Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
20:03

Ezen a blogon általában tartózkodni szoktam attól – bár nem mindig sikerült elkerülnöm -, hogy a politika megértése helyett az események esztétikájáról beszéljek. Most mégis fontosnak tartom ezzel kezdeni: örülök annak, hogy az Országos Választási Bizottság zöld utat adott az MDF fővárosi listájának. Két ok miatt: egyrészt, mert kifejezetten helytelen lett volna, ha politikailag motivált kreatív szabályértelmezések döntenek egy párt sorsáról, másrészt pedig, mert ezáltal tiszta helyzet teremtődött, s az MDF esetleges sikertelen választási eredménye után nem hivatkozhat majd „nagykoalíciós elhallgattatásra”, "hárompárti összeesküvésre" és „narancscédulás választási csalásra”. A demokráciának tesz jót, ha az MDF nyílt versenyben méretődik meg: így aztán sikere vagy bukása kizárólag saját teljesítményét minősíti majd.

Nem lepne meg egyébként, ha a mai pozitív döntés ellenére a párt a választásig hátralévő két hetet a mindenki által bántott és megbántott ártatlan bárányka szerepében kampányolná végig. Ennek jelei már az elmúlt napokban is látszottak, a „rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztató” és a minden fórumon elmondott egyenmondatok mind ebbe az irányba mutattak. A kérdés csak az, hogy vajon a választók – akik a kutatások szerint jelenleg nem szeretnék a parlamentben látni az MDF-et – az elmúlt napok eseményei miatt megsajnálják-e a pártot, és az öt százalék átlépéséhez szükséges tömegben fordulnak-e Bokros Lajosék felé abban a 16 megyében és Budapesten, ahol a jelenlegi állapot szerint listát állíthatnak.

Ha a politikában működne az Isaura-effektus, akkor az MDF joggal apellálhatna a választók sajnálatára. (Gondolom, sokan emlékeznek még a népszerű telenovella, a Rabszolgasors főszereplőjére, akinek felszabadítására a legenda szerint még gyűjtés is indult kishazánkban - a Gálvölgyi-paródia felejthetetlen.) Az eddigi tapasztalatok azonban arra intenek, hogy a politikában az erőt és a teljesítményt jobban méltányolják a szavazók, mint az elesettséget és a megbántottságot. Kevés politikus ért el sikereket szánalomból, bár az kétségtelen, hogy az értelmetlenül túltámadott szereplő időnként szimpatikusabbá válik az emberek szemében. Ennek ellenére azt hiszem, hogy a számos kampánybaki és a listaállítási káosz olyan mély nyomot hagyott, amit semmilyen ártatlan szemű véghajrá nem tud már elfeledtetni. Ha  viszont mégis így lenne, akkor az MDF megköszönheti majd annak a három pártnak, amely megadta a lehetőségét a sajnálat-kampánynak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr301871450

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dr. Hetesi Zsolt riportja a DunaTV-ben; Olduva-elmélet 2010.03.27. 16:18:23

elolvasni, Hetesi-jelentés(munka kérdésében nagyon hasonló az álláspontunk)   Az Olduvai-elmélet    Gyakran elhangzik, hogy ha az emberi faj kudarcot vall itt a Földön, valami más faj veszi át a stafétát.  A...

Trackback: 1. Megszúrnád e Ibolyát? 2010.03.27. 09:16:53

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valamilyen perverziója. Én például már többször eljátszottam a gondolattal,  hogy szívesen magamévá tenném Ibolyát, a pártelnök asszonyt. Igaz nem mai csirke már, de biztos vagyok benne, hogy tudja ő még m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kristofnagy 2010.03.26. 20:07:51

ebben az elfogadjuk/nem fogadjuk el az MDF kopogtatócéduláit ügyeben, már megint csak az LMP viselkedett egyenesen. Ez újra igazolja a létjogosultságukat, sőt továbbmegyek, a fontosságukat.

Készpénz Jancsi 2010.03.26. 20:08:31

Bokros Isaura for president!

Békés megye 05. vk 2010.03.26. 20:09:56

Én is örülök az MDF lista állítási lehetőségének, bár esélyet egyre csekélyebbnek gondolom.

blaberus 2010.03.26. 20:13:33

Bolcs dontes volt. A kulcsmondat pedig szvsz az, hogy sikertelenseg eseten nem hivatkozhatnak majd semmire es senkire.

Böff 2010.03.26. 20:17:05

Annyiban sántít csak a dolog, hogy Isaura epizódonként nem zárt ki az ültetvényről más rabszolgákat (mivel maga is az volt), főleg ha az szóba hozta szerelmi afférjait más rabszolgatartókkal.
De összefekvés felől megközelítve teljesen helytálló a dolog.

Hóember 2010.03.26. 20:18:42

Nekem már az is megfordult a fejemben, hogy nem lehet-e hogy az egész lista para csak a fidesz duplatrükkje? Hogy azért kezdeményezték az FVB-döntést (amire aztán ráharapott a két másik párt), hogy mártírnak állítsák be az MDF-et? Mert szerintem a végeredmény nem lehetett kétséges...

Így most az MDF jól megcsapolja majd pesten az MSZP-t, de országosan úgyis elvérzik 2-3%al...

Lucilius 2010.03.26. 20:18:43

Jó döntés volt engedni őket, bár egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, h az MDF-nek tiszta eszközökkel sikerült összegyűjteni mind a 10 képviselőjelölt szelvényeit.

milanello 2010.03.26. 20:20:25

nagyon jó írás, kíméletlenül pofon vágtad az mdf-et az igazsággal,- de ők fogták a kezed, mert sajátmaguknak köszönhetik.
remélem nem jutnak be, mert akkor végre felelősségre lehet vonni a két vezérüket.

milanello 2010.03.26. 20:23:05

ja és ez az Isaura-effektus kifejezés szenzációs külön bónusz amiért a Gálvölgyi paródiát is említetted, mintegy megforgatván a kést bennük. MEGALOL! :D

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.03.26. 20:25:34

Azért az önsajnálatnak azt a szintjét már nehezen toleráltam, amikor Dávid Ibolya tegnap az Aktívban arra panaszkodott, hogy sorozatos támadások érik a jelöltjeiket, majd elkezdi sorolni ... és a sort a "vagy említhetném akár Csapody Miklóst is" szófordulattal zárja.
Konkrétan kiesett a vacsorára készített
szendvics a kezemből.
Egyébként viszont én is helyeslem, hogy az adott esetben megkapták a listaállítás lehetőségét - mert szerintem is így volt a jogszerű.
Hála Istennek a választót az különbözteti meg a politikustól - többek között -, hogy amíg a mai magyar POLITIKUS - ha az éppen neki kedvez - BETŰRŐL BETŰTRE, szóról szóra fölmondja bármely törvény bármely paragrafusát, és el is várja annak betartását, addig a VÁLASZTÓ nem ismeri pontosan a törvényt, de minden esetben átérzi a SZELLEMÉT.
...
És nem fogja elfelejteni az MDF-nek, hogy csak betű szerint lehet ott, ahol. Ellenben megidézi a törvény szellemét a szavazó fülkében.

bretman 2010.03.26. 20:29:35

@Lucilius:

Mindenesetre nem gyanúsabbak, mint az LMP, amelynek úgy lett meg a 20 listája, hogy egy nappal a vége előtt három megyében még egyetlen jelöltje sem volt...

Ami a bejegyzést illeti: meggyőződésem, hogy az egész játék arra ment ki, hogy jövő szerdáig lebegjen az MDF listája, és beleverjék a választóba, hogy nem érdemes az MDF-re szavazni, hiszen még listát is alig tud állítani. A mai OVB és a szerdai FVB döntés közt csak annyi a különbség, hogy ott többségben volt a testületben az MSZP-Fidesz-Jobbik, itt meg kisebbségben. A szoci és a fideszes most is a lista ellen szavazott, annak ellenére, hogy tudták, legkésőbb szerdán az LB az MDF-nek ad igazat...

Ez egészen elképesztő: gondoljuk végig, arra hivatkozva akarták megtagadni a listát, hogy valakik (mint kiderült: alaptalanul) megtámadták több jelölt nyilvántartásba vételét. Hiába utasították el ezeket a beadványokat: arra hivatkozva, hogy a határidő pillanatában beadvány volt ellenük, ki akarták zárni a jogszerűen nyilvántartásba vett jelölteket a listából.

Elég eufemisztikus erre azt mondani, hogy kreatív jogértelmezés. Szerintem a választási törvény módosításakor ki kell zárni a pártdelegáltakat a szavazásból.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 20:33:45

Török Gábor:
"s az MDF esetleges sikertelen választási eredménye után nem hivatkozhat majd „nagykoalíciós elhallgattatásra”, "hárompárti összeesküvésre" és „narancscédulás választási csalásra”."

Már hogy a fenében nem hivatkozhat rá?! Jogilag is bebizonyosodott hogy teljes joggal hivatkozhat rá!
Ez történt ugyanis az egész héten!

Gábor, Gábor, miért hazudsz állandóan az MDF-fel kapcsolatban?!

Döbbenet, ami ezen a blogon és a teljes közéletben megy.

A normalitás hangja csak nagyon kevesek által hallatszik...

Drukker-demokrácia van...

A pártfanatikusoknak mindegy mi történik a demokráciában, csak azt nézik a kedvenceinek használ vagy nem.

Az eszközök? Senkit sem érdekelnek...

k.peti 2010.03.26. 20:37:03

Az MDF eddigi kampány teleregényének meg adhatnánk a "Pártszolgasors" nevet.

Meglátjuk idővel kijut még ilyen sorsra, amikor is saját magát számolja fel nem kis munkát befektetve.

Hóember 2010.03.26. 20:37:30

@bretman: "Mindenesetre nem gyanúsabbak, mint az LMP, amelynek úgy lett meg a 20 listája, hogy egy nappal a vége előtt három megyében még egyetlen jelöltje sem volt..."

A kettő között az a különbség, hogy az LMP kc gyűjtése pontról pontra végigkövethető volt a kampányblogon (az utolsó napokban koncentráltan utaztak le a krízismegyékbe gyűjteni, hogy meglegyen a hiányzó 100-150 darab két körzetben), az mdfnél meg a pesti nagyfőnök mondta ki, hogy törvényes eszközökkel lehetetlen a BP-listaállítás. Melyik a gyanúsabb ezek után?

Arról nem is beszélve, hogy az mdf-nél már bizonyított hagyománya van a kc-hamisításnak, lásd tavalyi nyócker választást.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 20:40:14

@milanello: "remélem nem jutnak be, mert akkor végre felelősségre lehet vonni a két vezérüket."

Fidesz-közeli cég megfigyel egy másik párt politikusait.

És mivel a Fidesz meg a bankvezér van mögötte, még a megfigyelt pártot gyanúsítják...

Bravó, tapsolj csak nyugodtan!
Ez kell az elbutított népnek.

"ja és ez az Isaura-effektus kifejezés szenzációs külön bónusz amiért a Gálvölgyi paródiát is említetted, mintegy megforgatván a kést bennük. MEGALOL! :D "

Úgy van, a teljes felboncolást megérdemli a politikai ellenfél!

Lucilius 2010.03.26. 20:41:35

@bretman:
Nálam az LMP nem gyanús. Gyakorlatilag élőben lehetett végigkövetni a blogjukon h a kritikus EVK-ban hogy állnak éppen a cetlikkel, ráadásul LMPs aktivistákat látni is lehetett az utcákon, tereken.

Ellenben az MDFhez postaládájába hip-hop, az utolsó 4-5 nap fújta be a szél a tömérdek mennyiségű ajánlószelvényt. Nem tudom bizonyítani h simliskedtek, de nem hiszek nekik, ez az igazság. És ha becsületesen is szedték össze a KCkat, Kósáné óta tudjuk: Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani.

Apropó: 4 - 2 arányban fogadta el az OVB az MDF listáját. Tudjuk h a Fideszes és az MSZPés ellen szavazott. Ez azt jelenti h a Jobbikos delegált viszont az MDF mellett szavazott?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.26. 20:42:19

Szerintem nagyon életszerűtlen, hogy a párt nevet minden kopogtatócédulán ugaynazzal a tollal töltik ki. Borzasztóan. Szerintem roppantmód meglepő, hogy az utolsó hétig sehogy nem állnak a cédulagyűjtéssel, m,ajd egyszerre, hirtelen az állampolgárok felbuzdulnak, hogy ők színesebb Parlamentet akarnak. Sokkal kevésbé hihető ez a történet annál, hogy valami módon szert tett az MDF egy raklap üresen összegyűjtött ajánlószelvényre. Amit aztán a megfelelő tollal, egyformán töltött ki valaki. Occam borotvája.

Ilyen "erőre" semmi szükség az országgyűlésben. Sajnos a demokrácia nevében ki lehet sírni és hisztizni az indulást egy elég nyilvánvaló csalás esetén is. Én ammondó vagyok, hogy a csalókat lecsukni kell, nem választásra engedni.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 20:46:45

@Qkac: "Hála Istennek"

Keresztényként követelem, hogy egy keresztény-ellenes mozgalommal (humanizmus) szövetséget kötő párt szimpatizánsa ne írjon olyat hogy hála Istennek.
Pláne egy olyan párttal szemben, amely a keresztény Európát kifejezetten az értékének tekinti. (És a politikusai nem zsidóznak, és nem egyszerre térnek meg.)

pirxx 2010.03.26. 20:51:27

@Spirál: öööö.... ugye csak a szmájlit felejtetted el kitenni!

Rowar Atkinson 2010.03.26. 20:53:26

Amennyiben egy átlag MDF szavazó annyira szofisztikált választási bogértelmezési kérdésekben, hogy megértse választási bizottságok eltérő állásfoglalásait, és azok politikai motivációit, akkor lehet Isauraért együtt érezni.

Bár szerintem csak néhány ezer ilyen ember lehet.

Amúgy Isaura eléggé repedtsarkú...

pikkbubi 2010.03.26. 20:55:56

@Lucilius:
utolsó nap 100-150 cetli??(feltéve h 750ből mind tökéletesen van kitöltve)

attól h utcsó nap több aktivista járja azokat a házakat ahol 1 hónapja kevesebb aktivista járt még nem lesz 150 ajánló

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.03.26. 20:59:06

@Spirál: Szervusz! Azt még hozzátehetted volna, hogy "... és nem kirekesztők."
Én kérek elnézést! :-D

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.26. 21:00:41

@pikkbubi: És ezt rezzenéstelen arccal kommentálják:-)
Pláne Ibolyka.
Na mindegy, jobb ez így, annál nagyobb lesz a pofára esés.
Mert megérdemlik.

Diocles 2010.03.26. 21:01:53

Használhat, hiszen több százezer választó az utolsó két hétben dönt, ők nem látták az MDF-es videókat, nem olvasnak pol. napilapot, max. megnéznek egy-két reklámfilmet.

De még ennél is fontosabb, hogy a budapesti MDF-lista kilövi az LMP esélyeit, tehát hárompárti parlamentünk lesz.

Akinek esetleg lennének illúzió az LMP-vel kapcsolatban, az olvassa el Lányi András interjúját:
www.elolanc.hu/index.php/publikacio/79-okopolitika/10337-lehetmasapolitika

Myacis 2010.03.26. 21:01:57

Nagy a baj, ha segítene nekik... nagyon remélem, hogy nem jutnak be.

Wallstreetbull 2010.03.26. 21:03:48

@Spirál: Te csak ne követelj semmit, hogy ki, hogy írjon, milyen szófordulattal kinek adjon hálát. Inkább vonulj háttérbe.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:04:56

@Spirál: hiszen ez a politika. fertő, mocsok, piti számítások. demokrácia? mily szép szó :)
csak itt politizálás folyik és a politika legkeményebb időszaka van.
használhatunk magasztos szép szavakat. köztársaság, parlamentalizmus, demokrácia, állampolgár.
most erről szó sincs, és hiába szidod a közvéleményt. az embereket a cirkusz a műsor érdekli.
és 11-én eldől ki nyújtott jobb teljesítményt.
egyik pártot sem kell sajnálni. ez a társaság (az mdf nevet mától nem használom, nem méltók rá és ez már nem is az mdf) főképp nem érdemel meg egy szikrányi szánalmat sem. sem együttérzést. szavazatot meg főleg. szégyen ha még adnak nekik.
a demokratikus működés ha már itt tartunk negatív iskolapéldája ez a gitt egylet.

Baby Raptor 2010.03.26. 21:06:23

MTV-n Mesterházy van felvételről.
Én emlékszem rosszul hogy a Jobbikos és az LMP-s élőben volt?

Myacis 2010.03.26. 21:06:37

@Spirál: Spirál, spirál... nagyon kell neked az a bögre...

Wallstreetbull 2010.03.26. 21:06:53

@Myacis: Én is. Hulljon csak a férgese. :)

bigapples 2010.03.26. 21:09:30

Lol, pont a haverikutyás Helmeczy beszél narancscédulás csalásról?

Én nem hiszem, hogy létezne Isaura effektus a választásokon. Az MDF vezetői annyi hibát követtek el az elmúlt 3 hónapban, hogy most már játszhatják a 3 összeesküvő párt elleni küzdő hős demokrata szerepét, ez nem sok mindenre lesz elég. Ahogy tudom, rendőrségi nyomozás is folyik a kc-k ügyében, nagyon visszaüthet, ha kiderül, hogy a Kolompárékre leadott cédulák alakultak át MDF ajánlószelvényekké.

@Spirál: Öreg, ne csinálj bohócot magadból, nincs itt semmi hazugság csak egy dilettáns, morálisan leépült párt, amely valószínűleg csalással szedte össze az utolsó héten a szükséges számú kc-t és most játssza az ártatlant, akit mindenki bánt.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:11:53

@Spirál: keresztény református emberként kikérem magamnak, hogy ez a társaság a kereszténység szót kiejtse, megemlítse, leírja, használja. szégyene a demokráciának hogy még vannak.

jjulie 2010.03.26. 21:13:17

@colosgirl:

na mi van azzal a bujással?

Wallstreetbull 2010.03.26. 21:13:26

Én csak azt sajnálom, hogy Bokros lajos, még mindíg adja a nevét egy ilyen kommédiához. Pedig nagyra becsülöm, de ezekszerint lassan már ő is elveszítette a kapcsolatát a valósággal.

Yasashi Tanuki 2010.03.26. 21:14:30

Az LMP-t érinti legérzékenyebben ez a döntés. Szvsz az ő bázisukat osztja meg leginkább a Bokros neoliberális gazdaságpolitikájával felvértezett MDF.
Az MDF megint eljátszhatja azt a dicstelen szerepet, hogy esélytelen jelöltekkel elbuktatják a változást ígérő új erőt. Hasonló történet mint amikor Katona Kálmánt indítva közvetve Demszkyt a főpolgármesteri székbe segítették Tarlós ellenében.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:15:27

nem baj, nem számít mi van és mi lesz ezzel a társasággal, még egy feladatuk van. keményen küzdeni, kampányolni, egy kis mszp adok-kapokba belemenni, kis lmp oldalcsípésekkel, némi orbánviktorozással, hogy felküzdjék magukat a 4% környékére. ez a feladat búcsúzóul még rájuk vár. elvonni a szociktól ár 10 ezer szavazatot, kicsit ölre menni velük :)
hátradőlni és élvezni :)
végjáték, vígjáték :)
TRAGIKOMÉDIA

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.03.26. 21:15:34

Tökéletesen egyetértek Török Gáborral. Tetszik-nem tetszik, az MDF lista szabályos volt, az előző döntés pedig politikailag egyértelműen motíváltnak tűnt. Nem is gondoltam volna, hogy esély van arra, hogy jogerősen is el fogják kaszálni.

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.03.26. 21:15:40

@bretman: Ha csak a választás.hu-ról tájékozódsz a kérdésben, akkor szeretnélek fölvilágosítani, hogy ott jelentős késéssel jelennek meg az eredmények. (Hogy vajh' miért, az más lapra tartozik, de ettől még igaz.) Legfőképpen igaz ez, ha csak a "Pártok által állított jelöltek és listák" menüpontot nézegetted.
Példának okáért - és igazán csak a Te kedvedért épp az imént néztem meg, hogy van-e már az MDF-nek budapesti listája. És képzeld: még nincs! :-D
Az LMP-nek az utolsó napok nem arról szóltak, hogy meg lesz-e a 20 területi lista, hanem arról, hogy 90+ vagy 90- evk.-ban lesz-e választható. Ezért volt pl. az utolsó nagy roham a VIII. kerületben (11. vk.), ahol 15 cédulával többett tudtunk bevinni a szükségesnél, de a vége 5-tel kevesebb lett, elbuktuk azt a körzetet. (Többek között azért, mert a nagy kapkodásban a szomszédos választókerületből (10.-es, Moldován László) is állítottak ki cédulát Gergő nevére (14 db-ot). És hogy igazán teljes legyen a kép, ugyanezt a hibát elkövettük fordítva Moldován Lacinál is, azaz nála volt több mint tíz olyan cédula, amit korábban ki kellett venni, mert az ő nevére szólt, csak a Gergő körzetéből. Szerencsére, neki maradt így is elég, hogy indulhasson.) Nyilván nem követted - bár tehetted volna -, de nálunk így zajlott a gyűjtés. (szazhetvenhat.blog.hu/2010/03/19/csoda_79#c9171472)

Rowar Atkinson 2010.03.26. 21:16:06

@bigapples: Pofátlan ez a Helmeczy, 98-ban jó volt fidesz képviselőnek, és közgyűlési elnöknek lenni.

Tete77 2010.03.26. 21:16:11

@Spirál: Kedves "Apostol" Spirál!
Olvasva a blogodat, azon gondolkodtam el hogy ilyen hittel ami benned van , miért pont az MDF-t választottad!Persze nem vonhatom kétségbe a választasod ,nem is teszem!Csak egy kérdésem van hozzád:
Hogyan határoznád meg az MDF politikai identitását?
Bal-Közép-Jobb vagy mindhárom egyszerre???
Nincs ma Europában "mobilabb" párt az MDF-nél véleményem szerint!

Wallstreetbull 2010.03.26. 21:16:49

@Diocles: Mekkora kamu ez a cikk? Megkérdezi a riporter a végén, hogy a sértettség beszél magukból? erre kvázi azt feleli, hogy igen. De hülye.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:16:59

@jjulie: megyek nemsokára, de még le kellett írjak pár gondolatot. :)
aztán hagylak benneteket ölre menni :)
de nem ám rosszul lenni nekem a nagy vitatkozásban :)

mrs. white 2010.03.26. 21:17:04

Szerintem segit az isaura effektus. Az mdf lényegesen jobb eredményt fog így elérni, közel megduplázza szavazói számát. 2-ről 3.6 %-ra száguld majd fel.

loláb 2010.03.26. 21:19:35

Viszont az MDF budapesti listaállítása könnyen előidézheti azt, hogy sem az LMP, sem az MDF nem jut be a parlamentbe.

Valószinüleg egyik párt szavazói sem alapvetően a két párt, egymástól gyökeresen eltérő (gazdaság)poltitikai elképzelései alapján voksolnak ide, vagy oda, hanem az mszp-fidesz szembenállás (valamint a jobbik elfogadhatatlansága) löki őket vagy egyik, vagy másik párthoz.

Ha két "sem ilyen, sem olyan párt" választható, akkor mindenki voksolhat oda, ami neki szimpatikus. Ha viszont budapesten csak az LMP lett volna választható, akkor mindenki, aki elutasítja a 3 nagyot, de el akar menni voksolni, az kénytelen lett volna őket választani, nem csak budapesten, de valszeg a realitásokat felismerve országosan is.

A két párt parlamentbe jutásához ugyanis összesen legalább 500 ezer listás szavazat kell, nem biztos, hogy van ennyi "sem ilyen, sem olyan", de választani akaró szavazó.
Ha viszont az mdf esélytelen, akkor a három nagyot elutasító, de szavazni akarók közül könyebben meg lenne a 250 ezer szavazat, ami a kb 5%-os eredményhez kell, mint ha egy jelentős részük az mdfre szavaz. (Mert az mdf biztosan sok szavazót visz majd el, mert minden röhelyes, meg szánalmas vonása mellett az mdf programja még mindig értelmesebb választás, mint az lmp féle utópia)

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.03.26. 21:20:34

@bretman: AZ LMP direkt nem adta le/nem is adhatta le a cédulákat olyan esetekben, ahol bizonytalan volt a jelöltállítás. Bizakodtak és dolgoztak. Sok eseteben 50-100 cédula hiányzott az utolsó napokban. Ajánlom olvasásra: szazhetvenhat.blog.hu

E logika alapján a Fidesz is alaposan megküzdött a cédulákkal és az MSZP és a Jobbik volt a legsikeresebb jelölő, hisz nekik volt időrenben először 170 felletti egyéni jelöltjük.

jjulie 2010.03.26. 21:20:53

@colosgirl:

ismerek egy ápolőnőt

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.03.26. 21:21:35

@pikkbubi: De hát nem is így történt! :-) Ibolya megmondta ugynabban a műsorban, hogy "kétségbeesett segélyhívásukra" megindult a cédula áradat és - most idézek az interjúból - "szinte sorban álltak az emberek a székháznál, hogy odaadhassák a kopogtató céduláikat nekünk"
Csak egy fotót! Kérem! Úgy szeretném látni az MDF-székház előtt kígyózó sort! :-)

Hülyének néznek és az arccodba hazudnak!

is 2010.03.26. 21:23:02

@RAMBO: persze, hogy 'beszerezték' a cédulákat. de vajon kitól? az LMP-nek sem volt, a szocik minek adtak volna, a Jobbik nyilván nem ad nekik. valakinél viszont ott van 2 millió, amiből azonban felet sem adtak le. na? másfél millió cédula? 4,5%-ra játszás, hogy elvegyen az MSZP-től? na? kapiskaes?

cui prodest?

valamint ha a rendszer rossz, és joggal visszaélés volt a kétmillió begyűjtése, akkor miért ítéled el jobban az egyik résztvevőt, mint a másikat? ahelyett, hogy a játékszabályokról beszélgetnénk, szívatjuk és basztatjuk a gyengébbet, mert éppen úgy tartja kedvünk. hát nem egy büszkeségre okot adó magatartás, TG-től sem...

m.logic 2010.03.26. 21:23:28

Senki sem sajnálja az MDF nevű bűnbandát......Amúgy meg a Jobbik ellen fogott össze mindenki, nem az MDF ellen.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:23:32

@jjulie: de az most nem lesz szolgálatban :) megy szépen aludni :)
hogy holnap is tudjon butaságokat írni :)

kopogtató 2010.03.26. 21:24:38

"politikailag motivált kreatív szabályértelmezés"

A Fideszt miért motiválná az mdf elgáncsolása? mszp-től elvisznek 3 %-ot.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:24:51

@Qkac: sorban álltak a kasszánnál a vásárolt cédulák áráért :)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.03.26. 21:25:50

ismét egyetértek a poszttal, illetve Török Gáborral, annak ellenére, hogy aktív gyűjtőként sem láttam egyetlen MDF-es asktivistát sem. (MSZP-st, Jobbikost igen, február elején Fideszest is.)
Olyan meg nincs, hogy beviszik a emberek. Nem 750-et.

bigapples 2010.03.26. 21:26:24

@Duck a l'Orange: Mesterházy sokkal agresszívabb, mint Vona volt, kioktató, hadar. Nagyon rosszul jön át. Ha Schiffer tegnap aludtej volt, MA-nak valami gyorsítót adhattak be :)

A szokott üzenet, szavazz a szocikra, mert a Fidesz gonosz/antidemokratikus/szélsőséges és a félelem légköre uralkodik. Ha a fő mondanivalójuk csak az ellenfélről szóló negatív üzenet, az vajon mire lesz nekik elég...?

panelburzsuj 2010.03.26. 21:27:42

@Qkac:

Mindenesetre itt szép hosszú sor kezd összeállni MDF-szidalmazásra, úgyhogy ha másra nem is, Fideszbosszantásra nagyon is alkalmas ez a koktél.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 21:27:56

@Tete77: "Csak egy kérdésem van hozzád:
Hogyan határoznád meg az MDF politikai identitását?
Bal-Közép-Jobb vagy mindhárom egyszerre???"

Liberálisnak látom.

És mint minden liberális párt gazdaságilag jobboldalt áll, kulturálisan/társadalomfelfogásban pedig a baloldalon. (Az MDF-nél a gazdasági vonal az erősebb. És mivel korábban konzervatívak voltak, így e 2 ok miatt inkább jobb-liberális, mint balliberális.)

És magamat is liberálisnak tartom.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:28:39

@is: ha ibolyka az elkövetkező két hétben 100%-ban ráront a szocikra és leáll a fidesz támadásával akkor aláírom, hogy onnan is csurranhatott cetli. és majd ha el lesz mismásolva az ügye választások után, akkor a kifizetés is előttünk fog zajlani.
:)
lesz elég szoci majd a vádlottak padján. ha ibolya nem lesz ott, fel sem tűnik egy idő után.

sárkányfő 2010.03.26. 21:29:08

Lágy eufemizmussal fogalmazol Gábor: "politikailag motivált kreatív szabályértelmezés"

Na majd én szépen lefordítom ezt egyenes beszédre:

Ma kiderült, amit persze már tegnap is tudtunk, és egyébként is bármikor kinéztük a 3 nagy pártból: hogy minden műbalhé ellenére az első adandó alkalommal koalíciót kötnek egymással ha megvan a közös érdek, és a közös érdekért még hajlandóak a magyar jogon is átgázolni.

Csak a teljesen vak nem látja mi folyik itt. A 3 nagy párt nem a jogot, vagy a magyar demokráciát védi (haha), hanem éppen ellenkezőleg, a jogon átgázolva a saját mocskos pártérdekeiket nyomják erőből, ahol csak tudják. Istenem annyira kisszerű, átlátszó, szánalmas és balkáni ez az egész. A 3 nagy pártnak, és zombi rajongóinak üdv.

jjulie 2010.03.26. 21:31:19

@colosgirl:

mondom hogy rossz vicc volt

pad78 2010.03.26. 21:31:36

Bocsánat, én nem láttam az OVB-döntés indoklását eddig, de ha jól emlékszem, két napja ezen a fórumon is sokan tanácstalankodtak, nálam sokkal okosabbak is, meg Gábor is nagyon óvatosan fogalmazott, mert a törvény szövege meglehetősen flexibilis, és az ügy hátterét is inkább urban legendekből ismerjük, mint jegyzőkönyvből. Szóval a "kreatív szabályértelmezések" emlegetését szerintem mellőzni érdemes. (Akkor is, ha a szabályértelmezés valóban politikailag motivált lehetett, bár szerintem egyébként butaság volt, de a kreativitást lehet, hogy maga a törvényszöveg teszi szükségessé.) Időnként a fellebbviteli fórum éppúgy szubjektív döntést hoz, mint az elsőfokú, lásd az MTV műsorpolitikájára vonatkozó tegnapi OVB-döntés, amire még majd írnék ezt-azt a kapcsolódó topikba, mert szerintem úgy általában nagyon gáz.

Az más kérdés, hogy Gábornak ezt a topikot meg kellett írnia Spirál megnyugtatására, mert szimpatikus srác, és nagyon érzékenyen érintették az események, meg tök igaza van abban (ti. Gábornak), hogy ibolya néni egész életében minden fórumon a fideszt szidta volna, hogy miattuk ment tökre a politikai pályája, meg a Lajosé is (megjegyzem, így is ezt fogja mondani, öt éve ezt teszi, valami egészen különleges befolyást tulajdonít a fidesznek, vsz. már a Rákosi-korszakról is ők tehettek), szóval összességében jól van ez így.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:32:16

@Spirál: én úgy határoznám meg, hogy mdf nincs. antall meghalt, boross kivonult a közéletből, az alapítok a fidesznél a nemzeti fórumban. ezt már nem nevezhetjük ezen a néven. a valódi keresztény konzervatív jobboldali pártból egy balliberális szedett-vedett gyülekezet lett. egy harmadosztályú szambakirály, egy kavarógép herényi, egy szélkakas dávid egy retkes féle fél szdsz-es pénztárgép nem nevezhető demokratikus pártnak.

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.03.26. 21:35:09

@Spirál: Azt mondod, hogy az MDF liberális. Okés. De.
Számodra hiteles mindez egy olyan személy elnöklésével (D.I), aki az antalli frakcióban kezdte, aztán a most általa mélyen antidemokratikusnak tartott O.V kormányában ült, majd felfutatta az MSZP-szimpatizáns Bokrost és összeállt a politikailag hulla SZDSZ-szel???

pad78 2010.03.26. 21:35:22

@bretman: "Szerintem a választási törvény módosításakor ki kell zárni a pártdelegáltakat a szavazásból."

Drukkolok Neked. Annyi a feladat, hogy 386 független képviselőt kell bejuttatni a parlamentbe. Jó esélyekkel indulsz. :)

wrong 2010.03.26. 21:35:32

kérdem én, mennyire tesz jót a demokráciának az mdf elmúlt 3 hónapja? mennyire tesz jót az, hogy nem a párttagok többségének véleménye, hanem a szűk hatalmi vezetés érdekei szerint történik szinte minden döntéshozatal (ahogy a diktatúrákban szokás)? mennyire tesz jót az, hogy pl itt kispesten is már több mint egy hónappal újsághírdetésben és mindenhol jelezte az "eredeti" mdf-es szervezet, hogy senki se adjon le kopogtatócédulákat a közös listára, és még az egyik helyi szdsz vezető tagja (Sz.Gábor) is súlyos hibaként említette, hogy szdsz-es politikus vezeti a közös listát? Aki egy picit is gondolkozik, abban meg se fordul, hogy egy ennyire diktatórikus és minden téren (elvek szintjén is) KAOTIKUS pártra szavaz. ha bejutnak a parlamentbe, az csakis azt mutatja majd meg, hogy a megfelelő médián keresztüli támogatással és irdatlan nagy pofával rengeteg embert meg lehet vezetni itthon is.

cambridge.on 2010.03.26. 21:35:43

Ez a választás sok örömöt tartogat a legtöbb választónak.
Lesz kit utálni még 4 évig, mert nem feküdt le a Fidesznek. Ott lesz a parlamentben a Főnix párt.Olyanoknak mint én, nekünk is lehetőséget kell adni,hogy szavazhassunk!
Fidesz: Fóbiám van
MSZP: Örüljenek, ha ilyen teljesítménnyel bejutnak, de ránk ne számítsanak
LMP:Személyes okokból ,soha
Jobbik: Túl erőszakosak
Civilek:22-es csapdája, elindultak, tehát nem civilek többé
Ha nem indulnak akkor, kaphattak volna szavazatot a civilségükért.
MDF: Nekem bejön az elnök asszony. Tehát megkaphatná a voksom.
A kizárásokról az a véleményem, hogy a Fideszből több tagot zártak ki! Nem mindegy 10 000-ből 500-at ,vagy 1 000-ből 100-at. Ezért tűnik soknak. Az SZDSZ vonal felvétele nem nyerte meg a tetszésem, de még elviselhető mértékre szorították a jelenlétüket.
Elárulom nem fogok szavazni, na kiadtam magam.

Balt 2010.03.26. 21:39:21

A nógrádi MDF listát ugyanilyen érvek mentén tegnap ugyanez a testület elkaszálta. De én is örülök: így nemcsak 2,5%-ot fog elvinni Bokros az MSZP-től, hanem legalább 4,5%-ot. :)

pad78 2010.03.26. 21:39:27

@Spirál: Egész pontosan Te vagy az egyetlen, aki által hallatszik itt a normalitás hangja. De az előbb láttam, hogy több százezren kattintanak naponta ide, hogy tanuljanak Tőled. Nagy jövője van a normális Magyarországnak.

lanyi 2010.03.26. 21:39:38

@is:

Jujujuj

Ezt most hogy gondolod?
A Fidesz jelöltjei azt mondják a választóknak,hogy adjátok másnak a kopogtatót nekünk már megvan.
Ezt komolyan gondolod?
Szerinted ez a demokrácia?

Egyébként én csak abban reménykedek, hogy lesz elég értelmes ember az országban az emeszpé leváltásához.

Még négy évet gazdaságilag nem bírnánk ki ezekkel.

jjulie 2010.03.26. 21:40:17

hát én drukkolok neki az ibolyának is meg a borosnak is, két olyan ember aki nincs beszarva az orbántól

az ibolyát nem tudta teljesen leszalámizni, a bokrossal meg soha nem merne sorompóba állni

de szép is lenne, a parlament amelyben a gyucsány, dávidibolya, és vonagábor egyszerre, vagy felváltva basztatná a paraszt kis gonosz törpét, meg a paraszt bagázsát

na jó néha a bokros mint vendég is felléphetne, és tőlem az lmp végignézheti, legalább lesz bőven tanú

szerintem így lesz, talán van annyi "tele a tököm" szavazó aki betolja mind a két kicsit

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:40:49

@cambridge.on: a fóbia pánikbetegség, gyógyszeresen vagy pszichoterápiával gyógyítható :)

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:42:00

@pad78: erre nem sok esélyt adok sajnos.

cambridge.on 2010.03.26. 21:42:31

Az enyém nem én ragaszkodom hozzá!

bigapples 2010.03.26. 21:43:05

@ó jaj: "A 3 nagy párt nem a jogot, vagy a magyar demokráciát védi (haha), hanem éppen ellenkezőleg, a jogon átgázolva a saját mocskos pártérdekeiket nyomják erőből"

Mintha az MDF-t nem meszelték volna el többször jogellenes pártag kizárások miatt. Az utolsó hét MDF-es kc "gyűjtése" szintén nem a jogszerűség és a demokrácia mintapéldája. Szerintem sokkal sárosabbak a választási jogszabályok megsértésében, mint a 3 nagy párt, akik jogi csűrcsavarással akarták kizárni az MDF-t a hamisított kc-k miatt.

karandas 2010.03.26. 21:43:49

Ugyan nem olvastam végig az összes kommentet, de azt az apróságot ne felejtsük el, hogy az MDF 4 éve a Tisztelet Társaságától szerzett (tán megvásárolt) voksokkal csusszant át a küszöb fölött. Mitől kerekedett volna tömegbázisa az aktuális ciklusban?

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:44:03

@jjulie: no comment. az ilyen hozzáállás miatt tart itt az ország.

Böff 2010.03.26. 21:44:03

Meglesz ezzel az 1%-uk amivel csurranni fog egy kicsike a pártoknak folyó közpénzekből: ergo Ibolyaura és Lajossio megélhet mint főállású politikus és nem kell minden pártingatlant eladni
(volt ezzel egy riport még anno D.I.-val hogy mi lesz ha nem kerülnek be, hogy fogják rendezni az adósságokat)
Érdekes hogy az eddig mantrázott "Antalli örökség" egyszer sem került elő szlogenként az elmúlt hetekben...

mrs. white 2010.03.26. 21:44:19

@Balt: Ott a pont de félek nem lesz 4.5% csak 3%.

AnnaKarenina 2010.03.26. 21:45:09

Nekem kicsit rosszul esik, hogy amíg a 110. bejegyzésben arról volt szó, hogy a választási törvény szerint a Fidesz és a KDNP külön-külön jogosultak televíziós szereplésre, amit aztán a tartalmi egyezés miatt végül is jogosan elutasítottak, most a demokráciának tesz jót, ha egy kétségbe esetten vergődő, belharcoktól terhelt párt "nem politikailag motivált kreatív szabályértelmezés" alapján azért mégis csak állíthat bp-i listát. Azt gondolná az ember, hogy ez egy szabályozott folyamat, a határidők szabottak, a határidők betartása nyomon követhető, tehát teljesen egyértelműen lehet dönteni a jogosultságokról. Nem is értem, hogy keveredhet ide bármilyen szubjektív, vagy annak látszó elem, és akkor az MDF sem hiszterizálhatná esetet.
Ezzel szemben ezt kellett olvasnom: (Halmai Gábor alkotmányjogász) "Megjegyezte: a választási eljárási törvény olyan szabályokat tartalmaz, hogy ha valamennyi eljárási határidőt betartanák a jelölőszervezetek, "fizikai képtelenség lenne" területi és országos listákat állítani, ezért bizonyos esetekben a törvény is "megengedő". Szigeti Péter OVB-elnök is amellett érvelt, hogy a választási eljárásban "megengedőnek" kell lenni."
Egy másik örökbecsűvel: akkor ezt itt most hogy? Politikailag motivált kreatív szabályértelmezés egyik oldalon, a másikon megengedés? -1+1 = 0

XMorton 2010.03.26. 21:45:30

Összegyűjtöttem az eddig elérhető információkat a tévécsatornák választási műsoráról:

m1-m2
18:55 - 23:05
(Török Gáborral)

DUNA Tv
19:00 - 23:30

hírTV
19:30 - 0:00

RTL Klub
18:55 - 19:15, 20:50 - 23:10

TV2
19:00 - 22:40
(Műsorvezetők: Várkonyi Andrea és Azurák Csaba)

ATV
18:20 - 23:55
(Műsorvezető: Kálmán Olga)

jjulie 2010.03.26. 21:46:50

@colosgirl:

ez nem oké, teljesen leblokkottam annál az ágybabújásnál, aztán meg itt nyomod a dumát

milanello 2010.03.26. 21:47:25

@Spirál:

én ibolyáék helyében előkerítenék egy bőröndöt és elkezdenék csomagolni mielőtt még túl későn lenne. de amilyen idióták nem mennek sehová. hmm, de szép lenne bilincsbe verve látni herényivel együtt.
Itt az idő, jön a radikális változás..

rasztaszív 2010.03.26. 21:47:33

butaság azzal számolni,hogy a 2006-os mszp-szdsz szavazók csak úgy felszívódtak.jelen vannak,és javarészt szavazni is fognak.ebből az mszp nagyjából 15%-a mellett még kijön az lmp és az mdf 10-10%-a is.ha pedig a jobbik emellett elér 20%-ot,oda a fidesz többsége.
csak el kell menni szavazni!

lanyi 2010.03.26. 21:47:40

@Spirál:

Az emdéef liberális?
Az emeszpé baloldali?
A fidesz jobboldali?
stb.
Vegyük már észre ilyen nincs.A nagypártok gyűjtőpártok.
A kispártok lehetnének világnézeti alapúak, de érdekalapúak inkább.

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.03.26. 21:49:16

MAGÁNVÉLEMÉNY:

Jóérzéssel ma nem tudok az MDF-re gondolni. Pedig 2006 táján szimpatikusak voltak. De amit azóta művel abban a pártban a D.I és H.K. hát, nekem felfordul tőle a gyomrom...
A párt hitelessége nulla, a vezetőinek hitelessége szintén.

pad78 2010.03.26. 21:49:59

@Hóember: Bocs, MDF-fannak biztos nem vagyok mondható, de a tisztesség kedvéért: tudtommal soha senki nem mutatott fel értékelhető bizonyítékot, hogy az MDF tényleg nem tiszta úton szerezte a kc-it, és arra sem, hogy az LMP tisztességes úton szerezte. Viszont ez a társadalom alapvetően bizalmi alapon működik, ha nincs az ellenkezőjére megingathatatlan és egyértelmű bizonyítékom, akkor elhiszem, amit a másik állít. Igaz, ibolyától én sem vennék sportszeletet sem, de megalapozottan akkor sem állítható, hogy becstelen úton gyűjtöttek. Vagy Te tudsz mondani bizonyítékokat?
(Lehetőleg nem azt, hogy tavaly ezt csinálták. Tudtommal most egy megyében derült ki, mert van róla hangfelvétel, hogy a helyi MDF-elnök erre biztatott. De hogy aztán így csinálták-e, az nem derült ki.)

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:50:19

@jjulie: akiket felsoroltál azoktól ne sok jót várj. a szambakirály bajusz lali, egy harmadosztályú bankár, ahová betette a lábát, onnan hamar megszabadultak tőle. a csomagja ellen ibolyka még tüntetett is, követelve lemondását. amúgy elkaszálták jó részét, és nem egyértelmű, hogy sokat használt-e egyáltalán. gyurcsány szereplésére apellálni szánalmas, és az az alak jobb ha befogja a száját, mert amennyi mocsok kijött azon a szájon, hazugság és gyűlölködés, jobb ha meghúzza magát. vona meg szót sem érdemel, csöndes kis napirend előtti felszólalgató lesz majd belőle.
ne felejtsd el, az mszp-nek komoly ellenfele volt, a fidesznek két kicsi lesz.
retorikai kérdés a kordában tartásuk.
sokat remélsz de ebben sajna csalódni fogsz.

jjulie 2010.03.26. 21:52:10

@AnnaKarenina:

van itt szerencsére jogvégzett kommentelő bőven, és tegnap megjegyezte a szobatárs, hogy miért pont a jogalkotás menne frankón ebben az országban, szóval ez igy bele illik a képbe....

amikor ez a választási törvény született akkor még ártatlan báránykák voltunk, csak azóta továbbtanultunk....

bigapples 2010.03.26. 21:52:21

@jjulie: Hát tényleg ennyi kell csak Neked? Legyen pár demagóg, aki az Orbán-gyűlöletednek hangot ad a parlamentben, miközben az ország gazdasága még mindig az összeomlás határán van.

"paraszt kis gonosz törpe" -- Hoppá, egy kirekesztő, a szélsőségesség barna felhője itt van közöttünk, lárifári.

Hóember 2010.03.26. 21:52:24

@XMorton: Kálmán olgit tutti sűrűn fogom majd nézegetni, etetem a szadista hajlamaimat...

Rowar Atkinson 2010.03.26. 21:52:42

@rasztaszív: Wishful thinking. Lmp talán 5%, mdf 3 se.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:53:14

@jjulie: amikor ekkora butaságokat írsz? na itt hagylak, majd holnap folytatjuk, de nehogy felhergeld magad. a tolulás veszélyes dolog :)

kokoro 2010.03.26. 21:53:54

talán H.Gyula a "koronájával" ért el valamennyi sajnálat szavazatot, persze hallottam már jó párszor hogy egyesek az arogancia miatt nem szavaztak egy párta akkor talán lehet némi alapja a sajnálat politikának is

pad78 2010.03.26. 21:54:09

@colosgirl: Úgy érted, hogy szerinted nem Spirál miatt kattintanak ide ezrek naponta? Csalódtam, akkor tényleg nem lesz itt már normális Magyarország! :)

török gábor 2010.03.26. 21:56:04

@XMorton: tudok segíteni néhány információval talán.

Az MTV-ben Giró-Szász Andrással leszünk.

Tudtommal a TV2-ben Dessewffy Tibor, Stumpf István és Szabados Krisztián elemeznek.

Az RTL-en Lakner Zoltánról tudok.

sárkányfő 2010.03.26. 21:56:30

@bigapples: Így van ahogy írod a kizárások kapcsán, a kc gyűjtés kapcsán meg ha van bizonyítékod, állj elő vele, ha meg nincs, ne vagdalkozz össze-vissza, mert azzal már tele a padlás.

A kérdésem az, hogy mindez mit számít? Ha az Mdf is sáros más ügyekben, akkor át lehet gázolni vadember módjára a magyar (a magyar!) jogrendszeren? Ez felmentést ad a 3 nagy pártnak? Vagy mit számít?

Hogy unom már a relativizálást, bagatellizálást, félrebeszélést, stb...

jjulie 2010.03.26. 21:56:51

@colosgirl:

nálam egy szurkolói szempont van: ki tudja jó eséllyel meglékelni legalább egy iciri picirit a szemfényveztő orbánnak a mutatványát

akiből kinézem, annak drukkolok, na annyira nem, hogy felemeljem a seggem és elsétáljak szavazni, de rontó hullámokat bocsátok ki....

[nev] (törölt) 2010.03.26. 21:57:05

@Spirál:
ez a "drukker demokrácia" kifejezés rendkívül találó.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 21:57:15

@pad78: ezekért az írásokért biztos nem. török gáborért, és a véleményekért.
ezekből egy a spirál, de nem jelentősebb a többiekénél. és ezekkel a meglátásokkal messze vagyunk a normális országtól sajna.

rasztaszív 2010.03.26. 21:58:19

@Rowar Atkinson:
elő fognak kerülni a 2006-os mszp-szdsz szavazók.nem vesztek el.

Hóember 2010.03.26. 21:58:47

@pad78: Én nem is mondtam, hogy lenne rá bizonyíték. Azt mondtam amit az mdf-es elnök mondott, mielőtt rekordsebességgel seggberúgták: hogy törvényes eszközökkel lehetetlen a pesti listaállítás. Mondhatjuk úgy is, hogy "bizalmi alapon" elhittem, amit akkor állított. :P

De mindez gyakorlatilag lényegtelen, nem ezért nem szavazunk az MDF-re, ha jól sejtem...

2010.03.26. 21:59:28

A mszddfsz-n a szeppuku segít...semmi más. Ennyi hülye hisztis embert egy helyen! Nem tudom elfogadni, hogy ők lennének a konzervatív, mértéktartó értelmiségi közeg - mert hogy ezt kikérem magamnak -, egy csomó korrupt, ügyeskedő, jobb sorsra érdemes, de a saját haszonlesésük miatt kiselejtezett diplomás ember tartás nélkül. Szemétdomb, és bűzlenek messziről is...Retkes banda...

mrs. white 2010.03.26. 22:03:21

@török gábor: Akkor tv2 kilőve. Dezsőtől agyvérzést tudok kapni. A legjobb opció ti vagytok Gíró Szásszal, de hallgassuk az ellenség hangját is (kérit az atv-n).

pad78 2010.03.26. 22:04:10

@Spirál: Szerintem lelkiismereti szabadság van.

Mellesleg qkac, ha jól értettem, nem azért hálás Istennek, mert ez az MDF-nek rossz, hanem mert szerinte a magyar választó intelligensebb, mint a magyar politikus. Én ebben az állításban kételkedem, de ha ő így látja...

Keresztyén emberként én örülök, ha bárki Istennek hálás, és nem a sorsnak, az evolúciónak, vagy ki tudja mivel helyettesítik még Őt.

Végül a keresztyénség nagy támogatójáról: amikor ibolyáék 2006-ban éppen csak átcsusszantak a küszöb felett, akkor az éppen aktuális bűnbakot az örök gonosz fidesz mellett épp a katolikus egyházban találta meg. Azt nyilatkozta, ha jól emlékszem, hogy a papok a templomokban arra szólították fel a híveiket, hogy ne szavazzanak az MDF-re. Persze ez lehet, hogy prófétai kritika volt...

Hóember 2010.03.26. 22:04:21

"Farkas Tibor MDF-es képviselőjelöltre leadott kopogtatócédulákat foglalt le a rendőrség pénteken a XVII. kerületi önkormányzat épületében."

A sorstalanság folytatódik a hírtv műsorán! :D

jjulie 2010.03.26. 22:04:36

@bigapples:

az én demagógjaim remélem jot odabaszarintanak a te demagógjaidnak, az ország helyzetével meg foglalkozzanak csak közben a te temagógjaid, nyolc éve arről ugatnak, hogy had csinálják, hát csinálják, de ne annyi nyugalmat kérjenek hozzá amennyit ők szának másnak

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 22:06:11

@jjulie: ez szánalmas. ezzel egyrészt a gyűlölködést erősíted, másrészt nem egy normális a jövőért is tenni akaró magatartás.
mert ad egy elmegyek szavazni, mert jogom és kötelességem is véleményt formálni, tenni pár lépést azért, hogy valami történjen. ad kettő, azt erősítem, aki jelenleg tud tenni valamit. azért hogy alku nélkül, minél nagyobb felhatalmazással kormányozhasson. és ha van bennem gyűlölködés. utálat. akkor azt félre teszem egy közös cél érdekében. ennyit meg kell és meg lehet tenni az ország a közösség érdekében. utána lehet ismét szidni, de az esélyét megadtad, hogy lehessen kormányozni. emberi épp ésszel hihetetlen felfogni ezt a demagóg minél szarabb annál jobb politikát. a legrosszabb példája vagy a választói magatartásnak és a legrosszabb hozzáállás a tiéd. inkább tényleg maradj otthon, inkább tényleg ne tegyél semmit, de innentől írni se írj és ne véleményezz másokat. szemlélődj, olvass, tanulj másoktól és majd reggelente amikor tükörbe nézel majd számolj el a lelkiismereteddel. persze gyűlölködj tovább az a megoldás mindenre.

objekt 2010.03.26. 22:08:40

@Spirál: Te spirál, már egyik nap írtam veled (is) kapcsolatban néhány keresetlen szót, de nem nagyon vetted magadra, igaz név szerint nem szólítottalak meg.

Egy része így szólt: idejössz vendégségbe, beszólsz a házigazdának, magyarul: ideszarsz a szoba közepére, utána távozol. Esetleg előbb még megsértődsz, ha valaki nem úgy gondolja, hogy támogatandó az általad preferált párt.

Nem lehetne, hogy érvelsz az igazad mellett és nem hazugozod le a házigazdát?

Szóval egy kicsit vegyél már vissza a személyeskedésből...

Egyébként én is örülök, hogy megmérettetik a pártod és remélem, hogy oda kerül ahova való.

Köszi

pad78 2010.03.26. 22:09:01

@colosgirl: OK. Az az igazság, hogy gyenge humoromat sütögettem kevés zsíron, sok hagymával. Mellesleg Spirál következő mondatára próbáltam ironikusan válaszolni:

"A normalitás hangja csak nagyon kevesek által hallatszik..."

Innen származott a normális Magyarország asszociáció - annyira ibolyás volt Spirál, hogy nem lehetett kihagyni.

jjulie 2010.03.26. 22:12:57

@colosgirl:

a közös cél.......aki a kokárda viselést abban a formában és céllal kitalálta, a polgári, a nemzeti oldalával és a keresztény polgárokkal együtt, akinek a hazája nam lehet ellenzékben stb... az egye meg amit főzőtt, a közösködés előtt bő nyállal kell egy kicsit tevékenykednie

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.03.26. 22:13:10

@panelburzsuj: mitagadás, van benne valami. Az mindenesetre tény, hogy még egy hónappal ezelőtt sem volt ennyire negatív az MDF megítélése. Szerintem Ibolya nagyon elgaloppírozta magát azzal, hogy a párthoz hű és azért dolgozni is hajlandó rég(ebb)i párttagokat használta, majd kigolyózta néhány senkiházi virtuál-szadeszes kedvéért. Csapodyt pl. szerették az MDF szimpatizánsok a vk-ében. Ezt konkrétan tudom, mert évekig dolgoztam arrafelé; megéltem ott pár választást. Ahogy Ibolya Csapodyt használta, majd dobta ebben a kampányban, az legfeljebb a torgyáni párt(le)építési módszerekkel vethető össze.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy keményen dolgoztak rajta, hogy végül ennyien megutálják őket.

pad78 2010.03.26. 22:13:18

@Hóember: OK, igazad van, a volt budapesti elnök állítása és a párt eredménye között tényleg van némi feszültség. Bár néhány napja valaki itt belinkelte Bauer Tamás nyílt levelét, hogy ő meg az egész családja is hosszas gondolkozás után az MDF-nek adták a cetlijeiket. Lehet, hogy akkor egyszerre megugrott a gyűjtés. Nekem fogalmam sincs róla, mekkora a Bauer-család.

bigapples 2010.03.26. 22:15:48

@ó jaj: Igazad van, ez nem ok arra, hogy átgázoljanak rajtuk. Látható volt, hogy a három, egymást szélsőségező párt, ha érdekeik úgy kívánják, szépen együttműködnek egy kis párt ellehetetlenítésében. Már látom magam előtt, hogy a képviselői juttatások emelésére is meglesz a Fidesz-Jobbik-MSZP nagykoalíció.

Bizonyítékaim nincsenek a kc csalásra, de nagyon furcsa módon lettek meg a jelöltek az utolsó héten többszáz furcsán kitöltött kc segítségével. A lemondott budapesti elnök nyilatkozata is ezt az érzést erősíti. Úgy tudom a rendőrség nyomoz az ügyben, meglátjuk mire jutnak.

mrs. white 2010.03.26. 22:19:03

@jjulie: Azért volt ennek előzménye is baby. A határontuliak állampolgárságáról szóló népszavazás. Onnan datálódik nagyon sok minden megosztás tekintetében. Ilyen vegytisztán még nem bukott le társaság. Ja, nem hordtam kokárdát és nem éreztem azt amit te. nNem nagyon tudok mondani más országból példát ilyenre de te jó vagy történelemből. Hajrá van-e még ilyen társaság aki saját nemzetét így szembeköpi pusztán pártérdekek miatt.

Hóember 2010.03.26. 22:19:43

Ezt nézzétek:
www.hirszerzo.hu/cikk.mesterhazy_az_mszp_a_korrupcio-ellenes_kuzdelem_elharcosa.144871.html

Bakker, tökönszúrom magam, hogy erről lemaradtam!
Ez nagyon kemény lehetett! :)

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 22:21:52

@jjulie: nem érdekel mit tettek, vonal.
lapozok.
én sem szeretem őket, de most ők az egyetlenek akik kormányozni képesek.
nem vitatkozom veled, mert benned csak mérhetetlen gyűlölet, sértettség és rosszakarás van.
megígértem többször, most megteszem. többet nem reagálok az írásaidra, nekem se írj többet.
nem vagyok kíváncsi a demagóg kirohanásokra, a semmi magyarázására, a gyűlölködésre.
tegyél a legjobb belátásod szerint, de a hozzáállásod látva innentől kezdve az írásaid súlytalanná váltak.
azzal amit kívánsz a jövőre nézve, azzal magadnak, a hozzátartozóidnak, nekem, az országnak kívánsz rosszat, amin még szórakozol is.
persze szavazni azt nem. csak az észt osztani, minden hozzászólásba belekötni.
tudod nem jó más ------ verni a csalánt.
nekem ne írj, hozzászólásaimra ne reagálj. a véleményed innentől egy hatalmas nulla.
ne szavazz, de a lelkiismereteddel magad számolj el.
érthetetlen számomra ez a szűklátókörűség, a totál érdektelenség, ami ráadásul gonoszsággal, rosszakarattal is párosul.
sajnálom, sajnállak.

jjulie 2010.03.26. 22:22:29

@mrs. white:

arra gondolsz amivel a mikola ba akarta biztosítani 25 évre az orbánkirályságot?

ati27 2010.03.26. 22:24:08

Nemtom. Sokáig probáltam úgy csajozni, hogy sajnáltattam magam.. :) Szar taktika.. Szerintem ugyanez érvényes a politikára.. :) Ugyhogy szívni fognak.. :)

jjulie 2010.03.26. 22:25:38

@colosgirl:

nem igaz, a mostani gyerek is kormányoz és a viktor nevű pöcs sem tehet fő kérdésekben mást, gazdasági kérdésekben meg semmi mást, mint ez a mostani gyerek

kurva nagy hülyeség hogy egy orbán nevű paraszt az egyetlen ebből a tizmillióból aki itt kormányozni tud

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 22:26:28

@Rombola: "Azt mondod, hogy az MDF liberális. Okés. De.
Számodra hiteles mindez egy olyan személy elnöklésével (D.I), aki az antalli frakcióban kezdte, aztán a most általa mélyen antidemokratikusnak tartott O.V kormányában ült, majd felfutatta az MSZP-szimpatizáns Bokrost és összeállt a politikailag hulla SZDSZ-szel??? "

Dávid "nem értek a focihoz" Ibolya természetesen nem tartozik a kedvenc politikusaim közzé.
(A többi pártelnökhöz képest még így is nagyságrendileg elviselhetőbb.)
(Jellemző hogy nekem teljesen más a problémám DI-vel mint nektek...)

Én tavaly szavaztam először az MDF-re!
Korábban egyszer sem!
És a 2006 előtti MDF-re most sem szavaznék! (Tehát el vagytok tévedve ha azzal jösztök, hogy ez már nem olyan, és ezért ne szavazzak rájuk.)

A jelenlegi, MSZP-től, Fidesztől és Jobbiktól egyaránt távol eső pártra tudok szavazni! A régire nem!

SZÁMOMRA HITELESEN BIZONYÍTOTTÁK HOGY A MÁSIK 3 ŐKET UTÁLJA A LEGJOBBAN, ŐK VANNAK TŐLÜK A LEGMESSZEBB! :))

AZ OV által megcsókolt DI-ra vagy a Lendvai Ildikó által csókolt Bokros Lajosra most sem tudnék szavazni.

jjulie 2010.03.26. 22:27:10

@ati27:
fő taktikának hülyeség, de néha kiegészítőnek beválik, ha jó érzékkel veted be

mrs. white 2010.03.26. 22:27:16

@jjulie: nem a 23 millió román munkavállalóra

Bona Fides 2010.03.26. 22:27:23

Én is nagyon örülök neki, hogy az MDF-SZDSZ tandem véres kínok között bevergődte magát az első fordulóba. Sajnáltam volna, ha ilyen gyorsan véget ér a szenvedésük, aminek minden egyes percét megérdemlik, amiért szembeköpték a jobboldali szavazókat.
Így még legalább két hétig, de lehet, hogy még tovább is nézhetem Dávid Ibolya pártelnök-asszony koponyájára száradt bőre alatt az izmok görcsös rángatózását és a nyakán kíntól feszülő inakat. Lendvai Ildikó szőke kiadásban. :-)
Gyönyörű!!! Élvezem a műsort!!!
Remélem, Isten segítségével látni fogom a lebőgésüket is. Jellemtelen, gerinctelen maffiabanda! Csodálom, hogy még mindig vannak emberek, akiknek morális érzékét nem sérti ez a sok homályos trükközés (szadesz-ügy), sötét alkuk (Kolompár-ügy) átverés (cetliátírás), határidő-kivárásos visszalépés (Csapody-ügy), amivel ez a gennybanda csalárd módon kijátszotta a törvényt.
Ha bekerülnek a parlamentbe, az sem baj, csak annyit jelent, hogy ez a nép még nem tanulta meg a leckét, osztályt kell ismételnie.
Akkor majd négy év múlva pusztulnak ki.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 22:27:43

@mrs. white: sok sikert, és sajnállak milyen alakokkal kell vitatkoznod. szégyen, és sajnos ezért nem lesz még esélye sem annak, hogy valaha is normálisabb ország legyen. ez a gyűlölet már beteges sajnos.

pad78 2010.03.26. 22:29:04

@is: Még jó, hogy Te is éppolyan megalapozottan és tényszerűen vádaskodsz (kombinálsz, ha így jobban tetszik), mint akik megkérdőjelezik az MDF kopogtatócédula-gyűjtését. Esetleg mindjárt azt is elmondod, hogy Neked is megsúgta személyesen, privátban Kósa Lajos, hogy a fidesz valójában csak félmillió kc-t gyűjtött. (Talán egy másik topikban egy másik okos ezt is felvetette.) Miért van ma ennyire terepe az összeesküvés-elméleteknek? (A kérdés költői, nem kérek választ.)

old_field 2010.03.26. 22:29:11

@XMorton:
"ATV 18:20 - 23:55 (Műsorvezető: Kálmán Olga)"
kíváncsi vagyok Olga milyen arccal fogja majd mondani az eredményeket... vagy , hogy kapcsoljuk az mszp székházat... :)
__
m1-m2 18:55 - 23:05 (Török Gáborral)
Ismerősen hangzik ez a név is az M1-en , a politológus úr néha egész jókat szokott mondani/írni...
:)

Bona Fides 2010.03.26. 22:30:14

@Spirál: Nyugodtan szavazz rájuk. Valaki azt mondta, hogy ne tedd?
Épp neked valók.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 22:31:08

@jjulie: a stílus jellemzi az embert. miért tartod magad pöcsnek és parasztnak?
tényleg ne írj többet nekem, nehéz megérteni, ilyen szintű megnyilatkozási szintre nem fogok süllyedni.
ez sem nem kommentálható, sem nem vitaalap, sem nem vicces, sem nem ironikus.

old_field 2010.03.26. 22:31:34

@török gábor:
"TV2-ben Dessewffy Tibor" - ez lesz a csúcs. :) : a (gyurcsány)rendszer filozófusa, hogy fogja elemezni az eredményt.

jjulie 2010.03.26. 22:32:51

@Bona Fides:

ha néhány nevet kicserélünk a leírásodban akkor egy elég pontos kép jön ki a fideszről

mirrmurrkandúr 2010.03.26. 22:33:27

@jjulie:"de szép is lenne, a parlament amelyben a gyucsány, dávidibolya, és vonagábor egyszerre, vagy felváltva basztatná a paraszt kis gonosz törpét, meg a paraszt bagázsát"

te egy súlyosan beteg ember vagy...

vigyázz Orbán patás nehogy álmodban is zargasson... és élőben is nehogy azon kapd magad, hogy ő baszogat téged:-)

Te mocskos kis tetü:-)

Pedró27 2010.03.26. 22:34:42

@colosgirl: "ha ibolyka az elkövetkező két hétben 100%-ban ráront a szocikra és leáll a fidesz támadásával akkor aláírom, hogy onnan is csurranhatott cetli."

Én ezzel nem teljesen értek egyet.

1, Ha az MDF hirtelen elkezdi támadni az MSZP-t, akkor nem vesz el tőle szavazatot. Paradox, de így van. Mert az MSZP megmaradt szavazói Orbán-fóbiások, és csak olyan pártra hajlandóak szavazni, aki az MSZP-hez hasonlóan a Fideszt támadja.

2, A Fidesz érdeke, hogy az MDF ne induljon Budapesten. A Fidesznek ugyanis szerintem nem az a fontos, hogy az MDF és az LMP is elvegyen 4-4%-ot az MSZP-től, hanem hogy a választás után ne az MSZP legyen az egyetlen baloldali párt a parlamentben, vagyis az LMP jusson be. Ennek ugyanis az az eredménye, hogy az elkövetkező négy évben nem tudja az MSZP eljátszani az egyetlen megmaradt baloldali párt szerepét.

papika 2010.03.26. 22:34:54

Sok vidám pillanatot okozat még Ibike pártja a hátralévő két hétben a politikakedvelő nem MDF szimpatizánsoknak!
Viszont, én a szocikat annyira gyengének látom, hogy szerintem egy erős hajrával még mindig simán összekaparhatják az 5%-ot.

sárkányfő 2010.03.26. 22:36:42

@[nev]: Csatlakozom, ez a "drukker demokrácia" kifejezés szerintem is rendkívül találó. És Spirál kommentjével is egyetértek.

A drukker-demokráciát amúgy egyszerűen hívhatnánk így is: kollektív téboly.

Tömegeket sikerült rávenni, hogy saját érdekeik és a nemzet érdekei, de főleg a józan ész és az elemi igazságosság-érzék fölé helyezzék választott pártjuk érdekeit. Sőt, kizárólagossá tették a pártérdeket. A mai eset is ezt igazolja, ha fidesz/jobbik/mszp egy jelöltjét vagy listáját kaszálta volna el a másik 3 párt ugyanígy, akkor már kipukkadt volna a blogszerver a sok (jogos) felháborodástól. De ha más pártól van szó, elnézik kedvenc pártjuk mocskos húzását, de még azt is, hogy az ügy érdekében ősellenség pártokkal is összefogott. Tán még nem is tudatosul bennük miről szólt ez az egész. Ennyit a magyarok jogtudatosságáról és demokrácia-érékenységéről.
Tömegek képesek a legkisebb fenntartás nélkül bedőlni az amúgy végtelenül kisstílű, sekélyes, primitív pártdumáknak. A mesterségek konfliktusgenerálás, a permanens hisztériakeltés eredményes volt. Az ellenség iránti gyűlölet felülírt mindent, ami nagyon kényelmes a pártoknak, nem kell programokkal vesződniük, elég uszítani az ellenség ellen és házhoz jön a szavazat, a háborús pszichózis felment az önvizsgálat alól, a rajongók nem kérnek számon semmit, nincsenek elvárások, és a mocskos húzások is megengedettek. A pártok győztek, mi vesztettünk.

jjulie 2010.03.26. 22:37:11

@mirrmurrkandúr:

látom belegondoltál a dolog szépségébe

mrs. white 2010.03.26. 22:37:52

@colosgirl: már majd elaludtam jjulivel vitatkozni olyan mint egy adrenalin löket. Nagy dózisban halálos is lehet. Szórakoztat a logikátlansága és önelentmondása. Azt már tudom hogy mindenkit utál, talán egyszer azt is megtudjuk van egy ember akit (a szeret tulzás) elfogad. Na jó gyurcsányt elismeri mint jó szónok de nem szereti csak olyan nőket ismer akiknek tetszik vagy valami ilyesmi. Viszont fletó nem gonosz óriás.

pad78 2010.03.26. 22:37:56

@ó jaj: Bezzeg az MDF csak a jogot és a magyar demokráciát védi, a saját kisszerű pártérdekei pedig egyszerűen nem is érdeklik. Azért talán egy politikai fórumon ennyire ne legyünk egyszerűek. Lezsákék meg Almásiék is azért léptek ki a pártból, mert nem akartak az MDF útjába állni, amikor megmenti önzetlenül Magyarországot.

Pedró27 2010.03.26. 22:38:04

@kopogtató: "A Fideszt miért motiválná az mdf elgáncsolása? mszp-től elvisznek 3 %-ot."

Erre is ez a válasz szerintem: a Fidesz érdeke, hogy az MDF ne induljon Budapesten. A Fidesznek ugyanis szerintem nem az a fontos, hogy az MDF és az LMP is elvegyen 4-4%-ot az MSZP-től, hanem hogy a választás után ne az MSZP legyen az egyetlen baloldali párt a parlamentben, vagyis az LMP jusson be. Ennek ugyanis az az eredménye, hogy az elkövetkező négy évben nem tudja az MSZP eljátszani az egyetlen megmaradt baloldali párt szerepét.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 22:38:54

szerencsére már csak 15 nap és egy árnyalattal kevesebb butaságot kell olvasnunk.
de ma is tanultam. látva egyes emberek szintjét, felfogóképességét, és hozzáállásukat, már kristálytisztán értem miért tart ott az ország ahol.
és tudom miért nem vagyunk még a fejlettebb országok között.
szerencsére pár év múlva túllép az ország ezen és az ilyen szírén hangok a sötét múltat fogják csak az eszünkbe juttatni. akkor már csak egy pici mosollyal a szánk szélén, de ma ez még sajna a szánalmas kategóriába tartozik.
:)
azért szép nap volt ez is.
és a végére egy jó hír, holnap előre állítjuk az órákat, még egy órával közelebb lesz a választás :)
szép estét mindenkinek, holnap találkozunk.

útelágazás 2010.03.26. 22:39:31

@Rombola: Arról már nem is beszélve, hogy Dávid Ibolya miket mondott Bokrosról és tevékenységéről, amikor Bokros még miniszter volt. Most meg benyal ugyanennek az embernek némi hatalmi és anyagi haszon reményében.

sárkányfő 2010.03.26. 22:39:44

@bigapples: Ó, szóhoz se jutok, valaki elismerte az igazam :) Ritkaság, gratulálok, a többség túl kisstílű egy ilyen lépéshez.

mirrmurrkandúr 2010.03.26. 22:40:16

@colosgirl: ne félj már Julcsától. légy szíves!

Nyilvánvalóan látszik, hogy egy kis hormonhiányos, 162 centis, negyven kilós hülye gyerek valami miniatűr mütyűrrel a lába között... ha fiú egyáltalán, ha "lány", bele sem merek gondolni miféle lény lehet, de valószínűleg, amikor megszületett az orvos sírt fel először...

Nyugodtan szólj neki vissza! Különben még azt hiszi, hogy ez így van rendjén... nem kell eltűrni!:-)

jjulie 2010.03.26. 22:40:39

@papika:

tolass be egy szervízbe és a realitásérzékszervedet nézesd meg, valamelyik kátyúban elállítódhatott

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 22:40:46

@mrs. white: sajnálom őt, de már nem érdekel. eddig elírogattam neki, hátha kialakul egyfajta párbeszéd de reménytelen, és a paraszt stílus miatt ma feladtam. :)
van elég téma amihez lehet szólni, nem fog hiányozni :)
szép estét.

mrs. white 2010.03.26. 22:40:50

@Pedró27: 2 pont tökéletes magam is így látom.

roypapa 2010.03.26. 22:41:06

Nálam a Dessewffy régen kicsapta biztosítékot. 11.-én m1.

colosgirl (törölt) 2010.03.26. 22:41:45

@mirrmurrkandúr: nem szólok. :) okos enged :)
had írogasson :)

sárkányfő 2010.03.26. 22:42:35

@pad78: Le vagy maradva két körrel, olvass vissza, erre már reagáltam másnak.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 22:43:22

@objekt: "Egyébként én is örülök, hogy megmérettetik a pártod"

Nekem NINCS pártom!

"remélem, hogy oda kerül ahova való. "

Legyen így!

"Nem lehetne, hogy érvelsz az igazad mellett és nem hazugozod le a házigazdát?"

A kettő nem zárja ki egymást!
Szerintem nagyon rosszindulatúnak kell annak lennie aki azzal vádol, hogy nem érvelek a saját álláspontom mellett.

"Egy része így szólt: idejössz vendégségbe, beszólsz a házigazdának, magyarul: ideszarsz a szoba közepére, utána távozol. Esetleg előbb még megsértődsz, ha valaki nem úgy gondolja, hogy támogatandó az általad preferált párt. "

Ízlések és pofonok.
Én leírom a hazudás szót, de nem írok olyat, hogy "szarni a szoba közepébe".
Ki mit tart elfogadhatónak.

Ami a többit illeti.
A blog gazdája, Gábor még sosem panaszkodott rám a stílusom miatt!
(Szerintem ő sokkal durvább kommentekre számított a választási kampányban egy politikai blogon!)
Ha szól nekem, akkor természetesen figyelembe veszem!

Szeretném én ugyanazt a bánásmódot tőletek visszakapni, amit én adok...

old_field 2010.03.26. 22:44:54

@roypapa: dettó... érdekes lesz , hogy mit ad elő most
nagytudású Tibor :)

mrs. white 2010.03.26. 22:45:16

@ó jaj: Szerintem már bocs ti vagytok a drukker demokrácia minta példányai. ha visszanézed a kommenteket, a 90% rűhell őket mert erkölcsi fertőnek tartja de abbanegyetértett mindenki hogy induljanak mert ez így szabályos egészen addig amíg nyílvánvalóan nem buknak meg és nem jogászkodással. Ebből hogy sikerült ezt a hozzászólást kihozni?

Pedró27 2010.03.26. 22:48:23

@rasztaszív: "butaság azzal számolni,hogy a 2006-os mszp-szdsz szavazók csak úgy felszívódtak.jelen vannak,és javarészt szavazni is fognak.ebből az mszp nagyjából 15%-a mellett még kijön az lmp és az mdf 10-10%-a is.ha pedig a jobbik emellett elér 20%-ot,oda a fidesz többsége."

És mit érsz egy ilyen eredménnyel? Összefog a Zorbán ellen az MSZP-JOBBIK-LMP-MDF szuperkoalíció?

papika 2010.03.26. 22:51:31

No a szegény Isaura, most olvasom, hogy azonnal visszatámadt, és lemondatná azokat, akik másként értelmezték a törvényt, mint ő.

"Az MDF lemondásra szólítja fel mindazokat a pártdelegáltakat, akik szégyenteljes eszközökkel gáncsolták az MDF jelöltállítását és listaállítását."

www.fn.hu/belfold/20100326/indul_mdf_budapesten/

Hát tényleg tiszta Izaura! Sőt, gondolom, mivel 4-2 arányban szavazták csak meg a fellebezését, az a kettő is mondjon le! Sőt, mindenki mondjon le, aki nem neki adta a kopogtatócéduláját, ezzel próbálva elgáncsolni a kalapos rabszolgalány listáját!

rasztaszív 2010.03.26. 22:51:47

@Pedró27:
nem akarok én itt most semmit elérni...egyszerűen így látom,így gondolom...:)

panelburzsuj 2010.03.26. 22:52:13

@Spirál:

Fenetudja miért - (talán a szemüveges avatarról?), de hirtelen Röfi ugrott be.

És vele szemben Jack csapata ...

sárkányfő 2010.03.26. 22:52:17

@mrs. white:
1. Kik azok a "ti"? Én a saját nevemben beszélek.
2. Magadra vetted amit írtam? Nahát. Pedig nem látom, hogy neked címeztem volna.
3. A mai ügy, mint ahogy egyértelműen meg is fogalmaztam, csupán egy példa volt egy hosszú évek óta jelenlévő jelenség illusztrálására. Ne keverd a részt az egésszel, a mellékes példát a kommentem sokkal átfogóbb lényegével.
De ha már így félreviszed a dolgot, hol az a 90%, aki egészséges felháborodást tanúsított, és nyilvánosan elküldte az ügy kapcsán a fenébe a saját választott pártját is? Hol az nagy objektivitás, hol az elsöprő többség kiegyensúlyozott mérvéje?

mirrmurrkandúr 2010.03.26. 22:52:46

@jjulie: Nézd... te láthatólag halálosan szerelmes vagy a Viktorba. Előre szólok felesége és öt gyereke van,. és nem szereti a csúnya, gusztustalan embereket...

Vegyél valami háziállatod, mert neked KÓROS SZERETET HIÁNYOD VAN!

jjulie 2010.03.26. 22:53:46

@Pedró27:

megdől az egyetlen kormányzóképes fideszmítosz, ez lehet hogy a 10 millió emberből többnek esne jól, mint amelyiknek nem, a többi meg le van szarva

jjulie 2010.03.26. 22:56:06

@mirrmurrkandúr:

ma született itt egy szimpi kifejezés, a radala kapta, ő egy fideszdriod, te is az vagy?

old_field 2010.03.26. 22:56:58

@jjulie: annak a többségnek el kell menni szavazni,
erről szól a demokrácia...
/amúgy volt már 4 év, amikor működött : nem mítosz/

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 22:58:04

@panelburzsuj: "Fenetudja miért - (talán a szemüveges avatarról?), de hirtelen Röfi ugrott be.

És vele szemben Jack csapata ... "

Köszönöm.

A Legyek Ura meg a legnagyobb kedvenceim legszűkebb listáján is megtalálható. :)

pad78 2010.03.26. 23:00:00

@cambridge.on:
"A kizárásokról az a véleményem, hogy a Fideszből több tagot zártak ki! Nem mindegy 10 000-ből 500-at ,vagy 1 000-ből 100-at. Ezért tűnik soknak."

Na, akkor játsszunk egyet. Sorolom: Lezsák, Medgyaszay, Font, Horváth Balázs, Balsai, Gémesi, Almási, Csáky, Katona, Pettkó, Hock, Olajos, Boross. Most úgy kapásból ennyi név jut eszembe, akiket 2004 óta így vagy úgy kicsináltak ibolyáék a politikájukkal az MDF-ből. Ez egyébként vsz. azért van, mert a megyei elnökök meg a helyi alapszervezetek tagjainak nevét vagy nem jegyeztem meg, vagy be sem mondták a rádióban. Akkor most Te következel. Kérek egy hasonló névsort, pl. a Fideszből. Lehetőleg hasonló súlyú politikusokkal megtűzdelve, Lengyel Zoltánnál lejjebb nem mehetsz! Asszem könnyebb dolgod van, mert Te 10ezerből válogathatsz, én meg csak 1000-ből, de azért megelégszem 13 névvel én is.

Spirál is beszállhat a játékba, Tőled azt kérném, hogy sorolj fel az öt évvel ezelőtti számottevő, politikai súllyal rendelkező MDF-es politikusokból ugyanennyit, aki még ma is tagja a pártnak. Mondjuk megyei elnökökkel bezárólag. (Igaz, hogy akkor az én listámat is ki kellene egészíteni megyei elnökökkel is. Mindenesetre ez mindenképpen elég komoly kedvezmény, mert a felsoroltak egytől egyig parlamenti képviselői voltak a pártnak, köztük az egyetlen ma is élő MDF-es miniszterelnök, két egykori miniszter stb.) Ha sikerül, elismerem, hogy az MDF egy olyan párt, amely nem ibolya pillanatnyi szeszélyei szerint működik, hanem a közös, átbeszélt döntések határozzák meg. Szóval?

fakocka 2010.03.26. 23:01:33

Csak halkan kérdem, tényleg csak a Bokros Lajos tudja ebben az országban a tutit? Tényleg senki más nem ért a gazdasághoz, csak Ő??? Nem kétséges persze, hogy szakember, akinek van egy bizonyos elképzelése, de hogy ez lenne az egyedül üdvözít mód és lehetőség minden baj megoldására az enyhén szólva kétséges, még akkor is, ha ő ezt naponta ötször kinyilatkoztatja. Szóval szakemberként egy a sok közül, politikusnak meg ha jól emlékszem csapnivaló volt, arrogáns, nagyképű.
Volt már ilyenünk, nem nagyon jött be. Az meg, hogy nem fél Orbántól, nekem semmit se mond. Nem is lehet összehasonlítani őket (meg nem is kell), mert OV politikus, BL meg egy szakember, aki jelenleg önjelölt - és meg nem értett zseni, aki teljesen elszállt magától, és olyan területre tévedt, amihez nem ért (ti. a politikához). Ezért nem hiteles, sem mint szakember, sem mint politikus.

jjulie 2010.03.26. 23:02:06

@old_field:

arról a négy évről beszélsz amit a torgyán ajándékozott? ez a mitosz? az egyetlen kormányképes mítosz?

mirrmurrkandúr 2010.03.26. 23:02:13

@jjulie: mondd meg nekem, igaz lelkedre, miért vagy ilyen alpári és paraszt mindenkivel?

Tényleg, hagyjuk a francba a politikát, mondd meg mi bajod, ez egy közösség, hátha tudunk neked segíteni...
Ne érts félre, mindenki összeveszik időnként a másikkal, de ha nem így lenne, tán unalomba is fulladna ez az egész... de lásd már be, hogy mindenkinek beszólsz, és olyan hangnemben, hogy még az én meglehetősen sokat látott gyomrom is időnként megmozdul...
Mi bajod van? Szerelmi bánat, vagy meghalt valakid? Netán elveszítetted az állásodat...?
Mindenkinek vannak szar napjai, amikor legszívesebben ököllel verné be az első szembejövő képét, de hogy valakinek minden napja ilyen legyen!

Mondd meg tényleg, mi a baj?

pad78 2010.03.26. 23:03:36

@ó jaj: Bocs, sorba olvasom a hozzászólásokat, vsz. még nem értem odáig, majd elolvasom a reakciódat is. Kíváncsian várom.

jjulie 2010.03.26. 23:05:00

@fakocka:

arról a politikusnak nevelt soros kiválasztottról beszélsz aki az eddigi öt országgyúlési választásból egyet sem tudott megnyerni egyedül? ő lenne a te ászod? bravó

[nev] (törölt) 2010.03.26. 23:07:15

@mrs. white:
én meg pont azóta érzem azt, hogy a komoly értelmiség megszűnt kettéosztott lenni, mert az a népszavazás világossá tette, hogy itt mindkét térfélen teljesen elvtelen politikai pragmatizmus uralkodik. komoly értelmiség azóta ezekkel a pártokkal szemben áll. elutasítja a magát szocialistának nevező opportunista baloldalt, és a magát nemzetinek hirdető voluntarista jobboldalt egyaránt. a magyar társadalom utoljára a 89 karácsonyán volt egységes. a romániai forradalom idején. szerintem az volt a rendszerváltás csúcspontja. onnantól kezdve ez az ország kulturális lejtmenet. A oldal próbálja alázni B oldalt. nagyjából ez a kult politika. és ez szerintem botrány.

mirrmurrkandúr 2010.03.26. 23:07:30

@pad78: van egy gyanúm, hogy a listád után méla csend következik a másik térfélről...

Valamit egyébként elfelejtettél:

Az MDF-ből egy csomó embert (lehet, hogy mindet) jogellenesen zártak ki, erről jogerős(!!!) bírósági ítélete van Herényinek...,
A Fidesznél ilyet nem tud mondani senki, mert utoljára -azt hiszem- Molnár Oszkárt zárták ki a pártból, és őt is csak azért, mert elindult függetlenként szemben a fideszes jelölttel...
Azért az nem ugyanaz.

jjulie 2010.03.26. 23:11:21

@mirrmurrkandúr:

tévedsz nem szólók be mindenkinek, nagyon sok mindenkinek nem, söt

én csak az eszetlen drukkereket baszogatom, ne drukkoljon már ész nélkül egy kurva politikusnak senki, a politikus az egy nagyon veszélyes állat, ha jól megnézed és csak a fanokat baszogatom, hogy kapjanak a fejükhöz, neked is jót tenne amúgy

objekt 2010.03.26. 23:11:58

@Spirál: Nem fog szólni, sokkal durvább dolgokért sem szól, de ezt Te is tudod. Politikai kampányban? Dehát Ő nem politikus, pont ez a lényeg, nem egy párttal állsz szemben, hanem egy elemzővel. Azt nem értem, ha úgy gondolod, hogy hazudozik, akkor miért olvasod? Az, hogy nekem nem kellett volna leírnom a szar szót, nem vitatható, nem is teszem, de ez téged egyáltalán nem ment fel. Egyszerűen kellemetlen olvasni az ilyen közvetlen támadásokat. Mit akarsz ezzel elérni? Érvelsz, igaz, de miért hazugozod le? Ennyire ne legyél már biztos a dolgodban

mrs. white 2010.03.26. 23:12:02

@ó jaj: 1 Csatlakoztál a kifejezéshez, amit egyébként spirál írt és te is egyetértettél vele. Három ember már lehet ti vagy nem?
2. nem nekem címezted mert én ilyet biztos nem mondtam, de miután három napja ez a téma a nagytöbbség sem függetlenül a pártszimpátiájától az illetőnek. Mint emlitettem legalább a 90%-a helyesnek tartja gondolom veled együtt hogy így történt. ezek alapján nem tom hogy jön ki a drukker demokrácia abban az értemezésben ahogy te előadtad.
Mintha afrikában leszálnál a repűlőről és két fehér pilótára megjegyeznéd hogy rossz helyen szálltunk le itt mindenki fehér ez nem afrika.
3. Kb 3 napja is azt írtam hogy jogértelmezés egy csuda dolog ha mindíg egyértelmű lenne sose volna per sem biró sem ügyvéd. Nyílván másképp látták a dolgot (mevolt a lehetőségük hogy másképp lássák) mert ha egyforma tollal van kitöltve 900 szabályos kc vagy csapody nem lép vissza akkor nincs ügy. morálisan igaza van mert leadta a szelvényeket, hagy induljon vagy jöjjenek a tanuk hogy lopott vagy másnak leadott szelvények voltak.
Azért ez nem olyan falysúlyú ügy amitől a kardomba kellen dőlni vagy felvágni az ereimet, zokogva tépni ruháimat és elnézést kérni az mdf től, valamint mindenkinek kolostorba vonulni és lemondani az összes pártszimpátiáról. Ez amugy sem változtat az mdf helyzetén ,se így se ugy nem jutnak be. Ettől többet nem is érdemel a kérdés de éppen ezért nem kellene ilyen nagyívű következtetéseket ebből levonni.
Az öszödi beszéd de kapcsolaban már helytáló lenne, mert 1000 forintért csak eladtak pár ezer darabot igazság beszédként. Itt győzőtt a jog. Ennyi, vihar egy pohár vízben.

útelágazás 2010.03.26. 23:13:22

@fakocka: Na meg nem csak gazdaságról van szó. Bokros egy népnyúzó, érzéketlen gép, nem alkalmas miniszterelnöknek. Nem csak pénzbehajtásról szól a kormányzás.

Pedró27 2010.03.26. 23:13:22

@rasztaszív: "elő fognak kerülni a 2006-os mszp-szdsz szavazók.nem vesztek el."

Ebben részben igazad van. Ugyanaz, mint 1994-ben, amikor az akkor jobboldali pártok szenvedtek megalázó vereséget, és sokan azt gondolták, hogy a jobboldalnak annyi. Persze akkor is igaz volt, hogy maguk a jobboldali szavazók nem semmisültek meg.

Persze van olyan, hogy az ember kihagy egy választást (otthon marad, virágot rajzol, szétdobja a szavazatait esélytelen kispártok között).

Amúgy hosszabb távon van azért végleges változás is. Idős szavazók elhunynak, újak lépnek be, kivándorlás-bevándorlás. Két ciklus alatt a szavazók egyötöde kicserélődik.

Megjegyzem: ezért is butaság, ha egy politikus azt mondja, hogy "el lehet innen menni". Mert még megfogadják. Persze leginkább azok, akik hallgatnak rá :)

Pedró27 2010.03.26. 23:14:12

@rasztaszív: "elő fognak kerülni a 2006-os mszp-szdsz szavazók.nem vesztek el."

Ebben részben igazad van. Ugyanaz, mint 1994-ben, amikor az akkor jobboldali pártok szenvedtek megalázó vereséget, és sokan azt gondolták, hogy a jobboldalnak annyi. Persze akkor is igaz volt, hogy maguk a jobboldali szavazók nem semmisültek meg.

Persze van olyan, hogy az ember kihagy egy választást (otthon marad, virágot rajzol, szétdobja a szavazatait esélytelen kispártok között).

Amúgy hosszabb távon van azért végleges változás is. Idős szavazók elhunynak, újak lépnek be, kivándorlás-bevándorlás. Két ciklus alatt a szavazók egyötöde kicserélődik.

Megjegyzem: ezért is butaság, ha egy politikus azt mondja, hogy "el lehet innen menni". Mert még megfogadják. Persze leginkább azok, akik hallgatnak rá :)

Pedró27 2010.03.26. 23:15:05

Bocsánat, nem akartam kétszer elküldeni....

jardel 2010.03.26. 23:15:26

A poszthoz: nekem erről az a véleményem, hogy az MDF és az LMP soha nem lett volna képes tisztsséges úton a hajrában összeszedni az ajánlószelvényeket, az egész rendszerrel könnyen vissza lehet élni - biztos vagyok benne, hogy számos hamis, "javított" cédulával éltek, képtelenség volt az a hajrá, amit a két kis párt produkált. Ezért bármennyire is abszurd, hogy a már listát állított pártok döntenek egy új versenyző listájáról, nem sajnáltam volna, ha elmeszelik. Azért nem, mert szerintem a demokrácia halála (vagy a halottba egy utolsó rugás), ha egy olyan párt, amely egy körzetben 750 embert nem tudott meggyőzni arról, hogy ajánlja, az a TV-ben sirámaival végül is kiharcol 5,04%-ot. Az egész választójogi szabályozás egy vicc, Mikszáth-i húrokat penget, sok nem változott 120 év alatt. Vicc a választási bizottságok rendszere, vicc az ajánlószelvények rendszere. Remélem, ha lefut ez az egész tragikomédia, amit választásnak hívunk, lesznek olyan posztok is, ami nem arról szól, hogy mi történt ma és ennek örülünk-e vagy sem, hanem alapvetőbb kérdésekkel is foglalkozik.

old_field 2010.03.26. 23:16:52

@jjulie: Ha nem emlékeznél, nézd meg a számokat, elég beszédesek. De tartok tőle, h nincs gond a memóriáddal.

Pedró27 2010.03.26. 23:19:48

@jjulie: "megdől az egyetlen kormányzóképes fideszmítosz, ez lehet hogy a 10 millió emberből többnek esne jól, mint amelyiknek nem, a többi meg le van szarva"

Pontosan milyen mítoszra gondolsz?

mirrmurrkandúr 2010.03.26. 23:19:50

@jjulie: kár, hogy nem veszed észre magad.
Olyan ingerült vagy, hogy mindjárt szétrobbansz... ráadásul másokat is kiborítasz.
Nyugodj meg, nem bánt senki, csak ne legyél paraszt, és máris nagyjából tízszer akkora súlya van a mondandódnak.
Tudjuk, hogy nem szereted Orbán Viktort, rendben van, értette mindenki. Senki nem mondta, hogy szeresd, nekem is van egy csomó politikus, akit nem szeretek, sőt van olyan is, akit kifejezetten rühellek, de valamiért nem róluk szól a hozzászólásaim kilencven százaléka.

El lehet mondani kulturáltan is, hogy O.V. nem a szíved csücske, nem kellenek ezek a manírok.

Nyugodj meg, minden OK.

mrs. white 2010.03.26. 23:20:29

@[nev]: Van abban logika amit mondasz és akceptálható is. Azonban a rendszerváltásról mindent elmond hogy az első választásra is milyen kevesek mentek el, pedig akkor még nem utálhatták a politkusokat. Persze a régieket igen, de akkor hol a protest szavazat? De valahogy így utólag visszatekintve nem volt egységes a társadalom sosem, még abban sem volt egyetértés hogy rendszerváltás kell. Na kb ezért vagyunk még itt most is.

jjulie 2010.03.26. 23:20:42

@útelágazás:

hát mi a szarról szól ha nem a pénzbehajtásról? ha az el van végezve, akkor lehet jótékonykodni meg szociálpolitikát csinálni, meg megfelelő embert a megfelelő helyre tenni, anélkül meg sóhajtozni meg kozmetikázni, meg magyarázatokat csinálni, na meg eladósodni

pad78 2010.03.26. 23:21:27

@ó jaj: OK, megtaláltalak. Mint talán olvastad, abban egyetértünk, hogy akkor mondjunk vádat valakire, ha bizonyítani is tudjuk. Én ezért óvlak Téged is, Gábort is, meg mindenki mást is attól, hogy az FVB döntése mögé üres, etikátlan kreativitást magyarázzunk. Az nyilvánvaló, hogy a pártjuk érdekeit próbálják nézni, ezért vannak ott, bár szerintem ez a döntés ebből a szempontból is elég amatőr volt, de ha az ide kommentelő jogászok, meg a politikai elemző bloggazda is megegyezett abban két nappal ezelőtt, hogy a törvény szövege nem egyértelmű, akkor ne tegyünk úgy, mintha az OVB döntése hirtelen azzá tette volna. A pártdelegált tagok a kétértelmű szöveget úgy értették, ahogy szerintük jobb nekik. Ahogy ezt már számos alkalommal megtette az MDF alapszabályával herényi pajtás is, meg a parlamenti házszabállyal az akkor éppen velük koalíciózó MSzP. ibolya nem először találkozik ezzel, számtalanszor haszonélvezte is ezt az eljárást, ne tegyünk úgy, mintha ez a felháborító pártérdekesdi most kezdődne.

panelburzsuj 2010.03.26. 23:21:44

@[nev]:

Pontosítok: nem csak utoljára volt '89 karácsonyán egységes, hanem a ma aktív nemzedékek életében először és utoljára.

Pár napra rádöbbentünk, hogy lehetnek a mi kis hülye, idült pattanásainknál nagyobb bajok is. De ez hamar elmúlt, és gyorsan visszatértünk a saját, évtizedekig hűséggel dédelgetett sérelmeinkhez, önigazolgatásainkhoz, baromságainkhoz.

objekt 2010.03.26. 23:22:47

@ó jaj: Ez is érdekes vélemény: "Tömegek képesek a legkisebb fenntartás nélkül bedőlni az amúgy végtelenül kisstílű, sekélyes, primitív pártdumáknak." mondod ezt te kedves Ó jaj :-)
Erre tényleg csak azt lehet mondani: Ó jaj!

Félelmetes és nyilván megingathatatlan az a magabiztosság amivel meg vagy győződve az igazadról. Szerintem téged nem zavarnak meg a tények a legkisebb mértékben sem...

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.03.26. 23:23:12

A Fideszt, a Jobbikot meg az MSZP-t ez kevéssé fogja érinteni. Ha az MDF-re is lehet szavazni, akkor ez 90%-ban azt jelenti, hogy kb. pont annyi fog hiányozni az LMP-nek az öt százalékhoz.
Kábé.

rasztaszív 2010.03.26. 23:24:56

@Pedró27:

"Persze van olyan, hogy az ember kihagy egy választást (otthon marad, virágot rajzol, szétdobja a szavazatait esélytelen kispártok között)."
azért nem esélytelenek,mert az mszp-t elhagyók most képeznek olyan széles bázist,hogy ebből a két kispárt simán bejusson.végülis ki másra szavazhatnának ezek a szavazók?:)
a fideszre,vagy a jobbikra?ezt csak nagyon elfogult jobbosok remélhetik...

jjulie 2010.03.26. 23:25:27

@Pedró27:

most a csapból is az folyik hogy egyetlen kormányképes erő van, az orbánpárt, te még nem hallottad?

fakocka 2010.03.26. 23:28:16

@jjulie: kicsit ttúl vagy pörögve, nem? Mondtam én, hogy OV adu ász? Csak azt mondtam, hogy Bokros nem politikus, és hogy ne keverjük már a dolgokat.

jjulie 2010.03.26. 23:28:50

@old_field:

milyen számokra célzol, szigorlastoztam matematikából ismerek párat

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 23:29:05

@pad78: Csak sikerült kiprovokálnod, hogy valamire válaszoljak.

Először is olvasd el amit 22.26-kor írtam.

Engem nem érdekel az MDF múltja! Legalábbis nem befolyásolja a jelenlegi megítélésemet.

Az általad sorolt listából 1 (egy!) politikus van, akit sajnálok. Ő a volt miniszterelnök.

Reményeim szerint néhány hónap múlva már nem Dávid Ibolya lesz az MDF elnöke és frakcióvezetője!
(Remélem nem azért mert a Fidesz ügyészsége leszámol vele...) Egyszerűen kell egy új arc!

És tőlem az MDF név helyett Hupikék Törpikék név alatt is futhatnak majd tovább!

Nem a név érdekel. Nem
Dávid Ibolya érdekel. Még csak nem is Bokros Lajos érdekel.

Az érdekel, hogy legyen párt, amely: demokrata, liberális, tolerálja a kisebbségek jogait létét és a vallásosságot, és a lehető legmesszebb legyen az MSZP-FIDESZ-JOBBIK-féle mocsoktól.

útelágazás 2010.03.26. 23:30:03

@jjulie: Köszönöm a megerősítést. Bokros ezekre, amit írsz, valóban nem alkalmas.

Balt 2010.03.26. 23:30:58

@pad78: "Úgy érted, hogy szerinted nem Spirál miatt kattintanak ide ezrek naponta?"

Én inkább úgy látom, hogy Spirál kattant meg napok óta... :))

sárkányfő 2010.03.26. 23:33:24

@mrs. white:
Sajnálom, de nem először, és nem másodszor van az az élményem veled kapcsolatban, hogy elveszel a részletekben,a lényeget kerülöd, a saját előítéleteid látod bele az írásomba, és a többi, és egy ilyen katyvaszt alapján reagálsz, én meg nekiállhatok dedós szinten újra magyarázni amit írtam.

1. Ha elolvasod amit írtam, az az volt, hogy csatlakoztam Spirál kommentjéhez, majd hozzátettem egy _új_ gondolatot. Ami persze Spirálénak a továbbgondolása, kapcsolódik hozzá, de akkor is egyértelműen új minőséget, továbblépést képvisel. Szövegértelmezés, lényeglátás, etc... És miután Spirál azóta nem nyilatkozott arról, hogy egyetért azzal is, amit én hozzátettem, ezért a mondandóm lényegi, és jóval nagyobb és fontosabb részével kapcsolatban sem Spirállal, se mással nem vagyok közösségben.
Ez amúgy tök nyilvánvaló. Ha vennéd a fáradtságot kevésbé felületesen olvasni és/vagy fogalmazni, nem nekem kéne ilyen egyértelmű dolgok leírásával törődnöm.

2. "de miután három napja ez a téma" Nem vagyok folyton itt, én sajnos nem érek ennyire rá. A mai poszthoz szóltam hozzá, és 1-2 kommenthez. Még arra sincs időm, hogy minden kommentet végigolvassak.
"Mint emlitettem legalább a 90%-a helyesnek tartja gondolom veled együtt hogy így történt." nagyon elsiklasz a lényeg mellett, már csak az a kérdés, hogy direkt vagy sem. A lényeg, hogy elemi, durva, átlátszó jogsértést hasonlóan elemi felháborodásnak kéne követnie, és csak arról hiszem el, hogy nincs hályog a szemén, aki a saját pártját is képes az ügy súlyával arányos módon kritizálni. Ezt hiányolom, ahogy ezt szintén tök világosan egyszer már kifejeztem...
Tovább, mint már azt külön is leírta, ez a mai mdf-es ügy csak egy példa volt, ne ragadj már le, és ha nem látod a drukker demokráciát magad körül (vagy a tükörben...), akkor kár minden szóért, arról sem vagyok hajlandó vitatkozni, hogy a hó hideg, a víz pedig nedves.

3. "jogértelmezés egy csuda dolog ha mindíg egyértelmű lenne sose volna per sem biró sem ügyvéd."
+
"Nyílván másképp látták a dolgot"

na ez ám a klasszikus bagatellizálás és félrebeszélés. :D másképp látták, na persze... és a mikulás is ott él fenn északon, ugye?
az eset tök egyértelmű, a 10 jelöltből nagy hirtelen nem egyet, vagy kettőt kaszáltak el, hanem - minő véletlen - hármat, pont annyit, amennyi ahhoz kell, hogy már ne lehessen pesti lista. ez nem csak átlátszó, de mint ma ki is derült, jogtalan volt. ez nem határeset, ez nem szőrszállhasogató jogértelmezés, hanem látványos, durva nagy humbug. Magadat ámítsd. Amúgy ilyen "Nyílván másképp látták a dolgot"-ot belelátni egy ennyire egyértelmű, napnál világosabb esetbe tipikus példája az önámításnak és drukker-gondolkodásnak.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez csak egy pici ügy, az elmút sok év ugyanerről szólt...

mrs. white 2010.03.26. 23:33:40

@jjulie: Ez hazugság. Én tökre el tudom képzelni az mdf jelőltjeit a nettablóról miniszterként parlamentben. Vagy nem is a jobbik is megcsinálhatná a gazdaságpolitkáját. Esetleg az Lmp is lehetne kormányzó erő csak még egy 43%-os koalát kell mellé keríteni. De a legszeb maradjon az mszp és reaktiváljuk hagyó mikit. Van egy alternatív javaslat is legyen a szadesz a kormányképes erő és állítsa meg lopást. cívil összefogás? torgyán? miép? munkáspárt? melyiket választod?

Bona Fides 2010.03.26. 23:34:01

@jjulie: ?
Ez na'on gyenge v'ót!

Balt 2010.03.26. 23:34:35

@rasztaszív: "elő fognak kerülni a 2006-os mszp-szdsz szavazók.nem vesztek el."

Elő. A gyógyíthatatlan orbánfóbiások nagyobb részt a Jobbiknál, a gyógyulófélben lévők talán a Fidesznél, az orbánfóbiás gyurcsányfanok (az MSZP-r büntetendő) esetleg az MDF-nél...

jjulie 2010.03.26. 23:37:34

@mrs. white:

biztos hogy nem téves a címzés?

másikpista 2010.03.26. 23:40:39

Dávid ibolya csak be akarja bebizonyítani hogy ö is nőből van és ezért érdemli meg a kvételes bánásmódot. Azért kíváncsi volnék hány Habsburg kézcsók jár neki ha nem kerül be a Parlamentbe az MDF

Balt 2010.03.26. 23:42:20

@[nev]: "ez a "drukker demokrácia" kifejezés rendkívül találó."

No igen. De legalább a "nyugger demokráciának" befellegzett!

sárkányfő 2010.03.26. 23:42:21

@pad78: "akkor mondjunk vádat valakire, ha bizonyítani is tudjuk"
Te nem két körrel vagy lemaradva, hanem sokkal. Épp ez az, hogy nem tudták bizonyítani (amúgy is átlátszó volt az egész), és épp ezért az OVB ma felülírta őket.

"Az nyilvánvaló, hogy a pártjuk érdekeit próbálják nézni, ezért vannak ott"
Tudod ebben az országban vagy 20 éve egy bizonyos rendszerváltás alkalmából kikiáltottak egy demokrácia nevű rendszert. Ez a rendszer a jogra épül. A jog erősebb a párt érdeknél, és éppen hogy nem azért ülnek ott, hogy saját érdekeiket érvényesítsék a jogból bohócot csinálva, hanem azért, hogy a jogot érvényesítsék.

"A pártdelegált tagok a kétértelmű szöveget úgy értették, ahogy szerintük jobb nekik."
Ködösítesz te is, meg mosdatsz. még hogy jogértelmezés... a mesékből már kinőttem, bocs, az mszp-jobbik-fidesz kola mindjárt 3 ember kaszált el a 10-ből, pont annyit amennyi a pesti lista érvénytelenítéséhez kellett, hagyjuk már a rizsát.

és hogy megint az mdf sarával jössz, az már csak azt jelzi hogy hogy áll a fejedben a pártos gondolkodás vs. demokratikus reflexek meccs. szarul.

jjulie 2010.03.26. 23:43:25

@Bona Fides:

annyira azért nem, úgy látom

rasztaszív 2010.03.26. 23:44:03

@Balt:
sok ember sokfele széledhet,ez igaz.de mivel alapvetően baloldali és liberális szavazókról van szó,azért jól megbecsülhetőek a mozgásirányok.
biztos van olyan,aki a fideszhez pártolt,és olyan is,aki jobbikos lett,de valószínűleg nem ez a jellemző.
a jobbikot egyébként inkább a fidesz jobbszéle erősíti.
de majd meglátjuk:)

Balt 2010.03.26. 23:45:12

@pad78: "ibolyáék 2006-ban éppen csak átcsusszantak a küszöb felett, akkor az éppen aktuális bűnbakot az örök gonosz fidesz mellett épp a katolikus egyházban találta meg. Azt nyilatkozta, ha jól emlékszem, hogy a papok a templomokban arra szólították fel a híveiket, hogy ne szavazzanak az MDF-re."

Lehet, hogy ez már a Hit gyülis korszak beharangozása volt...?

Bona Fides 2010.03.26. 23:45:52

@ó jaj: Ez azért érdekes, mert én azt tartom elképesztőnek, hogy az MDF-fanok semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy:
-Egy pártelnök véres diktátor módjára rúgja ki, alázza meg és veri át azokat a párttagokat, akik hátán felmászott az uborkafára. (Mit tesz majd a választóival? Őket hogyan fogja átverni?)
-Egy átvert politikus kilépéssel fenyegeti pártját azért, mert listás befutó helyére egy idegen, (ellenzéki) párt jelöltjét pakolja be a diktátor pártelnök, majd
-ugyanez a politikus (nyilván csókért, szerelemből) úgy játssza ki a törvényt, hogy visszalép, de kivárja a listaállítás határidejének leteltét. És ezt minden MDF-buzi helyénvalónak találja. Hát ilyen ez az ország.

sárkányfő 2010.03.26. 23:46:06

@objekt:
:D

szóval szerinted a pártdumák magasröptűek, szofisztikáztak és árnyaltak? :))) na ilyet még nem hallottam...

Amúgy ne égesd már magad azzal, hogy érvelni, cáfolni, és konkrétumot felhozni még csak a látszat kedvéért se próbálsz, csak úgy parasztosan beszólsz egyet nekem... önminősítő eljárás :)

cambridge.on 2010.03.26. 23:46:23

@pad78: Rossz a kérdésfelvetés.Az általad említettek nagy része Fidesz bábbá akarta tenni az MDF-et. Kizárásuk sgítette a bábbá alakulásukat.
Emlékezz a hevesmegyei elnökre, és egy pár feloszlatott alapszervezetre, akik kihúzták a gyufát a Fidesz nagykutyáknál.
Neked a tömeg nem számít?
Molnárt sem zárta ki a FIdesz, kilépett. Lehet olyan körülményeket kialakítani amikor az emberek inkább lelépnek, tovább nem vállalják az együttműködést.
Ebben nagy mester a Fidesz.
@mirrmurrkandúr: örülök a szelektív emlékezetednek.
Sok energiát megspórolsz azzal, ha csak a neked kedves emlékeket őrzöd meg.

jjulie 2010.03.26. 23:46:40

@Balt:

nagyon eredeti ez a fideszmagabiztosság ötből öt vesztes országgyűlési választás után

mrs. white 2010.03.26. 23:46:45

@ó jaj: Te nem érted szerintem, hogy egy birósági ügynek akkor van vége ha minden fellebezési fokon végig megy. A hasonló nográd megyei listás történetben például az mdf ellen döntöttek. Akkor ne gyere már ezzel a marhasággal. Az egyik esetben a két hasonló közül igy döntöttek a másikban úgy, akkor a te logikád alapján a nógrád megyein is háborodjak fel hogy ott meg miért nem kaszálták el elsőre az mdf-et? jogállamban végig megy az összes fokon és a legkompetensebb testület majd kimondja az áment amit mindenki elfogad.

A demokrácia drukkerséggel nagy általánosságban még igazad is lehet de ez pont erre az esetre és erre a blogra nem igaz. Akkor meg hozzál fel régebbi esetekre példát és akkor oké a helyzet.

Amugy jó éjszakát kikapcs.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 23:47:42

@ó jaj: "És miután Spirál azóta nem nyilatkozott arról, hogy egyetért azzal is, amit én hozzátettem, ezért a mondandóm lényegi, és jóval nagyobb és fontosabb részével kapcsolatban sem Spirállal, se mással nem vagyok közösségben."

Messze nem olvasok el én minden hozzászólást. (Amik nekem szólnak azokat részesítem előnyben.)

Amit mégis, azoknál sem reagálok mindenre.

Nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy mire reagálok és mire nem.

Még az is könnyen lehet hogy olvastalak, és egyetértettem veled. :)

blaberus 2010.03.26. 23:48:11

@Spirál: Csak egy gyors kerdes: Ha nem erdekel az mdf multja, az, hogy homlokegyenest mast mondtak 4-8-12 eve mint most, akkor mi garantalja szamodra azt, hogy nem fognak teljesen mast mondani fel ev mulva, mint amiert te most rajuk szavazol? Szerintem kicsit gondolkodj el ezen...

Bona Fides 2010.03.26. 23:48:27

@jjulie: Én igen. Nem kell mindig hozzászólni, ha nincs mondanivaló...

sárkányfő 2010.03.26. 23:49:30

@Bona Fides: Ebben igazad van, az mdf-fanok többsége ugyanolyan, mint a többi párt fanjainak többsége, ugyanúgy nem rökönyödik meg saját pártjuk botrányain, mint a többi fandroid a saját pártjaik botrányain.

pad78 2010.03.26. 23:50:33

@jjulie: Tudsz mondani Hornon kívül egy magyar politikust, aki egy választást egyedül meg tudott nyerni? Hallgatlak.

jjulie 2010.03.26. 23:50:35

@Bona Fides:

itt egy darab mdf fan van, az sem szavazott még országgyűlési választáson az mdf-re,kik ezek az mdf fanok akikre panaszkodsz, hát nem az ország ilyen hanem te

Pedró27 2010.03.26. 23:51:27

@jjulie: "most a csapból is az folyik hogy egyetlen kormányképes erő van, az orbánpárt, te még nem hallottad?"

Ja, így már értem. Akkor vázoljuk fel az eredményt, amire rasztaszív tippelt:
45% Fidesz
20% Jobbik
15% MSZP
10% MDF
10% LMP

Ez nem mutatja nekem azt, hogy a Fideszen kívül más kormányképes erő is lenne...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.26. 23:55:23

@Balt: "Én inkább úgy látom, hogy Spirál kattant meg napok óta... :)) "

no comment

"Lehet, hogy ez már a Hit gyülis korszak beharangozása volt...? "

Újabban a hitgyüli már a Fidessszel tárgyalt és állapodott meg!
A Hetek című újságjuk az utóbbi időben meglehetősen Fidesz-párti...

Létezik, hogy erről lemaradtál? Vagy csak szelektíven vagy hajlandó észrevenni a dolgokat?!

rasztaszív 2010.03.26. 23:55:47

@Pedró27:

ez esetben SENKI nem lesz kormányképes...
a fidesz sem.
hacsak nem valami abszurd koalícióban...

jjulie 2010.03.26. 23:56:40

@Pedró27:

ebben az esetben a fidesz nem igazán kormányképes, csak úgy ahogy...előzetes nyilatkozat alapján nem is próbálkoznának vele

sárkányfő 2010.03.26. 23:56:59

@mrs. white: 3 párt képviselő 3 ügyben ítélkeztek pont ugyanúgy. ez összesen kilenc tök egyforma vélemény. ha csak 8 lett volna, akkor áll a pesti mdf lista. ha neked ez nem egyértelmű, akkor mi?

Ha meg jogászkodni akarsz (bár én a józan észt, és az életszerűséget, jobban értékelem), akkor no pláne nekem van igazam, ugyanis a jelen pillanatban hatályos jogi álláspont szerint nem lehet a 3 indulót elkaszálni. ezen a jogi álláspont amúgy érdekes módon egybevág azzal, ami szerintem a józan ész szava is...

"A demokrácia drukkerséggel nagy általánosságban még igazad is lehet de ez pont erre az esetre és erre a blogra nem igaz. Akkor meg hozzál fel régebbi esetekre példát és akkor oké a helyzet."

Erre a blogra nem igaz? :))) na jó, tényleg jóccakát...

ssi 2010.03.26. 23:57:14

Épp bejutnak, nem sajnálatból. Pl. Bokrost többen szívesen látnák a parlamenti vitákban.
"Ügyesen küzdő"-knek is hívhatnánk, izgalmassá teszik az eseményeket (egyedi balhéikkal is), s még emberi arcukból is mutathatnak (pl. gyengeség)

Bona Fides 2010.03.26. 23:58:23

@jjulie: Hogyhogy vesztes? Hiszen a bölcs választópolgároknak hála, nyertünk egy remek balliberális kormánykoalíciót egy normális ellenzéki madöffel, melyek felvirágoztatták az országot.
Tudjuk, merjük, tesszük! Azóta tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ilyenekkel egyszerűen csak nyertes lehet e hon! Egyszerűen nem bír veszíteni ez a nemzet, amíg ilyen nagyjaink vannak és ilyen bölcs választópolgáraink....

Balt 2010.03.26. 23:58:45

@Spirál: "Reményeim szerint néhány hónap múlva már nem Dávid Ibolya lesz az MDF elnöke és frakcióvezetője!
(Remélem nem azért mert a Fidesz ügyészsége leszámol vele...)"

"Fidesz ügyészsége" :)) Na, ez amolyan igazi dávidibolyás volt. = gyurcsányfegyences = demszkys. Kb. nevezett politikusok álltak elő ilyen vádakkal, mikor pártjuk (személyük) törvénytelenség gyanújába került.

sárkányfő 2010.03.26. 23:59:45

@Spirál: oké, persze ezt tudom, meg nyilvánvaló is, sőt én is így vagyok ezzel, csak Mrs White kevert bele téged felületes értelmezéséből kifolyólag, én pedig nem nyilatkozhattam a helyedben, ezért írtam ezeket, csak ennyi :)

Balt 2010.03.27. 00:00:07

@jjulie: Ööö, melyik volt az az 5...?

jjulie 2010.03.27. 00:00:08

@pad78:

ettől még a te favoritod egyszer sem, és az végtelenszer kevesebb, és még ez sincs befejezve, aztán az sem biztos hogy ez egy diadalmenet lesz, de inkább arról szólnak az előjelek hogy nem lesz diadalmenet, tehát egy picit szerényebben

panelburzsuj 2010.03.27. 00:01:15

@Pedró27:

Mi az, hogy kormányképes?

Aki képes kormányozni, ha odakerül, vagy aki képes annyi voksot összekalapolni, hogy ő kerüljön oda?

Lázár György kormányképes volt?

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.27. 00:01:21

@blaberus: Csak egy gyors kerdes: Ha nem erdekel az mdf multja, az, hogy homlokegyenest mast mondtak 4-8-12 eve mint most, akkor mi garantalja szamodra azt, hogy nem fognak teljesen mast mondani fel ev mulva, mint amiert te most rajuk szavazol? Szerintem kicsit gondolkodj el ezen... "

Gondolkodás nélkül, kapásból is könnyedén le tudom csapni a magas labdát. :)

Az egyik elvtársad nemrég egy szép hosszú listát mutatott azokról akik az ominózus mondatokat kijelentették!
A lista azokat tartalmazta, akik már nincsenek az MDF-ben! :))

Balt 2010.03.27. 00:03:05

@Spirál: Már ne is haragudj, de ez a vagdalkozás kicsit visszatetsző. (Kezdve a mai első kommenteddel.)

Hit gyüli: sebaj, újabb mínusz százezer szavazó az MDF(-SZDSZ-MSZP)-től. :))

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.27. 00:03:35

@jjulie: "itt egy darab mdf fan van, az sem szavazott még országgyűlési választáson az mdf-re"

Kire gondolsz?

Balt 2010.03.27. 00:04:00

@Spirál: De azon ugye nincs vita, hogy a "nyakas kálvinistával" bepróbálkoztak a Hiteseknél Ibolyáék...?

jjulie 2010.03.27. 00:05:33

@Balt:

öt volt eddíg, gyengébbek kedvéért, 90, 94, 98, 02, 06, kérdezd meg a torgyánt hogy odadadná e mégegyszer a koronát a vikinek, szóval az sem ér, de ha akarod mond azt hogy az a viktor gyözelme volt

ez fidesz győzedelmes magabiztosságának a története?

ez a mostani már meg van nyerve?

a következő négy évi diadalmenetben biztos vagy?

Balt 2010.03.27. 00:05:35

@manyike: "Épp bejutnak, nem sajnálatból. Pl. Bokrost többen szívesen látnák a parlamenti vitákban."

Az lehet, de akkor kénytelenek lesznek az Euronews-on nézni, mert esze ágában sincs hazajönni Brüsszelből.

Bona Fides 2010.03.27. 00:09:51

@manyike: De nem fogják látni. Legfeljebb az EP vitákban. Eszében sincs hazajönni. :) Én sem tenném a helyében.

Balt 2010.03.27. 00:10:19

@jjulie: :) Alkalmasint nézd meg a Fidesz aktuális támogatottságát választásról választásra.

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.03.27. 00:10:25

@colosgirl: Hagyd máááár! :-) Kár a benzinért! :-D

Pedró27 2010.03.27. 00:11:12

@rasztaszív: "ez esetben SENKI nem lesz kormányképes...
a fidesz sem.
hacsak nem valami abszurd koalícióban..."

Mondjuk igen. De az a tény, hogy toronymagasan vezet bármelyik párthoz képest, az nem csökkenti, hanem erősíti a "mítoszt", hogy ő az egyedül kormányképes.

Kiváncsi vagyok, volt-e már olyan a világtörténelemben, hogy valakinek 45%-a volt az országa parlamentjében, négy kis párt volt mellette, és nem sikerült valahogy összekapalpálnia egy kormányt. Ilyen helyzetben még a "nagykoalíció" szónak sincs értelme, mert nincs másik nagy (hacsak nem tekintjük a Jobbikot annak).

jjulie 2010.03.27. 00:12:32

@Bona Fides:

a vesztes az vesztes, a többi meg duma

egy dolog választást nyerni egy másik meg sikerrel kormányozni, én a választási gyózelmekről írtam

mióta ellenérv a vollamos sárgaságát firtató kérdésben a villamos hosszát indokló válasz?

Balt 2010.03.27. 00:13:10

@Bona Fides: Na puff, szinte szóról szóra... :)
Itt a link a szélsőlyobbódali Indexről:

index.hu/belfold/2010/valasztas/bokros_nem_is_akart_magyar_kepviselo_lenni/

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.27. 00:13:35

@Balt: "Már ne is haragudj, de ez a vagdalkozás kicsit visszatetsző."

"Az lehet, de akkor kénytelenek lesznek az Euronews-on nézni, mert esze ágában sincs hazajönni Brüsszelből."

Talán ha mutatnál jó példát!!!

Bokros Lajos és az MDF ugyanis többször megcáfolta ezeket a híreket, és állítják vissza fog jönni. (Oda is kiment a vádakkal ellentétben.)

Tehát vádaskodsz.

Mit is mondott Jézus a szálkáról és a gerendáról?!

"De azon ugye nincs vita, hogy a "nyakas kálvinistával" bepróbálkoztak a Hiteseknél Ibolyáék...? "

Fogalmam sincs. Nem vagyok sem hitgyülis, sem MDF-es.

Újságíróként meg kb tudom mennyit szabad elhinni ami megjelenik a médiában...

pad78 2010.03.27. 00:13:55

@ó jaj:
"Ködösítesz te is, meg mosdatsz. még hogy jogértelmezés..."

Öregfiú/öreglány, olvass vissza. Három nappal ezelőtt itt a blogon a bloggazda és a kommentelők közül több jogász vakarta a fejét, hogy hogyan kell pontosan érteni a törvény szövegét, miközben a többségük kétségét fejezte ki, hogy az FVB a törvény szellemének megfelelően járt el. Na most én nem vagyok jogász, sem politológus, nem is akarok az lenni, de azt tudom, hogy van olyan, hogy egy törvény nem készül fel minden eshetőségre. Ha Te jogász vagy, és szerinted egyértelmű a törvény szövege, akkor vitasd meg azokkal, akik itt pár napja tanácstalankodtak.

"Épp ez az, hogy nem tudták bizonyítani (amúgy is átlátszó volt az egész), és épp ezért az OVB ma felülírta őket."
Neked válaszoltam, és neked mondtam, hogy ne vádolj olyannal másokat, amiről nem győződtél meg. Ha nem ismered a törvény szövegét, és nem tudod, hogy az tényleg egyértelmű-e, akkor ne állítsd Te se, más se, hogy ők voltak kreatívak. Számos kétértelmű törvény kreatív értelmezését láttuk már. És félek tőle, hogy nem ez volt az utolsó.

Pedró27 2010.03.27. 00:14:01

@panelburzsuj: "Aki képes kormányozni, ha odakerül, vagy aki képes annyi voksot összekalapolni, hogy ő kerüljön oda?"

Szerintem a kettő együtt.

"Lázár György kormányképes volt?"

Akkoriban mindenki kormányképes volt, akit Kádár kijelölt erre a feladatra....

rasztaszív 2010.03.27. 00:14:59

@Pedró27:

akkor most történelmet írhat a fidesz:lehet,ők lesznek az elsők.
de csak maguknak köszönhetik,ha egyedül maradnak.

jjulie 2010.03.27. 00:15:48

@Balt:

ja, hogy ez a végtelen magabiztos hang háttere, értem, öt bukta után végre egy diadal, értem, nem szóltam, bár több elemző is arra figyelmeztet, hogy ez a fidesz nem jobb mint az előző luzer fideszek, csak az ellenfeleik influenzát kaptak, szóval tényleg jogos a magabiztos hang

Bona Fides 2010.03.27. 00:16:24

@old_field: Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy két nagy párt van, abból az egyik jelenleg is kormányon van és már most sem "kormányzóképes". :)

blaberus 2010.03.27. 00:17:02

@Spirál: Ezzel azt akarod mondani, hogy az idezett listan szereplo neveket azert tettek ki az mdf-bol, mert elhajlottak a part 20 eve konzekvens iranyvonalatol? Mert ha igy gondolod, akkor szerintem tevedsz.

jjulie 2010.03.27. 00:17:40

@Spirál:

már vissza is vontam, kicsit így nézett ki

Bona Fides 2010.03.27. 00:18:14

@jjulie: Bármily hihetetlennek tűnik, e blogon kívül is van ám élet.... Bizony!

blaberus 2010.03.27. 00:20:41

@Pedró27: Amugy erdekes eredmeny lenne. Szerintetek kivel lepne koaliciora a fidesz? Szerintem pl egy fidesz-lmp egesz jol hangzana.

jjulie 2010.03.27. 00:22:02

@pad78:

a két jogász közül a végzett jpgász végül azt mondta másnap, hogy mindkét álláspontot védeni tudná

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.27. 00:23:06

@blaberus: "Ezzel azt akarod mondani, hogy az idezett listan szereplo neveket azert tettek ki az mdf-bol, mert elhajlottak a part 20 eve konzekvens iranyvonalatol? Mert ha igy gondolod, akkor szerintem tevedsz. "

Legalább 2, de inkább több itteni kommentemből is kikövetkeztethető, hogy NEM AZT AKAROM MONDANI...

Csak tudnám minek koptatom a klaviatúrámat, ha képtelenek vagytok értelmezni a magyarul megfogalmazott hozzászólásaimat...

ssi 2010.03.27. 00:24:39

@Balt: @Bona Fides: én azt olvastam, hogy egy frakcióért már itthon maradna

Pedró27 2010.03.27. 00:27:36

@rasztaszív: "akkor most történelmet írhat a fidesz:lehet,ők lesznek az elsők.
de csak maguknak köszönhetik,ha egyedül maradnak."

Ebben az esetben nem a Fidesz ír történelmet, hanem a többiek :)

De nem légy naiv: valaki természetesen fel fogja áldozni magát az ország érdekében.

Bona Fides 2010.03.27. 00:27:51

@Balt: Persze, hogy nem akart. Én már azon is megütköztem, hogy ha Bokros szakmai zsenijére annyira nagy szükség van itthon a gazdaság rendbetételéhez, akkor miért lett egyedüli EP képviselője az MDF-nek? Nem is MDF-es, nem is ott van rá szükség. Ez sem szúrta a szemét senkinek. Azzal sem értek egyet, hogy agy EP képviselő átengedheti a helyét másnak. Nem erre hatalmazták fel a választók. Tudom, hogy az előző EP képviselő választáson sokan azért szavaztak Dávid Ibolyára, mert remélték, hogy elhúzza innen végre a büdös belét és nem veri szét a jobboldalt. Akkor is megmondtam, hogy kár ebben bízni.

vidori 2010.03.27. 00:27:51

Demokrata: lassan szitokszó lesz ez is, mint sok más értelmes szó, azaz csak egy töltelékszó a többi között, a régi értelme nélkül. Pedig 21-22 éve még üldöztek ezért embereket. Ha a Jobbik győzne, ez az üldöztetés visszatérne, mert szerintük csak az a demokrata, akit ők annak tartanak, de a megnyilatkozásaik alapján elég homályos, mitől lesz valaki ilyen, vagy olyan - ez a van rajta sapka, az a baj, ha nincs akkor az baj effektus.
Vannak (örök)fiatal demokraták is, akik csak akkor akarnak demokraták lenni, ha megfelel a szájuk ízének, de diktatórikus hatalomra törnek, azért kell a 2/3. Olyanok, mint a vezetőjük, aki 3-ból 1x tudott győzni, most készül az egyenlítésre - sportnyelven szólva. Diktátori hajlamok nélkül nehezen lehet egy ekkora gyűjtőpártot egyben tartani!
Kijelenti az mszp, hogy megvédi a demokráciát, de szintén csak a saját érdeke szerint! Azt nem vitatja senki, hogy ezután is a legnagyobb baloldali párt marad, de ez kevés, mert csak feltartott kézzel, fegyvertelenül mennek a választási háborúba - durvábban: pusztakézzel tankok ellen, csak 100 évben 1x, ha bejön. Az öszödi beszéd arra volt válasz, hogy ez így nem mehet tovább, de nem tanultak belőle, pedig a megtisztulás és az ujjáépítés elkezdődhetett volna, és nem itt tartanának. Majd a vereség után kezdenek hozzá átalakulni, de így sokkal fájdalmasabb lesz mindenkinek, aki érintett.
Előzőeket azért írtam, mert a demokráciánk megcsúfolása, amit az MDF-el csináltak. Mennyire demokratikus az a párt, amely megfosztja a választókat attól, hogy ők dönthessék el, kérnek-e a másik pártból, vagy sem. Erre honnan vették a felhatalmazást? Miért kell ennyire félni egy rendszerváltó törpepárttól, amely saját magát járatja le?
Lejárt már ennek a gondolkodásnak az ideje, de ezt érdemeljük, ha szeretjük az éppen regnáló kormányt szidni, de azért mindig tőle akarjuk a megoldást?
Én örülök annak, hogy több lehetőségből lehet választani, bár még mindig nem tudom, hogy kire szavazok. Nem is kapta meg a cédulámat senki sem!

sárkányfő 2010.03.27. 00:28:01

@pad78: Mint már kifejtettem, meztelen a király. A jogászkodás kötelező kör, el lehet vele szórakozni, meg el is kell, de aki nem vak/hülye/pártdroid, az pontosan tudja miről van szó.

"Neked válaszoltam, és neked mondtam, hogy ne vádolj olyannal másokat, amiről nem győződtél meg." Így van én pedig érdemben válaszoltam, te viszont belegabalyodsz saját logikai bukfenceidbe.
Nekem nem kell bizonyítanom még jogi értelemben sem semmit, hiszen az aktuálisan hatályos, érvényes jogi álláspont az OVB jogi álláspontja, ami engem igazol. Viszont a te szempontodnak a 3 pártdelegált nem felel meg, hisz felülírták őket.

Nem győzöm hangsúlyozni a jogászkodás csupán maszk a gátlástalan csihipuhi előtt, a lényegi kérdést illetően másodlagos... a bizonyítás általában fontos dolog, de ez egy elég egyértelmű ügy bizonyítékok nélkül is... pl. azt sem tudom bizonyítani, hogy hazánkban több millió ember adót csal, mégis elég közismert és elfogadott tény....

pad78 2010.03.27. 00:29:59

@Spirál: A kedvesed múltja sem érdekel? Ha valaki azt mondja rá, hogy korábban fűvel-fával összebújt?

Tudod van olyan, őszintén hiszem, hogy van olyan, amikor valaki megtér, de ibolyáék viselkedéséből nem tudok erre következtetni. Viszont ha nem, akkor a múltjuk sokat elmondhat a jövőjükről. Ezért érdemes a múlttal is foglalkozni kicsit. Ha ibolyát nem zavarta, hogy a pártjából szinte az összes vezető pozícióban levő ember nem értett vele egyet, mégis mindenféle eszközökkel keresztülverte az elképzelését, sokszor gusztustalan, időnként törvénytelen eszközökkel, akkor a következő parlamenti ciklusban miért tenne mást? Úgy őszintén?

Annak örülök, ha Téged nem érdekel ibolya, de az a helyzet, hogy valami bűbájjal rendelkezhet, mert ezidáig valahányszor a pártja mást akart, mint ő, akkor végül az ő akarata érvényesült. Miért gondolod, hogy egy hónap múlva majd a pártja akarja őt újra pártelnöknek, ő meg szerénykedve visszalép?

Bona Fides 2010.03.27. 00:31:27

@manyike: Ugyan már! Brüsszelben minden felelősség és a kudarc veszélye nélkül kényelmesen közpénzből vakargathatja a kedves - már jó előre kitelepített - családjával együtt.
Itthon csak köpködnék.

rasztaszív 2010.03.27. 00:32:13

@Pedró27:

ez most még persze fikció,de egyáltalán nem lehetetlen,hogy végül nyertesként sem tud majd kormányozni a fidesz,mert senki nem áll szóba velük,az 50% pedig nincs meg egyedül...

Pedró27 2010.03.27. 00:33:30

@blaberus: "Amugy erdekes eredmeny lenne. Szerintetek kivel lepne koaliciora a fidesz? Szerintem pl egy fidesz-lmp egesz jol hangzana."

Szerintem is elképzelhető, mint ahogy az MDF megvásárlása is.

Az MSZP-vel nem lépne koalícióra. A Jobbikkal csak akkor, ha az nagyságrenddel kisebb (3-nál több tárcát ne kelljen odaadni).

A legjobban egyébként akkor járna a Fidesz, ha kiprovokálna egy új választást, azzal, hogy megpróbálta, de nem sikerült. Ekkor többen szavaznának rá, csak érjen már véget a nyűglődés.

panelburzsuj 2010.03.27. 00:34:05

@Pedró27:

Magyarán mindenki kormányképes, aki valamilyen úton-módon a kormányrúdhoz kerül, és azzal minimális szinten tud is valamit kezdeni.

Ebből csak annyi a lényeg, hogy bármilyen kormánykoalíció és benne bármilyen picurka párt kormányképes lehet, ha biztosítani tudja az akarata érvényesülését. Azaz nincs elvi különbség aközött, hogy egy párt előbb két évtizedes alkudozással, fúrásfaragással, szalámizással, ideológiai vargabetűkkel összeverbuvál egy vezér köré egy teljesen arctalan kompániát, és azzal többséget szerezve kormányoz, vagy hogy egy érdemi vezéralak a parlamentbe bekerülő pártokból jól működő koalíciót szervez.

Magyarul: a méretnek semmi köze a kormányképességhez.

Pedró27 2010.03.27. 00:36:32

@rasztaszív: "ez most még persze fikció,de egyáltalán nem lehetetlen,hogy végül nyertesként sem tud majd kormányozni a fidesz,mert senki nem áll szóba velük,az 50% pedig nincs meg egyedül..."

Tényleg nem értem, hogy ezt mire alapozod. Arra, hogy most miket mondanak? Kampány van, barátom!

blaberus 2010.03.27. 00:39:05

@rasztaszív: Kormanyozni szerintem mindenkepp ok fognak, mivel arra meg kissebb az esely, hogy a masik 4 part koaliciora lep egymassal. Az erdekesebb kerdes, hogy kivel tudnak majd a fidesz osszefogni?
torokgaborelemez.blog.hu/2010/03/26/113_segithet_e_az_isaura_effektus_az_mdf_nek?fullcommentlist=1#c9231125

blaberus 2010.03.27. 00:40:38

tudnak majd a fidesz = tud majd a fidesz

cambridge.on 2010.03.27. 00:40:40

Fiatal Demokraták Szövetségéből kilépett vagy kizárt egykori tagok
* Balogh Elemér (jogász) * Fodor Gábor * Hack Péter
* Hodosán Róza * Hont András * Ivády Gábor * Lengyel Zoltán (politikus)* Pálinkás József * Polt Péter* Such György
* Ungár Klára

Bona Fides 2010.03.27. 00:41:09

@fakocka: Igen! Csak a Lajos tudja. Mert ő egy zseni. Na!!!
Ha én itthon csak száraz kenyeret adok enni a családnak, nem tisztálkodunk, nem fűtünk, nem járatom különórára a gyereket és nem költünk a meglévő vagyonunk állagának megóvására, hanem minden fillért félreteszünk, akkor hamarosan sok pénzünk lesz és elmondhatom, hogy milyen jól gazdálkodom. Ha viszont kiszámolom, hogy mennyivel kell többet költenem a megszorítás miatt orvosra és a lerobbant háztartás helyrehozására és mennyivel kevesebb jövedelmünk lesz hosszú távon amiatt, hogy nem megfelelően képzettek a gyerekeim, akkor kiderül - majd később!!! - hogy többe került a megszorítás, mint amennyit nyertünk rajta.
Lajos nem foglalkozik vele, hogy majd később mi lesz a következménye a megszorítósdinak, mert akkor ő már alulról fogja szagolni Ibolyát. Ebben merül ki a zsenialitása.

pad78 2010.03.27. 00:41:21

@ó jaj:
Lásd Juli alábbi válaszát. Mondom, nekem nem kenyerem a jog, de azért ne csináljunk úgy, mintha a magyar nyelv minden mondata mindig minden helyzetben egyértelmű lenne. És magam sem állítottam, hogy a pártdelegáltak a törvény szellemének megfelelően jártak el: értem én annyira a törvényt, meg ismerem annyira a konkrét körülményeket, hogy ilyen kijelentést tegyek? Viszont azt mondom, hogy szerintem attól, hogy egy döntés jogerős, nem feltétlenül az egyetlen tartható álláspont.
Ja és még egy: "akkor mondjunk vádat valakire, ha bizonyítani is tudjuk" - idézted tőlem. Ezt eredetileg éppen Veled egyetértésben írtam: én sem tartom helyesnek, amikor mindenféle urban legendre hivatkozva mindenki kételkedik az MDF kopogtatócéduláinak tisztaságában. Valami ilyesmivel válaszoltál Te is (ha jól értettem), mire én ezt megerősítettem, hogy egyetértek. Annyira ne légy már sündisznó, hogy azzal sem értesz egyet, aki Veled egyetért.
Szóval Juli válasza:

@jjulie:

rasztaszív 2010.03.27. 00:42:12

@Pedró27:

végülis lehet bármi:)
de a fidesz jópár éve arra játszik,hogy egyedül nyerhessenek-ennek pedig az lett az ára,hogy egyedüól maradtak.nincs szövetségesük,sőt szövetségi stratégiájuk sem!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.03.27. 00:42:24

@pad78: "Ha valaki azt mondja rá, hogy korábban fűvel-fával összebújt?"

Fidesz, KDNP és FKGP ez lenne a fűvel-fával!
Ha megnézed, a Fidesz esetén pont ugyanez a lista jönne ki! :)
(Az önkormányzati Fidesz-Jobbik közös indulásokat és koalíciókat most jóindulatúan nem veszem észre.)

A múltjukra meg azt írtam, hogy legalábbis, nem az alapján fogok választani.

fakocka 2010.03.27. 00:47:44

@Pedró27: A kormányképesség nemcsak a többséget jelenti a parlamentben, hanem azt is, hogy van nekik megfelelő számú szakpolitikusuk, és szakembergárdájuk a kormányzáshoz.
Ilyen van még az MSZP-nek is, csak kár hogy egyre kevesebben vannak szabadlábon, továbbá, hogy az elmúlt nyolc évben csak azt bizonyították be, hogy nem tudnak kormányozni, és nem igaz vádakkal választást nyerni nem igaz országhoz vezet.
Úgyhogy marad - ha a Jobbikot nem akarja valaki - az LMP és az MDF - a bemutatott jelöltekkel ugye. Szóval ez így vicc!!!
Ezért mondható, hogy a FIDESZ az egyetlen kormányképes erő.

sárkányfő 2010.03.27. 00:48:43

@pad78: "Annyira ne légy már sündisznó, hogy azzal sem értesz egyet, aki Veled egyetért."
:D
én eredetileg azt hittem azt arra írod, hogy bizonyítsam be jogilag hol tévedett a 3 pártdelegált :)

úgy általában még azt tudom hozzátenni, hogy erre az egész botrányra van egy jó mondás: ha valami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy úszik mint egy kacsa, és úgy néz ki mit egy kacsa, akkor az bizony kacsa.

továbbá:a magyar politikában, ha kétségeid vannak, mi lehet az igazság, gondolj a legrosszabb verzióra. az lesz az.

a végül: van aki a más szemében a szálkát is észreveszi, míg a sajátjában a kordont sem...

Pedró27 2010.03.27. 00:49:53

@rasztaszív: "de a fidesz jópár éve arra játszik,hogy egyedül nyerhessenek"

Szerintem minden nagy párt arra játszik, hogy egyedül nyerhessen.

"-ennek pedig az lett az ára,hogy egyedüól maradtak."

Ez a politikában szerintem értelmezhetetlen fogalom.

"nincs szövetségesük,"

Attól még később lehet. Új helyzet, új szövetségkötések.

"sőt szövetségi stratégiájuk sem!"

Ezt miért gondolod? Azért, mert nem beszélnek róla?

pad78 2010.03.27. 00:53:04

@cambridge.on: Ez csak 11 név, de ez a kisebbik baj. Az, hogy ebből Fodoron és Pálinkáson kívül semelyik nem töltött be komolyabb funkciót a Fideszben, sem annak kormányában, már nagyobb. Az meg kimondottan gáz, hogy Polt Pétert, aki azért lépett ki a pártból, mert a Fidesz ombudsman-helyettesnek jelölte, vagy Pálinkást, aki azért lépett ki, mert MTA-elnök lett, és ezt mindenfajta pártkötődéssel összeegyeztethetetlennek tartotta, szóval őket mondjuk egy szintre emeled az MDF-ből törvénytelenül kihajított Lezsákkal. Arról meg már talán szólni is kár, hogy a listádon több SzDSz-es politikus is szerepel, akik azért léptek ki a pártból 1989-ben (!), mert a kettős párttagság akkortól tilos volt ezekben a pártokban.

rasztaszív 2010.03.27. 00:54:10

@Pedró27:

"sőt szövetségi stratégiájuk sem!"

Ezt miért gondolod? Azért, mert nem beszélnek róla? "

dehogynem: "egy a tábor,egy a zászló"
ezért gondolom.

pad78 2010.03.27. 00:59:09

@Spirál: Bocs, én ezt a példát éppen arra hoztam fel, hogy bizonyos kérdésekben, különösen a bizalmi kérdésekben az ember mérlegeli a múltat is. Nem az MDF szövetségi politikájára gondoltam, ha valaki úgy látja, hogy az MDF maradt mindig a helyén, és a Fidesz távolodott el tőle, talán ingatom a fejem, de nem tiltakozom. (Bár vsz. a legpontosabb, hogy mindketten mozogtak.)

Én csak arra gondoltam, hogy ha kedvesednek nem választasz akármilyen múlttal valakit, akkor parlamenti pártnak meg miért? Nem jelez sokat előre, amit ezidáig csinált? Van garancia, hogy ezután másképp mennek a dolgok?

Pedró27 2010.03.27. 01:01:03

@rasztaszív: "dehogynem: "egy a tábor,egy a zászló"
ezért gondolom."

Ja, értem. Tényleg, ezt már elfelejtettem, így mindjárt más.

Igazad van, ezek szerint tényleg nincs szövetségi stratégiájuk. Nem is gondolkodnak azon, mi lesz a választások után :)

Na, jó éjszakát!

Bona Fides 2010.03.27. 01:03:35

@Spirál: Egyébként a pártok múltjával szerintem sem érdemes foglalkozni. Ma már egyik párt sem olyan, mint indulásakor volt.
A Torgyán nélküli FKGP egészen más, mint a "torgyános".
Az SZDSZ teljesen kicserélődött és irányt is váltott, elkunczésodott. Az MSZP gyurcsányi változata liberális lett.
A Fidesz a liberális irányzatából vesztett és a konzervatív irányba tolódott a KDNP hatására.
Az MDF már semmit nem képvisel, "szavazatprostituált", papíron létező, soha meg nem valósítandó programja van, lényegében jobbos programot prédikál és balra szavaz..
A pártoknak a társadalmi környezet kihívásaira kell válaszolniuk és ennek megfelelően törvényszerű, hogy változnak. Nincs is ebben semmi rossz.

BonFire 2010.03.27. 01:16:00

Ezzel ugyan mire céloz Kövér Disz... László?
www.youtube.com/watch?v=sIxKes__vzs

Pedzegeti már a fityesz-maszop koalát a kis bumfordi! Csak kibújik a végére a szög a zsákból!

panelburzsuj 2010.03.27. 01:16:09

@Bona Fides:

"A pártoknak a társadalmi környezet kihívásaira kell válaszolniuk és ennek megfelelően törvényszerű, hogy változnak."

Ez legalább pontos: tök mindegy, mit akar a társadalom, mi azt készséggel kiszolgáljuk. Egy a lényeg: mi legyünk mindig legfelül.

Erre mondják egy szóval: populizmus.

És amilyen demokraták vagyunk, két velejéig populista párt váltott vezényletével masírozunk a gödörbe.

pad78 2010.03.27. 01:24:41

@cambridge.on: Asszem ez az utolsó hozzám intézett komment, amire még eddig nem válaszoltam. Bocsánat mindenkitől, utána elmegyek aludni, mert a feleségem így is sötéten nézett rám az előbb, amikor a kisfiunk felverte álmából, hogy mit művelek még itt.

Szóval: a felsoroltak több mint fele ott állt ibolya mellett, amikor kimondták, sőt kőbe vésték, hogy OV-t nem segítik miniszterelnöki székbe. Az más kérdés, hogy ugyanezt mondták fletóra is, aztán mégis odasegítették, meg ott is tartották, amíg lehetett.
Mellesleg: egy demokratikusan megválasztott képviselőcsoportban ezek szerint arányoktól függetlenül mindenképpen annak az akarata kell szerinted érvényesüljön, aki ellenségesebb a Fidesszel szemben. Akkor nem csodálom, hogy az utolsó ciklusban olyan impotensnek tűnt a Fidesz-frakció. :)
Komolyra fordítva: voltak olyanok a pártban, akik más szövetségi politikát akartak megvalósítani. Ez ok arra, hogy kizárjuk őket?

Végül:
"Lehet olyan körülményeket kialakítani amikor az emberek inkább lelépnek, tovább nem vállalják az együttműködést."
Igen, pontosan ez történt szegény Gémesivel. Nekem az volt az a pont, amikor végleg búcsút intettem ibolyáéknak, a későbbi kizárósdi már csak azért esett jól, mert engem igazolt. Szóval Gémesi nem lázadt ibolya ellen. Azt lehetett tudni, hogy sok mindenben nem értenek egyet, de ő inkább a maga feladataival törődött, és nem a párt felső vezetésével. 2006-ban pártja képviselőjelöltjeként indult Gödöllő és körzetében. Ezen megsértődött a mostani MDF-es jelölt, a Gémesivel szemben harmadosztályú Roszík (szintén az MDF tagja volt, de Gémesihez semmiben sem mérhető), elindult önállóan, és mindenféle gyalázkodó vádakkal teleírt egy szórólapot pártja jelöltjével szemben, aztán azzal telerakta a kerületét. Ez még eddig egy elég hétköznapi történet lenne. Olyanról viszont hallottál-e már, hogy egy párt a saját honlapjára felteszi a saját képviselőjelöltjét szennyező írást? Nos, ibolyáék ezt tették. Igen, Gémesit nem kirúgták - görény módon kiutálták. Pedig Gémesi nem akarta Fidesz-bábbá tenni az MDF-et, ha valaki, akkor ő ebből a szempontból hiteles, mert nem indult azóta sem fideszes jelöltként. Pedig abban is biztos vagyok, hogy megkeresték őt, mert a Fidesz rendszerint ráúszik az ilyen pártjukvesztett nagyhalakra. Ő megmaradt Gödöllő pártonkívüli polgármesterének.
Szóval ha Gémesi nem jelentett konkurrenciát ibolyának, nem akarta az MDF-et bevinni a Fideszbe, akkor miért kellett kiüldözni onnan? Mert nem értett egyet ibolyával, és ezt az elnökasszony pontosan tudta. Ilyen pedig nem lehet az MDF-ben.
Én ma egyetlen dolgot hiányolok az MDF-ből: a pártdemokráciát. Azt, hogy az ellenvélemények is elhangozhassanak, akár többséget is kaphassanak ibolyával szemben. Márpedig ahol nincs belső demokrácia, az a párt erős hátránnyal indul nálam, ha demokratikus pártra akarok szavazni.
Apropó szavaz. Szevasz Mindenkinek! Jó éjszakát!

Vénveterán 2010.03.27. 01:38:21

Nem tudom volt-e már:
"Kisorsolta a fővárosi lista sorrendjét péntek esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), miután nem sokkal korábban nyilvántartásba vette a Magyar Demokrata Fórum budapesti listáját. A listás szavazólapon a sorrend: MSZP, Jobbik, LMP, MDF, Fidesz-KDNP."

Eddig nem tudtam, hogy minden helyen(megyében) külön sorsolják a sorrendet, mindig tanul valamit az ember. :)

(Van arra valamilyen statisztika, kutatás, tapasztalat(bármi..), hogy a sorrend befolyásolhatja-e, ha igen mennyire a szavazás kimenetelét? Bár most egy viszonylag rövid listáról van szó, így talán még jelentéktelenebbnek tűnik.)

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.03.27. 02:05:22

Én azért a szánalompolitizálás perspektíváit nem becsülném alá. Medgyessynek bejött 2002-ben. Csak mert az emberek fejében élt egy kép a hiperagresszív, arrogáns Orbánról, meg a tutyi-mutyi, kicsit balf@sz, de békésen kérődző Medgyessyről, előre eldöntötték, hogy a vitában Orbán úgy nyomja majd le Medgyessyt, mint a bélyeget, és ezért előre megsajnálták szegényt.
A valóságban Orbán kimérten udvarias volt, Medgyessy pedig hebegve-habogva ugyan, de durván személyeskedő sértéseket engedett meg magának, amikre Orbán szofisztikált szellemességekkel válaszolt.
Mindez nem zavarta meg a nézőket abban, hogy azt lássák a vitában, amit vártak: hogy a gátlástalan Orbán legázolt egy szerencsétlen, kicsit szellemi fogyatékos jószakembert.

Van egy kb. 15-20%-os bázis, aki elvihető szavazni, de csak az utolsó három szavas impulzusra emlékszik, és semmilyen logikai ellentmondás nem képes megzavarni csapongó világképüket. Rájuk vadászik a hátralévő két hétben - meglepően ügyesen - az MDF, az LMP és a Jobbik is. A pluralizmus, a civil kezdeményezés és a nemzeti érdek zászlóit lengetve furcsa székfoglalós játékot játszanak.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.03.27. 02:16:33

@Vénveterán: A sorrend nagyon fontos. Azért sorsolják külön-külön, hogy országosan kiegyensúlyozott legyen - ha egy párt mindenhol első helyen volna, az tisztességtelen előnyhöz juttatná őket.

Adalék: a kisebbségi önk. választásokon mifelénk mindig a lista első embere nyert. Márpedig ott ABC-sorrendben vannak felsorolva a jelöltek. Ezt gyorsan felismerve, a politikusi pályára aspiráló kisebbségiek gyorsan nekiláttak nevet változtatni, legutóbb már majdnem mindenki Aba- volt. Aba-Balogh, Aba-Drigány, Aba-Horváth, Aba-Kolompár. :)

Samuzia 2010.03.27. 06:07:08

@Spirál: Én meg nem sajnálom őket. Nincs ott tisztességes ember. Ugyan honnan vették a kopoktatókat? Ez az MDF megcsúfolása a politikánaj.

Samuzia 2010.03.27. 06:13:01

@jjulie:
?ötből egy szer nyert egyszer pedig nyerni fog. Egyet épp az MDF árulása miatt veszített el, aki a mszpt hatalomra segítették és ott is tartották.

quodlibet21 (törölt) 2010.03.27. 06:35:06

Pl. tőlünk, én kerestem meg őket. Nagyon örülök a sikerüknek, nélkülük nem lett volna kire szavazni. Elgondolkoztató, hogy az MSZP és a FIDESZ volt ellenük az utóbbi szavazáskor. Tele van a gatyájuk Bokrostól, nem mernek kiállni ellen egy nyilvános vitára, mert az értelmes szavazó még gondolkozni kezdene.

Samuzia 2010.03.27. 06:53:10

@Ex_falso_quodlibet:
Bokros? Nem gondolod hogy ember is kell, nem csak számológép, ami ráadásul még rosszul is számolt, mert a gazdagokat kifelejtette... Könnyű volt pénzt teremteni amíg volt mit elprédálni, de most nincs. Én arra fogok szavazni aki hozzá mer nyúlni az oktatáshoz, hogy legyen színvonala, aki megakadályozza a pénz kiáramlását az országból, akinek fontos a jövő, aki az ember foganását nem eseménynek tekinti, amit törölni lehet, és még sorolhatnám. Az MDF nem az.

Samuzia 2010.03.27. 06:55:26

@Ex_falso_quodlibet:
Az Mszp nélkül már rég nem lenének parlamenti párt, én inkább arra lettem volna kíváncsi, hogy egy hét alatt néhány pártnak hogy sikerült kopogtatót szerezni, amikor végig panaszkodtak.

Idet 2010.03.27. 07:13:13

@Udo von Raumschiff: Teljes mértékben egyetértek! A magyar "mermindenkiőtetütiszegényt"-effektus.

Frau Kharon Undine von Höllenfahrtschiff...

old_field 2010.03.27. 07:27:24

@panelburzsuj:
"@Bona Fides:

"A pártoknak a társadalmi környezet kihívásaira kell válaszolniuk és ennek megfelelően törvényszerű, hogy változnak."

Ez legalább pontos: tök mindegy, mit akar a társadalom, mi azt készséggel kiszolgáljuk. Egy a lényeg: mi legyünk mindig legfelül.
Erre mondják egy szóval: populizmus.
És amilyen demokraták vagyunk, két velejéig populista párt váltott vezényletével masírozunk a gödörbe. "

____****

Szerintem , amit Bona Fides felvetésére reagáltál az a populizmus és az összemosás.

Ha a társadalmi/gazdasági változások kihívásaira , az adott réteggel kommunikálva ad valami kompromisszumos, de építő jellegű válaszokat egy párt, ezt nevezik NORMÁLIS politikának.
Ennek voltunk totális híján az elmúlt 8 évben.
Aki a társadalomtól/emberektől elszakadva akar politizálni, az nem a populizmus ellen , hanem az emberek és a valódi politika ellen dolgozik.
Képtelen lesz a változásokra reagálni és e l sz a k a d a
v a l ó s á g t ó l... aki ezt nem látja, az épp olyan vak és érzéketlen ezekre a dolgokra mint volt a maszop/szadesz az elmúlt 8 évben. Aztán lehet csodálkozni, hogy "húúúhaa,hááát... ez a jobbik mitől erősödött meg ennyire...ezis a zorbán miatt van..."

Szerencsére idővel mindenki elnyeri méltó jutalmát'.
/persze ez vonatkozik a mindenkori -így a leendő- hatalomra is./

bf 2010.03.27. 07:41:39

"Kevés politikus ért el sikereket szánalomból, bár az kétségtelen, hogy az értelmetlenül túltámadott szereplő időnként szimpatikusabbá válik az emberek szemében. "

Az egyik példa Horn Gyula '94-es autóbalesete (nem gondolom, hogy ezért választották meg, de sokat odatett a vaskorona az eredményéhez).

Italo Balbo 2010.03.27. 07:52:10

@colosgirl: Már nem azért (de, azért), hány évet töltöttél el közgazdasággal kapcsolatos területen, hogy ilyen jól átlátod, hogy micsoda is Bokros Lajos? (Lehet, hogy övön aluli a kérdés, hiszen egy bujkáló MTA tag vagy, külföldi tapasztalattal, természetesen egyetemi tanári kinevezéssel)

ridegfarkas 2010.03.27. 07:54:22

Hogy gondolhatja azt valaki is,aki csak minimálisan is tájékozódott a magyar belpolitikában,hogy az mdf méltó a megmérettetésre,egyáltalán,hogyan merülhet fel normális emberben,hogy ez a magát pártnak nevező kreáció azok után amiket tett még egyáltalán lehetőségként felmerülhet parlamenti pártként.Ez a banda azt sem érdemli meg,hogy emberszámba vegyék őket ebben a hazában.Egy jellemtelen,mocskos,hazaáruló banda az aszottibolykával együtt,szép párt alkotnak a bajuszos világbankár zsidóval.Ezek akarják megmondani,mi a frankó Magyarországnak,ezek akarnak példát muttani a tisztességes embereknek?!Ezek közönséges politikai bűnözők,a börtönben a helyük!

vrtogether 2010.03.27. 07:54:48

Gábor! Megint telitalálat a téma felvetése! Zseniális vagy, nem véletlen a rekord látogatás és letöltés. Elgondolkodásra készteted az embert: nos nekem úgy tűnik, beválik, hogy az MDF folyamatosan rázza a csörgődobot, Bokroson túl - aki önmagában egy intézmény - csak a panaszáradat amivel operálnak, hol itt, hol azért, de állandóan sopánkodnak valamiért, mióta kiüresedett a párt. A paranoia azt sugallja, szinte ez az eset is meg volt tervezve:)

bf 2010.03.27. 08:00:19

"helytelen lett volna, ha politikailag motivált kreatív szabályértelmezések döntenek egy párt sorsáról"

Egy olyan párt sorsáról, amelynek vezetése az elmúlt években politikailag motiválva lemond az értékes brand-ről, az országos szervezetről. Az MDF médiapárt építése választás előtt 1 évvel elkezdve orosz rulettnek tűnik.

jjulie 2010.03.27. 08:08:54

@bf:

a" politikailag motivált kreatív szabályértelmezések" azok egyszerűen politikailag motivált kreatív szabályértelmezések

ha az mdf-t akartad fikázni, minek másoltál elé egy ilyen mondatot?

vagy azt mondod, hogy ha neked vagy valamelyek pártdelegáltnak nem szimpi az mdf, akkor helyük van a "politikailag motivált kreatív szabályértelmezések"-nek?

akakukk 2010.03.27. 08:18:04

@Bona Fides: De jol mondtad, gratulalok! Nagyjabol es egeszeben egyetertunk.

bf 2010.03.27. 08:18:34

@jjulie: Nem vagyok pártdelegált, de tényleg. ;-)

Egyébként igen, ha valaki k.rvának megy (és rosszul is csinálja), ne sírjon, ha meg akarják b@ni.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.27. 08:19:21

@is: bizonyára azért szavazott a Fidesz az MDF indulása ELLEN mindkét választási bizottságban, mert így akarja leplezni magát :D

Szerintem megvették a cédulákat, erre szakosodott etnikai erőktől, ha érted, hogy mondom.

lüke 2010.03.27. 08:26:34

Isaura hatása látom, nagy:)Kb ilyen:

Lányom 4 éves volt,mikor a ROOTS* sorozat ment az MTV-n.Óvodába a műegyetem egyik utcájába járt ,ahol sok külföldi, színes bőrű hallgató volt.Egy reggel,mikor apám vitte az óvódába-kivételesen-
ezt mondta:
-Nézd Laji ott megy a Tobi
*Roots - Alex Haley

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.03.27. 08:27:57

Kedves Gábor!

Ön azt gondolja, miután nem kerül be a parlamentbe az MDF, választási vereségét nem fogja ráfogni, „nagykoalíciós elhallgattatásra”, "hárompárti összeesküvésre" és „narancscédulás választási csalásra”?

Ön naivabb mint képzeltem.

Tovább a legnagyobb baj, 1-2%-ot biztosan összeszednek. Mármost 1% után jár az állami támogatás, na vajon kinek az adójából?

Egyszerűen múlt időbe kellene helyezni Dávid Ibolya pártját.

Valóban nem tudom mennyi az a bizonyos 1%, de ha 1 millió forint, ezért a bemutatott teljesítményért az is végtelenül sok.

stratez 2010.03.27. 08:29:04

A demokráciának sok minden jót tesz, de ezek között ez az MDF aligha szerepel. Ha el is tekintek ezektől a cédulagyűjtési attrakcióktól, ugyan ki tenné tűzbe a kezét ezeknek a cetliknek a törvényileg előírt módon történő összegyűjtéséért, ez az alakulat akkor sem egyéb Dávid Ibolya vándorcirkuszánál. Ami törvénytelenséget párton belül és kívül el lehet követni, azt már megtették, és akkor még szó sem esett ezekről a bohózatba illő túlélési, megélhetési átalakulásokról, kaméleonokat megszégyenítő gyorsaságú színeváltásokról. Épp ideje, hogy Dávid Ibolya elfoglalja jól megérdemelt helyét Torgyán József mellett a politikatörténeti emlékezetben.

is 2010.03.27. 08:30:19

"A demokráciának tesz jót, ha az MDF nyílt versenyben méretődik meg: így aztán sikere vagy bukása kizárólag saját teljesítményét minősíti majd."

Ehhez a mondathoz azért tegyük hozzá, hogy már 2006-ban el akarta taposni a FIDESZ, meg amit most itt kapott, az is hatalmas hendikep. Tehát nem igaz, hogy egyenlő pályák, egyenlő esélyek, azaz nem igaz, hogy kizárólag saját teljesítménye méretik meg. Egyszerűen nem igaz.

jjulie 2010.03.27. 08:32:45

@bf:

igen valszeg bicikli sem vagy, meg káposztádtészta sem, na de tényleg, de most akkor legyenek " politikailag motivált kreatív szabályértelmezések" vagy ne legyenek" ha politikailag motivált kreatív szabályértelmezések", na de tényleg

is 2010.03.27. 08:33:07

@blaberus: hát ezt a FIDESZes szavazóknál jobban senki nem tehetné fel magának. az MDF-nél pedig egyszerű a válasz: leszarom az MDF-et, engem Bokros érdekel, Bokros pedig 15 éve, egyedülállóan, ugyanazt mondja. ha téged érdekel, hogy ki mit mondott két éve, meg ma, akkor CSAK ÉS KIZÁRÓLAG Bokrosra szavazhatsz, mindenki más már háromszor változtatta a véleményét.

@stratez: nagyon erőlködsz te ezzel a Dávid Ibolyázással. Bokros nevét pedig direkt elhallgatod, kerülöd, félsz tőle, mint ördög a tömjéntől. átlátszó ez nagyon.

is 2010.03.27. 08:35:49

@Pedró27: egypártrendszerben gondolkodva... és itt tartunk, hogy ez az axioma. Hollandiában most lesz előre hozott választás júniusban. a legerősebb párt fog 20-25%-ot kapni, és lesz 8 párt a parlamentben. ott akkor nincs kormányképes erő? hogy a francba csinálják akkor ott azt, hogy rendben vannak a dolgok? talán nem is szükséges az egypártrendszer? talán hazudnak a szemedbe ezzel a kormányképes erővel, te meg tudatlan vagy, és beszopod?

jjulie 2010.03.27. 08:36:22

@stratez:

melyik párt nem ilyen? te még hiszel a jókai aranyemberében?

is 2010.03.27. 08:37:28

@Balt: de meg kellene tudni cáfolni, nem pedig mellébeszélni. na az nem megy, hogy Polt Péter munkásságát másnak tudd beállítani.

bf 2010.03.27. 08:39:05

Azt nem értem, hogy Dávid Ibolya miért dőlt be ennyire Somogyi Zoltánnak, miért nézte le a szervezetet. Sikeres párt nem lehet meg helyi támogatás nélkül.
Bármennyire is minidiktátornak nézi a baloldal, Viktornak is meg lennének számolva a hetei/hónapjai, ha átnézne Kósán, Vargán, Rogánon és a többieken. Nem teszi, mert érzi, hogy ilyet már nem tehet. Akik elhitték magukat, Csurka, Torgyán, Kóka és most már Dávid Ibolya is, azok tényleg a süllyesztőben.

Joseph Adama (törölt) 2010.03.27. 08:39:08

@is: „Aki véleményét soha nem vonja vissza, jobban szereti önmagát, mint az igazságot.” ;)

CSENDES 2010.03.27. 08:42:27

@jjulie: Hát ez nem nagyon sikerült:-)

bf 2010.03.27. 08:43:55

@jjulie: persze, hogy ne legyenek.

jjulie 2010.03.27. 08:44:42

@CSENDES:

igen elütötem benne egy betüt, na de tényleg

CSENDES 2010.03.27. 08:45:32

@is: De pláne, ha Pintér is csatlakozik, mert állítólag már el is adta a biztonsági cégét (vélhetőleg K. Ibrahimnak)

ssi 2010.03.27. 08:52:59

@ridegfarkas:
- ne légy mán ilyen rideg és vad farkas a kommentek közt
@panelburzsuj: A populizmus nem éppen a nép magasztos, (túlontúl)nagy álmainak konkrét megfogalmazása, úgy, mintha az a valóságosnál könnyebben elérhető lenne? Ma minden párt programjában megtalálható belőle valami, hiába az egymásra mutogatás

is 2010.03.27. 08:55:23

@Bona Fides: mindenki magából indul ki, és
- csak keveseknek adatik meg, hogy legalább azt el tudja képzelni, hogy létezik más gondolkodás.
- még kevesebbeknek, hogy azt a másik gondolatmenetet meg is értsék,
- még kevesebbeknek, hogy ezt a megértést negatív értékítélet nélkül meg tudják tenni.

még három gát áll előtted. ha legalább kettőt meg tudsz ugrani, egészen kevesek közé fogsz tartozni. több mint száz poszt után úgy néz ki, hogy TG egyet már megugrott, neki még kettő van vissza, az egyikkel már próbálkozik.

Samuzia 2010.03.27. 08:56:21

@is: Szerintem ott sincsenek rendben a dolgok, a demográfiai bomba és a genetika ott is ketyeg...

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.03.27. 08:57:34

"a minden fórumon elmondott egyenmondatok mind ebbe az irányba mutattak."

Hát én ezt utálom Ibolykában, hogy egyszer kitalálnak valamit a pártközpontban, s azt olyan primitív módon mantrázza 1-2 hónapig, hogy kénytelen vagyok eltekerni a rádiót. Elég középszerű és korlátolt nőszemély lehet.

Samuzia 2010.03.27. 09:00:23

@jjulie:
bakker 1998- 2002 között a Fidesz kormányon volt, mi az hogy öt bukta? Egyben az MDF is segített, ugye emlékszel még rá.

CSENDES 2010.03.27. 09:00:27

Nagyon nem " A populizmus mint politikai ideológia azt feltételezi, hogy az átlagembert a kizárólag saját érdekeit szem előtt tartó elit el­nyomásban tartja, megfosztja a hatalomba való beleszólástól. A popu­lista számára a legfőbb cél az állami intézmények visszahódítása a gaz­dasági, politikai elitektől a »népnek«. A populisták az átlagembert igye­keznek megszólítani, ezért retorikájuk világos, közérthetően megfogal­mazott és kiszámíthatóan népszerű üzenetekkel manipulál. A demok­ratikusan megválasztott 20. századi diktátorok (például Adolf Hitler vagy Juan Perón) populista és demagóg retorikával kerültek hatalomra. Ha­talomgyakorlásukat ugyanakkor elitizmus jellemezte: a tömegeket egy privilegizált csoport (állampárt) révén igyekeztek irányítani és kordában tartani. A közép- és kelet-európai demokratikus átmenetekben a nacio­nalista populizmus több országban megerősödött, sőt kormányra is ke­rült (pl. Vladimír Mečiar pártja Szlovákiában, Torgyán József Független Kisgazdapártja Magyarországon). A 21. század elején a politika mediati­zációja – az a folyamat, amelynek során a politika világáról egyre növek­vő mértékben a médiából értesülünk – különösen kedvez a populista tendenciáknak, ezt bizonyítja például Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóvá választása."( Virtuális enciklopédia)

Joseph Adama (törölt) 2010.03.27. 09:01:15

@is: Igaz Hollandia alkotmányos monarchia ,és 2 kamarás a parlament...
De roppant jó példa....pffff
xD

azember 2010.03.27. 09:01:17

Hogyis volt az a "tiszta kezek" pártjával?Büszkén tüzték ki a fehér kesztyüt,ami azóta igenám bemocskolódot.Mindenkit ,aki csak próbál ellent mondani a két megmondónak,rögtön kizárnak.Olyan papirokkal manipulálnak (lásd az UD zrt.papirok),amit törvénytelenül használtak fel(a volt igazsáügyi miniszternek ezt tudnia kell),az MDF alapítók eltávolitása,akik kiáltak a párt alap eszményéért,stb.Úgy tesznek,hogy csak nekik van igazuk.Ez a demokrácia? Mifelénk ezt pártdiktatúrának nevezik,ami két emberből áll.Saját pártkádereikből és programból nem tudtak megfelelő embert kihalászni( mert mindet elűzték)Ezért kell egy levitézlett MSZP-st előkaparni.Szegény Antal József jó hogy ezt nem érte meg.Nehogy a jövőben reá hivatkozzanak!!!!

Samuzia 2010.03.27. 09:02:22

@is:
Én akkor voltam Főiskolás mikor a Bokros csomag volt, soha többet belőle!!

jjulie 2010.03.27. 09:07:05

@Samuzia:

a torgyántól kapta ajándékba, kérdezd meg a torgyánt, megbánta e, és még valakit a ki élt már akkor is

Joseph Adama (törölt) 2010.03.27. 09:10:42

@jjulie:
Mondjuk nem merült fel az államcsőd pl? Nem kellett imf hitelt felvenni. Volt jövőkép, gazdasági erőfölény a szomszéd államokkal.

Lényeges dolgok ám.:)

Italo Balbo 2010.03.27. 09:12:02

@Samuzia: Látszik, hogy nem érted. Bokros csomag nem azért kellett mert Bokros gonosz ember, aki neked akart ártani. Azért kellett, mert ez előtte lévők elkúrták (Kádár, Antall, Horn, persze főleg Kádár). Az új Bokros csomag sem vmi olyasmi lenne, amitől a Fidesz vagy bárki megvéd. Sőt, pont hogy az ő elkúrásuk fogja majd előidézni a szükségességét, ahogy Megyó meg GYF előidézte a Bajnai csomag szükségességét. A Fidesz jelenleg olyan gazdaságpolitikát hirdet, ami elővetíti, hogy mondjuk 3-4 év múlva újabb megszorításokra lesz szükség. (Az, hogy a Fidesz majd nem azt csinálja, amit most mond, az hitbéli kérdés) Akkor majd lehet sírni, hogy milyen gonosz ez a Bokros (vagy az éppen aktuális pénzügyminiszter) csak a valós okokat kéne már egyszer látni

CSENDES 2010.03.27. 09:12:06

@Samuzia: Ezt azért kifejthetnéd bővebben. Direkt ellened volt valaki a főiskolán, vagy nem engedtek tanulni? vagy???

jjulie 2010.03.27. 09:14:47

@William w.:

választási gyözelmekről volt szó, de miért nem lepődök meg, ha egy fideszdrukker egy a villamos hosszát vitató kérdésre a villamos sárgaságát igazolva próbál érvelni

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 09:18:50

@Italo Balbo: Az, hogy mit hirdet és mit tesz majd, valószínűsíthetően elválasztandó! Ha az ígéreteit betartja, akkor elképzelhető, amit felvázolsz, ha nem, az pedig a Jobbikok erősít(het)i. Egyiket sem kívánnám azért!

jjulie 2010.03.27. 09:19:49

@Italo Balbo:

a fidesznek nem lesz szüksége 3-4 év múlva megszorításokra szüksége, mivel egy deka mozgástere sincs, ugyan azt fogja csinálni amit a bajnai, szóval lesznek személycserék, és az "egyetlen kormányképes" belelép a bajnai cipőjébe, és még precizebben csinálja tovább

persze, arról beszének, hogy csak ők tudják a tutit, van ilyen

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 09:21:04

Egyetértek az elemzéssel a mai tudásommal, jelentem!
Más: Pár napja valaki felvetette, hogy Gábor elemezhetné az utcai plakátok kommunikációját, melyet ügyesen elhárított.
Most itt van egy elemzés, lehet vele vitatkozni!
index.hu/belfold/2010/valasztas/plakatkampany_beindult_az_uthenger/

CSENDES 2010.03.27. 09:25:52

@namitirok: Hát erre csak annyit szeretnék mondani, hogy ez tegnapi cikk, s az akkori cikk vezető plakátja a 3 méteres Orbán Viktorral kezdődött. Csupán utalni szeretnék arra, hogy megváltozott a tegnapi cikk, nyilvánvalóan azért, mert eléggé röhejes volt arról álmodni, hogy Orbán 3 méter magas (persze ez is lehet álom)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.27. 09:26:54

@is: éppen erről van szó: Bokros Lajos hátán másznának be olyan megélhetési politikusok, akiket én nem szívesen látnék többé.

Samuzia 2010.03.27. 09:29:58

@CSENDES:
A tandíj. Utazási költségek és kutyát se érdekelt amikor kedvezményt kértem, én szüleim egyszerű szegény emberek voltak, és hidd el sokan voltak így.

CSENDES 2010.03.27. 09:31:24

@Samuzia: Na ne mondd. Én két gyereket nevelek egyedül. Egyik tandíjas egyetemista. Szerinted??? A másik kollegista főiskolás.

tlac 2010.03.27. 09:31:28

Helyesbítek. NEM a 3 párt adta meg a lehetőséget a sajnálat-kampánynak. Saját maga/maguk, Ibolyáék... Kapcsolatban is undoírtó h vki szánalomból akar érzelmeket kiváltani másikból.
Kétségtelen nagyon olcsó a botrány marketing..

Samuzia 2010.03.27. 09:32:02

@jjulie:
Tudod ez gyenge érv. Kinek hány százaléka volt? ad kettő: Minden normálisan gondolkodó az Mszpt akarta eltávolítani.

stratez 2010.03.27. 09:35:03

@is: Bokros nevét adta Ibolya vándorcirkuszához, ez önmagáért beszél, ennél tovább Bokrossal miért kellene foglalkozni...

jjulie 2010.03.27. 09:35:26

@Samuzia:

én 78-ban kezdtem, ha nem izlett a vacsi a menzán átmentünk a szomszédos kocsma-étterembe, és 20 forintból kijött egy tatárbifsztek egy korsó sörrel, és még pár fillér borravaló is

ezt sírod vissza?

lüke 2010.03.27. 09:37:06

@William w.:
ez shakespeare-i bölcsesség:)
s a magyar politika:)
az angol lord szerint:
úriember nem változtatja a klubját:)

CSENDES 2010.03.27. 09:38:57

@CSENDES: Ha arra gondolsz hibáztatok-e valakit, hát igen a népszavazási ostobaságot, mert az fúrta meg azt a kezdeményezést, hogy az első év legyen tandíjas mindenkinek, s ezt követően lehessen a tanulmányi eredmény alapján valaki államilag támogatott. S ez jelenleg úgy mutatkozik, hogy átlag feletti teljesítménnyel sem lehet átkerülni. Az államilag támogatott rendszerbe bejutott fideszes állampolgár gyermek pedig, akinek apukája önkormányzati képviselő és csak BMW-je van a családnak, szociális ösztöndíjat kap. Na hát ez a vérlázító. És hogy HÖK-ösok osztják és fosztják az ösztöndíjalapot. Hát ez.

Bona Fides 2010.03.27. 09:47:24

@fakocka: Úgyhogy marad - ha a Jobbikot nem akarja valaki - az LMP és az MDF - a bemutatott jelöltekkel ugye. Szóval ez így vicc!!!

Hát igen. Néha olyan érzésem van, hogy az MDF azért csinálja az adminisztráció körül a cirkuszt, hogy elterelje a figyelmet "jelöltjei" botrányosan gyenge nívójáról. Az a video, amin az egész ország röhögött, az nem is olyan nevetséges. Mi lenne, ha ilyen - Ribi néni által marionettbábként mozgatott - kisegítőiskolai pedellus színvonalú képviselők kezébe kerülne a sorsunk?

Pedró27 2010.03.27. 09:53:20

@is: "egypártrendszerben gondolkodva..."

Mikor gondolkodtam én egypártrendszerben?

"Hollandiában most lesz előre hozott választás júniusban. a legerősebb párt fog 20-25%-ot kapni, és lesz 8 párt a parlamentben. ott akkor nincs kormányképes erő?"

Ez megint egy más helyzet. Én arról beszéltem, hogy 45-20-15-10-10%. És egyébként nem én mondtam azt, hogy ebben a helyzetben egyetlen kormányképes erő sincsen. Keress vissza.

"talán hazudnak a szemedbe ezzel a kormányképes erővel,"

Sok minden lehetséges, így ez is. Bár azért a politikai kampányszöveg nem ténymegállapítás. Hallottunk már olyat is, hogy baloldali érzelmű ország, meg az MSZP-nek nincs alternatívája.

"te meg tudatlan vagy, és beszopod?"

Mikor mondtam olyat, amiből ez következik?

jjulie 2010.03.27. 09:53:22

@Bona Fides:

a mi sorsunk, volt már pl. bécsi bábosok, párizs környéki bábosok, moszkvai bábosok kezében, most kinek is a kezében van?

Bona Fides 2010.03.27. 09:54:09

@CSENDES: Attól tartok, hogy én nem bírtam volna a tandíj mellé - a tandíjmentesség érdekében - a tanárok kenőpénzét is kigazdálkodni. Ezért nem támogattam az ötletet. Én ebben az országban élek.
Még az átkosban végeztem a jogi kart és még nagyon jól emlékszem arra, hogy kevés helyre sok protekciós elvtársgyerek és sok pénzes-vesztegető hallgató jutott, így a fennmaradó még kevesebb helyért nagyon meg kellett dolgoznom, sokadszorra tudtam bejutni az egyetemre. (Summa cum laude diplomáztam.)

Wudu Allen 2010.03.27. 09:57:05

@CSENDES:
Az államilag támogatott rendszerbe bejutott fideszes állampolgár gyermek pedig, akinek apukája önkormányzati képviselő és csak BMW-je van a családnak, szociális ösztöndíjat kap. Na hát ez a vérlázító. És hogy HÖK-ösok osztják és fosztják az ösztöndíjalapot. Hát ez.

Erre kéne valami forrás is, mert így bemondásra nehéz elhinni. De inkább menj be a bizonyítékokkal a helyi Mszp irodára, most örülni fognak neki.

Bona Fides 2010.03.27. 09:58:32

@jjulie: nem a bábozáson, hanem a béka p...ja alatti szellemi színvonalon volt a hangsúly.
A bábozás jelen esetben azért szükségeltetik, mert - a viseo tanúsága szerint - a t. jelöltek egyáltalán nem rendelkeznek szürkeállománnyal.
Azt értsd, amit írok, ne azt, amit gondolni akarsz mögé. Úgy könnyebb kommunikálni.

CSENDES 2010.03.27. 09:59:28

@Bona Fides: Gratulálok, és nem haragszom, hogy nem szavaztad meg. Engem csak az háborított fel, hogy a szavazás másnapján kollégáim gratuláltak, hogy milyen jól szavaztak, mert most már az én gyermekem is ingyen tanulhat. Merthogy a kérdés úgy volt megfogalmazva, hogy abból azt lehetett érteni, hogy ingyenes lesz. Ezt hívják megvezetésnek.

Bona Fides 2010.03.27. 09:59:45

@Wudu Allen: Csak a fideszes kap? Biztos vagy benne?

Wudu Allen 2010.03.27. 10:00:02

@jjulie:
brüsszeli bábosokéban

CSENDES 2010.03.27. 10:01:24

@Wudu Allen: Nem megyek MSZP-s irodában, meg máshová sem. Ha pedig nem hiszed el, az a Te dolgod. A fiam pedig idén végez, ezért talán nem uszítom rá az egyetemet. Nem baj?

Balt 2010.03.27. 10:03:12

@is: Nem hinném, hogy Polt főügyészségébe bele lehetne kötni, de legalábbis kimeríti a rágalmazás fogalmát, viszont hanyadik főügyészt koptatjuk Polt óta...? Harmadiknál...?

Wudu Allen 2010.03.27. 10:03:34

@Bona Fides: Az alsó két sort írtam én válaszul.

De ha ez így van mert ebben az országban elképzelhető- akkor a jelenlegi szabályozáson változtatni kell. Ahogy a gázkompenzációt is eltörölném teljesen.

CSENDES 2010.03.27. 10:04:30

@Bona Fides: Adott esetben ez történt. De nyilván másholmásképp megy. Merthogy ez az ország úgy működik, hogy van fideszes-kdnp és mszp befolyásoltságú felsőoktatás. Mi épp nem az mszp-shez jutottunk be. De mindkettőt elítélem.

Balt 2010.03.27. 10:07:32

@jjulie: A Te magabizotsságod szerintem gyurcsányizmusként fog bevonulni a történelmi és pszichiátriai nszakirodalomba... :))

Bona Fides 2010.03.27. 10:08:12

@CSENDES: Állj! Kétféle rendszer van. Kevés állami elvonás, kevés állami gondoskodás és sok öngondoskodás, vagy sok állami elvonás, sok állami gondoskodás, kevés öngondoskodás.
Az nem megy, hogy sok állami elvonás, kevés állami gondoskodás, sok öngondoskodás.
A nem fizetős nem azt jelenti, hogy ingyenes. Én szívesen támogatok a magas adómból!!!!!! minden gyereket, aki tanulni akar. De nem támogatok szívesen olyan gyereket, aki nem jár iskolába, képzetlen lesz, emiatt nem lesz munkahelye és az én gyerekem nyakán fog élni. Mégsem kérdezi meg senki, hogy akarom-e segélyezni őket. Egy alapvetően rossz elosztási rendszerben inkább felsőoktatásra csesszék el a pénzemet, mint segélyre. Nem lenne szabad önmagában kiemelni az oktatásfinanszírozás kérdését egy alapjaiban rossz finanszírozási rendszerből. Komplex megoldás kellene, ez a kérdés nem bontható elemekre.

lüke 2010.03.27. 10:09:45

ez az Isaura nem megy ki a fejemből:)
valahol tényleg az egész választás előtti káosz és kiabálás egy süldő lány meséje:
)s mintha az álom ápr. 11-ig tartana, mert minden program erről szól................
s hogy Hollandiában más van az tuti biztos,ahogy a Lajtától nyugatra egész más van, nem lehet így hablatyolni

a fiatalok
el el ejtegetnek valamit programként lg LMP
a Jobbik szélmalom harcot vív mindenkivel
s régiek :
MSZP: fiatal min. elnök jelölt kampányol- butaságot, s közben a régi, korrumpálódott ,évértékelést tart
MDF: egy vérbeli MSZP-st rángat elő imázs megmentőnek, ami sehogy sem illik a párt ideológiájához
Fidesz:" s a többi néma csend"

Balt 2010.03.27. 10:10:43

@rasztaszív: Ne reménykedj az 50% alatti Fidesz frakcióban, ehhez kb. 30% alatt kellene "teljesíteniük" pártlistán...

CSENDES 2010.03.27. 10:14:41

@Bona Fides: Megállok, s Tenem érted meg amit én mondok. EGYETÉRTEK. Csak az egyenlőnél egyenlőbb rendszerrel nem. Tehát hogy valaki jobb helyről jön (esetleg jobb eredménnyel), s bejut az államilag támogatott rendszerbe, ott eldödög vagy 6-8 évig, mert azt lehet, s nem esik ki az államilag támogatott rendszerből. A másik pedig jobb tanulmányi eredménnyel is csak akkor juthat be, ha az államilag támogatott netán meghal.

lüke 2010.03.27. 10:15:08

ja:) és örömmel láttam egy cikkben ,hogy nem a nyuggerekkel !!
van a baj:)
munkahelyet kell teremteni!
szajkózza az E. Unió is:)

jjulie 2010.03.27. 10:15:27

@Bona Fides:

politika meg a szürkeállomány

a lüke egyszer példálózott azzal, hogy a trianoni beszédét miután németül felolvasta az apponyi albert, mondták neki hogy nem értik, ezután fejből felmondta franciául, namost mire is mentünk a csodás szürkeállományával?

az eisenhower meg a rossz nyelvek szerint nagyjából végiggolfozta azt a négy évet, és ez elég volt a boldogsághoz, és a gazdasági sikerekhez

tibapó 2010.03.27. 10:16:09

@bi2025: "nem tudom mennyi az a bizonyos 1%"

2006-ban az országos listán a MIÉP-Jobbik 2,2 %-ot szerzett, ezzel 2006-2010 között a "jogutód MIÉP évente mindösszesen 38+25 = 63 milliós támogatásra jogosult (38-at a párt kap, 25-öt pedig a pártalapítvány)

Mire elég 1 %? Néhány tízmilió Ft-ra (cca 25-35), nem semmi! Erre hajt Seres Mari is.

CSENDES 2010.03.27. 10:16:52

@Bona Fides: És még csak annyit, hogy a nemfizetős nem ingyenes azt nem tudom mit jelent, mert csak azt tudom, hogy félévente 200 e Ft-ot kellett fizetni. Ehhez képest, szerintem a nemfizetős (államilag támogatott) ingyenesnek tekinthető.

Bona Fides 2010.03.27. 10:31:40

@CSENDES: A nem fizetős azért nem ingyenes nekem, mert az én adómból tartják fenn.
Azt szeretném látni, hogy fizetős lesz a felsőoktatás, de az itt megtakarított állami kiadás miatt x%-kal csökkentik az adómat.
Itt nem erről volt szó, hanem arról, hogy a magas adóm MELLETT még tandíjat IS fizessek. Mivel erre nem vagyok már képes, ezért ez a rendszer a vagyonosokat perferálja, ezért kontraszelektál, valamint magában hordozza a korrupció veszélyét is, mert a gazdag ember a tandíj mellett a jó jegyet is meg tudja vásárolni a rosszul fizetett tanártól.
Ez a kérdés nem olyan egyszerű, ahogyan a balliberális elvtársak átmosták vele az agyakat.

hoplita 2010.03.27. 10:34:08

@lüke:
Na, lebuktál a korodat illetően...:DD

79-ben ment a tévében a Gyökerek, Kunta Kinte akkor hódított, a lányod 75 körüli születésű, vagyis te már 60 körül vagy, avagy esetleg alatta-felette picivel.

jjulie 2010.03.27. 10:37:55

@Balt: @Bona Fides:

debreceni bölcsészekkel együtt voltam előfelvételis katona, és aztán évekig tartottuk a kapcsolatot

nálunk a matamatika volt a kritikus, de párhuzamosan volt egy üzemmérnöki részleg is, ott másnál kellett vizsgázni, és volt egy legendás stori melyben az egyik vizsgázó azzal zárt hogy"professzor úr, professzor úr átmegyek üzemre" és kapott egy kettest

meséltük a haverjainknak, mire ök majd meghaltak a nevetéstől és mondták, hogy náluk ez úgy hangzik hogy "professzor úr, professzor úr, átmegyek jogra"

Bona Fides 2010.03.27. 10:39:26

@CSENDES: Próbáld megérteni, hogy a jobb helyről jött gyerek szülei is fizetnek adót, mégpedig többet, mint a rosszabb helyről jött gyerek szülei. (Én nem tekintek minden gazdagot adócsalónak, de ha az, akkor el kell kapni, nem pedig a finanszírozási rendszert kell a potenciális adócsalás miatt deformálni.)
Aki gazdag az nem ellenség. Közteherviselés van, demokrácia van, aki sokkal járul hozzá a közöshöz az jogot formálhat az abból való részesedésre is. Megetted ezt a maszlagot, ami arról szól, hogy a tehetős emberek akarják a porontyaikkal telenyomni a felsőoktatást, kiszorítva onnan a tehetségeseket. Ez a folyamat káros a társadalomra.

Bona Fides 2010.03.27. 10:41:19

@panelburzsuj: Ez a gondolatmenet nem felel meg a formál logika szabályainak, gondold végig még egyszer.

hoplita 2010.03.27. 10:45:03

@CSENDES:
Igen, alakul Ovi csapata.....ügynök martonyi, olajos pintér...

Nekünk főnyeremény lesz, az országnak viszont garantált dagonya és helybenjárás...:(((

És ezek után nem kell valami észkombájnnak lenni ahhoz, hogy lássa az ember, Orbán a kifelé hű de nagy egyeduralkodó valójában egy báb.....vagy egy politikai nulla.
Attól függ, hogy a nyakába csűrik, vagy maga választja ezeket a gazembereket.
Bármelyik variáció az igaz, a lényegen nem változtat.
A húsdarálót készül megdugni.:D

Italo Balbo 2010.03.27. 10:49:00

@namitirok: Valószínűleg így van, de ez hitkérdés. Majd meglátjuk, mindenesetre, ahogy mondod elég veszélyes is lehet akár, amikor a Fidesz által bekajáltatott tömeg átpártol a Jobbikhoz

@jjulie: Bajnainak csak 1 évig kellett válságmenedzsmentet csinálnia, tette amit tehetett. Viszont most 4 év és nagy távlatok állnak előttünk, a Fidesz meg lényegében semmin se változtatna. Kevesebb képviselő, ennyi. Minden más jó úgy, ahogy van. Minimálbér adómentességét meg kell őrizni, semmi tandíj, az egyetemeken majd csak úgy magától több laboróra lesz, óvatos adócsökkentés, minél előbb vissza kell állni a 13. havi nyugdíjra, gázártámogatás, az állam mindenkinek a jólétéért felel... És minderre a fedezet egy kb. Széchenyi-terv 2.0 lesz

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 10:50:34

@hoplita: mondj valami jó megoldást. kire szavazzunk, ki tud kormányt alakítani és mit várhatunk utána tőle? :)

jjulie 2010.03.27. 10:53:38

@colosgirl:

azért ez a húsdarálót megdugni készűlő orbán kép gyönyörű

Ravaszdi 2010.03.27. 10:54:18

@jjulie: egyébként így van, de a 20 évben csak egyszer nyertek (1994) tisztán, más párt támogatása nélkül. ugye MSZP, akik a kétharmadért összeházasodtak az SZDSZ-szel. az MSZP és SZDSZ azóta nagyon fegyelmezetten hozta ezt a szövetséget, de az SZDSZ nélkül az MSZP-nek nem lett volna meg az abszolút többsége. (persze el lehet képzelni a 2002-es választásokat mondjuk az SZDSZ nélkül...) most a Fidesznek lesz meg az abszolút többsége (ezt az előnyt nem nagyon veszítik el). szóval én úgy látom fifty-fifty. legalábbis az egyedüli abszolút többséget illetően, az más kérdés, hogy 1993 elején a Fidesz volt a legesélyesebb a győzelemre, 2002 elején úgy szintén, szóval nekik több buktájuk volt, az MSZP-nek igazából egy. de azt se felejtsük el, hogyha 1994-ben Orbánék élnek Horn koaliciós ajánlatával (mert volt ilyen), akkor gyakorlatilag politikai öngyilkosságot követnek el. és a Fidesz valódi győzelme az volt, hogy MSZP szintű néppártá tudott alakulni, masszív támogatói réteggel. persze az MSZP ezt próbálta bemutatni "ördögtől való dolognak" (ketté szakítják az országot, árkot ásnak stb.), és ez a retorika hatásos is volt. gyakorlatilag így lett, ki nincs velünk, az ellenünk módon gondolkodó tábor, ebben a tekintetben azt látom, hogy a vészharangozó MSZP ugyanígy a "ketté szakított országot" szorgalmazta, és most is ennek a mentén politizál (a Jobbik = Fidesz). de a Jobbik épp ezt a kétpólusú rendszert készül szétrobbantani, amúgy hála Istennek, annak ellenére, hogy rühellem az egész Jobbikos csürhét. de szerintem sem a Fidesznek, sem az MSZP-nek nem állt jól igazán ez az angolszász minta, politizálni mindkettő tudott ebben a sémában, de kormányozni igazából egyik sem. én nagyon remélem, hogy a szintén a kétpólus ellen politizáló, de egész más hangot megütő LMP most bejutt a parlamentbe, annak ellenére, hogy bennük most szinte egyáltalán nem tudok bízni, egyrészt félek attól, hogy a cigánykérdést a melegkérdést ugyanúgy politikai blöffnek használják, mint az SZDSZ, (nem nagyon tudok egy cigány LMP-s jelöltről sem, és ha őszintén akarják ezt a kérdést kezelni, sőt megoldani, akkor nemcsak okos, fehérembereket kell bejutattni a parlamentbe, mert bizony a cigányságra vonatkozó programot igazán demokratikusan cigányoknak és magyaroknak kell együtt megírni, és együtt beváltani), és hát bizony, több LMP jelöltet ismerek távolabbról, közelebbről, és na, sok mindenkit szeretnék látni a parlamentben, de őket nem. viszont, ahhoz, hogy igazán mozogni tudjon ez a beállt pártrendszer, ahhoz szerintem kell az LMP, kell a Jobbik, talán kell az arculatot váltó MDF is, ez a parlamentarizmusunknak tenne jót. de az országnak meg az, ha jól kormányozzák, és nem mutogatnak a másik oldalra reflexből, hogy az anyósülésen pihegő miatt van az a sok horpadás az amúgy első osztályú BMW-én. ezért remélem, hogy a Jobbik lesz inkább a második, ugyanis onnantól kezdve a Fidesznek esze ágában sem lesz a kelleténél többet másra mutogatni, és a parlamentet nem fogja a végrehajtói hatalom titokszobájának használni, ahol arra megy ki a játék, hogy a másik minél sárosabb legyen... jó lenne, ha a parlamentarizmus eddigi bevált receptjeit, nem egy Jobbik szintű párt "tenné tönkre", de a családokban is jól jön néha az a lázadó kamasz...
ja, és igen, a Fideszre szavazok, nagyon egyszerű döntés, de a Jobbiktól hányingerem van, az MSZP-t láttam nyolc évig egyhuzamban "kormányozni", Bokros Lajos, Dávid Ibolya és Retkes Attila mögé én egyszerre nem tudok állni, az LMP meg akármennyire is szimpatikus, a fentebbi érveim miatt nem tud lenni igazán a Fidesz egyetlen lehetséges alternatívája az én választói szívemben, annak ellenére, hogy nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy az első fordulóban megosztom a szavazatomat a "legkedvesebb parlamenti" és a "legkedvesebb kívülről jövő" pártom között.
ennek ellenére, hogy visszakanyarodjak az elejére, jjulie, a Fideszről vesztesként vagy győztesként szerintem majd 2014-ben beszéljünk, mert akkor fog igazán kiderülni, hogy a Fidesz vagy az MSZP tudott leginkább megújulni az új típusú parlamenti viszonyok között. egy biztos, mindkét eddigi oldal elfelejtheti, hogy a másik a főgonosz. ahogy ezt a jelenlegi miniszterelnök meg is lebegtette (persze azért talált "újabb főgonoszt" az Orbán is demokrata, Mesterházy is demokrata viszonylatban, és amúgy szerintem nagyon rosszul tette, hogy választások előtt ilyet mondott, mert ez a "dettó" sajnos egyben egy buta jóslat is, a szerintem a Magyarországon most politiai abszurdnak tűnő "nagykoalicióra"... a lényeg, a kérdés az, hogy most, hogy 2010-ben a választások után a Fidesz azonnal elveszti a gonosz Lex Luthort (MSZP-t) legyőző Superman státuszát, sőt a Jobbik felől nézve, régi lesz, ósdi, sőt kabala figura Lex Luthor kezében, és az MSZP sem tud felmutatni egy egységes, gonosz jobboldalt, (ez akkor is így lesz, ha nem kerülnek be a kicsik, és akkor is ha be), akkor itt ki fog végül győzni? az MSZP teheti azt, hogy osztódik, mivel nincs "főgonosz" ami összetartsa, vagyis ha nem is jutnak be a kicsik, önmagában is megteremtheti a többpólusú baloldalt, a többpólusú jobboldal mintájára. (persze parlamenti keretek között ez nehezebb lesz, mert fennálhat az a helyzet, hogy lesz egy még kisebb MSZP frakció, meg egy szép kis független tábor, akik egy (vagy két) parlamenten kívüli, új párthoz tartoznak.) a Fidesz meg könnyen lehet, hogy újra kétpólusúvá tudja tenni a parlamentet, figyelmen kívül hagyja az MSZP-t (osztódással vagy anélkül), és a Jobbik lesz a főgonosz, ezzel viszont a Fidesz magát hát baloldali pártként pozicionálná, ami hatására a Jobbik vagy mérséklődik, vagy nem. a Fidesznek lehetősége van arra, hogy ha nem is az MSZP-vel, de az MSZP mögött álló, mostanra igencsak elbizonytalanodó értelmiségi elittel köt "nagykoaliciót", így a meglévő saját holdudvarát egy másik holdudvarral boronálná össze. (nagyon úgy néz ki, hogy a Jobbikkal szembeni politikájából következően a Fidesz most el tudja csórni az MSZP hátországát. pláne, ha a parlamentben egyértelműen ő lesz most a demokratikus gigász (ami az MSZP volt eddig), és a JOBBIK a fasisztoid, ami eddig a FIDESZ. az MSZP elitje (sajnos) szereti a fasiszta veszélyt, ebből él, vagyis, miután meggyőzödnek, hogy a Fideszesek igazszívű antifasiszták, mögéjük állnak. na én ezen nagyokat fogok mulatni, ha ez a jóslatom beválik.) vagy azt is megteheti a FIDESZ, hogy abszolút a centrumból politizál, nem megy balra, se jobbra, így nem kényszeríti mérséklődésre a Jobbikot, és kivárja azt is, hogy mi történik baloldalon, ekkor 2014-ben az történhet, hogy a fidesznek lesz többféle baloldali kihívója és egy lényegesen jelentéktelenebbé vált szélsőjobb párt, és az az érzésem, a Fidesznek igazán ez a centrumban maradás a nyerő, túl kockázatos balra menni, húzni befele a jobbikot, és megpróbálni kiszorítani az MSZP-t (vagy annak utódjait), mert bár megtartaná az eddigi parlamenti logikát, de a választópolgárok Magyarországon nem biztos, hogy csípik, ha nem tudják hol a jobb, és hol a bal. ügyes húzásokkal még így is átállhat mögéjük a mostani MSZP-s értelmiségi elit egy része (ha az MSZP szakad, akkor pláne), jó kormányzással meg a jobbik tényleg eltünne a balfenéken (jaj, nem, a jobbfenéken). szóval 2014 dönti el milyen is igazából a Fidesz ereje.

Bona Fides 2010.03.27. 10:59:12

@Wudu Allen: Elnézést, ezt benéztem. Egyébként én minden kedvezményt, kompenzációt, segélyt, cafeteriát, stb. törölnék, mert csak a visszaélésre ösztönöz és kimutatható haszna nincs, az ellenőrzése viszont rengetegbe kerül.
Megszüntetném azt a szemléletet is, hogy a nyugdíjast a családi kapcsolati körből kiragadott önálló gazdasági egységnek tekintjük, mintha egyedül állna a világban. A nyugdíjas valójában egy család része és a családja éppúgy felelős érte, mint a gyermekekért. Én magamhoz vettem a nyugdíjas anyámat a saját háztartásomba, mert egyszerűen gazdaságtalan volt fenntartania egy önálló háztartást. Ez nagyon jó neki, mert nincs egyedül és gondoskodnak róla, nekem is könnyebb őt így ápolni, ráadásul a nyugdíja sokat lendített a családi költségvetésen. A nyugdíjast tehát nem az államnak kell eltartania, hanem abban a családjának is részt kell vállalnia. Ezt tudatosítani kellene az emberekben. Régen is eltartotta a család az öregeket. Nincs abban semmi rossz. Utálom már ezt a sok sírást a nyugdíj miatt.

Bona Fides 2010.03.27. 11:06:18

@jjulie: Fiatal lehetsz, mert az én időmben még nem volt jogi kar minden kutyapisilte körtefánál. Kb 90-120 főt vettek fel az ELTE-re, 8-10 szeres volt a túljelentkezés, kevesebbet a pécsi és szegedi karokra. Legalább 20% lemorzsolódott.

fell bandi 2010.03.27. 11:07:27

@Vénveterán: nyilván külön sorsolják a sorrendet minden területi listán, mivel a lista összetétele mindenhol különböző (lehet). Én nem hiszem egyébként, hogy lenne szerepe a sorsolásnak, ahhoz már nagyon hülyének kell lenni, hogy valaki úgy menjen oda, hogy a legfelsőt fogja beikszelni.. Az ilyen inkább otthon marad és megnézi a Győzike ismétlését xDD

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 11:08:34

@Ravaszdi: ezt jól leírtad, de szerintem a címzetted értelmi képessége ebből csak annyit fog kiszűrni, hogy "bunkó paraszt az orbán oszt jó napot."
írhattad volna simán címzés nélkül is mert szép és jó elemzés a várható jövőről. a címzetted szavazni sem fog menni, csak rontó gondolatai vannak, semmi építő gondolat.

jjulie 2010.03.27. 11:08:49

@Ravaszdi:

ha én provokáltam ki belőled ezt, az nagyon hízelgő lenne számomra, és nagyjából erről beszélek én is, szóval jöjjön most a fidesz, de senkinek ne legyen itt most örömittas nagy pofája, se fideszdrukkernek, se fidesz politikusnak, és akkor oké, és a fideszdrukker ne a boldogságtól ragyogó bambasággal ikszeljen, hanem aggódva és szúrós szemmel

jjulie 2010.03.27. 11:09:45

@Bona Fides: 52 éves vagyok, és 78-as a story

hoplita 2010.03.27. 11:12:52

@colosgirl:
Tudod, hogy én kire, én is tudom te kire és egyikünk sem gyengeelméjű, ezért nagyjából a végeredményt is meg tudjuk saccolni.
Nem itt a kutya elásva..

De hogy Orbán előszedi ezeket a támadható nímandokat, az ügynök, "még május 8.-án belépek az NSDAP-be" martonyit, a tasnádival üzletelő, olajos kezű, ragyás, geciláda pintért......ez mindennek a teteje!!!
Ez kérlek nagy szegénységi bizonyítvány a fidesz részéről és Orbán kompetenciáját illetően is vet fel kérdéseket...igen kellemetlen kérdéseket.

jjulie 2010.03.27. 11:15:13

@colosgirl:

tévedsz, én gyakran változtatom a kedvenceimet, most a húsdaráló előtt gombolkodó orbánkép a sláger, kit izgat hogy közben egy bunkó paraszt

a hoplita meg az isten

Bona Fides 2010.03.27. 11:15:41

Ez érdekes, mert abban az időben nem volt ilyen átjárás a karok között és a jogi karra nem lehetett csak úgy átmenni, ráadásul az alábbi link szerint csak '96-ban indult újra a jogászképzés Debrecenben. Akkor hogyan lehet '78-as a sztori?

jog.unideb.hu/tovabbkepzesek/allam-es-jogtudomanyi-doktori-iskola.html
"Az állam- és jogtudományi képzés 1914-ben indult meg Debrecenben a két évvel korábban törvényileg megalapított Magyar Királyi Tudományegyetemen. A három és fél évtizedes, sikeresnek tekinthető működés után a Kar (akkori elnevezése alapján Jog- és Közigazgatástudományi Kar) tevékenységének felfüggesztésére 1949-ben került sor. A jogászképzés felfüggesztésből való újjáélesztésére a múlt évtized elejétől indultak meg a törekvések, melyek 1996-ban vezettek eredményre és ebben az évben szerény keretek között újraindult a képzés a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, eredetileg intézeti formában. "

tlac 2010.03.27. 11:16:01

Ha Vona állja szavát jöhet a Bokros-Vona vita. Első kérdés Bokros felé: Mi értelme volt Bp-en 8 (nyolc) MDF-SzDSz KÖZÖS jelöltet indítani, mégha adtak is Mesterházyék 300 millát (nem a sajátjukból..). Melyik agytröszt találta ki?! És h mekkora meló volt még időben átírni a zömét csak MDF-esre?

Bona Fides 2010.03.27. 11:18:19

@old_field: Ebbe bukott bele az SZDSZ. Nullához konvergáló támogatottsággal akart megerőszakolni egy egész nemzetet, tudjuk-merjük-tesszük akkor is , ha nem akarjátok mottóval.

Sajnos ebben az országban a demokrácia fogalmával sincsenek tisztában az m.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 11:18:28

@fell bandi: hidd el rengeteg ilyen van. írtam már régebben, hogy az utód államokban és nyugaton is sok helyen, amerikában is az alacsony részvétel a megszokott.
a tudatos választók mennek el nagy többségben a butábbak kevésbé. nálunk sajnos még rengetegen vannak akik azt sem tudják miért mennek.
saját tapasztalat 2006-ból, megböki a vállam egy köpcös nem norvég kisebbségi, hogy kislány (két fejjel voltam magasabb) ugye ez a gyurcsányi úr bandája (így bandája) akire ikszelni kell? és mutat egy gyűrött papírt, amire az mszp logója volt filctollal rajzolva.
mondtam neki sajnos nem tudom én sem a választ, kérdezze meg az asztalnál.
tehát rengeteg ilyen van, hallottam már ismerőstől aki volt választási bizottságban, hogy mentek mozgó urnával és a néni azt mondta neki azt ikszeljék, hogy legyen királyság ismét. mondták hogy de itt pártot kell választani. olyat ő nem ismer. de akkor is neki azt ikszeljék hogy legyen királyság ismét.
sajnos ez van.
tésztacsomagokról, kajajegyről ne is beszéljünk.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 11:21:24

@jjulie: megkértelek, nekem ne írogass. ez a szint nem az én szintem. tudom hogy csak provokálsz, de eltöltheted hasznosabban is az idődet, hiszen felőlem a fejedre is állhatsz, nem tud megérinteni egyik hozzászólásod sem. sajnálom.
magad járatod le nem engem.

jjulie 2010.03.27. 11:25:53

@Bona Fides:

ez jó, egy kicsit megfogott a dolog, de az említett nevetgélés lezajlott, és van még egy-két jogászviccem és történetem, ha akarod, amúgy neked hogy tetszik a hoplitás orbán és a húsdaráló vizíó?

fell bandi 2010.03.27. 11:32:44

@colosgirl: lehet, hogy van igazság a soraidban, elég nagy itt a sötétség, különben nem itt tartanánk..
off: te még nálam is magasabb vagy? én csak 194...

Vénveterán 2010.03.27. 11:33:27

@fell bandi: Na igen logikusnak tűnik a dolog, csak eddig még nem tűnt fel:)

5-6 lista esetén én is inkább arra tippelnék, hogy minimálisan befolyásol, de sose lehet tudni, egy hosszabb listánál inkább lehetne jelentősége.

Egy rövid történet: pár éve megkérdeztem egy egyetemista (!) évfolyamtársamat, hogy kire szavazott mszp vagy fidesz, azt mondja azt már nem tudja, arra akinek xy a vezetője...:D (szándékosan nem nevezem meg xy-t, mert gyanítom fordítva is ugyanígy vannak esetek)
Ezek után már sok mindent el tudok képzelni...

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 11:34:55

@namitirok: sajnos a mostani választásnál nincs és nem tudok mást. leírtam ezerszer, hogy tisztában vagyok a hibáikkal, és sok minden más háttér dologgal. de ez egy dolog. és most minden pártnál ezt mondom, nézzük a jövőt, kinél mire számíthatunk.
sajnos a jobbik az egy nagy nulla, és az utóbbi idők buta megnyilatkozásai nem éppen kedveznek nekik. a mögöttük álló emberek is finoman fogalmazva is nagyrészt kocsmai szájkaratézós hősök. két sör mellett megváltják a világot, és mindenki más csak zsidóbérenc, mocskos liberális. csak dumából jelesek, és ez is lesz a vesztük. mindek rájuk szavazni? elég nekik bőven az a 15% körüli eredmény.
a szociktól mit várhatunk a jövőben? egy 60 fő körüli frakcióba besűrítve a legjava? lendvai, gyurcsány, szekeres, lamperth? na ne. instant mszp. liberalizmusban és chartában oldódik :D
és itt meg is állhatunk. mert az mdf nevet bitorló szedett-vedett gitt egylet az bejutni sem méltó, remélem ne is fog. marad az lmp. rájuk ugyanúgy mint a jobbikra nem szavazok, sötét ló, nem tudni kik állnak mögöttük, majd jussanak be és tegyenek le valamit az asztalra.
most jön a 11-e.
és nézem azt, hogy valaminek kell történnie, és egy lehetőséget ezért a fidesz megérdemel. ha az lmp állna 60%-on és a fidesz 5%-on akkor másképpen gondolkoznék.
most égető szüksége van az országnak, hogy alkuk nélküli komoly felhatalmazással rendelkező kormánya legyen. ennyi.
és pl. a pintérrel sincs bajom, rendőr ismerőseim már várják, mivel tisztában vannak vele, hogy az utóbbi évek egyetlen komoly béremelése a rendőrségen az ő nevéhez fűződik és tudja hová kell nyúlni, hogy hatékonyabb lehessen a rendőrség, arról nem is beszélve, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr :D
a többi pártnál is lehet hasonló kaliberű, he nem nagyobb gazembereket találni mint pintér pl.
nem ezen fog múlni. és nem nekem a tisztem kiállni a fidesz mellett. mindenki a lelkiismerete szerint szavaz, és utána maga is számol el majd a lelkiismeretével.
de a véleményem fentartom.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 11:40:19

@colosgirl: És én tisztelem a véleményed, mindenki arra szavaz, akit a lelkiismerete diktál! Vagy a pénztárcája, rosszabb esetben, esetleg a meggyőződése, (tán) a legrosszabb esetben.
És még az is változhat időnként, miként láttunk rá egy csomó példát!

jjulie 2010.03.27. 11:46:28

@Bona Fides:

hoplita 2010.03.27. 10:45:03

stratez 2010.03.27. 11:47:58

Az MDF sorsát az dönti el, hogy az elmúlt hetek (hónapok, évek) botrányai vittek-e el több szavazatot, vagy a felvett mártír, azaz az MSZP-Fidesz-Jobbik-tengely áldozati báránya póz hoz többet a konyhára...

Bona Fides 2010.03.27. 11:48:23

@Bona Fides: Ezt a gondolatmenetemet kiegészíteném azzal, hogy ez volt az a pont, amikor elvetettem azt az elméletet, hogy jó dolog, ha több kis párt van a parlamentben. Lehet, hogy régi demokráciákban működik, nem tudom....
Nálunk a mérleg nyelve lényegében zsarolási pozíció és ettől egyszerre félek és undorodom. Döbbenten néztem, hogy a szadesz hogyan erőszakolja meg az mszp-t, az pedig tehetetlen ellene. A szadesz támogatottság nélküli törpepártként következmények nélkül verhette szét az egészségügyet. És!!! Ennek ellenére más pártokba belepetézve még mindig bejuthat a parlamentbe.

Bona Fides 2010.03.27. 11:49:40

@jjulie: Nem is akarom megnézni. Szerintem ez nem politikai téma.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 11:49:59

@namitirok: mondjuk nálam az is hozzátartozik, hogy 2002-es első szavazó voltam, és akkor is fidesz, 2006-ben is fidesz. meg önkörmányzati és uniós választáson is fidesz.
de képes vagyok változtatni ha van értelme. eddig tavaly a jobbik volt az ami pillanatra elgondolkoztatott de hamar rájöttem a mögöttes dolgokra. és ismét személyes tapasztalat, munkahelyen baráti és rokoni körben is egyre több az az ember, aki jobbikozott és most fideszt választja inkább.
sokan megdöbbentek a vona utóbbi buta megszólalásain. szerencsétlen bábot hamar félre fogják állítani. nem egy karizmatikus vezető. jó kis félhangos napirend előtti felszólalgató lesz belőle.

jjulie 2010.03.27. 11:52:54

@Bona Fides:

legalább annyira, mint a pártokba belepetéző szdsz

csak viccesebb

CSENDES 2010.03.27. 11:55:53

@Bona Fides: én is fizetek adót, nem is keveset. És azt is lefogadom, hogy a legjobb helyről jöttek meg leginkább nem.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 11:59:06

@colosgirl: Isten óvjon a változtatástól! Max. a KDNP-re!
(remélem, hogy Te érted a viccöt:-)!

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:01:32

@namitirok: persze hogy értem. mosolyogva születtem, úgy kellett megpiszkálni hogy sírjak picit :D
azt sztálinról mondták, hogy érti ő a viccet, csak nem szereti :)

hoplita 2010.03.27. 12:02:02

@colosgirl:
Figyelj csak, nem unod még mindig ugyanazt leírni...?

Mintha csak szíjjártópapagájpeti írkálna.:DD
Néhány saját meglátás, gondolat, egy kis kritika, csöppnyi elemezni próbálgatás....nem hiszem, hogy nem megy.

"....pl. a pintérrel sincs bajom, rendőr ismerőseim már várják, mivel tisztában vannak vele, hogy az utóbbi évek egyetlen komoly béremelése a rendőrségen az ő nevéhez fűződik és tudja hová kell nyúlni, hogy hatékonyabb lehessen a rendőrség, arról nem is beszélve, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr :D
a többi pártnál is lehet hasonló kaliberű, he nem nagyobb gazembereket találni mint pintér pl...."

Ez meg muhaha...!!!
Nem reagálok rá - az ávós ismerőseid valszeg agyatlan droidok lehetnek ilyen véleményekkel - mert ezt a korod kontójára írom.
Ritka sötét alakja a magyar szervezett bűnözésnek ez a pintér nevű szarzsák.
És a maszophoz való szálait mi sem bizonyítja jobban, hogy az Orbán-éra legkevésbé támadott minisztere volt.....és ha ez neked kevés, akkor gondolj a görényivel közös cégére, nagy barátságára.
Lásd Zámoly...Rádió utca....csak ezekre te nem nagyon emlékezhetsz.

stratez 2010.03.27. 12:02:05

@colosgirl: Az elmúlt hetek Jobbik körüli történések, nyilvánosságot kapott ügyek legalább -5%-ot jelentenek a pártnak.Nagyon csodálkoznék, ha 15 % fölé mennének. A legfrissebb szavazatokat vivő ügy például Morvay hazudozása kerékbililencselésileg. A leggusztustalanabb a hazudozáson kívül, hogy többmilliós euképviselői fizetésből nem telik neki a hétezres bünti kifizetésére. Röhej...

Ravaszdi 2010.03.27. 12:03:33

@jjulie: aggódva és szúrós szemmel ikszelek, nyugi. :) a többiek meg úgy, ahogy akarnak. nekem meg lesz az a lélektani előnyöm, hogy jobbra és rosszabbra is számíthatok (bár inkább optimista vagyok, a reális határokon belül), mások meg, ha nagyot akarnak koppanni, akkor nagyot is koppannak.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:03:40

@namitirok: ja és semmi okom sincs, hogy változtassak. sőt ide jövök feltöltődni. az itteni némelyik hozzászóló írásai, erősítik azt, hogy jól döntök. :)
akinek eddig megmutattam az írásokat, mind egyetértett velem :)

CSENDES 2010.03.27. 12:06:44

@jjulie: De ezt már írtad, csak nem olvasta.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 12:08:11

@colosgirl: Válogasd is meg, kinek mutogatsz és mit! (ez csak egy jó tanács, kicsit féltelek, tán azért...)

CSENDES 2010.03.27. 12:08:13

@hoplita: Ó hát most kell majd megfizetni azért a sok év gyötrelemért, küzdésért, itt az idő.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:12:08

@hoplita: pont ezek erősítik, hogy jó helyre szavazok. :)
az ilyen szintű hozzászólások azok, amelyikek kellőképpen gyengítik a jobbik szereplését :)
azok az ávos droid barátaim pedig azok, akik árvízkor 6 napig zsákot pakoltak, égő házből gyerekeket mentettek, míg a gárda csak masirozgatott.
és nem akartam számra venni a gárdát, hadd bohóckodjanak.
nekem sokkal szimpatikusabb lenne ha besoroznák az embereket pár hónapra ne csak a buli meg a drogok. és a honi gárda amit a fidesz akart.
a régi mhsz mintájára, ahol klubbokban lehetnének és katonai ismerteket is lehet szerezni, de katasztrófa helyzetekben is lehet alkalmazni őket.
a korommal ne gyere, nagyon buta és primitív megközelítés.
nem a kor számít, hanem, hogy miről tudsz miről nem. gergényi egy vaddisznó de kit érdekel. engem nem vertek meg, nem voltam kint.
az nem hősiesség volt csak egy csűrhe vandalizmusa. a békés gyurcsányellenes tüntetőket focihuligánokkal felprovokálni nem nagy tett. nem dicsőség, és a többség sosem fog mellétek állni. pont ilyenek miatt.
lehet szépeket írni, csak vigyázz az egészségedre :)

hoplita 2010.03.27. 12:12:59

@stratez:
Ne hazudj..!
Anyukád nem említette, hogy csúnya dolog?
A Morvai kontra közterület felügyelők afférban te ennyire tudod a tutit?
Mert én nem, és szerintem az érintetteken kívül senki más....

Egyébként reménykedj csak...főleg abban, hogy ernővonmesterházi ne tuggyon még két hétig dalolni nyilvánosan.
A békávé árnyéka egyre közelebb húzódik már a Fideszhez is....
De biztos nem igaz, mert a fideszes nem lop, nem hazudik, genetikailag képtelen rá..:DD

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:15:00

@namitirok: köszi szépen, megvédem én magam, nem tartok senkitől.
a lelkiismeretem is tiszta.
az itt engem szidalmazók nem ellenfelek. :)

Bona Fides 2010.03.27. 12:15:45

@CSENDES: Miért nem? Csak nem apehos vagy? Azok szentül meg vannak győződve arról, hogy aki jómódú, vagy vállalkozó, az nem fizet adót. Ez szimplán baromság. A hülye pénzügypolitika táplálta ezt a hülyeséget a fejekbe. A magyar nem szeret adót fizetni, bezzeg a fegyelmezett németek!!!! Aztán előkerültek a svájci bankok cd-i és fostak a jó adófizető németek. :))) Nem kell minden propagandaszöveget megenni.
De ha elfogadjuk is, hogy nem fizetnek, akkor az ellen nem a tandíj a megoldás.
Érdekes, mindenki úgy gondolja, hogy ő sok adót fizet, más meg keveset.
A lényeg az, hogy a magyar polgár adóterhelése olyan magas, hogy egy középosztálybeli sem tud (büfészakokat leszámítva) tandíjat fizetni a gyerekeinek. Az egyik lányom orvosi karra készül, sajnos nem tantónéni akar lenni.

jjulie 2010.03.27. 12:17:34

@colosgirl:

nem bánt senki, nézz vissza az előző poszt végére

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:18:19

@hoplita: a lényeg csak a jobbik :D
talpig becsületes tisztességes emberek gyülekezete, mindenki az erkölcsi mérce legmagasabb fokán áll, büntetlen előélettel, tiszta múlttal csatlakoztak nemzetünk megmentőinek seregéhez :)
és bekerülésük esetén soha semmiféle korrupció őket meg nem fertőzi, minden anyagi lobbitevékenységnek hősiesen ellenállnak :D
a mesének vége, fuss el véle :D

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:21:06

@namitirok: köszi mégegyszer :)
láttam az előző bejegyzés utolsó hozzászólását is.
horn gyuszi bácsit idézem, mert csak klasszikusokat szabad:

"na és?"

nálam nem az a lények mit mondanak. hanem hogy ki?
ennyi :)

CSENDES 2010.03.27. 12:21:58

@Bona Fides: Na jó látom le akarsz irtani. Lebuktam, APEH-os vagyok abból fizetem a tandíját a gyereknek. Mert mint tudod a közalkalmazottaknak kurva jó a fizetése 13,14,15 havi bér stb. Azért tüntettek 03.04-én(?), s bosszúból bevágták az inkasszókat Fejér Megyében a vállalkozók számlái ellen úgy 48 órával bérfizetés előtt, hogy megmutassák, majd ők beszedik azt az adót, amelyből megkaphatják a mozgóbérüket.

Azért szeretném, ha más is adózna annyit mint én. Én nem sajnálom senkitől az adóterhet. De mindegy. Úgy is tudom ki akarsz szorítani. Megmagyarázod, hogy rosszul látom. Hát legyen. Rosszul látok. De Te akkor vak vagy már megbocsáss.

jjulie 2010.03.27. 12:25:53

@CSENDES:

ő büntető bíró, nem egy nagy anyagi karrier, ráadásul egy csomó állatsággal foglalkozik nap mint nap

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 12:27:27

@colosgirl: Ez azért szomorú, mert nem mindig tudhatod, hogy a "ki"-t mi motivál!
Ebből félreértések, bántódások és inzultusok származhatnak!
Gyakran van "érthetetlen" konfliktusod másokkal?
Nézz körül, mert az ember gyarló!
És ezzel most és itt be is fejeztem a "kioktatásodat"!:-)

tlac 2010.03.27. 12:29:33

Herényi 8%-ra, Somogyi Zoli 10%-ra méri az MDF-et, meg kell legyen bőven.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:29:41

@CSENDES: vállalkozó azt ír le az adójából amit nem szégyell, vállalkozó ott csal ahol tud.
a közalkalmazott nem ír le semmit, annyit kap amennyit adnak. mellékesre nincs lehetőség. magyarázd el ezt az adó dolgot a pedagógusoknak, akiket naponta aláznak a diákok, vernek a szülők. diplomás emberek és szégyen a fizetésük. eü dolgozókról nem is beszélve, és az apeh alkalmazottak nettó 80-120 ezres fizetése sok? az, hogy az osztályvezető milliós jutalmakat vesz fel, még nem jelenti az egész közszférát. és közszféra nélkül nem lenne élet. tűzoltó, rendőr, eü alkalmazott és pedagógus szükséges ebben az országban.

hoplita 2010.03.27. 12:31:26

@colosgirl:

"..... gergényi egy vaddisznó de kit érdekel. engem nem vertek meg, nem voltam kint.
az nem hősiesség volt csak egy csűrhe vandalizmusa. a békés gyurcsányellenes tüntetőket focihuligánokkal felprovokálni nem nagy tett. nem dicsőség, és a többség sosem fog mellétek állni. pont ilyenek miatt...."

Ezzel itt piszokul elvágtad magad, cicus, ezt kár volt leírnod.:(
Ugyanezt mondd el azoknak is, hős báránykám, akik heteket ültek a semmiért, akiknek csontját törték, kilőtték a szemét....nem voltál még akkor itt picinyem, amikor erről már volt itt egy este szó és kifejtettem, hogy az autszájderek kussoljanak ebben a témában, mert ez az egyik gyenge pontom.
És igen, szarok az ávós barátaidra, aki pénzt várnak pintértől.
A Gárdát meg a szádra se vedd...!!!
A Honi Gárdáról meg érdeklődj simicskánál...vajon miért nem merték benyújtani a törvényjavaslatot...?

Megárulhatsz egy gyékényen a minekmentekoda, énnem kaptam kunczéval....!!!!
Az ilyen böffenetek meg engem erősítenek abban, hogy semmi keresnivalóm köztetek és nem vagytok ti más, mint nemzetiszín pántlika vityka kalapján.....díszlet, és hasznos idióták gyülekezete.

Gratulálok, mindig elválik a szar a májtól

CSENDES 2010.03.27. 12:31:48

@jjulie: Kicsoda az az Ő?? Mert büntető bírókról (is) tudnék írni.
Meg más bírókról is. Meg a felszámolásokat elrendelő bíróságokról. Nagyon konkrétan, csak az nagyon szakmai lenne és sokakat nem érdeklő téma. Meg a Legfelsőbb bíróságról, meg a táblabíróságokról. Tisztelet a kivételnek, ha az elsőfokú eljárásban nem nyersz meg valamit jogerősen, akkor reszkess. Meg korrupcióról. Ugyan nem vagyok egy Kende, de sajnos vona mit mesélni.

aum 2010.03.27. 12:33:22

@hoplita: Én hiszek Morvainak, de attól még a -5% igaz.
A cigánybűnözés miatt a Jobbikhoz pártoltak egy része most szembesül a jobbikbűnözéssel és elgondolkodik, hogy inkább őket se.
Egyébként voltam már hasonló szituban, füllenthetnek a hatóságiak, de erre az adekvát fellépés az lett volna, hogy Morvai beleírja a jegyzőkönyvbe a saját verzióját, lefotózza egy mobillal, ha kell rendőrt hív.
Jogilag a közterületesek jegyzőkönyve perdöntő, tudtommal Morvai nem is indított pert, hiszen bebukná.
Mellesleg járdán tilosban parkolni bunkóság.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:33:49

@namitirok: nem oktattál ki. igazad van, csak másképpen élem meg. nem tartom tényezőnek, és nem is veszem magamra a terhét, hogy megtudjam mi van a fejekben.
régebben a stop.hu-n is írtam, hát kitöröltek mikor azt írtam a hozzászólásokat látva, hogy szerencsére ez itt egy max. 20 fő beszélgetése, de a stílust tekintve ez a balliberális oldal kurucinfója :)
na el is kaszált az admin :D
itt is az van. szerencsére nem az itteni emberek döntik el a választást, de érdekes a véleményeket látni.
szoktad nézni a magyar hírlap hozzászólóit?
elborította őket a jobbikos alja meg a bögrés szocietasos csapat :) direkt nem veszik le, nem moderálják, ezzel is szépen mennek a 15% alá :)

CSENDES 2010.03.27. 12:34:32

@colosgirl: Ez kicsit vitriolos vicc akart lenni, de látom feszült vagy. Igaz elfelejtettem a mosolyt kitenni. De csak nem Te vagy az APEH-os?:-)))))

CSENDES 2010.03.27. 12:37:33

@colosgirl:" Pintér Sándor volt belügyminiszter eladta a Civil Biztonsági Szolgálat (Civil) Zrt.-t, az új tulajdonos a Prostasia Zrt. lett. A cég tulajdonosa Kántor Tibor, aki a a Fidesz-kormány idején Simicska Lajos APEH-elnök helyettese volt.

A Prostasia Zrt. lett a Civil Biztonsági Szolgálat (Civil) Zrt. új tulajdonosa, közölte Civil Zrt. a honlapján pénteken. A Pintér Sándor volt belügyminiszter tulajdonát képező társaságot március 25-én vette meg a Prostasia Zrt., amelynek tulajdonosa, Kántor Tibor a Fidesz-kormány idején Simicska Lajos APEH-elnök helyettese volt."

A közlemény szerint a Prostasia Zrt. a vásárlással "a Civil Zrt. és a hozzá tartozó cégcsoport" tulajdonosa lett. Tasnádi László, a Civil Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a tulajdonosváltás nem jelent semmiféle változást a cégcsoport működésében. A vezérigazgató a vételárról nem kívánt részleteket közölni, miként a tulajdonosváltás okát firtató kérdést is elutasította azzal, hogy erről a Civil Zrt. volt tulajdonosát, Pintér Sándort személyesen kell megkérdezni." Ezt a személyt várják vissza olyannyira??? A lányom rendőrnek készül. Na ne már!!!!!

jjulie 2010.03.27. 12:38:37

@colosgirl:

na igen az én gyerekeim a egy belvárisi általános isi és gimibe jártak egy évig (aztán jól eltüntünk onnan), szóval a belvárosban egyre kevesebb az állandó lakosként élő család, nagyon elfogyott a gyerek, és hogy ne kelljen bezárni az általános iskolát és ne legyenek mukanélküliek a tanárok, (nagyon régi suli, iszonyú sok szép karriert befutott ember kezdte ott a tanulmányit) kitalálták, hogy legyen gimi is, és felvettek minden gyengeelméjűt hogy legyen gyerek is, aztán szétdarabolták kis csoportokra az osztályokat, hogy több tanár kelljen, tanítás meg nem zajlik, szóval az tanári lobbit sem kell annyira félteni

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:41:52

@hoplita: na :D ezt mondta nagyapám is :D elválik a szar a májtól.
te is tisztában vagy vele, hogy mennyire érdekel a véleményed. nem kell nekem sem írni, sem foglalkozni velem :)
szerencsére van sok hasonszőrű komád akikkel jól elvagytok :)
ugyhogy lehet nem hozzám szólni inkább.
amúgy pedig akkor és annyiszor veszem a számra a gárdát a tisztelt jobbikos bunkó bagázzsal együtt, ahányszor akarom és amikor akarom.
ezerszer leírtam, de nem tudom minek.
az ego-d messze magasabb az iq szintednél, ezért inkább írogass még szép nagy butaságokat csak ne nekem, mert nem tud meghatni.
ezerszer inkább vitya féle nemzeti pántlikás világ, mint egy jobbikos fenyegető bunkó droid csapat parancsuralmi rendszere alatt kelljen éllni. majd ők megmondják mit lehet gondolni és mit nem.
soha jobbikot, soha gárdát, soha csőcseléket, soha parancsuralmi diktatúrát.
fenyegetéshez, bunkó stílushoz értetek semmi egyébhez. ennek itt te ékes szószólója vagy.
köszönöm de nem.

CSENDES 2010.03.27. 12:41:57

@aum: No azért itt álljunk meg egy szóra. amit olvastál az nemjegyzőkönyv, hanem egy nyilatkozat arról, hogy mi történt. Jegyzőkönyvet nem mutattak be. Legalábbis az nem így néz ki. Én nem védem Morvait, mert nem bírom őt, de ami tény az tény.

Bona Fides 2010.03.27. 12:42:12

@colosgirl: vállalkozó azt ír le az adójából amit nem szégyell, vállalkozó ott csal ahol tud.

Már ha van miből leírni, ha van munkája, stb. Van, hogy benne van a pénze, a munkája és nem tud megrendelőt szerezni, és nem fizetnek a munkájáért, stb.
A vállalkozó nagyon nehéz körülmények között és a saját kockázatára vállalkozik. Sokan kényszervállalkoznak, pedig nem igazán értenek az üzlethez. Ez sem fenékig tejfel ám! Amit te látsz, az zömmel hitelből van, a cégé a ház, az autó, minden rajta a bank jelzálogjoga.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:42:57

@CSENDES: én feszült? :) olyan nem szoktam :)

hoplita 2010.03.27. 12:43:22

@CSENDES:
"...Ezt a személyt várják vissza olyannyira??? A lányom rendőrnek készül. Na ne már!!!!! ..."

Ezt.

A lányod meg jobb ha pályát vált, mert a rohadás továbbra is biztosított lesz.:(

CSENDES 2010.03.27. 12:45:26

@jjulie: Na ze a mi kis községünkben is így van. Cca 35 gyermek és 30 tanár. Szakmunkásképzést is elindítottak. S megfenyegették az etnikumot, hogy aki máshova jelentkezik, azt megbuktatják. Szééép?

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:47:09

@Bona Fides: az a baj, hogy mesterségesen szembeállítják az embereket. nem kellene egymásra mutogatni közszférának vállalkozóknak. mindkettőnek meg van sajnos a maga baja. az egyik a munka és hitelek, a másik az állam bácsi szorongatásai között él.
az egész társadalomban ott van minden rétegnél a feszültségpont.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 12:47:11

@colosgirl: Hypothese non fingo...nem ismerem az idézett helyet, lehet, hibáztam?:-P

CSENDES 2010.03.27. 12:47:42

@hoplita: Nem tudom eltántorítani. Már ott van. Csak igyekszem a szemén a hályogot felnyitni, hogy más legyen. Tudod nemkönnyű egy 19 éves lányt meggyőzni, ha beverekedte magát a férfiszakmába.

hoplita 2010.03.27. 12:48:34

@Bona Fides:
Haggyad már...!

Fogalma sincs mit jelent magyar kisvállalkozónak lenni.
Csak a milliárdos menőket látja, az alján küszködőkről gőze sincs.

CSENDES 2010.03.27. 12:49:09

@colosgirl: És egyébként vállalkozó sem vagyok, csak bérből és fizetésből élő egy középvállalkozásnál.

tlac 2010.03.27. 12:50:04

@CSENDES: Morvai a Jobbik liberális szárnya.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:50:45

@namitirok: Hypothese(s) non fingo :) bocsi
de nem maradtál le semmiről.

Bona Fides 2010.03.27. 12:50:48

@CSENDES: Kétségtelen, hogy az igazságszolgáltatás is durván felhígult, leginkább az elmúlt 8 évben.
Tudod-e, hogy már önmagában a sok bírósági-hatósági ügy is azt jelzi, hogy rosszul működik a gazdaság, az állam? Minél rendezettebbek a körülmények egy országban, annál kevesebb ügy van. Sok bűnözés sok ügy. Sok bedőlt hitel, sok fizetésképtelenség, sok egzisztenciális okból felbomlott család, stb. sok ügyet eredményez. Sok ügyet pedig csak felhígult apparátussal, alacsony szakmai színvonalon lehet elintéztetni. Sok jogszabályból sok áll ellentétben az egyes emberek érdekeivel, ami sok korrupciót szül. Ezt kellene megszüntetni. Ezt az öngerjesztő folyamatként működő erjedést.

jjulie 2010.03.27. 12:51:49

@CSENDES:

a legszebb az volt, hogy minden héten volt egy két nap amikor nem volt tanítás, a tanárok jobban szaboltálták az iskolába járást min a gyerekek

hihetetlenül sütött az egészből, hogy mi a szarnak ide ez a sok kurva kölyök

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 12:52:06

@CSENDES: magyarul kiszolgáltatva hogy a vállalkozó nem megy-e csődbe, és minden hó végén rendben érkezik-e a pénz.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 12:53:25

@colosgirl: De ezt Te írtad pár perccel ezelőtt, nem?
"vállalkozó azt ír le az adójából amit nem szégyell, vállalkozó ott csal ahol tud."
Nekem ezt azt jelenti, hogy olyan gyakran változtatod a véleményed, mint a Fidesz. Még ez sem baj, ha változnak a körülmények!
Nade ilyen nagyot és ilyen gyakran?

Bona Fides 2010.03.27. 12:53:59

@hoplita: Honnan látná, ha nem él benne és ezt a propagandát nyomatják évek óta. Nem az ő hibája. Ebben az országban 8 év alatt mindenkit mindenkivel szembeállítottak. Az orvost a beteggel, a tanárt a diákkal, a közszolgát a vállalkozóval,stb. Mindenki marja egymást, ők meg tömik a zsebüket.

hoplita 2010.03.27. 12:54:52

@CSENDES:
Pedig én most nem látom az esélyét annak, hogy 10 éven belül büszkén viselhesse az egyenruhát, alkalomadtán.
Egy velejéig rothadt-korrupt szervezet és a következő időszakban sem lesz változás.....erre a pintérek a garanciák.
Meg a fidesz rendvédelmi elképzelései.
Felveszünk még 3 ezer droidot és dombon a ház.
Dilettantizmus és pótcselekvés a köbön....!!!!

aum 2010.03.27. 12:57:37

@CSENDES: Igaz, hogy a hivatalos jegyzőkönyv nem publikus, de az arról készült jelentés igen és nem is cáfolták annak tartalmát, mint ahogy azt sem, hogy Morvai nem írta alá és ebből következően nem valószínű, hogy beleírta a saját verzióját. Tehát akármi is van benne, az terhelő Morvaira nézve.
Ha Morvainak nem tetszik valami, maga hozná nyilvánosságra a jegyzőkönyvet, amit hivatalból meg kell kapnia.
Elvileg elképzelhető, hogy még nem kapta meg a jegyzőkönyv másolatát, szóval várjunk pár napot. Ha addig nem cáfolja meg a jegyzőkönyvre hivatkozó jelentést, azt jogilag bizonyítékként fogadhatjuk el.
Egy jogásztól elvárható, hogy adekvátan járjon el egy ilyen kényes ügyben.
Nekem két éve volt hasonló ügyem, öt hatóság szállt ránk (civil szervezet rendezvénye) és szimplán beleírtam egy mondatot a jegyzőkönyvbe, miszerint nem igaz, hogy engedély nélkül tartottuk a rendezvényt (tényleg kaptunk engedélyt) innentől kezdve egy állítás, egy tagadás.

jjulie 2010.03.27. 12:59:55

ez jó, végül kiderül hogy mindenki ebben és ugyan abban az országban él, és ha kimarad a politika a beszélgetésből mindjárt más az egész

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:02:10

Visszatérve az MDF-hez és Isaurához:
hetivalasz.hu/itthon/kampanycsend-mar-most-hetvegen-28108
Ha jól értelemzés, a l(ó)ogóm maradhat és írhatunk az MDF-ről, de a Fideszt dicsérni illetve szapulni tilos pl?

Ravaszdi 2010.03.27. 13:04:37

@colosgirl: nézd, én nem figyelem olyan intenzíven a kommenteket, hogy ráérezzek arra, kinek milyen értelmi képessége van. azt tudom észlelni, hogy jjulie fegyvere a provokáció, de csak azt lehet provokálni, aki hagyja magát - és sokan hagyjuk magunkat. :) a politikáról való párbeszédben meg eleve könnyű bicskanyitogatóvá válni, mert ez mégiscsak "egy, na, kinek van igaza"-játék.
ja, és attól, hogy valaki nem megy el szavazni, vágyhat arra, hogy megtanítson másokat gondolkodni. hogy jjulie poziciójából nézve ez mennyire hiteles és hatásos játszma, azt hadd döntse el ő maga. és hadd döntsem el én is kinek címzek, és mit - azért címeztem jjulienak, mert unalmasnak tartottam a három, vagy annál több, a "Fidesz csak Torgyán miatt győzhetett" tartalmú kommentjét. úgy gondoltam ő is unja, hogy ugyanazt az ételt csócsálja most újra és újra, ezért bővítettem a menüsort. és mivel nem a meggyőzés, hanem a kínálás volt a szándékom, látod, nem is kezdtünk el vitatkozni. de örülök, hogy neked is tetszett a gondolatmenetem.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:05:31

@aum: Testus unus testus nullus, vagy ilyesmi.
Még adok egy házi feladatot és este estleg kikérdezem!
Ez kinek mit mond?
manonthemoon.nolblog.hu/archives/2010/01/11/Dicserni_jottem_nem_temetni/

hoplita 2010.03.27. 13:06:26

@colosgirl:
Belőletek 12 egy tucat.
Egyetlen önálló gondolat, egy frappáns szófordulat...semmi.
Csak a bullshit, de az töményen.:DDD

De semmi gond.
Egy év múlva olyan csendben lesztek ti, mint aki beszart.:)))

Bona Fides 2010.03.27. 13:06:58

@hoplita: Nem úgy mint a csendőrség, ami viszont mindenre gyógyír lenne. Igaz?

Mellesleg nagyot esik a szememben Viktor, ha Pintért visszahozza. Ez több mint bűn, ez hiba lenne. Elveszítheti vele a következő választáson a szavazatomat. :(

aum 2010.03.27. 13:09:08

@namitirok: Hozzátenném, hogy a közterületesek párban járnak - Testes duos :)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 13:11:17

@Ravaszdi: tetszett igen, és mivel tisztában vagyok ki provokátor ki nem, ezért csak kiosztom, és hagyom. :)
a legnagyobb büntetés az érdektelenség :)
én sosem mondtam, hogy nekem igazam van, és sokszor elnézést is kértem ha valakit akaratomon kívül megbántottam.
vissza lehet olvasni. tőlem sosem szoktak, de nem is várom el.
ilyen szellemi környezetben és ilyen emberektől főleg.
üdítő kivételként van sok értelmes és komoly gondolat, vélemény, ahogy a tiéd is, ami figyelemre méltó, és amiért jó itt lenni, és megosztani a magam véleményét is másokkal.
most lehet bicskanyitogató, és hasonló stílusú választ kapnak tőlem is a provokátorok, de én a bicskát becsukom, mivel az nem az én világom.
:)
ja és nem kell mindig vitatkozni, sokszor jó dolog az egyetértés is :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:12:39

@hoplita: Én ezt nem szeretném! Sőt, azt sem, ha mea culpáznának!
Egyet szeretnék, ha jövőre azt mondhatnám, hogy: Igazatok volt, érdemes volt EZT a kormányt megválasztani!
Sajnos, most még nem érzem ezt, de kívánom, hogy tévedjek!
Mindnyájunknak jobb(ik) lenne, hidd el!

hoplita 2010.03.27. 13:16:40

@Bona Fides:
Nézted Vonát az emegyen?

Volt két mondata, ami fölött gondolom sokan elsiklottak, akiknek nincs túl nagy affinitásuk a rendvédelem kérdéséhez.

Kivennénk a csendőrséget a béem hatásköréből, mint anno, és ami a lényeges, el is választanánk szervezetileg és jogilag is a rendőrségtől.
Speciálisan vidéki rendfenntartó alakulat lenne, önálló szabályzattal.
..és az indok...!!
A rendőrséget újjá kell szervezni, óriási feladatot jelent és nem kellene belekavarni egy friss szervezetet,
Magyarul....ki kell szedni az egészséges almát asok rohadó közül, elkülöníteni, majd a maradékot átválogatni.
Ez az alapelv.
Szerintem respektálható és működőképesnek tűnik.

Ravaszdi 2010.03.27. 13:16:59

@colosgirl: így van jó az egyetértés, és szerintem még jobb, ha egyet nem értés ellenére, pontosabban egyet nem értés mellett is együtt tudnak gondolkozni az emberek. :) vagyis hogy megtanuljuk a másikat nem "legyőzni", hanem egy nyer-nyer játszmában résztvenni velük.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:18:47

@aum: És aRogán válaszához mit teccik szólni?
Karakán vagy genya lépés volt-e ez?

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 13:19:33

@hoplita: szeretnélek egy év múlva hallani :) de inkább fél év. a jobbiknak annyi is elég. már most recseg ropog, csak aki vakon előre megy az nem veszi persze észre.
és ne rajtam kérd számon a gondolataimat, mert azok köszönik rendben vannak. hanem a te kurucinfós szövegeid uncsik. nincs más? megakadt a lemez? 20 címszóban összelehet foglalni az egész retorikádat.
de a lényeg, ha nem tetszik amit írok, lehet továbblépni.
de látom tényleg nehéz ezt megérteni.
régebben írtam, ha ellenséget keresel magadnak, akit provokálhatsz, akkor a saját házatok táján kell keresgélni, mert ma az országban a jobbik sikerének legnagyobb ellensége maga a jobbik.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:21:54

@Ravaszdi: Ez errefele nem megyen egy esztendeje sem! Nem lehet eme fene veszekedetteket megvezetnek ezzel!
Le Egerrel, fel nemes fejek!

hoplita 2010.03.27. 13:25:43

@namitirok:
Igazad van.
Jó lenne, ha nekem kellene revideálnom az álláspontomat, de félek, hogy nem kell.
Az "ismertektől", mint a Fidesz és kapcsolt részei tudom, hogy mit várhatok.
Jó beharangozó egyébként erre a 4 éves önkormányzati tevékenységük is.....észrevétlenek helyben a különbségek.
Vagy csak annyiban, hogy most a fideszeseknek vannak újabb rendszámú kocsijaik.:D

Fiinomhangolásra és visszafelé mutogatásra, széttárt karokra és nagy szájalásokra számítok.
Majd az idő előrehaladtával az arroganciára és nem kevés agresszióra is.
Eben gubát cserélünk.:((
Ne legyen, ismétlem, igazam.

aum 2010.03.27. 13:31:45

@namitirok: Rogán? Hol, mire?
Az is gyengíti Morvai hitelességét, hogy Trianonrol pofázik, de francia autóval jár :)

jjulie 2010.03.27. 13:32:59

@hoplita:

iszonyú keményen fognak összezárni és védeni a megszerzett bástyákat, nem fognak magyarázkodni meg mutogatni sehova...maximum lesz a kirakatban egy papagály

le fogják nyeletni a lúzerekkel, hogy vége az ábrándozásnak, nincs tovább, lehet beérni a morzsákkal..... örökre

csak a fidesz

hoplita 2010.03.27. 13:35:55

@colosgirl:
Én, a csőcselék csak erre vagyok képes.
De ti, az elit tuggyátok a tutit.

Mondom, szinte a lenini értelemben vett hasznos idióták vagytok.
Tudod mit...?
Nem is kell egy év....már az ősszel csodálkozni és értetlenkedni fogsz.
Én már láttam karón varjút, meg éjjeliőrt nappal meghalni.:)))
Meg hozzád hasonló, vehemens ifjoncokat egy életre kiábrándulni....ami viszont szomorú dolog.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:37:33

@aum: Ezt hagyjuk, mondjuk viccnek jó!:-)
Amikor a kilencvenes évek elején a franciák atomkísérleteztek valamelyik polinéz szigetükön, elhatároztam, hogy nem veszek flanszia terméket, semmilyent!
Aztán rájöttem, hogy ez mekkora hüleség! Honnan tudni, mit hol gyártanak? Kinek a kezében vannak a részvények?
Ha -amint hallom-olvasom- a Jobbiknak sikerülne elérni a karvalytőke távozását és az államadósság ki nem fizetését, lehet, hogy a szabolcsi dolgozókkal babrálnak ki, áttételesen! Nem?

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 13:39:04

a csendőrséget nem lehet a bm hatásköréből kivenni, hiszen nincs is bm. irm van, és a csendőrséghez alkotmánymódosítás kell, ugyani a rendvédelmi szervek felsorolásból akkor ki kell venni. és akkor ugye nem rendvédelmi, hanem katonai alakulat, amire nem a hszt vonatkozik hanem a honvédelmi törvény. ezek 2/3-os törvények. és a hm törvény tiltja katonai erő alkalmazását belső karhatalmi feladatok ellátására.
jelenleg 43 ezer fős a rendőrség. a csendőrséget ha el akarják különíteni a rendőrségtől másik épület kell, és a semmiből felépíteni egy 21-22 fős csendőrséget. miből?
rendőrség átalakítása napirenden van, az önkormányzati rendőrség irányába.
a rendőrséget jelenleg olcsóbb és hatékonyabb átalakítani mint szétválasztani.
első, hogy a gazdálkodást át kell világítani. mert rém rossz. eszközre van pénz, fizetésre meg épület felújítására nincs. tatabányán életveszélyes és a közlekedésrendészeten is salétromosak a falak. de eszközre van pénz.
a létszámelosztás is aránytalan. pesten van térfigyelő, kerületi kapitányságok, és a készenlétisek is itt járőrőznek. vannak közterület felügyelők és kerületőrök is. 30 km-re vidéken már sokkal rosszabb az arány.
második lépés a létszámarányok jobb elosztása.
harmadik a képzés bővítése. hiába a toborzóirodák, nem jelentkeznek. kell életpálya modell, és fizetés. aztán nem 2,2-es átlaggal jönnek ki a rendőrök.
ha ez megy, van utánpótlás.
közben a készenléti rendőrséget fel lehet oszlatni. tulajdonképpen az a csendőrség jelenlegi formája a rendőrségen belül.
a felszabaduló létszámból minden megyeszékhelyen kellene egy beavatkozó egység.
a negyedik, a vezetők átvilágítása osztályvezetőtől felfelé. megvizsgálni egészségi pszichikai alkalmasságát.
majd a rendőrség élén teljes személycsere.
csak a rendőrségi törvényt és a szolgálati szabályzatot kell módosítani, és kb. 5 milliárd Ft plusz forrás.
csendőrség szabályrendszerének kialakítása rengeteg idő (épületek, eszközök, kiképzés, törvényi háttér)
és minimálisan 15-18 milliárd Ft.
és teljes létszámon, teljes üzemben csak kb. 2-3 év múlva üzemelne. közben a rendőrségből kiemelt részek miatt a rendőrség nem tudja még a minimális feladatát sem ellátni, és kész a káosz.
a rendőr már nem a csendőr még nem. pont ebben a közbiztonsági helyzetben?
és a csendőr nagyon kevés. kellene btk-t módosítani, hogy alacsonyabb súlyú ügyek is komolyabb büntetést kapjanak.
kellene bírósági tv-t módosítani, hogy gyorsabb ítélkezés legyen.
és kell pénz börtönre, börtönszemélyzetre is.
nagyon elkapkodott és dilettáns a csendőrség erőltetése.

hoplita 2010.03.27. 13:39:30

@jjulie:
A holdudvar összemarakodik, kevés lesz a konc a régiek megverekednek a neofitákkal....és mindenki csak tartani fogja a markát és követelni a részét.

Tudhatod, a győzelemnek száz szülője van, de a vereség árva gyerek.:)))

Rowar Atkinson 2010.03.27. 13:39:35

@namitirok: Esetleg:unus testis nullus testis:))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:39:53

@hoplita: Neked is egy szavazatod van, nekem is. Ez így megyen, nem biztos, hogy így a legjobb, de mondjál jobbat!
(Tudom, Neked kettő, nekem kuss:-)!

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 13:40:23

@hoplita: :) majd elválik a szar a májtól :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:44:25

@Rowar Atkinson: Igaz. Látod, a félműveltség átka!:-)
Bár lennék nádiposzáta, esetleg papucsállatka, nem lennének gondjaim a latinnal!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:47:57

@colosgirl: Van úgy, hogy egyesek keverik a két ki/bejáratot és összetévesztik a seggüket a szájuktól!
Itt is lehet ilyesmi, bár minden viszonylagos, nézőpont kérdése!

Uff, én beszóltam!!

Rowar Atkinson 2010.03.27. 13:51:10

@colosgirl: Vae victis!

Legalábbis azoknak, akik a bkv-nál túl sokat lapátoltak.

hoplita 2010.03.27. 13:51:45

@colosgirl:
"...43 ezer fős a rendőrség. a csendőrséget ha el akarják különíteni a rendőrségtől másik épület kell, és a semmiből felépíteni egy 21-22 fős csendőrséget. miből?..."

1938-ban 28 ezer rendfenntartó volt az országban.
Ebben benne volt a 12 ezres csendőrség is....és Európa egyik legjobb közbiztonságával büszkélkedő ország volt.

Akkor most miről is beszélünk.
A vidéki rendfenntartás és bűnüldözés megoldhatatlan feladat elé állítja a káembés rendszert.
Ezen nem segít plusz 3 ezer seggvakaró, hájas, ingyenélő barom bezupáltatása.
Az egészet újra kell építeni....javaslom Deák mellényes hasonlatának a tanulmányozását.

Igaz, nagyon nem kéne az ávót baszlatni, mert ha felharsan az uccán az Orbán takaroggy, akkor jó szolgálatot tehetnek.

Ja, a kétharmaddal mi a gond?
Csont nélkül meglesz, ha szükség lesz rá, ez nem lehet akadály.

jjulie 2010.03.27. 13:52:12

@hoplita:

persze, nagyon nagy lesz a marakodás, végül akik állva maradnak azok ugyan azt fogják csinálni, mint az mszpszdsz az utólsó négy évben, tudván, hogy igyisúgyis vége a dalnak elvinni amit lehet

a dilemma adott: építjük továbba tábort kétes eredménnyel, vagy le van szarva a tábor, az ígyis úgyis oda, vigyük ami van és amíg lehet

nekem nincsenek illúzióim, a haza, meg az ország érdeke, meg az emberek érdeke, meg az erkölcs, meg stb....a fidszbábuk szerepe ki van osztva

sajnos ebből az őszre erőteljes jobbik erősödés lesz

aum 2010.03.27. 13:53:27

@namitirok: Így van, csakhogy a Jobbik nem vesz tudomást a globális kapitalizmus alapvető működési mechanizmusairól, mint pl. komparatív versenyelőnyök. Náluk a multi=karvalytőke, holott nyílván nem a multik léte a probléma, hanem a magyar kormányok hozzájuk való szervilis viszonyulása. Ezt pl. Vona visszafogottan és jól fejtette ki az emegyen, máshol már voltak gondok az érvelésében.

kicsi11 2010.03.27. 13:53:47

@aum: járdán parkolni valóban bunkóság, tilosban meg büntetendő. De ugye nem hiszed, hogy a jelenlegi politikai elit nem csinál ilyet. Csak őket meg se akarják birságolni. A városháza előtt minden második autónak mozgássérült a tulajdonosa. Tudok olyan KDNP-s képviselőről, akinek a feleségét!! gyorsahajtásnál mentelmi joghára hivatkozva elengedte a rendőrség.
Csak hát most a jobbik meg az mdf a célpont.

hoplita 2010.03.27. 13:55:17

@namitirok:
Na, hova lett a rönó embléma...?:))

Mindenkinek elég lenne az az egy, csak sáfárkodna jól vele.:)Ö

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 13:57:01

@jjulie: Ad astra per aspera -Veni, vidi, Viktor?
Na jó, magyarul se igen megy, igaz?:-P

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 13:58:11

@hoplita: nem 1938-ban élünk, nem elég akkora létszám. mások a viszonyok. demagógiával nem lehet vitatkozni, nincsenek észérvek, tények, csak szájkarate, csípőből a vagdalkozás. mondtam nem velem vitasd meg, ott vannak a szakértő jobbikosok. bármelyik lumpen kocsmatöltelék a fülednek kedves stílusban menten megreformálná az egész rendszert :)
hogy az orbántakarodjnál mi lenne? ha lesz ilyen majd akkor jön a két pofon és lehet hazamenni :D
hideg lesz ősszel, majd megunják.
és mi lesz a vonatakarodj-nál? :)

Bona Fides 2010.03.27. 13:58:58

@hoplita: Sajnálom, de Vonát nem nézek. "Tiltsa" a vallásom.
És a rendvédelem szabályai ugyanazok lennének? Párhuzamos hatáskörök problematikája? Honnan lenne a személyi állomány, annak milyen szakmai háttere lenne (hol képeznék ki őket? a gárdában)?
Sok mindent nem értek, azt leszámítva, hogy a csendőrség kifejezés baljósan cseng sokak fülében. Miért nem lehet másként elnevezni?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 14:01:17

@colosgirl: Cave canem!
Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, ha mégis, ismét vizes lesz a lábad!

jjulie 2010.03.27. 14:02:52

@namitirok:

2010-ben minden gugli közeli tud egy kicsit latinul

aum 2010.03.27. 14:03:06

@kicsi11: Pontosan, csak eddig volt egy ilyen illúzió, hogy a Jobbik nem a jelenlegi politikai elit alteregoja.
Mentelmi jogos autós barmot én is láttam: Magyar Bálint parkolás közben lekoccolt egy autót, de le se szarta és elhúzott.

hoplita 2010.03.27. 14:03:51

@aum:
Süveges meg milyen geci volt, amikor az Audit hozta példaként az eltakarítandó multi-témakörben.
Pedig mi az osön-tuskó-kora-lidli-féle multikban gondolkodunk.
Iszonyatos pénzszivattyúk és roppant károsak, minden tekintetben.
És gond nélkül kiválthatók, úgy, hogy a pénz és a munka is itthon marad.
Ugyanez a bankokkal a helyzet.
Miért is nem akart surányi már 20 éve magyar bankokat látni...???
A mindenkori kormány nem képes 2-4 magyar bankot gründolni..?

Erre várom én a fidesz válaszait....csak mintha hiába várnám.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 14:05:38

@Bona Fides: Sok helyen van ejrópában, de nem mindenhol azt a kétes nimbusz övezi, mint nálunk. Lásd még Árpád-sáv.
Mégse hívhatjuk Gendarmerie-nek, mert aztat ki tudhassa kiejteni az szájján?:-P

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:06:25

@hoplita: 12 ezer csendőrből mennyi az irányító és mennyi a logisztika? mert ugye komplett egységről beszélsz.
és a végrehajtó állomány ami ezek szerint kb. 7-8 ezer fő. ebből van aki szabin lesz, van aki pihenőidejét tölti, van aki betegállományban van, vagy oktatáson stb. egy időben egyszerre max. lenne 3000 bevethető csendőr.
van 3500 település. hogyan is lesz ez?
minimum kettő három fővel kell járni. mert a norvég kisebbség falkában megeszi reggelire a csendőrt.
akkor ez egyszerre majd 10 ezer. és a váltás a logisztika az irányítás? :)
a 43 ezres rendőrségből most is 22 ezer fő a tiszthelyettesi létszám.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 14:06:34

@jjulie: Jelentkezem, de megpróbáltam saját kútfőből! Nem kellett Vóna?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 14:10:23

@hoplita: Coop-ot minden faluba? Vagy ABC-t (illetve CBA-t?)
Tudod, azok milyen tulajdonosi összetételűek?

Vagy azt, hogy Özv. Barkócziné sarkközeli vegyesboltja nem zsidó tulajdonból gründolt echte magyar kisvállalkozás?
Ha nem mondja fel középről négyzetesen a 88-at, akkor majd nem kap engedélyt? Vagy milyen szabály alapján?

Ezen (is) gondolkozz el, kérlek!

Bona Fides 2010.03.27. 14:10:38

@namitirok: Sok európai országnak tengere is van. Nekünk meg nincs.

Ott nyilván így alakult, itt pedig egy duplikált szervezet jönne létre, ha jól gondolom, átjárással, hiszen nincs csendőrtiszti főiskola, stb,

kicsi11 2010.03.27. 14:10:58

@aum: Elég naívnak kell ahhoz lenni, hogy valaki azért szavazzon egy pártra, mert annak jelötljai "jó" emberek. A "jó" emberek a politikában eleve bukásra vannak ítélve.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:12:21

@Bona Fides: határőrséget is megszüntették, pedig az egy komoly képzett infrastruktúrájában kiemelkedően ellátott csapat volt.

hoplita 2010.03.27. 14:12:30

@Bona Fides:

"...Sajnálom, de Vonát nem nézek. "Tiltsa" a vallásom...."

Ó, vazzeg...!
Akkor mi a picsát keresel egy politológiai blogban...?
Mennyél a fideszhura, ott a te helyed....
A többi fideszes fórumot nem javaslom, ha nincs reged, mert a választásokig ott nem lehet ilyet csinálni.
Lásd MNO, Gondola.....:DD

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:13:17

@Bona Fides: nincs tengerünk? :) majd a gárda ásni fog egyet :) tűrhetetlen hogy nincs :D

Bona Fides 2010.03.27. 14:14:39

@colosgirl: Vagy Trianont vissza! Azt csak pofázni kell, ásni meg qva nehéz meló.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 14:14:46

@colosgirl: Nem megszüntették, átvezényelték őket, nem?
Mint Hofinál egykor a bányászokat, szövőnőnek!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 14:16:22

@Bona Fides: Igen, így köll lennie, hiszen "három tengör mosta, shalala.." könyörgöm, de mikor mit?

jjulie 2010.03.27. 14:16:55

@namitirok:

vona vagy nem vona, lehet fejből is csak úgy nehezebb

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 14:17:37

@Bona Fides: Megjegyzem, Trianont nem éreztük a magunkénak soa(még).
Nevermore, vagymi...

Bona Fides 2010.03.27. 14:19:00

@hoplita: Ez itt ma még egy demokratikus ország, ezért szerencsére eldönthetem, hogy milyen blogra járok. Félek, hogy Vona után ez nem így lesz. Te miért nem a kurucon osztod sz ész? Mert megteheted, hogy itt nyomjad. :)
Bevallom, Vonát nagyon sötét bunkónak tartom, emelkedik a gyomrom, ha meglátom. Ezért nem nézem. Eddig nem akartam megsérteni az érzelmeidet, de most, hogy elhajtottál, be kellett vallanom az igazságot. Vona mélymagyar, primitív ősbarom. Ezért nem nézem. Fletót sem néztem.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:20:01

@Bona Fides: igen ásni azt nem. de nem baj majd lesz nemsokára pofafagyasztás, sapka ökölbe hátra arc és oszolj :)
árvíznél hol lesz majd a jobbik. legalább a fidesz már itt is bizonyított, kérdezd meg beregben. kerecsenyben, mátyuson, lónyán és tiszaszalkán vagy namény környékén. falvakat kellett újjáépíteni akkor. most a gárda szája nagy, egyszer valamiben picit bizonyíthatnának.
ha nem védte volna pár faluban az ávó őket, már rég halomra gyilkolta volna a kisebbség a toborzó gyűlések komoly hadoszlopait.

aum 2010.03.27. 14:20:14

@kicsi11: Morvai leszerepelt, mint államfőjelölt. Középszintű pártkáderi mentalitás.
@hoplita: Vona jól felkészült volt és szerencsére kerülte a lakossági fórumokon megszokott olcsó demagógiát. Reggel a DunaTV-n is szerepelt, egyes mondatokat szó szerint betanulva mondott mindkét beszélgetésen.
Szerintem Süveges is jó volt, a legprofibb kérdező. Nika és Mesterházy szánalmas, Mészáros és Schiffer közepes.

hoplita 2010.03.27. 14:20:15

@colosgirl:

Hogy szüntették volna...?
Beolvasztották a rendőrségbe...azért van ott már annyi ingyenélő, hogy egymásba ér a farkuk.

Fogaggyunk, hogy ávós a pasid?
Vagy a volt kandúrod..:)))

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:21:10

@namitirok: összevonták. integrációnak hívták, de csak vagyonrablás volt és létszámleépítés.

hoplita 2010.03.27. 14:27:26

@Bona Fides:

Így van.
Ez egy demokratikus ország.
Hülyék is véleményt fogalmazhatnak meg...sőt, terjeszthetik is.
Képzeld, én támogatom is ezt.
:DD

De már megbocsáss, tényleg pikáns az, hogy valaki álláspontot alakít ki, bevallottan félinformációkból.
Ez igazán hamisítatlan értelmiseggi attitűd.:)))

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:28:01

@hoplita: 38 ezer rendőr meg 12 ezer határőr az 50 ezer. a jelenlegi létszám 43 ezer.
és az a plusz 5 ezer aki maradt még őrzi a határt. ukrajna, szerbia, horvátország irányába.
a többi határőrt elüldözték.
ez megszüntetés volt, hiába nevezik másnak. a csendőrséget is megszüntették annakidején nem beolvasztották. a határőrségnek a megjelenése, egyenruhája, jelképrendszere neve felépítése megszűnt. ez nem beolvasztás.
kellett a schengen pénz a rendőröknek.
amúgy meg csúnyán vesztenél a fogadáson, a másik, hogy veled nem fogadnék akkor sem, mert nem vagyunk egy szinten. a te szinted a lumpen csőcselék szintje, azokkal én nem foglalkozom. írni sem kellene neked, de még van pár nap a választásokig, még megteszem. utána csak hátra kell dőlnöm és mosolyogva néznem a műsort. ;)

kicsi11 2010.03.27. 14:28:32

@aum: gondolom Te ezelőtt az incidens előtt sem akartad Morvait államfőnek. Aki pedig eddig a jobbikra akart szavazni, ettől nem kapot kedved Orbánhoz vagy Mesterházihoz.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:32:54

@hoplita:"De már megbocsáss, tényleg pikáns az, hogy valaki álláspontot alakít ki, bevallottan félinformációkból.
Ez igazán hamisítatlan értelmiseggi attitűd.:))) "

De már megbocsáss, tényleg pikáns az, hogy valaki álláspontot alakít ki, bevallottan negyedinformációkból, pletyka szintű kurucinfós összeesküvés elméletekből.
Ez igazán hamisítatlan jobbikos attitűd.:)))

hoplita 2010.03.27. 14:34:04

@colosgirl:

"..ha nem védte volna pár faluban az ávó őket, már rég halomra gyilkolta volna a kisebbség a toborzó gyűlések komoly hadoszlopait..."

Fingod sincs semmiről.
A Hernádnál tavaly ki volt, nem emlékszel....?
Kiket vegzál az ávód, a Gárdát, vagy az orkokat?

Mondhatnám, hogy kimosták az agyad, de attól tartok nem volt ott semmi, amiért kár lett volna.:DD

jjulie 2010.03.27. 14:37:34

@hoplita:

vesztésre állsz, nehogy egy fideszlány is csak úgy símán kicsináljon szájkaratéban egy szép tavaszi délután

aum 2010.03.27. 14:38:57

@kicsi11: Morvai eddig sem mutatott államfői kvalitásokat, ezért jól gondolod. Pedig a 2006-os túlkapások után hiteles jogvédőnek tűnt. Aztán elkezdett magukfajtázni, metszettfarkincázni, ami ismerve előéletét, már hiteltelen.
A tisztességes Jobbik szavazók kínjával együtt tudok érezni.

hoplita 2010.03.27. 14:45:18

@colosgirl:
Mi van...?
Magadra vetted..?:DD

Jól van, mucus, pihennyél.:))
Mingyán mehecc ágytálat cserélni.
Én meg megyek a kocsmába, világot megváltani.
:DDD

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:45:29

@hoplita: az egy dolog kiket vekzál. te is tudod miről beszélek. ha nem lett volna rendőr. bár ne lett volna. a híres gárda csúnya verekedésbe keveredett volna nem egy helyen, és sajnos meg kell állapítani, hogy ezek a sosem volt katonák, ezek a nyeszlett magukat rambónak képzelő alakok egy kaszákkal kapákkal felszerelkező túlerőben lévő csapattal szemben alul maradtak volna. mennyien vonultak általában? egy egy toborzáson mennyien voltak? 50 körül. nagy nulla ez is. játék hülyegyerekeknek, és persze ezzel a játékkal elvették annak is az esélyét, hogy ebben az országban egy normális komoly önkéntes gárdát létre lehessen hozni, ahogyan ez már párszor megfogalmazódott. ez a csűrhe lejáratta sajnos a gárda nevet.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:48:24

@hoplita: pubikám én nem vettem semmit magamra, csak megállapítottam az eszmefuttatásodból a jobbikos észmenetet :)
és egészségedre. ott is van a helyed a kocsmában. basszál majd jól be, és akkor tényleg szépnek fogod látni pár órára a világot. :)
10-én már ne menj. véletlenül taj részegre iszod magad és nem tudsz választani menni, vagy véletlenül elfelejted másnaposan a kiképzést és véletlen a szocikra ikszelsz :)
az lenne a szégyen a csapatban :)

szobatars 2010.03.27. 14:50:09

@hoplita: "...Hülyék is véleményt fogalmazhatnak meg...sőt, terjeszthetik is.
Képzeld, én támogatom is ezt.
:DD"

Persze hogy támogatod..Téged véd...:-)

hoplita 2010.03.27. 14:52:00

@aum:

"....Morvai eddig sem mutatott államfői kvalitásokat..."

Nos, ez nem egy komoly hiányosság, az előtte lévő három sem alkotott túl maradandót ebben a műfajban.:D

A Morvait érő piszkálásokat meg betudom annak, hogy ő volt az, aki elkezdte "kifecsegni" a Fidesz álságos hozzáállását az Október 23. Bizottsághoz.
Az igazi kiközösítés pedig onnantól datálódik, hogy elfogadta a Jobbik felkérését a lista vezetésére.
Na, azóta ő már volt és lesz minden, csak becsületes ember nem.
Feltűnő egyetértésben a többpárti egypárttal.

hoplita 2010.03.27. 14:54:16

@szobatars:
Na mán csak te hiányoztál...!:DD

Igaz, abban hiába reménykedek, hogy ellopnak.:(

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:55:00

@hoplita: ahhoz, hogy komoly közt. eln. legyen, előtte az intézményrendszerét kellene megreformálni.
mert jelenleg az elnök még szellenteni sem nagyon tud ellenjegyzés nélkül. morvainak jó szerep lenne. csak pofázni kell és aláírni amit elé tesznek. ha nem teszi másodszor is elé. ha nem teszi akkor meg érvénybe lép. ilyen hülye az alkotmány. ennyire lebutított a jogkör.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 14:57:52

@szobatars: na most te hiányoztál :)
szegény @hoplita nem bírja sokáig idegekkel, még nagyon be fog a végén rúgni.
írok vonának jelöljék őt a jobbik parlamenti elnökjelöltjének.
a posztokat még nem mindenhol osztották el :) jusson neki is, legyenek majd többen a kesergőnél. :D

szobatars 2010.03.27. 15:01:08

@hoplita: "...A Morvait érő piszkálásokat .."

Kicsit rövid az emlékezeted ebben a ügyben (vagy szemellenző??) A történet ugyanis ott indul, hogy Morvai összebalhézott Lévaival, hogy melyikük a hitelesebb személy a nők elleni erőszakban. Morvait az SZDSZ támogatta, Lévait az MSZP...az MSZP nyert, s ezt követően Morvait nem jelölték egy nemzetközi szervezetbe, amin berágott és átment a Fideszhez..onnan kezdte a 2006-os jogvédő akciót, majd a Fideszt is elárulva átment a Jobbikhoz...
Benneteket is ott fog hagyni....

mellesleg, ezt a "jó ügyek mellé állva nagyot kaszálni" attitűdöt először egy olyan embertől hallottam, akit ti a Jordán partjára száműznétek... most meg vezetőnek választjátok...

Kétségtelen, hogy ezerrel frusztrált vagy, ami műveletlenséggel, erőszakkal, gyűlölettel és kultúrálatlan viselkedéssel párosul. Van még pár ezer ilyen ember...egy szúk kis csport meg ezt "csatornázta be" egy pártba...

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 15:07:15

@szobatars: tökéletesen jellemezted @hoplitát és a társait. mivel azonban engem kóstolgatott ezért leereszkedtem picit a stílusához és válaszolgatok neki. :)
tudom, hogy értelmetlen vitatkozni vagy akár reagálni is nekik, de engem szórakoztat, ellazít és hihetetlenül megnyugtat látni a fröcsögését.
szegény ma ezért kell megint zülljön :)

szobatars 2010.03.27. 15:07:49

@hoplita: "...Én meg megyek a kocsmába, világot megváltani."

Visszatérsz oda, ahonnan jöttetek...:_))

"Porból lettél, s porrá leszel."

szobatars 2010.03.27. 15:09:30

@colosgirl: zegény ma ezért kell megint zülljön :)

:DDDD

hoplita 2010.03.27. 15:10:59

@colosgirl:
Nem lehet jogkört jelentősen bővíteni, mert akkor már elindulna a rendszer egy félprezidenciális irányba.
Anno direkt ilyenben egyeztek meg, parlamenti választással.
Igaz 91-ben a maszopnak volt egy érdektelenségbe fulladt népszavazási kísérlete a közvetlen választásra, de az azóta lekerült a napirendről mindenkinél.

Nem inni megyek a kocsmába.
De ha azért is mennék....ha berúgok, reggelre kialszom.
Te viszont a tájékozatlanságod nem tudod egy nagy alvással eltüntetni.:-P

kicsi11 2010.03.27. 15:12:29

@aum: Nem Morvai védelmében, hanem úgy álatlában: Sosem értettem, hogy egy kijeletés igazságtartalmát miért akarják az emberek a kijelentést tevő személyes életvitelén lemérni. Attól még lehet valakinek igaza, hogy ő (esendő ember lévén) nem él ezen számára racionálisan kirajzolódott elvek szerint. Pl. attól, hogy egy szülő dohányzik, még igaza van, mikor a gyerekének nem engedi, mert káros. Sőt, ebben az esetben tartom jó szülőnek, nem akkor, ha megengedi a gyereknek. Vagy valaki fontosnak tartja, hogy magyar termékeket vegyünk, de anyagi lehetősége miatt, megveszi az olcsó külföldit. Persze szerencséswebb, ha a kettő egybeesik. Én is hajtottam már át piros lámpánál:)) (nem sokszor)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 15:14:29

@hoplita: ebbe jobb ha nem megyünk bele. mert te a kocsmából a kurucinfóról, és a gárdagyűlésekről komoly tájékozottságra tettél ám szert. kristálytisztán látszik :)
akkora agymosáson mentél keresztül, hogy már ki is száradt a mosás után :)

jjulie 2010.03.27. 15:18:03

@colosgirl:

jujj, amíg hiányoztam kicsontoztad szegényt, most már vigyázni fogok

hoplita 2010.03.27. 15:21:24

@szobatars:
Nem jól tudod, nézz után...
Az ENSZ környékén kutakoggy..

Visszahívták, mert kényes témát kezdett boncolgatni, a palesztin nők helyzetét a Gáza-övezetben és Izraelen belül is.
Akkor cserélték le, de nem demszky exanyósára, az egy másik lévai.
A 2006-os ügyet pedig nem elárulta - azért a brüsszeli felszólalásai nem ezt támasztják alá - hanem a fidesz lehetetlenítette el az egész bizottság munkáját.
Elsősorban politikai megfontolásból...nem volt közvetlen érdek a húr túlfeszítése.
Nem először játssza a fidesz ezt a játékot.
Morvait boldogan fogadta volna a fidesz - kimondottan nincs női politikusa - de ő nemet mondott, sőt...

A többire nem reagálok, mert az már személyeskedés.
Szokásodhoz híven, faszfej.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 15:21:50

"jujj, amíg hiányoztam"

:) nem hiányoztál.

hoplita 2010.03.27. 15:26:03

@colosgirl:
Tudod, alapvetően elszórakoztatsz....unalmas a szombat délután.

A fidesznyica archetípusa vagy, mindig jókat derülök rajtatok.
De azért valamit ne feledj, kislány.
Ebben a műfajban még soká eszed meg azt a havat, amit én már leszartam.

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 15:27:47

@colosgirl: "bbe jobb ha nem megyünk bele. mert te a kocsmából a kurucinfóról, és a gárdagyűlésekről komoly tájékozottságra tettél ám szert. kristálytisztán látszik :)
akkora agymosáson mentél keresztül, hogy már ki is száradt a mosás után :) "

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 15:28:13

@hoplita: amicus plato, sed magis amica veritas.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 15:30:19

@mirrmurrkandúr: hát valamit kell írni. csinálni a kocsmázós hangulatát :)
szegényke most azt hiszi, mert irkálok neki akkor ő most valaki :D
próbál büffenteni ő is egy-két dolgot de nagyon vérszegény szegényke :)

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 15:40:23

@hoplita: Tudod, Hupli, az a baj, hogy van még két hetetek még egy kicsit tovább puffadni, aztán az Igazság Pillanatában (így nagy betűvel amolyan dzsobbikos pátoszként, csak, hogy örülj) lesz majd nagy meglepi... jah... 15%-ot kaptatok..., és akkor mi van? A Torgyán is hasonlóról képes volt magát a nullára amortizálni négy év alatt, és hogy el ne felejtsem: ő is 50%-ot vizionált 98-ban...:-)
De nem baj, mondtok még néhány jó viccet a Deák téren, "remegjen a zsinagóga népe, köcsög tetűhintások", minden bulvárnáci sikítozni fog örömében, és majd Vona Zazi, a mutogatós bácsi ezentúl két kézzel fogja verni a csalánt más faszával (mondhat, amit akar, úgysem kell soha megmutatnia... amit tud:-) ...és nagy hirtelenjében mire felocsúdtok már nem is léteztek... és ha, Barátom, a maszop szavazótábora magához tér, akkor nektek tényleg végetek... s nem is baj, jó kísérlet voltatok, de én már annak idején is tudtam, hogy ahova a Szávay Pista beteszi a mocskos, alföldi bocskorát, ott előbb-utóbb kő kövön nem marad... jó szórakozást a hátralévő időben!

:-)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 15:44:25

@hoplita: kemény hoplita harcos. vagy akbar :) az, hogy a világ összes fórumán teríted a marhaságot, azzal még nem vagy valaki. :)
sőt. inkább gáz.
inkább maradj a kocsmánál :) mindenki jobban jár :)
szerintem te még katona sem voltál, csak szájkaratés gárdaimitátor :)
azt hiszitek egy mellény és már vagytok valakik.
mint az őrző védő cégek komolyan mondom. tényleg ideje rendet tenni ebben az országban. nektek meg venni komoly stratégiai játékokat és egy számítógép sarkot a kocsmában :)

jjulie 2010.03.27. 15:48:43

@colosgirl:

ez az utolső már nem ért, ha a padlón van vigyétel ki a kukába, de a hulláját rugdosni azt már ne

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 15:52:53

@jjulie: lehet már kocsmázik. és nem kell többes, egyedül is megeszem reggelire. :)
pedig azt hittem cimborád, jó kis buziviktorozós koalíciót tudtok alkotni :)

hoplita 2010.03.27. 15:53:23

@mirrmurrkandúr:
Tudod mi erre a válasz..?

Meglátjuk.

Én a helyedben a martonyik, pintérek visszatérte miatt aggódnék.
Ezekhez képest a legalja jobbikos is ma született bárány.
És a java a háttérben is marad.
Most nem fognak a fű alatt elmenni a várszegi, schlett, kaya-féle balhék...mert akkor elmentek még, te is tudod.
És a hátrafelé mutogatás is karcsú lesz, cimbora.

Fogunk mi még itt szórakozni....bár az kérdés, hogy nektek szórakozás lesz.
Sokkalta szerényebbek lesztek ti már az ősszel is, hajjaj, de mennyivel szerényebbek.

@colosgirl:
Te még a keresőt is tudod használni?
Ezt nem gondoltam volna, ügyes kislány vagy.:))

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 15:57:59

@hoplita: sok mindent nem tudsz még ;) de nem is baj :)
végül ez valami dicséret féle akart lenni, illene viszonozni, de nehéz olyan pontot találni amit nálad lehetne dicsérni. :)

aum 2010.03.27. 15:58:49

Jé, egy Tomcat-fan :)
Hogy is állunk a kopogtatócédulákkal?
750-ből 737 fénymásolt :)

hoplita 2010.03.27. 16:00:09

@colosgirl:
Muszáj átmenned netcigányba...?

Ne hidd, hogy jól áll.

Egyébként nem kell hozzá nagy nyomozás, hogy kiderítsd.
Ha nem vagyok kénytelen váltani, mindenhol ezt a nicket használom, vagy az akbart.
Ha beütöd a guglibatalálsz még mást is.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:00:36

@hoplita: "Sokkalta szerényebbek lesztek ti már az ősszel is, hajjaj, de mennyivel szerényebbek."

lassan ideje lesz józanodni :) vagy szárazon írod ezeket? akkor kellene sietned ivóba cimbikhez áztatni májacskát szürkeállományt (ha nyomokban még tartalmazol ilyeneket) hogy tudjál még nagyobbakat írni :)
valami szórakoztatóbbat :)
mert ennél a pontnál megakadt a lemez.
majd 11-én kikapcsoljuk a lejátszót ;)

hoplita 2010.03.27. 16:02:09

@aum:
Lófaszt.
Olvasgass....most mennem kell.:D

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:03:40

@hoplita: ne tojjá be :) nem kereslek, nem is foglak. annyira azért nem érted el az ingerenciámat. te inkább a felejtő kategóriába esel, még óbégatsz pár napig aztán majd más fórumon osztod az észt, keseregsz a dolgokon. csupán megnéztem azt a nagy hóba szarós múltad :D

aum 2010.03.27. 16:07:40

@hoplita: Madarat tolláról...

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:15:56

na ha elment inni, akkor ismét beszélhetünk a politikáról a bejegyzés témájáról az mdf-ről. lesz nekik 4%? vagy annyi sem?

aum 2010.03.27. 16:19:56

Lenne nekik 10% is, ha Bokros alá hiteles pártot raknának.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:21:49

@aum: de bokros sem egy nagy penge. mitől van ekkora vonzereje? nem több egy harmadosztályú bankárnál.

jjulie 2010.03.27. 16:23:58

@colosgirl:

már nincs itt a hoplita, lehetsz normális

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 16:25:21

@colosgirl: na-na... én egy kissé aggódom, hogy a pesti listával meglesz a pesti 8-10%, és akkor az Isten sem ment meg minket tőlük... Ha rajta van Budapesten a madöf a szavazólapon Boorlali bajsza akár az oeszágos 5%-ig is elér...

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 16:27:53

Egyébként Hoplitának alapvetően barátságos a hozzáállása, csak Colosgirl-t utálja valamiért rettenetesen... én ezen kívül még egyszer sem láttam, hogy bárki ki tudta volna hozni a sodrából:-)

jjulie 2010.03.27. 16:28:44

@mirrmurrkandúr:

lebuktam, átaludtam a vérfürdőt amit a barátnőd itt rendezett, meg is vagyok szeppenve

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:29:58

@mirrmurrkandúr: az országost ne vedd biztosra. nincs jelölt, nincs bázis nincs apparátus. sőt a sértődött vidéki volt tagok is alájuk tehetnek, ellenük kampányolhatnak.
pesten 100 ezer körül kellene kapjanak, és azért 2006-ban 53 ezer volt, azóta nem lettek népszerűbbek, sőt mszp és lmp is ellenük fog agitálni.
meg az elmúlt hetek eseményei jócskán megtépázták őket.
ha pest erősebben is jön be a vidék jóval alatta marad mint 2006-ban. 250 ezer voks megszerzése irtózatosan nehéz. kétlem.
a pesti erős listát még aláírom de olyan max. 80 ezer körülire számítok az esetükben.

jjulie 2010.03.27. 16:33:02

@colosgirl:

a bokros egyedül ér annyit amennyit az egész mdf 2006-ban

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:35:54

@mirrmurrkandúr: egy dolog miatt haragudhat. nyíltan vállalom a szavazatom. és talán azért, mert a jobbik gyenge pontjaira tapintottam, és kimondtam az igazságot velük kapcsolatban. ez főbenjáró bűn.
de ha támad, megvédem magam. :)
ti csak vitatkozgattok vele, és elvan, hogy milyen jól kioszt benneteket.
én amiket mond cáfolom, és ha a jobbikról van szó ugyanazt levezetem miért nem jó az a gondolat.
és a stílus. ha ír, én ugyanazt veszem fel és ugyanabban a stílusban osztom ki. ennyi az egész.
:)
de nálam békésebb, barátságosabb és vidámabb nincs is a földön :)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:38:14

@jjulie: jaj nekem. én azt hittem az mdf 2006-ban egy komoly párt volt :) ezek szerint tévedtem. ha csak egy bokrosnyit ért az elég gáz.

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 16:38:27

@jjulie: Sajnos tévedsz, nem a barátnőm, de amilyen "kedvesen" kaszaboltátok egymást tegnap, gyanítom csak irigykedsz.:-)

Hidd el, az udvarlásnak nem ez adekvát módja, pölö, ha viszel neki egy csokor virágot, aztán kézen fogva elviszed moziba, lehet, hogy sokkal jobban bejönnél neki:-)

Próbáld meg, na, legfeljebb, ha elb... énázod, legközelebb Hoplitát választja:-)

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 16:39:55

@jjulie: Bokros magában annyira antipatikus, mint a komplett MDF 2006-ban...

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 16:43:07

@colosgirl: Ne is haragudj, annyira azért nem nehéz megcáfolni a jobbikosok "érveit"... időnként még egy szocival is kevésbé fátyolos hangulatban lehet vitatkozni, mint velük...:-)
Én nem nagyon szoktam vele vitázni, általában jól kijövünk, csak ma elolvastam a feljebbi kommentjeit... egy kissé elszállt vele a ló... gondoltam valahogy visszarángatom a jó öreget a földre:-)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:43:35

@namitirok: ne tudd meg :D
én sem tudom, nem szoktam, ha mérges is vagyok, percek kérdése és megnyugszom.
bosszús szoktam lenni, de az is hamar elszáll. leginkább az emberi butaság ami a legjobban fel tud bosszantani. az értetlenség, az iq szegény környezet. hú akkor tudok menekülni :)

Török Gábor rajongó 2010.03.27. 16:44:54

Felejthetetlen írás, akár az összes többi!

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 16:45:01

@maxval bircaman:

- 8%? ... hát, még az is lehet...:-DD

aum 2010.03.27. 16:45:29

Meg kell védenem Bokrost, lehet, hogy harmadosztályú, de ahol negyed- meg ötödosztályú osztja az észt, ott király lehet. Viszonylag koherens programja van és némi múltbeli hitele. A többiek programja gyengébb és kilóg a lóláb a nagy hablatyolás mögül. Mert ugye Bokros nemcsak beszélt róla, hanem meg is csinálta, amit mondott.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:47:33

@mirrmurrkandúr: elmegy kipanaszkodja a haveroknak, megiszik valamit és kialussza :)
az a baj, sokan véresen komolyan veszik az ilyen típusú fórumlehetőségeket. tűzzel vassal küzdeni az igazáért, átmenni sértegetésbe személyeskedésbe és akkor hű de nagyot alakított :)
a poén kedvéért azért belekóstolok néha a stílusba én is.
azért írtam, hogy én azért többször leírtam, hogy elnézést kérek azoktól akiket akaratlanul is megbántottam.
tőlem mondjuk sosem kérnek elnézést pedig mennyi butaságot sértést vágnak a fejemhez :) hajjaj ha ezt mind magamra venném :)

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 16:48:23

@aum: az biztos... megcsinálta... láttuk is az eredményét...

Gratulálok neki... remélem a most következő fiaskó után visszahúz Panamába... van még mi tanulnia:-)

jjulie 2010.03.27. 16:48:54

@aum:

fideszhablatyolás már nincs, a kövér bejelentette hogy idén már nem csinálnak semmit, jövőre majd meglátják lesz e kedvük

mármint nem csinálnak mást idén, mint amit a bajnaitól ellestek

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 16:49:49

@colosgirl: Hasonlítasz rám ebben! Pedig állítólag én mindenkiből ki tudom hozni az "állatot", jó és rossz értelemben egyaránt!:-D

Szünetben reklám...

jjulie 2010.03.27. 16:51:03

@colosgirl:

semmi gond, csak töröld fel a vért, és szellőztess ki, ja és persze a temetést te fizeted

jjulie 2010.03.27. 16:52:37

@mirrmurrkandúr:

a bokrost egy lúzernak érzékeled?

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:52:56

@aum: arról beszélsz amit még baloldaliak is tulzottnak találtak? ami ellen ibolyáék tüntetést szerveztek követelve a leváltását? aminek nagyrészét visszavonták vagy megsemmisítette az alkotmánybíróság? amit sokan még baloldaliak is feleslegesnek tartottak?
a program egy nagy lózung. már mondtam nem kell azokkal foglalkozni, kukába megy mind. mdf ha lehetősége lenne rá kormányozni 100000% hogy más lenne a kormányprogram. kampányba kell vetíteni valamit. ők ezt a hiteles meg komoly meg program dolgot tették előtérbe csak nincs mögötte sajna semmi.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 16:54:03

@jjulie: Sajnos van egy olyan rossz érzésem, hogy ez csak a második menet volt és az ütés nem volt megrendítő!

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:54:36

@jjulie: nem ismersz engem. :) ilyen vérfürdőt nem rendezek :)
engem kenyérre lehet kenni olyan békés vagyok :)

jjulie 2010.03.27. 16:55:54

@colosgirl:

szijjártóból jeles, ismét

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:57:24

@namitirok: én nem készülök kiütésre. számomra nem küzdelem, hanem csak kellemes csevej :)
ha újra kóstolgat, természetesen illően megadom neki a megfelelő választ.
és övön alul nem támadok. :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 16:57:35

@jjulie: Hogy én miért nem állom azt az ürgét, magam sem igazán tudom...de Colos nem igazán hasonlít rá, max. betanulta a szövegeit!:-D

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 16:58:46

@jjulie: ki az a szijjártó? macskajancsikat nem figyelek.

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 17:01:23

@jjulie: Nem. Lúzernak nem lúzer, bár minden valószínűség szerint vannak nála sokkal jobb közgarázdászok is Magyarországon... hát ő az az ipse, akit a Bogárral látnék szívesen egy vitában, két szélsőséges gondolkodású ember... megnézem mit kezdenének egymással.

Egyébként Bokrostól nem kell ájuldozni... azért mert néhány országba meghívták likvidátornak (itt is az volt) még nem lesz egy hű, de szakember... arra, hogy lehet elvenni minden mozdíthatót, hogy lehet kurva gyorsan privatizálni rajta kívül még nagyon sokan képesek...

Pedig soha olyan népszerűtlen politikus nem volt még az elmúlt húsz évben, mint ő... hát igen... szelektív a memória időnként...

aum 2010.03.27. 17:01:54

@colosgirl: Én nem tiltakoztam anno Bokros csomagja ellen, mert egyet értettem vele úgy, hogy például tandíjat kellett fizetnem. És nekem volt igazam, mert az akkori megszorítások stabil növekedő pályára állították a gazdaságot.
Másrészt Bokros, mint politikus kifejezetten irritált, hiányzik belőle a diplomáciai érzék.
Természetesen a mostani mdf színjátékot nem tartom vonzó alternatívának.
Felhívnám figyelmedet viszont, hogy két héttel a választások előtt nem tudjuk, hogy a várható győztes milyen konkrét intézkedéseket fog hozni az elkövetkező fél egy évben.
Egyre nagyobb a fejetlenség, hol egy héten belül adót csökkentenek meg azonnali radikális mértékben, aztán 4-6 év alatt, aztán idén nem, de jövőre --> zűrzavar a fejekben.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:02:21

@jjulie: akarsz te is egy kis karmolászást? :D

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:05:25

@aum: hidd el. ahol kell ott nincs zűrzavar, csak kapják kézbe a lehetőséget.
viszont elolvasva sok tanulmányt nem győzött meg engem sem, hogy kellett-e ez a csomag. sokan bokros nélkül is látták lehetőségét a növekvő gazdasági pályának.

jjulie 2010.03.27. 17:07:35

@mirrmurrkandúr:

népszerűseg, néoszerűtlenség illékony anyagok

közgazdász világranglista meg nincs, buta fideszhívőknek lehet hogy van

a jó fönököt meg arról lehet felismerni, hogy jó besosztottjai vannak, úgy gondolod, hogy a bokros nem tudná jó beosztottakkal körülvenni magát?

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:09:09

@aum: egy mondat a csomagról: "Ezzel ugyan sok rövid távú problémát megoldottak, ám hosszabb távon helyrehozhatatlan károkat okoztak a gazdaságnak és társadalomnak"

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:10:09

@jjulie: nem szeretném ha a gép elől vinne el a mentő :D inkább kíméletes leszek. te úgysem tudsz úgy felhergelni.

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 17:12:33

@jjulie: hát... ha a jelenlegi beosztottjait nézem, nem vagyok meggyőződve, hogy ő az ideális főnök...

és úriember voltam...

egyébként meg ezzel az erővel bármelyik párt "hívője" buta... egyik sem jobb egy fikarcnyival sem a Fidesznél...

tudom, szar lehet ezzel a tudattal létezned:-)

jjulie 2010.03.27. 17:13:50

@colosgirl:

az ciki ha nem tudlak felhergelni, maradjon köztünk, ok

tölgyes 2010.03.27. 17:16:59

@jjulie: Két dolgot elhihet: 1. Azért a közgazdászok tudják kik azok akik jók.
2. Bokros nincsen közöttük.
3. Sajnos Bokros hisztis alkat. Látott Ön már olyan jó főnököt, aki hisztis??,Mert én még nem.

jjulie 2010.03.27. 17:17:11

@mirrmurrkandúr:

milyen beosztottjairól beszélsz, jártál a ceu-n? az mdf-ben nem ő a főnök, csak amiben akarja, akit akart kidobatott, és a legtutibb helyre rakatta magát, és mindenkinek kuss volt

nem tudod miről beszélsz, csak pazarlos a sörétet

[nev] (törölt) 2010.03.27. 17:17:23

@aum:
ugyanaz megy, mint a szoci kormányzás idején.

előbb 5-8 éves adócsökkentés lesz. aztán jövőre egy 3 éves adócsökkentési program. aztán meg a blikkben visszajön az azonnali nagyarányú adócsökkentés. aminek a mértékét nem lehet tudni, csak azt, hogy azonnal lesz, és nagyarányú lesz. de a másik nap meg az van, hogy csak adóegyszerűsítés lesz. a kisvállalkozó kirúghatja a könyvelőt. meg úgy egyébként a kirúgják a közhivatalokból a közalkalmazottak felét. most felőlem csökkentsék a bürökráciát, küldjék el a hivatalnokok felét, az alkalmazottaktól vonják meg a családtámogatást (adókedvezményt), csak nem hiszem, hogy ez a foglalkoztatás, és a népesedés irányába hat.

a fideszben jelenleges több a disszonáns elem, mint a harmónia. és orbán is inkább vezénylőtábornok, mint karmester. nagyon úgy tűnik, hogy az ország cseberből esik vederbe. no, de majd meglátjuk.

tölgyes 2010.03.27. 17:19:42

@hoplita: Az ávósok is elmehettek 45 éves korukban nyugdíjba...:::)) Ezért azok ha még vannak mind nyugdíjasok:)

aum 2010.03.27. 17:21:00

@colosgirl: nézd, Bokros kevés lehetőséget kapott, ahhoz képest jól teljesített. A vámpótlék stabilizálta az állami bevételeket és megvédte a belső piacot, a csúszóleértékelés kiszámíthatóságot hozott, a bérbefagyasztás elkerülhetetlen volt az államcsőd kivédésére.
A Fidesznek négy éve lett volna tovább folytatni és hosszú távú reformokkal továbblendíteni az országot, de csak félmunkát végzett, reformokkal adós maradt.
Most sokkal nagyobb feladatokat kellene rájuk bízni és a Fidesz múltbeli krédója nem támasztja alá a népszerűségüket.

[nev] (törölt) 2010.03.27. 17:22:37

@tölgyes:
a pedagóg mamák meg 50 éves korukban.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:23:03

@tölgyes: de nem a hájfejű tábornokok. azok ott maradnak trottyos korukig. a tiszthelyetteseket üldözték el az alacsony fizetéssel, a folyamatos számonkérésekkel. olvass rendőrségi honlapokat és fórumokat. és azok a 45 évesek még dolgoznak nyugdíj mellett őrző védőknél sokan pl. vagy tanult szakmájukban. vagy polgárőröknél, kerületi őröknél, közterület felügyeleteknél. nem inaktívak.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:25:38

@aum: majd most bizonyítanak, hogy te is tudj pozitívan csalódni :) én szurkolok nekik, hogy komoly elismerést kiváltóan tudjanak ténykedni, és ne piti csatározásokkal teljen az idejük.

tölgyes 2010.03.27. 17:25:52

@hoplita: Nekem elhiheti, hogy Baló György balllib elkényeztetett médiasztár elkényeztetett felesége, aki még egy kis szabálytalan parkoláskor is mentelmi jogra hivatkozik...felesége nem komoly ember...:) Jó nagy szája van Szó szerint is meg átvitt értelemben is.. de a száj az evésre és hasonló funkciókra való.. attól még nem lesz valaki alkalmas... azt előbb bizonyítania kéne...Ez még várat magára.

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 17:26:32

@jjulie: Azért mert pontosan tudja, hogy az MDF nélküle soha a büdös életben lépi/lépte volna az 5%-ot... ő is épp ennyire lehet elég, bár szerintem -hál' Istennek- ennyire sem.

Egy hisztérikus vénember, aki Ibolykán kívül azzal baszik ki, akivel akar az MDF-ben...
Ettől jó főnök????

A CEU-t meg hagyjuk, Soros bácsi eltávozik és nagyjából a földdel lesz egyenlő...

Ja, és Lajoska még ott is egy senki... ennyit erről:-)

tölgyes 2010.03.27. 17:29:00

@colosgirl: Nem tudom, hogy a tábornokok között ki az aki ÁVÓS volt. Szerintem olyan nem igen maradt már a rendszerváltás utánra se... a nyugdíjas állományt meg nem ismerem. Nem volt velük dolgom.

jjulie 2010.03.27. 17:29:04

@tölgyes:

kevés hollywwody filmet láttál, és persze egy karótnyelt fideszhívőtől, milyen fantáziát lehet elvárni?

ja, az egyik kedvenc sztorimban két amerikai megaricsirics zsidó testvpárról közismert, hogy üzleti tárgyalás közben úgy össze szoktak veszni, hogy a cipőjükker verték egymást, kicsit sem hisztisek, ja és ez nem egy film

ja, persze ha nagyon kéne meg tudnának mozgatni annyi zsét amiből meg lehetne venni ezt az országot szőröstül bőröstül

persze amíg az egyetlen kormányképes szavazótábora ilyenekből, mint amilyen te is vagy

ja és a példakép pató pali sem volt hisztis, meg a noszty ferike is alig

a hiszti az is a magyar nemzetkaraktertől idegen valami, persze a lustaság, butaság, lúzerség az meg nem

[nev] (törölt) 2010.03.27. 17:31:30

@colosgirl:
számoljatok már könyörgöm. a ma 45 éves rendőr a rendszerváltás idején 25 éves volt. mikor voltak ők ávósok. az egész közszférára jellemező a korengedménye nyugdíjazás, és visszafoglalkoztatás. a hivatalnokokra, a pedagógusokra, és persze a rendőrségre is.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:33:15

@[nev]: én nem ávozók. most írtam le először :) én válaszolok a felvetésekre.

tölgyes 2010.03.27. 17:34:26

@[nev]: Azért én már alig várom, hogy ebből a maszopos cseberből a fideszes vederbe essek. Aztán majd meglátjuk Uram Istenem, hogy mire megyünk ketten...::))

tölgyes 2010.03.27. 17:39:06

@jjulie: Én nem keverném össze a színes, szagos amerikai limonádékat az USA gazdaságát irányító elit döntési rendszereivel...:) ami pedig a histit és a magyar nemzetkaraktert illeti itt van Ön mint kiváló példája a hisztinek...:::))

aum 2010.03.27. 17:43:55

@colosgirl: Bizonyítani lett volna eddig is lehetőség. Pl. legkésőbb 2008-ban felállítanak egy árnyékkormányt.
Helyette kaptunk óvodás szintű Szíjjártó és Cser-Palkovics sajtótájékoztatókat.

[nev] (törölt) 2010.03.27. 17:46:11

@tölgyes:
én is alig várom. mert ennél bénábban csak a majmok tudnak kormányozni. csak én egyelőre nem látom a különbségeket. én úgy gondolom, hogy a jóisten az államot és a közintézményeket baloldalinak teremtette, a helyhatóságot és uniót pedig jobboldalinak. így találta ki a demokrácia intézményét, így osztotta meg a közhatalmat. eszébe nem jutott, hogy minden baloldali legyen, vagy minden jobboldali legyen. ezt nem tudom, csak így sejtem.

a szocik ott hibázták el, hogy az uniót is balosnak képzelték el (szovjetunió), a nácik meg ott, hogy ők az államot is jobboldalinak gonolják (nemzetállam). a magyar közélet és egyébként egész európa ennek ennek a két totális eszmerendszernek a fogja.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:46:48

@aum: árnyék kormány? :) ez bocsi de nevetséges. semmire sem jó. mindegy én nem rágódom a múlton meg ami lett volna ha, és nem kesergek. most nagyon optimista előérzetem van és tudod a híres női megérzés eddig soha nem hagyott cserben :)

jjulie 2010.03.27. 17:51:18

@colosgirl:

a sírás is egy jó érv, jó női érv

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:52:36

@jjulie: ritkán szoktam :) és nem politikai okokból :D
jaj de jó lesz majd vasárnap este (11-én) :) remélem lesztek :)

aum 2010.03.27. 17:53:19

@colosgirl: Pedig pofon egyszerű, Nagy-Brittaniában bevett gyakorlat. A szakterületek felelősei az árnyékminiszterek és egy adott kérdésben a megfelelő miniszter kompetenciája a megszólalás. Ezzel kapásból kizárva az összevissza kommunikáció (pl. ötféle adócsökkentési terv) és ennek másik véglete is, miszerint senki nem mer megszólalni, mert fél, hogy a Viktor kirúgja. Az árnyékminiszterek általában a tárca valódi várományosai is, ezért nincsen "helyezkedés", mert ismertek a leendő kormány tagjai.

jjulie 2010.03.27. 17:54:45

@colosgirl:

biztos leszek, de nem fut lovam

[nev] (törölt) 2010.03.27. 17:55:11

@colosgirl:
te első bálozó vagy? úgy értem első szavazó?

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:56:12

@aum: messze vagyunk mi még ettől, mint pest londontól :)

jjulie 2010.03.27. 17:56:57

@aum:

na de az orbándiktátornál ilyen nincs, ő a komcsiktól tanult politizálni és ők másképp csinálták

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:58:19

@[nev]: azon túl vagyok :) már megvolt az első fideszes x-em :) és remélem nem most lesz az utolsó :)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 17:59:22

@jjulie: elég baj, de attól nem biztos hogy kellemes órák lesznek :) neked/nektek

jjulie 2010.03.27. 17:59:59

@colosgirl:

bizol benne, hogy lesz még fidesz négy év múlva is?

jjulie 2010.03.27. 18:01:21

@colosgirl:

én már elkönyveltem a fidesz győzelmet, milyen egyéb tragédia történhet még velem?

mafos 2010.03.27. 18:01:22

@colosgirl: Még szerencse, hogy a közhangulat nem a te megérzéseid szerint alakul.
A fidesz viszont rágódhat azon, amit a múltban nem tett meg, és a seggén maradt, és végignézte(páholyból) az elmúlt évek történéseit. Ha legalább megpróbálta volna, most nem lenne kérdés a 2/3ada. Így viszont lesz egy sima többségi kormányunk, amivel újfent kitörölheti az ország.

aum 2010.03.27. 18:02:06

@colosgirl: Földrajzilag tényleg közelebb a Balkán, én viszont közéleti kultúránkat Észak-Nyugat felé orientálnám.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:02:48

@jjulie: erre köthetsz fogadást is :) mszp-re jobbikra már ne költs :D

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:04:22

@jjulie: Nem tudom meddig lesz Fidesz, de hogy a jelenlegi parlamenti ill. oda bekerülni esélyes pártokhoz képest örökéletű lesz, az nagyon valószínű.

A Fidesz sokkal szimpatikusabb volt pl. 1999-ben, de a jelenlegi felhozatalhoz képest egyszerűen zseniálisak...

S elég szomorú, hogy ez a párt a legjobb választás ma Magyarországon... ez a ti szégyenetek is. Megjegyzem halkan.

tölgyes 2010.03.27. 18:04:37

@[nev]: A nemzetállamok kialakulása nem függ össze a fasizmussal. A nemzetállam "liberális" találmány.. ami így persze túlzás, de mégis: a nemzeti széttagoltság ellenében a belső egységes nemzeti piac megteremtésének szükséglete hozta létre az igényt..amelyik egyszerre küzdött az egyház kozmopolitizmusa ellen és az egységes piac megteremtését gátoló széttagolódás ellen.
Gondolja meg: Még maga Marx is természetesnek érthetőnek, sőt kívánatosnak tartotta a német, olasz stb. egység megteremtését és azokat mint a fejlődés feltételét közelítette meg.
Más országokban (Franciaország, Anglia) ez a folyamat már korábban végbement.

Az állam, önkormányzat se nem jobboldali, se nem baloldali.. Az állam is önkormányzat is egy szervezeti keret, amelyet hol ilyen, hol olyan politikai erő birtokol. A demokráciában átmeneti időre. Minden politikai csoportnak az a feladata, hogy létrehozzon egy szakemberekből álló garnitúrát, amelyik el tudja látni az állam és az önkormányzat működtetésének feladatát.

jjulie 2010.03.27. 18:04:59

@colosgirl:

oké, nálad vagy nálam?

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:05:28

@mafos: ne temesd a 2/3-ot :)
de ha csak sima többség van azzal is kényelmesen el lehet kormányozni, eddig is ment minden kormánynak, ráadásul eddig erős ellenzék is volt, most ilyen nem lesz. 2 vagy 3 párt lesz ellenzékben akiknek a saját dolguk lesz az első. készülni 2014-re :)

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:06:52

@mafos: Nagyon sima kétharmada lesz Orbánéknak. Jobb, ha felkészülsz lelkileg.:-)

jjulie 2010.03.27. 18:08:50

@mirrmurrkandúr:

olyan hogy fidesz nincs is, az csak egy múló betegség, orbánpárt a valódi neve, és egyszer csak illabereknádakerek, huss

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:09:56

@jjulie: Látom, tombolnak benned a hormonok...nagyon helyes, kívánom, hogy sikerüljön a randi... és akkor végre lenyugszol:-)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:10:33

@jjulie: majd egyszer :) semmi sem tart örökké. de erről majd ráérünk akkor beszélgetni. ha megérjük persze.

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:11:30

@mirrmurrkandúr: majd elhívom egy fidesz gyűlésre :) olyanon úgysem voltam még, ő meg had szenvedjen :D

jjulie 2010.03.27. 18:12:18

@mirrmurrkandúr:

láttad a fotókat, megérne egy hét ajtócsapkodást (kettőt)

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:13:01

@jjulie: ne beszélj ostobaságokat, Bogaram, inkább menj szépen vissza a szerelem hímes mezejére, és csiszold azt, ami nem ment eddig... hidd el jót fog tenni:-)

Egyébként meg húsz éve ezt mondjátok... azt csak nem akar eltűnni... tudom-tudom, majd most... érdekes következtetést vonsz te le közvélemény-kutatásokból:-)

Na, huss, menjél szépen csajozni:-)

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:14:10

@colosgirl: érted szerintem még ez is megtenné... kezedben az emberiség sorsa Colos:-)

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:14:53

@jjulie: mármint colos fotóit? Nem, de megnézem, pill..

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:15:01

@mirrmurrkandúr: nemhogy eltűnni. egyben van a bázis hosszú ideje :)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:16:35

@mirrmurrkandúr: de valami vad gyűlést kellene keresni. kövér és viktor a szónok és szijjártó konferál :)
lehet nem bírná ki :)
de sajna gyurcsányra én nem mennék. nem bírja a gyomrom.

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:17:45

@colosgirl: csak egy képed van, amit profilképnek is használsz...

jjulie 2010.03.27. 18:17:59

@colosgirl:

simán elvegyülnék bárhol

a legjobb barátomnak a sógora és az egyik barátja is vérkemény miépés, és vagy 10 éve járunk össze és azt hiszik, én is az vagyok, és egyszer dolgoztam zsidók között akik azt mondták, hogy én csak azt játszom, hogy nem vagyok zsidó, és elvittek még ortodox péntek esti imára is, ott is elvegyültem, ehhez képest mit nekem egy olyan gyik csapat mint a fidesz

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:18:33

@mirrmurrkandúr: de én a cicát már megnéztem közelebbről :) aranyos. a tiéd?

hoplita 2010.03.27. 18:18:47

@mirrmurrkandúr:

Az a fajta nőszemély, amelyik élőben a falra tudna mászatni.

Képzeld mennyit locsoghat, ha ilyen bőszen gyilkolja a klavit.
Brrrr....

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:19:42

@colosgirl: én elmennék egy Gyurcsányra, az a pali jobb lehet élőben, mint maga Führer... hatalmas buli szombat estére:-)

De mondjuk Nyakóra már nem... az egy unalmas fasz...

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:20:57

@colosgirl: igen, az enyém... 7kg.. olyan, mint Garfield, csak szürke és sokkal-sokkal nagyobb:-)

hoplita 2010.03.27. 18:21:32

@colosgirl:
Azér' ne mérd el a farkad, főleg, hogy nincs is.:D

szobatars 2010.03.27. 18:21:51

Hogy ne legyek teljesen off..

A címben feltett kérdésre egy másik kérdéssel válaszolnék:

Dávid "Isaura" Ibolya listaállítása vajon akadálya lesz-e annak, hogy az LMP bejusson a parlamentbe?

Konkrétan: az LMP-t nem tartottam bejutásra esélyesnek. A tippversenyben adtam nekik 5 %-ot, hátha...Az MDF bénázását látva már több esélyt adtam nekik, de most, hogy az MDF pályán maradt, s talán kap némi szimpátia-szavazatot is, azt gondolom, egyik sem éri el az 5 %-ot, magyarul, az MDF "meccsben maradásának" legnagyobb vesztese az LMP lesz.. szvsz.

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 18:22:53

@hoplita: Ne hidd... szerintem tud olyat, amitől meglepődnél, és isteni lenne...:-)

ja, és örömmel konstatáltam vele kapcsolatban, hogy van végre valaki, aki nálam is fiatalabb... igaz, csak 9hónappal...:-)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:23:55

@hoplita: hazaértél? :)
nem ittál sokáig :) gondolom ma valahogy nem ment :)
rosszul ítélsz meg, de ez legyen a te bajod. nem kellene engem kóstolgatni és szent lehetne a béke.
egyszer az elején leírtam. én tiszteletben tartom te kire szavazol. a véleményem is leírtam róluk. te is a fideszről és ennyi.
lehet lapozni és elkerülni egymást.
szerinted azért van a fórum, hogy mindenáron valami eredményt felmutass? meggyőzési vagy bizonyítási kényszer? :)
mert ha igen, az kezelhető. :)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:25:00

@hoplita: neked írtam? elolvastad mire írtam? menj vissza inni. az legalább meglátszik :)

jjulie 2010.03.27. 18:25:42

@szobatars:

a t. gábor szerinti tapasztalati alapszabályok szerint esélytelenek bejutni, de hát ezen kívül, (meg a coloslányon)kívül nem sok téma meg drukkolni való van most

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:30:32

@jjulie: megyek én is kicsit :)
feldobott ez a délután, egészen jó kedvem lett.
legyetek jók, majd reggel ismét benézek de csak picit mert lesz dolgom, van egy meghívásom az operába délelőtt. aztán ha nem jön közbe semmi délután jövök kicsit nehogy leessen az adrenalin :)
de aztán nem egymásnak esni. :)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:35:07

@jjulie: köszi szépen :) mint mindig. de rólatok se haljak semmi rosszat :)
de jó lesz most nektek :) megszabadultok (csak kis időre :D ) egy hárpiától :)

tölgyes 2010.03.27. 18:38:16

@colosgirl: Mi ez a nagy pusziszkodás..:::)))???

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:38:53

ja és órát se felejtsetek el állítani :) egy órával közelebb kerül a választás :)

colosgirl (törölt) 2010.03.27. 18:39:33

@tölgyes: tudunk mi illedelmesen is viselkedni :)

jjulie 2010.03.27. 18:40:07

@tölgyes:

hát, ez az ellenségeskedés csak a felszín

szobatars 2010.03.27. 18:50:45

@jjulie: :DDDD

szerintem TG már írja az újabb posztját...ha tippelnem kellene, összefoglalja majd az eheti m1- szerepléseket...

jjulie 2010.03.27. 18:55:47

@szobatars:

igen, nagyon csendben van ma, nagydolgozat lesz

hoplita 2010.03.27. 18:57:52

@mirrmurrkandúr:
Pillanatnyi kedélyállapot kérdése....bár én elég türelmesnek tartom magam, bizonyos határokon belül.
A nagyon locsogó nőszemélyek azért egy idő után már idegesítenek
Újat meg nemigen tudna mutatni, ahhoz én már eléggé benne vagyok a korban....meg aztán nem is éltem valami túl védett életet.:)

jjulie 2010.03.27. 18:58:17

@szobatars:

lehet hogy már készen van, csak fokozza a hatást

jjulie 2010.03.27. 19:01:32

@hoplita:

nono, azért aki három nővel él együtt......kisebbségben

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 19:08:19

@hoplita: gyanítom, ez lesz életed legnagyobb tévedése...

TANULD MEG, BARÁTOM: A nők mindig képesek meglepni... ha nem is mindig úgy, ahogy szeretnéd... biztos nem ébredtél még egy 25 centis műbrokesszal az ánuszodban, azért vagy ilyen magabiztos... :-)

A nőknek elég fura humoruk tud lenni időnként... bár lehet, hogy csak én fogtam ki mindig a jófejeket:-)

kicsi11 2010.03.27. 19:08:20

Így, hogy mégis lesz MDF fővárosi lista lehet azt sejteni, hogy az MDF kitől vesz el szavazatokat? Nem ismerek MDF szavazót, de érzésem szerint az LMP-től, de könnyen lehet, hogy tévedek.

tölgyes 2010.03.27. 19:14:19

@szobatars: Vagy ő, vagy a gt-jének éppen ügyeletes tagja..:::)))

tölgyes 2010.03.27. 19:15:29

@colosgirl: No nincs ellenemre a pusziszkodásuk.. csak hát ez túl van az illem határán:)

hoplita 2010.03.27. 19:27:30

@colosgirl:
Nem nekem, de rólam, mucus.:D
Kénytelen voltam reagálni rá.

török gábor 2010.03.27. 19:28:33

@jjulie: nem, nem, ilyenkor még fürdetés van :)

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 19:47:17

@hoplita: mármint mire voltál kénytelen reagálni?:-)

jjulie 2010.03.27. 19:54:29

@török gábor:

kivárjuk,.............vagy megírjuk?

Feanor 2010.03.27. 19:55:01

A mai magyar nemzet és az alkalom szülte alkotás:

img682.imageshack.us/img682/361/kp007z.jpg

[nev] (törölt) 2010.03.27. 20:11:28

@tölgyes:
a liberálisok sose akartak nemzeti piacokat. a liberálisok éppen azt mondják, hogy a gazdasági szabályozásból vonuljon ki az állam. a piac felügyeletét a helyhatóságokra kell bízni, a gazdasági keretszabályokat pedig unió szintjén kell meghozni. és ez pont elég, állami beavatkozásra nincs szükség. a liberálisok azt akarják elérni, hogy az állam egy kulturális közösség legyen, közintézmények, és egy nemzetiségi parlament. a gazdasági liberalizmus, és a kult konzervativizmus nincsenek ellentétben egymással, hanem tökéletes a harmónia, vagy majdnem tökéletes. tudnék persze vitapontokat mondani, de a libek és a konzervek között messze nincs olyan ellentét, mint a szocik és a nácik között. akik folyton teljhatalmat akarnak. és demokratikus keretek között végletesen megosztják a társadalmat, ami polgárháborús helyzetet eredményezi. és ebben vastagon benne van a teljes magyar elit.

és én úgy vagyok vele, hogy zavarjuk el a szocikat, de azt mondom, hogy küldjük el utánuk a nácikat is. egész pontosan a szocikat ki kell tolni szélbalra, a nácikat meg az unióba kell elküldeni. csak én nem láttam március 15-én, hogy a magyar delegáció óriás kokárdával a mellén vonult volna brüsszelben. és szórólapokat adogatva a derék európaiaknak, hogy azért a magyarok is tudnak valamit. és ha abba a zászlóba bele akarnak kapaszkodni a lengyelek is, akkor kapaszkodjanak bele. mint ahogyan bem is tette. vagy október 23-án nem láttam, hogy az európa parlament magyar képviselői egy óriás lyukas zászlót fogva meneteltek be a munkahelyükre. hirdetve a nemezti összetartozást. ami nem jelenti, hogy a románokkal rosszba kell lenni. december 15-én egy óriás román zászlóba lehet összekapaszkodni a románai forradalom emlékére. két hét leforgása alatt a ceausescu diktatúra bukását eredményezte. én ezt a fajta nacionalizmust szeretem, de ilyen nincsen. helyette hőzöngést van, és megalkuvás.

ssi 2010.03.27. 20:22:34

@CSENDES: populizmusról .. köszi a kifejtést... igen ideológia, de változik. Átlag is tud vágyakat kezdeményezni. Hatalmon lévők, vagy oda készülők elhitetik, h majd ők megadják. Fejlődés lehetne, ha a megoldáskeresés (racionális, európai stb.?)

@Bona Fides: gratula, volt egy feladat és találtatok rá megoldást (anya-összeköltözés)

Engem nem zavar, h az mdf-nek új arca + progija + küzdőképessége van (határokat feszegető és átlépő is)

fidesz, mintha 2002 lenne (+ egy apróság: világválság is volt)

szobatars 2010.03.27. 20:23:17

@tölgyes: a magányos zsenik kora úgy is lejárt...

szobatars 2010.03.27. 20:29:40

@hoplita: "....meg aztán nem is éltem valami túl védett életet.:) "

velvet.hu/szex/2010/03/27/pornos_gardista/

Érdekesen értelmezitek a keresztény erkölcsöt...

[nev] (törölt) 2010.03.27. 20:31:41

@kicsi11:
jaja, az lmp jár legrosszabbul az mdf fővárosi listájával. mdf-lmp olajfa kellett volna. azzal a kitétellel, hogy a parlamenti bejutás után külön frakciót alapítana. ehhez persze 2x5%-ot kellett volna megugraniuk. de ez nem tűnt volna lehetetlennek, ha így néz ki a cédula.

fidesz, mszp, jobbik, olajfa.

még akár a civil mozgalmat is bevehették volna azzal a feltétellel, hogy az elegendő kopogtató cédulát gyűjtő képviselőiket az önkormányzati választásokon támogatják. seres mária lehetett volna az olajfa nyíregyházi polgármester jelöltje, azzal a feltétellel, hogy seres minden komolyabb kijelentést előre egyeztet somogyival, és schifferrel. azaz nem beszél össze-vissza.

szerintem ebben a felállásban az mdf-lmp olajfa akár 2. helyre is befuthatott volna. és a parlamentbe jutás után csinálhattak volna külön frakciót, ami dupla bizottsági helyeket jelentett volna. így valószínűleg mindkettő kiesik.

szobatars 2010.03.27. 20:37:09

@[nev]: "...azzal a feltétellel, hogy seres minden komolyabb kijelentést előre egyeztet somogyival, és schifferrel. azaz nem beszél össze-vissza...."

Hát ez elég nagy probléma SM esetében...lassan minden szakértelmet elüldözött maga mellől, vagy személyesen, vagy famulusai által...

de egy belevaló MILF benyomását kelti a plakátokon..

lüke 2010.03.27. 20:39:29

@hoplita:
söt azt is tudod,hogy hivják apámat, aki fontos ember volt ,de nem elvtárs:)

[nev] (törölt) 2010.03.27. 21:02:24

@szobatars:
oké, csak mondjuk ha odaüll mellé valaki, és megkérdi tőle, hogy mari akarsz-e nyíregyháza polgármestere, vagy alpolgársmestere lenni. ehhez kapsz támogatást. mondjuk írnak neki egy ökopolitkai programot helyi viszonyokra adaptálva. és azzal lehet az összes párttal szembemenni. morvai krisztinából is lehetne éppen környezetvédő, ha a duna kör szólították volna meg, akkor most a lápért küzdene.

mirrmurrkandúr 2010.03.27. 21:13:02

@szobatars: "de egy belevaló MILF benyomását kelti a plakátokon.. "

:-))) szerintem nem tudják, minek a rövidítése az a MILF...

Fejtsd már ki nekik légy szíves:-)

ssi 2010.03.27. 21:19:05

Szerintem is a fidesz nyer. Mivel legnagyobb a támogatottságuk, különösen kíváncsi vagyok kormányuk összetételére: pl. új arcok, fiatalítás szempontjából.

tölgyes 2010.03.27. 21:38:39

Jaj kedves @[nev]: !
Ne gyerekeskedjen már!!! Hol volt még az eu amikor a liberalizmus megszületett...Épp ezért utaltam a történelmi példákra, hogy kijózanítsam. J. Locke -nak(1632-1704), akit szokás a liberalizmus atyjának nevezni mi köze van azokhoz amit maga ideremekelt, de megemlíthetném a magyar liberálisok közül mondjuk Kossuth Lajost is...
Én azt írtam magának, hogy a nemzetállam koncepciójának semmi köze nem volt a fasizmus, mert azt évszázadokkal megelőzte és születése a liberális eszmeáramlathoz kötődik és fordítva... Ehhez a maga által leírt uniós hablatynak semmi köze.

tölgyes 2010.03.27. 21:41:38

@szobatars: Ez sincs így, ráadásul nem értem, hogy mire céloz.

[nev] (törölt) 2010.03.27. 22:38:57

@tölgyes:
az eu sehol sem volt. de a brit birodalom például létezett. és azt a liberálisok nemzetközösségnek képzelték el egységes belső piaci szabályokkal, és erős helyhatóságokkal.

a liberálisok a monarchiákból mind nemzetközösséget akartak csinálni. kossuth is. már amikor liberális volt. duna-menti konföderációt akart. nemzetközösség volt valójában, bár nem amerikai típusú (kossuth az usát hívta uniónak, szerintem ennél lazább kapcsolódás kell, amelyik kulturális közösségeket meghagyja, de közös külpol van, közös hadsereg, és közös pénz. és nincs uralkodó. vagy csak szimbolikus a politikai szerepe. kossuth egy ilyen nemzetközösséget akart kormányozni. európai kormányzó akart lenni, mint santer, prodi, vagy barrosso.

csakhogy akkoriban a többség nacionalista volt, és a népeknek területi autonómiát akartak adni úgy, hogy maradjon meg a nagy-magyarország. de közben a szomszédok meg nagy horvátországot, meg nagy romániát akartak, meg nagy tótországot. ebből lett trianon, és a kisantant. a nemzetállam koncepciója csúfosan megbukott, mert azokat nem lehetett létrehozni háborúk, és kitelepítések árán sem.

egyébként ezen a banánhéjon fog elcsúszni orbán is, mármint európában, mert a legtöbb helyen értik, hogy orbán brutál megosztó nacionalista politikus, és az unióban ilyenre nincs igény. orbán meg az unióba igyekszik. pont nem akar miniszterelnök lenni, hanem csak soros elnök. csak a magyar elnökségnek nincs tartalma. a volt kommunista martonyival vélhetően nem is lesz.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.03.27. 23:00:16

@mirrmurrkandúr: Minő meglepetés lehetett! Hallhatunk/láthatunk közelebbi, nem túl bensőséges részleteket?:-P

JAS39 2010.03.28. 12:00:23

Érdekes ez az Isaura-effektus, de én inkább ezt a végkövetkeztetést érzem magamének:
"Ennek ellenére azt hiszem, hogy a számos kampánybaki és a listaállítási káosz olyan mély nyomot hagyott, amit semmilyen ártatlan szemű véghajrá nem tud már elfeledtetni."

Úgy is mondhatjuk, hogy az Isaura-effektust legyőzi a Paris Hilton-hatás:)

Mindenesetre, az 5% megugrása már csak azért sem valószínű mert

1. nem 38%-os lesz a részvétel, hanem legalább 55-60% vagy több

2. 3 megye kiesett, és így már 6-7% körül vagy efölött kellene teljesíteni a többi megyében

3. nincs olyan hatalmas választási partner mint anno a Tisztelet Társasága.

2-4%-ra teszem őket, de elképzelhető, h 4.9%-kal néhány ezer szavazattal maradnak majd le a bejutástól...

oakeshott 2010.03.28. 14:20:58

Csak az ország! www.youtube.com/watch?v=z3LniKcAJsY

Az LMP és az MDF közötti együttműködés lehetőségéről pedig csak annyit, hogy egy vállaltan kapitalista, befektetőbarát párt (MDF) és egy vállaltan antikapitalista, tőkellenes párt (LMP) nehezn férne össze. Nem hiszem, hogy egy gonbdolkodó liberélisnak vagy konzervatívnak tetszene az LMP minimumjövedelme vagy a párt által szorgalmazott Tobin-adó.

tölgyes 2010.03.28. 18:33:53

@[nev]: Össze tetszik kavarni a dolgokat. A föderalizmus mint alkotmányos alapelv nagyjából azt jelenti, hogy a törvényhozásnak, végrehajtásnak, biráskodásnak hatáskör, intézményi és személyi tekintetben egymástól el kell válnia... ez az önkényuralom megakadályozására irányult..., ma pedig a demokratikus hatalomgyakorlás feltételének tekintjük..

A föderalizmus mint a hatalommegosztás formája azt is jelenti, hogy a szövetségi és a tartományi szintű hatalmi szerveket egymástól el kell választani.. ma is föderális szerkezetű űllam az USA, Svájc, Németország de még Ausztria is..Ebből a felsorolásból is láthatja, hogy a födreralizmus és a nemzeti érzés elég jól megfér egymással.

Kossuth dunai konföderációja egy késői felismerés: rájött, hogy a bukás oka többek között a nemzetiségek szempontjainak lebecsülése volt. A tényleges ok persze mégis csak a katonai túlerő volt.

kicsi11 2010.03.28. 20:11:47

@tölgyes: Svájc államszövetség (Confederatio Helvetia)

szöllősi 2010.03.29. 10:07:33

Kedves Gábor!

Egy hete nagyra értékelték, hogy Kajdi József ügyvéd úr visszalépett az mdf lista 3. helyéről -mint tudjuk - az szdsz javára.

Pedig nem volt ebben semmi meglepetés.

Ez volt a legkevesebb amit tőle várni lehetett, azután , hogy 2002. június 10-én megbízást kapott az szdsz-es Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól a korábban FiDESZ-es miniszterek által vezetett Gazdasági és a korábbi Közlekedési Minisztériumok átadás-átvételi dokumentumainak "áttekintésére".

Lehet, hogy ez volt az azóta nem múló és most kiteljesedő románc kezdete.
süti beállítások módosítása