Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:48

Orbán Viktor szombaton – hivatalos megfogalmazás szerint - válaszolt a kormányprogram vitájában elhangzottakra, ezt követően pedig a parlament a Fidesz és a KDNP képviselőinek szavazatával, a három ellenzéki párt egyöntetű elutasítása mellett, miniszterelnöknek választotta. A politikus beszédének ezúttal egyetlen olyan pontja volt, amely valóban konkrét jövőbeni cselekvésre vonatkozott: bejelentette, hogy jövő héttől elkezdődik az új alkotmány előkészítésének folyamata. Korábbi felszólalásában világossá tette, hogy értelmezésében az emberek a választáson azzal a feladattal bízták meg a parlamentet, hogy az úgynevezett új társadalmi szerződés (ez minden jel szerint magát a választási eredményt jelenti) alapján alkossa meg az alkotmányt, most az is kiderült, hogy ez a munka nem tűr halasztást. De vajon miért kell új alaptörvény?

(Fotó: MTI)

Kezdjük ott, hogy semmiképpen nem kell, de természetesen lehet. A magyar közjogi berendezkedés megadja a lehetőséget a kétharmadosnál nagyobb többséggel rendelkező politikai erők számára, hogy – ha ez szándékuk, és ha egyetértésre jutnak – módosítsák az alkotmányt, vagy akár teljesen újat fogadjanak el. A második ciklusban a parlament már megpróbálkozott egy új alkotmány kidolgozásával, a szocialista párti Bihari Mihály nevével fémjelzett bizottság hosszan előkészített tervezete azonban – többek között a koalíció belső ellentétei miatt - elbukott.

Nálunk – ellentétben néhány más országgal – ebben a folyamatban nincs szükség sem egy következő parlament egyetértésére, sem a parlamenti döntés népszavazás általi megerősítésére. A képviselők belátásán múlik, hogy mennyire tartják fontosnak a változtatást, illetve kialakul-e közöttük legalább kétharmados egyetértés. Ha tehát a Fidesz-KDNP ebben a ciklusban meg akarja és meg is tudja teremteni az ehhez szükséges többséget a parlamentben, eljárásuk teljesen jogszerű és alkotmányos változtatás lenne.

Innentől kezdve érdemes kettéválasztani a kérdést: tartalmi és hasznossági szempontokra.

Meggyőződésem, hogy az ország legsúlyosabb gondjait felsoroló listában nincs az első százban az alkotmány kérdése. Nem igaz az a sokat hangoztatott állítás, mely szerint „sztálinista” alkotmányunk lenne; a mai alaptörvény csak 1949-es számozásában emlékeztet a kommunista időkre, de tartalmában 1989-1990-ben teljes átalakuláson ment keresztül. 1989 nyarán a kerekasztal-tárgyalásokon az ellenzéki pártok a hatalmat diktatórikusan gyakorló MSZMP képviselőivel (lásd a képet) közösen egyeztek meg az új rendszer alapjairól, de éppen az utolsó kommunista parlament legitimációs hiányossága miatt ahhoz ragaszkodtak, hogy formailag ne új alkotmány jöjjön létre, hanem módosításként fogadja el a változásokat a parlament - hogy aztán majd a szabadon választott törvényhozás valóban új alaptörvényt alkothasson. Az átmenetinek szánt, ám később az egyetértés hiánya miatt tartóssá váló alkotmány azonban az elmúlt húsz évben meglepően jól működött: minden válsághelyzetet képes volt kezelni, és mára a politikával foglalkozók is kitanulták logikáját, működését. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az alkotmánnyal ne lennének gondok. Valóban tetszetősebb megoldás lenne egy, a demokratikus Magyarországra utaló „számozás”, mint ahogy több kérdésben is van már annyi felmerült tapasztalat, hogy akár teljes átrendezés szándéka nélkül is hozzá lehet fogni a munkához.  

Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy politikai értelemben nem jobb és rosszabb alkotmányok vannak, hanem ilyenek és olyanok, amelyek között a különbség döntően a politikai versenyre gyakorolt hatásokban rejlik. Az alkotmány lényegi módosítása – például a kormányformára vonatkoztatva, intézmények egymáshoz való viszonyát átszabva, jogköröket módosítva – éppen ezért nem (csak) szakmai kérdés, hanem elsősorban politikai. Egy esetleges új alkotmány minden, a mostanitól eltérő szabályozása politikai érdekeket sértene vagy szolgálna, egyeseket kedvezőbb helyzetbe hozna, másokat hátrányosan érintene.

Hogy a Fidesznek miért érdeke belevágni ebbe a folyamatba, ezek után talán nem is kérdéses. Azonban a közvetlen politikai hasznon (saját képére, saját elképzelései alapján formálni az alkotmányt most, amikor adott ehhez a többsége) túlmenően is elmondható, hogy a közjogi barkácsolás jól jöhet a kormányzó erőknek. Egyrészt állandó témát szolgáltathat, s ezáltal a lázas cselekvés látszatát keltheti, másrészt pedig megadja az esélyét annak, hogy viszonylag könnyen legyen egy fontos, fajsúlyos pont 2014-ben, amikor a kormány sikereiről esik szó. A Fidesz számára veszélyként legfeljebb két, ezekhez képest kevésbé erős és kevésbé valószínű elem adódik: egyrészt, ha valamilyen belső feszültség, egyet nem értés miatt a második ciklus kormánypártjaihoz hasonlóan mégsem sikerülne eljutniuk a kétharmados többséghez, másrészt, ha dilettáns módon oldanák meg az előkészítés folyamatát, és ezáltal lehetőséget adnának az ellenzéknek arra, hogy a választók jelentős részének egyetértése mellett ebben az ügyben hatalomittas, veszélyes vagy alkalmatlan erőnek állítsa be a Fideszt.

x x x

Vajon hogyan kezdi el a fidesz az alkotmányozást? Melyik lehet valószínűbb?

1. parlamenti bizottság felállítása, benne értelemszerűen ellenzéki politikusokkal is.
2. önálló javaslat kidolgozása saját szakértőkkel.
3. konzultációk sorozata különböző kiválasztott szereplőkkel.
4. saját alkotmányozó bizottság létrehozása kiválasztott, emblematikus politikusokkal (pl. többek között Pozsgay).
5. egyéb.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr562041437

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alkotmányt és népszavazást! 2010.05.31. 10:01:29

Egy új alkotmány kifejezésre juttatná, hogy az ország végleg maga mögött hagyja az 1949-ben elindult korszakot. Ehhez azonban társadalmi támogatottság - népszavazás kell! A Fidesz új alkotmányt akar írni. Szükség van-e erre? Jogi szempontból biztosa...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgyes 2010.05.30. 21:35:55

@Iron Man: Ezért írtam, hogy januárra már majd körvonalazódik valami...:::))

6.Lenin 2010.05.30. 21:36:01

@Iron Man:

Melyik MSZP-re gondolsz?
Gondolod őszre még marad valami nyoma?
Pár nap múlva osztozkodás kezdődik,kíváncsi vagyok a túlélőkre(politikailag).
Az igaz,érdekes lesz.

Ordnassac 2010.05.30. 21:36:41

@Iron Man: engem az LMP és a Jobbik budapesti eredménye is érdekelni fog. Schiffer a Heti Válasznak már kijelentette, hogy hajlandóak együttműködni a Fidesszel.

(Aranyos mellékinfó, amiről már volt itt szó korábban: Schiffer és Tarlós szomszédok az OGY üléstermében. :-) )

pannonfunk 2010.05.30. 21:38:21

@Videofon: Szia, bocs, közben el kellett mennem zenélni, nem tudtam válaszolni a korábbi kommentedre.

Annyiban igazad van, hogy az EU pályázatokon konzorciumot kell alapítani. Ehhez néha kreatív szervezőnek kell lenni.

De ne haragudj, azt azert nem hiszem el, hogy 10 ezer embernek tudnal munkat adni, es nem talalsz befektetot, aki ebben fantaziat lat... Aki 10 ezer embernek tudna munkat adni, annak kutyekotelessege befektetoket talalnia. Ha nem sikerul, akkor lehet, hogy egy kicsit el van szallva magatol...

panelburzsuj 2010.05.30. 21:42:44

@6.Lenin:

A "rendszerváltás" némi reményt nyújtott arra, hogy a "magyar nemzet" talán egyszer mégiscsak kilép az idült faszkodásból, és nekiáll valami értelmeset, előrevivőt, hasznosat csinálni az örökös nyavalygás, önsajnálat, mások hibáztatása helyett. Pár évig úgy is nézett ki, hogy talán lesz a dologból valami. Aztán kezdtek az ügyek ellaposodni, elkorrumpálódni (magyarul: megint szaporodni kezdtek a megrontók), pótcselvésekbe átmenni, és ma megint ott tartunk, hogy milyen hülye és genya a világ, hogy nem ismeri el bemondásra a mi faszagyereségünket.

Naná, hogy ötven fölött nehezebben viselem a tömeges és önkéntes visszasüppedés látványát, mint harmincévesen a lehetőségek megnyílásáét.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.30. 21:44:35

@tölgyes: Akkor még egyszer kérem, hogy ne ordítson nagybetűvel. Asszem most utoljára............

Szóval, engem már akkor érdekelt volna, hogy mit akarnak az Alkotmányon változtatni, amikor Stumpf legelőször beharangozta a dolgot.
Blogomban néhányszor nyilvánosan rákérdeztem.
A két konkrétum, ami a választások előtt tudható volt, az volt, hogy nem lesz prezidenciális rendszer és a választási rendszert sem alapjaiban változtatják meg.

Na, ennek van legitimációja. A többit nem ártana még megbeszélni azokkal, akikre tartozik. Vagyis a magyar állampolgárokkal.
Persze - szerintem.
De ha nem akarják, akkor nem kell. Nehogy meghúzzák a derekukat.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.05.30. 21:47:52

@6.Lenin: Azért annyira hülyék csak nem lesznek, hogy darabokra szedjék a pártot. Akkor nekik annyi, ha most is csak a pénzt nézik.

@Ordnassac: LMP szerintem mindenképp erősödni fog, Bp-n egy olyan 20%-ot simán elérhet vagy akár többet. Jobbik, hát: vidéken még egy kicsit erősödni fog, fővárosban viszont gyengülni. Pestieknek valahogy ez a nemzeti radikalizmus nem nagyon jön be. És azért az is érdekes lesz, hogy a fővárosiak beveszik e azt a BKV-maszlagot, amit Horváth Csaba bedobott.

panelburzsuj 2010.05.30. 21:48:43

@jjulie:

A sajtóben leginkább a "néhány tízezer" számnevet látom. Ami mind a 2002-es "ahazanemlehetelenzékben" mítinghez, mind a kubatovlajstromhoz képest meglepően szerény aktivitás.

(Pótkérdés: kétmillió az hány néhánytízezer? :)

Ordnassac 2010.05.30. 21:52:23

@Iron Man: a MIÉP-nél pont fordítva volt. Kérdés, hogy lesz-e még más párt, amelyik be tud-e jutni a Főv. Közgyűlésbe.

jjulie 2010.05.30. 21:52:35

@panelburzsuj:

délelőtt nézve a tv-t, úgy jött ki hogy a 2 millió negyede az 6 ezer

Dr Milton 2010.05.30. 21:57:39

Itt a történelmi lehetőség, hogy visszatérjünk a magyarországnak való íratlan alkotmányhoz.

Kár, hogy Orbán nem ilyen szellemiségben nevelkedett, most majd beharangoznak nagy dérrel-durral egy új keltezésű, de gyakorlatiluag ugyanolyan tákolmányt

6.Lenin 2010.05.30. 21:59:38

@panelburzsuj:

Az első rész,stimmt.Én is reménykedtem.
szerintem a baj ott kezdődik,képtelenek vagyunk eldönteni,mikor kell lelkesedni,mikor takaroggy-at kiabálni.

Ezt kellene valahogy összehozni,ez nem megy.
Izomból nem is fog.Túl mélyek a beidegződések,nem a megértés,közös érdek a fontos.
Le kell győzni a másikat,mindenáron.
A kettős mércét kell(ene)elsőként lecseréli,szerintem.Nehéz,nagyon nehéz.Nekem is,neked is.
Nem bízunk egymásban.
Ez a rossz,nagyon rossz.

A világot meg hagyni kell,tojnak ránk.először nekünk kell megegyezni,aztán majd talán ők is jobban odafigyelnek.

A nagy Nyugat leszarta mi van a magyarokkal,független az éppen hatalmon lévőktől.
A csehek megzsarolták a nyugatot,ha az érdekük azt kívánta.
Mi meg rinyálunk,jaj,jaj mit szólnak?Mit szólnának,tojtak ránk.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.05.30. 21:59:50

@Ordnassac: Szerintem csak az 4 fog bejutni, amelyik most is bejutott. Csak más arányokban. Fidesz és a Jobbik gyengébben, Mszp és Lmp pedig jobban fog muzsikálni az OGY-hez képest.

tölgyes 2010.05.30. 22:00:11

@simonmondja.: SAJNOS EZTÁN IS KÉNYTELEN LESZ ELVISELNI, HA NAGY BETŰKKEL ÍROK. HA NEM TETSZIK NE OLVASSON... UTOLJÁRA:(

Az elvárásai irreálisak Ön előre akarta tudni 2-3 év és több száz ember munkájának eredményét... Az alkotmányozás szándékát Ön ismerte.. és ahogy a hozzászólásait olvastam nem is szavazott a kormánypártokra.
Ha nem tetszik a kész változat, akkor majd a népszavazáson leszavazza.

Ordnassac 2010.05.30. 22:03:05

@Iron Man: MSZP gondolod, hogy meg tudja tartani budapesti eredményét? Ezzel a szerencsétlenkedésével nem biztos.

tölgyes 2010.05.30. 22:03:59

@Iron Man: Az MSZP a fővárosi szavazáson is nagy zakót kap, ha csak valami nagy csoda nem történik...A veresége nagyobb lesz, mint az OGY választáson volt. Az LMP jelentősen megerősödik, a Jobbik tovább gyengül. A fidesz egy kicsivel jobb lesz.

Ordnassac 2010.05.30. 22:07:12

@tölgyes: annyiban egyet kell értsek Simonnal, hogy netes kommunikációban a sorozatos nagybetűs írás üvöltésnek számít, emellett nagy illetlenségnek is.

Ordnassac 2010.05.30. 22:11:00

@Iron Man: vajh az új Főv. Közgyűlésben hányan lesznek KDNP-sek? ;-)

6.Lenin 2010.05.30. 22:12:31

@Iron Man:

2006 őszén szerintem ennél nagyobb lehetőséget szalasztottak el.
Ez már romeltakarítás,motyómentés.Egyre kevesebb az esély a talpra állásra,de ez legyen az ő gondjuk.
1 hiteles baloldali párt létrehozásának kérdései..

Kivel?Mennyi idő kellene ehhez.
Lenne elég támogató? 30-40%
10-15% mire elég?
Kivel lehetne koalíció?

Ezeket 1-2 hónap alatt,ilyen állapotban,kétlem,hogy megoldják.Mesterházival?Gyurcsányival?Szanyival?

panelburzsuj 2010.05.30. 22:19:57

@6.Lenin:

Egyfolytában rossz vágányon vesztegelsz.

Nem kell lelkesedni, nem kell takaroggyozni: figyelni kell (mindig), lépni kell (ha lehet), szólni kell (ha van kinek), elküldeni kell (ha nem ért a szóból).

Azt állítod: magyar vagy. Láttál te már olyat, hogy magyarok előbb megegyeznek valami közösben, aztán hosszú évekig tartják is magukat ehhez, és szép harmóniában, kéz a kézben, váll a vállhoz építgetik a hont?

Én nem láttam ilyet, nem is hallottam, nem is olvastam ilyenről. Éppzért nem is ácsingózok egy sosemvolt "nemzeti egység"-re, és nem teszem magam elé (mondvacsinált) akadályként ennek az egységnek a hiányát sem.

A "világ" nem csak külföld: a "világ" adott esetben mindenki más, aki nem én vagyok. Mi magyarok piszkosul bele tudunk bonyolódni annak a magyarázgatásába, hogy eza "nemén-világ" mikor, hogyan, mér álla az utunkba, és hogy mit kell(ene) vele tenni ahhoz, hogy végre elindulhassak.

Most ugye a gyurcsányizmust takarítjuk. Aza legfőbb dolgunk, amíg azal nem végzünk, addig ugye, hogy is lehetne bármiben előrejutni?

Te ezt elhiszed?

tölgyes 2010.05.30. 22:20:59

@Ordnassac: Én pedig nem vagyok gépíró.. ha félreütök akkor bizony több lesz a NAGY BETŰ.. Arra meg lusta vagyok, hogy átírjam. Ha valakit ez zavar, az ne olvasson.. én nem tartok rá igényt.. Lehet, hogy ez csúnya dolog..de többek között ezért sem indítok én magam is blogot.

tölgyes 2010.05.30. 22:23:07

@Ordnassac: Ha meg nem lesz, akkor a legközelebbi választáson fogja leszavazni. A mostani 2/3-ad nem garancia a következő választásra.

Diocles 2010.05.30. 22:23:09

@Ordnassac:

Nem igazán látom be, hogy miért kéne majd népszavaztatni az új Alkotmányról.
Ugye Tölgyessy Péter házal ezzel, akit meg is értek, hiszen a mostani Alkotmányt nyilván a szellemi gyermekének tekinti, de szerintem Orbán világossá tette, h a választásokon az "új rendszerről", így az új alkotmányról is döntöttek az emberek, szóval baromira meglepne, h belemennének ilyen népszavazósdiba.

(Ha netán mégiscsak, akkor valszeg abban a tudatban tennék, h biztosak a megszavazásában, tehát teletűzdelnék mindenféle PR-sallanggal, h kisebb P, kisebb önkormik, stb.)

tölgyes 2010.05.30. 22:24:44

@panelburzsuj: No Ön ezeket mulasztotta el az elmúlt 8 évben: akkor is lelkesedett, amikor nem kellett volna, akkor se szólt amikor kellett volna...:::)))

panelburzsuj 2010.05.30. 22:26:26

@panelburzsuj:

(Németh László ezt rövidebben valahogy ilyenformán mondja: a porosz ezredmagával kezd igazán emberré lenni, a magyar addig marad igazán ember, míg egyedül van ... )

tölgyes 2010.05.30. 22:28:04

@Diocles: Sólyom a másik papa. Neki se tetszik az új alkotmány gondolata.. Ő évek óta többször is kinyilatkoztatta ezt...Szerintem ebben is téved az elnök. lényegében TG az ő álláspontját közvetítette..:::))

Ordnassac 2010.05.30. 22:29:15

@Diocles: épp ez a kérdés. A népszavazást semmi nem írja elő, csak lehetőség (törvény népszavazás általi megerősítése).

Ez azon is fog múlni, hogy mekkora lesz a Fidesz támogatottsága addigra.

jjulie 2010.05.30. 22:30:04

@tölgyes:

lassan megkapod te is a bérletedet a négycsöcsübe, a trilliárdos ember meg a lenin mellé, ott sorakoznak a pultnál a fidesz egyszerű lényei

ma két új kuncsaftot szerztem, ha tartom a tempót, a jutalékból mehetek nyaralni caprira szeptemberben

panelburzsuj 2010.05.30. 22:30:33

@tölgyes:

Ön hivatásos kukkoló?

(Vagy egyszerűen csak dumálsz a semmibe, rugdosni próbálod a nem eléggé kezes báránykákat, és azt hiszed, hogy ezzel jót teszel a darlingjaidnak? Mit tudsz te az én elmúlt 8, 20, 50 évemről, főagyas? :)

tölgyes 2010.05.30. 22:35:37

@panelburzsuj: Nem kukkolok, csak olvasok újságot és képes vagyok arra is emlékezni, ami tegnap hangzott el...
Ja és magát is olvastam már a választások előtt is és arra is emlékszem amiket akkor írt:..::)))

Ordnassac 2010.05.30. 22:35:54

@jjulie: féltékeny vagy, hogy rajtad kívül is vannak "egyszerű emberek"? :-P

(Ekkora magas labdát nem bírtam kihagyni, elnézést.)

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.05.30. 22:39:37

@Ordnassac: @tölgyes: Erre mondtam, hogy az ingyenes BKV-nak nem tudom milyen következménye lesz az MSZP-re, illetve a fővárosi eredményre. Mert persze lehet, hogy pont emiatt még nagyobbat zakóznak, de az is lehet, hogy sokan emiatt Horváth Csabára fognak szavazni.
@6.Lenin: igazad van, lehet hogy ez már a pénzmentés, de ha most csak erre koncentrálnak, akkor később már nem lesz mit. Márpedig mindig csak osztozkodtak, és ezt mindig is gyakorolták. Mondjuk lehet úgy állnak hozzá, hogy már úgyis mindegy, mi lesz a jövőben. :)

tölgyes 2010.05.30. 22:44:35

@Iron Man: Én nezt másképpen látom. Gondolja meg! Az MSZP azzal kampányolt, hogy itt kellenek a kényszerű megszigorítások.. majd előáll azzal, hogy ingyenes lesz a busz. Ez nem jött be, amit jól mutatnak a közvéleménykutatások is...Horváth Csaba még a saját pártelitjében is megbukott. Szerintem hagyták, hogy lesre fusson.. Ez is mutatja a belső viszonyokat.

6.Lenin 2010.05.30. 22:46:56

@panelburzsuj:

Én mindig hittem abban,képes vagyok tovább lépni.
Sikerült is.
Ha nem hiszel magadban,másokban,az a dagonyázás,ahol eddig is voltunk.
Nem a fideszben kell hinned,abban,ha rosszul végzi a munkáját,képesek leszünk elzavarni,magától egyik sem ment/megy el.
Mire volt jó az elmúlt 8 év?
Nyertünk valamit?

Amennyiben eddig nem olvastál,hallottál,hogy képesek lennénk valóban összefogni,akkor maradjon minden így?
Miért engedtétek,hogy ez a sötét erő nyerjen?

Nem volt hihető,elfogadható mondanivaló?

Hittem volna megint abban,majd egyszer jó lesz,csak még szorítunk 1 kicsit a tökötökön.

Ezt hallottam 50 éven keresztül,minden eredmény nélkül.(voltak persze apró(!) előre lépések,túlzom persze)
Most legalább mást ígértek,ha marad minden ,mint eddig ordítani fogok,elég!

Olvasd el,amit írtál,pontosan Te beszélsz,minek,úgysem változik semmi,nem vagyunk alkalmasak,csak dagonyázunk.

Miért hagytuk,hogy a hülyék nyerjenek?Mit tettünk,hogy ne így legyen?
Ki a tosz a hibás?Túl sok a köcsög?
Könyörgöm,hol?

A 2006-os okos, bölcs népből,miért let 2010-re ennyi köcsög?
Szar volt a mákosbejgli?

Aki sütötte,egye meg!
Más megoldás?

Na, jó éjt!
Mindenkinek(jjulie,ó-jaj, nektek is)

Ordnassac 2010.05.30. 22:47:28

@tölgyes: ebben egyetértek. Lehet a budapestieket nem szeretni, de ennyire azért talán még nem hülyültünk meg. :-)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.30. 22:54:23

@6.Lenin:
Köszönöm a választ! Nos, azért épp neked, mert jól látod:
"Sajnos kevesen értik a lényeget."

"Trianon kapcsán akik határrevízión álmodoznak,azoknak megártott a meleg."

Majd félmillió ilyen "Zápolya" akad e csonka Honban :(

"Mi a toszt kezdene ma Mo Kassával,vagy más nagyvárosokkal?
Púpot a hátunkra?"

Ez már csak a nagyság átka. - A kiskutya is felborzolja a szőrét...
Én megértem őket, hogy szerintük egy 30 milliós Magyarország pontosan 3x annyit számítana a világban, mint most... (-most meg ugye semmit:()

"Viszont (ki)beszélni nem lenne hiába való. A helyére kellene tenni"

Nem látom az értelmét. Mert ugye: "mi jár annak, akinek igaza van?"

"Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget,érezze/tudja a gyökereit,tartozik valahová.
Van hová hazamenni."

Hát pont ez az, hogy mindenki a szülőföldjén van otthon!!!

Mégegyszer a lényeg:
- a magyarokat mindaddig üldözni fogják a szomszédaink (a legváltozatosabb módokon), amíg fennáll a veszélye annak, hogy RÁJUK hivatkozva visszakérjük a régi magyar területeket
(avagy fordított nézőpontból: HA nem lesz ott számottevő magyar nemzetiség, akkor nem is lehet "magyarlakta" területeket visszakérni!)
Mivel TÉNY, hogy olyanok mindig is lesznek(!), akiknek szimpatikusabb "forma" a NAGYMagyarország ( mkkp.hu/kismagyar.jpg )
- ezért a személyi hivatkozás HELYETT a tulajdoni-t (pl. a Szentkoronáét) kellene erőltetniük, mert az semlegesen érintené a magyarokat (magyarul nem üldöznék tovább miatta őket!)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.30. 23:01:35

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP):

- és neked miért van szükséged arra a "HP"-re? "Parasztvakításnak"?!;)))

A KdNp (patyomkinpárt) szerepe nagyon is komoly:
- vele védi ki a Fidesz az EGYPÁRT-rendszer vádját!

Ordnassac 2010.05.30. 23:02:03

@1.szolo - 2014;): >>"Viszont (ki)beszélni nem lenne hiába való. A helyére kellene tenni"

Nem látom az értelmét. Mert ugye: "mi jár annak, akinek igaza van?"<<

Legyen jó példa erre nekünk a német szembenézés a második világháborúban elkövetett dolgaikról. Hosszú ideig tartott, de sikerült valahogy feldolgozniuk (nem véletlen, hogy a volt NSZK területén a "barna pártok" gyakorlatilag jelentéktelenek). Szerintem egész jól jártak ezzel. Szerintem megoldható lehetne valami hasonló Trianonnal kapcsolatban is.

panelburzsuj 2010.05.30. 23:04:38

@tölgyes:

Újságba kisdoboskoromba írtam utoljára, (és azt se panelburzsuj névvel ... ), úgyhogy ez eléggé irreveláns forrás a múltbéli cselekedeteim és mulasztásaim tárgyában.

Azt meg senki nem mondta meg nekem időben, hogy itt a torokgaborelemezblogon kell szólni. Úgyhogy én balga a négy képviselőjelöltünkkel, meg a jelőlő szervzeteik néhány figurájával igyekeztem szót váltani. Három jelölttel össze is jött a tali, és mit ad az ég, pont a fideszessel úgy négy-öt alkalommal is eltársaloghattam, ebből egyik légyott egy komplett délelőttöt kitöltött, édes kettesben.

De ha már ennyre szeretnél velem tetemrehívóst játszani, hát legyen egy kis örömed is: milyen lekesedőket irkáltam én itt össze? Kaphatok egy szép kimutatást?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.30. 23:06:55

@tölgyes: "Nagyon örülök, hogy így aggódik a fideszért...
((mármint azt a hozzászólást szerző "LENGYEL László" ugye;))
én azonban ezt a kérdést másképpen látom:
a fidesz megújulásra való képességét mutatja."

Akkor Pintér Sándor meg ugye a szabályerősítő kivétel?!

6.Lenin 2010.05.30. 23:11:52

@1.szolo - 2014;):

"Hát pont ez az, hogy mindenki a szülőföldjén van otthon!!!"

Hát ez a bibi kedves barátom!
Igen ott születtek,az a hazájuk,de hontalannak tekintik őket!
Itthon is!Ők nem a mi testvéreink!Senkik,hontalanok.

Szarni a földre,vagyonra,ha csavargónak néznek a hazádban.

Én erre gondoltam,kevesen értik a lényeget,senki nem viszi magával a földet,házat,de hovatartozás nélkül nem lehet élni,persze lehet,még nyugaton is bevándorló leszel,azért van,hogy nemzetiségi koloniák alakulnak.Az itt élő kínaiak is külön iskolát,kórházat építenek,segítik egymást,összetartanak,mert ez csak így hatékony.

Ah!Elég volt mára.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.30. 23:16:25

@Ordnassac:
Hmmm! Roppant érdekes példát hoztál fel, a próféta szóljon belőled!!!:)

Vagyis így első blikkre:
- tünjenek el ITT IS a "barna (fekete) pártok"
- legyen itt is az a vége, mint ott (gykv. országegyesítés;)))
Végülis HA MÁR "a történelem (mindenható) Ura" is úgy akarja, akkor akár VISSZA is adhatja mindazt, amit 90 éve elvéve másoknak adott ODA...
(-mikor is telik majd le az a standarten "hetedíziglen"?)

6.Lenin 2010.05.30. 23:19:22

@1.szolo - 2014;):

"Ah!Elég volt mára. "

Bocs, nem miattad van.

panelburzsuj 2010.05.30. 23:20:19

@Ordnassac:

A náciságukkal szembenéztek. Ám amikor először jártam ott úgy a hatvanas évek legvégén, akkor nagyot néztem a vendéglátónk vadifriss kiadású autóstérképén, amin Németország határai a Harmadik Birodalom 1938-as határai voltak, és ezen a félcenti széles vonalon belül volt húzva néhány szaggatott vonal, ami a jelmagyarázat szerint a megszállt területek szélét jelezte.

Szal az élet - összetett ...

Diocles 2010.05.30. 23:21:28

@Ordnassac:

az ún. "német szembenézés" permanens öngyűlölet, elég elborzasztó dolgokat hallottam róla, és nem éppen náciktól.
pl. az átlagnémet nebulóknak a fejükbe verik, h szégyelljék, h németek, az egész 1945 előtti történelmüket kisiklásnak ábrázolják (tehát nem csupán a náci korszakot), stb., a németek gyakorlatilag elfogadták saját magukról az ellenségeik narratíváit.

kábé olyasmit képzelj el, mint amikor itt Rákosi mondta a frankót a "bűnös nemzetről".

ssi 2010.05.30. 23:25:46

a választók tudták, h
- 2/3 esetén várható alkotmánymódosítás (bár tartalmilag nem tudni miről)
- s azt is, h igen nagy az esélye a 2/3-nak (egy egészen új helyzetnek)
- s azt is, h ha régi nem jó, valami új kell (jó tisztázni, h miért rossz)
- választói szükséglet a bizalom, a szakmai felelősség pedig a politikusoké

a választók a kampányban nem hallották, most kíváncsiak a folytatásra:
- a 2/3-ból forradalom lett
- meg alkotmányozó nemzetgyűlés lesz
- meg mi mindenre ad ez felhatalmazást még (most ismerkedünk ezzel)

az eltelt 20 év tapasztalata aktivizálja a választókat is: hogyan lehetne jelezni, - jelenlévő, nem újságot olvasó, meg bekiabáló stb. képviselőket szeretnénk
- értjük, ha valami figyelemelterelés, visszaélés a választói bizalommal
- követjük az érdemi munkát, s van, megismerhető véleményünk nekünk is
- egymásra is hassunk: másik párt elvakult rajongója is írhat okosakat

Diocles 2010.05.30. 23:27:10

@Diocles:

persze pszichológiailag ezen alapul az egész Unió.
a "bűnös németek" fizetnek, mint a katonatiszt, a franciák, a lengyelek, vagy éppen mi meg jól (vagy jobban) élünk a pénzükből :)

de el lehet képzelni, h milyen elképesztő önbizalomhiánya van egy olyan nemzetnek (mondjuk az amerikaiakkal összevetve), amelyik torkán le lehet ezt nyomni...

panelburzsuj 2010.05.30. 23:34:23

@Diocles:

Azért ha német főnökbe, vagy csak turistába is botlasz itt Magyarországon, azért nagyon ne szánd ám szegénykém porrá zúzott, alázatos lelkét.

panelburzsuj 2010.05.30. 23:37:24

@6.Lenin:

Hagyd már a Fideszt meg a többi csüngelléket!

A te életed négyéves csíkokra van fölszabdalva?

panelburzsuj 2010.05.30. 23:46:29

Kedves Török Gábor!

Nagyon jó, hogy minden poszthoz akad egy-eyg csinos fotóis, de: az olyan idótáknak, mint én, akik naponta több tucatszor belepillantanak a blogba, azoknak naponta több tucatszor fölmerülnek a habokból az ábrázolt derék politikusaink. Már Zagyva Gyula feje is soknak kezdett tűnni a harmincadik felbukkanás táján, de a mai öt kugli azért bőven túltesz rajta is.

Lehet egy efféle egyéni szociális problémával valamit keudeni - vagy legyek mértéktartóbb a blog látoghatásában?

Ordnassac 2010.05.30. 23:51:37

@Diocles: ez túlzás, óriási túlzás.

Gondolod, ha permanens öngyűlöletben élnének, akkor ekkora lelkesedéssel ünnepelnék meg az eurovíziós dalverseny győzelmüket. :-)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.30. 23:55:07

@manyike:
Csak ennyi (egy csipetet mutatok:) hiányzott ahhoz, hogy a választók az egypártrendszerre adjanak felhatalmazást...

Még meg is lett volna ez a mennyiség, ha a választók is kettesével (gykv. egymást ellen-őrizve) mentek volna beee a fülke-forradalomba - mint tették azt anno Sólyom "garantáltan" titkos megválasztásakor a fineszes honatyuskák...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.30. 23:58:02

@Ordnassac:
Mondjuk az viszont kétségtelen tény, hogy a hazai barnáink magyaros büszkeséggel elhatárolódnak a bálványaik szégyenletes önkritikájától...

ssi 2010.05.31. 00:41:18

@1.szolo - 2014;):
tény: nem főleg a választók, hanem a választói rendszer jóvoltából lett a 2/3
helyzet: drukkolok, h az országnak jobb legyen, kormány neve még nem érdekel

új helyzet:
- új lehetőséget kapott mindenki (kormány, ellenzék, a "zemberek"
- de nem visszaélésre (kormány) pl. leválthatóság lehetőségének elvétele

Új alkotmány?
1. az eddig ismert fidesz-tervek mind többletkiadások, de nem ismert még a forrás, a hiány "kezelhető" alkotmánymódosítással?
2. milyen lesz 2 év múlva a népszerűség, s az esetleges visszaesés szépíthető alkotmánymódosítással?
3. Mennyi MSZP-s politikusnak lesz rendőrségi ügye, s az ő megbüntetésükhöz (pl. vagyoni) kell-e alkotmánymódosítás?

mizrolist 2010.05.31. 00:51:17

@Roa: ezek szerint Lettország vagy nem az EU tagja, vagy nem létezik... merthogy ők legalább olyan csúnyán megfeküdtek, mint Izland, és sokkal durvábban, mint Magyarország.

Videofon 2010.05.31. 05:07:00

@pannonfunk:
"Annyiban igazad van, hogy az EU pályázatokon konzorciumot kell alapítani. Ehhez néha kreatív szervezőnek kell lenni."
És miért lenne érdekem a konzorcium? Kreatív hátramozdítónak? A pályázati pénzek kreatív elsikkasztsztójának? Örökös okoskodónak?
Az egyetemi és a kutatószféra tele van magát szakértőnek képzelő, az életben valódi eredményt soha nem produkáló balfasszal. Ők a konzorciumi pénzlenyúlásban jeleskednek, nem a valódi tudományos kutatásban, az eredmények hasznosításában. Minek állnék össze olyanokkal, akik képtelenek a tudományt összeegyeztetni a versenygazdasági szemlélettel? Minek állnék össze olyanokkal, akiknek a legfőbb vágyuk, hogy legyen ezer publikációjuk a bolha nemiszervének szemölcsgyakoriságáról, és ezernyi más hasznos dologról?
"De ne haragudj, azt azert nem hiszem el, hogy 10 ezer embernek tudnal munkat adni, es nem talalsz befektetot, aki ebben fantaziat lat..."
Már hogyne találnék. Bármikor találnék olyan befektetőket, akik KÜLFÖLDÖN hajlandóak beszállni a "projektjeimbe". Nem tudom, te melyik országban élsz, de Magyarországon a bankok sem hiteleznek, nemhogy a befektetők sorban állnának a pénzükkel. Mert a politika ciklusonként rángatja a befektetési környezetet. Mert a fogyasztás visszaesése miatt az alapvető fogyasztási cikkek kivételével megszűnőben a magyar piac.
"Aki 10 ezer embernek tudna munkat adni, annak kutyekotelessege befektetoket talalnia."
Nekem lenne kötelességem? Aztán miért? Nem az orbánizmus teremt egymillió munkahelyet? Nekem, adóval sanyargatott vállalkozónak kellene munkahelyet teremtenem?
"Ha nem sikerul, akkor lehet, hogy egy kicsit el van szallva magatol..."
Ez nem elszállás kérdése. Normális ember számok alapján határozza meg piacai nagyságát. Azok vannak elszállva maguktól, akiket kurvára nem érdekel az ország sorsa, csak hazudják a forradalmat rendületlenül, miközben képtelenek letenni egy olyan gazdasági programot, ami alapján a versenygazdaság végre működhetne.
Szerintem érdemes lenne kijönnöd az elefántcsont-tornyodból, és rácsodálkoznod végre a valóságra.

lüke 2010.05.31. 06:58:33

@Ordnassac:
ez két meröben más dolog
II vh megtorlás,ahol egy NS politika világégést okozott,
és a trianoni megtorlás: amiben 1/3-ára zsugorodott egy
ország. Igaz igy etnikalig egységes lett-van persze pótszer a villongásokra:)- .
Hogy erröl ne lehetne beszélni, s az ennek következményeként a külföldön levö magyarokat ne lehetne
támogatni, söt messzebbre megyek :állampolgárságot adni, ez nem kérdés.S a szomszédainknak is tudomásul kell venni, ,hogy ott magyarok élnek, akik csodával határos módon még nem vesztették el nyelvüket.

jjulie 2010.05.31. 07:31:25

@lüke:

azért, ha magyar nyelven a trianon előtti kb. 100 év jó alaposan és bőségesen beszéd és irástémává válna, nem bánnám

azokon kívül akiknek ez szakmája, kevés embernek van egy két mondatnál több ismerete arról, hogy jutottunk el 1918 október végéig mondjuk onnan, hogy a széchenyi kilépett a seregből, vagy onnan, hogy a fényes elek elkezdett matematikát tanulni

és az az egy két mondat is annyi féle ahány, és jobbára valami féle, de különböző mítosz része

jjulie 2010.05.31. 07:40:43

@jjulie:

persze, a korszak a "nemzetfenntartó magyarság" masszív lejtmenete, és nehéz erről beszélni, most amikor nemzeti pártokból újra dömping van, de ez is valami féle szembenézés lenne

tehát nem lesz belőle semmi (kiderülne mit is akarnak a nemzeti pántlikások?)

Videofon 2010.05.31. 07:54:47

@jjulie:
Ameddig a "nemzeti" jelző egy jól behatárolható érdekcsoport hitbizománya, addig felesleges bármit is várnunk a "nemzetiektől". Magyarországnak végre észhez kellene térnie, fel kellene adnia az eszme- és vezérkultuszait.

ssi 2010.05.31. 09:05:31

Én nem értem (még), miért alakult így:
O.V. tegnap mondta: még nem győztünk egészen, nem szabad fölényesen viselkedni az ellenzékkel.
A választások napjától olyan szavakat (és vele tartalmat) használ, melyeket a kampányban egyáltalán nem.
A szavazók 53%-ának (a választásra jogosultak 34%-ának) voksolási döntését utólag a többiekre is vonatkoztatja.
O.V. álma, hogy 15-20 évre egységes, nagy jobboldal s kormánypárt legyen. Ez szükségessé teszi az alkotmánymódosítást? Nyugdíj előtt nem is rossz.

zoli87 2010.05.31. 09:13:04

Az Indexen egy nagyon figyelemre méltó és összefogott írás/elemzés jelent meg Navracsics Tiborról.

index.hu/belfold/2010/05/31/navracsics_portre/

sárkányfő 2010.05.31. 10:53:26

Jó reggelt kívánok, mindkét értelemben :)

Az új kormány első munkanapja, és máris újabb fidesz-csontváz dőlt ki a szekrényből.. sebaj, majd a fidesz-zombik kimagyarázzák ezt is:

www.hirszerzo.hu/cikk.offshore_ceghalo_a_fidesz_allamtitkaranak_irodaja_korul.152903.html

A cikk szerint Gál András Levente, a közigazgatási minisztérium államtitkára - egyben az Orbán-kormány HR-főnöke - egy igazi off-shore virtuóz. Sőt, családját és munkatársait is bevonta az offs.-céghálóba, éveken át.
Van itt minden, amerikai, liechtensteini, Seychelles szigeteki cégek, lehet csemegézni :)

Akkor frissítsük a fidesz-listát:
- a mi komcsink jó komcsi
- a mi oligarchánk jó oligarcha
- a mi offshore-lovagunk jó offshore-lovag

Roa 2010.05.31. 10:57:28

@mizrolist: Persze, igazad van. Lettországot nem néztem. Természetesen össze lehet vetni egy valutatanácsot alkalmazó, válság előtti folyamatos 10%-on felüi növekedést produkáló, költségvetési egyensúlyt tartó, és mindezek miatt hajlamosan magas inflációjú ország - ami nem mellesleg a fejlettség más fokán is állt - megfekvését a magyarral. Mint egyedüli példát. Sőt, akár mindhárom balti országét is. Csak ezzel mit akarsz mondani, azon kívül, hogy pontatlanul fogalmaztam? Mert a két állításom továbbra is az, hogy egyrészt hatásosabb (más jellegű, ésszerűbb és nagyobb) megszorítás kellett volna, a másik pedig az, hogy ennek oka a válság kitörésekori rossz kiinduló helyzetünk. Ezért írtam, hogy ne hasonlítgassuk Görögországhoz magunkat, mert náluk teljesen más ívet írt le a válság folyamata. Ezért írtam, hogy önmagában a csökkenő államháztartási hiány - annak ellenére, hogy Európában egyedülálló - nem érv. Nem érv, csak tény. Nem érdem, hanem minimális szükségszeűség, mert nem volt más választásunk.

mizrolist 2010.05.31. 11:13:18

@Roa: csak épp korábban egy kormány sem lépte meg a szükségszerű intézkedéseket a kellő drasztikussággal Bajnai előtt. Épp ezért szvsz jár neki az elismerés, mert kordában tudta tartani a dolgokat... (az tény, hogy sok olyan területhez sem nyúlt hozzá, amihez nem ártott volna - de tekintve, hogy állt a Fidesz az egész intézkedéscsomagjához, kár lett volna belevágni egy drága átalakításba, ha azt egy évvel később ugyanolyan drágán visszarendezik)

Ordnassac 2010.05.31. 11:31:43

@lüke: mindkettő traumája egy-egy országnak, persze más módon és más előjellel, de trauma. Ideje lenne nekünk is feldolgozni a sajátunkat.

lüke 2010.05.31. 11:35:55

@ordnassac:
ott beszélnek róla s tudod hogyan=realitás
itt hallgatnak róla ! és mindenki képzelödik= álomvilág

lüke 2010.05.31. 11:40:40

@ojaj
lesz itt még
"cintányéros cudar viláG"
(aki nem tudná
Gábor Andor Fényes Szabolcs: Mágnás Miska)

Ordnassac 2010.05.31. 12:08:16

@Iron Man: regisztráljon hivatalosan az MKKP. ;-)

pannonfunk 2010.05.31. 12:12:39

@Videofon: Ne haragudj, ez szájkarate. Egy büdös szót nem mondasz arról, hogy mi a zseniális nagy ötleted, amivel 10 ezer embernek tudnál munkát adni.

Annyiban egyetértünk, hogy a hazai kutatás-fejlesztés elmúlt 8 évére leginkább a "maffiózók" jelző lenne a legtalálóbb. Azonban ismételten felhívnám a figyelmedet, hogy az EU mégsem az NKTH, szerencsére.

Meséljél már két keresetlen mondatot, hogy mi az, hogy külföldön hajlandóak lennének beszállni a projectedbe, Magyarországon meg nem. Mi ez a zseniális találmány? Hol adható el? Milyen munkaerő kellene hozzá?

akárj írj magánba is, ha nem kamu. De nagyon kamu-szagú ez így...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.31. 12:14:20

@Iron Man:
Volt ilyen:
valasztas.hu/dyn/pv10vt/vertaj-static/pv10vt/j24p-jl40.html

Az igazi "vicc" az, hogy a Fidesz+KdNp annyira komolyan vette ezt az akciót, hogy a vjtv-t módosító javaslatában már tesz is ellene:
"5.§ (9) Ugyanazon párt egy választókerületben csak egy jelöltet
állíthat."

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.05.31. 12:24:09

@1.szolo - 2014;): nem is csoda hogy nem engedték indulni egyik jelöltet sem

Ordnassac 2010.05.31. 12:35:52

@Iron Man: azt ugye tudod, hogy 1. szolo ennek a pártnak a kitalálója. ;-)

Ordnassac 2010.05.31. 12:41:22

@1.szolo - 2014;): ez egész ötletes. Nem baj a humor. :-)

panelburzsuj 2010.05.31. 12:43:36

@jjulie:

Ha ráérsz, szerintem neked való:

MORO. A szövőgép mellett állva még egyszer belelapoztam abba a füzetbe. S ott tökéletesen megértettem a kínokat, amelyeket az önök kormányzója mellett egy komoly katona kiállhatott. Én annyit sem értek a hadvezetéshez, mint tyúk az ábécéhez, de azt látom, hogy Kossuth úr a maga szökdelő képzelete s a katonák talpa közt nem tud különbséget tenni: s az olyan szavak, mint hogy a háborút Galíciába vagy Lengyelországba tenném át, vagy az utóbbit egészen fölszabadítom, Törökországot független nagyhatalommá teszem, őneki, mert elképzelhető,
meg is valósítható dolgok. Sőt, ami legjobban meglepett: az orosz beavatkozás pillanatában mi, jó klagenfurtiak nem is gyanítottuk, milyen vendégnek készítjük a posztót. Kossuth tudniillik erre akart Olaszországba lemenni, ott Radeczky seregének a magyar felét s némi olasz sereget is fölvenni, s azokkal Magyarország visszahódítására ugyanazon úton visszajönni. Természetes, hogy ha egy ilyen képzeletű államférfiú egy olyan tábornokot kap, aki képzeletét
katonái bakancsához s ágyúi számához szabja, akkor ő a fantázia kudarcait annak az áruló nyakába igyekszik varrni. Ez az én véleményem arról a viddini levélről, és honfitársait csak szánni vagy irigyelni tudom, ha ezt belátni józan eszük nem kényszeríti őket.

GÖRGEY Önnek sokban igaza van, de csak a dolog egyik felét látja..."

mek.oszk.hu/01000/01011/01011.pdf

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.31. 12:51:02

@Ordnassac:
Valóban nem baj :)

De ahogy az IDE'zett tervezet is mutatja, nem mindenki vette ezt tréfára...
(-avagy a csírájában való elfojtás tipikus esete:-()

panelburzsuj 2010.05.31. 12:55:46

@1.szolo - 2014;):

Melyik magyar párt nem viccpárt?

Ráéreztek az igazi konkurenciára ... :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.31. 13:18:55

@panelburzsuj:

A mai magyar politikai élet nem vicc - hanem kész röhej. 8Đ

tepes 2010.05.31. 13:28:21

@Ordnassac: Tegnap már belinkeltem az eredményt, szerintem teljesen komolyan meg kéne fontolni az indulást, valahogy úgy, hogy továbbadják a képviseleti jogukat a többieknek a kialakult arányban. Nagyon kíváncsi lennék, hogy nálunk mi lett volna az eredmény, ha van "against all" by [nev] vagy MKKP lehetőség...
Remélem őszre megfontolják és erős kampányba fognak, akár indulnak akár nem.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.31. 13:38:10

@tepes:
Nálunk ez lett az "against all" ("lehet más a politika"-i elittunk) eredménye:
383.876 fő (7,48 %) szavazó és 16 mandátum...

Ordnassac 2010.05.31. 13:38:16

Óh, Lázár most jelentette be, hogy parlamenti bizottságot akarnak az alkotmányozásra felállítani.

Ezek szerint Gábor 1. pontja jött be. Csak ne Balsai István legyen az elnöke...

Ordnassac 2010.05.31. 13:48:46

Sólyom László közben aláírta az áp. törvény módosítását (kettős áp.)

www.mti.hu/cikk/481325/

Ordnassac 2010.05.31. 13:52:37

Közben 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodás mellett elfogadták a trianoni emléknappal kapcsolatos törvényt.

Videofon 2010.05.31. 14:02:55

@pannonfunk:
Akkor kamu. :-)
Szerinted mekkora lelki vívódást okoz nekem, hogy mit gondolsz rólam?
Leírtam a véleményem. Amit a pályázati rendszerről írtam, azt nem tudtad cáfolni. Ennyi. Még a barátnőmnek sem szoktam bizonygatni az igazam, nemhogy egy idegennek.

tepes 2010.05.31. 14:46:34

@1.szolo - 2014;):
Dehogy! Az LMP egy valós párt, létező programmal, amire a választói szavaztak.

A tavasszal szavazz f..szal mozgalom eredménye már inkább tekinthető lenne "Elegem van mindegyikből" voksnak, de azokat meg nem számolta össze senki...:D

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.31. 15:40:33

@tepes:
Nos, az (x-elj:) IDE is egy (5 éve!) létező párt VOLT, egyetlen létező programponttal, amely szerint a választóink közvetlenül utasíthatták volna a képviselőinket a parlamenti szavazások alkalmával a választói akarattal arányos(!) számú I/N gombnyomásra...

Az eziránti totális "választói" érdektelenséget jól mutatja, hogy a hivatalos kampányidőszak kb. 5000 "új" honlap-látogatójából egy sem(!) vette a fáradságot a kapcsolatfelvétel kezdeményezésére (kérdezés, vitatkozás stb.).
Jöttek, láttak, visszamentek...

Hát akkor egészségükre - ha jobban tetszik nekik a "morgás joga" a választójognál és a "népfelség" tényleges "gyakorlás"-ánál.

pannonfunk 2010.05.31. 16:11:27

@Videofon: Nézd, ezen a blogon relatíve értelmes emberek szoktak vitatkozni, és még azok is (néha) el tudnak beszélgetni, akik teljesen más nézeteket vallanak.

Az értelmes beszélgetésnek az az alapja, hogy az ember alapvetően igazat mondjon, és az álláspontját kifejtse, ha megkérik. Te állítottad, hogy 10 ezer embernek tudnál munkát adni, csak a szemét EU és az NKTH elfojt az érvényesülésben. Az én felvetésem az volt, hogy aki 10 ezer embernek tud munkát adni, az valószínűles EU-s, illetve állami támogatás nélkül is meg tudj avalósítani az ötletét, ezért voltam kíváncsi, hogy az az egetverő ötlet micsoda. Létezik-e vagy csak kamuzol.

Nem muszáj egy szót sem mondani a 10 ezer munkahalyet teremtő fantasztikus ötletről, csak akkor ne vedd zokon, hogy szájkaratésnak foglak tartani.

Vagy akár beszélhetsz is róla, és akkor talán még beszélgetni is tudnánk valami témáról, mert alapvetően egy fórumon az szokott történni.

Mivel én nem tudom kitalálni, hogy mi is az a 10 ezer munkahelyet teremtő fantasztikus ötlet, ezért csak rajtad múlik, hogy szájkaratésnak vagy beszélgető partnernek fogunk tekinteni.

tölgyes 2010.05.31. 16:25:53

@1.szolo - 2014;): Pintér nem tagja a fidesznek.

tölgyes 2010.05.31. 16:27:59

@panelburzsuj: Keresse őket vissza.. nekem Ön annyira azért nem fontos.:)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.05.31. 16:35:43

@tölgyes:
- ja, hát így már tényleg egész más :)

1. Pintér nem volt tagja a Fidesznek 98-02-ben.
2. "a fidesz megújulásra való képességét mutatja."
3. "Pintér nem tagja a fidesznek."

tölgyes 2010.05.31. 17:11:16

@1.szolo - 2014;): Én a fideszről és nem a kormányról beszéltem... Olyan ez, ha azt mondanám: Az Ön fején dús a haj!.. erre valaki azt mondaná, hogy szőke
Egyébként Pintérrel mi a baja? (Martonyi is régi..Matolcsy is a régi..)

jjulie 2010.05.31. 21:10:52

@pannonfunk:

és akkor az egymillió új munkahely mekkora szájkarate?

pannonfunk 2010.05.31. 21:22:45

@jjulie: Kisebb. Arról legalább annyit tudunk, hogy gazdaságélénkítéssel próbálják megteremteni. Videofon kommenttársról annyit tudunk, hogy van egy akkora-de-akkora ötlete, amely egyből 10000 munkahelyet fog teremteni...

ssi 2010.06.02. 08:57:27

valaki írta, hogy T.G. első tippjét valósították meg végül

ez számomra 2 dolgot bizonyít:
- T.G. ért hozzá (jó neki)
- a 3. tipp kivételével nekem viszont fogalmam sincs miért ezeket vetette fel, politikailag mi micsoda
süti beállítások módosítása