„Demszky Gábor, az SZDSZ vezetőségének fiatalos és népszerű tagja lett Budapest főpolgármestere – fantasztikus változás ez április óta, amikor az MDF a főváros 24 parlamenti helyéből 18-at szerzett meg.” – ezeket a szavakat a magyar politikával és politikai elittel szemben erősen kritikus Tőkés Rudolf írta az 1990-ről szóló politikai évkönyvben. Most, hogy hamarosan véget ér Demszky Gábor két évtizedes városvezetői karrierje – Tarlós István toronymagas esélyesként melegít -, talán nem árt felidézni, hogyan nyerhetett sorozatban ötször a mára már erősen megfáradt és elkopott politikus.
(Fotó: Index)
Bár sokan hajlamosak a mából visszavetítve egységesnek tekinteni az elmúlt húsz évet, a valóság ezzel szemben az, hogy Demszky Gábor öt egészen különböző csatát nyert meg a fővárosban. Kezdjük ott, hogy 1990-ben még közvetett volt a választás, azaz az akkor 88 tagú közgyűlés döntött a főpolgármester személyéről. A testületben a legtöbb szavazatot szerzett SZDSZ-nek nem volt abszolút többsége, de az SZDSZ és a Fidesz megállapodott Demszky támogatásában; az egyezség értelmében Ungár Klára, a Fidesz addigi főpolgármester-jelöltje visszalépett a szabad demokraták javára. Az első mandátumot tehát 52 szavazattal az SZDSZ és a Fidesz közgyűlési tagjai biztosították Demszkynek.
1994-ben a választás előtt pár hónappal módosított törvény értelmében már a választópolgárok dönthettek a főpolgármester személyéről. A kétharmados kormánytöbbség nem tudott közös jelöltet állítani, az ellenzéki oldalon viszont ekkor kezdődött a jobboldali erők összefogása. A Fidesz, az MDF és a KDNP által támogatott Latorcai János szép eredményt ért el (28,4%), megelőzte az MSZP-s Baráth Etelét (26,2%), de megközelíteni sem tudta a népszerűsége csúcsán lévő hivatalban lévő főpolgármestert (36,3%).
1998-ban egy elveszített parlamenti választás – és négy év közös kormányzás – után az MSZP úgy ítélte meg, hogy önállóan nincs esélye, ráadásul saját jelöltje legfeljebb a jobboldali pártok által ismét csatasorba állított Latorcait erősíthette volna. A félszívvel elindított Katona Béla így még időben visszalépett, s a kétszereplőssé egyszerűsödött csatát Demszky nagy fölénnyel (58,2-39,0%) megnyerte. Pályafutása során ekkor kapta a legtöbb, közel 375 ezer voksot, de ehhez már nagyon kellettek a fővárosi szocialista szavazók.
2002-ben az inga erősen balra lengett, így az ismét kormányon lévő MSZP és SZDSZ megengedhette magának, hogy az 1994-es helyzethez hasonlóan külön jelölttel induljon. A másik oldalon a Fidesz bevetette az ellenséges terepre kitalált csodafegyvert: a független(nek látszó) jelöltet. Schmitt Pál a jobboldal számára kifejezetten kedvezőtlen időszakban tartott választáson a jobboldal eddigi legjobb eredményét érte el (35,9%), ám ez is kevésnek bizonyult a szocialista szavazókat saját jelöltjüktől is nagy számban elraboló Demszky (46,7%) ellenében. Gy. Németh Erzsébet nevéhez így az MSZP eddigi leggyengébb szereplése (13,2%) kapcsolódott.
2006-ra óriásit változott az országos közhangulat: a 2002-es jelentős balfordulathoz képest is erősebb lett a jobboldal előretörése. Nem véletlen, hogy a kormányon lévő MSZP és SZDSZ most először indított közös jelöltet, ám szocialista induló nélkül is csaknem véget ért Demszky eddigi győzelmi sorozata. A négy évvel korábban kitalált független jelölt szerepében ezúttal Tarlós Istvánt támogatta a Fidesz, aki ugyan alulmaradt a főpolgármesterrel szemben, ám az eredmény több mint szorosnak nevezhető: mindössze 13 ezer szavazaton múlt (46,9-45,2%) a mandátum sorsa.
Demszky Gábor 2010-ben már nem indul, korábbi pártja csak vegetál, ha egyáltalán még létezik, a főpolgármester egyes hírek szerint már párttagságát is megszüntette. Az eddig legyőzhetetlennek bizonyult politikus mostani visszavonulása sok mindennek nevezhető, de diadalmas búcsúnak semmiképpen. Helyét minden bizonnyal a Demszkyt 1990-ben még támogató, ám azóta ellene folyamatosan újabb és újabb jelöltekkel próbálkozó Orbán Viktor kiválasztottja, a rendszerváltáskor amúgy még szabad demokrata színekben politizáló Tarlós István foglalhatja el.
Érdekes és sajátos, hogy az elmúlt húsz évet figyelve két olyan politikust lehet megnevezni, akik az egész időszakban valamilyen kiemelt politikai vezető pozícióban voltak: a fővárost húsz éven át irányító – s közben pártjában is meghatározó szerepet játszó – Demszky Gábort, valamint a Fidesz folyamatosan első számú vezetőjének számító – s közben négy évig kormányfőként is regnáló – Orbán Viktort. Sok a párhuzam, a találkozás, de mennyivel több a különbség... Hogy is szokták mondani? Plutarkhosz lapjaira kívánkozna.
Az utolsó 100 komment: