Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2010
jún 13
12:00

Ezen a blogon tudatosan nem írok olyan politikai eseményekről, amelyek ugyan érdekelnek, és szívesen is olvasok róluk, de nem tartoznak az oldal profilját jelentő magyar politika témakörébe. Ezért nem foglalkoztam az egyébként rettentően izgalmas brit választással, és nem elemeztem a szintén nagyon tanulságos amerikai belpolitikai csatározásokat sem. Most kivételt teszek, amikor a szombati szlovák voksolásról írok, de csak látszólag: a végeredmény ugyanis ezúttal is elsősorban a magyar politika felől nézve érdekel.

(Forrás: aktuality.sk)

Az eredmények ismertek: hiába kapta a legtöbb szavazatot Robert Fico pártja, feltehetően az eddigi ellenzék alakíthat kormányt. A Magyar Koalíció Pártja és Meciar eddig kormánypárti alakulata kiesett a parlamentből, ugyanakkor meglepően jól szerepelt két új formáció, a szlovák politikusokat is parlamentbe juttató magyar Híd és a liberális Szabadság és Szolidaritás. Az elmúlt hetek feszült magyar-szlovák viszonyára tekintettel most minden korábbinál aktuálisabb a kérdés: jó ez nekünk?

Kezdjük a pozitívumokkal: Fico búcsúja a kormányfői székből – ha valóban nem sikerül megnyernie egy új partnert magának - mindenképpen segítheti a kapcsolatok normalizálódását, ráadásul az új négypárti kormányban ismét lehetnek magyar politikusok is. A 150 fős törvényhozásban 79 mandátummal rendelkező potenciális kormánytöbbség azonban erősen széttartó lehet, szakítószilárdsága ma még nem ismert, egyelőre az sem teljesen biztos, hogy valóban megalakulhat. Nem világos, a közös ellenség felett aratott győzelem öröme után miképp tudnak együttműködni a kereszténydemokraták a (programjukban is hangsúlyosan, időnként meglepően radikálisan) liberálisokkal, s ma még az sem egyértelmű, hogy mi lehet ebben a formációban az utóbbiakhoz közelebb állónak látszó Híd helyzete. Az új kormány ráadásul minden bizonnyal agresszív ellenzékre készülhet, Fico és Slota részéről méltányosságra és türelemre biztosan nem, magyarellenességre és populizmusra azonban biztosan számíthat a kabinet (Slota első nyilatkozata:  "Hazánkat a buzik és a magyarok fogják irányítani..."). Az állampolgársági vita már megmutatta, hogy egy ilyen helyzetben nemzeti kérdések esetén a másik oldal sem lehet sokkal megengedőbb, mert azonnal hazaárulónak kiáltják ki – a magyar kormány tehát legfeljebb a színfalak mögött kaphat lényegesen kellemesebb partnereket.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a kampányban a Fidesz – és az új magyar diplomácia – egyértelműen a parlamentből kiesett MKP mellett tette le a voksát, számos fájó sebet okozva ezzel a Híd vezetőiben. Erősen kérdéses, hogy képesek lesznek-e kölcsönösen felülemelkedni ezeken a sérelmeken, csak remélni lehet, hogy a Híd az első számú partner és nem a (következő megméretésen) legyőzendő, gyengítendő ellenfél szerepét tölti majd be a hivatalos budapesti politikában.

Amikor az állampolgársági törvény vitája zajlott a magyar parlamentben, azt írtam, hogy az időzítés „a nemzeti érdekeink szempontjából inkább negatív hatással lehet a júniusi választás eredményére”. A hozzászólások között azonban sok olyan színvonalas, alátámasztott érv elhangzott ezzel kapcsolatban és ezzel szemben, amelyeket egyértelműen elgondolkoztatónak tartottam. A politikában sajnos (vagy inkább szerencsére?) nincs lehetőség a kísérletezésre, azaz soha nem derül ki, hogy mi történt volna, ha nem válhat a „kettős állampolgárság” a szlovák kampány vezető témájává. Kétely nélkül tehát nem lehet megmondani, hogy vajon kinek volt igaza az időzítésről szóló vitában, ráadásul a tegnapi eredmény Magyarországról nézve felemásnak látszik, erre és arra is ad érveket. Összességében a helyzet – ha valóban minden úgy alakul a következő napokban, ahogy ma elképzeljük - inkább látszik számunkra kedvezőnek, miközben a magyar érdekképviselet szempontjából nagy érvágásnak tűnik, hogy a bejutásra korábban egyértelműen esélyesnek látszó és lényegesen szebb napokat megélt MKP nélkül alakul meg az új parlament.

Egy dolog azonban vitathatatlan: a szlovák pártrendszer – a magyarhoz hasonlóan, de a magyartól eltérően nem először – idén jelentősen átalakult, régiek tűntek el és (tavaly alakult!) újak jelentek meg, s ehhez a változáshoz a magyar politikának is érdemes lenne gyorsan alkalmazkodnia.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr172078036

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szurkolj Szlovákiának! 2010.06.17. 15:23:01

Itt a lehetőség javítani kapcsolatainkat.A blogírót jellemzi a tömegsport és egyéb, a törzsi ösztönök kiélésére hivatott tőkés fogyasztási cikkek iránti igénye szempontjából: tegnap tudtam meg, hogy Szlovákia a focivébé dél-afrikai résztvevüje.Eközben ...

Trackback: Gettópolitika 2010.06.14. 08:58:55

A határon túli magyarok nem elszigeteltségben élnek. Hogy ki magyar, szlovák vagy román, már egyáltalán nem olyan kérdés, mint évtizedekkel ezelőtt. (Tomáš Halász/TASR) Kiesett a parlamentből a szlovák választáson a Magyar Koalíció Pártja, bejutott...

Trackback: Jó ez nekünk? 2010.06.14. 07:30:02

Az új kormány ráadásul minden bizonnyal agresszív ellenzékre készülhet, Fico és Slota részéről méltányosságra és türelemre biztosan nem, magyarellenességre és populizmusra azonban biztosan számíthat a kabinet.

Trackback: Ha nyer a SMER 2010.06.14. 04:44:39

Na, végre valamit egészen jól csináltak a fiúk! A honosítási törvénnyel jól bepöccintették Ficót, aki dühében megkajálta Meciar és Slota szavazóinak nagy részét. Kicsit még lehetett volna dolgozni az ügyön, mert 0,11%-kal ...

Trackback: Felvidéki tanulságok 2010.06.13. 15:56:08

Miközben vannak, akik szlovák bölcsességről, Fico elképesztő bukásáról írnak, az előzetes szlovák eredmények alapján két dolgot lehet csak biztosan kijelenteni. Egyrészt, a Fico által fémjelzett demagóg politizálás továbbra is nagyon sikeres maradt ész...

Trackback: A Felvidék a nyugalomra voksolt 2010.06.13. 15:24:50

Miközben a világ a futball VB lázában ég, és idegeire megy a vuvuzela folytonosan zümmögő hangja, Szlovákiában parlamenti választások voltak. Mi az, amit biztosan tudhatunk? Az MKP - amit az egyszerűség

Trackback: Szlovákia választott - Slota lenullázva 2010.06.13. 13:05:14

  Miközben a fociőrületben tomboló világ Dél-Afrikára figyel, Európa közepén fontos események zajlanak: Szlovákia választ. Szombaton végre eldőlt, hogy északi szomszédaink nem kíváncsiak a fröcsögő, kirekesztő, magyarellenes politikára: több esze ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jester 2010.06.13. 12:11:58

Az együttműködés győzött a radikalizmus felett. Reméljük a kormányukban is győz.

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.06.13. 12:12:18

Igazi felemás helyzet ez: az egyik magyar párt kiesett, ami mindenképpen rossz hír a magyarok képviselete szempontjából. Ugyanakkor remélhetőleg Fico megy, ami mindenképpen jó hír. A hosszabb távú hatásokat meg majd úgyis meglátjuk…

clownfish 2010.06.13. 12:15:46

hehe, a szlovákok megint bölcsebbnek bizonyultak nálunk, ez tanulságos. :D két hét kormányzás, orbán 2. látványos buktája. szép arány.

jt69 2010.06.13. 12:19:07

Azért én időnként szívesen olvasnék külföldi elemzéseket is...

Sir Galahad 2010.06.13. 12:27:36

Szerintem a szlovákok semmivel sem okosabbak nálunk. Nálunk az inga jobbra lendült, mert bal oldalon volt, ott meg fordítva. Lesz ez még másképp is.

Khayness 2010.06.13. 12:28:54

Mindenképp jó hír és tanulságos is. Széthúzás sok jóhoz még nem vezetett.

Calwer 2010.06.13. 12:29:01

Ez még egy olyan hozzászólás (és remélem, hogy sok ilyen lesz ;]), ami arra bátorítja a szerzőt, hogy nyugodtan bővítse ki azt a profilt külföldi eseményekkel kapcsolatos elemzésekkel is. Lehetne abból tanulni. Érdemes kitekinteni. Amúgy is ráférne a magyar közéleti gondolkodásra egy kis nyitás, egy kicsit kevesebb befelé fordulás, egy kicsit szélesebb látókör.

kerbaim 2010.06.13. 12:29:09

@jt69: "Ezen a blogon tudatosan nem írok olyan politikai eseményekről, amelyek ugyan érdekelnek, és szívesen is olvasok róluk, de nem tartoznak az oldal profilját jelentő magyar politika témakörébe."

Másik blogot is kell indítani ;) :D

hodara 2010.06.13. 12:37:55

Mindenképpen jó nem nekünk hanem a határon túli Magyaroknak és szerintem a Szlovákoknak is.A határon túli Magyaroknak főleg azért mert Slota (SNS) nincs a kormánypártban.Amit művelt Fico a feleségével művelt a feleségével az vicc.Ha Szlovák lennék biztos soha többé nem szavaznék rá olyan mint a "mi" Ferink!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.06.13. 12:37:58

"a Fidesz (...) számos fájó sebet okoz(ott...) a Híd vezetőiben. (...)
képesek lesznek-e kölcsönösen (sic!) felülemelkedni ezeken a sérelmeken"

De ez mért is (viszont) sérelem a sértő részére? - (amire a "kölcsönös" utal)
Hacsak nem a HÍD "léte" maga lenne a sértő Orbánékra nézve? - ja...

shannon 2010.06.13. 12:38:35

Összességében pozitív Fico pofára esése, de azért sajnálom az MKP-t. A legrosszabbat azonban elkerültük, az is megeshetett volna, hogy a magyarok megosztottsága révén egyik formáció sem jut parlamenti képviselethez. Tanulság a jövőre nézve, hogy együtt kell tudni működni, hisz most is 12,5%-kal lehetne bent egy egységes magyar párt.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.06.13. 12:43:09

@jt69: csatlakozom, ha már izgalmas, mirét ne ismerhessük meg?

lüke 2010.06.13. 12:43:12

@Calwer:
egy kis nyelvismeret elöször
azután lehet látókör, enélkül?

hodara 2010.06.13. 12:45:10

Miért megosztottság??Ez Magyarországon divat így nevezni ha valaki a Fideszre vagy az MSZP-re szavaz az megosztott.Ez a világ rendje bár nem értem,hogy miért szavaznak az MSZP-re.A lényeg úgy gondolták a Híd jobban tudja képviselni az érdekeiket ez nem megosztottság.

m4rc11 (törölt) · http://vilagrol.blog.hu 2010.06.13. 12:46:46

Szerintem TG azért nem elemzi a külföldet, mert neki is meg kell élnie valamiből ;)

ssi 2010.06.13. 12:47:04

1.
mások véleményére hagyatkoznék egyelőre abban, hogy szerencsés-e a Fidesznek látványosan valaki mellé állnia (Romániában is hasonló történt? - nem vagyok otthon a témában)
2.
érdekes tanulság: 6-8 párt esetén milyen helyzetek állhatnak elő
3.
MKP vezérkara rögtön le is mondott. Erről az MSZP jut eszembe, s náluk a felszínen 2 nagy hiba (a mögöttes okokat nem próbálom keresni):
- nem tanultak a népszavazásból, s a vesztes PV-ra nem volt pesszimista forgatókönyvük: azonnali lemondás és megújulás
- kommunikációjuk: nem egységes, egyéni villongások, gúnyos kifejezések

sárkányfő 2010.06.13. 12:50:19

"Amikor az állampolgársági törvény vitája zajlott a magyar parlamentben, azt írtam, hogy az időzítés „a nemzeti érdekeink szempontjából inkább negatív hatással lehet a júniusi választás eredményére”. A hozzászólások között azonban sok olyan színvonalas, alátámasztott érv elhangzott ezzel kapcsolatban és ezzel szemben, amelyeket egyértelműen elgondolkoztatónak tartottam."

Nos, most már tudjuk az eredményt: az idióta magyarfóbiás Slota bejutott. Méghozzá éppen csak. Pont ennyi segítség kellett neki, hogy bejusson. Szóval Slota szépen megköszönheti Orbánnak a támogatást. Mi meg Orbánnak, hogy segített Slotának.

Más, nagyon nem kéne figyelmen kívül hagyni:
"Híd ráadásul tisztán szlovákiai járásokban is kapott 1-1,5 százalékot, amire az MKP soha nem volt képes."

Ez nagyon szép és előremutató, biztató dolog.

Vajon ha nem szítjuk fel a magyarellenes érzelmeket a kettős állampolgársági törvénnyel, mennyivel több szlovák szavazott volna a magyar-szlovák Hídra?

shannon 2010.06.13. 12:53:42

@hodara:
Megosztás, megosztottság, ha korábban együtt politizáló erők külön-külön versengnek ugyanazon tábor voksaiért. Ez szerintem egy ilyen rétegpártnál életveszélyes.
Az, hogy valaki egyik vagy másik nagy pártra szavaz valóban nem megosztottság, hanem természetes. A kettőt szerintem nem lehet összekeverni.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.06.13. 12:54:10

@manyike: "MKP vezérkara rögtön le is mondott. Erről az MSZP jut eszembe"

Ha Csáky nem mondott volna le, arról meg 0.Viktor juthatott volna az eszedbe... ("Én itt leszek mindig...")

Alvarez 2010.06.13. 12:57:46

A romániai választás után ez a második pofon a Fidesznek. Értenek ezek a külpolitikához egyáltalán? Bugár nagyon éles szavakkal illette a kettős állampolgársági törvényt, vele nem fog jópofizni Ovi.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.06.13. 13:00:57

@hodara: @shannon:
Vegyük már észre, hogy az oszt meg (és uralkodik!), aki küszöböt állít:
- te bejöhetsz, te meg nem...
Az álszent indokuk:
"elaprózódna" a képviselet, ha 1%-os pártocskák juthatnának be (megjegyzem: ők azért jellemzően ellenzéknek!)
Csak akkor meg azt nem értem, hogy a 176 (leendő 98 v. mennyi, tehát kb. 1%-nyi szavazattal bejutó!) "EGYÉNI" képviselő az miért nem "elaprózottság"?!
Ja, hogy azok a pártfegyelem(!) alapján egységesen szavaznak?!

Alvarez 2010.06.13. 13:01:58

Kifejezetten örülök, hogy a Híd bekerült és az MKP nem. Úgy látszik a felvidéki magyarok megértették az EU üzenetét: akkor vagy sikeres, ha együtt tudsz működni.

ssi 2010.06.13. 13:02:58

@1.szolo - 2014;):
"Ha Csáky nem mondott volna le, arról meg 0.Viktor juthatott volna az eszedbe... "
Tutira nem
türelmetlen vagyok
várom a megújulást a baloldalon
legalább az apró jeleket

("Én itt leszek mindig...")
oké
jó tudni
köszi
üdv

hodara 2010.06.13. 13:05:25

ó jaj SNS a kettős állampolgársági vita elött is bejutásra állt a közvélemény kutatók szerint.De azért köszönd a Fidesznek mert okos vagy.Csak az MKP nem érte el a várt eredményeket.Továbbra sem megosztottság!!Veszélyes az igaz de hosszútávon kialakulhat egy erős Magyar érdekképviselet.Sok olyan párt van ami ugyan azért a szavazóbázisért küzd.

Bundili 2010.06.13. 13:05:44

@clownfish: Végre valami, amit megint az Orbánra lehet kenni.....remek!!! Már nemcsak a tőzsdék zuhanásáért felelős, hanem a szlovák választásokért is! Ez nagy teljesítmény!!!!

lüke 2010.06.13. 13:06:09

@1.szolo - 2014;):
hát nem a kisdedeket hivja?

lüke 2010.06.13. 13:08:09

@Bundili:
mindenért ö a felelös
és terjed:)
határon, óceánon túl..............
nemsokára még a holdon is

hodara 2010.06.13. 13:10:49

Ember te egy vicc vagy!!!Mi jut eszedbe az MSZP-ről???Lemondtak??Fletó,Lendvai,Mester......KI mondott le???Továbbra is ők irányítják az MSZP-t!!!Ferinek mennyi időbe tellett amíg eltakarodott a kormány éléről.Még mindig ő irányítja az MSzP-t.

lüke 2010.06.13. 13:12:03

@Bundili:
határon,óceánon, holdon
és az operáncián is túl

modom rég: az ellefelei naggyá teszik................
(neki nem is kell semmit csinálni)

sárkányfő 2010.06.13. 13:12:31

@hodara: az eredmények azt mutatják, a szlovák közvélemény-kutatók tévedtek. épp úgy, ahogy a magyarok sem tudják teljes pontossággal eltalálni a végeredményt.
Mivel te okos vagy, nyilán azt gondolod, a magyargyűlölőknek kifejezetten rosszul jött, hogy egyik fóbiájuk megvalósult, és így hihetőbben hirdethették hülyeségeiket. Milyen logikus...

lüke 2010.06.13. 13:14:38

@ó jaj:
hirdetik, voila
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezére úgy látja, hogy a június 12-i parlamenti választások rosszul végződtek Szlovákia számára. A Híddal való koalíciót a pokolba vezető útnak nevezte és a szlovák államiság végét jelenti - fogalmazott a szélsőségesen magyargyűlölő Slota.
A Szlovák Nemzeti Párt támogatói úgy tűnik bedőltek a média hazugságainak és ezért is kaphattak kevesebb szavazatot, mint négy éve, jelentette ki a nemzetiek vezére. Slota nem érti azt sem, hogy szavazhattak a szlovák egy általa magyar pártnak nevezett tömörülésre. A szlovák társadalom rossz irányba vette az útját, hiszen sokan a SaS-ra szavaztak, akik megengednék az azonos neműek házasságát és legalizálnák a kábítószerek használatát

in
www. felvidek.ma

ssi 2010.06.13. 13:16:39

@hodara: picit feljebb, olvasd el, nem hosszú, köszi: 12:47:04 @manyike:

"Ember te egy vicc vagy!!!Mi jut eszedbe az MSZP-ről???Lemondtak??Fletó,Lendvai,Mester......KI mondott le???Továbbra is ők irányítják az MSZP-t!!!Ferinek mennyi időbe tellett amíg eltakarodott a kormány éléről.Még mindig ő irányítja az MSzP-t."

hodara 2010.06.13. 13:17:49

Aki radikálisan utálja a Magyarokat az addig is az SNS-re szavazott.Egy radikális pártnak már eleve meg volt a biztos szavazóbázisa ez a vita maximum a Ficonak hozott.

innovation 2010.06.13. 13:17:53

Gábor, vagy új blogot kérünk külföldi elemzésekkel, vagy ezt lehet bővíteni. Igény van rá! :)

Nem hiszem, hogy a Fidesz rosszul jött ki ebből a választásból. Az igaz, hogy sajnos az MKP mellett tette le a voksát, de még így is kijöhet jól. Persze okosan kell csinálnia. Bugár Béla okos és remek politikus, s ha Orbán úréknak jó az ítélő és helyezkedőképessége, akkor velük is sikerül jó kapcsolatot kialakítani. Elzárkózni akár a Híd elől, akár a SaS elől, akár Radičová elöl. Ha ügyesen végiggondolják, új és tiszta lappal akár még a V4 élére is állhatnának... Szövetésges most Románia, Szerbia, Horvátország, Ausztria, Lengyelország. Ha Csehországban is feláll az új kormány, ott is lehet puhatolózni. Az EU-n belül akár még erős is lehet a - kibővített V4 -, a határon túli magyaroknak - és nekünk is - pedig az a jó, ha nem gerjesztődik semmilyen feszültség.

bigapples 2010.06.13. 13:20:08

Jó ez nekünk? Jó

A felvidéki magyar erők megosztottsága volt a fő oka, hogy végül 4,3% magyar szavazat elveszett. Ez jelentős veszteség, ráadásul a Híd formációról Szlovákiában is azt tartják sokan, hogy most derül ki, kik pénzelték és mit kérnek ezért viszonzásul. Tehát a magyar képviselet gyengült a törvényhozásban.

Nehéz megítélni, hogy a KÁ-ról szóló mennyire befolyásolta az MKP szereplését ill. a két magyar párt egymáshoz viszonyított támogatottságát. Valamennyire biztosan a Híd álláspontja lehetett szimpatikusabb a kinti szavazóknak. Kívülről nem látjuk át a szlovákiai viszonyokat, mindenesetre sok helyen volt olvasható, hogy politikai reklámra a Híd sokkal többet tudott költeni. A pártok TV-vitájából is kivonta magát az MKP, ami öngyilkos lépésnek tűnt. Kicsit belenéztem a felvételbe, milyen hangulatban folyt a vita. Bugár beszédstílusa, metakommunikációja egy hiteles, a médiával bánni tudó ember képét mutatta, szemben az ordítozó SNS alelnökasszonnyal. Valószínűleg Bugár hitelesebb politikusnak tűnt a kinti magyar választóknak, mint a nehézkesen fogalmazó és néha Török Zsolt-szintű színvonalon vádaskodó Csáky, aki a Ficoval való koalíciót is meglebegtette, kívülről nézve ez nagyon buta lépés volt.

A szlovák kormányváltás viszont nagyon jó hír, nehéz koalíció lesz, de ez legyen a kinti jobboldal gondja. Nekem elég kontraproduktívnak tűnt, hogy a szlovák szocik a magyarellenes hisztériára alapozták a kampányhajrát, ezzel csak a saját koalíciós partnereiktől tudtak szavazatot szerezni.
Sajnos nem jött be, hogy ez az elszívó hatás kibuktassa a Slota-féle szélsőjobboldali pártot. Nagyon kevésen múlott.

így utólag jó lépés volt még a most bukó szlovák rezsim alatt meghozni a KÁ törvényt. Az új szlovák kormánnyal kialakuló viszonyban már mint kész tény szerepel ez a törvény, ha csak most kerülne elfogadásra, az sokkal jobban terhelné a magyar és az új szlovák kormány közötti viszonyt. A szlovák ellentörvény valószínűleg nem lesz visszavonva, de ki lesz herélve, azaz semmilyen komoly retorzió nem fogja a magyarokat fenyegetni (lásd Ukrajna) Végre rendeződik a nyelvtörvény és Malina Hedvig ügye is.

Az új szlovák kormánynak erős, kíméletlen, populista és soviniszta ellenzéke lesz. Nem lennék meglepve, ha már meglenne, ki lesz a szlovák Papcsák-Keller államtitkár, aki a
most bukó kormány korrupciós ügyeit vizsgálja majd. Lesz mit, pl a magyargyűlölet elég jól hozott Slotának: index.hu/kulfold/2009/05/14/180_millios_mclarennel_jar_slota/

hodara 2010.06.13. 13:20:55

@manyike nem neked szólt amit írtam.Elolvastam de nem tudom mire akartál kilyukadni.

lüke 2010.06.13. 13:23:40

@hodara:
vagy e vett.
/múltkorjában,
Ap törvény volt egy- két szlov. magyar blogoló itt, olyan ellenségesek voltak hogy ihaj:)/
en bloc
www.linguee.de/uebersetzung/deutsch/en+bloc.html
utálni a magyarokat, koptokat ,zulukat... etc
magas kultúrára vall

Italo Balbo 2010.06.13. 13:24:29

Nem lehet, hogy az új parlament se fogja eltörölni a szlovák-állampolgárság elvesztős Fico törvényt? Mert ha így alakul, akkor nagyon súlyos hiba volt nem megvárni a szlovák választásokat

lüke 2010.06.13. 13:24:32

@bigapples:
biztos valamely segélyszervezettöl kapta
(mint a németeknél a Lamborghinit)

bariga 2010.06.13. 13:26:23

úgy néz ki, hogy lesz egy modern Szlovákia, mikor lesz modern, európai Magyarország? Mielőtt lehülyéztek gondoljátok át. Talán tényleg ez lenne a megoldás a nacionalizmus ellenében a haladásért.

ssi 2010.06.13. 13:26:25

@hodara:
nincs semmi gond, csak pontosítás

"Ember te egy vicc vagy!!!Mi jut eszedbe az MSZP-ről???Lemondtak??Fletó,Lendvai,Mester......KI mondott le???Továbbra is ők irányítják az MSZP-t!!!Ferinek mennyi időbe tellett amíg eltakarodott a kormány éléről.Még mindig ő irányítja az MSzP-t."

erre válaszoltam, mert 1.szolo - 2014;): is itt akadt fent/lent, s Te nem ismerhetted a mi csevegésünket

de ha teljesen félreértettem, bocsi

lüke 2010.06.13. 13:26:29

@bigapples:
na látjátok:)
s ahogy úriember biztosra nem fogad
úgy utólag nem okoskodik:)
megj.
Slotának meg Ficónak nem volt jó

lüke 2010.06.13. 13:28:04

@bariga:
ha a koalíciót alakítanak
akkor ...................

mialenyeg 2010.06.13. 13:28:10

Jó kis eredmény ez. Ezek szerint hiba volt csak az MKP-t támogatni, bár bezavart, hogy eddig erős volt. Ez is megérne egy elemzést, mitől cseréltek magyar pártot? A másik az, hogy nem kéne összemosni itthon a magyarkodást és a szocialista kártevők kitakarítását. A Fideszt nem a magyarkodásuk miatt választották meg, és ebben a helyzetben nem volt jobb megoldás - szerintem.

lüke 2010.06.13. 13:30:04

@manyike:
hagyjátok már szegény levitézlett Ferit
ellenzékben majd kormányprogramot csinál, ahogy kérte anno Orbántól!

ö pont ezt szeretné, hogy mindenki vele foglalkozzon:)

hodara 2010.06.13. 13:30:10

Nem gondolom,hogy velük kéne foglalkozni.Gondolom ők nem kérik a kettős állampolgárságot.DE!!!!Azt gondolom,hogy Szlovákiában,Erdélyben Vajdaságban akik Magyarul beszélne,Magyarnak vallják magukat és 90 éve!!!!Őrzik a Magyar kultúrát és történelmet ami már Magyarországon elveszett.Szerintem és lehet máshogy vélekedni,megérdemlik,hogy jelképesen elismerjük őket magyarnak.

lüke 2010.06.13. 13:30:54

@manyike:
hagyjátok már szegény levitézlett Ferit
ellenzékben majd kormányprogramot csinál, ahogy kérte anno Orbántól!

ö pont ezt szeretné, hogy mindenki vele foglalkozzon:)
nagyot füredik a Balcsiban ebben a höségben:)

jjulie 2010.06.13. 13:36:13

@jt69:

az egy másik szakma

lüke 2010.06.13. 13:37:56

@hodara:
szerencsére, most megszavaztuk............
arról nem is beszélve, hogy magyarul más hangnemben
- szép, szabatos ,nem bazmegezö- beszélnek

jjulie 2010.06.13. 13:40:37

@Tomeczek:

gyorsan felejtesz: egyik napról a másikra mégis úgy döntött, hogy betartja a hiányt, és a fél éve hajtogatott ezzel kapcsolatos idióta dumáját is abbahagyta azonnal

ezt a győzelmei, vagy a meghátrálásai közé könyvelted drága rövidtávú emleékezetű tom?

karikaV43 2010.06.13. 13:42:27

@Tomeczek: a költségvetés,eu és imf puhítás,kamu igéretek egynek mindenképp jó.

jjulie 2010.06.13. 13:43:14

@Calwer:

akkor ne TG olvass, hanem TGM et, végül is csak egy betű a difi

sárkányfő 2010.06.13. 13:43:15

Csáky Pál: "A Híd nem magyar párt.”

Semjén Zsolt: "A Híd sosem volt magyar párt."

www.mno.hu/portal/718274

No comment...

.Bulldeo 2010.06.13. 13:44:09

@Sir Galahad: magyarországon az inga nem mozog..

SiKom 2010.06.13. 13:44:29

@clownfish:
Nem tudom, milyen buktáról beszélsz, lehet túl sokat jártál a pékségben.

A 16% SZJA szerintem nem bukta. Vagy te szeretsz sokat adózni, úgy, hogy mások meg meglógnak az adófizetés elől?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.06.13. 13:45:32

@lüke:
nem, ők a "bökdmeg"-et használják helyette, ami tényleg sokkal elegánsabb;)

((legalábbis ezt mesélte Duray anyukája Mária néni Losoncon:))

karikaV43 2010.06.13. 13:49:23

@hodara: miért ne lehetne az mszp-re szavazni,sok embernek jó volt a 8évük,nyugdíjasok,ápolók és egyéb nem túl megbecsült köz és eü alkalmazottak,az ő bérük rendesen meg lett emelve persze ennek látjuk az árát,meg hát a hosszú kormányzás vele járója a korrupció is túl nőtt a párton.
Bár én nem voltam szavazni,de a többi párt sem jobb, a két újnak se íze se bűze a fidesz 2hét alatt eljutott öszödre és ezt előre lehetett tudni.

Bilbo 2010.06.13. 13:50:22

Szerintem könnyen lehet, hogy az állampolgérségi törvény körüli örület miatt sok, mérsékeltebb szlovák szavazó került elő és őmiattuk alakult most így a helyzet. Heteken át nézték a képtelen showt. A múltkor láttam gy olyan reakciót, hogy "Magyarország pofozógéppé tett minket".

Másrészt, Bugár Béla részéről sem szerencsés. hogy élő TV műsorban bírálta a FIDESZ-t, és ha jól tudom, azt mondta, az llampolgérségi törvényt a FIDESZ az MKP megsegítésére hozta. (Jól emlékszem?) Ez elég nagy demagógia, de biztos tetszett a szlovákoknak. Ezek után a kapcsolatok rendezése nem olyan egyszerű.

SiKom 2010.06.13. 13:50:42

"jó volt a 8évük,nyugdíjasok,ápolók és egyéb nem túl megbecsült köz és eü alkalmazottak"

Hiába emelték meg az ápolók bérét, most is szart keresnek, és úgy is dolgoznak.

abrakadabra40 2010.06.13. 13:51:47

1 és fél hónapja a Fideszre szavaztam.
A szimpátiám nem veszett el. Hűséges típus vagyok.
Viszont most egy csöppet haragszom.

Ugyanis az új Fidesz-Kdnp kormányzat várhatott volna a kettős állampolgárság bejelentésével és a Trianon emléknappal még úgy 2 és fél hetet.
Mibe került volna? Semmibe.
Viszont Slota kiesett volna és bejutott volna egy 5-6% körüli eredménnyel az MKP.

Ez egy komoly taktikai hiba volt.
Féltreértés ne essék én maximálisan támogatom a Trianon emléknapot és a kettős állampolgárságot, de várni kellett volna még 2 és fél hetet amíg véget nem értek a szlovák választások.

Sajnos a magyar diplomácia sosem a ravaszságáról volt híres.... :(

Viszont elgalább a Híd bejutott és nagy eséllye jobbközép kormánya lesz Szlovákiának.

innovation 2010.06.13. 13:51:57

@mialenyeg: Az MKP addig volt erős, amíg Bugár Béla volt az első embere. Amikor már nem ő volt a pártelnök, elindult a formáció a lejtőn. A felvidéki magyarok nem kedvelik Csákyt, jóval kevesebben támogatták emiatt a pártot.

A Híd nem magyar párt. => Annyival egészíteném ki: a Híd nem csak magyarokat felsorakoztató párt, hanem egy szlovákiai párt, amely a magyarok mellett szlovákokat is megszólított. Nincs ebben semmi kivetni való, sőt! Így talán még többet is el lehetne érni.

lüke 2010.06.13. 13:57:43

@karikaV43:
mér? ott nyaralnak?
nem az árvizi gyerekek mennek oda?
tudtommal levitte a vihar a tetöt

héjakútmácsonya 2010.06.13. 14:01:15

@ó jaj:

"Vajon ha nem szítjuk fel a magyarellenes érzelmeket a kettős állampolgársági törvénnyel, ..."

Ó jaj, hogy tudsz ilyen hülyeséget írni?! Ezt még te sem gondolhatod komolyan!
Az állampolgársági törvény csupán ürügy volt Ficóéknak. Ürügy. És még ezzel a nacionalista őrjöngéssel (vagy épp ezért?) sem volt képes Fico megtartani a hatalmát (bár ugye még ezt se kiabáljam el, ki tudhatja?!).
A Fico-Slota-Meciar kormány 2006 óta magyarellenes érzelmeket szít, és folyamatosan provokálja Magyarországot, s ezzel a magyar kormányok nem tudtak mit kezdeni, bénán, tehetetlenül szemlélték az egészet.
Most esély kínálkozik a kapcsolatok javítására.

Pedró27 2010.06.13. 14:02:23

@ó jaj: "Nos, most már tudjuk az eredményt: az idióta magyarfóbiás Slota bejutott. Méghozzá éppen csak. Pont ennyi segítség kellett neki, hogy bejusson."

Aki így érvel, azzal egyszerűen nincs értelme vitatkozni.

jjulie 2010.06.13. 14:02:43

@lüke:

és mi az az úriember?

az, amelyik lenézi a kereskedő mellett az iparost és a bankárt is, és keménykalapban szegényedik el?

héjakútmácsonya 2010.06.13. 14:05:44

@Alvarez:

"Bugár nagyon éles szavakkal illette a kettős állampolgársági törvényt, ..."

Nem, nem a törvényt, hanem az időzítését.

bulatokudzsava 2010.06.13. 14:10:17

Nincs ellenpróba, így soha nem ellenőrizhető, hogy mi lett volna a Magyar Koalíció Pártjának választási eredménye, ha az új magyar Országgyűlés nem a szlovákiai választási kampány hajrájára időzíti szimbolikus döntéseit. Azt sem tudni, hogy befolyásolta-e a szlovákiai magyar választók döntését Csáky Pál pártjának elköteleződése az anyaországi változások mellett illetve felelős magyar kormányzati szereplők egyértelmű kiállása az MKP mellett.

A tegnapi szlovákiai választásokon csak a szlovák-magyar együttműködést kereső Most-Híd szerzett parlamenti mandátumot, ezért a magyar szavazók egy része parlamenti képviselet nélkül maradt. Csáky Pál és az MKP elnöksége levonta a következtetést és ma lemondott. Vajon a kettős állampolgársági törvényt (a jelenlegi időzítés mellett is) csaknem egyhangúlag támogató magyarországi parlamenti pártok elgondolkodnak-e a saját felelősségükön?

török gábor 2010.06.13. 14:10:58

@m4rc11: kedves, hogy az nem merült fel, esetleg nem értek hozzá... pedig lehet, hogy közelebb lenne a valósághoz :)

Várúr 2010.06.13. 14:11:33

@clownfish:
Na, megint Orbán sara.... Már vártam a bejelentést: Csáky Pál valójában Orbán Viktor, álnéven. Mellesleg az mkp-bukta oka végtelenül egyszerű, kevés köze lehet a könnyített magyar állampolgársághoz. A Ficora, Slotára ráunó ellenzék bejelentette: Csákyékkal nem köt koalíciót, míg a sokak által megutált tót politikai kettőssel lehetséges együttműködést az mkp végig lebegtette. Ez számított, nem Vitya. Hivatásos Orbán-gyűlölőkkel vitázni semmi értelme. Egészségük érdekében remélem, választási frusztrációjukat mielőbb feldolgozzák.

bigapples 2010.06.13. 14:16:25

@abrakadabra40: nehéz a szlovák közvéleménykutatókra hivatkoznom, mert nagyon mellélőttek az exit poll-lal, de
1-1,5 hónapja jelentősen magasabban mérték az SNS-t.
Nekem úgy tűnik, hogy Fico a nagy magyarellenes "nemzetvédő" kampányával épp az ő lábuk alól húzta ki a talajt.

jjulie 2010.06.13. 14:18:24

@Várúr:

most hogy bebukta az orbántámogatta csáky az a gyurcsány sara, tisztán látszik

Várúr 2010.06.13. 14:18:56

@bulatokudzsava:
Koma.... a magyar parlamenti pártoknak elsősorban itthon van felelősségük, majd az egész Kárpát-medencei magyarság iránt, végül a félmillió felvidéki magyar iránt. Ezt jobb körökben sorrendnek nevezik. Ficoék így is buktak, többek közt a magyar kártya túl hangos asztalhoz csapkodása miatt. Csapkodnának (és fognak) akkor is, ha a könnyített állampolgárság csak a pirézeknek járna. Tessék talán megnézni az elmúlt pár évet, két bután, történelemhamisítóan harsogó párt ámokfutásait, egy magát baloldalinak nevező párt koalícióját egy félfasisztával, stb.

uvegpohar 2010.06.13. 14:22:09

Mielott szobrot allitanatok Bugar Belanak - tudd, hogy ertsd:
A HID 8,3% szerzett az MKP 4,2%-ot.
4 eve az MKP 11,5%-ot szerzett es volt 20 kepviseloje a parlamentben.
A HID idei szereplesevel 14 kepviselore tett szert, akik kozul 7 SZLOVAK nemzetisegu!!! Tehat 7 magyar nemzetisegu kepviselo maradt a torvenyhozasban!
Ezt megkoszonhetjuk BUGAR es CSAKY duonak! Az egyiknek, hogy megosztotta a magyarsagot, a masiknak, hogy normalis politizalas helyett masra nem volt kepes, mint arulozi, vadaskodni, kopkodni a HiDasokra...
A HIDat nem tartom magyar partnak, Szlovakiaban egy magyar part van, az az MKP, aminek megujulasra van szuksege, azok, akik a partot iranyitottak az elmul 15 evben ki kell soporni, fiatalokkal, uj arcokkal feltolteni. Iden lesznek meg helyhatosagi valsztasok, addigra jo lenne elkezdeni egy uj iranyba haladni...

jjulie 2010.06.13. 14:23:07

@bulatokudzsava:

a politika természetéből adódóan puszta spekuláció, akár előre akár visszafelé kémlel, és az a sikeresebb aki jobban bánik a kiszámíthatatlannal

van ellenpróba, spekulációs szinten, és fontos az eredménye

Várúr 2010.06.13. 14:23:59

@jjulie:
Mondom: ki nem maradhat Orbán még egy tisztán szlovák belügyből sem. Hiába érvelek, hogy a könnyített állampolgárság nem kizárólag a felvidékieknek szólt. Mellesleg a tót kormánykoalíció egyik tagja nevezte "kócos asszonynak" Göncz Kinga magyar külügyminiszter asszonyt, és mondott egyebeket Fico Robi miniszterelnökkel együtt. Qrcsánynak ehhez szava nem volt. Sebaj, lehet Vityára tovább haragudni. El nem rontanám tényekkel a közérzeted. Hinni/haragudni jó, gondolkodni nehezebb.

Várúr 2010.06.13. 14:25:44

@uvegpohar:
Mélyen egyetértünk. Tiszta, logikus érvelés. Ballibéknek csak a zorbán hiányzik belőle. Legyen meg az ő napi nyihegésük.

bigapples 2010.06.13. 14:27:42

@jjulie: Nem Gyurcsányé, de nem is Orbáné. A felvidéki magyar pártok megosztottsága nem Fidesz találmány, Csáky a Fidesz számára szimpatikusabb álláspontot vitt, de saját jogon követett el hibákat ill. saját jogon volt kevésbé hiteles és vonzó a kinti magyarok számára, mint Bugár. Persze tekinthetjük úgy a világot, hogy a Fidesz irányítja a szlovák belpolitikát, a japán tőzsdét és a Jupiter holdak gravitációs mozgását...

szbi 2010.06.13. 14:28:36

@ó jaj:

Kétségtelen, a szlovákiai választásokon van mit elemezni. Magyar szempontból, ottani magyar szempontból. Előzetes lábjegyzetek ehhez.

1: A HÍD nem magyar párt. A bejutott 14 képviselő fele szlovák, a magyarok jó része, ha jól sejtem, az egykori Magyar Polgári Párt kádere. Ez az a csoport (+Bugár), ami az MKP-ból kilépett. Ergo: az MKP de facto szétesését egyik - félig.meddig informális - tagjának kilépte okozta.

2: A - mondjuk így - magyar liberálisok a pártegyesítés előtt nem tudtak bejutni a pozsonyi parlamentbe, politikai túlélésüket jelentette a koalíció. Tavaly látták eljönni a pillanatot a párcserére: az új menyasszony a szlovák (bal)liberális-antinacionalista erőcsoport.

3: A szlovák képviselők szlovák szavazatokkal kerültek be. Ha megnézitek a listát, akkor ezek jó része "karikázással felhozott"
illető. Ezt már mindenki jól megnézte a HÍD-ban, a párt politizálása más lesz, mint ami a választási programban szerepelt. Nem nagyon, de éppen eléggé, hogy azt mondhassuk, a magyar érdekképviselet gyakorlatilag országgyűlési képviselők nélkül maradt.

4: Orbánéknak ebben a térben kell külpolitizálni, az MKP helyett HÍD váltás nem, vagy alig-alig lehetséges. A magyarság érdekvédelmére tehát parlamenten kívüli erőket és eszközöket kell választani, mindenekelőtt a gazdasági és kulturális mezőkben. E területeken a mi derék MSZP-nk jól elintézett sok mindent, mert előtérbe helyezte a szoci-szoci internacionalista érdekviszonyokat. Nem véletlen, hogy Budapesten az a Peter Weiss a szlovák nagykövet, aki korábban a szétporladt CSKP-utódpárt vezére volt. Bár lehetett volna éjjeliőr a múzeumban - az is nyugdíjas állás - Ficoék jónak látták, mert hasznosnak, Gyurcsányék mellé kinevezni.

5: Mindezekből az következik, hogy én nem sok esélyt látok valamiféle szlovák-magyar kiegyezésre. Most, ezen eredmények láttán.

6: Mint most a HÍD-dal történt, valami hasonló játék esett meg a Délvidéken, ott sikertelenül. A VMSZ győzelme a nemzetiségi választásokon kissé keserű. A 75%-os eredmény = 25% veszteséggel; tudniillik korábban csak a VMSZ volt jelen a testületben. Nem olvastam ezt érdemben értelmező magyar kommentárt és politikusi nyilatkozatot.

7: Korábban helyesnek, jónak és (egyetemes) magyar nemzeti szempontból alapvetően fontosnak tartottam a kettős állampolgárság megadását. Ezt most sincs okom visszavonni: itt volt a pillanat és Orbánék éltek vele. Ez a történelem hosszú hullámait tekintve igen fontos, fontosabb, mint az MKP-HÍD ügy.

8: Az MKP és Ficoék és Meciarék nem voltak felkészülve az új választási rendszer technikájára - megszívták. A liberálisok viszont igen: meg is lett az eredménye. Miránk, itteniekre nézvést nagyon fontos ez: a következő választások minden tekintetben más hozzáállást kívánnak. Már most, az őszi önkormányzati voksolásnál is. Nem pusztán e pártfőhadiszállásokon, de minden választó fejében. Abban azonban biztos vagyok, hogy TG készül rá; és a magam részről ingen csak várom politikai-technológiai elemzését a lehetőségekről.

9: A világpolitikára oda kell figyelni, még egy ilyen magyar központú blogon is. Jön a nyár, lassulnak az idők, TG-nek javaslom, hogy ne harmadfontosságú témákra pazarolja magát a blogozhatnék kényszerében, hanem az általa említett két témára, és az azokhoz hasonlókra. Szentségtörés: ha nem ő, mert ázik a Balatonban, akkor hívjon vendéget, talán csak akad munkatársai közül aki jó pl. az afrikai biztonságpolitikában. Mert amúgy az rövidesen a számunkra is öléggé fontos lesz!

10: új blog vagy topik nyittassék! Tárgya: nem Fico, hanem a Foci.
Hajrá angolok!

jjulie 2010.06.13. 14:29:10

@Várúr:

"ki nem maradhat Orbán még egy tisztán szlovák belügyből sem."

iciripicirit felnyitnád a szemem?

lüke 2010.06.13. 14:29:59

@török gábor:
az angolról itt blogol a 19 ! éves Ungár Peti ,anyukája szárnyai alatt még a terror házában is volt kerekasztal
konzervatorium.blog.hu/2010/06/02/egy_olyan_igazi_brit_forradalom

sárkányfő 2010.06.13. 14:32:43

@héjakútmácsonya: Mit nem értesz? Fico-Slota évek óta riogat a magyarokkal. Ebben semmi új nincs, sőt, ez várható volt. Ha nincs állampolgársági törvény, akkor is riogattak volna a magyarokkal.

Ami új elem volt a szlovák kampányban, hogy a hülyeségeiket részben alátámasztotta a állampolgársági törvény. Mint egy falat kenyér, úgy jött ez Slotának.

Én úgy számolom, kb. 2000 szavazó az 0,07%, amivel becsusszant Slota a parlamentbe, de olvastam már 3-500 -as számot is. Tök mindegy, a lényeg, hogy nagyon-nagyon kicsin múlt. :(

Olyan ez, mint nálunk a Jobbik-cigány viszony. Ha egy cigány leszúr egy magyart egy kampány közepén, és az nagy sajtónyilvánosságot kap, akkor az elég nyilvánvalóan a Jobbikot segíti azon a választáson. Mert táplálja-alátámasztja azokat az érzelmeket, amire alapoz a Jobbik.

Várúr 2010.06.13. 14:33:10

@jjulie:
Fordulj (szem)orvosodhoz, gyógyszerészedhez. Esetleg egy végtelen türelmű pszichológushoz.

lüke 2010.06.13. 14:34:19

@jjulie:
aki úgy lop, hogy nem veszik észre

lüke 2010.06.13. 14:36:09

@uvegpohar:
mond csak a magyarságot ,hogy lehet osztani?
emlösök nem osztódással szaporodnak

jjulie 2010.06.13. 14:36:35

@bigapples:

és mondhatunk olyanokat hogy a "haza nem lehet ellenzékben", meg közgazdászcsapattal hitelesített tarthatatlan, fél évig harsogott költségvetési előrejelzést, meg példás 48-as hősként említhetjük a dembinszkit, és adhatunk állami pénz az ágfalvi önkormányzatnak, hogy állítson emlékművet a sopron népszavazás emlékére, hogy a hét falu is magyarországhoz tartozik (az ágfalviak az ausztriához való tartozásra szavaztak, és visszadták a pént az orbánnak, mondva hogy forognának a sirjukban a nagyszüleik), stb

szóval sokmindent lehet tenni, meg sokféle képpen magyarázni

Várúr 2010.06.13. 14:40:02

Slota Jankó cca 2500-3000 szavazattal került be a parlamentbe, a korábbinál jóval magasabb választási részvétel során. Juuujjj. Ennyit hozott neki a rettenetes zorbán.

Várúr 2010.06.13. 14:40:51

@Várúr: azaz ennyivel haladta meg az ötszázalékos minimumot.

jjulie 2010.06.13. 14:42:58

@Várúr:

még várom a szemfelnyitást

sárkányfő 2010.06.13. 14:44:13

@szbi: A Híd magyar _és_ szlovák párt egyszerre. Magyar-szlovák párt. Épp ez a jó benne.

Ez is bizonyítja, hogy mennyivel előttünk van Szlovákia, nem csak gazdaságilag, de agyilag is. Végre nem egymás ellen fogalmazta meg magát két nép, hanem egymás mellett, együttműködve.
Vagy a Nemzetek Közötti Együttműködés Rendszere (NKER) már nem ízlik?:)

Szerintem nagyszerű, hogy két identitás nem egymás ellenében fogalmazza meg önmagát. Láthatóan ezt még itt sem értik sokan.

Szín szlovák emberek szavaztak egy olyan pártra, amely nem csak hogy nyíltan felvállalja magyar-barátságát, de tele van magyarokkal, és magyar az elnöke is. Méghozzá a szlovákiai magyarok egyik közismert, emblematikus figurája.

A magyarkodás Szlovákiában örök 10-11%. Az együttműködés lehet több is.

És lehet hogy most kevesebb magyar lesz ott a parlamentben, de egyrészt ők kormányon lesznek, ami sokkal többet ér, mint bármennyi magyar ellenzékben, és ami szintén fontos, lesznek ott olyan szlovákok is, akik éveken át egy frakcióban ülnek majd magyarokkal, bizonyítva a többi szlováknak, hogy a magyarok nem terjesztenek pestist.

gabor.doczi 2010.06.13. 14:49:01

Na ennyit a széthúzásról! Mondom nektek, Magyarországi magyarok, hogy szedjétek magatokat végre össze, mert az a mérhetetlen hülyeség, amivel altatnak titeket politikusaitok már évtizedek óta, az semmi jóra nem visz.
A Híd nálunk bejutott a parlamentbe, minden bizonnyal kormánytag lesz, de semmi értelme az egésznek. Az MKP bedurvulása, már-már hátrafelé nyilazása és Orbán stratéga remekbe szabott nemzetegyesítő munkássága mélyen visszavetette a magyar képviseletünket. Ahogyan Radicová is annak köszönhette köztársasági elnöki babérjainak nevelgetését, hogy egy igen jelentős és megkerülhetetlen magyar szavazóbázisa van szlovákiának - úgy most sem került volna be az a hét politikus, ha nem a Híddal egyesül. Egyszóval benyomtuk őket, de korántsem hiszem, hogy jövő héten emlékezni fognak arra, hogy kik segítették őket be. szlovákok szavaztak rájuk: fogják ők mondani, és igazuk is lesz. A bibi csak az, hogy egy rakás magyar politikust nyomtak ki ezzel a Híd listájáról is. Ez pedig nagy kudarc. Címzem ezt Bugár Béla részére is. Mert bevettük, mi szlovákiai magyarok, hogy ez nekünk jó lesz... A fenét lesz jó.
Mielőbb fel kell támadnia az elhamvasztott MKP-ból egy új, nem radikális eszméket hirdető, ellenben tudatosan de nem mindenáron magyar képviseletnek.

lüke 2010.06.13. 14:53:33

@gabor.doczi:
mivel altatnak?
az ellenség nem alszik, ezt tudjuk

jjulie 2010.06.13. 14:59:26

@Várúr:

sorold fel a dicső orbán dicső pályafutásának dicső pillanatait

segítek:

- bejutott a 2. számú fehérvári focicsapat ifi keretébe

- túlélte futkosó nelkül az előfelvételis katonaságot

- bekerült a soros pénzéből okosított fiuk sorába

- hazazavarta az oroszokat 89 nyarán

- eladta az ingyen kapott pártszékházat

- elhagyta a kiokosító csapatát és nemzeti jobboldali lett

- elfogadta a torgyántól a kormányalakítási lehetőséget, majd kivéreztette a jótevőjét

- nem változtatta meg magyarorzságot kormányzóként, falazott néhány érdekes gazdasági ügyletnek, majd nagypofál, előnyből elbukta a választást, úgy hogy a kormányzása 2 felében elkezdete a nagy osztogató szerepet

- nyolc évig sértődötten szabotált a házban és elvitte a skizofrénia határáig a szövegeit

-2010-ben hagyta magát megválasztani kampány nélkül

- egy héttel később felébredt és gyorsan elkezdett néhány témában úgy vezényelni, mint aki tényleg ébren van

- tegnap meg bebukott a favoritja a felvidéken

én ezt az orbánt ismerem

te melyiket?

ssi 2010.06.13. 15:06:16

@lüke: asztal alatt lavór víz, benne a lábam, de most vastag, alkoholos filctollal ráírtam a lavórra: BALCSI - de sajnos több láb nem fér bele

@karikaV43: itt, a T.G. blogon is volt téma, hogy a pártot választók többsége nem a program alapján választ, vagy tart ki

@Várúr:
mindig kényes terep a politika, tele buktatókkal
aki direktbe provokál, több felelősséget vállal, mert soha nem deríthető ki, hogy mi lett volna, ha nem teszi

bigapples 2010.06.13. 15:11:40

@jjulie: És ez semmi???? :)

sportgeza.hu/futball/orban0327/

lol jjulie, nagyon ki vagy bukva Orbánra.

jjulie 2010.06.13. 15:15:56

@bigapples:

nem jobban mint az ország nagyobbik fele

bigapples 2010.06.13. 15:23:28

@jjulie: Megette a fene, akkor én a törpe minoritáshoz tartozom.

lüke 2010.06.13. 15:24:02

@bigapples:
nem , magyaroschan irigy rá

dr kíváncsivagyok 2010.06.13. 15:25:42

Ismerve az "orbáni" retorikát , arroganciát , valószínűsítem hogy a Híd kapja a magyarországi szocik szerepét a fideszi tombolásban !

dr kíváncsivagyok 2010.06.13. 15:30:24

@ó jaj: Azon is érdemes lenne elgondolkodni , hogy a két magyar párt együtt majd' 13 % -ot szerzett !!! Továbbvíve : ha nem szakadnak ketté (esetleg összeállnak megint) jelentős , a 3. politikai erő lenne Szlovákiában ! Elgondolkodtató .

vizipipa 2010.06.13. 15:30:34

Kedves TG!

Úgy állítod be a szlovák kampányt, mintha az kizárólag a magyarok kettős állampolgársága körül forgott volna. Azért mert nálunk szinte csak erről volt szó, azért ez még nem igaz.
Az MKP kiesése lehet innen nézve is fájó, de ez az eredmény 4 évre szól. Ennél Fletó is tovább húzta.
Hosszabb távon a mostani eredmény még hozhat pozitív változásokat az ottani magyarok számára. Pl. ha figyelmeztetésként fogják fel.

dr kíváncsivagyok 2010.06.13. 15:31:08

@ó jaj: Azon is érdemes lenne elgondolkodni , hogy a két magyar párt együtt majd' 13 % -ot szerzett !!! Továbbvíve : ha nem szakadnak ketté (esetleg összeállnak megint) jelentős , a 3. politikai erő lenne Szlovákiában ! Elgondolkodtató .

panelburzsuj 2010.06.13. 15:32:33

@jjulie:

"A bukás" eszerint mégis bekövetkezett, csak nem Orbán bukott meg, hanem a nép ki.

Leszámítva persze a törzsökös ködevőket.

Diocles 2010.06.13. 15:33:05

1. A Híd-Most deklaráltan kettős identitású, szlovák-magyar párt, a fele tagság és képviselőség szlovák, a hivatalos "pártnyelv" szlovák, stb.
Szóval ne csodálkozzunk már azon, h a magyar diplomácia az MKP-t támogatta. Lehet ezt a Fideszhez kötni, de valszeg még a szocik is ezt tették volna.
Miért is támogattak volna egy olyan pártot, amelyik deklaráltan a félig asszimilálódott szlovákiai magyarokra kivánt építeni az identitás megőrzése helyett?

2. Nem tudom, h mit kéne tennie a magyar kormánynak.
Nyilván az MKP ezek után aligha építhető újra. Amit tudnak tenni, az az, hogy kilóra megveszik Bugárt, vagy még inkább a mögötte lévő üzleti köröket.
(Közismert ugyanis, hogy a Híd-Most fő-fő mozgatórugója a kormányból és az MKP-ból 2006-2007 óta kiszorult befolyásos üzletemberek ambíciója, ezt bármelyik szlovákiai magyar elmondja.)

3. Kérdés, h Bugár együtt akar-e működni a magyar kormánnyal.
A Híd-Most profilja nem a magyar identitás erősítése, hanem a kvázi beolvadás "együttműködésnek" mondva.
Ráadásul Bugár végigorbánozta a kampányt a hazai ballibek és szlovákia szlovákok legnagyobb örömére, szóval nála pattog a labda szerintem.

Kicsit második Trianon ez. Lehet persze Bugárt magasztalni, de tény, hogy Szlovákiában megszűnt a magyar képviselet, helyette van egy legjobb esetben is maximus kettős identitású szlovák-magyar képződmény.

lüke 2010.06.13. 15:36:14

@kíváncsivagyok:
ez egy jó gondolat
a másikat fejtsd ki...............

gabor.doczi 2010.06.13. 15:36:28

@kíváncsivagyok: Az lehetetlen, mert a Hídra sok szlovák is letette a voksát. Csak 10-11% lehet a mindenkori realitás, mert amint egyesülésre kerülne a sor, a szlovák szavazók elvi alapon kihátrálnának a Híd "alól".

jjulie 2010.06.13. 15:37:09

@bigapples:

ha a törpét az orbánra érted, akkor az Ökisebbségéhez

panelburzsuj 2010.06.13. 15:38:06

@bigapples:

Ne tessék relativizálni a sikert: a fenntartások nélküli orbánhit széles körű elterjedtsége éppúgy nem egy törpe minoritás önképzelgése, mint a Homo kadaricus-populáció magabiztossága.

lüke 2010.06.13. 15:38:12

@Diocles:
semmit nem kell tennie a magyar kormánynak
hallgatni
a vereség ösi nyelvén, ha ez vereség neki
én nem látom olyan súlyosnak
a vereség az lesz, ha nem kér egy szlovák se magyar állampolgárságot

27329 (törölt) 2010.06.13. 15:38:13

Ez az egész 1989-ben lett elq..va. Akkor még lehetett volna teli szájjal követelni a jogainkat és feltehetően hozott is volna sikereket. De most már túl késő.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.06.13. 15:39:18

Ezt írták be hozzám a hasonló témájúposztba, tanulságos lehet:

"Az MKP-nak Bugár volt az elnöke, amikor kormánykoalícióban voltak. Tény, hogy Bugár MKP-ja sokkal pragmatikusabb/békülékenyebb politikát folytatott, mint a Csáky-féle. A párton belül viszont túlsúlyba kerültek Bugár ellenfelei, akik karakteresebb, "magyarabb" politikát vártak volna el.

Úgy tűnik, az a baj, hogy ez a felállás nem követte a szavazók elképzeléseit. Ennek számos oka lehet, kétségtelenül ott van az erőszakos szlovák asszimiláció "dicső" eredménye, de az is, hogy Magyarország korábban mágnesként gyűjtötte össze a határon túli magyarság reményteli jövendő értelmiségét: a gazdasági jólét miatt a kilencvenes évek elejétől megindult az értelmiségi, fiatal magyarság elvándorlása az anyaországba. Van ma olyan budapesti kommentelő, akinek nincs erdélyi, vajdasági, felvidéki kollégája, szomszédja, csoporttársa?

Bugárék 2010-es politikai programja valóban politikai program volt, és konkrét szlovákiai kérdéseket vetett fel, mint például a növekvő munkanélküliség kezelése, és egy, a felvidéki magyarok életét is jelentősen befolyásolni képes projekt, a déli autópálya megépítésének terve.

A kampány végső szakaszában az MKP semmilyen konkrét politikai témát nem tudott felvetni, leginkább a Hidasokat gyalázták. Súlyos taktikai hiba volt, hogy a tv-vitáktól elzárkóztak. Azok a magyarok, akik az utolsó pillanatig haboztak, talán éppen ezek miatt a megfontolások miatt fordultak el az MKP-től.

Én személy szerint roppantul sajnálom, hogy az MKP végül nem került be a parlamentbe, de korai lenne leírni őket. Érdekes és örvendetes fejlemény, hogy ma délelőtt a teljes MKP vezérkar benyújtotta a lemondását, ez a megújulás kezdete lehet.

Ami Bugárék 7-magyar 7-szlovák frakcióját illeti, a magyarokkal tudatosan "közösködő" szlovákok talán még kifejezetten hasznosak is lehetnek a "magyar ügy" szempontjából. A Híd nélkül jelenleg nem lehet kormányt alakítani, és alig hiszem, hogy Bugárnak ne első feltétele legyen a nyelvtörvény és az állampolgársági törvény visszacsinálása. (Ami egyébként nem akkora politikai merészség: a nyelvtörvény megsértése miatt egyetlenegy eljárás sem indult, sőt, az sem teljesen világos, konkrétan kinek is kellene eljárnia, miközben a szlovák polgárok túlnyomó többsége nem is tud a törvény létezéséről, nemhogy előírásairól.)"

jjulie 2010.06.13. 15:40:31

@Diocles:

az hogy tamogatott valakit az orbán az egy dolog, az pedig hogy ehhez a megfelelő módszert választotta e az meg egy másik

a módszer megfelelőségéről van véleményed?

gabor.doczi 2010.06.13. 15:42:52

@Diocles: Ez így van, a legérdekesebb az egészben, hogy volt olyan képviselőjelölt üzletember, aki iszonyú pénzeket ölt bele a kampányba - csakhogy kiesett a rostalyukon, mert szlovák kollégája beelőzte. Szerintem a Hídban most a "Hídemberek" is csalódtak, mert erre nem számítottak.

lüke 2010.06.13. 15:43:06

@gabor.doczi:
ahogy a szlovák politikának nincs sok hatása a magyar választásra
úgy fordítva csak annyi,hogy a szlovákiai magyarok
félnek
és nehogy a rövidebbet húzzák, nem a magyar pártokra voksoltak
pláne miután a Dubcek utcában, meg a Dubcek téren
fenyegetik öket

innovation 2010.06.13. 15:43:10

Gábor, nem irigyellek. Végig olvasod mindig az összes kommentet? Egyszer kíváncsi lennék, mit szűrsz le ezekből a hozzászólásokból. Nagy része kuka és elszomorító...

27329 (törölt) 2010.06.13. 15:43:11

@lüke: ha egy felvidéki sem kér magyar állampolgárságot, akkor legalább kitisztul a kép és végre helyére kerülhet ez a kérdés is. Sőt, ha egyetlen erdélyi vagy délvidéki sem, akkor tudjuk meg igazából, hova jutottunk. Tartok tőle, hogy fájó felismerés lesz...

lüke 2010.06.13. 15:46:55

@lüke:
Dubcek nevét felhasználni olyan demagógia
mintha Nagy Imre lenne a magyar mumus
de.wikipedia.org/wiki/Alexander_Dub%C4%8Dek

lüke 2010.06.13. 15:47:39

@innovation:
alvó kuka
,mert az ellenség nem alszik

tolsztoj 2010.06.13. 15:48:00

Már régebben sejthető volt, hogy a felvidéki magyarság sajnos elég nagy részének már akadozva működik a nemzeti immunrendszere - mintavélteként túl sokszor találkoztam olyan nyilatkozatokkal, egyszerű, és nem egyszerű emberekkel beszélgetve:
"mi jól kijövünk a szomszédainkkal, a faluban nincsenek problémáink, minek bolygatni a régi dolgokat, hisz mindnyájan békét akarunk".
Valóban szépen hangzik, csak a butuska többség (ma már mondhatom) nem tudja mi van emögött - az, hogy barát a magyar - addig, amíg nem szólal meg magyarul, amíg az irodában nem akar magyarul beszélni (nem is akar, tudja hogyan kell szépen viselkedni), amí nem akar magyar feliratokat, addig, amíg az orvossal nem akarul magyarul beszélni (többnyire már nem mer) - addig minden rendben van, addig nagyon szép, sőt példás az együttélés - miért is ne lenne, hisz a SZLOVÁK a "SZLOVÁKKAL" jól kijön - többnyire.

Nos erre a SZLOVÁK - "SZLOVÁK " barátságra voksolt a sok felvidéki idióta - hát tessék, csak tessék - 30-40 év múlva már ilyen probléma sem lesz, nemcsak az MKP-ra nem lesz már szükség, de a Most - Hídra sem, mert már csak a Most MARAD - ugyanis magyar szavazók akkorra már nem lesznek, vagy a számuk ugyanúgy elhanyagolható lesz mint a valamikor itt élö, mára már lényegében eltűnt németeké,lengyeleké,ruszinoké,szerbeké, horvátoké, zsidóké
stb., stb..... Eljen a homogén SZLOVÁK respublika!!!

27329 (törölt) 2010.06.13. 15:48:59

Jé, elveszett a kommentem.
Szóval, ha senki nem kér magyar állampolgárságot sem Felvidékről, sem Délvidékről, sem Erdélyből, akkor legalább megtudjuk, hányadán állunk, még ha fáj is...

szbi 2010.06.13. 15:50:00

@ó jaj:

A HÍD nem tűnik magyar ÉS szlovák pártnak. Balliberális pártnak tűnik, amely 1/3 szlovák szavazója - nem saját becslés - 50% szlovák hidas képviselőt nyomott be a parlamentbe. Azaz a bejutási határon úgy billentették át a 2/3-nyi magyar szavazók az alakulatot, hogy ezáltal a szlovák nemzetnek 7 szavazattal több jut.
Ezt a játékot Szlovákiában csak egyszer lehetett eljátszani. A HÍD vagy eltűnik, vagy átalakul teljesen szlovák dominanciájúvá.

Megalkudni csak azonos súlyú erők között lehet. Nyilván a magyar politikai érdekvédelem most nincs ebben a helyzetben. Az amúgy pusztán szolidabban magyarellenes, várhatóan koalíciós partnerré váló másik három csoport tökéletesen a maga szája íze szerint csinálhatja a politizálást, sőt, hivatkozhat mindenhol az őket támogató "magyar" pártra.
Tehát: ne szokja a szánk a Híd = magyar párt szófordulatot.

Fontosabb dolog, hogy a magyar baloldal és a baloldali média miként fogja használni a most talált bunkót a mostani kormány ellen. Erről Tóta W. friss kommentjéből már ízelítőt kapunk. A balmédia stratégiája a hamis állítások addig való ismétlése, amíg ez igazságnak nem tűnik. Pontosabban: AZ igazságnak. Ez történik majd itthon.

Ugyanakkor a magyar politikai érdekvédelem szlovákiai jövője azon is műlik majd, hogy a magyar hidasok - szavazók és tisztességes politikusok - mikor, milyen ütemben jönnek rá, hogy mi is a helyzet. Ha az önkormányzati választások előtt már, az jó.

Egy biztos: a magyar kormányzatra most tízszeres súly nehezedik majd, már ami a támogatásokat illeti, és ami a hazai helyzetet is. Ne feledjük, egy csomó jó magyar azt hiszi, hogy a kettős állampolgársággal megtettünk mindent - és kész. Ellenükben is kell cselekedni.
Muszáj.

lüke 2010.06.13. 15:50:42

@27329:
vagy nem
ha elvesztik a szlovákot, -ez a törv. megmarad-nem fogják megtenni sokan
emlékeznek még Dubcekre----------
persze akinek nincs veszteni valója,annak nem lesz semmi akadály

gabor.doczi 2010.06.13. 15:51:17

@lüke: Mióta az eszemet tudom, mindig magyar pártra szavaztunk. Gondolom, így tesz magyarságunk jelentős része is. Amíg egy koalícióról volt szó, nem volt probléma dönteni, hogy kire is adjuk voksunkat. de most eljött az idő, és a magyarok jó része nem is tudta, hogy akkor most neki mi lenne a jó. Csákyék nem jól politizáltak, Bugár neve meg a szlovákok körében is jól cseng, mióta valaskával a kezében Jánosíkként ugrabugrált a tv-ben. A 8 %-on túli szavazat elsősorban Bugárnak szólt.

lüke 2010.06.13. 15:53:35

@gabor.doczi:
akkor 20 évesnél nem lehetsz több:)
mert émlekszem még, 68-ban sem mertek sokan magyarul megszólalni
nemhogy 62-ben

lüke 2010.06.13. 15:57:10

@gabor.doczi:
sokat jártam arra gyermekkoromban,
rokonaim élnek,
teljesen beolvadtak

lüke 2010.06.13. 15:59:38

a rokonaim beolvadtak, mind
ugyanakkor van egy szlovák kolléganöm, neki háromnyelvü a kislánya, így neveli, a halott magyar férjére emlékezve

jjulie 2010.06.13. 16:01:25

@tolsztoj:

drága toszi, az ír nacionalistának kellett a nacionalizmusához az ír nyelv, vagy megfelelő volt e ehhez az angol

sorolj fel még néhány népet amely az ellenfele nyelvén nacionalista

mondok neked még valamit: indiában nehéz lett volna az angol nyelv nélkül az angolok ellen szervezkedni

sok helyen nem a nyelv a kérdés, hanem az hogy van e mihez ragaszkodni, vagy tartozni

Diocles 2010.06.13. 16:02:05

Szerintem Szlovákiában már nem lesz sok teendő a kormánynak.
Sok magyarul beszélő preszlovák van még, de csupán idő kérdése a teljes asszimiláció. Lásd a Híd-Most sikere.
Vagy akárki menjen fel mondjuk az Új Szó fórumára, olyan mocskolódás, lenéző-sértő-lesajnáló szövegek mennek Magyarország irányába a "szlovákiai magyarok"tól, hogy senkinek nem lehet ezzel kapcsolatban illúzió.

A szlovákiai "magyarság" elveszett az összmagyarság számára, lehet persze álszenteskedni, hogy nem így van, de lásd fent, vagy lásd, hogy mennyien fognak, pontosabban nem fognak magyar állampolgárságot kérni. Míg Erdélyben, Vajdaságban vélhetően százezrek teszik ezt meg, Szlovákiában még százak sem, és nem csupán azért, mert a szlovák kormány törvényeket hozott ez ellen, hanem nekik már ciki "magyarnak" lenni.
Erre épített Bugár.

Tanuljunk ebből, és lépjünk túl ezen a történeten, a többségükhöz nekünk semmi közünk, nem is kell, h legyen.
Ezt ajánlanám a magyar kormánynak is.

bigapples 2010.06.13. 16:05:19

@malacz69【ツ】rettegéselemző:

Tényleg jó post, jó, hogy ide is beraktad. Én kételkedem benne, hogy a 7+7 felosztás kedvező lehet a felvidéki magyarság számára, de a többivel egyetértek.

@gabor.doczi: Ez a karikázgatás itthoni szemmel elég furcsa megoldás. A szlovák Híd szavazók céltudatosan karikáztak egyes szlovák jelöltekre, míg a magyarok inkább csak "szétkarikáztak"?

tolsztoj 2010.06.13. 16:10:36

Még egyszer elküldöm kijavítva a melléütéseket, és hozzátéve még egy észrevételt a végén

Már régebben sejthető volt, hogy a felvidéki magyarság sajnos elég nagy részének már akadozva működik a nemzeti immunrendszere - mintavélteként túl sokszor találkoztam olyan nyilatkozatokkal, egyszerű, és nem egyszerű emberekkel beszélgetve:
"mi jól kijövünk a szomszédainkkal, a faluban nincsenek problémáink, minek bolygatni a régi dolgokat, hisz mindnyájan békét akarunk".
Valóban szépen hangzik, csak a butuska többség (ma már mondhatom) nem tudja mi van emögött - az, hogy barát a magyar - addig, amíg nem szólal meg magyarul, amíg az irodában nem akar magyarul beszélni (nem is akar, tudja hogyan kell szépen viselkedni), amíg nem akar magyar feliratokat, addig, amíg az orvossal nem akar magyarul beszélni (többnyire már nem mer) - addig minden rendben van, addig nagyon szép, sőt példás az együttélés - miért is ne lenne, hisz a SZLOVÁK a "SZLOVÁKKAL" jól kijön - többnyire.

Nos erre a SZLOVÁK - "SZLOVÁK " barátságra voksolt a sok felvidéki idióta - hát tessék, csak tessék - 30-40 év múlva már ilyen probléma sem lesz, nemcsak az MKP-ra nem lesz már szükség, de a Most - Hídra sem, mert már csak a Most marad (Híd nélkül) - ugyanis magyar szavazók akkorra már nem lesznek, vagy a számuk ugyanúgy elhanyagolható lesz mint a valamikor itt élö, mára már lényegében eltűnt németeké,l engyeleké, ruszinoké, szerbeké, horvátoké, zsidóké, örményeké stb., stb...- valamikor a Monarchiában még elég sokan voltak.... Éljen a homogén SZLOVÁK respublika!!!

Mik lesznek a következmények?
Nos - 1920 - ban a magyarok részaránya 30,5 százalék volt Felvidéken - Felvidék + Kárpátalja magyar lakosság akkor együtt 1 millió 85 ezer volt - (csehszlovákiához tartozott mindkettő).
"Normális" körülmények között (Trianon nélkül ) e területen kb. 2 millió 300-400 ezer magyarnak kellene ma élni.

Ehelyett ma "szlovákiában" 0,5 millió magyar él, ami kb. 9,7 százalék. A százalékos csökkenés tehát 20,8 !!
A következő népszámláláson a szakemberek azt várják, hogy az abszolút szám 0,5 millió alá fog csökkenni, kb 470 ezerre.
Erre Bugárék a gondolkodást fájdalomként megélő szavazóikkal még egy jó lapátnyival rátettek - mi felvidékiek, akik magyarok maradtunk nagyon köszönjük...

bigapples 2010.06.13. 16:15:57

@Diocles: Ez túl borúlátó megközelítés, persze a lassú asszimilációs hatás jelen van, nem vitatható. Az Új Szó nem MKP párti, nem csoda, ha az olvasórétege sem az. Most egy nyugisabb 4 év lesz a magyar-szlovák viszonyban és nekünk magyarországiaknak óvatos de határozott segítséget kell nyújtanunk, hogy a kinti magyar politikai, kulturális élet megerősödjön.

tolsztoj 2010.06.13. 16:16:09

@jjulie: sajnos, azt sem tudod miről beszélsz - ha csendben maradtál volna, talán okos is maradtál volna - de még menthető lenne a dolog, ha elkezdenél tanulni, tanulni, tanulni, ahohy Lenin elvtárs mondta, vagy gondolkodni, gondolkodni, (igaz Tolsztoj már régen mondta, hogy ez fáj a legjobban) - vagy még jobb - együtt a kettőt....van remény

tolsztoj 2010.06.13. 16:19:49

@Diocles: sajnos elég pontosan látod a dolgokat, ma először jutott az gondolat az eszembe, amit írtál: a felvidéki magyarság valóban elveszőben van az összmagyarság számára - még kb. 30-40 év kell a "beteljesüléshez".

jjulie 2010.06.13. 16:23:07

@bigapples:

ehhez van egy óvatos orbánunk, egy óvatos semlyénünk, és egy óvatos kósánk, hogy az óvatos kövérről, óvatos vonáról, óvatos morvai krisztirő meg ne feledkezzek, na meg az óvatos 64 vármegye mozgalomról

és van még egy óvatos trianon emléknapunk

lüke 2010.06.13. 16:24:31

@tolsztoj:
ahogy Ro-ban Bukarestbe telepítették magyarokat, vagy a munkavégzést ellehetetlenítették a magyar területen
( erdélyi a Regatba ment
igy Szlovákiában is volt ilyen,és sokan elmentek a cseh részekre, ott magasabb volt az életszinvonal s nem nyomták a magyarokat
s erre ékes példa a cseh- szlovák szétváláskor az átnyomott cigányok esete
nem véletlen ,hogy a Benes dekrétumot nem akarják visszaszívni, sok minden kiderül még
s azután EsterházyJános esete! is itt van jó példának mi folyt
éveken át,
s folyik még?

szbi 2010.06.13. 16:26:11

@Diocles: Nem.

Amíg csak egyetlen magyarnak segíteni tudunk, addig nem.

gabor.doczi 2010.06.13. 16:32:35

@bigapples: Nekünk a tiétek bizarr kissé, no de semmi baj. A lényeg az, hogy azok a jelöltek, akik bejutottak, a szlovák politika elitjéből valók. Tehát nagyon jól gondolod, a szlovákok biztosra mentek.
A magyarok "szétkarikázása" pedig annyit tesz, hogy minden szavazó az ő személyes "ismerősét" karikázta. Ha belegondolunk, hogy összesen négy (4) voksot lehetett leadni, így nem is olyan képtelenség, hogy csak hét magyar van bent.

jjulie 2010.06.13. 16:35:12

@lüke:

a felvidéken már a 19 század végén sem volt egyszerű 19 századi módszerekkel magyar szupremáciát fenntartani, a hosszú 19 század végére formálisan is elmúlt

most a 21 században kár újra 19. századi módszerekkel kísérletezni

a mai hatásos fegyver a szerződés, ha erősek lennénk, ott lennének az erős magyar cégek, meg az erős magyar offshore lovagok cégei, és kötnék a szerződéshegyeket és magyar lenne a felvidék annyira amennyire az volt valaha, vagy még jobban

csak nincs 21 századi fegyverünk, igaz 19. században sem volt 19 századi, csak habsburg, ami egy szerződés keretében nekünk is szolgált

gabor.doczi 2010.06.13. 16:39:32

@tolsztoj: Erre nem vennék mérget, mert asszimilációban az anyaországi magyarok is igen jól állnak. Hány és hány ismert (ismeretlen) ember házasodik össze külföldivel, majdan a gyerek még tud, aztán nem tud magyarul.
Nem kell még minket temetni, a kettős állampolgárságból meg nagyon-nagyon sokan tényleg nem fogunk kérni, mert semmi közünk a ti belügyetekhez, nem akarunk örökös Orbánizmust nálatok. Senki ne gondolja azt, hogy a határon kívül ragadt magyarokat kell mérlegnyelvnek használni.
A szavazati eredményekből is tisztán leszűrhető, hogy a szlovákiai magyarság nem kicsi. És érdekünk a sorsunk, csak a fejlődésünk is fontos. Szerintem nagyon sokan nem szögesdrót mögül akarnak pislogni Zilina (Zsolna) felé, hanem autópályán robogni Pozsonyba. Ha lehet Kassáról, vagy Nagymihályból.

lüke 2010.06.13. 16:40:52

@jjulie:
kár hogy ezt Márai nem tudja megválaszolni neked.....................
Csehszlovákai felbomlásáig
teljesen asszimilálták a magyarokat
nem kisérleteznek, hanem
a szabadság
az anyanyelv szabadságával kezdödik

vidit >Belgium!

bigapples 2010.06.13. 16:41:06

@jjulie: Az óvatos Jobbik meglétét nem vitatom. De a Fidesz nem rugalmatlan, a korábbi álláspontjához irracionálisan ragaszkodó politikát fog folytatni Szlovákia ill. a felvidéki magyarság tekintetében. Remélhetőleg az MKP képes újraszerveződni hiteles, rátermett vezetők irányításával. Azt gondolom a Híd sem fog irracionálisan viselkedni, a párt vezetői képesek megfogni a lényeget. kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1006/szlov201061301227/gallery.xml&rovat=fotoriport

lüke 2010.06.13. 16:42:25

@gabor.doczi:
Peströl se lehet
csak Bruck a/L.-n keresztül

lüke 2010.06.13. 16:45:00

@bigapples:
ez majdnem olyan,mint egy dél-afrikai gyémántbánya tul. bulija
vagy egy orosz oligarcha

gabor.doczi 2010.06.13. 16:45:04

@bigapples: Bugár nem hülye. Ha nem értene hozzá, nem lenne benne megint a lecsóban. Ugyan lesz most pár álmatlan éjszakája, mert kikörvonalazódik, hogy amit kiengedett a palackból az már nem bújik oda vissza, de rá fog jönni, hogy mit kell tennie.

Baltás Henri 2010.06.13. 16:45:50

A HÍD-ra szavaztam, mert:
- Az MKP jó magyar szokás szerint a legközelebbi ellenfél mocskolásával kampányolt. Ha annyira nagy magyarok, az SNS-t miért nem "pofozták"? Nagyot lendített a döntésemben a negatív kampány.
- Nem érdekel, hogy szlovák nemzetiségű képviselők is lesznek a HÍD frankcióban, mert nekem nem az számít, hogy szlovák, magyar, vagy akár ruszin az illető, hanem, hogy azt képviselje, amit ÉN is szeretnék. S főleg, hogy elő tud járni példával, hogy ők képesek együttműködni.
- Lehet, hogy ezért az "anyaországból" megkapom, hogy nem vagyok magyar... Nem baj, megszoktam, évek óta cseszkó-bregyó-szlovák vagyok nekik, nektek, néha még meg is kérdezik, hogy otthon magyarul-e beszélünk. Felvidéki vagyok és pont.
- Az se baj, ha Orbán/Gyurcsány/Bajnai vagy az éppen ügyeletes kiskirály nem áll szóba Bélánkkal. Köszönjük, megvagyunk nélküle, sőt! Van ennek az országnak (SK) külügyminisztere, vele lehet értekezni, minket (felvidékieket) ne akarjon képviselni olyan, aki nem közülünk való és lesz@rja, mi van velünk, csak felhasználni akar saját, belpolitikai céljaira.
Köszönöm szépen, nem kérek a felkínált állampolgárságból, mert:
- gazdaságilag (euró, adórendszer, kissé kevesebb mutyizás, stb.) megéri ezt használni,
- milyen ajándék az, ami semmire se jó, csak kib@szni a delikvenssel? Szavazni azért már inkább ne menjek??? Ajándékotok miatt szoptunk már eleget, előnye NULLA...
- Osztogassátok csak a pirézeknek - már ha őket el/be tudjátok fogadni... A saját, benszülött kisebbségeteiket sem szeretitek, minket mire föl csipáznátok? Mert semmi kétség, odaát is kisebbség lennénk, előbb-utóbb találtok rá szót...
Végezetül:
Magyarországot nagyon szeretem, mindig kicsit úgy érzem, "hazatérek".
De csak kicsit...

lüke 2010.06.13. 16:50:47

@gabor.doczi:
meg vagytok félelmlítve
nem hiszem, hogy ez egy fr, angol, fllamand, vallon,,osztrák, sp,huszonévesnek eszébe jutna
egy németnek se - kivéve ha kelet- német-

jjulie 2010.06.13. 16:52:27

remélem kukkol itt egy két alak a parlamentből, meg néhány bogarászó a pártok házatájáról

Aner 2010.06.13. 16:53:01

@Diocles: Szerintem nem Nekünk kell itthonról megmondani ki a MAGYAR!!! Le kellene gyorsan szoknunk róla, míg nem késő, nehogy a "magyar" kifejezés valami archaizmussá váljon, a bolhás kutya szinonimájaként.

Attól mert valaki nem az Orbán Viktor által preferált utat, pártot válassza még Igenis lehetnek magyarok.

Tegnap a Szlovákiai Magyarok többsége a Híd mellett tette le a voksát a többségében magyarok lakta Dunaszerdahelyen Komáromban ...
www.volbysr.sk/nrsr2010/priebezne/tab1_Pv.html

Sőt még tovább menve, nem SNS és Slota a legnagyobb ellensége a szlovákiai magyarságnak, hanem azok akik itthon magyarkodva, megmondják, hogy Te Magyar vagy Te pedig nem!

Aner 2010.06.13. 16:56:10

@Baltás Henri: Henri szavaz, akire akarsz, ha magyarnak tartod magad, én Budapestről ugyanolyan magyarnak tartalak, mint Önmagamat.

Baltás Henri 2010.06.13. 16:56:32

@Aner:
Látom, érted!

Import belnemzeti megosztásra ITT nincs vevő... (azaz csak kevés...)

Az MKP és a komplett magyar vezérkar (FIDESZ - JOBBIK - MSZP) akasztott minket szögre boxzsáknak...

Diocles 2010.06.13. 16:56:36

@Baltás Henri:

a káp nem elsősorban nektek ment, megy, hanem az erdélyieknek, vajdaságiaknak.
nem erőszak a disznótor, magyarnak sem kell lenni, ha ciki.

az jó, ha minél több magyarországi találkozik a hozzád hasonló figurákkal, legalább látják, h milyenek vagytok.
remélem, h minél kevesebb közünk lesz egymáshoz, ez a választás ebben fontos mérföldkő volt.

jjulie 2010.06.13. 16:57:01

nem olyan bonyolult ez, egyszer van az orbánmagyar, meg a hazaárulómagyar, nincs több féle

mindenki tudja magáról hogy ő melyikmagyar

Baltás Henri 2010.06.13. 16:58:12

... és ha az itteni többség elé box.zsákot akasztanak, bele is fog ütni!!! A szláv mentalitás már csak ilyen...

panelburzsuj 2010.06.13. 16:58:25

"Egy dolog azonban vitathatatlan: a szlovák pártrendszer – a magyarhoz hasonlóan, de a magyartól eltérően nem először – idén jelentősen átalakult, régiek tűntek el és (tavaly alakult!) újak jelentek meg, s ehhez a változáshoz a magyar politikának is érdemes lenne gyorsan alkalmazkodnia."

Kedves Török Gábor!

Már a cím is elgondolkodtatott: ki az a "nekünk"? Az itt idézett bekezdés aztán ráesősít a gyanúmra: "mi" vagyunk Magyarország lakói, "ők" Szlovákiáé. A "mi" pártrendszerünk az, ami a budapesti parlamentbe törekszik-furakszik, a szlovák pártrendszer az, ami a pozsonyiba.

Ehhez képest az elemzés is, de különösen a komentek akörül forognak, hogy miylen szerepet fogank játszania pozsonyi parlamentben a magyar nemzetiségű képviselőket (is) felvonultató "szlovák" pártok. Szlovákiai pártrendszerben lenne értelme a "magyar pártok" szerepét viszgálni - szlovák pártrendszerben nincs. Az meg külön pikantéria, hogy a szlovákiai magyarok "magyarságfokát" itt a blogon többen is ahhoz kötik, hogy miként viszonyulnak Orbán Viktor pillanatnyi szövetségi politikájához és politikai ízlésrendstzeréhez.

Nagyon nagy marhaságot mondok azzal, hogy "nekünk" elsősorban azt kellene újra meg újra mérlegre tennünk, hogy az egyes szlovákiai pártokban mekkora befolyásra tudtad/tudnak szert tenni magukat magyar nemzetiségűnek tartó politikusok, és nem azt, hogy sikerül-e az összes szlovákiai magyar politikust egyetlen etnikai párt aklába összeterelni?

Én úgy gondolnám, hogy az nem lehetne kérdés egyetlen magyarországi kormányzat számára sem, hogy egy "határainkon túli" magyar magyar akkor is, ha vérkommunista, akkor is, ha kenderpártra szavaz, és akkor is, ha mondjuk Fico pártjában járási szervező.

Nagyon naiv dolog ez így?

jjulie 2010.06.13. 16:59:29

@Diocles:

ha majd nem tudom ki a jó magyar, tőled fogok tanácsot kérni, szakértőnek tűnsz

lüke 2010.06.13. 17:02:37

@Baltás Henri: @Aner:
teljes az asszimiláció, nem részleges
ezt éreztem már az AP törvénynél is a kommentekböl

Dél- Tirol se akar azóta osztrák lenni, mióta ugyanolyan jó az élet
egy megj. engedjetek meg:
otthon magyarul-e beszélünk
helyesen:
otthon magyarul beszélünk-e
az e az állitmány után van

nem kötelezö felvenni a magyar állampolgárságot, csak lehetséges
ami az unjóban okafogyott
maga a törvény nem a szlovákiai, hanem az erdélyi magyaroknak készült anno, az unió elött

jjulie 2010.06.13. 17:04:51

@panelburzsuj:

a törökgábor itt a belpolitikai felszin elemzője

Baltás Henri 2010.06.13. 17:05:52

@panelburzsuj: Igen, erről (is) van szó. BB-t partnerként kezelik - még Slota is! (ja, ha éppen nem részeg). Ez használ a felvidékieknek.
Magyarkodó, folyton Bp-n síró politikusokat nem szeretik...

De gondolom, ezzel akár egy vállalkozás is így van - ha átjársz a konkurrenciához rinyálni, előbb utóbb repülsz. Ha a saját feletteseid szemébe mondod, akor nem biztos... :)

török gábor 2010.06.13. 17:08:08

@vizipipa: egy szóval nem állítottam, hogy kizárólag...

jjulie 2010.06.13. 17:08:48

@lüke:

dél tirol 1918-ban sem akart osztrák lennei, sőt akkor alig valaki akart osztrák lenni, osztrákia az az ország, amit senki sem akart 1918-19-ben, és ezt pontosan tudod, és azt is hogy ezt alig valaki tudja magyarországon

mint a dembinszkit

Baltás Henri 2010.06.13. 17:09:37

@lüke:
" nem kötelezö felvenni a magyar állampolgárságot, csak lehetséges
ami az unjóban okafogyott"

Nos, akkor érdemes volt a cirkusz? Jelzem Románia (és vele együtt Erdély is) már 1-2 éve EU tag... Akkor miért is most???

UI: Bocs´ a hejjesírásért, majd beiratkozok egy magyarképzőbe!

Idet 2010.06.13. 17:11:35

@jjulie: Inkább a politizálás spekuláció...

Aner 2010.06.13. 17:15:54

@lüke:
Ha valamit adok valakinek, előtte megkérdezem, cak egy apró megjegyzés.

A magyar állampolgárság megadása FONTOS lehet a Kárpátaljai és a Vajdasági magyaroknak!!!!!!!

A helyesírásban igazad van, de ha te magyarságodat, támadnák akkor Te se figyelnél annyira, inkább indulatból írnál.

Lám én mások magyarságának elvitatásakor nem egyeztetem az alanyt és az állítmányt.

"Attól mert valaki nem az Orbán Viktor által preferált utat, pártot válassza még Igenis lehetnek magyarok."

Persze ez nem dicsekvésnek szántam.

lüke 2010.06.13. 17:17:43

@Baltás Henri:
hát...........
ez egy választási igéret volt- a népszavazás-
ami nem került pénzbe és könnyen be lehet tartani
nem szól bele az IMF, az unió
és Fico felvette a kesztyüt, mint régi kommunista:)
Orbán nem gondolta ,hogy ekkora ellenállás lesz ,
hisz a szerbek, a románok is osztogatják, naná:)
( majd nézzétek meg a cseh Schwarzi mit mondott erre)

rosszul sült el,szerintem
nincs benne semmi
se magyaritás
se területi revizio
se irredentizmus
ahogy Trianon is egy letünt világ veresége nekünk magyaroknak, amiröl miért ne lehetne beszélni

jjulie 2010.06.13. 17:19:06

@Baltás Henri:

persze hogy érdemes volt, négy éve az orbán egyik majma bevitte a köztudotba, hogy ha nyernek, megadják a kettős állampolgárságot, és akkor 20 évik az orbán lesz a kormányzó, és most kikellett játszani ezt a lapot, elvárták az orbándrukkerek, és így most kicsit jobban bíznak a 20 éves orbániában

lüke 2010.06.13. 17:19:17

@Baltás Henri:
a hejjesssirrást , meg jobbító szándékkal írtam, mert ez egy repetiitv szarvas hiba

panelburzsuj 2010.06.13. 17:21:24

@lüke:

Lehet stíluszeszküz is. Nem-e így-e van? :)

lüke 2010.06.13. 17:21:38

@Aner:
jól értitek
ne nekem
Ficoéknak, meg Slotának kell megmagyarázni

érdekes Faymann nem szólt ,meg Fischer Heinzi se
vette magára
indulatból nem politizálunk,megszünt a zsarnokság

lüke 2010.06.13. 17:22:33

@panelburzsuj:
ja:)
a meleg felvonuláson:)

bigapples 2010.06.13. 17:22:41

@lüke: Hagyjuk már a nyelvtant, ez az internet. A "e" kérdőszót némelyik magyarországi képviselő is szabadon pakolgatja az alany mögé.

@Baltás Henri:

Az állampolgárság elsősorban nem Nektek, vagy pontosabban nem a szlovéniai, felvidéki, burgenlandi magyaroknak szól. Hidd el nagyon sok "külhoni" magyar tragédiaként élte meg a kettős állampolgárságról szóló népszavazást. Erdélyi magyar vendéglőkön volt kint a "magyart nem szolgálunk ki" felirat, sokan érezték úgy, hogy ezzel kirekesztjük őket a nemzetből. Sok helyen Erdélyben 2004 óta fekete gyászszalaggal volt a magyar zászló kitűzve.

A törvény nem azért lett meghozva, hogy kib@sszon veletek,
egy dolog, hogy épp nálatok volt most választás, a másik 6 környező országban meg nem volt. Nem Szlovákiához meg Ficohoz igazítjuk,hogy milyen törvényt hozunk Magyarországon.

Nem akar Téged senki kihasználni, épp elég ha megőrződ a magyarságod, szavazz akire akarsz. Azért gondolj bele, az élet hozhatja úgy, hogy Magyarországon kapsz munkát, vagy ide házasodsz, vagy akár majd a gyereked kerül ebbe a helyzetbe, és akkor praktikus lehet a magyar állampolgárság megszerzése. Nem jó az, hogy magyar létedre egyéni kérelem alapján egyszerűbb ügyintézéssel kaphatod meg az állampolgárságot és nem kell a kínaikkal és afgánokkal együtt egy nehézkes időrabló procedúrában részt venned?

lüke 2010.06.13. 17:23:33

@Idet:
idetova
lükeovát támogasd
mert sok a fiú itten:)

Baltás Henri 2010.06.13. 17:23:51

@lüke:
@Diocles:
@tolsztoj:

mivan, mivan, otthon már nincs kivel kötözködni? elfogytak a nemmagyarok?

A nagyamagyar csürhe miatt is ilyen a helyzet!
Szerintetek hány SNS-es szavazatot hozott a "nyilas felvonulás"? Vagy a gárdás akciók? Ti erről nem tudtok, nem akartok tudni, de elég "hálás" kampánytéma ezeknek! Szerintetek hülyék ficóék? Mit gondolsz, miért nyomultak nemzeti fronton már ők is??? Mert segítettetek nekik! Hálás köszönet érte!

jjulie 2010.06.13. 17:24:32

@lüke:
igen a trianonról kéne beszélni, meg az előtte lezajlott száz évről, sokat, nagyon sokat, és nem belpolitikai felszini elemzők vezetésével

gabor.doczi 2010.06.13. 17:25:48

@lüke: Na látjátok? Amíg kiesett az internetem, képesek vagytok összeveszni azon, hogy ki az igazi magyar.
Nem vagyunk (még) megfélemlítve, csak itt nagyon gyorsan változnak a dolgok. Az iskolában nemcsak a magyart tanuljuk, hanem a szlovákot és angolt (németet, franciát) is. Huszonévesen már határozottan tudjuk, mi a helyünk a világban, és tudjuk, mit gondoljunk róla. Mert magyar iskolát járunk, még szerencsére nagyon sokan. Van tehát értékrendünk, és ha nem qrvulunk el kinn, valahol nyugat-európában, hanem itt maradunk és megmaradunk magyarnak, akkor a gyerekeink is azok lesznek, így neveljük őket.

Diocles 2010.06.13. 17:26:38

@Aner:

nem arról van szó, hogy mi úgymond lenemmagyarozzuk azokat, akiket Orbán utál.
nézzünk egy példát.
az RMDSZ-t Orbán baromira utálja, de az RMDSZ kétségkívül határozottan őrzi a magyar identitását, és a szavazói is.

a Most-Híd vegyespárt és a félig már asszimilálódott szavazóbázisa nagyon más tészta, egy minőségileg új jelenség, és előrevetíti a szlovákiai magyarság zömének teljes asszimilációját, még a mi generációnk alatt.

Ui.: csak a ballib keveri bele ebbe is Orbánt, az ilyen julie-féle trollok, akiknek nem kerek a világ, ha naponta nem orbánozhatnak 1000-ret.
Orbán hatalma sokkalta szilárdabb, mintsem olyan marginális tényezőkön múljon, hogy Szlovákiában épp ki van kormányon. Kétharmad.

jjulie 2010.06.13. 17:29:14

@bigapples:

miért kell vajon ezt az egészet magyarázni, mit gondolsz?

miért nem úgy éli meg ahogy te szeretnéd?

azt gondolod, hogy az orbáni varázslás nem átlátszó a felvidéken?

Baltás Henri 2010.06.13. 17:30:48

@bigapples: jelzem Győrbe járok egyetemre... :)
Mielőtt még ezért is kapnék, fizetős-levelezős...
És a fizetésem nagy részét is otthagyom, mivel bevásárlásra is kézenfekvő megoldás (közelebb van, mint gondolnád...)

Még egyet s mást itt hozzáfűznék:
1. Nem utálom a szlovákokat.
2. Magyarnak tartom, hiszem magamat.
3. Jó nekem itt a Felvidéken, felvidéki magyarnak lenni. (Már, ha békén hagynak - minden felől).
4. Bármily meglepő, egyelőre a felvidéki magyarságnak több előnyét élveztem, mint hátrányát.

Diocles 2010.06.13. 17:31:19

@Baltás Henri:
őszintén szólva: tegnap óta tojok rátok.
30 év múlva nem lesznek jelentős számban magyarok Szlovákiában, és nem Slota, de nem is Orbán miatt.

lüke 2010.06.13. 17:31:24

@jjulie:
hülyeség
nézd meg Belgiumot
lehet, hogy szét is válnak
szar a gazdaság, elégedetlenek
erre az útra viszik

lüke 2010.06.13. 17:33:30

@Baltás Henri:
miért lenne hátrány
minden szláv nyelvet kirázol a kisujjadból

gabor.doczi 2010.06.13. 17:33:37

@Diocles: Ezt egy választásra alapozod?

lüke 2010.06.13. 17:36:42

@Diocles:
nem is
a kommunizmus miatt
ahol asszimiláltak és szönyeg alatt volt a probléma!
kivéve: a vajdaságban és marosvás. autonom közt.
amit maga
Sztálin javasolt, mert gruz volt, és tudta, hogy jobb az autonómia,mint az elszakadási háború

Aner 2010.06.13. 17:37:01

@Diocles: Ha az "asszimilálódó" szlovákiai magyarságról, elvitatjuk magyarságát akkor nem asszimilálódik és magyar marad?

Szerintem a szülőföld, a nemzet fogalma államhatárok feletti, lehet, hogy ő ott akar magyarként élni, ahol megszületett, ott akar boldogulni.

jjulie 2010.06.13. 17:37:24

@Diocles:

elmondod végre a véleményed az orbáni módszer célszerűségéről a szlovákiai válsztások kapcsán, vagy továbbra is csak orbánkinyilatkoztatásokban kommunikálsz?

orbán hatalma szilárd, amíg figyel az indexekre

a skizó dumát meg csak neked címzi, te kajálod, sőt visszhangzod

bigapples 2010.06.13. 17:38:49

@Baltás Henri: Látod, látod :) Neked még kimondottan jól jöhet a kettős állampolgárság, ha pl az győri Audinál helyezkedsz el. Elül majd a Fico által keltett cirkusz és aki érzelmi vagy praktikus okok miatt fel akarja majd venni, az felveszi.

jjulie 2010.06.13. 17:41:00

@lüke:

a baltás életében lehet ennek nagyon kis szerepe van, mint ahogy te sem vennéd hasznát ennek a tudásodnak millió egy élethelyzetben, sőt...

Baltás Henri 2010.06.13. 17:42:31

@Diocles: na végre!

@lüke: bizony! Csehországban, Horvátországban semmi gond, de még a lengyeleknél sem nagy probléma megértetni magam bárkivel! (Magyarországon bezzeg néha nehéz... :) ) Ezért kerül ki közülünk sok Közép-Európai területi képviselő/megbízott/igazgató, stb. A legviccesebb az volt, mikor az OTP szlovákiai részlegénél "tesztelték" a magyartudásom... De Demján (TRI-GRANIT) is itteni emberekkel dolgoztatt fél Európában.

Ordnassac 2010.06.13. 17:42:52

Az mondjuk lehet egy jel, hogy a pozsonyi magyar nagykövet a választás estéjén ellátogatott a Most-Híd székházába. Úgy tűnik, hogy a magyar diplomácia is lenyelte a helyzetet.

bigapples 2010.06.13. 17:43:24

@gabor.doczi: Én sem értem, ez a választást miért éli meg tragédiaként...

Diocles, Te valamerre a Dél-Alföldön laksz? úgy írsz mint még nem jártál volna a Dunától északra.

jjulie 2010.06.13. 17:45:07

@Diocles:

olyan magyar mint amire te mondod hogy magyar

ki vagy te azon kívül hogy egy barom?

lüke 2010.06.13. 17:45:11

@jjulie:

uri emberként -amit te nem ismersz- a szavát tartotta-
mit jelent az indexre figyelni? én mindig kiteszem.............
mert különben nekem jönnek

Ordnassac 2010.06.13. 17:47:27

@Diocles: aztán úgy tűnik, hogy Tőkés megbékéltette Orbánnal az RMDSZ-t. (Mondjuk nem is bánom, Szász Jenő alakulata nem volt valami ütőképes.)

jjulie 2010.06.13. 17:48:20

@Ordnassac:

az orbánnak és diplomáciának addíg van nagy pofája, amíg a saját barmainak dumálnak

a körön kívül iciripiciri fütyijük van

panelburzsuj 2010.06.13. 17:48:54

@Baltás Henri:

(Ez úgy sokszor elgondolkodtatatott engem is, hogy a kétnyelvű magyarok mennyivel többet látnak meg a világból, mint az "anyaországiak", akik itt lubickolnak a "színtiszta" magyarságukban, mint cápa az akváriumban, és újra meg újra belefejelnek az üvegfalba. A "külvilág" meg vagy sajnálkozik, vagy szörnyülködik, vagy röhög ... )

Baltás Henri 2010.06.13. 17:49:10

@bigapples: Hidd el, megvizsgáltam! :) De egyelőre úgy néz ki jobb SK állampolgárnak maradni - gazdaságilag...
De ha beindul a Pannon Puma....! Nos, akkor majd lehet, hogy felülvizsgálom eddigi kinyilatkozásaimat, meg a majdan elkövetkező lehetőségeket.

lüke 2010.06.13. 17:50:04

ezt az AP vitát lezárhatjuk, azzal hogy Fischer Heinzi/osztrák kancellár nem izgatta fel magát- egy szót se szólt-
tehát senkinek se kellett volna:)
@jjulie:
miért beszéltek igy
azért más a véleménye valakinek
nem anya gyilkos

Antifaszok Réme 2010.06.13. 17:50:21

Nézzétek meg a szlovák címert ! Mi jut eszetekbe róla ?

"Szlovákia Magyarországnak azon része, ahol kékek a dombok."

/Forrás: naczivadasz.com/

lüke 2010.06.13. 17:52:20

@jjulie:
ja gavarju pa ruszki
ano

jjulie 2010.06.13. 17:52:31

@lüke:

igen, tartotta a szavát: elszegényedik, ha a fene fenét eszik is

aki a szavát tartja az az úriember, mint mondjuk a lucky lucianó, ő tartotta a szavát, meg egy csomó másik börtönviselt is

jjulie 2010.06.13. 17:54:09

@lüke:

igen láttam, az orbán gyurcsány vitát, meg az azóta is tartó menekülést

Baltás Henri 2010.06.13. 17:54:38

@Antifaszok Réme: Kék domb = tenger hullámai... és nyelik el a kettős keresztet, vörös napnyugtakor... :)
Nekem is eszembe jutott már, hogy nem lett volna-e szerencsésebb "fordított" színhasználat... Kék ég, vértől vörös dombokon leszúrt fehér kettős kereszt. De sajna ezért a földért nem ontottak vért... Ezt asztal mellett szerezték.
De elég is ennyi, mert a végén még gárdistának néznek! :)

lüke 2010.06.13. 17:54:52

@Antifaszok Réme:
ami rajta van
Tátra, Fátra,Mátra ;
meg az apostoli kettös kereszt

Ordnassac 2010.06.13. 17:55:13

@jjulie: így is meg lehet fogalmazni, de nem csak a magyar diplomácia követett el baklövéseket ebben az életben. Akkor mindenkinek kicsi fütyije van körön kívül a térségben?

(Oké, a magyar diplomácia legendásan nem tökös, de ebben a korábbi évek diplomáciai vezetése sem volt másmilyen.)

lüke 2010.06.13. 17:56:38

mondjátok van itt valaki Kárpátaljáról
töle szeretnék egy véleményt
(már csak a vicc kapcsán
az öreg ungvári
aki 4 országban is járt, de ki se lépett a kapun............)

lüke 2010.06.13. 17:57:37

@Ordnassac:
ez a körön kivül nagyon félreérthetö
legalábbis egy drnak.)

lüke 2010.06.13. 18:02:15

@jjulie:
azt én is,
2006-ban
nálam jobban ,csak TG volt elképedve

Nuntius 2010.06.13. 18:02:32

@jjulie: Neked is csak az internet adta anonimitás miatt van nagy szád, körön kívül iciripiciri az a jjulie fütyi is.
El van fogadva, hogy te vagy az örök elégedetlen a morgók morgója, aki akkora orbán gyülőlettel van megáldva, hogy lendvai ildikó is kezet csókolhatna neked, pedig még szavazni sem jársz, csak itt osztod azt az nagy észt.
És életundorból, meg morgolódásból nem kellene lebarmozni és beskatulyázni a fideszre szavazókat. Én sem minősítem egyik párt szimpatizánsát sem.
Téged sem, pedig ez aztán igazán könnyű feladat lenne.
Tettszettél volna a szavazófülkében véleményt mondani, akár egy rontott szavazattal is, kifejezve rendszerellenességed.
Így hiába minősítesz és osztályozol embereket, barmozol milliós szavazótábort, tőled nem csak hiteltelen és szánalmas, hanem egyenesen visszataszító is.
Habár tudom, ha most gyurcsány lenne, akkor őt és a szocikat barmoznád, neked mindegy ki van, te csak a magad tenyérbemászó stílusával, okoskodásoddal bloghozzászólási maszturbációt végzel, és kéjes örömöd leled mások hozzászólásaiba való kötözködésednek.
Na ezért nem járok már ide.
Hagyom a terepet neked és a saját örömszerzésednek. Éld ki magad legalább itt :)
Én csupán néha benézek elolvasom miket sikerült összeizzadnod, és lépek is tovább.
Most is csak azért írtam, mert nem kellene barmoznod másokat. Ha csak engem barmozol, nem érdekel. Felőlem írhatsz rólam amit csak akarsz, múltkor is említettem, amit te írsz, számomra nulla. De másokat azért mégse. És ha nem tetszik a rendszer, akkor idézek egy klasszikust: "el lehet innen menni! itt lehet kérem hagyni bennünket!"

Ordnassac 2010.06.13. 18:07:54

@Nuntius: érthetem ezt úgy, hogy képtelen vagy figyelmen kívül hagyni egy trollt és a többiekre figyelni? Komolyan kérdezem!

panelburzsuj 2010.06.13. 18:09:14

@lüke:

(Utoljára a Krímben találkoztam ilyennel: cseregyakorlaton kocsmáztam, és mivel az összes többi magyar a koleszban punnyadott, kénytelen voltam a bennszülöttekkel mulatozni. Köztük egy őszszakálú papával, aki még Csehlosvákiában járt magyar egyházi középiskolába Ungváron, de a velem való találkozásig már csak egy-két pajzán nótát és jópár zaftos káromkodást őrzött meg a memóriája.)

szbi 2010.06.13. 18:15:33

@jjulie: A tiroliak nem jelentéktelen része Andreas Hofer óta leginkább tiroli akart lenni.

Várúr 2010.06.13. 18:16:17

@szbi:
Tóta W. liberális örömében úgy elgurult, mint gyerek a görkorin. Pár óra alatt Pozsonyig meg sem állt. Ne kövessük. Ingujjat felgyűrni, a magyarságért tovább dolgozni. Ez a mai javallatom. Lesz még olyan népszerű a Kárpát-medencében Bugár Béla, mint Qrcsány Fegyenc.

Ordnassac 2010.06.13. 18:17:10

@Aner: Németh Zsolt alábbi nyilatkozata érdekes: >>[Németh Zsolt szerint] az MKP választási eredményének magyarázata nem a magyar parlament által elfogadott kettős állampolgársági törvénnyel és a szlovákiai reakciókkal magyarázható. "Ha így lenne, akkor Ficónak kormányon kellett volna maradnia" - mondta Németh, aki úgy vélte, hogy az MKP és a Híd-Most közötti választáskor inkább arról lehetett szó, hogy melyik képviseli "hitelesebben és határozottabban" a szakítást Fico politikájával.<<

Amúgy jellemző, hogy a "másodvonal" reagált erre, így nem az első vonalnak kell a legmagasabb szinten reagálnia erre a valóban kényelmetlen (még ha nem is égő) választási eredményre.

lüke 2010.06.13. 18:19:02

@panelburzsuj: nekem
a nagyapáam ungvári, Pozsonyba járt gimibe, Bécsben mulatozott este gimis korában a vonattal csak átment,Prágában járt egyetembe majd, majd Pesten élt
10 gyerekkel

Diocles 2010.06.13. 18:20:50

@Ordnassac:
valóban nagy hibának tűnik az MKP részéről, h nem zárták ki a koalíció lehetőségét Ficoval.
ennek szerintem ilyen helyzetben alapnak kellett volna lennie, hiszen így lehet(lehetett volna) begyűjteni a protestszavazatokat.

szóval annak ellenére, hogy a Most egy trójai faló, azért érthető, hogy nem tolakodtak a választók, hogy az MKP-re voksoljanak, sajnos.

ivrilider 2010.06.13. 18:21:04

@shannon: Ez szerencsére nem áll fönn, mert ha fele-fele arányban oszlanak meg a szavazatok, akkor bent van mind a kettő... ha pedig az egyik elhúz, akkor az egyik. Tehát a magyarok számaránya Szlovákiában önmagában biztosítja a parlamenti érdekképviseletet (amíg nem kezdenek el tömegesen szlovák pártokra szavazni). Romániáról, ahol kisebb az arány, ez nem mondható el.

Szimba 2010.06.13. 18:26:37

Nem gondoltam, hogy TG teljesíti a jívánságunkat!:)))
Most aztán olvashatom a véleményeket, mert nekem annyira nem egyértelmű, hogy jó vagy rossz a szlovák választás eredménye nekünk.

Viszont köszönet TG-nek!

jjulie 2010.06.13. 18:27:09

@Nuntius:

elolvastad miért barmoltam le?

egyetértesz vele?

bigapples 2010.06.13. 18:29:31

@Ordnassac:

Szerintem elég pontos helyzetértékelés. Hiába az MKP a hagyományos magyar párt, Csáky még a választás előtti estén is megerősítette a királyi TV-ben, hogy adott esetben a Fico-val is lehet tárgyalni a koalícióról. Németh Zsolt a határon túli magyarok ügyével kapcsolatban nem "másodvonal", sokkal inkább elsővonal, mint pl a Semjén minden titulusa ellenére.

hoplita 2010.06.13. 18:29:57

@Ordnassac:
Szóval jjulie szerinted is troll....?
Hehe....

Amúgy szép napot az ittlévőknek...!:)

Ordnassac 2010.06.13. 18:30:57

@Diocles: a falóság majd kiderül. A Híddal együtt bejutott szlovák képviselők nem kifejezetten nacionalizmusukról híresek, sőt!

Szóval kiderül.

jjulie 2010.06.13. 18:31:37

@hoplita:

na mi van, nem nagyon piszkáljátok a viktort, elégedettek vagytok vele?

gabor.doczi 2010.06.13. 18:31:46

@ivrilider: így van. Tegyük fel, hogy Csáky nem csinál puccsot - akkor Bugár és barátai nem válnak ki az MKP-ból, nem oszlik meg a 10-11% és nagy fölénnyel kilőjük a parlamentből Slotát. Na ez nemcsak Nektek, nekünk is jó lett volna.

haleluja 2010.06.13. 18:33:57

A szlov... Bővebbenák választási rendszernek van egy előnye, ami a politológusoknak csemege lehet, a választók a listán meghatározzák a jelöltek sorrendjét. Ennek előnye, hogy a listán szereplő politikusoknak nem a párt prominenseit kell meggyőzniük arról, hogy hányadik helyen legyenek, hanem a választók döntik el, hogy kinek a nevét jelölik meg a listán.
Ez nagyon érdekes átrendeződésekhez vezet. Egyrészt sokan kiesnek vezető helyről és helyettük mások bekerülnek akár a 150. helyről. Ez oda vezet, hogy minden politikus kampányol és a választók meggyőzése a cél az utolsó pillanatig, nem sötét háttéralkúk döntenek. Az biztos, hogy népszerűtlen politikusok nem juthatnak mandátumhoz.
Érdekes, hogy Bugár rendkívül népszerű, az egyéni bejelölések száma:
SDKÚ - DS
Iveta Radicova: 223 762
Ivan Miklos: 185 445
SaS
Richard Sulík: 120 491
KDH
Ján Figel': 117 548
MOST - HÍD
Bugár Béla: 137 913
Bugár a 3. legnépszerűbb politikus a leendő kormánykoalícióban.
Összehasonlításul:
Csáky Pál: 52 306
Ján Slota: 64 527
Vladimír Mečiar: 55 583
volbysr.sk/nrsr2010/priebezne/tab2_Pv_O000_K8.html
Csáky rosszul mérte fel a lehetőségeket. Ha a Híd és az MK szavazatait öszeadjuk az 315 ezer szavazat. Egyesülve Szlovákia 3. legnagyobb ereje lehetnének megelőzve a SaS-t is. Bugár látta a lehetőséget, amit Csáky elutasított (ma le is mondott).
Igaz, a 4 párti koalíció nagyon törékeny lesz, ha sikerül megvalósítani. A jelek szerint meg fog valósulni, de nem biztos, hogy tartós lesz.
Orbánnak egy hölggyel kell majd tárgyalnia, és rendezni kell a Híd-MOST-al a viszonyt.
Én úgy tudom, hogy a régi kormánypárt az árvízi védekezésben nyújtott gyenge teljesítmény miatt sok szavazatot vesztett. A magyar kérdés háttérbe szorult.

gabor.doczi 2010.06.13. 18:34:04

Tehát csáky a hibás

Ordnassac 2010.06.13. 18:35:32

@hoplita: a troll fogalma többrétű. ;-)

Létezik permanens troll (pl. Nestrot10, meg a pirosbögrések), létezik helyzeti troll (ebbe még a törzskommentelő is beletartozhat, épp ezért helyzeti), ill. az előzőhöz hasonlító időszaki troll (aki rossz időben, a "napjai" alatt, esetleg baromi melegben válik azzá).

Jjulie besorolását mindenkire magára bízom. Jómagam egészen elvagyok vele. Elég hosszú ideje mozgok a netes világban, hogy ne robbanjak fel az első vitriolos megjegyzésekre. :-)

panelburzsuj 2010.06.13. 18:35:33

@lüke:

Mozgékony nagypapa volt ... :)

(Mi a szlovák nyelvvel úgy jártunk, hogy mire édesapám az egytől tízig számolásnál előrébb jutott volna benne az elemiben, addigra a szülőfaluja visszakerült a magyar korona fennhatósága alá, így aztán a szlovák nyelvórák elmaradtak. Gimibe ma is magyarországi városba került, 45 őszén - egy 44/45 féléves németországi leventeturnét követően - itt is rekedt (elvesztette szlovák állampolgárságát), és a "családegyesítést" végül is a szlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény "oldotta meg".

A családi szlovák nyelvtudás így végleg elakadt a jeden-dva- szinten.

Antifaszok Réme 2010.06.13. 18:36:21

Tótok.. "...Ők azok, akik a nap 24 órájában a magyarokkal foglalkoznak. Kaptak egy jó nagy darab területet országnak, de még ígysem bírnak meglenni a magyarok nélkül."

/Forrás: naczivadasz.com/

Ordnassac 2010.06.13. 18:38:23

@haleluja: Radičova lényegesen magyarbarátabb, mint Fico. Szóval enyhülés mindenképpen várható.

Amúgy igen, a KDH és az SaS némely témában nagyon széthúznak, szóval itt még lehetnek gondok.

mialenyeg 2010.06.13. 18:40:19

Lemondott az MKP vezérkar? Na, akkor mindenki vissza focit nézni, itt az ideje továbblépni.

Ordnassac 2010.06.13. 18:43:06

@panelburzsuj: édesanyám Pozsonyban született, még 1943-ban (nagyapám a pozsonyi konzulátus munkatársa volt, amúgy nem felvidéki). 1950-ig dolgozott kint, így édesanyám az általános iskola első osztályait Csehszlovákiában járta és szlovákul (is) tanult. Mivel nagyapám nem volt hajlandó belépni a pártba (FKGP-s volt, de nem párttag), ezért a Külügyminisztériumba hívatták és nem engedték vissza, a diplomáciai testületből meg kicsapták. Azóta édesanyám Pesten él, a szlovákot meg gyakorlatilag elfelejtette. (Nagyapám húsz éve meghalt, Pesten.)

haleluja 2010.06.13. 18:50:43

@haleluja: plagizáltam,de egyetértek a leírtakkal.

lüke 2010.06.13. 18:52:17

@gabor.doczi:
még szép:)
egy Humbolt Egy. professzor csak a tolerancia képviselöje

hoplita 2010.06.13. 18:52:19

@Ordnassac:
Én sem klasszikus trollnak tartom....de másfél hónapja nem állok szóba vele.
De máris több szót vesztegettünk rá, mintsem érdemelné.

panelburzsuj 2010.06.13. 18:57:43

@haleluja:

Fogalmazhatunk úgy, hogy a szlovákiai választók az etnikai különbözőségre erőteljesen építkező pártokat hátrébb szorították - mind szlovák, mind magyar irányban?

lüke 2010.06.13. 19:03:50

@hoplita:
trollnak öreg, aki ennyire gyülöl vitaképtelen

Diocles 2010.06.13. 19:06:19

@Ordnassac:
viszont a kereszténydemokraták is megszavazták az állampolgárságtól megfosztó törvényt, a nyelvtörvényt, és bármikor átállhatnak.

szóval érdemi változások szerintem nem lesznek magyar-szempontból, ill. annyiban, hogy Radikova kevéssé bírálható úgy Nyugaton, mint Fico-Slota, szóval bármilyen paradox szinte az is kijöhet, h szívunk ezzel.
ugyanolyan magyarellenes törvényeket egy nyugatosabb koalíció jóval könnyebben fenn tud tartani, mint a Nyugaton félbarbárnak tekintett Fico-Slota, akikre éppen ezért nagyobb nyomás nehezedett.

bigapples 2010.06.13. 19:06:24

@panelburzsuj: Szerintem ez túlegyszerűsítés és így ebben a formában nem is igaz.

haleluja 2010.06.13. 19:06:52

@panelburzsuj: Szerintem igen,barátkozni könnyebb mint utálni egymást (és unalmas , ráadásul energiapocsékolás).

tlvajferi 2010.06.13. 19:08:25

krvára mindegy, hogy nekünk jó lesz, önzőség csak magunkra gondolni
önzőség a magyar kártyát kijátszav állandóana szomszédos országokba exportálni a magyar belpolitikai ganét
aza fontos, hogy a szlovákiaiaknak jó legyen

bigapples 2010.06.13. 19:13:54

@Diocles: megszavazták, ahogy itthon az LMP és sok szoci is megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Tehettek mást a választási kampányban? Maguktól nem hoztak volna egy ilyen kirekesztő, alkotmányellenes törvényt. Nem hiszem, hogy elleneznék, ha majd pár módosítással kiherélik Ficoék törvényét, hasonlóan, ahogy a korábbi nyelvtörvény esetében történt (lásd a belinkelt Zajac interjú)
Szerintem lesznek pozitív változások a 2 ország viszonyában és a magyar kisebbség helyzetében is, bár aláírom, ezzel nem jön el a kánaán.

panelburzsuj 2010.06.13. 19:17:49

@bigapples:

(mondtam olyat, hogy ezzel aztán totálisan kianalizáltam ezt a választást?)

pannonfunk 2010.06.13. 19:29:28

@bigapples: Huh, ez a Radicova úgy néz ki, mint a Miss Röfi...

Idet 2010.06.13. 19:47:49

@Ordnassac: Vigyázat, pszeudotrollok is vannak, meg provokatrollok...

tolsztoj 2010.06.13. 19:51:30

@Baltás Henri: ezt elbaltáztad.... ha valamiről sz@rt sem tudsz, akkor inkább tartsd a szád...

kvivor 2010.06.13. 19:52:46

@Aner: Bocs, én nem értek szlovákul, de az oldal, amit belinkeltél, nem ad meg párteredeményeket. Be tudnál linkelni egy olyat, amiben van települési bontás?
Köszi.

lüke 2010.06.13. 19:55:02

@Diocles:
Radics Ivett
sz. Karafiat

lüke 2010.06.13. 20:01:49

ez az ok

Orbán Viktor magatartása is lényegesen hozzájárult az MKP kudarcához azzal, hogy a szlovákiai választások előtt fogadtatta el a kettős állampolgárságról rendelkező magyar törvény módosítását. S azzal is, hogy sem ő, sem informális pozsonyi tárgyalásai során Martonyi János nem állt szóba Bugár Bélával. Vagyis - a választások eredményei alapján - a szlovákiai magyarság többségének képviselőjével.

hát igen
1, elöre tudták ki nyer
2, a választók meg azért szavaztak másra ,mert MJ nem beszélt BB-vel
logikus............
in
nol.hu/kulfold/a_negy_eve_daridozo_nacionalista-populista_koalicio_sirasoi

s a cím! fenomenális, ez az újságíró ?is sok szindarabot néz ,mint LL

Baltás Henri 2010.06.13. 20:01:51

@tolsztoj: mire gondolsz konkrétan? miről tudod, hogy én nem tudok semmit? hálás lennék, ha felvilágosítanál!

Ordnassac 2010.06.13. 20:03:21

@Idet: kétségtelenül így van, nem beszélve az idült trollokról és a ritka, de létező gyógyult trollokról ;-)

Ordnassac 2010.06.13. 20:05:13

@lüke: abban Szilvássynak azonban szerintem igaza van (így kívülről nézve a dolgot), hogy az MKP kampánya nagyon nem volt nyerő.

lüke 2010.06.13. 20:07:46

@lüke:
minden magyar publicista Shakespeare-böl él
leszurni
sírásók:)
Jágók:)

lüke 2010.06.13. 20:08:45

@Ordnassac:
én öreg asszony vagyok nem troli:)

metafizikus 2010.06.13. 20:10:01

Felvidéki magyar vagyok és örülök neki, hogy Csákyék nem kerültek be a parlamentbe. Mostanra annyira gerinctelenekké váltak, hogy képesek lettek volna koalícióra lépni Ficoval. Ezzel pedig az egész magyar kissebbséget járatták volna le a lakosság intelligensebb része szemében.
Ami Magyarországot illeti - nemcsak Orbán Viktor, hanem a magyar média is inkorrekt volt Bugár Béla kezdeményezésével szemben: egyszerűen agyon lett hallgatva. Csáky meg túlreprezentálva. Ez pedig gyalázatos.
Bugár Béla nagyon higgadt és pragmatikus gondolkodású politikus, nem rajta fog múlni a Magyarországgal való együttműködés jövője. De az MKP-féle irredenta revizionizmusban nem lesz partner, azzal egyrészt elárulná a választóit - ez a típusú viselkedési nem jellemző rá - másrészt kigolyózná magát a koalícióból. Egyébként üdv! Jó a blog!

Idet 2010.06.13. 20:10:02

@Ordnassac: Láttál ilyet??? (Gyógyultat)

lüke 2010.06.13. 20:10:12

@Ordnassac:
ez is a Szilvásy klánból van
van még egy negyedik is?

Idet 2010.06.13. 20:10:53

@lüke: A második gyilkosról nem is beszélve...

Diocles 2010.06.13. 20:10:57

@Ordnassac:
azért Szilvássy, mint az Új Szó főszerkesztője (és persze nálunk meg a Népszabadság tudósítója) megveregetheti a vállát, h kiesett az MKP, mert a beléjevert koporsószegek felét ő ütögette.

nyilván sok-sok ok van, az erős médiaellenszél az egyik.

(az is megérne egy misét, hogy pl. az Új Szót, amely nyilván kapott forrásokat itthonról mire ösztönözték a háttérben a korábbi kormányzati körök. Ahogyan Orbánék is anno kvázi "lenyúlták" maguknak az erdélyi Krónikát, amely máig erősen Fidesz-barát, RMDSZ-kritikus lap, talán egyetlenként Erdélyben.)

lüke 2010.06.13. 20:11:12

@metafizikus:
és gyönyörüen beszél magyarul

lüke 2010.06.13. 20:11:57

@Idet:
hihetelen ez a dramaturgia.)

bigapples 2010.06.13. 20:15:01

@Ordnassac: Most Idetnek szúrtál oda egyet? :)
Én nem forszíroznám a trollkeresést, szerintem nestro(?) és hozzá hasonló bögrekommandó kivételével nem olyan vészes a helyzet.

bigapples 2010.06.13. 20:18:07

@metafizikus: Ok, de azért ez:

"az MKP-féle irredenta revizionizmusban"

nagyon Fico utánérzés. Milyen revizionizmus, mert autonómiát akar?

Idet 2010.06.13. 20:18:48

@bigapples: Naaaa, ne böködjetek a trollkéssel, csiklandós vagyok!

lüke 2010.06.13. 20:18:57

@bigapples:
szerintem nem szúrt, csak beszélhgetnek...........
szeretik a kritikát,
velem együtt

Ordnassac 2010.06.13. 20:19:31

@bigapples: nem, a trollkategorizálást ugyanis én kezdtem.

Amúgy tényleg nem állunk rosszul. Egyébként pont nestrot10 és a bögrekommandót tettem a "permanens troll" kategóriájába. :-)

Amúgy tényleg nem érdemes tovább forszírozni a kérdés, erősen kibeszéltük.

(Ilyenkor kíváncsi vagyok, hogy Gábor ilyen típusú offolásokat olvasva röhög rajta, rázza a fejét, hogy ez a csokornyakkendős okostojás mit dumál vagy mosolyog egyet. :-) )

Ordnassac 2010.06.13. 20:20:40

@Diocles: persze, nem is azt mondtam, hogy Szilvássynak mindenben igaza van, csak azt, hogy azzal egyetértek, amit az MKP kampányával kapcsolatban írt. :-)

bigapples 2010.06.13. 20:20:44

@Ordnassac: Még nem látta, nyírja a füvet :)

lüke 2010.06.13. 20:21:07

@bigapples:
helyes:)
ez a "sztálini csökevény"
most nem szúrtam, csak akkor is jobbnak látszott a grúzokkal így bánni:)
ma a kisebbségi jog része

lüke 2010.06.13. 20:22:28

@Ordnassac:
klugscheisser van elég:)

Ordnassac 2010.06.13. 20:23:52

@bigapples: vagy a tévé előtt ül egy jó hideg sörrel. ;-) (Meg is tudnám érteni.)

lüke 2010.06.13. 20:24:54

sziasztok,mentem focizni

Ordnassac 2010.06.13. 20:26:14

@lüke: na de csokornyakkendős? ;-)

metafizikus 2010.06.13. 20:32:07

@bigapples:

Az MKP egy kisstílű nacionalista, tehetségtelen társaság, de ez csak egy személyes álláspont. Sok tehetséges és ügyes politikust elüldüztek, félreállítottak. saját magukat nyírták ki. A választópolgárok véleményére nem voltak kíváncsiak, nagyon bíztak a monopolhelyzetben. Nem vagyok politikai elemző, egyszerű választópolgolgár, s mint olyan megformálhatom szubjektív véleményemet. És sok-sok ilyen szubjektív vélemény a politikai süllyesztőbe küldte Csákyékat, a parlamentbe emelte Bugár pártját, és azt üzente Orbán Viktornak: "köszönjük, de nem kérünk az álszent atyáskodásból!"

röviden, Kassáról, egy elégedett szlovákiai MAGYAR választópolgár.

Aner 2010.06.13. 20:33:44

@kvivor: Elméletileg ez a szlovák statisztikai hivatal bontása. Én tegnap illetve ma éjjel ezen követtem az eseményeket.

A nevek feloldásához használd a google translate, vagy más egyéb webfordító szolgáltatást. :-) Én a városokat tegnap a wikipedia segítségével azonosítottam. Sajnos nem tudok szlovákul én sem, így csak google-szagú fordítást tudnék produkálni.

Viszont "jó szórakozás" volt követni az eseményeket, a magyar lakta vidékek feldolgozása lassabb volt, 70% elindult az MKP felfele az SNS lefele. Sajnos nem lett HAPPY-END.

Ugyanakkor rossz érzés volt látni, hogy Kassa már mennyire nem magyar vagy sorolhatnám a többi várost is, ami jórészt magyarnak gondolnád.

Idet 2010.06.13. 20:34:23

Szevasztok, megyek drukkolni a Nationalelfnek!

Ordnassac 2010.06.13. 20:36:24

Csak én gépezek a tévé mellett?

török gábor 2010.06.13. 20:42:08

@bigapples: nem, nem, azt majd holnap reggel...

török gábor 2010.06.13. 20:43:10

@Ordnassac: ez már közelebb áll a valósághoz, bár nem teljesen fedi azt...

Ordnassac 2010.06.13. 20:50:25

@török gábor: sör helyett valami más itóka? ;-)

Diocles 2010.06.13. 20:51:30

"Ha egy új, a jelenlegi ellenzék által alakított kormány áll fel, ön szerint az milyen hatással lesz Szlovákia és Magyarország viszonyára?

Kettőn állt a vásár. Ez annak a függvénye, hogy akar-e vagy tud-e a két kormány kényes témákban is együttműködni. Az amit most tapasztaltunk a parlamenti választások előtt két héttel, az minden volt csak nem együttműködés. Lehet hogy az SNS be sem jutott volna. A kettős állampolgárság felvetése csak az SNS-nek segített, meg a Smernek, tehát ez nem az együttműködés felé vezető út."

origo.hu

ennek alapján kifejezetten ellenséges, legjobb esetben hűvös viszonyra számítok a magyar kormány és Bugárék között.

megjegyzem, az Magyarország szuverén joga, hogy kinek ad állampolgárságot (pl. az erdélyi magyaroknak), ebbe még Bugárék sem pofázhatnak bele.
aki békülni akar, az biztosan nem így nyit.

bigapples 2010.06.13. 20:54:07

@metafizikus: Rendben van, ez az álláspontod, én kívülről csak azt láttam, hogy Csákyék kampánya nagyon gyenge volt, néha demagóg módon támadták a Híd-at és Csáky nem tűnt egy fajsúlyos politikusnak.

De irredenta revizionizmus? Én sehol sem láttam, hogy területek visszacsatolásáról beszéltek volna. Ilyenről egy magyarországi kormánypárti politikus sem beszélt. Ezeket a vádakat Ficoék szajkózzák, igaz, ők a fasiszta veszélyt is hozzácsapják. Te nem hiszel abban, hogy a magyar többségű felvidéki területeken az autonómia valamilyen formájának igénylése legitim felvetés? Tudom, Kassára ez nem vonatkozik.

metafizikus 2010.06.13. 20:55:45

@bigapples:

az általad említett önrendelkezési törekvések bizony a nevezett alapokon nyugszanak. Ismerve a pártbeli csúcspolitikusok, és a párthoz küzelálló véleményformáló értelmiségiek habitusát, ezt kár is lenne tagadni. Nem érdemes színházasdit játszani: pontosan tudjuk, milyen radikális gondolkodásmód mentén politizált az MKP - már ha politizálásnak lehet nevezni azt a dilettáns, kisstílű ügyködést, amit az utóbbi időben produkáltak. Ehelyütt felhívom a figyelmet arra, hogy Csáky Pál a választási kampány hajrájában rejtőzködött a szlovák média elől, de az M1 stúdiójába befáradt arról szónokolni, hogy aki nem rá szavaz, annak a szavazata elvész. Ehhez képest az MKP szavzók voksai mentek a kukába. A szavazatokért kár, az MKP-ért nem kár.

Ordnassac 2010.06.13. 21:01:37

OFF

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-359550

Van veszprémi köztünk, aki el tudná mondani, hogy miért ejtették Debreczenyi Jánost?

ON

bigapples 2010.06.13. 21:02:27

@Diocles: Ez egy nagyon szerencsétlen nyilatkozat Bugár részéről, gondolom a sértettség beszél belőle.

metafizikus 2010.06.13. 21:10:15

@bigapples:

nem a sértettség, hanem a józan ész

jjulie 2010.06.13. 21:30:51

nem nagyon lennék meglepve, ha a fidesz idiótákra méretezett kommunikációja csődöt mondana külföldön, és a jelek szerint ez van

a fideszdrukkereknek ajánlanám tájékozódni a szlovákia események kapcsán fidesztávoli források, pl. szlovákiában élők segítségével

a mai 3 szlovákiai magyar üdítő jelenség volt itt ebben a belterjes orbánmagyar szövegfelmondások között

csúnyán elintézték a választók orbán pártfogoltját, arról pedig nem volt tudomásom, hogy viszonyult az orbándiplomácia bugárékhoz a kampányban, szóval az orbánnak kell egy két kurvanagy pofon, hogy leszálljon a földre

várom a hivatalos szijjártós értékelést, szerintem meg tudnám írni

eddíg fogalmam sem volt, hogy ki ez a bugár béla, az elmúlt órákban utána olvasgattam, szimpatikus ember(másfél hónappal fiatalabb nálam, szintén mérnök, nem lehet véletlen hogy átlát az orbánon)

6.Lenin 2010.06.13. 21:40:51

Akik a kettős állampolgárság kérdését felhasználják saját politikai céljainak elérésére,területi visszacsatolást,irredenta revízonizmust feltételezve riogatnak,közben másokat minősítenek,talán semmiben sem különböznek.
1. 19
2. 20-1

vagy 2 drb eb

gabor.doczi 2010.06.13. 21:46:55

@jjulie: Köszönjük, azt hiszem mindhármunk nevében mondhatom!

bigapples 2010.06.13. 21:50:16

@metafizikus: Én elhiszem, hogy az MKP egyes politikusai az autonómia törekvések sikerétől akár egy későbbi elszakadás lehetőségét várják, de ennek mennyi a realitása?

Az autonómia viszont nem irreális felvetés, miért más Szlovákia, mint más európai ország? Ott van Dél-Tirol, a finnországi svédek autonómiája, Katalónia stb., nem szabad feltartott kézzel fogadnunk a szlovák álláspontot. Nézem a korábban belinkelt szlovák lapon, hogy Dunaszerdahelyen, É-Komáromban, Párkányban 70-85% magyar szavazott magyar pártra, szerintem jogos a felvetés az autonómiával kapcsolatban.

Nem hiszem, hogy józan ész azt gondolni, hogy a kettős állampolgársági vita segítette az SNS-t parlamentbe, sokkal inkább vitte a szavazataikat Fico fel, mert ő lett a nagy nemzetvédő a nacionalista szlovák szavazók szemében. Nézd meg 1-2 hónapja hány %-on álltak Slotáék.

@jjulie: A itt megjelent felvidéki magyar hozzászólók gondolom jellemzően fiatal internethasználó és tanult szavazók, nem meglepetés, hogy ők inkább Híd szavazók. Különben sem a csalódott MKP szavazók fognak most idejönni. Azt sem tudjuk, milyen felvidéki portál belinkelt anyagán keresztül jutottak erre a blogra, ott is megvan a helyi NOL és MNO. Mindenesetre a választás azt mutatja, hogy az ide írók álláspontja van többségben.

PS Jópár Fideszre szavazó mérnököt ismerek, de csak egy szoci választót. Gondolom rossz körökben forgok.

Ordnassac 2010.06.13. 21:51:14

@jjulie: van igazság, amit írsz (kérdezzük meg a szlovákiai magyarokat), de egy MKP-szavazó véleménye is érdekes lehet (nem tudtam végigkövetni a beszélgetést, ha a 3 említettből van ilyen, akkor nagyrészt tárgytalan).

jjulie 2010.06.13. 21:51:37

@6.Lenin:

ezt tök jó hogy idebiggyesztetted, ha nem tudnám ezer éve hogy egy egykori liberális szavazóból lecsúszott mezei fideszdrukker vagy, akkor is azonnal felismernélek

ajánlanám menj biztosra: írd le, kétszer kettő az négy, és mindenki igazat fog adni neked, az orbánplagizálásba még belebukhatsz

büszke lehet rád a szijjártó, meg a gazdája is, te lehetsz az etalon, akire méretezik a kommunikációt

jjulie 2010.06.13. 21:56:33

@Ordnassac:

nem mindegyik lehangoló véleménnyel volt az mkp-ről

azért mindegyiknek volt a hazai megfogalmazásoktól némileg elütö friss mondandója

legjobban az tetszett, hogy az egyik megjegyezte, hogy úgylátszik nem találunk itthon elég nemmagyart....

jjulie 2010.06.13. 22:05:11

@jjulie:

miattad kell hallgatnom a sok sületlenséget

6.Lenin 2010.06.13. 22:06:31

@Ordnassac:

Mit gondolsz,amennyiben megkérdezzük a szlovákiai magyarokat,mi lesz a végeredmény?

Ugyan az a megosztottság lesz.
Szerencsére mindenki a saját meggyőződése szerint szavazhatott,választhatott.
Pillanatnyilag vannak nyertesek,vesztesek.De ez nem mindig a jót is jelenti egyben.Ez viszont az ő ügyük.

Könyörgöm,mi köze ennek a kettős állampolgárság egyénileg és önkéntes igényléséhez?

Talán az,hogy mindenki felhasználta a saját kisstílű mutyijához?
Idejöttek hárman,négyen(metafizikus) és elmondták a saját véleményüket.Ez az általános?
Lehet a többség,de az mit bizonyít?
A Fico nyert,többségben vannak,mit bizonyít?

Minden szlovák,szlovákiai magyar ugyan ezen a véleményen van?
Olvastunk 4 véleményt,jobban belelátunk az ottani helyzetbe,de csak ennyi.szerintem.

gabor.doczi 2010.06.13. 22:10:11

@6.Lenin: Szerintem ez az általános. Mert az itt felszólalók akár a szavazók - elmondták véleményüket. Mert van véleményünk, csak a pártpolitika sosem hallgatja meg.

Ordnassac 2010.06.13. 22:13:29

@6.Lenin: na várj, itten te kevertél valamit. Szerintem is jogos érv, hogy helyi emberek reagáljanak a történésekre, így legalább minimális részben rálátásunk lesz arra, amit az ottaniak gondolnak (és nem az, amit mi gondolunk). Ez csak jót tesz. Ennek semmi köze a kettős áp-hoz. Nem is vetettem fel. Kérlek ne adj a számba semmit, amiről nem beszéltem.

Amiről én beszéltem korábban, az az, hogy az MKP kampánya (innen kívülről nézve mindenképp) pocsék volt.

gabor.doczi 2010.06.13. 22:14:14

@gabor.doczi: Hozzáfűzném még, hogy néha bátran meg lehet minket kérdezni a véleményünkről. Elmondjuk.

shannon 2010.06.13. 22:15:00

@ivrilider:
Kivéve, ha a széthúzás láttán megcsömörlenek és tömegesen távol maradnak a szavazástól... Ezzel szerintem nagyon veszélyes játszani.

jjulie 2010.06.13. 22:15:07

@6.Lenin:

és a te orbánod akinek a végzettsége és foglalkozása is politikus, annyira okos és képzett, hogy tudta, ha a szlovák kampány közepén szavaztatja meg a kettős állampolgárságot, akkor azt senki sem fogja a kampánycéljaira felhasználni?

vagy tévedek, ilyen hülye volt?

vagy itt megint volt egy besült kettős csavar a mutatványban, mint a tarthatatlan költségvetés fél évig való szajkózásában és az államcsőd meglebegtetésében?

ne irkálj ilyen szinten, mert még csökkentenek a kedveltjeid a kommunikációjuk értelmi szinvonalán

Ordnassac 2010.06.13. 22:21:53

@gabor.doczi: élek is vele: szerinted a Híd képviseletében bejutott szlovák képviselők hogyan fognak muzsikálni a magyarokkal?

Ordnassac 2010.06.13. 22:25:08

@gabor.doczi: másik kérdés: az SaS mitől ilyen népszerű?

6.Lenin 2010.06.13. 22:26:47

@gabor.doczi:

A véleményedhez jogod van.Másoknak is.Mindenki azt használ fel a politikai céljaira,amit akar,de ezzel magát minősíti.

Nekem csak az a vicces,mindenki a másikat minősíti egy olyan kérdés felhasználásával,amit nem lett volna szabad.Ráadásul mindegyik a saját szájíze szerint cukrozta is.

Nagyjából figyelemmel kísérem a szlovák eseményeket a TA3-n,de ezt inkább nyelvgyakorlásként.
Talán még annyit,de ehhez semmi közöm végeredményben.

Ne szavazz olyan pártra,amelyik nem hallgat a véleményedre.

jjulie 2010.06.13. 22:36:13

@bigapples:

elárulod hány éves vagy?

jjulie 2010.06.13. 22:40:35

@6.Lenin:

drága lenin: mindenkinek joga van a véleményéhez, és másik provokálásához is

kedvenc példámban jogod van valamelyik fradi kocsmában hajrá újpest felkiáltással kérni sört, utána meg panaszkodni hogy parasztok voltak veled

ne játsz ezt lenin, mert a szíjjártó lemond, ilyen alacsony szintre méretezett dumát nem tud szerkeszteni

6.Lenin 2010.06.13. 22:43:41

@Ordnassac:

"(kérdezzük meg a szlovákiai magyarokat), de egy MKP-szavazó véleménye is érdekes lehet "

ezt írtad.
Erre válaszoltam.
"Mit gondolsz,amennyiben megkérdezzük a szlovákiai magyarokat,mi lesz a végeredmény?

Ugyan az a megosztottság lesz."

aztán ezt:

"Olvastunk 4 véleményt,jobban belelátunk az ottani helyzetbe,de csak ennyi.szerintem."

Ezt meg Te?
"Szerintem is jogos érv, hogy helyi emberek reagáljanak a történésekre, így legalább minimális részben rálátásunk lesz arra, amit az ottaniak gondolnak (és nem az, amit mi gondolunk). Ez csak jót tesz. Ennek semmi köze a kettős áp-hoz. "

?

jjulie 2010.06.13. 22:52:11

@6.Lenin:

lenin, az hogy a szlovákiai magyarok elküldték pihenni az orbánvonalat az az "ugyan az a megosztottság" neked?

mond csak a négycsocsüben hogy áll az árfolyamod, kezdelek félteni

bigapples 2010.06.13. 22:55:36

@jjulie: 40 alatti, vidéki, nem mérnök végzettségű Fidesznyik jelentkezem.

6.Lenin 2010.06.13. 23:07:06

@jjulie:

Megpróbálok olyan szinten írni,amit Te is megértesz végre,legalább is remélem.

Leszarom,hogy ki nyert Szlovákiában a magyar pártok közül
(pedig lesz vitám néhány ottani szlovák barátommal)

Az sem érdekel,mivel kampányoltak.
Jónak tartottam én is,hogy írtak ide Szlovákiából,mert sokan írnak itt olyasmiről,amiről fogalmuk sincs.Legalább megismerhettek 4 ottani szavazó véleményét.
Én,szinte naponta nézem a szlovák TA3 csatornát,értem is a nyelvet.Fel is tudom fogni,amiről beszélnek.

Nekem csak az volt érdekes,hogy minden oldalon (itt is,ott is)felhasználták a kettős állampolgárság kérdését a saját kis hülyeségük igazolására.Amit nem lett volna szabad.
Közben egymást minősítik.

Ennyi!
Ez olyan bonyolult a beszűkült agyadnak?

6.Lenin 2010.06.13. 23:22:49

@jjulie:

Lökjél inkább valamit Dembiszkiről,az mindig felvidít.

kvivor 2010.06.13. 23:31:11

@Aner: Szia! Ezek részvételi adatok. Korábban már több szlovákiai választásnál megnéztem a területi bontást, bár mindig csak egy-két héttel post factum. A dél-szlovákiai városok nemzetiségi arányat nagyjából ismerem, erre a választási eredményeknél jobb források is vannak:-) (Bár vannak vidékek, elsősorban Gömör, de Abaúj is, ahol sokan, akit akár magyarnak is mondhatunk, szlováknak vallja be magát.)

panelburzsuj 2010.06.13. 23:53:54

@6.Lenin:

Ez a kettős állampolgárság nagyon nem akar összeállni a fejekben.

Én valahogy korábban is úgy képzeltem, és ma némi tápot is kapott ez képzelgésem itt a blogon, hogy ezek közül a felvidéki magyarok közül nem is kevesen azt vették a fejükbe, hogy saját szülőföldjükön, saját nyelvükön, saját erőből kívánnak teljesértékű állampolgárok lenni. És valahogy ódzkodnak attól az ötlettől, hogy nemzeti összetartozás címén magyarországi pártok kegyéből földönfutók lehessenek egy nekik idegen országban.

Perzse lehet, hogy ez csak az én különbejáratú téveszmém, és attól van, hogy nem nézek elég tévét. Nemhogy szlovákot, még magyart se.

Ordnassac 2010.06.13. 23:56:47

@6.Lenin: ergo ugyanarról beszélünk. Jómagam sem azt mondom, hogy ezzel teljes képet kapunk. Azonban hasznos lehet, kis spektrumbővítés. Az meg ritkán árt.

Ami az ingerültebb részt illeti, azt erre reagáltam: "Könyörgöm,mi köze ennek a kettős állampolgárság egyénileg és önkéntes igényléséhez?" <--- Erről ugyanis e vonatkozásban egy árva szót sem beszéltem (és nem is gondoltam rá).

Ennyi.

Ordnassac 2010.06.14. 00:04:26

@panelburzsuj: amennyiben az a kiindulási alap, hogy át is fognak jönni, akik állampolgársághoz folyamodnak... Ez egyáltalán nem biztos, hogy így lesz, sőt, nagyon erősek a kétségeim, főleg, így Schengen és EU mellett. Amúgy hány olyan kettős áp van már most is, aki nem itt él.

Ez az állampolgárságos dolog kicsit emlékeztet a házasság intézményére. Sokan "élnek" vele (ahogy lesznek viszonylag sokan, akik igényelni fogják), mert ezzel érzik magukat közel adott személyhez (áp esetében nemzethez), míg másoknak a párral való összetartozást nem a papír testesíti meg, nem tartja szükségesnek (lesz ilyen is a határon túliaknál bőven, aki áp nélkül is magyarnak fogja vallani magát). Persze ez egy nagyon felületes összehasonlítás, de talán jól példázza, hogy egy ilyen nagyon személyes kérdésnek milyen "végkifejletei" lehetnek és mindegyik legitim.

6.Lenin 2010.06.14. 00:11:28

@panelburzsuj:

Drága Megkeseredett Bolsi Barátom!

Egyetlen értelmes ember sem akar senkit elszakítani a szülőföldjéről,nem akarjuk vissza Kassát,de legkisebb tót falut sem.
Ellenben az a magyar ember,aki önhibáján kívül,a jelenlegi Szlovákia,Románia,stb Területén született és azt az országot tekinti hazájának,de magyarnak(lengyelnek,svábnak,ruszinnak,de ez most érdektelen)vallja magát,mert AZ.
Szeretne ehhez a nemzethez tartozni nyelvben,kultúrában,önként kérheti a jelképes állampolgársgot.Önként Vaze!

A XXI. sz-ban már hadd adassék meg neki ez a jog!
Kit kurtít meg vele?Mindene ott marad,a vagyona,munkája azt az országot gazdagítja ahová született,nem Mo-ot.
Nem ismeretlen a kettős állampolgárság,nem magyar találmány.
Jelenleg az unióban meg végképpen csak a kötődést jelenti egy más kultúrához,mint ahol él,de ezzel semmiféle kárt nem okoz annak a másik nemzetnek,sőt gazdagítja azt.

Mi ebben a felfoghatatlan?Aki nem akarja,nem kéri,de én sem tagadhatom meg a gyermekem mert elköltözött otthonról.

Jajajajaj!

panelburzsuj 2010.06.14. 00:23:53

@Ordnassac:

@6.Lenin:

"Szeretne ehhez a nemzethez tartozni nyelvben,kultúrában,önként kérheti a jelképes állampolgársgot."

Mert ha nem kéri a magyar állampolgárságot, akkor nem tartozik a magyar nemzethez?

Át kéne ezt gondolnod mégegyszer.

De alaposabban, mint eddig.

Ordnassac 2010.06.14. 00:39:18

@panelburzsuj: ööö, ehhez hogy kerülök ide?

6.Lenin 2010.06.14. 00:41:57

@panelburzsuj:

Nem,mert itt bregyó,tót vagy szőröstalpú román,ott meg bozgor,hazátlan csavargó.Sajnos.

Bonyolult kérdés ez burzsujkám.

Nézzél utána,mit jelent Uhorsko,Madarsko
magyar,szlovák,nas rodak,
Milyen testvéri a szeretet cseh és szlovák között

Nagyon hosszan lehetne ezekről mesélni.Itthonról nézve teljesen hihetetlen.Olvass el néhány szlovák történelem könyvet .

Talán majd egyszer ők is ,és Te is megérted ez nem a másik ellenében van,hanem értelmetlenné tesz egy nagyon sötét felfogást,minden oldalon.

Na jó éj(reggelt)!

panelburzsuj 2010.06.14. 01:11:45

@Ordnassac:

Te sem vagy egészen mentes attól a tévhittől, hogy a magyarországi magyarok valahogy "igazibbak" a világban bárhol élő magyaroknál, és így a "határon túliaknál" is.

Miért nem merül fel senkiben, hogy egy debreceni vagy veszpréminek állampolgárságot kellene kérnie Szlovákiában, Romániában, Szerbiában ahhoz, hogy "teljesebb" magyarnak érezhesse magát? Miért nem merül fel senkiben, hogy a Kárpát-medencei magyaroknak tulajdonképpen valamennyi "utódállam"-ban állampolgárságot kellene szerezniük, ha a "nemzeti összetartozást" valóban teljessé kívánnák tenni a magyar nemzet valamennyi tagja között?

Röviden: a magyarországi magyarok egy centivel sem hivatottabbak a "magyar nemzet" határok fölötti egysítésének előmozdításra, mint bármely más állam magyarjai. Kizárólag a felelősségünk és az anyagi tehervállási készségünk az, amiben mindenképp "nekünk" kell a legnagyobb részt vállalni - mert mi vagyunk legtöbben egy országhatárral körülvéve, és belföldön nekünk kell legkevesebb többletet vállalnunk a magyarságunkért. (Triviális példaként: vígan angoltanulásra fordíthatjuk/fordíthatnánk azt a kapacitást, amit a határontúli nebulóknak az anyanyelvükkel nem azonos államnyelv megtanulására kell fordítaniuk. Kihasználjuk ezt a könnyebbséget? ... )

panelburzsuj 2010.06.14. 01:16:25

@6.Lenin:

Amiről te beszélsz, az nem nemzetiségi kérdés, hanem baromarcászati. Itthon és határon túl is. És akkor is, ha egy-egy országban alkalmanként bőven többségben lenni látszanak a baromarcúak.

sárkányfő 2010.06.14. 01:27:44

hornazem.blog.hu/2010/06/13/bela_is_back_avagy_liberalis_felvidek#comment-form

"a szlovák belpolitika részét képezi az mkp és a híd is, márpedig mindkettő megkérte orbánt, hogy a választásokig jegelje a témát. dehot a fidesz jobban tudja mi kell nekünk, ugyebár. az eredmény? az mkp-t belekényszerítették egy kalodába a választások előtt, fel kellett vállalnia a kettősállampolgárságot. erre az összes többi párt elhatárolódott tőle a leendő kormányt illetően, márpedig nem szívesen szavaznak az emberek olyan pártra, amelynek esélye sincs kormányra kerlni, főleg ha van alternatíva. másik eredmény, hogy 0,07 százalékon múlott, hogy slota kiessen a parlamentből, ennyi szavazat simán személyesen orbán számlájára írható.. tényleg jó lenne ha eldöntené, hogy érdekli-e a véleményünk és sorsunk, vagy csak valamiféle katonákként tekint ránk."

ezt egy felvidéki magyar mondja, nem én... bár max. egyetértek, ugyanis így logikus és életszerű.

nekem egyre inkább az az érzésem, hogy sokaknak nem a határon túlra szakadt magyarok sorsa fáj, hanem a nagy-Mo., a nagy, vagy legalább középhatalmi státusz, egy - valójában sose volt - történelmi ábránd-kép, és amihez csupán eszközök lennének a határon túli magyarok. ez nagyon szomorú.

aki szerint pedig ezek után a felvidékiek nem magyarok, azok kivétel nélkül mind tökéletes idióták, és még nagyon visszafogott voltam.

Ordnassac 2010.06.14. 01:29:22

@panelburzsuj: biztos én vagyok az értetlen, de melyik mondandóm késztetett arra a megállapításra, miszerint magunkat magyarabbnak gondolom, mint a határon túliakat?

Csak annyit jelentettem ki, hogy ha valaki könnyebben akar hozzájutni a magyar állampolgársághoz, mert akármilyen okokból szeretné azt felvenni (akár csak azért, mert úgy érzi magát még közelebb a nemzethez, mert ő úgy érzi, hogy ezzel lesz), akkor legyen lehetősége rá (a kettős áp lehetősége most is megvolt, csak elég körülményesen). Vannak ilyenek, függetlenül attól, hogy ki hogy gondol a magyarországi magyarságról. Amennyiben az adott személy úgy érzi, hogy személyes filozófiája miatt kell, miért ne?

Azonban elfogadom azt is, hogy valaki feleslegesnek tartja, mert nem ez számít neki a nemzethez tartozásban, mert nem az anyaország itt a fő, hanem az, hogy pl. milyen nyelvet beszél, milyen kulturális háttérrel rendelkezik stb. (ezeknek még csak nem is kell egyszerre fennállniuk). Amennyiben úgy érzi, hogy nem kell, mert nem ez a fő szempont a hovatartozás megállapításához, miért ne? Ez is független attól, hogy ki tartja magát nagyobb magyarnak. Ez a határon túliak személyes felfogásától függ. Van ilyen is, olyan is. Többet (szándékkal) nem állítottam.

sárkányfő 2010.06.14. 01:35:44

@Ordnassac: erre a blogra nem lehet úgy felnézni, hogy te épp ne legyél itt :) úgy látom ez a blog nálad a legdurvább heroint is magasan verő függőséget okozott :)

Ordnassac 2010.06.14. 01:46:03

@ó jaj: multitasking. ;-) Meg vizsgaidőszaki agyf...

Arról nem is szólva, hogy alvásigényem alacsony, illetve hosszú idő után találtam olyan blogot/fórumot, ahol többé-kevésbé értelmesen lehet társalogni és tanulni a másiktól.

ssi 2010.06.14. 06:02:15

másfajta megközelítés:

- lehetett-e előre tudni, hogy nálunk milyen lesz a Jobbik a választások után?
- kell-e O.V.-nak - a sötétben tapogatózva - stratégiáznia a nyugalom fenntartásáért? hogyan, mikkel?
- bevállalhat-e kisebb rossznak gondolt lépéseket a bizonytalanságban?
- a kettős állampolgárság lehetősége lehetett-e egy ilyen lépés, ami végül rosszul sült el?

jjulie 2010.06.14. 06:42:12

az orbán kettős állampolgársági hőstette nagyon hasonlít az ruszkik hazazavarása hőstettéhez

emlékszem a hatvanas években mi mindent csináltak az orosz katonák pl egy még nem tszesített szölöben vagy gyömölcsösben, és gyerekként láttam, hogy a felnőttek hogy törödtek ebbe bele, nem lehetett mást tenni

aztán emlékszem arra is hogy 1988-ban egy orosz százados milyen alázattal kunyerált tőlem egy-egy zsák fűrészport, ami nálunk szemét volt, és milyen szomorú volt a bevagonírozásuk előtt

89 nyarán hazazavarni a ruszkikat, 2010-ben kettős állampolgárságot megszavazni, kis ország kis miniszterelnökének nagy szimbolikus tettei

gabor.doczi 2010.06.14. 06:54:43

@Ordnassac: Nem lesz egyszerű a helyzet, hogy meddig lesznek képesek kompromisszumot kötni, kérdéses. Nem tehetünk egyebet, mint bízunk bennük és időnként beszólunk Bugárnak, hogy figyeljen oda. A SaS pedig azért lehet népszerű, mert egészen más politikát vetít előre, mit Fico és bandája. A szlovákok sem hülyék. Látszik, hogy ők is felvilágosultak, lehet, hogy magyar szomszédjuk ill. feleségük van. Az is lehet, hogy MO-n élnek és pozsonyban dolgoznak. Ki tudja. majd rájövünk.

jjulie 2010.06.14. 06:58:27

@bigapples:

veled nincs bajom, mivel ha rád konstruálná a szijjártó a verseit az nem fájna annyira, mint a lenini magasság

az életem nagyobbik felét úgy éltem le, hogy körülöttem meg a tvben rádióban emberek kényszerből olyan beszédeket mondtak és hallgattak amit úgy viseltek el, mint az időjárást, volt egy-két kabaréműsor meg vicclap kiengedni némi szellemes öszinteséget

erre mit kell megélnem manapság: egy kósa egy szijjártó egy varga mint a nagy változás képviselői mondják amit maguk sem nagyon hisznek, balgák hallgatják és döbbenet, elhiszik, a vicclapok meg eltüntek

Szimba 2010.06.14. 07:24:14

Miután mindenki megmondta a tutit. Hadd mondjam el én is a véleményem.

Közép-Európa még ma sem egészen európai, vagy mondjuk úgy, hogy nem a megfelelő színvonalú politizálási kultúrával rendelkező hely.

1. Meggondolandó, hogy a határon túli magyaroknak mikor teszünk jobbat:

- ha mindenáron azt szeretnénk, hogy megőrizzék a magyarságukat, és ennek érdekében szembehelyezkedjenek
országuk lakosságával,
- vagy ha kevésbé szólunk bele az ország politikai életébe, és csupán az ottani magyarok jogainak (nyelv, iskola, stb.) helyben is felvetett gondjait igyekszünk támogatni.

2. Bármely magyarországi párt nagyot tévedhet, ha erőszakosabban akar beleszólni a határon túli magyarok életébe, pártpreferenciáiba.

3. Nem rovom fel a kettős állampolgárság ügyét a Fidesznek, pedig ez valóban egy kétélű fegyver a szomszéd országok szemében, és kétélű (bocs.) jog a határon túli magyarok számára is. Ez a nyiltan nacionalista lépés egyrészt egészen európai gesztus lehetne, másrészt viszont ma mégis többet árt, mint használ, méghozzá a szomszédos népek ugyancsak éledő nacionalizmusa miatt.

4. Trianon megünneplésével, meggyászolásával állami keretek között szintén nem tudok teljes szívemmel szembehelyezkedni, viszont ezzel együtt nem tartom diplomatikus lépésnek.

A Nagymagyarország kérdés felvetése nem fog kiváltani szimpátiát a szomszédainknál, és a kisebbségben ott élő magyarok asszimilációjához fog vezetni. Amiről ismét nem vagyok meggyőződve, hogy annyira borzalmas dolog-e.

Népek olvadtak be más népekbe, mint ahogyan a királyaink által betelepített kunok stb. olvadtak be a magyar népbe.

Tragédiának vagy túlélésnek kell ezt nevezni?

jjulie 2010.06.14. 07:30:22

nem látom az indexen a magyarság, meghatárontúliság, meg a nemzeti izé fideszpolitikusok helyzet és önértékelési nyilatkozatait a szlovákiai választási eredmények kapcsán, szépen abc szerinti sorrendbe szedve

most persze egy dologban bízhatnak és joggal: a törzsdrukkereik eléggé ostobák

Baltás Henri 2010.06.14. 08:29:34

@bigapples: én a zindexről jövök... mindig!

gezapeti 2010.06.14. 08:36:15

@Szimba: 4. -esre: Akkor lesz itt jó világ, ha a szlovákokkal, románokkal, szerbekkel, horvátokkal, szlovénekkel és osztákokkal közös ünnepségen emlékezünk meg trianonról. Ha II.vh-ban egymással harcolók tudnak közösen megemlékezni például Katyn-ban, egyszer talán nekünk is menni fog.

Szimba 2010.06.14. 08:55:15

@gezapeti:
Ez azért eléggé távolinak tűnik.:))
De az biztos, hogy a Kárpát-medence népeinek sokkal jobban kellene törekedniük az együttműködésre, akkor sokkal könnyebben fellendülhetne mindegyik résztvevő ország gazdasága, kultúrája stb.

Persze most a szoc. bukása után mindenki , minden ország/nép a saját identitását keresi - felerősödtek a nemzeti eszmék. (Nyugati államok esetében a bevándorlók miatt ugyanez a helyzet.)

De a saját hagyományok, gyökerek megerősítése után már lehetséges lesz a kitekintés, a kapcsolatkeresés más népekkel.

Olyan ez, mint a kisgyerek, amelyik először egy az anyjával, aztán kb. 3 éves korától kezd leszakadni, és érdeklődéssel fordul a többi gyerek felé. 6 éves korra meg már képes kompromisszumokra, megegyezésre, társulásra is a többiekkel.

Bandázásra, kölcsönös és tartós barátságok kialakulására viszont még a távolabbi évszázadokban sem látok reményt:)))

Szimba 2010.06.14. 09:01:34

@Ordnassac:

Távolabbi célok szempontjából nem szerencsés, ha asszimilálódnak vagy az anyaországba költöznek a magyarok. Főként, ha esetleg autonómiáról álmodoznak/zunk. Ugyanis a visszacsatolást én nem látom reális lehetőségnek.

Közelebbi célból viszont, ha csak összesen 1 millió magyar költözne be az anyaországba, és lehetőség szerint nem engednénk a tanulatlan, priuszos, csupán támogatást várók betelepedését, akkor az egy időre megoldhatná a népesség csökkenéséből adódó gondokat.

Kérdéses számomra, hogy akar-e ennyi ember áttelepülni?
Ha áttelepülne, akkor hová? (Nyilván nem Borsodba.:(()
Tudunk-e számukra munkát nyújtani?

lüke 2010.06.14. 09:03:51

magyar kártya

Ezt a címet is csak itt lehet eladni ,a világ többi részen nem is tudják , hogy ilyen kártya létezik.
Rosszul értelmezi a szlovák közvélemény.Azt hiszik mindenkinek fel kell venni, még mindig ebben élnek
a kötelezöben:).
De MO-n dolgozni, tanulni jobb fizetést kapni, ezt igen ,ezt ki kell használni, ez a kapitalizmus!.
Fico felvette a kesztyűt, az olcsó , gyors és nem rázós választási ígéret betartása majd törvénnyé formálása után.S a régi módszerekkel megfenyegette a népet.
Szlovákiában asszimiláció folyt mindig, ha nem is olyan agresszív módszerekkel ,mint Romániában.
A ficói erőszak most elrendezte a magyarok helyét: MNK megbukott a választáson, a köznép fúj a magyarokra, hogy ne ők mondják meg mi kell nekik- pedig senki nem mondta-.

Szimba 2010.06.14. 09:05:31

@Ordnassac:

Slotából máris jelesre vizsgáznál!:))))
Mikor van az utolsó vizsgád?
Hála ég, amikor nekem voltak a vizsgaidőszakaim, akkor még tévé sem igen volt a kollégiumban, nemhogy internet.

Szimba 2010.06.14. 09:08:09

@lüke:
Nálatok nincs reggeli vizit?:)

lüke 2010.06.14. 09:11:15

@Ordnassac:
képzeld :az apám, s a férjem is abban járt 90 után

lüke 2010.06.14. 09:12:03

@Szimba:
biztos van:)
de én csak 8 napot dolgozom egy hónapban:)

lüke 2010.06.14. 09:13:01

most itt vizitelek:)

Szimba 2010.06.14. 09:13:42

@lüke:

Viszont nem jól kommunikálták a kettős állampolgárságot.

Nekem is feltűnt, hogy sehol egy normális magyarázat, előzetes tárgyalás, diplomáciai üzenetváltás - legalább a forma kedvéért.

A kettős állampolgárságot LEHETŐSÉGKÉNT kellett volna eleve előadni, amit megadunk annak, aki ezt kéri. És ekkor felsorolni azokat a járulékos hasznokat, amikezzel járnak. Pl. a munkavállalást, vásárlást stb. És elmondani azt is, hogy ez viszont mikor mivel NEM jár. Pl. szavazati joggal, stb.

Szimba 2010.06.14. 09:16:30

@lüke:

Hogyhogy?????? Egyetemen tanítasz? Azt mondtad orvos vagy, ennyire keveset senki sem dolgozik, még egy kórházigazgató sem. Vagy igen?:)))

Idet 2010.06.14. 09:18:55

@Szimba: Nna, der Herr und die Frau Doktor!

Szimba 2010.06.14. 09:19:17

@lüke:

Jaj, főorvos úr, kicserélné a kopott szerveimet, izületeimet újakra? A gyomromba pedig transzplantálni kellene egy kis finom reggelit! nem lennék hálátlan!:))

lüke 2010.06.14. 09:21:53

@Szimba:
8x 25 h az mennyi? kevés, szerintem több ,mint 200
egy surgical house-ban vagyok belgyógyász:)

Idet 2010.06.14. 09:23:27

Úgy látszik, jól drukkoltam, (meg nagyon jó volt a német csapat), 4:0, az azéert nem semmi! És előtte a sportszakértelmi brogád ott fanyalgott, hogy unalmas meccs lesz a kiegyenlítettség miatt, meg nem lesznek gólok... hát, ausztrál gólok nem is voltak...

lüke 2010.06.14. 09:24:59

@Szimba:
nálunk nincs parasolvencia,
NHS
de úgy melléksen baby sitter vagyok most
a legdrágább , megfizetethetetlen, az unokámra vigyázok

Szimba 2010.06.14. 09:25:13

@lüke:

Aha, azt hittem, hogy napi 8 órás munkaidővel számolsz. És ezek szerint nem laksz itthon.
Hess! Minden külföldre "szakadt" hazánkfia/lánya hazapolitizál???

Szimba 2010.06.14. 09:26:58

@lüke:
Ó, unokád van!? :))) Akkor mindent visszavonok! Az csodajó dolog.
Kisfiú, kislány? 1 db? Mekkora, Pici még?

Ordnassac 2010.06.14. 09:27:50

@Szimba: mármint főorvos asszony. ;-) Amúgy szerdán van az utolsó vizsgám.

@lüke: és ők Klugscheißerek? ;-)

Szimba 2010.06.14. 09:33:00

@Ordnassac:
Azt, hogy nő, azt értettem.:)) Bár tényleg analfabéta vagyok idegen nyelvekből.
Itt 90%-ban idősebb nőneműek szólnak hozzá a témákhoz? Ez mindig meglep a politikai blogokon.

Szimba 2010.06.14. 09:33:53

@Ordnassac:

Kapcsold ki a számítógéped, tanulj!
Hess!:))

Malachi 2010.06.14. 09:37:58

@metafizikus: innen is őszintén és örömmel gratulálok az eredményhez. minden irónia nélkül.

lüke 2010.06.14. 09:38:15

@Ordnassac:
az unokáim?
vagy a kollégáim:)
a sebészek azok:)
a belgyógyászok- 4 db- okosak, tényleg

Idet 2010.06.14. 09:38:26

@Szimba: Vizitel, nem? Legalábbis a Frau Doktor!

Ordnassac 2010.06.14. 09:40:25

@Szimba: a gépen van a tananyag. ;-)

lüke 2010.06.14. 09:41:35

@Ordnassac:
szép
s ha lehet fokozni, ez még szebb
www.hirszerzo.hu/cikk.szlovak_valasztasok_az_lett_amitol_a_fidesz_a_legjobban_felt.154644.html
félelem bére ez az egész szlovák cirkusz

Idet 2010.06.14. 09:45:19

@Szimba: OFF
Nahát, mi az, hogy idősebb nőszemélyek?! Te tán kiscsikó vagy? (Amúgy igazad van, bár az xx-esek aránya a politikai blogokon eleve alacsony. A fiatalabb xx-es generáció egyrészt másal van elfoglalva;-), másrészt dolgozik, a szokásos második műszakkal megfejelve. Hogy a szinglik mit csinálnak, azt nem tudom. (Talán karriert építenek ezerrel, ezért semmi normálisra nem marad idejük.)

lüke 2010.06.14. 09:51:32

@Szimba:
meg is oldotta, mikor a sok fiatal erdélyi folymatosan átszivárgott,na meg a szerb háborúban is
( Orosz ablak a könyv címe)
de az autonómia miért lenne baj?
az csak egy nyelvi és közig.-területi- fogalom

lüke 2010.06.14. 09:52:44

@Idet:
ez normális?
6X -minusz pár évvel itt
klugscheisserezni:)

Ordnassac 2010.06.14. 09:52:54

@lüke: nem, a csokinyakis férjedre és apádra gondoltam. ;-)

Idet 2010.06.14. 09:56:12

@Ordnassac: Helyes, ne hagyd magad lebeszélni a modern dolgok jó változatáról! (Úgysem hagyod, ahogyan ismerlek.)
Szimbának abban igaza van, hogy nagyon el tud csábulni az ember net-ügyben, az ember észre sem veszi, és már órák óta a szerkentyű előtt ül. Ráadásul te többfelé is tudsz figyelni egyszerre.
A "másal" a szerkentyűm hibája; hacsak nem püfölöm, nem hajlandó dupla betűt előállítani.

lüke 2010.06.14. 10:05:27

@Ordnassac:
ez nem túl +
Tölgyessyt hallgassátok meg, ma
mr1-n vissza lehet játszani

Idet 2010.06.14. 10:06:25

@lüke: Na klar! Persze, hogy normális, csak ne ez legyen a főtevékenység! Sztem. Ám azt koncedálom, hogy az unokafelügyelet mindent felülír!

lüke 2010.06.14. 10:09:27

@Idet:
most lopott 2 félméteres sós stanglit és azzal rohangászik,megyek .....sziasztok

Szimba 2010.06.14. 10:16:08

@lüke: Jön a 3. is? Gratulálok a gyerekeidnek.
Biztosan nagyon aranyosak a gyerekek. Ebben a korban a legkedvesebbek, a legtanulékonyabbak.

Nálunk csupán megérkezett a monszun. Jegeseső zuhog. Ismét 1 hónapig fog tartani?

Idet 2010.06.14. 10:17:46

@lüke: OFF
Azért, mert az orvul szerzett jószágra emlékezteti őket, jóllehet ők (északi, keleti, é-keleti, déli szomszédok) éppolyan kevéssé tehetnek a nagyhatalmak döntéséről anno, mint mi. Le voltunk mi ejtve, velük együtt, a cél a
Monarchia szétszedése volt, semmilyen tekintettel sem azokra a népekre, amelyek ott éltek. A Fassade persze megvolt: nemzetállam és önrendelkezési jog a Monarchia keretén belül élő népeknek, de alapvetően a Monarchia, mint túl versenyképes gazdasági-gesellschaftliche egység szétzúzása volt a cél. Ez akkor is igaz, sztem, ha katonailag analfabétának bizonyultak. De hát, ők békeidőkre rendezkedtek be... egy külön, apró Autriche-t tényleg nem nagyon akart senki, bár azt hiszem, vannak/voltak osztrák rétegek, akik egészen másként gondolkodtak erről.

panelburzsuj 2010.06.14. 10:18:00

@Ordnassac:

(Időkeretek miatt csak nagyon kutyafuttában:)

"ezzel érzik magukat közel adott személyhez (áp esetében nemzethez)"

"anyaország"

Nem tudnám felidézni, hogy pontosan milyen kifejezéseket használtál korábban a kettős állampolgárság értelmének megvilágítására, de a "vissazkérdezésedben" olvasható - itt idézett - két gondolatra nehezen tudok másképp tekinteni, mint ami az én benyomásomat erősíti meg: sokak véleménye az - (és köztük vagy te is) -, hogy a mai Magyar Köztársaság állampolgára valahogyan közelebb áll a magyar nemzethez, mint aki nem polgára ennek az államnak.

Idet 2010.06.14. 10:18:57

@lüke: És előtte csendben volt, mi...?

Szimba 2010.06.14. 10:19:08

@Idet:

Én egy antik bakfis vagyok:))
Ezért is örülök, ha fiatalokat is olvasok, másként látják a világot, mint én. A férfiakról nem is szólva.

Szimba 2010.06.14. 10:25:42

@lüke:

Az Orosz ablak c. könyvet nem ismerem. De igazad van.
Az Orosz kézirat az más, ugye? Mert az megvan.

Az autonómia nagyon jó (lenne). De mindennek rendelt ideje van.:))) A magyarellenes hangulatban nem hiszem, hogy diplomatikus eszközökkel is bármi elérhető lenne a közeljövőben.

Bár azt sem képzeletem, hogy az ideiglenesen hazánkban állomásozók elmennek, és hogy egyszer összeomlik a szocializmus.

Ordnassac 2010.06.14. 10:32:50

@panelburzsuj: amennyiben ez volt a benyomás a mondandómból, akkor félreérthetően fogalmaztam. Csak azt gondolom, hogy aki úgy érzi, hogy ezzel közelebb áll a magyar nemzethez, ha magyar állampolgársága van, ne nehezítsük meg a dolgát. Aki meg nem igényli, attól még ugyanúgy a magyar nemzet része, csak nekik nem kell az áp mint kapcsolódó kellék.

radala 2010.06.14. 10:33:35

Ennyi hozzászólást képtelenség elolvasni. pedig nyilván megokosodnék tőle.
Pár dolog, ami nem világos számomra.
1. A Híd mindig megelőzte az MKP-t (mármint ahányszor én megnéztem a kvk-t)
2. Bugár cimboraságban volt OV-val, még 2002 előtt. Szerintem akkor még ő volt az MKP elnöke.
Ezek nem jelentenek semmi különöset, de azért megjegyeztem. nyilván valami ismeretlen okból a Fidesz jobban csípi a nagy tekintélyű embereket, mint Duray vagy Tőkés, mint másokat.
Ez most épp hibának látszik. Fogalmam sincs a Felvidéki magyarok mi alapján szavaznak, de Bugárt én anno nagyon szimpatikus figurának gondoltam. Szerintem semmi baj nincs ezzel a választással, illetve most nem látszik, hogy bármi baj lenne. Többet ér 8 % kormánypártiság, mint 12% ellenzék. De persze értem én, hogy lehetne 13 % kormányon, ha jött volna még 0,77% voks az MKP-ra.
Egy szó, mint száz szerintem utólag semmi nem bizonyítja, hogy OV-ék a KÁ-val hibát követtek volna el, az viszont tuti, hogy gusztustalan pöcsség volt a Híddal nem maximálisan korrektnek lenni. Ez érthetetlen és gusztustalan is volt.
De talán semmi nincs veszve.
Szerintem egyébként kb. az lehet a konklúziója a választásoknak, hogy le kell szarni a döntések során a más országok választásait, mert bár a kampányra nagy valószínűséggel nagy hatással volt a KÁ, de magára az eredményre semmilyennel.
Ja és még valami. Lehet azt mondani, hogy OV egy pöcs (ez igaz is a Híd miatt), de nehogy már OV tehessen arról, hogy az MKP képtelen tökét kovácsolni abból, hogy az anyaország kiáll mellette. Nem tudom, ki tehet az MKP buktáról, de még az is elképzelhető, hogy ők maguk. A politika gondolom egy csapatjáték. Mi lenne, ha nem csak az edzőt (jelen esetben ez OV), de esetleg a csatárokat is hibáztatnánk, akik nem mennek el a TV-be...
Egy szó, mint száz, semmiröl nem tudunk semmit, az egésznek nincs semmiféle tanulsága, ha csak az nem, hogy a Fidesz még csak csak megteheti, hogy egy magyarokat képviselő pártot ignorál, de ugyanezt nem teheti meg az ME a KM.
Meg még valami. OV-ot nem kell félteni, a Híddal normalizálódni fog a viszony ripsz-ropsz. A Fidesznek nincsenek elvei, ha lennének, akkor 98-ban nem az mdf-et, hanem az mdnp-t karolja föl, a Fidesz nagyon is pragmatikus. (sajnos/hálisten)

Ordnassac 2010.06.14. 10:38:16

OFF

www.teletext.hu/

Találgatások, ki lesz Sólyom utódja? c. hír (most a 106. oldalon van)

ON

Szimba 2010.06.14. 10:43:28

Off
Egy darabig nem fogom bírálni a politikusokat, ha nem előrelátóan csinálnak valamit vagy memmgondolatlanul nyilatkoznak.
Hét végén ugyanis megpucoltam az ablakokat, amit ma éppen csak be nem tört a jég. Utolsó percben engedtem le a redőnyöket.
Valamint tegnap szépen meglocsoltam a kertet, hogy a virágok ne hervadozzanak. Nem hervadoznak, szétcsapta őket az esővel vegyes jég. On

Szimba 2010.06.14. 10:44:42

@Ordnassac:
Nem biztos Schmitt? Már minden lap, híradó biztosra mondta.

Ordnassac 2010.06.14. 10:56:18

@Szimba: egyedül a Magyar Nemzet szerint nem fix. Azonban érdekes, hogy a Magyar Hírlap is biztosnak gondolja.

Go Lem 2010.06.14. 11:13:12

Az MKP képtelen volt megújulni, Bugár azért hagyta ott őket.
Anno amikor még nyitottab, liberálisabb volt az MKP igen sok szlovák szavazatot is kapott.

Go Lem 2010.06.14. 11:16:13

Az SNS 5,01% százalékkal került be... Maguktól ez nem sikerült volna nekik.... Pont át lettek lökve a küszöbön.

lüke 2010.06.14. 12:22:37

@Szimba:
konyves.blog.hu/2009/04/27/dragan_veliki_orosz_ablak_reszlet_konyvfeszt2009

én már tudtam:) a Spiegelben 87-ben, volt egy cikk a Brandenburgi kapu alatt mentek az autók:)

lüke 2010.06.14. 12:24:56

@radala:
jaj már hiányoltalak
/de jó hogy nem voltál itt,nagyon szidták a felvidékiék az öshazaiakat:)/

Mediacapa 2010.06.14. 12:26:55

Nekem ennek a választásnak egy tanulsága van. A határon túli magyarok mások, mint a magyarországiak. Ebből az is következik, ne mi mondjuk meg nekik, hogy mi a jó, hanem hagyjuk rájuk. Én speciel ilyen szlovák belpolitikai helyzetben nem gondoltam volna Budapestről, hogy nem egy színmagyar pártra voksolnak a magyar szavazók, de lám, ők úgy gondolják, fontosabb a hidegháború, az erőből politizálás helyett az együttműködés, mert így tudnak jobban boldogulni, végülis Szlovákia nekik a hazájuk.
Mérsékelt Fidesz-szavazóként nagyon meglepett a Híd-MKP párharc kimenetele. Fico bukásának nagyon örültem. Új helyzet van. Fel van adva a helyzet a magyar külpolnak.

ayatollah 2010.06.14. 12:35:44

A "Szabadság és Szolidaritás" politikájában én azt nem tudom hol van a szolidaritás?

lüke 2010.06.14. 12:35:56

@Ordnassac:
ez tip. magyar cikk
hogy a foci hogy jön ide?:))))))))
majdnem olyan mint JJulie:)
off
-Netzer is kommentál megint
- hiányolom a Klopp-
JBKerner és a csinos, de alacsony svájci bíró trióját
-a 3Sat-n szo 24hkor egy jó müsor volt:
Schumacher, Waldi. Hartmann, Schneyder ,Otto Pfister
és még egy 200m3-s Hoeness embere?
ö szenzációs öreg.
de.wikipedia.org/wiki/Otto_Pfister_(Fu%C3%9Fballtrainer)

radala 2010.06.14. 12:39:47

@lüke: Oszt miért szidták őket (minket)? Nem értek én semmit semmiből, de azt látom csak, hogy nincs is mit érteni. Persze lehetne elméleteket kreálni, de tök fölösleges.

ayatollah 2010.06.14. 12:39:50

Szerintem a Híd dupla eredménye egyben Magyarország felé mutatott fityisz is. Magyarország fullosan az MKP-t támogatta, szóval ezt nehéz másképp értelmezni. Plusz Bugár azt mondta neki így nem kell a kettős állampolgárság. Mégis fölényesen nyert. Lehet, hogy elegük van már a felvidékieknek a mi atyáskodásunkból?

Ordnassac 2010.06.14. 12:44:08

@lüke: Klopp az RTL-nél szakértő, Kerner meg ugye elment a Sat.1-hez (szerintem azóta is bánja), így egyedül Urs Meier maradt.

A Delling-Netzer páros legendás, bár ez az utolsó közös szereplésük (amúgy nem is rühellik annyira egymást, mint ahogy mutatják). ;-)

lüke 2010.06.14. 12:45:03

@Mediacapa:
szerintem
1, nem mi mondjuk meg:)
senkinek, még Orbán se
fel lehet venni az AP,nem kötelezö
2, Ficó fejvesztve:), nagyon jól meglovagolta ,intézkedett ,törvényt hozott és fenyegetett
= megfélelmlített, ezért bukott a MKP
hidegháború?
ebben a szar gazd. helyzetben
, nem
a nacionalizmus lova- ld Belgium
ahogy a Libération írja:
Juché sur son cheval, Svätopluk pointe fièrement son sabre vers le Danube.
SV. magas lovon ülve , a nyergét büszkén a Duna felé irányítja:)
www.liberation.fr/monde/0101640526-la-gauche-slovaque-tres-adroite

lüke 2010.06.14. 12:46:44

@radala:
minket szidztak,hogy minek a törvény
elmagyaráztam, nem nekik szólt, csak Fico felvette a kesztyüt:
SV. magas lovon ülve , a nyergét büszkén a Duna felé irányítja:)

lüke 2010.06.14. 12:47:30

@lüke: ´
ezt kaptuk a lib. fr.-tól Trianonért tegnapelött:)
ök meg Sárközyt:)

Diocles 2010.06.14. 12:48:02

@ayatollah:

Nem a mi "atyáskodásunkból" van elegük (bár ezt a honi ballib nyilván így vezeti le, h belérúghasson a gonosz, csúnya, nacionalista jobboldalba), hanem csendes, békés, feltűnésmentes asszimilációt kívánnak.
Nagyon kiváncsi leszek a köv. évi szlovákiai népszámlálás eredményére, szerintem nagyságrendekkel csökkeni fog a magukat magyarnak vallók száma.
(Ami nem baj, az ő döntésük, nekem nyolc.)

Nem is értettem tegnap ezeket a preszlovákokat, akik ide beírkáltak, h úgymond hagyjuk őket békén. Mi vaaan?
Ki kényszeríti őket, hogy felvegyék a magyar állampolgárságot? Érte már bírálat azért Izraelt, mert megadja az állampolgárságát a zsidóknak? Tán még a kurocon se!!!
Erre fel ezek itt nekünkrontanak. Pfff.
Ha ciki, akkor nem kell felvállalni.

ladislaus 2010.06.14. 12:48:47

@Ordnassac: Schmitt gaz lenne oda szerintem. mindemellett en tisztelem Ot.

lüke 2010.06.14. 12:49:29

@Ordnassac:
Netzert rühelli a bayern.Uli , Franz, Uli iker testvére Breitner,Rumenigge&Co
igen maci , Urs nem jutott eszembe:)kösz

lüke 2010.06.14. 12:51:47

@Diocles:
igen ,csökkenni fog
az osztrák sajtó leutóbbinál azt írta cca 700 ezer, 200 e. nem meri bevallani
most azután pláne,s "mi miattunk"

lüke 2010.06.14. 12:53:34

@ayatollah:
a Hid egy liberális, Ny-Eu-ban dolgozó értelmiségi csoportosulás
(Bugár valamit tudhat:), hogy benne van)

radala 2010.06.14. 12:54:18

@ayatollah: Most vagy én vagyok hülye vagy mindenki más. Szerintem egy választási kampányban Bugár illetve Csáky nem azért mond valamit, mert azt gondolja, hanem mert azt gondolja, az a célravezető.
Nekem aztán semmi bajom Bugárral, sőt minden htm magyar politikus sokkal szimpatikusabb, mint bármelyik tetszőlegesen kiválasztott magyar.
De ugyan mi a pöcs baja lehet Bugárnak a KÁ-val? Semmi. Senkinek nem lehet vele semmi baja, csak más-más stratégiát követnek.
Szerintem nagyon leegyszerűsítő az a hozzáállás (az hogy anyaországiak osztották itt a lapokat). Bugár okosabb, mint Csáky oszt ennyi a magyarázat szerintem. Egyetlen hiba van, amit a kormány elkövetett, de ez jelentős, hogy csak az MKP-re fókuszált. Ez kár volt. Mondjuk tök világos volt, hogy mit akarnak ezzel elérni, nem jött be. Na bumm van ilyen, jó ötletnek tűnt. Fölfogható ez úgy is, hogy Bugár így foglalta vissza az MKP-t. Sokkal rosszabb is lehetne, jobb, meg épp csak egy picivel.
Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek nincs sok fogalma a felvidéki magyar politikusokról. De azért nem véletlen, hogy a Hídat meg merték alakítani és nagyon hamar nagyon sikeres volt. Lehet, hogy nem is a Fidesz z MKP veszte meg a ká meg trianon, hanem ők maguk. Az meg, hogy a Fidesz az MKP-t preferálta nagy hiba volt, de könnyen megérthető, ha figyelembe vesszük, hogy mondjuk hülyék.

Go Lem 2010.06.14. 12:57:26

@Diocles:

Gondolkodni kellene kedves, nem elköteleződni, és mindent jobban tudni.

Diocles 2010.06.14. 12:58:08

@Ordnassac:

off
ezt láttad már?

juttatnak egy kis koncot az exszoci Warvának is
Warvát imádják Fehérváron, így talán le lehet beszélni, h ne induljon Cser-Palkóval szemben :)

Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt jelöli az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a Fidesz-frakció - jelentette be Lázár János, a képviselőcsoport vezetője hétfőn. Az ÁSZ alelnökének Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár polgármesterét jelöli a Fidesz.

ayatollah 2010.06.14. 12:58:34

@Diocles:

>Nem a mi "atyáskodásunkból" van elegük

A felvidéki magyar online újságok kommentjeiből nekem ez jött le döntően.

> a honi ballib nyilván így vezeti le

ilyen még létezik???

> csendes, békés, feltűnésmentes asszimilációt kívánnak.

Uhh...asszimilációt??? Akar a fene asszimilációt!

> Érte már bírálat azért Izraelt, mert megadja az állampolgárságát a zsidóknak?

Nem hallottál még anti-cionizmusról? :-)

> Erre fel ezek itt nekünkrontanak. Pfff.

Áááá csak a gyűlöletkeltésre volt jó. Igazából szerintem magasról tesznek rá.

radala 2010.06.14. 12:58:40

@lüke: No, aki azt gondolja, hogy az MKP-t a ká ejtette ki az teljesen hülye. Sokkal valószínűbb, hogy az még segített is nekik. Egyszerűen bénák. Például kokkettáltak Ficoval.
A részvétel magasabb vagy alacsonyabb volt, mint szokott?
Mert az talán lehetett egy hiba, ha magasabb lett.

lüke 2010.06.14. 13:00:42

@Diocles:
na:)
ha
Szelier nem halt volna meg,biztos ö is kapott volna valamit?

Diocles 2010.06.14. 13:01:25

@Go Lem:
érv nincs?
(nem mintha trollokra válaszolnék, de ha már kioktacc másokat nagy hanggal, akkor illik érvelni.)

Ordnassac 2010.06.14. 13:01:59

@radala: 58% volt, magasabb volt, mint négy éve. Dunaszerdahelyen volt az egyik legmagasabb.

Go Lem 2010.06.14. 13:06:21

@Diocles:

Igazad van.
Érv: A felvidéki magyarok nem akarnak asszimililálódni, nem tudom honnan vetted, hogy ezt kívánják.

lüke 2010.06.14. 13:07:17

@ayatollah:
hol a gyülölet, ha AP-t ajánlanak nekik?
vagy kellen még 15.ooo U$ hozzá
na ne?
egyszerüen Ficó lovagolta meg, senki más nem tett semmit

asszimiláció:1945 óta folyik
1962-ben, 68-ban március!
/azután jött az augusztus , az is adot egy pofont !
magyarok bevonulása Felvidékre- divide et impera:)/
senki nem akart magyarul beszélni
enyhülés csak 20 éve van,mióta átjöhetnek dolgozni, tanulni

radala 2010.06.14. 13:07:25

@lüke: Köszönöm. Kb. ennyit tudtam is. A lényeg, hogy semmi furcsa nincs abban, hogy Bugár meg tudta szervezni a Hídat. Semmi rosszat nem tudnék így hirtelen gondolni róla. Valószínűleg a Duray-féléknek sok-sok igazságuk, van, de azért be kell látni, hogy sok más fontos kérdés is van azon kívül, hogy az ember magyar. A Híd igazából inkább egy öröm, bár kétségtelen, hogy én is elhidtem, hogy egy trójai faló.
Meglátjuk.

Ordnassac 2010.06.14. 13:13:38

@Diocles: ezért baromi érdemes volt Domokosnak elindulnia Szarvason egyéni jelöltként... Mondjuk azt azért megnézem majd, hogy mennyire lesz majd független e tisztségében.

Warvasovszky jelölése több szinten érdekes: egyrészt mutathatják, hogy lám-lám, tőlünk távol állókat is jelölünk pozíciókra (persze a háttérben egy erős helyi ember kiiktatása, aki amúgy is sok borsot tört az MSZP orra alá). Azért ez izgalmas, hogy fel se állt a bizottság, már jelöltek... Ezek szerint csak egy alelnöke lesz az ÁSZ-nak?

radala 2010.06.14. 13:14:52

@Ordnassac: No ez ugye baj, mert a magyaroknak a kis részvétel a jó. De persze, nyilván nem csak a Ká növelte a részvételt, hanem a remény, hogy verhető Fico...
Egy szó, mint száz, nézzük meg ezt:
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Koal%C3%ADci%C3%B3_P%C3%A1rtja

Bugárral volt az MKP sikeres. Bugár most is sikeres. Lehet OV-t, KÁ-t, NöN-t hibáztatni, de nekem ez inkább a személyes kvalitásokról szól.
A szavazók mindenesetre megmaradtak, vannak, akiket a név vannak akiket a személy vonz...
Egyetlen tanulság van, nem lett volna szabad az MKP-t kizárólagossá tenni. De ezt már épp ötvenedszer írom le....

Ordnassac 2010.06.14. 13:15:17

@ladislaus: jómagam is jobban örülnék pl. Vizi E. Szilveszternek. Szuverénebb, mint Schmitt. Persze az álmom Harmathy Attila vagy Kukorelli István lenne, de realista vagyok.

Ordnassac 2010.06.14. 13:17:40

Hoppá: www.keh.hu/20100614_torveny_visszakuldese_kormanytisztviselok_jogallasa.html

Vajh mit lép erre a Fidesz? Eljátssza azt, amit a szocik is tettek, hogy semmilyen vagy minimális, nem lényegi átalakítással újra elfogadja, esetleg tényleg beteszi az indoklási kötelezettséget?

Diocles 2010.06.14. 13:18:49

@Ordnassac:
Szarvasok a polgi, Babák Mihály indult, nem?
Szerintem Domokos megyei listás.

Ordnassac 2010.06.14. 13:19:39

@Diocles: pont fordítva. Mindez már 1998 óta.

Ordnassac 2010.06.14. 13:22:35

@radala: mondjuk a magyarok állítólag igen magas számban mentek el. Dunaszerdahelyen pl. a Híd magasan verte az MKP-t (pedig utóbbi bástyája volt).

ayatollah 2010.06.14. 13:23:29

@lüke:

> hol a gyülölet, ha AP-t ajánlanak nekik?

A Fico-propanganda megpróbált rá gyűlöletet szervezni, de sikertelenül.

> egyszerüen Ficó lovagolta meg, senki más nem tett semmit

Ugyanarról beszélünk :-)

lüke 2010.06.14. 13:23:53

@radala:
abban a fenti fr. Lib cikkeben
benne van :
újra írják a tört-t.Sk csak nagy morva o. rézsze volt, Svatopluk se volt a királyuk,csak egy kis fejedelm
Sk egy fiatal állam , ott ahol 300 évig a magyarok uralkodtak.
Igy a magyarok term .ösellenségük.etc
szóval azért a ballib sajtó se beszél nyugat EU-ban ellenünk..................

lüke 2010.06.14. 13:27:08

@Ordnassac:
ez jó!
de Solyomnak pá

ayatollah 2010.06.14. 13:28:28

@Diocles: Politikusokat jelölni az ÁSZ vezetőségébe nem csúnya dolog?

Pláne szoci embert alelnöknek, holott az ÁSZ-nak majd ugye sok szoci bűncselekményt kéne kivizsgálnia... (WT kilépése szerintem merőben taktikai, szoci színben nem maradhat polgármester, csak erről szól, a kapcsolatrendszere nyilván ugyanaz)

Ordnassac 2010.06.14. 13:37:42

@ayatollah: WT jelölése valóban inkább annak is szólhat, hogy ne legyen erős ellenfele a Fidesznek Székesfehérvárott most ősszel. A másik pedig kommunikációs húzás: lám-lám, nem csak saját embereket jelölünk. Két légy három csapásra? ;-)

Ordnassac 2010.06.14. 13:39:41

@lüke: szerintem ezt ő is tudja, sőt, előtte is tudta.

Mondjuk küldhette volna az AB elé is.

Szimba 2010.06.14. 13:48:23

@lüke:

Köszönöm, elolvastam a részletet. Jó könyv lehet.
A Zinger varrógépről eszembe jutott nagymama Zingere, a 30-as években vehette. Még az eredeti fém varródoboza, és a használati utasítása is megvan. Csak már nem fér el a lakásban. Igaz, nem lófejes.:((

radala 2010.06.14. 13:52:43

"Bugár Béla arca maga négy százalék, a többiek együtt ugyanennyit hoztak."

ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2010/06/14/politikai-foldrenges

Szimba 2010.06.14. 13:56:05

Amúgy a határon túli magyarok más és más nemzeti tudattal, identitással rendelkezhetnek. Ahol már nagyon vegyesen élnek a többséggel, ott biztosan jobban érzik az "elvegyülés", megfelelés vágyát. Ahol nagyon nagy ellenszenvvel, és erőszakkal bántak velük (pl. Erdély), ott inkább összefogtak, inkább kapaszkodtak a magyarságukba.

Persze egyénenként is nagy különbségek lehetnek.

Ezért nagy merészség atyáskodni vagy anyáskodni:)) felettük, és nem feltétlenül nekünk egyedül kellene eldönteni, hogy hogyan és mikor segítünk.

Akkor kell segíteni, amikor kérik, és abban, amiben kérik. Nem magunkból kiindulni. Ráadásul ezeknek a kapcsolatoknak kölcsönöseknek kell lenniük. Már olyanok a vajdaságiak, erdélyiek, stb. , mint a távol élő testvérek. Bizonyos fokig idegenekké váltak, más kultúrájuk, ismereteik, élményeik vannak. De az anyanyelv könnyen összehozhat velük. Tanulhatunk tőlük.

Szimba 2010.06.14. 14:00:52

@radala:
Tetszik az Új Szó cikke.
Nagyon apró részlet fogott meg: a Híd Pártnak narancssárga a színe?:)))

Ezek a jelképek nagyon érdekesek tudnak lenni.
Milyen színei vannak a többi szlovákiai pártnak?

lüke 2010.06.14. 14:02:44

@radala:
Bugárra szavaztak a magyarok
s ijesztgeti öket:
1, Csáky
2, Fico
két frontos a harc, szegények
megáll az eszem ezzel a pol. ijesztgetösdi felfogással 2010-ben
( ahol annyi más pl. gazd, egzisztenciális etc probléma van)

lüke 2010.06.14. 14:04:59

@Szimba:
az író Bécsben szerbia nagykövete

[nick] (törölt) 2010.06.14. 14:11:21

hajrá szlovákia, hajrá magyarok

Diocles 2010.06.14. 14:11:37

@Ordnassac:

ezzel a döntéssel Sólyom semmi mást nem tett, minthogy lebénította további egy-két hónapra az államapparátust.

a tisztogatásuk így is, úgy is meglesznek, mint minden váltáskor, legfeljebb több időbe, és több pénzbe kerülnek.

Szimba 2010.06.14. 14:16:27

@lüke:
Igen láttam, olvastam. (Bár nem nagyon kedvelem, ha egy művész politikussá válik. Kivéve talán Goethét, akit szintúgy nem szeretek.)

Szimba 2010.06.14. 14:23:18

@Ordnassac:

Nem tudom, csak kérdezem, hogy azért van a vétójog a kinevezéseknél, mert ha tudomásuk van valami régebbi kétes ügyéről az illetőnek (III/III., korrupció, stb.), akkor még időben leállíthatják a pozíció elfoglalásást?

Vagy valóban felesleges beleszólás ez?

Szimba 2010.06.14. 15:05:40

@Ordnassac:

A szlovák választásoktól a neurotranszmitterekig.:))

Figyelj, nem akarok itt gonosz pedagógust előadni, de az Indexen nincs tananyag, sem alkotmányjogi, sem másféle jogi!:))

Vízi E. Szilveszter imádatát majd a vizsgád után ejtsd meg!
Én viszont hajlott koromra és a párás meleg időjárásra való tekintettel megiszom a söröm.:)

Ordnassac 2010.06.14. 15:18:57

@Szimba: nyugi, közben tanulok is. :-) Ami Vizit illeti, az nem imádat, az tisztelet. Nem ugyanaz. ;-) Igazából volt egy hátsó szándékom a linkkel. Az MTI miért éppen most készít egy ilyen nagyívű interjút vele?

lüke 2010.06.14. 15:42:03

@Szimba:
meg nézi a jó kis holland-dán meccset
s van ,aki a hollandokra fogadott:)
én az argentinokra

Szimba 2010.06.14. 15:44:48

@Ordnassac:

Ugrattalak.
Azér, mer megjelent egy tudományos cikke.

Ha mégsem a jó külsejű, ámde nem különösebben zseniális Schmitt lenne az államfő, hanem a jó kiállású, europer Vízi, a zagykutató, akkor az Index ujjongana, hogy ugye mi megmontuk.

Ha meg mégis a smitt, akkó meg írtak egy jó kis todományos valamit.

Szimba 2010.06.14. 15:46:06

@lüke:

Már alig nézem, mert megártott a sör.
Nem lenne szabad innom ilyen borzalmas páratartalom mellett. Elég a sejtlégzés is.:(

Ordnassac 2010.06.14. 16:05:41

@Szimba: tudományos összefoglaló cikke sok embernek jelenik meg, de az MTI nem interjúvol meg mindenkit, főleg ilyen terjedelemben nem. Azonban elég valószínű, hogy én látok bele nem létező hátsó szándékot. :-)

@lüke: róla is beszéltek egy időben mint esélyes KE.

lüke 2010.06.14. 16:06:41

@Szimba: egy szerb dezertör versus Goethe
aki anno ill. örök polihisztor volt
most olvasok egy könyvet
www.amazon.de/gp/product/images/3837101592/ref=dp_image_0?ie=UTF8&n=299956&s=books
Goethe egy zseni volt és nagyon szellemes

radala 2010.06.14. 16:14:32

www.szazadveg.hu/kutatas/aktualis/tamogatjak-orban-29-pontjat-286.html

mondjuk kicsit off
Persze pont 0 a jelentősége ennek, gondolom a 100 lépés támogatottsága épp ekkora volt.
Érdekes, hogy a 16 % adót nem támogatják annyira az emberek, mondjuk én is hiszek a progresszív adózás igazságosságában...

radala 2010.06.14. 16:24:08

@Ordnassac: Jesszus mária, akkor már sokkal inkább Schmitt.
Én Vizit egy pojácának gondolom, ahogy tud beszélni a tudományos jelentösségéröl.
De szerintem maradjon SL.
Vagyis nekem mindegy teljesen, pedig alá is írtam anno az SL for presidentet.
De szerintem Vizi csak elviekben lenne jó. Mondjuk más szempontból komálnám, ha kutató (természettudományos) lenne a KE...
De szerintem Schmitt igazából tökéletes, még ha egy pöcs is. Látszólag nála nem lehet jobb választást kitalálni.
Ha elfelejtjük azt a lehetőséget, hogy a KE őrködhet a demó fölött, ha azt gondoljuk, hogy az mszp az egyetlen olyan párt Mo esetében, akinek a hatalma elfogadhatatlan egy demokráciában, akkor talán még azt is mondhatjuk, hogy SP jobb, mint SL. SP jobban reprezentálja azt amilyenek mi magyarok vagyunk. SL kicsit túl értelmes ahhoz, hogy Mo-t reprezentálja.

lüke 2010.06.14. 16:31:26

@radala:
hmm :
-Schmitt nem volt félre téve 1989- ig,rossz a híre
-Vizy a régi gyógyszerkut./orvos iskola utolsó tagja,ilyen már nincs, ezért ti már nem is értitek:)
-Sólyom jogász és szerintem a saját feje után megy
(mig Gönczöt az SzDSz, Mádlt OV befolyásolta)

radala 2010.06.14. 16:46:36

@lüke: Valóban nem olyan egyszerü ez az MKP dolog, egy pillanatig sem gondolnám, hogy Duray mondjuk erkölcstelen, de tény, hogy nem tudtak élni az adódó lehetőséggel. Nem hiszem hogy Bugár rosszat akarna... Ha a magyarok asszimilálódni akarnak akkor úgyis mindegy mit csinálunk.
Nekem csöppet sem szimpatikus Schmitt. Csak Vizi E. sem.
Akkor már inkább Áder, ha engem kérdeznek. Mondjuk az nagyon Áder ellen szól, hogy nem beszél nyelveket, ami szerintem iszonyat ciki. Szóval nekem minden mindegy. Igazából SL talán kicsit tényleg túlzás, nem hiszem, hogy valóban szükség van egy extra alkotmányos kontrollra. Tisztázni kell, hogy vége van annak, amikor veszély fenyegette a demokráciát. Most is fenyegeti még egy kicsit, mert amíg egyetlen mszps is szabadlábon van nem lehetünk nyugodtak, de talán ez nem az, amit KE szinten kell kezelni.
Szóval bár én SL-nél el sem tudok képzelni jobbat, szimpatikusabbat, rezzenéstelen arccal fogom tűrni, ha nem választják újra, mert abban a pillanatban, ha nem SL a KE már tök mindegy is ki az. Göncznél mindenki jobb lesz SL-nél meg mindenki rosszabb. De reményeim szerint egy KE szempontból indifferens ciklus jön. Kár lenne SL-t ezzel terhelni.

lüke 2010.06.14. 16:52:27

@radala:
remélem indiff´. marad a KE, s akkor nekem is az lesz:)

Ordnassac 2010.06.14. 16:54:47

@radala: Schmitt is odáig van a teljesítményéért. Nem baj az, ha van mire. Schmittnél is van, Vizinél is van. Szóval jó dolog a szerénység, de nem kizárólagos szempont. :-)

Amúgy Schmitt mennyiben képviseli azt, hogy mi magyarok milyenek vagyunk?

radala 2010.06.14. 16:57:21

mandiner.hu/cikk/20100614_kozos_hid_mkp_lista_revkomaromban

Az MKP eleve koala volt, gondolom Bugár által dominálva, tulajdonképpen semmi nem történt, csak szegény Durayt nem érti meg senki. Szerintem elég nyilvánvaló, hogy Tökés meg Duray "nagyobb" emberek, hősök, mint az ellenfeleik, de ebből csöppet sem következik, hogy nekik kéne dominálni a politikát. Nyilván Kövér László is okosabb és tisztességesebb sokaknál oszt mégsem viszi "semmire".
No, ö is ideális KE lenne:-)

lüke 2010.06.14. 16:59:48

off
www.origo.hu/foci-vb-2010/20100614-halkabbak-a-lesznek-a-vuvuzelak.html
engem qqqq-ra idegesít:)
ennél csak Chr. Ronaldo jobban, mikor a cipöjére néz

radala 2010.06.14. 17:02:49

@Ordnassac: Mármint egy olimpiai bajnok inkább illik a magyar imágóba, mint egy okos professzor.
Schmittet lehetne imádnia a népnek, SL kicsit túl jó nekünk, egyetlen ország sem kaphat jobbat, mint érdemel:-)
SL azért lehetett KE, mert így került egyensúlyba kicsikét a világ. GyF kicsit már rosszabb volt, mint érdemeltünk...
Szóval szerintem KE-nél nem szempont, hogy okos legyen. SP éppen megfelelő erre:-)

Ordnassac 2010.06.14. 17:05:50

@radala: "Igazából SL talán kicsit tényleg túlzás, nem hiszem, hogy valóban szükség van egy extra alkotmányos kontrollra."

Kontrollra nem csak demokráciaveszély esetén van szükség. Nálunk jóval stabilabb demokráciákban is több van egynél. Ebből az elnök általában az egyik. Igaz, nem feltétlenül a vétókkal, hanem pl. a "szavak erejével" is. Pl. Németországban nagyon is élő ez az álláspont. Emellett ott van az alkotmánybíróságok, a számvevőszékek, az OGY és a kormány közötti korlátok.

Egyes államokban pl. nem csak az OGY tagjai választanak alkotmánybírókat, hanem a KE is jelölhet vagy szakmai szervezetekből álló testület, esetleg a már bent lévő alkotmánybírók kooptálnak tagot (pl. Portugália). Az ÁSZ élére is éppen pártkatonát raknak (a Fidesz Békés megyei elnökét) nálunk. Máshol pl. lényegesen erősebb beleszólásuk van a költségvetés tekintetében (vagy egy hasonló szervezetnek, pl. Hollandia). A briteknél meg ugye a westminsteri rendszer létezik: azaz, ha egy kormányjavaslatot elutasít az angol alsóház, a kormány köteles lemondani. Egyik állam sem mondható nagy demokráciaveszéllyel sújtott államnak.

Nálunk meg épp szervilisnek tűnő emberek pajzsra emelése történik. Amennyiben pl. Pokol Bélából alkotmánybírót faragnak, az szerintem nagyobb szégyen lesz, mint Szigeti Péter OVB-elnöksége...

Szóval az alkotmányos kontrollok erős demokráciákban is alapértékek, nem elavult hátráltatók.

Ordnassac 2010.06.14. 17:07:38

@radala: egy olyan országban, amelyiknek csak 9%-a sportol rendszeresen? Nagy azonosulási pont. :-P

lüke 2010.06.14. 17:15:04

@Ordnassac:
és az agytornásztató, hány %?

Ordnassac 2010.06.14. 17:21:23

@lüke: ha a diplomások arányát nézzük, akkor több. :-D Reálisan nézve nem sok, de szerintem több mint 9%.

radala 2010.06.14. 17:25:15

@Ordnassac: Teljesen igazad van én abszolút SL mellett vagyok, csak próbálom lenyelni a békát. Göncz sem töltötte be a szerepét Mádl sem volt egy kekec. SL szerintem tökéletes volt, az is lenne. Az ÁSz is kicsit problémás, de pl Kovács Árpádot is egy kommancsnak tartottam sokáig, pedig, mint kiderült tök normális volt.
SP szerintem nagyon jó, ha a mindenki KE-je a cél. De ez szerintem nem kéne, hogy cél legyen. Az ideális KE nekem teljesen SL, aki azt testesíti meg, hogy milyen lehetne az ország és nem azt, hogy milyen. Igazából tudom, hogy naiv vagyok, de én még mindig bízom a csodában, hogy ö marad. Abban is csak reménykedtem, hogy OV nem lett egy pöcs és lám múlt kedden egészen okos volt.
Igazából csak nem szeretnék elszomorodni ezért nyugtatom magamat.

radala 2010.06.14. 17:31:59

@Ordnassac: Teljesen igazad van én abszolút SL mellett vagyok, csak próbálom lenyelni a békát. Göncz sem töltötte be a szerepét Mádl sem volt egy kekec. SL szerintem tökéletes volt, az is lenne. Az ÁSz is kicsit problémás, de pl Kovács Árpádot is egy kommancsnak tartottam sokáig, pedig, mint kiderült tök normális volt.
SP szerintem nagyon jó, ha a mindenki KE-je a cél. De ez szerintem nem kéne, hogy cél legyen. Az ideális KE nekem teljesen SL, aki azt testesíti meg, hogy milyen lehetne az ország és nem azt, hogy milyen. Igazából tudom, hogy naiv vagyok, de én még mindig bízom a csodában, hogy ö marad. Abban is csak reménykedtem, hogy OV nem lett egy pöcs és lám múlt kedden egészen okos volt.
Igazából csak nem szeretnék elszomorodni ezért nyugtatom magamat.
@lüke: pénteken a repülőn egy osztrák (nagyon ellenszenves) ült mellettem és szinte semmit nem olvasott el a presse-ben csak a szlovák választási esélyeket. Meg is voltam lepődve, hogy ez érdekel egy osztrákot.
Amúgy meg "egész európa" azt hiszi, hogy a jobbik kormánypárt Mo-n:-(
Persze leszarom én ezt, de azért kicsit bosszantó.

Ordnassac 2010.06.14. 17:32:13

@radala: szerintem lehetne a kettőt akár ötvözni is. Ismerek olyan kiváló jogászprofot, aki messze nem ilyen távolságtartó és merev, mint Sólyom, azonban határozott egyes alkotmányos kérdésekben. Persze most a Fidesznek nem ilyen kell.

Igazából azért mondom azt, hogy inkább Vizi (vagy más nem Fidesz-tag és nem betegesen Orbán-szerelmes jobbos értelmiségi) legyen, mert az talán nem lesz annyira szervilis, mint amilyen attól félek Schmitt lesz. Amúgy Schmitt messze nem olyan népszerű, mint gondolnák, szóval nem biztos, hogy ő annyira a mindenki KE-je lenne. Az is sokatmondó, hogy pont Kövér László hadakozik állítólag a leginkább Schmitt ellen.

Kovács Árpád és Domokos László között azért az egyik nagy különbség az, hogy Kovács Árpád sosem volt az MSZP középvezetője és 12 évig a párt ogy. képviselője. ;-)

radala 2010.06.14. 17:32:56

@radala: azt hittem elszállt az örökérvényű beírásom, bocsánat.

radala 2010.06.14. 17:34:49

@Ordnassac: Azt hallottam, hogy Kövér nem egy Schmitt fan, de ki az ö jelöltje?
Nem akar házelnök lenni, biztos az a baj:-)

gabor.doczi 2010.06.14. 17:45:21

Most érkeztem a munkából. Érdekes fejtegetések, sokáig tartott végigolvasni. Azt honnan veszitek, hogy a felvidéki magyarság asszimilálódni akar? Látszik, hogy nem értitek magyarságunk mibenlétét.
Sajnos az igen rossz gazdasági helyzet (nekem elhihetitek, Fico tényleg többet lódít, mint kéne) magával hozza azt, hogy a fiatalok 2004-ben igen nagy számban vándoroltak ki. Tényleg csak néhányan maradtunk itt, mert úgy gondoltuk, itt kell tennünk valami hasznosat. Nagyon nehéz munkát találni. Én keleten lakom, a Google-n nézzétek meg Nagyráskát. Királyhelmecre járok be dolgozni, 400 eurót keresek és nincs családom.
Így még magyarságom töretlen lendületű. Ám tegyük fel, hogy megnősülök, és a szerelem egy szlovák lánnyal hoz össze (lehetetlen, ez fikció), az asszimiláció elkezdődik. Nektek ez megdöbbentő, de nálunk mindenki családjában előfordul, mert összekeveredett a két nemzet. Az én apai ágú unkatestvéreim például egy szót sem tudnak magyarul!

radala 2010.06.14. 17:52:28

@gabor.doczi: Én pl leírtam ezt az asszimilálódni akarnak kifejezést, de csak azért, mert hülye vagyok. Azt akartam volna mondani, hogy nem gondolják, hogy az élet abból áll, hogy ők magyarok. Arra akartam célozni, hogy az MKP nem volt képes más fontosat mondani, mint, hogy ők a magyar párt, ez pedig (teljesen jogosan) kevésnek bizonyult.
Szerintem normális ember nem gondolja, hogy egy felvidéki asszimilálódni akarna (vagy bárki), csak azt, hogy van egyéb baja is, mint a magyarság.
Ez szerintem rendben is van így.
Amúgy te talán tudod a választ a törökgábori kérdésre. Jó ez nekünk? :-)

radala 2010.06.14. 17:57:17

@radala: Mondjuk engem is zavar, hogy a gyerekeim 3 év ausztria után kicsit furcsán intonálnak, de ha elképzelem, hogy mi lenne, ha visszamennék, akkor azt gondolom, hogy ez nem az én dolgom. Ismerek olyat akinek itt nőttek föl a gyerekei és szörnyen hallatszik az, hogy valami nem stimmel. Ezt rossznak gondolom, de nem minden árat fizetnék meg a gyerekeim "magyarságáért". Persze majd, ha nem tudok beszélni az unokámmal, akkor esetleg rádöbbenek, hogy egy tál lencséért eladtam valami fontosat, de momentán kell az a lencse.

gabor.doczi 2010.06.14. 18:11:00

@radala: Én válaszoljam meg a törökgábori kérdést? Hmm. Mit szól ehhez Török Gábor? :)
Egy részről jó ez nektek. Kevesebb lesz a két ország közötti civakodás, mert Bugár minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy a konszolidált helyzet, ami várhatóan hamarosan ki fog alakulni - megmaradjon. Erre rá fog menni ő is (NE ÍGY LEGYEN), másfél éven belül nem lesz képes kiállni a magyar érdek mellett. Tehát inkább nem lesz magyar érdek, így a gazdasági érdekek még inkább előtérbe kerülnek.
Tudjátok, választottunk, de jómagam mikor leragasztottam a borítékot a szavazatommal, igencsak keservesen éreztem magam, mert a megbékélésre, a gazdasági fellendülésre szavaztam a keményvonalúság helyett. Egy csomag színesceruzáért, adtam el a szavazatomat. A helyi favorit meg be sem került.

szjm 2010.06.14. 18:15:31

@gabor.doczi: Örülnék, ha elmondanád magyarságotok mibenlétét, ahogy írod. Sokan írjátok, hogy nem értünk titeket,ami nagyon is lehetséges.

gabor.doczi 2010.06.14. 18:32:50

@szjm: Egyszerű. mi nem nagy magyarságban gondolkodunk, mert az lehetetlen. Odaát nálatok szlovákok vagyunk, nálunk magyarok. ez egy paranormális dolog, és ez a lényeg, mi családban, barátokban, ismerősökben mérjük magyarságunkat. Ha magyar iskolába jártunk, magyar barátaink vannak. Vannak olyan középiskolai barátaim, akik Kassán laknak - dolgoznak, de magyar klubba járnak, magyar barátaik vannak, magyarul élnek. Miközben mindenki körülöttük szlovák. A mi magyarságunkban az a csodálatos, hogy körbe van zárva, és mégis van. Önmagunktól. Védőháló nélkül. Mert vannak települések, ahol szlovák szót nem is hallani.
Amikor 89-ben elkezdtem alap (általános) iskolába járni, még teljesen egyértelmű volt, hogy magyar az iskola. Akkor még csak azok iratták szlovákba a gyereket, akik nagyon azt akarták, hogy érvényesüljön a kölök. Nekünk teljesen egyértelmű volt, hogy magyarok vagyunk. Mintha Magyarországon éltünk volna. Eltelt húsz év és tessék. Felnőttek vagyunk és ha a gazdaság tartani tudta volna a lépést a nyugattal, akkor már felnövőben lenne egy újabb szlovákiai magyar nemzedék.
Tehát nem asszimilációban kell gondolkodni, hanem népességfogyásban. nem házasodunk.
Na ez magyarságunk, itt születtünk, itt élünk, ez az országunk. A Hazánk a szívünkben van.
Na, most lehet hogy megköveznek...

metafizikus 2010.06.14. 18:35:25

@bigapples:

Szoktam olvasni ezt a blogot, úgy kerültem ide, ha már így felmerült a kérés. Csak nem szoktam írni.

Az autonómiának JELENLEG semmi realitása nincs, csak arra jók az ilyen törekvések, hogy bizonyos politikusok valamilyen (nemritkán anyagi) tőkét kovácsoljamak belőle. Egyébként jó a "helyismeretem", s minden okom megvan rá, hogy mélységesen bizalmatlan legyek az MKP politikusaival szemben. Van némi betekintésem a dologba, valóban gyakran (számomra még mindig meglepően) fasisztoid tendenciák jelennek meg a gondolkodásukban. De hagyjuk ezt... elmondtam, amit gondoltam, nem szeretném a továbbiakban szaporítani a szót.
Üdv!

gabor.doczi 2010.06.14. 19:39:46

@metafizikus: Ehhez még azt fűzném hozzá, hogy nem JELENLEG, hanem a jövőben sincs semmilyen realitása az autonómiának, hiszen olyannyira felkeveredett a magyarlakta régió szlovák lakókkal, hogy képtelenség megvalósítani a függetlenséget. Érdekek ütköznének már kicsiben is, nemcsak nagyban.

Szimba 2010.06.14. 19:42:19

@lüke:

Nem vontam kétségbe Goethe zsenijét. Csupán azt írtam, hogy nem szeretem. Petőfi mondta róla, hogy "az agya gyémánt, de a szíve helyén békasó van".

Schillerrel valóban barátok voltak. Érdekes Goethe idős kora is, amikor már visszavonult a politikától.

panelburzsuj 2010.06.14. 19:44:10

@gabor.doczi:

Milyen alapon kövezne bárki is?

Ami nagyon átjön a soraidon, az a bezártság. És elgondolkodtatott, hogy ez a felső-tiszai magyarság mikor is volt nyitott, pezsgő, "nyerő" politikai/gazdasági helyzetben? És nem tudtam felidézni magamban egytlen korszakot se, a legutóbbi kétszáz évből semmiképp.

És az is elgondolkodtatott, hogy vajon ennek a Szlovákia legkeletibb csücskébe szorult pár tízezer magyarnak valójában vajon mennyi közös múltja van a Léva-Nyitra-Szered-Szenc vonal és a Duna között élő magyarokkal? "Történelmileg" (hagyományaikban, de még nyelvükben is) nem sokkal közelebb állnak-e a királyhelmeciek (és nagyráskaiak ... ) a sárospataki és ungvári magyarokhoz, mint a galántaiakhoz?

Aztán az is felmerült bennem, hogy vajon a mesterséges felszeletelés nem hozott-e mégis valami előnyt? A csapi állomás, meg a hozzá kapcsolódó ágcsernyői és záhonyi átrakó végül is igen nagy területek árumozgását sűríti össze egészen szűk területre ... Vagy ennek csak annyi hatása van a környékre, hogy talán ha pár százzal több munkahely van így, mint határok nélkül lenne?

És végül arra lukadtam ki, hogy egy nagyráskai magyar fiúnak és egy szlovák faluból Tőketerebesre behúzódott leánynak végül is lehet, hogy egymással több közös élménye és gondja van, mint egy komáromi magyar vagy egy pozsonyi szlovák honfitárssal.

Nagyon csámpásan látom ? ... :(

Szimba 2010.06.14. 19:46:23

@gabor.doczi:

Dehogy kövezünk. Tisztelünk! Hasonló módon nyilatkoztak erdélyi ismerőseim is.
Nagyon nehéz, mégis sokkal gyönyörűbb a határon túl magyarnak lenni. Közösségteremtő ereje is van. Tragikus is meg szép is.

Mindig tiszteltem azokat, akik maradtak, mindegy miért: akár mert ott érezték otthon magukat, akár mert sikerült beilleszkedniük.

Magyarországon sokkal kevesebb súlya van magyarnak lenni.

lüke 2010.06.14. 19:46:35

@radala:
az osztrákokat érdekli a politika
a zembereket
a magyarokról: Vécsei. Rudas és Lendvai - III/III-vezetö újságírok formálják a közvéleményt
ezek után mit vársz?
(Ficoról keményen írtak)
de : van nekik egy Strachéjuk
s volt :Haider csütörtökönkénti ellendemonstrációval Bécsben,
igaz Karintiában mindenki Jörgje volt

Szimba 2010.06.14. 19:49:16

@gabor.doczi:

No, ez elég ismerős helyzet itthon is.:))

Ordnassac 2010.06.14. 19:52:19

@Szimba: Ahogy te vagy Goethével, én úgy vagyok Petőfivel. Nem vonom kétségbe költői tehetségét/zsenijét, de amúgy nem rajongok kifejezetten érte. Nemzeti hős? Igen. Kritizálhatatlan tótumfaktum? Nem.

lüke 2010.06.14. 19:53:25

@gabor.doczi:
nem ti akartok asszimilálódni, hanem olyan helyzetet teremtettek,teremtenek

a nagyanyám testvére és férje színmagyarok voltak
lányai már alig tudtak magyarul a 60-s években, szlovák és cseh párjuk volt(a prágai még csak csak beszélt , jobban, mint a füleki)
az unokák egy szót se beszélnek

Szimba 2010.06.14. 19:53:43

@Ordnassac:

Vizi E. nagyon jó lenne. Szeretm az agykutatókat!:))
Vagy 10-15 éve hallgattam álmélkodva előadást meg láttam filmet a francia agykutatókról. Akkor megdöbbentett, hogy a lányok és fiúk között lényeges különbség van a tanulásban, a koncentrálásban. Gyerekek agyi tevékenységét vizsgálták.
Akkor összeomlott bennem a nők és férfiak azonos képességeiről hitt véleményem.
Más kérdés, hogy mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is.

lüke 2010.06.14. 19:57:07

@lüke:
most úgy idöben végigfutottam
csoda , hogy van még aki tud magyarul

1918 óta majdnem kilencven év telt, azóta folyik
a megmaradás

Szimba 2010.06.14. 19:57:23

@Ordnassac:

Petőfi esetében nem szabad elfelejteni, hogy mennyire fiatalon halt meg. Másrészt nyilvánvaló, hogy a művészetekből mindig az egyéniség számára fontos (akivel azonosulni tud, aki jobban megérinti) emberek a "kedvencek".

Ezt aztán igyekszünk megerősíteni különböző kritikákkal, véleményekkel.

T. Mann fan vagyok egyébként:))) Meg Dosztojevszkij, Csehov, Tolsztoj...:)))

panelburzsuj 2010.06.14. 20:09:10

@Ordnassac:

(Megpróbáltalak magamban összevetni Petőfivel - hát nem túl sok közös karaktervonást sikerült felfedeznem. Talán ettől is van, hogy távolságtartóan hűvös a viszony köztetek ... :)

gabor.doczi 2010.06.14. 20:09:33

@panelburzsuj: Szerintem semmi közös múltunk sincs a nyugatiakkal. És kezdem úgy látni, hogy még a nyelvük is ngyot változott. A pozsony-környékiek hihetetlenül elszlovákosodtak, a napi szlovákhasználat betett a szép kiejtésnek. Hihetetlen, de mi itt keleten pestiesen beszélünk, ugyanazt a nyelvjárást használjuk. Csak röhögünk azon, mikor a televízióban megszólaltatják a felvidéki magyarokat....

A feldarabolás a lehető legrosszabbat tette, hiszen elszakította ezt a vidéket Ungvártól és Sátoraljaújhelytől. Az asszimilációra visszatérve pedig felépítettek Vajánban egy hőerőművet, ami a munkahelyteremtés szempontjából kiváló dolognak tűnik, a valóságban csehországból és közép-szlovákiából települtek be nem magyarok, ami jelentősen rontotta az arányokat. Nagykapos például ennek köszönheti elszlovákosodását. Tőketerebes nem is létezett, csak azért hozták létre a puszta közepén, hogy a 100%-os magyarságot felhígítsák egy mesterséges szlovák várossal. Sikerült.
A járásokat pedig úgy alakították ki, hogy a többségi magyar befolyás kisebbségi legyen. Elég csak megnézni a térképet, hogy a járások határai hogyan húzódnak. olyan területek vannak egymásba olvasztva, amelyek sosem tartoztak együvé.

szjm 2010.06.14. 20:17:18

@gabor.doczi: olyan érdekes, hogy egyetlen szösszenetben mekkora ellentmondás van. Nem bántásként mondom, csak szeretném megérteni. Nem hiszel a nagy magyarságban, csak a helyhez és nyelvhez kötött, zárt összetartozásban. Ugyanakkor bánt, ha Mo-n szlovákoznak. Pedig ez belőletek fakad.Azt hiszem mi még úgy gondoljuk, hogy honfitársak vagyunk ( értsd jól). De pl. ha itthon vagy Szlovákiában találkozom egy felvidékivel, pár mondat után érzem: teljesen idegenek vagyunk, csak értjük egymás nyelvét. Igazi értelemben viszont nem.

gabor.doczi 2010.06.14. 20:18:15

@Szimba: Nagyon köszönöm. Szerintem rajtam kívül még biztosan itt kukkol néhány felvidéki, akik biztosan nem így látják a dolgokat, mint én, de ez a szép a politikában.
Itt élni még nem is olyan nagy tragédia. Magyar televízióból értesülünk elsősorban, aztán átkapcsolunk a hazaira. Mi olyan nyelven beszélünk, amilyenen akarunk, ellentétben a szlovákokkal, akik csak szlovákul tudnak. komikus és szomorú, hogy ha négy magyar közé kerül egy szlovák, mind az öten szlovákul beszélnek.
Ezért érdekes itt élni. Itt politizálni. Minden nap kihívás.

lüke 2010.06.14. 20:20:16

@Szimba:
hmm
pedig Thomas Mann nem így volt Goethével
T. Mann egy külön német intézmény,akit a felesége és 6 gyereke szolgált.
Na, én vele vagyok így.
Holott Klaus M. a kedvenc íróm a novellái ,a Mephisto
- a legjobb jellemrajz-
meg a Der Vulkan.

szjm 2010.06.14. 20:24:24

@gabor.doczi: látod, nem kellenek ahhoz a szlovákok, hogy megosztódjon a magyar. :)

lüke 2010.06.14. 20:28:42

@gabor.doczi:
nekem egy szlovák kollégám van, egy pozsonyi, akivel
rettenetesen megértjük egymást
mint már írtam csupa rossz élményem volt gyerekként a 60-s években Trencsén Teplicén és a Tátrában , s késöbb is a sieléseknél Donovalyban, a Chopokon vagy Bobotyn a Fátrában,Nyitrán, Pozsonyban mindenütt
olyan ellenségesen viselkedtek velünk
a 95 utáni Szlovákiában nem voltam
ugyanakkor Prágában, Karlovy Varyban,Ustin.L.-ban soha nem éreztem ezt

gabor.doczi 2010.06.14. 20:30:01

@szjm: Kitűnő észrevétel. Szerintem ezt a kisebbségi lét örökíti tovább. Olyan jó érzés átmenni Magyarországra, mert ott mindenki magyar. Beleszippantani a nagy magyar levegőbe, magyarul olvasni a kirakatok feliratát, besétálni egy magyar könyvesboltba - ez az élmény. De nem vagyok otthon.
A szlovákozás pedig természetes dolog, senki nem tehet róla.
Egy hónapja Egerben voltam Skodatalálkozón, nagyon-nagy élmény volt, de néhány nappal később egy résztvevő beszámolójában feltűnt, hogy "követtek a szlovákok egy rapiddal" - ilyenkor az ember egyet nyel. Szlovákok vagyunk.

Nagyon jó, hogy egy ilyen blogon el tudunk beszélgetni. szerintem egy idő után érteni is fogjuk egymás nyelvét!

gabor.doczi 2010.06.14. 20:34:41

@lüke: Nos, a csehek az egy másik tészta. Apám Janovicén (nyugat-Csehország) volt katona, és a magyarokat szerették a szlovákokat meg nem. Túl arrogánsak voltak. a cseh egy kitűnő, lágy nemzet. A nyelvük is.
Szerencsére én még nem találkoztam ellenséges szlovákkal, de hát nem is nagyon érdekel sem a Tátra, sem Nyitra. Szívesebben kalandozok Magyarországon.

gabor.doczi 2010.06.14. 20:41:27

@gabor.doczi: Különben érdekes dolog, hogy az akkori Csehszlovákia legkeletibb részéről a legnyugatibb csücsökre vitték a fiatal magyar fiúkat katonának. Ebben is volt valami asszimilációs igyekvés. Másrészt bár felesküdtek csehszlovákia megvédésére, az eskü szövegét magyarul mondhatták el. 1980-ban. Valahogy akkor még nem volt ennyire feszült a magyarellenesség.

lüke 2010.06.14. 20:43:22

@Ordnassac:
off Calmond a kövér szenilis bácsi:)

Ordnassac 2010.06.14. 20:45:35

@panelburzsuj: ez erősen valószínű. :-)

Ordnassac 2010.06.14. 20:47:46

@lüke: Reiner Calmund. ;-) A Bayer Leverkusennek volt hosszú ideig menedzsere.

lüke 2010.06.14. 20:49:01

@gabor.doczi:
ez igy volt a monarchiában is, meg Romániában
ismert volt:)
ha Marosvásárhelyen végeztél a Duna deltában kaptál állást

lüke 2010.06.14. 20:49:42

@Ordnassac:
most megnéztem, csak kicsit idösebb nálam:)

panelburzsuj 2010.06.14. 20:53:43

@gabor.doczi:

Akkor ha jól értem, a "szlovák szóra szoktató" módszerek egyike az, hogy ha magyar akarsz maradni, maradj falusi is. Az ásó, kapa, malacka megérti a magyar szót is - amihez ennél bonyolultabb vagy modernebb (közigazgatás, ipar, informatika stb.) nyelv kell, ahhoz viszont csak városban és szlovákul lehessen hozzájutni.

És ha ez hosszú évtizedeken keresztül így megy, akkor egy idő után "alapppal" lehet mutogatni, hogy íme a nagymellényű, de tanulatlan, műveletlen, múltbameredő magyarok, akik mindig is csak pofáztak a "kultúrfölényről" meg hasonlókról, de igazából semmi értelmes hasznukat nem lehet venni a mai világban. És akkor miért is jó nektek, hogy a világ végezetéig suttyó és lúzer magyarok legyetek, amikor lehetnétek sikeres szlovákok is?

Talán kezdem érteni a Csáky-Bugár ellentét rafinált csapdáját, meg a feloldás nehézségeit is.

lüke 2010.06.14. 20:53:52

@gabor.doczi:
Fico és Slota tudja mire játszik.............

lüke 2010.06.14. 20:56:11

@panelburzsuj:
hú ez kemény
na ezt add el egy francia parasztnak a route champagne-on vagy a route Napoléonon:)
vagy egy hollandnak
egy ´flamand belgának:)

lüke 2010.06.14. 20:58:30

@panelburzsuj:
ezen alapult ceauşescui politika is

gabor.doczi 2010.06.14. 21:04:01

@panelburzsuj: Ott a pont! Rájött. Nagyapám egy kukkot nem beszél szlovákul. Földműves volt világ életében, de két lányának házat épített nagyanyámmal, aki Szirénfalváról jött férjhez. (megj. :Attól a falutól szinte minden földterületet elcsatolt Ukrajnához a trianoni döntés.)
Anyám tehát a faluban maradt, apám egy nem túl távoli faluból nősült be, de itt maradt dolgozni. Tehát magyar parasztgyerek vagyok. ( dolgoztam az Új Szónak is 2002-ben, akkor 18 éves voltam, de annyira nem vagyok rá büszke)

apám testvére Kassára nősült. vasgyár, szlovák feleség, még szlovákabb gyerekek. Soha nem beszéltem velük.

panelburzsuj 2010.06.14. 21:08:13

@panelburzsuj:

És akkor már csak egy kérdéssel nyúzlak: a rendszeres internetes kapcsolat "másféle" magyarokkal vajon változtathat-e érdemben ezen a nyelvi/kulturális/szakmai elzártságon, illetve a szlovák nyelvre "rászorultságon"?

("Rendszeres internetes kapcsolat" alatt nem idióta kommentelők másfélmondatos anyázóharcaira gondolok, hanem olyasféle terepekre, mint amerre ez a blog is fejlődni látszik: értelmes, sőt időnként akár szakszerű gondolatokat kicserélő helyekre.)

panelburzsuj 2010.06.14. 21:22:29

@lüke:

Biztos vagy a Csauban? Mert nekem úgy rémlik, hogy ő - legalábbis öregségében még türelmetlenebbé válva - épphogy fordítva látta a "megoldást". A falukat megszünteni, a maradék magyarokat bekeverni a (nagy)városi blokkházakba, és így elérni, hogy minden osztályban, műhelyben, irodában kissebbségben legyenek. (A "homogenizációrol" nem megyei/járási, hanem annál sokkal-sokkal kisebb egységekben spekulált.)

gabor.doczi 2010.06.14. 21:22:46

@panelburzsuj: Természetesen. Értelmes emberek értelmes gondolatai sokkal előrébb viszik az emberiséget, mint a tv-székház foglaló "mi van köcsögöké".
Hölgyeim és uraim, köszönöm, hogy itt lehettem!

jjulie 2010.06.14. 21:24:22

@radala:

nem gusztustalan volt, hanem vér orbáni

panelburzsuj 2010.06.14. 21:32:00

@lüke:

(Holland "parasztokról" azt olvastam valami nagyobb ívű gazdaságfejlődést bemutató könyvben (hollandus szerzők), hogy az 1600-as években évről évre feljegyezték, milyen volt az időjárás, mikor milyen munkákat végeztek, és melyik termény melyik táblában milyen jövedelmet hozott. Aztán telente összedugták a fejülket, és igyekeztek a legoptimálisabb technológiát kisütni. A termelvények között persze nem csak élelm volt, hanem mindeféle ipari alpanygok is, szövetnek, festőanyagnak, franckarikának.

Az is hozzátarozik persze a képhez, hogy Holland tartományban már akkor megvolt a mai városhálózat alapja, ami felszívta, feldolgozta és továbbadta ezeket a matériákat ...)

panelburzsuj 2010.06.14. 21:37:04

@gabor.doczi:

Mondjam az egyenszöveget: "Hozz még egy embert!" ?

Nem mondom: hozz többet! :)

6.Lenin 2010.06.14. 21:38:09

@panelburzsuj:

A 70-es évek vége felé azon a környéken múlattam az időm,ahol jelenleg Doczi barátunk is él.Az Ung partjánál.

A tv műsor kb 8o %-a cseh nyelvű volt,szakirodalom,modern és bonyolult szintén csak cseh nyelven volt hozzáférhető,még városokban is pl Kassán.Csak a napi lapok voltak szlovákul.
Az a két(több)nyelvű világ teljesen más,mint itt sokan gondolják.
Még az is más,oda utazni vásárolni,kirándulni vagy ott élni a mindennapokat.

Gyermekim minden nap 3 nyelven néztek mesét(magyar,szlovák,ukrán)más nyelven beszéltek az anyjukkal, és velem.A babáikkal pl csak szlovákul beszéltek,de az sem volt gond,ha meglátogattuk lengyel vagy cseh barátainkat.
Az egyik lányom szlovákul tanít itt élő(itt született ,Mo-on)szlovákokat,hogy ne felejtsék az anyanyelvüket,de Nyitrán a főiskolán rászóltak,ha magyarul beszélgettek.
Egyformán meghatódnak a magyar és a szlovák himnusz hangjaira,pedig már 30 éve újra itt élünk.

6.Lenin 2010.06.14. 22:34:51

@panelburzsuj:

Én itt születtem,nekem csak 1 hazám van,de igazán ott értettem meg,mit is jelent tartozni valahova.

Azt is ott értettem meg,mit jelent,ha valaki úgy érzi,azok tagadják ki,akikhez tartozni szeretne.

Azt is,aki mindkettőt a magáénak érzi.

Találkoztam ott is és itt is,sajnos most is olyanokkal,aki ezt nem érezték és nem tudják,ez nem bűn és nem a másik ellen van.
Pedig lassan már mindenkinek csak 1 hazája lesz(a Föld),de nagyon nagy kár lenne,ha ez csak szürke lenne.Hagynánk elveszni a nyelvek,kultúrák sokszínűségét.

Hagyni kellene azt a marhaságot,ha kell cigány ,zsidó,néger stb vagyok.Ne legyél te más,mint aminek születtél,de a másikban is tiszteld azt,akinek ő született.

Nem kell(ene) félni egymástól.

rukmadar 2010.06.14. 23:48:03

a 154. posztra rímelve volt ma az az mtv híradójában, hogy Gasparovic felkérte Ficot a kormányalakításra. Szlovákia alkotmányában járatos emberek, hogy van ez?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.06.15. 00:27:28

@gabor.doczi: Részünkről a szerencse!

Ha visszanéznél, érdekelne a véleményed (de másé is;), hogy Szlovákia miért (ha) nem próbálta visszaszerezni Kárpátalját a SZU felbomlása után?

gabor.doczi 2010.06.15. 18:24:11

@rukmadar: Ebben semmi alkotmányossági törekvés nincs. A lényeg, hogy Gasparovicot Ficoék poulizmusa ültette az elnöki székbe. Az a populizmus, ami elővette a legutóbbi elnök-választáskor a magyar kártyát: mint ismeretes, Gasparovic ellen Radicová indult. Radicová pedig a magyarok bizalmát élvezte. A magyarok biztos szavazóbázisa sem volt elég megbuktatni a sunyi Gasparovicot.
Most tehát Gasparovic minden tőle telhetőt megtesz, hogy Ficot kormányközelbe juttassa.

gabor.doczi 2010.06.15. 18:29:32

@1.szolo - 2014;): Köszönöm!
Miért kellett volna Szlovákiának Kárpátalja? A trianoni döntéssel felvidéket Csehszlovákia kapta meg. Tehát nem szlovákia. Csehszlovákia felbomlásával ( szerintem Meciar autonómiát hozott létre) szlovákia megkapta azt a területet, ami nem járt neki. Megkockáztatom, hogy ha tökösebb lett volna az akkori magyar képviselet (de a mostani eredmény igazolja azt hogy nem volt), akkor simán ki lehetett volna játszani ewgy darabot az újonnan létrejött szlovákiából.
Az újonnan létrejött szlovák vezetésnek meg akkortájt semmi más dolga nem volt, mint szétlopni mindent, ami csak mozdítható volt. A szabad-rablásnak pedig nagy ára van. Az egykoronás privatizációkból sokan milliárdosok lettek.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.06.16. 12:22:30

@gabor.doczi: "Miért kellett volna Szlovákiának Kárpátalja?"
Bocs, ha félreérthető voltam...
A trianoni döntéssel Kárpátalját (IS) Csehszlovákia kapta meg.
Ez része volt a SZU elszigetelésének, pont ezért a SZU '45 után magához vette a térséget, hogy közvetlne határa legyen Magyarországgal (is).
Azonban a SZU felbomlásával fellehetett volna éleszteni ezt az igényt a szlovákoknak Ukrajnával szemben, hogy az eredeti trianoni döntéshez térjenek vissza...

Abban igazad van, hogy az elmúlt 20 év magyar kormányai etéren puhák voltak (ideértve ugye az 1. ORBÁN-Torgyán polgár kormányt is!).
Mert akkor '45-ben még csak csak lehetett hivatkozni a "Hitler utolsó csatlósa" státuszunkra (a szlovákok meg a SNP-ig az "utolsó előtti szövetségesei" voltak;), de '90-től már mégiscsak beléptünk az "ANTANT"-ba, tehát mi is jófiúk lettünk...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.06.16. 13:34:32

"(Slota első nyilatkozata: "Hazánkat a buzik és a magyarok fogják irányítani...")"

Kedves Gábor!

Csak most olvastam el a bejegyzést.
Egy szó verte ki nálam a biztosítékot.

Más médiumokban a "buzi" szó helyett "homoszexuálist" írtak.
Legalábbis én csak így találkoztam ezzel az idézettel.
És használható a "meleg" szó is.

Látom másokat nem zavar, de engem igen.
Én az életben sem szoktam "buzizni", és az interneten sem szívesen olvasom ezt a szót.

gabor.doczi 2010.06.16. 17:21:46

@1.szolo - 2014;): Ez igaz, de elég csak megnézni, hogy az új szlovákia hajnalán kik is vezették az országot (félre).
süti beállítások módosítása