Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
17:33

Egy korábbi bejegyzés kapcsán valaki évődve felvetette: milyen kár, hogy Gyurcsány Ferenc nem politológusnak "született". Látom, hogy mostanában sokan előszeretettel köszörülik a nyelvüket a szakmánkon, ezúttal mégis azt kell mondanom, hogy van némi igazság ebben a sajátos óhajban. Ha ugyanis a volt kormányfő röpiratát egy elkötelezett baloldali elemző vagy publicista véleményeként olvasnám, számos pontján akár egyet is érthetnék vele; de a politikai véleménykülönbség ellenére is minden kétséget kizáróan színvonalas, felkészült szerző írásának gondolnám. Gyurcsány 32 pontját tanulmányozva mégsem ezek jutottak először az eszembe, és egy idő után be kellett látnom, hogy ezért nem a hosszú szöveg a felelős: itt ugyanis nem az íróval, hanem a politikussal van a baj.

(Fotó: mszp.hu)

A röpirat átgondolt, alapvetően még koherensnek is nevezhető értékelés. Szerzője jól ír, lendületesen, meggyőzően. Nem fél a kényes kérdésektől, időnként tabukat döntöget, máskor bátran támad, néha még önkritikája is van. De bármiről is ír, az elmúlt éveket nem alvó üzemmódban töltő olvasóban mindig megjelenik annak a politikusnak a képe, aki a magyar politikában ugyanekkora lelkesedéssel és szenvedéllyel küzdött már szinte mindenért és annak ellenkezőjéért is. A kis lépések politikájáért, a megszorítások szükségtelenségéért, a megszorítások elkerülhetetlenségéért, a reformok fontosságáért, a bársonyos reformokért – néhány példa, amelyek mind ugyanannak a politikusnak voltak az egyetlen és megkerülhetetlen céjai.

A volt kormányfő láthatóan valóban nem adja fel. Írásának politikai terve és következménye van. Gyurcsány részt kíván venni a múlt (politikai) értékelésében és az MSZP jövőjének meghatározásában egyaránt. Biztos vagyok abban, hogy nem is dolgozott hiába: a röpiratot nagyon sok baloldali szavazó egyöntetű helyesléssel olvassa majd. Azt is jól ismerte fel, hogy az MSZP vezetésével szembeni belső elégedetlenség élére állva még jobb induló pozícióba kerülhet; nem véletlen, hogy a dolgozat legtöbb erős kifejezése éppen a pártelit kapcsán fogalmazódik meg. Gyurcsány legnagyobb riválisai ugyanis itt vannak – írnám, ha nem lenne egy ennél is komolyabb ellenfele: saját maga és saját politikusi múltja. A szerző ért ebből valamit, talán többet is, mint amit elárul. Gyurcsány „politikai hiteleségében megsebzett kormány”-ról, „elfogyott hitelünk”-ről ír, s azt is jól látja, hogy „politikai hitelünk addigra annyira megrendült, hogy elfogyott az a bizalom, ami kell minden ilyen változás mögé”. A többes szám azonban lehetne egyes is: Gyurcsány Ferenc 2006 után egy politikus számára a legfontosabbat, a hitelességét vesztette el, s ha ezt a jövőben nem szerzi valahogy vissza, a legszebben megírt elemzései is alapvetően ilyenek, azaz hiteltelenek maradnak.

S hogy végül egy igazán vitathatatlan, ámde lényegtelen mondattal zárjak: 2004-ben nem májusban volt az európai parlamenti választás, miként a szerző írja, hanem júniusban.

x x x

A Ma Reggelben:   

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr331979505

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ferenc Godunov 2010.05.07. 13:00:36

Az általam elolvasásra ajánlott cikkeket már egy jó ideje az oldalsávban emelem ki a Facebook segítségével, de most nem tudom megállni, hogy ne idézzek hosszabban Koltai Tamás írásából (amit persze egészben is érdemes elolvasni) az ötletessége és a stí...

Trackback: Kibaszott jó röpirat a modern baloldalról 2010.05.07. 02:09:56

Tévedett, aki azt hitte, Gyurcsány feladta. Itt bizony egy próféta van, aki nem adja fel, és prédikálni fog, amíg akad két ember, aki meghallgatja. (Fotó: Gusztos Péter/blikk.hu) Gyurcsány az őszödi beszéd végén azt mondta, ha az MSZP már nem támogat...

Trackback: alföldi róbert: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból 2010.05.06. 20:31:48

  a kommunista fiú megint magára talált, A MAGYAR NEMZETI Színházban  Számtalan kritika érte már a Nemzeti Színház új vezetését a darabokban felvonultatott trágár, obszcén és pornográf „művészi ábrázolás” egyre gyakoribb ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panelburzsuj 2010.05.06. 17:47:44

Nocsak ... Schmitt Pált már csontig lerágtuk, itt a várvavárt Gyurcsányértékelő, oszt sehol senki? :)

Én is akarok kommentelni 2010.05.06. 17:48:25

Nos, én valaha VOLTAM baloldali szavazó, elolvastam amit írt... szerintem ő egy másik világban élte le az elmúlt éveket. Remélem finoman fogalmaztam. Szerintem nagy részben igaz amit írt, de ide teljes baloldali megújulás kell, és ő ebbe semmi esetre sem fér bele, hogy ott maradjon.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.05.06. 17:48:58

"Látom, hogy mostanában sokan előszeretettel köszörülik a nyelvüket a szakmánkon"
Azért sok kollégád elég sokat tett ezért, nem?
Igazán örülök, hogy néhányan már kezdenek kimászni a házőrző kutya ketrecéből (most rajtad kívül először Giró-Szász neve jut eszembe(bocs, ha rosszul írtam)), de a politológus "szakma rettenetesen lejáratódott az elmúlt évtizedekben, köszönhetően a bértollnokoknak/meggyőzödéseseknek. (Nem is tudom hirtelen, melyik a rosszabb.)
A poszt fő témájáról pedig annyit: Gy.F. mára már mumussá zsugorodott, teljesen helytelen őt tényezőként beállítani. Írhat ő "kurva jó" elemzéseket a magyar baloldalról, politikai tőkéje Apróra (hehe) zsugorodott, emberileg pedig annál is kevesebb.
Jelenleg ő a "bal"oldal Torgyánja.

clownfish 2010.05.06. 17:49:43

tök igaz. meg az is, amit gyurcsány ír, csak bárcsak ne gyurcsány lenne.

tüske · http://ketertelmu.blog.hu 2010.05.06. 17:56:37

"időnként tabukat dönget"

Szerintem döngetni az asszonyt szokták, a tabukat inkább döntögetni ;-)

török gábor 2010.05.06. 17:57:26

@tüske: pont ebben a pillanatban javítottam :)

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.05.06. 17:57:56

Tőlem aki politológiát tanul meg azt kérdezik mikorra leszek politikus?? :D

Gyurcsánynak konkrét terve volt/van ezzel az írással ezáltal ez csak egy eszköz neki abban, hogy elérje a célt amit kitűzött. Nem is rossz írás, de tényleg az kicsi hiányzik belőle amitől nem tananyagként, maximum esettanulmányként használhatnánk valamelyik kurzus keretében.. :) Gyurcsány keresi a rést a pajzson és megpróbálja fölmérni, hogy a mostani MSZP-ben (és a szavazókban) mennyi lenne az őt támogatók aránya, milyenek is az esélyei a visszatérésre!

Én az ő helyében saját pártot alapítanék, mert az MSZP-Gyurcsány kombináció teljesen esélytelen a hitelesség visszaszerzésére. Gyurcsaány új pártban és az MSZP új emberekkel talán még túlélhet ha addig a Jobbik vagy az LMP sikeresen meg nem szerzi a váltópárt szerepét a Fidesz mellett ...

Egy dolog vállt még nyilvánvalóvá ezzel: a Fidesznek könnyű lesz kormányozni az első 1-2 évben, mert az ellenzék el van foglalva a saját belső dolgainak újrarendezésével (újoncok esetén definiálásával) míg utánna egymás 'kicsinálása' lesz a feladat az előbb említett váltópárti posztért! Az tuti hogy izgalmas lesz!

laji 2010.05.06. 18:00:55

Gyurcsány a tipikus önértékelési zavarral küzdő személy, aki soha nem adja fel (sajnos elsősorban a hazudozást). Sorstársai, akik szintén nehezen látják be, hogy korábban rosszul döntöttek, hajlamosak elhinni olyan tragikomikus állításokat, minthogy neki "a választások után súgták, hogy nagy a hiány", és hogy "nem akart hinni a fülének"...

Amúgy szegény, ideggyenge Fletót én nem politológusnak, még inkább nem hiteles politikusnak, hanem drámai színésznek tudnám elképzelni.

zékit 2010.05.06. 18:01:24

Szerintem egy politológusból lehet politikus -és általában hasznára válnak a tanult dolgok, na de hogy egy politikusból politológust avanzsáljunk...ráadásul pont Fletóból...oh. Erről valahogy Csintalan MSZP-s pártelnök hirtelen Hírtv-s műsorvezetővé avanzsálása jutott eszembe, talán azért, mert egyformán idétlenség. :)
Amúgy Fletónak van jövője, nagyon is, hiteltelenség ide vagy oda, a magyarok képesek gyorsan felejteni, megbocsátani, várni, hogy egyszer csak berepül az a sült galamb. Orbánéknak egy mellényúlás elég, hogy összeomoljon a a "sz@rból várat" rendszer, és Gyurcsány máris kezdhet integetni Marika néniéknek a szegfű alól.

Ordnassac 2010.05.06. 18:04:01

Helyezkedik, helyezkedik, ez egyértelmű. Azonban sikerében egyáltalán nem vagyok biztos.

Persze lehet, hogy beküld egy strómant a helyére és majd később jön vissza, amikor az idő fátylat borít a dolgaira (lásd Bokros).

panelburzsuj 2010.05.06. 18:04:29

"De bármiről is ír, az elmúlt éveket nem alvó üzemmódban töltő olvasóban mindig megjelenik annak a politikusnak a képe, aki a magyar politikában ugyanekkora lelkesedéssel és szenvedéllyel küzdött már szinte mindenért és annak ellenkezőjéért is."

Szép politológustanonci házi lenne összeszedni, hogy hényan ismernek ebbből a mondatból pont Gyurcsányra, és rajta kívül ki mindenki férne még be ebbe a fogalmi keretbe.

(Talán egyetlen valóban megkülönböztetésre alkalmas személyes vonás: a lelkesedés. Ami feltűnően hiányzik a magyar politikusokból, még tettetett formában is.)

laji 2010.05.06. 18:06:02

@Ordnassac: Lehet, de nem bírná ki szerintem, hogy ne a frontvonalban legyen. Nem az a szürke eminenciás típus. De ha nochmal beszavazzák, az egy óriási szegénységi bizonyítvány a magyaroknak...

laji 2010.05.06. 18:13:57

"A pártvezetés ugyan hallani sem akart rólam, a tagság, a kongresszusi küldöttek viszont másként gondolták."

MSZP-s haverom mondta, hogy néhány millió lett felajánlva a megyei küldötteknek; nem véletlen, hogy azok néha a megyei tagsággal szemben szavaztak...

panelburzsuj 2010.05.06. 18:19:55

@laji:

Pénze is van, dumája is van.

Mit tud ezzel szembeszegezni a többi - ugyancsak csúfoan leégett - "vezető szocialista politikus"? A Gyurcsányénál nagyobb hitelességét? Miben nyilvánul meg ez a hitelesség? :)

laji 2010.05.06. 18:24:49

"Ekkor, 2005 áprilisában indult el a 100 lépés programja. A program több volt, mint a napi ügyek vitele, de kevesebb, mint átfogó reform, annak idején úgy fogalmaztunk, hogy ez a későbbi reformok előszobája, ami nagyjából helyes és igaz is volt."

Lósz@rt, Ferikém! A kampányban azt nyomták, hogy, ha az MSZP folytathatja, azonnal hozzá tud kezdeni a reformoknak, ment nem lesz átmeneti idő. Ehhez képest az egészségügyi reformról a választások után kezdtek el gondolkodni, hogy vajon mi, és kb. a páncél-szekrényekig jutottak el...

kifli 2010.05.06. 18:25:55

Feri, ez a hajó element. Maximum egy ladikra fogja ezek után futni neked:)

Terniak 2010.05.06. 18:29:56

Emlékeztek erre?

"Semmihez nem ragaszkodunk, úgy nem igaz, hogy én ahhoz ragaszkodom, hogy van egyvalami a fejemben, hogy annak kell lenni az egészségügyben, annak kell lenni, az izé. Dehogy! Én ezeket a beszélgetéseket szervezem, mediálom. Nyitom ki a pasikat, hogy mondják el, hogy mi van bennük Nem diktálom, nem igaz."

Nekem a volt miniszterelnök inkább tűnt mindig teoretikusnak, elméleti politikusnak, ha van ilyen kategória, mintsem erős vezetőnek. Itt nem valamiféle tekintélyuralmi vezetőre gondolok, hanem döntésképes vezetőre. Akár az olyan nagy átalakításokat nézzük mint az egészségügy, az volt az ember érzése, hogy nagyon jó vitákat folytathattak ezekben a kérdésekben, de valahol hiányzott az a végső pont, aki végül eldöntötte volna, hogy mi legyen.

Nagyon fontos a konzultáció, az egyeztetés, de a miniszterelnöknek kell lennie valaminek a fejében, hogy merre menjen az ország.

Nekem a kedvenc példám Sarkozy francia elnök, aki egy beszédében kifejezetten megfogalmazta, hogy azért nem tart igényt a továbbiakban a Legfőbb Bírói Tanácsban való tagságára, mert ott nincs döntési jogköre. Márpedig az elnök azért van, hogy döntéseket hozzon.

2010.05.06. 18:34:33

@laji: ezzel egyetértek, nem is írok többet. A 32 pontot nem ismerem, nem udok róla nyilatkozni.

De épp ezt hallgatom, miközben dolgozom:
www.youtube.com/watch?v=x5dm7AYZ-tg&a=g1vMWY5AgDQ&playnext_from=ML&playnext=1
Rammstein - Links 2,3,4

:DD

Diocles 2010.05.06. 18:37:45

Szerintem igenis jó esélyei vannak Gyurcsánynak.
Miért?

Mert Mesterházy Attila természetesen semmilyen eredményt nem fog elérni, sőt, hiába választják meg az összes létező fontos posztra az MSZP-ben, ezzel csak a felelősséget veszi magára.
Az önkormányzati választás pedig igazi vérfürdő lesz az MSZP-nek Budapesten (ahol zsíros posztok százait töltik be megbízható káderek, de mondhatnám azt is, h ezreit, hiszen sokszor még az iskolaigazgató és beosztottjai is pártalapon játszanak), és a keleti megyékben.
Szóval káderek ezrei (!!!) lesznek földönfutók, nem lesz hová menniük.

És igen, minden rosszat el lehet mondani Gyurcsányról, magam sem vagyok éppen Gyurcsány-fan, de egy Szekeres Imre legalább annyira kiállítható és beáldozható bűnbakként (erre utazik Gyurcsány!), sőt, mint ő.

laji 2010.05.06. 18:42:01

@Diocles: Lesz esélye átvenni a pártot, de választást nyerni??

laji 2010.05.06. 18:49:04

"Az igazságtalanságot nem pénzzel, hanem rendszerreformokkal lehet csökkenteni"

A vizitdíj volt a rendszerreform?

cellimega 2010.05.06. 18:49:38

Gyurcsány csúsztat, nem is kicsit:
"Ha a Fidesz hozzányúl a családi pótlék alapú családtámogatás lényegéhez, akkor teljes erővel fel kell lépni ellene. Az adókedvezményre épülő családtámogatás bünteti a szegényt, és jutalmazza a gazdagot. Tényleg ezt akarja a sokszázezer alacsony jövedelmű ember, azok, akik kevesebbet keresnek havi száz-százötvenezer forintnál? Ha megpróbálják, velünk találják magukat szembe, és mögöttünk fog sorakozni rengeteg csalódott és dühös magyar ember. "

Vegyünk egy tanárházaspárt. Keresnek 100-100.000-et. A mostani (jan.1-jével csökkentett) szja-juk 15-15.000. Ha 10.000 Ft/gyerek lenne az adókedvezmény, az 3 gyerek esetén 30.000 Ft.
Ez nekik nagyon sokat számít, egy jómódú párnak viszont majdnem mindegy, hogy 560.000 vagy 590.000 a havi családi jövedelem. Gyurcsány tehát nem mond igazat.
Valójában a családi adózás az alsó középosztályt segíti a legjobban, nem a gazdagokat.

A gyerekek után járó adókedvezmény lényege és célja: azokat ösztönzi az állam gyermekvállalásra, akik már bebizonyították, hogy saját magukat el tudják tartani.

Diocles 2010.05.06. 18:50:25

@laji:

választást Mesterházy sem tudna nyerni, úgyhogy tulképp nem is értem ezt az egész huzavonát, tökmindegy, h egy 15%-os pártnak (és akkor túlbecsülöm) Gyurcsány-e a főnöke, avagy Mesterházy.

innen nem fognak visszajönni, Orbán élete célja az utódpárt szétbombázása, ez a cél hajtotta az egész Fidesz-generációt, csak nem gondolja valaki, h a kétharmad birtokában Orbán nem tesz meg mindent, h örökre megrokkantsa őket, bárki is éppen a főnök.

laji 2010.05.06. 18:54:18

"a lelkiismeretfurdalás okozta túlzott bizonyítási vágy"

dráma...

cellimega 2010.05.06. 18:56:50

@-MCsaba-:
szerintem is új párttal járna a legjobban. Az ő pártja bejutna a parlamentbe 2014-ben, az MSZP nem.

Új szavazókat viszont nem fog tudni szerezni.
Elég sokat elolvastam ebből az írásából, és úgy látom, eddigi híveinek megtartását célozta meg Gyurcsány. S mivel ezek általában vidéki értelmiségiek, így talán nem is veszik észre az olyan csúsztatásokat, miszerint az Astoria a Kossuth tér közvetlen közelében lenne...

laji 2010.05.06. 18:59:05

"A Fidesz nem egyszerűen a randalírozók oldalára állt, hanem tudatosan növelte a konfliktus kockázatát, példa nélkül állóan a várható tüntetések közvetlen közelébe, az Astoriához hívott több tízezer embert megemlékezni 1956. október 23-áról."

Na ez a csúcs...
Ilyen gerinctelen embert...

cellimega 2010.05.06. 18:59:27

@Diocles: igazad van, az önkormányzatin az LMP megverheti az MSZP-t Bp-en, ha ügyesek.

2010.05.06. 19:00:23

@laji: szerintem beteg...kompenzálási kényszer akkora neki, hogy nem tud a seggén megülni és normális dolgot csinálni. Fejébe vette, hogy ő lesz Orbán...röhög rajta a fél világ.

laji 2010.05.06. 19:02:20

"politikai hiteleségében megsebzett kormány"

már-már áldozat...

laji 2010.05.06. 19:05:03

"Jól tudjuk, hogy a legritkábban keressük magunkban a hibát, mi tagadás, valamennyien ilyenek vagyunk."

Most hirtelen tudnék mondani olyat, akinél ez egy kicsit erősebben érvényesül... :)))

laji 2010.05.06. 19:07:29

"Nekünk igazunk van történelmileg"

Helyében a történelmet nem feszegetném...

zékit 2010.05.06. 19:09:08

Amúgy nem is biztos, h Gyurcsány az MSZP-vel akar befutni. Az egész baloldal üres, sőt, akár egy balliberális pártot is el tudok neki képzelni. Szerintem ő nem volt hülye, csak hebehurgya, kapkodott össze-vissza meggondolatlanul. A hitelesség hiánya meg...ugyan már. A politika nem a hitelességről szól. Mármint a magyar politika.

bigapples 2010.05.06. 19:16:01

Jó post. Számomra is a fő gond a hiteltelensége, hiába dobálózik nagy igazságokkal, ha aktív és vezető szerepe volt a pártja és az ország leamortizálásában. Egész elképesztő, álszentség, hogy miközben vádolja a pártpénzek fölött rendelkezőket , a haszonszerzésért a hatalomba nyomuló pártközeli vállalkozókat, a bizánci hatalomgyakorlást, közben mindezek direkt módon az ő nevéhez is köthetőek.

Gyurcsány valóban érzi, hogy Puchnál, Szekeresnél vagy
Mesterházynál, akikeket kódoltan támad, a saját múltja sokkal veszélyesebb ellenfél. El is kezdte azt sokadszorra átfesteni, mos éppen azt próbálja beadni, hogy csak a választások utáni héten derült ki számára, hogy sokkal magasabb lesz a költségvetési hiány.
LOL, kár hogy maga nyilatkozott másképp 2006 őszén.

Az egész röpiratáról az jutott az eszembe, hogy hiába a kemény igazságok kimondása, mert hazugságokkal, csúsztatásokkal, személyes hatalmi ambíció táplálta bűnbakkereséssel, hamis önigazolással vegyítve végeredményképp egy hiteltelen üzenetté válik az egész. Keverhetjük akár a legtisztább hegyi patak vizét is a kanálisban folyó szennyvízhez, a végeredmény szennyvíz marad.

bariga 2010.05.06. 19:17:25

Gyurcsánynak lehet, hogy nem is kell olyan sokat várni, hogy előjöjjön, mert ahogy elnézem a helyzetet meg a Fidesz mostani bénázását, Orbánnak nagyon hamar el kellene mondania a saját öszödi beszédét, oszt jónapot!

Diocles 2010.05.06. 19:19:30

elnézést, nem Orbán személyi kultuszát kívánom itt építeni, de tény, h szenzációs fényképészt talált magának, nézzétek meg ezt a fotót:

www.burgerbarna.hu/index.php?page=blog&topic=photos

jazzz 2010.05.06. 19:23:52

@zékit: Lehet más a politika

török gábor 2010.05.06. 19:24:11

@Diocles: Burger Barna hihetetlen jó fotós.

bariga 2010.05.06. 19:24:44

@Diocles: tényleg jó, de nem most találta, Ezüsthajó rémlik???
www.origo.hu/itthon/20041106marnem.html

cellimega 2010.05.06. 19:27:04

@[nev]: én abból indultam ki, amit 2002 előtt láttam. Hogy most mit fognak csinálni, azt még nem tudom.

bigapples 2010.05.06. 19:28:39

@Diocles: Nem hiszem, hogy jó esélyei lennének. Egyszer beengedték a várfalon belülre és csak öt év ámokfutás után tudtak megszabadulni tőle. Most nagyon vigyáz a mostani vezetőség, hogy még a várfalra kapaszkodás közben fejbe legyen kólintva.

Ahogy Hagyót hagyták kicsinálták a BKV ügyein keresztül, amikor a budapesti emberivel át akarta venni a pártot, az mutatja, hogy a teszetoszaság ellenére nagy játékosok az "öregek" a hatalmi harcokban. Nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy Gyurcsányt beáldozzák a Fidesznek. Postaszékház eladás, állami nyomda eladás, sukorói kaszinóberuházás, kormányzati negyed körüli mutyik, ügyek vannak bőven, amikkel le lehet nullázni GYF-t.

cambridge.on 2010.05.06. 19:31:55

@panelburzsuj:
Én nem gondoltam róla ilyet, (sok minden mást igen) de biztosan volt valaki a környezetében aki fecsegő vénasszonynak titulálta Pelcznét.

2010.05.06. 19:36:44

@bigapples: Hagyó akkora garral ment neki a belvárosi rókáknak, mint egy tehenészlegény, el is csúszott. Hiába na, gumicsizmában nem lehet márványgárdicsokat mászni, mert csak pofára esik az úri közönség előtt...:D

panelburzsuj 2010.05.06. 19:47:21

@cambridge.on:

(Közben megkérdeztem itthon, hogy mennnyire zavarja a női nemet Gyurcsány kijelentése. Azt a kitérő választ kaptam, hogy Pelcznét vélhetőleg azért tartja a Fidesz, hogy legyen kit felmutatni a több női politikust reklamálóknak: tényleg több ilyet akartok?)

zékit 2010.05.06. 19:50:24

@jazzz: Ők még saját magukat sem tudják definiálni, így én sem tudok velük mit kezdeni. Zöldek vagyunk, de baloldaliak, de egyetértünk a liberalizmussal és a konzervatívok sem állnak távol tőlünk. NNNNa.

@bigapples: "most éppen azt próbálja beadni, hogy csak a választások utáni héten derült ki számára, hogy sokkal magasabb lesz a költségvetési hiány." Hehe, pont ezzel jön elő a Fidesz is (lsd Híradó) Kár, hogy Varga Mihály költségvetési bizottság elnöke. Annnnnnnyira forgatókönyvszerű az egész!

Irigylem azokat a politológusokat, akiknek még van kedvük elemezgetni ezt a szánalmas magyar politikát.

bóra77 2010.05.06. 19:52:22

Gábor, ez a posztod nagyon-nagyon-nagyon tetszett!!! Lehet, hogy a témája miatt is.

Gyurcsány amúgy nekem mindig szimpi volt, pont azért, mert esendő, politikusként is. Én a magam részéről drukkolok neki. Nem azért, mert "elkú...ta", hanem azért mert nagy kalibernek tartom.

[nev] (törölt) 2010.05.06. 19:56:12

@Wlassich:
gyurcsány nem alkalmas első számú vezetői szerepre, mint ahogyan egyébként orbán sem alkalmas. orbán érzelmi intelligenciája nagyon magas, az értelmi szintje viszont átlagos. gyurcsány ennek éppen az ellenkezője. értelmi képességeivel kiemelkedik a pártjából, viszont minden jó indulattal is egy kiskamasz érzelmi szintjén áll.

ebből következik, hogy gyurcsány elég jó háttérelemző. és kiváló parlamenti debatőr. ahol ugye az érzelmessek kilengenek. orbán viszont tehetséges szónok, és képes utcára szólítani a tömegeket. de egyikük sem alkalmas miniszterelnöknek. szerintem legalábbis.

zoli87 2010.05.06. 19:58:11

@bóra77: GYF-nek két megbocsáthatatlan bűne van:

2004. december 5.
2006. október 23.

Ezek után teljesen elásta magát nálam és esélye sincs, hogy ezt másképpen tekintsem.

gossage 2010.05.06. 19:59:13

Kedves Gabor!

Jo iras ,gratulalok. A valasz az is egyszeru-szamomra,figyelo emberkent...aki politologus ,orvos ,kozgazdasz,asztalos az egy szakma,ahhoz erteni kell mig amit GYF muvelt ahhoz kevesbe ahhoz duma kell es nagyfoku gatlastalansag..hat ezert nem valasztotta a szakmat es ezert lett politikus.Ebbol a tenybol jon az a kovetkezo megallapitasom,hogy mivel politikus ezert a memoria hihetetlenul rovid es nem veszi eszre,hogy partjat es Magyarorszagot tonkretenne amiert persze nem egyedulikent felelos,de nagy "erdeme "van mindebben .....

bóra77 2010.05.06. 20:00:28

@panelburzsuj: @bóra77: én Pelcznére pont nem gondolom,hogy always welcome a politikában. értelmesebb nő nyista?

bóra77 2010.05.06. 20:02:43

@[nev]: ezzel nagyon egyetértek.

teisfiambluetooth 2010.05.06. 20:14:46

Tisztelt Török Gábor!

Sokan tippelik, hogy kettészakad az MSZP, Gyurcsány új pártot alapít stb.
Én mint politikához csak felhasználói/szenvedő :) szinten értő ember nem értem ezeket a fejtegetéseket. Úgy gondolom 2 baloldali pártnak nem sok esélye lenne. Talán esetleg úgy, mint az MSZP-SZDSZ ez utóbbi végstádiumában, egy valódi nagyobb párt és egy kis farkinca (persze ki csóvál kit...) Vagy az egyik megeszi a másikat. De akkor MSZMP->MSZP->MSZDP(?) elég lenne csak logót cserélniük.

Tehát a lényeg a lényeg, érdekelne egy politológus véleménye a kérdésről. Még ha, tudom ez jelen időpontban kb. kristálygömb jóslás kategória is.

akakukk 2010.05.06. 20:24:07

Alapvetoen MCsaba ertekelesevel ertek egyet. Gyurcsany mindig azt mondja, ami a celjainak legjobban megfelel. A konkluziot az oszodi beszed utan kellett volna levonni, es neki lemondani. Az MSZP es a baloldal talan elobbre tartana. Az MSZP csak a sirjat assa, amig Gyurcsany korulotte sertepertel.

cellimega 2010.05.06. 20:24:34

@[nev]: nem tudom, ki vagy te, név, hogy ezt ilyen bátran kimondod.
Mo. elmúlt 20 évének két legnagyobb pártja az MSZP és a Fidesz, és ők ketten vitathatatlanul e két nagy párt leginkább karizmatikus vezetői.

Mo-ban ez az, ami nagyon taszító: amikor a dagadt, tévénéző sportkedvelők fikázzák a női kéziseket, hogy milyen bénák voltak a vébén.

Ez hülyeség. Az igazság az, hogy női kéziseink kurva jók (világviszonylatban), és kész.

Jamesboci 2010.05.06. 20:25:34

@teisfiambluetooth:
1. nincs baloldali párt.
2. Gyurcsányt már csak a kettéválás utáni fél -mszp vagyon érdekli.

panelburzsuj 2010.05.06. 20:31:33

@cellimega:

A kritika tényéből már egyenesen következik, hogy a karizmatikus miniszterelnökeink is kurva jók (világviszonylatban)?

cellimega 2010.05.06. 20:33:33

@[nev]: ami meg az értelmi szintjüket illeti: egy rokonom osztálytársa volt GYF-nek 2 évig, és megerősítette, amit írtál, hogy értelmes. (de lusta, ezért, bár jó gimikbe járt, csak ált. isk. tanárszakra vették fel, ha jól emlékszem, technika-biológia szakos tanárként végzett először).
Orbánról ketten is mondták nekem olyanok, akik ismerik, hogy nagyon okos. Egyik "informátorom" közlésének értékét növeli, hogy ő is rendkívül intelligens. Úgyhogy kommented ezen részével nem értek egyet. Azt is mondta az illető egyébként, hogy Orbán nem szégyelli magát körülvenni nálánál felkészültebb/okosabb emberekkel. Ez meg a bölcsesség jele.

panelburzsuj 2010.05.06. 20:35:14

@bóra77:

Volt selmeczigabink is ...

www.selmeczigabi.hu/

Szóval próbálkozásban nincs hiány.

cellimega 2010.05.06. 20:36:18

@panelburzsuj: hazai viszonylatban, saját közegükben jók.
Nev azt írta, hogy nem alkalmasak a vezetői szerepre. Azt, hogy ki mennyire jó vezető, a tények igazolják szerintem, semmi más.

Myacis 2010.05.06. 20:37:19

@Diocles: ott a pont. 2002 és 2006 után Orbán nem fog kegyelmezni, nem állítja meg a harcoló seregeket a kapunál, egyébként teljesen igaza is van. Leormbolni, felégetni, sóval fel kell hinteni az MSZP-nek csúfolt maffiaközpontot.

Morzsi36 2010.05.06. 20:41:50

Az, hogy jelenleg a "Gyurcsány" mint brand nem túl értékes, nem kérdéses. Ezért helyette az MSZP brandet akarja saját céljaira használni. Vagy talán kivezetni a piacról, és bevezetni magát helyette egy másik brandnéven. Nem tudom, van-e értelme, ha maga a termék szar, dehát Gyurcsány mindig is túlságosan hitt a marketingben (mondjuk az SZDSZ meg az MDF elég bevált brandnek látszott egy darabig).
Szerintem ez az a helyzet, amikor a baloldali "piacon" nagyon nagy esély kínálkozik egy új brand bevezetésére - és már vezetődik is befele...

panelburzsuj 2010.05.06. 20:43:44

@cellimega:

"első számú vezetői szerepre"

"miniszterelnöknek"

Erre tartja őket alkalmatlannak [nev]. Nem általában vezetőnek.

A tény pedig az, hogy egy-másfél évtized alatt a szűkebb környezetünk egyik legreménytelenebb helyzetbe sodródott országa lettünk. És az emlegett két férfiú azért elég meghatározó szerepet vitt ebben a tíz-tízenöt évben. Az egyik végig, a másik inkább csak a második félidőben, de akkor masszívan.

kafferbivalybalamber 2010.05.06. 20:44:09

Azt hiszem, Gyurcsány elvtárs végképp elásta magát.
Azt írja:
"Aki védi az emberi méltóságot, annak nem csak antifasisztának, hanem antikommunistának is kell lennie."
És ezt így akkor most hogy?

Balaint 2010.05.06. 20:45:58

Több Gyurcsány kevesebb MSZP. Ezt vajon mikor ismeri fel?

zoli87 2010.05.06. 20:46:15

@teisfiambluetooth: Talán volna ráció a kettéválásban: akik szerelmesek GYF-be azok lennének egy csoportban a maguk neoliberalizmusával, összegereblyézhetik a volt SZDSZ tábort és a gyurcsányistákat, egy másik társaság pedig Szili Katalinnal csinálnának egy nemzeti baloldalt. Ezzel le lehetne fedni az egész baloldalt, bár valószínűleg fellépne az, amit írtál, hogy megennék egymást. Ha együtt maradnak, akkor pedig az a kérdés vetődik fel, hogy melyik tábor legyen a vezető. Fontos értékbeli különbség van a Gyurcsány és a Szili féle társaság között. Szili a minap az egyik interjúban azt mondta, hogy lényegében Gyurcsány el is húzhatna. Ugyanezt mondja a mandineren Szanyi Tibor is. Szanyi is benne van Szili mozgalmában.

cambridge.on 2010.05.06. 20:47:45

Ahhoz képest, hogy az előző blogban az országgyűlés elnökéről volt szó, aki könnyen KE lehet csekély számú hozzászólót vonzott.
Így szokott lenni, a pincsit megnézi az ember megdicséri,milyen aranyos! Azzal be van fejezve a dolog.
DE A GYURCSÁNY! az igazi vad.
Oroszlán akire tüzelni lehet, ráadásul kábult állapotából mintha éledezne, megérdemli a figyelmet.

Nem esélytelen,hogy a pártban ismét meghatározó szerepet kapjon. A régi pártvezetés ellen fellázadtak ,hogy ne ők határozzák meg mikor és kik legyenek a tisztújítás levezénylői.
Márpedig akkor nem sok beleszólása lesz a "fecsegő vénasszonyoknak" a személyi kérdésekbe!
A nagy kérdés ők hogyan viszonyulnak Gyurcsányhoz?

Nekem kedvenc politikusom volt amikor előtérbe került, tőle vártam a baloldal megerősítését.
Fiatal, energikus és nem utolsósorban kitűnő vitakészséggel rendelkezik.
Csak sajnos a párttársai sikeres közreműködésével lejáratódott, lejáratta önmagát.
Öszöd után, ha lemond megmentette volna a pártot, és saját renoméját. A nemzetközi megítélése is más lenne.
Akkor lett volna visszatérés a számára, de így egy ilyen kudarc után?

Ráadásul intézkedései nem is igazán baloldaliak voltak.
A baloldaliság nem (csak) abból áll, hogy fellépünk a szélsőjobb ellen, nem csak abból áll, hogy elítéljük a rasszista, antiszemita elveket.
Nem csak a nyugdíjasok, a rengeteg gyereket vállalók érdekeit nézzük,(akik nem vagy nem elég támogatást kaptak a gyerekek iskoláztatásához)

Engedték a bűnözőket garázdálkodni, rasszistának mondva azt aki tett valamit ellene.
Engedték a multit tönkretenni a kisboltokat,a kis
beszállítókat.
Engedték tönkremenni az egészség ügyet.
Egy pár orvosnak hogy a többség kárára saját hasznukat tegyék első helyre.
Engedték, hogy a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek.
Ezeket megakadályozni igazi baloldali feladat lett volna.
Nem véletlen, hogy a Fidesz balról előzött.

Igazi baloldali programmal, van esély egy jó szereplésre(ingyenes BKV a kiválasztottaknak nem az).
DE: sokat kell bizonyítani, mert könnyű a bizalmat elveszíteni de nehéz visszaszerezni.

Tudom jobbos beállítottságúaknak az lenne a legjobb, ha most alakulna 15, egy százalékos támogatottságú párt. Megoldódna a problémájuk amit a baloldal léte jelent.
Remélem nem következik be.

www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.05.06. 20:50:22

Gyurcsány egy szemét magyarnemzet-ellenes izraeli bérenc

cellimega 2010.05.06. 20:51:21

@panelburzsuj: a tény az, hogy 1998-2002 között gyorsabban fejlődtünk, mint vetélytársaink (Lo, Cso, Szlov), 2002-2006 között már ők fejlődtek gyorsabban+adósodtunk el. 2006-2010 egyértelműen a tőlük való leszakadás időszaka.

Abban egyetértünk, hogy az Orbán 4 évének 1. fele volt a 2.-nál, de azzal a politikával esélye sem lett volna a 2002-es győzelemre.

loláb 2010.05.06. 21:00:12

Én csak a hirszerzőn megjelent kivonatát olvastam a szövegnek, 40 oldal Gyurcsány nekem sok, vigyáznom kell a vérnyomásomra.

Abból viszont az jött le, hogy ez az iromány inkább a felelősség szétterítésében jár élen, és az önkritikát, a felelősség elvállalását csak a legszükségesebb mértékben vállalja el.

A baloldal utolsó 8 évének vezetőiről beszél, amikor a 8-ból 5-ben ő miniszterelnök volt, 2-ben pártelnök, másik kettőben pedig az ő legfőbb szövetségese vezette a pértot (Hiller).
Szóval úgy kritizálja, grundfocistázza, fecsegőzi a pártelitet, hogy közben az idő több mint felében ő aktívan ALAKÍTOTTA a pártot, a párt cselekedeteti, és már a megválasztását is a grundfocistákkal való, akkor még nagyon sikeres kiegyezésnek köszönheti.

Tehát a fecsegőség akkor rossz, amikor ő ellene irányul, de most majd jól jön, hiszen lehet vitatkozni a pártelit sorsán.
Az önérdekvezérelt grundfocisták is, a párt "demokratikus arcélét" jelentik akkor, amikor 3 nap alatt az ismeretlenségből maga mellé állítja a pártkongresszust (és megpuccsolják Kiss Péter biztos miniszterelnökségét), de rossz, ha ő mögüle hátrálnak ki szépen lassan a grundfocisták.

Jól mondja TG, az egész Gyurcsány korszak, volt már minden, és mindennek az ellenkezője is. Ez az írás tökéletesen beleillik a sorba, most éppen az a verzió van napirenden, hogy bíráljuk a párt működését, mert éppen az az érdek. Pár éve még ők voltak a demokrácia legfőbb letéteményesei vezénylőtábornokúr fideszével szemben.

cellimega 2010.05.06. 21:01:43

@cambridge.on: a jobboldalnak az lenne a (közvetlen, aktuálpolitikai) érdeke, hogy a baloldali párt az MSZP legyen lassan-lassan kihaló szavazóbázisával. Az MSZP a mai médiaviszonyok mellett soha nem tudja legyőzni már a Fideszt szerintem.
Ha a baloldal megújul (új pártok), megbuktathatják a Fideszt könnyedén, hiszen ennek az országnak a szíve (Bp) baloldali értékrendű.

Személy szerint jobboldaliként mégis annak szurkolok, hogy újuljon meg a baloldal; az ország jövője érdekében. Ami gyerekeim jövőjét is jelenti.

bariga 2010.05.06. 21:02:36

Az MSZP-nek van még bőven annyi pénze, hogy eolsszák két pártnak, kezdhetnék most 2 frakcióval. Lehetne egy Szili féle baloldali és egy Gyurcsány féle szoc.dem. az értelmesebb liberálisokkal kiegészítve. Négy év múlva lehetne ismét valódi választási lehetőség. Mert ki tudja azt ma még, hogy a Fideszt négy év múlva még tudjátok- e majd ennyire szeretni. Ahogy BiSzexet olvasom, mégis kötelezővé kellene tenni a gyerekszobát. Talén Semjén úr előterjeszthetne egy törvényjavaslatot erről

mrs. white 2010.05.06. 21:04:57

Mivel a címben említett emberiség üdvét szolgáló óhajt tegnap én követtem el rögtön meg is védeném a politologusokat. Ebben az esetben én kifejezetten pozitívív kontexusban használtam (szokásommal ellentétben) Gy Ferencre ezt a kifejezést. Amit TG elemző egyébbként ki is fejt a mai témában. Én komolyan gondoltam hogy belőle egy jó elemző lehetett volna, mert a röpirat megállapításai sok tekintetben helytállóak. Azonban egy politikusnak nem a kialakult helyzetet kellene elemzni, arra ott vannak a politologusok, hanem pont ellenkezőleg meghatározni a jövőbeli cslekedeteket. Azzal már nem vagyunk kisegítve hogy utólag esetleg látja hogy mit kellett volna tenni. Talán ha 2004-ben Megyó megpuccsolása után, vagy még előbb, 2002-ben tanácsadóként belenéz a varázsgömbbe, maga is elszörnyedt volna, hogy mit fog Ő és az Mszp művelni.

A visszatéréshez szükséges tisztesség szerintem pedig olyan mint a szüzesség. Csak egyszer lehet elveszteni. Nehéz lesz pozitívan tekinteni Ferencre a legnagyobb önkritikája mellett is, mert hatalma érdekében bármit és bármikor bevállalt. Erre szerintem a mostani szösszenetéből ékes bizonyíték, hogy állítása szerint a választások után tudta meg micsoda hiánnyal küzd az ország.

Az öszödi beszédben érdekes modón még erről úgy értekezik, hogy Veres Jankóval ők beszélték meg, hogy tartsák titokban az adatokat, hogy csak 4-5 ember tudjon róla. Így pereg le a hitelesség utolsó máza is bármilyen megújulási kisérletéről. Talán ezért is lett volna jó politologus, megfelelő távolságtartással jól értelmez csak Ő ne legyen a főszereplő, mert az rögtön félreviszi minden cselekedetét.

bombet 2010.05.06. 21:06:04

Gyurcsány egy műértő az egyik legerőteljesebb baloldalon nagyon szépen tud beszélni fxxni a szót az alkotásokról lehetséges képekről, de amikor ecsetet adtak a kezébe hogy megalkossa a vízióját szétzúzott mindent.

Milyen az ha valakire rábízod ne hagyja leégni a házadat aztán meg bocsika kifogyott a porral oltóm.

sandorn (törölt) 2010.05.06. 21:12:15

Ha Gyurcsany Lenin korában élt volna még sikeres is lehetett volna. De az a kor már elmúlt.

rockjano_ 2010.05.06. 21:13:10

Gyurcsány messze kielemkedik saját pártjából és egyébként az egész magyar politikai mezőnyből.
Kormányon rengeteg nagyon súlyos hibát követett el, tényleg hamarabb le kellett volna mondania, és hát a mögötte álló párt is egy borzalom.
Én nem hiszek a saját pártban neki az mszp kell és szerintem meg is szerzi, nem még most kicsit késöbb kell még néhány év az emberek gyorsan felejtenek.
Lehet hogy háttérben marad és valakit tol maga elé szereplőnek, valaki fiatalabbat.

Neki nem létkérdés a politizálás ő szenvedélyből csinálja, tényleg küldetéses, Orbán is csak máshogy.
A számonkérést felejtsétek el, nem lesz legalábbis semmi olyan ami őt érintené.

jazzcool 2010.05.06. 21:17:07

Gyurcsány valóban tehetséges ember, de kormányozni nem tud.

mrs. white 2010.05.06. 21:23:05

@cellimega: Azzal egészíteném ki a történetedet, hogy van egy nagyon jó ismerősöm 7 nyelven beszél 3 diplomája van, iszonyatos koponya. (ja és nem magyar) Viszont jópárszor beszélt Orbánnal. Rajong érte, hogy mennyire értelmes kedves ember. Csak jelzem mégegyszer, nem magyar az illető a napi politika nem befolyásolja. Viszont az egyik diplomamunkája erdély története volt, tehát ismeri a magyar történelmet rálátása van magyarország helyzetére.

jjulie 2010.05.06. 21:25:46

@jazzcool:

a gyurcsánytól válsztás nyerést vártak, azt egy módon lehetett, így ahogy tette, aztán nekiállt szembesíteni a "népét " a helyzettel, erre azok odadobták a kutyáknak, és azok mentek utána a süllyesztőbe

a történet ez

mrs. white 2010.05.06. 21:26:09

@panelburzsuj: Már bocs, de az egyik 4 éve volt az egyik legtürhetőbb kormányzás. Mégha nem is volt hiba nélküli. Ezen lehet vitatkozni, csak nem érdemes a számok ismeretében.

Nyers Fa 2010.05.06. 21:28:16

Sosem értettem az ilyen embereket, ha nekem ennyi pénzem lenne, egész nap a hasamat süttetném valami exkluzív üdülőhelyen, ha megunnám, vásárolgatnék egy kicsit.
Fenének kellene az idegeskedés, a public enemy szerep!

galicius 2010.05.06. 21:31:00

Miért nem lett politológus?Visszakérdezek:miért nem lett patológus?Akkor legalább nem élő embereken kísérletezett volna.Akkor valóban nem kellett volna félni,hogy fájni fog.

mrs. white 2010.05.06. 21:31:14

@cambridge.on: Ritkán értek veled egyet de most igazad van. Egy kitétellel, egy ilyen baloldalból a 15% is rengeteg. Viszont egy normális formáció lehet 50% körüli. Azonban ezeket most még nem látom sehol. Remélem az idő kitermeli őket.

6.Lenin 2010.05.06. 21:36:23

@jjulie:

"aztán nekiállt szembesíteni a "népét " a helyzettel,"

Melyik népét?

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.05.06. 21:43:06

@www.BiSzex.hu: A kutyát nem érdekli a honlapod, hidd el. Amúgy KI AZ A GYURCSÁNY?

bariga 2010.05.06. 21:43:25

Gyurcsány legnagyobb hibája az volt, hogy csak kb. 10 %-át csinálta végig, annak, amit elkezdett és megfutamodott a vizitdíjas - amúgy röhejes és káros- népszavazás után. Én Orbánt majd akkor kezdem el elismerni, ha legalább a 20 %-át megcsinálja azoknak a reformoknak, amiket részben ő akadályozott meg. Nincs szerencséje szegénynek, a válság második hullámát kellene meglovagolnia. Gyorsan elő kell venni a profi "semleges" közgazdászokat, pénzügyeseket és lépni!! Nem biztos, hogy most az iskolatámogatási rendszer módosítása, meg a Gergényi lecsukatása a legégetőbb feladat. Az eddig felmerült témák inkább Ópiumként szolgálnak. És kevesebbet kellene nyilatkozni arról, hogy romokban az ország, meg a magyar gazdaság, mert a végén még a befektetők és a "le"minősítő cégek is meghallják.

szergej-szergejevics 2010.05.06. 21:44:12

@-MCsaba-: Gyurcsánynak minden esélye meg van arra, hogy egy új (Szili nélküli) pártot hozzon létre. Az MSZP-re azért szavartak még most is kb. 1 millióan, mert Gyurcsányt a negyedig helyen jegyezték. Amennyiben a miniszterelnök egy új párt létrehozását kezdeményezi, akkor az MSZP lehúzhatja a redőnyt, mert igazi vereséget ott fog elszenvedni, mivel Gyurcsánynak sok-sok pártolója van. Megkockáztatom, hogy a most kapott szavazatok 70 %-a Gyurcsány Ferenc miatt szavazott az MSZP-re. És ez nem vicc, ez igy igaz.

gomorra 2010.05.06. 21:44:42

Vajon politológusnak jobb lett volna? Lehet, simán politikusnak is még elmenne talán, de miniszterelnöknek csapnivaló volt - szerintem.
Van eredménykötelesség. Nos, ez az a kifejezés, amit ez az ember nem ismer. Ezért tudott egyik nap ezért harcolni, másik nap az ellenkezőjéért. Következetlen hablatyolásra futotta neki, ez a teljesítmény még egy konda élén is kevés lenne, nemhogy egy ország élén. S nem bántani akarom, ember ő is, találja meg a helyét a társadalomban, de minél távolabb a politikától, az országos politikától.
Legkifejezőbb a lényére a Duracell nyusziság. Ennél találóbb és szellemesebb leírás nem lehetne rá. Hiszen lehetne mondani, hogy azért nem tett többet, mert ...nem akarom most részletezni. Bajnai is hasonló körülmények között dolgozott, s százszor eredményesebb volt a munkája. De talán úgy is mondhatnám, hogy neki volt munkája. A másiknak semmi.

Petrusz 2010.05.06. 21:45:24

Én is azt gondolom, hogy úgy lesz ebből 2 párt, hogy marad egy. Gyurcsány nyit a szoclib 7-9% felé, a maradék a balfél felé (nem hiszem, hogy Szilivel, ő is többet gondol magáról,mint amit ér) akár Mesterházyval, akár mással, majd "békebal"néven fuzionálnak... Egy Fidesz-KDNP csak balra. Egyébként a nagy MSZP forrásban nem látom tisztán az erőviszonyokat, mert szerintem nincs is már olyan. ad hoc alkukon alapult eddig a működés, és most, hogy elfogyott a párt, mindenki a másik rovására akar részesedni a romokból... Így nem fog menni...

6.Lenin 2010.05.06. 21:47:27

A következő ciklusban,GyF-et az Universum Géniusát(by Fico)
a következő pártok fogják szembesíteni,naponta,a saját hazugságaival,hatalmas derültséget keltve:
MSZP,Jobbik,LMP,FIDESZ,kb ebben a sorrendben.

Ehhez az első lépést önmaga tette ,ezzel a dolgozatával.

Petrusz 2010.05.06. 21:49:32

@szergej-szergejevics: Igazad lehet. Gyurcsány is ráér kivárni a következő 4-8 évet, amíg újraépítheti magát. Orbán 94 után vett egy jobbra át-ot. neki bejött...

jjulie 2010.05.06. 21:50:53

itt mindenki megfeletkezik arról, hogy letolta a pályáról a viktort 2002-ben?

a viktor köpni nyelni nem tudott

kafferbivalybalamber 2010.05.06. 21:51:17

Amúgy Gyurcsány, ha politológus lenne, akkor ő lenne a Lengyel László.

jjulie 2010.05.06. 21:51:53

@jjulie:

sorry 2006 (fábrit nézek)

bariga 2010.05.06. 21:56:13

@jjulie: "a viktor köpni nyelni nem tudott"
Szerintem akkor wesküdött meg arra, hogy ha még egyszer visszatud jönni, akkor mindent el fog követni, hogy ez ne fordulhasson elő vele többet. Ehhez most van is hatalma elég. Hát mindenki kösse fel a gatyáját, aki politikára adja a fejét. Én csak attól tartok, hogy ez túl sok költségvetési pénzbe fog kerülni.

6.Lenin 2010.05.06. 21:56:36

@jjulie:

Hogyne,az a néhány százaléka a választóknak,akik rá szavaztak.

Igaz,nyert 2006-ban,de a választásra jogosultak csak kb 1/4-e szavazott rá,a 3/4-e nem,tudták előre,mire képes.
Sajnos bejött.

cambridge.on 2010.05.06. 21:56:45

@panelburzsuj:
Értelmes nők vannak a családodban!

mrs. white 2010.05.06. 21:57:16

@jjulie: 2002-ben fociztak? Ha memóriám nem csal 2002-ben Megyó volt az ellenfél. Először jóval a választások után jelent meg egy cikk a heti válaszban Fletóról, mint jövendőbeli lehetséges miniszterelnökről.

szergej-szergejevics 2010.05.06. 21:59:08

@Bokortalan Lajtalan: Tudod, ha állandóan fejreállsz, kiesik minden a fejedből és utána a viz is elfolyik. Gyurcsány Ferenc pedig az én barátom, szerelmem. Imádom a sudár alakját, a beszédét, az okosságát. Baj, hogy nem hagyták kormányozni, igen......ne nevess ........ az MSZP háttér emberei mindenben akadályozták. Mikor már látták, hogy az okosságuk miatt mi történt, Bajnainak már mindent megszavaztak. Ezt megtehették volna Gyurscsánynak is, de nem tették. Remélem fog még Ő országot vezetni és az Magyarország lesz. Ne, ne reménykedj, hogy nem fog bekövetkezni. Befog.

zékit 2010.05.06. 22:11:40

@kafferbivalybalamber: A szürke kardigános? ÁÁÁ!!! Szerintem ő lenne Budai Bernadett! :D

Arra a vitára, hogy ki okosabb, Gyurcsány vagy Orbán, eszembe jutott az a videó, amin Orbán arról beszél, hogy egy embertől kell tartaniuk, és az a Fletó. És szerintem ha ezt egy Orbán Viktor így kimondta a száján, abban lehet valami.
De egy politikusnak nem okosnak kell lenni, hanem jó szónoknak, meggyőzőnek, és határozottnak. A többire ott vannak a spin doktorok.

ridegfarkas 2010.05.06. 22:12:26

Elqrófletó problémája sokkal súlyosabb,mint azt általában gondolják.Egyszerűbb és mélyebb egyszerre.Megír egy elsőre magas intelektust mutató elemzést,mely komolynak tűnik,őszintének,helyenként zseniálisnak,de amikor valaki tényleg komolyan és mélyen kielemzi a szerzeményt,figyelembe véve a szerző teljes addigi munkásságát,meglepő és nagyon gyászos összképet kap a személyről.Ez az ember nem beszámítható,nem vehető egyetlen szava sem komolyan,már jóideje kicsúszott a lába alól a valóság talaja,saját gondolatai,ideái világából szemléli a világot,egy sértett,éretlen személyiség,egy sértődött,durcás gyerek,akinek elvették a játékszerét,ezt a játékszert miniszterelnöki pozíciónak hívják.Személyiségében nincsenek meg azok a belső kontrollok,amik egy érett,felnőtt,értelmes,gondolkodó emberben megvannak.Pont azokat a dolgokat propagálja kifele,amik belőle hiányoznak,az érettség,az őszinteség,a becsületesség,az erő,az erkölcsösség,a tisztaság,a nagyság.Az érettség nála csapongó idiotizmus,az őszinteség nála gátlástalan hazudozás,a becsületesség nála hűség a határtalan önimádatához,az erő nála folyamatos gyerekes hisztéria,az erkölcsösség nála akadály a cél gyors elérésében,a tisztaság szerinte az,ha reggel megmosakszik,a nagyság nála ő maga.

Ő már erről az útról ebben az életében nem tud visszafordulni,már nem tud a normális emberek világába bejutni,túllépett egy határt.Bármilyen töltetű róla írt írás táplálja őrült szenvedélyét,egyetlen betűt sem szabad róla írni,levegőnek kell nézni,bármit is mond,bármit is tesz,és ez rövid időn belül kíméletlenül megöli.Ennyi a titok.

earlyrat 2010.05.06. 22:12:29

olyan ez a feri, mint aki egy mocsárból akar önerőből szabadulni: minél jobban hadonászik, kiabál, annál mélyebbre sűlyed (saját hazugságaiban vergődik, egyik mondatával cáfolja a másikat). Aki nagy nyilvánosság előtt képes ilyet előadni huzamosabb ideig, az biztosan nem normális ember. Minimum skizoid alkat (ráadásul kezeletlen).

panelburzsuj 2010.05.06. 22:13:20

@mrs. white: (+ többek)

A gazdasági növekedés GDP-ben kifejezve állítólag csak a liberális, bankár/könyvelő típusú szemellenzősök számára fejezi ki egy ország sorsának alakulását. (És ha jól látom, nem is szerepel az öt kiemelkedően fontos nemzeti ügyünk között ... )

A reménytelenséget én is más szemszögből vizsgálom. 90-ben élt a remény, hogy meg lehet haladni a bepálott kádári rendszert fölöslegesen nagy áldozatok nélkül. Nem jött be, nem kis részben az Antall-kormányzatban túltengő idealisztikus vágyak miatt. 94-ben megvolt a remény arra, hogy hoppá, ha visszacsináljuk az egészet, még megmenthetünk valamit a megmenthetőből. Ez se jött be: addigra már nem volt nagyon mit megmenteni.

98-ban a "rendszerváltás" után színpadra került legrosszabb harmaidikutas, hagymázos népboldogítókból összeverbuvált "válogatottal" tudott csak kormányra kerülni Orbán, és onnantól kezdve végképp leáldozott a rövid távú európai felzárkózás, beilleszkedés reményének. Csak egy kiragadott példa: a kárpótlás szerencsétlenségeit megfejelő torgyáni "agrárpolitika" kontrollálatlan elszabadulása.

A 98-02 kormányzás leghűbb mércéje, hogy még egy Meggyesi-féle új éra is elég volt a leváltásához.

Gyurcsány már csak a büntetés az addigiakért.

aum 2010.05.06. 22:21:46

„Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.” - Gy.F. 2006

"Mikor tudtam meg, hogy hatalmas, a vártnál sokkal nagyobb a várható hiány? A választást követő hetekre megbeszélést hívtam össze, hogy elkezdjük a kormányprogram összeállítását. Az egymást követő tárgyalási napokon egyre magasabb év végi hiánycélról hallottunk. Először nem akartunk hinni a fülünknek, de gyorsan kiderült: ez bizony nem áprilisi tréfa."
- Gy.F. 2010

Molnár Lajos könyvében részletekkel szolgál.
Könyvének első érdekes megállapítása alapján akár koronatanú is lehetne a költségvetési adatok meghamisítása miatt indított eljárásban egykori főnöke, Gyurcsány Ferenc ellen. Azt állítja ugyanis, hogy a valós számokat a 2006-os második forduló utáni napon "a győztes párt frakcióvezetője, Lendvai Ildikó, reggel nyolckor tudta meg a miniszterelnöktől. Őt kilenckor követte (a miniszterelnöknél, majd rosszullétben) a koalíciós partner pártelnöke, Kuncze." Állításának igazolására egy jegyzőkönyvet idéz, amit az SZDSZ koalíciós delegációja rögzített néhány nappal később: "A Pénzügyminisztérium félrevezette a frakciókat, nem tárta fel a reális helyzetet."

A napnál világosabb, hogy Gyurcsány beteges hazudozó.

6.Lenin 2010.05.06. 22:27:30

@zékit:

Erre gondolsz?

www.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI&feature=related

Ennek szerintem más az értelmezése.Ha van másik,akkor,bocs.

qwertzu 2010.05.06. 22:28:39

@panelburzsuj: A 02-10 kormányzás leghűbb mércéje, hogy még egy Orbán-féle éra is elég volt a nosztalgiához.

@jjulie: Igen emlékszem a 2006-os vitára. Főleg a vizitdíjas részre. Jellemző Gyurcsányra. A rövidtávú népszerűségért bármire képes, mindegy hogy ez neki, a pártjának vagy az országnak mennyire árt hosszútávon. Komolyan nem értem. Tudatosan, durván belehazudik az ország arcába, és nem gondol rá, hogy ez mit tesz a hitelességével. Soha nem lesz újra miniszterelnök. Az ellenfeleinek elég összevágni egy olyan videót, ahol 5 percen keresztül hazudik minden témában.

kafferbivalybalamber 2010.05.06. 22:31:40

@zékit: Bernadett nem politológus. :)

Amúgy meg szerintem a maguk műfajában erősen hasonlóak. Ha a Lengyel mondott valamit, az tutira nem úgy lett, öszödi böszme dettó.

flippant 2010.05.06. 22:34:22

Feri már csak színésznek jó. Notórius hazudozó aki már akkor is hazudik mikor levegőt vesz. Pár év és a Joshi Bharatban lesz vendég és 3 fogatlan cigányasszonnyal fog majd vitatkozni...

Ordnassac 2010.05.06. 22:37:56

@török gábor: a CNN-en 11-kor kezdődik egy különkiadás az angol választásról.

Lovastengerész 2010.05.06. 22:38:30

Ferkó azért nem lett politológus, mert az egy értelmiségi szakma!

panelburzsuj 2010.05.06. 22:39:36

@qwertzu:

Egyet mondunk: képtelenek vagyunk kiszabadulni a lefelé húzó örvényből. Nem csinálunk új erős pártokat, nem nézünk a kormányzataink körmére (hanem a baksist lessük a tenyerében), nem akarunk tisztes versenyt, csak "tisztes" elosztást ...

Merő önérdekből is drukkolnom kell Orbánnak, de ez azért nem feltétlenül jelenti azt, hogy nála és csapatánál nem is tudnék jobbat elképzelni.

jjulie 2010.05.06. 22:41:29

@qwertzu:

egy dolog a választás meg nyerése, meg egy másik ami azt követi

most is nézünk egy ilyen játékot

ezt a hazugság dolgot még nézzük meg másképp, úgy emlegeti ezt az orbán kórus, mint valami főbűnt

nem emlékszel, azon a kőtáblán amit a mózes nevű alak lehozott arról a hegyről, azon ez rajta van?

mrs. white 2010.05.06. 22:41:50

@panelburzsuj: Értem a problémád. Nekem is szimpatikusabb lenne egy 90-es évek eleji fidesz. De Kádár népe nem ezt akarta és még 1 milla most is valahol egy más bolygón él. Csak az vígasztal hogy görögöknél is a jelek szerint a teljes lakosság álomvilágban van, tehát a butaságunk nem egyedülálló az univerzumban. De most hogy az amerikai tőzsde 10%-ot zuhant talán érdemes felidézni hogy 98-02 között a hiány jelentősen csökkent. Arról a hiányról beszélek ami miatt most éppen kezdődik a válság második hulláma. Arról a hiányról amit már nem fog senki kifizetni mert a bankokat kifizette valaki de az országokat senki nem tudja és nem is fogja kifzetni. Szóval ha mindenki az eu-ban csak ennyire csinálta volna szarul mint Orbánék 98-02 között akkor most nem lene pánik. A felzárkozásról annyit a Horn éra utolsó évét leszámítva ekkor közeledtünk egyedül az Eu felé. Bárcsak mindig ennyire szarul menne, de nem fog sajnos.

gitáros 2010.05.06. 22:42:45

@rockjano_:
Plusz Orbánnak a politika egzisztenciális kérdés is az első perctől fogva. Ami Fletóról nem mondható el, de hát nála meg ugye pont az a baj... :)

mrs. white 2010.05.06. 22:45:04

@kafferbivalybalamber: Szakmáját tekintve Bernadett politologus.

[nev] (törölt) 2010.05.06. 22:46:40

@mrs. white:
az, hogy valaki hány nyelven beszél, és hány diplomája van nem feltétlen jelenti, hogy nagyon okos. a problémamegoldó készségéről nem árul el semmit. lehet, hogy ezen a téren átlagos képességei vannak. csak és kizárólag olyan problémákat tud megoldani, amit mások már előtte megoldottak, mert az absztrakciós képességei átlagosak.

ha valaki 7 nyelven beszél az "gyanús". mert a nagyon okos emberek általában nem szeretik nagyon sok nyelv szókincsét a fejükben tartani. ha sok nyelven is beszélnek akkor is, csak egy minimál szókincset ismernek. absztakt problémákon szeretnek helyette gondolkodni. nekem erős a gyanúm, a barátodnak az érzelmi intelligencia szintje magas. ugyanúgy, mint orbánnak. aki egy celeb.

www.youtube.com/ViktorTV1

és nekem erős a gyanúm, hogy recesszióban ezek a fazonok átlag alatt tudnak teljesíteni, mert a világ boldogtalan. itt ez a fazon. belekiáltja a mikrofonba: forradalooom, történeleeem, szenzációóó, világszááám. oké. kiváncsian várjuk a mutatványt. és most ott tartunk, hogy felvonulnak az untermannok, a porond közepén ott áll a cirkuszigazgató, és az egész valami ilyesmi.

www.youtube.com/watch?v=gtWGJmQJivs

Ordnassac 2010.05.06. 22:47:20

@cukicica: ezért van általános iskolai tanári és közgazdász-diplomája? Fletó nem hülye, egyáltalán nem, csak (nem is tudom ki írta, talán [nev]?) érzelmileg túlfűtött.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.05.06. 22:48:05

@szergej-szergejevics: De ki ez az ember? Valami focista? Vagy autóversenyző, hogy folyton kormányozni akar? Nem értem.

jjulie 2010.05.06. 22:49:23

@mrs. white:

ha, meg ha, meg mi lett volna ha, hahaha

bariga 2010.05.06. 22:50:09

OK, a Gyurcsány hazudott, az Orbán pedig hülyített pár évig. Gyurcsány balra el, pár hét múlva pedig kiderül, hogy az Orbán is hazudott-e, vagy tényleg csodatévő szent. Mert nincsen jobboldali, vagy balodali hazugság. A hazugság a tényektől való eltérés. Bár azt sem értem, hogy Orbán mitől is jobboldali, nekem egyre szocialistábbnak tűnik.

mrs. white 2010.05.06. 22:50:45

@jjulie: A cél szentesíti az eszközt. Választást lehet nyerni hazugsággal is. A gond ott van ha utána butánéz ki a fejéből az illető hogy akkor most mit csináljak a nyereménnyel. Ha bárki egy hazugsággal nyert kampány után a legbrilliánsabb kormányzást mutatja be arra emlékeznek és nem körülményekre. Egy szintiszta őszinte kampány után következő botrányosan rossz kormányzás helyett szerintem mindenki az első opciót választaná inkább.

bariga 2010.05.06. 22:54:01

@mrs. white: és most mit látsz? melyik jön?

6.Lenin 2010.05.06. 22:55:23

@jjulie:

Drága jjulie!
Rajta vagyon.

Aki hazudik,az lop(ik)is.
Feri hazudik.
Ne hazudj,mert akkor feltételezhetik is,hogy lopsz is.Ez igy viszont hosszú,meg magyarázni is kell.
Aki nem lop(ik)az nem hazudik,mert minek,nincs mit,nincs miért.
Ebből logice:

8.Ne lopj.
Ez ilyen eccerű.

jjulie 2010.05.06. 22:56:22

@mrs. white:

a gond ott volt a a pőcs orbán bukott 2002-ben, meg 2006-ban

most meg megmutathatja milyen nagy géniusz

de ha annyira csodés volt az a 2002 élőtti 4 év, hogy a bánatos picsába lehet hogy belebukott?

H@mster 2010.05.06. 22:57:05

@Ordnassac:
Hát igen, itt este 10-kor zárnak a szavazóhelyiségek. :)

is 2010.05.06. 22:57:44

lehet, hogy már más is említette: az őszödi beszédben benne van, hogy ha nem akarják, akkor lelép, és majd 'kibaszott jó könyveket ír a magyar baloldalról'. elég nehéz olyat mondani, amit ő is ne tudna magáról. tudja ő a hitelességi defcitet is. nyilván 100 emberből 99 ilyen helyzetben feladja. ő meg nem ilyen, ez engem valaminnyie töpengésre késztet. nagyon hajaz Orbánra, aki ennyi elvesztett választás után, kb. ugyanennyi hitelességi deficittel ért ismét a csúcsra. nem olyan egyszerű az hosszú távon, hogy majd mindig rásütjük, hogy hiteltelen, és ennyivel el is intézzük.

most nyilvánvalóan sértegetni fogok itt sokakat: ha nem értesz meg valakit, akkor két eset lehetséges: vagy ő a hülye tehozzád, vagy te vagy hülye őhozzá.

jjulie 2010.05.06. 22:58:05

@6.Lenin:

rajta van, hogy aki hazudik az lop is?

te melyik táblára gondolsz?

bariga 2010.05.06. 22:59:21

@mrs. white: 2001 már régen volt, az idő elhomályosítja az emlékezetet

mrs. white 2010.05.06. 22:59:40

@[nev]: Hét nyelven azért beszél mert tolmács. Náluk kívánalom. Ebből három anyanyelvi szinten szinkrontolmács. A három diplomából egyik mint említettem történelem. Olaszországban egyetem tanított. Ha már ott járt egy év alatt megtanulta olyan beszéd szinten. Tőled vagy tőlem biztosan jobban ismeri a magyar történelmet mert abból doktorált. Szóval nem celeb abban biztos lehetsz.

[nev] (törölt) 2010.05.06. 23:00:16

@török gábor:
izgalmas lesz. egyébként az amerikai tőzsde zárás előtt nagyot zuhant.

gitáros 2010.05.06. 23:01:44

@6.Lenin:
Elég eccerű gondolatok ezek... :)

Ordnassac 2010.05.06. 23:03:08

BBC-exit poll az Egyesült Királyságban: 309 mandátum a toriknak (19 hiányzik az abszolút többséghez), Labour 255, Libdem 59, többi 29.

is 2010.05.06. 23:03:34

@zolka87: nem is ott kellene kezdeni, hanem a két dátum átbeszélésével. ha te azzal a tudattal akarsz a két dátumot illetően meghalni, ami a Gyurcsányhoz kötés alapján várhatóan a fejedben van, akkor persze ne zargassuk egymást.

Ordnassac 2010.05.06. 23:03:59

@Ordnassac: bocsánat, 307 a toriknak.

mrs. white 2010.05.06. 23:04:35

@[nev]: 10% nem nagy, brutális. 2008 őszén voltak ilyen szép esések. Holnap elválik hogy kezdődik-e a móka rendesen. ha igen akkor biztonsági öveket bekapcsolni mert durva talajra érkezés lesz.

jjulie 2010.05.06. 23:05:29

@Ordnassac:

hogy kerül ilyen egy belpolitikai blogba?

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2010.05.06. 23:09:44

Hogyan szerzi vissza Gyurcsány a hitelességét, becsúszó szereléssel? Mert más lehetősége nemigen van.

ati27 2010.05.06. 23:09:49

@flippant:
Nekem most esett le! Gyurcsány tényleg nem hazudik! Egyszerűen skizofrémiás. pl, mostani leiratban: a választások után derült ki megkora a baj (nevezzük a személyiséget:Gy1-nek) Öszödi beszédet pedig a Gz2-es mondta el. Lehet hogy van több is. Kérdés milyen fizikai behatásokra váltakozik? Piros szín, Orbán nevének elhangzása? Egyáltalán melyik az igazi, domináns személyiség? A harcos? A kiabálós? A trágár? A simuló modorú? A táncoslábú?

mikénehavóna 2010.05.06. 23:10:48

@ridegfarkas: Orbánnak csak egyetlen "országértékelő" beszédét olvasd el. Ha értelmes ember vagy, a bokádig elpirulsz, hogy hogy merészel valaki ennyire hülyének nézni téged.

ati27 2010.05.06. 23:11:38

@mrs. white: Visszament már 3,2% re zárásra..

H@mster 2010.05.06. 23:11:50

Valóban nagyon érdekes. :)

mrs. white 2010.05.06. 23:11:53

@jjulie: Mert nem volt csodás. először is 98-00 között szopás volt mint a boki csomagnál. Nem volt kórház dolgozóknak extra fizetés amint ígérte. Volt korona usztatás ami nem tetszett az ateistáknak. Volt korrupció ami nem tetszik senkinek aki nincs benne. Két alapvető mutató viszont egészen más volt. A gdp folyamatosan az eu átlaga felett volt a hiány pedig csökkent. Megszabadultunk az imf hiteltől, volt egy jövőkép hogy előre mész.
Talán pont ma kellene ezt egy kicsit értékelni ha rákukantasz a portfolió gazdasági ujságra. Más napokon ellehet felejteni.

jjulie 2010.05.06. 23:12:14

@Ordnassac:

mi a fene, érdekes lehet egy belpolitikai blog olvasói írói számára, hogy mi történik a világban? nemár

[nev] (törölt) 2010.05.06. 23:13:33

@mrs. white:
oké. egy tomács csupa olyan dolgokat mond, amit előtte mások elmondtak. ha valaki ezt vállalja élethivatásként, akkor nem lehet nagyon okos. nem arról van szó, hogy hülye, hanem arról, hogy a problémamegoldó képessége átlag körüli. az érzelmi intelligencia szintje viszont vélhetően nagyon magas, mert 21 féle nyelvi relációban tud közvetíteni az emberek között.

okosságon én az absztakciós képességeket értem, a diplomák száma, és a doktori cím ebből a szempontból lényegtelen. milyen eredeti gondolatai vannak a barátodnak magyarország, vagy erdély történetéről, vagy a jelenkori törtélemből. amit nem másvalakitől olvasott, hanem ő eredendően gondolja.

bariga 2010.05.06. 23:13:37

@mikénehavóna: hát ezt én sem értem , hogyan talált ennyi vevőt ezekree a nyakatekert, alany és állítmány nélküli mondatokra

6.Lenin 2010.05.06. 23:14:02

@jjulie:

Arra a kőre,amit egy utazás szervező kapott 1 hegyen, attól,aki nincs is.arra gondoltam.

A kő kicsi volt,mert az utazás szervező öreg volt és gyenge.

A tábla(kőböl)kicsi volt,két részre osztva,és hosszú magyarázatok,hogy te is megértsd nem fért rá,meg nem a te kedvedért írták,mert már akkor tudták,kicsit nehézkes és lassú a befogadó képességed.

A hegy lábánál várakozók tudták,első ránézésre miről is van szó,de ha jól emlékszem,aki nem létezik,még szólt is,ha netán jjulie nem tudná elsőre felfogni,kocogtassák meg a kővel kissé,hátha gyorsúl majd a befogadása.

Most vagy elfelejtették,vagy te felejtetted el,de mindegy is,kár a ferivel foglalkozni.
Ennyit nem ér 1 bukott fószer.

Bambano 2010.05.06. 23:14:41

ne szerezze vissza...

Ordnassac 2010.05.06. 23:14:42

@jjulie: sosem állítottam, hogy nem lehet érdekes. Csak azt, hogy ez a blog belpolitikai, mivel Gábor ezzel foglalkozik.

mrs. white 2010.05.06. 23:15:03

@ati27: és az otp egy hét alatt? A forint egy hét alatt mondjuk a frankkal szemben? Most hogy elfogadta a parlament (a görög) mennyit zuhantunk 6-8 forintot? Mi lett volna ha nem fogadja el?

jeangabin 2010.05.06. 23:15:13

Gyurcsány és Orbán viszonya számomra olyan, mint Salieri és Mozart nexusa.
Gyurcsány (Salieri) képtelen feldolgozni, hogy egy olyan alak, mint Orbán (Mozart), hogy viheti olyan sokra, hogy 4 év kormányzás után bukik, majd a következő választáson is, de nyeregben marad, mi több: mindenfajta démonizálása ellenére 2/3-os parlamenti többséget szerez pártjának, a pártjával.
Hatalommániával és diktátori attitűddel címkéz, ugyanakkor, még ha igaza is van, ő maga is bőven-bőven felvonultat ugyanilyen attitűdöket.
Képtelen feldolgozni, hogy bukott, hogy a perifériára szorult, és minden idegszálával azon van, hogy visszakerüljön a csúcsra, vezérnek tekintsék hívei és ismét kvázi hatalom, a baloldalt romjaiból felépítő egyetlen személyes erő legyen, akként tiszteljék.
Néptribunt és diktátort kiált Orbánt látva, ugyanakkor lerí róla, hogy szinte remeg, bárcsak ő lenne ugyanabban a 2/3-ot termő dicső helyzetben, amelyikben Orbán (jelenleg) leledzik.
Egyszerűen képtelen elviselni, hogy ez a kis senki hogy fölkapaszkodott ismét, olyan magasra, amilyen magasra demokratikus úton még senki sem a hazai politikai életben.
"Én is, én is, én is!"- kiáltja magában, ő is akarja ezt a játékot, ő is akarja ezt a szerepet, ő is akarja ezt a fényt. Mint egy gyerek...
Egyébként baromi nevetséges.
Szemrebbenés nélkül vállal ferdítést, önellentmondást és hazugságot, csak hogy úgy tekintsenek rá is baloldalt, mint Orbánra a hívei a jobboldalon. Küzd, vergődik, tekereg, nem nyugszik, amíg ez nem valósul meg.
Hatalommánia ez is, pont ugyanolyan, amivel Orbánt vádolja Gréczy úrral és a többiekkel egyetemben.

mansouri 2010.05.06. 23:15:46

@török gábor: honnan ismered burgert?
a sport pluszból?:)

panelburzsuj 2010.05.06. 23:17:45

@jjulie:

"Harmadszor tilos e parancsolat szerint a nyelv minden bűne, ami által felebarátunknak árthatunk."

Szal van ilyen. Csak épp nem az, amelyikből a fenti lenini okfejtés kiindult.

(Talán attól is van a különbség, hogy az idézőjelek közé tett mondat szerzőjét Luther Mártonnak hívják, az "aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop, hazudni, csalni: csúnya dolog!" versezet alkotóját pedig Nagy Ferónak.)

jjulie 2010.05.06. 23:18:02

@mrs. white:

nem értem még mindig, mibe bukott bele? mert hogy megbukott az megtörtént? hogy el lett küldve a kispadra én így emlékszem, ennyire nem értette meg ez a nép hogy milyen csoda is amit csinált?

miért nem magyarázta el, ha már maguktól nem tudták?

én nem ismerem a sztorit, csal 2001 decemberében dühitett föl az a zseni egy tvhiradóban, amit véletlenül megméztem, és azóta is hánynom kell

na de majd most megmutatja mekkora zseni

bariga 2010.05.06. 23:20:08

@6.Lenin: Leninnek már csak egy mondására emlékszem: tanulni, tanulni, tanulni!

tölgyes 2010.05.06. 23:21:55

Kedves Török Gábor!
Én azt hiszem, hogy Őszöd után a politikába nincsen visszatérés. Még akkor se lenne, ha Gyurcsány akkor levonja a következtetést és azonnali demokratikus gesztussal választást tart.. vagyis legitimálni akarta volna Őszödöt... de ezt nem tette meg várt, várt és várt..Én azzal szoktam bosszantani MSZP-és barátaimat és vitapartnereimet, hogy minél tovább vár annál nagyobb csapást mér az MSZP-re.. ha netalán-tán a választásokig kitart, akkor ma 10% alatt van az MSZP...és ezzel nem cáfolom azt, hogy akár néhány tízezer hangos híve is van.

Gyurcsány tavalyi bukása nem az első bukása. Az első bukása akkor következett be, amikor saját évfolyamtársait amiatt jelentette fel, hogy azok valami békemozgalomban tüsténkedtek...aztán KISZ és DEMISZ titkár lett, ahol megbukott a KISZ-szel mint politikai szervezettel együtt.. aztán megbukott mint sportminiszter, hiszen Medgyessy még a leváltását is bejelentette...ebből egy puccsal látszólag kimenekült.. de most már e bukások sora mind hozzá tapadt. Miniszterelnökként is megbukott: bizonyította, hogy képtelen a szívos rendszeres politkai munkára és a kormányzáshoz szükséges következetességre... Most is ezt bizonyítja... bűnösöket keres, pedig csak le kéne ülnie a borotválkozó tükör elé és tanulmányoznia kellene saját arcát...
Én azt hiszem, hogy csak árt az MSZP-nek az Ő megújuló aktivitása.. ez összekapcsolódva a korrupciók sorával és a belharcokkal; újabb még az eddigieknél is nagyobb vereséghez vezethet... márpedig Gyurcsány harcolni akar..ebben egyetértek önnel.
Mára Gyurcsány a baloldal megújulásának legnagyobb gátjává vált, hiszen elfogadhatatlan személye nem csak az MSZP-re, hanem a baloldaliságra is rávetül. Akkor járna el a baloldal érdekei szerint, ha a lehető legtávolabb menne a baloldaltól.. akár a szélsőjobbig.. lehet, hogy az oda menekült volt MSZP szavazók Gyurcsány elől hanyatt-homlok rohannának vissza a baloldalra.. az MSZP-hez:::))Kérem a jövőben ezzel az opcióval is számoljon!

ati27 2010.05.06. 23:22:28

"A görög adósságválság miatti feszültségek mellett a nagy szakadás hátterében egy rosszul bevitt (millió helyett milliárdos tételű) eladási ajánlatnak is nagy szerepe lehetett. "
-portfolió

Nekem gyanús volt.. Emlékszem egy esetre, ami kísértetiesen hasonló volt:
index.hu/gazdasag/vilag/ualws080911/
Nem értem a tősdéket.. Néha hiába vannak rosz hírek emelkedik, máskor meg az ellenkezője.. Van amikor egy bagatel hiba miatt törénik hektikus változás..

bariga 2010.05.06. 23:23:07

@jeangabin: jól írtad le, tökéletesen egyformák, csak most pozíciót váltottak, eddig az Orbán remegett, most meg a Gyurcsány. Már mint a hatalomért

[nev] (törölt) 2010.05.06. 23:24:42

@mrs. white:
minden hónap elején lehetnek ilyenek. és szerintem negyedéves zárás után szintén lehetnek.

nekem erről van egy szép konspirációs elméletem. ami arról szól, hogy amerikai iparvállalatok eredeti tőketulajdonosai, és a szakmai befektetők próbálják a kockázati tőkések pozícióit megdönteni. úgy, hogy a reálnyereségből a lehető legalacsonyabb áron próbálják visszavásárolni a "saját" papírjaikat.

tehát mondjuk steve jobs (apple ceo) most nem aggódik, hogy az aapl árfolyama esett, mert szerintem ő játszott arra, hogy essen, hogy a lehető legalacsonyabb áron tudja visszavásárolni az apple üzletrészeket. amit korábban kénytelen volt eladni, hogy a fejlesztésekbe tőkét tudjon bevonni. szóval a kapitalisták döntik a kapitalizmust.

de ez csak teória. nem feltétlen igaz.

mrs. white 2010.05.06. 23:25:41

@[nev]: Tulajdonképpen elég hülye dolog olyan valkiről vitatkozni akit én ismerek te pedig nem. Ráadásul akkor az alapfogalmat kellen tisztázni hogy ki mit ért okosság alatt. Szóval egyszerűsítem a problémát a fentiek valamint személyes ismeretségem okán egy kurva széleslátókörű olvasott tájékozott művelt embernek tartom. A problémamegoldókézségéről nem tudok információkkal szolgálni de az szerintem nem is teljes mértékben az okoság definiciója. Mint ahogy itt a bloggon szerintem inkább a fenti kritériumnak felelnek meg az emberek. Nyílván a véleménye okán akarod hitelteleníteni érdemeit. Pedig annak ahoz semmi köze. Szóval akkor ugy fogalmazok értelmi képessége okán olyan ember akinek érdemes a véleményét figyelembe venni, saját álláspontod kialakításakor.

Na szép estét elteszem magam holnapra.

ati27 2010.05.06. 23:26:41

ŐŐ és mi van akkor ha Gyurcsány beépített Fidesz-ügynök? :)

tölgyes 2010.05.06. 23:27:04

@jjulie: Hányjon csak nyugodtan.. hátha megkönnyebbül és visszanyeri ép érzékszerveinek működését..::))

old_field 2010.05.06. 23:27:05

@jjulie: elég ha kormányozni fog. köpés, nyelés marad a böszmének... :)

eml 2010.05.06. 23:27:28

Nem tudom TG-nek mi a baja ezzel az írással.
GyF szembenéz, és kimondja: mennünk kell.

Lehet, hogy megjelenik benne a politikus, én viszont inkább a pártbeli mutyit és megélhetési politizálást ostorozó őszinteségét látom benne. Esetleg még számít valamire, de ő megtette az MSZP-ben azt, amit senki nem mert: Fityiszt mutatott a párt erős embereinek és lemondott, miáltal hirtelen páni félelmükben megszavaztak minden reformot, amit előtte gáncsoltak suinyin orvul.
Sajnos tudták hogy áprilisban cumi lesz, ezért loptak is a jövőre. Ha OV azt látja 2011-ben hogy vége a dalnak, ő nem fog elvinni emlékbe semmit?

Tény az írással kapcsolatban, új műfaj az önkritika a hazai politikusok között. Remélem megszokjuk.

darkmustang 2010.05.06. 23:27:46

Par dolog, ami eszembe jut Angliarol:

1. Beszeltem egy emberrel, aki azert nem fog a jelenlegi kormanyon levo partra szavazni, mert tul sok penzt koltenek az utak, az iskolak, ovodak felujitasara. Azt mondta, hogy szerinte a penzt, ami befolyik, a bankban kellene tartani.

2. Egyszer el kellett jutnom Londonbol vonattal egy masik varosba es at kellett szallni. Az egyik oldalon, ahol lehetett jegyet foglalni, kepekkel volt illusztralva minden mozdulat, hogy merre kell fordulni az allomason, hany metert kell menni, stb.

3. Altalanos iskolaban olyan terkep volt kint az osztaly falan, amin, ha nem tudom hogy Magyarorszagot a Duna szeli at, nyugatra van tolunk az Alpok, stb nem ismertem volna fel.

4. Foggalmuk nincs (altalanosan) hogy merre van Nemetorszag vagy eppen Ausztralia. [Magyaroszagrol nem is beszelve.( A jol ismert poen: I'm from Hungary. Are you hungry?...)]

5. Azt mondta nekem nehany angol, ha ok eltoljak a havat a jardarol, megbunteti oket az onkormanyzat. Inkabb estek-keltek, nem mentek dolgozni, se iskolaba.

6. A kisgyerek 7 evesen azt tanulta az iskolaban, hogy a kulonbozo termekekben milyen tapanyag van (cukor, szenhidrat, kaloria, zsir, feherje, stb.).

7. A helyes angolt nem beszelik (az angol angol angolok sem).

Stb. stb. stb...

jjulie 2010.05.06. 23:27:54

@ati27:

meg van olyan hogy információ

meg olyan hogy dezinformáció

te mindig tudod melyik melyik?

old_field 2010.05.06. 23:29:11

@bariga: mármint és nem egyformák.

mrs. white 2010.05.06. 23:30:24

@[nev]: na csak még egyet. abban helytáló a teóriád hogy ha ingatják az árakat akkor lehet keresni. Ez most is benne van a pakliba. viszont én ugy látom most valós a baj. Itt már mindenki tartozik mindenkinek és egyre kevesebben vannak akik majd visszatudják adni. előbb utobb a görög felbujtóknak lesz igazuk hogy senki ne fizesse vissza hiteleit. Ez jó opció támogatom csak akkor felkell készülni a cserekereskedelemre mert a pénznek nem lesz értelme.

Rántott máj (törölt) 2010.05.06. 23:30:33

@ridegfarkas: Az utolso bekezdest mintha Freddy Kruegerrol irtad volna :D

jeangabin 2010.05.06. 23:31:34

@jjulie: Letolva a pályáról az MSZP lett most, 2010-ben, 2002-ben a Fidesz-kormány épphogy alulmaradt 1%-kal az Mszp-vel szemben, s csak az épphogy bekerülő Szdsz mentette meg őket. ha a Miép 4,37%-a picit megtoldódik, marad a kormányrúd a fidesz kezében.
Mellesleg: 2002-ben senki nem tudta, ki az a Gyurcsány, mivel akkoriban a Medgyessy volt a miniszterelnök-jelölt és lett később miniszterelnök.
Gyurcsány először sportminiszter lett, majd amikor megpuccsolták a Medgyessy-t, akkor lépett följebb vezérré.
Soha kormánypárt még ekkorát nem bukott, mint most az Mszp, kivéve az önmagukat saját maguk által kamikaze-kormánynak titulált legelső, emdéefes kormány.
Jelzem: 2006-ban sem megalázó módon maradt alul a Fidesz az Mszp-vel szemben, egy százalékon múlott akkor is...
Vesd már össze ezeket az eredményeket a mostanival légyszíves, kösz...

ati27 2010.05.06. 23:32:00

@darkmustang:
Jaja egy ismerősőm volt ott ösztöndijjal. Elkezdték szekálni: ugye itt még lovon, meg szekéren járnak. Visszakérdezett: akkor mi ujság belfastban? Csend lett.. :)

jjulie 2010.05.06. 23:33:42

@old_field:

várom, figyelni fogom, a kezdeti lépései tetszenek, meg a semjén cimbi akivel ma elment a sólyomhoz elmagyarázni a kormányzati struktúrát, tetszik, zsneiális orbán várom, hogy kormányozzon, az első bukott kisérletétét átaludtam, várom mire lesz képes most a bukott miniszterelnök

jeangabin 2010.05.06. 23:34:17

@bariga: Nekem nem ezzel van gondom, hogy ki remeg a hatalomért meg mikor, hanem csak azzal, hogy amíg Orbán remeg, addig úristen, ez egy kishitler, ha meg a Gyurcsány tökugyanúgy, akkor föl sem merül ugyanez a verzió, hogy bárki is hatalommániás jelzővel illetné azok közül, akik orbánra előszeretettel aggatják e jelzőt.
A másik is ugyanaz, pepitában.
Tessenek ezt is észrevenni azok, akik Orbánt pl. emiatt (is) kutyázzák.

old_field 2010.05.06. 23:34:24

röhejes ez az Orbán / ö.böszme hasonlítgatás : akkor lehet majd összahasonlítani, ha OV szerezl ekkora győzelmet a maszopnak, mint most a böszme szerzett a fidesznek.
a többi csak duma...

panelburzsuj 2010.05.06. 23:34:47

@jjulie:

Ha csak magyrázat lenne, azzal még ellennénk. (Vannak azért rászorulók si.)

Magyarázkodásból van túltermelés...

bariga 2010.05.06. 23:34:58

Érdekes szociológia tanulmány lehetne írni arról, hogy két Magyarország van. Hogyan lehet valamit ennyire tökéletesen másképp látni. És persze az egyik soha nem fogja megérteni a másikat.

[nev] (törölt) 2010.05.06. 23:35:48

@mrs. white:
ha a teória igaz, akkor steve jobs itt nem pénzt akar keresni, hanem az apple üzletrészeit próbálja visszaszerezni. mert a kockázati tőkések egyre nagyobb részt foglaltak el a vállalatából, és azt próbálja meg a lehető legalacsonyabb árfolyamon visszavásárolni. mégpedig a reálprofitból. ez persze nem feltétlen igaz. de szinte biztos, hogy ez a sztori nem a pénzről szól, mert minden szereplője gyakorlatilag végtelen gazdag, hanem a hatalomról. ki irányítsa az amerikai iparvállalatokat. az eredeti tőkefelhalmozók, és a szakmai befektetők, vagy a kockázati tőkések.

bariga 2010.05.06. 23:36:30

@jeangabin: teljesen egyetértek, én is ezt írtam

old_field 2010.05.06. 23:36:37

@jjulie: ez a bukott miniszterelnök duma a gerő andrásé... :)
hasonlóan objektív, mint te.
:))

zékit 2010.05.06. 23:37:02

Nem azért, de visszaolvasgatva az eddigi véleményeket kb. 50-50% Fletó alkalmasságija. Ez nem olyan rossz első blikkre.
Azért azokat a hozzászólásokat, mely szerint Fletó beteg meg ideggyenge, meg skizofrén stb, elég túlzónak és elfogultnak találom. Ennyire nem rossz a helyzet, csak hebehurgya, felelőtlen, és kapzsi. Mint a gazdag emberek általában. Nekem amúgy elmehetnének Viktorral ikreknek is, annyira nem látok különbséget köztük. A hatalomért az anyjukat is megennék élve.

@6.Lenin: Erre a videóra gondoltam. Sokfajta értelmezése pedig szerintem nincs. Ezt mondta, ezt gondolta. Fosott Fletótól. :) Na bumm.

qwertzu 2010.05.06. 23:37:09

@jjulie: Rajta van.
לֹא־תַעֲנֶה בְרֵעֲךָ עֵד ‏‏שָׁקֶר׃

"ezt a hazugság dolgot még nézzük meg másképp,"
Hogyan lehet még nézni?Mániákus hazudozó. Hazudott az ország gazdasági helyzetéről, és arról hogy mit akar csinálni a választások után. Totálisan mást csinált, mint amit mondott. És most is hazudik tovább. Elkúrta az ország gazdasági helyzetét. SZVSZ a legrosszabb kormányzati teljesítmény Rákosi! óta.
A középszürke Bajnai lényegesen jobb teljesítményt nyújtott azzal, hogy végrehajtotta amit a IMF diktált neki.

6.Lenin 2010.05.06. 23:39:02

@jjulie:

Ott a magyarázat,amit belinkeltél:

"........ a Törvény táblái, a héber beosztás szerinti kezdőszavakkal."

Kezdőszavak!!!!

Ez lett volna az eredeti szöveg,de ehhez kellett volna 1 bazi nagy kő!

8.Ne lopj,bizalmat,mit a benned hívő igaz emberek táplálnak irányodba.E bizalom ellopása majd hazugságra kényszerít,mi sokszorozza majd bűneid,számolhatatlan sokaságát.Légy jó Feri fiam.Még én hinnék benned,de én mindenek tudója,jövőnek látója,látom bukásod is.Menj utadra és emlékezz az első szóra,mi elindítója minden rossznak.

Most már belátod,hogy nem fért volna arra a kis kőre?
Mikor hazudtam én neked?

jjulie 2010.05.06. 23:39:18

@jeangabin:

az orbán kétszer elment a kispadra, mit kell ezen összevetni, a 98-at pedig a torgyántól kapta ajándékba a kis zseni, ezen mit kell szépíteni meg összevetni

a hatodik választást nyerte meg egyedül mi a szart kell ezen szépíteni, ez az bizonyítványa a torgyántól kapottba meg belebukott

szépítgetés helyett drukkolj neki hogy kihúzza ezt a négy évet valahogy

darkmustang 2010.05.06. 23:40:07

8. Megkerdeztek tudom-e mi az a Wii... tudom e mi az a pillanat ragaszto..

9. CSAK az anyanak az EGYIK szamlajan olyan 40.000 font volt. Left handed commander a tengereszetnel. Mikor megkerdeztem tole, hogy szeretne e Admiralis lenni, azt montha hogy persze, az meg tobb penz lenne...
A k******* (bocs) meg engem nem akartak kifizetni.

jjulie 2010.05.06. 23:42:37

@old_field:

aki kormányzott 4 évet, majd leszavazták, az a bukott miniszterelnők

én ismerek ilyet, pl egy ilyen az orbán viktor

zékit 2010.05.06. 23:43:08

@jeangabin: Azért győzött az MSZP, mert Medgyessy megvette a tatákat kilóra. Asszem 12.000 ft/kopf. Ennyiért adták el Orbánt. Másik oldalról Orbán nem volt annyira értékes az embereknek, hogy ne adják el a lelküket útelágizaútelágazórfgthútelágizéútelágazódásnak.

jeangabin 2010.05.06. 23:43:13

@old_field: Orbán már kormányzott egyszer 4 évig, s függetlenül attól, hogy kinek mennyire tetszett az a 4 év vagy sem, megalázó helyzetbe nem hozta a pártját. Miként 2006-ban sem.
Ennél fogva össze lehet már most is mérni a 2 vezér teljesítményét, még úgy is, hogy a II. Orbán-éra csak most kezdődik és annak kimenetele, ugye, a legbátrabb találgatások szerint sem sejthető... (Az egy másik kérdés, hogy ki miben reménykedik, mit projektál...)

6.Lenin 2010.05.06. 23:44:52

@zékit:

Szerintem nézd meg többször is,aztán megbeszélhetjük,mit jelent,ő egyedül képes arra,hogy az ember képességeit kicsit jobban igénybe veszi tárgyalások kapcsán.A többi még arra sem képes.

ati27 2010.05.06. 23:46:54

@zékit:
19500 egészen pontosan. Némelyik setét már a szavazókörben megkérdezte: Tessékmondani és itt fizetik ki a 19500Ft-ot is?

old_field 2010.05.06. 23:47:20

@jjulie: a fidesz akkor is több szavazatot kapot mint előtte 4 éve.
bár téged a tények nem szoktak zavarni.
haló... :)

"Gyurcsány Ferencet szerintem ez nem fogja meghatni.

Szerintem nincs akkora jelentősége annak, hogy mit csinál a Gyurcsány, mint azt sokan gondolják.

Miért nincs?

Mindenki tud magának csinálni párezer fős rajongótábort, de ebből még nem lesz politika. Erről azt szoktam mondani, hogy Csurka is oda tudott csábítani sokezer embert a Hősök terére, de szavazatot nem tudott szerezni. Gyurcsány rajongótábora ráadásul elég szűk. Vegye már észre az az ember, hogy az emberek szavaztak, heló."
szanyi kapitány :)

mandiner.hu/cikk/20100504_szanyi_tibor_interju_az_mszp_csak_nyomokban_baloldali

jeangabin 2010.05.06. 23:48:24

@jjulie: Attól még az, amit írtál föntebb, hogy "le lettek tolva a pályáról", enyhe túlzás. Veszítettek, de micsoda különbség 1-2%-kal lemaradni, és mondjuk 34-gyel... Utóbbira igaz az, hogy "le lettek tolva a pályáról"...

jjulie 2010.05.06. 23:49:21

@6.Lenin:

még olvasgasd egy kicsit, holnap kikérdezlek

6.Lenin 2010.05.06. 23:50:00

@jjulie:

2002-ben Orbán nem bukott,csak egyedül nem tudott kormányt alakítani.Nézd már meg a választási eredményeket!

Az MSZP sem tudott,az SZDSZ sem,csak együtt.

Bukás most volt 2010 ápr. 25-én.A többi 3 párt együtt sem tudna kormányozni,még ha akarnának sem.Ez a bukás.

bariga 2010.05.06. 23:50:11

Mindkét főnök kormányzott már, de igazából majd csak akkor lehet összehasonlítani őket, ha majd Orbán is elmondja az öszödi beszédét.

[nev] (törölt) 2010.05.06. 23:50:30

@zékit:
a fél ország utálta orbán 2002-ben. és a fél ország utálja most is. gyurcsány azért van rosszabb helyzetben, mert őt hétharmad utálja. és kérdés, hogy csinál-e egy szabadelvű pártot. aminek az eredménye lehet 2% is, meg 20% is. vagy a szocialista párton belül orbánhoz hasonlóan kibekkel 2 választást, és utána próbál meg visszatérni.

jjulie 2010.05.06. 23:51:37

@6.Lenin:

"nem bukott, csak nem tudott kormányt alakítani"

oké értem

jeangabin 2010.05.06. 23:52:20

@zékit: Így van.
A 13. havi nyugdíj és a meglengetett 50%-os egészségügyi és tanári béremelés és a beválthatónak föltüntetett 9.000 forintos lendvais csekk bevetésével is épp csak meglett nekik.
Mondjuk példátlanul szép dolog volt, hogy ezeket az ígéreteiket be is tartották, az viszont egy másik kérdés, hogy ezzel gyakorlatilag a falhoz vágták a malacperselyt és fölélték a jövőt.

old_field 2010.05.06. 23:52:52

@bariga: már van mit hasonlítani, eről szólt a szavazás, heló ! :)

ami a böszme öszödi beszédeit illeti 3-4 havonta jön ilyennel, olvasgasd, tanulságos...

vastagbor.blog.hu/2010/05/05/semmi_populizmus_semmi_radikalizmus#comment-form

jeangabin 2010.05.06. 23:53:36

@jjulie: 2002 és 2006 miatt? Ugyan... Rég volt... Azon már bőven túl vagyok...
Aki vigasztalásra szorul, az Te vagy jelenleg, ha nem tévedek.

H@mster 2010.05.06. 23:53:58

@török gábor:
Több mint izgalmas. Megvan az első MP. :)

jjulie 2010.05.06. 23:55:15

@old_field:

na ez sok volt, megyek aludni, erre a szintű fidesznyikségre ez a legjobb gyógyír

még írjatok pár verset, reggel leosztályozom, rendesen verseljetek ám

old_field 2010.05.06. 23:58:55

@jjulie: akinek nem tetszik a qrva ország+ a hazudozás, az még nem biztos, hogy fideszes...
persze akinek böszme fletó a minta, annak ez lehet, hogy érthetetlen.
a verselés amúgy is az elvtársaid idején volt divat.
megint nosztalgiázol... :)
vége van...heló !!

panelburzsuj 2010.05.06. 23:59:18

@[nev]:

"hétharmad utálja"

Szarba vagyunk ezekkel a harmadokkal, no ... :))

6.Lenin 2010.05.07. 00:01:00

@jjulie:

Ugyan minek?

Nézzük a dolgot magát.

2010-ben az MSZP oriásit bukott,gondolom ez nem lehet vita tárgya.19%.

Őszre elbukják az önkormányzati válsztásokat is.Miért is nyernének?

A párt a szétesés küszöbén.Ősszel biztos.

GyF-nek vannak hívei,nem vitatom.Ő az utolsó szalmaszál,de teljesen hiteltelen.Ezt sem nagyon vitatják a hozzáértők.

Alapít saját pártot.Lehet,van képessége,joga,pénze.Hány %-os párt lesz 10% max.Mire megy ekkora párttal.

Aki tudott a vízen járni,régen meghalt.
Maradjunk csak a földön,sokkal biztonságosabb.

bariga 2010.05.07. 00:02:28

@old_field: olvastam, tényleg érdekes. Persze az nem volt vitás, hogy most a Fidesz fog nyerni, rendben is van, így döntött a többség. Én csak arra céloztam, hogy sokat hazudtak a cél érdekében és előbb vagy utóbb ezt be kell vallani. Nem kell okvetlenül Öszödön.

old_field 2010.05.07. 00:07:35

@bariga: érdekes ? tényleg... :) hogy tovább hazudozik ?
pár tény közé besuvaszt 10 hazugságot. :)
ez a fletó féle igazságbeszéd... :( gratula.

AnnaKarenina 2010.05.07. 00:08:35

Szerintem OV-ben és GyF-ben van egy közös dolog, nem bírják elviselni a vereséget. OV a maga részéről mindent megtett, hogy az MSzP kormányzati évei elsősorban az illegitimitás elleni védekezéssé váljanak, az egyre kaotikusabb viszonyok között már csak a korrupció tudott rendesen működni. GyF megélénkülése csak az MSzP rovására mehet, ő nem mitikus alak választói szemében, mint OV a sajátjaiéban (bár ez egy hajszálon függött 2006-ban), hanem a vállalhatatlan politikus. Elhiszem, hogy nehéz ezzel a tudattal élni, de nem lehetetlen. Ez a baj a karizmatikusnak látszó vezetőkkel, úgy gondolják, a világ nélkülük rosszabb lenne.:) Az igazán karizmatikus vezető egységet tud teremteni machiavellista eszközök nélkül is.

eml 2010.05.07. 00:08:58

@[nev]: hétharmad utálja <--- Szándékos???

bariga 2010.05.07. 00:11:37

@old_field: én a saját fejemmel szoktam gondolkozni és a saját véleményemmel értek leginkább egyet. Ez azt jelenti, hogy nem csápolok..

Botya 2010.05.07. 00:13:56

@bariga: csak GyF-nek, de rosszul titkolod

old_field 2010.05.07. 00:14:20

@bariga: nem is mondtam, h csápolsz, csak bevetted a "mindenki egyforma" szöveget...

lorantka_a_gall 2010.05.07. 00:15:28

@AnnaKarenina: az az illegitimitás nem OV agyából pattant ki. 2002-ben gyanús vehemenciával darálták be a szavazólapokat, ahol pedig újraszámolták (néhány helyen), ott fideszes szavazatok kerültek elő az mszp-kupacból. 2006-tól pedig nem tudok elképzelni épelméjű embert, aki szerint rendben volt a választás (egyszer legalább hallgasd meg: www.youtube.com/watch?v=SQkl87o1JfE ), és utána a lemondás helyett kormányon maradás.

old_field 2010.05.07. 00:15:53

@AnnaKarenina: "az egyre kaotikusabb viszonyok között már csak a korrupció tudott rendesen működni."
ez durva...
ezt komolyan elhiszed ?

bariga 2010.05.07. 00:16:16

@audi26: jól látod, inkább neki

[nev] (törölt) 2010.05.07. 00:18:38

@eml:
költői túlzás. amúgy véletlen volt. ;-)

bariga 2010.05.07. 00:22:11

szép álmokat mindenkinek!

old_field 2010.05.07. 00:23:16

@bariga: "Ez azt jelenti, hogy nem csápolok.."

bariga 2010.05.07. 00:16:16
@audi26: jól látod, inkább neki

namostakkor ? :)

mint ha már követnéd is...

AnnaKarenina 2010.05.07. 00:25:04

@lorantka_a_gall: Szerintem tévedsz ebben, nem is ez volt az illegitimitási kérdés. OV-tól idézek: "A legnagyobb ellenzéki párt elnöke kijelentette: a tavaszi választások alkalmával a szavazóktól megtagadták a valóság megismerésére vonatkozó jogukat. Mivel az emberek így bekötött szemmel szavaztak, a kormány nem kapott felhatalmazást a kormányzásra." 2006.09.30. Ez már az őszödi beszédre való hivatkozás.
www.gondola.hu/cikkek/50266-Orban__A_kormany_illegitim_es_megbukik_a_Gyurcsany-csomag.html

@old_field: Hát azért gondold végig ezeket az éveket, kint folyton üvölt a tömeg, monnyon le, OV volt min.elnök kordonokat bont, 300 Ft-os népszavazás dönt pl. az eü. reform sorsáról, rendőrállam, rendőri erőszak folytonos sulykolása, aki egyszer hazudik, az mindig hazudik; abban meg egyetérthetünk, hogy a korrupció az működött rendesen.

is 2010.05.07. 00:25:40

az angoloknál is volt, hogy egyesek nem tudtak szavazni záráskor. egyrészt: nem volt egységes jezelés, másrészt volt, ahol rendőrökkel kergették el azt, aki az utcán még sorban állt. többszáz embert.

na ennél még az OVB is jobb volt, mert itt most bírósági tárgyalások várhatóak, ha megtámadják ezeket a körzeteket, és a bíró nem ítélhet mást, mint új szvazást.

lorantka_a_gall 2010.05.07. 00:26:59

@AnnaKarenina: ez is egy része volt a trükkök százainak, írtam h hallgasd meg a beszédet. Nem tértem ki rá külön az utána következő események fényében.

bariga 2010.05.07. 00:27:26

@old_field: azt nem tudod elképzelni, hogy valamivel egyetértek valamivel meg nem? Ez nem agárverseny, ahol futni kell a műnyúl után!!

old_field 2010.05.07. 00:29:31

@AnnaKarenina: a böszme szerint másképp volt... :

""A választások utáni héten derült ki számomra, hogy sokkal magasabb lesz a költségvetési hiány. Két választásunk volt: vagy lemondunk, mert nem ezt ígértük, vagy megpróbáljuk kezelni a magunk okozta drámai helyzetet. Az előbbi lényegében fel sem merült, az utóbbit ügyetlenül csináltuk. Az elkerülhetetlen megszorítások és a részben általuk is kikényszerített drasztikus reformok az őszödi beszéd hatásaival együtt veszélyes helyzetet teremtettek, ami az ellenzéki pergőtűzben drámai belpolitikai háborúskodásba csapott. Küzdöttünk tisztességünkért, a kormányzás lehetőségeinek megtartásáért, kitartottunk, de elfogyott hitelünk, elfogyott az erőnk."

ajánlom figyelmedbe, tipikus böszme szöveg : sok benne az igazság és kb ugyanannyi a hazugság is... :(

vastagbor.blog.hu/2010/05/05/semmi_populizmus_semmi_radikalizmus#comment-form

old_field 2010.05.07. 00:30:41

@bariga: nemtom, én nem szoktam csápolni... :)

old_field 2010.05.07. 00:32:25

@AnnaKarenina: de a legfurább" az volt az írásodban, hogy bizonyos körülmények között legitimnek látod a lopást...

AnnaKarenina 2010.05.07. 00:32:27

@lorantka_a_gall:
Mármint OV trükközött ezzel a kijelentésével? :)
Ha meg tudta volna támadni a választási eredményeket, megtámadta volna, nincs kétségem.

AnnaKarenina 2010.05.07. 00:35:01

@old_field: Aki nem érti az iróniát, annak nehéz magyarázni. Ez a dolog olyan, mint amikor a nagy birodalmak felbomlóban vannak és könnyebb, szabadabb a rablás. Nem tartom sem helyénvalónak, sem elfogadhatónak.
Az is érdekes, hogy arra már nem figyelsz, hogy szerintem GyF vállalhatatlan politikus.

cambridge.on 2010.05.07. 00:38:40

@qwertzu:לֹא־תַעֲנֶה בְרֵעֲךָ עֵד ‏‏שָׁקֶר׃ Ne tégy felebarátod ellen hazug tanúbizonyságot!

old_field 2010.05.07. 00:40:14

@AnnaKarenina: Óóóó Anna..... gyermeki , tágra nyílt szemekkel figyellek.... ;)
a gondolatmeneted inkább tűnt 1 logikai folyamnak,
mint ironikus glosszálkodásnak.

lorantka_a_gall 2010.05.07. 00:40:36

@AnnaKarenina: kis baj van a vevőkészülékkel arrafelé. Közérdekű adatok törvény szerinti nyilvánosságra hozásának elmaradása, nehogy "befolyásolják" a szavazókat (ordas pofátlanság, és a demokrácia semmibevétele), na AZ volt a trükk. Feljelentés érkezett is az ügyben, először elutasították (2006-ban), most (újbóli feljelentés alapján) bírósági (ügyészségi?) szakaszban tart a dolog. index.hu/belfold/2010/01/27/a_fidesz_feljelentette_gyurcsanyt_es_verest/

AnnaKarenina 2010.05.07. 00:48:21

@old_field: Ez a véleményem. Nyilván az a baj, hogy én nem tudok OV-re sem ilyen tágra nyílt szemekkel, gyermeki várakozással tekinteni. Hogy GyF-re sem, az persze mellékes.

A logikai folyam rendben is van, a korrupció következett az előállt, szétzilálódott gazdasági folyamatokból. Aki képes volt rá, kihasználta, mert tudta, hogy nem sokáig teheti.

cambridge.on 2010.05.07. 00:50:20

@AnnaKarenina: És most milyen érvek, tervek mellett voksoltál a Fideszre?
Sőt, gebinbe adtátok az országot, és találgatni lehet vajon mi lesz
belőle?

AnnaKarenina 2010.05.07. 00:51:01

@lorantka_a_gall: Először szavazatszámlálásról, bedarálásról írsz, most erről. Rendben. Akkor majd meglátjuk, hogy mire jut az eljárás.

is 2010.05.07. 00:51:34

angol választás 2010: na most meg olyanokat mondanak, hogy egyes helyeken elfogyott a szavazólap, máshol meg még 10 percig szavaztak a kötelező zárás után.

mondjon le az egész angol választási adminisztráció! itt hetekig fognak bíróságra járni.

lorantka_a_gall 2010.05.07. 00:53:11

@AnnaKarenina: Kezd tényleg az az érzésem kialakulni, hogy komoly gondjaid vannak a szövegértelmezéssel. A szavazatszámlálásos simli 2002-ben volt, amikor is a Fidesznek a szavazókörök kevesebb mint felében volt delegáltja, az mszp-nek mindenhol. Ez azért bőven adott teret a kavarásoknak. "Ez" pedig 2006-os ügy. Mi nem tiszta még neked?

is 2010.05.07. 00:53:25

@mrs. white: "A gdp folyamatosan az eu átlaga felett volt a hiány pedig csökkent. Megszabadultunk az imf hiteltől, volt egy jövőkép hogy előre mész."

csak ezt meg sokan Bokrosnak tulajdonítják, és nem Orbánnak, elég alapos közgáz indokok alapján.

old_field 2010.05.07. 00:53:38

@AnnaKarenina: "Óóóó Anna..... gyermeki , tágra nyílt szemekkel figyellek.... ;)" azt hittem érted a kedveskedő iróniát... :(
és hogy ebből hogy kötöttél át OV-ra ezt már nem is kérdezném.
mint ahogy azt sem értem még mindig, hogy miért logikus,
hogy lopni kell, amikor csak lehet...
de asszem ez a logika vitte erre a szintre a maszopot és tüntette el a szadeszt.
________

jó éjt mindenkinek !

AnnaKarenina 2010.05.07. 00:55:01

@cambridge.on: Na jó, ez kicsit sok. Abból, hogy leírtam, hogy szerintem egyikük se tud veszíteni, már egész regény kerekedik.

Egyébként ha nem is adjuk gebinbe az országot (mi, mindannyian), de mindig lesz egy többség, amelyik valamely párt(ok)nak bizalmi alapon odaadja a kormányzás jogát.

AnnaKarenina 2010.05.07. 00:56:57

@old_field: Alapvetően nem is akarod érteni, amit írtam. Nem baj. Jó éjt.

lorantka_a_gall 2010.05.07. 00:57:18

@is: nagyon sokan erre hivatkoznak, hogy ugyan a Fidesz-kormány alatt minden mutatónk javult, de ez kizzzárrrólllag a fantasztikus mszp-s intézkedéseknek köszönhető, és valszeg ezt fogják mondani most is, ha ilyesmi lesz. Akkor viszont csöndesen megkérdezném, hogy hogy is teccik ez lenni? 2006-2010 között egy mszp-kormány utáni 4 év következett, mégis nagyobb szarban vagyunk, mint valaha. Lehet, hogy mégsem az elképesztően csodálatos megszorítócsomagok hozták meg a növekedést? ;)

AnnaKarenina 2010.05.07. 00:58:47

@lorantka_a_gall: Igazad van, valóban nem figyeltem eléggé.

is 2010.05.07. 01:00:42

GB: következő: egy helyen elküldtek 600 embert, mert nem volt rajta a szavazók jegyzékén, pedig szabályosan bejegyeztette magát, csak a régiból dolgoztak. és állítólag ez egy szoros körzet.

lorantka_a_gall 2010.05.07. 01:03:55

@is: mindenkinek a maga keresztje :D Nekünk itt az OVB, de úgy látszik, a brit marha is címeres ökör... Kíváncsi vagyok, a görög/spanyol/portugál botrány után jön-e az angol is :)

lorantka_a_gall 2010.05.07. 01:04:29

"Sheffieldben akadályozzák a számlálást

Több százan nem tudtak szavazni Sheffield egyik választókerületében - itt indult Nick Clegg, a liberálisok miniszterelnök-jelöltje. A Telegraph jelentése szerint a csalódott választók blokádot vontak a szavazókör köré, nem engedik, hogy elszállítsák az urnákat."

is 2010.05.07. 01:10:27

@lorantka_a_gall: ne keverjük Bokrost az MSZP-vel. nem hiszem, hogy jóhiszeműen írtad a kommented.

Ordnassac 2010.05.07. 01:15:38

Amúgy mekkora, hogy hírességek a Temze-partján várják a BBC-vel az eredményeket és szabadon kérdezik őket. Nálunk ez elképzelhetetlennek tűnik.

lorantka_a_gall 2010.05.07. 01:16:45

@is: Bokros, ha jól emlékszem, Horn Gyula kormányában volt pénzügyminiszter. Szerintem nyugodtan keverhetőek. Mint ahogy pl Navracsics minisztersége is keverhető lesz a Fidesszel. Hol itt a rosszhiszeműség?

trabant 2010.05.07. 01:28:16

"mindig megjelenik annak a politikusnak a képe, aki a magyar politikában ugyanekkora lelkesedéssel és szenvedéllyel küzdött már szinte mindenért és annak ellenkezőjéért is. A kis lépések politikájáért, a megszorítások szükségtelenségéért, a megszorítások elkerülhetetlenségéért, a reformok fontosságáért, a bársonyos reformokért – néhány példa, amelyek mind ugyanannak a politikusnak voltak az egyetlen és megkerülhetetlen céjai."

Ja kérem, öt év kormányzás alatt sok minden végbemegy a világban és a gazdasági életben.

Az életben csak a változás igényeihez mért megfelelés szükségessége állandó. Amint Gyurcsány Ferenc fent vázolt példája is mutatja, másképpen nem megy. Nem öt évig, a feléig sem.

trabant 2010.05.07. 01:36:19

@ati27:
"Nem értem a tőzsdéket.. Néha hiába vannak rosz hírek emelkedik, máskor meg az ellenkezője.. Van amikor egy bagatel hiba miatt törénik hektikus változás."

Ha a spekulánsok váratlan és kiszámíthatatlan ügyleteit is bekalkulálod, máris jobban megérted a hektikus kilengéseket.

tonchyka 2010.05.07. 03:43:01

@tölgyes: tökéletesen egyetértek az Ön dolgozatával!A minimális önkritikával sem rendelkezik Gy.F. Azzal is egyet kell érteni,hogy maga a visszatérési szándéka is végső csapást visz be a baloldalnak.
Mert lehet valaki tehetséges üzletember befolyásos családi kapcsolattal háta mögött,aki mindig jókor volt jó helyen.
Lehet valaki nagy kombinátor.De államférfinek,egy nemzet vagy akár egy párt vezetőjének tökéletesen alkalmatlan.Függetlenül a 2006-os beszéd utáni hitelvesztésétől.Az csak arra volt jó, hogy végkép kiírja magát a politikából.

Interlock (törölt) 2010.05.07. 03:52:18

@Ordnassac: Nálunk feltehetően megdobálnák, leköpködnék, de minimum porig gyaláznák őket egy ilyen közvetlen megjelenés alkalmán... Talán az angolok szolidabban tudják a politikusaikat utálni.

Interlock (törölt) 2010.05.07. 03:55:36

@Ordnassac: Nálunk feltehetően megdobálnák, leköpködnék, de minimum porig gyaláznák őket egy ilyen közvetlen megjelenés alkalmán... Talán az angolok szolidabban tudják utálni a politikusaikat.

Szentpeter 2010.05.07. 06:43:55

Kedves Török Gábor nem értek veled egyet...

Gyurcsány írása leginkább egy őrült naplójához közelít...

Ahol bár őszintének tűnik amit ír, egyáltalán nem az, mert a saját felelősségét úgy mond lehazudja, azt írja hogy 2006-ban csak hetekkel a választások utáűn tudta meg hogy a költségvetés szarban van....

öszödön nem ezt mondta...

Gyurcsány és a szocialista párt testidegen....

nestrot10 2010.05.07. 06:44:55

Azért nem lett politológus Gyurcsány, mert Ő maga politikus és nem poli-toló (gus) , aki csak tolja valamelyik poli-tikai párt szekerét és nyalja fenekét....A politológus az nem szakma, hanem valamelyik párt seggnyalója és magyarázója:)
Ilyenből él és jól...látszik a seggnyalás- ból meg lehet jól élni:)

nestrot10 2010.05.07. 06:46:45

a Stumf (milliomos) Századvég, futószalagon képezik a kis magyarázó seggnyalókat...de látszik a dumájukon a papagálykommandó:)

cambridge.on 2010.05.07. 07:06:10

@Interlock:
Ők már rájöttek, hogy politikai ellenféllel és nem politikai ellenséggel néznek szembe.
100 év múlva itt sem akarják majd a nekik nem tetsző párt embereit felakasztani.

Győztek a toryk, de abszolút többségük nem lesz.

Ott is a liberálisokon múlik ,attól függően ki mellé állnak, ki alakíthat kormányt.

@AnnaKarenina: Ok. Korai következtetést vontam le egy hozzászólásodból.
A személyedre nem, de az állapotokra illik a gebinbe adás.
Annyit azért vitatkoznék veled: "de mindig lesz egy többség, amelyik valamely párt(ok)nak bizalmi alapon odaadja a kormányzás jogát. "-írod.
Azért nem mindegy hogy valakinek oda adod anélkül, hogy tisztába lennél vele mit fog csinálni a kontroll nélküli hatalommal, vagy valaki elnyeri az irányítást a többiek ellenőrzése mellett.

Ha a hírek igazak(a miniszterek személyét illetően nem tévedtek) akkor többen lesznek a minisztériumban mint jelenleg. Miniszterek és államtitkárok.
Érdekes szlogen: úgy tesszük olcsóbbá, hogy többet fizetünk.

Úgy néz ki betartják az ígéretüket, lesz adócsökkentés!
A kezdés emlékeztet Meggyesi tevékenységére.
Csak most még kevésbé áll rendelkezésre a szükséges összeg.
Nem a benzin lesz 300 Ft, hanem az Euró!
Az unokám talán megéri, hogy Euró lesz a fizető eszköz Magyarországon.

huta9020 2010.05.07. 07:35:40

GyF írása pontosan azt tükrözi, amit a kormányzása alatt lehetett látni: a hatalom bűvöletében él. Hosszú és unalmas önigazolási kísérlete szánalmas. Az elvesztett hatalmat siratja, az önkritikája nem valami objektív értékhez viszonyul, hanem csak a halatom elvesztésének magyarázgatása.
GyF baloldalisága csak egy köpeny, egy felvett szokás egy végletekig hatalommániás és egoista politikuson. Ebbe született/nősült bele, erre az oldalra került, más helyzetben ugyanilyen elkötelezett konzervatív is tudna lenni. A közösségért szolgálatot és áldozatot vállalás emlegetése csak retorikai fogás, csak elcsépelt gesztus egy ripacs repertoárjában.

Nagyon remélem, hogy örökre eltűnik a politikából, de mivel párttársai attitűdje sem másmilyen (sőt...) erre kevés az esély. Sajnos. Enélkül a baloldal nélkül vidáman (vidámabban) meglenne Magyarország.

BonFire 2010.05.07. 07:40:07

Ferenc testvér 2006-ban akkora őszinteségi rohamba esett, ami politikai öngyilkosság volt. Értem én, hogy csak "gatyába akarta rázni" az elpuhult és velejéig korrupt, valamikor szebb napokat látott baloldalt, csak éppen sok ember érdekét sértette vele, és - ha már élhetek közhelyekkel: sok lúd disznót győz alapon vége lett, mint a botnak.

Egy ilyen után nemigen lehet felállni a padlóról, hiába is moralizál, meg publikál. Részemről annyira sem méltatom, hogy elolvassam az irományát. Lehet, hogy jó, és ő már ezerszer bűnbánatot gyakorolt, és éjjelente vizesre sírja a párnáját, de nem tud meghatni.

Nem rúg ő már labdába. Az őszinteség nem kifizetődő. Ennél sokkal mocskosabb a Fidesz mostani politikája, hogy tudniillik hallgatnak, mint a csuka. Semmit nem mondanak. A szocialisták azzal vádolták magukat, hogy nem képesek megfelelően kommunikálni az emberekkel a problémákról. A Fidesz - úgy tűnik - nem csinál ebből magának gondot. Lakat a szájon, és csókolom. Nem kötik a dolgaikat a "polgárok" orrára. Minek is? Hiszen nem kell senkivel egyezkedniük, van 2/3-uk, nekünk meg lehet a pofa alapállásban ezután.

jjulie 2010.05.07. 07:41:38

@huta9020:

a hatalommánia az valami államdó vagy csak időszakos betegség

miben nyilvánult meg a gyurcsány hatalommániája mondjuk 2002-ig?

és miben orbáné mondjuk 18 éves kora óta? mondjuk a haza nem lehet ellenzékben szlogennél?

jjulie 2010.05.07. 07:48:13

@BonFire:

a fidesznek nem a mi pofaalapállásunk fenntartása lesz a legnagyobb gondja, hanem az, hogy egy gazdasági önállóságát nagymértékben elvesztett ország élére kerültek, és a kilátások arról szólnak, hogy veszteségek elé néznek akik itt befektettek, ergó kívülről sokkal nagyobb nyomás fog rájuk nehezedni mint belülről

monofoszfát 2010.05.07. 07:50:47

Nem vonom kétségbe, a politológusoké is egy szakma, de a gyakorlatban is el lehet sajátítani, Gyurcsány is beletanulhat, miért ne, sőt. A hiteltelenség is köszönhető annak, ami a legtöbb politikusra jellemző Magyraországon: felkészületlenül lesz politikussá, és nagyon lassan tanul bele a szakmába. Gyurcsányra is ugyan csak az, aki, Kádáron szocializált magyar, akinek a magyar valóság felmérésére ennyi ideig volt szüksége - és még enm juott a végére. Amire vállalkozott, kezdetben véghez is vitte: Orbán saját eszközeivel, a politika esztétizálásával legyőzte Orbánt; később a modernizációba vágott bele, ebbe pedig belebukott - az okok feltárása pedig a legtöbb magyarnak fejtörést okoz, a politológusoknak is. Ha Gyurcsányt a tapasztalata rávezeti az okokra, vagy azok egy részére az jó, és ha van idegrendszere meg is osztani a tapasztalatát másokkal, annál jobb, nem az ő hitelességét kérdőjelezi meg. Én inkább azon tűnödöm, hogy mennyi ideje van szüksége a Gyurcsánynak, meg a többi politológusnak, hogy átlássa a valóban sok szempontból tényleg rendkívüli magyar közeget, és a tények ismeretében lesz cselekvőképes. Az eddigi húsz év arra sem volt elég, hogy a kiindulópontot, amit akár egy átlagos, nem politológus olvasó - például én is - egy szempillantással fel tudott mérni. Ha a mai álláshoz kellett húsz év, még kell másik húsz, a frusztráció, a gőg, a tudatos kontraszelekció, a képességek hiánya a miatt még hozzáadok húszat, hajajj, így telik el az életem.

lüke 2010.05.07. 07:55:21

erre a költöi kérdésre egy 2 szótagú szó a válasz:)

László56 2010.05.07. 07:58:15

Szép jó reggelt Mindenkinek

Gyurcsány értékelése tipikus gyurcsányi tevékenység. Jól látja és rosszul csinálja. Török Gábor írása hozzá, meg rövidsége ellenére-vagy talán éppen ezért-, nagyon találó. Biztos vagyok benne hogy Gyurcsány számára szíven találó. Hiszen az fáj a legjobban amikor a kritizált személy is érzi hogy a kritika igaz és a következtetése is helytálló.

A politikus értékelése pártját és saját magát illetően, tulajdonképpen társadalmunk értékelése is. Hiszen az MSZP közeli történelme az országunk történelme is. A kettő sajnos szétválaszthatatlan. Talán ezért is volt az az érzésem hogy a szóban forgó írás csak egy két szó változtatással, országunk társadalomértékelése is lehetne. Minden visszásságával és minden ellentmondásával együtt.

Gyurcsány Ferenc egy nagyon komplexe személyiség. Személyisége passzolt az ország szintén komplexe problémájához. De megpróbálta a lehetetlent: az országot úgy reformálni hogy pártját előtte nem reformálta. Tulajdonképpen a saját gondolkodását kellet volna először reformálni, azt amiben felnőtt és tapasztalatokat szerezett. Tehát saját magát. Nehéz dolog. Gorbacsovra gondolva láthatjuk igazán, hogy elismert nagy államférfiak is elbuktak már ezen a problémán. Mert a kommunista gondolkodás nem reformálható. Ugyanezért bukás lesz az MSZP sorsa is. Új baloldalt ezért sem lehet az MSZP-re felépíteni. Ki új baloldalt akar, csak új pártban szabad gondolkodnia. Ha már a régi nem reformálható.

Gyurcsány bukása tulajdonképpen megválaszolja a politológus kérdését is: miért nem lett Gyurcsány politológus ? Ugyanazért amiért a politológusunk meg politikus szeretne lenni. Egy társadalmat alakítani felemelő dolog. Nehezebb és érdekesebb, mint ugyanazt csak elképzelni vagy kommentálni.

lüke 2010.05.07. 08:00:43

hu.wikipedia.org/wiki/Hatalom
a hatalomról
s ha valaki megszállotja lesz az külön pech,
s ami ezzel együtt jár:
" hatalmat adott az istten ,de elvette az eszét"
ez még nagyobb pech:)

lüke 2010.05.07. 08:03:46

@laszlo56:
jól látja csak rosszul csinálja
hmmm
ajánlom mindenkinek pl az ilyen orvost,
-ha ez az ideológia képviselhetö-
az eredmény a halál
így fogyatkoznak a nyuggerek:) , sajnos nemcsak

www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.05.07. 08:09:04

mert hazug és képmutató, unszimpatikus faszi

lüke 2010.05.07. 08:10:36

remek:
gall old fielden Jean Gabin
julievel meg szent péterrel s anna kareninával vitatkotik, néha beleszól lenin meg az 56-os laci lükén
táncolj törö:)

lüke 2010.05.07. 08:12:57

az euro volt már háromszáz -299-
tavaly ilyenkor talán?
a csatlakozásra 500 lesz, s olcsó lesz a benzin
az eurohoz képest
most a Lajta mögött:)
1,2 € a benzin

lüke 2010.05.07. 08:19:08

mittu-domain.blog.hu/2010/05/06/lekerult_a_lakat
"lakaton lóg a
szaros mézesmadzag"
ilyen alpári a hangnem MO-n
s ne is várjatok más politikát, nem lehet:)

medve19 2010.05.07. 08:19:10

@jjulie: S akit kormányzása közben zavarnak el, többek között a paártársai, azt minek nevezné?
2002-ben melyik párt kapta a legtöbb szavazatot, jóember?

Ezt a "haza nem lehet ellenzékben" dolgot ön olvasta, vagy csak hallomásból dolgozik? Ajánlanám olvassa át újból, s akkor talán megérti miről szólt.

Ön véletlenül nem egy mszp-s szakértő?
Mert akkor értem, hogyan épült le az ország anyagilag, erkölcsileg, szellemileg.

lüke 2010.05.07. 08:28:04

"Ugyanazért amiért a politológusunk meg politikus szeretne lenni. Egy társadalmat alakítani felemelő dolog. "
Olvasom laszlo56
eszmefuttatásában, s látom ez még 56 elöttröl maradt itt,pl a jó tollú Váncsa is kiabál ilyeneket, s nem tudom paródia -e a mai élet Mo-n? Ha nem lenne ekkora a szegénység nemcsak gazdaságilag, hanem a fejekben is, még el is hinném( mármint hogy paródia)
Legjobb védekezés a támadás,fuj burzsujok:)

Shinigami Daiko 2010.05.07. 08:29:19

amióta megtaláltam a "Török Gábor elemez" blogot, örömmel olvasom. A commentekre ez nem mindre vonatkozik, de ez más kérdés.

A mai poszttal kapcsolatban feltenném a kérdést: nem lehet, hogy 2004 óta (ha jól emlékezem a váltásra) a baloldal nagy pártján belül lévő kb. 2 nagy hatalmi csoport harca folyik kizárólag, és az említett személyen keresztül mindez csak felszínre került? (Pontosabban, ez a harc folyik már ki tudja mióta, csak nem került eddig ennyire a nyilvánosság elé - gondolom).

A közel hat éves tevékenysége sztem azért ítélhető meg nehezen, mert nem azzal kellett foglalkoznia, ami a pozícióra tartozott volna, hanem a saját/hatalmi csoportja ellenségei ellen folytatott folyamatos harccal?

ridegfarkas 2010.05.07. 09:00:44

@mikénehavóna: Csak részleteket olvastam ezekből az értékelőkből,az is elég volt,nem voltam képes alapos átolvasásra.Nem vagyok Orbán hívő és nem örülök,hogy ő került hatalomra.Sok hasonlóságot látok gy.f és o.v. között.Egyikőjüket sem tartom alkalmasnak az ország vezetésére,előttem hiteltelenek.Az egyik állandóan őszenteségi rohamokat kap (talán a folyamatos hazudozástól a tudatalattija néha feltör és kompenzálni akar),a másik meg azt állítja,ő sohasem hazudott.Nem tudok ezekre mit mondani,csak nézek nagyokat.

cambridge.on 2010.05.07. 09:08:13

"2004 őszén lettem miniszterelnök. Kár lenne tagadni, hogy ez idő tájt kevés politikai, és még kevesebb kormányzati tapasztalatom volt. A pártvezetés ugyan hallani sem akart rólam, a tagság, a kongresszusi küldöttek viszont másként gondolták. "

Az idézet első fele részben vitatható, lévén 16 hónapig miniszter volt a Meggyesi kormányban. Ennyi idő alatt át lehet látni a kormányzati munka nagy részét.
Az idézet második fele pedig előre vetítette a később törvényszerűen bekövetkezett bukását.
2006 előtt kellett volna a pártot a mostani elképzelései szerint megreformálni, kormányzás helyett (amit nem folytattak) erre kellett volna fektetni a hangsúlyt.
Akkor meg volt hozzá a megfelelő támogatottsága.
Az elképzelései jók a párt átszervezésével kapcsolatban.
Társadalom politikai kérdésekben még mindig nem lát mindent tisztán.
Nem kell elfogadni a Jobbik jelenséget, de megérteni szükséges!

Továbbra is fenntartom az SZDSZ tartotta hatalmon, önös elvei alapján. Az ország kárára.

Korai a visszatéréséről beszélni, nem tudna egy országos szinten meghatározó támogatottságot elérni.
Jól érzékeli saját maga is: Nem tudunk tömeget az utcára vinni.

ssi 2010.05.07. 09:11:32

- tehetséges embereket sokan elismerik -, de fontos, hpgy ők mennyit gondolnak magukról
- magánügy, ha valaki belül szét tudna robbanni - de nem az, ha a környezetére hat már
- minél nagyobb közfeladatot vállal valaki - annál nagyobb önfegyelem, megfontoltság, alázat, csapatszellem kell

MSZP- jövő:
- gyors személycserék egy új szlogen mögé
- alapos tartalmi munka

(pl. Kovács László elnök s új elnökség + önálló, aktív, de együttműködő, fegyelmezett tagozatok pl. múltértékelésről, jöbvőképről, aktuális feladatokról stb.)

Fidesz-től várnám:
- szakembereik kb. ismerték az ország és a világ helyzetét, mikor a hatalommegszerzés mellett döntöttek
- az ígéretek elmaradását ne a poltikusok magyarázzák majd az előző kormányra hárítva a felelősséget

ladislaus 2010.05.07. 09:12:25

@jjulie: azert bukott min. elnoknek nem neveznem. Egy ron werber fele hazugsaggal megvezetett valasztoreteg, es egy 4 evvel kesobbi elkurtuk ejjel nappali hazudozast azert hozzajarult a szavazati aranyok olyan merteku alakulasahoz.

ladislaus 2010.05.07. 09:15:39

@medve19: igen az illeto egy mszp szakerto es nagyon harcol a kurvajo baloldalert meg a piros bogrekert... szoljanak mar neki hogy ezt nagyon bebuktak es a baloldali ertekeket ne ott keresse, mert csalodni fog :)

jeangabin 2010.05.07. 09:28:42

@Shinigami Daiko:
A Szili-Szanyi stb. féle "oridzsinál" baloldali "front" létezik a párton belül, vélhetőleg kevés pénzzel, míg a másik oldalon a Gyurcsány-féle erősen neoliberális, piacpárti, nem tipikusan balos blokk, akik mögött ott áll a tőke, a nagytőke elemi érdeke. Őket tolják tehát mind a párton belül, hogy a csúcson legyenek, illetve magát a pártot is általuk.
Természetesen a Fidesz is neoliberális és piacpárti, legföljebb nem eléggé "bizonyos körök", tehát a nagytőke érdekei szerint, akik az üzleti logika mentén szeretnének minél messzebbre elmenni a lehetőségek mezején.
A jelenlegi és az eddigi Mszp ehhez számukra több lehetőséget biztosít(ott), a Fidesz kevesebbet, értsd: jobban védi a nemzetstratégiai érdekeket, nem teszi ki mindenre feltétlenül az ELADÓ táblát, nem feltétlenül megadólag és formálisan ülnek asztalhoz egy-egy multival, ha tárgyalni kell.
Persze most már, 2010-ben, amikor gyak. minden privatizálva lett és akkora az államadósság, hogy kimeríti a teljesíthetetlenség fogalmát, ennek jelentősége nem akkora, de azért maradtak még csemegék, lásd: víz, állami földvagyon...
Az Mszp egy levitézlett párt lett.
Gyurcsány és körei végeztek vele, akik mögött ugyan ott van a nagytőke támogatása, viszont a mezítlábas Szili-Szanyi-féle vonulat is megerősödött ebben a válsághangulatban.
Nagyon nem lennék meglepve, ha szakadna a párt egy afféle szocdem-színű Szdsz-re pl. Gyurcsánnyal, ill. egy nagybetűs szocialista, a valódi baloldalisághoz jobban ragaszkodó konglomerátumra Sziliékkel. De ez a jövő zenéje, az Önkorm. választásokig marad az egység, legalábbis kifelé mutatva.
H. Csaba bohóckodása is betett nekik, de ha a választások előtt szakadnának, azzal a maradék esélyüket is buknák...

cambridge.on 2010.05.07. 09:29:01

@medve19: Választási eredmény

Az MSZP 178, az SZDSZ (a szocialistákkal közös jelölttel együtt) 20, a Fidesz és az MDF összesen 188 mandátumot szerzett az összesített eredmények alapján.

Ebből én azt látom, hogy a 199 több mint a 188.
A Fidesz eredményében benne van az általuk szétvert kisgazdák szavazatai is.
Levonva az MDF eredményét, nem kalkulálva a kisgazdáktól elorozott szavazatokat, add meg a választ, kire szavaztak a legtöbben 2002-ben?

öcsi55 2010.05.07. 09:35:20

Gyurcsányt inkább sajnálni kell!
Ő egy tipikus orvosi eset,baj csak az 5 évig Magyarország
miniszterelnöke volt!!

öcsi55 2010.05.07. 09:49:15

@jjulie: most bebizonyosodott ,mégsem bukott miniszterelnők.

cambridge.on 2010.05.07. 09:49:30

@cambridge.on: Természetesen 198, nem 199.
Második osztályos számtan, de régen volt!

tlac 2010.05.07. 09:59:35

Fletó egy kalandor szélhámos idióta, és 2 mondaton belül háromszor mond magának ellent. Ezt a mutatványát csak az önmagát túlélt MSzP-ben tudta végrehajtani. Ha nem bír magával és megalakítja a szemüvegesek Progresszó Demokratikus Charta párt sejtjét/csíráját, akkor kb. MDF szintben reménykedhet.
viszont az MSzP-t még tovább tudja gyalulni. lsd öt pontját a végén! se vezetőség, se pénz :)

tlac 2010.05.07. 10:05:16

@AnnaKarenina: OV sztem nagyon szépen viselte a kis vereségeket is meg a nagyot is (hokimeccs nézés 94-ben).

tlac 2010.05.07. 10:18:05

@László56: Fletónak a gyerekkora volt zűrős, érthető hogy ilyen lett. Bevásárolta magát az MSzP-be, de ne feledjük ha hajszállal is, megt trükkök százaival, de a szavazók Fletóstul megszavazták az MSzP-t 4 éve. Én is ismerek olyanokat akik benyalták, hogy majd Fletó megcsinálja,meg nem olyan hülye gyerek stb.
Érettségi találkozóján kérték jövőre ne jöjjön, ők ismerik őt..

Mizantró Pista 2010.05.07. 10:43:55

Miért nem lett Török Gábor miniszterelnök?

Monyuk még lehet!

Heil dzsurcsány!

ismét emeltem a kommentek színvonalát...köszönöm,köszönöm!

Magóg napján (törölt) 2010.05.07. 10:57:01

Miért nem lett Gyurcsány könnyen tisztitható folt idejekorán?

tölgyes 2010.05.07. 10:59:02

@AnnaKarenina: Nem lehet hibás diagnózisból helyes következtetést levonni. Ön pedig ezt tette. Orbán és Gyurcsány között van egy különbség: Orbán vereséget szenvedett. Ilyen van... még olyan nagy bajnokokkal is előfordult mint Ali, vagy Churchill. Vereséget szenvedett de nem bukott meg. Gyurcsány azonban megbukott anélkül, hogy vereséget szenvedett volna, hiszen úgy került ki a hatalomból, ahogy oda bekerült: nem a választók választották, és nem a választók váltották le. Ő saját szűk politikai támogatói körében is megbukott...olyannyira, hogy vele a párt már nem mert felvállalni egy új választási harcot.
Orbán pedig mint egy jó sportoló a vereség másnapján kemény edzésbe kezdett. Létrehozta a Polgári Köröket, átszervezte és megújította a pártját, megkezdte a párt személyi kapcsolatrendszerének kiépítését.. emiatt ma tényleg 100-120.000 ember dolgozik önként ingyen azért, hogy a fidesz jobb eredményt érjen el.
Orbán soha nem bújt az emberek elől kerítések és rendőrkordon mögé.. Gyurcsány pedig 2006 óta onnan ki se merészkedett..
Nem szabad annyira elfogultnak lenni, hogy ilyen elemi különbségeket ne vegyen észre.

huta9020 2010.05.07. 10:59:34

@jjulie: GyF-et abszolút mérce szerint kell megítélni, nem OV-hez képest. Az öncélú, bárkin és bármin átgázolni képes hatalomvágy, az szűklátókörű egoizmus, az önmagát kiválasztottá emelő tébolyult küldetéstudat nem bocsánatos bűn attól, hogy a más politikus is szemved ebben a betegségben.

tölgyes 2010.05.07. 11:01:21

@Magóg napján: Mert az MSZP-én annyi a folt, hogy egy új folt már fel se tűnt.

Chingford 2010.05.07. 11:04:54

Ki kíváncsi ennek az őrültnek az agymenéseire, amikor itt áll előttünk:
- egy kiárúsított, szétlopott, kizsigerelt ország és nemzet!
- amikor emberek milliói élnek létminimumon vagy alatta!
- közeleg a magyar nemzet demográfiai válsága és ebből következően a társadalom, a gazdaság, a szociális ellátórendszerek krízise!
- amikor lassan teljes mértékben rabszolgává válunk a hazánkban, ahol már most legutolsórendű állampolgár az, aki a többségi magyar nemzet része!

Ki kíváncsi itt még Paprika Jancsi és a Kiskanász hazugságaira?

tölgyes 2010.05.07. 11:06:30

@[nev]: Önnek is azt mondom, amit Anna Kareninának. Orbán és gyurcsány helyzete nem hasonlítható össze. Orbán veszített választást kétszer is.. de Gyurcsány megbukott választás nélkül, a saját pártjában vált vállalhatatlanná. Orbán ne meghúzta magát a pártjában, hanem vezette, megújította, a taglétszámot megsokszorozta..szövetségesi hálót társadalmi bázist szervezett a fidesz köré.Gondolja, hogy ezt meg tudja tenni Gyurcsány az MSZP-vel???Ahhoz Gyurcsánynak ki kellene jönnie a kordon mögül...::::)))

pannonfunk 2010.05.07. 11:07:53

@cambridge.on: Ha a fidesz eredményekből levonod a kisgazdáktól elorzott szavazatokat, akkor az mszp-jéből meg légyszi vonjad le azokat, amiket csak azért kapott, hogy ne az "Orsós Viktorra" szavazzunk. Kb. a Jobbik 2010-es eredményének a 80%-a elég jó becslés lehet. És akkor számolj újra.

Az élet bonyolult ám... :)

Everred 2010.05.07. 11:21:33

"De bármiről is ír, az elmúlt éveket nem alvó üzemmódban töltő olvasóban mindig megjelenik annak a politikusnak a képe, aki a magyar politikában ugyanekkora lelkesedéssel és szenvedéllyel küzdött már szinte mindenért és annak ellenkezőjéért is."

És ez valóban elég ahhoz, hogy egy politikus hiteltelenné váljon és ez többé-kevésbé jól is van így. Magyarországon el is kezdett működni ez, hogy lassan-lassan tényleg nem fér bele az, hogy hetente mondunk ellent saját magunknak, mert tényleg hitelvesztéssel jár. És ez jó.

De most már akkor azt magyarázza meg nekem valaki, hogy Orbán Viktor miért immunis erre? Túlzás nélkül állítom, hogy a faszi ilyenformán a magyar politikatörténet legnagyobb mítosza, ugyanis akármit mond - és a rendszerváltás óta ő is lelkesedett már mindenért, annak az ellenkezőjéért és annak a megfordítottjáért is -, azt egy igen jelentős, a csökkenés jeleit nem mutató réteg gond nélkül elhiszi neki. Fel sem merül vele szemben a hiteltelenség vádja, ami egy hihetetlen kommunikációs- és propaganda-bravúr. Hogy a faszba csinálja?!

tölgyes 2010.05.07. 11:21:52

@huta9020: No persze és hullák szegélyezik az útját..mint Edward királynak aki vágtat fakó lován...
Az Ön állításával ellentétben az a helyzet, hogy a nem hatalom-őrült Gyurcsány bebújt a rendőrök és a kordonok háta mögé, kilométernél közelebb nem mehet hozzá senki és még most, egy évvel bukása után is kérte személyi őrizetének meghosszabbítását.

panelburzsuj 2010.05.07. 11:32:48

@tölgyes:

"a saját pártjában vált vállalhatatlanná"

Gyurcsánynak nincs és nem volt saját pártja. Kész pártba csöppent bele, ott sok fészkalódással-furakodással helyet csinált magának, de rosszul muzsikált, így aztán kiszorult a főhelyekről.

Orbán és a Fidesz viszonya egészen más: a Fidesz döntően Orbán Viktor saját személyes életműve. (Érdemes körülnézni, hogy hányan maradtak az alapító atyák közül érdemi döntéshelyzetben/pozícióban akár a pártban, akár az Orbán-frakciókban és kormányokban.)

Az MSZP Gyurcsánnyal és nélküle is felismerhetően MSZP.

De mi lenne a Fidesz Orbán nélkül? (Vagy Orbán a Fidesz nélkül ...?)

Most erre az egy lapra tettünk fel mindent, ami még megmaradt.

ati27 2010.05.07. 11:35:08

@panelburzsuj:
Azé ne feledd listán a 4. ! :)

medve19 2010.05.07. 11:38:16

@cambridge.on: "nem kalkulálva a kisgazdáktól elorozott szavazatokat"
Gondolom, ön is Orbán-fóbiás! Hát csak ápolgassa a betegségét.
A rövid összeállítása alapján ön is beláthatja, a legtöbb szavazatot a Fidesz-MDF kapta. Az MSzP és az SzDSz pedig nem együtt indult. Miért kell ezen tovább rugózni?

Ez az egész bukásozás tipikus szocialista mismásolás, maszatolás, sunyiság. Csatlakoznék tölgyes hozzászólásához. Az úgy pontos, ahogy leírta.
Jó munkát!

panelburzsuj 2010.05.07. 11:46:52

Érdekes az 4. hely: az öt legsikeresebb országos listát állító pártnál mindegyikénél a "hősi múlt" egy-egy figurájával töltötték be ezt a negyedik helyet ... (Wittner Mária, Murányi Levente, Mile Lajos, Pusztai Erzsébet - és Gyurcsány ... Ezek főemberek? )

[nev] (törölt) 2010.05.07. 11:51:22

@tölgyes:
én pusztán azt mondom, hogy gyurcsány és orbán két ellentétes karakter. a közös bennük annyi, hogy egyik sem alkalmas elsőszámú politikai szerepre. szerintem kitűnő pártelnök bármelyik, de nem alkalmasak miniszterelnöki posztra.

---

az orbán kormány első három évében gazdaság nem egyszerűen növekedett, hanem még gyorsult is. ez igaz. az volt a magyar gazdaság aranykora. oké. de ezt a gyorsulást nem a kormányzati intézkedések okozták, hanem azok hiánya. és a működő tőkebeáramlás.

a széchenyi terv következtében, amelyik orbán eddigi főműve a gazdasági növekedés megtorpant, a hiány megemelkedett. orbán lakáshitelezési politikája vezetett el a lakosság devizaeladósodáshoz. a lakáspoltika költségvetésre rótt kiadásai a mértani haladvány szerint növekedtek. a gazdasági növekedéssel ugyanis egyre többen, és egyre nagyobb mértékben tudták igénybevenni a támogatást, aminek semmiféle költségvetési fedezete sem volt. a hiányra épült a rendszer. igen ám, de a támogatások kiutalásra kerültek, és ez megdobta az ingatlanárakat. nekem van olyan ismerősöm, aki úgy gazdagodott meg, hogy az asszonnyal egy lakást megvettek, valameddig laktak benne, felújították, és a vételi ár duplájáért eladták. és abból vettek egy nagyobb lakást. csakhogy a támogatási rendszert le kellett állítani. az ingatlan árak meg nem esnek olyan mértékben, ahogy emelkedtek. ezért a bankok úgy tudtak alacsony kamatozású hiteleket nyújtani, hogy a kockázatot áthárították az adósokra. és ez vezetett el a devizaeladósodáshoz. és sorolhatnánk az orbán kormány gazdasági lépéseit. mind teljesen irracionális lépések voltak. de ez a kormányzás végére tevődött. és ez idő alatt a kormány elveszítette népszerűségét. és orbán elveszítette a választást.

orbán egy kalanodor politikusnak tartom. az érzelmi intelligencia szintje magas, ezért képes tömegeket utcára hívni. az értelmi képességie viszont átlagosak, vagy az alattiak. ezért van az, hogy a mögötte álló értelmiséget képtelen kordában tartani. nem tudja azt mondani, hogy ez vagy az helyes, vagy nem helyes. nem tud irányokat mutatni. azt hazudják róla, hogy mekkora stratéga. de nem. a döntései estlegesek. mert orbán minden lépésébe emocionális.

---

gyurcsányt pedig egy pojáca, nem tud uralkodni az érzelmein. az intelligencia hányadosa magas, de az érzelmi intelligenciája átlagos, vagy az alatti. azt hazudják róla, hogy milyen megnyerő ember, de nem az. az érzelmei véletlenszerűen ingatják. ez nagy győzelmekhez, de még még nagyobb bukásokhoz vezet.

két teljesen elütő karakter. olyan, mint a t és a f.

Veér Farkas 2010.05.07. 12:09:49

@cellimega:
Talán olyan 5-7 évvel lehetsz lemaradva a világtól, legalábbis ami a női kézilabdát illeti.
Tényleg volt olyan, amikor az EHF-kupában a legjobb 4 között 3 magyar csapat volt (Fradi, Cornexi, Győr - aztán a Cornexi a fehérvári 1 gólos vereség után a Fradi-pályán enyhe ellenszélben verte a Fradit, majd 5 gólos győri vereség után Fehérváron 10 góllal a Győrt, és nyerte a kupát), akkor még a dánok is azt írták rólunk, hogy női kézilabdában Magyarország a világ legjobbja (bár a BL-ben Anja Andersenék kiverték a Dunaferrt a 8 között; mindegyik meccsen ott voltam). Volt mindez 2004-ben vagy 2005-ben.

Jelenlegi kézilabdacsapatunk erősen középszerű.
Mondom ezt úgy, mint egykori kézilabdázó.

De szerintem ez itt erősen off.

[nev] (törölt) 2010.05.07. 12:10:17

@jeangabin:
jaja, korábban én azt tippeltem, hogy az mszp egyben marad, de egyre inkább úgy gondolom, hogy gyurcsány egy csinál egy baloldali szabadelvű pártot. és ez a párt valahol 2% és 20% között végezhet a következő választásokon.

persze gyurcsány ha elég nagy spíler, akkor első körben egy külön frakciót csinál a parlamentben, és minden képviselője egy szakmapolitikai platformokat hoz létre mondjuk a facebookon. csinál egy virtuális árnyékkormányt úgy, hogy bevonja a szocialista-konzervatív-liberális értelmiség egy részét. ez nem kerül sok pézbe.

és ebből szervez egy szabadelvű pártot.

tölgyes 2010.05.07. 12:11:33

@panelburzsuj: Az Ön észrevétele jó. AZ MSZP egy 60-80 éves alakulat. A fidesz múltja pedig 20-22 év.Az MSZP háta mögött ott van múltként az állampárt, ami ballaszt is, de óriási politikai tapasztalat hordozója is... Az MSZP elit döntő többsége az MSZMP-KISZ stb. belharcaiban szerezte politikai tapasztalatát.. míg a fidesz másképpen szocializálódott. Ez a különbség meghatározza a helyzetüket és aláhúzza azt, hogy gyurcsány és Orbán nem hasonlítható össze ebből a szempontból se.

Mégis Gyurcsány szerves kreálmánya a pártnak.Azt mutatja, hogy az MSZP elit MOST ilyenre-ennyire képes. Az is tagadhatatlan, hogy egy PUCCSAL ez az MSZP elit emelte fel Gyurcsányt.. és az is tény, most ez az elit az, amelyik őt eltávolította a hatalomból. Nem úgy, hogy Önt, vagy engem erről megkérdezték, hanem úgy hogy lemutyizták!!!

Veér Farkas 2010.05.07. 12:11:53

Többeknek:
Az ún. "érzelmi intelligencia" angol megfelelőjében (emotional quotient, EQ) melyik szó jelenti az intelligenciát, nagyeszű hölgyeim/uraim?

Ordnassac 2010.05.07. 12:13:55

@panelburzsuj: Murányi és Mile (Pusztai is) főemberek pártjukon belül. ;-)

Gyurcsány igyekszik újra főbb ember lenni az MSZP-ben.

Veér Farkas 2010.05.07. 12:16:59

@tlac:
Szeretnél te olyan idióta lenni, mint Gyurcsány.

Epokit Drive 2010.05.07. 12:19:08

Gyurcsány számomra elsősorban egyfajta pszichológiai konstelláció megnyilvánulása.
1. A realitásérzéke kérdéses: ha valóban irrealitásban él, azért, ha pedig tudja, hogy mi a valóság, és mégis ezt teszi, azért (mert akkor látnia kellene, hogy mi az ország ítélete, és hogy nem akarják őt vissza).
2. Ha mégis vissza akar térni, az beteges hatalommániát jelent, ami önmagában is veszélyes: a hatalom azok vállán van jó helyen, akik nem önmagáért akarják megszerezni, hanem mert tudják, eszköz valaminek az elérésére (amit általában az erkölcsi jóval azonosíthatunk). Ebben nemcsak ő, de az MSZP jelentős része és az SZDSZ is elbukott, ld. korrupciós és lobbiügyek, botrányok.
3. Gyurcsány önmagával való szembefordulásai (ld. a cikkben a példákat) belülről is képesek kikezdeni egy felnőtt személy integritását. Nem lehet büntetlenül előbb az igen, majd ugyanolyan (látszat)vehemenciával a nem mellett érvelni.
4. Gyurcsány sikerét az MSZP "sikerének" kontextusában vizsgálni egészen más eredményt szül. Irodalmi példa James Clavell: Patkánykirály c. könyve.
5. Végül: ha Gyurcsány most látja a hibákat, látta, láthatta akkor is, amikor módja lett volna orvosolni azokat. Vagy ha orvosolni nem tudta, akkor lemondani azzal, hogy a személyes becsülete többet ér. Senki nem szorított pisztolyt a fejéhez, hogy maradjon és bukjon bele. Ha maradt, az hatalmi kérdés (2. pont). Ha nem tett semmit, az politikusi felelősség kérdése, és ha nem látja be, hogy alkalmatlan (épp e felelősség hiánya miatt), akkor az első ponthoz értünk vissza.

Dr. Cica75 2010.05.07. 12:21:53

@lorantka_a_gall: Ez konkretan hazugsag, a 2002-es valasztasokat Pintér Sándor felugyelte, biztos reszrehajlo volt az MSZP iranyaba.

tölgyes 2010.05.07. 12:22:19

@[nev]: Megint baj van a tényekkel. A fedezet nélküli növekedés akkor lenne igaz, ha a GDP arányos hiány Orbán alatt romlik... de nem romlott hanem 9%-kal javult... az infláció is csökkent 9%-kal.. és a munkanélküliség is 2,7%-kal... Márpedig a fedezet nélküli pénzkiáramlásnak infláció és megugró hitel a következménye.. Nálunk pedig az eus átlag duplája volt a növekedés

Az sem igaz, hogy nem történtek gazdaságpolitikai beavatkozások. Történtek csak nem volt reformlihegés.. és csomaghisztéria.
Az is tény, hogy a nemzetközi környezet rosszabb volt mint 2002-2007-8 között.

Ami a személyiségtipológiáját illeti: az csak egy gyülölködő ember szélsőséges látásmódja.

Veér Farkas 2010.05.07. 12:28:14

@tölgyes:
2 dolgot felejtesz csak el:
Egyrészt akkor elég jól állt a világgazdaság, lehetett fejlődni.
Másrészt meg egy rendbe tett pénzügyi helyzetű országot vett át a Fidesz (amit, mire átadta 2002-ben, ügyesen tönkre is vágott - csak ezek a hatások nem azonnal jelentkeznek, egy ország gazdaságának van 1-2 éves tehetetlensége).

Tudom, a Fityisz-hívek ilyen apróságokról hajlamosak megfeledkezni. Mint a választás 2. fordulója után (amikor már meg sem tehették volna, lévén csak ügyvezető kormány) a haveroknak gombokért átjátszott 12 állami gazdaságról is.

Szóval Orbikáékhoz képest Gyurcsány a tisztesség mintaképe.

ati27 2010.05.07. 12:29:55

@[nev]:
Hm.. Akkor az elmult 1 évben miért nem volt tőkebeáramlás? Meg ugye nem hallottál a 98-as orosz válságról. Az sem könnyítette az akkori kormány dolgát.. Aztán zsinorban ott volt 2 igen komoly árvíz. Ennek ellenére a gazdasági fejlődés összemérhető volt a szomszédos országokéval. Majd jött az "aranykor" a világgazdaságban amikor a forrásokat beruházás helyett felélték a szocialista kormányok. Ezek után törvényszerű visszaesésben letolt gatyával álltunk.. Persze ebben benne van az emberek hibája akik megszavazták őket. Másrészt a hazugságokkal történő manipulálás.

lüke 2010.05.07. 12:36:07

@panelburzsuj:
igen életmüve
ilyet szeretne GYF is:),
csak ordenáré a beszédkultúrája,de
majd alkot,Kunczéval, elkurtuk pártot

lüke 2010.05.07. 12:37:16

most hallom az mr1-n
a pala`men`olyan,
mint az isi, senki nem akar a másik mellé ülni
pedig milyen fontos:)

[nev] (törölt) 2010.05.07. 12:39:24

@tölgyes:
orbánt átlagos (vagy kicsit az alatti) értelmi képességekkel, viszont magas érzelmi intelligencia hányadossal rendelkező politikusnak tartom.

vajon mi ebben a gyűlölködés?

pad78 2010.05.07. 12:49:34

Ez hihetetlen! Ilyenkor derül ki, hogy mennyire kiváló politológus TG! Úgy tűnik, hogy még a legarcátlanabb politikusi megnyilatkozást is képes úgy elemezni, hogy az vitán felül áll, hogy abban benne van az is, ami ügyes húzás benne, ami miatt hasznosnak tűnt az elkövetőjének (különben nem tette volna), és ugyanakkor szelíd, de világos iróniával tisztába is teszi a dolgot, és rámutat arra az inkongruenciára, ami pl. Fletó szavai és múltja között húzódik! Komolyan kiváncsi lennék, mit írna Gábor, ha egyszer pl. Gyurcsány úri passzióból levizelné a parlamentet! Szvsz élvezet lenne olvasni!

Szerintem éppen akkor köszörülnék kevesebben a nyelvüket a politológusi szakmán, ha több ilyen távolságtartó, racionális elemző lenne, aki analizálja, megérteni akarja a történéseket, és nem megbélyegzi csupán azokat!

Esetleg egy javítási javaslatom lenne:
"Gyurcsány részt kíván venni a múlt (politikai) értékelésében" helyett pontosabb lenne "Gyurcsány részt kíván venni a múlt (politikai) ÁTértékelésében"

Ehhez a kedvenc adalékom, ma már klasszikus:
www.youtube.com/watch?v=3dVCzx--fng

pad78 2010.05.07. 12:53:52

@pad78:
Bocs! Az egyértelműség kedvéért:
"Komolyan kiváncsi lennék, mit írna Gábor, ha egyszer pl. Gyurcsány úri passzióból levizelné a parlamentet!"
Feri, nem kell megtenned! (Még ha ki is nézem belőled.) Nem azt szeretném, ha ez megtörténne, csak kíváncsi lennék, Gábor hogy lépne egy ilyen helyzetben!

Veér Farkas 2010.05.07. 13:03:09

@lüke:
Ja, mert te nem így beszélsz, mi?

pad78 2010.05.07. 13:08:58

@jjulie: Ajánlom, hogy nézd meg a Mózes nevű alak 9. pontját! (Katolikuséknál a 8.) Igen-igen meg fogsz lepődni...

[nev] (törölt) 2010.05.07. 13:27:50

@ati27:
most újra ez a gazdasági zseni határozza meg a gazdaság irányait.

www.google.com/finance?q=hufeur

www.google.com/finance?q=hufchf

matolcsy bejelentette, hogy a devizahiteleseket bármi árom megvédi az állam. szerintem ez a forint elleni spekulánosk számára felhívás keringőre. miért is ne döntsék be a forintot, ha az állam átvált minden devizaadósságot forintra. ehhez nyilván a devizatartalékokat kell felhasználni. mivel devizabetétek nincsenek. ehhez nem kell közgazdász diploma. nyilván nem biztos, hogy bedől a forint, csak én nem látom orbánban, se az emberiben a gazdasági zsenit. ti meg látjátok. majd meglátjuk.

panelburzsuj 2010.05.07. 13:29:59

@Ordnassac:

Főségről: mindenesetre tudtommal most egyikük sem visel egyszemélyi vezető tisztséget, legfeljebb vezető testület tagja.

Az pedig egészen biztos, hogy Lázár Györgyöt követően eddig leghosszabb ideig regnáló miniszterelnök csak egy van a negyedik helyesek között. (A "mihez képest főség?" kérdés további árnyalásához ... :)

panelburzsuj 2010.05.07. 13:37:42

@lüke:

Abba az elkúrtuk-pártba jó eséllyel pályázhatna a "magyar politikai elit" színe-virága. Beszédkultúra alapján különösen. (Kíváncsi lennék, hogy ha minden nagyobb zárt pártrendezvény hanganyaga az öszödihez hasonlóan kiadásra kerülne, hogyan értékelnénk át a magyar retorika napi állását.)

panelburzsuj 2010.05.07. 13:45:59

@tölgyes:

Engem nemcsak Gyurcsány, de Orbán párton és kormányon belül ellátandó feladatairól se nagyon kérdezgettek eddig. Jelölték, aztán én eldönthettem, hogy mennyire kívánom. (Gyurcsány be-és kimutyizása között is volt azért egy apró momentum: a 2006-os országgyűlési választás. Amit persze szintén lehet mutyinak tekinteni, de azt maga mutyizta össze magának, és a tisztelt választók adták rá az áldást. Nyilván azt is mondhatjuk, hogy az puccs volt a szavazófülkékben, a mostani meg forradalom. Mondhatunk sokmindent, hiszen a nyelv sokat kibír.)

Ordnassac 2010.05.07. 13:48:00

@panelburzsuj: ez igaz is, csak kérdés, hogy GyF vissza tudja-e magát hozni ebbe az egyszemélyi vezető tisztségébe.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.07. 13:51:21

Nekem nem tetszett ez a Gyurcsány dolgozat. A Hirszerzőn leadottat olsvastam, ha az minden.
Szóval tényleg nem kéne egy politikusnak politológiát írogatni, mondjuk esetleg csak az emlékiratait .
Hogy hol baszta el, azt gondolja végig maga.
De ha mégegyszer nekifut, akkor nem ez a módja.
Az árnyékkormány az jó . Azt szeretem.
A parlamenti vita az is jó - főleg, ha drasztikus és okos egyszerre.
Aztán biztos hatásos a szentilonára száműzetés is.
Néhány politikusnak már bejött.
De az okoskodás az nem kell ide.
Engem legalábbis csak felidegesít.
Ott volt a ringben. Ha kiütötték, ne magyarázkodjon, mert a rinyálás az már nem box.

aum 2010.05.07. 13:53:10

@[nev]: Maga az állami kiváltás nem rossz ötlet.
Az állam felelőssége nagy a devizás eladósodásban, ezért erkölcsileg is elvárható a szerepvállalás.
Konkrétumok még nem hangzottak el, de nyílván az államnak, a hitelfelvevőknek és a bankrendszernek közösen kell állniuk a számlát.

panelburzsuj 2010.05.07. 14:03:12

@Ordnassac:

Szerintem ő nem az MSZP, hanem a "magyar baloldal" vezető helyére pályázik. (Nem kis részben Orbán-antipólusként értelmezve a magyar balt.)

Ha ez a vezető helyet az MSZP-t belülről legyűrve meg tudja kaparintani, akkor megszerez egy csomó meglevő erőforrást, ha ez nem jön össsze neki, akkor gyründolni fog egy saját bandát. (Ha eljutottál a röpiratában a lap aljáig, akkor ott ott láthatsz öt programpontot, amelyből egyértelműen a mostani MSZP-nek szegezett ultimátum a jelenlegi pártfinanszírozás elvetése. Már az öszödi beszédben is hangsúlyozta, hogy hagyják őt békén azzal, hogy neki könnyű, mert van vagyona: ha ezt most megfordítja, és a vagyonát "saját" pártba fekteti, méghozzá nyilvánosan, akkor nagyon keserves választás elé állítja a jelenlegi "baloldali elitet" ... )

panelburzsuj 2010.05.07. 14:11:57

@aum:

"nyílván az államnak, a hitelfelvevőknek és a bankrendszernek közösen kell állniuk a számlát"

És megint a hülye kis óvatosok szívják a legnagyobbat. Persze úgy kell nekik, miért nem focizták magukat olyan helyzetbe, ahonnan az állami mentőszolgálat közpénzen majd úgyis kihúzza őket ...

Tízezrével vannak üres falusi házak. Ez is egy lakhatási megoldás lenne, nem?

Vagy föl Hellászra? :((

cambridge.on 2010.05.07. 14:12:57

@medve19: A maszatolás nem az én részemről történt!
A Fidesz-MDF szövetség nem tudott kormányzáshoz szükséges szavazat többséget szerezni.
A szocialisták az SZDSZ-szel igen.
"A rövid összeállítása alapján ön is beláthatja, a legtöbb szavazatot a Fidesz-MDF kapta. Az MSzP és az SzDSz pedig nem együtt indult. Miért kell ezen tovább rugózni?"

Tökéletesen egyetértünk: miért kell ezen tovább rugózni.

Ordnassac 2010.05.07. 14:14:22

@panelburzsuj: ez jogos, csak kérdés, hogy ilyen teherrel, mint Őszöd és ötéves kormányzása, át tudja-e tartósan venni a magyar baloldal vezető helyét. Megvannak a kétségeim.

[nev] (törölt) 2010.05.07. 14:18:47

@aum:
szerintem meg nagyon rossz ötlet. mert ha ezt bejelented, főleg azt, hogy "minden áron", akkor miért is ne döntsék be a forintot a spekulánsok. akik az árfolyamingáson keresnek.

mert ugye az állam miből fogja a devizahitelt kiváltani. nyilván a devizatartalékból. és ez azt jelenti, hogy el lehet kezdeni a forint ellen spekulálni. aminek következtében esik az árfolyam. még többen akarják a hiteleiket átváltani. és még inkább lehet spekulálni. majd a pénzügyi összeomlás határán a megszorító intézkedések hatásásra újra az emelkedésre lehet játszani. és akkor ez egy zéró összegű játék, aminek lesznek nyertesei, és lesz egy vesztese: az állam.

és mindez a reálgazdaságon csapódik le. mert nem lesz se ár, se árfolyamastabilitás. a kamatok össze-vissza fognak mozogni. az adószint, és a támogatások szintje szintén. most persze nem állítom, hogy ez biztosan bekövetkezik. az összes adósmentő, meg bankmentő csomag hülyeség szerintem.

mert most a forint viszonylagos stabilitását az adja, hogy a bankoknak nem érdekük a forint bedőlése, mert akkor a hiteleik is bedőlnének, viszont ha ezt az állam minden további nélkül átváltja, akkor ez az érdek megszűnik. és majd megint lehet a forint ellen spekulálni. nem állítom, hogy fognak is, csak azt, hogy lehet majd megint. és ha mondjuk a világ tőzsdéi nem fognak szárnyalni, akkor majd megint a nyakig eladósodott országokon keresnek.

cambridge.on 2010.05.07. 14:21:21

@panelburzsuj:
Korán van még versenyeznie, most a felkészülési időszakra előírt munkát kell elvégezni.

aum 2010.05.07. 14:29:24

@[nev]: Biztos, hogy Orbán tehet a devizahitelezés felfutásáról?
Csak gondold át az alábbi logikai menetet:
1. A 90-es évek elején, közepén tömeges lakásprivatizáció zajlott, mely párosulva a gazdasági hanyatlás okozta alacsony kereslettel az ingatlanpiac pangásával, alacsony árakkal járt.
2. A gazdaság fejlődésével megnőtt a kereslet, melyre rátett egy lapáttal a támogatott lakáshitel. A támogatás kamattámogatást jelentett, tehát értelemszerűen néhány év alatt teljesen leépült volna, ha a kamatok lecsökkennek. Erre márcsak azért is reális lehetőség látszódott, mert az EUR bevezetése önmagában is megköveteli az alacsony kamatkörnyezetet.
3. Jött Medgyessy és az osztogatás. Az euróbevezetés elúszott, a kamatok magas szinten beragadtak, mert a költségvetési hiányt csak magas áron finanszírozták a hitelezők.
4. A forinthitelek támogatását Medgyessy leállította. Ezzel a devizahitelek sokkal versenyképesebbé váltak, ami elindította a veszélyes eladósodási folyamatot. A kormány semmit nem tett a kockázatos frank és jenhitelek ellen, a bankoknak szabad kezet adott.

Felhívom a figyelmet, hogy Medgyessytől Gyurcsányig sokat támadták a támogatott forint jelzáloghiteleket. Néhány százmilliárdos tételről van szó, amely ráadásul erősen hozzájárult a GDP növekedéshez.
Ehhez képest a devizahitelek árfolyamvesztesége (150-160 Ft/CHF a többség) önmagában ezermilliárdos tétel, ehhez jön még a magasabb ország- és partnerkockázatok miatti felár.
Nem elhanyagolható továbbá, hogy nagyon leszűkült a monetáris politika mozgástere. Ma már nem lenne értelme egy bokrosi típusú árfolyamleértkelésnek, mert az csődbe taszítaná a devizahiteleseket.

[nev] (törölt) 2010.05.07. 14:31:08

@Ordnassac:
egy külön frakcióval az szdsz által üresen hagyott mezőt foglalhatja el. az mszp, az lmp, és mondjuk egy szabadelvű pártból állhat össze a baloldal.

egy ilyen új formáció 2% és 20% között kaphat. ha gyurcsány belátja, hogy miniszterelnök nem lehet, és még miniszterelnök jelölt sem, mert ezekre a feladatokra alkalmatlan, pártvezetésre viszont tökéletes, akkor szerintem lehet sikeres. ha a frakciótagokkal képes árnyékkormányt alakítani, és szakpolitikai témákkal tematizálni a közéletet, és folyamatosan bírálni a kormányt, akkor szerintem az jó lehet az országnak. persze a legjobb az lenne, ha gyurcsány is, és orbán is elhúzna a fenébe. csak gyanítom, hogy most ezt egyik sem fogja ezt megtenni.

aum 2010.05.07. 14:40:57

@panelburzsuj: Én egy hülye óvatos lennék. Úgy vettem fel CHF-hitelt, hogy a törlesztést biztos devizajövedelemből fedeztem, majd amikor beütött a válság, szerencsére gyorsan visszafizettem.
De a többség nem volt ilyen előrelátó, szerencsés. Viszont nagyon szeretett volna saját lakást. Szerintem semmi rosszat nem csináltak, egyszerűen beszopták az MSZP-t és a banki mézes-mázos hitelreklámokat.
2003 és 2008 között hány figyelmeztetést olvastál kormányzattól, bankoktól, közgazdászoktól, hogy nem kéne hitelt felvenni? Hát nem sokat. Akkor meg az egyszeri ember honnan sejthette volna, hogy ekkorát lehet szívni?
Például az összes pénzügyi elemző azt szajkózta, hogy a devizahitel még 25-30%-os árfolyamgyengülésnél is partiban van a forinthitellel. Soha senki nem beszélt róla, hogy a hitelező bankok maguk is refinanszírozási kockázatokat vállalnak és azokat trükkösen a hitelfelvevők nyakába sózzák.

[nev] (törölt) 2010.05.07. 14:52:29

@aum:
orbánék által kidolgozott lakástámogatási rendszer miatt szöktak az ingatlanárak az egekbe szöktek.

a magyar állam brutálisan támogatja azt, hogy a megtakarításaidat tartsd ingatlanban. mert ad hozzá szociálpolitikai támogatást, kamattámogatást, adókedvezményt. legyen saját lakásod. mintha a saját tulajdonú lakás elengedhetetlen része lenne az életnek. és az állam évről évre folyamatosan költ erre százmilliárdokat. de ettől a lakáshoz jutás nem lesz könnyebb. hanem a támogatások emelkedésével az árak is emelkednek. és benyeli a bank. végső soron az állami támogatások mindig oda koncentrálódnak, ahová a tőke koncentrálódik.

és amikor már nem lehet hová az árakat emelni, mert a kereslet csökken, akkor szokott jönni az, hogy oké, akkor vegyél fel olcsó, de kockázatos hitelt. de ezt az egész folyamatot az állam tőkepiaci beavatkozása generálja.

mert akármire is ösztönöznek (adókedvezményekkel, támogatásokkal) nem az összes megtakarítást, vagy az összes beruházást növelik, hanem azon belül tolódnak el a természetes arányok, és ez mindig lehetőséget ad a spekulációra. ráadásul eközben az állam folyamatosan adósodik elfelé.

az államnak nem volna szabad fedezet nélkül pénzt kiosztania, az igaz, hogy ezt a bankok most gyakorlatilag nyakló nélkül megtehetik, és annyi hitelt helyezhetnek ki, amennyit csak akarnak. amiről még úgy látják, hogy éppen vissza tudod fizetni. ennek a folyamatnak elvben az lenne a vége, hogy a bankok az összes ingatlant, és ingóságot elzálogosítják, és ennek gátat kell szabni. de ez szintén nem állami feladat, hanem uniós feladat. vagy még inkább világbanki feladat. az államnak nincs dolga a tőkepiaccal. a lakosságot pedig a megtakarításokra kellene ösztönözni úgy, hogy a megtakarításra szánt jövedelmeket nem a megszerzés, hanem a felhasználás időpontjában adóztatják meg.

tehát azt mondják, hogy megkapod a béred, és ha egy részét lekötöd, akkor nem vonják le a magas adót. hanem majd akkor felszabadíthatod a pénzed, ha az általános adóteher csökken. és így a belső megtakartásokból lehetne fedezni a hiányt, vagy annak egy részét.

amit matolcsyék csinálnak ennek pont az ellenkezője. ők azt mondják, hogy ha most eladósodsz devizában, akkor majd később átválhatod forintra a hiteleidet, az állam átvállalja a kockázatot.

Ordnassac 2010.05.07. 14:53:02

@[nev]: a Bokros-féle gazdasági liberális vonalnak szerintem Magyarországon nincs 20%-a. A szoclib és ökolib részt elvitte az LMP, a hagyományőrzők ott maradnak a MSZP-nél és a szocialista voksok meg mehetnek TGM-hez. Túl sok mozgástér nincs, Gyurcsánynak pedig az kell.

agentT 2010.05.07. 14:54:06

Ha már devizahitelekről meg kamatokról meg hasonlókról van szó...

Tisztelt hozzászólók! Szeretném megtudni, miért kell nekem azért (is) adóznom, hogy a görögök kijöjjenek a szarból?

Eddig azért szívtunk, mert az egymást követő, jobbnál jobb kormányok elcseszték, ill. elkúrták, ízlés szerint.
Szerintem köztörvényi dolog amit műveltek, de oké, nem lett forradalom, a nép úgy néz ki benyelte.
De nehogy már azért is én meg mi többiek fizessünk, mert a görög kormányok is elcseszték!
Egymásra mutogat a középjobb meg balközép párt, hogy ki volt hülyébb a gazdaságpolitikához, ismerős képlet?
Európa meg nézi az athéni lángokat, és fogcsikorgatva, de nyitja a bukszáját...

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer valamiben egyet fogok érteni Robert Ficoval, de mikor kimondta, hogy nemhogy már a szegény. eladósodott Szlovákia tejeljen a görögöknek, úgy éreztem, hogy a szívemből beszél... mert hogy nekem ne akarja senki beadni, hogy a szegény, eladósodott Magyarországgal szemben nem elvárás, hogy bedolgozzon a mentőcsomagba, amit a görögök kapnak...

egyszerűen nem igaz, hogy valaki valaha bebizonyította volna, hogy nem vagyunk az EU-ban nettó befizetők, ezt mondta Bogár László is.
Ezen túlmenően ide hordják az élelmiszernek álcázott szemetet, beleugatnak abba, hogy lehet-e tömni a libát, meg hogy mennyire görbülhet az uborka, viszont (hurrá) vannak eurókompatibilis játszóterek, meg aki akar szabadon elmehet pizzafutárnak, mosogatónak vagy más csicskának Londonba.

Alig hiszem, hogy bármi közöm, közünk lenne a görögökhöz, konszolidálja őket Németország meg Franciaország meg a többi nagy ország, akiket nem néztek eddig másodrangú senkinek a nagy, híres Európában...
Ez úton üzenem az új kormánynak, hogy az én adómból egy fillért se Athénba, köszi!

UI: Pont leszarom Európa meg az Euro stabilitását, őket se érdekli az én stabilitásom, mikor jön pl. a villanyszámla.

aum 2010.05.07. 15:00:54

@[nev]: Nézd, ha szerinted a forint gyengülni fog, akkor fogadj rá (és megtudod).
Tény, hogy a forint szépen visszaerősödött egy év alatt és a mostani gyengülés a görög válsággal hozható összefüggésbe.
Tőlem megkérdezték egy éve 300 Ft/EUR-nál, hogy vegyenek-e EUR-t és én nem ajánlottam. Úgy gondoltam, hogy az importkereslet visszaesése miatt a külkereskedelmi mérleg erős aktívuma párosulva egy szigorú fiskális politikával erős támasz a forintnak.
Kérdés, hogy az új irányvonal mennyiben változtat ezeken az alapvető feltételeken.
A devizahitelek kiváltása nem feltétlenül forintgyengítő hatású. Igazából ezért mondom, hogy megvárnám a részleteket.
Lehet ugyanis a kiváltást fedezni pl. az IMF hitelmegállapodás részeként, ami éppenhogy erősítené a forintot úgy, hogy a hiteltörlesztések miatti devizakeresletet kivonná a piacról. Ismert, hogy a tavalyi káosz idején a bankok már közvetlen devizavásárlással próbálták fedezni szükségleteiket. Ezt a hatást tompítani igyekezett az MNB különféle akciókkal. Tehát úgy gondolom, hogy most is sikerülni fog olyan konstrukcióval előállni, ami nem fenyegeti a forintot.

aum 2010.05.07. 15:14:55

@[nev]: "orbánék által kidolgozott lakástámogatási rendszer miatt szöktak az ingatlanárak az egekbe szöktek."

Nézzél meg légyszíves egy grafikont az 1990-2008 közötti lakásárakról. Világosan látszik, hogy a mélypont 95-ben volt. Nem meglepő módon a megszorítások miatt nem volt pénz lakásra. A gazdaság fejlődésével együtt megnövekedett a lakásvásárlási kedv, ami különösen a tőzsde 98-as bedőlésével gyorsult fel, amikor is sok befektetői pénz vándorolt át ingatlanba. Már 98-tól infláció felett drágultak a lakások.
A támogatott forinthitelek kora 2001 és 2004 között volt, utána egyértelműen a devizahitelek vitték a prímet.

--

"amit matolcsyék csinálnak ennek pont az ellenkezője. ők azt mondják, hogy ha most eladósodsz devizában, akkor majd később átválhatod forintra a hiteleidet, az állam átvállalja a kockázatot."
Nyilvánvalóan egyszeri akcióról van szó, márcsak azért is mert a cél az eurotagság, amikor is erősen értelmét veszti a devizahitel.
Emlékeztetnélek, hogy hasonló egyszeri akció volt már a rendszerváltáskor az OTP hitelek kiváltása, továbbá hasonló eset volt a bankkonszolidáció.

aum 2010.05.07. 15:24:52

@agentT: Magyarország nem vesz részt a görögmentésben, mert nálunk nincs euro. A szlovákoknál van EUR, aminek a hátrányait ugyanúgy viselni kell, mint az előnyeit. Mert milyen fasza dolog, hogy nem kell árfolyamváltozásoktól rettegni, alacsony a kamat és nem kell konverzióval szöszmötölni. Viszont ha hagyják a görögöket bedőlni, azzal dől az EUR és akkor a szlovákok is szívnak. Amit Fico csinál, az hasonló ahhoz a keménykedéshez, amit Klaus eljátszott tavaly. Majd szólnak neki, hogy akkor térjenek vissza a koronára és egyből kuss lesz odaát.

pannonfunk 2010.05.07. 15:27:18

@[nev]: Ha mindenki elkezdene hirtelen megtakarítani, erősen megroppanna a gazdaság a kereslet visszaesése miatt, ld. mennyi ideig húzódott el a '30-as években a világválság, pont ilyen okok miatt (is).

A belső fogyasztás erősödése addig jó hatással van a gazdaságra, ameddig a külkereskedelmi egyenleget nem bontja meg.

A forintra való hitelátváltást pedig várjuk meg, hogy hogyan fog pontosan kinézni. Pl. nem hinném, hogy egy 300 HUF/EUR átváltásnál az állam kockázatot vállalna fel, sőt, szerintem jól megszedné magát a MNB.

[nev] (törölt) 2010.05.07. 15:31:24

@aum:
nagyon magas labdát adtál. ezek az egyszeri lépések milyen szuper hatékonyak voltak. jelen helyzetben magunkak a bankoknak is érdekükben állna az átváltás abban az esetben ha az ügyfél ezt kéri, mert nem tud fizetni. és egyszerűen meg kellene állapodniuk. és az önkormányzatoknak a kilkoltatást kellene szigorú keretek közé terelni. a kormánynak egyáltalán nem kellene beavatkozni. eddig az összes ilyen beavatkozás bukta volt eddig.

agentT 2010.05.07. 15:35:55

@aum: "Magyarország nem vesz részt a görögmentésben, mert nálunk nincs euro."

Igen? Ha ez igaz, akkor ez remek hír. Remélem jó darabig nem is lesz, és akkor megmarad a monetáris függetlenségünk.

tölgyes 2010.05.07. 15:36:17

@Veér Farkas: Ön nagyot téved és rosszul tudja. Az elmúlt 100 év leghosszabb és legkiegyensúlyozottabb fejlődési szakasza 2002-2010 között volt (Ezt még Gyurcsány is hangsúlyozza őszödi beszédében)
98 -2002 között több válság is volt. Volt egy távol-keleti, egy orosz válság, amelyik megrendítette még az eut is. Aztán nem beszélek akkor még az árvizekről, és a délszláv háborúról, majd az ikertornyok elleni merényletről.. Azért ekkorát ne volna szabad tévednie!!!

tölgyes 2010.05.07. 15:39:34

@[nev]: Na azon amit írt jót nevettem Igaz kínomban.. ez a fokú hülyeség már csak nevetve viselhető el..:::))))
Van szerencsém ismerni Orbán néhány egyetemen oktató tanárát. Mindenkinek az a véleménye, hogy nagyon okos fiú volt...Ilyen butaságot - mint Ön -még az ellenségei se állítottak róla..::::)))

panelburzsuj 2010.05.07. 15:45:11

@aum:

"hasonló egyszeri akció volt már a rendszerváltáskor az OTP hitelek kiváltása, továbbá hasonló eset volt a bankkonszolidáció"

Én nem vagyok közgazdász, csak afféle elszenvedő állampolgár, úgyhogy így olvasd: az ilyen "egyszeri akciók" sorozattá összeállva már nem is tűnnek olyan egyszerinek. A hitelből kellemesebben élés szándékát pedig nem bontottam devizásokra és forintosokra, mert én úgy látom, hogy a magyar állam rendszeresen kihúzza a kakiból az erőn felül akarókat - az óvatos óvatosok rovására. Nem feltétlenül csak úgy, hogy az ő adójukból támogatja a "megtévedteket". (Persze sokszor még úgy is.) Hanem sokkal inkább úgy, hogy a "nagyot álmodni merők" kisegítése az első, és így aztán sokkal kevesebb marad a közszolgáltásokra és más, valóban csak közösen megoldható életfeltételekre. ([nev] szidta a "cégfejlesztő" állami adakozást - ezt is ide számítom, a "nagyálmodók" kistafírozásához.)

Nem csak nagypolitikai szinten vagyunk következmények nélküli ország, sőt: egyre erősödik bennem a gyanú, hogy a dolog fordítva működik. Az következménytelenségen elszemtelenedett fazonokból rekrutálódik a politikai osztály ...

panelburzsuj 2010.05.07. 15:47:19

@tölgyes:

"Az elmúlt 100 év leghosszabb és legkiegyensúlyozottabb fejlődési szakasza 2002-2010 között volt (Ezt még Gyurcsány is hangsúlyozza őszödi beszédében)"

Ez a Gyurcsán még látnok is! Már 2006-ban tudta, hogy mi lesz 2010-ben ...

[nev] (törölt) 2010.05.07. 15:48:02

@pannonfunk:
de nem kezdene el mindenki. és ha mégis, akkor lehetne adót csökkenteni, mert az átmeneti hiányt a belső megtakarításokból lehetne fedezni. a lényeg, hogy az állam hitelből nem tud tartósan keresletet élénkíteni, se fogyasztást, se beruházást. ahhoz megtakarítások kellenek. és azokat felszabadítva lehet csak ezt a politikát folytatni.

matolcsyék ennek pont az ellenkezőjét gondolják. nem arra ösztönöznek, hogy takaríts meg forintban, ami ugye a racionális lenne, hanem arra, hogy adósodj el devizában. majd jön az állam, és átváltja a hiteleket forintra ha rosszul jársz, mert ez erkölcsi kérdés.

szerintem ez a forinttal szembeni spekulációhoz vezet. vagy forint erősödésre játszik majd mindenki (ha az imf ehhez biztosítja a fedezetet), vagy a forint gyengülésre (szerintem ez a valószínűbb), és amikor a reálgazdaság, vagy a költségvetés csődközeli helyzetbe kerül, akkor megindul az ellentétes irányba a spekuláció. és ennek az állam lesz a vesztese. és jönnek a megszorítások.

panelburzsuj 2010.05.07. 15:50:34

@pannonfunk:

"A belső fogyasztás erősödése addig jó hatással van a gazdaságra, ameddig a külkereskedelmi egyenleget nem bontja meg."

Ez egy lényeges megszorítás. Most már csak azt kéne kibogarászni, hogy melyek azok a fogyasztási területek, amelyeknek elenyésző közvetlen és közvetett importtartalma van ...

lüke 2010.05.07. 15:53:36

@aum:
mit vitáztok
ez független pillanatnyilag a magyar gazdaságtól

lüke 2010.05.07. 15:56:23

@[nev]:
na ez egy jó párosítás:)
magas EQ-ja nagyon kevés embernek van...................
ott olyan gyermekkor- Freud Zsiga- és felnöttkori érzelmi élet van mögötte ,amilyen szerintem egy átlagos:) magyar családban
a bazdmegezés és kurvaanyázással majdnem hogy nincs

[nev] (törölt) 2010.05.07. 16:01:47

@panelburzsuj:
persze. itt a világ pénzügyi rendszere úgy működik, hogy egy bank gyakorlatilag korlátlan módon helyezhet ki hiteleket. most az egy dolog, hogy ennek semmi sem szabad határt, és ez nincs így jól. de az államnak nincs ilyen jogosítványa. szóval itt mindig az megy, hogy megjelennek az okos közgazdászok, hogy az állam is viselkedjen már úgy, mint egy bank. és teremtsen hitelpénzt.

csakhogy amikor a bank ezt teszi, akkor előbb utóbb ő ebből hasznot húz, mert az adósnak törlesztenie kell, de amikor az állam teremti ezt a pénzt, akkor annak a következménye vagy az ár, vagy az árfolyastabilitiás megszűnése. az első a lakosságot érinti érzékenyen, a második a reálgazdaságot.

ma magyarországon forint spekulációval többet lehet keresni, mint bármivel. és van egy csoport, amelyik olyan környezetet teremt, ami ezt folyamatosan lehetővé teszi.

és ennek a kormány, illetve a miniszterelnök tudna gátat szabni. és gyurcsány azért nem tudott, mert elérzékenyült a nyugdíjasaitól, mert olyan, mint egy kisgyerek, hogy még igényli, hogy adjon egy puszikát a fejére az anyukája. orbán meg képtelen ezt a pénzügyi rendszert átlátni, mert ő mindig abból indul ki, hogy mi vagyunk a világ közepe, tehát azt csinálunk, amit akarunk. ha kétszámjegyzű a hiány, akkor is adót csökkentünk. mert nem függünk a külföldtől.

panelburzsuj 2010.05.07. 16:01:53

@Ordnassac:

Bármiféle baloldalasság sikerének előfeltétele a Fidesz/Orbán kormányzat "jobbosságának" túlhajszolása. Ha egyszerre megindul a Semjén féle kultúrkampf és a "családi" támogatás- és elvonásrendszer, akkor nagyon hamar összeáll a balos muníció, és onnatól már tényleg csak aza kérdés, hogy ki tudja magához ragadni a zászlót.

És Gyurcsányra sok rosszat lehet ugyan mondani, de demagóg szónoklásban azért nem sorolnám a "futottak még" kategóriába.

panelburzsuj 2010.05.07. 16:08:25

@lüke:

A macskaköröm tölgyes blogtársat fedi, vele tessék tisztázni, hogy merre haladott kishazánk a jelzett időszakban.

Én csak annyit fűztem a dologhoz, hogy az idézett mondat számomra azt sejteti, hogy az öszödi beszédnek még mindig lehetnek a nagyközönség elől elrejtett bugyrai, amelyek értelme eddig csak a tölgyes-féle beavatottak előtt tárult fel ...

Ordnassac 2010.05.07. 16:09:40

hvg.hu/itthon/20100507_gyurcsany_blog

Érdekes.

@panelburzsuj: talán épp ezért tolta OV Semjén egyfajta díszpinty szerepre, hogy lehetőleg ne kezdjen bele az általad említett Kulturkampfba.

panelburzsuj 2010.05.07. 16:20:29

@Ordnassac:

Gyurcsány szerintem fejből tudja Antonius Cézár-temető beszédét ... :)

A nemzetstratégiárt felelős miniszterelnökhelyettes pozíciója azért első olvasatra nem tűnik egy eldugott állatkereskedésnek. (De ha komoly hatáskört nem isrendel hozzá Orbán, azért a szimbolikus böllenkedésre tökéletesen alkalmas poszt lesz. )

Ordnassac 2010.05.07. 16:26:35

@panelburzsuj: persze, veszélyeket von maga után, de valamit adni kellett a KDNP-nek (ergo Semjénnek). Aztán OV még mindig izmozhat azzal, hogy ha tovább hülyéskedik, egyszerűen kicsapja őket. Ez elég hatásos ellenszer lehet.

hoplita 2010.05.07. 16:32:57

Vettem a fáradtságot és kisimult, ebéd utáni pihenéstől-szundikálástól stimulált idegrendszerrel felvértezve elolvastam fletó pamfletjét...

Nem egy nagy durranás, sőt, fénykorában, anno, Öszödön ezt brilliáns módon összefoglalta két hiányos szerkezetű mondatban.

"...mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon."

Ezt a stilisztikai bravúrt megközelíteni sem tudja, azóta sem, hiába erőlködik.:)))

panelburzsuj 2010.05.07. 16:33:11

@[nev]:

Szóval annyit léptünk előre, hogy az állami vezetők fantazmagóriát most nem békekölcsönből, hanem adóból fedezzük?

Huhh ...

panelburzsuj 2010.05.07. 16:37:47

@hoplita:

Más ám körmölni, mint direktbe bele az elvtársak képibe ...

[nev] (törölt) 2010.05.07. 16:40:12

@lüke:
az, hogy orbán végigjárta vidéket, beleértve erdélyt, olyan érzelmi töltetet kapott, amit kevesen. és gyurcsány is kampányol. de ha megfigyeled ő olyan, hogy összepuszilkozik egy nénivel, és már szalad a következőhöz, és tartja az arcát. majd öt perc után elege lesz az egészből. orbán meg próbál beszélgetni, és kifejezetten keresi az egyszerű emberek társaságát, mert ő maga sem túl okos. most ez nem azt jelenti, hogy hülye, hanem azt, hogy mindig emocionális döntéseket hoz. és szóval ha az emberek akarják az adócsökkentést, akkor lesz adócsökkentés. hogy ez most racionális döntés, vagy sem, az nem érdekli. ha az emberek úgy érzik, hogy lehet, akkor biztosan lehet. gyurcsány meg a zsebét is kiforgatta, és azt mondta, értsétek már meg, hogy nem lehet, vagy lehet, de nem racionális. majd csak akkor lehet, ha a költségvetés elsődleges egyenlege pozitív. azaz az adósság törlesztése nélkül az állam bevételei magasabbak, mint a kiadások. racionálisan akkor lehet. és nyilván abben igaza is van. csak ehhez kellene egy fazon, aki ehhez megírja a népmesét. amiből a nép majd levonja a tanulságot. orbán meg csak a népmesét tudja megírni. szóval szerintem ez a kettősség okozza a problémát.

hoplita 2010.05.07. 17:07:59

@panelburzsuj:

"....És megint a hülye kis óvatosok szívják a legnagyobbat. Persze úgy kell nekik, miért nem focizták magukat olyan helyzetbe, ahonnan az állami mentőszolgálat közpénzen majd úgyis kihúzza őket ...."

Hát igen....én is hasonlókat szoktam mondogatni, kissé megcifrázva.
Én miért nem adósodtam el...?
Tán csak nem azért, mert szoktam néha gondolkodásra is használni a fejem...?
Megvallom, nagy volt a kísértés számomra is, mert szerettem volna bővíteni és felújítani a házam...de aztán osztottam, szoroztam és nem vágtam bele. Egyszerűen azért, mert éreztem, hogy a nagy pénzbőség nem kóser....illetőleg túlságosan is az.:)))
Egy kis nyomorult, alig félmillás autóhitelbe ugrottam bele...de az is leketyegett nagyjából, mire beütött a krach.
Na most ha én, a kis cucu eszemmel eljutottam idáig a gondolkodásban, akkor miért kellene az államon keresztül nekem is állnom a cehhet az előre gondolkodni-tervezni képtelen idióták miatt...? Komolyan mondom, dühítő.....még akkor is, ha kénytelen vagyok elismerni, hogy honfitársaim nagy részét nem nagy kunszt becsapni pénzügyekben...és hát állambácsi bizony mulasztásokat is követett el a polgáraival szemben.
Szóval....nem egyszerű dolog ez, na....

hoplita 2010.05.07. 17:20:10

@panelburzsuj:

Szerintem meg ez már az akkor, ott beharangozott, a baloldalról szóló kúúúúúúúrva jó könyvek egyfajta elővázlata...:)

panelburzsuj 2010.05.07. 18:57:09

2010. május 07., péntek, 12:55

Csodavárás: hatalmasat ugrott, és négy éve nem állt ilyen jól a NetHangulat

2010. május 07., péntek, 17:59

Padlón a BUX: ismét a pánik az úr a világban

(No comment.)

cellimega 2010.05.07. 19:13:59

off:

Gábor, egy máj. 3-ai lábjegyzetedre reagálnék itt, mert ott már lehet, hogy nem olvasnál:

Neked volt igazad az "elég-e" kifejezés értelmezésével kapcsolatban, s nem kritikusaidnak.
Jelentése valóban az artikulációtól függ, ahogy azt a legutolsó hozzászóló helyesen meg is írta. Ha nyílt(abb) e-vel mondjuk, akkor van pirotechnikai jelentése.
A pestiek ezt azért nem értik, mert ők csak egyféle e-t használnak, a nyugat-dunántúliak viszont kettőt.

cellimega 2010.05.07. 19:24:57

@[nev]: nem értek veled egyet az adócsökkentés ügyében. Megvan az adócsökkentés fedezete Mo-on: az államigazgatás és az állami vállalatok bürokráciájának megtizedelése akkora kiadáscsökkentés lenne, hogy ihaj!

Gyurcsány ezt azért nem akarta meglépni, mert az ő sleppjükkel vannak tele a minisztériumok meg a 9500 fős MÁV-központ.

A baloldal még ötlet szintjén sem igen beszélt minderről 8 év alatt, sőt 2002-ben (Megyó idején) rengeteg ember áramlott az államigazgatásba.

Amikor a hds létszámát csökkentették, akkor is vidéki laktanyákat zártak be (pl. a szombathelyit, amit előtte újítottak fel ugyanők), s nem a minisztériumi semmittevőket rúgták ki (tudom, mert voltam ott katonaként, és láttam, mi folyik ott). A MÁV-központban is van ismerősöm; azt mondja, munkatársainak egy részével kapcsolatban még ötlete sincs, hogy mi lehet a munkájuk, mert évek óta nem látta őket dolgozni.
Ez nem vérlázító?

pannonfunk 2010.05.07. 19:43:45

@panelburzsuj: nem muszáj, hogy ne legyen imort tartalma a terméknek. X cég gyárt valami terméket, amit elad itthon is, meg külföldön is. Amíg a hazai fogyasztás annyira növekszik, amennyire az export, addig nincs baj, ha a kezdeti pillanatban nincs baj. Pl. legnagyobb export célországunk Németország, amely egészen jól jön ki a válságból, és pörög fel a fogyasztás.

pannonfunk 2010.05.07. 19:48:08

@[nev]: "lehetne adót csökkenteni, mert az átmeneti hiányt a belső megtakarításokból lehetne fedezni."

Persze, minden a részletekben lakozik. Mert ha pl. ÁFÁ-ból származó bevételek drasztikusan elkezdenének csökkenni, ha mindenki elkezdene megtakarítani, azaz kevesebbet fogyasztani.

Annyiban egyetértünk, hogy hitelből nem lehet tartósan növekedni, ahogy ezt a szocik remekül bemutatták az elmúlt nyolc évben...

tölgyes 2010.05.07. 20:00:41

@panelburzsuj: Őszödön Gyurcsány beszélt a kedvező külgazdasági környezetről.. és ez a kedvező környezet 2008 őszéig tartott... de amit 2005-re mondott igaz volt 2008-ig.. az viszont nem igaz, hogy 98-2001 között minden frankó volt..Így már érti??

Ordnassac 2010.05.07. 20:03:15

@pannonfunk:

OFF

drótgalambod érkezett.

ON

tölgyes 2010.05.07. 20:04:00

@[nev]: Ez az Orbán nem túl okos szöveg mint említettem nagy butaság..Bizonyára azért tanulhatott Oxfordban mert ostoba volt..:)

cellimega 2010.05.07. 20:21:22

@tölgyes: egyetértek. Aki hatalmas médiaellenszélben (1993-2000-es évek közepe kb) egyszer győzni és kétszer majdnem győzni tudott a társadalmilag nagyon mélyen beágyazott MSZP-vel és a médiapárt SZDSZ-szel szemben, az kiemelkedő intelligenciájú ember lehet csak.

Az ilyen emberekkel nemigen tud mit kezdeni a baloldal. Tiszát lelőtték, Bethlent meg az NKVD nyírta ki a Ljubjankában 1946-ban.
Én 1998-ban (mikor Princzet leváltotta, és államosította a maffiaként működő TB-önkormányzatokat) azt hittem, őt is lelövik.
Djindjicset majdnem elfelejtettem (2003). Medgyessy nem ment el a temetésére. Vajon miért nem?

Ordnassac 2010.05.07. 20:28:29

@panelburzsuj: Kis késéssel, de ismét írtam.

mrs. white 2010.05.07. 20:42:09

@[nev]: Helo !
Már megint rádakadtam de egy aprób tárgyi tévedést szeretnék kijavítani.
Véleményed szerint az orbáni lakáspolitika döntötte rombba az országot.
Nos. haladjunk sorba. A bokros csomag valóban áldásos hatására gyorsult A gdp növekedés at orbán kormány korai szakaszában. ezt még megfejelte egy az azóta rejtett kiigazításként nevezett 2-2.5 év politikája. ebben az az érdekes hogy mig Bokrost majd mindenki anyázta ezért és azóta is az orbán kiigazítás valahogy szóba sem kerül.
Azonban érezték, hogy ez kevés lesz a választások megnyeréséhez. Hiszen oilyen elvont dolgokkal mint a gdp arányos hiány csökkenése nem lehet választást nyerni még ha az még oly üdvözítő is hosszútávon az ország számára.
Valamint a sok egyébb hátráltató miatt (orosz tőzsde válság ezáltal az orosz piac összeomlása, nem, nem orbán szándékosan csinálta, dot com lufi kipukkanása, az országhatártól tíz méterre háború szerbiában) volt úgy 2001 táján egy kisebb világazdasági válság amiről ma már hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A nyugati országokban 0.5-1.5% körüli gdp növekedés volt ami gyakorlatilag stagnálásnak számított. (Bár ezt most sokan elcserélnék).
Szóval ekkor úgy gondolták, hogy a kellemest a hasznossal összekapcsolják amit amugy szoktak használni más országok is pl 2008-ban szinte mindenki. Hitelből, különböző ösztönzőkkel széchenyi tervvel felpörgette a belső keresletet. Az álmoskönyvek szerint ez hosszú távon nem jó ötlet de rövid távon kontroláltan kifejezetten működőképes. Ennek hatására a német 0.5%-os gdp vel szemben magyarországon még mindíg 3-45-os gdp növekedés volt a recesszió ellenére és a hiány sem szabadult el. A lakástámogatás forintban volt, senkinek eszébe sem jutott devizában eladósodni. Ha marad a fidesz kormány véleményem szerint visszavett volna ebből és továbbra is viszi lefele a jegybanki kamatot amivel kontrolálható lett volna a lakástámogatási rendszer. a tragédia megyóval következett be aki a legitimációs válsága miatt az előző koncepcióval szemben egy teljesen rendszer idegen gazdaságpolitikát kezdett el folytatni. mivel visszavette a támogatást amit a kamatszint csökkentése és a felesleges pénz eltapsolása miatt nem bírt fedezni, a valóban égbeszökő lakásárak finanszírozására maradt a deviza hitel amit még támogatott is hiszen a politikai célja ez volt. Ezt azért nem varrnám az előző kormány nyakába.
Nyílván teorikus a kérdés hogy mi lett volna ha az Orbán kabinet marad. Utólag okoskodva voltak benne bakik de kijöhettünk volna belőle jól is a végére. Egy biztos teljesen más a gazdaságpolitkájuk.

mafos 2010.05.07. 21:05:09

Gábor Gábor! Szándékodban áll e írni egy posztot az angol választásról? Szerintem másokat is érdekelne, meg hát elég sok magyar van kinn, meg azoknak vannak hozzátartozói, úgyhogy szerintem lenne értelme, meg össze lehetne hasonlítani a trendet a magyarral....

cellimega 2010.05.07. 21:11:38

@mrs. white:
kiegészíteném:
Bokros 1996. februárjában megbukott, és a baloldali koalíció intenzív költekezésbe fogott, hosszú, másfél éves vál. kampány volt ez (Orbánék fél évet költekeztek 2001 őszétől). Így 1998-ra újra hatalmas volt a hiány.
A GDP-arányos államadósság 1996-1998-ban is csökkent, de ez nem az elsődleges egyenlegnek köszönhető (hiszen az egyre deficitesebb lett), hanem a forint reálfelértékelődésnek pl. a yennel szemben. A magyar infláció sokkal nagyobb volt, mint a japán, s közben alig romlott a forint árfolyama. Így a forintban kifejezett államadósság mérséklődött.
Orbánéknak viszont kimondottan kedvezőtlen külgazd. körülmények között (amit leírtál) sikerült egyszerre csökkenteni a ktgvetési hiányt, fenntartani a növekedést (2000-ben 20%-os volt az ipari termelés növ. üteme), enyhén csökkenteni az inflációt, valamint nagymértékben növelni a foglalkoztatottságot.
Gazd. szempontból a legjobb 4 év volt, ezt sokan a baloldaliak közül is belátták az elmúlt 8 évben.
Ha nincsenek kisgazdik, vlsz még jobb lett volna. Az egykulcsos adó pl 1997 körül benne volt a Fidesz programjában (az észtek vezették be először 1994-ben).

tölgyes 2010.05.07. 21:12:08

@cellimega: Egyetértek Önnel.. és Orbán kvalitásait néhány szerencsétlen hőbörgő kivételével nem vonja senki se kétségbe.. Ez persze nem azt jelenti, hogy tévedhetetlen, hogy nem követ el hibát, nincsenek rossz döntései.. Ilyenek voltak is lesznek is.. de ez mégsem jelenti a kvalitás hiányát.

tölgyes 2010.05.07. 21:18:54

@mrs. white: Ahhoz amit írt én csak egy kiegészítést tennék. A lakásépítés kamattámogatásának kiadásait jelentősen csökkentette a befolyó adótöblbet.. Mert itt a hitelt döntően belföldi termékekre fordították.. ugyanis a Széchenyi terv keretében támogatták az építkezések háttériparát is.. de Megyó ezt is leállította.

mrs. white 2010.05.07. 21:22:07

@cellimega: Kösz a kiigazítást. A "Bokrosnak köszönhető minden" hívek ezeket szokták pont elfeljteni. Egyszer volt Budán kutyavásár ezért csak egyszer lehet 5 nap alatt 550 milliárd forintot privatizálni. Jelzem milyen jól jönne az a mondjuk kb 50 milliárd forint profit minden éven amit csak önmagában a Mátrai Hőerőmű termel és akkor mindenki engedje szabadjára a fantázáját mennyi lóve megy ki így az országból az összes többi szektorral együtt.

Különös azért fáj mert a héten harmadszor olvastam különböző bloggokon hogy az Orbán kormány kezdte a devizahitelezéssel az ország eladósítását. Mivel ekkor éppen ingatszakértettem pontosan emlékszek minden mozzanatára a történteknek.

török gábor 2010.05.07. 21:32:39

@mafos: már említettem itt is, hogy a suszter maradjon a kaptafánál. nagyon érdekelt a brit választás, de nem vagyok szakértő, inkább olvasok róla, mint írok.

Ordnassac 2010.05.07. 21:52:40

Arra azért kíváncsi leszek, hogy GyF hányszor fog felszólalni az OGY-ban. A konstruktív bizalmatlansági indítvány óta egyszer sem szólalt fel.

[nev] (törölt) 2010.05.07. 21:54:23

@cellimega:
a lehetősége van meg. szerintem előbb kiadást kell csökkenteni. és amikor az államháztartás elsődleges egyenlege többletet mutat, azaz az állam az adósságszolgálatot leszámítva több pénzt szed be, mint amennyit elkölt, akkor lehet bevételt, azaz adókat csökkenteni. és az, hogy a léhűtőket kirúgják a honvédségtől, vagy a vasúttól nem feltétlen jelent azonnali megtakarítást. a pénzügyi folyamatoknak van egy sorrendisége, amit szerintem be kell tartani.

és az adócsökkentésnek a racionális feltételei szerintem jelenleg nem adottak. racionálisan a második félévet a kormánynak be kellene áldoznia, és az államháztartást rendbe tennie. kiadást csökkentenie, illetve ami szerintem a legfontosabb lenne, a központi kormányzat és az önkormányzatok között a feladatokat egy átlátható, és világos rendben megosztania, és sokkal nagyobbb szerepet kellene kapnia a helyi adókne. ehhez persze közigazgatási reform kellene. én azt tartom a legfontosabbnak.

a kormányzat meg mindezt fordítva gondolja. azt mondják, hogy már az idén kell bevételt csökkenteni. és majd utána csökketnek a kiadásokat. meg azt, hogy nem kell igazgatási szerkezetén változtani, hanem csak a képviselők számát kell csökkenteni, és a helyi adókat negligálni kell, a központi adóterheket kell még hangsúlyosabbá tenni. a konzervatív és a liberális gazdaságpolitika közötti különbségek. és szerintem utóbbi a járható. a civilizált országokban a konzik mindenhol átveszik a liberális gazdaságpolitikát, és a libek pedig a konzervatív kulturpolitikát. a szocialisták a szélbal, a nacionalisták a széljobb. itt ezeken a nyilvánvaló dolgokon is vita folyik. de lehet, hogy én látom ezt rosszul.

[nev] (törölt) 2010.05.07. 22:24:42

@mrs. white:
a hitelből történő keresletélénkítést tartom hibás gazdaságpolitikának. és szerintem mindegy, hogy a kormány fogyasztást élénkít, vagy beruházást.

a balos kormányok előbbit szokták tenni, államcsőd közeli helyzet szokott eredményezni, és a jobbos közgazdászok ilyenkor azt hiszik, hogy a probléma az, hogy nem volt elég gazdaságösztönzés, kevés pénzt költöttek munkahelyteremtésre, de a helyzet az, hogy rengeteg pénzt költ erre az állam. mert mit tudom én 1 milliárd euró megy el az állami képzési programokra, és a munkanélküliség mégis csúcsokat dönget. önkormányzati hatáskörben kellene ilyen programokat indítani a helyi adókból, és ha annak nincs foganatja, akkor a helyi vállalkozók a polgármestertől majd számon kérik, és ha nem tetszik a gazdaságirányítás, akkor átteszik a székhelyüket a szomszédos városba, vagy járásba. szóval egy nagyon erős versenyhelyzetet kell teremeteni az önkormányzatok között. hogy azok legyenek a vállalkozásokért, és ne fordítva. tulajdonképpen ez lenne a reform lényege, hogy nem egyközpontú, hanem 20-30, majd 200-300 viszonylag önálló központból, a városokból kellene a gazdaságpolitikát vinni úgy, hogy bekapcsolni a határon kívüli részben magyar lakta városokat, és a szomszédokat is. és a régió fejlődésének motorja lehente magyarország.

de ez azzal a voluntrasita gazdaságpolitikával, amit orbán hirdet, hogy nem függünk a külföldtől, és senkitől nem megy. tessék megnézni a magyar forintot, és a magyar tőzsdét. magyországon viszonylagos árstabilitás van, de nincs árfolyamstabilitiás. és nem is lesz, amíg nem lesz államháztartás egyensúlyban. mert addig a spekulatív tőke gyakorlatilag szabadon garázdálkodhat, és akárhol veszít, görögországban, vagy amerikában, vagy akárhol, utána jön az eladósodott, hiányt egyre-másra növelő országokba, amilyen magyarország.

szóval én egyáltalán nem látom a fidesz gazdaságpolitikájában a fokozatos felzárkózás, a gyors euro bevezetés lehetőségét, amiben azért eddig konszenzus volt, hogy a cél ez, és ehhez keressük az eszközöket, de szerencsére demokrácia van, és nem muszáj ezzel egyet érteni.

jjulie 2010.05.07. 22:28:46

@pad78:

"Hat nap dolgozz és végezd minden munkádat"

min kell igen igen meglepődnöm?

[nev] (törölt) 2010.05.07. 22:34:16

@cellimega:
oké, csak ezt nem a széchenyi tervvel érték el, hanem a szigorú fiskális, szigorú monetáris politkával, csendes kiigazításokkal. ez az orbán kormány kezdeti időszaka. amikor a neoliberális gazdaságpolitikát követték. és erről tértek át a keresletélénkítő politikára. és az már nem hozott eredményt.

cambridge.on 2010.05.07. 22:41:56

@Ordnassac: Lendvai megpróbálja csökkenteni az értékelés jelentőségét azzal, hogy kijelentette: ez EGY vélemény.

Igaza volt Török Gábornak: ez az ellenzék nagyon kényelmes környezetet biztosít a Fidesznek. Egy nap alatt képesek voltak abban megegyezni ki hova üljön.
Remélem nem volt túlságosan megerőltető számukra!

Pedig akinek nem volt megfelelő a neki kijelölt hely, kaphatott volna pótszéket mint a moziban.
Gyorsabban rátérhettek volna az érdemi munkára.

pad78 2010.05.07. 22:46:12

@jjulie:
Bocs, a problémák mélyebben gyökereznek. Tehát: ha a 4 és a 9 közötti apró különbség Neked nem jön át (amennyiben katolikus vagy, akkor a 3 és a 8 közöttiről beszélünk), akkor egy első osztályos matektankönyvet ajánlanék előbb a figyelmedbe.

A 4 és a 9 is szép négyzetszám, de azért nem azonos a kettő. Hajrá! Próbáld most megtalálni a 9. parancsolatot!

cambridge.on 2010.05.07. 22:48:30

@jjulie:Bocs hogy a kibic beleszól.
Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
Erre gondolt. Ez a katolikusoknál a 8. parancsolat.
Ebbe nehezen, de belemagyarázzák , hogy ne hazudj!

Ordnassac 2010.05.07. 22:48:39

@cambridge.on: valamit félreértettél szerinte,. Itt nem az egyes képviselők elhelyezése volt a kérdés, azt frakción belül intézik, hanem az, hogy egyes frakciók hova ülnek a patkóban. Ennek viszont szimbolikus jelentősége van. Az LMP a Fidesz mellett ül, a Jobbik az LMP és az MSZP közé "szorítva", szocik a balszélen. Molnár Oszkár meg a kijárathoz közel (igaz, ő saját kérésére), az LMP mögött. Négy évvel ezelőtt pl. a KDNP-t beékelték a Fidesz-frakció közepébe, ezzel akarta az akkori kormánytöbbség jelezni, hogy mi a KDNP "szerepe".

Egy alkotmánytervezetnél is a preambulumnál szokott a legtöbb vita lenni.

jjulie 2010.05.07. 22:52:53

@pad78:

már leírtam pár napja is hogy református vagyok formailag, abból a fajtából, mint amelyik nem jár templomba

látom elmélyedtél a kőtábla tanulmányozásába, örülök

adjál valami könnyítést, a szavakat ismerem a mondataidban, de a mondataid nem hordoznak számomra semmi féle jelentéstartalmat, mondhatnám azt is, ha velem akarsz kommunikálni, válassz olyan módot ami arra alkalmas

ez nem

pad78 2010.05.07. 22:53:03

@jjulie: Bocs, a problémák mélyebben gyökereznek! Mind a 4, mind a 9 szép négyzetszám, de ha a kettő között nem érzel semmi különbséget, akkor inkább egy első elemista matektankönyvét forgasd szorgalmasan! (Ha katolikus vagy, akkor a 3 és a 8 közötti különbségről beszélünk.)

Hajrá! Próbáld megkeresni a 9. parancsolatot! (Segítség: az én protestáns bibliafordításomban ez a 2Móz 20:16. www.parokia.hu/bible/)

[nev] (törölt) 2010.05.07. 22:53:39

@tölgyes:
én nem azt hívom okosnak, amit te. számomra okos nem az, aki felmondja a leckét, hanem az, aki mást mond helyette, és mégis értelmesen beszél. és amikor mást mod, akkor nem arról szól, hogy mi ne legyen, hanem arról, hogy mi legyen.

orbán az érzelmekre tud hatni. vonuljanak ki a szovjet csapatok. ezzel alapozta meg a politikai pályáját. ne legyenek szovjetek. ne legyen vizitdíj. ezzel lett megint népszerű. ne legyenek megszorítások. ez volt a programja. ne legyen, ne legyen, ne legyen, ne legyen. ellenzékben nagyon jó. de most a kérdés, hogy mi legyen helyette.

nincsenek szovjet csapatok, milyen legyen a magyar hadsereg. ez egy alapvető kérdés. ez a fazon 20 éve azt mondja, hogy menjen innen az oroszok, ne építsenek gázvezetéket, ne vegyék meg az olajfinomítót, stb. oké. de hallottál tőle bármit az ügyben, hogy mégis mi legyen. és ilyenkor orbán népmeséket kezd el mondani, meg dakota közmondásokat.

az érzelmekre próbál hatni. és egyébként ezzel sikeres, mert az emberek harmada a kárpátok géniuszát látja benne, egyharad semleges, és egyharmadban ellenérzéseket kelt. és gyurcsány szintén megosztó személyiség, csak mivel ő éppen most volt kormányon, és ott megbukott, így kétharmad utálja. ez a helyzet.

pad78 2010.05.07. 22:53:56

@pad78: Tévedtem, már az előbb átment. Nem láttam, bocs!

jjulie 2010.05.07. 22:56:18

@pad78:

nem keresem azt amiről nem tudom mi

ha leírod mit akarsz akkor jó, ha nem akkor is

pad78 2010.05.07. 22:56:20

@cambridge.on: @jjulie:
Cambridge-nél a pont. De miért belemagyarázás? Elmagyaráznád nekem a pontos különbséget a tények hamis tálalása és a hazugság között?

pad78 2010.05.07. 22:58:57

@jjulie:
Ha nem érdekel, akkor miért teszel fel ilyen kérdéseket?

"nem emlékszel, azon a kőtáblán amit a mózes nevű alak lehozott arról a hegyről, azon ez rajta van?"

Mint láthattad, erre válaszoltam.

jjulie 2010.05.07. 23:01:21

@pad78:

te egy másik kérdésre válaszoltál, nem erre

vagyis mint egy politikus, elmondtad amit akartál, tekintet nélkül a kérdésre

pad78 2010.05.07. 23:05:28

Hát pedig én akárhogy kattintgatok a válaszomnál (@pad78: ) a @jjulie: -ra, mindig ehhez a kérdéshez talál vissza a gépem. De számtech problémákhoz nem értek - én erre gondoltam válaszolni, ha valamit elrontottam technikailag, hát bocs!

pad78 2010.05.07. 23:07:33

@jjulie: A politikust visszautasítom, elég ritkán szólok hozzá, akkor, ha valami konkrétan elindítja a gondolataimat. Mondom, hogy nekem mindig odalinkel a kérdésedhez. És én ott nyomtam meg a "Válasz erre" gombot is. Nem a Te készülékedben van a hiba?

pad78 2010.05.07. 23:08:59

Na mindegy, vár az asszony! Jó éjszakát!

jjulie 2010.05.07. 23:09:58

@pad78:

mi a válasz? egy rejtvény?

vagy csak a kőtáblát kevered a kőtábla magyarázatokkal?

mrs. white 2010.05.07. 23:16:17

@[nev]: több dologban egyetértek veled. Elsként én is a közigazgatással kezdeném. Az adócsökkentést csak jövőre. idén csak olyanokat amik a tuladóztatás miatt kevesebbet hoznak pl bezin jövedéki adó. Én úgy gondolom hogy ennek jó része pr. Amit már gábor is ecsetelt egyszer. A Kommunikációban majd megfeszülnek a tettvágytól, de csak óvatosan haladnak majd, külső körülményekre hivatkozva.Most a helyükben biztos óvatosabb lennék. Nagyon nem jókor jött a válság második hulláma de azért illő lenne váltaniuk a kommunikációban.

jjulie 2010.05.07. 23:21:38

@mrs. white:

az elmúlt nyolc évben mindíg, mindenről pontosan tudták mi az, hogy mit kell tenni, és azonnal el is mondták

most miért nincs így?

Ordnassac 2010.05.07. 23:31:15

OFF

Közben van új poszt.

ON

cambridge.on 2010.05.07. 23:32:28

@Ordnassac:
Itt azért Bokros is bekavart a képbe, mert Vona nem akart mellette ülni. Mint EU-s képviselő joga van részt venni az üléseken. Ez nem frakció helyek kérdése.

@pad78:
You shall not bear false witness against your neighbor
You shall not covet***** your neighbor's wife
You shall not covet***** anything that belongs to your neighbor

Itt szomszéd szerepel embertársad helyett
Anyagi érdekből elkövetett hamis tanúskodás, nem azonos a hétköznapi életben elfogadott hazugsággal

Ordnassac 2010.05.07. 23:40:56

@cambridge.on: az EP-képviselők egy tömböt alkotnak, hogy azon belül kit hova ültetnek, az más kérdés. Szóval kicsit álvita volt ez Vonától...

Ami azt illeti, 1998 és 2002 között az SZDSZ és a MIÉP egymás mellett ült. :-D

ssi 2010.05.08. 00:38:12

Gy.F.
- több akar lenni, mint politológus - egyelőre biztosan (elemez, de cselekszik is)
- bizonyítani is fontos lehet, hogy azért nem véletlenül volt M.E. és pártvezér
- célja van: megint fel akarja rázni az MSZP-t (vereség ténye és mértéke után)
- tanult ő is: röpirata már nyilvános, konszolídált kifejezésekkel, tartalommal
- jól ismeri pártját? jó eszközt, módszert, időzitést választ? - majd kiderül
- van részletes megvalósítási terve? tagság önként mögé áll majd?

old_field 2010.05.08. 08:15:00

@manyike: nem tanult, hazudik tovább...

old_field 2010.05.08. 08:17:19

@pad78: azt mondod, h inkongruencia van ott...? nemá, én meg azt hittem, hogy simán hazudott megint és hamisítja már a saját múltját is... :)

panelburzsuj 2010.05.08. 08:58:00

@pannonfunk:

Elvileg szép, amit írsz, csak az nem világos, hogy milyen technikákkal szűkítd le a kereslet élénkülését a kívánatos áruk körére?

pannonfunk 2010.05.08. 10:20:13

@[nev]: "kevés pénzt költöttek munkahelyteremtésre, de a helyzet az, hogy rengeteg pénzt költ erre az állam"

papíron. Mert amíg a gazdasági növekedést a már sokat emlegetett James Joyce elemzésekkel akarjuk fellendíteni, addig ez ugye nem fog menni. Számomra a legnagyobb átka az elmúlt 8 évnek az volt, hogy évi 100-200 milliárd forintot költöttünk el, teljesen idétlenségekre, gyakorlatilag a szélesebb slepp zsebeinek a kitömésére ÉS mellette SEMMIT nem költöttünk gazdaságélénkítésre (ténylegesen).

Werwolf 2010.05.08. 10:41:43

nem erti ez az idiota fercsibohoc, hogy az orszag 98%-a meg a partjanal is jobban gyülöli öt, es ennek a tömegnek nagy resze meg le is nezi, ki is neveti öt.
nem letezö vilagban el.
Szamara összeterelt szenilis-szervilis mosdatlan felanalfabeta nyugdijasok, dobrevklarak, mszmp-s penzcsaptol függö egzisztenciaju, mindenre alkalmatlan, eletkeptelen kreten elvtarsak, humortalan humoristak es orban-fobias "KÖZIROK" tartjak ezt a hazug tolvajt valakinek, vagy tesznek ugy, mintha valakinek tartanak. Nagyformatumu meg elhiszi.
Fleto, ha olvasod, nezz bele a tükörbe es latni fogod a hitvany alakot, aki visszanez. Nem ker ez az orszag belöled. Lehet, hogy egy darabig idetlenkedhetsz meg az mszmp romjain, de azok is el fognak hajtani, mert azt is te basztad el. Rövid idöre tulvallalhattad magad a kepessegeidhez kepest, meg piroskaek helyretettek anyagilag, de keves voltal ahhoz, hogy eltitkold, hogy egy nulla vagy.

pannonfunk 2010.05.08. 10:45:22

@panelburzsuj: Hát, ahhoz kellenek képzett közgazdászok, én csak laikusként érdeklődöm a gazdaságpolitika iránt....

littlered 2010.05.08. 14:08:30

@Werwolf: Ezt az a 98% mondta neked?

tölgyes 2010.05.08. 15:43:58

@[nev]: Az a baj, hogy Ön azt se érti és hallja amit hall. Amikor Orbán azt mondta, hogy menjenek ki az oroszok, akkor azok még itt voltak. Amióta kimentek nem mondja.. Azt is mondja, hogy a gázüzletágat nem kell eladni az oroszoknak. Ebben igaza volt...nem jó ha az ember egy csaptól függ.. ráadásul még az itt megtermelt gáz is az övék lett..Aztán nem a fidesz, hanem az MSZP szüntette meg a néphadsereget.. viszont az MSZP-SZDSZ volt az, amelyik nem tudta megoldani ezt a helyzetet..
Nehéz úgy vitatkozni, ha valaki összekeveri dolgokat..

pad78 2010.05.08. 16:06:11

@old_field: Az inkongruencia a hazugság latin neve. :) Magamfajta sznob humán értelmiségiek így használják, a torokgyík helyett is diftériát mondok. :)

pad78 2010.05.08. 16:20:47

@cambridge.on:
"Anyagi érdekből elkövetett hamis tanúskodás, nem azonos a hétköznapi életben elfogadott hazugsággal"

A "ne tégy hamis tanúbizonyságot felebarátod ellen" még magyarul sem szól a motivációról. Szóval lehet anyagi érdek, lehet más is. Az eredeti szöveg ilyen szempontból még általánosabb, mint a magyar: az "éd" (ayin-dáleth) szó legáltalánosabban kétségkívül tanúskodást jelent, de mindenfajta nyilvánosság előtt elhangzott ünnepélyes kijelentésre használják. (Pl. többször vonatkozik az Ószövetségben Isten hangsúlyos kijelentéseire.) Azt gondolom, ebbe bármely politikus, de különösen egy miniszterelnök kampányban elhangzott helyzetértékelése belefér. Ahogy az egész oldalas újsághirdetésekben kiadott kormánypropaganda is. Persze a parancsolat ellen csak akkor vét, ha tudatosan meghamisítja a valóságot.

Valószínűleg egyébként azért lett a "tanúbizonyság" a Bibliában a hangsúlyos jelentése, mert átlagember a bíróságon tanúként került abba a helyzetbe, hogy ilyen ünnepélyes kijelentést tegyen. És azért is volt nagyon nagy súlya, mert háromezer éve nem voltak térfigyelő kamerák meg DNS-azonosítások, a tanúk szava, ha egybecsengett, emberéleteket jelenthetett. De ez a lényegen nem változtat: minden nyilvánosság előtt elkövetett, mások számára kárt jelentő hazugságra vonatkozik ez. (Szvsz minden hazugság kárt okoz, de ezt sokan vitatják.)

pad78 2010.05.08. 16:33:11

@jjulie:
A Mózes nevű alak kőtábláját kérdezted, mellesleg visszaolvasva látom, hogy Te is egyértelműsítetted később, hogy a Tízparancsolatra gondolsz. Én azt mondtam, hogy ott a 9. parancsolat ("Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!") erről szól.

"vagy csak a kőtáblát kevered a kőtábla magyarázatokkal?"

Maga a kőtábla rég elporladt, vagy elásták, vagy valamilyen illegális gyűjtő polcát ékesíti. Az azon szereplő szöveg viszont benne van minden héber nyelven kiadott Bibliában, a Mózes 2. könyve (Exodus) 20. részében. Valóban igaz, hogy mint általában a fordítások, ez sem teljesen pontos magyarul, ld. az előző hsz-emet Cambridge-nek. De a lényeg: azt kérdezted, hogy a hazugságot elítéli-e a Tízparancsolat? Erre a válasz: Igen. Szerintem ezzel lezárhatjuk a kérdést, amelynek egyébként is érintőlegesen (Gyurcsány múltján keresztül) volt csak távoli köze Gábor bejegyzéséhez.

pad78 2010.05.08. 16:53:08

@cambridge.on:
"Itt szomszéd szerepel embertársad helyett"

Ez valóban érdekes. Már az, hogy a magyaron kívül minden általam megnézett bibliafordítás hasonlóan hozza. A Septuagintában plésion, a Vulgataban proximus, németül Nächste, franciául prochain, angolul neighbor. Az az ember, aki melletted van. Tkp. mind az embertárs, mind a felebarát pontos fordítás, csak az előbbihez inkább valami általános társul, kevésbé konkrét, mint a többi nyelv fordítása, ennek megfelelően jobban elkenhető a felelősség; az utóbbi pedig egyszerűen nem érthető az átlagember számára, tehát semmitmondó (akkor már inkább az embertárs). Magyarba mégse jött át ez a "hozzádközeli" szó (talán nincs is rá szavunk).

lüke 2010.05.09. 18:19:00

felebarátod
ilyen fennkölten fordítják ezt a
prochaine
nächste nébört:)

Hóhányó 2010.05.11. 10:11:35

Minden ellentmondás ellenére nyilvánvaló, hogy Gyurcsány ma a legkarizmatikusabb és legfelkészultebb magyar politikus. A Fidesz politikusai a hosszú ellenzékiség alatt eltompultak és nem valószinu, hogy szellemileg vitalizálódhatnak. Az egyetlen kérdés, hogy a baloldal képes lesz-e ténylegesen levonni a kovetkeztetéseket, foleg a liberalizmus formáinak olyan pontosítása tekintetében, amelyek nem állnak szemben a társadalmi folyamatok kézbentartásával és az emberek biztonsági szempontjaival.

márami 2010.05.11. 10:37:22

ezt a ropiratot jol ki lehetne elemezni a schlett istván-fele modszerrel:a lenyeg nem a szamvetes, meg szembenezes a mult hibaival, hanem az ujboli cselekvokesse valas, ahogy azt sch.i is olyan szepen kimutatta kossuth kapcsan:) gyurcsany is nyilvan olyan narrativat ad a kormanyzasarol, amiben a legmegertobb sajat magaval es a tetteivel szemben, mig rajta kivul, elotte es utana mindenki mas cselekedhetett volna maskent is (lasd: lett volna valasztasa medgyessynek is, az akkori mszp-nek is, vagy mesterhazynak is a kampanyban). az o eseteben azonban sokkal kenyszeritobbek voltak a korulmenyek, szukebb a mozgaster. csak sajnos ez az utolagos legitimaciogyartas egy pont utan mar a legkevesbe se elgondolkodtato, es kerdes, mennyire eleg a hitelesseg visszaszerzesehez annak szajkozasa, hogy hat en mindent hitbol es meggyozodesbol tettem, higgyetek el..

pannonfunk 2010.05.11. 10:38:31

@Hóhányó: Nos, az elmúlt választáson láthattuk, hogy az eltúlzott, nyolc éven át acélozódott szellemi vitalizálódást is súlyosan büntetik a választók. Szólni kellene a fidesz vezetőinek, hogy ne vitalizálódjanak annyira, mint a mai Magyarország legkarizmatikusabb és legfelkészültebb politikusa (rövidítve: amMlélp), mert esetleg úgy járnak, mint amMlélp.

De az is lehet, hogy a fidesz vezetősége már levonta a következtetést amMlélp karrierje fellángolásából és lehanyatlásából, és nyitott kapukat döngetünk.

Hóhányó 2010.05.11. 11:01:52

@pannonfunk: Koszonom a rendkivul szinvonalas hozzaszolast, de kerdes, hogy a valasztoknak mindig igaza van-e, ugyanis ott tartunk, hogy a gyoztesek folytatjak az igergetest, mikozben meg mindig nem jelolik meg a forrasokat, ha tovabbra is a hiany novelesere spekulalnak akkor a mai helyzetben az illetekesek leharapjak a fejuket.

pannonfunk 2010.05.11. 11:19:22

@Hóhányó: nagyon szívesen. Természetesen a választóknak csak akkor van igazuk, amikor amMlélp és csapata kapja meg a kormányalakításhoz szükséges szavazatokat, minden egyéb esetben tévesen döntenek.

Na, majd ha győztesek is vitalizálódnak szellemileg, akkor rendben lesznek a források is, nem? Eselteg, ha a forrásokból kijövő lét nem Nokiásdobozokba csurgatjuk, akkor a jelenlegi forrásokból is többmindenre futja. Kevesebb Nokiásdoboz -- kevesebb forrás is elég, ez lesz a pártunk és kormányunk újabb jelszava.

Az illetékes elvtársakkal vigyázni kell, ezt már Koltai óta tudjuk.

Hóhányó 2010.05.11. 12:00:11

@pannonfunk: Látom, hogy a vitalizalodas és szellemileg szavak visszakoszonnek és ezek szerint hatásos megkozelités volt. Amennyiben ilyen harcosan vedelmezzuk a gyoztesek pozicioit, ez bizonyos tiszteletet parancsol teljesitmenyuk iránt, mert tenyleg komolyan gondolhatják, hogy ok valami jobbat képviselnek, mint az ugynevezett komcsik. Felek azonban, hogy a komcsik egyenletesen oszlanak el a partok soraiban, mert ez a szo realisan csak egyfajta szocializalodast takar amely bizonyos torténelmi korban kialakult és makacsul tartja magát. Harcoljunk kozosen a komcsik ellen, de ezekkel ne azonosítsunk csak egy pártot, hiszen ezek sajnos mindenhol egyenlo arányban jelen vannak. Maskulonben a boszorkányuldozés jelenségével állunk szemben.

pannonfunk 2010.05.11. 12:30:08

@Hóhányó: Figyu, mi lenne, ha levedlenéd a prekoncepcióidat, és esetleg valmi értelmes párbeszédet folytatnánk itt? Egy darabig persze humoros olyan emberekkel szót váltani, akik számára az egyik fél kritikálása = a másik fél győzelmi pozícióinak a védésével, de egy idő után az össze-vissza vagdalkozás teljesen parttalanná válik. Eddig volt három kommentváltásunk, ebben volt részedről Magyarország legrátermettebb politikusa, forráshiány, komcsizás, boszorkányüldözés.

Szóval, ha visszakanyarodnánk az eredeti témára. Ugye az volt a felvetésed, hogy Gyurcsány a legkarizmatikusabb és legfelkészültebb politikus. Ezt mivel tudod alátámasztani? A karizma tiszteletet vált ki sokak körében. Persze, van Gyurcsánynak néhány rajongója a közéleti táborban, de én azt gondolom, hogy egy politikus számára a legfontosabb az, hogy a karizmája a választók felé nyíljon. Nos, ha megnézünk egy fidesz gyűlést, amelyen Orbán Viktor felszólal, és egy mszp gyűlést, ahol Gyurcsány felszólal, azt gondolom, hogy az előbbin van nagyobb tömeg. A választásokon is a fidesz szerzett több szavazatot.

A felkészültség meg ugyanúgy rosszul definiált. Mire is készült fel Gyurcsány Ferenc? Persze nagy kűzdő, ezt láthatjuk. Viszont 4 éven át volt Magyarország miniszterelnöke, és nem igazán láttuk felkészültnek. Volt itt ÁFA emelés, aztán ÁFA csökkentés, 48 lépés, 100 lépés, aztán ki tudja hány lépés, nanopolisz, medipolisz, kutyafüle-polisz, egyszerűsített adó bevezetése, majd elsorvasztása. Ez a kapkodás éppen, hogy a nem felkészültség jele, legalábbis sokak szemében.

A szellemi vitalizálódás megint az a fajta megfoghatatlan lózung, amivel nem igazán lehet mit kezdeni. Hatásos megközelítés volt? Akkor nem biztos, hogy helyesen értelmezted a válaszomban kapott fricskát... :)

Persze ez itt vágott anyag:

www.youtube.com/watch?v=8HsyyjYUDVs

de ha ez a szellemi vitalitás, akkor szerintem ennek az elkerülése a cél...

De kíváncsian várom a válaszod, hogy szerinted mit is takar az, hogy szellemi vitalitás.

Hóhányó 2010.05.12. 09:22:38

A vágott anyag kapcsán meg kell védenem a fideszes vezetoseget (mellesleg a 2002-es kampányban a Fidesszel rokonszenveztem, mert akor az MSZP alkalmazott nemtelen taktikát), ugyanis az anyag azt sugallja, hogy a fideszesek csak ilyen vágott Gyurcsánnyal tudnának versenyezni.
A mai túlsúlyos magyar politikára, de a magánéletre is a magyaros csibészség (pedig úriember nem csibész...) jellemzo, amely a magyar harcos múlt idealizálásán alapszik, ami butaság, hiszen ilyen alapon pl. az oroszok idealizálhatnák a saját terjeszkedési stádiumukat. A magyar múlt, mint minden más nemzet múltja valójában elsosorban nem hosies vagy szegyenteljes, hanem teljességgel tragikus, mert torténelmileg meghatározott volt.
süti beállítások módosítása