Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

2010
júl 22
18:40

„Nem azért gyújtunk gyertyát, hogy véka alá rejtsük” – ezt az érdekes képet Orbán Viktor használta ma, amikor 56 napja hivatalban lévő kormányának működését értékelte a parlamentben. Akkor hát – a korábban már megfogalmazott fenntartások mellett – lássuk mi is, hogy az íróasztalomtól hogy nézett ki ez a rövid, de politikai értelemben annál tartalmasabb időszak. Bevett zsákmányszerzés, intézmények saját képre alakítása, erőteljes nyelvpolitika, küzdelem a kényszerpályákkal és töretlen popularitás – szerintem ezek a legfontosabb elemei a mögöttünk hagyott időszaknak.

(Fotó: Facebook)

1. A kormány a korábban már megszokott gyakorlatnak megfelelően minden lehetséges pozícióra igényt tartott, politikai és - az államtól függő - gazdasági téren egyaránt. Ami újdonság: a kétharmados többségnek köszönhetően a zsákmányelv ezúttal olyan helyeknél is szóba jöhetett, amelyeket korábban csak az ellenzékkel való megállapodás alapján lehetett (vagy éppen ezért nem lehetett) betölteni. Három személyi döntés váltott ki igazán komoly vitákat: Schmitt Pál, Domokos László és Stumpf István megválasztása valóban meglepőnek nevezhető. Bár önmagában egyik eset sem teljesen példátlan (volt már pártpolitikus előéletű államfőnk; a demokratikus világban van példa politikusból lett számvevőszéki vezetőre; és más korábbi jelöltek esetében is lehettek volna gondok, ha komolyabban veszik az alkotmánybírói követelményeket), a saját emberek feltűnő helyzetbe hozása állandó hivatkozási pontként, emblematikus eljárásként a későbbiekben még okozhat kellemetlen perceket.

2. A Fidesz láthatóan tudatosan készült arra, hogy kétharmados többségével élve minél előbb hozzálásson az intézmények átalakításához. Ezek a módosítások – nem meglepő módon - rendre a saját képre formálás irányába mutatnak. Többek között így lett a korábbiaknál is aránytalanabb, a mindenkori domináns pártot segítő az önkormányzati választási rendszer, így módosult - az ellenzéket érdemben kizárva - az alkotmánybírók jelölési rendje, így teremtődtek meg az országos választási bizottság lecserélésének feltételei, és így látszik formálódni az új média felügyeleti rendszer is. A számos alkotmánymódosítás mind arra utal, hogy a kormány ezen a téren nem kíván önmérsékletet mutatni, bátran változtat a szabályokon, ha az számára kedvezőbb helyzetet teremt. Feltehetően ebbe a sorba illeszkedik az új alkotmány elfogadásának szándéka is, amit láthatóan az egyik legkomolyabb alkotásának szán a kormány. Ma még nem látszik világosan, hogy ez az átalakító hevület a választók fejében hogyan jelenik majd meg.

3. Ahogy várható volt, a kormány erőteljes szimbolikus lépésekkel kezdett, és már az első napokban csúcsra járatta kommunikációs műhelyeit. A trianoni emléknappal és a kettős állampolgárság bevezetésével valóban tabukat döntött, miközben nem mondott le arról, hogy valóságértelmezését a lehető legtöbb helyen és formában propagálja. A nyelvi lelemények (forradalom a szavazófülkékben, nemzeti együttműködés, társadalmi szerződés, nemzeti centrum stb.) állandó ismétlése, következetes használata lehetővé tette, hogy a nyelvpolitikai küzdelmet eredményesen vívja meg a kormány: az ellenzék ezen a téren is reagáló szerepbe kényszerült, időnként maga is átvette ezt a retorikát. A nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat kifüggesztésének elrendelésével mintha túl is lőtt volna a kormány a célon, de a nyár közepén meghozott döntés legfeljebb a politikával aktívan foglalkozókat izgatta fel.

4. Az ország legfontosabb problémáiról, többek között az egészségügy és a nyugdíjrendszer átalakításának kérdéseiről egyelőre érdemben nem nyilatkozott a kabinet. A gazdaságpolitika homlokterében a kényszerpályák elleni küzdelem állt, s ebben a harcban nem csupán az előző kormány öröksége okozott fejtörést, de a korábbi, ellenzékben tett nyilatkozatok is inkább akadályozták, semmint támogatták a kormány munkáját. A kommunikációs bakik ellenére az első akcióterv (29 pont) politikailag kifejezetten ügyes huszárvágásnak tűnt, gazdasági hatásai viszont egyelőre vitatottak. A bankadó kapcsán ismét csak a politikai előnyökre érdemes figyelni, miközben itt is igaz, amiről már korábban más téma kapcsán beszéltem: a kabinetnek olyan ellenfelekkel is számolnia kell, akiknek a viselkedésére a klasszikus politikai eszközök nem vagy csak alig gyakorolnak befolyást. Márpedig hosszú távon a kormány megítélését leginkább a gazdaságpolitika sikere vagy sikertelensége - választói érzékelése - határozza majd meg: ezen a téren sok teendője lesz még a második Orbán-kormánynak.

5. A legnagyobb politikai siker egyértelműen a választói támogatás megőrzése, egyelőre semmi jele amortizációnak, elfordulásnak. Nem tudni, hogy ennek oka elsősorban a kormány populáris politikájában, vagy az ellenzék bénultságában, azaz az alternatíva hiányában keresendő inkább, avagy egyszerűen csak kevés idő telt még el ahhoz, hogy ezt a kérdést – akkor, amikor a szavazók jelentős része a hőség elleni küzdelemben alig figyel a politikára – érdemben vizsgálni lehetne.

x x x

Ajánló: pénteken az Estében Giró-Szász Andrással beszélgetünk ezekről a kérdésekről, s úgy néz ki, hogy szombaton hajnalban a Ma reggelben is.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr392169209

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nemzeti centrum: a legyőzhetetlen Fidesz? 2010.07.23. 13:38:52

Létrejött egy értékrendszer, melyet a Fidesz és az LMP természetes módon vall. Még az MSZP és a Jobbik egy része is látványosan próbál hozzá igazodni. (Fotó: Huszti István/Index) Orbán Viktor szerint a 2010-es választással Magyarországon megszületet...

Trackback: Hová mentek, fiatalok? 2010.07.23. 11:42:26

A forradalom kivérzett. Elmúlt. Mint ahogyan a Nemzeti Együttműködés is - eltemettük, még azelőtt, hogy megtudhattuk volna, mit is rejt ez a hangzatos fogalom. Csütörtök óta új szlogenek járnak: a Józan Ész és a Nemzeti Centrum lett a hívószó a Fideszb...

Trackback: Táguló határok 2010.07.23. 09:58:01

 Magyarország egyik legnagyobb problémája Gyurcsány Ferenc és bandája mellett az, hogy nagyjából mindenki utál mindenkit és ezeknek hangot is ad. A dohányost utálja a nemdohányzó és viszont. A biciklist utálja az autós és együtt utálják a gyalogos...

Trackback: Tanmese 2010.07.23. 09:55:29

Gazdasági bérgyilkosok  

Trackback: Nyílt levél a Váralja Szövetségnek 2010.07.22. 22:47:23

 Hölgyeim és Uraim!   Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy a "Nyilatkozat a Magyar Köztársaság nemzeti önrendelkezéséről" című  petíciójuk[1] téves alapon áll („Magyarország egy független állam”) és ebből er...

Trackback: Nyílt levél a Váralja Szövetségnek 2010.07.22. 22:41:50

 Hölgyeim és Uraim!   Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy a "Nyilatkozat a Magyar Köztársaság nemzeti önrendelkezéséről" című  petíciójuk[1] téves alapon áll („Magyarország egy független állam”) és ebből er...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ssi 2010.07.23. 09:38:42

@sunázósün:
a régi Alkotmányt csak betartani kötelező, tisztelni nem muszáj

készülő új Alkotmányt viszont már tisztelni is kötelező lesz - mindenkinek

O.V. stílusa nyerő és kiszámítható? - világ "fenegyereke" az eddigi elvárt normák szabad alkalmazása

van, aki nem akar szabad stílusban és váratlanul asztalt borogatni, - még jelképesen se, viszont nagyon érdekeli, hogy a másik titkokban mit tervez, ugyanis az országról van szó

El Zorro 2010.07.23. 09:46:35

"A nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat kifüggesztésének elrendelésével mintha túl is lőtt volna a kormány a célon..."

Szerintem nyugodtan ki lehet ezt mondani "mintha" és feltételes mód nélkül is, annyira egyértelmű.

Szimba 2010.07.23. 09:47:07

@török gábor:

Tisztázzuk, ez csak költői kérdés volt?
Mert csak várok, várok...:(

Szimba 2010.07.23. 09:49:01

@old_field:

A szalonzsidózós kitételekre gondolsz? Van, akinek mindenről az jut eszébe!:))

old_field 2010.07.23. 09:56:04

@Szimba: Igen, erre gondoltam és valóban itt is működik pár embernél a "Pistike effektus" ...
De sajnos nekik nem a szex jut eszükbe, pedig mennyivel jobb volna mindenkinek. :)

ssi 2010.07.23. 09:58:28

@Sparhelt: :-) legalább utólag derülhessen ki a lopások, már az is jó volna

@Lúdtalp: attól függ, kinek honnan van a pénze:
- MNB hol áll a gazdasági hierarchiában? S.A.-nál állami vezetők többet fognak keresni
- visszamenőleges 98% adó az újonnan kinevezettekre nem érvényes
- kormánytagokra is érvényes a 2MFt plafon, de a prémiumok maradtak

@Szimba:
megcsípett a "szúnyog" - mindenki rápaskol ilyenkor
szúnyogok általában csípősek (maguk választotta stílus),
lehet, a nagy melegben nemcsak a szúnyogok viselkednek szúnyogként

Karakán (törölt) 2010.07.23. 09:59:36

56 napos ámokfutás, Orbán Rambo Viktor a susnyásban. Nagy kopp lesz a vége, de egy egész ország fog koppani. OV csak megágyaz a Jobbiknak .... Berlusconi effektus minden szinten

török gábor 2010.07.23. 09:59:52

@Szimba: már régen elküldtem e-mailben.

bariga 2010.07.23. 10:01:50

a letámadás minden szinten sajnos jogos., itt nincs mit tenni, ki kell várni, hogy a működésük milyen irányba visz, ha nem "tetszikbe", akkor csak az utca marad mint tiltakozó fórum, persze remélem békésen.
A beszédek és nyilatkozatok, nincs mit szépíteni, erősen populista, demagóg, hatásvadász, szavazatfenntaró szövegek. Tény viszont, hogy a tábor összetartására néhány kisebb intézkedéssel és "befagyasztással" nagyon is megfelelnek.

Az igazi nagy baj a gazdasággal lesz, mert ott a lózungok senkit sem érdekelnek. Orbán majdnem nevetőgörcsöt kapott amikor arról beszélt, hogy nem kell már nekünk az IMF. Hát nekem ez olyan ki nevet a végén társasjáték. Mert ha nincs valakitól?? valami konkrét ígérete a ország és rossz intézkedésekből eredő költségnövekedés finanszírozására, akkor nem lesz vidám napsütés, annyi szent.

Reménykedjünk, hogy ő már tud valamit, amit még senki más, hisz éppen ezért sámán

old_field 2010.07.23. 10:13:04

@kisa:
Szerintem baromira nem mind1, hogy valaki kormánytag, mszmpKB tag, megyei párttitkár vagy pl. kisz tag volt a gimiben.
Akinek ez nem evidens, annak eléggé extrém a morális szemlélete.
__

"De tudjuk, a mi komcsink jó komcsi, a másoké meg
büdöskomcsi. E'vvan. "

Ez is némileg összetettebb. A "rendszerváltás" egyik máig ható hozadéka, hogy néhány "élelmes" és egyben gátlástalan vezető komcsi lenyúlta a privatizáció során a nemzeti vagyon nem kis részét.
Néhányan a meggazdagodás után még vissza is tértek a politikába, mint "megváltók"...
A tisztességesebb része persze inkább visszavonult vagy már a rendszerváltás előtt próbált tenni ezért az országért (pl. Bíró Zoltán vagy Pozsgay) . Azt hiszem elég látványos a különbség. Kb annyira, mint Szily Katalin magányossága az mszp frakcióban az állampolgársági törvény szavazásán...

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 10:17:41

"volt már pártpolitikus előéletű államfőnk"

Sőt, évtizedekig csak az volt. Ha jól emlékszem, ezt nevezték nómenklatúrának.
Talán arra is jól emlékszem, hogy a rendszerváltó fiataloknak ez volt az egyik problémájuk a rendszerrel.
Vagy úgy vannak ezzel, mint az átlagember a lopással?
"Másnak tilos lopni, mert az erkölcstelen, de én lophatok, hiszen más is lop"?

sas70 2010.07.23. 10:18:17

"A gazdaságpolitika homlokterében a kényszerpályák elleni küzdelem állt, s ebben a harcban nem csupán az előző kormány öröksége okozott fejtörést, de a korábbi, ellenzékben tett nyilatkozatok is inkább akadályozták, semmint támogatták a kormány munkáját."
Az ellenzékben tett nyilatkozatok? És az azóta tett nyilatkozatok? A Kósa féle csontvázak, csődben vagyunk stb. Az smafu? Az utána következők?
Sokban van nekünk ez a kormány idáig, és ha még a jegybanki kamatot emelni kell, ha bankok áthárítják a bankadót akkor még többe lesz!
Meg lehet keresni a gazdasági elemzők számításait, mennyit buktunk a forintárfolyamon, a cds-felárakon, az államadósság forintban számított emelkedésén, és minden ember mennyit fog bukni az infláció emelkedésén! Vaskos számla lesz ez!

ssi 2010.07.23. 10:20:02

legyen igaza O.V.-nek:
nem kell több hitel, sőt hitelkeret se, s a jelenlegi tartozásainkat a gazdaságból önállóan (nem másik hitelből) tudjuk törleszteni

tudjuk:
míg van régi hiteltartozás, lesz IMF-felülvizsgálat - alapszabály

értjük:
tény: kiadás nagyobb a bevételnél = hiány
terv: még nagyobb kiadás, de jóval nagyobb bevétel: bankadó = kisebb hiány

elvárások, de egyelőre csak (s)óhaj:
tiszta helyzetek és normakövetések - itthon és belföldön

Dr. Cica75 2010.07.23. 10:20:50

@meszena: Posztkommunista gyokeru elit == Fidesz. Ez a legnagyobb atbaszasuk az elmult 12 evbeb, pedig eros a verseny...

Caprica99 2010.07.23. 10:23:02

Igen és lehet, hogy most fog harmadszor bedőlni rövid időn belül a forint.!

Nem kell nekünk az IMF-hitel, ááááhhh, megoldjuk varázslással!
Összehúzott szemöldökkel szigorúan jól megmondjuk a gazdaságnak: múkoggy - és a gazdaság fellendül.

A Moody's negatív figyelőlistára tette Magyarországot, ami ugyebár nagyon kedvez a "piac"-nak!
A Bux "picit" zuhan.....

ssi 2010.07.23. 10:34:23

@Szimba: nekem is van e-mailcímem, meg nagyis beütésem is, a ronda kíváncsiságomat, meg irigységemet hagyjuk :-)

@old_field: ma is igaz: aki jókor jó helyen van, annak több csurran

@sas70:
nagyon kíváncsi vagyok a "következményekre"
O.V. kissé kiszámíthatatlan s erősen akaratos, - de milyen a világ?
egyértelmű a normasértés, s a kivételes helyzet is
- bankadó mértéke, visszamenőlegessége, számítási alapja
- független az MNB-elnök
- EU-norma: előírt az előzetes egyeztetés kötelezettsége
tekintély, normakövetés, változás szükségszerűsége?
szankció lesz, tagországok elfordulása, vagy épp mintakövetése?

old_field 2010.07.23. 10:38:18

@manyike:
"ma is igaz: aki jókor jó helyen van, annak több csurran"
ez 1 nagy általánosság... amit írtam , az nem erről szólt, hanem a komcsi hatalomátmentésről.

sunázósün 2010.07.23. 10:38:27

Nem tudom mit vergődik ez a Moody's.
Orbánék megmondták tegnap, hogy forint erősödést várnak mára.
Erre most megint esés van.
Mindenki velünk csellózik ki.
Szegény Viktor bárhová megy, úgy jár mint a viccbéli vadász a medvével.

andzsin 2010.07.23. 10:41:09

Épülőben az Alkotmányos Viktatúra. Ez van. A kontroll megszűnt a kormány feje felett, így tényleg nincs értelme még bírálni sem. Másnap majd bejelentkezik az APEH. Vétkesek közt cinkos, aki néma, de van családom. Úgyhogy inkább kussolok. Ez van, megkapta a magyar nép Kádár Jánost fiatalabb és lájtosabb formában. Nem szeretném megérni, hogy ennél durvább legyen. Nagyon nem.

golb 2010.07.23. 10:42:56

@Szimba: Jobbik még mindig a helyezkedéssel van elfoglalva...

Igen, bár ebben szerintem annak van a legnagyobb része, hogy nem találják a korábbi radikális kommunikáció és a parlamenti kifinomultabb stílus (direkt anyázás és burkolt anyázás) között a helyüket.

MSZP ügyben tény hogy nincsenek fiatalok, de ezzel elkéstek négy évet. Ugye gyakorlatilag csak listán jutottak be (egyéniben is csak két régi motorosokkal), a listás helyeket meg az őstulkok osztogatták. Így ebben sokat nem tudnak változtatni, akkor se ha akarnak. Vagy elméletben visszahívhatnák a listás képviselőt pártoldalról? Ha egy listás képviselő lemond, meghal, megbetegszik, lecsukják akkor pótolható, de csak a korábbi lista alapján felcsúszik a következő nem? Hogyisvanez?

ssi 2010.07.23. 10:43:14

@Caprica99:
értjük:
tény: kiadás nagyobb a bevételnél = hiány
terv: még több kiadás, de jóval nagyobb bevétel: bankadó = kisebb hiány

jövő: gazdaság termel-e sok plusz bevételt a különadók kiváltására????
számításokkal, pénzügyi és egyéb tervekkel kellene ezt alátámasztani,
s az sem lenn baj, ha az országot is időben tájékoztatnák

egyértelmű a bankadónál és az MNB-vezetői bérnél a z EU-normasértés,
ill. egyes bankok pénzügyi- és versenyhelyzetének romlása

válasz nélkül hagyják-e, s ha nem?

Dr. Cica75 2010.07.23. 10:43:48

@meszena: "Azert reszben, mert a Fidesz kozeleben is vannak posztkommunista gyokeruek". Az elso Orban kormanyban tobb volt MSZMP tag volt, mint Gyurcsanyeban.

ssi 2010.07.23. 10:50:18

@old_field: oké :-)
a múlt és jelen oly sok mindenben hasonlít, hogy nehéz elvonatkoztatni

@golb: Jobbik elemzésed - teljesen egyetértek Veled + egzisztencia is már!!

@andzsin: megértelek, rám is egyre gyakrabban rám tör a közömbösnek tűnés praktikuma, a mögötte lévő csalódás/félelem helyett

Mindenkinek további szép napot!

old_field 2010.07.23. 10:52:37

@Cica75:
Szerintem baromira nem mind1, hogy valaki kormánytag, mszmpKB tag, megyei párttitkár vagy pl. kisz tag volt a gimiben.
Akinek ez nem evidens, annak eléggé extrém a morális szemlélete.
__

A "rendszerváltás" egyik máig ható hozadéka, hogy néhány "élelmes" és egyben gátlástalan vezető komcsi lenyúlta a privatizáció során a nemzeti vagyon nem kis részét.
Néhányan a meggazdagodás után még vissza is tértek a politikába, mint "megváltók"...
A tisztességesebb része persze inkább visszavonult vagy már a rendszerváltás előtt is próbált tenni ezért az országért (pl. Bíró Zoltán vagy Pozsgay) . Azt hiszem elég látványos a különbség. Kb annyira, mint Szily Katalin magányossága az mszp frakcióban az állampolgársági törvény szavazásán...

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 10:55:20

@ladislaus:

A német baloldali lapok dicsérték Orbánt. Erről egy aforizma jutott az eszembe:
"Ha ellenfeleid megdicsérnek, gondolkodj el rajta, mert valamit rosszul csináltál".

A magyar baloldali MSZP szidja Orbánt.
Tehát, a német baloldal szemben áll a magyar baloldallal.
Akkor az egyik nem baloldali? De ha az MSZP nem baloldali és a Fidesz ellenzéke, akkor a Fidesznek kell baloldalinak lennie.
Vagy a német baloldal nem ugyanolyan alapon bal, mint a magyar baloldal? De ha ez így van, akkor a német jobboldal sem ugyanazon az alapon jobb, mint a magyar jobboldal és akkor ki a Fidesz európai stratégiai szövetségese?
És miért szokták a gyertyát véka alá rejteni?
"... ne ragozd kuki, mert meghülyülök ... "
/Macskafogó/

ladislaus 2010.07.23. 10:58:12

@Zoltchy: a kutya itt van elasva hogy a nemet baloldal nem olyan mint a magyar baloldal. Az valamennyire ertelmesebb.
de ragozhatjuk, max meghulyulunk :) - pentek es nyaralas elott nem banom ez is belefér :)

ladislaus 2010.07.23. 10:59:42

@andzsin: keretik a hangsulyt erezni a szavaimon (no offense!) :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.23. 10:59:59

@andzsin: ez a "bejelentkezik az APEH" dolog eddig csak az előző színtársulatnál játszott, vagyis a két legendás polihisztor, Draskovics és Veresjani alatt volt mindennapos, hogy az APEH vezetőinek/stábjának törvénysértéseket kellett szóbeli utasításokra végrehajtani. Egy APEH vezető ritkán szokott a kormány ellenfelei közül kikerülni, de jellemzi a helyzetet, hogy egy még így is akadt, akinek a gerince annyira nem volt puha, hogy mindenben gazsuláljon és végül felállt a székéből.

@László56: ha először olvasnám a reggel fél 8-8 között napi nagy szorgalommal beírt szövegeid, azt hinném, viccelsz. De jajj, nem...

old_field 2010.07.23. 11:00:06

@Zoltchy: jó lesz ez Zolcsi.....:) csináld még ! :)
egy tuti stimmel : "az MSZP nem baloldali "

ssi 2010.07.23. 11:07:07

hangulatkeltések, erőviszonyok .... ki jár majd a legrosszabbul?

"Eséssel reagált a Budapesti Értéktőzsde arra a hírre, hogy Moody’s hitelminősítő leminősítési felülvizsgálat alá helyezte a magyar államadósságot. "
www.hirszerzo.hu/cikk.pirosba_fordult_a_tozsde_a_moody8217s_bejelentesere_.159873.html

"Csaba László: az IMF túllépte a hatáskörét, ... de nem javasolja a kormánynak a szándékos valutagyengítést ..." nyilatkozta a MH-nek
www.hirado.hu/Hirek/2010/07/23/07/Csaba_Laszlo_az_IMF_tullepte_a_hataskoret.aspx

Szimba 2010.07.23. 11:16:18

@manyike:

Nem merem! Informátort nem adok ki!
Engedélyt kérek TG-től!!!!:)

AutosVilli 2010.07.23. 11:18:24

Naná hogy tetszik a népnek. Pofáncsapta a bakokat.
De milessz az ára??

Terniak 2010.07.23. 11:21:19

@László56: "Mi sem mutatja jobban hogy egy előre megírt forgatókönyv szerint dolgoznak, mert másképpen ez nem lenne lehetséges."

Hát erről tudnák mesélni :-)))).

De jó, ha ez kívülről így látszik :-).

tölgyes 2010.07.23. 11:21:44

@AkarkiJ: Vagy azért akarta a vállati veszteséget is bevonni, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba és ne lehessen ezt a mostani rossz ízű vitát lefolytatni arról, hogy mennyi is az annyi.. Mert ha a vállalati veszteségek is benn vannak a költségvetésbe, akkor senki se követelhetett volna 5,5% alatti hiányt..Az meg ugye otrombaság az IMF részéről, hogy a költségvetés elfogadásakor nem követelte a tiszta vizet, vagyis azt hogy legyen benne.. most meg azt mondja.. hogy úgy legye 3,8% hogy mégis legyen benne..Ezzel az IMF elkezdett belpolitizálni. Rosszul teszi... Ezt az IMF vezető már érzik.. ezért mondom: a helyi rezidenst októberben vissza fogják hívni és egy rugalmasabb semlegesebb embert fognak küldeni.

tölgyes 2010.07.23. 11:24:30

@AutosVilli: Amikor nem csapta senki pofán a bankokat annak mi lett az ára?? Elszemtelenedtek a pénzintézetek és világválságot okoztak. El jött az idő a bankok megregulázására.

tölgyes 2010.07.23. 11:29:14

@manyike: Ma reggel Csaba László az ATV-ben azt is elmondta

1. A valutát mindig a piac árazza. a kormányok nem nagyon tudják befolyásolni.
2. Azt is mondta, hogy a mostani áringadozás az árfolyam10 éves átlagán mozog, ezért ezt botorság kiugró eseményként értékelni.. Ha valami a 10 éves átlagon áll, az nem kiugró.

dukeekud 2010.07.23. 11:29:34

@László56: "Az első olyan eset az országunkban ahol a kormány és a nép érdeke egybeesik. Szokatlan és történelmi eset."

Pontosan, és ez az amitől az mszp igazán a gatyájaba csinált.
Gondolták nincs itt semmi baj, a fidesz majd jól elbassza, aztan 4 év múlva újra mi jövünk.
De most az Orbánék egy országot, nemzetet építenek, amire nem volt példa kb 200 éve. És ettöl az mszp 100-szor jobban fél, mintha az Orbán valamilyen brutális diktaturat akarna bevezetni.(akkor meg biztatnak is)
Mert ha itt 4 év múlva lesz egy valódi, működő, igazi ország, lelkileg, szellemileg, gazdaságilag,akkor ugyan mivel fog kampányolni az mszp ? , "szavaz ránk és megint szétkúrjuk az országot". Hat ettöl van úgy ledöbbenve az mszp, erre álmukban sem gondoltak volna.

ssi 2010.07.23. 11:30:15

216. Mit tettek eddig?
Trackback: Táguló határok 2010.07.23. 09:58:01
bastya.blog.hu/2010/07/23/tagulo_hatarok

"O.V. tegnap „ideológiák nélküli, de értékek által vezérelt kormányzásról, a mindenki számára nyitott nemzeti centrum politikájáról beszélt...
... adjunk neki lehetőséget, hogy elmondja, hogy neki miért fontosak az ő kapaszkodói. Így lehet egy olyan társadalmat felépíteni, amely kijelölt korlátok között él, de mégis szabadon."

a politikusok elegánsabban viselkednek, mint a zemberek? - akik egymással acsarkodnak - de kire is haragszanak igazán? a politikusokra, a világra, egymásra stb., stb.?

a szép szavak helyett sokaknak szimpatikusabb lett volna
első lépésként: ellenzék beleszólása a törvényhozásba
másodiknak: demokratikus látszatok és vívmányok védelme

ssi 2010.07.23. 11:36:40

@tölgyes: i
igen, Cs.L. mostanában sokat nyilatkozik sok mindent - ja, és mások is

a történések függvényében, majd előbányászok ezekből - párhuzamosan

@Szimba:
megértem :-) / :-(
elegendő, ha leírod (portrérajzolás az egyik hobbim)

ssi 2010.07.23. 11:39:34

@Szimba:
most jut eszembe, én már egy órája elköszöntem
nincs itthon a kandúrom :-(
na, megyek máshová cincogni :-)

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 11:45:23

@AutosVilli:

Olyat adott a bankoknak, hogy mi kapjuk a másikat.

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 11:47:39

@old_field:

De, lehet baloldali, ez csupán értelmezés kérdése.
Pl.: a minőségi bor sem biztos, hogy azért minőségi, mert jó, hanem azért, mert ez a neve. Van badacsonyi, tokaji és minőségi bor.
Lehet, hogy az MSZP is úgy baloldali Baloldalhy.
Ugyanúgy hívhatnák akár Kovács Jánosnak is és a német baloldal csak névrokona.

tölgyes 2010.07.23. 11:56:48

@manyike: Nem én citáltam ide Csaba Lászlót hanem Ön.Nem én hivatkoztam rá orákulumként hanem Ön...

Csaba László akadémikus a CEU tanára.., de nincs arról tudomásom, hogy a vezető szakmai folyóiratokban sikerült volna akár egyetlen tanulmányt is megjelentetnie...Ez persze érthető. A magyar gazdaság nem érdekli a világ meghatározóit.. módszertani felkészültsége pedig neki is kevés.

Én a magyar közgazdászoktól se vagyok eldőlve..Örülök annak, ha pontosan megtudják mondani, hogy tegnap mi volt.. azt már nem tudják, hogy ma mi van, azt meg végképp, hogy holnap mi lesz..

Aki felelősen mondja az általában óvatosabb is. Tendenciákról, valószínűségekről beszél...és nem osztja az észt.

Szimba 2010.07.23. 12:06:54

@tölgyes:

A HVG címlapján egy karikatúra van: a nyúl visz egy nagy puskát:))

Csak remélni tudom, hogy az IMF-el nem úgy végződik a csata, mint ahogyan a mondás sejteti.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.23. 12:08:45

@Zoltchy: a minőségi bor az a bor, ami megugorja a bortörvény megfelelő passzusában szereplő paramétereket. Ettől még lehet nagyon szar és pancsolt, mert a törvény igencsak megengedő...
Az MSZP esetében nagyon nehéz olyan alacsony minőségi paraméterrendszert felállítani, amit a díszes társulat képes megugorni...

tölgyes 2010.07.23. 12:11:42

@Szimba: Nincsen csata az IMF-fel. Hisztiznek a kliensek és hangoskodnak. Végül is adta az IMF az államnak a pénzt, de a tolvajok útjának elreteszelését nem követelte meg..Most meg folyik a reteszelés...No akkor ki mellé áll a tolvaj, haszonélvező, kliens.. Ön ennek a zaját hallja háborúnak:)

Gondolja meg! Ön se lenne boldog, ha biztosan tudná, hogy 3-4 év távlatában kivesznek a zsebéből 25-50 millió forintot..:)Ön is lármázna..!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.23. 12:11:50

@Szimba: el kell merengeni azon az egyszerű lehetőségen is, hogy az IMF derék képviselői olymértékben arrogánsan és rugalmatlanul viselkedtek és próbálták érvényesíteni a megbízóik akaratát, hogy az egy - legalább az ország érdekeinek képvisete szempontjából - normális magyar kormánynak, itt Magyarországon nem volt elfogadható.

Szimba 2010.07.23. 12:16:01

@tölgyes: @Hepci:

Teljesen egyetértek, csak nem tudom elhelyezni nemzetközi fajsúlytáblázatban, hogy az IMF, az EU, és egy-egy állam mekkora.

Hiába jogos valami, ha a másik lényegesen nagyobb erejű, és pl einstandot kiált!:((

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 12:20:33

@Hepci:

És el lehet merengeni azon az egyszerű lehetőségen is, hogy a Felhatalmazott kissé arrogáns volt velük.

Szimba 2010.07.23. 12:24:50

@Zoltchy:

Pénzügyekben szerintem lényegtelen a modor. Inkább számít a mani!:))

Udvariasan is széttárhatta volna a karját, és bocsánatért esdekelve mondhatta volna, hogy nem tudunk fizetni, és nem akarunk több kölcsönt, szerintem akkor is ugyanez lett volna az IMF reakciója.

Nem hinném, hogy rimánkodás, bármelyik bankot, bankárt meghatna.:)

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 12:26:54

@Szimba:

Az is lehet, hogy az IMF-éknek drága az idejük. Észre vették, hogy nem lehet előbbre jutni, akkor meg minek tépjék itt a szájukat még egy hétig? Ilyet én is szoktam csinálni. Ilyenkor azt hiszik, hogy megsértődtem, pedig nem. Ha valami nem megy, arról nincs mit beszélni.
Végül is, az IMF nem nagyon nyilatkozott róla, hogy mi volt a bajuk (vagy csak lemaradtam róla).

tölgyes 2010.07.23. 12:28:55

@Szimba: Nehéz is elhelyezni. Az bizonyos, hogy egy kormány, amelyik erős (2/3-os) legitimációval rendeklezik erős tárgyalópartnere az olyan szervezeteknek, amelyeknek még a vezető is csak alkalmazottak...

Én azt látom, hogy Orbánnak mintha sikerült volna megtalálni a rést: 3,8 vállajluk.. de a részletekbe ne szóljanak bele..Erre az ide küldött tyúk elkezdett kotkodálni..mert ezt szokta meg.. de a főnökök már kijelentettéK: nincs feltétel.. haverok vagyunk..

Itthon azonban a kitessékelt kliensek zajongnak..Gondolja meg Simornak kivesznek a zsebéből évi50 milliót.. naná, hogy duzzog... és oda a szabadság..

Én azonban még nagyobb bajnak tartom azt, hogy az IMF_Eu.. nem kért nagyon garanciákat a tolvajcsapok elzárására... ami így még a kormányalakítást előtti hetekben is folytatódott.

tölgyes 2010.07.23. 12:31:59

@Zoltchy: Figyelje meg: október végéig le fogják cserélni a helyi rezidenst és egy rugalmasabb, kvalitásosabb fickót küldenek helyette...

Azzal ami az IMF képvisel Stglitz és mások se értenek egyet.Bezzeg tetszik a tolvajkodó hazai klienseknek.i

legoneni 2010.07.23. 12:50:01

@tölgyes: Csaba László honlapja:www.csabal.com/
Érdemes elolvasni a szakmai adatait.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.23. 13:04:43

@Zoltchy: ezt nem éreztem feladatomnak, mert a többség erről merengett. Természetsen pont annyi esély van rá, mint az általam említett verzióra. Legvalószínűbbnek pedig az tűnik, mindkét fél képviselőinek többsége arrogáns és rugalmatlan volt.
Egyébként nem hiszem, hogy van ok máris a huhogásra, ha az országunk valós pénzügyi állapota oly stabil, mint azt a Bajnai-Oszkó csapat állította, és végülis OV körei se cáfolták. A nagy bedőléshez valós katasztrófahelyzet kell. Ha ez nincs, az IMF-en a sompolygás sora, hogy újfent megpróbálják eladni a - nyilván számukra profitábilis - terméküket a kormánynak. Ha meg mégis van (csődközeli állapot), majd a kormány fog sompolyogni. Hamarosan (október) kiderül.

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 13:19:31

@Hepci:

Igen, én is arra gondoltam, hogy az igazság - mint általában - valahol a kettő között van. Csak az IMF-nek nagyobb a hangja.

golb 2010.07.23. 13:27:27

@Zoltchy: ha a hangja nem is, de a hitele mindenképpen nagyobb. :) Persze a külvilág egy jó részén többen tudják mi az IMF mint azt, hogy hol van Mo. a térképen...

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 13:31:00

@golb:

A hitele? A hitelét mértékadó lapok kissé megkérdőjelezték mostanában.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.23. 13:36:22

@golb: nem tennék nagy téteket arra, hogy pozitív az IMF hitelének alakulási trendje a világban. Viszont eladó hitelük van elegendő, nyilván. Olyan ez is, mint egy kereskedő vagy éppen biztosítási ügynök: el kell adnia, termelnie kell, különben létének értelme/alapja veszélybe kerülhet.
Ez az Iryna keresztnevű csinos, kozmopolita hölgy nyilatkozta is a HVG-ben, hogy szívesen megtelepedne hosszabban is Magyarországon.
Az üzlet megkötése most nem sikerült, Iryna feje - is - fájhat...

tölgyes 2010.07.23. 14:26:29

@legoneni: Ön szerint melyik az a 10 vezető közgazdasági lap ahová mindenki vágyakozik?.. és melyik szerepel a listáin?

tölgyes 2010.07.23. 14:42:45

@legoneni: Megnéztem már régen. Ön szerint melyik az a 10 vezető közgazdasági lap ahová mindenki vágyakozik?

golb 2010.07.23. 15:26:07

@Hepci: @Zoltchy: ugye azért néztétek a :) a végén? Szóvicc akart volna lenni, nem kell mindent komolyan venni.

legoneni 2010.07.23. 15:47:26

@tölgyes: Fogalmam sincs. Melyik??? És van olyan közgazdászunk, aki ezekben a mindenki által vágyakozott lapokban publikál? Kik ők? Nagyon kíváncsi vagyok, tényleg.

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 17:27:27

@golb:

Háááát, én nem vettem a jelet. De ott volt, ez tény.

aum 2010.07.23. 17:34:06

2000-ben, tehát tíz évvel ezelőtt a forint/EUR kurzus 260-on állt.
Ahhoz képest, hogy nálunk a legnagyobb az infláció az EU-ban (most már csak a második, mert felvették Romániát), ez reálértékben felértékelődést jelent, legalább 30%-kot.
Persze ismerjük az okokat: hiteltelen kormányzati politika folyamatos adóemelésekkel, monopol vagy kartell jellegű külföldi tulajdonú közszolgáltatók lobbizása nyomán nyugat-európai v. magasabb nívójú víz, gáz, áram, távközlési díjak.
A mezőgazdasági termékek drágábbak már, mint külföldön és sok mindent megéri importálni, mert a hazai viszonyok, támogatási rendszer, költségek, adóprés miatt nem tudják hatékonyan megtermelni.
Ennek a rendszernek meg voltak a haszonélvezői a politikával összefonódott maffia és a lobbizó külföldi befektetők között.
Az IMF-fel történt látványos szakítás nemcsak a nemzeti oldal, hanem minden józan gondolkodó részéről megkönnyebülést váltott ki.
Sok jót nem lehet elmondani az IMF-ről, talán egyetlen országot, Chilét lehet említeni, ahol jobban mennek a dolgok, mint az IMF megjelenése előtt, ami a 70-es években történt, azóta semmi.
A mai nap híréhez kapcsolódva, azok a nemzetközi hitelminősítők hozták a negatív véleményeket, melyek semmit sem értek a válság kitörésekor.
A csődbement Lehmann minősétese a legkiválóbb volt addig a napig, amíg lehúzták a rolót.
Ugyanúgy Izlandé is, amellyel most egy kalapban vagyunk a legtöbb besorolás szerint. Megjegyezném, hogy ott 320 ezer lakosra jut 2,5 milliárd IMF mentőcsomag és 8 milliárd beragadt külföldi követelés, vagyis magyar viszonylatban ez 75 milliárdos IMF hitelt és 240 milliárdos államadósságot jelentene.
Fundamentális oka tehát nincs a nemzetközi bankárvilág keménykedésének, a rosszallás oka egyértelműen politikai.

Átverés! 2010.07.23. 18:00:33

Mindenki találgatásra kényszerül mert nem tudjuk mi van a bekötött zsákban.
Én úgy gondolom, hogy OV valami komoly biztatást kapott amiről még nem szab ad beszélni.

Mert ha nem akkor igen is felelőtlen volt ez a felszólalása. Hibáztatom a tanácsadóit, meg kellene mondani, hogy nem fontos minden egyes megnyilatkozásában valami nagyon ütőset mondani.
Ilyen előzmények után -megszakadt tárgyalások - nagyon szőrmentén nyilatkoznék, hacsak valóban nincs valami nagy dolog amiről nem tudunk.

Én azt is el tudom képzelni, hogy esetleg valóban nem voltak a delegáltak felkészülve, már korábban írtam is róla, hogy a pénzügyminisztériumi munkát nem tudjuk pontosan ki is gyakorolja.
Hogy állnak a műhelymunkák.
Az IMF-el való kapcsolattartásra kijelölt személy már az MNB-ben sem az agilis temperamentumáról volt ismert.
Ezeknek a két hetente megfogalmazott jelszavaknak sincs semmi értelme.
Már a hetvenes- nyolcvanas években sem volt divat. Mi az, hogy létre jött Nemzeti Centrum, most már nyugodtabban lehet menni nyaralni?
Legyünk türelmesek, de azért nem árt szólni annak akinek lehetősége van rá.

Szimba 2010.07.23. 18:03:51

Orbán azt nyilatkozta, hogy az IMF nagy kutya, de mégsem fog velük további szerződéseket kötni.

Úgy tűnt, tudatában van annak, amit csinál.

Majd kiderül.

Zoltchy (törölt) 2010.07.23. 18:07:42

@Szimba:

Azt mondta, hogy ilyen ügyben inkább az Unióval tárgyal.
Nem értek hozzá, de ebben azért lehet logika.

[nick] (törölt) 2010.07.23. 18:59:31

@Interlock:
nekem nincs bajom azzal, ha valaki azt mondja: legyen új himnusz. mert éppenséggel lehetne. mondjuk a petőfi-tolcsvay féle "nemzeti dal":
www.youtube.com/watch?v=e3y4nAdExek

csak azt mondom, hogy az a műfaj, ami egy politikai közösséget, egy nemzetiséget, egy régiót, egy várost, vagy akár egy nemzetközösséget szimbolikusan összetart az - a címer mellett - himnusz. és nincs szükség a nemzeti együttműködés nyilatkozatára. mert ez a nemzeti megyyilatkozás a himnusz. és ha a magyar parlament az alkotmány elé akar egy patetikus preambulumot, aminek semmi köze a joghoz, hanem egy szimbolikus bevezető, akkor írjuk oda a himnuszt. le lehet váltani a kölcsey szöveget, csak szerintem erre a fülkeforradalmas ostoba szövegre mégsem kellene.

de egy városnak is himnusza. mondjuk budapesté lehetne geszti-dupéré: "magyarország":
www.youtube.com/watch?v=i367SC_eVG0

vagy akár a kárpát medencének is lehente himnusza. mondjuk ez:
www.youtube.com/watch?v=h2bc4ZtUOGE

csak azt kellene megérteni, hogy a klipben ábrázolt nagy-hunország soha nem volt nemzetállam, hanem az egy korábban egy nemzetközösség volt. a jelenkorban pedig egy európai régió lehetne. ha képesek lennénk az érdekeinket egyeztetni a szomszédainkkal. szóval azt kellene megérteni, hogy bánk pozsonyi nádorispán volt, és mellette horvát bán (banco), és hazájának a kárpát medencei régiót, nagy hunországot tekitette, ami akkoriban egy nemzetközösség volt. szóval mondjuk horvátul hunország ugarska, magyarország viszont mađarska. de ez ugyanolyan különbség, mint ahogyan a bri, és az angol között.

szóval nagy hunországban a felföldön a tótok éltek. ugyanúgy, mint ahogy nagy-britanniában a skótok. a walesi tartomány itt erdély volt. és ugyanúgy létezett itt egy egyesült királyság. csak nem írországgal, hanem ausztriával. volt is egy birodalmi himnusz.

www.youtube.com/watch?v=SOjwBmdSiKQ

és erre a haydn dallamra írt aztán egy hoffmann nevű fazon, hogy "deutschland, deutschland über alles, über alles in der welt", és ez lett a német nemzetiségek himnusza. szóval a német himnusz zenéjét egy osztrák, az unió himnuszát egy német (beethoven) szerezte.

www.youtube.com/watch?v=EZ9lhoo8fZo

magyarán, szerintem kell egy himnusz a nemzetiségnek, egy a régiónak, egy a városnak, és egy az uniónak. és ezeknek lehet eltérő karaktere.

[nick] (törölt) 2010.07.23. 19:12:50

szóval szerintem az alapkérdés az állam, a régió, a nemzetiségek, a városok, a piac, és az unió viszonyának rendezése.

tölgyes 2010.07.23. 19:18:00

@[nick]: Mikor Rákosi előállt az új himnusz gondolatával, akkor Kodály felhívta Őt telefonon és azt mondta neki: a régi jó... és letette a telefont. Ezért nem lett új himnusz.

nyünyüge 2010.07.23. 20:05:19

@Átverés!:
NER, NENYI, NEC, ....,

Még pár hónap, és kimeríti az abc lehetőségeit.

szbi 2010.07.23. 20:06:21

@kisa: "Ezért tartom hülyeségnek a (poszt)komcsizást: mindenki komcsi (is volt), aki elmúlt 40 éves. Mindenki másnak meg felmenői voltak komcsik."

Ez nem így van. Ugyan sokan léptek be a Pártba, leginkább előnyökért -- pl. hogy ne csesztessék őket --, és volt millimikronnyi valódi kommunista, messze a tényleges hatalomtól; de az ország jelentős többségének semmi köze sem volt a "komcsikhoz", se ilyenekhez, se olyanokhoz. Pl.: a saját családom.

Unom a vörös kaki szétkenését a magyarság arcán.

[nick] (törölt) 2010.07.23. 20:45:45

@tölgyes:
szerintem is jó a jelenlegi. de ettől még éppenséggel lehetne új. nekem a tolcsvay féle nemzeti dal jobban tetszik, mivel én nemzeti liberálisnak tartom magamat. szóval nekem a jelenlegi himnusz konzerv. de ettől még jó. nekem az a problémám, hogy az államnak túlzott jelentőséget tulajdonítunk.

ez a ciklus egyelőre arra lesz jó, hogy az állam képes-e felülírni a piac törvényeit, vagy nem képes. én liberális vagyok, unionista, és nem globalista, és azt gondolom, hogy a piacnak az államnak nem kell közvetlen kapcsolatba lennie, és különösen igaz ez a tőkepiacra.

szóval abszolút nem értem azokat a közgazdászokat, akik azt mondják, hogy az államháztartás hiányát a piacról kell finanszíroni. miért kellene. a magyar államháztartás kamatkiadásai jelenleg is 1500 milliárd forintra rúgnak. ez a gdp 5%-a. miért kellene ezt a gyakorlatot folytatni. éppen az volt a jó, hogy a kormány nem egy tőkepiaci szereplővel, hanem a nemzetköz valutaalappal ült le tárgyalni, aminek egyébként magyarország is része. szóval az imf a pénzpiac stabilitásásban érdekelt, és nem a profit maximalizálásban. de például ez a kérdés eldől majd. hogy a kincstár képes lesz a tőkepiacról fedezni a hiányt. úgy, hogy magyarország nem tagja az európai monetáris uniónak, azaz itt nem euro a fizetőeszköz, és a gazdaság mögött nem az unió központi bankja áll, hanem a magyar jegybank. szóval én úgy gondolom, hogy egy nemzetiségi parlament nem képes szabályozni általában a piacot, de különösen nem a tőkepiacot. erre a nemzetközösség képes. illetve a helyhatóságok, a városok lennének képesek védeni a saját piacukat. de az állam erre nem képes. de ez az elméleti vita a gyakorlatban fog eldőlni.

szerintem a bankadó kapcsán az önkormányzatoknak történő hitelezés fog befagyni. hacsak nem jön egy tartós piaci konjunktúra, akkor a kormány a nemzetközi valutaalapnál fog megint kikötni.

[nick] (törölt) 2010.07.23. 20:49:49

@Szimba:
nekem meg úgy tűnt, hogy nincs tudatában. hogy a bankok a fideszes önkormányzatokat fogják csúnya szóval beszopatni.

panelburzsuj 2010.07.23. 20:58:54

@[nick]:

"szóval abszolút nem értem azokat a közgazdászokat, akik azt mondják, hogy az államháztartás hiányát a piacról kell finanszíroni. miért kellene."

Nem kell. Csak hasonló a különbség a piacon vett hitel és az IMF-csomag között, mint egy privát szabad felhasználású jelzáloghite, meg egy lakáscélú megtakarítás között. Az előbbinek szabadon a seggére csaphatsz, ebben a választók kábé annyira korlátozhatnak egy kormányt, mint egy kocsmatölteléket a síró pulyái. A támogatott hitel viszont csúnyán meg van pántlikázva, ott a felhasználásra mindenféle kikötések meg elszámolások vannak.

nyünyüge 2010.07.23. 21:11:51

@[nick]: félek, egy kicsit tul van értékelve az állam. A vadonatuj, hibátlan, NER+ben rendezödött tisztviselök és a még naluk is hibátlanabb szabályozók, törvények segitségével minden nehézséget legyöznek?

panelburzsuj 2010.07.23. 21:16:28

@nyünyüge:

Pont ezért toporzékol a Vezír. Ő nem menedzselni akarja az országot, mint a vörösök, hanem megváltani. (Bevinni a 144 ezret a mennybe, a többivel meg küszködjön a Navracsics .... )

panelburzsuj 2010.07.23. 21:19:55

@panelburzsuj:

Magyarán: amit eddig tettek, az a hátuk bebiztosítása volt.

Hátravan még az önkormányzati (potenciális) ellenállási fészkek pacifikálása, és utána lehet belekezdeni az alakotámyozós, kulturális és gzadasági mennybemenetelésbe.

(Hogy a poszthoz is visszatérjünk.)

old_field 2010.07.23. 21:34:12

@panelburzsuj: mert a vörösök menedzselték.... :)
nemá Pb...

[nick] (törölt) 2010.07.23. 21:37:30

@panelburzsuj:
orbán személyi kölcsönt akar. és amikor azt kérdik, hogy a pénz mire kell, akkor azt mondja: mi közük van hozzá, mi egy szuverén ország vagyunk. oké. és a jp morgan megüzeni majd, hogy az 5% kamatszint alacsony, vagy ami még rosszabb azt mondják, hogy eszükben nincs finanszírozni a hiányt, mert túl nagy az árfolyamkockázat.

tehát itt a valutalappal hosszú távú megállapodást kellett volna kötni az államadósság törlesztésének ütemezéséről. imho azt kellett volna vállalni, hogy az államháztartás elsődleges (kamatkiadások nélküli) egyenlege minden évben többletet mutat majd, feltéve, hogy van gazdasági növekedés. tehát 1% gpd növekedés mellett az államháztartás elsődleges egyenleg 1% többlet mutat majd. (1% csökkenés után 1% hiányt). és így fizetjük vissza optimista esetben 20-30 év alatt, kevésbé optimista esetben 30-50 év alatt azt adósságot, ami jelenleg a gpd 80%-a. ezt azonnal elfogadták volna. és magyarországot mintaországként emlegetnék. szóval azt kérdezik: hogyan akarják törleszteni az adósságot. magyarázzák el. és nincs egy konkrét terv. ha van 1% növekedés, akkor azt adósságtörlesztésre költjük. persze 1% növekedés mellett a vállalatok is képesek lesznek majd tőkét bevonni az államtól függetlenül. ez azt jelenti, hogy az állam hatalma nem fog nőni, viszont a közintézmények működése nem kerül veszélybe. mert ha gazdaság visszaesik, akkor az államháztartási hiány a valutaalappal történt megállapodás alapján megnőhetne, és szabadon lehívhatnánk a készenléti hitelkeretből. szerintem ezt rövid tárgyalási szünet után elfogadták volna azonnal.

[nick] (törölt) 2010.07.23. 22:01:13

@nyünyüge:
nézd, majd kiderül. orbán interjút hallgatva eléggé csodálkoztam. mert az oké, hogy 2011-re nincs megállapodás a valutaalappal, de megállapodásunk van az unióval. ez a konvergenciaprogram, és abban jövőre 3.0% hiánycél szerepel. az egy dolog, hogy a unióban ennél jelenleg magasabb a hiány, és vélhetően jövőre is magasabb lesz. de a briteket aligha tudják majd az uniós támogatások megvonásával súlytani, mivel ők a nemzetközösség nettó befizetői.

ha az unió pénzügyminisztereinek tanácsa fiskális szigort rendel el, akkor könnyen lehet, hogy britek azt fogják mondani: oké, de a továbbiakban nem támogatják a kelet európai országokat. ami részükről egy hidegháborús jóvátétel, és erre igazából nem kötelezi őket senki. ha ez nem tetszik az uniónak, akkor kilépnek a nemzetközösségből, mivel másképp a brit egyensúly nem képes helyreállni. egyébként ugyanez áll a németekre, és a franciákra.

szóval cameron, sarkozy, és merkel már rég arra jutottak, hogy a kelet-európának szánt uniós támogatásokat kellene visszafogni, és alig várják, hogy a monetáris unióba igyekvő országok ne teljesítsék a konvergencia-programokban vállaltakat. ezáltal a támogatásokat megvonhassák. ez nyilván fékezni fogja kelet európai gazdaságot, de nem rántja magával az uniót, mivel itt azokról az országokról van szó, akik nem tagjai az euroövezetnek. tehát a helyzet az, hogy jogi értelemben függünk az uniótól, de az unió pénzügyi értelemben nem függ tőlünk.

szóval ha jól értem azt akarja elérni orbán, hogy az unió minden tagországra egységes hiánycélt állapítson meg, és ez mondjuk jövőre lehet 5%, és ezt mi elfogadjuk. oké, de ha ezt még sikerülne is elérni, akkor is kérdéses, hogy ezt ki finanszírozza az 5% hiányt. mert magyarország kívül van a monetáris unión, tehát itt nem az unió központi bankja védi az eurót, hanem az mnb a forintot. ráadásul ugye a tartalék valutát meg 2 éven belül vissza kell fizetni, és onnantól kezdve a jegybank eszköztelen. szóval hiába emel kamatot, ha ennál eleve nagyobb árfolyamkockázat. és akkor megint mehetünk a valutaalaphoz, csak akkor nyilván keményebb feltételeket fognak támasztani. szóval számomra ennek az egész olyan, mitha a kormányzás arról szólna, hogy a térképen A és B pont közé húzunk egy egyenes vonalat, és ha ott végig szabad az út, akkor a legrövidebb úton eljutva nyertünk, ha meg pont van ott egy zátony, vagy jéghegy, akkor meg vesztettünk, majd ráfogják a komenistákra. tehát nincsenek ha - akkor, vagy csináld amíg típusú szakmai utasítások, hanem politikai deklarációk vannak csak.

bariga 2010.07.23. 22:24:01

A mai Orbán interjú után úgy tűnik, hogy még mindig teljes a tanácstalanság, hogy mi is legyem. Az első forinbedöntés után gyorsan összeötletelték a 29. pontot, persze abból az egyetlen lényegeset 16 %-ost elfelejtették megszavazni. Ez az új kormánystruktúra egyszerűen nem működik. Mindenki összevissza beszél, nem is tugja mi a dolga és főleg , hogy miben dönthet egyáltalán. Mindenki Orbán szavára vár. Ő meg, most már teljesen biztos, hogy nem egy pénzügyi zseni. Láhtatólag van több tanácsadója, akik nem tudják összerakni a képet, ezért van, hogy hol ilyen, hol olyan ideológia mentén születik valami döntés.
Erről egy régi karikatúra jut eszembe: az ember fenn ül a faágon és fűrészeli, csak hogy a fűrész közte és a fatörzs között van. Csak az a baj, hogy az ág végén 10 millióan ülünk.

tölgyes 2010.07.23. 22:39:55

@[nick]: Kölcsey nemzeti liberális volt.. csak akkor olyan volt egy nemzeti liberális..:)

[nick] (törölt) 2010.07.24. 00:24:45

@tölgyes:
ebben nincs vita közöttünk. szóval számomra nem kóka jános mondja meg, hogy mi a liberalizmus, de nem is vona gábor, vagy orbán viktor. a liberalizmus ügyében a magyarok közül szerintem még mindig kossuth a leginkább mértékadó. aki nemzeti liberális volt valójában. nem nacionalista, és nem is globalista, hanem unionista.

helyzetjel 2010.07.24. 00:33:29

Kedves Török Gábor,

"Többek között így lett a korábbiaknál is aránytalanabb, a mindenkori domináns pártot segítő az önkormányzati választási rendszer..."

Ennek a bejegyzés-részletnek a bővebb kifejtését mikor olvashatjuk?

Köszönöm.

panelburzsuj 2010.07.24. 07:46:18

@old_field:

Itt nem a kormányzás eredményéről, hanem az előzetes ígéretekből és a kormányzati lépések indoklásából kiszűrhető, deklarált és sugallt szándékokról beszéltem.

(Én azt gondolom, hogy az azért a húsz éven át egyfolytában kitapintható, hogy a balos kormányzatok valamiféle "objektív szakértelmet", a különféle jobbos alakulatok pedig egyfajta "erkölcsi erőt" igyekeznek saját legitimációjuk alapjául felmutatni és elfogadtatni. És az is húszéves tapasztalat, hogy az eredmény leginkább a sedió-semogyoró, hiába forgatjuk a fejünket balra-jobbra ... )

nyünyüge 2010.07.24. 08:07:08

@panelburzsuj:
A sedió-semogyoró szituációban a sűrű fejforgatás nemcsak hiábavaló hanem veszélyes is...

panelburzsuj 2010.07.24. 09:34:38

@nyünyüge:

There's fightin' on the left
And marching on the right

...

Here comes the razors edge

www.youtube.com/watch?v=6w9PXA2UXAQ&feature=related

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2010.07.24. 09:54:21

A gyors tempónak egy kockázata van Fidesz számára. A 3. boríték.

Átkosban vállalati vezér nyugdíjba megy, és a helyettesét jelöli új vezérnek. Helyettes ellenkezik De Főnök! Te tudod legjobban, semmihez sem értek! Ismerlek, mondja a főnök, ezért írtam neked 3 borítékot, ha jönnek a gondok sorban bontsd fel őket!

Lemondott és persze új vezérrel jöttek a gondok. Egy idő után fel kellett bontani az 1. borítékot, amiben ez állt;

Kenj mindent az elődödre!

Hát persze! Hogy ez nem jutott eszembe, gondolja új vezér, és el kezdi áztatni elődjét; "minden problémánknak az előző vezér az oka".

Ettől csődhelyzet persze nem enyhül, fél év múlva kinyitja hát a 2. borítékot. Ebben is csak egy mondat volt.

Szervezd át a céget!

Nosza. Osztályból főosztály, főosztályból osztály, ezzel újabb fél évet eljátszottak.

Ettől csődhelyzet persze csak fokozódik, így újabb fél év múlva kinyitja hát a 3. borítékot. Eben is csak egy tőmondat áll:

Írj három borítékot!

nyünyüge 2010.07.24. 18:33:45

@panelburzsuj: ez nekem új.
Én csak a klasszikus egérfogós viccet ismertem.

nyünyüge 2010.07.24. 19:37:10

A tusnádfürdői beszédhez:
azért ez a "spekulánsok országa" duma igen gáz.

Főleg mert igen sok feneke van.

Ahogy a mai Reggelben Betlen János mondatának is, miszerint a "sikkasztók lelkületére hasonlít" a kormányok viszonya a gazdasági válságtünetekhez.

fontana_X 2010.12.02. 18:19:58

Szeretnék bocsánatot kérni Török Gábor nevében, amiért ilyen megalázó módon kénytelen a fideszhez dörgölőzni. Szerintem pontosan tudja, hogy a fidesz kíméletlenül elsöpörte az ellenzéket, ellehetetlenítette az Alkotmánybíróságot, államosítja a magánnyugdíjpénztári befektetéseket tönkretéve így minden öngondoskodást segítő törekvést, pökhendi módon kommunikál befolyásos nemzetközi szervezetekkel, szétveri a Költségvetési Tanácsot, amelyik mindig színvonalas szakmai értékelést adott a gazdaság állapotáról és a tervezett gazdaságot befolyásoló kormányzati intézkedésekről. Török talán tudja azt is, hogy a fidesz olyan tömegek indulataira apellál, akiket a gyűlölet tart össze, de nem lesznek képesek a gazdaságot a nemzetközi versenyben előre vinni.

Igen, Török talán mindezt tudja, de kutyaszorítóban van. Török cége, a Vision Consulting is a 13 cég között van, akiket a BKV feljelentett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál, mert bűncselekmény gyanúja merült fel tanácsadói szerződésével kapcsolatban. Török tehát nem szabad ember. Ha akarna sem tudna független politológus lenni. Emiatt olyanok „politológiai elemzései”, amilyenek. Ezeket akár semmitmondónak is tekinthetnénk, ám látni kell, az a szándék vezérli, hogy minden mögül ki tudjon farolni, ha szükséges és minden mögé be tudjon állni, ha az érdek úgy kívánja. Itt jutunk el Török legfontosabb motivációjához, a pillanatnyi érdekhez. Azonban amit Török megnyer a vámon, elveszíti a réven.

török gábor 2010.12.02. 23:00:02

@fontana_X: szép levezetés :) egy "apró" szépséghibával: ellentétben az első - téves híradással - a céget nem jelentette fel a BKV. bővebben a 23. bejegyzésben. rossz hírem van tehát: amit leírok, azt komolyan gondolom :)