Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
17:27

Ma a Balatonfüredre száműzött konferencián, a Media Hungaryn voltam, ahol rögtön bele is csöppentem egy rendkívül érdekes beszélgetésbe. A panel a bulvár szerepéről szólt, s természetesen nem kerülhette meg a politika és a bulvár kapcsolatát sem. Ómolnár Miklós, a Story magazin főszerkesztője (nem mellékesen volt kisgazda politikus) számos érdeklődő előtt meglepő nyíltsággal mesélt el két tanulságos történetet.

(Fotó: Story)

Az egyik tizenegy évvel ezelőtt történt, 1999-ben a horvát titkosszolgálathoz közel álló ember kínált eladásra képeket Orbán Viktor ottani nyaralásáról a lapnak, amelyek megjelentetéséről az akkori miniszterelnök és környezete csak az újságból értesülhetett. A másik eset már 2010-es, ekkor Orbán és családja Ómolnár elbeszélése szerint arra is hajlandó volt, hogy kizárólag a lap és az abban való szereplés kedvéért egy héttel a normál időpont előtt „eljátsszák” az ünnepet, amelynek képeit így volt idő gondosan kiválogatni a lap húsvétra időzített számához. Szemben a korábbi esettel most mindenki jól járt – sugallta a főszerkesztő, én meg hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy örüljek ennek a profi médiahasználatnak, vagy inkább aggódni kezdjek a valóság kreatív kezelése miatt.

Később újságírók és kommunikációs szakemberek társaságában a minőségi újságírás problémáiról beszélgettünk, többek között a színvonal csökkenéséről, a bulvárosodásról és a szakmaiság leértékelődéséről. Sok minden felmerült, az olvasók és a politikai szereplők igényeihez való alkalmazkodás, a minőségi szempontok háttérbe szorulása, a piac szegmentálódása. Megdöbbentő volt a felismerés, hogy a magyar sajtó egyetlen területe él és virágzik igazán, ráadásul végzi saját mércéjéhez képest professzionálisan a munkáját: igen, a bulvár.

Ezzel együtt azt is be kellett látnom, hogy valójában nem is ezekkel a lapokkal és az ezekben szereplő politikai tartalmakkal van a gond. Ha az olvasók ízlését nem zavarja – márpedig az ehhez értők szerint egyre kevésbé -, érthető, hogy a politikusok sok mindent megtesznek azért, hogy bekerülhessenek ezekbe a jelentős olvasottsági és nézettségi mutatókkal rendelkező orgánumokba.

A valódi problémát ma az úgynevezett minőségi sajtó térvesztése és – ezzel szoros összefüggésben, bár részben más okok miatt is – színvonalának csökkenése jelenti. Ha vannak megbízható, intakt, sem a tömegízlés, sem a politikai szereplők aktuális érdeke által alapvetően nem befolyásolható lapok és műsorok, nem kell aggódnunk a sajátos igényeket kielégítő bulvár erősödése miatt. Amíg biztosak lehetünk abban, hogy mondjuk a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Heti Világgazdaság soha, semmilyen körülmények között nem menne bele – metafora következik – a húsvét előbbre hozatalába, addig nincs komoly baj. Vagy másképp kellett volna írnom? Ha biztosak lehetnénk abban…

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr42015914

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: bulvar 2010.05.24. 13:18:04

...itt kiterve ezen bejegyzes apropojara, megjegyzem, Torok Gabornak is sikerult felismernie, hogy a bulvar terjed. vagy csak szimplan nem volt minosegi mondanivaloja...

Trackback: Két össze nem tartozó hír (?) 2010.05.19. 18:43:06

1. Magyarország sokat köszönhet Sólyom László köztársasági elnöknek és magam is nagyra tartom őt. De ha azt kérdezi, hogy két-három év múlva is ő lesz-e a köztársasági elnök, nemmel kell felelnem - jelentette ki Pokorni Zoltán a Fidesz alelnöke 2. Orb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Evehid 2010.05.20. 12:03:23

@radala: Elfogadom, amit mondasz az LMP erősödéséről (azoknak, akik szerint LMP=Szdsz reloded, ajánlom figyelmébe, h. elfogadták az emléknapot). De ez szvsz bőven nem zárja ki a Jobbik erősödését.

Kik is a nagyon gáz? Mondjuk Murányi Levente, vagy Hegedűs Tamás, vagy Nyikos úr? ;) Szerintem az a pár nagyon fiatal képviselő, aki némi klasszikus illemtan leckére azért olykor valóban rászorul, meglehetősen hasonlít a valamikori Orbán Viktorra, vagy Tompikára. Csak az egész társadalom ingerküszöbe ennyit emelkedett, meg közbeszéde - többek közt a posztban tárgyalt gagyimédia hathatós közreműködésével :( - ennyit durvult a 90-es évek óta. Nem hiszem, h. emeli a Tisztelt Ház fényét, és javítja a Fidesz pozícióit, ha a lehengerlő méretű frakció némelyik képviselője erőfölényükkel gusztustalanul visszaélve verbális kikészítésre játszik az újakkal szemben, mindegy, hogy LMP-ről, vagy Jobbikról van épp szó.
És egyetértek TG egyik korábbi bejegyzésével: az újak meglepően ügyesek.

CSENDES 2010.05.20. 12:09:15

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2010%2F05%2F20%2Fkisebb_lesz_a_parlament%2F

A cikk a vége felé kezd érdekes dolgokat megemlíteni.

Amúgy a múltkor elkezdtem számolni, hogy a 200+13 fős parlament jelenlegi bizottságai (úgy emlékszem végül 19) hogyan tölthető meg a 200 fővel, illetve elegendő e 200 fő?

2010.05.20. 12:22:07

@panelburzsuj: a módosítást elfogadom!:)

Azért beszédes a cím...Orbán - bibliai legendákat félretolva -még a húsvétot is előhozza!:))) Hiába, aki nagyvezír, az nagyvezír!:DD

Május 31-én lesz a születésnapja, már írtam, de újra leírom: jövőre akkor lesz karácsony!:DDD

radala 2010.05.20. 12:26:57

@Ordnassac: Na ja de két évig nem is akarnak ez ügyben semmit. Így értettem, hogy mindegy, hogy momentán ez is egy áleseményen elhangzott álkijelentés.
Természetesen én messze nem vagyok olyan lelkes, mint Stumpf András, de ha az én főnököm is gigaminiszterré válna, akkor én is optimistább lennék. Amiben egyetértek vele az a forradalom szó kreatív használatának erőteljes elítélése.

@Evehid: Igazából nálam egy hit az, hogy a Jobbiknak vége van. Szerintem a szavazóik már most is többre tartják OV-t, mint bármelyik Jobbikos képviselőt. Egyszerűen azt akarom hinni, hogy a radikalizmus nem nyerő Mo-n. Másrészről valóban iszonyatosan rájuk fog szállni a média, ezt lehet csúnyának látni, talán az is, de szerintem nagyon effektív lesz. Túl támadható az, hogy úgy akarnak csinálni, mintha tisztábbak lennének bárkinél. Soha nem voltak még pornósztárok magyar pártok környékén például, persze most sincsenek, de mégis sokan gondolják ezt így hála az indexnek.
A leginkább viszont az veszi el a levegőt a Jobbik elöl, hogy OV erős. Aki csípi az erőt az Fidesz fan marad vagy azzá válik, aki irtózik az erősektől (szerintem nagyon sokan vagyunk ilyenek) az meg új pártot keres, de nem lehet ez olyan párt, ami maga is erősnek akar látszani...
Én csak az LMP-t látom alternatívának, márpedig a világon sok nálam kevésbé elkötelezett Fidesz fan van, szóval tuti nagyon hamar nőni kezd az LMP támogatottsága, ha nem lesz nagyobb (jelentősen), mint a szociké (mondjuk 10/20 =mszp/LMP) az év végére, akkor be kell látnom, hogy Mo nem úgy működik, ahogy én azt elképzelem.

radala 2010.05.20. 12:30:22

@CSENDES: Elegendő gyakori, hogy a kisebb frakciókban egy ember több bizottságban is szerepel.
Mondjuk ez is mutatja, hogy még a fizetések is jóval kevésbé fognak csökkenni, mint felére. Jó, ha 30 %-kal. Persze értem én, hogy nem ez a cél. Világos, hogy ez is egy álintézkedés, de ez pl nem a Fidesz felelőssége, hanem az összes köcsögé együtt.

manipul 2010.05.20. 12:36:34

Tisztelt Csendes!

Na mit hívnak eszelős összeesküvés elméletnek? Várom az értelmes kifejtését a véleményének. Érdemes várni?

CSENDES 2010.05.19. 19:47:54
@manipul: Na ezt hívják eszelős összeesküvés-elméletnek. GYF. kövül elszívták a levegőt, és adott is rá alapot. S mikor elfogyott, akkor lemondott ennyi.

Ordnassac 2010.05.20. 12:37:48

Egy érdekes számítás, ha átmegy így a Fidesz önkormányzati választási javaslata:

Zugló: 2009. január 1-jei KSH-adatok alapján lakosságszáma 120 148. A javaslat szerint 100e lakosig 14 egyéni képviselői és 6 kompenzációs mandátumot lehet kiosztani. További 10e lakosnál eggyel nő az egyéni képviselői létszám. Zuglónál ez 2. (A 100e lakos feletti további 25e főnél nőne a kompenzációs mandátumok száma, itt ez nem játszik). Ergo ősztől a zuglói képviselő-testület 22 főből fog állni (16 egyéni + 6 kompenzációs). Amennyiben a Fidesz nem ront el valamit nagyon durván, akkor még itt is elég esélyes arra, hogy a 16 egyéni mandátum jelentős többségét elvigye (áprilisban gyakorlatilag mindenhol nyert). Így 5 további szervezetnek (MSZP, Jobbik, LMP, MDF, Zuglói Polgárok Egyesülete) kellene osztozni a 6 kompenzációs mandátumon. Ami valljuk be, vicc...

radala 2010.05.20. 12:41:57

@Ordnassac: Miért is vicc ez?
Tetszettek volna erősebbek lenni, mondhatnám.
Annak valami oka van, ha valaki minden mandátumot megnyer egyéniben.

panelburzsuj 2010.05.20. 12:43:21

@Letícia:

Ez így kérem - blaszfémia.

Májusban nem karácsony, hanem majális lesz.

Mindig egyenesen előre! Május 32, 33, 34, 35 ... és:

Itt kezdődik Eldorádó
Belépti díj nincs!
Gyerekek a felét fizetik!

Ordnassac 2010.05.20. 12:49:03

@radala: ja értem, szóval a Fidesz úgy torzíthat egy választási rendszert, ahogy jólesik neki?

Vigyük tovább a példát: az MSZP elér összesítve egyéni jelöltjei eredményeképp 23%-ot, az LMP 14%-ot, a Jobbik 7%-ot, az MDF és a ZUPE 5%-ot. Így hogy akarunk arányosan 6 mandátumot kiosztani?

Nem beszélve arról, hogy négy év múlva a Fidesz mehet erre rá, mert ilyen népszerűsége biztosan nem lesz.

Ordnassac 2010.05.20. 12:54:47

@Ordnassac: nem beszélve arról, hogy ha valaki egyénibe 50%+1 szavazatnál többet kap, akkor ez a többlet megy a kompenzációba. Nos, így hogy lehet arányosan kiosztani mandátumokat?

Ordnassac 2010.05.20. 12:55:40

@Ordnassac: egyénibeN (hülye n billentyű...)

radala 2010.05.20. 13:06:50

@Ordnassac:Szerintem nem olyan bonyolult kiosztani, pont úgy, ahogy most is kiosztják. az 58/386=0,15 de még a maximum kompenzáció ami valaha kialakult is 90/386=0,23
a 6/22=0,27

panelburzsuj 2010.05.20. 13:08:37

@Ordnassac:

Lusta disznó vagyok még túrni is:

Az önkormányzati egyéni képviselői választást is egymenetes, relatív többséggel megnyerendőnek tervezi a Fidesz?

(Bocs: - KDNP, a polgári minor szak ...)

radala 2010.05.20. 13:12:40

@Ordnassac: talán elszállt az előző.
Szóval kicsit sem bonyolult kiosztani, pont úgy lesz mint most, sőt nagyon is erősen kompenzál.
most 58/386 van az ogy-n minimum, ami 0,15 a maximum az 90 volt, ami 0,23 a 6/22 meg 0,27.
Szerintem ez egyrészt korrekt másrészt nyilván nem marad örökre a Fidesz az egyetlen párt. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kormányozhatóság legalább olyan fontos szempont, mint az arányosság. Tökéletesen hibás az a megközelítés, ami egy rendszert a napi állások alapján akar megcsinálni.

CSENDES 2010.05.20. 13:14:26

@radala: Biztosan úgy van, de pl ma hallottam, hogy egy bizottságban 14-16 tag van cca., már nem emlékszem. Ha jól gondolom, ehhez jön még alelnök és elnök. Jó értem, hogy majd kevesebben lesznek, mondjuk 8+alelnök+elnök és ehhez jöhetnek még ún. rendkívüli bizottságok, pl. a most tervezett kormánybizottságok??? Itt arra a cikkre utalok, amit kb 1 órával ezelőtt olvastam az Index-en.
Jó, hát majd többet dolgoznak, mondjuk éjt-nappallá téve:-)))

radala 2010.05.20. 13:14:31

@panelburzsuj: Szerintem ez már most is így van legalábbis azt hiszem 1 fordulós az önkormányzati választás.

radala 2010.05.20. 13:18:14

@CSENDES: Tévedések elkerülése végett engem soha nem hozott lázba a 200 fős parlament. De, ha a nép ezt akarja, akkor ezt kapja. Mondjuk nagyon jogos lenne, ha a 200 fő már nem halmozhatna állást, különben tényleg gáz. De nem nagyon látom a problémát szerintem az ellenzék most is kb 100-an van, nem hallottam, hogy reklamálnák, hogy épp meggebednek a munkában.

Ordnassac 2010.05.20. 13:26:16

@radala: Öm, csak hogy ez az öt szervezet öt különböző eredménnyel kap ugyanannyi mandátumot... Ejj, de leképezi a választói akaratot. Főleg, ha beficcen az 50%+1 szavazat feletti kompenzáció is... A képviselő-testületi többség fontos (ezt már én is írtam többször), de azért nem ártana, ha a választói akarat is leképeződne valahogy.

@panelburzsuj: igen, egyfordulós.

panelburzsuj 2010.05.20. 13:30:23

@radala:

Azért kérdeztem, mert most 60-40 százalék az egyéni és a kompenzációs helyek aránya, és a tervezet ezt az egyéni felé kívánja még jobban eltolni. Ami azért érdekes, mert most is egymenetes és relatív többségű, sőt még részvételi érvényességi küszöb sincs. És eredménytelenség is csak úgy állahat elő, hogy vagy eleve nem jön össsze elég jelölt, vagy szavazategyenlőség áll elő, amit egy második menettel szét kell lőni.

Az egyéni-listás arány annyiban "politikai" töltetű, hogy kompenzációs listát csak szervezet tud állítani, független jelölt nem. Ugyanakkor az országgyűlésihez képest nanoméretű egyéni választókerületekben boldog-boldogtalan el tud indulni a jelenlegi ajánlási rendszerrel (kisebb városokban egy népesebb rokonság elég hozzá), úgyhogy itt korántsem annyira egyértelmű a pártjelöltek abszolút fölénye.

6.Lenin 2010.05.20. 13:32:46

@jabba74:

Az,hogy kiből lesz politikus,média személyiség,ez minden tőlünk függ.
az olvasó,néző igényétől.Ők csak kiszolgálnak minket,mi vagyunk a vevők.

"az senkit nem érdekel, kinek mi az igénye, legkevésbbé a médiát. "

Természetesen,olyasmit adnak el milliós példányszámban,azok a műsorok a legnézettebbek,amik senkit nem érdekelnek.Ez nagyon jó.

Szerintem az a jó,hogy mindenki hozzáférhet ahhoz,amire igénye van.

A balosnak a balos hazugsághoz,a jobbos a saját táplálékához.A drogos a fűhöz,az alkoholista fagyállóval dúsitottjához,a meleg a mások kipufogójához.

Ezekért harcoltak az elődeink.
Azt fogyazd,ami izlik.

Ordnassac 2010.05.20. 13:33:56

@panelburzsuj: ez jogos, ezért vettem nagyvárosnak tekinthető pesti kerületet példának.

Itt független jelöltek ritkán indulnak és nem sok eséllyel.

radala 2010.05.20. 13:36:01

@Ordnassac: Ha az 5 szervezet társadalmi támogatottsága között kisebb a különbség, mint 16 % akkor előfordulhat, hogy azonos mennyiségű mandátumot kapnak.
Teljesen téves dolog extrém példákkal jönni.
Már egyszer megbeszéltük, hogy elvileg 100 000 szavazattal lehet 2/3-os többség. 94-ben 49% ért 72 %-ot. Ettől még nem rossz a rendszer, csak ilyen.
Fociban sem a jobbik nyer mindig, mégsem szidjuk a szabályokat.
Szerintem egy rendszeren nincs mit megvitatni.
Lehet mondani, hogy az arányosság hű de fontos. Egyet is lehet vele érteni, de semmi nem utal arra, hogy az arányosság és egy demokrácia jósága bárhogy korrelálna.
Nincs olyan rendszer, ahol egy 53 %-os párt nem nyerne meg mindent, pláne, ha a többiek még hárman-négyen is vannak ßes egyenként is távolabb állnak egymástól, mint az 53 %-ostól.
Nincs itt semmi gáz, minden rendszer lehet jó.

radala 2010.05.20. 13:44:57

@panelburzsuj: OK értem. Egy a lényeg, szerintem tök mindegy mi a rendszer, mert akik indulnak úgyis tudják mire számítsanak, majd aszerint taktikáznak. Most épp nincs ellenfele a Fidesznek, tuti, hogy hamarosan lesz, onnan kezdve meg a leg aránytalanabb rendszer is arányossá válik.
Szóval jogosak a kritikák, de nem úgy, hogy a Fidesz bebetonozza magát, hanem úgy, hogy valaki azt mondja szerinte aránytalanul fontos szempont a kormányozhatóság.
Ha valaki ezt mondja, akkor azt mondom ez igaz és talán azt is elhiszem, hogy Mo-n jó lenne egy arányos rendszer, mert az talán segít összebékíteni a feleket (nem tudom, hogy így lenne-e, azt sem tudom cél-e ez).
De maga a rendszer az nem jó vagy rossz, ha semmit nem kompenzálnának az is teljesen jó rendszer lehetne.
Szerintem semmi baj nincs az angol választási rendszerrel, nem tudom megváltoztatják-e, de szerintem az sokkal nagyobb baj, hogy piszkálják a rendszert, mint az, hogy nem igazságos.
Rohadt igazságtalan, hogy egy szép kapufa kevesebbet ér, mint egy hátvéd hátáról bepattanó gól. De ettől még a foci nagyon igazságos.

6.Lenin 2010.05.20. 13:44:59

@radala:

"Nincs itt semmi gáz, minden rendszer lehet jó."

Kitűnő a rendszer,csak azok a nyavalyás szavazók az istennek se akarnak ránk szavazni,pedig mi is jók vagyunk.
Vagy máson múlik ez az egész?

Ordnassac 2010.05.20. 13:54:13

@radala: "Szerintem egy rendszeren nincs mit megvitatni."

Tudod, egy sport játékszabályai és egy, az emberek mindennapi életét befolyásoló közjogi/választási rendszer között azért eget verő különbségek vannak.

Egy közjogi/választási rendszernél ott vannak az alkotmányossági, a választójogi alapokhoz kapcsolódó, politikai és közigazgatási elvárások. Ez lazán lehet alkotmányellenes arra hivatkozva, hogy súlyosan csorbítja az ellenzéki jogokat (a jogállamiság elvéből fakadóan). Az államfelépítés nem egy játék vagy sport.

radala 2010.05.20. 14:06:32

@Ordnassac: Ezt te sem gondolhatod komolyan, amit írsz. Szerinted az USA-ban vagy NB-ben nincs demo. Kurvára igazságos lenne, ha nem lenne kompenzáció, ez modellezi legjobban a való világot, vagy az lesz, amit én akarok vagy az lesz, amit te.
Tévedések elkerülése végett nekem nincs bajom egy tisztán listás rendszerrel, csak azzal van bajom, ha valaki szerint A demobb, mint B. Ez egy faszság.
Rohadt mindegy mi a rendszer csak legyen és tartsák be.
Mennyi idö alatt illant el a szocik népszerűsége 2006-ban? 1 hónap? Ugyanez bárkivel bármikor megeshet. Nincs olyan szabály, amivel be lehetne magadat betonozni. Ha a választókerületeket manipulálják, majd akkor lehet szólni, de akkor sem nagyon, lásd az MSZP-böl a látszólag legnagyobb ellenfele a Jobbik profitált. Magyarán minden betartott szabály jó, és minden kijátszott rossz.
@6.Lenin:pontosan:-)

Ordnassac 2010.05.20. 14:07:47

Arról nem is beszélve, hogy a mostani országgyűlési többség kb. ugyanolyan módszerrel erőlteti a dolgokat, mint a szocik tették. Hétfőn benyújtottak a törvényjavaslatot, csütörtökön már általános vita. Ez pedig nem holmi piszlicsáré valami.

radala 2010.05.20. 14:08:37

@Ordnassac: Szerintem a foci szabályai jelentősen fontosabbak, mint a magyar választási rendszer. Nagyságrendileg több embert érint a foci és nagyságrendekkel több pénzt mozgat:-)

jabba74 2010.05.20. 14:10:51

@török gábor:
Lehet, hogy nem fogalmaztam jól. Sőt biztos nem.
Szerintem a bulvármédia a média természetének kicsúcsosodása. A média természete attól, mert van némi önkontroll, még él, legfeljebb kevésbé érhető tetten.

radala 2010.05.20. 14:15:54

@Ordnassac: Ugyan már, ha elbasszák pont akkorát buknak, mint a szocik. Tök kár bármin aggódni. A demokrácia nagyon jól vizsgázott, kiderült, hogy nincs demokráciában következmények nélkül semmi. Elhiheted, hogy kegyetlen bosszút fog állni a nép, ha a Fidesz nem viselkedik rendesen.
Eddigi 6 választásból kétszer kiütötte teljes erőből, a neki nem tetszőt. Nagy valószínűséggel ezek egyike sem támad már föl soha. Ezt a Fideszben is tudják. (legalábbis remélem)
Azt is tudniuk kell, hogy a média nem elég, az álesemények álintézkedések nem elegek, ha elegek lettek volna ma is GyF lenne az ME.
Nem köll aggódni, nem tud a Fidesz olyan rendszert csinálni, ami ne tartalmazná azt a lehetöséget, hogy akkora maflást kapjon, hogy csak na.
Csinálhat a Fidesz aránytalanabb rendszert, de annak csak az lesz az eredménye, hogy be sem kerül a parlamentbe legközelebb, ha hibázik.

jabba74 2010.05.20. 14:19:20

@6.Lenin:
Ezzel nem értek egyet. Nem hiszem, hogy rossz minőségű áru, szellemileg visszamaradott senkik, silány zene lenne az igény. Ez ezért tűnik így mert az áruház, a ker-tv, a ker-rádió bepróbálja, meddig mehet el. Ha nem tenné észre sem vennék a népek, hogy minőséget fogyasztanak

radala 2010.05.20. 14:21:05

@radala: sőt inkább 5 böl 2x, mert ilyen szempontból 94 volt az elsö reális büntetési lehetőség.
Ha sokat jössz ezzel az elvi köntösbe öltöztetett teljesen hátsószándékos arányossággal, le fogom írni, hogy a nép a szavazófülkében forradalmat hajtott végre:-)

Anyád a baráthal 2010.05.20. 14:34:30

Minden sajtó orgánum függő. Politikailag is (persze, ha foglalkozik kapcsolódó témával), de gazdaságilag még inkább.
Nemrég hallottam egy történetet: az - itt meg nem nevezendő - lap megírt egy nemzetközi multi leányvállalat számára enyhén szólva kínos esetet. A cég válaszul lemondta sokmilliós reklámszerződését a lapnál.
Ugye nem kell mondanom, hogy hogyan döntöttek, amikor a piac egy másik szereplőjéről (szorgos reklámozó) tudtak meg kényelmetlen információkat.

Ordnassac 2010.05.20. 14:43:38

@radala: Más az, ha egy választási rendszert tisztán alkalmazunk (csak egyéni, csak listás) és más az, ha egy vegyes rendszert alkalmazunk teljesen torz módon. Nem maga a rendszer lehet az alkotmányellenes, hanem egyes fontos építőelemei (jelölési procedúra, eljárási dolgok stb.)

Most nem jogi természetű felvetés a javasolt rendszerrel kapcsolatban: ez a rendszer (ami a vegyes választási részét illeti) egyértelműen a nagyobb pártoknak kedvez. A kisebb pártok, illetve civilszervezetek pl. 1-2 mandátumnál többet nem nagyon tudnak szerezni. Függetlenül attól, hogy összesítve a jelöltjeik 23 vagy 12 vagy 7 százalékot szereztek (max. egy-egy kompenzációs mandátum lehet a különbség). Ehhez még nem is kell olyan párt, amelyik letarolja az egyéniket, elég az eddigi két nagy párt is. A kisebb pártoknál ez az utánpótlást hátráltatja, a civilszervezetek meg nem nagyon tudnak majd még akár csak részt venni az önkormányzat munkájában. Ez az önkormányzati munka minőségét is csökkentheti, ami eddig sem túl magas. Cui prodest?

Nem beszélve arról, hogy a közös indulásnál 10%, ill. 15% kell összesítve, tehát még összeállni sem nagyon érdemes kisebb szervezeteknek.

Radala, engedj meg egy provokatív kérdést: ha az MSZP nyújtotta volna be ezt a javaslatot (és lenne esély arra, hogy átmenjen), akkor is így fogalmaznál, hogy teljesen mindegy a rendszer? ;-)

Anyád a baráthal 2010.05.20. 14:44:22

@Anyád a baráthal: Elfelejtettem beleírni: a politikai függőség - vagy legalábbis elkötelezettség az látható, és számolni is tudsz vele. Figyelembe veszed, amikor olvasod a lapot. A gazdasági függőség sokkal inkább rejtett, és annak hatása az írásokban kevésbé felismerhető.

Ordnassac 2010.05.20. 14:46:05

@radala: ööö, itt valami súlyos tévedésben vagy. Ismered már eléggé a kommentjeimből a körülbelüli felfogásomat a világról. Védtem itt már a Fideszt is, a Jobbikot is (pedig nagyon nem szeretem), az LMP-t is. Kritizáltam is már mindegyiket (szocikat is).

Ergo nem egészen értem, hogy milyen hátsó szándékra gondolsz. Nem tervezek elindulni az őszi önkó választáson. ;-)

Ordnassac 2010.05.20. 14:52:58

További érdekessége a rendszernek:

"8. § (3) A vegyes választási rendszerben a választópolgár egyidejűleg:
b) a fővárosban egy egyéni választókerületi és egy kompenzaciós listás, vagy egy fővárosi listás jelöltséget
fogadhat el."

Ergo nem lehetsz egyszerre kerületi kompenzációs listás és fővárosi képviselőjelölt, ha a vagy szócskát jól értem.

Anyád a baráthal 2010.05.20. 15:11:10

@Ordnassac: Szigorúan véve a vagy azt jelenti, hogy egyikben, másikban, vagy akár mindkettőben jelen lehet.
Az angol xor, azaz kizáró vagy a magyarban a kissé archaikusan hangzó avagy.

Ordnassac 2010.05.20. 15:14:07

@Anyád a baráthal: létezik kizáró vagy is. Vagy itt, vagy ott.

pannonfunk 2010.05.20. 15:19:11

@Anyád a baráthal: Nem vagyok jogász, de mintha az lenne a konvenció, hogy a kizáró vagy a "vagy" a nem kizáró vagy pedig az "és/vagy" lenne a magyar jogi nyelvben. De javítsatok ki, ha tévedek.

Ordnassac 2010.05.20. 15:22:17

@Anyád a baráthal: amit előző kommentemmel utalni akartam, hogy a vagy kettős tartalommal bír már. Archaikus megfogalmazásokat a törvények már nemigen alkalmaznak, kivéve, ha ünnepélyesnek szánták azokat.

Ordnassac 2010.05.20. 15:32:07

Gábor: fogsz majd írni az önkormányzati választási rendszerrel kapcsolatos javaslat lehetséges politikai következményeiről? (Ha nem, nem, csak kíváncsi vagyok.)

radala 2010.05.20. 15:40:05

@Ordnassac: Igen tudom, hogy nem vagy sem egy fidesznyik, mint én sem egy Orbánfób, mint mások, nem is nagyon tudtam hogyan megfogalmazni a mondandómat ezért írtam ilyen sután. Nos, mi a különbség aközött, hogy egy 22 fös helyen egy 5 %-os párt 1 mandátumot kap vagy 1 mandátumot kap, mert arányosan is 1 mandátum járna neki, meg szerinted így is.
lassan egyébként kezdem megérteni, amit mondasz, most ébredtem rá, hogy a baj nem a létező kis pártokkal van, hanem a "függetlenekkel". Mert ugye minden létező kis párt előtt ott van a lehetőség a nagy páttá válásra, de a függetlenek azok is maradnak.
Arra nem tudok válaszolni, hogy mit mondanék, ha valamit az mszp nyújtana be, nyilván hozzájuk nem állok pozitívan, de ha a jobbik vagy az LMP nyújtotta volna be, akkor ugyanezt mondanám.
Ha a Fidesz jönne egy tökéletesen arányos rendszerrel, akkor is azt mondanám ok, mert nem lenne lóláb, ami kilógjon. De az MSZP-töl én semmilyen javaslatot semmivel kapcsolatban még csak meg sem fontolok:-)

panelburzsuj 2010.05.20. 15:43:23

@radala:

(Közbe zajlik az élet, úgyhogy lemaradt még egy izé, amit ugyan már elsütöttem a napokban, de hát sújkolás a siker aptya ... )

Naszóval: az egymenetes döntéseknek megvan az az hátulütője, hogy az ellenfeleknek nincs módjuk alaposan "megtanulniuk" egymást, így aztán minden résztvevő erősen ki a van téve a saját előítéleteinek. Magyar viszonyok között ez azt jelenti, hogy sokkal több rosszindulatot, és sokkal kevesebb pozitívumot hajlandó belelátni az "ellenbe", mint amennyi abban van. Logikusan következik ebből az "előbb ütni, aztán kérdezni" stratégia. Politikai választásokra lefordítva: a legaljasabb és legkíméletlenebb karaktergyilkolászás, lejáratás, bemocskolás is sokkal kifizetődőbb, mint a "fair play", hiszen a mai "technikai vívmányokkal" névtelenül, fillérekért lehet büdös dezinformációkat a légbe eregetni, míg a pozitív kampányolás egyre többe kerül.

Ergo: a legjobb ellenfél az előre kicsinált ellenfél. Pláne, ha mindenki ezt játssza és senkire se lehet könnyen ráverni. (A kurucolás, a kubatovizmus, a pirosbögrézés egyértelműen efelé mutat.)

Ordnassac 2010.05.20. 15:53:14

@panelburzsuj: egy második forduló ebben mit segít? Most is csak egy halál csókjának szánt négyes, illetve az Oszit segítő jobbikos visszalépés történt. A sárdobálás így is megvolt.

Ordnassac 2010.05.20. 16:52:31

Józsa István (MSZP) Papcsák Ferenchez (Fidesz), miután utóbbi beszólt a szociknak: "Feri, ezeréves jóbarátom". (Közben tegezi.)

Már az ilyenekért is érdemes nézni a közvetítést. :-D

2010.05.20. 16:53:14

@panelburzsuj: gyerekeink a felét? A gyerekeink az egészet, sőt még a dédunokáink fogják megfizetni igazán...:(((

sárkányfő 2010.05.20. 17:03:52

"Isten a történelem ura"

Egyre inkább úgy látom, hogy remekül fogok szórakozni a következő 4 évben :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2010.05.20. 17:30:14

Kedves Gábor!

Előrebocsátom, hogy Téged tartalak az egyik legjobb és legmértéktartóbb politikai elemzőnek kis hazánkban. Élvezettel olvasom bejegyzéseidet, könyveidet, nézem tévés szerepléseidet.

Azonban ez a bejegyzés óriási csalódást okozott, ugyanis Hozzád nem méltóan manipulatívnak, álszentnek és egyoldalúnak tartom.
Ugyanis Te, aki felkészült politológus, médiában jártas értelmiségi vagy, pontosan tudod, hogy a média így működik, és ez a műfaj csak így működhet. Semmilyen kivetnivaló nincs sem a Story, sem Orbán Viktor részéről a fenti gyakorlatot illetően. Ugyanis nyilvánvaló, hogy hasonlóan egy családi karácsonyt megörökítő képsorozatot sem Szent Este fog egy idegen fotós megörökíteni ahogy a meghitt család este kibontja a karácsonyfa alatt az ajándékokat, majd nem jön vissza másnap (esetleg alszik ott?!) a családi ebédet lefotózni. Minden híresség esetében hazánkban és külfödön is pontosan így történt volna az eset. Megjön a fotós, félóra alatt gyorsan beállít pár megrendezett jelenetet és távozik. És ez tetszik, nem tetszik, így működik, másképp nem is lehet.

Gábor, 2 eset lehetséges, vagy annyira naiv vagy, hogy ezt nem tudtad, vagy annyira kicsinyes, hogy eljátszottad meglepettségedet és kanyarintottál belőle egy nem túl őszinte aggódást a bulvárosodásért, mellesleg igazságtalanul méltatlan helyzetbe hoztad Orbánt. Eddigi munkásságod alapján egyiket se szeretném feltételezni Rólad.

Üdvözlettel: Egy régi nagy rajongód

Mellesleg illett volna megemlíteni a valódi hamisítás legdurvább ideillő példáját: a szándékosan meghamisított Krizsó-Gyurcsány interjút. Nagyon hiányolom.

panelburzsuj 2010.05.20. 17:33:33

@Letícia:

A média (azaz a "közvetítők") hitelességét méricskéljük itt: én bizony kopipészteltem azt a pár sort, úgyhogy a reklamációval szíveskedj az író Erich Kästnerhez, vagy a fordító Fenyő Lászlóhoz fordulni ...

panelburzsuj 2010.05.20. 17:53:56

@Ordnassac:

Nem mindegy, hogy miért kell második kört futni. Ha a választás eredményessége vagy érvényessége valamilyen módon a választónépesség meghatározott hányadának abszolút elégedettségéhez kötve van (azaz: kellő számú igen nélkül még egyedül induló se nyerhessen), akkor azért talán mégis van némi visszatartó erő. A jelen rendszerben ugyanis akkor is nyerhet mondjuk egy polgi, ha alappal vagy anélkül, de egy szennyes trógernek tartják - csak épp a többi még gusztustalanabb. (Hányszor hallottad már: ebbe e mocskos politikába én bizony nem szállok be? Mi lenne, ha megfordítanánk a játékot, és azt mondanánk, hogy aki az összes választó 20-25 százalékának a bizalmát nem képes elnyerni, az ne lehessen az adott közösség képviselője? Nem állítom persze, hogy hipp-hopp minden "fekete marketing" elpárologna, de azt állítom, a békapopó alatt egy szavazat többséggel megszerezhető tisztség nem a javulás irányába tolja a módszereket.)

Megjegyzendő: ha jól látom, a Fidesz most a jelölési küszöb durva felemelését tervezi. "Magyarázzam" az előbbiek fényében, hogy ez megint egy komoly lépés a "Csak hivatásos genyáknak!" kartellezés felé?

panelburzsuj 2010.05.20. 18:02:13

@panelburzsuj:

(A felhatalmazás kívánatos mértéken persze lehet huzakodni, de jelen pillanatban egyszerően nincs kívánatos mérték - csak az a induláshoz. "Nem kellenek újak!" - ezt üzeni a politikai osztály. Vesszük a meszidzst? )

panelburzsuj 2010.05.20. 18:10:03

@ó jaj:

Az Semjén. A másképpen az meg Kövér.

(Egyelőre ők ketten írták alá. Még gyarapodhatnak a változatok ... )

Ordnassac 2010.05.20. 18:18:29

@panelburzsuj: na erre is ki akartam lyukadni a radalával való polémiámban, bár én ezt a kisebb pártok utánpótlásszerzése egyik csatornájának kvázi elvágásával próbáltam illusztrálni, de ez új pártokra is vonatkoztatható.

A minimális támogatási mérték meggondolandó ötlet egyébként.

panelburzsuj 2010.05.20. 18:19:08

@proeskontra:

Oké: a média így működik.

Egy probléma van csak ezzel: az előhúsvétos cikk alól hiányzik az (x). A "fizetett hirdetés" nemzetközi egyezményes jele. És ha a hírnek álcázott bújtatott reklámért minden más portéka esetén lőnek, akkor miért kivétel az eladó politikus?

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.05.20. 18:53:20

Úgy látom az m2 végigadja a parlament ülését. Most szünet van, de visszakapcsolnak a nyolckor, a szünet végén.

Csak nem ilyen gyorsan célt ért a tegnapelőtt indított kampányotok az OGY ülésének végigközvetítéséért? :)

panelburzsuj 2010.05.20. 19:16:16

Feddette valaki itt a zindexet a becsali címek miatt, és a "komoly sajtó" titulsut kapot valaki mástól a hvg.

hvg.hu:

Cím (link): A legjobb munkaadók listája

Klikk után: A legjobb, Nagy-Britanniában munkát kínáló cégeket ...

Szerintem ez nem bulvárosodás. Ez simán bunkóság, hitványság, ócskulás. És gyakorlatilag "egységfrontban", hiszen ez csak egy kiragadott példa a napi sokszázból.

Ordnassac 2010.05.20. 20:06:44

Hú, de pátoszosan indít Semjén... (Elkezdődött az állampolgársági vita.)

Anyád a baráthal 2010.05.20. 20:12:48

@pannonfunk: Sajnos a jogi nyelv nem egzakt. Egyszer egy családomra vonatkozó jogszabályban az illetve szóval találkoztam. Ügyvéd sem tudta megmondani, hogy ez ÉS vagy VAGY jelentéssel bír.

Hozzáteszem, fogadni merek, hogy a vagy nemcsak kizáró vagy értelemben szerepel a jogszabályokban. Nem ártana, ha a jogszabályokat úgy fogalmaznák meg, hogy bárki megértse, és értelmezni tudja. Ekkor persze sok (élősködő :) jogász maradna éhen.

@Ordnassac: Neked igazad van. A vagy itt, vagy ott - valóban kizáró vagy értelemben szerepel. Akkor használják így.

Ordnassac 2010.05.20. 20:18:32

Nem rajongok különösebben Semjénért, de van néhány pont, amiben igaza van.

2010.05.20. 21:18:25

Na, olvasom, elkezdődött a Viktatúra...:(((

Diocles 2010.05.20. 21:19:02

mindenkinek ajánlom ezt az interjút:

www.168ora.hu/itthon/mszp-tisztujitas-erdekcsoportok-hatalmi-harc-partpenztarnok-oligarchia-55426.html

az interúalany Ripp Zoltán politológus, az MSZP választmányának tagja (a lánya pedig Hunvald kerületében szocialista képviselő :) , szóval ha valaki ismeri az MSZP-s klikkharcokat az ő, és nagyon érdekes dolgokat mond.

török gábor 2010.05.20. 21:23:04

megint izgalmas ez a ma esti vita az állampolgársági törvény módosításáról....

Ordnassac 2010.05.20. 21:32:57

@török gábor: némi malíciát vélek felfedezni a mondandódban vagy csak rosszul értelmezem a hárompontot a végén?

Amúgy ez a visszamutogatás szerintem méltatlan a dologhoz.

török gábor 2010.05.20. 21:33:00

@proeskontra: köszönöm a kedves szavakat. szerintem pont arról szólt az írás, hogy ami a bulvárban normális, az a minőségiben már nem lenne szabad. sajnálom, ha nem volt elég világos.

radala 2010.05.20. 21:48:37

@Ordnassac: Igazából nem ismerem magamat sem. Hazafelé az ütközőt hallgatva igazat adtam (legalább részben) az általam legeslegjobban utált kommancsnak Botkának.
Mindenesetre minden jogos érv ellenére fönttartom, hogy tök mindegy a rendszer. Ennek ellenére, ha valahol akkor az önkormányzatokban nem olyan fontos a kormányozhatóság, szóval lehetne akár listázni is...
De akkor is hülye mindenki, aki a rendszeren lovagol:-)

Diocles 2010.05.20. 21:54:27

@radala:

ez olyan dolog, h a pohár félig tele van-e vízzel, avagy félig üres.

Debreczeni ősszel írt arról egy könyvet, h mekkora szemét diktátor lesz Orbán, és ott szépen leírta azt is, h milyen önkormi választási rendszer volna tökéletes a Fidesz számára.
pl. a kompenzációs lista teljes eltörlése, a közvetlen polgármesterválasztás megszüntetése, stb., rengetes javaslata van.

Szóval ahhoz képest, h a Fidesz szinte bármit megtehetne, ez egy nagyvonalú gesztus, szinte már-már bambaság.

Apropó, a közvetítést nem nézem, a szocik most megszavazzák a KÁP-ot, vagy sem?
(Akár igen, akár nem, elég nehéz helyzet nekik.)

Ordnassac 2010.05.20. 22:03:08

@Diocles: úgy néz ki, hogy tartózkodni fognak. Indoklás: meg kellene várni a szlovák választást vele.

Diocles 2010.05.20. 22:09:41

@Ordnassac:

Pffff... micsoda álszent szemforgatók.
De még talán a legjobb megoldás számukra, ha támogatják, akkor miért kellett pár éve heccelni a 23 millió románnal, ahhoz meg túl gyávák, h ne támogassák.

panelburzsuj 2010.05.20. 22:17:01

@török gábor:

(Sőt már ígérve is lett, hogy az lesz a következő, de közbejött ez a médiákos. Tiszta szerencse, hogy a közelmúltban már nevesült OFFolóklub különösebb toborzás nélkül is szépen gyarapodik, és gyakorlatilag minden újabb poszt után előbb-utóbb futunk egy kört a napi aktualitások körül, egy másikat meg a pártszimpátiáink és egyéni rögeszméink mentén. Úgyhogy végül is minden esély megvan arra, hogy 24 órán belül szinte bármilyen téma terítékre kerüljön, még ha csak a kommentek között is. Lassan-lassan kialakul, hogy Török Gábor vezérposztjainak védernyője alatt sutyiban több tucatnyian megirkáljuk itt a magunk napi betevő kis alposztjait ... :)

pannonfunk 2010.05.20. 22:23:34

@panelburzsuj: Ahogy elnézem, minden pörgősebb blognál ez szokott menni itt a blog.hu-n. Nagyon kevés olyan téma van, amely kielemzéséhez sokszáz komment kell, viszont erőteljes moderáció nélkül a diszkusszió akarva-akratlanul elkanyarodik.

Majd valami tudós jól kielemzi, hogy mi ennek a dinamikája...

török gábor 2010.05.20. 22:25:39

@pannonfunk: nekem amúgy ez nagyon tetszik, néha a kommentekből jobban lehet tájékozódni.

Ordnassac 2010.05.20. 22:28:15

Na, ez az ünnepélyesnek szánt ülés is átment olcsó kétoldali személyeskedésbe. Még ezt is sikerül elrontani...

panelburzsuj 2010.05.20. 22:32:39

@pannonfunk:

Na de az igazán felemelően közösségi az a dologban, hogy azt is lehet sejteni, hogy kinél merre és mekkorát fog kanyarodni a diszkusszió ...

Lassan olyanok leszünk, mint egy kisvárosi presszó, ahol mindenki betéve tudja, hogy a másik mire hogy fog reagálni, de azért hűséggel benézünk nap mint nap elmondani meg meghallgatni az untig ismert kanyarainkat. A kérdés leginkább az, hogy ki marad mégis el egy-két napra - csak nincs valami baja?

panelburzsuj 2010.05.20. 22:37:11

@Ordnassac:

Ez az egész magyar "politikai ostály" olyan, mint egy megromlott és válásba torkollott házasság, ahol kényszerűségből mégis egy fedél alatt maradnak a felek, és egyre reménytelenebbül csak marják-marják egymást.

panelburzsuj 2010.05.20. 22:42:06

@panelburzsuj:

És a "gyerekek" meg már ebbe nőnek bele, és miközben "de elegünk van már ebből!" felkiáltással elküldik az ősöket, maguk is ugyanott folytatják, legfeljebb más nyelvezettel, és más témákon rugózva, más sértéseken hörögve.

panelburzsuj 2010.05.20. 22:43:03

@panelburzsuj:

Asszem ez hívhatják szociokulturális örökítésnek ...

pannonfunk 2010.05.20. 22:46:00

@panelburzsuj: Köszönöm kérdésed :-P , én mostanában sajnos el vagyok havazva.

Másik oldalról nézve a dolgot, illetve kicsit erőteljesebb kritikával úgy is fogalmazhatnék, hogy néha azért dolgozni is kell... :S

panelburzsuj 2010.05.20. 22:50:41

@pannonfunk:

Írhattaom volna kocsmát is, ahol megvannak a semmirekellő törzsalkeszek, meg a napi port leöblítő egy-két sörösök ... :)

Ordnassac 2010.05.20. 22:54:25

Szerencsére Latorcai lefojtotta Nyakó nácizását...

Ordnassac 2010.05.20. 22:55:22

@panelburzsuj: mint egyik törzsalkesz a másikhoz: mit szoktál itt iszogatni? ;-)

manipul 2010.05.20. 23:02:13

Tisztelt Proeskontra!
Török Gábor szerintem is a jobbak közé való , de ez nem sokat mondd, mert nagyon gyenge a mezőny. Ő abban a legjobb, hogy nem igen tódít, de nem is megy bele éles helyzetekben. Nem egy királyvíz típus. Ez húsvét ügy nekem is gyanús volt, majdhogynem megrendelés szaga volt.
De amiért írok: Mi volt ez a Krizsó Gyurcsány riport?.

proeskontra · kettosmerce.blog.hu/ 2010.05.20. 17:30:14
Kedves Gábor!

Előrebocsátom, hogy Téged tartalak az egyik legjobb és legmértéktartóbb politikai elemzőnek kis hazánkban. Élvezettel olvasom bejegyzéseidet, könyveidet, nézem tévés szerepléseidet.

Azonban ez a bejegyzés óriási csalódást okozott, ugyanis Hozzád nem méltóan manipulatívnak, álszentnek és egyoldalúnak tartom.
Ugyanis Te, aki felkészült politológus, médiában jártas értelmiségi vagy, pontosan tudod, hogy a média így működik, és ez a műfaj csak így működhet. Semmilyen kivetnivaló nincs sem a Story, sem Orbán Viktor részéről a fenti gyakorlatot illetően. Ugyanis nyilvánvaló, hogy hasonlóan egy családi karácsonyt megörökítő képsorozatot sem Szent Este fog egy idegen fotós megörökíteni ahogy a meghitt család este kibontja a karácsonyfa alatt az ajándékokat, majd nem jön vissza másnap (esetleg alszik ott?!) a családi ebédet lefotózni. Minden híresség esetében hazánkban és külfödön is pontosan így történt volna az eset. Megjön a fotós, félóra alatt gyorsan beállít pár megrendezett jelenetet és távozik. És ez tetszik, nem tetszik, így működik, másképp nem is lehet.

Gábor, 2 eset lehetséges, vagy annyira naiv vagy, hogy ezt nem tudtad, vagy annyira kicsinyes, hogy eljátszottad meglepettségedet és kanyarintottál belőle egy nem túl őszinte aggódást a bulvárosodásért, mellesleg igazságtalanul méltatlan helyzetbe hoztad Orbánt. Eddigi munkásságod alapján egyiket se szeretném feltételezni Rólad.

Üdvözlettel: Egy régi nagy rajongód

Mellesleg illett volna megemlíteni a valódi hamisítás legdurvább ideillő példáját: a szándékosan meghamisított Krizsó-Gyurcsány interjút. Nagyon hiányolom.

Ordnassac 2010.05.20. 23:09:14

Na, Zagyva Gyula megtanulta kimondani azt, hogy "Tisztelt Ház!".

panelburzsuj 2010.05.20. 23:09:44

@Ordnassac:

Ötleteket, preferenciákat, potenciális piacot ...

Ordnassac 2010.05.20. 23:23:35

Dúró Dóra szűzbeszéde következik.

panelburzsuj 2010.05.20. 23:25:00

@Ordnassac:

Hát néha késztetést érzek rá a felhozatalon végigtekintve, de még tartom, hogy mégiscsak a kulturált ivászat kultuszát kéne valahogy megerősíteni.

Ordnassac 2010.05.20. 23:28:38

@panelburzsuj: remélem azért többségünk ide tartozik.

Ordnassac 2010.05.20. 23:29:11

Közben új poszt született.

Evehid 2010.05.20. 23:46:45

Akartam írni, de akkor inkább megyek olvasni. :)))

wandakutya 2010.05.21. 09:21:00

Kedves Gábor, amellett, hogy egyetértek veled az alapproblémában, hozzátennék valamit. Nemcsak a bulvárosodás a gond, hanem az, hogy gyakran a minőséginek tűnő orgánumok is -hát, legyünk finomak:- tévednek és pontatlanok. Durvábban fogalmazva irtózatosan felületesek, hanyagok, oly mértékig, hogy nemegyszer egyenesen hazugságnak látszik, amit írnak, mondanak. Nem a véleménycikkekre gondolok természetesen. Vegyünk egy egyszerű és politikamentes példát. :)
Történik egy baleset valamelyik honi közúton. Az egyik hírforrás szerint egy halott van és három súlyos sebesült, a másik meg azt mondja, hogy két halott van és öt könnyű sérült. Ha már a tények szintjén sem lehet eligazodni számos esetben, az nagy baj. Képzeljük el ugyanezt egy kormánydöntés tartalmával kapcsolatban, egy politikus nyilatkozatáról satöbbi. A jogszabályokat föl sem említem, hiszen azoknál még a jogászok is hanyatt esnek néha. :))) A nyelvhasználattól is külön meg kéne emlékeznem, mert idegtépő és szégyenteljes, ahogyan jó néhány médianyomorult kerékbe töri ékes-édes anyanyelvünket. Lehet, hogy furcsa, de valójában éppen ez utóbbinál kezdődnek számomra a gondok. Lehet persze hazudni tökéletes nyelvhasználat mellett-mögött is, de ha azt látom, hogy szerencsétlen ürgovics még az anyanyelvével is hadilábon áll, mit gondoljak az általa közöltekről? Mit képzeljek a gondolkodásmódjáról? Sok minden más innen fakad, így a bulvárosodás is.

wandakutya 2010.05.21. 09:23:27

... nyelvhasználatRól...
A többi stimmel. Legalábbis azt hiszem... :))))))

fahrenheit451 2010.05.22. 08:25:07

@TallérossyZebulon: Kósa jókat mond, de azért kicsit furcsa azért, hogy a fidesz-közeli sajtó milyen mértékben kussol a pátyi "golflakópark" (Grupo Milton) ügyében. Sőt, az újságíróik egyenesen rettegnek, ha a téma felmerül. Ennyit a Kósa által óhajtott független sajtóról...

ssi 2010.05.24. 15:32:07

Újra gondolva:
a közéleti embereknek is van magánéletük
a lesifotós nem tapintatos, de képei nem mindig ártanak

a húsvét napján készített képek is lehetnek tartalmilag manipuláltak, beállítottak, megjátszottak

szabályok
- a bulvár célja: könnyen fogyasztható téma, stílus
- egyéb média célja: egyes rétegek igényeinek kiszolgálása

kérdés: csak az igazsággal működne-e minden média? - szerintem, igen

teknős 2010.06.18. 12:19:50

Nem olvastam végig a kommanteket, de alapavetően két helyen is sántít Török Gábor összehasonlítása.

1994 őszén nem az MDF irányította Budapestet és Latorczai nem nyert 1994 őszén.

Fidesz alapvetően azzal tudott nyerni 1998-ban,hogy kormányzóképesnek mutatta magát, egyesíteni tudta a szétesett jobboldalt és tiszta lappal kezdett.

Nyilván,ha Latorczai nyerni tud,egészen más lehetőséghez jut az akkori KDNP és bajosan tudta volna integrálni a Fidesz a szétesett jobboldalt.

Itt,ha nyer az olajfa, az MSZP-nél marad a hatalom és a politikai tapasztalatával és kipróbált elvtársai segítségével 99%-ban biztosra vehető, hogy bedarálja az MSZP-t. Ráadásul itt nincs meg az antall-i legenda, miszerint Schiffer a rákban meghalt Gyurcsány politikai örököse.

Szóval Gábor, ez kicsit felszínes következtetés volt...
süti beállítások módosítása