Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu


Az oldal üzemeltetője a campaign.hu.

Hirdetés

Olvasottság

A blog indulása óta: 14'498'702 lapletöltés (2013.12.26.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Facebook

Ajánló

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (16) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (6) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (4) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (1) diktatúra (3) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (127) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (1) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (5) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (75) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (7) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (20) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mérséklődés (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (1) népszava (2) népszavazás (6) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (112) Orbán Viktor (4) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (9) politikai elemző (8) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (7) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (2) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

17:34

A Kétfarkú Kutya Párt főpolgármester-jelöltje elsőként gyűjtötte össze a jelöltállításhoz szükséges közel 30 ezer ajánlószelvényt - olvasható a szervezet közleményében. Bár a választási bizottság honlapja alapján még egyetlen indulni szándékozó sem nyújtotta be a fővárosban az ajánlásokat, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy - a megnehezített jelölési feltételek ellenére - a párt budapesti, hetedik kerületi és szegedi jelöltje is rajthoz állhat október harmadikán. Hogy lehetséges ez?

(Fotó: Facebook)

Nem kell túl nagy elemzői éleslátás ahhoz, hogy észrevegyük: ahogy a világ más tájain (lásd a sokat emlegetett izlandi és egyéb eseteket), úgy nálunk is elsősorban a választói kiábrándulás, csalódás és közöny, azaz a hivatásos politikával szembeni sajátos tiltakozás hívja életre ezeket a szervezeteket. Ebben az értelemben a politikai rendszer diszfunkciójáról szólnak elsősorban sikereik, amelyekhez persze szükség van kreativitásra, munkára és vállalkozó szellemre is.

Bár a politikaellenesség nem ma kezdődött Magyarországon, nálunk eddig a polgárok a szavazófülkékben már nem látszottak fogékonynak az ilyen típusú sajátos politikai beintésekre. A szavazz ezzel-azzal mozgalmaknak ugyan akadtak lelkes támogatóik, de 2010-ig erősen és okkal tarthatta magát az a sommás vélekedés, hogy a magyar választók sem az élet más területeiről érkező úgynevezett sztárokra (hiszen még Zámbó Jimmy is elbukott...), sem a komolytalanságra nem vevők, ha a politikáról van szó.

Ha azt keressük, hogy mi változott meg, ami miatt idén akár észrevehető mennyiségű támogatottságra is esélyesek lehetnek egy, a politikából nyíltan hülyét csináló szervezet jelöltjei, akkor megítélésem szerint a már régóta létező politikai rosszérzéseken túl elsősorban a pártrendszer átalakulását érdemes említenünk. 2010-ben a választásokon az úgynevezett baloldali-liberális tábor, azaz a Fidesztől balra álló politikai erők teret vesztettek, vagy teljesen összeomlottak. Jelentősen meggyengült az MSZP, eltűnt az SZDSZ, pislákol az MDF, miközben egyelőre még csak a helyét keresi a romokon kisarjadó – és ezekből a változásokból amúgy sokat profitáló - LMP.

Természetesen nem azt akarom sugallni, hogy a Kétfarkú Kutya Párt kizárólag ezen pártok volt szavazóit vonzza, hiszen bizonyára akadnak szép számmal mások is a támogatóik között - ahogy a facebook oldalukon a fideszes Loppert Dániel együtt kedveli őket Magyar Bálinttal, Bőhm Andrással, Schiffer Andrással és Ungár Klárával. Összességében azonban nekem úgy tűnik, hogy a KKP az indulási szándék bejelentésével jól időzített, ráérzett arra a politikai szituációra, amelyben nagyon sok szavazónak választható alternatíva hiányában egyszerűen könnyebb, vállalhatóbb viccet csinálnia az egészből. A párt jelenléte és látható népszerűsége ezért nem csupán a magyar politika karikatúrája, hanem annak az aszimmetrikus helyzetnek a következménye, amelyben egy ilyen szervezet lelkes támogatása menekülési út lehet mindazoknak, akiknek ma nincs jó szívvel választható pártja.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr872244350

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikusok 2010.08.24. 17:53:57

 A politikusok nagy része tolvaj, hiszen mindent ellopnak, ami nincs lebetonozva. Talán a cigányokhoz tudnám hasonlítani őket. Ebből logikus gondolkodás mellett annak kellene következnie, hogy a legjobb politikusok romák. A romákból persze ritkán ...

Trackback: A szabad és az alkalmazkodó államalapítás különbsége 2010.08.24. 19:09:49

  Az érték- és érdekközösséget képviselő Magyar Államot a hét rokonsági és területi egységet alkotó 108 nemzetség, a közszabadság elvét érvényesítve a Szabad Magyarok Államalapító Szerén hozta létre, 894 és 898 között. Ezen állították maguk közül ...

Trackback: Besti Flokkurinn 2010.08.24. 19:16:02

Az Index cikke alapján azt hihetné az ember, hogy Izlandon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ottani megfelelöje nyerte a (reykjaviki helyhatósági) választást.Erösen rokonszenves lenne a számomra a dolog ebben a formában, de úgy tünik, a hír némileg túloz. B...

Trackback: A fasznak nincs tétje 2010.08.24. 19:25:59

 A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) lehetne a 2010-es őszi önkormányzati választások fasza. Ez most lehet, hogy egy kicsit meredeken és talán sértően is hangzik, pedig ha jobban belegondolunk, akkor a párhuzam nem is olyan elvetélt.   A 20...

Trackback: ÖV 2010: Kétfarkú Kutya Kulturális Közhasznú Egyesület 2010.08.24. 21:27:50

 Az Önkormányzati Választások közeledtével felbuzgott bennem a tettvágy: a "legkisebb rossz" jellegű választási lehetőségek helyett szeretném megmutatni, hogy értelmesen is leadhatjuk a voksunkat.Ímhol az MKKP KKKKE!"Szeretne örökké...

Trackback: ELHUNYT MOGÁCS DÁNIEL 2010.08.24. 22:14:45

Tegnap váratlanul elhunyt Mogács Dániel (†60, †36, †28 és †20), a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7. kerületi polgármesterjelöltje. Halálának körülményeiről nem ad tájékoztatást a Rendőrség, de kiszivárgott hírek szerint a Politi...

Trackback: A Kétfarkú Kutya Párt tényleg indul a választáson - interjú az alapítóval 2010.08.25. 01:05:11

A Kétfarkú Kutya Párt tényleg indul a választáson és várja az ajánlószelvényeket. De mielőtt előrerohannánk, elmesélem, hogyan is született meg életem első interjúja. A város telis-tele van a Kétfarkú Kutyáék ígéreteivel. Ingyen sör, örök élet! Elkezde...

Trackback: Hogy bírja a farka? 2010.08.25. 14:13:04

Nem kell túl nagy elemzői éleslátás ahhoz, hogy észrevegyük: ahogy a világ más tájain, úgy nálunk is elsősorban a választói kiábrándulás, csalódás és közöny, azaz a hivatásos politikával szembeni sajátos tiltakozás hívja életre ezeket a szervezeteket. Tör…

Trackback: Kutyapárti szoboravató - Mandiner TV 2010.08.25. 15:31:03

  Bár, úgy tűnik, még Török Gábor is beszopta a sajtóközleményt, miszerint a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak sikerült összegyűjtenie 53.409 vagy 153.000, esetleg 250.000 ajánlószelvényt, a hír nem igaz, a hajsza a cetlikért tovább fol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP) 2010.08.25. 13:52:56

@Ordnassac: ő nem, de ha van adatbázisod akkor meddig tart "összegyűjteni" a kellő ajánlást?

Ordnassac 2010.08.25. 13:55:22

@Szimba: jó tudni, hogy ennyire nihilista vagy (bocsáss meg, de ez az...) :-(

Ordnassac 2010.08.25. 13:57:22

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): az ajánlószelvénynél ez mitől más? Ott lehet reménykedni, hogy a választópolgár olyan hülye, hogy elír valamit?

Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP) 2010.08.25. 13:57:25

Témánál maradva. Kutyapártiak. Eddig volt szimpatikus a Kutyapárt amíg nem döntötték el hogy indulnak. Amúgy csak főpolgármester jelöltjük lesz vagy lesznek képviselőjelöltjeik is? Ha az utóbbi akkor mennyi esély van arra hogy átlépik az 5%-ot? Ha bekerülnének valóban jó-e, hogy dilettáns bohóc(ok) döntenek egészségügyről, bkv-ról, milliárdos beruházásokról ... ?

tepes 2010.08.25. 13:58:44

@pad78: Szerintem éppen, hogy az MSZP vásárolhat halomra kopogtatót. Eléggé megroggyantak aktivista létszámban is, ráadásul pénzük is nekik van.
Te pl mernél végigmenni bárhol MSZP-s céduláért kopogtatni. ...
na látod, ők se mindenhol! :)
A Fidesz valóban nincs rászorulva, ők viszont be is gyűjtik keményen, amit érnek, mint tavasszal.
@Ordnassac: Azért gyűjtik tovább, hogy kiszorítsák a kicsiket (uis sokan nem foglalkoznak vele,odaadják szívesen az első kopogtatónak). A legnépszerűbb pártnak ez érdeke, mert arányaiban még nagyobbat nyernek, ha már a rajthoz sem állhat a kicsi. Szép, demokratikus megoldás...

Ordnassac 2010.08.25. 14:01:41

@tepes: érdekes, hogy tavasszal kopogtatott nálunk a Fidesz, most már nem. Pedig volt a háztartásban, aki nekik adta.

Ordnassac 2010.08.25. 14:02:18

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): főpolgármester, Szeged és hétker. Csak polgármester-jelöltek. Képviselőket nem indítanak.

Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP) 2010.08.25. 14:02:36

@Ordnassac: Nem mondom hogy ez tökéletes, de azért az aláírásgyűjtésnél jobb, nem? Legalább is kevesebb kiskaput nyit meg a csalásra. Ha te egy párt prominense vagy, van adatbázisod, akkor mit csinálsz az ajánlószelvényes rendszerben? Ha szerzel üres ajánlószelvényeket (amit nagy számban szerezni nehéz), akkor nyert ügyed van, de ha nem akkor meg gyűjtögethetsz. Ha van a pártodra igény sima ziccer összegyűjteni. Nézzük a másikat az aláírósat. Van adatbázisod, megkéred a Feri, Tibi, Sanyi, Orsi spanjaidat hogy segítsenek már aláhamisítgatni az adatbázis alapján az ívet.
Biztosan olcsóbb megoldás lenne ez az állam részéről mint a kopogtatók gyártása kiküldése st, de szar rendszer lenne.

tepes 2010.08.25. 14:02:57

@Ordnassac: Különben meg, biztos vagy benne, hogy ha egy párt nem csinál semmit, csak tart egy kiegyensúlyozott költségvetést, nem csinál kisebb kárt, mint bármelyik eddigi kormány?

Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP) 2010.08.25. 14:03:09

@Ordnassac: Akkor így rendben van, mert esélyük sincs. :)

Ordnassac 2010.08.25. 14:05:25

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): ez viszont jogos ellenérv.

Nyünyügének volt egy jó ötlete, ami bár kicsit költségesebbé teszi a dolgot, de a visszaélések ellen hathat: külön időben kézbesíteni az értesítőt és az ajánlószelvényt, így ha fel is törik a postaládát, csak a kettővel együtt mennek valamire.

Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP) 2010.08.25. 14:06:00

@tepes: "MSZP vásárolhat halomra kopogtatót. Eléggé megroggyantak aktivista létszámban is"

Hát nem biztos. Állítólag 25 ezer tagja van az MSZP-nek (2006-ban még 38ezer volt, a hirtelen fogyás gondolom Fletóék remek politizálása miatt volt :)), és bár ha ennek oroszlán része nyugger, szerintem akkor sincsenek szarban kopogtatócédulagyűjtésben. LuMPenék lehet hogy nagyobbat szopnak ezen a téren.

Ordnassac 2010.08.25. 14:07:41

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): itt Pesten a Jobbik sem áll valami fényesen, ami az emberanyagot illeti. Itt nálunk pl. még nem jártak.

tepes 2010.08.25. 14:12:24

@Ordnassac: Még mehetnek, de amúgy sem bizonyít se pro se kontra.
De most talán tényleg nem gyűjtenek annyira túl(önkorm.-i választás), na és persze az új törvényük miatt már eleve jobban érvényesül a kiszorító hatás.

Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP) 2010.08.25. 14:12:27

@Ordnassac: Ellenszenv index miatt megy nekik lassan a gyűjtés. Most még senki nem csengetett kopogtatóért nálunk (bár lehet nem voltunk itthon). Az EP választáson (2009), MSZP és MDF jött (meg mentek is üres kézzel). Az országgyűlésin hozzánk MDF-es jött és Jobbikos, senki más. Pedig van még kopogtatóm.

tepes 2010.08.25. 14:15:10

@Ordnassac: A Jobbikért se tenném tűzbe a kezem a vásárlások miatt, akármit is mondanak, de pad78-re reagáltam, aki a nagypártokról írt és nem hiszem, hogy rájuk is gondolt (persze jó kérdés, h az MSZP ma mennyire nevezhető nagynak...).

Ordnassac 2010.08.25. 14:18:21

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): EP-re már nem emlékszem, tavasszal Fidesz, MSZP és Jobbik. Most ősszel eddig még senki...

@tepes: ezt nem is vitatom, de tavasszal elég korán itt jártak, ezért csodálkozom. Oké, hogy kertes házas vidéken vagyunk, de vannak újépítésű társasházak is.

Ordnassac 2010.08.25. 14:19:33

@tepes: tudom, épp ezért ment a válaszom Lopjunk Mi is Pénzt kommenttársnak, ő vetette fel ugyanis az LMP-t. Amiben igaza is van (hogy sok emberük úgy tűnik nincs), de ez itt Pesten a Jobbikra is igaz.

tölgyes 2010.08.25. 14:38:00

Tehát hamar sikerült leadni a jelölt nevét...pedig a pártnak nincsen kiépített széles szavazóbázisa...:) Tehát mégse omlik össze a demokrácia a választási harc leszűkülésétől.. Pedig már annyira izgultam..:) Ezek szerint az MSZP-nek is lesz esélye begyűjteni a megfelelő számú cédulát..:)

Ordnassac 2010.08.25. 14:53:07

@Diocles: <provokatív>Miért? Nincs igaza? :-P</provokatív>

kodó tamás 2010.08.25. 14:57:35

@tepes:
"amit nagy számban szerezni nehéz"
szerinted miért törik a ládákat, ütik le a postásokat (700 db), szerinted minek van 10% (többezer tartalék a jegyzőnek...)
nehéz szerezni.... pénz és
azaz "társadalmi beágyazottság kérdése"

"ha van a pártodra igény sima ziccer összegyűjteni"
szerinted melyik párt aktivistájára nem eresztenek kutyát?
ha azt mondod párt, akkor nem nyitnak ajtót, mondgyák "leadtam már"
egyik pártnak sincs komolya bázisa...
a kutyáknak meg nincs emberük (fizetett) hogy járjanak
MOST MÉG A FIDESZNEK IS GOND LESZ...
a pártutálat+nyár, nyaralás stb és nagyon szigorú lett...
sőt az intézményeik a ő terepük is zárva van... meglátjuk 3.-án
a PÁRTLISTÁK mégjobban bezárják az ajtókat (kubatov stb)

"Jobbikért se tenném tűzbe a kezem a vásárlások miatt"
javaslom neked egyik miatt se próbáld ki a tüzet...

Diocles 2010.08.25. 15:00:37

@Ordnassac:

Ez az az eset, amikor még egy vérkorrupt párt, mondjuk az MSZP is messze jobb, mint egy ilyen lilaködös alakulat.
Ők legalább nem fúrják meg a beruházásákat azért, mert mondjuk pár fűszál bepiszkolódna. Mert érvet, ürügyet mindenre lehet találni, lásd, még egy ilyen high-tech beruházást is meg lehet(ne) fúrni, több ezer jól fizető munkahellyel.

Már a kampányban is a beruházás-ellenességgel nyomult az LMP, Sávolyt ugye gyakorlatilag ők fúrták meg (jó-jó, nem volt tiszta az az ügy sem, de számos munkahelyet és nagy turisztikai forgalmat hozott volna, és Sukorót valszeg szintén ők teszik végleg sírba.

Egyáltalán miből élnének az emberek egy LMP-kormány alatt?
Mert nem dolgozhat mindenki a Levegő Munkacsoportnál, meg a Transparencynál...

Szóval tipikus belvárosi gittegylet, jóllehet nálam senki sem szeretné jobban, h átvegyék az MSZP helyét.

lüke 2010.08.25. 15:01:29

hogy el félcéduláért is feltörik a postaládát
hol élünk?
azt értem, hogy a zsiros kis képviselöi helyért

lüke 2010.08.25. 15:04:32

@dio:
ami nem az enyém az minden rossz
-mindegy hogy mi-
ötlet, pozició, biznisz
ez a nihilizmus irányába vezet

Ordnassac 2010.08.25. 15:12:05

@Diocles: ez rendben van, de akkor legalább mondják meg, hogy a természetvédelem felejtős most, mert kell a beruházás. Legyenek nyíltak. Ja, hogy ez szavazatokba kerülhet?

Amúgy a környéken más terület nincs, ami nem Natura 2000-es terület? Ezt most komolyan kérdezem.

Sávolynál meg kérdés, hogy a MotoGP versenyen kívül lett volna valami más is? Ugyanis a Hungaroring is több évig nullszaldós volt. Arról nem is szólva, hogy ott sem volt minden tiszta.

Sukorónál meg ott van, hogy bejelentkezett Bábolna helyette, igaz, ott Budai Gyula ment is feljelentést tenni.

Ordnassac 2010.08.25. 15:15:43

@lüke: az LMP nem is lesz nagyon ezek közelében.

Ordnassac 2010.08.25. 15:17:27

@Ordnassac: mármint pozíció és biznisz közelében.

lüke 2010.08.25. 15:21:59

nem értem a postásokat:)
Ny Eu-ban a bankkártyákat is kiküldik, nem ajánlött levélben................

Szimba 2010.08.25. 15:53:01

@Ordnassac:

Nihi...??????? Én? Én a rendszerkritikai értelmiségi?:-D

Csupán tapasztalt és bölcs vagyok, aki nem veti meg a kínálkozó kis örömöket (pl. OGY megtekintése)

CSENDES 2010.08.25. 16:01:22

@Ordnassac: Nos, csak azért, hogy miért is sírunk az Audi terjeszkedése ellen/ért? csaknem fél órát keresgéltem, hogy megtudjam mit keresünk az AUDI üzleten. Szerettem volna megtudni, hogy mit jelent ez adóforintban (költségvetési bevételeben) az ország számára. Találtam árbevétel, és beruházás, továbbá létszám adatokat, de üzleti eredmény (társasági adóalapot) nem tehát még csak következtetni sem lehet, hogy ez adóbevételben mit jelent az államnak. Az azonban biztos, győriektől hallottam, hogy zsebében a város, már az oktatáspolitikát is ők akarják irányítani. Nyilván megteheti, hiszen legalább az iparűzési adó bevételt Ő adja az önkormányzat bevételeihez. De hogy ez valójában milyen állami adóbevételt jelent a sok kedvezmény (pl beruházási adókedvezmény) levonása után, az bizony nem nagyon következtethető ki. Hát óvatosan sírjunk, ha jogellenesen szerezte meg a területet. Gyanítom, hogy nem egy kiskaput ki tud nyitni, ha akar.

Szimba 2010.08.25. 16:02:27

@tölgyes:
Egy percre azért csak bepillantottál, hogy az MSZP-sek orra alá dörgöld a kis irónikus megállapításod!:-)

Szimba 2010.08.25. 16:07:04

@CSENDES:

Pontosan. Az a baj a külföldi tőkével, hogy csupán vinni akar, nem hozni. Az, hogy olcsó munkaerőre van szüksége, azt egye fene, majd húzzák az igát a magyarok. De, hogy szinte semmi adót nem fizetnek itt, és hogy mindenen csalnak, az biztos.

Én is dolgoztam multinál egy darabig, csak egy embere ült a cégen, de az kb. a levegővételt is megspórolta volna az embereken, viszont a nyereséget azt mind vitte. Egyedül az ügyvezető keresett jól, mert különben nem hajszolta volna az embereket.

Szimba 2010.08.25. 16:08:13

@Szimba:

És nem csak ennél a cégnél, hanem sokkal nagyobb külföldi cégeknél is megtanulhatod, milyen a fizetésed egy részét stanicliban megkapni.

tepes 2010.08.25. 16:25:15

@Szimba: Ajánlom a figyelmedbe ezt a cikket: www.fn.hu/hetilap/20100525/magyar_modell_bukasa/

@Ordnassac: Szimba védelmében ;-) továbbra is kérdezem, szerinted ha van egy olyan hatalom, ami nem csinál semmit, csak viszi a napi teendőket, tart egy kiegyensúlyozott ktgvetést és ügyvezet, tényleg nagyobb kárt tenne, mint az eddigi garnitúrák?

kodó tamás 2010.08.25. 16:28:36

hm kicsit elgondolkodtam mi lesz itt pár év mulva mikor a hatalmat átveszik a kétfarkuak...

amikor a világsajtónak bejelentik, hogy asör ára mától nulla.

szerintem nagy zavar lesz... kína lerohanja az usát. az oroszok fellövik az összes rakétájukat maguk fölé, stb

www.hirszerzo.hu/cikk.ujra_panik_matolcsy_megszolalt_zuhan_a_forint.163824.html

kodó tamás 2010.08.25. 16:40:46

"Simán hazaparancsolhatnák a magyarokat a világ második legkorruptabb államából (afganisztánból)"
gondolom az első meg magyarország,
lehetne a cikk címe: Második legkurruptabból az elsőbe (haza)
atv.hu/cikk/20100825_nogradi_gyorgy

lüke 2010.08.25. 16:45:44

Nógrádi György. Fedőneve: Raguza. Titkos megbízott

Biztonságpolitikai szakértő. 1981-ben (beszervezésekor) egyetemi oktató volt a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1989-ben jelentette meg Az NSZK biztonságpolitikája a '80-as években című könyvét. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.

Elvi-hazafias alapon szervezték be 32 éves korában, ifjúságvédelmi vonalra. A BM III/III-2-a. alosztály kezdte el foglakoztatni (Ez a részleg felsőfokú intézményekben folytatott belső elhárítást.) Beszervezője és tartótisztje Nagy Sándor r. hdgy. volt.

1987-ben átkerült a BM III/III-6-a. alosztályra. (A BM III/III-6. osztályon foglakoztak az ellenséges propagandaanyagok készítésének és terjesztésének elhárításával.) 1989. május 10. és június 16. között külföldön tartózkodott. Kiutazása előtt eligazítást kapott, hogy az NSZK kormányköreiben, illetve az ellenzéki pártok képviselőivel folytatott beszélgetéseiben hangoztassa aggályait a Nagy Imre-újratemetés politikai demonstrációvá alakítása kapcsán. Hangsúlyoznia kellett, hogy egy ilyen fordulat veszélyezteti az eddig elért eredményeket. Az intézkedési terv szerint "Raguza" rendszeres kapcsolatban állt a BND és a CIA képviselőivel. Az 1989-es iratokban titkos munkatársként említik, ami a legmagasabb fokozat volt a hálózati személyek közt.

kodó tamás 2010.08.25. 16:47:10

@lüke: ezekben azt írják, hogy matolcsi belefingott a nullás lisztbe?

lüke 2010.08.25. 16:50:18

abba is fogsz,
mert megy fel az ára

tbb 2010.08.25. 16:51:48

@Ordnassac:

A kutyapárt szerintem is sokat segíthet a politikai tisztulásban. Mivel a nyazsgem elsősorban a baloldali pártokat fogja érinteni. Legalábbis erre lehet következtetni a kutyapártért komolyan lelkesedők politikai szimpátiáit saccolgatva.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.25. 17:01:36

A kutyapárt első lejáratókampánya...
kutyopressz.blog.hu/2010/08/25/a_margit_sziget_ugy

@tbb:
Hát nem mindegy, hogy kiket fog érinteni?
Úgyis itt van nekünk szeretett kétharmadosunk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.25. 17:04:37

@Diocles: picit olvass utána a sávolyi (és pátyi) ügyletnek (pl. Bodoky Tamás blogján), megvilágosodsz. Még a maffiózók (MJ és KBJ, valamint embereik) személyes hozzászólásait is olvashatod.
Ha valaki valami nettó lenyúlást szeretne megvalósítani, azt tényleg jobb, ha nem valósítják meg.

Szimba 2010.08.25. 17:05:58

@tepes:

Nagyon jó a cikk. Egyetértek azzal, hogy neolib gazdaságpolitikát alakított ki, ezt preferálta az előző kormány is. Elismerem, hogy voltak kényszerek a rendszerváltáskor, de nem kellett volna mindent külföldnek eladni, hazai vállalkozókat kellett volna támogatni, és akkor lenne vagy legalább alakulna a hazai ipar, kereskedelem.
Arra senki sem gondol, hogy a magyar vállalkozó a jórészét csak itthon fekteti be, visszaforgatja a vállalkozásába, míg a külföldi monopólium könnyen változtat helyet, és keres másik olcsó munkaerőt nyújtó országot?

Ráadásul nem inge, nem gatyája neki ez az ország, nem fogja támogatni, hanem csupán kihasználni.

Szlovénia helyesen járt el, amikor 25%-ban fogad külföldi tőkét, de hazai gazdaságot is alakít, amiből több hasznot tud húzni nem csak a vállalkozó, a munkás, de az ország is (adó, stb.révén).

tbb 2010.08.25. 17:08:17

@simonmondja.:

Szerintem nem mindegy. Nagyon nem.

tbb 2010.08.25. 17:09:43

@tepes:

Meglepő a cikk. Mármint hogy hol jelent meg. Alakulnak a dolgok. Jó irányba.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.25. 17:12:14

@kodó tamás: újabb gumicsont azoknak, akikről fentebb már szóltam volt (hülyék).

ssi 2010.08.25. 17:12:34

@lüke: csúcs :-) BKV-vezér(ma is?) országos jelenség, s nem oldalfüggő

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.25. 17:16:04

@lüke: a liszttel akkor lesz az igazi baj, ha újra elkezdenek kenyeret gyártani lisztből, nagyüzemi méretben.

lüke 2010.08.25. 17:17:10

Dubrovnyik bocs
Rijeka =Fiume- folyó

lüke 2010.08.25. 17:20:31

@hepci:
a Fidesznek lesz baja a világpiac miatt
/MO azt hiszik hogy mi irányítjuk a világgazdaságot meg a Kolombuszt verbálfinggal:)/
Bécsben a 70 dkg rozskenyér- roggen pur- három hatvan!
kéthete még 2,8 volt!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.25. 17:22:47

@lüke: na, ezen töprengtem (először Dubrovnikot írtam), megnézni meg lusta voltam, így elbxtam. :(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.25. 17:24:49

@lüke: ha kiderül, hogy nem, még mindig bejöhet az öntökön...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.25. 17:26:42

@lüke: azt azért ne feledd, hogy egy bécsi rozskenyér ára - elvileg - sokkal jobban korrelál a liszt árával, mint egy budapesti kenyéré.

Szimba 2010.08.25. 17:41:43

Schmuck Andor kotonja, Horváth Csaba ingyen BKV-ja után a Kétfarkú kimondottan üdítően humoros.

VIKUNYA 2010.08.25. 17:52:44

@lüke: Dubrovnik, nem -nyik! Bazz.!

ssi 2010.08.25. 17:53:30

LMP komolyan próbált más-milyenséget, de nincs lehetősége, se látszata

KKP: több jelölttel több sikerük lenne, s nem a zemberek jókedve miatt.
ha "nincs kire szavaznod"-dal kampányolnának, talán több voksuk is

áprilisban 3.7 mill fő nem a szocikra szavazott s majd ennyi el se ment,
nőtt-e a tanácstalanok, közömbösök száma?

politika, az ország irányítása szertem se vicc, sőt, nehéz, bonyolult feladat,
konkrét kritika lehet, de senki nem tudja a tuti jót előre megmondani

pl. a kormány távolságtartó (nincs társadalmi és parlamenti párbeszéd), támogatóik kiváltságosak, a zemberek érzelmi befolyásolásának prioritása (kettős állampolgárság, Trianon, Isten, NER, NENy stb.)???
pl. milyen az ellenzék - sokféle és önön sajátosságaik a fő korlátaik????
pl. van-e civil-mozgalom, s pl. itt a MKKP tudna másmilyen is lenni?????

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.25. 17:59:49

@Szimba:

És a sablonember?
Fidesznyik a köbön...

" Nekem ........ gyermekkorom legszebb élményeit jelenti. Egy otthont, ahová régóta tartozom, s ahová mindenhonnan hazavágyom… […] a politikusok ott rontják, el, hogy azt hiszik, egyedül is tudják, mi a jó az embereknek "

.........<- ottan van a helység neve.

ssi 2010.08.25. 18:15:17

Vicces kritikákra jobban felfigyelünk, de hatalomra kerülve mi változik?
(KKP) leleplezte az Ismeretlen Nokiás Doboz szobrát a Szabadság téren
nol.hu/belfold/az_ismeretlen_nokias_doboz_szobra

Felállítottak egy apró kerítésdarabot, amelyre műkolbászokat helyeztek
nol.hu/belfold/mukolbaszbol_epitett_keritest_az_lmp

Humortalan kritika
Egy otthont, ahová régóta tartozom, s ahová mindenhonnan hazavágyom… […] a politikusok ott rontják, el, hogy azt hiszik, egyedül is tudják, mi a jó az embereknek
www.hirszerzo.hu/cikk.sablon_szorolapok_a_fidesztol_-_az_mszp_kiakadt.163860.html

Szimba 2010.08.25. 18:23:30

Emberek! Nem akarom senkinek a kedvét elvenni, de a KKP nem akar igazi párt lenni, nem akar bejutni a parlamentbe, nem akar képviselőket állítani, és nem akarja, hogy a polgármesterjelöltjei politikusokká váljanak!!!!!!!!!!!!!

Figyeljetek oda, mit nyilatkozik az értelmi szerző!!!

Az egész csupán gúny, irónia, vicc!

Jézus Mária, itt senkinek sincs humorérzéke?

Szimba 2010.08.25. 18:24:56

Legyen akkor nekünk a Fidesz! Mert megérdemeljük!:-(

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.25. 18:55:55

@Szimba: Példátlan incidens és randalírozás !

A kormányzati sajtótájékoztatón kérdésekkel zavarták a fidesznyiket a szöveg felolvasása után - vagy közben?

www.mti.hu/cikk/2010/08/25/egy_volt_mszp-s_kepviselo_jelent_meg_es_beszelt_budai_gyula_tajekoztatojan-496645

Durvul ez a kampány.
Szerintem terrorelhárítókat kéne alkalmazni hozzászólók ellen.

lüke 2010.08.25. 19:18:22

@vikunya
sajnálom, hogy nem tudod a horvát dialaektust
egyébként Raguza olaszul

lüke 2010.08.25. 19:21:39

@hepci
én is a poénod,s a szláv viccért meg lebaszarintást is adnak a beugrók:)
a kenyérböl még balhé lesz

nyünyüge 2010.08.25. 19:28:39

Csányi vagy Simicska?
Ki ma a legbefolyásosabb szereplő a magyar gazdaságban? Az elmúlt másfél évtizedben úgy tűnt, a kormányzat politikai színezetétől függetlenül ez a dicsőség Csányi Sándoré. Ám Simicska Lajos egykori Apeh-elnöknek – miközben eddig is fontos játékos volt – szintén robbanásszerűen tovább nőtt a befolyása. Melyikük szava érvényesül jobban? A Figyelő legfrissebb számában ennek jár utána.

www.fn.hu/cegek/20100825/csanyi_vagy_simicska/

lüke 2010.08.25. 19:36:40

Csányié az egész ország, mindenkihez dörgölödzött,s PM -böl ment a bankokba, majd AVÜ -s kapcsolatai révén mindent vitt
szerintem más -más a viszony:
-Csányi financiálisan szükkséges
-Simicska bizalmi ember

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.08.25. 19:52:51

Érdekes, hogy bár két kommentben is megpróbáltam fölhívni a figyelmet arra, hogy ez a poszt annak a gondolatnak az átvétele, ami a Bástya elvtárs nevű blogban már napokkal ezelőtt volt nem eldugott helyen olvasható, ezt senki nem tartotta reflexióra érdemesnek. Engem az ilyesmi zavar.

lüke 2010.08.25. 19:59:42

hmm
a kibulizott ország két fejedelme,
Csányi és Domján áll a bejegyzésed felett
sokakat a buli zavar:)

lüke 2010.08.25. 20:03:04

@A Nép - Te vagy
s mindenki önmegvalósító,
ezért érdektelen sok minden, pl a párbeszéd is:)
miképp te is:)

Andy Duphrense 2010.08.25. 20:45:50

A FIDESZ egy dolgot biztosan elért az utóbbi néhány évben. A politizálásból, és a kampányból totálisan eltűntek az érdemi, tartalmi elemek, és a politikát, a pártkötődést teljesen érzelmi (egy erősen túlfűtött érzelmi) síkra helyezték át. Ahol már nem kérdés, hogy ki mit gondol a munkanélküliség kezeléséről, a GYES-ről, az oktatásról, stb., csak a jó (mi) és rossz (ők) dichotómiában lehet gondolkozni. Nem volt érdemi kampány 2010-ben. Ezt egy ország nem vette észre.
És ebben a légkörben, amikor egy óriási hurrágyőztünk hangulatnak kellene uralkodnia, az emberek inkább a teljes nihilizmusba süllyedtek. És jó érzékkel felrázhatóak, rávehetőek arra, hogy protest szavazókká váljanak. Egy barátom ötlete szerint az "Egyik sem" pártot kellett volna még megalapítani, és a szavazólapon sokan behúznák ezt az opciót. Ennek analógiája a KKK, görbe tükröt állítva az elmúlt két évtized elé, pontosan ezzel villantva fel a józan ész lehetőségét, mint választást.
Lehet, hogy azokat, akik egyébként otthon maradtak volna tiltakozásul a jelenlegi politikai állapotokkal szemben (ami szintén nem jó döntés), azok egy részét meg lehet mozdítani.
Más kérdés, hogy milyen lehetőségei lennének egy KKK-s antipolitikusnak hosszútávon...

jjulie 2010.08.25. 20:55:40

nem láttam ma sehol a szijjártó nyilatkozatát arról, hogy az orbán egy dilettáns beteges hazudozó, aki azt mondta, hogy nem kell nekünk az imf, most meg mégis kell

hogy lehet ez?

6.Lenin 2010.08.25. 21:37:01

@Andy Duphrense:

"Más kérdés, hogy milyen lehetőségei lennének egy KKK-s antipolitikusnak hosszútávon... "

A kérdés az lehet, hogy miért fektetnek valakik pénzt minden választás előtt az ilyen formációkba? Mivel hosszútávon semmi esélyük, nyilván rövidtávú a cél.

Kb 8 millió választásra jogosult van Mo-on.Kb 5 millió él is ezzel a joggal.A maradékból pedig bármire kapható néhány ezer, némi pénzzel felturbózott hírveréssel.
Valójában nem is kellene velük foglalkozni, de azzal , hogy ekkora a hír értéke, talán következtetni is lehet a befektetők szándékára.
Majd elmúlik a választás után.

6.Lenin 2010.08.25. 21:44:51

Természetesen mindig voltak/vannak/lesznek akik nem találnak pártot, képviselőt, akire szavaznának.Az ilyen választók mindig kisebbségben voltak/vannak/lesznek.
Szerintem.

lüke 2010.08.25. 22:28:37

@jjulikém , aki keres az talál............

ssi 2010.08.25. 22:38:28

komoly témákban is hülyülhetünk, ha nem megy a tartalom rovására, sőt

néha komolytalan témákat se hülyülhetünk el, ha érdemi a következmény

a fricska önmagában kevés, ha nem nevezi nevén a problémát,
a probléma megnevezése viszont nem adja automatikusan a megoldást is

akik a KKP-ot támogatják, hogyan értelmezik a helyzetet:
jó móka, vagy elegük van (de miből is, és hogyan tovább?)

a valódi politikusoktól felelős viselkedést várunk, a hamisaktól nem,
a valóban voksoló szavazók jobban elgondolkodnak, s már megérte?

Ordnassac 2010.08.25. 23:58:27

@manyike: a kérdések: jók. A válaszok: nehezen adhatók meg. Szerintem.

Ordnassac 2010.08.26. 00:08:10

@simonmondja.: nem szeretem különösebben Török Zsoltot (óriási bunkó), de ez egy jól sikerült húzása volt szerintem. :-)

Ordnassac 2010.08.26. 00:12:53

@tepes: ennek mi köze az MKKP-hoz? Nekem azzal volt a bajom, hogy Szimba szerint nem lenne baj (még ha viccnek is értette), ha bent ülnének és nagyobb baromságokat mondana, mint a többi.

Jut eszembe: nem nagyon érződik az MKKP-nál, hogy miért is indulnak: l'art pour l'art vagy van valami komolyabb üzenet mögötte?

pad78 2010.08.26. 01:46:13

@kodó tamás:
Semmi baj, vsz. fáradt voltam, és ez az egész postaládás dolog elég érzékenyen érintett.

Én is úgy sejtem, hogy a politikusok között igen sok a becstelen, de azt általában véve nem fogadom el, hogy bármely foglalkozás - vagy akár vallás, nem, bőrszín - automatikusan megszüntetné a tisztességedet; ezalól talán csak a bérgyilkosok és a bankrablók foglalkozása a kivétel. Nyilván van olyan, ahol nehezebb ellenállni a kissertésnek, és van ahol könnyebb, de ez nem ment fel senkit, aki bűnöző lesz, és szerintem nem is kötelez senkit, aki nem akar azzá válni.

@tepes:
"Te pl mernél végigmenni bárhol MSZP-s céduláért kopogtatni."

Még a gondolatot is visszautasítom. Ilyen még legrondább rémálmaimban sem fordul elő.
OK, OK, néha írok hülyeségeket, de ennyire csak nem tűnhetek ostobának!? vagy mégis!? :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.26. 07:45:36

@Ordnassac:
Szerintem elég komoly üzenet, hogy tükröt állítanak a szégyenletesen hülye, mondanivaló nélkül kampányoló pártoknak.
Le is lépik őket hülyeségben.
És a minőségi kivitelezés is üzenet.
A többi pártok ehhez képest kőbaltás nyomorkampányt csináltak.
Az uszítás hiányát pedig szinte mindenki észrevette.
Ez az igazi lehetmásapolitika.

Igazából én azt hittem először, hogy a Jobbik is csak viccel és csak karikírozza a fidesznyikek fikszaideáit.
Még mindig lehet...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.26. 07:56:48

@Ordnassac:
Hát, az Elnök embereiben a sajtótájékoztató nem valami olyan hely, ahol karhatalommal távolítják el a bekérdezőket, vagy a bekiabálókat.
Nem mondom, hogy a fidesznyikek sípoló nénikéit és hazaárulózó újságíróit díjaztam,
de ha tájékoztat valaki, akkor válaszoljon már a kérdésekre is.
Én is hiába kérdezem, hogy a " befejezzük " ige melyik jelentését értsem Tarló-Orbán igéretei közben.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2010.08.26. 13:29:11

Hogy bírja a farka? Bírni fogja. Bárhogy is szerepelnek "kétfarkúék", ők csak nyerhetnek.

Egy vesztese biztos lesz a "kétfarkúak" megjelenésének. A fidesz.

Értem én, hogy választást nyerni populista és konkrétumot nem ígérő retorikával lehet. Így volt ez ogy választáson, és a fidesznek bejött. Értem én hogy amíg a helyhatósági választások nem jönnek el, addig marad fidesz a "kampány üzemmódban". Sok, szép, nem túl konkrét ígéret, jaj-jaj csak lehetőleg tyúkszemre nem lépni!

A gond a fidesz eddigi kevés tette alapján sejlik fel, mi szerint a populizmus maradni fog a következő 3-4 évben is és tettekben is.

Ha sejtésem téves, és fidesz a pártállami időkre emlékeztető hatalma birtokában valóban meglépi a szükséges lépéseket, azt mondom, megérte.

Ez a "kétfarkúak" előretörésének a kulcsa szerintem. Amit kétfarkúaktól is hiányolok, az ugyan az, amit minden párt és a medeja szinte teljes egésze hanyagol mint témát.

A demokratikus államrend fő céljáról hallgat mindenki, de nagyon.

A demokrácia lényege mi? Szerintem az, hogy a közpénzek elköltése is és a közvagyon működtetése is átlátható és hatékony legyen! Legelső sorban ezzel kell elszámolni, visszamenőleg is és folytatólagosan is.

jaegtoer 2010.08.27. 05:57:01

Azért az nem semmi, hogy a hófehérkét játszó Lehet Más a politika 100 milliós kampányba kezd, és ehhez 50 milliós hitelt vettek fel.

Gyönyörű. Mesés.

udvari bolond 2010.08.28. 22:30:38

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): mert eddig mik döntöttek? egyetlen állásnál nem kérnek semmilyen szakképzettséget igazoló papírt, önéletrajzot, stb.... go figure.