Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:55

263-59-47-16-1: jelen állás szerint ez a parlamenti választás végeredménye. Ehhez hasonló adatokat utoljára 1994-ben olvashattunk, akkor 209+69=278-38-26-22-20-1-1 volt a választás estéjén elénk táruló sorrend. Mint látható, az ellenzéki oldalon most 1994-hez képest még valamivel nagyobb is lesz a súly, azaz a tapasztalatok alapján bizton állíthatjuk: nem a világvége jött el az ellenzéki pártoknak, mint ahogy nem is az örök hatalom hullott a Fidesz-KDNP ölébe. Az, hogy mi történik a következő választáson, nem ma este dőlt el, hanem azoktól az eseményektől és döntésektől függ majd, amelyek még előttünk állnak.

A második forduló alapvetően papírforma eredményt hozott, talán Molnár Oszkár győzelme Edelényben (amelyhez sok olyan szavazó voksa is kellett, akik az első fordulóban a Jobbikra vagy a Fideszre szavaztak listán) és – ma esti állapot szerint – Szanyi Tibor sikere volt valamelyest meglepetés. A szavazókat már nem hozta lázba az, ami a politikai elitnek sorskérdésnek látszott az elmúlt napokban: a kétharmad sem mellette, sem ellene nem volt már olyan vonzó, mint két héttel ezelőtt a főhatalomról szóló kérdés. Az első fordulóhoz képest jelentősen visszaeső részvétel alapján – kis túlzással - már-már időközi választásnak látszott egy-két helyen a szavazás, csekélyebb téttel és alacsonyabb érdeklődéssel.

A választási eredmények későbbi részletes elemzését megelőlegezendő az első benyomásaim alapján nekem úgy tűnik, hogy április 25-én (1) a Fidesz szavazói látszottak a legkitartóbbnak, (2) a Jobbik több helyen nagyon sokat veszített, de egy-két helyen (például Tiszavasváriban) tartani tudta pozícióit, (3) az LMP első fordulós szavazói Budapesten jelentős részben vagy nem mentek el szavazni, vagy átszavaztak más jelöltre, (4) az MSZP támogatói csak részben választották ott az LMP-t, ahol a szocialisták visszaléptek.

Mostantól már mindenkit a jövő érdekel, bár azért még lehet majd bogarászni az adatokban (aki ilyesmire vállalkozik, annak a felfedezéseit a hozzászólások között szívesen látom). Az első nyilatkozatok alapján is világos, hogy az MSZP a következő hetekben feltehetően magával lesz elfoglalva, a belső harc elkerülhetetlennek tűnik. A köldöknéző szocialisták mellett így a két új politikai erő kap lehetőséget, hogy az első hónapokban ellenzéki pártként bizonyítsanak; láthatóan mindketten készülnek is erre, bár friss parlamenti erőként először még meg kell ismerkedniük majd az Országház alaprajzával.

A Fidesz-KDNP páratlan – bár nem példa nélküli – hatalmat kapott, de ehhez az elsöprő többséghez óriási felelősség is társul. Bár akadnak olyanok, akik szerint az országban egyáltalán nincs „csodavárás”, ha ez valóban igaz lenne és a választók csak „business as usual” módon tekintenének a kormányváltásra, Orbán Viktor nem beszélt volna ma este arról – amikor már nem kell növelnie a várakozásokat –, hogy forradalom történt és „a magyarok rendszert buktattak”. Az ország természetesen nem lett a Fideszé, de a hatalom - és az ahhoz társított remények-elvárások - szinte teljes egészében igen, s kapott is hozzá rögtön olyan ellenfeleket, akik politikai jövőjüket mostantól a kormány gyengítésében és állandó támadásában fogják megtalálni. Nem szeretem az éjjel-nappal emlegetett, leegyszerűsített „jó kormányzás” szlogent, de most az egyszer én is használom: sok függ ettől a következő években.

x x x

Ha valakit érdekel: az MTV választási műsora itt nézhető meg.

x x x

Mikor lehet új kormányunk? - egy régi bejegyzés, de most nagyon aktuális.

x x x

Ordnassac táblázata az új parlament képviselőiről. További statisztikai érdekességek szintén Ordnassac gyűjtésében.

x x x

És végül egy kisfilm a szavazatszámláló bizottságokról: Egy szavazat.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr261951421

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Igen, megcsináltuk! 2010.04.26. 21:34:36

avagy köszönetnyilvánítás mindenkinek, akié ez a 2/3-os siker Kihez is szólhatna az első köszönő szó, mint gyurcsány ferenchez. Ő az, aki nélkül semmiképpen nem ment volna. Ha ez

Trackback: Fidelitas Hungaricus 2010.04.26. 18:20:05

Fidelitas Hungaricus.   IMF – "A Fidesz kifejtette készségét és szándékát a szigorú (MSZP által megkezdett) fiskális politika folytatására a Nemzetközi Valutalap (IMF) delegációja és az ellenzéki párt közötti...

Trackback: Adócsökkentés 2010.04.26. 09:05:50

Vona Gábor ma este azt mondta, hogy az adócsökkentések ügyében hajlandóak együttműködni a FIDESZ-szel.Konkrétan a következő adókra gondoltak: RTL Klub, TV2, ATV...

Trackback: Majd hétfőn reggel 2010.04.26. 08:02:22

Most este van, vasárnap este. Holnap jönnek a szürke hétköznapok. Hátat fordítunk az ünnepnek, a nagy alapelveknek, a „kategóriáknak”, a mához vezető történelmi szükségszerűségeknek, az út elemzésének. Mintha elvégeztük volna azt, amit el ...

Trackback: A bohóc tévedett kicsit 2010.04.26. 01:58:05

Előző posztomban kicsit leegyszerűsítettem a képletet. Nem is kicsit: nagyon! Megkockáztatom: nagyokat tévedtem. Bár az alaptendencia - ha kisebb mértékben is - mégis bohócjóslatomhoz hasonló.Az mindenképp árulkodó, hogy a budapesti körzetekben a Fides...

Trackback: Hiába győzött, bajban a Fidesz 2010.04.26. 00:26:08

Mostanra tízből hat Fidesz-szavazónak nincs érettségije, tízből hatnak nincs gyereke. Az új fideszeseknek egészen más elvárásaik lesznek, mint a régieknek. (Fotó: Pelsőczy Csaba/fidesz.hu) „Ezt megnyertük!” – a Vörösmarty téren bizto...

Trackback: Angyalföld: ez a harc lesz a végső 2010.04.25. 23:45:40

Az MSZP története az MSZMP hosszúra nyúlt hattyúdala. Az angyalföldi vereség jelentheti a Kádár-rendszer szimbolikus lezárását. (Kép: retronom.hu) A választás második fordulója előtt a legnagyobb figyelem a XIII. kerületre irányul. Itt található ugy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cambridge.on 2010.04.26. 21:07:16

@[nev]: A korai kiválasztással szerintem semmi gond. A szegény és tehetséges gyerekek megfelelő szintű "menedzselése" állami feladat, ezzel egyetértek. De azzal nem, hogy a tehetséges gyerekeknek ne adjuk meg a lehetőséget a saját színvonaluknak megfelelő oktatásra.
Ez tudom az LMP programjának része (eddig még eljutottam).
A tapasztalat szerint nem a tehetségtelen fog felemelkedni, hanem a tehetséges marad el a fejlődésben.

Az én általános iskolai osztályomba is jártak cigány gyerekek.
Pontosabban lányok, velünk együtt jártak addig amíg egy hozzánk bukott lány rossz hatására mindkettő bukott az év végén, vele együtt.
Másik példám is személyes.
A fiam tanárnője szülőértekezleten félrehívott és mondta, hogy a fiú láthatóan unatkozik matematika és németórán.
De meg kell értetni vele, hogy a többieknek is egy bizonyos szintet el kell érni, mielőtt tovább mennek az anyaggal.
Ez még az NDK-ban történt,ahol az LMP-hez hasonló elvet vallottak az oktatásban.
A mindenkinek egy szint az oktatásban lehet kontra produktív,
ezért káros.

Magyar pedig az amerikai iskolarendszert preferálta, ami az én poroszos elképzeléseim szerint káros.
Pokorninak azt a sok értelmes egyetemistát köszönhetjük, akik most a diplomának az értékét degradálják.

2010.04.26. 21:13:06

@panelburzsuj: ja, gondterhelt erősen...főleg a terhelt az igaz...!:D Nem kell Lombrosonak lenni, hogy ilyen barázdákkal 20 év nem fog menni...max. 2-3 év, és OV kibukik...addigra meg lesz szavazva a II. Pragmatica Sanctio. Orbánia forever...

mrs. white 2010.04.26. 21:13:45

@E_R: úgy fejből két alkalommal volt a többsége meg a kormányt alakító pártnak. Hornéknak ( a Gyulának) és a mostani választáson. Akkor szerinted minden alkalommal új választást kellett volna kiírni?
Az szdsz pl jóvátehetetlen bűnt követett el. Az ő döntésük legitimálta a volt utodpártot, sajnos ezzel lehet vitatkozni de ennek közelében sincs az Orbán Torgyán paktum pedig az is okozott nem kevés galibát. mentségükre legyen mondva Orbán azért megoldotta hogy a 4. év végére a szalonképtelen bohócot a pálya szélére tette. Az szdsz-nek ez valahogy nem sikerült.

Interlock (törölt) 2010.04.26. 21:14:29

@E_R: Erre maga a nép sem vevő mostanság. Feltételezve, hogy OV fejében megfordul a gondolat egy "szétosztogatott" tagságú kormányt illetően, megnéztem volna
- tanácstalan arcát, a "vajon kit válasszak ezek közül" kérdésen töprengve,
- a rá szavazók arcát, amikor bejelenti, hogy talált valakit az elutasítottak közül.
Esély(ünk) sem volt arra, hogy itt bármiféle széles támogatottságot megjelenítő kormány lesz - még mindig nincs ilyenre igény, kényelmesebb dolog "pártkatonának", elkötelezettnek lenni (kevesebb gondolkodást igényel).

mrs. white 2010.04.26. 21:16:51

@E_R: Egyébként most az elvtelen koaliciokon keseregsz. Ez is egy álláspont. Akkor a formál logika alapján örülsz a kétharmadnak, amikor nem kell koaliciós kényszerben kormányozni és a kellő felhatalmazás is megvan?

mirrmurrkandúr 2010.04.26. 21:21:03

@panelburzsuj: Értem a fenntartásaidat, és valahol egyet is értek veled.

O.V. nem vállat túl nagy kockázatot a kormánynévsor összeállításakor, és a különböző szervezetekkel való háttérmegegyezés (Pintér-rendőrségi szervek) is egyértelműen tetten érhető.

Martonyit sem tartom jó választásnak, és abban meg csak reménykedni tudok, hogy Kövér László soha nem lesz házelnök. A többi kormánytaggal nincs különösebb problémám, és ha neked van, kíváncsi lennék, mi az.:-)

Egyébként a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai trió kormánynévsoraihoz képest ez még így is egy megváltás-közeli élmény...

panelburzsuj 2010.04.26. 21:27:14

@mrs. white:

"Az szdsz-nek ez valahogy nem sikerült."

Talán attól is volt ez, hogy az SZDSZ az első koalíciójában a szükségtelen ötödik kerék szerepet játszotta, és nem a vezérerőt, mint Orbán pártja.

(Torgyánon se kérjük számon, hogy miért nem tette taccsra a narancs törpét, pedig nélküle kormányra se került volna, nem úgy, mint a vaskoronás törpe a szadesz nélkül ... )

Ordnassac 2010.04.26. 21:29:14

@mirrmurrkandúr: bár nem vagyok panelburzsuj, de mint írtam, nekem is gondom van a kormánylistával. Matolcsy Györgytől tépem a hajam... Abszolút közgazdasági outsider, akibe OV valamiért szerelmes. Jelen helyzetben a "növekedés minden áron" politikája politikai öngyilkosság. Hende Csaba csak a haveri viszony miatt kap széket, holott van nekik egy Simicskójuk. Annyi agrárembere van a Fidesznek, minek egy városi polgármestert oda tenni?

Réthelyi, Navra és Varga oké, Martonyi elmegy, Pintér (hát igen, a megállapodás), Fellegi a nagy ismeretlen. Semjén meg a dísz.

R\'hard 2010.04.26. 21:30:25

Udv!

Ma reggel tenyleg ugy ereztem, hogy egy uj orszagban ebredtunk.
A valasztas nagyon unalmas volt. Bar volt egy-ket erdekes reszletkerdes, de a vegeredmeny szinte teljesen biztos volt. Vegig.
Eros Fidesz gyozelem, gyakorlatilag program nelkul, ha ugy tetszik: bianco csekk. Mint azt tobben is kifejtettek, szinte mindegy, hogy megvan-e a ketharmad (meglett) mivel 1) feles gyozelemmel is sok reformot el lehet inditani 2) mindig meg lehet szerezni nehany szavazatot a szukseges ketharmadhoz.
De vegul meglett a ketharmad.
Orban Viktor most rengeteget fog kuzdeni az egyik parttal.
Termeszetesen nem az MSzP-vel. A volt kormanypart sebeit nyalogatva fogja a kovetkezo fel evben onmagat keresni. Erdekes kerdes, hogy vajon megtalalja-e.
Nem is a ket uj demagog, jelenleg ellenzeki parttal. Az LMP es a Jobbik nagyon sok szempontbol nagyon hasonlo part. Mindket part antiestablishment mozgalomkent indult. "Aki bekerul a Parlamentbe, az olyan lesz, mint mi." Erdekes lesz latni oket a kovetkezo fel evben az establishment reszekent, amint betagozodnak, felveszik a parlamenti partok stilusat, retorikajat, mondanivaloit, magatartasat. Mindket part a korabbi kormanypartok (ha ugy tetszik: jobboldal es baloldal, mint Fidesz - KDNP illetve MSzP - SzDSz) antitezisekent jottek letre megspekelve egy kis demagogiaval. Igen, az LMP ugyanolyan demagog, mint a Jobbik. Pontosabban ugyanolyan mertekben, bar mas szohasznalattal. Ami a Jobbiknak a ciganykerdes, az az LMP szamara a kornyezetvedelem. Mas a nyelvezet, mas a celkozonseg, de a vegcel ugyanaz: fontos, letezo problemakra hivjak el a figyelmet, sok ember szimpatiajat megszerzik, de az egeto kerdesekre (adorendszer, eloregedes, nyugdij, oktatas, egeszsegugy) nem adnak valaszt.
Nem is adhatnak valaszt.
Ugyanis ellenzekben vannak, meg egyutt sem tudnak nemhogy feles torvenyeket atvinni, de a ketharmadosakat sem tudjak megakadalyozni.
A valaszokat, a iranyitast egy Fidesznek nevezett konglomeratum fogja megadni.
Egy Fidesznek nevezett konglomeratum, amiben egymas mellett ul Rogan es Matolcsi, Kosa es Kover, Pokorni es Pinter, de meg sorolhatnam.
Orban Viktor helyzete nagyon hasonlit Gyurcsany Ferencehez.
Az MSzP a 2010-es valasztast 2006 oszen, esetleg 2007 tavaszan bukta el. Amikor kihatraltak Gyurcsany Ferenc reformtorekvesei mogul, amikor a langyos vizben pancsolast valasztottak a reformok, a cselekves heylett. (Mert nagyon sok mindent feles torvenyekkel is meg lehet oldlani. Vitathatatlan: ketharmaddal sokkal tobb kerdest meg lehet oldani.) Gyurcsany Ferencet az MSzP es az SzDSz totojazasa buktatta meg.
Most Orban Viktor a sajat harcat fogja vivni, akarcsak Gyurcsany Ferenc. O is a sajat frakcioja - egy nagyon heterogen konglomeratum - ellen fogja megvivni.
(Az ellenzeki kis partok sajat ontomjenezesukkel, nepszeruseguk novelesevel lesznek elfoglalva, de az erdemi donteshozatalban nem fognak resztvenni. A donteshozatal kozelebol ket pofonnal el lehet oket zavarni.)
Most osszel, legkesobb kovetkezo tavasszal meg fogjuk latni, hogy megy-e Orban Viktor valamire.
Annak idejen szurkoltam Gyurcsany Ferencnek, hogy sikeruljon. Most is szurkolok Orban Viktornak, hogy sikeruljon.
Orban Viktor is egy szovevenyes intezennyel fog megkuzdeni, zart ajtok mogott, ki tudja, mifele hatteralkuk, szovetsegek es hatbatamadasok reven alakul majd ki, hogy merre is megy majd Magyarorszag.
Ma reggel ugy ereztem, mintha a hruscsovi/brezsnyevi Szovjetunioban ebredtem volna.

R

mrs. white 2010.04.26. 21:36:10

@panelburzsuj: Nyílván nem ugyanaz a fellállás. Pusztán arra céloztam míg Orbánnak kényszer volt a koala a kormányalakításhoz, ez a nem állt fenn az mszp esetében. Nekik arra kellet szadesz, hogy szalonképesek legyenek ismét. Pedig ahogy az örökbecsű megfogalmazás mondja, kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, főleg nem négy év alatt. Nagy ár volt ez az szdsz nek is mert onnan indult a lejtmenet a számukra. Az utólsó 12 év már csak görcsölés volt az 5% elérésére és arra hogy a zsaroló potenciálból mindent kihozzanak amíg lehet. Ha türelmesen várnak pár évet lehettek volna ők a váltópárt a baloldalon. Torgyánon nem is kérem számon a cselekedetét. Ennyi bőven elég volt belőle amit kapott szereplésnek.

2010.04.26. 21:36:31

@Ordnassac: hogy neked semmi se jó...:)

panelburzsuj 2010.04.26. 21:38:24

@mirrmurrkandúr:

Nekem nem annyira konkrét személyekkel van bajom, mint a működésmóddal: "válasszatok meg, a többit meg bízzátok ide". És hogy emögé a "program" mögé egy komplett párt odaáll, de úgy, mint Pokorni, aki "nem mondok semmit, mert nem leszek kormánytag".

Nekem ebből csak egy dolog jön le tutira: legyen csak nálunk abból a hatalomból minél több minél tovább, minden mást majd magunk között elrendezünk. És ne fossatok, a ti javatokra, de nélkületek.

Ha Orbán a felemás rendszer megbuktatásáról regél, akkor már csak azt kellene elárulnia, hogy melyik fele bukott meg most szerinte: az állampárti szocialista, vagy a demokratikus kapitalista.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.26. 21:41:08

@malacz69【ツ】rettegés elemző:

Jaaa, és ehhez jár egy hatalmas smájli is!
:-)))))))

Csííííííz, kedves maszpnyikok, csííííííz:-)))

mirrmurrkandúr 2010.04.26. 21:41:56

@Letícia: "ja, gondterhelt erősen...főleg a terhelt az igaz...!:D Nem kell Lombrosonak lenni, hogy ilyen barázdákkal 20 év nem fog menni...max. 2-3 év, és OV kibukik...

Mindenki álmainak explicit kivetülése... ugye:-)

panelburzsuj 2010.04.26. 21:47:07

@R\'hard:

hm... :)

Konkrétan úgy elnéztem a Tiborral és Oszkárral ékesített narancs takarót a térképen, és visszarévedtem abba az időbe, amikor a megyék kilincseltek a pártközpontban kórházért, iskoláért, pesti gyár letelepítéséért ...

2010.04.26. 21:48:03

@mirrmurrkandúr: hát, nem éppen vagyok "mindenki" és ha az is lennék, NEM ez az álmom, ha erre vagy kíváncsi...:)

De OV meg van roppanva erősen, és mivel @panelburzsuj: is észrevette, amit én, szóval nem biztos hogy a mi észrevételünk az "álom".

Ordnassac 2010.04.26. 21:48:15

@Letícia: fogalmazzunk így, lehetett volna jobb, ez itt most szerintem átlagos. Hogy mit esznek ebben a Matolcsyban? Publicistának és gazdaságfilozófusnak elmegy, na de gazdasági ÉS pénzügyminiszternek?

bóra77 2010.04.26. 21:50:58

@török gábor: köszönöm! akkor úgy a helyes, hogy nekem abban a műsorban tűntetek fel jobban, vagy ott tűntetek először/igazán fel (nagyon helyesen:))

mrs. white 2010.04.26. 21:51:05

Hopsz jut eszembe. Van valami értelme egyébként egy független képviselőnek? Vajon milyen érdekérvényesítő képessége van? (Eltekintve olyan esetektől amikor minden voks számít és kinevezik az embert miniszternek. Azért nagy tétben nem fogadnék, hogy ez egy rendszeresen előforduló állapot.)

2010.04.26. 21:51:18

@Ordnassac: tud VALAMIT, és ez elég...lehet ösmeri Kaya Ibrahimot meg Josip Totot?:D:D:D

bóra77 2010.04.26. 21:51:56

@török gábor: re1: azért volt a kérdés, mert másokat nem láttam kiírva a honlapotokon...

2010.04.26. 21:54:54

@mrs. white: semmi értelme. Csak egy felkiáltójel és macskabajusz húzogatás a nagy OOOOOOOooooroszlánViktor bajuszán.

Ordnassac 2010.04.26. 21:54:57

@mrs. white: ha ügyes, el tud érni dolgokat azért. Ő nincs ahhoz kötve, hogy pártja álláspontját képviselje és közeledhet a kormány megfelelő embereihez, anélkül, hogy valami gondja lenne belőle. Csak ügyesnek kell lennie.

art-isjus 2010.04.26. 22:00:56

@panelburzsuj: Mellébeszélés volt,és lesz is.Amíg nem volt választás,arra hivatkoztak,hogy miért nem mondanak semmi konkrétat,amikor megvolt az első forduló,arra,hogy várjuk meg a másodikat,amikor megvolt a második,akkor arra hogy még a teljes végeredményt kell megvárni....aztán majd meg kell várni míg feltérképezik a "valós" gazdasági helyzetet(varga mihály féle bizottság),aztán meg kell várni,amíg lesz már lehetőség a növekedésre,aztán meg kell várni,amíg letelik az első 4 év....mindig lesz majd kibúvó,és szép lassan fog folyni a nagy semmi,szép nemzeti mázzal leöntött,magasztos nevekkel ellátott látszatintézkedések lesznek...ugyanaz lesz,amit akár a bajnai,akár más kormány is megtehetett volna.

mirrmurrkandúr 2010.04.26. 22:02:37

@panelburzsuj: @Ordnassac: Igen, mint mondtam, a fenntartásaitokat minden euforikus örömöm ellenére is érteni vélem.

Először is: Matolcsy szerintem a legkevésbé sem outsider, annak ellenére, hogy az általam kevésbé kívánatos kormánytagok listájáról kétségkívül lefelejtettem őt.
Szvsz ő képes arra, ami a feladata, de emberileg talán jobb jelöltet is el tudtam volna képzelni nála... (habár ebben a kritikában van egy erőteljes szubjektív vonalvezetés)
Hendével kapcsolatos problémákkal maximálisan egyetértek, különösen azzal a kitétellel, hogy Simicskó ezerszer jobb választás lett volna (megjegyzem, ő volt az eredeti verzió).
Az agrárminiszteri kérdésben szerintem O.V. választása inkább szimbolikus szakmai megfontolások alapjain álló, és a valós agrárügyeket szerintem nem ő fogja vinni.

Pintér no komment, ez megegyezés volt a rendészeti szervekkel, ők Pintért akarták, O.V. inkább Lázár Jánost tette volna oda, annak ellenére, hogy voltak konfliktusaik az elmúlt időszakban. (Abban a programnak nevezett valamiben is a rendészeti fejezetet Lázár jegyezte egyébként.)
Fellegi jobboldali körökben nem ismeretlen, például a Fidesz hetenként megjelenő zászlóshajóját, a Heti Választ (meg még sok minden mást is) ez az úriember tulajdonol).
Semjén meg hát... igen, mondjuk, hogy dísz:-)

A program "nem adásnak" elég triviális okai vannak, ezeket mind ismerjük, és már velőig rágtuk, úgyhogy most ezt nem részletezném.
A hatalomba való bekerülés vágya minden politikusnál jelen van, szerintem ezt egy kissé túl van dimenzionálva.
Végül pedig, hogy milyen rendszer bukott meg: úgy mondanám, hogy a kádári hagyományok elosztási politikáján és a "közös bűnből" eredő összekacsintásból élő rendszerszerű képződmény, ÉS az ezen alapuló, de a végletekig globalista, szervilis, korrupt és képmutató vadkapitalizus bukott meg.

Remélem, ez így lesz, és nem csak szavak szintjén..

panelburzsuj 2010.04.26. 22:05:49

@Ordnassac:

Abból a választókerületből és egyetlen függetlenként sokkal többet elérhet, mint egy egy közepesen jómódú dunántúli választókerület tucatképviselője.

Mindenképp kirakatember lesz - még a borsodi "rivális szegények" között is. "Látjátok, nem kell ide Jobbik, lám az Oszkárral is milyen jól megoldottuk ..."

Persze ez csak egy lehetséges, de szerintem mindenképp kölcsönösen hasznos forgatókönyv a Fidesz és Oszkár fordulatos szerelmében.

mirrmurrkandúr 2010.04.26. 22:06:55

@Letícia: Igen, a ténymegállapítás helyes, csak a következtetés téves... ezek a vágyak: mindkettőtöké:-) Demokrácia van: ti ezt gondoljátok, és ezt a többieknek kötelessége tudomásul venni. Nekem is:-)
ÉS nem vagy mindenki, kétségkívül:-)

jaj, de bunkó vagyok: szia egyébként:-)

mrs. white 2010.04.26. 22:09:42

@Letícia: @Ordnassac: Délután elfigyeltem Molnár Oszit a tévében. Pont az jutott eszembe hogy mennyire értelmetlenség ez az egész. Én inkább leticia véleményét osztom. Pénzt nem visz a területnek, zsaroló potenciál nincs, ettől még a jobbikos vagy az mszp-s is jobb lett volna (na jó nem jobb csak hasznosabb) Ez csak a demokrácia ünnepe a maga értelmetlenségével, hogy ilyet is lehet csinálni.

2010.04.26. 22:12:35

@mirrmurrkandúr: hogy a következtetés milyen, azt majd I. Viktor 2-3 éve után megtudjuk. Én tiszteletben tartom, sőt, én pl. a minisztereinek listáival - kivéve Pintért - nem is kötekedem. Várom, mi lesz ebből a nagy ünneplésből, és őszintén remélem, hogy ahogy mindenkinek, így nekem is csak jobb lesz...

S szia, van, ami jobb később, mint soha...:)

[nev] (törölt) 2010.04.26. 22:14:44

@cambridge.on:
ez oké, csak ha túl korán vesszük ki az osztályokból a tehetséges, és a tehetős gyerekeket (mert nyilván ők kerülnek 8, és 6 osztályos gimnáziumba) akkor felső tagozatban nagyon nehéz lesz fegyelmezni. hasonló helyzet alakult ki, mint régen a szakmunkásképző intézetekben. szerintem a serdülőkorig együtt kell tartani minden generációt, ami szerintem nem zárja ki tehetséggondozást. szerintem nagyobb intézmények kellenek. ahol nem 1 szupertehetséges van matekból, hanem 10. egy gyereknek az jelenti a motivációt, hogy a másik is okos. intézményeket kellene összevonni, szerintem itt nincs mese. a fidesz-kdnp politikája szerintem egy őrület, akik teljesen széttagolt rendszert akartak, az mszp-szdsz ezt elfogadta.

a másik probléma, hogy a romák túl későn integrálódnak. a bölcsődénél, óvodánál kell a felzárkóztatást elkezdeni. itt a szociális (gyermekjóléti) intézmények hiányoznak, ezekből meg az mszp-szdsz vonta ki a pénzt, és a fidesz-kdnp ezt jóváhagyta.

a felsőoktatást meg hagyjuk. magyarországon nem 70, hanem 7 egyetemre van szüksége, a többit vissza kellene minősíteni, és azok szuper középiskolák lehetnének. de szerintem innen nehéz reformálni, mert ehhez egyetemi oktatókat kellene tömegesen visszaminősíteni.

szerintem a bölcsődétől, és az óvodától kell reformálni. csak ez politikai konszenzust igényel, mert ez hosszabb távú stratégiai kérdés, és szavazatmaximalizáló logikába nem illeszkedik.

2010.04.26. 22:15:20

@mrs. white: hát tudod a passzív ellenállásnak is látszólag nem volt értelme...de Deák aztán átfordította. Jó, ehhez egy Deák Ferencnek kellett lenni...

Na pá, jók legyetek, szép álmokat...:)

panelburzsuj 2010.04.26. 22:15:56

@E_R:

Ezt hívják reálpolitikának: azt csinálom, amit csinálhatok. (Élére állok a névsorolvasásnak ... :)

És sok ugribugrira most nincs lehetőség, mert hamar a fejünkre dűlhet az építmény.

panelburzsuj 2010.04.26. 22:19:28

@mirrmurrkandúr:

Hát egyet már látok: sokan fogunk orrbefogva Orbánért imádkozni .... :)

Ordnassac 2010.04.26. 22:22:22

Hoppá, máris csere a Jobbikban: a Nógrád megyei listavezető visszalépett. Így Farkas Gergely a Nógrád megyei listáról jut be az OGY-ba és az országos listáról Mirkóczki Ádám kerül be. Frissítem a listát.

Link: index.hu/belfold/2010/valasztas/csereberek_a_jobbik_soraiban/

6.Lenin 2010.04.26. 22:23:23

@Letícia:

2-3 évvel később......

-Neked is jó volt?
-jaj,de butuska kérdés,veled mindig..
-rágyujtunk?

panelburzsuj 2010.04.26. 22:23:32

@[nev]:

Járásonként durván egy darab kisgimis osztályt lehet összekalapolni. Öt-tizenöt másik osztály "lefejezése" árán.

Diocles 2010.04.26. 22:36:00

Lakner lement MSZP-propagandistába az ATV-n, azt mantrázza, h az első forduló előtt közzétett, az MSZP-s adatbázisokról szóló videó hitelessége kétséges, és nem bizonyítja az MSZP-s adatbázis létét.

(Zolikám, vazze, maga Szigervári Viktor ismerte el az indexnek, hogy a videón látható adatbázis tényleg az MSZP-é, az aktivista pedig egy áruló lehet.)

mirrmurrkandúr 2010.04.26. 22:45:34

@panelburzsuj: mármint a Jobbik ellenében?:-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.26. 22:48:35

@mirrmurrkandúr:

Te meg hová tűntél hosszú időn át? Csak nem a kampány aktív részese voltál?

@6.Lenin:

Üdv. kedves Lenin! Örülök, h Téged is látni itt.

Ordnassac 2010.04.26. 22:51:47

@6.Lenin: rövidebb (ötszavas) verzió:

- Neked jó?
- Jó.
- Jó neked.

:-P

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.26. 22:51:52

Kedves Török Gábor!

Épp most nézem Lakner Zoltánt az ATV-n, és felteszem magamnak, és most már Önnek is a kérdést:

meddig bír együtt maradni ezzel az egyre inkább politizáló politológussal????????

mirrmurrkandúr 2010.04.26. 22:57:22

@malacz69【ツ】rettegés elemző: De, jól látod, nyolc éve a kampány aktív részese vagyok, és most végre sikerült:-)

panelburzsuj 2010.04.26. 22:57:37

@mirrmurrkandúr:

Jobbik egy imába legfeljebb úgy csöppenhet bele, hogy kerekedjen felül végre OV jobbik énje ...

[nev] (törölt) 2010.04.26. 22:57:46

@panelburzsuj:
oké, de akkor lesz egy kisgimis osztályod jó tanulókkal, egy tucat osztály, amivel nem tudsz mit kezdeni. mert azok olyanok lesznek, mint a régi szakmunkásképzők. ahol közismereti tárgyakat nem lehet oktatni. a másik lehetőség, hogy ott hagyod mindegyiket a helyén, akkor meg ezek a gyerekek teljesen elvesznek.

erre mondom azt, hogy itt új infrastruktúrára van szükség. új szuperiskolákat kellene építeni, aminek nagyjából 25 milliárd forint darabja. a falusi, tanyasi iskolákat be kellene zárni. és a városban is az egyes iskolától a négyesig. és így egy járásvárosnak van egy szuper iskolája. ami egy kastély, vagy egy campus.

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Stanford_University_1978.jpg

en.wikipedia.org/wiki/File:Google_Campus2_cropped.jpg

a vársokban lehet keresztezni a kettőt.

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Mupa1.jpg

ez totál eltér a jelenlegi politikától.

6.Lenin 2010.04.26. 22:58:47

@malacz69【ツ】rettegés elemző:

Üdv Neked is!

Én minden(majdnem)este itt olvasgatom(ritkán a TWÁ-án is) a vesztesek jajveszékelését.

Ez a tavaszi "csillaghullás" gyönyörű látvány.

art-isjus 2010.04.26. 23:02:05

@malacz69【ツ】rettegés elemző: Mit politizál?Nagyon is jókat mond,és ami ritkaság,átlátja a dolgokat,és elfogulatlan.Ezek ugye nem mondhatóak el sem a fideszbérenc giró-szász féle csapatról, a már kutatási eredményeikben is láthatóan elfogult nézőpont-osokról,sem az orbán rajongó/tanácsadó stumpfról,sem a frissen (és hálátlanul) kirúgott talpnyaló fritz-ről. 2 jófej van,lakner és a blogszerző...

6.Lenin 2010.04.26. 23:04:20

@Ordnassac:

-nekem már most is jó...
-még el sem kezdtem...
-tudom,hogy jó lesz..

panelburzsuj 2010.04.26. 23:14:13

@[nev]:

Ha egy átlagos ötödikről egy-három kitűnőt lefölözöl, attól még nem lesz a "maradékból" semmirekellő iparis bagázs.

(Egyébként utána kéne nézni annak, hogy a kisgimisek mindenhol valóban olyan tehetősek-e, mint ahogy a közhiedelem tartja. Az általam ismert osztályok vegyesek: van bennük úrigyerek is, de a többség inkább szerény jövedelmű diplomások ivadéka, és még ma is akadnak egészen egyszerű sorból kiemelkedő értelmes és szorgos lányok (és elvétve fiúk is, de azok ötödikben többnyire még túl idétlenek).

török gábor 2010.04.26. 23:22:21

@malacz69【ツ】rettegés elemző: az adást nem láttam, ezért konkrétan nem tudok válaszolni, de abban biztos vagyok, hogy LZ az egyik legfelkészültebb magyar elemző. politikai kérdésekben pedig nem kell egyetértenünk, nem politikai párt vagyunk.

6.Lenin 2010.04.26. 23:23:56

@Ordnassac:

-gondolod,tényleg jó lesz?
-én úgy érzem,most elmegyek...
-Jó éjt!
-Mindenkinek!

vidori 2010.04.27. 00:11:38

@Ordnassac:
Nagyszerű munkát végeztél ezekkel az adatgyűjtésekkel.
Lenne még egy kérdésem: fordult már elő korábban olyan, mint most a heves megyei 2. sz. választókerületben, hogy 3 képviselője lesz az országgyűlésben?
Horváth László - egyéni, Fidesz
Sós Tamás - megyei lista, MSZP
Ivády Gábor - országos lista, LMP
Most is van több olyan választókörzet, amely végül is 2 képviselőt ad, de én hármast másikat nem találtam, és te?

Ordnassac 2010.04.27. 00:26:14

@vidori: @török gábor: Budapest 7. oevk. Ott mindjárt négy: Rogán Antal, Steiner Pál, Schiffer András, Hegedüs Lorátné

Budapest 1. oevk: Nagy Gábor Tamás, Molnár Zsolt, Ertsey Katalin, Pörzse Sándor

Van több is, nézem.

art-isjus 2010.04.27. 00:30:22

@Ordnassac: Tényleg,lemondhatott volna az egész OVB,nincs szükség rájuk,te sokkal jobb munkát végzel :)

Ordnassac 2010.04.27. 00:45:36

@Ordnassac: Budapest 15. oevk. (Bp. XI. ker.): Rétvári Bence (KDNP), Szabó Vilmos (MSZP), Jávor Benedek (LMP), Dúró Dóra (Jobbik)

A többi már csak hármas befutó:

Budapest 17. oevk. (Bp. XI. ker.): Kupper András (Fidesz), Józsa István (MSZP), Novák Előd (Jobbik)

Budapest 21. oevk. (Bp. XIV. ker.): Papcsák Ferenc (Fidesz), Bárándy Gergely (MSZP), Gyenes Géza (Jobbik)

Budapest 28. oevk. (Bp. XIX. ker.): Tarnai Richárd (KDNP), Burány Sándor (MSZP), Pősze Lajos (Jobbik)

Baranya m. 2. oevk. (Pécs 2.): Nagy Csaba (Fidesz), Szili Katalin (MSZP), Németh Zsolt (Jobbik)

BAZ m. 3. oevk. (Miskolc 3.): Nagy Kálmán (KDNP), Káli Sándor (MSZP), Mile Lajos (LMP)

BAZ m. 12. oevk. (Tiszaújváros): Mengyi Roland (Fidesz), Kovács Tibor (MSZP), Balla Gergő (Jobbik)

Csongrád m. 1. oevk. (Szeged 1.): Bodó Imre (Fidesz), Ujhelyi István (MSZP), Zagyva Gyula (Jobbik)

K-E m. 1. oevk. (Tatabánya): Bencsik János (Fidesz), Szilágyi László (LMP), Vágó Sebestyén (Jobbik)

Pest m. 11. oevk. (Szentendre): Hadházy Sándor (Fidesz), Szabó Imre (MSZP), Kukorelly Endre (LMP)

Pest m. 12. oevk. (Szigetszentmiklós): Hoffman Pál (várhatóan KDNP), Varju László (MSZP), Kaufer Virág (LMP)

Sz-Sz-B m. 2. oevk. (Nyíregyháza 2.): Vinnai Győző (Fidesz), Tukacs István (MSZP), Gyüre Csaba (Jobbik)

Sz-Sz-B m. 6. oevk. (Nyírbátor): Simon Miklós (Fidesz), Veres János (MSZP), Kiss Sándor (Jobbik)

Ordnassac 2010.04.27. 00:47:26

@E_R: az OVB a választási törvényeket értelmezni hivatott testület, amit most csinálok, az inkább az OVI profilja. ;-)

Ordnassac 2010.04.27. 00:58:32

Budapesti oevk-k, ahonnan csak egy képviselő lesz:

- 5.: Hollósi Antal
- 8.: Illés Zoltán
- 9.: Rónaszékiné Keresztes Monika
- 10.: Fónagy János
- 11.: Kocsis Máté
- 12.: Bácskai János
- 14.: György István
- 18.: Pokorni Zoltán
- 19.: Szanyi Tibor (vagy Szalay Péter)
- 22.: Kulcsár József
- 24.: Kovács Péter
- 30.: Borbély Lénárd

Budapesten kívüliek külön kommentben.

eml 2010.04.27. 01:03:41

@török gábor:

index.indavideo.hu/video/Edeleny__Torok_Gabora_elemez

Gábor! Hátha te érted mit beszél. Ha van értelme, oszdd meg velünk is. Előre is köszi.

Ordnassac 2010.04.27. 01:16:18

Többi olyan oevk, ahonnan csak egy képviselő lesz csak felsorolás szintjén, mert sok lenne (zárójelben a megyében található oevk-k száma):

Bács-Kiskun megye: 5 (10)
Baranya megye: 6 (7)
Békés megye: 5 (7)
BAZ megye: 3 (13)
Csongrád megye: 3 (7)
Fejér megye: 5 (7)
Gy-M-S megye: 5 (7)
Hajdú-Bihar megye: 6 (9)
Heves megye: 2 (6)
J-N-Sz megye: 4 (8)
K-E megye: 4 (5)
Nógrád megye: 3 (4)
Pest megye: 9 (16)
Somogy megye: 3 (6)
Sz-Sz-B megye: 6 (10)
Tolna megye: 4 (5)
Vas megye: 2 (5)
Veszprém megye: 3 (7)
Zala megye: 3 (5)

Ordnassac 2010.04.27. 01:35:41

Közben a NOL lehozta az új OGY összeállítását, miniéletrajzokkal.

darkmustang 2010.04.27. 03:01:22

Chrome az alapertelmezett bongeszom, de ha az osszes hozzaszolast szeretnem megjeleniteni, lefagy. Tapasztalt mas is ilyet itt?
(Az explorer 8 megnyitja [csak jelzem], de nem akarom azt hasznalni.)

2010.04.27. 05:32:18

Szép jó reggelt!:)

@6.Lenin: Hát jó, legyen úgy...:)

@Ordnassac: mennyit dolgoztál itt nekünk, köszi!:)

2010.04.27. 06:42:44

Hogy ne csak szép, hanem derűs is legyen a reggel:

www.stop.hu/articles/article.php?id=654379

:D

jjulie 2010.04.27. 08:00:02

Pozitív jeleket érzékelek. Üjabb fiatal politológus hölgyet láttam ma reggel a tv-ben. Sokkal jobb volt nézni, mint mondjuk a a girószászt vagy a stumpfot. Lehet, hogy mégis érdeklődő maradok?

[nev] (törölt) 2010.04.27. 08:46:52

@darkmustang:
én is tapasztaltam, linuxos gépen is. más blog.hu-s oldalon egyébként nincs ilyen gond. (worluk blogján hasonlóan sok komment van, azon próbáltam)

bóra77 2010.04.27. 08:48:13

@török gábor: kár, hogy nem láttad (Voks), mert Dessewfy Téged kezdett el boncolgatni, illetve az egyik elemzésedet (és nem pozitívan), amit itt a blogban írtál, de aztán LZ megvédett:)...

ssi 2010.04.27. 08:48:23

A választási rendszert kellene-e módosítani? Kb. 8 millió választó kb. 35%-a a fideszre szavazott, de a parlamenti helyek 68%-a az övék (s kevesebbel is elérhető lett volna a 2/3), a 2. fordulóban pedig már nincs törtszavazat

A fidesz-jelöltek sok helyen egymaguk hozták a min. 50%-ot, de ez csak a pártjuk "érdeme"?
Ha az LMP "csak" csendben visszalépteti 3. helyezettjeit, mondván, a választók döntsenek az esélyesebb 1-2 hely között, néhány helyen más eredmény is lehetett volna?
Ha a 2/3 valódi nagy veszélyt jelentene MA! Magyarországon, talán még a Jobbikkal is lehetett volna MSZP-s alkú?

papika 2010.04.27. 09:08:06

Számolgattam megint, és összeadtam, mennyi szavazatot kaptak a Fidesz, illetve az MSZP jelöltjei az első, illetve a második fordulóban csak azokat számolva, akik mind a kétszer indultak. Az eredmény:

Fidesz, 57 jelölt, 1. ford: 713.215 szavazat
Fidesz, 57 jelölt, 2. ford: 617.088 szavazat

MSZP, 53 jelölt, 1. ford: 398.555 szavazat
MSZP, 53 jelölt, 2, ford: 320.024 szavazat.

Azaz, a Fidesznél 13,5%-os a visszaesés, a szociknál viszont 19,7%. Azaz annyira rossz volt az MSZP második forduló előtti riogató kampánya, hogy nemhogy csökkent a hártányuk, hanem nőtt. De ezt asszem sejtettük itt a blogon.

ssi 2010.04.27. 09:10:47

(leendő) Fidesz-kormány: 1.
04. 25. beszéd és 04. 26. nemzetközi sajtótájékoztató: én nem tudtam mélyrehatóan figyelni.... sok mindenről esett szó, pl. legfontosabb a gazdaság rendbetétele és a közbiztonság megerősítése, minden más később

(leendő) Fidesz-kormány: 2.
A fidesz nem vesz részt az átadás-átvételről kezdeményezett egyeztetésen. Őszintén érdekel, hogy miért és miért nem élt a felkínált korábbi betekintési lehetőséggel sem? Viszont törvényben szabályozná ennek módját (így saját elképzelései szerint lenne ez és időben hogyan lehet ezt véghezvinni?)

sárkányfő 2010.04.27. 09:19:27

Sólyom László!

Íme a hűség jutalma, avagy egy szívhez szóló, baráti üzenet a régi cimboráktól:

"Pokorni Zoltán a Mokkában azt mondta, nagyon tiszteli Sólyom Lászlót, de szerinte mandátumának lejárta után nem ő lesz a köztársasági elnök."

De azért fel a fejjel, szép szavakat, meg narancsos kitűzőt biztos kapsz a fiúktól, majd mosolyogj a kamerába.

török gábor 2010.04.27. 09:19:30

@papika: nekem is ez jött ki, fontos információ, köszönjük!

bóra77 2010.04.27. 09:22:14

@török gábor: info: rögtön a műsor elején van.

bóra77 2010.04.27. 09:27:12

@malacz69【ツ】rettegés elemző: LZ-vel kapcsolatban amit írsz, szerintem nem igaz, illetve én nem osztom a véleményedet.
Viszont láttam már néhány politológust, aki később politikus lett (pl. Navracsics, akinél még politológiából vizsgáztam...régi szép idők.), ilyen értelemben egyeseknél elkerülhetetlen a megfertőződés.

sárkányfő 2010.04.27. 09:29:19

Hm, ez se rossz, ha egyszer a Pokorni beindul... "Arra a kérdésre, hogy Simor Andrásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének le kell-e mondania, igennel felelt."

Zoli, tegnap mondta a Viki, hogy itten jogrend lesz meg törvénytisztelet. Neked még nem mondták? Vagy a Fidesz-érdekzóna felülírja a jegybank törvény által garantált függetlenségét? Még áttételesen is gáz nyomást gyakorolni egy független intézmény vezetőjére, de hogy ilyen nyíltan?
Amúgy nem tűnik ijedősnek a Simor. Valszeg a 2/3-dal kell majd ügyeskedni.

objekt 2010.04.27. 09:32:09

@ó jaj: Talán pont ez a bizonyíték arra, hogy mégsem volt annyira hűséges. Sólyom középről nézve elég autonóm személyiségnek tűnik, a Fidesz számára túlontúl is az. Leszámítva néhány szerencsétlen esetet (zászlóhiány a háttérben, kézfogásos malőr), jó köztársasági elnöknek tartom. Az általa alkotmánybírósághoz küldött törvények, mind alkotmányellenesnek bizonyultak. A baloldal elfogultnak gondolja, pedig csak meg kell nézni milyen ügyekben emelte fel a szavát. Egyszerűen egy olyan időszakban volt elnök, amikor annyi kárt okoztak balról, hogy az ellen fel kellett lépni. Ha Ő maradna, a Fidesz ellen is felemelné a szavát, ha kellene. Ezt már valószínűleg nem lesz módja bebizonyítani. Sajnos.

panelburzsuj 2010.04.27. 09:46:10

@ó jaj:

index.hu/belfold/2010/valasztas/vona_gabort_az_erdekli_hogy_fog_szamonkerni_a_fidesz/

(Vona Gábor) "A törvények betartásának igényében egyetért Orbán Viktorral, de csak a jó törvények betartását illeti az egyetértés."

Itt tartunk. Egy egykori (Pokorni) és egy mai (Vona) pártelnök sugalmazza, illetve szó szerint kijelenti, hogy vannak rossz törvények, amiket nem kell betartani.

(És tartok tőle, hogy a gyűjteményt jócskán lehetne bővíteni.)

objekt 2010.04.27. 09:53:29

@ó jaj: Erre meg azt mondanám, hogy ezért kaptak kétharmadot. Ha nem ezzel a jegybakelnökkel akarnak együtt dolgozni, akkor nem ezzel fognak. Pont ez a lényeg, ez most egy akkora felhatalmazás. A jogrend az amit a Fidesz jogrendé tesz. Ha olyan ügyekben is ezt teszik, ami nem szolgálja az ország boldogulását csak saját érdekeket, arról majd tudni fogunk és megbüntetjük őket. De leghamarabb négy év múlva. Ennek a jegybankelnöknek az eltávolításáért azért nem hullatnék könnyeket. Nyilván Ők is meg fogják válogatni, hogy milyen ügyekben "bűvészkednek" a kétharmaddal. Ha nem így tesznek, rá fognak fizetni. Ha erkölcsi vagy inkább etikai oldalról nézzük a dolgokat..., nem inkább egyelőre nem szeretném innen nézni. Azután, hogy Gyurcsánynak joga volt kormányon maradni, de etikailag már rég el kellett volna takarodnia. Az után, hogy minimum hat évvel később lett a kormányváltás mint kellett volna. Szóval ez után egyelőre nem féltem a demokráciát és nem vagyok hajlandó a Fidesz etikájával foglalkozni. Egyelőre.

objekt 2010.04.27. 10:09:14

Gábor, az Index szerint, a konkurencia már a spájzban van:-)

index.indavideo.hu/video/Edeleny__Torok_Gabora_elemez

panelburzsuj 2010.04.27. 10:09:37

@objekt:

Gyurcsánynak eszerint jó ideig hálásak lehetnek az őt követő minden rendű és rangú politikusok: "Ha ez a szemét megtehette, akkor én ... "

Ezt hívom én kontraszelekciónak, és ezt szívjuk jópár évtizede. (Évszázada?)

És ezt a politikai osztályt hitelesítjük négyévente úgy ötmillió vokssal.

objekt 2010.04.27. 10:28:30

Azért ez a véleményem, mert be vagyok(unk?) szorítva abba a kényszerbe, hogy a Fidesz sikerében kell, hogy érdekelt legyek. Tulajdonképpen azt érzem, hogy mindet elzavarnám világgá, az egész politikai osztályt, de utána nem tudom mi lenne. Kik lennének jobbak? Ha jónak indulnának, úgy is maradnának? Ez reménytelennek tűnik.

Most abban látom a megoldást (vagy lelem örömömet), hogy az egyiket nagyon a többi fölé emelem. Mintha tényleg egy uralkodó lenne. Azután megnézem mit csinál.

Az a bajom viszont, hogy én egyedül Orbánt kedvelem a Fideszből, minden hibája ellenére. Szeretem, hogy sokkal tehetségesebb mint a nagy átlag. Talán ezért tudok, és tudtam másként viszonyulni mindig a Fideszhez. Akkor is, mikor nem szavaztam rájuk. Bízom a vezetőjükben, róla el tudom képzelni, hogy tud valamit kezdeni az országgal.

sárkányfő 2010.04.27. 10:29:04

@objekt: "Erre meg azt mondanám, hogy ezért kaptak kétharmadot. Ha nem ezzel a jegybakelnökkel akarnak együtt dolgozni, akkor nem ezzel fognak. Pont ez a lényeg, ez most egy akkora felhatalmazás. A jogrend az amit a Fidesz jogrendé tesz."

Nagyon nagy tévedéseid vannak a demokráciáról általában. Óriásiak. Bocs, de ezt nem lehet szebben mondani, sőt, még finom is voltam. A 2/3-ot pont nem ezért kapták, az a parlamentben van. A demokratikus intézmények politikai függetlensége nem vicc, nem ok nélkül valók.
Persze úgy könnyű jogszerűségről beszélni, ha a Fidesz a saját érdekeinek megfelelően alakítja a jogot. Ki is beszélt tegnap hosszan álszentségről?

Persze ennek az országnak a torkán bármit le lehet nyomni...

"Ha erkölcsi vagy inkább etikai oldalról nézzük a dolgokat..., nem inkább egyelőre nem szeretném innen nézni. Azután, hogy Gyurcsány...."

Te tudod, a te erkölcsöd, a te homokozód amibe dughatod a fejed. Azért szomorú látni, hogy Gyurcsány etikai hibái adnak felmentést bárki számára is Orbán etikai botlásaira...

Objekt, szerintem több van benned, mint amit itt látunk, ne hagyd hogy az mszp-undorod elhomályosítsa a látásod.

objekt 2010.04.27. 10:30:05

@panelburzsuj: Bocs, az előzőt neked válaszoltam, csak elfelejtettem rád kattintani.

panelburzsuj 2010.04.27. 11:08:03

@objekt:

Ez egy világos álláspont, nagyjából így érezhettek az 1957-es május elsejei felvonuláson Kádárnak integetők is. ("Valakinek főnöknek kell lenni és ez Rákosinál azért még mindig tűrhetőbbnek látszik.")

A problémád magva azonban itt rejlik:

"Kik lennének jobbak? Ha jónak indulnának, úgy is maradnának? Ez reménytelennek tűnik."

A képviseleti demokrácia nem automata, amibe bedobunk 386 jónak gondolt pofát, aztán magától kijön a jó eredmény. Különösen áll ez egy olyan országra, ahol évszázadok óta az alattvalói létre kondicionálják az országlakosokat, ennélfogva nincs (igazán) független államelnök, nincs (igazán) független bíróság, nincs (igazán) független jegybank, nincs (igazán) független sajtó - és még kilométer hosszan sorolhatók azok az intézmények, amelyeknek nem a pártpolitikai/uralkodói hatalmi szféra alattvalóinak, hanem egyenlő súlyú részeinek kellene lenniük.

Én úgy gondolom, hogy a két évtizedes vakon tippelősdit, majd az azt követő dühödt leváltogatósdit azért lassanként csak-csak ki kéne egészíteni még egy elemmel: az odafigyelősdivel. Azért van annak a képviselőnek fogadóórája, telefonja, honlapja, hogy a nyakára járjunk. Azért van jelölő szervezete, hogy azt is baszkurálhassuk, ha csáléra állni látszik a szekér. Azért van kismillió médiafelület, hogy ne csak a tévé előtt vagy fröccs mellett durrogjunk.

A demokrácia fáradságos műfaj. Mi magyarok óriási erőbedobással irtjuk kedvenceink ellenfeleit - de alig teszünk valamit a "sajátjaink" megnevelésére. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez eléggé ostobácska erőforrás-felosztás.

Kell tovább részleteznem?

objekt 2010.04.27. 11:12:26

@ó jaj: Gondolom, hogy amellett, hogy leírod mekkora tévedéseim vannak demokrácia vonalon, azért látod, miért nem tudom félteni jelenleg a demokráciát. Elfogyott a türelmem és most inkább egy leváltható (ez fontos feltétel) diktátorra vágyom. Olyan velejéig romlottnak, álszentnek tartom az egész intézményrendszerünket - különös tekintettel az azt működtetőkre -, hogy az csoda, hogy ilyen véleménnyel nem a Jobbikra szavaztam.

Persze, senki bűne nem ad felmentést másnak, nem erről van szó, tényleg nem így gondolom, csak azt tartom érdekesnek, hogy milyen aggodalom van bennetek Orbánnal kapcsolatban, pedig oldalakat tudnék írni az elmúlt hat év jogtiprásairól.

A demokratikus intézmények függetlensége tényleg nem lenne vicc, de az. Ezek nem igazi függetlenségek, a papíron létező függetlenségek nem érdekelnek. Ne mond, tudom, hogy különösen a jegybank esetében milyen fontos a kormánynak ellenállni, ellentmondani tudó vezető. Most mégsem tudok kellőképpen aggódni, még ráérek arra.

Az MSZP-vel úgy vagyok most, mint a cigányokkal. Ha előveszem az empatikusabb oldalamat, akkor tudok úgy beszélni, hogy: hát azért nem mindegyik olyan, vannak köztük rendes emberek is. Nem szabad általánosítani blablabla. Most nincs türelmem ehhez sem. Nem utáltam én őket ennyire régebben, a szüleim a szavazóik, az előző rendszert jobbnak tartó emberek. Nekem is voltak nosztalgikus elképzeléseim velük kapcsolatban. Csakhát, az ember igyekszik bepótolni a hiányzó történelmi ismereteit. Mélyebbre ásva, azért van egy két dolog amin nehéz túllépni, ami igencsak árnyalja az úgynevezett Kádár-koszakot. A mostani képviselőik hihetetlenül arrogáns, pofátlan viselkedése, egyszerre szakította bennem a fejükre ezt az eddig bennem mesterségesen fenntartott egyensúlyt. Örökre.

jjulie 2010.04.27. 12:19:29

@panelburzsuj:

törvénnyel kötelezni kellene minden országgyűlési képviselőt, hogy törögáborelemez mintára, moderálásmentes blogot kelljen nyitnia, kötelezően minimum napi egy, mondjuk minimum 5000 karakternyi bejegyzéssel beszámolva az elvégzett munkáról, eseményekről, eredményelről, tendenciákról, tervekről, helyi, országos, és nemzetközi vonatkozásban, pletykákról, valamint válaszolgatnia, együttműködnie kelljen napi szinten a kommettelőivel

illetve, szorgalmaznia kelljen, hogy a kerületében az idősebb, nem internethasználó lakosság azzá váljon

vagyis napi jelentést kelljen irnia a választói felé az internet nyilvánossága előtt

ez lenne a 21. századi demokrácia

a bogarászók meg aztán gyártanának mindenféle tabellát meg ranglistát

sárkányfő 2010.04.27. 13:50:40

@jjulie: na ez egy nagyon jó ötlet, terjeszd fel valahová.

@objekt: Oké. Szerintem morálisan, stb.: Fidesz-Mszp -> egyik kutya másik eb.

panelburzsuj 2010.04.27. 14:20:36

@jjulie:

Kellene, kellene ...

Mikor nyitjuk meg az aláírásgyűjtő íveket? :)

jjulie 2010.04.27. 18:09:27

@panelburzsuj:

úgy kellene, hogy az önkori választással együtt le is lehessen bonyolítani a szavazást

szerintem egy hónap alatt összejön a szükséges aláírásszám, ha lesz a törökgáborelemezen bannerünk...

XIII. kerület · http://belsinfo.blog.hu 2010.04.27. 22:48:06

Némi info miért nyert Tóth József és Szanyi Tibor a XIII. kerületben: belsinfo.blog.hu

lüke 2010.04.28. 08:23:55

szép magyar nyelven:
nemzeti !
bullshit generális ifjú padavánját

in:

piroslapok.blog.hu/2010/04/27/orban_viktor_hasonmas_verseny_gyoztese

bevallom utána kellett néznem,kulturálódtam:)
1-bullshit
en.wikipedia.org/wiki/Bullshit
2-generális
www.kislexikon.hu/generalis.html
lehetne így is!
3-padawan
de.wikipedia.org/wiki/Jedi

vidori 2010.04.28. 08:33:21

@Ordnassac: Köszi a szép munkát.
Gábortól kérdezném, ha akar rá válaszolni, hogy volt-e már arra példa, hogy egy választókerületből, de több párt színeiben bejutott képviselő együttműködött volna választóiért? Nem értek egyet a frakciófegyelmesdivel, mert én az egyéniségeket kedvelem: tisztességesebbnek tartom azt, aki képes és mer ellenvéleményt is megfogalmazni, és azt a pártot is többre nézem, amely nem tusolja el ezeket a belső kritikákat, mert az ilyen esetek a bukást vetítik előre, ugye?
A Fidesz profizmusa előtt le a kalappal, de médiabirodalom építés, na ne! Megkérdőjelezi a független sajót, amiért még Petőfiék harcoltak! Igaz egyszerűbb, ha saját orgánumokat grundolok, ahol a saját véleményemet elmondhatom, és nem kell tartanom attól, hogy valaki vág belőle, esetleg megkérdőjelezi a tartalmat. Pénzszerzésre sem rossz, hiszen a pártnak adott támogatást a vállakozó a médián keresztül elszámolja reklámköltségnek, a média kifizeti szakértői díjnak a pártkatona felé, illetve lesz egy kis tanulmányosdi, és kéz kezet mos!

vidori 2010.04.28. 08:35:47

@Ordnassac: szükséges csere, mert a mirkóczki az egyházügyi illetékes. Lesz még náluk balhé a húsosfazékért!!!
süti beállítások módosítása