Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

19:24

Bár sejtem, hogy a többség szerint lényegtelen kukacoskodás, szerintem viszont sokat elmond a magyar média állapotáról, hogy mindenhol* – még a Fidesz elnökének honlapján is - ugyanaz a mai hír: Sólyom László felkérte Orbán Viktort kormányalakításra. Pedig nem, nem kérte fel… 

(Fotó: MTI)

A köztársasági elnök ugyanis Magyarországon – ahogy erről már korábban is írtam - nem rendelkezik azzal a joggal, hogy valakinek kormányalakítási megbízást adjon, vagy valakit felkérjen a kormányalakításra. Ezekről – a miniszterelnök megválasztásával - a magyar parlament határoz, az államfőnek csak javaslattételi joga van. Érdemes elolvasni a köztársasági elnök mai beszédét, jól látszik, hogy mennyire kerülte a közjogilag pongyolának számító felkérés vagy a megbízás kifejezéseket: „A köztársasági elnöknek ezen az alakuló ülésen javaslatot kell tennie a jövendő miniszterelnök személyére. Az elnök azt javasolhatja miniszterelnöknek, aki megfelelő parlamenti támogatást tud biztosítani a kormányzáshoz. Magyarországon egy ilyen ember van, a választásokon győztes Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor. Megkérdeztem elnök urat, hogy rendelkezik-e elég parlamenti támogatással a kormányzáshoz, igennel felelt. Megkérdeztem, hogy felkészült és hajlandó-e a kormányzásra, azt mondta, hogy ezt vállalja. Ennek alapján én az Országgyűlés alakuló ülésén Orbán Viktor urat fogom miniszterelnöknek jelölni.” A helyes forma tehát ennyi lenne: Sólyom Orbánt javasolja/jelöli.

Lesz majd még érdemi elemzés is, de ezt most gyorsan szerettem volna elmondani…


* Eddig két kivételt találtam, a hvg.hu-t (de ott csak a szövegben) és a hetivalasz.hu-t.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr781960105

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sólyom for president! 2010.04.28. 19:33:02

Ennek a pártharcoktól hangos országnak nem egy jóságos nagypapára van szüksége, hanem egy olyan emberre, aki az ország hosszú távú érdekeiért bármilyen pártérdekkel szemben képes kiállni. (Fotó: Gilicze Bálint) Pokorni Zoltán tegnap azzal lepte meg a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sárkányfő 2010.04.29. 10:41:14

@Letícia: van konkrétum, maga Orbán Viktor nyilatkozott így győzelme utáni első nemzetközi sajtótájékoztatón. Neked ez nem elég?

És Pokornit se cáfolták ezerrel, pedig ha a Fidesz cáfolni akarja egy tagjának hülyeségét, akkor gyorsan megteszi, lásd ingatlandós ürge, azonnal eltörölték a száját.

Szó sincs ködszurkálásról, bulvárról meg pláne nem.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.04.29. 10:52:19

@ó jaj: egy lelkes, győztes pártelnököt hallhattál Orbán Viktor személyében, és ebben az esetben, Pokorni azkiaz? Szóval ha majd a Parlament határozatával OV miniszterelnök lesz, és utána tesz ilyen kijelentéseket, akkor lehet majd értékelni. Mert lehet hogy akkor már nem ezt fogja mondani, és annak lesz súlya, nem most. Abszurd felvetés, de mi van ha még sem vállalja el a miniszterelnökséget vagy nem szavazzák meg? Elméleti a dolog, de nem lehetetlen, így ezért nem kell jelentőséget tulajdonítani a kijelentésnek.

CSENDES 2010.04.29. 10:52:57

@ó jaj: Ugyan mér!olvasd el az utolsó mondatot. (külön kiemelve) Lesz még elemzés, de most csak ennyire volt ideje.

sárkányfő 2010.04.29. 11:02:08

@Letícia: Leírhatod 100x is ugyanazt, attól még nem lesz igaz. Erőből nem lehet érvelni.
Orbán szavának a 2/3 birtokában már most sokkal, de sokkal nagyobb súlya van, mint pl. Bajnai Gordon hivatalban lévő miniszterlenökenk. Ezt ebben az országban rajtad kívül 10 millió ember tudja...

Meg az is életszerű, hogy 2 napja nemzetközi nyilvánosság előtt lealázza Simort Orbán, majd ha megválasztják közli hogy bárcsak maradna. Ugyan, ugyanazt fogja képviselni mint most. Kár üres formaságokba kapszkodni, hagyjuk már ezt, nagyon gyenge...

@CSENDES: A Simor ügy 2 napos, de legyen neked igazad, várom az új posztot.

panelburzsuj 2010.04.29. 11:03:35

@jjulie: @László56:

(Érdekes cikkeket örömmel megosztok, csak nem akarok túl sokat az aktuális poszttal konkurálni. Mégse illik a házigazdát folyton letromfolni, hogy "az semmi, ezt hallgassátok meg ..." :)

A szakpolitikák kifejtésének hátrányát-előnyét én pont abban a vetületben próbáltam értelmezni, amit @László56 felvetett: miért van még mindig kampányhangulat, ha már választás után vagyunk? És úgy látom, hogy hogy pontosan azért, mert a nagy támogatás - nagy változás ugyan tökéletesen igaz, csak fordítva nehezebben működik a dolog: a nagy változás minden szeletének részletes kibontásával nem is biztos, hogy nagy támogatást lehet szerezni.

A csapdából egyébként én sem látnék más stabil kiutat, mint az állampolgárok/választók edukálását, komoly felnőttszámba vételét. Az állampárti rendszer erőn felül egyenlősített (a versenyképesség rovására). Ha tartósan meg akar kapaszkodni a Magyarország nevezetű érdekközösség, akkor elkerülhetetlen az inga "visszalendülése" (a tudatos "egyenlőtlenítés"), de ez csak akkor működhet komoly társadalmi felfordulás nélkül, ha hiteles vezetők hiteles célokat tűznek ki, és a részeredmények nem cáfolják meg őket.

Az elmúlt húsz év ebben kudarctörténet: az inga visszalendült (privatizáció, munkanélküliség), de egyik eddigi kormányzat sem tudta/merte ennek a folyamatnak a vezénylését nyíltan felvállalni, egyik eddigi kormányzat sem volt képes a szavazatokon túlmenő, aktív és tartós társadalmi támogatást elérni. A magánkapitalizmust ugyanolyan gyámkodó, buksisimogató, szemforgató módon építjük, mint ahogy az "állami jólét" társadalmát építettük.

A "Jobbik-jelenség" magyarázatát én valahol itt keresném: a magukat (lássuk be: alappal) megcsaltnak érző rétegek meg akarják találni a "bűnöst", és bűnös-felmutatásban mesze a Jobbik a legbuzgóbb (és a leggátlástalanabb is: gusztus kérdése).

A Fidesz megkapta a kívánt támogatást, de belátható, hogy nem könnyű, és nem is hálás mutatvány előjönni a "nagy változás" szeleteinek részletes kibontásával. Különösen olyan elszánt üvöltőkórusok közé szorulva, mint a lefikázott Jobbik és az eldöngetett MSZP. (És az LMP is odamondogat azért ezt-azt, miközben folyamatosan együttműködési készséget nyilvánít ... )

Persze ezt eddig mindannyian tudjuk, vagy legalábbis érezzük. A nagy kérdés az, hogy a Fidesz milyen utat választ:

-nyers erővel lenyomja a békát

-vagy jól megmarketingeli, és trendi cuccként igyekszik lecsusszantani

-vagy komolyan a szemébe néz a "nemzetnek", és okosan elmagyarázza, hogy nem a gólya hozza a gyereket, és nem a Mikulás a GDP-t.

sárkányfő 2010.04.29. 11:04:56

@Letícia: ja, az általad is abszurdnak minősített felvetésed inkább nem minősítem, mert rendes vagyok. Főleg annak fügvényében, hogy tegnap hangos "igen"-t kiálltva már el is vállalta Orbán a miniszterelnökséget.

László56 2010.04.29. 11:05:14

@török gábor: A probléma szerintem ott van hogy a politika továbbra is folytatni akarja, a szakpolitika helyett az ideológiai politizálást. Mindezt annak ellenére hogy ez már hatvan éve mindig zsákutcába vezet.

Az ok talán arra vezethető vissza hogy e mögül prímán lehet folytatni az ország megosztását és avval az akadálymentes kirablását. Eddig Te, most Én alapon. Ha ezt a FIDESZ továbbra is praktizálni szeretné, akkor ne csodálkozzon senki a Jobbik további előretörésén. Annak ellenére hogy a FIDESZ nagyon sok jobbikos témát a sajátjávé tett és azzal nyert ilyen magasan, a kérdés marad: hogy mindez csak választási humbug volt vagy tesz is valamit.

A kormány lehetőségei nagyon is szoros korlátok közé van szorítva. Éppen ezért a kormányt adó pártnak minden realisztikus felvilágosító munkának örülnie kellene. A másképp gondolkodók ideológiai elítélése meg nem éppen a felvilágosítást szolgálja. Különösen ha még másképp gondolkodónak sem lehet nevezni valakit, csak azért mert magyaráz. Ezáltal mindenki aki a politikai elemzőket kategorizálni akarja csak azt mutatja meg hogy nem tud szabadulni a kommunista gondolkodás tanításától. Az országot csak az viszi előbbre, ki a másképp gondolkodókat nem uralni és ignorálni akarja, hanem sokrétűségként és vitapartnerként elismeri. Kinek evvel nehézsége van, annak a demokratikus gondolkodással is nehézsége van.

CSENDES 2010.04.29. 11:13:48

www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100429-kommunikacios-okokbol-hallgat-a-kormanynevsorrol-orban.html
Nos ez az igazán izgalmas. OV. magával viszi Varga M-t és Navrasics T-t. nem viszi magával a harmadik melnök helyettes jelöltet, Semjént. Reggel ugyanis rosszul viselkedett, amikior azt mondta, hogy ő 36 valódi kereszténydemokratában gondolja a frakciót (nem úgy mint OV.) Ezzel pedig kinyilvánította véleményem szerint, hogy nem kér a "kisgömböc effektusból", nem kér átülő fideszeseket a frakciójába. Hát valóban nem ostobák a kereszténydemokraták, s van még valami lehetősége, nem fog engedni szerintem.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.04.29. 11:25:32

@ó jaj: de értsd már meg, hogy valaki valakit lealáz, az etikai kategória, míg ha hivatalban miniszterelnök és leváltja, az jogi, és azt és annak következményeit lehet elemezni. De addig az etika az bulvár kategória...

Hangos igen Sólyomnak még nem keletkeztet jogot arra, hogy hivatalban tényleg ő lépjen. Mondhatja, hogy a fidesz Navracsicsot akarja vagy Kövért...:) Jó, nem húzlak, mivel "érzelmileg látod" a dolgot, de a jog az nem az érzelmekről szól.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.04.29. 11:29:24

@CSENDES: de valljuk is be, amíg nem miniszterelnök, minek is mondana bármit? Látom, tanult Bajnaitól...:) Ha Semjénnek meg eljárt idő előtt a szája, hát akkor fizesse meg az árát. Én ezt mondom.

CSENDES 2010.04.29. 11:35:19

@Letícia: Mert azt gondolod, hogy a korbács lecsap, s nem lesz miniszterelnök-helyettes??? Majd meglátjuk. Nem is ez a lényeg, hanem ha beengedi a fideszeseket, akkor mi a garancia, hogy a ciklus végére lesz még KDNP???

CSENDES 2010.04.29. 11:37:39

@CSENDES: Egyébként annyira látszik, hogy más mércével mérsz. Nem a KDNP-sek szivárogtatták ki a teljes kormánynévsort. S napokig nem KDNP-s képviselők nyilatkozgattak a kérdésekre. Ugyan már.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.29. 11:43:22

@pakesz:
@hebab:
Pont erről írtam, azért tájékozódik az elnök, hogy a parlament alakuló ülésén ne az legyen, hogy a relatív többséget megszerszerző, de parlamenti abszolút többséget felmutatni nem tudó embert javasolja miniszterelnöknek, hogy aztán blamázs, második nekifutás, közröhej legyen...

Még az ilyen egyértelmű eredménynél is kell beszélnie a listavezetővel. Tudniillik, közjogilag nincsen olyan, hogy miniszterelnök-jelölt. A pártoknak van listavezetője, de (bár úgy szokás), nem feltétlenül őt akarja a párt miniszterelnöknek. Orbán simán mondhatta volna Sólyomnak, hogy ő aztán nem akar kormányfő lenni, de itt a remek Kövér doktor, ő vállalná is, meg van is 263 remek képviselő a parlamentben, aki megszavazza. Blőd példa, persze, de jogilag rendben van, csak politikailag baromság.

[nev] (törölt) 2010.04.29. 11:45:28

@CSENDES:
semjént se ejtették a fejére. nyilván. a kereszténydemokrata "brand" elég erős ahhoz, hogy ez a formáció a parlamentben önálló politikia erővé váljon.

[nev] (törölt) 2010.04.29. 11:53:05

@Udo von Raumschiff:
itt a fő kérdés az, hogy ehhez miért kell az elnöki palotában ez a hacacáré. mert ez az képzetet kelti, mintha a miniszterelnök a köztársasági elnöknek volna felelős, és nem a parlamentnek. török gábor is ezt kifogásolja. csak szerinte a sajtó a felelős, mert a "felkérés" szót használták a "jelölés" helyett. és ez az érvelés a vicc kategóriájába esik. az elnöki palota intézménye, és az elnök autokrata személyisége (szereti maga körül a protokolláris felhajtást) okozza ezt a problémát. és nem a sajtó.

[nev] (törölt) 2010.04.29. 12:06:39

@[nev]:
hozzáteszem, az természetes, hogy a politkusai vezetők többségében ilyen fazonok.

szerintem a magyar közjogi rendszerben nincs szükség államelnökre. az országgyűlést összehívhajta majdnem azt mondom akárki. lehetne a legidősebb megválaszott képviselő. a korelnök. ha többen vannak, akkor megegyeznek, ha nem tudnak megegyezni, akkor sorsolnak. ha az országgyűlést mégsem hívja össze, akkor az alkotmány által rögzített határnapon az országgyűlés magától összeül. ennyi is elég volna. sőt az is, ha az alkotmány mondaná meg, hogy hányadik napon van a parlement alakuló ülése. de oké. legyen egy idős, tekintélyes bácsi, vagy néni, aki összehívja. és neki járjon ki az a tisztelet, hogy az első ülést vezetheti. egyáltalán nem vagyok a korelnök intézménye ellen.

az államelnököt fölöslegesen tartom, ha van miniszterelnök, és annak van helyettese. meg szerintem az országban az emberek többsége így van ezzel. minek oda egy udvari bohóc.

török gábor 2010.04.29. 12:07:39

@[nev]: bocsánat, de az első mondatot soha nem mondtam/írtam. pont azt szeretem a Magyar Narancsban, hogy ilyen kérdésekkel is alaposan foglalkozik.

török gábor 2010.04.29. 12:08:35

@ó jaj: ha a nap nem 24 órából állna...

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.04.29. 12:11:28

@CSENDES: garancia nincs semmire, csak a halál biztos, mint tudjuk!:) Én úgy vélem, tán a fidesz pártelnökével kellene Zsótinak először beszélnie, ahogyantovábbról és nem fontoskodni egy-két újságírónak. És talán előtte kellett volna ezt letárgyalni, vagy leírni, mi lesz akkor, ha győznek. Nagy meglepetés ugyanis nem lehetett, még az arányban sem.

panelburzsuj 2010.04.29. 12:20:23

@Letícia:

Na most rittyentettem egy szélesívűt a tegnapi bolhászkodás mellé. Átlagold, plíz ... :)

Diocles 2010.04.29. 12:23:01

@török gábor:

"ezúttal azoktól a valóban felkészült kollégáktól, akik a Nemzetbiztonsági Hivatalnak is segítettek korábban a tisztánlátásban."

váááá, mekkora oldalvágás, látom "kedvelik" egymást Somogyi kollegával :-)

egyébként valóban megérne egy misét, h ezek a PC-s pancserek, akiknek tevékenységét legjobban az MDF hosszú és szánalmas haldoklása jellemzi, miként tudtak ilyen magasra felkapaszkodni (irodák Dubajban, a Balkán-országokban), mitől van ezekre ekkora igény ott, amikor Magyarországon a PC-s elemzések a közröhej tárgyai.
gondolom az egész PC valami fedőszerv lehet.

jjulie 2010.04.29. 12:30:08

@László56:

"Globálisan gondolkozni és lokálisan cselekedni."

(ezt a mondatot keresem már egy jó ideje )

kopogtató 2010.04.29. 12:36:46

offtopic: tudja valaki, hány szavazókör volt, amiben nem a Fidesz nyert?

Ordnassac 2010.04.29. 12:40:16

@CSENDES: azt is kijelentette Semjén, hogy több politicétől is érkezett megkeresés, hogy átülnének hozzájuk. Erről meg majd döntenek. Ugyanez volt négy éve. Úgy egyáltalán nem biztos, hogy Semjén "nem kér" belőlük.

kopogtató 2010.04.29. 12:44:19

@Letícia: azt kérdeztem, melyikben nem, de összesen 11000 szavazókör van kb., nem tudom ki bogarászta végig ezeket, Pesten tuti van pár100, ahol a szocik nyertek, de országos szám érdekelne:)

CSENDES 2010.04.29. 12:44:55

@Ordnassac: Persze, de az is ténykérdés, hogy a riporter kérdésére válaszolva háromszor erősítette meg, hogy ő mit akar. Ez pedig számomra egyértelmű volt. Mondhatnám, hogy azt sugallta, márpedig én nem akarom őket. Ez ilyen egyszerű. persze én egyszerű ember vagyok, de én így értettem.

CSENDES 2010.04.29. 12:45:27

@CSENDES: fel is kaptam a fejemet.

sárkányfő 2010.04.29. 12:46:20

@török gábor:
:)
Ez a 24 néha nekem is kevés...

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.29. 12:46:45

@[nev]:
A „haccacáré” azért kell, mert a 2. forduló és a parlament alakuló ülése között több hét telhet el. A köztársaság elnökének dolga megbizonyosodni arról, hogy van parlamenti többségi támogatással bíró, és a miniszterelnökséget vállaló személy, akit az alakuló ülésen kormányalapítással megbízhat az új parlament. Az esetleges koalíciós kavarások, sajtósejtetések, kiszivárogtatások és dezinformációk végére tesz pontot azzal, hogy ezt a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt teszi. Felszáll a fehér füst, a kedélyek megnyugodhatnak, a politikai helyzet stabil.

Sólyom korrektül fogalmaz, korrektül jár el. TG korrektül fogalmaz. Te viszont inkorrektül fogalmazol:
„...ez az képzetet kelti, mintha a miniszterelnök a köztársasági elnöknek volna felelős, és nem a parlamentnek.”

Sólyomnak egyetlen megnyilvánulása sem kelt ilyen képzetet, TG épp arról ír, hogy az államfő milyen kínosan ügyel arra, hogy a látszatát is elkerülje az ilyesminek.
Csak a fogalmatlan sajtómunkások már nem figyelnek, talán nem is értik a különbséget a közjogilag igencsak eltérő jelentésű kifejezések között.

Diocles 2010.04.29. 12:47:06

@CSENDES:

hm, nem hiszem, h Semjén véleménye különösebben számítana...

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.04.29. 12:49:38

@kopogtató: jaj bocsi, én is észrevettem. (Azt hiszem befejezem a félig meló, félig blogolvasást...:() Az itteni korábbi posztoknál láthatsz ábrát, táblázatot, de az Index honlapján is vannak adatok.

Szép további napot!:)

Ordnassac 2010.04.29. 12:50:49

@CSENDES: csak azt mondta, hogy az a 36 ember biztos, hogy KDNP-s lesz. Azt nem zárta ki, hogy lehetnek többen is. Négy éve pl. Hoffmann Rózsa igazolt át így a KDNP-be.

CSENDES 2010.04.29. 12:51:12

@Diocles: Hogy ki lesz a KDNP frakcióban? Úgy érted? Merthogy Harrach lesz a frakcióvezető?

CSENDES 2010.04.29. 12:51:58

@Ordnassac: Nem tudom, Te melyik műsort nézted.

Ordnassac 2010.04.29. 12:55:35

@CSENDES: "A KDNP parlamenti frakciójának várható létszámáról Semjén Zsolt azt mondta, hogy a 36 KDNP által jelölt, Fidesz-KDNP színeiben mandátumot szerzett képviselővel számol, de fideszes politikusok részéről történt már megkeresés, hogy átülnének a kereszténydemokrata képviselőcsoportba."

Ebből számomra nem derül ki, hogy kizárja azt, hogy többen legyenek 36-nál. A 36 személy meg hivatalosan is KDNP-jelölt volt (lásd a párt különböző listáit), így elég valószínűtlen, hogy a Fideszbe mennének.

CSENDES 2010.04.29. 12:58:30

@Ordnassac: Ezt most miből idézted? Én a TV2-t néztem és nem az Index összefoglalóját vágtam ide be.

Diocles 2010.04.29. 12:59:06

@Ordnassac:

szerintem mondjuk célszerű volna meghagyni negyediknek a KDNP-frakciót, h a szoci és jobbikos felszólalásra még tudjon reagálni az egyik kormánypárti frakció.

bár az is csábító, h a KDNP-frakció legyen nagyobb, mint a szoci.

Ordnassac 2010.04.29. 13:00:36

Index.hu: "A KDNP parlamenti frakciójának várható létszámáról Semjén Zsolt azt mondta, hogy a 36 KDNP által jelölt, Fidesz-KDNP színeiben mandátumot szerzett képviselővel számol, de fideszes politikusok részéről történt már megkeresés, hogy átülnének a kereszténydemokrata képviselőcsoportba."

Link: index.hu/belfold/2010/04/29/semjan_zsolt_pironkodva_vall_posztjarol/

Pontosan ugyanaz a szöveg, ugyanis átvették az MTI anyagát. ;-)

CSENDES 2010.04.29. 13:01:25

@CSENDES: csak arra utalok, hogy ezt többször is megkérdezte a "nemtom" milyen (Demcsák?)Zsuzsa, mert a Pokorni pár nappal ezelőtt ezt szivárogtatta, tehát hogy szeretnék, ha az MSZP-nél és a Jobbiknál erősebbé tehetnék a KDNP ("bajusz" alatti mosoly) 40 fő alatti frakcióját erősíte3ni.

kalapácstollú 2010.04.29. 13:04:27

"154. Felkérte-e Sólyom Orbánt?"

Nem ez a kérdés! hanem, hogy felkéri-e Orbán Sólyomot!

CSENDES 2010.04.29. 13:04:34

@CSENDES: Erre mondta Semjén háromszor is, hogy ő a 36 fővel gondolkodik. De az MTI-t és a többit sem érdekelte, hogy miért mondta el háromszor. Persze azt is mondta, hogy majd még egyeztetnek a Fidesz frakcióvezetővel. Na és? Nem amit mondott, hanem ahogyan.

Ordnassac 2010.04.29. 13:04:56

@CSENDES: Fidesz 2-frakció nem lesz, az biztos. Gyanítom, hogy nem 50-en akarnak átjelentkezni, hanem mondjuk pár kettős tag (4-5 ember).

CSENDES 2010.04.29. 13:09:27

@Ordnassac: Persze hogy nem. Ha az MSZP-nél erősebbet akarnak, akkor az 36+annyi fő, amennyivel 60 fő összehozható. Vagy nem? nem a Jobbik+MSZPt-t mondta Pokorni, hanem azt hogy ennél is és annál is. De miért is fontos, hogy erősítsék ????

CSENDES 2010.04.29. 13:10:10

@CSENDES: Már-már szívügye a FIDESZ-nek

jjulie 2010.04.29. 13:14:58

@CSENDES:

milyen gyakorlati előnye van a mszp-nél nagyobb kdnp frakciónak? (a marketingen kívül)?

Ordnassac 2010.04.29. 13:15:53

@CSENDES: több felszólalási lehetőség, több műsoridő a tévékben, a Jobbik lehetséges megfosztása egy ogy-alelnöki pozíciótól, könnyebben működtethető frakciók. Egy 227 fős mamutfrakciót azért elég nehéz működtetni.

CSENDES 2010.04.29. 13:18:47

@jjulie: Remek ez volt az én kérdésem is, hiszen 26 volt azt hiszem a 2006-2010. Én nem azt látom benne. De lehet, hogy túlságosan gyanakvó vagyok. Bár nem feltétlenül alaptalanul.
OV úgy politizál mint egy sakkozó. Bármikor, bármit beáldoz. És ha úgy látja nincs már szükség rá a szövetségest is.

CSENDES 2010.04.29. 13:22:38

@Ordnassac: No most mondtál ellent anak a kijelentésednek, hogy 3-4 főt max. Azzal pedig nem lesz könnyebb a mamutfrakció működése. Ha viszont 20-30 fő átmozdul, gyakorlatilag megszűnik a KDNP frakció önállósága. Nem hiszem, hogy a FIDESZ azon működne, hogy a KDNP-nek nagyobb legyen a nézettsége a TV-ben, stb. Ezt már a választásokkor kellett volna elkezdeni, de ugye "csak a FIDESZ"

Ordnassac 2010.04.29. 13:26:31

Azt tudja valaki, hogy OV ma mikor jelenti be a kormánynévsor egy részét?

Ordnassac 2010.04.29. 13:27:51

@CSENDES: nem is mondtam, hogy ez lesz a cél. Csak mondtam egy-két gyakorlati példát, hogy mire lenne jó a dolog, azt nem, hogy ez is lesz. Mert nem lesz. Egyik fél sem akarja igazából.

panelburzsuj 2010.04.29. 13:32:18

@Ordnassac:

Tudtommal 16 órakor.

(Valahogy úgy szól a szöveg, hogy akkor KEZDI sorolni. Na most vagy mégis mamutkormány lesz, vagy minden napra egy tojás ... :)

Ordnassac 2010.04.29. 13:34:20

@panelburzsuj: ha az összes államtitkárt beveszi, akkor lehet az még hosszú...

CSENDES 2010.04.29. 13:37:17

@panelburzsuj: Belekezd, majd azt mondja " no, most belekezdtem." Az új miniszterelnöki szóvivő (Szíjjártó) átveszi a szót, és azt mondja. Vége.

Ordnassac 2010.04.29. 13:38:15

A Heti Válasz "listája":

hetivalasz.hu/itthon/ime-az-orban-kormany-28970 <--- ahogy elnézem több helyen a "parlamenti államtitkár" vagy az államtitkár lesz a minisztérium igazi vezetője...

Diocles 2010.04.29. 13:46:53

érdekes lesz majd a bizottságok elosztása.

Szerintem a Fidesznek két dologra kellene figyelnie nagyon:

- Kovács Laci bácsi ne lehessen külügyi elnök, ha ugyanis az lenne, akkor a legütőképesebb szoci politikusként nagyon vesélyes volna a kormányra. Szóval bárki legyen, csak ne ő.

- a Jobbik és az LMP is kapjon P-i alelnöki helyeket, ezzel a Fidesz felhozni őket a szocik szintjére. Sőt, én a Fidesz helyében az LMP-t kifejezetten megfuttatnám, ugyanannyi helyet adnék neki, mint a többi ellenzéki pártnak.

panelburzsuj 2010.04.29. 13:57:43

@Ordnassac:

Cséfalvay Zoltán (gazdasági stratégia)

Cséfalvay 1999:

Helyünk a nap alatt - "Kézműves Magyarország?"

Helyünk a nap alatt - Budapest Kelet-Közép-Európa centruma?

(Több helyünk-kezdetű fejezet nincs a könyvben: az első a világgazdasági trendek füzér zárófejezete, a második az urbanizációs irányok összefoglalása.)

Terniak 2010.04.29. 14:02:02

@Ordnassac:

Egyelőre még nem tudom eldönteni, hogyan alakulnak majd az erőcentrumok. Nem világos az sem, hogy a jelző nélküli államtitkár a mostani szakállamtitkár helyett lesz. Nem néztem mostanában híreket, lehet erről tudni?

Ha ez az "államtitkár" a szakállamtitkárnak vagy a helyettes államtitkárnak felel meg, kissé kevesen lesznek. Valahol még nekem hiányzik egy szint a szakmai és politikai szint között (értsd főosztályvezető és "államtitkár" között.)

Érdeklődéssel várom mi lesz a Ksztv.-vel, hallani olyat hogy kilövik az egészet, de módosítani biztos fogják. Jut eszembe, nem úgy volt hogy egy-két törvényjavaslatot már április 26-án benyújtanak? Az mkogy.hu szerint még mindig csak Mécs képviselő alkotmánymódosítása van benn újként az "a" bető elhagyásáról...

Yasashi Tanuki 2010.04.29. 14:10:44

Volt olyan időszak amikor maga köztársasági elnök se volt tisztában a saját szerepével.
Göncz Árpád elnöksége idején elkelt volna egy okos politológus aki elmagyarázza Árpi bácsinak és a médiának, hogy a TV elnökök kinevezését nincs joga megfontolni lelkiismereti okokból sem. Talán másként alakult volna a helyzet egy kormánybarát médiával. Akkoriban az ország Árpi bácsiját pont Sólyom László próbálta jobb belátásra bírni - mindhiába.

Ordnassac 2010.04.29. 14:28:32

@Wlassich: ahogy elnézem a csúcsminiszter egy újabb szint bevezetése. A parlamenti államtitkár gyakorlatilag a korábbi politikai államtitkár szerepét viszi tovább, azaz helyettesíti a minisztert az OGY-ban. A szimpla államtitkár a csúcsminisztériumokban az egyes nagyterületekért lesz felelős (kvázi alminiszterek, mivel korábbi miniszteriális szintű egységeket fognak vezetni). A nem csúcsminisztériumban pedig a szakmai vezető lesz. Emellett az apparátus vezetését a közig. államtitkár fogja vinni. A szakállamtitkár helyét visszaveszi a helyettes államtitkár. Az lesz még érdekes, hogy a szimpla államtitkárokat lehet-e majd interpellálni az OGY-ban.

objekt 2010.04.29. 14:36:54

Akkor most megint egy kis offolásra kényszerülök. Igaz, ha jól meggondolom javarészt eddig is azt csináltam.:-)

Az előbb úton voltam és mit hallok a rádióban?
Bemutatták az XY (nem emléxem) fotóművész által készített, Orbán Viktor korteskedését és kampánykörútját bemutató fotóalbumot.

A történelem tényleg ismétli önmagát?

Sokszor leírtam, én személy szerint nagyon kedvelem ezt a Viktor gyereket, de…

Biztos, hogy emlékeztetni kell az országot a rossz dolgokra, a túlzásokra is abból a négy évből? (Pl. a miniszterelnöki utakat megfilmesítő Ezüsthajó Kft. – re.) Én nem tudom ki felel ezért a Fideszből, de én ingyen is elmondtam volna nekik, ha megkérdeznének: mindenre volt most szükség, csak fotóalbum bemutatóra nem. Tudomásul kell venni, hogy az ország egy jó része, minimum a harmadik harmad, (de inkább többen) nem vevő az ilyesmire. Feltétlenül meg kell erősíteni az Orbán király legendát?
Ez itt egy relatíve normális, kiegyensúlyozott közösség, tájékozott emberekkel. Mégis minden negyedik poszt hozzászólásaiban olvasni lehet a koronaúsztatásról. Szerénység, szerénység, szerénység! Fotóalbumot, pedig otthon vagy baráti körben tessék terjeszteni.

Terniak 2010.04.29. 14:43:35

@Ordnassac:

Ha az "államtitkár" a "kisminiszter", a közigazgatási államtitkár neki felel, neki referál vagy a csúcsminiszternek?

Ez a logika kissé megtörik, mert pl. a KIM ez alapján csúcsminisztérium vagy nem? Ott külön államtitkárt kap a kommunikáció. Az igazságügynél érthető, de erre a területre minek? Az NGFM-ben pedig csak egy államtitkár lesz a gazdasági stratégiára? Az elég nagy terület...

Terniak 2010.04.29. 14:47:40

@Ordnassac:

Ha ehhez még hozzájönnek a helyettes államtitkárok, a karcsúsítás nem lesz nagyon tetten érhető. Én híve vagyok a kevesebb minisztériumnak, Franciaországban van egy mondás, miszerint a miniszterek ideális létszáma 6, de tíznél soha nem lett több, mert ennél több munkáját a vezető nem tudja koordinálni (persze, ezt soha nem tartották be, de elméletben szép).

Az én véleményem, hogy akárhogy játszunk a számokkal, a feladatok mennyisége nem fog csökkenni, sőt...Irányítási szempontból lehetnek majd hatásköri összezörrenések az egyes államtitkárok között.

szöllősi 2010.04.29. 15:13:33

@Wlassich:
Ez egyelőre ködszurkálás, majd 4 után érdemes folytatni.

[nev] (törölt) 2010.04.29. 15:14:14

@Yasashi Tanuki:
ebben az esetben vajon mi szükség van köztársasági elnökre. a miniszterelnök macskája is elláthatná kézjegyével a kinevezést. az sem mérlegelne. az alkotmányos berendezkedés egyes fejezeteit kissé abszurdra sikerült megírni.

Ordnassac 2010.04.29. 15:15:16

@Wlassich: szerintem lesz több is a Matolcsy-féle minisztériumban, Naszvadi György pl. hiányzik a HV listájáról, aki a hírek szerint a költségvetési területet viszi majd.

Terniak 2010.04.29. 15:15:52

@szöllősi dr: van benne valami... de lehet inkább a törvényjavaslat benyújtását kellene bevárni...

Ordnassac 2010.04.29. 15:19:22

index.hu/belfold/2010/valasztas/vona_gabor_vezeti_a_jobbik_frakciojat/ <--- hogy ez engem miért nem lep meg? Miért jutott hirtelen Csurka és Torgyán róla az eszembe?

panelburzsuj 2010.04.29. 15:31:37

@Ordnassac:

Miért hirtelen jutott eszedbe? :)

(Eddig kétségek gyötörtek, hogy tényleg hasonlítanak-e?)

Ordnassac 2010.04.29. 15:35:10

@panelburzsuj: a cikk hatására hirtelen, a gyanú már egy ideje megvan. ;-)

objekt 2010.04.29. 15:36:47

@panelburzsuj: Csak is! :-) Persze, én azért írom, hátha eljut valakihez és még időben változtatnak. Nagyon utálnék szégyenkezni miattuk...

Yasashi Tanuki 2010.04.29. 15:37:04

@[nev]: Sólyom megmutatta, hogy vannak területek ahol igenis van mozgástere a köztársasági elnöknek, ahol nem volt hatásköre ott csak jelezte a kormányfőnek, hogy ha szerinte kifogásolható volt az eljárása.
Gönczöt nem érdekelte a hatásköre kvázi a munkaköri leírása, csak simán megcsinálta ami az SZDSZ-nek éppen érdekében állt, és az akkori sajtó ezt kritikátlanul támogatta, anélkül, hogy utánanéztek volna, hogy mik az elnök tényleges jogkörei.

Diocles 2010.04.29. 15:37:44

ez azért ciki az MSZP-elnökségnek :)

"Vadai Ágnes azt szerette volna a választások második fordulójának másnapján, hogy az MSZP elnöksége ne csak felajánlja lemondását, hanem mondjon le, mégpedig azonnali hatállyal.
Lemondott az MSZP-ben betöltött elnökségi tagságáról Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár. A szocialista politikus a lemondásáról szóló levelet már eljuttatta Lendvai Ildikó pártelnöknek. Döntését azzal indokolta, hogy már a parlamenti választások második fordulójának napján tartott elnökségi ülésen sem értett egyet azzal, hogy a testület felajánlja lemondását a kongresszusnak, ő ugyanis az azonnali lemondás mellett érvelt."

A hvg-n is van egy baromi jó elemzés a szocikról, Sebők János tollából.
Összefoglalva: a régiek stabilizálják őszig a pozijukat Mesterházy háta mögé bújva, de ősszel jön egy sokkal nagyobb verés, és minden újra megnyilik, hevesebb indulatokkal.

Őszintén szólva nem értem mit esznek ezen a Mesterházyn (ill. értem, azt, h stróman), ez a Mesterházy ugyanis se a fiatalokat, se az öreg szocikat nem vonzza.
Az önkormin akkora zakót fog kapni, ami ma még elképzelhetetlen.

Ordnassac 2010.04.29. 15:47:13

@Diocles: kötve hiszem, hogy MA indulni fog ősszel az önkó választáson, így zakót sem kaphat. ;-)

panelburzsuj 2010.04.29. 15:48:51

@objekt:

Hát ...

Pont ezt olvastam most:

"Ha van bűne a magyar politikai osztálynak, elsősorban a Fidesznek, az az, hogy erkölcsi kérdéssé, a jó és rossz harcává silányította és hazudta a politikai alternatívák, programok közti választást."

Kerék-Bárczy itt:

nol.hu/velemeny/20100429-cezura

Ordnassac 2010.04.29. 15:55:10

@panelburzsuj: hát KBSz-től ez egészen viccesen hangzik, miközben ők párton belül ugyanezt játszották le...

Diocles 2010.04.29. 15:55:39

@Ordnassac:

de a zakót az ő nevéhez fogják kötni, ő lesz kénytelen kampányolni Horváth Csabika mellett Budapesten, aki nyakig ül már a BKV-botrányban, szóval ideális támadási felület ad az ellenfeleinek.

a Fidesz ráadásul vizsgálóbizottságot akar majd a BKV-ról, gondolom ezerszer berendelik oda majd Horváth Csabát és Hagyót a kampányidőszakban :-)

Ordnassac 2010.04.29. 15:57:17

@Diocles: lehet, hogy a jó hír az lesz, hogy nem ő indul? :-P

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.04.29. 15:59:49

@www.BiSzex.hu: "2/3 apám. ez a szám az ORSZÁG FELKÉRÉSE"

Valójában az ORSZÁG 1/3-ának a felkérése (fiacskám:)
- egy másik 1/3 (35,62%) HALLGATÓLAGOS tűrésével.

((gykv. a 64,38%-os részvétel 52,73%-ával nyert a FIDESZ-KDNP, ami kerekítve 34%))

panelburzsuj 2010.04.29. 16:03:48

@Ordnassac:

Az "ugyanezt" nem egészen világos előttem: annyit tudok, hogy sokakat brutálisan kirugdostak, de nekem úgy tűnt, hogy alapvetően két nagyon világos ok miatt. Az egyik a Bokros/program és a szadesz elleni berzenkedés/uszítás, a másik a Fidesz felé sandítgatás. Arra nem emlékszem, hogy az "elhajlókat" újra meg újra módszeresen "gonoszaknak" vagy "erkölcstelennek" állították volna be.

Persze lehet, hogy mégiscak volt szisztematikus mószerolás, de akkor kérek az emlékezetem frissítéséhez némi írott kapaszkodót ... :)

Ordnassac 2010.04.29. 16:19:14

@panelburzsuj: gyakorlatilag aki egy rossz szót szólt, fél órán belül repült a vége felé. Lásd Lévai Zoltánt, az MDF volt budapesti elnökét. Most meg ugyanazt mondják (hülyeség volt összeállni az SZDSZ-szel és Somogyival). Azért egy kizárást nem fél óra alatt szoktak lerendezni.

Alternatívák közötti választás: az MDF szűk vezetése eldöntötte, hogy mi az irány, igaz, hogy a párt fele nem értett egyet vele, de hát a párt = DI és köre. Lehetőségek közötti választás? Nem igazán. Aki meg azt mondta, hogy emberek, ez nem fog menni, rövid határidő tűzésével kilőtték a pártból.

Közben megy Orbán sajtótájékoztatója.

Ordnassac 2010.04.29. 16:23:06

Varga Mihály mint államtitkár??? Nocsak. Navra meg mineln-helyettes.

Ordnassac 2010.04.29. 16:35:42

Hétfőn kiderül a névsor maradék része.

CSENDES 2010.04.29. 16:48:19

@Ordnassac: Időközben, mert úton voltam (minden nap 1,5 óra oda és vissza) hallottam, hogy a gépezet beindult. Jobbikos gárdisták ellen emelnek vádat. Lecsaptak újabb, hivatalával visszaélő közalkalmazottra.
Hétfőn kiderül a névsor maradék része? Amit a miniszterelnök szóvivője fog interpretálni?

Ordnassac 2010.04.29. 16:50:42

@CSENDES: állítólag OV is ott lesz.

panelburzsuj 2010.04.29. 16:56:13

@Ordnassac:

A kérdés továbbra is az, hogy azzal magyarázták-e Ibolyáék a kirugdosást, hogy az elbocsátottak "züllöttek", "romlottak", "a vérükben van a kártevő hajlam", "javíthatlanok"?

(Ezt a kérdésemet nyugodtan tekintsd költőinek, ha nem erre akarsz válaszolni, hanem azt bizonygatni, hogy a MDF-tagok nem nagyon válogathattak ... :)

Ordnassac 2010.04.29. 16:58:15

@panelburzsuj: erre majd visszatérek, csak el kell rohanjak.

@mindenki: Féloff kérdés: ezek szerint Semjén nem lesz miniszterelnök-helyettes?

jjulie 2010.04.29. 17:08:56

@Ordnassac:

hát ez hatalmas változás: a navra lesz a főember, a szijjártó meg a szócső, tényleg nagy változás, megérte izgulni, alig van már körmöm

cambridge.on 2010.04.29. 17:37:45

index.hu/bulvar/2010/04/29/agyonvertek_nappal_egy_hajlektalant_nem_segitett_senki/
Gondolom sokan olvasták ezt a hírt.
Szinte mindennapos esetek közé sorolható. Számtalan esetben történik támadás védtelen, főleg öreg emberek sérelmére.
Ami kiverte a biztosítékot, a tény, hogy fényes nappal több szemtanú szeme láttára történt.

Vérlázító a rendőrség cinikussága, a sértett (időközben elhunyt) nem tett feljelentést, ezért az élkövetőknek semmitől sem kell tartaniuk!
Éljen a magyar joggyakorlat!

Mikor fog a Charta tüntetést szervezni, az erőszak ellen?

Van-e még valakiben kétség, ugyan miért erősödött meg a Jobbik?
Ez az apropója amiért itt említem meg ezt a hírt.

hoplita 2010.04.29. 19:09:28

@cambridge.on:
És van-e szemernyi kétséged afelől, hogy tovább fog...?
Mert ha kommunikációval, meg dumával, ígéretekkel meg lehetne az ilyet fékezni, akkor már a világ legbiztonságosabb országa lennénk.
De nem lehet és olyannyira a lovak közé van dobva a gyeplő, hogy az elképesztő...
Ellenpontként viszont a gyanútlan médiafogyasztó értesülhet a legújabb, súlyos gárdamellény viselési bűncselekményekről..
És sokan itt is csodálkoznak, hogy az emberek talpa is ökölbe szorul a tehetetlen dühtől...:(
Most cinikus leszek.....nekünk ez kell. Úgy, mint éhezőnek egy falás kenyér...politikailag ez hoz, de máskülönben kétségbeejtő.
Sajnos....

brazileiro 2010.04.30. 03:54:10

@László56:

Kedves László,

élvezettel olvastam a kioktatást, amit tőled kaptam, nagyon jól szórakoztam. Biztos, hogy sokkal jobban éreztem magam tőle, mint TG attól, hogy ennyire fényesre nyaltad a hátsóját...

Mindazonáltal a legközelebbi kioktatás közben talán nem árt ügyelni arra is, hogy mondjál valamit. Ez most elmaradt. Egyetlen érdemi hozzászólásként azt konstatálhatjuk részedről, hogy nem a köztársasági elnök dönt a miniszterelnökről.

Köszönjük Emese, akarom mondani László, csak ezt senki nem állította. A döntési pozíció (a jelölési folyamatban) ugyanis nem ezt jelenti.

Ezt leszámítva csak a hetvenes-nyolcvanas évek nyelvén megírt ledorongálást látok. Kedvenc bekezdésem tőled ez: "Írsz a média feladatáról is és közben elfelejted hogy a „közjogi pontosság” hiánya a médiában olyan végzetes fogalomzavarokhoz is vezethet, mint amilyet éppen te a hozzászólásodban felmutattál. Ez viszont ellentmondana a média népművelési feladatainak is. Mert hogy a médiának ilyen feladata is van az kétségtelen."

Tehát elfelejtettem, hogy fogalomzavarban szenvedek. Sebaj, most megjegyeztem! Ami pedig a média népművelési feladatait illeti: Aczél György bizonyára melegen üdvözöl ezekért a sorokért a túlvilágról!

Ui: ami pedig a média népművelési feladatait illeti, Aczél György bizonyára melegen üdvözöl ezért a gondolatmenetért a túlvilágról.

brazileiro 2010.04.30. 03:57:05

@brazileiro:

Bocs a duplán bennmaradt utolsó mondatért.

brazileiro 2010.04.30. 03:58:14

@brazileiro:

Bocs a duplán bennmaradt utolsó mondatért.

brazileiro 2010.04.30. 04:34:13

@Ordnassac:

egyetértek veled. Pont azt akartam írni, amit te: "A felkérésnek ugyanis semmilyen következménye nincs. Felkérni amúgy is táncra szoktak valakit. A javasolás/jelölés azonban már következményekkel járó aktus, amikor ezt benyújtja majd az OGY alakuló ülésén."

Ezt írtam én is: "a felkérés, szerintem, a magyar nyelvben kevesebbet jelent, mint a jelölés."

Ezek szerint már ketten nem értünk egyet TG-vel, aki szerint Sólyom nem felkérte Orbánt CSAK jelölte...