A siker mindent igazol, a kudarc mindent megcáfol. Ha vitatható is a végletekig lecsupaszított igazság – hiszen a szavazatmaximalizáláson túli célok is létezhetnek -, alapvetően jól ragadja meg a politikai stratégiák értékelésének lényegét. Így aztán azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz ismét Tarlós Istvánt választotta főpolgármester-jelöltjének, egyelőre csak kalkulálhatunk, találgathatunk. Legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a politikus egyszer már majdnem nyert, vagyis vesztett.
(Fotó: hg.hu)
Hogy is volt ez 2006-ban? Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után tartott önkormányzati választáson tarolt az ellenzéki Fidesz: elvitte a pártpolitikailag értelmezhető kistelepülések többségét, előretört a megyei jogú városokban, átvette a hatalmat a megyei közgyűlésekben és a vártnál is több polgármesteri helyet szerzett Budapesten. A koronaékszert, a főpolgármesteri címet azonban nem sikerült megszerezni: a már akkor is erősen amortizálódott Demszky Gábor közel 13 ezer szavazattal többet kapott a hivatalosan független jelöltként induló Tarlósnál. A kis különbség miatt fontos lehet megjegyezni, hogy az MDF-es Katona Kálmán 46 ezer, a MIÉP-es Zsinka László 11 ezer, a munkáspárti Székely Péter pedig 4 ezer vokssal zárt.
A volt óbudai polgármester eredményét sokan egyértelmű sikernek próbálták beállítani, az igazság azonban az, hogy inkább a félig üres - félig tele pohárhoz hasonlított a helyzet. Tarlós Istvánt 349 ezren választották, míg a Fidesz listája 332 ezer voksot kapott. A jelölt tehát képes volt arra, hogy valamelyest növelje a párt bázisát, de csak minimális mértékben. Az adatok tanulmányozása alapján ráadásul úgy látszik, hogy leginkább a MIÉP szavazóira gyakorolhatott vonzerőt: a radikális párt listán közel 9 ezerrel több szavazatot kapott, mint jelöltje. Tarlós képes volt tehát arra, hogy a jobboldali pártokra szavazó fővárosiak elsöprő többségét megszólítsa, de egy erősen elhasználódott Demszkyvel szemben sem tudott belemarni a baloldali-liberális táborba. Márpedig az összes eddigi választás bizonyította, hogy a fővárosban akkor is jelentős erőt képvisel ez a tábor, ha amúgy az országban erősen jobbra lendül az inga.
Négy év sok idő, a jelöltek megítélése változhatott, s egyelőre még azt sem tudjuk, hogy a Fidesztől balra lévő pártok megkönnyítik-e Tarlós István helyzetét azzal, hogy saját jelölteket állítanak. A korábbi tapasztalatok alapján legfeljebb annyit mondhatunk: ha Tarlós képes lesz a Jobbik szavazótáborának egy részét elcsábítani, és a másik oldalon az összes párt (különösen az MSZP és az LMP) nem sorakozik fel egy jelölt mögött, az egyfordulós választás toronymagas esélyese a Fidesz politikusa lesz. Tarlós ebben az esetben akkor is könnyedén nyerhet, ha egy darab szavazót sem szólít meg a Fidesztől balra álló körből. Amennyiben azonban - valamilyen konstrukcióban - a végére mégis egy komoly ellenzéki ellenfele lesz, ráadásul a listán a Jobbikra voksolók jelentős része sem szavaz át rá, kétesélyessé, kiszámíthatatlanná válhat a küzdelem. Ebben az esetben az sem kizárt, a kormányoldal nagyon fogja bánni, hogy nem olyan jelöltet választott, akinek a nem elkötelezett jobboldali szavazók egy részének megszólítására is esélye lett volna.
Hogy van, lett volna ilyen politikus, számomra nem kérdés. Akár a párthoz csak lazán kötődő ember, akár Tarlóshoz hasonlóan aktív pártpolitikus. Korábban már írtam neveket is, fideszes politikusokat, akik bizonyították, hogy a párt támogatottságánál lényegesen kedveltebbek fővárosi kerületükben. Fontos tudni: régebben Tarlós István is képes volt a frontvonalak átlépésére, mondjuk 1998-ban, amikor a harmadik kerületben az akkor még szocialista Csintalan Sándort győzte le 76 százalékos eredménnyel – de akkor nem csak pártoktól függetlennek mondta magát, hanem valóban annak is látszott.
