Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

2010
aug 28
01:02

Ma az ország másik felébe utaztam, hogy két másik kollégámmal együtt részt vegyek egy elemzős beszélgetésen. (Csak zárójelben, ha már úgyis volt szó a közlekedésről: ismételten sikerült megtapasztalnom, hogy mennyire járhatatlan ez az ország, ha nem Budapestről, hanem az országot keresztülszelve utazunk valahová – négy órát vett igénybe, hogy a Dunántúlról eljussak a Tiszántúlra.) A beszélgetés egy adott pontján felmerült, hogy vajon az önkormányzati választáson mi számít majd sikernek és kudarcnak az egyes pártok számára, s ekkor jöttem rá, hogy erről még nem is írtam.

Meggyőződésem, hogy a pártok közötti erőviszonyokat tekintve az októberi választáson az eredményeknél – kis túlzással - fontosabb lehet azok értelmezése. Ráadásul az önkormányzati választás jellege – ellentétben a viszonylag egyszerűen áttekinthető és értékelhető parlamenti választással - kiváló terepet kínál a szabad valóságértelmezésre: a számos különböző voksolás miatt mindenki megtalálhatja, kiemelheti azokat az eredményeket, amelyek az ő sikerét igazolják. Az LMP és a Jobbik hivatkozhat arra, hogy 2006-hoz képest – amikor az egyik párt még nem is létezett, a másik pedig alig rúgott labdába – jelentősen előretörtek, az MSZP beszélhet arról, hogy az ellenzéki pártok között a legtöbb polgármesteri és/vagy képviselőtestületi helyet szerezték, a Fidesznek pedig elegendő lesz egyszerűen rámutatni a narancssárgába borult választási térképre. Mindenki azonban nem lehet győztes, mert akkor senki sem az; a választói tisztánlátás elősegítésében ilyen esetekben – szemben a pártpolitikai célokat szolgáló közéleti véleményvezérekkel - fontos szerepük lehet a nem politikai érdekek alapján mérlegelő elemzőknek.

Az önkormányzati választás politikai értékeléséről írtam már korábban, akkor is azt hangsúlyozva, hogy az egyes településtípusokat külön szemlélve igenis lehet majd világos állításokat tenni október 3-án. Szerintem akkor járunk el helyesen, ha a 2006-os önkormányzati választás eredményei mellett az idei parlamenti voksolás erőviszonyait is figyelembe vesszük. Ezek alapján – bármilyen diadaljelentéseket is adnak majd a pártok – a jó és a rossz szereplés mércéje a korábbi választásokhoz és a várakozásokhoz képest elért eredmény lehet (a fővárosi és megyei jogú városi indulók és a korábbi eredmények egy táblázatban itt).

Az MSZP leginkább a vártnál is nagyobb kudarc elkerülését tűzheti ki célul: a szocialisták számára egyértelmű csalódás lehet, ha nem tudják legalább megismételni az áprilisi teljesítményüket – arra egyáltalán nincs esélyük, hogy a 2006-os, amúgy komoly vereségükkel végződő voksolásra emlékeztető számok szülessenek. Ehhez arra van szükségük, hogy a fővárosban és a nagyvárosok többségében megtartsák második helyüket, illetve néhány nagyobb helyen (pár budapesti kerületben és legalább egy vagy két megyei jogú városban) polgármesteri győzelmet arassanak – feltehetően testületi többség nélkül.  

Az egyelőre jelöltállítási gondokkal küzdő LMP sikere egyértelműen az áprilisi eredmény túlszárnyalása lenne. Nem csupán a fővárosban, ahol legjobb eredményüket elérve közel 13 százalékot szereztek, hanem vidéken is. Polgármesteri pozícióra – nagyvárosi szinten - reális esélyük nincs, viszont az nem elképzelhetetlen, hogy néhány helyen a képviselőtestületekben a mérleg nyelve szerepébe kerüljenek – azaz nélkülük ne legyen meg a többség.

Hasonló helyzetben van a Jobbik is, azzal a különbséggel, hogy számukra nem a főváros, hanem Északkelet-Magyarország lehet a legjobb vadászmező – egyben pedig a legfontosabb mérce. A Jobbik néhány polgármesteri helyre sem esélytelen, alapvetően azonban náluk is elsősorban áprilishoz viszonyítva lesz érdemes vizsgálni a megyei és települési eredményeket.

A Fidesz minden bizonnyal elsöprő győzelmet arat, 2006-hoz képest is tovább erősödve az önkormányzatokban, kudarcról tehát nem valószínű, hogy lehet majd velük kapcsolatban beszélni. Nem mindegy azonban – ettől függ a siker mértéke -, hogy ez az előrelépés mekkora lesz, ebből a szempontból pedig különösen a billegőnek gondolt települések lehetnek izgalmasak: elsősorban a fővárosi közgyűlési abszolút többség kérdése és néhány kerület polgármesteri széke, továbbá például Szeged, Dunaújváros vagy Miskolc meghódítása.

Most nagy vonalakban ennyi látszik, a következő héten pedig érdemes lesz újra figyelni a választási honlapot, mert könnyen lehet, hogy a jelöltállítás a parlamenti választásnál látottakhoz képest is komolyabb feladat elé állítja a szereplőket. Nem tartom kizártnak, hogy nem csupán a futottak még kategória indulói véreznek el, de lesznek komolyabb meglepetések is ebben a sajátos előfutamban.

x x x

És egy aktuális találós kérdés: ki és mikor mondta az alábbi mondatot?

A kormánynak élnie kell azzal a felhatalmazással, amelyet a választóktól kapott. Ebben nem szabad szégyenlősnek lennie.”

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr882253560

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újrázik a kormánypárti polgármesterek kétharmada 2010.08.30. 14:37:01

Akik nem indulnak, vagy kormányzati szerepet kaptak, vagy megromlott a pártjukkal való viszony. Az összes kormánypárti polgármester újrázik a fővárosban, de elindul Debrecenben Kósa Lajos, Hódmezővásárhelyen pedig Lázár János is.

Trackback: Mindenki nyer? 2010.08.28. 10:27:01

A Jobbik számára nem a főváros, hanem Északkelet-Magyarország lehet a legjobb vadászmező – egyben pedig a legfontosabb mérce.

Trackback: Celebek 2010.08.28. 09:33:37

 A celebek olyan személyek, akiket nem az eszükért szeretünk. A celebek a testükből élnek, akárcsak a kurvák. A két csoport között csupán annyi a különbség, hogy a celebek nem a kamionosokkal vannak jóban, illetve hogy a kurváknál előírás az óvsze...

Trackback: A józan ész alkonya 2010.08.28. 07:19:40

Szanyi kapitány idegrendszere meglehetősen viseltes, s ezzel már évek óta tisztában lehetünk. A lájkolós kampányba ugyan kevéssé fér bele a parasztozás, de mégis sikerült a saját képére igazítani a stílusát

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

porfelhő 2010.08.30. 13:54:37

@Ordnassac:
Arra gondolt a Szimba, hogy Te komolyabb vagy, mint egyik-másik "fiú" itt a blogon. /mosollyal az arcomon megjegyzem még lehet hogy tőlem is komolyabb vagy egy picit, igaz nem fiú vagyok/.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 13:59:01

@porfelhő: jelzem, hogy az önkormányzati választások után radikálisan emelni fogom egyes japán metszőollók és fűrészek árát...

porfelhő 2010.08.30. 14:05:57

@Hepci:
Jelzem, hogy én meg elmegyek azért is hozzád és veszek egyet. Persze számla nélkül gondoltam. Mert ugye, ha már a múltkor csapatban tanultam a "linkelést" nem maradhatok le ezután sem semmi " jóról." A tantárgy meg ezután lehet hogy csak bővülni fog.

Szimba 2010.08.30. 14:10:55

@Hepci:
Reszelőd is van? Fához, kis olcsó? Nem kaptam a sarki szög meg minden kereskedésben.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 14:12:23

Na, mostmár Budapest a Nemzet Ékköve lesz.
Gyaloghidat építünk az egyetemi városból a Haller utcába.

porfelhő 2010.08.30. 14:13:20

@Hepci:
Ja még annyit, nem tudom mit szól hozzá az én kedveltem, a tanárom, hogy már a tegnap esti jegyzetem sincs meg.

Szimba 2010.08.30. 14:14:01

@porfelhő:
Porfelhő gondolatot olvas.:-))
Ordi tényleg nagyon komoly(nak mutatkozik).
Én viszont élemedett korom ellenére is kimondottan kajlának és ledérnek látszom itt a blogon.

Az igazság meg odaát van.:-)

porfelhő 2010.08.30. 14:15:29

@Szimba:
Biztosan van, számla nélkül adja.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 14:17:34

@Szimba: Az a baj veled Szimba, hogy nem akarsz a földön járni.
Két centivel a föld fölött nem lehetsz súlyos egyéniség.

Szimba 2010.08.30. 14:18:02

@porfelhő:
Az jó! Mennyi az annyi?

Szimba 2010.08.30. 14:20:27

@simonmondja.:

Éééén????Aki imádom a csokit, a parfét, a rétest, a tortát és még a rizottót is?
Olyan súlyos vagyok, mint a só.

Röpködni már álmomban sem szoktam.

Realista vagyok, csak néha nem ismerem a háttérinformációkat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:23:01

@Szimba: nálam semmi sincs olcsó, viszont minden aránytalanul túlárazott és ahhoz képest szar. Egy kapitalista cápa vagyok, na.
Egyedül a blogomat lehet olcsón olvasni. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:24:38

@simonmondja.: na ja, bár még emlékszem Stadinger eftásra.

Szimba 2010.08.30. 14:24:40

@Ordnassac:

Megtaláltam a fotóját is, meg a honlapját. Most már tudom azonosítani. Fatemplom, messze égbolt, tiszta kék, forduljon fel Ady Endre lehetőleg máma még...

Bár a reformátusok elég tettrekészek, agilisak. Egy kérdés van, hogy a cigányság jórésze katolikus, és így nem biztos, hogy neki kellene csak megszólítani őket. A katolikus egyház is csatlakozhatna hozzá segítőnek.

porfelhő 2010.08.30. 14:26:30

@Szimba:
Látod tudtam én mire gondolsz. Hogy érted, hogy az igazság odaát van. Tudod inkább ilyen legyen valaki mint alattomos és cinikus. Nekem néha probléma, hogy a jót is kimondom és a rosszat is, és van mikor egyáltalán nem tudom fékezni magam.
Úgy gondolom, Te jólelkű vagy, nincs rosszindulat benned, úgy gondolom.

Szimba 2010.08.30. 14:26:41

@Hepci:

Magyarul a hátad közepére sem kívánsz. És nem akarod elárulni az üzleted címét.
Megértelek.
Kirabolnálak, és megvernélek (valamint vörös csillagot tetoválnék a homlokodra:-))).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 14:28:22

@Szimba:
Az látszik, hogy nem egy darázsderék.
Meg még zöld is vagy.
Vagy az nem az egészalakos?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:29:28

@Szimba: ha elég jafinált vagy, a blogomon keresztül vagy maszek üzenetben simán megtalálhatsz, de fareszelőm (ráspoly) tényleg nincs. :)

Szimba 2010.08.30. 14:31:13

@porfelhő:

Ezt bejegyezheted az emlékkönyvembe!:-)

Én meg a tiédbe beírom Babits sorait:

"Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."

(Gonosz vagyok, öreg vagyok, cinikus is vagyok...)

porfelhő 2010.08.30. 14:31:27

@Szimba:
Már azóta megirta, hogy drága az áruja.

Szimba 2010.08.30. 14:33:59

@simonmondja.:

Ez a kis egyszarvú, zöld a lelkem...

@Hepci:

Ha nincs ráspolyod, keres a nyavaja!:-(((
(Csak a csokis rovatodat bővítsd, légy szíves, mert adok a véleményedre. A Mozart golyó szerintem is pocsék, és nem szeretem a belga, kézzel formázott kis tengeri herkentyűket sem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:38:06

@Szimba: nyáron nem bírok annyi csokit enni, most viszont majd erősítek ezen a vonalon. A legjobb csoki, amit valaha ettem, egy De Bondt kardamomos étcsoki volt, 8 juróért (80 gramm) vette a párom Milánóban.
Kóstolj Dolfint, ha a Lindteknél jobbat akarsz, az még aránylag megfizethető.

porfelhő 2010.08.30. 14:38:25

@Szimba:
Nem igaz, hogy milyen jó ember ismerő vagyok. Nagyon kedves vagy. Tényleg örülök, hogy a blogon ilyen társakra találtam mint Te is vagy. Egy picit bearanyoztad ezzel a napomat. És itt van egy pici könny a szememben. Mert én már csak ilyen vagyok.
Nen vagy gonosz, cinikus, és még öreg sem!!!!

porfelhő 2010.08.30. 14:40:04

@Szimba:
Vérbeli kereskedő elriassza a vevőket. Nekem nem is válaszolt, nem is veszek Tőle semmit, veszek inkább én is egy birkanyájat.

Szimba 2010.08.30. 14:41:55

@Hepci:
Dolfin? Pedig szeretm a Lindtet is.
Jézusom, mi került azon a csokin 8 euróba? A kardamomot beleteszem utólag is...

Azért köszönöm az ajánlatot, keresni fogom. Szeretem az étcsokit (meg a tejcsokit, a mogyorósat, a szögleteset, a kereket, a lyukasat...:-))

@porfelhő:

Édes istenem, ilyen ember, mint Te nincs!
Hogy lehet valaki ennyire jólelkű?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:45:52

@porfelhő: mire kellett volna válaszolnom, írtál maszekban? Mindjárt megnézem...

porfelhő 2010.08.30. 14:48:20

@Szimba:
De van. És az vagyok, nem csak annak látszom. Igaz úgy érzem sokszor totál egyedül vagyok a világban, de akkor látom a lányaim mosolyát, imádom a munkámat és mindig talpon maradok.

porfelhő 2010.08.30. 14:52:38

@Hepci:
Arra, hogy veszek tőled ollót, vagy fürészt.
Remélem nem sértettelek meg, nem volt szándékomban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 14:55:04

@porfelhő: dehogy sértettél, szeretettel látlak bármikor, csak hívj vagy írj előtte.

Szimba 2010.08.30. 14:56:54

@Hepci:

Tibi??? Ezt a variációt nem is ismerem.
A Deák téri metrótól a Vörösmarty tér felé (nem jut eszembe az utca neve - hülyülök), van egy csokoládébolt. Ott van Dolfin? Nem emlékszem.

Sokféle csoki között válogattam, de nem kóstoltam sokat, inkább ajándékba vettem.

Szimba 2010.08.30. 15:03:58

@Szimba:

És nagyon hiányoltam a magyar konyakmeggyet, aztán szereztek nekem a gyárból kg-s csomagolásút. Azóta ismét nem tudom megenni.
Pedig gyerekkoromban imádtam.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 15:26:58

@Ordnassac:
Hát fura.

" A döntések eddig láthatóan ad hoc megfontolások alapján formálódtak, a Fidesz az ellenzékben nemigen készített az ország valós helyzetéhez igazodó részletes gazdasági és társadalompolitikai cselekvési terveket. "

Tölgyessy nem fideszes?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 15:45:18

@Szimba: ha a szállodás utcára (Kempinski) gondolsz, egy Mozart márkabolt van, többnyire a Kraft által tulajdonolt Mirabell Mozart-szarokkal.
Dolfin: van a gyulai Kézműves Cukrászda csokiboltjában például (Veres Pálné utca, a Ferenciek teréhez közel).
Tibi Prémium: viszonylag új sorozat, igen jó, a jobb nyugati csokikhoz viszonyítva is, szvsz.
www.tibicsoki.hu/termekek/tibi_premium.html

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 15:49:43

@Hepci:
Szóval fideszes?
Hát nem fura, hogy fideszes létére csak most veszi észre, hogy nyolc év alatt nem készült terv a kormányzásra?

Mert hogy mások csak reménykedtek, hogy van ilyen és rákampóztak, az egy dolog.
De hogy még a fideszesek is ?

lüke 2010.08.30. 16:09:15

itt a nyeremény, tibi te bitangó helyett:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/30/magyarorszag_is_allamcsoddel_nezhet_szembe/
bár:
"azt is hozzátette, hogy lehetetlen megjósolni, melyik ország megy csődbe"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 16:18:10

@simonmondja.: te meg tudnád tervezni, mit kell csinálni, ha nem tudod a számokat? Itt mindenki annyit tervez, hogy jussak oda a rúdhoz, akkor kinevezem Bélát hadseregtábornoknak, Micit meg iskolaigazgatónak, oszt' majd lesz valahogy.
Szóval odáig kellene eljutni valamiképp (de ez imposszible missönnek tűnik), hogy a mindenkori kormány által közölt fiskális adatok ne csak a nemzetközi szervezetek és a hazai közvélemény megtévesztését szolgálják...

sárkányfő 2010.08.30. 16:32:46

na szerintem valahogy így kell kinéznie egy politikai elemzésnek, amely a lényegről beszél:

www.mr1-kossuth.hu/hirek/tolgyessy-sikeres-terfoglalas-utan-sulyos-dontesek-elott.html

Sok érdekes van benne, az impotens ellenzéktől a pártállami logikáig és hogy itt már rég nem jobboldalról meg fideszről van szó, hanem csakis OV-ről, de most ezt emelem ki:

"A politikai táborok logikáján kívülálló hatékony civil szerveződés alig létezik. Pedig az új kormánynak annyi hatalma lesz, amennyit a társadalom neki enged. "

Nos, ha annyi hatalma lesz, akkor sok hatalma lesz...
feudál-kommunista beidegződésű társadalom, szinte kérik könyörgik hogy uralkodjon valaki rajtuk... nagyon hiányzik az a pár száz év polgárosodás, ami nyugaton megvan.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.30. 16:33:46

@Hepci:
Vityánk azt mondta, hogy vannak számok, de ő felnőtt ember...
Hogy pont hogy mondta, azt most nem keresgélem, de erősssen hivatkozott arra, hogy felnőtt.
Gondolom, ez volt az, amiben leginkább nem akart tévedni.

sárkányfő 2010.08.30. 16:42:09

a pozíció-osztogatáson, és a forint pofozásán túl, mintha akarna valamit dolgozni is a kormány:

index.hu/belfold/2010/08/30/kormanymegbizottakat_kuldenek_a_megyekhez/

Amikor elkezdtem olvasni, azt hittem végre nekilátnak a közigazgatás reformjának :) én naiv... ja, reform az lesz, de nem racionalizálás, karcsúsítás, hanem kontroll, összevonás, stb., és : „A kormány meghosszabbított karjai lesznek”. Itt a lényeg...

Amúgy tényleg nincs egy párt sem, amelyik eltörölné végre ezt a több száz éves, önmagát rég túlélt megyerendszert? A műút, telefon és internet korában piszkosul elég lenne 7 régió, vagy még annyi sem. Na ez reform lenne...

tölgyes 2010.08.30. 16:50:58

@jjulie: Briliáns érvelés..:) Az antiszemitizmus ösztönözte a zsidókat a gazdasági teljesítmény növelésére..:).. Ha ezt a logikát továbbvisszük, akkor a Jobbiknak van igaza: az ő antiszemitizmusuk ösztönzően hat majd a zsidóságra..:(

Ennyi butaság láttán még a levegő is belém szorult..:(

Ráadásul az ismeretei tényleg nem érik el egy átlagos általános iskolás szintjét..

szavazo26 2010.08.30. 17:45:09

index.hu/belfold/budapest/2010/08/30/keszul_az_lmp-s_bukta/

Elég érdekes helyzet fog kialakulni ha nem sikerül összeszednie az LMP-nek a szelvényeket....

Jó lenne erről egy poszt!

ati27 2010.08.30. 17:49:15

@lüke:

Sajnos kezdem érezni, hogy pályát tévesztettem. A közgazdászok sokkal roszabb előrejelzéseket adnak, mint a legroszabb meteorológus. Persze utólag könnyű okosnak lenni! És ugye ott vannak az ugynevezett "jósprofesszorok" Na nehogy azt higyjétek, hogy ők tényleg előre láttak. Csak ugye olyan mint a divat: Ha pl trapézgatya a divat akkor lesz egypár ember aki csakazért is csőnaciba mászkál. Elevenen él benem, olyan 2007 körül, amikor kezdtek kiderülni ezek a "hiteles" svindlik akkor mindenki úgy volt vele ááá ez csak egy kis porszem a gépezetben.. Komolyabb válság kialakulásának igen kicsi az esélye! És sorolni lehetne a példákat. Pl érdemes megnézni kihez köthető a cikk.. IMF. Valami dereng, hogy talán velük rúgtuk össze a patkót? Nem árt megnézni ezt a linket is:index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/13/az_imf_fuggove_tesz_es_nyomorba_dont/
Szóval, hol itt az igazság? Egyáltalán kinek van igaza?

szbi 2010.08.30. 18:05:22

@szavazo26: Úgy néz ki, ugyanaz történik mint az országgyűlési választások második fordulójában: az LMP-kényszerfanok csapata visszaáramlik balra, az MSZP-hez.
Ez van, ha egy magát öko/zöld pártnak nincsen saját identitása.
Mondtam volt: jómagam nem ismerem el az LMP-t ökopártnak.

fillérbaszó vadász 2010.08.30. 18:10:00

Török Gábor írjál már valami posztot!
:)

Téma van bőven, LMP-nek nem gyűlnek a cédulái, készül az LMP-s bukta

index.hu/belfold/budapest/2010/08/30/keszul_az_lmp-s_bukta/

Hagyó Miki újabb huncutkodása.

www.origo.hu/itthon/20100830-hagyo-miklos-zsarolasi-ugye-es-a-cc-soft-kft-kozotti.html

....

szavazo26 2010.08.30. 19:12:22

@szbi: Valóban ha az lmp nem tud elindulni Budapesten abból az MSZP profitálhat egyértelműen, főleg ha a JOBBIK összetudja szedni a szelvényeket (amely most valószínűnek tűnik).

Amúgy az az igaszság hogy az elmúlt hónapok alapján mind a Jobbik mind az Lmp nagyon gyengének tűnik!

Nem mintha az MSZP erős ellenzék lenne de az most is látszik hogy mennyire fontos a háttér és a szilárd bázis. Az lmp lendületét nagyon megtörheti ha nem sikerül Budapesten elindulniuk amely a párt fő bázisa.

shwarcz bácsi 2010.08.30. 20:15:48

kiváncsi vagyok hogy tg mikor fogja elemezni az első 100 nap kiválló teljesítményét?de gondolom megvárja a nagyvezér páratlanul lelkesítő beszédét.

jjulie 2010.08.30. 20:31:54

@tölgyes:

szijjártó rettegve figyeli ahogy felülmálód a felülmúlhatatlannak tűnő teljesítményét

a "lehetővé tette" és a "korlátozta" nálad "ösztönözte"-ként tért vissza

ha így folytatpd, könyörögni fog a a receptért

joggal

jjulie 2010.08.30. 20:42:15

@Szimba:

"A nők sokkal kevésbé szexcentrikusak."

és mi a helyzet a szomszédba menetellel, és az általánosítással?

jjulie 2010.08.30. 20:50:08

@ó jaj:

volt 4 év polgári - skodás

de mára már a szlogeneket is kidobták

bariga 2010.08.30. 20:54:08

@shwarcz: szeritem kormányon már nem lehet lelkesítő beszédeket mondani, itt már kevésbé hat a demagógia, a tetteket is mérlegelni fogják a szavazók, valamint belenéznek a pénztárcájukba.. A fideszesek elég keveset kaptak az ígéretekből, inkább csak lelki maszlagot. szívesen szavaznának másra, de nem lesz kire. Az MSZP még mindig padlón nyalogatja a sebeit, az LMP-nek gőze sincs, eddi sem volt, csak ezt kevesen vették észre. A Jobbik szalonképtelen, vagy akinek az az "eszme " szimpatikus, az szavazhat nyugodtan a Fideszre is. Tehát ma még úgy néz ki, hogy a Fidesz fog nyerni és menetelünk tovább vissza a középkor felé.

szbi 2010.08.30. 20:59:44

@bariga: Ön már ott van. A sötétben.

bariga 2010.08.30. 21:18:59

@szbi: hogy én hol vagyok az nem fontos és nem is ez a kérdés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 21:31:21

@bariga: GyF volt Pannónia szentjánosbogárkája, csak nem kellett a hálátlan plebsznek, így megint itt ülünk a csillagtalan éjben...

jjulie 2010.08.30. 21:40:18

@szbi:

a tölgyessel smároltál, vagy több volt mint smárolás?

mindenesetre megfertőzőtt, elhagytad a tegezést

bariga 2010.08.30. 22:14:36

@Hepci: ezek szerint Te kaptál valamit

porfelhő 2010.08.30. 22:28:08

@jjulie:
Most nagyon ideges vagyok, mert nem akar müködni a gépem. Mindjárt kivágom az ablakon.

bariga 2010.08.30. 22:46:58

@Hepci: úgy tudom a kömény jót tesz az emésztésnek

ssi 2010.08.30. 22:53:38

@szavazo26:
"mind a Jobbik mind az Lmp nagyon gyengének tűnik ...Nem mintha az MSZP erős ellenzék lenne de az most is látszik hogy mennyire fontos a háttér és a szilárd bázis"

s tovább gondolva, amit írtál:

a kormány célja kimondatlanul is nem egyértelmű?
- a kispártok kipottyantása (fele annyi idő alatt 2-szer annyi cetli)
- szocik lejáratásával fenntartani a kiábrándultságot
- szocik ellenében is még több voks (narancsos közgyűlések)
- még az áprilisi választásoknál is jobban szerepelni = nemzeti egység
- választási belföldi siker nemzetközi elismertetése: kivételes, erős

hogy a gazdasággal (meg a demokráciával) mi lesz? - én még nem tudom

bariga 2010.08.30. 23:00:18

@manyike: a demokrácia eléggé "odavan", de valahogy arra most nincs is igény igazából. A gazdaság viszont cudar időknek néz elébe, jó lenne, ha találnának egy jó gazdasági és egy még jobb pébnzügyminisztert, mert most nagyon cintányéros az irányvonal.

Szimba 2010.08.30. 23:00:41

@Hepci:

Köszönöm!!! Irány a Veres Pálné u. Pedig ott kóboroltam mostanában sokat, de nem figyeltem.

Szimba 2010.08.30. 23:06:15

@lüke:

Isteni dolgokat tudok meg itt. TG blogja egy kulináris élvezet. :-)))

@jjulie:

Ebben az esetben nem az enyém az érdem, ezt a nőgyógyászok és a pszichológusok állítják. Csupa biológia az egész, nem is írom le. Akinek nagy étvágyú párja van, az meg örüljön és maradjon csendben, nehogy elszeressék tőle a facér fiúk.

Szimba 2010.08.30. 23:10:39

@bariga:

Amilyenek a választók, olyanok a megválasztottak is.
Sőt, tulajdonképpen hangyányit jobbak.

Mert megérdemeljük!:-)

ssi 2010.08.30. 23:15:50

@bariga:
belföldön jön az Akcióterv-2 - hasonló az 1-hez és az ÚSzT-hez,
a kormánytámogatók állami állásokat kaptak, a vállalkozási szférát a többieknek kellene felfuttatni, de hogy a gazdaság összességében felpörög-e mostanában?

IMF-tárgyalás elhalasztása az önkvál. utánra - talán nemcsak a választók előtti titkolózás miatti (pl. 2011-es költségvetés), hanem ha jelentősen nyernek, erősebbnek érezhetik magukat a tárgyaláskor + januártól EU-elnökség (szerintem ez sem szokványos lesz, az itthoni újítási szándék átlépi a határokat)

ssi 2010.08.30. 23:18:09

@Szimba: "Amilyenek a választók, olyanok a megválasztottak is.
Sőt, tulajdonképpen hangyányit jobbak.
Mert megérdemeljük!:-) "

jól emlékszem, hogy lelkes támogatója van a KKP-nak, s szívesen vennéd, ha bejutnának?

Szimba 2010.08.30. 23:18:22

A Lady Godivát a török Ülker cég megvette 2008-ban.

Milyen csoki lehet? Meztelen, és lovon érkezik az üzletekbe?:-)

Ordnassac 2010.08.30. 23:19:00

@manyike: amit nem fognak, mert semmilyen listát nem indítanak. ;-)

Szimba 2010.08.30. 23:22:49

@manyike:

A lelkes igaz, de nem támogatom, hanem röhögök a vicceiken, mert nagyon találók és jók.
Nem akarnak bejutni a parlamentbe, sem képviselők lenni.
Nyilatkoztak erről sokszor.

Ha az izlandi viccpárthoz hasonlóan valóban pártként indulnának, akkor már nagy baj lenne nálunk is. (Mondjuk nagy baj van, és el tudom képzelni, hogy 4 év múlva valódi, bejegyzett pártként akár be is juthatnak a parlamentbe.)

No, akkor kaszát, kapát és palacsintasütőt vennék a kezembe, és ott aprítanám a politikusokat, ahol érném őket. (A viccpártot kivéve, mert humorérzékem van.)

Szimba 2010.08.30. 23:24:53

@Ordnassac:

Még nem vagy a gólyatáborban?

Egy jogászhallgatónak ilyenkor már holt részegen illik fetrengeni valamelyik kiskocsma előtt a pocsolyában.
Hess!:-)

ssi 2010.08.30. 23:31:43

@Szimba:
idézet-1:
"pártként akár be is juthatnak a parlamentbe. ...és ott aprítanám a politikusokat, ahol érném őket. (A viccpártot kivéve, mert humorérzékem van.)"

idézet-2:
"Amilyenek a választók, olyanok a megválasztottak is.
Sőt, tulajdonképpen hangyányit jobbak.
Mert megérdemeljük!:-) "

... valóban, ha bárkit bejuttatnánk, meg is érdemelnénk, s nem tudom, hogy a humorérzékedet akkor veszítenéd el, vagy épp kínodban nevetnél :-)

Ordnassac 2010.08.30. 23:33:26

@szavazo26: ne feledd, legalább 7000 cetlit kell még összeszednie a Jobbiknak, hogy a rontott/sérült/stb. cetlik kiesése után is meglegyen az érvényes 28 150 cetli. Nagyon szoros lesz Staudtnak.

A végén tényleg egy Tarlós–Horváth párharc lesz. Az LMP meg a KKP pedig szépen kiütötte egymást. A többiek (talán Schmuck kivételével, de ő se túl valószínű) amúgy is esélytelenek...

Ordnassac 2010.08.30. 23:34:05

@Szimba: szerdán kezdődik és vasárnapig tart.

Szimba 2010.08.30. 23:45:30

@manyike:

Mióta élek még nem voltam elégedett az éppen létező párttal (egyes intézkedésekkkel igen - ilyen azért volt), de ha belegondolok, hogy egy ország kulturális állapota határozza meg azt (is), hogy milyenek a vezetői, akkor nem tudok csodálkozni.

Tömeges a funkcionális anafabétizmus, rengeteg a csak 8 osztályt végzettek száma, a középiskolán túljutók nagy része is provinciális, önös érdekektől hajtott, mert nincs rálátása másra, külföldi példákra. Ha utazik, akkor vásárolni megy (arany, autó, bármi), és nem is ismeri, értékeli még a művészeti, építészeti látnivalókat sem, mert nincs hozzá megalapozott izlése. A pár hét alatt csak a felszínt láthatja, semmit a mélyebb működésről, politikai kultúráról.

A diplomásokat is elsősorban az anyagi jólét vonzza, külföldre is. Aki marad, az el van foglalva a lakás, alapvető szükségleti cikkek megszerzésével. Nem marad idejük, energiájuk, és fel sem ismerik azt a lehetőséget, hogy a helyi közösségekben szerepet vállaljanak, megvédjék, elmondják az igényeiket.

Ezen kívül nem magyar sajátosság, sok európai országban ábrándultak ki tömegek a fogyasztói társadalomból, a kapitalizmusból, és még a demokrácia is sokszor hátránynak látszik, és tehetetlenné tesz.

Az emberek mindig gátlástalanok voltak, ha pénzről volt szó, most azonban eléggé raffinált módszerekkel, és főként politikai pályán lehet ezen a téren bűnbe esni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.30. 23:48:00

@Ordnassac: a kétfarkúak kezére játszanak az MSZP-nak, akarva-akaratlan. Pedig egy erősödő LMP veszélyes lehetne rájuk. Ha lecsúsznának a bronzérmes helyre, onnan már nincs visszaút. Viszont maszopéknak nagy előny, hogy ők csak tagoktól-ősbolsiktól simán összeszedik a kopogtatókat, ellentétben az esetleg hasonló nagyságrendű társadalmi támogatottsággal rendelkező kispártokkal.

Szimba 2010.08.30. 23:48:15

@Ordnassac:

Ahány jogász hallgatót ismertem boldogult "úrfikoromban", az mind ivott, mint a gödény, és hajkurászta a nőket (fiúkat).

Legleg példa volt erre az a bizonyos irodalmi és politikai lap vezetője (és).

ssi 2010.08.30. 23:51:54

@Szimba:
csak arra akartam kilyukadni, hogy ha u.n. politikai pártokra voksolok, engem nem a humorérzékem kielégítése motivál

jó éjt!

Ordnassac 2010.08.30. 23:53:00

@Szimba: az most is van, persze. Bár én a mérsékelt szárnyhoz tartozom. :-)

Ordnassac 2010.08.30. 23:54:19

@Hepci: amúgy a régi szabályok (1%) szerint mind Staudtnak, mind Jávornak, mind Victorának, de még szerintem Schmuck Andornak is meglenne már a megfelelő számú cetli.

Szimba 2010.08.30. 23:55:44

@Hepci:

Az SZDSZ-esektől azt is hallottam, hogy egyrészt nem adnak senkinek kopogtató cédulát, másrészt inkább pl. a Szemának adják, vagy még valami még kisebb pártnak. Az LMP-nek nem.

Szimba 2010.08.31. 00:01:59

@Ordnassac:

Gondoltam.

Jávornak nem való Budapest főpolgármesteri posztja (neki adtam ugyan a kopogtatóm, de nem hinném, hogy alkalmas), Schmuck pedig annyira rossz, hogy az már jó - mondják róla, akik a humoros oldalát nézik. Manyike biztosan nem nevet rajta, de a többség elképedve fetreng ezen az operettes, meg gusztustalanságba hajló kampányán.

Ez már túlzás, még Csurka és Torgyán után is.

Az, hogy mégis létezhet, vannak, akik neki adják a kopogtatócédulájukat, ez mutatja az ország lakosainak szellemi, érzelmi színvonalát.

Amíg ez létezhet, addig a KKP a legracionálisabb választás.

Szimba 2010.08.31. 00:07:59

Merthogy már Madách is tudta, hogy "Nem a kakas szavára kezd virradni, De a kakas kiált, merthogy virrad."

Vagyis amikor a kritikus tömeg (és itt valóban az emberek tömegéről van szó) azonosan kezd vélekedni, gondolkodni, azonos célokat tud megfogalmazni, vagy valami ellen közösen akarnak fellépni, no, akkor lehet jelentős változást (forradalmat, reformokat stb.) elérni. És olyankor igencsak gyorsan felszínre kerülnek azok a bizonyos kakasok, akik meg tudják fogalamzni, el tudják kiáltani, hogy mit akar a nép (tömeg).

Amíg amolyan nemzetinépies, hagyományőrzőnyilas, meg vöröscsillagosbolsevikveterán zagyvaságok kavarognak az emberk fejében, addig a politikai élet is ilyen lesz.

Ordnassac 2010.08.31. 00:10:18

@Szimba: igen, ezzel én is találkoztam. Szema (mert ugye Ungár Klára) vagy KKP (mert milyen viccesek és nincs más).

Az LMP-t meg lassan jobban utálják, mint a Fideszt. Elárulva érzik magukat, holott szerintem ők rángatták egy irreális álomba magukat.

Szimba 2010.08.31. 00:10:30

Jó éjt! Mert már keverem a betűket.

Szimba 2010.08.31. 00:11:53

@Ordnassac:

Szerinted melyik a jobb megoldás? Az MSZP?

Ordnassac 2010.08.31. 00:20:08

@Szimba: milyen megoldása gondolsz? Hogy a volt SZDSZ-szavazók kire adják voksukat? Sok választásuk nem marad, mint HCs. Esetleg az érvénytelen szavazás vagy az, hogy el se mennek.

Amúgy új poszt van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.31. 00:20:30

@Szimba: legjobb megoldás: neutronbombát Horváth Csaba sheggébe. :)

ssi 2010.08.31. 06:15:28

@Szimba:
szertem teljesen érthető vagyok:
- nagyon jól szórakozom némelyiken, mint a többi ember is
- ha viszont a többi ember módjára az ország irányításáról döntök, "megkomolyodom"
- jó volt ez a kis "politikai"(?) oázis
- s ha én a Te konkrét mondataidra reagálok, az ellentmondásosságot jelzem (egyszer azt írod, hogy miért ne kerülhetne be a KKP, másszor meg azt, hogy a választó felelőssége, hogy ki kerül be), akkor nem az én humorérzékem a kérdés :-)

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.09.01. 10:31:29

@Hepci: nagyon tetszik ez a megoldás! Tegnap este bolyongtam a Deák téren kocsival az esőbe, demszkynek is egyet, hogy még nyoma se maradjon...Tűnjenek el örökre!!!!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu