Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • pvcpadlo ó!: Mészáros Lőrinc egy étteremben ebédel, majd int a pincérnek, hogy fizetne. Jön a pincér és ké... (2017.10.15. 21:24) 171. Mi az a NER?
  • pvcpadlo ó!: Nemzeti Együttbűnözés Rendszere...korrekt ! :) (2017.10.15. 19:35) 171. Mi az a NER?
  • László56: Társadalmak az idő változásaiban Az utóbbi időben nagy társadalmi változásoknak voltunk és vagyun... (2017.09.10. 17:50) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • László56: A történelem megismétli önmagát ?! A német hatalom mindig is világuralomra törekedett, de most a... (2017.06.21. 11:19) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • szoja122: Kedves Gábor! Tehát a véleményed szerint jövőre az ellenzék fog nyerni? 444.hu/2017/06/10/torok-g... (2017.06.19. 11:18) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

22:45

A sajtó beszámolói alapján úgy tűnik, hogy az idei választási kampány egyik legviccesebb és egyben talán legjellemzőbb eseményére került ma sor egy budapesti kávézóban. Az MDF sokadik kezdeményezése nyomán az LMP kampányfőnöke ide várta az országos listát állító pártok képviselőit, hogy egyeztessenek a hat párt miniszterelnök-jelöltjének részvételével zajló vitáról. A bonyodalmak innen kezdődtek.

A Jobbik, az MSZP, az LMP és az MDF képviseltette magát, ám a Civil Mozgalomtól senki nem ment el, mert állítólag nem kapták meg az e-mailben küldött meghívót. A Fidesz operatív igazgatója ugyan éppen ebben a kávézóban kezdte a napot, de még azelőtt gyorsan távozott, hogy elkezdődött volna a megbeszélés. "Teljesen véletlen volt, hogy éppen ott reggeliztem, ha egy nappal korábban történik, akár áprilisi tréfa is lehetett volna" - mondta. A négy párt ezt követően hosszan tárgyalt, Budai Bernadett állítólag még telefonon is próbálta győzködni Nyitrai Zsoltot, majd megállapodtak abban, hogy délután írnak egy közös levelet, aztán a teljes kudarc tudatában hazamentek. Később az LMP egy látványos akció keretében száz kérdést intézett a Fidesz elnökéhez, este pedig még Vona Gábor is tollat ragadott: a Jobbik elnöke nyílt levélben tett javaslatot Orbán Viktornak egy „korrekt, higgadt és szakmai” vitára, de jelezte, hogy egy ötpárti vitán a Fidesz nélkül is hajlandó megjelenni. A mai eseményekre a Fidesz részéről Szijjártó Péter reagált: “Felhívjuk az MSZP, a Jobbik, az LMP és az MDF figyelmét arra, hogy a magyar emberek a választás első fordulójában el fogják dönteni, hogy melyik az a két erő, ki az a két jelölt, akiknek a legnagyobb esélyük lesz programjuk megvalósítására. Az MSZP-Jobbik-LMP-MDF-kezdeményezésről mindaddig nem időszerű beszélni.”

A helyzet röviden a következő: természetesen mindenki nagyon szívesen vitázna, csak éppen nem pont úgy, ahogy a többiek szeretnék, vagy ahogy éppen lehetne. Érdemes figyelni, a kulcsszó a „csak”: (1) A Fidesz csak az első forduló után és csak egy ellenféllel, (2) az MSZP csak akkor, ha a Fidesz is ott van, (3) a Jobbik és az LMP csak abban az esetben, ha a Fidesz és az MSZP közül legalább az egyik részt vesz, (4) és csak a „nem függő” MDF-nek jó minden opció. Ilyesmire mondják, hogy róka fogta csuka.

A mai állás szerint tehát a jövő héten nem lesz vita, pedig tényleg – már megint ez a szó - csak egy valakinek kellett volna másképp viselkednie, hogy lehessen. Ha például az MSZP ma belemegy az ötpártiba, akkor a Fidesz nagyon kellemetlen helyzetbe kerülhetett volna: választania kellett volna a megfutamodást szimbolizáló üres szék és a politikai érdekekkel ellentétes részvétel között. Az MSZP azonban – a Fideszhez hasonlóan - nem kockáztat, mert egy ilyen ötös vita esetleg megerősítheti az LMP-t és az MDF-et, ez pedig nagyon nem érdekük a szocialistáknak. Ha pedig nincs Fidesz és MSZP, a vita eleve másodosztályú, s akkor már a Jobbiknak és az LMP-nek sem kell, legfeljebb a legnehezebb helyzetben lévő MDF örülne bárkinek, aki hajlandó leülni Bokros Lajossal.

Miért nem lesz tehát vita? Mert mindenki van annyira okos, hogy tudja, mi az érdeke, s mindenki – akinek van mit féltenie – egyben van annyira óvatos, hogy ne merjen kockáztatni. Így születnek az egészen kis dolgok

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr811890874

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Latinovits Zoltán Ady Endre A tűz csiholója 2010.04.03. 12:31:29

A Tűz csiholója Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. Az első emberi bátorság Áldassék: a Tűz csiholója, Aki az ismeretlen lángra Úgy nézett, mint jogos...

Trackback: Mitől lehet más a politika, avagy öntsünk tiszta vizet a parlamentbe 2010.04.03. 11:14:33

Schiffer András, az LMP listavezetője   Szeretnénk hinni, hogy lehet másképpen politizálni, hogy lehet becsületből, őszintén beszélni, a köz érdekeit szem előtt tartva cselekedni. Tenni azért, hogy nekünk és ne csak nekik (értsd: pilitikai elit...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ordnassac 2010.04.03. 22:13:28

@namitirok: erre az a borzasztóan morbid vicc jut az eszembe, hogy

Jimmy él! Következő koncertje Os(z)lóban lesz!

Elnézést.

Idet 2010.04.03. 22:13:38

@Ordnassac: Hiába, kicsit lassú a felfogásom...

Sportlövő 2010.04.03. 22:15:36

@namitirok:
Én nem így gondolom! Az önrendelkezésünket igen is vissza kell szerezni, és a partnereinket és a szövetségeseinket úgy kell megválasztani, hogy azok ne olyan kapcsolatra épülhessenek, ahol Magyarország csak vesztes lehet. Jelenleg nincsen szövetségesünk európában!!! Senki nem tart minket tiszteletben! Mindent lenyomnak a torkunkon! Természetesen ehhez kellett a mindenkori kollaboráns kormány is! Na ilyet nem szeretnék többet!

Áldás Békesség!

Idet 2010.04.03. 22:18:03

@namitirok: A második saját fizetésemből egy Rakéta porszívót vettem. Eléggé el nem ítélhető módon (ifjú voltam és bohó), az első emeleti udvari folyosóról kocogtattam ki belőle a koszt, kicsúszott a kezemből, és lezónázott az udvarra. Kámpicsorodott képpel hoztam fel és kapcsoltam be újra: mit ad Isten, működött! Sokáig még...

jjulie 2010.04.03. 22:20:47

@Ordnassac:

a dologhoz való jogáról értekezünk, vagy a dolog értékéről?

panelburzsuj 2010.04.03. 22:20:51

@mrs. white:

Pá, aranyom. Természetesen ... :)

(Szegény dánok, franciák, németek és olaszok, továbbá észtek, lengyelek és románok, akik képtelenek saját területükről saját népüket megetetni. Meg a sok buta holland és belga, akik meg virágot termelnek jó kis lencse meg hajdina helyett ... )

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.03. 22:21:00

@Sportlövő:
Volt nekünk szövetségesünk, mit szövetséges, egyenesen Uralkodó-társ-nemzetünk az 1910-es években, majd a harmincasban egy "megbízható szövetséges", sőt, több is!
Majd elvtársaink az ötvenesben...most mi jöjjön?
Én egy magyar-kínai megállapodás mellett érvelnék, mit nekünk Ejrópa?:-( Hosszú távon ez kecsegtetőbb, nem?)

Idet 2010.04.03. 22:23:00

@Ordnassac: Nem ajánlanám, mert kész a kis frappáncsos visszaszólásom! Itt csak a bloggazda szólhat be joggal, és ő (még eddig) jól tűrt bennünket.

panelburzsuj 2010.04.03. 22:25:28

@namitirok:

Én inkább valami pigmeus országot javasolnék. Ők tuti felnéznének ránk, és ha jól értem lövő sporttársat, ez a döntő momentum ...

Idet 2010.04.03. 22:27:01

@panelburzsuj: Hát tudod, az a finom, kőzúzalékon tartott, tápoldattal nevelt, infralámpa alatt érlelt holland paradicsom meg génkezelt uborka, az kell nekünk!

Idet 2010.04.03. 22:28:16

@namitirok: Vagy humorérzék, te kis pesszimiska!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.03. 22:29:11

@Idet: Próbálj meg télen másmilyent termeszteni!
Aki meg is veszi, az (is) a hibás, nem?

cambridge.on 2010.04.03. 22:30:59

@Idet: Amíg az amerikai autók kivétel nélkül, közel fele értéküket, elveszítették egy év alatt, addig a Toyota 3 év után is 70%-át érte újkori árának.
Lehet, hogy megáll az összeesküvés elmélet.
Egy beszállító cég tönkre tette a hírnevét.
Nem véletlenül volt a szlogen: egy Toyota nem romlik el.
Amerikában így harcolnak a piacért.
Én nem dolgoztam ott, túlkoros lévén, csak eljártam mellette naponta.

Magyarországon egyszerűbb a piac szerzés: felvásárolják a hazai cégekkel együtt a piacot, majd a céget felszámolják.
Illetve tegyük múltidőbe, már nem sok minden maradt eladni való.

@mrs. white: ott igazán jelentős beleszólása van a szakszervezetnek, főleg a nagyobb cégeknél.
A minőséggel kapcsolatban nem vitatkozom.
Az autógyártás volt az amerikai húzóágazat. Ezért is olyan fontos a fenntartása.

Idet 2010.04.03. 22:31:42

@panelburzsuj: Mámmegint a kicsik! Tiltakozom, mert rám egy pigmeus is maximum szemmagasságban nézhetne! (150 cm)

Ordnassac 2010.04.03. 22:33:32

@jjulie: a demokráciához a baloldalnak és a jobboldalnak is joga van. Egyik oldal sem sajátíthatja ki, ahogy a nemzettudatot sem. Ez a két oldal történelmi elk...

[nev] (törölt) 2010.04.03. 22:33:34

@jjulie:
szerintem az van, hogy a kockázati tőkések választásokig a forint erősödésére játszanak, és utána a gyengülésre. majd meglátjuk. most 265 forint 1 euro, meglátjuk mi lesz a választások után. a németek persze minden alkalommal megkérdik orbánt mit akar csinálni.

magyarországra a válallatokat a támogatások vonzák ide. vannak ágazatok, amik szabad piaci körülmények között képtelenek nyereséget termelni. a megtérülés csak és kizárólag az állami támogatásokból származik. ezek nem vállalatok, hanem ágazatok, amelyek képtelenek versenyezni ázsiával.

kína a szabad kereskedelmet úgy értelmezi, és az áru teljesen szabadon (értsd teljesen ingyen) áramlik. a kereskedelem és a kapcsolódó szolgáltatások a kínai kormány támogatását élvezik. így egy kínai iskolatáska jánkmajtison 1000 forint, bármennyibe kerül a szállítás, ez elosztás.

na most ha valaki pont iskolatáskát akar gyártani az ezzel nem igen tud versenyezni. ha nem kap támogatást, akkor bezárja az üzemet. a minőségi táskával tudná a kínait legyőzni, csakhogy minőségi termékre a belföldön nagyon nincs igény. így a cégek a külpiacoktól, és az állami támogatásoktól függenek.

na most a kínai támogatásokra a kínai megtakarítások nyújtanak valamennyire fedezetet. kína egy hatalmas ország, nem lehet ott csak úgy össze-vissza utazni, a pénzt szinte egyáltalán nem lehet külföldre vinni. a lakosságot viszonylag egyszerű megtakarításokra kötelezni. a fogyasztást visszaszorítani. ott ha valami nincs, akkor az nincs. ennek következtében kína képes hitelezni, és a tőkepiacon pénzeket mozgatni.

a magyar gazdaság meg erre nem nagyon képes. nem azért, mert kicsi, hanem azért, mert nyitott. a kínai zárt. kína megteheti mindezt, mert önellátó. magyarország ezt nem tudja megtenni. az usa sem tudja megtenni.

de itt nem a liberális gazdaságpolitika bukott el, hanem a konzervatív, amelyik mindenáron fenn akarja tartani a tömegtermelést a hagyományos iparágakban és azzal akar profitot termelni. és ezt csak szociális foglalkoztásként lehet fenntartani. el lehet menni táskát gyártani a városi kht-be, vagy kkt-be (gmk-ba) és akkor ez jobb, mintha munkanélküli lenne. ezt kellene csinálni. de ezen összességében nem lesz egy cent nyereség sem. mert az abból lesz, hogy gyártanak exkluzív táskát. de ahhoz úgy kell a bőrt kiképezni, hogy az könnyűvé, és erőssé váljon. és olyan dizájner kell hozzá. de ez már nem kaphat egy cent támogatást sem, mert akkor ez nem tud kialakulni. mert nincs szabad verseny. hanem az nyer, aki több támogatást kapott.

magyarán itt szükség van szocializmusra, és kapitalizmusra is, és a kettőt élesen el kell választani. a társasági formákban is. az egyik az önfoglalkoztató bt, kht, kkt. ezek a szocialista megoldások. ez kaphat támogatást. nem készpénzt. hanem infrastruktúrát. ipari parkot, csarnokot, üzemet, de ezeket non profit formában közüzemként kellene működtetni a helyhatóság felügyelete alatt. itt a beruházás nem fog nyereséget termelni, hanem összességében jó ha megtérül. de jobb, mintha az emberek munkanélküliek lennének.

a kft, zrt, nyrt pedig a kapitalista formációk, ezeknek viszont nem kellene államilag dotálni. az üzletrészeik eladásával vagy tudnak tőkét bevonni, vagy nem tudnak. lehet nagyot nyerni, de veszíteni is lehet.

és ez a cezúra hiányzik. kínában ez meg van. pontosan tudják, hogy valami egy tradícionális iparvállalat, amelyik non profit módon termel, és ott a munkaérték elméletet érvényesítik. vagy egy kaptialista vállalat, amelyik egy másik gazdasági mechanizmus szerint működik. a határhaszon elmélet.

ma szerintem a napnál is világosabb, hogy ez a kínai vegyes gazdaság nem csak a szovjet szocialista, hanem az amerikai kapitalizmust is lenyomja. itt is át kell térni erre a formációra. ennek az egyik fele az a demokratikus szocializmus, a másik része pedig a laissez-faire kapitalizmus.

Ordnassac 2010.04.03. 22:34:28

@Idet: ellenben colosgirlre!!! (Tényleg, ő hova lett?)

Ordnassac 2010.04.03. 22:35:18

@namitirok: az is csak abszurd humor. :-D

Idet 2010.04.03. 22:35:28

@namitirok: Télen van feketeretek, savanyúkáposzta, savanyúságok, szelídebb fajta hagymák etc., mint vitaminforrás. Ezek biztosan egészségesebbek ÉS olcsóbbak, mint a műtermékek!

panelburzsuj 2010.04.03. 22:36:54

@Idet:

Mert a magyar paradicsom nem kőzúzalékban, tápoldattal, fólia (sőt inkább üveg) alatt terem meg március végére, hanem hóval faggyal dacolva, közvetlenül a szentesi szikbe kiültetve.

Ha jól értem felszólalásod lényegét az élelmiszer-önellátás kérdésében.

Idet 2010.04.03. 22:38:16

@cambridge.on: Hát igen. Energia, növényolaj, cukorgyártás, egy csomó minden még. Meg a hungarikumok folyamatos tönkretételének szándéka, már ami megmaradt.

jjulie 2010.04.03. 22:39:38

@Ordnassac:

a nemzetbe bele születeik az ember a demokrataságáról pedig mindenki dönthet

a nemzetisége senkinek sem kérdőjelezhető meg, a demokrataság nem ilyen jellegű járandóság

Idet 2010.04.03. 22:41:35

@panelburzsuj: Nem, ennyire hülye nem vagyok. Az önellátás manapság csak szép ábránd. De lehet válogatni, mit veszel meg, és mit nem. A magyar paradicsom fólia alatt, de földben terem, mert nálunk még van.

Idet 2010.04.03. 22:43:45

@namitirok: Most mit tegyek? Ily rövidre szabott az anyatermészet. Nem kell sokat ruhára kőtteni...

Ordnassac 2010.04.03. 22:45:48

@jjulie: na igen, de ab ovo elvitatni valakitől azt, hogy demokrata, már felfogásom szerint ugyanabba a kategóriába esik: mérlegelés nélkül elvenni egy másik ember olyan tulajdonságát, amivel rendelkezik. Ilyen szempontból teljesen független az, hogy veleszületett dologról van-e szó vagy nevelt, illetve felvett dologról. A relativizálás itt sem vezet semmire.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.03. 22:46:17

@Idet: A gyerekruhák időnként drágábbak, sőt, a tangák is rejtélyes okokból kifolyólag!

Idet 2010.04.03. 22:47:02

@jjulie: Ephialtes? Nem a demokrata, hanem a perzsa- (és muszka) vezető? A 20. sz.-i muszkavezetők és muszkanyaloncok?

ssi 2010.04.03. 22:47:04

@tölgyes: Nagy kő esett le, h nem érdekli kire szavazok. Szerintem is az Ön esetében így van rendben, furcsáltam is, h miért írta: akkor szavazzak a Jobbikra. Na, de tisztázódott szerencsére, ez nem találgatás volt az Ön részéről (...)

jjulie 2010.04.03. 22:48:21

@Idet:

a cukorgyártás egy érdekes sztori, a napoleoni blokád miatt nem jöhetett a nádcukor a brit hajókon európába és akkor kellett valami helyette, és igy német területen ösztönözve és támogatva lett a répacukor téma, igy jött létre a répacukor meg a magyar cukoripar ami nagyon de nagyon nem versenyképes a nádcukorral ma sem és soha sem volt az és nem is lesz soha

Idet 2010.04.03. 22:48:52

@namitirok: Aztat nemmm! Utálati... tudod, milyen nehéz felnőtt női cipőt találni, 34-eset??? Szinte ausgetschukt!

panelburzsuj 2010.04.03. 22:50:43

@Ordnassac:

"teljesen független az, hogy veleszületett dologról van-e szó vagy nevelt, illetve felvett dologról. A relativizálás itt sem vezet semmire"

Ez a két "gondolat" egy kicsit ... khmmm ... zagyvának tűnik így egyrakáson.

Idet 2010.04.03. 22:50:43

@jjulie: És Ejrópában nádcukrot használnak?!

jjulie 2010.04.03. 22:51:18

@Ordnassac:

a demokrataság vitatható a nemzetiség nem

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.03. 22:52:44

@Idet: Nem tudom, a lyányom még csak nyolc éves, neki pont jó a gyerekcipő ebben a méretben!:-P

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.03. 22:54:16

@namitirok: Ő ugyanis nem hord még magassarkút, igaz, nem is kényszerül rá!:-D

Ordnassac 2010.04.03. 22:55:02

@jjulie: minden vitatható, csak hogy van-e értelme, az megint más kérdés. Szerintem az ab ovo elvitatásnak nincs. Aki ilyet tesz, az árt mindenkinek (magának is).

Ebben nem fogunk egyetérteni.

jjulie 2010.04.03. 22:55:51

@Idet:

a pillanatnyi helyzetet nem ismerem pontosan, d néhány évvel ezelőtt komoly változás kezdődőtt, mert az unió betiltotta a répacukor dotálását, vagy be fogja tiltani, ami most nem tudom hol tart, de a répacukor közeleg a múlt idő felé

panelburzsuj 2010.04.03. 22:56:48

@Idet:

Van föld, persze. Csak a fűtést egy picit sokba kerülne évről évre odébb telepíteni, úgyhogy vagy talajfertőtlenítésre fizeti kia gatyáját a magyar primőrteremelő - vagy áttér mesterséges közegre, amit minden szezon után kidob.

Azért annyira nem hülye a magyar paraszt és a magyar kertész, amennyire azt a politika meg a közvélemény elvárná tőle. Ha valami nem biznisz - nem csinálja. Ilyen piszkos számító fajta ...

Ordnassac 2010.04.03. 22:57:20

@panelburzsuj: akkor másképp megfogalmazva: szerintem teljesen mindegy, ha valakik olyasvalamit vitatnak el tőled ab ovo és mérlegelés nélkül, ami veledszületett, vagy amire neveltek (pl. elvitatja tőled egy másik felekezet, hogy te hívő vagy) vagy amit tudatosítottál magadban (pl. demokrataság).

Tudom, hogy kisebbségben vagyok ezzel az álláspontommal, de istenem, van ilyen. :-)

Idet 2010.04.03. 22:59:31

@namitirok: Így könnyű! Gyerekcipőt én is találok... és nem hordok magassarkút, mert ha lebillenek róla, senki sem fog felráncigálni, ki lesz bolond olyan mélyre lehajolni...

Idet 2010.04.03. 23:00:29

Ajjaj, megvan az új bejegyzés, ügethetünk át!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.03. 23:02:17

Tisztel Hölgyek és Urak ---valamint ellenzék (@Idet is:-)!
Át lehet fáradni ide:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/03/122_miert_elv_ami_erdek

...ugyanis megemlítettünk, legnagyobb örömömre!

panelburzsuj 2010.04.03. 23:02:55

@Ordnassac:

Olvass egy kicsit előre: TG pont az általános elvi érvek és a "nekem most ez hasznos" etikájáról értekezik a következő posztjában.

Azt olvasván valamiért eszembe jutott ez a született-belenőtt-tudatosult téma, meg a mellete való harcos elvi kiállás ... :))

Idet 2010.04.03. 23:03:50

@panelburzsuj: Nagyon helyes. Mégis más íze van a magyar paradicsomnak(jobb), mint a nyugati sorstársaiénak. Fene tudja, hogy miért.

jjulie 2010.04.03. 23:03:55

@Ordnassac:

a demokrataság messze nem olyan egzakt kategória ma, mint a nemzetiség

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.03. 23:06:38

@Idet: Mer rá van írva és ettől érzed úgy!
Egy fittyfenét van jobb íze! (népiesen szólván:-)

Ordnassac 2010.04.03. 23:07:59

@panelburzsuj: olvastam már, sőt, kommenteltem is már rá. ;-)

Bízom saját magamban annyira, hogy a politikai széljárás megváltozásával ez a véleményem ne változzon. Nehezen is tudna, hiszen a jobboldal egy része által celebrált nemzettudat-elvitatás is akkora galádság szerintem, mint a baloldal egy része által mutatott demokrataság-kisajátítás. Ennek mértékében nem teszek különbséget, hiszen ugyanazt mutatja: a másik iránti tisztelet hiányát, az önös érdekek követését (ebben a pártok sajnos konzekvensek), illetve saját maga felsőbbségének kimutatását.

Idet 2010.04.03. 23:08:39

@namitirok: Hozzá is akartam tenni, hogy beépített elfogultság... hol említtettünk meg?

panelburzsuj 2010.04.03. 23:09:05

@Idet:

Mert a külföldit télen eszed, a magyart meg nyáron.

Ordnassac 2010.04.03. 23:10:26

@jjulie: ezt a vitát kár folytatni, szerinted nem akkora baj az, ha GyF a Fideszt nem tartja demokratának és ezzel közvetve lehülyézi a teljes szavazótáborát (ezen nem segít, hogy álszenten kijelenti, hogy a szavazói persze azok). Szerintem ugyanolyan baromság, mint a kokárdával való visszaélés.

Ordnassac 2010.04.03. 23:13:59

@namitirok: Gabrilosz Turkhosztenész egyik drámájában emlékezett meg rólunk, nem? ;-)

jjulie 2010.04.03. 23:14:29

@Ordnassac:

vegyük a következő helyzetet:

alakul két bizottség az egyik az a jogot akarja gyakorolni, hogy eldönti ki tagja a nemzetnek és ki nem

a másik bizottség pedig itáleteket hoz, kinek a viselkedése, elképzelése, stb demokratább, kibek kevésbé

aki megalakította azt a bizottségot amely el kívánja dönteni ki tagja a nemzetnek az demokrata?

az a demokrata aki annak tarja magát?

az a magyar aki annak tarja magát?

e között a két dolog között semmi különbséget sem érzékelsz

panelburzsuj 2010.04.03. 23:16:18

@Ordnassac:

Egyet is értenék, ha a demokrataságnak is lenne olyan "jelvénye", amit az összes párt, választó, állampolgár, sőt "demokratatárs" egyenlőként használt generációkon át, és azt most a Lendvai Ildikó hirtelen maszopos kitűzőként lettopolta volna.

Nem kell megváltozatni a véleményedet, de praktikus tudnod róla: tipikus csoportgondolkodási önfelmentő termék.

Bona Fides 2010.04.03. 23:16:32

@jjulie: engem boldoggá tenne látni vergödni nyilvánosan a tokás rövidnyaku tszelnők figurát alakító orbánt

Ezt meg tudom érteni. Én is módfelett élvezem azt, amit most látok, a nyüszítő szocikat, Ribi nénit, ... Gyönyörű!!!
Lendvai Ildikó arca lesz majd a fénypontja az egésznek! Felveszem DVD-re.

jjulie 2010.04.03. 23:17:03

@Ordnassac:

a gyurcsány a legutóbbi beszédében ebből a szempontból teljesen külön választotta a szavazótábort, hallottad, olvastad?

panelburzsuj 2010.04.03. 23:17:47

@panelburzsuj:

Ami ugye kívülállók - nem ellenfelek, ellenérdekeltek, hanem outsiderek - számára messziről bűzlik.

Ordnassac 2010.04.03. 23:17:55

@jjulie: utolsó reakcióm: persze, hogy van különbség, DE nem látok különbséget aközött, hogy a két oldal a másik egy szerves részét vitatja el és sajátítja ki azt magának politikai érdekek miatt. Ennyi.

Idet 2010.04.03. 23:19:38

@Ordnassac: Lapalji jegyzetként...

Jó éjszakát, áldott húsvétot mindkettőtöknek!

Ordnassac 2010.04.03. 23:20:14

@jjulie: erre gondoltam az álszentséggel és a fideszes szavazótábor hülyének nézésével. >>Az általatok preferált párt nem demokrata, de ti persze azok vagytok. Ergo, ha ti demokrataként képesek vagytok egy nem demokratikus pártra szavazni, hülyék vagytok.<< Ejj, mecsoda különbségtétel!

Idet 2010.04.03. 23:20:33

Jó éjt, boldog ünnepet mindenkinek!

Ordnassac 2010.04.03. 23:22:41

@Idet: több, mint amibe reménykedtünk, nem? ;-)

Békés és családias húsvétot!

jjulie 2010.04.03. 23:23:23

@Bona Fides:

rendben, nekem a paraszt orbánon kívül a többi egykutya, nem érdekelnek, a nagypofájú faszkalap tokás parasztgyerek vergődése az tetszene, de sajna elmenekül és nem adja meg nekem most

irigyellek, neked van min szórakoznod

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.03. 23:25:55

@Ordnassac: Rákerestem a gúgliban, tényleg egy rika nagy szerző lehet, mert sehol sem említették a nevét!:-D

Ordnassac 2010.04.03. 23:28:13

@panelburzsuj: sajnálom, hogy ezt nézed ki a dologból. Nem akarok felmenteni senkit (magamat meg minek?), inkább mindenkit vádolok. Abban viszont továbbra is reménykedem, hogy a közeljövőben mindkét oldal kinövi ezt a hülyeségét. Nem ártana.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.03. 23:28:23

@Idet: Viszn(y)t kívánok nyugodt, hús(nélküli)levessel teli kamrát és pulykaláb-nyomnélküliséget!:-)

Ordnassac 2010.04.03. 23:29:19

@namitirok: pedig korában nagyon híres blogosza volt! Rengetegen olvasták, sokszor a legnépszerűbb hirdetőtábla, az Indexosz is kitette ajánlóként! ;-D

Ordnassac 2010.04.03. 23:30:44

@namitirok: viszonyt? ejjj, ha ezt Idetné megtudja! :-P

anti76 2010.04.03. 23:33:52

@jjulie: szia... még egy gondolat a témánkhoz...
Az, hogy az elszámoltatás mennyire lesz, azt nem tudom, de biztos jobban, mintha a fideszre lenne ez bízva teljesen. Hogy ez éppen mennyire boszorkányüldözés az engem (meg szerintem még sok embert) nem igazán érdekel.
Az iciri piciri baj nehezebben derül ki, és látod még a nagyokat is leszarják.
Az, hogy magadtól nem tudsz magyar érdekeket az szomorú.

panelburzsuj 2010.04.03. 23:39:55

@Ordnassac:

Ögyes ...

Különböző minőségű disznóságokért ugyanazt a vádat emelni: igazi jogászi "furfang". (És a tudatos relativizálás egy nagyon is kézenfekvő módszere.)

A csoportos önmentegetés viszont nem tudatosul, ezért is nagyon nehéz időben kiszakadni belőle. Úgyhogy a kibnövésben nem elég reménykedni: hathatós baráti orrbavágásokkal kell elősegíteni.

Hogy én is ideologizáljam magamat ... :)

jjulie 2010.04.03. 23:40:55

@Ordnassac:

akinek a politikusi példaképe a bethlen, annak a demokrataságával kapcsolatban nem merülnek fel kérdések?

az a szavazótábor amely hordta a kokárdát annak idején és nem szólt hogy azért ezt nem kéne, az a szavazó tábor amely néma maradt a haza, a polgáriság, a hazához nemzeti oldalhoz való tartozás kérdésében, mindenhova szó nélkül követte a vezérét, az megkérdőjelezhető vagy a demokrataságában, vagy az értelmi képességeiben, vagy egyszerűen az emberi szándékaiban

számomra

mondjuk én még soha nem értettem meg hogyan lehet egy párt szavazójává válni, egyáltalán hogy jut el oda egy ember, hogy elmegy szavazni, azt meg hogy elmegy naggyűlésre, meg kopogtató cetlit gyüjteni azt meg végképp nem

egyáltalán, hogy lehet megbízni egy élő politikusban ma magyarországon?

nem tudok megszabadulni attól a gondolattól hogy aki elmegy szavazni, az azért teszi, mert azt várja egy politikai párttól, hogy valamilyen módon juttassa őt előnybe másokkal szemben politikai eszközökkel

ez érdemtelen előnyszerzésre való törekvés, és mint cél számomra elfogadhatatlan, aljas cél

Ordnassac 2010.04.03. 23:47:10

@panelburzsuj: megint valami, amiben nem értünk egyet. Ettől szép a világ. :-)

A jogászi furfangot meg köszönöm, van miért egyetemre járni. :-D

[nev] (törölt) 2010.04.03. 23:47:38

@Ordnassac:
attól függ mit tartunk a demokrácia lényegének. van aki a populizmust tartja annak. azt kell mondani, amit a nép hallani akar. azok a politikusok testesítik meg a nép akaratot. ők a demokraták. ebben az esetben orbán demokratább a demokratáknál.

a demokrácia lényegének azt tekintem, hogy a közhatalom osztott. nem egy közhatalmi centrum van, hanem több, és ezek egymástól viszonylag függetlenek. ezek a városok, amik hálózatba szerveződnek, és nem hiearchiába. és te választhatsz, hogy melyikhez kötődsz. és akkor ebből nyilván az jön ki, hogy lesz olyan város, amelyik liberális, és lesz, amelyik erősan konzervatív lesz. és lehet közöttük válogatni. és mindegy milyen a kormány, ezek a városok autonóm módon működnek. az önkormányzatok nincsenek alárendelve a kormánynak. hanem van egy országgyűlés, és egy annak felelős kormány, amelyik az országos ügyeket intézi, és biztosít például alapjogokat. oktatást, és egészségügyi ellátást ott is, ahol erre esetleg a kistérség önmaga nem képes. van olyan térség, ahonnan valamennyit elvon, és van ahová oszt ugyanennyit. balanszíroz. de a városok ettől még alapvetően önállóak. szerintem azok a királyok, amelyek szabad királyi városi rangokat osztottak, nagyobb demokraták voltak, mint a jelenlegi despota parlament. amelyik úgy képzeli el a demokráciát, hogy ők összeülnek, és akkro majd az egész ország úgy táncol, ahogyan ők fütyülnek.

és ez nem megy. a királyok se tudták ezt megoldani. pedig nekik szinte korlátlan hatalmuk volt a törvények szerint. de mégsem tudták azt fenntartani. nem azokat a királyokat és fejedelmeket tiszteljük, akik a parasztokat és a polgárokat szájbaverték. hanem azokat, akik a többségnek önállóságot biztosítottak. bocskai fejedelem a marhapásztoroknak azt mondta, hogy telepedjenek le, és azok hajdúvárosokat alapítottak. bocskai úgy volt fejedelem, hogy megosztotta a hatalmát a néppel. és nem a népet osztotta meg a hatalom érdekében. hanem fordítva.

és itt a különbség. az egyik a diktátor, a másik a demokrata. és ha így vesszük, akkor fidesz sem demokrata, az mszp sem, és a jobbik sem.

jjulie 2010.04.03. 23:48:06

@anti76:

én csak alaposan ismerem az elmúlt 150.170 év magyar történelmét és nincsenek illúzióim, többek között ebből ered az elszámoltatási kétkedésem, azon kívül hogy nem lehet úgy megcsinálni ahogy a jobbik harsogja, ezert kellene iciripiciri korában kiírtani a gyomot

a "magyar erdekek" nagyon sok mindent jelentettek már, aki ezt mondja nem tudom mire gondol, erre vonatkozott a kétkedésem

panelburzsuj 2010.04.03. 23:48:54

@jjulie:

Belepofázok: a hívek nem megbíznak a vezetőkben (mint a buszmenetrendben), hanem hisznek bennük. Annak összes gyászos következményével együtt. (Bálvány és tsai, ha már ennyit bibliázunk ... )

jjulie 2010.04.03. 23:56:16

@panelburzsuj:

igen ez a bálvány lehet, hogy helyesebb, de akkor is ott az a törekvés, hogy egy párt juttassos engem előnyhöz mással szemben politikai eszközökkel, ez egy nagyon de nagyon aljas szándék

ha valaki ezért állt be mondjuk 22-ben vagy 38-ban vagy 54-ben vagy 65-ben, egy pártba, attól miben különbözik az aki 2010-ben párttag?

panelburzsuj 2010.04.04. 00:06:33

@jjulie:

Tájékozottságban. Mert minden csúfsága ellenére a mai magyar helyzet sokkal nyitottabb, mint az előző században bármikor, és sokkal több lehetőség van mind az egyéni érvényesülésre, mind a "csoportazonosulásra", mint egy párt szekerét tolni. Ugyanakkor az összes párt elemi közös érdeke, hogy a passzátszélfújás monopóliumának látszatát fenntartsa, és a népek ne felekezeti vitákban, kávémárka-csatákban vagy csöves-digó háborúkban éljék ki magukat, hanem pártosdiban.

Az itteni minta nem reprezenzentatív: ide a polbuzik sereglenek.

anti76 2010.04.04. 00:19:22

@jjulie: hát pedig több elszámoltatás is volt a magyar történelemben a világháború után tanácsköztársaság menekültek az antikommunisták, aztán fehér terror, menekültek a kommunisták, a II világháború után megint volt elszámoltatás. Ezek persze nem voltak demokratikus elszámoltatások, de akkor is bevett dolog nálunk, a politikai ellenféllel leszámolni. Az hogy a jobbik pontosan hogy gondolja konkrétan az elszámoltatást nem tudom. De ha cusi kaphatott 8 és fél évet akkor Hagyó miért ne kaphatna 20 at?
Vissza a magyar történelemre. Nagyon sok Széchényi, Batthányi, Kossuth, és hasonló kaliberű ember élt, akik mind-mind őszintén akartak tenni az országért. Miért ne lehetnének ma is ilyen emberek?

panelburzsuj 2010.04.04. 00:31:54

@anti76:

Miért ne lehetnének ma is? Mert az egykori alapanyagot már túl sokszor elszámoltatták a kiemelkedő embereket irigylő, gáncsoló, lerántó pitimagyarok.

anti76 2010.04.04. 00:38:13

@panelburzsuj: ezt most te egy adekvát válasznak tartod?

panelburzsuj 2010.04.04. 00:38:32

@panelburzsuj:

Ahol egy polblogban teljesen általános a közszereplők lepistikézése, durva lealacsonyítása, közemberré "degradálása", ott ki és miért kívánna a meztelen lelkét kitéve "öszintéskedni"? Hogy jól körberöhögjék: ez is csak büdöset szarik?

Cusi és Hagyó két balek, akit elkaptak. Sok ezer meg megúszta - megússza. Ilyen közegben "őszintén tenni"?

jjulie 2010.04.04. 00:39:54

@anti76:

az elszámoltatás nálam más mint a leszámolás

én még csak leszámolásról tudok, mint megtörtént eseményről

panelburzsuj 2010.04.04. 00:41:43

@anti76:

Teljesen adekvát. Cinikus, hitetlen, gyanakvó népség lettünk, és ezen csak tovább ront a Fidesz és a Jobbik zagyva képmutatása, csinált pátosza, "hazaffyas" ripacskodása.

anti76 2010.04.04. 00:46:53

@jjulie: hát akkor nevezd leszámolásnak.
@panelburzsuj: ez a lényege a jobbiknak. legyenek szépen ott a parlamentbe, tartsák csak szépen napirenden az elszámoltatást, annál nehezebb lesz nem-betartani ezt az igéretét a fidesznek. Az "öszinte tenniakaráson" meg ne akadj ki, ha úgy tetszik vedd költői túlzásnak, csupán arra akartam kilyukadni, hogy nem törvényszerű, hogy rongy vezetőink legyenek.

anti76 2010.04.04. 00:52:49

@panelburzsuj: olyan az ország, amilyenné tesszük. Ócska kifogás a körülményekre hivatkozni állandóan. Te meg jjulie (ha jól értettem) azt mondjátok, minden el van baszva, orbán úgyis elbassza, utána jöhet a jobbik, de ő is elbassza, aztán jön még valaki és az is jól elbassza. Felesleges szavazni is, sőt bármit is csinálni, mert eleve mi mindig mindent mindenkor elbaszunk.
Akkor menjünk ki nyugat-európába melózni mindannyian, az országhatárra meg tegyünk ki egy táblát:

"Magyarország érdeklődés hiányában elmaradt"

panelburzsuj 2010.04.04. 00:56:09

@anti76:

Túl sok hülyeséggel ágyazott meg magának ahhoz a Jobbik, hogy bárki is komolyan vehesse őket. Aki rovásírástól a Szentkoronáig és a cigányozásig bármit képes egy lélegzettel fújni, attól semmi mást nem várhatunk, mint az eddigi rongy vezetőink helyére ácsingózást. Az "elszámoltatás" egy ilyen kompánia részéről nem "erkölcsi cselekedet", henem egyszerűen csak a hatalomhoz vezető út egyik praktikus lépéssorozata.

panelburzsuj 2010.04.04. 01:01:43

@anti76:

Magaddal foglalkozz először, aztán a barátaiddal, és ha magatokat tisztába tettétek, akkor mentsetek előbb utcát, falut, töröttlábú gólyamadarat, és csak a legvégén nemzetet.

Hány pártnak mondták a hívei: állj, hagyjátok az állami pénzeket, nehogy összekoszoljátok a kezeteket, majd mi eltartunk titeket?

Hány párt mondta a híveinek: közénk csak tisztes adózók állhatnak?

Akkor meg miről papolunk itt?

anti76 2010.04.04. 01:05:12

@panelburzsuj: persze, ebben egyetértünk. A Jobbik erkölcsi felsőbbrendűségében én se hiszek. De csukjanak le minden politikust akit csak tudnak. Nem lényeges, hogy ez demokratikus vagy sem, fair vagy unfair.
Kicsit olyan ez amikor XVI. lajost lefejezték, utána már az összes uralkodó tudta benne van a pakliban egy ilyen leszámolás. Ide is ez kell. Tudatosuljon a politikusainkban, hogy ha nem vigyáznak úgy járhatnak mint "anno" az Mszp-sek. Magyarán: Az összes rohadék politikus rohadtul okosan piszkálgassa a kasszát.

anti76 2010.04.04. 01:06:20

sziasztok jó éjt...

LAKSZ 2010.04.04. 06:31:06

Talán előbb érdemes lenne tisztázni, hogy van-e egyáltalán pártpolitikai választási kampány? Az objektív szemlélőnek úgy tűnhet, hogy csak a média szeretné, hogy legyen.
A pártok vitázása a vitáról szerintünk már nem vicces, hanem tragikus. A leborzasztóbb pedig az, hogy nincs is igazi kampány, mert érzik a pártok, hogy „hiteltelenek az ígéreteik”, s csak ront a helyzetükön, ha valami kézzelfogható dolgot ígérnek. A kudarc tehát nem a pártok egyeztetési sikertelenségében, hanem az „eddigi párthatalmi rendszerben” van.
Az LMP átadott száz kérdése most nem egy „látványos akció”, hanem jelentős taktikai hiba. Ugyanis az mindenki számára világos, hogy - bármennyire is felkészült a Fidesz a programépítés során – nem válaszolnak „hűbele Balázs módra” egy ad hoc kérdéscsoportra, ennél sokkal megfontoltabbak. Ebből következően a választók azt is tudják, hogy ezt az LMP is tudja, s ezzel az „esélytelenségre kárhoztatták magukat”, vagyis inkább elpuskázták az esélyeiket. Ez a választók egy rétege számára is káros.
Vona viszont követi az eddig tapasztalt Jobbik stratégiát; azt akarja „tudatosítani megint”, hogy „akár a választást is megnyerheti”! Azzal pedig, hogy –a visszautasítás biztos tudatában - formálisan megint kihívja Orbánt egy vitára, de egy ötpárti vitán a Fidesz nélküli is hajlandó megjelenni, Vona azt sugallja, hogy egyrészt a „Jobbik mint egy erős párt megengedheti magának a gyengékkel való udvariasságot”, másrészt különben a „Jobbiknak a Fidesz egy nudli”, azaz „nem oszt, nem szoroz”, hogy akar-e Orbán vitázni vagy sem.
Bármennyire is állítja Szijjártó, hogy az „emberek a választás első fordulójában” arról fognak majd dönteni, hogy melyik (lesz-e) lesz az a két párt, akik a programjuk megvalósítására legnagyobb esélyt kapnak, ez jelentős tévedés. Ugyanis a választáson (feltétlenül) résztvevők egyrészt már régen eldöntötték kire szavaznak. Csak még a (fél-) cédulát nem dobták be a pártoknak az urnákba. Ezért nem is igénylik a szokásos kampányeseményeket (és nem is ingerlik erre a pártokat). Másrészt –bár a szavazás várhatóan sok meglepetést fog hozni – az első szavazás után már nem lesz értelme bármilyen vitának.
Abban viszont Szijjártónak igaza van, hogy nem időszerű már semmilyen vitáról – illetve semmiről sem – beszélni. Már nem érdekel senkit, hogy melyik pártelnök mit is mondana! A szavazók döntöttek, és érdektelenné vált az egyes részkérdésekről szóló felesleges polémia. Azt is mondhatjuk, hogy a Fidesz is tartja magát a saját stratégiájához. Ez a következetesség és határozottság, persze pozitív jelentésű a közvélemény számára.
Bár szépen hangzik, hogy mindenki vitát szeretne, azonban ez valójában – álláspontunk szerint - nem igaz, ugyanis a pártok pont azért ragaszkodnak olyan feltételhez, amit a többiek nem tudnak teljesíteni, mert „eredendően rettentően félnek” egy nyílt vitától. Mindannyian emlékeznek a Medgyessy-Orbán vagy a Gurcsány-Orbán vitára, amikor a „papírforma szerint” már győztesnek látszó Fidesz a vita miatt vesztette el a választást. Tudják, hogy ha az Orbánék erős támogatottsága ellenére a Fidesz (kétszer is) veszthetett a vita miatt, akkor az alacsony támogatottsággal bíró pártok most mekkorát bukhatnak. Senki nem akar kockáztatni.
Az valószínű, hogy ha az MSZP belement volna az ötpárti vitába, akkor az némi kellemetlenséggel járt volna Fidesznek, azonban elgondolkodtak azon, mi van akkor, ha a Jobbik teljesen lemossa őket az ötpárti vitán, akkor maga párt(-egység) is veszélybe kerülhetett volna. Ezt semmilyen módon nem kockáztathatják. Véleményünk szerint ez volt inkább a visszatartó erő és nem az LMP vagy az MDF esetleges térnyerése. Ugyanis az LMP és az MDF maximum egy-két pontot ronthatott volna csak az MSZPa támogatottságán, de a „Jobbik jó vita-szereplése esetén”, akár 10 % alá is csökkenthetné a szoci támogatók számát.
Végezetül annyival egészítenénk ki az elemző álláspontját, hogy a pártok félelme azért fokozódott fel ennyire, mert maguk is érzik, hogy a 20 éve kialakított „pártok állama” modell, azaz a pártok uralkodása a közéletben „egyszerűen megbukott”. Nem véletlen az, hogy a pártok már a Nemzeti Civil Alapprogram /NCA/ létrehozása előtt részben elkezdték a beszivárgást a civil szervezetekbe, lépten nyomon (a pártemberek) alakítgatták a civil szervezeteket vagy a régebbi civil szervezetekben szerezték meg a „tisztségviselői helyeket”. Azon egyesületekkel szemben, ahol erre nem volt módjuk, mert a civil csoport „bezárt a pártoskodás” előtt, ezekkel szemben megindultak a „retorziós folyamatok”. (Pl. a pályázatoknál kiszórták az igazi civil pályázatokat, vagy a jogalkotási egyeztetési folyamatoknál nem álltak szóba velük, stb... Ha valaki végignézi az NCA kollégiumok tagjainak hovatartozását, meglepő eredmény tapasztalna a tagok pártorientációja területén.) A 2010. évi választásnál még valahogy „eldöcög” a pártokat preferáló választási törvény, azonban azt már most ki lehet jelenteni, hogy 2014-re a választási törvény abban biztosan módosulni fog, hogy nem csak „pártként működő” szervezetek vagy független állampolgárok indulhatnak az országgyűlési választáson. Ugyanis, ha nem szüntetnék meg ezt a „diszkriminációt”, akkor a „párttagok” már csak „fekete lefüggönyözött kocsikban” és rendőri védelemmel közlekedhetnének, aminek következményeit már tapasztalhattuk egyszer Magyarországon.

Ignéczi Tibor
Lakóközösségi Szervezetek Szövetsége

tölgyes 2010.04.04. 11:18:43

@LAKSZ: Aztán miről lehetne vitázni a Jobbikkal????Morvai SZDSZ-es miniszter jelöléséről? Ugyanő miniszterelnöki sok milliós megbízatásairól? Vagy Nyikos MSZMP tagságáról és vezetői tisztségeiről az átkosban? A keszthelyi elnök ingatlanügyleteiről???
Mindez persze bárkivel előfordulhat mondják sokan.. és ez igaz is..Csak nincsen összhangban a Jobbik szövegével és hőbörgéseivel. A Jobbik előbb jusson az OGY-be, ott bizonyítson, aztán lehet a vitáról elmélkedni... Ha meg valamely párt minden áron mosni akar, akkor mossa ki előbb saját szennyesét. Bokros is Vona is Schiffer is...

pad78 2010.04.05. 01:19:55

@aum: "Maximum 2 millió elkötelezett Fidesz fan megértő, a többieknek ez nagyon rossz üzenet."

Nem kizárt, hogy a Fidesz most erre a táborra játszik. Ha a potenciális szavazók egynegyede stabilan elégedett ezzel a politikával, tehát az aktív szavazók közel fele az, és ez a mai politikai konstellációban elég a pártnak, minek kockáztasson azzal, hogy olyanokhoz beszél, akik többségükben eleve ellenségesek, legalábbis gyanakvóak velük szemben?

Én nem akarom azt mondani, hogy a Te logikádban nincs igazság, csak azt mondom, amit egy másik fórumban egy másik kommentelőnek: feltételezésem szerint a Fidesz most nem azoknak akar muzsikálni, akik bizalmatlanok vele szemben. Akkor sem, ha ezt ők esetleg bántónak találják.

pad78 2010.04.05. 01:34:00

@clownfish: "nekem azt hiszem nálad sokkal erősebb demokrácia-szenzitivitásom van, mert engem ez felháborít. legyen szó akármilyen pártérdekről. én azt mondom, legyen erősebb a nyomás a pártok felé arra, hogy ütköztetniük kelljen az elképzeléseiket!"

Nem tudom, miben mérik a demokrácia-szenzitivitást. Szerintem az lehet az alapja (ha egyáltalán van ilyen), hogy elfogadom más szavazópolgároknak az enyémtől eltérő álláspontját. Én azt írtam: "Amikor a választók, vagy jelentős részük biankó felhatalmazást ad egy pártnak, akkor erről szól a demokrácia." Ez azt jelenti: a választók döntik el, hogy igénylik-e a vitát, vagy sem. Ha sokan igénylik azok közül, akik a Fideszt kormányzással bíznák meg, akkor hidd el nekem, lesz vita. Ha az emberek azt mondják, hogy minek itt a duma, ismerjük mindegyiket, akiket meg nem ismerünk, azokra bemondásra nem bízzuk rá a kormányt - szóval akkor nem fognak vitatkozni.

Én elfogadom azt, hogy lehet haszna egy ilyen vitának, de azzal nem értek egyet, hogy valamiféle szellemi elit, pl. clownfish mondja meg, hogy mikor igazi demokrácia a magyar politikai rendszer. Jusson el egy értelmes belső erjedés eredményeképpen a társadalom oda, hogy egy ilyen vita a demokrácia alfája és omegája, győzze meg őket clownfish kolléga, és akkor tuti, hogy nem marad el. Ehhez azonban kellenek az érvek. Vannak? Vagy csak lózungok, mint demokrácia-szenzitivitás ésatöbbi?

pad78 2010.04.05. 02:00:33

"A mai állás szerint tehát a jövő héten nem lesz vita, pedig tényleg – már megint ez a szó - csak egy valakinek kellett volna másképp viselkednie, hogy lehessen."

A poszthoz:
Nekem a megfogalmazásból - lehet, hogy helytelenül - végig az jön át, hogy az lenne a helyes, ha mégis lenne vita. De miért kellett volna bármelyik pártnak "másképp viselkednie", ha az ellentétes az érdekeivel? Ha a vita bizonyos szempontból kimondottan káros a számára - azaz ha a "csak"-kal körülírt mezőn kívül már nem érdeke a vita - akkor miért várnánk el tőlük, hogy foggal-körömmel ragaszkodjanak hozzá? Különösen, hogy a többi posztból én azt olvastam ki, hogy egy ilyen vita nem feltétele a demokráciának. És a Szerző itt sem mond érveket amellett, hogy miért lenne jobb nekünk vitával, mint anélkül. Ha viszont Gábor szerint nem önmagáért való abszolút jó egy sokpárti vita, akkor miért született mégis kis dolog? Semmi sem született. Egyébként a pártok érdekének megfelelően.

Megint csak nem azt akarom mondani, hogy ez a semmi jó. De azt gondolom továbbra is, hogy az igazán "nagy dolgok" nem akkor születnek, ha néhány önjelölt próféta megerőszakolja a társadalmat (ha jól értem mint minden vátesz, Ady is valahogy így képzelte el a saját szerepét), hanem ha a társadalom belátja, hogy mi a jó neki, és azt érvényesíti, akár a pártokkal szemben is. Amíg azonban nincs ilyen közmegegyezés, addig szvsz a semmit nem érdemes "kis dolognak" feltüntetni. Nevezzük annak, ami: semmi. Esetleg kicsit szebben: pártpolitikai patthelyzet. Amivel egy ilyen súlyú kérdésben a társadalom vsz. nem veszít, és nem is nyer. Ezért semmi.

elendem 2010.04.05. 13:14:31

@pad78: Azt gondolom (és talán TG is azt gondolja), hogy egyszerűen csak kár, hogy nem lesz vita. Kár hogy a pillanatnyi taktikázások felülírják azt, amiről pedig a demokrácia szólhatna: a vélemények összevetéséről.
Én sem gondolom, hogy nincs demokrácia vita nélkül, és igaz, hogy van olyan tv-s vita, ami szörnyűbb, mintha nem lenne semmi (ez már média szakmai kérdés).
Lehetett volna, és jó is lehetett volna...