Sokan és sokféleképpen próbálják magyarázni, hogy a második Orbán-kormány működésének első időszakát mi jellemezte. Ezen az oldalon én is tettem kísérletet az első lépések értelmezésére, foglalkoztam azzal a felvetéssel, amely a jogállam leépítésében vélte megtalálni a döntések irányát, és beszéltem az úgynevezett „túlhatalom” kérdéséről. Egy dolog azonban eddig kimaradt: a szándék vizsgálata, a döntések mozgatórugóinak megértése.
(Fotó: Facebook)
Velem együtt sokan feltételezték, hogy a Fidesz a nyolc évnyi ellenzéki időszakban alaposan átgondolta a 2002-es vereség okait, és kormányra kerülve figyelni fog arra, hogy az akkorinál lényegesen lágyabbnak, gesztusokat gyakorlónak, önkorlátozónak tűnjön. Nem azt vártam, hogy saját érdekeivel ellentétesen viselkedjen, de azt igen, hogy ügyeljen a látszatra, s legyen sokkal óvatosabb az erő alkalmazásával. Különösen egy olyan időszakban, amikor a kétharmados többsége és az ellenzék kiáltó gyengesége miatt egyébként is olyan fölénybe került, amire Magyarországon korábban még nem volt példa.
Ehhez képest az első időszak egyértelműen az erő alkalmazásáról szólt: a Fidesz minden megszerezhető pozíciót elfoglalt és számos olyan módosítást fogadtatott el, ami kedvezőbb helyzetbe hozta. Fontos hangsúlyozni: ezen zsákmányszerzések és szerkezeti változtatások nem törvényellenesek, a Fidesz választói felhatalmazása alapján mindegyikre jogosult volt, azaz megtehette. Miután azonban ezekkel a döntésekkel összességében nem tompította, hanem ellenkezőleg, megerősítette a választók egy részében a párttal kapcsolatban kialakult korábbi képet, érdemes feltenni a kérdést: miért nem tartotta fontosnak a Fidesz, hogy felvegye a harcot ezzel a percepcióval?
Fideszes politikusokkal és háttéremberekkel beszélgetve számomra egyértelműen úgy tűnik, hogy itt nem egy fel nem ismert érdekről, különösen nem valamilyen diktatórikus szándékról van szó, hanem sokkal inkább egy sajátos – és demokráciákban nem ritka - politikai szemléletmódról. „A guvernamentalista felfogás elutasítja a hatalommegosztás széleskörű intézményesítését, hiszen az korlátozza a kormányzásra felhatalmazást kapott politikai többséget, a miniszterelnököt és kormányát” – írta Körösényi András 2003-ban a Fidesz működését jellemző logikáról, majd később így folytatta: „E guvernamentalista kormányzati filozófiának az Orbán-kormány időszakában fontos vonásává vált a pozitivista, vagy procedurális jogfelfogás. Az alkotmányos és törvényes szabályokat betartva, de - az előző két ciklusban kialakult konvenciókat és rutinokat sokszor félretéve - a jogszabályok adta játékteret esetenként maximálisan kihasználva alakítottak át egyes intézményeket illetve működtették azokat politikai céljaik érdekében”.
Később, ellenzékben gyakran tűnt úgy, hogy a Fidesz - és különösen vezetője - változatott gondolkodásán, mára azonban világos, hogy a konszenzusról és az antipolitikáról szóló mondatok taktikai okokból kerültek csak a repertoárba. A Fidesz 2010-ben ebből a szempontból ott folytatta, ahol 2002-ben abbahagyta, azzal a különbséggel, hogy most lényegesen nagyobb felhatalmazással és komolyabb erővel kezdhetett hozzá a kormányzáshoz.
Fontos látnunk, hogy ebben a felfogásban minden engedmény, minden el nem foglalt pozíció, minden át nem szabott intézmény politikai hiba, a gyengeség jele, nem csupán felesleges, de kontraproduktív lépés. Ami nem lesz a miénk, bár lenne rá lehetőségünk, amit nem foglalunk el, bár megszerezhetnénk, az áttételesen a riválisokat erősíti – márpedig ezek az elmaradt hasznok később még nagyon hiányozhatnak.
Ha igazam van, s a Fidesz jelenlegi vezetői valóban így gondolkodnak a politikáról, akkor lényegi önkorlátozás a jövőben sem várható. Feltehetően a Fidesz is tudja, hogy az egyes intézményekbe küldött jelöltjeinél szakmai szempontból akadnának alkalmasabbak, de a saját embernél – akár számvevőszéki elnökről, akár köztársaság elnökről, akár alkotmánybíróról, akár a média felügyelőjéről van szó - tisztán politikai megközelítésben nincs jobb, nincs hasznosabb. Ugyanez a magyarázata a szerkezeti változásoknak: ebben a felfogásban kevésbé fontos, hogy egy módosítás nem szép, nem elegáns, ha az adott szereplőt jobb helyzetbe hozza, meg kell lépni, legfeljebb a kommunikáció segít menteni a menthetőt. 2014-ben pedig majd kiderül, hogy miképpen alakult a rév és a vám…
