Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu


Az oldal üzemeltetője a campaign.hu.

Hirdetés

Olvasottság

A blog indulása óta: 14'498'702 lapletöltés (2013.12.26.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Facebook

Ajánló

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • Khal Drogo: @livengood: Folytatódni fog a háború. Az ukránok addig fognak harcolni rövidtávon amíg meglesz rá ... (2014.09.01. 09:51) HV - Csak szavak?
  • Khal Drogo: vs.hu/megallithatatlanul-szaguld-az-osztrak-szelsojobb-0831 Szerintem értelmetlen Strache-t a Job... (2014.09.01. 09:45) HV - Csak szavak?
  • lorantka: @iii: www.wolframalpha.com Angol Wiki egyébként 0,3 és 0,1%-ot ír. Magyar Wikin 80-100.000 főt í... (2014.08.31. 21:18) HV - Csak szavak?
  • 6.Lenin: @livengood: Nagyon érdekes , de mivel rosszak a kérdéseid, csak rosszak lehetnek a válaszok is. ... (2014.08.31. 19:09) HV - Csak szavak?
  • livengood: @Khal Drogo: Nézz a térképre. Ukrajna végtelen hosszú oroszországi határa mesterséges határ, védhe... (2014.08.31. 15:46) HV - Csak szavak?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (6) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (4) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (1) diktatúra (3) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (129) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (5) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (1) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (7) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (1) népszava (2) népszavazás (6) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (113) Orbán Viktor (5) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (9) politikai elemző (8) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

02:14

Vége a választás első fordulójának, rengeteg dolog történt: végignézhettünk egy döbbenetes választási bizottsági szerencsétlenkedést, ránk ömlöttek az adatok, és nem mellékesen ez a blog bevonult a magyar televíziózásba… A következő napokban még sok lehetőség lesz a részletes elemzésre, most jöjjön az első áttekintés egyfajta megalapozásként.

Általános kép: A 2010-es választás a magyar pártrendszer jelentős változását hozta: a korábbi kvázi-kétpárti szerkezet megrengett, és össze is omlott. A Fidesz-KDNP az 1990 utáni választások legnagyobb szavazatarányával nyert, az ellenzéki oldalon két középpárt és egy meglepően erős kis párt keletkezett. Három (1990, 1994, 2006) korábbi voksoláshoz hasonló, de 1998 után a második legalacsonyabb – a várakozásoknál azonban valamivel magasabb - első fordulós választási részvétel (64,3%) mellett egy 2+2+2 modell érvényesült: két régi és két új párt került a parlamentbe, s kikerült onnan két, húsz éve a törvényhozásban politizáló erő. A négy évvel ezelőtti választáshoz képest egyedül a a 400 ezer új szavazót szerző Fidesz ért el hasonló eredményt, az MSZP 1 millió 350 ezer szavazatot vesztett, a Jobbik (a MIÉP nélkül) 700 ezret nyert, az LMP pedig nulláról indulva 380 ezer szavazóval jelent meg. Miközben 2002 után a 2006-os választás szinte minimális változást hozott, most a választói illékonyság az egekbe emelkedett.

A tét: A választás három nagy kérdése közül kettőre választ kaptunk, azt, amit korábban írtam: az MSZP megelőzte a Jobbikot, az LMP bekerült, az MDF nem. A harmadik kérdés, a kétharmad ügyében is alapvetően helyesnek bizonyult a prognózis: valahol a határon lehet a végeredmény.

Siker és kudarc: Ha megnézzük az értékelési opciókról szóló korábbi írást, láthatjuk, hogy a várakozásokhoz képest az MDF-en kívül mindenki többé-kevésbé elégedett lehet. Az MDF története legrosszabb eredményét érte el (1998-ban 2,8 százalékot szereztek, de a Fidesszel közösen indított jelölteknek köszönhetően 17 mandátumhoz jutottak), elhibázott kampánya után azonban ez nem meglepő. Az EP-választási eredményekhez képest az MSZP, a Jobbik és az LMP is javított, a Fidesz ugyan valamelyest visszaesett (a Fidesz az egyetlen párt, amely esetén most a közvélemény-kutatások többsége is felfelé tévedett), de történelmi győzelme után – a kétharmadra is esélyesen - nem hiszem, hogy csalódott lehetne.

Meglepetés: Két héttel ezelőtt azt írtam, hogy ha lesz meglepetés, akkor azt leginkább az LMP-től várom. Az új politikai erő lényegesen többet ért el, mint az egyszerű bejutás: Budapesten 12,76 százalékot és 4 listás mandátumot szerezve a Jobbikot is megelőzték, de a hét és fél százalék körüli országos eredményük is jelentős meglepetés, több, mint például az SZDSZ és az MDF 2006-os teljesítménye. Nem mellékekesen: a Fidesz 1990-es példája után most másodszor fordult elő, hogy egy párt száznál kevesebb egyéni képviselővel bekerüljön a parlamentbe.

Második forduló: A Fidesz-KDNP már ma abszolút többséget szerzett, 206 mandátummal rendelkezik: 119-et egyéniben nyert, a többi 87-et területi listákon kapta. A  második fordulóban a versenyben lévő 57 egyéni választókerületben és az országos listás kompenzációs mandátumokból (itt csak egy-két mandátumra számíthat) kellene még legalább 52 mandátumot szereznie a kétharmadhoz. Ez egyáltalán nem lehetetlen, de nem is biztos. (Fontos látni, hogy „erős” kétharmada már nem lehet a pártnak, ha egyedül akarja átvinni a kétharmadot igénylő döntéseket, minden képviselőre szükség lehet a szavazásnál – ennek biztosítása nem egyszerű munka.) Az 57 választókerületből 21 a fővárosban található, az MSZP leginkább itt próbálhatja megakadályozni a kétharmadot. Kulcskérdés lehet Budapesten a sok helyen jól álló LMP-s jelöltek (a 21-ből 13 körzetben ők a harmadikok 9-17 százalék körüli eredménnyel, a többiben a Jobbik) és még inkább szavazók viselkedése: a párt vezetése már jelezte, hogy nem lépnek vissza, de nem tudjuk, hogy a tegnapi szavazók két hét múlva miképp viselkednek. A versenyben lévő többi egyéni választókerület többsége Kelet-Magyarországon található: Borsodban 10, Jászban 6, Hevesben 4, Szabolcsban 3 egyéni nyitott még, ezeken a helyeken a Jobbiknak lehet fontos szerepe. Kulcskérdésnek a pártok két forduló közötti kampányát és a választói reakciókat tartom. Előbbi kapcsán már korábban is jeleztem, hogy véleményem szerint április 12-én indul az igazi, korábbról ismert intenzitású kampány, hiszen a Fidesz most már nyugodtan kockáztathat. De Lendvai Ildikó választási csalásra utaló mondatai („Kubatov-szavaztók”) sem hagyhatnak kétséget, hogy az MSZP is mindent bevet majd, ahogy a Jobbiknak sem közömbös ez-két számukra sem reménytelen kerület sorsa. A választói reakciókban a két szélső pontnak a győzteshez húzást (pontosabban a nem győztes párt szavazóinak érdektelenségét és ezáltal a győztesek további erősödését), illetve a Fidesz túlhatalmától való félelem mobilizációs erejét, egyfajta választói kompenzációs igény megjelenését látom. Ma kiszámíthatatlan, hogy melyik lesz erősebb; a következő napokban érdemes lesz figyelni a helyi kampányokat és részletesen áttekinteni mind az 57 választókerületet.

Az alábbi térképen - amelyet Lakatos Gergő készített - látható, hogy hol zajlik még a küzdelem (7 megye már pihen). Érdemes összehasonlítani a 28. bejegyzésben látható térképpel.

 x x x

Ha valaki szeretné megnézni (újra) a választási műsort, itt megteheti:

 

x x x

Tegnap 52.156 látogató érkezett és 188.742 oldalletöltés történt. Köszönöm mindenkinek az érdeklődést!

x x x

És hogy a kép és a betű után hangalakban is itt legyen az első elemzés (www.inforadio.hu):

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr271913476

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Törés(vonal)teszt 2010.04.12. 16:53:16

Nos, foglaljuk össze röviden, mit tudunk eddig biztosan: A részvétel 64,42%, meglepően jó. A listás szavazatok megoszlása a következő: Fidesz 52,72%, MSZP 19,30%, Jobbik 16,67%, LMP

Trackback: CSAK A FIDESZ! - a győzelmi videó 2010.04.12. 14:34:50

Csak a Fidesz! - Szó szerint. Nagyon komoly győzelmi videó, de szigorúan csak nagyon erős idegzetűeknek.;) function iwiwshare_click() {u=location.href;t=document.title;window.open('http://iwiw.hu/pages/share/share.jsp?u='+encodeURIComponent(u)+'&...

Trackback: MSZP: ez olyan rossz, mint 1990 2010.04.12. 13:31:23

Az MSZP helyzete szinte reménytelen. Törzsszavazói bázisa a legbiztosabb hanyatlásra van ítélve, miközben más bázisa nincsen. (Kép: az MSZP 1990-es eredményei, vokscentrum.hu) Az exit pollok szerint 2010-ben alig több ember szavazhatott az MSZP-re, m...

Trackback: Másnaposan 2010.04.12. 13:04:33

A fél ország álmosan kóvályog, hisz szinte mindenki éjfél után is még a tévé és/vagy számítógép előtt ült, vagy talán épp egy pártbuli helyszínén örült vagy bánkódott az eredményeken, esetleg kínjában röhögött az OVB orbitális töketlenkedésén (de most ...

Trackback: Manipuláció időjárásügyileg 2010.04.12. 11:43:19

 Tisztelt Időjárásügyi Szakminisztérium!*   Ma reggel, mikor felébredtem, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy országos eső van, az ég fekete és egyébként is, rettenetesen komor az idő. Fel vagyok háborodva, hogy egy ilyen történelmet forgató ...

Trackback: Tragikomédia 2010.04.12. 11:11:20

A tegnapi nap után, ma úgy ébredtem, hogy nem tudtam a tükörbe nézni. Életem legnagyobb lehetőségét szalasztottam el azzal, hogy nem vettem a kezembe egy kamerát és nem ugrottam neki a választókerületeknek.Ennél jobb burleszket, vagy tragikomédiát, ami...

Trackback: Sokan vagyunk, kevesen 2010.04.12. 10:59:22

 Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Megvolt a szavazás, mindenki leadta a voksát, volt akinek ez hajnalban sikerült, mert hát egy választást bizony nem könnyű megszervezni, hiszen csak négyévente van és az ember az ügyes-bajos dol...

Trackback: Morvai és Orbán együtt ünnepel – videó 2010.04.12. 09:47:37

2010. április 12. - új korszakra ébredt Magyarország. Hajszál híján Fidesz kétharmad, bő 16% Jobbik, van ok az ünneplésre. Exkluzív videó! ;) function iwiwshare_click() {u=location.href;t=document.title;window.open('http://iwiw.hu/pages/share/...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

egyittlakó (törölt) 2010.04.12. 16:45:46

@bigapples: "Vajon miért kerültünk a szocik vezetése alatt adósságspirálba?"

Nézd meg Medgyessy 100 lépés programját: a fidesz megszavazta. Aztán Fletó is rátett egy lapáttal, amikor csökkentette az ÁFÁ-t. A magyar nép pedig elfogadta.
Senki nem adta vissza a gázár-támogatást (az én adófizető zsebemből), a eü-dolgozók és a pedagógusok béremelést (ugyancsak az adófizetők zsebéből) stb. Most meghálálta a nép a szociknak, ráadásul még azt is ráfogják, hogy tönkretették az országot, pedig az országot a haszonleső magyar nép vágta haza.
Remélem, Orbán vezér tanult az esetből, és nem ad semmit ennek a népnek, mert a következő szavazásig úgyis elfelejtik a birkák, bármit tesz egy kormány...

MaxVal, BircaMan · http://maxval.co.nr 2010.04.12. 16:46:53

Mi történt Török Gáborral? Miért nem elemez?

Róbert__ 2010.04.12. 16:47:26

@jjulie: " jjulie 2010.04.12. 15:17:48
@discretio:

mindegy honnan nézzük, az ország nagyobbik része kiütést kap tőle jó ideje, és ha nem jön össze a kémia, akkor nem jön össze, nem lesz szerelem"

ööö csak hogy világosan értsem, azt állítod, hogy az ország nagyobbik része kiütést kap orbántól?

mégis hogyan matekoztad ezt ki? csak azért kérdem, hogy a valódi véleményednek mondhassak ellent és ne a feltételezett gondolataidra.

Bougheau Tschichka 2010.04.12. 16:48:00

Dávid Ibolya lemondott.

Lendvai Ildikó mikor mond le?

demagofób 2010.04.12. 16:48:10

@egyittlakó: dehogy! a nyugdíjasok nem felejtenek :D

lüke 2010.04.12. 16:48:30

@dzsaszper
na ez nem kérdés, ez olyan egyértelmü,hogy hol kapták a legtöbb szavazatot
pár maszopos átpártolt 3%
az5% meg honnan jött? > BP

Treuga Mei 2010.04.12. 16:48:32

@egyittlakó:
"...nem ad semmit ennek a népnek..."
Ez finom! Akkor mégis a saját zsebükből adják "elitünk" tagjai a juttatásokat?

Treuga Mei 2010.04.12. 16:50:08

@Bougheau Tschichka:
Ő már akkor lemondott - mindenről -, amikor elvállalta az elnökséget.
Benneragadt a pártban, a többiek szépen kihátráltak, mire ő körbenézett...

fell bandi 2010.04.12. 16:50:46

@egyittlakó: únom már ezt a dumát, hogy a 100 lépés programot a Fidesz megszavazta. És ha nem szavazza meg, akkor mi van? Akkor is hatályba lép, elegen voltak hozzá a maszoposok meg az azóta kimúlt szadeszesek. Viszont akkor azzal vádolták volna a Fideszt, hogy nem akar a népnek adni. Ezt nyilván nem vállalták be, az meg már a kormány felelőssége, ha fedezet nélküli közérzet-javító csomagot terjeszt a parlament elé, és nem gondoskodik arról, hogy a gazdaság megtermelje a csomag anyagi fedezetét.

arconfosom 2010.04.12. 16:51:24

@Süveges Gergő: Kedves Gergő!

Mi igaz abból, hogy kormányváltás után többed magaddal repülsz a köztévétől? Hallottál már ilyen híreket?

lüke 2010.04.12. 16:52:17

Bankok
1, Postabank > mindenkinek adott,fünek, fának(fidesz, szocik)
2,Agrobank> senkinek

ha jól emlékszem

fell bandi 2010.04.12. 16:52:45

@Bougheau Tschichka: lemondhatna iboj a mentelmi jogáról is. Nyerne az igazságszolgáltatás néhány hetet...

bigapples 2010.04.12. 16:53:16

@tasavallan presidentti yön: "Volt haladás? Miben? Lopásban? Állami cégek és területek haveroknak potom pénzért való átjátszásában? Ezekben tényleg volt.
És mi a franc is épült még? Ja, hogy semmi?
Ezüsthajó, Happy End, Vegyépszer, Kaya Ibrahim, Josip Tot mondanak valamit?
Kicsit rövid az emlékezeted... "

Ez az egész kevesebb, mint amennyit csak a homokbuckákba fúrt Pécsre menő autópálya alagutaknál elloptak. Tudod, ha csak ennyi gyanús ügy lett volna az elmúlt szoci ciklusokban, mint amit itt felsoroltál, akkor hálaimát rebeghetnénk örömünkben. Barátom, Kaya I. és Josip Tot hogyan jön a 1998-2002-es ciklushoz? Jellemző a papagájkommandóra, azt se tudják mikor mi történt, csak nyomják a pártközpontból kapott szlogeneket... piros bögre már meglesz. :)

lüke 2010.04.12. 16:54:05

@discretio :
yeehh
ennél csak az rosszabb,ha még igy is szavaznak:)

fell bandi 2010.04.12. 16:54:32

@arconfosom: sok embernek nőhetne szárnya a TV-nél, én sem bánnám, a Gergő nincs köztük..

ubul2000 2010.04.12. 16:56:13

Beleolvastam OV nyilatkozatába. Nem szertném ha igazam lenne, de lehet hogy visszasírjuk a szemkilövetős G-t. Az a vérgőzős hang, ahogy nyiltan megfenyegette a Jobbikot - ijesztő.

demagofób 2010.04.12. 16:57:04

@fell bandi: Ej azért ez nem pont így van. Pont ez a lényeg, ha nem a népszerűség hajhászás lett volna a lényeg, hanem a gerinc...

MaxVal, BircaMan · http://maxval.co.nr 2010.04.12. 16:58:26

@Turbucz Dávid: Én is ebben bízom. Mert már rég elemeznie kellene itt a második fordulós esélyeket.

fell bandi 2010.04.12. 16:58:59

@demagofób: mi nincs úgy, ahogy írtam? Volt jelentősége a Fidesz igen-jének? Semmi.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.12. 17:00:52

@ubul2000: hol olvastad? én eddig nem találtam, csak összefoglalókat találtam.

panelburzsuj 2010.04.12. 17:05:11

@Bougheau Tschichka:

Amikor kiejti az MSZP-t a parlamentből.

Ibolyában számolva van rá vagy nyolc éve ...

Captain Tott (törölt) 2010.04.12. 17:05:54

@dzsaszper: Megmondom, mi lesz a szocialista taktika: mivel az LMP nem mondhatja hitelvesztés nélkül, hogy megállapodik az MSZP-vel a visszalépésekről, azért az MSZP egyoldalúan vissza fog lépni kb. 2 helyen az LMP javára, ott, ahol úgy sincs semmi esélye nyerni. Ezzel zavart idéz elő az erőben, az LMP szavazóknak megmutatja, ki itt az igazi barátjuk, azt remélve, hogy másutt meg visszalépés nélkül is rájuk fognak szavazni (főleg ott, ahol a Jobbik jutott a második fordulóba).

[nev] (törölt) 2010.04.12. 17:06:09

@Humberto:
az lmp azért bőven befolyásos fijjukból áll, bejáratottak komcsi, és zsidó körökbe, hogy ilyen egyszerűen fogalmazzak. seres mária ezen kívül esik. az lmp - amennyire meg tudom itélni - az emberjogi kérdéseket leszámítva ugyanúgy mentes a szakértelemtől éppen úgy, mint az összes többi párt. és az lmp tagsága is leginkább heccmajszterekből áll.

bigapples 2010.04.12. 17:09:17

@egyittlakó: Sajnos nem csak a pedagógus és egészségügyi béremelés az oka az adósságspirálnak, a 8 év kormányzati hozzáállásán végigvonuló felelőtlen, hibás, korrupt, a saját zsebeket megtömő politikai az oka. Nem a haszonleső nép vágta haza az országot, hanem az MSZP irányítását átvevő privatizációs szerencselovagokból álló oligarchia, ami a saját üzleti kör érdekeit az ország érdekei elé helyezte, és hogy a katasztrofális kormányzása ellenére a politikai hatalmat megtarthassa, eszméletlen adósságfelvétellel tartotta fenn a "pannon puma" "lendületben az ország" "minket irigyel Európa" hamis képet.

lüke 2010.04.12. 17:10:18

@[nev]
az am. követ heccmajszterei:)

panelburzsuj 2010.04.12. 17:11:09

@fell bandi:

Lehet unni a Fidesz-trükközések fölhánytorgatását, csak háborogva nehezebb megérteni, hogy miért nem omlik mindenki a Fidesz ölébe.

ubul2000 2010.04.12. 17:14:18

@Turbucz Dávid: "A Jobbik előretöréséről kérdező külföldi újságíróknak azt mondta, hogy a törvényeket minden szélsőségessel betartatják, és majd a jó kormányzás elfordítja az embereket a radikalizmustól." (index) Mivel a Jobbikról semmilyen törvénysértést nem tudtak eddig mutatni (még Kubatov-listájuk sincs) ezt csak nyílt fenyegetésnek lehet értelmezni.

lüke 2010.04.12. 17:14:25

pedagógus és egészségügyi béremelés az oka az adósságspirálnak

meg a nyuggerek 13 havi díja

evergo 2010.04.12. 17:15:14

Kedves Török Gábor!

Épp most nézegetem vissza a tegnapi választási műsort, gratulálok mindhármójuknak, ilyen jól rég szórakoztam. A választási bizottság arcpirító hozzáállása felháborít, komolyan remélem hogy az egész társaságot elzavarják a náthába.
A műsor tényleg jó volt, élvezem minden percét, csak a betelefonálók hiányoztak :D de a kommentek beolvasása remek ötlet volt.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 17:18:32

@Ordnassac: Francia és Olaszországban nem a parlament HELYETT vonulnak utcára a pártok, hanem mert vagy nem kerültek be a parlamentbe, vagy megerősítendő a parlamenti politikájukat ! Nagy különbség ! Nálunk nemes egyszerűséggel "bojkottálta " a Fidesz a parlament munkáját !

Atisz 2010.04.12. 17:19:38

@török gábor: A 6:5 arány az OVB tagjai között tényleg eléggé megdöbbentő volt (különösen Halmai Gábor hozzászólásai voltak *khm* érdekesek, amikor is 4x próbálta megmagyarázni, hogy miért is jó a kampánycsend fenntartása)... majdnem éjfélig tolódott ki a kampánycsend :)

demagofób 2010.04.12. 17:20:00

@evergo: hol tudom megnézni az egészet egyben?

ladislaus 2010.04.12. 17:21:12

@demagofób: klikkelj a poszt alatt a 3 srac kepere es behozze az mtv.hu videotarat. ott lehozzák egyben.

szikjáró 2010.04.12. 17:21:24

@lüke: meg a mérhetetlen állami bürokrácia, az elba...kterolt önkormányzati bürokrácia, az állami megrendelések pofátlan osztogatása és fosztogatása, a tehetetlen finánc-és rendőrgárda, akik 40 éves koruk után már nyugdíjasok, de még nem tesznek le az asztalra semmit, a szociális segélyekből, mint afféle megnyugtató, havi rendszerességű, és meg nem szűnő apanázsból élők miatt, meg amiatt a fura helyzet miatt is, hogy az ország lakosságának nagyjából hetede tartja el a többieket.
Namost az adózóknak kellene egy külön megye fallal, aztán lássuk a többiek mire jutnak :)

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 17:21:37

@ubul2000: Semmilyen törvénysértést nem lehet kimutatni a Jobbiknál ? Az első lépésük is bűncselekménnyel indul a parlamentbe , ha Vona gárdaegyenruhában próbál bemenni !!

Humberto (törölt) 2010.04.12. 17:23:21

@[nev]: Félelmetes, hogy Te (és még sokan mások) képesek vagytok ebből is valami antiszemita marhaságot kihozni. Mikor fogtok kinőni végre ebből a zsidó-fóbiából?

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.12. 17:24:21

@ubul2000: ok, köszönöm, ezt én is olvastam, azt hittem mást is mondott.

ladislaus 2010.04.12. 17:24:24

@kíváncsivagyok: szerintem az nem buncselekmeny, akarhogy csurik csavarjak azt a torvenyt, meg iteletet. Egy faszsag. Az a demokracia csodje, nem a 2/3!

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 17:26:21

@Atisz: Végignéztem a tanácskozásukat (már amennyit mutattak a TV - k ) és mondhatom nem volt egyszerű dolguk. Teljesen jól döntöttek, hiszen amikor még többezer ember nem szavazott le, akkor megóvható lett volna feloldani a kampánycsendet, amikor feloldották , már csak egy-kétszáz nem szavazott polgár volt ! Nem az Ő hibájuk volt a történt hiba.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 17:27:18

@ladislaus: Helyesbítek : törvénytelen ! Most jobb ?

szikjáró 2010.04.12. 17:29:27

Az OVB teljesen jó példa, a felesleges bürokráciára, pár előző rendszerből ittragadt bútordarab 3 óra alatt dönt egy eldöntendő kérdésről, de közben sztorizgatnak, esznek, isznak, csak arra kell vigyázniuk, hogy gondterheltnek tűnjenek és kész a nyugdíjas állás.

Tisztelt Kommentelők!
Tud-é valamelyikük
hitelt érdemlő számot a földművelésügyi minisztérium alkalmazásában állók létszámáról?
Amiről én tudok az döbbenetes szám és nem merem leírni.
És évek óta a dolgozó melósok vérét szívják, tulajdonképpen olyan munkát végezve, amit pár asztali számítógép és 5-6 jól képzett (nem valaki unokaöccse vagy urambátyja(sic!)) IT-szakember kávé mellett elintézhetne.

Atisz 2010.04.12. 17:30:23

@Turbucz Dávid: Zseniális! Eddig talán a legjobb Bukás-reszinkron (na jó azért az őszödi beszédes még mindig üt) :)

Mondjuk az m1 még elég gyorsan kapcsolt, a tv2-n Azurák és Pachman legalább 20 percen át nem zavartatták magukat és folyamatosan közvetítették az esményeket :)

török gábor 2010.04.12. 17:32:10

@MaxVal, BircaMan: lehet, hogy meglepő, de ahhoz olvasni és számolni is kell :) de hamarosan lesz egy bejegyzés.

demagofób 2010.04.12. 17:32:12

@kíváncsivagyok: Bakker ezeknek ez a dolguk. Napi 8 órában nem tudom, hány ember ezt szervezi. Egyiknek sem jutott eszébe, hogy jééé itt 5000 ember fog szavazni az 500 helyett.

Vagy nem lehet megszólalni, hogy ez a törvény nem jó! Ha az van benne, hogy minden tagnak a választás másnapján ugorjon bele a kútba, akkor szépen sorban állnak a kútnál másnap?

De legkésőbb napközben, ha más nem csak tudniuk kellett volna, hogy jé itt 1,5 órát állnak sorban, lehet át kellene csoportosítani pár embert, hogy hamarabb végezzünk.

1000 + 1 lehetőség volt a kezükben.

Atisz 2010.04.12. 17:34:34

@kíváncsivagyok: Csak az a gond hogy számos logikai ellentmondásba kerültek önmaguk nyilatkozataival.

Pl.: "...az OVB-nek nincs joga feloldani a kampánycsendet." Meghosszabbítani ugye azért volt. A mobiltelefon elkobzásos rész sem volt gyenge.

Siralmas volt és szomorú, hogy nem érzik a saját felelősségüket. A legnagyobb baj az, hogy kb. du. 4-kor (amikor már látni lehetett hogy lesz egy kis bibi a szóban forgó szavazókörzetekben) semmi preventív jellegű intézkedés nem történt.

evergo 2010.04.12. 17:36:14

Látom Süveges Gergő szerénykedik. Nem kellene, életem legjobb választási műsora volt :D

zenebono 2010.04.12. 17:36:25

@török gábor:
Kedves Gábor!

Hogy lehet az, hogy este 11-kor még Szanyi vezetett a körzetében, de hajnalra megváltozott az eredmény? Még a szavazás lezárulta előtt kivették az urnából az addig bedobott cetliket és elkezdték összeszámolni?

szikjáró 2010.04.12. 17:37:47

@demagofób: esetleg egy-egy nagyobb városban nem csak egy, hanem kettő, vagy három szavazókörbe osztani a népet és voila...

demagofób 2010.04.12. 17:38:28

@demagofób: Szerintem nem az van leírva a törbényben. hogy a kassák lajos iskolában kell tartani a szavazást.
Ha 5000 embernek kell szavazni akkor rendezzék meg egy sportcsarnokban.

eastwood09 2010.04.12. 17:45:18

@zenebono: úgy lehet, hogy annak a szavazókörnek az eredményei amelyikben az igazolással szavazók voltak, csak később ért be, ha jól tudom kb 11-ig szavaztak. És ott kb 450 szavazattal nyert a fideszes jelölt.

zenebono 2010.04.12. 17:47:15

@eastwood09: Köszönöm, így már értem.

szikjáró 2010.04.12. 17:47:25

mellesleg asszem ma reggel nyilatkozott Kósa úr, méghozzá elég -ha már kigondoltam... faszari-módon, miszerint aki nem jutott be a szavazás lebonyolítására kijelölt épületbe, azt ki kellett volna zárni, merthogy bocs, hét óra.
Nem tudom mit szólna ahhoz, ha épp várja az üdülés a Karib-tengeren valahol, de nem tud felszállni a repülőgépre, mert épp takarítják/tankolják/bombát keresnek rajta stb. majd közlik a sorban álló polgármester úrral, bocsi, tíz perccel ezelőtt el kellett volna indulnunk, szóval mindegy mióta szorongatod kis kezeidben a businessclass jegyedet, majd legközelebb... :)

MaxVal, BircaMan · http://maxval.co.nr 2010.04.12. 17:50:50

@török gábor: Örülök, mert ezek itt messze a legjobb választási elemzések!

ámbátor 2010.04.12. 17:55:49

@zenebono: Egy körzetben több szavazókör van és csak az egyikben volt a sor. A többi rendben bezárt és urnabontott hétkor.

egyittlakó (törölt) 2010.04.12. 18:01:39

@fell bandi: "únom már ezt a dumát, hogy a 100 lépés programot a Fidesz megszavazta...
"Viszont akkor azzal vádolták volna a Fideszt, hogy nem akar a népnek adni. Ezt nyilván nem vállalták be..."

Én meg azt unom, hogy minden fideszes kibúvót keres meg félrebeszél, amikor a felelősségéről van szó. A 100 lépés programjának megszavazása örökre a fidesz szégyenfoltja marad, mert fontosabb volt a pártérdek és Orbán Viktor presztízse, mint az ország sorsa. Ha nem szavazták volna meg, akkor tiszta maradt volna a fidesz arca... Ezt nem lehet kidumálni, csak azt nem értem miért probléma ezt elismerni...

zenebono 2010.04.12. 18:04:33

@ámbátor: Köszönöm. Azt gondoltam, hogy az egy körzethez tartozó választóköröket egyszerre számolják, de tévedtem.

zenebono 2010.04.12. 18:07:38

@obligat: El tudom képzelni, hogy máskor is ilyen iszonyúan körülményesen és hosszan fogalmazzák meg a legprimitívebb mondanivalójukat is.

Egy valaki volt csak, aki kimondta a lényeget: a szavazás 7 kor véget ért. Ha nem ért volna véget, akkor bárki mehetett volna 7 után is szavazni.

mrs. white 2010.04.12. 18:09:08

Érdekes nap volt a tegnapi. Az egész annyira szürreális volt. Azon már nem is nagyon csodálkoztam, hogy egy egyszerű választást képtelenek voltak normálisan végigcsinálni. Nem elsősorban a szavazóköri sorba állásra gondolok, hanem a gittegylet impotenségére. Azért voltak már előjelei hogy nem lesz sima ügy. Az mdf szenveése a szadeszel. bejutok nem jutok kizárom nem zárom, érvényes a lista nem érvényes lista vagy csak ha kihúzom rajta a nevet. ennek az egész bohózatnak a méltó megkoronázása volt 7 órától 11-ig tartó esemény sor. Igaz az elején remekül szórakoztam ami akkor kezdett megváltozni amikor a sok információ éhes ember hatására folyamatosan lefagyott az index és tg blogja is. Ettől a pillanattól kezdve, úgy éreztem magam mint gyerekkoromban amikor rendszeres volt az áramszünet és az mindig valami kupamecs alatt következett be. ki tudja? Talán akkor sokan kapcsoltak tévét. Ennél jobban semmi nem jelezte magyarország újkori állapotát.

A mai híreket figyelembe véve a szocilisták a kezdeti apátia miatt kezdenek dühösek lenni. Jön majd a palotaforradalom amit Gábor jósolt. Csak azt nem értem mire számítottak ez a közel 20% méltatlanul sok szerintem ahoz képest amit érdemelnének a tevékenységük alapján. rendkívül pozitív az hogy az lmp ott lesz majd egy alternatívának baloldalon hozzásegítve az mszp-t hogy elfoglalja helyét az őt megíllető helyen, a történelem szemétdombján. Az eremények majdnem teljesen lefedik az álltalam prognosztizáltakat. Egy hajszálnyit erősebb lett az lmp mint vártam és a jobbikot az mszp elé vártam hasonló kis különbséggel mint most csak fordítva. Ezt csak azért mert gonosz vagyok és ez lett volna a végső kín és a katalizátor az mszp-nek ami felgyorsította volna a fent említett folymatokat. Kb ennyi a hirtelen összegzés hogy ami a tegnapi botrányos döntések és a internet összezuhanása miatt elmaradt.

Amúgy gratulálok a három "műsorvezetőnek" a teljesítményéért. pontosan érezték a helyzetben rejlő komikumot és ezt a legmegfelellőbben reagálták le. Általános vélekedés szerint a legjobban sikerült műsor volt a sok csatorna között.

szikjáró 2010.04.12. 18:12:05

@zenebono: de az államplogári jog, miszerint az ember szavazhat, ha 19:00 előtt odatolja a pofáját a rendezvényre nem sérülhet úgy, hogy a szerencsétlen minden rá vonatkozó feltételnek eleget tesz, de a rendszer nem bírja az urna elé állítani, hanem mindenféle ostobarom ok miatt odakint várakoztatja az épület előtt.
Pláne, ha ezt el is lehetett volna kerülni, vagy lehetett volna kezelni gyorsabban is.

Idet 2010.04.12. 18:15:20

@tasavallan presidentti yön: Mondtam, hogy hevenyészett. A saját szavam, ők "Rechtsexstremist"-nek titulálják őket.

demagofób 2010.04.12. 18:19:05

@obligat:
Áh ezt úgy kellett volna szervezni (magyarosabb lett volna)
hogy bejelentik előre, hogy hétkor zárják a kaput és a suttyó jobbikosok lökdösik félre, ütik az MSZPs nyugdíjasokat, hogy szavazhassanak. Mekkora lett volna...

Gyere át a zebrán/komcsit fogtunk...

mrs. white 2010.04.12. 18:27:18

@eastwood09: Tegnap az Atv -én a szabadsajtó díjas, burkoltan választási csalást emlegetett kunce macival. Mert ők ugy értelmezték hogy direkt jelentkeztek át a fiatalok és szándékosan 7 előtt pár perccel álltak sorba hogy botrány legyen. Érdekes volt figyelni a vergődésüket hogy a kampánycsend percei alatt milyen zöldségeket hordtak össze.

dzsaszper 2010.04.12. 18:31:34

@Captain Tott: engem nem lepne meg az se, ha nem lépnének vissza egyáltalán. De ha felfogják, hogy van pár reménytelen választókörzet akkor ez sem. A lényeg: 2 körzet édeskevés. Azt mondták, hogy nekik annyira fontos hogy ne legyen 2/3, hogy kb. bármit megtesznek, de hát ugye csak ők az egyetlen "demokratikus erő"... Komolyan gondolták?

Nagyon bírom a magyar közéle elmúlt éveiben, hogy a mohó algoritmus nagyon nem kifizetődő, mintha a politikai rendszer az önzetlenséget díjazná :-)
Az mszp sokadjára kerül ilyen helyzetbe,

ubul2000 2010.04.12. 18:31:57

@mrs. white: így jár aki atv-t néz :))))

hoplita 2010.04.12. 18:36:55

@kíváncsivagyok:
Miért is az?
Mert van rá egy nyilvánvalóan alkotmánysértő kormányrendelet?
Pihennyél le, faszikám, nyugtatgasd felajzott idegeid..:))

Egyébként Ovi burkolt fenyegetése a külföldnek szólt a hivatkozott indexes izében.
Belföldi fogyasztásra ő sem javallja.:D

mrs. white 2010.04.12. 18:43:20

@ubul2000: Csak 5 perc volt. Megkell erősiteni magam minden alkalommal döntésem helyességében.

Idet 2010.04.12. 18:54:13

@hoplita: Ó, szia, Hoplita, már többen hiányoltunk!

szikjáró 2010.04.12. 18:57:38

@hoplita: azért, mert a törvény, az akkor is betartandó törvény, ha nyilvánvaló hülyeség. a kintfelejtett 30-as táblánál is lefotóz a yard, ha jogos a tábla, ha nem.(más kérdés, másra nem is jók már)

vagy ez van, vagy anarchia?

Idet 2010.04.12. 18:58:52

@török gábor: Megragadom az alkalmat, gratula! Nagyon jók voltatok, így kell ezt csinálni! Profik, akik emberek maradnak. Nem bántam meg, hogy hanyagoltam a HírTV-t!

RDI 2010.04.12. 19:01:45

Csak most jutottam géphez. Szóval nagyon jól érzem itt magam, kiírhatok magamból sok mindent.
1. Tegnap este nem volt inkább véleményt befolyásoló, hogy a rezsim rossz döntése után sorba kell állni, annál, hogy hogyan állnak listák, illeve oevk? Vagy talán a rezsimért álltak sorba?
2. Az Lmp sokkal veszélyesebb, mint az Szdsz. Sok laza liberális, Budapestet csak bulihelynek néző alak, akiknek médiatámogatással óriási hatalom pottyant az ölébe. Egyébként, ha van egy csöpp eszük lazán visszalépnek mindenütt a szocik javára. Így nem lesz fideszes kétharmad, és ők 14-15-en pont elegen lesznek a zsaroláshoz. Minden meg volt tervezve: Szdsz házasság az Mdf-fel, minek hatására csalódik mindkét párt bázisa. Ezután csak be kellett futtatni az Lmp-t,és a libsi érzelműeknek máris volt új akolja. Ezek egyébként jbban agymosottak, mint a szocibázis nénikéi.
3. Ibolyát már nagyon nem bírtam, de tegnap viszonylag korrekten reagált.
4. Viktornak a médiában kell rendet tenni, még fontosabb, mint az elszámoltatás. A konjuktúra előtti első szárnypróbálgatásoknál azonnal le fognak csapni rájuk, és akkor 2002 lesz a vége.
5. Vonának nehéz lesz egyben tartania a csalódott tagságot, illetve bázist. Persze, ha nem javul a közbiztonság, és ha nem csökken a pü. körök befolyása, akkor a szokásos retorikával szinten marad a 16,5 %.

[nev] (törölt) 2010.04.12. 19:12:20

@Humberto:
ha valaki azt keresi, hogy schiffer andrás, és seress mária mozgalma között mi a különbség, és egy egyszerű válasz vár, akkor a válasz nagyjából ez. a lakóhelyük, a csalási múltjuk, kapcsolatrendszerük eltérő. és a politikában ezek számítanak.

RDI 2010.04.12. 19:12:40

Az előbb elfelejtettem becslési versenyre való felhívásoomat: hány fát kellett kivágni és hány hektoliter vizet kellett elfolyatni ehhez a töménytelen lmp-plakáthoz?
Nem beszélve a sok ragasztóról, meg járdafestékről.
Szóval nagy kamu ez az egész. Veszélyes!

eastwood09 2010.04.12. 19:13:25

@mrs. white: azt nem láttam, viszont ami népszavában is ezt pedzegetik (www.nepszava.hu/articles/article.php?id=282573) ami egyrészt szánalmas próbálkozás, másrészt meg szerintem nagyon sértő azokra akik órákat várakoztak.
Én a XIII. kerben az ominózus 48as szavazókörben szavaztam, és a személyes tapasztalataim szerint vagy fiatalok, családosk, akik az újépítésű házakban laknak, csak még nem oda vannak bejelentve állandóra, vagy egyetemisták (két koli is van arafele, plusz albérletek) voltak az átjelentkezők. Semmiféle "voksturizmus". Szóval, engem spec eléggé felhűz ez a vádaskodás...

Szabolcs_123 2010.04.12. 19:18:55

@török gábor:

Kedves Gábor, kedves Kommentelők!

El tudná nekem valaki magyarázni, hogyan tudta tegnap a választók 19,3%-a az elmúlt nyolc év rendkívül sikeres kormányzását egy szavazattal jutalmazni?

Köszönettel!

roypapa 2010.04.12. 19:21:12

Horn Gábor után szabadon: Nem azt mondták maszpnyikok, hanem azt hogy menjetek a ...csába.

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.12. 19:31:59

"ismét érdemes lesz figyelni a politikai vitákra, akár a parlamenti történésekre"

ÁMEN!
Én figyelni fogok.
...legalábbis egy darabig, amíg a szokásos módon ki nem ábrándulok

Osztrakiszmosz 2010.04.12. 19:42:34

Vasárnap részt vettem az egyik szavazókör szavazatszámláló bizottságában, életemben először, nem pénzért (azt ugyanis csak a választott tagok kapnak, én pedig delegált tag voltam), hanem azért, mert érdekelt, hogy hogy működik az egész rendszer. Mindent betartottunk, amit a választási eljárásról szóló törvény előír, szóval minden egyes szavazatlap köteget 2× átszámoltunk, 2× bekötöttünk, 2× lepecsételtünk és még pár milliószor aláírtunk, emiatt aztán a számlálás végére lerohadt a kezünk és a lábunk is, nem beszélve egy enyhe gerincferdülésről. Pont emiatt érthetetlen, hogyha az ilyen apró munkák ennyire be vannak törvényileg biztosítva, akkor hogy lehet, hogy az OVB (a választási szervek „főistene”) el tudott követni egy akkora fatális hibát, hogy egyesek éjfélkor (emlékeztetőül: az urnákat este 7-kor kellett volna lezárni) úgy szavaztak, hogy nemcsak a saját választókerületük eredményét ismerték már rég, hanem szinte már-már a 2. forduló végeredményét is.

Ilyen is csak Magyarországon fordulhat elő!

egyittlakó (törölt) 2010.04.12. 20:04:02

@RDI: "a rezsim rossz döntése után sorba kell állni"

Halvány lila gőzöd sincs arról, mi az a "rezsim", de ne aggódj, majd ezután megtudod.

egyittlakó (törölt) 2010.04.12. 20:06:53

@Idet: "Ó, szia, Hoplita, már többen hiányoltunk! "

Milyen megható! Volna egy kérésem, idétlen barátom: az én nevemben ne nyald másnak a hátsóját!

egyittlakó (törölt) 2010.04.12. 20:15:09

@mrs. white: Ha nézted volna az ATV-t ma este, akkor láthattad volna Kósa Lajos vergődését Kálmán Olgával szemben. Nagyon szánalmas volt, szinte sajnáltam, mert úgy ült ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Ja, és ködösített ezerrel a Kubatov-ügyben... meg megpróbálta kioktatni az Olgát, aki merészelt kérdezni, nem úgy, mint a lakáj tévék mikrofontartói...
Mondjuk, semmi mást nem vártam Debrecen észlényétől, aki önmagát is alulmúlta, mert megértettem, hogy a jövő elkezdődött.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.04.12. 20:31:00

@török gábor:
Itt egy érdekes számolni való:
Budapest XI.ker. 19. sz. szavazókör (Ált.Isk. Bocskai út 47-49.)
BUDAPEST főváros 15. számú egyéni választókerülete
2293 ÖSSZES szavazó - 1605 máshonnan érkezett = 688 HELYI
A FIDESZ-re szavazott: 1120, vagyis arányosan kb. 800 "túrista"...

bencekert · http://www.checkthegate.org.uk/ 2010.04.12. 20:54:52

Az milyen, hogy az érvénytelenül szavazók átlépték az 1%-ot? Ha megalapították volna az Érvénytelenül Szavazók Pártját (ÉSZ), akkor most jogosultak lennének több tízmillió forint állami támogatásra. Én mondom, élhetetlen ez az ország.

Amúgy az LMP nyilván nem áll le az MSZP-vel, hiszen ha full együttműködnek, akkor is szinte zéró esély van a 2/3 elkaszálására. Minek kockáztatnának?

hoplita 2010.04.12. 20:59:07

@Idet:
Sűrű volt a tegnapi napom, meg volt dolgom ma is...
Nem nagyon jutottam gépközelbe..
Hiányoltak...???
Na, gondolom...:DDD

hoplita 2010.04.12. 21:07:49

@obligat:
Én még nem tekinteném anarchiának azt az állapotot, amikor egy illegitim, erkölcsi deficitben szenvedő kormány összefabrikált rendeletét ignoráljuk....
Amely, és ezt tegyük hozzá, mind szövegében és mind szellemében mélyen antidemokratikus és alkotmánysértő.

Egy apró, ám elgondolkodásra késztető kérdés...
Ha holnap rendeletileg betiltják a levegővételt, akkor te megfulladsz, nagy törvény tiszteleteddel...?

hoplita 2010.04.12. 21:09:43

@egyittlakó:
Tudod, nem zavarna engem, hogy itt laksz, csak ne pofáznál....főleg baromságokat.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.04.12. 21:16:22

@1.szolo - 2014;): (folytatás)
BUDAPEST összesen: 942231
MSZP JOBBIK LMP MDF FIDESZ-KDNP
238672 102138 120714 44265 436442
25,33% 10,84% 12,81% 4,7% 46,32%

(ebből igazolással: 29700)
MSZP JOBBIK LMP MDF FIDESZ-KDNP
5131 4362 4186 1346 14675
17,28% 14,69% 14,09% 4,53% 49,41%

- az igazolással szavazók eltérése a bp-i átlaguktól:
MSZP JOBBIK LMP MDF FIDESZ-KDNP
-8,05%- 3,85%- 1,28%- -0,17%- 3,09%-PONT

Szövegesen:
- a fővárosban leginkább a JOBBIK és a FIDESZ szavazói éltek az igazolással való szavazás lehetőségével...

dzsaszper 2010.04.12. 21:22:24

Az új logikák ha érvényesülnek, már most, a két választási forduló közt is elkezdenek érvényesülni.
A jobbiknak esze ágába bnincs visszalépni a fidesz javára és vica verza (na jó, az erőviszonyok mellett ez még belefér a régi logikába is), és az lmp se mutat hajlandóságot az mszp-vel együttműködni.
Meglepő, hogy Lendvai Ildikótól kezdve mennyi kommentelő gondolkodik még a régi logikában... Ha az lmp beadja a derekát a következő napokban, akkor persze igazuk is van. De ez kb. másfél héten belül kiderül...

rocsó (törölt) 2010.04.13. 02:17:07

@Török Gábor:

Köszönöm a linket!!! További élvezetes szakmai munkát kívánok ezeben az izgalmas időkben! Remek a blog!

Üdv!

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.04.13. 12:50:01

OFF - Gábor, bocs.
A Commenten elkezdtem egy beszélgetést a következő műsorról.
Akinek kedve van, tegye hozzá a maga mondandóját:
comment.blog.hu/2010/04/12/m1_abszurdisztan_vicces_hely
ON

dzsaszper 2010.04.13. 23:41:25

Még valamit az első forduló margójára: az igazolással szavazókról.
Ugye még az indexen is cikk lett belőle, hogy Szanyi ezért nem lett első az első fordulóban...
Nos, szerintem a dolog nem véletlen, de (legalábbis jórészt) nem volt szervezett. Ha megnézzük a helyszíneket, egyetemi városok. A legkésőbb zárt XI. kerületben ott van egy BME és ELTE campus, és ezen egyetemek kollégiumaiból is van jópár. A pártok támogatottsága pedig nagyon nem egyenletesen oszlik meg sem korosztály, sem iskolai végzettség szerint. Ahogy én látom elsősorban ez áll a háttérben. :s az, hogy albérletből, kollégiumból csak tartózkodási helyet lehet bejelenteni, állandó lakcímet nem, de a szavazásnál az állandó lakcímen vesznek névjegyzékbe. No meg egy héttel húsvét után volt az első forduló, alighanem aki haza akart menni, akkor ment haza.