Azt már tudjuk, hogy összesen 57 egyéni választókerületben folytatódik a küzdelem, ebből 21 Budapesten található. A fővárosi nyitott körzetek nagyon más képet mutatnak, mint a vidékiek, itt ugyanis az LMP meglepően erős pozíciókkal rendelkezik, akár azt is mondhatnánk, hogy választásmatematikailag esélye lehetne a mérleg nyelve szerep betöltésére. Nézzük meg kicsit részletesebben ezt a helyzetet, aztán tegyük fel a két lényegi kérdést: változtathatna-e a helyzeten az LMP visszalépése, illetve van-e esély erre a döntésre?
A 21 választókerület (ezek részletes adatai itt találhatók) közül 16-ban indult LMP-s jelölt, kapott szavazatarányuk átlaga 13,3 százalék, azaz valamivel magasabb, mint a párt budapesti listás eredménye (12,8). A 16 indulóból 13-nak sikerült harmadik helyet elérnie, közülük a legmagasabb támogatottságot a VII. kerületben (9.evk.) induló Csiba Katalin Gyöngyvér érte el (17,5%), a legalacsonyabb pedig a XI. kerületben (16.evk.) versengő Diószegi Ernő nevéhez fűződik (9,44%). Érdemes figyelni arra, hogy ezek a számok jelentős súlyt mutatnak: az LMP a fővárosban valóban harmadik erővé vált.
Ha az LMP és az MSZP szavazóit automatikusan össze lehetne adni, a 13 LMP-s érdekeltségű körzet egy részében a Fidesz és az MSZP+LMP közötti különbség jelentősen csökkenthető lenne - illetve az egyedüliként vezető Tóth József előnye jócskán megnőne (az MDF pár százalékos eredményével és szavazóival az egyszerűség kedvéért most nem is számolok). Négy választókerületben így az MSZP-LMP vezetne (16., 19., 20. és 22. evk.), további hat helyen (3., 5., 9., 13., 21, és 31.) pedig a Fidesz előnye öt százalékponton belülre kerülne. Lenne tehát legalább tíz olyan egyéni választókerület, ahol a Fidesz akár el is veszíthetné a mandátumot, s ez a kétharmad tekintetében döntő jelentőségű lehetne. Három további választókerületben az LMP-s induló negyedik helyen végezve már kiesett, ebből kettőben (6. és 28.), ha az LMP és az MSZP szavazói összeadódnának, szintén öt százalékponton belülre kerülnének a Fidesszel szemben az állva maradt szocialisták.
A komoly kérdések innen kezdődnek. Működhet-e, lesz-e?
Egyrészt erősen kérdéses, hogy egy ilyen esetleges megállapodást a szavazók fegyelmezetten érvényesítenének. Korábban még az SZDSZ-MSZP relációban sem mindig működött zökkenőmentesen, pedig akkor már több éves együttjárás előzte meg az összeköltözést. S bár az LMP szavazói között minden bizonnyal erősen felülreprezentáltak a volt SZDSZ-esek, nem lehet véletlen, hogy pártjukat otthagyva nem az MSZP-t választották. Ráadásul azt is tudjuk, hogy az LMP más irányokból is vonzott szavazókat, nehezen tudom elképzelni tehát, hogy a párt központi utasítását „csont nélkül” teljesítsék azok, akik április 11-én ebben a 13 körzetben az LMP jelöltjeit támogatták.
Másrészt az LMP józan számítás, stratégiai gondolkodás szerint akkor sem tenné okosan, hogy egy ilyen döntéssel kezdje önálló jogon kivívott parlamenti létét, ha éppen az lenne a párt vezetőinek minden vágya, hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmadát. Nem állítom, hogy az LMP számára nem lenne kedvezőbb, ha a Fidesz a 258 mandátum alatt maradna: ebben az esetben az új párt szavazatai a parlamentben időnként felértékelődhetnének. Az MSZP-vel való nyílt együttműködéssel azonban pont az egyik legfontosabb értékét, előnyét vesztené el a párt, s egy olyan pillanatban válaszolna a Fidesz vagy MSZP kérdésre, amikor ez számára stratégiailag előnytelen, ráadásul valójában még nincs is döntéskényszerben.
Összességében tehát úgy gondolom, hogy egy ilyen (vissza)lépés nehezen érvényesíthető, továbbá az LMP hosszú távú érdekei szempontjából előnytelen döntés lenne, ezért most nem látom esélyét. Mindez nem jelenti azt, hogy az MSZP ne határozhatna a saját jelöltjeinek (vagy egy részüknek) az önkéntes visszaléptetéséről: egy ilyen húzás furcsa helyzetbe hozhatná a szocialisták támogatását visszautasítani nem tudó (és ráadásul egyéni mandátum elnyerésére is akár esélyessé előlépő) LMP-t. (Tegyük hozzá, egy ilyen MSZP-s döntés a jövőre nézve számukra sem lenne kockázatmentes, hiszen a szavazóik egy részét elkezdhetné "rászoktatni" az LMP-re voksolásra.)
S aztán kicsit távolabbra tekintve már jön az őszi önkormányzati választás, ahol a fővárosban még a mostani adatok alapján is lehetne esélye egy közös MSZP-LMP jelöltnek a főpolgármesteri posztra, s ez még komolyabb fejtörést okozhat majd az új parlamenti erőnek. Száz szónak is egy a vége: az LMP tényező lett április 11-én, ám ez azzal is jár, hogy nem odázhatja el azon alapvető kérdések eldöntését politikai karakteréről, más pártokhoz való viszonyáról és politikai céljairól, amelyek egyértelműen kijelölhetik a párt helyét a változó magyar pártrendszerben.
x x x
Egy újabb számolás, ezúttal Grózner Dániel jóvoltából.
