Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
19:42

Akik - hozzám hasonlóan - már nagyon várják a vasárnap estét, amikor végre elindul az adatok özöne, és értelmét veszti minden korábbi ködszurkálás, azok számára a napközbeni részvételi jelentések is értékes információnak számítanak. Önmagukban azonban ezek a százalékok kevésbé izgalmasak, ha azonban melléjük tesszük a korábbi választások adatait, már akár délután is nagy biztonsággal előre jelezhetjük a végső részvételi arányt.  Márpedig ennek - mármint a részvételi aránynak - komoly, bár irányát tekintve nehezen megállapítható, jelentősége lehet. (Arról nem is beszélve, hogy ma még kérdéses: vajon minden egyéni választókerületben és területi listán érvényes lesz-e a választás első fordulója.)

Ha megnézzük az 1998 utáni különböző szavazások adatait, három különböző "dinamikát" figyelhetünk meg.

1.) 2002-ben és 2006-ban, amikor  a parlamenti választás első fordulójában 70 százalék közelébe jutott a végső részvétel, a 13 órás adat 40, a 15 órás pedig 50 százalék körüli részvételt jelzett.

2.) 1998-ban a parlamenti választás első fordulójában és 2008-ban a népszavazáson 50 és 60 százalék közé esett a végső részvétel, ekkor a 13 órás adat 30 százalék körül alakult, a 15 órás pedig alulról közelítette a 40 százalékot.

3.) Az eddigi két európai parlamenti választáson a végső részvétel 40 százalék alatt maradt, 13 órakor 20, 15-kor pedig 25 százalék körüli adatot találunk ekkor (megjegyzés: itt 17.30 helyett 17.00-kor tettek közzé jelentést). 

  2002 2006 1998 2008 2004 2009 2010
7.00 1,41 1,66 1,87 1,13 0,9 1,07 1,61
9.00 8,81 11,39 9,8 7,66 5,45 6,03 10,23
11.00 26,37 27,23 23,66 18,69 13,75 13,77 24,78
13.00 40,19 38,22 32,58 26,92 19,9 19,4 35,88
15.00 51,78 48,89 39,28 35,71 25,5 24,09 46,78
17.30 65,56 61,72 49,52 46,34 32,35 30,25 59,28
19.00 70,53 67,83 56,26 50,51 38,5 36,31  64,29

 

2010 - 17.30 óra (valasztas.hu):

 

2006 17.30 óra (valasztas.hu):

http://www.valasztas.hu/parval2006/outroot/vdin1/napo46_7.jpg

2006 19 óra (valasztas.hu):

http://www.valasztas.hu/parval2006/outroot/vdin1/napo47_8.jpg

x x x

Mucin nevű olvasónknak köszönhetően már van egy egyéni választókerületekre lebontott részvételi adatbázisunk is, ez talán segíthet abban, hogy lássuk: alacsony országos részvétel mellett hol lehet esetleg érvénytelen a voksolás. Az érvénytelen első forduló következményeiről korábban már írtam: "Az érvénytelenségnek politikai jelentősége lehet: ebben az esetben ugyanis a negyedik, ötödik stb. helyen végzett jelöltek nem esnek automatikusan ki, ráadásul (ha pártjuk országosan átlépte a küszöböt) a töredékszavazatok megszerzése miatt – figyelem: amelyek a választás első érvényes fordulójában keletkeznek – érdekeltek is lesznek az indulásban. Így tehát nem működhet a „természetes szelekció”: a nagy pártok jelöltjei a második fordulóra nem kapják, nem kaphatják meg könnyedén a kicsik támogatását."

x x x

Az összehasolításhoz érdemes átfutni a parlamenti választások első fordulós részvételi adatait: 1990-65,77, 1994-68,92, 1998-56,26, 2002-70,53, 2006-67,83.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr971910330

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szavazási technika jövője 2010.04.11. 18:53:00

KAMPÁNYCSEND VAN!Ahogy olvasgattam ezt az infantilis cikkecskét, eszembe jutott pár dolog, és rögtön leírom, mert hanem ellopják az ötleteim (mert több is van :-).Az ugye köztudott, hogy Magyarország a szavazás technikája terén le van maradva. Nem mint...

Trackback: Polgári engedetlenség - UPDATE 2010.04.11. 16:20:36

UPDATE A polgári engedetlenséget úgylátszik nem csak én gyakorlom, hanem a CBA vezetősége is, csak kissé nagyobb tételben és konkrétabb céllal: Most voltam az egyik áruházukban, ahol ma is osztogatják azt az elvileg kereskedelmi célú reklámújságjukat, ...

Trackback: Csókolom, én vagyok az igazolásos szavazó! 2010.04.11. 15:29:32

Nos, kedveskéim és aranyoskáim, leszavaztam!Az, hogy kire, mire, nem mondom meg, mert titok.Az viszont megtudható, hogy igazolással. "Igazolás a lakóhelytől eltérő helyen történő szavazáshoz" - ez a rendes neve.Már jóóó előre, március első na...

Trackback: Percről-percre 2010.04.11. 15:16:18

Az urnazárást követően élőben jelentkezünk.  

Trackback: 7 ok, amiért kötelességünk szavazni 2010.04.11. 11:56:38

Szavazni állampolgári jogunk - tehát minden 18. életévét betöltött Magyarnak lehetősége van rá - és nemzeti kötelességünk - mert a polgári szférának kell, hogy kontrollt gyakoroljon a mindenkori hatalom felett. 1.) Sokan és sokat küzdöttek azért, h...

Trackback: Választás 2010 - Szavazószállítás szervezetten Szabolcsban - Hogyan ábrázolná ezt Török Gábor?:) 2010.04.11. 11:22:50

ma.hu:"Törvénysértés gyanúja miatt a baktalórántházi választókerületi, a területi és az Országos Választási Bizottsághoz fordult a körzet egyik képviselőjelöltje, mivel szervezett szállítást és tiltott szavazói adatbázis használatát észlelte a tér...

Trackback: Választási kocsma 2010.04.11. 10:27:15

A pártok nemcsak a mocsokba húztak bele a véghajrában, de humoruknál is voltak az utolsó napokban. Én legviccesebbnek a lelkes szocialistákat találtam, nekik adnám az "Év Felhőtlen Kacagása" díjat. Ők

Trackback: Választás 2010 - VÉGEREDMÉNY a fogadóirodák szerint 2010.04.11. 09:21:34

Dübörög a választás, de milyen eredménnyel?Elő az apróval, megtippelheted!Az egyik népszerű fogadóiroda az alábbi szorzókkal fizet: Hány százalékot ér el a Fidesz az első fordulóban? (A Fidesz-KDNP listájára leadott szavazatok aránya az első fordu...

Trackback: Meg lesz a kétharmad? 2010.04.11. 08:43:50

Szavazás este 9-ig. Tippeljetek!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóember 2010.04.10. 20:03:27

Őszinte részvétem!

lorantka_a_gall 2010.04.10. 20:15:29

Ha a 2008-as népszavazás itt van, illenék a 2004-esnek is:

7:00: 0,58%
9:00: 4,12%
11:00: 12,13%
13:00: 18,57%
15:00: 24,73%
17:30: 33,81%
19:00: 37,49%

JAS39 2010.04.10. 20:30:44

Úgy érzem, h holnap a 98-as és a 2006-os között lesz az rv. Tudom ezzel nem mondtam nagy dolgot:)...ezen belül a 98-ashoz lehet közelebb, 58-62% közé várom.

Hasonlóság 98-hoz, h kiábrándult szavazók tömegei nem vesznek majd részt. Kétségtelen, h ezen szavazók nagy része egy adott párt volt szimpatizánsainak köréből kerül ki.

Különbség, h 98-ban a kiábrándulás koránt sem volt ilyen mértékű mint most, ill. most megjelent 2 párt amely begyűjthet sok kiábrándult szavazatot, 98-ban nem volt ilyen alternatíva.

Ez a két hatás egymás ellen dologzik, így nagyon nehéz belőni mi lesz a végső részvételi arány. Én meglepődnék 55% alatti és 65% fölötti rv arány esetén is.

Ami még érdekes (ill. jelzésértékű) lehet sztem az az ÉK-i megyék szokatlan erős részvétele, amely akár Budapesttel is vetekedhet, sőt akár 20 éves rekordot dönthet azon részeken(!). Ha jól emlékszem ezen megyékben általában az országos átlag alatt vagy max a körül alakult a részvétel. Ezen adatokból is lehet majd előrejelzéseket megfogalmazni. Emellett egyeseknek fontos lehet még talán Somogy, Nógrád és Vas megye részvétele az országos átalghoz képest. Remélem sikerült kampánycsendnek megfelelően írnom;)

szergej-szergejevics 2010.04.10. 20:31:24

Én szeretném ha elérné a 70 %-ot, de ez szerintem csak remény.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.04.10. 20:34:43

@JAS39: amit írsz az keleti megyékről, az valóban egy érdekes jelenség, ott szerintem is nagyon meglódul majd a részvételi arány. És nem csak relatíve.

Jablaka 2010.04.10. 20:36:40

Ködszurkálás©
:D

is 2010.04.10. 20:38:30

én betippelem a 2006-os arányt. akárhogy nézem, van újonnan aktivizált réteg (Jobbik), és a kiábrándultaknak is van hova szavazni, akár Pro (LMP, Bokros, Jobbik), akár Kontra (MSZP) alapon. akontra azt jelenti, hogy kiábrándulatk, de Orbán királyt meg utálják, tehát ellenében.

stratez 2010.04.10. 20:38:49

Túl van misztifikálva a választási részvétel jelentősége, a kiábrándultság, a düh nem csak otthonmaradásra serkent, hanem szavazásra is. Elég világos és diplomatikus is voltam, remélem...

Vénveterán 2010.04.10. 20:39:04

Egy technika kérdés, a tippjeinket milyen linken lehet megtalálni?
Lassan aktuális lesz:)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.04.10. 20:42:24

@stratez: szerintem a mostani választáson a kiábrándultság részvételre fog ösztönözni.

VIII. Nagyapó 2010.04.10. 20:42:50

A 2002-es alacsony 9 órás adatra van valami magyarázat?

Nyilván csak spekuláció, de a többitől eltérő dinamika mintha alátámasztaná a nap közbeni szoci mozgósítással kapcsolatos pletykákat...

szentfazék 2010.04.10. 20:43:03

62-65% közöttire tippelek. kedves gábor, szerinted -ha most a kuss idején egyáltalán megszösszenhetünk- kinek lesz ez jó? tegnap volt két elemző valamelyik rádióban, és szerintük ez a helzethez képes magas ráta akár még a kispártoknak kedvezhet. szerinted?

JAS39 2010.04.10. 20:46:24

@Vénveterán: Milyen tippek? Lehetett tippelni, akkor erről lemaradtam, kár:(

Egyébként a részvételi arányra is lehetne tippeket leadni, csak a játék kedvéért(pl. század pontosan, h ne legyen holtverseny:)), holnap este megnéznék ki találta el legjobban, és napközben is lehetne drukkolni. Csak az a baj, h ha ide beírjuk akkor látjuk egymásét, és az már befolyásolhat sokakat:)

Vénveterán 2010.04.10. 20:48:11

@JAS39: Az egyik bejegyzésnél adtunk le tippeket a mandátumokra, csak nem tudom melyiknél volt. (másik gépről vagyok most, így nincs meg a linkem sem...)

mucin 2010.04.10. 20:51:39

@török gábor: Hány érvénytelen első fordulós választókerületet tippelsz? Látod esélyét érvénytelen megyei listának?

daniferi 2010.04.10. 20:53:22

@is: Én úgy vélem, hogy még a végeredmény is meglepő lehet, mert nem tudni, hogy akik kiábrándultak, de közben viktor-ellenesek, azok otthon maradnak-e, vagy ha mennek, kire szavaznak.

Ha már páran tippeltek, én is megteszem: 62% részvétel, de a narancsos 2/3 közel se lesz meg. Én olyan 53%-ra saccolok fideszre, emellett 18% mszp, 16% jobbik, 9% lmp, s az mdf 4%.

JAS39 2010.04.10. 20:53:33

@Vénveterán: Tényleg, az rémlik, bár a mandátumok végső száma csak 25-én derül ki.

Egyébként az indexes tippjátékban Szily Laci még azt ígérte a múltkor, h vasárnap este 7-ig lehet tippet küldeni, de nekem már nem kínálja fel: index.hu/belfold/2010/valasztas/valasztasi_tippjatek/?rnd=815 :)

E.G.O. 2010.04.10. 20:56:41

Az ismerőseim körében érdekes kettősséget vettem észre, gondolom, többen vannak hasonló helyzetben.

Akik eddig rendszerint nem jártak szavazni, azok szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy "de most aztán..." - ők a csalódottak.

DE többen, akik eddig megfontoltan döntöttek, de minden választáson ott voltak, most elbizonytalanodtak, szeretnének szavazni, de úgy érzik, igazából nincs kire - minden pártban találnak kellő riasztó momentumot.

Épp ezért én nem mernék voksolni a részvételi adatokra, de mindenképpen egy magasabb aránytól lennék nyugodtabb.

dr. Aullah 2010.04.10. 20:56:54

@JAS39: Az le lett kapcsolva ha jól tudom pár órával az indulás után, úgy hallottam... ha igaz... vajon miért?

Vénveterán 2010.04.10. 20:59:31

@JAS39: @Aullah: köszönöm szépen!:)
és ha már tipp, akkor legyen 62%, ahhoz közeli még nem volt:D

scr 2010.04.10. 20:59:58

Én meg úgy készülök a holnap estére, hogy frissítem a google mapre épülű, városi szavazóköri szintű választási adatbázisomat:
surplus.x10.bz/tsztmiklos.html

2006 előttről sajnos nincsenek részletes adatok, úgyhogy csak a legutóbbi ogy és EP eredmények szerepelnek rajta.

roypapa 2010.04.10. 21:00:38

66,66666666666666666666%

astrup 2010.04.10. 21:00:44

@daniferi: Ilyen százalékokkal márpedig jó eséllyel összejöhet a kétharmad.

JAS39 2010.04.10. 21:02:00

@Aullah: Értem, köszi, akkor még jó hogy leadtam egy biztonsági tippet még az elején, bár az már nem hiszem, h közel lesz a valósághoz.

Lehet, h a túlterheltség miatt kapcsolták le...túl sokan akartak tippelni..

Lacóka 2010.04.10. 21:02:04

60 százalék alá tippelek.

Kedves Gábor (vagy bárki más :)!

Mikorra várhatók körülbelül "valós" adatok (értem nagyjából bp beérkezését)? És mikorra várhatók a pártok értékelő beszédei? (csak mert holnap este utazom, és szeretném úgy alakítani, h addigra mindenképp tévéközelben legyek)

Bence24 (törölt) 2010.04.10. 21:04:52

Én is 60%-kal számolok.

Nagyon örülök ennek a posztnak, ezek szerint idén nem kell a valasztas.hu aloldalain átrágjam magam, hogy összehasonlítgassam a részvételt és annak dinamikáját az előző választásokkor tapasztalttal.

AIR 2010.04.10. 21:04:58

egyébként elég viccesen hat, ahogy még a kommentekben is kerülitek a "kampánycsendsértés" gyilkos gyanúját is. :)
@daniferi: a 9%-os LMP azért messze nem reális. szerintem egyébként meglesz a 2/3, bár a közvéleménykutatásokhoz sok önálló gondolatot nem tettem hozzá ennek alátámasztására.

JAS39 2010.04.10. 21:06:32

@Lacóka: 22:00 és 22:30 között már általában 95-97% fölött van a feldolgozottság, a pártok 23 óra körül szoktak nyilatkozni.

török gábor 2010.04.10. 21:06:34

@scr: ez nagyon szép munka, gratulálok!!!

JAS39 2010.04.10. 21:09:20

@cambridge.on: Köszi, Aullah már linkelte, erről lemaradtam, mindegy.

török gábor 2010.04.10. 21:10:12

@scr: az szdsz tényleg 0,1 százalékot kapott 2009-ben összesen?

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.10. 21:13:35

@török gábor: SZDSZ? Az a Roma Összefogás Párt volt nem?

Viszont érdekes, hogy a részvételi arány 32% és 73% között szórt... :O

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.10. 21:15:27

50-52% lesz, ne várjon senki 65-70-et, 60 környékén még talán

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.10. 21:15:44

@török gábor: Ja, hogy a tavalyi EP-választásról beszéltél, bocs.

danten 2010.04.10. 21:16:22

Inget, nyakkendőt holnap estére cserél ez a három úriember? Csak kérdezem.

Higany 2010.04.10. 21:16:36

64. § (1) A szavazatszámláló bizottság az urnák állapotát az elsőként szavazó választópolgár - aki a szavazatszámláló bizottság tagja nem lehet - jelenlétében a szavazás megkezdése előtt megvizsgálja. A vizsgálat eredményét fel kell tüntetni a szavazási jegyzőkönyvben.
(2) Az urnákat az elsőként szavazó választópolgár jelenlétében úgy kell lezárni, hogy azokból az urna szétszedése nélkül ne lehessen szavazólapot eltávolítani. Ezt követően a szavazatszámláló bizottság az urnába ellenőrző lapot helyez, amely tartalmazza az ellenőrző lap elhelyezésének időpontját, valamint a szavazatszámláló bizottság jelen levő tagjainak és az elsőként szavazó választópolgárnak az aláírását.

Na, ezért megyek én reggel 6-ra :)

ridegfarkas 2010.04.10. 21:17:12

Szerintem az első olyan választás lesz a "rendszerváltás" óta,amelyiken egy jelentős része a szavazóknak nem valamilyen párt ellen teszi le a voksát,hanem valamilyen mellet,valamiért.

daniferi 2010.04.10. 21:20:23

@ridegfarkas: Ezzel teljesen egyetértek. Mint ahogy én is tettem 4 éve és teszem holnap is.

mucin 2010.04.10. 21:21:10

Összeírtam az 1998-2006. közötti első fordulós részvételi adatokat választókerületenként, illetve az országos részvételtől való eltérésüket:

spreadsheets.google.com/pub?key=tr_n3i-Mey9FnrWdwkQu0CA&output=html&widget=true&gid=0&single=true&outpust=html

Bergeroth 2010.04.10. 21:31:27

Nem mintha bármit is számítana a részvételi arány. Ez csak egyfajta...kegy...az állampolgárok felé, hogy azt higgyék, tényleg van beleszólásuk a dolgok menetébe. Pedig nem...

Róbert__ 2010.04.10. 21:32:05

@mucin: szép :)

legyen már holnap... :D

ja és... hajrá real és barca! mindkettőt imádom :)

stratez 2010.04.10. 21:35:11

@ridegfarkas: Amíg Gyurcsány árnyéka rávetül a szocikra, amíg se kiköpni, se lenyelni nem tudják, amíg képtelenek bármiféle megújulásra, amíg nincsenek személyi konzekvenciák, addig marad a valami ellen szavazás.

pereszke 2010.04.10. 21:35:58

@stratez: persze hogy világos, én eléggé kiábrándult vagyok, de a törpeparaszt dühe mégiscsak szavazásra serkent. Nehogy már egy kikeresztelkedett bosszúszomjas dzsipó legyen mégegyszer a miszter elnök úr. Már amennyiben erre gondoltál persze. (félek hogy nem)

JAS39 2010.04.10. 21:37:02

@mucin: Hú ez rohadt jó, köszönjük!! Jól összeszedted, ez alapján könnyen meglehet majd nézni, h ha esetleg keleten rekord-részvétel lesz!

ati27 2010.04.10. 21:37:58

Már nem lehet tippelni? Pedig tippeltem volna. F262 M58 J52 L14. Szerintem ez nem kampánycsend-sértés.. Remélem.. :) A részvételre:62,3% :)

mindentudoka 2010.04.10. 21:38:21

Az első szabad választás, ahol borítékoltnak tűnik az eredmény, ez a részvétel ellen hat. A kampány lanyhasága a részvétel ellen hat. 1994 ahol úgy tűnt nagy előnnyel vezet egy párt, nincs itt, de talán még ahhoz lehetne hasonlítani. Tippem 55%
Valahol azt hallottam, hogy a közvélemény kutatók szerint az otthon maradók hasonlóan voksolnának, mint akik elmentek, akkor viszont nincs olyan nagy jelentősége a részvételnek.

scr 2010.04.10. 21:38:24

@török gábor: ott úgy látom egy tizedes jeggyel elcsúszott az eredmény, mert az 1,1%-nak kellene lennie. Köszönöm.

S-1-5-7 2010.04.10. 21:39:53

Hogy lehet eldönteni, hogy két politikai elemző közül ki a jobb?

Róbert__ 2010.04.10. 21:40:48

@pereszke: " pereszke 2010.04.10. 21:35:58
@stratez: persze hogy világos, én eléggé kiábrándult vagyok, de a törpeparaszt dühe mégiscsak szavazásra serkent. Nehogy már egy kikeresztelkedett bosszúszomjas dzsipó legyen mégegyszer a miszter elnök úr. Már amennyiben erre gondoltál persze. (félek hogy nem)"
Nos, ha tényleg csupán ezért mész el, akkor akár el se menj, mivel jó 2,5-3x annyian gondolják ennek az ellenkezőjét és cselekednek holnap ezen gondolatuk mentén :)
De ilyet nem mondok... szavazni jó, és menj is bátran! Főleg, hogy gyengíted a másik szélen lévő azonos célú "barátaitokat" :)

Fura mondatok születnek így a kampánycsend miatt :D

JAS39 2010.04.10. 21:42:03

@MVP-pajzs: Sztem pl. úgy, h megnézed, h melyiknek vannak közelebb a meglátásai, elemzései, előrejelzései a valósághoz ill. a jövőhöz.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.10. 21:44:24

@török gábor: Tényleg Gábor, te mit tippelsz?? Szerinted hány %-os lesz a részvét? :)

S-1-5-7 2010.04.10. 21:44:35

@JAS39: rájöttem, banálisan egyszerű a válasz: szavazással.
Na majd a második forduló után :)

stratez 2010.04.10. 21:45:30

@pereszke: Már pedig miniszterelnök lesz, és ezért Gyurcsánynál kellene fellebbezzél, nélküle valószínűleg soha nem lett volna az újra.

lorantka_a_gall 2010.04.10. 21:49:33

@daniferi: Ezeket az arányokat most aláírnám! :) És ha így lenne, ahogy tippeled, bőven meglenne a kétharmad. http://www.kinyeriavalasztast.hu/?f=53&m=18&j=16&d=4&l=9&sz=0&buttonBevitel.x=25&buttonBevitel.y=30&buttonBevitel=Sz%C3%A1molj!&aktualis=on&pf_m=0&pf_j=0&pf_d=0&pf_l=0&pf_sz=0&pm_f=0&pm_j=0&pm_d=0&pm_l=0&pm_sz=0&pj_f=0&pj_m=0&pj_d=0&pj_l=0&pj_sz=0&pd_f=0&pd_m=100&pd_j=0&pd_l=0&pd_sz=0&pl_f=25&pl_m=25&pl_j=25&pl_d=0&pl_sz=0&psz_f=0&psz_m=0&psz_j=0&psz_d=0&psz_l=0

@ridegfarkas: Részben egyetértek. Sok a kiábrándult protestszavazó, de még többen tényleg valami mellett állnak. Ez szerintem annak köszönhető, hogy 2002-ben és 2006-ban is világvége-prognosztizálás volt az egyik párt részéről ha a másik kerül hatalomra. (most is, de ez már nem érdekel senkit) A másik párt ijesztgetései pedig jórészt valóra váltak.

lorantka_a_gall 2010.04.10. 21:51:10

@MVP-pajzs: hát ha az egyik a TG, akkor nem bonyolult XD

JAS39 2010.04.10. 21:51:52

Leadok én is egy tippet a részvételre: 61.63% :)
Valaki nem gyűjti össze őket?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.10. 21:52:29

ha másra nincs esély, az első reggeli adattal döntsünk rekordot. én felkerek 7kor, megyek szavazni. ki tart velem?

stratez 2010.04.10. 21:56:05

Hogy a szocik még arra sem voltak képesek, Gyurcsányt félreállítsák, sőt azzal rémisztgeti az országot, hogy visszatér, az MSZP eljátszotta minden esélyét, hogy holnap szorosabb eredmény legyen.

lorantka_a_gall 2010.04.10. 21:56:06

@Don Bandi: bizottsági tag vagyok, uh megyek hn6-ra ;)

scr 2010.04.10. 22:01:17

@Will-O-The-Wisp: a részvételi arány tényleg így szórt: ha megnézed a 32% csak a kiugró érték, de ennek is megvannak a szociológiai okai... A többi 52-73% között van.
Gondolom más városoknak is vannak választási jellegzetességeik és egyátalán nem homogének, még egy ekkora (20 ezres) város sem.

Róbert__ 2010.04.10. 22:03:08

éljen a kampánycsend :) tudom, minden oldal sértegeti.. de a főrettegők (tudjátok, kik) egész nap szórták ma a kispesti postaládákat a kubatovos adatbázis szórólapjaikkal :)

Bona Fides 2010.04.10. 22:07:11

61%-os részvétel, 2/3 kicsin múlik, de nem lesz meg.

Szerencsre nagyon kíváncsi vagyok.

stratez 2010.04.10. 22:07:21

@Róbert__: Ebből látszik, hogy az ő adatbázisuk mennyire legális, és hogy mennyire tisztelik a törvényeket. Holnap megkapják, amit megérdemelnek...

AIR 2010.04.10. 22:07:47

@stratez: nem biztos, hogy Gyurcsány aktivitása rossz nekik. a meggyőződéses MSZP-szavazók vannak annyira elvetemültek, hogy a főnök színre lépésével kimozdulnak az apátiából. mondjuk ez nem számít többet 2-3%-nál, de szerintem felfelé.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.10. 22:10:12

Részvételi arány: 61% lesz. imhó.

E.G.O. 2010.04.10. 22:12:17

@Róbert__: Óriási szerencséjükre engem nem találtak meg! Nem lett volna őszinte a mosolyom, de az övék sem...

Ordnassac 2010.04.10. 22:14:04

60% körülire tippelem a részvételi arányt és szerintem mindenhol érvényes lesz az első forduló. Eredményes meg kb. 85-90 oevk-ban. A tévedés jogát persze fenntartva.

@Bona Fides: lesz egy két érdekes oevk:

Budapest 19-20 (Angyalföld), Edelény, Gyöngyös, Kazincbarcika, Kisbér, Lenti, Mezőkovácsháza, Ózd, Szeged 3., Szerencs, Tiszaújváros, Tiszavasvári és Vác.

stratez 2010.04.10. 22:20:10

@Róbert__: Látható a videomegosztókon a szoci adatbázisról készült videó, nemhogy a fideszes szavazókat nyilvántartják, hanem még a politikusokat is, csak éppen ujjlenyomatokat nem tartalmaznak, más minden létező adatot igen. Ennek alapján hordják majd holnap a cigányokat meg a nyugdíjas munkásőröket szavazni. És még ezek Kubatovoznak. Holnap ezért is bünti lesz...

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.04.10. 22:22:05

Nem tudom meg lessz e a 2/3 de ne egyszerű többségből is nagyon sok mindent lehet tenni az országgal. Remek példa erre az eddigi 8 év. Ott se volt 2/3 mégis minden úgy alakult ahogy hatalmon lévő párt akarta.

Sztem sokan lesznek akik bár a még most hatalmon lévő párt elvakult szavazói de ilyenhez nem adják nevüket és másra se igen szavaznak.

AIR 2010.04.10. 22:28:03

@Róbert__: én egyébként ettől az egy szórólaptól tartok egy kicsit. bejön a félelemre rájátszás, "a szavazás most még titkos, lépjünk amíg nem késő", diktatúra lesz és hasonlók...
félni fognak a prolik, és olyankor a szokottnál veszélyesebbek lehetnek. remélem túlspilázom.

lorantka_a_gall 2010.04.10. 22:32:21

@Ordnassac: ezeken kívül én még érdekesnek találtam Pécs-3, Hatvan, és BP 5-6-16-22-23-27-28-30 -at is
@Prof. William: ne felejtsd el, hogy rombolni sokkal könnyebb, mint építkezni.

E.G.O. 2010.04.10. 22:33:26

@AIR: sztem igen (szerencsére), az általad említett réteg most baromira kiábrándult - az istenek (mert ugye királyok nem lehetnek) meztelenek nagyon... A dühük inkább majd másban mutatkozhat meg.

Ordnassac 2010.04.10. 22:36:58

@lorantka_a_gall: Bp. 22-ben lakom, érdekesnek mindenképpen az lesz, főleg, mert itt szerintem második forduló lesz.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.10. 22:54:10

Nos az én részt nem vételem teljesen biztosra vehető ezen a szavazáson. Inkább írok valami szarkasztikus hangvételű cikket addig, vagy befejezem a legutóbbi 2006-os szavazáson velem megesett dolog karakterekbe öntését, amikor is egy feszület, azaz önkényuralmi jel alatt volt a szavazó urna. Ami ugyebár több akkor szavazásra jelölt párt jelvényében is szerepelt.

Jegyzőkönyvet vetettem fel az esetről és lehet, hogy nem megfelelő írói tálalásban kezdtem el akkoron a felvezetést, mert az index fórumon úgy kezdtem, hogy "Vörös csillag alatt kellett szavaznom". Ami persze egy görbe tükör volt és a végére átvezettem volna a feszületbe, meg a keresztbe, de akkora már törölték az egész indított témámat az addigi hozzászólásaimmal.

Most az index cikk farokkal lehet-e szavazni, technikai felvetését vittem éppen tovább néhány gondolattal legújabb firkálmányomban a blogomon.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.10. 22:54:38

Szerintem többen maradnak otthon, mint amennyien elmennek protest szavazni. Én inkább kicsi, mint nagy részvételre számítok. Szerintem a második legkisebb részvétel lesz.

MoxNox 2010.04.10. 22:56:07

A kampánycsend miatt nem érdemes fura mondatokat írni :)

2/2007. (III. 19.) OVB állásfoglalása kampánycsend egyes kérdéseiről -->10. „Az állampolgárok, mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció – tartalmától és formájától (a többi között levél, SMS, e-mail, internetes napló /blog/) függetlenül – nem valósítja meg a kampánycsend megsértését.”

Szalmonella 2010.04.10. 22:57:15

@AIR: Gyurcsány Ferenc színrelépése
Szerintem is használ az MSZP-nek, mivel ő az igazán karizmatikus vezető a bal oldalon és erre később még sokan rá fognak jönni.

AIR 2010.04.10. 22:58:45

@IGe: amúgy te normális vagy?

rasztaszív 2010.04.10. 22:58:46

kétharmadról szó sem lesz többé holnaptól.
a két kispárt simán bejut,együtt összeszedik a szavazatok ötödét.
a jobbszél pedig a sima többség lehetőségét is el fogja venni.

JAS39 2010.04.10. 23:01:32

@IGe: Ha anno kb. 1000 éve nem állunk oda a feszület alá, nagy valószínűséggel, te sem írogathatnál kritikus katolicizmus ellenes blogot;)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.04.10. 23:02:26

A részvételi adatok időbeliségének elemzésekor fontos emlékezni arra, hogy milyen volt az országos időjárás az adott napon. Ha délelőtt esik, akkor sokan fogják megpróbálni kivárni az eső végét, és akkor a délelőtti becslésekből extrapolálva alábecsülünk.

Lehet drukkolni, hogy ne legyen délután eső, mert attól meg a részvétel csökken.

Ordnassac 2010.04.10. 23:02:30

@AIR: IGe a magyar wiki egyik őstrollja volt. Rosszabb, mint bármilyen hittérítő...

AIR 2010.04.10. 23:03:30

@rasztaszív: LMP + MDF = 20%?? jó vicc. LMP 6% körül bejut, MDF 3-3,5 körül kihuny.

Róbert__ 2010.04.10. 23:03:38

@rasztaszív: "
rasztaszív 2010.04.10. 22:58:46
kétharmadról szó sem lesz többé holnaptól.
a két kispárt simán bejut,együtt összeszedik a szavazatok ötödét.
a jobbszél pedig a sima többség lehetőségét is el fogja venni."

oké haver

jjulie 2010.04.10. 23:04:14

nem lesz magas a részvátel, aki nem szokott szavazni járni, az most amikor sem kampány, semi tét sincs mitől menne el?

lorantka_a_gall 2010.04.10. 23:05:38

@Ordnassac: én BP-6, és 2002-2006 KP első körös volt. Szeretnék már második fordulót én is. :D

@IGe: és ráadásul önkényuralmi jellel is kell szavaznod!!! Ó TE JÓ ÉG! Két egymást metsző vonal! (ikszre nem hivatkozunk, fordítsd csak el 45 fokkal, naugye) Az is kereszt! Sőt! A _kereszt_eződésnek is önkényuralmi elnevezése van! Szerintem amíg ezt el nem törlik a civilizáció és a haladás nevében, ne is menj ki az utcára!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.10. 23:05:44

@AIR: színvonalas ez a prolizás, de teljesen elfogadható a külső nyomorkerületek arisztokráciájától.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.10. 23:06:27

@JAS39: Nos ezt tényleg hagyjuk, mert nem ide tartozik, de történelmi tény, hogy valamiféle komplex és dinamikus keresztény Európáról abban az időben beszélni utólagos belemagyarázás. Nem vitázom veled itt róla, de itt egy szakmai cikk abból a civil újságíró lapból, ahol főszerkesztgetek.

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=78621

Nándesz 2010.04.10. 23:07:10

63 százalék, hajszál híján, de nincs kétharmad

rasztaszív 2010.04.10. 23:08:37

az lmp akár 15%fölé is kifuthat,és az mdf-et sem kell félteni.együtt 20% fölött lesznek.

Kamee 2010.04.10. 23:08:53

@lorantka_a_gall: Mit csinálhat szegény gyerek a kereszteződésben? Akarom mondani az önkényuralmi útmetszésekben:)

Szalmonella 2010.04.10. 23:10:04

@Nándesz: Reméljük, tényleg nem lesz kétharmad, mert azért azt nem szeretném, ha a választási rendszert kényükre-kedvükre változtatgatnák.

Ordnassac 2010.04.10. 23:10:36

@lorantka_a_gall: áááh, a télikabát kerülete. ;-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.10. 23:10:47

@IGe:

"civil újságíró lapból, ahol főszerkesztgetek."

LOL, mekkora egy segg újság lehet az, ahol te főszerkeszteni bírsz.:o))) Röhejes vagy.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.10. 23:12:39

@Ordnassac: Nos ez sem igaz, és ezt is hagyjuk. Annyit azért megemlítek, hogy a Wikiben mára már még sem I. István a Magyar Állam alapítója, hanem csak az első magyar keresztény királyi államé. Nos ilyen hitkomisszár propagandák ellen kellett küzdenem akkor, hogy ne az legyen egy lexikon és azért a legtöbb esetben, ha később is, de nyertem.

stratez 2010.04.10. 23:12:44

@rasztaszív: Sőt, a szociknak lesz kétharmada, a Fidesz meg kiesik...

AIR 2010.04.10. 23:12:52

@RAMBO: ha másba nem lehet belekötni, akkor kiabáljunk kígyót-békát a használt szavakra. ezzel az értelmiségi látszatát kelthetjük az indexes blogokon. még a nyugger kifejezést is szoktam egyébként használni, tudom az is kétségbeesést okoz.

@rasztaszív: a haverjaid között talán.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.10. 23:13:39

A Kubatov-gate lufi felfújásával alighanem a szocik öngólt lőttek, mert ha sikerült elhitetniük, h tartani kell attól, h tudni fogják a fideszesek, kire szavaztak, akkor inkább otthon maradnak az amúgy sem túl elszánt szavazóik...

Jóslatom: 56%-os részvétel, nem éppen forradalmi

rasztaszív 2010.04.10. 23:16:15

@stratez:
@AIR:
meglátjuk:)
holnap ilyenkorra...:)

Ordnassac 2010.04.10. 23:17:37

@IGe: na egen, nem véletlenül kellett kivágni téged véglegesen és jöttél vissza kismillió zoknival idegesíteni. :-P De tényleg hagyjuk, tudjuk mi ketten, hogy mi a helyzet. ;-)

stratez 2010.04.10. 23:17:48

Holnap ilyenkor Mesterházy már nokiás dobozokat fog dedikálni annak örömére, hogy dobogós lett az MSZP...

JAS39 2010.04.10. 23:18:20

@IGe: Jaj, na ezekhez a butaságokhoz már késő van!:)

A kereszténység felvételével eu-i kapcsolatokat(uralkodó családok támogatása) és államigazgatási mintát is vettünk fel, ill. honosítottunk meg. Innen jöhet a nyelv megmaradása, kialakuló kezdeti közig, stb stb. Ezen tényleg nem kell vitázni.

Ha már sokan tippelgetünknek az rv-re lehetne század pontosan pl. 53,25% lehet, h összegyűjtöm és holnap este megnézzük ki volt a legközelebb. Csak reggel 6-ig urnanyitásig nézem a tippeket, a század pontosság a sok holtvreseny elkerülése végett kellene.

rasztaszív: egy sörben, h az mdf 5% alatt marad és az lmp sem lépi át a 8%-ot?:)

daniferi 2010.04.10. 23:21:20

@lorantka_a_gall: Hmm, akkor nem jól számoltam valamit. Köszönöm ezt a kis oldalt, egész érdekes, jól eljátszom most vele :)

rasztaszív 2010.04.10. 23:22:38

@JAS39:
egy jointba,hogy az mdf is bejut,az lmp pedig 10% fölött lesz...:)

daniferi 2010.04.10. 23:24:36

@JAS39: 61,85% a tippem, bár kicsit nagyra tippelem, benne van az is, hogy szeretném a magas részvételt, de ha nem találom el, majd ráfogom az időjárásra :)

más hülyesége miatt (törölt) 2010.04.10. 23:28:44

@Stratez: "Látható a videomegosztókon a szoci adatbázisról készült videó, nemhogy a fideszes szavazókat nyilvántartják, hanem még a politikusokat is, csak éppen ujjlenyomatokat nem tartalmaznak, más minden létező adatot igen. Ennek alapján hordják majd holnap a cigányokat meg a nyugdíjas munkásőröket szavazni. És még ezek Kubatovoznak. Holnap ezért is bünti lesz..."

Se Te, se Malac nem érti, miért gond a F betűvel kezdődő párt adatgyűjtése, vasárnapi disznóságaik. Ezért lesz 2/3, aztán a kamu-kormányzás (lsd má' eccer), aztán náci forradalom, kb 1/2-max 2 éven belül. S ezek után - ha megússzuk - kezdődhet valami komolyabb, kapitalistább MO-építés.
És kívánom, Nektek legyen igazatok, jöjjön erős F., már 26-ától kolbászos kerítés, mindenkinek autó - bocs, négy kerék (de akkor már elektromost kérek!), és két pofon.

Lyuk! Én vagyok az Apááád! 2010.04.10. 23:29:34

Török Gábor,

ma láttam az m1-en a reklámfilmet...úgy jársz benne, mint a táncoló talpakban a pingvinek.

:DDDDDDD

..ez kissé bizarrr egy embertől.

Sanz 2010.04.10. 23:31:16

@daniferi: Holnap esni fog az eső több helyen is, el tudom képzelni, hogy ez kb. -2% részvételt generáljon. Ha FIDESZ-nek az alacsony részvétel nem kedvezne (bár tudjuk, inkább kedvez), vicces lenne egy olyan főcímmel cikket publikálni, hogy "az eső miatt nincs 258 mandátum"... vagy valami ilyesmi. :-)

JAS39 2010.04.10. 23:31:20

@rasztaszív: Ok, holnap este visszatérünk rá! :) Elég érdekes lenne, ha bejönne a tipped mert akkor az mszp vhol 15% alatt kullogna:)

daniferi:én. 61.63-at tippeltem ha jól emlékszem, meglátjuk!

rasztaszív 2010.04.10. 23:35:29

@JAS39:
igen,kb. úgy lesz...
akár még az lmp is befoghatja.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.10. 23:38:44

@más hülyesége miatt:

"És kívánom, Nektek legyen igazatok, jöjjön erős F., már 26-ától kolbászos kerítés, mindenkinek autó - bocs, négy kerék (de akkor már elektromost kérek!), és két pofon."

Ne haragudj, de te segghülye vagyol! Én aztán egy cseppet sem hiszem, h kolbászból lesz a kerítés, az csak a te buta agyad torzszüleménye arról, h mit hiszek én, vagy a többi fidesznyik. Tisztában vagyunk a realitással, de örvend a szívünk, h végre összeomlik egy velejéig hazug, nemzetietlen és korrupt rendszer, és újra jó lesz magyarnak lenni. A legtöbb fideszes nem anyagiakban gondolkodik, csak ti, a buta és anyagias fejetekkel ezt képtelenek vagytok felfogni.

rasztaszív 2010.04.10. 23:40:38

@Iron Man:
dehogynem...:)
sokan fognak rájuk szavazni olyanok,akik 2006-ban még a baloldalt választották.lehet,hogy ugyanúgy méla undorral,de be fogják húzni az x-et

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.10. 23:41:11

úgy látom mindenki álomvilágban él a kispártokkal szemben, no akkor a realitások: lmp6, mdf2

Lucilius 2010.04.10. 23:41:23

Tippem holnapra a részvételre: 60.74%

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.10. 23:41:58

@rasztaszív: ezzel viszont akkor a szocikat gyengítik

panelburzsuj 2010.04.10. 23:42:14

@más hülyesége miatt:

A három szobát kihagytad, úgyhogy stipistopi - nekem az kell a hétfőtől életbe lépő adományokból.

Tíz éve lesek rá, mióta meg lett ígérve.

AIR 2010.04.10. 23:42:37

@rasztaszív: az LMP 15%-ot mire alapozod?

gramercy 2010.04.10. 23:42:46

nekem egy technikai kerdesem van, hogy kormanyvaltas mikortol lesz? majus 1? junius 1?

rasztaszív 2010.04.10. 23:43:06

@Iron Man:
a szocikon már nincs mit gyengíteni...

daniferi 2010.04.10. 23:44:35

@panelburzsuj: Hehe, én másféllel is megelégednék :) Ki akar felezni velem? :D

panelburzsuj 2010.04.10. 23:45:39

@malacz69【ツ】pezsgője mellet már ott a pohár:

Nagy marha vagy, nem kismalac, ha neked kormány kell a magyarságodhoz.

Róbert__ 2010.04.10. 23:48:08

@rasztaszív: " rasztaszív 2010.04.10. 23:22:38
@JAS39:
egy jointba,hogy az mdf is bejut,az lmp pedig 10% fölött lesz...:)"

szívd a jointodat lmp kristóffal és rettegj versenyt baueo főoettegő tamással

panelburzsuj 2010.04.10. 23:49:18

@daniferi:

Meg se fogtuk, má koppasztjuk ... :)

rasztaszív 2010.04.10. 23:49:32

@AIR:
fentebb írtam már.
a 2006-os mszp-szdsz bázisból kb 15 % maradt.
de a maradék kb.35% zöme el fog menni szavazni.és nem a fideszre.

Ordnassac 2010.04.10. 23:50:29

@gramercy: pontosan kijelölt időpont nincs. Előbb az Országgyűlésnek kell megalakulnia, illetve a közt. elnöknek ki kell jelölnie egy személyt a kormányalakításra, majd utóbbinak benyújtania az OGY-nek a kormányprogramot. Ekkor megválasztják a minelnök személyét. A minisztereket utána hallgatják meg az OGY bizottságai, majd esküt tesznek az Országgyűlés előtt. Ez idő.

Róbert__ 2010.04.10. 23:50:40

@AIR: " AIR 2010.04.10. 23:42:37
@rasztaszív: az LMP 15%-ot mire alapozod?"

Egy dzsó és más semmi. Vagy még nagyon nincs hozzászokva, vagy már túlságosan... :)

Ordnassac 2010.04.10. 23:52:35

@rasztaszív: ne légy te olyan biztos, hogy az MSZP 15%-on áll... Az LMP a legtöbb vidéki nagyvárosban nem rendelkezik egyéni jelölttel. Kérdés, hogy szavazatmegosztással fognak-e élni az emberek. A falusi környezet meg nem elég egy erős vidéki szerepléshez. Az LMP-s 15% még Budapesten is meglepően erős lenne.

AIR 2010.04.10. 23:52:41

@rasztaszív: és azt a 35%-ot (zömében 40 év feletti alacsonyan képzettebbek) milyen módon gyűjti be az a párt amely egyrészt számukra ismeretlen, másrészt őket teljesen hidegen hagyó elemeket helyez előtérbe a politikájában?

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2010.04.10. 23:58:05

A 2/3-ad rendben lesz, az MDF nem jut be, az LMP-nél rezeg a léc, de talán. Ha konkrétabban válaszolok, akkor nem jut be.

Malacka, javítsd a nickedben a helyesírási hibát pls. Lemaradt egy T betű.

rasztaszív 2010.04.10. 23:58:09

@Ordnassac: @AIR:

vidéken is sok gondolkodó ember él.a környezetvédelem pedig egyre több embert megmozgat.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.10. 23:58:30

@panelburzsuj:

Nagy fajankó vagyol, mert azt hiszed, érted azt, amiről fingod sincs. Ez kérem a hülyék birodalma, az ostobák jó érzése.

Ugye pl. a zsidóságra nézve is áll, h mindegy, ki van hatalmon, az ő zsidóságérzésüket ez nem befolyásolja. Hát akkor mire a rinyálás?

Barom. A te pártjaid megcsinálták a Jobbikot, mert ahol egy ennyire magyartalan hatalom ekkora szarba viszi az országot, ott ne csodálkozzunk ha a lázadás formája a nacionalizmus. Ezt a ti fajtátok csinálta. Az a fajta, aki 2004. dec. 5-én nem szavazott igennel. El sem ment, vagy nemet ikszelt. Szégyelljed magad, van miért!

rasztaszív 2010.04.11. 00:01:40

@Róbert__:
valószínűleg Neked is jót tenne egy spangli:)

panelburzsuj 2010.04.11. 00:01:46

@Ordnassac:

És az elnöknél az elnök tanácsadóin keresztül lehet lobbizni kormányfőért? Mert akkor itt helyben és most rögtön kell megragadnunk az alkalmat a történelemcsinálásra, nem? :)

Ordnassac 2010.04.11. 00:04:07

@panelburzsuj: ez formális cselekmény, bár Sólyom azt jelölhetne, akit akarna, de ez nem olyan szerep (épp formalitása miatt), ahol menne a saját feje után.

AIR 2010.04.11. 00:04:24

@rasztaszív: persze, a környezetvédelem...
állítom, hogy a te 35%-odnak (ami messze nem annyi, de hagyjuk) LEGALÁBB A FELE a szavazólapon fog először találkozni az LMP nevével. a maradék meg minden mást fontosabbnak tart, mint a környezetvédelem, mert azt ugye nem lehet megenni, meg plazmatévét se lehet venni belőle.
egy 4 éve MSZP-re szavazó forma nem az LMP-t fogja választani idén. még egyszer, nem unatkozó egyetemi tanárokról beszélünk...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:04:57

@-tara-:

Amúgy az LMP szvsz biztosan bejut. A választás meglepetéscsapata lesz algihanem 6% fölötti eredménnyel.

JAS39 2010.04.11. 00:07:53

Eddig ennyi tippet találtam a részvételi arányra, sajna az elején még nem századra pontosan tippeltünk, így esélyes sok holtverseny:

ati27 62.3
mindentudoka 55
JAS39 61.63
Bona Fides 61
Kara kán 61
Ordnassac 60
Nándesz 63
malacz69【ツ】pezsgője mellet már ott a pohár 56
daniferi 61.85
Lucilius 60.74

Bocsánat ha vki kimaradt, reggel 6-ig még ha írtok akkor hozzáveszem:)

Ordnassac 2010.04.11. 00:09:21

@JAS39: 60,58% (hogy pontosabb legyek, bár nem hiszem, hogy pontosan eltalálom ;-) )

panelburzsuj 2010.04.11. 00:09:57

@malacz69【ツ】pezsgője mellet már ott a pohár:

Attól tartok, kiskomám, most egy picit tovább nyújtózkodtál az erkölcsi takaródnál.

Sok embertől elfogadom a kritikát, még a froclizást is, de az itt megfordult sokszáz figura közül az egyik legbutább, legelfogultabb, legfröcsögőbb és egyben leginkább beképzelt kis mitugrász jobban teszi, ha nem kezd kötözködni velem.

Nem hoz szerencsét.

rasztaszív 2010.04.11. 00:11:43

@AIR:

ok,legyen csak 25
de nem kell ahhoz egyetemi tanárnak lenni,hogy az ember végiggondolva a dolgot,kizárásos alapon eljusson az mdf-hez,és az lmp-hez.
ugyebár azokról beszélünk,akik a fideszre nem hajlandóak szavazni,az mszp-nek pedig már nem hisznek.
persze,ott van még a jobbik,ők is felszívnak ebből valamennyit,de azért ők inkább a jobbszélből erősödnek.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 00:13:38

@rasztaszív: 10% felett?Ez a flash a joint után:)))

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2010.04.11. 00:14:56

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:

nem bánnám. Viszont a Fidesz 2/3-át nagyon fontosnak tartom, csak akkor számíthatunk gyökeres változásokra. Elegem van már a parlamenti adok-kapokból, ebből az anarchiába hajló kormányzásból. Valóban erős kormány kell és lesz is. Hiszek OV-ben, ennél jobb lehetőséget sohasem fog kapni. Megmutathatja, hogy szarból is lehet várat építeni.

Az LMP nem fog sok vizet zavarni. Nincs közöttük karizmatikus figura, néha nem tudom, pontosan mit is akarnak. milyen irányvonalat képviselnek. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz holnap.

panelburzsuj 2010.04.11. 00:14:57

@Ordnassac:

Le van vajazva? ... :((

Formális, formális ... Mér, mi ő, egy szekularizált koronázó érsek? Hát gyorsan keressünk egy Johnny Englisht ... :)

JAS39 2010.04.11. 00:15:01

@Ordnassac: Rendben átírtam.

rasztaszív: Amstelt kérek majd, ha lehet választani ;)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:15:58

AZNAP VAN, Uraim és Hölgyeim, továbbá tisztelet a kivételnek!

Eszembe jutott vmi: a szocik egy viszonylag alacsony részvétel esetén majd azzal magyarázzák a vereséget, h a Kubatov-ügy miatt a szavazóik féltek elmenni. Csakhogy az érvelésben ott a hiba, h Európa-szerte alacsony a részvétel, tehát nem Magyarország specifikus a dolog.

Ordnassac 2010.04.11. 00:16:32

@rasztaszív: befogott orral szavazás, érvénytelenül szavazás, távolmaradás. Széles a spektrum. Az LMP-t sokan nem veszik komolyan, az MDF-nél Bokros meg még kevés...

Ordnassac 2010.04.11. 00:17:12

@panelburzsuj: ez mindenhol formális lépés, nem csak nálunk. ;-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:18:18

@-tara-:

A te kedvedért elsütöm itt is, mit magamban már volt szerencsém:

Én az a fajta fidesznyik volnék, aki nem rajong különösebben a 2/3-ért. Szerintem nincs annyival több haszna praktikusan, mint amennyi fegyvert ad az ellenzék kezébe, ugyanis óriási hatalom = óriási felelősség, ebből következően pedig óriási elvárások és óriási számonkérési lehetőség.

A 2/3 latolgatásánál azt is vegyük figyelembe, h vannak erős és gyenge kétharmados törvények, és a gyenge típusnál elég a jelenlévő képviselők szavazatának 2/3-a, azaz úgy is lehet támogatni, h egy frakcióból a szavazáskor "véletlenül" többen hiányoznak.

Amihez sztem hozzá kéne nyúlni:
1. médiatörvény, 2. önkormányzati törvény, 3. parlament létszáma, 4. kettősállampolgárság ügye (helyrehozni 2004. dec. 5-ét) ...és még???

Ám azt is mondom, nagyot hibázna a Fidesz, ha úgy módosítana bármilyen 2/3-os szabályt, h lényegében rajta kívül senki más nem támogatná azt. Az is nagy hiba lenne, ha bármiben úgy változtatna, ami a pillanatnyi pártérdeket tartaná szem előtt, ugyanis a szerencse forgandó, és nem lenne jó, ha olyan 2/3-os szabályok jönnének létre, amelyek túlzott hatalmat adnak a mindenkori hatalomnak.

Még valamire figyelmeztetnék:
ha előadódna az a valószínű eset, h a választók 55%-a járulna az urnákhoz, és mondjuk 54%-kal végezne a Fidesz, de végül (ápr. 25-e után) 2/3-dal nyerne, az azt jelentené, h a választókorú lakosság 55*0,54=30%-ának szavazatával rendelkező párt kezébe kerülne a mandátumok több, mint 66%-a. Súlyosan téved, aki azt hiszi, h a mandátumok 2/3-a az emberek támogatásának 2/3-os többségét is jelenti.

rasztaszív 2010.04.11. 00:19:20

@Rowar Atkinson:
a flash kb. holnap ilyenkor jön majd...:)

JAS39 2010.04.11. 00:20:44

@-tara-: Bocs, beírlak! Most lépek, majd délelőtt még megnézem, h lesz-e új tipp, aztán bemásolom a tippeket.
Kellemes szavazást és eredményvárást mindenkinek!:)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:21:43

@panelburzsuj:

Mucikám, kölcsönözz gusányi példaképedtől némi debattőri készséget, mert ez nagyon lepkefingnyira sikerült. Annyi ésszel, amennyi neked van, a Velvetben kéne kommentelned a nőcis cikkekhez, h "szúrnám", hogy "blokkolnám", vagy hogy "sunáznám". Ez a nekedvaló szint, fáradj át oda, pls

rasztaszív 2010.04.11. 00:22:08

@JAS39:

ok,nekem jack herrerből sodorj majd lécci...:)

stratez 2010.04.11. 00:23:58

@Ordnassac: Az LMP-nek egyre inkább szadesz szaga van, az MDF meg egy vicc, egyiknek sincs keresni valója a parlamentben, de ha már választani kell, akkor inkább LMP...

prukker 2010.04.11. 00:25:27

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:
Lássuk be, a logikával meg a gondolkodással erősen hadilábon állsz.
Nyilván nem véletlenül a segédmunkások pártjára fogsz szavazni:)
Mert a szoci szavazók éppen ezért mennének el szavazni, hogy ne legyen 2/3. hiszen kubatov team nem azt nézi, hova szavaznak, hanem hogy milyennek láttatták magukat.
És azon már nem tudnak változtatni eze a szoci szavazók, csak a helyzet súlyosságát tudják csökkenteni, ha nem engednek 2/3 ot a fidesznek.
De ha így sem érted(nyilván ezt nem rágták a szádba), kérj meg valakit, biztos elmagyarázzák neked:)

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2010.04.11. 00:25:38

Kampánycsend idejére ajánlom, szeretettel:

Vendég a Gyepün -- kampány és élet egy ősi közösségben

holnapkapitany.blog.hu/2010/04/10/vendeg_a_gyepun

Holnap Kapitány: Mesék egy elképzelt Magyarországról

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.04.11. 00:25:56

Én meg jövő hét szombatra készülök egy cikkel, de nem árulom el előre, hogy mi lesz benne.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:28:06

@Ordnassac:

Nem mellékes! Üzenete lenne a választók felé: lám, magunkon is tudunk spórolni. Ezzel mintegy hitelesíthetné magát (részben) a politika. A legnagyobb baj ma Magyarországon, h a komplett politikai elit elhiteltelenedett.

Nézz meg egy mai politikusi népszerűségi listát, ami 47%-ig ér fel csak. Régen 47% felett volt a mezőny fele.

AIR 2010.04.11. 00:29:09

@rasztaszív: ha végiggondolod, egy 4 évvel ezelőtti MSZP-s mindent hamarabb fog csinálni, mint LMP-re szavazni (MSZP, Fidesz, Jobbik, MDF, nem szavaz). ugye ez nem nagy szám, mert kb. ugyanaz kicsiben, mint a teljes szavazatmegoszlás - kivétel, hogy az MDF felülreprezentált lesz a volt MSZP-sek között, mint az LMP. miért? mert még egyszer: 40 feletti, alulképzettek, nem szeretik a változtatásokat. semmilyen elem nem esik bele az LMP szórásába.

prukker 2010.04.11. 00:29:35

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:
"ebből következően pedig óriási elvárások és óriási számonkérési lehetőség."

2/3-dal milyen számonkérési lehetőségről beszélsz? Hiszen 98-02 között sem engedetk egytelen vizsgálóbizottságot sem, most meg majd jól engedik magukat számonkérni?:)

proton1701 2010.04.11. 00:30:03

Ki a faszt érdekel ez az egész ? Hónapok óta erről van szó.
Ezek is talicskával fogják tolni a zsét kifelé , max kisebbel, majd meglátjátok. Megy a nagy zászlólobogtatás meg a parasztvakítás és ők tudják a legjobban mekkora fosban ülünk. Ezeknek bukni kell az tény , mert hivatásos bűnöző mindegyik de senki ne higgye azt , hogy minden baró és szép lesz idehaza. Ezek is vérszemet fognak kapni, emlékezzetek, hogy mondtam.........

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2010.04.11. 00:30:04

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:

Igaz. Olvastam éppen elég elemzést, van, aki hozzád hasonlóan vélekedik erről. Mégis úgy gondolom, jó lenne a 2/3.

A mostani kormányak nem volt túlzott hatalma? Dehogynem. Sokezer fidesz javaslatot (jókat) söpörtek le az asztalról. Mindig akadnak, akiket meg lehet vásárolni, ha nincs 2/3 akkor is. Tiszta helyzetet szeretnék, akár olyan áron is, hogy teljhatalmat kap a fidesz. Legalább meglátjuk, mire használják. Övék a döntés joga de övék a felelősség is. Bármilyen kérdésben. OV bizonyíthat, ahogy mondtam. Valahogy úgy érzem, hogy fog is.

Nagyon nehéz feladatot vállal, óriási a kihívás, nem lesz könnyű dolga. És nagyon nem mindegy, kikkel veszi körül magát. Jobban tartok ettől, mint a 2/3 -tól.

jjulie 2010.04.11. 00:30:18

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:

kiscsibe, a horpadt melleddel, meg a pattanásos ábrázatoddal vegyél vissza a szájkaratéból, mert ha bemegy hozzád a kisszobába az anyád és meglátja miket irkálsz elveri a seggedet

AIR 2010.04.11. 00:31:36

@proton1701: hmm, erre még nem is gondoltam.

Ordnassac 2010.04.11. 00:33:35

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: sok értelme ennek most nem lenne, ugyanis a kisebb OGY csak 2014-ben jöhetne létre. Ergo spórolunk magunkon, ja igen, de csak négy év múlva. Épp fordított lehet az üzenet.

2010.04.11. 00:34:42

@JAS39: részvételi arány szerintem

időjárástól függően 61,6 - 62,9 % közé tippelem, de mivel itt fix értéket illik írni, ezért legyen a kettő átlaga:

62,25 %

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:35:17

@prukker:

Fogalmad sincs neked a szociszavazók szellemi színvonaláról. Ha ők meghallják, h a Fidesz majd jól nyilvántartja őket, és majd jön a bünti, mert Bauer Tamás is megmondta, h a Fidesz antidemokrata, hát nem hiszem, h a biztos vereség tudatában a 2/3-ra gondolván csődülnek majd az urnához.

Lehet neked ez a hited, de ha a Fidesznek mondjuk csak 10 képviselő hiányzik a 2/3-hoz, simán megcsinálja parlementi praktikákkal, átcsábítással, stb...

Különben meg a 2/3 a 2. fordulóban dől el. Kb. 165 egyéni kell a Fidesznek. A 2. körben viszont érvényesül a győzteshez húzás, a vesztes feladja a reménytelen harcot.

Ne reménykedj komcsi!:-)

panelburzsuj 2010.04.11. 00:35:56

@Ordnassac:

Hát épp azért, mert van, ahol az informalitás az utolsó esély:

www.youtube.com/watch?v=y6Hs8guKHyM&feature=related

jjulie 2010.04.11. 00:36:36

@proton1701:

nem fognak vérszemet kapni....régesrég van nekik vérszemük

proton1701 2010.04.11. 00:36:49

@-tara-: Egy dologban tévedsz. A hatalom a kormányé az igaz de a felelősség?? Melyik országban élsz drága barátom? A felelősség a Tiéd meg az enyém és a sok majomé akik kifizetik a kormányok tévedéseit és elhitetik magukkal , hogy van beleszólásuk a dolgokba. Erről szól a politika, hogy elhidd amiket mondanak. Az persze megint más kérdés, hogy mit is csinálnak. Egy rossz döntés? Nem baj . Megszívatunk pár százezer embert akiknek tönkretesszük az életét. Nagy kaland , legfeljebb lemondok és kapok egy csomó lóvét mert hát ami jár az jár és ez sajna mind a két oldalra vonatkozik...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:36:56

@jjulie:

A kezed inkább a bugyidba, ne a szgépet verdesd vele feleslegesen, kedves leszbika!:-)

rasztaszív 2010.04.11. 00:37:09

@AIR:
nehéz megbecsülni,hogy milyen arányban,de ennek a két kispártnak együtt meglesz a 20%.
az lmp tűnik erősebbnek,de szerintem most azok rejtőznek a legjobban,akik az mdf-re tervezik leadni a szavazatukat.

stratez 2010.04.11. 00:38:48

@proton1701: Nincs igazad, a Fidesz nem folytathatja ugyan úgy, mint ezek, mert félév múlva bukta lenne, ezt ők is tudják. Ha a szocik viszont nem kapnak elég nagy zakót holnap, akkor semmit nem fognak változni, 2014-ben ugyanott folytatják, ahol most abba hagyták...

Ordnassac 2010.04.11. 00:38:56

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: jjulie férfi...

@mindenki: Egymás minősítgetését meg kérlek most fejezzük be és nem csak azért, mert kampánycsend van. Ez a blog eddig arról volt híres, hogy különösebb moderáció nélkül is viszonylag kulturáltan lehetett vitatkozni. Maradjon is így! Köszönöm.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:40:11

@prukker:

Butuka. 2014-ben a sajtón és a médián keresztül minden arról fog harsogni, h "basszátok meg, 2/3-otok volt, és csak ennyit bírtok felmutatni!?"

Nem a 2/3 alatti időkről beszélek. Ennyit sem értesz, makikám?!
A következő választásról, és arról, h egy 2/3 után könnyebben összeomolhat 2014-ben a Fidesz, mintha sima többséggel aránylag ügyesen elkormányozgat.

panelburzsuj 2010.04.11. 00:40:52

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:

Gondom lesz rád.

TG blogját viszont nem szeretném összepiszkítani, úgyhogy várd ki a sorod.

jjulie 2010.04.11. 00:41:51

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:

kiscsibe, ne irkálj ilyen felnőtt blogokba, először járjál gimibe, aztán várd meg hogy nagy leszel és akkor lesz itt talán helyed

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:43:30

@Ordnassac:

"jjulie férfi..."

Ricky Martin is az:o)))

Na jó éjt! Átadom a terepet a kétségbeesett maszopnyik droidoknak. Egy élmény volt látni, ahogy irritálódnak;-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:44:55

@panelburzsuj:

"TG blogját viszont nem szeretném összepiszkítani"

Már elkéstél a gondolattal.

@jjulie:

Talált. Süllyed: gimibe járok;-)))

jjulie 2010.04.11. 00:46:53

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:

járjál még, és ha majd nagy leszel, gyere vissza, de most menj lefeküdni, mert elver az anyád

AIR 2010.04.11. 00:46:53

@rasztaszív: feladom. utolsónak még annyit, hogy az MDF sem az a tipikusan rejtőzködő szavazókkal megáldott párt, javarészük Bokros szakmaiságára hivatkozva büszkén hirdeti gazdasági felkészültségét, mint egyetlen opciót.

@jjulie: ha már ilyen felnőttek vagyunk, akkor ne használjunk már ilyen stílust, Julie asszony, kérem.

Ordnassac 2010.04.11. 00:47:13

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: tudod, te sem mutattad meg a kifejezetten jó oldaladat, úgyhogy bármiféle erkölcsi felsőbbrendűség annyira szánalmas most, mint az általad droidoknak nevezett kommentelőktől.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:48:10

@panelburzsuj:

"Gondom lesz rád."

A teát forrón, a sört hidegen szeretem, és minimum hetente elvárom a portalanítást.

Bye

mingyá beszólok! 2010.04.11. 00:48:39

Itt jó páran nagyon meg fogtok lepődni holnap. A vidék indulatból fog szavazni, elegük van már a pesti szavazók által leginkább tolt SZDSZ(LMP)-MDF vonalból. A szocik lehúzhatják a rolót, a meccs a FIDESZ és a Jobbik között fog eldőlni. Persze valószínű hogy a FIDESZ meg fog egyezni a kicsik közül valamelyikkel a 2/3-ad reményében. Az sem lepne meg ha végre színt vallana a két nagy, és az "ancient regime" védelmében FIDESZ-MSZP koalícióval nyernének 4 év haladékot hogy megszabaduljanak a Jobbiktól. Egyáltalán nem lepne meg, a politikusaink 90%-a még volt KISZ-es, egy csöcsön szocializálódtak.

jazzcool 2010.04.11. 00:49:04

országosan kb 53 százalékos részvételi arányt tippelek, azaz többfelé lehet érvénytelen az első forduló

rasztaszív 2010.04.11. 00:52:30

@AIR:

ez most nem egy "tipikus" helyzet.
sokan fognak olyanok az mdf-re szavazni,akiket magukat is meglep a dolog,mert sosem gondolták volna...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 00:53:29

@Ordnassac:

Te figyelj, én itt nem akarok erkölcsileg felsőbbrendű lenni. Még az se bánt, ha egy maszopnyik alsóbbrendűnek mond, vagy butának, vagy bárminek. Vmit nagyon benéztél. Jelen pillanatban szórakozom. Szórakoztat a rettegők idiotizmusai, az MSZP szavazók irritáltsága, vagdalkozása, kínlódása, frusztráltsága, stb...

Az a helyzet, h veszíteni is tudni kell, csak elszoktak tőle, aszt most kissé elvetik a sulykot... Majd lenyugodnak, hazamennek.

mingyá beszólok! 2010.04.11. 00:54:21

@jazzcool: Volt valami grafikon, lehet tévedek, de az indulatok mellett hatalmas a kiábrándultság is, jó ha 30-35 százalék meglesz. Talán ha hétköznap - munkaszünetté nyilvánított napon - tartanák, többen sétálnának 10 percet egy illúzióért, amiért 4 éven át kemény árat fizetnek majd.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2010.04.11. 00:54:37

@proton1701: éppen ennek kellene - illene változnia. Az agyakban kellene rendet tenni végre. Mi a fontos, és mi nem az. Mi zajlik a világban, Európában, az Usában, nálunk. Mi történik a természettel, miért pusztítunk el mindent magunk körül, miért a zabálás, az egészségtelen életmód vonz minket, miért éheznek máshol mások, meddig lesz energia a mindennapjainkhoz és sorolhatnám.

Komplexen kellene kezelni a problémákat, ahogy az embereket is holisztikusan kellene gyógyítani, vagy még inkább a betegségeket megelőzni. És úgy látom, OV mostanában mintha foglalkozna ilyesmivel, talán jobb tanácsadói vannak, mint korábban (Hegedűs Zsuzsa pl.)

De hogy változás legyen, igazi változás, abban dolgod van neked is meg nekem is. Az út, amelyen most haladunk nem vezet sehova. Vagy a pusztulásba legfeljebb. Össze kell kapni magunkat végre egy erős, ha kell teljhatalmú kormánnyal az élen, hogy létezni tudjunk. Nehéz dolgok ezek.

Még nem oldódott meg a világválság sem, és akkor az energiaválságról még nem is beszéltem. Az agyonhallgatott téma. Úgy ám.

A világ annyira megváltozott, hogy huszadrangú dolog lesz, mennyi pénzt tudnak kitalicskázni fideszék a parlamentből. A túlélésért fogunk küzdeni mindannnyian, te is, én is, mások is. OV már jól látja, ezért bízom benne. De ismétlem, nagyon nehéz dolga lesz.

dtk74 2010.04.11. 00:58:17

lesz itt meglepi, és magyarázkodás

Ordnassac 2010.04.11. 01:00:57

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: tudod, itt filozófiai különbség van köztünk. Számomra a másik tiszteletben tartása kifejezetten fontos, még akkor is a láthatóan marhaságot mond (az pedig előfordul).

Az meg senkinek nem segít, ha bunkókkal van tele az ország, függetlenül attól, hogy igaza van. Elismerem, hogy ez nem egy kifejezetten szokványos álláspont. Halkan jelzem, hogy azért tudják itt az emberek, hogy az MSZP-re nem fogok szavazni, mert egész egyszerűen rossz irányba vitték az országot (lehetne keményebben is fogalmazni), de ez nem jelenti azt, hogy mindjárt elküldök mindenkit a francba, aki nem az általam preferált pártokra szavaz. Lehet hinni valamiben (kell is), de ez az ország csak akkor fog előbbre jutni, ha a tiszteletnek a minimális mértékét megőrizzük. Valahol meg el kell kezdeni.

mingyá beszólok! 2010.04.11. 01:04:26

@-tara-: Mondasz valamit, de OV-ben egyszerűen nem tudok megbízni. Nem a múltja miatt, egyszerűen azon a helyen, ahova készül, nem szokott sok önálló döntés születni. Nem teheti meg hogy az eszére, és a szívére hallgasson. Annyira meg van már kötve a pálya, hogy bárki kerül is kormányra, hatalmas maflásokba fog beleszaladni az első 1-1,5 évben. Viktorral sem lesz másképp.

Tudom, látszik rajtam. Nem tudok azonosulni azzal a furcsa, szintetikus önbizalommal, ami a FIDESZ-ből árad, ennyire kiherélt, kontrollált és kilúgozott emberektől még a kutyámat is félteném. Csóri épphogy túlélte a szocik faszságait, nem kell még egy pártállamban kiképzett politikai krém. Még a végén kénytelenek leszünk megenni csóri blökit vacsorára a kilakoltatásunk estéjén... :D

Nem vagyok pártszimpatizáns, sem aktivista, csak nem értem, miért kell elbaszni ezt az országot, és miért kell alkotmányosnak álcázott eszközökkel elkergetni és tönkretenni ezt a szerencsétlen népet.

panelburzsuj 2010.04.11. 01:08:24

@Ordnassac:

Találtam itt neked egy ráérő, szorgos, öntudatos fiatalt. Be szeretném protezsálni a wikibe. Gondjaidba vennéd? ...

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2010.04.11. 01:15:28

@mingyá beszólok!: részben igazad van, főleg ha az IMF-fel kötött szerződésekre gondolsz. Újra kell tárgyalni, lesz rá lehetőség. Ami engem jobban aggaszt, az OV amerikabarát politikája és orosz ellenessége. Megfordítanám, ha rajtam múlna. Magyarország nem tudja megvédeni magát semmitől sem, túl kicsik vagyunk és védtelenek, hadeseregünk sincs. Az EU számomra nem jelent túl sokat, egy operett szövetség. Hogy az úristenben csináljuk, hogy mindig a rossz oldalhoz húzunk, fogalmam sincs.

A lelkem mélyén én is félek. De spirituális indíttatásból azt mondom, hogy a gondolatnak teremtő ereje van:) Ha sokan elmondjuk sokszor, hogy gyökeres változások jönnek, be is következik (persze csak ha hiszünk benne). Nem kellene mindig negatívan gondolkodnunk, mert magunknak csináljuk a bajt. Próbáljunk meg már valamiben hinni, az ég szerelmére.

Több lelkesedés és hit kellene. Vagy csendesen hajtsunk fejet? Szomorúan nézzünk magunk elé és már előre veszítsük el a jövőnket is? Hát én nem.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2010.04.11. 01:16:43

Jó éjt mindenkinek, menjetek szavazni:) Mindjárt reggel lesz.

Ordnassac 2010.04.11. 01:18:13

@panelburzsuj: attól még, hogy él a fiatalság, bolondság benne, még lehet jó wikiszerkesztő. (Viccen kívül.)

Róbert__ 2010.04.11. 01:20:14

szomorú, pesszimista tippem következik :(

részvétel: 68%

Listás szavazatok:
Fidesz épphogy többség, 48,5%
MSZP 25%
Jobbik 17%
LMP 5%
MDF 4%
CM 0,5%

panelburzsuj 2010.04.11. 01:26:52

@Ordnassac:

Nosza. Talán több hasznosulna belőle, mint itt, ahol senki sem fogja neki elmagyarázni, hogy miközben két embert megnyer, hat másikat elundorít.

bence87 (törölt) 2010.04.11. 01:30:09

magas lesz a részvétel. és főképp a fidesz és jobbik szavazók lesznek aktívak. mszpnek vége. ez az én becslésem

lorantka_a_gall 2010.04.11. 02:42:42

Lefekvés előtti utolsó részvételi tipp: 58,50%

@stratez: Abból kiindulva, hogy kik fognak beülni az MSZP-frakcióba (az elkúrós keménymag, GyF, KP, LI, stb), és hogy Mr ElQró elmondta, hogy milyen ellenzék lesznek ők is meg a Jobbik is, négy év múlvára több lehetőséget látok az MSZP-nek:
1, elfogy alóluk a párt, mint most az SZDSZ alól, és kiesnek, valami más fogja átvenni a baloldali szavazókat, szerintem az LMP.
2, GYF új pártot alapít, és benavigálnak összesen 10-15%-kal a Parlamentbe két pártot.
3, Egyben maradnak, ÉS a pártszervezetet is sikerül összetartani, és 10-25% között újra ellenzék maradnak.

Ugyanis az kizárt, hogy ez a csapat 2002-2010 után újra hatalomra kerüljön. Ha mégis, akkor hitvány nemzet vagyunk.

@mingyá beszólok!: Na az MSZP-Fidesz koalíció lenne pontosan az a dolog, ami a végletekig erősítené a Jobbikot. Extranagy marhaság-bogyó adagot vettél be, vagy mi? :D Ja, közben rájöttem, hogy jobbikos vagy. A nagykoalíció-szöveg védjegy.

gande 2010.04.11. 03:06:01

@IGe: nem akarsz arról is írni, hogy a bejáratnál vörös hajú csaj ácsorgott és az téged befolyásolt?

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.11. 03:11:42

@scr: El tudod mondani ezt a szociológiai okot? Nem ismerem azt a szavazókört, csak sejtésem van.

kokoro 2010.04.11. 03:25:55

a legjobb arány eddig 70.5 % volt... hmm akkor kb. 2.5 millióan sz*rnak a világba rendszeresen

papika 2010.04.11. 04:43:58

nos én most értem haza a nagy magyar éjszakából és hát alig bírom kivárni a holnap estét
jaj de izgulok
egy óra múlva kezdődik!

nestrot10 2010.04.11. 05:00:46

Nyuggerek, ha hülyék is vagytok, az Orbánra ne szavazzatok! Megszívat benneteket. Csak a szavazatotok kell a gonosz törpének.

nestrot10 2010.04.11. 05:01:36

Csak eltűnik már erről az oldalról a Gíró Szász,.. Fidesz , cinikus,..seggnyaló képe!

nestrot10 2010.04.11. 05:02:20

Itt az idő! ORBÁN TAKARODJ! Ez az új jelszó!!!

stratez 2010.04.11. 05:27:00

@nestrot10: Este kapsz egy dedikált nokiás dobozt Mesterházytól vigaszdíjként, sajnos üresen, a kassza kulcsa ugyanis már nem nálatok lesz...

nestrot10 2010.04.11. 05:32:50

@stratez: Na háborús légnyomásos , katonai sisakos fejed mindent elárul...Ne félj még kijut neked is egy golyó, nemcsak a gonosz Orbánnak!

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 06:25:35

szép és vidám napot mindenkinek :)
itt az idő, itt a lehetőség, lehet készülődni, nyitottak a választókörök :)
én is elmegyek most kirándulni, útközben szavazok is és este találkozunk megint :)

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 06:28:50

a legvalószínűbb, hogy a 17:30-kor kiadott részvételi adatokban fogok szerepelni, mivel inkább hazafelé szavazok, mert vonathoz kell igazodjak. hazafelé pedig kb. 16-kor szállok le. :)

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 06:32:26

@nestrot10: na látom még van pár szánalmas próbálkozás a bögrés fajtából :)
szerintem le kellene már pihenni. ha meg álmodozól, itt az idő ébredni :D

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 06:33:31

@nestrot10: szerintem előbb lesz vona takarodj (lufipukkanás után)

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 06:34:25

@papika: holnap este mi lesz? ma estéig kell csak kibírni :)

Higany 2010.04.11. 06:42:13

@Higany: Én már megtettem mára, amit megkövetelt a Haza :)
Elsőként érkeztem a szavazókörbe, ellenőriznem kellett, hogy az urnák üresek, ezután lezárták őket és bedobtam a kitöltött ellenőrző lapokat.
Aztán szavazhattam is :)

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 06:50:11

@Higany: gratulálok, egyszer szeretnék én is első lenni, de ma is elaludtam :) tegnap sokáig dolgoztam. de megyek. nemsokára indulok kirándulni és útközben megtörténik a szavazás is :)
egyik ismerősöm fekvőbeteg, mondtam neki kérjen mozgóurnát, de azt mondta nem kell neki, fél lábon is bevánszorog :)
kollégák is készültek tegnap, kis házi felmérésem alapján emelkedett a fideszre szavazók aránya ismerősök, kollégák és rokonok körében főleg jobbik rovására. pár óra és meglátjuk.

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 06:53:16

megvárom az első részvételi adatokat és indulok. szerintem 7:20-7:30 körül kiadják az első óra adatait :)

daniferi 2010.04.11. 06:56:34

"Persze valószínű hogy a FIDESZ meg fog egyezni a kicsik közül valamelyikkel a 2/3-ad reményében. Az sem lepne meg ha végre színt vallana a két nagy, és az "ancient regime" védelmében FIDESZ-MSZP koalícióval nyernének 4 év haladékot hogy megszabaduljanak a Jobbiktól."

Igen, ez még egy vicces momentuma ennek a szavazásnak, hogy míg korábban tudni lehetett, ki kivel fog megegyezni, most ez kevésbé látszik, sőt, meglepetések is lehetnek. Az egyik érdekes forgatókönyv, amit te írtál, de akár az is lehet, hogy a szavazás végén kiderül, hogy a jobbik valamelyik nagynak a bábja volt és jól át lettünk verve :D

Egyébként én már szavaztam, én voltam az első, így enyém volt a megtiszteltetés, hogy ellenőrizhettem az urna lezárását :)

senkifalvi 2010.04.11. 07:16:05

@nestrot10: hülye vagy te kisfiam,1 péntekesti fiatalokból verbúválódott kispárt fórumon vidéken a 90% nyugger volt...non el vagy te tévedve

is 2010.04.11. 07:32:37

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: "Barom. A te pártjaid megcsinálták a Jobbikot, ..."

Tényleg jóindulatúan mondom, hogy egészen egyedül áll itt ez a pár magyar, aki ennyire kifacsarta a gondolkodását. A teljes európai és felvilágosult világ furcsa szemekkel nézi, hogy ezt a gondolatmenetet hogyan lehetett kitalálni. Mindenütt másutt úgy gondolják, hogy a szélsőséges nacionalizmus sajnos van, ereje pedig attól függ, hogy mennyire lépnek fel vele szemben, illetve mennyire van párt, amelyik nem határolódik el egy ilyentől, illetve mennyire populista szólamokkal hergelik az embereket. Innen nézvést pedig a 2004-es és 2008-as népszavazás is _formájában_ nacionalista/populista hergelés volt. És mindkettőt a FIDESZ nyomta, az elsőt áttételesen, a másodikat direktbe.

Nem kell, hogy most elfogadd (elég kicsi is rá az esély), csak ha pár év múlva még mindig valami nem fog stimmelni a saját gondolatmeneteddel, talán akkor gyere vissza ezt egy kicsit megint elolvasgatni.

kyanzes (törölt) 2010.04.11. 07:43:29

Micsoda? Valaki szerint 10% is összejöhez az MDF-nek? Miféle álomvilág ez?

Vénveterán 2010.04.11. 07:48:00

Jó reggelt, jó szavazást!
Megvannak a 7 órás adatok: 1,61% --> ez 2006-hoz közelít

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 07:51:40

@Vénveterán: köszi, akkor mehetek én is :) este újra itt :)

astrup 2010.04.11. 07:58:32

Van összehasonlító táblázat a régebbi, bontott adatokkal is a valasztas.hu-n, az is érdekes lehet.

ubul2000 2010.04.11. 07:58:35

@Vénveterán: Úgy látom a korábbi adatokból, hogy igazából a 13 - 15 órás adatokból lehet csak következtetni. Az ezt megelőző adatok erősen szórnak.

karbalán 2010.04.11. 07:58:50

@Vénveterán: '98-ban 7-kor többen voltak, 2002-ben meg kevesebben, szóval ez a 7 órás adat nem sokat mond a végső részvételre (a reggeli arány inkább az időjárástól függ). Esetleg annyit meg lehet kockáztatni, hogy utalhat arra, hogy nem 30-40% lesz a részvétel, hanem >50%. Esetleg. Talán a 11:00.s adatokból már lehet következtetéseket levonni.

karbalán 2010.04.11. 07:59:54

@Vénveterán: '98-ban 7-kor többen voltak, 2002-ben meg kevesebben, szóval ez a 7 órás adat nem sokat mond a végső részvételre (a reggeli arány inkább az időjárástól függ). Esetleg annyit meg lehet kockáztatni, hogy utalhat arra, hogy nem 30-40% lesz a részvétel, hanem >50%. Esetleg. Talán a 11:00.s adatokból már lehet következtetéseket levonni.

Vénveterán 2010.04.11. 08:04:06

@karbalán: teljesen jogos, inkább a területi arányokra mutatnék rá.
Egy rövid kis részletezés:
A legnagyobb visszaesés bp(majd 0,4%) és Komárom-esztergom(0,2%)megye, a legnagyobb előrelépés 2006-hoz képest Bács-Kiskun(0,22%), Nógrád(0,15%), Zala (0,13%)

Na persze ebből még messzemenő következtetést én sem vonnék le, de a tippem az volt, már a választás előtt, hogy bp kevésbé fog kiugrani a részvételt nézve mint eddig, ez a sejtés kicsit(!) megerősödni látszik.

malay 2010.04.11. 08:04:17

Megsunaznam a Morvait :-)

DSityu 2010.04.11. 08:08:36

Szinte mindenkinek hidegrázása lesz, ha meghallja: FIDESZ-MSZP együttműködés. Ha nem is nagykoalíció, de bizonyos - szigorúan az ország érdekeit szolgáló - 2/3-os törvényeknél nemhogy kizártnak, inkább elvárásnak tartanám ezt a formációt, sőt ...

abrakadabra40 2010.04.11. 08:11:31

Én úgy érzem, hogy kisebb lesz a részvétel mint 2002-ben és 2006-ban. Szerintem egy 60-65% közti részvétel a reális.
Azaz mondjuk egy általam reálisnak tartott 64%-os részvétel az 5 100 000 szavazót jelent. (2006-ban 5 400 000-ren szavaztak)

abrakadabra40 2010.04.11. 08:12:24

@abrakadabra40: És már csak azért is kevesebb szavazó lesz, mert sok a szoci kiábrándult.

Vénveterán 2010.04.11. 08:14:42

Felhívnám a figyelmet az alábbi grafikára(még ha az itt hozzászólók tisztában is vannak vele), a nol ilyen téren mindig is profi volt: nol.hu/specialis/rss_valogatas/a_voks_utja_a_szavazofulketol_a_mandatumig
(a színek árulkodóak:) )

Apropó az ilyen cím kampánycsendsértésnek számít?:)
www.piacesprofit.hu/tarsadalom/belfold/itt_az_ido_valasszatok.html?hk=1

ati27 2010.04.11. 08:17:43

valaki tud egy cimet ahol követhető a részvételi arány? On-line?

Surko 2010.04.11. 08:21:20

A részvétel értelemszerűen alacsonyabb lesz, mint 2002-ben, vagy 2006-ban.

Nincs a választásnak tétje, nincs kiélezett küzdelem, nem volt érdemi kampány.

A baloldaliak kiábrándultak, jó szívvel nem tudnak szavazni senkire, a jobboldaliak meg azért demotiváltak, mert a végeredmény, a győzelem borítékolható, a verseny lefutott.

57-58% lesz a részvétel. Mindenképpen 60% alatt marad.

Captain Tott (törölt) 2010.04.11. 08:21:46

@karbalán: Korán reggel főként falun szavaznak - bár tényleg nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de úgy tűnik, a vidékiek jóval aktívabbak lesznek, mint máskor.
Ha ez így van, talán mindenhol érvényes lesz a választás.
Márpedig a várható eredmény szempontjából lényeges a főváros-vidék arány...

Hét korábbi választás részvételi átlagai alapján, ha a részvétel 9 órakor... - akkor a várható végleges részvétel ... %
7 % - - > 45 %
8 % - - > 52 %
9 % - - > 59 %
10 % - -> 65 %
(De ettől az átlagolástól egyébként épp az ogy választások térnek el jelentősen.)

fell bandi 2010.04.11. 08:27:11

@malay: tedd meg légyszi! Talán attól észhez térne!

ati27 2010.04.11. 08:28:19

Ja bocs.. On-line majd akkor lesz, ha lesz internetes szavazás.. Eddig meg ez.. Kösz a linket!

érdeklődő 2010.04.11. 08:34:14

malac69: "Még valamire figyelmeztetnék:
ha előadódna az a valószínű eset, h a választók 55%-a járulna az urnákhoz, és mondjuk 54%-kal végezne a Fidesz, de végül (ápr. 25-e után) 2/3-dal nyerne, az azt jelentené, h a választókorú lakosság 55*0,54=30%-ának szavazatával rendelkező párt kezébe kerülne a mandátumok több, mint 66%-a. Súlyosan téved, aki azt hiszi, h a mandátumok 2/3-a az emberek támogatásának 2/3-os többségét is jelenti."

Aki nem megy el szavazni azt úgy kell tekinteni, mintha arra szavazott volna, akire a szavazók többsége szavazott.

webszakacs 2010.04.11. 08:35:37

fogadott valaki valamelyik pénzesoldalon a választás kimenetelére?:D

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.04.11. 08:39:45

@érdeklődő:
ezt a szöveget várom az mszp-től majd az este folyamán. ez a vesztesek mantrája.

fell bandi 2010.04.11. 08:43:36

@érdeklődő: egyetértünk. De Nyakó et. és sipánka néni ezt fogja harsogni éveken át. Tetszettek volna talán nem elriasztani a szavazókat, akkor ők is elmentek volna...

norris21 2010.04.11. 08:47:01

Sziasztok!

Tud valaki egy olyan táblázatról, ami azt tartalmazná, hogy a korábbi OGY választásokkor a köz.vél kutatók mekkora részvételt jósoltak, és mennyi lett pontosan?

ubul2000 2010.04.11. 08:49:04

@Vénveterán: ezeket a területi adatokat honnan lehet megtudni?

Ephialtes 2010.04.11. 08:49:16

@érdeklődő: +1
Teljesen így van - a demokrácia azoké, akik élnek vele. Ennyi.

bigapples 2010.04.11. 08:50:19

@Captain Tott: Az időjárás is befolyásolja, hogy reggel 9-ig mennyien mennek el. Ahogy leszavaztam, rendesen elkezdett esni az eső. Gondolom sokan vannak úgy, hogy kinéznek az ablakon és ha nagyon esik, akkor inkább későbbre hagyják a szavazást.

kalapácstollú 2010.04.11. 08:52:35

@Captain Tott: 13:00-i adat előtt nem érdemes mégcsak tippelni sem.

kalapácstollú 2010.04.11. 08:54:36

@érdeklődő: Pontosan!
Aki önhibájából nem megy el a választásra, az legyen szíves fogja be a száját és ne reklamáljon! Ez nem parancs, csak egy kedves ajánlás! ;)

anyadamedve 2010.04.11. 08:56:17

Én azon döbbentem meg, hogy 2002-ben csupán 6 millió ember szavazhatott. 2010-ben pedig már 8 millió. Ennyire öregszik a társadalom?

érdeklődő 2010.04.11. 08:57:06

@triumphator: Nem fogja megalázni magát ezzel a szöveggel az mszp. Ha valóban nagyon kikapnak, akkor nyögnek majd valamit kubatovról meg szélsőséges indulatokról, de azt SOHA DE SOHA NEM ISMERNÉK BE, HOGY AZ ORSZÁG TÖBBSÉGE NEM ŐKET TÁMOGATJA. Az már a végső anihilláció lenne a számukra...

kalapácstollú 2010.04.11. 08:58:01

@anyadamedve: Szerintem hibásak a forrásaid.

Captain Tott (törölt) 2010.04.11. 08:58:58

@kalapácstollú: Természetesen. De ez nem tipp, hanem statisztika, amitől - mint írtam - épp az ogy választások térnek el jelentősebben. Főleg a 98-as: ott 11 óráig úgy nézett ki, hogy nagyon magas lesz a részvétel. Aztán meg a legalacsonyabb lett.

jeangabin 2010.04.11. 08:59:49

Ha kevesen mennek el szavazni, az az MSZP-nek gáz szerintem. A tőlük elfordult szavazók egy része a Jobbik-ra nyomja, a másik részéből egy darab talán az MDF-re, 0,002% arányban, az LMP-re 1-2% arányban, főleg az szdsz-es vonalról, a többi meg inkább odahaza marad.
Az sok volt neki, ami itt ment 8 évig, újra nem szavaz rájuk, de másra sem, így dekkol odahaza.
A Fidesz protest szavazók mind elmennek, hogy odavághassanak végre, a Jobbik szavazók dettó, bár hogy ők Isten igazából kinek akarnak odavágni, azt maguk sem tudják...
Minden valószínűség szerint ezen a választáson a jobboldali szavazók lesznek mobilisabbak, motiváltabbak, míg a baloldalban csalódottak nem átszavaznak, hanem el sem mennek.
Persze az előre lefutottnak beharangozott és annak is tűnő választás el is altathat sokakat, mint 2002-ben.
Akkor is inkább hátrányára volt a Fidesz-nek, hogy tutira vették a duplázását, sem mint előnyére, ez a veszély most is fenyeget.
De attól függetlenül azt mondom, hogy az alacsonyabb részvétel a Fidesz-nek kedvez, hiszen a távolmaradók elsősorban nem az en bloc a nagypolitikában csalódottak lesznek, hanem a jelenlegi kormány egykori szavazói körül kerülnek ki...
10%-uk átszavaz a jobbikra, 5%-uk más pártra, 10%-uk odahaza marad, és már meg is van a leendő 10%-nyi hiányzó választó.
Persze lehet, hogy csak a reményeim szólanak belőlem :)

astrup 2010.04.11. 09:00:20

@anyadamedve: A második fordulót nézed :)
Az elsőben 8 millió fölött volt a szám.

érdeklődő 2010.04.11. 09:00:30

By the way, mikor lesznek az első kimutatások a részvételről? Csak utána szándékozom elindulni...

kalapácstollú 2010.04.11. 09:01:34

@Captain Tott: 2002-ben volt alegmagasabb a részvétel, ehhez képest 9:00-kor az 1998-as mellett a 2006-os részadatok is magasabbak voltak az akkorinál.
Egyéb ogy-i választásokról pedig nincs adatunk. Tehát a 9:00-s adatokból az égvilágon semmire nem következtethetünk.
;)

fell bandi 2010.04.11. 09:01:38

@érdeklődő: a 9 órás részvételt 9:20-25 körül lehet majd látni a valasztas.hu-n

Ephialtes 2010.04.11. 09:01:46

@bigapples: ha meleg van az a baj, ha esik az a baj. Most olyan "semmilyen idő van nálunk (BP, XI. - 16. vk.), tehát nem indulnék el kirándulni / vidékre, de azért ki lehet menni az utcára.
Szerintem ez most pont jó időjárás egy szavazásra...

www.idokep.hu/?oldal=felhokep

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.04.11. 09:01:56

@is: Azt hittem, az orrodnál azért tovább látsz. Tipikus tüneti kezelés.
A szélsőségeket a megoldatlan gazdasági és szociális problémák gerjesztik. A szoclib rezsim erre még rátett egy lapáttal, mert nem csak nem oldotta meg ezeket a problémákat, de még beszélni sem lehetett róluk, ami tovább fokozta a bajt.
Az általad leírt elhatárolósdi a szoclib mantra egyik legnevetségesebb eleme. A lényegre kellene koncentrálni: munkanélküliség csökkentése, közbiztonság javítása, cigányok integrációja oktatás és munka alapon. Ha ezeket megoldotta volna a szoclib rezsim az elmúlt 8 évben, ma nem lenne jobbik.

anyadamedve 2010.04.11. 09:02:46

@astrup:

Köszi, már megijedtem:)

jobbra 2010.04.11. 09:03:41

Látom kampánycsend van,.....miért nem lehet b+ pár órát kibírni a droidoknak? 10 után remélem pár ember elbújik :DD

kalapácstollú 2010.04.11. 09:03:52

@anyadamedve: Ez valami tévedés lehet. A 90-es években is folyton bő 7 millió választópolgár volt.

ati27 2010.04.11. 09:07:51

No megyek pecázni! :)

is 2010.04.11. 09:11:06

@mingyá beszólok!: "A vidék indulatból fog szavazni, ..."

Csókolom, észből szavazásra igény sincs?

ben2 2010.04.11. 09:14:16

@érdeklődő:

Az MSZP hivatalosan lehet, hogy nem hivatkozik a választók többségére, de a médiaslepp annál inkább. Jellemző pl., hogy a szociális népszavazáson, az akkor még kormányzati kesztyűsbábként üzemelő MTV az összes többi tévétől eltérően a teljes népességhez viszonyítva közölte az eredményeket. Így amíg másnál 80% volt az igenek aránya, addig náluk 36%. (Persze az EU népszavazáson még máshogy prezentáltak.)

stratez 2010.04.11. 09:14:22

A reggel 7 órási adatok szerint kevesebben vannak, mint gondolnánk a Mesterházy parafrázis szerint, ha igazak ezek a teóriák miszerint az alacsonyabb részvételi adatok a Fidesznek kedveznek.

Vénveterán 2010.04.11. 09:14:33

@ubul2000: www.valasztas.hu/hu/parval2010/352/352_0_index.html
Itt kell rákattintani az alsó "óra" számlapjára. (majd kicsit lejjebb húzni)
A korábbi választásoknál ugyanúgy a "napközbeni eredményeknél" (talán valahol "részvételi adatok" címszó alatt)

Vénveterán 2010.04.11. 09:15:51

@is: Azt már jópárszor megszívtuk, bár én indulat helyet szívet mondanék...

ben2 2010.04.11. 09:17:09

@is:

Mivel ez - elméletileg - egy szabad ország, mindenki úgy szavaz, ahogy kedve van.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.11. 09:21:10

Most keltem fel csak, mert este a három éves kislányunk közénk bújt az ágyban és ilyenkor vigyázva rá kissé felületesebben és így tovább alszom. Meg volt a reggeli kávé, túrós bukta, lufifújás és játszás és éppen a teámat szürcsölgetem pizsiben és a tévében megy a Donald kacsa vetélkedése Chip és Daleval DVD-ről. Az asszonypajtás elmegy és szavaz, de én továbbra sem tartom arra érdemesnek a jelenlegi állapotokat, hogy ilyesmire vetemedjek. Látszat demokrácia ez csak, látszat jogállamisággal. Ami a Kádár rendszerben is meg volt. Ott is volt parlament, lehetett szavazni, volt rendőrség, ügyészség és bíróságok is. Az hogy most van MSZMP1 +MSZMP2+MSZMP3 .... jellegű pártok, akik szintén a saját kis klikkjüknek előjogokat teremtenek, nem egy nagy változás. Ez régen is így volt.

Majd, ha megint lesz esetleg egy rendszerváltás, talán akkor.

érdeklődő 2010.04.11. 09:21:15

@stratez: Hiába szugerálod, nagy bukta lesz a fidesznek, ugyanis nem lesz meg a 2/3. Ez a 2002-es és 2006-os pofáraesésnél is nagyobb kudarc lesz egy átlag jobboldalinak, mint pl. én. Egy párt vagy törekedjen a totalitásra, vagy el se induljon. Pláne olyan szituációban, mint a mai MO.

cambridge.on 2010.04.11. 09:21:28

@malay:
Különös ízlésre vall, de ezzel csak jót tennél az országnak (is) . Talán befogná a száját, és megnyugodna.

@Vénveterán: A választás menetének ismertetése miért számítana kampánycsend sértésnek?
Magánemberként cselekedve, az ismerősök rábeszélése szavazásra sem számít annak.
Ellenben itt egy-két hozzászólás súrolja a lécet.

Nem fogja elérni a 60%-ot(sajnos) 59,2% a tippem.

Freŝa 2010.04.11. 09:22:28

Valaki szólhatna az indexeseknek, hogy a 2006-os 7 órás részvételi adat nem 1,66, hanem 1,76% volt. Nem nagy gond, de egy újságíró - amennyiben tényadatokról van szó, persze más esetben is - lehetne pontosabb...

Ephialtes 2010.04.11. 09:24:09

@Freŝa : szerintem is 1.66 volt, 1.76 a második forduló volt

török gábor 2010.04.11. 09:24:46

@Freŝa : a második fordulóban volt 1,76.

ubul2000 2010.04.11. 09:26:08

@Vénveterán: Köszönöm, nagy nehezen megtaláltam. Logikus, mégis lehetne egyszerűbb.
Miért nem lehet este megnézni a szavazókörök szerinti eredményeket????

Ephialtes 2010.04.11. 09:27:07

ki mit tippel 9:00-ra?

fell bandi 2010.04.11. 09:28:23

@cambridge.on: "41. § A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása..."
Túlságosan kiterjesztő értelmezése lenne a kampánycsend-sértésnek, ha ebbe még a részvételi arányok ismertetését, vagy az ezekből levonható következtetések publikálását is beleértené valaki...

MasterMason 2010.04.11. 09:29:49

Már vigyorog a Viktorka, hat választáson indult a pali most nyer majd másodszorra! Ehhez kellett a Feri meg az, hogy tönkre menjen az ország, gratulálunk Kádár Jancsika ööö akarom mondani Gyurcsány Viktorka.

nestrot10 2010.04.11. 09:29:54

A Fidesz-Ávó már működik!!!! Listáznak a szemetek!

nestrot10 2010.04.11. 09:33:04

@D - Lord: Orsós Viktorka még nem nyert választást!! Csak a Torgyán seggnyalásával került az élre. A gonosz törpe már nyolc éve kampányol, uszít, haknizik, külföldön, belföldön lejárat, és a papagájkommandót vezényli. ( A buta embereknek akiknek sokszor mondanak el baromságokat azok elhiszik).. Ezért nyer most---de nagyot veszít. Egy év múlva ott áll a nép a Kossuth téren és mondja az új jelszót: ORBÁN TAKARODJ!!!!

stratez 2010.04.11. 09:35:02

@D - Lord: Hát nem egészen, mert ezen kívül megnyert 2 EP-t, 1 önkormányzatit, meg egy népszavazást. Ezt rajta kívül senki sem produkálta. S bár Fletó már nyert két országgyűlésit, a 2006-ost alighanem már elcserélné bármire, csak felejtsük el...

nestrot10 2010.04.11. 09:36:01

Orsós-Orbán lehetne a Lungodrom-Szdsz pártelnöke származás szerint.
(csak megtalálja majd a Jobbik is "ez ügyben":)

daniferi 2010.04.11. 09:36:53

Azt hiszem, lassan beindulhat az úthenger, hogy néhány komment eltűnjön :D

stratez 2010.04.11. 09:37:32

@nestrot10: Kapsz tőlem egy Mesterházy által dedikált nokiás dobozt, ha beveszed a piruláid...

fell bandi 2010.04.11. 09:38:29

@daniferi: nem véletlen az sem, hogy honnan, milyen irányból jönnek ezek a kommentek...

jjulie 2010.04.11. 09:39:20

@ubul2000:

megvolt a visszavágó madridban, nekem teccett, neked?

Vénveterán 2010.04.11. 09:41:00

@cambridge.on:
A címadásra gondoltam "Itt az idő":) (ha jól gondolom arra a hozzászólásomra reagáltál)

@ubul2000: Miért ne lehetne megnézni? Ezt tudtommal eddig mindig meg lehetett nézni!

fell bandi 2010.04.11. 09:41:18

kissé belassult az OVI-rendszere, ilyenkor már rég fenn szoktak lenni a 9 órás adatok

Diopapa_sok 2010.04.11. 09:41:32

Most voltam szavazni. Baromi sok ember ment az eső ellenére is.

nestrot10 2010.04.11. 09:41:34

@stratez: Ennyi? ezt tudod mindenre mondani?...ezt tanította csak a papagájkommandó.?.. vagy buta vagy simán? Suttyó!

Hóember 2010.04.11. 09:42:59

@fell bandi: ilyenkor tovább tart, mint egy eu-s vagy népszavazásnál, kb 3/4 óra.

jeangabin 2010.04.11. 09:43:08

Aki este nem ér rá, mert moziba megy, vagy inkább a párjával hempereg, stb., és már előre fájlalja, hogy nem hallja majd Lendvai Ildikó értékelését élő egyenesben, annak most előre leírom, ugyanis a birtokomba került az estére betanulandó szöveg!
Egy narancssárga autóval érkező, narancssárga csuklyás fideszkommandós dobta be, aki többek között listakészítéssel is foglalkozik!
Nagyon veszélyes ember!
Pont, mint a Zorbán!
Tehát:
"A rendkívül alacsony részvétel miatt a győztes párt győzelme legitimációs kérdéseket vet föl.
Csalódottak vagyunk a beszédesen alacsony részvétel miatt, de főleg azért, mert az emberek ezen a választáson a hírhedt Kubatov-listától való félelmükben maradtak távol, így a rendkívül alacsony részvételi arányszám miatti legitimációs kérdés mellé oda kell tennünk a törvényesség kérdését is: vajon demokratikus választáson törvénytelen módon választókat megfigyelő és kategorizáló, osztályozó szervezet, amelyik ráadásul az ellenfele lejáratására annak ruhájába öltözve kampánycsendet tudatosan sért, tekinthető-e demokratikus szervezetnek?
Igaz, hogy nekünk is van listánk és mi is megfigyelünk és a cigánysoron dörögnek a gulyáságyúk..."
Na itt jön majd az "Adásunkat rövid időre megszakítjuk!"

nestrot10 2010.04.11. 09:43:45

Én már szavaztam. Bementem, és közöltem:" Emberek, Orbán veszély van Narancsos riasztás!!!!"
A két hülye baromarcú Fityiszes meg se mert szólalni!

ubul2000 2010.04.11. 09:43:58

@Vénveterán: Én akkor ügyetlen voltam, mert soha sehol nem találtam. Csak a választókörzetek vannak fenn, a választókörzeteken belüli szavazóköröket nem találtam sehol.

fell bandi 2010.04.11. 09:44:58

@nestrot10: gratulálok! fasza gyerek vagy...

Piroshka 2010.04.11. 09:46:13

Játszunk egy kicsit a számokkal! A (hangsúlyozottan laikus)tippem a következő az első forduló tekintetében:

Részvételi arány: 65-70%
Fidesz: 60-62%
MSZP: 16-17%
Jobbik: 13-14%
LMP: 5-6%
MDF: 3%
CM: 0,5%

nestrot10 2010.04.11. 09:46:42

@jeangabin: Na ezzel benyaltál a cigó Min. elnöknek......és majd tartod a markod?:)

ubul2000 2010.04.11. 09:47:20

@jjulie: előző topicban már írtam: 60 percig jó meccs volt, azután maszatolás. Sokkal jobb volt a barca, gyenge bíró - az első gól ordító les volt. Messi fantasztikus.

Sajnos mazochista vagyok, utána belenéztam a Debrecen-Paks meccsbe. 1 félidőt bírtam :)))

fell bandi 2010.04.11. 09:48:56

@nestrot10: írjál még pár ilyet, nekem tetszik, ezzel is elriasztasz még pár embert a kedvenc pártodtól :))

orialex 2010.04.11. 09:48:57

@nestrot10: Bárki legyen is miniszterelnök, azért némi bizalmat lehetne előlegezni. Sajnos a vészmadarak mindig hangosak, viszont a jóslataik nem mindig jönnek be. Látom, úgy gondolod, hogy nem a Te időd van itt, de hátha mégis.Gondolkodj pozitívan.

jeangabin 2010.04.11. 09:50:18

@nestrot10: Jól megmondtad nekik, így is van, így is kell! Bonts egy sört, hajrá, fradizz!

mrs. white 2010.04.11. 09:51:22

Egy kis szociólogai helyzetkép tegnap délről.

Mint már többször említettem egy szocialista fellegvár területén lakom. Eddig mindíg az mszp futott be egyéniben. A következő történt tegnap délben.

Elment 11 óra negyvenöt perckor egy pékségbe hogy a hétvégi friss kenyeret lerendezzem. Amikor beléptem az ajtón tömegnyomor fogadott, a déli zárás ellenére mintegy 10-15 ember várakozik a sorára. Na jó nem megyek máshova kivárom a soromat.
Az érdekesség akkor kezdődött amikor a sorban harmadik olyan 14 éves forma roma származású amugy jól öltözött nem fapados gyerek a sor elejére ért. Kért valamit, amikor nyílt az ajtó és belibbent egy kb 18 éves szintén roma származású egyén és a sor elejére ment.

"Na mi van ilyen sor van. Abból a túrós lepényből adjon" hagyta el a száját kedvesen. Túrost megkapta. Ekkor az emberek összenéztek, tapintani lehetett a feszültséget pedig ekkor még senki nem szólt semmit.

A csávó (aki a fiatalhoz hasonlóan viszonylag jól öltözött volt, már amennyire valakinek egy kissé viseltes valódi mükrokodil bőrcipő megfelel ízlésben), elkövettett az a hibát hogy itt nem hagyta abba. "Friss a pogácsa?" tette fel a kérdést.
Válasz mi más lehetett volna: "Igen"
"Adjon kettőt" Az eladó vesz le két két pogácsát."Nem azt kértem hanem a másikat" mutat rá egy általa kinézett pogácsára. Mire az eladó: "De az nem pogácsa hanem puffancs"

Na ekkor éreztem, hogy elfog szabadulni a pokol és úgy is lett. Hátulról egy vékony alacsony nő megszólal: " Nem kellene válogatni" egy férfi azonnal kontrázott "Sorba kellene állni és utána válogatni" a harmadik férfi "Különben is kérem szépen mert itt igy szokta kérni mindenki" a második férfi "Hétfőtől remélem minden megváltozik" egy új szereplő "majd ad a jobbik a pofátokra" többen ezt a részt helyeslő mormogással fogadták. A csávó visszaakart szólni de ekkor már szinte mindenki kivétel nélkül szidta így jobbnak látta némi káromkodás kiséretében az ajtót becsapva távozoni. (legalább fizetett) Amig vártam a soromra még elhangzott, hogy nem a bőrszinével van a baj, hanem hogy mind ilyen szemtelen illetve hogy legszívesebben lecsapták volna mint egy taxiórát csak nem éri meg mert bajba kerül az ember de majd hétfőtől minden más lesz.

Ahogy elnéztem a jobbikos megjegyzésre legalább hárman helyeseltek és ez ellen senki nem tiltakozott, valmaint a hétfői változásban mindenki egyet értett. Ez egy szocialisták által régebben 50-60%-os támogatottságú város egyik boltjában történt.

Nem gondoltam volna hogy egy ilyen lagymatag kampány után ilyen indulatok feszülnek az emberekben, mert ez 2002-ben és 2006-ban akár természetes is lehetett volna. De most?

2010.04.11. 09:51:26

hétfőtöl akkor jön a kánaán? vagy mire számítsak?

remélem, a piac számára lesz pér értékes beszólás már este, hogy meglegyen a héten újra, a 310+ as euró.

Vénveterán 2010.04.11. 09:51:27

@ubul2000: Mindjárt meglesem hol is lehet megtalálni:)

!!! Végre megjött a 9 órás adat is: 10,23%

gnuh 2010.04.11. 09:51:57

@jeangabin: Bírom az ilyen zseniket:"a Jobbik szavazók dettó, bár hogy ők Isten igazából kinek akarnak odavágni, azt maguk sem tudják..." Nem vagy egy cseppet arcátlan, hogy így lenézed a Jobbik-szavazókat? Ismerem az ilyen belvárosi mindentudókat. Tudod, én "csak" egy vidéki "senki" vagyok két diplomával, de tökéletesen tudom, hogy miért szavazok a Jobbikra. Nagyon nem áll jól a nagyképűség és a lenézés egy ilyen blogon.

Hóember 2010.04.11. 09:52:06

na megjött a 9 óra: 10,23%

nestrot10 2010.04.11. 09:52:37

@fell bandi: dehogy riasztok...még keményebb lesz a Parlamentben ...(mondta a V. Gábor is ),...az Orsós- orbán farkán fog táncolni a jobbik!!!!!

stratez 2010.04.11. 09:52:45

@fell bandi: Hagyjad, elszabadult szegény, mint Fletó a szoci hajó fedélzetén...

epres négercsók 2010.04.11. 09:53:55

' reggelt,

9 órás adat: 10,23%, 4 éve 11,4.
Most az ország nagy részén esik az eső, vagy tényleg nem érdekli a zembereket a dolog?

fell bandi 2010.04.11. 09:54:41

2006-ban 11,66 volt...

SteveNo1 2010.04.11. 09:55:22

10,23% reggel 9-kor, ez nem tűnik kevésnek, bár még semmit sem jelent!

Hóember 2010.04.11. 09:55:28

Szerintem simán 60 felett leszünk ezzel.

Vénveterán 2010.04.11. 09:56:50

részletek:
Legnagyobb visszaesés: Komárom(2,76%), Fejér(2,02%),Bp(-1,93%)
Hevesben és Bácsban a legkisebb a visszaesés. (mindenhol elmarad a szavazási kedv 2006-hoz képest.)

nestrot10 2010.04.11. 09:57:35

@lazarus: Európa seggében leszünk a kis gonosz törpével...már a Nyugati lapok is ezt elemzik. Most olvastam a Hamburger Blattot, és a Kölner Zeitungot.
Lesz itt nemulass...a Magyar népnek mert buta volt.!!!!! Orsós elintézte---hatalmon lesz csak az ország lesz "igazi" szarban. Kiváncsi vagyok, hányszor fogják magyarázni a bizonyítványt!-barom buta Fityisz banda.

Vénveterán 2010.04.11. 09:58:14

@epres négercsók: Veszprém megyében, ahol vagyok nem esik, mégis 1% felett a visszaesés.

Hóember 2010.04.11. 09:58:26

Érdekes, hogy a fidesz (nyugat dunántúl) és az MSZP (komárom, borsod, baranya) "erős" megyéi is gyengébb részvételt produkálnak most.

jeangabin 2010.04.11. 09:58:57

@nestrot10: @gnuh:
Én pedig ismerem a budapesti jobbik gyűléseket és azok közönségét, és ezek alapján tökéletesen igaz, hogy a Jobbik az új, az ösztönökre apelláló proletárpárt.
Olcsó, primitív demagógia, ill. uszítás felső fokon.
És proli nem csak munkásember lehet, de lehet 2 diplomás is...
A proli ugyanis nem szakmai státusz, nem papírhoz kötött, hanem gondolkodás- és felfogásbéli "érdem", amit mindenki maga szerez magának. Már aki...

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.04.11. 09:59:11

@nestrot10:
hátha felfogod: ez a blog nem a zindex fóruma. érted?

EGO 2010.04.11. 09:59:56

@mrs. white: Én pont erről elmélkedtem korábban. Sok balos, illetve eleddig passzív fog berontani a szavazófülkébe és akkorát tenni a legszélső jobbra, hogy kiszakad a papír...
Borzasztó indulatok vannak sokakban, sajnos az ő perspektívájukból teljesen jogosan. Ezért nem merek jövendölni.

ubul2000 2010.04.11. 10:00:26

@epres négercsók: alig néhány helyen esik az idokep.hu szerint

Rókakígyó 2010.04.11. 10:02:14

Már megvan a 9órás: 10,23%

fell bandi 2010.04.11. 10:02:36

@nestrot10: te, nem eltévesztetted a címet, ahová irkálnod kéne? tudom, hogy a kurucon meg a barikádon nincs fórum, de a stílusod inkább oda passzolna. de a hunhír-en megpróbálhatod, ott is elmegy még ez a szint...itt azonban nagyon "below the line" kategóriába esel...

Vénveterán 2010.04.11. 10:02:44

@Vénveterán: Helyesbítés: Bp: 2,46% és Baranya 1,93%-os visszaesés. (2006-hoz képest)

harcigolya 2010.04.11. 10:03:27

Nah az utolsó lehetőség ködszurkálásra, mert a csudába is de itt este masszív tények lesznek. Szóval sztem a részvétel ... pont annyi lesz, amennyit a Fidesz fog kapni :P

nfgy 2010.04.11. 10:03:40

@nestrot10:
Ez nem a Népszava exmunkásőr rovata ám te kis bume.Te még a Népszaván kívül mást nem olvastál nemhogy nénet lapokat.

nestrot10 2010.04.11. 10:04:21

@fell bandi: Leck mich am Arsch!---ahogy a német mondaná!

Toporodottordog 2010.04.11. 10:04:54

Újpesten éjjel teleragasztgatták MSZP-s plakátokkal a választási helyek környékét. Azzal riogatnak, hogy a fidesz gyűjti mindenkiről az adatokat. Most is él az elmúlt 8 év tisztességtelen hazug kommunikációja.

EGO 2010.04.11. 10:05:49

@fell bandi: Az ilyet a kurucon megölik két perc alatt, ne légy kegyetlen!! :)

fell bandi 2010.04.11. 10:06:03

@nestrot10: kedvenc pártod szimbóluma lehetnél, remek önjellemzés :)

nestrot10 2010.04.11. 10:06:30

@nfgy: na, még egy baromarcú tudálékos beleböffentett...:DD húúú, de sok butát behülyített a cigó gonosz törpe!

epres négercsók 2010.04.11. 10:06:39

@Vénveterán: Baranya 1. evk, visszaesés (legalábbis a mi városunkban), szép, napos idő (még).

Vénveterán 2010.04.11. 10:07:08

Lényegében fejér, komárom, baranya és bp, akik 2006-ban "mszp-sek lettek" az ország nyugati részén, itt mindenütt visszaesett a választási kedv jelentősen, míg az ország keleti mszp-s területein kevésbé.

discretio 2010.04.11. 10:07:13

@mrs. white: Szeintem ha a szerdai Daróczi temetésen megjelenik egy csomó szoci, akkor ennek nagyobb hatása lesz a szavazóik otthontartására a második fordulós körzetekben, mint bármilyen Fidesz-es akciónak.

szobatars 2010.04.11. 10:07:49

@szobatars: na ez pont nem az a táblázat lett... a valasztas.hu oldalon 3 különböző oldalnak is ugyanaz az URL címe... grat a fejlesztőknek

szubjektiv 2010.04.11. 10:08:03

@mrs. white: Senkinek nincs kétsége afelől, hogy a jobbik szavazóinak zöme kőszoci volt korábban.
Vagy van?:)
Lassan el kéne bandukolni szavazni, de a gyerek még alszik, így a 11 órás összesítésben én még nem leszek benne.

3dom'f'speech 2010.04.11. 10:08:25

@Vénveterán: ez a két megye (Kom-Egom ill. Fejér), ahol nagyobb esőket mutatott reggel a met.hu, úgyhogy lehet ez is az ok

nestrot10 2010.04.11. 10:09:34

@discretio: pedig cigó temetésre az Orsósnak kell mennie..:)

Rókakígyó 2010.04.11. 10:09:39

A szavazás közben előforduló fontosabb események leírása:
Egy választópolgár az átvett szavazólapokat a bizottság elnökének kérése ellenére kivitte a szavazóhelyiségből és közölte, hogy a szavazólapokat a nála lévő értesítővel együtt a szavazóhelyiség ablaka alatt elégeti.

EGO 2010.04.11. 10:09:48

@discretio: Pedig elvégre a saját halottjuk, már ha fogalmazhatok így. Őt és a családját sajnálom ezért.

LACEK 2010.04.11. 10:11:44

Reggel 6:00-ra már ott is voltam a szavazóhelyen, azzal a felkiáltással hogy "így majd nem kell sorbaállni!" (azt ugyanis utálok) - hát nem összejöttünk egyszerre vagy tizen... :-((
Bízom benne hogy érvényes lesz itt az első forduló, még egy ilyen vegzatúrát nehezen viselnék.

szubjektiv 2010.04.11. 10:11:48

@jeangabin: Szerintem is a fidesznek kedvez az alacsony részvétel, de alacsony részételről egyelőre nem beszélhetünk, bár kétségtelenül kicsit elmarad a négy évvel ezelőttitől.Most ragyogó idő van, lehet, hogy sokan kirándulnak meg kertészkednek és majd utána mennek.
MIlyen idő volt négy éve? Én nem emlékszem.

fell bandi 2010.04.11. 10:12:29

@Hóember: már levegőnek tekintjük, ne félj.

szobatars 2010.04.11. 10:12:56

2010.04.11. 9:49 2010. évi Országgyűlési Képviselő Választás
1. fordulója - 2010. április 11.

Összehasonlító adatok a választáson 9:00 óráig megjelentek arányáról
(a külföldön szavazók nélkül)
Országosan
2002 2006 2010
8,81 % 11,39 % 10,23 %

BUDAPEST 8,29 % 10,86 % 8,40 %
BARANYA 9,99 % 12,33 % 10,40 %
BÁCS-KISKUN 8,48 % 11,18 % 11,07 %
BÉKÉS 8,96 % 12,60 % 12,19 %
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN 8,25 % 10,30 % 9,37 %
CSONGRÁD 8,44 % 12,11 % 11,26 %
FEJÉR 9,89 % 12,64 % 10,62 %
GYŐR-MOSON-SOPRON 8,83 % 10,90 % 10,13 %
HAJDÚ-BIHAR 8,80 % 11,87 % 10,77 %
HEVES 9,59 % 12,09 % 11,91 %
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK 9,85 % 12,77 % 12,46 %
KOMÁROM-ESZTERGOM 9,97 % 12,34 % 9,58 %
NÓGRÁD 8,89 % 10,86 % 10,43 %
PEST 9,21 % 11,64 % 10,78 %
SOMOGY 8,35 % 11,33 % 10,71 %
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG 7,46 % 9,72 % 8,95 %
TOLNA 9,11 % 11,83 % 10,78 %
VAS 8,55 % 10,19 % 9,73 %
VESZPRÉM 9,27 % 12,29 % 11,12 %
ZALA 8,54 % 10,21 % 9,81 %

stratez 2010.04.11. 10:13:00

A 9 órási adatok szerint is alacsonyabb a részvétel, mint 4 éve, szegény szociknak ez nem sok jót jelent...

mrs. white 2010.04.11. 10:13:04

@szubjektiv: Az asszony főz, én meg nagy ráérésemben gyúrok egy kicsit. Szokással ellentétben nem a délutáni 17 órás adatban ugrik ki a szavazásom hanem még ebéd előtt. Ezt mindenki vegye figyelembe az adatok értelmezésekor.

Róbert__ 2010.04.11. 10:13:12

tegnap éjjeli, szomorú, pesszimista tippem megismétlem :(

részvétel: 68%

Listás szavazatok:
Fidesz épphogy többség, 48,5%
MSZP 25%
Jobbik 17%
LMP 5%
MDF 4%
CM 0,5%

Vénveterán 2010.04.11. 10:13:18

@ubul2000: A 2006-os választásnál rákattintasz az eredményekre, ott legalul található meg a szavazóköri eredmény. (2009 eu-nál alulról a 3.) (2004-nél már nem találtam ilyet, és előtte sem)

fell bandi 2010.04.11. 10:13:41

@szubjektiv: nálunk szép idő volt, én bicajjal mentem szavazni

ubul2000 2010.04.11. 10:14:48

@fell bandi: ott hibázol, hogy nestro nem jobbikos

bigapples 2010.04.11. 10:14:54

Javasolom, hogy senki se reagáljon erre a szegény nestrot10-re.
Ha látja, hogy nem figyel rá senki, elmegy máshova őrjöngeni...

@ubul2000: Érdekes, K-Magyarországon milyen szép az idő,
nyugaton bár nem esik sok helyen, de borús, felhős az ég mindenhol. Klassz ez az idokep.hu oldal, eddig nem ismertem.

szubjektiv 2010.04.11. 10:14:57

@Toporodottordog: Ezért "jó" a kampánycsend.
Tilos plakátolni, de nincs semmi ha mégis megteszed.
Az jár rosszul, aki betartja, ez is mutatja, hogy milyen ostoba szabály.

fell bandi 2010.04.11. 10:15:00

@Róbert__: na, ettől én is elszomorodnék... de nem lesz rá okom :)

mrs. white 2010.04.11. 10:15:11

@mrs. white: Egyébként én két hónapja is amikor 53%-ot jósoltak 60 %-ra tettem a tippem. Most is ezt mondom 60% vagy ha jobban tetszik egy 5.000.000 körüli szavazó lesz.

EGO 2010.04.11. 10:15:30

@Hóember: Sztem a troll működése független attól, etejük é vagy seme...
Feljön az oldalra, kinéz valakit és savaz.
Elhajtják, megint savaz másnál. Ilyen.
Ja, és van három nickneve minimum, csak a szóhasználatán bukik le...

fell bandi 2010.04.11. 10:15:47

@ubul2000: nem akarom elemezni, vannak erre szakemberek

Vénveterán 2010.04.11. 10:16:08

@3dom'f'speech: Jogos!
Valaki ezekből a megyékből, illetve pestről tud időjárás jelentést adni?:)
Baranyában napos az idő.(előbb írta epres négercsók )

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2010.04.11. 10:16:49

A helyes egyenlet: csomóan másnaposak + 2X(hűvös van) + (nagyobb fokú kiábrándultság a politikából)² = kicsit alacsonyabb részvétel.

mrs. white 2010.04.11. 10:17:04

@ubul2000: én sem jobbikosnak gondolom. üveg porcelán kereskedésre hajt a választások utánra. Már a készlet jó részét beszerezte. De ki a bánatnak kell ennyi piros bögre?

fell bandi 2010.04.11. 10:17:06

@EGO: nehéz is 200 szóval választékosan fogalmazni...

Szentpeter 2010.04.11. 10:17:29

Ha 54 % körül lesz a voksolók aránya akkor 3 párti parlament lesz, és a fidesznek meglesz a kétharmad.....

Szentpeter 2010.04.11. 10:18:24

Egyébként az internet világában, teljesen okafogyottá vált a kampánycsend....

SteveNo1 2010.04.11. 10:19:25

Bp-en a 8,4% ment el választani, a legalacsonyabb arány az egész országban!

Itt volt az utóbbi válsztásokon a legerősebb az MSZP, most vajon otthon maradtak a baloldali szavazók?

discretio 2010.04.11. 10:19:29

@EGO: Én is sajnálom azt ami vele törént és a családjával.

Szerintem Daróczi Dávid nem különösebben hangsúlyozta, hogy cigány családból származik, most majd Fleto világossá teszi az álszent bohockodásával , ami felér egy kegyeletsértéssel. Én Daróczi családjának helyében elzavarnám jó messzire..

Róbert__ 2010.04.11. 10:19:38

személy szerint dél után pár perccel megyek, kíváncsi vagyok, itt mennyire vegyes a társaság - a szavazás idejét tekintve :)

cambridge.on 2010.04.11. 10:21:13

@Vénveterán: Bevallom őszintén a címet átugrottam.
A cikkre reagáltam

@ubul2000: sportgeza.hu/futball/2010/04/11/madridban_is_legyozte_a_realt_a_barcelona/

Azt hiszem meggyőződhetsz róla szabályos volt Messi gólja.
Erősen befolyásol a véleményalkotásban melyik csapatnak drukkolsz.
Remélem a politikai látásod nem befolyásolja annyira.

Nem értem egyesek hogy nézhetnek európai focit, amikor pl.
ment a Masters! Még a golf is izgalmasabb!

bigapples 2010.04.11. 10:21:16

@LACEK: Nálam is ez volt a korai szavazás indoka, 7 óra után értem be és 2 perc alatt leszavaztam sorban állás nélkül.

lutschock nehay (törölt) 2010.04.11. 10:21:28

mrs. white 2010.04.11. 09:51:22

Igen, hétfőtől minden pékség ajtajában fegyveres gárdista fog állni és a hüvelykujjával jobbra, vagy balra irányítja a kenyérért folyamodókat!
Akinek a bőre kicsit kreolabb, az jó, ha púdert használ, mert különben éhenhal...:-)

(Jegyezd meg: a mindennapi életben a saját egyéni és csoportjogainak mindenkinek magának kell érvényt szereznie! Nincs az a gárda, amelyik ezt bárki helyett megtehetné!)

indapass90210 2010.04.11. 10:21:43

@Róbert__: Ezek a tippek honnan jönnek? Az még ok, hogy sorrend vagy nagyságrend, azt talán lehet sejteni, de miből jön pl a 48 utáni fél százalék?

Bona Fides 2010.04.11. 10:21:53

Budapest belváros borongós, de kikandikál a napocska, remek szavazóidő. :D

mrs. white 2010.04.11. 10:22:03

@bigapples: nestro 10 megjegyzéshez csatlakozom. ha már TG ennyire demokratikus a moderálás tekintetében. Amugy az indiánoknál az örültek szent embernek számítottak. Lehet hogy rossz helyre született.

EGO 2010.04.11. 10:23:22

@discretio: Egyetértek, sajnos a temetés ezek miatt csak kb 10%-ban fog Dávidról szólni. Szánalmas.

abrakadabra40 2010.04.11. 10:23:23

Szerintem:

Részvétel: 62% (2006: 67.83%)

listás arányok:

Fidesz-Kdnp: 56%
Jobbik: 18%
Mszp: 17%
Lmp: 4%
Mdf: 3%
Egyéb: 2%

Róbert__ 2010.04.11. 10:23:42

49 akart lenni, de aztán adtam még egy felest a cm-nek :D

Ceplin 2010.04.11. 10:25:24

Jó látni, hogy Pesten a legkisebb a szavzási kedv, remélem így is marad. Akkor tényleg lőttek szociknak.

mrs. white 2010.04.11. 10:25:51

@lutschock nehay: Szociologiai helyzeképként minősítettem az esetet én sem ott sem utána nem nyílvánítottam véleményt ezzel kapcsolatban. Pusztán mint érdekességet említettem.

Bona Fides 2010.04.11. 10:26:31

@lutschock nehay: Viszont esze ágában sem lenne így viselkedni valakinek, ha nem adták volna alá a lovat nyolc éven át és ha nem nyomták volna a föld alá azt, aki szólni mert a helytelen viselkedés ellen.
Nem kell gárdista az ajtóba, anélkül is változni fog a hangulat. Egyszerűen annyi, hogy mindenkinek sorban kell állni. Ez nem terror, ez a rend. :) Érted, ugye?

EGO 2010.04.11. 10:26:35

@jjulie: Igen, én vagyok, de nem véletlenül megegyező a két név, az egyikről nem mindíg sikerül belépnem. Mindenesetre én nem bújkálok. A föstményt megnéztem, bájos! Akartál ezzel valamit üzenni?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 10:26:36

@is:
Akármit hadoválsz, ha nincs gyurcsány, ha nem mond NEM-et 2004. dec. 5-én a hatalom, ha nincs a gyurcsányi őszödi s vele az, h nem mond le, stb... azaz, ha itt europér viselkedésű hatalom lett volna, a Jobbik ma is 1-2%-os párt lenne csupán, vagy legfeljebb akkora, mint a hajdani MIÉP.

A Jobbikot az tette naggyá, h a Fidesz nem tudta eltávolítani a nemzet legkártékonyabb miniszterelnökét, mert mindvégig a törvényesség mellett volt. Az ezzel elégedetlen és elszánt tömeg jobbikos lett.

Gyurcsányék a cigánykérdést sem tudták kezelni. Ez is a Jobbikot erősítette.

Aki ma a Jobbik ilyen erős voltáért a Fideszt teszi felelőssé, az teljesen elfogultan és bután látja az ok-okozati összefüggéseket. Vona Gábor nem Orbánnak, hanem gyurcsánynak tartozik hálával. Ő adta fel azokat a magas labdákat, amiket leütve ekkora tábora lett a szélsőjobboldalnak.

Gyurcsány léte és az MSZP-SZDSZ kormány politikája éppúgy erősítette a Jobbik létét, mint ahogy a politikusbűnözés elburjánzása a politikaellenességet. A válság meg csak ráerősített, ezt látjuk az európai tendenciákból is, ahol is mindenütt megerősödtek a szélsőséges mozgalmak, és mindenütt a neoliberális/liberális eszmékkel szemben definiálják magukat, amit gyurcsány és kóka tökéletesen képviselt nálunk.

Vénveterán 2010.04.11. 10:27:06

@ubul2000: Szívesen:)

A 11 órás adat döntő lesz, ott szokott bp a részvételt nézve az élre ugrani!(elsők közé)

Anyád a baráthal 2010.04.11. 10:28:04

Ez a nestrot10 azért ilyen normálatlan, mert nem vette be a gyógyszerét, vagy inkább az a baja, hogy túl sokat vett be belőle?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 10:28:44

Gúden napot für mindenki!
T.G:
"Az eddigi két európai parlamenti választáson a véső részvétel 40 százalék alatt maradt"

ezt még senki nem kifogásolta közületek?

EGO 2010.04.11. 10:29:15

Valaki kérdezte: Pest körül szép napos idő van jelenleg, bár ez nem hiszem, hogy valakit komolyan befolyásol, pár nyugdíjason és kvázi passzívon kívül.

ubul2000 2010.04.11. 10:29:30

@cambridge.on: Nézd meg mégegyszer, meg is állítják egy pillanatra 0:16-kor. A 17-es játékos legalább méteres lesen van, kapu felé tart. (A középső is leshelyzetben van, de ő a kapuval ellentétes irányban mozog - az nem les) Tehát a labdaelrúgás pillanatában nem Messi volt lesen, hanem a 17-es. Vitathatatlan lesállás. (az elrúgás pillanatában még nem lehet tudni, hogy ki kapja a labdát a 17-es, vagy Messi)

abrakadabra40 2010.04.11. 10:30:06

@Róbert__: Ezzel a 48%-kal nagyon nagy többsége lenne a Fidesznek.(2/3 viszont nem)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 10:30:32

Kedves Török uram!

Nagyon jó ez a táblázat, és jó, h menet közben beírja az aktuálist! Köszi, érdemes ide be-benézni

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 10:30:32

Egyébként 62% körülire teszem a részvételt, kíváncsi vagyok, mennyit lövök mellé!:-)

pannonfunk 2010.04.11. 10:30:36

Budapesten szép idő van. Most jöttem a választásról, sokan voltak, persze itt bagyon sokan a 9 órás istentisztelet után mennek.

szubjektiv 2010.04.11. 10:31:40

@fell bandi: Nagyon környezettudatos magatartás:)
Nekem három perc sétára van, de ha három órára lenne, akkor is elmennék:)

turulpina 2010.04.11. 10:32:18

Azon töprengek, mi volna a "jobb":

1. ha orbinak megvan a 2/3, és fidesz teljhatalom leszen

2. ha nincs meg - ezért hogy meglegyen, a nácikat is beveszik, és azok kapnak valami szép koncot, amit szétkúrhatnak (oktatás, szociális ügyek?) -, és így végül mégis fidesz teljhatalom + nácik

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 10:32:32

@ubul2000: Tegnap este már kérdeztem, (akkor azt válaszoltad, hogy: 22 órakor kezdődött a meccs), hogy mióta nézel labdarúgó mérkőzéseket?:-P

nestrot10 2010.04.11. 10:33:14

Adjon az Isten!----------------jó nagy pofont az Orbán és bandájának! (ha nem , akkor a Jobbik majd megadja):)

jobbra 2010.04.11. 10:33:27

@lutschock nehay:

Ez nem fehér vagy fekete kérdése szvsz.Nem fogtad az adást valszeg amit mrs.fehér írt !
A büdös makkoscipős kátrány semmibe véve az ott sorban álló embereket,simán előre megy hogy száradjon le a 2 lába !

Kicsit a Te nézeted szélsőséges !!!! Gárda áll majd ott...ehhh.
Tudod az a baj hogy nem laksz olyan helyen pl.Szigony utca ,8 ker.és a szomszédaid 90% szerecsendió,mert akkor megértenéd mi is a probléma.
Képtelenek a dögevők a minimális kulturált,civilizált viselkedésre és sztem jogosan lázadnak már az emberek!!

abrakadabra40 2010.04.11. 10:35:23

@turulpina: Szerintem nem kell túlspilázni a 2/3 kérdést.
Egész egyszerűen szánalmasnak tartom azt az MSZP-s kommunikációt, hogy, ha a Fidesz megszerzi a mandátumok 2/3-át akkor itt diktatúra lesz. Pedig ma Magyarpország Ensz, Eu és Nato tag. + a külföldi(nyugati) tőkétől függünk.

A 2/3 arra jó, hogy lehessen normális reformokat végrehajtani.(kissebb parlament és kevesebb önkormányzhat stb..)

jjulie 2010.04.11. 10:35:49

@ubul2000:

a lesszabályt azon kevés szabályok egyike, amelyet többször is módosítottak, több támadó játékos is lehet a védők mögött a labda elrúgása pillanatában, de ha a labdába avatkozó nem volt ott, akkor nem les, ketten voltak lesen, de csak a messi ért labdába, aki nem volt lesen az elrúgás pillanatában, tehát a gól tökéletesen szabályos, nem is reklamált senki

frissítsd a fociszabályismeretedet

amúgy a xavi nyerte meg a meccset, nem az volt a kérdés, hogy a messi, vagy a pedró be tud e rúgni egy egy ilyen helyzetet, hanem, hogy kapnak e ilyen lasztikat, és kaptak, a xavit hagyták osztogatni, mint a szocikat az orbánék nyolc évig

a különbség, hogy az osztogatás eredményeképp a reál bukott, a viktor meg nyert

szubjektiv 2010.04.11. 10:35:52

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:
"Aki ma a Jobbik ilyen erős voltáért a Fideszt teszi felelőssé, az teljesen elfogultan és bután látja az ok-okozati összefüggéseket. Vona Gábor nem Orbánnak, hanem gyurcsánynak tartozik hálával. Ő adta fel azokat a magas labdákat, amiket leütve ekkora tábora lett a szélsőjobboldalnak."
Nem is értem, hogy jut bárki arra az elgondolásra, hogy a fidesznek köze van a jobbik térnyeréséhez. Ez akkora marhaságnak tűnik nekem.

tlac 2010.04.11. 10:37:08

Fletóék végig azt nyomták 2010-ben kell majd szavazni. Rengeteg eredmény van. Íme lehet akkor végre.

abrakadabra40 2010.04.11. 10:37:33

@jobbra: Nem lenne értelmesebb a rendőrséget rendbeszedni(nagyobb létszám,megfelelő feltételek stb..) ahelyett, hogy gárdáznák?

szubjektiv 2010.04.11. 10:37:38

@abrakadabra40:
Szerinted ők ezt nem tudják?
Dehogynem. De riogatni kell, mindegy mivel, de kell.
A demokrácia féltést már olyan jól begyakorolták, az lenne a fura, ha ezt kihagyták volna most.

panelburzsuj 2010.04.11. 10:37:44

@lutschock nehay:

Basszus, akkor a zindex parkolási szégyenfala se válik okafogyottá hétfőtől? Pedig már úgy reménykedtem, hogy egy más ország kezdődik ...

panelburzsuj 2010.04.11. 10:38:16

@panelburzsuj:

Nekem aszonták a tévébe ... :((

Rowar Atkinson 2010.04.11. 10:38:36

@turulpina: Kicsit leegyszerűsítve teccik látni a világot.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 10:38:46

@jjulie: Szép átkötés, végre egy "pártsemleges" megközelítése a tegnapi meccsnek!:-P

Bona Fides 2010.04.11. 10:39:42

@Róbert__: Én este megyek, 17 óra után.

lutschock nehay (törölt) 2010.04.11. 10:40:40

@Bona Fides: Én - eddig is értettem! Alulszocializált, sőt antiszociális beállítottságú emberek előfordulnak mindenütt, mindenféle bőrszínnel, és/vagy származással!

A hsz.-ban említett szervezet ettől, a jövőben sem fog megvédeni senkit, aki az effélét némán tűri.
Az prsze lehet, hogy hétfőtől nem AZOK mennek előre a sorban, akik eddig mentek, hanem MÁSOK - és sokkal inkább pőffeszkedő gőggel, mint akik eddig tették! Itt az alsó-kelet Balkánon ez már csak így szokás, mióta világ a világ... mi csak az erőnek vagyunk hajlandóak meghunyászkodni...

3dom'f'speech 2010.04.11. 10:41:14

@turulpina: a 2. opció abszolút fantazmagória - mi a fenének vennék be a kormányba a jobbikot, ha megvan a közel 2/3-uk; meg amúgy sem: nem tudom, hogy nem lehet ép ésszel felfogni, hogy itt a jobbik soha nem fog kormányra kerülni, hacsak mi, választópolgárok nem csinálunk vmi hatalmas baromságot, ergo csak rajtunk múlik - látszik hogy nem értesz a politikához

abrakadabra40 2010.04.11. 10:41:28

@szubjektiv: Persze,tudom. Csak bosszant. :)

jobbra 2010.04.11. 10:43:15

@abrakadabra40:
A lehetőség adott volt mindkét pártnak,Fidesz-Mszp>>>és ????? mit tettek ez ügyben??? semmit,szőnyeg alá söpörték ,mert problémás !!! Most hogy az emberek már lázadnak ez miatt,máris minden párt megakarja oldani (szavakkal). Leírom még1-szer,adott volt a lehetőség ,NEM oldották meg .Gondolkozz is ,ne csak írj!

ubul2000 2010.04.11. 10:43:28

@namitirok: régóta, 2 évvel ezelőttig játszottam is, persze nem nagypályán

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.04.11. 10:44:11

Gábor! vagy valaki, aki unatkozik,kifejthetné nekem milyen lesz az elkövetjező, könnyű diktatúra. S mi lesz fél év mulva a több százezer csalodott juice droiddal.

Szentpeter 2010.04.11. 10:45:02

Biztos hogy nem érjük el a 2006 -os hogy eredményt...

A szavazók csalódtak majdnem mindenkiben, a Fidesz földindulást okozhat a politikában...

Az a kérdés, jó vagy rossz irányban.. mindenesetre innen nehéz lesz népszerűnek lenni...

Bona Fides 2010.04.11. 10:46:22

@lutschock nehay: Akkor nem értetted. Ahol rend van, ott mindenki sorban áll és senki nem megy előre. Aki előre megy, arra félelem nélkül rászólnak a többiek, a pultnál pedig ki sem szolgálják, mert nem félnek a következményektől.
Demokratának lenni annyi, mint nem félni.

mrs. white 2010.04.11. 10:47:05

@szubjektiv: Szocik lételeme a szélsőséggel való riogatás. Ha ez nincs elvesztik amiért egyáltalán letezniük kell. Mert a gazdasághoz nem nagyon értenek, ha valakinek eddig nem derült volna ki. A jobbik térnyerése egy okból nagyon üdvös az ország számára. Olyan nincs hogy ezután ne kelljen a cigánykérdésről beszélni és megoldást keresni. Ha fidesz megprobálta volna felvetni egyból megkapja a nacionalista fasiszta antiszemita szegregát bélyeget. Ezt most a jobbik kapta csak ő pont ettől erősődik és nem gyengül, viszont a fidesz hálás lehet ezért mert neki megkönnyíti a fősodorba maradást. Tulajdonképpen mindenki jól járt ezzel kivéve a maszopot de ez legyen az Ő bajuk.
Igy hát egyetértek veled.

Őszödi Majom 2010.04.11. 10:47:05

Üdv mindenkinek.

Nyíregyházán borongós az idő,kiscsaládommal még nem voltam savazni,valószínüleg délután megyünk.

A részvétel 64 százalékos lesz és a Fidesz szerintem már az első félidőben eldönti a meccset.Ez azért jó hír,mert így a második forduló előtti kampány még az eddiginél is csendesebb lesz.

Török Gáborhoz lenne egy kérdésem:

Mennyire befolyásolta az előző választásokhoz képest csendes kampányt az internet rohamos elterjedése? Az interneten ugyanis egyáltalán nem beszélhetünk csendes kampányról.

Válaszát előre is köszönöm.

Vénveterán 2010.04.11. 10:47:17

:D
"Egy választópolgár az átvett szavazólapokat a bizottság elnökének kérése ellenére kivitte a szavazóhelyiségből és közölte, hogy a szavazólapokat a nála lévő értesítővel együtt a szavazóhelyiség ablaka alatt elégeti. "

Valamint "apa kezdődik":
www.origo.hu/itthon/20100411-a-szavazok-szervezett-szallitasa-miatt-tettek-panaszt-szabolcsban.html

ubul2000 2010.04.11. 10:47:24

@jjulie: ezt nem vonom kétségbe, hogy frissítenem kell a szabályismereteimet
Csak az azonosság miatt nem értem, hogy akkor miért vonták vissza a kezezés miatt megítélt sárgát. A lesen lévő játékos (akárcsak a túloldalon a 17-es) nem ért a labdához....

fell bandi 2010.04.11. 10:48:30

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: ha csak annyit érünk el, hogy okt. 23-án nem lövik ki a szemedet, már jobban jártunk.

cambridge.on 2010.04.11. 10:48:52

@mrs. white: Nem tudom melyik vidékén élsz az országnak.
Sok tapasztalatod nem lehet arról mi folyik itt.
Ezáltal a következtetés sem helytálló.
"Nem gondoltam volna hogy egy ilyen lagymatag kampány után ilyen indulatok feszülnek az emberekben, mert ez 2002-ben és 2006-ban akár természetes is lehetett volna. De most?"

Nem a kampány miatt forrnak az indulatok, hanem azért mert sokan azt hiszik mindent megtehetnek következmények nélkül.
Eljött az a pillanat, amikor azt mondják elég volt.

Legyen az politikus, vagy kisebbségi.
Ezt lovagolják meg a demagógok.

Sajnos erről fog szólni a szavazás, hála annak(is), hogy minek ide választási program.

Ezzel megsértettem a kampány csendet?

abrakadabra40 2010.04.11. 10:49:18

@jobbra:
Fidesz-Mszp?
Az MSZP van kormányon kereken 8 éve.

A Fidesz idején rend volt.
Divatos szóval az MSZP qrta el. Főleg az utolsó 4 évben.
A Fidesz egyszer már bizonyított a közbiztonság területén 1998 és 2002 között.

Amúgy meg jelentem sikerült megszavaznom a családdal. :)(sokan vannak, de a 2006-os részvétel alatt leszünk.(60-64%)

Bona Fides 2010.04.11. 10:49:30

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Ez a post a részvételi arányokról szól, továbbá kampánycsend van, tehát nem hiszem, hogy itt és most választ kapsz a kérdésedre.

chelsea.hu 2010.04.11. 10:51:20

Jó reggelt mindenkinek!
Győrből követem az eseményeket.Úgy tűnik, hogy a részvétel nem lesz alacsony.A szavazókörben azt tapasztaltam, hogy szépen jövögetnek a választók.
Részemről 63-65%-os részvételre tippelek.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.04.11. 10:53:50

@Bona Fides: ok, megértettem, jó lezs a válasz 19 óra után is, vagy a holnapi elemzésében.

stratez 2010.04.11. 10:53:56

@mrs. white: Ráadásul már a riogatást is hülyén csinálják, olyan szórólapokat osztogatnak, hogy minden szociszavazót lecsukat Orbán, most őszintén, ez milyen színvonal, minél nagyobb szarban vannak, annál hülyébbek. Ráadásul kontraproduktív, mert aki ezt benyeli, az tényleg annyira fogyatékos, azért nem megy el szavazni, sőt, lehet hogy a Fideszre szavaz ijedtében...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 10:54:16

Az idő kedvez a magas részvételnek: ahhoz nem elég rossz, h bezárkozásra késztessen, ahhoz pedig nem elég jó, h kirándulás, horgászat, kert vagy ilyesmi elvonja a népeket... ...legalábbis errefelé ez a helyzet. Sztem közel lesz a 60%-hoz a részvétel, talán meg is haladja azt.

mrs. white 2010.04.11. 10:55:33

@Bona Fides: Benned nem csalódtam. Azzal egészíteném ki még hogy az igazán üdvös a sorbanálláson kívül az lenne, hogy szépen illedelmesen köszönünk, felismerjük hogy melyik a puffancs és a pogácsa, kérünk és nem adjál már, valamint nem folyamatosan az eladóval számoltatjuk ki hogy hol tartunk a pénzben mert nem tudunk fejben számolni. Valamint ha van nálunk 400 forint azt nem költjül el az utolsó vasig, mert mi van ha holnap is vásárolni kell.

Az meg csak hab lenne a tortán ha kissebség létem miatt siránkozok, akkor nem úgy viselkedek mint ha én lennék a többségi társadalom krémje. Amugy annak sem lehetne így viselkedni. Az eddig eltelt éve legnagyobb büne a kritikátlan pozitív diszkrimináció ami erre a viselkedésre tanította őket.

old_field 2010.04.11. 10:55:54

@panelburzsuj: naja... anno a gyurcsányi is mondta, hogy március 9 után március 10 lesz. na a számokban nem tévedett , a többi már neccesebb.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.04.11. 10:56:57

Engem csak az zavar, hogy kvázi hazaárulózzák azt , aki külföldről szavaz. Na jó, csak annyit mondanak nem etikus... Hát kösz.

ssi 2010.04.11. 10:58:10

@nestrot10: Miért ez az indulat? Érdekel a Te véleményed is!
@IGe: Többen mennének, ha lehetne az "egyik párt sem", vagy "a rendszer nem jó"-ra is?
@Ephialtes: @érdeklődő: @Surko: Igaz: demokrácia = LEHET szavazni + eredmény KÖTELEZŐ + TÖBBSÉG nem is a többség
@teljesenertelmetlen: Nem értek egyet! @Ordnassac: Vele egyetértek!! Országos nagy problémák megoldása sok párton és sok emberen múlik
@stratez: @Szalmonella: @rasztaszív: Érdekeset írtatok az MSZP-ről. Számomra minden párt sorsa érdekes téma - pl. személyek-pártegység-hierarchia

mrs. white 2010.04.11. 11:00:18

@cambridge.on: Lehet hogy rosszul látom és neked igazad van. Máskor is volt már részem sorban állási vitában de egyikben sem került elő párt neve és a választás emlegetése. Ebből nyílván tévesen vontam le a következtetést hogy a kettőnek köze van egymáshoz.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.04.11. 11:00:26

@tildy:): még ha szavazhatott volna,mert ugye húsvét vasárnap lehetett szavazni,s van aki épp akkor otthon tartozkodik,tehát nem szavaz sehol.

Vénveterán 2010.04.11. 11:01:06

Egy voksa már van az mdfnek és az lmpnek is:)
Schiffer és Bokros már leadta a szavazatát.

barli 2010.04.11. 11:01:14

gyerekek, újra müködik a teljesen legális. crm.mszp.hu
A fidesz helyében jól leterhelném valami jó kis zombihálózattal :) Apropó megmutatta a végén a szigetvári a sajtónak, hogy hogy müködik? Mert megígérte...

lutschock nehay (törölt) 2010.04.11. 11:01:31

@Bona Fides: Attól tartok: TE NEM ÉRTETTED!

Hétfőtől is lesznek, akik "előre mennek" a sorban, csak azok mások lesznek, nem azok, akik eddig!
És sokkal gőgösebben és fokozottabb, lekezelő megvetéssel hallgattatnak el minden sorbanállót, mint eddig!
És a sorbanállók, vagy az eladók még sokkal kevésbé mernek majd ez ellen akár csak megmukkanni is, mert ha mégis: azt nem csak gúnyos visszaszólások, hanem tényleges retorziók követ(he)ik majd!
Még az sem kizárt, hogy államhatalmi közreműködéssel!

(Talán nem kell külön mondani: a sorban előrefurakodást nem feltétlenül kell szó szerint érteni...)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 11:02:05

@nestrot10:
"( A buta embereknek akiknek sokszor mondanak el baromságokat azok elhiszik)"

Igen, ezzel egyetértek, csak a mondanivalóddal nem, igaz, az meg igazolja a fentieket...

soroslo 2010.04.11. 11:02:38

@tildy:): Hol hallasz vagy olvasol ilyet? mert én először itt nálad.

JAS39 2010.04.11. 11:04:52

Sziasztok! Urnanyitásig(6 óra) ezeket a tippeket találtam meg a részvételre:

1.mindentudoka 55
2.malacz69【ツ】pezsgője mellet már ott a pohár 56
3.lorantka_a_gall 58.5
4.Ordnassac 60.58
5.Lucilius 60.74
6.Bona Fides 61
7.Kara kán 61
8.JAS39 61.63
9.daniferi 61.85
10.Vénveterán 62
11.Jeff_Lebowski 62.25
12.ati27 62.3
13.Nándesz 63
14. -tara- 65
15. Róbert__ 68

Este meglátjuk, ki volt a legközelebb! Ha vki leadta 6-ig de kihagytam az szóljon(vagy ha vmit elírtam akkor is:))!

Közben szépen mennek a keleti megyék, Bp egyelőre kullog utánuk...persze vasárnap van, nem kell olyan korán kelni:)

stratez 2010.04.11. 11:06:18

Baktalórántháza környékén a szocik több tucat autóval hordják a szavazókat az fn.hu szerint, és jegyzik, hogy kik voltak szavazni. Ezeket tényleg meg kell ma semmisíteni, hogy örökre eltűnjenek...

LACEK 2010.04.11. 11:06:57

@tildy:): Én kiröhögni szoktam a külföldről szavazó JOBBIKOSOKAT - van egy csomó ilyen pl. a YouTube-on is. Hát milyen már az, hogy az EU meg úgy enblokk a nyugat ellen agitálunk, aztán még véletlenül sem Kelet-Turániába megyünk ki dolgozni, hanem az EU-s lét előnyeit kihasználva Angliába meg Svédországba. Hipokrita köcsösgök! :-))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 11:09:15

@JAS39: A második versenyzőt kéretik kizárni "névváltoztatás" míán!:-P

panelburzsuj 2010.04.11. 11:10:18

@old_field:

Szabó Iván annakidején elejtett egy "borzalmas tagság" szöveget - pártja eltűnt a süllyesztőben.

Gy. Ferenc lekurvaországozta a tisztelt választókat: megy utána.

"Hej tükör, összetörlek" ...

Más a választás - más a kormányzás. A sűreje most jön.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 11:11:21

@stratez: Baktalórántházát, a szoci szavazókat, esetleg a fn.hu-t vagy netalán a szavazást?:-(
Én a li(u)stákat javallanám inkább!

Kalmár 2010.04.11. 11:11:31

Szabolcsban már van olyan körzet ahol 40%-nál jár a részvétel!!
Sosem volt ilyen korán ennyi. Nekem ez, hozzátéve az alacsony Bp-i adatokat azt súgja, hogy az Lmp mégsem jut be és a Jobbik jobban szerepel mint ahogy mérhető volt. Nem hiszem hogy meglesz a 2/3-ad. Még reménykedem.

emő27 2010.04.11. 11:13:31

Szép Vasátnapot mindenkinek!

Már rég nem írtam, de szorgosan olvastam a blogokat és hozzászólásokat.

gondoltam megosztom veletek, hogy én már túl vagyok a szavazáson, ős szocialista kerületben Budapest szívében( XIII. kerület). amikor mentem elég sokan voltak, főleg nyugdíjasok és fiatal családok.
Kiváncsi leszek, hogy ez a nap mit hoz majd.

Kedve Török Gábor!
Sajnos este más elfoglaltságom miatt nem fogom tudni a teljes m1-es műsort követni, de biztos bele-bele nézek majd. Mit gondolsz hány óra körül lesznek már nagy feldolgozottságú adatok? CSak, hogy kicsit időzíteni tudjam a tennivalókat. :)

kalapácstollú 2010.04.11. 11:14:04

@panelburzsuj: "Gy. Ferenc lekurvaországozta a tisztelt választókat"

És én ezt kikérem magamnak! Mert kérem én nem vagyok ország! :)))

jaegtoer 2010.04.11. 11:15:12

@JAS39:

8.046.000 választásra jogosultat véve feltételezem, hogy 4.600.000 szavazó lesz, tehát a részvételi arány 57,17 %-os lesz.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.04.11. 11:15:21

részvételi arány 63,92 % lesz, nem lesz meg a 2/3-ad, 4 párti parlamentet várok :))

emő27 2010.04.11. 11:15:49

Bocs a lemaradt betűkért, és a kisbetűs mondatkezdésért valamiért nem működik úgy a billentyűzetem, ahogy kéne neki.

JAS39 2010.04.11. 11:16:05

@Kalmár: Továbbra is úgy tűnik, h keleten 20 éves rekord (vagy közelében) lehet a részvétel. Az Lmp ettől függetlenül bejut, ha Bp-en hozza a 8-9%-ot...

szubjektiv 2010.04.11. 11:16:13

@Őszödi Majom:
Nem engem kérdeztél, de én úgy látom, hogy az internetet tudatosan, rendszeresen használók zömét az jellemzi, hogy van határozott elképzelésük. Közülük kevés lehet, aki egy közvélemény kutatásnál azt nyilatkozza, hogy lövése nincs kire fog szavazni.
Lehet persze, hogy ez a fiatal korosztályra nem igaz.
A kérdés érdekes.

soroslo 2010.04.11. 11:18:37

@LACEK: Inkább örülni kellene neki, hogy külfödről is törődnek azzal, hogy mi történik itthon. Ha jártál volna már külföldön - na nem a horvát tengerpartra gondolok - tudnád, mennyivel macerásabb külföldön szavazni. Nem csak át kell sétálni valamikor napközben a szomszéd bölcsödébe, hanem komoly felkészülést igényel, esetenként rámegy az egész napod, míg bebumlizol a követségre.

emő27 2010.04.11. 11:20:46

@ubul2000: Kicsit alul maradt a várakozásaimhoz képest ez a tegnapi real-barca meccs. többet vártam, több küzdést, több szép játékot. Tudom a magyar focihoz szokott szemnek már ez is az volt, de nekem nem. Amúgy a tv-ben azt mondták, hogy a kezezéses dolognál a les volt hamarabb és a játékvezető, amíg nem kerül újra játékba a labda változtathat a döntésén. Ezt a Puhl Sándor mondta a szünetben. Mert hát ugye ha spori lát valamit, és hirtelen felindulásból felmutat egy lapot, de kiderül, hogy a partjelző jobban láthatta, jobb helyről, és ő máshogy látta, akkor el is fogadhatja a partjelző döntését.

furiosity killed the rat 2010.04.11. 11:21:22

Én elmentem szavazni, de az utcán áll a sor, megpróbálom ebédidőben, vagy késő délután.

3dom'f'speech 2010.04.11. 11:21:52

@Kalmár: ha nem vagyok túl indiszkrét, erről honnan van információd? az OVI ugyanis tudtommal nem ad(ott) ki még ilyen adatokat

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 11:22:34

@soroslo: Egy öntudatos magyar még "kintről" is megmutatja a véleményét a haza iránt, a még öntudatosabb meg "itthon" sem megy el szavazni!

Teccett volna itthon maradni, akkor a kutyát sem érdekelné a véleménye!:-P

Vénveterán 2010.04.11. 11:22:57

@Kalmár: Megkérdezhetem honnan van ez az infód?:)

@furiosity killed the rat: Hol voltál?:) bp?

jjulie 2010.04.11. 11:23:13

@ubul2000:

ezt a szünetben elmagyarézta a sanya bíró fenomén, hogy mivel a c ronaldó egyedül volt a védők mögött az elrúgás pillanatában, ami les, éa az előbb jött létre mint a kezezés, még akkor is, ha a bíró csak később értesült róla, a sanya nagyon megdícsérte a bírót ezért a frappáns ítéletért

panelburzsuj 2010.04.11. 11:24:02

@kalapácstollú:

Eszerint nyilván haza se vagy, amely nem lehet ellenzékben.

Akkor viszont kiről/miről pofáznak, amikor országot meg hazát pofáznak, ha nem rólad, meg rólam?

Őszödi Majom 2010.04.11. 11:24:52

@szubjektiv:
Azért tőled is elfogadom a választ.:-)
Nah most mennem kell,tudod hova,majd folytatom az eszmecserét.

emő27 2010.04.11. 11:24:59

@jjulie: Úgy látom mindketten nagyon otthon vagyunk a fociban. :) Jó kis téma ez itt a választás kellős közepén.

troll_reign 2010.04.11. 11:25:13

Emberek, üdvözlök Mindenkit!

Arra szeretném kérni az embereket, hogy amikor itt elméleti síkon ilyen sorban előre sietős példákkal dobálóznak, akkor gondolkodjanak már el azon, hogy vannak más környékek is az országban, mint ahol ő él.

Én veszprémi vagyok eredetileg, amikor elköltöztem innen, akkor még teljes nyugalom volt, mára már itt is késelnek kisebbségi embertársaink a Sétálóutcán a város közepén.

De Budapest meg egész más! A Blaha környéke, az Orvosi Egyetemtől és az Üllői úttól nem messze, de akár az 56-osok terén, vagy az éjszakai buszon... BÁRMIKOR, BÁRKIT kipakoltatnak, és akkor a készpénznek, mp3 lejátszónak, telefonnak annyi. Jobb esetben nem késelnek meg.

EZÉRT van szükség a rendőrség megerősítésére, VAGY egy másik szervezet felállítására, hogy egyesek ne tehessenek meg bármit büntetlenül.

jaegtoer 2010.04.11. 11:27:25

Kedves Moderáló,
arra azért kíváncsi lennék, hova lett 3, mai, 11 óra előtti hsz-em?

szubjektiv 2010.04.11. 11:27:40

@JAS39: Szerintem részvétel 63,5 %

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 11:27:46

@troll_reign: Gyakorlati síkon húzz innen a rákba most, kérlek, mint embertársamat!
Köszönöm az együttműködést!

Myacis 2010.04.11. 11:27:52

A keleti magas részvétel szerintem a Jobbiknak kedvez (lásd "c.fertőzött megyék"), függetlenül a kocsis szállítások ezt csökkentő hatásától. Országosan a magas részvétel viszont kiejtheti a MDF mellett az LMP-t is. Minél többen mennek, annál magasabb lesz az 5%-os küszöb. A Fidesznek a minél többen annál jobb az igaz, ami a legitimációjukat növeli. Nem hivatkozhatnak majd a szocik a "lábukkal szavazó baloldali milliókra", akik amúgy 100% baloldali érzelműek, mint már tudhatjuk Lendvay I.i sok-sok expozéjából. ;)

connor86 2010.04.11. 11:28:59

Csók a csajoknak, Pacsi a srácoknak!

Egerből írok, örömmel olvasom magas a részvétel. Mi 5-6 körül megyünk . Addig várjuk a részvételi adatokat!

Magas lesz , elérjük a 60%-ot, sőt túl is lépjük.

Én sok emberrel ellentétben úgy érzem, minél magasabb lesz annál nagyobb lesz a Fidesz győzelem.
És a Jobbik befut a 2. helyre.

Anyád a baráthal 2010.04.11. 11:29:30

@LACEK: Persze kéne némi intelligencia ennek megértéséhez, de ne aggódj. Nem vagy egyedül. Sokan vannak akik hasonló kihívásokkal küzdenek.

ubul2000 2010.04.11. 11:30:10

@jjulie: Ezzel én egyet is értek, csakhogy a túloldalon a 17-es játékos - egyébként a labda és a kapu felé mozgott - előbb volt lesen, mielőtt Messi hozzáért a labdához

soroslo 2010.04.11. 11:30:13

@namitirok: Akkor most elindulok és elmondom a kutyának. :)

nestrot10 2010.04.11. 11:31:13

@troll_reign: EGYTÉRTEK! Adjon Isten (ORBÁNNAL IS EGY POFONT)

thing 2010.04.11. 11:32:11

Mielőtt szavaztok, böngésszétek át alaposan a lapot!
jela.hu/?p=828
:-)

Vénveterán 2010.04.11. 11:32:50

@furiosity killed the rat: kösz szépen!

Na vajon meg lesz a 25% 11-kor?:)

troll_reign 2010.04.11. 11:32:58

@namitirok: Mit is mondhatnék erre, azon túl, hogy... nem. Emellett kíváncsi vagyok, hogy az ilyen ámokfutók kommentjeit moderálni fogják-e.

szobatars 2010.04.11. 11:34:39

@JAS39: nem tippeltem, de 64 % körüli eredményt várok...

scr 2010.04.11. 11:34:50

@Will-O-The-Wisp: szerintem jó a sejtésed: abban a szavazókörben más az etnikai összetétel.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 11:34:55

@troll_reign: Nem fogják, hidd el. De kérlek, ma ne trolloskodj!
Holnaptól folytathatod felőlem, akkor ignorállak, ma nem tehetem...

kopogtató 2010.04.11. 11:35:02

@Kalmár: de ez az alacsony pesti adat lehet hogy az mszp-nek a legrosszabb. bár pestiek később kelnek (átlagosan), mint szabolcsiak ez tuti:)

furiosity killed the rat 2010.04.11. 11:35:28

@Vénveterán: Szerintem simán, és 70% körüli részvételi arányra számítok.

kopogtató 2010.04.11. 11:35:45

@szobatars: részvételi eredményt, vagy fideszt várod annyira?

(b)Right_side 2010.04.11. 11:35:47

Sziasztok!

Fidesz győzelmet, Jobbik 2. helyet szeretnék!
MSZP, MDF mehet a lecsóba... :)

Én már megtettem minden tőlem telhetőt a cél érdekében, izgatottan várom az esti eredményt!

barli 2010.04.11. 11:36:09

@ubul2000: @jjulie:
nem mennétek el ezzel inkább szobára? :)

JAS39 2010.04.11. 11:36:43

jaegtoer, szubjektív: 6-kor már lejárt a határidő, de azért versenyen kívüli listára még beteszlek titeket. Végülis csak játék, igazából most már több infó áll rendelkezésre, mint tegnap este, ill. hajnalban.

OneLove 2010.04.11. 11:36:56

Most jövök az igazolással szavazók szavazóköréből, mert ott számlál az egyik ismerősöm. Debrecenben az egész városban egy helyen adhatják le a szavazatukat, most kb. 100-120 ember áll sorban, általában 40-60 percet kell várni, mire bejutnak. Nem semmi, talán lehetett volna kicsit jobban szervezni, vagy két-három plusz szavazókört nyitni nekik. Mindenesetre örömteli, hogy ennyien szavaznak mindenfelé :).

Vénveterán 2010.04.11. 11:38:13

@kopogtató: Mert előbb kell a nap is szabolcsban:) más kérdés, hogy ott mentek el a 2. legkevesebben szavazni pest után...

@furiosity killed the rat: szerintem 25% alatt lesz egy hajszállal:) (összességében pedig 62%)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 11:38:17

@OneLove: Micsoda? Egész Debrecenben egy szavazókör? Nem hiszek Neked!:-(

soroslo 2010.04.11. 11:38:32

@thing: Kösz, hogy szóltál. Még éppen időben. Épp indultam. :)

Myacis 2010.04.11. 11:39:19

Na megjöttek a számok, 24,78%, alakul a részvétel, részvétem MDF és LMP...

Vénveterán 2010.04.11. 11:39:32

és íme 11óra: 24,78%

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 11:39:43

@OneLove: Bocs, nem olvastalak végig, de akkor is csúnya dolog, hogy ennyire megvárakoztatják az állampolgárokat!

jjulie 2010.04.11. 11:42:37

@ubul2000:

a mikor a labda elrúgásának pillanatában lesen van egy vagy több játékos, akkor több ítélet születhet, attól függően, hogy mi fog ezután történni, több eset is lehetséges, a később történtek határozzák meg a korábban fennálló helyzet megítélését

ha nem kezez a barca vádő, a labda eljut a ronaldó közelébe, de a ronaldó nem nyól hozzá, mert tudja hogy biztos akkor mindenképp szabadrúdás kifelé következik, akkor vagy előnyszabályt is alkalmazhat a bíró, és megy tovább a játék, vagy így is lefújhatja a bíró és jön a szabad kifelé

szóval ha lesen van egy játékos a labda elrúgásának pillanatában, lehet szabadrúgás kifelé, vagy mehet tovább a játék, mindkét eset több féleképpen is létrejöhet

nem olyan bonyolult ez

3dom'f'speech 2010.04.11. 11:43:27

Bp, Baranya, Kom-Egom !!!

email 2010.04.11. 11:43:59

Budapest feljött az országos átlag közelébe.
24,78 % vs. 24,25 %

OneLove 2010.04.11. 11:44:11

@namitirok: Kicsit én is csodálkoztam, hogy ekkora városban ez a helyzet. Ahogy most néztem a valasztas.hu-n, más nagyvárosokban is így van. Nem tudom, miért nem volt megoldható a két-három szavazókörre osztás. Főleg azokat sajnáltam, amikor ott voltam, akik meg alapból ott vannak szavazóként bejegyezve...

Ephialtes 2010.04.11. 11:44:23

@Vénveterán: hol nézitek az adatokat? pontosan melyik link?

Vénveterán 2010.04.11. 11:44:58

Részletek:
Legnagyobb visszaesés továbbra is: Bp(-4,66%), Baranya(-4,51%) ,Komárom(4,24%), Fejér (-2,62%) (ez már nem az időjárás miatt van!!)
Hevesben és Bácsban és Jász-Nagykun-Szolnokban a legkisebb a visszaesés. (mindenhol elmarad a szavazási kedv 2006-hoz képest, átlag 2,45%-al)

SteveNo1 2010.04.11. 11:45:15

24,78% délelőtt 11-kor, ez érzékelhetően alacsonyabb a 2002.-es és a 2006.-os részvételnél, olyan lehet, mint 98.-ban, akkor egy 10-sel kevesebb lett a végén!

jjulie 2010.04.11. 11:45:54

@barli:

ne görcsölj, nyer a fidesz

OneLove 2010.04.11. 11:46:25

@szobatars: És ebből mindössze egyben szavazhatnak az igazolással szavazó átjelentkezők, a 22-es számúban.

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2010.04.11. 11:46:40

Én is az imént jöttem meg, igazolással szavaztam a Práter utcában. Érthetetlen, hogy az 5 vagy 6 szavazókörből miért csak egyben szavazhatnak a vidékiek, míg a többiben alig lézeng valaki. Mikor én odaértem, relatíve a sor elejére kerültem (kb 20 m a szavazókör ajtajától-45 perc várakozás), de most már jóval hosszabb az embertömeg, a járdán kb 25-30 m-nyien álltak.

Lacka929 2010.04.11. 11:46:44

Elvi kérdés: Ha egy szavazókörben már minden jogosult leadta a szavazatát, akkor is nyitva marad este 7-ig, vagy az utolsó ember után bezárják, kinyitják, összesítik, beküldik? Hogy van ez?

kopogtató 2010.04.11. 11:46:48

@SteveNo1: 60% körül lesz, ha így folytatódik. kicsit 98 fölött, 2006 alatt

kopogtató 2010.04.11. 11:47:29

@Λατζκα: már volt ilyen, valami kis faluban. szerintem nyitva kell lenni, mert mehet engedéllyel is, nem csak a névjegyzékben lévők szavazhatnak

huncsongor 2010.04.11. 11:47:38

24,78% az új eredmény

3dom'f'speech 2010.04.11. 11:47:42

@Vénveterán: egyetértek, h az időjárás már a területi elosztásban nem/alig játszik szerepet!

nfgy 2010.04.11. 11:47:51

@Vénveterán:
A balosok nem mennek el,a jobbikosok aktívak,a Fidesz mindent vihet.Pest nagyon durva,ez az MSZP számára tragikus lehet.

Hóember 2010.04.11. 11:48:27

@Vénveterán: MSZP megye mind. Vas-Zala mennyivel kisebb?

Vénveterán 2010.04.11. 11:49:04

@email: Ilyenkor már bőven átlag felett szokott lenni, majd 70ezer emberrel kevesebben mentek el eddig pesten!

VVICC 2010.04.11. 11:49:09

64,5%
Fidesz 2/3.
2. Jobbik
3. MSZP
és BEJUT az LMP

LACEK 2010.04.11. 11:49:14

@soroslo: Riszpekt nekik, komolyan, ugyanakkor fenntartom, hogy Jobbikosnak lenni és közben egy nyugati jóléti államban az EU áldásait élvezni, hát minimum ölég necces dolog... Most vagy pacalpörköltet zabálunk, vagy a vegetarizmus mellett kampányolunk - szerintem.

Sanz 2010.04.11. 11:49:22

@callahan: Jelentés (telefonos "körkapcsolás" után) Budapest XIII. kerület igazolásra kijelölt szavazóköréből: ott is sor áll, igaz, kisebb, kb. 20-25 perc alatt be lehet jutni.

ubul2000 2010.04.11. 11:50:29

@namitirok: Passzív les? Tudod te mit jelent az? Kötve hiszem.
Egy kapu felé futó lesen lévő játékos, amikor az elrúgás pillanatában felé irányul a rúgás ne beszélj nekem passzív lesről

3dom'f'speech 2010.04.11. 11:50:51

@kopogtató: sztem meg bezárnak (az eredményösszesítéssel, -küldéssel nem tudom mi a helyzet), mert az engedéllyel szavazók is rajta vannak a listán, ergo tudják h mikor 100% a részvétel

barli 2010.04.11. 11:50:59

@jjulie: na erre még nem innék. Valahogy nekem túl sima az ügy. Valamit csinálnak a szocik, csak még nem tom hogy mit. Talán a jobbikot, talán valami mást. Nem hiszem el, hogy nem csináltak választási költségvetést, kampányt, söt még valamirevaló botrányt se. Vagy most nem görcsöltek, de telirakták aknákkal az új kormány útját. Szal szerintem ez igy túl sima ügy!

hrvth 2010.04.11. 11:51:19

Vajon a választójog gyakorlásának akadályozása-e az, hogy 40 percig kell sorban állni azért, hogy az ember szavazhasson? Bp. 15. vk.-ban igazolással szavaztam délelőtt (többszáz sorstársammal), és láttam, ahogyan a tömegtől (illetve a végtelen sortól) visszariadók, vagy akiknek nem volt egy szabad órájuk, egyszerűen hazamentek.
Hogyan fordulhat elő, hogy aki gyakorolni akarja a választójogát, az olyan szervezési akadályokba ütközik, aminek következtében adott esetben egyáltalán nem fog szavazni? Akiknek kötelességük lett volna felkészülni erre a helyzetre (az igazolással szavazók száma előzetesen ismert volt), azok mire számítottak? Vagy éppen: mi volt a céljuk?

JAS39 2010.04.11. 11:53:06

11 óra 24.78%
Úgy néz ki, h eddig ez a tegnap esti dolog nagyjából még tartható:
JAS39
2010.04.10. 20:30:44

Vénveterán 2010.04.11. 11:53:28

@LACEK: kuwaitban egy ismerős fia 300km-t utazott, hogy szavazhasson... Angliában, volt aki otthon hagyta az iratait és visszament és manchesterbe ( majd 8 óra kocsiút oda-vissza londontól) stb. szóval tényleg minden elismerésem!

jaegtoer 2010.04.11. 11:53:49

@JAS39:
Hetek óta ez a véleményem, de értem, és megértem. Köszönöm.

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2010.04.11. 11:54:27

Szerintetek lesz idén haláleset? Nem volnék meglepve, ha lenne olyan idős ember aki az órás várakozás közben eldobja a kanalat :( .

barli 2010.04.11. 11:55:07

@Λατζκα:
"Elvi kérdés: Ha egy szavazókörben már minden jogosult leadta a szavazatát, akkor is nyitva marad este 7-ig, vagy az utolsó ember után bezárják, kinyitják, összesítik, beküldik? Hogy van ez?"

igen, mert még várnak az mdfes halott szavazókra is :)

Szalmonella 2010.04.11. 11:55:12

@Myacis: 24,78%, ez nem olyan kimagasló. kb 60%-ra enged következtetni a végére. Úgyhogy még bármi lehet az MDF-el, LMP-vel. Teljesen nyílt a verseny.

nfgy 2010.04.11. 11:56:05

@Anyád a baráthal:
1.A legnagyobb a visszaesés a balos fellegvárakban van,BP.,Baranya,Komárom.
2.A Jobbik nagyon erős Jászban és Hevesben,ott a részvétel megfelelő,tehát a Jobbikkosok aktívak.
3.Az első kettőből következik a Fidesz jó eredménye.
4.Ez csak az én véleményem.

OneLove 2010.04.11. 11:56:11

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Az általad megadott linken Te is láthatod, hogy Budapest kivételével minden városban egy-egy szavazókör van az igazolással szavazók részére. Szvsz nem beszélek hülyeségeket :)

jjulie 2010.04.11. 11:56:51

@barli:

persze hogy aláaknázták a szarkupacot amit hagytak

korábban volt egy duma, hogy nem közváleménykutatást kell nyerni, hanem választást

most lesz egy új: nem választást kell nyerni, hanem az utána következő kormányzást kellene nyerőn csinálni

ez a fidesz győzelem a szarkupac megnyeretése a fidesszel

Hóember 2010.04.11. 11:57:09

@Vénveterán: Többen mennek, mint 4 éve vagy ekkora a visszaesés?

troll_reign 2010.04.11. 11:57:24

@LACEK: Ez igaz, de az, hogy Magyarországot egyenlő féllé akarják tenni az EU-ban, illetve nyitni akarnak a keleti piac lehetőségei felé, az biztosan ilyen éles ellentét, mint amit te vázolsz?

stratez 2010.04.11. 11:57:31

Budapest, amelyik mindig mentőkötelet dobott nekik, most egy selyemzsinórt küld nekik, mint anno a török szultánok a kegyvesztetteknek. Ha jól látom, innen is kikoptak a maradék fanjaik...

kopogtató 2010.04.11. 11:58:14

@3dom'f'speech: sokszor voltam delegált, és mindig jöttek olyanok, akiket akkor kellett felvezetni a listára. de ha van valami jegyző a blogolók közt, leírhatja, mi az ábra:)

Anyád a baráthal 2010.04.11. 11:58:28

@nfgy: A próféta szóljon belőled.
Hamarosan elmegyek és megteszem a magamét az ügy érdekében.

rocksztar 2010.04.11. 11:59:04

kellene egy külön táblázat a budapesti részvételi adatokkal

Myacis 2010.04.11. 11:59:07

A városi egyházba járók mise utánra hagyják a szavazást, így a megugró 13-as adatok a Fidesznek kedvezhetnek majd.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 11:59:19

Öröm nézni, milyen irritáltak és frusztráltak a maszopnyik droidok:-))))))

email 2010.04.11. 11:59:54

Egyébként abból a szempontból nem rosszak a részvételi adatok, hogy gyakorlatilag összeomlott az egyik nagy párt szavazótábora. Én úgy látom, hogy jó része felszívódott máshol.

Hóember 2010.04.11. 12:00:17

@Szalmonella:"Úgyhogy még bármi lehet az MDF-el, LMP-vel. Teljesen nyílt a verseny. "

Szerintem is, az MDF esetében akár még a 3% elérését sem tartom lehetetlennek! :P

kalapácstollú 2010.04.11. 12:00:26

@panelburzsuj: "Eszerint nyilván haza "

Nem vagyok? Pedig nemrég értem haza...
;)

3dom'f'speech 2010.04.11. 12:00:45

@kopogtató: akkor elnézést, lehet hogy nem tudom pontosan, én úgy értelmeztem, h az átjelentkezések "rögzülnek" a választás napja előtt, de lehet hogy ez igaz a "küldő", viszont nem igaz a "fogadó" szavazókör tekintetében

barli 2010.04.11. 12:01:08

@stratez: nagyon faja :)))))

csaó mszp!

szubjektiv 2010.04.11. 12:03:39

@hrvth:
Én még fiatalon a Kádár érában elhatároztam, hogy soha, de soha nem fogok sorbaállni semmiért, élet-halál kérdést leszámítva.
Megvetem a sorban állást.
De jelen helyzetben visszamennék később és kész. Egyszerűbb, mint a közértben, mert nincs egy megpakolt kosarad, amit reprodukálnod kell. Nem értem ezt a tömeget.
Én már azt sem fogadtam jól, ha várnom kellett, mert volt valaki előttem:)

ubul2000 2010.04.11. 12:04:46

Nem szeretném, ha tévednék, de az eddigi Bp-i, Pest megye-i alacsony szavazási adatok kétségessé teszik az lmp bejutását

Malachi 2010.04.11. 12:05:16

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: nem szoktál te ilyen lenni, tanár úr/nő, mi ez az ámokfutás tegnap óta? ez az örömöd? én annak örülnék, ha szeptembertől látnék valami pozitív változást a közéletben meg a politikában. addig minek örülne bárki is? azt hittem az a lényeg, hogy az ország helyzete javuljon, nem az, hogy kinyírjuk a kurvakomcsikat.

VVICC 2010.04.11. 12:06:03

Bp. XVIII. ból majd bejelentkrzem mi volt.

ubul2000 2010.04.11. 12:06:15

@szubjektiv: Azért kell várniuk, mert szavazás után rögtön mennének haza. Fal ez az átjelentkezés

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 12:07:47

@Malachi:

Ha veszel egy telket, amelyen egy romos ház van, és akertje tiszta dzsumbuj, már annak is örülsz, ha eltakarítottad a romházat, és kiirtottad a gazt és a többi dzsuvát. A telek megtisztult, lehet építkezni.

hrvth 2010.04.11. 12:07:52

@szubjektiv: Ehhez még annyit, hogy az egyik szervező azzal biztatta a távozókat, hogy később sem lesz jobb (nehogy véletlenül kedvük legyen visszajönni).

barli 2010.04.11. 12:08:14

@Malachi: mind a kettö, malachi, mint a kettö :)

Én volnék az 2010.04.11. 12:08:32

@szubjektiv: Hát én sem szoktam sorbaállni semmiért, de most fogok ha kell.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 12:08:47

Kedves Török úr!

65 ezret meghaladó átigazolás az most sok, kevés vagy átlagos?

Sorok vannak az átigazolások miatt Pesten...

furiosity killed the rat 2010.04.11. 12:09:09

Ja, sorrend tippem:

1. Fidesz kétharmad
2. Mszp
3. Jobbik
4. Lmp

Jobbik és Lmp közel lesz egymáshoz.

jjulie 2010.04.11. 12:09:40

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:

kész a leckéd, holnap suli, tudja az anyukád, hogy megint a gép előtt baszod a rezet?

Vénveterán 2010.04.11. 12:10:36

@Hóember: Visszaesés! Mindenhol visszaesés van a legkisebb Bácsban: -0,72.

Myacis 2010.04.11. 12:10:55

Rendkívüli esemény a választás.hu szerint:

Dátum: 04-11 09:48:51 Terület: PEST OEVK: 10 Település: Pilisjászfalu Szavazókör: 001

Jelentette: Szavazatszáml. Biz.

1. A szavazás közben előforduló fontosabb események leírása:
A szavazatszámláló bizottság egy választópolgárt visszautasított, mert az igazolását nem hozta magával, mivel nem kapta meg. A segédlistán a választópolgár szerepel, de az igazolás nincs nála.

2. A választási szerv (HVI, szavazatszámláló bizottság) által a szavazás ideje alatt a rend fenntartása érdekében hozott intézkedések, illetve határozatok:
A szavazatszámláló bizottság visszautasította, melyről jegyzőkönyvet vett fel, majd felvette a visszautasítottak jegyzékére.

Kérdésem: mióta nem lehet személyivel szavazni?? Nekem is vinnem kell az értesítőt, vagy valami köcsög helyi okoska túlkapásáról van szó???

rocksztar 2010.04.11. 12:11:39

van vkinek linkje a 4, 8, 12 évvel ezelőtti budapesti napközbeni részvételi adatokrol?

hrvth 2010.04.11. 12:12:41

@ubul2000: Vagyunk egypáran, akik munka miatt élnek Bp.-en, és nem minden hétvégén megyünk szülőket látogatni 200 km-re, de a legállandóbb cím még a régi (Bp.-en belül néha költözünk).
Egyébként azt hiszem, választókerületenként egy szavazókört jelöltek ki az igazolásosoknak, ami azt jelenti, hogy többnyire messzebbre kell menni, így adott esetben megéri 40 percet várni (nekem ennyi az út gyalog oda-vissza).

Vénveterán 2010.04.11. 12:12:59

Na végre Gábor is leadta a szavazatát, azt hittem korábban kel. :P

Anyád a baráthal 2010.04.11. 12:13:20

@Myacis: Tudomásom szerint személyi és lakcímkártya kell. Az értesítőnek azért szoktak örülni, mert gyorsabban megtalálnak. Nem lehet, hogy átjelentkező volt, és az igazolást nem vitte?

E.G.O. 2010.04.11. 12:13:36

Én is megtettem, amit meg kellett tennem, Dunakeszin nincsenek sorok, de folyamatosan érkeznek a népek, ez korábban is így nézett ki. Az idő továbbra is szép.

Myacis 2010.04.11. 12:14:25

@Anyád a baráthal: kösz, szerintem is, ezért fura a jelentés...

ubul2000 2010.04.11. 12:14:27

@Myacis: Ha rajta van a szavazólapon és van nála szig+lakcímkártya akkor szavazhat. Azt az értesítőt nem is kell magaddal vinned.

tb7999 · http://uksi.blog.hu 2010.04.11. 12:15:10

@Myacis: A próféta szóljon belőled. LMP=LOL=SZDSZ 2.0
Szégyennek tartanám, ha bejutnának.

Sanz 2010.04.11. 12:15:24

@rocksztar: Budapest 11 órakor:
2006-ban: 26,29% (országos 26,59%)
2002-ben: 29,15% (országosan: 30,27%)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 12:15:29

@jjulie:

Muhaha!:o)))) A házi feladatot én fogom ellenőrizni hétfőn, nem az enyémet nézik, édespofa. Írj még sokat, én élvezem:-)))

Egyébként lásd, milyen jó vagyok hozzád, mit kérsz: rivotril vagy xanax?

mrs. white 2010.04.11. 12:15:35

@ubul2000: Az alacsony pesti adatokból egy derül ki, hogy a maszoposok nem mennek el. Az hogy a maradék hogyan tevődik össze kétséges. Akár ez még lehet az lmp-nek is kedvező. Ha már az mdf-esek átgondolják álláspontjukat akkor meglehetnek. Ezzel várnék az itélethirdetésig.

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2010.04.11. 12:15:39

@Anyád a baráthal: Valószínű az lehetett, hogy az utolsó nap kért igazolást, és már nem kapta meg postán.

szavazo26 2010.04.11. 12:15:52

@Szalmonella: Egyetértek ez nem olyan magas és szerintem csak 55-56% lesz az össz részvétel
( Budapesten midig inkább délután mennek szavazni szóval jönnek még feljebb is)

Kiváncsi leszek hogy hány egyéni körzetben lesz érvénytelen a szavazá az 50% miatt:)

Szerintem lesz jó pár!

ubul2000 2010.04.11. 12:16:00

@hrvth: bocsánat, hogy általánosítottam, akkor helyesbítek: a zöm (de nem mindenki) falból jelentkezett át

3dom'f'speech 2010.04.11. 12:16:16

@Myacis: valszlet átjelentkezett szavazóról volt szó

knorbert 2010.04.11. 12:16:51

úgy tippelem, hogy 57-67% közt lesz a végső részvételi arány, ha a délelőtti trendeket vesszük figyelembe.

ubul2000 2010.04.11. 12:17:24

@mrs. white: nem is ítéletet hírdettem, csupán a reményeimet fejeztem ki :))))

furiosity killed the rat 2010.04.11. 12:17:30

@Myacis: Nem az értesítőt, hanem az igazolást (ha nem a lakhelyeden szavazol).

Bona Fides 2010.04.11. 12:19:07

Tartom a 61%-ot.

Morvai Krisztina is szavazott. index.hu/belfold/2010/valasztas/elso_fordulo/

Terhes, vagy így meghízott?

mrs. white 2010.04.11. 12:19:14

@mrs. white: Én két perc alatt végeztem. egy hátráltató tényező volt. Egy mamóka nem értette miért kap két papírt és ha már kettőt kap, akkor miért nem egyforma. Csak épp azt nem kérdezte hova kell x-elni.

Anyád a baráthal 2010.04.11. 12:20:23

@mrs. white: "Az alacsony pesti adatokból egy derül ki, hogy a maszoposok nem mennek el."

Ne légy ebben olyan biztos. Lehet, hogy már elindultak, csak a járókeretekkel sokkal lassabban érnek a szavazókörökbe. :)

Bona Fides 2010.04.11. 12:20:47

@mrs. white: Légy nyugodt, azt tudni fogja. :(

jjulie 2010.04.11. 12:21:36

@Bona Fides:

a skizofréniára szedett gyógyszer mellékhatása

cambridge.on 2010.04.11. 12:22:58

@ubul2000: www.offside-ref.co.uk/laws/11-offside-rule/detailed/
Azzal kezdődik a magyarázat,hogy lesen tartózkodás önmagában nem szabálytalan.
Régen az volt, habár akkor is ismerték a tétlen les fogalmát.

@Bona Fides: Fölösleges kihangsúlyozni az utolsó 8 évet!
Tárgyilagosabb, és közelebb áll az igazsághoz, ha az utolsó 40 évet emlegetjük.

@mrs. white: Továbbra is állítom, az indulatok léteztek, léteznek a választástól függetlenül.
Hétfőtől semmi sem fog változni. Ebbe bármibe merek fogadni.
Tavasz végétől viszont megindulhat egy olyan folyamat, ami az elvárásoknak megfelelő életkörülményeket teremti meg az embereknek.

Bona Fides 2010.04.11. 12:23:13

@jjulie: Nem akarok kampánycsendet sérteni, de valami eü. probléma tényleg lehet.

Vénveterán 2010.04.11. 12:23:24

@rocksztar:
első fordulók:
Bp Most: 1,29% 10,23% 24,78%
Bp 4 éve: 1,68% 10,86% 28,91% 44,25 % 55,29% 67,37% 74,29%
Bp 8 éve: 1,46% 8,29% 26,76% 45,54% 58,47% 71,98% 77,52%
Bp 12 éve: 1,62% 9,48% 25,62% 37,93% 45,49% 54,9% 63,63%

E.G.O. 2010.04.11. 12:23:39

@mrs. white: Nekik szól az extra light TV-spot a szavazásról. A szemétség télleg az lett volna, ha megmutatják neki, hova, hogyan xeljen.

Ordnassac 2010.04.11. 12:27:37

Budapesten nagyon alacsony a részvétel az előbbi évekhez képest. Talán épp azért, mert itt a legtöbb bizonytalan?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.11. 12:32:05

@manyike: Elvileg ezt simán meg lehetne fúrni, hiszen, ha most valaki senkire sem szavaz, azt minek is számítják? Valószínűleg érvénytelen szavazatnak. Pedig nem az. Az egy érvényes szavazat, hogy senkire sem szavazott.

Egyébként elkísértem a páromat szavazásra és hát amilyen kiélt, kapzsi és 2 forintért az anyját is arcok ültek a szavazó bizottságban, teljesen Kádár rendszer retró érzést adott.

Ami fura és nem értem. Ha egyszer a Civil Mozgalomnak van országos listája, akkor ez nem jelenti azt is, hogy mindenütt szavazni is lehessen rá??? Mert itt nem lehetett.

Egyébként én nem szavaztam, csak körbenéztem.

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2010.04.11. 12:34:36

@IGe: = 7 területi lista kell, az országos listához, de ahol nincs ter. lista, ott nem lehet rájuk szavazni.

Bona Fides 2010.04.11. 12:36:01

@Ordnassac: A fővárosban 24.25% miért olyan nagyon alacsony?

kopogtató 2010.04.11. 12:37:32

@3dom'f'speech: igen ez lehet a gond a rendszerrel. ha jött valami "külsős", olyankor mindig betelefonáltak valami magasabb szintre, hogy minden oké-e, és felvettek jegyzőkönyvet.

Őszödi Majom 2010.04.11. 12:38:44

Helyzetjelentés Nyíregyházáról:

2002 óta szavazok és mindig elmentem,de ilyet még nem tapasztaltam!1 óra! alatt jutottam a szavazólapomhoz,iszonyat sokan vannak.Mire leszavaztam megint kb. 30-40-en álltak a sorban.Általában máskor is ebben az időpontban voltam,5 perc alatt mindig végeztem.A tippem módosul,65-69 százalék alatt ma nem áll meg.Kiváncsi leszek a 13 órás eredményekre.

Ordnassac 2010.04.11. 12:39:49

@Bona Fides: több mint négy és fél százalékkal kevesebb, mint négy éve és kb. 2,5 %-kal kevesebb, mint nyolc éve. Ez szerintem erősen alacsony budapesti mértékhez.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 12:40:29

@Őszödi Majom:

Szabolcs esetén szóba jöhet a sok átigazolás. Szabolcsban mindig is voltak gyanús dolgok...
Nem ez Veres Jankó megyéje?;-)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.11. 12:40:31

@stratez: Csak más lett a nevük és máshol folytatják ugyan azt. Most FMPSZ:-)

old_field 2010.04.11. 12:41:08

@jjulie: már mondták, hogy az egyik kitörési pont a mezőgazdaság, lesz ott helye a sok trágyának...
:)

Bona Fides 2010.04.11. 12:42:21

@Ordnassac: Ok. Én az országos átlaghoz viszonyítottam.

ubul2000 2010.04.11. 12:43:11

@IGe: országos listára nem lehet szavazni, oda csak kerülnek szavazatok. Természetesen csak onnan, abból a megyéből, ahol lehetett az adott pártra szavazni.

old_field 2010.04.11. 12:44:04

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: azaz, a kamera-lefejelős keménycsávó, annyit vasazott,h belekeményedett...

Bona Fides 2010.04.11. 12:45:02

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: Nem, dehogy. Csak egy mutatós nő volt és most már nem az. Túl gyorsnak tartom a súlygyarapodását, ami egészségtelen. Legalább 20-25 kg súlyfölösleg van rajta.

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2010.04.11. 12:45:30

@Ordnassac: Az miért van, hogy ha megnyitom az előző választás oldalait, ott a napközbeni jelentéseknél megyénként más számok szerepelnek mint ebben a táblázatban?

Ordnassac 2010.04.11. 12:47:02

@old_field: úgy tűnik akkora hatása nincs a mozgósításra. Messze országos alatt a szabolcsi részvétel... Meg érdekes módon BAZ megyében.

Őszödi Majom 2010.04.11. 12:48:05

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:

ez a megyéje,de itt Nyíregyházán egy ifjúszocialista indul.Vojnik Mari előttem szavazott,hát nem igen köszönt neki senki a 30 méteres sorból.

mrs. white 2010.04.11. 12:48:06

@stratez: Kösz a csao mszp nagyon ott van

Nephes · http://deception.blog.hu 2010.04.11. 12:48:38

Én az elsők között szavaztam, reggel ...
A legnagyobb bánatom csak az, hogy ugyan első szavazó vagyok, emlék lapot mégsem kaptam. Az említett választóhelyen arra hivatkoztak, h már 19 éves vagyok. Hiába mondtam, h ez nem számít, hiszen akkor is kéne kapnom emléklapot ha 21 éves lennék és ez lenne az első parlamenti választásom.

Mondjuk nem az emléklapért mentem, de azért járt volna!!!

Ordnassac 2010.04.11. 12:48:48

@callahan: az általam linkelt táblázatban az első két oszlop a 2002-es és a 2006-os részvételt mutatja az akkori idő (11 óra) szerint. Az utolsó oszlop a mostani. Nálam stimmelnek a számok.

Chicano 2010.04.11. 12:49:35

@Ordnassac: köszi a linket! Ahogy elnézem vidéken a legtöbb megyében a korábbiakhoz hasonlóak a részvételi arány. Ahol szemet szúróan kevesebben mentek el azok a szoci fellegvárak, pl. Budapest és KOMÁROM-ESZTERGOM megye. Ez nem sok jót ígér a szocialistáknak.

jjulie 2010.04.11. 12:49:43

@old_field:

ja a földtúrás akkor volt utóljára kitörési pont, amikor úgy 1000 évvel ezelőtt letelepültek a lovasok, mert nem volt több új legelő, de akkor is csak kényszerből tették, és nem azért mert akkora jó bulinak látszott

nannov 2010.04.11. 12:49:51

Egy mókás felvetés: lesz-e vajon 100%-os, illetve 0%-os részvételi adat valamelyik településen?
A legkisebb falvakat nézve Tornabarakonyban (12/18) és Iborfián (8/11) már bőven megvan az 50%, estig már csak azt a pár embert kell "rávenni", hogy tegyenek a falu hírnevéért.
Viszont a 0%-ra már csak egy helyen van esély, ha jól néztem: Lendvadedesen 11 óráig még senki nem szavazott a 31 emberből... Ezek szerint még a szavazóköri bizottság tagjai sem. Lehet, hogy ők is a hírnévre hajtanak. :)

érdeklődő 2010.04.11. 12:51:26

@Nephes: Én 21 vagyok és kaptam plakettet. Bibibí :D

Nephes · http://deception.blog.hu 2010.04.11. 12:53:08

@érdeklődő: Akk valószínűleg kicsiny városom választóhelyén félre vannak informálva!!!
Ami szerintem szégyen a városra nézve, na szépen vagyunk!

jobogi 2010.04.11. 12:53:13

Ezeket az átigazolókat, átjelentkezőket úgy híjják: igazolással szavazók. Pl. egy pécsi ember a hétvégét Győrben tölti, már hetek óta tudja, mert fix program, na akkor bemegy a pogármesteri hivatala, kér egy "igazolást". Ez arról szól, hogy az ember a pécsi névjegyzéken szerepel, mert szabályos választójoga van (felnőtt, nem büntetett, gondnokolt stb.) de onnan kihúzzák, és az igazolással lehet menni szavazni az előremegjelölt településre - ez esetben Györbe.

Régebben minden szavazókörben lehetett igazolással szavazni, most már a módosított törvénynek megfelelően minden településen egy szavazókör van kijelölve az igazolssal szavazók fogadására.

Őszödi Majom 2010.04.11. 12:53:17

@nannov:
ők nem szavazhatnak először

E.G.O. 2010.04.11. 12:53:56

@nannov: Még nem ért oda a mikrobusz, elfogytak a bögrék:)

Ordnassac 2010.04.11. 12:54:01

@nannov: lehet, hogy a szavazóköri delegáltak nem a település lakói. ;-)

VIKUNYA 2010.04.11. 12:54:09

Behűtöttem 5 pezsgőt. Az első akkor pukkan, ha az MDF kiesik. A második, ha a Jobbik 15 % alatt marad. A harmadik akkor, ha a szocik 20 % alatt maradnak. A negyedik, ha Bejut az LMP. Az ötödik, ha meglesz a kétharmad. Léci, léci, léci, nagyon kiböjtöltük már ezt, nagyon be akarok ma baszni. Nyomás lusta banda, hadd pukkanjon mind az öt!

Kalmár 2010.04.11. 12:54:39

@IGe: Azért nem butaság előtte belenézni a választási szabályokba. Érvényesen szavazni két egymást etsző vonallal lehet valamelyik pártra. Senkire nem lehet szavazni érvényesen. Az olyan mintha el sem jönne. Jó nagy baromság.

Navégre 2010.04.11. 12:54:54

Hello!

Van térképes megyénkénti bontás a részvételről?

A választás.hu-n próbáltam meglelni, de sztem kicsit elrejtették.

Őszödi Majom 2010.04.11. 12:55:03

@nannov: az első szavazó aláír egy lapot,amit bedobnak az urnába.ezután tud csak a delegált szavazni

old_field 2010.04.11. 12:56:10

@jjulie: ezekkel az adottságokkal a vas és acél országa továbbra is gyengébb alternatívának tűnik :) . és nem véletlenül pályáznak sokan erre a földre, külföldiek (is).

E.G.O. 2010.04.11. 12:56:17

@VIKUNYA: Legalább négyet meg fogsz inni. Másnap kemény leszesz:)

érdeklődő 2010.04.11. 12:56:18

@Nephes: 21 éve ezen veszekszem a családommal, hogy nem csak a 18 éves első szavazók kaphatnak plakettet, hanem mindenki aki először szavaz azután, hogy betöltötte a 18-at és nem volt közben választás. Ezek igen fontos kérdések egy demokráciában.

Mondjuk én már a háromigenes meg EU-s választáson is részt vettem, ott nem kaptam, de ugye az első az nem parlamenti választás volt az EU-t meg nemtom...

S-1-5-7 2010.04.11. 12:56:44

A borult idő torzíthatja az eddig megszokott szavazási eloszlást, bár ez elég értelmetlen statisztika, de brit tudósok biztos dolgoztak ezen is :)

Lyuk! Én vagyok az Apááád! 2010.04.11. 12:57:41

@VIKUNYA:

..azt a megmaradt pezsgőt küldd át nekem, ami az elmaradt 2/3-at miatt lesz!! :DDDDD

..én is szeretem a pezsgőt.

VIKUNYA 2010.04.11. 12:57:57

@E.G.O.: nem számít, csak minél másnaposabb legyek...

ati27 2010.04.11. 12:58:22

úgy izgulok a 62,3% os tippem miatt.. Egyenlőre jol megy a görbe.. :)

JAS39 2010.04.11. 12:58:35

Az előző választások és a mostani dinamikáját figyelembe véve, ha 13 órakor nem lesz legalább 35% a rv, akkor nagy valószínűséggel 60% alatt maradunk.

A mi versenyünkban egyelőre lorantka_a_gall -t érzem befutónak:

1.mindentudoka 55
2.malacz69【ツ】pezsgője mellet már ott a pohár 56
3.lorantka_a_gall 58.5
4.Ordnassac 60.58
5.Lucilius 60.74
6.Bona Fides 61
7.Kara kán 61
8.JAS39 61.63
9.daniferi 61.85
10.Vénveterán 62
11.Jeff_Lebowski 62.25
12.ati27 62.3
13.Nándesz 63
14. -tara- 65
15. Róbert__ 68

Versenyen kívül:
jaegtoer 57.17
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? 63.92
szubjektiv 63.25
szobatars 64

VVICC 2010.04.11. 12:58:42

Bp. XVIII. Kerület. 2 perc alatt végeztem. Nem voltak sorok pár ember volt csak.

Ordnassac 2010.04.11. 12:59:09

@Navégre: Napközbeni jelentések ---> alul a megfelelő időszaknál lévő órára kattintva behozza.

E.G.O. 2010.04.11. 12:59:28

"Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a www.valasztas.hu honlap egyes oldalaihoz megjelenésében hasonló, de tartalmában módosított adatokat feltüntető, hamis oldalak jelentek meg az interneten. Ez a – banki adatlopásokat célzó megoldásokhoz hasonló – másolás honlapunk adattartalmát semmilyen formában nem befolyásolja.
Annak érdekében, hogy Ön mindig az általunk közzétett, korrekt információkat láthassa, javasoljuk, hogy kizárólag a www.valasztas.hu honlapon, illetőleg az onnan nyíló menüpontokban, linkeken tájékozódjon a választásokkal kapcsolatos tudnivalókról.
A honlapunkról származó adatok további felhasználásáért felelősséget nem vállalunk. A jogsértő tevékenységekkel szemben a szükséges jogi lépéseket megtesszük."

Na szép.

VIKUNYA 2010.04.11. 12:59:29

@Lyuk! Én vagyok az Apááád!: a francba, pedig az a legfinomabb pezsgőm :))

mrs. white 2010.04.11. 12:59:35

Ha folytatódik a részvételi trend akkor éppen az jön be amit tippeltem. 60-62% közötti eredmény ami szavazókra levetítve, kb 4.800.000-5.00.000 közötti szavazó járul az urnák elé. Ez, valamint a szoci fellegvárakban tapasztalható csekély aktivitás nagyon rosszal kecsegtet a szocialista érzelmüeknek az esti eredményhirdetéssel kapcsolatban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.11. 13:00:10

@ubul2000: A választási szabályok marhára nem egyértelműek és nem is logikusak. Már csak az sem, hogy mit lehet és mit nem rajzolni és milyen színű tollal a rublikákba. Volt erről már számtalan blog és tegnapi, azaz szombati index.hu főoldalas cikk is.

Amit szavazás helyett magam is felturbóztam némileg további rajzokkal és eltérő kommentálással. Akit érdekel, annak jó szórakozást kívánok hozzá. A tévedések elkerülése miatt ez egy paródia:

vilagnezet.blog.hu/2010/04/10/szavazasi_lehetosegek

old_field 2010.04.11. 13:00:14

@Lyuk! Én vagyok az Apááád!: Dark Veder... ezt miből olvastad ki ?? :)

szavazo26 2010.04.11. 13:00:48

Nem tartozik szorosan a témához de kiváncsi vagyok a véleményekre:

Tegnap utánajártam és kiderült hogy az a párt amelyikre listán szavazni fogok nem indul egyéniben a körzetemben. Ezért elgondolkodtam hogy kire szavazzak egyéniben, mivel ez egyéni ezért úgy gondolom itt nem párt színekre kell szavazni hanem személyre, gondolkoztam hogy mi alapján válasszam ki a legalkalmasabbat:

Megújult a játszótér (de azt az önkormányzat csinálta)
Csatornáztak a környéken (de azt is az önkormányzat csinálta)
stb

Tehát bármilyen fejlesztés van azt az önkormányzat rendeli el. A plakátokon sem látok semmilyen helyi programot csak a szokásos "az ön képviselőjelöltje:" Akkor most mi alapján döntsek??? Arcra??

Tudni kell hogy nálunk a polgármester másik körzetben indul ezért még ez sem segít

Illetve ha nincs mi alapján dönteni akkor mi értelme az egyéni körzeteknek hiszen akkor ez egy második pártlista

Várom a véleményeket:D amúgy még nem mentem el szevazni szóval győzzetek meg:D

3dom'f'speech 2010.04.11. 13:00:59

@nannov: hol lehet település-szintű adatokat nézni?

belga6 2010.04.11. 13:01:21

Kicsit offolok:
Zuglóban, a Pétervárad u. 11-17. választóhelységnél reggel óta 100 méteres tömött sor áll. Mint kierült, az összes, azaz 2300 Zuglóba átjelentkezett szavazó csak itt voksolhat (a további 8-900 zuglói mellett). Ez normális? Biztos van, akinek nincs kedve ennyit várni.

nannov 2010.04.11. 13:01:27

@Őszödi Majom: Ja, tényleg, erről megfeledkeztem. Akkor lehet, hogy a faluban utálják a bizottsági tagokat, és direkt kicsesznek velük. :)))

Nephes · http://deception.blog.hu 2010.04.11. 13:01:58

@érdeklődő: Igen, igen. Én is így tudtam, hogy csak a parlamentin kapok. Rá is kérdeztek h első szavazó vagyok-e. Mondtam , h igen. Erre megnézték, h 19 éves vagyok így nem kaphatok. Innentől már nem volt kedvem reklamálni...

Vénveterán 2010.04.11. 13:03:03

@Chicano: Azért még nem innék előre a medve bőrére!
Várjuk ki a végét, akkor igyunk csak, de akkor sokat:)

3dom'f'speech 2010.04.11. 13:03:58

@VIKUNYA: 1 kivételével azonosulok :)

nannov 2010.04.11. 13:05:34

@3dom'f'speech:
www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/napm3.htm

De a főoldalról is megtalálod: Napközbeni jelentések, kiválasztod az adott órát, és a megyénkénti lebontásnál a táblázatos forma nevő linket.
Nem csak település- hanem szavazókörszintű adatot is tudsz nézni.

nannov 2010.04.11. 13:06:55

@3dom'f'speech: Ja, és most irigyellek, mert nekem sajnos indulnom kell dolgozni... :(

Anyád a baráthal 2010.04.11. 13:07:36

@szavazo26: Mivel elég szigorú szokott lenni a frakciófegyelem, semmi értelme a nem párt alapú választásnak egyéniben sem.
Válaszd a második preferenciádat.

discretio 2010.04.11. 13:07:43

@szavazo26: Szerintem maradj otthon. Úgyis elveszik a pártlistás szavazatod, egyéni jelölted nincs, ne strapáld magad a gondolkodással, még megárt. :)

jjulie 2010.04.11. 13:08:21

@old_field:

igen akiknek van piacuk meg feldolgozó iparuk, marketingjük, nem nézik le a spekulációt, és a kereskedelmet, értenek a globális pénzpiacokhoz és a globalizált világhoz, ilyenek tudnának is mit kezdeni vele, a múltban is csak az ilyenek tudtak, az aki meg csak megörökléséhez volt tehetséges, és pesten kurvázni, és inni tanult meg egy egyhetes névnapozáshoz az nem ment vele semmire sem a múltban sem, és a ma hol vannak azok a magyar managerek és azok a projektek amik a kitörés zálogai?

Nephes · http://deception.blog.hu 2010.04.11. 13:08:41

@callahan: Dehogyis!
Épp ez a baj, h mindenkinek jár aki elsőként vesz részt PARLAMENTI szavazáson!!
Tehát 21 évestől lefelé mindenkinek!
Mindjárt megyek vissza reklamálni!
Egyébként rákérdeztem az elsovalaszto.hu oldalon és ott is szabadkoztak, hogy írjak egy címet és szerdára küldik!!

Cega 2010.04.11. 13:09:38

A 11 órás részvételi adatokban szereplő megyékre lebontott aktivitási arány (www.valasztas.hu/hu/parval2010/352/352_0_index.html)

és az országos hőmérséklet között van összefüggés:
www.idokep.hu/?oldal=arch_kep&kep=hom&ev=2010&ho=04&nap=11&ora=11&perc=00

Látszik, hogy az ország legmelegebb középső tengelyében a legmagasabb a részvétel (Békés, JNSZ, Heves, Pest), miközben a leghűvösebb északkeleti és délnyugati megyékben a legalacsonyabb... :)))))))))))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.04.11. 13:10:14

@szavazo26:
Ha a játszótér és a csatorna okés, akkor miért nem szavazol a polgármester pártjára?

Cantona 007 2010.04.11. 13:10:43

Pécsett,Uránvárosban, ahol Szili Katalin is indul, már korán reggel sok nyugdíjast láttam szavazni menni. Ebben a körzetben évekig borítékolni lehetett az Mszp győzelmét, ma az a kérdés kell-e második forduló, vagy simán nyer a Fidesz-KDNP jelölje, Dr. Nagy Csaba.
Tegnap egyébként medvehagyma fesztivál volt Orfűn, ott is megjelent egy-két politikus, de nem tudták elhomályosítani az ünnepi hangulatot. Fantasztikus medvehagymás ételek kerültek az asztalokra, jófajta pálinkák és borok a poharakba.
Szóval gratulálunk a fesztivál házigazdájának, Serényi Ákosnak és az orfűi polgármester asszonynak, Füziné Kajdy Zitának.

3dom'f'speech 2010.04.11. 13:13:02

@Cega: Óriási! Nem vagy te Brit Tudós véletlenül? :)

szavazo26 2010.04.11. 13:13:03

@simonmondja.: igen ez egy opció ezen én is gondolkoztam!

De hamondjuk független lenne a polgármesterem akkor mi alapján szavaznék???

A kérdés leegyszerűsítve mi értelme az egyéni körzeteknek ha úgyis mindenki pártra szavaz????????

marcika83 2010.04.11. 13:14:31

@VIKUNYA: Mi a jó abban ha bejutnak a lámpások???

joe2010 2010.04.11. 13:15:14

www.bama.hu/baranya/kozelet/valaszt-az-orszag-298406

13:00 - Két órán át kell sorban állniuk az "igazolásos szavazóknak" Pécsett

Akár két órán át is sorban kell állniuk az igazolással szavazóknak Pécsett vasárnap, sokan feladják és hazamennek - közölte több várakozásra kényszerülő állampolgár is az MTI-vel. Az MTI-hez forduló, de nevük elhallgatását kérő választók felháborítónak tartják, hogy a Baranya 1-es számú körzetében, az okmányiroda Kossuth téri épülete előtt legalább ötven méteres sor kígyózik, s esetenként időseknek, kisgyermekkel érkezőknek is másfél, két órát kell várakozniuk, mire leadhatják voksaikat. Jelezték: panaszt tesznek a helyi és az Országos Választási Irodánál."

Ezt nem lehet szó nélkül hagyni!

Pécs egyetemi város, biztos sokan átkérték magukat.
Egyik barátom is ott áll a sorban 1,5 órája.

Chicano 2010.04.11. 13:15:31

@Vénveterán: Isten ments' hogy én ilyen korán a maci bundájára italoznék, csak látva a trendeket ugye spekulálgat a zember. Sajnos 2002-ben és 2006-ban is jól pofára estem, úgyhogy én maradok tisztelettel óvatos. Nekem is van egy üveg pezsgő behűtve a hűtőben, én ma csak akkor bontom ha a következő feltételek egyike BIZTOSAN teljesül:

- Egyértelműen meglesz a 2/3
- Maximum 20 körzetben nem nyer első körben a fidesz
- Nem jut be az MDF (Igen, ennyire utálom őket)

Az Jobbik és az LMP most nem nagyon izgat, bár örülnék ha az előbbi 10% alatt teljesítene az utóbbi meg nem jutna be.

Egyenlőre látom esélyét az esti pezsgőzésnek. De ha ma nem jönne össze, két hét múlva biztosan kicsavarom a nyakát.

Ordnassac 2010.04.11. 13:16:56

@E.G.O.: ezt még a kuruc.infós támadás után írták ki és maradt kint.

Alex_79 2010.04.11. 13:18:17

Legfrissebb választási hírek, majd eredmények egye helyen: www.maitema.hu/Valasztas-2010-426

ssi 2010.04.11. 13:18:47

@IGe:
CM-ről T.G-t kérdezd...

Mások ötlete: "egyik párt sem". Szerintük egyértelműbb, mint ha valaki nem megy el

Szavaztam, ment gyorsan, míg intéznem az adatazonosítást stb., gyorsan megállapítottam, h vannak ismerősök a szavazóbizottságban (pl. lakókörnyezet), akikkel semmi gondom

Nekem is van saját véleményem, de személyiségem és eddigi kanyargós életutam miatt (mind a kettő főleg saját "hibám"!), nem szoktam másokról indulatokkal beszélni

Ordnassac 2010.04.11. 13:19:02

@3dom'f'speech: www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/napm3.htm

Katt az egyes megyékre. Szavazóköri lebontásban is megnézhető.

nfgy 2010.04.11. 13:19:09

@nannov:
Belementem a lakóhelyem adataiba és a következőt látom:
Dunántúli megyei jogú városban lakom.
1.a balos körzetekben lakótelep stb.még a 20% sincs meg sok helyen
2.a kemémy jobbos körzetekben sok helyen már 30% felett vannak.
A balaton környékét is ismerem elég jól ott is ez a helyzet.
120-140 első körös Fidesz győzelmet várok ez alapján mára.

Őszödi Majom 2010.04.11. 13:20:22

@joe2010:
A regnáló hatalom utolsó kibaszása a mélyen tisztelt,hőn szeretett választópolgárral. Persze van olyan település Szabolcsban, ahol még autót is küldenek a kisebbségnek. A magyar 2 órát áll sorban, a romát autóval viszik szavazni.

Őszödi Majom 2010.04.11. 13:22:52

@nfgy:
Kevés lesz az.160 alatt nem áll meg.

Vénveterán 2010.04.11. 13:23:00

Néhány szoci fellegvár (55% feletti mind) részvételi adatai 2006-ban 1. forduló 13:00 kor:

13. ker. 44,72%
Dunaújváros 40,68%
Komárom 40,16%
Szigetvár 35,99%
Pécs 41,44%
Komló 38,91%
Érd 42,71%
Szeged 41,03%
Mezőkovácsháza 35,18%
Szolnok 42,18%
Jászberény 37,66%
Füzesabony 40,21%
Salgótarján 43,85%
Pásztó 38,80%
Kazincbarcika 37,20%

És még 3 érdekesebb körzet:
Tiszavasvári 38,80%
Tiszaújváros 38,62%
Ózd 34,17%

Amint meglesznek a friss eredmények melléírom

dean23 2010.04.11. 13:24:36

Szavazás délelőtt megvolt. Kampánycsend egy hülyeség. Kb. 60%-os részvételi arányra számítok. Tudtuk, hogy sok a kiábrándult.

Navégre 2010.04.11. 13:27:28

Az én ideálom egy 2/3os Fidesz, egy MSZP harmadik hellyel.

Ezzel a nem túl magas részvétellel talán az 2/3 összejöhet.
A nevében szocialista párt sajnos szerintem azért bekúszik másodiknak.

A továbbiakban még az MSZP szétszakadásáért tudnék lelkesedni.

A Heves, Jász-Nagykun, Békés magas részvételi sáv a Jobbiknak tudható be? Azt hittem ők Szabolcsban, BAZ-ban erősek... Ott a legalacsonyabb a részvétel...

Vénveterán 2010.04.11. 13:28:01

@Ordnassac: Én is, kíváncsi vagyok, hogy az egyes körzetekben mi a helyzet, mert a megyei bontás néha kevés lehet. De ha ugyanaz a trend, hogy nyugaton messze elmaradnak, keleten kb. ugyanannyi, akkor az már jelzésértékű lehet.
Meg bp-re leszek kíváncsi, hogy élre ugrik-e.

Tomi1973Wien 2010.04.11. 13:28:03

kivancsi vagyok a reszveteli arany vegere, illetve, hogy melyik part fogja 'megszivni', hogy nem mennek el a szavazok...

ebben az esetben a fidesz mellett teszem lea voksomat (marmint, hogy az ö szavazoik nem mennek el, a biztos gyozelem tudataban)...

elmelkedesemben az mszp vagy a fidesz szavazoi allnak az elso helyen, mint nem megmozdulok, de akarhogy is csurom - csavarom, egyre inkabb a fidesz szavazoira gondolok, mert:

1. MSZP: keves szavazojuk/valasztojuk maradt, azok viszont biztos aktivan elmennek

2. JOBBIK: eros, mozgositasra kepes part, szavazni kesz es buzgo parttagokkal, szimpatizansokkal

3. LMP: uj part, aki tamogatja, vszinuleg mind elmegy

4. MDF: sztem felejtosek, akar statisztikailag is, annyira sehol sincsenek

5. s aki vesztes lehet a szavazok szempontjabol, az a FIDESZ.

a parttagok mellett nagyon sok a szimpatizansa, akik azonban mar reges regota csak azt halljak mindenhonnan, hogy mennyire biztos a fidesz gyozelme, s igy inkabb otthon maradnak, foleg, ha kicsit is borus az ido....

***

politikai iranytol mentes elemzes, elmelkedes, kizarolag a sajat kutfombol szedtem az eszmefuttatast :-D

joe2010 2010.04.11. 13:29:11

@Őszödi Majom: Igazad van! Egyetértek! Felháborodtam, hogy a barátom, aki szavazatszámláló és a bizottságban lenne a helye arra vár, hogy szavazatát leadhassa. Csak azzal biztatták, hogy csak 1-2 óra és bejut, vissza is ér a szavazókörbe a szavazás végére. Az a hír járja, hogy az összes nagyvárosban ez van. Tudatosnak vélik sokan.

török gábor 2010.04.11. 13:29:59

Én is voltam szavazni :) Senki nem volt a szavazóhelyiségben rajtunk kívül, de 11-kor már 30 százalékos volt a részvételi arány.

nfgy 2010.04.11. 13:30:55

@Tomi1973Wien:
A balos fellegvárak mérsékelt aktivitása alapjánn ez nem valószínű.

Ordnassac 2010.04.11. 13:31:25

@Vénveterán: Oroszlány (Kisbér)? Budapest 4., 10., 14., 15., 19. kerületek? Komló? Dorog (Esztergom)? Nyíregy?

Vénveterán 2010.04.11. 13:31:38

Tessék megtenni a tippeket, megvolt-e a 37% 13:00-kor. :D
(szerintem kicsivel alatta)

Én is akarok kommentelni 2010.04.11. 13:31:38

Jelentem a család nálunk is szavazott. Akkora tömeg volt, hogy sorba kellett állni, illetve mondták a benn ülők, ha valakit annyira nem zavar, van ott toll, az asztalukra letéve a papírt is szavazhat :) Többen papír le, toll kézbe, és kb. egyszerre húzta mindenki az F. mellé az Xet. Nem teljesen tűnt számomra így titkosnak a szavazás, de legalább gyorsan letudták :)

Tegnap délután meg a Szonda-Ipsos közvélemény kutatott engem. Azért necces volt, mikor köszön, csak "pár percre zavarna"... leül és elővesz egy majd' 30 oldalas kérdőívet :)))

Őszödi Majom 2010.04.11. 13:31:51

@török gábor: Akkor kitől kaptad meg a szavazólapot?:-O

Én is akarok kommentelni 2010.04.11. 13:33:09

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:

De bizony ám, hogy ez Veres megyéje. Az előbb írtam én is, hogy amikor én szavaztam is tömeg volt, szavaztak is nem titkosan elegen :o

nfgy 2010.04.11. 13:33:10

@török gábor:
Gábor!
Orbán egy hete PIROS nyakkendőt visel,plusz a reklámanyagokon is így szerepelt.
Gondolom a kérdést fel se kell tennem...

Ordnassac 2010.04.11. 13:33:24

@török gábor: na megkapod a magadét néhány emailezőtől. :-P

mrs. white 2010.04.11. 13:33:44

Ha trend folytatódik a 13-as adatnak 34.8 körül kell lenni.

nestrot10 2010.04.11. 13:34:05

Megtudtam. Balmazújvárosban a Fityisz szállítja autókkal a szavazókat és pipálják a listát.... egy autóból......VIDEÓ van róla,,.!!!!...ott elvesztek a szavazatok a Fityisznek!!--hehehehe, mert feljelentette őket a Választási bizottság.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.11. 13:34:46

Lesz iitt még meglepetés. A XI. kerületben, a 19-es VK-ben 3000 ember szavaz igazolással. 3000.
Ennyi emberrel Molnár Gyula akár meg is nyerheti a kerületet...
Kérdés, hogy a cocik hány helyen csinálják még meg ugyanezt...
Így persze egyből érthetőbb, hogy Borsodban miért ilyen alacsony a részvétel... :-(

Mitígérnek.hu 2010.04.11. 13:34:52

@mrs. white: 2002-ben épp ekkor jött az élénkülés, ez egy érdekes periódus

Vénveterán 2010.04.11. 13:35:41

@Ordnassac: Kisbér épp csak 50,2%, Nyíregyháza szintén épp csal, Komló rajta van. Pesten több is lenne, de szerintem a 13. ker. a leginkább jelzésértékű(ott 57 illetve 68%-on voltak a szocik, a két evk-ban)

Esztergomot beteszem:)

Ordnassac 2010.04.11. 13:36:01

@mrs. white: olyan húsz perc múlva okosabbak leszünk, én is olyan 35% körülire tippelem (de sose voltam jó tippelő)

nestrot10 2010.04.11. 13:36:31

A Nyuggereket már nem hülyítheti a kis szaros Orsós Orbán a piros nyakkendővel---átlátnak rajta, neki csak a szavaztuk kell, különben dögöljenek meg---ez az Orsós Orbán hitvallása!!!!!!

Xorg9999 (törölt) 2010.04.11. 13:36:54

Szerintem a részvétel: 60,32512%

Személyes Bp-i tapasztalatok, sor csak tantermen belül volt...

13:00 órai részvételre 34,12 és 34,78 között tippelem

Jack_Ryan 2010.04.11. 13:37:41

Lesz itt este nagy fityisz koppanás a közvélemény-kutatásokhoz képest, akárcsak 2002-ben volt. Ahogy majd csorognak be az adatok, hervad a 2/3-os álom. 50 százalék körüli listás eredmény, maszop 23-25 százalék, mdf bejutás.

furiosity killed the rat 2010.04.11. 13:37:46

Szakmai kérdés!

Mi van, ha hattól beállok a sorba, de hétig nem jutok be a szavazóhelységbe?

Ordnassac 2010.04.11. 13:38:21

@Vénveterán: Dorog érdekesebb, az a baloldalibb város az oevk-ban. Komló tényleg bent van, elkerülte a figyelmemet.

balfék 2010.04.11. 13:39:51

@Meister: És miből gondolod, hogy nem a Fidesz hajtja oda az embereit?

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.11. 13:40:17

@nestrot10: Te valami rasszista komcsi vagy? Ritka szar cuvée. De a folyamatos cigányozással leállhatnál.

JAS39 2010.04.11. 13:40:29

13 óra 35.88 % a valóság, így még van esély a 60% fölötti rv-re.

Ordnassac 2010.04.11. 13:41:06

@Vénveterán: Budapest átvette a vezetést.

Sanz 2010.04.11. 13:41:10

Budapest közel 40% (39,60%), ott is felkeltek az emberek. :-)

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.11. 13:41:14

@balfék: Jogos. Nézzük meg majd a 19 vk eredményeit este.

török gábor 2010.04.11. 13:41:26

@Vénveterán: csak jelzem, hogy 6 körül keltem :)

mrs. white 2010.04.11. 13:41:37

@Ordnassac: Eddig mindíg a 2006-os alatt kb 10%-os eredmény jött a részeredményekre. Ha 13 órás is ezt mutatja, akkor ez elég jelzésértékű a nap végi 60%-hoz tekintve, hogy 2006-ban 67% volt. Több millió ember szokását figyelembe véve itt már nagy eltérés nem lehet, amikor 1000 emberből trendeket olvasnak ki.

email 2010.04.11. 13:41:38

@JAS39: Budapest az élen. :)

nestrot10 2010.04.11. 13:41:40

@Navégre: én arra tudnék lelkesedni ha kiírnák, már hogy mikor lesz az Orsós Orbán temetése......) De BIZTOSAN!!!!

clownfish 2010.04.11. 13:42:50

hehe! maradt a differencia, úgyhogy bőven 60% fölött leszünk estére!

balfék 2010.04.11. 13:43:05

@Meister: Nem a Fidesz áll olyan jól, hogy átcsoportosíthatja a szavazókat? Az Mszp-nek minden szavazatra szüksége van a saját körzetében.

DarkSide 2010.04.11. 13:43:36

Meg lesz a 65 %-os részvétel?

Vénveterán 2010.04.11. 13:44:35

Részletek:
Legnagyobb visszaesés: Bp(-4,65%), Baranya(-5,19%), Komárom(4,02%) (Fejér javított: -1,8%)

Hevesben (-0,92%) és Bácsban(-0,64%) és Jász-Nagykun-Szolnokban(-0,83) a legkisebb a visszaesés.
(mindenhol elmarad a szavazási kedv 2006-hoz képest átlag 2,34%-al)

Ordnassac 2010.04.11. 13:44:45

Budapesten különbség a négy évvel ezelőttihez képest: -4,65% Baranya -5,2%, K-E -4%. A három legnagyobb különbség.

kopogtató 2010.04.11. 13:44:55

@Tomi1973Wien: azt kell megnézni, hol nagy a részvétel. nézd meg mondjuk Debrecent vagy Hódmezővásárhelyt. ha ott alacsony, akkor igazad van. Ha viszont Ózdon alacsony, vagy Pesten, akkor nincs igazad:)

JuniorJG 2010.04.11. 13:45:51

Mi az oka annak hogy az igazolással szavazók ilyen sokáig várnak. Őket valami kiemelt biztonsági beléptetéssel kezelik? Tudomásom szernint nem a "saját " jelőltjére hanem az adott körzet jelöltjére szavazhat, tehát semmiben nem különbözik a kerületben nyilvántartásba vett Kis Pistitól! Azaz nincs 176 jelöltről lista.

mrs. white 2010.04.11. 13:45:58

@mrs. white: Na mire leírtam kijött az eredmény a 10%-os ólló egy picit csökkent de nem sokat úgy 7-8%-ra. Ha csak nem lesz valami átütő délutáni változás marad a 60-62%.

Myacis 2010.04.11. 13:46:22

Szerintem egyértelmű SZ. manipuláció, onnan, ahol tudják, hogy a F. elsőkörös nyertes lesz, elviszik az embereiket oda, ahol neccesebb a helyzet. Sajnos jogilag nem támadható, az erkölcsre meg már pár éve magasról tesznek...

clownfish 2010.04.11. 13:46:39

@Ordnassac: azért a különbség, mert egy ideje rohadtul esik az esó :P amúgy ez még belefér...

Ordnassac 2010.04.11. 13:46:48

@JuniorJG: az igazolással szavazók egy kijelölt szavazókörben ikszelhetnek. Ez eddig is így volt tudtommal.

Navégre 2010.04.11. 13:47:17

@Ordnassac: Ezek (voltak) a gusányiék legerősebb bástyái, nem?

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.11. 13:47:24

Újpalotán, Zuglóban, és Óbudán 3000 fő körül vannak az igazolással szavazók, ott is 100 méteres sorok vannak. Ugyanígy Pécsett.
Hát, érdekes lesz a vége. Minden esetre az igazolással szavazással kapcsolatos törvényeket felül kell vizsgálni, az eredménytől függetlenül.

Vénveterán 2010.04.11. 13:48:25

@török gábor: Elnézést, nem voltam egyértelmű, a másik Gáborra gondoltam, aki "aranyat akarna lelni". :) (a híreket ahogy néztem addigra már szinte mindenki leadta a listavezetők közül)

Anyád a baráthal 2010.04.11. 13:49:45

@Meister: Nem lehet, hogy a kollégiumok, egyetemek hatása?

JAS39 2010.04.11. 13:50:28

@email: Bizony, felkelt Bp:) Ha jól látom a 16. kerület vezet a 22. előtt kevéssel 44% fölötti rv-el.

Egy zalai falut láttam ahol már 68%-os a részvétel...lehet, h kevés lesz a 61.63-as tippem...

balfék 2010.04.11. 13:51:07

@török gábor: Van adat az előző választásokon a nem saját körzetben szavazók számáról? Érdekes lesz majd összehasonlítani az idei választással.

mrs. white 2010.04.11. 13:51:23

@Meister: Legalábbis megvizsgálni hogy az országos trendtől van e lényeges eltérésazon szavazó körökben ahol sok az átigazolással szavazó. Ha fedi egymást a két rész akkor mindenképpen felül kell vizsgálni mert a választási csalás melegágya.

emő27 2010.04.11. 13:52:02

A 13:00-ás adat szerintem elég jó a maga 35,88%-ával. Szerintem olyan 65% körül lesz a vége. Azért az se rossz, hogy vasárnap ebédidő körül ilyen változás lett.

ssi 2010.04.11. 13:53:34

@Meister:
Molnár Gy. 16. VK - most néztem meg
Te azt szeretnéd, ha az MSZP lenne sáros és nem más - magánügy
Viszont már nekünk is kellene változnunk - várjuk meg a bizonyítást -, mert az élet pont NEM arról szól, h van, aki csak fehér, van, aki csak fekete

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.11. 13:53:51

2006-ban 57.000 volt a szám.
Egyébként Lumpen Mónika minisztersége alatt hozták a rendeletet, hogy igazolással úgy lehet szavazni, hogy ahova átkéred magad, az ottani egyéni jelöltre szavazhatsz, s nem úgy, mint akik külföldön szavaznak, hogy a saját lakcímük szerintire. (Ha jól tudom.)

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2010.04.11. 13:54:05

Iborfián 81,8 % a részvétel. (Azaz 11/9 fő :D)

balfék 2010.04.11. 13:54:06

@Meister: És mennyi volt múltkor?

jjulie 2010.04.11. 13:54:07

@mrs. white:

ami szar a fidesznek, az csalás

Hóember 2010.04.11. 13:54:24

@mrs. white: 60-62% os részvétellel elképzelhetőnek tartom, hogy a fidesz lista mégiscsak 50% fölött kap majd, és az LMP bejutása is biztosnak tűnik.

65% viszont simán 20% fölé viszi az MSZP-t, és a fidesz 50% alá szorul.

nestrot10 2010.04.11. 13:55:31

64.2°részvétel lesz! (Orsós Orbán a klotyón ül, mert már tele a gatyája, ..nem lesz 2/3 ad!! heheheh..harcolhat a jobbik és Mszp-s pofonokkal a parlamentben:)

nfgy 2010.04.11. 13:55:54

Kinkeljétek be a friss adatokat mert nekem nem frissül.Köszi!

Cega 2010.04.11. 13:56:40

Miért vagytok biztosak abban, hogy a Bp-en igazolással szavazók a szocik szekerét tolják, vidékiként mi is itt fogunk (XIII.ker....és nem kívánjuk támogatni jelenlegi kurmányunk további ámokfutását) szavazni...tavaly is rengeteg külsős szavazó volt itt a XIII.-kerületben, ahol az állandó lakcímmel nem rendelkezők szavaztak...ott még a Jobbik is megelőzte a szocikat...itt a XIII. kerülteben, az MSZP 15%-ot kapott...
Forrás: www.valasztas.hu/hu/ep2009/7/7_0_index.html (48-as szavazókör)

Szerintem a XI. kerületben a sok vidéki egyetemista fog szavazni, nem hiszem, hogy az MSZP-t támogatják....

62-64 százalékot várok, ha a mostani 13 órás adatokat összevetem a 98-as, 2002-es és 2006-os adatokkal

ubul2000 2010.04.11. 13:56:40

@Meister: Ne alacsonyítsd le a komcsikat. Nem komcsi ő, hanem BOLSI, a rosszabb fajtából.

nestrot10 2010.04.11. 13:56:48

Esztergomban lemossák a Fityiszes kiskirályt!!!!!

mrs. white 2010.04.11. 13:57:27

@jjulie: hülye vagy és az is maradsz. Ami csalás az nem demokratikus és az mindenkinek rossz. Kivéve neked izlésficamos gondolkodásúnak.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 13:58:07

@nestrot10: boldog lehetsz, összejön a kedvencednek a 20%, csodás siker.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.11. 13:59:24

@manyike: szavazókörre gondoltam, de igazad van. A 19-es szavazókör a 15-ös választókörhöz tartozik, akkor nem Molnár Gyula. Elnézést az érintettektől.

www.valasztas.hu/dyn/pv10vt/vertaj-static/pv10vt/maz/01/taz/011/v21.html

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2010.04.11. 13:59:44

kedves Torok Gabor. nem kene a trollokat kimoderalni?

Ordnassac 2010.04.11. 14:00:19

@JAS39: viszont a szoci fellegvárnak számító kerületekben a legalacsonyabb a részvételi arány. Lásd itt: www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/01/napmtel4_01.htm

Vénveterán 2010.04.11. 14:01:10

Íme az előbb ígért városok:
13. ker 44,72% 39,01% 5,71%
Dunaújváros 40,68% 37,98% 2,70%
Esztergom 40,83% 39,70% 1,13%
Komárom 40,16% 37,04% 3,12%
Szigetvár 35,99% 29,94% 6,05%
Pécs 41,44% 35,65% 5,79%
Komló 38,91% 33,11% 5,80%
Érd 42,71% 40,86% 1,85%
Szeged 41,03% 35,77% 5,26%
Mezőkovácsháza 35,18% 34,17% 1,01%
Szolnok 42,18% 38,26% 3,92%
Jászberény 37,66% 37,81% -0,15%
Füzesabony 40,21% 35,85% 4,36%
Salgótarján 43,85% 39,37% 4,48%
Pásztó 38,80% 36,93% 1,87%
Kazincbarcika 37,20% 33,89% 3,31%
Ózd 34,17% 32,65% 1,52%
Tiszavasvári 38,80% 33,50% 5,30%
Tiszaújváros 38,62% 35,94% 2,68%

(Figyelem, nem a választókerület, hanem a város!)

balfék 2010.04.11. 14:01:26

@Cega: Én pont azt fejtegettem, hogy , amennyiben szervezett átjelentkezésről van szó, azt csak a Fidesz engedheti meg magának, a szociknak szüksége van a saját helyi szavazóikra. Főleg, ha még azt is figyelembe vesszük , hogy a szavazói hajlandóság erősebb a Fidesznél. Egy ember , aki nem hajlandó szavazni a saját körzetében , el még inkább nem megy messzebbre.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.11. 14:02:13

@Cega: Hát, reméljük, hogy csak szervezési hiba miatt ilyen hosszúak a sorok, s nem azért, mert valaki ezt így találta ki...

JokerZ 2010.04.11. 14:02:32

én egyáltalán nem bánom, hogy az igazolásos szavazókat megvárakoztatják. aki nem képes hazamenni szavazni, az ne is szavazzon - ez alól tényleg csak a külföldiek kapjanak mentességet. nem hiszem el, hogy ez a választási csalásokra (lásd XIII. kerület 4500 új szavazója) okot adó szabály értelmes és fenntartható.

amúgy meg őszintén: hogy lehet az, hogy egy máshol szavazó a helyi egyéni jelöltre szavazhat? mi köze van ahhoz a körzethez azon kívül, hogy éppen ott tartózkodik? semmi.

töröljük el az egész átjelentkezősdit a francba.

Ligu 2010.04.11. 14:02:48

@joe2010:

Hát, Budapest XIII. Váci u 61. alatt az igazolással szavazóknak az iskola udvarán az esőben kanyarog a sor, másfél órás várakozási idő...
Úgyhogy majd este újra megpróbálom...
Persze a többi szavazókörnél nem kell sorban állni...
Ki érti ezt a rendszert...

mrs. white 2010.04.11. 14:03:14

@Cega: Talán a történelemben előfordult kékcédulás csalás szakkifejezés miatt fordul meg ilyen az ember fejében. Mivel egyáltalán nem biztos, ezért is gondolom úgy, hogy megkell nézni az arányokat mert ha durva eltérés nincs akkor valszeg teljesen alaptalan. Ha viszont azokban a körzetekben fordulnak elő különleges események ahol ilyen nagy számban fordul elő az mindenesetre problémás. Ez nyílván csak a választások után derülhet ki egy elemzés alkalmával.

Vénveterán 2010.04.11. 14:04:22

@Villy: Minden elismerésem!
Lehet tudni melyik részen melyik párt az erősebb?

ubul2000 2010.04.11. 14:05:16

@Ordnassac: Ajkán 25%-nál tartunk, vajh mi volt 2006-ban?

E.G.O. 2010.04.11. 14:05:28

Van, aki ezt személyes élet-halál harcnak veszi? Mi van, ha nem a kedve szerint alakul - belehal??

nestrot10 2010.04.11. 14:05:28

Törvénysértés gyanúja miatt a baktalórántházi választókerületi, a területi és az Országos Választási Bizottsághoz fordult a körzet egyik képviselőjelöltje, mivel szervezett szállítást és tiltott szavazói adatbázis használatát észlelte a tér..

Kubatov Adatbázis Fityisz áldemokrácia-oszt jó napot!

balfék 2010.04.11. 14:05:41

@Ligu: Azért ez csak azt erősíti, hogy a Fidesz oda koncentrál, ahol nagyobb esélye van az Mszp-s győzelemnek. Ez az a körzet, ahol még nem nyert a jobboldal.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.11. 14:05:44

@balfék: Igazából én fordítva gondolom. Szerintem a szocik feladtak egy pár olyan körzetet, ahol esélyük sincs. Ne feledd, hogy a listára szavazás mindenhol megy, a töredékszavazatokat bukják mondjuk Borsodban, de cserébe mondjuk egy esélyes budapesti jelöltjük első fordulóban bejuthat, vagy a fidesz esélyes jelöltje nem jut be első fordulóban. Azaz így itt közvetlenül realizálódhat egy mandátum a szavazatért.

Ordnassac 2010.04.11. 14:06:11

@Zlatan: ott dolgozik, oda jár egyetemre, ott lakik albérletben vagy kollégiumban. Szóval több köze lehet, mint ahhoz, ahol hivatalosan lakik.

ubul2000 2010.04.11. 14:06:15

@JAS39: Bödeháza 70%! (50-ből 35!)

Cega 2010.04.11. 14:07:41

@balfék: Nem tudom, hogy szervezett-e a dolog...munkám miatt kellett itt maradnom, otthon szívesebben szavaztam volna...nekem nem szólt senki, hogy itt kell:)

Basszus, nekem is a Váci út 61-be kell mennem...de miért kell ennyit várni??? Normálisak ezek???

Navégre 2010.04.11. 14:07:53

@balfék:
Az mszp részéről épp azért logikus kevés helyre összevonni a szavazóikat, mert különben egy egyéni mandátumot sem szereznek.

Ordnassac 2010.04.11. 14:08:17

@ubul2000: 34,44% van Ajkánál a mostani adatok szerint. Négy éve 36,54%.

E.G.O. 2010.04.11. 14:08:53

@nestrot10: Tökmindegy, melyik oldal szállít egysejtűeket urnához, elítélendő. Bemondták, hogy a F... volt? Vagy mindenki dögöljön meg, aki nem velem szavaz, én úgyis tudom a tutit?

Vénveterán 2010.04.11. 14:09:28

@Vénveterán: huh de összenyomta, ez így gáz, pedig mikor elküldtem még szépen átlátható volt:)
Remélem így szebb lesz:
13. ker_____44,72%___39,01%__5,71%
Dunaújváros_40,68%___37,98%__2,70%
Esztergom___40,83%___39,70%__1,13%
Komárom____40,16%___37,04%__3,12%
Szigetvár____35,99%___29,94%__6,05%
Pécs________41,44%___35,65%__5,79%
Komló _______38,91%___33,11%__5,80%
Érd_________42,71%___40,86%__1,85%
Szeged______41,03%___35,77%__5,26%
Mezőkovácsháza 35,18%___34,17%__1,01%
Szolnok______42,18%___38,26%__3,92%
Jászberény___37,66%___37,81%__-0,15%
Füzesabony __40,21%___35,85%__4,36%
Salgótarján___43,85%___39,37%__4,48%
Pásztó_______38,80%___36,93%__1,87%
Kazincbarcika__37,20%___33,89%__3,31%
Ózd__________34,17%___32,65%__1,52%
Tiszavasvári___38,80%___33,50%__5,30%
Tiszaújváros___38,62%___35,94%__2,68%

Navégre 2010.04.11. 14:10:33

@E.G.O.:
Egy mszp válaszási győzelem nagyon elkeserítene.
Szerencsére ez nem igen fenyeget most.

ubul2000 2010.04.11. 14:10:57

@Ordnassac: igen, a 11-est néztem, bocs

Ordnassac 2010.04.11. 14:11:03

@Ligu: ennek az az egyszerű oka, hogy az igazolással szavazók ne szavazhassanak tetszésük szerint x számú szavazókörben. (Náluk nem lehet bejelentett lakhely szerinti beosztásról beszélni.)

pi314 2010.04.11. 14:12:00

Tudományos módszereket sem nélkülöző becslésem a végleges részvételi arányra 63.15%, pluszmínusz 0.3%.

bioLarzen 2010.04.11. 14:12:09

@jjulie: Megan Fox melyik körzetben indul??? - megyek, és a 2. fordulóra átiratom magam oda :D :D :D

bio

Jack_Ryan 2010.04.11. 14:12:32

@JAS39: a 65-re is megvan még az esély. Amúgy a fityisz-fellegvár Nyugat-Dunántúl alacsonyabb részvételi aránya beszédes.

Ligu 2010.04.11. 14:12:39

@Zlatan:

Kedves Zlatan, az van, hogy aki pl. albérletben vagy bérlakásban lakik, annak a tulajdonos nagyon ritkán engedélyezi az állandó lakcím bejelentést...
És a XIII-ban nagyon sok az albérlet...

Azon kéne inkább elgondolkozni, hogy ha tudják, hogy ennyien átjelentkeztek, akkor miért nem szervezték meg úgy, hogy ne kelljen órákat sorban állni.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2010.04.11. 14:12:52

Itt a választás éjszakája -- örökre vége a korrupciónak?

holnapkapitany.blog.hu/2010/02/10/kristalypark_novella

Holnap Kapitány: Mesék egy elképzelt Magyarországról

Chicano 2010.04.11. 14:13:29

@nestrot10: Mikor húzol már el innen te rasszista bolsi söpredék? Nem veszed észre hogy senki nem kíváncsi a hányásaidra, csak a levegőt rontod itt? Mire vered magad, te annak fogsz örülni ha csak nem nagyon-nagyon verik ma el a pártodat? Szánalmas...

Toporodottordog 2010.04.11. 14:13:45

@Ligu: Viszik a nyugger komcsikat átszavazni azokba a kerületekbe ahol nem lesz első fordulós eredmény, hogy legyen egysélyük a parlamentbe legalább pár képviselőt bejuttatniuk. Ilyen a világ. Oda kell menni leköpködni őket.

E.G.O. 2010.04.11. 14:14:26

@Navégre: Én sem aggódom.

Ha az általános vélekedést nézem és nem az elvakult ideazabálókat, akkor viszont komolyan aggódnék az ő helyükben...

(trollhenger indul...:))

nfgy 2010.04.11. 14:14:31

@Jack_Ryan:
Délután minden második faluban meccs lesz,és onnét hazafelé...

Toporodottordog 2010.04.11. 14:15:25

@Ligu: Albérlő mindenhol van.. a kígyózó sorok mégis véletlenül csak azoknál a körzeteknél van ahol az MSZP egy kicsi esélyt is látott.

Vénveterán 2010.04.11. 14:16:00

@ubul2000: Ajkán én úgy látom, hogy 34,44 % most, 2006-ban 35,35 % volt 13:00-kor.
Nálunk meg épp elkezdett esni(Veszprém, 5.evk.), persze ez nem akadályoz meg a szavazásban, az már inkább, hogy a szavazókör épületét elkezdték bontani:D

Trex59 2010.04.11. 14:16:14

@nestrot10: Jól látom,hogy balos vagy? Stílus maga az ember...

Rowar Atkinson 2010.04.11. 14:16:49

@Jack_Ryan: 4 éve a Ny-Dunántúlon ugyanígy elmaradt a részvétel az átlagtól. A nap végére ez is megváltozott. Az ottani eredményeket gondolom ismered..

Ordnassac 2010.04.11. 14:17:13

@bioLarzen: érdekes lenne, de már nem kérhetsz igazolást. ;-)

Hóember 2010.04.11. 14:17:22

@Chicano: Mondtam már, ne etessétek a házitrollt!

furiosity killed the rat 2010.04.11. 14:17:50

Továbbra is áll a kérdésem:

Mi van, ha lejár a határidő, miközben sorbanállok?

Chicano 2010.04.11. 14:18:08

@Hóember: Elnézést kérek. Igazad van.

Ordnassac 2010.04.11. 14:18:50

@3dom'f'speech: a későbbi adatokat a napm4.htm, napm5.htm, illetve napm6.htm alatt lehet majd megnézni.

Jack_Ryan 2010.04.11. 14:19:20

@Rowar Atkinson: Persze hogy ismerem, hisz épp ezért írtam, hogy beszédes és biztató az ottani alcsonyabb részvétel. Lesz itt nagy meglepi 8 óra környékétől.

bioLarzen 2010.04.11. 14:19:50

@furiosity killed the rat: Hát, ha jól tudom, 19:00 után szavazót a szavazófülkébe nem lehet beengedni - vagyis, ha nem érsz oda úgy, hogy ezen időpont előtt bejuss, akkor marad a 2. forduló...

De lehet, hogy rosszul tudom, nem 100%...

bio

török gábor 2010.04.11. 14:19:54

A Jobbik az EP-választáson hét megyében előzte meg az MSZP-t. Borsod, Heves, Jász, Nógrád, Szabolcs, Hajdú, Pest. Nem érdekes, hogy ezek többségében most magas a részvétel?

Ligu 2010.04.11. 14:20:05

@Ordnassac:

Ja láttam én hogy egy bizonyos szavazókör van kijelölve,
csak ha tudják, hogy oda aznap jön mondjuk 5000 ember,
(mert ezt ugy lehet tudni előre) akkor miért nem irányítanak oda több szavazóbiztost, meg még amit kell hogy flottul menjenek a dolgok?

Ugyanaz a szar régi beidegződés, mint a postán: az egyik sor kurva hosszú, a többi 5 ablak meg kong az ürességtől. Erőforrások nem optimális felhasználása stb...

balfék 2010.04.11. 14:20:57

@Jack_Ryan: Neked mi lenne a meglepi?

LevLev 2010.04.11. 14:21:10

Tipp: 61% részvétel
2/3 Fidesz, 2. Jobbik, LMP bent, MDF kint
Az étteremben (kispest) két társaság is az LMP-re szavazott, mert "hátha tényleg mások lesznek".

peacekeeper 2010.04.11. 14:21:25

@Meister:
Miért kell hülyeségeket írni?
A 11. kerületben 4 kollégium van, meg 3 választási körzet, de az átjelentkezőket mind a 15-ös körzet 19-es szavazókörébe irányították a törvény miatt.
Egyébként a sort végignézve nagyrészt valóban egyetemista korúak, és ilyen alapon lehetnének ifjú keresztények, akik Rétvári miatt szavaznak itt.
Molnár Gyula különben is a 16-osban indul...

És gondolom, azért van tömeg, mert a bizottságokat hamarabb összeállították, minthogy tudták volna, hogy mennyien lesznek az átjelentkezők....
És pénteken már nem lehetett új embereket betenni, ahhoz eskü kell, meg új pártdelegáltak, meg minden.....
Szóval türelem.....
Én egyszer 5 órát vártam egy dedikálásra......és jót beszélgettem az előttem meg mögöttem állókkal....

nestrot10 2010.04.11. 14:21:37

@Trex59: Bocs, nem olvastam mindjárt...klotyón voltam---kitettem a Fidesz-t
Meglátásodra a válasz.. balos voltam, most jobbos vagyok, mert nem szeretem a gonosz törpét,... s ha az országnak cigó-( kicsit izraelita (lánya neve Rachel)miniszterelnöke és bandája lesz....és a jobbik fogja földbe döngölni ezt a bandát...:)

bioLarzen 2010.04.11. 14:22:21

@török gábor: Teljesen off, de Gábor... sztem ezt az avatar-képet cseréld le, teljesen olyan, mintha épp fájna a fogad :D

bio

jjulie 2010.04.11. 14:22:21

@török gábor:

az ez így lenne, akkor mégiscsak működik az immunrendszer

peacekeeper 2010.04.11. 14:23:20

@török gábor:
Pont ez tűnt fel nekem is....egyetértek!

Rowar Atkinson 2010.04.11. 14:23:44

@Jack_Ryan: Azt akartam mondani, hogy 2006-ban 19 órára a Ny-Dunántúlon már az átlagnál magasabb lett a részvétel, úgy, hogy napközben akkor is alacsonyabb volt, mint máshol. A részvételi adatok korrelálnak az akkoriakkal. Remélem az eredmények már nem lesznek bíztatóak neked:))

érdeklődő 2010.04.11. 14:24:24

@török gábor: Azért kellene, hogy érdekes legyen, mert megint meg fogja előzni az mszp-t, vagy azért mert az mszp-sek esetleg átcsoportosították és/vagy mozgósították a szavazóikat azokban a megyékben?

Trex59 2010.04.11. 14:25:13

@nestrot10: Nos,így már minden érthető!

török gábor 2010.04.11. 14:25:18

@bioLarzen: minden kérést teljesítek :)

2010.04.11. 14:25:20

@Jeff_Lebowski: <--- itt ezt tippeltem:
"részvételi arány szerintem

időjárástól függően 61,6 - 62,9 % közé tippelem, de mivel itt fix értéket illik írni, ezért legyen a kettő átlaga:

62,25 %"

JAS39 játékában tartom tovább a 62,25-ös tippet, úgy korrekt, de most esélyesnek tűnik, hogy a nyerő a felső határértékem lesz: 62,9%

Még szűk 270 perc, és mindenki okosabb!

JokerZ 2010.04.11. 14:25:28

@török gábor: ez érdekes, gondolkodom is rajta, de gyakorlatilag fogalmam sincs, milyen következtetést lehetne ebből levonni.

1. hihetetlenül aktív Jobbik-szavazók
2. megijedő és visszatáncoló szocialisták
3. regionális életmódbeli különbségek Kelet- és Nyugat-Magyarország között (elég halvány ennek az esélye, majd az esti adatokból okosabbak leszünk)

úgy érzem, hogy a 2.-es alternatíva a legvalószínűbb, mégpedig a budapesti rendkívül magas részvételi adatok miatt - úgy látom, hogy a "baloldali" szavazók reaktiválódásának lehetünk szemtanúi, amire gyakorlatilag senki nem számított ezelőtt. a fidesznek pedig a nyugat-magyarországi adatok óriási aggodalomra adhatnak okot.

Kodomo 2010.04.11. 14:25:36

Az igazolással szavazók segédlistán vannak, némileg több az adminisztrásiója (meg kell nézni rajta van-e a segédlistán, aztán felvenni a névjegyzékre, F (felvettek) lapra rávezetni ilyesmi).
Az átjelentkezés nem jogszerű, ha kizárólag a szavazás eredményének manipulálása a szándék (tömeges átjelentkezésnél ez valószínűsíthető, megtámadhatják az eredményt miatta).

mrs. white 2010.04.11. 14:25:38

Budapesten a legmagasabb az arány. Ennek magyarázata lehet akár ez is hogy itt tudnak mind az mdf-re mind pedig az lmp-re szavazni. Ugyanez vidéki listákon már nem fordulhat elő. Egy kiábrándult baloldali szavazónak ez ideális terep hogy turkáljon a pártok között, mig ugyanezt ugye nem teheti meg vidéken vagy az lmp vagy az mdf-el kapcsolatban jó sok helyen. Tehát ha jól gondolom ezekben a körzetekben hacsak nem nyomnak a jobbikra vagy fideszre, kevesebbnek kell lenni a szavazatoknak arányaiban a 2006-oshoz képest.

3dom'f'speech 2010.04.11. 14:26:18

@nestrot10: emellé az ÁLHÍR helyett miért nem számoltál be arról a VALÓS INFORMÁCIÓRÓL, hogy Mesterházy felesége benyújtotta a válókeresetet, mert Atis kékre-zöldre verte őt meg a gyerekeket, miután kiderült, hogy Atis (kvázi-miniszterelnök-jelölt) összeszűrte a levet néhány idősebb nővel, akit a vörösingesek szervezetten szállítottak vidékről egy budapesti szavazókörbe, hogy eltorzítsák az eredményeket!

ubul2000 2010.04.11. 14:26:22

@furiosity killed the rat: semmi, szavazhatsz, ha már ott vagy.

Ray87ű 2010.04.11. 14:26:27

Üdv mindenkinek. Végre hajlandó voltam regelni.
Szerintem 64-65% lesza részvétel. Meglepő számomra, és ez valahol az LMP-nek és az MDF-nek kellemetlen, de a belvárosi , belpesti kerületekben kevesebben mentek el szavazni, szemmel láthatóan. Vidéken Heves megye tudtommal az egyik legerősbeb Jobbik megye. Itt elég sokan mennek el ahogy látom. Szabolcs hozza a formáját, lustálkodnak ottan az emberek.
Szerintem van esély a Fidesz 2/3-ra, a Jobbik pedig verheti az MSZP-t az eddigiek tudatában. LMP és MDF sorsa a délutántól függ és főleg Budapesttől.

Jack_Ryan 2010.04.11. 14:26:43

@balfék: nem nekem lenne meglepi: a fideszt kb. 10 százalékkal felülmérték, az mdf-et 3-4-gyel alul, szocikat 6-7-tel alul, és nem lenne meg az ovinak a 2/3.

2010.04.11. 14:26:48

izé... bő 270 perc

Rowar Atkinson 2010.04.11. 14:27:58

@török gábor: Én nem látok érdemleges különbséget ezekben a megyékben 2006-hoz képest, a mostani adatokkal összevetve. A 7 megyéből Szabolcs, Hajdú és Borsod akkor is alatta volt az átlagnak, a többi 4 felette.

jjulie 2010.04.11. 14:28:21

@Zlatan:

ne mond ilyeneket, mert el kezdek reménykedni hogy nem lesz papírforma

balfék 2010.04.11. 14:28:30

@Jack_Ryan: Sajnos ebben azért nem reménykedem, bár jól esne.

tibapó 2010.04.11. 14:28:44

Szavazókörömben (Szolnok, belváros), mikor ottjártam (14:15-kor) a részvételi arány éppen átlépte az 55 %-ot. Nem rossz!

peacekeeper 2010.04.11. 14:28:52

@jjulie: Arra gondolsz, hogy ott most a korábbi Jobbik előretörés miatt az MSZP is jobb lesz és ez növeli az össz. létszámot?
Elméletileg lehet, de ez igaz lehet még a Fideszre is, sőt még az is lehet, hogy a többlet mind jobbikos.
Ez csak a végén fog kiderülni.....

mafos 2010.04.11. 14:30:08

Nem lehetséges, hogy ez a tendenciózus csökkenés a részvételi arányban azzal magyarázható, hogy a fiatal szavazatra jogosultak között alacsonyabb a részvételi arány? ugye idén a legfiatalabb szavazók már az úgynevezett rendszerváltás után születtek. Bár ez nem jelent semmit, de ahogy látom ezeket a fiatalokat(18-22) érdekli legkevésbé a politika/a politika érdekli legkevésbé.

nestrot10 2010.04.11. 14:30:09

@3dom'f'speech: hehehe...ennyi telik tőled?,--akkor inkább kussolj, mert szánalmas erölködés volt, na gyúrjál még ezen:)
Leülhetsz! 1 -es:)

Diocles 2010.04.11. 14:30:39

Mindenesetre eddig a választás legnagyobb rejtélye, hogy a legpolgárosultabb, leggazdagabb megyékben, tehát a Nyugat-Dunántúlon messze elmarad a részvétel a keleti megyéktől.

Érthetetlen.

Csak remélni tudom, hogy nem azért, mert kedvenc pártom szavazói pont most mondták be az unalmast.

3dom'f'speech 2010.04.11. 14:31:12

@nestrot10: erről pedig pont az a hír, hogy itt is a vörösingesek a ludasok, melléfogtál elvakult szélsőséges troll

a wow rossz (törölt) 2010.04.11. 14:31:18

@mrs. white: ahogy az elmúlt 20 évben, most is az a magyarázata hogy itt el tudták olvasni a választási behívót, míg a vidéki analfabéták nem igazán :(.

civistroll 2010.04.11. 14:31:53

ha nem lesz meg a 2/3-ad, kocc az országból...

Nincs értelme maradni.

Ray87ű 2010.04.11. 14:32:07

Nestro10 hagyjad már ezt a primitívséget. Nem szereted Orbánt , ok. Én sem vagyok megelégedve vele, én sem éppen vagyok mérsékelt, de vegyünk vissza.

érdeklődő 2010.04.11. 14:32:33

@Zlatan: Én megmondtam, hogy azok, akik azt mondják, hogy"úgyis a fidesz nyer, minek menjek el szavazni" azok nem csak azok akik amúgy az mszp-re szavaznának. Ilyen szavazók tömegei vannak a jobboldalon, akik amúgy a fideszre szavaznának, de nem mennek el, mondván úgyis nyerünk, akkormeg minek...?

jjulie 2010.04.11. 14:33:22

@mrs. white:

láttad az izlésemet? mi lenne veled, ha kiderülne, hogy a kiábrándult mszp szavazó kiábrándultam ikszelgetne az mszp-re ma pesten és elvinné a nagygyőzelem, nagyváltozás lufit?

Interlock (törölt) 2010.04.11. 14:33:27

@mafos: Lehet benne valami, elég sok írás volt már arról, hogy a fiatalokat igazából egyik párt sem tudta vagy akarta megszólítani... De kétségkívül sokan vannak olyanok is, akik idősebbek, csak éppen ráuntak erre az egészre.

nestrot10 2010.04.11. 14:34:23

@3dom'f'speech: Adjon az Isten..........neked is egy jó nagy pofont ( meg valakit akivel beszélgethetsz):)))

Ordnassac 2010.04.11. 14:34:57

@Zlatan: annyira nem rendkívül magas, hiszen 4 éve még magasabb volt a részvétel (különbség: 4,56%).

nfgy 2010.04.11. 14:35:26

@Diocles:
Nem a Fideszesek nincsenek ott értsétek meg hanem az MSZP-sek.
EGY emberről tudom,hogy az MSZP-re szavazott,azt is a szomszéd mondta.A kérdésre,hogy miért azt mondta,hogy legyen kivel vitatkozni a Fidesznek.
Erős kötődés:)

JokerZ 2010.04.11. 14:35:29

@Diocles: de. erre nagyon nagy esély van.

érdekes tanulság, hogy a "csak a ..." szlogen borzasztó kevés mozgósító erővel rendelkezik. úgy látom, hogy ott kiugró a részvétel, ahol sikerült elhitetni, hogy igazán nagy tétje van a választásnak - Kelet-Magyarország adatai alapján úgy tűnik, hogy a Jobbik 2. lesz, de szerintem Budapest behozza az LMP-t a parlamentbe és az MSZP-t a 2. helyre.

Villy 2010.04.11. 14:35:54

@Vénveterán: Pontosan lehet tudni.
Délen több a szocialista szavazó, de ott is fideszes többség volt az utóbbi év összes (helyi) népszavazásán.
Északon szín Fidesz, Pilisszentlélek szintén full fideszes.

Érdekes a 6-os szavazókör, ami területre elég kicsi, és viszonylag alacsony a részvétel, az egy lakótelep, a választókerület határai megegyeznek a lakóteleppel kb, és látni, hogy körülötte elég magas, szóval a szocialista részeken alacsonyabb a részvétel.

Kodomo 2010.04.11. 14:36:05

A szavazóhelyiségbe kell bejutni 19-ig.
Úgyhogy hajrá, mint a japán metrónál! :)

nestrot10 2010.04.11. 14:36:09

@Ray87ű: Imádom etetni a barom Fityiszeseket:))))

Ordnassac 2010.04.11. 14:36:13

@Diocles: négy éve is így volt, aztán estefelé beerősödtek. (Legalábbis nekem így maradt meg.)

mrs. white 2010.04.11. 14:36:13

@Diocles: Azért én nagyon messzemenő következtetések a százalékokról sem vonnák le, mert a szavazóköröknek nem azonos a szavazó létszáma. Adott esetben például egy kisebb százalékú körzetben többen mehetnek el szavazni ami az országos listán ugye többet fog nyomni a latba. Ezt már annyira bonyolult lenne követni hogy ebbe inkább bele sem gondolok megvárom a végeredményt.

peacekeeper 2010.04.11. 14:37:13

@érdeklődő:
Őket délután 5-kor a listák alapján összegyűjtik, és elviszik szavazni.....:-)

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.04.11. 14:38:03

Az egész választásról, meg a választásbuzikról Hofi jut eszembe, amint a klasszikus előadfásában mondja, síró-rívó hangon:
" Kilépett Demeter Ervin... Igen... Az MDf-ből... Az Ervin... Jhááááááááááááááááj!.. Há' dögöljek meg, azt se' tudtam, hogy benn volt!"

orialex 2010.04.11. 14:39:45

@nestrot10: szvsz nincs itt rád szükség. véleményedet megismertük, megértettük, értékeltük. Sicc!

kopogtató 2010.04.11. 14:40:17

nyugati megyékben nagyon alacsony:(( pedig az fidesz

mrs. white 2010.04.11. 14:40:55

@török gábor: Tudom hogy nincs moderálás, de azért igény volna rá.

nestrot10 2010.04.11. 14:41:19

Ezek olyan barmok, mit a gonosz törpe aki nyolc éve erölködik, uszít, haknizik az országba és országon kívül, lejáratja az országot, rágalmaz és csak a papagájkommandót irányítja, A Parlamentbe nem megy be mert fél, hogy meg kellene szólalnia és akkor leégne, mert nincs leírva neki,...hisz még a fax és az e-mail közötti különbséget sem ismeri pártigazgatója szerint- és blogot ír(nak) neki?...hehehehhe

Villy 2010.04.11. 14:41:27

@Vénveterán: Ja, viszonyításképp a többi térképem közt ott vannak a Fidesz meg a Jobbik eredményei is tavalyról, meg a bizalmi szavazás eredményei a fideszes polgármester ellen/mellett.

jjulie 2010.04.11. 14:41:29

@Diocles:

melyik legpolgárosultabb nyugatmagyarországra gondolsz? pl 60 000 sopronra, szombathelyre, vagy nagykanizsára goldolsz?

komolyan gondoltad, vagy celldömölk meg fertőd minél polgárosultabb?

a jobb anyagi helyzetet kevered a polgárosultsággal?

menj at Horitsonba, harmadik falu dajcskrajc után és nézd meg a polgárosodás fokát

Jack_Ryan 2010.04.11. 14:42:28

@Rowar Atkinson: Egyre több a zápor a Ny-Dunántúlon :) Egy-két százalékon múlhat a 2/3, a lényeg, hogy ma ne dőljön el tutira Ovi javára. A két forduló között lesz már elég idő a Kubatov-sztori valódi súlyosságának felismertetéséhez, és ezzel a billegő körzetek a jó irányba billentéséhez.

ssi 2010.04.11. 14:43:13

@nestrot10:
Ha higgadtan is belegondolsz: természetes, h sokan izgulnak most,
- parlamentbe jutás, minél jobb helyezés..

Én nem lennék politikus. Sajátos gondolkodás, idegzet, látszatok és ami mögötte van. Szavazónak lenni sokkal nagyobb szabadság, ... de felelősség is; sértegetés nélküli érvek is, piszok sokat tudnak adni, hatni

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.04.11. 14:43:42

Gábor, remélem a felvetéseket tudod majd olvasni.

Délután 2 körül lett rosszabb az idő, eddig napon voltak a szavazók.

Nekem úgy tűnik, hogy a billegőket nagyon érdemes lesz nézni.

Ordnassac 2010.04.11. 14:44:17

@kopogtató: www.valasztas.hu/parval2006/outroot/vdin1/hu/napo4.htm <--- Négy évvel ezelőtt ilyenkor. Magyarul nem jelent semmit.

AIR 2010.04.11. 14:44:21

@nestrot10: hát rosszabb Hitlernél!

nfgy 2010.04.11. 14:44:26

Egyébként legyen meg a 195 mandátum,azon felül minden BÓNUSZ a FIDESZNEK!Közröhej,hogy ha az MSZP-sek azzal cukkolják a jobbosokat,hogy nem lesz meg a 2/3 a Fidesznek.
Baromi szánalmas.Gondoljon mindenki arra,hogy mit érzett volna,ha 2002-ben összejön a 195 mandátum.Még 4!!! óra és el lehet tolni a biciklit kedves Maszop!GAME OVER.

bigapples 2010.04.11. 14:45:56

@Diocles: Szerintem inkább a szoci szavazók otthonmaradását jelzi. Nézegetem a városomat, a lakótelepeken jóval alacsonyabb a részvétel, mint a kertvárosi részeken.
Nyugat-Magyarországon soha sem volt igazán erős a szélsőjobb, a cigányság aránya is sokkal alacsonyabb, sokkal kevésbé működnek a hívószavaik, nincs annyi protest szavazó Jobbikos, mint keleten. Ráadásul sok helyen nincs igazán választási lehetőség a 3 nagy pártot elutasító szavazóknak, csak egy indul a 3 kis párt közül vagy épp egyik sem.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 14:46:19

Végeztem egy számítást. Vettem 3 jobbos (Vas, Zala, Győr), és 3 balos(Bp,Baranya, Komárom) területet, ahol a Jobbik nem volt az EP-n erős. Ha nézzük a részvételt a 2006-oshoz, mint bázishoz képest, a részvételi arányok a következők:

Baranya : 86,42%
Budapest: 89, 49%
Komárom: 89,42%

Győr: 92,67%
Vas: 95,58%
Zala: 93,62%

Eszerint éppen a Ny-i megyékben mennek el épp a 2006-oshoz közeli arányban, a balosokban, több, mint 10%-al elmarad a részvétel a 2006-os bázishoz képest. Ez beszédes.

Ugyanúgy beszédes, hogy az erős jobbikos megyékben nagyon közeliek a részvételi adatok a 2006-oshoz.

gyepesJani 2010.04.11. 14:46:35

Meg tudná valaki mondani, hogy ezt a térképet hol lehet megtalálni a választás.hu-n?
Köszi!

nfgy 2010.04.11. 14:49:06

Az én tippem baromi egyszerű:dettó mint az EP-n volt,csak az MDF és az LMP helyet cserél.Továbbra is tartom:120-140 egyéni meglesz ma.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.04.11. 14:49:08

A Fidesz Pécsett a mai nap is trükközik és csal!

A Fidesz ma azt játsza, hogy valami közvéleménykutató izéként
jelentkezik be, és kérdezi, hogy voltam-e már szavazni. Azért
gondolom, hogy ők, mert nekik van valami demokrácianevű központjuk, és
ezt mondja a figura, na meg kicsit az is vicces, hogy felhív
vonalason, ami Kovács Gábor néven van bejelentve, és közvetlenül utána
rögtön felhív mobilon ugyanattól a cégtől ugyanaz az a hang, mire én
mondom neki, hogy bocsesz, mi már beszéltünk, erre vihog, hogy jaja,
bocsi. Nyilván valamelyik nyilvántartásukban benne vagyok mindkét
számommal. Na, meg pénteken egy érdekes dolog is történt, de erről
továbbküldök a másik címemről leveleket.

peacekeeper 2010.04.11. 14:49:08

@jjulie:
Horitson?
Ott tök jó tekepálya van, egyszer voltunk ott a női csapattal...

nyili · http://www.netambulancia.hu/img/upload/cikkek/2009_48_het/nyilas_fokep_jpg_200911261141378484.jpg 2010.04.11. 14:49:10

Gábor!
Mire gondolsz akkor, amikor ezt írod:
"A Jobbik az EP-választáson hét megyében előzte meg az MSZP-t. Borsod, Heves, Jász, Nógrád, Szabolcs, Hajdú, Pest. Nem érdekes, hogy ezek többségében most magas a részvétel?"?
Hogy mozgósíthatott valamelyik nem Jobbik-os párt,
vagy a Jobbik-osok demonstráltak gyorsan?

Navégre 2010.04.11. 14:50:52

@gyepesJani:
www.valasztas.hu/hu/parval2010/352/352_0_index.html
legördítessz, és klikk az ALSÓ óra sorra.
-Elég hülyén van megoldva.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.04.11. 14:52:23

Bp-i adatokon látszik, hogy nincs kire szavazni...

ubul2000 2010.04.11. 14:52:40

@Rowar Atkinson: beszédes, beszédes de mit mond? szeinted?

bioLarzen 2010.04.11. 14:52:49

@mrs. white:

"Tudom hogy nincs moderálás, de azért igény volna rá. "

Én pont ezért nem szoktam itt olvasni a kommenteket, csak a cikkeket...

bio

peacekeeper 2010.04.11. 14:53:53

@nfgy:
Ha a Fidesznek nem lesz egyedül 2/3-a, és Orbán egyedül, de alkotmány módosítás nélkül lesz kénytelen kormányozni, az rosszabb lesz Orbánnak, mint ha nem nyert volna.....

bioLarzen 2010.04.11. 14:54:14

"Megszüntette egy pártdelegáltja tagságát a szavazatszámláló bizottság Pécsudvardon, mert kiderült, hogy az érintett önkormányzati képviselő is."

És ezt hogy a RÁKBA nem vették észre előbb??? Ez azért elég ciki...

bio

nfgy 2010.04.11. 14:55:15

@Rowar Atkinson:
Ebből a számításból látszik,hogy érik a K.O.!
Más:Mandineren nézzétek meg ahogy BAUER!!!ÁVH-zik a Fidesz székház előtt.Hát ez hihetetlen.
mandiner.hu/cikk/tuntetes_a_komcsi_hitler_ellen

jjulie 2010.04.11. 14:56:13

@peacekeeper:

oda járt a kisebbik kölykem két évig általánosba, ha nagypofájuk volt a helyi kölykeknek, akkor megkérdezték tőlük burgenladi tájszólásban hogy hány traktoruk van, és mekkorák

német nyelvórán ugyanabból az egynyelvű német szótárból tanulta a németet a helyi parasztgyerek mint az enyém

polgárosult vidék

Ordnassac 2010.04.11. 14:56:54

@nestrot10: halottakról viccelődni a legnagyobb prosztóság.

Diocles 2010.04.11. 14:57:10

@Jack_Ryan:

álmodik a komcsi nyomor.
ne feledd, ha kábé 10 mandátum hiányzik a kétharmadhoz, az olyan, mintha megvolna, tekintve a magyar képviselők érdekes távolmaradási szokásait és tévesztéseit.
megfelelő eszközökkel csak a hülye nem szed össze ennyit a mindenkori ellenzéki frakciókból

Én is akarok kommentelni 2010.04.11. 14:57:18

Török Gábor:
Mennyire lesztek leszabályozva majd este az M1-en? Pl. ott ha a vége felé megemlítenél 1-2 érdekes, átszavazós körzetet és hogy mi lett a végeredménye, kíváncsi lennék majd a véleményetekre (természetesen az eredménytől függetlenül), vagy ilyen magánakcióktól el vagytok tiltva?

Jack_Ryan 2010.04.11. 14:57:31

@nfgy: Nem hiszem, hogy Ovidék is így gondolnák. Egyébként mókás lesz majd hallgatni ősztől az Ovi takarodj!-t. Hiszen meglepő módon például nem csökken majd a benzin és - óh borzalom! - a gáz ára sem. Pedig, ugye, csak akarni kell, és nagyot álmodni.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 14:57:33

@ubul2000: Nekem azt mondja, hogy a jobbos megyék aktívabbak, a balosak kevésbé. Ez kihat az ottani eredményekre, mert véleményem szerintek a balos szavazók azokon a helyeken, ahol eddig erősebbek voltak, inkább otthon maradnak.

A keleti megyékben a relatíve magasabb részvétel az én megfigyelésem szerint azt jelenti, hogy a volt balos szavazók aktívabbak, és inkább a Jobbikra szavaznak, minthogy otthon maradnának.

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2010.04.11. 14:57:41

@nestrot10: ízléstelen vagy.

Kedves Gábor, az ilyeneket nem lehet kimoderálni?

bioLarzen 2010.04.11. 14:58:32

@nestrot10: Gratulálok a kifinomult humorodhoz.
Szüleid biztosan büszkék lennének rád, ha tudnák, milyen magam erkölcsi szintet tudsz te megütni.

bio

bigapples 2010.04.11. 14:58:48

@Rowar Atkinson: Pontosan én is így gondolom, a keleti jó adatokat az adja, hogy a feszítő szociális, gazdasági, rendészeti problémák miatt sikerült a Jobbiknak aktivizálni olyan választópolgárokat, akik eddig nem jártak el szavazni.

gyepesJani 2010.04.11. 14:58:51

@Navégre:
+@email:
köszi mindkettőtöknek

nfgy 2010.04.11. 14:59:24

@peacekeeper:
Ha a nép zöme mellette áll,és nem kap a Parlamentben 2/3-ot feloszlatja (sima 50%) és új felhatalmazást kér az őszi önkormányzatival egyidőben.
Tud majd mutogatni,hogy nem szavazták meg a képviselők számának felezését stb.A Jobbik dettó MSZP egyebek.

török gábor 2010.04.11. 14:59:28

@Én is akarok kommentelni: természetesen arról beszélünk, amiről akarunk, csak el ne vesszünk ennyi információ között. a stúdióban azért egészen más figyelni, mint otthon :) az igazi munka majd az adás után kezdődik.

Vénveterán 2010.04.11. 14:59:59

Érdekességek:
"Egy választópolgár az egyéni szavazólapot az átvételt követően a szavazatszámláló bizottság jelenlétében széttépte. A széttépett szavazólap a bizottságnál maradt." "Intézkedést nem igényelt "

"Egy szavazópolgár ittas állapotban jött szavazni. Kb. fél óráig a helyiséget nem hagyta el. Segítséget nem akart elfogadni, negyed óra múlva megnyugodott, szavazott és elhagyta a helyiséget. " "Intézkedést nem igényelt "

"Két választópolgár- akik családtagok- fel lettek szólítva, hogy külön fülkében szavazzanak. Ezt követően a testvér is jött szavazni a szavazókörbe és a szavazás ideje alatt szitkozódott, fenyegette a HVB tagjait. ("lehet sorba állni és egyenként a bizottságra borítom a fülkét"). Közben a másik családtag a szavazóhelyiség ajtajában végig használta a mobiltelefont. A szitkozódó, szavazásra jogosult személy távozáskor is folytatta a hangoskodást és a szavazóhelyiség ajtaját bevágva távozott."
Intézkedés:
"A HVB elnöke felszólította a szitkozódó állampolgárt, hogy fejezze be a testület sértegetését, mivel a szavazópolgár szavazata leadása után elhagyta a szavazóhelyiséget, további intéz- kedést az esemény nem igényelt. "

:D

jjulie 2010.04.11. 15:00:13

@ubul2000:

ez jó volt, (megbocsájtom, hogy a barca ellen drukkoltál)

Navégre 2010.04.11. 15:00:24

@peacekeeper:
Attól ,hogy nem lesz koalíció, nem lesz tilos a Fidesznek együttműködnie egy másik párttal. Az LMP tűniki legalkalmasabbnak erre. De ha jól marketingelnek pl egy kettős állampolgárságos javaslatot, a Jobbikot vagy az mszpt is rá tudják szorítani, hogy megszavazza.

Ha megva a 2/3 akkor is jó ha többpárti támogatással születnek a 2/3os törvények. Úgy írsz, mintha a Fidesszel semmi esetre nem szavazhatna együtt senki az új parlamentben. De nem értem, miért.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 15:00:31

@callahan: Negligálni kell az ilyen ökröket, akkor megunják

Trex59 2010.04.11. 15:01:19

@nestrot10: te mekkora tapló vagy..

Interlock (törölt) 2010.04.11. 15:01:58

@nestrot10: Lehetne ragozni, de minek: bunkó vagy.
Tényleg elkelne néha a moderálás...

nestrot10 2010.04.11. 15:02:09

@Ne szavazz a 4 mutyi pártra, Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz:
Igazad van.
Mindeki tudja, hogy a Fityisz a csalást és kamuzást alkalmazza, az anyját is eladná, hogy lophasson már az Eu-s pénzekből és az adófizetőktől,.. , és visszaadhassa a 7 milliárdot a " befektetőknek" akik " kisegítették" 8 év alatt .

is 2010.04.11. 15:02:18

@civistroll: "ha nem lesz meg a 2/3-ad, kocc az országból...

Nincs értelme maradni. "

ha meglesz a 2/3-ad, kocc az országból...

Nincs értelme maradni.

ez a kettő kb. egyformén értelmes.

Anyád a baráthal 2010.04.11. 15:02:28

@Ordnassac: Ne bántsátok azt a szegény nesztrottyot. Teljesen be van szarva, és mint egy sarokba szorított vadállat csak vagdalkozni tud. Persze az is lehet, hogy nem magyar, hanem Bolgár vagy Orosz. :)

Mindegy, a lényeg, hogy pár óra, aztán vagy a guta üti meg, vagy az ápolók érnek vissza, és leszedálják.

jjulie 2010.04.11. 15:02:31

@nfgy:

csak akkor meg ne hogy még 50-t se kapjon(mandátumban)

peacekeeper 2010.04.11. 15:02:42

Tippek 15 órára?
Nekem országosra 44%.

bioLarzen 2010.04.11. 15:03:14

@peacekeeper: Természetesen csak abból tudok véleményt alkotni, ami átlagpolgárként eljut hozzám, de én úgy látom, hogy OV-nek 2002 óta már olyan hatalomszomja lett, hogy ha végül 1 szavazattal nyernének, akkor is ő lenne a világ legboldogabb embere.

De adja az élet, hogy ne legyen igazam, és ő bizonyuljon az eddigi legjobb miniszterelnöknek... az országnak szüksége lenne már nagyon egy ilyenre, és, bár én nagyon nem OV-t látom a jó megoldásnak, boldog lennék, ha bizonyítaná, hogy feleslegesen aggódtam.

bio

Jack_Ryan 2010.04.11. 15:03:36

@Diocles: álmodik a mucsa nyomor: ha 10 mandátum hiányzik, esélyük se lesz nekik a 2/3-ra. Arra odafigyelnek majd az ellenoldali tettestársak a honatyaságban

nestrot10 2010.04.11. 15:04:19

@callahan: nagyobb "nyelvvel"............ akkor talán sikerül.....:)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.04.11. 15:04:36

@Rowar Atkinson: Rengetegszer mondtam, hogy az MSZP sek jelentős része átszavaz a jobbikra...

off: hír tv szerint magas a részvétel Bp en. Mire jó ez?

ubul2000 2010.04.11. 15:05:20

@Rowar Atkinson: bár a próféta beszélne belőletek (bigapples-t is értve)

is 2010.04.11. 15:05:40

@Navégre: "...a Fidesszel semmi esetre nem szavazhatna együtt senki az új parlamentben. De nem értem, miért. "

azért, mert a FIDESZ 15 év alatt mindenkivel szembehelyezkedett, erre dresszálta a választóit. cserébe mindegyik másik is kénytelen erre dresszálni a sajátjait. MSZP-MDF-Jobbik világos, az LMP meg, ha tényleg volt SZDSZ, akkor azért nem engeheti meg, hoyg a FIDESZ-szel kiegyezzen, hiszen akkor az SZDSZ belőle is kilép, és pá.

Interlock (törölt) 2010.04.11. 15:05:58

@Navégre: "Úgy írsz, mintha a Fidesszel semmi esetre nem szavazhatna együtt senki az új parlamentben. De nem értem, miért. "
Mert sajnálatos módon ilyesmit láttak az emberek mostanáig: ellene szavazni bárkinek csak azért, mert másik párttól jött egy ötlet. Túl kevés volt a kivétel, én is így látom.
Egyébként 2/3 nélkül is elég szépen lehet kormányozni, csak a glóriát nem lehet egyből az ember feje köré rakni...

pannonfunk 2010.04.11. 15:07:15

@peacekeeper: Én is 44%-ra tippelek. Átlaga a 2006-osnak és az 1998-asnak.

jjulie 2010.04.11. 15:07:47

@Zengőtorkú Nyivákoló:

hogy a hírtv mondja, vagy hogy magas?

Diocles 2010.04.11. 15:08:12

@Jack_Ryan:

na majd meglátod szocikám.
a Jobbik eleve olyan hihetetlenül heterogán, egy Balczótól, egy Gyenestől (akik akár Orbán hivei is lehetnének, és még lehetnek is) kezdve ismeretlen karrieristákig, hogy idő kérdése csak a komoly lemorzsolódás.

az MSZP meg... hát, pl. a leendő titokminiszter összefut a folyosón pl. egy bizonyos Sanyi nevű úriemberrel (nem véletlen a keresztnév), hogy Sanyikám, hát itt vannak ezek a papírok, hát ez bizony vastagon hűtlen kezelés, most küggyem a rendőr és ügyész haverjaimnak, esetleg meg tudjuk-e másként is oldani?...

Hóember 2010.04.11. 15:08:36

@török gábor: Elképzelhetőnek tartod, hogy mégis beeleőzik az MSZP-t?

peacekeeper 2010.04.11. 15:10:17

@nfgy:
tudod, ez egy komoly blog.
illik legalább tisztában lenni az alkotmánnyal meg a választási szabályokkal, hogy mikor és KI oszlat fel egy parlamentet.
A Fidesz akármennyit nyer, nem kockáztat egy újabb választást.....mert ott csak rosszabbul szerepelne....mint most.

is 2010.04.11. 15:10:19

@bioLarzen: bár én is tudnám ilyen optimistán szemlélni. sajnos 2006 óta Orbán annyira beszorította magát a sarokba (se vizitdíj, se tandíj, se vagyonadó) népszerűségi alapon, hogy nekem már egy öreg Kádárnak tűnik, aki csak a botrányt nem akarja. és így is választja maga köré az embereket. Pokorni, Kósa, Áder, akik valaha is felemelték kritikusan a hangjukat, mind félre vannak állítva. Mádi Lészló nem 10 éve volt, hanem 10 hete, nem lehet azzal jönni, hogy megváltozott.

Navégre 2010.04.11. 15:10:47

@török gábor:
Gábor, nagyon érdekesek lennének a térképek a 2006-os és a mostani részvételről de szinte olvashatatlanok rajtuk a számok.
Tudtok rajtuk nagyítani egyet?

andzsin 2010.04.11. 15:10:49

@török gábor: ez jó munkahely, 4 év alatt csak egyszer kell dolgozni, de akkor nagyon:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

E.G.O. 2010.04.11. 15:10:59

@Anyád a baráthal: Nekem is feltűnt, hogy az idő előrehaladtával nestroll, julibácsi és a többi nickje (sztem ugyanannak) egyre agresszívebb, úgy vélem az első részeredmény-közlésnél fog tetőzni a vérnyomás, na akkor kell majd moderálni, vagy kidobni a 18-as karikát.

joe2010 2010.04.11. 15:11:14

@török gábor:
A barátom, aki így járt azt mondta, hogy a számítógépen szerepelt az ő kérelme, de azt kézzel át kellett vezetni egy külön névjegyzékbe ellenőrzés itt-ott és csak 2-3 ember foglalkozott velük (több száz embernél ez eléggé megerőltető). Majd mikor már mindenki zúgolódott (2 óra várakozás) beállítottak még 3 embert az ügyintézéshez. Ez Pécs és a buta szabályozás.

ati27 2010.04.11. 15:11:16

Azért ne felejtsük el, hogy éppen ezen a hétvégén zajlik egy másik esemény is mosonmagyaróváron: www.rlm.at/cont/gal993.htm
Miért kapcsolódik ehhez? Már 4 éve is pont így jött ki. Sokan egész hétvégén itt vannak, és átjelentkeznek/átjelentkeztek akkor is. Annak idején el is hangzott a vád: Sokan átjelentkeztek Mosonmagyaróvárra, biztos választási csalás miatt! Persze..

Pulykavirsli 2010.04.11. 15:11:23

Meg tudná mondani valaki, h melyik csatornán lesz "körkapcsolás" a pécsi, szegedi, debreceni stúdiókba?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.04.11. 15:11:46

@jjulie: nem értem mitől lenne magas meg egyáltalán

Bona Fides 2010.04.11. 15:12:13

Én csak emlékeztetni szeretnék, hogy kampánycsend van és ez a post a részvételi arányokról szól.
Köszönöm.

marosy 2010.04.11. 15:13:24

Éppen meggyes buktát sütök.

Navégre 2010.04.11. 15:13:39

@is:
@Interlock:

Remélem ilyen helyzetben tud majd a Fidesz olyan javaslatokat terjeszteni a pralament elé, amit vagy

1) fog tudni egy másik párt is támogatni
2) vállalhatatlan lesz nem támogatnia

nestrot10 2010.04.11. 15:13:50

46.18% lesz 15 órakor

AIR 2010.04.11. 15:14:00

@Bona Fides: de jelenleg offtopikként üzemel, ami láthatóan nem okoz gondot a bloggazdának, szóval?

chelsea.hu 2010.04.11. 15:14:46

Győrből kérdezném. Mi a véleményetek, hogy Dunántúlon az országos átlaghoz viszonyítva miért esett vissza a megyékben a részvétel?
Melyik párt választói maradhadtak otthon döntően?

Spiro 2010.04.11. 15:15:14

A választások után arra kell majd tippeket gyüjteni, mikor, hányan fognak a Jobbikból átlépni a Fidesz frakcióba, a beigért helyes kis pozíciók miatt.
Ez már az Fkgp és az Mdf esetében is működött.

Xorg9999 (törölt) 2010.04.11. 15:15:17

Tekintve, hogy a 45,8%-al már elkéstem legyen 46%...

szubjektiv 2010.04.11. 15:16:24

@Bona Fides:
Beszélgetünk, nem kampányolunk.

nestrot10 2010.04.11. 15:16:25

@marosy: Narancsost süss--azt szokta meg a gonosz törpe:)

T.Wolfgang 2010.04.11. 15:16:31

@torok gabor
Gabor, te sosem szoktal az asszonnyal veszekedni? Mi a felesegemmel teljesen ellentetes nezoponton vagyunk, es minden valasztasnal egymas torkanak esunk

török gábor 2010.04.11. 15:17:47

@T.Wolfgang: politikai "nézőpont" miatt soha... :)

marosy 2010.04.11. 15:18:00

@bioLarzen: Elqurónál bárki jobb.

Jack_Ryan 2010.04.11. 15:18:01

@Diocles: sosem voltam szoci, ma szavaztam először rájuk, és épp amiatt a maffia-mentalitás miatt, amit épp te firkantottál ide most. Mert inkább az enyveskezű szoci csürhe, mint a vérprofi kőkemény maffia. Ha már ilyen szerencsétlen ez az ország, hogy ezek közül kell választani...

Interlock (törölt) 2010.04.11. 15:18:28

@Navégre: Ebben én is őszintén reménykedem, ideje lenne azt az egységet látni odafent, amit a kampányok alatt hirdetnek.
Mindig a melóhely jut eszembe: olykor sokmilliós összegeket érintő dolgoktól vitázik tíz-húsz olyan ember, akik máshogy látják, itt-ott még egymásra is haragszanak. Aztán valahogy mégis lesz megoldás, mert a nagy, közös cél az, hogy menjen a szekér (illetve, akivel sehogy sem boldogulnak, azt áthelyezik, kivágják). Konstruktív hozzáállás, és kompromisszumkészség, ezt hiányolom "fentről" a legjobban.

nestrot10 2010.04.11. 15:19:09

@Spiro: Na jah, mert az Orsós- orbán mindig is egypárt rendszerre törekedett...mindenkit beolvasztani maga alá, hogy többen nyalják a seggét:)

JAS39 2010.04.11. 15:19:13

Most már úgy tűnik, h nem a 98-ashoz, hanem a 2006-oshoz lesz közelebb az idei rv arány. 2006-ban 13-óráról 15-re bő 10 %-kal növekedett a résztvevők száma, ha most is marad ez a dinamika akkor 45-46% körüli részvételi arányt látunk majd 15:00-kor. Az én tippem: 45.67%

Ha így lesz és bejön a 10%-os növekedés, akkor egyre valószínűbb, h 63-65% között lesz a vége. Ha a dinamika megtörik akkor új forgatókönyv kell a törés mértékétől függően.
Ami viszont már szinte biztos(90%), a részvétel 60% fölött alakul.

A mi kis versenyünkben egyre inkább Nándesz és -tara- lehet a befutó:

1.mindentudoka 55
2.malacz69【ツ】pezsgője mellet már ott a pohár 56
3.lorantka_a_gall 58.5
4.Ordnassac 60.58
5.Lucilius 60.74
6.Bona Fides 61
7.Kara kán 61
8.JAS39 61.63
9.daniferi 61.85
10.Vénveterán 62
11.Jeff_Lebowski 62.25
12.ati27 62.3
13.Nándesz 63
14. -tara- 65
15. Róbert__ 68

Versenyen kívül:
jaegtoer 57.17
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? 63.92
szubjektiv 63.25
szobatars 64

marosy 2010.04.11. 15:19:18

@nestrot10: Ez egy szabad ország állítólag: olyan buktát sütök amilyet akarok és a pezsgő már be van hűtve.

neurotikk! (törölt) 2010.04.11. 15:20:46

Szerintem sokan lehetnek az utolso pillanatban donto szavazok. Arrol is hogy mennek-e, arrol is hogy melyiket valasszak a ketto, harom szamukra lehetseges kozul, amelyeknek mindnek van pozitivuma, negativuma, bizonytalansaga. Itt szep nagy egeszek maszkalhatnak meg fel ala a veglegesben az elozetes becslesekhez kepest.
Talan a Fidesznek kedvez az egesz hatarozatlansag? Beall a tomegbe a bizonytalan ha mar dont vegre?

Bona Fides 2010.04.11. 15:21:12

@szubjektiv: Helyenként egyesek nem éppen beszélgetnek.

nestrot10 2010.04.11. 15:21:12

@marosy: szabad áldemokratikus ország. Pohl Péteresített ügyészséggel,...kordonbontó cigó és bandájával,....oszt jó napot...A meggyes is megfullaszt...zabáld nyugodtan:)

Hóember 2010.04.11. 15:21:56

met.hu/kepek/brod/index.php
Inkább a csak a Dunántúlon eseget, keleten szép idő van.

mrs. white 2010.04.11. 15:21:57

15 órás tipp 44.8%. Egyébként nestro 10 esete mutatja szépen, amikor a kör bezárul a szélsőbalos szavazóból szélsőjobbos lesz, csak a körív mentén a rövidebb utat választja.

Diocles 2010.04.11. 15:22:50

@Jack_Ryan:
a fiúk közismertek eléggé kezdők és naívak voltak, aztán hasonultak hozzátok, mert élni akartak.
ha nincs Drazsé, nem lenne Pintér sem, de van, és hatékony.
ne őket hibáztasd azokért a dolgokért, amiket a másik oldalról importáltak.

marosy 2010.04.11. 15:23:46

@nestrot10: Ha nem tetszik el Lehet Menni a P-ba.

discretio 2010.04.11. 15:23:57

@is: Van igazságod , de ismered a győztes mindent visz.. De ha valaki akkora lúzer, mint Fleto, hogy a nagy taktikázgatás közben saját magát sikerült kinyomni a hatalomból az örülhet a végén, hogy Katusnak megmaradt a pápai panel, mert Klárika egyszer kifogja tenni a szűrét a villából... Nem az a tipus, aki sokáig együtt él egy vesztessel.

Bona Fides 2010.04.11. 15:24:28

@Jack_Ryan: "...sosem voltam szoci, ma szavaztam először rájuk..."

Jaj! Ez olyan bájos! :))))))))))))

E.G.O. 2010.04.11. 15:24:55

@marosy: Szia Batman! Ő nem így gondolja, de ez Téged cseppet se zavarjon! Süssed nyugodtan, pezsgőt pedíg készítsd elő!

nestrot10 2010.04.11. 15:25:23

Az lesz szép amikor az Orsós nem megy be a parlamentbe és Vona Gabi felszólal és utal arra, hogy a cigók nem szeretnek dolgozni.)))hehehe

Idet 2010.04.11. 15:25:34

@Ordnassac: A fatornyosból jöttem haza de., az intercitty első osztálya is színig volt (máskor nem), két biztos... opps, nem írjuk ki a pártot, ugye, vasutas szavazóval ültem szemközt és dumáltunk; aki mobilozott, mind azt akarta, hogy várják meg, és majd együtt mennek... szóval, sztem lehetséges a 60% fölötti részvétel. Tényleg az egész ország mozog, ahogyan egyesek mondták...

UV_lámpa 2010.04.11. 15:25:50

Olvasom valahol, hogy: "A szavazólapokat többféle biztonsági jellel is ellátták, így például mikroírással és uv-nyomattal. Ez utóbbi az UV-lámpa alatt egyebek mellett a választás évét, 2010-et valamint az országgyűlési képviselők választása feliratot mutatja uv-lámpa alatt. Ezeket a jeleket, ahogy a forgalomban lévő papírpénzek többségét, uv-fény alatt könnyen fel lehet ismerni." Persze vittem is magammal szavazáskor 2 féle UV-lámpát, de semmi feliratot nem fedeztem fel egyik papíron sem. Valaki tesztelte ezt esetleg?

Spiro 2010.04.11. 15:25:51

@nestrot10:

Az képviselő átcsábítással erősödik is, míg a másik gyengül (kevesebb hozzászólási idő, stb.) és ez a módszer a koalíciónál sokkal olcsóbb.

Idet 2010.04.11. 15:26:18

@sire-lancelot: Ja. Én meg beugrottam...

nestrot10 2010.04.11. 15:27:03

Most egy kicsit békén hagyom a megvezetett fityisz seggnyalókat..........megyek WC re--kiteszem a FIDESZT:)

neurotikk! (törölt) 2010.04.11. 15:27:10

@Bona Fides: csak nagy a reakcioideje, a kesleltetese. : )

Aszi 2010.04.11. 15:28:11

Szóval a részvételi aránynak komoly jelentősége lehet, bár nem tudjuk, hogy mi. Köszönjük, Török Gábor, megint okosabbak lettünk! Mindig is tudtam, hogy óriási szükség van Magyarországon politológusokra.

AIR 2010.04.11. 15:28:16

@Idet: miért nem írjuk ki a pártot? :D
a legmókásabb, amikor páran a kampánycsend nehéz terhétől vezérelve azt hiszik, ez olyan, mint amikor a TV2-n nem utalhatnak xy RTL Klubos munkájára (mert reklámnak hat).

peacekeeper 2010.04.11. 15:28:37

@Interlock: @is: @bioLarzen: @Navégre:
Nem azért nem fog senki együttműködni a Fidesszel, hogy úgy viselkedjenek vele, amilyen ellenzék ő volt.
Hanem azért, mert olyant és úgy akar, amit senki más.
Vagyis nagyon nagy az esélye, hogy amit akar, abba bele fog bukni.
Aki meg vele szavaz, az osztozik a bukás felelősségében.
Ezért mindenki a Fidesz bukása utáni időkre fog készülni.
Ha meg véletlenül olyant javasolna, amit a többiek megszavaznának, az csak olyan lehet, amiért vagy a sajátjai ábrándulnak ki belőle, vagy az EU és a pénzvilág, ha a Jobbik segíti.
mindegyiknek ugyanaz az eredménye. Egy nagyon gyors leamortizálódás.......és menetelés az államcsőd felé...

Orbán most fogja megenni, amit 8 évig főzött magának....
Beszorította magát a saját csapdájába....reformokat nem csinálhat, a kassza meg üres, nem úgy mint 98-ban...
Na, ez a játék vége, csak idő kérdése.....

soroslo 2010.04.11. 15:28:50

Szavaztam én is!
meg visszafelé megálltam a sarki büfében. (Szeretnek, mert szoktam néha egy-egy sört fizetni ide-oda. :) )
Röviden a hevenyészett exit-pool:
Lmp: aztsetudjákmiaz
Mdf: 0
fidesz: a szokásos 3
Jobbik: 3 (korábban, ahogy emlékszem 2006, de lehet, korábban is mszp)
Itt tehát a jobbik vált vált vetve jut be a Fidesszel.
Hangsúlyozom, nem reprezentatív.
Ha kimoderáltatnék, @Gábor legalább 19:00 után dobd vissza.
:)

Anyád a baráthal 2010.04.11. 15:28:52

@Bona Fides: Főleg, hogy őt csak a fidesz adatbázis zavarja, a maszopé nem.

andzsin 2010.04.11. 15:29:59

@nestrot10: tök jó lesz ez az elkövetkező pár év. olyan jókat fogok röhögni, amikor a Jobbik szapulja Orbánt és hülyébbnél hülyébb állításaival fogja szembesíteni. Bár a fejem teszem rá, hogy ő maga nem fog ott válaszolgatni, majd elvégzi ezt helyette a kancelláriaminiszter.

E.G.O. 2010.04.11. 15:30:49

@nestrot10: Nem fontos visszajönnöd, valahogy kiheverjük!

jjulie 2010.04.11. 15:31:08

@mrs. white:

a szélsőbalos a TGM, jobbikos lett, nem is tudtam

DarkSide 2010.04.11. 15:31:50

46,58% 15:00 országos átlag

nestrot10 2010.04.11. 15:32:25

@andzsin: jobb lesz a műsor mint a Torgyán papával:)
egyébként: 46.78 a részvétel..majdnem eltaláltam:)

ubul2000 2010.04.11. 15:32:26

43-44%-nál nem lesz az több, mondjuk 43,6%

Hóember 2010.04.11. 15:32:29

@UV_lámpa: biztos nem volt jó a hullámhossz.
Aki mikroírást szeretne látni, nézze meg otthon a nagyi receptjeit, mert azon mindegyiken van: a "vonal", ahol alá kell írni nem vonal, hanem egy sor szöveg "az Országos Egészégpénztár vénye"

marosy 2010.04.11. 15:32:36

@soroslo: én már egy hete szavaztam, nem tudtam kivárni még egy hetet.

nestrot10 2010.04.11. 15:33:19

Na tényleg szaladok WC-re, mert az Orbán is tülemkedik ki a seggemen már:)))

Pedró27 2010.04.11. 15:33:40

@civistroll: "ha nem lesz meg a 2/3-ad, kocc az országból...

Nincs értelme maradni."

Ha túl leszünk a posztkádárizmuson, annak az lesz az első jele, hogy nem fog boldog-boldogtalan örökké kivándorlással fenyegetőzni.

Te tényleg azt hiszed, hogy ha leírsz egy ilyet, akkor a balosok egyből a szívükhöz kapnak?

(Félreértés ne essék, ha balosok mondanak ugyanilyet, arról is ugyanez a véleményem.)

Ordnassac 2010.04.11. 15:33:46

Budapesten túllépték az 50%-ot.

Elnézve a többi megyét: mindenhol meglesz az 50%.

Jack_Ryan 2010.04.11. 15:34:11

@Diocles: Azért engem hagyj ki a "hozzátok hasonulás"-ból, oké? Anno még naiv kisfiúként tapsoltam Ovinak a Hősök terén, 89-ben. És amúgy őket sem kellett félteni, már 93-ban kimutatták a foguk fehérjét, nem kellett nekik ahhoz a drazsé.

mrs. white 2010.04.11. 15:34:18

@peacekeeper: Érvelésed pont arra boldog állapotra emlékeztet amiért az mdf volt hibás mindenért és nem a kádári negyven év. Ha neked ez örömet okoz ám legyen.

jjulie 2010.04.11. 15:34:49

@peacekeeper:

öregem, egyetértek, mintha én irtam volna, (nemhiába, minketten jártunk már horitsonban...)

kalapácstollú 2010.04.11. 15:34:53

@Rowar Atkinson: 48,89% volt 2006-ban, a legutóbbi ogy-i választások első fordulójában, 15:00-kor.

ubul2000 2010.04.11. 15:36:03

@ubul2000: Hát. tévedtem, de még mindig sokkal kevesebb, mint korábban (2002-2006) de csökken a különbség

Interlock (törölt) 2010.04.11. 15:36:13

@peacekeeper: "olyant és úgy akar, amit senki más"
Nekem valahogy nem jött át, hogy mit akar :-( Egységesíthetem is: totál homály, hogy most bármelyik mit akar. Vannak utalások, elejtett féligazságok, de erős tanácstalanságot látok, szerintem olyan lesz a kormányzás, mint a gyerekek viselkedése: tesztelgetik majd a határokat, a mi tűrőképességünket. Valószínűleg egy évig csak a korábbi vezetés hibáiról fogunk hallani, addig sem kell nyilvánosan belemenni abba, mihez kellene (kellett) először hozzányúlni.

cambridge.on 2010.04.11. 15:36:21

@nestrot10:
nestrot10 2010.03.08 12:40:09 JOBBIK AZ A BOLONDOK GYÜLEKEZETE---MORVAI KRISZTINŰVAL AZ ÉLEN, ÉS A BAROM VONA ÉS KÉMÉNYSEPRŐS EGYENRUHÁS BAJTÁRSAI:)

nestrot10 2010.03.07 09:16:35
Népszabadság?... nem újság , klotyópapír tehát mindegy mit mond és miről van meggyőződve:)) nincs súlya!

Nestrot 10. Te balos sem vagy , jobbos sem vagy.
Te egyszerűen csak szánalmas vagy!

Nem akarok veled vitatkozni, azért elégítsd ki a kíváncsiságom:
a 10 az az életkorodat jelenti, vagy ennyi az IQ értéked?
Egyébként mindegy, egyik esetben sincs itt a helyed!

Ordnassac 2010.04.11. 15:36:27

A négy évvel ezelőtti adatokhoz képest továbbra is Budapest (-4,57%), Baranya (-5,55%) és Kom-Eszt. (-3,74%) a három legnagyobb különbségű

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.04.11. 15:37:38

Na azé szabolcs elképesztően feljött hihetetlen, szerintem ott a jobbik tarol.......

Vénveterán 2010.04.11. 15:37:47

Részletek
Legnagyobb visszaesés: Baranya(-5,55%), Bp(-4,57%), Komárom(-3,74%), Csongrád(-3,17%)

Bácsban(-0,28), Jász-Nagykun-Szolnokban(-0,32%)
Hevesben(-0,55%) és Szabolcs-Szatmár-Beregben(-0,65%) a legkisebb a visszaesés. (mindenhol elmarad a szavazási kedv 2006-hoz képest átlag 2,11%-al)

Robinzon Kurzor 2010.04.11. 15:38:04

15 órakor 46,78%

2006-hoz képest a különbség egy kicsit csökkent, de stabilan 2% feletti.

Ha így megy tovább, akkor 65% körül lesz a vége.

nyili · http://www.netambulancia.hu/img/upload/cikkek/2009_48_het/nyilas_fokep_jpg_200911261141378484.jpg 2010.04.11. 15:38:33

Remélem a dörömbölés után 25-30%-kal berontunk a Parlamentbe!
He-he-he...

civistroll 2010.04.11. 15:38:54

@Ordnassac:

Ez érdekes, vajon Bp-en miért nem mennek el az emberek?
Nem akarnak változást?

Rowar Atkinson 2010.04.11. 15:39:17

@Ordnassac: Úgy van, és emiatt továbbra is tartom, amit fentebb már írtam.

Ordnassac 2010.04.11. 15:39:18

@Zengőtorkú Nyivákoló: honnan gondolod, hogy a jobbikosok mentek el szavazni ennyien?

mrs. white 2010.04.11. 15:39:31

@jjulie: Azt eddig is tudtam hogy dixleksziás vagy, hanyagolj légyszíves. Trollokat nem etetek. Amugy ne sírj jjulike lesz még maszop lesz még lágy kenyér. A munkáspárttal összeállva símán meglesz 4 év múlva az 5%. Akkor majd csápolhatsz az első sorban.

S-1-5-7 2010.04.11. 15:40:05

"70. § (1) A választópolgár a szavazólapot borítékba teszi, és a szavazatszámláló bizottság előtt urnába helyezi."

Volt olyan OVB határozat, hogy nem kötelező borítékba tenni, de oda kell adni a borítékot.

Mi a fenének kell boríték egyáltalán?
Szerencsétlen szavazatszámlálók szívnak csak vele.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 15:40:31

@cambridge.on: Az időded pocsékolod, ha ezzel a trollal vitakozol.

jjulie 2010.04.11. 15:40:38

@mrs. white:

nem a kádári 40 év, de nem csak azért, mert 56-tól 89-ig az 33, hanem a magyar birtokos nemesség miatt, a napóleon óta, akkor is balekok voltak amikor még volt birtokuk, és akkor is amikor már elbukták, ehhez képest a kádár 33 éve az egyetlen olyan periódus jó priódusa magyar falunak, amikor annnyi paprikáscsirkét evett a magyar paraszt nokedlival amennyi belefért

magyar város meg fábol vaskarika, vagy nem város, vagy nem magyar

marosy 2010.04.11. 15:40:40

@civistroll: Azért nem mennek el Budapesten, mert ott sok a panel-proli és ők inkább távol maradnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.11. 15:40:59

Amikor én mentem szavazni 11-kor, akkor annyian voltak ott, hogy percekig sorba kellett állnom.

Ordnassac 2010.04.11. 15:41:12

@civistroll: nem hiszem. A korábbi szocialista, illetve SZDSZ-es szavazók egy része bizonytalan. Aztán nem mennek el.

E.G.O. 2010.04.11. 15:41:45

@civistroll: Szerintem a csalódottság és a tanácstalanság itt passzivitást szül, ehhez az összes párt asszisztált, filozófiától függetlenül. Tulajdonképpen erről értekezett T.G. a "Miért menjek el szavazni" bejegyzésnél.

Vénveterán 2010.04.11. 15:41:56

@Ordnassac: Most Te nyertél:)

Bp-en még mindig 70 ezerrel kevesebben szavaztak mint 4 éve!

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.04.11. 15:42:21

@Ordnassac: Természetesen nem tudom...tipp de erős.

Ordnassac 2010.04.11. 15:42:28

@MVP-pajzs: ehhez képest a gyakorlat az, hogy a szavazatszámláló bizottság egyik tagja megkérdezi az embert, hogy kell-e boríték.

abrakadabra40 2010.04.11. 15:43:23

Ny.Magyarország felzárkózott.
Ez jó hír a Fidesznek.

A részvétel szinte biztos, hogy 64-65% lesz.
(Ez szintén jó a Fidesznek)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.04.11. 15:43:31

Számomra az a megdöbbentő, hogy csak a jobb meg a bal oldalban tudunk gondolkodni?

Mind a kettő, csalt, lopott, hazudott, ígért fűt-fát.
Becsaptak sokszor, tehát nem szavazok rájuk.

Lehetőséget adok az újaknak.

Hogy ezt miért nem így látják az emberek?

Ordnassac 2010.04.11. 15:43:40

@Vénveterán: nem jó jel az MSZP-nek szerintem. Csongrád is "feljött".

peacekeeper 2010.04.11. 15:44:41

@Interlock:
Bocs, most kapcsoltam, hogy kampánycsend van...
majd utána leírom, a lényeg, hogy biztos azt csinálnák, csak nem lesz idő, már másnap dönteni kell fontos dolgokban....

VIKUNYA 2010.04.11. 15:45:21

A 2/3-ad szakértőket kérdezem, hogy állunk?

Vénveterán 2010.04.11. 15:46:38

@callahan: Szólni kellene annak az egynek, hogy ne rontsa el a statisztikát:D

kalapácstollú 2010.04.11. 15:46:39

@civistroll: Hé, ott a legnagyobb a megjelenési arány!

P. A. 2010.04.11. 15:47:06

15 óra

2. választókerület részvételi adatai
A választási névjegyzékbe felvett választópolgárok száma: 49 166 fő
Szavazott: 27 703 választópolgár
Megjelent a választópolgárok: 56,35 %-a
Még nem szavazott a választópolgárok: 43,65 %-a

1. választókerület részvételi adatai
A választási névjegyzékbe felvett választópolgárok száma: 19 155 fő
Szavazott: 10 496 választópolgár
Megjelent a választópolgárok: 54,80 %-a
Még nem szavazott a választópolgárok: 45,20 %-a

peacekeeper 2010.04.11. 15:47:52

@Fedor:
Én is akkor voltam....
Akkor jöttek az emberek a templomokból....azért voltak sokan....

kalapácstollú 2010.04.11. 15:47:55

@VIKUNYA: Nem veszem magam megszólítottnak, azonban úgy vélem, meg lesz a 2/3.
(második legtöbb voks pedig a fidesznek, aztán mszp, végül a jobbik...:))))

stratez 2010.04.11. 15:48:06

Búcsúzóul még sikerült elkúróéknak elkúrni a lebonyolítást is. Hihetetlen micsoda egy balfasz társaság, a 6-7.kerületben is több száz méteres sorok állnak...

jjulie 2010.04.11. 15:48:37

@mrs. white:

szélsőbalosokról írtál nem tudud, mitjelent és hogy kik azok?

nem azok akikre a vezéred ráfogta? (ja, nem a vezéred, hanem a szijjártó, őt szoktad itt felmondani)

old_field 2010.04.11. 15:48:40

@peacekeeper: Amit leírtál az egy stabil út a bukáshoz, átlagos IQ-val lekövethető...
nem értem miért gondolod, hogy ezt követné bárki is.
Ov. már most előbbre tart a szakmai (kamarákkal) egyeztetésekben, mint amire a maszop jutott 8 év alatt.
Nem olyan furmányos dolog ez , mint ahogy gyurcsányiék előadták.
Amúgy nem hinném, hogy egyedi gazdasági szintek és ország adottságok/jellemzők miatt lennének általános megoldások.
Ez a tipikus szadeszes gondolkodás : "majd a piac megoldja..."
hát... nem oldotta meg , ők viszont loptak közben gátlástalanul...Brávó ! :)

nyili · http://www.netambulancia.hu/img/upload/cikkek/2009_48_het/nyilas_fokep_jpg_200911261141378484.jpg 2010.04.11. 15:48:50

Remélem divat lesz a kakastoll a Parlamentben is:DDD
Úgy várom már, hogy a Libajnai félék hüledezzenek..

discretio 2010.04.11. 15:49:32

@kalapácstollú: Ez a kb 2 % mennyire számít jelentősnek ? Nekem nem tűnik soknak. Én örülnék neki, ha a végén az derülne ki, hogy a cirkuszok nélküli , alig kampány is elég arra, hogy elmenjen közel annyi szavazó, mint a 2006-os MSZP-SZDSZ által gerjesztett indulatos gyülőletroham idején.

Interlock (törölt) 2010.04.11. 15:49:35

@Ne szavazz a 4 mutyi pártra, Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz: "Lehetőséget adok az újaknak.
Hogy ezt miért nem így látják az emberek? "

Mert ők is ígérnek fűt-fát, de önmagában ez még kevés, ráadásul a vonal széléről könnyű kiabálni.

peacekeeper 2010.04.11. 15:49:40

@abrakadabra40:
Szerintem a 60% fölötti részvétel már nem jó a Fidesznek...

andzsin 2010.04.11. 15:49:43

@VIKUNYA: nem lenne eccerűbb azt mondani, hogy a 386 képviselő mind fideszes? legalább nem kéne vitázni senkivel. mindenki bólogatna oszt jó napot. egyébként ha 2/3-ad lesz verheti a nyálát bárki, azt csinálnak, amit akarnak.

mrs. white 2010.04.11. 15:50:22

Lehet hogy az idő kavart be de a reggeli eredményektől haladva csökken az olló a 2006-os részvételhez képest. a 10%-os különbséből már csak 5% maradt. A trendet figyelve akár még a 2006-os is meglehet. Viszont a nyugat megyék erősödését figyelve ebből nagy bukta lehet a szociknak. Vagy épp ellenkezőleg a maszop megerősödik. A brit tudósok bármelyiket betudják bizonyítani bármikor.

Ordnassac 2010.04.11. 15:50:57

Kérdés:

A választópolgárok száma mért emelkedett a 13 órai 7 998 498-ről: www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/napm4.htm

a 15 órás 8 006 389-ra (7891 fő)? (www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/napm5.htm)

6.Lenin 2010.04.11. 15:51:30

@Ne szavazz a 4 mutyi pártra, Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz:

Még Te csodálkozol?
Beérett a "munkád" gyümölcse.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.11. 15:52:49

Felcsúton szorgalmasan szavaznak a választók. A részvétel 15:00-kor: 60,06%. forrás: valasztas.hu

balambher 2010.04.11. 15:53:45

Tisztelt Török Gábor!

Elnézést, ha hülyeség a felvetésem, nem vagyok jogász, de mi a véleménye az alábbi kérdésben?
Szerintem van egy érdekes jogi (el)szabályozás a választási törvényben. Ha valaki érvénytelenül szavaz - teszem azt, minden karikába ikszel - akkor a törvény értelmében azt a szavazólapot a választás érvényességének megállapításakor figyelembe veszik (megjelent és szavazott), de a mandátumok elosztásakor nem. Azon túl, hogy elég érdekes megmagyarázni, hogy egy szavazat egyszer számít, egyszer meg nem (sérül a jogbiztonság és -egyenlőség elve), egy abszolút szélsőséges és nem életszerű, ám ettől még előfordulható esetet feltételezve teljesen abszurd szituációt is okozhat. Ha feltételezzük, hogy mind a kb. 8 millió választópolgár részt vesz a szavazáson, (azaz részvételi arány=100%, a szavazás érvényes) és közülük egy kivételével mindenki érvénytelen szavazatot ad le, akkor az az egyetlenegy érvényes szavazat fogja eldönteni mind a 386 mandátum sorsát!?!

is 2010.04.11. 15:53:59

@mrs. white: majdnem minden megye egyformán van elmaradva, kettő kivételével: Bp, Baranya. ez pedig két szoci cucc, de Bp az LMP-nek és az MDF-nek is fájhat, mert úgy látszik, nem kapták meg az elveszett szocikat. akkor pedig FIDESZ kétharmad az elvesző szavazatok miatt.

Interlock (törölt) 2010.04.11. 15:54:16

Öt óra előtt még lesz egy kisebb roham a fülkék ellen, aztán vége. Szerintem nem megy 57% fölé az országos részvétel, függetlenül a korábbi eredményektől (és kezd erősen borulni).

marosy 2010.04.11. 15:54:45

@Ne szavazz a 4 mutyi:
Lehet Menni Palesztinába.

mrs. white 2010.04.11. 15:55:10

@jjulie: Olvass figyelmesen. Értelmezz. Ha sikerül két viszolnylag egyszerű bővitett mondatot megfejtened, akkor kérdezhetsz. Viszont ha megfejtetted akkor nem kérdezel marhaságokat. Ismerek remek logopédusokat. Kicsikkel foglalkoznak de eltudom intézni, hogy veled is foglalkozzanak. Ebben a témakörben kérdezhetsz. A többit ne erőltesd mert nem válaszolok.

abrakadabra40 2010.04.11. 15:55:38

@peacekeeper:
Tegyük föl, hogy 65% lesz a részvétel.
Ha a Fidesz elviszi a potenciális táborát(2 700 000-2 900 000) akkor ez bőven 50% fölött van.
És ez bizony 2/3.

rosencrantzhu 2010.04.11. 15:55:55

@is: az miből jön, hogy nem kapták meg az elveszett szocikat? a magas arány miatt akár meg is kaphatták.

kalapácstollú 2010.04.11. 15:56:16

@discretio: Arról beszélek, hogy a szavazókedv csökkent jobban bp-en, mint másutt.

Damján · http://magyarispita.blog.hu/ 2010.04.11. 15:56:38

Annak nagyon örülök, hogy mindenhol elmegy a szavazók leagább fele! Ha így marad, sehol nem lesz érvénytelen a szavazás. ;)

JAS39 2010.04.11. 15:56:42

Nem, h nem tört meg a dinamika hanem közel 11%-kal növekedett a részvétel, így most már ami eddig feltevés volt az már realitás, mégpedig:
kevéssel a 2006-os választások alatti részvétel várható, valahol 65-66% körül állhat be a végén. Így most már egyre valószínűbb, h -tara- nyeri a kis játékunkat.

Ami azonban ettől fontosabb, bocs -tara-:), szinte biztos(95%), h csak 4 párt kerül a Parlamentbe és a nagy részvétel miatt szinte biztos, h nem lesz érvénytelen terület az országban. Az eredményesség már más kérdés...

Azt szokták mondani, h 60% felett már minden szavazat egy bizonyos pártot erősít, kérdés, h ez most is így van-e? így ez is érdekessé teheti a helyzetet, tudván, h ez az választás azért elég rendhagyó. 65% körüli részvételnél akár 140-160 evk is eldőlhet már ma. Nagyon izgalamas este elé néz az ország!

Cantona 007 2010.04.11. 15:56:49

Számításaink szerint, nagyon pici nüanszokon fog eldőlni a kétharmad. 17.30-kor szerintünk majdnem biztosat mondhatunk.
Ha pusztán matematikai számításokra hagyatkozunk, akkor a válaszunk: igen.

is 2010.04.11. 15:56:54

@abrakadabra40: a Forsense nem ezt írta. minél nagyobb részvétel, annál nagyobb szoci arány, és annál kisebb FIDESZ. de persze majd meglátjuk.

mrs. white 2010.04.11. 15:57:29

@Ordnassac: Voltak akik ekkor érték el a 18 éves életkort más magyarázat nincs.

is 2010.04.11. 15:58:11

@rosencrantzhu: de pont, hogy kirívóan alacsony van!!

is 2010.04.11. 15:59:00

@is: vagyis: MSZP-sek nem szavaznak. ha megkapta volna az LMP+MDF, akkor nem esett volna vissza részvételi arány. de visszaesett, tehát nem kapták meg.

S-1-5-7 2010.04.11. 15:59:32

"Te Géjza! Ezek nyugatmagyarországon nagyon elkezdtek szavazni! Nehogy baj legyen és visszajöjjenek, tudod, ezek!"

"Hallgasson már mama a szentségit! Nem bírja ki hétig? Akármi lesz, berúgunk!"

Rowar Atkinson 2010.04.11. 16:01:58

@is: Ez eddig így volt, pl 1998-ban 58% ment el, alacsony részvétel-nyert Fidesz, 2002-ben 70,5%, magasabb részvétel-nyert Mszp.

Engem a mostani közhangulat inkább 1994-re emlékeztet, ellenkező előjellel. Ergo lehet sok protest-szavazó, aki bünteti a mostani hatalmat, emiatt a várakozásokhoz képest magasabb a részvétel.

ubul2000 2010.04.11. 16:02:30

@balambher: Választási körzetenként kell meglenni az 1 érvényes szavazatnak - egyébként így van

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.11. 16:03:28

@Ordnassac: Azért, mert aki máshol szavaz, azok nagyrészét itt helyben veszik nyilvántartásba. Egyébként szinte minden fővárosi kerületben egyetlen helyen szavazhatnak a távol szavazók (régebben bárhol szavazhgattak). Emiatt pl. a VII. kerületi polgármesteri hivatalban lévő 14. szavazókörben fizikailag sem győzik e rengeteg ember névjegyzékbe való felvételét. Így valószínű, hogy ezeken a helyeken csak késő estére fejeződik be a szavazás. Ráadásul az is gondot okoz, hogy nem is fér be ennyi ember, tehát a kérdés az, hogy aki nem a szavazókör helységében tartózkodik este 7-kor, az tud-e majd szavazni, és hogy ezügyben ki jogosult döntést hozni/állást foglalni?

nestrot10 2010.04.11. 16:04:55

@Turbucz Dávid: naná...a cigó rokonság szavaz:)

mrs. white 2010.04.11. 16:04:57

@is: Azt már írtam fent hogy a % nem minden mert van olyan szavazókör ahol majdnem dupla szavazók száma mint a legkisebb helyen. Budapest ha jól gondolom akkor éppen a kiköltözők miatt a kisebbek közé tartozik, ehez még hozzá csapódik a rengetet átírányított szavazó. szóval elég sokismeretlenes az egyenlet még. Arról nem is beszélve hogy itt tud teljes listát állítani párt vonalon az mdf és az lmp. Tehát minden arra mutat hogy itt kell a legmagasabbnak lenni a szavazóknak. Aminek összetételéről egyenlőre semmit nem tudunk.

Ha nem így van ahogy gondolom úgy is félpercen belül kijavítanak.

nestrot10 2010.04.11. 16:05:41

nem is értem Orsós Orbán miért nem a Lungodrom elnöke?:)))

mrs. white 2010.04.11. 16:05:48

@rosencrantzhu: Kösz, pedig mindig nézem a portfoliot de ma hanyagoltam mert nincs tőzsde.

peacekeeper 2010.04.11. 16:05:50

@old_field:
Én nagyon egyszerűen gondolkodom.
Ha valaki a prolik szavazatával szerez 2/3-ot és a szakszervezetek helyett a kamarákkal egyezik meg, az ugyanolyan bukás....

A semmiből nem lehet adni, hitel meg nincs.
Ha valakinek adsz, azt valakitől előtte el kell venni......

Az ezer éve nem igaz, hogy ha a földesúr vagy a tőkés gazdagszik, akkor a jobbágy és a proletár is....
Sőt, inkább fordítva "szokik lenni"...

abrakadabra40 2010.04.11. 16:06:27

@is: Este meglátjuk. :)
Bár szerintem a Fidesz tudta mozgósítani a 2 700 000- 2 900 000 nagyságú táborát. És ez azt jelenti, hogy 50% fölött lesznek.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.11. 16:08:09

Az OVB már tárgyalja, hogy be kell-e zárni 7-kor azoknak a szavazóköröknek, ahol százak ragadhatnak kint:
mandiner.blog.hu/2010/04/11/botrany_lesz_bezarnak_e_7_kor_a_szavazohelyisegek

mrs. white 2010.04.11. 16:08:17

@JAS39: Egyetértek a trend 62-64%-ot feltételez jelen pillanatban. Buktam a 60%-ommal.

Idet 2010.04.11. 16:08:19

@AIR: Lehet? Biztos Fidesz-szavazók voltak. Velem együtt.

érdeklődő 2010.04.11. 16:08:50

Na mi a frász van már, hogy így bebarnultak a nyugat MO-i megyék? Csak nem barna eső permetez arrafelé is?

stratez 2010.04.11. 16:09:54

Elkúróék mindenesetre búcsúzóul még a lebonyolítást is elkúrták, ez ami biztos. Egyszerűen szánalmas, ahogy ezt megszervezték, pontosan úgy, ahogy kormányoztak az elmúlt 8 évben.

érdeklődő 2010.04.11. 16:10:23

@érdeklődő: Jajj, most keltem fel, nem figyeltem, azok 2006-os adatok. :D

JAS39 2010.04.11. 16:13:13

Na felkerekedek én is növelni a részvételi arányt:)

old_field 2010.04.11. 16:14:00

@peacekeeper: nincs azzal semmi gond, ha egyszerűen logikus 1 gondolatmenet, sőt... Ami a mindenkori kormányzást illeti, az nem működik , hogy : "ha a mocsarat le akarjuk csapolni, nem a békákat kérdezzük meg..."
A tények szerint mindig meg kell kérdezni a békákat'...
Így utólag már egy-két nagy pofájú gólya' tudna mesélni erről. :)

peacekeeper 2010.04.11. 16:14:28

@abrakadabra40:
Nem tudsz számolni és nem is értesz hozzá.
A 65% az 5,2 millió szavazó.
A Fidesznek nincs 2,6 millió szavazója.
Minél nagyobb a részvétel, annál kisebb a Fidesz aránya és esélye az első körös győzelmekre. Szerintem 100 alatt lesz...
A 2/3 meg az egyéniektől függ jobban, nem a listától.....
És marad két hét, hogy végigbeszéljük ezt a Kubatov sztorit.....
Ha a Jobbik nem segít be a 2. fordulóban, akkor pá Fidesz 2/3....

6.Lenin 2010.04.11. 16:17:48

@peacekeeper:

"Az ezer éve nem igaz, hogy ha a földesúr vagy a tőkés gazdagszik, akkor a jobbágy és a proletár is....
Sőt, inkább fordítva "szokik lenni"..."

A helyes válasz,ha a proli és a paraszt gazdagszik,akkor a tőkés és a földesúr is.ez a jó irány.

A fordított,bukás.Csak idő kérdése.
szegény,csóró parasztból,proliból 1 idő után nem lehet,mit elvenni,tehát gazdagodni sem.
Jön a bukás.
Lásd,"liberális,szoci" gazd. politika.

AIR 2010.04.11. 16:17:52

@peacekeeper: hogy ne lenne 2,6 M szavazója? 4 éve volt 2,3 M. azóta + 500e.

stratez 2010.04.11. 16:18:18

@peacekeeper: Kubatov sztorit? Talán inkább a szoci adatbázist, ahol még a fideszes politikusok is benne vannak, nem hogy a választók. A buszokkal hordott cigányokról nem is beszélve, lásd Baktalórántházát...

pannonfunk 2010.04.11. 16:19:37

Egyébként a crm.mszp.hu/ honlap ismét üzemel. Fel fog jönni az mszp Budapesten, Komáromban és Baranyában?

abrakadabra40 2010.04.11. 16:20:29

@peacekeeper: A Fidesz el fog vinni 2 800 000 szavazót. Majd meglátod.

jjulie 2010.04.11. 16:20:35

@6.Lenin:

igen, a földesúr akkor bukta el nálunk, amikor ide ért a vörös hadsereg, ha ez a kis közjáték nincs

szóvala peacekeeper látja jól

6.Lenin 2010.04.11. 16:21:34

@peacekeeper:

Ha a Jobbiknak lesz 1,2 millió?

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2010.04.11. 16:22:36

@peacekeeper:
alom, edes alom. a fidesznek 2,7- 3 millio szavazoja is lehet. fox nagyot nezni.

peacekeeper 2010.04.11. 16:23:08

@Rowar Atkinson:
Kedden még semmi jele nem volt a 60% fölötti részvételnek, szerda óta 5%-ot emelkedett.....
Ha kiderül, hogy Kubatov miatt, és ezen megy el a Fidesz 2/3-a, Orbán leharapja a fejét.....

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 16:23:27

@peacekeeper:

Átlag (a közv. kutatók méréseinek átlaga) a szavazatok megoszlására:

Részvétel: 59,3%

Fidesz: 58,5%
MSZP: 17,9%
Jobbik: 13,7%
LMP: 5,25%
MDF: 2,44%
Hiányzik az átlagból 2,21%, de a Civil Mozgalmat nem mérték.

8 millió esetén 8*0,593*0,585= 2,77 millió szavazója van a Fidesznek a kutatások szerint, nem pedig 2,6 ahogy te írod. Ez a 170ezres különbség súlyos lehet, főleg Pest miatt mondom.

jjulie 2010.04.11. 16:23:28

@6.Lenin:

menj vissza a kocsmába

Ordnassac 2010.04.11. 16:23:41

Azt amúgy valaki tudja, hogy miért 17:30 a következő "felmérési időpont" és nem 17 óra?

mrs. white 2010.04.11. 16:24:13

@peacekeeper: 65 % felett már tényleg nem jó a fidesznek. Egyenlőre ez a veszély nem fenyeget szerintem. A fidesznek 3 millió szavazója van de nem megy mindegyik el, ahogy a többi pártnál sem. És ugyan mi a búbánatnak kellene segíteni a jobbiknak a második körben. Ha senki nem lép vissza amire jó esély van az átjárhatatlanság miatt akkor az viszi a pálmát a legtámogatottabb párt, aki nem mellesleg középen áll a politikai erőtérben.

Vénveterán 2010.04.11. 16:24:33

Letudtam állampolgári kötelességem:)
Veszprém 5. evk. zuhogó eső már fél órája, rajtunk kívül 2-3 embert láttam szavazni...

peacekeeper 2010.04.11. 16:24:41

@AIR:
Ha hozzáteszed, hogy együtt a Jobbikkal, akkor kb igazad lehet, és úgy el is fogadom.....

ssi 2010.04.11. 16:24:52

@nestrot10:
Ki az az Orsós Orbán?

Kampánycsend után a Te (gúnyok nélküli) véleményed is fontos lehet

ubul2000 2010.04.11. 16:25:17

@peacekeeper: lehet, hogy r.w. megint ügyködött?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 16:25:50

@peacekeeper:

Orbán így is úgy is leharapja a fejét. A Péntek8-ban kijelentette, el fog vele beszélgetni, mert az a fajta "krakélerség", amit a felvételen mutatott, nem tetszik neki, hiszen ellentétes a Fidesz politikájával, a Fidesz arculatával.

Én biztosra veszem, h kirúgja.

A két forduló között viszont adatbázis háborúra számítok.

Ordnassac 2010.04.11. 16:26:13

@Vénveterán: kend ezek szerint Várpalota és környéke? ;-)

Ordnassac 2010.04.11. 16:27:16

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: akkor lesz egy független képviselője az Országgyűlésnek. :-D

Vénveterán 2010.04.11. 16:27:44

@Ordnassac: Kicsit odébb, a Bakony szívében:)

jjulie 2010.04.11. 16:28:14

@mrs. white:

szóval: bármi történik az a fideszt erősíti, és mindegy honnan nézzük, a fidesz a legnagyobb

pannonfunk 2010.04.11. 16:28:15

@rosencrantzhu: 2006-hoz képest alacsony. A háron, saját magához leginkább lemaradó terület: Budapest, Komárom, Baranya. Mindegyik szoci fellegvár volt 2006-ban. Meg persze Borsod, Szabolcs-Szatmár, Heves, de itt meg tudjuk, hogy a Jobbik felszívta az ex-szoci szavazókat.

ubul2000 2010.04.11. 16:28:20

@Ordnassac: tovább tudjuk rágni a körmünket :))))

Gondolom azért, hogy az utolsó etap rövidebb legyen, és emiatt hamarabb tudjanak az érvényességről beszámolni. De ez csak feltételezés

érdeklődő 2010.04.11. 16:29:28

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: Nem fogja kirúgni, hiszen akkor csinál magának egy olyan ellenséget, aki mindenféle belső politikáról meg adatbázis-kezelésről tud. Muszáj rövid pórázon tartani. Maximum elteszik valami utolsó faluba polgármesterhelyettesnek vagy ilyesmi...

peacekeeper 2010.04.11. 16:29:44

Ha a Fidesznek 2,5 millió szavazónál több lesz, én mindenkitől bocsánatot kérek.
Ha kevesebb lesz, Ti is megteszitek?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 16:29:57

@Ordnassac: Lesz az kettő is legalább, de ha az MDF teljesen meglepően bejut, felmehet "akár" tízre is a független képviselők száma!:-D

6.Lenin 2010.04.11. 16:30:33

@jjulie:

Igen a földesúr már bukott,a tőkés éppeg most bukik.
A panelburzsujtól most veszik el a lakását,aztán már nincs,mit.
Aztán kopognak az ajtón a barnaingesek.
Nem ismered a történelmet?

Ordnassac 2010.04.11. 16:31:21

@namitirok: kikre gondolsz? Nógrádi Lászlót lehetségesnek tartom. Molnár Oszkárt kevésbé.

@érdeklődő: Kubatov pesti, méghozzá soroksári, lehet, hogy őt indítják polgármesternek az ősszel. ;-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 16:31:23

@peacekeeper: Utóbbi, igen valőszínűtlen esetben internálunk Téged, nehogy igazad legyen már!:-P

szokata 2010.04.11. 16:31:28

tényleg folyamatosan emelkedik a Választó polgárok száma

7 óra 7 977 441
9 óra 7 981 758
11 óra 7 990 423
13 óra 7 998 498
15 óra 8 006 389

Normális ez???

szubjektiv 2010.04.11. 16:31:46

@peacekeeper: Kubatovnak mindenképp le kell harapni a fejét, mert egy barom.
Csak korábban kellett volna.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 16:31:58

@peacekeeper: A Forsense szerint a részvétel-szavazati arány viszonya:

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?feed=1&k=3&i=131371

Eszerint 50%-os részvétel esetén: Fidesz 52,5%, Mszp 18,6%

65% esetén: Fidesz: 50,9%, Mszp 21,7%

Szerinted ez hány egyéni mandátumot jelent a szociknak?

Szeintem zéró.

jjulie 2010.04.11. 16:32:09

@6.Lenin:

nincs nyitva a kocsma?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 16:32:37

@Ordnassac: Nógrádi és Kubatov együtt az már kettő, mivel: 1+1 ...izé... és aztán jönnek az MDF-esek!:-)

old_field 2010.04.11. 16:33:15

@peacekeeper: amennyit visz a kubatov sztori, annyit hoz is,
főleg, hogy ua. az adatbázis fut a piros gépeken is... :)

pannonfunk 2010.04.11. 16:33:29

@Ordnassac: Azt hittem erre tudok egy logikus magyarázatot, aztán rájöttem, hogy mégsem :)

Ordnassac 2010.04.11. 16:33:52

@szokata: az igazolással szavazókat az igazolás igénylésekor törlik a bejelentett lakhely szerinti névjegyzékből (nehogy eszébe jusson mindkét helyen szavazni) és a szavazás alatt írják be az igazolás alapján a választópolgárt az igazolásban megjelölt hely szerinti névjegyzékbe. Úgyhogy fog ez még nőni.

ubul2000 2010.04.11. 16:34:03

@szokata: Örülni kéne neki. Növekszik hazánk népessége:))
Na meg a választási csalás esélye

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 16:34:40

@szokata: Teljesen! Ahogy múlik az idő, egyre többen érik el a szavazóképesség korát!:-D

Rowar Atkinson 2010.04.11. 16:34:48

@namitirok: Egyetlen független képviselő sem lesz, ez illúzió, Kupa Mihály volt szerintem az utolsó 1991-ben:))

Ordnassac 2010.04.11. 16:35:02

@namitirok: aztán mindketten belépnek a KDNP-frakcióba? ;-)

peacekeeper 2010.04.11. 16:35:05

@pannonfunk:
Ez a tipikus esete annak, amikor egy helyes adatból valaki a saját prekoncepciója miatt helytelen következtetésre jut.
Igen, ott a legkevesebb az arány, igen, a szocik mentek kevesebben.
De nem a 2006-os adatokhoz kell viszonyítani, amikor a szocik nyertek és volt 2,3 millió szavazójuk.
Hanem a közv. kutatási adatokhoz. Vagyis elmaradnak a 2006-os eredményeiktől, de a vártnál jobban fognak szerepelni......

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.11. 16:35:27

Iborfia: 90,91% (11-ből 10 már szavazott)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 16:35:41

@Ordnassac:

Kubatov listán jut be, nem? Akkor rábeszélik, h mondjon le "önként" vki más javára.

pannonfunk 2010.04.11. 16:35:47

@old_field: A szoci adatbázis itt fut megint:

crm.mszp.hu/

ugye, 1 napra letiltották a külső elérést, de most a választás napjára megint visszaállították. Valaki igazán meghekkelhetné...

Vénveterán 2010.04.11. 16:35:50

@szokata: Ez fura, mert csak napra pontosan szokták megállapítani a 18. életévet...:S

Ordnassac 2010.04.11. 16:35:55

@Rowar Atkinson: 1991-ben MDF-es jelöltként nyert. 1998-ban volt független jelölt.

6.Lenin 2010.04.11. 16:36:30

@jjulie:

Megvetted már a szívószáladat,hétfőtől szükséged lesz rá(a következő 12 évre is jó lesz)

Ordnassac 2010.04.11. 16:37:01

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: ha a mandátumok kiadásáig lemond, akkor a budapesti lista feljebb csúszik. Ez is reális lehetőség.

abrakadabra40 2010.04.11. 16:37:06

@szokata: Igen. Öregszik a társadalmunk.

Ordnassac 2010.04.11. 16:37:45

@Vénveterán: lásd Szokatának adott válaszomat.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.04.11. 16:38:11

@marosy: "Lehet menni palesztinába"

Mármint kinek?
- annak, aki nem akar palesztin lenni a saját hazájában?!

D.J. énekelte ezt a mondatot (kb.):
A szomszéd átment a szomszédba,
Most tehát ugyanott van... 8Đ

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 16:38:34

@érdeklődő:

Igen, persze. Úgy fogja kirúgni, h anyagilag ne járjon rosszul, de ne legyen szem előtt. Így értem én is.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.04.11. 16:38:48

@abrakadabra40: Az időközben elhaltakat meg nem vezetik ki!
Pedig sajnos jutott belőlük a héten is elég, sőt, túl sok is!:-(

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.11. 16:38:49

@szokata: Kérdésedre itt a válasz:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/10/132_hogyan_alakul_a_reszvetel/fullcommentlist/1#c9407727

Az, hogy nő a szám, az normális. viszont a kígyózó sorok nem normálisak :( Ráadásul 90%-uk fiatal egyetemista, akik közül egyre többen megunják a másfél-két órás várakozást. Ez a szegény szavazókon kívül elsősorban az LMP és a Jobbik számára rossz. Lehet, hogy ezen múlik majd a kétharmad?)

Vénveterán 2010.04.11. 16:39:27

@ubul2000: Arra felé biza, a legnagyobb "falubúl":)

Rowar Atkinson 2010.04.11. 16:40:03

@Ordnassac: A saját önéletrajza szerint 1991-ben függetlenként nyert,

www.eu-parlament.hu/ve/j51/j51-iwEupc4pryrDUiwuhC7S1EDtug.htm

a wiki tévesen írja mdf-esként. Az lehet, hogy az mdf is támogatta, de papíron független vala.

Mindenesetre qrva rég volt, hogy pártokon kívüli jelölt nyert egyéniben.

pannonfunk 2010.04.11. 16:41:12

@peacekeeper: Benne van a pakliban, hogy jobban fognak szerepelni, mint a közvélaménykutatásokban. Viszont azért vedd azt is figyelembe, hogy a szoci bázis lemorzsolódása nem csak a passzivitás, hanem más pártokhoz való átlépés is volt.

Az eddigi adatokból azt mondanám, hogy a szocik+jobbik nem fog összesen 40%-ot szerezni. Mondjuk ha a jobbikot 15%-ra becsülöm, akkor a szociknak jut 25%-. AMi kicsit jobb, mint a közvéleménykutatóké, de kevesebb, mint amit ők tűztek ki célul (30%+). Persze ez csak szigorúan tipp, amit a 17:30-as adat is simán egy mozdulattal ledönthet...

panelburzsuj 2010.04.11. 16:41:12

@szokata:

Az igazolással szavazókat törlik, aztán ha megjennek a célállomáson, akkor újra felveszik.

Ilyen nem lehet?

old_field 2010.04.11. 16:41:28

@pannonfunk: naná... nem véletlenül volt kissé komolytalan a maszopos reakció. előtte megkérdezték a rendszergazdát,h mennyi idő publikus pofát adni a rendszernek... :)

Vénveterán 2010.04.11. 16:41:42

@Ordnassac: Értem már, mennyi mindent megtudtam már ebből a blogból, mind a szerzőtől mind a hozzászólóktól. :)

Ordnassac 2010.04.11. 16:43:47

@Rowar Atkinson: mindenestre 1991-ben az MDF-frakció tagjaként lett ogy. képviselő.

érdeklődő 2010.04.11. 16:44:28

@Will-O-The-Wisp: Elsősorban a 2/3 számára rossz. Ez is tipikusan egyike a bolsevik trükkök százainak, amely később be fog vonulni a történelemkönyvekbe.
Ehhez képest a kubatovlista kismiska. Mindazonáltal bízzunk benne, hogy a jobboldaliak nem adják fel. Én nem adnám fel.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 16:44:35

@Ordnassac: OK, így igaz, de azok teljesen más idők voltak..

szokata 2010.04.11. 16:44:57

@panelburzsuj: Oké, akkor ha jól értem a végére 60 ezernél több nem nagyon lehet a különbség..

pannonfunk 2010.04.11. 16:46:45

@old_field: Pontosan így nézett ki két nappal ezelőtt is...

Annak ellenére, plz, valaki hekkelje már meg....

crm.mszp.hu

Ordnassac 2010.04.11. 16:48:46

@Rowar Atkinson: mondjuk regnáló pénzügyminiszterként nem is nagyon mehetett volna más frakcióba. ;-) (1998-ban viszont tényleg független képviselő volt, emlékszem, hogy a MIÉP-esek mellett ült.)

peacekeeper 2010.04.11. 16:49:45

@old_field:
Melléduma, ködösítés.
A Kubatov sztoriban nem az a lényeg, hogy nyilvántartják a sajátjaikat. Tegyék...
Azt mindenki törvényesen is megteheti, hogy összeírja a támogatóit. (Én is megteszem...)
Hanem az, hogy ellopták (törvénytelenül megszerezték - mert törvényesen nem tehették volna) az aláírt választói névjegyzékeket, és kigyűjtötték belőle azokat, akik NEM RÁJUK szavaztak.....
És ez így a demokratikus, szabad és titkos választást sérti....

jjulie 2010.04.11. 16:51:11

@Ordnassac:

ha még van hátra pár szemesztered, és emlékszel 98-ra akkor hány éves a kapitány?

panelburzsuj 2010.04.11. 16:51:13

@szokata:

Hát nem illene többnek lenni a gyarapodásnak, mint amennyi kihúzatta magát az állandó helyén.

Ordnassac 2010.04.11. 16:51:59

@érdeklődő: ???

Ez miért lenne a 2/3 számára rossz? Ha jobban utánanézel, a Budapesten igazolással szavazók jelentős többsége egyetemista/főiskolás vagy Budapesten élő és dolgozó, de még máshol bejelentett személy. Ezek közül nem hiszem, hogy mind MSZP-szavazó lenne.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.11. 16:52:21

@érdeklődő: Bocs, de szerintem fordítva. Az LMP és a Jobbik szavazóbázisa a legfiatalabb. Ezért, ha az egyetemisták a hosszú sorbanállás miatt hazamennek, az a Fidesznek és az MSZP-nek jó elsősorban.

Ordnassac 2010.04.11. 16:53:07

@jjulie: Tizennégy éves korom óta érdekel igazán a politika. Horn Gyula "Pubis" beszédét élőben láttam a tévében. :-D

Rowar Atkinson 2010.04.11. 16:54:35

@Ordnassac: Azért a mostani "vezető" független jelöltek (tudjuk ki azok) ismertsége, image-e, és kalibere sincs akkora, mint Kupának volt, ebben egyetértünk talán:)?

Ennélfogva a hopeless kategóriába tartoznak szerintem most.

Navégre 2010.04.11. 16:55:58

@Ordnassac:
Egyetértk. Ezért érdekel engem, hogy ki szúrtael ennyirea szervezést. nem a szocik akartak ezzel egy utolsót rúgni az ellenfél táborába?

Ordnassac 2010.04.11. 16:56:31

@peacekeeper: csak kár, hogy több mint tízezer szavazókör iratait nem lehet ellopni (90 nap után meg megsemmisítik, emellett szigorúan őrzöttek). Már a pécsi 154 is lehetetlen vállalkozás.

Kubatovnak nagy volt a szája. A helyi szervezetek sejtéseit festette ki úgy, mintha megbízható adatbázisuk lenne erről. Holott nincs és senkinek nem is lehet.

panelburzsuj 2010.04.11. 16:56:56

@Ordnassac:

Átfutottam a háromórás Somogy-Tolna-Baranya részvételt: trendszerűen minél nagyobb, jómódúbb, fiatalosabb hely, annnál magasabb részvétel. (megyeszékhelyek, városok, Balatonpart)

Úgyhogy a "falusi nyomor mozgósít"-teória itt nem áll fenn.

ubul2000 2010.04.11. 16:56:59

@peacekeeper: Akárcsak az mszp listájában

mrs. white 2010.04.11. 16:57:03

@peacekeeper: Meglehetet vásárolni minden pártnak a listát. Amiben kihúzták a szimpatizánsokat. A többiek a nem fidesz szavazók. Idáig minden párt ezt megteheit és meg is tette. Na az az érdekes hogy a fennmaradókról honnan és milyen adatok vannak. Viszont azt te sem tudod szerintem.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.04.11. 16:57:06

@ubul2000: Nem egészen...

- az egyéniben bejut az, akire az az 1 VP szavazott,

- a listán pedig: az 1 szavazattal megszerezhető a választó megyéjének (v. Bp.) az összes mandátuma (-ami teljesen logikus is, hiszen ott Ő van 100%-os "többségben"!;)))

A számítás szó szerint:
b) A választókerületben megszerezhető mandátumok számához egyet hozzá kell adni (a továbbiakban: osztó). ((Pl. BP.-en=29))

c) Az összes érvényes szavazatot el kell osztani az osztóval. Az így kapott hányados az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszám. ((nem kell EGÉSZ számnak lennie! =1/29))

e) A párt választási listájára leadott szavazatok számát ((=1:)) el kell osztani az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatok számával. Az osztás eredményenkénti egész szám a pártok által elért mandátumok száma
((vagyis 1/1/29=29))

érdeklődő 2010.04.11. 16:57:14

@Ordnassac: Akkor félreértettük egymást, minthogy én is azt hiszem, hogy ezek egy része nem mszp szavazó így ez önmagában még jó is lenne. Viszont az, hogy sokan feladják, az nem jó. Szerintem megéri 2 órát rááldozni a vasárnapomból arra, hogy a maszop 2/3-al váltódjon le a 'csába. Erre persze kevés az esély, de tegyük fel, hogy ha ezen múlna a 2/3, akkor az szomorú lenne...

Ordnassac 2010.04.11. 16:57:29

@Navégre: szerintem nem számítottak ekkora mennyiségre Budapesten.

6.Lenin 2010.04.11. 16:57:55

@peacekeeper:

Eddig még senki nem bizonyította be,hogy amiről Kubatov beszélt,igaz.

Neked van 100% bizonyítékod?Nosza,irány a rendőrség.

Mert,ha nincs,az nem demokratikus.Bizonyíték nélkül vádolni valakit.Először illik gondolkodni.

panelburzsuj 2010.04.11. 16:58:02

@Ordnassac:

Látom, megszeretted a zsiráfodat ... :)

Ordnassac 2010.04.11. 16:59:07

@panelburzsuj: igen, úgy néz ki. Ez BAZ megyében is feltűnő, több kistelepülésen a 30%-ot sem érte el a részvétel.

Ordnassac 2010.04.11. 16:59:56

@panelburzsuj: szép állat, nem? ;-) Meg aztán egzotikus is.

marosy 2010.04.11. 16:59:58

Mindjárt kész a meggyes bukta.

Lyss 2010.04.11. 17:00:08

Nagyos sokan írjátok, hogy a részvételi adatok az MSZP-nek kedveznek. Nem értek egyet.

Budapesten látni lehetett, hogy 13 óráig a kelet- és dél-pesti kerületekben volt a legmagasabb a részvételi arány. Ezekben szerepelt a legjobban a Jobbik az EP-választásokon. A legalacsonyabb a belső pesti kerületekben volt, ahol a Jobbik a legrosszabbul szerepelt az EP-választáson.

Majd a 15 órás adatok szerint Budapesten már a budai kerületekben volt a legmagasabb a részvételi arány, amelyek hagyományosan fideszes kerületek.

Azok pedig, ahol az MSZP hagyományosan jó (pl: 19-es és 20-as körzetek) pont átlagosak.

Szerintem csúnya lebőgés lesz az MSZP-nek, mert még az sem lesz meg, amit a közvélemény-kutatók jósoltak, ellenben a Jobbik megint erősen felette lesz, és talán pont miattuk nem lesz meg a fideszes 2/3.

Érdekes Csepel is. Itt az egyik vk-ban csak MSZP, Fidesz és Jobbik jelölt van, a másikban plusz egy LMP-s. Utóbbiban csak 6%-kal magasabb a részvétel, ami azt jelentheti, hogy az LMP-nek nem biztos, hogy meglesz annyi szavazat pesten, ami kompenzálhatja a 2-3% körüli gyengébb megyéket.

Ja, ezeket a választókörzetekre lebontott adatokat eddig csak a nepszava.hu-n láttam. Más nem hozza???

Navégre 2010.04.11. 17:00:15

@Ordnassac:

Fura lenne. Ezt MÁRC 19-ig jelezniük kellett a nem otthon szavazóknak. És nem számítottak rá... Tudták. Vagy ha kicsit is fel akartak volna készülni rá, utána tudtak volna nézni.

BF79 2010.04.11. 17:00:18

Ahogy nézem a részvétel kissé elmarad a négy évvel ezelőttitől, ennek ismeretében az utolsó tippek két órával a szavazás vége előtt.

Összes szavazat: 4 839 337

Listás szavazatok aránya országosan:

Fidesz 52,9%

MSZP 20,1%

Jobbik 15,8%

LMP 5,3%

MDF 5,1%

Wishful thinking igen, ötpárti parlamentet akarok. (marad 0,8%, az megy a nagyon kis pártoknak)

Egyéni körzetekben a Fidesz 129 helyen fog már az első fordulóban végső győzelmet aratni. Minden más körzetben szintén első lesz, de ott lesz második forduló. Az MSZP 167, a Jobbik 9 körzetben lesz második. Mivel a visszalépésekről egyelőre semmit sem lehet tudni, ezért a második fordulóra végső következtetést nem lehet levonni. A Fidesz esélyei az összes egyéni körzet megnyerésére jók.

Ehhez kapcsolódik, hogy fogadtam valakivel, hogy az MSZP egyetlen körzetből sem fog tudni képviselőt küldeni az Országgyűlésbe. Ha veszítek, akkor 20 percet kell kalapozva énekelnem a Vörösmarty téren.

Az egyéni körzetek, ahol a tippem alapján lesz második forduló:

III.ker. III.ker. IV.ker. IV.ker. V.ker. VI.ker. VII.ker. VIII.ker. IX.ker. XX.ker. X.ker. XI.ker. (17-es körzet) XIII.ker. XIII.ker. XIV.ker. XV.ker. XVII.ker. XVIII.ker. XVIII.ker. XIX.ker. XX.ker. XXI.ker. XXI.ker. PÉCS PÉCS KOMLÓ MEZÕKOVÁCSHÁZA MISKOLC MISKOLC ÓZD SAJÓSZENTPÉTER KAZINCBARCIKA TISZAÚJVÁROS SZEGED SZEGED SZÉKESFEHÉRVÁR DUNAÚJVÁROS GYÖNGYÖS HATVAN HEVES JÁSZBERÉNY KUNSZENTMÁRTON TATABÁNYA SALGÓTARJÁN SZIGETSZENTMIKLÓS NYÍREGYHÁZA

Ordnassac 2010.04.11. 17:01:09

@Rowar Atkinson: Nógrádi László azért tudomásom szerint Lentiben elég népszerű. Ezért tartom őt az egyetlen esélyesnek.

mrs. white 2010.04.11. 17:02:09

@érdeklődő: Aki már áldozott az idejéből az átjelentkezésre az elkötelezett szavazó. Lehet hogy az az egy két óra már meg sem kottyan ha ennyit belefeccölt eddig.

combo 2010.04.11. 17:02:36

Biztos írták már sokan, de nincs kedvem átbogarászni a hozzászólásokat:

Az átjelentkezett szavazók számára kijelölt szavazókörökben káosz van. Én a szegediben (313. sz.) 2 órát álltam sorba, mire sorra kerültem, azaz a demokrácia-elkötelezettségünk próbára lett téve rendesen. Szerintem meg kell hosszabbítani a "nyitvatartást", különben páran nem kerülnek sorra. 16:20-kor, amikor kijöttem, még álltak kinn az utcán is emberek, és onnan még (saját tapasztalatom szerint) 2 óra... Amúgy azt mondták, hogy egész nap ez volt.

Ordnassac 2010.04.11. 17:03:28

@Navégre: igazolást a egészen most péntekig lehetett kérni... lásd Ve. 89. § (2) bekezdés első mondat: "Igazolást legkésőbb az első fordulót megelőző második napig lehet kiadni."

www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700100.TV

Rowar Atkinson 2010.04.11. 17:04:16

@BF79: az mdf száma tényleg wishful thinking

panelburzsuj 2010.04.11. 17:04:28

@Ordnassac:

A legkisebbek itt elég hektikusak, az igazán kemény az, hogy az 1000-3000-es (ittt nagynak számító, gyakorlatilag "körzetközpont") körben is vannak 30-at alig meghaladók.

bélaúr 2010.04.11. 17:05:11

Tippjátékra jelentkezem!
Teljesen függetlenül minden ismert és ismeretlen politikaformáló körülménytől, csak a számokat néztem Gábor táblázatában.
Rajzolgattam egy-két excelt, trendet, átlagot stb.
Ezek alapján a
végleges részvételi arányt 61,3%-ra tippelem
60% fölött lesz, de akár 64% is lehet.

A vicc kedvéért írom, hogy a 17:30 -as azaz 27 perc MÚLVA esedékes, és kb egy óra múlva publikált részvételi arány ugyanilyen módon
57,1%-ra tippelem.
Min 53% Max 58% (a fél hatos eredmény.

Vélemény? Gyorsan, gyorsan...!

gramercy 2010.04.11. 17:05:33

@BF79: KDNP-t is szamoljad 5 %-kal LOL

Ordnassac 2010.04.11. 17:05:39

Megvan a megoldás!

"Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője kifejtette, hogy a szavazóhelyiség értelmezése egyértelmű, az előteret azonban lehet szűken (az épületre), illetve tágabban is értelmezni. Ennek értrelmében este 7 órakor a szavazatszámláló bizottság egyik tagja beáll a sor végére, és ezzel lezárja a szavazás lehetőségét."

Forrás: index.hu/belfold/2010/valasztas/tobb_oras_sorban_allas_az_igazolasos_szavazok_miatt/

Rowar Atkinson 2010.04.11. 17:05:57

@combo: Itt Pécsett is ez van, az egyetemisták szívnak a legjobban, meg azok, akik abban a szavazókörben laknak.

mrs. white 2010.04.11. 17:07:25

@combo: Ha nincs több átjelentkező mint az előző választásokon, akkor régebben ezt hogy sikerült botrány nélkül lebonyolítani? Hihetetlen hogy még azt sem tudják megcsinálni amit előtte vagy ötször gond nélkül.

Navégre 2010.04.11. 17:07:37

@Ordnassac: Akkor rosszul tudtam. Márc 19 lehet, hogya külföldön szavazásra vonatkozó határidő volt.
Deamúlt évi adatok akkor is rendelkezésreáátak, ésahhoz képestnem változott sokat az igény (ha jól értettem).

peacekeeper 2010.04.11. 17:08:08

@pannonfunk:
Rossz logika!
magadat cáfolod....
Ha a Jobbik az összes támogatóját a szociktól szerezte volna, ahogy írod, akkor Baranyában és Komárom-Esztergomban is magas volna a részvétel.

Ordnassac 2010.04.11. 17:08:49

@mrs. white: úgy, hogy adott igazolásban megjelölt helyen bárhol szavazhattál. A szavazatszámláló bizottság egyik tagja bevonta az igazolást. A jogalkotó úgy döntött, hogy még így is reális a visszaélés lehetősége, ezért módosított.

bélaúr 2010.04.11. 17:09:28

Írtamaz imént egy hosszú tippelést, de nem jelent meg.
röviden tippelnék a részvételre:

61%
(min 60, max 64%)

és megtippeltem a 17:30 as várható adatokat is.
57% (53-58%, vagy ilyesmit írhattam. Ha közben megjelenik, ellenőrizhetjük. Ha nem akkor ezek a tippjeim.

Van ilyen tippjáték?

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.04.11. 17:09:56

@mrs. white: Régebben az adott kerület bármelyik szavazókörésbe mehettél szavazni. Most kijelöltek egy darab szavazókört, ahova beesik plusz 3000 ember.

kalapácstollú 2010.04.11. 17:10:07

@Navégre: Márc. 19. a kc-k leadási határideje volt.

marosy 2010.04.11. 17:10:11

Ezek a nyuggerek akár az életük árán is de csak azért is elmennek szavazni. Az idén is volt halál. Nagyon gyűlölhetnek valakit.

pannonfunk 2010.04.11. 17:11:13

@mrs. white: Viszont a nem túl aktív helyi szavazó lemegy, meglátja a hosszú sort és hazamegy. Ez kinek jó? Pl. a 13. kerületben?

bioLarzen 2010.04.11. 17:11:26

@Ordnassac: Tök off, de lehet tudni, miért O-val és nem A-val kezdődik a nicked?

bio

Navégre 2010.04.11. 17:12:22

@mrs. white: Ezt nem értem én se. Tudták, hogy múltkor több szavazókörben oszlottak meg az igazolásosok. Mit gondoltak, ha egy helyre kell menniük, kevesebben lesznek?

Tudja valaki, hogy hogyan "lett ez átalakítva"? Konkrétan az érdekel, hogy a szocik toltak-e így ki az elkötelezett szavazókkal?

Rowar Atkinson 2010.04.11. 17:12:50

@peacekeeper: Azért feltételezhető, hogy a szocik választóinak egy része frusztrált, és otthon marad, és ez jó néhány %-ot jelenthet. Ha csak a saját rokoni, ismerősi körömben nézek körül (Baranya megye!!!), akkor ez reális.
És itt a Jobbik sem alternatíva, ezért alacsonyabb itt a részvétel.

szöllősi 2010.04.11. 17:12:56

Tehát 4,8 millió szavazó lesz.
A Parlamentbe jutáshoz kb. 240ezer szavazat kell.
A voksturisták száma 65ezer.

Szerencsére a kiválasztott szavazókörök adatai nyilvánosak lesznek. Így pompásan nyomonkövethető, ha esetleg egy kis párt szavazói manipulálni próbálnák az adatokat és azért állnak most sorban.
Nincs más feladat mint megnézni az adott szavazókör 2002-es és 2006-os adatait és az országos adatokat.Ha a mai szavazatok aránya nem azonosan változott, akkor bukta.
Szerencsére ehhez még a Fazekesba se kellett járni, hogy kiszámoljuk. :)

Ordnassac 2010.04.11. 17:13:11

@marosy: az elhunyt nő 58 éves volt. Nem egy kifejezett "nyugger"-életkor...

kalapácstollú 2010.04.11. 17:13:49

@marosy: Naponta kb. 360 ember hal meg Magyarországon. A választásokon megjelenik a lakosság 60%-a, a választás a nap 24 órájából 13-at tart. Ha azt is hozzáveszed, hogy a választókorúak között a halandósági esély nagyobb, mint a 18 év alattiaknál, akkor nem kellene olyan nagy döbbenetnek lenni, ha mondjuk 3-4 ember a szavazókörben távozik közülünk.

marosy 2010.04.11. 17:14:09

Az idén is volt halálos áldozat. Ezek a nyuggerek akár az életük árán, csak azért is elmennek szavazni. Valakit nagyon gyűlölhetnek...

ubul2000 2010.04.11. 17:14:17

@1.szolo - 2014;): Ebből következik, hogy az országos listáról viszont nem kerül be senki, hiszen nincs töredékszavazat

combo 2010.04.11. 17:14:33

@mrs. white: Amúgy az a vicc, hogy nálunk még a helyieket sem engedték előre... Ők anyáztak is rendesen, joggal. A mellettünk lévő szoba volt a 213. sz. választókör, oda úgy kellett vadászni a szavazókat, úgy kongott az ürességtől. A nagy tömeg nálunk is főként egyetemistákból állt. (Gondolom aki húsvét után visszajött, nem akart megint hazautazni.)

Amúgy össz-vissz két darab fülke volt, ennél még a lakóhelyem szerinti faluban is több szokott lenni... Egyébként az EP ebből a szempontból jobb, mert ott nincs választókerület, csak országos lista, így akárhol szavazhattam (legalábbis 2004-ben).

A megoldás az lenne a jövőre nézve, hogy vagy előre felkészülnek a tömegre (megerősített létszámmal stb.), vagy egy választókerületen belül szétosztják a tömeget a szavazókörök között, mert ez így nagyon nem volt OK.

marosy 2010.04.11. 17:14:43

Bocs a duplázásért...

peacekeeper 2010.04.11. 17:15:04

@bélaúr:
Szerintem trendet váltott!
13.15 között jobban emelkedett, mint 2006-ban!
Ez alapján 60%.
A végére meg 65%.

Ordnassac 2010.04.11. 17:16:28

@bioLarzen: ööö... miért kéne A-val kezdődnie?

pannonfunk 2010.04.11. 17:17:21

@marosy: Ne gyűlöljétek ennyire a "nyuggereket". 2006-ban az önkormányzatin voltam szavazatszámláló, és mentem ki monzóurnával. A helyzetből adódóan a szavazás titkosságára sokszor esély sem volt (pl. vak 80 éves bácsinak a szomszédja ikszelt). Nem volt egetverő különbség az mszp-s és fideszes szavazatok között, kb 50-50% volt.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.11. 17:17:31

@Ordnassac: Du. 3-ig a 60 ezer máshol szavazó kb. fele szavazott. TEhát mág kb. 30 ezerrel fog nőni a létszám.

Ordnassac 2010.04.11. 17:17:32

@pannonfunk: Zuglóban előreengedik a helyieket.

2010.04.11. 17:18:07

Abszolút nem reprezentatív...
párommal sétálgatva most futottam össze a család közelebbi felével (szüleim, valamint húgom & férje) és velünk ellentétben - akik már dél körül voksoltunk - ők mind a négyen még csak most indultak szavazni.
Mindenesetre a korábbi tippemmel versenyben vagyok: ha már a tegnapi ötöst nem vittem el, hát ha legalább ez bejön :-)

szergej-szergejevics 2010.04.11. 17:18:48

azt gondoltam, hogy itt gyorsabb lesz az információ a részsvételi arányról, de 3 óra óta nem adnak friss adatot. Mindjárt zárják az urnákat és csak a 3 órás eredményt tudjuk. Miért van ez Török úr.

Pékszakállú Henceg 2010.04.11. 17:19:04

@bélaúr: Én 17:30-ra 58%-os részvételt várok, a vége 64-65% lesz, szerintem. A részvételi arányból én erősebb MSZP eredményre tippelek a várthoz képest, a rejtőzködő szavazók előbújtak, úgy látom.

ubul2000 2010.04.11. 17:19:07

@1.szolo - 2014;): Illetve listán 28 x 1 szavazat van, ami
28 / 28/29 = 29 szavazatot eredményez, ami számszakilag ugyanannyi természetesen.

panelburzsuj 2010.04.11. 17:19:57

@marosy:

Baromkodás helyett inkább nézz utána, hány ember hal meg egy átlagos napon Magyarországon. Hogy tudd, hány emberrel fogsz egy napon meghalni. Csak úgy, szavazás nélkül, egyszerűen földobva a pacskert.

bélaúr 2010.04.11. 17:20:18

Urban legends ver0
Generáljunk rémhírt!

Fiam töritanára szerint az LMP léte a Fidesznek használ egyedül, mert olyanokat is megszólít(6), akik sohsem szavaznának rájuk.
Plusz zöld gondolat, SZDSz-es feeling, stb. stb.

Mi erről a véleményetek, és mit mond erre T.Gábor már, ha eljut idáig a kommentek olvasásában, és válaszra méltatja.

ubul2000 2010.04.11. 17:20:33

@szöllősi dr: azért a Berzsenyi vagy Pannonhalma nem árt :)))

kalapácstollú 2010.04.11. 17:21:09

@marosy: Nem az volt a baj, hogy kétszer írtad! Hanem az, amit!
;)

marosy 2010.04.11. 17:21:15

@pannonfunk: Hát éppen ez az, hogy amikor a többi korosztályban 60% feletti volt a győzelem, a nyuggerek között csak 50%.

Ordnassac 2010.04.11. 17:21:40

@Will-O-The-Wisp: ha mind elmegy és tud egyáltalán szavazni.

Szalmonella 2010.04.11. 17:21:44

@Ordnassac: Kubatov sztori
Azt nem tudod elképzelni, hogy a Fideszes delegáltak a választókörzetekben másolatot csinálnak 90 nap alatt, a megsemmisítés előtt a megjelent választói listáról?
Szerintem tudják az ukázt!

marosy 2010.04.11. 17:23:16

@panelburzsuj: Nyugi, te sem kerülheted el, egyszer majd érted is eljön a kaszás.

szergej-szergejevics 2010.04.11. 17:23:33

@II. Lajos: Amennyiben bejön a jóslatod, akkor nem lesz kétharmada orbánnak. Én 68%-ot tippeltem, remélem annyi lesz is, talán még több is. Ha elérné a 70-et hát az lenne az igazi.

DarkSide 2010.04.11. 17:23:45

Ezt nézzétek:
Dátum: 04-11 14:19:47 Terület: BÉKÉS OEVK: 04 Település: Szeghalom Szavazókör: 005

Jelentette: Szavazatszáml. Biz.

1. A szavazás közben előforduló fontosabb események leírása:
Szeghalom település 5. számú szavazókörében 13 óra 07 perckor egy választópolgár tájékoztatva lett a szavazás módjáról, és átvette a szavazólapokat majd a fülkében kitöltötte. Mielőtt bedobta szavazatait az urnába, kérte a Szavazatszámláló Bizottságot, hogy adjon ki igazolást részére arról, hogy kire adta le szavazatát. Az SZSZB tájékoztatta a választópolgárt arról, hogy ilyen igazolás kiadására nincs lehetőség, mivel az sérti a szavazás titkosságát. Ekkor a szavazópolgár a kitöltött egyéni és listás szavazólapokat az asztalra kiterítette és a vele lévő választópolgár azt lefényképezte. Az SZSZB felszólította őket a tevékeny- ség befejezésére. A választópolgárok ezután szavazólapjaikat az urnába dobták,majd eltávoztak.

Ordnassac 2010.04.11. 17:23:48

@Szalmonella: az sem megy. A szavazatszámláló bizottság tagjai leadják a helyi választási iroda vezetőjének az összes iratot, betekinteni csak a jegyzőkönyvekbe lehet. A többit elzárják.

Szép dolog, hogy ennyit kinézel a Fideszből, de logisztikai képtelenség ezt megcsinálni.

pannonfunk 2010.04.11. 17:24:31

@peacekeeper: Dehogy van ellentmondás. Miért is lenne szükséges az, hogy a jobbik az ország összes megyéjében egyenletesen ugyanannyi mszp szavazót csábítson át?

Természetesen, a jobbik onnan vett el rengeteg mszp szavazót, ahol kriminális a kisebbségpolitika: Borsod, Heves, Szabolcs-Szatmár. Ahol ez nem sikerült (és nézzed meg a 2009-es EP eredményeket is), ott alacsonyabb a részvétel. Én nem látok ellentmondást.

amiből persze nem következik, hogy tutiraigzamvan, mondom, ez csak egy tipp, de egyelőre tarthatónak tűnik. Bő 3/4 óra múlva kijönnek a 17:30-as adatok, akkor lesz még egy mérési pontunk.

BF79 2010.04.11. 17:24:59

@gramercy: A behódolókat miért számoljam külön :)

Ordnassac 2010.04.11. 17:25:06

@szergej-szergejevics: mert 17:30-kor lesz a következő adat, szóval urnazárásig egy időpont még lesz. ;-)

DarkSide 2010.04.11. 17:25:10

@DarkSide: Már csak arra az X-re lennék kíváncsi hova is került és mennyiért...

szomoruszamuraj 2010.04.11. 17:26:03

@II. Lajos: Én pontosan az ellenkezőjét várom. Hagyományosan az MSZP-nek volt nehezebb dolga saját szavazóinak mozgosításában, ellenben a FIDESZ szavazókkal. Így most szerintem az történik, amire számítani is lehetett, az MSZP-hez inkább közel álló szavazók közül nagyon sokan inkább nem mennek el szavazni.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 17:26:14

@DarkSide: Ekkora barom állat, elképesztő

lt aldo raine 2010.04.11. 17:26:23

szerintem semmit nem lehet leszűrni abból, hogy óráról órára mennyien voltak szvazni 4 éve és most. abszolút időjárás függő, főleg ilyen hol esik, hol nem időben. ha délelőtt esett, akkor délután megyek pl... összességében is csak annyi látható, hogy a 2006-os alatt lesz valószínűleg a részvétel, de jóval a 98-as felett.

a megyék között olyan óriási különbség már nincsen szerintem, így a jobbik nagyon belehúzott elv nem annyira erős mint sokan gondolták. az, hogy budapesten idén is kirívóan magas a szavazási kedv, könnyen jót jelenthet az mszpnek, és az lmpnek.

fidesz 53%
mszp 21,5%
jobbik 17%
lmp 5,5%
mdf 2,5%
cm 0,5%
részvétel az eddigi adatok tükrében 66% körül

szergej-szergejevics 2010.04.11. 17:26:35

@bélaúr: fidesz gyüjtött neki kopogtatót is, ez az lmp kész átverés.

pannonfunk 2010.04.11. 17:28:07

@marosy: De akkor is pár éven belül az lesz (sőt már most is az szinte), hogy egy véletlenszerűen kiválaszott nyugdíjas nagyobb valószínűséggel szavaz a fideszre, mint az mszp-re. És amennyire látom, ugyanolyan elkötelezett szavazó. Ezért ha látsz egy erősen leromlott egészségi állapotban levő nyugdíjast szavazni menni, ne legyen benned kapásból gyűlölet, hiszen nagyobb a valószínűsége, hogy ugyanarra a pártra szavaz, mint Te, mint annak, hog nem arra...

AIR 2010.04.11. 17:28:48

62.5%-os lesz a részvételi arány, Fidesz 2/3.

Zigi 2010.04.11. 17:28:54

@Lyss: A szavazókörönkénti részvételi adatok rajta vannak a valasztas.hu-n
valasztas.hu---Napközbeni jelentések----katt az órára alul---katt a térképek alatti "táblázatos formában" szövegre---katt a megyék táblázatában a megyenévre---katt a településnévre

Interlock (törölt) 2010.04.11. 17:30:23

@DarkSide: Ezek szerint van, aki örömmel járulna hozzá a róla vezetett nyilvántartáshoz, sőt, kérné is a felvételét a listára...
Szólni kellett volna neki, hogy azért nem kap igazoló szelvényt, mert nem totót töltött :-)

szergej-szergejevics 2010.04.11. 17:31:47

@lt aldo raine: azt mondod, hogy 66 % eddig, ezt hogy számoltad ki, hiszen sehol nincs még 50 százalék sem a részvéte, vagy talán egy-két megyében ill. Bp.-en

bioLarzen 2010.04.11. 17:32:02

@pannonfunk: "Természetesen, a jobbik onnan vett el rengeteg mszp szavazót, ahol kriminális a kisebbségpolitika: Borsod, Heves, Szabolcs-Szatmár."

Baranya? Azért ott is van nem kevés környék, ahol gyakorlatilag kizárólag cigányok élnek...

Vagy csak arról van szó, hogy ott valahogy kevesebb "gond" van velük?

bio

chelsea.hu 2010.04.11. 17:32:12

A jelenlegi tendenciát követve talán kimondható a pontos részvétel -remélve, hogy közel a végeredményhez: 64,8-65,1%, szavazókra bontva: 5220000-5244000.

marosy 2010.04.11. 17:32:15

@AIR: Klassz, én Törley pezsgővel fogok ünnepelni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 17:32:54

@török gábor:

"Már a tévében :)"

Igazi blogfüggő:o)))

Ennél már csak az lett volna rosszabb, h "már a wc-ben":-)))

6.Lenin 2010.04.11. 17:34:00

@AIR:

Ennyi a lényeg,tömören.

pannonfunk 2010.04.11. 17:35:28

@bioLarzen: Pont pár napja olvastam, hogy Baranyában beás cigányok vannak, akikkel sokkal kevesebb gond van, mint az oláh cigányokkal.

Cantona 007 2010.04.11. 17:35:28

@török gábor: Gábor mond meg légyszi a Süvegesnek, hogy a Krizsó azért jobban mutat a képernyőn mint Ő.

Köszi

Szalmonella 2010.04.11. 17:35:57

@Ordnassac: Mobiltelefonnal fényképeznek:)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.04.11. 17:36:01

Na még másfél óra és megnyilik Hungarikánaán ajtaja,tessenek belépni:))

bioLarzen 2010.04.11. 17:36:05

@Ordnassac: Mert akkor visszafelé kijönne, hogy cassandra - azt hittem, valami ilyen logika van benne. De ezexerint átvertem magam. Bocs.

bio

Kolko 2010.04.11. 17:36:06

Az igazolásos szavazóhelyeken plussz gáz, hogy a választási bizottság azon túl, hogy sokkal többet dolgozik napközben, még este is több munkájuk lesz.

marosy 2010.04.11. 17:37:02

@török gábor: Lehet, hogy a TV épületében, de az adás még a lengyel elnökről szól.

ubul2000 2010.04.11. 17:37:15

@török gábor: Akkor gyorsan egy szakmai kérdés. Miért van az, hogy a választás.hu-n mindig későbben jelennek meg az adatok, mint pl a tv-ben? Nem ugyanarról a szgrendszerről olvassák le az adatokat?

Pékszakállú Henceg 2010.04.11. 17:38:02

@szomoruszamuraj: A fidesznek van stabil 2-2,4 mio szavazója, ez nem lesz több, nincs több "viktoriánus" az országban. 65%-os részvételi arány esetén 5,2 mio szavazó járul az urnákhoz, azaz marad 2,9 mio voks. Na ennek a további eloszlása lesz érdekes.

bioLarzen 2010.04.11. 17:38:10

@török gábor: Nem, ott valami versmondós műsor megy a költészet napja alkalmából :D

Bocs, nem tudtam kihagyni :)

bio

epsilonx 2010.04.11. 17:38:24

Már nagyon várom a műsort, ezt a szűk másfél órát még ki kéne húzni valahogy. :)

pannonfunk 2010.04.11. 17:38:27

@török gábor: Esetleg kérhetnénk egy újabb posztot? A blogmoci gyengélkedni szokott 2000 komment felett (nehezen frissül, töredezve jön be a honlap több böngészőből), most tartunk 1340-nél..

Ordnassac 2010.04.11. 17:39:18

@bioLarzen: közel jársz. Csak halkan jelzem, hogy hímnemű volnék. ;-)

bloggerman77 2010.04.11. 17:39:28

@marosy:

Hagyd már ezt a nyuggerezést ember,

Te is az leszel, vagy azt hiszed örökre 20 éves maradsz?!

Ordnassac 2010.04.11. 17:39:54

@Szalmonella: na az aztán nagyon látható. Egy pixeles felvétel nagy segítség. :-D

bioLarzen 2010.04.11. 17:40:05

@pannonfunk: Aha. Értem.
Kösz az infot.

bio

(Gondolom, a "kevesebb gond" kifejezést úgy értjük, hogy "jobban tudtak asszimilálódni a "magyar" társadalomba")

bioLarzen 2010.04.11. 17:41:45

@Ordnassac: Akkor csak azt nem értem, miért lepődtél meg a kérdésemen :D

De legalább már értem az O-t :D

bio

Thera 2010.04.11. 17:42:12

@bélaúr: Egy Semmelveisen oktató praktizáló orvos nagy Fideszes, és hazafiúi kötelességének érzi hogy minden rendelésén minden egyes betegének elmondja hogy mind a JOBBIK, mind az MDF mind az LMP-t az MSZP pénzeli és az MSZP gyűjtötte nekik a kopogtató cédulát.

Szóval el kéne dönteni hogy az LMP-t az MSZP vagy a FIDESZ pénzeli ;o) Csak azt tudnám hogz akkor miért csökkent a banksyámlám egzenlege mikor támogattam őket. Vagz én vagyok az egyik nagypárt?

Meg mondjuk bár nem ide tartozik, de szerintem a politikának nem sok helye van egy orvosi rendelésen....

pannonfunk 2010.04.11. 17:42:22

@Kolko: Bizony. És tegyük hozzá, hogy ezek az emberek 4 óra körül keltek, mert 5 után már ott kell lenni, előkészíteni az urnát, ellnőrizni mindent, jegyzőkönyvet elkezdeni, stb.

900-1000 szavazat megszámolása tartott este 7-től 1/2 10-ig. Ha lesz még plusz 3000 szavazat, hajnalig nem fognak végezni vele. Remekül meg van ez szervezve...

kékestető 2010.04.11. 17:42:26

Nem néztem belé a kommentekben, mert nincs sajna reá időm.
Amit viszont a részvételi adatokból ki lehet olvasni, amiatt bizonyára a fidesz-központban lehetnek kétségbe esve.
Úgy látszik dugába dőlt a csöndes, érdektelen kampányhoz fűződő stratégiájuk. A mostani adatok szerint a 2006-os körüli, 67 %-hoz közel eső részvétel lesz, a fidesznél optimálisnak tartott 55 % helyett. Azaz a reménybeli fidesz tábor mások is elmennek szavazni, nem is kevesen. Ráadásul a területi adatok kirajzolódása alapján az lmp, és főleg a jobbik központban lehetnek derűlátóak.
Nem csodálkoznék, ha részvételi tendencia az eddigieket követné, Gábor pl. azzal kezdené - a részvételi adatokkal – az értékelést este 7-kor a tv-ben, hogy úgy nézz ki, hogy közvélemény-kutatásokat ezennel ki is dobhatjuk a kukába.

szergej-szergejevics 2010.04.11. 17:42:42

az utolsó beérkezett adat feldolgozása háromnegyed órát vesz igénybe, azt iráták a választás.hu oldalon, tehát csak valamikor félhét körül lesz eredmény, hogy addig mennyien szavaztak.

nyili · http://www.netambulancia.hu/img/upload/cikkek/2009_48_het/nyilas_fokep_jpg_200911261141378484.jpg 2010.04.11. 17:43:10

@török gábor:
Nem kell a műsorba Krizsó, Süveges Gergő nagyon jó ember!
Te és Gergő legalább pártatlanul viselkedtek.
Még ha el is ütnek egymástól, de Krizsó-t és a Századvégest pedig ismerjük.
Jó munkát és sok izgalmat!

lüke 2010.04.11. 17:43:17

hali, mindenki
@lt aldo raine:
BP mozgósítása egyértelmüen a jobbik ellen való felhívás..........
nyuggerek-istentelenül beszéltek- tuti, hogy szavaznak
a fasizmus ellen,mert látták, nemcsak hallották!
s az SZDSZ bázis szavazók mind az LMP-re szavasznak
300 000 szavazat minimum

bioLarzen 2010.04.11. 17:43:48

@ubul2000: Gondolom, ez azzal lehet összefüggésben, hogy a valasztas.hu csak és kizárólag hitelesített, hivatalos adatokat tehet közzé, míg a tévék, blogok, egyéb orgánumok nem...

De csak tippelek én is.

bio

epsilonx 2010.04.11. 17:44:18

@bioLarzen: Azt azért nem mondanám. Pécsi vagyok, szóval van némi rálátásom a dolgokra - lehet, hogy nem olyan vészes a helyzet, mint mondjuk Borsodban, de kétségtelenül van "gond" itt is bőven.

Más kérdés, hogy a kampány során a Jobbikból két plakáton és pár felmatricázott villanypóznán kívül semmit sem lehetett látni. Hogy ez hogy van az ország többi részén, arról nem tudok nyilatkozni. Az viszont szinte biztos, hogy Baranya nem fog a Jobbik fellegvárává válni (esetleg Komlón érhetnek el átlagon felüli eredményt, de ez is csak tipp).

Ordnassac 2010.04.11. 17:44:27

@bioLarzen: Őszintén? Nem hittem, hogy bárki elkezdi visszafele olvasni a nicknevem.

Rowar Atkinson 2010.04.11. 17:44:52

@pannonfunk: Azért vannak itt mifelénk oláhok is, nemcsak beások. Az Ormánságban van a legtöbb roma, asszimilációról szó sincs, megélhetési bűnözésről annál inkább.

Rengeteg gond van, de talán akkora társadalmi feszültség nincs, mint Borsodban.

Ezért lesz érdemes a siklósi választókerület eredményét figyelni.

kékestető 2010.04.11. 17:46:13

vakcsibe 2010.04.11. 17:35:28
@török gábor: Gábor mond meg légyszi a Süvegesnek, hogy a Krizsó azért jobban mutat a képernyőn mint Ő.

Nagyon igaz. Krizsó Szilvi EGY GYÖNYÖRŰ NŐ!

bioLarzen 2010.04.11. 17:46:39

@kékestető: "Gábor pl. azzal kezdené - a részvételi adatokkal – az értékelést este 7-kor a tv-ben, hogy úgy nézz ki, hogy közvélemény-kutatásokat ezennel ki is dobhatjuk a kukába. "

Hogy kell Gábornak kinézni, hogy a közv-kutokat ki kelljen dobni??? :D

bio

Ordnassac 2010.04.11. 17:46:53

@pannonfunk: nem beszélve arról, ha több szavazólapról vita lesz... ("szavazzfasszal"; virágocska vagy "kurva anyád" felirat, amúgy megvan a rendes szavazat is; megsérült szavazólap stb.)

lüke 2010.04.11. 17:46:55

@Thera:
Semmelweis
ennyire tiszteljük meg
1, öt is -mert Billroth elüldözte Bécsböl
2, a kollégákat, akik felesküdtek Hippokratészra és nem a PA`RTOKRA

bioLarzen 2010.04.11. 17:48:16

@nehaiu: Értem.

Kösz az infot!

bio

Cantona 007 2010.04.11. 17:48:30

@nyili: Gíró Szásszal mi a problémád?

szergej-szergejevics 2010.04.11. 17:49:23

@pannonfunk: a férjem le se feküdt, szolgálatból ment a választási irodába egyből, talán este 9-10 körül végeznek is az összeszámolással.

marosy 2010.04.11. 17:49:36

@kékestető: Szilvike nagyon elfogult. Szívesen széttenné lábait Gyurcsány Ferinek.
Süveges Gergő 100-szor jobb.

nestrot10 2010.04.11. 17:50:11

@nyili: ma jah..Giró Szász fidesz seggnyaló:)

ubul2000 2010.04.11. 17:51:12

@bioLarzen: Ezt azért nem hiszem, mert kételkedem, hogy a tv-knek külön-külön saját adatbázisuk lenne. Van egy érzésem, hogy az országos média hamarabb kapja meg az adatot, az internetre - szemét módon - csak később teszik fel.
Számtalanszor volt olyan, hogy a tv-ben bemondták alsószoklya 3-as választási körzet 47% feldolgozáttságnál ez és ez a helyzet. Rohatma az internetre - 22%-os feldolgozottságot láttam és fél óráig ez nem is mozdult.

nestrot10 2010.04.11. 17:51:14

@vakcsibe: megválaszoltam...Századvég- Stump -Fidesz termék:)

marosy 2010.04.11. 17:51:52

@nestrot10: te meg egy kurcsány seggnyaló, de sebaj, a kurcsányista fasizmus napjai meg vannak számlálva.

bioLarzen 2010.04.11. 17:51:55

@Ordnassac: Bocs, saját hülyeség... Nem tom miért, ha elsőre értelmetlennek tűnő betűsort látok, elsőre vmiért mindig visszafelé olvasom el...

@kékestető: "Gábor mond meg légyszi a Süvegesnek, hogy a Krizsó azért jobban mutat a képernyőn mint Ő."

Azért ezt elképzelem:
"Köszöntöm én is atistelt nézőket. Mielőtt a kérdésre válaszolnék, engedd meg, Gergő, hogy tolmácsoljam kékestető olvasóm véleményét, miszerint inkább Krizsó Szilviát mászná meg, mint téged. Ami pedig a kérdést illeti, nos..." :D

bio

bende 2010.04.11. 17:52:27

Tehát az előrejelzésekhez képest (53%) 10-12%-al többen fognak szavazni.

Pékszakállú Henceg 2010.04.11. 17:53:11

@kékestető: Szerintem a jobbik sem örülhet nagyon az adatoknak, BAZ és SZSZB megyékben az egyik legalacsonyabb a részvétel, míg Budapesten, úgy látom egész rendesen belehúztak a népek. Szerint Budapest felhúzza az MSZP-t 22-23%-ra, a Jobbik 13, az LMP akár 6%-ot is kaphat.

szergej-szergejevics 2010.04.11. 17:53:28

igen Giró Szász fideszes seggnyaló))))))))

nestrot10 2010.04.11. 17:53:45

@marosy: az anyád az! az a nyugger---Vona Gabor rálép majd az Orsós Orbán tökére...s fogja mondani a Parlamentben, hogy kis cigó kuss:)

Ordnassac 2010.04.11. 17:54:41

@bioLarzen: hmmm... azért megnézném Gergő arcát. :-D

Szalmonella 2010.04.11. 17:54:44

@vakcsibe: Giró-Szász elkötelezett Fideszes.

marosy 2010.04.11. 17:55:33

@bloggerman77: Hitelből fizettük a 13-ik nyugdíjt. Ezzek a nyuggerek tuszul ejtették Magyarország jövőjét. Nekem magán nyugdíjszámlám van, nem fogom terhelni az unokáimat adósságokkal.
ALJA NÉP AZ AKI ADÓSSÁGOT HAGY A KÖVETKEZŐ NEMZEDÉKRE!

Ordnassac 2010.04.11. 17:55:34

@nestrot10: el kell, hogy keserítselek, Vona Gábor ennél kulturáltabb. ;-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 17:56:04

@Szalmonella:

Viszont tud adekvátan viselkedni minden helyzetben, és érti a szakmáját.

Cantona 007 2010.04.11. 17:56:42

@szergej-szergejevics: Te meg egy barom vagy.
Szeretnél olyan tárgyilagos lenni, mint a Gíró Szász?

nfgy 2010.04.11. 17:57:25

Ha valakinek van ezekben a kígyózó sorokban ismerőse az felhívhatja,hogy 7 óra előtt benyomulhat a szvazóhelyre és 7 után is leadhatja a voksát.Ezt mondta az OVB.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 17:57:37

@nestrot10:

Téged föl fog jelenteni egy szoci, h kampányolsz a Fidesznek, annyira kontraproduktív az, amit csinálsz azzal a buta fejeddel.

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.04.11. 17:58:46

Figyelem, figyelem... mindjárt kezdünk. :)

Pékszakállú Henceg 2010.04.11. 17:58:51

@marosy: mondtad már nagyszüleidnek, hogy mekkora "aljanépek"? Nagyon buta vagy!

nestrot10 2010.04.11. 17:59:05

@Ordnassac: Megmondta tegnapelőtt..MÉG KEMÉNYEBBEK lesznek a Parlamentben:))) - s nem imádják a cigókat, pláne ha az nem jár be a parlametbe dolgozni és min- elnök akar lenni:)

Szalmonella 2010.04.11. 17:59:06

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:
Giró-Szász tényleg tud adekvátan viselkedni, úgy, ahogy a Fidesz érdeke megkívánja.
ELég nagy baj, mert tényleg okos! Csak éppen az előbbiek miatt nem lehet komolyan venni, amit mond.

lüke 2010.04.11. 17:59:15

exit poll van? vagy tilos

marosy 2010.04.11. 17:59:18

@szergej-szergejevics: Sebaj, mától kezdve négy évig te is nyugodtan nyalhatod a Fidesz hátsó felét.

szomoruszamuraj 2010.04.11. 17:59:20

@II. Lajos: Ez nem mond ellent annak, amit én írtam.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.04.11. 18:00:34

Brutálisan magas lett a 15 óra és 17:30 közötti részvétel.

Lehet, hogy meglesz a 70 % körüli? Tegnap erre tippeltem.

nestrot10 2010.04.11. 18:01:11

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: ennyire telik neked?--- Ez kb. egy Hörcsögtosznádi falugyűlésre elegendő----na gyúrjál még erre--leülhetsz--1-es!

pannonfunk 2010.04.11. 18:01:28

17:30-as adatok mikorra várhatóak?

Ordnassac 2010.04.11. 18:02:09

@nestrot10: mondani és tenni, az két különböző dolog, főleg, hogy a parlamentbeli méltóság magukat nemzeti érzelműnek vallóak számára is nagyon fontos. Vona meg nem akarja elriasztani a szavazóbázisának egy jelentős részét...

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 18:02:44

@pannonfunk: 18:20 körül. mindig 40-50 perc szokott lenni.

lüke 2010.04.11. 18:02:59

index.hu/belfold/2010/valasztas/tobb_oras_sorban_allas_az_igazolasos_szavazok_miatt/
ezt megint nem német alapossággal szervezték:)

csodálom, hogy türelmesek-mikor a szabadidejüket lopják-
valahol olvastam: egy moszkvai életének 1/3-t sorbanállással tölti

Cantona 007 2010.04.11. 18:03:05

@Szalmonella: Téged sem veszünk nagyon komolyan :)

E.G.O. 2010.04.11. 18:03:06

Mondom én, megy az idő, emelkedik a vérnyomás...:)

marosy 2010.04.11. 18:03:17

@II. Lajos: Már 30 éve nem élnek. Ők Erdélyiek és 1 cent adósságot sem hagytak hátra, mert Románia visszafizette az összes adósságát.
És igen, most utoléri kurcsányt a bosszú 2004. dec 5.-ért.
+30000 erdélyi, vajdasági, kárpátaljai magyar szavazat a kurcsányisták ellen, ugyanis ennyien kapták meg a magyar állampolgárságot az utolsó parlamenti választások óta.

Ordnassac 2010.04.11. 18:03:23

@colosgirl: tengermély tiszteletem! :-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 18:03:30

@Szalmonella:

Hát akkor ne vedd komolyan. Pedig eléggé bejött neki néhány gondolata az elmúlt években, és figyeltem...
...az ATV-ben is!

kékestető 2010.04.11. 18:03:53

@II.Lajos

Igen, BAZ és Szabolcs persze nem a legmagasabb, viszont a korábbi választásokhoz képest - relatíve- igen jól szerepel. Mint ahogy az egész ÉszakKelet-mao és Észak-Alföld. S mivel itt a korábbi parlamenti választásokon az MSZP jobb volt mint a Fidesz, viszont a tavalyi EU választásokon ezekben a régiókban szerepelt kiugróan a Jobbik, valószínűsíthető, hogy az ottani - relatív - magas részvétel jelentős v. döntő részben a Jobbik magas támogatottságának köszönhető.
Bp. és Közép-Mao.-i részvétel - részben hasonló, csak lmp-re érvényes eszmefuttatással - az lmp-nek kedvez. Én Bp-esten az lmp eredménye kapcsán alapból 10 % felett számolok.
Amúgy a részvételi adatok alapján még az mdf is, ill. az mszp is reménykedhet, azonban egyelőre kifejezetten kedvezőtlen azonban a fidesz-nek!

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.04.11. 18:04:04

@pannonfunk: Nyíregyházán az egyik körzetben 65%, a másikban 60%.

Óriási az emelkedés.

Interlock (törölt) 2010.04.11. 18:04:27

@II. Lajos: Most beszéltem pár kollégával telefonon, Miskolc és környékén laknak. Kevesen mentek ugyan szavazni (de inkább a kisebb településeken), de erős a Jobbik-szimpátia, legalábbis szavakban az; a köztudottan MSZP-sek alig szállingóznak, pedig nagyobb fikázásokat nem is kapnak.

Szalmonella 2010.04.11. 18:04:39

@vakcsibe: az nem baj, de én nem is vagyok a tévében, hogy osszam az észt.

szergej-szergejevics 2010.04.11. 18:04:43

@vakcsibe: te meg nem csak vak, hanem hülye is. Hogy lehet ilyen hangot megengedni. Szégyeld magad. Ha jobban figyelnél és nem szélsőséges gondolatok táplálnák az agyad, akkor te is látnád, hogy igen fideszpárti Giró

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 18:05:44

@lüke:

Mondjuk van abban vmi brutálisan perverz, ha vki 8 év ilyen kormányzati teljesítmény után sorba áll azért, h leszavazzon a maszopra

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.04.11. 18:05:48

@pannonfunk: a neten még nincs fent, viszont a választási irodából már kikérték az adatokat.

E.G.O. 2010.04.11. 18:06:06

Ha ennyien állnak sorban és 7 után még minden sorban állót engednek szavazni (legalábbis így lenne fair), mikorra lesz végeredmény? Még órákig mehet a szavazás...

pannonfunk 2010.04.11. 18:06:36

@dino vercotti: Országos eredmények érdekelnének, különösen Budapest, Komárom és Baranya.

lüke 2010.04.11. 18:06:43

@kékestető:
ez várható volt> kubatov effektus

szergej-szergejevics 2010.04.11. 18:06:55

@marosy: nyalja az ő seggüket a harapós ló. Pokolba küldeném őket. Miért mondasz nekem ilyet marosy

kékestető 2010.04.11. 18:07:20

bioLarzen 2010.04.11. 17:51:55

Na ilyet én egyáltalán nem írtam!

De azért az általad nekem tulajdonítottak miatt azért nem sértődök meg. Mert igaz is lehetne.:-))

Ordnassac 2010.04.11. 18:07:35

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár: *sóhaj* Honnan tudod, hogy az MSZP-re akarnak szavazni? Itt ugyanis főképp egyetemistákról és Pesten élő, de máshol bejelentett emberekről van szó.

lüke 2010.04.11. 18:07:40

@malacz69【ツ】pezsgője mellett már ott a pohár:
az emberi lélek kifürkészhetetlen
pláne ha "szeretik öket"

JAS39 2010.04.11. 18:08:55

A 17:30-as részvételi adat az utolsó olyan adat, amivel még érdemben tudunk foglalkozni, hisz a végső(19:00-s) rv-i adat már az eredményekkel együtt jön...így az már nem érdekel senkit:)

Ha a dinamikát nézzük, 2006-ban közel 13%-kal nőtt a résztvevők aránya 15 órához képest, feltéve és látva, h most ehhez hasonló a dinamika(ill. egy erre rárakodó növekmény is lehet) kb. 15 perc múlva a nagyjából következő adatot kellene látnunk: 59-60% A tippem a 17:30-as arányra: 60.42%

Ehhez az utolsó másfél órában még kb. 5-6%-os növekmény szokott jönni, így a vége 65-66% lehet.

Bizony ez már a finis, közeleg valami új, amiről még nem tudjuk, h pontosan mi lesz az!
Az eredménytől és pártszimpátiától függetlenül egy biztos:
ezután is együtt kell élnünk ebben az országban és együtt kell küzdenünk a mindennapokban.

Magyarok! Függetlenül a nekünk tetsző vagy nem tetsző végeredménytől, ünnepeljük meg ezt a napot, hisz ez a nap a miénk volt reggel 6-tól este 7-ig! 1 óra múlva visszaadjuk a pártoknak az országot....de csak megőrzésre!:)

Közben itt a 17:30 as adat 59,28% így kb. 64% lesz a vége!

Ordnassac 2010.04.11. 18:09:25

@pannonfunk: 59,28% országos

Bp: 63,02%
Baranya: 55,58%
K-E: 57,17%
Csongrád: 56,91%

szergej-szergejevics 2010.04.11. 18:09:28

@vakcsibe: Hu de nagyon félünk. Eltakaritottam az utcán a járdát, mert holnaptól a keritésem kolbászból lesz, a szomszédé meg kenyérből és hogy az emberek tiszta utcán egyenek. Mert holnatól eljön a kánaán, bizony. Ősszel meg majd mondjuk, Orbán takarodj.

cambridge.on 2010.04.11. 18:09:49

Gábor megírta a 13 kérdést az új blogban, amire 19 órától válaszokat vár.

chelsea.hu 2010.04.11. 18:09:56

@Süveges Gergő: Üdv. Gergő! Középről vezetett műsort szeretnénk követni.Köszönjük.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.11. 18:10:07

@Ordnassac:

Ki mondta, h mind az MSZP-re akar szavazni?
Ha van köztük ilyen, én arra gondoltam.

furiosity killed the rat 2010.04.11. 18:10:15

Most értem haza szavazásból (Bp. XVI. ker), még mindig van sor, bár sokkal kevesebb, mint délelőtt ((20-25 ember).

Pékszakállú Henceg 2010.04.11. 18:10:21

DURVA! Magasabb a 17:30-as részvételi arány, mint 2006-ban volt! Meg lesz a 70%?! Ebből mi lesz, nem tudom, de elemző legyen a talpán!

lüke 2010.04.11. 18:11:23

@dino vercotti:
most jönnek a telkesek:)

colosgirl (törölt) 2010.04.11. 18:12:01

@Ordnassac: szép estét neked is :) mindjárt visszajövök, csak vacsi :)
megjött az étvágyam :)

E.G.O. 2010.04.11. 18:12:14

Volt egy olyan érzésem, hogy estére belendülhet a szavazókedv, de számokat még mindig nem mernék mondani, nem találom a gömbömet:)

Ordnassac 2010.04.11. 18:13:32

Budapest: -4,35%
Baranya: -6,48% (ennyire esik ott?)
K-E: -4,75%
Csongrád: -3,33%
Gy-M-S: -3.43%
Tolna: -3,38%

Cantona 007 2010.04.11. 18:13:40

@szergej-szergejevics: Igazi autodidakta vagy. Saját magadtól vagy akkora barom,mint amekkorának látszol.
Az elmúlt nyolc év után akinek ilyen gondolatai vannak a jövőről mint neked, az hát finoman szólva is egy idióta.

asdqwer1234 2010.04.11. 18:13:51

@JAS39: Voltam régen szavazatszámláló, ha jól emlékszem először a részvételi adatot kellett a végén lejelenteni, utána jött az urnabontás, és lehetett számolni a listást, végül az egyénit. Ha ez most is igaz, akkor jóval előbb lesz 19 órás részvételi adat, mint részeredmény.

E.G.O. 2010.04.11. 18:13:54

@colosgirl: Szia! Addig vacsizz, amíg el nem veszik az étvágyad! Nem mindenki rendelkezik vacsorához megfelelő szókészlettel...

marosy 2010.04.11. 18:14:10

A honosított határon túli magyarok most besegítenek a jobboldalnak, mint annak idején a történelem során.
A HAZA NEM LEHET ELLENZÉKBEN!

Cega 2010.04.11. 18:15:26

Gyerekek!

Voltam szavazni a XIII. kerület 48-as szavazókörében, itt a gimiben...3 óra 20 percet vártunk, közben volt eső is de kitartottunk, a legtöbben így tettek...most a vége felé már gyengült a morál...mert még annyian jöttek, hogy 8-ig tuti nem végeznek (aki 7-ig odaér, az mind szavazhat - ezt ígérték)

nfgy 2010.04.11. 18:16:07

@II. Lajos:
Nem magasabb,4 éve 61.7 % volt.

pannonfunk 2010.04.11. 18:16:11

@Ordnassac: OK, Budapest, Komárom, Baranya még mindig alacsony, az átlagnál jobban esett vissza 2006-hoz képest.

Na, akkor most kóruspróba, aztán majd kilenc körül vissza.

kékestető 2010.04.11. 18:16:51

17.30-as adtok alapján ALAKUL A NARANCSOS BUKTA, legalábbis a várakozások és a közvélemény-kutatási előrejelzésekhez képest. (60 % körüli eredmény - HAH!)
Csodálkoznék, ha 45 %-nál többet kapnának!
Lehet, hogy csak 40 % körül lesznek.
Nézzétek, a Ny-dunántúli megyék, ill. Somogy és Tolna, ahol a fideszesek a legerősebbek voltak az utóbbi tíz évben 3 % alatt van a 2006-os részvételhez képest, míg az ÉszaKeletMao-i ill. Észak-alföldi régiókban csak 1-1,5-kal kisebb most a részvétel, ha nem nagyobb!

Pékszakállú Henceg 2010.04.11. 18:17:29

@Ordnassac: ááá, elnéztem, én a 2006 2. fordulóhoz hasonlítottam. SORRY!

ati27 2010.04.11. 18:18:07

Hát úgy néz ki bukom a 62,3-at, de nem sokkal Max 64-et nézek ki a végére

marosy 2010.04.11. 18:18:23

Az ÁCIÓ, KÁCIÓ, VAKÁCIÓ mintájára: jöjjön a BUKTA:

A

stevy 2010.04.11. 18:19:00

Ahogy elnézem, sokan megebédeltették a családot, elmosogattak, pihentek egy kicsit, most felöltöztek - ahogy látom, szép ünneplősen - és elindultak szavazni. Első a család, utána még beleférnek az országos ügyek.

kékestető 2010.04.11. 18:19:21

pannonfunk · pannonfunk.freeblog.hu 2010.04.11. 18:16:11
@Ordnassac: OK, Budapest, Komárom, Baranya még mindig alacsony, az átlagnál jobban esett vissza 2006-hoz képest.

Pont a dunántúli mszp-s fellegvárak nagyobb esése jelzi, hogy a dunán- és tiszántúli megyékben (Heves, Szabolcs, Borsod, Jász) a jobbik tarolni készül. Persze csak annyira, hogy versenyben lesz a fidesszel az 1. helyért.
Na, lesz itt még izgalom, meg igazi kampány a köv. két hétben!

nfgy 2010.04.11. 18:19:23

@kékestető:
Hát a többi 55%-al mi lesz?Nyakó elviteti busszal?

Róbert__ 2010.04.11. 18:19:33

@kékestető: vas, zala, győr: jobbik ott a leggyengébb, ott most az átlag fölött van az arány. ebből pont nem narancsos bukta tűnik ki. remélem, nem lesz igazad.

discretio 2010.04.11. 18:20:28

II. Lajos:Szerintem te benéztél valamit. Még a 65 %-ot sem fiogja elérni a részvétel .

lüke 2010.04.11. 18:21:04

irjátok mán`meg :´volt-e exit poll..............?

JAS39 2010.04.11. 18:21:16

@asdqwer1234: Az jó lenne, én másként emlékeztem, de lehet, h csak azért mert 7 után nem is igazán foglalkoztam a rv-i adatokkal.

kékestető 2010.04.11. 18:16:51: azért erre ne vegyél mérget.

Az én végeső tippem: 54, 19, 18, 6, 3 párt nevek nélkül:)

Gábornak kellemes elemzést kívánok és köszönöm a sok hasznos infót és táblázatot!

ati27 2010.04.11. 18:21:56

@kékestető:
Álmodik a nyomor.. :) Csodálkoznék az MSZP 20% fölötti eredményén. Nem nevezném túl magasnak a részvételt, de alacsonynak sem.. Lényeg, érvényes lesz az első kör is. Szerintem a kubatov sztorinak nem volt ideje kifutni.. Meg kérdéses eljutott e a "nyuggerekhez" Másrészt mit éreznek sulyosabbnak? 13. havi elvételét vagy a fidesz adatbázisát?

daniferi 2010.04.11. 18:22:26

@Ordnassac: Győrben csak kora délutánig esett, azóta napsütés, már amennyire a redőny beengedi :)

Ez a magas részvétel kellemes meglepetés, én úgy látom ez alapján, hogy az emberek hisznek, s még ha más pártban is nyilvánul ez meg, de talán megvan bennünk a közös akarat, hogy tegyünk valamit a saját jövőnk érdekében. Remélem, ezt a pártok is figyelembe veszik, s bárki nyerjen, most már tényleg a nép érdekét nézzék elsősorban, aztán a zsebüket.

lüke 2010.04.11. 18:23:33

@Róbert__:
ja
és Komárom-E a szociké vol t ott is gyengébb, Bp is gyengébb

Ordnassac 2010.04.11. 18:23:38

@lüke: tudomásom szerint nemigen fognak csinálni, mert k. drága.

roypapa 2010.04.11. 18:24:22

baranyában szakad az eső(legalábbis itt pécsen)

Hóember 2010.04.11. 18:26:03

@kékestető: Elképzelhetetlen, hogy a fidesz csak 40 körül legyen.
48 és 52 közé tenném egy ekkora részvétel mellett.
MSZP-nek akkor még bőven marad 22, és a jobbiknak is 18 és akkor még mindig marad 10% a többieknek.

kukkorica 2010.04.11. 18:26:35

magas a részvétel, de a rómaiak nem mennek el szavazni, nincs kire ... legalábbis remélem

Jester 2010.04.11. 18:26:50

@kékestető: Arra nem gondoltál, hogy a Fidesz fellegvárakban (Nyugat) azért alacsony a részvétel, mert a fideszes szavazókon kívül senki nem talált magának támogatható pártot, szóval ők otthon maradtak.. Rossz percepcióból rossz következtetés.

nestrot10 2010.04.11. 18:27:19

59.28 % volt 17.30 kor....

stratez 2010.04.11. 18:27:51

Ez a szervezési színvonal megfelel annak, ahogy 8 évig kormányoztak, most jöttem végig a városon, mindenhol kígyózó sorok, pedig félhét van. Egyszerűen közbotrány, remélem meglesz a jutalmuk estére...

Cantona 007 2010.04.11. 18:28:54

Kiszámoltam, 64,9 lesz a vége. Fogadok is rá.

nestrot10 2010.04.11. 18:28:55

64.9% lesz a vége 7 kor:)

lüke 2010.04.11. 18:29:42

@Jester:
ne vitatkozzatok:) egy pár óra és lesznek
fekete-fehéren tények..............
a többi okoskodás
de a 60%-s részvétel, amit majdnem minden közv. kutató megcélzott ,meglesz
2, 5%-al kevesebb lesz -szerintem- mint 4 éve

lüke 2010.04.11. 18:30:51

@Ordnassac:
kösz...........
azt hittem tilos

Kodomo 2010.04.11. 18:31:13

@asdqwer1234: Most már nincs 19 órai részvételi adat jelentés.

marosy 2010.04.11. 18:31:27

@stratez: Nekem az fájt a legjobban ebben a 8 évben, hogy Kurcsány segélyért kellett kuncsorogjon a csőd elkerüléséért és hogy véleménnyilvánításért és tűntetésért kilötték emberek szemét.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.11. 18:31:30

Nehezet kérdezek:
Szerintetek mikor áll fel az új kormány leghamarabb?
------------
A részvétel tényleg magasnak tűnik, így elsőre. Én amúgy 61%-ot tippeltem, de szerintem túllépi a 65%-ot, sőt akár meg is közelítheti a 70%-ot.
Szép kis mozgósítás volt, a pártok kiküldték a SAS-behívókat.

lüke 2010.04.11. 18:32:16

betáncol Bokros Lala ibolyakék ruhában vagy nem?

is 2010.04.11. 18:32:20

@stratez: hiába erőlködsz, nem politikusok szervezik. elbaszták, de ezek nem ők voltak. mondjuk a te vaskalapod alá ez sosem fog beszivárogni...

is 2010.04.11. 18:35:55

@II. Lajos: te 2006-ból a második fordulósat nézted, mert az van kint a választás.hu-n élből

stratez 2010.04.11. 18:37:18

@is: Hallottad már azt a fogalmat, hogy kormányzati felelősség, persze tudom, a baloldalon ez ismeretlen fogalom, ez meg is látszott a 8 éveteken. Egyébként ha a választások lebonyolításáért nem a kormány a felelős, akkor szerinted kicsoda, a sarki fűszeres?

2010.04.11. 18:46:05

Tudja valaki miért 17:30-kor adnak ki részvételi arányt, és miért nem 17 órakor? Emiatt nem időarányos Török Gábor fenti grafikonja sem.

Captain Tott (törölt) 2010.04.11. 18:48:01

@Hóember: Egyetértek. Ez a részvétel 50 % körüli Fidesz-eredményt valószínűsít, és emiatt sokkal több helyen lesz 2. forduló, mint arra korábban számítottak. Nem hiszem el, hogy a Fidesznek lenne 2,6 milliónál több szavazója - de ne legyen igazam.
Az MSZP szavazatai bőven egymillió fölött lesznek, a Jobbiké is közelíteni fogja az 1 milliót.
Ilyen részvétel mellett nagyon csodálkoznék, ha az MDF elérné az 5 %-ot.
Dehát láttunk már karón varjút.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.11. 18:54:13

@is:
Ezt írtam én is a legfrissebb blogposztomban.
Közig baki.

combo 2010.04.11. 18:58:06

Friss infó, hogy a XI. kerületben egyre rosszabb a helyzet, többen vannak, mint kora délután, és már 3 TV van kint...

fvipera 2010.04.11. 19:01:17

@marosy: ha majd nagyobb leszel, akkor talán megérted, hogy a "haza nem lehet ellenzékben" kb. ekvivalens azzal, hogy a "a MOL sikere az ország sikere". annyi különbséggel, hogy az első idézet nagyjából nemzetárulás abban az értelemben, hogy az egyéni boldogulás (értsd. hú de szeretnék miniszterelnük lenni) fontosabb az ország sorsánál

szöllősi 2010.04.11. 19:01:48

na akkor indíthatjuk!

stratez 2010.04.11. 19:08:34

Közbotrány, az M1 megszakította a választási műsorát, méltó befejezése ez ennek a 8 évnek...

fvipera 2010.04.11. 19:09:26

@Hóember: @Róbert__: ha billeg az eredmény, akkor morvai megtanulja, milyen a kubatov-henger.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.04.11. 19:22:29

@török gábor:

Érdekelne, hogy a szavazásra váró sorbanállók kb. hány %-ánál van TV-készülék...

(vagy úgy gondolja az OVB, hogy otthonról mobilon kapnák az instrukciókat?)

Cada 2010.04.11. 19:24:35

A BOCSKAI UTI SZAVAZOKÖRBEN MÉG 711-EN !!!!!!!!!!!!!!! VÁRNAK ARRA HOGY SZAVAZHASSANAK

ROHADT NAGY VICC

Frana13 2010.04.11. 19:26:41

@Cada: mondjuk 711 perc... hogy lehet ezt így elszúrni?

Cada 2010.04.11. 19:30:06

8 éve várok erre anapra itt vagyunk 5en és ezt is elbasszák nekünk

combo 2010.04.11. 19:32:13

@Frana13: Az a vicc, hogy előre tudták, hogy ott 2000 fölötti szavazó lesz (mert aki átjelentkezik, az nyilván el is fog menni). Én megengedőbben számolva 1000 perccel = 16 órával számolok, ami tumultust eredményez. Hogy erre egyik nagyeszű sem gondolt, az világbotrány. Mondom, Szegeden a problémás szavazókörben 2 azaz kettő szavazófülke volt, még arra is kellett várni, nemcsak az adminisztráció vett el időt.

mrs. white 2010.04.11. 19:34:36

Ez a szavazás pont olyan volt mint a kormány 8 éve. Dilettáns.

Cada 2010.04.11. 19:35:08

Gábor hát mondj már valamit erre a bocskai uti szavazokörre !!!!!!!!!!!!

BOTRÁNY

combo 2010.04.11. 19:36:22

Ja, és az is nagyon jó, hogy sorsolással határozták meg, hogy melyik szavazókör a kijelölt. No, ez kinn volt a város szélén...

Cada 2010.04.11. 19:37:42

egy utolsot rugott még belénk ahalálos ágyán az mszp elképesztö najo nem tudom elmondani mennyire fel vagyok háborodva

vrv 2010.04.11. 19:47:14

rytkó emilia meg otthon ül és röhög:)

ErA 2010.04.11. 19:48:59

Gábor, ilyenkor nem lehetne kivinni 3 db mozgóurnát az udvarra? Aláíratják a kérvényt ott helyben, szavaznak, oszt' kész.

Vénveterán 2010.04.11. 19:49:31

@combo: Add hozzá, hogy a kerületi bv és eü intézményekbe innen vitték a mozgó urnát...

Kolko 2010.04.11. 19:54:22

Gábor !

Ha a választási központban feldolgozzák az adatokat akkor az azt jelenti, hogy a pártok képviselői látják az eredményt ?
Vagyis ebben az esetben információk akár a pártok csatornáin keresztül ki is áramolhatnak.

gyík (törölt) 2010.04.11. 19:57:06

@Kolko:
Ez jó.
Nem lehetne az összes mozgóurnát odaküldeni a kritikus helyekre?

kékestető 2010.04.11. 19:58:43

Jester 2010.04.11. 18:26:50 és többiek!

Akkor konkretizálom 18 h körül kifejtett értelmezésem szerint a körülbeli végeredményt
Fidesz 41 %
Jobbik 26 %
MSZP 18,5 %
LMP 8,5 %
MDF 4,5 %
CM 1 %
egyéb 0,5 %

Egyébként nem tűnt fel, hogy a fideszes szóvivők milyen karót nyeltek voltak a számukra kedvező, 2/3-od többséget jósoló közvélemény-kutatási adatok ellenére?

gyík (törölt) 2010.04.11. 20:04:49

Mészáros Antóniát akarjuk!

Idet 2010.04.11. 20:14:19

@gyík: Az a baj, hogy adminisztrálniuk is kell a bizottságoknak, fel kell venni a delikvenseket a választói névjegyzékbe.
Most mondják, hogy egy óra alatt kb. 60 ember tud leszavazni.

weirax 2010.04.11. 20:18:18

Sziasztok!
Nincs egy jogász a közelben, aki világossá tenné, hogy mi az, amit lehet és mit nem lehet kommunikálni?

Idet 2010.04.11. 20:18:44

A műsor, vagyis ti, Gábor, nagyon jó így is! Nehogy valami Discovery Channelbe menjetek át!
Nagyon sokat mond a beszélgetésetek - ha bírjátok cérnával.

weirax 2010.04.11. 20:23:29

Egyébként igen, én sem kapcsolnék más csatornára, ez biztos ;-) Bízok benne, hogy sikerül annyi információt összeszedni arról, milyen módon lehet a választásokról beszélni, és folytatjátok a műsort.

Vénveterán 2010.04.11. 20:27:13

Tud valaki párt-közelből megbízható részinformációkat?:)

esomar 2010.04.11. 20:27:48

Kedves Gábor!

Én is végigálltam a magam 3 és egynegyed óráját a Bocskai úton.
A jegyző asszony és az ottani vezető azt mondta, hogy előzetesen az önkormányzatnál névjegyzékbe vetethettük volna magunkat, így az adminisztráció lerövidült volna, nem lett volna torlódást. Azok valóban kaptak írásbeli tájékoztatást, akik levélben kapták meg az igazolást, de mi akik személyesen, vagy meghatalmazottal vették át az igazolást (mint jómagam), azok nem jutottak ehhez az információhoz.
Filipsz Andrea XI. kerületi jegyző kérte a szavazóhelyek számának bővítését, de az OVB a törvényre hivatkozva megtagadta azt.

Mészáros József

tenki 2010.04.11. 20:29:49

Az az ember, aki nevetni tud, ha a dolgok rosszra fordulnak, biztos, hogy talált valakit, akit okolni lehet. :)

nikkelpuding 2010.04.11. 20:34:31

újraszámlálást

újraszámlálást

újraszámlálást

sunázósün 2010.04.11. 20:35:19

Vicc az egész.
Rosszabbul szavazunk mint 4 éve.
Bohóc vagy Süveges.

mash2193 2010.04.11. 20:39:48

Jó kilátások az előttünk álló 4 évre :D

singapura 2010.04.11. 20:41:03

Szépjóestét kívánok,

Elvették tőlünk azt amire évekig vártunk.Azt amikor az urnák zárulnak és jönnek az első adatok.Azt amikor 1%-on áll a szavazatok feldolgozottsága, majd amikor lassan 10% körüli részeredménynél lehetne bontani a pezsgőt.
Most majd fogunk kapni egy 50-60%-os feldolgozottságú információt az OVB-nek köszönhetően,akik nagyon fura módon szinte laikusan kezelték az adódó (betervezett?) problémát.
Egy amúgy is értelmetlen kampánycsend meghosszabbítása felrúgott minden előre tervezett programot ami ilyenkor általában esedékes. Remélem ez volt az utolsó negatív esemény ebből a 8 évből, még azt is sikerült nekik megtenni hogy ne tudjunk örülni az eredményeknek úgy ahogy az szerettük volna tenni.

Üdvözlettel,
singapura

nikkelpuding 2010.04.11. 20:43:04

én a liberálbiofasisztákra szavaztam hehe

bla.bla (törölt) 2010.04.11. 20:43:08

Ha sokáig húzzák az időt akkor néhány indulatos figura lehet kimegy unalmában randarirozni az utcára.

Arpad (Bind) 2010.04.11. 20:44:29

Az előző választáson is elég jó sort kellett állnia az igazolással szavazóknak a XIII. ker Kassák-ban!!! Ma 11-re mentem több mint másfélóráig tartott leadni a szavazatom. Míg az utcán álltam, nagyon sok ember döntött úgy, hogy hazamegy.

A szavazás nagyon fontos dolog, de nem tartom barátságos lépésnek, hogy az emberek szabadidejét idióta dilettánsok ellopják!

A műsor így is jó, de örülnék neki, ha már tudnám volt-e értelme, hogy elmentem szavazni! :-))))

parfümblog · http://parfum.blog.hu 2010.04.11. 20:47:10

Ez egy vicc!! Remélem, hogy hullanak majd a megfelelő fejek...!

mash2193 2010.04.11. 20:47:54

Szerintetek ez az állapot befolyásolja azt hogy a 2. fordulóban milyen lesz a részvételi arány?

joe2010 2010.04.11. 21:07:47

Fél óra és jönnek az adatok! Remélem!

Idet 2010.04.11. 21:12:02

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez a cirkusz véletlen. Pártunk-kormányunk még utoljára belénk rúg egy jót, és kellemesen röhög rajtunk.
Vagy arra játszanak, hogy legyen érvénytelen a választás, mert ha újra kell csinálni, részvételi érdektelenségbe fulladhat az egész, és még akárhogy is alakulhat - nekik.

szollovica 2010.04.11. 21:33:34

Gratulálok! 20 év legjobb választási műsorát láthatjuk, reggelig is kitartunk veletek! Teát és sütit kaptatok már? :)

Bubba 2010.04.11. 21:36:33

Szerintem, ha a választási törvényt teljes egészében értelmeznék az illetékesek, akkor a következőre juthatnának:
A törvény 71 § (1) bekezdése kimondja, hogy a szavazatszámláló bizottság elnöke 19 órakor a szavazóhelyiséget bezárja. Azok a választópolgárok, akik a szavazóhelyiségben vagy annak előtérben tartózkodnak, még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja. A szavazás lezárása után szavazatot nem szabad elfogadni. A szavazatok számlálása ezt követően kezdődhet csak meg.
Tekintettel arra, hogy jelen helyzetben több szavazókörben megkezdődött a szavazatok összeszámlálása, azt jelenti, hogy ezekben a szavazókörökben a szavazás lezárult, vagyis a 40 § szerinti kampánycsend ezekben a szavazókörökben már nincs érvényben.
Ebből következik, hogy az igencsak távoli következtetés lehet, hogy az egyik szavazókör eredményeinek nyilvánosságra hozatala bármilyen befolyással lehet egy másik szavazókör eredményeire. Egy ilyen értelmezésre hivatkozva fenntartani a kampánycsendet feltehetően jócskán ellentmond mind a jogalkotó akaratának, mind a jogállami demokrácia alapelveinek.

kutyagummmi 2010.04.11. 21:38:35

34%-os feldolgozottságnál:Fidesz 54,13% MSZP 19,21% Jobbik 16,77% LMP 6,70% MDF 2,37%

karolyist 2010.04.11. 21:44:15

Könyörgöm, legyen egy ember a most még sorban állók között, aki felveszi a szavazólapjait, bemegy a függöny mügé, és nem jön ki 2-3 napig. Na ott meg van lőve az ország.

Csinálja már meg valaki!

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2010.04.11. 21:54:25

21:46
A mandiner.hu információi alapján 54 százalékos feldolgozottságnál a következőképp állnak a pártok: Fidesz 53,88%, MSZP 19,29%, Jobbik 16,69%, LMP 6,82%, MDF 2,42%.

Slowly 2010.04.11. 22:25:26

2..4..3..5..6?! számolni se tudnak az OVB-nél??? általános iskola!!! szánalom szigete!

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.04.11. 23:16:18

!!! Alul a scrollban feldolgozottság fut részvétel helyett az m1-en.
süti beállítások módosítása