„Nem azért gyújtunk gyertyát, hogy véka alá rejtsük” – ezt az érdekes képet Orbán Viktor használta ma, amikor 56 napja hivatalban lévő kormányának működését értékelte a parlamentben. Akkor hát – a korábban már megfogalmazott fenntartások mellett – lássuk mi is, hogy az íróasztalomtól hogy nézett ki ez a rövid, de politikai értelemben annál tartalmasabb időszak. Bevett zsákmányszerzés, intézmények saját képre alakítása, erőteljes nyelvpolitika, küzdelem a kényszerpályákkal és töretlen popularitás – szerintem ezek a legfontosabb elemei a mögöttünk hagyott időszaknak.
(Fotó: Facebook)
1. A kormány a korábban már megszokott gyakorlatnak megfelelően minden lehetséges pozícióra igényt tartott, politikai és - az államtól függő - gazdasági téren egyaránt. Ami újdonság: a kétharmados többségnek köszönhetően a zsákmányelv ezúttal olyan helyeknél is szóba jöhetett, amelyeket korábban csak az ellenzékkel való megállapodás alapján lehetett (vagy éppen ezért nem lehetett) betölteni. Három személyi döntés váltott ki igazán komoly vitákat: Schmitt Pál, Domokos László és Stumpf István megválasztása valóban meglepőnek nevezhető. Bár önmagában egyik eset sem teljesen példátlan (volt már pártpolitikus előéletű államfőnk; a demokratikus világban van példa politikusból lett számvevőszéki vezetőre; és más korábbi jelöltek esetében is lehettek volna gondok, ha komolyabban veszik az alkotmánybírói követelményeket), a saját emberek feltűnő helyzetbe hozása állandó hivatkozási pontként, emblematikus eljárásként a későbbiekben még okozhat kellemetlen perceket.
2. A Fidesz láthatóan tudatosan készült arra, hogy kétharmados többségével élve minél előbb hozzálásson az intézmények átalakításához. Ezek a módosítások – nem meglepő módon - rendre a saját képre formálás irányába mutatnak. Többek között így lett a korábbiaknál is aránytalanabb, a mindenkori domináns pártot segítő az önkormányzati választási rendszer, így módosult - az ellenzéket érdemben kizárva - az alkotmánybírók jelölési rendje, így teremtődtek meg az országos választási bizottság lecserélésének feltételei, és így látszik formálódni az új média felügyeleti rendszer is. A számos alkotmánymódosítás mind arra utal, hogy a kormány ezen a téren nem kíván önmérsékletet mutatni, bátran változtat a szabályokon, ha az számára kedvezőbb helyzetet teremt. Feltehetően ebbe a sorba illeszkedik az új alkotmány elfogadásának szándéka is, amit láthatóan az egyik legkomolyabb alkotásának szán a kormány. Ma még nem látszik világosan, hogy ez az átalakító hevület a választók fejében hogyan jelenik majd meg.
3. Ahogy várható volt, a kormány erőteljes szimbolikus lépésekkel kezdett, és már az első napokban csúcsra járatta kommunikációs műhelyeit. A trianoni emléknappal és a kettős állampolgárság bevezetésével valóban tabukat döntött, miközben nem mondott le arról, hogy valóságértelmezését a lehető legtöbb helyen és formában propagálja. A nyelvi lelemények (forradalom a szavazófülkékben, nemzeti együttműködés, társadalmi szerződés, nemzeti centrum stb.) állandó ismétlése, következetes használata lehetővé tette, hogy a nyelvpolitikai küzdelmet eredményesen vívja meg a kormány: az ellenzék ezen a téren is reagáló szerepbe kényszerült, időnként maga is átvette ezt a retorikát. A nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat kifüggesztésének elrendelésével mintha túl is lőtt volna a kormány a célon, de a nyár közepén meghozott döntés legfeljebb a politikával aktívan foglalkozókat izgatta fel.
4. Az ország legfontosabb problémáiról, többek között az egészségügy és a nyugdíjrendszer átalakításának kérdéseiről egyelőre érdemben nem nyilatkozott a kabinet. A gazdaságpolitika homlokterében a kényszerpályák elleni küzdelem állt, s ebben a harcban nem csupán az előző kormány öröksége okozott fejtörést, de a korábbi, ellenzékben tett nyilatkozatok is inkább akadályozták, semmint támogatták a kormány munkáját. A kommunikációs bakik ellenére az első akcióterv (29 pont) politikailag kifejezetten ügyes huszárvágásnak tűnt, gazdasági hatásai viszont egyelőre vitatottak. A bankadó kapcsán ismét csak a politikai előnyökre érdemes figyelni, miközben itt is igaz, amiről már korábban más téma kapcsán beszéltem: a kabinetnek olyan ellenfelekkel is számolnia kell, akiknek a viselkedésére a klasszikus politikai eszközök nem vagy csak alig gyakorolnak befolyást. Márpedig hosszú távon a kormány megítélését leginkább a gazdaságpolitika sikere vagy sikertelensége - választói érzékelése - határozza majd meg: ezen a téren sok teendője lesz még a második Orbán-kormánynak.
5. A legnagyobb politikai siker egyértelműen a választói támogatás megőrzése, egyelőre semmi jele amortizációnak, elfordulásnak. Nem tudni, hogy ennek oka elsősorban a kormány populáris politikájában, vagy az ellenzék bénultságában, azaz az alternatíva hiányában keresendő inkább, avagy egyszerűen csak kevés idő telt még el ahhoz, hogy ezt a kérdést – akkor, amikor a szavazók jelentős része a hőség elleni küzdelemben alig figyel a politikára – érdemben vizsgálni lehetne.
x x x
Ajánló: pénteken az Estében Giró-Szász Andrással beszélgetünk ezekről a kérdésekről, s úgy néz ki, hogy szombaton hajnalban a Ma reggelben is.