531

Gréczy Zsolt nem írta alá, ő egy humortalan fapofa.

jjulie 2010.03.25. 14:17:33

@Ordnassac:

arragondolsz, hogy akkor sem lenne minden rendben, csak mások mondanák hogy nincs rendbe

ha erre gondolsz akkor egyetértek

radala 2010.03.25. 14:18:31

@panelburzsuj: Ez egy jogos kritika.

Ok befejezem.
Komolyan mondom, ha nem az MDF-fel geciznének én lennék a legjobban fölháborodva, ha valóban nem indulhat az MDF akkor jövök tüntetni. De azért ezek a választási bizottságok ezek sóhivatalok, no.

discretio 2010.03.25. 14:19:04

Engem az igen illusztris társaságból. akik előadtak a konferencián legjobban Lánczi András hozzászólása érdekelt volna. Olvastam egy-két gondolatát arról, hogy a becsület és a tisztelet ,mint erény, miért fontos a klözösségekben és pl. a politikában is , ill. s ezek milyen összefüggésben lehetnek/vannak a radikalizmussokkal.
Ha ezek az erények megvolnának, akkor talán nem kellene mérlegelnünk, hogy a korrupciós ügyek további felbukkanása melyik pártnak árt jobban a továbbiakban. Egyértelmű lenne, hogy annak, akinek a politikusairól kiderül, hogy azok.
Nagyon jó lenne, ha a politikai elmzések nemm csak a hasznosság, hanem az értékek oldaláról is képes/hajlandó lenne értékelni a történéseket. Tudom, hogy ez sajnos az álom kategóriája....túl kockázatos egy elemző számára

papika 2010.03.25. 14:19:55

Azért ez a be akarják fogni Bokros Lajos száját (aki EP képviselő, amúgy), meg hogy a Fidesz egypártrendszert akar (ezért a szocik meg a jobbikosok is azt csinákják már, amit ők mondanak, valójában az egész világ egy párt, az MDF meg a másik) duma annyira gáz. Vegye már észre, hogy ha tudta volna értelmezni a választási törvényt, és nem indít közös SZDSZ-MDF jelölteket, akkor ez mind nem lenne probléma. Hülye picsogó picsa. Meg hogy sorba álltak a kopogtatókkal az állampolgárok, haha.

De aki szererti, szeresse, nézze, hallgassa:

tv2.hu/tenyek/video/david-ibolya-vagatlanul-tatott-szajjal-nezunk

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 14:20:07

@jjulie: mint OliKahnék 99-ben...
de ez már kicsit szakmai volt

Ordnassac 2010.03.25. 14:20:08

@jjulie: hát, szerintem meg lesz kellemetlen meglepetése még Orbánéknak. Sólyom elég önfejű ember, lazán tovább fog dobni egy-egy elfogadott, de még ki nem hirdetett törvényt az AB-nak. Meg aztán biztosak lehetünk benne, hogy bele fog szólni az alkotmányozási tervekbe.

A Fidesz nem fogja azt a lépést megtenni, hogy kilövik a helyéről, ha vállal még egy ciklust. Pedig nagyon szeretnék Martonyit (vagy Vizi E. Szilvesztert) a helyére tenni, ő biztos, hogy nem fog belepofázni. Utóbbi amúgy megfelelne a lakosságban népszerű dísznagypapa képének, főleg, hogy aranyos csokornyakkendői vannak. (Amúgy tisztelem Vizit.)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.03.25. 14:20:22

@panelburzsuj: Szétcincálnád az üvöltő tigrist is ugye?

CSENDES 2010.03.25. 14:22:06

@Ordnassac: Hát azért sajnos egyre több esélyük van "a nem jutottak be" kategóriára. Azért sajnos, mert én tényleg inkább egy színesebb parlamentet látnék szívesen akár hat párttal is, mert a FIDESZ kormányzó szerepben csak nem vonul ki a parlamenti ülésről, csak rákényszeríthető egy vagy több konszenzusra?? Mert azért ez lenne a lényeg.

panelburzsuj 2010.03.25. 14:24:03

@CSENDES:

Annyit már dödögtünk itt egymással (radala meg én), hogy kinézem belőle: helyén tudja kezelni a mondókámat.

CSENDES 2010.03.25. 14:24:36

@milanello: Jó lenne látni azt a nokia dobozt. Nem azért, de belefér húszmillió? Vagy bankkárty formájában rakták bele? Vagy televíziós doboz volt?

jjulie 2010.03.25. 14:25:17

@Ordnassac:

én a radala-ra értettem

Ordnassac 2010.03.25. 14:26:33

@CSENDES: egy ilyen típusú gazdliberális párt nem lenne rossz az OGY-ban, de ilyen háttérrel, mint amilyen az MDF és a Retkes-féle SZDSZ, hát inkább nem...

CSENDES 2010.03.25. 14:26:49

@panelburzsuj: Akkor befejeztem. Én is helyén tudom kezelni.

panelburzsuj 2010.03.25. 14:26:56

@radala:

"Enyém a bosszúállás, én megfizetek" (Na ki mondja? ... )

Bízd nyugodtan oda az MDF-et, meg a többit is.

radala 2010.03.25. 14:27:48

@jjulie: Jaj de jó! Mindig szerettem volna, hogy egyszer Sólyommal keverjenek össze:-)

jjulie 2010.03.25. 14:27:53

@Zengőtorkú Nyivákoló:

ja, vele vigyázni kell, keveset beszél, és csak célzott lövéseket ad le

CSENDES 2010.03.25. 14:28:02

@Ordnassac: Ha nem hát nem. Látod, velem lehet konszenzusra jutni. Csak meg ne üssük a bokánkat.

jjulie 2010.03.25. 14:29:02

@radala:
vegyél fel szandált az öltönyödhöz

Miraberl 2010.03.25. 14:29:46

Azért érdekelne mit szólnak a jobbikosok, ahhoz hogy Morvai a mentelmi jogára hivatkozva akarta megúszni a kerékbilincs-bírságot?
Főleg azok után, hogy a Jobbik akarja megszüntetni a képviselők mentelmi jogát, hogy elszámoltathatóak legyenek és ne hivatkozhassanak rá.

index.hu/belfold/2010/valasztas/morvai_mentelmi_jogaval_akarta_meguszni_a_kerekbilincs-birsagot/

Kínos...

Ordnassac 2010.03.25. 14:30:11

@CSENDES: azért azt megjegyzem, hogy legyen választható budapesti listája az MDF-nek, holott ritka pancser egy jogi kabinetje lehet...

barli 2010.03.25. 14:30:39

@radala: azért én nem vagyok 100%-ig biztos hogy az OVB máshogy fog dönteni. Nem megy ki a fejemböl pár hónap óta, hogy mi lehet az a dolog, ami miatt a Rytkó visszavonult. Nem tudok elképzelni olyan nagy gennyességet amit ö ne vállalt volna el. Most mégis valaki más van az OVB élen. Ki az egyáltalán, tudtok róla valamit?

Ordnassac 2010.03.25. 14:31:36

@Miraberl: főleg, ha elolvassuk, amit 2000-ben (vagy 2001-ben) egy konferencián mondott. :-D

radala 2010.03.25. 14:33:11

@panelburzsuj: Ö online áll bosszút szerintem, meg általában a közvetítőin keresztül. Szóval szerintem ez része a bosszúállásnak.
De amúgy meg ez egy 3 fokú ítélet 1. foka. Helyiértékén kell kezelni. Nem nemzetközi sajtótájékoztatót tartani.
Megvan valahol a levezetés? Érdekelne, hogy mennyire tudok vele azonosulni.

Off. Mindig azt hittem, hogy objektív vagyok nem pedig, hogy nyegle:-) Illetve soha nem hittem, hogy a nyegleség online is átmegy.

Ordnassac 2010.03.25. 14:34:03

@barli: kevered az OVB-t az OVI-val. Az OVB-t továbbra is Szigeti Péter egyetemi tanár vezeti. Jogfilozófus, erősen marxizáló beállítottsággal. Tagok még Halmai Gábor, Fazekas Marianna, Bordás Vilmos és Szoboszlai György. Ebből legalább három szaktekintély a maga területén, nem hiszem, hogy le akarják rombolni ezt. Az Országos Választási Iroda (OVI), aminek Emília a vezetője volt, a technikai hátterét és lebonyolítását viszi. Utódja Virág Rudolf.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 14:34:11

@Miraberl: valami felvétel nincs róla, mint a helótázásról?
Úgy hitelesebb lenne, mint egy darab állítólagos szemtanú...
a "kisebb csődület"-ből senkinél nem volt egy telefon?

CSENDES 2010.03.25. 14:34:25

@Ordnassac: Egy jogász csapat sem tud semmit tenni a jogellenesség ellen, csupán jogorvoslatot kérhet, és kérnek is. csak ez mind -mind idegterhelő és fárasztó. Ezt én igazán ismerem. Amikor tudod, hogy igazad van és az jogilag is megállja a helyét, és a másik akkor is azt mondja hogy "akkor is tetves", mert én vagyok a hatóság.

jjulie 2010.03.25. 14:35:09

@radala:

a nyeglében van egy kis infantilis is, mit gondolsz?

radala 2010.03.25. 14:35:34

@barli: Tök mindegy azért az LB az már egy valami.
lehet, hogy még az OVB is viccel egyet:-) De az LB az már nem egy sóhivatal.
Nem az OVB az a Szigethy vagy hogy hívják kommunista?
Szerintem az OVB-t nem is szavazta meg a Fidesz, azt azért nehéz lenne rátolni.

bee-lah 2010.03.25. 14:36:11

@radala:
ha az MDF-nek nem lesz BP-i listája ÉS kiborul még néhány nokiás doboz, akkor BP-n lehet második erő az LMP...
asszem mindenki elbukná az eddigi tippjeit... :)

Erre van vajon stratégia? :)

B1

Ordnassac 2010.03.25. 14:36:41

www.budapest.hu/engine.aspx?page=fvb2010#A5 <--- a határozat száma: 52/2010. (III. 24.) FVB határozat

blacklord 2010.03.25. 14:37:01

@török gábor: Szerintem is része országunk pármillió funkcionális analfabéta-csapatának... :-)))

radala 2010.03.25. 14:37:42

@jjulie: Egy kutatónál (de szép szó, bocsánat) elvárás az infantilizmus. A nyegle nem esik különösen jól, mert hallottam már IRL is, az infantilis az egy bók.

Ordnassac 2010.03.25. 14:38:03

@CSENDES: nem erre gondoltam, hanem a sok MDF-SZDSZ közös jelöltre, akiket ha szimplán MDF-esként indítanak, akkor ez az egész hajcihő nincs...

CSENDES 2010.03.25. 14:38:42

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Hát igen! A háborúzásban már semmilyen "hírt" nem tudunk elfogadni a médiától. Idáig jutottunk. Sajna ezt én is kétkedve fogadom, főleg azért, mert nem hiszem hogy 7000 forintért patáliát csapott volna. Annyira nem tűnik szegénynek. pedig nem nagyon bírom az idióta artikulációját és édeskés gennyes modorát. De tettől még én is kétkedve fogadom a "szenzációt".

Török Gábor rajongó 2010.03.25. 14:38:47

Élmény volt olvasni ezt a beszámolót! Így tölti idejét egy igazi arisztokrata!

Ordnassac 2010.03.25. 14:40:56

@Török Gábor rajongó: TG-ből ghóf uhat csináltál? gróf röjtökmuzsaji és elemezi Török Gábor? :-D Ennél azért tudsz többet is.

radala 2010.03.25. 14:44:13

@bee-lah: Szerintem ez a nokia-doboz ez olyan, mint az atomfegyver. 1 teljes világot elpusztítónál nem több a 2 teljes világot elpusztító.
Szerintem az mszp-nek már nem árt semmi.
Ha nem lenne MDF akkor tuti pár helyen LMP lenne a 2. erö.
De mondjuk ilyen áron (ha nem lehet bebizonyítani a nyilvánvalót) szerintem az LMP sem kér az mdf szavazatokból.

barli 2010.03.25. 14:45:26

@Ordnassac: aha , köszi szépen, tényleg keverem :(
Ezek szerint Virág elvtárs csak késöbb robbant... :)

jjulie 2010.03.25. 14:45:42

@radala:

ez érthetővé teszi a szopást a gólyatáborban

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 14:48:54

@CSENDES: ettől függetlenül tegyük hozzá hogy tilosban parkolni nem szép dolog, dehát francia autóval járni sem az.

De sajnos ez mind eltörpül a többi párt bűnei mellett. Én lennék a legboldogabb ha tényleg ez lenne az legnagyobb gond az országban...
(látszólag valakinek tényleg ez)

barli 2010.03.25. 14:50:09

apropó mi van akkor, ha az OVB döntéséig kilép két mdf-es? :)
Melyik idöpont számit, a leadás, az elvirálás, a fellebbezés, vagy a jogerös itélet? Tiszta barátok közt b+ :)))

radala 2010.03.25. 14:51:33

@jjulie: Mint mondtam soha nem voltam gólyatáborban:-)
De a nők általában imádják az infantilis faszikat:-)
Mindenesetre egy szopás a gólyatáborban nem pont az a mondat, amit egyszerűen lehet értelmezni, csak az általános "hozzámállásod" segített megértetni velem, hogy nyilván itt a szopás az egy negatív dolog.

Nyilván mint mindenkinek nekem is vannak frusztrációim, de nem egyetemista koromból.

radala 2010.03.25. 14:52:53

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Mindjárt nem törpül el, ha bün/lehetöség arányban nézzük.
Mi a baj a francia autókkal? Csak a francia autó!

papika 2010.03.25. 14:53:38

@barli:
Ez mind jó kérdés. Mert a jogalkotó annak idején nem számolt a Dávid-Herényi párossal, és nem írt le minden piszlicsáré mellékszálat. Mert azért az is képtelenség, valljuk meg, hogy a jelölt kilép a pártból, mielőtt nyilvántartásba vennék a listát. Hát ki hallott már ilyet?

kalapácstollú 2010.03.25. 14:53:40

Na, egy blog, mely nem teljesen tematikusan lett felépítve, inkább amolyan "az én naplóm"-szerű. Legalábbis az eleje.
Nem azt mondom, hogy ez baj...

anti76 2010.03.25. 14:54:03

nem hiszem gáz, ha nincs 5-6 párt a parlamentben. Mégcsak az kéne. Állítólag amerikában működik a legjobban a demokrácia, és nagyon jól elvannak a két párttal.
Nekem például az szdsz még akkor se tünt önálló erőnek, amikor kiléptek a kormányból. Az mdf meg ha másként is szavazott volna, az se befolyásolt volna semmit.

barli 2010.03.25. 14:54:51

@Zengőtorkú Nyivákoló: egyébként miért van kikockázva a képen a bácsi farka. Az nem egy virsli? Vagy így legalább azt hiszi a jónép hogy az nem virsli?

Ordnassac 2010.03.25. 14:57:06

@barli: meg kell hagyni, számomra joggal foglalkozó embernek ez az egész ügy nagyon érdekes jogi szempontokból is. Gyakorlatilag itt most joggyakorlat fog születni erről az egész kérdéskörről.

panelburzsuj 2010.03.25. 14:57:31

@radala:

Több átmegy, mint IRL, mert a derék netizen bigottul hisz a névtelenség fedezékében.

A levezetésnél elakadtam. Minek hova vezetése?

bee-lah 2010.03.25. 14:57:33

@radala:
Ez igaz... de esetleg a nokiás doboz csak atomgránát méretű hatást fejt ki...
én arra gondoltam, hogy az országos vezetés eddig kívül maradt... a korrupció megállt Hagyó magasságában...
Ha mondjuk kiderülne, hogy pl. a Szekeres is hazavitt egy katonai nokiás dobozt vagy Furcsány Nyerenc is talált az asztalán havonta 2-t... esetleg Nyakóéknak különbusszal vitték... akkor nem volna senki aki ki tudna állni, hogy "én tiszta vagyok"...

Tegnap amúgy jól felb.szott a Demszkáj... azt bírta mondani, hogy nincs köze a BKV-s ügyekhez, nekem meg eszembe jutott az a BKV-s autó (Frontéra) amivel levitette magát a Horvát nyaralójába...

B1

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 14:57:52

@radala: furcsa világ lett ez, ahol a nokiadobozolás már teljesen normális, de egy szimpla tilosbanparkolás az főbenjáró bűn...

Formica 2010.03.25. 15:02:30

A nyitólapon lévő hirdetés kitatakarja a legfrissebb poszt tetejét.
Linux+Chrome, Linux+Firefox alatt néztem.

img651.yfrog.com/img651/2622/screenshot095.png

Ordnassac 2010.03.25. 15:03:04

@anti76: Németországban 5+1 párt van a képviselőházban, Hollandiában 10, a briteknél a három nagyobb mellett rengeteg regionális párt, Csehországban és Ausztriában 5, Szlovákiában 6. Az USA meg azért rossz példa, mert más a pártrendszer működése és a pártokon belül több áramlat van, ami kvázi kispártként működik.

panelburzsuj 2010.03.25. 15:04:10

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

Nyugodj má le: ilyenek.

Persze ki-ki tehetsége szerinti nyereségért játssza el a beléfektetett bizalmat. Ki milliárdokért, ki egy nyüves kerékbilincsért.

barli 2010.03.25. 15:05:21

@bee-lah: FKFV ügy még nincs? Lehet kérni? :) Onnan csak a Tuaregje jön.

Ordnassac 2010.03.25. 15:06:00

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: nem főbenjáró bűn, csak kínos, ha valaki arra hivatkozik, amit meg akar szüntetni. Ez olyan, mint az a korábbi New York állambeli kormányzó, aki az élet és a gazdaság tisztaságával kampányolt és nyert, majd alig egy év után lebukott, hogy luxusprostihoz jár, persze nem a gazdaságilag legtisztább módon...

szobatars 2010.03.25. 15:08:56

@Ordnassac: 52/2010. (III. 24.) FVB határozat

teljesen korrekt érvelés

"A határidő a jogász halála!"

Ordnassac 2010.03.25. 15:09:51

@szobatars: de a legnagyobb múzsája is! ;-)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 15:10:27

@Ordnassac: te elhiszed ezt a mesét amit a nagy sokadalomból EGY valaki állított mindenféle bizonyíték nélkül?

Ordnassac 2010.03.25. 15:12:14

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: maradjunk annyiban, hogy volt szerencsém hozzá élőben (vizsgáztam is nála, négyest kaptam, elég vicces körülmények között) és el tudom képzelni róla, de azt is, hogy nem tette szóvá a mentelmi jogot.

jjulie 2010.03.25. 15:19:10

@szobatars:

számodra már egyértelmű a helyzet?

szobatars 2010.03.25. 15:21:21

Az MDF listát elutasító határozatra visszatérve. Láttam már olyat -sokszor-, hogy valaki elmulasztotta a határidőt, s létezik jogvesztő határidő is... olyan is volt, hogy valakit azért zártak ki egy közbeszerzésből, mert bár 13:55-kor már a portán volt, de a szobába, ahol le kellett adni a pályázatot, már csak 14:02-re ért oda...

(találós kérdés: melyik közbeszerzés volt ez????)

Az MDF-nek el kellene gondolkodni Ibolyka jogászi "képességein"...

drfaktor 2010.03.25. 15:21:42

@anti76:
Haat, nem tudom, ezzel az "amerikaban mukodik legjobban a demokracia" nem tudok egyeterteni. Meg ha igy is lenne, akkor sem hinnem, hogy a ket part miatt.
Most latom, hogy mar megint szaz partot akarok a parlamentben, meg mindig mashova szavazni negyevenkent, meg nem zsigerbol utalni egyiket sem, meg ilyenek. Hat nem vagyok komplett...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 15:22:31

@Ordnassac: más a "szóvá tette" és más a "mentelmi jogával akarta megúszni"

az is "szóvátevés" hogy elkezdi szokásos stílusában magyarázni a közterületeseknek, hogy "bezzeg akik csiliárdokat loptak el minden becsületes magyar embertől azok a mentelmi joguk mögé bújva megússzák, maga meg egy szaros kerékbilincs miatt baszogat engem"
majd szépen kifizeti, ahogy a cikkben is leírják.

Ezzel ugyan szóvátette, de nem akarta megúszni, csak éppen megemlítette. Ezt mondjuk el tudom képzelni én is.

radala 2010.03.25. 15:22:40

@panelburzsuj: Az MDF<8 levezetése.
@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
mondom bün/lehetöség. Eddig Morvainak ennyi lehetősége volt visszaélni a mentelmi jogával. Lesz majd még több is.
De ez demagógia, szerintem csak arról van szó, hogy ezt az egyébként feltehetőleg rendkívül intelligens nőt megverte a sors egy olyan természettel, ami nem engedi meg neki, hogy egyszer is egyetlen kérdésben is ne neki legyen igaza.
De én nem a nokiás dobozok védője vagyok az valaki más. Én az FVB meg az Orbán szőlők meg a bányák meg Kaya Ibrahim meg ilyenek védője vagyok:-)
@bee-lah: Na ja, ez már túl szép lenne, ráadásul GyF nyilván nem is nokiás dobozozik. Szekeres nem reménytelen:-)
Szóval ha 176 esetben kétséget kizáróan lehetne bizonyítani a nokia kapcsolatot, akkor talán még valamit zsugorodna az mszp.

Azt fogják hinni a Nokiánál, hogy MO-n valami új kütyüjük iszonyat népszerű, csak majd nem értik, hogy ha másról sem beszélnek cvsak a nokiáról, akkor miért nem nö a forgalom.

Ordnassac 2010.03.25. 15:25:17

@szobatars: kérdés persze, hogy tényleg hogy volt ezzel a határidőkkel. A jogi háttér itt nincs teljesen kidolgozva. Kérdés, hogy a(z első) nyilvántartásba vételi határozat elég-e vagy kell-e a végső jogerő is? Ez nem tiszta. Főleg olyan esetben nem, amikor leadják a cetliket a határidő végéig, de általában nem egy nap alatt döntenek a vb-k (márpedig egy napra rá van a területi lista leadásának határideje), szóval van itt miről vitatkozni. Talán hétfőn vagy kedden okosabbak leszünk.

szobatars 2010.03.25. 15:25:21

@jjulie:

Ha az indoklásban felsorolt tények igazak, akkor korrekt a döntés. A határidő az határidő, még az MDF számára is...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 15:25:59

@radala: "ennyi lehetősége volt visszaélni a mentelmi jogával"

és visszaélt? az eddigi információk egybehangzó állítása szerint: NEM.

radala 2010.03.25. 15:26:43

@Formica: Igen otthon a linux+FF-nél nekem is ez volt.

radala 2010.03.25. 15:27:55

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: nehogy már ez se legyen igaz. A picsába:-)
No ok. Igazából örülök, hogy nem igaz, bár hihető volt.

szobatars 2010.03.25. 15:30:35

@Ordnassac: "....Főleg olyan esetben nem, amikor leadják a cetliket a határidő végéig."

Ez itt a lényeg, a határidő nem köthető a cetlik leadásához, mert önmagában az ajánlószelvények leadása még nem keletkezet képviselő-jelölti jogviszonyt.

Ha holnap besétálnék 3468 db ajánlószelvénnyel, s bár mindegyik kamu lenne, hivatkozhatnék arra, hogy jelölt vagyok, a TRBHZ párt nyolcadik jelöltje Budapesten, így van jogunk területi listát állítani????

Ordnassac 2010.03.25. 15:31:09

@radala: ez most miből hoztad ki, hogy nem igaz? Abból, hogy HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA (remélem jól írtam) megvédte (amiben van ráció)? Ellenben a másikban is van, hogy rohant valahova és ez volt a legjobb megoldás, mintsem ennek a csúnya államhatalomnak 7e forintot adjon.

radala 2010.03.25. 15:34:28

@Ordnassac: No végre megértettem, szerintem ez nem szarrágás, maximum szigor.

radala 2010.03.25. 15:36:35

@Ordnassac: Ha valaki nekem ezt mondja "az eddigi információk egybehangzó állítása szerint:NEM"
Akkor én azt elhiszem. Kicsit keresgéltem is a linket, hogy hol vannak ezek az infók, de elhittem, hogy csak én nem látom.
Ha visszaélt annak még jobban örülök:-)

Ordnassac 2010.03.25. 15:38:17

@szobatars: Nem véletlenül alakították ki úgy a határidős rendszert, ahogy. X. nap az egyéni jelölteké, X+1. nap a területi listáké, X+2. nap az országos listáké. Azért ez felfogásom szerint arra is szolgált, hogy akik ilyen helyzetben vannak, ne essenek el a listaállítás lehetőségétől. A 750 cédula is erre vonatkozik, hiszen egy átlagos választókerület lakosságának 2%-át sem teszi ki. Nem annyira gáncsosak ezek a választási törvények, mint ahogy az ember gondolná.

Ordnassac 2010.03.25. 15:41:26

@radala: szigor, amit egyedül a pártdelegáltak tartottak jogosnak, a választott tagok nem. Hmmm... hát igen, ez azért az némi pikantériát a dolognak. :-)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 15:43:26

@Ordnassac: arról szó sem volt sehol, hogy visszaélt volna, csak azt állította egy állítólagos tanú hogy megpróbálta.

Aminek valószinüleg csak annyi valóságtartalma van, hogy Krisztina kedélyesen elbeszélgetett a közteresekkel, szóba került a mentelmi jog is, a szelektív hallású tanú, pedig nyilván csak ezt a szókapcsolatot bírta felfogni a kis agyával.

Ordnassac 2010.03.25. 15:43:27

OFF: Emlékeztek még arra a honlapra, amit linkeltem (valasztokerulet.hu). Kérdés, hogy az alábbi feltételek mellett használni fogja-e bárki is: www.valasztokerulet.hu/content.php?megrendelo

jjulie 2010.03.25. 15:43:55

@szobatars:

csak arra gondoltam, hogy a lista leadási határideje úgy volt meghatározva, hogy addíg nem zárult le a király és a slosár téma, és ha az lezárul és ők okésak akkor is ez az egész eszerint a határozat szerint marad érvényeben?

szobatars 2010.03.25. 15:44:37

@Ordnassac: lehet, hogy nem gáncsosak, lehet, hogy a 750 nem is olyan sok...az MDF-nek mégis gondot okozott. 20 éve így zajlik a választás, nem kellett volna az utolsó napra hagyni a dolgokat (vagy idő kellett a sok MDF-SZDSZ ajánlószelvény adatát biankó szelvényekre átmásolni???)

papika 2010.03.25. 15:45:57

@Ordnassac:
A fő pikantériát szerintem inkább az adja, hogy a nógrádi listájukat elfogadták, pedig ott egyetlen árva jelöltjük volt. Valszeg tutira vették, hogy akkor is sem fognak gecizni, és hogy a nórgrádi érvelés a helyes.
Amúgy az szerintem sem megy, hogy ott van lista, emitt meg nincs, amikor a helyzet ugyanaz, illetve itt még kedvezőbb, mert azóta van plusz két igazi jelölt. Vagy itt is, vagy ott sem (nekem személy szerint őszintén mindegy).

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 15:46:37

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: remélem beperli az indexet és az összes többi szutyok bulvárlapot akik ezt a visszaélésre való kisérletet tényként közölték.

Ordnassac 2010.03.25. 15:46:46

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: ez sem lehetetlen, sőt! Csak megszólalt bennem a kisördög (tette volna ezt Kósa Lajosnál és Mesterházy Attilánál is). :-)

radala 2010.03.25. 15:48:06

@Ordnassac: A lényeg, hogy én megértettem az indoklást.
Azért nem véletlen, hogy egyetlen párt van, akivel ez megeshet.
És ez nem BL elhalgattatása miatt van.
Szerintem országos érdek, hogy ezek hangot kaphassanak, mert Bokrossal az élen akkora nevetséges ostoba lúzerek, hogy nélkülük üres lenne a világ.
Ebből a szempontból és amiatt, hogy a Fideszes delegált nem látja be a delegáló párt érdekeit elítélem a döntést.
De te milyen országban élsz? Nehogy már a két "független" jobb legyen Mo-n, mint bárki más.
Az mszp-n kívül senkinek nem árt semmit az mdf. Ez nem politikai döntés volt, hanem szakmai. Vagy vicceltek.

Ordnassac 2010.03.25. 15:48:50

@szobatars: Győri Dénesen kívül minden SZDSZ-es (aki leadta) közös jelöltként tette. A hiba a gépezetben inkább itt volt (sok közös jelölt) és ezt továbbra sem tudom felfogni...

szobatars 2010.03.25. 15:49:40

@jjulie: a lista állításhoz meg kellett adni a jelölteket és ebben a listában Slosár és Király nem szerepelt! Az, hogy utólag esetleg igazolják őket és képviselőjelöltek lesznek, irreleváns, mert a határidő után történt.

Ha elmulasztassz egy jogvesztő határidőt egy bírósági tárgyaláson, hiába küldöd be akár még aznap délután a kért iratot, semmit nem jelent...

Még egyszer, egy 20 éve létező pártnak -melynek vezetője igazságügy-miniszter volt - nem kellene magát olyan helyzetbe hozni, hogy ez egyáltalán téma legyen!

jjulie 2010.03.25. 15:51:19

@radala:

ezt most a nyegle mondja, vagy az infantilis?

Ordnassac 2010.03.25. 15:52:04

@radala: a Jobbiknak is árt. Ha bejut az MDF, a Jobbik kevesebb országos listás mandátumot kap (kb. elveszítené a lehetséges frakciójának úgy 10%-át). Az egyetlen párt, amelynél az MDF bejutása gyakorlatilag nem változtatna semmit, az pont a Fidesz, hiszen ők máshonnan fogják a mandátumokat szerezni.

Jómagam meg már csak ilyen ember vagyok, hogy szeretek gyanúperrel élni, hogy a fideszes delegált (amúgy védhető) álláspontjára ráugrott az MSZP és a Jobbik, ezzel kiiktatva a mandátumszámukra veszélyes MDF-et. Ez persze az MDF hibája is, de ez eddig is nyilvánvaló volt.

szobatars 2010.03.25. 15:53:10

@jjulie: egyébként az MDF elkövetett még egy hibát: kizárt, hogy nem tudtak Csapody visszalépéséről...Annak bejelentésekor azonnal meg kellett volna tenni, hogy kiegészítik a beadványt azzal, hogy Csapody és a többi 7 jelölt mellett Slosár és Király azok a személyek, akikkel a 8 jelöltnek megfelelnek.

radala 2010.03.25. 15:59:08

@jjulie: A fölbosszantott. Nagyon föl bírok háborodni, ha párt delegáltakat szidnak másokat meg nem.
Pont az bizonyítja legékesebben, hogy az mdf megint valamit nagyon elcseszett, hogy ebben egyetért 3 párt is, ráadásul kettő céljait segítené is az mdf.
És még ennél is fölháborítóbb, hogy ez a kis undorító csökevény ez az mdf nevű szar, van olyan pofátlan, hogy úgy csinál, mintha az LMP nem is létezne.
Még amikor az életükért küzdenek, akkor is képesek az igazi ellenfelüket gyilkolni.
Pfujj.
Remélem nem vicceltek és elkaszálják őket a demokrácia nagyobb dicsőségére.
Azért, ha az LB elkaszálja őket, akkor azt ugye mindenki zokszó nélkül tudomásul veszi?
Ugye akkor majd elnézést kér a két köcsög "független"?
"A pártelnök értékelése szerint az egész ügy arra megy ki, hogy három párt kiszorítsa a negyediket, és befogják Bokros Lajos száját.

Dávid Ibolya emlékeztetett a mitigernek.hu [2] oldal pártprogram-elemzéseire, ami egyértelműen az MDF programját hozta ki győztesként. "

Hihetetlen, hogy ezen a mitigéren nincs is LMP program. Na ilyenek a független magyarok, rosszabbak, mint az mszp meg a fidesz együtt.

szobatars 2010.03.25. 15:59:37

@Ordnassac: erre mondta volt Sárközi prof. hogy a jog élő dolog...az ajánlószelvények gyűjtése még soha nem volt ilyen nehéz (fénymásolásnak annyi...)..a Fidesz tarolási taktikája meg sokakat későn ébresztett...tudok olyan pártról, amelyik megvárta, amíg a kopogtató cédulákat mindenkinek kézbesítik...buktak egy hetet, ráadásul a legelsőt, amikor még könnyebb volt gyűjteni..

radala 2010.03.25. 16:01:32

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: szerintem igaz. Olvastam nem gondoltam olyan nagyon gáznak.
@Ordnassac:tg szerint a 2. hely a totális Jobbik siker. Ebben az mdf segít.
Abban sem vagyok biztos, hogy a nagyobb frakció valóban előny. Nagyobb frakció több kerékbilincs:-)

bee-lah 2010.03.25. 16:04:32

@barli:
bakker, összekevertem...
(index.hu/belfold/demszk6149)
A Frontérára jól emlékeztem, csak az a fránya BKV... már mindenhol azt látom... :)

B1

radala 2010.03.25. 16:04:40

@radala: Egyébként ez a mitigér.hu megérne egy posztot. Az ilyen gusztustalan képződményeket börtönnel kellene büntetni, mert ezek azok, akik teljesen elveszik az embernek a maradék életkedvét is.
Hihetetlen, hogy ebben a kurva országban senkiben nem lehet megbízni.

jjulie 2010.03.25. 16:06:23

@szobatars:

ha én mint válsztó abban a hiszemben adom oda a cetlimet, hogy hozzájárulok a jelöltem választáson való indulásához, valamint a pártja listaállításához is

namost, ha visszalép a jelöltem, miért nem érvényesülhet a másik szándékom?

szabályosan kitöltve összejön a 750 cetli, és időben le van adva

radala 2010.03.25. 16:10:36

@jjulie: a kért időpontban nem volt meg a 8 jelölt, az már csak a hab a tortán, hogy ilyen időpont nem is volt soha.
egyébként szerintem igazad van a visszalépés nem is hat a már meglévö listára, de ha még nincs meg, akkor más a helyzet.

szobatars 2010.03.25. 16:11:01

@radala: "...Hihetetlen, hogy ezen a mitigéren nincs is LMP program."

Erre mondtam én, hogy az LMP-re adott ajánlkószelvények, nem a hitelességből, hanem a hitből fakadnak

goom 2010.03.25. 16:11:20

@Miraberl: "Azért érdekelne, mit szólnak a jobbikosok ahhoz, hogy (...)"

Azt gondolom, hogy nagyjából ugyanazt, mint pl.
- a fideszesek ahhoz, hogy XY fideszes politikus...
- meg az MDF-esek ahhoz, hogy XY MDF-es politikus...
- továbbá az MSZP-sek ahhhoz, hogy XY MSZP-s politikus...
stb. (ABC-sorrend, és a hatalomhoz való közelség függvényében bővíthető) ezt és/vagy azt tette.

Szerintem a fanatikusok is mindenhol egyformán tűrik/nézik el/bocsátják meg, és a racionálisabbak is nagyjából egyformán szégyenkeznek/bosszankodnak/dühöngenek, stb.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 16:13:37

@jjulie: így büntetik - nagyon helyesen - azokat akik minden jöttmentnek odaadják

Ordnassac 2010.03.25. 16:13:57

@szobatars: a döntés igazi pontja nem is Király vagy Slosár, hanem Pusztai Erzsébet és Csapody Miklós kérdése (utóbbinál még csak nem is a visszalépés). Az indokolás szerint kettőjüket a listaleadási határidőig nem vették JOGERŐSEN nyilvántartásba. Na itt viszont bejön a "függő jogi helyzet" kérdése. (Van ilyen, pl. a magzat jogalanyisága tekintetében.)

Leadták megfelelő számú jelöltre a cédulákat, a két kérdéses választási bizottság (a valasztas.hu szerint) 18-án, csütörtökön első fokon nyilvántartásba vette őket (a leadási határidő amúgy 19-e péntek volt), de ott a fellebbezési határidő. Kérdés itt az, hogy 8 jogerősen nyilvántartásba vett jelölt kell Bp-en a listaállításhoz vagy elég ehhez az, hogy első fokon átengedték őket? Ebben a választási szabályrendszer nem egyértelmű. Ezt egy külön kommentben fogom idézni.

radala 2010.03.25. 16:15:01

@radala: Illetve tudja kánya. Szerintem 22-én 16-kor megvolt a 8 jelölt szóval szerintem lesz lista.

jjulie 2010.03.25. 16:15:23

@radala:

szerintem ennek az ügynek még mindig nincs vége

szobatars 2010.03.25. 16:16:25

@jjulie: mert a választójogi törvény alapján a választő a lakhelyének megfelelő választókerület EGYÉNI jelöltjére adhatja le az ajánlószelvényét... a területi és az országos listához nincs köze a választónak

Ordnassac 2010.03.25. 16:16:33

@radala: higgadj le kérlek, ha jól emlékszem, nem három nap alatt tudták le a többi párt programját. Olyan régóta meg nincs kint az LMP-é.

goom 2010.03.25. 16:16:52

@radala: "Mi a baj a francia autókkal? Csak a francia autó!"

Csatlakozom! Csakis francia autó!

radala 2010.03.25. 16:18:35

@jjulie: Ja nyilván nincs, szerintem tévedés is ez az egész. Majd legkésöbb az LB.
De tud-e Semjén kárt okozni az egyháznak?

mandiner.hu/cikk/a_papa_tussolta_el_a_pedofil_ugyeket

szobatars 2010.03.25. 16:18:52

@jjulie: mert a választójogi törvény alapján a választő a lakhelyének megfelelő választókerület EGYÉNI jelöltjére adhatja le az ajánlószelvényét... a területi és az országos listához nincs köze a választónak.

Hogy ez így jó-e vagy sem, az egy másik kérdés...szerintem nem jó.

tlac 2010.03.25. 16:19:43

nekem úgy tűnt Ibolya valahol meg is könnyebűlt, hogy nem ő, nem HK, nem BL, nem Somogyi Zoli a hunyó, hanem lesz külső ok amire lehet fogni az egész blamázst. Mi értelme volt pl. Budapesten 10 MDF+SzDSz KÖZÖS jelöltnek összgyűjteni a 750+ KC-t????? Ezés is a FVB a hubás??

panelburzsuj 2010.03.25. 16:21:52

@radala:

Az LMP hétfőn jött elő a 200+ oldalassal: mitígérék azt nem ígérték, hogy három nap alatt ledarálnak egy ekkora paksamétát ... :)

radala 2010.03.25. 16:21:56

@Ordnassac:Az LMP-nek kurva régen megvan a programja, sokkal a Fidesz meg az mszp előtt megvolt, ez a 230 oldal ez már valami upgrade.

szobatars 2010.03.25. 16:23:12

@Ordnassac: ha már "függő jogi helyzet", a meg nem született csecsemő nem tekinthető személynek. Csapody visszalépésével a jelölt elállt attól a szándékától, hogy induljon a választáson.

Ha nem kellene annak tekinteni, akkor ki lehetne cserélni a nevet, hiszen abban a választókerületben volt 750 ajánlószelvény??? Vagy a jelölt mondhatja azt, hogy OK, jelölt vagyok, de inkább az FHRJK párt színeiben indulnék??? Nyilván egyik sem lehetséges...

panelburzsuj 2010.03.25. 16:23:22

@Ordnassac:

mire én legépelem, te már kézbesíted a magadét ... :((

radala 2010.03.25. 16:24:33

@radala: Tévednék én totál emlékszem, hogy egyszer iii belinkelte az LMP programot ilyen kinevet a végénes figurák voltak rajta...

szobatars 2010.03.25. 16:26:12

@Ordnassac: "....Kérdés itt az, hogy 8 jogerősen nyilvántartásba vett jelölt kell Bp-en a listaállításhoz vagy elég ehhez az, hogy első fokon átengedték őket? Ebben a választási szabályrendszer nem egyértelmű."

Az viszont eléggé egyértelmű, hogy a választási bizottság HIVATALOSAN tudomást szerez arról, hogy a 8 jelöltből az egyik visszalépett.

milanello 2010.03.25. 16:27:08

Új megvilágításban a Jobbik családpolitikája -
8,5 millióért gyámság alá helyeztette volna szüleit a jobbikos politikus :

www.mno.hu/portal/703155

Ordnassac 2010.03.25. 16:28:48

Releváns helyek:

Ogykepvtv. 5. § (3) "[...] Az a párt állíthat területi listát, amely a területi választókerületben - e törvény melléklete szerint meghatározott számban - az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet állított."

Ve. 52. § (1) "A jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző 23. napon az ajánlószelvények átadásával kell bejelenteni az illetékes választási bizottságnál."

Ve. 53. § (1) "A listát a listaállításhoz szükséges számú jelölt, illetőleg lista bejelentését vagy nyilvántartásba vételét igazoló, az 55. § (1) bekezdése szerint kiállított igazolás átadásával kell bejelenteni."

Ve. 55. § (1) "A jelölő szervezet, a jelölt, illetőleg a lista bejelentéséről a választási iroda, nyilvántartásba vételéről a választási bizottság igazolást ad ki.

(2) Az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő három napon belül - nyilvántartásba vesz."

Ve. 94. § (1) "A területi listát és az azon szereplő jelölteket legkésőbb a szavazást megelőző 20. napon, az országos listát és az azon szereplő jelölteket legkésőbb a szavazást megelőző 19. napon kell bejelenteni.

(2) Nem érinti a listaállítás jogát az, ha az egyéni választókerületi jelölt kiesett."

Itt egy szó sincs arról, hogy jogerősen nyilvántartásba vett jelöltről van szó vagy elég, ha első fokon átment. Ezen lehet (és szerintem kell is) vitatkozni. Másrészt, az külön aranyos mellékszál, hogy Slosár és Király jogorvoslati kérelméről az FVB három órával a listaleadási határidő után kezdett foglalkozni. Lehet, hogy csak így jött ki a napirendnél, csak gondoltam megjegyzem.

szobatars 2010.03.25. 16:29:53

@milanello: ahogy alakul a kampány, lesznek még ennél cifrább dolgok is..de nincs ezzel semmi gond, az etikus kampányra vonatkozó megállapodást 7 párt írta alá... a Fidesz és a Jobbik nem...

Ordnassac 2010.03.25. 16:30:54

@szobatars: az újabb kérdés itt, hogy egy még nem jogerősen nyilvántartásba vett jelölt visszalépése két nappal a listaleadási határidő után mennyiben befolyásolja a kérdést. Ezzel megint kilyukadtunk arra a kérdéskörre, hogy jogerősen nyilvántartásba vett vs. első fokon átment.

Ordnassac 2010.03.25. 16:31:37

@radala: na de ez az upgrade a hivatalos programja, ezt tolják az LMP-sek is. Egy nem hivatalos programanyagon mit elemezzenek?

Ordnassac 2010.03.25. 16:33:50

@szobatars: Ve. 94. § (2) bekezdés. ;-) Aztán megint visszajutottunk arra a kérdésre, amit feszegetek. ;-)

panelburzsuj 2010.03.25. 16:34:05

@radala:

Először vala Zöld költségvetési élénkítés, aztán EP-program, végül most hétfőn a A fenntartható jövő, a befogadó társadalom
és a megújuló demokrácia stratégiája.

(Persze megértem, a Csakafidesz! könnyeben befogadható üzenet ... :)

jjulie 2010.03.25. 16:34:48

@Ordnassac:

ha sikerül a TG-nek jól eladnia a hirdetési felületet, kérhetsz százalékot

radala 2010.03.25. 16:41:28

@Ordnassac: @panelburzsuj: Ok százszor leírom, hogy egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok:-)
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
...
...
...
100. egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok

jjulie 2010.03.25. 16:42:57

@radala:

nekem külön leírod?

Ordnassac 2010.03.25. 16:43:55

@radala: öööö... hajrá! :-) Egész értelmes embernek ismertelek meg így a blogon keresztül, csak néha elindul veled a ló, de szerencsére le lehet állítani. ;-)

(Mint talán már kivehető volt, nem vagyok MDF-es, csak megszólalt bennem a jurátus)

panelburzsuj 2010.03.25. 16:46:59

@radala:

(azért a szavazatmegosztós lamentálásod enyhítő körülmény)

török gábor 2010.03.25. 16:47:16

@discretio: sajnos betegség miatt LA nem tudott eljönni.

Ordnassac 2010.03.25. 16:48:48

Kérdés: Pusztai Erzsébet nyilvántartásba vétele ellen volt fellebbezés? Csapody ellen tudtommal igen.

radala 2010.03.25. 16:50:28

@jjulie: persze ctrl+c ctrl+v
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok
...
...
...
100. egy ronda előítéletes fidesznyik vagyok

Ok az EP programot hittem programnak, mert iii-t (vagy valaki mást) félreértettem. Abban vannak a kinevet a végén bábuk.
És kezdetektől fogva iszonyú gyanakvással figyeltem a mitigernek.hu-t már csak azért is, mert már a kezdet kezdetén is elfelejtették, hogy van LMP. Másrészt előre tudtam, hogy mi lesz a sorrend.
No, jó a Jobbik második helye kicsit meglepett, bár abban biztos voltam, hogy a két nagy lesz az utolsó, szóval talán ez sem lepett meg.
@Ordnassac: Ezt nevezi panelburzsuj nyegleségnek. Ha negatív lennél azt is mondhatnád, hogy néha bepróbálkozok és ha nem jön össze sunyin visszavonulok:-)

radala 2010.03.25. 16:57:24

@panelburzsuj: Akkor lemaradtál egy beírásomról. Valamikor, amikor épp elszaladt velem a ló, akkor megállapítottam, hogy nem osztom meg a szavazatomat, mert nem az én dolgom, hogy nektek balosoknak legyen kire szavaznotok. Oldjátok meg magatok:-)
Szerintem pont az mszp szavazók azok, akiknek kutya kötelessége lenne megpróbálni bejuttatni az LMP-t, mint a két (több) pólusú demokrácia utolsó esélyét.
Illetve azt nem gondolom, hogy két pólus alá szorulhatna a rendszer, de az LMP nélkül könnyen lehet, hogy 2014-ben sem lesz senki, akire jó érzéssel szavazni lehet majd egy nem fidesznyiknek.
Nem állítom, hogy bárki nem Fideszes szavazó itt most mszp szavazó, csak az egyszerűség kedvéért neveztem így a nem fidesz szavazókat. Bocsánat, előre is.

john paul johnes 2010.03.25. 17:21:10

Kedves Gábor! Szerintem egy olyan konferencia, ahol Oszkó és Orbán együtt ad elő, pont erra az ún. kulcslyuk- szindrómára erősít rá. Ha tetszik, akkor a nagykoalíció elkészült. Nagyjából akkor, amikor OV bejelentette, hogy csak gazdasági számonkérés lesz. Nagyon úgy tűnik, hogy lemutyizott az elmúlt 8 év kalózaival.

john paul johnes 2010.03.25. 17:22:08

@john paul johnes: bocsánat úgy értem Navracsics és Oszkó.

radala 2010.03.25. 17:24:07

@john paul johnes: Azért Oszkó nem azonos mondjuk Veres Jánossal. Ha vele lenne együtt Navracsics az jelentené azt, amit mondasz.

radala 2010.03.25. 17:26:35

@jjulie: basszameg egy platformra kerültünk.:-)
Mondjuk annyit mindenféleképpen vétett Oszkó, hogy gátolta az előrehozott választásokat.
velemenyvezer.blog.hu/2010/03/25/mifele_valsagkezeles

jjulie 2010.03.25. 17:31:01

@radala:

nem hinném, hogy ez így lenne, egyébként is akkor még nem volt törökakadémiai végzettségem - amiben a törökakadémia hiánya sűlyosan akadályozott - nem tudom, hogy lehetett volna előrehozott választás oszkóval vagy nélküle

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 17:34:21

@radala: Ajjaj! Most mi lesz így a bloggal?
Egyébként történt még valami, míg megérdemelten elhunytam?

jjulie 2010.03.25. 17:34:43

@jjulie:

bár most már az ordnassac-t és kiszol -t is meg kell említenem a tanárok között

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 17:36:32

@radala: Akkor most 2X Fidesz? Puff neki, mi lesz így a demokrácijával?

john paul johnes 2010.03.25. 17:37:06

@radala: szerintem nem minden relatív. ha emlékezetem nem csal meg nagyon, akkor oszkó cége a deloitte rakás közpénzt vett föl tanácsadás címén (imádom a tanácsadó cégeket:) még pedig a gyurcsány kormánytól. aztán ezt gyorsan elültették a sajtóban.
most lehet maszatolni, hogy oszkó nem veres, de az csak blablabla.
eleve az a hülyeség, hogy tanácsadó cégek vannak. minden posztra olyan embert kell fölvenni, aki ért ahhoz, amihez kell, nem olyat, aki tanácsadókkal plusz közpénzért elvégezteti a munkát.
nyilván kicsit konzervatív hozzáállás, de én így látom.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 17:40:35

Megtudja Bástya et. az igazat:
bastya.blog.hu/2010/03/25/egy_rosszul_ertelmezett_morvai_akcio

És lőn világosság! Szűz Krisztina idesanyám, Ki titokban az mennyekben lakozol!

jjulie 2010.03.25. 17:43:41

@john paul johnes:

üsd be a google-ba azt hogy "deloitte" és egy picit értékeld át ezt a véleményed

mrs. white 2010.03.25. 17:50:14

@jjulie: Rágjátok a gumi csontot rendesen.
Ha valaki egyéni képviselőként meghal, vagy lásd toller képtelen ellűátnia feladatát akkor új választást írnak ki. csapody ilyen eset egyéni képviselőnek számít. Ilyen szempontból irreveláns, hogy mdf nek gyüjtötte a kopogtatokat. Az csak a lista állításhoz kell. azonban ha Csapody bekerült volna listáról akkor már akár meg is halhat, mert mdf-es töltheti fel a helyét.
Ibolyának két lehetősége is lett volna elkerülni ezt a helyzetet, hamarabb összegyűjtik leadják a kopogtatókat, így a fellebbezés is időben teljesűl. Van annyie esze, (neki vagy a közgazdasági géniusznak és nagyformátumú politikusnak) hogy enged csapody zsarolásának. Most (is )eltaktikázátk magukat ahogy az egész kampány során.
Isteni szerencse hogy ilyen képességekkel megáldva nem lesz senki képviselő közülük, mert ez még a magyar mezőnyben is kirívóan gyenge. Ja és ez teljesen független attól, hogy még az is meglehet hogy igazuk van, de nem tök mindegy.

john paul johnes 2010.03.25. 17:51:00

@jjulie: ne izélj már, vacsit főzök, mondd el inkább mire gondolsz.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 17:53:25

@mrs. white: Áldom minden szavad, miként Miklósunkéat is, aki:
bastya.blog.hu/2010/03/24/miklos_megvilagosodasa

ez a blog eddig tetsz(halott), de még nem értem a végére!

panelburzsuj 2010.03.25. 17:53:42

@radala:

Nem maradtam le a visszatáncolásodról se, pont azért írtam lamentálást. (lamentál=tipródik, mint a szaró galamb)

Egy ronda előítéletes fidesznyiknél már a puszta megingás is enyhítő körülmény! (Merthogy egyúttal kitörölhetetlen fekete strigula a Kövér-noteszban is ...)

Egyébként meg szavaztam én már olyanra is, amit mai napig egyedileg megtekinthetek a világhálón, lévén egyetlen olyan az adott szavazókörben, de még a megyében is becses ritkaság. És azt azért nem tartom valószínűnek, hogy mondjuk az utóbbi két választáson akadt olyan szavazókör, amely egyetlen MSZP-voksot gyűjtött be! :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 18:03:00

@nyo: íoppsz, elolvastam és mán rettegek, hogy rólam mik derülhetnek, izé...kerülhetnek ki!

jjulie 2010.03.25. 18:08:07

@mrs. white:

volt itt két jogász szépen körbejárták amit lehetett, szépen leírtak mindent

mrs. white 2010.03.25. 18:25:05

@jjulie: Jogi kérdés inkább csak érdekesség. Ha minden egyes dolog jogilag egyértelmű lenne sose lennének perek. Valószinűleg itt is eltérő jogértelmezésről van szó mint oly sokszor. Akinek a legnagyobb belepofázása van az majd eldönti a végén.

Morálisan egyébként szerintem az mdf-nek igaza van a kérdésben.

Még morálisabban az mdf-nek, már rég kikellett volna szálni és egy darab kopogtatót sem kapni, ha már morálisan közelítjük a kérdést.

Csapodynak már négy év ki kellett volna lépni minimum, nem csak akkor amikor nem fér fel a listára.

anti76 2010.03.25. 18:27:27

@john paul johnes: ugye azért azt el lehet ismerni, hogy jó hogyha a jobbik bekerül, mert legalább van aki ezt a számonkérés ügyet napirenden tartja.

panelburzsuj 2010.03.25. 18:29:24

@namitirok:

A sok jóslás között azért elférne egy olyan is, hogy mekkora médiaérdeklődés közepette hány százaléknál tartana Ibolyka a 2006-os "álomcsapat" és program szunyókálásból előrángatott és kicsit leporolt változatával.

jjulie 2010.03.25. 18:29:50

@mrs. white:

engem soha nem érdekeltek, de amit most csinálnak a bokrossal az jó műsor, a morál sem érdekel ilyen összefüggésben

ubul2000 2010.03.25. 18:31:37

Közben Viniczai váratlanul eltűnt a fejér-megye-i listáról

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 18:37:51

Magyarkodók! Feleim!
Figyuzzatok!
kepviselofunky.blog.hu/2010/03/23/eva_kovacsova_es_a_12_es_bazant

Ezt a magyarságot támogatom, még ha á betűs is!:-P
Jó is á sztrápácská és áz Árányfácán, higgyétek el!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 18:40:30

@panelburzsuj: Véleményem szerint kormányra kerülnének, kb. 50 képviselői hellyel! Részleteket későbben!

László56 2010.03.25. 18:42:21

Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni azt a széleskörű érdeklődést amit az emailpostámban regisztrálhatok. Elnézést kérek mindenkitől hogy nem tudom az emailokat egyenként megválaszolni. Napi 13-14 órás munkapenzumom mellett a számomra lehetetlen ezt a roppant nagy érdeklődést kielégíteni. Az én munkakörülményeim között már az is nagy dolog egy blogbejegyzésre kétszer írok. Én mindig is tudtam hogy Török Gábor posztjait és azok kommentárjait érdeklődéssel kísérik, de ennek a nagysága meglepett. Nagyon úgy néz ki az emailjaim mennyiségéből hogy az olvasók tábora jelentősen többszöröse azoknak akik írnak is valamit Török Gábor posztjaihoz. Ehhez tulajdonképpen Török Gábornak kell gratulálni és nem nekem.

Evvel kapcsolatban volna az a kérésem is hogy azt a blogfenntartót, aki nekünk lehetőséget ad a politikai véleménycserére, tiszteljük meg legalább avval hogy ne pocskondiázzuk, -hanem ha nem értenénk vele egyet- akkor vitatkozzunk vele. Értelmesen, szakszerűen. Arra is szeretném még felhívni a figyelmet hogy az elemzők is szívesen veszik ha azt is megírja valaki, hogy egyetért vele. Ezért nem csak a negatív dolgokat kell kiemelni. Dicsérni is szabad.

Ha csak a negyede azoknak akik nekem írnak Török Gábor posztjai és az én ritka hozzászólásaim miatt, itt ezen a felületen adnának hangot a véleményüknek, nagyban hozzájárulhatnának a társadalmunk fejlődéséhez. Én biztos vagyok abban hogy ez a helyes felület a véleménynyilvánításhoz. Nem a privát emailok. Köszönettel tartozok Török Gábornak a szakszerű írásaiért is és kérem az olvasóit hogy ne csak olvassák hanem írjanak is hozzá. Itt és ezen a felületen. Biztos vagyok benne hogy örülni fog neki. Úgy ahogy én is örülök ha valaki figyelembe veszi az írásomat, mint ahogy annak az emailmennyiségnek is, amit remélni sem mertem volna. Annak ellenére hogy időhiány miatt lehetetlen megválaszolni nekem. Továbbra is sok szerencsét és jó kedvet a politikai vitákhoz.

panelburzsuj 2010.03.25. 18:43:34

@namitirok:

És mindehhez még Bauer is, ami még plusz két opció.

Derék néni. Igazán az!

panelburzsuj 2010.03.25. 18:50:56

@namitirok:

A Bauer Editre, aki a Kovácsová spotot készítetette/készíttette.

mrs. white 2010.03.25. 18:59:24

@jjulie: Az kétségtelen, hogy a választásba némi színt csak ők visznek. A fidesz-től és lmp-től tök unalomba fulladhatna az egész.

jjulie 2010.03.25. 19:04:38

@mrs. white:

csak a következő évek is legyenek unalmasak, bár a hoplita igér egy kis műsor

CSENDES 2010.03.25. 19:04:55

@Ordnassac: Nos, mivel látom viszonylag értesz hozzá, ezért figyelmedbe ajánlom: ha jogorvoslatot kének, azt oly módon kell tekjnteni annak pozitív elbírálása Kapcsán, mintha a jogellenes döntés nem született volna meg (hatályon kívül helyezés) ez esetben szerinted van értelme, hogy a leadás pillanatában volt e érvényes engedélye a a jelöltnek?

török gábor 2010.03.25. 19:17:56

Ha még nem írta volna senki:

"Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén megváltoztatta a Nógrád megyei választási bizottság határozatát, és megtagadta az MDF területi listájának nyilvántartásba vételét, a pártra így nem lehet Nógrádban listán szavazni."

ez újabb 170 ezer szavazó mínuszt jelentene az eddigi 480 ezerhez.

török gábor 2010.03.25. 19:21:11

...és így 5,43 százalékot kellene elérnie az MDF-nek ott, ahol választható (azonos választási részvétel mellett).

Budapest kiesése esetén ez a szám 6,67 lenne.

Balt 2010.03.25. 19:24:43

Hopp, lehet, hogy a tolnai lista is megy a levesbe:
index.hu/belfold/2010/valasztas/vadat_emeltek_egy_tolnai_mdf-es_jelolt_ellen/

Ha jól látom, az 5 körzetből kettőben van MDF-es jelölt (egyikük a fentebbi hölgy), egyben MDF-SZDSZ-es...

ubul2000 2010.03.25. 19:26:21

Hát a nógrádi elmeszelése szerintem várható volt, a bp-i még necces.
Alapos joghézag van szerintem, amit orvosolni kellene. A lista benyújtását ahhoz az időponthoz kell kötni, amikor az egyéni jelöltek - ez esetleges fellebbezéssel, bírósági döntéssel együtt - jogerőssé válnak.Ilyen esetben már nem lehet vita.

jjulie 2010.03.25. 19:31:24

@ubul2000:

itt azt írta korábban a szobatárs, hogy nagyjából pesten is meszeltek, nem tették fel a listára a fellebbezés alatt lévőket, ez esetleg segíthette volna az ügyet

szóval jár neked a pont, két pont

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 19:32:57

Egyre biztosabb, hogy vége az MDF-nek!
Bár nem temetni jöttem Ibolyát, mert lehet, megint kiderül, hogy csak tetszhalott!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 19:37:29

Egyre biztosabb, hogy vége az MDF-nek!
Bár nem temetni jöttem Ibolyát, mert lehet, megint kiderül, hogy csak tetszhalott!

mrs. white 2010.03.25. 19:39:45

Az mdf-nek már reszeltek, függetlenül a pesti listától. Most a kérdés ezek után, hogy az lmp-re ez hogy hat. Szerintem már ott van az mdf hogy aki rájuk akart szavazni elveszett szavazatnak érzi a döntését. Ez esetben baloldalról csak az mszp-t és az lmp választhatja. A jobbikra biztos nem szavaznak a fidesz is kétséges. Ha bukik a pesti lista is én már egy 10%-ot sem tartok kizártnak az lmp-re (Bokros megy a levesbe lista híján, már lehet Brüsszelben kávézik a belvárosban vasárnap) Lehet kb. 3 egyforma kispárt a fidesz mellett. Az mszp rémálma lehet április 11.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 19:40:23

Egyre biztosabb, hogy vége az MDF-nek!
Bár nem temetni jöttem Ibolyát, mert lehet, megint kiderül, hogy csak tetszhalott!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 19:42:18

@mrs. white: De ez miért is az MSZP rémálma? Az LMP a mumus vagy az MDF lenne a megmentő? Vagy a szavazatok elosztásától félsz?

mrs. white 2010.03.25. 19:42:45

@namitirok: Ha jól tudom ma este ő lesz a tévében. Semmi pénzért nem hagyom ki hogy milyen képet vág az első kérdéshez.

Már a választ is tudom. A mélyen antidemokratikus fidesz jobbik mszp által irányított Ovb kaszálja el az demokratikus normális pártjukat.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 19:43:17

Ha még egyszer elküldi azt a hüle hozzászólást, lemondol!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 19:44:44

@mrs. white: No-no, Bokros Lajos miniszterelnök.jelölt programját kaszálják el, mert félnek tőle!

jjulie 2010.03.25. 19:46:20

@mrs. white:

ahogy hoztad ki ebből az mszp vesztét az szép teljesítmény volt, láttad, hogy a radala délután önként elkezdte 100-szor leírni hogy "egy ronda előitéletes fidesznyik vagyok", nem kéne csatlakoznod a mozgalomhoz?

Balt 2010.03.25. 19:47:53

@namitirok: A programjától? Nem csodálom, épeszű ember legalább a saját kárán tanul :), pedig hát ugye 4,99%-ra amúgy nem lenne fontos túl nagy figyelmet fordítani.. :)

mrs. white 2010.03.25. 19:49:04

@namitirok: Az lmp erősődése az mszp-től és jobbiktól visz el, gyakorlatilag a fideszt nem befolyásolja. Ez többször le lett vezetve itt is. A jobbik akárhol kerül be már valamilyen szinten siker neki. Az viszont hogy valaki négy év alatt 42%-ról közel a negyedére essen, példátlan. Boxban ez k.o. innen nem biztos hogy van talpra állás, arról nem beszélve, hogy négy évig minden nap láthatják a különbséget az lmp és az mszp között a választók. Most úgy gondolom az Lmp javára és az Mszp kárára de majd meglátjuk.

mrs. white 2010.03.25. 19:49:55

@namitirok: Lehet hogy Schiffer. Igazad van.

tölgyes 2010.03.25. 19:50:13

A Jobbik még nem is kormányozott, de már jönnek a botrányok..a keszthelyi ingatlanügyestől, a melegekkel figurázó, vagy ittasan műpénisszel villogó képviselőjelöltön át a 8,5 millióért még a szüleit is gyámság alá helyezni akaró jelöltig és a szabálytalan parkolásért megbüntetett EP képviselőig...Vagyis ezek azt jelzik, hogy a Jobbiknál arányaiban talán még az MSZP-nél is több a hiba a jelöltállításban.

Balt 2010.03.25. 19:51:27

@mrs. white: Ráadásul még nagyon is benne van a pakliban az MSZP (legalább) kétfelé szakadása: egy gyurcsánypártra és a maradékra.

jjulie 2010.03.25. 19:52:45

@tölgyes:

mi a hiba az mszp jelöltállításában?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 19:52:57

@tölgyes: Ez a liberálbolsevik New York-Tel Aviv-Magnitogorszk tengely műve, ne dőlj be nekiek! Valamelyik kimaradt volna?
Igaz magyar lop, csal, hazudik és néha még festi is magát, Jobbikosnak!

panelburzsuj 2010.03.25. 19:54:05

@tölgyes:

Nem. Ezek azt jelzik, hogy minden idők legmocskosabb kampánya tervszerűen folyik.

mrs. white 2010.03.25. 19:54:52

@jjulie: Szíves örömest de csak Ön után kedves uram. Ha te leírod hogy (a rondához nem ragaszkodom) előítéletes maszopnyik vagyok. Ja én akkor is fidesznyik voltam amikor nem volt divat. kb amit akkor megjósoltam azt csinálták a gazdassággal a maszopnyikok. Pedig nem vagyok jós ember csak szoktam tájékozódni. Ha valaki használja a fejét az a fidesznyikkel egyenlő akkor az vagyok.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 19:55:11

@Balt: Innen szép a győzelem, ha igaz a fáma!
Volt már, hogy az MSZP ennyire visszaesett oszt utána meg visszajött, mint Ibolyka és a bumeráng a "sohanemmegyekoda" rádióba!!

tölgyes 2010.03.25. 19:55:44

Igen! és még valami. Az OVB elhárította magától a döntést és a bíróságra vár.. most nincs idő a jogszabályok bogarászására, de az bizonyos: az MDF akkor veszített, amikor lehetővé tette - gyengesége miatt - hogy kukoricázzanak vele.

És még valami: nehéz olvasni a kék alapra írt szöveget.

jjulie 2010.03.25. 19:56:04

@Balt:

ha megszűnik az mszp akkor mi a szar fogja a jövőben összetertani a fideszt? kit fog attól kezdve kommunistázni a szijjártó? marad a kereszténység meg a polgári kormány mint összetertó erő? ugyanmár, ne kívánjátok az mszp halálát

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 19:56:58

@mrs. white: Előítéletes (opciósan ronda is) maszopnyik vagy!
Most jobb?:-P

tölgyes 2010.03.25. 19:57:58

@jjulie: Van néhány olyna jelölt, aki annak ellenére a listára került, hogy ellene büntetőügy folyik... Gondolom nem hiszi, hogy ez vonzóbbá teszi a jelölteket és a listát..:)

panelburzsuj 2010.03.25. 19:59:06

@tölgyes:

Az MDF akkor veszített, amikor Jézusmária!, győzött.

Most a következő húszéves menet indul: ugyanúgy.

tölgyes 2010.03.25. 19:59:20

@namitirok: Úgy válaszolok, mintha nem viccelne..:) Szóval a fotók beszédesek...:(

mrs. white 2010.03.25. 19:59:34

@Balt: Ez lett volna a következő gondolatom ha nem jjulie-re kell reagálnom. Ha a teóriám igaz, ez akkora bukás az mszp-nek hogy borítékolható a bűnbakkeresés felkoncolás és egyébb nyalánkságok. Fletó viszi magával a megmaradt híveit és csápoló rajongó táborát. Még lehet hogy egy mdf-est is megszerez udvari költőnek gréczy mellé. Helyes megfejtők virtuális bögrét kapnak, hogy kire gondoltam. Az mszp-nek marad a resztli és az álláskeresés.

Balt 2010.03.25. 20:00:09

@jjulie: Igazad van, én is azt mondom, hogy tkp. Fidesz érdek, hogy Gyurcsányt ne sitteljék le, mert ő a személyes garancia arra, hogy az MSZP (vagy maradványai) többé nem jön vissza. :)

tölgyes 2010.03.25. 20:01:02

@panelburzsuj: Én azt látom - önnel ellentétben - hogy ez a kampány semmivel nem mocskosabb mint az eddigiek... Talán máshová kerültek a hangsúlyok...de azon kívül nincs semmi rendkívüli.

Balt 2010.03.25. 20:02:22

@jjulie: Ja, egyébként a Jobbik is megteszi (a Fideszt) összetartó erőnek. :)

tölgyes 2010.03.25. 20:02:31

@panelburzsuj: Poénnak jópofa, de én amit írt szamárságnak tartom

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 20:03:36

@tölgyes: Én sohasem viccelek, Viktor pedig sohasem hazudik! Ezek tények, bár az a műsor megszűnőben, miként a tv2 is!

jjulie 2010.03.25. 20:05:20

@Balt:

a jobbik szétkergeti a fideszt a vekkerekkel együtt

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 20:06:03

Szünetben reklám! De még visszatérek (mégha nem is Ibolyka lesz ma:-)!

tölgyes 2010.03.25. 20:07:10

@namitirok: Kár, hogy nem viccel. Orbánt pedig rosszul, pontatlanul idézi... úgy egyébként amit ír engem nem zavar..:)

Balt 2010.03.25. 20:07:43

@jjulie: Nem hiszek benne. Nagy kihívás, de kormányra legfeljebb úgy juthat, mint Slotáék: vörös-barna koalícióban.

tölgyes 2010.03.25. 20:08:41

@jjulie: Ezt remélték, várták maguk Gyurcsánytól is..:::))) És Gyurcsány mára már csak olyan mint a tavalyi hó!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 20:09:37

@tölgyes: Ön most meglepett kissé, kérem, fejtse ki, hol vétettem!
(Önözni csak ellenségeimet és azokat szoktam, akiket tisztelek! Önt hová soroljam?:-)

jjulie 2010.03.25. 20:10:49

@Balt:

jobbik kormány az eszembe sem jutott, annyi képzelőerőm nincs, csak a fidesz faragást tudom elképzelni, 98-2002 között amit kapott aviki az gyerekség volt ahhoz ami most vár rá, azt is nehezen viselte

JAS39 2010.03.25. 20:10:54

Ez a kulcslyuk dolog szerintem a bizonytalan ill. nem szavazó tömeg egy részére igaz csak. Ma már több jól elkülönülő szekértábor áll szemben egymással, hol van már a fidesz vs. mszp megosztottság...

Én így látom:
1. mszp-s törzsgárda (kb. 600-800 e),
2. maszatoló, inaktív exmszp-sek (kb. 500-600 e)
3. fideszes kemény mag (1.5 millió),
4. maszatoló fideszesek (0.5-1 millió)
5. masszív jobbikosok (400-500 e),
6. maszatoló, vegyesmultú (volt mszp-s, volt fideszes ill. szavazat megosztásra készülők) jobbikosok (kb. 200-400 e fő)
7. politika és radikalizmus ellenes protest szavazók (300 -600 e fő ) talán LMP-sek ill. Civilek
8. többi (miép, mdf, munkáspárt stb stb) (100-250 e fő)
-------------------------
9. a demokráciát megvető vagy passzív roncstömeg (2.5-3 millió)

mrs. white 2010.03.25. 20:12:16

@jjulie: Jobbik egy lufi te is tudod. Ahol most tart az a maximum. Az ismeretlenségnek van egy nagy előnye. Vagy jobbat vagy rosszabat képzelnek bele. Amikor a parlamentbe lesznek sok embernek fognak csalódást okozni. Nem fog ugynugy semmi történni mint a fidesznél. Nem lesz radikális változás és ezzel kipukadt a lufi. A forradalomra pedig két évvel ezelőtt sem volt vevő a nagyérdemű.

tölgyes 2010.03.25. 20:12:31

@namitirok: Először a sorolásról: ahová akar, oda sorol.

Véteni pedig nem vétett, csak nem azokat a szavakat adta Orbán szájába amikett ő mondott.

Vénveterán 2010.03.25. 20:12:36

@tölgyes: azért a szabálytalan parkolást egy kalap alá venni a bkv milliárdjainak kiszivattyúzásával...
Ezzel kapcsolatban friss közlemény:

Morvai: folyamatosan hazudik az Index, nem hivatkoztam mentelmi jogomra, pert indítok

Az Index híre hazugság, az ellenem március 24-én kiszabott parkolási bírságot a helyszínen kifizettem s a mentelmi jogomra nem hivatkoztam. Mi több a bírságot annak ellenére fizettem ki, hogy a parkolási társaságnak – rejtélyes okból - a helyszínre küldött vezető munkatársa mindenáron arra próbált rábeszélni, hogy éljek mentelmi jogommal és ne fizessek. (Az egész mentelmi jog témát a helyszínre irányított provokátor hozta fel – sikertelenül.)
Gyalázatosnak tartom, hogy az elmúlt húsz évben politikus bűnözők sora követett el - főként a nemzeti vagyon kárára - súlyos gazdasági bűncselekményeket úgy, hogy a mentelmi joga mögé próbált bújni. A Jobbik Magyarországért Mozgalom programjának kiemelt céljai között van az ilyen cselekmények miatti elszámoltatás, valamint a politikusok mentelmi jogának megszűntetése.
A Jobbik ellen, valamint személyem ellen indult rágalomhadjárat fő mozgatórugója pontosan ez, azaz a jelenlegi parlamenti pártok félelme az elszámoltatástól, a felelősségre vonástól. A személyemet illető rágalmakat eddig szó nélkül tűrtem, ennek azonban most vége. Mind a folyamatosan hazudozó Index hírportáltól, mind a hazug tényállításokat azok valóságtartalmának ellenőrzése nélkül átvevő egyéb sajtótermékektől követelem, hogy jelen közleményemet helyreigazításként közöljék. Ezen túlmenően az Index-szel, s a többi érintett hírközlővel szemben büntetőeljárást és személyiségi jogi pert indítok, s minden lehetséges jogi eszközt igénybe veszek a március 24-i hazug hír közlése, s a továbbiakban még várható hazug állításaik miatt.
Tájékoztatom mindazokat, akik a Jobbik előretörésének megállítását várják a párt programjának elhallgatásától s a párthoz köthető személyek egyre durvább rágalmazásától: a magyar embereknek elegük van az ország kiárusításából és tönkretételéből, s pontosan tisztában vannak azzal, hogy valódi, azaz gyökeres, radikális változás csak akkor következhet be Magyarországon, ha az új erő, a Jobbik jelentős tényezőként kerül a parlamentbe. Éppen ezért a Jobbik előretörése megállíthatatlan, ezt a folyamatot a szokásos gyáva hazudozásaikkal nem fogják tudni megállítani, a magyar embereket nem tudják már becsapni, „megvezetni”.
Morvai Krisztina
a Jobbik EP képviselője

snq 2010.03.25. 20:15:21

@tölgyes: meggyes tamás pártja azt hiszem nagyon is szeretne csak ennyire hibás "jelöltállításokat"

tölgyes 2010.03.25. 20:18:49

@Vénveterán: Nem vette senki egy kalap alá.. csak tudja úgy van ez: hogy ha valaki FELCSAP PURIFIKÁTORNAK.. AKKOR LEGYEN IS OLYAN, HOGY A SAJÁT NORMÁINAK MEGFELEL.

Aztán azt majd még meglátjuk, hogy ki mit indít.. épp a BKV-val kapcsolatban szoktak perrel fenyegetőzni, de aztán mégse került rá sor.

Az azonban bizonyos, hogy a keszthelyi és a gyilkosság miatt elítélt jelöltet vissza kellett vonnia a Jobbiknak...
a melegekkel való közös hancúrozás pedig engem nem zavarna, ha nem épp a Jobbik hergelne és hergelődne állandóan a melegek ügyébe.. de ha jól tudom ez a delikvens is visszalépett már, mert nem volt tartható.. most megint vannak ügyek.. és én azt gondolom, hogy ez így helyes.. A JOBBIK SE ÉLVEZZEN KIVÉTELT AZ ÁLTALA HiRDETETT NORMÁK ALÓL!

cambridge.on 2010.03.25. 20:19:12

@mrs. white: Elfogadom, hogy használod a fejed. Mire szoktad használni? Kalapot rárakni, vagy betonfalat dönteni? Na, többek között ez a gond a Fidesz hívekkel, a fejüket használják!
Más rendes ember inkább az eszét.

milanello 2010.03.25. 20:20:45

Morvai Krisztina közleménye a parkolási bírságával kapcsolatos mizériáról:

barikad.hu/node/49756

Ezek után lövésem sincs,h kinek lehet igaza, sztem nem is fogjuk megtudni soha.

milanello 2010.03.25. 20:22:01

@milanello:

basszus, nemrég kopizták ide, sorry.

mafos 2010.03.25. 20:23:20

Török Gábornak gigantikus rajongói tábora van facebookon :D Nyilván nem érdemtelenül! Gratulálok. Szerintem népszerűbb vagy, mint maga Sólyom László. Bár szvsz az ő népszerűsége a béka seggét kéne súrolja.

jjulie 2010.03.25. 20:23:21

@mrs. white:

így kezdődőtt a radalával is, és aztán önként kezdte irni 100 x...

tölgyes 2010.03.25. 20:23:54

@milanello: Majd a bíróságon kiderül...:::))Ha sor kerül rá.

mrs. white 2010.03.25. 20:25:15

@cambridge.on: Ezt mire alapozod? Valami észérv? Melyik rész sértett a mai napi kommentek közül?

jjulie 2010.03.25. 20:25:54

@tölgyes:

a jobbik normáinak majd a fidesznek kell megfelelni, jól megtanította őket orbánvezérviktor hogy kell az utcán politizálni

Qtya22 2010.03.25. 20:25:57

Már Nógrádban sem lehet az MDF-re szavazni... :-D

nol.hu/specialis/rss_valogatas/rajar_a_rud_az_mdf-re__most_a_nogradi_listat_meszeltek_el

Ha már volt post-olva, akkor elnézést. Nem volt türelmem végigolvasni.

mrs. white 2010.03.25. 20:26:01

@jjulie: Mondom ha kezded a maszopnyikot mehet a buli.

mrs. white 2010.03.25. 20:26:51

@cambridge.on: @jjulie: Verbális erőszak a gyengék végső fegyvere.

milanello 2010.03.25. 20:30:34

@tölgyes:

á, nem fog az addig eljutni.

tölgyes 2010.03.25. 20:31:46

@jjulie: Az utca a politika természetes színhelye.. ezzel nincs is semmi baj. Miért? Az emberek a budira menjenek politizálni? Vagy bízzák a Gyurcsányra???

de ha már előállt ezzel a lendvais butasággal: az utcán való politizálást a taxis blokád idején az SZDSZ -szervezte.. aztán folytatódott a Charta mozgalommal... ők se a budira mentek.. Akkor kiáltozta Vitányi (még volt hangja), hogy a jobbosokat az utcán kell megverni...:::(((

Azonnal megváltozott a helyzet akkor, amikor kiderült: Orbán több embert tud mozgósítani és mint párt szervezettebb az MSZP-nél.. akkor hirtelen bűnös lett a politika az utcán.. de ez ugye butaság..,.Én tehát nem tartok attól, hogy a Jobbik kiviszi a politikát az utcára.

tölgyes 2010.03.25. 20:32:51

@milanello: Perszte, hogy nem fog, mert Morvai nem indít pert..:))

6.Lenin 2010.03.25. 20:36:05

@cambridge.on:

Elment az eszed?
Igen.
Én az eszemet használom,leküldtem a Penny-be,hozzon 10 dkg
töpörtyűt,megkivántam.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 20:36:42

@Vénveterán: "nem hivatkoztam mentelmi jogomra, pert indítok"
lottóznom kéne... ;)

jjulie 2010.03.25. 20:37:27

@tölgyes:

utcai politizálás és utcai politizálás között van különbség, ha neked nincs akkor jó, ha nem érted mire céloztam akkor is jó

milanello 2010.03.25. 20:37:27

@tölgyes:

én simán kinézem Morvaiból,h szokás szerint elragadta az indulat és összehordott minden hülyeséget. egy időzített petárda ez a nő.

colosgirl (törölt) 2010.03.25. 20:38:02

@mrs. white: ez pontosan így van. és semmiféle szorongatás meg amiket a gyurcsány mondott a jobbikkal kapcsolatosan nem lesz.
most érezni, változott a kommunikáció, a savanyú a szőlő kezd most érvényesülni.
vagyis elkönyvelte mindenki hogy a fidesz nyer és fidesz kormány lesz, és most összehordanak előre prejudikálva mindenféle butaságot.
hogy majd ez lesz meg az lesz :)
először is lássuk a medvét. kár előre jósolgatni a bizonytalant. erre a fidesz kormányra teljesen más kommunikáció lesz majd jellemző mint a most ismert fideszre. és az intézkedéseit elsőnek talán nyáron ismerjük meg ahogy az első törvénytervezeteit is, és az első hatások nyár vége ősz környékére lesznek, vagyis majd az önkormányzati választások előtt lehet reálisan következtetni, hogy milyen is a kormány.

milanello 2010.03.25. 20:40:26

@6.Lenin:

kell az energia a mindjárt kezdődő Schiffer show-hoz ugye?
különben bealudnál mint a tévémaci.

jjulie 2010.03.25. 20:42:00

@colosgirl:

azt akarod mondani, hogy felkészületlenek, és majd egy fél év mulva kezdenek el dolgozni?

6.Lenin 2010.03.25. 20:45:57

@milanello:

Nem nézek tv-t.
Sokkal izgibb blogokat olvasni.lehet sírni,nevetni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 20:48:18

@jjulie: Nem, nem azt akarja szerintem, hanem azt, hogy megint lesz egy retorikaváltás! De merre, könyörgöm?
Mert ha lenyugszanak és kormányoznak, akkor azt helyeslem, mást nem szeretnék! Sem kirakatpereket, előre megírt ítélettel, sem mutogatást! Most nem érünk arra rája, Pató Pál módira!
Ez nem azt jelenti, hogy felejtsük a múltat, nem bizony!

colosgirl (törölt) 2010.03.25. 20:49:25

@jjulie: nem. második forduló április 25. aztán hivatalos végeredmény, majd jogorvoslatok. utána mandátumvizsgálat és nemzetbiztonsági vizsgálat, majd vagyonnyilatkozat. ha minden oké. összeül a parlament. tisztségviselőket választ, megalakítja a bizottságait stb.
majd utána jelöl az elnök miniszterelnököt, és csak akkor jöhet a kormányprogram vitája. utána szavazás arról is, meg a minisztériumok felsorolásáról, majd miniszterek államtitkárok jelölése, bizottsági meghallgatása és szavazások, majd csak utána eskütétel és akkor engedik őket kormányközelbe. addig a választás végétől megalakulásig bajnai mint ügyvezető van. talán május vége, június eleje. és ha első intézkedéseiket meghozzák azokat júniustól érzed, utána meg a hatása mire átér, persze ez függ a döntés súlyától. és ha törvényt nyújt be mire az átmegy kihirdetésig az sem 2 perc. első törvények július kb. hatása plusz 1-2 hónap. remélem érthető. nem az van hogy április 25 után hétfőn más orbánozgatni lehet. arra még várnod kell :)

tölgyes 2010.03.25. 20:49:39

@jjulie: No persze. Amit szabad Jupiternek azt nem szabad az Önök által kinevezett ökröknek..Ezt ismerjük...
A Taxis blokád pl. törvénytelen volt... olyannyira, hogy a törvénytelen utcai megmozdulás miatt még Göncz Árpádnak is amnesztiát kellett adni...:::)) Akár csak a többi résztvevőnek.. de Antallban még megvolt a nagyvonalúság.. és nem verette az embereket, ahogy azt Gyurcsány tette.

tölgyes 2010.03.25. 20:52:19

@namitirok: Általában elvárás az, hogy ha idéz az ember, akkor idézzen és ne a saját szövegét írja oda...mert ha a saját szövegét írja oda, akkor nem kell arra hivatkozni aki azt úgy sohase mondta...:::))
Vagyis vagy idézünk, vagy halandzsázunk...:)

bigapples 2010.03.25. 20:52:21

@tölgyes: És ha már soroljuk a dolgokat, a Fidesz népszavazás kezdeményezését is mindennek elmondták a szocik, csak az lett elfelejtve, hogy 2001-ben szociális népszavazást akartak indítani, hogy rákényszerítsék a Fidesz kormányt az osztogatásra. Végül kormányra kerülve az osztogatást megcsinálták népszavazósdi nélkül is, hogy megnyerhessék az önkormányzati választást is .

artdark 2010.03.25. 20:53:34

Szerintem a Morvai-történetben a legbeszédesebb az, hogy Rogán fontosnak tartotta közleményben megvédeni a közterület-felügyelőket.

tölgyes 2010.03.25. 20:54:19

@milanello: Én úgy fogalmazok inkább, hogy egy elkényeztetett balliberális médiasztár elkényeztetett felesége, aki megszokta, hogy neki szinte mindent szabad...de mióta már nem szolgálja az MSZP érdekeit... azóta megszűnt a kivételezettsége.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 20:54:44

@colosgirl: Szerényen kérdem, ha eldőlt, hogy Fidesz kormány, nem lehet ezt kissé megsürgetni? Főleg, ha 2/3-os többség lesz, az ország érdekét figyelembe véve előbb nem lehet?
Vagy ezt a választási törvényre hivatkozva odázni lehet?
Ne várjanak addig, tessenek nyilvánosságra hozni a kormányprogramot már előbb! Vagy annak tervezetét legalább?
Vagy az veszélyeztetheti a NAGY Győzelmet?

mrs. white 2010.03.25. 20:54:56

@milanello: Azért ilcsi nénit megkérdezném hogy nekik hogy tetszene a jobbik fidesz közötti határvonal, mert az, hogy pörzse bayer anyázza egymást, ugy látszik nem elégíti ki. Valamint az sem, hogy Vona az összes fideszest is elszámoltatná húsz évért. Talán ha nyílt utcán minden nap kivégeznék egymást az kielégítő elhatárolodás lenne.

Vicc ez a nő, felrakták a lemezt 8 éve és ugrik a barázda.

milanello 2010.03.25. 20:55:02

@6.Lenin:

én sem sokat. bár lehet,h neki kéne állni nézni ker.tévéket, mert lehet,h nemsokára mennek a lecsóba.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 20:56:02

@tölgyes: Halandzsázzunk, az jobban megy!
Nem csak nekem, de ez nem kerül annyira sokba, remélem!

kicsi11 2010.03.25. 20:56:30

Tényleg annyira ostobának tartják Morvait, hogy szaros 7000 Ft-ért, ki áll, hogy "ide lőjetek"?

xatka 2010.03.25. 20:56:58

@török gábor: Gábor, ezt a fajta számolást láttam/hallottam eddig minden politológustól, de szerintem nem lehet előre megmondani, hogy mondjuk a 3 lista kiesésésével a többiben 5,43%-ot kell elérnie az Mdf-nek, az függ a részvételtől is.
Az 5,43% gondolom úgy jön ki, hogy 5/(1-(0,026+0,033+0,021)) tehát 5%/0,92=5,43%. Így az összes választó számával arányosítasz, viszont az 5%-os küszöböt a leadott érvényes szavazatok között kell nézni. Ezt úgy kaphatjuk meg, ha a részvétellel (amit még nem ismerünk) súlyozzuk az egyes megyék lakosságát. Ha ugyanakkora lenne a részvétel a 3 kieső megyében, mint a többiben, akkor lenne igaz az 5,43%.
Hogy ezt sarkított példával szemléltessem: ha a 3 kieső megyében senki sem szavazna egyik párt listájára sem, akkor továbbra is elég lenne a többi 17 megyében az 5%-ot elérni az Mdf-nek ahhoz, hogy meglegyen országosan az 5%. Vagy másik oldalról nézve: ha az összes listás szavazat túlnyomó többsége a 3 kieső megyéből jönne, akkor a többi 17-ben elért 100%-os eredmény is kevés volna az Mdf-nek a bejutáshoz.

Tehát ha a 3 kieső megyében alacsonyabb lesz a részvétel az országos átlaghoz képest, kevesebb, mint 5,43% is elég lehet az Mdf-nek a többi helyen, ha nagyobb, akkor az 5,43% sem elég.

snq 2010.03.25. 20:57:06

az indexes 'újságírók' remélhetőleg legközelebb majd az apró metélt farkincájukkal játszadoznak morvai krisztina gyalázása helyett

bigapples 2010.03.25. 20:57:33

@milanello: Petárda? Lol, ne becsüld alá, legalább egy hidrogénbomba.

milanello 2010.03.25. 20:58:14

@tölgyes:

ebben van vmi. anno még a leszboszi szerelmet is lelkesen támogatta.

tölgyes 2010.03.25. 20:59:16

@snq: Mégis az Ő (Morvai) párt és képviselőtársai használnak pénisz-hosszabbítót...::))

snq 2010.03.25. 21:00:10

@tölgyes: ez most mókás volt ;)

jjulie 2010.03.25. 21:00:13

@tölgyes:

most ott kell folytatnunk ahova már több emberrel eljutottam: te is az a balek vagy aki elhitte az orbán nevű bűvésznek, hogy aki utálja őt az kizárólag mszp drukker?

tölgyes 2010.03.25. 21:01:26

@milanello: Júúúújjj! Ki támogatta a leszboszi szerelmet???Krisztína??? Rémlik valami.. de ő "csak" a dolgát végezte..:)) Valamiből meg kell élni.. és erre a leszboszi akkor éppen jó volt..

colosgirl (törölt) 2010.03.25. 21:02:48

@namitirok: nem veszélyezteti, de te is biztos tökéletesen tudod, hogy a kormányprogram konkrét számokon alapuló rövid és középtávú tervek, nem olvasmányos darab, hanem szakmai terv, ami mentén dolgoznak a minisztériumok és a párt háttér aparátusa. egy munkaterv tulajdonképpen, fontossági sorrendek stb. stb.
tehát kormányprogramot csak kormány tud benyújtani, amikor megkapja az adatokat.
nem oszkó meg lendvai által bizonygatott minden rendbent, hanem a tényket. ezért kormányprogram csak választás után lesz.
a megalakulást biztosan tudod te is, hogy törvényes határidők írják elő, olyan folyamatok vannak benne amit nem lehet kihagyni. sajnos hamarabb nem lesz kormány.
még így is gyors megalakulás lesz, hiszen nem kell koalíciós tárgyalás.
de az, hogy április 25 után a bajnai féle ügyvezető kormány megkezdi az adatok átadását, azt jelenti, hogy magát a kormányprogramot lehet megtudod előbb. illetve a tervezetét. de éles csak eskütétel után lesz.

bigapples 2010.03.25. 21:03:41

@kicsi11: Elég biztos vagyok, hogy elég sok olyan politikus van aki 200 Forintért is nekiállna cirkuszolna, mert úgy érzi, hogy rá, mint politikusra, más szabályok vonatkoznak, mint a plebsre.

tölgyes 2010.03.25. 21:04:00

@jjulie: No látja..Milyen jó magának.. maga meg nem volt balek... Maga Gyurcsányt választotta.. és milyen jól járt maga is meg az ország is..:::)))Különösen az ország.

török gábor 2010.03.25. 21:04:15

@xatka: ezért írtam oda ezt zárójelben: (azonos választási részvétel mellett)

6.Lenin 2010.03.25. 21:04:47

@namitirok:

Részleteket közölnek az új fidesz programból.

http://www.dekiváncsivagy.hu oldalon

Néhány részlet,mi várható ápr.25 -től

hétfőn de. kirakat per du. akasztások
kedd szerda rettegés,mert nem tudjuk,mit kellene csinálni
csütörtök látszatkormányzás
péntek nekünk már 8
szombat vasárnap pihenés,mutyizás

Nyakó I szerint Lendvai I ezt már előre látta/megmondta,tenyérből.

mrs. white 2010.03.25. 21:04:53

@jjulie: Nyílván csak abból gondoljuk, hogy a fidesz hívő az fidesznyik ilyennel sose illetsz baloldalit. Elég egyértelmű az irányultság. Azt meg nem tom feledni hogy Fletót egy karizmatikus vonzó férfinak tartottad még egy hónapja.
Mondjuk lehet hogy nem tudsz róla magad sem csak egy látens vonzalom, vagy a szokásos baloldali "független" hozzálláás.

milanello 2010.03.25. 21:05:34

@artdark:

oké én is, de én nem prédikálok vizet,h gyehenna tüzére velük.

kicsi11 2010.03.25. 21:05:44

Magyarázza már meg nekem valaki, hogy lehet az, hogy minden internetesen szavazáson a Jobbik szavazók megközelítik (pl. ezen a blogon ill. kb egy hónapja az indexen) vagy megelőzik (www. kitválasztanál.hu) a Fideszt, ugyanakkor a közvéleménykutatások szerint meg mintegy harmadannyian vannak.

kicsi11 2010.03.25. 21:07:06

@bigapples: Csak nem 3 héttel a választás előtt, amikor pontosan tudja, hogy mindjárt ott a sajtó. Ha nem lenne válazstás én is el tudnám képzelni.

tölgyes 2010.03.25. 21:08:13

Kedves hölgyek urak! Éjt! Megyek olvasgatni.

Vénveterán 2010.03.25. 21:08:36

@tölgyes: Nem is élvez, eddig minden olyan jelöltje, akit meggyanúsítottak(nem elítéltek!) valamivel önként lemondott(1 esetben a párt zárta ki, ha jól tudom).
Vagyis szemben az összes többi párttal, akik itt vannak még mind vállalták tetteik következményeit. (még ha az pl. a szóvivő esetében már is nem ma történt)

tölgyes 2010.03.25. 21:09:54

@kicsi11: Az interneten a Jobbik szavazói aktívabbak és talán túlreprezentáltak is...épp az Önéhez hasonló érzés kialakítására törekednek.. csakhogy az emberek többsége nem használja a netet.

Vénveterán 2010.03.25. 21:10:47

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Miért is kellene lottóznod?
Bár szerintem teljesen jogos a dolog, ha az index csak kamuzott és nincs rá bizonyítéka.

jjulie 2010.03.25. 21:10:51

@mrs. white:

az hogy nem fújom egyik idióta nótát sem az még nem tünt fel?

ezt a fletó képet te találtad ki, a karizmatikus szót soha sem használom, a fletót egy olyan embernek tartom aki a legjobb szónok ma a palettán, és az egyetlen aki elhiszi magáról hogy jobb mint a gonosz kis törpe, szembe mer vele menni, és egyszer már visszacsücsükéltette a kispadra, amit igazán jól hely a kis törpének

tölgyes 2010.03.25. 21:11:34

@Vénveterán: A mindtől még messze vagyunk.. de így van ez mondjuk más pártnál is..:)Nem mindegyiknél.. de most mi nem az MSZP-SZDSZ-MDF-ről beszélünk.

milanello 2010.03.25. 21:11:37

@namitirok:

?? sztem kedélyesen, unalmasan cseverésznek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:12:32

@6.Lenin: Jól hangzik, de az akasztásokat kérem átrakni kora délelőttre, mert valamikor dolgoznia is kell valakinek! (nem állítottam, hogy nekem, de azért legyünk tekintettel a széles tömegekre!:-)

cellimega 2010.03.25. 21:13:18

@kicsi11:
A Jobbikra olyanok szavaznak, akik nem a régi médiumokból informálódnak (a média nagyrészt balos, néha Fidesz-párti), hanem internetes forrásokból. Így természetes, hogy nagyon felülreprezentáltak a netes szavazásokkor.

kicsi11 2010.03.25. 21:14:04

@tölgyes: csak a közvéleménykutatók folyamatosan azt nyomják, hogy a jobbik Szabolcsban, Borsodban népszerú, márpedig nem hiszem, hogy ott van nagy internetező tömeg

bigapples 2010.03.25. 21:14:37

@namitirok: Mintha a szokottnál is haloványabb lenne, úgy tűnik zavarban van. Fél a nőktől vagy ennyire zavarja a médiaszereplés...?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:16:17

@bigapples: Antónia mellett én is zavarban lennék de biztos heves udvarlással kompenzálnám!

milanello 2010.03.25. 21:16:18

@bigapples:

Schiffer ilyen fószer, de bánná a fene, ha tisztességes lenne majd.

bigapples 2010.03.25. 21:16:27

@milanello: Hát ha 62 pislogás/sec az unalmat jelzi...

milanello 2010.03.25. 21:17:25

@bigapples:

na vazz, én nem unatkoznék, ha ilyen közel ülnék Antóniához. :)

cellimega 2010.03.25. 21:18:28

@kicsi11: amióta pár ezer forintért is lehet havonta netezni, mindenhol sokan használják. (Kivétel: aki nem tud olvasni; de az mindegy, szavazni sem megy el általában).

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:18:37

@kicsi11: Ott népszerűek, Pestön meg kattintgatnak rájuk. Ilyen egyszerű!

kicsi11 2010.03.25. 21:18:52

@cellimega: Persze lehet, hogy a jobbikosok úgy érzik, mutatni kell, hogy sokan vannak, de erre az LMP-nek és az MDF-nek még inkább szüksége lenne. Vagy ők sem használnak internetet?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:19:51

Én is akarok zöld munkahelyet, már a jövő héten beviszem a fikuszt, itthon úgyis haldoklik szegény!

6.Lenin 2010.03.25. 21:19:59

@namitirok:

Az idézett linkre lehet kívánságokat írni.
Én csak a tisztán látás végett,azoknak,akik nem tudják mire is készülnak a gonoszok.
Amúgy rám nem hallgatnak,sőt figyelembe se veszik a véleményem.

kicsi11 2010.03.25. 21:20:09

@namitirok: meg ikszelnek. Már volt egy meglepi tavaly júniusban!

Vénveterán 2010.03.25. 21:20:40

@tölgyes: pl? melyikük nem vállalta?
Mellesleg jelzem, hogy egy ilyen gyorsan felnövő pártnál elég nehéz lenne minden tagot átvilágítani, szemben pl. a többi párttal, ahol ugyan az idő során kihullottak páran, de még mindig rengetegen maradtak akik visszaélnek a pozícióikkal!

A legnagyobb kérdés ez lesz a Jobbiknál szerintem, hogy a "szerencselovagok", a beépített emberek veszik-e át a hatalmat vagy a tisztességes, (a hazájukért) tenni akaró embereknél marad!

cambridge.on 2010.03.25. 21:22:44

@mrs. white: Ki beszél itt észérvekről?
Ebben a három részre szakadt országban, akiket meglehetne győzni észérvekkel, azok nem szerepelnek a kommentelők között. Itt csak kemény fejű hívek vínak szócsatát egymással.

Amint korábban írtam a Jobbik win-win szituációban van. A Fidesz kormányra kerülve csinál valamirt amit megigért, a jobbik vernifogja a mellét, azért történt , mert mi itt vagyunk!
Amennyiben valamit nem tesz meg a Fidesz, aJobbik verni fogja az aztalt: nem ezt igértétek!
A szocikról nem is beszélve.
Egyébként továbbra is tartom, nem lesz két párt az MSZP-ből, csak két frakció.

Igen, Fidesz fóbiám van. Orbán fóbiám nincs, azt mondta a doktor úr is a vizitnél.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:24:39

@6.Lenin: Biztos kötözködsz A Programmal, pedig kitűnő, kicsit cizellálva és a helyi viszonyokhoz alkalmazva akár exportképes is lehet a know how!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:25:53

@bigapples: Inkább másnaposnak tűnik és borostás is! Kíváncsi vagyok, holnap mi derül ki róla, milyen buliban vett részt tegnap!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.03.25. 21:26:50

@snq: a céljukat elérték, már a hiradókban is az index féle változat szerepel...

szobatars 2010.03.25. 21:27:23

@snq: az indexes 'újságírók' remélhetőleg legközelebb majd az apró metélt farkincájukkal játszadoznak morvai krisztina gyalázása helyett

esetleg majd Morvai Kriszta fog az indexes újságírók metélt farkincáival játszani....

bigapples 2010.03.25. 21:27:41

@kicsi11:

1, A Jobbik szavazói között vannak jelen legnagyobb arányban a fiatalok.

2, A fiatalok interneteznek a legtöbbet.

1+2, A Jobbikos szavazók felülreprezentáltak az internetes szavazásokon.

LMP-nek sokkal kisebb a támogatottsága, mint a Jobbiknak. Az MDF pedig még a LMP-nél is jóval kevesebb támogatóval rendelkezik, ráadásul a szavazóik jellemzően nem fiatalok..

ati27 2010.03.25. 21:27:57

@Vénveterán:
Ej-ej.. Aztán a kurucinfót, meg a barrikádot hányszor lehetne felnyomni.. Megaztán a parkolotársaság fejese akarta rábeszélni a mentelmi jog használatára..?? Minden vitás esethez kiszál a "főnők"?? Én meg most jöttem le a falvédőről.. :)

bigapples 2010.03.25. 21:28:48

@namitirok: Igen, olyan vad bulizós feje van :D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:29:52

@ati27: Üdv Idegen, ez itt a Föld nevű bolygó diliháza!
Tud olvasni rovásírás?

6.Lenin 2010.03.25. 21:30:06

@cambridge.on:

"Amennyiben valamit nem tesz meg a Fidesz, aJobbik verni fogja az aztalt: nem ezt igértétek!
A szocikról nem is beszélve."

Ez lenne a legjobb megoldás!

Talán még az is elkepzelhető,kénytelen lesz a Fidesz normálisan kormányozni.
Remélem nem fognak berezelni,mint az MSZP,eddig.

BonFire 2010.03.25. 21:30:30

Méghogy MÁS a politika!!! Most ért véget az LMP bemutatása az M1-en. Ez a faszi egyetlen eldöntendő kérdésre sem adott egyenes választ. Minden elképzelhető, és mindennek az ellenkezője is. Ez aztán a nagy program! És azt mondják, hogy Lehet Más a Politika. Még hogy más! Nagyon jól betanulta azt a dagályos és érthetetlen és legtöbbször értelmetlen és semmitmondó dumát, amit a jelenlegi politikusaink is előszeretettel használnak, amit az angol úgy hív, hogy "bullshit".

Nagyon merem remélni, hogy nem jut be a parlamentbe ez a semmilyen párt. Vizesnyócas!

bigapples 2010.03.25. 21:30:58

@szobatars: Nyugi, a választások után, ha 2/3-dal nyer a Jobbik, az Idexesek csak péniszpumpávak játszhatnak.

snq 2010.03.25. 21:31:30

schiffer urat láttam éppen az m1-en, jól alákérdezve

olyan volt, mintha egy langyos vona imitátor előadta volna a jobbik programját (a szociális ellátórendszer kérdésén kívül)

Vénveterán 2010.03.25. 21:33:14

@ati27: Jó pénzért sokan bármire kaphatóak, különösen a parkolótársaságokat ismerve... Már a majdnem a maffia kategória, ahogyan próbálják megszerezni a területeket egymás elől.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:33:40

Összefoglalnám a ma esti műsort:
1. Schiffer András tegnap valami (netán homo) partin vett részt
2. Csipkebokor-vessző
3. Mészáros Antónia csinos és felkészült volt!

Lehet kötözködni, nekem ez jött le. Nem sok mást tudtam meg.

szobatars 2010.03.25. 21:34:05

@Ordnassac: felvetéseidre válaszolva, én is ezeket rágom pro és kontra, az, hogy az egyik álláspontot fejtettem ki, nem jelenti azt, hogy a másikat ne tudnám védeni...de miért is pont a jogalkotás minősége lenne jobb, mint bármi más ebben a 20 évben???

Szóval várjuk meg a bíróság döntését (nem mintha az tökéletes lenne) mert az szab majd irányt...már amennyiben maradnak a jelenlegi választójogi keretek

szobatars 2010.03.25. 21:35:12

@bigapples: csak arra kívántam utalni, hogy Krisztának nem lenne ismeretlen a terep.

6.Lenin 2010.03.25. 21:41:54

@BonFire:

Már hónapok óta nem értem,miért fektetünk ennyi energiát
2 olyan pártra,akikre egyátalán nincs szükség jelenleg a T. Házban.
Remélem én is ,a szavazók majd jól döntenek ápr. 11-én.
Nem látok komoly indokot egyik párt esetében sem,hogy helyük lenne a parlamentben.

ati27 2010.03.25. 21:41:56

@namitirok:
nem nem olvasni rovásirás.. Csak a távolból követem az eseményeket.. És igen, jól szórakozom.. De azért drukkolok, hogy a következő időszak jobb legyen. És igen ehhez kell majd a jobbik is.. Persze nem túl nagy arányban.. :) Jó kis parlament lesz kialakulóban.. Eddig legalább is.. :)

xatka 2010.03.25. 21:41:56

@török gábor: Bocs, igazad van. Egyébként a 109-es írásodnál szúrt szemet ennek a fontos kitételnek a hiánya, de már látom, ott is ott van a táblázat alatt *-os megjegyzésként, csak elbújt a szemeim elől:) Mégegyszer bocs.

kékestető 2010.03.25. 21:43:20

Kedves Gábor,
köszi, hogy kitértél arra, ami egy normális ország közvéleményét nyilván irritált volna: a fővárosi területi vb pártkatonák által hozott döntésére.
Már önmagában abszurd - mint ahogy ezen az oldalon többször - hangot adtam, hogy rivális pártok delegáltjai ítélkeznek egy másik párt jelöltjeiről, listájáról. (A mi kerületünkben is 4-2 arányban többségben voltak a rivális pártok delegáltjai, a választott tagokhoz képest az LMP-s jelölt nyilvántartásba vételekor. )
Szóval a tegnapi döntés sajnálatos csúcspontja volt ennek, a mindennapi gyakorlat tekintetében az aberráltságig süllyedt demokráciának.

Gábor írod: "nem lenne jó, ha politikai célok felülírhatnák a jogi normákat. Ha a szabályok értelmében nem indulhatnak, rendben, magukra vessenek, de a politikailag motivált kreatív szabályértelmezés ne legyen legitim része ennek a versenynek."
Egy kissé egyértelműbb azért lehettél volna. Habár persze egyedül nyilván te sem válthatod meg a magyar demokráciát!

szobatars 2010.03.25. 21:43:57

@snq: hát eléggé vérszegény volt az egész..a csaj meg igyekezett, de folyton elrontotta és pontosítani kellett a kérdést... gyenge színjáték volt...

email 2010.03.25. 21:44:35

Mészáros Antónia sincs képben: milyen adok-kapokban vett rész az LMP? Egyedül Bokros kijelentésére volt egy nyilatkozatuk.

Egyébként, helyes, hogy keményen kérdezett, de a fenti az kifejezetten hamis állítás. Schiffer meg nem nagy szónok, de ezt eddig is tudtuk...

email 2010.03.25. 21:47:27

@snq:
Alákérdezve? :D
Szinte csak arról kérdezte, hogy: "Mit emelnének? Mit szüntetnének meg? Mit zárnának be? Milyen támogatást vonnának meg?"

Ez az alákérdezés?

ubul2000 2010.03.25. 21:48:01

Hát ez nagyon langyos volt ma. A kérdések is, de a válaszok méginkább.
Nem hiszem, hogy ilyen - megalszik a tej a szájában - típusú vezető által képviselt párt sok vizet fog zavarni.

bigapples 2010.03.25. 21:48:32

@namitirok: De a poénkodást félretéve, múltkor a sajtótájékoztatójukat is Schiffer 2 másik "kockafejű" LMP-ssel tartotta. Hatékonyabban menne át at LMP üzenete, ha karakteresebb ember kommunikálná a programjukat. Nem értem, miért nem azt a Karácsony Gergelyt szerepeltetik többet, aki Schiffernél sokkal jobb kommunikátor.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:49:54

@ubul2000: Nem baj, kérdezzenek csak unalmasan, izgalmasnak és adrenalinfokozónak ott a lesz a Jobbik, nem?

pad78 2010.03.25. 21:52:30

@namitirok: Tetszettek volna előrehozott választást csinálni. Akkor most mindezt már egy éve tudnánk... :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:53:04

@bigapples: Ez ma egy listavezetői műsor volt, nem?
Mondjuk tényleg dadogott kissé Schiffer, nem egy nagy retorikájú, de nekem tőlük most nem is ez számít!
Vona Gábor sokkal határozottabb volt tegnap, de nem mondanám, hogy meggyőzőbb!

Vénveterán 2010.03.25. 21:53:50

Hát ez tényleg nagyon olyannak tűnt mint az elmúlt 20 év politikusai. Távol volt az emberektől, talán így lehetne jellemezni.

elendem 2010.03.25. 21:55:00

@email: Szerintem sincs képben. Az lmp programja megjelent, letölthető a honlapról. Több, mint 200 oldal.
Gondolom, azért Schiffer jött, mert őt hívták, mivel ő a listavezető. Karácsony a kampányfőnök.

jjulie 2010.03.25. 21:55:58

@-lyla-:

ez az érvelő szakasza a mondókának?

ubul2000 2010.03.25. 21:56:01

@namitirok: hát nem tudom, hogy a röhögés adrenalinfokozó-e, de holnap lehet benne részünk. Gondolom előtte jól megerősítik majd a plafont.

6.Lenin 2010.03.25. 21:57:06

@bigapples:

Jó kommunikátor a hazugsághoz kell.

Az igazságot lehet unalmasan is eladni,azt valahogy a hülyék is megértik.

Az árveréshez kellenek a nagy kommunikátorok,lásd GYF.
Ő igazán érti,hogyan kell csinálni.

A "nincs mit"-et nagyon nehéz eladni,kevés rá a vevő.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 21:58:36

@ubul2000: Nem, a röhögés hízlal és kilátszik közben a torkod fehérje is!:-D

pad78 2010.03.25. 21:59:22

Gábor, el lehet valahol érni ennek a röjtökmuzsaji konferenciának az anyagát? Engem érdekelne. Főleg a Te előadásod, meg a Tölgyessyé.

No meg azért ellenőrizni sem árt, hogy ez a szép kerek történet a konferenciáról valóban nem csak az agyadból pattant ki. Én nem láttam egyiket sem, de itt mindenki azt mondja, hogy a Vona tegnap igen jó volt Schifferhez képest. Biztos hogy nem az ő szövegét fogalmazgattad tegnap? :)

6.Lenin 2010.03.25. 22:01:52

@namitirok:

Látom azért értetted,elírás,bocs.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 22:03:54

@pad78: Nem hiszem, hogy azt fogalmazta volna, inkább a 88-at anno. Vona azt idézgette, nem tett mást!:-P

mrs. white 2010.03.25. 22:04:13

@cambridge.on: Tulajdonképpen ki nem xarja le hogy ki veri az asztalt és miért. én azt sem értettem akik az első mdf kormány hibáztatták. Az országcsődöt elkerülni akaró mszmp kiugrott és egy xar kupacot hagyott maga után. Na kb most ugyanez a helyzet. Talán kb pár év múlva minimálisan jobb lehet a helyzet. Aki veri az asztalt az is hülye (főleg az mszp) aki meg erre fogékony az is. egy esetben lesz jogos a kritika ha még ezt a 8 évet is alúl muúják. Majd kiderül. Viszont az orbán és fidesz fobiásoknak köztük neked is ajánlok egy gondolat kísérletet.

Mi lett volna ha mondjuk 2002-ben a fidesz nyer?
Előrébb tartanánk vagy hátrébb gazdaságilag szociálisan demográfiailag stb.? Mivel nem találták még fel az időutazástés és a párhuzamos idősikok közti mozgást ez objektiven megválaszolhatatlan kérdés, de talán némi toleranciára és beleérző képességre mások véleménye iránt megteszi.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 22:08:24

@mrs. white: Gazdaságilag előrébb, szociálisan hátrébb és demográfiailag ugyanott. Vagy fordítva?
Ahány ember válaszol, annyiféle választ kapsz, de lehet, hogy erre legalább április 11.-ig várhatsz! Akkor este összesítsünk, jó?:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 22:10:29

@6.Lenin: Freud-i elírás, bocsánatos bűn! Ha mondjuk Antóniát kívánod meg előlem, az nem az lenne!:-P
Mára ennyit belőlem, úgy tűnik a Duracell átvert, mert nem tart akár tízszer addig, mint a kávé!:-(

Lacóka 2010.03.25. 22:10:32

@török gábor:
1 "Az OVB határozata ellen bírósági felülvizsgálatot lehet kérni a Legfelsőbb Bíróságtól." az mdf-et ismerve, kérnek is

2 komolyan van olyan, h röjtökmuzsaj? :D

bigapples 2010.03.25. 22:10:55

@6.Lenin: Nem hiszem, hogy csak a hazugsághoz kell jó kommunikáció. Lehet bármilyen jó egy párt programja, ha nem képesek azt a médiában hitelesen, közérthetően elmondani, akkor nagyon nehéz a választók szimpátiáját, támogatását elnyerniük. Enélkül pedig nem lehetnek igazán sikeresek és nem kapják meg a felhatalmazást a programjuk megvalósításához. Jó bornak is kell a cégér...

mrs. white 2010.03.25. 22:14:30

@namitirok: Mert mi lesz április 11.-én, Feltalálják az idő utazást?
Ez egy multra vonatkozó kérdés volt. 11.-én azt tudjuk hogy ki nyert. Ezt kis szórással most is tudjuk nagyjából. Azt meg hogy mi fog történni, akkor se fogjuk. A kérdés pártszimpátia függvényében mindenkinek megvan a saját válasza.

Arra meg gondolni se tudok, hogy a pártszimpátiát felül írja az objektivitás.

panelburzsuj 2010.03.25. 22:14:53

@mrs. white:

"Amennyiben valamit nem tesz meg a Fidesz, aJobbik verni fogja az aztalt: nem ezt igértétek!
A szocikról nem is beszélve."

Mit nem lehet ezen érteni? A Jobbik verni fogja az asztalt, a szocikról nem is beszélve.

Aner 2010.03.25. 22:16:11

Én most néztem meg mindkettőt, hát nem mondom, hogy nagyon motiváltak.

Szerintem a JOBBIK a parlamentbe se jut be, ha sokat hangoztatja, hogy a TV2-t meg az RTL KLUB-ot meg akarja szüntetni. A Mónika Show, Barátok közt, Jóban-Rosszban stb. akkora tábort jelent, hogy még Putyin se merne velük dacolni. :-)

mrs. white 2010.03.25. 22:16:56

@panelburzsuj: A szocik verik a jobbikosokat? Hát nem a jobbik a barna vész hanem a szocik?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 22:17:28

@mrs. white: Első mondat: Még az is lehet, akár tarthatunk tőle!
A többit megválaszoltad magadnak! Erre mondják, hogy költői kérdés?

6.Lenin 2010.03.25. 22:17:42

@mrs. white: @namitirok:

Nem tisztem megvédeni cambridge.on-t,de most kénytelen vagyok.
Igenis szőkség van az asztalverésre:

1.tényleg nem azt csinálják,amit igértek
2.azt csinálják és kiderül,mi látjuk rosszul(az aztalverők)

Szerintem is elég a látszat ellenzékiségből,látszatkormányzásból.

A kormány kormányozzon,lehetőleg jól,ha nem bukjon
az ellenzék verje az asztalt,ha kiderül,rosszul,bukjon

mrs. white 2010.03.25. 22:19:10

@namitirok: Igen, általában a megválaszolhatatlan kérdést költőinek szokták nevezni, és nem is várnak rá választ.

mrs. white 2010.03.25. 22:20:31

@6.Lenin: Mi a jó kormányzás, ha osztogatok vagy ha megszorítok?
mikor verem az asztalt ha megszorítanak vagy ha osztogatnak?

panelburzsuj 2010.03.25. 22:20:49

@mrs. white:

A szoci üti jobbikot nem nálam olvastad. Menj csak vissza, és próbáld meg szótagolva.

6.Lenin 2010.03.25. 22:22:39

@bigapples:

"Jó bornak is kell a cégér..."

Ezt azok mondják,akinek szar bora van.
A jó bort elég megizlelni,aztán el sem lehet zavarni a pince környékéről.

Vénveterán 2010.03.25. 22:23:10

Vannak itt érdekes ügyek:

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtök esti határozata szerint jogsértő volt, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök egy zuglói zeneiskolában kampányolt kedden.

Szigetvári Viktor, az MSZP kampányfőnöke azért fordult kifogással az OVB-hez, mert álláspontja szerint Orbán Viktor március 23-án a zuglói Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában való megjelenésével és beszédével megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. A beadványozó szerint Orbán Viktor szavazásra buzdította a diákokat és a tanárokat, továbbá népszerűsítette jelölő szervezetét (pártját).
(MTI)

Rasszista OVB: felfüggesztették Kolompár Orbán mentelmi jogát

Felfüggesztette Kolompár Orbán (MCF) képviselőjelölt mentelmi jogát csütörtök esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Kolompár Orbán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú egyéni választókerületében indul jelöltként az MCF Roma Összefogás színeiben.
Kolompár Orbán mentelmi jogának felfüggesztése iránt a Kecskeméti Városi Bíróság fordult az OVB-hez, mert ellene több bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban.
(MTI)

Vádat emeltek egy Tolna megyei MDF-es képviselőjelölt ellen

Vádat emelt az Európai Unió pénzügyi érdekei megsértésének kísérlete miatt a Szekszárdi Városi Ügyészség a Tolna megye 5. számú választókerületében induló MDF-es jelölt ellen - értesült csütörtökön az MTI. Az értesülést a Tolna Megyei Bíróságon megerősítették, a pert a szekszárdi városi bíróság tárgyalja majd.
Az MTI információja szerint a tamási választókerületben MDF-es jelöltként induló Balogh Árpádné, Szakály független polgármestere ellen egy európai uniós pályázat kapcsán indult eljárás. Csullag Józsefné, a Tolna Megyei Bíróság szóvivője közölte: a bíróság a vádirat tartalmáról a per megkezdéséig nem ad tájékoztatást.
A távirati iroda megkeresésére Balogh Árpádné nem kívánt nyilatkozni az ügyről.
Bartos Georgina, a Tolna Megyei Területi Választási Iroda vezetője elmondta: a jelöltet mentelmi jog illeti meg, miután a tamási egyéni választókerületi választási bizottság a nyilvántartásba vételről elküldte az igazolást a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP), amely a nyomozást folytatta. A mentelmi jog felfüggesztését a VPOP az Országos Választási Bizottságtól kérheti.
(MTI)

Zajlanak az események:D (csak az utóbbi pár óra ügyei)

Ordnassac 2010.03.25. 22:23:31

@szobatars: egyetértek. Érdekes napoknak nézünk elébe.

Kár, hogy hétvégén nem leszek itthon, így csak vasárnap este leszek újból.

török gábor 2010.03.25. 22:24:48

Egy korábbi cikkhez:

Az Országos Választási Bizottság jogsértőnek nevezte, hogy az MTV két külön pártként kezeli a közös listával induló Fideszt és a KDNP-t, kétszer annyi műsoridőt biztosítva számukra, mint más pártoknak.

colosgirl (törölt) 2010.03.25. 22:26:21

@török gábor: ez így igazságos, az mtv el is állt a kdnp műsorától. nem ezen múlik a választás, de a korrektség így kívánja.

Aner 2010.03.25. 22:26:33

@6.Lenin: Szerintem meg ennek kéne abbamaradnia, hogy az ellenzék mindig minden kellemetlen intézkedésre azt mondja, hogy FÚJ! Ha valamit adnak akkor meg azt mondja MIÉRT csak ennyi.
Nem tartanánk itt, ha ez így lenne.

panelburzsuj 2010.03.25. 22:26:37

@mrs. white:

Az enyém is vicc volt, csak jobb. De tényleg nem számít.

panelburzsuj 2010.03.25. 22:27:59

@colosgirl:

A korrektség tegnap még pont fordítva kívánta.

Ordnassac 2010.03.25. 22:28:16

@török gábor: ez talán még jobb is a Fidesznek, így Semjén nem tudja elszólni magát.

colosgirl (törölt) 2010.03.25. 22:30:40

www.magyarhirlap.hu/online/jobbik_szavay.html

érdekes arcokat tudnak ezek az újságírók összeszedni :) szép képek, főleg az utolsó előtti a kitakart :)
és ez már hányadik jobbikos? atv-ben valami rablót mutattak, múltkor valami gyöngyösi csalóról beszéltek, aztán a szóvivő, mos ez az alak.
Érdekes színfoltja lesznek ők a parlamentnek. :) hol van már csurka pista bácsi, meg torgyán józsi bácsi :D
bohócok mindig kellenek. ja és marad ugye gyurcsány is :)

panelburzsuj 2010.03.25. 22:30:40

@panelburzsuj:

Egészen pontosan így:

"miután a választási rendszer logikájából következően a kilenc területi listát állító Civil Mozgalom és a Fidesszel közösen induló KDNP is egyenrangú szereplő, szót kell mindenkinek adni"

Ordnassac 2010.03.25. 22:30:44

@jjulie: hú, ez megtisztelő így első olvasatra. *pirul*

Vénveterán 2010.03.25. 22:32:45

@colosgirl: Dehogynem múlik, kevesebb megszólalás, kevesebb hibalehetőség. :)
Meg amúgy is, egy ennyire nem számonkérhető programról 2*25 percig beszélni, úgy hogy az emberek ne vegyék észre a konkrétumok hiányát nehéz lenne.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 22:33:35

@Ordnassac: Én azt olvastam a műsorújságban, hogy:
Vigyázat, idézek!
"Az aktuális rész ismertetője: Az országos listát állító pártok listavezetői egy-egy 25 perces interjú keretében ismertetik programjukat. A bemutatkozás sorrendjét közjegyző és a pártok képviselőinek jelenlétében sorsolták ki.

A mentrend:
Szerda (Március 24.): Jobbik
Csütörtök (Március 25.): LMP
Péntek (Március 26.): MSZP
Hétfő (Március 29.): Fidesz
Kedd (Március 30.): KDNP
Szerda (Március 31.): Civil Mozgalom
Csütörtök (Április 1.): MDF"

Eszerint vagy nincs listavezetője a KDNP-nek, vagy a mentrend (külfődi kifejezés) rossz!

6.Lenin 2010.03.25. 22:34:05

@mrs. white:

Lehet úgy jól kormányozni,oda osztogatok,ahol megtérül,sőt hasznot hoz,ott szorítok,ami ennek ellenkezője.

Osztogatok az oktatásba,egészségügybe,mert megtérül és hosszútávon hasznot hoz.
Megszorítok a korrupcióban,pazarlásban(sivatagi alagutak,4-es metro stb.),de minimum árában csinálok mindent.
Pontosan megtervezve,kivitelezve.
Lehetne sorolni hosszan.
Feltétele a hosszútávon gondolkodás/tervezés.

Lehet ésszerűen osztogatni és megszorítani,aki már vállalkozott nem nehéz átlátni.

Ordnassac 2010.03.25. 22:35:31

@namitirok: a kérdés most már az: milyen listavezető? Semjén a Fidesz-KDNP Bács-Kiskun megyei listavezetője. :-D Viccet félretéve: az MDF-et DI vagy BL fogja képviselni.

Ordnassac 2010.03.25. 22:36:15

@Ordnassac: sorry, utolsó mondat kérdés akart lenni.

Lacóka 2010.03.25. 22:37:27

@Ordnassac: én dávid ibolyát hallottam, az országos listát ő vezeti, de ha van egy kis eszük, vmit kitalálnak neki arra az estére, h csak bokros érjen rá

colosgirl (törölt) 2010.03.25. 22:38:31

@Vénveterán: megint a program majmolása. egyik pártnak sincs konkrét számonkérhető programja, csak nagy lózung gyűjtemények. nyakó pista jól beletette a fejecskékbe ezt a program dolgot. 8000000 választóból ha 5000-et érdekel.
azt kell a sajtóban, tv-ben médiákban és a mindennapokban bemutatni, hogy ki az erős a határozott és kormányképes. erről szól az egész. mindenki előad egy produkciót és a nép melyiket kajolja meg. most ezért nyerő a fidesz.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 22:40:27

@Ordnassac: Országos listát állító pártok listavezetője. Ott ez van. Na, várjunk csak! Az MDF-nek megvan az országos listája?

snq 2010.03.25. 22:41:19

@email:
>> Alákérdezve? :D

jó, lehet hogy csak túl nagy volt a kontraszt a tegnapival, és ez egy minőségbeli különbség mészáros antónia és süveges "ám-ám-ám morvai krisztina a mentelmi jog mögé bújva nem fizetett parkolási bírságot" gergő között

ubul2000 2010.03.25. 22:43:59

@colosgirl: lesz ott még egy Kövér is

6.Lenin 2010.03.25. 22:44:39

@Aner:

Nem!
Az ellenzék mondja,hogy pfujj!
A kormány meg bizonyítsa be,az ellenzék téved.
A polgárok meg eldöntik,kinek van igaza.

Bízni kell a polgárokban.

Természetesen volt már olyan,jogosan mondta az ellenzék,hogy pfujj,a kormány tévedett.Volt olyan is,hogy mindenki tévedett,olyan viszont nem,hogy mindenkinek igaza volt.

Az csak nálam fordulhat elő,hogy mindig igazam van,de ez már engem is idegesít.

bigapples 2010.03.25. 22:44:58

@colosgirl: Haha, ez az első kép nagyon ott van. Az első pillanatban azt hittem, hogy photoshoppal készült. Annyi értelem sugárzik a szemeiből, hogy ha majd támad az izraeli légierő, a magyar légvédelem elsötétítésre használhatja ezt a derék embert :)))

Vénveterán 2010.03.25. 22:45:03

@colosgirl: már csak az a kérdés vajon mit takartak ki? netán a nagy semmit? A többi meg csak azt bizonyítja, hogy szokott inni, ahogy nagyon sokan. (és akkor még a photshop rejtelmeibe bele sem mentünk, lásd pl. a Vonás hamis iwiw profilokat)

A gyöngyösi eset új nekem.

A bankrablónál meg csak annyiban különbözik a többi politikustól ( feltéve ha igaz egyáltalán, hogy pénzelte a pártot), hogy neki nem a bankárok nyomták a kezébe, hanem elvette. És cserébe nem kérték tőle amit a többi párttól, hogy bármit megtehessenek az emberekkel. (egyoldalú szerződésmódosítás, és egyéb megalázások) Ez utóbbit nem tudom elítélni, erkölcsileg, mert legalább nem az emberektől vett el. A jog más tészta...

mrs. white 2010.03.25. 22:45:31

@6.Lenin: Szerinted csak akkor verik az asztalt a igazuk van vagy mindíg?
Az mszp pedig milyen jogon veri majd az asztalt? Azt mondják majd, hogy Ők jobban csinálják?

Best_In_Class 2010.03.25. 22:45:40

@török gábor: ez a döntés némileg ellenkezik az én természetes jogérzékemmel, de biztos bennem van a hiba
- a kétszeres bejutási küszöb nagyobb kockázatot, nagyobb felelősséget jelent, ami honorálható lenne többlet jogokkal, pl. kommunikációs lehetőséggel
Egyébként pedig ez az egész választási rendszer annyira végig nem gondoltnak tűnik, hogy ez is megérne egy elemzést, legalábbis engem érdekelne hogy miért nem lehetett tisztázni az elmúlt 20 év során
- az ajánlószelvények
- a listaállítás
- a közös lista
- lánc-szavazás (ld. használjunk borítékot vagy sem)
által felvetett kérdéseket, vagy úgy finomítani a szabályokat, hogy ezek a problémák ne fordulhassanak elő (többet). Tudom, hogy ez egy evolutív rendszer, no de ennyire?!

cambridge.on 2010.03.25. 22:45:50

@mrs. white: Tulajdonképpen egyetértek, ekkora többség birtokában ki nem ...
Az alkimista Fidesz nem tett semmit ezért a többségért. Aranyba kellene foglalni Gyurcsány nevét a Fidesz részéről, aki megoldotta a hogyan kerülhet hatalomra a Fidesz kérdést.
A Fidesz kijelentette: nálunk van a bölcsek köve! Mi mindenre tudjuk a megoldást!
Akik az elmaradt azonnali aranycsinálás elmaradása miatt csalódni fognak azok vevők lesznek az asztal verésre.
Ami egyenes folytatása a Fidesz fenyegeti a jobbik 2/3-át retorikának.

Az MTV nem biztosít külön időt a KDNP-nek!
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=275985!

jjulie 2010.03.25. 22:46:29

@Ordnassac:

komolyan gondoltam, nagyon jó, hogy itt vagy

Vénveterán 2010.03.25. 22:49:22

@colosgirl: Hát azért a legtöbb pártnál elég sok olyan ígéret, döntés van ami számonkérhető!
Viszont az egy jelentős különbség a fidesz és a többi párt között, hogy valószínűleg ők azok, akik kormányozni fognak a választások után!
A fidesz produkciója jelenleg az üljünk csendben, hallgassunk mélyen a programról és néha rúgjunk bele az ellenfelekbe. (alappal vagy alaptalanul részletkérdés) Remélem egyszer elkezdenek beszélni!

kaktusztea 2010.03.25. 22:49:36

Egy másik blogon írt "Avatar" egy zseniális ötletet. Bemásolom, mert megérdemli.
( konzervatorium.blog.hu/2010/03/25/a_felelotlenseg_diszkret_baja_1/fullcommentlist/1#c9206278 )

"Íme az én ötletem:
A választási rendszert épp csak annyira változtatnám meg, hogy lenne egy "nem szavazott érvényesen" nevű virtuális induló minden választókörzetben a "nem szavazott érvényesen" virtuális párt színeiben, aki automatikusan megkapná a nem szavazók és az érvénytelenül szavazók szavazatait. Ha elegen nem szavaznak, akkor bejuthat a második fordulóba is, ad abszurdum megnyerheti az adott választókörzet mandátumát. A töredékszavazatokat is a többi országos listával rendelkező pártokkal azonos módon gyűjti, listás mandátumokat is szerezhet.
Minden a "nem szavazott érvényesen" virtuális párt által elnyert mandátum egy-egy üres helyet, más által be nem tölthető mandátumot jelent a parlamentben, a párt minden "képviselője" minden szavazásnál jelen van, és tartózkodik gombot nyom.

Így a pártok sokkal inkább valós támogatottságuknak megfelelő mértékben tudnák befolyásolni a törvények alakulását, nem lehetne, hogy egy olyan párt, amely valójában 30%os támogatottságú a teljes népességben, az egyedül megszerezze a mandátumok több, mint 50%-át, ne adj isten 2/3-át alacsony választási részvétel miatt."

mrs. white 2010.03.25. 22:51:11

@namitirok: Ibolya még nem tiltakozott az április 1 ellen?

Best_In_Class 2010.03.25. 22:51:40

@Vénveterán: a nem kitakart képek, a nagy valóság pediglen itt található:
gondola.hu/cikkek/70410
:)

szbi 2010.03.25. 22:52:18

TG 2010:
"Magyarországon a választók egy jelentős részének a politika-képe ugyanis egydimenziós, vagy másképp megfogalmazva: az egész politikai versenyt egy kulcslyukon keresztül szemlélik, s bármi, amit odabent látnak, azonnal általánosítva jelenik meg mindenkivel kapcsolatban, akit az ajtó mögött gondolnak."
Csurka 1992:
A politikusokról: "Azok szemében, akik csirkelábért állnak sorba, mind egyformák vagyunk."

Ordnassac 2010.03.25. 22:54:28

@namitirok: elég pontatlan a mondat. Egy országos listát állító párt Nógrád megyei listavezetője is listavezető. ;-) Bár nem túl jó ötlet, ha Dávid Ibolyának kell befáradnia...

mrs. white 2010.03.25. 22:57:37

@cambridge.on: Ebben egyetértünk. Felkellene már nőni a társadalomnak hogy aranycsinálás nem étezik. Viszont munkával remek ötvözeteket lehet készíteni. Igaz a társadalom részéről jogos elvárás hogy a politikus is dolgozzon és ne lopjon.

6.Lenin 2010.03.25. 22:57:58

@mrs. white:

Verjék mindíg,majd mi,választó polgárok döntünk,jókor verték,vagy idióták voltak.

Most is ez történik ápr. 11-én!

Mi vagyunk a fontosak,értünk vannak,nem fordítva.

Leírtam,ha rosszul verik,buknak,ha jól,nyernek.
Ez vonatkozik a kormányra is.

Rosszul kormányoztak,buknak,nem tudták bebizonyítani,igazuk van.

Ha kerekeim lennének,villamos lennék és csengetnék is.Ennyit a "ha"-ról.

Azt nem lehet,nem verem az asztalt pedig hülyeséget csinálnak,nehogy éjszaka bepisiljenek.

Lucilius 2010.03.25. 22:59:07

Schiffer nagyon halvány volt. Remélem nem sok potenciális LMP szavazó látta a műsort, mert akkor ez a fél óra súlyos tizedszázalékokba kerülhetett az LMP-nek. Viszont le a kalappal a Mészáros Antónia előtt, minden riporternek ilyen keménynek kell lenni a listavezetőkkel szemben. Remélem OVit nem Csontos János fogja kérdezgetni és a Mesterházyt sem Bánó András.

Az újabb Jobbikos fényképekkel kapcsolatban a harsány röhögés mellett az jutott eszembe h mennyire egy utolsó, manipulatív szennylap a Széles Hírlap: A mattrészeg jobbikos gyereknek a fényképét úgy takarja le mintha a farkával játszana, közben meg csak egy péniszpumpába helyezett virsliről van szó.

Amúgy látszik h a Fidesz nekiment a jobbiknak - gyakorlatilag 5 napon belül nagyobb károkat okoztak a jobbikos erkölcscsőszöknek mint a fasisztázó-nácizó-nyilasozó Maszop-Szadeszhez köthető, független értelmiségieknek álcázott megmondóemberek az elmúlt 4-5 évben.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 23:00:00

@Ordnassac: Ne keress a kakán egy csomót, kérlek!
Azért Ibolykának szerencséje lehet, mert ma vagy tegnap nem szerepelhetett volna a kiírás szerint! Lehet, elsején sem?
Igaz, még ott a kedd, de akkor Belgium, mint tudjuk!

6.Lenin 2010.03.25. 23:00:01

@cambridge.on:

Fentebb megvédtelek,kár volt.
Jól benéztem.

Ordnassac 2010.03.25. 23:00:05

@kaktusztea: ezzel viszont működésképtelenné téve a magyar Országgyűlést. A Konzervatórium irományai között vannak értelmes ötletek, de néhol az az érzésem, hogy túl sok bort ittak a Tiffán-pincészetből. :-P

Ordnassac 2010.03.25. 23:01:55

@namitirok: a 7 területi lista így is, úgy is megvan az MDF-nek. Ne keressek a kákán csomót? Ez lesz a munkám! :-D (Bár remélem, hogy nem kell majd a klasszikus jogi pálya valamelyik szegletében elhelyezkednem.)

Aner 2010.03.25. 23:02:06

@6.Lenin: A polgárok annak adnak igazat, aki nyalókát ígér nekik, ha meg nem kapják meg akkor elkönyvelik, hogy ezek már csak ilyenek.

Szerintem az ellenzéknek, konstruktívan kellene viszonyulni dolgokhoz, mert, amit most csinálnak azt egy robot is tudná.

Az ellenzéknek nem az a feladata, hogy a másikat ellehetetlenítse, hanem, hogy szolgálja a szavazóit.

Ébredjünk már fel ne mi legyünk a Pártokért, hanem ők értünk!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 23:02:07

@szbi: Ez majd' ugyanaz, csak az egyik politológusul, a másik csurkául van megfogalmazva!

panelburzsuj 2010.03.25. 23:03:23

@Vénveterán:

Félreértelmezitek a képeket. A közhittel ellentétben pont az alkalmasságot bizonyítják: Gripen-avatásra legalább annyira meg fog felelni az ifjú nemzetvédész, mint a Szekeres ...

cambridge.on 2010.03.25. 23:04:01

@mrs. white: Ezt benéztem.Nem olvastam végig figyelmesen amit írtál, elnézést.
Tegyük fel másképp az általad megfogalmazott kérdést: Mi lett volna, ha a Fidesz nyeri a 2006-os választást?
A 2002-est hagyjuk nyugodni, azzal azt hiszem egyetérthetünk az tiszta volt.
A 2006-tal kapcsolatban néha felbukkan időnként egy Orbánnak tulajdonított elszólás: nem is nagyon akartunk nyerni.
Ha ők nyernek akkor mennyivel tartanánk előrébb?
Egy csődközeli helyzetből kiindulva, mit tudott volna a Fidesz másképp csinálni?
Ez tényleg megér(ne) egy kis tovább gondolást.

A KDNP-s hírrel elkéstem.A gazdának a szeme a pályán van.

Ordnassac 2010.03.25. 23:04:29

@Lucilius: Mesterházyt Nika György fogja kérdezni. (Csontos János a köztévén? Még 2010 után se nagyon. :-D)

Szerintem Schiffer nem volt annyira halvány. Róla eddig is lehetett tudni, hogy nem egy rétorzseni. Látszódott, hogy felkészült, elég gyorsan tudott válaszolni MA kérdéseire és amennyi konkrétumot lehetett, annyit mondott is.

Vénveterán 2010.03.25. 23:04:47

@Best_In_Class: Hát ha nem photshop műhelyben készült, akkor ritka gusztustalan és ritka hülye, hogy nem törölte le.
Bár ezen túl igazából semmi, mert sok ember be szokott rúgni és olyankor bizony csinál hülyeségeket.
Ha józanul normális, akkor nincsen gond. Nem követett el bűncselekményt, "csak" kirúgott a hámból, az a személyes pechje, hogy az ő korában már mindenkinek van digitális fényképezője.

Az előző korosztálynak pedig a mázlija, hogy a fiatal korukban még nem volt mindenkinél. Pedig biztos ott is voltak bulik és készülhettek volna érdekes képet. :D

Best_In_Class 2010.03.25. 23:05:35

@Lucilius: a pontosság kedvéért, a Magyar Hírlap csak átvette az Indextől, ott is van a hivatkozás az alján - az eredeti forrás a képviselőfunky blogtárs lehetett, ahogy a Gondolán szerepel

Vénveterán 2010.03.25. 23:06:32

@panelburzsuj: A különbség annyi, hogy (ha jól látom a képeken) ő este munka után rúgott be... míg szekeres munkavégzés közben!

ubul2000 2010.03.25. 23:07:50

@kaktusztea: Ez valóban zseniális plágium, mert az ötlet - tudtommal - tőlem származik.
"Érdekes bevezetni a szavazásnál egy "nem szavazok senkire", ill "egyik pártra sem szavazok" rubrikát. Azt hiszem érdekes eredmények születnének."
"Már az érvénytelen szavazat és a le nem adott szavazat sem ugyanaz, mert az érvénytelen szazat beleszámít a leadott szavazatok számába. Ugyanez lenne a helyzet "nem szavazok senkire" rubrikára leadott szavazatra. Bár ez így félreérthető pontosabb lenne a "nem támogatom egyik jelöltet/pártot sem" elnevezés. Az ide adott szavazat természetesen érvényesen leadott szavazatnak számítana."
2010.03.01 - 366,370 hozzászólás (és a továbbiak)
(nethirlap.hu forum legyen-e cenzus topic

Vénveterán 2010.03.25. 23:09:05

@Best_In_Class: Azért érdekelne, mekkora munkacsoportokat fizetnek vagy milyen titkosszolgálatokat vetnek be, hogy felkutassanak ilyen képeket!:)

Ordnassac 2010.03.25. 23:10:44

@namitirok: nem Dávid Ibolyának hívnak. ;-)

Best_In_Class 2010.03.25. 23:11:05

@Vénveterán: legtöbbször sajnos az ún. barátok dobják fel őket, "jóindulatból", azt hiszem Király Andrásnál ez deklarálásra is került

cambridge.on 2010.03.25. 23:11:08

@6.Lenin: Sajnálom ha méltatlanná váltam.
Így legalább 3 oldalról támadhatnak.Vannak szimpatikus törekvései a Jobbiknak, de nem lettem Jobbik hívő!

Ordnassac 2010.03.25. 23:11:20

@Vénveterán: ehhez egy rosszakaró elég is, nem kell ehhez akkora háttérgépezet. ;-)

6.Lenin 2010.03.25. 23:15:38

@Aner:

Ne magadból indulj ki,ha polgárokról beszélsz/írsz.

Azt lehet ellehetetleníteni,aki amúgy is tehetetlen.

Az utolsó mondattal egyetértek,ezt írtam én is,de ez ellentmond annak,amit előtte írtál.

Vénveterán 2010.03.25. 23:20:23

@Ordnassac: Hát azért ilyen mennyiségben, hogy minden hétre jusson egy-két rosszakaró kétlem, főleg ahogy be van ütemezve. Gyanúsabb, hogy van egy nagyobb csoport, aki kutakodik, esetleg hozzágyárt 1-2 extrémebbet, ha a talált kevésnek bizonyul, vagy mint az Vonás iwiw profilnál teljesen egészében hamisít...

Van egy haverom, aki profi képeket tud csinálni photoshoppal, összevág 1-2 képet, aztán utána bizonyítsd be, hogy ne Te vagy rajta félreérthetetlen helyzetben...

mrs. white 2010.03.25. 23:21:18

@cambridge.on: 2006-os előtt egy szó a 2002-esről. Ha akor a fidesz nyer vélhetőleg sokkal előrébb tartunk, mert 3 év szigorság után az utolsó évben hangulatjavító intézkedésnek elengedett negyedik után ismét jött volna 3 keményebb és egy light. A rövid választói memorira hagyatkozva. ami viszont nem jó a választónak az tulajdonképpen jó az országnak. (mindadig fennáll ez a pár amig ekkora adósságot görgetünk magunk előtt) 2006-ban ha megnyeri normálisan nem csinálhatott volna nagyon mást mint fletó, legfeljebb a hangsúlyok kerülnek máshová. Már 2003-tól kényszerpályán vagyunk ezt még ferenc tetézte az országlásával 06-ig. Nincs jó megoldás. A fidesznek most neki kell menni kőkeményen az összes nagy ellátó rendszernek, mindegyiknek ami viszi pénzt számolatlanul. A helyzet az hogy 2006-ban ezt mindenfajta kommunikációs trükkel kellett volna lenyomni a nép torkán aki nem értett volna abból semmit hogy miért rossz a 11%-os hiány. Ahogy a görög tüntetők sem értik hogy mi itt a probléma. Most egyszerübb a helyzet mindenki tudja hogy szar van a palacsintában. ha most is szarakodnak akkor az én életemben ebből nem lesz kilábalás pedig középkorú vagyok.

Ordnassac 2010.03.25. 23:21:37

@Vénveterán: lehet benne ez is, hogyne, de több esetben elég egy "rosszakaró" is.

Lucilius 2010.03.25. 23:23:00

@Ordnassac:
Nekem csalódás volt. Ismerem SA-t, tudom h nagy koponya és azt is tudom h nem egy nagy orátor... de ennél azért többet vártam tőle. Érezhetően zavarban volt, többször is bizonytalankodott (lásd az egészségügyi részt).

Vénveterán 2010.03.25. 23:24:01

Elég gáz amikor már más módon nem tudnak lejáratni egy ellenfelet (ha már a saját maguk fényezése eleve kiesett a kártyák közül), mint személyeskedéssel.
Ahelyett hogy pl. a programba kötnének bele.

Biztos hogy került a jobbikba is több olyan ember, akinek nem kellene ott lennie(talán nem olyan mennyiségben mint a többi pártba), de igazából ha a programjuk csak a felét megcsinálják, nagyon nem érdekel, hogy az egyes tagok hogyan élik a magánéletüket!

Vénveterán 2010.03.25. 23:25:41

@Ordnassac: Persze valószínű, hogy az is van, de ettől még nagyon megtervezettnek tűnik a minden napra egy jobbikot lejárató hír a tvbe. (na jó talán heti egy nap van, hogy pihennek, nehogy ráunjon a néző)

6.Lenin 2010.03.25. 23:26:26

@cambridge.on:

Ezt most nem értem,én a Jobbikra tojok,nem nagyon érdekelnek.
Jelenleg jól meglovagolnak 1 jogos elvárást.A többit meglátjuk.
Verjék az asztalt,jó munkára kényszerítve a Fideszt.
Ha megszelídülnek,maradhatnak,ha nem,
Pá, kedveskéim,ennyi volt,csúnya volt.

Semmi gond,hogy néhány dolgot másként ítélünk meg.
Nem 1 óvodába jártunk.Nálunk reakciós volt az óvónéni,itt ragadt a horty rendszerből.Rossz volt a levegő körülöttem,azt kellett szívni.Jól megszívtam.

Lucilius 2010.03.25. 23:26:44

@Best_In_Class:
Barátok, volt osztály- és évfolyamtársak. A jobbikosoknak az a pechjük h már a web2ben töltötték a kamaszkorukat és a 20as éveiket.

Én pont ezért nem mentem politikusnak, mert rólam is elő lehetne szedni egy-két érdekes képet :-DDD

panelburzsuj 2010.03.25. 23:27:07

@Vénveterán:

A tehetség megvan. A bátorság meg majd megjön a gyakorlatban ...

(A HÖK-ös fotó eléggé nappalinak, sőt eléggé "hivatásszerű" feladatellátásnak tűnik. Mondom: nem egy elveszett gyerek!))

Lucilius 2010.03.25. 23:28:18

@Best_In_Class:
De az indexen látszik a teljes kép. Ellenben a Széles Hírlap direkt kitakarta a virslivel töltött farokpumpát.

Ordnassac 2010.03.25. 23:29:48

@Lucilius: persze, mert az eü nem az LMP központi része. Lehet, hogy bennem van a hiba és minimális elvárásokkal nézem ezeket a műsorokat. :-)

Lucilius 2010.03.25. 23:30:44

@Vénveterán:
Biztos h megtervezett de nekem úgy tűnik h tálcán kínálják a jobbikosok a muníciót.

Vénveterán 2010.03.25. 23:31:14

@panelburzsuj: melyik lenne a Hök-ös fotó? (lehet én keresem rossz helyen a feliratot, de egyik linknél sem talál ilyet az oldalon)

panelburzsuj 2010.03.25. 23:32:58

@Ordnassac:

Akkor váltsunk: ha valaki idejében rámutat egy iszákos törtetőre, akire egy párt a nemzet védelmét bízná, akkor kivel tesz rosszat a "besúgó"?

panelburzsuj 2010.03.25. 23:33:44

@Vénveterán:

A gondolás cikk alján van két link.

Aner 2010.03.25. 23:34:13

@6.Lenin: Gondolom akkor MSZP FIDESZ váltakozást, Te kánnának élted meg. De jó is 4 évenként újrakezdeni, + bürokrata csere. Gratulálok! Mit mondjak megérdemled az MSZP-t is és a Fideszt is!

YouGotPwnd 2010.03.25. 23:34:33

@ubul2000:

Azért nem találtad fel a SPANYOL viaszt :)
Ui. pl Spanyolországban (is) már régóta létezik ilyen.
es.wikipedia.org/wiki/Voto_en_blanco

Lucilius 2010.03.25. 23:34:42

@Vénveterán:
Az ahol "Revolution?" (áthúzva) pólóban ücsörög. Mintha egy kicsit össze lenne zuhanva.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.25. 23:35:30

@Ordnassac: A hiba nem az Ön készülékében van! Aki egy műsör/nyilatkozat/kép/gyűlés alapján határoz, az bánja meg legelébb!
Más: Jobbik-lejáratás=kulcslyuk-szindróma!
Ők is emberek, hibáznak. Csak ne papolnák az ellenkezőjét! Persze, hogy még nem loptak (annyit). Nem volt rá lehetőségük! Most majd lesz, meglátjuk, hogy sikerül élniük a lehetőséggel...

Vénveterán 2010.03.25. 23:37:21

@Lucilius: Hát ebben is van valami, de valahol érthető 2-3-4-5 éve még a többségük nem gondolta, hogy politikusnak fog állni...

Élte a saját ilyen vagy olyan életét, aztán felébredt/vevő lett a Jobbikra/ az általa képviselt dolgokra és jó páran fel is nőttek közben, de a múltjukat nem törölhették ki, akármit is tettek. (így legalább egy dátum nem ártana tudni a képekhez, sokat árnyalna a képen, még akkor is ha valódiak)

Ordnassac 2010.03.25. 23:38:24

@panelburzsuj: attól az még lehet rosszakarója Szávaynak. Az iszákosságról: négy évig egy közismerten alkoholista volt Magyarország miniszterelnöke, szóval lesz elég ellenérv (azt nem mondom, hogy jogos lesz).

Erről eszembe jut egy régi vicc:

- Miből fog megélni Kennedy felesége?
- A bankbetétekből.
- És Dobi István felesége?
- Az üvegbetétekből.

:-D

ubul2000 2010.03.25. 23:43:08

@YouGotPwnd: Nem tudtam, de köszönöm az infót. Akkor legalább biztos lehetek benne, hogy nem volt nagy hülyeség az ötletem, ha nem is eredeti.

petilacigyuri 2010.03.25. 23:46:07

Sziasztok!
Nem ide kapcsolódik, de nagyon sokat segítenétek, ha rákattintanátok erre a videóra.

www.youtube.com/watch?v=NXUZZYV66gk

Nektek csak egy kattintás, végig se kell nézni, nekünk viszont elég sok minden múlik rajta.

Köszönjük.

kopogtató 2010.03.25. 23:46:23

v2010.fidesz.hu/
Nagyon jó az új puzzle-kampányfilm, de a hanggal van egy kis bajom. Lehet, hogy rossz a gépem hangszórója, de nálam a háttérzene eléggé elnyomja a szöveget.

A plakátok, kampányvideók nem érnek meg egy bejegyzést?

panelburzsuj 2010.03.25. 23:47:01

@Ordnassac:

Pontosan: egy növendék Dobi, vagy Czinege, vagy K.Papp.

6.Lenin 2010.03.25. 23:49:33

@Aner:

Nem értem,hogyan vontál le ilyen következtetést azokból,amit eddig írtam?
Lehet,rosszúl fogalmaztam.

Felőlem kormányozhatna az MSZP,LMP,MDF,Fidesz csak csináljon már valaki valami normálisat is.

Viszont már nagyon unom,hogy álandóan nekem/nekünk kell megszívni,hogy tehetetlen,korrupt politikusok döntsenek,milyen minőségű életet szántak nekem/nekünk.

Megpróbálom fordítva feltenni a kérdést.

Mitől változnának meg,miért csinálnák másként?

Valóban az a megoldás,az én gazemberem jó gazember,a tiéd meg rossz?
Mi vagy ki kényszeríti jelenleg őket arra,hogy megváltozzanak?
Olvasd el hozzászólásokat.

Mikor fogunk ebből kitörni?

panelburzsuj 2010.03.25. 23:49:50

@panelburzsuj:

Időben felszállt a hajóra: le se lehet má lökni. (Deutsch úr, Prága veteránja?:)

török gábor 2010.03.25. 23:50:08

@kopogtató: de, nagyon megérnének, csak egyáltalán nem értek hozzá. sokkal szórakoztatóbban és érdekesebben írnak erről máshol.

bretman 2010.03.25. 23:54:45

Meg tudja nekem mondani valaki, hogy az OVB ma miért nem döntött az MDF ORSZÁGOS listájáról? A budapestin és a nógrádin kívül melyik még az a tíz lista, amelyikkel kapcsolatban kétségek merültek fel?

A Civil Mozgalom listáját előbb fogadták el, mint az MDF-ét - ez kabaré....

(ha jól számolom: ma 5 független és két pártdelegált ült az OVB-ben, holnap 5-5 lesz az arány, amikor az MDF listájáról szavaznak)

bretman 2010.03.26. 00:03:44

@Ordnassac:

Ezt olvastam, de nincs benne a válasz.

Bevárják a Fővárosi Bíróság döntéseit. Ezek a budapesti jelöltekkel kapcsolatosak. De ha Budapest és Nógrád ugrik, akkor is marad 16 területi lista - és az országos listához 7 (azaz hét) is elég.

Vagy, ha Király Zoltán nem indulhat Budapesten, attól összeomlik a győr-moson-soproni lista is?

Ordnassac 2010.03.26. 00:12:29

@bretman: az OVB-nek három napja van a lista leadása után, hogy döntsön róla, abban még benne van. Holnap már dönteni fog, csak gondolom a határozatba 17 listát akarnak tenni, nem 16-ot.

bretman 2010.03.26. 00:15:36

@Ordnassac:

Csakhogy az LMP-nek is van még van felülvizsgálati eljárása a Főváros Bíróságon. Pont olyan, mint az MDF-nek...

Az ő határozatukban mi van?

Aner 2010.03.26. 00:19:43

@6.Lenin: Az előzményekben ott van, hogy jutottunk ki ide.

Én azt próbáltam kifejteni anno, hogy egy helyzetért nem csak mindig az aktuális kormányzópárt a hibás, hanem az ellenzék is. Mert, ha a hatalmon levő sikeres, akkor az ellenzéknek romlanak a választási esélyei. Ez jellemzi, jellemezte hazánkat. Ezért mondtam, hogy nem vagyunk kisegítve azzal, ha az egyik 4 évig romból a másik pedig 4 évig kormányoz majd váltják egymást.
Ezért én az ellenzéktől is normális konstruktív megoldásokat várok és ha nem teszik tőlem mehetnek a levesbe.

Mitől változnának meg,miért csinálnák másként?
Nem szavazunk rájuk. Nem dőlünk be az ígérteiknek. Nem hagyjuk magunkat megosztani.

Mi vagy ki kényszeríti jelenleg őket arra,hogy megváltozzanak?
Jelenleg semmi. E tekintetben pesszimista vagyok.
Az hogy idáig jutottunk az a mi hibánk is. Amilyen a Nép olyan a kormánya.

Ordnassac 2010.03.26. 00:24:04

@bretman: ööö, az nehezen. Ugyanolyan mint az MDF-é olyan lehetne, ha elutasították volna a budapesti listát, de nem tették. Tudomásom szerint egy listát sem támadtak meg náluk, csak egyéni jelölteket, az meg nem ugyanaz.

bretman 2010.03.26. 00:38:32

@Ordnassac:

Azt hiszem belezavarodtál az okba és az okozatba. Nem csodálom :-)

Jól tudod: az LMP egyetlen listáját sem támadták meg a bíróságon. De az MDF-ét sem! Nem erről tárgyal holnap a bíróság.

Az MDF fővárosi listáját pont azért utasították el, mint az országost: vagyis, hogy a Főváros Bíróság holnap dönt. A Fővárosi Bíróság holnap nem a budapesti listáról dönt, hanem egyéni jelöltek JOGERŐS bejegyzése ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmekről (Tehát, pl: Király Zoltán indulhat-e, érdemes megnézni az OVI hivatalos honlapját. Miközben a Fővárosi Választási Bizottság azt állítja: Királyt kizárták, a valasztas.hu-ról kiderül, nem zárták ki, még mindig jelöltként van nyilvántartva). Ilyen felülvizsgálati kérelem MDF-esekről is van, meg LMP-sekről is.

Csak az LMP listáját emiatt nem utasították vissza, az MDF-ét meg igen.

Ordnassac 2010.03.26. 00:50:20

@bretman: na várj, az MDF budapesti listáját első fokon elutasította a Fővárosi Választási Bizottság. Az LMP-ét nem. Az országos listával kapcsolatban semmi nincs a bíróságon, hiszen elsőfokú döntés sem volt még. Az LMP-nél futó felülvizsgálati kérelmek nem fogják befolyásolni a fővárosi listát, ahhoz túl sok jogerősen nyilvántartásba vett jelöltje van. Így messze nem lehet egyenlőségjelet tenni a kettő között.

bretman 2010.03.26. 01:04:04

@Ordnassac:

Akkor haladjunk sorban:

1. "az MDF budapesti listáját első fokon elutasította a Fővárosi Választási Bizottság. Az LMP-ét nem." Így van. Erről kellett volna ma döntenie az OVB-nek. De nem döntött. Annak ellenére, hogy a fellebbezési sorban előbb van az OVB és utána a bíróság. Vagyis semmi oka megvárni az OVB-nek a bíróság döntését, hiszen a bírósághoz lehet fellebbezni az OVB döntése ellen. Most majd megvárja az OVB a bíróság döntését, aztán dönt és ellen fellebbeznek a bírósághoz?
2. "Az országos listával kapcsolatban semmi nincs a bíróságon, hiszen elsőfokú döntés sem volt még. " Így van. Tehát akkor ez sem lehet oka annak, hogy az OVB ma nem döntött. De gyorsan hozzá kell tenni: a fővárosi listával kapcsolatban sincs még semmi a bíróságon, hiszen ahhoz előbb az OVB-nek el kellett volna utasítania az MDF fellebbezését!
3. "Az LMP-nél futó felülvizsgálati kérelmek nem fogják befolyásolni a fővárosi listát, ahhoz túl sok jogerősen nyilvántartásba vett jelöltje van." Ez egy érv arra, miért fogadta el az OVB az LMP budapesti listáját és miért nem az MDF-ét (bár több probléma van ezzel: a legfőbb az, hogy az OVB a döntési sorban a bíróság ELŐTT van, de ez most nem fontos). Csakhogy nem azt kérdeztem, miért nem fogadták el az MDF BUDAPESTI listáját, hanem, hogy az ORSZÁGOST miért nem fogadták el. Tudniillik azt is írhattad volna: "az MDF-nél futó felülvizsgálati kérelmek nem fogják befolyásolni az országos listát"
4. Tudom: erre írtad, hogy arra várnak, hogy a jegyzőkönyvbe 16 vagy 17 listát írjanak. De ilyen alapon várhatnának arra is, hogy 14 vagy 15 jelöltet írjanak a budapesti jegyzőkönyvbe az LMP-nél.
5. Így hát, de: jogilag igenis egyenlőségjel van a kettő között.

Ordnassac 2010.03.26. 01:16:51

@bretman: 1. pont hibás: az OVB döntése ellen a Legfelsőbb Bírósághoz kell/lehet fordulni, nem a Fővárosi Bírósághoz (oda az FVB döntése ellen lehet fordulni). Az OVB tehát bevár egy, az asztalánál lévő ügyhöz releváns, de más jellegű bírósági döntést (gyanítom nem véletlenül, lehet, hogy az OVB döntésében lesz erre vonatkozó utalás is).

Más a jogorvoslati út ebben az esetekben, maradva a fővárosnál:

egyéni jelöltek esetén:
1. fok: az egyéni választókerületi választási bizottság, ha ez elkaszálja a jelöltet, akkor fellebbezéssel
2. fok: a Fővárosi Választási Bizottság, ha itt is elkaszálják, akkor felülvizsgálati kérelemmel (ergo rendkívüli jogorvoslattal) fordulhatnak a
Fővárosi Bírósághoz. Ergo az OVB-nek itt semmi tennivalója.

a budapesti területi lista esetén:
1. fok: a Fővárosi Választási Bizottság, ha elkaszálja, fellebbezéssel
2. fok: az Országos Választási Bizottság, ha ez is elkaszálja, akkor felülvizsgálati kérelem alapján dönt a
Legfelsőbb Bíróság. Itt meg a Fővárosi Bíróságnak nincs teendője.

Ergo az OVB bevárja, amíg a Fővárosi Bíróság dönt a kérdéses MDF-es egyéni jelöltekről. Ez kihatással lehet arra, hogy hány nyilvántartásba vett jelöltje lesz a pártnak Budapesten. Gyanítom ebben akar tisztán látni az OVB, ami legitim álláspont szerintem.

Ordnassac 2010.03.26. 01:24:12

@bretman: 2. ponthoz: lásd a jogorvoslati rendszer levezetését az előző hozzászólásomban.

3. pont: a Fővárosi Választási Bizottság fogadta el az LMP budapesti listáját és utasította el az MDF-ét, nem az Országos Választási Bizottság. Az indokom továbbra is az, hogy tisztán akar látni az MDF végső listaszámának tekintetében, mert ennek alapján kell határozatba foglalnia a törvényes elvárások szerinti megfelelést. Mivel egy határozatnak pontosnak kell lennie, ezért megvárják, hogy lesz-e 17. listája az MDF-nek vagy nem.

4. ponthoz: az LMP fővárosi listáját jogerősen nyilvántartásba vették, ezen nem oszt vagy szoroz, hogy egy vagy két jelölt kiesik, hiszen nem a listáját támadták meg a Fővárosi Bíróság előtt, hanem egyes jelölteket. Az MDF-nél erről szó nincs.

5. ponthoz: mint láthatod, nincs egyenlőségjel.

bretman 2010.03.26. 01:29:55

@Ordnassac:

Lehet, hogy legitim álláspont a fővárosi lista esetében (bár én ezt is vitatom), de semmiképp nem lehet legitim az országos lista esetében.

Márpedig innen indultunk ki. Azt kérdeztem: miért nem fogadták el az ORSZÁGOS listát, ha a kétséges területi listákat kivéve is plusz 9 listája van az MDF-nek.

És megismétlem azt is, miért fontos ez: ha ma szavaznak az országos listáról, akkor 5 pártfüggetlen és 2 pártjelölt szavaz. Ha holnap: akkor 5 pártfüggetlen és 5 pártjelölt. Márpedig tegnap a pártfüggetlen tagok elfogadták az MDF listáját (ahogy azt a pártfüggetlen választási iroda javasolta), csak a pártjelöltek szavaztak ellene. De ők voltak többen.

És ami ennél is fontosabb: ha ma elfogadják az MDF országos listáját, akkor holnap az MDF budapesti listájáról 11-en szavaznak. 5 pártfüggetlen és 6 pártjelölt (de ebből egy mDF-es).

bretman 2010.03.26. 01:34:05

@Ordnassac:

Könyörgöm, magyarázd már el, miért számít az országos lista esetében az, hogy pontosan hány területi lista van - és miért nem számít a területi lista esetében az, hogy pontosan hány egyéni jelölt van?

"Mivel egy határozatnak pontosnak kell lennie, ezért megvárják, hogy lesz-e 17. listája az MDF-nek vagy nem." Világos. Akkor az LMP budapesti listájáról szóló határozatnak miért nem kell pontosnak lennie?

Jogilag mi a különbség?

Ordnassac 2010.03.26. 01:35:44

@bretman: akkor másképp: az OVB egy hatósági szerv, ergo a határozatában JOGI okokból pontos adatnak kell szerepelnie az országos lista nyilvántartásba vételének indokolásában arról, hogy mi alapozta meg a határozatot. Igen, jogilag releváns kérdés az, hogy hány listát írnak be, mert valaki formai okokra hivatkozva megtámadhatja az OVB döntését és azt elkaszálhatják, ezzel meg megint csak az MDF szívna. Amúgy, ha az OVB elkaszálja az MDF országos listáját, még mindig ott van a Legfelsőbb Bíróság, ahol nem ülnek pártdelegáltak. Bár nem hiszem, hogy itt meglépik ezt.

bretman 2010.03.26. 01:42:37

@Ordnassac:

Ne haragudj, de a kérdésem változatlan. Ha az OVB hatósági szerv, az FVB miért nem? Ha az OVB határozatában pontos adatnak kell szerepelnie az FVB-ben miért nem?

Mert csak ott tartunk: az MDF országos listáját csak akkor fogadják el, ha PONTOSAN tudják, hány területi listája van, az LMP területi listáját meg akkor is elfogadják, ha NEM TUDJÁK PONTOSAN, hány egyéni jelöltjük van.

Ordnassac 2010.03.26. 01:43:31

@bretman: magyarázom: az LMP esetében már JOGERŐSEN (kár, hogy aláhúzni nem lehet) nyilvántartásba vett jelöltek esetén élt valaki a felülvizsgálati kérelemmel, ez nem befolyásolja egy választási hatóság listákkal kapcsolatos döntését. Így a JOGERŐSEN nyilvántartásba vett jelöltek száma alapján tudott dönteni az FVB. Az FVB szerint a MDF-es lista nyilvántartásba vételét elutasító határozat szerint annak meghozatalakor Pusztai Erzsébetről, Csapody Miklósról, Király Zoltánról és Slosár Gáborról nem volt jogerős döntés. Az egyes jelöltek kérdéséről fogja a végső szót kimondani az FVB.

Az MDF országos listája esetén NINCS jogerős döntés a fővárosi listáról, ergo az OVB nem tud olyan határozatot hozni, amiben bizton állíthatja, hogy az összes JOGERŐSEN nyilvántartásba vett lista alapján vett nyilvántartásba egy országos listát. Így meg formai okokra hivatkozva elkaszálhatják a határozatot.

A jogerő a másodfokú döntés után áll be. Utána már csak rendkívüli jogorvoslattal (ebben az esetben felülvizsgálati kérelemmel) lehet élni.

Ordnassac 2010.03.26. 01:44:18

@bretman: lásd előző válaszom jogerőre vonatkozó részét.

bretman 2010.03.26. 01:53:24

@Ordnassac:

Ebben biztosan tévedsz.

Pusztai Erzsébetről, Király Zoltánról és Slosár Gáborról jogerős döntés van (Csapodyról is, de ez érdektelen, ott nem erről megy a vita, mert ő visszalépett).

Et ellen nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet.

bretman 2010.03.26. 01:55:38

@Ordnassac:

Vagyis, ha a határozat szövegében az van, hogy a határozat meghozatalakor nem volt jogerős döntés a három jelöltről, akkor egyszerűen hazudnak a határozat szövegében.

Pusztai, Király és Slosár neve mellett négy napja az áll: nyilvántartásba véve. Semmilyen jogorvoslati határidő nem tart eddig...

Ordnassac 2010.03.26. 01:58:48

@bretman: akkor linekelem az FVB döntését: www.budapest.hu/engine.aspx?page=fvb2010#A20

néhány mondat belőle: "Rámutat a Fővárosi Választási Bizottság arra is, hogy az MDF lista bejelentésének időpontjában két egyéni jelölt (dr. Pusztai Erzsébet — Budapest 2. számú OEVK, dr. Csapody Miklós — Budapest 15. számú OEVK) nyilvántartásba vétele még nem volt jogerős, és jelenleg sem jogerős még három MDF-es jelölt (dr. Pusztai Erzsébet — Budapest 2. számú OEVK, Király Zoltán — Budapest 4. OEVK, Slosár Gábor — Budapest 18. OEVK) nyilvántartásba vétele, tehát a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek száma sem a lista bejelentésekor, sem a Fővárosi Választási Bizottság döntésekor nem állt a szükséges számban rendelkezésre."

A döntést márc. 25-én hozták, így nézd a jogerőt.

Ordnassac 2010.03.26. 01:59:22

@Ordnassac: javítok: a döntést március 24-én hozták.

Ordnassac 2010.03.26. 02:04:37

@bretman: ilyen jogerő-problémák az LMP-nél nem voltak, ezért ment át a fővárosi listája. Mivel az LMP összes területi listáját jogerősen nyilvántartásba vették, így az OVB gond nélkül rábólinthatott a párt országos listájára. Az MDF-nél a budapesti lista miatt erről nem beszélhetünk és ezt várja be. Valszeg előbb dönt a fővárosiról és utána az országosról.

bretman 2010.03.26. 02:15:20

@Ordnassac:

Azt hiszem az előző hozzászólásom nem ment át.

Tehát mégegyszer: amit idézel, lehetetlen.

A határozat szerint a lista benyújtásakor Király és Slosár nyilvántartásba vétele jogerős, a határozat meghozatalakor azonban nem. Azon túl, hogy ez jogi nonszensz (egy jogerős döntésből egyszercsak nem jogerős lesz), azért is lehetetlen, mert Királyt és Slosárt elsőfokon elutasították, a fellebbezés után fogadták el.

Vagyis a határozat szövegezői a jogi alapokra sem figyeltek.

Ami nem meglepő. Megismétlem: a Fővárosi Választási Bizottság döntésében az összes PÁRTFÜGGETLEN szereplő az MDF-lista nyilvántartásba vétele MELLETT szavazott (a választási iroda javaslatának megfelelően) - míg ellene az MDF politikai ellenfelei által delegált PÁRTFÜGGŐ tagok szavaztak.

Persze lehet, hogy az MDF kizárásában érdekelt tagok látnak egyedül tisztán, de ez nem életszerű...

bretman 2010.03.26. 02:24:34

@Ordnassac:

És most elolvastam VÉGIG a határozatot is.

Ez durvább, mint gondoltam. Gyakorlatilag azon alapul, hogy Királyt és Slosárt elsőfokon (törvénytelenül) kizárták, így a lista beadásának napján éppen nem voltak nyilvántartásba vett jelöltek. Aztán a felülvizsgálatban nyilvántartásba vették őket, de az FVB-t ez már nem érdekli.

Vagyis: esetükben a Fővárosi Választási Bizottság a nem jogerős döntést fogadja el hivatalosnak a jogerőssel szemben.

Ez képtelenség...

Ez gyalázat!

Ordnassac 2010.03.26. 02:30:09

@bretman: érdekelte azért, hiszen aztán ők vették nyilvántartásba, csak a listaadási határidő lejárta (márc. 22. 16:00) után három órával, így a határidő lejártakor tényleg nem voltak jogerősen nyilvántartásba véve.

bretman 2010.03.26. 02:53:56

@Ordnassac:

Ezt mondom én is. Egy nem jogerős döntést fogadnak el érvényesnek egy jogerőssel szemben. Így az MDF-nek kilenc jogerősen bejegyzett jelöltje van Budapesten, de a listaállításnál csak hatot vesznek figyelembe.

Ezt hívják a joggal való visszaélésnek.

Mintha egy halálra ítéltnek azt mondanák: bocs, jogerősen ugyan felmentettek, de két napja még el voltál ítélve, ezért kivégzünk.

tölgyes 2010.03.26. 08:03:52

@bretman: No és milyen következménye van egy nem jogerős ítéletnek????? AZ MDF-et eltiltották a kampánytól? Attól nem tiltja el senki és semmi. Azt folytathatja. Majd az LB döntése pontot tesz a dolog végéra.Addig tessék országot járni és kampányolni.

AZ Ön hasonlata enyhén szólva sántít.. Gondolja meg: törvénytelenül kizárt Herényi a frakcióból az MDF frakció nagyobbik részét. Ebben neki Szili téves jogértelmezéssel segítséget nyújtott. Később a bíróság előbb nem jogerősen szólította fel Herényit a a korrekcióra, de ő nem tette meg. Aztán megszületett a nem jogerőssel azonos jogerős döntés.. de addigra már csak a pénzbüntetésnek és a Jó hír megsértésének volt értelme.. az MDF a régi állapotba nem volt visszaállítható..Most az MDF-et sújtja ugyanez a joggyakorlat

Az bizonyos, hogy kell egy új választójogi törvény. Ezért lenne jó a fidesz 2/3-a

jjulie 2010.03.26. 08:52:12

@tölgyes:

na ez lesz a fidesz veszte: 2-3 millió ember elhitte, hogy fidesz a fdesz és akkor ömleni fognak a jó megoldások

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.26. 12:07:28

@bretman: Jogos az észrevételed...
Ha más nem is, de legalább a felelősség szétterítése lehet a dolog mögött.

Mellesleg az a FVB határozat is "érdekes" volt, ahol a 3 pártdelegált úgy tudta leszavazni a 3(!) választott tagot, hogy közülük csak 2 szavazott...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.26. 12:27:31

@1.szolo - ajánlom magamat::

Az OVB egyik tegnapi döntésében találtam egy bakit:

"Az Országos Választási Bizottság álláspontja szerint a TVB területi listáról történő döntésének pillanatában kell fennállnia a jogszabályok által meghatározott feltételeknek, tehát a szükséges számú jelöltnek is.
Az Országos Választási Bizottság megállapítja továbbá, hogy a jelölt kiesése csak abban az esetben nem érinti a listaállítás jogát illetve tényét, ha az adott listát már nyilvántartásba vették. Ezen álláspontot támasztja alá a Vjt. 5. § (3) bekezdésének és a Ve. 94. § (1) bekezdésének rendszertani értelmezése is és a Legfelsőbb Bíróság Kvk.IV.37179/2006/3. számú végzése is."

Az OVB takaródzása a LB "precedensével" nem alapos... (=alaptalan!)

A hivatkozott esetben ugyanis a listaállítás elutasításának indoka EGÉSZ MÁS volt, nevezetesen az, hogy a listaállításhoz szükséges számhoz szükséges egyik jelölt JOGERŐS nyilvántartásba vétele MÉG NEM történt meg. Ezt tehát egyáltalán NEM UGYANAZ, mint egy jogerősen nyilvántartásba vett jelölt (önkényes!) VISSZALÉPÉSE.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.03.26. 12:55:15

@1.szolo - ajánlom magamat::
Az OVB indoklásában idézett jogforrásban egyébként egy ELEMI hiba van:

"A Ve. 53. § (1) bekezdése értelmében:
" a listát a listaállításhoz szükséges számú jelölt, illetőleg lista bejelentését VAGY nyilvántartásba vételét igazoló, az 55. § (1) bekezdése szerint kiállított igazolás átadásával lehet bejelenteni." "

A fenti hivatkozás szövege HELYESEN így nézne ki:
"53. § (1) A listát a listaállításhoz szükséges számú jelölt, illetőleg lista nyilvántartásba vételét igazoló, az 55. § (1) bekezdése szerint kiállított igazolás átadásával kell bejelenteni."

Igaz ugyan, hogy a hivatkozott szakasz MINDKÉT idazolást tartalmazza, de ez csupán "rendszertani" egymásmellettiség, nem pedig "vagylagos" egyenértékűség:
"55. § (1) A jelölő szervezet, a jelölt, illetőleg a lista
bejelentéséről a választási iroda,
nyilvántartásba vételéről a választási bizottság
igazolást ad ki."
(-az értelmező tördelés tőlem - de még jobb lenne eszerinti a) meg b) pontra szedve;)

Vagyis:
- igen hülyén nézne ki, ha MÁR a jelöltek BEJELENTÉSÉT igazoló OEVI-s papírokkal IS lehetne listát bejelenteni a tényleges nyilvántartásba vételt igazoló OEVB-s papírok helyett...

tölgyes 2010.03.26. 15:54:04

@jjulie: Ha a kutya nem ül le sz@rni nyulat fog.. Mi lesz ha .. ha lesz akkor ha lesz, ha meg nem akkor nem. Nevetséges, hogy az MSZP nagy hitelvesztése közben arról álmodozik, hogy mi lesz ha majd a fidesz is. Előbb dolgozza fel és oldja meg az MSZP hitelvesztesét... de látom ehelyett inkább a fidesz vesztéről álmodozik..:::))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 09:30:38

Tán ide tartozik:
vastagbor.blog.hu/2010/03/26/ugy_tunik_morvai_hazudik

Kezdem megszeretni ezt az aRogán fiút, mióta nem megmondóember már, sokkal tökösebb és szimpatikusabb lett, bár természetesen nem látok bele a természet(önélet)rajzába!

Csak így tovább, tessen megvédeni a "kollégákat", ha védhetőek és rendet tenni továbbra is a dr.5kerben!
Krisztina Úrasszonyról nem nyilatkozom, nem merek (még:-)!

törzsmókus 2010.03.29. 00:34:35

fél-OFF: nemtom mik a trackback szabályai, de én T.G. helyében az első, irreleváns és nyilvánvaló valótlanságot okádó trackbacket leszedném.

totasnick (törölt) 2010.04.07. 22:21:53

Kedves Török Gábor

A poszthoz kapcsolódva szeretném, ha egyszer leírná a "politikai elit" fogalmának történetét. Az elmúlt években az egyik leghülyébb dolognak ezt találtam, ideértve a Publicus Hungaricus cikkeket is. De ön egy egészen más felállásból értelmezte a dolgot.

Avatar 2010.04.13. 10:21:48

@kaktusztea: Kösz, hogy idézel engem. :)

Egy kis választási matematika (idei érettségi feladat lesz):
Ha a választásra jogosultak 1/3-a támogatja X pártot, ami a szavazáson résztvevők fele, akkor lesz-e 2/3-a a parlamentben? :)
süti beállítások módosítása