Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:39

Nincs könnyű helyzetben a Fidesz. Feltehetően mindent szépen kigondoltak előre: kicsit várnak és a média figyelme mellett - nem esélytelenül - erősen keresgélnek, aztán rácsodálkoznak a költségvetés tarthatatlan helyzetére, nehéz szívvel, széttárt karokkal átírják korábban hangoztatott vagy csak sugallt terveik egy részét, s ebből a katasztrofális helyzetből indulva már a legkisebb eredmény esetén is joggal várják a közvélemény elismerését. Nincs másra szükség ehhez, mint egyre erősödő, drámai hangú bejelentésekre, amelyek előkészítik, majd igazolják a „nagy a baj” tételét – ami ráadásul, ha kétségtelenül túlzás is, nincs fényévekre a valóságtól, továbbá a választók számára sem elképzelhetetlen leírása a helyzetnek. Működőképes is lehetett volna ez a konstrukció, ha nem jön közbe a görög válság, amely az eredetileg belső felhasználásra szánt katasztrófa-kommunikációba hirtelen bekapcsolta a nagyvilág erre most a szokásosnál is érzékenyebb megfigyelőit.

(Fotó: Burger Barna)

A megváltozott helyzet szemléletes példázatát nyújtotta az az erőteljes reakció, ahogy az államcsődről beszélő Kósa Lajos és a kalkuláltnál is rosszabb helyzetet előrejelző Varga Mihály szavai tegnap elindították a forintot és a budapesti tőzsdeindexet a lejtőn. Estére már lehetett érezni, hogy ez a váratlan ellenhatás a Fideszt is meglepte, Szijjártó Péter a köztévében ugyan rutinosan azzal próbálta elütni a dolgot, hogy megtisztelő lenne, ha politikusok mondatai ilyen azonnali következményekkel járnának, ám érezhető volt, hogy maga is tudja, gyorsan túl kell lendülni ezeken a mondatokon, és a felhatalmazás és a lehetőség felé kell terelni a beszélgetést.

Bárhogy is van, a Fideszben talán ezekben a pillanatokban is az eddigi kommunikáció felülvizsgálatáról vitatkoznak. A helyzet tényleg kényes, a döntési opciók klasszikus politikai dilemmákat mutatnak. Ha csak egy kicsit is puhul az eddigi álláspont, a belpolitikai hitelesség kérdőjeleződhet meg, ráadásul egy csapásra elvész az az előny, amit ettől a forgatókönyvtől okkal várhatott a Fidesz. Ha viszont kitartanak mellette, még nagyobb lehet a baj: a kívülről érkező hangok itthon is felerősödhetnek, továbbá az sem kizárt, hogy egyre többen veszik észre az együttjárást a kormánypárti politikusok vészmadaras mondatai és az átlagember számára is értelmezhető gazdasági jelenségek között.

Korábban nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar, már a kormányzás első hetében kritikus ponthoz érhet az új többség: egy rossz döntés, legyen az a túlzott felpuhulás vagy akár az ész nélküli ragaszkodás a korábbi tervekhez, példátlanul hamar kizökkentheti, kényszerpályára sodorhatja és védekezésre kényszerítheti a Fideszt. A politikai bölcsesség feltehetően most az eddigi stratégia azonnali felülvizsgálatát követelné, egy olyan rugalmas elszakadással, amely nyomán ugyan látszólag továbbra is a nem várt gazdasági gondokról beszélne a párt – ahogy ezt a sokkal finomabban fogalmazó Orbán Viktor Brüsszelben tette -, de azon színes és látványos elemek nélkül, amelyek képesek voltak felkelteni a nagyvilág figyelmét.

Nem hiszem, hogy a Fidesz ne tudná, mi a különbség az ellenzékben kevesebb kockázattal (de nem teljesen veszélytelenül) gyakorolható felelőtlenség és a kommunikációs játszadozást csak szűk keretek között toleráló kormányzati felelősség között. A felelőtlenségről az elmúlt években elég sokat tanultunk, kormányon és ellenzékben egyaránt, éppen ideje lenne megismerkednünk végre valami mással.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr532055032

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A FIDESZ két világcsúcsa 2010.06.06. 11:40:57

 Kedves Barátom! Elkészült a Szabad Magyarok Híradójának 2010. június 5-i száma (http://szksz.com). Címe:   A FIDESZ két világcsúcsa   A FIDESz rövid két hónap alatt két világcsúcsot állított fel. Az egyik: a kétharmados parlamenti tö...

Trackback: Kókler politikus, avagy shortolja hazánkat a Fidesz: a bukásunkra játszik 2010.06.05. 14:27:13

Szavazz a forintért most!Szerettem volna elkerülni a politizálást a kóklerbróker blogon, de egyrészt a politika jelenlegi vezetői szóltak bele durván a gazdaságba, másrészt ilyen kókler politikusokat még nem sokat látott a világ (hacsak nem szándékosan...

Trackback: Fidelitas Hungaricus 2010.06.05. 10:39:59

Fidelitas Hungaricus.   IMF – "A Fidesz kifejtette készségét és szándékát a szigorú (MSZP által megkezdett) fiskális politika folytatására a Nemzetközi Valutalap (IMF) delegációja és az ellenzéki párt közötti...

Trackback: Elfogyott az IMF pénze, mi lesz Magyarországgal? 2010.06.04. 11:37:51

Magyarország újra felkerült a világtérképre. Tudható volt, hogy a Fidesz nem akarja elvinni a balhét az előző nyolc év ballépéseiért, és még a kormányzás legelején kiborítja  a bilit. Kósa Lajos tegnap meggondolatlanul(?), de a valóságtól valószín...

Trackback: Megy minden a menetrend szerint 2010.06.04. 10:29:32

"Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármester...

Trackback: Kósa Lajos megbolondult? 2010.06.04. 09:27:15

Nem mintha semmi alapja ne lenne annak, amit Kósa mondott. De ilyet akkor sem mondunk, mert nagyon hamar önbeteljesítő próféciává válhat. „Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk...

Trackback: Tranzfikció 2010.06.04. 07:32:37

- Halló, Zolikám. Itt Kamarássy beszél.- Jelentkezem, képviselő úr!- Zolikám, akkor ahogy megbeszéltük, megvan az euró?- Természetesen, képviselő úr. Átváltottuk.- Mennyin, Zolikám?- 273-on, képviselő úr.- Jól van, rendben. Mert egy óra múlva bejelente...

Trackback: Illetékes Elvtárs megszólalt 2010.06.04. 07:31:57

Ha Kósa Lajos megszólal, arra oda kell figyelni. Most pedig megszólalt. Nem kicsit. Nagyon.Nem tudom mondjuk, hogy Kósa Lajosnak jutott-e bármiféle kormányzati szerep vagy funkció az átadás-átvételben, amiről nem mellékesen a témában legautentikusabb F...

Trackback: Kósa szavára zuhant a tőzsde és esett a forint 2010.06.04. 03:30:15

Már korábban megírtuk, hogy a külföldi elemzőknek nem tetszik a fideszes csontvázkeresés. (Főleg, hogy a "csontvázak" egy része nyilvánvalóan kamu). Ma azonban Kósa Lajos belecsapott a lecsóba. A Napi Gazdaság konferenciáján kijelentette, hog...

Trackback: Varga és Navracsics 2010.06.04. 02:55:48

Villáminterjú.   KR: Köszöntjük stúdiónkban Varga Mihályt és Navracsics Tibort. KR: Varga úr, ön azt nyilatkozta, hogy a 2010-es költségvetésben csontvázak laknak. Igaz ez? Varga: Igen, igaz. A gazdasági tényfeltáró bizottság előzetes jele...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Videofon 2010.06.05. 22:24:09

@pannonfunk: Ezek igen. Amiket te írtál, azok pedig nem. Alapvető szövegértelmezési problémáid vannak? Vagy szándékosan hazudsz?
Mutass egyetlen jelentős gyakorlatban is hasznosítható tudományos eredményt, amit a magyar egyetemi szféra tett le az asztalra az elmúlt 10 évben! Biztosan nem napot lopnak, hanem fénymásolópapírt. De hogy értelmes kutatással nem foglalkoznak, az is egészen biztos.

Ordnassac 2010.06.05. 22:26:22

@mrs. white: azt még hallottam, csodálkoztam is rajta. Az igazán érdekes a kibővített kormányülés volt/lehetett Szapáryval, tőzsdeelnökkel, Járaival, bankszövetség-elnökkel, Parraghgal stb.

pannonfunk 2010.06.05. 22:28:03

Itt palotaforradalom lesz. Háttérbe fogják állítani Orbánt és Matolcsyt.

Azt mondjátok meg nekem, hogy hányszor volt Kóka gazdasági megbeszéléseken, olyanokon, mint most csütörtök?

Olvasom a friss híreket, és ez a scenárió most a legplauzilisabb.

mizrolist 2010.06.05. 22:28:27

@Ordnassac: arról viszont nem szivárgott ki a világon semmi. Sőt, a Varga-bizottság jelentésében szereplő számokat sem tuja senki, csak aki olvasta azt...

mrs. white 2010.06.05. 22:29:47

@mizrolist: 1. ponttal egyetértek. 2. -el már vitatkoznék. ettől még nem fognak kevesebb terméket venni tőlünk, sőt az olcsó forint miatt (istenem mindig ez volt megyó álma, ócsítani a forintot), még pöröghet is egy kicsit. inkább az az érdekes, hogy talán elcsúszott volna egy 4.5-5%os hiány, így viszont nagyon ott kell maradni 3.8% környékén. Összességében vicces de lehet, hogy hósszú távon jól járunk ezzel, de azért akkor sem így kellett volna megoldani. Ha ez tudatos volt akkor a létező legbonyolultabb ördögi terv volt amit valah gazdaságpolitikában elkövettek. ezt azért nem feltételezem.
Az ország összeségében még ha jobban is jön ki a végére, az embereknek sokkal nagyobb szopás lesz az biztos.

Videofon 2010.06.05. 22:36:17

@pannonfunk:
Azért Kókát elővenni nem sportszerű. Kóka kinevezése gazdasági miniszterré a rendszerváltás utáni politikatörténet utolérhetetlen szégyene.

mrs. white 2010.06.05. 22:37:13

@pannonfunk: Pont ezen gondolkodtam, hogy az ülésen mi történhet. Nézd Viktor vagy kirugod Matolcsyt vagy lemondunk ahányan vagyunk, te meg csak reprezentálsz.
Szegény Varga ezt hogy éli meg. egy egész ország nézi hülyének közben pont ő volt aki svéd nyugdíjmodellről beszélt és hasonló épületes dolgokról.
Valaki szólhatna nekik hogy nem attól nyernek választást hogy összevissza beszélnek hanem értelmes dolgokat vezetnek be a gazdaságban. Igen és ebbe még népszerütlenek is beleférnek, utána ha megvan a fedezet még adót is lehet csökkenteni, és kell is, de nem most. Matolcsynak menni kellene új műsorhoz új férfi kell, ahogy az operettben éneklik.

pannonfunk 2010.06.05. 22:38:57

@Videofon:

www.168ora.hu/tudas/vilagszenzacio-a-magyar-talalmany-54127.html

Mondjuk a guglit nem a magyarok fedezték fel, de akár Te is felfedezhetnéd, megkímélnél, hogy minden hülyeségedre küldő linket kelljen keresni... (ugyanakkor rengeteg magyar dolgozik a Google-nél, és igen, azért, mert olyan képzést kaptak az általad ócsárolt egyetemen, amilyet...)

pannonfunk 2010.06.05. 22:40:15

@Videofon: Báááz, most csesztél le szövegértelmezési problémák miatt. Annak a Kókának ugorjál neki mégegyszer... Köszike.

Terniak 2010.06.05. 22:41:35

@Videofon: "konszolidált csődközeli költségvetés" :-))))

Mi a Samuelsonból tanultunk makroközgazdaságtant, ilyenre nem emlékszem:-).

Mindenesetre sokat gondolkodtam, és valóban rosszindulatúak vagyunk. Végülis hány kormánynak sikerült a törtélemben egy nap alatt egy csődközeli állapotból konszolidált gazdaságot teremteni? És mindezt kormányzati intézkedés nélkül:-))).

Kíváncsi lennék mit mond a sok kormányzati tanácsadóvá előlépett oligarcha a mai rendkívüli ülésen. Én mondjuk a másik oldal képviselőit is meghívtam volna, mondjuk a munkavállalók képviselői részéről valakit...

Videofon 2010.06.05. 22:43:45

@pannonfunk:
Gratulálok. Ennyire voltál képes? Egy olyan "találmányt" felmutatni, amit még sehol sem használnak? "Érdekli" az amerikai hadsereget? Nem tudtad, hogy őket még a bolhafing-érzékelő is érdekli? Te most engem találtál meg a baromságaiddal, vagy alapvetően egy üresfejű kötekedő fasz vagy?

pannonfunk 2010.06.05. 22:44:12

@mrs. white: Azt elsőkézből tudom, hogy Orbán valami elképesztő konok. Ő kitalálta, hogy Matolcsy lesz a gazdasági miniszter, Matolcsy meg kitalálta, hogy idén elmegyünk 7%-os hiányig.

Az egészben a Kóka a meglepő. Fogalmam nincsen a fideszben levő törésvonalakról, csak annyit tudok, hogy vannak (mondjuk ezt mindenki tudja, aki csak kicsit is követte az elmúlt évek történéseit).

pannonfunk 2010.06.05. 22:45:11

@Videofon: Nem csak ennyi, lásd még:

www.google.com

Köszi.

jjulie 2010.06.05. 22:48:16

@Wlassich:

valószínűleg elmagyarázzak hogy mit buktak azon, hogy 8 évig nem nekik ált a zászló, aztán mibe fájt nekik etetni a vikit ez idő alatt, és mit buktak az elmult pár napban

és hogy ez nem megy így tovább, és elmondják mi kérnek megtenni most

ezen kívül lesz egy szkander házibajnokság és egy amerikából jöttem mesterségem címere játék is

bariga 2010.06.05. 22:49:22

azt lehet remélni, hogy ennyi pofont már nem akarnak adni és kapni sem mint 4-5 nap alatt. Most meg meg fognak végre komolyodni és vége lesz demagógiának, meg a forradalmazásnak. (Vigyázat!! Nehogy ezt is féreértse valaki)!!! Most már hallgatni kell az értelmes szakemberekre. Taléán ez a szerencsénk, hogy ilyen gyorsan lezajlott ez az esemény, reméljük, hogy az ideges piac hamar felejt. És ami nagyon fontos, hogy most kell egy hazaszerető, konstruktív ellenzék, aki nem kezdi el hangosan kiabálni, hogy illegitim, meg hazug, meg dillettáns, meg stb.. Hanem mindenhol hangoztatja, hogy Magyarország Okés.

Videofon 2010.06.05. 22:49:42

@pannonfunk:
Vagyis nem tudsz. Ennyi vagy.

Terniak 2010.06.05. 22:50:08

@jjulie: az egyik nem az a Patai, akit az MSZP akart miniszterelnöknek az egyhetes miniszterelnök-kereső bohózat során?

jjulie 2010.06.05. 22:52:01

@pannonfunk:

a viktor lehet hogy előbb lesz köztársasági elnök mint tervezte

ez végül is nem lenne bukás (csak én előttem)

Terniak 2010.06.05. 22:52:05

@bariga: az ellenzékre szerintem panasz nem lehet. Mindannyian rámutattak a kommunikáció képtelenségére és felelőtlenségére, de senki nem kérdőjelezte meg a FIDESZ további kormányzásának legitimitását.

Ordnassac 2010.06.05. 22:53:54

@pannonfunk: bocsi, de nem értem, hogy hogyan jön ide Kóka, nem Kósára gondoltál?

jjulie 2010.06.05. 22:54:26

@Wlassich:

én ilyen részleteket nem tudok, csak a felszinen mozgok

panelburzsuj 2010.06.05. 22:56:05

Na ha már ennyit guglizunk, mit ad erre a kifejezésre:

"a bunch of bunglers and amateurs" ?

bariga 2010.06.05. 22:57:09

@Wlassich: igen, de azért én a Jobbiktól tartanék egy kicsit, ők kiszámíthatatlanok

Terniak 2010.06.05. 22:58:12

@bariga: persze, érdekes kérdés, hogyan viselkedne most egy ellenzéki FIDESZ...

Videofon 2010.06.05. 22:59:28

@bariga:
A Jobbik nem kormányképes. Ők nem játszanak.

pannonfunk 2010.06.05. 23:00:55

@Videofon: Szerinted van különbség a nem tudás és nem akarás közt? Ott van a google, keressél, amennyit akarsz. Persze nem akarsz, mert fixa ideád, hogy azok mind hülyék, és te vagy a zseni. Egy darabig szórakoztató ilyen emberekkel beszélni, aztán egyszer csak unalmassá válik.

Talál ám ilyeneket is az ember a neten:

magyarsors.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3759&Itemid=103

szóval nem biztos, hogy mindenkivel szóba kell állni, aki azt állítja magáról, hogy zseniális ötletei vannak, ellenben az összes magyar kutatónak nincs egyetlen hasznosítható találmánya sem.

bariga 2010.06.05. 23:01:16

@Wlassich: hát csak emlékezni kell, nem volt az azért olyan régen, az úri modort eléggé lehetett hiányolni...

jjulie 2010.06.05. 23:03:26

@Wlassich:

a hazaárulózás meg a mondjon le lenne a legenyhébb kifejezés

pannonfunk 2010.06.05. 23:04:18

@Ordnassac: Kósa, bocsi.
@jjulie:
Nem hinném, hogy ennyire látványos lenne a bukása. Marad miniszterelnök formálisan, az operatív miniszterelnök úgyis a Navracsics, viszont A Varga-Járai páros fogja diktálni a gazdaságpolitikát. Hogy Járait beveszik-e formálisan, azt nem tudom, de ma megjelent a tárgyaláson.

bariga 2010.06.05. 23:05:33

@Videofon: jaj, én nem is ezt gondoltam, hanem , hogy esetleg megint borogatják a kukákat, meg tojást vesznek, de nem rántottának. Nagyon sokat ártottak az országnak akkor és az akkori ellenzék nem mondta, hogy ácsi, hanem együtt szónokolt velük Partlemenrt előtt, továbbá a Morvait sem fékezték.

Videofon 2010.06.05. 23:08:52

@pannonfunk:
nézd, te kóstolgatsz napok óta engem, nem én téged. Leszarom, mit gondolsz rólam, neked fontos hogy ostobaságokkal találj meg. Ha ez a perverziód, hát egészségedre.

Videofon 2010.06.05. 23:11:15

@pannonfunk:
"Kósa, bocsi."
Kinek is vannak szövegértelmezési problémái?
Mi lenne, ha megtanulnál írni?

Terniak 2010.06.05. 23:17:03

@bariga: azt hiszem Szíjjártó nem fukarkodott volna a jelzőkkel...

pannonfunk 2010.06.05. 23:22:01

Elnézést kérek az összes kommentelőtől a blog ma esti szétoffolásáért, nem megy ez nekem, hogy a meg nem értett zseniket békén kell hagyni, de majd igyekezem, mert mindenki jobban járna vele. Nyugodalmas szép éjszakát mindenkinek.

Ordnassac 2010.06.05. 23:33:36

@pannonfunk: az offolás mióta baj itt a blogon? ;-)

lüke 2010.06.06. 05:28:11

igen és itt van már a diktátor:
az IMF
@jjulie:
nana:)
csak a lokális politikában volt eddig jelen, azért még
nem súlytalan
s ezek után, már nem lesz
képes még NY-i tőzsdére hatni:))
("aki esztet elhiszi szamarabb a lónál")
Debrecen főterét szerethetné pár város magáénak mondani

ssi 2010.06.06. 07:39:19

ki hazudott, legalább egy kicsit? - kósa is, szíjjártó is, varga is

O.V.
- a rajongani szerető emberek egy része őt választotta, oké
- mivel ilyen közkedvelt kifele, párttársai is kényelmesen mögé állnak
- veszte lehet, viszont: az állandó, bonyolult háttéri taktikázás, mert
* a bonyolulttal mindig gond van (pl. viták, nincs egy db tiszta vonal)
* a héttérinél mindig külön gond, hogy a felszínen mi látszódjon éppen

újabb hitelvesztés lehet, ha máris személycsere lenne az új kormányban

a piac a Bajnai-megoldást fogja felértékelni, ha
nem állnak elő a héten Brüsszelben megígért radikális szerkezetváltozással

nyünyüge 2010.06.06. 07:42:45

Az oligarchák elleni harc átmenetileg felfüggesztve?
Esetleg a fegyverszünetről tárgyalnak vagy egyezkednek az új határokról.
(A tegnapi rendkívüli kormányülésen a bankok képviselői is jelen voltak.)

nyünyüge 2010.06.06. 07:58:49

kieg:
Az MNB jelenlegi vezetése viszont nem volt képviselve, amit akár jelzésértékűnek is tekinthetünk.

ssi 2010.06.06. 08:03:40

@nyünyüge: "Az MNB jelenlegi vezetése viszont nem volt képviselve, amit akár jelzésértékűnek is tekinthetünk. "

csak bizalmi embereik vannak jelen
pl. olyan "titkok"-ról is tárgyalhatnak, melyeket akárki nem tudhat

nyünyüge 2010.06.06. 08:13:50

@manyike: a Bankszövetség elnöke nem feltétlen bizalmi ember.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.06. 08:23:14

@nyünyüge: Akkor a shortolást ünnepelték meg egy kis bulival.

ssi 2010.06.06. 08:23:29

@nyünyüge: "a Bankszövetség elnöke nem feltétlen bizalmi ember."

- nem tudom, a látszatok alapján találgatnak, feltételeznek az emberek, az igazság pedig sokszor nem derül ki
- ha most igazam lenne, megérteném a helyzetet, végül is nagyon komoly, kényes ügyekről van szó
- s most nem is a társaság összetétele, hanem a végeredmény, a beterjesztésre váró akcióterv a fontos - eredményesen működő legyen

jjulie 2010.06.06. 08:51:14

tisztelt elhalkult fideszkórus, itt egy kis olvasnivaló házifeladat, holnap kikérdezem, és dolgozatot írunk:

www.reformatus.hu/confessio/cikk.php?cikk=2005_4/tema_3.htm

Áverés! 2010.06.06. 08:55:20

OV-ék azt hitték, hogy azt a kommunikációt kell folytatni amivel az enervált MSzP-t sárba tudták döngölni.Gondolták ez jó bejött nekik megpróbálják nagyban is.Csak a világ még szerencsére nincs ilyen legyengült állapotban.Gyurcsány böszmesége csak a baloldalnak ártott, a FIDESz-é pedig pár napra az egész globalizált világnak. Elvégre nagy párt nagy foci!

jjulie 2010.06.06. 09:20:06

@nyünyüge:

"a magát konzervatívnak vélő, Horthy-Teleki-féle ellenforradalmi (magát hivatalosan ellenforradalminak nevező) rendszerben is a hanyatlást pillantja meg, holott ő ennek a rendszernek az egyik oszlopa, gr. Bethlen István híve, a rendszerfönntartó nagytőke pártfogoltja (minden intellektuális vállalkozását a Magyar Szemlétől a Magyar Nemzetig a Kornfeld-Chorin-Weiss-csoport finanszírozta)."

a magát hivatalosan forradalminak nevező második orbán kormánynak a maga "Kornfeld-Chorin-Weiss-csoport"-ját hogy is hívják?

jjulie 2010.06.06. 09:24:15

@Áverés!:

csakhát nem ugyan az, a hatás ha az udvari bolond mond valamit, vagy ha ugyan azt a királyfi megísmétli

teevee 2010.06.06. 09:30:15

Szerintem, Kósa Államcsőd Lajos száján nem véletlenül csusszantak ki azok a csúnya szavak. Pontosan kiszámolták előre, és ha a nyugdíjpénztárak államosításának akarnak megágyazni, akkor ez ügyes.

Ez persze lehetőséget ad az ellenzéknek, hogy ezzel szemben fogalmazza meg magát, minimum egy népszavazási kezdeményezés kiesik belőle. És lehetnek majd a bérből és fizetésből élők védőangyalai, akik nem hagyják, hogy a Zemberek nyugdíjra előre félretett pénzét, most szétosztogassák a vállalkozók között (falra festve: Grósz Károly veje...)

nyünyüge 2010.06.06. 09:32:01

@jjulie: bocs, ehhez én gyenge vagyok történelemből.

jaegtoer 2010.06.06. 09:39:55

@jjulie:

Mitől halkult volna el az általad fidesz kórusnak definiált közösség?

Megtárgyalta, megállapította hogy egy nagy marhaság volt ami semmire nem volt jó, és amellett, hogy kínos helyzetbe hozta a nyilatkozókat és a fideszt, még ártott is az országnak. Az hogy szajkókkal parttalan eszmecserékbe nem bocsátkozik, az meg egy ésszerű viselkedés.

Ja. ...és majd pont TGM olvasgatásával múlatják az idejüket?

Hát vicces egy julie vagy az mán biztos kedves jjulie

bigapples 2010.06.06. 09:45:28

@jjulie: Mit akarsz szegény TGM-től? Szegény fickó a kettős identitásproblémájának szorításában már volt minden, kommunista, liberális, konzervatív, anarchista és a meglévő tehetsége valahogy állandó keszekuszaságot eredményez, miért kellene foglalkoznunk vele, hogy 5 éve épp milyen eszmerendszerbe szerelmesedett bele és abból mit szűrt le?

@Áverés!: Szerintem azt hitték, hogy meg kell játszani minden lapot, hogy növeljék Magyarország mozgásterét, mert a 3,8%-os hiánycél olyan kaloda, ami iszonyúan megköti a gazdaságot.

Az MNB is 4,3-4,5%-ról beszél és ott van még 3+% "vállalatok, intézmények eddig ismert szanálási költségei", előkerülő csontvázak, mint pl MALÉV visszagarancia, előre nem látott költségek, mint az árvíz, belvíz és akkor még nem is beszéltünk esetleges gazdaságélénkítő lépésekről. Mikor nem veszthetsz sokat, de ha bejön a kemény fellépésed, sokat nyerhetsz, akkor hiba nem lépni.

Úgy néz ki nem jött be a 3.8% hiánycél növelése, a görög válság miatti kedvezőtlen helyzetben nem sikerült a külső mozgástért növelni, de nem tudjuk még, hogy az iMF szerződés meghosszabbítása sikerül-e. A veszteség oldalon ott van a kedvezőtlenebb CDS-árazás, de az IMF szerződés még él, mire az kifogy, szép lassan visszaáll majd ez is. A forint gyengülés pedig biztosan rossz a devizahiteleseknek, de teljes hatását nézve kedvező a gazdaság számára, ha nem szabadul el 300 fölé az árfolyam (nem fog).

jaegtoer 2010.06.06. 10:01:42

@jjulie:

"__nincs fideszgyűlöletem, masszív fideszutálatom, és orbánutálatom van, meg kárörvendésem, és remélem röhögögörcsöm is lesz__"

Hacsak nem vagy milliárdos, kívánom ne nagyon legyen.

Mert ha mégis lenne, hamarosan rájössz, inkább zokogni kellett volna.

sárkányfő 2010.06.06. 10:02:18

csak úgy összevissza pár gondolat:

- csontvázblöff = megfigyelési ügy 2.0

- csontbrigád: kicsit emlékeztet az amcsik görcsölésére irakban, hogy "dedede, de szaddamnak akkor is voltak vegyi fegyverei, ha nem találjuk meg!"

- az elmúlt 2 nap nem szólt másról, mint egy nagy hazugsági kísérletről. vegytisztán. rá akartak verni a szocikra a 3,8-on túl még vagy 3%-ot. amit ellophattak volna, ellazulhattak volna, stb. és közben sározták volna a szocikat. csak már 98-at írunk. magyar ember nem hisz politikusnak. ha kérdez, akkor se. jól teszi.

- a fórumról eltűnt tölgyes, szerintem ezért már bőven megérte a 290 huf/eur... de a többi is visszavett, tudnék még neveket sorolni... (az egyetlen pozitív kivétel white)

- vargamisi. így, egybe, kisbetűvel. ha kellett azonnal lement szijjártóba, na nem mintha csodálkoznék.

- offsorlovag vs csontvázlovag

- kormányülés parraghgal, papatival, bod péterrel (lol), ilyenek: nem tudnak semmit. fogalmuk sincs mit csináljanak. 8 évig nem csináltak semmit. nincs semmijük a fiókban. semmi programjuk nincs, az is hazugság volt. most impróznak. most kapkodnak. rögtönöznek. 3 nap alatt döntenek olyasmikről, amik évekre szóló kihatásúak. haha, ez hetek hónapok munkája lenne. egy közgáz házi-dolgozatra szokás egy hétvégét szánni. ebből csak szar jöhet ki. meg is érdemlik.

- mi nem érdemeljük meg.

- kósa még nem mondott le? szarrágó sem? hol itt a következetesség? nem kéne elszámolni? a zemberekkel fizettetik meg a hülyeségüket? költői, nem kell válasz.

- remélem legalább sortoltak egy jót. legalább a fideszes fiúk járjanak jól. nem sajnálom tőlük, nem érdekel.

- bajnait még visszasírjuk.

- vargamisi, csontember mihály tudjuk miért nem mondja el mit talált. mert szanaszét cáfolná oszkó. mert röhögne rajt mindenki. nem akar kósa sorsára jutni. ezért csak hajtja a magáét, hű de szörnyű így, hú de szörnyű amúgy. de konkrétumot? azt nem. csak igazam van. bemondásra. tudom, de eltitkolom. szánalmas vergődés ez, nem más.

- dilettánsok.

- előbb kubatov, pintér, fellegi, gálandrás, most meg kósa, szarrágó, vargamisi. mindezt pár hét alatt. és a kisebbek ügyeket még nem is említettem. hehe. mi lesz még itt.

- jó hogy barosso kemény fiú. megmenti Magyarországot a magyaroktól. hála. ugyanis az a mi érdekünk lenne - eurótól is függetlenül - hogy ne költsünk többet, mint amennyink van. abszurd hogy ezt le kell írni. abszurd, hogy önmagunk ellen harcolunk brüsszelben

- ez az ország akkor lesz normális, ha majd brüsszel kinevez ide egy német vagy svéd portást, esetleg wc-s nénit vagy kukásfiút helytartónak. de jöhet egy közgáz diák is gyakornoknak egy szemeszterre, ha nem derogál neki. azok s népek ugyanis tudják mi az hogy kapitalizmus, felelősség, meg hogy 2+2=4, akkor is, ha a komcsik/nácik így meg úgy.

- isten áldja a világgazdasági válságot. talán ez rákényszerít bennünket a realitásokra. bár egyelőre még ez is kevésnek tűnik. nagyobb pofont adj édes istenem, különben nem mentesz meg minket önmagunktól.

- ez az egész szánalmas cirkusz amit összehoztak egyszerűen szégyen. nincs itt semmiféle új rendszer, meg új korszak. balkán volt, van, lesz. 4ever. megszakítás nélkül.

- aki hinni vágyik, aki nem bír remény nélkül élni, menjen templomba.

Idet 2010.06.06. 10:02:26

A shortolás nem fedezetlen értékpapírok adásvétele? Vagyis, az illető papír nincs annak a birtokában, aki épp üzletel vele?

egy pénzügyi analfabéta

jjulie 2010.06.06. 10:05:39

@bigapples:

a szegény tgm-től semmit sem akarok, a tőled viszont igen: pl azt hogy tudd egy mondatba helyezni zichy nándort, a politikai katolicizmust, luegert, semjén zsoltit és orbán viktort

szegény tgm-től elleshetsz egy két trükköt, mintát, ahelyett hogy elmondasz róla egy idióta szijjártó verset

bariga 2010.06.06. 10:06:03

@ó jaj: a közgazdász diák jöjjön!!

nyünyüge 2010.06.06. 10:12:19

@manyike: Az is elképzelhető, hogy a Bankszövetség elnöke a német és az orosz befektetők képviseletében volt jelen.

Idet 2010.06.06. 10:15:16

@bigapples: Már lejjebb ment a dolog. Ráadásul vasárnap pénzügyi szünet, és hétvégén korrigálhatják a kijelentéseket.
Azért elképesztő, hogy egy ilyen komoly rendszert különféle - akármilyen - kijelentések ennyire befolyásolhatják. Hírek, híresztelések, légből vagy nem légből kapott állítások, machinációk. Hogy is állunk a piac objektivitásával meg mindenhatóságával? A törvényszerűségekkel, a racionalitássa?
Tudom, hogy nagyon laikusak a gondolataim ezügyben, de hát én csak egy mezei állampolgár vagyok.

Idet 2010.06.06. 10:17:18

@ó jaj: Ez a templom-dolog nem rossz. Sokakra ráférne.

jjulie 2010.06.06. 10:20:15

@Idet:

shortolás az, hogy azért adsz el valamit ma, hogy rövidesen visszavásárold, és haszod lesz az ügyletből, ha az eladás és visszavásárlás közötti időben esik az ára a cuccnak, ha eltaktikáztad, és emelkedik bukta

ehhez nem is kell birtokolnod a cuccost elég ha kölcsönkéred azzal az ígérettel, hogy pár nap mulva visszaadod

ssi 2010.06.06. 10:37:14

@nyünyüge:
- már minden elképzelhető
- remélem, az nem, hogy ne legyen semmi, nem ő miattuk, hanem miattunk

@ó jaj:
- milyenek lehetnek a rendezett gondolataid? -így is teli találat
- jelképesen megfogtad a grabancukat és észretérés céljából jól megrázod
- az egyik kommentelő felhívta a figyelmünket, hogy a MH és MN on-line nem is foglalkozik az árfolyammal, a Duna tévé se

Idet 2010.06.06. 10:45:34

@jjulie: Igen, azt tudom, hogy ez a célja. Nem akarják a németek pl. ezt megtiltani? Tehát, hogy tulajdonlás nélkül lehessen a cuccokkal seftelni?

jaegtoer 2010.06.06. 10:47:43

@ó jaj:

Nem lehet, hogy egyszerűen nincs türelmük és idejük ilyen hányásokat olvasni, amit idebüfiztél kedves jajgató?.

Már leírtunk ezt-azt erről a fidesz-blamázsról, fűrészelni kellene a fingot vég nélkül? vagy a más blogokon írtakat be kellene minden blogra másolni? Ide is pluszban?

Feketén-fehéren leírta sok fidesz szimpatizáns a véleményét, egyáltalán nem mentegetve a fideszt.
Mit akarsz még?

mrs. white később kapcsolódott a kommentelésbe. ennyi az egész a jelenlétéhez.

Én sem leszek egy darabig, mert dolgom van. Engem nem fizetnek sem azért hogy védjem, sem azért, hogy pocskondiázzam a fideszt, vagy az mszp-t, vagy akármit, vagy akárkit.

Neked viszont szép napot, és éld ki magad nyugodtan.

jjulie 2010.06.06. 10:49:28

@Idet:

jó kis álnaiv kérdéseid vannak

a "jelek" megértése, a jövő megsejtése nagyon fontos érték, a ma híreiből kiolvasni a jövőt nem kis tudomány

a hírek és álhírek gyártása, továbbítása, értelmezése komoly iparág

az éppen aktuális londoni rothschild családfő személyesen átkelt megnézni a waterlooi előkészületeket, és úgy gondolta, hogy a korzikainak befellegzett, és még a csata lezajlása előtt éjszaka visszahajózott a csatornán, és mindent megvett fillérekért a tőzsdén a reggeli nyitáskor, és estére hatalmas nyereséget könyvelhetett el

jól értesült volt, ennyit ért, hogy egyedül volt birtokában a hírnek és a helyes értelmezésének

reuters sem véletlenül született meg, és nem véletlenül az említett bankárok kebelén belül

ssi 2010.06.06. 10:59:48

@jaegtoer: @ó jaj:
@ó jaj szösszenete nekem nem az új kormányról szólt. 5 nap mi 4 évhez képest? - még számtalan sikerük és eredményük lehet

egy országot irányítani, 10millió embert érintő kérdésekben dönteni - adott és változó világi környezetben - piszok nehéz és óriási felelősség, amit mindenkinek értenie kell és elfogadnia

jjulie 2010.06.06. 11:05:37

@ó jaj:

elég jól összefoglaltad, azelégabbólhogyneménkormányzok viktor és kiscsibéinek jelen állapotát

jjulie 2010.06.06. 11:14:47

@Idet:

a shortolást azért támadják a németek, mert nem tudják jól játszani, és a shortolás előfeltétele, hogy valaminek az értéke rendüljön meg

a németeknek elég sok ingatag cuccuk van, ami jó célpont lehet a shortolók számára

a shortolásból lett guru a soros, a márka és a font árfolyamán shortolt a 90 évek elején egy milliárdnyi haszonnal (talán fontban volt egy milliárd, de lehet hogy dollárban) a németek a márkájukkal meg a csak a néztek ki a fejükből, és azóta sem tudják utána csinálni, viszont egy csomóan ellesték

a biztosnak hitt német cégek és elképzelések messze nem olyan erős bástyák már, élen az euróval és az eu-val

persze, hogy betiltanák amiben az ellenfél a jobb

Neoprimitív 2010.06.06. 11:39:16

@Idet: Úgy állunk, hogy a piac egyedi szereplői általuk racionálisnak vélt döntéseket hoznak. Ezek a döntések azonban korlátozott információkon valamint ezen információknak az egyén általi mérlegelésén és súlyozásán alapulnak. Az pedig, hogy egy hírre hogyan reagál valaki, az inkább pszichológia, mint gazdaságtan. Ha a Józsi már ötször törte össze részegen a kocsiját, könnyebben elhiszem, hogy a szakadékba hajtott, mint ha tudom, hogy soha nem ülne a volán mögé piásan.

Az elmúlt pár napból egy dolog derült ki viszonylag tisztán: Orbán Viktor Horn Gyulához hasonlóan tudja ugyan, hogy van egy nemzetközi gazdasági világ, amit nem ő irányít, de amíg lehet, igyekszik megfeledkezni róla. Már a választások előtt hónapokkal látszott, hogy a FIDESZ nagyobb mozgásteret akar, hiszen még ahhoz a kevés konkrét dologhoz is, amit ígértek plusz pénz kellene. Ráadásul Orbánnak sokkal szimpatikusabb egy állam által vezérelt, Matolcsy-féle gazdaságélénkítés, mint egy szabályozókkal operáló.

Az elképzelés, ami már régóta látszódott (lásd a 29-ek levelét), az volt, hogy a gazdasági helyzetre hivatkozva belengetnek egy nagyon magas hiányt, majd az isztambuli bazár stílusában mi mondunk 7,5%-ot, ők 3,8-at, a végén megállapodunk valahol 5,5-5,8 körül. Ezzel 50%-kal nagyobb mozgásterük lett volna és mivel az EU-s országok is ezt csinálták 2008-ban, hivatkozhattak volna az ő példájukra. (Az, hogy ez a mi helyzetünkben mennyire működött volna, a jelenleg érdektelen.)

Csakhogy közben beütött a görög válság és ez teljesen felborította az addigi leosztást, amit viszont vezéreink nem akartak tudomásul venni. Ők kitaláltak egy nagyon jó kis műsort, mi az, hogy most erre senki nem kíváncsi? Nem hiszem, hogy a FIDESZ körül nincsenek olyan gazdasági emberek, akár a 29-ből mondjuk Szapáry vagy Heim, akik ne látták volna, hogy mi a helyzet, csak éppen - a'la Horn - az ő tanácsaik sem befolyásolják a meghozott politikai döntéseket. Egészen addig, amíg neki nem mennek a falnak, mert akkor kénytelenek elkezdeni keresni a másik utat.

Már most meg lehet jósolni, hogy a következő hetek fideszes kommunikációja igyekszik majd háttrébe szorítani a bohócduó szövegelésének következményeit és azt fogják hangsúlyozni, hogy ők, igazi magyarként akár a viharral is megpróbáltak szembeszállni, csak hogy a zembereknek boldogabb jövője legyen. Mint az ősrégi vicc a cigányról, aki el akarja adni a lovat: "Nem vak ez, csak bátor!"

sárkányfő 2010.06.06. 11:43:34

@manyike: köszi. ezt a csúnya mondatot még ki is hagytam:
- a fidesz a devizahitelesek f*szával veri a szocikat.

@jaegtoer: lazíts. béke van. akinek nem inge.

életfa · http://polgarmesterpilisszanto.blog.hu 2010.06.06. 11:48:43

"Épp ideje lenne megismerkednünk valami mással."
Igen. De azt gondolom, ez nem a pártpolitika, pártrendszer keretein belül működik. Ideje lenne a Szent Korona alkotmányozási rendszerét alaposabban szemügyre venni, majd alkalmazni. Igaz, ez teljesen más gondolkodási - és szemléletmódot igényel. Magyar huszárvágás lenne az Eu-ban és a világban egyaránt. Vakmerő lépés, igaz...

panelburzsuj 2010.06.06. 12:04:11

@Idet:

A pénzpiaci befektetők alapkérdése viszonylag egyszerű: kinek érdemes leginkább átadnom a pénzemet, hogy helyettem ő gazdálkodjon vele egy darabig? (És itt most mindegy, hogy arab olajkalifa, vagy lakásra gyűjtögető fiatal magyar pár méretű befektetőről van-e szó.)

A befektető legfontosabb kérdése tehát az, hogy mennyire bízhatok meg a pénzem kezelőjében? A Fidesz emberei - a magyar társadalom nevében - úgy nyilatkoztak csütörtökön és pénteken, hogy a magyar társadalom által működtetett intézményekbe befektetni kockázatosabb, mint azt eddig gondoltuk, mert a magyar társdalom intézményei tele vannak csapdával, csontvázzal, bizonytalansággal. A befektető erre elkezdett hezitálni, hogy akkor most melyik mond igazat: a korábbi kormányzat (aki kiszámíthatónak állította a magyar teljesítményt), vagy az újabb (aki meg bizonytalannak, sőt szándékosan elködösítettnek). És mivelhogy mindkét kormányzat ugyanazon adatok csavargatására alapozza a mondókáját, a befektetők egy része úgy döntött, hogy egyik kutya - másik eb: még annyira se bízok meg ezekben a magyarokban, mint eddig, mert ugyan honnan tudnám eldönteni, hogy melyik rugaszkodott messzebb a színes jelzők mögötti számszerű valóságtól?

Racionális döntés?

jjulie 2010.06.06. 12:15:40

@életfa : akoronaorszaga.blog.hu:

látom, neked is megártott a hullámvasút

nem történt semmi különös, orbán a mennybe ment nemrég, most meg leszáll a földre kijózanodni, először betíltja a csontváz szót, majd megy tovább a bajnai úton

kicsit szar lesz elmondani, hogy ennyire telik a kétharmadból, de majd elmondatja valamelyik udvaribolondjával

roszabb esetben nyert egy hajóutat, (szentilonán milyen most az idő?)

jjulie 2010.06.06. 12:31:31

@életfa : akoronaorszaga.blog.hu:

abban igazad van, hogy a magyarkodó projektet kellene most nyomnia, meg alkotmányozni, stb, és a gazdasági téren elkövetett baklövés után egy tisztán politikai kudarcba is belekormányoznia magát iziben, gyorsan

ez igazi orbánhuszárvágás lenne, I can't wait

Áverés! 2010.06.06. 12:51:56

ó jaj Minden benne van az írásában , arról ami most történik, és még az is aminek kellene.Kár is az ídő pocsékolására a továbbiakban

Idet 2010.06.06. 13:02:25

@jjulie: Álnaiv annyiban, hogy tudom, miről szól, de nagyon keveset értek ezekhez a dolgokhoz; a véleményem megvan, de azt kitehetem az ablakba.
Nem az a kérdés, hogy tudják-e játszani, az a kérdés, kell-e ilyet játszani?
@Neoprimitív: Általuk racionálisnak vélt. De racionális-e?@panelburzsuj: racionális döntés???

Racionális az a rendszer, amely nemzetgazdaságokat, országokat dönthet romba?
Nem arról van szó, szerintem, hogyan kell játszani ezt a játékot. Nem technikai kérdés. Hanem, hogy kell-e játszani ilyen játékokat? Rendszerértelmezési, sőt rendszer-ontológiai kérdés.

jjulie 2010.06.06. 13:06:42

@Idet:

nincs ilyen kérdés, mármint hogy kell e ilyet játszani

az oviban esetleg

panelburzsuj 2010.06.06. 13:18:00

@Idet:

A kérdésed ugyanannyira rendszerontológiai, mint az, hogy érdemes-e nyelvtanfolyamra előre befizetnem húszezer forintot, vagy inkább az órákon dobjak négypercenként egy-egy százast az asztalra kitett malacperselybe?

6.Lenin 2010.06.06. 13:18:03

Azta!

Ennyire mélyek a sebek a drága szoci/libsi polgártársaink primitív lelkében?
Megy a seb kenegetése ezerrel.

Loptok,igen,de ők is.
Hülyék vagytok(,hogy csak az elmúlt 8 évet említsük),igen,de ők is.

Oszt még ez is kevés.

Orbán Barosonak,szar a helyzet,kérnénk 1 kis haladékot.
Baroso,oldjátok meg,egyedül.
Orbán,OK!Akkor Lesz Athén II.és azt már nektek kell megoldani,vagy mentek a sunyiba.
Meg lesz a megoldás,vagy így,vagy lesz haladék.

Sok szar ellapátolásához,sok lapát kell,a lapát meg drága.

Jjulie,látom szárnyalsz.

bariga 2010.06.06. 13:21:52

@6.Lenin: nyugodj meg l.sz. !eglátod úgy könnyebb lesz tisztéán gondolkozni

Idet 2010.06.06. 13:25:09

@jjulie: Ó, nem. Európa és az egész világ viselkedik úgy, mintha az oviban lenne.

panelburzsuj 2010.06.06. 13:25:36

@6.Lenin:

"Akkor Lesz Athén II.és azt már nektek kell megoldani,vagy mentek a sunyiba."

Ez itt a(z) (ön)reklám helye: ezt a hadüzenetet kereszteltem el "Világ befektetői, reszkessetek!"-akciónak.

6.Lenin 2010.06.06. 13:28:45

@bariga:

Én nem vagyok ideges.Az én életemre sose volt nagy hatása. egyik rendszernek sem.
Csupán csak annyi,hogy 1x nehezebben ment,máskor könnyebben.
Nekem nincsenek sebeim,nem kell kenegetnem semmit.

ssi 2010.06.06. 13:31:50

@ó jaj:
ez fájt, s nem is értem
elkezdted rendezni a gondolataidat?
összekuszálva jobb volt

@Ordnassac:
s gyorsan kiderül: kinek lesz igaza, visszaáll, vagy marad az árfolyam?
"apró" malőr (mögötte párt, kormány, egyén) - s mekkora baj lett

Idet 2010.06.06. 13:32:15

@panelburzsuj: Nem erről beszéltem. Tudom, hogy a reális helyzet ez, ami most van, és ha nem akarunk fejreállni, alkalmazkodni kell. De szerinted, ez tényleg racionális? Normális? Megoldás azokra a pokoli helyzetekre, amiket ma a világgazdaság produkál?
Szerinted a BP eljárása a plattform dolgában - még a robbanás előtt - reális? Normális? Helyénvaló? Nyilván a saját profittermelésük szemszögéből reális helyzetértékelés volt. És most? Számos ilyen példa van, vagy inkább számtalan.
Tudom, hogy ezek a realitások ma. De így is kell maradnia? Miután látjuk, hová vezet?
Nem tudom a megoldást. De akkor kérdéseket sem szabad feltenni?

6.Lenin 2010.06.06. 13:34:29

@panelburzsuj:

Nem olvastam.Ennyi hsz-t már képtelenség végigolvasni.

A jövő héten jön tárgyalni az IMF.Meg kell keresni a megfelelő poziciót.Nem hülye itt senki.

Viszont kint gyönyörű idő van,végre.Sokkal hasznosabb a jó levegőn.Majd este visszanézek szörnyülködni.

Idet 2010.06.06. 13:54:19

És még a racionalitáshoz. Nyilván a saját érdekükben szintén nagyon racionálisan cselekedtek azok, akik mind itthon, mind Szlovákiában kivágták és eladták az erdőket. A saját szempontjukból jó árat kaptak a fáért, kihasználták a konjunktúrát és azt, hogy nagyon kis költséggel nagyon jó hasznot érhetnek el.

Az, hogy most nincs, ami megfogja a vizet, és Magyarország északi része elmerül az árvízben, nem tartozik a költség-haszon elemzés tárgykörébe.

szavazo26 2010.06.06. 13:56:41

Én nem gondoltam hogy a fideszesek ennyire hülyék!!!!
Ilyen gazdasági helyzetben ilyeneket nem lehet mondani!!!!

Mindenesetre én várom az azonnali nagyarányú adócsökkentést amiről 8 éve szó van:D:D:D
Ja meg a gyes és gyed visszaállítását, iskolát minden faluba, és a vasúti szárnyvonalak újraindítását, (hogy csak a legköltségesebb ígéreteket említsem:D)

Ja és már szeretném konkrétan hallani a csontvázakat (összegszerűen!)!

Aki a választások előtt elhitte hogy majd a fidesz adót fog csökkenteni, az ugyanolyan hülye mint aki 4 éve elhitte ezt az mszpnek! A hiteles elemzők akkor is most is mondták hogy nincs erre lehetőség!

bariga 2010.06.06. 14:17:47

@szavazo26: radikálisan és azonnal. az azonnal is elmúlt már régen, tehát HAZUDTAK. az illegitím kormány azonnal mondjon le!!

panelburzsuj 2010.06.06. 14:21:27

@Idet:

"A saját szempontjukból jó árat kaptak a fáért, kihasználták a konjunktúrát és azt, hogy nagyon kis költséggel nagyon jó hasznot érhetnek el."

Az erdőket ugyanazért vágták ki, amiért a völgytalpakon lecsapolták a mocsarakat, fölszántották a réteket, beépítették az ártereket: könnyebb megélhetés, nagyobb jövedelem szerzése céljából. ("A saját szempontjukból jó árat kaptak a búzáért, kukoricárt, kihasználták a konjunktúrát és azt, hogy nagyon kis költséggel nagyon jó hasznot érhetnek el.")

A víz most fönt nem nyelődik el és nem fékeződik le, lent meg nincs hova szétterülnie.

A BP esetében hasonló a helyzet: pármillió részvényes (kicsi és nagy, közvetlen és közvetett befektető) úgy gondolta, hogy nem maga áll neki olajvállalatot gründolni, erdőt irtani vagy disznót hizlalni, hanem meglevő vállakozásba száll be a megtakarított pénzével.

Te egész egyszerűen a családi gazdáság méretét meghaladó gazdasági vállakozások értelmét kérdőjelezed meg, és megfeledkezel arról, hogy sok ezer egy irányba mozgó "kisvállalat" működése pontosan ugyanazokba az anomáliákba torkollhat, mint sok ezer tulajdonos együttes vállalkozása.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.06.06. 16:03:52

@Robinzon Kurzor: ((-érdemtelenül mellőzött hsz-át ismétlem))

"Ma megjelent Orbán Viktor új könyve.

Hogy mi a címe?
Nem fogod kitalálni: Rengéshullámok

Nem, ez nem vicc; a Fidesz honlapján olvastam.
(( fidesz.hu/index.php?Cikk=151453 ))

Azt írja az ismertető:
"A nagy földmozgásokat rengéshullámok előzik meg. A felszín még békés, de lenn a mélyben iszonyatos erők készülnek kitörni."

Vajon mire gondolt a költő bácsi, amikor ezeket a sorokat leírta?"

- Nekem ez az "iszonyatos" jelző tetszik "baromira"...
irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/iszonyat.htm

Idet 2010.06.06. 16:09:07

@panelburzsuj: Nem kérdőjezem meg. Arra szerettem volna rámutatni, hogy a puszta hasznon és megélhetésen túl másfajta racionalitásnak is kellene érvényesülnie. Egy disznó pár hónap alatt vágásérett lesz. A gabona egy év alatt fordul meg. Az erdő? De hát épp neked nem kell ezt elmagyarázni.

mizrolist 2010.06.06. 19:00:10

@6.Lenin: Uljanov elvtárs, az elmúlt egy hétben Orbán nyilatkozott egy olyat, hogy a válságon sikeresen túljutó államok a gazdaság fellendítésébe fogtak és elengedték a hiányt meg az államadósságot, talán nekünk is ezt kéne tenni. Utána beszélt Barrosóval.
Ma meg ez a hír: www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=448026 - vagyis mindenki átmegy megszorításba, amiben mi már benne vagyunk... A jelek szerint példaország leszünk, méghozzá jó példa. De ezt hogy nyeli be az átlagfideszes? :D
süti beállítások módosítása