Bár valamilyen rejtélyes okból még mindig nem került nyilvánosságra közvélemény-kutatás azzal kapcsolatban, hogy vajon a magyarok mennyire elégedettek Orbán Viktor államfő-jelöltjével, a választókat feltételezésem szerint megoszthatta a döntés: elkötelezett kormánypártiak között is akadhatnak csalódottak, mint ahogy lehetnek olyan ellenzékiek, akiknek szimpatikus a megnyerő modorú Schmitt Pál. A személyi kérdések amúgy mindig is jobban izgatják a közvéleményt, hiszen könnyebb egy jelölt alkalmasságáról, mint bonyolult parlamenti döntések helyességéről vitázni. Bármit is gondolunk azonban a leendő köztársasági elnökről, túlzásokba kár lenne esni: igaz, hogy nagyon más karakter költözik a Sándor-palotába, mint elődei, de ha akár csak a régiónkban körülnézünk, szinte minden államfő-típusra találhatunk példát.
(Fotó: fidesz.hu)
Schmitt Pál jelölésével szemben alapvetően két érvet szokás felhozni: pártpolitikus előéletét és megkérdőjelezhető alkalmasságát. Első hallásra talán furcsa lesz, amit mondok: egyik sem a leendő elnöknek okozhat igazán gondot, sokkal inkább az őt jelölőknek és megválasztóknak. A Fidesz politikusa népszerű államfő lehet, nyitott személyisége, kamerakedvelő attitűdje miatt még több esélye is van erre, mint a jobboldalhoz közel álló két elődjének. Megválasztása miatt a most mögötte felsorakozóknak azonban lehetnek még kellemetlen perceik.
Az első ellenérv csak apró vágás, nagy sebeket nem fog okozni, legfeljebb egy kis hamar múló hitelességi deficitet. 2005-ben sokan, akik nem akarták kimondani, hogy Szili Katalint nem kívánják az államfői székben látni, elvi aggályokat fogalmaztak meg egy pártpolitikus jelölésével kapcsolatban. Ezt mondta az SZDSZ, de gyakran erre hivatkoztak a Fidesz megszólalói is. 2005 elején a Heti Válaszban írt cikkemben vitatkozni próbáltam a „politikus ne legyen” megközelítéssel – természetesen ma is így gondolom -, de jól emlékszem, hogy akkor több kollégám, tisztán elvi alapon, másképp látta, s mondataikat politikusok is előszeretettel hangoztatták. Egy kis kutatással ezek ma is megtalálhatók.
A másik ellenérv már nehezebb. "A köztársasági elnöknek komoly jogi műveltségre van szüksége. Ismernie kell a magyar és az európai jog alkotásait, az alkotmányos hagyományokat. Emellett ismernie kell a magyar és a világtörténelem legfontosabb történéseit, értékeit, az erkölcsi kérdéseket, felvetéseket és az emberi viselkedés magatartásmintáit. S ha valaki ilyen tisztséget elvállal, mérlegre teszi: ismerem a jogi, erkölcsi, nemes hagyományokat, de tudok-e ezek szellemében tevékenykedni?" – ezek Mádl Ferenc szavai, szintén 2005-ből és szintén a Heti Válaszból. Vajon mit mondana ma a volt államfő? És mit gondolnak azok a kiváló konzervatív elmék, például Granasztói György vagy Lánczi András (hogy csak két kötcsei előadót említsek), akikre tényleg illene a mádli meghatározás? Erős túlzásnak érzem, amit néhányan már mondogatnak, hogy ezzel a döntéssel a Fidesz szembefordította magával szellemi bázisát, de az kétségtelen, hogy ebben a körben van már ok az első rossz érzésekre.
Lehet persze azt állítani – akár részben okkal is -, hogy az úgynevezett értelmiség nem számít, hiszen a „barátok közt népe” számosabb; ez az út azonban olyan irányba, a kiüresedés, a tartalmatlanság és a látványpolitika felé visz, amelyről eddig tudomásom szerint a Fidesznek sem volt jó véleménye.
