Szűk két hónap múlva ismét választ az ország, a politikában azonban egyelőre az uborkaszezon dominál. Mindez jó lehetőség arra, hogy egy kicsit a napi események fölé tekintsünk; s bár Schmitt Pál első államfői tévés interjúja számos tanulságos mondattal szolgált, a mostani bejegyzésnek egy másik riport lesz a kiindulási pontja. A múlt héten a közszolgálati televízió reggeli műsorában jártam, ahol egy meglehetősen szokatlan beszélgetés során Obersovszky Péter arról próbált meggyőzni, hogy az írásaimban túl nagy hangsúlyt fektetek az úgynevezett „túlhatalom” kérdésére.
Egy többpárti választáson az arányokban van kívánatos? – kérdezte a műsorvezető, s hiába állítottam, hogy ebben az ügyben – miután egyetértünk abban, hogy nemleges a válasz - velem nem lesz könnyű vitatkozni, folyamatosan újra és újra visszatért a kiinduló téziséhez. Azóta is sokat gondolkoztam ezen a beszélgetésen, próbáltam keresni azokat az írásokat, amelyek alapján erre a szerintem téves következtetésre juthatott a blog bármely olvasója, de a „túlhatalom” szót nem csupán a helyesírás-ellenőrzőm nem ismerte fel, de az eddigi összes bejegyzés közül is mindössze egyben találtam meg, ott is mint percepciót, s nem mint véleményt vagy különösen tényt. Az utóbbi időben néhány meglepő visszajelzés alapján egyébként is gyakran van az az érzésem, hogy talán nem írok elég világosan, vagy esetleg – szeretem inkább ezzel megnyugtatni magam - a politikai szimpátiákon időnként a kelleténél erősebb fénytörést szenved a más logika alapján formálódó mondanivaló.
Bárhogy is van, érdemes egyértelműen kimondani: a választói akaratról lehet véleményünk, örülhetünk neki vagy bánkódhatunk miatta, ám egy demokratikus választás nyomán előálló helyzetet az objektivitás látszatát keltve megkérdőjelezni nem lenne szabad. Nincs olyan választási eredmény, amely valamilyen általánosan elfogadott mérce szerint szerencsésebb vagy szerencsétlenebb lenne. Biztos vagyok abban (ez nem irónia, hanem erős bizalom), hogy Obersovszky Péter hasonlóan gondolkodott 2002-ben vagy 2006-ban is, amikor a jelenlegi kormányerők kisebbségben maradtak, s ha esetleg a későbbiekben egy másik politikai pártot bíznának meg a választók a mostanihoz hasonló arányban, akkor is harcolna a „nem kívánatos” megállapítások ellen. Ebben a törekvésében teljes mellszélességgel támogatom, pontosan az ilyen helyzetek miatt írtam arról korábban, hogy „nincs annál veszélyesebb, mint amikor instrumentalizáljuk az elveinket – előbb-utóbb ugyanis változhatnak a körülmények és módosulhatnak az érdekek”.
A „túlhatalom” egyértelműen politikai kategória, s mint ilyennek, a politikai szereplők, a publicisták vagy a választók szótárában van helye, de a tárgyszerűségre és elfogulatlanságra törekvő újságírók vagy elemzők számára kerülendő. A Fidesz mostani kétharmados parlamenti többségének, vagy a várható önkormányzati dominanciájának természetesen vannak, lesznek és lehetnek politikai következményei, ezek vizsgálata feladata is egy politikai elemzőnek, de az a minősítés, hogy a választók valakinek túl sok, vagy túl kevés hatalmat adtak, már egyértelműen politikai vélemény. (Ugyanez igaz természetesen akkor is, ha az MSZP-ről beszélgetünk.)
S ha már itt tartunk: látom, hogy sokan az alapján próbálnak meg elhelyezni az egydimenziósnak tételezett politikai térben, hogy éppen mivel foglalkozom. Ha ez a téma, akkor ide, ha az, akkor oda. A „túlhatalom” mintájára ilyenkor „túlhangsúlyozás” és „túlfoglalkozás” a vád. Egyesek szerint patikamérlegen mérem a mondatokat, mások szerint meleget és hideget próbálok meg egyszerre fújni. De mi van, ha engem ez a pártpolitikai realitás egyáltalán nem érdekel, ha nincs szándékomban elfogadni, hogy kizárólag pártérdekek alapján lehet a politikáról beszélni? Nem, nem vagyok naiv, tudom, hogy minden mondat, amit a politikával kapcsolatban elmondunk vagy leírunk, önálló életre kelhet, politikai tartalmat kaphat, használhat és kárt okozhat, akár a szerző szándékai ellenére is. Ez azonban legyen azok baja, akik azonosítják magukat egy-egy politikai szereplő érdekeivel, az elemzőnek erre csak mérsékelten kell figyelnie.
Éppen ezért a jövőben is kizárólag arról fogok írni, amit fontosnak vagy izgalmasnak tartok, s ha bármivel foglalkozom, azt ezután sem azért teszem, mert ezzel segíteni vagy ártani szeretnék. A politika politikai szándékok nélkül is lehet érdekes.