Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:56

Többször beszéltem már arról, hogy a 2010-es választás egyik legfontosabb újdonságát a választói illékonyság radikális megnövekedése jelentette, ami különösen egy olyan időszak után lehet feltűnő, amikor szinte befagyott a magyar pártrendszer. Éppen itt az ideje tehát, hogy konkrét adatokkal is alátámasszuk ezt az állítást, feltéve azt a kérdést is, hogy vajon honnan merre vándorolhattak a szavazók.

A bejegyzés alján látható táblázat a legalább egy alkalommal értékelhető szavazatmennyiséget szerző pártok esetében az elmúlt három választás listás (területi listás szavazatok országos összesítésben) eredményeit mutatja.

2002 és 2006 között szinte mozdulatlanok a szavazóbázisok: a Fidesz 34 ezer szavazót vesztett, de ha figyelembe vesszük, hogy 2002-ben még az MDF-fel közösen indult, akkor már azt kell mondanunk, a két párt együttesen 239 ezer szavazóval gyarapodott. Az MSZP-t négy év kormányzás után mindössze 25 ezres veszteség érte, koalíciós partnerére, az SZDSZ-re viszont közel 40 ezerrel többen szavaztak; könnyen lehet, hogy ez a mozgás éppen a tudatosan átszavazó szocialistákra utal. A MIÉP-Jobbik közösen 126 ezerrel kevesebb választót vonzott, mint 2002-ben a MIÉP, míg a Centrum és a Munkáspárt együttesen közel 300 ezer szavazót vesztett. Ha figyelembe vesszük, hogy 2006-ban a korábbi voksoláshoz képest 200 ezerrel kevesebben szavaztak, a változások szinte mindegyike jól magyarázható: érdemi elmozdulás nem vagy alig történt.

Ehhez képest 2006 és 2010 között tömeges vándorlásoknak kellett bekövetkezniük. Közel 280 ezer szavazóval kevesebben vettek részt a választáson, ahol három párt sokat veszített, másik három pedig sokat nyert. Az MSZP 1 millió 350 ezer szavazója elpártolt, az SZDSZ és az MDF pedig együttesen közel 500 ezer (487 548) támogatót vesztett. 1 millió 850 ezren tehát, akik korábban a baloldalhoz sorolt pártokra voksoltak, 2010-ben új pártot kerestek (vagy nem vettek részt a választáson). S hogy ki profitált ebből? Sorrendben: a Jobbik 740 ezer, a Fidesz 430 ezer és az LMP 380 ezer (összesen: 1 millió 550 ezer) fős nyereséggel.

Természetesen ezek az adatok nem beszélnek az egymást kioltó eredményű szavazó-cseréről, és azt sem mutatják, hogy megközelítően azonos választók vettek-e részt a szavazásban - ezért érdemes minden hasonló esetben nagyon óvatosan fogalmazni. Ilyen mértékű vándorlás kapcsán mégsem tartom a valóságtól elrugaszkodottnak kijelenteni, hogy 2006 és 2010 között tömeges mértékben kellett megtörténnie annak, ami 1998 után már egyre kevésbé jellemezte a magyar politikát: az oldalak, a blokkok közötti váltásnak. Az itt ismertetett adatok - minden fenntartás mellett is - csak akkor értelmezhetők, ha elfogadjuk, hogy a 2006-os szocialista (és szabaddemokrata) szavazók egy jelentős része – azzal együtt, hogy egy részük bizonyára az LMP-t támogatta - 2010-re valamelyik magát jobboldalinak nevező párt szavazója lett, azaz vagy a Fideszhez, vagy a Jobbikhoz vándorolt. Más magyarázat egyszerűen nincs arra, miképp lett a 2010-ben szavazók közel 70 százaléka (3 millió 560 ezer ember) ezen két párt valamelyikének támogatója.

 
2002
2006
2010
Változás
2002-2006
Változás
2006-2010
Fidesz
2 306 763
2 272 979
2 706 292
+ 239 047
+ 433 313
MDF
272 831
136 895
- 135 936
MSZP
2 361 997
2 336 705
990 428
- 25 292
- 1 346 277
Jobbik
0
119 007
855 436
- 126 319
+ 737 715
MIÉP
245 326
1 286
LMP
0
0
383 876
 
+ 383 876
SZDSZ
313 084
351 612
0
+ 38 528
- 351 612
Centrum
219 029
17 431
0
- 201 598
- 17 431
Munkáspárt
121 503
21 955
5 606
- 99 548
- 16 349
CM
0
0
45 863
 
+ 45 863
Összes szavazó
5 616 750
5 408 050
5 132 531
- 208 700
- 275 519

 x x x

Érdekes adalék lehet megnézni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei eredményeket is, ahol 2010-ben a Jobbik a legjobb területi listás eredményét érte el:

 
2002
2006
2010
Változás
Változás
2002-2006
2006-2010
Fidesz
147 055
138 058
156 249
+ 4 868
+ 18 191
MDF
13 865
6 267
- 7 598
MSZP
186 183
184 166
64 387
- 2 017
- 119 779
Jobbik
0
8 325
92 646
- 5 969
+ 85 025
MIÉP
14 294
704
LMP
0
0
14 318
 
+ 14 318
SZDSZ
13 678
13 986
0
+ 308
- 13 986
Centrum
14 483
2 413
0
- 12 070
- 2 413
Munkáspárt
10 437
0
1 651
- 10 437
+ 1 651
Összes szavazó
388 984
361 558
340 607
- 27 426
- 20 951

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr301925327

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Török Gábor számai 2010.04.16. 15:21:02

Éppen egy nappal azután, hogy a Jobbik szavazóiról, azok előéletéről írtam, Török Gábor is foglalkozott a témával. Bár meglehetősen óvatosan, mondhatnám profin fogalmaz, az általa felvázolt elmélet mégiscsak azt a mítoszt kívánja tovább táplálni, hogy ...

Trackback: Mi történt az első fordulóban? 2010.04.16. 13:38:25

Már korábban részletes latolgatások láttak napvilágot ezen honlapon a választás kimenetelét illetően. Most már nem kell tovább találgatni és latolgatni, hanem érdemes megnézni,  pontosan hogyan is alakult ki ez az eredmény, illetve ez mit...

Trackback: Lehet Más a Párttaktika? 2010.04.16. 06:39:58

„Sokan zöld selyempapírba csomagolt SZDSZ-nek titulálják őket. Vab ebben valami, így bennem is él némi bizalmatlanság velük szemben. Amiért viszont mégsem veszem őket egy kalap alá a szalonképtelen erőkkel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Demetriosz 2010.04.16. 01:05:53

A Fidesz taktikusan belépett középre, így vesztett szavazatokat a jobbszárnyán, viszont végre megnyerte a centrumot.
A Jobbik leépített sok fideszest, viszont elszívta az MSZP fellegvárai (Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod) bázisainak legalább felét.
Az LMP-t nem érti senki se, csak a kitalálói. Igazi médiahack volt, de annak profi.

PeZe 2010.04.16. 01:08:19

Ne felejtsük el, hogy bizonyos szavazók kihaltak azóta, mások meg most kaptak szavazati jogot. Az öregek közt sok MSZP-s volt, az újak között meg Jobbikos, Fideszes.

török gábor 2010.04.16. 01:10:29

@PappZe: nem felejtjük el, de ez nem elég magyarázat azért. nem ilyen gyors a változás :)

MartyMcFly 2010.04.16. 01:13:41

@PappZe: Újak között jobbikos,meg LMP-s. Téged valaki félreinformált,hogy a fiatalok körében különösebben népszerű lenne a fidesz:D

MartyMcFly 2010.04.16. 01:24:41

@Demetriosz: LMP pedig nem olyan bonyolult,már ha elsődleges forrásból tájékozódsz,nem mások által képviselt véleményekből.

Az LMP szerintem a szociálisan érzékeny,mondhatni baloldali értékekkel is rendelkező, neoliberális gazdaságpolitikával leszámolni akaró, a XX század második felének és a XXI. század törésvonalait érteni vélő réteg, aki viszont már az európai társadalmak,így a magyar társadalom alapvető vívmányainak is tartja azokat,ha nagyon akarja valaki liberálisnak nevezhető jogokat,mint például vallásszabadság, alapvető emberi jogok, egészséges környezethez való jog, választás szabadsága,stb. elismeri és fontosnak tartja (ezalapján ha nagyon ráakarja valaki húzni nevezhető liberálisnak is ezaz értékrend).

Szóval 3/4 részt öko-szociális, 1/4 részt liberális. Nem mellesleg erre van programja is, problématérképe,hogy min kéne változtatni és milyen irányokba,el lehet olvasni,hátha nem tűnik majd média hacknek. Ha sikerül elolvasni,akkor szerintem a másik 3 pártra fog így tekinteni:D

Plusz van benne rendesen elmúlt 20 év politikai gyakorlatának elutasítása,bár ez szinte egyenlő azzal,hogy a tudatos LMP szavazó nem azokat a törésvonalakat látja,nem azokat tart fontosaknak amivel a magyar politika itt 20 évig foglalkozott,ami mellett politizált. Ezért sem protestpárt alapvetően. Az lehet,hogy a rájuk szavazók jó része még így szavazott rájuk,de ez nem azt jelenti,hogy ne értenék az üzenetét, ha elolvasnák a programot,vagy legalább egy-két részletét,meghallgatnak egy-egy mélyebb interjút,akkor ne éreznék egyből,hogy ők ezt akarják.

Én mindenkinek melegen javaslom,akit érdekel a politika,hogy szánjon több időt az LMP megismerésére,mert ez nem egy centrumpárt,de nem is egy jobbik. Valószínűleg a Fidesz váltópártja lesz;) Hacsak el nem gáncsolják valahogy az elején még, meg nem eszi közben a fidesz,egy csali közös 2/3dal:D

Interlock (törölt) 2010.04.16. 01:26:52

@török gábor: Hát (-tal ugye nem kezdünk mondatot), a fiatalok azért baromi gyorsan odaállnak az első szimpatikusnak ítélt párt mögé. 4 év alatt hány ember kapott szavazati jogot, azaz mennyi ért be a szükséges korba? Erre kíváncsi lennék.
Aztán, a régieknek inkább az öregjeik, az újaknak meg inkább a saját korosztályuk, vagy hajszálnyit idősebbek adnak "falkavezért", tehát nem elhanyagolható a 20...30 évesek befolyásoló hatása (amúgy is divat a nagyival ellenkezni, mit tudja ő már a modern dolgokat). A fiatalság számára különben is vonzóbb egy radikális, de legalábbis harcosabbnak tekinthető csoport, ebből a Jobbik óriásit szakíthatott, a gyengébb gyomrúak meg ugye Fidesz-LMP, mert radikális baloldal nincs.
Idősebbek esetén a tanulási reflexet láthattuk: ha az egyik szomszédom állandóan becsap, netán pofon is ver, de korábban barátnak hittük egymást, valameddig jó képet vágok hozzá (4-8 évig, béketűréstől függően), de utána átmegyek a másikhoz (nem számít, hogy régóta utáljuk egymást), és összefogok azzal.

Demetriosz 2010.04.16. 01:27:17

A politikai centrum közepe és a nem-beparáztatott baloldala (nemcsak Babarczy Eszter) komolyan a Fideszre voksolt racionális okokból: csak ennél a nagyobb erőnél lehetett valami racionalitásfélét megtalálni. A centrum mindig racionálisan gondolkodik, a saját napi érdekei alapján.

kopogtató 2010.04.16. 01:28:36

de durva, hogy eltűnt a munkáspárt is. ennek talán generációs oka lehet. 4 választáson át 100 ezer fölött voltak, aztán 5-ödére esett 2006-ban, most meg annak is az 5-ödére. na ez a kihalás...

mszp meg 1 millió alatt, ilyen 90-ben volt utoljára. durva. 90 óta most először nem az mszp nyert pártlistán!!!!!!!!!

sierrahun 2010.04.16. 01:32:43

@török gábor: Hát azért az sem kis tétel, amiről Pappzé beszél. Évente 100.000 magyar hal meg ti. Kábé.

Demetriosz 2010.04.16. 01:33:08

@MartyMcFly: Nyuszi vagy, Marty?:)

Szerintem az LMP szavazóinak 80 %-ának fogalma sem volt arról, hogy valójában mit képvisel ez a párt. Ha előálltak volna két szóval, hogy mi a zöld és a liberális értékekben hiszünk, a magyar társadalom legnagyobb része nem szavazott volna rájuk. Ezzel ők is tisztában voltak...

Demetriosz 2010.04.16. 01:38:33

@sierrahun: Egész pontosan 2008-ban 132 938 halt meg és ezzel szemben 97 613 született.:(
Az MSZP, mint "nyuggerpárt" esélyei beszűkölőben vannak.

@török gábor: Jut eszembe, asszem Ausztriában az SPÖ küzd nagyon keményen ilyen generációs problémákkal, a szavazók kihalásával, míg a Szabadságpárt tarol a fiatalok között, nem?

darkspell 2010.04.16. 01:40:07

@Demetriosz: Ugyan már, ez majdnem minden párt választóira igaz... Mikor volt utoljára, hogy a szádba rágták a programjukat? Ez rég nem arról szól...

Van egy-két hangzatos strófa, azokat viszont orrba-szájba.

Demetriosz 2010.04.16. 01:44:42

@darkspell: OK, ez igaz, de mindenki tudja kb., hogy mi lesz ha jön a patás/csodatévő Orbán, de ki tudja, hogy mi lesz ha jön Schiffer?:)

darkspell 2010.04.16. 01:48:51

@Demetriosz: Folytathatnánk... ki tudja, hogy mi lesz ha jön Vona? Mert a többiek lecsukásával nem lehet országot kormányozni...

MSZP-ről meg ugye tudjuk mi lenne... ^^

Szerintem ez meddő dolog, ez már rég nem erről szól. Viszont éppen ennek ellenére hatalmas meglepetés szerintem az LMP-től, hogy ennyi szavazót összelapátoltak.

Az igaz, hogy a Batyin szinte minden héten láttam őket, de itthon, Balcsiparton... semmi. És ezek után azért ez nem kis eredmény.

MartyMcFly 2010.04.16. 01:49:00

@Demetriosz: Ahogy írtam, öko-szociális. Járj utána,hogy az LMP programjában az öko vagy a szociális van túlsúlyban,meg vedd bele a liberalizmust is:)

Kb 1:3:1 arányban fogod találni az öko-szociális-liberális vonalakat.

Szerintem meg az LMP-re szavazók 80% tisztában volt vele,hogy mit képvisel az párt. Az már lehet hogy igaz,hogy csak 20%-uk ismerte részletesebben a programot,vagy ismerte az összetettebb problémamegoldásokat. De az általuk képviselt ideológiákat egy percig sem rejtegették.

Ez pedig már értelmezés kérdése,hogy úgy kell-e egy pártnak kampányolni,hogy gyertek mocskos liberális vagyok, mert küzdök a nők egyenjogúságáért. gyertek mocskos liberális vagyok,mert küzdök az etnikai alapú diszkrimináció ellen és a roma integrációért.

Ha veszed a fáradságot egyszer és megnézed az LMP üzeneteit,kommunikációját a választások előtti 3 hónapban,már ha valami alapján akarod cáfolni a dolgokat, akkor láthatod, hogy teljes mellszélleséggel állt ki ezek mellet,gyakorlatilag az összes kampányrendezvény ezek körül forgott. Legtöbb társadalmi párbeszédet ezekben a kérdésekben kezdeményezték,saját szavazóikkal is.

Egyedül a zöld-ben lehet némi igazság,de abban is csak azért,mert maguk sem tudják még,hogy mennyire zöldek. Szerintem mérsékeltek lesznek,de fontos zöld kérdésekben még nincs egységes párt állásfoglalás, pl Paks ügye. Abból a szempontból viszont nekem senki ne mondja,hogy az riasztó ideológia,hogy fenntartható fejlődés kell, vidékfejlesztés, élhető környezet, közösségi közlekedés, környezetbartá energia,stb...

Szóval véleményem szerint nagyon tájékozatlan vagy nem az LMP-ről,hanem az LMP megjelenéséről. Márpedig a megjelenéseikben csak ezt kommunikálták, hogy zöldek,szociális és liberálisok. Csak zöld és zöld között, liberális és liberalizmus között is van különbség.

Szerintem te túlságosan keveset feltételezel a választópolgárokról!:)

Demetriosz 2010.04.16. 01:58:14

@MartyMcFly: OK, Marty, nem vitatkozom veled, én voltam alultájékozott az LMP-vel kapcsolatban. Aki rájuk szavazott, nem anti-establisment jellegük miatt, hanem a zöld-liberális értékek miatt szavazott rájuk.:)

Mindenesetre a 228 oldalas programban biztos lehet találni sok olyan szöveget, ami nem éppen a magyar társadalom tűrésküszöbe felett van (pl.: az igazi zöld dolgok, ha tudod mire gondolok:), bevándorlás liberalizációja, stb.).

gande 2010.04.16. 02:09:00

@MartyMcFly: annak ellenére, hogy nem minden programpontjukkal értek egyet, számomra nagyon szimpatikus a hozzáállásuk, akikkel beszéltem abszolút hitelesek voltak, felvállalták azt is hogy sok mindenben még tapasztalatlanok. nem arról szólt a kommunikációjuk, hogy fikázzuk a többieket, hanem tárgyilagos, megoldásorientált, másokat elfogadó. úgy gondolom, hogy csupán a stílusuk miatt is fontos a bejutásuk, talán sikerül nekik a magyarországi vitakultúra javulásához hozzájárulni. nagyon ráférne erre az országra.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.04.16. 02:13:01

Volt nálunk is egy kisebb felmérés, amit leginkább arra hegyeztünk ki az elemzésnél (a kérdéseknél nem volt feltűnő), hogy 2006 és 2010 között az egyes BLOGOLVASÓ szavazóknál hogy változtak a pártpreferenciák.

modoros.blog.hu/2010/04/11/a_blogolvaso_valaszto_2010_ertekeles

1400 fölötti válaszadónál elég szépen látni az MSZP-sek Fideszhez meg LMP-hez pártolását, ill. egyszerűen otthonmaradását helyenként.

A Fidesz vesztett valamennyit a Jobbik javára, de többszörösen pótolta az előtte passzívakból & a csalódottakból.

aum 2010.04.16. 02:42:25

@Modor Tibi: Egyik leghasznosabb infot raktátok össze, szerintem még T.G. is megnyalja mind a 10 ujját, ha elolvassa :)

lorantka_a_gall 2010.04.16. 02:44:53

A négyéves cserélődés mintegy 300K. Ha figyelembe vesszük a szavazási hajlandóságot, akkor mintegy 200K cserélődik ciklusonként. Ehhez képest az elmúlt 4 év lényegi változásai: +300K Fidesz,
+600K Jobbik,
+400K LMP,
-1300K MSZP,
-350K SZDSZ.
Az új szavazóknak kb a felét szívta fel a Jobbik és az LMP, lényegtelen részét az MSZP, miközben legalább a fele tőle halt ki. Ezzel korrigálva (ezeket nem tekintjük):
+250K Fidesz,
+500K Jobbik,
+350K LMP,
-1150K MSZP,
-350K SZDSZ.
Azt földrajzi eloszlás és felmérések valószínűsítik, hogy az SZDSZ korábbi szavazói tömegesen pártoltak át az LMP-hez, ezt tehát ki is pipálhatjuk.
+250K Fidesz,
+500K Jobbik,
-1150K MSZP.
Valószínű az is, hogy ezek a (táborban) friss szavazók tényleg az MSZP-től jöttek, ennek fényében érdekes, hogy a Jobbik számszerűen kétszer annyit profitált belőle, mint a Fidesz. Ez szerintem az évtizede folyamatosan sulykolt Orbángyűlölet következménye (illetve a radikálisabb retorikáé), így érdekes módon az MSZP szavazóinak könnyebb volt egy széljobb (ez nem minősítés, hanem pozícionálás) párthoz átállni, mint a Fideszhez.
Ha megnézzük a maradékot (-400K MSZP), akkor már majdnem helyben is vagyunk, kb ennyivel mentek el kevesebben, illetve CM szavazói + számítási pontatlanságok.

aum 2010.04.16. 02:58:10

@lorantka_a_gall: Lehet, hogy az MSZP-től elpártoltak megjárták a Fideszt és végül a Jobbiknál kötöttek ki. Mert a Fidesz népszerűsége gyakorlatilag 2006-ban felszökött 60-70%-ra (Gyurcsány ámokfutása) és akkor a Jobbik még sehol nem volt.
Az is látható, hogy az MSZP-t most gyakorlatilag a nyugdíjasok tartják életben, az aktív rétegeknél és a fiataloknál csontig lerágva a szavazói bázis.
Ha nem találnak ki sürgősen valamit - ami a legvalószínűbb :)
akkor kispárt lesz belölük 4 év múlva.

lorantka_a_gall 2010.04.16. 03:06:25

@aum: Egyébként várhatóan "jó" kormányzás esetén én további MSZP->LMP ; MSZP->Fidesz ; MSZP-> Jobbik mozgást valószínűsítek, valamint Jobbik->LMP ; Jobbik<->Fidesz ; Fidesz ->LMP átrendeződést. Szóval jóslat 2014-re: továbbra is 50% körüli Fidesz, 10% körüli MSZP, 15% körüli Jobbik és 20% körüli LMP. (mármint ha mindenki hozza azt, amin elindult az utóbbi 1 évben).

lorantka_a_gall 2010.04.16. 03:09:07

@aum: ja, és ha jól emlékszem, a Fidesz extra magas támogatottsága nagyon alacsony szavazási hajlandóság idején volt olyan magas, a teljes népességben sosem volt 40%-nál magasabban. Szóval szerintem ez a mozgás inkább az MSZP-ből a nemszavazásba (teljes reményvesztettség), onnan pedig a Jobbikba irányult, a Fidesz kihagyásával.

laji 2010.04.16. 03:12:39

A 2006-hoz képest belépő potenciális új szavazók kb. 500-600 főt tesznek ki, ennek a 70%-a 350-400 e fő.

Modor Tibi grafikonja nyilván nem reprezentatív, de azért érdekes adatokat tartalmaz. Eszerint az LMP-szavazók 80%-a SZDSZ-MSZP-NEM SZAVAZÓ volt. Ez némileg ellentmond a Forsense eredményével, amely azt mondta, hogy visszalépés esetén kétszer annyian szavaznának a fidesz-re, mint az mszp-re.

laji 2010.04.16. 03:18:07

Nem látom a hozzászólásomat, így leírom ismételten... :(

Kb. 350-400 e fő volt az új szavazó.

Modor Tibi táblázata érdekes, de nem reprezentatív, ezt ne felejtsük! Az adatok szerint az LMP szavazók 80%: SZDSZ/MSZP/NEM SZAVAZÓ volt 4 évvel ezelőtt. Ez nekem ellentmond a Forsense mérésével, amely szerint kétszer annyian szavaznának közülük a fideszre, mint az mszpre, ha visszalépne a jelöltjük (amiben már akkor is kételkedtem, amúgy...)

MartyMcFly 2010.04.16. 03:28:28

@laji: Van pedig két mérés is másodlagos preferenciákra;)

És azok a mostani alternatív pártválasztásról szólnak,nem 4 év változásáról. A két felmérés nem zárja ki egymást. Az emberek választását rengeteg dolog befolyásolja,főleg 4 év távlatában. Főleg,hogy a politikai paletta is átrendeződött,más a választék.

Aki húsevő akkor is enni fog az asztalról,ha nincs ott a kedvenc húsa,csak olyan amit éppen nem utál. Ez nem jelenti azt,hogy a következő terítésnél nem veti rá magát egyből a kedvencére,amit közben kisütöttek már;)

lorantka_a_gall 2010.04.16. 03:41:00

@MartyMcFly: Meg aztán a felméréseket is kellő óvatossággal kell kezelni. Pl egy hónap múlva tuti az emberek 3/4-e úgy fog emlékezni, hogy ő a Fideszre szavazott... ;) A földrajzilag bizonyítható változások sztem többet mondanak.

elendem 2010.04.16. 04:35:57

@aum: Őszintén szólva én már azt sem értem, hogy az a majdnem 1M miért maradt az MSZP-nél. Most nem fikázni akarok, csak tényleg elgondolkodtam rajta, hogy mit is tudott mondani a volt kormánypárt a kampányban (szerintem semmit), és mit lát még benne az, aki odaszavaz.
Szerintem a Jobbik a volt Miépesekből és a Fidesz radikális szárnyából szedte össze a szavazóit, valamint a Munkáspártból. Az MSZP csalódott választói a Fideszhez mentek. Ill. inkább úgy mondanám, hogy van egy bizonytalan réteg, akit meggyőzött 2006-ban GyF, azután nagyon arculköpött az öszödi beszéddel. Olyanok, akik nem meggyőződéses jobb- vagy baloldaliak, csak a pillanatnyilag jónak tűnőt keresik. Lehetnek talán fél- vagy egy millióan is.

elendem 2010.04.16. 04:50:26

Kedves Gábor!
Fent volt korábban egy videó az előadásodról, amit a Corvinus Egyetemen tartottál a választás után. Későbbre halasztottam a megnézését, merthogy majd 50 perc, de most sehol sem találom.
Levetted, vagy csak elbújt? :-)
Megköszönném a linket!

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.04.16. 06:16:44

@török gábor: Biztos?
Egy kis adalék: kaszapf.blogspot.com/2009/06/felnotte-valni.html
És egy példa arra, hogy vannak még panelprolik:
www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/06/051/jkv406.htm
Tényleg, ezeket valaki kigyűjtötte már? Mármint Kubatov Gáboron és az MSZP-n kívül? :)

Hírbuzi 2010.04.16. 07:29:04

Akik egyik pártot sem találták szimpatikusnak, azok meg inkább Hajdú Péter megverését választották, ami persze nem helyes.

hircsarda.hu/2-bulvar/celeb-bulvar/5788-hajdu-peter-mi-veled-vagyunk-a-hircsarda-nyilt-levele

discretio 2010.04.16. 07:29:42

Azt, hogy hova mentek az emberek, azt TGg elemezte, hogy miért, azt meg nem tudjuk igazán, nagyon sokféle ok lehet.

A kampányról : tényleg nem voltak beszélgetések, szakpolitikusi diskurzusok, ami jó lett volna. Többet tudnánk a pártok szándékairól, megismertünk volna új arcokat az új pártokból, a politikai vitakultúra részeként stb..
De nekem annak ellenére , hogy 2006-ban voltak ilyen viták a TV-ben, nem az maradt meg emlékként a választásokból , hogy milyen jók is voltak ezek, hanem a végtelenségig fokozott cirkusz, az emberek hergelése, a hazugságra alapozott miniszterelnöki vita, ami az ellenfél földbe döngöléséről szólt.
Nagyon örülök, hogy ezek "hiánya" ellenére sokan mentek el szavazni. Talán a következő alkalommal lehet tere az indulatok nélküli szakpolitikai vitáknak is.

mrcxqj 2010.04.16. 08:13:25

Ha mindent nem is magyaráz meg, én megfontolandónak találom @PappZé felvetését, amelyet aztán @laji is folytatott. Vannak arról pontos, elérhető statisztikai adatok, hogy hány fő szavazhatott elsőízben a mostani választáson; azok közül hányan éltek ezen jogukkal, ill. az eddig szavazásra jogosult állampolgárok közül hányan haltak meg?

masni55 2010.04.16. 08:57:21

@Interlock: A fiatalok nem a nagyival vitáznak, hanem a szülőkkel. Az unokák és a nagymamák sokszor jobban értik egymást. :)

mikimiki 2010.04.16. 09:03:00

Szépen elemezgetnek itt a hozzáértők,bár a jövővel kapcsolatban mindenkit óvnék a ettől.A gazdaság alakulását senki nem kalkulálja be,és azt sem hogy a fidesz nem fog 8 évet kapni a végső akciójához.A realitásokkal szembe kellene nézni,ide oda vándorolnak a szavazók,mert már majdnem éhen pusztul nagy részük.Még most utoljára hisznek valakinek,de nem lesz már több ilyen.Még utoljára megeszik a demokrácia igéretét,(de éhesek maradnak) aztán gondok lesznek hamarosan.Csak rá kell nézni a politikai étlapra,senki nem tudja megoldani a magyarok gondjait,főleg nem a pártok.Egészen más vége lesz ennek szerintem.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.04.16. 09:06:18

@török gábor: Azért azt se felejtsük el, hogy a szavazók nagy része nem párttag. Csak szimpatizáns, esetleg beetetett egyed :)
Van nekem is ismerősöm, aki 2002-ben az MSZP-re szavazott és most a Jobbikra. De nem volt elvetemült kommancs, és párttag sem volt. Egyszerűen nekik hitt/az ő programjuk volt az érdekeinek megfelelő. Az idő pedig megváltoztatta a véleményét/érdekeit és most inkább a Jobbikot találta vonzónak.

Érdekes lenne egy táblázat a pártok taglétszámáról is...

Idet 2010.04.16. 09:08:55

Hogyhogy hová mentek a szavazók?! Hát nem látszik?

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.16. 09:13:30

@török gábor: egy 4 éves ciklusban mennyi szavazó hal ki és mennyi lép be átlagosan? Ebben az országban ez elég jelentősen befolyásolja a politikát.
Ráadásul a fitalabbak szvsz aktívabbak is.
Persze az mszp gyalázatos szerencsétlenkedése és nagyüzemi lopásai valamint a valóság virtualizálása (szdsz) voltak a fő mozgató okok, az nem kétséges.

biczil 2010.04.16. 09:27:30

Magyarországon nagyjából 8 millió választópolgár van, már ciklusok óta. Ebből 2,5 – 2,9 millió nem megy el szavazni. Szerintem ez a nem szavazó réteg nem állandó, vagyis ez is cserélődik. Idén valószínűleg ennek a cserének lehettünk a tanúi, nem pedig a szoci szavazók jobbra vándorlásának.
Szerintem az MSZP veszteségének legalább a felét az otthon maradottak okozták és ugyanígy a Jobbik és az LMP szavazóinak legalább a fele új szavazó. Ez a szám tehát 500 ezer szavazót jelent.

Kétségtelen az MSZP így is vesztett 800 ezer szavazót, akikből, főleg az északi- észak-keleti országrészben tömegesen álltak a Jobbikhoz, hiszen a Jobbik egy szélsőbalos retorikával, megspékelve egy jó adag rasszizmussal (ami egyébként mindig is jelen volt az itteni emberekben, párthovatartozás nélkül), sikerrel hódította el a teljesen kiábrándult egykori szoci szavazókat.

Azért még valamit megjegyeznék. Az MSZP egyéni jelöltjei 100 ezerrel több szavazatot kaptak, mint a párt listái, miközben. Ez a számomra azt jelenti, hogy még mindig van tartalék az MSZP oldalán, ami nyílván nem a második fordulóban jön ki, hanem akkor, ha az LMP nem váltja be a választói által hozzáfűzött reményeket, ugyanis éppen az LMP-nél látható a legerőteljesebben, hogy az egyéni jelöltjei sokkal, 125 ezerrel, kevesebb szavazat érkezett, mint a listáira. Tudom persze, hogy az LMP-nek listája mindenhol volt, míg egyéni jelöltje alig több, mint 90 helyen, de az látszik, hogy ahol az LMP-s szavazó nem talált magának egyéni jelöltet, ott sok helyen behúzta az MSZP-s nevet és csak lényegesen kevesebb helyen a Fideszest.

Talán ez az okoskodás ellentmond néhány felmérésnek, a számokat látva, mégis érdemes ezen is elgondolkodni.

ssi 2010.04.16. 09:39:30

Jó téma pártpolitikákról, választók befolyásolhatóságáról, választói döntésekről

Demokráciában még fel is gyorsulhat ez a mozgás (ha nem tesznek ellene!!)

Általában 40% nem megy szavazni (nem érdekli, nincs kire)

A "nincs kire" egy része lehet LMP. "Baloldal" létéhez egy bázis ragaszkodik. Ifjúság temperamentumához Jobbik illik, a megkeseredetteket pedig szókimondásukkal képviselik. Fidesz a konszolidáltabb (Jobbikkal szemben) és markáns változást ígéri (MSZP-vel szemben) - egyelőre mind a 2 hihető, majd kiderül

2010.04.16. 09:39:40

@Demetriosz: Médiahack az apád füle. Szerinted nyugaton is médiahack miatt vannak zöld pártok több évtizede a parlamentekben? Megérett az idő rá és a baloldal összeomlása is helyet teremtett nekik.

mikimiki 2010.04.16. 10:05:28

@biczil: Az északkaleti országrész nem rasszista,régebben is voltak itt problémák a kisebbséggel kapcsolatban.De nem ilyen elviselhetetlen mértékben.Szegénység megspékelve félelemmel,nyomorkiteljesedés plusz kissebbségi túlszaporulat,szocialista gigabűnözés,mellékesen 70%körüli munkanélküliséggel.Mit vársz ezekután kire szavazzanak az lmp-re?Sajnos hogy a jobbik iq hiányban szenved,nem fogja tudni betölteni "küldetését".Rabszolgák milliói keresik a megoldást,most nagyrészük a fidesznél köt ki éppen,itt kapják meg a végső csapást.Aztán elfogynak a rendszer(nem)váltók.20-30 évente nem lehet felépiteni egy új országot,itt nagyon nagy gondok lesznek,soha nem látott gondok.

szöllősi 2010.04.16. 10:16:11

Azt hittem, hogy jól gondolom, hogy egy párt erejét a listás szavazatai reprezentálják.
De a maszop honlapja az egyénire első körben leadott szavazatokból indult ki. "Több mint egymillió".
De TG is a listásat tartja mérvadónak, ami nincs egy millió.
Megnyugodtam.

panelburzsuj 2010.04.16. 10:17:01

Ha már Török Gábor ennyire pártológiaként és voksológiaként értelmezi a politológiát, akkor érdemes Török Gábol pártszerkezeti modelljeiben értelmezni a "Hova mentek a választók?" kérdést.

A jobb-bal (2+2) felosztás elemzése megszületett a posztban: a szavazók 70 százaléka jobbra tette a voksát, a bal népszerűsége összeomlott. (Hogy ez pontosan mit jelent, és ez-e a legmarkánsabb törésvonal, az itt nem került kifejtésre.)

A várható kormány-ellenzék (3+1) fellásról itt most a posztban nem esett szó. (Ha nem lesz koalíció, akkor az egyértelmű, hogy az eddigi kormányzó erők hatalmasat buktak, a majdani (vezető) kormánypárt pedig minden korábbinál több szavazót tudhat a háta mögött.)

A választás általános képének lefestésekor megemlített a blog gazdája egy 2+2+2 felállást is:

"egy 2+2+2 modell érvényesült: két régi és két új párt került a parlamentbe, s kikerült onnan két, húsz éve a törvényhozásban politizáló erő"

Ebben a szerkezetben az MSZP, MDF, SZDSZ, MIÉP, Munkáspárt együtt vesztett több mint kétmillió szavazót, a szintén régi Fidesz fel tudott mutatni négyszázezer újat. A "régipártok tömb" tehát az elveszett bizalomnak egyötödét tudta csak "átkonvertálni". És megjelent két új párt, és az "újpártok tömb" az összes leadott listás szavazat egynegyedét besöpörte.

Én ezt látom a '90 óta alakulgató pártszerkezetben bekövetkezett legjelentősebb változásnak: a két "paktumpárt" meg a "történelmi törmelékek" kiesését ÉS EZZEL EGYIDEJŰLEG a Fidesz-MSZP "pár" 12 évi regnálásának megtörését. (Amit a mandátumok eloszlása vastagon elfed.)

Az elemzés után jó lenne magyarázatokat is keresni.

Diocles 2010.04.16. 10:18:58

@iii:

Természetesen Ti nem azért kerültetek be, mert zöldek vagytok (ez legfeljebb rokonszenves árnyalat), hanem azért, mert az MSZP-SZDSZ összeomlott, és nem tudtak hová menni a szavazóik.

És akkor jártok el helyesen, ha - identitásügyben - a Fidesz baloldali váltópárjának szerepét vállaljátok fel (nem kell szégyelni a baloldaliságot, még a Fidesz szavazói közül is számos balos van, csak az utódpártiság a gáz), erre pedig lesz tér is, hiszen az MSZP média- és gazdasági háttere meg lesz roppantva a következő években.
A balmédia nem fog tudni beállítani titeket Sólyom-bérencként.

szbi 2010.04.16. 10:25:09

Az LMP feltörését két okkal magyarázom.
1: a taszítás. Személyes tapasztalataim szerint a választani akarók jelentős csoportja a mostani, nem észérvekre, hanem szélső érzelmekre alapozó választási harctól eléggé megundorodott.
--- alpont: túlságosan csak a központi médiára ügyelünk, beleértve a pártközpontiakat. A helyi erők mindenhol megvívták a maguk helyi háborúit, a "föntről jött anyagok" mellett erős személyi anyázással. Márpedig egy átlagos választókerületben mindent tudnak egymásról, s most ezt kíméletlenül föl is használták. Durván.
A másfajta életre vágyók ellökődtek a luktól. / :) /, a zöld propaganda nagy-párti hiányától A lózungok nem számítanak. Érdemes volna - kedves TG - néhány mélyfúrásos esettanulmányt készíteni.
2: a vonzás. Az LMP más fajta életet hárfázó dallja, igen erős szirénhang: főleg vidéken. Mert ne higgye senki, hogy az LMP csúcseredményű területein, Bp. belső városában a szavazók elsődlegesen az ott ténylegesen hatalmas környezeti gondok miatt szavaztak rájuk. Van tehát egy erős szavazóbázis-megoszlás: a vidékiek "zöldebbek", a vízfej-lakók kékebbek. Ez nagy feszültséget fog kelteni. Az SZDSZ első-második életszakaszaiban is így volt ez, az eredmény ismert. Most gyorsabb lesz a folyamat. Az LMP-nek nincs jövője. Ha kedvem lesz és ingerenciám, megírom bővebben is egyszer, a zöld mozgalom húsz évének tapasztalati ismerőjeként.
A nagy pártok amúgy sikeresen kiirtották maguk zöld vegyértékeit, amelyekhez kapcsolódni lehetett volna. De ne feledjük: a Jobbikban van egy, a tradícióra alapozó erős zöld vonal, bár elfedi a gárdista-fekete. Szerintem ez változni fog, mert nem hülyékből áll a vezetés és elgondolkodnak a most azért megmutatkozó zöld választói energia mibenlétéről és befoghatóságáról.

Diocles 2010.04.16. 10:26:52

@aum:

Kétlem, h az MSZP feltámadna, tulajdonképpen erre lesz jó leginkább az LMP, átveheti az MSZP helyét, hallgatólagos Fidesz-támogatással.

Az MSZP csak azért ért el ilyen eredményt is, mert a média oroszlánrésze ezerrel nyomta (Népszabadság, Magyar Narancs, tv2-n Demcsák exGyurcsány-szóvivő, stb.), ezek a feltételek alapjaiban változtathatóak meg.
(Pl. egy kétharmados törvénymódosítással azonnal rá lehet kényszeríteni az MSZP pártalapítványát, hogy adja fel a Népszabadságot...)

masni55 2010.04.16. 10:32:45

@KaszaP: Sajnos nem, baromi feladat lenne. De én legalább 30-at megnéztem tegnap, az ország különböző pontjain lementem a választókörzetekre, területire stb. Nem akartam elhinni, de ezt láttam szinte mindenütt. Nem voltak átszavazások, vagy ha igen, akkor nagyon egyenlő arányban tették. Meglepett.

mikimiki 2010.04.16. 10:36:08

@szbi: Az lmp vel kapcsolatban igazad lehet,eltűnnek vagy átalakulnak?A jobbikkal kapcsolatban pedig legyen igazad.Mármint hogy a vezetői nem hülyék.Vagy nem mind.

szöllősi 2010.04.16. 10:42:37

Kedves Gábor!
Hova mennek a szavazok?
Hát Angyalföldre, különösen ha Szanyi ér kéri őket!

angyalfold.blog.hu/
Ez a voksturistás maszop lufi gyorsabban durrant ki, mint a Kubatov balhé.

fepe 2010.04.16. 10:49:10

@sierrahun: 100 ezernél jóval többen halnak meg évente egy 10 milliós országban.
Ha csak 100 ezren halnának meg, akkor 100 év kellene ahhoz hogy lecserélődjön a teljes lakosság. Az átlagéletkor meg ugyebár jó ha 70 év.
Ez alapján egy átlagos évben 130-140 ezren halhatnak meg kishazánkban. Az ő nagyrészük tényleg MSZP szavazó. 4 év alatt ez kb 540000 ember, 8 év alatt pedig több mint 1 millió. Ami azért már jelentős befolyásoló tényező.

mikimiki 2010.04.16. 10:49:17

@z666: Ez errefelé nem ujdonság,De Arlót látni,megtapasztalni még sok magyarnak az lenne.Alulmulhatatlan.

mikimiki 2010.04.16. 10:53:12

@z666: Errefelé ez nem ujdonság,de Arlót látni,és megtapasztalni még sok magyarnak az lenne.Alulmulhatatlan.

Haenilion 2010.04.16. 10:56:10

Szerintem az LMP előretörése szimplán okkán borotvája (mindig a legegyszerűbb magyarázat a célravezető). Lehet, hogy a programja öko-liberális, de a szavazótábora inkább liberális, mint öko. A volt SZDSZes szavazótábor nagy hányada rájuk szavazott, én is ismerek liberálist, aki így cselekedett.

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 11:04:44

@fepe: forrás: ksh.hu
Halálozás
1995. év 145 431
1996. év 143 130
1997. év 139 434
1998. év 140 870
1999. év 143 210
2000. év 135 601
2001. év 132 183
2002. év 132 833
2003. év 135 823
2004. év 132 492
2005. év 135 732
2006. év 131 603
2007. év 132 938
2008. év 130 027

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 11:08:11

@wincent: forrás: khs.hu
Élveszületés
1995. év 112 054
1996. év 105 272
1997. év 100 350
1998. év 97 301
1999. év 94 645
2000. év 97 597
2001. év 97 047
2002. év 96 804
2003. év 94 647
2004. év 95 137
2005. év 97 496
2006. év 99 871
2007. év 97 613
2008. év 99 149

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.04.16. 11:10:31

@szbi: Szerintem azért a városokban is van egy szavazótömeg, aki a zöld értékek miatt támogatta az LMP-t. Magam is ilyen vagyok, és életemben először szavazhattam olyan pártra, ami legalább 50%-ban támogatja az elképzeléseimet. Nem teljes mértékben, de ez nem is várható el, nem lehet 10 millió párt az országban.

Én remélem, hogy megtartják a zöld vonalat és nem hagyják el annak érdekében, hogy nagy párttá nőjenek. Ezért pl. fontolgatom a belépést is, hogy beleszólhassak abba, milyen irányba indul a párt.

Diocles 2010.04.16. 11:11:36

@fepe:

nem kívánom senki halálát, de ez így tényleg durva.
tehát az egyik oldalon "kiesik" 500 ezer ember négyévente, és bejön legalább ennyi új szavazó.
Ez bizony hatalmas változásokat idézhet elő akár négy év alatt is, ha egy adott pártnak a "kimenő" generáció az erőssége, a bejövőben pedig gyakorlatilag nincs jelen.

panelburzsuj 2010.04.16. 11:18:27

@Diocles:

MSZP-listára leadott szavazatok:

1990: 534 898

1994: 1 781 867

1998: 1 445 909

2002: 2 361 997

2006: 2 336 705

2008: 990 428

Hogyan magyarázza a demográfia az MSZP népszerűségének 16 éven át NÖVEKVŐ trendjét?

szbi 2010.04.16. 11:23:57

@airdace: Félre értés ne essék, igen, a városokban is van zöld tömeg. Több, is mint ami most az LMP-re szavazott, Csak most éppen fontosabbnak tartották a "leibpartei" - legyen az a Jobbik vagy a Fidesz vagy az MSZP támogatását. Ezeket a még csak (erősen) sejthető irányultságú és törekvésű LMP nem foghatja meg. Őbennük a következő választásokra felülkerekedhet a öko-szellem; különösen, hogy a főmamut Fidesz olyan tempósan utasítja el azt. Lásd Illés Zoltán kiszorulását. A Fidesznek ma nem érdeke e morzsák besöprése - akkor lesz jó, ha az lesz.
Párttagság: öreg harcosként tudom, hogy milyen nehéz egy beállt pártelit héjának feltörése. Most Schifferék fogják vinni a prímet. mert ők a győzelem kovácsai. Amúgy: nem is Sch. a legfontosabb figura.

Diocles 2010.04.16. 11:26:01

@panelburzsuj:

a demográfia onnantól jáccik, ahonnan látványosan kimutatható, és ezt minden kutatás igazolja, hogy az egyik párt egyetlen erőssége az 50-60 fölötti korosztály, értékelhető számban kizárólag itt van jelen, és a vele rivális immáron három párt messze eredményesebb a fiatal korosztályokban.
ilyenkor kezd el ketyegni az óra, tehát most.

Thera 2010.04.16. 11:26:18

@laji: "Modor Tibi grafikonja nyilván nem reprezentatív, de azért érdekes adatokat tartalmaz. Eszerint az LMP-szavazók 80%-a SZDSZ-MSZP-NEM SZAVAZÓ volt. Ez némileg ellentmond a Forsense eredményével, amely azt mondta, hogy visszalépés esetén kétszer annyian szavaznának a fidesz-re, mint az mszp-re. "

Nem látom az ellentmondást:

Az LMP szavazók 80% (a volt SZDSZ-MSZP szavazók engem is beleértve) azért szavazott nem volt pártjára mert hitelességükben, teteikben csalódott. Értékválasztásuk persze megmaradt (ideális társadalmi szolidaritáshoz, szabadságjogokhoz pluralitásszinthez való viszony). A jelen palettából az LMP az aki eme értékválasztásokat összesiteni tudja a hitelességgel. Ha LMP nem lenne attól még a jelen kormány hitelességdeficite, a szavazói kiábrándultság nem lenne kisebb. Azok kezdtek új kedvenc párt keresésébe akik eldöntötték hogy MSZP/SZDSZ-re nem. Attól hogy megszűnik egy elfogadható alternativa egy visszalépés esetén nem fogja valaki revidálni álláspontját. Szóval akkor LMP szavazók mintája, gondolkodásmódja lehetőségei nem sokban különbözik egy nem túl elkötelezett átlagszavazóétól: Fidesz akivel korábban ideológiailag nem szimpatizált vagy Jobbik vagy MSZP aki nem kicsit korrumpálta magát. És azonos döntéshelyzetben valószinű azonos arányú döntés fog születni.

Én nem megyek szavazni egyébként mert nem érzem úgy hogy három számomra elfogadhatatlan hitelesség vagy ideológiát felmutató párt között döntenem kell. Azért nem mozdulok ki otthonról hogy eldöntsem golyó vagy akasztás legyen sorsom ;o).

Pzkpfw 2010.04.16. 11:31:33

@airdace: "Ezért pl. fontolgatom a belépést is, hogy beleszólhassak abba, milyen irányba indul a párt. "

Hat, max ha van par milliardod erre a celra, meg jo nagy adag kapcsolati toked. Amugy nem fogsz te semmibe sem beleszolni.

Diocles 2010.04.16. 11:32:25

@Diocles:

a jelenség természetesen megmagyarázható, aki ma szavaz az MSZPre, az szinte nem is a mai MSZP-re szavaz, hanem zömmel még mindig az elődjére, a hetvenes évek aranykorára.
nosztalgiaszavazók.
őket olyan nagyon nem is kell győzködni az MSZP-nek, max. némi nyugdíjemeléssel.

a fiatalok számára viszont elképesztően idegen ez a világ, tehát ami az idősebb szocialista közeget megnyugtatja, pl. Kovács Laci bácsi, vagy Lendvai Ildikó néni, az annál jobban taszító, minél fiatalabb valaki.

(a kilencvenes években ez értelemszerűen még azért nem volt ilyen látványos, mert az új szavazók még nem nagyon jöttek be, és a Kádár-korszakot életük fénykoraként megérők is olyan jó ötvenesek voltak maximum.)

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 11:32:44

Szerintem az emberek többsége nem ennyire tudatos. Talán csak egy dolog dönt: a kormánypárt mellett, vagy ellene kíván szavazni. Ha az egyén számára jót hozott az elmúlt 4 év, akkor kitart mellette, ha nem, akkor új kormányt akar. Megnézi, hogy ki az alternatíva, és rá fog szavazni. Nem biztos, hogy a legjobb a programja (sőt, gyanítom fogalma sincs róla, hogy mit ígér), hanem azért szavaz, hogy BIZTOSAN megdöntse a jelenlegi hatalmat. Ez most egyetlen választást jelentett: a fideszt.

Azok, akik kicsit jobban körbenéztek, vagy valamilyen oknál fogva elfogultabbak egy-egy problémával kapcsolatban, dönthettek a jobboldal vagy a zöld vonal mellett. (talán abban is bízva, hogy rajta kívül úgyis elegen fognak az mszp ellen szavazni, tehát nem "kell" neki is a fideszt támogatni)

panelburzsuj 2010.04.16. 11:39:32

@Diocles:

Te leírod a mostani helyzetet, de nem mondasz semmit arról, hogy 16 éven keresztül miért tudta magát újratermelni az MSZP.

Hogy egyszerű legyen: 1994, 1998, 2002 és 2006 között is meghalt fél-félmillió, összesen MÁSFÉL MILLIÓ (zömében idős) ember, és az MSZP népszerűsége érdemben mégsem változott. Hogyan csinálták?

zarahusztra 2010.04.16. 11:40:11

@török gábor:
...pedig valóban a kihalás az egyik fő ténező: az MSZP egyik legfőbb szavazóbázisa a Kádár-nosztalgiában élő és a jelen valóságos folyamatait már értelmezni képtelen generáció-elég Gyurcsány évértékelőjéről szóló videót megnézni. Biztos mindenki találkozott 70-es éveiben járókkal, akik katatón módon egyszerűen mintha egyáltalán nem ismernék már fel a tényeket...

A fiatalok pedig vagy lázadó szavazók-tehát nem MSZP-sek a mostani szavazásnál, vagy pedig -legyünk optimisták-18-ik életévükre inkább értelemmel, mint érzelemmel közelítenek az ilyen kérdések felé.
A demográfiai adatok szerint ez négy év alatt bizony félmilliós választóbázis-csere is lehet!
Ráadásul az MSZP népszerűsége nagyon alacsony a 30 év alattiak körében, úgyhogy 4 év múlva-ha a Fidesz nem hibázik nagyot-akkor az MSZP az 5 %-ért fog küzdeni!

fepe 2010.04.16. 11:42:30

@wincent: Akkor a hevenyészett számításom azért nagyságrendileg helyes. Kössz. :)

panelburzsuj 2010.04.16. 11:43:23

@Diocles:

"a kilencvenes években ez értelemszerűen még azért nem volt ilyen látványos, mert az új szavazók még nem nagyon jöttek be"

Ott atáblázat: szépen, egyenletesen, évről-évre százezer új szavazó "jött be".

táltos 2010.04.16. 11:43:35

Szerintem sok olyan ember is szavazott most a Fideszre, aki utoljára '98-ban szavazott rájuk, aztán 2002, 2006-ban az mszp-re szavazott és most újra a fideszre.
Az Lmp és Jobbik szavazóinak jelentős része első (országgyűlési) szavazó.
Viszont az Lmp-re minden más pártra korábban voksoló adhatta a szavazatát. Nekik van a legnagyobb esélyük, ha nem kötelezik el magukat semelyik "nagy" irányvonalhoz, hogy átvegyék az mszp+szdsz helyét a baloldalon.
Jobbikos szavazók között bizonyosan sok korábbi mszp-s szavazó lehet.
Állandó vesszőparipám, hogy a cigányellenesség mélyen ott gyökerezett az mszp-s szavazókban, éppen ezért lehetett a körükben elhinteni a "zorbáncigány" témát. Az ilyenek semmi esetre sem szavaznak a fideszre inkább a jobbikra.

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 11:48:49

@panelburzsuj: bár nem találtam ennyire részletes adatokat, de 1990-es években 120-130.000 gyerek született évente, vagyis ennyien váltak választókorúvá "mostanában"

Diocles 2010.04.16. 11:49:20

@panelburzsuj:
94-re bejött mondjuk 100ezer új szavazó, 2010-re viszont ez már kétmillió.

választásonként érdemes megvizsgálni
94-ben a választók bárkire szavaztak, aki nem MDF, 2002-ben hajszállal nyert az MSZP, de már ott is látványos volt ez a trend, 2006-ban Gyurcsány sokat tett azért, hogy nyisson a fiatalok felé, de ő bebukott, maradt a 60 éven felüli törzsközönség, és jelenleg nem láccik senki, aki tudna szólni az 50 alattiakhoz.
szóval, nem kivánom senki halálát sem, de a kilátások nem bíztatóak a szociknak, ez egy eléggé stabil trend már 2002 óta, ti. a törzsközönségük látványos elöregedése.

Diocles 2010.04.16. 11:52:09

bocs, tehát 94-re négyszázezer új szavazó, ebből elmehetett választani mondjuk a fele max., valszeg többségük már akkor sem az MSZPre.

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 11:54:46

szerintem nem pusztán korosztályokról van szó, hogy pl. 50 éven felüliek, és hozzájuk szólni. Mert mindig lesznek 50 éven felüliek, ráadásul növekszik ezen korcsoport teljes népességhez viszonyított aránya. A kérdés inkább az talán, hogy pl. a 70-es, 80-as években már felnőtt emberekhez szólnak-e, akikben erősen él annak a rendszernek az emléke.

panelburzsuj 2010.04.16. 11:56:58

@wincent:

(A + harmincezer jogos, de nem akartam még azzal is keverni, hogy nem az újszülöttek az új választók.)

De ez még inkább kérdésessé teszi, hogy az MSZP trendje miért fölfelé baktatott, miért nem lefelé, ha egyértelműen csak a személyesen, felnőttként megélt Kádár-kor vezérelte a maszopszavazók kezeit.

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 12:07:06

@panelburzsuj: szerintem az 1990-es eredményekből nem szabad kiindulni. Ott kb. senki nem tudta, mit is várhat...

a 94-98-as kb. 1,5 millió szavazót lehet már alapként tekinteni. A 2002-es leginkább egy "buktassuk meg a kormányt" hatás. Nekem a rejtély leginkább a 2006-os eredmény.

Én most sem a demográfiát látom az eredmények között. Hanem a kormánnyal szembeni elégedetlenséget. A fidesz is így fog járni 4 év múlva, ha hasonló lesz az emberekben az elégedetlenség, a keserűség, a kilátástalanság...

LAKSZ 2010.04.16. 12:19:13

T. Török Gábor!

Ez egy jó táblázat. A legfontosabb ebből az a trend, hogy (jobboldalinak mondott) polgári közép irányba csoportosulnak a szavazók.
Talán mégis van remény arra, hogy 8-12 év múlva stabil lesz az ország gazdasága, és a pártpolitikai felfordulás helyett a józan és békés együttélés fog bekövetkezni.

Ignéczi Tibor
Lakóközösségi Szervezetek Szövetsége

panelburzsuj 2010.04.16. 12:37:13

@wincent:

Én is úgy gondolom, hogy a demográfia az MSZP 1994-es látványos visszatérése után egy csendes, egyenletes eróziót indokolt volna, és nem tartós növekedést, ami aztán egyszercsak meredeken letörik.

A kérdés tehát a fordulópont ideje és oka, és ez eléggé kézenfekvően 2006 ősze: "A kormány hazudott, a rendőrök verik a népet." A tömegek - szerintem - nem egyszerűen az MSZP-ben csalódtak, hanem "a hatalom" iránti bizalmuk rendült meg, legalább olyan mértékben, mint kilencvenes évek elején a munkahelyek hirtelen elvesztésekor. (A 2008-as válság és a korrupciós ügyek pedig erre az általános hatalom-kiábrándulásra még ráttettek jópár lapáttal.)

Hogy ez valóban így van-e, azt persze igen pontosan fel kellene mérni. De az a jelenség, hogy a kiábrándultak szavazatainak csak töredékét volt képes "befogni" a Fidesz, és megjelent több mint egymillió "rendszerellenes" voks, az azért többre mutat, mint egyszerű bal-jobb eltolódásra.

("rendszerellenes" = a Jobbik és az LMP is az eddigi elitek egészének teljesítményét kérdőjelezi meg)

ladislaus 2010.04.16. 12:37:20

@Demetriosz: Jobbik pont a fidesz szelsosegesebb taborat szivta el. Nem kozeprol.

török gábor 2010.04.16. 12:43:48

Feltettem a BAZ megyei eredményeket is, elég tanulságos.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2010.04.16. 13:11:32

Át kell számolni az egészet. Mi lesz ha kiirtják a náczikat?
kuruc.info/r/6/58238/
Bocs a linkért, de ha Lendvai etnő hitelesítette, talán engem se köveztek meg érte (más ezt a hírt úgyse hozza le, esetleg a Barikád) :)))

2010.04.16. 13:45:36

@scrr: ... és miután ő egész héten voksturistázott, meg csalást kiáltott, most volt képe azt nyilatkozni, hogy "csak az átszavazók miatti lehetséges ellenlépéseket vettük számba".
Ekkora egy gerinctelen csúszómászót.
Az a nagyobb baj, hogy a (politikai) közélet többségét ilyenek teszik ki, mert a normálisat vagy kivetik maguk közül a férgek, vagy szimplán nincs gyomra ezek közé keveredni.
Bocs, ha kissé elragadtattam magam.

Mr.Brooks 2010.04.16. 13:46:38

@scrr: Most már tényleg egyedul vagytok, Tibor. 9 hónapos állapotos asszonyt szidsz burkoltan hogy miért megy el szavazni?
Eddig nem volt bizonyítékod rá hogy átszavazások történtek? Most már van! Irány a rendőrség, Tibor! Vidd a hangfelvételt is;)

Spiro 2010.04.16. 13:48:04

A BAZ táblázat összesen sora és a MIÉP 2006-2010 változás rossz. (lehet hogy már írta valaki, de még nem olvastam végig mindent)

nyo 2010.04.16. 13:48:06

@panelburzsuj:
2002-ben aki a Fidesz ellen akart szavazni azoknak gyakorlatilag egy lehetőség volt, mindenféle ideológiától függetlenül: MSZP
A következő 4 év bár kiplakátoltak mindent a Fideszesek, hogy rosszabbul élünk mint 4 éve, nagyon sok embernek nagyon is megfelelt. Ezért akinek jobban tetszett a 2002-2006 időszak, mint a 1998-2002 az az MSZP-re szavazott mindenféle ideológia nélkül.
Viszont az elmúlt 4 év az eltántoríthatatlan MSZP-seken kivül mindenkit elriasztott az MSZP-től. Ezen emberek 90%-a pedig 55 év feletti.
2002-ben és 2006-ban a fiatalok tapasztalataim szerint 99%-ban Fidesz vagy Mszp döntés között vaciláltak. Most pedig jött a Jobbik és az LMP is alternatívának.

is 2010.04.16. 13:50:53

néhány gondolat:

- ez így féloldalas. a 2008-as népszavazás felért egy választással, mind részvételben, mind azért, mert a legtöbben bevallottan nem a kérdésre szavaztak, hanem a kormány ellen. be kellene venni negyediknek, és úgy nézni a folyamatokat.

- 4 évente ~500 000 emberrel változik a szavazói összetétel, az azért nem teljesen elhanyagolható. a FIDESZ láthatóan rálépett az MSZP-i útra. 1990 óta elvitte az MSZP alól a fiatalokat, de most őalóla viszik el a következő generációt. és Orbán, a megfáradt TSZ-elnök nem is nagyon tud mozgósítani.

Spiro 2010.04.16. 13:53:18

Szerintem az első táblázat összesen sora is rossz.

Avatar 2010.04.16. 13:53:51

"2002 és 2006 között szinte mozdulatlanok a szavazóbázisok: a Fidesz 34 ezer szavazót vesztett, de ha figyelembe vesszük, hogy 2002-ben még az MDF-fel közösen indult, akkor már azt kell mondanunk, a két párt együttesen 239 ezer szavazóval gyarapodott. "

Viszont 2006-ban a KDNPvel indult közösen a Fidesz. A KDNP meg 2002-ben még a Centrum párton belül futott, ha jól tudom...
A Centrumnak meg 219 ezer szavazója volt, amivel majdnem pontosan lefedhető az általad írt 239 ezer.

Malachi 2010.04.16. 13:57:38

hová mentek a kommentelők? :)

panelburzsuj 2010.04.16. 14:07:24

@nyo:

Ilyesmit próbálok makogni: az elvakult Fidesz-MSZP osztogató/lejárató párharc (beleértve az Orbán-Gyurcsány pankrációt) mindkettő pártot leamortizálta, ráadásul meg is vénültek közben.

hajdú 2010.04.16. 14:08:09

"4 évente ~500 000 emberrel változik a szavazói összetétel" - ez valóban jelentős tényező, de a nagy matekolás közben ne felejtsük el azt a tényt sem, hogy a választásra jogosultaknak csak egy része megy el az urnákhoz. (Ráadásul, ennek pontosan utána kellene pontosan nézni, most nem találtam adatot, de ebben a fiatal korcsoportban szerintem pont az átlagosnál kisebb a részvételi arány.) Tehát az 500 ezer az inkább maximum 300 ezer. Az összes szavazó kb. 6%-a. És ha mások is a szavazói arányok a körükben, azért ez is heterogén csoport. Figyelembe veendő a hatása, de azért túl se értékeljük, koránsem elegendő magyarázat semmire.

blitzkrieg 2010.04.16. 14:15:10

@Demetriosz: "A Fidesz taktikusan belépett középre, így vesztett szavazatokat a jobbszárnyán, viszont végre megnyerte a centrumot."

Maradjunk annyiban hogy a fideszt benyomták, bekényszerítették középre....

A centrumot pedig nem "nyerte meg", hanem az ölébe hullott 500 ezer mszp-s akinek mér sok volt a korrupcióból, és elalélt a fidesz kádári "mindent fizet helyetted az állam" bolsevista populista szövegétől (jó, ha ez a centrumpolitika akkor igazad van)

blitzkrieg 2010.04.16. 14:18:52

@Avatar: Mit csinált a KDNP a centrum párton belül hélóka álljunk megegyszóra nanemá??? :)

waddysno · http://geoszabo.blog.hu 2010.04.16. 14:30:16

bocs hogy OFF-olok, de felfogta már valaki, hogy a Jobbik négy év alatt 2 milliárd 800 millió forint állami támogatásban részesül majd - a magyar állam ennyi pénzzel (az enyémmel is, a tiétekkel is) támogatja a nácikat, hogy minél jobban kiépíthessék irodáikat, minél hatékonyabbak legyenek, hogy minél olajozottabban működhessenek?!

észrevétel 2010.04.16. 14:40:05

A renszerváltó pártok sokáig hozzászoktak,hogy egymás között osztják el a szavazópolgárok szavazatait.Azután jöttek a meglepetések.
Most már jönnek az új szavazók és az új pártok.Csak egy dolog változatlan,még egy jó ideig lesznek baloldali és jobboldali szavazók,akik nem fognak egy táborba betagozódni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.16. 14:40:53

Van egy rakás kis, vagy közepes község, ahol közel 90%-ban romák laknak és a Jobbik meglepően jól és elől szerepelt. Ezzel mit lehet kezdeni?

Lehet, hogy a magyarok is félnek a magyar bűnözőktől és a romák is a saját roma bűnözőiktől? Ezért arra szavaznak, akiktől a rendteremtést várják ezen a téren?

érdeklődő 2010.04.16. 14:42:01

@Zengőtorkú Nyivákoló: Sajnálatos, hogy ezeket a maszoposokat nem menti már meg semmi. Legközelebb mindenki szavazzon rájuk, mert nem lesznek hangfelvételek, nem lesznek botrányok.

:(

Róbert__ 2010.04.16. 14:46:40

SZANYI :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.16. 14:48:39

@elendem:
én ezt a linket ismerem: :)
http://www.facebook.com/profile.php?ref=profile&id=774974818#!/torokgaborelemez?ref=mf

nyugivan! 2010.04.16. 14:49:41

@waddysno: Nem tudom, hogy küldtek, vagy ennyire tájékozatlan vagy - netán a dühtől nem látod a valóságot, de kérlek, ne nácizz itt. Én sem komcsizom az mszp-re, nem zsideszezem a fideszre, és nem homározom az lmp-re szavazókat.
Mellesleg: belegondoltál már abba, hogy mekkora pénzekkel támogatja majd az állam a Fideszt vagy az MSZP-t vagy az LMP-t? Azoknak a pénzével is, akik nem rájuk szavaztak, sőt, akik nem is szavaztak? Úgyhogy a beszólásod irreleváns. Nyilván ezt te is tudod, és csupán azért írtál, mert végre egy jóízűt nácizhattál.

waddysno · http://geoszabo.blog.hu 2010.04.16. 14:53:06

@nyugivan!: aki úgy beszél mint egy náci, úgy néz ki mint egy náci az nagy valószínűséggel náci - nem nácizni akartam én amúgy, csupán borzalmasnak tartom, hogy a rendszer ellenségeit a rendszer pénzeli. Nem is kicsit ....

waddysno · http://geoszabo.blog.hu 2010.04.16. 15:01:21

@nyugivan!: ja! és nem a szavazóik kapják a pénzt, úgyhogy nem a szavazóikat náciztam le amúgy

gpetersz 2010.04.16. 15:04:52

Én is az MSZP->Jobbik mozgásban voltam. Az riasztó volt persze, hogy a sok idétlen elemző (bocsánat Gábor) baromira mellélőtt, hogy miért.

Egyszerű 1998-ig nyomtam FIDESZ-t. Antal avas volt, az MSZP soha (Gyulával). Hittem ha végre nyer az én pártom, akkor tényleg lesz végre rendszerváltás. Nem lett. Sőt. Addigra úgy beletanultak a jóba, hogy rémes volt látni, hogy pont olyanok. Akkor elküldtem őket a rákba 2002-ben, és úgy nézett ki, hogy talán (Fletóval) egy fiatalabb MSZP-s generáció teremti meg a magyar mennyországot. De nem. Ezek pont olyanok voltak mint az előző MSZP-s generáció, csak kicsit(?) pofátlanabbak. Az ország meg ott áll, ahol. Viktorék meg oly remek ellenzéki teljesítményt nyújtottak, hogy biztos voltam, hogy rájuk aztán nem. Mi maradt? Zöldek? Jobbik? 20 évet a 20 évért. 18 évesen váltottam rendszert, azt hittem, hogy mire gyerekeim lesznek már valahogy lesz. Nem lett. Ezért nyomtam Jobbikot, hogy büntessem mindkét oldalt, illetve, hogyha ezek is pont olyanok, akkor mihamarabb derüljön ki. Nincs már sok időm, talán 4-5 szavazás, aztán már nyugdíjas leszek, azok meg nem sokat élnek. A szavazásaim fele már megvolt!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.16. 15:15:45

@T. D.: Több is van, apósom fel is sorolta őket, csak nem jegyeztem meg. Apósom hozzám hasonlóan nem hisz egyik pártban sem, mert mindegyik lop, vagy lopni fog szerinte is, ezért amolyan független rácsodálkozó, mint én is az ilyen ellentmondásokra.

Majd megkérdezem tőle, de valahol Szolnok megyében kell keresni.

nyugivan! 2010.04.16. 15:17:00

@waddysno: Hozzászólásodnak jót tenne néhány érv is. Mert a Jobbik nem beszél úgy mint egy náci párt, hanem úgy, mint egy nacionalista párt. Nagy különbség. Az pedig, hogy a Magyar Gárda egyenruhájáról a "nácik" jutnak eszedbe, az ékesen bizonyítja hogy hatékonyan dolgozott a korántsem nemzeti kézben lévő oktatáspolitika és média.
Neked sem tudok mást javasolni, mint hogy inkább a programokat olvasgasd, ha valóban komolyan akarod venni a választói demokráciát. A "rendszert", amit a Jobbik nem hogy támadni nem támad, hanem árnyalni kíván.

T. D. · http://horthy-mitosz.blog.hu/ 2010.04.16. 15:22:48

@IGe: ok, akkor körülnézek, de örülnék a települések neveinek is. :)

waddysno · http://geoszabo.blog.hu 2010.04.16. 15:35:21

@nyugivan!: mint egy nemzetiszocialista párt (magyarkodás plusz tőkeellenesség) ami így is kimeríti a náci fogalmat, és ha hozzátesszük a xenofóbiát - nem látok sok különbséget. És az a meglátásom, hogy ezek inkább baljós árnyalatok a rendszer amúgy is megviselt pofázmányán. A díszszemlére sorakozó gárdisták, vagy a március 15-i rendezvényen őrt és díszsorfalat álló, kedves, antipatikus, olykor gyűrött tarkójú fiatalemberek is leginkább a nácik nürnbergi gyűléseire (nagyságrendekkel kisebb formátumban persze) emlékeztetnek. És nagyon nem szeretném hogy ezek a fiatalemberk küldetéstudatuk teljes tudatában esetleg megállítsanak az utcán, és letolassák velem a gyatyát megállapítandó, hogy magukfajta vagy magunkfajta vagy e. Nem vagyok egy rettegő típus, de simán el tudom képzelni az ilyet. A programok, meg te is tudod hogy nem érnek semmit, se a Jobbiké, se a Fideszé, se az MSZP-é se senkié. Nem az a lényeg hogy mit íérnek, hanem, hogy mit tesznek. Ráadásul köztudott, hogy a Jobbiké köszönő viszonyban sincs a párt retorikájával.
ui. Azt a rendszer árnyalásának hívod, hogy ha a Jobbik bekerül a parlamentbe, pár hónap után a többi párt már nem lesz ott? Valami ilyesmit mondott VG. Jó értem én, hogy ez csak poén volt, de elég szar poén

Bougheau Tschichka 2010.04.16. 15:44:15

Hoppá! Ez miért nem vezető hír???

VOKSTURIZMUSRA BUZDÍTOTT AZ MSZP AZ ELSŐ FORDULÓ ELŐTT

index.hu/belfold/2010/valasztas/szanyi_titkos_felvetelen_buzdit_atjelentkezesek_szervezesere/

Lendvai Ildikó sajttájára leszek kíváncsi ! :DDD

BonFire 2010.04.16. 15:49:34

Variációk egy témára: a Langyos Magyar Politika korrigált plakátjai :DD

kuruc.info/r/22/58148/

nyugivan! 2010.04.16. 15:51:49

@waddysno: Nos, miután ez a poszt nem az a poszt, inkább javaslom, hogy e tárgykörben leírt részletes gondolataimat nézd meg egyéb posztoknál. Már ha egyáltalán érdekel, hogy én miért szavaztam a Jobbikra.
Addig is: kellemes időtöltést.

mg007 2010.04.16. 15:52:53

@waddysno: befejezhetnéd már végre ezt az ész nélküli nácizást. Rontod a blog szinvonalát. Köszi.

Szabó bakter 2010.04.16. 15:55:57

Én spec csak magamról tudok beszélni. Ős fideszes vagyok. A rendszerváltás idején, gimis koromban, már járkáltam vidéki, underground fidesz összejövetelekre. Szavazójuk is voltam egészen idáig. Most meg jobbik, a radikalizmusa miatt. 2006-óta neheztelek rájuk. Azok az emberek, akik nyomás alatt tartották a szocialistákat, azok a radikálisok voltak és nem a puhapöcs fideszesek.
Én az a választói réteg egy darabja lehetek, aki mindig jobboldali pártra szavaz, az éppen aktuális szimpátia szerint. Nekem se könnyű: se a marhaságot, amit a jobbik mond, nem veszi be könnyen a gyomrom, se Pintér Sándort...

török gábor 2010.04.16. 15:56:14

@Spiro: miért rossz az összesen? a táblázatban nem tüntettem fel az összes indulót, az összesen sor az összes szavazót tartalmazza.

EnTeO 2010.04.16. 15:59:46

>Hogyan magyarázza a demográfia az MSZP népszerűségének 16 éven át >NÖVEKVŐ trendjét? MSZP-listára leadott szavazatok:

Egyszerűen. 1990-től kezdve egészen máig átlagosan olyanok hunytak el, akik még inkább a Horthy-rendszerben jártak elemi iskolába, és antikommunistaként szocializálódtak. Tehát egyre kevesebb idős volt, aki inkább a jobboldalra szavazott volna, viszont a fiatalok (születések) száma akkor sem pótolta az Ő kiesésüket 100%-ban, ha minden fiatal jobbra szavazott volna. 70 év körüli átlagéletkort véve 2010-ben kezd el az 1940-ben született korosztály elhalálozni. Az 1940-től nagyjából 1970-ig születetettek - a születési évek előrehaladtával csökkenő mértékben, de - többségében baloldalinak szocializálódott, a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer alatt járt általános iskolába, majd középiskolába (egyetemre meg nem vették fel, ha nem volt megfelelő a pedigréje: ez nem elhanygaolható tényező ám az adott korosztály iskolázottságánál!) Az 1940-es évek korosztálya most kezd el "fogyni kezdeni", miközben az 1970 után születetett korosztálya egyre jobboldalibb, sőt, az 1990 után születettek (akik kb. 90%-a most szavazott először) egyre radikálisabb is. Érthetően: az MSZP azon kívül, hogy a fiatalok menjenek el külföldre, nem küldött üzenetet, hogy fontosak lennenek ezek az emberek neki. 1990-ben és 2010-ben ehhez járult ugyan még egy utálat is, de a tendencia egyértelmű lesz: ha továbbra is ezt képvisleik, amit, akkor most már csak egyre kevesebb szavazóra számíthatnak. A szavazóik egyértelműen az 1940-1970 között születettek között van döntő részben.

>
>1990: 534 898
>
>1994: 1 781 867
>
>1998: 1 445 909
>
>2002: 2 361 997
>
>2006: 2 336 705
>
>2008: 990 428
>
>

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 15:59:48

@Szabó bakter: nálam ugyanez a helyzet. Furán hangzik talán, de ha lett volna (reális) esélye a Jobbiknak most a választások megnyerésére, tuti nem szavaztam volna rájuk. Hiába értek nagyon sok dologgal egyet, de ez a fajta retorika országvezetésre alkalmatlan szerintem. De egy konstruktív ellenzéknek inkább, a takarításhoz pedig ideális.

Sajnos nem nagyon érzem a szakértelmet egyik párt mögött sem. Akiket kicsit jobban ismerek, és most bejutottak a parlamentbe (a fidesz oldalalán)... Hát, Gyerekek, túl sok jót nem várok. Persze, nyilván nem minden politikus egyforma.

golb 2010.04.16. 16:02:16

<A HREF="http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/16/140_hova_mentek_a_szavazok/fullcommentlist/1#c9477477">@wincent</A>: Azért ne feledd nem elég megnézned az élveszületéseket és halálozásokat. Az élveszületésekből ugye 18 után lesz választó (ha megélik, de erre még jó sanszunk van), tehát korábbi adatokat kellene nézni.
Másrészt meg ugye a halálozási adatokban -- sajnos -- egyre több az aktív, nem nyugdíjas. Másrészt ugye az idő előrehaladtával újabb emberek kerülnek nyugdíjba, így megszólíthatóvá vállnak a nyugdíjasoknak tett ígéretekkel. Persze az új nyugdíjasok egy része nem feltétlen (sőt!) ugyanúgy szólítandó meg, mint a korábbiak...
Szóval szép ez a statisztika, de csak óvatosan vonjunk le belőle következtetéseket!

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 16:05:34

@golb: igen-igen, de egy későbbi hozzászólásomban írtam is, hogy éves szintű adatokat nem találtam az 1990 körüli születésekről, csak egy átlagos kb. 130.000-es számot. Na ők váltak szavazóvá. Persze, nyilván ezer dolog befolyásolja.

De ha a többi hozzászólásom is elolvasod, akkor én is inkább amellett vagyok, hogy bár nyilván hatása van a történtekre a demográfiának, viszont a fő oknak én teljesen mást tartok.

golb 2010.04.16. 16:13:44

@wincent: lehet nem vettem észre a folytatást, bocs. Szóval az effektus ha létezik is (mármint az MSZP szavazók kiöregedése, és az utánpótlás hiánya), a különféle effektusokkal korrigálva inkább a kisebb jelentősség felé tolódik. De ebben ha jól gondolom egyetértünk. :)

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 16:18:07

@golb: igen, egyetértünk. :)

De úgy is megfogalmazhatnám: nincs elegendő információ arra vonatkozóan, hogy meg lehetne vizsgálni a demográfia kihatását a választásokra. Mindegyik válasz ellen és mellett is vannak érvek. Inkább puszta megérzés, és amit a közvetlen környezetemben látok, ami alapján úgy vélem, sokkal egyszerűbb a választási mechanizmus: meg akarom-e dönteni a jelenlegi kormányt, vagy nem. Ha igen, akkor egy biztos változás mellé álljak (fidesz), vagy van másik párt, akinek a jelenléte jobban képvisel engem (és az én szavazatom nélkül is nyer-e a fidesz)

drkovax 2010.04.16. 16:21:09

@panelburzsuj: Az új szavazó nem abban az évben születik, amelyikben az elhunyt kiesik a választási listáról, hanem 18-22 évvel korábban. És korábban is szocializálódik. Mostanra ért el oda a helyzet, hogy az új szavazók már nagyon más szellemi közegben szocializálódtak (a '90 körül születettek szülei már nem a "mélyszocializmus" fiataljai, hanem a "halódó kádárizmusé").

drkovax 2010.04.16. 16:27:43

@JR69: Buborékhabosítás, kampányhack, nehogy már bástya elvtársat ne akarják megölni...
Más szóval: hülyeség

drkovax 2010.04.16. 16:32:13

@Avatar: Az a KDNP (Bartók Tivadar)csak névleg ugyanaz. Még csak véletlenül sem keverte össze kereszténydemokrata szavazó őket. A KDNP 2002-ben (akkor KDSZ-ként) ugyanúgy a Fidesz-MDF listán volt.

drkovax 2010.04.16. 16:34:44

@is: Csak a belépő korosztályok szavazó részének legnagyobb szeletét. Nem 52% százalékát, kevesebbet, de még mindig többet, mint bármelyik másik ...

blz42 2010.04.16. 16:43:56

Bocs, h offolok, de ez megvolt?

lepjvisszatibi.com/

Ha szerintetek is vissza kéne lépnie, csatlakozzatok:
www.facebook.com/group.php?v=info&ref=ts&gid=114004295288520

beszerző · http://beszerez.hu 2010.04.16. 16:45:49

Hadd tegyem fel a kérdést: A valóban értelmes jobboldali szavazó melyik pártra voksol? Továbbá: az ex-szdsz-esek most az LMP-be vetik hitüket?

bence87 (törölt) 2010.04.16. 16:51:39

@beszerző: én nem egy volt szdsz-szavazó ismerősömről tudom hogy behúzta az lmpt. más: ma a demokratikus charta(GYF) azt mondta hogy az LMPt és az MSZPt kell támogatni. lassan összeérnek a szálak ...

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.04.16. 16:58:22

@gpetersz:

Dettó.

Még annyit tennék hozzá, ha esetleg kormányzati szerep esélye meglett volna a Jobbik számára, nem szavaztam volna rájuk.

Nagyon sokat gondolkodtam kire is adjam voksomat, és még az utolsó pillanatban is úgy gondoltam nem megyek el szavazni, de visszagondolva a rengeteg megtörtént erőszakos cselekményre, végül úgy döntöttem, úgy tudok a legkönnyebben Kelet-Magyarországon élő honfitársaimon segíteni, ha Jobbikra szavazok. Talán.

Ettől függetlenül tartom azt, hogy egy Szávay, vagy Király András nyomába nem léphet egy Török Gábornak.

A most kialakult helyzettől egyáltalán nem vagyok elájulva, és Pintér egykézbemindenbelügySándor, nálam totálisan kiveri a biztosítékot, és még lehetne sorolni.

Ezzel párhuzamosan valóban a fentebb említett indokok miatt, nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy sokan az LMP-re szavaztak, de ők számomra még most nagyon homályosak, mármint a párt.

A legnagyobb tisztelettel szeretném megkérdezni Török Gábor Urat, mennyire jellemző egy jól működő plurális demokráciában, hogy párt első embere, gyakorlatilag folyamatosan a miniszterelnök jelöltje is egyben, mondjuk 15-20 éven keresztül? Úgy, hogy egy sikeres megnyert választása volt, 20 év alatt?

Jellemző, akkor semmi gond. Viszont ha nem jellemző, akkor nagyon sok mindent elmond a körülírt párt belső szerkezetéről.

Válaszát előre is köszönöm!

Szabó bakter 2010.04.16. 16:58:37

@wincent: én kimondottan azért szavaztam most a jobbikra, mert tutira tudtam, hogy nyerni biztosan nem fog, de legyenek bent emberek, akik folyton, erős hangon, mert -ugy látszik másképp nem értünk- ismételjék: Elszámoltatás! Cigány probléma! Stb...
Ha Vona inteligensebb kampánnyal zár, szerintem verték volna a szocikat, de az utolsó pár nnapban, hétben az értelmesebb jobbik szimpatizánsokat kicsit elriasztották. Iránból hívni megfigyelőket stb... No, meg amikor már válsztási győzelmet vizionált... Meg, hogy az Ország 2/3-a jobbikos, csak még nem tudják...
Én csak "hobbi" jobbikos vagyok, a dunántúl egy gazdag és békés kivárosából, de a keleti végen emberek ezrei várnak tőlük eredményt.
Én úgy látom, hogy ez sok ember (sok szegény és szar körülmények között élő) utolsó segélykiáltása és nem nácizmus. Az is van egy adag persze benne, itt szemet húnyok.
Érdekesebbek lesznek a parlamenti közvetítések remélem és azt is, amit Tölgyessy Péter nyilatkozott az info radioban, hogy most talán eljött a sansz egy kis politikai megújulásra.
Végezetül annyit, hogy nem bánom a jobbik ekkora térnyerését és azt se bánnám, ha a magyar nemzettudat és büszkeség kicsit visszaköltözne belénk.

kvadrillio 2010.04.16. 17:18:39

@szöllősi dr: ühümmmm.......azért szavaztak a sorban állók annyian a Fideszre !!! :O)))))

na, ne röhögtess már...:DDDDD

flea 2010.04.16. 17:30:10

Nekem az nem tetszik ebben a táblázatban, hogy lenullázza az SZDSZ-t, holott elindult, és bizonyára voltak, akik miatta szavaztak az MDF-listára. Az SZDSZ-nek szerintem a 3. sorban kellene lennie, és az idei eredmény és változás az MDF-fel közösen kellene hogy számolódjon, ugyanúgy, ahogyan az MDF 2002-es eredménye és az azt követő változás a Fidesszel közösen számolódik.

Szabó bakter 2010.04.16. 17:37:36

@flea: Nem hallottad a Kuczét?
- Lát Maga itt SZDSZ-t?

Veder1 2010.04.16. 17:53:41

Azt is hozzá lehet tenni, hogy négy év alatt sok fiatal választókorú lett, és ők túlnyomórészt nem a szocikra szavaztak...

flea 2010.04.16. 17:59:48

@Szabó bakter: egy elemzőnek feltehetőleg nem Kuncze véleménye a mérvadó. Persze azon lehet vitatkozni, hogy az az MDF-lista, ami hivatalosan MDF néven indul, de ismerten közös (csak ugye a 10% megugrása eleve esélytelen volt), az most MDF, vagy MDF-SZDSZ lista.

panelburzsuj 2010.04.16. 18:07:34

@Vödör:

"míg a választásra jogosultak körében átlagosan 50-55, legfeljebb 60 százalékos a részvétel, addig az első ízben választásra jogosultaknak mindössze 15 százaléka szokott az urnákhoz járulni."

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-339076

panelburzsuj 2010.04.16. 18:11:07

@panelburzsuj:

2006:

"A Szonda Ipsos, a Magyar Gallup Intézet és a Medián legutóbbi, összesített mérései viszont azt mutatják: nincs jelentős elmozdulás. Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója szerint ez a korosztály bizonytalanabb és paszszívabb, mint az országos átlag, de közülük 32 százalék szavazna a Fideszre, és 14 az MSZP-re. A Gallup szerint a 18-20 éves fiatalok 46 százaléka voksolna a Fideszre, és pusztán 15 százalék a szocialistákra. A Medián adatai szerint 36:17 az arány a Fidesz javára. Az országos átlagnál kevesebben ígérik viszont az első választók közül, hogy biztosan elmennek szavazni. A Szonda szerint 35, a Median szerint 40 százalék; a Gallup mérése viszont kiegyenlített, 49 százalékot mutat; a négyszázezer fiatal közül tehát 2006-ban várhatóan 130-200 ezren voksolnak majd, és mintegy kétharmaduk a Fideszre."

nol.hu/archivum/archiv-375682

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.16. 18:11:15

Úgy látom, elkezdtek lankadni a kommentek az utóbbi két posztban! :)

Captain Tott (törölt) 2010.04.16. 18:13:24

@panelburzsuj: Kb. 2000-ig zömmel olyanok haltak meg, akik még nem 1948 és főleg 1960 után szocializálódtak. Az akkori 65-80 évesek körében szerintem inkább a jobboldali szavazók (kisgazdák, kereszténydemokraták) voltak többségben.
Persze ez nem a teljes magyarázat, csak egy része.

panelburzsuj 2010.04.16. 18:14:51

@panelburzsuj:

2002:

"Az első választók 32 százaléka a Fideszt , 22 százaléka pedig az MSZP-t támogatja - derül ki egy felmérésből. A kérdés csak az, hogy el is mennek-e szavazni."

mdf.hu/aktualis/mind/617/az_elso_valasztok_a_fidesz_mdf_listat_tamogatjak__marc__2

Captain Tott (törölt) 2010.04.16. 18:16:08

@táltos: Szerintem a jobbra vándorlás tekintetében különbséget kell tenni ÉK-Mo. és a többi vidék között. ÉK-Mo-n lehetett tömeges ugrás az MSZP-től a Jobbikhoz, a többi helyen inkább mindenki egyet jobbra lépett: az MSZP-től a Fideszhez, a Fidesztől a Jobbikhoz.

dr kíváncsivagyok 2010.04.16. 18:17:12

@Szabó bakter: Ha egy kicsivel többen (2/3) így gondolkodtak volna , akkor most nagyon nagy szarban lennénk . Te is , mint a többi "hobbijobbikos", csak a nektek tetsző , hazafias eszméket "ettétek meg " , az már nem zavart , hogy ezt más kárára tenni nem hazafiság, hanem nacionalizmus , náci gondolkodás. Büszkének nem az utcán ordítva, kockakővel a kézben , autókat gyújtogatva kell és lehet lenni , hanem halkan is .

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.16. 18:20:03

Tapasztalatok a közvetlen környezetemből:
1) 1990: Egyéniben SZDSZ, listán Fidesz; 1994, 1998, 2002: Fidesz; 2006: nem szavazás; 2009, 2010: LMP
2) 2006-ban MSZP, 2009, 2010: LMP
3) 2002, 2006, 2009: MDF; 2009: LMP

wincent · http://index.hu 2010.04.16. 18:26:28

@kíváncsivagyok: igen, a halk megoldásokra lett volna 20 év... Nekem nemhogy 20 évem nincs így hátra, de még egy sem.

Nem, nem támogatom a dobálás, az autók gyújtogatását. De a hangos szavakat a parlamentben (ha másképp nem megy), a rendrakást igen. Kitől várjam ezt? MSZP? Fidesz? Sajnos nem tudok ezekben hinni. Az LMP-t nem ismerem. Csak remélni tudom, hogy nem az SZDSZ. Mert akkor ők is csak a régi lemezeket fogják pakolgatni.

Nem értem, hogy miért az a probléma, hogy erős a szélsőjobb, hogy erős a Jobbik, vagy hogy sokan szavaztak rájuk! Miért nem az a gond, hogy egyre többen kínlódnak. Egyre többen szegényednek el. Egyre többeket ér megalázás. Miközben azt látják, hogy kb. bűntetlenül lehet lopni, csalni, hazudni. Akár nagyban milliárdokat, vagy kábelt, fémet, gyümölcsöt... Hogy a Jobbik megoldja-e? Nem hiszem, hogy egyedül képes lesz rá. De még reménykedem egy picit abban, hogy valami elindul... Nekem tök mindegy, ezt ki viszi véghez. De jó lenne újra élni. Kurvára elég volt abból, hogy a munkaadók lenyúlják a fizetésem, az aláírt munkaszerződés ellenére nem jelentenek be, nem fizetik utánam a járulékot. Az eszközöket átmentik egy másik cégbe, ebben meg csak az adósság marad...

Közben látom, hogy kik milyen kocsikkal mászkálnak. Előítélet? Igen: biztosan mondom, hogy sokan nem tisztességes munkával jutottak hozzá. Mit tegyek? Irány külföld? Én is lopjak, csaljak és hazudjak?

Én inkább azt nézném meg, hogy anyagi helyzet terén milyen a pártokra leadott voksok aránya...

Szabó bakter 2010.04.16. 18:34:43

@kíváncsivagyok: ugyanmár öreg. szerinted mi a bánat változik? aki antidemokratázik, az elfelejti, hogy ez a párt jogosan indult és be fog egy jópár ember kerülni a parlamentbe. A radikális jobb igen erős francia országban, hollandiában és szerintem mindenhol van. mit kell ezen így kibukni? ez hozzá tartozik a demokráciához.

panelburzsuj 2010.04.16. 18:42:24

@Szabó bakter:

Funart és Slotát se hagyjuk le. Az ő eredményeik sokkal ismertebbek Magyarországon, mint az undok ősuniós nyugatiaké.

panelburzsuj 2010.04.16. 18:53:33

@T. D.:

A két "legnevesebb" baranyai cgányfaluban az alábbiak a listás eredmények:

Alsószetmárton 434:107:0

Gilvánfa 98:5:2

Lehet tippelni, melyik oszlop melyik párt ...

(A siklósi választókörzetben megnéztem még 10-12 másik falut is, az eredmány hasonló, 30-50 százalékos részvétel mellett.)

mrs. white 2010.04.16. 19:04:39

@panelburzsuj: Heves megyében lakom ahol még úgy ahogy az mszp tartja magát az országos átlaghoz képest, hiszen egyedül itt történt meg, hogy az öt vk-ból a megyében csak egy helyen dőlt el a küzdelem. Ennek ellenére nem ismerek egyetlen olyan munkaképes választót sem aki rájuk szavazott volna. Akikről tudtam hogy mszp-sek voltak az lmp fidesz jobbik között osztották meg szavazataikat. Ez a tragikus a pártnak demográfialiag.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2010.04.16. 19:19:27

@panelburzsuj:
Almásháza: 24, 14, 3, 0, 0 - lehet tippelni. (Lehet, hogy meglepődsz.)

mrs. white 2010.04.16. 19:19:32

@török gábor: Kedves Gábor!

Nagyon érdekes ez a szavazó tábor nagyság értékelése. Engem azonban mindíg az foglalkoztatott, hogy hogyan alakultak ki a területi sajátosságok. Olyat megértek hogy Csepel pl szoci fellegvár a volt rengeteg munkás miatt. Akkor ózdon miért nem folytatódik ez a szép hagyomány. Miért tudja az egyik volt munkásréteg megtartani identitását a másik nem. Miért a nagyvárosok közt kivételként debrecen folyamatosan alázza a szocialistákat. Tőle pár kilóméterre a hasonló nagyságú nyíregyházában ez teljesen másként volt. Heves megye miért veres megy még most is? Csak korlátozott mértékben természetesen. Van erre valami történelmi magyarázat, szociólógiai felmérés. Az látszik hogy vannak országrész trendek de azon belül kis közösségek is teljesen másként tudnak viselkedni mint a tömb és ezt rendszresen teszik. Talán egyszer ez is megérne egy elemzést?

R\'hard 2010.04.16. 19:20:20

@elendem:
Udv!

Amennyire en latom, ma Magyarorszagon otfele tipikus valaszto lathato:

1 Akik erosen akarjak a valtozast az elmult evekhez kepest, es ugy gondoljak, hogy egy 2/3-ot elero Fidesz erre kepes. Ok szavaznak a Fideszre.
2 Akik erosen akarjak a valtozast az elmult evekhez kepest, es ugy gondoljak, hogy a korabban kormanyra kerult partok erre keptelenek, de ugy gondoljak, hogy az uj politikai eronek tiszteletben kell tartania a parlamentaris demokracia (irott es iratlan) torvenyeit; ezek az emberek a korabbi partokban csalodtak, de a parlamentaris demokraciaban biznak. Ok szavaznak az LMP-re.
3 Akik erosen akarjak a valtozast az elmult evekhez kepest, es ugy gondoljak, hogy a korabban kormanyra kerult partok erre keptelenek, es ugy gondoljak, hogy az uj politikai eronek nem kell tiszteletben tartania a parlamentaris demokracia (irott es iratlan) torvenyeit; ezek az emberek a korabbi partokban csalodtak, es megrendult hituk a parlamentaris demokraciaban, de ugy velik, hogy egy radikalis part kepes felrazni az orszagot. Ok szavaznak a Jobbikra.
4 Akik nem biznak a parlamentaris demokraciaban, s abban sem, hogy egy radikalis part fel tudja razni az orszagot. Ok otthon maradnak, mintegy protestkent.
5 Az inaktivak szamara kezenfekvo valasztas az MSzP. Az MSzP maximalis mertekben igyekszik kiszolgalni az inaktivakat. (Gyurcsany Ferenc tobb megnyilatkozasa is jol mutatja ezt az elkotelezettseget.) Mas kerdes, hogy az inaktivak sokszor elegedetlenek voltak azzal, amit az MSzP nyujtani tudott. (Az mas kerdes, hogy ez volt a maximum.)

A semak szandekoltan tipizaltak, illetve sarkitottak. Termeszetesen nem mindenki fer bele valamelyik kategoriaba.

R

nyugivan! 2010.04.16. 19:21:02

@kíváncsivagyok: Nagyon halkan kérdezem: szerinted, ha a Jobbik programja megvalósulna, ugyan kik lennének az általad említett "kárvallottak"?

ginkgo 2010.04.16. 19:21:21

Az hogy az LMP szavazói 80 %-ban az SZDSZ szavazókat takarja lehet, de nem valószínű. Az más kérdés, hogy akik elmentek szavani és 4 éve az SZDSZ-re szavaztak most 80 %-ban az LMP-t támogatták az már hihetőbbnek tűnik. Az ok pedig elég egyszerűnek tűnik: az ál-liberális párt eltűnt, megjelent viszont egy öko-szociális-liberális erő, amely talán a lopáson kívül mást is fog tenni. Esélyt kaptak a bizonyításra.

A könnyű drog dekriminalizáció szerintem sok szavazatot hozhatott szintén az LMP-nek.

Az MSZP térvesztése szerintem elsősorban az elmúlt 8 év rossz kormányzásának köszönhető, másodsorban demográfiai kérdés. Az ÉK keleti megyékben az MSZP választóból lett Jobbik választó igen könnyen elképzelhető. Az ország többi részén talán inkább a jobbra tolódás volt jellemző.

panelburzsuj 2010.04.16. 19:26:25

@mrs. white:

Nagyjából hasonlóak az én személyes tapasztalataim is. Csak azért feszegettem ezt a demográfia-témát, hogy kicsit tényleg gondolkodjunk is rajta (és keressünk megmért adatokat ...), ne csak fújjuk a közhelyeket.

Amit eddig összeszedtem, az megerősíti azt, hogy (1993-as előjátékkal) 1998-tól 2006 őszéig egymást kerülgetve fej fej mellett haladt a Fidesz és az MSZP, és a maszopot illetően szó sem volt tömeges kihalásról, vagy a fiatalok tömeges elfordulásáról. Csak 2006 második felétől kezdett szétomlani az MSZP bázisa, akkortól viszont nemcsak a fiatalok között, hanem minden korosztályban.

Szóval egyelőre csak megerősödtem abban a meggyőződésemben, hogy a MSZP addig eredményesen el tudta magát adni a magyar társadalom minden rétegében, amíg egy különösen ordenáré vezetői húzásra igazán kíméletlenül rá nem repült az ellenfele. Onnan viszont már nem volt megállás a lejtőn.

Szerintem elgondolkodtatóbb történet, mint a kihalásos automata.

És megfontolandóbb is: mit miért érdemes bevállalni.

panelburzsuj 2010.04.16. 19:37:16

@Will-O-The-Wisp:

LMP-s szavazatok a délbaranyai falukban is felbukkantak. (Bár ilyen arányt nem láttam...:)

(Csak nem akartam túlcifrázni a kimutatást. De azért itt elmondom, hogy az Összefogás Párt egyik "arca", az "uzsorásvadász", szadeszbuktató Mali Zoltán saját falujában, Drávapiskiben is épphogy csak le tudta nyomni a fideszes Tiffánt, a környékben meg zömmel egyszámjegyű voksot szerzett. Az egyszámjegyek egy része nullás.)

mrs. white 2010.04.16. 19:44:55

@panelburzsuj: Amúgy fent valaki jól levezette, hogy a szocialista szavazók jó része rendszerváltozás elején még csak olyan középkorú negyvenes lehetett, aki kiprobálta a rendszerváltozást és nem tetszett neki. gyorsan visszatért 1994-ben hátha lesz 3.6 -os kenyér, szot üdülő, biztos munkahely. Ez a réteg ment, megy nyugdíjba folyamatosan és sajnos elhalálozik. Én 22 évesen választottam először. Munkavállalóként, és demokráciát kedvelőként nem sok perspektíva volt előttem rothadó szocializmus utólsó éveiben, főleg hogy katona is voltam. Nálam ezért sosem volt kérdés hogy az mszp mint utódpárt kizárva. Ez és az utánam következő réteg előzte be demográfialiag az mszp-t. A fidesznek ezzel egy 16-20 év múlva ugyanugy szembe kell nézni. Ez olyan mint a zenében én már csak a progresszív rock mellett maradok és nem is nagyon érdekelnek az új zenék, úgyis tudom hogy nem nekem való.

lüke 2010.04.16. 19:46:22

elképesztő az okoskodás:)
a választásról a tények ismeretében
s elképesztő volt a két video is:
a pesszimizmus, a nihilizmus, a demagógia és az egykori főkádáristák bizalmatlansága............
hajrá TG:)

lüke 2010.04.16. 19:48:37

@mrs. white:
3,60 a kenyér!
csak euróban

mrs. white 2010.04.16. 19:50:02

@lüke: Azt nem mondta nekik a Gyula.

lüke 2010.04.16. 19:56:49

@mrs. white:
de az Ottó, az tudta:)

érdeklődő 2010.04.16. 20:02:38

Sanyi tibor esetében a blamázs egy új politológiai fogalommal bővítette a terminológiát, mégpedig a programozott párthalál, tudományos nevén maszoptózis révén.

mrs. white 2010.04.16. 20:09:40

@érdeklődő:
Miért van az hogy ezen már nem lepődök meg és még csak fel sem háborodom?

panelburzsuj 2010.04.16. 20:27:04

@mrs. white:

Azt könnyű megérteni, hogy 94-ben miért ugrott a nép a MSZP nyakába. Amit nehezebb, hogy miért csimpaszkodott bele még 12 évig, és ráadásul egyre görcsösebben. (Az Orbán-Torgyán kormány négy évét ilyen szemszögből átmeneti kisiklásnak is tekinthetjük.)

Mert nem lett 3,60-as kenyér, nem lett tömegfoglalkoztatás, hanem lett Bokros-csomag. És mégis - átmeneti megingásokkal - , 12 éven át egyre több hívet tudtak szerezni. Nem a demográfia mentén, hanem a demográfia ellenére.

Aztán egyszercsak piff-puff hátat fordítottak a választók a böszmének. És nem a Fideszhez tódultak, hanem a Jobbik meg az LMP felé kezdtek áramlani.

Nem ez történt?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.16. 20:47:11

Azon is el lehetne gondolkozni, hogy milyen szavazás az, ahol nincs olyan rublika, hogy

- EGYIK PÁRTRA SEM
- EGYIK JELÖLTRE SEM

mert ezek hiányában sérül bizony a demokrácia, mert ezen akaratot nem lehet egyen értékűen szavazással és szavazáson kinyilvánítani.

Pedig ez jelentősen befolyásolhatná a bekerülési küszöböket. Mert ha most is lenne minden körzetben 10-15 % egyik jelöltre és egyik pártra sem szavazat, mert lenne ám, ha lenne ilyen rublika, akkor kicsit több helyen lenne most második forduló.

panelburzsuj 2010.04.16. 20:48:12

@panelburzsuj:

(Most mászott rá a másik angyalföldi csatahajóra ... Szolidárisan együtt süllyednek.)

panelburzsuj 2010.04.16. 20:51:04

@IGe:

Minden jó gondolat szamizdatban kezdődik:

szavazzfasszal.blog.hu/

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.04.16. 21:04:17

Gábor,csinálhatnál egy elemzést a most kikerült Szanyi-hangfelvétellel kapcsolatban, hogy milyen következménye lehet a második fordulóban az ő választókerületében! Elvégre ott elég szoros volt a küzdelem! :)

jeangabin 2010.04.16. 21:10:23

A szavazók mobilitásához kapcsolódva szerény meglátásom a jövőre nézve annyi, hogy az Mszp-re a legnagyobb veszélyt az Lmp jelenti.
Tegyük fel, bár ne így legyen (az ország, ennél fogva mindnyájunk érdeke), hogy a Fidesz elront mindent 4 év alatt, kiábrándulnak belőle az emberek.
Hova mennek a protest-szavazók?
Az Mszp-hez, mely párt kínkeserves korrupt emléke 4 év után is elevenen él bennük?
Nem.
Mennek az Lmp-hez, amelyik párt, ha addig képes megtartani a távolságot mindkét párttól (Fidesz-Mszp), jó eséllyel szívhatja magához a 2 kvázi lejáratódott pártból kiábrándultakat.
Meggyőződésem szerint ők az igazi veszély most a számukra, mert hogy a Fidesz fog veszíteni szavazókat, az tuti.
Onnan most nem kell lemorzsolni, mert értelmetlen, már nyertek, de a majdani lemorzsolódókért harc fog folyni.
Eddig, aki csalódott a Fidesz-ben, vagy ezért-azért nem szimpatizált vele, automatice az Mszp-t választhatta, mert csak az volt a másik oldali kínálatban, avagy az Szdsz-t.
Csak míg az Szdsz a rendszerváltás óta minden választáson egyre kevesebb szavatot kapó elfogyó párt volt, ellenben megkérdőjelezhetetlen szimbiótája az Mszp-nek, addig az Lmp egy feltételezhetően és jól láthatóan hízó korszakában lévő szervezet, amelyik (eddig legalábbis) korántsem egyértelmű csatlósa az Mszp-nek.
Érdekes lesz ez is legalább annyira, mint hogy mit kezd majd a Fidesz az esetleges 2/3-dal.

qabar 2010.04.16. 21:15:46

Kedves Gábor!

Lehet, hogy már mások is megjegyezték, (nem tudtam átböngészni az összes hozzászólást), de az az érzésem, hogy a számításaidból (melyek mateknak tényleg nem rosszak!) kihagytál egy nagyon fontos elemet, t.i., hogy választóközönség az elmúlt 20 év alatt jelentős fluktuáción ment keresztül. Nem tudom, hogy az 1998 óta eltelt 12 esztendőben számszerűen mennyi választópolgár halt meg, illetve mennyi első szavazó fiatallal gyarapodott a magyar szavazók sokasága, de azt gyanítom, hogy ez a tömeg nem elenyésző, minek következtében feltehető, hogy az elszivárgás nem csupán ide-odapártolások révén történt. A változásokat, hangsúlyeltolódásokat szerintem nagyban befolyásolják az új szavazóknak a régiektől teljesen eltérő értékítéletei, világnézeti, illetve ideológiai szempontú elkötelezettségei (pontosabban el-nem kötelezettségei). Ne feledjük el, hogy a mai negyvenesektől fiatalabb nemzedék már egy egészen más társadalmi légkörben szocializálódott, a tradicionális kötések (népies-urbánus pozicionálás, pártállami nosztalgia, stb.) ezt a korosztályt, illetve annak döntő részét már alig kötik. Én egyébként nagyrészt azzal magyarázom a Jobbik előretörését a fiatalok körében, hogy ez az egyetlen párt, amely felismerte ezt az átrendeződést és rástartolt erre a csoportra.

Egyébként jó a blog, "rajongód" is vagyok. A társadalomlélektani, művelődés-, illetve mentalitástörténeti összetevőkre viszont szerintem általában is érdemes jobban odafigyelni. Ezek mentén sokminden könnyebben megérthető, ill. értelmezhető.

Drukkolok!

Q.

mrs. white 2010.04.16. 21:29:15

@panelburzsuj: Ez történt. Nagyon más magyarázat nincs mint hogy a média hatalmával nim voltak tisztában a tömegek és a médiából jövő inpulzusokat függetlenként fogták fel. Ezen egyrészt változtathatott a jobboldali médiumok megerősödése, ami szerintem már megelőzi a baloldalét szemben a 2002-es állapotokkal, másrészt az internet elterejdése. Lásd már rég kint vannak az eredmények a neten a jó OVB pedig rágja a gittet. 10-15 évvel ezelőt azt mondtak volna amit akarnak ebben a helyzetben. Most már ez nem megy el. Vagy a kubatov listázó Lendvai és Szanyi 3 nappal később leszopja magát jógába. Talán ezek is közrejátszanak benne.

török gábor 2010.04.16. 21:44:24

@Iron Man: gondolkodtam rajta, de őszintén szólva nem tudom. nem kétséges, hogy nagy öngól, de ezúttal is nagyon nehéz kiszámolni két dolgot: a hatókört és a hatást. az elmúlt napokbannéhányan azt rótták fel nekem, hogy túlzottan spekulatív vagyok, sajnos ez is egy ilyen téma...

jeangabin 2010.04.16. 21:49:44

@Iron Man: Szerintem az emberek már abuzált állapotban leledzenek ezektől a hang- és videófelvételektől... Minden nap 2-2 emberről kiderül mindegyik oldalon, hogy füves, hogy hazug, hogy meleg, hogy listázik, stb., így nem hiszem, hogy bárki is emiatt másképp szavazna. Szanyi sumákol? Kubatovék is, stb.
Ezek kioltják egymást.
Gondolom én :)

Petrusz 2010.04.16. 21:50:51

@török gábor: Érdemes lenne talán kiegészíteni az adatokat azzal, hogy mekkora volt a nevezett pártok tagsága az adott időszakban, már ha az önbevalláson kívül létezik valid adat.
Azt gondolom, hogy beszélhetnek itt néppártról, de valójában viszonylag körülhatárolt társadalmi csoportok (ponztosabban halmazok .-)) vándorlásáról van szó. Mire gondolok: aki megtalálta a megfelelő hívó szót, aktivizált olyan rétegeket, akik amúgy sosem szavaznának: nem lesz tandíj: 1998 Fidesz, első szavazók, visszaadjuk az elvett nyugdíjat: MSZP 2002. EU mannát (pénzt) osztunk nagyon gyorsan: MSZP. Újraindítjuk a gazdaságot, rendet teszünk: Fidesz 2010. A megfelelő hívószó mobilizált inaktív százezreket, míg mások inaktívvá váltak. Sztem idén a nyugdíjasok inkább távol maradtak, a fiatalok (első választók) döntően jobbra szavaztak (protest szavazatok!). No meg a média. Hallottam olyan elemzésről, ami szerint a Heti hetes 2002-ben 5-7%-ot vett el a Fidesztől Igaz vagy sem, jól szemlélteti a média vélt vagy valós hatalmát. A Fidesz 2000-2002 közt semmit sem csinált, de jól kommunikált, és nem sok hiányzott. Csakhogy az MSZP is megtanult kommunikálni, ami Öszödig jól is működött, de ott homokszem került a gépezetbe. A Jobbik is ügyesen kommunikál, annak ellenére, hogy jóval kevesebb csatornán képes erre. Szóval: ösztön, média, üzenet. Akár ebben a sorrendben. :-)

Tibike15 2010.04.16. 22:33:57

@török gábor: hadd kezdjem azzal, hogy gratuláljak a vasárnapi szerepléshez, azt a kínos helyzetet kiválóan megoldotta az a három ember a stúdióban, nekem tetszett.
Nem baj ha spekulatív az elemző, mert az ember pontosan azt szeretné olvasni, hogy miből mi következhet, olyan dolgokat, amikre nem is gondolok.

Számomra is meglepetés a langyos kampány. Főleg az MSZP részéről, pedig rengeteg téma lehetne. Beszélhetnének arról is, hogy például ők milyen 2/3-os törvényeket látnak fontosnak, amiket jó lenne, ha a fidesz nem egymagában, hanem az ellenzékkel együtt hozna meg.

Amit igazán kérdezni akarok, hogyan vannak pontosan a 2/3-os törvények, a jelenlevő vagy az összes képviselő 2/3-ának kell megszavaznia.

Mert a jelenlevő képviselők 2/3-a az elég könnyen összeszedhető, akár többszöri próbálkozás után is, még akkor is ha éppen nem lenne meg a fidesznek a 258 képviselője, de például több hiányzó lenne az ellenzékből.

A másik, amit én gondolok, hogy Orbán Viktornak a 2/3 sokkal inkább presztízs, mint szükségszerüség. Az Orbánt egyszer már elküldték a szavazók, szerintem méltatlanul és nem megérdemelten, de ez az én véleményem, a tény, hogy 2002-ben nem ő nyert. 2006-ban meg megalázta a tv vitában a Gyurcsány, szintén nem megérdemelten, csak sajnos az emberek ezt már csak utólag látják.

Ezért azt gondolom, hogy van benne egy bizonyítási kényszer, hogy amikor ő visszatér, akkor tényleg nagyon komoly felhatalmazással tegye, egy olyan sikerrel, ami eddig még senkinek nem adatott meg. Ez lenne az ő személyes jóvátétele, amiért kétszer is méltatlanul nem nyert a választásokon. Én szorítok neki, amit tudtam megtettem, nálunk már nincs második forduló.

drfaktor 2010.04.16. 22:47:06

@török gábor:
Szerintem nem baj a spekulacio, nagyon erdekes tud lenni.
Most lattam a corvinus-os szereplest, es szeretnek gratulalni hozza. A hozzaszolasokra adott valaszok nagyon bejottek. Ne legyel politikus, mert akkor nem lesz mit olvasgatnom itt :)

elendem 2010.04.17. 00:38:33

@mrs. white: Hát igen, érthető, amit írsz.
Nálam a Fidesz akkor kezdett kimászni a pikszisből, amikor eltörölték a párt korábbi belső szabályát a 35 éves életkori határt, mert OV elérte. Szóval, hogy nem "a" fiatal demokratákról van szó csak egy maroknyi emberről, akik '90 körül fiatalok voltak.
Szerintem ez nem törvényszerű, főleg, ha egy párt nem a fiatalokra játszik, hanem a mondanivalója sokaké, és nem egy szűk korosztály tartozik a véleményformáló csapatához.

ssi 2010.04.17. 09:52:46

VÁLASZTÓI TUDATOSSÁG - nagyon kíváncsi vagyok 2010. 2. fordulóra:
- DÖNTENEK az 1. és 2. hely között?
- vagy HAGYJÁK a szavazatokat elveszni (3. stb. helyen)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.17. 13:29:37

@T. D.:

Tiszabura, Tiszagyenda és környéke.
süti beállítások módosítása