Tegnap este a hazai „legmagasabb intelligenciájú emberek klubja”, a Mensa HungarIQa meghívására vettem részt egy beszélgetésen. A közel három órás élve boncolás során – meglepetésemre – komoly érdeklődés mutatkozott aziránt, hogy vajon hogyan szerzi az információit egy politikai elemző. Hátha mást is érdekel, megosztom itt is, amit elmondtam.
Úgy tapasztaltam, hogy az elemzőknek alapvetően két csoportja van. Az egyik típus szinte bent él a politikában, számtalan helyen tanácsadó, folyamatosan politikusokkal érintkezik. Bizonyos szempontból inkább nevezhető maga is politikai szereplőnek, semmint kívülálló elemzőnek vagy értelmezőnek. Életmódja is a politikusokéra emlékeztet, folyamatosan úton van, tárgyal, belehelyezkedik egy-egy megrendelő szempontrendszerébe. Nincs ideje, de talán szüksége sem arra, hogy a politikai eseményekről a médián keresztül tájékozódjon, a híreket első kézből kapja, s miután a politika világa az egyik legpletykásabb közösség, számtalan dezinformációnak az elszenvedője, miközben azért a fontos eseményeket sokkal előbb tudja meg, mint azok, akiknek csak a tévék, a rádiók és az újságok hírei maradnak. Így aztán gyakran mosolyogva néz a többi elemzőre, akik megpróbálják „kitalálni” egy-egy cselekmény mozgatórugóit, ő ugyanis jobban informált, többet tud – az egyik politikai tábor esetében egészen biztosan.
A másik tudatosan vagy csak kényszerből valóban kívül áll a politikán, az eseményeket a média szűrőjén keresztül követi, s az íróasztal mellől próbálja meg értelmezni. Időnként lehetősége van információs háttérmorzsákat felszedni, de ezek gyakran inkább félrevezetik, semmint segítik. Bizonyos értelemben könnyű prédája a politikai manipulációnak, más megközelítésben azonban éppen a kívülállása óvhatja meg attól, hogy befolyásolható legyen. Két nagy hibát követhet el: ha olyat is belelát a politikába, ami a valóságban nincs benne, vagy ha éppen az információk hiánya miatt nem vesz észre lényegi változásokat. Távolságtartása arra mindenképpen alkalmassá teszi, hogy a politikai szereplőkkel megbízói kapcsolatban lévőknél önállóbban, - jó értelemben – felelőtlenebbül mozogjon, ugyanakkor a tűztől messze kerülve nincs módja olyan résztvevői megfigyelésekre, amelyek rettentően hasznosak lehetnek a politikai elemzésben.
Meggyőződésem, hogy mindkét szerep egyaránt legitim, más országokban is ismert, legfeljebb az lenne jó, ha a nyilvánosságban megjelenő elemzőkről tudni lehetne, hogy tisztelhetünk-e bennük, mögöttük valakit. Többször elmondtam már, hogy ebben az értelemben az én lelkiismeretem sem lehet teljesen tiszta: a pályám elején sokkal többet tehettem volna a saját átláthatóságomért, mentségem legfeljebb az lehet, hogy akkor még ez a követelmény egyáltalán nem volt ismert és követendő a kilencvenes évek első felének gyakran megszólaló politológusai között. Amióta világos lett számomra, hogy nem elég nem titkolni, hanem egyenes magunknak kell kezdeményezni – ha már a sajtó erre láthatóan alkalmatlan – a politikai kapcsolatok nyilvánosságra hozását, amit tudtam, megtettem ebben az ügyben. Párhuzamosan ezzel azonban egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy – ha legitim is a pártoknak dolgozó elemző szerepe – annak, aki nem befolyásolni és meggyőzni, hanem értelmezni és megérteni szeretne, nagyon megnehezíti a dolgát minden megbízáson alapuló politikai kapcsolat. 2006 után ezért egy kivétellel már egyetlen politikai szereplőtől sem kértem vagy fogadtam el megrendelést; az, hogy 2010 nyaráig Sólyom László tanácsadó testületének voltam a tagja, számomra inkább értékválasztást jelentett, semmint klasszikus értelemben vett tanácsadói munkát. (Tudom, hogy sokan találgatnak ma is - még fontos politikustól is hallottam erre vonatkozó feltételezést -, kinek vagyok a titkos tanácsadója, de egyet ígérhetek: ha egyáltalán lesz ilyen, az nem lesz titkos.)
A politikai megrendelések elutasítása vagy elkerülése azonban könnyen odavezethet, hogy az elemző előtt az információs utak is bezáródnak. Máig fülemben csengenek Pokol Bélának az egyik doktori kurzuson mondott szavai a politikai tudás sajátos jellegéről: ez olyan szakma, ahol időnként ki kell menni a rétre a bogarak közé. Bár Pokol professzor később egy rövid időre maga is bogárrá vált, felhívásának igazsága vitathatatlan. A politikáról a legtöbbet talán nem is az egyetemen, hanem sokkal inkább akkor tanultam, amikor huszonévesen módom volt a parlamentben dolgozni, vagy később, amikor különböző tanácsadói szerepekben láthattam, hogy hogyan gondolkoznak a hús-vér politikusok. A kapcsolattartást – minden fontos vagy érdekes szereplővel - ezért ma is kiemelten fontosnak tartom, s tulajdonképpen a bejegyzés elején említett két típus egyfajta kombinációjaként rendszeresen törekszem arra, hogy háttérbeszélgetéseket folytathassak politikusokkal. Gyakran meglepődnek, amikor kiderül, hogy „hagyományos értelemben” semmit sem akarok, csak kérdéseim vannak, mert szeretném, ha az elemzéseim megalapozottabbak, a lényeghez közelebb állók lennének. A kapott információk, látásmódok egy elemzőnek kincset érnek, s bár közvetlenül természetesen soha nem használom fel őket, de arra nagyon jók, hogy az íróasztalom közelebb kerüljön a valósághoz.
x x x
Szolgálati közlemény: ha minden igaz, akkor ma este 18.20 és 19.50 között Kuncze Gábor első tévés (ATV) műsorának vendége leszek Hack Péter és Ungvári Tamás társaságában. A három pontnak itt van létjogosultsága...
Szolgálati közlemény 2: Nem is gondoltam volna, hogy mennyire... Miután 150 km-t autózva megérkeztem az ATV stúdiójába, kiderült, hogy a meghívás során félreértés történt, és miután túl sokan lettünk volna négyen három székre, finoman eltanácsoltak. Újabb jó érv arra, amiről a 0. bejegyzésben írtam.
