Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu


"...kellett egy kis idő, amíg megszoktam, hogy a 'nem szerethet mindenki' szomorú elfogadása sem mindig elég, mert olykor szinte senki sem..."

Hirdetés

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • livengood: Putyin szenved a 80 dolláros olajártól, emberei mint a mérgezett patkányok rohangálnak Bécsben, mi... (2014.11.26. 18:54) 512. A fecni nem pirul el
  • livengood: @korábban ulrike: "Szóval, ne kárhoztassuk TG-t. Drukkoljunk neki, ha szavazni nem tudunk. Ha nyer... (2014.11.26. 18:29) 512. A fecni nem pirul el
  • livengood: Úgy látszik TG még is marad "a józan ész pártján". Ha Simicska megjelenik, akkor ő nem indul. Örül... (2014.11.26. 18:19) 512. A fecni nem pirul el
  • szoja122: "Tárki: földcsuszamlásszerű a Fidesz népszerűségvesztése" "Novemberben csökkent a kormánypártok n... (2014.11.26. 18:18) 512. A fecni nem pirul el
  • szoja122: "Ha Simicska is elindul Veszprémben, Török Gábor kiszállhat" ""Ha megjelenik Simicska Lajos bármi... (2014.11.26. 18:16) 512. A fecni nem pirul el
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (4) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (1) diktatúra (3) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (129) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (1) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (1) népszava (2) népszavazás (6) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (7) orbán viktor (113) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (10) politikai elemző (8) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (1) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

2010
jún 06
13:57

Egy hete van hivatalban a második Orbán-kormány, és miközben a kormányalakítást megelőző két hétben tervezett módon, az ellenzéket zavarba hozva ért el sikereket az új többség, a legutóbbi pár napban a dilettantizmus, a kapkodás és az össze-vissza beszéd jellemezte a Fidesz megszólalásait. Az államcsőd lehetőségétől a konszolidált gazdaságig két nap alatt jutottak el a kormánypárt politikusai, a hónapokig épített, jó hírükre bizonyára kényes közgazdászokkal hitelesített hiánycélt pedig pillanatok alatt módosították a Bajnai-kormány által tervezett szintre. S miközben az unió biztosa szokatlanul egyértelműen („nagy túlzás”) fogalmaz, a Jobbik – az MSZP-vel és az LMP-vel versengve - aggódik a „nemzetközi botrány” miatt. Nem lenne sok értelme azon vitatkozni, hogy ami történt, nem tett jót a Fidesz megítélésének, a kérdés csak az, hogy mennyire nem.

(Fotó: Fidesz.hu - Pelsőczy Csaba)

„A kormány hitelessége így is, úgy is csorbát szenvedett - kemény lecke volt az ellenzéki retorika végéről” – írja a Mandiner szerzője. Miközben teljes mértékben egyetértek azzal, hogy ebből a hibasorozatból sokat tanulhat(na) a Fidesz, abban egyelőre egyáltalán nem vagyok biztos, hogy maradandó, komoly nyomokat hagyhat mindez a kormány hitelességén. A politikában a következményekért és azok elkerüléséért is dolgozni kell, és ma még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy lássuk ennek az utójátéknak az irányát és menetrendjét. Az egyre világosabb (ha korábban nem lett volna az), hogy fegyelmezett költségvetési politikára (más megfogalmazásban: megszorításokra) lesz szükség, továbbá, hogy érdemi adócsökkentésre most nincs lehetőség, de az még nem dőlt el, hogy ezeket a döntéseket hogyan értékeli a közvélemény, hogy például a Fidesz képes lesz-e sikeresen átkeresztelni és átértelmezni a hiány elszaladását meggátoló intézkedéseket. Akik csodát vártak, bizonyára hamar csalódni fognak, mint ahogy abban sincs semmi meglepő, hogy a Fideszt már áprilisban is szkeptikusan fogadók még kiábrándultabbá válnak. Ettől azonban a Fidesz tábora az önkormányzati választásokig lényegileg akár egyben is maradhat, amivel a párt a 2006-osnál is nagyobb győzelmet arathat októberben.

Mindez döntően négy tényező függvénye. Függ a Fidesztől, az ellenzéki pártoktól, a médiától és a gazdaság objektív helyzetétől. A Fidesz számára alapkérdés, hogy képes lesz-e rendezni a sorokat, és mostantól már egységesen felsorakozni valamilyen hihető, eladható, a valósághoz közeli – de legalább azzal nem homlokegyenest ellentétes - álláspont mögött. Az ellenzék számára pártpolitikai értelemben a mostani helyzet nagy lehetőség, de a sokszor tárgyalt gyengeségük miatt messze nem egyértelmű, hogy ki tudják-e használni, profitálhatnak-e belőle. Nem tudni azt sem, hogy a média mennyire akar konfrontálódni az új kormánnyal, s itt nem is elsősorban a forint zuhanása kapcsán óvatosan gyengélkedésről és szerénykedésről író jobboldali sajtóra gondolok, hanem a legnagyobb eléréssel rendelkező orgánumokra. S végül meghatározó, hogy lesznek-e tartós gazdasági következményei a mostani ügyetlenkedésnek, vagy mindez múló epizódnak bizonyul csupán.

Az ország érdeke mindenesetre most is - ahogy a korábbi kormányok esetén - az lenne, hogy ha már megint megfizettük a tanulópénzt, tanuljunk is belőle valamit.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr102060438

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az elsüllyesztett magyar világ 2010.06.07. 20:01:38

Egy nap, a hatalom úgy döntött, elsüllyeszt egy erdélyi magyar falut. Ráengedte a falura a Küsmöd vizét. Gátat épített és a falu víz alá merült, mint egy Atlantisz. Piciny magyar Atlantisz. A tó egy világcsoda, noha senki sem törődik vele. A tóból, a v...

Trackback: Veszélyes ötletelések 2010.06.07. 09:04:50

Hanem ez az ötletelés azért nagyon ijesztő. Ijesztő volt persze már a Matolcsy-féle is a devizahitelek átváltásáról. A mostani viszont az elmúlt napok történéseinek fényében, és pláne hogy itt van a CNBC is, csak hogy élőben közvetíthesse az esetleges ...

Trackback: A nagy győzelem napjai 2010.06.07. 08:38:45

 Meg kell állapítanom, hogy sajnálatos módon senki nem érti a Fidesz politikáját. Mindenki azt hiszi, hogy itt tökéletlen hülyeség van, és lám, ezek sem jobban az MSZP-nél, ezek is csak lebegtetik a nagy ígéreteket, aztán pedig előadják, hogy ők m...

Trackback: Varga Mihály hazudik 2010.06.07. 07:33:46

Varga Mihály szombaton ismertette a tényfeltáró bizottság eredményeit. A vizsgálat amelyre hónapokat készült a Fidesz - természetesen? - konkrétumok nélkül zárult: a 12 felsorolt terület egyikénél sem sikerült konkrét összeget mondani. Nem ismerek o...

Trackback: Ami nem öl meg? 2010.06.07. 07:20:02

A Fidesz tábora az önkormányzati választásokig lényegileg akár egyben is maradhat, amivel a párt a 2006-osnál is nagyobb győzelmet arathat októberben.

Trackback: Forint: ma este eldől! 2010.06.07. 03:01:22

Ma este, amikor Orbánék kiállnak az új programmal, valami igazán nagy dobással kell előrukkolniuk. A hazánkat finanszírozó külföldi hitelezőknek elfogyott a türelme. (Fotó: Pelsőczy Csaba/fidesz.hu) Hűha. Ez a pár nap igazán ijesztő volt! Mi történ...

Trackback: Az euró is esett Szíjjártó miatt? 2010.06.06. 21:29:31

Szíjjártó Péter Kósa Lajos nagysikerű, Görögországot emlegető nyilatkozata után azt nyilatkozta, hogy "badarság" azt gondolni, hogy politikusi nyilatkozatok befolyásolnák a tőzsdét és az árfolyamokat. Nos másnap nehezen megállapítható okból ...

Trackback: Tessenek nekiveselkedni! 2010.06.06. 20:38:22

2010. június 7., hétfő. Végre munkába áll az új kormány. Félreértés ne essék, nem de jure, hanem de facto. Közjogi értelemben természetesen már egy bő hete hivatalban vannak, de felelős kormányként talán végre abbahagyják a kampányt és elkezdenek ...

Trackback: Kósa Lajos megbolondult? 2010.06.06. 15:55:25

Nem mintha semmi alapja ne lenne annak, amit Kósa mondott. De ilyet akkor sem mondunk, mert nagyon hamar önbeteljesítő próféciává válhat. „Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nowhere 2010.06.08. 13:28:05

Most mi van? Az új adórendszert mindenki szeretni fogja és dőlni fog a pénz?

Idet 2010.06.08. 13:28:29

@panelburzsuj: Hát, ami "nagy ugrásomat" illeti, abban igazad van. Dolgozom ugyanis, és képtelen vagyok egyszerre többfelé figyelni, ez hiba. (Ezért nem is vezetek többek közt, bár jogsim van.)
Éppen ezt kérdezem, hogy miért nem lehetett alkalmazkodni a külvilághoz, nyelveket tanulni és nemcsak Lajtakutykuruttyig meg Tarvisioig eljutni külföldre, kütyükért, nanem kicsit tovább látni, messzebb... a parasztnak is, aki már nincs, vagy éppenséggel neki. Meg a panellakóknak is..., nem rád célzok, te látsz éppen elég messzire, hanem a panelsorstársakra. Én is az vagyok, különben.

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 13:29:14

A "... lovagok ... beették magukat a ... bőre alá"

Nowhere 2010.06.08. 13:29:28

Egyelőre én úgy látom, hogy játék a szavakkal... semmi konkrétum... negyed óra beszéd után nem gáz?

Nowhere 2010.06.08. 13:31:54

Végre valami, 10 % társasági adó 500m Ft alatt, ez jónak tünik.

Nowhere 2010.06.08. 13:33:35

De az idei hiánycélról még nem hallottam semmit, de lehet nem figyeltem.

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 13:33:55

A családi adózásnak mindenki a nyertese lesz.
És még csak el sem pirult. Nem hiába nagy politikus.

Nowhere 2010.06.08. 13:34:30

A 4. pont igy első hallásra tetszik.

Ami konkrétum volt, nekem egyelőre tetszik.

Nowhere 2010.06.08. 13:37:19

Bár kíváncsi vagyok milyen kisadókat törölnének el...

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 13:38:05

@Nowhere:

Persze, mert ennyi idő alatt úgysem tudod végiggondolni.
Az "államnak semmi keresni valója (sic!)" formula szimpatikus ám!

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 13:39:38

A pálinkafőzési jogot hogy megtapsolták!

Malachi 2010.06.08. 13:39:48

kabaré?
öcsém. eddig a pálinkáról beszél a legtöbbet.

Ordnassac 2010.06.08. 13:39:51

Szabad gyümölcspárlat-készítés. :-D

Ted Striker 2010.06.08. 13:41:58

A Fidesz újra engedélyezné az otthoni pálinkafőzést
2010. 2. 11. 14:08|Utolsó módosítás: 2010. 2. 11. 14:17

Orbán Viktor vidéki kampánykörútján beszélt arról, hogy ha kormányra kerülnek, egy adott mennyiségig többé nem lesz illegális a házi pálinkafőzés. A Magyar Pálinka Lovagrend elnöke nem tartja jó ötletnek a házi pálinkafőzés legalizálását.

www.vg.hu/kozelet/politika/a-fidesz-ujra-engedelyezne-az-otthoni-palinkafozest-305753

ubul2000 2010.06.08. 13:44:47

A minimálbér adómentességének megszüntetés érdekes hatással lesz a gazdaságra. Vagy a munkavállaló terhei növekednek, hiszen kevesebb pénzt kap kézhez, vagy - ha sikerül kiharcolnia, hogy a munkaadó ugyanannyit fizessen mint eddig - akkor a munkaadó terhei nőnek, mégpedig jelentősen. Arról nem beszélve, hogy a növelt bruttó munkabér arányosan növeli a munkaadó által kötelezeően fizetendő járulékokat.
Ezt nem fogja ellensúlyozni a társasági adó csökkentése, mert nem az a fő teher, hanem az alkalmazottak után fizetendő lóvé.
Érdekes gazdaságösztönzés..

Ted Striker 2010.06.08. 13:44:59

Na akkor mostantól lehet nézni az OTP árfolyamát!

Nowhere 2010.06.08. 13:45:21

@Zoltchy: az a megjegyzés pont nem érdekel. :)

bigapples 2010.06.08. 13:45:47

@Zoltchy: Pedig igaza van, hosszútávon mindenki nyertese lesz, mert több gyereket vállalnak a középosztálybeli családok, ezekből a gyerekekből adófizető, dolgozó állampolgárok lesznek, akik hozzájárulnak az ország működtetéséhez, ebből a gyermektelenek ill adót nem fizetők is profitálni fognak.

Ordnassac 2010.06.08. 13:47:52

98%-os adó a végkielégítésekre, szabadságmegváltásra? Ez azért kétélű fegyver.

bigapples 2010.06.08. 13:48:14

@ubul2000: te is tudod, hogy a minimálbér adómentessége leginkább a feketegazdaságnak segített.

Nowhere 2010.06.08. 13:50:07

Hoppá, pártok állami támogatása még ebben az évben csökken.

nagytalpu48 2010.06.08. 13:50:26

"Kötelességünk segíteni azoknak, akiknek elviselhetetlen nehézséget jelent kifizetni a hatalmas és irreálisan növekvő rezsiköltségeket, illetve azoknak, akik nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket"

ezt hogy is? valaki dekódolná nekem?

Nowhere 2010.06.08. 13:51:30

A bankok lazán át fogják hárítani az adót az ügyfelekre.

Ordnassac 2010.06.08. 13:52:15

@Nowhere: neszesemmifogdmegjól, így még nagyobb szüksége lesz a pártoknak a gazdag magánadományozókra. Ez nem segít a pártfinanszírozás megtisztulásában.

nagytalpu48 2010.06.08. 13:52:39

@Ted Striker: tényleg érdemes nézni. szépen leköveti a beszéd fordulatait. :)

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 13:52:58

@Nowhere:

Dehogy. Mérséklik a kiadásaikat, nem építenek 10000 emeletes üvegpalotákat és a vezetők is lecserélik az autóikat Suzukira.

Nowhere 2010.06.08. 13:53:39

@Ordnassac: lehet, de nem az államtól kapnak. nekem ez tetszik. Majd összefoglalva megnézem a pontokat, eddig nagyon vegyes. Ahogy olvasom az OTP "táncol"

ubul2000 2010.06.08. 13:54:09

@bigapples: Erről nem vagyok meggyőződve 100%-an.

ne most 2010.06.08. 13:55:03

Jó beszéd az USD 4Ft-ot esett. Kár, hogy előtte az idegesség miatt 2,5Ft-ot romlott. Sajnos ismét látszik hegyre nehezebb felmenni, mint lejönni. Csak a múlt heti 20Ft-ot tudnám felejteni.

Ordnassac 2010.06.08. 13:55:03

Jelzálog csak forinthitelnél???

Nowhere 2010.06.08. 13:55:25

Nem lehet majd devizahitelt jelzálogra bejegyezni. Na ez érdekes.

bigapples 2010.06.08. 13:55:34

Jelzálog csak forinthitelre. ügyes

nagytalpu48 2010.06.08. 13:55:58

Megszüntetnek 260 igazgatósági helyet és 180 felügyelőbizottsági helyet az állami vállalatoknál.
.....
Kincstárnokokat küldenek ki a költségvetési pénzekből gazdálkodó intézményekhez.

hááát....

Nowhere 2010.06.08. 13:56:38

na szép, központi ármegállapítás

Nowhere 2010.06.08. 13:57:14

az állami vállalatok ebből keletkező esetleges vesztességével mi lesz? van ilyen?

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 14:07:38

Jól hallottam, bértömeg-gazdálkodást akar, mint a szocializmusban?

Terniak 2010.06.08. 14:08:44

szerintem ezek jó intézkedések. A szabad pálinkafőzéshez való jogot azért nem kellene az Alkotmányba beleírni :-)), de alapvetően végre ilyen típusú irányváltás kellett. Már milyen régóta mondják, hogy minek igazgatótanács egy állami vállalatba, meg ilyen létszámú felügyelőbizottságok...Ez utóbbiaknál én még kicsit keveslem is, de biztos megnézték a létszámokat.

Szóval egyelőre ez jó irány.

Ordnassac 2010.06.08. 14:11:06

@Wlassich: nálam vegyes a kép. Van, ami szerintem jó, de van, ami inkább szemfényvesztés, sőt, van egy-két pont, amit kifejezetten problémásnak tartok.

Terniak 2010.06.08. 14:12:44

"A beruházások során ma 51 engedélyt kell kérni, ennek harmadát a kormány eltörli."

Na ez az, amit viszont nem értek. Milyen beruházásokra gondolt, milyen hatósági ügyekre? Így túl általános, de ha jön az új mammuthivatal, gondolom erre is tekintettel lesznek.

Ordnassac 2010.06.08. 14:13:03

Csak én kezdem unni ezt az állandó "legutóbbinyolcévezést"?

Ordnassac 2010.06.08. 14:14:20

"Nincsenek titkaink egymás előtt" <--- hehehehe...

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 14:14:54

Beszerzési stop is lesz?
Az érdekes lesz...

Girhes Joe 2010.06.08. 14:15:57

@Wlassich:
Erről a Kósa beszélt még a választás 2. fordulója előtt, hogy bármilyen építkezésnél, feljelsztésnél van egy halom szakhatósági eljárás, amik rengeteg idővel, pénzzel és aktakupacokkal járnak, de egy részük tök fölösleges, és meg fogják szüntetni.

Terniak 2010.06.08. 14:16:40

amit hiányoltam, és egy-két intézkedésnél talán még fontosabb és nagyobb költségmegtakarítást lehetne elérni: a közbeszerzési rendszer átalakítása és egyszerűsítése. Azt hittem erre is kitér, különösen, hogy nagy bajok vannak, és óriási számú közbeszerzés van (napi 23).

Girhes Joe 2010.06.08. 14:17:25

@Zoltchy:
Miért? Szétesnek a 3 éves autók a tisztviselők alatt? :D

ubul2000 2010.06.08. 14:17:35

Egyelőre nem látom a vállalkozói adóterhek mérséklését és így a gazdaság felpörgetését. Persze nem ismerem a 10 eltörlendő adónemet, valamint azt sem hogy ezeket végleg eltörlik, vagy átnevezik, átviszik egy közös adónembe.

Terniak 2010.06.08. 14:18:09

@Gergő77: köszi. tehát építésügyi eljárások. Gondolom akkor a kiemelt ügyekre is vonatkozik-e. Itt azért járjanak el majd körültekintően, hogy mit vesznek ki a rendszerből, nem véletlenül vannak ott azok a szakhatóságok.

Terniak 2010.06.08. 14:20:14

@Gergő77: ennek még utána kell néznem, nem tudjátok, hogy a helyettes államtitkároknak is jár autó? Egyeseknek teljesen felesleges, ráadásul ezen a szinten, most hogy már köztisztviselőként kezelik őket, alacsonyabb kategóriájú kocsi is elég lenne...

Ordnassac 2010.06.08. 14:21:12

@stargate: azt azért halkan megjegyzem, annak örülök, hogy a legutóbbi nyolc évnek vége, de az MSZP már 2002-ben is állandóan ezzel a mechanizmussal élt, az is untató volt egy idő után.

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.06.08. 14:22:34

@Ordnassac: Tegnap este erről beszélt az LMP-es Vágó Gábor, mindkét oldalról megkapta, hogy maradjon csöndben.

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 14:23:24

@Gergő77:

Nem, hanem az államigazgatásban rengeteg olyan informatikai tevékenység van, amit külsős cégek végeznek.
Ugyanis, aki köztisztviselői bérért elmegy ilyen tevékenységet végezni, az ... hogy is mondjam ... nem feltétlenül a szakma csúcsa.
Tehát, ha ezekre elrendelik a beszerzési stopot, akkor igen izgalmasan alakulhat az államigazgatási informatika jövője, amennyiben azt köztisztviselőkkel akarják megoldani.

stargate 2010.06.08. 14:23:57

Lázás János felszolalásának vége:

"Az MSZP okozta a szégyent" - mondta. "Önök nem kezelői voltak a válsághelyzetnek, hanem előidézői" - üzente az MSZP-nek.

Ordnassac 2010.06.08. 14:25:19

@Tomeczek: nem először fordul elő vele.

Girhes Joe 2010.06.08. 14:25:48

@Zoltchy:
Ha jól értettem Viktort, nem ilyesmikre gondolt, tételesen sorolta hogy mire lesz stop (autók, telefonok, bútorok, meg talán még valami).

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2010.06.08. 14:27:23

@ne most: Azért május 20-ig, mert addig lehetett visszanézni azon a grafikonon. Csak annyit akartam mondani, hogy még viszonylag rövid távon is tud 1-2%-ot változni az USD/CHF árfolyam. És csak annyit merészeltem mondani, hogy 1-2%-os eltérések politikai baklövések nélkül is bekövetkeznek.

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 14:29:54

@Gergő77:

Én nem értettem, mert közben telefonon zaklattak.
Ha ilyen luxuscuccokra vezetik be, azzal 1& tudok érteni, bár nekem az a véleményem, hogy egy hülye intézkedéssel 1000000000 új Mercedes árát tudják kidobni az ablakon egy pillanat alatt, tehát inkább arra kéne koncentrálni, hogy megfelelő legyen a munkaerő, de hát nyitott ajtókat döngetek, természetesen megfelelő munkaerőt fognak alkalmazni, minden vonalon.

Terniak 2010.06.08. 14:30:03

"A kormány javasolja, hogy a karitatív szervezetek és egyházak kérésre tegyük áfamentessé az adományozást."

Ez is egy nonszensz (volt). Kiszervezések dettó. A HM ne őriztesse a katonai objektumokat magáncégekkel.

Azt én se látom még teljesen, hogy a gazdaságnak úgy általában sokkal jobb lesz-e, de spórolni ezekkel lehet anélkül, hogy nagyobb társadalmi csoportokat bántanának. sőt.

Ordnassac 2010.06.08. 14:32:06

@Wlassich: "A kormány javasolja, hogy a karitatív szervezetek és egyházak kérésre tegyük áfamentessé az adományozást."

Egyik ismerősöm összekapcsolta ezt a pártok állami támogatásának 15%-os csökkenésével.

Érdekes kapcsolás.

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 14:35:27

<OFF>

A blogger még látogat minket?

</OFF>

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.06.08. 14:35:52

@Ordnassac: Kétségtelen, hogy borzasztó rossz "szónok", meg engem személy szerint a Döbrögi-típusú költői képei is idegesítenek. De azért amikor az MSZP is inkább beszél az "elmúlt 8 évről", mint a konkrét, ÁSZ-szal kapcsolatos határozati javaslatról, az furcsa.

Ordnassac 2010.06.08. 14:36:20

Kíváncsi vagyok, hogy az egykulcsos SZJA-ba hogyan tudják majd beépíteni a családi adózást.

Amennyiben ez beválik, nagy segítség lehet.

Ordnassac 2010.06.08. 14:37:16

@Zoltchy: vizsgaidőszak van, lehet, hogy vizsgáztat. Kedden amúgy sem ért nagyon rá, akkor egész nap órái voltak.

Legalábbis remélem.

Zoltchy (törölt) 2010.06.08. 14:38:28

@Ordnassac:

Jó, de legközelebb azért kéredzkedjen el!

Girhes Joe 2010.06.08. 14:40:59

"Kósa Lajos bűne csupán annyi, hogy a döglött pumát mutogatta a világgazdaságnak"
:DDD
(ezt Vona mondta, miközben lecseszte az MSZP-t a Viktor-beszéd alatti bekiabálásokért)

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.06.08. 14:44:48

Szerintem Mesterházy nem is vette észre, de éppen párhuzamot vont Jézus Krisztus és Orbán Viktor között. :D

pringles 2010.06.08. 14:46:42

www.nytimes.com/2010/06/05/world/europe/05hungrary.html

The New York Times:
Hungary Warns of Greek-Style Crisis

Erdemes elolvasni!

török gábor 2010.06.08. 14:47:04

@Zoltchy: figyelek :) és most írok is...

Ordnassac 2010.06.08. 14:47:05

@Gergő77: Vona szeret humorizálni. Ami nem is baj, csak szerintem eltúlozza.

Ordnassac 2010.06.08. 14:49:11

Érdemes volt nézni a Mesterházy előtt ülő Ángyán Józsefet MA beszéde közben. Ezt a grimaszolást. :-D

Girhes Joe 2010.06.08. 14:49:40

@Ordnassac:
Nekem tetszenek a beszólásai, ebben jó, konkrétumokban sajnos már kevésbé.
(Az akciótervről egyébként azt mondta, hogy olyan, mintha romlott tejet próbálnánk pasztörözni, magyarán nem tartja elég radikálisnak.)

zoli87 2010.06.08. 14:52:51

@Ordnassac: Mesterházy beszéde alatt Ángyán volt nálam a hangulatfelelős :DD

Ordnassac 2010.06.08. 14:59:32

Orbán elszúrta a PSZÁF nevét: "Pénzügyi Felügyeletek Állami Szervezete" :-D

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.06.08. 15:00:59

@Ordnassac: Igen. :) És következetesen Elnör urazza Schiffert.

Idet 2010.06.08. 15:04:11

@Gergő77: Már 282 egész valamennyi/€ a forint. Csak úgy mondom.

ubul2000 2010.06.08. 15:05:42

@Idet: Már csak 8-10 ft-t kell erősödnie a Kósa előtti szinthez

Girhes Joe 2010.06.08. 15:05:56

@Ordnassac:
Jobb azért mintha PFSZ-t mondott volna véletlenül :D

Egyébként nekem úgy tűnik, mintha a Fidesz levetette volna végre a 2006-ban fölszedett szocialisztikus álcát (vö. 14. havi nyugdíj), és elindult egyfajta amcsi-republikánus, gazdaságilag a szabadságot, társadalompolitikailag a konzervativizmust képviselő úton.

Komolyan örülök ennek a fordulatnak!

(És most már az amcsik fegyverviselése és a németek sebességhatár nélküli autópályahasználata mellett nekünk is lesz egy saját különbejáratú szabadságjogunk, a pálinkafőzés. Hehe. :D )

ubul2000 2010.06.08. 15:08:10

@Gergő77: Holnap veszek is egy berendezést, hamarosan itt a gyümölcsszezon :)))

Ordnassac 2010.06.08. 15:12:18

@Gergő77: hááát, nem hiszem, hogy Fideszre szavazók ilyen politika mellé tették volna le a voksukat, de meglátjuk, hogy mi lesz a végkifejlet.

bariga 2010.06.08. 15:12:29

Valaki magyarázza el most nekem legyen szíves, hogy ezek közül melyik intézkedés indítja be a gazdasági növekedést?

lüke 2010.06.08. 15:15:44

@Ordnassac:
azért.... Angie megszorító csomagjára se szavasztak:)
vagy Guido:) tudta

lüke 2010.06.08. 15:16:27

@bariga:
az úgy kezdődött
"apád valamit befektetett"

lüke 2010.06.08. 15:17:00

@Ordnassac:
szavaztak, bocs
szevasztok:)

lüke 2010.06.08. 15:19:17

@mindenki :
jól közvetítetek:)
pala' men'

stargate 2010.06.08. 15:19:42

@bariga:
Tessék: (bár ha te is azt vallod, hogy jaj még mindig nem indúlt be semmi pedig már 2 hét eltellett a kormányalakítás óta, akkor mindegy, hogy koptattam a billentyűzetemet...)
-A beruházások során 51 engedélyt kell kérni, ezek egyharmadát a kormány eltörli
-Megszüntetik az egyszerűsített foglalkoztatási forma jelenlegi rendszerét, és helyette újat hoznak létre.
-Kibővítik a Széchenyi-kártya programot, az összeghatár 50 millió lesz
-Az európai uniós forrásokat radikálisan átrendezik a kis- és középvállalkozások irányába.
-A cégek nyereség után fizetendő társasági adóját 10 százalékra csökkentik a jelenlegi 19-ről, évi 500 milliós éves nyereség alatt.
-Eltörölnek tíz, kisvállalkozókat érintő kisebb adót.
-Bevezetik az adórendszeren kívüli kereset fogalmát, így ha adózott jövedelemből valaki másnak munkát ad, akkor abból nem kell adóznia a munkavállalónak.

Girhes Joe 2010.06.08. 15:23:05

@Ordnassac:
Gondolom az 53%-ot alkotó emberek sokféle megfontolásból szavaztak a Fideszre, én pl. épp azért, mert náluk láttam a legnagyobb esélyét ennek a republikánus típusú vonalnak, de féltem, hogy végül a szocialisztikus vonal kerekedik felül. Egyelőre a jelek biztatók, de persze ez csak az első lépés. És önmagában ez a 29 pont tényleg kevés a gazdaság rendes meglendítéséhez, remélem lesz azért még más intézkedés is.

Ordnassac 2010.06.08. 15:26:16

@lüke: az FDP nem is áll jól... (a CDU se kifejezetten)

flort 2010.06.08. 15:28:40

@stargate: figyu, az általánosságokon túl voltak részletek is (pl. melyik harmadot, melyik tíz adó, milyen újat hoznak étre, ilyesmik)?

Girhes Joe 2010.06.08. 15:33:14

@flort:
Gondolod, paragrafusokra lebontva kellett volna felsorolnia Orbánnak az összes szükséges törvénymódosítást?
A részletes jogalkotás és annak részletes vitája még csak most jön.

Ordnassac 2010.06.08. 15:37:52

@Gergő77: annyiban igaza van flortnak, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy pontosa mire gondolnak, hiszen egyes részletnek tűnő dolgoknak akár nagyobb (negatív) következménye is lehet... Nem véletlenül mondják, hogy az ördög a részletekben rejlik.

Azért azt hozzá kell tennem, hogy a részletes ismertetés tényleg nem e felszólás részét kellene képeznie. Azonban legalább az időről jó lett volna kicsit többet hallani, azaz, hogy mikor. Ugyanis ez nem volt mindenhol tiszta.

flort 2010.06.08. 15:37:55

@Gergő77: nem, de ezt, így zanzásítva hallva/olvasva:

"és helyette újat hoznak létre"
"radikálisan átrendezik a kis- és középvállalkozások irányába"

valami olyasmi jutott eszembe, hogy aszondja:

a Római Birodalmat elfoglaljuk egy hét alatt ... elég lesz három nap is ... akkor a cél a világuralom egy hét alatt ...

stargate 2010.06.08. 16:22:57

@flort:
"Figyu" Végül is mi a francnak a parlament,minek a törvényjavaslat, minek kidolgozni, minek beszélni róla...Miért is mondott akármit Orbán, nem is mondott semmit,meg úgyis hiába beszél, nincs semmi benne, semmi értelme semminek...(ez picit idézetes is)
Szóval ezek a : "konkrétumot még mindig nem hallottunk" szövegek azért lassan unalmasabbak, mint azt hallgatni, hogy milyen rossz volt a 8 év kormányzás.

bariga 2010.06.08. 17:15:30

@lüke: ez aranyos volt, szerintem jó befektetés volt!!

lüke 2010.06.08. 18:39:54

@Gergő77:
nem köll ezt ragozni: szocialisztikus
ezt úgy híjják
szoc. piacgazdaság
Erhard, Adenauer s még egy pár von:)
de.wikipedia.org/wiki/Soziale_Marktwirtschaft
az angolt nem ismerem, ime:
en.wikipedia.org/wiki/Social_market_economy

BonFire 2010.06.08. 20:51:15

@nagytalpu48: "Kötelességünk segíteni azoknak, akiknek elviselhetetlen nehézséget jelent kifizetni a hatalmas és irreálisan növekvő rezsiköltségeket, illetve azoknak, akik nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket

ezt hogy is? valaki dekódolná nekem?"

Ez azt jelenti magyarul, hogy a cigány továbbra is védett fogyasztónak számít, és akkor sem kapcsolják ki nála a gázt, a vizet, a villanyt, ha nem fizeti a számláit. Majd kifizeted helyette te, meg én, meg aki ki tudja fizetni a számláit fogcsikorgatva.