Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

16:04

Sokan és sokféleképpen próbálják magyarázni, hogy a második Orbán-kormány működésének első időszakát mi jellemezte. Ezen az oldalon én is tettem kísérletet az első lépések értelmezésére, foglalkoztam azzal a felvetéssel, amely a jogállam leépítésében vélte megtalálni a döntések irányát, és beszéltem az úgynevezett „túlhatalom” kérdéséről. Egy dolog azonban eddig kimaradt: a szándék vizsgálata, a döntések mozgatórugóinak megértése.

(Fotó: Facebook)

Velem együtt sokan feltételezték, hogy a Fidesz a nyolc évnyi ellenzéki időszakban alaposan átgondolta a 2002-es vereség okait, és kormányra kerülve figyelni fog arra, hogy az akkorinál lényegesen lágyabbnak, gesztusokat gyakorlónak, önkorlátozónak tűnjön. Nem azt vártam, hogy saját érdekeivel ellentétesen viselkedjen, de azt igen, hogy ügyeljen a látszatra, s legyen sokkal óvatosabb az erő alkalmazásával. Különösen egy olyan időszakban, amikor a kétharmados többsége és az ellenzék kiáltó gyengesége miatt egyébként is olyan fölénybe került, amire Magyarországon korábban még nem volt példa.

Ehhez képest az első időszak egyértelműen az erő alkalmazásáról szólt: a Fidesz minden megszerezhető pozíciót elfoglalt és számos olyan módosítást fogadtatott el, ami kedvezőbb helyzetbe hozta. Fontos hangsúlyozni: ezen zsákmányszerzések és szerkezeti változtatások nem törvényellenesek, a Fidesz választói felhatalmazása alapján mindegyikre jogosult volt, azaz megtehette. Miután azonban ezekkel a döntésekkel összességében nem tompította, hanem ellenkezőleg, megerősítette a választók egy részében a párttal kapcsolatban kialakult korábbi képet, érdemes feltenni a kérdést: miért nem tartotta fontosnak a Fidesz, hogy felvegye a harcot ezzel a percepcióval?

Fideszes politikusokkal és háttéremberekkel beszélgetve számomra egyértelműen úgy tűnik, hogy itt nem egy fel nem ismert érdekről, különösen nem valamilyen diktatórikus szándékról van szó, hanem sokkal inkább egy sajátos – és demokráciákban nem ritka - politikai szemléletmódról. „A guvernamentalista felfogás elutasítja a hatalommegosztás széleskörű intézményesítését, hiszen az korlátozza a kormányzásra felhatalmazást kapott politikai többséget, a miniszterelnököt és kormányát” – írta Körösényi András 2003-ban a Fidesz működését jellemző logikáról, majd később így folytatta: „E guvernamentalista kormányzati filozófiának az Orbán-kormány időszakában fontos vonásává vált a pozitivista, vagy procedurális jogfelfogás. Az alkotmányos és törvényes szabályokat betartva, de - az előző két ciklusban kialakult konvenciókat és rutinokat sokszor félretéve - a jogszabályok adta játékteret esetenként maximálisan kihasználva alakítottak át egyes intézményeket illetve működtették azokat politikai céljaik érdekében”.

Később, ellenzékben gyakran tűnt úgy, hogy a Fidesz - és különösen vezetője - változatott gondolkodásán, mára azonban világos, hogy a konszenzusról és az antipolitikáról szóló mondatok taktikai okokból kerültek csak a repertoárba. A Fidesz 2010-ben ebből a szempontból ott folytatta, ahol 2002-ben abbahagyta, azzal a különbséggel, hogy most lényegesen nagyobb felhatalmazással és komolyabb erővel kezdhetett hozzá a kormányzáshoz.

Fontos látnunk, hogy ebben a felfogásban minden engedmény, minden el nem foglalt pozíció, minden át nem szabott intézmény politikai hiba, a gyengeség jele, nem csupán felesleges, de kontraproduktív lépés. Ami nem lesz a miénk, bár lenne rá lehetőségünk, amit nem foglalunk el, bár megszerezhetnénk, az áttételesen a riválisokat erősíti – márpedig ezek az elmaradt hasznok később még nagyon hiányozhatnak.

Ha igazam van, s a Fidesz jelenlegi vezetői valóban így gondolkodnak a politikáról, akkor lényegi önkorlátozás a jövőben sem várható. Feltehetően a Fidesz is tudja, hogy az egyes intézményekbe küldött jelöltjeinél szakmai szempontból akadnának alkalmasabbak, de a saját embernél – akár számvevőszéki elnökről, akár köztársaság elnökről, akár alkotmánybíróról, akár a média felügyelőjéről van szó - tisztán politikai megközelítésben nincs jobb, nincs hasznosabb. Ugyanez a magyarázata a szerkezeti változásoknak: ebben a felfogásban kevésbé fontos, hogy egy módosítás nem szép, nem elegáns, ha az adott szereplőt jobb helyzetbe hozza, meg kell lépni, legfeljebb a kommunikáció segít menteni a menthetőt. 2014-ben pedig majd kiderül, hogy miképpen alakult a rév és a vám…

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr782214845

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: IDEfigyeljenek E-mberek! 2010.08.16. 11:46:16

Az őszi választáson támogassátok a KKKE Bp.-i és Szegedi jelöltjeit:TUDNIVALÓK: kutyopressz.blog.hu/2010/08/13/kopogtatocedula       MI pedig szeptembertől Máris Ujra KezdjüK:Indul az IDE (Illegális Demokraták Eg...

Trackback: Fidesz: nem putyinizmus, nem diktatúra 2010.08.11. 18:05:32

Ma Magyarországon a kormánypolitika fékeként és ellensúlyaként a választók, a nemzetközi politikai környezet, valamint a piac működnek. Minden más csak mese habbal. (Fotó: fidesz.hu) Az új kormány első két hónapja a Fidesz kritikusai szerint a jogál...

Trackback: Váltópárti pozíció eladó! 2010.08.11. 16:56:28

...avagy mi ez a trágya ellenzék a hatalmas fenék centrális erőterében? De most komolyan: milyen szar lehet már ellenzéki beállítottságúnak lenni, és végig nézni a kormánnyal "farkasszemet" néző pártok szánalmas

Trackback: Káderpolitika és relativitás 2010.08.11. 16:39:39

Kétféle koncepció mindenképpen megfigyelhető a Fidesz kinevezési gyakorlatában. Az egyik, hogy a jelölt lehetőleg legyen totálisan alkalmatlan, vagyis még véletlenül se értsen ahhoz a szakterülethez, amire jelölik. A másik pedig az, hogy az illető, hog...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

tölgyes 2010.08.12. 15:52:34

@nyünyüge: +Na és akkor mire fel a mostani nagy háborgás.. Legyen nyugodt. most nem fognak senkit úgy agyonverni mint Szászt.. pedig neki - ahogy mondja - még az önérdekérvényesítő képessége is jó...Bár nem tudom, hogy mit szólna ahhoz, ha egy jókora farúddal eltángálnám kegyedet..:)

nyünyüge 2010.08.12. 15:56:10

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő is beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat.

A politikusok titkárságai szerint mindkét politikus kétrendbeli rágalmazás és személyiségi jogának megsértése miatt fordult bírósághoz amiatt, hogy Budai Gyula július 28-i sajtótájékoztatóján azt mondta: dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt.

A kétrendbeli rágalmazás magánvádas büntetőeljárást a Ráckevei Városi Bíróságnál, a személyiségi jogi polgári peres eljárást a Pest Megyei Bíróság előtt indította a két politikus.

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=113649#c

Diocles 2010.08.12. 15:57:32

@Ordnassac:

azzal gyakorolna gesztus az ellenzéknek, h "ide lőjjetek"?
hogy naponta tág teret biztosítson a következmények nélküli mószerolásnak?
(gondold el mi menne a bizottságban pl. a Jobbiktól: "lám-lám, Orbán is le akart feküdni a zsidóknak!")
ilyen alapon, már bocsánat, Orbán akár ki is ugorhatna az ablakon, bebizonyítva, h nem hatalommániás.

az LMP elég semmitmondó szervezet szerintem, semmilyen arcuk nincs (pl. ha akár Rónát, akár Majthényit leigazolták volna, akkor senki sem fideszbérencezhetné le őket soha az életben), fontos társadalmi rétegek számára nulla a mondandójuk (a Schiffer-féle "jogászkodás" max. a jogászokat és pár idealista értelmiségit érdekel), és miután halvány gőzük nincs, h mit csináljanak, Karácsony visszatér az orbánozáshoz, amit az SZDSZ-ben is csinált.

emlékezz csak vissza az SZDSZ-re, amikor már megint nem lett adócsöki, sem ügynöktörvény, se semmi más, nekiálltak orbánozni, h csak behoz az néhány voksot...

Ordnassac 2010.08.12. 15:59:18

@nyünyüge: hogy Kövér Lászlót idézzem: "Puff neki!"

A rágalmazási per magánvádas büntetőeljárás, ergo először fel kell függeszteni Budai mentelmi jogát. Mivel a parlamenti gyakorlat alapján magánvádas eljárásnál nem függesztik fel a mentelmi jogot, így ez itt sem várható. Magyarul felejtős.

nyünyüge 2010.08.12. 16:00:28

@tölgyes:
Volt szerencsém találkozni Szász Károllyal agyonverése után néhány nappal a megfelelő közkórházban több ízben, mert én éppen akkor magamat törtem össze.

Maradjunk abban, hogy az agyonverés kifejezés több mint túlzás.

(Nem mintha bármilyen mértékű verést helyes eszköznek tartanék egy sérelem megtorlására.)

veny 2010.08.12. 16:04:47

@tölgyes: Fent bizonyítottam, mit akarsz még?

radala 2010.08.12. 16:05:55

@Ordnassac: Itt voltam tg-t szorgalmasan olvastam, mondjuk kétségtelenül nem bosszantottam magamat a hozzászólókkal. Azt gondolom teljesen reménytelen napi szinten értékelni az eseményeket, mert minden olyan gyorsan változik és akkora káosz a kiindulópont, hogy semmi mást nem tudnék tenni, mint hozzászóló, mint azt, hogy a már amúgy sem létező "Függetlenségemet" amortizálnám tovább.

tölgyes 2010.08.12. 16:08:20

@veny: Édes úr! Mit bizonyított????Leírt egy feltételezést..:)Helyes. Járjon a végére, tegyen feljelentést, hozza nyilvánosságra..buktassa meg Pintért.. Én nem fogom meggátolni:)

Ordnassac 2010.08.12. 16:09:17

@Diocles: ha jól értettem a cikket, akkor a bizottság nem kizárólag OV szerepét nézné benne, magyarul nyugodtan be lehetne hívni szocikat is. Amennyiben ők nem jönnek el, kommunikáció szempontjából az is felhasználható (és nagyobb hatása is lesz, mint hogy behívják Budai Gyulát). Csak azt akartam írni, hogy potenciális esély van arra, hogy maguk képére formálják a dolgot és hasznot húzhassanak.

A Jobbik zsidózása meg sok embert nem izgat... Akik ezt gondolják, már ott vannak.

tölgyes 2010.08.12. 16:10:08

@nyünyüge: Látom Ön is csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, amit akkoriban egyes maszopisták képviseltek "Így kell ezekkel bánni! Meg kell őket verni, börtönbe kell őket csukni, aztán teljes vagyonelkobzás..".. Most nem ennek van itt az ideje.

radala 2010.08.12. 16:11:14

@Ordnassac: Itt voltam tg-t szorgalmasan olvastam, mondjuk kétségtelenül nem bosszantottam magamat a hozzászólókkal. Azt gondolom teljesen reménytelen napi szinten értékelni az eseményeket, mert minden olyan gyorsan változik és akkora káosz a kiindulópont, hogy semmi mást nem tudnék tenni, mint hozzászóló, mint azt, hogy a már amúgy sem létező "Függetlenségemet" amortizálnám tovább.

veny 2010.08.12. 16:12:16

@tölgyes: Pontosan mi volt benne a feltételezés?

Diocles 2010.08.12. 16:13:44

@Ordnassac:

"ha jól értettem a cikket, akkor a bizottság nem kizárólag OV szerepét nézné benne, magyarul nyugodtan be lehetne hívni szocikat is."

bocs, de nem értem, h miért beszélünk el egymás mellett, éppenhogy ezt hívják kabátlobási ügynek...

ellopják a te kabátodat, te feljelentést teszel, majd összeül egy bizottság, amely meghallgat mindkettőtöket, és hetekig tárgyal róla, h ki is az igazi tolvaj, majd nem jut semmire... Nem hiszen, h akkor is ilyen megértő volnál, de mindegy.

nyünyüge 2010.08.12. 16:13:47

@tölgyes:

"(Nem mintha bármilyen mértékű verést helyes eszköznek tartanék egy sérelem megtorlására.)"

Ön olvasni is szokott, vagy csak írja, írja...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.12. 16:15:42

@tölgyes: Hogyhogy ki nem volt kormányon? A FIDESZ.
Tehát nem volt mit visszavennie. Friss husi volt.
Nagy reménység, nagy csalódás.

tölgyes 2010.08.12. 16:15:43

@nyünyüge: No nem bánom! Én se verném meg jobba Önt, mint ahogy Szászt megverték.. Láthatja: velem lehet beszélni..Mit számit az arcon néhány folt és repedés, felszakadt fejbőr.. egy két borda..:(

Ted Striker 2010.08.12. 16:16:26

Blájen élete után szabadon:

Mi vezette a Fideszt?
Hát elvileg a csillag, de szerintem inkább egy pálinkásüveg!

:-)

veny 2010.08.12. 16:16:41

@tölgyes: Dehogynem, épp ennek van itt az ideje, csak a sugallttal épp ellenkező szereposztással.

Ordnassac 2010.08.12. 16:16:42

@Diocles: jut még eszembe: a három német középpártból kettő (FDP, Zöldek) klasszikus értelmiségi párt. Mind programot, mind szavazótábort illetően. Ezen a mezsgyén járhat az LMP. Igaz, váltópárt nem lesz, de egy klasszikus középpárti szerepet vihet.

tölgyes 2010.08.12. 16:17:00

@Nathan D'Xantine: Már hogyne lett volna mit visszavenni: ott voltak a szövetségesek,(koalíció) akik már voltak kormányon:)

tölgyes 2010.08.12. 16:18:45

@veny: No persze.. de mindenki tudta, hogy lesz elszámoltatás.. aki pedig nem tud elszámolni annak ott a helye.. vagy Ön szerint nem???.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.08.12. 16:21:33

@tölgyes: én mondjuk a saját emberek beültetésére gondoltam. Az, hogy közben megvan-e papíron a cége, vagy nincs, az engem nem érdekel.

Diocles 2010.08.12. 16:22:59

@Ordnassac:

szerintem nem egészen, az FDP a "gazdagok" pártja, tehát aki az FDP-re szavaz, az tudom, h miért szavaz oda.
aki a német Zöldekre szavaz (bár róluk kevesebb fogalmam van), a gondolom valamiféle létező ifjúsági szubkultúra miatt, esetleg melegjogok, bevándorlók, stb., de az szintén levezethető.

dehogy valaki miért szavaz az LMP-re, akár jobb híján, azt nem tudom.
Schiffer "jogászkodásával" is nagyon elszabták a célközönséget.

veny 2010.08.12. 16:23:20

@Nathan D'Xantine:

"Friss husi volt. Nagy reménység, nagy csalódás. "

Pontosan.

Épp ezért nehéz megérteni, hogy oly sokan másodszor is frissnek látták ugyanazt a "husit", és 12 év múltán belelovalták magukat pont ugyanazokba a reményekbe. Különösen nehéz ezt a politikáról aktívan gondolkodó emberek (pl. a postot jegyző TG) esetében megértenem.

Jöhetne egy post az amnéziáról... :)

radala 2010.08.12. 16:23:27

@Ordnassac: No de akkor ki lesz a váltópárt? Szerintem az LMP nem tud értelmiségi párt maradni, bármennyire is szeretnénk ezt mi. Épp van egy pontozás az indexen és legnagyobb megrökönyödésemre Jávor Benő csak a 3. legnépszerűbb. Lenyomja pl Tarlós is meg persze a kétfarkú kutyapárt, ami ugye jogos. Söt ami még megdöbbentőbb, hogy mínuszban van (5 alatt). Nehezen értem meg, hogy valakinek hogy nem tetszhet az LMP.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.12. 16:24:07

@tölgyes: Lássuk be ez elég harmatos érv volt.

veny 2010.08.12. 16:25:36

@tölgyes: De, szerintem is.
Mondjuk egyáltalán nem erről volt eddig szó...

Ordnassac 2010.08.12. 16:28:51

@radala: csak saját ismerősi körömet idézve:

Ex-szadis: egyáltalán nem liberális párt, amelyik még a Jobbikkal is hajlandó leülni

Fideszes: SZDSZ 2.0

MSZP-s: a Fidesz balszárnya

Ex-MDF-es: hippik gyülekezete

Persze ez csak néhány kiragadott példa, de talán jelzi, hogy mennyire nem tudják hova elhelyezni a pártot a népek, akik ugye a 2002 és 2009 közötti pártfelosztást szokták meg.

[nick] (törölt) 2010.08.12. 16:34:46

@radala:
váltópárt? a tippem egyre inkább egy a ciklus közepén kiülő (szakadár) fidesz.

Ordnassac 2010.08.12. 16:35:50

@Diocles: a Zöldek szavazóbázisa jó módban kb. azonos szinten áll az FDP-ével.

Mindkét pártnak egyébként jelentős ifjúsági bázisa van. Igazából nagyon nagy vonalakban annyi a fő különbség, hogy az FDP gazdaságilag is liberális, míg a Zöldek egy baloldalibb gazdaságpolitika képviselői. Persze vannak még különbségek, de a legnagyobb talán ez.

Ordnassac 2010.08.12. 16:37:36

@Ordnassac: @radala: azt azért megjegyzem, hogy a parlamenti bejutás után még láthatóan keresik a helyüket.

radala 2010.08.12. 16:39:33

@Ordnassac: Értem én ezt, de gondolom, ha néznének tv-t vagy meghallgatnák Schiffert vagy Jávort, akkor tudhatnák, hogy ez nem így van. Amúgy ha a Fidesz taktikai/stratégiai hibát vét az erőfitogtatással, akkor az csak az LMP miatt lehet. Azt kéne valami szociálpszichológusnak megmondani, hogy az emberek hány százaléka az, aki szereti az új dolgokat, szereti a tisztán értelem alapú politizálást. Sajnos azt hiszem ez nem lehet több az emberek 1/10-nél.
Amúgy nem gondolom, hogy a Fidesz ne képviselne legalább LMP szintű szellemi potenciált, de nyilván sokkal kevésbé tud nekem tetszeni, mert ugye sok más fontos szempontot is figyelembe kell venniük, hogy az emberek 90 %-át elérhessék. Mindenesetre nem hiszem el, hogy az LMP nem lesz tök automatikusan váltópárt. A kérdés csak az, hogy szerethető tud-e azután is maradni.
Valószínűleg az emberek nem szeretik azt, amit csak gondolkozva lehet megérteni, ez ellentmond annak, hogy az LMP megnőhet.
Nyilván az emberek többsége nem azt várja el, hogy valamelyik párt megmondja, hogy a másik párt döntése jó-e vagy rossz, hanem azt várja el tőlük, hogy egy döntésről megmondja, hogy ez azért rossz mert...
Szóval az mszp szavazók nem arra kíváncsiak, hogy a Fidesz adott döntése diktatúrát épít-e, mert ezt tudják már a döntés előtt, hanem csak azt szeretnék hallani, hogy valamelyik mszp politikus ezt milyen frankón tudja szavakba önteni. Ugyanez természetesen a Fidesz fanokra is igaz fordítva, csak épp most az mszp nem nagyon hoz döntéseket.

tölgyes 2010.08.12. 16:40:09

@Nathan D'Xantine: Harmatos érv?? Az MSZP-SZDSZ tisztogatott 94-ben. Az általuk kinevezett embereket nem óhajtották 98-ban megtartani.. Itt nem kellenek különösebb érvek. Ha valaki rálép a zsákmányelv érvényesítésének útjára, akkor azt vele szemben is alkalmazni fogják...
Az így kialakult rendszer is megfelelt a demokratikus hagyományoknak.Most is megfelel. Nem gondolom, hogy emiatt a fideszt meg fogják buktatni, mint ahogy az MSZP se a zsákmányelv élv érvényesítésébe bukott bele.

tölgyes 2010.08.12. 16:42:15

@veny: Mi vezérli a fideszt.. kérdi TG.. ez is vezérli. A választói ezt is elvárják tőle. ezt amit mi most az egyszerűség kedvéért elszámoltatásnak hívunk.

S2000 2010.08.12. 16:43:32

@porfelhő: Minden ráncot kisimít az ember homlokán... :)

veny 2010.08.12. 16:44:37

@radala: "Nehezen értem meg, hogy valakinek hogy nem tetszhet az LMP. "

Valóban nincs különösebb ok nem szeretni őket.
Kár, hogy szeretni őket még ennyi ok sincs.

A tavaszi választásokon egyértelműen a máshova állni nem tudó, politikailag aktív városi(as) értelmiség protest szavazatait szedték be. Ebből terjeszkedni pár százalékon túl kemény munkával se lehet, elenben veszteni belőle extrém könnyen.

Váltópárt néppárti jellegű valami tud lenni, ez az LMP-től a lehető legmesszebb áll jelenleg. Eddig a Fidesz tudott csak sikeresen megcsinálni egy ilyen transzformációt (az MDF meg az ellenkezőjét, az se semmi), az LMP-nek ma már jóval nehezebb lenne.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.12. 16:45:22

@tölgyes:
Nem. Valóban nem harmatos.
Átfogalmazom!
Kisstílű, kicsinyes, szűklátókörű, ostoba.

Ne feledd! Saját teóriád alapján, aki kilépne a "zsákmányelv érvényesítésének útjáról" azzal szemben nem lehetne azt érvényesíteni! :)

Demokratikus hagyományok??? Mióta vannak nekünk olyanok?

veny 2010.08.12. 16:47:23

@tölgyes: Jól van, már 94-ben jársz...
Ha viszzajönnél a jelenbe, feltétlenül értesíts! :)

Diocles 2010.08.12. 16:48:12

@Ordnassac:

paradox módon ez mind egyszerre.
Karácsony köre pl. SZDSZ 2.0
Ivády Gábor meg Fidesz-balszárny.

aztán majd letisztul, és marad SZDSZ 2.0 (?)
annak idején maga az SZDSZ is legalább ilyen sokszínű volt, még a Fidesz mai ideológusa, Tellér Gyula is plattformot vitt az SZDSZ-ben.

radala 2010.08.12. 16:49:09

@[nick]: No, ezt még soha nem gondoltam volna, nem tűnik rossz ötletnek. Mondjuk nevezzük KDNP-nek?
Vagy kik szakadnak ki a "liberálisok"?
@Ordnassac: Meg ne sértselek, de mi van, ha nem ők keresik a helyüket, hanem még te? Mi van akkor, ha ők mondjuk épp igazat mondanak és a dolgokat magukban próbálják szemlélni és valóban nem taktikáznak éppen.
Ez azért lenne érthető részükről, mert az csak látszólagos, hogy itt két oldal van. Nincs két oldal, mszp nincs. Mivel ez, ami a valóságban nincs ez tölti be azt a szerepet, hogy a nettó Fideszgyülölök igényeit kielégíti (azaz megspórolja nekik a gondolkodást és megmondja, hogy miért is tuti rossz az, amit a kormány tesz. Ezért az LMP-nek nehéz a helyzete. Van 10-15 % szavazó, akinek csak a halála választja el az mszp-töl. Az a kérdés, hogy van-e egy váltópártnyi normális az országban, aki azzal megnyerhető, hogy azt mondod nekik, hogy a Fidesz nem rossz, de mi ezt jobban tudnánk csinálni.
Elvileg van ilyen, mert Medgyessy kb. ezt nyomta és ez elég volt. Persze kellett hozzá az a 20 % zombi, kiindulásnak, akik még mindig megvannak.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.12. 16:49:26

@veny: Felesleges.
Két nap múlva már senki nem emlékszik rá... :D

veny 2010.08.12. 16:50:44

@Nathan D'Xantine: "Demokratikus hagyományok??? Mióta vannak nekünk olyanok?"

Azért vannak, ha nem is olyan acélosak, mint jobb helyeken.

És épp ezért fájdalmas ennyire pl. egy Stumpf kinevezés, mert az eleve alacsonyra tett lécet veri le teljes mellszélességgel...

radala 2010.08.12. 16:51:27

@veny: Ez igaznak látszik. El is hiszem, de mindent meg hányva vetve, akkor sincs senki, aki váltópárt lehetne az LMP-n kívül.

tölgyes 2010.08.12. 16:51:58

@Nathan D'Xantine: Tekintettel arra, hogy az USA gyakorlatáról beszéltem.. tehát azokra a hagyományokra utaltam.. és valamennyi nekünk is van.
Én pedig ezt nem tartom olyannak, amilyennek leírta. Van benne rendszer. A végrehajtó hatalom nem ellensúly, nem kontroll.. tehát a kormányzás akkor hatékony, ha a végrehajtó hatalom ugyanazt akarja, mint a győztes többség..ezért a végrehajtó hatalom emberei a többség emberei.

Mellesleg, ott ahol stabil közigazgatás van.. ott is hasonló a helyzet.. aki nem teljesíti az elvárást az repül... a hivatalnok dolga az, hogy végrehajtson..és nem az, hogy ellenálljon...

tölgyes 2010.08.12. 16:52:51

@veny: Mindig is 94ből indultam.. de ez úgy látszik meghaladta az IQ-t.

Ordnassac 2010.08.12. 16:53:18

@radala: ha jól emlékszem Tölgyessynek volt erre egy jó mondata, miszerint az embereknek csak a saját előítéleteik megerősítését várják el mind a politikusoktól, mind a médiától.

S2000 2010.08.12. 16:57:35

@Ordnassac: Dehogyis, a kubai szivar és kubai rum a forradalmi kommunista kubai társadalom két alappillére. Természetesen Fidel a harmadik. Tehát nem burzsoá, hanem forradalmi, ráadásul kommunista! Minden puro elszívása közben kiteszem az asztalra Fidel arcképét és eljátszom a kommunista internacionálét.

Na jó, beismerem, nem néha dominikai szivar is bejátszik, a rum meg olykor venezuelai. :)

veny 2010.08.12. 16:57:53

@radala: Akkor pedig egyáltalán nincs. És tényleg.

Akármilyen kínos is, az elvi lehetőség is legfeljebb a szocikban adott a mostani parlamentiek közül.

Ordnassac 2010.08.12. 16:57:57

@radala: elképzelhetőnek az is elképzelhető, bár akkor elég sután csinálják, több helyen érződik azért a bizonytalanság náluk.

Először valahogy meg kell erősödniük Pesten és a nagyobb városokon kívül is, hogy legyen egy stabilabb alap, mert pusztán Pestre hosszú távon nem érdemes építkezni. Ez az SZDSZ-nek és a MIÉP-nek is csak korlátozottan sikerült.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.12. 17:03:27

@tölgyes: Jajj már! Az USA teljesen más tészta!
Ne az ő politikai szokásikat és hagyományaikat húzd rá mentségként az itteni szerencsétlenekre! Azt hiszed az amerikai modell miatt csinálják? És vajon mást miért nem vesznek át az amerikai modellből?

Istenem! Hogy szerettek volna téged a Habsburgok! ;)
A hivatalviselő magyar nemes ne álljon már ellen!
Hajtson végre! Szabadságok? Ugyan már kérem!

Jó hatékony Sztálinizmus! Az az istencsászár! Pffff....

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.12. 17:15:28

@veny: Sajnos semmilyen(!) demokratikus hagyományunk nincs. (Persze ha tud ilyet valaki az szóljon!)
Áldemokratikus az van! Köszönhetően a szocializmus dicső évtizedeinek.
Innen bőven merítünk most is. És Orbánt ismerve fogunk is minimum négy évig!

Fideszbirka 2010.08.12. 17:21:57

Ha esetleg nem tetszenének tudni ki lesz 2014-ben a Fidesz váltópártja, akkor elárulom: Senki.

A Jobbik immár folyamatosan csinál bohócot magából azzal, amit előad. Azon bénáznak, hogy hol lehet mellényt hordani meg hol nem, Zagyva- meg Elődke féle entellektüelek performanszai után takarítja a vezetés a nyomokat. A tematizációjukat a kormánypárt szőröstül-bőröstül felfalta. Nem vagyok benne biztos, hogy sokáig maradnak 5% fölött.

Az LMP semmi átütőt nem mutat, a buherok, a drogosok meg a hű de nagyon elvontak szavazataival szerezhetnek legközelebb mondjuk 10 százalékot oszt helló. Az értelmiségieskedésük idegesítő, és sokan akik rájuk szavaztak, szeretnék már lassan megtudni az olyan, elsőre lényegtelennek tűnő apróságokat, mint például hogy mit akarnak, kivel vannak, mik a konkrét terveik stb.

A baloldal? Hahh. ki az a baloldal? A magát örökre lejáratott maszop? :DDDDDD Bocs, de ez vicces.
Szili Katika, a hivatásos újbaloldali, aki annyira de annyira megújulna meg különbözne, de egy rohadt parlamenti szavazást nem tud felmutatni, ahol ne lett volna egy platformon fletóékkal? Hiteltelen, de rohadtul.
Balról tényleg smukkandorka lehet valami erősebb formáció motorja, szerezhet pár százalékot... de ő meg szerintem nem hülye, hogy visszamásszon az országos politikába, a nyuggerbulikon jót kaszál, nem csesztetik...

Valami új formáció? Ki? Igaz, hogy a Jobbik most újként jutott be, de egy hasonlónak hol vannak a csírái? Vagy egy új LMP-nek? És hol férne el a politikai palettán??????

Szakadár fideszesek, KDNP-sek... Aha, Orbán pont az a gyerek, aki eltűr bármi ilyesmit. Nem rúgná seggbe azonal még Kövér Lacit is, ha az elkezdene keménykedni. Szakadár fideszesek, istenem.. mert biztos valaki kockáztatná közülük a képviselői léttel járó apanázst. Hihető.

Szóval 2014-ben senki, barátaim. Csak akkor, ha Orbán annyira tönkreteszi az országot, hogy kiüti magát a ringből, tehát a fletó-szisztéma.

Rajta balosok, szurkoljatok ennek a legutóbbi verziónak.:DDDD

radala 2010.08.12. 17:36:55

@Ordnassac: No nem okoskodom többet, de ugye volt az FKGP majdnem váltópárt, lett a Fidesz váltópárt. Lett az MSZP váltópárt pedig ki gondolta volna bármelyikükről is az adott választás után 3 hónappal.
Az FKGP-ben például ugye nem volt semmi az égegyadta világon, az mszp-ben minden volt, ami bár ne lett volna, a Fidesz pont ugyanaz volt, mint az LMP (kísérteties a hasonlóság, az egyetlen különbség OV. Sem JB sem SA nem ambicionálja kellőképpen a miniszterelnökséget.
Mindenesetre és hiszek abban, hogy vannak dolgok, amiknek be kell következniük és ilyen az LMP megnövése is. Persze lehet, hogy ez wishfull thinking csak részemről (duplán is), mert ugye nem szeretném, ha az utolsó mszp szavazónak is meg kéne halnia, ahhoz, hogy kikerüljön az mszp a parlamentből, másrészt az LMP az, akire szeretnék szavazni, ha majd már nem tudok jó szívvel a Fideszre.
Szóval az SzDSZ-böl nem lett váltópárt, ez megérne egy roppant hosszú misét, hogy miért nem, mert lett helyette az mszp-böl (soha nem hittem volna)
Az Fkgp-böl nem lett mert lenyomta a Fidesz (ez szerintem a világ legtermészetesebb dolga volt). Az LMP-nek nincs ellenfele.
Ha a Jobbik az, akkor nagyon nagy a baj.

Fideszbirka 2010.08.12. 17:43:45

@Nathan D'Xantine: De vannak demokratikus hagyományaink.

Elsőként a sok király után hála a jó istennek demokratikus elnökünk lett a rohadt hazaáruló károlyi személyéban, aki leszerelte az idióta fejével a hadsereget, oszt oda is lett Trianonban az ország kétharmada. Ez nem volt elég, hirtelen népi demokrácia lettünk 133 napra, amit Horthy sikeresen szanált.
Horthy alatt normális ország lettünk, és még demokrácia is volt, ami abból is látszik, hogy a szemét szocdemeket is beengedték valami adminisztrációs hiba miatt a Parlamentbe, akik később rákosi csicskásai lettek.
100 év Horthy rendszer rendbe tette volna az országot, de sajnos elért minket a háború, és az elmebeteg Szálasi lett a góré, utána meg jöttek a bolsevikok.
1945-48 között néhány világtól elszállt balfasz (ilyenek szoktak mostanában az LMP-szerűekre szavazni) komolyan azt gondolta, hogy a ruszki csizmák alatt nekik szavuk lesz ha demokratáskodnak. Ezeket később meölték/internálták/elüldözték.
Aztán volt pár év fasza népidemokrácia a kopasszal, ötvenhatban kb kétezer forradalmár csinált valamit, de mivel a demokratikus államok szartak a pofánkba, jött megint egy kis fasza népidemokrácia, hogy hagy örüljünk.
Később mindenkinek jutott lecsókolbász meg Trabant, meg aki jóban volt a vállalati párttitkárral, az asszonyostul, gyerekestül mehetett a szotüdülőbe segget áztatni, így hát kiderült, hogy janibácsi az isten. A lőtéri döglött kutyát nem érdekelte hogy egypártrendszer van, csak lehessen kapni nejloninget meg kőbányait, meg banánt pult alól, a rohadó tejtől bűzlő közértekben.
Így aztán mikor az szdszes zsidók kidolgozták 1990-ben hogy miként kéne más módon hatalmon maradni mint a népidemokrácia, mindenki meg volt döbenve, hogy most akkor mi is van.
Azóta eladtak meg elloptak mindent ami addig a miénk volt, ezt hívják piacgazdaságnak meg tőkebeáramlásnak. Mindenféle rohadt, akasztófára való gazemberek vezetgetik az országot egyre nagyobb szakadékokba, a tévéből meg azt kell hallgatni, hogy nagyon túlfogyasztunk, ezért jön megint egy kis megszorítás. Pedig az emberek többsége már el kell hogy döntse, hogy zabál, fűt, ruhát vesz a kölöknek vagy törleszt annak a kurva banknak. Ezt hívják úgy, hogy a lehetőségeinken felül élünk.

Tehát a demokrácia kiteljesedésében kiderült, hogy az a nekünk való élet, ha lyukas gatyában didergünk a fűtetlen lakásban télen, és akkor ki tudjuk fizetni a banknak a lakáshitelt a Tescoban három műszakban keresett havi bruttó százból.

miért ne lennének demokratikus hagyományaink?
Nagyon király demokratikus hagyományaink vannak, szeretem is a demokráciát rohadtul.

[nick] (törölt) 2010.08.12. 17:48:12

@radala:
a libsik. mindig azok a szakadárok. utálja őket mindenki, akinek elváltak a szüleik. utána jöhetnek a neokonok a parlamenten kívülről. de ez csak egy tipp.

Fideszbirka 2010.08.12. 17:50:30

@Fideszbirka: Erre a legutóbbi beírásomra azt mondaná egy régi tanárom, hogy Tamás, ön megint vállalhatatlan diskurzusteret nyitott.:DDDDDDDD

Fideszbirka 2010.08.12. 17:53:05

@radala: hát van egy szomorú hírem. Ha 2014-ben a Jobbik és az LMP közül fognak az emberek választani, annyira beégnek Viktorék, akkor a Dohány utca környékén lehet kezdeni a csomagolást.

[nick] (törölt) 2010.08.12. 17:57:15

@radala:
a sikeres kormányzáshoz jelenleg pénzügyi értelmiség, sikeres önkormányzathoz pedig műszaki értelmiség kell. na, pont ez a kettő hiányzik schifferék pártjából.

Zoltchy (törölt) 2010.08.12. 18:00:02

@Fideszbirka:

Ahhoz, hogy legyenek demokratikus hagyományaink, először abban kéne megállapodnunk, mi a demokrácia és az ügy, ezen a ponton nem kissé kuszált.
Ugyanis, minden politikus azt nevezi demokráciának, ami az ő politikai szándékait alátámasztja, illetve antidemokratikus minden, amit az ellenfél tesz.
Még itt, ez a nehány kommentelő sem tud közös nevezőre jutni abban, mi a demokrácia.

lüke 2010.08.12. 18:08:00

@radala:
gott erhalte Alikám,:)a monarchisták mar csak igy köszönnek:)

Fideszbirka 2010.08.12. 18:09:07

@Zoltchy: Én nagyon pontosan tudom mi a demokrácia. először is az, hogy mindent lehet mondani, mert vannak politikai jogok, csak azért nem árt vigyázni, mert ha az ember túl sokszor mond igazat, akkor úgy jár mint Budaházy.
Aztán az is demokrácia, hogy négyévente egyszer kábé hatmillió ember hősi elszánással felkerekedik, hogy szavazzon a pártokról. Ennek a hatmilliónak a négyötöde nem tudna egy értelmes bővített mondatot elődani arról, hogy miért szavazott arra akire, szóval nyilván megalapozott döntés születik.
A pártoknak van úgynevezett programjuk, ami arra való, hogy a választás után legyen miből papírhajót hajtogatni.
Aztán demokrácia még a parlamenti munka is, ahol általában egy érdekes performansz zajlik: keményeket vitatkoznak az ülésteremben olyan emberek, akik egyébként üzlettársak, és évtizedek óta tegezik egymást, időnként feleséget cserélnek meg ilyesmik.
Aztán még van olyan is, hogy demokratikus alternatíva. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk én megyek be a bankba rabolni, akkor engem lelőnek vagy lecsuknak, míg ha a politikusok kúrnak el mondjuk harmincmilliárdot használhatatlan metróra, akkor ott semmi jogkövetkezmény nem lesz. (következmény az lesz, a harmincmilliárd kétharmada a különféle zsebekben.)
Tehát ha a demokratikus alternatívát választom és elmegyek politikusnak, akkor simán jól járok.

Szerintem nagy vonalaiban ez a demokrácia.

Fideszbirka 2010.08.12. 18:12:34

@lüke: tenkjú, ájlájkit:DDDD

lüke 2010.08.12. 18:13:18

@Fideszbirka:
tamás? ne tamáskodjon maga Vlagyimir

lüke 2010.08.12. 18:20:41

@Fideszbirka:
az ajlajkit az Miki Jäger
www.youtube.com/watch?v=BhHODhTIvgo
húu de fiatal volt

radala 2010.08.12. 18:21:15

@lüke: Egy monarchista tuti nagy betűvel írja a Gottot:-)
@Fideszbirka:Szerintem nem tud annyira beégni a Fidesz, de persze meglátjuk, szerintem az embereket az nem nagyon zavarja, ami valóban rossz a Fideszben. Ez az, ami megnehezíti az LMP dolgát.
@[nick]: Ehhez nem értek, igaznak látszik így elsö olvasásra, de azért nem tudom hogyan is van ez. Szerintem a sikeres kormányzáshoz az kell, hogy valahogy hitelesnek tűnj, a valóság majdnem irreleváns, kivéve, ha olyan brutálisan rossz, mint volt az elmúlt 4 évben. Megtudjuk mi lesz. Van-e olyan, hogy az emberek azt tanulják meg, hogy nem szabad kísérletezni? Hányan hiszik ma azt, hogy 2002-ben elcsesztük azzal, hogy valami újat szerettünk volna? Ez szerintem egy nagyon erős érzés lehet, erre majd rájátszhat a Fidesz 14-ben, de fene se tudja. Nincs-e olyan az emberekben, hogy a Fidesz most az, aki "ért a kormányzáshoz" olyan, mint az mszp volt 98-ig?

lüke 2010.08.12. 18:22:34

@radala:
netes firkász vagyok

Fideszbirka 2010.08.12. 18:27:37

@radala: Szerintem se tudnak annyira beégni, meg már kidobni való négy évünk sincs. (Mondjuk eddig se lett volna nagyon.)
Amúgy a fene tudja, rendre lehet hallani a nyivákolásokat, hogy msot jön a gazdasági világválság második hulláma. Ha azt megszívja a nép, márpedig megszívja, az Orbánékon csattan.
De akkor már nagyon durva lesz a nyomor, és a masszív szociális elégedetlenség nem az LMP-szerűségeknek kedvez.
Vona Gábor eskütételét megélni, na az nem volna gyenge, mi?:)

Fideszbirka 2010.08.12. 18:29:29

@lüke: mmmm a Rolling az király:D

lüke 2010.08.12. 18:38:44

@Fideszbirka:
azért Kisz Ricsardsz klassz fogatlanul rajta.-kokain- ma ezt nem lehetne felvenni,csak müfogsorral:)

[nick] (törölt) 2010.08.12. 19:00:13

@radala:
konjunkturában elég az, hogy megnyerő legyen a modorod. recesszióban újat kell tudni mondani. és ahhoz minden területre komoly szakpolitikusok kellenek. és az lmp esetén a pénzügyi és műszaki területről sincs senki. és ezek nélkül nem lehet kormányt csinálni, se önkormányzatot.

porfelhő 2010.08.12. 19:12:44

@S2000:
Kicsit lemaradtam. Kubai szivar és rum. Aha a ráncsimitó, az a probléma hogy én alkoholt nem iszom. Ezért marad a krém.

masni55 2010.08.12. 19:31:05

@radala: Tudom, unalmas már, hogy sokadszor felhívnám a figyelmeteket arra, hogy a fidesz az utolsó a régi rendszerű pártok közül, és megjelent két teljesen új vonal, de ez csak a kezdet.Egy nagyon radikális és egy érthetetlenül liberális. Mindkettő útkereső, és hamarosan el kell felejtenünk a régi politikai irányokat, ahogy sok minden mást is, ami bedőlt vagy be fog dőlni az elkövetkezendő években. A magam részéről csak drukkolni tudok a humor előretörésének, nekem tetszik a kaszino tojás, mint fegyver. Van itt egy jó pár hallgatag fiatal is, akik figyelik a történelmi leckéket és tőletek tanulnak, hogyan ne tovább. :)

masni55 2010.08.12. 19:39:08

@masni55: Vagy olyat elképzelhetetlennek tartanátok, hogy pár éven belül nem lesznek pártok, hanem vezetésre alkalmas személyek, akik a szakterületükhöz is értenek? :)

lüke 2010.08.12. 19:58:57

@masni55:
a magyar pala`men`ben
ugyan, kimondani is csak igy tudják sokan

lüke 2010.08.12. 20:01:41

@masni55:
s ez olyan ,mint a kommunizmus, elvileg van
s a gyakorlatát Orwell írta

ssi 2010.08.12. 20:02:40

úgy előre szaladtatok (2014)
pedig az aktuális jelen mindig lehet majd nagyon-nagyon meglepő

- a játékszabályokat csak a kormány tudja megváltoztatni
- az ország működésének tartalmát sokan bírálhatják, bizonytalan hatású
- sokaság gyakorolhat nyomást a kormányra, vagy eszközben kell valami új
- egy esetleges váltópárt a 24 év rossz jelenségeire is adjon jóbbat

@masni55: :-)

lüke 2010.08.12. 20:28:37

senki nem vette fel a mai OFF-m

tacskomuki.blog.hu/2010/08/12/demszky_gabor_levetkozik_a_playboynak
pedig ez az 5x4éves ciklusainak megkoronáza lesz
meztelen jött, s így megy:)

nyünyüge 2010.08.12. 20:39:16

@lüke:
Nem mindenki lüke, hogy ezt elhiggye :).

lüke 2010.08.12. 20:44:54

@nyünyüge:
pedig pártokban,eszmékben hisznek,hittek

Ordnassac 2010.08.12. 21:35:35

@Videofon: ennek lehet, hogy Pannonfunk is örülni fog.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.13. 09:57:14

@Fideszbirka: Baró, irónikus, történelmi téveszméktől, és tévedésektől hemzsegő írásodban a demokratikus hagyomány sehol nem bukkan fel.
Áldemokratikus rengeteg, dehát annak meglétét ugye magam is elismertem. :)

Meglett a bosnyák törvény?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.13. 10:01:13

@Zoltchy: Hát... a demokrácia a nép közvetlen uralma.
Elég szabatosan megfogalmazták ezt anno.
Ezen sok variálnivaló nincs.
A képviseleti demokrácia fából vaskarika.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.13. 10:07:03

@lüke: Keith Richard az isten. Ez alapvetés.

Mzee3000 2010.08.13. 11:06:30

Ezek a politikai elemzők is megérik a pénzüket, semmit mondó jól fizető munka!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2010.08.13. 11:15:31

GRATULÁLOK a Goldenblog díjhoz!

Szimpatikus, korrekt és férfi! Ilyet is ritkán tapasztalok!

(pssszt! provokáció! ne dőlj be!)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2010.08.13. 12:19:10

Aki figyelemmel kísérte jelenlegi miniszterelnökünknek a politizálását, annak nem okozott meglepetést ez az "egész pályás letámadása".

Rév és vám? Szerintem egyszerű. Ha a változtatások hatására gazdaságunk, közállapotaink jelentősen javulnak, Viktor megdicsőül, és további ciklusok várnak miniszterelnökünkre.

Ha nem, akkor nem.

És ezen az államigazgatás, a medeja központosításának a legfelső foka sem fog tudni segíteni.

ikiss68 2010.08.13. 20:42:15

Részlet egy miniszterjelölti motivációs levélből: "Szerintem én kiváló mezőgazdasági miniszter lennék mert például a Farmvilleben is 34-ik szinten vagyok ami a barátaim szerint nem kis teljesítmény"

sashimi 2010.08.15. 12:42:57

TG: "Velem együtt sokan feltételezték, hogy a Fidesz a nyolc évnyi ellenzéki időszakban alaposan átgondolta a 2002-es vereség okait, és kormányra kerülve figyelni fog arra, hogy az akkorinál lényegesen lágyabbnak, gesztusokat gyakorlónak, önkorlátozónak tűnjön"

A választások előtt a fidesz érdeke az volt, hogy a bizonytalanok gyanakvásának elaltatása érdekében a fenti hitet hirdessék magukat függetlennek nevező politologusok.

sashimi 2010.08.15. 12:47:38

TG: "fontos látnunk, hogy ebben a felfogásban minden engedmény, minden el nem foglalt pozíció, minden át nem szabott intézmény politikai hiba, a gyengeség jele, nem csupán felesleges, de kontraproduktív lépés."

Kadar es Biszku is igy gondolkozhatott: a politikai gyengeseg jele es teljesen kontraproduktiv lepes lett volna ha Nagy Imret nem akasztjak fel.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.16. 11:36:21

Támogassuk mi is a Kétfarkú Kutyákat Budapesten és Szegeden!
-add tovább az ottani ismerőseidnek is!:)

A részletekért (ajánlás módja!) KATT: ide-oda.hu !

matehun 2010.08.17. 15:20:10

Nekem erről a kádári és rákosi módszerek keverése jut eszembe: Aki nincs ellenünk az velünk van. De arról teszünk, hogy ne legyen ellenünk semmi...

belekotty 2010.11.12. 07:03:04

@radala: "Emlékszik valaki az Apeh adatmentésre 2003-ból vagy 2-böl?"

- Azzal mi volt a baj? Mellesleg emléxel az Orbán kormány alatti Simicska féle hosszúbájtok éjszakájára? Annak tudod mi volt a lényege? Tudod?

belekotty 2010.11.12. 07:04:44

@matehun: Bocsi, de jelenleg aki nincs velünk, nem exponálja magát mellettünk úgy hogy az ellenfélhez való visszatérés lehetőségét elveszítse, az ellenünk van.
Ez a tipikus sztálini káderpolitika.

belekotty 2010.11.12. 07:09:30

@Fideszbirka: Hú bazz, ez nagyon jó és tömör történelmi áttekintés volt!