Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
15:48

Egyszerűen vétek nem nézni a parlamenti közvetítést: a mai ülésen olyan dolgok történtek, amelyekre nagyon régen volt példa. Miközben a kormánypárti képviselők ezúttal is minimális számban jelentek meg a parlamentben, a munkájukat láthatóan nagyon komolyan vevő jobbikos és lmp-s honatyák még azt is elérték, hogy Lendvai Ildikó az üres szocialista padsorokból nézzen szembe saját múltjával.

„A forradalom, mint egy virág, a szemünk előtt bontja ki szirmait” – írja szívet melengető módon Bencsik András. A parlamenti megújulás azonban elsősorban nem a kétharmados többségben lévő, de a szavazások nélküli ülésnapokon a teremben rendre erős kisebbségben lévő kormányoldal nevéhez kötődik, hanem a két új párthoz, a Jobbikhoz és az LMP-hez. Miközben a Fidesz-KDNP és az MSZP egyformán a régi logika szerint látszik működni, azaz általában egy-két politikusára bízza a tétnélkülinek gondolt vitákat, a Jobbik és az LMP képviselői felkészültek, gyakran megszólalnak, azaz úgy viselkednek, mintha még hinnének a plenáris ülés jelentőségében.

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat mai vitájában a kormányoldal részéről a fideszes L. Simon László és a kereszténydemokrata Pálffy István derekasan helytállt ugyan, ám a főszereplők egyértelműen az ellenzékből kerültek ki: a papír nélkül is hibátlanul beszélő Volner János, az egész ülés alatt izzó Pörzse Sándor, a harcos Novák Előd, a blogokból idéző Vágó Gábor és a személyes élményeiről is beszélő Kukorelly Endre. A képviselők állandó utalásai elől Lendvai Ildikó sem menekülhetett, s bár először kikerülte a cenzori múltjára utaló felvetéseket, később hosszan beszélt rendszerváltás előtti tevékenységéről. "Én hittem annak a rendszernek az elveiben" - mondta. Tanulságos és elgondolkodtató pillanatok voltak.

A „coming out stílus” (ahogy a jobbikos Szilágyi György nevezte) még Wittner Máriát is becsalta a terembe, így a végére olyan vita alakulhatott ki, amelyre talán a kilencvenes évek elején volt példa a magyar parlamentben. Kár, hogy csak kevesen hallhatták – bent és kint egyaránt.

x x x

A mai ülésnap itt megnézhető. Lendvai Ildikó beszéde 6 óránál, de előtte és utána is érdemes figyelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr922166411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cenzor néni 2010.09.19. 13:12:21

Újra gyomrozzák az ülésteremben LendvaitÉs amire annyi, e blog szerzőihez hasonló parlament-junkie várt: elkezdődött az őszi ülésszak! Mivel mással kezdhetnénk meg a szeptember hónapot, mint egy ötcsillagos Novák-Ujhelyi csörtével (ami egyébként áth...

Trackback: Lendvai és a tudományfilozófia 2010.07.28. 21:26:13

Lendvai és a tudományfilozófiaAz biztos, hogy Lendvai nem tudományfilozófia ZH-n súg épp volt miniszterelnökének. Az alábbi szösszenet abból a vitából származik, ahol Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke ellenzéki nyomásra arra kényszerült,...

Trackback: Lendvai Ildikó irányt mutat a megtévedt országnak. Jó évünk lesz, rajta nem fog múlni. 2010.07.21. 19:05:39

 Mindnyájunk nagy kedvence, a Nap-kelte hajdan volt üdvöskéje 1974-től dolgozott a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán, majd 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán előbb munkatársként, majd alosz...

Trackback: Elnyomnak, segítség, elnyomnak! 2010.07.21. 18:29:03

Elnyomnak, segítség, elnyomnak!   Példátlan. No nem a hangnem, hanem az, hogy mi, a pór nép pór tagjai hozzájuthatunk az Országgyűlés bizottságainak jegyzőkönyvvezetőinek magasságos bölcsességéből olyan csemegékhez, mint amilyen az alábbi. A...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.07.21. 15:51:15

Szenzációs a vita, hallgatom a rádióban. Volt szó cenzorokról, "úgynevezett lájkolásról", Daher Pierre nyelvtudásáról.

widor844 2010.07.21. 15:59:29

A cím kicsit megtévesztő kedves Gábor! Hiszen Lendvai Ildikó az MSzMP cenzora volt, ez nem kérdés!

GaZe 2010.07.21. 16:10:30

esetleg a XXI. században olyan is létezhet, hogy ezekről kép vagy hangfelvétel készül, ami kikerül az internetre, nyilvánosan? Sokat akarok? :)

török gábor 2010.07.21. 16:12:12

@GaZe: kép készült, én készítettem :)

clownfish 2010.07.21. 16:13:44

"az egész ülés alatt izzó pörzse sándor" elég plasztikus fantáziára vall! :D

zRg 2010.07.21. 16:20:02

@GaZe: Esetleg a XXI. században olyan is létezhet, hogy a tartalom tulajdonosánál keresed előbb, és nem máshol reklamálod? :) No offense, csak mondom :)

videotar.mtv.hu/Kategoriak/Parlamenti%20Kozvetitesek.aspx

golb 2010.07.21. 16:27:06

Sajnos nem tudtam követni ezt a vitát, de felkeltettétek az érdeklődésemet. Ez direkt elemzői kínzása szegény olvasónak, hogy véletlenül sem került ide valami konkrétum? Nem, nem jegyzőkönyvet kérnék, csak egy annotációt. :)

Super aGyuri 2010.07.21. 16:30:19

@zRg: nem tűnik up-to-date-nek... (mintha a tegnapelőtti ülésnap lenne csak fent)

GaZe arra utalhatott, hogy a Gábor által említett nagyon érdekes - ha jól értem, már-már torgyáni magaslatokban szárnyaló - mai vitát is jó lenne látni, figyelemmel kísérni.

Apropó, a parlament.hu-n nincs fent? Mindjárt meg is nézem.

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2010.07.21. 16:33:13

@Super aGyuri: A parlament.hu-n minden plenáris ülés videó- és szöveges anyaga fenn van, de nem azonnal, néhány nap késéssel. (Élőben is nézhető persze.)

Super aGyuri 2010.07.21. 16:33:58

Megnéztem. Egy értékelhetetlenül pocsék minőségű, akadozó élő közvetítés van csak fent. Egy képviselő épp arról az érdekfeszítő témáról beszél, hogy a CMR nyomtatványt szigorú számadású bizonylattá kellene minősíteni.

Engem a cenzorság jobban lázba hoz, de úgy látszik, az csak a videoarchívumból lesz elérhető. Majd, valamikor. Esetleg youtube?

török gábor 2010.07.21. 16:35:37

Belinkeltem a poszt alá...

AkarkiJ 2010.07.21. 16:35:44

6:00:00-tól van lendvai néni

Super aGyuri 2010.07.21. 16:44:07

@török gábor: Köszönöm szépen!!! Máris nézem...

AkarkiJ 2010.07.21. 16:44:31

@török gábor:

Furcsa, hogy egy óriási pofon, a teljes megsemmisülés lehetősége és egy orbáni diktatúra (valós vagy képzelt, mindegy) rémképe kellett ahhoz, hogy végre egy számottevő mszp-s politikus emberként (vagy nagyon annak tűnő módon), jól és megfontolandó módon beszéljen. Nagyságrendekkel jobb élő szóban hallani, mint pld. az origó kivonatában olvasni.

Kár, hogy el kellett jutni idáig ahhoz, hogy belássák (vagy legalábbis eddig egy fő) ezt. Túl nagy árat kell ezért fizetni.

Persze, van annyira rutinos mrs. vuk, hogy holnap mondjuk már megint baromságokat mondjon :)

algi 2010.07.21. 16:51:56

De miért csúszik lejjebb a cikk, amikor a "share" ikon a bal felső sarokba ugrik a cikk mellől?

jog-ász 2010.07.21. 17:21:07

már kb egy honapja észrevettem hogy néha van értelmes vita is, szakmai jellegü ami jogászként is érdekel, kb 14éve egyetemistaként hallgattam utoljára jo parlamenti vitákat, ahol még a száraz zálogjogi szabályokról is élvezetes előadást tartott isépy tamás képviselő, jogász és ki tudja még mi minden volt:)

ladislaus 2010.07.21. 17:24:18

@jog-ász: áááá, most a jobbik szint visz az orszaggyules eletebe :)

nestrot10 2010.07.21. 17:24:33

A Jobbik( neonáci), és az LMP (Szdsz "szagú" metélt farkú Schiffer), azzal nyaltak a Fidesz bandának a vitán ma a parlamentbe, hogy megpróbálták " leamortizálni" a Lendvait....persze nem sikerült, mindenki látta mire megy ki a játék...Rohadt egy banda ül a Parlamentben a mi pénzünkből....

ladislaus 2010.07.21. 17:25:11

jah amugy a poszthoz is: IGEN IGEN IGEN! az volt.

ladislaus 2010.07.21. 17:26:32

@nestrot10: nem tudtam mi hianyzik...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.21. 17:27:09

Jelentem, én néztem, és majdnem kiposztoltam is szinte pont ugyanezt, mint a szerző, de fontosabbnak találtam a szaunázást.

Eszméletlen jó vita volt, talán azért, mert a médiához lényegében mindenki ért, nincsenek benne annyira elborult szakmai kérdések, mint a pénzügypolitikában.

Novák kitűnő debattőr, meg egy másik jobbikos is (neve nem jut eszembe, de többször szólalt fel), Lendvai pedig azt is megmagyarázta, h nemhogy nem illene szólnia a szólásszabadság kapcsán, de éppenséggel még többet fog szólni, mert ő már tudja, h miért omlik össze az a rendszer, amelyik korlátozni akarja az ellenvéleményeket.LOL

262 kormánypártiból 9 volt jelen, az 57(?) szociból meg talán 2, azaz kettő.

Tiszta szégyen, ahogy a parlament 3 pártja (Fidesz, KDNP, MSZP) szembeköpi az esküjét, amiben lelkiismeretes munkáról szólnak. Talán a sok álláshalmozással van baj, de ennyire azért mégsem.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.21. 17:30:15

@török gábor:

Kihagyta a posztból Schiffer remek és szakszerű felszólalását, Balczó tökéletes, példaértékű ülésvezetését...

.....és ami nem adható vissza: Lendvai zavart pillantásai, s a szinte képernyőről lefolyó, sűrű izzadását

Ting Fu doktor 2010.07.21. 17:31:18

De csúnya vén banya a néni...

Kinézem belőle, hogy ráugrik egy Nimbusz 2000-esre ;-)

Balt 2010.07.21. 17:40:24

Bár a rossz nyelvek szerint "jó nyelv" volt Aczél (khmm, Sztálin ihlette névfelvétel...?) Gyuri bá' íróasztala alatt guggolva...

Gábris szomszéd 2010.07.21. 17:42:26

Kedves Gábor és Mindenki !

Valóban a mai ülésnap is nagyon tartalmas volt.
Szerintem az egyik legjobb parlamenti képviselő Z. Kárpát Dániel a Jobbik frakcióból. Szakértelme, a parlamentbe behozott témái és retorikai képességei is példaértékűek.
Ajánlom mindenkinek Youtube csatornáját, ahol folyamatosan nyomon követhetőek parlamenti felszólalásai.

www.youtube.com/user/ZKarpatDaniel

Gábris szomszéd 2010.07.21. 17:46:17

Egyébként igazán élőben a parlament honlapján lehet teljesen végigkövetni az országház munkáját.

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_ujnapok_ckl

Egy-két nap késéssel pedig az archív anyagok is teljes mértékben felkerülnek. Talán csak annyi a szépséghibája az oldalnak, hogy a videók lejátszásához Real Player szükséges. :)

kifli 2010.07.21. 17:51:20

@Gábriel angyal: csak nem te vagy Z. Kárpát Dániel maga?:))

clownfish 2010.07.21. 17:51:38

@malacz69【ツ】rettegéselemző: ja, novák... csak néha lógjon kicsit? :D hagyjuk már. egy feltűnési viszketegséges fickó komplexusokkal, egy árva érettségivel, a nyakó-nívót megüti.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 17:52:26

@malacz69【ツ】rettegéselemző:

Amikor én belestem (Karácsony-kor;), akkor a 3-4 LMP-s is épp azt demonstrálta, hogy MÉGSE lehet más... :-(((

"ő már tudja, h miért omlik össze az a rendszer, amelyik korlátozni akar"

- hoppá, tehát feje tetejéről a talpára állította a köz mondását, ilyenre:
"Pandúrból lesz a legjobb rabló." 8Đ

Super aGyuri 2010.07.21. 17:53:15

Hát, Gábor, elvettél egy órát az életemből és ügyvédszakmai munkámból, ezzel jelentős árbevételtől fosztva meg szerény, nanovállalkozásként a napi túlélésért küzdő ügyvédi irodánkat.

No de sebaj, egyrészt egy órával tovább maradok bent és behozom a lemaradást, másrészt nagyjából 6:45-től 7:45-ig ABBAHAGYHATATLAN a közvetítés.

Rogán és Schiffer kétpercese tetszett a legjobban, különösen Rogáné. Igen, ez Jan Slota stílusa, amit a jobbikos képviselő által írt kurucos közlemény képvisel. Ha tetszik, ha nem. Daher Pierre pedig szólaljon fel nyugodtan arabul, drúzul vagy grúzul vagy ahogy akar. Ez kérem Európa, amit Schiffer képviselő és kolléga úr világosan kifejtette.

Jobbikos barátaink olyan dolgokra tudnak kerek szemmel rácsodálkozni - pl. kulturális sokszínűség -, ami Európában kb. ötven éve EVIDENCIA. Nyilván az is zavarta őket, hogy a német válogatott legjobb játékosai (a kétségbe nem vonható németségű Schweinsteiger és Mertesacker mellett) bizony török, ghánai, lengyel nemzetiségűek. Valóban botrányos.

Jobbikos barátaink nyilván döbbenten járkáltak volna fel s alá az úgynevezett nemzetállamok rövid, letűnt kora előtti Európában, amikor pl. egy legszívesebben spanyolul beszélő osztrák uralkodója volt a hollandoknak és a nápolyiaknak, és amikor magyar városokban többnyire csak német szó hangzott el, latinul viszont minden kultúrember értett és megérttette magát + megértette egymást.

Na mindegy.

Lendvai Ildikó "coming out"-ja is jó volt, L. Simon Laci pedig olyan jó fej, hogy kezdek kételkedni benne, hogy jó frakciót választott. Bár mindig voltak a Fideszben értelmes emberek, ideig-óráig, aztán háttérbe szorultak a buta talpnyalók mögött - remélem, Lacira nem ez a sors vár (lásd még: Wachner... Pokorny...)

Jog-ász kollégámnak üzenem, Isépy Tamás nekem is nagyon hiányzik. Nagy tudású, művelt ember volt, intellektuális élvezet volt őt hallgatni.

clownfish 2010.07.21. 17:53:31

@malacz69【ツ】rettegéselemző: azt sem értem, mire gondoltál, egy általános vitán minek vegyenek részt a frakciók teljes vagy ahhoz közelítő létszámban? melegítsék a padokat a fenekükkel? aszem a plenáris üléssel kevered a dolgot.

nyünyüge 2010.07.21. 17:59:08

@török gábor:
Hiányzó közszolgálati funkciókat pótol ez a blog egyre gyakrabban.
Köszönet érte, de elég szomorú hogy láthatólag ilyen megoldásokra kell berendezkedni.

Gyáli úr 2010.07.21. 18:02:52

Amúgy nem kell ide nagy tudomány. Elég elolvasni pár Bibó István által írott tanulmányt ahhoz, hogy az ember teleröhögje a pörkölttel a képernyőt olykor-olykor. Nem véletlenül vagyunk még mindig a Bibó-reneszánsz előtt, ahelyett, hogy már rég túlnan lennénk rajta.

Super aGyuri 2010.07.21. 18:03:07

Hozzáteszem, ha engem a libanoni nép egyéni kerületben megválasztana (miért is ne?), tisztelettel megkérném, hogy magyarul mondhassam az eskü szövegét.

Minden tisztelet dr. Daher Pierre úré, hogy magyarul mondta, és korántsem volt olyan rossz, mint ahogy néhány jobbikos úr sugallta. Természetesen végighallgattam a kurucos bejátszás alapján. Én is nézek ugyanis horrorfilmeket :)

Néhány magát magyarnak nevező képviselő sokkal jobban "makog", mint a doktor úr. Csak amíg utóbbi esetében tiszteletreméltó, hogy megtanult (ennyire) magyarul, előbbi esetben a "makogás" valóban szégyen. Na mindegy, ezt majd a folyosón megbeszéljük ;)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 18:05:13

@clownfish:
A szavazásokon is MINEK?!
Elég lenne a frakcióvezetők gombjára rászorozni mind-nyájuk létszámát...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 18:07:03

@Gyáli úr: (Bibó ismeretéről)
- vagy ahogy B.G. írta J.A.-ról:

"KÍVÜL-ről tudják már az összes ..." írását. :(

Várúr 2010.07.21. 18:08:19

A Jobbiknak ismét sikerült megmutatnia
1. Ostobaságát,
2. Buta mellédumáját
3. Alig leplezett náci ízű rasszizmusát.
Ezek után saját maguknak kívánjanak szebb és emberibb jövőt.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 18:08:36

@Super aGyuri:
Biztos jobb volt, mint K. Linda Himnusz előadása...

whiterose 2010.07.21. 18:10:38

@nestrot10: igen, a cenzor ott ül a Parlamentben, a mi pénzünkből

clownfish 2010.07.21. 18:11:38

@1.szolo - 2014;): sajna nem tudtam eldönteni, hogy az én hozzászólásomon élcelődsz vagy a képviselőkön, de ha az első változat áll, akkor azt még hadd tegyem hozzá, hogy a szakterületek sokaságának képviselői törődjenek csak nyugodtan a saját területükkel, de azt tegyék lelkiismeretesen, másba meg ne kontárkodjanak bele, sajnos ez ma wittner máriára is érvényes volt, aki a krakkó ákos-féle drog-saga kapcsán eléggé mellényúlt.

ladislaus 2010.07.21. 18:11:40

én nézem a linket, de nagyon nem látom ildi nénit...

AkarkiJ 2010.07.21. 18:16:38

@ladislaus:

6:00:00-tól van (6 óra!), kb 80%nál a csíknak

Szimba 2010.07.21. 18:19:47

Remélem, Ornassac még meghallgathatja a Wikipédiáról szóló példabeszédet!:))

Sok ilyen embert ismertem, mint Lévai Ildikó. A végén már azt sem merték leírni, amit pedig lehetett volna. És valóban hittek a szoc. diktatúrában, és annak elveiben. Vagy legalábbis nagyon igyekeztek hinni benne. (Különben beleőrültek volna a meghasonlottságukba.)

A parlamentben csupa fiatal ember ült most, és a "tudatlanságuk"/ mégis sokat tudásuk a jelen kommunikációs lehetőségeiről fantasztikusan üdítő volt. és Lévai etnőt is kihozta a nyugalmából.

Jester 2010.07.21. 18:21:18

Ettől nem kedvelem jobban a nénit, de ha így beszéltek volna az elmúlt 20 évben is az elvtársak, lehet, hogy ugyanennyi szavazójuk lenne, de őket mérföldekkel hitelesebben képviselnék, mint most. Más: GAFAN.. ezen besírtam :D

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 18:22:34

@clownfish:
Ugyanilyen érzéseim támadnak pl., mindahányszor
"Dr. Pap Lajos szívsebész" előadásait
azon okból kifolyólag kerülöm, mert - maximális tiszteletem mellett - sajna én nem érdeklődöm a szakterülete iránt ...

clownfish 2010.07.21. 18:23:42

Vágó Gábor sátoringje és hózentrógerje egyébként a mai nap viseleteinek győztese! versenytárs nélkül talán, a kiegészítők kategóriájában pedig Wittner Mária virágos ülőpárnácskája a győztes.

clownfish 2010.07.21. 18:25:52

@1.szolo - 2014;): nem pont azért kerülöd az előadásait mert nem a szakterületéről szólnak? egyébként a bácsi még egész tűrhető kategória a pártos véleményformálók között. de aszem a szakmai érdemei elfogultságot ébresztenek bennem például... ;)

Gábris szomszéd 2010.07.21. 18:28:49

@kifli: Nem, nem dehogy. Csupán csak ő a képviselőm itt Óbudán. Sajnálom, hogy akik utálják a Jobbikot, nem nézik meg az Ő hozzászólásait. Szerintem pozitív irányba változna a véleményük a pártról.

www.youtube.com/user/ZKarpatDaniel

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 18:30:15

@Szimba: Itt is olvashatsz pár ilyen 'ember'-ről:

tasztal.inventra.hu/Article/showArticle?t=9105994&go=72141612

"Helyszín: egy pestlőrinci kiskocsma valamikor a nyolcvanas években
Jelenlévők: Aczél Endre, Bencsik András, Seszták Ágnes
Aczél Endre: Baj van, gyerekek! Ezek meg fognak bukni.
(...)" 8Đ

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.07.21. 18:37:16

@clownfish:

A képviselői munka lelkiismeretes ellátása - amire esküt tettek - azt jelenti, h ha nincs halaszthatatlan dolguk másutt, akkor kutya kötelessége bent tartózkodni, és figyelni a vitát, esetleg hozzászólni kétpercesben.

Értsd meg, nekik ez a munkahelyük, és ha nincs más dolguk, akkor ott a helyük bent.

Fidesz-KDNP-MSZP képviselői közül kb. 310-ből 11-12 volt bent 14 óra környékén. Ez minden határon túlmenő lustaság, lelkiismeretlenség.

Szimba 2010.07.21. 18:37:20

@clownfish:

Kész, zuhog kinn az eső, és ülök a szaunában!:)))

Lendvai Ildikó, persze, hogy a ménkű csapjon bele!:)))

Szimba 2010.07.21. 18:38:36

@1.szolo - 2014;):

Haggyá!:))))
Annyi cenzor volt, hogy keverem a nevüket!:))

Gábris szomszéd 2010.07.21. 18:38:57

@Super aGyuri: Hááát akkor nézd meg a doktor "urat" és szavazóit itt. :)

kuruc.info/r/6/58730/

Szimba 2010.07.21. 18:40:59

Seszták a Jövő Mérnöke c. lapnak volt a harcos szerkesztője a szoc. időkben. Ugye?:))
Aczél et.-ről ne is szóljunk!

Kesztyűs Kéz · http://thaz.blog.hu/ 2010.07.21. 18:51:34

A "harcos" epiteton ornans-szal ellátott Novák Elődhöz csak annyit fűznék hozzá, hogy formabontó módon megint sikerült a Ház rendjét - igaz, csak egy percig - megbontania akkor, amikor egy telefonfelvételt próbált meg a hajtókájára tűzött mikrofonjába bejátszani.

nyünyüge 2010.07.21. 18:57:27

@Szimba:
Na ne! Szó nincs mérnökről. A Magyar Ifjuságnak dolgozott a jelzett női személy.

tölgyes 2010.07.21. 19:14:18

Kedves Török Gábor! Mintha megint másik TV-t néztünk volna...Pörzse ostoba volt, a Jobbik a vita egy pontján meghátrált..az LMP Schiffer és Rogán érvei előtt.... és a hangsúly a 90 előtti cenzorról a 2002 utáni diktatórikus hatalomgyakorlóra tolódott át...
Az tényleg szép mozzanat volt, amikor Wittner Mária Széchenyivel szorította hallgatása a Jobbikot.. Mert, hogy a vitában volt egy vita.. aminek jelentőségéről TG mit se szolt.

Szimba 2010.07.21. 19:15:25

@nyünyüge:

Ott kezdett, az egy egyetemi lap volt. Aztán volt a Képes Hétnél is.

ssi 2010.07.21. 19:15:57

@Ting Fu doktor:

a kor és a szépség nem érdem, s nem illő téma itt

(én pont az ellenkezőket kémlelem, a véleményemet viszont megtartom, az ő érdekükben is)

Balt 2010.07.21. 19:19:36

@1.szolo - 2014;): Ez még "fék"-nek is gyenge.

Balt 2010.07.21. 19:20:55

@Balt: Nem mintha nagyon rajonganék Sesztákért és Bencsikért, pláne Arácsiért...

clownfish 2010.07.21. 19:21:14

@Szimba: nyugodj meg, egy pillanatig sem feltételeztük, hogy ne tudnád, kiről beszélsz :P

FGSuperman 2010.07.21. 19:22:36

Volner zseniális volt

az meg beszarás, hogy a FIDESZtől kilencen voltak bent
bázmeg ezek akkor se járnak be amikor ellenzékben vannak, meg most se
az embernek a pofája leszakad

tölgyes 2010.07.21. 19:24:16

@manyike: Ne mondjon már ilyet, hogy a szépség nem érdem.. nekem épp az egyik hölgy hívta fel a figyelmemet - jobb híján, érv helyet -, hogy hiába sóvárognék az ő rengő csípője és barna szeme után..:::))

FGSuperman 2010.07.21. 19:26:51

@clownfish: Vágón én is beszartam
hogy lehet így felöltözni?

Gábris szomszéd 2010.07.21. 19:27:24

@tölgyes: Ennél már csak az lenne szebb, ha a fideszes képviselő hölgyek és urak is bejárnának dolgozni a munkahelyükre. Így neked is csak az marad, hogy a többieket fikázod. :)

ssi 2010.07.21. 19:27:50

@tölgyes:
a hölgy érvelésére inkább kíváncsi - lehet, hogy a korral jár

nyünyüge 2010.07.21. 19:28:07

Ez az internetes NENYI igazán szellemes :).

Egyébként meg sokat fog javítani a parlamenti munka nyilvánosságán, hogy a képviselők online olvassák az internetes fórumokat.

Kíváncsi vagyok, mikor lesz elege a kormányoldalnak ebből a lazaságból :)

Szimba 2010.07.21. 19:28:48

@tölgyes:

A szépség nem érdem, hanem jutalom!:)))
Annak is, aki szép, annak is, aki megkapja (a szépség hordozóját).

A szép pediglen az, ami érdek nélkül (!?) tetszik!

Esztétikából máskor legyen szíves felkészülni!:)))

tölgyes 2010.07.21. 19:29:38

@FGSuperman: Valamikor kormányozni is kell.. azok ott voltak akiknek ott kellett lenniük.. máshol sincsen ez másképpen.. csak így is lehet a fidesz ellen szítani a hangulatot..TG új patrónust keres:::)))

tölgyes 2010.07.21. 19:31:06

@Gábriel angyal: A képviselőnek az ország a munkahelye és nem az ülésterem.. de ez a buta vita már 20 év óta tart.

Szimba 2010.07.21. 19:31:38

@FGSuperman:

Ez van neki!:))
Járjon be inkább zsinóros mentében? Vagy Árpád-sávos blézerben???:))

Majd az első költségtérítés után varrat magának egy Versace kisestélyit, aztán bámulhacc!:)))

kasztor 2010.07.21. 19:33:01

Mondana valaki egyetlen konkrét példát a cenzor működéséről.?
Ez olyan mint a hű feleség, mindenki beszél róla, de konkrétan még senki se' látta! :-)

tölgyes 2010.07.21. 19:36:13

@Szimba: Ha már Kant urat idézi.. akkor"Szép az ami érdek nélkül, fogalom nélkül szükségszerűen és általában tetszik."

Én azonban a fenti hölgyet sohase láttam és sohase fogom látni..(legalább is nem fogom tudni, hogy ő az)... ráadásul hajlandó voltam vagyok bárkiről elhinni, hogy szép.. Mégis ilyen körülmények között a szépségre való hivaztkozás nem érv, hanem a vitának más dimenzióba való terelgetése.:::)))

ssi 2010.07.21. 19:37:50

@kasztor:
"Ez olyan mint a hű feleség, mindenki beszél róla, de konkrétan még senki se' látta! :-) "

mit tűzzünk magunkra?

Szimba 2010.07.21. 19:42:12

@tölgyes:
Nocsak, mégis készült?:))))

nyünyüge 2010.07.21. 19:42:50

@kasztor:
Valószínűleg nemigen létezik konkrét példa - pl. esetleg mert a munkája nem konkrét dolgokhoz kötődött.
Ha volna ilyen, az elmúlt évtizedben már kitárgyalták volna széltében hosszában.
Az interneten a róla szóló cikkekben az MSZMP KB kulturális osztálya, Aczél György és a cenzor szó ismétlődnek, kb. az alábbi színvonalon:
magyarvagyok.freeweb.hu/justice/lend.htm#

ssi 2010.07.21. 19:44:09

úgy tűnik, az alábbi úrnak ez a mai egyetlen hozzászólása, s én erre reagáltam

Ting Fu doktor 2010.07.21. 17:31:18
De csúnya vén banya a néni...

Kinézem belőle, hogy ráugrik egy Nimbusz 2000-esre ;-)

@tölgyes: @Szimba:
szerencsére nekem (sem) a külsőmből kell megélnem :-))) - nagy kő

tölgyes 2010.07.21. 19:47:39

@kasztor: Nem úgy ment ez, ahogy Ön gondolja.. a cenzor alatt azt szokás érteni, hogy ül egy mogorva ember, akik kihúzza a gyanús sorokat.. ez nem így ment...Nem nagyon szokott kiderülni, hogy személy szerint ki az, aki húzza a mondatokat...Petőfi idejében még úgy volt.. később megtette a szerkesztő, főszerkesztő.. aki az állását féltve azt mondta a költőnek: inkább írjál gyerekverseket...::)))

Pl.Bulgakov Mester és Margaríta c. remek könyve több kiadásban is csonkítva jelent meg... én nem tudom, hogy ki tette ezt a művel.. a fordítónak volt kiadva? a szerkesztő húzta meg? ... azt se lehet tudni, hogy ki szúrta ki Nagy Gáspár híres Nagy Imre versét...Más esetekben pedig tudni lehet, hogy mi történt.. mondjuk a Bibó emlékkönyv szerzőinek megregulázására koncepciót K. A. KB osztályvezető és H.T. akadémikus dolgozta ki.

Szimba 2010.07.21. 19:48:05

@kasztor:

hu.wikipedia.org/wiki/Cenz%C3%BAra

Ha általában kérdezed.
Amúgy meg volt egy hivatal, amelyiknek az volt a feladata, hogy összefogja a minden kommunikációt folytató intézményben meglevő embereknek a jelentését arról, ami megjelent.

Ha onnan letelefonáltak egy lap szerkesztőjének, az azonnal leizzadt és haptákba vágta magát.

tölgyes 2010.07.21. 19:48:44

@Szimba: Ez nekem zsigerből megy..:::)))

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.07.21. 19:49:43

@Super aGyuri: látod ilyen világ ez, engem jobban érdekel a CMR, mint a kötözködô-izzó-cenzor téma.

Gaiaman · http://lehetmas.hu/176 2010.07.21. 19:52:27

Kedves kommentelők!
Többen is a mai ruházatomat kifogásoltátok. Szeretném jelezni, hogy én így húzentrógerrel, és feltűrt ingujjal érzem jól magam. Így tudom a legtöbbet adni. Az ingem nem sátoring, habár édesapámtól örököltem, és valóban több éves.
Ha sötét maffia öltönyben kellene járnom 40 fokban, akkor feszengenék, mert az nem én volnék.

Szimba 2010.07.21. 19:52:43

@tölgyes:

Bizony a szerkesztők már jól megregulázott, képzett, párttag elvtársak (lásd "jó elvtárs":)) voltak, akik tudták, mi jelenhet meg.
Ha véletlenül mégis becsúszott egy gyanús sor, akkor az 50-es években börtön járt, később már inkább dorgálás.

Voltak nagy, legendás sajtóhibák.
Pl. Sztálin elvtárs haláláról "megrendelésre" jelent meg a megrendüléssel helyett - bár nem tudom szó szerint a legendát.

Szimba 2010.07.21. 19:54:01

@Gaiaman:

Nem kifogásoltuk!:))
Inkább csak megemlítettük az elegáns extravaganciáját!:))))

Szimba 2010.07.21. 19:57:23

@tölgyes:

A Mester és Margaríta 1975-ös kiadása (Európa K. Bp., ford.: Szőllősy Klára) még a meghúzott variáció?

Kesztyűs Kéz · http://thaz.blog.hu/ 2010.07.21. 19:59:00

@Gaiaman: Szerintem teljesen korrekt volt. Durvává csak egy Szőcs-csokornyakkendő applikálásával vált volna.
Egyébként rajtad kívül még a szoci Józsa István hord rendszeresen hózentrógert, érdemes lenne egy baráti társaságot alapítani a kérdéskörben. Mert a hózentróger jóóóó.

fillérbaszó vadász 2010.07.21. 19:59:08

@FGSuperman: Jah, úgy nézett ki mint egy jódllizni készülő bajor paraszt!

Szimba 2010.07.21. 20:02:41

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP):

Azok kövérek és bajszosak!

Vágó meg gebe. Persze, hogy nagy rá az az ing! Pedig biztosan mondták neki, hogy "akinek nem inge, ne vegye magára".:))

tölgyes 2010.07.21. 20:02:56

@manyike: Ne értékelje le magát!..:::)))Fontos az önbizalom!.)

Gaiaman · http://lehetmas.hu/176 2010.07.21. 20:03:57

@Kesztyűs Kéz: Tapolczai Gergely (Fidesz) képviselő társam, és bizottsági tagtársam, aki mellesleg a Parlament egyetlen siket képviselője, is előszeretettel használja ezt az egyre divatosabb kiegészítőt.

tölgyes 2010.07.21. 20:04:49

@Szimba: Majd megnézem, de azt hiszem igen.. Pedig nálánál jobb forditó nem van..:)..Valószínűleg a kiadó döntött.

Szimba 2010.07.21. 20:05:03

Istenem, vannak olyan emberek, akik nem tudják, mi a cenzúra, mit csinál a cenzor, és mi a sajtófigyelő feladata, meg hogy mi volt a sajtófélóra!

Kész, megyek is, vén vagyok, mi tagadás.:((

Szimba 2010.07.21. 20:07:06

@tölgyes:

Szívembe szúrt! Kedvenc könyvem, elolvastam sokszor. Még az egyébként nem jó orosz filmsorozatot is végignéztem, amit belőle készítettek.

Megyek, és kidobom.:(((((

Szimba 2010.07.21. 20:07:58

@tölgyes:

Azért vannak jó fordítók!!! Pl. Kőrös László!

panelburzsuj 2010.07.21. 20:13:38

@Szimba:

(De azt te se gondoltad volna, hogy egyszer majd Ildinéni küzd (Pörzsével vállvetve!) azért, hogy ne is kelljen megtudnia, pontosabban megtapasztalnia az ifjúságnak a határozott kezű sajtóvezetést ... )

Kesztyűs Kéz · http://thaz.blog.hu/ 2010.07.21. 20:13:42

@Gaiaman: Egy újabb érv a baráti társaság megalakítására.

tölgyes 2010.07.21. 20:15:51

@Szimba: Még ne tegye.. Kamarásnál (Utánam olvasó)megnézem.. Én nagyon szerettem SZK fordításait.

Gábris szomszéd 2010.07.21. 20:17:43

@tölgyes: Kivéve amikor ugyanezt annó a fideszes képviselők kérték számon, mondjuk a szociktól. Akkor hirtelen a parlament volt ismét a munkahelyük. :)

Egyébként pedig a házszabály is kötelezi őket.

www.parlament.hu/hazszabaly/hszfo.htm

(3) A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. <b>Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein</b>, továbbá annak a bizottságnak az ülésein, amelynek tagja.

Szimba 2010.07.21. 20:19:01

@panelburzsuj:

"Kizökkent az idő..." (Ezt is egy ölég jó fordítótól olvastam, valami Arany János nevűtől).

Én már gondolni sem merek arra, hogy kik fognak itt koalíciót alkotni!:)

sprenczl 2010.07.21. 20:20:58

Azt ugye nem nagyon tudja a kommentelők többsége, hogy érdemi munka nem a plenáris ülésen folyik?!?

Szimba 2010.07.21. 20:21:09

@tölgyes:
Dehogy dobom, csak elkeseredtem.
Köszönöm, ha megnézi. Megveszem a "javított kiadást" (nem EP-től).

fillérbaszó vadász 2010.07.21. 20:21:46

@nestrot10: Ugye csak viccelsz? Ha igen, akkor ügyesen kifigurázod egy némelyik fogyatékos posztkomcsi nyuggert.
;)

Szimba 2010.07.21. 20:22:49

@sprenczl:
Noná, hogy tudjuk. Amíg a képviselő benn ül vagy kóvályog az országban, külföldön, addig a kezére dolgozó munkatársai mint állat dolgoznak az általa kiadott munkákon, beszédeken.

Szimba 2010.07.21. 20:26:49

@tölgyes:

Hátha olyan, mint a milói Vénusz?
(De ne mondja, hogy testi hibás!!!!)

ssi 2010.07.21. 20:29:22

@tölgyes:
hűséges Uramnak hűséges asszonya,
belső erős önbizalmamat az adja,
hogy tisztában vagyok azzal, hogy
a külső nem minden,
s jó, ha az embernek legalább jó emberi tulajdonságai vannak,
ha már lexikális tudása elmarad egyes kommentelő társaiétól,
pl. az Önétől is,
de nagyon tudja élvezni az olvasottakat :-)

Gaiaman · http://lehetmas.hu/176 2010.07.21. 20:30:07

@Szimba: Ez nagyon nem így van. Az LMP képviselői, persze szakértői konzultációk után maguk írják a módosító javaslatokat. Az érdemi munka dandárja a bizottságokban és a szakmai kabinetekben folyik, legalábbis az LMP-nél. Folyamatosan küzdünk, hogy a módosító javaslataink megkapják a szükséges egyharmados támogatást. Mind e mellett nemcsak a választókkal, de párt szervezet többi részével is folyamatosan személyesen kell tartani a kapcsolatot. A plenárisra is fel kell készülni. Ez napi 12-16 óra munka.

tölgyes 2010.07.21. 20:30:34

@Szimba: Az első négy kiadásból hiányzott 560 szó. Nézze meg hányadik kiadás.

tölgyes 2010.07.21. 20:34:32

@panelburzsuj: miközben Pörzse szívesen kitiltaná azokat akik nem beszuélik hibátlanul a nyelvünket.. hozzászólás meg hemzseg a magyartalan fordulatoktól...

tölgyes 2010.07.21. 20:36:25

@manyike: minden szavával egyetértek..::)) na az utolsó előtti sort kivéve..:)

tölgyes 2010.07.21. 20:37:55

@Szimba: Dehogy mondanék olyat.. torzó.:)

ssi 2010.07.21. 20:41:00

@Szimba:
nehogy elmenj!
itt is ugyanúgy jókor jó helyen vagy, mint a múltban
Tőled, Tőletek is jó történelmet, meg mást is tanulni

mi sem vagyunk ám oly fiatalok,
csak ...
most vagy elzárt területen voltunk,
vagy nem, de akkor csukott szemmel (aggyal),
még gondolkodom...

viszont tanulni nemcsak tartalmat, hanem stílust (pl. nyitottságot) is érdemes
na, ezért is érdemes itt és köztetek lenni,
s remélem, mindez kölcsönös :-)

panelburzsuj 2010.07.21. 20:43:28

@Gaiaman:

(No ha ennyire fölösleges a plenárisan kotlani, indítványozza a frakció az SMS-szavazás bevezetését. Strandról, büféből, budiból, bizottságból, lakossági fórumról ugyanolyan vidáman lehetne nyomkodni a gombokat, mint ott a padon.

Sokat mondogatják (itt is TG) a politika showműsorrá medaitizálódását: felteszem, hogy többen morognak a kongó ülésterem láttán, mint ahányan végiolvassák itt a kommenteket.

Persze az is lehet, hogy a tátongó padsoroknál csak a látványosan vakarózó, pletykálkodó, ejtőző, vérpezsdítésül időnként kulturáltan huhugó és vicsorgó honszülők látványa lehangolóbb ... )

tlac 2010.07.21. 20:46:48

félek ez még mindig nem Szocialista Ildikó hattyúdala ..

ősi homár fapados · http://zsigavagyok.tumblr.com/ 2010.07.21. 20:47:38

@Balt: jaja, ponthogy nem lendvai hanem az egész ország zenészszakszervezetestől, és semmi változás etekintetben...:D
ezen a szerencsétlen öregasszonyon rugózni a szokásos recska éppen ezért...
(másztam be bizottságra, urhra onnantudom:D)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 20:49:10

@tölgyes:
Hatalommegosztás (fékek és ellensúlyok) nem ismerős ugye?
Mostantól meg már nem is lesz az...

Roppantul kíváncsi vagyok, hogy a nagytudású Stumpf meddig lesz csupán csak mezei alkotmánybíró, és mikortól választják meg még annak elnökévé is!

tölgyes 2010.07.21. 20:49:11

@panelburzsuj: A dolog akkor elromlott, amikor kimondták: polgármester is lehet képviselő..Már az is nagy teher, ha valaki képviselő lés miniszter, államtitkár...

ssi 2010.07.21. 20:49:17

@tölgyes: "minden szavával egyetértek" - ekkora dicséret Öntől! - remélem, sokan olvassák :-)
én nem gúnyolódtam,
még magammal sem,
Ön se szerénykedjen :-)

Ön sincs még egészen készen,
s mi ebből csak profitálhatunk.

hajrá mindenkinek!
figyelni, sokat olvasni, tanulni, kíváncsinak lenni ... másokra is

tölgyes 2010.07.21. 20:51:20

@1.szolo - 2014;): Én remélem, hogy hamarosan.:) Valakinek gatyába kéne rázni a körülményeket rendezni kéne..:)

ősi homár fapados · http://zsigavagyok.tumblr.com/ 2010.07.21. 20:51:47

ja tulképp azt akartam kérdezni:
na ki az akinek sok kis pötty van a hátán?
www.youtube.com/watch?v=Kla1MkWZeGI

tölgyes 2010.07.21. 20:52:48

@manyike: Nem csúfolódtam én se csak talán egy kicsit évődtem.

Gaiaman · http://lehetmas.hu/176 2010.07.21. 20:52:58

@panelburzsuj: A legrosszabb az volt a vagyontörvény vitáján, amikor 7 kormánypárti képviselőre jutott 37 ellenzéki, és feltettem csomó kérdést. Nem reagált senki a kormányoldalról, majd még háromszor feltettem ugyanazokat a kérdéseket. Majd Fónagy bejelentette, hogy a vitában nem akar hozzászólni, csak az előterjesztői végszóban. Az is lehangoló, hogy a napirend utáninál nincs bent egy kormányképviselő sem. Sokkal jobb, ha van élet a padsorokban, mintha üresen konganak.

panelburzsuj 2010.07.21. 20:58:26

@tölgyes:

(Nagy tételű fogadásom lenne arra, hogy a képviselők elsöprő többsége pár hét alatt képes lenne beletanulni bármelyik párt érvrendszerébe, és onnantól azt a sódert nyomatni ezerrel. Pörzse meg még szakember is átváltozástanból ... )

Ugyanakkor vigasztalódhatunk azzal a tudattal, hogy az "egygazdás" drukkerek némelyike tántoríthatalanul kitart a legnagyobb baromságok mellet is, és kitartó hűséggel megcsahol mindent, ami nem a gazdihoz tartozik! .. :)

panelburzsuj 2010.07.21. 21:08:38

@Gaiaman:

(Végülis az obstrukció meglehetősen energiatakarékos (=környezetbarát) módja az, ha a téma agyondumálása helyett az üres semmihez lehet csak szólni, nem?)

tölgyes 2010.07.21. 21:12:29

@panelburzsuj: Fontos az átváltozni tudás mestersége. Nekem ezzel nincs is bajom. Ma minden esetre elég alacsony nyelvi szinvonalon bírálta azt a képviselőt, aki töri a nyelvünket...

Ugyanakkor ha nem lennének egygazdás csahosok, akkor nem lenne a politikában stabilitás..

Szükség van azokra is akik azt hiszik magukról, hogy ők felette állnak a politikai vircsaftnak..Ők is egy színt képeznek kusza világunkban

ssi 2010.07.21. 21:16:32

@1.szolo - 2014;):
jól kigondolták a szakterületeket és a lendületet,
2/3 birtokában sajnos pont a gesztusok veszítenek

s ha majd bemutatkozik valahol egy vezető,
agyunkban rögtön a hang: kormánypárti lehet

ma már nem kötelező a párttagság,
elegendő a szimpátia

sok mindent nem szeretünk a múltból
pl. egyesek érdemei nem szakmaiak voltak

1989-ben át akartuk értékelni "a párt" szerepét
...

majd holnap folyt.köv.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 21:17:34

@panelburzsuj: "SMS-szavazás bevezetését. Strandról, büféből, budiból, bizottságból, lakossági fórumról ugyanolyan vidáman lehetne nyomkodni a gombokat, mint ott a padon."

Az MNV Zrt.-nél ezt már be is vezették!!!:

"(17) ... A jegyzőkönyv vezetésére és tartalmára vonatkozó szabályokat akkor is alkalmazni kell, ha a tagok az ülésén elektronikus hírközlő eszköz közvetítésével vesznek részt, illetve szavaznak."

Csak azt nem értem, hogy felel ez meg az előző bekezdésnek???:
"(16) Az Igazgatóság tagja személyesen(!!!) köteles eljárni, képviseletnek vagy helyettesítésnek az Igazgatóság működése során nincs helye."

Ha csak úgy nem, hogy "személyesen" neki kell az ESZKÖZ túlsó végén tartózkodnia...

(www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1000052.TV)

prolee 2010.07.21. 21:17:43

Megnéztem Ildi nénit 6 óránál. Ha jól látom, az a lényeg, hogy az elmúlt rendszerben is, a jelenlegiben is, meg majd a jövőben is mindig csakis és kizárólag Ildi néni tudja a tutit. Mindig mindent ő tud jól, mindig mindent tőle kell elfogadni....

Egyébként tényleg nem volt cenzor, kávét főzött, arra volt csak alkalmas.

panelburzsuj 2010.07.21. 21:19:51

@tölgyes:

Úgy is lehet mondani, hogy a politikai vircsaft mániákusan mindenben a fejünkre akar mászni, holott csak egy színt képez tarka világunkban.

A (k)uszításban viszont kétségkívül kiemelkedő érdemei vannak.

panelburzsuj 2010.07.21. 21:23:47

@prolee:

Ha jól értem a mondandódat: vau-vau, nem szeretem, grrr...

panelburzsuj 2010.07.21. 21:24:51

@tölgyes:

(Ilyen stabilitásra vágysz?)

panelburzsuj 2010.07.21. 21:26:18

@1.szolo - 2014;):

Nagyon jól megfejtetted: hol a hiba?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 21:30:44

@kasztor: (mi cenzor működése)

Olyan, mint a "moderátor", csak nem az:)
A mo.hu főmoderátora világított rá egyszer a különbb(?)ségre egy fórumozó számára (aki őt előtte nemes 1*űséggel lecenzorozta;):

"Tisztelettel felhívom a figyelmét arra is, hogy a cenzúra a megjelenítést akadályozza meg, a moderálás pedig a már megjelent hozzászólás nyilvánosságát szünteti meg. A cenzor a megjelenítésről, a moderátor a törlésről dönt."

Nos, ő már csak tudja, hisz előtte (+közben) az mszp fórumának is oszlopos "utólagos cenzora" volt...(/van?;)

ebedli 2010.07.21. 21:39:42

Vágó Gabinak egy krumpliorrot kellett volna csak a képébe nyomni, és máris mehetett volna bohócnak a Vörösmarty térre.

Most vagyok igazán elégedett, hogy nem szavaztam az LMP-re (sem). Ez a túlmozgásos, okoskodó szerencsétlen, mint parlamenti képviselő... rosszul vagyok.

Szakasits Árpád BIT-es unokája pedig igen komolyan megnevettetett, amikor a múlt felvállalásáról oktatta Lendvait. Micsoda egy gerinctelen alak. Tényleg pont összeillik az LMP a Fidesszel.

ebedli 2010.07.21. 21:48:05

Most látom csak:

Gaiaman = Vágó Gabi?

Nah, egyből sejtettem, hogy egy hímnős lény lesz ez, Földanyaember, háát, blöe.

panelburzsuj 2010.07.21. 21:48:21

@ebedli:

Figyusz, így sokkal egyszerűbb: vau-vau, nem szeretem, grrr...

Beirsz pár nevet, és utána bekopizod. Nyomatni is gyorsabb, átugorni is. Win-win.

Balt 2010.07.21. 21:58:50

@ősi homár fapados: Ellenvéleményem van. A "szerencsétlen öregasszony" akkoriban kisz-korú pártfunkci volt, a (szintén) zenész szagszervezetek (zöme) meg a mai napig a pártközpontba (ugyanabba) van bedrótozva, mint közismert.

2010.07.21. 21:59:52

Ejha! Ezt is csak sejtettem, s kaptam másra is választ! Köszönöm!:)

tölgyes 2010.07.21. 22:00:29

@panelburzsuj: Vágyik a fene. Nagyjából ilyen a stabilitás működése.

Balt 2010.07.21. 22:05:06

@ősi homár fapados: Bigottságot nem szerettem, URH kimaradt, de a Kontroll/EK finoman szólva nem volt patronálva a Bródy-Benkő-féle zenész szaxervezet (és pártállam) által. (A Bigottság sem, pedig akár lehetett is volna, a szimpla és öncélú együgyűségnél túlmenően nem volt úgymond "rendszerellenes.)

És lám, Müller P. Sziámi (és társa, Mesterházy Ernőci) milyen szépen belesimult alig néhány év múlva a liber-álbaloldal "értékrendjébe".

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.07.21. 22:14:38

@panelburzsuj:
- (tragi)komikus ez a "biztos, ami zicher" alapállás:

Ha egy saját törvényük előterjesztése UTÁN a saját (többségű) bizottságukban (saját maguk) kiszúrják, hogy neaggyisten benne maradt egy alkotmánysértő passzus, akkor még mindig választhatnak, hogy hozzáigazítsák a saját alkotmányukat, VAGY csupán csak simán átengedtessék azt a saját alkotmánybíróságukkal.

Szép ez a nemzeti együttműködés...

ebedli 2010.07.21. 22:17:26

@panelburzsuj: Látom zavar, hogy mások képesek összetett mondatokat is megfogalmazni. Ne add fel a próbálkozást, talán egyszer majd sikerül neked is.

Addig viszont gyakorolhatnál mondjuk itt:

www.sinkovicsbogi.atw.hu/

Addig sem trollkodnád tele tőmondatos kommentekkel mások blogjait. Win-win szituáció, mit szólsz?

fillérbaszó vadász 2010.07.21. 22:17:55

@1.szolo - 2014;): Mi a "HP" a nevemben?

Mi lenne?!
"HÁT PERSZE"

fillérbaszó vadász 2010.07.21. 22:21:18

@1.szolo - 2014;): Amúgy az LMP-HP nem más mint a Lehet más a politika - Humanista Párt

veny 2010.07.21. 22:28:05

"Oszd meg és uralkodj" klasszik by Fidesz, abszolúte nem találom jónak vagy viccesnek, semmilyen szempontból.

Egyelőre igazolódni látszik az a forgatókönyv, hogy a Jobbik szinte 100%-ban, az LMP "csak gyakran" lesz a többi ellenzékiek ellenzéke ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, ami konkrétan a nyakunkon van.

Szép dolog a szorgalom, dícséretes, de Isten óvjon a szorgalmas együgyűektől...

tölgyes 2010.07.21. 22:38:24

@1.szolo - 2014;): Én nem igazán értem magát..! Ha nem változtatnak, akkor rugalmatlan antidemokrata stb banda. Ha változtatnak mert a vita felfedi a hibát, változtatnak.

Orbánék működtettek egy osztályt az IM-ben, 1998 után amelyik felülvizsgálta törvényeket.. ezt aztán Gyurcsányék szétverték..Mire újból feláll eltelikmajd még egy fél év is...:)

Az pedig az Ön fikciója, hogy saját AB mitől lenne az?? Mert maga azt gondolja???

tölgyes 2010.07.21. 22:40:32

@ebedli: És Önön kívül kik a gerincesek???

tölgyes 2010.07.21. 22:50:40

Obama aláírta a pénzügyi szervezetek megrendszabályozását szolgáló törvényt.. amelyik annyira sérti egyesek érdekeit, hogy meg se jelentek az elfogadás szentesítésén, másokat meg nem hívtak oda...A törvény azt célozza, hogy a bankok ne kockáztathassák a befektetők pénzét, hogy az állam ne kényszerüljön az adózók pénzén megmenteni a bankokat.. és a részvényesek befolyásolhassák a banki vezetők bérét.

ssi 2010.07.21. 22:52:48

OFF

IMF-kormány-szakemberek:
- sok az ellentmondás
- nem nyilvános a jegyzőkönyv
- ma, csak szerdán Berlinből tudunk meg fontos, meglepő infókat O.V.-től
- O.V. sajátos értékrendje: pl. a személycserékről (2/3 mire jogosítvány?)

IMF csak a bankadó mértékét és bevezetésmódját ellenzi
nol.hu/gazdasag/az_imf_nem_ellenzi_a_bankadot

O.V. Berlinben mondta - itthon eddig még nem
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=331702 -

szakemberek szerint rosszul gondolja O.V.
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=112456

tölgyes 2010.07.21. 22:54:17

Obama aláírta a pénzügyi szervezetek megrendszabályozását szolgáló törvényt.. amelyik annyira sérti egyesek érdekeit, hogy meg se jelentek az elfogadás szentesítésén, másokat meg nem hívtak oda...A törvény azt célozza, hogy a bankok ne kockáztathassák a befektetők pénzét, hogy az állam ne kényszerüljön az adózók pénzén megmenteni a bankokat.. és a részvényesek befolyásolhassák a banki vezetők bérét.

tölgyes 2010.07.21. 23:00:30

@manyike: No de mi köze ehhez az IMFnek.. mármint ahhoz, hogy miként szedi be Orbán a bankadót. Ki hatalmazta fel arra, hogy ebbe beleszóljon??? Egyébként ha minden igaz Orbán holnap beszél az OGY-be.. ezt a múlt héten bejelentették.

Ha elolvassa a NOL-on, hogy mit ír Obama törvényéről, akkor nagyon hasonló hangulatot fog kiolvasni. Magyarul: ott se tetszik a a bankoknak a lehetőségeik beszűkítés és ez ellen harcolnak, duzzognak.. Közben a GS-t megbüntették 550 millió dollárra...

Ha a Klubrádió szakemberei nem kételkednének, akkor el volnék keseredve.. Ők most kételkednek.. egy fél éve még aktívan segítették elkúrni.

icceman 2010.07.21. 23:01:40

A Bencsik linkért megérte idelátogatni, ez valóban szívmelengető volt. Nem tudom Orbán csiklandós-e, ha igen, rossz lehet neki amikor ilyen mélyre nyalnak.

Gábor mester 2010.07.21. 23:03:10

Kíváncsi vagyok, ha már az összes szoci felsővezér "politikus" meg (párt)állami vezető előzetesben stb. lesz, akkor TG mit fog elemezni??? Mert Lendvai ide, Mesterházy meg oda, valakik bizony felelősek az elqúrt 8(0) évért!!!

ebedli 2010.07.21. 23:07:03

@tölgyes: Becslésem szerint az emberiség 80 százaléka.

Ha a kérdésed a teljes élővilágra vonatkozott, akkor a fauna nagyjából 4-5 százalékát teszik ki a gerincesek.

Szeretnél még tudni valamit? Kérdezz bátran! És tegezz nyugodtan, ahogy az épelméjű emberek szokták egymást az Interneten.

ssi 2010.07.21. 23:29:15

@Gábor mester:
- kollektív bűnösség nincs, legfeljebb néhányan ezt szeretnék
- van, aki realitás párti, de van, aki szerint az egyik oldal jó, a másik rossz

@tölgyes:
úgy gondolom, hogy
- még sokan nagyon sok mindent fognak mondani
- egyelőre csak figyelni kell (tenni mi úgy sem tudunk semmit)
- igaz, azért van min meglepődni is
- én várok a következtetéssel
- de igyekszem főleg az eseményekre koncentrálni,
neveket hanyagolva,
az ügy tanulságai izgatnak

Ajtony 2010.07.21. 23:45:56

@FGSuperman: Hát attól szakadhat le a pofád, hogy fingod sincs arról, hogy bizottsági üléseken vannak.
Ez a "pofám leszakad" már a rendszerváltáskor sem volt trendi, te átaludtad az elmúlt huszonöt évet? :-)

panelburzsuj 2010.07.21. 23:48:03

@ebedli:

wuff-wuff ...

(Épelméjű gerincesek számolatlanul ideöklendezett bővített mondatai között ugyan minek törném magam többel - ha ez is pontosan ugyanolyan mértékben alkalmas a csoportkohézió erősítésére?)

Tita nick 2010.07.21. 23:48:55

Mi a faszé kell nekem ennek a féregnek a képét néznem így háromnegyed tizenkettőkor éjjel. Azért, hogy rosszat álmodjak? Nane! Ellapoz...

Tita nick 2010.07.21. 23:53:32

Tényleg, Ildikó nő?

porfelhő 2010.07.21. 23:53:40

Nem az IMF és a magyar kormány között huzódik a "frontvonal" hanem OV. az EKB. és ÉB. között. Az IMF-et csak a számok érdeklik.Az EB. a hiánycél tekintetében is mekényebb tárgyaló partner mint az IMF. irja a Hirszerző.

panelburzsuj 2010.07.22. 00:18:42

@icceman:

Az a Bencsik cikk igazi? Nem paródia??

Kétharmados megváltás ...

Pispekek mit mondnak?

ssi 2010.07.22. 00:23:43

@porfelhő:
köszi az infót :-) itt a cikk

www.hirszerzo.hu/cikkprint.159605

érdekes lesz . milyen EU soros elnökök leszünk???
- ha az EU enged most - keménykedőek lesznek a magyarok?
- ha bekeményít az EU, - de mivel is? - viselkedhetünk illedelmesen?
- kizárhatnak-e az EU-ból, ill. ennek lehetősége büntetés-e O.V.-nek?
- egyáltalán mit akar O.V.? mit akart csütörtökig és mit most? sok a taktika!!

- s Merkel miket mondhatott O.V.-nek, s kiderül? mindig sok titok lesz?

ssi 2010.07.22. 00:30:09

@Tita nick:
- ügye nem olvastad a kommenteket, a 174-et?
- 4-en vagytok - s csak éppen ide ruccanók - akik válogatott gyönyörűségekkel illetitek Lendvait, mint nőt
- arány: 4:170, vagyis 2.3% vagytok, - ez egy ilyen blog :-)

AkarkiJ 2010.07.22. 00:35:36

@manyike:

"- s Merkel miket mondhatott O.V.-nek, s kiderül? mindig sok titok lesz?"

Nem tudom mit mondhatott, de kapásból tartható már a 3% alatti cél is jövőre, lesz beleszólása másnak a hogyanba, bajnaival együtt nagyon jók vagyunk rendbehozatalban, a megszorításokhoz megvannak már a morális alapok (najó, a megszorítás szót még nem mondta ki, de gyönyörűen körbeírta), az estében meg a várható eü átalakítást próbálták úgy részletezni, hogy az ne megszorításnak, leépítésnek és szolgáltatási csomagok alapján működő, nem mindenki számára ugyanolyan egészségügyet jelentsen...

szóba került valamelyik korábbi posztban, hogy tök jó, hogy ov a sarkára áll, de 10m ember golyói vannak alatta - úgy látszik, ma merkel asszony állt a sarkára, de csak egy ember volt a magassarkúja környékén...

ami valahol megnyugtató, hogy legalább már szavakban közelítenek a valóság felé

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.22. 01:07:51

@manyike: szerinted jó nő? Jöttem ötödiknek...
Szerintem L. Ildikó Dávid Ibolyával holtversenyben lehet az erősen szikkadófélben levő, de szhopásra még korlátozottan alkalmas (amennyire a szájkörnyéki beavatkozások és azok ciklusai engedik) politikai nőimitátor titulusra.

Agent Cooper 2010.07.22. 01:35:06

Megnéztem. Annyiban javítanám Lendvai Ildikót, hogy a Bécsi Kör filozófiájában az tudományos/igaz kijelentések azok voltak, amelyek igazolhatóak voltak. Amire Lendvai Ildikó gondol, azaz a cáfolhatóság, mint demarkációs kritérium, az a Bécsi Körhöz csak lazán kapcsolódó Karl Popper indítványa volt. Később Popper ezt az elképzelést alkalmazta a társadalomfilozófiában. A Nyitott Társadalom az, amire valószínűleg Lendvai Ildikó gondolhatott. Ennek ugyanis az az alapkoncepciója, hogy a tudás, a törvények, az állam, a kormány, és ezek minden szándéka és cselekedete átlátható, szabadon kritizálható, és ha kell, vérontás nélkül leváltható.
Na ez az, ami Magyarországon jelenleg nincs.

De egyébként üdvözlendő, hogy a parlamentben a Bécsi Kör neve felcsillan, akárkinek a szájából is eredjen.

Átverés! 2010.07.22. 07:21:06

Szép jó reggelt, és fél árnyékot , kívánok mindenkinek!

Nem a jelenleg futó szofttól függ

FGSuperman 2010.07.22. 07:37:53

@Gaiaman: hát egy sima vászonnadrág+bőröv+ing kombó sokat javított volna a kinézeten - és szerintem a többség ezt gondolja (hozzáteszem várhatóan a parlamenti munkatársak is)

nyünyüge 2010.07.22. 07:40:13

@panelburzsuj:
Az sms szavazás bevezetésével meg kell várni, amíg lesz egy megbízható, tisztán magyar tulajdonú távközlési cég.
Egyébként hogyan bízhatnának a T.Képviselő urak, hogy a karvalyok, polipok, egyéb kártevők... képviseletében valakik titkos eszközökkel beavatkoznak a parlament munkájába :).

Átverés! 2010.07.22. 07:50:58

Elnézést a megszakitásért.

Ma reggel láttam Áder Jánost az MTV 1-en és rám nagyon jó benyomást tett. Sokkal érettebb, empatikusabb lett, nagyon jót tett neki, hogy kiszabadult az itthoni FIDESZ harácsoló,mindent leharcoló csapatából.
Mostmár sajnálom, hogy a közt.eln. jelölésnél nem vették figyelembe, azt mondja, hogy nem kapott semmiféle hivatalos megkeresést.
Irigység,féltékenység?

László56 2010.07.22. 07:53:22

Szép jó reggelt Mindenkinek

Nézem a parlamentünk vitáját a médiatörvényről. Nézem és hallgatom Lendvai Ildikót az MSZP kommunista frakciójának lassan már legendás alakját és eszembe jut Szolzsenyicin és már szintén legendás megállapítása.

Szolzsenyicin:
"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
Foglalkoztat a gondolat hogy miért is hozza az agyam szinte automatikusan összefüggésbe evvel a nővel ezt az elhíresült mondást. Hiszen amit a médiatörvénnyel kapcsolatosan mond az szinte minden szavával felfedi a problémát és lefedi a valóságot. De akkor hol a hiba ? Miért van hányingerem ? Miért nem érzem jól magamat a bőrömben ? Miért érzek veszélyt minden szava mögött ? Nem hagy nyugodni a dolog és nekiállok analizálni a beszédét. Ötször, tízszer meghallgatom. Stimmelnek a gondolatai. Hiszen majdhogynem ugyanazt mondja mint Dr. Schiffer, kinek az állásfoglalása a legjobban tetszett. Ott miért nem volt akkor hányingerem ? Miért nem éreztem veszélyt Schiffer András állásfoglalásánál ? Éjjel és még ma reggel is foglalkoztatott a dolog. Hol van a probléma amit érzékelek és miért nem látom ? Reggel négykor felkelek és meghallgatom az erre vonatkozó anyagot mégegyszer.

A számomra Schiffer András hozza megoldást. Mikor arról beszél hogy egy politikus felelőssége nem egy választási periódussal kezdődik, hanem az egész politikai élete felelősségét jelenti. Evvel lesz világos hogy Lendvai Ildikó milyen felelősséget viselt a kommunista elnyomás alatt és még a mai napig sem érzi ennek a terhét. Lepereg róla, Szolzsenyicin értelmében.

Én mindig avval mentegettem a kommunistáinkat hogy szerencsétlenek annyira elbutítottak hogy nem is tudhatják mi a helyes. A médiatörvényről szóló vitánál Lendvai Ildikó bebizonyította hogy tudja és mindig is tudta mi lenne a helyes. Mégis egész életében az ellenkezőjét csinálta. Sajnálatra méltó, kinek az egész élete hazugságra alapszik. Szolzsenyicinnek igaza lett.

FGSuperman 2010.07.22. 07:56:37

@Ajtony: sajnos van
sajnos leszakad

szkepi 2010.07.22. 08:09:14

álljon meg a hasmenés!!!! Schmindt Pál besúgó belügyes volt akkor amikor Ildi néni cenzor és Martonyi úr is hasonló vonalon ténykedett, nem beszélve az új háselnussról, a búsbajszú Kövérről, aki olyan aktiv kiszes életet élt, hogy hozzá csak arogántóni fogható.
Elődke újnáci, aki semmit nem tett le az asztalra, PörzseSanyi mszmpnyalóka,...
Itt senki ne beszélhet a másik multjáról. Más kérdés, hogy Ildi néni igazán háttérbe vonulhatna - bár nem ő volt a véreskezű cenzor. amikor ő teljesitett, már mindent le lehetett irni.

panelburzsuj 2010.07.22. 08:22:03

@nyünyüge:

Na jó: pongyola voltam.

A mondókám lényege az, hogy a végeredményt aligha befolyásolja érdemben, hogy a szavazómasina párméteres dróton érkező jeleket összesít-e, vagy a jelek esetleg hosszabb utat is megtesznek valamely eletromágneses hullám hátán.

És azt is valószínűsítem, hogy működnek is a világban olyan zártláncú komunikációs rendszerek, amelyek végpontjai nincsenek fizikailag röghözkötve, és mégis viszonylag nehéz föltörni őket akár fülelődés, akár belepiszkálás céljából.

tölgyes 2010.07.22. 08:52:24

@ebedli: Értem. Az épelméjűek tegeződnek és azonosulnak Önnel. Én inkább magázódok.Nekem jó így fél-egész bolondként is.

panelburzsuj 2010.07.22. 08:55:49

@manyike:

(Tévedésben vagy: ez a blog éz Fonnyadt Cenzorral Álmodó Éhes Fütyik Egyesületének találkahelye. És valamit tényleg tud ez a Török Gábor, ha még az Anonim Nagymamaszexfantáziálók is itt adnak egymásnak randit, nem? :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.07.22. 08:58:20

@szkepi: Tényleg a cenzori, vagy a Kisz-es múlt kellene hogy legyen a "valami", amit letesznek az asztalra?

tölgyes 2010.07.22. 09:00:20

@manyike: Ma már azt olvasom az indexen, hogy Obama népszerűsége esik..Naná. A értett bankok a mi pénzünkből fizetik az Obama-ellenes kampányt...és az ottani klubrádió csalhatatlan szakértői pedig hirdetik, hogy amit csinál az rossz.. szakmailag természetesen...Miközben ugyan ezek a szakértők szájon felül benne voltak az ottani elkúrásában: vagyis az emberek pénzének lenyúlásában..Azon háborognak, hogy a bankok a kisded játékaikhoz eddig felhasználhatták a betétesek pénzét.. A betétesé volt a kockázat, a bankvezéreké a haszon. Ezt ezután nem tehetik. Felháborító, ha jól meggondolom!!!Nálunk ezt a bankok még nem igen csinálják.. mert nálunk nem elég kifinomult még a bankrendszer.

tölgyes 2010.07.22. 09:09:09

@szkepi: Na látja ! Így beszél az akinek zavaros a feje...ami nem baj, mert olyannak is lenni kell!Eza tipikus mindenki felelős-senki se felelős zavaros gondolkodás tipikus megnyilatkozása.

No de azért azt Ön is tudja, hogy azért mondjuk Nagy Imre meggyilkolásáért a kortársak nem egyformán felelősek. Schmitt még gyerek volt.. ő talán nem felelős..Talán még Ildikó se..:) De Aőró elvtárs, Nyers elvtárs már mégis csak visel(t) némi felelősséget...

Aztán a későbbiekben sem egyformán volt felelős az alkalmazkodó párton kívüli, párttag, a párttitkár, a fizetett pártfunkcionárius, a besúgószervezet működtetője a Pol Biz tagja..

Pörzse csak egy zavaros fejű tehetségtelen újságírók, aki pongyolán beszéli a nyelvünket... és nem pártnyalóka, ahogy Ön írja.

Samuzia 2010.07.22. 09:17:55

@Gaiaman: Nem baj majd elszámoljátok ezt is...

Samuzia 2010.07.22. 09:20:43

Most nem azért, de pont Kukorelly....

bariga 2010.07.22. 09:22:18

@László56: vigyázz légy szíves a egészségedre, a kialvatlanság még ennél is nagyobb bajt okozhat, hozzá még a sokszor elolvasás, a végén még magad is elhiszed saját víziódat

Szimba 2010.07.22. 09:25:02

@Gaiaman:

Nem az LMP-re gondoltam!!!!

Hiszen rájuk szavaztam!:))

ssi 2010.07.22. 09:26:17

@Hepci: oké, stat. korrigálva - ha szükségesnek tartod itt a blogon, Te tudod

@AkarkiJ:
- érdekes ez a kommunikáció: napokkal később, nem itthon, s még mindig nem egészen tiszta (ha csak az EU-val fognak tárgyalni, akkor IMF - hitelkeret nem lesz több? - én már nem tudom követni, de igyekszem). -Viszont elismerte O.V., hogy az elmúlt év költséglefaragásában világbajnokok vagyunk - ez óriási.
- Nem tartanám szerencsésnek, ha az érdemi munka rovására menne, hogy milyen szavakkal tálal (megszorítás/reform stb., minél felnőttebbnek kezelnek valakit, annál előbb felnő a feladathoz - s ez a lakosságra is vonatkozik)

lehet, hogy a 3.8% is necces lesz? - egy mesét költöttem hozzá
- van a családom és van hozzá az életvitelünk
- az életvitelünk többet költ, mint a bevétel
- változtatni akarunk ezen
- nem veszünk új bútort stb., olcsóbb takarítónőt, fodrászt stb. keresünk., rezsire azért továbbra is költeni kell stb., a gyereknek viszont több zsebpénzt adok, sőt újabb szakkörre is beíratom, hogy ösztönözzem arra, hogy a családi cégbe besegítsen, hogy ott még több nyereségünk legyen
- összességében még romlott is a kiadás-bevétel arány, de bizakodunk a sikeresebb jövőben (családi cég révén)
- mi legyen addig a hiánnyal: 3 évig a külföldi bankár nagybácsitól kapunk jelentős pénzt, közben az energetikában dolgozó másik nagybácsival is egyezkedünk
- a pótpénzek fedezik a családi kiadásokat, amin egyelőre nem változtatunk, a nagybácsik nem örülnek a családi nyomásnak, a cég felpörgetése se biztos (nincs elég piac, megrendelés), de főleg nem látják, hogy pár év múlva mitől lesz más a helyzet
- a rokonok szívesebben biztosítanának tartalékot vészhelyzetre, mint a gyerek több zsebpénzére, meg a lényegében változatlan helyzetre, vagy elsősorban a család életvitelének racionalizálására most, hogy később már önállóan, segítség nélkül legyen meg a forrása a családnak
- sajnos nem biztos, hogy a bankos nagybácsi a kért összeget fogja adni
- ráadásul úgy kérjük a rokoni segítséget, hogy csak az összeget mondjuk, de hogy mire is kell még jövőre is a pénz, meg utána is, ill. miért biztos, hogy majd utána már nem kérjük - családi pénzügyi, ill. életvitel racionalizálási tervet nem adunk
- családi gazdálkodásunkban lehetnek még látszat, meg érdemi változtatások is (akcióterv-2), de ez még titok

Szimba 2010.07.22. 09:30:03

@Hepci:

Menten elhányom magam! Nem lehetne mellőzni a szexuális fantáziát!:(((

ssi 2010.07.22. 09:31:17

@panelburzsuj: :-)
a fotó valós, minden más virtuális itt - szerencsére

tölgyes 2010.07.22. 09:31:29

@Szimba: ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! Akkor érdemes venni egy újat. Gondoltam, hogy 75 határeset lesz, mert 69-ben jelent meg az első kiadás.. az még kicsi példányszámban..:(

Vincenzo90 2010.07.22. 09:31:43

Szegény kommunisták. Ássák el magukat egyre mélyebbre. Nehéz lesz ebből a gödörből kimászni, mert egyre kevesebb a tájékozatlan, buta ember.

Szimba 2010.07.22. 09:38:06

@manyike:

Amennyiben családi költségvetésben gondolkodnék, azonnal minden kiadást leállítanék. Gyerekeket nyári munkára küldeném, hogy legyen zsebpénzük.
Vállalkozásban több munkát, nyitvatartást stb.-t vetnék be.

Max. a termelékenységet növelő beruházásra költenék.

Kiadás-bevétel pénztárkönyvet nyitnék, és naponta, havonta összesítve figyelném. A havi többlet bevételt, ill. megtakarított pénzt a családon belüli hangulat arányában növelném vagy csökkenteném. De nagy gondot fordítanék a megbeszélésekre!

Nem kérnék kölcsönt, hitelt, hanem visszafizetném a meglevőket. Sőt, amennyiben eladható telkem, autóm lenne, azokat eladnám, és az árukból fizetném az adósságot.

ssi 2010.07.22. 09:41:50

@tölgyes:
Obama népszerűsége mástól is lejt

van a mohóság,
meg a lehetőségek (a csak erkölcsileg kihagyhatóak, akii erős jellem),

érdekes játszótér a bank - forgatunk és gyarapítunk = játék
érdekes játékszer a pénz - önmaga gyarapítása az örök cél
s a játékmódszerek? az élet minden pillanatában jelen lehetnek

Szimba 2010.07.22. 09:44:55

@tölgyes:

Van egy Végh György kötetem, amibe beleírta a kihúzott szövegeket az író. Nem egy nagy mű, így a kézzel beírt mondatok sem hiányoztak túlságosan.

De veszek egy új Mester és Margaritát.

ssi 2010.07.22. 09:50:28

@Szimba:
ha van részletes terv, van miről egyeztetni - szerintem

@Vincenzo90:
"egyre kevesebb a tájékozatlan, buta ember. "
Ezt jó olvasni. s arról ismertetnek meg, hogy jól tudják: olyan nincs, hogy az egyik oldal csak jó, a másik meg csak rossz, s a zemberek viselkedését a körülmények is meghatározzák, amit már náluknál kevesebb ember is befolyásolhat
Tegnap Berlinben O.V. mondta: világelsők vagyunk kiadáslefaragásban, az elmúlt évet tekintve (Bajnai-korszak)

még mire gondoltál? :-)

Szimba 2010.07.22. 09:53:36

@manyike:

Ez nyilvánvaló. De talán nem szeretnék ismertetni, mert akkor az IMF nem fogadja el. Mint ahogy a bankadó ellen is tiltakoznak.

AkarkiJ 2010.07.22. 09:56:42

@Szimba:

"Nem kérnék kölcsönt, hitelt, hanem visszafizetném a meglevőket. Sőt, amennyiben eladható telkem, autóm lenne, azokat eladnám, és az árukból fizetném az adósságot. "

Ezzel az eggyel azért óvatosan, mivel ez erősen csapdahelyzet. Gyakorlatilag nincs a földön olyan ország, ami képes lenne valaha is a mai világrend mellett visszafizetni az adósságait, így azt ami van saját, kézzelfogható, fix dolog, nem szabad eladni, mert nincs értelme. Emiatt volt óriási hiba anno a privatizáció ilyen módon, mert az adósság újratermelődik, az eladott vagyontárgy által elviekben hozható profit pedig már kikerült a kézből. Kínában (ha már ennyire bekerült a köztudatba) pld. elvileg vegyesvállalatok működhetnek csak. Igaz, Kína speciális eset, nehezen utánozható, mivel olyan alapokról indult (brutális mennyiségű szegény ember az olcsó bérmunkához), amit azért létrehozni, picit durva lenne, azt nem is említve, hogy évtizedek kellettek ehhez. És mind a mai napig 100milliók élnek mély szegénységben, igaz, az országnak rengeteg pénze van, és 100milliók pedig nem csak relatív, nyugati értelemben vett jólétben élhetnek.

tölgyes 2010.07.22. 09:57:11

@Szimba: Ha már így újból belebonyoldóik, akkor érdemes elolvasnia (nagyobb könyvtárakban megvan) Kamarás Istvánnak a könyvről készült olvasásszociológiai elemzését...Még a regény értelmezési tartományait is kitágítja. Remek munka. Két címen is megjelent: Utánam olvasó.. és Olvasatok... Ezek más írásokat is tartalmaznak.

Egyébként általános szokás volt még a magyar klasszikusokba való "belejavítgatás" is. A Hannibál tanár úr c. Móra novellát (remek film is készült belőle) Teljesen meghamisították.

Obama: persze..csak ott ugyanaz a játék folyik az emberekkel, ami itt. Lassan már mindenki sírdogál az évi 3-600 milliárdos nyereséget még válság idején is besöprő bankok miatt.

ssi 2010.07.22. 09:58:35

@Szimba: "bankadó ellen is tiltakoznak." - csak a mértéke (nemzetközi szint többszöröse), bevezetés módja (visszamenőleges, bizonytalan időre) ellen

Nem lenne szerencsés, ha a kormány csak a külföldi negatív visszhangokra lenne érzékeny, a belföldire viszont nem
"Diplomáciai nyomulással, újságírókkal folytatott beszélgetésekkel és olvasói levelekkel próbálja a kormány megelőzni, hogy a külföldi sajtóban elszaporodjanak az Orbán Viktort és kormányát negatív színben beállító cikkek."

AkarkiJ 2010.07.22. 10:03:36

@manyike:

""Diplomáciai nyomulással, újságírókkal folytatott beszélgetésekkel és olvasói levelekkel próbálja a kormány megelőzni, hogy a külföldi sajtóban elszaporodjanak az Orbán Viktort és kormányát negatív színben beállító cikkek." "

Azért a legnagyobb "nyomást" ov és pártja teszi, a tetteivel és a stílusával, szóval inkább csak a ziccert csapdossák le ezerrel.

ssi 2010.07.22. 10:07:11

"Orbán Viktor értékeli az elmúlt hónapok teljesítményét" - megelőzi T.G.-t!
inforadio.hu/hir/belfold/hir-367985

ssi 2010.07.22. 10:11:15

@AkarkiJ: ok-okozat oké :-)
ha a belföldi kritikákra, aggódásokra is figyelnének, talán a külföldi nem is jönne létre

Jerky_Maistro 2010.07.22. 10:16:16

az újnyilas és sokszor neonácikat melengető kurucinfó szerkesztő békaszájú novák elődke:
kurucwanted.blogspot.com/2008/09/novk-eld-emke-bnz.html

bariga 2010.07.22. 10:26:53

azért azt tudnám tanácsolni az embereknek, hogy lehet takarékoskodni, lehet munkát keresni, aki keres, az azért talál, ha akar. nem kell várni a sült galambot, mert az nem repked a levegőben. Remélem ez most már többeknek világos lett!! Még a sógoromnak is, aki a csőd felé tántorgó, rosszul vezetett éttermünkre januárban azt mondta, hogy nem kell itt semmit csinálni, mert jön Viktor és mionden más leszm, minden meg lesz oldva. Azóta már 2 x vettem fel 34 %.ra személyi kölcsönt, hogy kíhúzzam őket a Sz..ból, a jó OTP-től amúgy aki csenden emeli a törlesztó részlet, most csak 628 Ft/ hó. Akkor ki is hazudott egy nagyot, hogy majd nem is kell itt semmit csinálni, mert mi megvédünk benneteket. nekem ez jó sokba került!! Amúgy meg mi a fene van a 16%-os szuperbruttó nélküli egykulcsossal??? mert auz7 legalább rajtam tényleg segítene, megszavazzák végre????????

tölgyes 2010.07.22. 10:28:42

@manyike: Nem fog a macska egyszerre kint és bent egeret.. Mert vagy változtatunk és akkor lesznek akiknek az nem tetszik, vagy nem változtatunk és akkor lesz ember akiknek az nem tetszik..

Egyébként a helyzet el volt kúrva és ha azt akarjuk, hogy valami megváltozzon, akkor valamit meg kell változtatni... és innentől már láthatja, hogy a belső-külső elégedetlenség elkerülhetetlen.

tölgyes 2010.07.22. 10:30:23

@bariga: Az Ön tanácsai aranyat érnek.. de tényleg..!!!

bariga 2010.07.22. 10:31:27

@tölgyes: talán Ön is munkanélküli?

dzsaszper 2010.07.22. 10:35:23

Érdekes... Lendvai az előző rendszerbeli tapasztalataiból próbál meg hitelességet meríteni mint demokrata. Önmagában még nem is lenne vele gond, hogy tanult a hibákból. De a pártelnöki ténykedése számomra a cáfolata annak, hogy sokat tanult volna.

ssi 2010.07.22. 10:36:06

@Szimba:
+ IMF kifogásolja a kivételeket is (pl. Járai) - a mérték, a visszamenőleges kiszabás, átmeneti megoldásszerepe, nem eldöntött 2-3 év miatt is

a visszamenőleges kiszabás alkotmányellenes, mert sérti a jogbiztonságot: szörnyű lenne, ha az SZJA-t pl. utólag akármikor módosítgatnák, s később ezért és bármikor újabb adókat vonnának le a korábbi évekre vonatkozóan

+ Merkel nehezményezi:
- a német bankadó jóval kisebb mértékű
- a német bankadó egy alapba kerül (pl. bankok megsegítésre)
s nem a költségvetésbe forráshiány rendezésére

nem irigylem a kormányt se, de az országért is lehet aggódni

szakmailag tévedés volt:
Fidesz úgy pályázott a hatalomra, hogy tudta, nagy a baj,
de - minden jel ellenére - a nagyobb hiány, mozgástér elérésére törekedett
ennek elérésére több forgatókönyvük lehet

emberileg dicséretes:
biztos, hogy tudatosan kerülnek pesszimista, múltat idéző megfogalmazásokat, sőt a bizakodást szeretnék terjeszteni

politikai hiba:
bizonyos intézményekben még a 2/3-1/3 arányt sem tartják be

bariga 2010.07.22. 10:36:16

Ja, azt még elfelejtettem, hogy a megvédés már megvalósult, de még csak a mi kutyánk kölykeinek, de lehet bizakodni, hogy nem hazudtak , csak még keresik az utat, bár nem találják még jelenleg. A sok hülye, meg továbbra is bizakodik

ssi 2010.07.22. 10:42:40

@bariga: na, ezért jó lesz a T.G. elemzés is - utólag, hogy jobban oda tudjunk figyelni majd, hogy ezentúl előre mit hiszünk el a politikának. Az életet is egész életen át tanuljuk

@tölgyes: :-)
O.V. kandúrból kinézem a kint-bent egérfogás macsósságot
szándékban is és tettekben is

További szép napot mindenkinek!

bariga 2010.07.22. 10:45:51

Ja, és még valami! A Csányinál hülyébb bankvezért még nem láttam, aki örül a bankadónak. Szerintem már eladta az összes semmit nem érő részvényét. Én olyan hülye vagyok, hogy nekem még van, igaz hogy l.....t ér!! Köszönöm mindenkinek, bravó, csak így tovább a hozzánemértésútján. A tj-t KÁDÁRI kiejtéssel kérem elképzelni. Köszönöm!

bariga 2010.07.22. 10:48:05

@manyike: sajnos nekem már nincs olyan sok hátra, hogy tovább pazaroljam éveimet, egy harácsoló, dilettáns , hazudozó kormányra.

panelburzsuj 2010.07.22. 10:53:03

@manyike:

A páros összehasonlításodhoz:

(OV lemacskásításáról jutott eszembe ... :)

- Kis magyar bestiárium című kötetében írta, hogy Horn Gyula a róka, Orbán Viktor a tigris. Milyen állat Gyurcsány?

- Teljesen egy mocsári gázlómadár formáját ölti, aki lecsap mindenféle halakra és békákra - akik lehet, hogy mi vagyunk. Orbán öregedő tigris. Sir Khán, aki még mindig veszedelmesen ordítozik az őserdőben, de hogy képes-e még elejteni a vadat... S hogy az erdőt nem bírja kormányozni, az hétszentség. Vagy ez a szerencsétlen gázlómadár? A mocsár itt van ugyan, de mi nem akarunk abban élni. Annak örülnék, ha helyettük, ha hozzájuk képest szürke csapatok jönnének. Olyan kormányok, amelyekben nem feltétlenül látszik, hogy ki a miniszterelnök. Elől áll, de nem vezér, miként Németországban Angela Merkhel. Egy szürke endékás nő . De egészen jól elkormányozza az államot.

fmh.hu/mellekletek/20080524_a_mocsari_gazlomadar_es_a_tigris

AkarkiJ 2010.07.22. 10:53:23

@bariga: nem hülye, számító

kapott már egy mlsz széket, stadionokat építhet majd (nem tudom, mlsz közbeszerzési törvény szerint kell hogy eljárjon, vagy az elnök kijelölheti az otp-t, mint hitelezőt állami garanciák mellett?), a szociális kártyát a nemrégiben bevezetett otp caffeteria kártya rendszerre is rá lehet építeni majd, ami megint csak párszáz milliárd az otp számláin parkoltatva

plusz, a bankadó törvény eleve kedvező az ő számára, amit nem indokolhat, hogy magyar cég, mert nem magyar cég, amióta a részvényeit bárki megvásárolhatja

szóval, egyáltalán nem hülye, csak nagyon jól helyezkedik

panelburzsuj 2010.07.22. 10:57:46

@panelburzsuj:

Gázlómadár update:

18. A békákról, mint Jupitertől királyt kévántanak és kértenek

mek.oszk.hu/00600/00668/html/

tölgyes 2010.07.22. 10:58:34

@bariga: Egyszerűen kapa-kasza kerülő.. akinek maga hiába adna kapát-kaszát mégse fogná meg a végét..:(

Vincenzo90 2010.07.22. 11:13:39

@manyike: Pontosan. Nincs olyan, hogy valami tökéletes, míg a másik teljesen tökéletlen. Viszont olyan van, hogy valami vállalhatatlan. Legalábbis erkölcsi, de sok egyéb okból is.

Az okos ember meg ha tájékozódik, akkor gondolkodni is fog rajta. Lefaragásban nem nehéz világelsőnek lenni, jól csinálni, na az nehéz. Úgy, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzuk vele, és a legtöbb hasznot. Én nem egy libatolvajra bíznám a dolgot.

bariga 2010.07.22. 11:14:45

@tölgyes: az meg akkor talán nyomorogjon, vagy nem?

bariga 2010.07.22. 11:18:18

@panelburzsuj: eddig még a Bajnai volt a legnormálisabb, az utolsó egy évében olyan ló és bagoly keveréke volt.

Szimba 2010.07.22. 12:07:12

@AkarkiJ:

Hangsúlyoztam, hogy csupán családi adósság esetéről írok.
Valóban nem lehet adaptálni az államadósságra.
A meglevő gyárak, üzemek, egyéb létesítmények eladása nem hoz elegendő hasznot, ha külföldi kézben van. Egyértelmű.

Szimba 2010.07.22. 12:08:52

@tölgyes:

Köszönöm a könyvcímet! Megszerzem!

tölgyes 2010.07.22. 12:15:09

@Szimba: Boldoggá tesz, hogy segíthettem. Remélem élvezni fogja.

Szimba 2010.07.22. 12:15:44

@panelburzsuj:
OV Skorpió:)))
(Mármint az asztrológusok szerint. Napja a Kosban, az a fejjel a falnak...)

Szimba 2010.07.22. 12:16:28

@Szimba:

Nem is, rosszul néztem! Ikrekben van a Napja. Akkor szélhámos:((

tölgyes 2010.07.22. 12:19:46

@bariga: Ha fekete-fehérben gondolkodnék mint Ön akkor talán ilyesmiket gondolnék. Én azonban azt gondolom, hogy a megoldás nem könnyű, mert nem csak munkahely kell, hanem a munkavállalók dolgozni akarása is. Ráadásul a munkahelyeknek megfelelő területi elosztását é s szakmastruktúráját is biztosítani kell. ..a szakképzést át kell alakítani, de a legtöbb munkahelyet a képzetleneknek kell biztosítani..stb

Szimba 2010.07.22. 12:20:45

"úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ." (J.A.)

Nekem az egeres hasonlatról inkább ez ugrott be.

Szimba 2010.07.22. 12:23:36

@tölgyes:
Igaz, de a képzetleneket valamiféle mézesmadzaggal rá kell venni a tanulásra (szakképesítés megszerzésére).
Erőteljesen csökkenteni kell a tanulatlanok számát! - ebből nem engedek!!:)

tölgyes 2010.07.22. 12:31:34

@Szimba: Ajajajjjjj! Még a horoszkop is.. nahát ezek szerint a két látható szarv nem az ördög, hanem a bak szarva..:::))), patája is a baké??? Na és a naaaagy farka???Ráadásul kettő is.. egy jó meg a sajátja!!!?

Szóval akkor iker, de mije iker???Napja? Holdja? Vénusza???Most akkor mégse fejjel a falnak??? A farka szarva mégis az ördögé..("nem kérdik, hogy szíve dög-é, gondolata az ördögé.. lelkünket meg isten fogja szikla szántó ostorosba..")A verset nem Orbánról írták, mert akkor még nem élt..!

tölgyes 2010.07.22. 12:32:41

@Szimba: Ajajajjjjj! Még a horoszkop is.. nahát ezek szerint a két látható szarv nem az ördög, hanem a bak szarva..:::))), patája is a baké??? Na és a naaaagy farka???Ráadásul kettő is.. egy jó meg a sajátja!!!?

Szóval akkor iker, de mije iker???Napja? Holdja? Vénusza???Most akkor mégse fejjel a falnak??? A farka szarva mégis az ördögé..("nem kérdik, hogy szíve dög-é, gondolata az ördögé.. lelkünket meg isten fogja szikla szántó ostorosba..")A verset nem Orbánról írták, mert akkor még nem élt..!

tölgyes 2010.07.22. 12:35:50

@Szimba: Na én kiváncsi lennék arra az 50 éves funkcionális analfabétára, aki már hat éve munkanélküli, hogy milyen mézesre mozdul.. de persze tenni kell valamit, mert így senkinek se jó

Szimba 2010.07.22. 12:42:02

@tölgyes: Jé, nohát? Baracskai?

Nem, eltévesztettem!!!!
OV ascendense van a Skorpióban, tehát elsősorban ez jellemző rá. (Titkolózó, viszont mások titkait kikémlelő, bosszúálló, önmarcangoló típus. Külsőre, mint a kutya ülve, erős felsőtesttel, és erős dudorokkal a homlokcsonton. Korán őszül, sok gyermeket vállal, akikkel sokszor gondok adódnak.)

A Napja van az Ikrekben ez köti össze GyF-el, akinek viszont az Asc.-e van az Ikrek jegyében.:))))
Az Ikrek langaléta, gyakran sportos, örökké izeg-mozog, széles gesztusokkal beszél. Ideges típus, de könnyen túlteszi magát a mélypontokon. Szélhámos alkat (jobb változatban író, költő, kommunikációs pályán mozog.)

Naaaa? :)))
Kaptam eccer egy asztrológiai programot, amiből meg tudom nézni, kinek mi az Asc.-e, ha az illető tudja a születése időpontját, helyét (óra, perc).

Szimba 2010.07.22. 12:43:47

@tölgyes:

Nem az 50 évesekre gondoltam, hanem a gyerekeikre. 30 éves korig még tanulhatnának. (Ha élethosszig nem is.)

Szimba 2010.07.22. 12:50:46

@CSENDES:

Ezt szokta TG zsákmányelvnek nevezni?:)

ssi 2010.07.22. 12:57:24

@bariga:
- Csányiból nem a bankvezér szólt, hanem a kormányelkötelezett
- reméljük itt közöttünk fiatalos tudsz maradni, s figyeled a humort is :-)
- talán még a remény is eljön Neked :-)))

@Vincenzo90:
- már rábízták, s jól megoldotta - O.V. szerint is
- ha a libadolog a Te verziód szerint igaz, biztosan elő fogják rángatni
- a kollektív bűnösséget nem hiszem,
s egy kort nehezebb megérteni, mint az akkor élt embereket megvetni
- s a mostani kormány is tudatosan követ el vitatható dolgokat
(a most pozícióba kerültekre nem vonatkozna a visszamenőleg 98% elvonás, a kormánytagok jutalmazásához se nyúltak stb.)

@Szimba:
O.V. május 30/31.? ikrek

fiam egyik gimis osztálytársa gyengécske tanuló volt, de nagyon tudott hatni a többiekre és szervezni - már iskolai programokat is rábíztak a végén
- én meg le voltam nyűgözve ettől a klassz pedagógiától, mert másokkal is igyekeztek testhez állóak lenni, amiben ügyes, ott erősíteni az önbizalmat, kedvet, s közben a tananyagra is figyelni, de aztán elment szülni az ofő, sajna
- tetszett még, hogy kimondottan a kitűnőségre hajtók ellen volt, sőt, arra ösztönzött, hogy mindenki azt találja meg magában, amiben nagyon ügyes

CSENDES 2010.07.22. 12:58:17

@Szimba: Nem egészen, csupán a régi helyzetet állítják helyre. Az első Orbán kormány idején a DEFEND Kft. őrizte az összes állami céget és az APEH stb. hatóságokat.
Aztán az MSZP idején az MSZP-hez közeli biztonsági cégek. Most a belügyminiszter "volt" cége. nekem igazából ez tetszik a legjobban "a volt cég". Merthogy én ebbe nem hiszek. Nyilván háttérszerződés van. De majd kiderül, úgy 8-12 év múlva.

AkarkiJ 2010.07.22. 12:58:26

@Szimba:

"Ezt szokta TG zsákmányelvnek nevezni?:) "

Ezt mifelénk szabadrablásnak szokták hívni :)

Bár inkább :(

Kedves TG, a teljesítmény értékelésbe nyugottan tegyél egy "különbözőség mszp-től" rovatot is, és egy újabb -1 jelzést a mai dátummal :)

ssi 2010.07.22. 13:01:28

@Szimba:
+ olvastam, hogy pl. azok az idősebb munkanélküli képzetlenek, akik azért megtanulják a mobil, a videó stb. kezelését, autóvezetést stb. hasonló sikerélményeken keresztül nem egészen reménytelen esetek
- csak a mai világban arra nincs lehetőség, hogy alkatuknak megfelelő állást kaphassanak, válogatás nincs, meg munka se mindig

Szimba 2010.07.22. 13:21:26

@CSENDES: Ez olyan, mint a vetésforgó, egy idő után csak sorra kerül mindkét párt Holdudvara.

A maradék meg úgyis húzza az igát, és adózik, mit bolygatni őket a húsosfazék látványával!:))

Szimba 2010.07.22. 13:27:05

@manyike:

Ráadásul olyan helyeken laknak, ahol végképpen nincs munkalehetőség.

Már sokszor elmondtam, hogy voltak egyszerű munkák, amikre most is szükség lenne (kosárfonás, fakanálkészítés, fa tálak, tálcák készítése, stb.), csak éppen nem kellene mindenáron pl. az IKEA-ban rengeteg gyatra minőségű fonott holmit árulni, meg Tajvanról behozni a fonott bútorokat.

A kerti bútorok gyártása sem ördöngősség, meg a szőnyegszövés.
Indiában egy gyékényen törökűlésben gyártják a tévéket, meg a mobilokat az asszonyok, gyerekek, akkor talán nálunk is meg lehetne próbálni néhány kézműves mesterséget visszaadni a legszegényebbeknek, legtanulatlanabbaknak.
És persze mindezt támogatni, boltokban ezt árulni.

CSENDES 2010.07.22. 13:30:05

@Szimba: Ez azért mégiscsak más, mert most a NER-ben tesszük ugyanezt, s tanultak már a 8 év alatt, mos nem a FIDESZ-közeli cég teszi ezt (hiszen ő már eladta az érdekeltségét), azért is kaphat állami megbízást, hogy az "új tulajdonosnak" menjen az üzlet, míg a régi a miniszteri feladatoknak helytáll.

Diocles 2010.07.22. 13:31:16

@bariga:
"tessék csak! el lehet innen menni! Csak rajta! Mi majd itt maradunk a nyugdíjasainkkal..."

Szimba 2010.07.22. 13:39:56

@manyike:

Igen, május 21-jún. 21. Ikrek. De csak a Napja!!!
Nem ez a döntő!!!

A személyre szabott pedagógiához jó, emberismerő, lelkiismeretes pedagógus kell (nem feltétlenül asztrológus:)))

ssi 2010.07.22. 13:40:21

Navra keveset szerepel - csak én látom így?

Jobbik lazul, bomlik, feszült - az utca után túl nagy mellény a parlament?

ha a Fidesz-tervek nem jönnek be, a 2/3 átok szám lesz 4 évente

LMP-nek jó iskola, amit maga körül lát

@bariga:
látod, most én is lelombozódtam
O.V. hazardírozik, s sokban kockáztatja a hazát külföldi kapcsolatai révén
O.V. belföldön 8 évig hirdette a tisztességet, s hatalmon hatalmaskodik

Szimba 2010.07.22. 13:41:15

@CSENDES:

Miért Gyurcsány eladott cégeinek jövedelme mégis hová lett???:))

ssi 2010.07.22. 13:44:37

@Szimba:"nem feltétlenül asztrológus:)))"
ki tudja? -, hogy Matolcsy kivel konzultál O.V. előtt

Szimba 2010.07.22. 13:45:55

@manyike:

OV nagy kombinátor! Tudja, hogy az ő "nyomtató lovainak" sem lehet bekötni a száját. Hűséget kap érte cserébe.

Azon kívül iszonyatos akaraterő van benne, tud kivárni is, de amit elhatározott azt keresztülviszi a kőfalon is.
Más kérdés, hogy külföld nem annyira egyszerű eset, az IMF-el, és az EU-val nem lehet keménykedni. De szerintem ugyanazt csinálja, mint a szocik, cak ők érdemnek az engedelmességet tüntették fel, míg a Fidesz a dacoskodással arat a hívei között. A valóságban meg szépen megegyezik mindenkivel, mert azért hülyének nem hülye.

Szimba 2010.07.22. 13:46:52

@manyike:

OV feleségének kártyajósnője volt.:)))

ssi 2010.07.22. 13:48:28

én nem tudom meghallgatni Ildikó nénit a saját gépemen

amúgy is el kell mennem, majd ott lesz megfelelő gép ehhez

CSENDES 2010.07.22. 13:49:41

@Szimba: Miért eladta a cégeit?

Szimba 2010.07.22. 13:51:00

@manyike:

Lányod? Internet Café? Vagy ne is kérdezzem?:))))

Férjed tudja, hogy mit huncutkodsz a neten?:)

ssi 2010.07.22. 13:52:08

@Szimba:
miket tudsz Te másokról !- jó lesz, ha vigyázunk :-)

O.V. akarnokságát bonyolultabbnak látom, mivel nem a szakmai, hanem a személyiségi része az erősebb

Szimba 2010.07.22. 13:52:20

@CSENDES:

Úgy emlékszem, hogy valami ilyesmit csinált, hogy miniszterelnök lehessen. De gondolom, ott is volt háttérszerződés.

ssi 2010.07.22. 13:54:11

@Szimba:
passz! nem nyilatkozom :-)))

AkarkiJ 2010.07.22. 14:14:06

@Szimba: bocsánat, de a gyékényen szőtt mobiltelefon, mint hagyományos kézműves tevékenységnél kidőltem :)

Szimba 2010.07.22. 14:24:58

@AkarkiJ:

Jól van, no!:)

Másrészt láttam egy rettenetes filmet arról, hogy a legdrágább női cipőket valahol a Távol-Keleten mocskos kis műhelyekben, a földön ülve készítik a rongyos munkások, fillérekért.

Ez sem egészen kézművesség.:))) De mindig megdöbbenek, hogy egyes meglehetősen modern termékek hol, kik által készülnek.

Átverés! 2010.07.22. 16:11:10

Elolvastam Lendvai Ildikó hozzászólását és nem találtam benne semmi kivetnivalót.Erről már régen nyiltan kellett volna beszélni.

Sokan éltünk, tanultunk dolgoztunk a 40 év alatt - még most is vagyunk biztosan több millióan -.Nem bujhatunk a föld alá, ésnincs is miért, mert mi akkor azt hittük, hogy fontosak vagyunk a társadalomnak, sokat teszünk érte.

Nem ugy volt az élet megszervezve ahogy most sokan elképzelik.Nem a politikáról, és a párthűségről szóltak a munkahelyen a szólamok, hanem a tennivalókról. Kinek, kinek szakmája szerint.
Nem a semmittevés és a felesleges locsogás volt a követelmény hanem a kemény munka.
Mikor vidéken kialakultak a Nemzeti Bank fiókok, hónapokon keresztül éjfélig dolgoztunk, hogy a pesti kiküldött idős bankos valami elfogadható alapot hozzon össze.Együtt nőttünk fel a feladatokkal, és ez nagyon hasznunkra is volt, hiszen szinte univerzálisok lettünk a munkáb an.,a szakmában.Nem okozott nehézséget a gépesités,a korszerü hitelezési technikál elsajátitása _világbanki, konvertálható árualap bőv. stb. - hiteltipusok.Ezt csak azért emelem ki mert mindet abba n a bizonyos átkosban csináltuk.

Szinte minden nap sikerélménnyel mentünk haza.Alakultak a vállalatok, szövetkezetek, vezettük a számlájukat, hiteleztünk
még ma is szép emlék.

Már irtam arról, hogy otthon mindenki azt csinált amit akart.Rendszeresen hallgattuk a Szabadeurópa, Amerika Hangja rádiókat.Tudtunk sok mindent a világról.Persze arra már nem volt lehetőség, hogy megbeszéljük ezeket a hireket a munkatársainkkal mert az nem volt kívánatos.

Itt van nagyon igaza Ildikónak, hogy milyen fontos a demokrácia, a nyilvánosság és nem fogadható el semmiféle korlát akár akár keskeny, akár széles, átlátható, vagy átláthatalan, mert akkor visszamegyünk a mult ba és akkor valóban nem volt értelme rendszerváltozának.

Erről sokat kellene beszélni, hogy világosabban lássuk a multunkat és tanuljunk belőle.

tölgyes 2010.07.22. 19:17:26

@Átverés!: Az Ön álláspontja tipikusnak tekinthető. Beleillik a mindenki felelős, senki sem felelős ellentétpárba...

Ön a senki se felelős állásponton van. Ez épp úgy butaság, mint a mindenki felelős álláspont. Azt írja Ön dolgozott, mások is dolgoztak.... no de hősi munkájuk eredményeként mai áron számolva mégis csak összejött 80-90 milliárdnyi államadósság, amit aztán gondosan el is titkoltak az Isten adta nép elől..
Ha tehát most mellőzzük a politikai bűnök miatti felelősség feszegetését, akkor is fel kell tenni a következő kérdést: ki volt a felelős az állam eladósításáért?? Kit, mennyiben terheli a felelősség a kialakult helyzetért...??? Vajon egyformán volt-e felelős ezért Kádár- Aczél--Havasi-Hetényi-Fekete.. és mondjuk Ön hónapokon keresztül éjszakákig dolgozott a fiók létrehozásán..:(

De menjünk tovább: vajon azonos felelősség terhelte-e a párton kívülit, a párttagot, a párttitkárt, a MSZMP hivatásos fizetett apparátusának tagjait, a megyei első titkárokat, a KB tagjait és a PB tagjait mindazért ami az országban.1956-1989 között történt...Önből is a meg nem gondolt gondolat szólt.

tölgyes 2010.07.22. 19:42:31

@Szimba: A horoszkóp játéknak jó, de csak játéknak..., de máskülönben még viccnek is rossz...

Azon felül sok az 50 év feletti munkanélküli..és az aki funkcionális analfabéta, nagyon nehezen tanítható meg bármire... de persze próbálkozni azt kell.

Átverés! 2010.07.22. 20:24:44

@tölgyes
Én egyáltalán nem arról írtam, hogy ki afelelős mindenki vagy senki.
Én annak a több millió embernek a nevében írtam akik dolgoztak épitették az országot, saját otthont, családot.
Hogy ki milyen mértékben bünös azt ki kellett volna vizsgálni,de az egész társadalomra nem lehet a bűnösséget ráterhelni.

Nem igaz az, hogy csak adósság hegy maradt a 40 év után. Bizony sok szellemi és anyagi érték is keletkezett. A rengeteg lakás, üzemek termelőszövetkezetek.

A rendszerváltásnál tetszettek volna okosabban végrehajtani pl. a privatizálást, nem szét rombolni a mezőgazdasági szövetkezeteket. Egész más lenne a vidék képe foglalkoztatásban és értékteremtésben. Nem kellene idióta ötletekkel előjönni, hogy mivel is foglalkozzon a falusi lakosság.

Történt itt bizony sok hiba rendszerváltás előtt, de rendszerváltás után is bőven.

Tessenek kutakodni, hogy akik hibáztak, meggazdagodtak pártagok voltak-e vagy sem. És egyáltalán milyen pártnak a tagjai?

Nagy téma lenne ez és érdemes lenne erről is hosszabban vitatkozni. De az is igaz, hogy lenne-e valami értelme.
A tárgyilagos szemlélődés még nem minden ember sajátja.

Egyébként is a téma az lett volna, hogy legyen e sajtószabadság, vagy sem.

A múlthoz hasonlítson a jövő, vagy sem.

tölgyes 2010.07.22. 20:45:06

@Átverés!: KÉREM!LEGALÁBB A SAJÁT SZÖVEGÉT OLVASSA ÉL ÉRTSE MEG AZT AMIT LEÍRT:

"NEM BÚJHATUNK A FÖLD ALÁ ÉS NINCS IS MIÉRT..."
stb... Vagyis nekünk -Önöknek nincsen is felelőssége.. nincs felelősségünk, nem követtünk el semmit.. mi hallgattuk a SZERT és azt bárki megtehette.. (csak URH zavarók tucatja gátolta a vételt).. a besúgókat pedig nyilván azért tartották ezer számra, hogy beszámoljanak az Ön csipkés bugyijának színéről és mintázatáról..:::)))

Az emberek persze dolgoztak. Mégis Magyarország egy főre jutó GDP je 1941-ben azonos volt Japánéval.. Hasonlítsa össze a két ország egy főre jutó GDP-jét 1989-ben..:::)))Vajon miért a különbség?? Vajon miért nőtt a fejlődésbeli különbség köztünk és a nyugat között??? Ennek talán mégis csak rendszer-okai voltak!!Aminek felelőseit megtalálhatja előző j hozzászólásomban!!!

ssi 2010.07.22. 21:20:53

@Átverés!: :-) sorstársakkal többre jutnál, de a közvélemény is

MoxNox 2010.07.23. 10:15:00

Se Firefox, se IE8 alatt nem megy. Úgy látom WM11 codecet szeretne, de nekem WM12 van fent. Hilfe :)

tölgyes 2010.07.23. 12:07:45

@Szimba: Ezért tartottam nagy ötletnek, hogy a jogsihoz ált isk kell..:)Ez nagy ösztönző.

Papirius Cursor 2012.07.23. 17:04:09

Érdemes figyelni a Török Gábornak látszó elemző mélyrepülésére a szklerotikus jellegű ostobaság, semmitmondás és szélsőjobboldali seggnyalás buján tenyésző mátrixában, ahol Bencsik András szolgáltatja a gondolati trambulint, amelyről a szerző elrugaszkodik, hogy fejest ugorjon a telehugyozott medence sekélyes vizébe, és aztán nagyot koppanjon. Eközben az írásnak egyetlen elemző mondata sincs, alig több az egész, mint egy szentkoronarádiós hevenyészett tudósítás.

Papirius Cursor 2012.07.23. 17:41:56

@Átverés!: Igen.
Érdekes lenne, hogy ez az ország ma mire menne az átkosban megépített metróvonalak, atomerőmű, villamosított vasutak, II. ferihegyi terminál, autópályagerinc nélkül. Ezekhez 20 év alatt alig tettünk hozzá valamit.
Akkor legalább nem lopták el a hiteleket, szemben a mai helyzettel, amikor Magyarország benne van az első 20-ban azon országok körében, ahonnan a legnagyobb mértékben tolnak ki offshore cégekbe jövedelmet. Miből, kik? Talán termelésből? Alig hinném...
süti beállítások módosítása