Talán másoknak is feltűnt, hogy a parlamenti bizottsági helyek elosztásáról szóló tanácskozáson a vezető szerepet negyven év alatti politikusok játszották. Korábban sem volt ritka, különösen a Fidesznél, hogy fiatalnak számító emberek kerültek kulcspozíciókba – ne feledjük, a hónap végén még csak 47. születésnapját ünneplő Orbán Viktor először 35 évesen lett miniszterelnök -, a mostani helyzetnek azonban van egy komoly újdonsága: a KDNP kivételével minden parlamenti pártnak harmincas frakcióvezetője lesz.
Lázár János 35, Mesterházy Attila 36, Vona Gábor 31, Schiffer András 38 éves. Négy egészen különböző karrier, szépen demonstrálva a magyar politika eltérő rekrutációs csatornáit.
(Fotó: Népszabadság - Reviczky Zsolt)
Lázár János a karizmatikus hódmezővásárhelyi polgármester, Rapcsák András személyi titkáraként ismerkedett meg a politikával, akinek 2002-es halála óta erős kézzel és okos politikával irányítja a stabil hátországának tekinthető várost. Politikai érzékét már a mostani tárgyalásokon is volt alkalma megmutatni, s akkor is bölcsen járt el, amikor az amortizációra esélyes miniszteri tárca helyett a több politikai sikerrel kecsegtető frakcióvezetői posztot preferálta.
Mesterházy Attila a helyi politikai bázis építése helyett inkább a párton belüli előrejutás lehetőségeit kereste, tudatosan készülve a fokozatos emelkedésre. Tagja volt Medgyessy csapatának, de jól kalkulált később, amikor a párton belül a még miniszterelnöki pozícióban lévő Gyurcsánnyal szemben kezdte meghatározni magát. Volt türelme várni akkor, amikor a visszalépéssel jó pontokat szerezhetett, de nem futott el a feladat elől, amikor úgy érezte, hogy eljött az ő ideje.
Vona Gábor az egyetemen kezdett el politizálni, majd négy évvel ezelőtt került az akkor még parlamenten kívüli párt élére. Pártelnökként tudatos politizálással, stratégiában gondolkozva, láthatóan kiszámított, tervezőasztal mellett megálmodott lépésekkel ért el komoly sikereket. A parlamentbe kerülve most azzal a feladattal birkózik, hogy miképpen tarthatja meg radikális, anti-establishment vonzerejét úgy, hogy közben a kormányképesség terén is erősödik.
Schiffer András bizonyos értelemben kakukktojás, hiszen - bár a politikai aktivitás korábban sem állt távol tőle - csak mostanában vált hivatásos politikussá. Ügyvédi, jogvédő és mozgalmi előélete sajátos „civil” útvonal a politika felé, ahol kezdetben – edzett társaihoz képest - meglehetősen esetlenül mozgott, de aztán egyre inkább kitanulta a nyilvános szereplés szabályait.
Már többször kiderülhetett, hogy politikai kérdésekben olykor meglepően és érthetetlenül optimista vagyok. Az új politikusgenerációval kapcsolatos minden általános rossz tapasztalatom ellenére (röviden összefoglalva: az előttük járó nemzedék mintái által szocializált, de azoknál rosszabb képességekkel bíró politikusok), a harmincasok kritikus tömegének megjelenése most mégis némi bizakodásra ösztönöz. Ha az eltérő világnézetek és politikai érdekek ellenére kialakulhatna közöttük az emberi érintkezéshez szükséges minimális tisztelet és bizalom (ami az utóbbi időben az MSZP-Fidesz kapcsolatban gyakran hiányzott), talán akkor is lenne esélye a párbeszédnek (nem egyetértésről beszélek, csak szóba állásról!), amikor már nem csak a bizottsági helyeket kell majd elosztani.
Nagy kár, hogy nálunk - a politikai célok szolgálatába állított, heroizáló vagy deheroizáló irodalmakat leszámítva - alig van hagyománya a politikusokról szóló munkáknak, ilyen színvonalas kortárs portrék alig-alig olvashatók. Ha egyszer mégis készülnének, - mások mellett - talán a négy frakcióvezetővel is érdemes lenne alaposabban foglalkozni.