Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2010
aug 28
01:02

Ma az ország másik felébe utaztam, hogy két másik kollégámmal együtt részt vegyek egy elemzős beszélgetésen. (Csak zárójelben, ha már úgyis volt szó a közlekedésről: ismételten sikerült megtapasztalnom, hogy mennyire járhatatlan ez az ország, ha nem Budapestről, hanem az országot keresztülszelve utazunk valahová – négy órát vett igénybe, hogy a Dunántúlról eljussak a Tiszántúlra.) A beszélgetés egy adott pontján felmerült, hogy vajon az önkormányzati választáson mi számít majd sikernek és kudarcnak az egyes pártok számára, s ekkor jöttem rá, hogy erről még nem is írtam.

Meggyőződésem, hogy a pártok közötti erőviszonyokat tekintve az októberi választáson az eredményeknél – kis túlzással - fontosabb lehet azok értelmezése. Ráadásul az önkormányzati választás jellege – ellentétben a viszonylag egyszerűen áttekinthető és értékelhető parlamenti választással - kiváló terepet kínál a szabad valóságértelmezésre: a számos különböző voksolás miatt mindenki megtalálhatja, kiemelheti azokat az eredményeket, amelyek az ő sikerét igazolják. Az LMP és a Jobbik hivatkozhat arra, hogy 2006-hoz képest – amikor az egyik párt még nem is létezett, a másik pedig alig rúgott labdába – jelentősen előretörtek, az MSZP beszélhet arról, hogy az ellenzéki pártok között a legtöbb polgármesteri és/vagy képviselőtestületi helyet szerezték, a Fidesznek pedig elegendő lesz egyszerűen rámutatni a narancssárgába borult választási térképre. Mindenki azonban nem lehet győztes, mert akkor senki sem az; a választói tisztánlátás elősegítésében ilyen esetekben – szemben a pártpolitikai célokat szolgáló közéleti véleményvezérekkel - fontos szerepük lehet a nem politikai érdekek alapján mérlegelő elemzőknek.

Az önkormányzati választás politikai értékeléséről írtam már korábban, akkor is azt hangsúlyozva, hogy az egyes településtípusokat külön szemlélve igenis lehet majd világos állításokat tenni október 3-án. Szerintem akkor járunk el helyesen, ha a 2006-os önkormányzati választás eredményei mellett az idei parlamenti voksolás erőviszonyait is figyelembe vesszük. Ezek alapján – bármilyen diadaljelentéseket is adnak majd a pártok – a jó és a rossz szereplés mércéje a korábbi választásokhoz és a várakozásokhoz képest elért eredmény lehet (a fővárosi és megyei jogú városi indulók és a korábbi eredmények egy táblázatban itt).

Az MSZP leginkább a vártnál is nagyobb kudarc elkerülését tűzheti ki célul: a szocialisták számára egyértelmű csalódás lehet, ha nem tudják legalább megismételni az áprilisi teljesítményüket – arra egyáltalán nincs esélyük, hogy a 2006-os, amúgy komoly vereségükkel végződő voksolásra emlékeztető számok szülessenek. Ehhez arra van szükségük, hogy a fővárosban és a nagyvárosok többségében megtartsák második helyüket, illetve néhány nagyobb helyen (pár budapesti kerületben és legalább egy vagy két megyei jogú városban) polgármesteri győzelmet arassanak – feltehetően testületi többség nélkül.  

Az egyelőre jelöltállítási gondokkal küzdő LMP sikere egyértelműen az áprilisi eredmény túlszárnyalása lenne. Nem csupán a fővárosban, ahol legjobb eredményüket elérve közel 13 százalékot szereztek, hanem vidéken is. Polgármesteri pozícióra – nagyvárosi szinten - reális esélyük nincs, viszont az nem elképzelhetetlen, hogy néhány helyen a képviselőtestületekben a mérleg nyelve szerepébe kerüljenek – azaz nélkülük ne legyen meg a többség.

Hasonló helyzetben van a Jobbik is, azzal a különbséggel, hogy számukra nem a főváros, hanem Északkelet-Magyarország lehet a legjobb vadászmező – egyben pedig a legfontosabb mérce. A Jobbik néhány polgármesteri helyre sem esélytelen, alapvetően azonban náluk is elsősorban áprilishoz viszonyítva lesz érdemes vizsgálni a megyei és települési eredményeket.

A Fidesz minden bizonnyal elsöprő győzelmet arat, 2006-hoz képest is tovább erősödve az önkormányzatokban, kudarcról tehát nem valószínű, hogy lehet majd velük kapcsolatban beszélni. Nem mindegy azonban – ettől függ a siker mértéke -, hogy ez az előrelépés mekkora lesz, ebből a szempontból pedig különösen a billegőnek gondolt települések lehetnek izgalmasak: elsősorban a fővárosi közgyűlési abszolút többség kérdése és néhány kerület polgármesteri széke, továbbá például Szeged, Dunaújváros vagy Miskolc meghódítása.

Most nagy vonalakban ennyi látszik, a következő héten pedig érdemes lesz újra figyelni a választási honlapot, mert könnyen lehet, hogy a jelöltállítás a parlamenti választásnál látottakhoz képest is komolyabb feladat elé állítja a szereplőket. Nem tartom kizártnak, hogy nem csupán a futottak még kategória indulói véreznek el, de lesznek komolyabb meglepetések is ebben a sajátos előfutamban.

x x x

És egy aktuális találós kérdés: ki és mikor mondta az alábbi mondatot?

A kormánynak élnie kell azzal a felhatalmazással, amelyet a választóktól kapott. Ebben nem szabad szégyenlősnek lennie.”

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr172253560

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újrázik a kormánypárti polgármesterek kétharmada 2010.08.30. 14:37:01

Akik nem indulnak, vagy kormányzati szerepet kaptak, vagy megromlott a pártjukkal való viszony. Az összes kormánypárti polgármester újrázik a fővárosban, de elindul Debrecenben Kósa Lajos, Hódmezővásárhelyen pedig Lázár János is.

Trackback: Mindenki nyer? 2010.08.28. 10:27:01

A Jobbik számára nem a főváros, hanem Északkelet-Magyarország lehet a legjobb vadászmező – egyben pedig a legfontosabb mérce.

Trackback: Celebek 2010.08.28. 09:33:37

 A celebek olyan személyek, akiket nem az eszükért szeretünk. A celebek a testükből élnek, akárcsak a kurvák. A két csoport között csupán annyi a különbség, hogy a celebek nem a kamionosokkal vannak jóban, illetve hogy a kurváknál előírás az óvsze...

Trackback: A józan ész alkonya 2010.08.28. 07:19:40

Szanyi kapitány idegrendszere meglehetősen viseltes, s ezzel már évek óta tisztában lehetünk. A lájkolós kampányba ugyan kevéssé fér bele a parasztozás, de mégis sikerült a saját képére igazítani a stílusát

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Phaae 2010.08.28. 01:10:11

Gyurcsány Ferenc az önkormányzati választások után 2006-ban?

Ordnassac 2010.08.28. 01:15:11

Helyi tapasztalat: mivel a tavaszinál lényegesen több cetlit kell lényegesen kevesebb idő alatt összeszedni és a Jobbik, valamint az LMP Pesten komoly emberhiánnyal küzd (utóbbi Pesten kívül is, bár ismerősi infó szerint Miskolcon pl. egész jól állnak), így egyes kerületekben érdekes lehet a végkifejlet.

A fővárosban a XI., a XIII., a XV., a XX. és a XXIII. kerületre érdemes figyelni. Ott szoros lehet az eredmény.

Találós kérdésre: ilyen kérdésfeltevés mellett fixen egy baloldali politikus mondta. Személyi tippet most nem merek leadni. Amennyiben nagyon muszáj, akkor Gyurcsány, Hiller vagy Lendvai, de tipp.

Phaae 2010.08.28. 01:24:27

@török gábor: épp a blogon jártam.. :)

@Ordnassac: pedig téged nehéz megelőzni ha Török Gábor blogjáról van szó.

:)

Ordnassac 2010.08.28. 01:26:47

Kis számítás, csak érdekességképp:

32 × 750 = 24000 ajánlószelvény kell ahhoz a még hatályban lévő OGY választási szabályok szerint, hogy minden budapesti egyéni választókerületben indulhasson adott pártnak jelöltje. Most ősszel 28 150 cetli kell a főpolgármester-jelöltséghez.

Zugló: 2 × 750 = 1500 cédula kell a mostani OGY választási szabályok szerint ahhoz, hogy a két kerületi oevk-ban indulhasson egy párt jelöltje, most a polgármester-jelöltséghez 2000 cetli kell (bár Zugló választópolgárainak 1%-a ennél lényegesen kevesebb, 968, csak létezik a 2000-es szabály).

Mind a 15 evk-ban egyéni jelöltek állításához Zuglóban most ősszel minimum 970 cetli kell (a szórás 57-től 69-ig terjed), magyarul feleannyi, mint a polgármester-jelöltséghez.

bigapples 2010.08.28. 01:28:04

"létezik egy harmadik álláspont is, miszerint semmi más nem történt, csupán radikálisan átrendeződtek a pártviszonyok, de a magyar politika ettől még a parlamentáris demokrácia régi kerékvágásában halad tovább. Aki ennél többről beszél, az „hivatásos rettegő” vagy a maga retorikai bűvészmutatványait végző Orbán: egyikük szavait sem kell komolyan venni. Ezt képviseli a médiában jól pozicionált politikai elemzők zöme (a legügyesebben Török Gábor), ezért hasonlóan vélekedik a politika iránt érdeklődő közvélemény nagy része is."
Debreczeni J.

Csak hogy lássuk, hogy Gábor milyen agymosás hajt vére a közvéleményen. Török Gábor monnyon ke!

Ordnassac 2010.08.28. 01:28:56

@Phaae: mire nem jó a Facebook. ;-)

@Ordnassac: persze ezek minimumszámok, ennél sokkal többet kell gyűjteni, a rontott/sérült/egyéb okok miatt érvénytelen cetlik miatt.

bigapples 2010.08.28. 01:30:12

agymosást hajt végre

Mozilla Spellcheck is monnyon le.

Ordnassac 2010.08.28. 01:32:21

@bigapples: aktiváltad belső Torgyánodat? :-P

Pancel 2010.08.28. 01:45:20

Engem elsősorban az érdekelne, hogy van egy nagyvárosi körzet, ahol nagyságrendileg 7.ooo kopogtató van. Abból belső infóim, és pici számolgatás után is nagyságrendileg maximum 1.5oo van a pártoknál, jelölteknél.

Ez minden 5. kopogtató.

Hol van a többi? (Rutinos kopogtatózók biztosan rávágnák a választ: "nincs otthon, kidobták/eladták, elfelejtették, nem is oda van bejelentve, így az albérlő kihajítja, félti az adatait, ezért senkinek nem adja ki.)

Ez még talán rendben is lenne - de ha így van, és az emberek alig 2o%-a hisz a demokratikus választás erejében, és az a Fidesz 2/3-ad (mégha csak 52%, amely gy 65%-os részvételnél is született) sem képes összeszedni a kopogtatóknak legalább a 1o-15%-át (ha akarja, és láthatóan akarja), akkor talán a játékszabályokkal baj van, nemdebár?

bigapples 2010.08.28. 01:52:21

A szociknak az lenne siker, ha legalább a XI, XII ker polgármesterséget elvinnék és esetleg pár pesti külső kerületben jól szerepelnének. A fővárosi közgyűlésben szerintem nem tudnak olyan sikert elérni, ami megkerülhetetlenné teszi őket. Valószínűleg Miskolcot és Dunaújvárost is elvesztik, Szeged is komolyan sanszos a vereség. Ha még relatíve sikeresen szerepelnek is, azaz hozzák, vagy kicsit meghaladják az o.gy. választások eredményét, akkor is elvesztik az eddigi hátországuk jó részét, a sok pártkatonát, akiket az önkormányzati hátország tartott el. Ez mindenképpen nagyon komoly veszteség lesz a számukra. Gyurcsány már lecsempézte a teraszát, lesz nagy forrongás ősszel a baloldalon, folytatódik az atomizálódás?

A Fidesz nem nagyon tud rosszul szerepelni, a két kis párt akár veszthet is pár %-ot a tavaszi eredményéhez képest. Olyan fontos helyeket szereznek meg Budapesten (LMP) ill. K-Magyarországon (Jobbik), amik révén a 2 párt a helyzetét megszilárdítja a tavasszal kialakult pártstruktúrában.

A Jobbik hívek viszont őszre már azt várták, hogy övék lesz a játéktér, mert a választók csalódnak majd a Fideszben. Ráadásul egyre erősebben látszik a párt önsorsrontó kétfejűsége, a Balczó, Vona féle radikális jobboldali szárny, amely konszolidáltabb parlamenti politizálásra akar berendezkedni, velük szemben meg ott a szélsőjobboldali utcai politizálás hívei, akik a gárdára és Zagyváékra támaszkodva folytatni akarják azt a politikát (Szegedi, Novák), ami hosszútávon egy 5-7% párt kalodájába zárja a Jobbikot. Szóval a relatív jobbikos siker a pártagság számára vereség ízű lesz és növelheti a belső konfliktusokat. Hasonlóan, ahogy a parlamenti választás után történt.

bigapples 2010.08.28. 01:55:02

@Ordnassac: Nem én, csak ráhangolódtam Debreczenire, aki felismerte a politológusi médiaterrort, ami miatt szegény közvélemény nem retteg a demokrácia felszámolása miatt.

pad78 2010.08.28. 02:06:34

@bigapples:
"ha legalább a XI, XII ker polgármesterséget elvinnék"

Nem tudom, mit akartál írni eredetileg, de sejtésem szerint Te sem gondolod túl komolyan, hogy bármelyik szoci legyőzi Pokornit a XII-ben. Ha csak a szoci polgármesterjelölt lenne, kis túlzással akkor se tudna ott nyerni.

bigapples 2010.08.28. 02:11:41

@pad78: XIII természetesen, Pokorni szerintem is biztos befutó.

Ordnassac 2010.08.28. 02:13:17

@bigapples: XII. kerület? Nem XIII. kerületre gondolsz?

Miskolcon a Fidesznek sikerült egy gyenge ellenfelet elindítani (Kriza Ákos), szóval még nem írnám le Miskolcot. Ettől függetlenül elviheti a Fidesz.

Amit az LMP-ről és a Jobbikról írtál, részben igaz, de ha megnézed az előbbi számításomat, akkor pl. Budapest legnépesebb kerületeiben, amelyek 100e lakos felett vannak (Újbuda, Óbuda, Zugló, Angyalföld), 2000 cédula kell a polgármester-jelöltséghez. Azonban egyéni jelölteknél összesítve néhol kevesebb mint fele lenne szükséges. Itt jelentősen megnehezül a jelölés (ahogy pl. Debrecenben és Miskolcon is). Ez gondot okozhat e pártoknak.

pad78 2010.08.28. 02:14:36

@Ordnassac: @bigapples:
Szerintem Wieszt után a XI is nagyon húzós nekik. Molnár nem kezelte túl ügyesen ezt a sztorit.

Szerintetek mi lesz a IX-ben? Befuthat Gegesy függetlenként? Asszem hogy továbbra is elég népszerű a kerületében. Elég ez még, vagy most ott is beköszönt az új korszak?

Ordnassac 2010.08.28. 02:16:25

@pad78: látod, ez egy jó kérdés. Nekem az sötét ló, ahogy a XV. kerület is. Hajduék nagyon gyorsan összeszedték a cetliket.

- Rendi - 2010.08.28. 02:16:58

Az elmúlt ciklusok azt mutatják, hogy ha egy önkormányzat vezetése nem az aktuális kormány oldaláról való, akkor komolyan hátrányba kerülhet; így szerintem a fidesz sok helyen biztos befutó.

pad78 2010.08.28. 02:20:02

Ordnassac, mit gondolsz Gémesi helyzetéről Gödöllőn? Nem volt túl elegáns, hogy a Fidesz indított jelöltet vele szemben, de a Fidesz régóta nem az eleganciára játszik. Volt Gémesivel egy interjú a 168 órában, abban hihetetlen önbizalommal nyilatkozott. Szerintetek bejön?

U.i. Be kell valljam, ha lehet ilyet mondani, akkor Gémesi a kedvencem a magyar politikában, én nagyon drukkolok neki. De félek, hogy nem sokkal ugyan, de lemarad.

pad78 2010.08.28. 02:23:00

@Ordnassac:
Kit indít a Fidesz a XV-ben?

Ordnassac 2010.08.28. 02:23:32

@pad78: nehéz kérdés, hogy ott mi lesz a fő érv a szavazásnál. Legyen itt is fideszes polgármester vagy maradjunk Gémesinél? Ez is a sötét ló kategóriája.

Ordnassac 2010.08.28. 02:24:08

@pad78: László Tamást, a helyi OGY képviselőt.

Ordnassac 2010.08.28. 02:25:32

Blogmotor fenéken billentése: MOST!

pad78 2010.08.28. 02:30:18

@Ordnassac:
Érdekes lehet, hogy kit indít a Jobbik. Azt nézem, hogy tavasszal Gaudi-Nagy elég erős volt. Bár szerintem most kevésbé jelent veszélyt Lászlóra, szerintem meglesz a Fidesznek a kerület.

pad78 2010.08.28. 02:32:32

@pad78:
Az elég erőst úgy értem, hogy ahhoz képest, hogy Budapest. Nyilván nem lesz jobbikos polgármester Rákospalotán, csak az a kérdés, mekkorát szakítanak ki maguknak a két esélyes versenyében, és mennyire befolyásolhatja ez azt.

Ordnassac 2010.08.28. 02:33:54

@pad78: Lillik György, valaha a helyi FKGP egyik vezetője volt.

Elképzelhető bőven, hogy meglesz a kerület, csak Hajdu is elég népszerű ott. A helyi szocik most azzal küzdenek, hogy rossz néven vették Hajdu kivágását, másrészt nagyon rajtuk ragadt a "Hagyó-árvák" pecsét. Ebből Hajdu profitálhat.

pad78 2010.08.28. 02:34:39

Mellesleg azt nézem, hogy a XV. ker-ben most önk. képviselő Balázs Zoltán a Közjó és Kapitalizmus Intézettől. Az egy nagyon értelmes fickó látásom szerint, legalábbis régebben igen jó írásai voltak. A Fidesz jobban is kihasználhatná. Bár gondolom, most, amikor meghaladjuk a kapitalizmust, nem jó ómen lenne őt futtatni...

bigapples 2010.08.28. 02:38:30

@Ordnassac: Ez a gyorsaságnak nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget. Úgy tűnik minden párt épít adatbázist a támogatókról, most még nem telt el sok idő a parlamenti választás óta, gondolom megvan a szociknak mindenhol, hogy kihez kell elmenni kopogtatóért, még ha ez törvénytelen is.

Hasonló okokból azt hiszem a végén összejön a legtöbb helyen a 2 kis pártnak is az indulás. A jobbiknak a fő vadászterületén, az ÉK-magyarországi kisvárosban, nagyobb községekben még könnyebb dolga lesz.

Nem a XV. a szoci belső háború fő színtere 2 baloldali jelölttel? Ott a Fidesznek egyszerűbb lesz a megosztott baloldali erők előtt befutnia.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.28. 02:41:42

@török gábor: (... ez meg még gyorsabb lesz;)
0. Viktor a 2010-es önkormányzati választás után.

Ordnassac 2010.08.28. 02:41:47

@bigapples: az egyéni választókerületeknél nem is nagyon lesz gond. Amúgy nem tudom, hogy a kisvárosokat hogy keverted ide, ha feltűnt volna, én a 100e lakos feletti nagyvárosokról beszéltem, ahol kétszer annyi cédulát kell pl. Zuglóban összeszedni a polgármesteri induláshoz (2000), mint ahányat összesen kell, hogy minden evk-ban elindulhass (970, lebontva 15 evk-ra 57 és 69 közötti terjedelemben) és 500-zal többet, mint tavasszal (2×750).

Szerintem sem a Jobbiknak, sem az LMP-nek nincs olyan listája, ahol több mint 2000 név és cím szerepel (ugyanis ott vannak a rontott vagy sérült, azaz érvénytelen cetlik is).

pad78 2010.08.28. 02:50:35

@Ordnassac:
Ja, közben voltam a rendőrségen a postaláda ügyében, nem foglalkoztak velem, azt mondták, szóljak a közös képviselőnek, mert a környéken ezerötszáz postaládát törtek fel, ők nem vesznek fel egyenként mindenkitől feljelentést. Ez a kisebbik baj, úgyse csinálnának semmit, de ha ez az 1500 nem költői túlzás, akkor komoly gondokat okozhat. Nyilván van olyan, ahol nem találtak már semmit, és van olyan, ahol több kc-t is elvittek, pl. nálunk kettőt. Ha összesen nagyjából 1500 VII. kerületi kc. forog a szabadpiacon, az jelentős hatással lehet azoknak a számoknak a fényében, amiket írtál. Főleg azért, mert igaza volt kodó tamásnak, ha ketten adunk le az én nevemre szelvényt, akkor egyik sem érvényes. Tehát akik még politikailag öntudatosabbak voltak, azok most vagy nem pótolják, és ki tudja kinél landol végül az eredeti cetlijük, vagy újat kérnek, és akkor érvénytelen lesz mindkettő. De persze ettől még a pártoknak nem kell kevesebbet gyűjteni, hogy tömegesen estek ki kc-k a rendszerből.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.28. 02:50:56

Az LMP már előre "bemosakodott", avagy "szükségből csinált erényt" ezzel a szövegével:
"
Az LMP számtalan helyen indul most ősszel helyi civil szervezetekkel összefogva. Rengeteg helyen fogunk együtt indulni, vagy akár nem indulásunkkal (sic!) támogatni olyan, városi vagy falusi jelölteket, akiről azt gondoljuk, valóban tesznek az adott városért, az adott közösség boldogulásáért.
"
Kiemelve a lényege:
"Rengeteg helyen fogunk ... nem indul...ni"
lmp.blog.hu/2010/08/14/2270_perc_legyel_aktivista

bigapples 2010.08.28. 02:53:50

@Ordnassac: Azért kevertem ide, mert úgy látom, a Jobbik számára sokkal fontosabbak lesznek a északkeleti országrészben megszerzett kisvárosi, nagyközségi pozíciók, mint a budapestiek. Budapesten nemigen tudják majd a mérleg nyelve szerepét betölteni és így a hatalmi bázisukat kiépíteni. Szerintem az LMP számára sokkal fontosabb a budapesti szereplés, mint a Jobbik számára.

Lehet, hogy a listán nincs 2000 név, csak mondjuk 800-900 fő, majd a fele munka megvan. Ráadásul az LMP ismertsége nőtt a nyáron, gondolom jobban állnak aktivistával és talán pénzzel is. Érdekes lesz látni, hol nem jön össze a 2 pártnak a jelöltállítás, hiszen a Jobbikos polgármester jelölt hiánya a Fideszt, az LMP jelölt hiánya pedig a szocikat segíti.

nyos 2010.08.28. 02:54:18

Az az illusztracio burkolt KDNP reklam, vagy csak igy sikerult? :)

A siker kerdese a 0. forduloban:
LMP: egyertelmu sikertelenseg lenne, ha a fovarosban nem tudnak osszegyujteni a kopogtatokat (akar a fopolgarmesteri, akar keruleti szinten). Marpedig ez nem lesz egyszeru, mert nehezedett a kovetelmeny, Budapesten kulonosen (ugye sokan lakjak). BP-en kivul eselytelenek.

MKKP: Siker lenne, ha ossze tudnak gyujteni valahol a cetliket. Meg nagyobb siker lenne, ha 2-3%-ot is kapnanak, amire (ha rajthoz allnanak) nem teljesen eselytelenek a "feher kocka" szerep miatt.

FIDESZ/MSZP/Jobbik: Gond nelkul osszeszedik a kopogtatokat, nem tul erdekes targyalni. Bar az rosszul nezne ki, ha 1-2 korzetben valamiert nem indulhatnanak, ez nem realis, es nem lenne nagy jelentosege globalis szinten.

1. fordulo:
FIDESZ: egyertelmu gyoztes, de nagy kerdes, hogy mennyit nott/csokkent a tamogatottsaga. Az eddigi latszatintezkedesek valoszinuleg nem artottak, de a tetlenseg EK-en arthatott. A kormanypartok nepszerusege szokott csokkenni, ez nem ujdonsag. Az sem, hogy mar nem lesz annyi protestszavazo, mert a regi kormany mar megbukott. Raadasul Schmitt zaszlobetiltasa elfordithatott a parttol olyanokat, akik nem az MSZP ellen szavaztak rajuk.
MSZP: A XIII. keruletben eselyesek, ezen kivul meg talan Csepelen, es par videki varosban. Ha nem nyernek sehol, az mindenkepp kudarc (ha raadasul a Jobbik nyer valahol EK-en, akkor kulonosen, mert elveszitik az eddigi biztos 2. helyuket es talan a valtoparti szerepet is).
Jobbik: Tobb dolog is megosztja mind a partot, mind a szavazobazist. Van mersekelt-radikalis, fovaros-videk, es meg ki tudja milyen ellentet. Erdekes lesz latni, hogy mennyire tudnak osszefogni ujra, ez meg fog latszani az eredmenyukon is. Par polgarmesteri hely egyertelmu siker lenne, ahogy az is, ha megtartanak (vagy novelnek) a korabbi szavazobazist. Ez a FIDESZ kormanyrakerulesevel egyaltalan nem lehetetlen. Ha nem lesz sehol Jobbikos (vagy hozzajuk kotodo, de fuggetlen) polgarmester, meg az sem kudarc. Az viszont az lenne, ha nagyon visszaesne a tamogatottsaguk (bar ezt az eltero rendszer miatt nem konnyu megmondani).
LMP: Oriasi siker lenne, ha valahol (jellemzoen valamelyik keruletben) LMP-s polgarmester lenne. Bar ez szerintem sem valoszinu. Az LMP (bar ok nem szeretik, ha hangoztatjak) az SZDSZ "utodpartja", marpedig 20 evig ok adtak a fopolgarmestert. Ha megszerzik a regi SZDSZ-es szavazokat, meg lehet beloluk valami - bar most meg talan nem.

Ordnassac 2010.08.28. 02:55:00

Na megyek, ma délelőtt még ki akarok nézni a Bosnyák térre, kb. 4 polgármester-jelölt lesz kint. :-) Jó éjt!

Ordnassac 2010.08.28. 03:00:30

@nyos: FIDESZ/MSZP/Jobbik: Gond nelkul osszeszedik a kopogtatokat, nem tul erdekes targyalni. <--- A Jobbik esetében Budapest (főleg egyes belvárosi kerületek) azért mumus... Két helyen nem is indítanak polgármestert (II. és V. kerület).

Az MSZP Csepelen nem hiszem, hogy nyer, nem indul a régi polgármester, a mostani jelölt pedig a helyi vagyonkezelő elég viharos vezetője (volt).

Az LMP esetében pedig a korábbi SZDSZ-szavazók most kezdenek kiszeretni a pártból, mert rájöttek, hogy az LMP messze nem olyan liberális, mint ahogy azt szeretnék vagy gondolták. Ez meg is látszik a cédulagyűjtésen.

pad78 2010.08.28. 03:03:05

@pad78:
Nem mellesleg megüt a guta a gondolatra, hogy esetleg Horváth Csaba többek között az én nevemre kiállított kopogtatócetlivel jelentkezett ma be a választási irodán. Még talán 2002-ben beszélgettem vele néhány mondatot, amikor a hűvösvölgyi buszvégállomáson kampányolt = állt, és kicsit bambán nézte a busz vagy villamos után szaladó embereket, a kutya sem törődött vele, szóval engem megszólított, és váltottunk néhány mondatot, nos, nem tűnt nagyon nagy észkombinónak. Persze lehet, hogy azóta Demszky és Hagyó mellett megtanult ezt-azt, de arra meg véleményem szerint nem sok szüksége van Budapestnek.

pad78 2010.08.28. 03:06:26

Asszem én is megkeresem a kispárnámat. Jó éjt mindenkinek!

tbb 2010.08.28. 03:59:40

Mondta, mondta. De nem erre a kormányra értette.

tbb 2010.08.28. 04:01:35

Mondta, mondta. De nem erre a kormányra értette.

tbb 2010.08.28. 04:02:36

Mondta, mondta. De nem erre a kormányra értette.

tbb 2010.08.28. 04:04:18

Mondta, mondta. De nem erre a kormányra értette.

nyünyüge 2010.08.28. 07:10:31

Debreczeni József:
A demokráciából az autokráciába

nol.hu/lap/forum/20100828-a_demokraciabol_az_autokraciaba

ssi 2010.08.28. 08:20:43

cetligyűjtés
- mivel a választók jelentős része ragaszkodik a titkossághoz, lehetne más megoldást bevezetni?
- 2 kis párt (1., 2. ellenzék) pozíciója gyengülni fog

szeptember: lehet-e olyan esemény, ami befolyásolja a választókat?

választás:
- néhány mszp-s polgármester, a többi kormányi
(a rosszemlékű múlt erősebb, mint a pl. titkolt 2011-es költségvetés)
- a 3. ellenzék pozíciója is gyengül

választások értékelése:
- bármilyen eredményt a pártok tudnak pozitívan is értékelni, ami inkább önmaguknak, tagjaiknak szól
- az ellenzéki pártoknak a fennmaradásukért kell küzdeniük
- a választókat az életben tapasztaltak fogják ezután is befolyásolni
- a ma még nem létező pártok látva a pol-gazd-társ viszonyokat, messiások szeretnének majd lenni

... s a remény hal meg utoljára

Szimba 2010.08.28. 08:26:39

Valóban ezen a választáson csak a kis pártok körül lehet némi izgalom. Már az is nagy eredmény lesz némelyiknek, ha egyes helyeken közel azonos szavazattal végeznek a Fidesszel.

Viszont én a piac felé veszem az irányt, mint Ordi, mert nálunk is annak környékén kampányolnak.:-)))

Szimba 2010.08.28. 08:33:17

@manyike:

Még ezután jönnek a nagy leleplezések. Pl. ismét lesznek fotók a Jobbik (más párt) tagjainak drogozásáról, qrvázásáról, stb.Lelepleznek néhány szocialistát, LMP jelöltet.
Kíváncsi vagyok hány milliárdra jön ki az összeg, amit a Fidesz számláján a szocik elloptak. És persze arra is kíváncsi vagyok, hogy a szocik szerint a Fidesz mit qurt el.
Valamint ismét előjön, hogy az LMP az SZDSZ utódpártja, még akkor is, ha nincs köztük egy sem a régi SZDSZ tagokból.

Lényegi változás 4 év múlva várható.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.28. 08:37:30

Mindenki nyer?

Jó cím.

Olyan ez a fideszezés, mint egy piramisjáték.
Egyre többen teszik be a tétjeiket, mert azt hallották, hogy

- Mindenki nyer !

- Mindenki hozzon még egy embert !

Igaz, az ilyesmibe általában még ötöt kell hozni...vagy hármat.

Szimba 2010.08.28. 08:37:41

Még egy megjegyzés:
a táblázat egyszerűen csodálatos. Ki is nyomtattam, ebből fogom figyelni majd a tévéközvetítést (közben konyheelemzőként értékelem az eseményeket:-)))

lorantka_a_gall 2010.08.28. 08:42:05

@bigapples: pénzzel szokás szerint igen gyatrán állunk, ugyanis a kormány húzza-halasztja az ogy-n elért eredmény után járó finanszírozás kifizetését (még a már elmúlt időszakra vonatkozót is!), így nehezítve tovább (többek között) az LMP helyzetét is az önkorm-törvény módosítása (több KC kevesebb idő alatt) mellett.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 08:58:48

@bigapples: DJózsikának savanya a szőlő. TG ügyesebben pozicionálta magát a médejában. Következésképp több zsét is szakajt...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 09:05:08

@lorantka_a_gall: erről már nyilatkozott egymásnak ellentmondóakat több LMP-főmufti (Schiffer, Karácsony). Most akkor húzza a kormány a kifizetést vagy nem húzza? Ennyit azért valahogy el lehetne dönteni, csak rá köll nézni a bankszámlára (amin, gondolom, nagy májnusz van, vagy relatíve kisebb).

is 2010.08.28. 09:05:48

@Hepci: TG populárisabb, ez, amit tényként elmondhatunk. minden más majd történelmi visszatekintésben látszik. egyelőre mind Debrecenivel, ming Törökkel szemben jónéhány kérdőjel mutatkozik.

@poszt:azt nem értem, hogy egy ilyen posztot hogy sikerül megírni egyetlen szó nélkül az új választási törvényről? elhangzik a mondat, hogy az MSZP-nek nincs esélye megismételni a 2006-os eredményét, elhangzik, hogy az LMP-nek nehéz gyűjtenie, lesznek itt meglepetések stb.; de egy árva szó nincs arról hogy ennek oka a választási törvény átszabása, a vezető erőre szabása. [leteszem ide a két forintot, hogy 2014-ben, ha a FIDESZ addigra bedől (add uram), akkor újra megváltoztatják még egyszer a törvényt, arányosabbra, és ott mutatják ki a foguk fehérjét.] a poszt meg lazán átnéz efelett a kérdés felett. kíváncsi lennék rá, hogy egyetemi előadást hogyan úszna meg egy oktató ebben a témában ezzel az elemzéssel.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.08.28. 09:10:33

Ez a "szabad valóságértelmezés" kifejezés nekem nagyon tetszik. Igazán találó. És valahol a rákfenéje az egész helyzetnek, ami a magyar politikumot körülveszi. Az, hogy az egyes pártok "rajongói" - ez már önmagában szörnyű, hogy rajongókról beszélhetünk - csak a saját realitásukon belül képesek gondolkodni, a saját realitásuk korlátain belül képesek szemlélni a dolgokat, és nem képesek meglátni, felfogni, értelmezni a másik oldal valóságát. Azt csupán illúzióként élik meg. Szemfényvesztésként vagy hazugságként, hogy úgy mondjam. Egyszer írtam erről itt: michaelknight.blog.hu/2010/05/05/parhuzamos_vilagok_3

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.28. 09:10:44

Nyer? Mi ez sportesemény, vagy szerencse játék? :-) Teljesen mindegy, hiszen, amit ma demokráciának nevezünk, az valójában nem az. Ez csak egy többségi diktatúra, aminek törvényszerűen el kell buknia és fel kel váltania valamiféle más társadalmi rendszernek. Valamiféle jó értelembe vett anarchiának, vagy közvetlen demokráciának.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 09:12:39

@is: szerintem az a döntő különbség Debreczeni és TG között, hogy Debreczeni egy verbálfing vuvuzelázó seggfej-bértollnok, TG meg nem.

jjulie 2010.08.28. 09:21:56

@Hepci:

láttad, a vuvuzelázás népszerű dolog, így a gyártás meg jó üzlet

mi a gond?

mit gondolsz, melyik hoz többet a verbálfing, vagy a felszínelemzés?

török gábor 2010.08.28. 09:26:12

@is: mert erről a hivatkozott előző cikkben írtam :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 09:29:57

@jjulie: mikor melyik...
Nekem úgy tűnik, DJózsika pénzforrásai elapadóban vannak. Ferencz félig nagypolitikán kívül aligha annyira nagylelkű, hogy egymaga finanszírozzon kettő darab, sheggében megbújó udvari heroldot/bolondot. Meg szűkös is lenne kettőjüknek ott, a langy anaerob viszonyok között.
Felszínelemzés? Ez a viszonylagos tárgyilagosság szinonímája lenne nálad? Btw, a politológia nevű tudomány nem biztos, hogy képes többre...

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.28. 09:35:28

szánalmasak a politikusaink. máris látni, hogy senki sem tesz semmit az ország előrejutásáért, csak a szájuk járt. viktor is bekaphatja, nem érdekli őt a nép, szarik rá

stargate 2010.08.28. 09:41:08

Most egyetértek Gábor siker-kudarc hsz.-val.
Ahogy a környező 8-9 ezer lakosú településekről hallom,igen nehezen tudják az 1%-os kopigyűjtést tartani (főleg a független, és kisebb pártok-al indulók), ezért nem csak hogy a választáskor lehetnek érdekességek, de még a jelöltállítás is nehéz sok helyen. Hozzátéve sok helyen látványos a fiatalok önjelölése, akik kizárólag plussz pénz reményében próbálnak indulni.
Még kisebb településeken (falvakban) pedig érdekesség, hogy hiába kevesebb kopi is elég,ma már valódi kopogtatásra van szükség és komoly nagycsaládi mivoltra, hogy eredményt érjen el. (4 éve a környező falvakban nem kellett ennyire személyes kapcsolat a kopogtató gyűjtéshez)
Érződik, hogy bátrabban el merik kergetni a régi rendszerből maradt polgit , képviselőt(vannak ilyen helyek) és azokat akik idáig be voltak betonozva és mindenre ráhatásuk volt.(4 éve sokat hallottam még mindig, hogy a tanácselnökre kell szavazni nehogy baj legyen,meg megtudja, de legalább a kopogtatót neki kell adni).
Tényleg ezek kisebb települések az országközépső részén. Vagyis természetesen nem gondolom, hogy ez ráhúzható minden helyre...
De nagy a kontraszt a 4 évvel ezelőttihez.

hazard 2010.08.28. 09:45:02

Üdv Mindenkinek!

Én törzsgyökeres dunaújvárosi vagyok. Úgy gondolom, a helyi politikával is nagyjából tisztában lennék.

A Fidesz csak valószínűsítheti, hogy a dunaújvárosi körzetet megnyeri, de biztosra nem mehet. Tudniillik az erős karakán jogász helyett (Dorkota Lajos), egy tanárt indítanak, aki sokszor sajnos még beszélni sem tud (Cserna Gábor).

Az MSZP azzal, hogy Kálmán András nem indul megadta a sanszot arra, hogy mégis nyerjen a Fidesz.

Azonban helyi jelleggel beleszólhat a dologba egy független jelölt, aki mindkét oldalnak nagyon szúrja a szemét (Pochner László).

Úgyhogy aki a valódi győztest akarja itt megtippelni, az minimum hazárdjátékos...

nem1rem1 2010.08.28. 09:46:59

@Hepci: Ja. Bértollnok az, akinek markáns, elkötelezett véleménye van, és nem egyezik a tiéddel. Jól jegyezd le, mert szócikk lesz a következő politikai lexikonban!

Debreczenit lehet vitatni, utálni, megvetni a markáns, elkötelezett, elfogult, ne adj' Isten: rögeszmés véleményéért, de bértollnokok szerintem inkább azok az újságírók, akik tabu embereknek nem tesznek fel tabu kérdéseket, csak a seggüket nyalják, két kézzel kapaszkodva a nadrágszíjjukba.

Egyébként meg, jelenleg egyetlen politikai párt van Magyarországon, amelyik képes lehetne bértollnokok siserehadát megfizetni. De ott, tuggyuk nincsenek bértollnokok, ellentétben az összes jelenleg templomegere-ellenfelénél...

Valaha hallottam egy jópofa dakota közmondást: Ha észrevetted, hogy megdöglött alattad a ló, szállje le róla!

bigapples 2010.08.28. 09:49:21

@Hepci: Debreczenit szerintem a nyilvánvaló anyagi szempontok mellett zsigeri indulatok vezérlik. Én elhiszem neki, hogy tényleg őszintén gyűlöli Orbánt.

A tragikomikus az, hogy érzékeli, a közvélemény többsége hivatásos rettegőnek tartja őt és Halmait, Bauert, Gréczyt. Ennek szerinte csak egy oka lehet: rossz a kommunikáció. Nem megy át az üzenetük, mert az ifjútörök politológusok mindenhol ott vannak és mi önállóan gondolkodni képtelen közvélemény szolgain elfogadjuk a véleményüket.

Még mindig itt tartanak Debreczeniék, nem ők hibáznak, nem ők tévednek, csak a kommunikációval van baj.

@nem1rem1: úgy látszik DJ még nem hallotta ezt a közmondást :)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.08.28. 09:52:09

@török gábor: "És egy aktuális találós kérdés: ki és mikor mondta az alábbi mondatot?

„A kormánynak élnie kell azzal a felhatalmazással, amelyet a választóktól kapott. Ebben nem szabad szégyenlősnek lennie.”"

@Phaae: "Gyurcsány Ferenc az önkormányzati választások után 2006-ban?"

Kedves Gábor! Már megint csúsztatsz!

Gyurcsány Ferenc mondanivalója akkor az volt, hogy hiába vesztette el az önkormányzati választásokat, az a Fidesz kampányával szemben nem a kormányzásról szólt. NEM MOND LE, teszi a dolgát tovább.

Míg Orbán Viktor hasonló szavakkal a következőket kommunikálja: Én vagyok az Isten. Forradalmat csináltunk. Bármit megtehetek, nincs az a földi hatalom, ami ebben megakadályozzon. (És itt lehetne sorolni a gátlástalan hatalomkoncentrációját amit megvalósított.)

Ég és föld a különbség, amiben a mostani és a 4 évvel ezelőtti kormány van. És hatalmas a különbség a hatalomfelfogásukban is. Meg amiket kommunikáltak.

A hasonló "aljasságok" miatt néz rád ferde szemmel a balliberális oldal, és érzik azt, hogy már te is eladtad magad a Fidesznek. És hiányolják a régi pártatlanságodat.

jjulie 2010.08.28. 09:53:18

@Hepci:

felszinelemző? khmmm..

pl az aki ellátogatván a csákvár gánt közötti területre, és megállapítja, hogy itten bizony van molyhos tölgy és cser, a termőtalaj vékony, a gerinceken sziklakibúvásos rétek találhatók, és éles gerincek és meredek falú szűk völgyek váltogatják egymást........

a nemcsakfelszínelemző először is a pannontenger üledékét látja ott, .....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 09:57:24

@nem1rem1: Debreczeni már rég lesüllyedt Bayerzsóti meg Gréczyzsóti szintjére. A tárgyilagossághoz, gondolkodáshoz, elemzéshez néki a világon semmi köze nincs, udvari bolond lett. Most szar neki, kissé (?) megroggyant az udvar. Megérhetjük még, hogy monográfiát készít "I. Viktor, a dicsőséges" címmel...
Ha a fenti tények neked még nem ötlöttek a szemedbe, őszintén fájlalom...

jjulie 2010.08.28. 09:57:43

@bigapples:

"önállóan gondolkodni képtelen közvélemény "

ez zseniális bigi.....

hallottál már valahol a fideszbirkákról, és a szijjártótakarmányozásitechnológiáról?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 10:01:35

@Zolika1979: komolyan gondolod, hogy OV hatalomvágya és önimádata lényegesen meghaladja GyF-ét?
Hihihahahehe...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 10:03:59

@jjulie: nem hiszem, hogy a politológus mélyebben elemző szakmává válhat, mint a meteorológus...
Bár a piaci értéke kétségkívül jelentősebb (v.ö. ki hallott már bérmeteorológusról, akit lefizetett a nyugati passzát vagy a déli bóra?).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 10:06:10

@jjulie: a szijjártótakarmányozásitechnológia a daróczi/budaiigazságbeszéd továbbfejlesztése?

jjulie 2010.08.28. 10:06:11

@Hepci:

milyen műszerrel mérted ki?

a "halgass a szivedre, szavazz a fideszre" mérőműszerről olvastad le?

vagy az orbánvallás szíjjártófőpapja súgta meg néked?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 10:08:41

@jjulie: nem, elég volt alaposan tanulmányoznom a jellegzetes ferenczi arcéleket, valamint a kifinomult imádkozósáska testtartást...
A gazdagon áradó verbálfingok már csak habot képeztek a tortán, ha ezt a jelentős képzavart elnézed nekem, személyes szimpátiád okán. :)

nestrot10 2010.08.28. 10:09:30

Na Gábor...ki mondta ezt 2002 ben?...." Aki nincs velünk...az nincs...?"

jjulie 2010.08.28. 10:10:01

@Hepci:

drága hepci, az összes mutatványod eldőlne ha nem támaszkodna valami mszp nevű cuccra?

mi az az mszp?

nestrot10 2010.08.28. 10:13:13

@nestrot10: A rohadt kis gonosz törpe mondta...a Rákosi Viktor!
...akkor mgllepődtek és el sem merték hinni az emberek...hogy ezt mondta...
Ma már nem mondja, hanem csinálja...!
Na ezért ÉBRESZTŐŐŐ EMBEREK!!!!!!!!

jjulie 2010.08.28. 10:18:14

@Hepci:

ismétlésképpen a személyes szimpátiám az övé

filmfobia.hu/archives/2009/06/23/eyecandy_megan_fox/

de neki is marad azért egy kicsiny

www.triviatribute.com/mirasorvino.html

kodó tamás 2010.08.28. 10:19:30

@Ordnassac: látom a többiek is kezdenek éledezni..
mi zuglóiak ugye ezt már kitárgyaltuk, a kopogtatók rejtelmeit...

@török gábor: kedves Gábor! köszöntünk a mátrixban. az autós 4órát legközelebb pénz nélkül, vonattal próbáld meg. na az nagy kaland. ahogyan egy átlagpolgár... havi 80ezerből...

@Pancel: hihihi "a játékszabályokkal baj van"
szerintem nincs semmi baj, csak két játék folyik. egy tisztességes 10 millio emberrel és egy politikusi pár ezer emberrel... hát a választásnál látszik együtt a két játék...

@pad78: gegesy a IX-ben???? mit gondolsz, ez itten nem játék. MINDENHOL A FIDESZ NYER... (kivéve falvakat esetleg stb) nem tök mindegy ha a testület ugyis 75-80% fidesz?

A XV. kerben meg gegesy is persze hogy összeszedi, nekik nem az a kérdés... a választáson buknak, 100%

szóval nem tök mindegy ki a polgármester, mindenhol fidesz testületek lesznek....

Az apátia sokkal nagyobb mint áprilisban. a jelölés sokkalta nehezebb, ergo sokkal kevesebb jelölt is lesz. A fidesz mindent visz.

semmi gond. majd karácsony után elgondolkozunk a hogyan továbbon, csak akkor már lehet késő lesz

@IGe: hm anarchia vagy direkt demokrácia? ha választhatnék...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 10:26:37

@jjulie: sajna, az elmúlt években telítődtem velük. Ha a felcsúti minidúcse minden nap csinál valami irdatlan faságot, akkor is még lesz némi időre szüksége, hogy Ferencz és MBálint közelébe érjen kicsiny lelkemben.
MFox tényleg szimpatikus, bár a szép nők gyakran tartózkodóak a szex bizonyos területein...
Egyébként üdv mindenkinek, ma reggel is egy élmény volt itt, most viszont indulok Debrecenbe.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.08.28. 10:30:37

Mivel unatkozom és nincs jobb dolgom, így olvasgatom a kommenteket is.
Néhány észrevétel.

Az LMP-t most is ki fogja segíteni a Fidesz azokon a helyeken ahol szükséges, és ahol úgy érzik fontos, hogy szavazatokat vegyenek el a szociktól. Tavasszal is megtették.

@- Rendi -: "Az elmúlt ciklusok azt mutatják, hogy ha egy önkormányzat vezetése nem az aktuális kormány oldaláról való, akkor komolyan hátrányba kerülhet; így szerintem a fidesz sok helyen biztos befutó."

Egyrészt ez a kormánypárti település dolog túl van misztifikálva. Másrészt most az egész ország narancs lesz!
Furcsán fog hangzani, de az a kevés nem-narancsos önkormányzat még jobban is járhat! :)
Persze abban én sem bízom, hogy ezt felfogja az emberek többsége...

@bigapples: "Azért kevertem ide, mert úgy látom, a Jobbik számára sokkal fontosabbak lesznek a északkeleti országrészben megszerzett kisvárosi, nagyközségi pozíciók, mint a budapestiek. Budapesten nemigen tudják majd a mérleg nyelve szerepét betölteni és így a hatalmi bázisukat kiépíteni."

Budapest az Budapest. Mindenkinek fontos.

@nyos:
"Az LMP (bar ok nem szeretik, ha hangoztatjak) az SZDSZ "utodpartja", marpedig 20 evig ok adtak a fopolgarmestert. Ha megszerzik a regi SZDSZ-es szavazokat, meg lehet beloluk valami - bar most meg talan nem."

Én volt SZDSZ-szavazóként finoman szólva sem vagyok meggyőződve az utódpártiságról...
És hasonlókat tapasztalok más liberálisoknál is.
A volt SZDSZ-esek nem szeretik az LMP-t.

Volt SZDSZ-eseken 2006-os (és késöbbi) SZDSZ-eseket értek.

bioLarzen 2010.08.28. 10:34:10

Mindenesetre ha mást nem, azt a következtetést levonhatjuk ezen cikk kommentfolyamából, hogy az agyatlan trollok 9 után kelnek...

bio

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.08.28. 10:34:15

@Hepci: Látom sikerült megragadnod a lényeget a hozzászólásomból. (Ez irónia a gyengébbek kedvéért.)

jjulie 2010.08.28. 10:42:13

@bioLarzen:

a lényeglátó finnyások meg picivel fél tizenegy után?

jjulie 2010.08.28. 10:51:02

@bigapples:

"mellett zsigeri indulatok vezérlik. Én elhiszem neki, hogy tényleg őszintén gyűlöli Orbánt"

az orbán mint vallásalapító a prófétáival egyetemben mindig is a zsigerekre utazott, amely technológiát a szijjártó fejlesztette az egekbe

zsigerek piszkálására, zsigeri reakciók keletkeznek

furcsa?

ő őszintén gyűlöl, te pedig őszintén szeretsz

kész az orbángalaxis

bioLarzen 2010.08.28. 10:52:28

@jjulie: Nem, csak akkor tartanak szünetet a munkában :P

bio

Krujs 2010.08.28. 10:52:55

"szemben a pártpolitikai célokat szolgáló közéleti véleményvezérekkel "

:D ennyi:D Véleményvezér blog bekaphatja:D

nem1rem1 2010.08.28. 10:53:35

@Hepci: Nos, akkor mégegyszer: Bayer Zsolt és Debreczeni között én egyetlen hasonlóságot látok, és ez nem az, amit te említettél: Mindketten kezelhetetlenek, vagyis alkatilag alkalmatlanak bértollnoknak.

Te Debreczenit bértollnoknak tituláltad, és ez aljas hazug tényállítás, és cáfolandó. Szemben a véleményeddel, ami vitatható.

Sajnálom, hogy nem veszed észre, hogy legjobb esetben is nem tudod, mit beszélsz.

mréveiller 2010.08.28. 10:55:08

elolvastam az lmp szórólapját. azon kivül hogy szemét orbán semmit nem tartalmazott. hogy mit akarnak a városi közgyűlésban csak ők tudják, nem árulták el.

nem1rem1 2010.08.28. 10:59:46

@bigapples: Szándékosan nem szeretnék tartalmi kérdésekbe belemenni Debreczeni vélaményével kapcsolatban. Pusztán azt vitatom, hogy Debreczeni, megengedem: provokatív véleményét fizetett propagandának titulálja.

Huszonöt éve ugyanúgy, mint manapság is, az uralkodó párt elsöprő többségének ellenfeleit nem meggyőzni próbálták, hanem diszkreditálni (elhitelteleníteni). Vitasd, akármilyen gúnnyal, de megkérdőjelezni azt, hogy saját gondolatait írja le, és ez alapján vitára, még megismerésre is méltatlannak nevezni, ez olyan.... Hmmm... Mondjuk: Kádárista módszer?

török gábor 2010.08.28. 11:14:04

@Zolika1979: csúsztatok? hm... de hiszen nem is mondtam semmit ezzel kapcsolatban :)

török gábor 2010.08.28. 11:17:35

@hazard: lehetne erről kicsit bővebben? a független jelöltnek mekkora támogatottsága lehet?

és akkor legyen ez egy általános kérés: minden városi helyzetkép, beszámoló érdekes lehet. aki jártas egy-egy település (város, kerület) életében, írhatna egy jellemzést a jelöltekről, az esélyekről. Békéscsabától Pakson át Sopronig minden érdekel!

jjulie 2010.08.28. 11:34:40

@török gábor:

"de hiszen nem is mondtam semmit ezzel kapcsolatban"

ok

mintha a csend nem tudna beszélni, vagy igen?

hangja van

www.youtube.com/watch?v=eZGWQauQOAQ

sztd 2010.08.28. 11:52:49

Valahogy engem sokkal joban érdekel az a kérdés, hogy mi lesz az önkormányzati választások után. Az ugyanis, hogy ki értékeli magát győztesnek, 2 napig érdekes. Utána viszont kiderül, hogy a relatív győztesnek (akire én a Fideszt értem általában) kivel kell együttműködnie.
Nem lepődnék meg, ha ÉK-Mo-n több megyei közgyűlésben a Jobbik és az MSZP együtt 50% fölé menne, Bp-en pedig a Jobbik+MSZP+LMP menne 50% fölé. Ezekben az esetekben együtt kell működni, és így malamiféle színvallásra készülnek a pártok (leginkább a Fidesz a Jobbik és az LMP).

Túl messze tekintek?

Várúr 2010.08.28. 12:04:02

@bigapples:
Debreczeni jó közepes íráskészséggel rendelkező, kioktató stílusú buktató/dícsérő tanárember. MIndössze ezt a két végletet ismeri. Személyisége, érvei egyre torzabb formákat öltöttek a sok éves csúsztatások, később nyílt hazudozások során. Valami sajátos kéjjel megy szembe az (értelmiségi) közvélekedéssel, sőt bárkivel, akinek nem tetszik az ő Gyurcsány-mániája és már-már beteges Orbán-fóbiája. A rendkívül képzett, kiválóan fogalmazó TGM-mel össze sem hasonlítható.

barakata 2010.08.28. 12:05:40

Tavasszal protestszavazatnak ott volt az LMP és az MDF Bokrossal.

Most Lajos nincs, LMP eddig igen szerénykén muzsikált.

Szóval: MKKP 2-3 %-nál jóval többet fog kapni Bp-n.

Phil Co. 2010.08.28. 12:05:57

@bigapples:
"Úgy tűnik minden párt épít adatbázist a támogatókról[...]
Hasonló okokból azt hiszem a végén összejön a legtöbb helyen a 2 kis pártnak is az indulás...."
Hát, ha az LMP-nek is megvannak a listái, akkor qurva dühös leszek, hogy ennek ellenére járom a házakat egy hete ahelyett, hogy "listára mennék"! (-: Komolyra fordítva: embertelen melóval a jelöltek személyesen, időnként haverjaikat is megkérve járják a körzeteiket. Listáink még az aktivistáinkról sincsenek meg, pedig azok hozzájárultak az adataik kezeléséhez. Még Pesten sincs meg sok helyen az evk-ajánló. A polgármesteriről nem is szólva. Annyi esély van, hogy mivel néhány egyéni jelölt már készen van, tudunk egymásnak segíteni, valamint a kitelepüléseket is szigorúbban tudjuk vinni. Ha a választóink érzékelik, hogy gond van, az utolsó héten még megtáltosodhatunk.
(Azért volt mocskos a tavaszi választáson is a cédulavásárlás rágalma, mert rengeteg munka révén, pénz nélkül sikerült, ami sikerült. Most ráadásul valami helyi idióta is közénk furakodott - tudtommal Fejér megyében -, aki bizniszelni próbált a kc.-kel, amit - helyesen - a közvélemény elé tárt - szokásos fröcsögésével körítve - a szélsőjobb. Így mostantól nyilván megint jön a Faith Balázs-effektus: hiába pattintjuk le a maffiózóarcot a pártról, az LMP-t fogják fikázni. Meg minket, talpasokat, akik hajtunk, hogy a törvényi ellenszél ellenére indulhassunk.)
Tisztességtelennek érzem, hogy listázással vádolnak minket. Mellesleg: sajnos pénz, ember, infrastruktúra, centralizált rendszer kell a listákhoz. Ebből vajon melyikkel bír az LMP?

sashimi 2010.08.28. 12:09:21

TG: "egyelőre jelöltállítási gondokkal küzdő LMP "

Jóféle eufémizmus! Inkább OV bölcs előrelátását kellene dicsérni amivel a választási törvény módositásával a potenciális vetélytársakat már az indulás lehetőségétől is megfosztotta.

kodó tamás 2010.08.28. 12:18:04

@Phil Co.: téged nem hibáztat senki te a pártrendszer alsó 95% os felében vagy, a "kihasználtak" oldalán,
vszínű te tisztességesem , komolyan gondolod az elveidet,
bár az elempének még ez sincs...

@sztd: szerintem is ez a lényeg... mi lesz utána, mi követi a zavargások után, mi lesz az uj rend. anarchia, vagy direkt demokrácia?

de a másik mondatod, mszp+jobbik megyén 50% ez nagyon naiv, legalább 2/3-ad fidesz, főleg hogy pintés rendet csinált az északi cigány megyékben... (legalábbis papíron és médiaszinten)

Phil Co. 2010.08.28. 12:25:21

@török gábor:
Ha fővárosi kerület is ér, akkor Erzsébetváros!
Egyrészt a "jobboldal" színesítésére szolgál, hogy gyűjt egy kivált volt KDNP-s erős ember - Dr. (?) Kecskés Gusztáv - és csapata. Pillanatnyilag "civilek", a SZEM nevű szervezet jelöli őket. Polgármestert és egyéni jelölteket is indítanak. A Fideszt ez aligha gyöngíti jelentősen.
Ebben a kerületben indít polgármestert a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is. Ez az esetleges inaktív szavazókat is megmozgathatja. (Meg nyilván a protestvoksokat elviszi az újabb pártoktól, főként az LMP-től. De ez nem föltétlenül baj. Így nekünk megmaradnak, akik valami mellett voksolnak, nem valakik ellen.)
A "baloldal" helyzete sajátos. Egyrészt Kispál Tibor indul polgármesternek, aki nem közvetlen köre a Hunvald-csoportnak, és a Szabó Zoltán-féle erőcentrumtól is kicsit távolabb áll. Emellett itt indul a SZEMA is, de polgármestert nem jelöl. És hogy bonyolítsuk a helyzetet, egy FÜGE nevű, 2007-ben az SzDSz-ből kilépett tagokból álló, 22 fős "civil egyesület" is indul. Tudtommal az MSzP és a FÜGE mindenütt indít jelölted, de egymás javára visszalépnek, a SZEMA a FÜGE öevk.-ben szintén nem indul. Bár a helyi jelenlegi képviselőnk (FÜGE) nekem azt mondta, hogy nincs polgármester-jelöltségben preferenciájuk, végül már láttam plakátokat, ahol a szocik jelöltjét támogató egyletként jelenik meg az "egyesület". Emellett személyes beszélgetésben egy SZEMA-jelölt mondta, hogy a liberálisok egymást gyengítése kerülendő volt, ezért nem indulnak a FÜGE-jelöltek ellen. (Mellesleg a FÜGE programja kevéssé liberális. A - jelentős lakossági arányú - idősebb szavazók voksainak begyűjtésére alapul a kampányuk.)
Erzsébetváros nyilván mindenkinek álma lett, mivel itt lehetett volna megszorítani a Fideszt. Arra gyanakszom, hogy a "független" és az új liberális jelöltek egy-két körzetet és esetleg egy-egy kompenzációs helyet elcsíphetnek. Viszont így Erzsébetváros is a Fidesz ölébe hullik.
Persze mi meglepetésre készülünk. Az LMP remélhetőleg mindenütt tud jelöltet indítani. Talán polgármester-jelöltünk is lehet. Ha nyilvánvalóvá válnak a helyi ügyek a tömegek számára, meg az is, hogy a "függetlenek" és a fideszesek is együtt szavaztak Hunvalddal, az sokat hozhat!

lorantka_a_gall 2010.08.28. 12:33:49

@Bence87: nálunk Újpesten 2 szóróanyag van forgalomban. Az egyik a jelöltjeinket bemutató szórólap, a másik egy újság-formátumban ugyanez, ami tartalmazza röviden a programunkat, elképzeléseinket is. A fedőlapon pedig kérés, hogy adják nekünk az ajánlószelvényt, valamint a főpolgármester- és a polgármesterjelöltünk. Ugyanis tavaszhoz képest most bőven kétszer annyi ajánlót kell összeszednünk az induláshoz. Ez elsősorban ellenünk irányul, akik nehezen, óriási munkával gyűjtötték össze tavasszal a kopogtatókat. És ezt akárkire kenheted, de a Fidesz-KDNP szavazta meg a Parlamentben.

Phil Co. 2010.08.28. 12:36:11

@kodó tamás:
Azért tartom tisztességtelennek ezt a megjegyzésedet, mert olyasmit állítasz, amit kevésbé látsz át, mint én.
A párt a tagság számára - és még a támogatók és aktivisták számára is! - átlátható. A döntéshozatali mechanizmusok nyíltak. (Igen, még annak is, aki nem párttag!) A helyi szintek kompetenciái nem megkérdőjelezhetőek, a szubszidiaritás működő. (Faith Balázs pl. ezért volt ekkora probléma: mire a helyiek kizárják - amennyiben sok a haverja ott -, addigra az ötödik etikai döntés is megszületik...) Mára a tagfelvétel rendszere szigorodott, ami mindenképp megoldás.
Ami az elveket illeti: megértem, hogy egy XVIII-XIX. századi rendszerekben gondolkodó, tömegszlogen-regresszióba szorult réteg számára nem befogadható a megújult környezeti és társadalmi valóságból kiinduló szemlélet, de ez a fajta magabiztos normativitás, amit szavaid képviselnek, esetleg a pártpolitikai érdekvezéreltség gyanújának árnyékát vetheti Rád a kevésbé naív kommentelők szemében...

2010.08.28. 12:39:24

Jó a poszt megint és elgondolkoztató, de muszáj volt ezt a "borszakértő", látszikcsakszemüvegbenagyonszoláriumozott megélhetésijókereszténypálffypistát képbe hozni ide????

jjulie 2010.08.28. 12:42:28

@Phil Co.:

basszus, na ezzel aztán vered a szijjártót, különösen ami az elveket illeti:

2010.08.28. 12:47:52

Sajnos el kell hagyjam a blogot!:(( Minden jót!

bigapples 2010.08.28. 12:50:16

@Phil Co.: Ha tényleg ez a helyzet, hogy még az aktivistákról sincs lista, akkor nagy a fejetlenség. Én a helyetekben nyaggatnám a központi kampánystábot, ha tényleg annyira nyíltak a belső demokratikus csatornák, mert ez így sziszifuszi munka lesz.

Különben lehet, hogy én vagyok túl cinikus, de én minden pártról feltételezem, hogy nem csak egyéni hozzájárulások alapján épít adatbázist. Az LMP-ről a Népszava írt jogellenes adatbázis építés kapcsán IIRC, persze lehet, hogy csak a szokott dezinformáció volt.

kodó tamás 2010.08.28. 12:53:42

@Phil Co.: minden pártot egyformán utálok... mielőtt piros narancs stb sapkát adnál...

a lé a lényeg. tutti nem átlátható... ezt te csak elhitted...
pont olyan párt mint a többi...

egyébként az elveket szépen rajzolod, kol begyakorolt formulákkal

egyébként az elempé egyelőre a megakadályozó civilek gyűjtője... cinizmus és protest ből nem lesz semmi, alkotó emberekre lenne szükség... pl akik valaha vmit dolgoztak, olyan politikusok kellenek, de inkább "közügyérek"

lorantka_a_gall 2010.08.28. 13:10:08

@kodó tamás:
1, Ez az általánosítás pont az, ami önmagát erősítően rombolja a politikába vetett bizalmat. A helyzet az, hogy NEM a lé a lényeg, és NEM pont olyan párt mint a többi, sőt.
2, A civilek, akik a semmiből "előakadályozták" keserves, 7 éves munkával pl a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának a létét (mármint a pozíciót, nem Fülöp Sándort) (konkrétan Jávor Benedek munkacsoportja), gondolom nem számítanak...
3, És ez megint olyan megállapítás, aminek vaskos előítélet az alapja, aminek ráadásul mindössze annyi az alapja, hogy vannak ilyen civilek is. (vesd össze pl: "-vannak fekete birkák, tehát minden birka fekete, és a te nyájadban tuti csak fekete birkák vannak." "-de hát nézd meg, fehér mind." "-nem, nem érdekel, a birkáid feketék.")

Vénveterán 2010.08.28. 13:21:12

Szerintem a 2 "kisebb" párt sikerét az is meghatározhatja, a szimpla támogatottsági adaton túl, hogy az adott településen milyen lesz a szavazateloszlás.

Mert itt, ellentétben a ogy.-i választással, a %-os arányok lesznek a valós arányok. És ahol a fidesz nem érte az ogy.-i választáson az 50%-ot (Főként BUDAPEST illetve BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, HEVES, JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK megyei települések) ott nagyon nem mindegy, hogy kivel kell összefognia az önkormányzatban vagy épp a megyei/fővárosi közgyűlésben!
Főként pestre leszek kíváncsi, mert itt szinte biztos, hogy vagy az jobbik, vagy az lmp szükséges lesz a döntésekhez!

Egy érdekesség: valószínűleg a legerősebb "kispárt" (mszp) lesz az akinek a legkevesebb beleszólása lesz a dolgokba, mert a fidesz velük fogna össze utoljára.

respi 2010.08.28. 13:50:59

Üdv!
XV. kerületi lakosként azt látom, hogy Hajdút jobban szeretik a választók, mint az MSzP-t, főleg Hajdú kizárása után.
Tavasszal az MSZP jelöltjének így is sikerült 37%-t összeszednie.
Szerintem a polgármester választáson szoros eredmény lehet Hajdú és László között, és sztem nem olyan egyértelmű, hogy a végén László javára billen a mérleg.
Egy másik kérdés, hogy mi lesz a képviselőtestülettel. Azt nem látom, hogy a Hajdú mögött álló civileket mennyire támogatják, és, hogy sikerül összeszedniük a cetliket. Emiatt akár az is elképzelhetőnek tartom, hogy MSZP-Civil többség összejöjjön. Hajdú belemenne, mert ő "még mindig szolcialista érzelmű"(ő mondta nem rég egy interjúban), az MSZPnek meg szerintem fontos lehet minden kerület. Kérdés, hogy a korábbi feszültségek miatt mennyire lesz gördülékeny az együttműködés.
Harmadik kérdés pedig az országos politika lehet, mint befolyásoló. Az emberekbe még él az, amikor 98-ban a FIDESZ leállította a Hulladékégető felújítását csak azért mert - a lakosok véleménye szerint- szoci a polgármester. És nem mindegy, hogy a kormány hogy áll pl a panel felújítások támogatásával, és lehet nem ártana, ha nem lennénk megint "bűnös kerület".

Ordnassac 2010.08.28. 14:03:57

@török gábor: Zuglóról már többször írtam, de akkor egy részletesebben. Picit hosszú lesz.

Fidesz: polgármester-jelölt Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos, aki a hírek szerint nem aspirálta e posztot, csak a helyi szervezet nem áll túl jól emberanyagban (ami részben igaz is). Fő problémája, hogy ejtőernyős, a kerületet alig ismeri. Az egyéni képviselőknél is nagy csere történt, több helyi embert nem indítanak újra, viszont hoznak néhány celebet (Garaba Imre volt válogatott labdarúgó, Virág Krisztina volt válogatott tornász, Majzik Edit színművész).

MSZP: polgármester-jelölt Pelyva György, Zugló utolsó tanácselnöke. Talán az egyetlen szoci, aki a tavaszi költségvetési hajcihő mellett nem sározódott be és nem számít a helyben nem túl népszerű Tóth Csaba zuglói MSZP-elnök emberének (igen, ez az a Vas megyei TCs). Egyéni jelölteknél nagy csere volt, az eddigi MSZP-frakcióból összesen csak hárman indulnak újra. Tóth Csabát egyéniben nem indítják (listát még nem lehet tudni).

LMP: polgármester-jelölt Várnai László, aki javára tavasszal az MSZP egyoldalúan visszalépett. Helyben viszonylag ismert ember, főleg tavasz óta. Egyéni képviselőjelöltek eddig nem igazán vettek részt a helyi politikában (azonban indítják Szabó Rebeka ogy. képviselőt).

Jobbik: polgármester-jelölt Czeglédi János, a Jobbik budapesti elnöke. Itt Zuglóban a Jobbik olyan 7% körüli eredményt ért el, a helyi szervezet nem túl erős. Egyéni jelöltek nagyrészt fiatalok és régi jobbikosok, a régi helyi MIÉP-ből nem sokan maradtak.

ZÉK: polgármester-jelölt Janicsák István, a Z'Zi Labor énekese, illetve a Veresegyházi Asszonykórus felfedezője. Sötét ló a választáson. A kerület tele van az óriásplakátjaival. Az egyesület háttere viszont igen érdekes: két helyi SZDSZ-grand gyermeke benn van az alapítók között, emellett a helyi MSZDP-frakció két emberét is indítják (plusz egy-két vagyonkezelős emberkét és SZDSZ-háttérszakértőt), azonban Janicsák végig civil mivoltát hangsúlyozza és egy SZDSZ-frakciótag sem indul a színeikben.

MSZDP/SZJM: polgármester-jelölt Láng Márta, eddig MSZP-s önkormányzati képviselő volt. Érdekes, hogy a Szili Katalin-féle szervezet pont itt próbálkozik. Emberanyaggal nagyon nem állnak jól, kérdéses az indulása, bár még összejöhet.

A Munkáspárt is próbálkozik, míg az eddig képviselettel rendelkező Zuglói Polgárok Egyesülete a ZÉK nyomulása és a választási szabályok módosulása miatt el sem indul, a helyi MDF pedig mély csöndben van.

2010.08.28. 14:12:28

Na végre elszabadultam...illetve beszabadultam ide...:)

@respi: döbbenet, hogy a maszop diktatúrát kiabál a fideszre, meg pártkatonákat kérnek számon rajtuk, amikor arról van szó, hogy szakmaiság, de ők a jó és befutó maszopos polgármestereket, mert BECSÜLETESEN, JÓL végezték a munkájukat, hitelesek, senkikkel töltik fel. Erre jó példa a XV. kerület, de a X. is, ahol pl. gimiből ismerem Élő Norbert nevezetű műmájert, akiből akkor már látszott, hogy max. mozigépmester lesz =vetítő).

XV. kerületben pedig megbecsülték Hajdút. Mondjuk az hitelességéből sokat veszített azzal, hogy a megboldogult Pálinszky volt az alpolgármestere, aki akkora korrupt alak volt, hogy a Városházára se kellett...

Ordnassac 2010.08.28. 14:12:40

@Ordnassac: *jav: "Zuglóról már többször írtam, de akkor részletesebben." (-egy)

Külön megjegyzés: Weinek Leonárd hivatalban lévő (korábban SZDSZ-es, most független) polgármester nem indul. Egy ideig a ZÉK-kel szimpatizált, de a hírek szerint összeveszett az egyik ZÉK-alapítóval. Szó volt arról is, hogy függetlenként indul és az MSZP nem indít ellene jelöltet, de Weinek végül úgy döntött, hogy el sem indul.

2010.08.28. 14:16:04

@Ordnassac: És a Weinek Leonárd doktorral mi lesz? Megy a LMPbe, mint MÁS tagozatos?:DD

Szimba 2010.08.28. 14:16:37

@török gábor:

Mit hallottam!!!

Az LMP szeretne olyan baloldali párttá válni, mint a németországi. Csak azt nem figyeltem, hogy elhangzott-e név, mert mostanában van néhány baloldali párt Németországban:-(
(Nem merem leírni az SPD nevét, mert lehet, csak én szeretnék szocdem pártot, lehet inkább az FDP-re gondoltak?! A WASP neve biztosan nem hangzott el.)

Ezzel együtt a kerületünkben nem hinném, hogy az LMP-nek van esélye, sem a Jobbiknak, utóbbiakat az egészen fiatal férfiak és az idősek támogatják.
Az MSZP jelöltje és a fideszé között az a különbség, hogy Szabados Ákos régi róka (de az MSZP nagyon lejáratta magát, tehát nem tudni, mennyire lesz eredményes), a Fidesz jelöltje, Földesi Gyula viszont egy jóllakott napközisre hasonlít, programja meg igazából semmi.

Talán fej-fej mellett haladnak.

tbb 2010.08.28. 14:17:33

"Mindenki nem lehet győztes, mert akkor senki sem az."

Igaz. Egy lóversenyen például. De ahol a választás nem lóverseny, ott inkább a win-win a jellemző. Szemben a lóversenyzőkkel, ahol gyakran még a győztes is vesztes. Hosszabb távot nézve legalábbis.

Ordnassac 2010.08.28. 14:17:57

@Letícia: lásd 14:12-es megjegyzésemet. A helyi LMP nagyon nem szereti az SZDSZ-t (és viszont).

Szimba 2010.08.28. 14:18:54

@Ordnassac:

Sósnak még 7 kopogtató cédulára van szüksége!:-)

Ordnassac 2010.08.28. 14:21:10

@Szimba: az FDP mióta baloldali párt? Klasszikus gazdasági liberális párt, egy kevés emberi jogi liberalizmussal vegyítve. Inkább jobblib.

Vagy az SPD-re vagy a Zöldekre vagy a vasbalos Die Linke nevű formációra (az SED-utódpárt PDS és a csalódott balos szocdemek által alapított WASG egyesüléséből létrejött párt) gondolhattak. Amennyiben utóbbi, akkor igen erősen elcsodálkoznék...

Link?

2010.08.28. 14:23:03

@Ordnassac: ja, de ezt még ezelőtt írtam, csak mivel több blogon is vagyok, nem engedte a blogmoci előbb kilőni...(Ez akkora egy hülyeség, hogy több percet kell várni két komment között!:(()

Ordnassac 2010.08.28. 14:23:11

@Letícia: nálam általában olyan fél perc is elég. Nem kell annyit várni.

tbb 2010.08.28. 14:27:26

@Phil Co.:

Tulajdonképpen miért tilos a listázás?

2010.08.28. 14:28:17

@Ordnassac: Weinek egyébként szintén nagy játékos, szóval lesz ő még valahol...a politikában. Ideális ember politikusnak.:DD

Szimba 2010.08.28. 14:28:42

@tbb:

Győztes, szerintem most majdnem mindegy, ki, de a vesztes megint minden esetben az átlagpolgár lesz.

Ahol az MSZP vagy valamelyik kispárt jelöltje győz, azt a Fidesz többség feltehetően minden anyagi támogatásból, pályázatból ki fogja szorítani. Ahol meg a Fidesz jelöltje a győztes, nem tudni, mennyire van koncepciója, elképzelése, tehetsége, egy-két kivételtől eltekintve (pl.: Pokorni, Rogán).

2010.08.28. 14:29:15

@Ordnassac: akkor jó neked...jó én pörgetem mindenhol, ha (lendületben) rajta vagyok...:D

Ordnassac 2010.08.28. 14:33:42

@Letícia: meglássuk, lehet, hogy Hack Péter pártjában látjuk viszont.

Weinek amúgy amióta megszabadult a helyi SZDSZ fojtó ölelésétől, egész rendesen végezte a dolgát.

Szimba 2010.08.28. 14:36:07

@Ordnassac:

SPD-t akartam írni. Az , ugye, szocdem?

Neeem, a WASP biztosan nem és a Die Linke sem hangzott el. Nem tudok linket adni, mert beszélgetés közben hallottam az LMP standjánál. (Magyarul, nem hivatalos közlemény:-))

Szimba 2010.08.28. 14:37:36

@Szimba:
kiszivárogtatták:-))))

Nálunk is nagyon tiltakoznak az SZDSZ-hez hasonlítás miatt.

Ordnassac 2010.08.28. 14:38:47

@Szimba: hát, inkább ajánlanám nekik a német Zöldek útját. Szerintem többre mennének vele. Igaz, akkor nem lesznek váltópárt, de az LMP-t nem látom alkalmasnak arra, hogy klasszikus szocdem politikát folytassanak.

Ordnassac 2010.08.28. 14:39:38

@Szimba: WASG és nem WASP. ;-) Amúgy igen, a német SPD a szociáldemokrácia egyik legalapvetőbb pártja Európában (történetileg is).

jjulie 2010.08.28. 14:40:21

@Ordnassac:

mert a váltópártot látod bennük?

Ordnassac 2010.08.28. 14:42:17

@jjulie: pont, hogy nem. Idézem magam: "az LMP-t nem látom alkalmasnak arra, hogy klasszikus szocdem politikát folytassanak". Márpedig a váltópártisághoz a baloldalon kell ez (némi Kádár-nosztalgiával vegyítve).

Persze ez a magánvéleményem.

Szimba 2010.08.28. 14:48:11

@Ordnassac:

Ezért ne vedd nagyon biztosra! 3 betű hangzott el, annyit tudtam, hogy német párt, de mire hazaértem, meg mindenfélét csináltam, addigra már csak az volt biztos, hogy baloldali német párt, 3 betű - mint a keresztrejtvényben:-(((

(Sajnálom, a német pártokból egyedül a CDU/CSU, amit megjegyeztem.:-(()

Szimba 2010.08.28. 14:50:02

@jjulie:

Én sem látok bennük sok mindent, de ettől ők még elhatározhatták, hogy váltópárt szeretnének lenni. Gondolom, az MSZP és a Jobbik is ezen erőlködik.

2010.08.28. 14:50:49

@Ordnassac: Karcsi dolgozott volna??? Micsoda?? Életében nem tette még...szerintem a kis manók voltak azok, nem a Weinek...:D

Hack ugye HIT gyülis?

jjulie 2010.08.28. 14:51:04

@Ordnassac:

középtávon nem a váltópárt a kérdés, hanem az, hogy mely gazdasági csoportok korrumpálják őket hatékonyabban

váltásokra ott van sansz

Szimba 2010.08.28. 14:51:24

@Ordnassac:

Nem is leszek külpolitikai elemző!:-)))

Szimba 2010.08.28. 14:52:50

@Letícia:

Jaj, a Hit Gyülekezetét nagyon nem szeretem.

Ordnassac 2010.08.28. 14:53:41

@Letícia: úgy tűnik léteznek csodák. :-)

Hack igen, az. Azonban azt a javára írom, hogy az óráin egyszer sem hozta szóba és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy Németh Sándor szövege alapján tartotta volna az óráit.

Bár hatalmasat röhögtem, amikor egyszer rákapcsoltam a Vidám vasárnapra és ott láttam táncolni. :-D

jaegtoer 2010.08.28. 14:54:35

@Letícia:

Igen. Az első sorban. Ha csak nem fotostoppolva van.

2010.08.28. 14:56:19

@Szimba: én sem. Ha valaki oda letette a névjegyét, és azt tartja jónak(=agymosás tized vagy harmadért), annak én nem hiszek el semmit se. Mert fontos a valahová tartozás élménye, de nem így.

jaegtoer 2010.08.28. 14:56:21

@Ordnassac:

Nem is kell az óráin az igét hirdetnie. Elég az info az új generációról.

2010.08.28. 14:58:19

@Ordnassac: hát ezt tőla/róla nem hiszem el...inkább hiszem vagy tudom, hogy van UFÓ, mint a Weinek dolgozik bármit is!:DDD

jjulie 2010.08.28. 15:02:36

@jaegtoer:

hit gyülekezet, orbán gyülekezet

mi a különbség?

jjulie 2010.08.28. 15:07:15

@jjulie:

súgok: az orbán gyülekezet gyakrabban változtat irányt, és minden faluban van ügynöksége

jaegtoer 2010.08.28. 15:07:44

@Phil Co.: @tbb:

Bocsi, hogy beleszólok, de itt egyszer már részben írtam a listázásról írtam.

Kedves Tbb!

Azért, tilos, mert nem lehet a választókról a szavazataik alapján semmilyen nyilvántartást vezetni semmilyen szervezetnek, mert ezzel sérülne a választójog egyik alapja. A választás ugyanis titkos.

Ez azonban nem jelenti azt, ha valamely párt a tagságát, a szimpatizánsait, vagy támogatóit azokk hozzájárulásával nyilvántartásba veszi (pl telefonszám).

jaegtoer 2010.08.28. 15:10:13

@jjulie: Ezt meg se hallottam:-)

jaegtoer 2010.08.28. 15:16:49

@jjulie:

Jjulie!

Mint az avataromból is látszik, a szélirány kiemelt fontosságú.
Hogy ezt hős Vezéremnek felrovod, az csak azt jelentheti, hogy nem érzed át a "navigare necesse est" mondás igazságának mélységét, azaz sekély vizeken kanalazol:)

Netuddki. 2010.08.28. 15:27:29

(Majdnem) mindenki nyel! 20 éve szopóágon vogymuk... :(

2010.08.28. 15:32:01

@kovi1970: csak 20?? Madács miről írt szerinted? És miről szól a Biblia kb. sok-sok ezer év óta??? :D Na látod...evvan, sosem lesz jobb, csak pszichénkben hisszük. Illetve hiszik egyesek...:)

Szimba 2010.08.28. 15:33:06

@Ordnassac:

Magyar Zöld Baloldal már van TGM-el. Még főpolgármester jelöltjük is: Galba-Deák Ádám.
De biztosan tudod.

Szimba 2010.08.28. 16:00:38

@jjulie:

Miért pityeregnék? Nekem már nem kell edzésterv.

jjulie 2010.08.28. 16:02:29

@Szimba:

a széles erős vállat nem vetted észre?

tényled baj van....

Szimba 2010.08.28. 16:06:08

@jjulie:

Már csak arra tudok figyelni, hogy a járókeretem hová tegyem...

Bambano 2010.08.28. 16:51:23

Ahhoz, hogy 4 óra alatt eljuss az ország nyugati feléből a keleti felébe, nem járhatatlan az ország, hanem nagy.

tbb 2010.08.28. 17:53:45

@jaegtoer:

Hogy nem lehet az világos. De a felhozott indok gyenge. Van ennél komolyabb indok is. De a listák tiltása az ellen is hatástalan.

Morfeusz 2010.08.28. 17:54:28

Török Gábort talán érdeklik egy soproni benyomásai.

Helyben a Fidesz könnyen nyerhet majdnem minden körzetben, de a fideszesek egy része is elégedetlen a helyi ügyekkel, eladósodottsággal.

Ha a Jobbik tud jelölteket állítani, s az LMP pedig nem nagyon, akkor az MSZP és Walter Dezső meglepheti a Fideszt. Lehet, hogy ez csak egy szoros vereségre lesz elég.

Talán az is érdekes, hogy tavasszal az MSZP a visszaesés ellenére nem elsősorban a Nyugat-Dunántúlon omlott össze. Szerintem Szombathelyt és talán Sopront érdemes figyelni, szerintem itt - a szoros eredmény is az - meglepetés lehet.

tbb 2010.08.28. 18:03:14

@Szimba:

Miért nem? Frusztrált, meghasonlott szerencsétleneknek lelki támasz és menedék.

nyünyüge 2010.08.28. 18:19:30

@zstoth:
Walter még mindig játékos? Mintha már sok éve visszavonulóban lett volna!
A volt Miép-esek a Jobbik vagy a Fidesz felé fordultak?

jaegtoer 2010.08.28. 18:40:23

@tbb:

Nincs szabály arra, hogy a rágógumi ide-oda felragasztását szabálysértési bírsággal kellene sújtani. Feltehetően azért, mert ilyen mélységig lehetetlen szabályozni a magatartást. Vannak íratlan szabályok (erkölcs, illem, neveltetés) melyek pótolják ezeket a "joghézagokat".

Amikor a politikai joghézagokat épp a politikai elit hágja meg, akkor áll elő az ilyen feloldhatatlan ellentmondás, aminek megoldása ugyan a választók érdekét szolgálná, a politikai elitét viszont nem.
Azért csak van konszenzus néhány be nem vallott témakörben. Ezért sikerült sok-sok évet elvesztegetni.
A rendszerváltásnak csúfolt hatalommegosztási előadás elsősorban a politikai elit érdekeit szolgálta. Az Országgyűlés Zrt. gründolói és még kivételesen néhány tízezer szerencsés nem is járt rosszul, de a tízmillió az keményen szív a mai napig, csak a szívás módja változik.

Le a cédulázással! Mondom én:-)

jjulie 2010.08.28. 19:29:35

@jaegtoer:

miféle szöveg ez jaegi?

forgószélbe keveredtél, merre is állnak a vitorláid?

szövegelés egy dolog, de ha pisilni kell légy körültekintőbb

tölgyes 2010.08.28. 19:58:40

@török gábor:

Kedves Török Gábor!

Az feltehetően csak a felszín lesz, hogy milyen színbe borul az ország. Itt az igazi tét a FIZETŐS politikai helyek megszerzése. Ha megvalósul az, amit én valószínűnek tartok, hogy az MSZP elveszít 2-2500 ilyen fizetős politikai állást, és jövedelemkiegészítő helyet.. amihez társul majd a köztisztviselők közötti térvesztésük is (különösen a fővárosban és az eddig általuk irányított nagyobb városokban), akkor az beláthatatlan eróziót indít el a pártban... Ez az eróziói szinte független lesz attól, hogy ki hogyan értékeli a választást... itt a kemény tények számítanak majd: A LÉ A TÉT.

Ez azért lesz embert próbáló az MSZP számára, mert több évtized óta tartó előjogokról kell lemondaniuk... Úgy is fogalmazhatnék: több városban most fog először beköszönteni a személyeket is érintő politikai rendszerváltás..:).. és megnyilvánul majd abban is, hogy az eddig uralt településekről végleg kiszorulnak a Marxról, Leninről, november 7-ről, a Vörös Hadseregről stb. elnevezett utcák...:)

tölgyes 2010.08.28. 20:01:27

@zstoth: Az eladósodottság oka nagyobb részben nem az önkormányzatoknál keresendő.

vttomi 2010.08.28. 20:17:04

önk választásnál nem pártot, hanem embert kellene választani... :S

nyünyüge 2010.08.28. 20:27:46

@tölgyes:
Véleményem szerint kissé túlértékeli az mszp évtizedek óta tartó előjogait. Egyrészt az "évtizedek óta" politizálók kezdenek kiöregedni, az előjogokért politizáló fiatalabbak közül meg igen sokan már régen áthelyezték magukat valamelyik perspektívikusabbnak vélt párt közelébe, ha meg nem, nem kár értük.

Úgyhogy az mszp önkormányzati területen való térvesztése éppenséggel az új építkezés kezdete is lehet.

Az utcanevekről: Ön jobban fogja érezni magát majd ha a Lenin utakat (azt a néhányat) ezentúl Gömbös Gyula útnak fogják hívni ?

jjulie 2010.08.28. 20:27:52

@tölgyes:

korszakos felismerés: a lé a tét

nyünyüge 2010.08.28. 20:30:09

@jjulie: a "lé a tét", de ez csak az mszp kontextusában tűnik aggályosnak tölgyes úr szerint :)

jjulie 2010.08.28. 20:42:40

@nyünyüge:

hát én az urat nem használnám vele kapcsolatban, ami ellen csak tartalmi és formai kifogásaim vannak

és a tölgysége tekintetében is kétségeim vannak, lehet hogy csak cser

bár az a legkirályabb - a cserépkályhába

porfelhő 2010.08.28. 21:03:55

Úgy gondolom, hogy az őszi önk. választások után színesebb lesz az ország palettája. A tavaszi választáskor is egy választó körzeten belül látható volt, egy-egy település politikai hovatartozása. Ha az önk. választáskor igy marad, nem biztos, hogy lesz fülkeforradalom. Igaz, a pártok a városok "bevételére" és a megyei önk.helyek megszerzésése nagyobb figyelmet fordítanak. Úgy gondolom lesznek meglepetések.

Nem tudom TG. a Tiszántulra meddig ment, de az Alföldtől a Balatonig négy-öt óra az út,- amit a héten ismét megtapasztaltam- bizonyos helyeken elképesztően rossz állapotú útszakaszokkal.

6.Lenin 2010.08.28. 21:19:59

A lé a tét, ez csak 1 része a lényegnek.
Fontosabb része, kinél van a lé?
+ mire, kire folyik el a lé?

jaegtoer 2010.08.28. 21:25:18

@jjulie:

Nem szöveg az Naccsád, hanem manna;)
Az én vitorláim remekül állják a forgószelet, s én aki középen hajózok, ez a minimum. Ama fontos műveletet, amit említeni tetszett, nos azt minden hajós tudja, hogy szélárnyékban, vagy szélirányban tanácsos végrehajtani tanácsadókat mellőzve. Így aztán aggodalma fölösleges, de figyelmessége kellemesen érintett, bár meglepett, hogy életfunkcióim közül éppen ez jutott eszébe.

jjulie 2010.08.28. 21:26:18

@6.Lenin:

na ne mond, te még a tölgyesnél is mélyebben szántasz

amúgy az almalé, vagy a szőlőlé a kedveltebb feléd?

Ordnassac 2010.08.28. 21:28:19

@zstoth: tudomásom szerint az LMP Sopronban nem indít polgármester-jelöltet.

@nyünyüge: Walter függetlenként indul most, az MSZP nem indít jelöltet, bár még nem állt ki egy jelölt mellett sem.

(Infók: kisalfold.hu)

jjulie 2010.08.28. 21:34:28

@jaegtoer:

a szélárnyék megfelelő, de mit gondolsz az árnyékszékről

eggyel ezelőtt már ment a tegezés, most megint befeszültél?

szóval, mi a bajod azzal, hogy néhány tízezer alak a nyertes, 10 millió meg megszívta

mikor is volt ez másképp?

mit gondolsz ennek a mostani csapatnak mi a terve a teljespályáspozíciófoglalással? talán azt kívánják megvalósítani, hogy a manna és nektárosztás elől ne tudjon senki elbújni?

kiraaaaa 2010.08.28. 21:37:43

@vttomi: én is ebben a naiv állapotban létezem.

6.Lenin 2010.08.28. 21:41:00

@jjulie:

Látom belekötsz még Dembinszky döglött lovába is, gondolom ez nálad valamilyen hiányt pótló lehet, de ez a magán ügyed.Nekem még megy (kopp, kopp, kopp).

Igen, kedvelem a gyümölcsleveket.

jjulie 2010.08.28. 21:50:11

@6.Lenin:

már többször javasoltam neked, hogy írd azt hogy kétszer kettő az négy, és senki sem fogja vitatni a bölcs meglátásod

a lészakértői meglátásodtól vártál ilyen eredményt? az nem ilyen egyértelmű, itt nem csak szijjártótanítványok lézengenek

porfelhő 2010.08.28. 21:55:33

Ha még TG. nem tudta volna, akkor most megtudta a tutit, mi a "tét". Nagyszerű felfedezés.

6.Lenin 2010.08.28. 22:05:30

@jjulie:

"itt nem csak szijjártótanítványok lézengenek "

Nem vagyok vak, de ki a toszt érdekel, ki, melyik ebnek a kölke?
Az a néhány ember, aki rendszeresen itt írogat, elég egyértelműen elhelyezhető, de ez mit számít?

Netán?

jaegtoer 2010.08.28. 22:06:55

@jjulie:

"a szélárnyék megfelelő, de mit gondolsz az árnyékszékről"

Ez nem az a blog.

"eggyel ezelőtt már ment a tegezés, most megint befeszültél?"

Dehogy ment, letörött a kezem.

"szóval, mi a bajod azzal, hogy néhány tízezer alak a nyertes, 10 millió meg megszívta"

Az, hogy 60 év alatt kétszer fosztották ki a 10 milliót, utóbb pedig a jövőjét is elvették. Csak ennyi.

"mikor is volt ez másképp?"
Ugyan már...

"mit gondolsz ennek a mostani csapatnak mi a terve a teljespályáspozíciófoglalással? talán azt kívánják megvalósítani, hogy a manna és nektárosztás elől ne tudjon senki elbújni?"

Ejnye-ejnye, 60 év után egy-két évet még lehet várni, hogy merre próbálkoznak. Kegyed is próbálkozik. Vagy nem?

jjulie 2010.08.28. 22:11:43

@porfelhő:

a tuti az, hogy indul a fociszezon spanyolországban, és holnap este képernyőn lesz az új barca és az új real is

legmókásabb, hogyha a barcelona eladja az ibrát, (márpedig ínagyon így néz ki) akkor jelentős plusszal zárja az átigazolási időszakot úgy, hogy eközben erősödött a játékosállománya

ha ide jársz, fociból is fel kell zárkóznod, kötelező tantárgy

porfelhő 2010.08.28. 22:16:35

@jjulie:
Húha! Az egy kicsit nehézkes lesz, de a kedvedért megpróbálok tájékozódni. Nem igazán vagyok foci kedvelő. De mivel szijjártótanitvány sem vagyok, megbróbálok a feladattal megbirkózni. Most a valódi fociból, vagy a politikaiból is?

jjulie 2010.08.28. 22:17:15

@jaegtoer:

gyorsan visszavarták a letört kezed, vagy most mivel billentyűzöl?

melyik kettőre gondolsz a melyik 60 év alatt?

ja, te még nem tudod minek kell nekik a teljes pálya? és tudom: manna és nektárosztáshoz, vagy te jogosan kételkedsz, és én pedig tévedek?

jaegtoer 2010.08.28. 22:25:59

@jjulie:

Diktálom. (diktátorpárti diktálásra vált:)

Erről szól a 2/3.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 22:29:02

@nem1rem1: nézd, árnyalhatjuk a Debreczenivel kapcsolatos állításaimat. Ha a szimpla "bértollnok" titulus nem nyerte meg a tetszésedet, talán vizsgáljuk azt a verziót, hogy DJózsef egy emeletes ökör, aki képtelen a valóság elemeiből adekvát következtetéseket levonni. Legyünk megengedőek, vagyis ne próbáljuk elemezni, hogy ennek oka (1) a bértollnoki léte és/vagy (2) az Orbán iránti feneketlen gyűlölete és/vagy (3) a Gyurcsány iránti túldimenzionált imádata és/vagy (4) az elégtelen szellemi színvonala.
De ez végülis tökmindegy, hiszen eme gyűlölködő, eszelős bohócot komolyan venni, vagyis elemzőnek tekinteni nem lehet.
Talán töprengj el azon is, hogy e blog forrófejűnek és kompromisszumképtelennek nehezen nevezhető gazdája is vélhetően vállalhatatlannak találta, hogy egy műsorban üldögéljen Debreczenivel.

jjulie 2010.08.28. 22:29:30

@jaegtoer:

mikor volt másképp ?

biztos, hogy nem árulod el?

tippelek, vegyük át mondjuk a rövid 20. századot:

a, 19 nyarán

b, 19 ősztől 39-g

c, 44 márciustól 45 tavaszig

d, 45 nyarától 48 tavaszig

e, 63-tól 89-ig

köztük van?

jjulie 2010.08.28. 22:35:07

@Hepci:

ilyeneken már túlvagyunk: a lé a tét

bár szerintem ez leegyszerűsítés, a "sok pénz legyen és elég nő" lényegesen szofisztikáltabb

2010.08.28. 22:36:38

Na mi van itt? Poirot?:)

jjulie 2010.08.28. 22:36:59

@jaegtoer:

melyik hatvan év? légyszi, légyszi, had szedjem ízekre lefekvés előtt.....

tölgyes 2010.08.28. 22:38:50

@nyünyüge:

Kedves nynyüge!

A dolgokat több oldalról lehet megközelíteni. TG azt a kérdést teszi fel, hogy ki hogyan fogja értékelni a választás utáni helyzetet. Én erre adtam egy más megközelítésű választ mint TG. Vagyis nem a reklám oldaláról, hanem arról, hogy ennek milyen hatása lesz az MSZP-re és a viszonyaira. Az MSZP számára ugyanis az most a nagy kérdés, hogy miként fogja kezelni a saját politikai középelitjének elégedetlenségét.

Én több MSZP-és önk. képviselő ismerősömmel és barátommal beszélgettem 2006-os önkormányzati választások után. Már akkor nagyon fel voltak háborodva és el voltak keseredve amiatt, hogy a pártvezetés rossz politikájának ők isszák meg a levét. Ez bennük nagy elégedetlenséget szűlt.. most ez a térvesztés tovább fog fokozódni.. és legfeljebb néhány MSZP-és sziget marad. Az MSZP elit számára pedig éppen az a gond, hogy nem látják az újraépítkezés lehetőségét.

Vannak akik mondják erre -mint Ön is - hogy a jelenlegi helyzetből lehet építkezni. Talán.. de ennek a valószínűsége kicsi. Jó példa erre a nagy dirrel-durral bejelentett szocialista "polgári körök" mozgalma.Amikor a fidesz belekezdett a polgári körök szervezésébe, akkor néhány hét alatt a körök százai alakultak meg..Most én még tízről se hallottam..de a százat mintha nem érték volna el.. de leginkább szinte szó sem esik róluk. Vajon azért mert sikeresek???

E tekintetben nem beszélhetek a fideszről, mert kisebb megtorpanásokkal a fidesz politikai tábora egyre erősödött, a lehetőségei pedig szinte töretlenül bővültek.. A fidesz egy ilyen típusú válságnak még csak a közelébe se került..Ha egy ilyen szintű veresége bekövetkezik, akkor a következményekkel majd nekik is szembe kell nézniük.

Ami pedig az utcák elnevezését illeti:az utcaneveknek is megvan a maguk üzenete.. erről Gramsci már a 20-as években érdekes tanulmányt írt, amikor a politikai befolyásolás eszközeiről értekezett. Én azt gondolom, hogy nem jó az, ami több településen tapasztalható. Én Gömbösnek se örülnék jobban mint az itt felsorolt neveknek.

jjulie 2010.08.28. 22:39:36

@Letícia:

nem is tudtam hogy poligám vagy

hány blogon villantasz egyszerre?

2010.08.28. 22:40:41

Fú, verekedés van, ez jó! Lejátsszátok kicsiben skacok? Vér is lesz, tessék mondani? A narancsvér vagy veres nyer?:)

Kérjük a T. Nézőközönséget, tegyék meg tétjeiket!:)

porfelhő 2010.08.28. 22:43:45

@jjulie:
Még ne menj aludni, szerintem szükség lesz rád.

jjulie 2010.08.28. 22:48:09

@porfelhő:

igen várom a jaegi szösszenetét a 60 évről meg a kifosztásokról, de úgy tűnik elmenekült.....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.28. 22:48:37

@jjulie: a nő részét még jócskán lehetne szofisztikálni...

jaegtoer 2010.08.28. 22:52:42

@jjulie:

A kataklizmáktól "eltekintve" 1947-ig.

porfelhő 2010.08.28. 22:54:02

@jjulie:
Majd visszajön ő is. Várod a szösszenetét, de tudod Te azt nagyon jól mire gondol, csak szeretnéd ha ő írná le.

jjulie 2010.08.28. 23:00:01

@jaegtoer:

mármint ádámtól meg évától egészen 1947-ig nem néhány tízezer szopatta a többit?

a felső tízezer kifejezés nem tudod mikor született, és melyik korszakra vonatkozott?

jaegi, mikor fogsz töriből érettségizni?

jjulie 2010.08.28. 23:01:55

@jaegtoer:

mik ezek a számok, budapesti vonalas telefonszám, és a mellék?

jaegtoer 2010.08.28. 23:03:48

A blogmotor el-elbóbiskol, de érdekes, hogy csak itt TG-nél.

Vagy..., Vagy..., Szabotázs! Elvtársak! Urak! itten szabotálják a blogot!

tölgyes 2010.08.28. 23:03:51

@jjulie: Ejnye bejnye..azt még csak értem, hogy a magyar irodalom általános iskolai törzsanyagát nem bírta elsajátítani.. de most már azt kel látnom, hogy a történelmi törzsanyagot sem ismeri????..:)) Nem tudja, hogy mi történt az elmúlt 60 évben????Ahhoz képest nagyon okosnak teccik tartani saját magát..::((

2010.08.28. 23:06:05

@jjulie: az titok!:D Mikor melyiken!;)

jjulie 2010.08.28. 23:06:16

@jaegtoer:

mit tartasz számon kataklizmaként?

nagyon kettős fedezékben vagy, gyere elő

tölgyes 2010.08.28. 23:06:46

@jjulie: Mégis 1941-ben Magyarország egy főre jutó GDP je azonos volt Japánéval..:) Hasonlítsa össze az adatokat 1989-ben..:(

2010.08.28. 23:07:20

@jjulie: ja, és nem vagyok poligám! Csak szeretnéd!:P

2010.08.28. 23:09:19

@jjulie: jéger nem szépközépkorú közeli??? Malacznál - ha ugyanaz - én ere emlékszem...bocsi jéger, ha nem.

jjulie 2010.08.28. 23:11:25

@tölgyes:

én tudom mi történt, de ki tudja mit tanított a szijjártó a jaeginek meg neked?

jjulie 2010.08.28. 23:12:40

@Letícia:

de azért leszbis élményed csak volt már?

tölgyes 2010.08.28. 23:14:39

@jjulie: Vegye elő Romsics I. erről írt könyvét.. Én azt tanultam..:)

2010.08.28. 23:15:43

@jjulie: te most tényleg ennyire hülye vagy? Vagy a casanova gyereked ír a nevedben és próbálgatja a szárnyait? Nem a Te korosztályod vagyok Öcsi, húzzál aludni, de azonnal!

(PS:Igaza van a jobbereknek, a maszop meghülyült, ragályos ezek szerint a kór a híveikre. Ajvé!:()

jjulie 2010.08.28. 23:16:08

@tölgyes:

de miért a szijjártót dalolod?

tölgyes 2010.08.28. 23:16:10

@jjulie: Ugyan! Ön még egy szimpla hasonlatot se képes felismerni.. pedig abban még politika sincsen...:)

Ordnassac 2010.08.28. 23:19:01

[Ordnassac] szépen hátradől és popcornt majszolva figyeli az eseményeket.

:-)

jaegtoer 2010.08.28. 23:19:49

@jjulie: továbbá a 23:03:48-as

Jjulie, kedves, ne tessen tettetni az ostoba viccelődőt, mert nem áll jól kegyednek.

1947-ig a jogfejlődés evolúciós, és nem revolúciós alapokon nyugodott. A népesség folyamatosan növekedett, a technikai fejlődés még éppen kielégítő volt, az oktatás színvonala folyamatosan emelkedett. A két háború súlyos, talán gyógyíthatatlan traumát okozott ugyan, ellenben a társadalom optimizmusa a második háború utáni népességnövekedésben is lemérhető.

Talán mintegy 30 éve a magyar társadalmi kollektív öngyilkossága zajlik ami a népességfogyást illeti. Persze ezen is lehet ironizálni, netán gúnyolódniis, mint az évszámokon, de szabad országban élünk.

2010.08.28. 23:21:27

@Ordnassac: :):):) Tetszik az ingyen cirkusz, mi?:)

2010.08.28. 23:22:14

@jaegtoer: ez az öngyilkolás előbb kezdődött...az én nagyszüleim még 4-7-en volta testvérek, a szüleim (1940-50) már csak ketten voltak tudatosan. És a generációjuk is...

jjulie 2010.08.28. 23:22:27

@tölgyes:

na, ezt nem kellett volna, ez a gondolatmeneted még a "lé a tét"- nél is eredetibb lenne

amúgy te hogy vagy a "sok pénz legyen meg elég nő" témával?

Ordnassac 2010.08.28. 23:23:54

@Szimba: a ZB egy neomarxista párt, némi zöld festékkel. Bár ahogy elnézem, ők a skandináv alternatív-zöldbal vonalat akarják vinni, ami inkább bal, mint zöld.

jjulie 2010.08.28. 23:29:50

@jaegtoer:

ez a kétszeri kifosztás?

mondjuk amit a románok csináltak 19-20-ban azt hova számolod?

tölgyes 2010.08.28. 23:33:38

@jjulie: Mégis ez az igazság..1941-ben Magyarország egy főre jutó GDP-je azonos volt Japánéval...1989-ben pedig olyan nagy volt a különbség (na kinek a javára???) hogy már szinte hasonlíthatatlan volt...:)
A nőkön meg Önnek jár az esze, ezért molesztálja bárdolatlan módon Letíciát.. amit azért nem kéne.. mert nagy butaságra vall:(

jaegtoer 2010.08.28. 23:35:34

@jjulie:

Jjulieke, ha én nem pufajkázok, drazsézok, ferizek, akkor kegyed ne szijjazzon, ha kérhetem, különösen hogy fongja nincs, mi a véredényem SZ.P-ről, arról meg ködös ábrándjai se lehetnek, hogy kitől mit tanulhattam és tanultam. Valójában én vagyok az ostoba, hogy megpróbáltam beszélgetni magával, pedig látnivaló, hogy megrekedt egy vihogó 14-15 éves csitri szintjén mind tudásban mind a társas kommunikáció szintjén, talán ezért is emlegeti az érettségit, mint egy elérhetetlen ideát nekem címezve.

Nem vagyok biztos abban hogy érthetően írtam, de ezért előre is elnézést kérek. Majd a szomszédom 10 éves kislányát megkérem, hogy fordítsa le mondandómat az ön nyelvére, de attól tartok, hogy még így is túlbecsülöm kegyed szellemi lehetőségeit.

Szóval maradok az első megérzésemnél a továbbiakban, azaz: Passz.

További kellemes kiskamaszkort, sikeres serdülést, és jó tanulást.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.28. 23:35:50

@tölgyes:
Állítólag mostanra sikeresen eljutottunk az 1978-as szintre...

porfelhő 2010.08.28. 23:40:32

@Ordnassac:
Volt már itt a blogon ingyen cirkusz máskor is. A barna szemektől a "ringó csipőig" sok minden. Ugye jól emlékszem.

jjulie 2010.08.28. 23:40:52

@tölgyes:

te még nem voltál két nővel egyszerre?

ez lenne a bárdolatlan meg a butaság?

jjulie 2010.08.28. 23:44:15

@jaegtoer:

hoppá, lehet hogy ez nem a te blogod?

jaegtoer 2010.08.28. 23:44:22

@Letícia:

Kedves Letícia, nálatok lehet, hogy így volt, de döntő többségében nem. Tudok a dél-dunántúli (Ormánság?) egykézésről is, persze nem a népességfogyás a vesszőparipám, ez egy mellékszál ahhoz képest amit mondani akartam, de majd esetleg máskor, vagy máshol. Így is eléggé off voltam. De legfőképpen hülye. Persze senki nem lehet tökéletes, én meg főképpen nem. Igaz nem is állítottam.

Üdv, jó éjszakát, és szép álmokat, ha eljön az ideje:-)

2010.08.28. 23:45:57

Na, holnapig gondolkozom, hogy új nicknevet meg új avatart váltsak-e...:/

Szép álmokat!

tölgyes 2010.08.28. 23:48:09

@1.szolo - 2014;): Erről is beszélhetünk.. de akkor a beszélgetést ott kell kezdenünk, hogy 1989-ben az államadósság mai áron számolva 85-90 milliárd dollár volt. Volt egy ipar amelyik keletre termelt miközben a keleti piac összeomlott.. volt egy mezőgazdaság, amelyik úgy volt sikeres hogy a gazdaságok fele veszteséges volt, negyede nullszaldós, negyede nyereséges...Mindez pedig úgy jött létre, hogy volt előtte 40 év...:::(((

tölgyes 2010.08.28. 23:49:53

@jjulie: Nem voltam. Nekem mindig elég volt egy.

tölgyes 2010.08.28. 23:51:49

@Letícia: Ugyan! Buta ember beszédét nem szabad komolyan venni. Azzal csak felértékeli...Az ilyenek mind azért csinálják ezt a bunkóságot, mert csak erre képesek..Fütyüljön rá...!!!::))

2010.08.28. 23:51:57

@jaegtoer: Igen ismerem Ormánság dolgait (pl. Kodolányi János, Fekete István írt ezekről nagyon jól,) S a mellékszál(??): Miért szabadkozol??? Mikor kértem én tőled tökéletességet???? És miért????

Jaj, nem értek itt már semmit se nem...:(

Jó éjt!

jjulie 2010.08.28. 23:55:37

@tölgyes:

és volt egy átok félfeudális nagybirtokrendszer 1945-ig a maga átok következményeivel, európa közepén egy félfeudális horthyvilágban és ahhoz hogy ezeknek vége legyen a vörös hadseregnek kellett idejönnie

jaegtoer 2010.08.28. 23:55:54

@Letícia:

"Na, holnapig gondolkozom, hogy új nicknevet meg új avatart váltsak-e...:/ "

Ugyan miért? Teljesen "rendben vagy".

jaegtoer 2010.08.29. 00:01:01

@Letícia: Az offolásomra értettem, elvileg az önkormányzati választások eredményeinek kommunikációjáról, és a tényleges eredményekről, illetve ezek összevetéséről lenne szó. Erre értettem, hogy hűűjjjeee vagyok, amikor belemegyek egy parttalan vitába valakivel aki nem is érett még ehhez, s ez a valaki természetesen nem te vagy.

Üdv. Jó éjt.

tölgyes 2010.08.29. 00:03:15

@jjulie: Látja.. és mégis!! Minden bajjal, hibával együtt Magyarország egy főre jutó GDP-je azonos volt Japánéval.. Na és 89-ban??? Na erre varrjon gombot!!!

Tudja Önnel az a baj, hogy szemlélete megrekedt rákosiéknál.. kb. ők lökték ezt a szintű szöveget..Ilyen butaságokat már a 80-as években se írt le komoly történész.

tölgyes 2010.08.29. 00:06:39

@Letícia: Tudja ez a fajta buta szájhősködés csak a nagyon primitív emberekre jellemző,, Őket pedig ennek megfelelően kell kezelni...Pihenjen jól.

jjulie 2010.08.29. 00:08:24

@tölgyes:

ócska szijjártó duma

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 00:11:22

@jjulie: te valamit vuvuzelázol itten, komám. Nem akarom koptatni a szót...
A farkadat meg... meg kellene oldani... Letícia bevonása nélkül...

jjulie 2010.08.29. 00:12:43

@tölgyes:

na igen, megtámadták a usát, mi meg hadat uzentünk az usának

tőlük kissé megilyedtek, minket meg kiröhögtek

ez az azonos gdp

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.29. 00:13:14

@tölgyes:
1989-ben az államadósságot szépen le kellett volna NULLÁZNI (-elvégre azt Kádár túlélésére adták!!!)
Ja, és azt a "keleti piac"-ot pedig nem kellett vo'na olyan gyorsan összeomlasztani... (-főleg, hogy pillanatokon belül az is "kapitalista" lett:)

porfelhő 2010.08.29. 00:14:29

@jjulie:
Hogy érzed magad? Nem akarlak megbántani de azt a bizonyos labdácskát nem kellene lecsapnod, miért nem hagyod figyelmen kívül.

jjulie 2010.08.29. 00:15:10

@Hepci:

mi van komám, mi történt?

jjulie 2010.08.29. 00:18:53

@porfelhő:

tök jól vagyok, ha szégyenlik a szijjártót, akkor panaszkodjanak a gazdájánál

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 00:19:03

@jjulie: kaptál ingyen életmódtanácsokat, mert megérdemled. Lehet szöszmötölni a feldolgozással, erős kattogás hallik majd...

porfelhő 2010.08.29. 00:23:42

@jjulie:
Nem éppen a szijjártókra gondoltam, én csak egyre "a labdácskára" ., hogy ne csapkodd le, ha elfogadsz egy tanácsot.
Jó éjt!

porfelhő 2010.08.29. 00:29:35

@jjulie:
Most már mehetsz aludni.Szép álmokat!

Phil Co. 2010.08.29. 04:38:08

@jjulie:
Konkrétan mire gondolsz?
@bigapples:
Hát, az biztos, hogy elég kis tapasztalatunk van a dologban, főként helyi szinten. A párt egyébként bázisdemokratikus, ezért a helyi hálózat maga szerveződik. Mondjuk szegény központi kampánystáb kap elég kérést, javaslatot, nyaggatást, de mivel jobbára munkaidő után dolgoznak (mondjuk egy-két, többszáz oldalas önellentmondással terhelt kormánypárti törvényjavaslat átböngészése és módosító javaslatokkal legalább minimálisan humánfogyasztásra alkalmassá tétele utáni éjszakákon és hétvégéken), kicsit néha nehéz nekik is... Szegény Karácsony Gergőnek bemutatkozás után rögtön kéréseket szegeztem. (-: Mosolygott, aztán mondta, hogy oké. De az adatok adottak. Illetve épp ez az: nem adottak. Majd legközelebb figyelnek arra, hogy aki hozzájárul, annak megtartják. Most már mi a fenét csinálhatunk?!
A Népszava cikkét én is olvastam. Az, hogy az "állítólag" és az "egyes források szerint" kifejezéstípus gyakoribb volt a szövegben, mint az állítmány, csak egy dolog. Hogy egy legális és etikus, ráadásul két és fél évvel ezelőtti, a résztvevők hizzájárulásával készült felmérő adatkérést a "komcsikat" a "hűségesektől" megkülönböztető, majd' minden állampolgárról nyilvántartott Kubatov-listával keveri, benne az sem annyira megdöbbentő attól a sajtóorgánumtól. Inkább az lep meg, hogy Számodra az a média forráskritika nélkül használhatónak tűnik. Ez olyan, mint ha azt mondanád, hogy a MN olvasása elég az informálódásra hazánkban. Vagy a Demokrata. Esetleg a Klub Rádió.
És a Blikkről még nem is beszéltem...
@kodó tamás:
Alapvető kérdés, hogy ki a közügyér. Az LMP arra szövetkezett, hogy meggyőzze a polgárokat: mindnyájan külön-külön a saját kompetenciánkba tartozó ügyekben illetékesek vagyunk, és nyilván együtt is. Civilek vagyunk. Azaz felelős, döntésképes, cselekvő polgárok. Lehet a "bízzuk a szakemberekre" technokrata szövegével jönni, de épp ott kezdődne a kérdés, és azt kellene megvitatnunk, hogy kik is a szakemberek pl. egy kerület életében. Az építészek? A szociológsok? A közgazdászok? A biológusok? Esetleg a háztömb-felügyelők? A nyelvészek? Megkockáztatom: mindegyikük. Más és más perspektívából közelítenek, párbeszédet folytatnak, fokozatos konszenzusra jutnak. Talán erről szólna a demokrácia - pl. De lehet, hogy a jó technokraták, jó monarchák, jó civilizátorok uralma némelyek számára üdvösebb volna...
A "begyakoroltságról" annyit, hogy hét éve folyamatosan az indymedia oldalain kb. ugyanezt olvashattad tőlem (ott Merlin néven futok). Persze igen cizelláltan vegzálsz, el kell ismernem! Bizakodjunk, hogy egyszer Te is ebben a sajátos (nem Foucaux-i, hanem Gadamer-i értelmű) diskurzusban kívánsz részt venni, amit demokráciának nevezhetünk talán leginkább...
@tbb: Azért, mert ez szenzitív adat. Bármilyen autoriter szervezet vagy hatalom visszaélhet vele. Ezen a tájon jobb, ha senki nem tudja pártpolitikai preferenciáinkat, ha mi nem akarjuk! Ez egy alkotmányos garancia arra - pl. -, hogy politikai elveink miatt ne érhessen hátrány sem a magánéletben, sem a társadalmi szerepvállalásunk folyamán. (Pl. ha egy köztisztviselőről nyilvántartaná valamelyik nagy párt, hogy kinek adta az ajánlószelvényét, az nyilván hátrányt jelenthetne neki egy kormányváltás esetén. Mellesleg ezért is kellene az ajánlószelvény intézményét is fölülvizsgálni...)

Phil Co. 2010.08.29. 04:58:41

@Vénveterán:
Bevalom, az elmúlt napok folyamán egyre inkább az a meggyőződésem alakult ki, hogy a budapesti közgyűlésben nem a szocialista frakció lesz a második legnagyobb... és akkor állati nehéz lesz folytatni a mutyikat az eddigi pártoknak (pl. pártokon átívelő Centrum Parkoló, összpárti útfelújítások, az ingatlanfejlesztésnek nevezett elkövetési módszerek mély egyetértésben, stb.)!
Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy Jávor Bence a 12 fős várható frakcióról beszélvén esmég szokásos pesszimizmusáról tett tanúbizonyságot... pedig erre fölkaphatták volna a fejüket, akik tudnak számolni! A leendő 33-ból 12 hely! Akkor a többieknek összesen marad 21! Lehet, hogy erről még ír egy posztot majd e topic kiváló szerzője is.

Phil Co. 2010.08.29. 05:10:36

@Szimba:
Azt hiszem, a központi források kompenzálhatóak. Egyrészt helyi bevételekből (pl. helyi adók, kisvállalkozások becsábítása, stb.), másrészt uniós forrásokból. Mivel a kampányban olvasnom kellett ezt-azt, látom, hogy a maradék három évre még mikre lehet pályázni, ha esze van egy önkormányzatnak!
Szóval a kormány nyugodtan megpróbálhat bekeményíteni, egy kis agymunkával pótolható.

nyünyüge 2010.08.29. 07:20:51

@tölgyes:
Nagy különbség köztünk, hogy nekem egyetlen jelenlegi vagy valamikori önkormányzati képviselő ismerősöm sincsen, sem mszp-s, sem más.

(csak egy érdekes szinfolt van emlékeim között: ámerikás magyar-hátterű fiatal szomszédunk volt fidesz jelölt 2006-ban, a gyerekek irredenta versikéket szavalva rohangáltak a gangon a kampány hevében - ha nem látom őket saját szememmel, el sem hiszem, hogy ez nem valami "hivatásos rettegő" fantáziájának terméke:)

nyünyüge 2010.08.29. 08:04:53

Más:

„Ha a nemzeti fejlődés el akarja kerülni mind a tömegdemokrácia azon végletét, amely az értelmiségi eliteket a politikai folyamatból tökéletesen kiiktatja (és ezzel a politika nívóját a tudatlanság legkisebb közös nevezőjére, a legdurvább demagógiai szintjére szállítja le), mind pedig az értelmiségi elitek kalandor hatalommegragadási kísérleteinek hasonlóképp vészterhes végletét, …akkor olyan intézményes formákat kell kitalálnia, melyek keretei között az elitek megszólalhatnak anélkül, hogy közvetlenül a hatalom után nyúlnának.”
(Fehér Ferenc, 1993.)
nol.hu/lap/hetvege/20100828-mit_mondana_feri__ha_itt_korulnezne_

jjulie 2010.08.29. 08:52:20

@tölgyes:

"Szinte minden, a hadüzenettel foglalkozó történészi munkában helyt kapott az az egyébként soha meg nem történt párbeszéd, amely a legenda szerint a washingtoni külügy illetékese és a magyar ügyvivő között hangzott el és annak idején a pesti utcán is suttogtak:

- Magyarország ugye köztársaság?
- Nem uram, királyság.
- Akkor van királyuk?
- Nincs, tengernagyunk van.
- Akkor van flottájuk?
- Nincs, mivel nincs tengerünk.
- Van valami követelésük?
- Igen.
- Amerikával szemben?
- Nem.
- Angliával szemben?
- Nem.
- Oroszországgal szemben?
- Nem.
- Hát akkor kivel szemben vannak követeléseik?
- Romániával szemben.
- Akkor Romániának is hadat fognak üzenni?
- Nem, uram. Szövetségesek vagyunk. "

mit hallottál, mit suttognak manapság a pesti utcán?

lesz megint "kérlekalássan" meg bokacsattogtatás? jaegnek meg neked jól állna a magázódáshoz

jjulie 2010.08.29. 09:24:28

@Letícia:

ugyanmár, take it easy, ez menő, meg a " lé a tét"

www.youtube.com/watch?v=S61Z1EYlhSE

ezzel lehetne kampányolni?

Szimba 2010.08.29. 10:22:17

@Ordnassac:

Popcornt? Egy nyelvvédő?
Talán pattogatott kukoricát! Egyébként én is azt majszoltam este, csak nem szóltam bele a villongásokba.

Reggelre csak elmúlt a vértolulása egyeseknek.

TGM zöld meg bal valamilye egészen fura képződmény. TGM-et nagyon szeretem olvasni, néha egészen zseniális (de vannak rossz napjai).

Szimba 2010.08.29. 10:25:10

Ajánlom az Alexandra nagy árleszállításos akcióját (70-80% árengedmény is van), ami szept. 30-ig tart. Aki olcsón szeretne karácsonyi ajándékot venni, annak ez egészen jó alkalom. A Nyugati Áruházuk talán a legkönnyebben megközelíthető. Vannak klasszikusok is, meg történelmiek, és publicisztika, politika stb. (Sok vacak is.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 10:41:59

OFF
Tegnap kemencében sült szilvalekváros buktát ettünk a noszvaji szilvafesztiválon. Mikor lesz ilyen Budapesten?

Videofon 2010.08.29. 10:42:17

""Az azonban teljesen jogszerű, ha egy párt vagy jelölő szervezet fizetett aktivistákat is alkalmaz az ajánlócédulák gyűjtése során. Ezzel a bevetett gyakorlattal az LMP is kénytelen élni, máskülönben a nagy pártok érdekei szerint kialakított ajánlási rendszer miatt az LMP-t támogató több százezer szavazó választási lehetőség nélkül marad" - közölte az LMP"
Ez komoly?
(www.hirszerzo.hu/cikk.lehet_mas_az_lmp_ossze-vissza_beszel_a_jobbik_a_rendorseghez_fordult.164253.html)

tbb 2010.08.29. 11:05:59

@Videofon:

Komoly hát. És akkor mi van? Max, hogy nincs más politika. Legalábbis, amig helyzetbe nem kerülnek. Aztán, ha ez sikerül, akkor megmutathatják, hogy miképpen is képzelik.

tölgyes 2010.08.29. 11:07:52

@1.szolo - 2014;): eZ A 85-90 MILLIÁRD DOLLÁROS ADÓSSÁG AZONBAN LÉTREJÖTT!!! Miközben a Japán gazdaság fejlődött mint a vihar..:)pedig 1941-ben az egy főre jutó GDP nem volt magasabb mint Magyarországon.
Ami az adósságot illeti: "Ha kutya nem ül le sz@rni, nyulat fog.." No de a Németh kormány nem tett annak érdekében semmit, hogy az adósságot újratárgyalják.. amikor Pozsgay erre javaslatot tett, akkor Békesitől SoóS Károly Attilán át Nyers Rezsőig mindenki elkezdett kiáltozni..:( Így nem írták le az adósságot...
A keleti piacot pedig nem kellett omlasztani mert omlott. Ön is tudja: a mi nagy bajunk az volt a keleti piaccal, hogy dollárt váltottunk át rubelre.. Ezért senki nem akarta ugyan omlasztani, csak nem volt dollár, amiből ezt finanszírozni lehetett volna.. ők meg(keleti piac) nem akartak se dollárt, se kemény terméket adni a termékeinkért.. Gondoljon az orosz államadósság törlesztésére. Két perc alatt elfogadjuk, ha azért az adósságért az oroszok olajjal, gázzal fizetnek.. de arra nem voltak hajlandóak. .. és ott vergődtünk évekig, hogy mit is vegyünk tőlük a pénzünkért, ami náluk volt.. Innen nézve beláthatja, hogy elvárása képtelenség.. ami nem jelenti azt, hogy ne lettek volna súlyos hibák..

Szimba 2010.08.29. 11:08:14

@Hepci:

Borfesztivál lesz Budán szept. 8-tól 12-ig.

Ma meg a Gozsdu udvarban sólettfőző-verseny és kóstolás.

tölgyes 2010.08.29. 11:13:30

@jjulie: Kár minden szóért. Én soha nem állítottam mást mint amit leírtam: 1941-ben Magyarország egy főre jutó GDP-je azonos volt Japánéval. Aztán jött 40 év szocializmus, aminek következtében az ország lemaradása nem csak Japántól, hanem a nyugati európai országoktól is nőtt.
Azért is bátorkodtam Japánt említeni mert Japán is vereséget szenvedett, Japánt is megszállták, Japánnak is szakítania kellett a háború előtti politikai hagyományaival. Japán háborús veszteségei is nagyok voltak.. és nem kevésbé értelmetlenek mint a miénk...
És mégis: 1989-re olyan nagy volt a különbség közöttünk, mintha 1941-ben nem álltunk volna lényegében azonos fejlettségű szintem. Igaz őket nem a nagy Szovjetunió szállta meg és nem akartak szocializmust építeni bármi áron.

tölgyes 2010.08.29. 11:21:24

@nyünyüge: A Fehér Heller kettős mélyen beleágyazódott már 93-ban is az MSZP-SZDSZ kettősébe.. aztán 94-ben felvirradt az ő napjuk..:( A két párt 98-ig 2/3-dal uralkodott.. de az alkotmányon csak rontottak és a hatalmi elit pozícióit erősítgették az értelmiségi autonómiákat pedig nyirbálták.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 11:24:08

@tbb: mire valaki helyzetbe kerülhet(ne), már rég szétkorrumpálódott. Személyesen és/vagy pártként, egyaránt. Pont ez a szisztéma (v.ö. demokrácia) lényege...

jjulie 2010.08.29. 11:26:52

@tölgyes:

jól értem, most akkor viszatérnek a megszakított politikai hagyományok nálunk?

a mindenáron való szocializmus építésről nekem meséltek a szüleim és a nagyszüleim, ők nem szálltak be

a tieid voltak a minenáronok?

tölgyes 2010.08.29. 11:27:23

@jjulie: Magyarország tényleg nagyon szép.. Mi ezzel a baj??? A nóta nem arról szól, hogy más országok meg csúnyák.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 11:28:14

@tölgyes: a kömény magyar közgazdászok a becsületes megoldás mellett törtek lándzsát (vagy a hitelezők mellett, ízlés dolga). Bezzeg a lengyelek ... pedig ott volt nekik a kislovag és Pilsudski, osztán mégis gizdáskodtak...

jjulie 2010.08.29. 11:32:31

@tölgyes:

premier.mtv.hu/Hirek/2010/05/09/06/Szep_vagy_gyonyoru_vagy_Magyarorszag_.aspx

nincs baj, ha csak az nem hogy 1941 előtt is volt élet ebben a mélyedésben

nem lehet az hogy a gdp különbség alakulásban más difi is volt, mint hogy kik voltak a megszállók, bár ez utóbbi sem elhanyagolható

mármint 1941 és a megszállás közötti időben

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 11:35:19

@jjulie: miért, a szüleid kivonultak egy kalyibába Pusztamérges külterületére és ott önellátó gazdálkodásra rendezkedtek be, miközben szikáran elutasították a Népszabó interjúra vágyakozó tollancsait?
Építette aztat mindenki, aki nem vándorolt ki és nem lett öngyilkos. Csak vannak fokozatok, mint a fityiszesek között is, a minidúcsétől a közbirkáig.

tölgyes 2010.08.29. 11:40:59

@Hepci: Becsületes megoldás???Az ország kivéreztetése a becsületes megoldás??? Kádárék mulattak Antall fizessen.. ez a becsületes megoldás???
A lengyelek és mások elkezdtek alkudozni és jelentős összegeket elengedtek el nekik.. ezért nem kényszerültek mindent sz@rért-hugyért eladni..A csehek megközelítően se voltak eladósodva... mert Bilak és Huszák elvtársak olyanok voltak amilyenek.. de az országot jobban működtették mint Fekete-Nyers-Havasi-Hetényi-Békesi stb. elvtársak.

tölgyes 2010.08.29. 11:46:01

@jjulie: Kicsit ismernie kéne ezt a "mélyedést" és akkor nem beszélne butaságokat.. de mint többször leírtam, aki még azt sem tudja magyarból, hogy mi az hogy hasonlat, és történelemből se üti meg a 8. osztály szintjét az csak zagyvaságokat írogathat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 11:51:19

@tölgyes: nincs affinitásod a finom iróniához...
Jobb, ha maradok a verbálfing-öntököndöfés-fasztulok-pendejo vonalon, a stiláris változatosság tekintetében...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 11:52:45

@tölgyes: vigyázz a Zsülivel, mert osztán felindulásában megint elipszilonnal írja aztat, hogy megi(j/ly)ed...

jjulie 2010.08.29. 11:57:18

@tölgyes:

ja, majd egy magázódó szijjártódalnok szocialismustmindenáron leszármazottól kérek felvilágosítást, ha megakadok

a nagybetüket hol hagytad?

jjulie 2010.08.29. 11:59:10

@Hepci:

megbeszélhetjük, és írok, te meg javítgatod

jjulie 2010.08.29. 12:01:54

@Hepci:

a érzéke a finomságokhoz? a leszbis támát sem értékelte....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 12:03:19

@jjulie: szoktam korrektorkodni, de az pénzbe kerül. Neked természetesen számla nélkül. :)

tölgyes 2010.08.29. 12:04:15

@Hepci: Önnek van némi igazsága..De ez a becsületes fordulat azért mérgesít, mert Fekete János többször elsütötte ezt a rossz dumát.. és ha körbenéz a népek egy jó része be is vette.. holott mindenről szó volt ott csak a becsületről nem... ami pedig a lengyeleket illeti: a pilsudskisták az USA-ban elnököt tudnak buktatni..:) naná, hogy nekik nagy a befolyásuk..:) A mi emigránsaink társadalmi összetételét most nem akarom taglalni, mert még megbántok valakit.

tölgyes 2010.08.29. 12:10:08

@jjulie: Nincs arról tudomásom, hogy Sziijártó valaha is kiejtette a száján az általam említett tényt: Magyarország és Japán egy főre jutó GDP-je 1941-ben azonos volt.. Negyven évi szocializmus után olyan messze voltunk Japántól, hogy az összehasonlításnak már értelme sem volt.

tölgyes 2010.08.29. 12:18:57

@Hepci: A megi j/lyed probléma azonos azzal, hogy zsüjjjiiiiííí azt se tudja mi az, hogy hasonlat.. és a történelmi ismereteiből is percenként bukna el egy 8. osztályos vizsgán.. Innen nézve: miért pont ezt tudná??:).. viszont a leszbiktől "izzad a tenyere"

jjulie 2010.08.29. 12:25:34

@Hepci:

nem vonultak, ki, hanem egy olyan faluban érte őket a szocializmus, amelynek első lakói keleti irányból az ellenreformáció elől menekülve, a dunán átkelve egy néptelen mocsaras, szikes, értéktelen területen vertek tanyát annak idején

és mint keményfejű nemes kálvinisták önellátásra rendezkedtek be, soha nem tartoztak nagybirtokhoz, és teljes természetességgel dobták ki a faluból a nyilas képviselőt is amikor agitálni próbált

a nagymamám által kemencében sütött kenyéren nőttem fel, amihez a kertből származó uborkából készült uborkasaláta volt a sztenderd nyári vacsi, amit a tszesítés miatt agyvérzéstől fél oldalára lebénult nagyapámmal szoktam enni

az uborkasalátán örölt pirospaprika volt, ami persze szintén a kertben termett, és a nagymamám készítette

kb 10 éves koromban tanultam meg nyulat nyúzni, és kb minden másnap nyulat ettünk, amit rendszeresen én fordítottam ki a bundájából

szóval nagyjából jól beszélsz, amikor az önellátást említed, csak a pusztamérges nem talált

jjulie 2010.08.29. 12:29:01

@tölgyes:

tök jó lenne, ha ezt 10 percenként leírnád

a diocles volt ilyen következetes, a média elfoglalásával

persze, ne hagyd ki a "lé a tét" feltalálmányodat sem

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 12:30:01

@jjulie: már értem, mitől van késztetésed a birkanyírásra...
A nyulak meg a bundájuk...

jjulie 2010.08.29. 12:33:08

@Hepci:

képzett vagyok, állati és bunda ügyben

jjulie 2010.08.29. 12:44:06

@tölgyes:

a britnismadonnás csókot megbámultad?

milyen érzés volt?

jjulie 2010.08.29. 12:48:24

@Hepci:

amúgy birkát nem nyírtam, de libát kopasztottam, és tollat is fosztottam, ez is része volt a 60 évekbeli önellátásnak

az utólsó birkát a nővérem keresztelőjén ette meg a család, ami ciki volt, mert feketevágásnak minősült, és majdnem kiderült

utána már csak kecskéink voltak

Szimba 2010.08.29. 13:02:11

Kellett visszajönnöm!:-(
Leszbikusok, nyulak, uborkasaláta meg a japánok...

A postaládám meg tele van Jobbik röpcédulákkal.

Szimba 2010.08.29. 13:09:00

@jjulie:
A fene a jódolgod! Mi bezzeg az államosítás után krumplit ettünk krumplival. Olyan vérszegény voltam, hogy állandóan elájultam.
56 után javult a helyzet. Az iskolában kaptunk egy igen büdös Polibé tablettát minden nap, később meg iskolatej is volt. (Utáltam, de anyám befizette.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 13:10:01

@Szimba: szegény TG. Bár hébe-hóba születik hozzászólás a poszthoz is, főleg a kibocsátása után kevéssel...

Szimba 2010.08.29. 13:11:02

@jjulie:

Palócleves!!!!:-)))))

Szimba 2010.08.29. 13:13:30

Hurrá, lesz tenger alatti szállodánk! Akkor OV lehet tengernagy, nem?

index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/29/viz_alatti_szalloda_epulhet_bonyhadon/

Szimba 2010.08.29. 13:15:39

@Hepci:

Mondtam, hogy ezért kell neki gyakornok!:-)))

Másrészt nem minden poszt olyan, hogy nagyon sokat lehet hozzáfűzni. Legfeljebb, hogy egyetértek, nem értek egyet.
Majd a választások idején talán lesznek konkrétabb dolgok is. És különben , nem várhat sokat amatőröktől.

ssi 2010.08.29. 13:17:37

@Hepci: szinte minden hétvégén van valahol valamilyen ingyenes zenés-színházas program (bár az ételekért fizetni kell)
pl. Bp. Népliget 09.03-05. SzeptEmberFeszt sok zenével és pl. pörkölt és rétes parádéval (én pl. kacsanyelv pörköltet fogok enni galuskával + túros szedres és vörösboros szilvás rétest)

jjulie 2010.08.29. 13:18:10

@Szimba:

kicsit később kezdtem itt az árnyékvilági pályafutásomat, nem tehetek róla

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 13:18:14

@Szimba: Mesterházi meg ellentengernagy... ajvé...
Ha felújítanak még egy monitort, megvívhatnak velük a Dunán az augusztus 20-i vigasságok keretében.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 13:23:27

@manyike: igen, van sok fesztivál, csak ritkaság, hogy tényleg jó ételeket is kínálnak. A kedvenc példám a kenyérlángos-langalló-pompos nevű dolog, amit már minden hétvégén lehet zabálni tucatnyi helyen tonnaszám, de semmi köze ahhoz, aminek lennie kellene. Helyette az élelmes "vállalkozók" - gyakran valami népviselet felöltésével súlyosbítva - nagyáruházban vásárolt tésztalapokat kenegetnek teszkótejföllel, rászórnak valami borzalmas mócsingot, aztán megmelegítik egy alibikemencében. Héccázér'. (jóétvágyat)

tölgyes 2010.08.29. 13:23:39

@jjulie: Ismerve az Ön szellemi képességeit.. sűrün le kell írni..mert olyan mint az öreg elefánt: nehezen tanul és könnyen felejt.:)

6.Lenin 2010.08.29. 13:31:36

Holt emberről álmodni, esni fog.
A szétesett balosok hadonásznak a billentyűvel, megint bukni fognak.

Akkor ez a poszt az őszi választásról szól, szerintem.
Na, ezt nem volt nehéz kitalálni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 13:44:45

@tölgyes: kicsit véleményes a hasonlat, mer' az öreg elefánt nem gondol annyit a qrásra...

jjulie 2010.08.29. 13:47:28

@tölgyes:

na ebből a humorból most megtippelem mely politikai formáció is lehet édes számodra, várjálcsak, had gondolkodjam....

melyi csapatnak is nincs semmi fantáziája sem, és olyan vicces arc tartozik hozzá, mint az, hogy is hívják...... ja megvan asszem ádernak hívják.....

nekik vicces a dembinszky, na várjál csak, már itt van a billentyűzetem hegyén....

valami olyan volt a legutóbbi viccük, hogy fülkeforradalom árán kerültek be a csipkés nagy házba annyian, kik is ezek a viccesek, várjál csak....

hát nem is tudom, biztos lehetek e benne, de van egy tippem, nem azok akik szerint egyik nap csődközeli a helyzet a másik nap meg stabil, kik is ezek a viccpártiak..... viccpárt... viccpárt... a fenébe......

ird már le a viccpártod nevét te humorkirály, nem jut eszembe, pedig nagyon viccesek, valami másodosztályú focista a vezérük, aki papírból szónokol. hogy is hívják.....

amúgy nem is fontos, felejthetőek

jjulie 2010.08.29. 13:51:05

@6.Lenin:

namost mihez szóltál hozzá?

milyen blogon vagy? mi az a balos?

6.Lenin 2010.08.29. 14:01:02

@jjulie:

Kedvenc szórakozásom, az utolsó néhány hsz alapján kitalálni, miről is szólhat a poszt.
Eltaláltam.

1 független balos blogon vagyok.

A balos, jelenleg az irányt/hatalmat/lét vesztett nyáj elnevezése, nálam.Itt nyalogatják sebeiket.

jjulie 2010.08.29. 14:09:30

@6.Lenin:

akkor holnapra írd le büntiből százszor:

"sokat hallgattam már a szíjjártót, de még nem tudok logikusan szöveget értelmezni"

ha nem lesz meg, pótbüntetésül nem mehetsz két hétig a négycsöcsübe

tbb 2010.08.29. 14:19:39

@Phil Co.:

Értem. De a törvényben be van építve, egyébként helyesen, a kiskapú. Tehát a törvényi tiltás végül is a szarnak egy pofon. Az autoriter hatalom legjobb ellenszere a jogállamiság kritériumait maradéktalanul betartó demokratikus 8 évi kormányzás.

tölgyes 2010.08.29. 14:20:55

@Hepci: Ezért írtam azt, hogy olyan, mint.. és nem azt, hogy ő egy öreg elefánt..:) Ebben az egyben különbözik az öreg elefánttól..:)

jjulie 2010.08.29. 14:22:11

@Hepci:

az inverz fideszbirka, egy kipusztulóban lévő állatfaj, nem bírta a klímaváltozást

dögöket rugdosni retardált dolog, mint hajléktalanokat alázni

erősfideszpistákat baszkurálni sem nagy ügy, mivel ellenállásra képtelenek, egyetlan szijjártólemezt ismernek, és a másik fegyverük a gyorsan áttérek a magázódásra, és az inkább felhúzom az orromatra, ugye jeag?

amúgy szánalmasak, mert aki kineveti őket arról automatikusan azt hiszik, hogy komcsi

nyünyüge 2010.08.29. 14:22:20

@tölgyes:
Fehér Ferenc felvetett egy olyan gondolatot a tömegdemokráciáról és az értelmiség szerepéről, ami ma is aktuális (szerintem) általánosan és a választások kapcsán különösen.

Miért nem lehet ERRŐL beszélni? Mi a jó ... francnak kell idekeverni Fehér Ferenc és Heller Ágnes szdsz-hez, mszp-hez való viszonyukat?

tbb 2010.08.29. 14:22:38

@Hepci:

Vana ki szétkorrumpálódik, és van aki csak korrumpálódik. Nagy különbség.

6.Lenin 2010.08.29. 14:23:58

@jjulie:

JJulie, én mindenkit meghallgatok/megnézek/elolvasok, aztán faragok 1 pici dobozkát és beleteszem.
Neked is van.Csak elég macerás a friss megnyilvánulásaidat beletenni, mert fáj a derekam.
Apropo, nem zavar a szomszéd bányászbéka?
Na jó, ez csak vicc volt.

tölgyes 2010.08.29. 14:27:10

@jjulie: HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! Ez olyan bonyolult okfejtés, amire csakis egy filozofikus alkat képes.. Kérje meg, hogy alkalmazzák a maszopnál.. elmehetne közéjük leszbinek:

jjulie 2010.08.29. 14:28:11

@6.Lenin:

úristen, a többi komoly volt?

tbb 2010.08.29. 14:32:18

@tölgyes:

Igaz, de ezért Fehér hibáztatható a legkevésbé. Mármint a libsi értelmiségi körből. Ő megtette, amit egy filozófus tehet. Ellenjavallt.

tölgyes 2010.08.29. 14:32:21

@nyünyüge: Mindenről lehet beszélni.. de ha egyszer Fehér és Heller összekeveredett az MSZP-SZDSZ-szel, akkor arról is lehet beszélni...Megtehették volna, hogy ne keveredjenek össze.. de ők össze akartak keveredni.. és nem okozott nekik gondot, hogy az MSZP-SZDSZ épp az ellenkezőjét teszik, mint amit ők ideálisnak, kívánatosnak követendőnek tartanak...:) Csak ennyi.

jjulie 2010.08.29. 14:32:26

@tölgyes:

még mindig nem irtad meg milyen érzés volt

nézd meg ezt, figyelj a végén, és mesélj

www.youtube.com/watch?v=01k-Jvy46Bw

tölgyes 2010.08.29. 14:34:38

@tbb: Ellenjavalt és keveredett.. Talán nem kellett volna keverednie..) maradhatott volna független, AMINEK MONDTA MAGÁT..:)

tbb 2010.08.29. 14:37:40

@tbb: @Hepci:

Ja és még annyit: Aki nem tud különbséget tenni köztük, az a szétkorrumpálóknak kedvez. Megérdemli.

jjulie 2010.08.29. 14:38:31

@tölgyes:

istenem, te meg a kérlelhetetlen itéleteid, a szédelgő orbán szavazójaként

kb. még egy ilyen kérlelhetetlen értkitélettel rendelkező barom jár erre, a radala

és itt egy harmadik kérlelhetetlen:

nirvanatattoo.blogger.hu/2010/07/05/vitez-nagybanyi-horthy-miklos-tetovalt-kormanyzo-magyarorszag-elen

6.Lenin 2010.08.29. 14:43:13

@jjulie:

Komoly?
Az mi?
Dembinszky döglött lova?Vagy Szanyi?Netán KKP?Bal +jobb?
JJulie?Mi a tosz a komoly?
Big Bang, az igen!

Megyek inkább a 4Cs-be.

nyünyüge 2010.08.29. 14:43:37

@tölgyes:
Olyan független, mint tölgyes. Meg mi itt mindnyájan, ugye?
Nem értem, hogy miért várunk a másik embertől többet, mint amit magunk teljesíteni tudunk.
Nem jobb inkább azért értékelni a másikat, amiben nálunk több?

(ráadásul attól félek, hogy Fehérnek az a különleges bűne, hogy pont az szdsz-szel keveredett)

tbb 2010.08.29. 14:45:04

@tölgyes:

Nem keveredett, hanem oda tartozott. De attól még a véleménye független volt a szadiétól. Ebben a kérdésben legalábbis biztosan.

tölgyes 2010.08.29. 14:55:23

@nyünyüge: Én soha nem állítottam, hogy független vagyok..

93 táján egyébként az volt a divat, hogy a nem függetlenek, függetlennek mondták magukat.. Ez egy Lengyel Lászlótól, Kéritől még el is ment.. de a Fehér Heller kettős ezt előéletük miatt megengedhette volna magának..

Én egyébként nagyon szerettem mindkettőjüket.. Hellert különösen..Először akkor vontam fel a szemöldökömet, amikor az egyik fő művét úgy jelentette meg újra, hogy kihagyta belőle a marxizmus klasszikusaira való hivatkozást..MERT HOGY Ő FÜGGETLEN LETT..:)Nem érzi a pitiánerség leheletét??

nyünyüge 2010.08.29. 15:09:00

@tölgyes:
Az adott történetet nem ismerem.
De tartok tőle, hogy Ön most kicsit leegyszerűsíti Heller marxizmustól való eltávolodásának történetét és a függetlenségről szóló mondatait.

(amúgy a marxizmustól való "függetlenség" és az szdsz-szel való "keveredés" elvileg nincs egymással ellentmondásban).

Az biztos, hogy Heller Ágnessel kapcsolatban a pitiáner jelző sohasem jutott volna eszembe.

Ön viszont ismételten felhívta a figyelmemet a "bagoly mondja verébnek..." kezdetű népi mondás igazságtartalmára.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 15:19:38

Szegény Heller Ágnes, elég alacsonyan repülnek a gondolatai mostanában. Alig übereli Jjulie bonyolultságát, kiegészítve némi cionista háttérrel...

@nyünyüge: láttál már olyan pártot, akinek hatalomra jutása után is szüksége volt az értelmiségre (a bértollnok-lakáj-span-hittárs réteget most ne számítsuk ide)? Az értelmiségi ugyebár értelmes és független, elemzőképes lény, következésképp nagyon ritka. Az értelmiséginek látszó lények kb. 1%-a tekinthető valóban értelmiségnek...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 15:21:46

@nyünyüge: kimszesekvágtakegykoretájnakélükönmbálinthaladt...

jjulie 2010.08.29. 15:22:36

@tölgyes:

na, ezt megkaptad, látszik hogy nem értesz a nőkhöz

bár szerencséd van, nem négyelt fel

nyünyüge 2010.08.29. 15:55:51

@Hepci:
Nyilván a tied magasabban fog szárnyalni 80 éves korodban.
Bár egy kicsit még kepesztened kell, mert egy kis kimszezés, magyarbálintozás nem számít érvelésnek értelmiségi körökben.

jjulie 2010.08.29. 15:55:51

@tölgyes:

ébresztő, te jössz, nálad a szerva

ne sunnyogj el

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 16:03:20

@nyünyüge: hehe, szerencsére elmúltak azok az idők, amikor a MBálinték mondták meg, ki az értelmiségi (ők maguk, a kiválasztott TOLERÁNSAK, szemben a mucsaiak tengernyi hordájával), ajvé...
Már látom, nem kapok Goethe-érmet szépkoromban, de ezt még beemelem valahogy...

jjulie 2010.08.29. 16:08:05

@Hepci:

valszeg téged ez a táma nem érint

nem mondja rád senki, amit nem akarsz

Átverés! 2010.08.29. 16:16:22

A hét végén két nap alatt kb. 15oo km-es utat tettünk meg vonattal és autó busszal.Elindultunk a keleti csücsökből és az első megálló Pécs volt.Pécs terei, utcái, épületei gyönyörűek. Ragyogott a napsütésben minden. Lehet, hogy nem épült meg az összes tervezett létesítmény, - ki tudja szükséges e mindegyik - de így is van mit csodálni látogatóknak.
Egyedülálló város az országban ahol így tükröződik a történelmi múlt sokszínűsége. Többször is voltam már itt, és most a Csontváry Múzeumot látogattam meg, ami teljesen lenyűgözött.

Nem sok ídőt töltöttünk mivel szálláshelyünkre Hévízre kellett índulni.

Az autópálya alagútjairól csak annyit, hogy nem igaz az, hogy sík területen épült, mesterségesen növelve a költségeket. Itt is jobb lenne, ha a poénkodás helyett a tervező szakemberek nyilatkoznának. Nagyon szeretünk félinformációk alapján ítélkezni.

Pénteken elindultunk a Balaton északi oldalán vissza felé.
Csodálatos gyöngyszeme ez országunknak, de még Európának is.Megálltunk Keszthelyen,Szigligeten, Badacsonyban.Nyár vége lévén kevés a turista.Az a megállapításom, hogy itt már mindennel foglalkoznak, és több vállalkozásnak nincs helye, mert igy sem tudom, hogy egymás hátán, hegyén hogy tudnak megélni.

Tihanyban egy szerzetes atyától csodálatos előadást hallottunk, aki még arra is kiváncsi volt, hogy honnan jöttünk, és milyen szokások élnek arrafelé.

Én az őszi helyhatósági választásokhoz az Apátság belépő jegyének jelmondatát ajánlanám.

"Béke az érkezőnek, áldás a távozónak!"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 16:17:22

@jjulie: hát, a Kiválasztottak (a Szürkeállomány exkluzív tulajdonosai) elég siralmas teljesítményt produkáltak, amikor megmutathatták, tudják, merik, teszik. A népnek meg volt annyi sütnivalója ennyi évnyi lemucsaizás után, hogy elzavarta őket a pébe.
Most jönnek az új Felkentek, megmutathatják ők is...

Átverés! 2010.08.29. 16:17:50

A hét végén két nap alatt kb. 15oo km-es utat tettünk meg vonattal és autó busszal.Elindultunk a keleti csücsökből és az első megálló Pécs volt.Pécs terei, utcái, épületei gyönyörűek. Ragyogott a napsütésben minden. Lehet, hogy nem épült meg az összes tervezett létesítmény, - ki tudja szükséges e mindegyik - de így is van mit csodálni látogatóknak.
Egyedülálló város az országban ahol így tükröződik a történelmi múlt sokszínűsége. Többször is voltam már itt, és most a Csontváry Múzeumot látogattam meg, ami teljesen lenyűgözött.

Nem sok ídőt töltöttünk mivel szálláshelyünkre Hévízre kellett índulni.

Az autópálya alagútjairól csak annyit, hogy nem igaz az, hogy sík területen épült, mesterségesen növelve a költségeket. Itt is jobb lenne, ha a poénkodás helyett a tervező szakemberek nyilatkoznának. Nagyon szeretünk félinformációk alapján ítélkezni.

Pénteken elindultunk a Balaton északi oldalán vissza felé.
Csodálatos gyöngyszeme ez országunknak, de még Európának is.Megálltunk Keszthelyen,Szigligeten, Badacsonyban.Nyár vége lévén kevés a turista.Az a megállapításom, hogy itt már mindennel foglalkoznak, és több vállalkozásnak nincs helye, mert igy sem tudom, hogy egymás hátán, hegyén hogy tudnak megélni.

Tihanyban egy szerzetes atyától csodálatos előadást hallottunk, aki még arra is kiváncsi volt, hogy honnan jöttünk, és milyen szokások élnek arrafelé.

Én az őszi helyhatósági választásokhoz az Apátság belépő jegyének jelmondatát ajánlanám.

"Béke az érkezőnek, áldás a távozónak!"

jjulie 2010.08.29. 16:28:40

@Hepci:

te sem tudtál beilleszkedni a belvárosba?

ne csüggedj, mucsán is jó

Átverés! 2010.08.29. 16:42:42

Elnézést kérek , hogy kétszer ment le a kommentem.

tbb 2010.08.29. 16:44:27

@nyünyüge:

Már Magyar Bálint is egy kalap alá került a kimszesekkel? Na végre, hogy ezt már a liberális oldal is így látja. Csak okosodnak ők is. Úgy láccik az kell hozzá, hogy elhessegessék őket a húsos fazék mellől.

jjulie 2010.08.29. 16:48:47

@tbb:

a liberálisokl mióta vannak távol melyik húsosfazéktól?

ssi 2010.08.29. 17:04:45

@Átverés!:-)) pozitív gondolkodás, korrektség, szakmaiság - médiától is

235. Mindenki nyer? "lesznek komolyabb meglepetések is ebben a sajátos előfutamban" sikertelen jelöltek? ellenzéki arányváltozás áprilishoz képest? balhék? ellenzéki összecsapás, vagy épp összefogás okt. 3. előtt?

@nyünyüge: :-))))) ügyes!!!!
"miért várunk a másik embertől többet, mint amit magunk teljesíteni tudunk.
.. értékelni a másikban, amiben több" meg ha, egyszerűen másban jobb

@Hepci:
sok embernek maga a változatosság az érték (ha hamiskás is), nem az elérhetetlen értékes (vagy csak annak mondott)

2010.08.29. 18:23:35

@jjulie: ja, "tök izé", hogy te meg hülye vagy.

És, aha, persze-persze ketteske, csak kampányolj Britnivel és Madonnával, írd meg Mesterházy Atinak meg Ildikó néninek, hozzák Neked ide őket, majd az az egy, aki még talpon van, azaz Kovács Laci bácsi majd bepróbálkozik náluk is, és akkor lesz egy nagy-nagy maszop só, és majd nyertek!

Na megyek, szólok a Doktor Úrnak, hogy Zsülinek elektrosokk kell. Mondjuk október 3-a után magától katatón lesz...

2010.08.29. 18:31:43

@Szimba: könyv és @Hepci: szilvalekvár! A két kedvencem!:)

jjulie 2010.08.29. 18:38:48

@Letícia:

most mit izélsz, ez csak egy játék

Békés megye 05. vk 2010.08.29. 18:39:42

Számomra érthetetlen, hogy a parlamenti választás kudarca után, az MSZP a XV kerületben (ahol addig mindig nyert) miért nem tért vissza a jól bevált jelölthez.

porfelhő 2010.08.29. 18:40:32

@Átverés!:
Tegyél javaslatot TG-nak, hogy hívjon meg tervező szakembereket a blogra. Véletlenül az emlitett szerzetes nem valamelyik szijjártótanítvány volt álruhában ? "béke az érkezőnek áldás a távozózónak". ezzel nincs is semmi probléma. Az a kérdés ki képezni a többséget az érkező vagy távozó, az őszi választásokon.

2010.08.29. 18:49:34

@manyike: jaj...köszike, asszem, ott leszek...:)

2010.08.29. 18:58:25

@jjulie: Játsszál mással, kérlek!

2010.08.29. 19:03:51

@Békés megye 05. vk: mert nem vagy politikus és a te zsebedet nem húzza semmi. Na most az övé tele van és ezért muszáj "leülnie" valahová. Az I faktor, meg a zsarzsi nagy úr...:)

2010.08.29. 19:19:36

@simonmondja.: ez mekkora!:) Én tuti rájuk szavazok, viszem is holnap a cédulámat nekik!:)

6.Lenin 2010.08.29. 19:22:39

@Letícia:

"viszem is holnap a cédulámat "

Nekik elég a fele.

2010.08.29. 19:29:46

@6.Lenin: ehet, de legalább jókat lehet röhögni rajtuk! Tarlós Pista Bohócnak is jó a humora, de komoran és nagyon komolyra veszi magát...kész Godzilla!:DDD

6.Lenin 2010.08.29. 20:07:17

@Letícia:

Én inkább szánalmasnak tartom ezt az egészet.azt értem, hogy választások előtt mindig akadnak önjelölt (jól fizetett) bohócok, a célt is értem.Mi ebben a humor?Drága játék és pontosan olyan aljasnak tartom, mint a valódi politikát.A céljuk is az, megvezetni a választókat.
Ízlések és pofonok.
Belefér a demokráciába, mint a szivárványosok felvonulása.

nyünyüge 2010.08.29. 20:13:59

@Ordnassac: a hvg-n találtam ezt a hirdetést:
Választás 2010 - I.kerület - Szavazzon független szakértőre:
www.varnegyed.info/
(ránézésre mintha a Habsburg gyerek fia volna:)

bigapples 2010.08.29. 20:14:51

@Átverés!: "Az autópálya alagútjairól csak annyit, hogy nem igaz az, hogy sík területen épült, mesterségesen növelve a költségeket. Itt is jobb lenne, ha a poénkodás helyett a tervező szakemberek nyilatkoznának. Nagyon szeretünk félinformációk alapján ítélkezni."

Talán akkor ezt olvasd el:

www.teol.hu/tolna/gazdasag/m6-os-alagutcsata-50-milliardot-akart-sporolni-hulyenek-neztek-146729

Ez a szakember véleménye. A legszebb az egészben, hogy ha eredetileg a tervezésnél nem a domboknak vezették volna neki a nyomvonalat, akkor még ennél az 50 milliárdnál is lényegesen nagyobb megtakarítással lehetett volna megépíteni a szakaszt.

2010.08.29. 20:28:45

@6.Lenin: ez azért kicsit másabb, mint a szivárványosok. Itt van ötlet és humor, és hatalmas az az irónia, amivel kezelik az egész politikai "elitet" ! Az az ereje, hogy szellemes: hazaanyacsaládnemzet és szeretőmmeljólmegvagyok, az öltönynyakkendőbornírtarcéssármosmosolyaválasztóimnak és exkomcsimegtérthithűkatolikus műmájerságot, vagy nem hozza ide nekünk Angyalföldet és a orbánpatástakarodj, fideszhazudik, diktatúraleszvan, lopásbanHAGYOmánythagytunk pártok erőlködését...

Az, hogy Godzilla idejön és itt rendet tesz: van annyi esélye rá, minthogy a Tarlós éra nem lesz korrupt, vagy hogy Horváth Csabika lesz a főpolgi.

A "budapestiek budapestije" meg akkora duma! Hülye Pali, KEnek kevesebb, mint mackósajtban a brummogás...Mindenki rajta röhög, meg figurázza...

Lesz majd marhanyelvből fűzött szőnyeg a városházán is a'la Pali módra, amit Pali szokott feltenni a Sándor Palotában, ha jön hozzá a Vitya...:)))))

Fájhat nektek jobberek, hogy Palin röhög a félország, sőt a jobberek fele is, sőt, az egész világ, és megérdemlitek, hogy ezt jól megszívtátok!:DDD

nyünyüge 2010.08.29. 20:30:50

@bigapples: emlékeim szerint elég hosszasan vitáztak a nyomvonalon mielőtt ezt a löszhátasat kiválasztották, mindenütt volt valami probléma (ellenállás).
Kicsit hasonló a helyzet, mint a Kőröshegyi völgyhídnál. Mindenki támadja, hogy minek kellett ilyen luxusberuházás. Az érintett önkormányzatok - akik a többi variációt megfúrták - meg mélyen hallgatnak.

www.m60.hu/hirek/_3343mierteppenalagut.pdf
index.hu/gazdasag/magyar/alag070927/

jjulie 2010.08.29. 20:34:29

@tölgyes:

a japán-magyar 1941-es gdp összehasonlításhoz, meg az eltérő folytatásról

"Mindazok, akik ma fennen hangoztatják, Czettler Antalhoz hasonlóan, hogy Horthy tulajdonképpen nem is volt antiszemita, talán nem olvasták „Kedves Bóli!”-hoz, vagyis Teleki Pálhoz 1940. október 14-én írott levelét. Ebben a zsidókérdésről többek között a következőket írta: „…én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem.26 Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Ma­gyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókézben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk. Azonkívül messze veszélyesebbnek és értéktelenebbnek tartom hazámra nézve p[éldának]. o[káért]. a nyilasokat, mint a zsidót. Az utóbbi ide van érdekből is kötve, és adoptív hazájához hűségesebb, mint a nyilas, kik – mint a vasgárda – országunkat megzavart elméjükkel német kézre akarják játszani.”27 Horthy tehát 1940-ben is büszkén vállalja, hogy 1919–1920-ban a hazai és nemzetközi porondon az első politikus volt, aki antiszemita nézeteket és politikát képviselt. 1940-es „zsidóvédő” magatartásának kisebb részben humanitárius, döntően haszonelvű okai vannak: a németbérenc nyilasokkal szemben a hasznot hajtó zsidókat, amíg nem lehet kellő számban a helyükre „jó magyarokat”, hozzáértő, tisztességes embereket tenni, meg kell védeni az „oktalan” megaláztatásoktól."

namost a fentiekből nézzük ezt:

"Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell."

aztán tudod mi történt?

jjulie 2010.08.29. 20:39:32

@bigapples:

ha likelek két ellenkező álláspontú "szakértői" linket akkor mi lesz?

jönnek a hitviták?

6.Lenin 2010.08.29. 20:53:52

@Letícia:

Semmivel sem másabb. A szivárványos felvonulás több kárt okoz annak az ügynek, aminek az érdekében szeretnének tenni valami. Ebben az esetben is más a cél.Idén volt? Volt. Balhé volt? Hol vannak a kordonok?

A másik is olyan, mint az, hogy Kosa bedöntötte a világgazdaságot. Az egész világ rettegve figyeli a magyar gazdasági adatokat. Az egész világ nevet a KE-ön. A világ azt sem tudja, hogy hol vagyunk és van-é nekünk ilyenünk.
Néhány tucat emberke nagyon messze van a világtól.

Jövőre nyerni fog a KKP 2/3-dal és fetrengeni fogunk a nevetéstől.

Ki, mit szívott meg eddig, azt inkább nem feszegetném., mondjuk 90-től.

jjulie 2010.08.29. 20:59:29

@jjulie:

ilyen volt japánban?

"......Bibó István 1949-es tanulmányára hivatkozott, amelyben a zsidótörvényeknek a társadalomra gyakorolt hatásáról a következők olvashatók: „Ettől kezdve szokták meg a magyar társadalom széles rétegei azt, hogy nemcsak munkával és vállalkozással lehet egzisztenciát alapítani, hanem úgy is, hogy valaki másnak a már kialakított egzisztenciáját kinézi magának, s aztán az illetőt feljelenti, nagyszülőit kikutatja, állásából kidobatja, üzletét kiigényli, őt magát esetleg internáltatja, egzisztenciáját pedig birtokba veszi. Ezek a lehetőségek egyrészt napfényre hozták, másrészt tovább súlyosbították a magyar társadalom erkölcsi süllyedésének a folyamatát, s e társadalom tekintélyes hányadának mohó kapzsiságáról, képmutató gátlásmentességéről vagy a legjobb esetben is rideg törtetéséről olyan megdöbbentő képet mutattak, ami nemcsak az érintett zsidók számára jelentett el nem felejthető megrázkódtatást, hanem egyáltalán minden jobb érzésű magyar számára is.”

ez a szöveg miként van benne van a mai magyar köztudatban, hétköznapokban mit gondolsz?

2010.08.29. 21:03:40

@6.Lenin: szivárványosnak lenni gáz, de azt az ösztön, s nem az ész vezérli, ezért koslatnak állandóan. Kell nekik a dili meg a hír, mert hát így hamarabb találnak egymásra...

A MKKP-t pedig az a politikai hazugsághalmaz hívta életre, ami most van, és ebben az egész 90-től élő váteszek és mű/álváteszek a hibásak.

Kósa egy nagy f..és ezt te is tudod azon az oldalon lévő, hogy kicsi Meggyes ő, s vannak már a megalomániájának erős kitüremkedései...

Hát a kutya se fogja tudni, de már igen, mert ha megnyerik a MKKP-os a választást, benn lesznek a Közgyűlésben, ebből tuti lesz hír!:DDDD

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.29. 21:04:30

@Letícia: Hát, ja.
Többezer szakértőt kellett elkergetniük, hogy az emberek írhassák a programjukat.

lüke 2010.08.29. 21:08:32

@6.Lenin:
csak 90-től............?

2010.08.29. 21:08:46

@simonmondja.: gegparádé az egész, s nekem tetszik...S hogy egy felelőtlen, kire bízom én szép Budapestünk jövőjét vádakra csak anyit mondok, hogy eddig kire bíztam? És mi lett belőle? Hát köszönöm szépen, egyik kutya(maszopsdasze), másik eb (fidesz). Az MKKP pedig egybekutya, szóval hajrá kutyákok!:D

6.Lenin 2010.08.29. 21:10:36

@Letícia:

Igen nagy tapsot kapnál 1 jobbikos összejövetelen.
Talán már túl is vagy ezen az élményen?

2010.08.29. 21:15:56

@6.Lenin: nem, nem...nem vagyok fasiszta, csak józan, és nincs előttem egy nagy(OV)segg, meg az agyamat se mosták át. Gondolkodom. Csak ennyi.

6.Lenin 2010.08.29. 21:22:19

@lüke:

JJulie esetében elmennék akár a Big Bang is. Széles a látása, de lassú a gépe, vagy csak a guglija.
Leticia esetében nem végeztem még kutatásokat, csak az utóbbi időben látom, mennyire radikális nézetei vannak.
90-től elég, ebben a 20 évben benne van minden, ami Mo-ra jellemző.
A szívás meg változó.A Teremtéskor csak 2-en szívtak, meg csak 1 diktátor volt, azóta folyamatosan bővül a kör mindkét oldalon.

jaegtoer 2010.08.29. 21:22:34

"__Azonkívül messze veszélyesebbnek és értéktelenebbnek tartom hazámra nézve p[éldának]. o[káért]. a nyilasokat, mint a zsidót. Az utóbbi ide van érdekből is kötve, és adoptív hazájához hűségesebb, mint a nyilas, kik – mint a vasgárda – országunkat megzavart elméjükkel német kézre akarják játszani.__"

Esetleg elemezgesse ezt a részletet is. Mindenesetre ha már nincs érve, akkor kapóra jön zsidózás menedéke, és az antiszemitizmus védőpajzsa mögül fingadozik jóhiszemű, és jószándékú vitapartnare orra alá a kibertérben. ...hát zsidózzon kedvére. Ha talál hozzá partnert.

Ordnassac 2010.08.29. 21:24:44

@Letícia: ömmm... nem akarlak elkeseríteni, de a KKP nem indít közgyűlési listát, nem is állt szándékában. Mellesleg a közgyűlési lista nem a főpolgármester-jelölt állításától függ, hanem attól, hogy tudnak-e 12 kerületben kompenzációs listát állítani.

Az meg a másik kérdés, hogy valszeg a KKP-nak nem lesz meg a megfelelő cetliszám Victora indításához (emellett potenciálisan kiüthetik akár Jávor Benedeket is).

tölgyes 2010.08.29. 21:31:41

@nyünyüge: Ha nem ismeri akkor íme: 1967-ben megjelent egy könyve címe Reneszánsz ember... Ezt a könyvet a rendszerváltás után ismét megjelentette, de kihagyta belőle a marxizmus klasszikusaira való hivatkozásokat.. :) Ennek ugyan mi értelme volt???Ez nem a marxizmustól való eltávolodás...Ha én eltávolodok a marxizmustól, attól még hivatkozhatok Marxra... A hivatkozásnak az eltávolodáshoz semmi köze.

tölgyes 2010.08.29. 21:34:45

@jjulie: A magyar politikai antiszemitizmusnak nincsen semmi köze ahhoz Magyarország GDP-je 1941-ben azonos volt Japánéval..Ön pedig azt ne felejtse el, hogy Japán Hitler szövetségese volt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.29. 21:38:23

@Ordnassac:
Egyáltalán a fidesznyikek elmenjenek, vagy már ők se, mert elég lesz, ha Vitya küld egy lapot Spanyolból, hogy kit választ?

jaegtoer 2010.08.29. 21:42:52

@simonmondja.:

Simon, Simon, jó Simonom, nem volt ebben valami szarkazmus?

Ordnassac 2010.08.29. 21:43:53

@simonmondja.: ööö... ez most hogy jön ide?

Csak annyit mondtam, hogy a KKP nem indít közgyűlési listát és a főpolgármesteri cetlikkel kb. annyira áll "jól", mint az LMP és hogy van átfedés a két támogatói csoport között. Semmi egyebet.

6.Lenin 2010.08.29. 21:49:07

@Letícia:

Tegyük fel, kimosták az agyam, nem látok tisztán 1 előttem lévő nagy segg miatt (nem tudtam, hogy az OV-é.Kösz, hogy szóltál). Tényleg nem láttam, túl közel volt, talán.

Miért is van ezzel baj? Nincs jogom segget választani?
Megint más akarja meghatározni a szerethető popót?

Akkor meg mi is a különbség?

A KKP nem 1 nagy segg? Ők is át akarják verni a választókat.

Annak örülök, hogy éleslátásodat nem zavarja még 1 pici popó sem,de én kedvelem a nagyot.
Talán nincs hozzá jogom? Korlátozni akarsz ebben?
Segítség!
Diktatúra a láthatáron.Emberek, ébresztő!

jjulie 2010.08.29. 21:50:18

@jaegtoer:

kispajtás, mielőtt beleszólsz valamibe, kérdezd meg: miről van szó?

nem így mondta az óvónéni, vagy a francia nevelőnő?

jjulie 2010.08.29. 21:53:59

@tölgyes:

bagoly koma, eljutottál a lenini magasságokba

inkább te ís írd le a kétszerkettő egyenlő négy megállapítást ha nagyon kell hogy igazad legyen

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.29. 21:55:58

@jaegtoer:
Szakpolitikai kérdésfeltevés volt, láthatod Jaeg.

jjulie 2010.08.29. 22:04:18

@tölgyes:

az idézett dolgok azért kerültek idézésre, mert azt feszegetted délután, hogy 41-ben még azonos volt a gdp, ma meg nem, minden magyarázat nélkül

az idézet arról szól hogy a 41-es állapotok nem kizárólag az orosz megszállás következtében létező szöcializmus miatt maradnak el a mai japán értékektől, hanem 1941 és az orosz megszállás között is történt egysmás gazdasággyengítő dolog, ami szintén különbözik a japán folyamatoktól

utálom amikor dedós magyarázatokat húzol ki belőlem bagolykám

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.29. 22:04:53

@Ordnassac: Hogy hol nem lesz lista, hát az behatárolt.
De az LMP és a kutyapárt átfedése egy fantáziatréning.
Ha mindkettő elindul, akkor szépen megosztozhatnak a nemkevésen.
Ha egyik sem, akkor röhögtünk.
Ha meg csak az egyik, akkor ennyi vérfrissítés ráfér a rendszerváltó partizánokra.

jaegtoer 2010.08.29. 22:08:15

@jjulie:

"_kispajtás, mielőtt beleszólsz valamibe, kérdezd meg: miről van szó?_"

Nem szükséges, ha magának nincs róla se fogalma, se sejtése.

tölgyes 2010.08.29. 22:08:40

@jjulie: Megismétlem: Magyarország egy főre jutó GDP-je 1941-ben megegyezett Japánéval..aztán 40 évnyi szocializmus után a lemaradásunk reménytelenné vált.

2010.08.29. 22:11:22

@Ordnassac: jaj, most összetörted a reményeimet! Pedig úgy megnéztem volna Tarlóst, ahogy felkéri a Magyar Kétfarkú Kutya Párt frakcióját, hogy foglalja el a helyét. Meg a Steinerét, akivel vitatkoznának egy jót Godzilláról!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 22:15:07

@Letícia: maszop só Britnivel, Madonnával és Kovács Laci bácsival? Na, ezt szívesen megnézem, akár holnap is. Csak lehetőleg takarják le Lacibácsiból a nem nélkülözhetetlen részeket...

6.Lenin 2010.08.29. 22:15:27

@simonmondja.:

Már majdnem rájöttél.
A kutyapártot is a Fidesz csinálta. Hiszen nem tőlük von el szavazókat. Az ő "politikájuk" távol áll a fidesznyikek gondolkodásától.
Az aprókat aprózza még inkább. Persze lehet, hogy a Fleto keze is bennük van (hátulról) , megpróbál a résbe bebújni, amit a szavazat aprózással okoznak. Több rés is van 1 kutyán, amin keresztül el is lehet jutni valahová.
Rafinált dolog a politika.

jjulie 2010.08.29. 22:23:37

@tölgyes:

értem kétszer kettő egyenlő néggyel

de mit akarsz ezzel mondani, és miből gondolod, hogy ez uj valakinek?

nem egyedül a 40 év szocializmus kezdetéig történt egy smás, aminek problematikus voltát ecsetelte előre az idézett ember

tőlem leírhatod tízpercenként újra meg újra, ha ettől boldog vagy

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.29. 22:23:41

@6.Lenin:
Affene.
Én meg már ott jártam, hogy a kutyákokat az én szórakoztatásomra pattintották.
Mert megérdemlem...

2010.08.29. 22:25:59

@6.Lenin: Ja értelek, jobb a nagy és uralkodó segget nyalni, mint az esélytelent...végül is, ez egy jól bevált életben maradási stratégia évszázadok óta... És dehogy korlátozlak, csak tessék, csak tessék, váljék kedves egészségedre!

Előttem nincs segg, se nagy, se kicsi. A MKKP azt ígéri, amit eleve nem tud betartani és ezt el is mondja...Abszolút nem azért szavazok rájuk, mert garantálja az az ingyen sört meg az örök életet!!!!! Hanem azért mert elegem van a többi, beváltnak hitt politikai kalandorokból! Ha már kalandor, legyen igazi...

jjulie 2010.08.29. 22:27:38

@jaegtoer:

na ezért büntetésből írd le holnapra százszor:

"sokat hallottam a szíjjártót, de még nem tudok logikusan szöveget értelmezni"

porfelhő 2010.08.29. 22:30:29

@jjulie:
Szerinted a KKP mögött a fidesznyik, szijjártótanitványok állnak?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.29. 22:32:30

@tölgyes:
Nem szeretem az ilyen nemzetietlen, idegeneket piedesztálra emelő hozzáállást.
A Hazámba ne rugdossál már ilyen élvezettel !
Lehagytak akkor a japcsik, most meg lehagynak a kínaiak.
De jön még kutyára dér !

jjulie 2010.08.29. 22:34:08

@jaegtoer:

ismétlem: miről van szó?

tegezz, ha mersz pajtás

2010.08.29. 22:35:02

@simonmondja.: simon jól mondja!:)))

@Hepci: ez zsüli álma...leszbi sót akar, megmutatta kivel és hogy, és mivel a maszopnak az ő drága szavazóinak semmi se drága, gondolom megrendelik nekik Nemesmedvestől Záhonyig..:))) A Syma-csarnokba léci figyeld a kiírást, s lehet, a kis Schmuck is beszáll ide a Szépkorúak és a Tisztelet Tagjai csapatával és a kotonjaival!:):):):)

jjulie 2010.08.29. 22:36:08

@porfelhő:

nem tudom kik a kkp, de itt most fidesznyikrajzás van szijjártómagasságban

éjszaka repülnek, mint a jobberek tavasszal

jjulie 2010.08.29. 22:40:38

@Letícia:

az irodában, minden új lánynak feltesznek néhány kérdést a fiuk az első napokban, ha elég jó dög

a sorrend:

1. van pasid?

2. (ha van akkor) és monogám vagy?

3. voltál már nővel?

amelyik ezekre nem tud poént nyomni, leírják

2010.08.29. 22:45:07

@simonmondja.: akkor köszi! És én is megérdemlem, remélem!:))

@jjulie: ha sokat hallgatja, nem is fog logikusan szöveget értelmezni, az nagyon tuti!:)

Kis szösszenet orbánvikor magyar hangjáról, szíjjaspetiről 1996-ból:

www.hocipo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2940&Itemid=30

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 22:46:01

@Letícia: én tulképpen arra gondoltam e kései órán (18+ karika), hogy a Lacibácsit - khmmm - le(ma)szopják a só keretében...

6.Lenin 2010.08.29. 22:47:25

@Letícia:

"Hanem azért mert elegem van a többi, beváltnak hitt politikai kalandorokból! Ha már kalandor, legyen igazi... "

Aztán Leticia nagyon hepi lett és boldogan élt, míg rá nem jött, már megint nem változott semmi, és ez így maradt míg az Úr kegyelméből meg nem szabadul a földi politika kínjaitól.
Örök hepi legyen jutalma.
Attól a naptól aztán majd a kutyaugatást is lehet fent hallani.
Még az Universum szélén is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 22:47:31

@jjulie: a verbálrevolverhős fideszbirkapásztor...

2010.08.29. 22:48:06

@porfelhő: szerintem a magyar normális fiatal értelmiségi áll. Abszolút centrumpárt, ne félj tőlük, nem harapnak!:)))

jjulie 2010.08.29. 22:49:34

a real madrid ugyan olyan szar mint tavaly

jjulie 2010.08.29. 22:53:33

@Hepci:

miért nem maradsz a kajáknál meg a piáknál

az jobban megy, vagy van fideszrészvényed?

porfelhő 2010.08.29. 22:55:59

@Letícia:
Köszi a felvilágositást. Én is felvilágositalak, hogy nem vagyok félős. Sőt visszavágni is tudok ha van értelme. Vidd el nekik az ajánló céduládat, és támogasd őket.

porfelhő 2010.08.29. 23:01:52

@jjulie:
A kötelező tantárgyamból ez az első óra. "olyan szar mint tavaly a real."

2010.08.29. 23:03:15

@jjulie: leírják neki vagy a csaj írja le nekik, vagy remélem egyszer valamelyik feljelenti...nagyon tökös gyereke, ezek szerint a kérdések inkább az ő vágyaikat vetítik ki. Csodálkozol, hogy ilyen közegben a kisebbik fiad már a neten kujonkodik? Ez a három kérdés és egy életre rosszul fixálódik nála, hogyan kell udvarolni. Ezekért a kérdésekért egy jó dög csak tökönrúgással válaszol.

@Hepci: júúúj, de hát igaz, msz(o)p...:)))

@6.Lenin: te nagyon el vagy tévedve! Én ha tehetném, a Magyar Cinikusok Pártjába lépnék be, mert én nem hiszek senkinek se és semmiben magamon kívül. Szóval ne magadból indulj ki, nekem nem kell se támasz, én se támasztok senkit se!! Voltaire-n és Talleyrandon nőttem fel, szóval nekem nincs új a Nap alatt...

jjulie 2010.08.29. 23:08:18

@tölgyes:

"A magyar politikai antiszemitizmusnak nincsen semmi köze ahhoz Magyarország GDP-je 1941-ben azonos volt Japánéval.."

dehogynem

a horthy antiszemitizmusa lehetővé tette a jó gazdag józsidók gazdasági tevékenységét ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a gdp annyi amennyi 1941-ben

azt hitte, hogy a józsidók jól meggezdagítják a népét, aztán majd akkor le lehet cserélni a zsidajait, de semmiképpen nem az idióta nyilasokra

ha a zsidókat nem korlátozta volna egy smás, magasabb lett volna a gdp-nk, mint a japoké

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 23:09:28

@jjulie: szeretnél besorolni a szijjártódroidok közé? Nehéz menet lesz, még picit gyúrnod kell, agyra...

jjulie 2010.08.29. 23:13:24

@Letícia:

nem az én fiaimról volt szó, hanem az irodában dolgozókról

szó sincs tökönrúgásokról, jól csinálják a fiuk, helyesek, kajálják őket a csajok

jjulie 2010.08.29. 23:14:19

@Hepci:

gyanús vagy....

birka meg van bőven.....

2010.08.29. 23:14:24

@porfelhő: jóóóóóó!:)

@6.Lenin: Iiiiiiiiiiiiiiiiiiiigen!:) Nagyon arik, nem??

Ordnassac 2010.08.29. 23:16:13

@Letícia: siess, már csak péntekig van időd. Bár, ahogy KKP-s ismerősöm meséli, egyáltalán nem biztos, hogy meglesz az a 28 150 érvényes cetli.

(Jut eszembe, vajon Victoráéknak eszükbe jutott, hogy KKP-nak rövidítik a Kínai Kommunista Pártot is?)

jjulie 2010.08.29. 23:16:31

@porfelhő:

a barca meg legalább olyan jó, mint tavaly

porfelhő 2010.08.29. 23:18:05

@jjulie:
Nem "tantárgy" de leirom a véleményem a 3 irodai kérdésről.
Nincs vele semmi probléma. Ez a kérdés ott is elhangzik kötetlen beszélgetés folytán poénból, ahol nők-férfiak együtt dolgoznak sok-sok éve. Tudni kell elháritani, vagy éppen viccesen visszavágni. És már megy is a munka tovább.

2010.08.29. 23:22:33

@6.Lenin: nagyon édesek, köszi!:) Neked is jó éjt!:)

@jjulie: ja, mert a kicsi nem veszi le a papáját...áááááááá

@Ordnassac: MKKP, Magyar Kétfarkú Kutya Párt!:)))

Szép álmokat!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.29. 23:25:58

@jjulie: ha van elég birkád, fölösleges engem is kóstolgatni. Néha picit savazlak, rá se ránts...

porfelhő 2010.08.29. 23:29:52

@jjulie:
Jó ez utóbbit is jegyzetelem.
Hagyd azt a labdát már.! Izléstelen egyébként akárkinek is a fiát-lányát a kommentekbe beleirogatni. Lépj már tul rajta.

Ordnassac 2010.08.29. 23:31:10

@Letícia: nem-nem, a Magyart már kiszedték.

Az egyesület hivatalos neve: Kétfarkú Kutya Kulturális Közhasznú Egyesület.

A blogjuk szalagcímében sincs benne a magyar: kutyopressz.blog.hu/

porfelhő 2010.08.29. 23:32:48

@Ordnassac:
Nem tudom itt az én megyémben mi van az LMP-vel, de még szóróanyagot sem láttam. A Jobbik nyomul jobban.

Ordnassac 2010.08.29. 23:36:11

@porfelhő: a Békés megyei LMP inkább Szarvason és környékén tevékenykedik (ugye az időközi OGY választás okán).

porfelhő 2010.08.29. 23:40:06

@Ordnassac:
Valószinü, de holnap többet fogok tudni, megyek már dolgozni és a kollégákkal biztosan átbeszéljük a "helyzetet" többek között ezt is. Nyárutó volt, és kiestem egy kicsit a politizálásból.

porfelhő 2010.08.30. 00:06:04

@Ordnassac:
Éppen ki akartam kapcsolni a gépet. Ebben a formában még nem láttam ma. Azt olvastam, hogy meg van az kellő mennyiségü aj.szelvény, és hogy az LMP. az utolsó percekig gyűjti.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 00:12:00

@Ordnassac: ma este láttam azt a bohócot a tévében. Elcsépelt szó a szánalmas, de nagyon illik rá.

Ordnassac 2010.08.30. 00:17:43

@Hepci: erre jut eszembe: ma lesz Szanyi kapitány a Ma Reggelben.

porfelhő 2010.08.30. 00:21:54

Tényleg már ma van. Jó éjt.
@jjulie
Aludj jól!

Ordnassac 2010.08.30. 00:30:53

@Hepci: a mindenki által elutasított etikai kódexe lesz a téma.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 00:37:07

@Ordnassac: szerinted adekvát tőle egy etikai kódex?
Ez olyan, mintha írnék egy balett koreográfiát.

Ordnassac 2010.08.30. 00:50:52

@Hepci: kétségtelenül megvan a diszkrét bája.

tbb 2010.08.30. 00:51:54

@jjulie:

Úgy cirka 3 hónapja. És hogy melyiktöl? Hát a mienkétől.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 01:21:27

@tbb: eddig permanensen nyalták a mézet '90 óta, legalábbis a fő kifizetőhelyen. A jóból is megárt a sok, már biztos csikart a pocikájuk; ideje a Tuaregből kimászni diétázni...

ssi 2010.08.30. 05:39:43

T.G. írta most, s izgat, mire gondolhatott, mivel jók a megsejtései :-)

235. Mindenki nyer? "lesznek komolyabb meglepetések is ebben a sajátos előfutamban" (mármint cetligyűjtés idején, vagyis még ez a hét!!)

- váratlan sikertelen jelöltek (pl. Jobbik), vagy épp sikeresek (pl. KKP)?
- balhék? valós, vagy kreált ügyek? - de mik is? (cetlis, pártos, egyéni)
- ellenzéki összecsapás, vagy épp összefogás okt. 3. előtt?
- választói összefogás, aktivitás, önkéntes, csoportos cetliszállítás?
- pártok szokatlan ötletes megnyilvánulásai?
- pártok kimerültsége, csalódottsága, összeroppanása, esetleg hibázásai?
- kormány 2 milliója cetlije - talán több, vagy kevesebb?
- ... ???
- ... ???
- ... ???

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 09:39:45

Az Index publi szerint a kutyapárt nem vicces és a többi sem.

Ha röhögni akarunk, akkor is - Tarlós a mi jelöltünk.

Szimba 2010.08.30. 10:58:19

Eredményt hirdetek:

Japán - Magyaro. 0 : 0

Magasan vezet humorban a KKK Kutya Párt.

Letícia nem leszbi, a férfiak udvarlási és szexuális kultúrája viszont minusz 100 egységen van.

(Megjegyzem, mz/x avatárja után, hogy a vizuális kultúrájuk is hagy némi kívánnivalót maga után.)

Szimba 2010.08.30. 11:04:23

@manyike:

Ha a politikai élet szereplőire gondolt, akkor lehet, hogy igen sokan nyernek. A tömegek viszont csak nyelnek.

(Pl. nekem a rendszerváltás a fizetésem feleződését hozta, mivel megvett minket kilóra egy külföldi cég. Aztán léphettem egyet előbbre, mert nem voltam párttag az átkosban. Így kiegyenlítődött a dolog. Azután meg bármelyik párt győzött nekem semmi változást nem hoztak az életemben. Gondolom, hogy ez a nagy tömegekre jellemző, függetlenül attól, hogy érzelmileg mit élnek át a kedvenc pártjuk nyerése/bukása okán.)

Ordnassac 2010.08.30. 11:12:40

@Szimba: hmmm... egy kis általánosításért látom nem kell a szomszédba menned. :-(

Szimba 2010.08.30. 11:29:33

@Ordnassac:

Akinek nem inge, csokinyakkendője...!:-)))

Szimba 2010.08.30. 11:30:31

@Ordnassac:

Bár, ami a vizuális kultúrát illeti...!

Szimba 2010.08.30. 11:32:48

nol.hu/belfold/keserves_gyujtes__hosszu_kopogtatasok_ejszakai

A hosszú kések éjszakáját már annyi változatban olvastam, semmi fantáziája nincs az újságíróknak?

Másrészt nehezen gyűlnek a cédulák.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 11:36:02

@simonmondja.: aki nem röhögött Demszkájon, Tarlós aligha fogja feléleszteni a szunnyadó humorérzékét...

Ordnassac 2010.08.30. 11:36:32

@Szimba: lehet azt ám direktbe is mondani: ronda az avatarom. :-P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 11:40:12

@Szimba: és képzeld el, ezek a férfiak még mindig kellenek valakinek, nem csak más férfiaknak. Nyomasztó. :)
Szoktam is mondogatni pár végletekig finnyás örökszingli-jelölt ismerősnek, hogy "kisanyám, 10 év múlva már boldog leszel, ha olimpiai ciklusonként eccer aláfekhetsz valami végletekig rozzant, ritkán tisztálkodó alkoholistának". :)

Szimba 2010.08.30. 11:41:10

nol.hu/gazdasag/20100830-kaszinokapitalizmus_ujratoltve

Ez a mániákus kaszinóépítési téboly számomra érthetetlen.
Szerintetek miért jönnének Magyarországra a turisták, és főként honnan?

Azok, akik elég pénzzel rendelkeznek nyugaton, azok nem fognak ide jönni. Kelet-Európa gazdagabb rétegének építenék? Szerintem azok is inkább utaznak távolabbra, hogy ne tudja meg a sajtó, hogy milliókat szórnak el.

A kispénzűek meg úgysem jutnak be egy ilyen helyre.

Szimba 2010.08.30. 11:41:54

@Ordnassac:

Neeeem! Nem arra gondoltam!:-))))

Nagyon jó az avatarod, tetszik.

Szimba 2010.08.30. 11:45:45

@Hepci:

- A férfiaknak kell az önbizalom. Ezért nem is akarom azt lerombolni.
- Arra azért gondolhatnál, hogy ha ló nincs, jó a szamár is?
- A nők sokkal kevésbé szexcentrikusak.(Ráadásul 45 éves kortól már erősen csökken a többség hormontermelése.Ezt csak úgy felvilágosításként...:-))

Ordnassac 2010.08.30. 11:45:50

@Ordnassac: vagy direktben? Most hirtelen nem tudom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 11:46:24

@Szimba: úgy tűnik, kishazánkat valamiért kipécézte a Blúmbörg hírügynökség. A múlt heti tőzsde/árfolyam cirkuszban is benne volt a kezük. Talán valami Blúmot sérelem ért itten, a kies Hunniában...

Szimba 2010.08.30. 11:50:06

@Szimba:

Azt nem értem, hogy akikre céloztam az icakai hozzászólások kapcsán (Julie, Tölgyes), nem reagálnak, csak akik eszembe sem jutottak? Kicsi önbizalomhiány???

Szimba 2010.08.30. 11:51:17

@Ordnassac:

direktben, egyenesen, szemtől szemben...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 11:54:58

@Szimba: dehonnem'. Állandóan álmodoznak, hogy egyszer eljön - fehér lovon - a nagyfarkú herceg. Akivel minden jó lesz. Vagy nem.

Szimba 2010.08.30. 11:58:17

@Hepci:

Hát éppen ez az! A nőknek érzelmi szükségleteik is vannak. Ezt egészen jól kielégíti az álmodozás. A valósággal megalkudni meg ölég nehéz.
A gazdasági alapon kötött házasságok általában tartósabbak a szerelmi házasságoknál, mint azt a statisztika is mutatja.

Szimba 2010.08.30. 12:14:30

@Ordnassac:

A felsőoktatásban nagyobb szerepet kap?

Szimba 2010.08.30. 12:23:35

www.meltanyossag.hu/node/1267

Ez a cikk folytatása lehetne TG írásának, amelyik a mindennapok közlekedési és egyéb kulturáját bírálta.
Nagyon igaza van Nováknak, mintha az én munkahelyeim légkörét is ismerné!:-(

Ordnassac 2010.08.30. 12:25:35

@Szimba: lehet, hogy a Pázmányon lesz valami felsővezető? Nem tudom.

Ordnassac 2010.08.30. 12:26:23

www.hirszerzo.hu/cikk.demszky.164392.html

Bőhm András búcsúztatja Demszkyt. Érdekes, bár kicsit túl apologetikusra sikeredett írás.

Szimba 2010.08.30. 12:28:41

@Hepci:

Azért ezt Vörösmarty M. valamivel szebben mondta A merengőhöz c. versében. (Bár a közönséges ok ott is az volt, hogy kicsit nagy volt a költő és Laura között a korkülönbség.)

Szimba 2010.08.30. 12:32:06

@Ordnassac:

Olvastam. Demszky ciklusai:-))
Védi, persze, hogy védi, de azért eléggé bírálja is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 12:35:23

@Ordnassac: vajon miért áll(t) meg minden vizsgálat Demszky elérése előtt? Megküldték neki a horvát menlevelet, tuareg küldönccel?

porfelhő 2010.08.30. 12:40:09

@Hepci:
No ez már megérte, hogy délidőben megnézzem mi újság a blogon. Tessék picit komolyabbnak lenni.

Szimba 2010.08.30. 12:45:43

@Ordnassac:

Ez amolyan választások utáni előkészítésnek tűnik. Nyilván akkor jön majd a fekete leves. Egyszerűen nem tudom elképzelni megszorítások nélkül, hogy jövőre a 3%-ot elérjék.

A bankadó sem hiszem, hogy több évig beszedhető, a nők 40 év munka utáni nyugdíjazása is ellentmond a külföldi trendeknek.
A gazdaságunk padlón, az egészségügy szintén. Az oktatás területén sokféle baj van.

A cigánykérdéssel pedig a Fidesz sem mer foglalkozni. Pedig a kb 1 millió tökéletesen leszakadó és egészen más normák szerint élő, jórészt munkanélküli réteg óriási teher, és még nagyobb lesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 13:00:34

@Szimba: van egy kormánybiztosféle a cigányügyekre, Balog Zoltán. Fideszes ismerőseim szerint rendes, értelmes és aktív ember...

Szimba 2010.08.30. 13:23:05

@Hepci:

Ő a református lelkész?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 13:27:07

@simonmondja.: és mi van, ha összevetjük Horváth Csabával?
Sztendapkomedi?

porfelhő 2010.08.30. 13:44:27

@Ordnassac:
Az elemző cikkben leírtakat már a tavaszi választások előtt is sejteni lehetett, vagy tudni, hogy az ígérgetésekből nem lesz semmi, az csak parasztvakítás. Az őszi választások után úgy gondolom meg fogjuk tapasztalni. Adócsökkentés, jobblét biztos nem lesz. De áremelkedés igen, a kenyér, pékáruk árjegyzékét már megkapta a kereskedők egy része a beszállítóktól. A szakadék egyes társadalmi rétegek között úgy gondolom, inkább mélyülni fog, vagy éppen így marad. A közmunka programok keretében foglalkoztatottak életminőségét csak javítgatja ez a fajta foglalkoztatás. Többségük dolgozni akaró, rendes ember. Úgy gondolom ez a réteg az, akik elhitték, hogy valóban jön javulás az életminőségükben. A szebb jövő nem tudom mikor jön el. Igaz én nem is gondoltam, hogy eljön.
Nagyon jó cikk, köszi, hogy rátaláltál.

porfelhő 2010.08.30. 13:54:37

@Ordnassac:
Arra gondolt a Szimba, hogy Te komolyabb vagy, mint egyik-másik "fiú" itt a blogon. /mosollyal az arcomon megjegyzem még lehet hogy tőlem is komolyabb vagy egy picit, igaz nem fiú vagyok/.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 13:59:01

@porfelhő: jelzem, hogy az önkormányzati választások után radikálisan emelni fogom egyes japán metszőollók és fűrészek árát...

porfelhő 2010.08.30. 14:05:57

@Hepci:
Jelzem, hogy én meg elmegyek azért is hozzád és veszek egyet. Persze számla nélkül gondoltam. Mert ugye, ha már a múltkor csapatban tanultam a "linkelést" nem maradhatok le ezután sem semmi " jóról." A tantárgy meg ezután lehet hogy csak bővülni fog.

Szimba 2010.08.30. 14:10:55

@Hepci:
Reszelőd is van? Fához, kis olcsó? Nem kaptam a sarki szög meg minden kereskedésben.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 14:12:23

Na, mostmár Budapest a Nemzet Ékköve lesz.
Gyaloghidat építünk az egyetemi városból a Haller utcába.

porfelhő 2010.08.30. 14:13:20

@Hepci:
Ja még annyit, nem tudom mit szól hozzá az én kedveltem, a tanárom, hogy már a tegnap esti jegyzetem sincs meg.

Szimba 2010.08.30. 14:14:01

@porfelhő:
Porfelhő gondolatot olvas.:-))
Ordi tényleg nagyon komoly(nak mutatkozik).
Én viszont élemedett korom ellenére is kimondottan kajlának és ledérnek látszom itt a blogon.

Az igazság meg odaát van.:-)

porfelhő 2010.08.30. 14:15:29

@Szimba:
Biztosan van, számla nélkül adja.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 14:17:34

@Szimba: Az a baj veled Szimba, hogy nem akarsz a földön járni.
Két centivel a föld fölött nem lehetsz súlyos egyéniség.

Szimba 2010.08.30. 14:18:02

@porfelhő:
Az jó! Mennyi az annyi?

Szimba 2010.08.30. 14:20:27

@simonmondja.:

Éééén????Aki imádom a csokit, a parfét, a rétest, a tortát és még a rizottót is?
Olyan súlyos vagyok, mint a só.

Röpködni már álmomban sem szoktam.

Realista vagyok, csak néha nem ismerem a háttérinformációkat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:23:01

@Szimba: nálam semmi sincs olcsó, viszont minden aránytalanul túlárazott és ahhoz képest szar. Egy kapitalista cápa vagyok, na.
Egyedül a blogomat lehet olcsón olvasni. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:24:38

@simonmondja.: na ja, bár még emlékszem Stadinger eftásra.

Szimba 2010.08.30. 14:24:40

@Ordnassac:

Megtaláltam a fotóját is, meg a honlapját. Most már tudom azonosítani. Fatemplom, messze égbolt, tiszta kék, forduljon fel Ady Endre lehetőleg máma még...

Bár a reformátusok elég tettrekészek, agilisak. Egy kérdés van, hogy a cigányság jórésze katolikus, és így nem biztos, hogy neki kellene csak megszólítani őket. A katolikus egyház is csatlakozhatna hozzá segítőnek.

porfelhő 2010.08.30. 14:26:30

@Szimba:
Látod tudtam én mire gondolsz. Hogy érted, hogy az igazság odaát van. Tudod inkább ilyen legyen valaki mint alattomos és cinikus. Nekem néha probléma, hogy a jót is kimondom és a rosszat is, és van mikor egyáltalán nem tudom fékezni magam.
Úgy gondolom, Te jólelkű vagy, nincs rosszindulat benned, úgy gondolom.

Szimba 2010.08.30. 14:26:41

@Hepci:

Magyarul a hátad közepére sem kívánsz. És nem akarod elárulni az üzleted címét.
Megértelek.
Kirabolnálak, és megvernélek (valamint vörös csillagot tetoválnék a homlokodra:-))).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 14:28:22

@Szimba:
Az látszik, hogy nem egy darázsderék.
Meg még zöld is vagy.
Vagy az nem az egészalakos?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:29:28

@Szimba: ha elég jafinált vagy, a blogomon keresztül vagy maszek üzenetben simán megtalálhatsz, de fareszelőm (ráspoly) tényleg nincs. :)

Szimba 2010.08.30. 14:31:13

@porfelhő:

Ezt bejegyezheted az emlékkönyvembe!:-)

Én meg a tiédbe beírom Babits sorait:

"Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."

(Gonosz vagyok, öreg vagyok, cinikus is vagyok...)

porfelhő 2010.08.30. 14:31:27

@Szimba:
Már azóta megirta, hogy drága az áruja.

Szimba 2010.08.30. 14:33:59

@simonmondja.:

Ez a kis egyszarvú, zöld a lelkem...

@Hepci:

Ha nincs ráspolyod, keres a nyavaja!:-(((
(Csak a csokis rovatodat bővítsd, légy szíves, mert adok a véleményedre. A Mozart golyó szerintem is pocsék, és nem szeretem a belga, kézzel formázott kis tengeri herkentyűket sem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:38:06

@Szimba: nyáron nem bírok annyi csokit enni, most viszont majd erősítek ezen a vonalon. A legjobb csoki, amit valaha ettem, egy De Bondt kardamomos étcsoki volt, 8 juróért (80 gramm) vette a párom Milánóban.
Kóstolj Dolfint, ha a Lindteknél jobbat akarsz, az még aránylag megfizethető.

porfelhő 2010.08.30. 14:38:25

@Szimba:
Nem igaz, hogy milyen jó ember ismerő vagyok. Nagyon kedves vagy. Tényleg örülök, hogy a blogon ilyen társakra találtam mint Te is vagy. Egy picit bearanyoztad ezzel a napomat. És itt van egy pici könny a szememben. Mert én már csak ilyen vagyok.
Nen vagy gonosz, cinikus, és még öreg sem!!!!

porfelhő 2010.08.30. 14:40:04

@Szimba:
Vérbeli kereskedő elriassza a vevőket. Nekem nem is válaszolt, nem is veszek Tőle semmit, veszek inkább én is egy birkanyájat.

Szimba 2010.08.30. 14:41:55

@Hepci:
Dolfin? Pedig szeretm a Lindtet is.
Jézusom, mi került azon a csokin 8 euróba? A kardamomot beleteszem utólag is...

Azért köszönöm az ajánlatot, keresni fogom. Szeretem az étcsokit (meg a tejcsokit, a mogyorósat, a szögleteset, a kereket, a lyukasat...:-))

@porfelhő:

Édes istenem, ilyen ember, mint Te nincs!
Hogy lehet valaki ennyire jólelkű?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:45:52

@porfelhő: mire kellett volna válaszolnom, írtál maszekban? Mindjárt megnézem...

porfelhő 2010.08.30. 14:48:20

@Szimba:
De van. És az vagyok, nem csak annak látszom. Igaz úgy érzem sokszor totál egyedül vagyok a világban, de akkor látom a lányaim mosolyát, imádom a munkámat és mindig talpon maradok.

porfelhő 2010.08.30. 14:52:38

@Hepci:
Arra, hogy veszek tőled ollót, vagy fürészt.
Remélem nem sértettelek meg, nem volt szándékomban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:55:04

@porfelhő: dehogy sértettél, szeretettel látlak bármikor, csak hívj vagy írj előtte.

Szimba 2010.08.30. 14:56:54

@Hepci:

Tibi??? Ezt a variációt nem is ismerem.
A Deák téri metrótól a Vörösmarty tér felé (nem jut eszembe az utca neve - hülyülök), van egy csokoládébolt. Ott van Dolfin? Nem emlékszem.

Sokféle csoki között válogattam, de nem kóstoltam sokat, inkább ajándékba vettem.

Szimba 2010.08.30. 15:03:58

@Szimba:

És nagyon hiányoltam a magyar konyakmeggyet, aztán szereztek nekem a gyárból kg-s csomagolásút. Azóta ismét nem tudom megenni.
Pedig gyerekkoromban imádtam.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 15:26:58

@Ordnassac:
Hát fura.

" A döntések eddig láthatóan ad hoc megfontolások alapján formálódtak, a Fidesz az ellenzékben nemigen készített az ország valós helyzetéhez igazodó részletes gazdasági és társadalompolitikai cselekvési terveket. "

Tölgyessy nem fideszes?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 15:45:18

@Szimba: ha a szállodás utcára (Kempinski) gondolsz, egy Mozart márkabolt van, többnyire a Kraft által tulajdonolt Mirabell Mozart-szarokkal.
Dolfin: van a gyulai Kézműves Cukrászda csokiboltjában például (Veres Pálné utca, a Ferenciek teréhez közel).
Tibi Prémium: viszonylag új sorozat, igen jó, a jobb nyugati csokikhoz viszonyítva is, szvsz.
www.tibicsoki.hu/termekek/tibi_premium.html

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 15:49:43

@Hepci:
Szóval fideszes?
Hát nem fura, hogy fideszes létére csak most veszi észre, hogy nyolc év alatt nem készült terv a kormányzásra?

Mert hogy mások csak reménykedtek, hogy van ilyen és rákampóztak, az egy dolog.
De hogy még a fideszesek is ?

lüke 2010.08.30. 16:09:15

itt a nyeremény, tibi te bitangó helyett:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/30/magyarorszag_is_allamcsoddel_nezhet_szembe/
bár:
"azt is hozzátette, hogy lehetetlen megjósolni, melyik ország megy csődbe"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 16:18:10

@simonmondja.: te meg tudnád tervezni, mit kell csinálni, ha nem tudod a számokat? Itt mindenki annyit tervez, hogy jussak oda a rúdhoz, akkor kinevezem Bélát hadseregtábornoknak, Micit meg iskolaigazgatónak, oszt' majd lesz valahogy.
Szóval odáig kellene eljutni valamiképp (de ez imposszible missönnek tűnik), hogy a mindenkori kormány által közölt fiskális adatok ne csak a nemzetközi szervezetek és a hazai közvélemény megtévesztését szolgálják...

sárkányfő 2010.08.30. 16:32:46

na szerintem valahogy így kell kinéznie egy politikai elemzésnek, amely a lényegről beszél:

www.mr1-kossuth.hu/hirek/tolgyessy-sikeres-terfoglalas-utan-sulyos-dontesek-elott.html

Sok érdekes van benne, az impotens ellenzéktől a pártállami logikáig és hogy itt már rég nem jobboldalról meg fideszről van szó, hanem csakis OV-ről, de most ezt emelem ki:

"A politikai táborok logikáján kívülálló hatékony civil szerveződés alig létezik. Pedig az új kormánynak annyi hatalma lesz, amennyit a társadalom neki enged. "

Nos, ha annyi hatalma lesz, akkor sok hatalma lesz...
feudál-kommunista beidegződésű társadalom, szinte kérik könyörgik hogy uralkodjon valaki rajtuk... nagyon hiányzik az a pár száz év polgárosodás, ami nyugaton megvan.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 16:33:46

@Hepci:
Vityánk azt mondta, hogy vannak számok, de ő felnőtt ember...
Hogy pont hogy mondta, azt most nem keresgélem, de erősssen hivatkozott arra, hogy felnőtt.
Gondolom, ez volt az, amiben leginkább nem akart tévedni.

sárkányfő 2010.08.30. 16:42:09

a pozíció-osztogatáson, és a forint pofozásán túl, mintha akarna valamit dolgozni is a kormány:

index.hu/belfold/2010/08/30/kormanymegbizottakat_kuldenek_a_megyekhez/

Amikor elkezdtem olvasni, azt hittem végre nekilátnak a közigazgatás reformjának :) én naiv... ja, reform az lesz, de nem racionalizálás, karcsúsítás, hanem kontroll, összevonás, stb., és : „A kormány meghosszabbított karjai lesznek”. Itt a lényeg...

Amúgy tényleg nincs egy párt sem, amelyik eltörölné végre ezt a több száz éves, önmagát rég túlélt megyerendszert? A műút, telefon és internet korában piszkosul elég lenne 7 régió, vagy még annyi sem. Na ez reform lenne...

tölgyes 2010.08.30. 16:50:58

@jjulie: Briliáns érvelés..:) Az antiszemitizmus ösztönözte a zsidókat a gazdasági teljesítmény növelésére..:).. Ha ezt a logikát továbbvisszük, akkor a Jobbiknak van igaza: az ő antiszemitizmusuk ösztönzően hat majd a zsidóságra..:(

Ennyi butaság láttán még a levegő is belém szorult..:(

Ráadásul az ismeretei tényleg nem érik el egy átlagos általános iskolás szintjét..

szavazo26 2010.08.30. 17:45:09

index.hu/belfold/budapest/2010/08/30/keszul_az_lmp-s_bukta/

Elég érdekes helyzet fog kialakulni ha nem sikerül összeszednie az LMP-nek a szelvényeket....

Jó lenne erről egy poszt!

ati27 2010.08.30. 17:49:15

@lüke:

Sajnos kezdem érezni, hogy pályát tévesztettem. A közgazdászok sokkal roszabb előrejelzéseket adnak, mint a legroszabb meteorológus. Persze utólag könnyű okosnak lenni! És ugye ott vannak az ugynevezett "jósprofesszorok" Na nehogy azt higyjétek, hogy ők tényleg előre láttak. Csak ugye olyan mint a divat: Ha pl trapézgatya a divat akkor lesz egypár ember aki csakazért is csőnaciba mászkál. Elevenen él benem, olyan 2007 körül, amikor kezdtek kiderülni ezek a "hiteles" svindlik akkor mindenki úgy volt vele ááá ez csak egy kis porszem a gépezetben.. Komolyabb válság kialakulásának igen kicsi az esélye! És sorolni lehetne a példákat. Pl érdemes megnézni kihez köthető a cikk.. IMF. Valami dereng, hogy talán velük rúgtuk össze a patkót? Nem árt megnézni ezt a linket is:index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/13/az_imf_fuggove_tesz_es_nyomorba_dont/
Szóval, hol itt az igazság? Egyáltalán kinek van igaza?

szbi 2010.08.30. 18:05:22

@szavazo26: Úgy néz ki, ugyanaz történik mint az országgyűlési választások második fordulójában: az LMP-kényszerfanok csapata visszaáramlik balra, az MSZP-hez.
Ez van, ha egy magát öko/zöld pártnak nincsen saját identitása.
Mondtam volt: jómagam nem ismerem el az LMP-t ökopártnak.

fillérbaszó vadász 2010.08.30. 18:10:00

Török Gábor írjál már valami posztot!
:)

Téma van bőven, LMP-nek nem gyűlnek a cédulái, készül az LMP-s bukta

index.hu/belfold/budapest/2010/08/30/keszul_az_lmp-s_bukta/

Hagyó Miki újabb huncutkodása.

www.origo.hu/itthon/20100830-hagyo-miklos-zsarolasi-ugye-es-a-cc-soft-kft-kozotti.html

....

szavazo26 2010.08.30. 19:12:22

@szbi: Valóban ha az lmp nem tud elindulni Budapesten abból az MSZP profitálhat egyértelműen, főleg ha a JOBBIK összetudja szedni a szelvényeket (amely most valószínűnek tűnik).

Amúgy az az igaszság hogy az elmúlt hónapok alapján mind a Jobbik mind az Lmp nagyon gyengének tűnik!

Nem mintha az MSZP erős ellenzék lenne de az most is látszik hogy mennyire fontos a háttér és a szilárd bázis. Az lmp lendületét nagyon megtörheti ha nem sikerül Budapesten elindulniuk amely a párt fő bázisa.

shwarcz bácsi 2010.08.30. 20:15:48

kiváncsi vagyok hogy tg mikor fogja elemezni az első 100 nap kiválló teljesítményét?de gondolom megvárja a nagyvezér páratlanul lelkesítő beszédét.

jjulie 2010.08.30. 20:31:54

@tölgyes:

szijjártó rettegve figyeli ahogy felülmálód a felülmúlhatatlannak tűnő teljesítményét

a "lehetővé tette" és a "korlátozta" nálad "ösztönözte"-ként tért vissza

ha így folytatpd, könyörögni fog a a receptért

joggal

jjulie 2010.08.30. 20:42:15

@Szimba:

"A nők sokkal kevésbé szexcentrikusak."

és mi a helyzet a szomszédba menetellel, és az általánosítással?

jjulie 2010.08.30. 20:50:08

@ó jaj:

volt 4 év polgári - skodás

de mára már a szlogeneket is kidobták

bariga 2010.08.30. 20:54:08

@shwarcz: szeritem kormányon már nem lehet lelkesítő beszédeket mondani, itt már kevésbé hat a demagógia, a tetteket is mérlegelni fogják a szavazók, valamint belenéznek a pénztárcájukba.. A fideszesek elég keveset kaptak az ígéretekből, inkább csak lelki maszlagot. szívesen szavaznának másra, de nem lesz kire. Az MSZP még mindig padlón nyalogatja a sebeit, az LMP-nek gőze sincs, eddi sem volt, csak ezt kevesen vették észre. A Jobbik szalonképtelen, vagy akinek az az "eszme " szimpatikus, az szavazhat nyugodtan a Fideszre is. Tehát ma még úgy néz ki, hogy a Fidesz fog nyerni és menetelünk tovább vissza a középkor felé.

szbi 2010.08.30. 20:59:44

@bariga: Ön már ott van. A sötétben.

bariga 2010.08.30. 21:18:59

@szbi: hogy én hol vagyok az nem fontos és nem is ez a kérdés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 21:31:21

@bariga: GyF volt Pannónia szentjánosbogárkája, csak nem kellett a hálátlan plebsznek, így megint itt ülünk a csillagtalan éjben...

jjulie 2010.08.30. 21:40:18

@szbi:

a tölgyessel smároltál, vagy több volt mint smárolás?

mindenesetre megfertőzőtt, elhagytad a tegezést

bariga 2010.08.30. 22:14:36

@Hepci: ezek szerint Te kaptál valamit

porfelhő 2010.08.30. 22:28:08

@jjulie:
Most nagyon ideges vagyok, mert nem akar müködni a gépem. Mindjárt kivágom az ablakon.

bariga 2010.08.30. 22:46:58

@Hepci: úgy tudom a kömény jót tesz az emésztésnek

ssi 2010.08.30. 22:53:38

@szavazo26:
"mind a Jobbik mind az Lmp nagyon gyengének tűnik ...Nem mintha az MSZP erős ellenzék lenne de az most is látszik hogy mennyire fontos a háttér és a szilárd bázis"

s tovább gondolva, amit írtál:

a kormány célja kimondatlanul is nem egyértelmű?
- a kispártok kipottyantása (fele annyi idő alatt 2-szer annyi cetli)
- szocik lejáratásával fenntartani a kiábrándultságot
- szocik ellenében is még több voks (narancsos közgyűlések)
- még az áprilisi választásoknál is jobban szerepelni = nemzeti egység
- választási belföldi siker nemzetközi elismertetése: kivételes, erős

hogy a gazdasággal (meg a demokráciával) mi lesz? - én még nem tudom

bariga 2010.08.30. 23:00:18

@manyike: a demokrácia eléggé "odavan", de valahogy arra most nincs is igény igazából. A gazdaság viszont cudar időknek néz elébe, jó lenne, ha találnának egy jó gazdasági és egy még jobb pébnzügyminisztert, mert most nagyon cintányéros az irányvonal.

Szimba 2010.08.30. 23:00:41

@Hepci:

Köszönöm!!! Irány a Veres Pálné u. Pedig ott kóboroltam mostanában sokat, de nem figyeltem.

Szimba 2010.08.30. 23:06:15

@lüke:

Isteni dolgokat tudok meg itt. TG blogja egy kulináris élvezet. :-)))

@jjulie:

Ebben az esetben nem az enyém az érdem, ezt a nőgyógyászok és a pszichológusok állítják. Csupa biológia az egész, nem is írom le. Akinek nagy étvágyú párja van, az meg örüljön és maradjon csendben, nehogy elszeressék tőle a facér fiúk.

Szimba 2010.08.30. 23:10:39

@bariga:

Amilyenek a választók, olyanok a megválasztottak is.
Sőt, tulajdonképpen hangyányit jobbak.

Mert megérdemeljük!:-)

ssi 2010.08.30. 23:15:50

@bariga:
belföldön jön az Akcióterv-2 - hasonló az 1-hez és az ÚSzT-hez,
a kormánytámogatók állami állásokat kaptak, a vállalkozási szférát a többieknek kellene felfuttatni, de hogy a gazdaság összességében felpörög-e mostanában?

IMF-tárgyalás elhalasztása az önkvál. utánra - talán nemcsak a választók előtti titkolózás miatti (pl. 2011-es költségvetés), hanem ha jelentősen nyernek, erősebbnek érezhetik magukat a tárgyaláskor + januártól EU-elnökség (szerintem ez sem szokványos lesz, az itthoni újítási szándék átlépi a határokat)

ssi 2010.08.30. 23:18:09

@Szimba: "Amilyenek a választók, olyanok a megválasztottak is.
Sőt, tulajdonképpen hangyányit jobbak.
Mert megérdemeljük!:-) "

jól emlékszem, hogy lelkes támogatója van a KKP-nak, s szívesen vennéd, ha bejutnának?

Szimba 2010.08.30. 23:18:22

A Lady Godivát a török Ülker cég megvette 2008-ban.

Milyen csoki lehet? Meztelen, és lovon érkezik az üzletekbe?:-)

Ordnassac 2010.08.30. 23:19:00

@manyike: amit nem fognak, mert semmilyen listát nem indítanak. ;-)

Szimba 2010.08.30. 23:22:49

@manyike:

A lelkes igaz, de nem támogatom, hanem röhögök a vicceiken, mert nagyon találók és jók.
Nem akarnak bejutni a parlamentbe, sem képviselők lenni.
Nyilatkoztak erről sokszor.

Ha az izlandi viccpárthoz hasonlóan valóban pártként indulnának, akkor már nagy baj lenne nálunk is. (Mondjuk nagy baj van, és el tudom képzelni, hogy 4 év múlva valódi, bejegyzett pártként akár be is juthatnak a parlamentbe.)

No, akkor kaszát, kapát és palacsintasütőt vennék a kezembe, és ott aprítanám a politikusokat, ahol érném őket. (A viccpártot kivéve, mert humorérzékem van.)

Szimba 2010.08.30. 23:24:53

@Ordnassac:

Még nem vagy a gólyatáborban?

Egy jogászhallgatónak ilyenkor már holt részegen illik fetrengeni valamelyik kiskocsma előtt a pocsolyában.
Hess!:-)

ssi 2010.08.30. 23:31:43

@Szimba:
idézet-1:
"pártként akár be is juthatnak a parlamentbe. ...és ott aprítanám a politikusokat, ahol érném őket. (A viccpártot kivéve, mert humorérzékem van.)"

idézet-2:
"Amilyenek a választók, olyanok a megválasztottak is.
Sőt, tulajdonképpen hangyányit jobbak.
Mert megérdemeljük!:-) "

... valóban, ha bárkit bejuttatnánk, meg is érdemelnénk, s nem tudom, hogy a humorérzékedet akkor veszítenéd el, vagy épp kínodban nevetnél :-)

Ordnassac 2010.08.30. 23:33:26

@szavazo26: ne feledd, legalább 7000 cetlit kell még összeszednie a Jobbiknak, hogy a rontott/sérült/stb. cetlik kiesése után is meglegyen az érvényes 28 150 cetli. Nagyon szoros lesz Staudtnak.

A végén tényleg egy Tarlós–Horváth párharc lesz. Az LMP meg a KKP pedig szépen kiütötte egymást. A többiek (talán Schmuck kivételével, de ő se túl valószínű) amúgy is esélytelenek...

Ordnassac 2010.08.30. 23:34:05

@Szimba: szerdán kezdődik és vasárnapig tart.

Szimba 2010.08.30. 23:45:30

@manyike:

Mióta élek még nem voltam elégedett az éppen létező párttal (egyes intézkedésekkkel igen - ilyen azért volt), de ha belegondolok, hogy egy ország kulturális állapota határozza meg azt (is), hogy milyenek a vezetői, akkor nem tudok csodálkozni.

Tömeges a funkcionális anafabétizmus, rengeteg a csak 8 osztályt végzettek száma, a középiskolán túljutók nagy része is provinciális, önös érdekektől hajtott, mert nincs rálátása másra, külföldi példákra. Ha utazik, akkor vásárolni megy (arany, autó, bármi), és nem is ismeri, értékeli még a művészeti, építészeti látnivalókat sem, mert nincs hozzá megalapozott izlése. A pár hét alatt csak a felszínt láthatja, semmit a mélyebb működésről, politikai kultúráról.

A diplomásokat is elsősorban az anyagi jólét vonzza, külföldre is. Aki marad, az el van foglalva a lakás, alapvető szükségleti cikkek megszerzésével. Nem marad idejük, energiájuk, és fel sem ismerik azt a lehetőséget, hogy a helyi közösségekben szerepet vállaljanak, megvédjék, elmondják az igényeiket.

Ezen kívül nem magyar sajátosság, sok európai országban ábrándultak ki tömegek a fogyasztói társadalomból, a kapitalizmusból, és még a demokrácia is sokszor hátránynak látszik, és tehetetlenné tesz.

Az emberek mindig gátlástalanok voltak, ha pénzről volt szó, most azonban eléggé raffinált módszerekkel, és főként politikai pályán lehet ezen a téren bűnbe esni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 23:48:00

@Ordnassac: a kétfarkúak kezére játszanak az MSZP-nak, akarva-akaratlan. Pedig egy erősödő LMP veszélyes lehetne rájuk. Ha lecsúsznának a bronzérmes helyre, onnan már nincs visszaút. Viszont maszopéknak nagy előny, hogy ők csak tagoktól-ősbolsiktól simán összeszedik a kopogtatókat, ellentétben az esetleg hasonló nagyságrendű társadalmi támogatottsággal rendelkező kispártokkal.

Szimba 2010.08.30. 23:48:15

@Ordnassac:

Ahány jogász hallgatót ismertem boldogult "úrfikoromban", az mind ivott, mint a gödény, és hajkurászta a nőket (fiúkat).

Legleg példa volt erre az a bizonyos irodalmi és politikai lap vezetője (és).

ssi 2010.08.30. 23:51:54

@Szimba:
csak arra akartam kilyukadni, hogy ha u.n. politikai pártokra voksolok, engem nem a humorérzékem kielégítése motivál

jó éjt!

Ordnassac 2010.08.30. 23:53:00

@Szimba: az most is van, persze. Bár én a mérsékelt szárnyhoz tartozom. :-)

Ordnassac 2010.08.30. 23:54:19

@Hepci: amúgy a régi szabályok (1%) szerint mind Staudtnak, mind Jávornak, mind Victorának, de még szerintem Schmuck Andornak is meglenne már a megfelelő számú cetli.

Szimba 2010.08.30. 23:55:44

@Hepci:

Az SZDSZ-esektől azt is hallottam, hogy egyrészt nem adnak senkinek kopogtató cédulát, másrészt inkább pl. a Szemának adják, vagy még valami még kisebb pártnak. Az LMP-nek nem.

Szimba 2010.08.31. 00:01:59

@Ordnassac:

Gondoltam.

Jávornak nem való Budapest főpolgármesteri posztja (neki adtam ugyan a kopogtatóm, de nem hinném, hogy alkalmas), Schmuck pedig annyira rossz, hogy az már jó - mondják róla, akik a humoros oldalát nézik. Manyike biztosan nem nevet rajta, de a többség elképedve fetreng ezen az operettes, meg gusztustalanságba hajló kampányán.

Ez már túlzás, még Csurka és Torgyán után is.

Az, hogy mégis létezhet, vannak, akik neki adják a kopogtatócédulájukat, ez mutatja az ország lakosainak szellemi, érzelmi színvonalát.

Amíg ez létezhet, addig a KKP a legracionálisabb választás.

Szimba 2010.08.31. 00:07:59

Merthogy már Madách is tudta, hogy "Nem a kakas szavára kezd virradni, De a kakas kiált, merthogy virrad."

Vagyis amikor a kritikus tömeg (és itt valóban az emberek tömegéről van szó) azonosan kezd vélekedni, gondolkodni, azonos célokat tud megfogalmazni, vagy valami ellen közösen akarnak fellépni, no, akkor lehet jelentős változást (forradalmat, reformokat stb.) elérni. És olyankor igencsak gyorsan felszínre kerülnek azok a bizonyos kakasok, akik meg tudják fogalamzni, el tudják kiáltani, hogy mit akar a nép (tömeg).

Amíg amolyan nemzetinépies, hagyományőrzőnyilas, meg vöröscsillagosbolsevikveterán zagyvaságok kavarognak az emberk fejében, addig a politikai élet is ilyen lesz.

Ordnassac 2010.08.31. 00:10:18

@Szimba: igen, ezzel én is találkoztam. Szema (mert ugye Ungár Klára) vagy KKP (mert milyen viccesek és nincs más).

Az LMP-t meg lassan jobban utálják, mint a Fideszt. Elárulva érzik magukat, holott szerintem ők rángatták egy irreális álomba magukat.

Szimba 2010.08.31. 00:10:30

Jó éjt! Mert már keverem a betűket.

Szimba 2010.08.31. 00:11:53

@Ordnassac:

Szerinted melyik a jobb megoldás? Az MSZP?

Ordnassac 2010.08.31. 00:20:08

@Szimba: milyen megoldása gondolsz? Hogy a volt SZDSZ-szavazók kire adják voksukat? Sok választásuk nem marad, mint HCs. Esetleg az érvénytelen szavazás vagy az, hogy el se mennek.

Amúgy új poszt van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 00:20:30

@Szimba: legjobb megoldás: neutronbombát Horváth Csaba sheggébe. :)

ssi 2010.08.31. 06:15:28

@Szimba:
szertem teljesen érthető vagyok:
- nagyon jól szórakozom némelyiken, mint a többi ember is
- ha viszont a többi ember módjára az ország irányításáról döntök, "megkomolyodom"
- jó volt ez a kis "politikai"(?) oázis
- s ha én a Te konkrét mondataidra reagálok, az ellentmondásosságot jelzem (egyszer azt írod, hogy miért ne kerülhetne be a KKP, másszor meg azt, hogy a választó felelőssége, hogy ki kerül be), akkor nem az én humorérzékem a kérdés :-)

2010.09.01. 10:31:29

@Hepci: nagyon tetszik ez a megoldás! Tegnap este bolyongtam a Deák téren kocsival az esőbe, demszkynek is egyet, hogy még nyoma se maradjon...Tűnjenek el örökre!!!!
süti beállítások módosítása